2019. május 10., péntek

A vak tyúk is talál szemet !!










A vak tyúk is talál szemet !!




9/11 – Háromezer ember életét áldozták fel



9/11 Teljes áttekintés – 15 éve hazudnak 2001.Szept.11-ről, de mi az, amit mára tudhatunk a terrortámadás hazugságairól.
Sakktábla – Chessboard, Part 1 – 9/11:

Sakktábla - Chessboard, Part 1 - 9/11




1. a WTC 1-es és 2-es tornyának leomlását NEM a repülőgépek becsapódása és a tűz okozta, hiszen az erre nem is lett volna képes!
2. A két tornyot és a harmadikat is : a WTC 7-es tornyát, ma már egyértelműen tudhatóan épületrobbantással, nano-termit izzó töltetek felrobbantásával omlasztották le! (számos videó-felvételen látható, ahogy a még álló épületek sarkainál folyékony izzó acél csöpög )
3. A WTC7-es épület összeomlasztása miatt bukott meg a hivatalos elmélet és követelik azóta is a Mérnökök és Építészek az Igazságért nevű szervezet az áldozatok hozzátartozóik miatt is az igazság nyilvánosságra hozatalát ! A két torony összeomlása után a WTC 7-es épülete is összeomlott és a videófelvételek és a helyszíni beszámolók tanúsága szerint isirányított épületrobbantással omlasztották le a tornyot….
Amennyiben ez így történt, a másik két torony esetében is valakik szervezetten és előre eltervezve készültek a terrortámadásra és igazak az összeesküvés-elméletek….
Azaz valódi, kormányzati szintű összeesküvéssel állunk szemben ! 
FÁJDALMAS MEGTÉVESZTÉS 9 / 11 – Mindenkinek kötelező látni ezt a dokumentumfilmet

A videó nem áll rendelkezésre A videó nem áll rendelkezésre
A titkos 28 oldalas jelentés nyilvánosságra hozatalát is egyre többen követelik…. A jelentés Szaúd-Arábia és Izrael támadásokban játszott szerepét tartalmazza…..(link) 
John Brennan, a CIA igazgatója attól tart, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások alaposabb kivizsgálása napvilágra hozza azt a szerepet, amit abban az izraeli és amerikai hírszerzés játszott, jelentette ki Dr. Kevin Barrett amerikai tudós, aki a 9/11 eseményeit 2003 óta tanulmányozza.
A  globális perzsa tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, annak a 28 oldalnak a nyilvánosságra hozatala, amelyet titkosítottak a terrortámadásokról készült kormányjelentésből, rámutat a szaúdi szerepre. Hozzátette, annyit már ma is tudunk, hogy a terrortámadások puccsot jelentettek az amerikai hatalmi struktúra neokon részéről. Az akcióban a Moszadé volt a fő szerep, de az amerikai felső vezetés és a CIA részese volt a kivitelezésnek. Barrett ezután szó szerint ezt mondta:
Ha ezt a gilisztakonzervet kinyitják és elvégeznek valamiféle becsületes vizsgálatot, hamar kiderülne, hogy a szaúdiak csak kis szerepet játszottak a 9/11-ben, és azt a világ valódi erőhatalmi szervezetének utasításaira tették, ahol a cionista bankhatalmi struktúra uralja az Egyesült Államokat, és az gyakran jobban aggódik Izraelért, mint az Egyesült Államokért.”
Bárki megtekintheti a saját szemével… , amin megbukott azóta a hivatalos verzió és ma már köztudott, hogy a kormány és a titkos-szolgálatok (CIA, Szaúdiak és a Mossad) kőkeményen benne voltak a False Flag jellgű hamis zászlós, önmaguk ellen elkövetett terrorcselekményben!
EZEN BUKOTT MEG A HIVATALOS VERZIÓ: 
Mivel a WTC7 a két torony mellett irányított épületrobbantással omlott össze, a szervezőknek tudniuk kellett előre róla és minden bizonnyal a WTC 2 tornyát is hasonló módon (‘mini nuke’ vagy ‘nano-termit’-töltetekkel omlasztották össze. Ez megmagyarázza az épületek oldalán folyósan csöpögő acélt és a mentésben részt vevők mai napig kiható rákos megbetegedéseit.
A WTC 7 irányított összeomlasztása 2001.Szeptember 11-én….:

30-Second Reel of Building 7 Collapse Footage



Az épület úgy lett tervezve, hogy kibírja, ha egy teletöltött 707-es beleütközik. Az volt a legnagyobb gép abban az időben. Az épület kibírta volna, ha egy utasszállító beleütközik, mivel a felépítése olyan volt mint a szúnyogháló az ajtón. Ez egy erős rács. A gép csak egy ceruza, ami kilyukasztja a szúnyoghálót. Ez valójában semmit nem jelent a szúnyoghálónak. A tornyokat úgy építették, hogy ellenálljanak 220 km/h sebességű téli viharoknak is. Egy szeles napon bárki érezhette, hogy billegnek. Egy repülő becsapódása nem volt több mint egy hurrikán egyetlen széllökése.”
Az Amerikai Polgári Mérnökök Társasága. John Skilling és Les Robertson szerkezeti mérnökök tervezték meg az ikertornyok acélszerkezetét 1960-as években. Mivel egy irányíthatatlan bombázó 1945-ben berepült az Empire State Bulding-be, a tornyok építésénél számításba vettek hasonló felhőkarcoló baleseteket is.
Az akkori idők legnagyobb gépével számoltunk, ami lassan és alacsonyan repül, elveszve a ködben. Úgy terveztük az épületet, hogy kibírja egy Boeing 707-es becsapódását bárhol találja is el.”
Ami a tüzek forróságát illeti, hallgassuk meg ezeknek New York tűzoltóknak a beszélgetését:15-ös kocsi, két különálló tűzfészkűnk van. Két tömlővel képesek lennénk eloltani. Jegyezd. 78-adik emelet. Különálló tűzfészkek. Két tömlővel el lehet oltani. „
Soha nem fordult elő azelőtt a történelemben, hogy egy acélszerkezetes épület tűz miatt omoljon össze, ezidáig nem láttam olyat, hogy egy acél építmény összeomoljon a tűzben. (Jonathan Barnett, PhD. Worcwsteri Műszaki Alapítvány)
Valóságos pokol tombolt hosszabb ideig több acél szerkezetű épületben, de egyik sem omlott össze. 1975-ben, a World trade Center északi tornya éjszaka kigyulladt majd három óráig égett, emeletről emeletre terjedve. kétszer olyan sokáig égett, mint szeptember 11-én, de az összeomlás legkisebb jele nélkül ellenállt egy 20 órás tűznek.
Ez az ami maradt belőle. Egy álló épület, ami elég erős ahhoz, hogy megtartson egy darut. Hasonlítsák össze a 20 órás poklot 90 perces füstöléssel. Miért építik az épületeket acélból? Erős, könnyű és rugalmas. Az acélnak rengeteg előnye van a fához és a betonhoz képest. Különösen felhőkarcoló építésénél. Az acél viszonylag könnyű, hatalmas teherbíró kapacitással. A felsőbb szintek nem nyomják össze az emeleteket maguk alatt és jobban ellenállnak az időjárásnak és a tűznek.
9/11 Nagyobb botrány, mint a Watergate !”ezt mondta az FBI-tól Dennis Saccher arról, hogy az USA 2001-ig védte az Al-Kaida vezetőket és a Veterans Today szerint még most is ezt teszi. 
Az FBI informátora, Sibel Edmonds elárulta, hogy “számtalan rendszeres megbeszélés folyt USA képviselők és Bin Laden helyettese, az al-Kaida mostani vezetője Ajman Al-Zavahiri között 2001. szeptemberig.
2001. Júliusában a terrortámadást szervező összeesküvőket bekerítő FBI-ügynököket leállították az ügyről és vád alá helyezéssel fenyegették őket. Ezután amikor a tisztek letartóztatták a legkeresettebb terroristával, Ramzi Youseffel kapcsolatban álló Mohammed Kalifát, maga a külügyminiszter (!) lépett közbe, Kalifát azonnal elengedték és Szaúd-Arábiába toloncolták. A CIA embereinek ez felb***ta az agyát. Nemcsak visszatekintve, de a megszerzett információk alapján is tudta a hírszerző közösség, Kalifa kitoloncolása valótlan volt.
Ramzi Yousef (balra) – Mohammed Kalifa (jobbra)
RT – Kevin Barrett a “Questionning the war on terror” szerzője az interjúban. Köszöntöm!
Ténylegesen vannak olyan vezetők, akik elismerik, hogy a terroristák csupán eszközök.
Kevin Barrett: – És az Al-Kaida is az. A nyugati hírszerző ügynökségek balekja. És ezt az arab világ vezető politikai kommentátorától, Mohamed Keitaltól hallottuk, akiközvetlenül 9/11 után azt mondta nekünk, hogy a támadás hivatalos sztorija egyszerűen nevetséges. Azt mondta, hogy amikor legmagasabb kormányzati szinteken volt Európában, őt bízták meg azzal, hogy lényegében szivárogjon be és gyakorlatilag irányítsa az ún. al-Kaidát. 
Azt mondta, hogy az al-Kaida valójában tele van szaúdi, amerikai és izraeli hírszerzőkkel és még egyiptomi hírszerzőkkel is, de természetesen semmit sem tehet saját akaratából ! 

