Novus
ordo seclorum - Az új világrend
Van-e
nemzetközileg megszervezett pénzhatalom? "Az
ezredvégi nagy borzongás" c. tanulmány szerzői szerint az
ilyen állítások, hogy a "pénzvilág uralkodik a reálszféra
vagy a valóságos világ fölött" összemosó jellegűek, nem
határozzák meg pontosan "ki" vagy "mi"
uralkodik "ki" vagy "mi" fölött./1/ A pénzvilág
összetétele olyan sokrétű - felöleli az üzleti bankokat, a
brókerházakat, az áru- és részvénytőzsdéket, a
devizapiacokat, a biztosítótársaságokat, a hazai és
multinacionális nagyvállatok treasury részlegeit, a
nyugdíjalapokhoz hasonló intézményi befektetőket, a fedezeti
alapokat, a nemzetközi pénzügyi intézményeket (Világbank,
Nemzetközi Valutaalap, Nemzetközi Fizetések Bankja, stb.), -, hogy
a pénzvilág, mint olyan, nem képes központilag irányítva,
egységesen cselekedni. Intézményeik száma és erőssége
önmagában még nem elég annak a feltételezésnek az
alátámasztásához, hogy - alá- és fölérendeltségben - a
pénzvilág irányítja az értéket előállító reálgazdaságot.
Ezt az elutasító álláspontjukat azzal támasztják alá, hogy a
kollektív cselekvés elmélete szerint az olyan nagy csoportok
esetében, mint amilyen a pénzvilág, nem igazán megalapozható a
központilag megtervezett, egységes cselekvés feltételezése. (Ezt
a feltételezést divat ma "összeesküvési vagy konspirációs
elméletnek" is nevezni.) Éppen ezért, ha a nemzetközi
pénzvilághoz hasonló óriáscsoportoknak származik hasznuk egy
adott cselekvésből, akkor már csak elméleti megfontolásból is
óvatosan kell bánni a szándékos együttcselekvés
feltételezésével. Azért utaltunk röviden erre a nemzetközi
pénztőke szervezett hatalmát tagadó tanulmányra, hogy a
továbbiakban kimutassuk a szerzők álláspontjának a
tarthatatlanságát.Ismerkedjünk meg először néhány olyan tekintélyes embernek a véleményével, akiket nem lehet szélsőséges elfogultsággal vádolni, és akiknek szakmai felkészültségében is megbízhatunk:
A háttér erők létezéséről Disraeli brit miniszterelnök ezt mondotta 1856. július 14-én, a Brit alsóházban:
"Van egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben a házban.... a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét - egész Olasz- és Franciaországot, valamint Németország nagy részét, hogy más országokat ne említsünk -, titkos társaságok egész hálózata vonja be, ahogyan a föld felszínét behálózzák a vasútvonalak. És melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni. Nem akarnak alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált intézményeket... a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi birtokosokat és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk ennél is tovább megy..." /2/
Ugyancsak Disraeli mondotta az 1848-as európai forradalmakat követően:
"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg van készülőben Németországban, jelentősebb reformot fog jelenteni, mint az első./3/
Walter Rathenau, - kiemelkedő szocialista politikus, a Rothschild család pénzügyi tanácsadója, a B'nai B'rith rend tagja, aki az első világháborúban a császári Németország hadiiparának legfőbb irányítója, a weimari Németországban pedig rövid ideig külügyminiszter volt, - ezt írta a bécsi "Neue Freie Presse" 1909. december 25-i számában:
"Háromszáz ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens sorsát, és ők választják ki utódaikat is környezetükből... A pénztőke (Hochfinanz) hivatott arra, hogy a császárok és királyok helyett kézbevegye a kormányok gyeplőit" /4/
A költő Frank Wedelkindhez írott levelében pedig, amelyet a Süddeutsche Zeitung 1963. február 7-i száma közöl, többek között ez olvasható:
"A valódi háromszázak óvatosak és az a szokásuk, hogy letagadják hatalmukat. Ha hozzájuk fordul, akkor így válaszolnak: mi semmiről sem tudunk; olyan üzletemberek vagyunk, mint a többiek. Másrészt jelentkezik nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi tanácsos, aki harisnyával és művajjal kereskedik, és azt mondja: mi vagyunk azok. Névtelenségükben rejlik a hatalmuk... Egyikük a jezsuitáknak dolgozik, másikuk a Kuria megbízottja. Megint egy másik olyan külföldi egyesület képviselője, amely a porosz állam legnagyobb hitelezője. Mindez bizalmas. Nézze: a szokásos módon nem könnyű ezekkel az emberekkel találkozni. Elutasítják a közeledést." /5 /
A "Wiener Press" 1921. december 24-i számában pedig megismétli és kiegészíti a fentieket:
"Csupán háromszáz ember, aki mind személyesen ismeri egymást, határozza meg Európa sorsát. Utódaikat is maguk választják ki kíséretükből. Ezek az emberek minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy véget vessenek annak az államformának, amelyet ésszerűtlennek ítélnek."
Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke, 1912-ben egy választási gyűlésen a következőket mondotta:
"A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése."/6/
Woodrow Wilson, aki nemcsak az Egyesült Államok 28. elnöke, de tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem elnöke is volt, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:
"Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik."/7/
Ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget:
"Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják, hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható, hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg nyilatkoznak róla." /8/
Franklin Delano Roosevelt, - aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült Államok 32. elnöke -, úgy vélte, hogy "a politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy az így lett eltervezve."
Az 1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején mondotta a következőket:
"Amerikában 60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát... A lakosság egy harmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és alultáplált... A Közmunkahivatal programjain résztvevők 20%-a a nagyfokú alultápláltság következtében nem képes végig dolgozni egy munkanapot... Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat a templomból."
Roosevelt tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág modern templomából képletesen szólva kiszorítani, - megfegyelmezni, befolyásolni - azokat, akik a pénz visszatartásával, a hitelek megvonásával, és más pénzügyi manipulációkkal tartósan megbénították az egyébként egészséges gazdasági életet, akkor nem tud végetvetni a gazdasági válságnak. Hamarosan rájött azonban, hogy a pénzhatalommal szemben tehetetlen./9/
Arnold Toynbee brit történelemfilozófus, a London School of Economics tanára, aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes Royal Institute of International Affairs igazgatója volt, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "a jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer egyik kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének a többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva, amely az egyetlen alternatívának tűnik a népirtással szemben."/10/
Pierre Quesnay, aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója volt, főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak, a megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague Norman-nel, a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori elnökével. Visszatérve Párizsba, többek között, ezeket jelentette:
"Az Angol Bank elnöke számára a Huszadik Század legnagyobb feladata a világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől, alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének."/11/
Norman tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi szuverenitása megszűnik, ahol a központi bankok a politikától függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb pénzügyi kérdéseiben.
Wright Patman, aki az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának a vezetője volt, állapította meg a washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült jelentésében:
"Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van...Az egyik alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik kormány a független, ellenőrzetlen és a tevékenységét nem egyeztető Federal Reserve System, (Ford: a Szövetségi Tartalék Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja), amely a pénzfeletti hatalmat gyakorolja, noha ez hatalom a Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint."/12/
Tehát sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden polgárt érintő kérdésekben magánszemélyek döntenek a politikai felelősségrevonás minden lehetősége nélkül. Vagyis a gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrzetlen hatalommal rendelkező pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá került.
Carroll Quigley amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem köztiszteletben álló professzora volt. Clinton elnöknek is ő tanította a történelmet, amikor diákként a Georgetown egyetemen tanult. Clinton elnök 1996-ban, - másodszori megválasztását követő beiktatásakor - ismét meleg szavakkal emlékezett meg tudós tanáráról, akire Henry Kisinger is számos esetben hivatkozott és hivatkozik írásaiban, mint szaktekintélyre. Quigley volt a szerzője "a civilizáció fejlődése" c. széles körben használt egyetemi tankönyvnek, tagja volt a "Current History" c. tekintélyes szakfolyóirat szerkesztőbizottságának, rendszeresen tartott előadásokat az amerikai hadsereg és haditengerészet vezérkari iskoláin, a tábornoki karnak, a Smithsonian és a Brookings Intézetben, valamint az amerikai külügyminisztériumban. Quigley azonban nemcsak tudós volt, hanem szoros kapcsolatban állott Amerika és a nyugati világ szupergazdag pénzdinasztiáival. Saját szavai szerint beavatott ismerője volt a globális pénzhatalom struktúrájának. A "Tragédia és remény" c. 1350 oldalas művét az intellektuális elitnek szánta, amelyben azt is feltárja, hogyan működik a nemzetközi pénzhatalom titkos hálózata. A "Tragédia és remény" 324. oldalán a következőképpen írja le a pénzvagyon tulajdonosok nemzetközi hálózatának célját:
"...ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak..."/13/
Quigley csak egy szűk elitnek szánta a "Tragédia és remény"-ben közölt információkat. Nem számított arra, hogy egyes újságok majd elkezdik idézni, helyesen ráérezve, hogy ezek értékes betekintést engednek egy rejtett hatalmi struktúra belső működésébe. A sajtónyilvánosság nyomán ugrásszerűen megnőtt a kereslet a könyv iránt, elsősorban azok részéről, akik szembeálltak a pénzhatalom rejtett hálózatával és ismerni akarták egy bennfentes véleményét. Ennek az lett a következménye, hogy a kiadó beszüntette a könyv árusítását és 1968-ban megsemmisítette a nyomdai kliséit is. A pénzhatalom urai, érthetően, nem akarták az idézett információ széleskörben való terjedését. Quigley "HÁLÓZATNAK" nevezte el a pénzhatalmat gyakorlók csoportját. Ez a találó elnevezés megkönnyíti a nemzetközi pénzhatalom erőinek megértését. Ez a HÁLÓZAT nem egy titkos társaság. A pénzvagyon tulajdonosainak megvannak a HÁLÓZATON belüli, hagymaszerű rétegződéssel felépülő, külön és valóban titkos és még titkosabb exkluzív szervezetei. Ezek tagjai töltik be a HÁLÓZAT kulcspozícióit, de bizonyossággal állítható, hogy a HÁLÓZATBAN sokan tevékenykednek olyanok is, akiknek nincsenek, vagy alig vannak ismereteik a rejtett kontrollról. A pénzhatalom nemzetközi HÁLÓZATÁNAK központjában mindig egy kicsi csoporté a teljes ellenőrzés, egy vitathatatlan hatalmú vezetővel az élén. A következő vezetői szint tagjai nagyrészt nem is tudják, hogy létezik egy még intimebb belső vezetői mag. Ők tudatosan úgy vannak tájékoztatva, hogy ők alkotják a legbelsőbb vezetői gyűrűt. A központból kiinduló további gyűrűk alkotják a HÁLÓZAT rendszerét. A külső gyűrűkben sok idealista található, akik becsületesen a világ jobbítására törekednek. Többségük nem is gyanítja, hogy létezik egy világuralmi célokat követő titkos vezetőség. Csak az nyer betekintést ennek a titkos vezetésnek a tevékenységébe, akit alkalmasnak találtak arra jelleme és vezetői képességei alapján, hogy kooptáljanak ebbe a legbelsőbb szupertitkos csoportba is.
