2013. július 16., kedd

Összeomlás



Összeomlás




Hadászati nukláris töltetek száma 2013-ban


Az alábbi elemzés elolvasása után gondolkodj el a nagyvárosokra viszonyított számokon, s ne mond azt, hogy ezzel tisztában voltál. Mert nem voltál. Ilyen számok kizárólag itt szerepelnek, ami szinte érthetetlen, tekintettel a fenyegetettségre... 
Oroszország
Stratégiai (~ hadászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: becslések szerint 4500 darab töltet van hadrendben, 700 darab raktáron és 4000 darab töltet megsemmisítésre vár. Az összhatóerő ismeretlen.
Taktikai (~harcászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: 2000 darab van hadrendben. A START egyezmény(ek) ezeket a "kisebb" (egyébként a hiroshimai töltettel megegyező vagy nagyobb hatóerejű) tölteteket nem szabályozza, csak a stratégiai töltetek számát.
2013-ban hadrendben álló orosz stratégiai hordozó eszközök és töltetek:
- 1050-1100 darab ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, kb. 713-760 megatonna hatóerővel
- 624 darab SLBM (tengeralattjáróra telepített ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 55 megatonna hatóerővel
- repülőgépek által hordozott nukleáris hordozó eszközökről és töltetekről nincs információ 
Összesen 1674-1724 darab stratégiai töltet, 768-815 megatonna hatóerővel.
Hogy érthetőbbek legyenek a fenti - pirossal kiemelt - számok... az Európai Unióban 446, az Egyesült Államokban 289, azaz összesen 735 nagyváros van, melyek lakossága meghaladja a százezer főt... azaz minden nagyvárosra kettő vagy annál több töltet jutna, átlagosan 1 megatonna hatóerővel, azaz a hiroshimai atombomba százszorosa.
Egyesült Államok
Stratégiai (~ hadászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: becslések szerint 2.150 darab töltet van hadrendben, 2500 darab raktáron, hivatalosan "geopolitikai meglepetések esetére", és 3000 darab megsemmisítésre vár. Az összhatóerő ismeretlen.
Taktikai (~ hadműveleti-harcászati) töltetek száma 2013-ban: közel 200 darab van hadrendben. Mindegyik Európában van!
2013-ban hadrendben álló amerikai stratégiai hordozó eszközök és töltetek száma:
- 500 darab ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 159 megatonna hatóerővel
- 1152 darab SLBM (tengeralattjáróra telepített ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 251,5 megatonna hatóerővel
- repülőgépek által hordozott nukleáris hordozó eszközökről és töltetekről nincs információ
Összesen 1652 darab stratégiai töltet, 410,5 megatonna hatóerővel.
Hogy érthetőbbek legyenek a fenti - pirossal kiemelt - számok... Oroszországban 168 nagyváros van, amelyek lakossága meghaladja a százezer főt, azaz minden nagyvárosra tíz töltet jutna, átlagosan 2,5 megatonna hatóerővel, azaz a hiroshimai atombomba kettőszázötvenszerese.
 
Fontos megjegyzések:
- a fenti adatok között nem szerepel a hadrendben álló orosz RS-20B (R-36MUTTH), melynek hatóereje 20 megatonna, s melyből 30-40 van hadrendben
- az megkötött, de nem ratifikált, s így csak előkészítési fázisban álló, de mostanában erősen "hanyagolt" Új START egyezmény, a stratégiai töltetek számát 1500-1500 darabban maximalizálná, de nem szabályozná a taktikai töltetek számát
- a piros színnel kiemelt városokra jutó elméleti számok a becslés alsó értéke, egy kirobbanó nukleáris konfliktusban ennek kétszerese várható, de még az Új START egyezmény esetén sem csökkennének.
- természetesen a városokra vetített számok csak elméletiek, lévén nem minden város célpont, s lévén életben van még - főleg az amerikaiknál - az "overkill", szabad fordításban "nagyonmegölni" doktrína, melynek értelmében például, ha Londonra elég lenne 4 megatonna, akkor kapjon 20-at, s biztosan semmi nem marad belőle.
 
A "Castle Bravo" kísérleti atomrobbantás 15 megatonnás volt, részletek itt.
A legnagyobb hatóerejű orosz töltet, ami ma hadrendben van 20 megatonnás vagy 10 darab 800 kilotonnás. Előbbi nagyobb a videón láthatónál, utóbbi kb. a fele.
Az 1. mezőbe írd be a város nevét, a 2. mezőbe a hatóerőt, pl. 20000 (=20 megatonna) vagy 800 (800 kilotonna), majd nyomd meg a "Detonate" gombot.


A weboldal küldetése


Lerántani a leplet a rendszerről. Felébreszteni az embereket.
Lépésről lépésre bemutatjuk, milyen veszély fenyegeti az emberiséget, abban a reményben, hogy együtt - még - megakadályozható az, amit alább még játékként megtekinthetsz.
AZ OLDAL FELTÖLTÉSE MEGKEZDŐDÖTT - JÚNIUS 25. 


Metro Last Light Extended Trailer



Metro Last Light végigjátszás Part 1 [1080p HD] - Az első 60 perc - 


Közeleg-e az olajcsúcs vagy sem – az olajcsúcs következményei

Az elmúlt tíz év eseményeinek tükrében, de különösen a minap kirobbant amerikai (orwelli) kémkedési botrány után, valószínűleg nem mondunk azzal nagyot, hogy a világ, amiben élünk egy gigantikus hazugság és szemfényvesztés. Intézményesítették a hazugságot, különösen a nyugati világ és elsősorban az Egyesült Államok. Az, hogy a világ nem jó irányba halad, szinte majd mindenkinek nyilvánvaló, de hogy pontosan merre is, az már kevésbé…
A fenti megállapítást – későbbiekben kifejtésre kerül még a weboldalon – tekintsük alaptézisnek, s ennek függvényében értelmezzük az alábbiakat.
Mielőtt rátérnénk az olajcsúcs körüli vitára, tegyünk még egy fontos megállapítást. A világgazdaság – komplex és globális mivolta miatt – egy energiaellátási zavar esetében, gyorsan kerülhet olyan helyzetbe, hogy beinduljon egy globális, világméretű gazdasági (és társadalmi) összeomlás*. Az összeomlást – a kritikus időszakban – azonnal és idő előtt elindítja, ha hivatalosan beismerik a veszélyét*. Ugye nem kell senkit emlékeztetni például olyasmire, hogy bankpánik, és hogy az mivel jár; mellesleg az ilyen „rémhírterjesztőket” a törvény erejével bünteti a rendszer…
Szóval, tekintsünk két alaptézist tényként: a világot az intézményesített hazudozás jellemzi, és valóság beismerése elindítaná a gazdasági pánikot, s ezzel az összeomlást.
Olajcsúcs (és gazdasági összeomlás) – igaz vagy rémhír?!
Elmerülve a szakirodalomban és elemzésekben az állapítható meg, hogy hatalmas vita zajlik a témakörben. Míg az egyik oldal szerint az olajcsúcs úgy, ahogy van hülyeség, addig a másik oldal ennek a veszélynek a nagyságára próbálja meg felhívni néhány éve a szakma figyelmét. Míg a tagadás főleg gazdasági szaksajtóban jelenik meg, addig az utóbbi oldal véleménye sok esetben csak az alternatív médiában.
Az elmúlt években, felénk kisemberek felé, csurgott ezzel kapcsolatban némi információ, s megállapíthatjuk, hogy inkább az olajcsúcs melletti érvelések. De egy ideje, erősödik az ellenoldal – mert hát foglaljunk állást – érvelése és média szereplése.
Visszautalnék az elején tett megállapításra: az olajcsúcs és annak következményeinek beismerése előre hozza, hamarabb elindítja a világméretű gazdasági válságot, és annak összeomlását.
Szóval, igen nehéz eligazodni a kérdésben, hogy van-e, lesz-e, mikor lesz és lesz-e egyáltalán olajcsúcs.
Akkor kérdeznénk.
Ha mindez hülyeség, rémhír és összeesküvés elmélet, akkor miért készített 2010-ben a német haderő, a Bundeswehr ezzel kapcsolatos tanulmányt**, és jut arra a következtetésre, hogy "az olajcsúcs elkerülhetetlen" (91. oldal) és javasolva a mindenkori német kormánynak, hogy módosítani kell a védelmi koncepción, felkészülve egy Németországot is öt-tíz éven belül érinthető katonai konfliktusra, amely az olajellátási gondok következménye lesz?!
Ha mindez rémhír, miért változtatta meg Svájc a védelmi koncepcióját, s helyezte előtérbe a tömeges menekülthullám elleni védekezésre való felkészülést!? Miért vált Svájc számára fontossá, hogy a közel 270.000 darab óvóhelyét – jól olvastad nem férőhely, hanem darab – felújítsa?! Egyáltalán mi szüksége a hosszú ideje semleges Svájcnak akkora haderőre, amivel rendelkezik, s miért növeli azt? Ahogy mi szüksége Finnország légierejének nagy mennyiségű légi harc és földi célpontok elleni rakétákra, azokból is a legmodernebbekre, legdrágábbakra a válság kellős közepén?! Miért kötötte meg Szaúd-Arábia a világ legnagyobb fegyverüzletét?! Miért vásárol az Egyesült Arab Emirátusok hadereje több ezer lézervezérlésű bombát, ami teljességgel indokolatlan?! Arról nem is beszélve, hogy a bomba nem védekező, hanem támadó fegyver…
De miért fejleszti (és növeli) az Egyesült Államok a nukleáris arzenálját 2013-tól, ahogy teszi ezt – egyébként válaszul az amerikai lépésre – Oroszország is?! Egyáltalán a válság közepén, miért kezdett el szinte az egész világ fegyverkezni, még pedig jelentős mértékben az elmúlt egy-két évben és még inkább 2013-ban?!
katonai kiadások, USD-2010-ben
Érdekes kérdések ezek.
Kérdések és főleg tények, amikkel nem nagyon fogsz találkozni. Tények, amelyek a képzeletbeli mérleg nyelvét nem kicsit, hanem drasztikusan az olajcsúcs ténye mellett érvelők irányába billenti ki.
Az olajcsúcs nem rémhír. Ezt pedig elsősorban a világban zajló geopolitikai folyamatok, azon belül pedig a fegyverkezési adatok bizonyítják egyértelműen.
Mi Hetesi Zsolt elemzésével értünk egyet, azaz, hogy 2015-től jelentős „gondok” várhatóak az olajellátás terén, s a jelen állás szerint a 2019-es évet tartjuk kritikusnak.
Hivatkozások (linkek):