Nafeez Ahmed, brit kutató, egyike a világ legismertebb terrorizmus kutatóinak, egy Törökországban előforduló esetről beszél, valamikor 9/11 előtt, amikor egy feltételezett vezető al-Kaida parancsnokot tartóztattak le Törökországban. 
A börtönőrök észrevették, hogy nem imádkozik, disznóhúst kért és megkérdezték:
– “Azt hittük radikális muszlim vagy !”, … Ő pedig felnevetett és így válaszolt:
– “Nem, ez egyszerűen csak a feszültség stratégiája.”
Szeptember 11 támadásait illetően a világ vezető fizikusai, mérnökei, pilótái csatlakoznak az áldozatok családjához, hogy megtörjék a főáramú média hallgatását. – Architects & Engineers for 9/11 Truth
A Times Square-en és államok szerte hatalmas hirdetőtáblák szembesítenek azzal, amiről a legtöbb amerikai nem tud: Azon a 9/11 napon egy harmadik tornyot még csak el sem találta repülőgép, mégis egyszerűen szabadesésben összeomlott ! Délután 17h 20 perckor a WTC 7-es épülete hirtelen szépen és szisztematikusan egyszerűen csak összehajlott, mint egy palacsinta.
Tudósok nyilatkoznak a videóban : 
– “Ez egyszerű középiskolai fizika.” “Egy épület nem tud szabadesésben 40 ezer tonna szerkezeti acéllal és szerkezeti rendszerével leomlani robbantás nélkül.” (Jonathan Smolens – statikus mérnök)
A kormányzati verzió az, hogy irodatüzek miatt omlott le egyszerre mind a 84 acéloszlop…..
RT: – Jone Cole egyike a több ezer vezető, független szakértőnek, akik 9/11 igazságát kutató építészek és mérnökök közé tartoznak. Tehát kik tették ?
Jone Cole: – “Akik nem tették, az a 19 gépeltérítő, akik állítólag a repülőgépeket vezették.
Lehetetlen, hogy az acélt irodatüzek, kerozin olvasztották meg vagy maga az összeomlás. FIZIKAILAG LEHETETLEN. Kísérletileg nem is lehet megismételni ! Ellentmond a fizika törvényeinek. 

Ha félretesszük a politikát, a feltételezést, a vallást és tudományos módszert alkalmazunk, a World Trade Center 7-es épületének leomlása alapvetően egy klasszikus, irányított bontás, amely során az épület szabadesésben összeomlik és gyakorlatilag saját alapterületén belül marad. Ez az egyetlen magyarázat, ami minden bizonyítékot megmagyaráz:
a nanotermitet, a vas mikrogömböket, az ott tapasztalt magas hőmérsékletet és a szabadesést, a tornyok egységes felgyorsulását, amikor leomlottak; és nem volt becsapódás vagy rázkódás, amikor az alattuk lévő résznek ütköztek. 
Mivel nem volt rázkódás, valami kifelé robbantotta ezeket a tornyokat, hogy egyenletesen tudjanak lefelé gyorsulni.  Az egyetlen dolog, aminek tudományos szempontból értelme van, az, hogy a tornyokat felrobbantották. 
Jon nevetség tárgyává tette a főármaú NatGeo és Popmechanics csatornákat, melyek elkeseredetten próbálták bemutatni, hogy 80kg nanotermit nem tudná összeroppantani az oszlopokat. Jonnak sikerült mindössze 0,5 kilóval.
RT: Az ismert kutató, Elizabeth Woodworth jött, hogy segítsen felállítani a “Concensus 9/11” bizottságot. Ő beszél arról, hogy
– “hiába léteznek elfogadott, lektorált  szakmai folyóiratok, melyekben vezető szakértők is publikálnak (pl. a Heritage Study), ha a média egyáltalán nem foglalkozik velük. Ha az emberek tudnának a kutatásról, megdöbbentőnek találnák. 
A bizottság máris elérte azt, hogy a kormány módosította a sztorit és elfogadja a WTC 7 felhőkarcoló szabadesését. David Chendler kiváló modellezős és szakértő a bizottságban olyan modellt tervezett meg, ahogy a felső szintek ellenállás nélkül zuhantak. Egyetlen módon történhetett ez így: ha mind a 80 oszlopot egyidejűleg ért “csapás”.
RT: – Dr. Greame McQueen hozzájutott a New Yorki Tűzoltóság aznapi bejegyzéseihez. A főáramú média soha nem mutatta be, mégis több, mint 100 szemtanú beszámolt róla, hogy robbanószerek omlasztották le az ikertornyokat. 
Dr. Greame McQueen – “Megközelítóleg 10.000 oldalas rendkívül érdekes anyag készült a szemtanúk beszámolóiból. 118 személy egyértelműen robbanásokat észlelt. Tudja, olyan tűzoltóink vannak, akik hozzászoktak felhőkarcolók oltásához, akik hozzászoktak füstrobbanásokhoz és kazánokhoz. És mégis olyan szavakat használtak, mint ‘bomba’..
‘Szintről szintre bummm-bummm-bummm….’
RT: Bob McIlvaneválaszokat akar arra, hogy az északi toronyban tartózkodó fia, Bobby boncolásakor miért találtak olyan halálos sérüléseket, amelyek nem tűzcsóvával, hanem robbanószerekkel magyarázhatók.
A főáramú média mégis azon gúnyolódik, hogy összeesküvés-elméletet talál ki a kérdés feltevésével…, ráadásul megpróbálta erőszakossággal és az al-Kaidához fűződő kapcsolattal vádolni.
Azok a becstelen összeesküvés elméletek, amelyek a kormányt gyilkolással, konspirációval és azzal vádolják, hogy a valós igazságot eltitkolják egyre nevetségesebbek, de nemcsak nevetségesek, hanem veszélyesek is.” (The Rachel Maddow Show – MsNBC – 2013.)
Bob McIlvane – “A fiam meghalt és robbanástól halt meg. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudom. Ha bíróságon lennék, a bíró nem tudná ezt nem elfogadni bizonyítékként. És itt van a probléma, mert ez egy bennfentes akció, egy belső munka. A fiam egy bennfentes akció során halt meg, mert valakik bombákat robbantottak fel ! Ha ez összeesküvés-elmélet, akkor ez egyszerűen azt igazolja, mennyire alávaló a médiánk.
Rachel Maddow, nem akarom azt mondani, hogy egy k…a, pedig a média k…ja. Több, mint egymillió dollárt keres és utasítják, hogy mit mondjon.
Az egyik philadelphiai újságíró nagyon őszinte volt hozzám és ezt mondta:
– ‘Tudja Bob, én vagyok a probléma, mert elveszítjük az állásunkat. Ha ezt vagy csak egy picit abból, amit az imént mondott a szerkesztőhöz viszek, összegyűri. Most megmondhatom önnek, hogy ezt a sztorit nem hozhatom nyilvánosságra. A média tulajdonosai nem fogják engedni. A sajtó nem fog foglalkozni vele, mert még bogarat tenne az emberek fülébe.’
RT: – Kit vádol ezért ?
Bob McIlvane – “A lakosság ugyanúgy felelős ezért az egészért, mert egyszerűen azt akarják hinni, hogy jó emberek vagyunk, kivételes ország vagyunk.
De ezeket a tetteket, ezt a kormányok teszik. A hatalmat védik és nagyon gátlástalanul. Véget nem érő háborút folytatunk most a terror ellen. Tudom, hogy min mennek keresztül az emberek Irakban, Líbiában, Szíriában vagy Afganisztánban, mert a gyermekeiket veszítik el. Erről szól az egész. Mindenki családokat veszít el. Ez tiszta pokol !” 
RT: Az USA most már azóta hivatalosan az al-Kaida légierejévé vált, jegyzi meg az egyik képviselő (Kucinich). De Amerikának immáron elege van, tízből kilencen a megszállás ellen vannak, Obama elfogadottsága történelmi mélyponton…
Ami 9/11-et illeti, tömegesen, kb. 84%-ban azt mondják, hogy a kormány hazudik. 
Most már dokumentumok és precedensek bizonyítják, a hatalom kész arra, hogy elképzelhetetlen bűncselekményeket kövessen el saját lakossága ellen. 

Én azóta már 12 éve több száz felvételt megnéztem erről az eseményről, hiszen tényleg igaz hogy, azt a napot senki nem felejti el, mert beleégett a tudatunkba, hogy éppen hol voltunk és mit csináltunk akkor, amikor ez a hír megérkezett és bekapcsoltuk a TV-t.
Viszont azóta is, akárhányszor látom, még mindig ugyanúgy a hideg futkos a hátamon és elképesztőnek találom ezt a hatalmas hidegvérű pusztítást és a képeket ! Elnézést, ha valakinek már unalmas ez a téma, de időnként vissza-visszatér, mert napjainkhoz is kapcsolódik mindaz, ami akkor egy új irányt vett…. (SBG Buddha – VilagHelyzete.com) 
EREDETI, vágatlan nem TV-ből származó felvétel

A videó nem áll rendelkezésre A videó nem áll rendelkezésre

Közel 3000 ártatlan ember vesztette életét a merényletben és több százezer (ha nem millió) a háttérhatalom azóta folytatott megszálló háborúiban…



Egykori izraeli titkos ügynök: a terrorizmus és a tömeges migráció kéz a kézben jár



Moszab Hasszán Juszef belülről látta az iszlámot, hiszen titkos ügynökként korábban beépült a Hámászba. Az M1-nek elmondta: korai még az öröm az Iszlám Állam szíriai legyőzésével kapcsolatban, és komoly biztonsági kockázatot jelentenek a hazatérő terrorista harcosok is.
A szélsőségesek és a terroristák soha nem haboznak, bármilyen lehetőséget megragadnak arra, hogy beszűrődjenek, infrastruktúrát építsenek ki, és hogy ártatlan embereknek okozzanak szenvedést – mondta Moszab Hasszán Juszef az M1-nek adott interjújában.
Az illegálisan érkező több százezer vagy akár millió ember, veszélyt jelenthet Európára, hiszen a terrorszervezetek kihasználhatják az alvó sejteket – tette hozzá.
Egyértelmű biztonsági kockázatot jelent, hogy egyes nyugati kormányok engedték, hogy a migránsok illegálisan jöjjenek Európába – hangsúlyozta Moszab Hasszán Juszef. Véleménye szerint az is veszélyes, ha a határokon nincs szigorú ellenőrzés. A kormányok feladata az, hogy biztosítsák a megfelelő határvédelmet.
Korai még a győzelmi öröm
Az elmúlt hetek egyik legnagyobb híre, hogy a szövetséges erők győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Szíriában. Felvetődik a kérdés, hogy vissza kell-e fogadni hazájukba a terrorszervezetben harcolt nyugati embereket? Moszab Hasszán Juszef szerint a háború még nem ért véget, túl korai még kijelenteni azt, hogy győzelmet arattak a terrorszervezet felett. A politikusok azért nyilatkoznak így az üggyel kapcsolatban, mert

úgy kell nekik a győzelmi kiáltás, mint egy falat kenyér”.