A nemzetközi pénzhatalom napjainkban működő HÁLÓZATA - Quigley kutatásai szerint - abból a titkos társaságból fejlődött ki, amelyet a birodalomépítő Cecil Rhodes angol pénzember alapított a világ akkori leggazdagabb embereiből a századforduló idején. Célja az volt, hogy az Egyesült Államok feletti brit hegemónia helyreállítása után megszerezze a világuralmat és egy - a világ központi bankjai által ellenőrzött - modern feudális világtársadalmat hozzon létre, - a globálissá tágított Brit Birodalmat - amelyben az angol nyelvet használják és az angolszász kultúra az irányadó. Erről így nyilatkozott Cecil Rhodes "Confession of Faith" (Hitvallás) néven ismertté vált írásában:
"Miért ne csatlakozzunk egy olyan titkos társasághoz, amelynek kizárólag egyetlen célja a Brit Birodalom kibővítése azért, hogy az egész civilizált világ brit uralom alá kerüljön, hogy visszaszerezzük az Egyesült Államokat, hogy az angolszász faj egy birodalmat alkosson."
Évi egy millió fontot jövedelmező vagyonát Rhodes Lord Rothschildra hagyományozta 1888-ban írt harmadik végrendeletében azzal, hogy hozzon létre egy titkos társaságot, amely befejezi életművét. Az alapításra 1891 márciusában került sor. A társaságot Lord Rothschild megbízásából Lord Alfréd Milner vezette. Ennek az angliai központtal működő Rhodes Társaságnak hívták később a legbelsőbb irányító testületét Round Table-nek (Kerekasztalnak). A többi országban létrehozott helyi szervezeteit pedig Round Table Csoportoknak nevezték.
Clinton elnök mentora, Quigley professzor így ír a "Tragédia és remény" 324. oldalán a Rhodes összeesküvésről:
"Létezik és már egy emberöltő óta létezett a múltban is egy nemzetközi angolbarát hálózat, amely bizonyos mértékig úgy működik, ahogyan a radikális jobboldal gondolja, hogy a kommunisták tevékenykednek. Ez a hálózat, amely a Kerekasztal Csoportokkal azonosítható, nem idegenkedik attól, hogy együttműködjön és gyakran együtt is működik a kommunistákkal vagy más csoportokkal. Jól ismerem, hogyan fejti ki tevékenységét ez a hálózat, mert az 1960-as években lehetőséget kaptam arra, hogy két éven keresztül tanulmányozhassam zárt, irattári anyagait és titkos feljegyzéseit. Nincs semmi ellenérzésem a hálózattal vagy céljai többségével szemben, mert életem nagy részében közel álltam hozzá és eszközeihez. A múltban is és most is ellenzem azonban néhány politikai nézetét, nevezetesen azt a hitét, hogy Anglia elsősorban nem európai, hanem atlanti hatalom és szövetkeznie, sőt szövetségi államot kellene alkotnia az Egyesült Államokkal és továbbra is el kell különülnie Európától; de a fő véleménykülönbséget az okozza közöttünk, hogy a hálózat ismeretlen akar maradni, én viszont meg vagyok róla győződve, hogy történelmi szerepe elég fontos ahhoz, hogy tudjanak róla az emberek... A Rhodes-Millner Csoport hatalmát és befolyását a brit birodalom ügyeire és 1890-től folytatott külpolitikájára - noha ez nem ismert széles körben - aligha lehet eltúlozni."
Quigley posthumus műve, a nehezen hozzáférhető és ezért kevésbé ismert "The Anglo-American Establishment, From Rhodes To Cliveden", nem más, mint a Rhodes Tröszt irányítása alatt álló egyvilág mozgalom, valamint a Tröszt szárnyai alatt álló társadalomtudósok életének és munkásságának lelkesen megirt története. Könyvének bevezetőjében ezt írja Quigley: "A Cecil Rhodes hetedik végrendelete által alapított Rhodes ösztöndíj közismert. Ami nem olyan széleskörben ismert az az, hogy Rhodes előző öt végrendeletében hatalmas vagyonát egy titkos társaságra hagyta, amelynek feladata a brit birodalom fenntartása és kiterjesztése. Amiről viszont úgy tűnik, hogy senki sem tud, az az, hogy a Rhodes és fő meghatalmazottja Lord Milner által alapított titkos társaság a mai napig fennáll. Kétségtelen, hogy ez a titkos társaság nem olyan gyermeteg gyülekezet, mint a Kuk Klux Klan, tagjai nem viselnek titkos öltözékeket, nem alkalmaznak titkos kézszorításokat és titkos jelszavakat. Ennek a társaságnak minderre nincs szüksége, mivel tagjai valamennyien egészen közelről ismerik egymást. Valószínűleg titkos esküt sem tesznek és formális beavatási eljárást sem alkalmaznak. De ez a társaság igenis létezik és rendszeresen tart titkos megbeszéléseket, amelyen a jelenlévő rangidős tagja elnököl." Quigley mindehhez gyorsan hozzáteszi, hogy "közölték velem: jobb lenne, ha erről a témáról nem írnék, mivel ez érvekkel látná el azoknak az ellenségeit, akiket én nagyra becsülök. Ezt a véleményt azonban nem osztom. Az utolsó dolog, amit kívánhatnék, hogy írásomat felhasználhassák az angolellenesek és az izolacionisták... De úgy gondolom, hogy az igazságnak joga van ahhoz, hogy elmondják, és ha elmondták, az nem lehet egyetlen jó szándékú ember kárára sem." Quigley azt is megemlíti, hogy a new yorki székhellyel működő Council on Foreign Relations valójában egy a Rhodes Tröszthöz kapcsolódó és általa alapított titkos társaságnak, a Royal Institute of International Affair-nek az elágazása. A CFR és a Rhodes Tröszt többi regionális szervezetének célja - többek között - azoknak az ideáloknak a megvalósítása, amelyeket Cecil Rhodes jelölt ki.
Ma számos amerikai "Rhodes scholars" munkálkodik azon, hogy Cecil Rhodes elképzelését átültesse a gyakorlatba. A Rhodes-ösztöndíjat 1904 óta kaphatja meg évente 32 tehetséges amerikai diák, hogy Oxfordban tanulhasson és elsajátíthassa Cecil Rhodes szellemiségét. A Round Table brit utódszervezete tehát a Royal Institut of International Affairs /Királyi Külügyi Intézet/. Az amerikai utódszervezet pedig - az RIIA felügyelete alatt - a New Yorkban 1921 óta működő Council on Foreign Relations. /Külkapcsolatok Tanácsa/. A CFR-t kezdetben a Rothschild bankház amerikai vezérképviselője, J. P. Morgan, irányította, később pedig a Rockefeller család ellenőrzése alá került. E szervezet történetét kutató tudósok - akiknek a könyvei, he nem is könnyen és olcsón, de beszerezhetők és tanulmányozhatók - arra a véleményre jutottak, hogy ez a zárt csoport, amelybe csak gondos kiválasztás és meghívás utján lehet bekerülni, és amelynek belső és még belsőbb irányító testületeibe is csak kiválasztott és beavatott keveseket kooptálnak (vagyis nem demokratikusan választanak) feltehetően a leghatalmasabb testület ma az Egyesült Államokban.