Az ébredés lélektana



Az olajcsúcs és a következményeinek felismerésének lélektana  
„A legkülönbözőbb témában olvasok szakkönyveket, rendszeresen figyelemmel kísérem a gazdaságról, az éghajlatról és az olajcsúcsról szóló blogok egy részét. Ezen felül elolvasom néhány újság online kiadását is, hogy elkerüljem a riogatások és összeesküvések csapdáját. Minél szélesebb körben tájékozódom, és lehetőség szerint elolvasom a másik oldal hangadóit, véleményformálóit is. Ez időnként szórakoztató, máskor nyomasztó, de feltétlenül szükséges, mert ha az ember csak a saját elképzeléseit tükröző újságokat és blogokat olvassa, könnyen elszigetelődik "
Anna Ryden svéd mérnök
Igaz, ezek az újságok nem elég egyértelműek. A tények ott vannak ugyan, de nem fehéren-feketén, inkább csak a sorok között.
Az ébredés léleltani szakaszai*:
1.) Első találkozás
Az ember hall valamit az olajcsúcs elmélet létezéséről.
2.) Kíváncsiság
Az ember valamilyen okból elgondolkodik a véges energia koncepcióján, legtöbbször épp a végtelen gazdasági növekedés téziseiből kiindulva.
3.) A probléma felismerése
Az ember lassan megérti, mit is jelent, és hová vezet a könnyen elérhető és olcsó energiától való függés.
4.) Sokk
A megismerés következtében az ember rádöbben, hogy a következő húsz év teljesen más lesz. Gyermekeink egy teljesen más világba nőnek majd fel és nem adatnak meg nekik ugyanazon a választási lehetőségek.
5.) Szomorúság
Hogyan ússzuk meg? Lesznek még egyetemek a gyerekeink számára? Lesz-e és ha igen miből lesz kenyerünk, ha az iparszerű mezőgazdaságnak bealkonyul? Mi lesz a gyógyszereinkkel? Nyugdíjainkkal? Nyolcvanöt éves korunkig dolgoznunk kell? stb. stb.
6.) Elfogadás
Az ember úgy érzi, hazatért.
7.) Boldogság
Tökéletesen felkészültél a várható változásokra. A tény, hogy a jövő más, mint a múlt, szinte csak a reménység és új lehetőségek forrása.
*Az egyes szakaszok hossza függ többek között:
  • az induló, kezdeti ismeretektől, iskolázottságtól: általánosságban egy műszaki/tudományos alapképzettséggel könnyebb elfogadni a növekedés végét, mint egy közgazdasági iskolával.
  • az életstílustól: minél inkább a tárgyaktól függ a boldogságod, annál nehezebb lesz elbúcsúzni a kőolajtól.
  • az ideológiai meggyőződéstől, társadalmi hovatartozástól: minél közelebb van valaki a tűzhöz, tehát minél többet keres a központi bankok hülyeségein, annál kevésbé hajlandó útirányt változtatni, míg a többi halandó, akiknek az infláció felemészti a megélhetését, még akkor is, ha jelentős szellemi erőfeszítéseket tesz, hogy „jól” fektessen be, hogy megóvja a pénzét, könnyebben fogadja el a helyzetet.
 