Véleménye szerint az iszlám szélsőségesség egy folyamatos, tartós jelenség, egészen addig, amíg létezik iszlám dogma.
Hozzátette, sokkal nehezebb a világ különböző pontjain elszóródott iszlám terrorista sejteket felderíteni és kiiktatni, mint egy meghatározott területen végezni velük.
Lehetséges az, hogy az Iszlám Állam kötelékében harcoló terroristák „meggondolják magukat”, és haza szeretnének térni Európába. Azonban elképzelhető, hogy ezek az emberek később a terrorszervezet alvó sejtjei lesznek – magyarázta.
Kifejtette: a kormányok feladata, hogy értékeljék, felmérjék és nyomon kövessék ezeket az embereket. Nem egyszerű feladat, de a figyelmeztető jelek után muszáj fellépni az erőszak ellen.
Moszab Hasszán Juszef szerint az erőszak egy soha meg nem szűnő jelenség, amit nem lehet megállítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell veszítenünk szabadságunkat. Csupán tudatában kell lennünk a világban létező valós fenyegetésnek – fogalmazott.
Hirado.hu, MTI





Nap videója: a Hezbollah alakulatok Malyotka rakétát indítanak Szíriában



A videón a Szíriában harcoló Hezbollah alakulatok egy orosz 9M14 ,,Maylotka,, ( NATO kód: AT-3 Sagger) típusú távirányítású páncéltörő rakétát használnak, melyet a Szovejtunióban fejlesztettek ki és később a kelet-európai országokban és a Közel-Keleten is használtak.
A 12 kilogrammos rakétára egy 3,5 kilogrammos robbanófej van szerelve, azonba több más országban is gyártották és gyártják is ezt a rakétát különböző típusú robbanófejekkel.
A videó nem érhető el.
A szíriai harcok során a szíriai hadsereg és a Hezbollah alakulatok is sikeresen használják ezt az eszközt a terroristák által használt páncélozzott járművek és egyéb járművek kiiktatására.
Orientalista.hu – Al-Isfahani ( iran defence and ideology)




India rakétával sikeresen megsemmisített egy műholdat



India hadgyakorlaton rakétával sikeresen megsemmisített egy alacsonyan Föld körüli pályára állított, 300 kilométeres távolságban lévő műholdat – jelentette be Narendra Modi indiai miniszterelnök szerdán.
Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország után India a negyedik ország a világon, amelynek sikerült elérnie ezt a haditechnikai eredményt.
Modi televíziós beszédében aláhúzta, hogy a fejlesztés egyetlen ország ellen sem irányul, és nem célja háborús légkört teremteni.
Ez egy büszke pillanat India számára” – tette hozzá, rámutatva, hogy az 1,25 milliárd lakosú ázsiai ország csatlakozott a világűr nagyhatalmaihoz.
A Shakti (indiaiul: erő) művelet három percig tartott. Az előre meghatározott célpontot egy műholdvadász rakétával semmisítettek meg.
Szakértők elmondták, hogy a műholdromboló technológiák bevetésekor a célpontok ezer és ezer darabkára robbannak, amelyek hatalmas sebességgel száguldanak a Föld légköre felé, és más, a világűrben elhelyezett eszközökre is veszélyt jelentenek. Egy másik lehetőség, hogy az ellenséges műholdakat földi telepítésű vagy űrpályán keringő lézerekkel teszik működésképtelenné. Azonban földi lézernél az atmoszféra zavaró hatású lehet, és a lézersugár irányítása is nehézkes, míg az űrbe telepített lézereknek az energiájuk korlátozott.
Indiában két hét múlva parlamenti választások kezdődnek. Modi szeretné újabb öt évvel meghosszabbítani mandátumát. A szavazás eredményét május 23-án hozzák nyilvánosságra.
MTI



Putyin elnök a világ legjobb katonai repülőgépének nevezte a SU-57 típusú vadászgépet



Az orosz elnök ezt egy március 19-én tartott sajtó konferencián nyilatkozta a 2019-ben hadrendbe állított új generációs orosz vadászgépekről. 
,,Ez most a legjobb repülőgép, a világ legjobb gépe.,,..,,Nincs még egy olyan repülőgép mely olyan jól repül mint a miénk.,,
Putyin elnök személyesen kísérte figyelemmel az új generációs vadászgép fejlesztését a 2000-es évek közepétől. A géphez a SU-27 típusú vadászgépet vették alapul, mely még 1985-ben állt hadrendbe. Ezt természetesen azóta szinte extrém módon modernizálták. A vadászgép tesztelése pedig a szíriai konfliktus során történt. 2018 februárjában vezényelték őket először Szíriába ahol a terroristák állásait bombázták.
A vadászgépből eddig csupán egy tucatot gyártottak, nagyobb megrendelésre azonban 2020-tól számítanak. A SU-57 típusú vadászgép kifejlesztése az amerikai F-22 Raptor ötödik generációs gép fejlesztésére volt a válasz. A Raptor 2005 decemberében állt hadrendbe. A SU-57-es vadászgépet a manőverező képessége teszi kivételessé, melyet tovább fejlesztettek mint korábban a SU-35 esetében.
Az orosz kormány azt is bejelentette, hogy a SU-57 típusú vasászgépet hatodik generációs géppé fejlesztik tovább, mely sokkal hatékonyabb lesz mint az amerikai F-22 és a kínai J-20-as ötödik generációs vadászgépek. Az új hatodik generációs géphez már új fegyver rendszereket is fejlesztettek ki. Putyin elnök bejelentése szerint ilyen például az új K-77 típusú levegő-levegő rakéta. Ezen kívül felszerelik az R-37 típusú, 400 kilométeres hatótávolságú levegő-levegő rakétával, mely ún. ,,AWACS Killer,, tulajdonságú és láthatatlan az ellenséges radarok számára.
Putyin elnök megerősítette, hogy jelentős összeget fognak befektetni az új vadászgép és az új fegyverek korszerűsítésére. Továbbá támogatják az új kutatásokat és az új eszközök sorozatgyártását.
Orientalista.hu – Al-Isfahani (military watch magazine)





Irán: Az új hazai gyártmányú tengeralattjárót az Ománi tengerre szánják



Az IRNA hírügynökség arról számolt be, hogy az új iráni gyártmányú Fateh tengeralattjárót az Ománi tengeren végrehajtandó küldetésekre szánják. Az iráni haditengerészet helyettes parancsnoka, Hamzeh Ali Kaviani admirális szerint az új tengeralattjáró hamarosan csatlakozik az iráni haditengerészet kötelékében.
Az iráni hírügynökségnek adott interjújában Kaviani admirális elmondta, hogy a már a végső előkészületek zajlanak ahhoz, hogy a Fateh típusú tengeralattjáró csatlakozhasson az iráni flottához. Reményei szerint ez már az év végére megtörténhet.
A bejelentések szerint a Fateh Irán első hazai gyártmányú fél nehéz tengeralattjárója. A tengeralattjáró fegyverzetével és felszereltségével kapcsolatos kérdésekre az iráni haditengerészet illetékesei később kívánnak válaszolni.
Orientalista.hu – Al-Isfahani, Forrás: The Iran project




Teherán képes még nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták előállítására



Irán képes a meglévőknél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták előállítására – jelentette ki hétfőn az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka a Fars hírügynökség jelentése szerint.
Irán rakétái jelenleg 2000 kilométeres hatótávolságúak, és az ország több „ellenséges bázisa” 800 kilométeren belül elérhető – mondta Amirali Hadzsizádeh, a Forradalmi Gárda légi osztagának vezetője. Hozzátette: Iránnak megvan a képessége, hogy nagyobb hatótávolságú rakétákat is gyártson, ebben technikai szempontok nem korlátozzák.
Donald Trump amerikai elnök májusban felmondta az Egyesült Államok részéről az iráni atomprogramot korlátozó többhatalmi megállapodást, és ismét szankciókat vezetett be Irán ellen. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy a megállapodás rossz, mert nem tiltja Iránnak a ballisztikus rakéták kifejlesztését és a vele szövetséges erők fegyverrel való támogatását Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban.
Múlt héten Azíz Naszírzade, az iráni légierő tábornoka azt mondta, hogy Irán tovább akarja fejleszteni rakétaprogramját. Kijelentette: egyik legfontosabb programjuk a rakétáik és lőszereik hatótávolságának kiterjesztése, és ebben a kérdésben nem látnak semmi korlátozást magukra nézve.
Magyar Idők, MTI





A Szíriába telepített orosz elektronikai zavaró rendszerek akadályozzák az amerikai és a dzsihádista terjeszkedést