E terület kutatóinak egy része szerint a CFR belső körét a "Skull and Bones-Order" képezi, ennek szupertitkos elitjét viszont az "Order of the Quest" alkotja, amely "Jason Society" néven is ismert a kutatók előtt. Ezek a szerzők úgy vélik, hogy a "Skull and Bones" tagjain keresztül irányítja a belső mag a CFR tagjait, akiket korlátozott időre (egy illetve öt évre) és mindig csak meghatározott számban hívnak meg tagnak. /14/ Ennél is fontosabb azonban, hogy Amerika és a világ legnagyobb bankjai (pl. Citibank/Citicorp, Bank of Tokyo, The Chase Manhattan Bank, Bank of Montreal, Bankers Trust Company, Deutsche Bank AG stb.), vezető brókerházai (Dow Jones and Company, Inc., J.P. Morgan and Co, Inc., Lazard Fréres and Co, Lehman Brothers, Merrill Lynch International stb.), befektető cégei (The Rockefeller Group, Salomon Brothers Inc., Soros Fund Management, Sierra Capital Management stb.) multinacionális nagyvállalatai (Exxon Corporation, AGIP Petroleum Company, AT and T International, Atlantic Richfield Company, The Boeing Company, Texaco Inc, Xerox Corporation, Siemens Corporation, ITT, IBM, The Coca-Cola Company, PepsiCo, Sony Corporation of America, stb.), biztosító társaságai (MetLife International, Mutual Life Insurance Company of New York, The Prudentiel Insurance Company of America, stb.), kereskedelmi kamarái (British-American Chamber of Commerce, French-American Chamber of Commerce, stb.), tekintélyes intézetei (Institute of International Bankers, Nomura Research Institute America stb.) és tömegtájékoztatási óriásai (Time Warner, Times Mirror, Newsweek, stb.), is a CFR tagságához tartoznak, azaz számos gazdag és nagyhatalmú korporáció is tagja a CFR-nek. Az 1994. július 1-től 1995. június 30-ig terjedő időszakban 185 ilyen testületi, intézményi tagja volt a CFR-nek a szervezet saját évkönyvében közölt adatok szerint. /15/
Ez a privát intézmény meghatározóan befolyásolja a szövetségi kormány működését, mert megalakulásától kezdve annak kulcspozícióit - elnökválasztásról elnökválasztásra egyre növekvő mértékben, de különösen nagy számban 1945 után - a CFR tagjai töltötték és töltik be, olyan szakértők, akiket ez a magánszervezet választott, és képzett ki közfeladatok ellátására. A CFR-tagja, illetve támogatottja volt Herbert Hoover, Franklin Delano Roosevelt, Dwight Eisenhower, John F. Kennedy, Lyndon B. Johnson, Richard M. Nixon, Gerald R. Ford, James E. Carter, George Bush és Bill Clinton. Ronald Reagan nem volt tagja a CFR-nek, de több mint 75 CFR, illetve TC-tagot nevezett ki vezető kormánytisztségekbe. Amikor alelnöke, Bush - aki a CFR-en kívül Skull and Bones, Trilateral Commission, Bilderberg Group és Comittee of 300-tag -, követte az elnöki székben, akkor ő már 348 CFR, illetve TC tagot helyezett el adminisztrációja kulcspozícióiba. Ez a szám tovább növekedett Bill Clinton elnöksége alatt, aki nemcsak Rhodes-ösztöndíjas volt, de CFR, TC és Bilderberg tag, valamint a "De Molay Order" örökös tagja is. /16/ (A jelenlegi Clinton kormányzat vezetői pozícióinak már túlnyomó többségét a CFR tagjai töltik be, beleértve a Fehér Ház, a Pentagon, a CIA és a State Department felső vezetőit is.) Ők ültetik át aztán a gyakorlatba a CFR szakértői által részleteiben kidolgozott politikai programokat. Ha figyelembe vesszük, hogy ma már a törvényhozás mindkét házában a legbefolyásosabb tisztségek egyre nagyobb részét a CFR federális szinten kiépült hálózatához tartozó, vele kapcsolatban álló vagy tőle közvetve függő képviselők és szenátorok töltik be, hogy mind a republikánus, mind a demokrata párt gépezete is a befolyásuk alatt áll, hogy a központi bank szerepét betöltő magánkartell, a Federal Reserve System pedig a CFR-t létrehozó pénzemberek tulajdonában van, továbbá, hogy a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság tagjainak a fele is a CFR, illetve a mögötte álló befolyásos körök támogatásával került tisztségébe, akkor konkrét formát ölt a pénzhatalom szinte minden döntési központot elérő-befedő sűrű hálózata. A pártgépezetek, pl. csaknem korlátlanul finanszírozhatók a privát szervezetek, intézmények által. Ezzel szemben az egyes elnökjelöltségért vagy más választott tisztségért induló személyek csak igen szigorúan meghúzott és ellenőrzött korlátok között támogathatók. Ezért csak a pártgépezet támogatása révén nyílik reális esély a megválasztásra. A pártgépezet viszont a CFR befolyása és hatékony ellenőrzése alatt áll.
Amikor 1913-ban a nemzetközi finánc-elitnek sikerült privatizálnia az Egyesült Államok pénzügyeit és létrehoznia a Federal Reserve System-nek nevezett magánkartellt, akkor még azt is elérte, hogy a "Federal Reserve Act" kimondja: A FED "Class A" minősítésű részvénytulajdonosainak neveit ne hozzák nyilvánosságra. Mára azonban már ismeretes, hogy a FED főrészvényesei a következő magánbankok voltak (a jelenlegi tulajdonosai is ők vagy jogutódaik): Rothschild Banks of London and Paris, Lazard Brothers Banks of Paris, Israel Moses Seif Banks of Italy, Warburg Bank of Hamburg and Amsterdam, Lehman Brothers Bank of New York, Kuhn, Loeb Bank of New York, Chase Manhattan of New York és végül Goldman, Sachs Bank of New York. /17/ A FED hasznosságáról csak annyit, hogy megalakulása előtt elhanyagolható volt az Egyesült Államok államadóssága, noha az amerikaiak nem fizettek személyi jövedelemadót, az állam mégis kielégítően működött egyéb bevételeiből. Ma, amikor fokozott adóteher sújtja az amerikaiakat, az államadósság 6000 milliárd dollár fölé emelkedett és a költségvetés felét adósságszolgálatra kell fordítani. A magánszektor és az egyes állampolgárok eladósodása pedig meghaladja a 14000 milliárd dollárt, összesen tehát 20 ezermilliárd dollár után kell fizetni az adósságszolgálatot az amerikaiaknak, évi mintegy 1400 milliárd dollárt.
Charles August Lindbergh képviselő, a világhírű repülő apja, ezt mondta a FED-ről szóló törvényjavaslat kongresszusi vitájában 1913 decemberében:
"Ez a törvény megalapítja a világ legnagyobb trösztjét. Amikor Wilson elnök aláírja ezt a törvényjavaslatot, legalizálja a pénzhatalom láthatatlan kormányát. Lehet, hogy az emberek erre nem jönnek rá azonnal, de ez a felismerés csak néhány évet várat magára. A pénztröszt is hamarosan rá fog ébredni arra, hogy még a saját érdekei szempontjából is túl messzire ment. A népnek függetlenségi nyilatkozattal kell megszabadulnia a pénzhatalomtól. A választópolgárok megtehetik ezt, ha ellenőrzésük alá veszik a törvényhozást. A Wall Streeti-ek nem tudnák véghezvinni ezt a csalást, ha Önök, szenátorok és a képviselők, nem űznének szélhámosságot a Kongresszussal. Ha olyan törvényhozásunk lesz, amely valóban a népet képviseli, akkor stabilitás lesz. A kongresszus a legnagyobb bűnt a banktörvénnyel követte el."/18/
Az amerikai törvényhozó tehát világosan látta, hogy a Federal Reserve System-ről szóló törvény a pénzrendszert kiveszi a közösség érdekeit képviselő demokratikus állam kezéből és átengedi magánszemélyeknek. Ezzel a legnagyobb hatalmat jelentő állami felségjog néhány pénzember magánprivilégiuma lett. A gazdasági élet eddigi közútrendszere egy csapásra átalakult magánútrendszerré, ahol magánszemélyek szedhetik és tehetik a zsebükbe kamat formájában az útvámot. Ezután a társadalom tényleges beleszólása és ellenőrzése nélkül csupán néhány magánszemély dönt olyan fontos mindenkit érintő közügyekről, mint a pénzkibocsátás, a forgalomban lévő pénzmennyiség, a kamatláb, a hitelnyújtás és a valutaarányok meghatározása.
Visszatérve a magánhatalommá szerveződött pénzvagyon intézményrendszerére, eddig még nem szóltunk a CFR, azaz a Külkapcsolatok Tanácsa mögött álló pénzemberek tulajdonában, irányítása illetve befolyása alatt lévő óriás alapítványokról, - Ford, Rockefeller, Carnegie, Guggenheim stb. -, a több ezer kisebb alapítványról, az általuk alapított kutatóintézetekről, az általuk pénzelt egyházi és civil szervezetekről, egyetemi programokról és a tulajdonukban lévő írott és elektronikus tömegtájékoztatási intézményekről (ABC, CBS, NBC, CNN, UPI, New York Times, Washington Post). Itt most csak annak az említésére szorítkozunk, hogy az elmúlt 80 év során alapítványok, bankok és korporációk egymást többszörösen átfedő, átláthatatlan és áthatolhatatlan összefonódása jött létre, amelyben milliárdos vagyonok rejtőztek el az adózás elől. A szervezett magánhatalomként működő HÁLÓZAT ezen alapítványok segítségével rejtette el az adózás elől vagyonát és finanszírozza jövedelméből saját tevékenységét, programjait, gyakorol befolyást a pénzügyileg tőle függő intézményekre, szervezetekre, mozgalmakra.