Ezeket a szakaszokat, az utolsó kivételével végig követik a kételyek, vagy ha úgy jobban tetszik, a remény, hogy az olajcsúcs tévedés.
"Úgy gondolom, hogy az energetikai csúcs megértésének lélektani folyamatában akkor érhetünk el a végállomáshoz, ha olyan helyen élünk, ahol legalább egy bizonyos szintig el tudjuk látni magunkat energiával és élelmiszerrel. Ezzel szemben én egy nagyvárosban lakom (Milánó), nem készültem fel a költözésre, mert ide köt a családom, vannak megrögzött városlakó szokásaim, és persze itt tart a kétely is. Néhanapján még az olajcsúcsot is elutasítom. Különösen akkor, amikor az események a maguk medrében folynak, minden nyugodt köröttem, és persze süt a nap. Ilyenkor a tükörbe nézek, hogy emlékeztessem magam, nem száz méteres síkfutáson veszünk részt. Nem. Az előttünk álló folyamatok nem rövidtávúak, a cél nem 2030 körülre tehető. Ami történni fog, sokkal inkább egy 200 évig is elhúzódó maratoni futás lesz.” - Anna Ryden svéd mérnök -
Olajos Tibor — Molnár Géza /FFEK/ megjegyzése:
Az adott esetben nem képzett szakember gondolatait közvetítettük, hanem egy a válság kérdésével foglalkozó hölgy személyes vallomását tettük közzé. Az út egyes állomásait ő azonosította be, és ő is jellemezte, saját életútja alapján, és elég pontosan elhelyezte magát a válsághoz való viszonyulás érzelmi állapotai között. Kiegészítésünkben elsősorban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Anna Ryden érzelmi viszonyulása – ahogy mindenki másé is – elég széles skálán mozog. Általában a „Szomorúság” és az „Elfogadás” jellemzi, de néha visszaesik a „Sokk” állapotába, sőt olyan is előfordul, hogy kétkedni kezd.
A kétkedések hátterében két mozzanat állhat. A remény, hogy mindennek még sem kell így történnie, illetve egyfajta egészséges önzés. Látjuk, érezzük, hogy a világ rossz felé tart. Elméletben tudjuk, véges rendszerben nem képzelhető el végtelen növekedés. Tisztában vagyunk tehát a jelen őrületének minden várható következményével, de abban bízunk, hogy a fal, amely felé őrült tempóban száguldunk, még legalább száz, jobb esetben akár ezerévnyire is lehet tőlünk. E tekintetben mindaz, amit Anna Ryden „Boldogság” címszó alatt ért, megnyilvánulhat a tagadásban is. A lényeg, hogy az ember egy biztos nézőpontba helyezte magát, és onnan nem billentheti ki semmi. Amikor megismerkedik az olajcsúcs elméletével és megérti, mindez mivel járhat. Amikor rádöbben, milyen mértékben függ olyan folyamatokról, amire az égadta világon semmi féle hatása nincs, az átlagember összeroppan egy kicsit. Elveszti lelki nyugalmát. A „Boldogság” e lelkinyugalom visszaszerzése.
Mindez az itt fogalmazó szerzőkre éppígy igaz. Az egyes írások hangulata nagyban függ attól, hogy az adott szerző milyen viszonyban áll a tényekkel és a tényeken alapuló következtetésekkel, elméletekkel. Két korábbi sorozatot is abban a hiszemben indítottam el, hogy lehet valamiféle megoldást találni. A tételek kifejtése során aztán sikerrel cáfoltam magam, viszont e folyamat eredményét már nem akartam közzé tenni. Amikor az ember rájön, hogy zsákutcába jutott, célszerű visszafordulni, különösen akkor, ha jogosan számolhat azzal, néhányan biztosan követik, de legalábbis valamiféle útmutatást várnak tőle.
A válsághoz való viszony attól is függ, hogyan és miként ismerkedik meg az ember a kérdéskörrel. Ez egy nagyon fontos mozzanat. Én az 1980-as évek közepén kerültem először kapcsolatban a válsággal foglalkozó irodalommal, még pedig Hamvas Béla írásain keresztül. Ez alapvetően befolyásolta nézeteimet. A válságot magát emiatt egyértelműen erkölcsi-társadalmi válságnak éreztem. Úgy véltem a dolgok mélyén az emberi viszonyrendszer áll. Ez egyébként teljesen egyértelműen kitűnik későbbi írásaimból is. Még ugyanebben az időszakban ismerkedtem meg a természet leépüléséből következő úgy nevezett ökológiai válság fogalmával. Olyan emberek írásai, gondolatai alapján, mint Vargha János, Gyulai Iván, Vida Gábor, vagy „Piros” – ahogy György Lajost hívta mindenki, aki ismerte. Ugyanakkor a legtöbb ökológiai ismeretet Andrásfalvy Bertalannak köszönhetem, akinek a Duna mente ártéri gazdálkodásáról szóló könyve több gyakorlati ismeretet adott e téren, mint bármilyen más elméleti szakkönyv. A sort Konrád Lorenz zárta. Ugyanakkor be kell vallanom, mind a válság, mind a lehetséges okok megítélésének kérdésében döbbenetes hatással voltak rám Pap Gábor, Molnár V. József előadásai, illetve Götz László „Keleten kél a nap” című műve. Igaz, ezek a szerzők nem foglalkoztak közvetlenül a válsággal, de ők értették meg velem, hogy a múlt egészen más szemszögből is megítélhető, és bizony a tények gyakorta szöges ellentétben állhatnak az iskolában tanultakkal. Mindebből következően magam soha sem azonosítottam a válságot egyetlen terület problémáival. Számomra nem a gazdaság, nem a pénzügy, nem a társadalom volt válságban, és a válság nem köthető egyszerűen az energiához, az olajcsúcshoz, mint ahogy a szó szoros értelmében ökológiai válságról sem beszélhetünk. Úgy véltem és ma is azt gondolom, mindaz, amit válságjelenségekként tapasztalunk az ember alapvetően téves önképéből, önértékelési zavaraiból, és az ember és természet viszonyából következnek. Egy általános áttekintő képre van tehát szükség ahhoz, hogy a lehetőségek szerint pontosan mérjük fel, mivel is kell szembenézni. Mintha egy kerek, de meglehetősen romlott tortát szemlélnénk, melyet le akarnak tuszkolni a torkunkon. Az olajválság e tortának csupán az egyik szelete, nem is oldható meg önmagában. De ugyanez valamennyi szeletről is elmondható. A válsághoz való viszonyunk érzelmi töltete elsősorban annak függvényében alakul, mennyit látunk a tortából.
A következő jelenség, amely befolyásolhatja vélekedéseinket saját beállítódásunk. Az emberek nagy része, Anna Rydenhez hasonlóan hisz a műszaki haladásban, és úgy véli, a technika, a technika fejlődése választ ad a felmerülő kérdésekre. A helyzet az, hogy ez a vélekedés nem is teljesen alaptalan, mert a „technika fejlődése” tényleg rejt magában egyfajta választ. Így például az iparszerű technológia a talaj kimerülésére tápanyag-utánpótlással válaszol. Ennek azonban számos következménye, mellékhatása adódik, a növények hiánybetegségétől kezdve a felszíni vizek elszennyezéséig. Minden hatás és mellékhatás újabb és újabb kérdést vet fel, melyekre megszületik az újabb és újabb válasz. Például: étrend kiegészítőkkel pótoljuk a kiesett nyomelemeket, mélyebben fekvő rétegekből emeljük ki és használat előtt tisztítjuk, különféle vegyszerekkel kezeljük a vizet. Már e vázlatos felvetésből is kitűnik, a technikai válaszok közös jellemzője, hogy még több kérdést vetnek fel, melyekre újabb és újabb energiaigényes válaszok születnek. Mindez rendkívül áldásos hatást fejt ki a gazdasági növekedésre, és természetszerűen jelenik meg a GDP-ben. Ugyanakkor ez arra is rávilágít, hogy a gazdasági növekedés hátterében a felmerült problémákra adott technikai válaszok húzódnak meg. A gazdasági növekedés megtorpanása, visszaesése, azt jelenti, bizonyos problémákra már nem tudunk választ adni. Minél mélyebb a recesszió, annál nagyobb számban maradnak válasz nélkül jelentős problémák. Tulajdonképpen ezt a folyamatot tekinthetjük rendszerszintű összeomlásnak. A játék alapja a technikai válaszok leglényegesebb tulajdonságaiban rejlik, ami azt is jelenti, hogy e rendszeren belül egyetlen helyes út létezik, ez pedig a gazdasági növekedés. A növekedés hiánya nem egyszerűen egy életformát, egy közgazdasági elméletet kérdőjelez meg, hanem az egész technológiai válaszokra épülő rendszert, azaz magát a technikai civilizációt. A megoldás roppant egyszerű, csak ma kivitelezhetetlen: kerülni kell a technikai válaszokat. Nagyon egyszerű példával, a belvíz problémára adott technikai válasz a vizek összegyűjtése, és a folyókba történő átemelése. Mindez energiaigényes, és bizonyos körülmények összjátéka miatt egyre nagyobb energiát igényel (pl. az árvízszint fokozatos emelkedése, az egyre szélsőségesebb csapadékeloszlás és az egyre gyakoribb intenzív csapadékképződés, illetve az elvezető, és az azt kiszolgáló energiaellátó rendszer elöregedése miatt). Amikor a vizek elvezetéséhez szükséges energia mennyisége meghaladja a rendelkezésünkre álló mennyiséget a technikai válaszok ellehetetlenülnek, és a rendszer összeomlik. A nem technikai jellegű (akár ésszerűnek is nevezhető) válasz a belvizes területeken történő művelési ágváltás lenne, olyan gazdasági szerkezet kialakítása, mely igényli az időszakos vagy tartós vízborítást. Az adott esetben a kérdés nem az, hogy veszni hagyunk-e területeket, hanem az, hogyan használjuk azokat. A használat megváltoztatása nem technológia válasz, abban az értelemben semmiképp sem, hogy nem igényel újabb energia felhasználást, ellenkezőleg, az eddig felhasznált energia nagy részére nincs tovább szüksége. Ez persze kedvezőtlenül hat a GDP-re.
Ha mindezt következetesen végig gondoljuk, megérthetjük, hol húzódnak a rendszer alkalmazkodó képességének a határai. Ahhoz azonban, hogy ezt felfogjuk, látni kell a válság valódi természetét, és nem szabad összekeverni a tüneteket, a mellékkörülményeket a valódi problémákkal. A 2008-as válság idején a legtöbb gazdasági szakember a növekedési pálya visszaállításában kereste és találta meg a kilábalás lehetőségét. Ennek hátterében nem feltétlenül szakmai elfogultság, vagy szűklátókörűség állt. Az emberiség a technikai válaszok csapdájába esett. Ha válaszolni akar a felvetett problémákra, növelnie kell az energia felhasználását, ha növeli az energia felhasználását, új problémákat generál, amelyek új válaszokat követlenek tőle. Mindez addig tart, amíg el nem fogy az energiánk, vagy ameddig a kérdés-feleletjátékunk fel nem emészti az emberi civilizáció fizikai alapjait.
Végül is az, hogy a válság felismerésének érzelmi skáláján hol helyezkedünk el, attól is függ, mennyit tudunk felfogni ezekből a folyamatokból. Mennyiben ismerjük fel a válaszok jellegét, és mennyiben tudnunk olyan megoldásokkal dolgozni, melyek nem technikai jellegű választ adnak a problémákra. Ebben a megközelítésben tehát azok lesznek a „Boldog” emberek, akik képesek elkerülni ezt a csapdát, akik képesek kitörni e kérdés-feleletjáték ördögi köréből.