2018. áprilisában az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnoksága (US SOCOM) vezetője, Raymond Thomas tábornok arról panaszkodott, hogy az oroszok annak érdekében használják fel elektronikai hadviselési (EW) képességeiket Szíriában, hogy megakadályozzák az USA vezette koalíció ottani (főleg) légi műveleteit.
Mostanáig az ellenfeleink által létesített legagresszívebb elektronikai hadviselési környezetben kell végrehajtunk műveleteket. Mindennap próbára tesznek bennünket, megszakítják a hírközlésünket, megbénítják EC-130-as repülőgépeinket stb…” A tábornok csupán azt a tényt hagyta figyelmen kívül, hogy az USA vezette koalíció illegálisan szállta meg a szuverén Szíriai Arab Köztársaság egyes területeit, miközben az oroszok a törvényes szíriai kormány meghívására érkeztek Szíria földjére.
November 30-án az USA-ban működő Háborús Tanulmányok Intézete (ISW), amely az amerikai hadiiparban működő beszállítókhoz kötődik, egy új helyzetjelentést tett közzé, amely szintén amiatt panaszkodik, hogy az oroszok kibővítették elektronikai hadviselési képességeiket Szíriában és megismételte az állítást, miszerint ez van negatív hatással az ország helyzetére.
Az ISW különösen az alábbi rendszereket és berendezéseket említi jelentésében:
- Kraszukha-4: Az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői 2015. októberében Kraszukha-4 berendezést telepítettek a Hemimin légi támaszpontra. Ez a rendszer képes megbénítani műholdas navigációt, kommunikációs hálózatokat, korai riasztó repülőgépeket és szárazföldi telepítésű radarokat egészen 300 kilométeres távolságig. A jelentések szerint Oroszország egy másik Kraszukha-4 komplexumot telepített Szíriába 2018. szeptemberében, ez a rendszer valószínűleg a Szíriai Légierő T4 (Tijasz) légi támaszpontján állomásozik Közép-Szíriában, egy újabb SZ-300 légvédelmi rakétaosztállyal együtt.
Lir-3: Oroszország a jelentések szerint 2016. márciusában LIR-3 (RB-341V) komplexumot telepített Szíriába. A LIR-3 pilóta nélküli repülőeszközöket használ, hogy hordozható kommunikációs berendezéseket zavarjon, mint a mobiltelefonok, kézi számítógépek (tabletek, amelyek rádiófrekvencián kommunikálnak). A rendszer ezenkívül célkoordinátákat szolgáltat ezeknek az eszközöknek a működési helyéről a tüzérségnek és csapásmérő repülőgépeknek. Oroszország valószínűleg felhasználta az említett rendszereket, hogy ellenzéki létesítményeket mérjen be és vegyen célba, mint például a kórházak (sic! – Az amerikai elemzőknek minden Al-Kaida vezetési pont kórház és minden gyereklefejező dzsihádista tanya menhely.)
Zoopark-1: Oroszország 2016. márciusában telepített Zoopark-1 (1L-219) berendezést Palmyrába/Tadmurba Közép-Szíriában. A Zoopark-1 komlexum ellenséges tüzérségi csapások kiindulóhelyét képes felderíteni, egy ellencsapás indítása érdekében. Oroszország 2016-ban valószínűleg használta ezt a rendszert, hogy támogassa a szíriai kormánycsapatok műveleteit Palmyra és a körülötte lévő olajmezők visszafoglalásakor az ISIS terrorszervezettől.
Moszkva-1: Oroszország valószínűleg a Moszkva-1 (1L-267) rendszert telepíthette még Szíriába. Oroszország ezt a berendezést korábban 2015 végén vetette be Ukrajnában az Ukrán Védelmi Minisztérium szerint. Oroszország az ukrajnai és a szíriai hadszíntéren egyaránt tesztelte a Kraszukha-4 és a Lir-2 elektronikai hadviselési rendszereket. A Moszkva-1 komplexum célpontokról nyújt részletes információkat, hogy növelni lehessen az elektronikai zavaró rendszerek hatásosságát ellenséges katonai repülőgépek ellen egészen 400 kilométeres távolságig. Oroszország a katonai létesítményei védelmére használhatta a rendszert, válaszul a Szíria elleni fokozott légi támadásokra 2017-ben.”
A térkép forrása az ISW (Institute for the Study of War -iswresearch.blogspot.com). Jól nézzék meg, mert ritkán teszünk fel egy birodalmi érdekeket szolgáló szervezettől anyagot, azonban a kép magáért beszél.
Habár a legérdekesebb állítás, az orosz elektronikai hadviselési rendszereket azért telepítették, hogy segítsék Asszadot a “vegyifegyver támadások” végrehajtásában.
Az amerikai hadiipari óriásvállalatokkal kapcsolatban álló elemző központ (“szellemi műhely”) az alábbiakat írja még:
Oroszország kizárólagosan fel akarja használni technikai képességeit, egy kiterjedt stratégia részeként, hogy kikényszerítse az USA vezette koalíció kivonulását Szíriából. Oroszország fel tudja használni ezeket a rendszereket, hogy lekorlátozza a teljes mozgási szabadságot – és ezzel fokozza a kockázatokat – amelyekkel az USA-nak szembe kell nézni Szíriában. Oroszország összesített légvédelmi és elektronikai hadviselési képességei jelentősen növelni fogják az USA légi és haditengerészeti műveleteinek költségeit, amelyeket Szíriában és a Földközi-tenger keleti medencéjében folytat. Meg fogják növelni a jövőbeli légi csapások költségeit amelyek célja, hogy Bashar Al-Aszad szíriai elnököt elrettentsék a vegyifegyver támadásoktól. Szintén megnövelik a jövőbeli izraeli légi csapások költségeit, amelyek Szíriában lévő iráni célpontok ellen irányulnak. Az USA-nak és Izraelnek egyaránt fel kell készülni, hogy nagyobb számú légvédelmi rendszer leküzdése vár rájuk és sokkal drágább, alacsony észlelhetőségű repülőgépeket kell Szíriában bevetniük, mint az F-35-ösök. Oroszország közel áll hozzá, hogy hosszútávú előnyre tegyen szert a NATO-val szemben az új képességei felhasználásával Szíriában. Az USA-nak és a NATO-nak most számításba kell venni egy veszélyes eszkalációt a Közel-Keleten, miközben konfrontációba kerülhetnek Oroszországgal Kelet-Európában.”
Magyarra lefordítva azt jelenti, hogy az amerikai elemező zsenik szerint a növekvő orosz elektronikai hadviselési képességek, valamint a Szíriai Légvédelem képességei negatívan hatnak az USA és Izrael csapásmérő képességeire, hogy azok illegális agressziót hajtsanak végre Szíria ellen. Emberek, veszélyben a demokrácia és a szabad világ…
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, Forrás: SouthFront.org




Irán saját gyártású lopakodó rombolóhajót állított hadrendbe





Irán saját gyártású lopakodó rombolóhajót állított hadrendbe a Perzsa-öbölben – számolt be az iráni állami televízió szombaton.
A Szahand rombolóhajó egyhuzamban öt hónapos misszióra képes üzemanyag-utántöltés nélkül. Az átadó ünnepséget élőben közvetítő állami televízió közölte, hogy az 1300 tonnás hadihajót hat évig építették, és az Észak-Iránban található Szahand hegyről kapta a nevét.
A helikopter-leszállóval is rendelkező romboló 96 méter hosszú, és 25 csomóval (körülbelül óránkénti 46 kilométeres sebességgel) képes haladni. A Szahandot föld-föld és föld-levegő rakétákkal, torpedókkal, légvédelmi ütegekkel, kifinomult radarokkal és az ellenséges radart kikerülő technológiával is felszerelték.
Az iszlám köztársaság 1992 óta arra törekszik, hogy saját maga állítsa elő haditechnikai eszközeit. Irán vadászgépeket, tankokat, rakétákat, kisméretű tengeralattjárókat és torpedókat is épít. Először 2010-ben állított hadrendbe saját gyártású rombolóhajót a Perzsa-öbölben, és a Szahandon kívül öt másik rombolóval rendelkezik. Az iráni haditengerészet korábbi felszerelésének jó része még az 1979-es iszlám forradalom előtti időkből származott, és főként amerikai gyártmányú volt.
Irán jelentős hadiipart épített ki, válaszul a nukleáris és rakétaprogramja miatt kiszabott nemzetközi szankciókra és fegyverembargókra.
Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető a múlt héten azt mondta, hogy az iszlám köztársaság az elrettentés jegyében tovább növelheti katonai ütőképességét és készültségét. Az iráni haditengerészet az elmúlt években kiterjesztette térségbeli befolyását, és az Indiai-óceánon, illetve az Ádeni-öbölben is jelen van. Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke 2016-ban azt mondta, hogy országa a jövőben haditengerészeti támaszpontokat hozhat létre Jemenben és Szíriában.
Atv.hu, MTI







