fenntartható fejlődés

"Zöld technológia" Közhasznú Alapítvány

Érdekes cikkek a honlapról:

 Egely György: Néhány szempont a fenntartható fejlődéssel, a foglalkoztatással, a mezőgazdasággal, a nemzetbiztonsággal kapcsolatos politiká­hoz

-

 

Az alábbi írás szerepe, hogy rávilágítson azokra a szűk keresztmetszetekre, melyek viszony­lag kis befektetéssel, rövid idő alatt látható mértékben növelhetnék a foglalkoztatást, s segíte­nék a fenntartható fejlődés ügyét.

Korunk, és különösen Magyarország egyik kínzó problémája a külső-belső eladósodás, a ma­gas energia ár, s ráadásul a jelenlegi energiatermelési módszerek miatti környezet-szennyezés.

A gazdaság és az azt éltető szennyező megoldások jelenlegi modellje már nem életképes, nem tartható fenn. A bukás biztos, a zuhanás elkezdődött, csak az a kérdés, hogy mikor és milyen formában dől be ez a modell.

Az értelmiség és a politikus gárda felelőssége, hogy felállítsa a diagnózist, és működő terápiát javasoljon. Jelen sorok szerzőjének az a véleménye, hogy részben takarékossággal (nem sze­retik), részben a természetben megfigyelt, évmilliók óta kifinomodott megoldások segítségé­vel (ezeket viszont nem ismerik) ki tudunk szabadulni a fenti bajok szorításából. Ehhez vi­szont új megoldásokra, új gondolkodásra van szükség. A begyöpösödött szokások megvál­toztatása, s a hozzájuk tapadó érdekek lebontása (lásd energia lobbi) nélkül ez a fordulat nem lehetséges. Sajnos a zöldek néhány kedvenc, de nálunk használhatatlan megújuló energia for­rásáról is le kell mondani – ilyen pl. a szélenergia. Az egész témára az a történelmi tanulság a jellemző, hogy az új háborúkat új fegyverekkel kell megvívni. Az öreg tábornokok viszont jellemzően a régi, általunk is ismert fegyvereket erőltetik – ezért halnak meg közkatonák milliói.

A zöld technikai fordulathoz nem kell többlet forrás, több pénz, csak a jelenleg értelmetlen célokra ostobán elpazarolt forrásokat kell erre a célra felhasználni.

Egyetlen párt sem elég erős és elég okos, hogy mindezt megvalósítsa, de ezen értékek mentén kell és lehetne is nemzeti összefogást megvalósítani – sőt nemzetközi összefogásra lenne szükség. A kérdés csak az, ki mer először a változások útjára lépni, felvállalni az ezzel járó küzdelmet, kínlódást?

Ha a parlamenti pártok komolyan veszik saját programjukat, ami a fenntartható fejlődéssel, a vidék, s a társadalom elesettjeinek felemelésével, a középosztály megerősítésével, a külföldi (orosz gáz és olaj) függőség csökkentésével, jelentős hozzáadott értéket termelő új iparágak megteremtésével (kis- és középvállalati szinten is megoldható) jár, akkor tisztességgel betöltik felvállalt feladatukat. Segíthetne, ha európai zöld szervezetekkel együttműködnének, hiszen az olcsó megújuló energia kérdése és a környezetszennyezés nemcsak a mi problémánk. Most dől el, hogy a fejlődés tekintetében hazánk – és Európa – múzeum vagy motor lesz.

I. A legegyszerűbb technikai megoldások

I/a: Hőszigetelés

A legegyszerűbb megoldás az energiatakarékosság irányába az ablakcsere és a falak külső hő­szigetelése. Az elmúlt évtizedek alatt semmi komoly, nagy-léptékű fejlesztés nem történt ezen a területen, rámutatva az eddigi politikusgárda közönyére, tudatlanságára, alkalmatlanságára.

I/b: Házilagos kapcsolt energiatermelés

Jelenleg százezrével működnek házi gáz vagy pl. fafűtéses kazánok főleg családi házakban. Itt a láng hőmérséklete eléri ugyan az 1000-1500ºC-ot, de csak langyos víz készül, ami finoman szólva is tékozlás. Kétszáz éves, sokféle formában megvalósítható megoldás a külső-égésű Stirling motor, mely a forró füstgázt akár 30%-os hatásfokkal mechanikai munkává tudná ala­kítani, s azt egy generátor eladható elektromos energiává. Kis és közép vállalatok sora – cél­csoportba szerveződve – nálunk is tudná gyártani és beszerelni, sőt ez exportképes termék le­hetne. Tipikus egyetemi fejlesztési projekt lehetett volna olcsó, tömeg-gyártható Stirling mo­torok kifejlesztése. Mivel semmiféle ösztönzés nincs arra, hogy a reál egyetemek a gyakorlat számára is hasznos eszközöket fejlesszenek, az ügyben semmi sem történt.

A módszer hátránya, hogy pl. gáz elégetésével csak a fűtési szezonban lehet áramot termelni. Nyáron viszont tükrös napkollektorokkal (olaj közeggel) akár 250ºC hőmérsékletet is el lehet érni, ez már elég a Stirling motor használatához. Ez a hő olcsón tárolható, így a reggeli/esti csúcsidőben is használható lenne, nemcsak délidőben.

A rendszer hatékonysága tovább növelhető lenne pl. a nálunk (és külföldön) kidobott Otto motorok újrafelhasználásával. A földgázt vagy fagázt be lehetne vezetni egy 25%-os hatásfo­kú belsőégésű motorba, s az onnan kilépő forró füstgázt a külső-égésű Stirling motorba. A módszer elterjedése esetén bőven kiválthatná télen a legelavultabb villamos erőműveket, s a piaci áron eladott villamos energia árából gyorsan megtérülne a családok számára egy ilyen beruházás.

I/c: Benzin helyett etanol

Az éves fizetési mérlegünket nemcsak a növekvő mértékű földgáz import rontja, hanem a kő­olaj import is. Ennek nagy részét kiválthatja a hazai biomasszából készült etanol alkohol.

Egyszerű, olcsó adapterek már kaphatók, melyek az Otto motoros gépkocsikat átállítják etanol üzeműre. Szabadegyházán működik ma Európa legnagyobb (első generációs) alkohol gyártó üzeme, mely a kukoricaszemek belsejéből, a keményítős részéből állít elő – erjesztéssel – al­koholt. Ez a módszer ugyan biztos piacot – ezért árstabilitást is – ad a kukoricának, de hosszú távon nem fenntartható. A kukoricát ki tudná váltani az alig ismert, bő termő cukorcirok, és a majdnem elfeledett csicsóka is. Utóbbi előnye, hogy rossz talajon is sok terem (adott területre vetítve), egyszerűbb a feldolgozása – kisebb helyi üzemekben is feldolgozható –, s mellékter­méke kiváló minőségű organikus trágya és/vagy biogáz.

Az elhasználható biomassza mennyisége nagyban növelhető lenne a most eldobott cellulóz felhasználásával (szalma, kukoricaszár, fahulladék, venyige). A természetben a cellulóz jó ha­tékonysággal keményítővé bontható pl. a szarvasmarhák bendőjében, vagy egyes rovarok bél­csatornájában. De léteznek műszaki eljárások is cellulóz bontásra, pl. ammónia, nagy nyomás és 300ºC hőmérséklet felhasználásával. Már épültek kísérleti üzemek, de még mindig lehetne az eljárásokon mit fejleszteni – megintcsak egyetemek kiváló kutatási feladatai lehetnének.

Az etanol felhasználására is jellemző a tudatlanság és szabályzási állami káosz. Pl. a műszaki vizsgákon néhány ellenőr kiszedeti az etanol konvertert, mások engedélyezik, hiszen állami­lag ellenőrzött, adóztatott üzemanyagról van szó, melyet pillanatnyilag kb. 200 kútnál lehet tankolni. Terjedő népszerűsége miatt ára 2010-ben 35%-kal emelkedett, amit a kapzsiságon kívül semmi nem indokol.

Az alkohol üzemanyag másodlagos előnye, hogy égése tisztább, nem keletkezik ózon, és jóval kevesebb a rákkeltő NOx kibocsátás is. Harmadlagos előnye, hogy nagymértékben CO2 sem­leges, hiszen a kibocsátott CO2 -t a fejlődő növények felszívják.

További előnye, hogy termesztése, feldolgozása kb. 30 000 alacsony képzettségű embernek adhatna legalább idény munkát tavasztól őszig.

Az alkohol – adalékanyagokkal dúsítva – diesel üzemanyagként is használható (Stockholm­ban 20 éve használják a városi buszoknál).

I/d: Takarékosság éjszaka a városi világítással

A környezet-tudatlansággal, a szegény ember tékozlásával kapcsolatban jó példa az éjszakai közvilágítás. Éjszaka ugyanis az áram eladhatatlan nálunk. Ezért az erőművek éjjel megeme­lik a hálózati feszültséget, hogy legalább a közvilágítás fogyasszon többet. Fényárban úsznak a városok, amire éjjel 3-kor nincs szükség, sőt a szokásosnál alacsonyabb feszültség is elég lenne. Ez a tény régóta ismert, készült is olyan feszültség stabilizátor, mely alkalmas erre a célra. Évek óta megbízhatóan üzemel több városunkban ez a magyar fejlesztésű rendszer, s árát kb. 2 év alatt meghozza a megtakarításból. Mégis, ahol egyáltalán ilyen rendszert beve­zetnek, az izraeli gyártmány, ami drágább és kevésbé megbízható.

A forráshiányos önkormányzatok régóta bevezethették volna pl. takarékszövetkezetek hitel­konstrukciójával országosan ezt a rendszert, sőt a termék és a technológia exportképes. Még­sem történt semmi a Pató Pál mentalitás tipikus példájaként.

Hasonlóan nyögve halad a lakótelepi lakások hőszabályozása, vagy a napkollektorok elter­jesztése – hűtésre, fűtésre.

Az energiabiztonság és a nemzetbiztonság szorosan összefüggő kérdések. A nemzetbiztonsá­got ma nem radarral, Grippen vadászgéppel lehet garantálni, hanem pl. energia függetlenség­gel.

II. Zsákutcák

Az adósságcsapda, az energia függőség (és sebezhetőség), a drága (és dráguló) energia, a kör­nyezetszennyezés, a klíma instabilitása már eléggé ismert. A diagnózis társadalmi bajaink egy részére már megszületett, de a terápia még nem – bár tanácsoknak nem vagyunk híján. Tragi­kus, hogy a politikusok – nálunk és külföldön egyaránt – mennyire tájékozatlanok, de tanács­adó gárdáik is – már ha van ilyen.

Alapvetően az lenne az iránytű, ami minden család költségvetésében magától értetődő, hogy a kevéske pénzünkön mit érdemes megvenni.

Jellemző az eddigi MSZP hozzáállás: mindent eladni, elprédálni, majd hitelből új atomerőmű­vet és gázvezetéket építeni. Ez a dilettáns hozzáállás már Bős-Nagymaros ügyében megjelent. Akkor 3 milliárd forintért ástak a Dunán egy nagy gödröt, majd betemették. Papíron persze et­től nőtt a nemzeti jövedelem (GDP), de erre külföldről vettek fel kölcsönt, aminek kamatait azóta is fizetjük.

Ugyanez történt Tengiznél, ahol az ott végzett munka ára, az orosz állam adóssága, nyomtala­nul eltűnt, de a kamatokat ma is fizetjük.

Ne legyenek illúzióink: külföldön sem jobb a helyzet. A két Bush elnök is elindította a maga iraki háborúját alig leplezett módon az olajért, ami néhány ezer NATO katona és kb. 100 000 iraki civil életébe került, az országot félig lerombolva. Ezalatt az olaj ára 20$-ról 70-80$-ra nőtt, miközben a hordónkénti kitermelési ár nem változott (kb. 5$). Az olajár emelkedése fel­vitte az összes többi energiahordozó árát – kiszárítva, kivéreztetve a reálgazdaságot, az átlag­embert, és hihetetlen vagyonokhoz juttatva az olajcégeket és olajtermelőket.

Az olaj/szén helyett felkínált, megújulónak hirdetett műszaki megoldásokkal viszont komoly gondok vannak. Pl. a tenger mellé telepített szélerőműveket 3 évenként kell rozsdamentesíteni az utolsó csavarig – a sós tengeri pára hihetetlenül korrozív. Mivel az egész felépítményt nem lehet alumíniumból, titánból, vagy rozsdamentes acélból készíteni, a gyakori karbantartás ára elviszi a hasznot. Csak a tengertől messze, sivatagban érdemes szélerőművet telepíteni, ott vi­szont alig laknak emberek, így megnő a szállítási veszteség.

A napkollektorok valóban tartósak, de csak fűtésrásegítésre és a nyári meleg víz előállításra használhatóak. A napcellák viszont még ma is sokba kerülnek, és az UV sugárzás idővel ront­ja hatásfokukat. A lényeg: amit ma közismerten megújuló energiának neveznek, az bizonyo­san műszaki-gazdasági zsákutca. Ezek telepítése néhány ritka kivételtől eltekintve látszattevé­kenység, hogy a mozdulatlanságról elterelje a figyelmet.

Míg a gyógyszeripar, az elektronika, a gépgyártás, sőt az acélipar is fejlődik idővel, addig az energetika 100 éve stagnál. Az utolsó –  részben elterjedt – újítás a nyomottvizes, dúsított urá­niumot használó atomreaktor volt. (1946-ban Rickover admirális nyomta át az amerikai kong­resszuson ezt a típust, hogy legyen gyorsan atom tengeralattjáró.) Hiába születtek azóta jobb konstrukciók, pl. a magas hőmérsékletű grafit moderátoros és tórium üzemű reaktorok, ezek nem terjedtek el, pedig műszakilag és gazdaságilag is jobb megoldások, mint a nyomottvizes reaktorok.

Az energetikai iparágat dupla korrupció jellemzi. Már akkor megkezdődik a mutyizás, a hall­gatás, a cenzúra, a rossz módszerek elvtelen támogatása, amikor a piacra szánt konstrukciókat választják ki. Az energetikában nem működik a piacgazdaság, mert a jobb, olcsóbb, fenntart­ható megoldások piacvesztéssel járnak. Pl. az etanol hazai elterjedésének legnagyobb ellensé­ge a Mol, hiszen akkor sem a finomító kapacitására, sem az olajbeszerzési monopóliumára nincs szükség. Persze a Mol a maga 3.5 trilliós éves bevételével állam az államban, s azt visz keresztül a parlamenten, amit akar. (Fónagy – Podolák vonal az elmúlt 8 évben.) Ha már ezen a szinten sem tudunk kiszakadni a zsákutcás műszaki megoldásokból, 2012-14-re az ország lakosságának nagy része gazdaságilag megrokkan, mert a rezsi elviszi a félretehető bevételek nagy részét.

Tipikus, hogy az energetikával kapcsolatos sok-sok milliárdos profitot, ugyanakkor a lakosság számára terhet hozó javaslatok percek alatt mennek át a parlamenteken érdemi viták nélkül. Részben azért, mert ezek az adó könnyítési és támogatási törvények le vannak vajazva – a döntések zárt szobában már előre megszületnek.

Ebből az ördögi körből csak akkor lehet kilépni, ha új technológiát vezetünk be, melyek nem központi termelésen és elosztáson alapulnak (és ezért nem is adóztathatóak egykönnyen).

Az alternatívnak nevezett energiaforrásokról sok könyvet írtak, de a műszaki-gazdasági reali­tásokat kevesen bogozták ki. Íme három reális, kijózanító forrás:

1. Joseph J. Romm: The Hype about Hydrogen. Island Press, 2004, USA.

A hidrogéngazdaság projektvezetője írta ezt a könyvet, a temérdek megoldatlan műszaki kérdésről.

1. David JC MacKay: Sustainable Energy – without the hot air

Vezető angol ökológus könyve arról, milyen sokba kerülne, ha pl. Anglia áttérne az         alternatív energiaforrásokra. Szél, napenergia, árapály, biomassza.

1. Physics for Future Presidents

Politikai vezetőknek írt könyv, elemi energetikai ismereteket tartalmaz – s a reali­tást

Mégis van kiút, de ez ma még nem közismert. Olyan műszaki megoldások, melyek a tapasz­talatok szerint olcsón, kicsiben gyárthatóak, háztartásokban működhetnek, nincs káros kibo­csátásuk, üzemeltetésükhöz hosszú ideig – milliárd évekig – megvan az üzemanyag.

III. Lemásolni a természet megoldásait

 

A természet több olyan megoldást is kínál az olcsó és környezetkímélő energiatermelésre, me­lyekkel évmilliók óta együtt élünk, de műszakilag nem használjuk.

Ilyenek pl. a szabályozott fúzió, vagy a tornádó – vagy pisztráng – hatás.

A magyar Papp József 1968-ban mutatta be a szabályozott magfúzión alapuló belsőégésű mo­torját.

Három szabadalmat is kapott megoldására, s több órányi videó anyagon látható sokféle mo­torja működés közben a www.rohnermachine.com cím alatt. Sorozat-gyártott belsőégésű mo­torokat alakított át erre a célra. A műszaki megoldás egyik kulcsa egy szokatlan nemesgáz ke­verék volt. Papp a keverék összetételét nem árulta el, de a szabadalmi leírás alapján a fizikai mechanizmus ismert, így kb. 500 millió forintos beruházással újraéleszthető lenne a megoldá­sa. A készülék teljesen zárt, üzemanyaga nehézvíz és nemesgázok keveréke. Radioaktivitás nem jön ki a motorblokkból. Egy feltöltéssel folyamatosan üzemelhet egy 50-100kW-os mo­tor fél évig.

Alapelve megegyezik a karikás ostor működési elvével – impedancia transzformátor. Azon kevesek, akik látták a motort működni, s megpróbálták reprodukálni Papp 1989-ben bekövet­kezett halála után, nem értették meg ennek az elvnek a jelentőségét.

Az elv nagyon szellemes. Távol esik a mai fizika – teljes kudarcot vallott – szabályozott fúzi­ós eljárásaitól. Ezen a területen azért lehetnek esélyeink, mert a tömeggyártást, a meglevő motorok átalakítását a még ma is működő kis- és középvállalatok is meg tudnák valósí­tani, és a know-how is exportképes. (A KFKI-ban és a debreceni Atomkiban jóval több pénzt elköltöttek már – haszonnal nem járó – nukleáris kutatásokra.)

Szén-dioxid bontás és jelentősége

A szén-dioxid mint üvegházhatású égéstermék fontos szerepet játszik klímánk változásában. A közhiedelemmel ellentétben viszont nem a Föld melegedése a fő veszély, hanem a már ma is érezhető, a magas CO2 miatt kialakuló Benard-Rayleigh-típusú időjárási instabilitás. (Ha serpenyőben alulról melegítünk 1-2 cm vastag olajréteget, azonnal látszik ez a hatás: fel- és leszálló áramlatokból álló hatszögletű áramlási cellák alakulnak ki. Emiatt pl. szűk áramlá­si cellákban heves leszálló áramlás mellett viharos szél, jégverés, özönvízszerű esőzések ala­kulnak ki, miközben pár tucat kilométerre akár süthet is a nap a felszálló áramlás miatt. Külö­nösen az átmeneti évszakokban, tavasszal vagy ősszel „bolondul meg” ilyenkor az időjárás.)

A mai energiatermelő eljárásokban vagy költséges a füstgázból leválasztani a  CO2 -t (pl. a hőerőműveknél), vagy megoldhatatlan (pl. gépjárműveknél, a belsőégésű motoroknál).

Mintegy 4 éve egy rezonáns eljárással sikerült megvalósítani a  CO2 molekula szétrázását szénné és  O2 gázzá. (Sejthető, hogy az élővilágban a sejtmembránok falában is létrejön ilyen folyamat, igaz jóval alacsonyabb hőmérsékleten.)

Ezzel a CO2 bontással elérhető a belsőégésű motorok zárt körben való üzemeltetése csökken­tett N2 tartalom mellett. Növekedhetne a motorok hatásfoka is, kevesebb üzemanyagra lenne szükség. Önmagában a CO2 bontás nem jelent olcsóbb üzemanyagot, sőt némi többletfo­gyasztással jár.

A CO2 kérdése tipikus társadalmi csapda, hiszen amikor árvizek, viharok és szárazságok okoznak kárt, akkor más fizet, más szenved, rendszerint még csak nem is ugyanabban az or­szágban, ahol a kibocsátás történik, hanem más kontinensen. Globális összefogással lehetne ugyan ezen segíteni, de erre eddig még nem volt példa. A ”gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” gondolat gyakorlati példája lehetne a CO2 bontás hatósági bevezetése. Az autógyá­rak persze tiltakoznak, de kutatnak, s eddig megbuktak. Az általunk kifejlesztett eljárásban a ma ismert plazma képzési eljárások energia-szükségletének mindössze 1-2%-ával gyújt­juk be és üzemeltetjük a plazmát – ez az alapvető előnye. Kicsi, könnyű, olcsó, hordozható bontók készülhetnek, melyek nemcsak a CO2, hanem pl. veszélyes hulladék bontására is al­kalmasak.

Veszélyes hulladék bontás

Kis üzemekben – különösen a III. világban – inkább a földekre hordják, vagy a folyókba dob­ják a veszélyes hulladékot, mert a központi begyűjtés és megsemmisítés drága, és olyan társa­dalmi szervezettséget igényel, ami ott nem létezik.

Kb. 50 millió Ft lenne a szabadalmaztatható „deszkamodell” elkészítésének költsége, de eddig négy év alatt csak zárt ajtókat találtunk, pedig legalább 40 bemutatót tartottunk lehetséges tá­mogatók részére. A gyakorlatban jól látszik, hogy a fenntartható fejlődés gondolata, a zöld iparág megteremtése még nem ért el a döntéshozókig.

Tornádó hatás

Aki látott már gyors hegyi patakban pisztrángokat, az észrevehette, hogy ezek a halak a sod­rás ellenére rendre egy helyben „állnak”, pedig nem csapkodnak a farkukkal. Ha helyet vál­toztatnak, akkor is alig-alig mozgatják uszonyukat. A gyors patakokban csak a pisztrángok maradnak meg. Semmilyen más halfaj nem tudta elfoglalni ezt az életteret, mert csak a piszt­rángnak van az a „találmánya”, amivel meg tud maradni ebben a környezetben. Minden más halat könyörtelenül elsodor az áramlás. A pisztrángok technikai megoldása egy dugóhúzósze­rű áramlás, ami a hal teste körül alakul ki, s ennek kialakítására, beállítására csak a pisztráng képes.

Hasonló a helyzet a tornádóként ismert önfenntartó szélörvénnyel, vagy gyakoribb kistestvé­rével, a portölcsérrel, mely rendszerint nagy hőségben és szélcsendben gerjed fel. A termé­szetben lefilmezett tornádóknál néha 400-450 km/h mértékű a szél maximális sebessége, s ezt az útjába kerülő, s elpusztított épületek sem csökkentik.

Ma a legnagyobb zavar létezik a kutatók között, hogy hogy is keletkezik ez az igen ritka je­lenség, s miért maradhat fenn. Erős szél – szupercella – milliószámra keletkezik. De ezeknek

csak mintegy egy ezrelékéből alakul ki forgószél, s ezeknek is csak kb. egy ezrelékéből lesz önfenntartó tornádó. A számítógépes (hidrodinamikai) szimuláció jól leírja azokat az eseteket, amikor nem alakul ki a tornádó. Amikor beadjuk a természetben megfigyelt önfenntartó szél­örvény adatait, akkor a számítás szerint a nagy sebesség miatti súrlódás miatt a jelenségnek néhány másodperc alatt meg kellene állnia. A jól dokumentált – ma már letagadhatatlan – va­lóság szerint viszont akár 1-2 órán át is tombolhat a jelenség. Amikor pedig pl. ráfut egy tóra vagy folyóra, akkor olyan hihetetlen mennyiségű vizet szippant fel 100-200 méter magasra, amihez több száz megawatt teljesítmény kell. (A paksi atomerőmű villamos teljesítményével egyenértékű.)

A jelenség nem korlátozódik a Földre. A Vénuszon két óriási tornádó „üzemel” évtizedek óta megszakítás nélkül, de az összes óriási gázbolygó tele van ilyen önfenntartó örvényekkel. A Jupiter óriási vörös foltját, örvényét, mintegy 500 éve pillantotta meg Cassini, olasz csilla­gász, de lehet, hogy a jelenség sokkal régebbi. (A kisebb átmérőjű tornádók élettartama átla­gosan 30-40 év.)

Ugyanez a probléma a spirálgalaxisok mozgásánál is, míg pl. a gömb vagy ellipszis galaxisok mozgása a „tankönyvi” fizikának engedelmeskedik.

E sorok szerzőjének szakmai irányítása – és angol szponzoráció – mellett ezt a hatást valósí­tottuk meg elektronokkal. A természetben „nagyban” megfigyelt hatás kicsiben is működő­képes, s üzemanyag és szennyezés nélküli villamos energia termelésre alkalmas készülé­kek készíthetők így. Az effektus sikeres előállítása után a szponzor anyagi nehézségei miatt nem folytatódtak a kísérletek, nem tudtuk ipari készülékké fejleszteni a kísérleti berendezést. A hatéves kutatási munka alatt több ezerszer megtapasztaltuk, hogy csak rendkívül szűk tarto­mányban indul meg az öngerjesztés jelensége!

Az elektrontornádó és az előállítására készült kísérleti berendezés

Széndioxid bontó berendezés

IV. A fenntartható fejlődés akadályai

 

Az emberiség történelme hemzseg a civilizációs összeomlások példáitól. A nagy járványok, éhínségek, a véges erőforrások birtoklásáért indított háborúk, vagy spekulációs tőzsdekrachok szinte folyamatosan velünk vannak. Nagy baj, hogy szinte semmit nem tanultunk ezekből, pe­dig sokszor igen olcsón, nagyon egyszerű intézkedésekkel elejét lehetett volna venni a bajok­nak.

A pre-Kolumbiánus dél-amerikai birodalmakban (azték, inka) ismerték ugyan a kereket (gyerekjáték formájában), de nem használták. Ezért ezek a végletesen tekintélyelvű, brutális rabszolgatartó társadalmak egy maroknyi pénzéhes spanyol kalandor katonai akciói miatt (Cortez, Pizzaro) látványosan gyorsan megbuktak.

A kínai Ming dinasztia elején engedték a hajózás fejlesztését, a kereskedelmet, a technikai fej­lesztést. (Az iránytű, a papír, a puskapor, a kormánylapát, az összecsukható – „denevérszárny” – vitorla, a porcelán gyártása, vagy a kapcsolt rizs-hal-kacsa termelés/te­nyésztés, a mélyszántás és acéleke, mind kínai találmányok.) A kínai társadalomban hosszú ideig az állami hivatalnokok természettudományi ismereteket is tartalmazó versenyvizsgákon át juthattak felelős pozícióba. Amint törölték a műszaki-természettudományi ismeretek követelményét, a süllyedés lassan, de biztosan megkezdődött. Az értelmiség belső harcai miatt szabályosan betiltották a vaskohászatot, a hajózást, s a meglevő térképeket elégették. Két generáció után már nem tudták etetni, öltöztetni a növekvő népességet, a Ming császárság megbukott, az ország 400 évre idegen uralom alá került. Többé nem jelent meg kínai talál­mány, s az 1830-as évek után az európai hódítók is azt tették velük, amit csak nem szégyell­tek.

Európában a görög tudomány és római mérnöki tudomány – legalább egy szűk rétegnek – vi­szonylagos jólétet nyújtott. Sorozatos államvezetési hibák miatt a Római Birodalom – s vele együtt a műszaki, de a higiéniai kultúra is – megsemmisült. Elfelejtették, hogy mosakodni és ruhát mosni nemcsak a piszok miatt kellene, de az a járványterjesztő élősködőktől is véd. A római ivóvíz-szállítási és fürdési kultúra eltűnésével hatalmas pestis és egyéb járványok sö­pörtek végig Európán egészen a XIX. századig. A fejlődés, a javuló életminőség fenntarthatat­lan lett, holott a megoldás kéznél volt, valaha ismerték. Nem értették meg, hogy sem háborúk­kal, sem törvényhozással nem lehet tartós civilizációt építeni természet-tudományos isme­retek híján.

Ezt azért fontos leszögezni, mert a felelős döntéshozók jelentős része még az elemi fizikát sem ismeri, s ami még rosszabb, azt gondolja, hogy nincs is rá szükség. Így nem csodálkozha­tunk, hogy az olyan egyszerű energiatakarékossági lépés, mint az épületek hőszigetelésének fontossága felfoghatatlan, érthetetlen, mellékes kérdés számukra. Pedig vályogházakat, magas szellőzőkürtőket (régi légkondicionálás) évszázadok óta építettek.

A történelem fontos leckéje, hogy növekvő népesség, vagy növekvő igények esetén nem le­het fenntartani a civilizációt minőségi technikai fejlődés nélkül. Tragikus módon azonban mintegy 30 éve a termelésből kikerült pénz nem kerül vissza a termelésbe, az innovációba, hanem úgymond pénz csinál pénzt egy szűk csoport számára. Egyedül a mezőgazdaság fejlő­dött – zöld forradalom –, de lehetőségei mára már ennek is kimerültek, a génmanipuláció kö­rül sok a kérdőjel.

Az energetika terén viszont nem történt meg a szükségszerű minőségi változás. Alapvető vál­tozások kellenek: helyileg megtermelt, decentralizált, szennyezésmentes, nagyon olcsó energiára van szükség ahhoz, hogy az átlagember vásárlóereje újra elérje legalább az eddigi középosztálybeli életszínvonal megtartását. A III. pontban szereplő megoldások bármelyike jelentős javulást hozhatna ezen a téren.

A vágyak és tettek közti szakadék

Ugyan diagnózis szintjén néhányan már látják a fenntarthatatlan gazdasági, technikai, társa­dalmi modell problémáit, a terápia nem alakult ki. Ennek a megoldássorozatnak a jelenlegi társadalmi körülmények között sajnos nincs realitása akármilyen olcsó és egyszerű is lenne, hiszen az új típusú, szélesebb látókörű gondolkodást igényelne. Azaz hiába látta az azték vagy inka uralkodó a kereket, nem ismerte fel a használatával járó előnyöket. Hiába ismerték fel a kínaiak a puskapor erejét, nem készítettek belőle ágyút, bár jól ismerték az acélgyártás technológiáját. Még az összeomlás réme, a közelgő mongol hadsereg fenyegetése sem ösztö­nözte őket arra, hogy kezdetleges ágyúikat tovább fejlesszék. A császári udvar délre mene­kült, s az adópénzt új paloták építésére fordította.

Hiába írta le néhány középkori orvos, hogy a pestis városról városra terjed – tehát nem Isten csapása – , az emberek inkább ostorral csapkodták magukat véresre, de gondolkodni – mosda­ni és ruhát mosni – nem voltak hajlandóak.

Semmelweis Ignác sem tudta orvoskollégáit rábeszélni a kézmosásra, egy olcsó, apró és kísér­lettel, tapasztalattal megtámogatható változtatásra. Egyszerűbb volt bolondnak nyilváníttatni, tébolydába zárni, majd ott agyonveretni, mint a gondolkodáson változtatni (erről a mai napig hallgat a hazai orvostársadalom és az Akadémia).

A fenntartható – netán javuló – életminőség eléréséhez sajnos hozzá kell nyúlni néhány mai hatalmi monopóliumhoz. Minél később tesszük ezt meg, annál fájdalmasabb és drágább lesz az ára. Lényegében egy „zöld innovációs lánc” megteremtése lenne a feladat. Papíron – ismét­lem: papíron – létezik állami innovációs támogatás, azonban sokkal több pénzt fordítunk ma az innováció intézményesítettelnyomására, mint a segítésére.

Mi a teendő?

Röviden néhány javaslat: az állam ne gátolja (mint most), hanem segítse a fenntartható fej­lődéshez szükséges innovációt, annak teljes folyamatában, ne csak üres lózungok szintjén. Ehhez szükség lenne egy zöld „szabadalmi folyosóra”, azaz ilyen témákban az állam tegye ingyenessé és gyorssá ezt a folyamatot. Egy európai szabadalom megadása és átvitele kb. 200.000 Ft és négy-öt év. Ezt a lassúságot és pénzigényt az egyéni feltalálók nem élik túl. Összehasonlításként: egy kis erőmű (Vértesi Erőmű) kazánjainak kénszűrője 20 milliárd fo­rint, amit aztán nem is használtak.

Olyan elkülönített állami innovációs alap lenne jó, mely legalább egy prototípus megépíté­séig segíti az innovációt. Vélhető, hogy a feltalálók 51%-os saját részesedés mellett is vállal­nák ezt a folyamatot. (Ez a megoldás Svédországban létezik, jól működik, s a korrupciót kike­rüli.) Papíron ma is létezik néha ilyen pályázati kiírás, de ez minden kormányváltáskor 2 évre leáll. A pályázatokhoz beadandó papírmunka borzalmas és elrettentő, a bírálat teljesen önké­nyes, velejéig dilettáns, indoklás nincs (saját tapasztalatok szerint).

A CO2 bontóval kapcsolatosan pl. a következő tapasztalatunk volt. Egy pályázatíró cég – Infi­nity (tulajdonosa Lendér Zoltán) – jelezte, hogy ők át tudják vinni ezt a pályázatot. Feltétele­ik: a feltalálók a nekik megítélt összeg 50%-át tisztán juttassák vissza a pályázatírónak, és a majdani szabadalom és cég tulajdonából 51%-ot kérnek. Ez amellett, hogy megalázó és tisz­tességtelen, még teljesíthetetlen is, hiszen a munka valós költségei nem bírják el, hogy a pá­lyázati összeg felét tisztán, terhek nélkül az elbírálóknak visszajuttassák. Jelenleg egy magán­kézben levő cég kezében van a pályázatok elbírálása és kezelése (MAGOR). Ha valami beteg, átláthatatlan és működésképtelen az állami gépezetben, akkor ez az. Sokat tudnának erről a feltalálók beszélni. Pl. a Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE) tapasztalatait érdemes lenne ez ügyben meghallgatni.

Cenzúra eltörlése

A fenti technikai megoldások nagy részét – még a hőszigetelést is – csend veszi körül. Azt ugyan nem várhatjuk el, hogy a Fekete Pákó szellemi szintjén mozgó kereskedelmi média foglalkozzon a súlyának megfelelően a fenti kérdésekkel, de az adófizetők pénzén fenntartott médiától (m1, m2, Duna Tv, mr1-Kossuth Rádió) elvárható lenne. Beszédes a csöndjük. Azt persze sejteni lehet, hogy a Népszabadság a külföldi nagytőkét szolgálja (ehhez jól illik a Nép – Szabadság cím!), de sajnos ezt teszi ebben a tekintetben a Magyar Nemzet is.

Külföldön is ez a helyzet. Pl. A Papp József-féle szabályozott fúzió történetét megszellőztető Eugen Mallowe szerkesztőt a cikksorozat leközlése után két hónappal saját lakásában agyon­verték (máig ismeretlen tettesek).

Nem biztos, hogy ezen a téren „felülről” lehet eltörölni a cenzúrát, de az valószínű, hogy alul­ról igen. Ha legalább az ökomozgalmak tagjai között terjedhetne a fenti megoldások híre, le­hetősége, az már fél siker lehetne. Csakhogy az ökomozgalmak hívei jellemzően urbánusok és bölcsészek, eleve bizalmatlanok a technikai megoldásokkal szemben. Ez a zsigeri elutasítás jól látszik a jószándékú, de elitista, technika ellenes Élőlánc Mozgalomnál is. Mivel pusztán a jó szándék nem elég az eredményekhez, a hasonló kis csoportok súlytalanok.

A cenzúra, a vezényelt hallgatás, vagy az irányított rágalom igen hatékony innováció ellenes fegyver. Magyarországon az aktív cenzúra a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudomá­nyi Karának Fizika Intézetében működik az adófizetők pénzéből. Ott az „áltudomány” elleni harc ürügyén, nyilvánvaló marhaságok közé keverve igen hatékony, de érzelmi, hit alapú har­cot folytatnak az új zöld ipart teremtő lehetőségek ellen.

Sajnos az elmúlt évszázad azt mutatta, hogy a tudomány mint módszer és a tudomány mint in­tézmény útjai elváltak egymástól. Az Akadémiák majdnem mindenütt a reakció fellegváraivá váltak. Velük nem lehetzöld technikai fordulatot végrehajtani, csak ellenükre. Ezért nem mél­tóak az adófizetők anyagi támogatására, teljes mértékben átláthatatlan működésük. A belső kritikát azonnal eltapossák, a külsőre pedig nem reagálnak.

Nálunk pl. bőven végre lehetne hajtani a zöld technikai fordulatot a teljesen eredménytelen TOKAMAK programból való kivonulással (ITER néven jegyzik), vagy a CERN gyorsító mérhetetlenül drága és teljesen haszontalan részecskefizikai programjából, vagy az akadémi­kusok és doktorok, stb. kb. 1 milliárd forintos teljesítménytől független díjazásából.

Feltétlenül fel kell tenni a kérdést: Elvárhatjuk-e, hogy az adófizető pénzéből új iparága­kat teremtő, jelentős hozzáadott értéket képviselő ismeretek szülessenek, vagy folytassuk az elmúlt időszak durva hibáit takargató tudománypolitikát?

A tudománytörténet egyértelműen mutatja, hogy soha nem lehet meggyőzni a kortárs „tudó­sokat”, meg kell várni, amíg kihalnak Csak erre már nem maradt idő, másrészt a butaság újra­termelődik. A zöld technikai fordulat végrehajtásához már nem elég az eddigi gyakorlat.

Naiv az az elképzelés, hogy „majd az Unió segít”, vagy az „IMF segít”. Ha mi magunk nem kezdjük el a technikai fordulatot szervezni pl. Stirling motorokkal, saját előállítású etanollal és pl. a Papp-féle szabályozott fúzióval, akkor felgyorsul a zuhanás eddigi tempója.

Az, hogy eladósodtunk, hogy a gazdaságunk versenyképessége alacsony, gyenge az oktatás, eredménytelen a kutatás, a legjobb magyar műszaki egyetem nincs benn az első 500 egyetem között, a fenti okokra vezethető vissza.

Ha a reakciós akadémia-oktatás-pályázati rendszer nem enged teret egyetlen újdonságnak sem, annak ez a következménye. Jól látható, hogy mindez a – külföldi kézen levő – olajipar érdekeit szolgálja, az ő piacukat védi, monopolhelyzetüket óvja.

Az AGIP tette tönkre az E85 üzemanyag piacát. Addig kis, vidéki cégek 190-210 Ft-ért adták az etanolt, de az AGIP belépett erre a piacra, s ők már 250 Ft-ért adják. Erre persze a kis ku­tak is megemelték az árat annyira, hogy már gazdaságtalan lett az E85-ös üzemanyag haszná­lata. A MOL stratégiája egyszerűbb: ők nem is árulják.

A zöld technikai fordulathoz kettős cél szükséges. Feltárni az elfeledett találmányok körüli fe­ledés homályát, segíteni az ilyen típusú hazai fejlesztéseket, s megtörni a külföldi üzemanyag ellátási monopóliumot.

Bármely párt bérelhetne mobil üzemanyagkutat, s valamelyik alapítványa árulhatná a magyar gyártmányú E85-öt, vagy kezdeményezhetné, hogy a 100%-os (adalékolt) etanol is lehessen szabványos üzemanyag. Egy liter alkohol előállítási költsége 100 Ft, a többi haszon és adó. Szorgalmazhatná a másodgenerációs (cellulózból nyert) alkohol előállítás ügyét: pl. a kutatá­sok kaphassanak állami támogatást.

A Grippen gépek megvásárlása, az iraki vagy afgán katonai misszió nem szolgálja sem Euró­pa, sem hazánk biztonsági, gazdasági érdekeit. A hazai erőforrásokból, fenntartható módon előállított üzemanyagok viszont igen.

A magyar zöld találmányok ügye egy erőművi kénszűrő árához képest is nevetséges összeg­ből a sorozatgyártásig elvihető hitelfelvétel, komoly beruházás nélkül a jelenleg parkolópá­lyán levő több tízmilliárd forintnyi EU pályázati pénzek töredékéből. Komolyan, jól láthatóan lehetne segíteni ezt az ügyet.

Az MSZP inkább nem használta fel, vagy eltékozolta, lenyúlta ezeket a pénzeket. Élesen szembe kell fordulni az ő politikájukkal, azaz minél gyorsabban szakítani kell az eddigi tudo­mány- és fejlesztési politikával (a Magyar Bálint és Kovács László féle „szakértőkkel”).

Még mindig nem vált világossá sem a politikusok, sem a természettudományban dolgozók számára: a nemzeti összefogás és a magyar ötletek tényleges támogatása nélkül nincs kiút számunkra. Viszont a legjobb megoldások – pl. a szabályozott fúzió – magyar agyakban szü­lettek meg. Erre méltán lehetünk büszkék!

V. Apokalipszis vagy felvirágzás?

 

Magyarország részleges összeomlása kb. 2002-ben kezdődött. Eredménye a peremvidékeken (Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs, Baranya) már jól látható.

Sajnos számunkra már nem elég az állami és lakossági jövedelmek szinten tartása – az adós­ságteher miatt! A lakosság és az állam jövedelemtermelő képessége viszont nem tartható fenn – romlik. Már nincs saját iparunk: a mezőgazdasági haszon is a feldolgozóknál és kereskedők­nél csapódik le – azok pedig jórészt külföldi kézben vannak. (Külföldi nyugdíjalapok tulajdo­na pl. a MOL, az OTP és a bankok többsége.) Az erőművek többsége szintén külföldi kézben van, azaz a haszon kiáramlik az országból. Az összegyűjtött külső és belső adósság viszont minden eddiginél magasabb, pontos értékét nem is lehet tudni.

Magyarország lényegében gyarmat lett. Nem egy nagy katonai hatalom gyarmata, hanem – kevésbé látványos módon – távoli pénzügyi cégek tulajdonai lettünk – a meg nem született ükunokáinkkal együtt! Jól ismerjük, hogy milyen a gyarmatok sorsa – sosem volt köztük vi­dám, dinamikus, perspektívákkal teli ország. Van egy vékonyka kis réteg, ők jól megélnek mint tiszttartók, de a lakosság nagy tömege már nem.

Mindez nem új. Széles körben ismert. Van ahol bevallják, és vannak (kevesen), akik szégyel­lik (a szerzők ezek közt vannak). Mi a teendő? (Ezt a kérdést már Lenin is feltette. Most más problémasereg más típusú megoldást követel.)

A lényeg: van kiút! Nem polgárháború, felkelés, vagy éhínség és tömeges pusztulás, hanem a fent már vázolt zöld technikai fordulat – némi társadalmi átszervezéssel megtetézve. (Hasonló fordulat kell az egészségügyben, vagy a tájgazdálkodásban is, de ez a dolgozat ezeket a témá­kat nem vizsgálja.)

Új energia forrásokra van szükség. Igaz, az új energiaforrás mindig újfajta társadalmi beren­dezkedést hoz – vagy összeomlást, ha minden marad a régiben. Nem mellébeszélésként, de rövid kitérőként érdemes néhány példát hozni a történelemből.

A Nyugat Római Birodalom akkor rogyott meg, amikor a rómaiak teljesen lecsupaszították el­érhető erdeiket (Korzika és Szardínia dús erdeit kivágták, s a szél elvitte a maradék talajt.) Nem maradt elegendő faszén sem, amivel tömegesen jó minőségű acélt tudtak volna ková­csolni. Nem terjedtek el az itáliai félszigeten a szélmalmok és a vízkerekek sem – a rabszol­gák fizikai munkájára épült minden – alantas dolognak számított a munka, sőt a feltalálás is. A luxustermékek iránti igény megnőtt, pl. a kínai selyemnek nagy lett az ázsiója, s kiáramlott a pénz – így a hadsereget csak akadozva fizették.

Egy zöld – fenntartható – technikai fordulat még megmenthette volna a birodalmat. De a sze­nátus tagjai, a kor politikusai, alapvetően nem értették a helyzet komolyságát. Az összeomlás bekövetkezett. Néhány évszázad múlva Róma alig lakott szellemváros lett. A Birodalom Bi­záncba költözött, ott még sok kivágni-való fa maradt, és a talajt sem rabolták még ki (idővel ez is bekövetkezett).

A természeti és emberi megújuló (innovációs) erőforrások elpusztítása mindig összeom­lással jár. Néha új társadalom épül a régi romjain, de gyakran végleges a pusztulás.

Ugyanez a forgatókönyv működött a különböző kínai dinasztiák virágzási és pusztulási ciklu­sai között. Igen kár, hogy ezek nem közismertek (lásd Egely György: Borotvaélen című köny­vét, vagy Jared Diamond: Összeomlás című könyvét).

A hozzánk térben és időben legközelebbi példa: Angliában 1550-ben kezdődött a fa árának emelkedése, s nemsokára a szén kitermelése mint végső menedék. A szén elterjedése, az er­dők kivágása, s a gyapjútermesztés alapvető társadalmi változásokat hozott – a kapitalizmus kezdetét. Hollandiában még gyorsabb és még fájdalmasabb volt ez a változás. Az ő receptjük: a jó minőségű kínai árukat kezdték másolni. Megjelent a holland porcelán és textília. Ők is az ipar és a kereskedelem felé menekültek.

A tanulság számunkra: menekülni, emelkedni felfelé lehet, de csak minőségileg más gon­dolkodással. Összefogással, saját eredményeink felismerésével és intenzív segítésével. Ép­pen az ellenkezőjét kell tenni annak, ami az elmúlt 20 év során itthon történt. A három prog­resszív párt más-más utat képzel el erre. A zöld technikai fordulat, jelentős saját eredménye­ink felhasználása lehetőséget ad erre! Az MSZP, SZDSZ és MDF eddigi politikája pedig jól mutatja az összeomlás felé vezető utat. A baj az, hogy nincs újabb 20 évünk az útkeresésre, sőt 2 évünk sem maradt!

Magyarország történelme során most először közelít súlyos időjárási és ökológiai problémák felé. Eddig csak a háborúk és tragikus vezetési hibák miatt alakult ki nálunk ideig-óráig éhe­zés. Tömeges éhezés ezután sem várható, de a táplálkozás minőségének romlása már igen.

Milyen utak közül választhatunk?

a) Ha minden marad a régiben…. (valószínűsége 99.9%)

Az eddig meghonosodott dél-amerikai társadalmi modell 2012-ig kiteljesedik: azaz egy szűk, igen gazdag réteg, egy fogyó és ideges középréteg, és egy reménytelen, növekvő roncstársa­dalom jellemzi a képet, de 2012-ig még nem lesz nagyobb méretű éhínség vagy kenyérláza­dás. Ma még „csak” kb. 12-13.000 tetves gyerek van az országban, 40.000 hajléktalan és kb. 2-300.000 kunyhólakó, fűtés és víz nélkül. Eddig évente „csak” 20-50 ember fagyott meg té­len, s kb. 500 halt meg nyáron kórházakban az elviselhetetlen hőség miatt (szív- és keringési elégtelenség, alultápláltság miatt). Ez nem sok, számuk a következő 2-3 évben legfeljebb megháromszorozódik – így még nem éri el a társadalmi „ingerküszöb” mértékét.

A 2010 tavaszán és őszén jelentkező időjárási szélsőségek miatti károk (árvizek, aszályok, jégverések) szintje még 1 – 2 évig nő, majd csökken (11 évesek a napfolttevékenységgel össze­függő ciklusok). A gazdaság többé már nem áll talpra –  nincs miből, s nincs perspektíva sem. Az olcsó munkaerőn alapuló, primitív tömegtermelés modellje megbukott, ám nincs va­lódi alternatíva a jelenlegi adottságok mellett. A felsőoktatás – mind a humán, mind a reál szakokon – sajnos tovább ontja az önálló gondolkodásra, hozzáadott érték termelésére képte­len, a kreativitástól lenevelt, nagyon buta embertömeget. A lakosság nagy része bábuként napi 5-6 órát bámulja a kereskedelmi tévéket, csak a napi túlélés izgatja.

Az energiahordozók ára nagyon magas szinten stagnál, a benzin kb. 300,-Ft/l, a gáz 130-140,-Ft/m³ szint körül ingadozik. Ez a magas energiaár valósággal kivérezteti a gazdaságot, hiszen a haszon jelentős része külföldre kerül, és nem marad az emberek zsebében elkölthető pénz. Ez az energia árszínvonal a nyugat-európai fizetési szinthez képest nem sok, de nekünk igen. Ez, és az adósságszolgálat olyan pénzszivattyú, ami egészen biztosan fenntarthatatlanná teszi még a mai alacsony életszínvonalat is. Évente több ezer néhai középosztálybeli család csúszik le a szegénységbe, ez a tendencia lesz jellemző. A már elszabadult korrupció csökkenhet, de már késő. Az MDF és MSZP kormányok alatt elvesztegetett lehetőségek, pénz és idő hiánya visszafordíthatatlan károkat okozott.

A kis- és középvállalatok sorozatos megszűnése talán mérséklődik, de nem állhat meg. Nincs mit termelni (nincs új termékünk), s főleg nincs kinek eladni. A kultúra – könyv, újság, szín­ház, komolyzene – piaca látványosan zsugorodik. Az új magyar szabadalmak száma tovább csökken (a ’80-as évek tizedére estünk vissza). Tovább nő a halálozás, csökken az ország né­pessége, nő a daganatos és a szív- és érrendszeri betegek száma, de orvosi ellátásuk minősége tovább romlik.

Csak 2012–13 körül várható, hogy az elégedetlenség tömegesen megnyilvánul – tüntetések és a szélsőséges vélemény-nyilvánítás megerősödésével. Az eddig is gyenge lábon álló demokrá­cia, és az eddig csak jelszóként létező piacgazdaság megroggyan, teljesen formálissá válik. A munkanélküliség 10% körül állandósul, a fiatal (humán) diplomások és a képzetlenek között viszont ennél is magasabb lesz. Az építőipar fizetőképes kereslet hiányában többé nem talál magára, zsugorodik. 2010 kemény, hideg tele hasonló sokkot fog okozni, mint 2010 esős tavasza.

b) Zöld gazdasági-technikai-társadalmi fordulattal (valószínűsége ~ 0.1%)

(Azért kicsi ennek a fordulatnak a valószínűsége, mert a fenntartható fejlődés beindításához szükséges gazdasági és politikai erők rendkívül gyengék, szétforgácsoltak, s maguk sem érzik a fenyegető helyzetet. A felszín most még olyan békés, mint a Ming dinasztia összeomlás előtti éveiben, amikor pl. nagyszerű irodalmi művek születtek. A lényeg: az uralkodó „elit­nek” nincs veszélyérzete, nem tesz érdemi lépéseket, mert nincs tisztában a helyzet komolysá­gával.

Ahhoz, hogy a „felülről indított” zöld technikai fordulat egyáltalán elkezdődjön, három felté­telnek kelleneegyszerre teljesülnie:

1. A kormány komolyan vegye a fenntartható fejlődést, az önálló ipar újrateremtését, az energia függetlenséget, és az olcsó, szennyezésmentes energia fontosságát.
2. Az Akadémia és az egyetemek remegjenek a vágytól, hogy végre értelmes, hasznos dolgot cselekedjenek.
3. Az energiaipar (MOL és egyéb kőolaj és földgáz forgalmazó cégek) őszintén akarja az olaj­függéstől való megszabadulást.

Nagyon ostobának kell lennie annak, aki elhiszi, hogy a fentiek közül akár egyetlen feltétel is teljesül, nemhogy egyszerre mind a három. Sajnos éppen az ellenkezőjére lehet számítani: mindhárom meghatározó szereplő mindent megtesz (a háttérben), hogy a zöld fordulat ne jöj­jön létre. Ennek reális okai vannak:

1. Az államgépezet megretten attól, hogy az energiahordozókra kivetett adóktól elesik, s a költ­ségvetés összeomlik.
2. Az MTA-ról és az egyetemekről kiderül – amit eddig is tudtunk –, hogy néhány „magányos harcoson” kívül a lustaság, sőt az aktív reakció bástyái. Ez önmagában is elég a fejlődés meg­akadályozására.
3. Az olajcégek saját halálos ítéletüket írnák alá, ha valós alternatívát támogatnának. A szél- és napenergia, a TOKAMAK fúzió, a hidrogéngazdaság nem fenyegeti őket, mert még a mai magas energiaárakkal szemben sem versenyképesek.

A zöld technikai fordulat előnye kettős lenne: A mai energiaárak kb. tizedére csökkenthetők, és nincsenek rejtett költségek. (Pl. a pollenek, az allergiás betegségek főleg a diesel koromnak köszönhetőek, melyek a virágpor szemcsékre is rátapadnak. A szennyezés árát az orvosi költ­ségekkel, kiesett munkaidővel fizetjük meg. Ha ezeket is rátennénk pl. a gázolaj árára, akkor az 5-600 Ft/liter lenne!)

Mi marad? Marad az alulról jövő kezdeményezés – ez a „garázsfeltalálók” birodalma. Ne néz­zük ezt le! Az atombomba kivételével minden így kezdődött, amit a technika világában látunk! Ám ennél is több eredmény, találmány jött létre, melyek idővel a feledés homályába vesztek.

A civil szféra, a zöld szervezetek, (netán a fenntartható, minőségi fejlődésért felelősséget ér­ző, ma még gyenge) politikai erők is sokat tehetnek ezért. Elsősorban azzal, ha odafigyelnek, hogy a fejlesztési, munkahelyteremtési célra kiírt pályázatokból valóban adnak ilyen célra. Ez a terület az a csatamező, ahol a jövőért vívott küzdelem eldől! Lesz-e rálátása, ráhatása a zöld technikai fordulat támogatóinak a pályázatok mocsarára? Vajon továbbra is a kutya­kozmetika (110 millió Ft), malac spermabank (300 millió Ft) lesz a fontos, vagy elindulhatnak pl. a Stirling motorral, vagy Papp-féle fúzióval kapcsolatos munkák?

Fel kell tennünk a kérdést hangosan és nyilvánosan: Mi a fontos számunkra? Kell-e nekünk a sok millió dolláros CERN gyorsítóban való részvétel (soha nem lesz hasznosítható eredmé­nye)? Kell-e a szegedi óriáslézer? (Ennek sem lesz eredménye.) Öljünk-e további százmillió­kat a 60 éve eredménytelen forró fúzióba? Építsünk-e Pakson újabb nyomottvizes reaktort? Kell-e a (jelenlegi) szélerőműveket bővíteni az adófizetők pénzén? A szerző(k) határozott vé­leménye: ezek mind zsákutcába vezetnek, lezárják a kitörés lehetőségét, ezért veszélyesek a társadalomra. Társadalmunk külön tragédiája, hogy a nyílt, objektív vitákhoz még a kicsiny és zsugorodó természettudományos képzettségű társadalom sincs hozzászokva – erre ed­dig egyetlen példa sem akadt. Ez önmagában is halálos veszély a zöld technikai fordulat eléré­sére nézve.

Az elemi vitakultúra hiánya önmagában halálos veszély a társadalomra. Lehet, hogy Svájc vagy Finnország politikája unalmas, de ott szenvedélymentes, racionális a vitakultúra. A mai politikai sztereotípiák önmagukban is teljesen hamisak és veszélyesek.

(Pl.: LMP – zsidóbérenc, az SZDSZ utódpártja

Jobbik – neofasiszta félkatonai szervezet

Fidesz – vezérelvű, antidemokratikus

MSZP – kommunista utódpárt (valójában neoliberális, ultrakapitalista, s nem baloldali!)

Ma elég egy szokatlan állítás a természettudományban, s azonnal, gondolkodás nélkül jön a megbélyegzés: áltudomány! Érdemes ilyenkor a felszínt megvakarni: milyen érvek alapján, kinek az érdekében állítják ezt!

A vitakultúra létrehozásához persze az is kell, hogy a változások hívei sokkal többet tudja­nak, értsenek a lehetőségekből. Nem szabad alábecsülni az MTA és néhány egyetem (köz­pénzen) végzett évszázados aknamunkájának hatását! Nyilvánvalóan van összefonódás az olajipar, a kormányok és az egyetemi-kutatói világ között. Kizárt dolog, hogy ezeket meg­szüntessük, és a hosszú távú jól-felfogott közérdek győzzön. Erre egyetlen történelmi példát sem találni.

Ezért marad kiútként az alulról jövő kezdeményezés, mint eddig mindig. Minden váltás az új energiaforrás megtalálásában segítette a társadalom változását. Amikor elfogyott a fa és szenet kezdtünk használni, létrejött a szervezett munkásság. Amikor elterjedt az olaj, majd az autók, megváltozott a település szerkezet és a mobilitás is, új nagy cégek sora jött létre.

Ha elterjednek az új energia termelési lehetőségek (pl. a Papp-féle fúzió) mindenki magának termeli meg az energiát, de el is adhatja a hálózatnak. Ekkor akár a vizet is újra forgathatjuk, újra felhasználhatjuk. Az állam mint rendőr és katona jórészt megszűnik. (Sőt a tiszta levegő miatt egészségesebbek is lehetnek az emberek.)

Persze a zöld technikai fordulat sok más bajunkra nem lesz gyógyír. De ez olyan ügy, mely tisztességesebb társadalomhoz vezet bennünket. Érdemes érte dolgozni.

Gál Marcell: Folyékony Fluorid sóolvadékos atomerőmű

Ha egy családnak szüksége mondjuk 8000 GJ-ra (1) (ez összesen 5kW x 51 év, mond­juk fűtésre, elektromosenergia-fogyasztásra, közlekedésre és ipari termelésre), leg­alább 500 000 kg száraz faapríték (vagy kukoricaszár, napraforgószár, szalma) üzem­anyagra van szükség. A jelenleg elterjedt pocsékló gazdálkodással, a kapcsolt energia­termelést mellőzve, magas veszteségekkel messzire szállított energia mellett persze még sokkal többre. Szénből kb. 350 000 kg-ra, tóriumból kb. 0.1 kg-ra (~8.5 ml) van szükség ehhez. Természetes uránból a mai tipikus nyomottvizes reaktorokkal kb. 20 kg-ra.(2)Tóriummal nemcsak a hulladék mennyisége esik töredékére, hanem a bányászati költségek is legfeljebb 1/100-át teszik ki, akár a szénhez, akár a termé­szetes uránhoz képest. Míg a szénmennyiségnek csak néhány százaléka hamu, a 0.1kg tóriumból keletkező nukleáris hulladék mennyisége nem lényegesen kevesebb, mint 0.1 kg, a reaktor elhasználódását beleszámítva az összes kezelendő hulladék nagyobb is annál. Szerencsés módon azonban nemcsak a tóriumból keletkező elsődleges hulla­dék mennyisége 100-szor kisebb, mint a hagyományos (szilárd üzemanyagú) urán reaktorokban, hanem a rövidebb felezési idő miatt 300 év után a szén-hamu ra­dioaktivitási szintjére csökken: vagyis néhány száz év után a pázsitra lehet szór­ni. A hagyományos reaktorok elsődleges hulladéka több tízezer éves gondos elzárást igényel, amíg a környezetbe nem juthat. Ráadásul a tóriumos reaktorok segíthetnek a hagyományos reaktorok hulladékát elégetni is.

A tóriumos reaktorokat ebben a rövid ismertetőben elsősorban a szénerőművekhez, a nyomottvizes atomerőművekhez, a gyorstenyésztőhöz (Fast Breeder Reactor = FBR) és az ITER-hez(4)

hasonlíthatjuk(5)

Biztonság

A szokásos atomerőművekben a víz igen problémás közeg, ugyanis hőhatásra igen nagy térfogat és nyomásváltozást produkál. Ezért nagynyomású boilerek, tartályok, és erődítmény-jellegű épület szükséges. A víz volt, ami (az egyébként korszerűtlen grafit+szilárd üzemanyagú) Csernobil IV-et szétvetette. A korszerűbb, nyomottvizes Three Mile Islanden is balesetet (Loss of Coolant Accident, LOCA) okozott. A gyors­tenyésztő folyékony nátriumja még félelmetesebb: levegővel és vízzel hevesen reagál. Az ARE (Aircraft Reactor Experiment) kutatói a reaktort tűzgolyónak („fireball”) be­cézték. A tóriumos fluorid sóolvadékos reaktorban nincs ilyen tűzveszély, vagy nyo­másnövekedés-veszély. A reaktorban a sóolvadéknak a nyomása nem növekszik, csak a hőmérséklete. A reaktor természetszerűleg biztonságos („inherently safe”): a hőmér­séklet emelkedésekor a reaktivitás külön beavatkozás nélkül csökken több fizikai ha­tás miatt is (pl. hőtágulás, doppler effektus), szélsőséges esetben pedig a mestersége­sen hűtött dermedt só-dugó kiolvadásával a sóolvadék elhagyja a reaktor grafit-­moderátorát, ezzel a láncreakció leáll. Tehát ha valami elromlik, vagy szabotázs törté­nik, az nem vízrobbanást okoz, hanem üzemidő-kiesést.(6)

Miért fejlesztették ki az MSR-t?(7)

Az USA hadiköltségvetéséből finanszírozták. Nem az emberiség segítése, hanem a pusztítás volt a cél: hogy egy bombázó repülőgép akár hetekig is a levegőben marad­hasson. 1964-1969-ig üzemeltették az MSR-t (ami bizonyítottan elkészíthető nem­csak nagyban, pl. 500 MWth, hanem kicsiben akár 7MWth -tól!). Tehát létező, kipró­bált technikáról van szó. Tóriumból tenyésztett U–233-al is üzemeltették(igaz, a tenyésztést ebben a kísérletben máshol végezték, nem a reaktor köpenyében).

Miért állították le, miután a kutatók olyat alkottak, ami az emberiséget segíthet­né?

Több okból.

1).    az interkontinentális rakéták a levegőben-lakó bombázót feleslegessé tették

2).    mert atomfegyverek előállítására (az FBR-el ellentétben) nem segítette

3).    mert a hőmérséklete túl magas volt a gőzciklushoz. Ma mind a 2) mind a 3) óriási előnyt jelent: az atomenergia energiatermelésre használható az atom­fegyverek további terjedése nélkül. A mai technikával, Brayton, ill. Ericsson ciklusú gépekkel a magasabb hőmérséklet nem hátrány, hanem óriási előny (jobb hatásfok). Akár a hidrogén termokémiai előállítását is lehetővé teszi.

Használják-e valahol ma is?

A szerző tudomása szerint polgári célra (ill. atom-tengeralattjárókon kívül egyáltalán) nem alkalmazzák. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne.

Ha ilyen jó, miért nem használják?

A termelő vagyon nagy része diverzifikált portfóliókban van. Hasonló portfóliók ese­tén olyan a helyzet, mintha egyazon tulajdonos lenne: az esetleg különböző tulajdono­sok érdekei hasonlóak. Az olyan tőkeerős szereplők, akik le tudnának szállítani ilyen erőművet, ha portfólióik révén más iparágakon keresztül nagyobb bevételt/hatalmat realizálhatnak, akkor nem érdekük ilyen erőmű építése. Az atomiparnak a legkevésbé érdeke, hogy tóriumos erőmű esetleges elterjedése miatt elessen a jelenleg igen tete­mes reprocesszálási bevételektől. Megfelelő tájékozódással és összefogással, állami segítséggel vagy anélkülaz új energiagazdálkodás része lehet a tóriumos atomre­aktor. Aligha engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen része.

 

A rendelkezésre álló üzemanyag mennyisége

4 tonna tórium kb. annyi energiát képes szolgáltatni, mint 800 tonna urán. De a földön 4 tonna tóriumra csak kb. 1 tonna urán jut. Vagyis ha az urán csak 100 évig lenne elég (amint azt egyes becslések állítják), a tórium ugyanolyan energiafelhasználás esetén több tízezer évre. A tórium – akárcsak az urán – nem egyenletesen található meg a földön. Vannak fantasztikusan gazdag térségek, pl. India partjainál a homok bizonyos helyeken 5% feletti tóriumtartalmú. Gazdaságilag nem az összmennyiség, hanem az adott költségen kibányászható mennyiség az érdekes: a tórium e téren is igen kedve­ző.(3)

(1) Az 5kW csak példa: a pontos érték egyáltalán nem fontos. Az energiapocséklás fellegvárában, az USA egy személyre kb. 12 kW jut. EU-ban kb. 5.5 kW / fő. Ma­gyarországon egy főre kevesebb, de ha családonként számoljuk jelenleg még mindig több, mint 5kW. De még ebben is rengeteg pocséklás van. Az energiagazdálkodásban a fogyasztási oldal ésszerűsítése is kiemelkedő fontosságú – de a gazdaság energiaigé­nye nullára nem csökkenthető. Ez az írás a termelési oldallal foglalkozik.

(2) Carlo Rubbia (Nobel díjas tudós, CERN) a tórium olcsó, környezetkímélő és biz­tonságos atomerőművi felhasználásának fejlesztésén dolgozott. Carlo Rubbia számítá­sai szerint egy tonna tórium annyi energiát képes szolgáltatni, mint 200 tonna urán vagy 3 500 000 tonna szén.

Gyors becslés/számítás: 190 MeV/hasadás, 232 g/mol, 1 mol = 6.023×10²³/6.24151 × 1018 = 190 MV x 96 499 Coulomb = 18 335 GJ, vagyis 79 029 GJ/kg ami a 16MJ/kg-os faaprítéknak 4 939 300 (közel 5 millió)-szorosa.

(3)1969-ben az USA atomenergia bizottsága a tóriumvagyont 3 milliárd tonnára becsülte fontonként 500$-os kitermelési ár mellett (ami mai áron 2000$/font). Ha szénből kellene ugyanezt az energia tartalmat elérni, annak kitermelése százszor annyiba kerülne.

(4) az ITER a magfúziós technológiának több szempontból is körülményes „toka­mak” irányvonalát képviseli, ami a megvalósulástól mindig kb. 30 évre van: 1960-ban is 30 évre volt, és 2010-ben is legalább 30 évre van, bár most már 50-100 évet is em­legetnek.

(5) azaz kimaradnak mások: a víz és a szél szerepe – mint kiegészítő energiafor­rás – vitathatatlan. Az emberiség előző 10 000 évének 98%-ában a napenergia adta az energia majdnem 100%-át. A maihoz hasonló pocsékló gazdaság emelkedett energia­igényének nagyobbik részét nagy napkoncentrátorokkal, hőtárolókkal és hőerőgépek­kel elvileg kiválthatnánk, de ennek nyersanyagigénye és földterületigénye a tóriumos atomerőműhöz képest sokszoros, és technológiaigénye sem csekély.

(6) Ha valaki ezután is fél attól, hogy valami (pl. hadsereg vagy meteor) szétveti a reaktort, a következmények megbecsülésekor vegye figyelembe ezt: a 7MWh-s MSR-ben kb. 23kg urán volt. Az 3.2 GWh Csernobilban 1 550 000 kg, vagyis 67 000-szer annyi, fajlagosan is majd 150-szer annyi. Ezek nagyon különböző reakto­rok. Összemosni, egy kalap alá venni súlyos tudatlanság vagy szándékos manipuláció.

(7) 1960-as években így hívták: MSR = Molten Salt Reactor (ill. Molten Salt Reactor experiment). Ma inkább LFTR Liquid Flouride Thorium Reactor néven talál­kozunk vele (Pl. Kirk Sorensen,http://www.thoriumenergy.com/ http://www.thoriumenergy.org/ http://www.thoriumenergyalliance.com/http://energyfromthorium.com/ stb….)