Palánta hadművelet

Palánta hadművelet

Agrárforradalom egy debreceni hátsó kertben!

_{(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Debrecen – A csapókerti hobbikertész olyat lépett meg, amit eddig senki, a családot zöldséggel és hallal ellátó megoldása döbbenetesen olcsó, egyszerű, egészséges és működik! Hóban és fagyban is!

A történet egy debreceni hátsó kertben indult, ahol a rengeteg nyári esőt követő gombabetegségek lerohasztották a zöldségeket, ám a gazda nem adta fel, és ötletelni kezdett. Végül egy zseniális megoldással rukkolt elő, ami minimális ráfordítással a zöldség mellett a családja halszükségletét is fedezi. A mikéntjét sokszor egyetemi tanárok sem értik teljesen, pedig a megoldás a természet tiszta logikáján alapul, ráadásul az emberiség meglehetősen homályos jövőképéhez is ad egy reménysugarat.



„Amikor elvitte a kertemet a sok gomba, elkezdtem a neten fóliasátrak után kutatni” – meséli az egyébként online-marketing menedzserként dolgozó Gönczi Péter. „Véletlenül akadtam a napfénnyel fűtött passzív üvegházra, ám erről alig csordogáltak az infók a világhálón.” Talált viszont egy videót is, amit nem igazán értett: „halak úszkáltak egy tartályban, mellettük meg kavicsban nőtt a saláta…”

A megoldást a természet adja

A kérdőjelek hamar felkiáltójelekké változtak a 34 éves, kétgyermekes családapában, amikor rájött, hogy mire bukkant rá. A videón ugyanis a világon még alig elterjedt akvapóniát mutatták be, ami az intenzív tartályos haltenyésztés (akvakultúra) és a föld nélküli növénytermesztés (hidropónia) egyesítéséből jött létre. Nagyszerűségét és egyszerűségét az adja, hogy a két rendszer hátrányait előnnyé kovácsolja, ezáltal egy természetes és meghökkentően olcsó működést biztosít.

Mindkét folyamat önmagában is hatékony és ennek megfelelően elterjedt, ám mindkettő hatalmas költségekkel jár. „A hidropóniában a növények föld nélkül vízben nevelik, az összes szükséges tápanyagot műtrágyával viszik be a vízbe. A nagyáruházak zöldségei a sár nélküli gyökerekkel mind innen származnak, tehát működőképes a dolog. Viszont a több száz köbméter vizet időnként cserélni kell, a leengedett vizet külön kezelni is kell, mielőtt a környezetbe visszaengedhető. Az akvakultúra is egyre terjed a tengeri halászat visszaszorulásával. Az intenzív halászatok is rendszeres vízcserével működnek a megfelelő vízminőség megőrzése érdekében, sőt a tartályok vizét gyakran fűteni is kell.”

Az akvapóniában a fent felsorolt összes költségtényező megszűnik egy természetes körfolyamat által. „A halak ürülékét tartalmazó víz az ammóniát nitráttá alakító baktériumoknak köszönhetően a növények számára fontos tápanyaggal telítődik. A haltartály tehát odakerül a kavicságy mellé, és a belőle érkező víz öntözi a növények kavicságyát. Utóbbiak szépen növekednek tőle, ráadásul megtisztítják a vizet. A növényektől visszaforgatott víz így a halak számára kiváló minőségű és oxigéndús lesz.”

„Ha ennyire logikus, akkor hogy a viharban nincs ilyen nálunk?!”

Ez a cikk már ezen a ponton megérdemelne egy pár perces szünetet, egy kávét és némi elgondolkodást, ám a java csak ezután jön. A debreceni hobbikertész ugyanis ezt a rendszert egyedülálló módon egy passzív üvegházban kezdte el működtetni. 

„Az akvapónia a nálunk melegebb éghajlatú területeken jelent meg, ahol a téli működtetése sem jelent gondot. Én viszont akárhogy is számoltam, nem tűnt kizártnak, hogy ezen az éghajlaton is meg lehet oldani egy passzív üvegházzal.” Mivel utóbbi módszerre is csak alig-alig akad fellelhető példa, nem volt egyszerű előre tervezni a folyamatot. „Számolgattam a napsugarak hajlásszögétől kezdve, a napos órák számán át a kinti hőmérsékletingadozáson keresztül minden paramétert, mert bár valamilyen szinten le volt írva, nem volt konkrét adatsor, főleg a mi klímánkra nem. Többször végigzongoráztam mindent, és bár halálosan logikusan összeállt a dolog, éppen emiatt gyanakodtam. Ha ennyire logikus, akkor hogy a viharban nincs ilyen nálunk?!”

Télen magát fűti!

A gyanakvást végül elsöpörte a vállalkozó kedv - „Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent, egy télen magát fűtő, nyáron magát hűtő üvegház a hátsó kertben, amiben nulla erőfeszítéssel halakat nevelek, és zöldséget termelek…” - idén márciusban a barátai segítségével felépítette a 22 négyzetméteres üvegházat, melynek csupán a déli oldala van üvegből, a többi szigetelt. A napfényből érkező hő tárolását az északi falon elhelyezett vízzel teli hordók biztosítják. Az üvegházba bekerült egy haltartály 50 szivárványos pisztránggal, a vizet egy régi szivattyú mozgatja a növények alatt levő 30 centis kavicságyba, és vissza. Szinte minden újrafelhasznált anyagból készült, így az elindulás nem jelentett az átlagember számára elérhetetlen beruházást.

Két-három év alatt megtérül, a munkaigénye minimális

Bár a kevés napsütés miatt a legnehezebb időszaknak tűnő télből még két hónap hátra van, a debreceni akvapónia eddig kiválóan vizsgázott, az üvegház fűtés nélkül hozta a megfelelő klímát, mind a halak, mind a növények számára. „Kezdetben a feleségem nem igazán lelkesedett az ötletért, de azóta érezhetően megbékélt vele, hiszen a rendszer garantáltan vegyszermentes, kiváló minőségű paradicsommal, paprikával, hagymával, retekkel, salátával, káposztával fedezi a család zöldségszükségletét télen-nyáron. Emellett fűszer- és gyógynövényeket ad, és heti egy halétkezést is biztosít.”

Gyomlálás, kapálás, locsolás nincs!

A ráfordított költségek javát a szivattyú adja, az üzemeltetése havi 3500 forintra jön ki. A rendszer egyetlen külső tényezőjét jelentő haltáp még ennél is kevesebbe kerül, a párolgás miatti vízveszteséget pedig esővíz pótolja. A pisztrángok Lillafüredről érkeztek, és várakozásoknál gyorsabb növekedésük mutatja, jól érzik magukat. „Számításaim szerint a beruházás két-három év alatt megtérül ezekkel a paraméterekkel, a napi munkaigény pedig minimális. Gyomlálás, kapálás, locsolás nincs. Az ültetés csak annyi, hogy magot a kavicságy tetejére szórod, vagy ha palánta, akkor széthúzod a kavicsokat, és bedugod a palántot, visszahúzod a kavicsot és kész. Egyébként pedig reggelente munka előtt bejövök, beszórom a haltápot, megnézem, hogy mozog-e a szivattyú, és csókolom, másnap reggel jövök újra…”

Kínában „divat”

Gönczi Péter hangsúlyozza, hogy az akvapónia nem a haltenyésztésből és a föld nélküli növénytermesztésből fejlődött ki, hanem sokkal inkább egy visszatérés az eredeti természetes folyamathoz. „Kínában a mai napig ráeresztik a pontyot az elárasztott rizsföldekre, hogy a kártevőket, a hulladékot és az algát takarítsa el, másrészt hogy trágyázza meg a vizet, amitől jobban nő a rizs. De ugyanez a folyamat működött a régi Magyarországon az ártéri fokgazdálkodással. Az egész rendszert a természet találta ki, sőt ez maga a természet, emiatt tökéletes.”