India rubelben fizet Oroszországnak az új légvédelmi rakétarendszerért





Az orosz miniszterelnök helyettes Yuri Borisov bejelentette, hogy az Oroszország és India között létrejött S-400-as légvédelmi rakéta rendszer vásárlásáról szóló szerződés alapján India a rakétákért rubelben fizet.
A döntés azután született, hogy Moszkva egyre intenzívebben folytatja az orosz gazdaság mentesítését az amerikai dollártól. Az utóbbi időszakban ez a lépés vált az orosz gazdasági döntések egyik alap pillérévé. Az orosz fél helyettesítő eszközt keres a dollár számára a nemzetközi partnerekkel folytatott kereskedelemben. Oroszország exportját és importját ezentúl orosz rubel elszámolás alapján bonyolítják.
A hónap elején Vladimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy a az orosz gazdaság biztonságát tartják szem előtt a dollárt a kereskedelemből kizáró döntés során. Az intézkedések az után történtek, hogy Washington azzal fenyegetőzött, hogy Oroszországot elvágják a dollárban történő tranzakcióktól és az orosz kötvényeket pedig szankciókkal sújtják.
Az indiai kormány pedig növeli az Oroszországgal történő katonai együttműködését. Október elején Oroszország és India megállapodott arról, hogy Oroszország 5.4 milliárd dollár értékben S-400-as rakéta rendszerrel látja el Indiát. A szerződést akkor írták alá amikor Putyin elnök két napos hivatalos látogatásra érkezett Új-Delhibe. A szerződés magában foglalja orosz T-14-es Armata típusú harckocsik és irányított rakétákkal felszerelt fregattok vásárlását. Ezen kívül tengeralattjárók és új generációs vadászgépek fejlesztése is elkezdődik az orosz-indiai együttműködésnek köszönhetően.
Az S-400 egy nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer, melyet stratégiailag fontos objektumok, katonai egységek, vagy rakéta kilövő állomások védelmére fejlesztettek ki az ellenséges repülőgépek és rakéták kivédésére. A rendszer 400 kilométeres távolságon belül képes légi célpontok megsemmisítésére.
Éppen ezért az Egyesült Államok megfenyegette Indiát, hogy gazdasági szankciókkal fogja sújtani az orosz fegyvervásárlás miatt. A szankcióktól csak azután álltak el, miután India F-16-os vadászgépeket vásárolt az amerikaiaktól. Az Egyesült Államok tehát már csak zsarolni és fenyegetőzni tud és a 80-as évek haditechnikáját is csak így tudta ráerőltetni az indiai kormányra. Azt azonban az amerikaiak sehogyan sem akarják elfogadni, hogy már nem ők a világ vezető gazdasági és katonai hatalma.
Orientalista.hu – Al-Isfahani, Forrás: Russia Today












Légvédelmi rakétarendszereket telepítenek a törökök





Törökország 2019 októberében kezdi meg az Oroszországtól vásárolt Sz–400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítését – jelentette ki a török védelmi miniszter az Anadolu állami hírügynökségnek adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.
Jelenleg a személyzet kiválasztásának fázisában tartanak. Ankara a megfelelő embereket 2019 elejétől Oroszországba küldi továbbképzésre. Ankara az Sz–400-asokat a NATO-rendszertől eltérően és függetlenül használja majd – fejtette ki Hulusi Akar.
Egyúttal hangsúlyozta: indokolatlannak tartja ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és a NATO aggodalmait, mert Törökország nem fogja hagyni, hogy az orosz rendszer az ő rendszereiknek problémát okozzon. Korábban szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy biztonsági kockázatot jelenthet, ha az orosz légvédelmi rendszerbe betáplálják a működéséhez szükséges adatokat, különösen, ha ezt erre kiképzett orosz szakemberek végzik, mert Oroszország pontosan ráláthat a NATO törökországi képességeire – közölte.
Az Sz–400-asok ügye az utóbbi hónapokban egyre inkább terheli az amerikai-török viszonyt. Donald Trump amerikai elnök augusztus közepén írta alá a washingtoni kongresszus által megszavazott védelmi költségvetést, amely kiköti, hogy a Pentagon mindaddig nem engedélyezheti F–35-ös harci repülőgépek eladását Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget arra, hogy nem vesz több orosz fegyvert. A törvény értelmében amíg el nem készül az a jelentés, amely Törökországnak az F–35-ös vadászbombázók fejlesztési programjában való részvételét hivatott felülvizsgálni, az Ankara által vásárolt gépek leszállítását is felfüggesztik – mondta a török védelmi miniszter.
Augusztus végén Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy az Sz–400-asok vételéről szóló üzletet a török és az orosz fél már megkötötte, ugyanakkor Törökországnak több mint 120 darab F–35-ös vadászbombázóra is szüksége van az Egyesült Államoktól. Az első két F–35-öst júniusban adták át ünnepélyesen Ankarának a Lockheed Martin texasi központjában. A gépek azonban addig az Egyesült Államokban maradnak, amíg a török pilóták nem kapják meg a szükséges kiképzést, és ez legalább egy évig tart – tette hozzá.
Akar az Anadolunak adott interjúban azt mondta: a gépek leszállításában nincs fennakadás, minden a terv szerint halad. A török védelmi miniszter egyúttal arról is beszámolt, hogy a program keretében jelenleg négy török pilóta vesz részt oktatáson az Egyesült Államokban.
A harmadik és a negyedik gépet 2019 márciusában adják át Törökországnak, amelyeknek a későbbiekben a többi F–35-öshöz hasonlóan a Kelet-Törökországban található malatyai légi bázison lesz az állomáshelyük. A Törökországról készülő amerikai jelentés legkésőbb november közepéig elkészül – ismertette Akar.
Hirado.hu, MTI






Új iráni harckocsi-elhárító rakétákat rendszeresített a Hezbollah (képek)



A libanoni Hezbollah szabadságharcos szervezet rendszerbe állította az új iráni Toophan típusú harckocsi elhárító rakétákat.
A rakéták működési elve hasonló az amerikai gyártmányú TOW-2B típusú rakétákhoz, azonban a Toophan típusok indító eszközeit új fajta lézer irányzékkal és hőkamerával szerelték fel.
Az új rakéták ún. ,,thermobar,, robbanófejjel vannak ellátva, melyek a célponthoz érve a környezetből oxigént vesznek fel, hogy minél nagyobb hőmérsékletet érjenek el a robbanáskor.

.



Az egyik legmodernebb orosz légvédelmi rakétát kapta meg Szíria




Oroszország nem egy régebbi változatot, hanem a legfejlettebb változatú Sz-300-as légvédelmi rendszereket szállította le Szíriába – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
Oroszország az eddigi legfejlettebb, S-300PM-2 gyártmányú légvédelmi rendszerekből szállított hármat díjmentesen Szíriába – közölte a ynet orosz értesülésekre hivatkozva.
Moszkva már 2010 óta hadrendbe állította ezt a fejlettebb légvédelmi rendszert, de korábban nem adta át egy külföldi országnak sem. Az S-300PM-2 elsősorban radarfelszereltségével és a bonyolult célpontok azonosításában múlja felül a régebbi gyártmányú rendszereket. Az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy küldtek volna már hasonlót Iránnak is, állításuk szerint Teherán eddig csak a régebbi változatból kapott.
Az orosz védelmi miniszter szerint három hónapba telik a szíriai legénység kiképzése az új légvédelmi rendszer használatára, amely nem csak ötödik generációs harci gépekkel képes megbirkózni, és nem csak rövidebb távolságra eljutó rakéták kilövésére alkalmas, hanem akár kétszázötven kilométerre is képes kilőni ballisztikus rakétákat, és úrrá tud lenni a fejlettebb támadó rendszereken.
A ynetnek nyilatkozó katonai szakértő szerint Moszkva azért ezt a fejlettebb változatot adta, hogy elejét vegye az izraeli légerő újabb szíriai bevetésének, mivel a régebbi Sz-300-asok kivédését már előzőleg begyakorolták. Ugyanakkor szerinte az izraeliek ezt a változatot is képesek lehetnek kivédeni. A szakértő szerint ez egyben üzenet lehet Irán felé is, amely nem kapott ilyen fejlett fegyvereket, és nem képes szembeszállni vele.
MTI, Hirado.hu




Jelentős fejlesztésen eshettek át az iráni ballisztikus rakéták





A perzsa állam 300-ról 700 kilométerre növelte föld-víz típusú hadászati ballisztikus rakétáinak hatótávolságát – közölte egy magas rangú iráni katonai tisztviselő kedden a Reuters szerint.
Az Egyesült Államok és Irán között fokozódik a feszültség a fegyverek miatt is. Donald Trump amerikai elnök májusban jelentette be, hogy országa egyoldalúan felmondja az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodást, és újra életbe lépteti az annak alapján felfüggesztett szankciókat. Trump arra hivatkozott, hogy az egyezmény “alapjaiban hibás”, mivel nem gátolja eléggé az iráni ballisztikusrakéta-programot, illetve nem akadályozza meg a perzsa államot abban sem, hogy támogassa fegyveres szervezeteit Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban.
Irán állítása szerint rakétaprogramja tisztán védelmi célú. Teherán azzal fenyegetőzik, hogy ha Washington korlátozni próbálja olajkivitelét, káoszba fogja taszítani a Hormuzi-szoroson át a Perzsa-öböl felé tartó olajszállítást. Az iráni Forradalmi Gárda légi osztagának vezetője, Amirali Hadzsizádeh úgy nyilatkozott a Fars iráni hírügynökségnek, hogy Irán föld-víz típusú ballisztikus rakétái képesek 700 kilométer távolságból bármilyen vízi járművet vagy hajót eltalálni.
Hadzsizádeh azonban arról nem osztott meg információkat, hogy korábban mekkora volt a rakéták hatótávolsága. Irán 2008-ban mutatott be egy föld-víz típusú rakétát, amely akkori állítása szerint körülbelül 290 kilométeres hatótávolsággal rendelkezett. Az Egyesült Államok iráni különmegbízottja, Brian Hook szerint Irán ballisztikusrakéta-programja súlyosbította a feszültségeket Jemenben, Irakban és Szíriában is. Hook szerint fennállhat a kockázata egy regionális konfliktusnak is, abban az esetben, ha az Egyesült Államok nem tesz többet azért, hogy elrettentse Iránt a rakéták elterjesztésétől a Közel-keleten.
Az Egyesült Államok által augusztusban bevezetett szankciók mellett novemberre várható a korlátozások második szakaszának életbelépése, mely elsősorban az iráni energetikai szektort célozza, embargóval sújtva az olajexportot.
Hirado.hu