Bevezetés helyett



Mi az alapvető baj a társadalmi-gazdasági rendszerünkkel?!  
Mi is valójában a probléma a mi jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerünkkel?! Csupán csak annyi, hogy nem tartható fenn, amiből az következik, hogy nem is fog fennmaradni. Alternatívák pedig nincsenek a láthatáron és a jelenlegi világrend el is követnek mindent, hogy ne is legyenek.
A jelenlegi életmódunkkal a biztos pusztulásba robogunk. Ráadásul mindezt a jelenlegi világrend, pontosabban annak szolgái jó mélyen elrejtik előlünk, hogy még véletlenül se tűnjön fel, mekkora is a baj valójában. Röviden a világ, amiben élünk egy ámítás, s talán mindenidők legnagyobb hazugság áradata. Az emberiség talán még soha nem volt ilyen mértékben szolgasorba taszítva, mint a mi időnkben. A múlthoz képest, csak egy lényeges különbség van, akkor tudták magukról az emberek, hogy rabszolgák, ma nem. És ez egy nagyon lényeges és végzetes különbség. És addig, amíg erre nem jön rá az emberiség többsége, addig esély sincs arra, hogy legyen élhető jövőnk.
Ha kellő alapossággal el kezdjük vizsgálgatni a részleteket, ijesztő lesz a kép…
Az „Earth overshoot day” egy olyan kezdeményezés, amely azt mutatja be, hogy az adott évben, mely nap az, amelyen az emberiség összes fogyasztása eléri a természet által az adott évben összesen előállított javak mennyiségét; azaz amikortól már pusztítunk. Ez a nap 2010-ben augusztus 21-e volt, azaz attól a naptól kezdve már pusztítottuk önmagunk körül a világot. Hogy mindenki jobban megértse, képzeljük el, hogy minden évben január 1-jén megkapjuk az éves fizetésünket előre, amelyet augusztus 21-re elköltünk. Augusztus 22-én pontosan 0 Forintunk van, azaz vagy éhen halunk, vagy hitelt veszünk fel. S majd a következő évben már július végén érjük el a 0 forintos állapotot, mert a hitelnek ugye kamata van és mi ráadásul még esztelenebbül költekezünk, mint korábban. Pontosan ez zajlik a mai társadalmi-gazdasági rendszerben. Ugye mindenki számára világos, hogy előbb vagy utóbb ebből baj lesz. Mindez az elmúlt évtizedekben alakult így, előtte egyensúlyban volt az emberiség, de ami azóta zajlik, az tisztán ökológiai és gazdasági ámokfutás.
2011-ben az "Earth overshoot day" szeptember 27-ére esett. Hurrá, kiáltottak sokan fel, hiszen ez javulást jelent az előző évhez képest. Nem, sajnos nem. Ez csupán annyit jelent, hogy a világgazdaság elindult azon a lejtőn, amin nem fog megállni, egészen a végső összeomlásig. 2012-ben - ez a nap augusztus 22-ére esett.
 
Sok ember számára ezek a fogalmak, hogy olajhozam-csúcs, olajcsúcs, energiaválság, nukleáris fegyverek, gazdasági összeomlás (tipping point) ismeretlenek, nehezen értelmezhetőek. A világ borzasztóan komplex, de alapvetően rendkívül egyszerű. Ez ellentmondásnak tűnhet, ám nem az. A világot bonyolulttá tette a rendszer, amely évszázadok óta kialakult. De a világ leegyszerűsítve is modellezhető... 
 
Energiaválság és következményei egyszerűen

1.) PÉLDA: Húsvét-szigetek, Rapa Nui nép
Nem szükséges részletesen ismertetni a történelem legismertebb összeomlását, így egyszerűsítve mutatjuk be. Akit konkrétan érdekel a sziget és népének történelme, talál magyar nyelvű szakirodalmat (kérésre megadjuk). Egyébként ezt a példát minden energiaválság szakértő felhozza; joggal, mert az egyik legjobb és MEGTÖRTÉNT eset.

A Rapa Nui-k a Húsvét-szigeteken éltek, hosszú, békés évszázadokat, a rendszer harmóniában volt önmagával és a természettel. Halásztak, földet műveltek, állatokat tenyésztettek.

Majd – mindegy most, hogy miért – elkezdték ész nélkül kivágni a fákat a szigeten. Ennek az lett a következménye, hogy a fák fokozatosan, majd végérvényesen eltűntek a szigetről. Már a fogyás közben recsegett a társadalmi-gazdasági rendszerük (öldöklés, káosz, belháborúk), de amikor a fák végleg elfogytak, összeomlott minden. Nem tudtak tutajokat építeni, így nem volt halászat. Az eső lemosta a termékeny talajt az óceánba, nem volt táplálék, tüzet nehezen tudtak rakni…

A Rapa Nui-k egymást ölték, ették, totális káoszba süllyedtek. Amikor felfedezték őket a XVIII. század első felében, csak kb. 2.000 éltek, a korábbi évszázad 20.000 feletti létszámukhoz képest és borzasztó állapotok uralkodtak a szigeten.
2.) PÉLDA: Képzeletbeli közösség
Most kérlek, kövesd figyelmesen a következő példát.
 
Képzeljünk el egy szigetet, melyen 7.000 ember él. Elsősorban zöldséget és gyümölcsöt esznek, a húst, most felejtsük el, hogy egyszerűbb legyen.

Képzeljük el, hogy csak fél évre elegendő élelem van a szigeten. Az egyetlen alternatíva a tenger és a halászat, de ahhoz, hogy elegendő tutaj épüljön, legalább 2 év kell.

Vegyük a lehetőségeket:

- nem tesznek semmit, és hat hónap után egymásnak esnek (=káosz, totális összeomlás).

- elkezdik építeni a tutajokat, de mivel nincs már idő, így a lakosság jelentős részének nem jut élelem, így harcok törnek ki, ami miatt akadozik a halászat és nem épülnek további tutajok. Emiatt a harcok még hevesebbé válnak végül alig marad egy-két túlélő, az is csak vegetál, a halálán van az éhségtől.

- egy törzs rendelkezik egy halálos méreggel és az ellenszerével is, mely a szigeten lévő egyetlen forrásba keverhető. Ha az élelem 7.000 emberre 6 hónapig elég, akkor 700 emberre 60 hónapig...
Te melyiket választanád? Ugye, hogy nem az elsőt?!
 
Most nézzük meg a mai való világot… van rengeteg atomfegyver, s a BWC egyezmény ellenére - nagyon valószínű -, hogy biológiai fegyverekből is szép számmal.

Apokalipszis most  - FFEK jelentés 2009



„Ha az olvasó1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.” – ezzel a nem mindennapi kijelentéssel kezdődik a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportjának (FFEK) jelentése, amelyet ELTÉs, ATOMKIs szerzők jegyeznek. Nem mindennapi kijelentés, nem mindennapi helyről.
Időről-időre felerősödik a társadalomban egyfajta világvége várás. A mostani gazdasági(nak hitt) világválság ennek jó megalapozója. Ha az ember államcsődről, gazdasági recesszióról olvas naponta és még devizahitele is van, akkor nem csoda, hogy fogékonnyá válik erre a hangulatra. Aztán ha az ember környezetvédő, vagy csak bekapcsolja az aktuális Mónika sót, akkor megsejti, hogy a válság nem csupán gazdasági.
De sokan azt hittük, van még jó 30-50 évünk mire a Nagy Válság bekopog hozzánk. Addig a világtengerek szintje a helyén marad, és a globális felmelegedés is aggasztó, de nem mindennapi és katasztrófális valóság lesz, és autóinkba is lesz mit tankolni.
Az FFEK jelentése ezt a hamis illúziót tépte szét. Nem azzal, hogy újat mondott, hanem azzal, ahogy a nyilvánvaló dolgokat egymás mellé rakta. A Jelentés mondanivalója roppant egyszerű: a jövőnk tulajdonképpen nem is létezik, olyan erőforrásválságban vagyunk, amelyet jelenlegi eszünkkel fel sem tudunk fogni. Két válságról beszélnek, az egyik az éghajlat-válság. Erről az olvasó nyilvánvalóan tud, még ha felfogni hatását nem is könnyű feladat. Ebből a részből két tényt emelnék ki. Az egyik, ha 2C-ot nő az átlaghőmérséklet, összeomlik az Amazonas-medence ökoszisztémája, ami mintegy 150-200 ppm-mel növeli a szén-dioxid szintet. Ekkora ugrás talán már elég is ahhoz, hogy elérjük a következő szintet az 5C-os hőmérséklet növekedést, amikoris a Szibéria fagyott földjének metánja kiszabadul a jég fogságából, és ennek hatása olyan lesz, mintha a szén-dioxid szintje 3900 ppm-re nőne(!), azaz a jelenlegi szint megtízszereződne. Ennek hatásáról fogalmaink sem lehetnek. Ez a holnapi nap apokalipszise.
De van egy ennél közelibb válság, az erőforrás–válság. Halottak már az olajhozam–csúcs elméletről? A dolog nagyon egyszerű. A Föld népessége növekszik, az egyes emberek fogyasztása is növekszik, de energiaforrásaink készlete véges. Egyszer elérünk egy csúcsot, ahonnan a kitermelés már nem növelhető. Ezt az iskolában is tanultuk, és úgy tudjuk a készleteink 30-50 évre elegendőek. Pedig nem. Az olajcsúcsot 2008-ban elértük.
A kitermelés innentől éves szinten 2-3%-kal csökken, az igény ugyanilyen arányban nő. Tehát az első évben 4%-os hiány lép fel. Öt éven belül a hiány 15-20%-ossá válik. Az 1979-es olajválság idején, Nagy-Britanniában 3 napos munkahét volt, az Egyesült Államokban pedig üres autópályák és benzinhiány, valamint áramkimaradások; ekkor 9%-os hiány volt. Hogy mindez mivel jár? Áramkimaradások, -korlátozások, majd teljes áramhiány. A szállítás 90%-a olajalapú: leáll a kereskedelem, szállítás. Az intenzív mezőgazdaság kőolaj alapú: leáll a vegyszer és műtrágyagyártás, a traktorok hada. A termésátlagok a harmadukra-ötödükre esnek vissza. Pénzromlás, gazdasági válság, munkanélküliség, közegészségügyi válás. 
A Jelentés azt is megmondja mitől nem várhatjuk a megoldást:
a zöld energiára már egyszerűen nincs idő.
Az uránkészletek szintén elfogynak, a jövő energiahordozói még nem állnak rendelkezésre. Az új kőolaj mezők még a szinten tartáshoz is kevesek. Egy új mező termelésbe állítása a felfedezéstől legalább 5-10 év, márpedig az új mezők felfedezése évek óta meredeken csökken, így nem várhatjuk a kitermelés felfutását sem.
A jelentés felvázol három jövőképet is.
Az első a teljes káosz. Háborúk, társadalmi káosz, közegészségügyi katasztrófa.
A második egy köztes szakasz, valahol az 1930-as évek vidéki társadalmának szintje.
A harmadik a válság azonnali felismerése és ellene való teljesen egyöntetű fellépés. Gyakorlatilag utópia.