A történet ezzel korántsem teljes, hiszen a módszer végiggondolása jó néhány távlatot nyit meg, jó néhány fajsúlyos kérdéssel - az ötlet debreceni kivitelezője nem is zárkózott el ezek megválaszolásától, így hamarosan ezeknek is teret adunk itt a Civishíren!

civishir.hu

 Palánta hadművelet

Palánta hadművelet

_{(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Halállistára került a falu.
Siófoktól Tamásiig kukoricatengerben autózunk. Megvalósult néhány "agrárszakember" álma a modern nagygazdaságról - csak a falvak fuldokolnak a munkanélküliségtől.
Mi lenne, ha a segélyezettek kertészkedni kezdenének, és a városban adnák el a terményeket? Tamási környékén megpróbálják.
Kényszer még olyan jót nem szült, mint ami 2008-ban történt egy háromszáz lelkes tolnai faluval, Kalaznóval. Körjegyzőségbe kényszerült, a "testvértelepülések" azonban nem a szomszédban, hanem 15-20 kilométerrel arrébb vannak. A polgármesternek leesett az álla, amikor megtudta, mi folyik a másik két községben.

• Nem fizetnek segélyt, hanem a rászorulókkal műveltetik meg a falu földjeit. Az önkormányzatoknak traktoruk, zöldségültetvényeik, gyümölcsöseik vannak. Elfogott a nemes irigység. Hiszen ezt mi is meg tudjuk csinálni! - meséli László János, Kalaznó akkori polgármestere. El is indultak egy pályázaton, és nyertek maguknak egy fóliasátrat, de nem afféle ház mögé való aprócskát, hanem egy "társasház" méretűt, harmincszor nyolcmétereset.
  - Néhány hét alatt annyi palántánk termett, hogy az egész falu kapott belőle, de még így is maradt.
  - Szabad ezt elmesélni? - kérdezi aggodalmaskodva felesége.
  - Szabad, szabad. Falun senki nem fogad el ajándékot csak úgy. Aki palántát kapott, vetőmaggal hálálta meg, néhány hét múlva már mindenféle konyhakerti növényünk volt. Nézzék meg, most tesszük el a terményeket télire.
  *Egy kis rafinéria
  Bencsicsné Tóth Krisztina, a tamási munkaügyi központ vezetője mosolyog, amikor elmeséljük László János történetét. A programban van némi rafinéria: a palántázásnak éppen az a lényege, hogy a hosszú évek óta szociális segélyből élő, megkeseredett embereket sikerélmény érje; az ajándékba adott növények révén megérezzék, hogy képesek értéket előállítani. A szupermarketek elhitették a falusiakkal, hogy nem érdemes megművelni a kertjeiket, jobban járnak, ha náluk veszik meg a zöldségeket. A programmal annak akarnak véget vetni, hogy a parasztportákat a gaz verje fel, és segélyből élő emberek még a petrezselyemzöldet is pénzért vásárolják.
  A termést Kalaznón két egykori varrónő, egy volt nevelőszülő és egy munka nélküli szakácsnő főzi be. László János tartja a nagy fazekat, amíg a lecsót az asszonyok üvegekbe merik. (Az uránbányászból lett polgármester ottjártunkkor még nem sejti, hogy három nap múlva, vasárnap alulmarad a Magyar Államkincstárból hazatért tanult kihívójával szemben.)
  Az idén már 40 településen működő Sorsfordító-sorformáló programban falvanként néhány ember vesz részt, s azt tanulják, amit régen minden falusi ismert: palántázni, metszeni, vagy hogy a krumpli mellé fokhagymát kell ültetni, mert akkor elkerüli a kolorádóbogár. A sorsfordítás célja, hogy Tamási a környék éléskamrájává váljon.
  *Eperföld a hivatal udvarán
  Ám ahhoz, hogy idáig eljussanak, sok ember többévi munkája kellett - és egy véletlen. A belecskai polgármester kertészmérnök barátja bajba került, mert nem vettek át tőle tízezer eperpalántát. Jakab Róbert a segélyen élőkkel elültettette ezeket a hivatal mögötti üres telekre. Az eper termőre fordult, és kiderült, hogy a tartós munkanélküliek értéke is tudnak teremteni. A polgármester onnantól nem fizetett segélyt, pályázati pénzeken százszámra ültettetett gyümölcsfákat az embereivel (Heti Válasz, 2010. június 3.).
  A belecskai példa ragadós lett, egyre-másra indultak el a környező falvak is pályázatokon, és fogták földművelésre a segélyezetteket. Kalaznó is "megfertőződött"; először egy darabka földet adtak művelésre a szegényeknek.
  - "Nem kell az nekem. Mit csinálok én nyolc-tíz zsák krumplival, Jani bátyám?" - ezt kérdezték tőlem az emberek - meséli László János.
  - "Hogyhogy mit? - feleltem. - Mit gondolsz, amikor magángazdaként száz vagon kukoricát termelek, én fogyasztom el? Váltsd ki az őstermelői igazolványt, és add el a felesleget!" De még így sem kellett a föld mindenkinek. Ám amikor látták, hogy a szomszédjuknál milyen szép lett a termés, mégis kopogtattak nálam: tavaly 15 család kertészkedett, idén már 18.
  Tolna megyében vagyunk, kettő-négyszáz lelkes apró, haldokló falvak fogtak így össze. A történet a legtöbb helyen ugyanaz: a valaha virágzó mezőgazdaságú települések német lakosságát a háború után kitelepítették. Kalaznóra bukovinai székelyeket hoztak Istensegítsről, mind egy szálig katolikust. A németek által emelt evangélikus templom évtizedek óta kong az ürességtől, utóbbiaknak pedig azóta sem lett sajátjuk. A zsákfalut halállistára tették, a lakosság nagy része elmenekült a téeszesítés elől. Ez történt Kisszékellyel is; a kétszáz lakosú falu annyira elöregedett, hogy az egykori iskola konyhájába ma csaknem a teljes aktív korú népesség befér. Eddig segélyen éltek, most a földeken dolgoznak. A program szerint minél jobban fel kell dolgozni a termést, ezért az asszonyok savanyúságot tesznek el télire. Fehér Sándorné, Erzsi késhegyre tűz a hordóból egy uborkát, úgy kínálja nekünk. Ropogós és édes, elismerően bólintunk.
  - Helyi receptek alapján dolgoznak - magyarázza Keresztes László, Kisszékely vasárnap újraválasztott polgármestere.
  - Az idősek kérdezik, lesz-e olyan finom, mint tavaly volt? - mesélik büszkén az asszonyok. Hárman vesznek részt a programban. Erzsi a közeli város, Simontornya tönkrement bőriparának áldozata, bőrvegyész végzettséggel maradt munka nélkül. Bodó Béláné dada volt az óvodában, és amikor már csak egyetlen kisgyerek maradt, bezárt az intézmény. Cseke Veronika főiskolai diplomával rendelkezik, ám ez sem segít rajta, ugyanúgy pucolja a hagymát, mint a többiek. A negyedik, Kiss Melinda megijedt az oktatástól, a valamikori bőrruhakészítő nem lépett be a programba, közmunkás maradt.
  - Nehéz visszaülni az iskolapadba, figyelni, jegyzetelni - magyarázza Erzsi, de ő nem tudott ellenállni a lehetőségnek.
  *Föld felajánlásból
  - A legtöbb közmunkást csak néhány hónapra foglalkoztatják, de nálunk két évre kapnak szerződést. Előre tervezhetik az életüket, és jót tesz a munkának is, mert másként ültetnek el egy olyan palántát, amiről tudják, hogy a termését is ők fogják leszedni - meséli a munkaügyi központ vezetője.
  A kisszékelyiek egy év csúszással, idén csatlakoztak a programhoz.
  - Nem volt földterületünk - mondja a polgármester -, de mára lett az is. Rengeteg nálunk az idős ember, aki pénzt fizet azért, hogy a gazt levágják a parlagon fekvő földjeikről, nehogy megbüntessék őket. Most sorban ajánlják fel, hogy a fiatalok dolgozzanak rajta.
  Kalaznó viszont már tavaly óta "sorsfordító", saját traktoruk van, és már most annyit termelnek, hogy nem tudják elfogyasztani.
  - Hazudunk, mert rákényszerítenek - lep meg minket László János. - Hát micsoda őrültség az, hogy első osztályú programokat hirdetnek, azt mondják, "út a munkához", meg "sorsfordítás", de miféle "út" az, és miféle "fordítás", ha a terményt nem lehet eladni, ha nem termelődhet haszon? Mert az tilos, törvény tiltja, ezért mondom, hogy rákényszerítenek a hazugságra.
  Bencsicsné Tóth Krisztina szerint azért van erre szükség, mert az unió nem engedélyezi az ötven százaléknál nagyobb mezőgazdasági támogatással előállított termékek piacra vitelét, márpedig itt a munkások bérét állami-önkormányzati támogatásból fedezik. Emiatt is hozták létre a szociális szövetkezetet, mert a termények így már értékesíthetőek, és a közkonyhákon is főzhetnek belőle.
  Ám ennyi zöldséget-gyümölcsöt nem lehet megenni, piacot kell keresni.
  Tavaszra talán ez is meglesz, Tamási központjában saját boltot nyitnak.
  - A város ingyen ajánlotta fel a bolthelyiséget. A tervek már készen állnak, az átépítéshez szükséges pénzre pályázatot nyújtottunk be. El sem tudom képzelni, hogy ne nyerjünk - mondja a munkaügyi központ vezetője.
  Módszeresen készülnek, nyáron bemutatót tartottak egymásnak a terményeikből, hogy lássák, ki hol tart a munkában. A tervek szerint felvásárló-hálózatuk lesz, a programban részt vevő települések osztoznak a feladatokon, az egyik krumplit, a másik hagymát, a harmadik karalábét, sárgarépát, a negyedik gyümölcsöt szállít majd a boltba - melyiknek milyen földje, vetőmagja, gépe, adottsága van. Az üzletben pedig nemcsak az árakat tüntetik fel, hanem azt is, hogy a gyümölcslé Szakadátról, a hagyma Szárazdról, a cékla Kisszékelyről érkezett.
  - A vásárlók így érezhetik, hogy a pénzükkel megélhetést adnak a térségben élő családoknak is - érzékelteti Bencsicsné az önfenntartó vidék lényegét. Források híján mindenhez pályázatot kell nyerniük, mégpedig minél kisebb önrésszel. Terv van bőven, alig várják, hogy a szociális csirkeprogramjukhoz találjanak pályázati kiírást. Ez lenne az együttműködés csúcsa: Udvari adná a tojókat, Belecskán keltetnék, Kalaznó biztosítaná a kukoricát, és a térségben élő családok nevelnék fel a kiscsirkéket. Le is vágnák az állatokat, így jutna friss hús a szociális boltba. Ám hogy mit írnak majd a csirke melletti címkére, melyik településről származik az a hús, amelyik ennyi falu összefogásából jönne létre, azt még senki sem tudja. Ha pályázatot nyernek, és elindul a szociális csirkeprogram, ígérjük, megnézzük.