Szíria után Indiába is orosz légvédelmi rendszer kerülhet





Az esetleges amerikai szankciók sem tántorítják el Indiát a hadiipari bevásárlástól.
Vlagyimir Putyin csütörtökön és pénteken tesz majd hivatalos látogatást Indiában, amelynek vezetése sajtójelentések szerint az amerikai szankciófenyegetések ellenére is Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket kíván beszerezni.
Az orosz-indiai haditechnikai együttműködésről is tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai kormányfő indiai kormányfővel a hét második felében – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal hétfőn Moszkvában. Peszkov nem bocsátkozott részletekbe a Putyin és Modi által aláírandó dokumentumokkal kapcsolatban.
Korábban az IndiaTV csatorna azt közölte, hogy a felek Sz-400-asok, valamint négy új orosz fregatt megvásárlásáról – amelyek közül kettőt Goában szerelnének össze – és AK-103-as gépkarabélyok indiai gyártásáról állapodhatnak meg. A lehetőségek között szerepel az első önálló indiai űrhajóscsapat oroszországi kiképzéséről történő megállapodás is.
Peszkov nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy Oroszország mikor szállítja le Szíriának a megígért Sz-300-as légvédelmi rendszert. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken, az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából megtartott New York-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szállítás megkezdődött.
Moszkva azt követően határozott a szíriai légvédelem korszerűsítéséről, hogy az szeptember 17-én lelőtt egy orosz Il-20-as felderítő gépet, amikor szándékai szerint négy, Latakia tartománybeli objektumokat bombázó izraeli F-16-os harci gépre nyitott tüzet. Az orosz védelmi minisztérium szerint az Il-20-as pusztulásáért a felelősség az izraeli légierőt terheli, amely hibás helymeghatározással és mindössze egy perccel a támadása előtt figyelmeztette a szíriai orosz parancsnokságot. Ez megakadályozta, hogy az orosz gépet biztonságos területre navigálják.
Szeptember 24-én Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hogy Damaszkusz két héten belül meg fogja kapni az Sz-300-as rendszert.
MTI, Dehír.hu










Irán fegyverarzenálja fejlesztésére készül





Irán ballisztikusrakéta- és robotrepülőgép-arzenálja fejlesztésére készül, illetve új generációs harci repülőgépek és tengeralattjárók beszerzését fontolgatja – adta hírül az IRNA iráni állami hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva szombaton.
Mohammad Ahadi nemzetközi kapcsolatokért felelős védelmi miniszterhelyettes rámutatott, hogy a nemzetközi szankcióknak nem sikerült megakadályozniuk az iszlám köztársaság hadiiparának fejlődését.
Rendelkezésünkre áll a szükséges infrastruktúra, már csak a kutatás-fejlesztés hiányzik” –tette hozzá Ahadi. “Fel kell fejlesztenünk a védelmi ipart, és ehhez rendelkezésünkre áll a magas színvonalú háttértudás, illetve több tízezer mérnöki és technikai végzettségű szakember” – magyarázta.
Irán azt állítja, hogy vitatott rakétaprogramja kizárólag védelmi célokat szolgál. Az iszlám köztársaság korábban többször leszögezte: sem az Egyesült Államok, sem az európai országok kedvéért nem hajlandó tárgyalni erről. A teheráni kormány rámutatott, hogy rakétaprogramja nem áll összefüggésben a 2015-ös többhatalmi atomalkuval. Washington május elején felmondta a nemzetközi szerződést arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja magát abban vállalt kötelezettségeihez.
Donald Trump amerikai elnök jelezte: kész újratárgyalni a megállapodást, de egy jövőbeli egyezménynek a nukleáris kérdésen kívül hosszú távra és átfogóan rendeznie kell az iszlám köztársaság közel-keleti szerepvállalását és rakétaprogramját is.
Hirado.hu, MTI










Pokolgéppel robbantották fel Szíria egyik vezető atomfizikusát







Izraeli lapértesülések szerint autójába rejtett pokolgéppel megölték Szíria egyik vezető fegyvertudósát.
Aziz Aszber atomfizikus, a vegyi fegyvereket kutató szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) egyik vezetője az ország középső részén fekvő Hama városban élt. A robbanószerkezet szombat éjjel lépett működésbe, néhány perccel azután, hogy kilépett otthonából, és útnak indult autójában, amelyet sofőrje vezetett.
A tudós Basshar Al-Assad szíriai elnök közeli tanácsadója volt, rendre folytatott négyszemközt megbeszéléseket vele, és szorosan együttműködött iráni és észak-koreai kollégákkal is – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
A videó nem érhető el.
A szíriai tudós a vegyi fegyverek kutatása és fejlesztése mellett részt vett a közép- és hosszú hatótávolságú rakéták létrehozását célzó Fateh iráni rakétaprogramban is.
Az IntelliTimes blog értesülése szerint Aziz Aszber a Maszjáf városban működő Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának negyedik osztályát vezette, amely Szíria ballisztikus rakétaprogramját irányította. Az intézmény második legfontosabb embere volt, csak Amr Armanazi igazgató állt fölötte.
Az al-Arabíja tévétársaság úgy tudja, hogy Izrael légicsapásokkal sújtotta a múltban Aziz Aszbar munkahelyét, a szíriai kutatóközpontot, hogy megakadályozza az ott több éve folytatott iráni katonai tevékenységet.
A legutóbbi izraeli rakétatámadást július 22-én hajtották végre: az arab média szerint az izraeli légierő katonai repülőgépei a központ fegyvergyártó részlegét támadták a központi épületektől hat kilométerre északra.
MTI




Lopott amerikai katonai tervrajzokat árulnak a sötét weben





A Recorded Future kiberbiztonsági vállalat egy rutinvizsgálatakor felfedezte, hogy valaki amerikai katonai dokumentumokat, harcászati stratégiákat és a hadsereg által használt eszközökről készült részletes tervrajzokat árul a sötét weben. A Reaper nevű amerikai szuperdrón tervrajzai például már 200 dollárért megvehetők.
Andrei Barysevich, a Recorded Future kutatója a Boston Heraldnak elmondta, hogy még sosem látott ilyen mennyiségű, megvásárolható, bizalmas információt a sötét weben. Elmondta, hogy az Egyesült Államok hadserege által Irakban és Afganisztánban követett stratégiák és taktikák most bárki számára elérhetőek.
Barysevich állítása szerint egy hackerfórumon talált rá az értékes dokumentumokra, ahol a csoport egyik tagja azt állította, hogy az amerikai légierőtől lopott dokumentumok vannak nála, köztük az MQ-9 Reaper drón részletes tervrajza, amelyen már 200 dollárért túladott volna.
A Reaperhez még karbantartási útmutatót is kínáltak.
Ezekkel az információkkal könnyen meg lehet találni az amerikai légierő gyöngyszemének, a Reapernek a gyengeségeit. További vizsgálódás kiderítette, hogy egy másik dokumentumhalmaz is fönn van a neten.
Ebben az amerikai hadsereg páncélos hadműveleteit összegezték részletesen, valamint az út menti autókba rejtett házi készítésű bombákra vonatkozó előírásokat. Barysevich elmondta, hogy az iratok, amelyekben részletes leírják, hogyan védjék meg magukat az amerikai katonákat, most akár terroristák kezére is juthattak.
A hacker, akit máig nem sikerült beazonosítani, elmondta, hogy a légierő egyik parancsnokának a számítógépét törte fel routeren keresztül, így sikerült lelopnia az értékes dokumentumokat. Barysevich ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a biztonságos internetezés szabályainak alapjait szegte meg a parancsnok, és ennél sokkal körültekintőbbnek kellett volna lennie.
Barysevich szerint a hacker Dél-Afrikában él, és elég információt gyűjtöttek róla, hogy elkaphassák, és már értesítették a nemzetbiztonsági szolgálatot is. Valószínűleg a hacker véletlenül bukkant a dokumentumokra, amit az általa kért alacsony árak is igazolnak, mert nem volt tisztában a megszerzett információk felbecsülhetetlen értékével.
Origo.hu

Egyre jobban halad az iráni drónok sorozatgyártása





Iránban jelentős sikernek könyvelhető el, hogy beindult a pilóta nélküli harci repülőgépek sorozatgyártása. A technológia alapja egy elfogott amerikai dróntól származik, mely fölött évekkel ezelőtt iráni hackerek átvették az irányítást és sértetlenül leszállították egy iráni repülőtéren.
Az amerikaiak pár éve egy RQ170-es drónt küldtek, hogy kémkedjen Irán felett, ám miután azt az iráni hadsereg sértetlenül megszerezte elkezdte annak tanulmányozását és később egy hasonló eszköz előállítását.
Az iráni légierő korábban is rendelkezett ilyen eszközökkel. Sőt volt olyan felderítő drónjuk, melyet Libanon területéről indítottak és az eszköz körülbelül 20 percig tartózkodott az izraeli légtérben mielőtt lelőtték. 20 perc pedig bőven elég egy rakétákkal felszerelt pilóta nélküli eszköz számára.
Az irániak azonban elkészítették az elfogott eszköz kisebb és olcsóbb változatát, melyet Saegheh névre kereszteltek. Az eszközt éles helyzetben is tesztelték Szíriában, és egy ilyen drónt használtak csalinak amikor egy izraeli F-16-os repülőgép átrepült a szíriai légtérbe, melyet később a szíriai légvédelem lelőtt.
Az új fejlesztésű pilóta nélküli repülőgépeket azonban inkább támadó célra találták ki és egyszerre több rakétát is magukkal tudnak vinni egy-egy bevetésre. Ez mindenesetre nagy előrelépés Irán számára és reméljük később jelentős csapást jelent majd a cionista ellenségre.
Orientalista.hu – Al-Isfahani 


Amerikai tábornok: Az F-22-es vadászrepülőgép alulmaradt az orosz gépekkel szemben Szíriában





A Military Watch nevű amerikai katonai magazin szerint az amerikai F-22-es vadász repülőgép elvesztette az előnyét az orosz vadászgépekkel szemben Szíriában miután Moszkva felbecsülhetetlen információkhoz jutott vele kapcsolatban.
Veralinn Jamieson az amerikai légierő tábornoknője
Az üggyel kapcsolatban az amerikai légierő tábornoknője Veralinn Jamieson nyilatkozott, aki az Egyesült Államok légi erejénél (USAF) a felderítési és hírszerzési hivatal vezetője Washingtonban. Ő a következő kijelentést tette:

,,Az iraki és a szíriai légtér egy valódi kincs Oroszország számára, hiszen információkat szereztek arról, hogy a mi vadászgépeink hogyan viselkednek a repülési műveletek alatt.,,

Szerinte az ellenfeleik figyelik őket és tanulmányozzák a harci eljárásaikat. A tábornok szerint az F-22-esek olyan területeken hajtottak végre műveleteket, melyek az orosz megfigyelőrendszerek teljes ellenőrzése alatt állnak. Éppen ezért ezek az ötödik generációs amerikai vadászgépek teljesen elveszítették fölényüket, a radaroktól való védettség tekintetében is. Oroszországnak pedig elég ideje volt arra, hogy adatokat gyűjtsön és ellenlépéseket tudjon tenni egy esetleges F-22-es géppel történő konfrontáció esetén.
Izrael pedig nemrég jelentette be, hogy első alkalommal használt F-35-ös harci repülőgépet Szíriában. És köztudott, hogy az F-22 és az F-35 is ötödik generációs repülőgépek.
Orientalista.hu – Al-Isfahani (Russia Today)


Moszkvában tanulmányozzák a Szíriára irányított nyugati manőverező robotrepülőgépeket (képek)


Moszkvában tanulmányoznak két, Szíria ellen április 14-én bevetett, de célba nem jutott nyugati robotrepülőgépet, az elemzés eredményét fel fogják használni az orosz fegyverek tökéletesítéséhez – közölte az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője újságírókkal szerdán az orosz fővárosban.
Szergej Rudszkoj vezérezredes szerint egy Tomahawk és egy levegőből indított, nagy találati pontosságú manőverező repülőgépet szállítottak Moszkvába. Az újságíróknak emellett szerdán az orosz fővárosban bemutatták tengeri állomásoztatású Tomahawk amerikai “szárnyas rakéták”, valamint brit és francia gyártmányú SCALP és Storm Shadow típusú légi indítású manőverező repülőgépek hajtóműveinek és irányító berendezéseinek darabjait is. A harci eszközöket a Szergej Beznogih, az orosz vezérkar légvédelmi szakértője szerint a szíriai légvédelem lőtte le.
Szergej Rudszkoj közölte, hogy az amerikai parancsnokság által bejelentett 105 találat közül az orosz szakértők csak 22 nyomát fedezték fel az április 14-i amerikai-brit-francia légicsapás-sorozat után. Mint mondta, a Szíriára mért támadás fő célobjektumaiban – a Damaszkuszhoz közeli Bazra kutatóközpontban, valamint a Homsz tartománybeli Him Sinsar földalatti tárolóban és annak felszíni objektumaiban – “soha nem tároltak” vegyi fegyvereket. A vezérezredes elmondta, a támadást követően orosz vegyvédelmi szakemberek a helyszínen nem mutatták ki mérgező anyagok nyomát.
Hangsúlyozta, hogy több tízezer ember halálával járt volna, ha a megtámadott objektumokban valóban tároltak volna vegyi fegyvert.


.
Az amerikai-brit-francia katonai csapást az váltotta ki, hogy a szíriai kormányerők április 7-én állítólag vegyi fegyvert vetettek be az akkor még a lázadók kezén lévő Dúmában. Az incidens Moszkva és Damaszkusz szerint megrendezett volt.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország az Egyesült Államok katonai jelenlétének megerősítését figyelte meg Szíriában, annak ellenére, hogy Donald Trump elnök kilátásba helyezte az amerikai egységeknek a közeljövőben történő kivonását.
A diplomata szerint ez egyfelől a nemzetközi jog normáinak megsértését jelenti, másfelől pedig aggályokat ébreszt azzal a kapcsolatban, hogy milyen célokat követ valójában Washington az arab országban és hogy nem törekszik-e az arab ország feldarabolására.
Orientalista.hu – MTI

Izrael újabb 634 millió dollárt csalt ki a német adófizetőktől


Izrael az elmúlt években három nukleáris meghajtású tengeralattjáró vásárlásáról írt alá szerződést a német Thyssenkrupp hadiipari céggel. Vagyis a vásárlás csupán jelképes dolog, hiszen mind a három tengeralattjárót a német kormány ún. ,,kárpótlásként,, adja oda a cionista államnak. Olyan államnak, mely a második világháború idején nem is létezett és azóta emberek millióit gyilkolta meg.
(Vajon a palesztinoknak mikor jár holokauszt kárpótlás???)
A megegyezés még 2016-ban született és Angela Merkel teljes pénzügyi támogatást ígért a tengeralattjárók legyártására és leszállítására. Az ügy szépséghibája az, hogy a Thyssenkrupp céget a tárgyalásokon Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyes ügyvédje képviselte és az ügy lebonyolítására félretett 2 milliárd dolláros összegből van amivel nem tudnak elszámolni.
Az újonnan legyártandó tengeralattjárókon kívül a 70 éve zsarolt német lakosság pénzéből korábban már hat darab Dolphin osztályú tengeralattjárót már leszállítottak az izraeli haditengerészetnek. Izrael ugyanis több tengeralattjárót és hadihajót is készenlétben tart a tengeren, melyek akkor is képesek nukleáris csapásmérésre ha a szárazfölddel megszűnik a kapcsolatuk.
Habár hivatalosan Izrael nem rendelkezik atomtöltetekkel, mindenki tudja, hogy több száz nukleáris robbanó töltettel rendelkeznek és a Nes Tziona-ban található katonai laboratóriumaikban tiltott vegyi fegyvereket is gyártanak. Az ENSZ érdekes módon nem ellenőrzi az izraeli atomarzenált. A hazug nyugati kormányok pedig szemet hunynak olyan bűnök felett mely másoknak megbocsájthatatlan.
Hiszen ezeknek a bűnöknek csupán a töredéke más országok esetében nemzetközi szankciókat von maga után. Irán esetében még háborúval is fenyegetőznek azok akik terrorizálják az egész világot. A hazug és képmutató Egyesült Államok pedig más orszgoknak olyan dolgokat akar megtiltani, melyet a közel-keleti törpe szövetségesének, a ,,Közel-Kelet egyetlen demokráciájának,, megenged. És jelenleg ott tartunk, hogy egy 70 éve zsaroló és hazudozó állam a német adófizetők pénzéből bármikor bárhol képes atomcsapást végrehajtani. Ráadásul a papíron nem is létező atomfegyvereivel.
Orientalista.hu – Al-Isfahani (Dailyarchive.org)


Oroszország elkezdte az új hiperszonikus rakéta sorozatgyártását.







Putyin elnök az orosz Szövetségi Gyűlésben elrendelte az új Avangard rakéta rendszer sorozatgyártásának megkezdését. Az új rakéta, melyet nyugaton csak az ,,Ördög menyasszonyának,, neveznek, sebessége 6 és 12 ezer km/h között mozog. A brit média szerint ez jelentős áttörést jelent a rakéta technológia területén és ezzel az oroszok előnyt értek el az amerikaiakkal folyó fegyverkezési versenyben.
A rakéta a nagy sebesség mellett jelentős manőverezési képességgel rendelkezik és így elérhetetlen a légvédelmi rendszerek számára. Az Avangard rakétákat több -féle robbanófejjel fogják gyártani. Az új technológiát bemutató felvételeken láthatóak olyan robbanófejek, melyek több kisebb fejet tartalmaznak és képesek egyszerre több célpont megsemmisítésére is. Ez a fajta hiperszonikus rakéta az ún. ,,végtelen hatótávolságú,, kategóriába tartozik, hiszen a Földön bárhol képes célpontot megsemmisíteni és akár a bolygót is képes megkerülni. A gyártásához felhasznált anyagok pedig képessé teszik arra, hogy több ezer Celsius fokos hőségnek is ellenálljon, éppen ezért a lézersugarak sem tesznek kárt benne.
Az orosz katonai vezetés bejelentette, hogy a rakéta tesztelése minden tekintetben sikeres volt, továbbá azt, hogy ezzel a technikával szemben az összes jelenlegi amerikai védelmi rendszer hatástalan. Az oroszok korábban már teszteltek más hasonló képességű rakétákat is. Vannak olyanok, melyek a víz alatt is képesek haladni a víz fölött pedig olyan magasságban közlekednek ahol a radar rendszerek nem észlelik őket. Ezen kívül észlelik a műholdak látóterét és kikerülik azokat. Ennél a technikánál nem fordulhat elő az, hogy hackerek átveszik felettük az irányítást, ahogyan az amerikai drónoknál és más repülő haditechnikai eszközöknél előfordult.
 Orientalista.hu –  Al-Isfahani, Fort-russ.com


Hivatalos megerősítés a Szu-57-esek szíriai bevetéséről



Nemrégiben számoltunk be arról hogy az Orosz Légi és Kozmikus Erők ötödik generációs harci repülőgépét, a Szu-57-est is Szíriába telepítették, orosz részről a hír megerősítéséről olvashattunk.
Szergej Sojgu, Oroszország védelmi minisztere a napokban számolt be hivatalosan is arról, hogy a hír igaz, a Szu-57-est is Szíriába küldték: a korábbi híresztelésekkel ellenetétben nem négy, hanem két példányt telepítettek a Hmejmim légibázisra. Arról is beszámolt, hogy a repülőgépek összesen kettő napot töltöttek el Szíriában, tesztrepüléseket, harci bevetéseket is végeztek, a fegyverteszteket “repülő laboratóriummal” (válhetően az A-50-esre gondol) követték nyomon.
Sojgu a nyilvánosságra került műholdfelvételekről is nyilatkozott, egyiket mutattuk is Olvasóinknak, melyen az egyik Szu-57-es a Szu-25-ösök mellett volt fotózva. A védelmi miniszter ennek kapcsán elmondta, nem tudja, hol készültek a jelzett műholdfelvételek, hiszen a Szu-57-esek Szíriában végig fedezékben voltak tárolva, és nem 1995-öt írunk, amikor is ilyen repülőgépeket egymás mellett állomásoztatnak. A közleménye nem tért ki a tesztelések részleteire, csupán annyit közölt, hogy a tesztek sikeresek voltak és Szu-57-esek már egy hete visszarepültek Oroszországba.
Összességében elmondható, hogy a Szu-57-esek szíriai jelenlétéről, szerepléséről semmi konkrétumot nem tudtunk meg, hivatalos fotókat sem láthattunk még, talán idővel ez változik majd.
Orientalista.hu – Jetfly