A Jelentés mindezeket tényekkel, hivatkozásokkal és az itt leírtaknál sokkal bővebben tárgyalja. Utánaolvasva az olajhozam-csúcs elméletnek, a jelentés leglényegesebb pontjának sajnos újfent nem találunk hibát a jelentésben. A jelentés össezállítói nem kalandorok, hanem hazai kutatók.
 
És nem azt mondják, hogy tíz-húsz éven belül bajban leszünk, hanem azt, hogy a nagy összeomlás elkezdődött, és már idén, de egy-két éven belül mindenképpen olyan tüneteit tapasztaljuk meg, amelyeket elképzelni sem tudtunk. Olyan világot élhetünk meg, hogy a Jelentést idézzük, ahol jó eséllyel éhinségben, erőszakban, vagy járványban hallhatunk meg.
Persze lehet azt hinni, hogy tévednek, hogy elszámították, hogy jön a hidrogén, meg a fúziós atomerőmű, hogy az éghajlatváltozás csak egy blöff, hogy az olajhozam-csúcs valójában még száz évvel odébb van, hogy a Tudomány mindent megold, a Piac láthatatlan keze mindent elrendez. És hogy csak kárognak, mert egy kis világválságban mindig van rá közönség, de majd újra lendületbe jön a világgazdaság, és különben is a Mars expedíció már előkészítés alatt áll.
De lehet azt is hinni, hogy igazuk van. Az olaj is elfogyhat egyszer, ha nem is ma, de holnap biztosan. És ahogy mi is éljük ugyanúgy mindennapjainkat úgy nincsenek bölcs vezetőink se, akik 20-30 évvel korábban állítottak volna a kormánylapáton. És igazából nem a jéghegy felé tartunk, hanem már rég süllyed a hajó. Róma lakói, a lángokban álló városban sem hitték, hogy megdőlhet a Birodalom. És mégis megdőlt. Nem akkor, amikor égett a város, már sokkal korábban.
Mit lehet tenni? A Jelentés javaslata szerint jórészt el kell hagyni mindent, a jó állást, a városi létet, falura költözni, földet venni, megtanulni a földművelést, és a hagyományos ismereteket elsajátítani, közösséget alkotni, mert egyedül elvesztünk. 

„A küszöbre is vetni fogtok, mégis éhen haltok”. Apokalipszis most.
 

Kitermelés (hozam) és szükséglet


 
Olajkitermelés világszerte (millió hordó/nap), valamint a 2006-os előrejelzés (WEO 2006) a világ országainak összesített jövőben olaj szükségletéről. 
 
Szaúdi olajexport (kék vonal - millió hordó/nap) és árbevétel (milliárd USD-2005).
Szaúdi olajszükséglet (bal oldal) - Szaúdi olajkitermelés (szürke), fogyasztás (fekete vonal) és export (zöld). 2020-ra a Szaúd Arábia saját gazdaságának közel 6 millió hordó olajra lesz szüksége naponta!!! A kitermelés csökken + a saját igény nő = igen komoly mennyiségű olaj fog hiányozni a nemzetközi piacokon.
 Az USA (piros) és Kína (kék) olajigénye (millió hordó/nap).
 
 A teljes világgazdaság olajigénye - előrejelzés (millió hordó/nap)
Olajkitermelés világszerte és a világgazdaság olajszükséglete (kék vonal). AEO2009 előrejelzés (millió hordó/nap).
A világ energiaigénye, illetve az energiatermelés összetétele 2011-ben (bal oldal).
Az olajkitermelés csökkenése miatti összeomlás elkerüléséhez szükséges energiatermelés új összetétele 2040-re (jobb oldal).
A híres kutató cég csupán arról feledkezik meg, hogy a szükséges kiépítéshez még több olaj kell MOST, ami ugye egyre drágul, hiszen csökken; valamint arról, hogy a gazdaságok teljesítőképessége éppen a dráguló olaj árak és a gazdasági válságok miatt egyre gyengül. Álmodozni lehet... hiszen a fenti javaslat eleve 10 milliárd emberrel tervez, de teljességgel figyelmen kívül hagyja a fejlődő gazdaságok energiaigényét, valamint a szaúdi olajigény növekedését. 

Szaúdi termelés: nincs felfele tovább

Szerző: Hetesi Zsolt, 2011. április 21.
Az Arab Energia Klub oldalán megjelent publikáció szerint Szaúd-Arábia kitermelése nem fogja meghaladni a 9 millió hordót naponta 2015-ig. Majed Al Moneef cikkében arról ír, hogy az arab ország 2010-es átlagos kitermelése 8.2 millió hordó/nap volt, és ez 2015-ig lényegsen nem változhat. 2030-ra ugyan 10.8 millió hordóra kúszhat fel (vélhetően azért ilyen távoli az időpont, hogy senki ne vegye majd észre: nem így történt....). 
A cikkben szó esik az ország tartalék olajkitermelési kapacitásáról is, mely 1.5 millió hordó/nap tartalékot jelent.
Miért is írok itt erről? 3 oka van.
1. Szaúd-Arábia nem képes fedezni a kiesett líbiai olajat a piacon kitermelése növekedésével. Ez az alábbi ábrán is jól látszik:
Szaúd-Arábia (fekete: y-tengely balra) és Líbia (piros: y-tengely jobbra) olajkitermelése 2005 januárjától 2011 március végéig.
Látható, hogy míg a líbiai kitermelés esett lényegében 1 millió hordóval, a szaúdi nem nőtt, pedig erre kimondott ígéretek hangzottak el (bár a piac nem hitte el teljesen, joggal, mint látjuk). Ez hosszú távon magas olajárat jelent, illetve néhány hónap múlva magas gázárat is (amit itt az EU-ban a német atomerőművek vélhető leállítása még fokozni fog).
2. A fentebbi cikk adatai alapján az arab királyság 2015-ig egyáltalán nem képes semmilyen érdemi növelésre, azaz a szaúdi kitermelés platón marad - lehet, hogy tetőzött, csak ezt így leírva még egy ideig nem láthatjuk.
3. A tartalékkapacitás adata 25%-ot csökkent ezen hír alapján, a korábbi 2 millió hordó/nap-hoz képest. Finoman történik az információ adagolása, de történik.
4. Szaúd-Arábia belső piacán napi 2.6 millió hordó olaj fogy el, a maradék jut exportra. Évente 9%-al nő a hazai fogyasztás, azaz 2015-re 4.5 millió hordó lehet naponta. Ekkor tehát már csak 8.7 - 4.5 = 4.2 millió hordó/nap fog exportra jutni, szemben a 2010-ben jutó 5.7 millió hordó/nap-pal. Ez pedig ~25%-os exportesés 2015-ig. Kibírjuk? Komolyan kérdem.

Erőforrás-válság


 
Egyrészt környezetünket talán végleg el fogjuk pusztítani a világméretű éghajlatváltozással - melynek részben mi magunk vagyunk az okozói. Másrészt olyan gyorsan éljük fel Földünk tartalékait mind erőforrás, mind nyersanyag tekintetében, hogy utódainknak nagyon nehéz dolga lesz, ha hozzánk hasonló módon kívánnak élni, bár az is lehet, hogy az is nehéz lesz, hogy egyáltalán éljenek.
 
Olaj és társadalom
 
Társadalmunk az olcsón elérhető, nagy energiasűrűségű erőforrásoknak köszönheti létét. Ilyenek a földgáz, a kőolaj és a kőszén. Mindezek közül legtöbbet a kőolajat használjuk, mert a szállítás 95%-ban azon alapul. Éppen ezért hiánya nagyon sok területet befolyásolna. Ha ugyanis a hivatalos kitermelési adatok helytállóak, akkor a következő a helyzet:
 
1. A világ olajtermelése 2010-ig – alig valamivel bár, de – nő
2. 2011-2012-ben évi 2 millió hordóval esik
3. 2013-tól fogva évi 4 és fél millió hordóval esik
 
Hogy jobban értsük, hogy mit jelent ez, megpróbáljuk érzékeltetni a nagyságrendeket, és levonni a legegyszerűbb következtetéseket. Elsőként a nagyságrendek:
 
A világ 86-90 millió hordó olajszerűséget fogyaszt naponta (az olajba manapság minden olajszerű dolgot beleértenek, nemcsak a nyersolajat, hanem pl. az etanolt is). Angolul ezt All Liquids-nek hívják.
 
Ebből 74 millió hordót nevezhetünk valóban kőolajnak (angolul C&C, crude+condensate)
 
Az Egyesült Államok (USA) napi olajfogyasztása 20 millió hordó, Kína olajfogyasztása 7 és fél millió hordó, Németország és India olajfogyasztása 2 és fél millió hordó
 
Magyarország olajfogyasztása napi 160 ezer hordó
 
Évi 4 millió hordós csökkenés azt jelenti, hogy az elérhető olajból az USA által felvett mennyiség 4-5 év alatt, a Kína által felhasznált mennyiség kevesebb, mint 2 év alatt tűnik el a piacról. Németország és India fogyasztása egyetlen év alatt eltűnik – együtt. Egyetlen év alatt 28 Magyarországnyi fogyasztásnak megfelelő olaj tűnik el, azaz ennyivel kevesebbet tárnak fel, mint amennyit felhasználunk.
 
Nézzük meg, mit okozna ennyi olaj hiánya a gazdaság és a társadalom számára. Elsőként következzenek az energiahordozókra és az energiaforrásokra vonatkozóak. Mivel az árat a világpiacon a kereslet-kínálat viszonyai szabják meg, az olajjal pedig a világpiacon kereskednek, ezért az olaj ára a jelenlegi ár sokszorosára emelkedne a következő 5 évben. Mindezt akkor, ha feltesszük, hogy az igény nem csökken.
 
Az igény két módon csökkenhet: olcsó, kellő mértékben növelhető nagyságrendű helyettesítő termék jelenik meg a piacon vagy összeomlik a világgazdaság egy része, eetleg egésze.
  
A következő fontos dolog a földgáz ára. Mivel a gáz ára az olajárhoz van kötve, az hasonló mértékben emelkedne, ez éppen 4-5-szörös drágulást jelent. Minthogy a Magyarországon felhasznált gáz döntően orosz forrásból származik, ez az egekbe szökő árakat jelent idehaza. (Itt jegyezzük meg, hogy a földgáz is fogytán van.)
 
Ebből következik, hogy az áram is egyre drágább lenne. Mivel az egyéb energiahordozók árai – különös tekintettel a szén árára – az egymásnak megfeleltethető energiatartalom miatt némi késéssel ugyan, de megbízhatóan követik az olaj árát, hasonló mértékben drágulna az elektromos áram is.
 
Mindezek után következzenek a legfontosabb gazdasági következmények:
 
Mivel a szállítás döntően (95%-ban) olajalapú, nagyon nehéz lenne megőrizni azt a jelenlegi formájában. Az egyetemesítés (globalizáció) alapját képező dolgok között előkelő helyen szerepel a szállítás, hiszen ez teszi lehetővé az előnyök (pl.: olcsó munkaerő) kihasználását, a költséghatékonyság miatt pedig a sok esetben tízezer kilométeres szállítási láncok végén igen kis raktárkészletek vannak (just-in-time), a szállítással igen szorosan összefüggő ellátási láncokban zavar lép fel. Emiatt az egyetemesítés folyamatának működésében, ezáltal gazdaságunk alapjában, azáltal pedig mindennapi életünkben mélyreható, nagy megrázkódtatással járó változások következnek be.
 
Mivel hazánk energiából behozatalra szorul, az energiáért pedig nemzetközi versenyfutásban vagyunk mind a térségünkben, mind pedig világszinten, nem csupán az országnak, hanem a lakosságnak is ezeket az elszabaduló energiaárakat kellene majd megfizetni. Tekintettel arra, hogy az EU szegényebb polgárai közé tartozunk, erősen kétséges, hogy többet tudunk fizetni, mint a németek, a franciák vagy akár a csehek.
 
Mivel a nagy ellátórendszerek (pl. távfűtés, gáz vezetékhálózat, stb.) kiépítésekor a rendszert n darab fogyasztóra tervezték, korántsem biztos, hogy ezek a rendszerek összeomlás nélkül képesek kezelni, ha a hazai fogyasztók nagy része képtelen az árak megfizetésére. Ebben a nem várt, de valószínű esetben pedig az sem segít, ha valakinek sok pénze van: összeomló gázszolgáltatás esetén azoknak sem működik a fűtés, akik meg tudnák fizetni.
 
A világgazdaság minden ágazata meglehetősen sok energiát használ, különös tekintettel a nagyipari mezőgazdaságra: ha nem eszmélünk időben, veszélybe kerülhet életünk minden területe – az élelmiszerellátást is beleértve. Ez utóbbi gondot nagyban fokozza, hogy a mai mezőgazdaság 1 kJ energiatartalmú élelmiszert az állampolgárhoz való eljuttatással együttesen szemlélve 10 kJ, zömmel ősmaradványi erőforrás felhasználásával állít elő (gépesítés, szállítás, öntözés, műtrágya, növényvédő szer, csomagolás, stb.), a termésátlagok fenntartásához nélkülözhetetlen műtrágya és növényvédő szer pedig megkerülhetetlenül ősmaradványi hordozókból (gázból és olajból) készül. Itt abba is hagyjuk a felsorolást, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek nem az egyedüli, csak a legszembetűnőbb következmények. Nézzük meg magát az olaj kitermelését.
 
Az olajhozam-csúcs
 
Általános értelemben olajhozam-csúcsnak vagy röviden olajcsúcsnak nevezzük a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzését. Az olajhozam-csúcsot az úgynevezett Hubbert-féle csúcselmélet jósolja meg, amelyet M. King Hubbert, a Shell Oil Kutatólaboratórium geofizikusa 1956-ban alkotott meg. Az elmélet az Egyesült Államok kőolaj-kitermelésének tetőzését 1965-1970 időszakra jósolta meg. Ezzel mindössze egy évet tévedett, az Egyesült Államok olajkitermelési csúcsa 1971-ben volt. Az első hasonló feltételezéseken alapuló, a világ kőolaj-kitermelésére vonatkozó, széles körben is ismert elméletet Colin J. Campbell amerikai geofizikus írta le a Scientific American tudományos folyóirat 1998. márciusi számában.
 
Az 1980-as évektől kezdve mind több kutató foglalkozott a készletek kimerülésének gondolatával, ezt nevezik olajhozam-csúcs elméletnek, vagy röviden olajcsúcs-elméletnek (angolul: peak oil theory). Az elmélet szerint a Föld növekvő népessége és az egy főre jutó növekvő energiaigény hatására hatványozottan (azaz exponenciálisan) nő az erőforrás-felhasználás. Jelenleg az ősmaradványi (fosszilis) erőforrások – úgymint kőolaj, földgáz és kőszén – az erőforrás-felhasználás 87%-át teszik ki, ezért az emberiség függése tőlük rendkívüli. Ám a készletek végesek, ezért szükségképpen bekövetkezik az, hogy az olajkitermelés a véges készletek miatt már nem növelhető. Ez az olajcsúcs.
 
Bármely véges erőforrás – a kőolaj mellett a földgáz, kőszén, urán (atomenergia), ivóvíz és
gabona – kitermelése az idő függvényében Hubbert-görbét eredményez, amely egy adott időpontban a csúcsához érkezik (a görbe hasonló a haranggörbéhez). Járulékosan csak annyit kell föltenni, hogy a kitermelés hatványozott ütemű. Több lelőhely, készletezési hely stb. esetén egymásra rakódó Hubbert-görbékről van szó, de az eredő csúcs ilyenkor is létezik, legfeljebb „fennsík” is lesz a görbében.
Tágabb értelemben az olajcsúcs a kőolaj és földgáz tetőzését egyaránt jelenti.
Felmerül a kérdés, miért jelent az olaj hiánya gondot, ha már rendelkezésünkre állnak a megújuló energiaforrások is? 
Azért, mert minden egyes megújuló erőforrás elkészítése, és/vagy fejlesztése hagyományos erőforrásokat, így olajat köt le. Ez azért fontos, hogy lássuk: az olaj hozamcsúcsa után nem remélhető úttörő erőforrás felbukkanása.
 
Energiaigényünk jelentős részét ősmaradványi energiahordozókból fedezzük. A megújuló energiaforrásokat sokkal kisebb arányban használja az emberiség. Az Egyesült Államokban például az igényeknek mindössze 6 százalékát elégítik ki a környezetbarát megoldások. Az előrejelzések szerint pedig a világ energiaszükséglete a jelenlegitől 50-100%-al nagyobb lesz (lenne) majd a század közepére.
 
Annak érdekében, hogy ezt az óriási igényt megfelelően ki lehessen elégíteni, a megújuló energiaforrásoknak sokkal nagyobb mértékben kell majd részt vennie a termelésben, s lassanként át kellene venniük az ősmaradványi tüzelőanyagok szerepét. A más energiaforrásokra való átállásnál nem csak az energiaigények folyamatos biztosítása, hanem az áttérés gyorsasága is lényeges, hiszen az olajkitermelés tetőzése megtörtént.
 
Ezen új energiaforrásokat lehetővé tevő berendezések gyártása hagyományos energiaforrásokat köt le. Jelenleg nem ismerünk olyan megújuló, vagy választható energiaforrást, amelynek hatásfoka vetekedne az ősmaradványi energiaforrások bármelyikével.
 
Ha nem számolnánk a fenti problémákkal, az ősmaradványi (fosszilis) energiahordozókról más energiaforrásokra való áttérés önmagában is gazdasági nehézségeket okozna. Paul Roberts erről így vélekedik:
 
„A történelem folyamán eddig minden ilyen váltás kínkeservesnek bizonyult. Mind a fáról a
szénre, mind a szénről az olajra történő váltás gazdasági és politikai válságot idézett elő. (Az előbbi a XVI. századi Angliában például kis híján forradalomhoz vezetett) Ezek ráadásul lassú, több évtizedig tartó átmenetek voltak. Mivel az energia mai infrastruktúrája egyre inkább összefonódik a globális gazdasággal, politikával, és kultúrával a most esedékes váltás még nagyobb válságot fog előidézni.”
 
A kőolaj energetikai hasznosítása mellett a vegyipari hasznosítása is lényeges. Míg az előbbi elvben helyettesíthető - égéstermékek légkörbe bocsátása nélkül - alternatív energiaforrásokkal, utóbbi viszont rövidtávon nem váltható ki.
 
Például míg benzint viszonylag könnyen elő lehet állítani kőszénből, addig ugyanez a műanyagokkal már nem ilyen egyszerű.  
 
 


Összeomlás (FEASTA-2010 tanulmány)



Az olajhozam-csúcs következményeit 3 forgatókönyvvel modellezik:lineáris visszaesés, rendszertelen visszaesés és teljes összeomlás. A három forgatókönyv nem zárja ki egymást és a legismertebb elemzők szerint a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer, azaz a civilizációnk egésze egy kritikus fordulóponthoz érkezett és a legvalószínűbb forgatókönyv, azaz a legvalószínűbb következmény a teljes összeomlás.
Ez a teljes összeomlás az alábbi egymást erősítő és egymástól függő tényezők eredménye, amely elkerülhetetlennek tűnik. Sajnálatos módon éppen az alábbi folyamatok egymásra hatása és folyamatos visszahatása az, ami miatt szinte nem látható semmilyen alternatíva illetve megoldás. Az egyszerűség kedvéért az „energia” szó helyett az „olaj” szót használjuk.
Az olajhozam-csúcs leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a kitermelés alacsonyabb, mint a kereslet, azaz egyre kevesebb olaj áll rendelkezésre, miközben – folyamatosan! – nő az olaj iránti kereslet. Jelenleg kb. 80-90 millió hordó olajat használnak fel naponta a Föld bolygón.
  • A csökkenő olajhozam miatt világszerte gazdasági visszaesés fog bekövetkezni. Ez a visszaesés ugyanakkor akadályoz minket abban, hogy cselekedjünk és más energiahordozókra álljunk át. Ez további visszaeséshez, recesszióhoz vezet. A folyamat egy ördögi kör. 
  • A jelenlegi gazdasági rendszernek az alapja, illetve forrása a hitelezés. Hitel nélkül nem létezhet a mai gazdasági rendszer. Egy növekedő gazdaságban vissza lehet fizetni a hiteleket, egy sorvadó, csökkenő gazdaságban, ez fizikailag nem lehetséges. Nem hogy a kamatokat nem lehet törleszteni, de az eredeti hitel összegét sem lehet visszafizetni. Leegyszerűsítve az olajhozam csökkenése miatti gazdasági visszaesés ellehetetleníti a hitelek törlesztését. 
  • A teljes társadalmi-gazdasági rendszerünk hihetetlen mértékben függ a globális gazdasági rendszertől, anélkül az egyes országok – jelenleg! – életképtelenné válnának. A mai pénzügyi rendszerben a pénznek nincs fedezete. A pénz fedezete a hitelállományok összessége. Amennyiben a hitelek törlesztése akadozni kezd, az egész bankrendszer és ez által a pénz önmagában összedől. Pénz nélkül a teljes gazdaság – világszerte! – működésképtelenné válik. 
  • Ha a bankrendszer összeomlik, leáll a világkereskedelem. Jelenleg minden egyes állam függ, mégpedig alapvetően függ a világkereskedelemtől. E miatt a globális függés miatt és mert lényegében egyetlen gazdaság sem képes az önellátásra, a bankrendszer összeomlása teljes összeomláshoz vezet. 
  • Civilizációnk létfontosságú alapjai – többek között – az elektromos áram termelés, az ivóvíz ellátás, a személyszállítás és fuvarozás, az egészségügyi rendszer stb. Egy teljes összeomlás során ezek a létfontosságú rendszerek összeomlanak, méghozzá kiszámíthatatlan sorrendben és sebességgel.
  • Az élelmiszeripar alapja… az olaj. Az élelmiszer ellátó rendszerünk szétszórt – azaz erősen függ a fuvarozástól – és nem rendelkezik jelentősebb tartalékokkal. Azaz egy erősebb zavar esetén nem csak a termelés akadozik, hanem szinte azonnal az ellátás is, amit fokoz és végül végleg megakaszt a pénzügyi és bankrendszer zavara miatt fellépő vásárlóerő csökkenése vagy akár megszűnése.
    Röviden: az egyik legsebezhetőbb pontunk éppen az élelmiszer ellátás rendszere, amely azonnal kihat az életünkre, mivel nem rendelkezik tartalékokkal és ma már nincs helyi termelés még a falvakban sem!
  • Az olajhozam-csúcs, azaz a csökkenő gazdaság egyben gátat emel az új, alternatív energiahordozókra való áttérés elé. Rövidennincs lehetőség, nincs idő átállni.
A fenti megállapítások nem lineárisak, nem függetlenek egymástól, sőtegymást erősítik!
A rendszer összeomlásának kezdő pillanata az lesz, amikor az olajhozam csökkenése miatt, a befektetők a rendszer összeomlásától félve a virtuális értékeiket (részvények, értékpapírok, bankbetétek, stb. de készpénz is) egyszerre vagy legalábbis nagyon rövid időn belül akarják majd valódi értékre cserélni. Mivel azonban a mai pénzvilág egy lufi, és a virtuálisan nyilvántartott értékek valójában nem is léteznek, így a fenti folyamat szinte azonnal elindul.
És éppen ez a lényeg. Ha hivatalosan elismerik az olajhozam-csúcsot, illetve, hogy már egyre csökken az olajhozam, akkor a befektetők között kitör a pánik!
A fentiek miatt a gazdasági-társadalmi rendszer, a civilizáció világszerte össze fog omlani. Az elemzők szerint ez elkerülhetetlen.
 
 

Az utolsó lépések a 3. világháború előtt



A kedves olvasó bizonyára lát és hall ezt azt a médiában, ám ezek csak morzsák, melyek véletlenül esnek le az asztalról. A nyugati, cionista fősodratú média mélyen hallgat arról, amit a következőkben bemutatunk.
A 3. világháború lényegében már elkezdődött, igaz még csak az előkészületek.
Az alábbiakban bemutatjuk, a MIÉRT-et és a MI TÖRTÉNIK MOST témaköröket.

Miért = olajkészletek (biztosítása, megszerzése)

 A fenti kép a világ 10 legnagyobb olajkészletével rendelkező államot mutatja be. (Adatok "barrel"-ben (hordó), ami kb. 115 liternek felel meg)
1. Venezuela: 290 milliárd
2. Szaúd Arábia: 270 milliárd (becslések szerint ennél kevesebb!)
3. Kanada: 175 milliárd
4. Irán: 150 milliárd
5. Irak: 145 milliárd
6. Kuvait: 100 milliárd
7. Egyesült Arab Emirátusok (Dubai, Abu Dzabi stb.): 100 milliárd
8. Oroszország: 90 milliárd
9. Líbia: 50 milliárd
10. Nigéria: 40 milliárd
Nézzük meg az adott országok viszonyát az USA-hoz:

1. Venezuela: az Egyesült Államok nyíltan ellenséges viszonyt tart fenn Venezuelával, amely „kétségbe esetten” fegyverkezik az elmúlt években, elsősorban önvédelmi fegyverrendszereket vásárolva Oroszországtól. Miért nem rohanták még le? Mert a Dél-Amerikai államok pár éve szinte egyöntetűen elfordultak az USA-tól és egy ilyen támadást éppen miattuk nem lehetne megideologizálni. (Ezen kívül még nem szükséges, azaz van még idő – nem sok! – arra, hogy az USA a saját „kapuja” előtt hadakozzon.)
2. Szaúd Arábia: az amerikaiak szövetségese. A közös amerikai-szaúdi olajvállalat az ARAMCO exportálja az olajat. Gőzerővel fegyverkezik, tavaly kötve meg minden idők egyik legnagyobb fegyverüzletét az USA-val, melynek értéke 50-60 milliárd USD között mozog. (Magyarország éves honvédelmi költségvetése kb. 1,5-2 milliárd USD, amiből egy marionett haderő van fenntartva, azaz hová folyik ekkora mennyiség?!)
3. Kanada: az USA szövetségese.
4. Irán: jelenleg elsőszámú célpont. Az olajnál lényegesen fontosabb a földgáz készlete. (Afganisztán megszállva, jelentős érckészletekkel rendelkezik, valamint felvonulási terület Irán ellen.)
5. Irak: megszállva, az olajat amerikai vállalatok „lopják” ki az országból. Az olajat Irak jóval kedvezőbb áron exportálja, mint a megszállás előtt. (1 millió halott 2003 óta!)
6. Kuvait: lásd. Szaúd Arábia.
7. Egyesült Arab Emirátusok: lásd. Szaúd Arábia. 2012-ben több ezer lézervezérlésű bombát és egyéb fegyvereket ill. fegyverrendszereket vásároltak az USA-tól, melyre az országnak katonai szempontból SEMMI szüksége. Valójában az amerikai haderőnek készletezik be, a saját költségükön.
9. Líbia: megszállva. Szabad rablás folyik az olajpiacon. De valójában Líbia az ivóvíz készlete miatt lett lerohanva, mellyel egy esetleges nukleáris konfliktus után tudja magát a Nyugat ellátni. (Nem felszíni vízkészlet! )
10. Nigéria… nos igen, megérne egy hosszabb cikket. De bizonyára mindenki hallotta már a cionista médiában, hogy hol muszlimok ölnek keresztényeket, hol polgárháború van… közben könnyű a mindenkori kormányokat zsarolni és kilopni az olajat. Nigéria egyébként nincs a Nyugat kezében. A korábban a Szovjetunió felé hajló ország, az utóbbi időben Kína felé kacsingat. Ezért a vérengzések.
Nem teszünk említést számos egyéb országról, mint pl. Kongóról (ércek, 2008-ig 8 millió halott), Dél-Szudánról (olaj, 5 milliárd hordó – nem véletlenül válhatott függetlenné, 2005-ig 5 millió halott), Kazahsztánról (olaj, 30 milliárd hordó), Angoláról (olaj, 10 milliárd hordó), Azerbajdzsán(olaj, 7 milliárd hordó; ugye milyen aktuális?!), Omán (olaj, 5 milliárd hordó)…
A fenti térkép, a felsorolt adatok, a közelmúltban és jelenleg zajló események már önmagukban bizonyítják az olajválság tényét. Az USA kétségbeesetten helyezkedik, hogy megszerezze és biztosítsa az olajkészleteket. Az USA és szövetségesei látszólag sikeresen végzik ezt a sakk játszmát, ám nem győzzük hangsúlyozni, hogy az olajválság az egész világot érinti, így Oroszországot is, melynek olajkészlete az önfenntartásra ugyan elegendő, de arra nem, hogy más államokat is ellásson. Így ha fejre áll a világ gazdasági rendszere, akkor az Oroszországot is magával rántja. Kína nem rendelkezik jelentősebb olajkészletekkel, se stratégiai tartalékkal; ez utóbbi kialakításán 2012 óta gőzerővel dolgozik.
A fenti - röviden vázolt - folyamatok, helyezkedések (megszállások, fegyverkezés stb.) mind a kétségbeesést domborítják ki. Ennek csúcspontja volt a pár hete megjelent kijelentés egy híres amerikai intézmény vezetőjétől, hogy van olaj bőven. Csak egy hülye nem tudja, hogy ilyen kijelentést pontosan akkor tesznek, amikor az ellenkezője az igaz.

Mi történik Szíriában (2013): Irán bekerítésének utolsó mozzanata 


A sakktábla egyik felén a sötét fél (USA és arab szövetségesei, EU, Izrael), míg a másik térfelén a világos (Oroszország, Kína és úgy nagyjából a világ többi állama és az emberiség jelentős része) áll; csak ezúttal nem a világos fél kezdi meg a játszmát, hanem a sötét.
Régi mondás, hogy a Teheránba vezető út Damaszkuszon át vezet. És ez valóban így igaz. Ahhoz, hogy a cionista Nyugat megtámadhassa Iránt, szüksége van Szíriára. Bármit szajkóz is a fősodratú média, a Hold nem sajtból van. Elég csak megtekinteni a különböző videó megosztók felvételeit, hogy még egy laikus is lássa, mi zajlik Szíriában. És Szíria mindannyiunk szempontjából sorsdöntő! Ha elbukik, a cionista Nyugat erősebb pozícióba kerül, ami egyrészt növeli „agresszivitását”, másrészt eszkalálja a helyzetet, mivel növekvő erőfölényére a Kelet válasza is erősebb lesz. Nem véletlenül figyelmeztet Oroszország (Putyin és Medvegyev beszédei), hogy a helyzet egyre veszélyesebb és egy Irán elleni támadás könnyen atomháborúhoz vezethet. Szírián a világ szeme. Ha nem bukik el, nem javul a helyzet, mert Iránt így is úgy is meg fogják támadni, csak kedvezőtlenebb helyzetből, ami viszont a Nyugat módszereit fogja szélsőségesebbé tenni.
Irán rendkívül gazdag olaj és földgáz készletekkel rendelkezik, amelyeket ha összeadva veszünk figyelembe, akkor a világ 3. legjelentősebb készlete. Nem véletlenül lett Irán minden oldalról körbe véve az elmúlt évek során. 9/11 meséje mára mindenki számára világos. Kellett az ürügy Afganisztán és Irak lerohanásához. Ha eltekintünk a olajtól és csak a térképet nézzük, akkor egyértelművé válik, miért volt fontos ez a két ország. Azt talán már kevesen veszik észre, hogy Irán elsősorban Kína és Oroszország gazdasági partnere, olaj beszállítója (csak Kína; egyelőre!).
Az USA haditengerészeti flotta-kötelékeinek mindenkori pozíciója:
Az alábbi (Stratfor) térkép a US Navy repülőgép-hordozóit (CVN +szám, a térképen pirossal jelölve) ill. támadó hajóit (kék) tünteti fel. Fontos megjegyezni, hogy egy repülőgép-hordozó kötelékébe 1-2 cirkáló (légvédelmi és támadó feladatok), 2-3 romboló (támadó és légvédelmi feladatok), 1-2 SSN tengeralattjáró (nukleáris meghajtású, vadász/támadó feladatkörű) és számos logisztikai egység tartozik.
Az alábbi térkép a 2013. június 12.-i állapotot mutatja.
(Az adatok, így a térkép is megtalálható a http://www.stratfor.com/ weboldalán.)
 
 
 
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)