 Hazug gazdaság

Rakás értéktelen papír negatív szimbólumokkal

PÉNZBŐL NEM LEHET PÉNZT CSINÁLNI

_{(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Balogh Béla gondolatai...

…A PÉNZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM… - olvasom valamelyik bank hirdetésén, amelyik magas kamatot ígér -, és megpróbálom elképzelni, amint Forintok, Eurók és Dollárok keményen dolgoznak… nem sikerül. Pedig van fantáziám. Akárhogy igyekszem, csak embereket látok dolgozni pénzért, és nem pénzt emberekért. És szinte azonnal felmerül bennem a kérdés: ha emberek dolgoznak a pénzért, akkor miből származik az a kamat, az a jövedelem, amit a bank nekem ígér? Nem származhat másból, csak az emberek által teremtett értékből, abból is csak úgy, hogy aki az értéket létre hozta, kevesebbet kap, a bank – na meg én, ha belemegyek ebbe a játékba – lecsípünk belőle, anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte…
Mérnök vagyok, nem közgazdász, és a gazdasági kérdésekhez még csak alapfokon sem értek. Egyvalamit azonban megtanultam, mégpedig azt, hogy ha jól tesszük fel a kérdést, akkor – és csakis akkor – kaphatunk jó választ.
Amikor barátaimnak említettem, hogy szerintem pénzből nem lehet pénzt csinálni, úgy néztek rám, mint aki semmit sem értett meg a világból, és szinte sajnálkozva oktattak ki: „dehogynem, például a tőzsdén”.
Félreéretések elkerülése végett nem árt tehát először tisztázni, hogy mi is a pénz valójában, hiszen azt senki nem gondolja, hogy egy színes nyomtatott papírdarabnak attól van más értéke, mert más számot nyomtattak rá. A pénz szimbólum – mára már az úgy nevezett aranyfedezet sem áll mögötte – és azt az értékteremtő munkát hivatott, vagy volna hivatott szimbolizálni, amit példának okáért a téglavető befektetett, amikor az agyagból téglát készített és kiégette, vagy – más példával élve – a kőműves munkájának megfelelő értéket, amikor a téglákból házat épített.
Hogy a téglavető megkapja-e a „megrendelőtől” a befektetett munkájának teljes ellenértékét, az már kétséges, és ugyanez érvényes a kőművesre is. Ugyanakkor megtörténik, hogy a téglát a befektetett energiát meghaladó ellenértékért adják tovább, nem is beszélve a házakról.
Igenám, de… attól függetlenül, hogy mennyiért adják tovább, sem a téglába, sem a házba nem kerül bele semmiféle befektetett többletmunka. Az értéke – a valódi értéke – tehát nem nő, mert nincs mitől. Hogy létezik akkor, hogy egyesek elképesztő vagyonokat tudnak összegyűjteni pusztán kereskedéssel vagy más módon, miközben a valódi értékteremtők, munkások, szolgáltatók, stb. rendszerint bérből és fizetésből próbálnak zöldágra vergődni – nem sok sikerrel. Mi történik azzal az értékkel, amit létre hoztak, és hogy alakulhat ki egy olyan helyzet a bolygón, hogy a világ javainak 80%-a a népesség 20%-nak a tulajdonában van, miközben a maradék javakon - a 20%-on - a lakosság 80%-a osztozik?
Nos, egyetlen épkézláb magyarázatot találtam erre a helyzetre, amit egyszerű szóval ELVONÁS-nak lehet nevezni. Az értékteremtő ember nem kapja meg a befektetett munkájának az ellenértékét, mert a megbízójának, munkaadójának célja a profit, azaz a többlet megteremtése és megtartása, illetve további befektetése. Ez tehát az elvonás első szintje, de még egy jó szándékú megbízó vagy munkaadó sem állhat meg ennyinél, hiszen az alkalmazott munkaerő után munkáltatói járulékot kell fizetnie az államnak, tehát azt is le kell vonnia a megteremtett értékből. Itt van hát az elvonás következő szintje. Amikor az értékteremtő ember megkapja a fizetését, bambán nézi a bruttó és a nettó közötti különbséget, és fejet csóválva ugyan, de megérti, hogy neki a maradékból további adót és egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot, szakszervezeti díjat stb. kell fizetnie, és ennek fejében aszfaltozott úton közlekedhet, egészségügyi ellátásban részesülhet, a gyermekei iskolába járhatnak, és valamikor majd talán még nyugdíjat is fog kapni. Íme az elvonás harmadik szintje. Azután abból, ami megmaradt, igyekszik megélni, de ott szembesülnie kell az elvonás negyedik szintjével, az áruforgalmi adóval, ami további 20-25%-ot vesz el tőle.
Így hát nem csoda, és nem is túlzás, ha azt mondjuk, hogy a megteremtett érték 80%-át vagy nem adják oda, vagy ilyen olyan módon visszaveszik tőle, és abban a pillanatban, amikor megpróbál legalább 21%-ot megtartani, máris adócsaló, aki „veszélyezteti a társadalmi jólétet”. Pedig nem. Csak azoknak a jólétét veszélyezteti, akik az elvonásból élnek.
Persze van még tovább is…
A becsületes, bérből és fizetésből élő embernek is laknia kell valahol, tehát szeretne egy lakást venni, de azt nem veheti meg a reális értékén, hiszen az építtetőnek is kell a „profit”, tehát többet kér érte, mint amennyibe neki került. Ez is elvonás, de - mivel az érték nagy -, csak részletekben lehet törleszteni, viszont az építtetőnek egyben és azonnal kell a pénz. Ekkor jönnek a bankok. Adnak pénzt, hát már hogyne adnának színes, nyomtatott papírdarabokat olyan embereknek, akik éjt nappallá téve dolgoznak, hogy értéket teremtsenek, és nem csak annyi értéket adnak vissza, amennyit kaptak, hanem sokkal többet. Hogy mennyivel többet, az a kamat mértékétől függ. És akkor még nem is beszéltünk illetékről és építmény- illetve ingatlanadóról, na meg arról, hogy ma már szinte egy lépést sem lehet tenni könyvelő és ügyvéd nélkül…

És így, lépésről lépésre, törvények, rendeletek és szabályok útvesztőjében, a mindennapi gondokkal küszködve még csak időnk sincs arra, hogy felkapjuk a fejünket: Te jó Isten! Bennünket arcátlanul és folyamatosan kirabolnak!
Ki hamarabb, ki később, de egyre többen vesszük észre, hogy „milyen hülyék vagyunk”, hiszen hagyjuk magunkat kirabolni.
Hogy kik is állnak ennek a hatalmas rablásnak a hátterében, nem titok. Az egész rendszert kiötlő FED (az amerikai jegybank szerepét betöltő bankok egyesülete, akik a pénznyomtatás kizárólagos jogával rendelkeznek, és azt, mintha a sajátjuk lenne, kölcsön adják kamatra a „saját” államuknak) és leányvállalatai, az IMF és a Világbank. Ha a hírekből jól értesültem, és jól értettem – Magyarországon ma a teljes nemzeti össztermék 80%-át fizetjük ki – nem az adósság törlesztésére, hanem annak csak a kamatjára. Rengeteg többletmunkával és értékkel fizetünk színes nyomtatott papírokért.
Micsoda buli ez azoknak, akik ezt a rendszert létre hozták és működtetik! Mekkora érték áramlik hozzájuk anélkül, hogy részt vettek volna a megteremtésében! Nem csoda, hogy mindig találnak megvásárolható embereket, pártokat vagy éppen kormányokat, akik – lévén, hogy maguk is elvonásból és nem értékteremtésből élnek – hajlamosak az együttműködésre. Az adósokat pedig nagyszerűen kézben lehet tartani, ha nem azt teszik, amit mondanak nekik. És – mivel úgy tűnik – a civilizáltnak nevezett Európa és Amerika alaposan el van adósodva, annak ellenére, hogy a lakosság folyamatosan értéket teremt és dolgozik, egyes kormányok mozgástere attól függ, hogy kinek magasabb a fájdalomküszöbe, amikor a pénz világának urai érzékeny testrészeiket szorongatni kezdik…
Minden esetre nem ártana elgondolkodni azon, hogy hány külföldi bankot és biztosítótársaságot is tart el az ország? Mit jelent valójában, amikor egy – akár hazai – bank bejelenti, hogy ennyi meg annyi százmilliárd forint az éves „eredménye”? Mit jelent az „adósságszolgálat”, stb. Egy szóban is meg lehet adni a választ: ELVONÁST. És akkor még finoman fogalmaztunk.
Ennek az elvonásnak a résztvevői a Magyarországon lévő külföldi nagy áruházláncok is, hiszem a magyar munkaerő által megtermelt élelmiszereket nagy mennyiségben - az árakat lenyomva - vásárolják fel, és az így elvont „hasznot” már viszik is ki az országból. Döbbenten figyeltem, amikor olyan törekvésekről hallottam, amelyeknek értelmében törvényekkel kellene kötelezni a külföldi áruházláncokat, hogy 80%-ban magyar termékeket vásároljanak fel. Még szerencse, hogy terjed a szociális bolthálózat, ahol hamar kiderül, hogy a termék jobb és olcsóbb, és a termelő is jobban jár.
Az elvonásnak persze következményei vannak. Az ember az univerzum legetikusabb lénye, akár tud erről, akár nem. Akármit tenne is, érdem szerint megjutalmazza, illetve megbünteti magát érte. Az elvonás biztos tünete a rossz lelkiismeret. Olyan ember nincs, akinél ez nem jelentkezik, de sokan nagyon ügyesen elnyomják… és ekkor alakul át – jóvátétel helyett, ami még segíthetne – szorongássá és félelemmé. A félelem pedig előbb utóbb agressziót, fegyvert és háborút szül.
A félelem sajnos nem alaptalan. Jézus tanítása mindig érvényes marad: „Azt cselekedjétek másokkal, amit szeretnétek, hogy mások cselekedjenek veletek, mert ez a törvény.”
Az univerzum törvénye ez, és nincs ember, aki felülírhatná, vagy megkerülhetné.
Merre kereshetjük hát a kiutat? – kérdezhetnék sokan, akiknek elegük van az elvonásból.
Nos először is a pénzzel kapcsolatos gondolkodásmódunkon kellene változtatni. Ha felismerjük, hogy pénzből semmilyen körülmények között nem lehet pénzt csinálni, és saját magunk nem próbálkozunk elvonással – legyen az tőzsde, kamatra vagy uzsorakamatra kölcsönadott pénz, vagy olcsón veszem-drágán adom nyereség természetű – a lelkiismeret-furdalás terhe enyhül, a nyomás kisebb, az értékteremtő szándék erősebb és tisztább, és az univerzum – gyakran meg nem értett, de létező – törvénye szerint a bennünket érintő elvonás is csökkenni fog. Lehet, nem kellene eltartanunk annyi bankot, biztosítót, külföldi áruházláncot. Lehet, jobban kellene vigyáznunk megteremtett értékeinkre. Csak rajtunk múlik, melyik bankban, melyik boltba megyünk be, és miért. Az univerzum törvényeire nem könnyű ráhangolódni, amikor azt látjuk, hogy „mindenki ezt csinálja, mindenki a másikon próbál élősködni”, de jó volna felismerni azt is, hogy a jelenlegi gondolkodásmód az országok eladósodásához, gazdasági válsághoz, a pénzügyi rendszer összeomlásához vezet, és a klímaváltozás alaposan megrázza az egész bolygót.
Ami pedig az energiaválságot illeti, nos nincs ennél nagyobb téveszme. Egy energiavilágban élünk, ahol minden egyes rezgő elektron, proton és neutron „hátterében” ott kell lennie a mozgatóerőnek, a hullámforrásnak. Az egész univerzum energia, és ezt az energiát minden elektron át tudja venni. Az úgy nevezett szabad energia tehát nagyszámú, atomi méretű transzformátor egybekapcsolásával szinte bármikor megvalósítható volna. Nem vagyunk rászorulva a kőolajra, a gázra, a szénre, vagy az atomenergiára (ami végső soron nem más, mint egy nukleáris energiával működtetett gőzgép). Csak a hagyományos energiahordozók mögött álló érdekcsoportok és a befektetett munka nélkül keletkező „jövedelem” az az erő, amely ezen a kényszerpályán tart bennünket, még akkor is, amikor a klíma lassan a fejünkre omlik. Persze, nemzetközi egyezmények értelmében minden országnak vannak széndioxid kibocsátási kvótái. Ha valaki nem bocsátott ki annyi széndioxidot, amennyit az egyezmény értelmében megtehetett volna, a fennmaradó mennyiség kibocsátására való jogot eladhatja egy másik országnak. Nem kerül kevesebb széndioxid a levegőbe, de valaki megint jól meggazdagszik…
Az előttünk álló változások nem fogják tiszteletben tartani sem a felhalmozott „értékeinket”, sem a bankszámláinkat, de még az életünket sem. A gondolkodásmódunkat azonban meg fogják változtatni, ez nem kétséges. Nagy különbség azonban, hogy kényszer hatására változunk, vagy önként, öntudatra ébredve. 

 Hazug gazdaság

egy kitalált szimbólum

Népnyúzás és kisemmizés - 400.000-re 7.680.000,-

_{(1 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Az egyik:

A bankok csináltak egy hitelvédelmi programot. Ez azt jelentette, hogy tájékoztatták az embereket, hogy lehetőség van a hitelek átütemezésére, például ha valakinek munkahely váltás, vagy egyéb miatt pillanatnyi fizetési gondja van. Esetünkben - havi 83 000 forint - havi 20 000 forintot kellett volna fizetni 6 hónapig. Vagyis 63 000 forinttal kevesebbet. Ez durván felkerekítve 400 000 forint a 6 hónap alatt. Ezért utána havi 40 000 forinttal emelt törlesztést kell fizetni (havi 123 000 forintot). Gondoltam 10 hónapig. Erre rákérdeztem a bankban, hogy pontosan meddig is kell emeltet fizetni vissza?

A hölgy válasz helyett közölte, mit akadékoskodok. Mondtam neki, ne haragudjon, én csak kérdezek! Miért kapta fel a vizet? Mert nem tudta a választ. Telefon Pestre fél óra, egy óra. Mondtuk bocsánat, majd visszajövünk, szóljanak ha van válasz. Két nap múlva behívtak.

Nos! Tudják meddig kell havi 40 000 forinttal emeltet fizetni, a 6 hónapért cserébe? Ne találgassanak! Megmondom! A futamidő teljes végéig, 16 (!) évig! És tudják hány embernek nem mondták ezt meg? Hatalmas átvágás!

A másik:

Csendesen örüljön, aki meghiúsítja az első árverést! Az nem győzelem. Az állam ugyanis törvényt hozott rá, hogy a bizonyítható (becsült) összeg 70%-a alatt nem lehet értékesíteni az ingatlant. Igen! Elsőre! Ha akkor meghiúsul az árverés, akármilyen okból, a másodikon már annyiért adják el, amennyiért akarják. A 10 milliós házon 500 000 hitel van, akkor akár 500 000 forintért is eladhatják. Nem árt figyelni!

Ezt a kettőt szerettem volna elmondani, köszönöm!

N.R. Mihály

Megjegyzés:
Aki bankkal kezd, kérdezzen.Sokat.Keresse a válaszokban az ellentmondásokat, mert van bőven!!!
Ha egy bank több fiókjába is bemegyünk, sosem kapunk ugyanolyan válaszokat.Az is előfordult, hogy még a hitelkérelem oldalszáma sem egyezik.Bemenvén a központba osztályvezetővel kell beszélni.Felvilágosítani őt, hogy erre miért van szükség és megkérdezni, hogy milyen formában vállalja szavaiért a felelősséget?Ebben - elképedt arcát látva - adhatunk neki ötleteket.

Ebben a bankban törvény tiltja a kamatot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Találós kérdés: Melyik bankról szólhat a történet?
Szerintem teljesen mindegy...

 Tudatbefolyásolás...

A legújabb sikeres chipbeültetés eredménye gondolatátvitel egyik agyból a másikba

_{(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (DHS) terrorista tevékenységek kockázat és gazdaságelemző központjának otthont adó Southern California egyetem tudósai olyan mesterséges memóriarendszert hoztak létre, amely lehetővé teszi a gondolatok, emlékek és tanult viselkedési formák átvitelét egyik agyból a másikba.

Az orwelli novellába illő projekt keretében az idegmérnöki (neural engineering) és biometrikus mikroelektronikai rendszerkutatásban járatos tudóscsoport az agy irányítására és a hosszú távú emlékek tárolására képes chipet hozott létre. A kísérletek során a tudósoknak a beültetett chip segítségével sikerült rögzíteni, letölteni és átvinni az egyik alany emlékeit a másik agyába.

A jelenlegi projekt során a tudósok patkányoknak tanítottak meg bizonyos feladatokat, mint például, hogy két kar lenyomásával egy korty vízhez juthatnak. A patkányok agyába ültetett mikrochip képes volt átvenni a hippokampusz (az agynak a hosszú távú memóriáért felelős része) szerepét, bizonyos agyhullámokat kódolni, majd azokat az agynak továbbítani.

A technológia ilyen irányú fejlődésével földünk egyre közelebb került egy globális rendőrállam kialakulásához, ahol a hatalom képes irányítani az egyén gondolatait.

Ennél is ijesztőbb perspektíva az egykor csak sci-fi regényekből ismert „gondolat rendőrség” megvalósítása a való életben, ahol a kormány erőszakkal rehabilitálja azokat, akiket veszélyesnek talál, még mielőtt bármilyen bűntényt elkövettek volna, pusztán egy számítógépes valószínűség számítás alapján, ami megmondja, hogy bizonyos gondolatokat gondoló egyének milyen valószínűséggel fognak bűnt elkövetni a jövőben.

A megelőző katonai csapások és más országok lerohanása, még mielőtt azok bármilyen agresszív lépést tettek volna, már évek óta bevett gyakorlatnak számítanak, így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy közel az idő, amikor egy terrorista szándékkal gyanúsított embert előzetesen, bármilyen bűntett elkövetése nélkül vallathatnak.

Talán kevésbé hangzik nagy szenzációnak, az 1984-ből ismert példákhoz képest, a Mátrix trilógiában látotthoz hasonló felhasználás, ahol az ismereteket egy számítógépes program segítségével közvetlenül az ember agyába lehet feltölteni.

Egy biztos, a gondolatrendőrség felállításához szükséges technológia a gondolat sebességével fejlődik.

Forrás: http://idokjelei.hu/2011/06/a-legujabb-sikeres-chipbeultetes-eredmenye-gondolatatvitel-egyik-agybol-a-masikba/

Tudatbefolyásolás...

A Montauk Projekt

_{(7 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)}

Szinte már megszokhattuk ha valamilyen „egzotikus” kísérlet, vagy a hétköznapokban ismeretlen fizikai jelenség kerül szóba, előbb-utóbb felbukkan Nikola Tesla neve. A jelen esetben sincs ez másként. Kiderült ugyanis, élete alkonyán titkos projekteken dolgozott, a Modern Fizikai Kutatóintézet megbízásából, ahol munkatársa volt Einstein és Neumann János is. Közös tevékenységükre alapozott kísérletek eredményei sokak számára a még a „hit” kategóriába sem férnek bele

.
A II. Világháború utolsó éveiben az Egyesült Államok katonai erői, főként Tesla korábbi társa, Neumann János, segítségével figyelmüket a radarok számára láthatatlanságot biztosító technika kifejlesztésére koncentrálták. Tesla 1942. márciusában elfordult a kutatásoktól, miután nem hitt az egész elképzelés sikeres kivitelezhetőségében, azonban felhívta a figyelmet Neumannra, aki át is vette a munkálatok irányítását. A kutatási eredmény a Philadelphia Kísérlet néven vonult be a köztudatba, a végrehajtási helyszín nevének köszönhetően. A Haditengerészet Philadelphiai Főhadiszállásán az SS Eldrige nevű hajót nagyfrekvencián üzemelő transzformátorokkal szerelték fel, majd ezeket feltöltötték, álcázó erőtér létrehozása céljából. 1943. augusztus 12-én az Eldridge eltűnt, majd négy órával később ismét felbukkant, azonban súlyos problémák mutatkoztak vele. Mind a hajó, mind a személyzet molekuláris szerkezete nyilvánvalóan szétesett majd újrarendeződött, minek köszönhetően a személyzet egyes tagjai a hajó fémburkolatában bukkantak fel, míg mások egyszerűen eltűntek.

A címben szereplő kísérlet lefolyását a legélethűbben egy testvérpár írta le, akik kiugrottak a hajóból, miközben az a hipertérben mozgott, ők pedig tér- és időugráson estek át.
„A hajó a hipertér felé sodródott. Mi a hajó belsejében voltunk, és tudtuk, valami fatális hiba történt a teszt végrehajtása során. Megpróbáltuk ezt az egészet félbeszakítani, de nem lehetett. Végigrohantunk a fedélzeten, és átvetettük magunkat a hajó korlátján. Kiugrottunk a hajóból, azonban időfolyosóba kerültünk, melynek végén Montaukban, Long Islandon kötöttünk ki 1983. augusztus 12-én éjszaka.
Nagyon gyorsan ránk találtak, sietve levittek minket a lépcsőkön, ahol von Neumann üdvözölt bennünket. Hatalmas megrázkódtatás volt mindez számunkra. Az egyik pillanatban 1943-ban voltunk, és most 1983 volt, Neumann idős emberként tekintett ránk. Elmondta, zárlat keletkezett a hipertérben, ezért vissza kellett menniük az időben és kikapcsolni a generátorokat a hajón, egyébként a hipertér további örvényeket vetett volna, ereje egyre növekedett volna, és esetleg az egész bolygót is elnyelhette volna. 40 éve várt érkezésünkre.”


A két testvér, Duncan és Edward Cameron, története meglehetősen bonyolult és érdekes, azonban mindenféleképpen hitelesnek tekinthető. A Cameron testvérek időbeli kivetítődését kiváltó kísérlet akkoriban Szívárvány Projekt néven volt ismert, később azonban átnevezték Főnix Projektre, amikor a kapcsolat az 1943-as kísérlettel egyértelművé vált. A kísérlet végrehajtására a Haditengerészet és a Légierő közös birtokában lévő Montauk Point-on került sor, New York állam távoli, keleti pontján. A kísérlet eredményes végrehajtása számos egyéb projekt beindítását tette lehetővé. Neumann János arra koncentrált, vajon miként lehetne leküzdeni a Philadelphia Kísérlet során felmerült nehézségeket. Az alkalmazott technológiát finomítani kellett, egyben szükséges volt metafizikai kérdések megválaszolása is, mint például, hogyan lehet stabilizálni a tudatot a hipertérben való utazás során. Az események hosszú láncolata köti össze az 1943-as Philadelphia Kísérletet az 1983-as Főnix Projekttel, az USA katonai erőinek számos fejlesztési és kutatási programja vezetett el a kívánt célig. A munkálatokban számos náci csúcstechnikus és csúcsszakember vett részt, akik a II. Világháború végéig jó néhány olyan tértechnikai- és fegyverkísérletet hajtottak végre, melyek műszaki háttere messze fejlettebb volt a Szövetségesek akkori fejlettségi szintjénél. E kutatások eredményeit természetesen továbbfejlesztették, sok más egyéb technikai megoldással együtt, ezeknek köszönhető a mai kor számítástechnikája, a radarok számára láthatatlan lopakodó repülőgépek, valamint sok-sok metafizikai kísérlet, beleértve a mostanában vizsgált, a Montauk Bázison végrehajtott kísérleteket is.
1951-ben az SS Eldridge-t eladták a Görög Haditengerészetnek. A hajónaplóban valamennyi adat megtalálható egészen 1944-ig visszamenően, az ennél korábbi eseményeket rögzítő lapokat ugyanis kitépték. A USA kormányzata a mai napig tagadja, hogy bármiféle, ilyen jellegű kísérletet végrehajtottak volna az Eldridge fedélzetén.
A Philadelphia Kísérletre és a Montauk Projektre vonatkozó információkat Preston Nichols, Duncan Cameron és az író/újságíró Peter Moon hozta nyilvánosságra. A misztikus tér- is időutazásról szóló kalandok érdekfeszítő olvasmányt jelentenek. Az említett kísérletekkel kapcsolatos hivatalos tagadások ellenére nyilvánvaló, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlesztésre kerültek különböző, a tudatállapot megváltoztatására irányuló technikák, a kísérletekben résztvevők védelme érdekében.
Az 1970-es évek elején Preston Nichols, elektronikai mérnök, ösztöndíjat kapott a mentális telepátia vizsgálatára. Kutatási programja felölelte bizonyos pszí-képességekkel rendelkező személyek válaszainak vizsgálatát, és azt tapasztalta, hogy a nap egy bizonyos időszakában tudatuk valamiképpen összezavarodik, és képtelenek a hatékony gondolkozásra. Nichols elektromos zavaró jelekre gyanakodott, ezért különböző vevőket állított fel az esetleges bejövő jelek detektálására. Úgy találta, hogy valamennyi esetben, amikor a 412-420 MHz-es jelek felbukkannak az éterben, a kísérleti alanyok agyműködése összezavarodik. A 412-420 MHz-es jelek eltűnése után kb. húsz perccel a pszí-képességekkel rendelkező alanyok visszanyerték eredeti adottságaikat.


Nichols elhatározta, követi a jelet. Ehhez egy átalakított TV-antennát használt fel, csatlakoztatta kocsija tetejéhez és egy VHF vevőhöz. Fáradozása sikerrel járt, kimutatta, a jelek forrása a Montauk Point. A jeleket közvetlenül egy piros-fehér radar-antenna sugározta a Légierő Bázisról. Az anomália forrásnak megtalálása után Nichols rögtön felismerte az ősrégi, a II. Világháború idején radarvédelmi célokra használt, úgynevezett „intelligens” radart. Mivel Nichols a bázis körül rendkívül szigorú biztonsági rendszabályokkal találkozott, így csak meglehetősen kevés hasznos információhoz jutott. Ezután Semmiféle további kapcsolat nem volt Nichols valamint a Haditengerészet és a Légierő közös Montauk-i Bázisa között egészen 1984-ig. Ekkor egyik barátja felhívta Nichols figyelmét a bázis elhagyatottságára és arra, érdemes lenne megvizsgálni. Amikor Nichols megérkezett a bázisra, meglepetéssel tapasztalta annak elhagyatott állapotát, amiből egyfajta vészkiürítésre gyanakodott. Rábukkant a különféle magasfeszültségű berendezésekre, valamint egy csomó szétszórt iratra, s mindebből az derült ki, a bázis nem sokkal korábban még működött. Nichols megpróbálta kitalálni kik voltak az elektronikus berendezések tulajdonosai, révén elektronikus eszközöket gyűjtött. Mivel semmiféle, a gyártóra vonatkozó jelzés nem volt a berendezéseken, a bázis tehát hivatalosan nem működött. Nicholsnak az az ötlete támadt, hogy alaposabban körülnéz a bázison és annyi berendezést szed össze, amennyit csak tud. Nicholsnak a Montauk Bázison történt jelen látogatása alatt különleges anomáliákat tapasztalt meg az agyműködésével és az általa feltalált személyekkel kapcsolatban. Példának okáért, rábukkant egy hajléktalanra, aki a bázison élt, amióta az nem működött. Ez a férfi úgy emlékezett Nicholsra, mint az egyik technikusra, aki részt vett a bázis üzemeltetésében, s arra is emlékezett, hogy Nichols eltűnt nem sokkal azelőtt, hogy a bázis teljesen megbolondult és ki kellett üríteni. Preston semmiféle tudatos információval nem rendelkezett ezekkel az eseményekkel kapcsolatban és nem is vette különösebben komolyan őket, amíg hasonlóképpen fel nem ismerték többen is egy rádiófesztiválon. Ezek a találkozások megváltoztatták Preston elképzelését önmagáról. Néhány évvel később találkozott Duncan Cameronnal, aki a mentális telepátia területén végzett kutatásaiban vett részt.
Preston és Duncan együtt mentek el a Montauk Bázisra, hogy kikutassák az anomáliákat és az „intelligens” radar által sugárzott jeleket. Ott-tartózkodásuk alatt Duncan seregnyi ismeretet tudatosított, melyek az ő bázisbeli szerepével voltak kapcsolatosak. A megtapasztalásai közül sokat videóra is rögzítettek, a felvételeken pedig látszik, ilyen alkalmakkor Duncan nyilvánvalóan retteg. E traumatikus események alkalmával Duncan visszaemlékezett „pszichikus kivetítőként” betöltött szerepére. Feladata a kundalíni energia-hálózat összpontosítása, valamint képekre való koncentrálás volt. Az általa keltett energiákat a kísérletek során rendkívül bonyolult számítógépes rendszerekkel felerősítették, ezt a rendszert egyben portálnak is használták, mely segítségével a tárgyat magát, melynek képét Duncan elképzelte, a tér és idő egy másik pontjára továbbítottak, illetve egy elképzelt tárgyat hoztak be a létezésbe a Montauk Bázison. A kísérletekhez szükséges fejlesztések igen nagyszámú emberéletet követeltek, Al Bielek szerint mintegy negyedmillió utcagyerek tűnt el az évek során a 24 bázis összekapcsolásának időszakában, e tevékenység miatt. A projekt különösen a pubertáskorban lévő fiúk elektromagnetikus energiáját használta fel, akiket előzőleg különféle ártalmas beavatkozások sorozatának tettek ki, ezen energia természetének és használatának megismerése céljából.
Az is kiderült, Prestont úgy programozták, hogy két különböző idősíkon is képes legyen tevékenykedni. Miközben Preston igyekezett felszínre hozni elnyomott memóriaemlékeit, egyre sűrűbben tapasztalt időkiesést és aszinkron eseményeket, példának okáéért, gyakran találta munkanapjának közben kezét megsérülve és ellátva ragtapasszal, miközben semmiféle olyan emléke nem volt, hogy hogyan és milyen körülmények között sérült meg. Abban az időben Preston Lond Islanden dolgozott, a honvédelemmel kapcsolatos szerződéseket kötött. Elhatározván, hogy többet tud meg, megtalálta a legalkalmasabb módszert blokkolt memóriaemlékeinek felszabadítására, ez pedig saját reakcióinak megfigyelése volt, amikor a tervezeten gondolkozott. Egy bizonyos szoba meglehetősen idegesítette. Megpróbált bejutni ebbe a bizonyos helyiségbe, azonban úgy találta, nem rendelkezik ehhez megfelelő jogosultsággal. Az elkövetkezendő hetekben Preston folytatta a hiányzó idővel kapcsolatos kutatásait és kitartóan figyelte testének jelzéseit is. Egy napon odáig merészkedett, hogy a megfelelő hivatali eljárást követve, azonosító-kártyáját kezében tartva odalépett az említett szobához vezető ellenőrzési ponthoz, s legnagyobb meglepetésére kártyáját visszakapta és továbbengedték. Preston követte összeszoruló gyomrát, s hamarosan egy fényűző mahagónifával borított irodában találta magát, az íróasztalon olvasható volt a névtábla, rajta a név: Preston B. Nichols projekt-igazgatóhelyettes. Az iratokat átnézve felfogta, létezik egy teljes második életpályája is, melyről tudatos állapotban semmit sem ismer. Preston megtapasztalásai tovább folytatódtak, azonban már ennyi is elég volt számára, hogy megértse a kísérletekben résztvevő emberek konspirációs hajlamait és viselkedésük összetettségét. Később elmondta, sikerült megértenie kezének gyakori sebesüléseit is. Mialatt Projekt igazgatóhelyettesként dolgozott, részt vett valamiféle rendkívül fejlett és bonyolult technikai eszköz kifejlesztésében - körös-körül mindenféle csatlakozók és nehéz berendezések -, ennek volt köszönhető keze sűrű sebesülése.


A Montauk Projekt keretében végzett kísérleteket teljes egészében Preston Nichols és Peter Moon rendkívül izgalmas négykötetes könyvében olvashatjuk; szerzőtársa ellenőrizte az állítások hitelességét, valamint videofelvételeket, fotókat és dokumentumokat szerzett be bizonyítékokként. További bizonyítékot jelent Stewart Swerdlow, az egyik Montauk fiú beszámolója, aki kísérleti alany volt. Sok-sok elképzelhetetlen eseménnyel szembesülnek azok, akik a Montauk Projektről szóló beszámolókat tanulmányozzák egészen napjainkig. Különböző helyekkel, hiedelmekkel és tevékenységekkel. Az eredeti kísérletekre összpontosítva azt találjuk, hogy Preston Nichols, Duncan Cameron és Peter Moon igazat állítanak. A kísérletek eredményeképpen minden bizonnyal általánosan használják a tudatmanipulációs technikákat, akár nagyobb tömegek esetében is, azonban az ismeretek az emberi tudat működésének különböző szintjeire, az emberi tudat igazi mivoltára vonatkozóan és kapcsolódásáról az egész Világegyetemhez, egyelőre továbbra is rejtve maradnak. Ha mindehhez hozzávesszük a Montauk Bázisnak a Föld felszínén elfoglalt különleges pontját, valamint a Bázis vezetőinek kapcsolatát esetleges földönkívüli lényekkel, a rejtély még mélyebbnek tűnik.
A továbbiakban Preston Nichols, Duncan Cameron és Peter Moon által nyilvánosságra hozott legfontosabb felfedezésekre fókuszálunk. Habár a Montauk Projekt célkitűzései között szerepelt az eredmények embertömegek viselkedésének és tudatos működésének kontrollálása, ezenkívül speciális, egyénenként testreszabott, az emberi potenciálra vonatkozó kutatások végzése – a kutatók által leleplezett tevékenység részeként -, szerepet kapott az erkölcsi, az inspirációs és tudati képességek növelése is.
Tudatilag beprogramozott embereket küldtek a társadalom fő áramlatába, egészen addig éltek teljesen normális közösségi életet, amíg meg nem kapták a tudatalatti programjuk végrehajtására a parancsot, a legtöbb esetben egy gyilkosság végrehajtására, drog- és fegyverkereskedelemre és egyéb titkos tevékenységekre. Cathy O’Brien leírja saját élettapasztalatait az „Amerika Transzformálása” című könyvében, ebből megtudhatjuk, miként kondicionálták az egyes személyeket.
Véletlennek nem nevezhető az egybeesés, miszerint a Montauk Bázis pontosan az Alganquin indiánok törzsi területén fekszik. A hely eredeti neve „Manatuck” indián kifejezés a hegyre, illetve a magasföldre vonatkozóan, olyan helymegnevezés, mely távol esik a megfigyelőtől, illetve ahonnan a megfigyelőt valaki távolról láthatja.
Egy régi, 1911-ben megjelent könyv, Long Island Története – címen, tartalmaz egy fényképet „Montauk Piramisairól”. A képen három piramis, más szóval „mound” látható, egyenként mintegy 7 méter magasak. A piramisok e hármas felállítása ezoterikus tradíciók szerint egyértelműen a Marsra és Egyiptomra utalnak, ami különösen annak a ténynek az ismeretében elgondolkoztató, miszerint a Montauk törzs megmaradt tagjainak fő családi vonala a „Fáraó” nevet viseli.
Legendák kapcsolják össze Montaukot Atlantisszal, mindez geológiai tényeken alapszik, melyek szerint a talaj Montauk térségében jelentősen eltér Long Island többi részétőlű: „sokkal inkább úgy néz ki, mint ha ebben a térségben egy tenger alatti hegy érte volna el a felszínt”. Mások szerint Montauk az ősi Atlantisznak egy el nem süllyedt, megmaradt darabja, az itt őslakos indiánok pedig az atlantisziak leszármazottai. A királyi család neve, a „Fáraó” név, is meglehetősen alátámasztani látszik ezt az elméletet. „Long Islandről úgy gondolja a legtöbb geológus, hogy jelenlegi helyére az északi sarkvidék térségéből sodródott a jégkorszak vége felé. A p54-es piramis Montaukban – Preston Nichols és Peter Moon szerint – elhelyezése különleges szakrális geometriát mutat, hiszen éppen 100 fokra esik az egyiptomi Nagy Piramistól, amennyiben a 12-es felosztást használjuk. Montauk megegyező délkörön fekszik a görög Olimposszal, az istenek lakhelyével, és a jelenleg Törökország területén található mitológiai Trójával, mely város – a feltételezések szerint -, akkor élte virágkorát, amikor Atlantisz elsüllyedt.
A Haditengerészet és a Légierő közös bázisa szent indián temetkezési helyen épült, s a terület jogos tulajdonosának személyéről a mai napig vita folyik. A Montauk törzs megmaradt tagjainak először is azért kellett harcolniuk New York Állam törvényes képviselőivel, mert azok az indián törzset kihaltnak nyilvánították. Szent helyeket azért kellett temetkezési helyül választani, mert ez esetben a csontok tartalmazta kristályos anyag megőrzi a hozzá tartozó élőlény életének emléknyomait, s továbbítja az egyetemes energiahálózat felé. Ez a törvényszerűség lehetővé teszi az elhaltakkal való kommunikációt, és egyben biztosítja a tudatosság szintjének folyamatos emelését, az ősök által összegyűjtött információk szétsugárzását a bolygó energetikai hálózatába.


A Montauk kísérletek során Duncan Cameron rendkívül fontos kapcsolódási ponttá vált a bolygó energetikai rendszeréhez. Kiterjedt pszichikai és ezoterikus képzést követően képes volt megérinteni a „Földanya szívverését”, megismerni bolygónk energiahálózatának különböző szintjeit, továbbítani, illetőleg kiolvasni belőle információkat, attól függően, milyen irányú információátvitelre kapott megbízást. Gondolatokat lehetett elültetni az energiamezőben, sőt tömegek számára tudták befolyásolni a tudatos időérzékelést. Azonban, ismeretlen okok miatt, a bolygó energiaközpontjainál letöltött információk nem voltak manipulálhatók. Így habár kiválogatták és közvetítették az információkat a Föld tudatosságának morfogenetikus mezői felé, a kísérletekkel kapcsolatos rejtett és tudatalatti információk is továbbításra kerültek, sőt, igazából ezek kerültek leginkább kisugárzásra valamennyi teremtmény számára, és ennek köszönhetően hozzájárultak a tudatosság evolúciós fejlődésének felgyorsításához.
A Montauk Projekt kísérleti eredményei valamennyi embert inspirálhatnak rejtett képességei megismerésére. Érzékenyebb egyének számára lehetségesnek bizonyult, hogy az éterből különböző tárgyakat materializáljanak pusztán gondolataik segítségével, illetőleg, hogy szabadon kalandozzanak a tér és idő szövevényén, örvényeket keltsenek a múltban és a jövőben. Valamennyi ember számára megnyílt az út hasonló eredmények produkálására. Ha rábízzuk másokra, hogy kiterjesszék a mi tudatosságunkat, akkor nem leszünk képesek saját képzelőerőnket használni, ami biztosíthatná számunkra, hogy a manifesztáció mestereivé váljunk.
Duncan Cameron - feladata szerint - természetfeletti képzeteket manifesztált, mesterséges valóság megteremtése céljából, azért, hogy az időutazók körül létrejöjjön egy mező, ily módon kapcsolatban maradhattak valóságos tudatukkal, míg elérték célállomásukat. Mindezt a szexuális energiák összpontosításával érték el. Ezek a technikák Aliester Crowley, a scientológus Ron Hubard és követőinek szexuális mágiát alkalmazó korábbi kísérletein alapultak. Mind a Montauk kísérlet, mind Crowley kísérletei arra derítettek fényt, hogy amikor a tantrikus érzelmi orgazmus által keltett szexuális energiákat a Föld energiahálózatába egy erőponton koncentráltan besugározzák, a gondolat ereje, az érzelmek és a vizualizáció az orgazmus vakságának pillanatában felerősödnek. E technika alkalmazása felgyorsítja a gondolatok realizálásához vagy a manifesztálásához szükséges időt, valamint növeli a kollektív tudatba küldött információ töltésének nagyságát. Ezek a kísérletek azt is kiderítették, mekkora az emberi tudat ereje, valamint azokat a képességeket is, melyeket valamennyien kifejleszthetünk saját valóságunk tökéletesebb meghatározására.
A tudat szétválasztásának technikáját használták és fejlesztették a Montauk kísérlet keretében, mind a kísérletek áldozatain - akiken ezt a pszichikus fejlesztéseket végrehajtották -, mind a kísérletekben résztvevőkön és a technikai személyzeten, akik a magukat a kísérleteket felügyelték. Kiderült, hogyan szorítható ki a személyiség/lélek tudatossága a testből, meghagyván a helyet a tudat megfelelő rekeszében, hogy újraprogramozhatóvá váljon a személyiség, más, különböző személyiségek ültethetők bele, mely új személyiségjegyek alapján fog az illető viselkedni tudatos állapotában. Minden egyes alanynak különbözött a többiekétől a programja, különböztek a kulcsai, a jelfrekvenciái, valamint azok az események és parancsok is, melyek ezeket aktiválták. „Ezek a vizsgálatok megmutatták valamennyiünk számára, habár extrém eseteken keresztül, miként működik az emberi társadalom maradék része, hogyan éli mindennapi életét, habár ezen képességek messze alacsonyabb szintű használatával. Azt, hogyan tartja kézben a többrétegű személyiség a maga egymással is ellentmondásos képességeit, értékeit; azt, hogy miként felügyeli belső gondolatai és érzései sokszínűségét miközben igyekszik meghatározni és megfigyelni önmaga tudatosságát; valamint azt, hogy az egyes, különböző tudatossági rekeszek által gerjesztett energiák milyen gyakran nyilvánulnak meg a mindennapokban önmaguk kifejezése érdekében mint motivációk és attitűdök. Az oktatási intézményeken, a munkahelyeken, a médián és a hirdetéseken keresztül megkaptuk az elfogadható kulcsingerek és válaszok paradigmáit, melyekkel aztán dolgoznunk kellett. Amikor a sorompók megszűntek létezni a különböző parancsok, elvárások, remények és vágyak között, sok-sok konfliktus és idegi probléma eredményeként, teljes idegösszeomlást vagy „skizofréniát” tapasztaltunk. Ezekben az időkben történt, hogy eredeti tudat/lelkünk fénye keresztülragyogott mindenen, s messze távolibb koncepciót tárt fel létünk mélyebb valóságáról. Amikor már képesek voltunk úgy használni saját tudatosságunkat, hogy megfigyeljük számos összetevőjét, valamint át tudtuk alakítani különböző összetevőit és kialakítani egy integrált és összehangolt működést, akkor megtapasztaltuk hogyan kerülhet az egyén összhangba saját magával, és beléphettünk arra a rezgésszámra, amit „mesterinek” nevezhetünk.”
A Montauk Projekt a maga teljességében megmutatta, hogy amit nekünk a realitásról tanítanak, az bizony meglehetősen messze esik a valóságtól, az ugyanis sokkal összetettebb, az alkotóerőnkben rejlő lehetőségek elképesztő mértékben dinamikusabbak, valamint, hogy a térben és időben elfoglalt helyünkről kialakított, a lineáris létezésként megfogalmazott elképzelésrendszerünk, messze távol esik a létezés igaz valóságától.
Fordítás: a Lightnet News, Double Issue #7/8 1998. augusztusában megjelent cikk alapján