Oroszország T-90Sz harckocsikat szállít Iraknak (videó)

Még 2014-ben kötötték meg azt a szerződést a felek, ami alapján az oroszok megkezdték az első adag T-90Sz harckocsi leszállítását az irakiaknak. Irak összesen 73 darab T-90Sz/SzK harckocsit rendelt a hozzá tartozó speciális javító- és szállító eszközökkel együtt.
A gyártó UralVagonZavod-nál már készültek fotók a sivatagi festésű, exportra szánt T-90Sz-ekről. A T-90Sz túlélő képessége jelentősen jobb a T-72B3 és BMPT-hez képest a lézer-besugárzásjelzőnek köszönhetően, amely a veszély irányát is képes meghatározni, illetve lézeres célzókészülékkel és távolságmérővel is rendelkezik.

Megérkeztek az első T-90-es harckocsit Irakba:Izrael több ezer rakétaindítót vásárol (videó)

Az izraeli hadsereg megállapodást kötött a Rafael Advanced Defense Systems-szel több ezer Spike SR rakétaindító vásárlásáról a gyalogos erők számára, nyilatkozta a hadsereg kedden.
A rakétaindítót kifejezetten


Iraqi Army Got Their First Batch Of T-90S From Russia

A T-90Sz a T-széria legmodernebb példánya, amelyet megnövelt tűzerő, túlélőképesség és mozgékonyság jellemez. A harckocsik Nyizsnyij Tagilban, az UralVagonZavod-ban készülnek.
A T-90SzK a típus parancsnoki változata, amely kommunikációs berendezései segítségével tudja irányítani az alárendelt erőket és utasításokat venni a magasabb parancsnoki szintekről. Ennek érdekében felszerelték R-168-100KBE HF rádióberendezéssel, TNA-4-3 harckocsi-navigációs eszközzel és PAB-2M periszkóp-célzóberendezéssel.
Orientalista.hu – haborumuveszete.hu, defence-blog.com

Izrael több ezer rakétaindítót vásárol (videó)


Az izraeli hadsereg megállapodást kötött a Rafael Advanced Defense Systems-szel több ezer Spike SR rakétaindító vásárlásáról a gyalogos erők számára, nyilatkozta a hadsereg kedden.
A rakétaindítót kifejezetten az Izraeli Védelmi Erők igényeinek megfelelően fejlesztették ki, két év erőfeszítéseinek eredményeként 40 százalékkal csökkentve a súlyát, hogy a katonák számára nagyobb rugalmasságot biztosítson a csatatéren.
A nyilatkozat hozzátette, hogy az indítók az elsők a fajtájukból, és a fejlesztések egy része a 2014-es gázai háborúból levont tanulságoknak köszönhető.
Ez egy “egyedi jellemzőkkel rendelkező rakétaindító, amely megfelel a csatatéren bekövetkezett új körülményeknek és támogatja a gyalogsági manővereket. Az indító lehetővé teszi a könnyű gyalogos szállítást, az egyszerű kezelhetőséget és a pontos célzást, pusztító csapásokat mérve a több száz méterre lévő szerkezetekre” – mondta egy izraeli katonai illetékes.
Ez jó hír a jövő csataterének, különösen a gyalogság számára. Ez a megállapodás a földi erőket erősítő irányvonal része, a gyalogság megsemmisítő erejének növelésére ” – mondta Ariel Avivi ezredes, aki az izraeli hadsereg földi erőinek fegyverzetéért felelős.
A rakétaindítót könnyebb lesz a gyalogos erőknek hordozni, de ez nem befolyásolja a hatékonyságát. “Ez a lépés működési függetlenséget biztosít, és gyors és pontos tüzelést tesz lehetővé számunkra” –  montda Avivi.
A Rafael taktikai fegyverek osztályának vezetője, Zvi M. szerint, az új fegyver egy új réteget képez az izraeli hadsereg földi erői technológiai erejében és fölényében az ellenség képességeihez viszonyítva.
Orientalista.hu – Újkelet


Az amerikai média áldozatként mutatja be a gázai civileket gyilkoló Izraelt


Izrael gyarmata nem is mutathatná be másként , hisz holnap ki fog harcolni a zsidókért , ha nem így szól a propaganda !!!



Mitchell Plitnick amerikai politikai elemző a Sputnik News számára adott interjúban kijelentette, hogy az amerikai média a jelenlegi Gázában zajló eseményeket úgy mutatja be, hogy az egész konfliktus fő oka a Hamasz és az ott élő palesztinok.
,,Ha az amerikai médiát olvasod akkor azt gondolod, hogy a legutóbbi összetűzés azért alakult ki, mert a Hamasz rakétákat lőtt ki és minden ezzel kezdődött.,,
Az amerikai politikai elemző szerint azonban minden akkor kezdődött amikor az izraeli mesterlövészek lelőttek két palesztint a hónapokkal előtt kezdődött Gáza övezetbeli tiltakozások során.
A Jerusalem Post szerint a palesztinok 700 rakétát lőttek ki Izraelre, melyek közül 173-at semmisített meg az izraeli légvédelem. A kialakult konfliktusban több tucat palesztin és négy izraeli halt meg. Azonban azóta Egyiptom és Katar közvetítésével sikerült elérni egy tűzszüneti egyezményt a két fél között és az izraeli fél ígéretet tett arra, hogy próbálnak könnyíteni a Gáza övezet blokádján.
A tűzszünetet elérő országok képviselői remélik, hogy a most elért egyezség könnyíteni fog a blokád alatt élő palesztinok helyzetén. Azonban Plitnick szerint ez ugyanaz az egyezmény amit már korábban is megkötöttek az izraeli és a palesztin fél között. Az izraeli kormány ugyanis a korábbi egyezményben is vállalta, hogy könnyít a blokád alatt élők helyzetét. Vállalták, hogy egyszerűbbé teszik a határátkelést, megkönnyítik a Gázában élő halászok helyzetét és lehetővé teszik, hogy a Katarból érkezett pénzügyi adomány eljusson Gázába.
Az izraeliek azonban már a korábbi egyezséget se tartották be és a szavuk már többször is hiteltelenné vált a palesztin nép és az egész világ előtt.
A helyzetet súlyosbítja, hogy bizonyos izraeli politikai erők erőszakra buzdítanak a palesztinokkal szemben. Azok ellen akiknek a földjét elrabolták, azokét akiket elűztek a saját földjeikről. Bezalel Smotrich izraeli parlamenti képviselő például egy Twitter üzenetében kijelentette, hogy mivel a palesztinok 700 rakétát lőttek ki Izraelre, ezért 700 palesztint kell megölni a Gáza övezetben. A kiharcolt tűzszüneti egyezmény tehát nem valószínű, hogy hosszú életű lesz.
Orientalista.hu – Al-Isfahani Sputnik News


1000 izraeli katona érkezik Hondurasba, hogy segítsék a rendőrség és a határőrség kiképzését


No ezt a lerohanást még megusztuk !! Ja , hogy még nincsennek készen a koncentrációs táboraink !!!! Nem baj a megsemmisítő tábor már teljes kapacitással tudna üzemelni !!!!
Ja hogy a nagypolitikai helyzet most nem olyan , hogy a fü alatt beosonjanak , pedig a vakoló páholyok rá játszanak az eseményekre !!!
1000 izraeli katona érkezik Hondurasba, hogy segítsenek a hondurasi rendőrség és határőrség kiképzését és felkészítsék őket a terrorizmus és a drogkereskedők elleni harcra. Az izraeli katonák egy korábbi, Izrael, Honduras és az Egyesült Államok között létrejött katonai egyezmény keretei között érkeznek a latin amerikai térségbe.
A szerződés és a küldetés fő célja az, hogy a hondurasi határőrségnek sikerüljön megállítania az Egyesül Államok felé tartó illegális bevándorlókat. Honduras számára ez a második alkalom, hogy idegen hadsereg tagjai érkeznek az országba, Izrael számára pedig az első alkalom, hogy csapatokat telepít egy másik országba.
Az El Heraldo hondurasi lap szerint az izraeli csapatok érkezését egy kétoldalú egyezmény előzte meg, melyet még az előtt kötöttek meg mielőtt Honduras Jeruzsálembe helyezte át izraeli nagykövetségét. Az izraeli katonák az amerikai hadsereg már ott lévő Joint Task Force Bravo alakulatával egy helyen lesznek elszállásolva a Jose Enrique Soto Cano légibázison Palmerola városában.
Honduras korábban egy fegyvervásárlásról szóló szerződést is aláírt Izraellel egy millió dollár értékben, valamint számítanak az izraeliek segítségére hajók és repülőgépek korszerűsítése terén is. Ezt a tíz évre szóló szerződést azonban még 2016-ban kötötte a két ország. A katonai együttműködésről szóló szerződésben pedig azért vesz részt az Egyesült Államok is, mert az amerikaiak már rendelkeznek egy bázissal Hondurasban.
Orientalista.hu – Al-Isfahani, Telesurenglish.net



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése