Az illuminátusok és Németország

Az illuminátusok és Németország - Első rész 2011.12.27 | Pénzrendszer Ahhoz, hogy a kamatkapitalizmus világrendszerré válhasson a nemzetközi pénzvilág először Angliát vette az ellenőrzése alá a 17-ik század közepén a Cromwell vezette, de az amsterdami bankárok által finanszírozott forradalommal, valamint a Bank of England létrehozásával 1694-ben. Ezt követte Franciaország, amelyre az állam kamatozó magánpénzrendszerrel történő eladósításával és csődbejuttatásával, valamint a manipulált tömegek 1789-es fellázításával tették rá a kezüket. Kép: Adam Weishaupt Az Egyesült Államokat belülről hódította meg 1913-ban a nemzetközi pénzügyi közösség a magántulajdonú pénzkartell, a Federal Reserve System alkotmányellenes létrehozásával. Oroszországot a Wall Street-i bankárok és a német Warburg-ház által finanszírozott 1917-es bolsevik hatalomátvétel segítségével hajtották uralmuk alá. De le kellett győzniük az Európa központjában fekvő, önálló útra lépett Németországot is, amely a termelő reálgazdaság elsőbbségén nyugvó gazdasági rendszerével a spekuláns kamatkapitalizmus egyik legfőbb versenytársává vált. Ezért Németország ellenőrzés alá vételére a pénzoligarchia átgondolt, hosszú távú stratégiát dolgozott ki. A nemzetközi pénzvilágnak ez a csaknem 200 évvel ezelőtt körvonalazódott stratégiája sikeresnek bizonyult. Igaz két véres világháború és egy elhúzódó hidegháború árán, de biztosította a nemzetközi pénzoligarchia számára a győzelmet. Világtörténelmi győzelmének csupán a betetőzését jelentette az általa hatalomra juttatott - feladatát azonban időközben már teljesített - kommunista rendszernek az 1989 utáni felszámolása, és az egykori szovjet birodalom maradványainak most már a nemzetközi pénzvilág közvetlen ellenőrzés alá helyezése a globalizálódott kamatszedő magánpénzrendszer segítségével. A pénzoligarchia és Németország kapcsolatával foglalkozó sorozatunknak ebben a részében a modernkori illuminátusok mozgalmának a szerepét vesszük közelebbről szemügyre.                                            Weishaupt és a bajor illuminátusok 1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadt egyetemének fiatal tanára, Ádám Weishaupt, megalakította az Illuminátus Rendet, azaz a megvilágosodottak és beavatottak rendjét. Nem volt véletlen, hogy a baloldali pártok és a szakszervezetek május 1-jét nevezték ki a "munka ünnepének". A szovjet birodalom fennállása idején ez volt az egyik legnagyobb ünnep. A hivatalos történetírás még mindig vonakodik feltárni, milyen szoros a kapcsolat a kommunista világmozgalom és az Illuminátus Rend között. De a történelmi tények azért még tények maradnak, akkor is, ha a hivatalos történetírás nem szeret velük foglalkozni.             Ádám Weishaupt a katolikus hitben nőtt fel. Ingolstadt jezsuita egyetemén már egész fiatalon az egyházi jog tanára lett. 1771-ben, 23 évesen, azonban váratlanul lemondott tanári megbízatásáról, állítólag azért, hogy a következő öt éven át minden idejét egy szabadkőműves jellegű titkos társaság létrehozásának szentelje. Ezt a társaságot sokkal szigorúbb szabályok szerint akarta felállítani és vezetni, mint a már létező szabadkőműves páholyokat. A tervbe vett titkos társaság célja "az új világrend" létrehozása volt. Ezt az új világrendet természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a régi világrend lebontásra és megsemmisítésre kerül, azaz, ha eltávolítják az útból. Ezért az új titkos társaságnak támadnia kellett az akkor fennálló egyházi és világi hatalmat, a Vatikánt és a dinasztikus monarchiákat, hogy meggyöngülve eltávolíthatók legyenek.             Weishaupt kezdettől fogva arra törekedett, hogy a szabadkőművességet bekapcsolja az Illuminátus Rend tevékenységébe. Weishaupt három osztályba sorolta a mozgalmában résztvevőket. Az elsőbe tartoztak a novíciusok, a minerválok és az alacsonyabb fokozatú illuminusok. A második osztályba tartoztak a szabadkőművesek, a szokásos és a skót rítusú lovagok. A harmadik osztályba, a Misztériumok Osztályába, tartoztak a papok, a régensek, a mágus és a király. A király természetesen maga Ádám Weishaupt volt.

  Weishaupt mindent elkövetett, hogy tekintélyes embereket nyerjen meg a maga számára. Már kezdettől fogva az Illuminátus Rend első fokozataként olyan erkölcsi tanításokat és szabályokat írt elő, amelyek a Rendhez csatlakozót minden ellenállásától megfosztották. Hermann Ahlwardt írja "Mehr Licht - Der Orden Jesu" (Több fényt - a Jezsuita Rend) című munkájában, hogy amikor Weishaupt Frankfurtban megismerkedett báró von Knigge-vel, akkor a "nemes proletár" személyében eszméi lelkes terjesztőjére talált. Ezt követően egész Észak-Németországban, így Poroszországban és Szászországban is, számos nemes lépett be az Illuminátus Rendbe. Ennek lett az eredménye, hogy Weishaupt Rendjében hamarosan megtalálhatóak voltak a magasrangú katonatisztek, állami hivatalnokok, de a nagy gondolkodók, írók és művészek is. A két tekintélyes szabadkőműves, Knigge és a darmstadti titkos tanácsos Bode, révén Weishauptnak is sikerült csatlakoznia a szabadkőművességhez. Már 1777-ben, egy évvel az Illuminátus Rend megalakulását követően, tagja lett az egyik müncheni szabadkőműves páholynak. Weishaupt könyvében megírja, hogy formálisan mindenkinek meg volt engedve, hogy az Illuminátus Rendből kiléphessen. Az ismertté vált tények azonban azt bizonyítják, hogy akik beléptek az Illuminátus Rendbe, halálbüntetés terhe mellett teljesíteni voltak kötelesek egész életükön át annak utasításait. Még azokat a parancsokat is teljesíteniük kellett minden ellenvetés nélkül, amelyekhez bűncselekmény elkövetésére volt szükség. Aki megtagadta az engedelmességet, azt halálbüntetéssel sújtották. Már a Rend kezdő tagjainak, a novíciusoknak is félelmetes esküt kellett letenniük, amelyben feltétlen engedelmességet fogadtak, tudomásul véve, hogy ha azt megszegik, az egész Renddel kerülnek szembe. A legszigorúbb titoktartási kötelezettség terhelte őket és hallgatniuk kellett mindenről, ami a Renden belül történt. Egy rendtagot csak akkor avattak be a Rend végső céljaiba, ha előzetesen sikerült az Illuminátus Rend belső köreibe bekerülnie. A végső célokat röviden így foglalhatjuk össze: 1. Minden meglévő kormány leváltása, 2. A magántulajdon eltörlése, 3. Az örökösödési jog megszüntetése, 4. A hazafiság elpusztítása, 5. Valamennyi vallás felszámolása, 6. A család felbomlasztása, 7. Egy új világrend létesítése.

            Weishauptnak sikerült Németország protestáns fejedelmeinek az érdeklődését megszereznie. A protestáns fejedelmek nem azért csatlakoztak Weishaupt-hoz, mert részükre már a kezdő fokozatokban is több bölcsességet és titkot árultak el, mint a többieknek, hanem azért, mert a protestáns német fejedelmek hatékonyan gyöngíthették a katolikus egyházat, amely az illuminátusok egyik fő ellenfelének számított. Ezek a fejedelmek csatlakoztak Weishaupt Rendjéhez, de magasabb fokozatot nem értek el, így rejtve maradtak előttük az Illuminátus Rend valódi szándékai és céljai. Ezeknek az előkelő személyiségeknek köszönhetően Weishauptnak sikerült a szabadkőművesség centrumaiba behatolnia.1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban került sor arra a kongresszusra, ahol megpecsételték a szövetséget a szabadkőművesség és az Illuminátus Rend között, vagyis az a két titkos társaság, amely ebben az időben a leghatalmasabb, legbefolyásosabb és leggazdagabb embereket tömörítette, szövetséget kötött, hogy céljai érdekében együttesen cselekedjen.

            Az Illuminátus Rendet szervezetileg a jezsuita rend mintájára építették fel. Mindenki ismerte a saját fokozatának megfelelő rendtársát és a személyes előjáróját. Minden előjáró köteles volt évente kétszer minden rendtagról jelentést készíteni. De valamennyi rendtag is kötelezve volt arra, hogy zárt borítékban jelentést készítsen a feletteseiről, ezen kívül minden rendtag köteles volt rendszeresen gyónni is.

            II. Katalin orosz cárnő, aki - anélkül, hogy a Rend legféltettebb titkait ismerte volna – a kor divatjának engedve maga is aktív illuminátus volt, gyakran panaszkodott az előbb felsorolt kényelmetlenségek miatt. Az Illuminátus Rend tagjainak tehát meg kellett egymást figyelniük, kémkedni kellett egymásra, jelentéseket kellett írniuk, egymás felett gyámkodniuk kellett, azaz minden olyan természetellenes módszert alkalmazniuk kellett, amely ellenkezik az emberi szabadsággal és a nemes emberi törekvésekkel. Ez a módszer azonban szükséges volt ahhoz, hogy valamennyi szál néhány kézben fusson össze, és így a szerteágazó szervezetet néhány ember irányíthassa. Jól tükrözi az illuminátusok dinasztiaellenes és egyházellenes beállítódását az a beavatási rituálé, amelyet a legmagasabb fokot elérő rendtagoknak írtak elő. A pályázót egy olyan terembe vezették, amelyben a trón előtt egy asztal állott a királyi hatalom szimbólumaival: a jogarral, a karddal és a koronával. A beavatottakat felszólították, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, egyidejűleg figyelmeztették őket, hogy ha ezt megteszik, akkor nem léphetnek be a Rendbe. Ezt követően a pályázót egy másik, teljesen sötét terembe vezették. Itt fellebbentették a függönyt egy oltárról, amelyet fekete terítő fedett, és amelyen egy üres kereszt és egy vörös frígiai sapka volt, hasonlóan a Mithras misztérium esetében. Ezt a rituális sapkát átadták a pályázónak a következő szavakkal: "Hord ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája". Ez a rituálé nagyon hasonló a Mithras misztériumba történő beavatáshoz, ahol a pályázóknak egy kard és egy korona kerül átnyújtásra, és amit ezekkel a szavakkal kell visszautasítaniuk: "Mithras egyedül az én koronám".

            Weishaupt fokozatosan elhelyezte ügynökeit az akkori Európa döntési központjaiba, ahol azok kapcsolatba tudtak kerülni a bíborosokkal, a hercegekkel, a fejedelmekkel és a királyokkal. Ezek az illuminátus ügynökök hűségesen küldték a jelentéseiket mesterüknek, amelyeket Weishaupt kihasznált politikai céljai elérésére. Az illuminátusok egyik dicséretes alapelve volt, pl., hogy férfiakat és nőket egyaránt beszerveztek és a nemek egyenjogúsága mellett szálltak síkra. Hirdették a vallásszabadságot is, amely természetesen szembeállította őket az egyházzal. Weishaupt úgy gondolta, ha a tömegeket megszabadítják az egyház puritanizmusának az igájától, akkor egy szexuálisan szabadabb életnek örvendhetnének. Egyes kutatók szélsőségesen anyagias beállítottságúnak írják le az Illuminátus Rendet. Weishaupt szinte patologikusan gyűlölte a fennálló egyházakat, noha maga is bizonyos spirituális erők befolyása alatt állott. Olyan felszabadult emberiségben hitt, amely az egykori aranykor tökéletességében élhetne. Az egyházat korrupt szervezetnek tekintette, amely Jézus Krisztus eredeti tanításait elveszítette, és csupán anyagias, nagyonis földi természetű okokból hatalmának megtartására törekszik. Ezen túlmenően Weishaupt arról is meg volt győződve, hogy Jézus Krisztus titkos tanításait nem az egyházak, hanem a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek őrizték meg. A katolikus Habsburg dinasztia elleni harcában Weishaupt elfogadta azt a jezsuita elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Az illuminátusoknak ez a törekvése végül is oda vezetett, hogy a bajor rendőrség 1785-ben valamennyi titkos társaságot betiltott, köztük az Illuminátus Rendet is. A hivatalos történetírás ezt a dátumot jelöli meg az Illuminátus Rend megszűnésének az időpontjaként. A Rend azonban nem szűnt meg, csupán alámerült és titokban folytatta tovább tevékenységét.

            Egy sokat idézett legendás eset szerint 1785-ben, vagyis 9 évvel az Illuminátus Rend megalapítása után, egy bizalmas híreket továbbító illuminátus küldönc Regensburg közelében villámcsapás következtében életét vesztette. A rendőrség számos dokumentumot talált a halott embernél, aki Párizsba igyekezett. Az egyik dokumentum ismerteti az illuminátusok tevékenységét és részletes utasításokat ad a tervbe vett francia forradalom előkészítésére vonatkozóan. A hivatalos iratok a németországi illuminátusoktól származtak és Franciaország szabadkőműves nagypáholya vezetőjének voltak címezve Párizsba. Az Illuminátus Rend egyes tagjai állítólag megrettentek ezeknek a titkos okmányoknak a tartalmától. Úgy döntöttek, hogy tanúvallomást tesznek a bíróság előtt. Mindez arra késztette a bajor rendőrséget, hogy razziát tartson néhány vezető illuminátus házában. Ezeken a helyeken további nagymennyiségű titkos anyagot foglaltak le, amelyeknek a tartalma riasztotta a bajor kormányt. Úgy döntött, hogy fehér könyv formájában nyilvánosságra hozza azokat. "Az Illuminátus Rend és Szekta eredeti írásai" című dokumentumkötetet aztán a bajor kormány megküldte a különböző európai országok, köztük Anglia és Oroszország uralkodóinak. Mivel ezen országok uralkodóinak környezete és kormányzati szervei a szabadkőművesek és az illuminátusok erős befolyása alatt állottak, a bajor kormány kezdeményezése nem járt sikerrel. Sem Londonban, sem Szentpéterváron nem tettek komoly erőfeszítéseket az illuminátus összeesküvés felgöngyölítésére, és az Illuminátus Rend tevékenységének a beszüntetésére.

Hermann Ahlwardt német kutató idéz könyvében a lefoglalt dokumentumokból. Így ismerteti Zwack kormánytanácsos Landshut-i házában 1786. október 12-én tartott házkutatás során lefoglalt eredeti illuminátus iratokat. Az egyik írás 1776-ból arról szól, hogy milyen kérdéseket tettek fel az illuminátusokhoz belépni szándékozó jogásznak, Franz Antonnak:

 

"6. kérdés: Ha méltánytalan, igazságtalan dolog történik, miként viselkedne?

Válasz: Ha ezt a Rend megparancsolja, akkor megtennék olyasmit, amelybe én esetleg nem látnék bele, vajon valóban igazságtalan vagy sem? Továbbá ha ez valamilyen más szempont szerint lenne igazságtalan, akkor se kellene már annak tekinteni, ha az eszközül szolgál a boldogság vagy a végcél eléréséhez.

 

11. kérdés: Milyen jogon illeti meg vagy sem ezt a Társaságot vagy Rendet az élet és halál feletti rendelkezés joga?

Válasz: Igen, miért ne? Ha már más nem történhet, és ha a Társaság szükséghelyzetben érzi magát, és ha nem nyúl ehhez az eszközhöz, akkor saját elpusztulásától kell tartania. A fennálló politikai rend keveset veszítene ezzel, mert más ezrek léphetnek a helyükre. Egyébként utalok itt a 6. pontra adott válaszomra.

 

20. kérdés: Hajlandó-e feltétlen engedelmességet fogadni és tudja-e, hogy mi ez?

Válasz: Természetesen ez fontos, ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a Rend ezzel csak a legjobbat kívánja elérni.

 

24. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Mindazokat, amelyeket a Rend jónak talál az én 20. pontban foglalt feltétlen engedelmességet fogadó eskümhöz mérten.

Egy másik jogásznak a felvételi jegyzőkönyvében a következők találhatók:

 

12. kérdés: Milyen okból jár, vagy nem jár ennek a Társaságnak vagy ennek a Rendnek az élet és halál feletti jog?

Válasz: A világ régenseit (urait D. J.) megillető jogból ered az, hogy rendelkeznek az emberek élete és halála felett. Ebből fakadóan ismerem el a saját Rendemnek is ezt a jogot, mivel a világ régenseihez hasonlóan ő is az emberiség javát szolgálja.

 

29. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Hibámért becsületem és életem elvesztése legyen a büntetés."

 

                                               Schiller, Lessing és Mozart

 Az ismertté vált történelmi tények azt bizonyítják, hogy az Illuminátus Rend érvényt szerzett ennek a "élet és halál felett gyakorolt jogának", amit a "pallos jog" privatizálásának is tekinthetünk. A legnevesebb áldozatok közé tartozott több kutató eredményei szerint is a nagy német költő Friedrich Schiller, aki nem volt szabadkőműves és keményen bírálta a francia forradalmat, továbbáGotthold Efraim Lessing, aki szabadkőműves volt, de önfejűen a maga útján járt. Sokáig tartotta magát az a nézet is, hogy Wolfgang Amadeus Mozart, minden idők egyik legnagyobb zeneköltője, aki az Emanuel Schikaneder és J. Q. R. Giesecke által írt szövegkönyv révén a profán világra nem tartozó titkokat hozott nyilvánosságra a "Varázsfuvola" c. operájában, szintén büntetésben részesült. A szabadkőműves testvériség egyik alapszabálya a rászoruló, bajbajutott testvér támogatása. Ehhez tartozik a végtisztesség megadása, a beavatott testvér elkísérése utolsó útjára és tisztességes sírban való elhelyezése.

Hermann Wagener híres "Állami-és társadalmi lexikona" 1865-ös kiadásának a 18-ik kötetében olvasható, a "Mozart" címszó alatt, hogy a fűtetlen lakásban komponáló, feleségével együtt csaknem éhező zeneköltőt a Varázsfuvola megírása után felkereste egy ismeretlen férfi, és halotti misét - rekviemet - rendelt tőle, amit előre teljes összegben kifizetett, majd eltűnt. Mozart tudta, hogy halálra lett ítélve, amit nem is titkolt barátai előtt. És valóban, napról-napra gyengült, művét be sem tudta fejezni. 1791. december 5-én meghalt. A temetésére csak a kutyája, szabadkőműves testvérei azonban nem kísérték el, holott erre kötelezi fogadalmuk. Vajon miért tették ezt? Közös sírba temették és így testi maradványai sem fellelhetők. Vajon miért? A mellőzötté vált, teljesen lecsúszott Schikaneder 1801. szeptember 21-én követte Mozartot a sírba. A varázsfuvola szabadkőműves titkokat eláruló szövegkönyvét azonban nagyrészt egy tehetséges egyetemi hallgató, J. Q. R. Giesecke írhatta, és Schikaneder csak a nevét adta hozzá. Az idézett Wagener lexikon szerint a szegény diák színházi statisztálással és a kórusban való énekléssel tartotta fenn magát. Mozart halálától annyira megrémült, hogy életéért remegve elmenekült Bécsből. Írországban telepedett le, ahol geológiát tanult és később ennek a tudománynak lett a tanára a dublini egyetemen. 

H. C. Robbins Landon amerikai Mozart-kutató "1791 Mozart utolsó éve" c. munkájában, amely 2001-ben a Corvina kiadásában magyarul is megjelent, kielégítő magyarázatot ad arra, hogy mi is történt akkor, amikor egy titokzatos látogató megjelent a beteg, anyagilag nehéz helyzetben lévő Mozartnál, majd nevét és megbízóját elhallgatva egy halotti misét rendelt tőle, amelynek tiszteletdíját részben ki is fizette. Landon szerint bizonyítottnak tekinthető, hogy egy bizonyos Walsegg nevű gróf volt a megbízó, aki képviselője útján 1790. februárjában elhunyt felesége számára rendelt egy halotti misét. A zenetörténész szerint a megrendelő azért titkolta el személyazonosságát, mert gazdag földesúrként és nagy zenekedvelőként igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy az általa és zenekara által előadott zeneműveknek ő a szerzője. Ez a magyarázat a Landon által ismertetett dokumentumok alapján hitelesnek tűnik. Az is meggyőző, hogy a hosszantartó gyanúsítgatások ellenére mégsem Antonio Salieri olasz zeneszerzőt kell keresni Mozart halála mögött. Peter Schaffer, aki Amadeus című színművének főszereplőjéül Salierit választotta, szintén az olasz zeneszerző bűnösségéből indul ki. Salieri azonban élete végéig a leghatározottabban tagadta ezeket a gyanúsítgatásokat, és valójában nincs is meggyőző bizonyíték az őt ért gyanúsítgatások alátámasztására.

Landon komoly kutatásokat végzett Mozart betegségének a kiderítésére. Könyvének ez a fejezete ugyancsak meggyőzőnek tűnik. Mégis marad kétség az olvasóban. Mozart 1784. decemberében csatlakozott a Zur Wohltätigkeit(Jótékonyságért) nevű szabadkőműves páholyhoz, ahol a páholy nagymestere Otto von Gemmingen-Hornberg báró volt, a Mozart család régi ismerőse és barátja. Amikor 1785. táján Mozart látogatni kezdte a szabadkőműves páholyt, a páholy kétszáz tagot számlált, mestere pedig Ignaz von Born, a jeles tudós, író és minerológus volt. A kortársak szerint Mozart és Schikaneder (és Giesecke) őróla formázta a Varázsfuvola Sarastróját. II. József császár 1785-ben elrendelte, hogy háromra kell csökkenteni a bécsi páholyok számát. Ezzel megkezdődik a szabadkőművesség korlátozása, majd visszaszorítása, amely végül Ferenc császár idején elvezet a betiltásukhoz. A szabadkőművesek mindig fontosnak tartották, hogy segítsenek bajbajutott társaikon, kivált azon páholytestvéreik özvegyeit, árváit támogatták, akik „eltávoztak az örökkévaló keletre”, azaz meghaltak. Senki sem ad azonban magyarázatot arra, hogy a beteg, anyagi gondokkal küzdő Mozartot a szabadkőművesek miért nem támogatták, vagy miért nem támogatták jobban? Ami változatlanul aggályos, az a temetés. Ennek furcsaságaira Landon sem ad kielégítő magyarázatot. Mozart 1791. december 5-én éjfél után hunyt el. A halál okaként heveny forrólázt jelölt meg a halottkém. Jelenünk orvosszakértőinek utólagos diagnózisa szerint valószínűleg urémiában - veseelégtelenségben - halt meg. 1791. december 6-án körülbelül 2 óra 30-kor tették fel Mozart holttestét a Rauhensteingasse-i háznál várakozó halottszállító kocsira, és vitték a Stephansdomba. A szertartás végeztével a kislétszámú gyászmenet a kint várakozó halottaskocsihoz ment, amely a koporsót a Sankt-Marx temetőjébe vitte. Sankt-Marx Bécs külvárosa, jó egyórányira fekszik a központtól. A gyászistentiszteleten jelenlévők közül senki sem kísérte el Mozart koporsóját végső nyughelyére, és évekig senki nem érezte szükségét, hogy kiderítse, hová temették Mozartot. Csupán annyit tudunk, melyik része az a temetőnek, amelyben valahol ott nyugszik a zenetörténet nagy géniusza.

Ha az az egyik legszigorúbb szabadkőműves szabály, hogy a szabadkőműves testvért segíteni kell, akkor miként lehet az, hogy Mozartot szabadkőműves testvérei nem kísérték el utolsó útjára, és jómódú szabadkőműves testvérei sem tudtak annyi pénzt összeadni, hogy legalább egy olcsó sírhelyet válasszanak számára? Hogyan lehet az, hogy évekig feléje se néztek sírjának, illetve, hogy eltűrték, hogy a legszegényebbek, legelhagyatottabbak közé, tömegsírba fektessék? Temetésének ez a semmivel se megmagyarázható körülménye továbbra is arra utal, hogy bizonyos szabadkőműves elöljárók valamiért nehezteltek Mozartra és meg akarták büntetni. Ezért nem kísérték el utolsó útjára, ezért nem vettek legalább egy olcsó sírhelyet a számára, és ezért hagyták hogy tömegsírba, kerüljön. Azok a szabadkőműves vezetők, akik oly gyakran büszkélkednek Mozart páholytagságával, és hivatkoznak a szabadkőművesek összetartó testvériségére, a mai napig nem adtak kielégítő magyarázatot Mozart temetésének furcsaságaira. Még H. C. Robbins Landon kiváló könyve sem ad erre magyarázatot. Ha pedig tudjuk, hogy elsősorban az illuminátusok által büntetésből kiszabott megszégyenítő temetés nagyon hasonló ahhoz, ahogyan Mozartot eltemették, akkor továbbra is fennmarad a gyanú, hogy Mozart halálában talán idegen kezek beavatkozása is jelen volt.  Maga Mozart úgy érezte, hogy megmérgezték és ennek a véleményének többször hangot is adott. Lehet, hogy paranojás téveszme áldozata volt éppen akkor, amikor a zenetörténet egyik legnagyobb remekművét – a rekviemet – komponálta?

 Hasonló módon halt meg Schiller Weimarban, aki kiváló egészségnek örvendett, mégis teljesen váratlanul betegeskedni kezdett, miután a porosz uralkodó Berlinbe hívta, hogy ő legyen a trónörökös nevelője. Vajon miért lett hírtelen beteg? A Mozarthoz képest gazdag Schillert is teljes részvétlenség mellett tömegsírba temették el nagy titokban. Vajon miért? A misztikus betegségben elhunyt nagy drámaírót illuminátus orvosa nem boncoltatta fel, és nem adták meg neki sem az őt megillető végtisztességet. Vajon miért? Az illuminátusok azért kedvelik a boncolás nélküli, gyors temetést egy tömegsírba, hogy ne maradjon nyoma, pl. a halálbasegítő mérgezésnek. A tömegsírban lévő halottak későbbi beazonosítása akkoriban csaknem lehetetlen volt. A DNS-segítségével történő beazonosítás felfedezéséhez még további 150 évre volt szükség.

 

                                               Az illuminátusok első nagy akciója

 

            A pénzoligarchia az illuminátusok segítségével hajtotta végre a francia forradalmat és sajátította ki az akkori Európa egyik legfontosabb államának a pénzrendszerét. Már négy évre rá, hogy állítólag felszámolták az illuminátusokat, a hivatalosan már nem létező titkos társaság megmutatta hatalmas befolyását.Mirabeau, francia gróf, a forradalom egyik elindítója, közismert illuminátus volt. Bizonyosnak tekinthető, hogy Mirabeau már 1782-ben a wilhelmsbadi kongresszuson megvitatta egy franciaországi felkelés lehetőségét. Mirabeau, aki megfigyelőként vett részt ezen a fontos tanácskozáson, elismerte, hogy az albigensek eretnek tanításait követi. Az albigensek céljai közé tartozott a francia monarchia megbuktatása és a katolikus egyház hatalmának megtörése azért, hogy "a szeretet vallása” lépjen a helyébe.

            Amikor Mirabeau visszatért Franciaországba, beavatta szabadkőműves páholyának tagjait az illuminátusok filozófiájába. Ennek a páholynak a tagjai később fontos politikai tevékenységet fejtettek ki és többen is az elkövetkezendő forradalom vezetőivé váltak. 1788. végére csaknem minden Grand Orienthez tartozó páholy vezetése átkerült titokban Ádám Weishaupt követőinek a kezébe. Ezek a személyek nyíltan követelték a politikai terror alkalmazását az állammal szemben, a királyság megsemmisítését, a szexuális élet felszabadítását és a társadalmi egyenlőség bevezetését. A politikai intrika egyik legfeltűnőbb alakja ebben az időben Cagliostro gróf volt, aki Szicíliában született és, akit eredetilegGiuseppe Balsamo-nak hívtak. Fiatalemberként Cagliostro beutazta Európa és Ázsia számos országát és az örmény misztikus, Althotas, tanítványa lett. Althotas azt állította, hogy birtokában van "a bölcsek kövének", amelynek segítségével bármely fémet arannyá tud változtatni. Cagliostro Rómában feleségül vett egy csinos fiatal nemesasszonyt, Lorenza Feliciónit, aki azt állította, hogy Cagliostro hipnotikus erővel irányította életét. Amikor Lorenza később kikerült Cagliostro hipnotikus hatása alól, azzal vádolta férjét az inkvizíció előtt, hogy eretnek praktikákat folytat.

            Cagliostro Németországban lett szabadkőműves és ugyancsak itt lett az Illuminátus Rend tagja. Cagliostro alapította az okkult tradíciókhoz igazodó egyiptomi rítusú szabadkőművességet. A szabadkőműves szimbólumokat a régi egyiptomi misztériumok alkotó elemeinek tekintette. Hamarosan olyan páholyok alakultak Franciaországban és Angliában, amelyek ötvözték az egyiptomi szabadkőművességet, a kabalát és a mágikus ceremóniákat. Ezekbe a páholyokba nemcsak férfiakat, hanem nőket is felvettek. Ez a körülmény, valamint számos kiszínezett beszámoló vezetett azokhoz a híresztelésekhez, hogy az ezekben a páholyokban tartott összejöveteleken állítólag szexuális orgiákra került sor.

            Cagliostro Párizsban csatlakozott a jakobinusokhoz, akik fontos szerepet játszottak a francia forradalomban. Cagliostro is részt vett az 1782-ben tartott nagy szabadkőműves kongresszuson, ahol az illuminátusok terveket fogadtak el forradalmi helyzet kialakítására Franciaországban. Ezek arra vonatkoztak, miként lehet a francia népet a monarchia ellen fellázítani. Cagliostro jelentős pénzösszegeket kapott az illuminátusoktól és ebből fedezte Európa-szerte tett utazásait. Egyre többet tartózkodott Párizsban, ahol a legfelsőbb körökhöz is bejáratos volt, és az ő egyiptomi rítusú páholya még a királyi palotában is népszerű volt. Mária Antoinette hírhedt nyaklánc ügye, amelynek az volt a célja, hogy lejárassa a Habsburg családból származó francia királynét, számos kutató szerint az illuminátusok összeesküvése volt. Ez is már része volt annak a stratégiának, amely a nép fellázítását szolgálta a király és családjának a lejáratásával. Ebben az akcióban Cagliostro központi szerepet játszott, és amikor a nyaklánc-csalás kiderült, más összeesküvőkkel együtt letartóztatták, és a Bastille börtönébe vitték. XVI. Lajos azonban a Parlament döntésére bízta az összeesküvők sorsát. (Franciaországban ebben az időben 13 nagyvárosban működött ún. parlament, amely az adott város és környéke legfelsőbb bírósági funkcióját látta el. A párizsi parlament illetékessége Franciaország csaknem egyharmadára kiterjedt. Tehát nem törvényhozó, hanem bírósági szervről van szó.) A párizsi parlament, amelynek a tagjai nagyrészt szabadkőművesekből és illuminátusokból állottak, ellenségesen viszonyult a királyi udvarhoz. Ez vezetett Cagliostro felmentéséhez és szabadlábra helyezésére. Mindez a botrány nagy károkat okozott a királyi ház hírnevének. A lakosságot elöntötte a királyi pár pazarló életmódjáról szóló hamis propaganda.

            Cagliostro ezután Angliába menekült és London lett a lakóhelye. 1787-ben, Párizsban élő barátjának írott levelében jelezte, hogy forradalom kitörése várható Franciaországban. "Megjövendölte" a Bastille elfoglalását, a monarchia megdöntését, az egyház szétrombolását, valamint a "szerelem és a józanész vallásának" a létrejöttét. Sokan látnoki erőt tulajdonítanak Cagliostro-nak, de a történészek a hírhedt kalandor pontos előrelátását azokra a bennfentes értesülésekre vezetik vissza, amelyekre az Illuminátus Rend vezetőségéhez tartozó személyként tehetett szert.

            1785-től 1789-ig több szabadkőműves páholy is annak szentelte tevékenységét, hogy aláássa a francia monarchiát. Ennek ellenére sok szabadkőműves továbbra is hű maradt a monarchiához, és a radikális változások hívei csak a kisebbséget alkották a szabadkőművesek körében.

            De Luchet őrgróf, aki a forradalom híve volt, ezt írta 1789-ben: "Létezik egy összeesküvés a despotizmus javára és a szabadság ellen, a tehetségtelenség javára a tehetség ellen, a kicsapongó bűnök javára az erény ellen, a tudatlanság javára a felvilágosodás ellen. Ez a titkos társaság a világuralomra törekszik".

Az alkalmazott jelképek és szimbólumok is mutatják, hogy milyen nagy befolyással volt a szabadkőműves Illuminátus Rend a francia forradalomra. A mindenlátó szem a háromszöggel számos könyv címlapján látható volt. Ugyancsak fontos szerephez jutott a Mithras misztériumokból kölcsönzött vörös frígiai jakobinus sapka. Mint már utaltunk rá, ez fontos szerepet játszott az illuminátus beavatási rituáléban is. A szabadkőműves jelszó "szabadság, egyenlőség, testvériség" a legkülönbözőbb módszerekkel, tudatosan fellázított tömegek kiáltása lett, míg a vörös zászló az egyetemes szeretet szabadkőműves szimbóluma, a forradalmárok által Párizs utcáin büszkén hordozott zászlóvá vált. Véres időszak köszöntött ekkor Párizsra és egész Franciaországra. Mégis azt kell mondanunk, hogy a forradalom számos vezetőjét fennkölt ideálok vezették. Még a fanatikus Robespierre is szembeszállt a túltengő anyagias szemlélettel. Elítélte azokat az entellektüeleket, akiknek az elméletében nem maradt hely Isten számára. Egy másik vezető politikus Cemot ezt mondta: "A legfőbb lénynek a tagadása egyenlő magának a természetnek a megtagadásával".

            A forradalmat követő egy éven belül felosztották a nagybirtokokat a parasztok között, megszüntették a rabszolgaságot a francia gyarmatokon, bevezették az árak ellenőrzését azért, hogy a szegényeknek egy bizonyos életszínvonalat biztosíthassanak. Sor került egy demokratikus alkotmány elfogadására is. A közbiztonsági bizottság olyan törvényeket hozott, amelyek szavatolták a szabad és ingyenes képzést, biztosították az ingyenes orvosi ellátást, és lefektették a jóléti állam alapjait.

            Ezeknek az emberbarát újításoknak azonban igen magas volt az ára. A külföldi támadások veszélye, valamint az ellenforradalmi akciók megelőzése erősen centralizált diktatúrához vezettek, amelynek uralkodó csoportja a legvéresebb terror eszközeivel számolt le mindenféle ellenzékkel. Amint az minden radikális politikai mozgalom esetében történni szokott, azok, akik az új körülményeket bevezették, az újonnan nyert hatalmat mások elnyomására használták. Rosszabb elnyomókká váltak, mint azok, akiket elűztek. A bevezetett reformokkal tehát az volt a baj, hogy a színlelést, félrevezetést szolgáló taktika részeként  csak időlegesnek bizonyultak. Soha nem gondolták őket komolyan az eseményeket vezérlő háttérerők.

            Ismétlődő történelmi tapasztalat, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Ez annak a következménye, hogy a színlelő programot komolyan gondoló személyek a valódi célokat is ismerő aktorokkal szemben szükségszerűen alulmaradnak, amikor azok átveszik tőlük a közvetlen irányítást is. A túl naiv vagy túl sokat tudó strohmanokat eltávolítják. Így történt ez a szabadkőművesek esetében is. Azok közülük, akik részt vettek a forradalom előkészítésében és kirobbantásában, ennek a forradalomnak az áldozataivá váltak. A páholyok tagjainak többsége a nemesség soraiból került ki. 1789 után ezek a nemesek kezdtek kivonulni a szabadkőműves páholyokból. 1792-ben már csak kevés páholy működött, és ezekre is ellenségesen tekintett az akkori kormány. Ebben az évben az egyik templomos páholy nagymesterét a felheccelt csőcselék meglincselte. Gyanúba keveredett a szabadkőművesség azáltal is, hogy titkos működését egy tervezett ellenforradalom lehetséges álcázásának tekintették.

            1791-ben már széles körben terjedtek a szabadkőműveseket és az illuminátusokat elérő vádaskodások. Ezek nagyrészt Cagliostro-nak az inkvizíció előtt tett beismerő vallomásán alapultak. Cagliostro 1789-ben azért, hogy megmentse az életét, azt állította bírái előtt, hogy folyamatban van az illuminátusok és a szabadkőművesek nemzetközi összeesküvése. Az a céljuk, hogy Európa szerte forradalmakat robbantsanak ki. Cagliostro szerint végső céljuk az volt, hogy a templomos lovagok eredeti művét befejezzék, vagyis megbuktassák a pápaságot, illetve ügynökeik útján átvegyék a bíborosi kollégium irányítását azért, hogy végül is egy illuminátus pápát helyezzenek a Vatikán élére, a pápai trónra.

            Cagliostro azt vallotta, hogy hatalmas összegek vannak elhelyezve a holland, olasz, francia és angol bankokban. Ezeket a pénzeket az illuminátus pénzemberek adományozták azért, hogy a jövőben ezekben az országokban kitörő forradalmakat velük finanszírozzák. Cagliostro azt is állította, hogy a francia forradalmat a már akkor is nagy vagyonnal és befolyással rendelkező frankfurti Rothschild-ház pénzelte, amely kapcsolatban állt az illuminátusokkal. Egyes szerzők Cagliostro ezen állításait kétségbe vonják, illetve olyan kitalálásoknak tekintik, amellyel az életveszélybe került ember meg akarta menteni az életét.

            Más kutatók, elsősorban az ún. revizionista történészek azonban állítják, hogy a frankfurti pénzemberek valóban jelentős összegekkel támogatták Ádám Weishaupt Illuminátus Rendjét, továbbá, hogy az illuminátusoknak két ága volt, az egyiknek élén a berlini Moses Mendelson bankár, a másiknak az élén pedig Ádám Weishaupt állott.            1796-ra már széles körben elterjedtek az új-templomos szabadkőművesek forradalomban való részvételéről szóló híresztelések. Utaltak rá, hogy a templomosok utolsó nagymestere, Jacques de Molay, a Bastille-ban volt bebörtönözve, mielőtt elégették a máglyán. Ugyancsak ez a Bastille volt a fellázadt tömegek rohamának a célpontja. Amikor a hóhér felmutatta a kivégzett XVI. Lajos fejét, a jelenlévők közül valaki így kiáltott: "Végre meg lett bosszulva Jacques de Molay". Az 1243-ban született Jacques de Molay-t, a Templáros Rend utolsó ismert nagymesterét IV. vagy Szép Fülöp francia király parancsára a Rend többi vezetőivel együtt 1307. október 13-án, pénteken letartóztatták, majd Fülöp parancsára és V. Kelemen pápa jóváhagyásával 1314-ben máglyán elégették.  Rámutattak a templomosok és a jezsuiták közti hasonlóságra is. Azt hangsúlyozták, hogy mindkét csoport titkos egyház létrehozására törekszik a katolikus egyházon belül. Az orleáni herceg, - a francia szabadkőművesek nagymestere és Mirabeau közeli barátja - is az összeesküvők közé tartozott, mivel ő akart XVI. Lajos helyébe lépni. A híresztelések szerint az orleáni herceg titkos okkult rituálékat folytatott, amelyeket korábban csak de Molay ismert. Azt is mondták, hogy az orleáni herceg által használt relikviák de Molay-hoz tartoztak, amelyeket röviddel a halála előtt csempésztek ki a párizsi templomból. (2000-ben jelent meg angol szerzők tollából az a könyv, amely be akarja bizonyítani, hogy a torinói lepel valójában Jacques de Molay-t és nem Jézust ábrázolja. Christopher Knight és Robert Lomas "A második Messiás, a templomos lovagok, a torinói lepel és a szabadkőművesség nagy titka" c. könyvéről van szó.)

            Augustin Barruel abbé 1797-ben megírta a jakobinizmus történetét. Ennek eredetét visszavezeti a manicheusok eretnekségére, amely a katarizmuson, az assassineken, a templomosokon, a szabadkőműveseken keresztül vezet a francia forradalomig. Barruel abbé szerint már az angol polgárháború is a templomos összeesküvés következménye volt. Ezt egyébként egyértelműen megerősíti az amerikai John J. Robinson "Born In Blood", The lost secrets of freemasonry ("Vérben született", a szabadkőművesség elvesztett titkai) című munkájában, amely New Yorkban jelent meg 1989-ben. Az illuminátusok terve egy az egész kontinenst átfogó forradalom kirobbantására, sokkolta az akkori Európa uralkodóházait. Úgy érezték, hogy ők lesznek a következők. Poroszországban és Ausztriában utasították a rendőrséget, hogy számolja fel a titkos társaságokat. A bajor kormány 1790-ben súlyos bűncselekménnyé minősítette az Illuminátus Rendhez való tartozást. A titkos társaságtól való félelem eredményeként a brit parlament is megvitatta a törvénytelen társaságok betiltását. A törvényjavaslat, amely a szabadkőműveseket úgymond a szülőhazájukban tiltotta volna be, azonban nem került elfogadásra, mivel az angol szabadkőművesség eddig az időpontig nem vett részt a politikában, másrészt mögötte állt a brit arisztokrácia, és támogatta a királyi család is.

            1809-ben, Franciaországban létrejött egy titkos szabadkőműves páholy, amely illuminátus minta alapján kívánt működni. Ez a társaság szélsőségesen republikánus álláspontot képviselt és aktívan törekedett, pl. a magántulajdon megszüntetésére. Napóleon ellen lépett fel, mert őt a forradalom elárulójának tekintette. Kapcsolatba lépett Európa más titkos társaságaival, akik a felforgatást és a forradalmat tekintették fő feladatuknak.

            Franciaországban királypárti szabadkőműves páholyok is működtek titokban azért, hogy visszaállítsák a királyságot az országban. Ez utóbbiak Napóleon lemondását követően elérték, hogy XVIII. Lajos kerüljön a trónra. Egyes kutatók szerint ezek a páholyok részt vettek az 1830-as párizsi forradalom előkészítésében, amelynek eredményeként Lajos Fülöp, a polgárkirály, került a trónra. Ő a szárnyai alá vette a szabadkőműveseket, és fiát választatta meg nagymesterré. Halálát követően testvére követte a szabadkőművesség élén. Ugyanebben az évben Strassbourgban tartották a szabadkőművesség konventjét, ahol a radikális küldöttek már előrevetítették az 1848-as szabadkőműves forradalmat. Ezen a konventen német és olasz küldöttek is részt vettek, amelyek olyan titkos társaságokhoz tartoztak, akik az anarchizmust és a szocializmust hirdették.

 

                    Az illuminátusok és Amerika

 

            Miután a bajor kormány betiltotta az illuminátus rendet és a Grand Orient páholyokat, az illuminátusok illegalitásba vonultak. Weishaupt utasította az illuminátusokat, hogy hatoljanak be az un. kék szabadkőművességbe, és alakítsanak titkos társaságot a titkos társaságokon belül. Csak azok a szabadkőművesek lehetnek a zárt illuminátus körök tagjai, akik bebizonyították, hogy internacionalisták és szakítottak vallásos hitükkel. Már ekkor általános gyakorlattá vált, hogy az emberbaráti és jótékonykodási tevékenység színlelése mögé rejtsék a világ átalakítását és forradalmi felforgatását célzó tevékenységüket. Franciaországban az állami és az egyházi vezetőket rávették, hogy ignorálják a megszervezés alatt álló forradalomra vonatkozó figyelmeztetéseket. John Robison, aki az Edinburgh-i Egyetem tanára volt és magasrangú skót rítusú szabadkőműves - miután behatóan tanulmányozta az illuminátusok programját és megismerkedett személyesen Weishaupt-tal és tevékenységével - elhatározta, ő is figyelmezteti az akkori világ vezetőit. De az ő erőfeszítései sem hoztak eredményt. Az éppen csak megszületett Amerikai Egyesült Államokban is terjedtek Weishaupt tanításai. Erre nem csak John Robison, de David Pappen a Harvard Egyetem tanára is figyelmeztette az amerikaiakat. 1798-ban Pappen a továbbtanuló diplomásoknak kurzust tartott arról, hogy milyen befolyást gyakorol az illuminizmus az amerikai társadalomra, a politikai és a vallási élet vezetőire.

            Még Thomas Jefferson is, aki tisztában volt a pénzoligarchia és az irányításuk alá került pénz hatalmával, rokonszenvezett Weishaupt nézeteivel. Jefferson volt az illuminizmus egyik legelszántabb védelmezője Amerikában, és ő volt az, aki bevezette az illuminátusokat a fiatal állam skót rítusú páholyaiba.John Quincy Adams, aki szintén szabadkőműves volt, 1800-ban indult az elnökségért. A választási kampány során három levélben is feltárta, miként használja Thomas Jefferson a szabadkőműves páholyokat hatalmi céljai érdekében. Ezek a levelek ma is olvashatóak Philadelphiában a Rittenburg Square Library-ben.

            1826-ban William Morgan kapitány tájékoztatni kívánta az amerikai szabadkőműveseket és a közvéleményt az illuminátusok tevékenységéről, titkos, hosszútávú terveikről és céljaikról. Az illuminátusok ekkor megbízást adtakRichard Howardnak, egy angol illuminátusnak, hogy az áruló Morganon hajtsák végre az illuminátusok ítéletét. Morgan kapitányt figyelmeztették a veszélyre, aki ezután megkísérelt Kanadába menekülni. Howard azonban a határ közelében utolérte és a Niagara vízesés közelében megyilkolta. Történészek gondos kutatással bizonyították, hogy egy bizonyos Awery Allyn eskü alatti nyilatkozatban (affidavit) tett vallomást New York-ban, miszerint Richard Howard a templáros lovagok egyik találkozóján a New York-i St. Johns Hall-ban jelentést tett arról, hogyan hajtotta végre az ítéletet Morganon. Arra is kitért Allyn eskü alatt tett vallomásában, hogy miként szervezték meg Howard visszautazását Angliába. Ez az incidens mélyen megrázta az amerikai közvéleményt és az Egyesült Államok Északi Területeinek Legfőbb Tanácsához tartozó szabadkőművesek 40 %-a kilépett ekkor a rendből. Eugén Lennhoff  és Oskar Posner által 1932-ben, Bécsben kiadott "Szabadkőműves Lexikon" szerint William Morgan 1831-ben Smyrnában ismét feltűnt, de személyazonosságát vagy nem sikerült azonosítani, vagy más okból a közvélemény továbbra is az illuminátus szabadkőműveseket tette felelőssé sorsáért.

            Visszatérve Amerikához, ott 1829-ben, New York-ban tanácskoztak az illuminátusok. A gyűlés szónoka egy brit illuminátus, bizonyos Mr.Wright, kifejtette, hogy egyesíteni kívánják a nihilista és ateista csoportokat más szubverzív szervezetekkel egy olyan átfogó nemzetközi szervezetbe, amelyet kommunistának hívnának, és amely a kommunizmus megvalósításáért küzdene. Ennek az új szervezetnek az lenne a feladata, hogy előkészítse az illuminátus célokat követő jövőbeni forradalmakat és háborúkat. Ekkor Clinton Roosevelt, Horace Greely, valamint Chas Dana meg lett bízva, hogy teremtse elő a pénzalapokat ehhez az új vállalkozáshoz. Ez a pénz volt az, amely részben finanszírozta a beindult kommunista mozgalom tevékenységét és magát Karl Marxot is.

            Weishaupt 1830-ban meghalt és az illuminátusokra jellemző színlelő program keretében halálos ágyán visszatért a katolikus hitre, amelyben felnevelkedett. Több kutató is állítja, hogy Ádám Weishauptot lehet az első kommunistának nevezni. Weishauptnak a nézetei tükröződnek Marx és Engels Kommunista Kiáltványában. Aki ismeri Ádám Weishaupt műveit, megállapíthatja, hogy a Kommunista Kiáltvány alapgondolatai nem Marx Károlytól származnak, hanem Ádám Weishauptól, aki azokat már egy fél évszázaddal korábban leírta. Már utaltunk rá, hogy hivatalosan az Illuminátus Rendet 1785-ben feloszlatták, de a kutatók többsége állítja, hogy az a mai napig működik, csak más név alatt és más szervezeti felépítéssel. Miután titkos társaságról van szó, nem könnyű véglegeset és biztosat állítani. Ugyanakkor eligazíthat minket az, ha szemügyre vesszük, mi történt azokkal a stratégiai célokkal, amelyeket az Illuminátus Rend megalakulásakor maga elé tűzött.

 

                                  Az illuminátusok célkitűzései

Az első ilyen cél volt a fennálló kormányok eltávolítása. Ezt tágan úgy is értelmezhetjük, mint az Európában akkor hatalmat gyakorló uralkodói dinasztiák és örökletes arisztokrácia eltávolítása a hatalomból. A vezető dinasztiák, úgy mint az osztrák Habsburgok, a német Hohenzollerek és az orosz Romanovok, valamint a német, az osztrák és az orosz arisztokrácia el is lett távolítva a hatalomból. Kivételt képeznek a Windsorok Angliában, őket azonban a revizionista történészek szerint az illuminátus pénzoligarchia helyezte trónra és a Windsor család maga is az új nemzetközi hatalmi elitnek a része. Személyükben maga a nemzetközi pénzügyi közösség elit csoportja uralkodik Nagy Britanniában. Ez mondható el a kisebb nyugati országok szabadkőműves uralkodóiról és született arisztokráciájának legelőkelőbb tagjairól.

A második cél a magántulajdon megszüntetése. Ennek az egyik módja, amikor egy ország nemzeti vagyona az állam tulajdoni monopóliuma révén kerül annak a szűk elitnek a rendelkezésébe, amelyik ezt az államot az uralmába kerítette. Ez volt a helyzet az ugyancsak a nemzetközi pénzoligarchia által hatalomra segített államszocialista rendszer esetében. A magánpénzmonopólium rendszerében pedig úgy számolódik fel a magántulajdon, hogy annak a túlnyomó része a magánpénzrendszert irányító pénzvagyonos elit tulajdonába megy át. A társadalom többsége vagyontalan, és a pénzoligarchia tulajdonában lévő korporációknál, mint alkalmazott dolgozik. Vagyis a társadalom nagy többsége számára csak az alkalmazotti, illetve bérmunkás lét lehetséges, mivel ki van zárva a magántulajdonból. Az ilyen bérmunkás olyan függőségek közepette él, hogy alávetettsége miatt valóban önálló akaratképzésre már nem képes.

            A harmadik cél volt az öröklési jog megszüntetése. A nemzetközi pénzoligarchia az ellenőrzése alatt álló vagyon jelentős részét alapítványokba vitte át, és itt tartotta meg adómentesen a rendelkezése alatt. Több pénzdinasztia is van, így pl. a Rothschildok, akik Family Trust-ban, családi alapítványban tartják vagyonukat, amelyet nem osztanak fel, amely nem öröklődik, amelyért nem fizetnek örökösödési adót, de amely vagyon a bázisa az adott pénzdinasztiához tartozó családok jólétének és hatalmának. Tehát az öröklési jog is, noha megvan, lényegében az illuminátusok programjának megfelelően módosult fokozatosan. A társadalom túlnyomó többsége számára csak elvont lehetőségként létezik, gyakorlatilag nem. Akinek nincs számottevő vagyona (mint, pl. a bérből és fizetésből élő, máról-hónapra tengődő millióknak), annak örökbehagynivalója sincs.

            Stratégiájuk negyedik célkitűzése a nemzetállamok és a nemzetállamokat fenntartó patriotizmus felszámolása volt. A szabadkőműves világállam útjában állanak a hagyományos nemzetállamok a maguk külön-külön szuverenitás igényével. Ezért a kozmopolita szekuláris világállam érdekében szükséges a nemzeti összetartozás érzésének az elgyöngítése, hogy helyébe a „világpolgár” léphessen, aki a világ minden táján, a földgolyó minden országában egyaránt otthon van. Az ilyen nemzeti gyökereitől megfosztott „világpolgár” olyan, mint a futóhomok, nincs közösségi összetartozása, nemzeti identitása és ezért korunk neo-illuminátus pénzoligarchiája számára jól gyúrható embermassza, amely felett könnyű uralmat gyakorolni.

            Ha nincs nemzetállam, akkor az uralmat gyakorló elit szerepét az adott néphez nem tartozó, ahhoz érzelmileg, kulturálisan nem kötődő személyek is betölthetik. Ez megkönnyíti a nemzetközi pénzoligarchia számára saját embereinek a kormányra segítését. Elég ha a politikai  irányításra előre kiválasztott és e célra kiképzett személyek a formális jogi követelményeknek eleget tesznek. Elég az állampolgárság, és az alkotmányhoz való formális kötődés, hazára, és nemzeti töltetű hazafiságra nincs többé szükség.

Az ötödik célkitűzés a vallásoknak a meggyöngítése, illetve felszámolása volt. Ennek egyik útja a vallásos nevelés, a vallásos hit aláásása, másrészt pedig a keresztény egyházak minél több kisegyházzá való atomizálása, az egyház közösségformáló szerepének csökkentése, a valódi egyházak és a kvázi egyházak egyenlősítése a relativizmus túlfeszítésével és a vallási türelem átértelmezésével. A vallási közösségek atomizálásának is az a célja, hogy az egyént megfossza attól a védelemtől és erőtől, amit a közösséghez tartozás jelent a számára. Ezzel az egyént védtelenné teszi a nemzetközi pénzoligarchiával és uralmi rendszerével szemben. Másik útja egy felvizezett, eklektikus - illuminizált - világvallás kialakítása, amely a pénzoligarchia küszöbön álló világállamának a szinkretizált államvallása lenne.

            A hatodik cél a család felbomlasztása, illetve megszüntetése, szintén az egyén elszigetelését célozza. Egy családi közösségtől - és az általa tovább adott értékrendtől és kötelékektől - megfosztott egyén teljesen védtelenül áll a pénzoligarchia hatalmi hálózatával, személyiséget romboló destruktív értékrendjével szemben. Egy erős családi közösség a maga összetartó erejével, és közösségi hálójával, védelmet nyújthat a pénzoligarchia tömegtájékoztatási eszközökkel végzett agymosásával szemben.

            A hetedik cél a pénzoligarchia uralmát biztosító szabadkőműves (pontosabban illuminista) világállam, - a világköztársaság - létrehozása volt. Ez a világállam formálisan még nem jött létre, de egyes alkotóelemei már készen vannak. A nemzetközi rendszerben kialakult regionális egységek - összekapcsolódva az ENSZ égisze alatt - rövid idő alatt formálisan is világotátfogó konföderációvá fejleszthetők. Ebben a világállamban a főhatalom a pénzügyi rendszert birtokló nemzetközi pénzoligarchiái, amely ellenőrzése alatt tartja a világ energiaellátását és élelmiszertermelését is. Yehezkel Dror professzor "Ist die Erde noch regierbar?" (Kormányozható-e még a föld?) című, 1994-ben publikált tanulmányában, amelyet elfogadtak a Római Klub hivatalos jelentésének, megállapítja, hogy a világállam működtetéséhez a nemzetközi pénzoligarchiának államonként 100-tól 1000-ig terjedően van szüksége kiszolgáló személyzetre a politikai hatalom gyakorlásához. Ez világszinten 50 ezer kiválasztott személyt jelent. Mindössze ennyi embert kell a pénzoligarchiának kiképeznie a világ kormányzását végző elit személyi bázisa számára. Ebben a létszámban már benne foglaltatnak az egyes államok vezetőin kívül a nemzetközi vállalatokat, a nemzetek feletti és nemzetközi politikai intézményeket irányító menedzserek is. Azok a vezetői és kormányzói feladatokat ellátó személyek, akik a pénzoligarchia informális utasításait végrehajtva meghozzák a formális döntéseket, és gondoskodnak azok végrehajtásáról, az 50 ezres létszámon belül mintegy 5 ezer főből álló kisebb és zártabb elit-csoportot képeznek. Ezeken belül is elkülöníthető egy még szűkebb, mintegy 1000 főből álló szuperelit, amely az emberiséget érintő legfontosabb kérdésekről dönt. A Római Klub szakértője szerint ehhez csak 400 politikus tartozna, akik közül mindössze 200-at kell a ma nyugaton elfogadott demokratikus játékszabályok szerint megválasztatni a lakossággal. A pénzoligarchia kiemelt fontosságú célja a választott képviselők számának a minimálisra csökkentése. Minél kevesebb a választott politikus, annál könnyebb őket az ellenőrzése alatt tartania. A demokratikus formák között tartott választások során ugyanis mindig fennáll annak a kockázata, hogy „műhiba folytán” nem a pénzelit kiválasztottja kerül a törvényhozói és kormányzati testületekbe. Ezért a pénzoligarchia – a takarékosság átlátszó ürügyével - ügynökei útján mindenütt a választott képviselők számának a csökkentésére törekszik. Erre jó példa az a kampány, amelyet a pénztőkét mindenben kiszolgáló MSZP-nek a fináncoligarchiához tartozó  miniszterelnök-jelöltje indított 2001 nyarán a választott képviselők számának a csökkentésére, és a kétkamarás törvényhozás bevezetésére Magyarországon. A lényeg itt is a választott személyek kiszorítása a közügyek intézéséből.

            Áttekintve az illuminátus rend stratégiai céljait, megállapíthatjuk, hogy ezek a célok vagy megvalósultak, vagy nagyon közel kerültek a megvalósuláshoz. Az illuminátusok rendje ezen a név alatt már nem működik, de utódszervezetei működnek. Onnan lehet felismerni, hogy mely szervezetek, társaságok, zártkörű klubok és más rejtett struktúrák tekinthetők az illuminátusok utódszervezeteinek, hogy ugyanezekért, vagy hasonló célokért küzdenek - nyíltan vagy titokban - vagy sem? Ha ugyanazt akarják, mint az illuminátusok, akkor - jelenlegi nevükre való tekintet nélkül - az illuminátusok utódainak tekinthetők.

 

                                      Illuminátusok és "ellen-illuminátusok"                         

 

A hatás-ellenhatás egyetemes törvénye sajátos formában a történelemben és a társadalomban is érvényesül. A pénzoligarchia illuminizmusa hasonló jellegű rivális törekvéseket váltott ki, részben pedig védekező jellegű ellenállást az érintett országok uralkodó köreiből, vezető elitjeiből. A háttérhatalom általánosan alkalmazott "oszd meg és uralkodj" stratégiájának megfelelően igyekezett közvetlenül, vagy közvetve mindenütt jelen lenni, ellenőrzése és befolyása alatt tartani nemcsak a saját illuminátus hálózatát, de az "ellen-illuminátusok" szervezeteit is.

            Weishaupt halála után követői továbbfejlesztették tanításait és módszereit arra vonatkozóan, hogy miként kell megszervezni, finanszírozni, irányítani és ellenőrizni a különböző nemzetközi mozgalmakat és szervezeteket, hogyan kell összehangolni a transznacionális struktúrák és csoportok együttműködését. A háttérhatalom stratégái szerint a legfontosabb azt elérni, hogy a végrehajtói hatáskör - lehetőleg minden nemzetközi szervezetben - a szervezet élén álló illuminátus kezében legyen. Így például, amikor a pénzhatalom szolgálatában álló egyik baloldali illuminátus szervezet, az Igazak Szövetsége megbízásából Marx és Engels megírták a Kommunista Kiáltványt, egyidejűleg az ugyanezen háttérerők szolgálatában álló illuminátusoknak egy másik - jobboldali - csoportja a Frankfurti Egyetem egyik tanárát, Karl Rittert (1779-1859) kérte fel, hogy készítse el a Kommunista Kiáltványt cáfoló, azzal homlokegyenest ellenkező nézeteket kifejtő munkáját. Az egymással versengő mozgalmak, és az egymást tagadó stratégiák támogatásával érhető el, hogy az alapvető változásokhoz szükséges ellentétek elmélyüljenek, és az emberi társadalom szembenálló táborokra legyen felosztható. A háttérhatalomnak ez a kezdetektől alkalmazott "oszd meg és uralkodj" stratégiája döntő tényezőnek bizonyult az új világrend kialakításában. Ez a stratégia jelent meg a hatalmi egyensúly politikájaként a nemzetközi életben, és a jobb, valamint baloldali erők harcaként a társadalmi-politikai küzdelmekben. Megfelelő manipulálással a tudatosan létrehozott két tábor sakkban tarthatja, sőt fegyveres harcban el is pusztíthatja egymást a fennálló politikai és vallási intézményeikkel együtt. Visszatérve az ellen-illuminátusság tudatos létrehozásához, a Karl Ritter által megkezdett munkát a szellemtörténetben Friedrich Wilhelm Nietzsche (1844-1900) folytatta filozófiai munkásságával. Ma Nietzsche rendkívül népszerű a pénzhatalom fellegváraiban és mind London, mind New York patinás könyvesboltjaiban egész polcok vannak tele Nietzsche munkáival. Közismert, hogy Nietzsche és tanításai a fasizmus és a nácizmus egyik szellemi forrását is képezték. Jelenlegi kultusza arra utal, hogy a pénzoligarchia ma is egyik szellemi tanítómesterének tekinti.

            1834-ben az olasz carbonarik vezetőjét Giuseppe Mazzinit választották az illuminátusok a világszerte szerveződött forradalmi mozgalom vezetőjévé. Ő töltötte be ezt a tisztséget egészen 1872-ben bekövetkezett haláláig. Albert Pikeamerikai tábornokot, aki később az Egyesült Államok Déli Területei Legfőbb Szabadkőműves Tanácsának az élére került, nagy csalódás érte, amikor Jefferson Davis, a szakadár Déli-konföderáció elnöke, feloszlatta a parancsnoksága alatt álló kisegítő csapatokat azzal az indokolással, hogy törvénytelen cselekedeteket követtek el. Albert Pike az illuminizmusban kárpótolta magát. Elfogadta a világállam és a világkormány elképzelést és végül is az Egyesített Szabadkőművesség Világtanácsának az élére került. 1859 és 1871 között ő dolgozta ki a jövőben kirobbantandó három világháború katonai stratégiáját, amelyre három forradalommal párhuzamosan kerülne sor, és amely világháborúk végül is lehetővé tennék, hogy a 20-ik század végére az illuminátusok elérjék céljukat, a világ feletti hegemónia megszerzését, és a világ egy központból történő irányításának a létrehozását. Albert Pike forradalmi stratégiájának álcázására új rítusú szabadkőművességet hozott létre, amelyet az "Új és megreformált Palladian rítusnak" nevezett el. Ennek a rítusnak a három világközpontja Rómában, Berlinben és Charlestonban volt. Megbízta Mazzinit, hogy hozzon létre 23 alközpontot világszerte. Ezek voltak a világforradalmi mozgalom titkos regionális központjai. Még mielőtt a drót nélküli rádió fel lett volna találva, az illuminátusok számára dolgozó tudósok és mérnökök már technikailag megoldották, hogy Albert Pike, és az előbb megjelölt központok vezetői gyorsan és titkosan kapcsolatot tarthassanak egymással. Ez tette lehetővé, hogy egyszerre csak olyan eseményekre kerülhetett sor - párhuzamosan és központilag összehangoltan - a világ legkülönbözőbb részein, amelyek végül is forradalmakba vagy háborúkba torkolltak.

            Albert Pike stratégiája viszonylag egyszerűnek mondható. Elképzelése szerint a nemzetközi forradalmi mozgalomnak elő kell készítenie három globális háborút, párhuzamosan három nagyszabású forradalommal. Az első világháborút azért kell megszervezni, hogy az illuminátusok megdöntsék a Romanov dinasztia hatalmát Oroszországban és ebben az országban kipróbálják a hatalom monopolizálásának egy új rendszerét, az ateista kommunizmust. Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantására a brit és a német birodalom között. A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére.

            A második világháború kirobbantásához a fasizmus és a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában. A második világháború alatt a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására.

            Albert Pike elképzelése szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.

            1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására. Idézzük most Albert Pike saját megfogalmazását abból a Mazzinihoz irott levélből, amely a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:

"A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve."

            Amikor Mazzini meghalt 1872-ben, akkor Albert Pike Adriano Lemmitnevezte ki utódjául. Lemmi tevékenységét több forradalmi vezető is folytatta, közéjük tartozott Lenin és Trockij is. Ezeknek a személyeknek a tevékenységét a brit, a francia, a német és az amerikai nemzetközi bankárok finanszírozták. Miközben a közvéleménynek azt állítják, hogy a kommunizmus a munkások mozgalma azért, hogy elpusztítsák a kapitalizmust, mind az angol, mint az amerikai titkosszolgálatok munkatársai hiteles okmányokkal tudják bizonyítani, hogy a nemzetközi pénzoligarchia, azaz a nagykapitalisták a nemzetközi bankhálózatukon keresztül látták el pénzzel az 1776 óta vívott valamennyi háború és forradalom résztvevőit, még hozzá mind a két oldalon. Bőséges bizonyíték áll arra is rendelkezésre, hogy Albert Pike - hasonlóan Ádám Weishaupthoz - egyfajta gnosztikus vallást is képviselt. Pike 1889. július 14-én, vagyis a nagy francia forradalom 100. évfordulóján levelet írt a Palladian Tanácsokhoz, amelyekben ismerteti azt a tanítást, amit egyébként fő művében a "Morals and Dogma" részletesen is kifejtett. Az említett levélben ezt írja Albert Pike:

"Amit a tömegnek mondunk az az, hogy "mi az istent imádjuk", de ez az isten az, akit az ember babona nélkül imád. Valamennyi magasfokozatú beavatottnak a luciferi doktrina tisztaságában kell megtartania a vallást… Igen! Lucifer isten. És szerencsétlenségünkre Adonai (a Lucifer-hivők ezt a nevet adják annak az Istennek, akit a keresztények imádnak, D. J.) is isten… minthogy az abszolút csak, mint két isten létezhet. Így, a sátánizmus doktrinája eretnekség: és az igaz, tiszta filozófiai vallás, az Adonai-al egyenlő Luciferben való hit: de Lucifer, a  fény istene, és a jó istene, harcol az emberiségért Adonai ellen, a sötétség és a rossz istene ellen."

Általános vélekedés szerint, aki ellenzi a keresztény hitet, az ateista. A Lucifer tiszteletét valló illuminátusok tisztában vannak vele, hogy a világállam megteremtését szolgáló stratégiájukat az szolgálja, ha titkaikat és hitüket megőrzik. A kutatók rátaláltak arra a levélre, amelyet Mazzini írt forradalmi mozgalma egyik irányítójának, dr. Breidenstin-nek néhány évvel a halála előtt:

"A világ minden pontjára elérő testvéri szövetséget alkotunk. Minden igát le akarunk rázni. Mégis van egy láthatatlan, alig érzékelhető hatalom, amely ránk nehezedik. Honnan jön ez, hol van ez, senki sem tudja… Vagy legalább is senki nem mondja meg. Ez a szövetség még számunkra, a titkos társaságok veteránjai számára is áthatolhatatlan titok."

            A pénzoligarchia és titkos illuminátus hálózatának a központja az 1700-as évek végén Frankfurtban volt. Az ekkor megszülető-kialakuló Rothschild dinasztia és a vele kapcsolatban álló nemzetközi pénzemberek fontos szerepet játszottak ennek a hálózatnak a működtetésében. Később ez a központ átkerült Svájcba, illetve háromközpontúvá fejlődött. Az első számú központ a City of London, a másik a Wall Street, a harmadik központ pedig Svájc, közelebbről Genf, Zürich és Bázel.

            Ha a pénzoligarchia és illuminátus hálózata végre tudja hajtani hosszútávú stratégiáját, akkor a világ országai és a nemzetközi intézmények néhány pénzoligarchiából álló kis csoport irányítása alá kerülnek, akik a hozzájuk csatlakozott szellemi elit - bankárok, közgazdászok, politológusok, jogászok - segítségével kormányozzák majd a világot.

            Azt szokás mondani, hogy a történelem nem ismétli önmagát. De legalább annyira igaz az is, hogy vannak ismétlődő történelmi helyzetek, és tartós folyamatok. Vagyis a történelem lényeges vonatkozásokban valójában ismétli önmagát. Egyre több felszínre került tény bizonyítja, hogy a kommunista mozgalmat nemzetközi pénzemberek hívták életre 1773-ban azért, hogy megvalósítsák a magánpénzrendszerre alapozott uralmi elképzeléseiket. Ma már az is bizonyítható, hogy Marx Károly a megbízásukból írta a Kommunista Kiáltványt, amelyben lényegében az illuminátusoknak azt az elképzeléseit próbálja népszerűsíteni, amelyek az egész világ globális méretű kommunista köztársasággá való átalakítására vonatkoztak.

            A Frankfurti Egyetemen tanító Karl Ritter - aki Herderrel, Ratzerrel, és Kjellennel, valamint Karl Haushoferrel együtt a geopolitika, mint tudomány megalapítójának tekinthető - írta meg a Kommunista Kiáltvány antitéziseit. Karl Ritter úgy gondolta, hogy nem a pénzoligarchiának és hálózatának kell uralnia Európát, majd az egész világot, hanem bizonyos árja csoportoknak, akik ugyanúgy szakítanak a keresztény értékrendszerrel, mint a pénzoligarchia és a szolgálatában álló illuminátusok. A keresztény értékrendszer, vagy másképpen megfogalmazva, az emberközpontú társadalom, amely az ember szolgálatát tekinti a legfőbb értéknek, összeférhetetlen a világuralomra való törekvéssel. A frankfurti történelem professzor elképzelései később a nemzeti szocializmusban bontakoztak ki, amelynek szintén a világ végső ellenőrzése volt a célja. Az árja uralmat szorgalmazó kis csoport úgy vélte, hogy vagy akcióba lépnek, vagy a nemzetközi pénzoligarchia fogja megsemmisíteni őket. Ez a keresztény értékrendszert egyformán tagadó, és világhegemóniára törekvő két csoport megegyezett abban, hogy a legfőbb hatalom a földön a mindenható állam. Ennek az államnak a feje pedig szinte egy földi istenség. Ezek a nézetek végül megnyilvánultak mind a náci, mind a bolsevik diktátor istenítésében. Mivel Marxról és a kommunizmusról lényegesen tájékozottabbak vagyunk, mint Karl Ritterről és az ő nézeteiről, ezért ez utóbbival célszerű egy kicsit részletesebben foglalkozni.

Ritter történelmet oktatott a Frankfurti Egyetemen, majd a földrajz tanára lett a Berlini Egyetemen. Berlinben a geopolitika vált szűkebb szakterületévé. Az úgynevezett Árja Párt vezetőinek a törekvései és céljai mindig titokban voltak tartva, így az is alig ismert, hogy Karl Ritter milyen kapcsolatban állt az árja világuralom híveivel. A brit kormány számára dolgozó hírszerzők feltárták ezt a kapcsolatot, amikor a politikai gazdaságtant, a geopolitika tudományát és az összehasonlító vallástant tanulmányozták a német egyetemeken. Az így szerzett értesüléseiket eljuttatták a megfelelő döntési központokhoz, de ahogyan az gyakran megtörténik, a politikai vezetők és diplomaták nem ismerték fel időben és kellő mértékben ezeknek az információknak a jelentőségét. Egyszerűen félretólták őket.

            Karl Rittert történelmi tanulmányai meggyőzték arról, hogy a nemzetközi bankárok egy kicsi, de igen gazdag és befolyásos csoportja, amelyik egyik országgal szemben sem érzi érzelmileg elkötelezettnek magát, de valamennyi országnak beavatkozik az ügyeibe, 1773-ban megszervezte a megbízásából tevékenykedő illuminátusok segítségével a Grand Orient Szabadkőművességet abból a célból, hogy eszközül használja a világforradalmi mozgalom számára, amely mozgalom ennek a bankárcsoportnak a távoli ambícióit hivatott megvalósítani. Hossztávú tervük szerint a nemzetközi pénzemberek eme csoportjának ellenőriznie kell a világgazdaság egészét, a föld természeti és emberi erőforrásait. Végső céljuk egy olyan totális világállam létrehozása, amely elméletileg Spinoza és Hegel tanításain, illetve a Marx és Engels által kidolgozott dialektikus és történelmi materializmuson alapul. Ritter azt is állította, hogy ezeknek a nemzetközi bankároknak a többsége nem tartozik az árja fajhoz, függetlenül attól, hogy gyakorolják-e hitüket, vagy sem. Szembeszállva Marx Kommunista Kiáltványával behatóan elemezte azt a veszélyt, amely akkor áll elő, ha ez a pénzügyi csoport ellenőrzése alá tudja vonni, és irányítani tudja a nemzetközi kommunista mozgalmat. Karl Ritter konkrét és gyakorlati tanácsokat adott az árja uralomra törő csoportoknak, hogy vezetői mit tegyenek a nemzetközi pénzbárók eme hosszútávú stratégiájának a megakadályozására. Ritter alternatív stratégiája az volt, hogy az árja fajnak kell megszereznie a végső ellenőrzést a világ erőforrásai felett. Azt ajánlotta az árja uralom harcosainak, hogy szervezzenek olyan mozgalmat, amely nemzeti és árja alapon áll, és amelynek kifejezett célja a nemzetköziség és a kommunizmus feltartóztatása.

 

                                               Karl Ritter hosszútávú ajánlásai

 

1. Európa valamennyi országát német hegemónia alá kell helyezni. Ennek a célnak az érdekében a militarista junkereket bátorítani kell és hozzásegíteni ahhoz, hogy az ellenőrzésük alá kerüljön az államhatalom, amely végrehajthatja a megfelelő katonai vállalkozásokat felváltva a gazdasági háborúkkal. Úgy meg kell gyengíteni az európai nemzetek gazdasági erejét, hogy német hegemónia alá legyenek vonhatók. Ritter szerint nem feltétlenül szükséges, hogy valamennyi katonai beavatkozás egyértelmű győzelemmel érjen véget. Elég, ha a megtámadott országok kellően meggyöngültek ahhoz gazdaságilag - és az emberi potenciál szempontjából is -, hogy regenerálódásuk hosszabb ideig tartson, mint Németország erejének a visszaállítása. Ritter fontosnak tartotta a német nép meggyőzését is arról, hogy fizikailag és mentálisan fölötte áll a többi fajnak, elsősorban a szemita fajnak. Ebből fejlesztették ki az árja propagandisták a német uralkodó faj elméletét. Ezzel akarták ellensúlyozni a nemzetközi bankárok egy csoportjának azt az igényét, amely szerint ők isten választott népéhez tartoznak, és ezért az isteni gondviselés révén jár nekik a vezetőszerep a földön. Az árja vezetők viszont azt állították, hogy az ő fajuk, a germán az uralkodó faj és őt illeti a vezetőszerep a földön. Ezek az eszmék és elképzelések máris két egymással szemben álló táborra osztották fel emberek millióit.

            2. Karl Ritter olyan pénzügyi politikát ajánlott, amely megakadályozná, hogy a nemzetközi bankárok - hálózatuk révén - ellenőrzésük alá vegyék a német gazdaságot, és Németország csatlós államait, ahhoz hasonlóan, ahogy pénzügyi és gazdasági ellenőrzésük alá tudták vonni Angliát, Franciaországot és Amerikát.

            3. Karl Ritter azt is ajánlotta az árja fensőbbség híveinek, hogy szervezzék meg az úgynevezett "5-ik hadoszlop"-ot a kommunista földalatti tevékenység ellensúlyozására. Ennek feladata a meghódítandó országok felső- és középosztályainak meggyőzése arról, hogy az árja uralmat jelentő nemzeti jellegű szocializmus az egyetlen hatékony ellenszer a nemzetközi kommunizmussal szemben. Az árja fensőbbség szolgálatában álló "5-ik hadoszlop"-ok feladata meggyőzni az alávetendő országok lakóit, hogy katonai védelmezőjükként üdvözöljék a megszálló német csapatokat, amelyek megvédik őket a kommunista hódítástól. Ritter arra is figyelmeztette az árja uralom híveit, hogy csak azután szabad a katonai inváziót megvalósítani, ha már a célországban létrehozták az "5-ik hadoszlop"-ot és a propagandagépezetek már meggyőzték a lakosság többségét arról, hogy nem agresszió áldozatai, hanem mint "modern kereszteslovagok" megmentőként érkeztek hozzájuk az árja németek.

            4. Karl Ritter szerint az árja vezérek uralma nem valósítható meg a kommunizmus teljes megsemmisítése és a nemzetközi bankárok háttérbeszorítása nélkül. Azzal támasztotta alá ezt az ajánlását, hogy a nemzetközi bankárvilág, amelyben állítása szerint vezető szerepe van a nem-árja pénzembereknek, mindig a saját önző céljai érdekében használta a nemzetközi kommunista mozgalmat, mint hatékony eszközt.

 

A Karl Ritter-féle hosszútávú stratégiának csak a fő elgondolásait foglaltuk össze. Megállapíthatjuk, hogy a világ hegemóniájáért versengő két csoport csupán hatalmi törekvéseit szolgáló eszköznek tekintette az emberek millióit. Mind a kommunizmus, mind a nácizmus összeegyeztethetetlen az emberközpontú értékrendszerrel és társadalommal. Itt az emelendő ki, hogy a pénzrendszer és a gazdaság van az emberért, nem pedig fordítva. Azaz az ember nem redukálható arra, hogy csupán nyereséget előállító eszköz legyen. Noha a kommunizmus és a nácizmus élesen szemben állott egymással, és többszörösen keresztezte egymást, a két totális rendszer megegyezett abban, hogy egy kis csoport számára akarta monopolizálni a világhatalmat. Ál-humanista, illetve ál-nemzeti retorikájuk ellenére, mindkettő csupán eszközként kezelte az emberek millióit és emberellenes célok szolgálatában állt. A kamatkapitalizmus jelenlegi globális rendje annyiban közös a kommunizmussal, hogy ez is egy monopolista elit totális uralmára törekszik. A kommunista rendszerben a pártállami elit a diktatórikus állam segítségével rendelkezik a társadalom vagyonával és az emberekkel. A kamatkapitalizmusban a pénzrendszert magán-monopóliumként birtokló pénzoligarchia a pénz segítségével birtokolja a vagyont, ellenőrzi a gazdaságot és a politikát, a társadalom egészét. A kamatkapitalizmus globális rendjében a demokratikus formák betartásával működő közhatalom, az állam, egyre inkább alárendelődik pénzoligarchia szervezett magánhatalmának. 

            A pénz- és hatalomközpontú elitek világosan látják, hogy csak akkor lehetnek a világ erőforrásainak a vitathatatlan urai, ha létre tudnak hozni egy ateista, anyagias, pénzügyi érdekeken nyugvó totális világdiktatúrát. Ehhez viszont szükséges az alkotmányos kormányforma és a szervezett vallások meggyöngítése, illetve átalakítása. E célt gyakorlatilag úgy lehet elérni, hogy a világ népeit ellentétes táborokba kell csoportosítani és a legkülönbözőbb okokból szembe kell állítani őket egymással. A különböző fajoknak egészen az ókorig visszanyúló  szembeállása is az ateista, anyagias uralkodó elitek titkos ambícióira vezethetők vissza. 

Az árja szó egy nyelvi csoportot jelöl, amelyet indoeurópainak, vagy indogermánnak is neveznek. Az árja nyelvek szókészlete, belső rendszere közös eredetre utal. Az árja szócska szószerint azt jelenti: "a föld tiszteletreméltó ura". Az európai árja csoport vezetőinek a többsége földbirtokos arisztokrata volt, akik erős hadsereget tartottak fenn azért, hogy megvédelmezzék birtokaikat. Ezekből az árja bárókból, porosz junkerekből, kerültek ki az árja militarista vezérek, akik viszont közreműködtek a nácizmus és a fasizmus létrehozásában.

            A másik csoportba sorolják a szemita fajokat, ezekhez tartoznak az asszírok, az arameusok, a héberek, a föníciaiak és az arabok. A háttérhatalom illuminátusai olyan internacionalisták, akik szükség esetén szavakban ahhoz a néphez tartozónak vallják magukat, amelynek az államában élnek, de valójában a pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom ellenőrzése a céljuk. Nem felel meg azonban a történelmi tényeknek, és ezért tárgyi tévedésnek minősíthető az a felületes állítás, hogy a pénzoligarchia és illuminátus hálózata azonos lenne egyetlen etnikummal, egyetlen néppel, illetve egyetlen vallási-és kultúrközösség különböző országokban élő tagjaival. A tények azt mutatják, hogy a nemzetközi pénzoligarchia öntörvényű, önálló életet élő, vegyes etnikumú nemzetközi szerveződés, amelynek elkülönülő érdekei, saját stratégiája, intézményei és nemzetek feletti struktúrái vannak, amelyeket formális és informális kapcsolatok kombinált-hálózatán keresztül hangol össze, és működtet. Elsőszámú központja ma is Londonban van és jelentős számban arisztokratákból, a "black nobility" („fekete nemesség”) képviselőiből áll legfelsőbb irányítóinak a szűk köre. (A kamatkapitalizmus világrendszerét irányító nemzetközi pénzoligarchiának a Wall Street és Washington csak a második számú központja. A harmadik központ Bázel és Genf.)

A nemzetközi pénzoligarchiának - és illuminátus hálózatának - legfőbb célja az egyes országok és végső soron a világ pénzrendszerének a monopolizálása a saját ellenőrzése alatt. Magánpénzmonopóliuma segítségével olyan világrend kialakítására törekszik, amely politikailag szavatolja ennek a helyzetnek a fennmaradását. Mindenki, aki beleesik abba a hibába, amit Karl Ritter és szellemi, illetve politikai utódai elkövettek, hogy a nemzetközi pénzoligarchiát etnikai alapon működő szerveződésnek tekinti, az tulajdonképpen a nemzeti szocializmus és a fasizmus súlyos tévedéseit ismétli meg maga is. Ezt a bűnt a sztálinista bolsevizmus is elkövette, mert fejlődésének egy szakaszában nemzeti bolsevizmussá vált, és hasonlóan téves, szélsőséges és antiszemita álláspontot foglalt el, mint a nemzeti szocialista és fasiszta ideológusok.

 

                                   A nemzetközi pénzhatalom kezdetei

 

A pénzoligarchia gyökerei - annyi máshoz hasonlóan - szintén az ókorba nyúlnak vissza. Azok a pénzemberek tartoztak az ókorban is és a középkorban is az akkori idők pénzügyi elitjéhez, akik kézben tartották a pénzt, mint gazdasági-kereskedelmi közvetítő eszközt, a hitelezést, a kereskedelmet, de legfőképpen azok, akiknek módjukban állt sokszor igen magas kamatra kölcsönöket adni. A pénztevékenység legfőbb problémája ugyanis a pénzrendszerben működő kamatmechanizmus. A kamat teszi lehetővé a közvetítő eszköz kézbentartójának, hogy ellenszolgáltatás nélkül elvegye a másik embertől munkája eredményének egy jelentős részét.

1215-ben került sor a negyedik lateráni zsinatra. A zsinat főtémája a pénzkölcsönzők és kamatszedők túl nagy befolyása volt a különböző európai országokban. Ebben az időben az egyházi és az állami uralkodók még egységesen tudtak fellépni. Az egyházi vezetők megengedték a keresztes hadjáratok folytatását, de törvényeket hoztak azért, hogy a keresztes hadjáratok nyomán kialakult pénzkölcsönzés és uzsorakamatszedés, valamint a közlekedésben és kereskedelemben használt erkölcstelen módszerek, köztük az elhatalmasodott korrupció, kemény büntetésben részesüljenek. A hiteleket nyújtó pénzemberek és a kereskedők, a mai részvénytársaságokhoz hasonló módon tevékenykedtek, frontembereket alkalmaztak, de a háttérből a pénztulajdonosok irányították tevékenységüket. Így ha nem sikerült a tranzakció, akkor a frontemberek kapták a büntetést. De még az egyház sem volt elég erős a pénzbárók megfékezésére, annak ellenére, hogy az államok ebben támogatták az egyházat. Azt azonban elérték, hogy az akkori pénzoligarchia egyre jobban szembekerült az egyházzal és ezért hamarosan be is indították kampányukat az állam és az egyház szétválasztására. E cél érdekében kidolgozták a szekularizmus ideológiáját, amely az egyházat és a vallást a magánszférára igyekszik korlátozni.

 

A pénzoligarchia előkészíti az első világháborút.

 

            1910. januárjában a világforradalmi mozgalom 19 vezetője találkozott Londonban. Ennek a találkozónak az elnevezése a történelmi dokumentumokban "a központi bizottság januári plénuma". A fő téma az volt, hogy miként lehetne megerősíteni az egységet. Az akkor még szociáldemokrata jelzőt viselő, és nemzetközileg szerveződő párt vonala szerint egyesíteni kell valamennyi forradalmi szervezetet a vezető kapitalista országokban azért, hogy ki lehessen robbantani a háborút ezen országok között. Ebben az esetben a hatalmas veszteségek, a magas adók, valamint a néptömegek nélkülözése és szenvedése megfelelő alkalmat nyújthatnak a forradalmi helyzet kialakulásához. Ha valamennyi ország forradalmi kormányzat alá kerül, akkor a háttérben működő titkos hierarchia a hálózata segítségével létrehozhat egy totális világdiktatúrát. Ezentúl már nem lesz szükség arra, hogy teljesen titokban maradjanak. Feltételezhető, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalom legfőbb vezetői - köztük Trockij, Lenin és Krisztián Georgijevics Rakovszkij - ismerhették csak a pénzoligarchia, és illuminátus hálózata vezérkarának a titkos céljait.

            1913-ban, Párizsban megalakult a nemzetközi bankárszövetség. Ebből az alkalomból elfogadtak egy bizalmas nyilatkozatot, amely többek között megállapítja:

"Eljött az ideje, hogy a nagytőke nyíltan diktálja törvényeit a világnak…A pénztőke (Hochfinanz) küldetése, hogy ne csupán egy országra, de az egész földgolyóra kiterjedően a császárságok és királyságok helyére lépjen."

A történelmi folyamatok jobb megértése végett vegyük most közelebbről szemügyre a világpolitikát alakító háttérhatalmat, elemezzük látható és láthatatlan struktúráit, céljait és módszereit. A háttérhatalom egyik legkiválóbb ismerője az a német nagyiparos és pénzember volt, aki maga is ehhez a hatalmi struktúrához tartozott, és aki több fontos megállapítást tett a pénzhatalom hálózatának a működéséről. Ismerkedjünk meg Walter Rathenau segítségével az illuminátus hierarchia stratégiájával és taktikájával.

 

                                    Walther Rathenau

 

Walther Rathenau 1867. szeptember 29-én született és 1922. június 24-én merénylet áldozata lett. A "világforradalom vörös prófétájának" is nevezett Rathenau 1914 nyarán, a háború kitörésekor, a következőket mondotta a berlini Adlon szállóban von Bülow hercegnek - aki 1900-tól 1909-ig volt német birodalmi kancellár -, miközben a Brandenburgi kapura mutatott:

"Nem jön el az a pillanat, amikor a császár fegyverhordozóival, a világ legyőzőjeként, fehér rózsákon vonul át a Brandenburgi kapun. Ezen a napon a világtörténelem elveszítené az értelmét."

Ezek a szavak egyértelműen mutatják, hogy az ambivalens Rathenau a lelke mélyén Németország ellenségeinek az oldalán állt, ezért a világháborút előkészítő és levezénylő háttérhatalom számára pontosan ő volt a megfelelő ember a legyőzendő Németország hadiiparának az irányítására, és a német fegyverek előállítására. 

Hasselbacher német szerző szerint a császári Németország ellen sokat hangoztatott néhány vád közül az volt a legkedveltebb, hogy Amerika azért lépett be Németország ellen a háborúba, mert a németek nem tették érdekeltté a győzelmükben. Ha kölcsönöket vettek volna fel Amerikától, akkor az Egyesült Államok a németeknek segített volna. A másik sokat hangoztatott vád szerint a korlátlan tengeralattjáró harc váltotta ki Amerika részéről a hadüzenetet.

Az első világháború kimenetelét eldöntő Egyesült Államok magatartásának a jobb megértése végett Amerika pénzrendszerét kell szemügyre vennünk. A világháborút megelőzően az Egyesült Államokban már két jól elkülöníthető gazdasági hatalom létezett. Az egyik volt a reálgazdaságban működő termelőtőke, amely fizikai termékeket állított elő, és társadalmilag szükséges szolgáltatásokat nyújtott. Ehhez a termelőtőkéhez hamarosan kapcsolódott a pénztőke, amelynek 1913-ban sikerült az amerikai pénzrendszert a magánmonopóliumává tennie, és így ő rendelkezett a reálgazdaság működéséhez szükséges közvetítő közeggel, a pénzzel, a hitelekkel, és ezzel a tevékenységével egyre nagyobb kamatjövedelemhez jutott. A pénzrendszer birtokában a pénzoligarchia korlátlan hitelekkel rendelkezett és ennek révén fokozatosan a termelő szférában is uralkodó szerephez jutott. A termelőtőke és a pénztőke képviselői azonban nemcsak együttműködtek, de keményen rivalizáltak is egymással. Az értékelőállító vállalkozók úgy vélték, hogy a pénzemberek - noha tevékenységükkel értéket nem állítanak elő, csupán a megtermelt értékeket osztják el a pénz segítségével - kisajátítják a munkát végző termelőtőke hasznát, és élősködnek a kockázatot viselő vállalkozókon. Ez a nagyhatalmú amerikai finánctőkés csoport a nemzetközi pénzügyi oligarchia egyre fontosabb részét alkotta. Természeténél fogva németellenes volt, mert a termelő tevékenység és értékelőállító munka elsőbbségén nyugvó német gazdaság veszélyes kihívást jelentett a számára.

A pénzrendszer nem állít elő értéket, de azok, akik ellenőrzik a gazdasági élet közvetítő közegét, bizonyos idő elteltével szükségszerűen az egész termelő tevékenység uraivá is válnak. A termelő és pénzvagyon birtokában pedig ellenőrzésük alá tudják vonni a politikai szférát is. Ezen állítások ellenőrzése végett is érdemes közelebbről tanulmányozni Walther Rathenau tevékenységét, és nézeteit. Rathenau az első világháború idején 1914. augusztus 9-től 1915. március 31-ig a császári Németország hadianyag ellátását és hadiiparát irányította. Az első világháborút követően, a weimari köztársaság idején pedig rövid ideig külügyminiszter volt. Az ő nevéhez fűződik a Szovjet-Oroszországgal 1922. áprilisában megkötött rapallói egyezmény, amelyben a két ország kölcsönösen lemondott egymással szembeni követeléseiről és helyreállította normális kapcsolatait.

Rathenaunak sokat idézik a bécsi Neue Freie Presse  című lap 1909. december 25-i számában megjelent írását a világot irányító "háromszáz emberről":

"A munkavégzés személytelen demokratikus területén a gazdasági vezetésben, ahol minden elhibázott szó kompromittálhat és minden sikertelenség bukást eredményezhet, ahol a részvényesek közgyűlésén a szuverén publikum szakszerűen dönt kinevezésekről és elmozdításokról, egy emberöltő ideje alatt létrejött egy oligarchia, amely ugyanolyan zárt, mint a régi Velence urainak köre. Háromszáz ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens gazdasági életét, és utódaikat környezetükből keresik ki. Ennek a sajátságos jelenségnek a sajátságos okait, amelyek bevilágítanának a jövendő társadalmi fejlődés sötétjébe, most nem mérlegeljük."

A költő Frank Wedekindhez írott levelében Rathenau közelebbről is megvilágítja kiket is ért a "háromszázak" alatt:

"A valódi "háromszázak" óvatosságból, és megszokásból letagadják hatalmukat. Ha megkérdezi őket, így válaszolnak: mi nem tudunk semmiről, ugyanolyan üzletemberek vagyunk, mint mások. Ezt követően nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi ügynök jelentkezik majd, akik harisnyával, vagy művajjal kereskednek, és közlik: mi vagyunk azok. Névtelenségükben rejlik a hatalmuk. Ismerek egyet, aki nem a legjelentősebbekhez tartozik, aki egyáltalán nem találkozik senkivel, kivéve a borbélyát. Ismerek olyat, aki csaknem szegény, és egy hatalmas vállalatnak a tulajdonosa. Ismerek egy másikat, aki talán a leggazdagabb, és akinek a vagyona a gyerekeire van íratva, akiket gyűlöl. Többen beszámíthatatlanok. Egyik a jezsuiták számára dolgozik, egy másik a kúria ügynöke. Megint egy másik külföldi társaság megbízottjaként kétszáznyolcvanmillió konzollal rendelkezik, és a porosz állam legnagyobb hitelezője. Mindez bizalmas. De nézze, ezek az emberek a szokásos módon nem könnyen megközelíthetőek. A személyes közeledés nem szokásos utját pedig elutasítják. (Süddeutsche Zeitung Nr. 33. 1963. február 7.)

A diplomata gróf Harry Kessler 1928-ban könyvet írt barátjáról Walther Rathenau címmel, és ebben többek között megállapítja:

"Háromszáz ember, aki közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens gazdasági életét," írta Rathenau 1909-ben, a Neue Freie Presse karácsonyi számában. Ő is ehhez a háromszázhoz tartozott, nyolcvannégy nagyvállalat felügyelő-bizottságának vagy igazgatóságának volt a tagja. Tevékenységének központjában az A. E. G. (Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaft) állott, amely ahogyan ő 1907-ban írta, az akkori Európában vitathatatlanul a legnagyobb - központilag irányított - gazdasági szervezet volt. Számos üzemével, és leányvállalatával nemcsak Németországban, hanem Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban, Svájcban, Dél-Amerikában nőtt naggyá Emil Rathenau biztos kezű irányítása alatt az évek során. És Walther Rathenau volt ez alatt apjának a jobb keze. De az A. E. G.-n kívül még számos más vállalkozása is volt, amelyeknek a megalapításában és irányításában kiemelkedő szerepet játszott…"

Harry Kessler könyvében így foglalja össze Rathenaunak a bolsevizmusról való véleményét:

"Röviddel a Spartakus felkelés után 1919. februárjában Rathenau a következőket mondta nekem: A bolsevizmus nagyszerű rendszer, amely valószínűleg a jövőhöz tartozik. Száz éven belül a világ bolsevik lesz. Azonban az orosz bolsevizmus olyan csodálatra méltó színdarabhoz hasonlít, amelyet megvesztegetett ripacsok adtak elő, és Németországban is, ha elérkezik a kommunizmus, ugyanilyen ripacs módra lesz előadva. Hiányoznak az emberek egy ennyire bonyolult rendszerhez. Ez sokkal kifinomultabb és magasabb szintű szervezési képességet igényel, mint ami nálunk megtalálható. Nem rendelkezünk megfelelő formátumú emberekkel. Talán az angolok és az amerikaiak igen. Mi németek őrmester módjára tudunk szervezni, nem azon a magasabb fokon, amit a bolsevizmus megkövetel. Éjszakánként bolsevik vagyok. Nappal azonban, amikor úton az üzembe látom munkásainkat és alkalmazottainkat, akkor nem vagyok az. Pontosabban, még nem. Megismételte többször: Még nem."

Ellenfelei Walther Rathenaut a világforradalom prófétájának titulálták. A munkások és katonák, akik 1918-ban a forradalomban részt vettek, nem tekintették Rathenaut a forradalom vezetőjének. Ezt a véleményüket indokolja, hogy Rathenau vállalkozó, azaz egy nagyvállalat igazgatója volt, és 1918. október 7-én minden fegyverviselésre alkalmas férfi felfegyverzésére és az ellenséggel szembeni bevetésére szólított fel, vagyis látszólag a császár ügyét képviselte. Ludendorff tábornok így ír erről: "Kriegshetze und Völkermord" (Háborús uszítás és népírtás) című könyvében:

"Walther Rathenau a sajtóban közölt cikkében népfelkelésre szólít fel azért, hogy szándékát hatásosan álcázhassa."

1918. novemberében Rathenau a következőket mondotta a bajor forradalmi kormány vezetőjének Kurt Eisnernek:

"Az utolsó pillanatban még sikerült nekünk minden felelősséget Ludendorffra hárítani. (Ludendorff: "Meine Lebenserinnerungen", "Visszaemlékezések életemre").

Mivel Rathenau kedvezően viszonyult a bolsevizmushoz, ezért élesen elutasította a szocialisták egyenlőségi eszméit. Így ír erről:

"Törésre került sor a szocialisták körében. A munkástömegek értenek a romboláshoz, az alkotó munka az agyaknak a dolga. Csak a szellem arisztokratái által vezetett munkásosztály hozhat létre egy új társadalmat. Ez nem az egyenlőség társadalma lesz, mivel az egyenlőség lehetetlen!"

Az író, Emil Ludwig 1921. júniusában a következőket írta a Neue Zürcher Zeitungban Rathenauról miniszterré történő kinevezése alkalmából:

"Külügyminiszterré való kinevezése külkapcsolatainkban az európaiak közötti megértő tárgyalásokat jelenti. A belpolitikában a szociális kiegyenlítődés, az osztályok és népek megbékélése lenne Rathenau eszmei célkitűzése. Ehhez a maga módján kész és gyakorlati programmal rendelkezik, amely egész Németországban és már a kezdéskor megvalósítható. Az idő, az emberek, és a németek ismerőjeként tisztában van ezzel, de tudja úgy is, mint pesszimista. Mégis olyan emberként fog munkájához, aki egyszerre cselekedni és gondolkodni is tud… Rathenaunak minden előzékenysége ellenére diktátori gondolkodásmódja van, hajlik a szakszerűségre, és inkább tovább megy, semmint hogy megváltoztatná azt az utat, amelyen már egy évtizede halad… Egy ilyen, a politikai életben egyéni utat járó személy számára nem helyes irányelveket előírni, mégis ma ezt mondják: Rathenau antimilitarista, antinacionalista, antikapitalista. Az egyszerűsítésnek, a leszerelésnek, a tervgazdálkodásnak és a nemzetközi közgazdaságnak a híve. Ezért valójában a külföld támogatottja, nevezetesen Angliáé, de csak igen kevesen tudják, hogy 1920-ban Spaa-ban egyedül ő akadályozta meg a kudarcot, és hozta létre az egyetlen megegyezést, amely 1918. óta a háborús felek között létrejött."

A jövőről így ír Walther Rathenau a "Nach der Flut" (Özönvíz után) című írásában:

"A legtöbben még nem ismerik sorsukat, nem tudják, hogy őket és gyerekeiket feláldozzák. A föld népei sem tudják még, hogy az egész emberi nemről van szó. Talán még azt sem tudják, kivel küzdöttünk. Egyesek azt mondják: igazságosság. Mások ezt: megtorlás. Vannak akik pedig ezt: bosszú. Tudják, hogy amit igazságosságnak, megtorlásnak, és bosszúnak neveznek az gyilkosság? Mi, akik némán, de nem vakon viseljük sorsunkat, még egyszer felemeljük hangunkat úgy, hogy hallja a világ, és panaszkodunk. A föld népeinek, azoknak, akik semlegesek, és azoknak, akik barátságosak voltak, a szabad tengerentúli államoknak, az újonnan született államoknak, az eddig ellenséges nemzeteknek, népeknek, akik itt vannak, és majd akik utánunk jönnek, az elválás bánatában mély, ünnepélyes fájdalommal és lángoló panasszal véssük a lelkükbe:

Meg leszünk semmisítve. Németország élő testét és szellemét megölik. Németek millióit űzik nélkülözésbe és halálba, hazátlanságba, szolgaságba, és kétségbeesésbe. A szellem népeinek egyike eltűnik a földgolyóról. Anyái, gyermekei, meg nem született utódai halálra vannak ítélve. Megsemmisítenek minket tudatosan és látva, - a tudók és a látók. Nem úgy, mint az ókor primitív népeit, akiket gyanútlanul és némán száműztek, és rabszolgasorba juttattak. Nem fanatikus bálványimádók által, akik azt hitték, hogy egy emberfaló szörnyet imádnak. Európai vérű testvérnépek semmisítenek meg minket, akik Istent és Krisztust imádják, akiknek élete és alkotmánya az erkölcsösségen nyugszik, akik az emberiességre, a lovagiasságra, és a civilizációra hivatkoznak, akik a kiontott vért gyászolják, akik az igazságos békét, és a népek szövetségét hirdetik, akik felelősséggel tartoznak a földgolyó sorsáért.

 Jaj neked, és a lelkednek, aki meg merted nevezni az igazságosságnak ezt a vérbíróságát. Legyen bátorságod, mondd ki, és nevezd nevén: ezt úgy hívják bosszú. Kérdezlek titeket, valamennyi nép, vallás és tudomány szellemi embereit, államférfiakat és művészeket, titeket kérdezlek, valamennyi nemzet munkása, proletárja és polgára, téged kérdezlek, mélyen tisztelt Atya, a katolikus egyház legfelsőbb ura, téged kérdezlek Isten nevében: szabad-e a föld egy népét bosszúból testvérnépei által megsemmisíteni, és nem ez lenne-e az utolsó és legszerencsétlenebb a népek között?

Szabad-e egy európaiakból álló élő népet gyermekeivel, és meg nem született utódaival, szellemi és testi lététől megfosztani, robotmunkára ítélni, és kitörölni az élők sorából?

Ha ez a szörnyűség megtörténik, amelyhez viszonyítva minden háború csak előjáték volt, úgy tudnia kell a világnak, mi történt, és mit szándékozik tenni. Nem szabad soha azt mondania: Nem tudtuk és nem akartuk ezt. Isten színe előtt és az örökkévalóság felelőssége előtt higgadtan, és hűvösen kell kimondaniuk: Tudtuk ezt, és akartuk ezt." (Nach der Flut, 60-68. oldal.)

 Rathenau így folytatja fejtegetéseit:

"Aki húsz éven belül a világ egykor legvirágzóbb országai közé tartozó Németországba látogat, el fog süllyedni szégyenében és bánatában. Az ókor nagy városai, Babilon, Ninive, Théba, puha agyagból épültek, a természet szétporlasztotta őket, kiegyengetve a földet és a dombokat. A német városok nem válnak romhalmazzá, hanem félig halott, megkövesült tömbökké, amelyek részben még nyomorúságos emberek által lakottak. Néhány városnegyedben még lesz élet, de minden fény és vidámság nélkül. Fáradt lények vánszorognak a repedezett flaszteren - a lebujok meg vannak világítva. Az országutak széttöredezve, az erdők lepusztulva, a mezőkön szegényes vetés. A kikötők, vasutak, csatornák tönkremenve, és mindenütt szomorú emlékeztetőként láthatók a nagyság idejéből származó viharvert építmények.

Körös-körül fényben virágoznak a megerősödött régi és új országok, virágzik az új technikájú és erejű élet, amelyet az elhaló ország vére táplál, és amelyet elüldözött fiai szolgálnak. A német szellem, amely a világért dalolt és gondolkodott, a múlté. Egy nép, amelyet Isten az életre teremtett, amely ma még fiatal, és életerős, élt, és immáron halott. Vannak franciák, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé erős szomszédot. Vannak angolok, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé még egy szárazföldi versenytársat. Vannak amerikaiak, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé gazdasági konkurenseket. Ezek az emberek lennének nemzeteik igazi képviselői? Soha. Minden erős nemzet elutasítja a félénkek és az irigyek hangját. Vagy a bosszúállók lennének nemzeteik igazi képviselői? Semmikor. Ez a szörnyű szenvedély nem lehet tartós erkölcsös embereknél.

Mégis, ha a félénkek, az irigyek, és a bosszúállók egyetlen órában, a döntés órájában győznek, és nemzeteik három nagy államférfia erre szánja el magát, a sors beteljesedik. Akkor Európa boltíves épületéből a legerősebb kő lemorzsolódik, és Ázsiának a határai kiterjednek a Rajnáig, a Balkán pedig az Északi tengerig. Kétségbeesett, nem európai szellemiségű emberek hordája telepszik a nyugati civilizáció kapui elé, amely nem fegyverekkel, hanem fertőzéssel fenyegeti a biztonságban élő nemzeteket. Soha nem származhat jog és boldogság jogtalanságból.   Soha nem látott módon megbűnhődünk azért a jogtalanságért, amit Németországnak függetlensége és önállósága elvesztésével ártatlanul magára kellett vállalnia. Ha azonban a nyugati nemzetek nyugodt, hideg megfontoltsággal, óvatosságból, érdekből, vagy bosszúállásból lassan megölik Németországot, és ezt igazságosságnak nevezik, ha bejelentik a népek új életét, a kiengesztelődés örök békéjét, és egy népszövetséget, úgy soha nem lesz valódi értelemben vett igazságosság, és az emberiség - minden győzelme ellenére - soha nem lesz ismét vidám és felszabadult.

Ólomsúly fekszik rá földgolyónkra, és többé nem szabad szellemmel születnek az eljövendő nemzedékek. A bűn bilincsei, amelyet most még le lehetne rázni, széttörhetetlenné válnak, és végérvényesen láncra verik földünket. Az eljövendő korszakok viszályai, háborúskodásai egyre elkeseredettebbé és megosztóbbá válnak, mert át lesznek itatódva a kölcsönös igazságtalanság érzésével. Soha nem nehezedett hasonló hatalom és felelősség egy triumvirátus homlokára. Ha az értelemmel bíró emberi történelem azt akarta, hogy három ember elhatározása révén egyetlen óra döntsön földünk évszázadairól, és emberek millióiról, akkor ilyen órát akart: Egyetlen színt valló kérdést kellene a győztes - civilizált és vallásos - nemzeteknek feltenni. A kérdés így hangzik: Emberiesség vagy erőszak? Kiengesztelődés vagy bosszú? Szabadság vagy elnyomás? Valamennyi nép fiai és lányai, gondoljátok meg ezt! Ez az óra nem csak rólunk, németekről dönt, ez rólunk és rólatok, mindannyiunkról határoz. Ha ellenünk ítél, viselni fogjuk sorsunkat, és megyünk a földi megsemmisülésbe. Jajszavunkat nem fogjátok hallani. Mégis hallatszani fog ott, ahol emberi kebelből fakadó jajkiáltás még soha nem maradt meghallgatás nélkül." (Nach der Flut, 69-72. oldal)

Egy jövőbeni második világháborúról ír 1919-ben Walther Rathenau abban a tanulmányában, amely a "A háromszoros forradalom kritikája" címet viseli:

"Függőségi viszonyaik miatt tűntek el az ókori államok, mert a feltörekvő alsóbb rétegek nem hagyják magukat állandóan az uralkodó csoportok által megkötözni. Csak társadalmi tagozódás nélküli népek, mint Kína rendelkeznek örök élettel. Az új, valamennyi közt a legerkölcstelenebb társadalmi réteg a proletariátus, amely első naptól kezdve a szívében viseli a halál csíráit. Belső forradalmak, miként azt a szocializmus teoretikusai hiszik, nem tudják megrendíteni a fennálló rendet, csak a világháborúk formájában jelentkező külső megrázkódtatások. Az elsőre már sor került. A legkisebb ellenállás helyén kellett lángra lobbannia, és itt rázkódott meg a legjobban a fennálló rend. A Nyugat építménye még nem ingadozik. Ott még évtizedeken át magasodhatnak az emeletek. Mégis közeleg - a világrendőrség ellenére - a következő világháború, amelyet nem mi robbantunk ki, amit azonban a mi érdekünkben vívnak meg. A legkisebb ellenállás - újabb - helyén fog ismét kitörni, azaz az elmaradottság és igazságtalanság helyén. (Nach der Flut, 47-48. oldal)

A kommunizmus jövőjét így látja Rathenau a "Der Kaiser" (A császár) című írásában:

"Az 1917-es orosz forradalom patetikus eszméje az emberiség. Óhajtott célja: a (jelenlegi) proletariátus diktatúrája, és az eszményített anarchizmus (az állami erőszak és az államrend tagadása). Gyakorlati törekvése: az európai struktúra megszüntetése a szocializálandó szabad államok egységesített államformájával. A Kelet gyakorlati gondolkodása egy évszázadon át olyan könyörtelenül meg lesz valósítva, mint jelenleg a Nyugat gyakorlati gondolkodásmódja. Az idők hátterében ott áll várakozva egy utolsó célkitűzés: Az államformák felszámolása, és helyettesítésük önigazgató, kulturális tömörülések rugalmas rendszerével, egy transzcendens eszme uralma alatt. Ez az eszme azonban a tudat egy megváltozott fokozatát feltételezi." (Der Kaiser 55. oldal)

Walther Rathenau a továbbiakban ezt írja a jövőről:

"A harc évtizedei, megszakítva a fegyverszünetek éveivel, a tömeggyőzelmek éveivel, a reakció éveivel. A küzdelem kulturellenes eszközökkel folyik. Sztrájk, öncsonkítás, szabotázs, a végtelen gátlástalansággal működtetett bankóprésből származó vesztegetési pénz. Nemzedékek, akik fegyelmezetlenül, és tiszteletlenül nőnek fel, a munkakedv elveszítése, nélkülözés, élvezet általi kábultság, hataloméhség, gátlástalan önzés, és végtelen fecsegés. A képzés elromlik, a szellem elrejtőzik a remetelakokban, a művészi alkotások és jártasság veszendőbe megy, az erdőségek és a természeti értékek elpusztulnak. Volt idő, amikor Róma egy földdarab volt tizenkétezer lakossal. Enyhe kép összehasonlítva a nagyvárosi poklokkal, melyekben végbemegy az új kulturális összeomlás.

Eddig a föld évszázadokon keresztül épült, gyarapodott, megőrződött, megkímélődött, anyagi és szellemi javakban bővült, és kevesek élvezetét, képzését, kifinomodását szolgálta, most viszont jön a leépülés, a tönkremenés, a szétszóródás, és az eldurvulás évszázada. Jaj nektek építmények, festmények, könyvek és kertek! A művészi jártasság, és kézművesség átadása, a tanulási készség, képzés és technika, az élet- és közlekedési formák, a munkaszeretet, rend és gondosság átlépik az elszegényedés rég feledésbe ment mélységeit; És ha valamikor felébred a világ mély téli álmából, csodálkozó szemekkel, romantikus vágyódással fog kultúránkra emlékezni összegyűjtve szétszórt emlékeit. Egyben lesz csak fölényben velünk szemben, de abban döntően: már nem lesz többé a kevesek világa és korszaka, hanem mindenkié lesz…Romok mögöttünk, és romok előttünk. 'Az átmenet nemzedéke vagyunk, trágyázásra rendelt, nem méltó az aratásra,' írtam a háború kezdetén…" (Der Kaiser 57-58. oldal)

A "Háromszoros forradalom kritikájában" Walther Rathenau a következőképpen körvonalazza Németország jövőjét:

"Prometheus Németország! Még akkor is, ha soha többé nem tudod sziklához láncoló kötelékeidtől megszabadítani magadat, ha Istennek áldozott véred szégyenben és fájdalomban öntözi a földet, szenvedj a nagy áldásért, amely csak keveseknek, az erőseknek adatik meg. Ne küzdj többé a boldogságért, mert neked más rendeltetett. Nincs bosszú, nincs igazságtétel, sem hatalom, sem jólét, amely megvált. Légy, ami voltál, aminek lenned kell, amiről soha nem volt szabad elfeledkezned. Légy gyűlölt, és ne gyűlölj. Légy kigúnyolt, és ne védekezzél.

Sámson Németország! Szemed vak, homlokod csupasz. Fordíts tekinteted magadba, és titáni erődet fordíts magad ellen. A föld tartóoszlopait nem fogod széttörni, az ítélkezés nem a tied. Hajtsd a filiszter malomkerekét, és énekeld Isten dalát.

Ahasvérus Németország! Nincs hatalmad meghalni. Német lábak tapossák a földet, és otthont keresnek. Keserű kenyeret eszel, és a hazád nem lesz a te hazád. Az idegen ajtóktól elüldöznek fáradt szemeid tompa tekintete miatt.

Óh, Németország! Szeretve balga vakságodban, tízszeresen szeretve Isten-felejtő tévelygéseidben és bűneidben, tízezerszeresen szeretve szégyenteljes szenvedéseidben, mit tudsz a sorsodról? Mit tudsz arról, hogy a szellemed miatt létezel, a szellemed miatt, amit nem ismersz, mert elfelejtetted és megtagadtad. Védd magad! Saját magad miatt nem szabad meghalnod és nyugodnod. Le vagy tartóztatva, elbuktál, és ha az emberek kezei elengednek, Isten kezébe hullsz.

Mi, akik nem vagyunk forradalmár lelkületűek és nem csináltunk forradalmat, kaptunk egyet ajándékba, mi, akik nem születtünk a politizálásra, akik hitetlenül és meggyőződés nélkül játszottunk a politikával és a világhatalommal, kudarcot vallottunk, mi, akik nem  földi jóra vagyunk teremtve, hagytuk magunkat elkápráztatni és elkábítani, jóllakottá és butává lettünk, belépünk most a nagy forradalom száz évig tartó szegénységének a birodalmába. Nem azért, hogy elnyerjük a boldogságot, hanem azért, hogy beteljesítsük a törvényt, az újjászületés, a megújulás és a lélektől való áthatottság törvényét.

A bosszúállás forradalma nem méltó hozzánk.

A jólét forradalma tévedés, és mellékes dolog.

A felelősség, az emberi méltóság, a jellem és a szellem forradalma van elrendelve és kiosztva ránk.

Ebben összefonódnak a társadalmi berendezkedés és a szellemi törekvések. Az intézmények szellemi beállítódás nélkül nem maradandóak. Átcsapnak az ellentétükbe. Az orosz kommunizmusból tatár oligarchia lesz. A szellemi törekvések viszont nem tudnak érvényesülni intézményesülés nélkül, és játékos utópizmusban (valóságidegen világjobbításban) végződnek.

"Amit átélünk, és megvalósítunk, az a folyamatosan lobogó világtűz örökkétartó élesztésének a része, amely megolvasztja az anyagot azért, hogy felszabadítsa a szellemet.(1919. június)"

 

                                  Rathenau kereste a halált

 

Walther Rathenaut 1922. június 24-én, amikor 11 óra körül nyitott személyautóban lakásától a berlini hivataláig hajtatott, egy korábbi tengerésztiszt, Kern, aki a Consul nevű szervezethez tartozott, agyonlőtte. A merénylők köréhez tartozott többek között egy 16 éves fiatal is. A merénylők a Kőnigshallén, a hivatalába hajtó Rathenau kocsija mögé hajtottak, és autóját a járdához szorították. Egyikük géppisztollyal sorozatot engedett Rathenauba, míg a másik gránátot dobott az autójába, amely kiemelte az üléséből. Az egyik merénylőt megölte a rendőrség, a másik önmagával végzett. Amikor később az összeesküvő csoport más tagjait is kihallgatták, kiderült, hogy Rathenaut azokhoz a háromszázakhoz sorolták, akikről az áldozat is állította több írásában, hogy valójában ők gyakorolják a hatalmat a háttérből Európa gazdasági élete felett. A merénylők listáján Rathenaun kívül még szerepelt Theodor Wolff, egy berlini lap szerkesztője, valamint Max Warburg, a Warburg bankház akkori feje. Max Warburgnak, aki az első világháború alatt a császári Németország Hírszerző Szolgálatát is vezette, majd kulcsszerepet játszott a versaillesi békeszerződés elfogadtatásában, mindig erős fenntartásai voltak Rathenauval szemben. A jólöltözött, mozgékony iparmágnást, a hadiipar főnökét igen művelt embernek és kiváló szónoknak tartotta, de szemére vetette, hogy hiú, kibírhatatlan szószátyár, aki nem egyszer az egész vacsorát szólóban átbeszélte monoton hangon, miközben a többiek dermedt csöndben hallgatták. Max Warburg, aki úgy tekintett magára, mint aki gyakorlatiasan a lényegre egyszerűsíti a bonyolult kérdéseket, nem szerette Rathenaut, aki hajlamos volt, hogy a komplex dolgokat a legvégsőkig tovább bonyolítsa.

Chaim Weizmann Rathenaut a német kultúrába beilleszkedő német zsidók tipikus képviselőjének tartotta, akik "úgy tűnik nem tudták, hogy vulkán tetején ülnek…" Max Warburggal ellentétben Rathenau kereste a nyilvános szereplést. Az 1920-ban megtartott Spaa-konferencia után ezért a szélsőjobboldali összeesküvők célpontjává vált. 1922. januárjában Rathenaut külügyminiszterré nevezték ki, és ezzel életét folyamatosan kockáztatnia kellett. Genovában elmondott szovjetbarát beszédével magára vonta a szervezkedő nácik haragját. Amikor Genova után Max Warburg és Rathenau együtt ebédelt, a hirtelen megöregedett Rathenau a következőket mondta: "Ezen a napon Genovában ezt mondtam magamnak: ebben a pillanatban Max Warburg biztos így szól Melchiorhoz: milyen s……t csinál Rathenau magából." Max később bevallotta, hogy valóban hasonló tartalmú megjegyzést tett, de diplomatikusabban megfogalmazva. Rathenau a rákövetkező hetekben többször is panaszkodott, hogy rengeteg fenyegető levelet kap.

Harry Kessler gróf ezt írja a merényletről:

"Hogy ki adta a költséges előkészületekhez a pénzt ezeknek a teljesen eszköztelen fiuknak és fiatalembereknek, minden beható nyomozás ellenére sem tudták megállapítani, ahogy azt a birodalmi főügyész az eljárásban közölte."

Walther Rathenaut halála előtt többször is figyelmeztették az ellene irányuló halálos merénylet terveire. Erről így ír Kessler:

"Berlinbe való visszatérését követően május végén egyre több jel volt észlelhető, hogy komoly veszélyben van az élete. Minden oldalról figyelmeztették. Az egyik figyelmeztetésről, amely különösen nyomatékos volt, az akkori birodalmi kancellár, Dr. Wirth számolt be egy hozzám írott levelében: "Helytálló, hogy a német történelemnek ezekben a sötét napjaiban, amikor a legmélyebben aggódnunk kellett hazánk egységének a megtartásáért, és amikor a belső szétesés és polgárháború veszélye fenyegetett, egy katolikus pap a birodalmi kancelláriába jött és egyszerűen néhány szóval közölte a legkomolyabb formában, hogy Rathenau miniszter élete veszélyben forog. A magam részéről érthető módon nem tettem fel ellenkérdéseket. Az egész eset csak köztem és a katolikus lelkész között zajlott. Tudatában voltam ennek a közlésnek a komolyságával, és megfelelően tudomására hoztam a birodalmi kancellária illetékes helyén. Ezt követően felhívtam Rathenaut. Kemény szavakkal megkértem, hogy adja fel ellenállását egy erősebb biztonsági szolgálattal szemben. Ezt jól ismert - és sok barátja által már ismerős - meghitt hangon határozottan elutasította. Ezután közöltem vele az előzőekben vázolt eljárást, és megkérdeztem, vajon belátja-e, hogy a katolikus pap lépése rendkívül komoly dolognak számít. Közlésem mély benyomást tett Rathenau miniszterre. Mintegy két percig sápadtan és mozdulatlanul állt előttem. Senki sem merte egyetlen szóval sem megtörni a csöndet. Rathenau szemei, mintha egy távoli földre tekintettek volna. Sokáig küszködött magával. Hirtelen végtelen jóság és lágyság tükröződött az arcán és a szemeiben. Nagy lelki nyugalommal, amelyet soha sem láttam nála, noha belső önuralmának a mértékét egyes komoly kérdések szakszerű megvitatásánál már megismertem, közelebb lépett hozzám. Rátette a kezeit a vállamra, és ezt mondta: "Kedves barátom, semmiség. Kinek kellene velem bármit is tennie?" Beszélgetésünk ezzel nem ért véget.  Az említett közlés komolyságának, és a rendőri őrizet abszolút szükségességének az ismételt hangsúlyozása után nyugodtan és higgadtan távozott a birodalmi kancelláriából egy számomra érthetetlen biztonságérzés kifejezésével. Sajnos, miként azt később hallanom kellett, Rathenau ismételten kikérte magának, hogy őrizzék a személyét."

Nekünk is vannak kérdéseink. Honnan szerzett tudomást a katolikus pap a tervezett merényletről? Miért utasította el következetesen Rathenau saját személyének a rendőri védelmét? Egy ilyen testőri feladat minden más esetben teljesen magától értetődő lenne. Tudta-e Rathenau, hogy a rá kimondott halálos ítélet elől úgysem tud elmenekülni? Vagy talán Rathenau ítélte halálra Rathenaut?

Walther Rathenau résztvevője volt az 1920. júliusában Spaa-ban tartott konferenciának. A kemény jóvátételi feltételekkel kapcsolatban - hosszas gyötrődő vívódás után - kijelentette, hogy Németországnak nincs más választása, mint elfogadni azokat. Számon tartották vele kapcsolatban azt is, hogy 1912-ben megjelent könyvében azt állította, hogy háromszáz ember dönt Európa gazdasági sorsáról. A rendkívül művelt Rathenau, aki Dieter Rüggeberg kutatásai szerint a B'nai B'rith-nek, a tekintélyes szabadkőműves jellegű zárt társaságnak is a tagja volt, meghasonlott emberként lelkileg kettős életet élt. Álljon itt még egy idézet arról, hogy miként vélekedett a materializmusról és a bolsevizmusról:

"Őrizkedjenek a tévedéstől… A bolsevizmus nem csak csábító tanítás, hanem olyan eszme, amit könnyen át lehet ültetni a gyakorlatba… A bolsevizmus Oroszországban módszeres és szervezett lesz, ahogyan a korábbi időkben a cári birodalom volt. Mindenki a saját helyén lesz. Az értelmiségiek lesznek legodaadóbb előmozdítói, az új rend megalkotói."- írta a Liberte-ben 1920. szeptember 28-án.

Az előzőekben bőségesen idéztünk a Németországot szerető, a német nép sorsa felett őszintén bánkódó hazafias Rathenautól. De az ambivalens, gyötrődő, szinte tudathasadásos Walther Rathenaunak volt egy másik – könyörtelenül kegyetlen - énje is. Ennek bemutatására most a halála után megjelent "Nachgelassenen Schrichten" (Hátrahagyott írások) című művéből idézünk. E mű első kötetének 113. oldalán olvasható egy levél, amelyet a Janus arcú Rathenau 1920. február 6-án küldött Franciaországba:

"Németország nem akar bosszú-háborút és nem fog bosszú-háborút viselni. Éppen ezért Franciaországnak, ha ragaszkodik Németország önmegbecstelenítéséhez, akkor a saját biztonsága végett le kell vonnia a logikus következtetéseket: meg kell semmisítenie hatvanmillió németet. Ha nem vonja le ezt a következtetést, akkor nincs eszköz Franciaország biztonságának és létezésének évszázadokon keresztül tartó megvédésére. Mert élő marad Európában annak a szörnyű és példa nélkül álló igazságtalanságnak az emlékezete, amelyet nem a háború szenvedélyével, hanem a béke hideg megfontolásával követtek el. A német nemzet továbbélése révén marad életben ez az igazságtalanság, és ismételten érvényesítve lesz Franciaországgal szemben függetlenül attól, hogy azt Németország akarja, vagy sem, bárki által, akinek viszálya támad Franciaországgal.

Olyan emberekben, akik mint egy család - az európai család - tagjai ennyire közel élnek egymáshoz, a véres bűntény emlékezete nem hal ki addig, amíg jóakarat által nem lesznek levezekelve. Ez a bűntény égbe kiált és a népek nem nyugodnak meg. Franciaország ma politikailag igen erős. Nagy és győztes hadserege, valamint hatalmas szövetségesei vannak. Még akkor is, ha az Olaszországgal, Angliával és Amerikával való szövetség - pillanatnyi lazulás nélkül - ötszáz éven keresztül fennállana, akkor is csak egy tanács adható Franciaország minden emberének: ne bízzátok erre magatokat. Semmisítsétek meg Németországot, a szó legszorosabb értelmében. Öljétek meg embereit, telepítsétek be a földjét más népekkel! A birodalom feldarabolása kisebb államokra nem elég. Ha meg akarjátok becsteleníteni a szomszéd nemzeteteket, akkor pusztítsátok el, hogy megsemmisüljön az emlékezete. Marad továbbra is elegendő hatalmas nép. Ha egy pillanatban az egyik közülük szembeszáll veletek, amikor nem vagytok politikai erőtők teljében, úgy az a német szégyen emlékével küzd majd ellenetek, és veletek szemben érvényesíti majd ezt az emlékezetet. Semmisítsétek meg ezt az emlékezést a német nép elpusztításával."

Azért ismertettük részletesen Rathenau életútját és nézeteit, mert őróla egész biztosan tudhatjuk, hogy a világot befolyásoló, irányító hatalmi elit tekintélyes tagja volt. Elképzelhető, hogy Rathenau ambvivalens életvezetése és túlságosan sokat sejtető, féltetten őrzött titkokat is eláruló nyilatkozatai miatt kegyvesztett lett a pénzügyi oligarchia legfelsőbb vezetői előtt. Max Warburg és Chaim Weizmann már idézett nyilatkozatai arra utalnak, hogy Rathenaut túlságosan is elnémetesedett kultúrájú, rendkívül tehetséges, de szószátyár fecsegőnek tartották, aki veszélyesen sokat elárult a nemzetközi háttérhatalom legféltettebb titkaiból. Az nyilvánvaló, hogy nem a pénzügyi oligarchia tette el közvetlenül a láb alól. De a kezdő impulzus – a legnagyobb titokban - jöhetett tőle is. A mai napig nem ismertek azok, akik a megbízást és a pénzt adták merénylőinek. Az elkövetők közül ketten is az életüket vesztették: az egyiket megölték, a másik öngyilkos lett. Tehát tanúk nem maradtak.

Az is különleges, ahogyan Rathenau nem volt hajlandó eltűrni, hogy miniszternek kijáró személyi védelemben részesüljön. Ez megint csak arra enged következtetni, hogy Rathenau tisztában volt végzetével. Valószínűleg jobbnak látta, ha megkönnyíti a sorsa felől döntőknek – akik között ott lehetett saját másik énje, az illuminátus Rathenau is - a rá kimondott halálos ítélet végrehajtását. A Németországot és népét többes szám első személyben megrendítően elsirató érzelmes Rathenau képes volt jéghideg racionalizmussal ajánlani a franciáknak szeretett német hazája és jóravaló népe módszeres elpusztítását. A németek sorsa felett bánkódó Rathenau sorai szenvedélyesek és fájdalmasak. Vigasznak szánt halottsiratása azonban nemcsak megható, de véresen kegyetlen is. Mert Rathenau nemcsak német hazafi, haladó gondolkodású szocialista politikus, hanem Illuminátus is volt, azokhoz a „Háromszázakhoz” tartozott, akik évszázadokban gondolkodnak, és akik minden tettüket egy világstratégia megvalósításának rendelik alá. A hazája sorsán őszintén bánkódó Rathenau életének feláldozásával is sorsközösséget vállalt azzal a néppel, amelyet az illuminátus Rathenau lenézett, hidegen és cinikusan elárult. Rathenaut, az érzelgős hazafit - mindenki mást megelőzően – az illuminátus világstratégiának elkötelezett világpolgár Rathenau ítélte halálra. A merénylők csak az ítélet végrehajtói voltak.

(Az „Illuminátusok és Németország” című sorozatunk befejező része után közöljük az idézetek és a felhasznált munkák jegyzékét.)

Drábik János

Forrás: drabikjanos.com

Gyümölcséről a f átGyümölcséről a fát fát

Mai írásom a Háború és béke inspirálta. Kiolvastam, bár Tolsztoj epilógusát csak átfutottam a történelmi-társadalmi értekezése okán, mert mindezt a műben kifejtette, de alapvetéseit a mozgatórugókkal kapcsolatban tévesnek találtam, így konklúziói is meghaladottak. Összefoglaló következik. Megállapítható, hogy Tolsztoj szabadkőműves volt. Ezen szerzeménye zseniális, meglátásai, emberismerete, karakterábrázolása mély tiszteletet érdemel és mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el bátran a művet. Sokat tanultam belőle. Mit is? Azt, hogy a napóleoni háború(k) voltak az emberiség történetében az első (szabadkőműves irányította) „világháború”-ja, melynek célja a CBJ-ben már megismert zsidó világcsászárság létrehozása volt. Minden 200 esztendővel ezelőtti esemény ebben a keretben értelmezhető és így nyer történelmileg is megközelíthető értelmet és mindaz, ami akkor zajlott, éppen napjainkban hozza meg „gyümölcsét”.

A Nagy Francia Forradalom nem volt más, mint egy jakobinus-zsidó diktatúra, amelyet több, mint 100 évre rá a Tanácsköztársaság patkányforradalma, Szamuely-Kóhn diktatúrája alatt a magyarok is átélhettek. Az addigra már szétzilált, lekenyerezett uralkodó elitet takarították el a zsidók az útból a szokásos liberális (Liberté) jelszavakat skandáltatva a kiszipolyoztatott és felheccelt tömegek által. A hatalmi átrendeződés megkövetelte, hogy a nemzetállamokat először egységbe tereljék és ezeket a nagy konglomerátumokat (Franciaország, Habsburg-Magyar Monarchia-Poroszország és Oroszország) egymás ellen háborúba vigyék, hogy minden országban, amelynek területét szétdúlták, megindulhasson a „demokratikus” átrendeződés a „szabadság, testvériség, egyenlőség” jelszavát skandálva. A „köztársaságból” így lett császárság és a „rablóvezér” Napóleonból így lett végül császár, miközben a „szövetséges” hatalmak hol egymás ellen, hol egymás mellett törtek lándzsát, de közben sok jó hazafi, régi nemesi sarj, leszármazott hagyta ott a fogát a csatatereken, vagy lett földönfutóvá, miközben az egyszerű parasztok minden területről hullottak, mint a legyek. A fontosabb pozíciókba már mások keveredtek. „Tanácsadók” és egyéb szerzetek, akik már a parlamentalista csalásokat készíthették elő az akármilyen „szenátusokban”, miközben a zsidó röhögött a markába, mert ő súgott Keletnek és Nyugatnak is, terelgette a vezetőket a végzetük felé. Lengyelország szét - és összeszerelése, liberális alkotmánya, a zsidók „felszabadítása”, a Szent Szövetség létrejötte, majd az addig „lapító” angolszász zsidók végleges „győzelme” Vízilónál Napóleon felett, mind szimbolikus ármány. Sándor cár lemondása a világ uralkodójának titulusáról, miután Napóleont végül is Kutuzov zseniálisan egyszerű orosz lelke és a szabadkőművesek újabb parancsa megfutamította, mind remekül beleillenek a rendező elvbe. Moszkva „felégetésének” most lesz a 200. évfordulója, s ha figyelitek a dátumokat, akkor a „napóleoni háborúk”, mint valójában az I. világháború után az 1848-as szintén szabadkőművesek által generált forradalmak törtek ki, majd jött az II. VH – melyet I-nek ismerünk – éppen 100. éves ciklusnak a végén és 1939-40-ben megindul a III. VH-is, amely azóta is tart, viszont a napóleoni I. VH-nak és a „Tengelyhatalmak” 1914-es II. VH-jának 100 éves ciklusának is most közelítjük a 100. évfordulóját, így az eddig megismert okok és okozatok arra engednek következtetni, hogy a IV. VH a küszöbön áll, vagy állt – annak megfelelően, hogy sikerült-e kisiklatni az eredeti terveiket. Mivel szuperhatalmak létrehozása felé haladunk és az USA-Kanada-Mexikó szövetsége esetében is egy unióról, az EU átrendeződésével is egy Uniók Európájáról, majd pedig a már egyértelműen körvonalazódó Ázsiai Unióról beszélhetünk, hideg és melegen tálalt háborúkkal már most is megszórva, ezért talán van arra esély, hogy a VH. Katonai része már nem lesz akkora dúlás, mint ahogy azt tervezték. Ahogy az lenni szokott, minden ilyen háborúnak érintenie kellett Afrikát is, a gyarmatokat és a Közel-Kelet bizonyos területeit is. Ez vissza-visszatérő motívum, ahogyan ezt most is tapasztaltuk és mióta létezik a Szuezi-csatorna, azóta mindig ezzel is kezdik az operáció fájdalmasabb részét.

A birodalmi szemlélet szerteágazó és több szálon futó látószöget képvisel. A könyvben annyi utalást kaptam Moszkva helyzetére és szerepére, hogy emellett nem lehet szó nélkül elballagni. Moszkvát, mint „Szent Város” emlegetik 200 temploma miatt, de Ázsia fővárosaként is ír róla Tolsztoj. Igen-igen, ez most lesz igazán aktuális, ha „el nem rontják”, bár az Urál-tól még igencsak keletre található, de mégis. Nagy Katalin már azon iparkodott, hogy feltámassza a Kelet-Római Birodalmat, melynek korábban Bizánc volt a központja és ehhez megvoltak a területi igényei és a regió mellé a religiót is egy kalap alá tudta volna terelni, mert akié a terület, azé a vallás is. A törökökkel volt némi egyet nem értés ebben a kérdésben, de a napóleoni háborúk meghozták a békát, bár maga Napóleon megrótta Sándort ezért, s fennen hirdette, hogy ő oda adta volna neki Romániát és Moldáviát is, ha vele egyezik ki. Ne feledjük, hogy a Török Birodalom volt a teljes Balkán ura, de a Krímért való korábbi háborúk is azt mutatták, hogy nem töretlen az a török-orosz barátság. Az orosz ortodox egyház 1448-ban lett önálló és szakadt el Konstantinápolytól. Most azt látjuk, hogy olyan sebesen kezdődött el az egyház-ügyek terelgetése, hogy nem tudjuk nem észrevenni, hogy az egyesítés felé halad. A vatikáni pápua nekidurálja magát és elmegy az anglikánokhoz. Fut egy kört, de előtte körbenyalja a salamoni templomköveket és később már arról értesülünk, hogy Kirill orosz ortodox egyházfővel egyeztetnek, aki korábban szintén bejár „hegyet s völgyet”, s minden vallási vezetővel egyeztet. Ha csak a szűk pátriánkra gondolunk, akkor is fel kell tűnjön, hogy Olstein-akit egyre gyakrabban náciznak, diktátoroznak, hitlereznek a szintén fajtársai- gyakrabban jár Vatikánba, mint az elmeorvosához, de Sitt Pali is odatolja a bringát, amennyiszer csak erre utasítást kap. Most meg cikkezik, hogy Erdő Péter zsidó-kaotikus egyházfő neve is fölmerült a rabbinátusban, hogy legyen tán ő a legújabb pápua. No, akkor miért is Szent Koronáznak annyit mostanság, meg vármegyéznek, meg „nemeseznek”, meg Szent Korona Alkotmányoznak, meg Szent Istvánoznak, meg emlegetik a királyságot, Erdélyt..., cigány-autonómiát? Királyi esküvők, lemondások, hatalom-átadás, átrendeződés...? De éppen ma olvastam, hogy cikkeznek a két Korea egyfajta fúziójáról is. Nem vicc. Az orosz Katonai Szemle online hasábján erről is van egy cikk. Világ akárki-csodái egyesüljetek! Apropó, tudtátok, hogy a Kopt Keresztények is ca. 18 millió fővel számolnak és esküsznek rá, hogy az első pápájuk nekik volt és ők BÁBÁ-nak nevezik (no nem Mária). De míg szavam nem feledem a napóleoni hőstettek sorát gazdagítja Málta „megnyerése” is, mert a bevehetetlen erődöt bevette egy lövés nélkül. Tudjuk, hogy régi „titkos” Keresztes Lovagrendes szabadkőműves terület az, amely ekkor „szűnt meg” és mára már köztudottan Vatikán irányítása alatt áll.

Nos, lehet, hogy fontos adalék, de a napóleoni Moszkva elleni támadása és annak elfoglalása után pár nappal hal meg Mayer Amschel Rothschild is, aki 1776-ban alapította meg a Rothschild bankházat, amely 1812-re Európa legnagyobb bankházává lett? Ugyan ki finanszírozta azokat a később bekövetkező háborúkat? Nem azért mondom, de ha valaki nagyon misztikus a számokban, akkor nézzen utána, hogy mindennek ugyan van-e jelentősége. Napóleonnak be kellett vonulnia 9/11-re és el kellett foglalnia Moszkvát, az Amschelnek pedig 9/19-én ki kellett lehelnie ami benne volt. Jövőre lesz mindennek a 200.évfordulója!

De visszatérve a birodalmak taglalásához, megdöbbentő volt ráébredni arra, hogy mindez már kerek 200 esztendeje is napirenden volt, csak a mostani tudásommal olvasva ezt így már értelmet is nyer éppen a jelenkor eseményeinek tükröződésében. Oroszországon a sor, hogy „naggyá legyen” a katolicizmusban és vezesse a keresztényi világot vallási alapon is megerősítve, de Törökországnak is naggyá kell lennie a muszlimok között, hogy egy birodalmat tudjon kormányozni, mely most formálódik, erős perzsa és más muszlim támogatás mellett. Nem elképzelhetetlen, hogy ebben az „olvasztótégelyben” államok szívódnak fel – talán a görög is megszűnik, hogy egészen az orosz-szláv érdekeltségi területekig karolhassa át korábban háborúk árán megvívott területeit. Ahogy a pánszlávizmus, úgy a muszlim egység is szerveződik és ez óriási erőt fog képviselni. Orosz szerzők feszegetik Európára való jogosultságukat, a kultúra és a nyelv elterjesztőiként (korábban barbárok, gótok...néven futottak itt, csak a vatikáni zsidó-kaotikus politika kiirtotta és elkergette őket a keleti határok mögé)- aposztrofálják magukat és csak most jönnek még igazán bele a faji, nemzetiségi hovatartozást firtató kérdések feszegetésébe.

Ha tehát összeállnak megint a „Szent Szövetségek”, akkor vagy lehet kezdeni a „keresztes hadjáratot” Jeruzsálemért, vagy látványosan ki lehet békülni a vallások közötti döccenők elsimításával. Olvasok olyan cikkeket, melyekben arra tesznek utalást kutatásokra hivatkozva, hogy a világvallások „el fognak tűnni”. Nos, lehet, hogy ez is csak badarság, de vagy a háború okán, vagy a nagy kibékülés miatt lesz összeterelve a humanoid társaság. Esély van az utóbbira is, ahogy az orosz is „kibékült” a törökkel és amit korábban a régióról írtam(tunk), az mind helytállónak bizonyul(t) idővel.

Egyéb jelek is vannak azzal kapcsolatban, hogy egyfajta „keresztes hadjáratra” készülnek(tek) cionék. Az első keresztes hadjáratot (akkor még nem nevezték így) II. ORBÁN pápa hirdette meg 1096-os kezdéssel, de tetőfokán 1098-ban volt a küzdelem. Pontosan 900 évre rá nálunk is tetőfokára hágott egy Orbán, aki Orsósról magyarított, de valójában Olstein. Most a II. ORBÁN kormányzását éljük, aki a pápától valamit vár, s ha jól sejtjük, akkor egy koronázással is beérné – ha közbe nem jön addig a „valami”, s mikor Magyarország teljhatal-múúúú zsidó-cigány királya, helytartója lészen, akkor meghivatkozva a II. András óta érvényes bullát, Jeruzsálem zsidó királyává is válik egyszerre, ahol a vallások a szeretetben kioltják egymást. Tovább is van mondjam még?

Tolsztoj a Háború és béke című műve kortörténeti látlelet. Az orosz vezérkar franciául beszél egymással is, de tele vannak németekkel, osztrákokkal és magát a hadsereget is „külföldiek” vezénylik. A könyv „főhőse” Pierre, egy orosz mágnás balkézről született gyermeke, aki Párizsban nevelkedik, majd visszatér és szabadkőműves lesz. Kalandok sora, a valódi orosz lélek leírása, hatalmas emberi bölcsesség és minden egyéb az, amiért a könyvet olvasásra és üzenetének megértésére ajánlom. Még írok róla. Egyelőre annyit, hogy Kutuzov bölcsessége az idő és a türelem megfelelő alkalmazása, az izgágák fékentartása és az elkerülhetetlennel való szembenézésen alapult. Emberi döntések helyett átüt valami sokkal nagyobb erő, mely ez eseményeket úgy alakította, ahogy és ez bizony a szabadkőműves zsidó-machináció, melyre Tolsztoj is indirekt utal, de azt sorskérdésként kezeli.

Nos, a a hírek közé csak pár gondolat, aztán megyek a dolgomra:
A sokakat izgató líbiai kérdésről van egy kis szösszenetem. A nyugatiak nem kicsit avatkoztak be földi csapaterőkkel is a „harcokba”, melyek mészárlásba torkollottak. Íme, ez a tét!

„Líbia elkobzott /nyugati gyárait kínálják Orosz+ Kína felé. Pénzt mind ellopták. Összérték kb.: 3400 milliárd Euro. Kadhafi szülővárosa = Drezda. Tömegsírok, DÓZEREK!
Nyugat ÖSSZBEVÉTEL = Líbia/Kadhafi nyugati vagyona + pénz + Líbia állami vagyona + 30 évre OLAJ/GÁZ = 50 billió Euró! Művelt Nyugat = XXI. század.”
Tényleg?


Másik gondolatom a svájci Frank mai „áresése” apropóján az, hogy talán az orosz választásokra mér tényleg eldől a kérdés és ne feledjük, hogy Izraelben is választások lesznek hamarosan. Úgy tűnik, egyelőre Putyin nem csak „verhetetlen”, hanem 100-ból 90-en most is rá szavaznának ám felmerült egy de. Mi van, ha azt mondatják vele, hogy mégse „vállalja”. Ettől tartanak páran, mert akkor sok álomnak és nem csak álomnak lőttek ám. Bár erre nincs sok esély, de a kavarás megy a háttérben és már csak az az igaz, ami elmúlt, de lehet, hogy az sem.

Még pár gondolat: Mostanában többször jártam úgy, hogy észleltem a telefonom blokkolását. Mindez a párom telefonjával is igaz volt azokban a periódusokban. A bejövő hívásokat és sms-eket blokkolták, s volt, hogy a gyerekeket kellett hívnia, hogy szóljon nekem, hogy valaki keres, miközben a telefonom ott volt mindvégig előttem. Kicsit unom!
Az „NBH” legújabban a tűzoltóságokra települ be, felszerszámozott – általában Mercedes, megerősített alvázú tranzitokkal- és ezekről a „bázisokról” háromszögelik az internetes és telefonos adásokat. Az infó a tűzoltóktól érkezett, s több állomásról erősítették meg annak hitelességét. Javaslatom csak annyi, hogy élve ne eresszétek ki őket, úgyis halottak már, csak még nem tudják! Osztott sugár a rájuk, de csak miután a benzin belobban a kocsi alatt! Persze mindezt csak demokratikusan és csakis önvédelemből tehetitek meg, mert egyébként állatkínzásnak minősül!

A helyzet napról napra érlelődik!

A következőt meg Szima Juditnak üzenem! Tudom Judit, hogy nem kicsi a baj és eleged van, ahogy nekem is. Kaptál már pár jó és használható javaslatot, élj vele, míg teheted. Nincs hova hátrálnod! Gyűjtsétek össze az össze birtokotokban lévő rendőri vezetőkről szóló bűncselekmény-gyanús és elsikált, ki nem tudódott esetet. Pinyóról és a többi „aljadékról” egyaránt minden olajos és egyéb maffia-ügyeket. Politikusok is legyenek benne, mind aki csak érintett kicsit is ezekben és várom leközlésre! Az ál-Pinyó „belügyér” úgy is el van tűnve, mint az aranyóra a gőzfürdőben. Én csak úgy tudok segíteni rajtad és rajtatok, ha segítetek önmagatoknak. Ez nem politika, ettől nem kell félni. Ez már régen nemzetvédelem és becsületbeli ügy. Ha van pár „jó ember” a TMRSZ-ben – remélem nem csak pár van-, akkor ezt nagyon gyorsan le lehet zongorázni, aztán meg mehetünk akasztani sorban őket demokratikusan, ahogy kell. Nos, ez a mai nap legjobb ajánlata, azt hiszem. Ne késlekedjetek, mert Olstein meg hamarosan bejelent valamit a valamire! Lehet, hogy lemond, lehet a leckét fel? Ideje lenne már neki is végét vetni, hogy ne arathasson tovább. No majd megoldják az illetékesek, nehogy illetéktelen kezek közé keveredjen az a megoldás. Víz van elég, ott tisztára lehet mosdatni, ha összekennék a kezüket vele.