A Council on Foreign Relations azonban csak egyike a nemzetközi pénzhatalom hálózatához tartozó intézményeknek. A hálózat központi intézményének a kutatók "A Háromszázak Bizottságát"(The Committee of 300) tartják, - egyes kutatók ezt a "Club of the Isles"-zal azonosítják -, amely a háttér hatalom legfőbb döntéshozó szervének tekinthető. Kvázi ügyintéző és a személyi kiválogatást végző szerve viszont a Royal Institute of International Affairs, a RIIA, (Királyi Külügyi Intézet) politikai bizottsága, amely amerikai ikerintézményével, a Council on Foreign Relations-el együtt irányítja a világrégiók közti együttműködést összehangoló Trilateral Commission-t, TC-t (Trilaterális Bizottságot), valamint a központi döntéseket továbbító és azoknak az egyes országokban történő végrehajtásáról gondoskodó Bilderberg Group-ot (Bilderberg Csoportot) is. Számos erre szakosodott kutató legújabb eredményei szerint a Bilderberg Csoport a legfontosabb a felsorolt intézmények közül./19/ Ugyancsak az RIIA irányítja az Oxford közelében lévő Tavistock Institute For Human Relations-t, (Az emberi kapcsolatok Tavistock Intézetét), amely viszont a nemzetközi pénzhatalom szolgálatában álló olyan kutatóintézetek munkáját hangolja össze, mint a Stanford Research Institute, a Massachusetts Institute of Technology, Institute For Policy Studies, RAND Corporation, Hudson Institute, Wharton School of Economics. Ugyancsak a Tavistock Institut irányítja a Római Klubot és a hozzátartozó kutatócsoportok tevékenységét. Az 1993-ban létrehozott Budapest Klub viszont a Római Klub fiókintézmények tekinthető. Alapítója és jelenlegi elnöke a világhírű tudós és zongoraművész László Ervin, aki a Római Klub egyik legfontosabb kutatási programját irányítja már évek óta számos kiváló tudós közreműködésével./20/ De a Tavistock Intézet nevéhez fűződik, pl. annak a kísérleti programnak a kidolgozása is, amelynek homályban tartott célja az volt, hogy a hagyományos értékrendszert hordozó kultúrát olyan igénytelen popkultúrával cserélje le, a mely elősegíti a tömegek - elsősorban a fiatalok - ízlésromboló manipulálását a rock-drug-sex szubkultúra rafinált eszközeivel. Az itt előkészített program alapján indultak a világ meghódítására az 1960-as évek elején a Beatlesek is. Erre utalt John Lennon, amikor 1962-ben ezeket mondotta Tony Sheridan-nak a hamburgi Starclub-ban:
"Tudom, hogy a Beatles-nek olyan sikere lesz, amilyen eddig még semmilyen más zenekarnak sem volt. Azért tudom ezt ilyen biztosan, mert ezért a sikerért én eladtam a sátánnak a lelkemet."/21/
A londoni Királyi Külügyi Intézet, a RIIA és testvérintézménye a new yorki Külkapcsolatok Tanácsa, a CFR áttételesen, - gyakran csak többszörös közvetítéssel, - felügyeli az általa kiválasztott főtitkárokon, helyetteseiken és más vezetőkön keresztül az ENSZ, valamint szakosított szervezetei tevékenységét, továbbá meghatározza olyan nemzetközi szervezetek fő stratégiai irányvonalát, mint a NATO, az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a Nemzetközi Fizetések Bankja, a Világkereskedelmi Szervezet. (Itt csak azt kívánjuk kiemelni, hogy a most felsorolt intézményeket kivétel nélkül a Committee of 300, a CFR és a RIIA kezdeményezésére és hathatós közreműködésével hozták létre és mindez kellően dokumentálható.) Ugyanakkor a CFR-t olyan alapítványok pénzelik, amelyeket közvetlenül irányítanak a Bechtel, a Citicorp, a Cummins Engine, a Kimberly-Clark és egy tucat más nagyvállalat és pénzintézet emberei. Igaz a CFR-t nem a kormány finanszírozza, de olyan szorosan együttműködik vele, hogy igen nehéz megkülönböztetni melyik kormányintézkedés önálló és melyiket kezdeményezte a CFR./22/
Már volt szó a nemzetközi pénzhatalom szerves alkotórészét képező különböző titkos társaságokról, de érdemes kutatni a különböző szabadkőműves irányzatok (Grand Orient, az angol és az amerikai szabadkőművesség, a Priory of Sion és az Illuminátusság) valamint a pénzhatalom intézményeinek az együttműködését az új világrend kialakításában és egy szinkretikus világvallás elterjesztésében. Ez annál is fontosabb kutatási terület, mert több esetben is bebizonyosodott, hogy az intézményesült pénzhatalom, a titkos társaságok és a különböző szabadkőműves irányzatok legfelsőbb vezetői perszonáluniót alkotnak. Sok hasznos ismerettel gyarapítaná tudásunkat annak kutatása is, hogy milyen a közvetlen és közvetett, nyílt és rejtett kapcsolat a pénzhatalom nemzetközi HÁLÓZATA és a domináns politikai irányzatokat képviselő pártok vezetői között. (Az amerikai Gery Kah kutatási eredményei szerint egyedül a különböző szabadkőműves páholyok archívumaiban több mint két és fél millió dokumentum, továbbá 60 ezer könyv található, amely tartalma miatt közérdeklődésre tarthatna igényt.)/23/ Számos jól dokumentált tanulmány tárta már eddig is fel, hogy a HÁLÓZAT milyen direkt és indirekt kapcsolatot tart fenn a legfontosabb országok hírszerző szervezeteivel. Ennek a területnek a kutatása a dolog természeténél fogva igen nehéz, de a valóság megismerése érdekében a tudomány nem mondhat le ennek a területnek a kutatásáról sem. Az említett kapcsolatoknak a felderítése és az archívumok tanulmányozása magyarázatot adhatna többek között arra, hogy a lényeges kérdésekben miért annyira egyező a kevésbé fontos kérdésekben egyébként élesen szembenálló pártok programja Amerikában és másutt is. Pl. miért akarta Németországban a kormányzó koalíció és az ellenzék is az euró bevezetésével mindenáron átruházni az ország gazdasági-pénzügyi szuverenitását - véglegesen és visszavonhatatlanul - a Frankfurtban létrehozott nemzetek feletti európai központi bankra? Miért nem akarta egyik sem biztosítani, hogy ebben a létfontosságú kérdésben - francia, olasz, dán, osztrák és angol társaikhoz hasonlóan - a német polgárok is véleményt nyilváníthassanak egy demokratikus népszavazás keretében?
A nemzetközi pénzhatalom HÁLÓZATÁNAK vázlatos áttekintése után térjünk vissza szűkebb témánkhoz, hogy kik is irányítják a világ pénzügyeit. Quigley erről így ír a "Tragédia és remény" 326. oldalán:
"Nehogy azt higgyük, hogy maguk a központi bankok vezérei lennének a meghatározó hatalmi tényezők a világ pénzügyeiben. Nem azok. Helyesebb technikusoknak, saját országaik vezető beruházó bankárjai képviselőinek tekinteni őket. Ezek a bankárok emelték fel őket és csak tőlük függ elejtésük is. A világ tényleges pénzügyi hatalma ezeknek a beruházó bankároknak a kezében van ("nemzetközi" vagy "kereskedelmi" bankároknak is hívják őket), akik nagyrészt meghúzódnak a háttérben saját nem bejegyzett magán bankjaikban. Ezek a bankárok kialakították a nemzetközi együttműködés és az országon belüli dominancia rendszerét, amely zártabb, hatalmasabb és titkosabb, mint a központi bankokban tevékenykedő ügynökeiké."
A nemzetközi pénzhatalom HÁLÓZATÁNAK egyik reprezentánsa, a Rothschild házhoz közel álló Soros György, aki egyben a CFR azon hat igazgatójának az egyike, akiknek megbízatása 1999-ben jár le, "A globális nyitott társadalom felé" c. írásában elégedetten állapítja meg, hogy "a globális kapitalista rendszer napjainkban mind kiterjedését, mind intenzitását tekintve lendületes növekedést mutat. Vonzereje az általa nyújtott előnyökben rejlik, no meg abban, hogy keményen bünteti azokat az országokat, amelyek ki akarják vonni belőle magukat."/24/ Nos Soros György is egy meglehetősen nagy csoportot jelöl meg (globális kapitalista rendszer) a kollektív cselekvés alanyaként, amelynek saját érdekérvényesítő képessége van és amely képes keményen megbüntetni a spekuláns tevékenységgel szembeforduló országokat, ha nem akarnak a nekik előírt módon beilleszkedni a kamatszedő uzsoracivilizáció globális rendjébe.
A Cecil Rhodes megálmodta új világrendben a domináns törekvés ma már nem az angolszász felsőbbrendűség érvényesítése, hanem a kamatszedő pénztőke nemzeti, földrajzi, időbeli és növekedési korlátokat nem ismerő és magánirányítás alatt álló "nyílt társadalmának" a globális kiépítése. A nemzetközi finánc-elit már rég meghozta döntését. A "Committee of 300" - a Rhodes Tröszt utóda - az irányítása alatt álló brit RIIA és amerikai testvérszervezete a CFR, valamint a Római Klub, a Tavistock Institut és sok más u.n. "think tank" segítségével építi ki az egységes világállamot, amely politikailag fenntartja és szavatolja a kamatszedő pénzviszonyok jelenlegi rendszerét. A néhai James Warburg, a CFR prominens tagja, annak a Paul Warburgnak a fia, akinek kulcsszerepe volt a Federal Reserve System kialakításában és az amerikai pénzrendszer magánosításában, ezeket mondta a washingtoni szenátus külügyi bizottsága előtt 1950. február 17-én: "Világkormányzatunk lesz akár tetszik ez Önöknek, akár nem - vagy kényszerrel, vagy konszenzussal."/25/
A HÁLÓZAT legtöbb képviselője egyelőre még nem használja a világkormány kifejezést. Helyette "új nemzetközi rendről", "új világrendről", "új atlanti kezdeményezésről", vagy "Globális Unióról" beszélnek. A CFR 1922-ben alapított hivatalos folyóiratában, a negyedévenként megjelenő Foreign Affairs-ben, - az 50. évi jubileumi számban - Kingman Brewster, a CFR tekintélyes tagja, írta a vezető tanulmányt. Így határozza meg az Egyesült Államok jövőjét: "Nemzeti célunk nemzeti voltunk megszüntetése kell, hogy legyen". Chester Ward, az amerikai haditengerészet ellentengernagya, aki meghívást kapott a CFR-be, de később annak kemény bírálója lett, felteszi a kérdést, hogy kinek akarják a CFR tagjai alárendelni Amerika szuverenitását és függetlenségét? Ward válasza: "A cél az Egyesült Államok szuverenitásának és függetlenségének a felszámolása egy mindenható világkormányzatba való beolvasztással." /26/ Tehát nem szólhatunk differenciálatlanul az amerikai politikáról sem. Minden konkrét kérdést gondosan elemezni kell abból a szempontból is, hogy a hivatalos amerikai politika köntösében milyen mértékben érvényesülnek a HÁLÓZAT saját partikuláris érdekei, amelyek gyakran eltérnek - sőt nem ritkán kifejezetten ellentétesek - az amerikai állam és egyben az amerikai társadalom többségének a tényleges érdekeivel, az érvényben lévő alkotmány betűjével és szellemével.
A pénzvilág egyöntetű cselekvésére jó példát nyújt az, hogy a HÁLÓZAT miként hajtja végre napjainkban a jelenlegi pénzrendszer egyik alapvető intézményének, a Nemzetközi Valutaalapnak, az IMF-nek a reformját, pontosabban pénzalapjának további jelentős megemelését a tagországok adófizetőinek a pénzéből. Az IMF 1997 szeptemberében Hongkongban tartott közgyűlésén határoztak a 199 milliárd dolláros kvóták 45 százalékos emeléséről. A döntés akkor vált hatályossá, amikor a tagállamoknak a kvóták arányában fenntartott szavazataiból összejött a 85 százalékos támogatottság. Mivel az Egyesült Államoknak 18 százalékos szavazati súlya van, ezért egymagában képes lett volna a hatálybalépés megakadályozására. A kulcsállam tehát ezúttal is az Egyesült Államok volt, mert 14,5 milliárd dollárral kellett hozzájárulnia a pénzintézet forrásainak a bővítéséhez. A Nemzetközi Valutaalap, amely a magánbefektetők érdekeinek legfőbb védelmezője és az adós országokba kihelyezett magánhitelek nemzetközi behajtója, lényegében csak annyi kölcsönt nyújt igen kemény feltételekkel a tagállamok adófizetőinek a pénzéből, - tehát közpénzekből - az adós országoknak, hogy azok fizetőképessége fennmaradjon, és teljesíteni tudják adósságszolgálati terheiket magánadósaiknak, megóvva a magánbefektetőket attól, hogy akkor is viseljék döntéseik következményeit, ha az nem nagy nyereséggel, hanem veszteséggel jár. A Nemzetközi Valutaalapot a HÁLÓZAT hozta létre. Ma már kizárólag a pénzvagyonnal rendelkezők érdeke ennek az idejétmúlt intézménynek a fenntartása. Az egyes tagállamok, azaz az adófizető polgárok ugyanis nem részesülnek a Valutaalap által nyújtott kölcsönök hasznából, holott ezt a pénzt a tagállamok adták össze.
Ha megnézzük, hogy a vonakodó washingtoni törvényhozók meggyőzésére 1998 első hónapjaiban kik vállalkoztak - többek között Alan Greenspan, a FED elnöke, Robert Rubin pénzügyminiszter, Michel Camdessus IMF-vezérigazgató, Jimmy Carter és Gerald Ford korábbi elnökök, Henry Kissinger, Alexander Haig és Warren Christopher volt külügy-, valamint Michael Blumenthal és Lloyd Bentsen volt pénzügyminiszterek - akkor láthatjuk, hogy kivétel nélkül valamennyien vagy a CFR, vagy a TC, vagy a RIIA, a Bilderberg Csoport, a FED és az IMF (vagy többnek is egyszerre), azaz a HÁLÓZAT kulcsintézményeinek az illusztris tagjai. A tömegtájékoztatás, igaz, ezt a HÁLÓZATBAN viselt igen fontos funkciójukat nem, csak egykori vagy jelenlegi állami, illetve más hivatalos beosztásukat közli a nyilvánossággal. Egyes amerikai törvényhozók azért ellenezték a hatalmas összegű közpénz átutalását, mert az végső soron korrupt és hozzá nem értő rezsimek fenntartására megy, illetve meggondolatlan magánbefektetők és hitelezők veszteségeinek a közpénzekből való kompenzálására szolgál. Rubin megígérte, hogy a jövőben "A befektetőknek és hitelezőknek döntéseik teljes kockázatát viselniük kell." Az igen költséges sajtóhirdetésekkel fellépő 150 fős támogatócsoportnak azonban nemcsak a fenti illusztris személyek voltak a tagjai, de bőséges anyagi eszközökre is támaszkodhatott. Íme egy friss példa arra, hogyan érvényesíti döntését a pénzvilág egy konkrét ügyben, megnevezve ezúttal a végrehajtásról gondoskodó személyek és az alkalmazott módszerek egy részét is.
Egy központilag kidolgozott stratégia alapján, egységesen cselekvő pénzhatalom létezését nem lehet csupán azon a címen tagadni, hogy minden részletre kiterjedő, cáfolhatatlan tényekkel való bizonyítása csak ritkán lehetséges a jelenben. A HÁLÓZAT íratlan alkotmányának a legfőbb rendelkezése, - parancsa - ugyanis a homályban maradás, a titkolódzás, a látható intézmények és tevékenységek álcázása, valami másnak való feltűntetése. Ezért gyakran hosszú évek, évtizedek, szükségesek ahhoz, hogy a közvetett bizonyítékokból összeálljon a kép. Természetesen sokkal egyszerűbb tagadni egy ilyen okozati összefüggés meglétét, és lenézően mellőzni e téma kutatóit, mint vállalni a fáradságos bizonyítékgyűjtést és a pénzhatalmat kiszolgáló hivatalos tudományosságnak és médiumoknak - gyakran egzisztenciális lecsúszást is magával vonó - mellőzését. Úgy véljük, hogy az egyedüli logikus válasz minden okozati összefüggést hangsúlyozó konspirációs elméletre csak az lehet: Már ismerünk számos tényt, de egyelőre nem ismerjük a teljes bizonyosságot. További kutatómunkára, valamint kemény és puha bizonyítékokra van szükségünk, hogy ez az elmélet vagy pedig a történelem mozgását kizárólag a véletlenekkel magyarázó másik elmélet az igaz. A tömegtájékoztatási intézmények sajnos nem kutatják sem nálunk, sem másutt egy ilyen háttérben működő HÁLÓZAT szerepét a napi események mögött. Az un. mainstream, azaz az éppen érvényesülő irányvonalat követő tudomány és tájékoztatás csaknem kizárólag a hivatalos véleményeket továbbítja és erősíti fel. Magyarországon úgy tűnik, hogy most már átestünk a ló másik felére. Míg korábban gyakorlat volt a túltengő kommentálás, - a vélemény-újságírás - ma már az önálló kutatás és véleményalkotás szinte teljesen elmarad. Mintha tilos lenne önálló véleményt mondani, és csak a HÁLÓZAT álláspontját lehetne ismételni. Úgy véljük, hogy egy kutató addig is állíthatja, hogy kék az ég, amíg fáradságos munkával beszerzi az állítását cáfolhatatlanul alátámasztó bizonyítékokat.
Hazánk híres szülötte, Teller Ede, mondotta: "Az igaznak, a jónak és a szépnek harmóniában kell lennie. Az igazat feltétlenül meg kell mondani." Carroll Quigley a HÁLÓZAT és az egyvilág civilizáció, - az új világrend - híve volt. De tudós is volt és az igazság elkötelezettje. Ezért megmondta, - és bizonyította is -, hogy a pénzvilág létrehozott egy történelemformáló titkos HÁLÓZATOT, amely széleskörű magán- és közintézmény rendszerrel rendelkező, államok feletti hatalom, és amely máris úgy működik, mint egy világállam globális kormányzata. A HÁLÓZAT elkülönülő érdekcentrum, autonóm döntési központ, amelynek a saját stratégiai céljait szolgáló önálló politikai programja és bőséges pénzügyi forrásokra támaszkodó költségvetése van, továbbá elegendő formális szervezettel és informális kapcsolattal rendelkezik ahhoz, hogy politikáját a gyakorlatban is megvalósítsa. Quigley csak azt kifogásolta, miért akar ez a HÁLÓZAT feltétlenül titokban maradni, miért olyan végletesen titkolódzó, hiszen, - mint meggyőződéssel vallotta - céljai tisztességesek és az egész emberiség érdekeit szolgálják. Valóban - és ezt már mi kérdezzük - miért kell világjobbító célokat minden eszközzel titokban tartani? Miért kell az ilyen célokért küzdő szervezeteknek - pl. a HÁLÓZAT szolgálatában is álló különböző szabadkőműves irányzatoknak - még ma is a teljes és szigorúan szankcionált titoktartást megkövetelniük tagjaiktól? Ha nem lenne ez a túlzásba vitt, szinte fanatikus titkolódzás, akkor talán arról sem kellene vitatkozni többé, hogy van-e a pénzvilág szolgálatában álló egységes stratégiát követő, "összeesküvő" HÁLÓZAT vagy csupán képzeletdús emberek alaptalan fantazmagóriája az egész. A jelenlegi Magyarországon is felállhatnának az érintett közéleti személyek az Országgyűlésben, a kormányban, a pártokban, valamint a többi állami és társadalmi közintézményben és bejelenthetnék, pl. azt, hogy mióta tagjai, mondjuk, valamelyik szabadkőműves páholynak, vagy más hasonló szervezetnek, és azt is elmondhatnák, hogy páholylojalitásuk mennyire egyeztethető össze az alkotmánnyal és a választópolgárokkal szemben vállalt lojalitásukkal? Közérdeklődésre tartana igényt az is, ha megvilágítanák, hogy konfliktus esetén melyik lojalitásuknak adnak elsőbbséget és miért? Csak az ilyen közéleti őszinteség, valamint a könyörtelen nyíltsággal elvégzett kutatás révén szerzett tudás bizonyossága szüntethetné meg az ezredvégi nagy borzongást és űzhetné el a rettegő emberiségtől a pénzhatalom fenyegető despotizmusának lidércálmát. Ebben a vonatkozásban lenne egy "Globális Nyílt Társadalomra" szükség, amely nemcsak a pénztőke térbeli, időbeli és mennyiségi korlátokat nem ismerő terjeszkedése számára nyitott, hanem megnyílik a jogos tájékozódással szemben is, felhúzva a pénzvilág - és HÁLÓZATA - félelmetes titkolódzásának a vasfüggönyét. Globális, mindenre - a titkos és féltitkos társaságokra is - kiterjedő nyíltságra és őszinteségre lenne szükség, de minél előbb.
Most térjünk át a magyar viszonyokra és tegyünk fel egy kérdést hazánkra vonatkozóan. Mi az oka annak, hogy a legkülönbözőbb kormányoknak (Lázár György, Grósz Károly, Németh Miklós, Antall József, Boros Péter, Horn Gyula és - sajnos - Orbán Viktor kormányának is) a monetáris politikája - jelentéktelen ingadozásoktól eltekintve - a lényeget illetően szinte teljesen változatlanul tart a mai napig? Kinek kedvez ez az adósságfizetést a legfőbb nemzeti kötelezettséggé tevő politika? Hogyan lehetséges, hogy látszólag oly ellentétes politikai pártok ennyire azonosan ezt a politikát folytatták és folytatják? Mindez puszta véletlen? Csakúgy magától történik? Hogy ezt a vak hitet a véletlen eme abszolút hatalmában elfogadhassuk, ahhoz fatalistának kellene lennünk, szélsőségesen irracionálisnak. A homály azonban oszlik, mihelyt feltételezzük, hogy a beindult bomlási folyamatok az egykori szovjet birodalomban nem csupán a véletlenek sajátos összjátékának tudhatók be - erről már többkötetnyi tényanyag áll a rendelkezésre -, hanem gondosan előkészített stratégia, számos taktikai húzás, anyagi érdekek és sok pénz is alakította az események menetét.
A szervezett magánhatalom és a közélet
Kik és miért terveznek nemcsak évekre, évtizedekre előre, de tényekkel bizonyíthatóan évszázados távlatokban is? Miért teszik, hogyan teszik, kikre támaszkodva teszik? A kutatóknak már elegendő tény áll a rendelkezésére és akár mi is válaszolhatnánk ezekre az egyáltalán nem költői kérdésekre, de legyünk óvatosak és egyelőre csak gondolati kísérletként képzeljük el, hogy van egy igen fegyelmezett, nagymúltú titkos világszervezet, - amelynek ismeretlenségbe burkolódzó felső vezetői megegyeznek a nemzetközi pénzügyi közösség legfőbb irányítóival - és annak van egy helyi csoportja Magyarországon is. Ez kifelé - a jéghegy csúcsaként - meg is mutat valamicskét magából a társadalomnak. Ez a látható részecske dezinformációs célból magát jótékonykodási egyesületnek és a világ jobbításán fáradozó bogaras urak (és most már hölgyek is) rendszeresen vacsorázgató társaságának mutatja. De akkor mi végre a rendkívül szigorú és kemény büntetésekkel szankcionált titoktartási kötelezettség, az agy szisztematikus átmosását szolgáló misztikus rituálék, a minden máshoz való tartozást megelőző lojalitás és a feltétlen engedelmesség megkövetelése az elöljárók iránt? Ma már azt halljuk, olvassuk, hogy az egyetlen valódi titok, hogy nincs titok. Titok tehát nincs, mégis a titoktartás a legfontosabb kötelezettség, amelyre ma is szigorú esküt kell tenni bizonyos exkluzív szervezetekben és társaságokban. Miért, ha igazi titok nincs? Csak azt hihetjük, hogy azért, mert a titoktartás, különösen a nem létező titok megtartása edzi, erősíti a jellemet, erényessé teszi az embert.
Játszunk csak a gondolattal, hogy eme ártalmatlan vacsorázók csupán azt beszélik meg, hogy legközelebb kinek és hogyan segítsenek jótékonykodási akcióik során. Ezt kell annyira hétpecsét alatt tartaniuk? Nyilván nem. Ha viszont azt feltételezzük, hogy ezen ártalmatlan társaságok felső és még saját tagságuk előtt is ismeretlenségbe burkolódzó hierarchiáit nemzetközi központból irányítják és azok politikai célokat is követnek, pl. azt, hogy embereiket beépítik titkos megbízatásokkal a politikai pártok vezetőségeibe, a különböző állami, politikai, társadalmi, kulturális intézményekbe, a bankokról és tőkés társaságokról most nem is szólva, de kiemelve a szakszervezeteket, egyházakat, az egyetemeket, a szellemi műhelyeket és az állítólag szabad és független tömegtájékoztatást, akkor azonnal kiviláglik, hogy mekkora szükség van a titoktartásra. Ha ez nem érvényesül, akkor az bizony komolyan veszélyezteti az egész szervezet tevékenységét, amelynek korszakalkotó célja nem kisebb, mint az örök békét és az "örök boldogságot" - legalábbis a hatalmas pénzvagyont felhalmozók szűk csoportjának az örök hatalmát és boldogságát - meghozó Globális Uniónak a megvalósítása, amelynek gazdasági alapja, az általánossá tett, kamatszedő magánpénzrendszer már kiépült. Kamatmentes közpénzrendszer is működhetne, amely a termékeket előállító és szolgáltatásokat nyújtó, értékelőállító embereknek biztosítaná az elsőbbséget a pénzarisztokrácia értéket elő nem állító, lényegében élősködő, spekulációs tevékenységével szemben. De éppen ezt kell megakadályozni. És ez az igazi nagy titok.
A most megvalósuló új világrendet jelentette be az a kis könyvecske, amely 1940-ben az Egyesült Államokban és Kanadában jelent meg. A 113 oldalas könyvecske címe: "The City of Man. A Declaration on World Democracy." ("Az ember városa. Deklaráció a világdemokráciáról")/27/ A rendkívüli tartalmú könyvnek, amely már 1940-ben közli velünk azt, ami most bontakozik ki a szemünk láttára, nincs szerzője, de van viszont 17 kiadója. Köztük Reinhold Niebuhr, Frank Aydelotte, Thomas Mann és Oscar Jaszi. Jászi Oszkár az 1920 után lefoglalt szabadkőműves dokumentumok szerint a Martinovics Nagypáholy nagymestere volt és a francia Grand Orient (Nagyoriens, vagy Nagy Kelet) fennhatósága alá tartozott, annak utasításait hajtotta végre. A "Kelet" c. lap 1911. júliusi számában ezt írta Jászi: "Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre, bőrköténnyel és a szalagokkal teleaggatva..." "Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne." /Németből fordítottam vissza, tehát eltérhet az eredeti magyar szövegtől./ A "City of Man" c. könyvecskét a HÁLÓZAT láthatatlan hierarchiájának a parancsára végül is begyűjtötték 3 hónapra rá, hogy megjelent. De mivel előzőleg százezres példányban terjesztették, nemcsak az Egyesült Államokban és Kanadában, hanem Európában is, így néhány példány megmaradt a könyvtárak elzárt részlegeiben.
A HÁLÓZAT budapesti kirendeltsége?
A HÁLÓZAT legfontosabb intézményei közé tartoznak - a világ szinte minden országában - a gyakorlatilag független központi bankok, jegybankok, nálunk a Magyar Nemzeti Bank. A szigorúan őrzött banktitok, - az MNB elnöke, pl. saját hatáskörben 20 évre minden lényeges adatot letitkosíthat, - biztosítja többek között a megfelelő irányításukat. De most játszunk el azzal a gondolattal, hogy Magyarországon talán már CFR-típusú hierarchia is van, amely minden fontos helyen bent tartja tagjait, akik valójában csak neki engedelmeskednek, akkor, pl. választ kaphatunk arra, hogy miért olyan meglepően azonos a látszatra, vagyis a másodlagos kérdésekben oly különböző pártok és kormányok gazdasági és pénzpolitikája. Elfogadva ezt a munkahipotézist, arra is választ kaphatunk, hogy kormányra kerülve miért felejtették el ezek a pártok azonnal választási programjaik jelentős részét és tértek át pragmatizmusnak elnevezett politikára, amely valójában ennek a rejtett hierarchiának az érdekeit szolgáló politika, választási célokból kicsit másként csomagolva. Az ismert, hogy Magyarországon már működik 1992 óta a new yorki CFR-hez és a londoni RIIA-hoz hasonló, - e két intézménnyel és társszervezeteikkel feltehetően együttműködő - elit szervezet, a ma mintegy 200 tagot számláló Magyar Atlanti Tanács. Hírt adott a sajtó arról is, hogy 1996 májusában a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor, megszervezte az Új Atlanti Kezdeményezés Magyar Nemzeti Bizottságát. Ezt követően került sor 1996. május 11-12-én Prágában arra a nagyszabású nemzetközi konferenciára, ahol testet öltött, szervezetté formálódott az az "új atlanti kezdeményezésnek" nevezett mozgalom, amelyet 1994-ben neves amerikai és európai személyiségek, köztük Henry Kissinger, Zbigniew Brzezinski, Margaret Thatcher és Helmut Schmidt kezdeményezett. Csak aki ismeri az említett személyiségek HÁLÓZATBAN viselt magas rangját és fontos irányító szerepét, tudja kellően felmérni a prágai tanácskozás jelentőségét.
Ha azt feltételezzük, hogy a Magyar Atlanti Tanács, - amelynek eddigi vezetői között ott találjuk Bod Péter Ákos és Jeszenszky Géza volt elnököket, valamint Somogyi Ferenc jelenlegi elnököt, - valószínűleg hasonló szerepkört betöltve működik, mint testvérintézménye a new yorki CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa, akkor tagjait a magyar pénzügyi, gazdasági, politikai, tudományos és tájékoztatási elit soraiban kell keresnünk. Ha a CFR tevékenységéből indulunk ki, akkor azt is el lehet képzelni, hogy a jelenlegi kormányzó koalíció stratégiája is nagyrészt itt vagy hasonló szakértői helyeken lett kidolgozva. Ahogyan a CFR-t is a nagy alapítványok, a pénzügyileg erős bankok, biztosítók, befektetői cégek, nagyvállalatok finanszírozzák és csak csekély mértékben a személyek által fizetett tagdíjak, úgy a magyar Atlanti Tanács és a hasonló szervezetek szakmai háttérmunkájának a pénzügyi fedezetét is feltehetően a korporációs tagok, azaz a bankok, befektetői cégek, nagyvállalatok, alapítványok támogatása biztosítja. Bizonyos programjaikhoz és rendezvényeikhez állami támogatásban is részesülnek. Az Egyesült Államokban gyakorlattá vált CFR-típusú kormányzás hazai kezdeteit az is alátámaszthatja, hogy a jelenlegi kormányba, pl. több kulcsfontosságú tárca birtokosa nem a FIDESZ-ből, illetve a többi koalíciós pártból, hanem ilyen szakértői testületekből érkezett. Ha azonban egy kormányzati politika háttérszervezetekben is formálódik, ahol feltételezhetően együtt van a domináns pénzügyi elit és a tőle függő, másodhegedűs politikai elit, akkor sajnos tudomásul kell venni a választópolgároknak, hogy az így készülő kormányprogram elsősorban a banki-pénzügyi-befektető elit kívánságaira lesz figyelemmel. Ezért szinte biztos, hogy egy így készülő program szerint, pl. az adózási fegyelmet majd szigorítani kell, hiszen a beszedett adó egyharmada kamat formájában a pénzvagyon tulajdonosokhoz kerül már évek óta. Az állam kamatterheit csökkentő monetáris intézkedések kidolgozása viszont szóba sem kerülhet, mert az már sértené a pénzügyi elit érdekeit. Pedig megfelelő monetáris politikával csökkenteni lehetne az államadósságot, pl. az állampapírok nemzeti banki pénzzel történő fokozatos visszavásárlásával, a banki konszolidációhoz nyújtott összegek utáni kamatfizetés leállításával, az u.n. nullás állomány visszaállításával, a konkrét gazdasági programokhoz kötött kamatmentes, illetve kedvezményes kamatozású finanszírozással. A drága hitelek egy részét kiküszöbölő kereskedelmi váltók használatát is be lehetne újból vezetni és a reálgazdaságban elérhető profitnál kisebb kamatot szabadna csak fizetni az államkötvények után. Így a pénz a parazita jellegű spekuláció helyett inkább az értékelőállító reálgazdaságba kerülne befektetésre. A költségvetést terhelő kamatterheknek az említett módon való csökkentése viszont lehetővé tenné a jelentős adókönnyítéseket. Ez lenne a választópolgárok túlnyomó többségének az igazi érdeke.
Hogy mennyire aktuális probléma a különböző háttér-hierarchiák, titkos és féltitkos szervezetek tagjainak jelenléte a közéletben, azt jól bizonyítja, hogy egy olyan fejlett demokratikus államban, mint Nagy Britannia, a kormány 1997-ben elrendelte: ezután minden rendőrségi és igazságszolgáltatási állásra jelentkezőnek nyilatkozatot kell tennie, hogy tagja-e valamelyik szabadkőműves szervezetnek (páholynak). Ez a rendelkezés a szabadkőművességet a legérzékenyebb pontján érinti, mivel annak legfontosabb működési elve a feltétlen titoktartás és a szabadkőműves tagságot - csekély számú engedélyezett kivételtől eltekintve - szigorúan titokban kell tartani. Tony Blair kormánya ezt a szokatlanul erélyes lépést egy olyan országban kényszerült megtenni, ahol mintegy egymillió szabadkőműves van. (Talán éppen nagy számuk és túlzott befolyásuk miatt vált elkerülhetetlenné ez a kényelmetlen lépés). A brit kormány nyilvánosságra hozza azon állások jegyzékét, amelyekre az új előírás kiterjed. Jack Straw brit belügyminiszter azzal indokolta a rendelkezést, hogy "az olyan titkos társaságokban való tagság, mint a Szabadkőművesek, a pártatlanság és objektivitás hiányának a gyanúját vethetik fel. Ezért a nagyközönségnek feltétlenül ismernie kell a tényeket." A bevallásért az érintett szabadkőműveseké a felelősség. A brit belügyminiszter azt is közölte: felkéri a brit szabadkőművesek nagymesterét, Kent grófját - II. Erzsébet királynő unokatestvérét -, hogy tegyen eleget az új, egyelőre még csak önkéntes bevallást kérő szabálynak.
A közélet szereplőinek lojalitása egy titkos, vagy csak titkolódzó társasághoz konfliktusba kerülhet az alkotmány iránti és a választóikkal szemben vállalt kötelezettségeikkel. Ezért kellene mielőbb alkotmányosan szabályozni, hogy a megválasztott párt és politikusa kormányzó erőként kötve legyen választási programjához, ha pedig azt nem tudja teljesíteni, akkor köteles legyen idő előtt lemondani. A népszuverenitásból származó legitimitás csak addig illetheti meg a kormányt és a választott politikust, amíg olyan programot hajt végre, amelyért megválasztották. Mihelyt eltér attól, már illegitim. Ilyenkor új választásokat kellene kötelezően tartani, illetve a választási ígéreteit megszegő politikusnak le kellene mondania, vagy biztosítani kellene a választópolgárok számára visszahívásának törvényes lehetőségét. Ma Magyarországon egy "demokratikus" választás sajnos nem egyéb, mint annak elöntése, hogy a következő négy évre melyik pártot és politikust illesse meg a népszuverenitással való - minden következmény nélküli - visszaélés lehetősége és előjoga.
A szervezett magánhatalom és az illuminátusok
Ami az államelméletet illeti, elég sok következménye van annak, ha abból indulunk ki, hogy van egy gyengülő, sorvadó közhatalom, amely formálisan még a népszuverenitás ellenőrzése alatt áll és létezik a pénzvagyon tulajdonosainak öröklődésen, kooptáción alapuló és koordináltan működő szervezett magánhatalma, amely már teljesen kivonta magát a népszuverenitás kontrollja alól. A pénzoligarchia a hitelpénz kreálás jogát megszerezve, a kamatrendszer bevezetésével adót szed a társadalomtól, amely így évente 2-3 hónapot ingyen neki dolgozik. Ez a hatalmas pénzügyi eszközökre támaszkodó szervezett magánhatalom már nemcsak maga alá gyűrte a pénztelen és más vonatkozásban is eszköztelen civil társadalmat, hanem beépített emberein, a korrupció különböző rafinált formáin keresztül kiterjesztette befolyását a közhatalomra is. A szervezett magánhatalom azonban nem azonos a maffiával, - a szervezett bűnözéssel - noha bizonyíthatóan vannak érintkezési pontok a kettő között. Most csak arra utalnék, hogy a különböző szabadkőműves mozgalmak titkos irányítására Adam Weishaupt (1748-1830) vezetésével 1776. május 1-én létrehozott - kvázi szabadkőműves - illuminátus rendet a szerveződő és hosszú távú stratégiáját már ekkor felvázoló nemzetközi pénzhatalom finanszírozta. A maffia pedig az illuminátus rendhez tartozó olasz carbonari mozgalom vezetőjéről, Giuseppe Mazziniről (1805-1872), kapta az elnevezését: "Mazzini autorizza furti, incendi e attentati. (Mazzini engedélyezi a lopást, gyújtogatást és merényletet.)" Egyes kutatók őt tekintik a maffia megalapítójának.
Winston S. Churchill, aki többször volt a brit kormány tagja és kétszer a miniszterelnöki posztot is betöltötte, a következőket írta a titkos illuminátus rend tevékenységéről az "Illustrated Sunday Herald" 1920. február 8-i számában: "Az "illuminátusok" széles körben elterjedt és egyre növekvő összeesküvése világosan felismerhető szerepet játszott a francia forradalom tragédiájában. Ez lett a 19. században minden felforgató mozgalom hajtórugója; és végül, az európai és amerikai nagyvárosok alvilágának ez a kivételes személyiségekből álló bandája, most az orosz népet ragadta meg a hajánál fogva és az óriási birodalom vitathatatlan urává vált." /28/
A szervezett magánhatalom titkolódzik
Mivel a szervezett pénzhatalomnak kapcsolatrendszere révén csaknem teljes a hegemóniája az írott és elektronikus tömegtájékoztatás felett, az állampolgárok többsége nem képes átlátni a manipuláció sűrű ködfüggönyén, tehát még a megmaradt formális jogaival sem képes élni. Ilyen viszonyok között már elavult beszélni az államhatalmi ágak klasszikus felosztásáról, hiszen a törvényhozói, bírói, alkotmánybírói és végrehajtói hatalom kompetenciája nem terjed túl a szervezett hatalom egyikének, az egyre gyengébb közhatalomnak, - államhatalomnak - a megosztásánál. De ki fékezi meg a mindent leigázó, oligarchikus, sőt abszolutisztikus és tekintélyuralmi módszereket alkalmazó, betegesen titkolódzó szervezett magánhatalmat? Képviselőit védi a magántulajdon szentsége, sőt: ma már olyan jogok alanyai is, amelyek csak természetes személyeket illethetnének meg egy egészséges és nem degenerált jogállamban.
Ma a szervezett magánhatalom a legtöbb visszaélést talán a magántitok túlzott kiterjesztésével, a fontos közérdekű információknak a társadalomtól való visszatartásával, elrejtésével követi el Magyarországon. Jelentős részben a keretein indokolatlanul túlfeszített banktitok tette lehetővé azokat a tíz- és százmilliárdos banki visszaéléseket, amelyek pénzügyi következményeit az egész társadalom kénytelen viselni a költségvetés útján. Az információ pénz és hatalom. Ha a közösség fontos érdeke védelmében alkalmazzuk az információ eltitkolását, akkor az szükséges és jogos, és nem tekinthető visszaélésnek. Amikor azonban a szervezett magánhatalom, egy magáncsoport, vagy csak egy magánszemély kap lehetőséget olyan információ elhallgatására, pl. banktitok címén, amelyek megismerése a köz érdekében állna, mert rá vonatkozik, mert ő viseli a következményeit, akkor az már visszaélés. A titok, a titkolódzás, a közérdekű információ elhallgatása hatalmi fölényt biztosít annak, aki ezzel élhet és visszaélhet. Ez mélységesen ellenkezik a demokrácia alapelveivel. Ezért szigorúbban kellene megvonni a védelemben részesíthető titkok körét. Társadalmilag szükségtelen, sőt káros, ha a magántitok a közérdekű titokkal azonos elbírálásban részesül. A pénzrendszer működése, a pénzvagyon tulajdonosok döntései sok más polgár sorsát érintik, hiszen a pénzrendszer
Írta: Dr.
Drábik János
A
segédcsapatok
A Magyarország
meghódítására töro erok soha sem érvényesülhettek volna
egymagukban, ha a brit imperializmus korának jól bevált módszerei
szerint a meghódítandó ország társadalmából nem toboroznak
maguknak segédcsapatokat. Ilyen segédcsapat volt többek ,között
a szabadkomuvesség. A szabadkomuvesség rendkívüli szerepet
játszott az ország leigázásában, a forradalmakban és a nemzet
tönkretételében. Sokan nem is sejtik, hogy tulajdonképpen mi volt
az eredetében bizonytalan szabadkomuvesség. Legnagyobb valószínuség
szerint ez a földkerekséget aláaknázó szervezet a középkorban
mint ártalmatlan, misztikus organizáció alakult meg a
szerzetesrendek, királyok által templomok építésére alkalmazott
komuvesekbol, kofaragókból. Kezdetben a dómépítések nagy
korszakában a legnagyobb valószínuség szerint nem volt más, mint
a mestereknek, munkásoknak, királyi építomuvészeknek olyanforma
társulása, amelyet mi a szakszervezeteknek vagy ehhez hasonlónak
neveznénk.
Midon a középkor nagy építkezési láza alábbhagyott, a céhek munkája egyre kevesebb lett, az egész építomuvészet csak jelképes jelentoséguvé zsugorodott. A régi építok össze-összejöttek, a szakma tagjai még együvé tartozónak vallották magukat, de inkább csak humanisztikus, bölcselkedo összejöveteleken folytatták a kor szellemének megfelelo vizsgálódást.
Az angliai szabadkomuvesek 1717 júniusában alapították meg az elso nagypáholyt, és fogalmazták meg a szabadkomuvesség alkotmányát. Építéssel már nem foglalkoztak, de megtartották elodeik jelképeit a vakoló kanalat, a komuvesek borkötényét, a körzot és a háromszöget.
Az angliai szabadkomuves alkotmány elfogadása után a szabadkomuvesség rohamosan terjedt, Párizsban, Genfben, Madridban, Prágában, sot még Indiában is egymás után alakultak a páholyok. Palatinus József standard muve szerint Bécsben 1742-ben, Pozsonyban 1749-ben és Pesten 1770-ben alakultak meg a szabadkomuves páholyok. Ezekben az idokben a páholyoknak még csupán emberbaráti jellegük volt, és a tagok, valamint a vezetok a korszellemnek megfelelo haladást hirdették. Eloször a francia forradalom elotti idokben, majd a forradalom alatt tunt ki, hogy a zsidóság nagyszeru ugródeszkát látott a szabadkomuvességben, s annak progresszív tanaiban az emancipáció kivívása felé.
Eladdig az Illuminátusok és a bajorországi zsidó Weisshaupt mozgalmaitól eltekintve alig-alig lehetett felfedezni a júdaizmus nyomait a szabadkomuvességben. A párizsi jakobinus club azonban már központja volt ezeknek a titkos társaságoknak és zsidó törekvéseknek, amelyek a "haladás" ürügyén az emancipációt akarták kiharcolni. A szabadkomuves titkos társulás megalapítására Magyarországon Martinovics Ignác kapott megbízást Párizsból. Ok még csak a francia forradalom szabadságeszméit akarták megvalósítani, de természetesen nem tudták, hogy a francia forradalom mögé akkor már teljes erovel benyomult láthatatlan világuralmi akarat szolgálatában állanak. Az osztrák császári kormány a szabadkomuvesség titokzatosságát összeesküvésnek tekintette, és az elso magyar szabadkomuveseket, Martinovics Ignácot, Hajnóczit, Laczkovicsot, Sigrait és a többieket 1796 május 20-án lefejeztette.
A frankfurti nagypáholy védelme alatt 1848-ban "A dicso fény hajnalához" címzett páholyt sikerült ugyan megalakítani Pesten, azonban a szabadságharc bukása következtében újra feloszlott. 1861 nyarán alakult meg a Szent István nevu páholy, de ez is csak rövid ideig élt. A kiegyezést követo esztendoben, 1868 február 28-án hagyta jóvá báró Wenckheim Béla, akkori belügyminiszter a szabadkomuves alapalkotmányt, amelynek 2. paragrafusa kimondotta: "A szabadkomuvesség kizár körébol mindennemu politikai és vallási kérdést, és minden tagnak kötelességévé teszi a hazai törvények tiszteletben tartását."
Titokzatos, hódításra készülo segédcsapat mert akkor már ez volt! nyert így törvényes elismertetést a Kárpát medencén belül. A magyarországi szabadkomuvesség nem az angliai és skóciai sokkal nemzetibb páholyokhoz, hanem a párizsi Grand Orienshez csatlakozott, amelynek feje legnagyobb valószínuség szerint ugyanaz a Montefiore Mózes volt, aki a Magyarország elfoglalására irányuló, többször idézett parancsot kiadta oroszországi és galíciai hittestvéreinek. Az akkori magyar belügyminiszternek nem tunt fel, hogy a titkos szervezet, vagy mint mondották "zárt társaság" léte egymagában ellentmond akár az alkotmányos, demokratikus, akár a totalitárius államok rendszerének is. Miután a szabadkomuvesség egész hálózata a francia forradalom után hovatovább a zsidóság irányítása alá került, egyre nyilvánvalóbbá vált annak jelenlegi irányzata is. A szabadkomuvesség látszólag igenli ugyan a demokráciát, azonban láthatatlanul bár a többség ellenére akar kormányozni. A szabadkomuvesség 33 tagsági fokozatot ismer, de csak a legfelsobb, 33-ik fokon álló egykét beavatott ismeri a valódi célt. A többi 32 fokozat tagjai legfeljebb itt-ott sejtenek valamit a lényegrol. Kifelé a tevékenységüket jótékonysággal leplezik, de ez is csak az igazi célok lefedésére és a külvilág megtévesztésére szolgál.
"... a magyarországi zsidó szabadkomuvesség számos jótékony intézményt létesített, s ezért a profán világ bennük csak a karitász és humanitás önzetlen apostolait látta, de halovány fogalma sem volt arról az. aknamunkáról és annak következményeirol, amit ok emberi koponyákkal, csontokkal díszített és a falakat fedo fekete leples, oltár helyett koporsóval, emberi csontvázakkal borzalmassá tett, ateista ajkakkal szentélynek nevezett (bizonyos mértékben joggal nevezték szentélynek, mert hiszen a szabadkomuves páholyok szentélye élethu mása Salamon király templomának) átkozott, pokoli munkájuk boszorkánykonyháin Magyarország végpusztulására kifoztek." [130] Magyar és külföldi források ismeretében az is vitán felül áll, hogy a szabadkomuvesség elsosorban zsidó szervezet. A szentélyekben jelképszeruen mindenütt ott áll Salamon király trónszéke. Teljesen zsidó a szimbolisztikája, foként azonban a szelleme, amely a farizeusok és írástudók álhumanizmusának hangoztatásával a nemzetek fölötti uralmi akaratot csempészi be a társadalomba. Hogy a 33-ik fokon állók ezt megtehessék, ahhoz segédcsapatokra van szükség.
Ezeket a segédcsapatokat korántsem az alsóbb társadalmi rétegekbol toborozták. A magyarországi szabadkomuves páholyoknak nem volt egyetlen paraszt vagy munkás tagjuk sem. A polgári intelligencia, a magasabb hivatalnoki réteg, a kereskedo osztály, vagy középiskolai tanári, tehát a keresztény középosztály tagjai közül gondosan kiszurték azokat, akiket alkalmasnak láttak szolgálatukra. A tagtoborzás rendszere egymagában is sajátos volt. A kiválasztottak elott megcsillogtatták az egyéni érdeket, a karrierlehetoségeket, és másfelol megmutatták, hogy akik nem hajlandók szolgálatukba szegodni, azoknak sem élet, sem elomeneteli lehetoségük nem lehet.
Lassan-lassan a szabadkomuvesség elérte, hogy városi, közigazgatási egyszóval az autonómiákban választás útján betöltött állásokra nem választottak mást, mint olyan keresztény tisztviseloket, akik jórészt szabadkomuvesek voltak. A vármegyéket egyelore megkímélte az ido az elszabadkomuvesedéstol, azonban a legnagyobb vidéki városok többségében már a polgármesterek, a jobban fizetett hivatalnokok mind a páholyokból kerültek ki. Ezeknek természetesen vissza kellett szolgálniuk azokat az elonyöket, amelyeket a törvényhatósági bizottságoktól, közéleti potentátoktól kaptak, s miután ezek a századforduló után nagyobb részt már zsidók voltak, a keresztény tisztviselok segítették oket a városi, állami szállítások megfeleld irányításával, az adóleírásoknál, a versenytárgyalásoknál. Ok kapták a legjövedelmezobb munkákat.
Budapest meghódítása szabadkomuves polgármesterek (Bárczy, Szendy) vezetése alatt folyt le. Debrecennek 1848-ban még csak egyetlen zsidó polgára volt. A századfordulón az osi városháza a szabadkomuvességen keresztül teljesen zsidó irányítás vagy befolyás alatt állott. A páholyok legbelso szentélyében üloknek vas szolidaritása és vasakarata a keresztény segédcsapat útján napról napra segített erosíteni az országhódító hatalmat. A szabadkomuveseknek nem volt szabad elárulni páholyhoz tartozandóságukat. Egymás között azonban titkos jelekkel, köszöntési formákkal tudatták a páholyhoz tartozandóságukat. Vesztegeto pénzre nem is volt szükség. A hivatalnok, ügyvéd, polgármester, újságíró ha a páholyból nem is ismerték egymást azonnal tudták, hogy most meg kell tenniük mindent a szabadkomuves testvérért. Meg kell tenni, még akkor is, ha az törvénytelen, vagy legalább is a törvények kijátszásával jár. A szabadkomuvesség lényegére legjellemzobb, amit Palatinus József átfogó munkája állapított meg: "A magyar szabadkomuvesség 90 százaléka annak ellenére, hogy a leghangzatosabb és legtöbbször magyar történelmi neveket vették fel, zsidó vagy zsidó származású volt." Az igazságra még jobban rátalált Ágoston (Augstein) Péter, késobb Kun Béla külügyi népbiztosa, aki 1907-ben már ezeket írta: "A magyar szabadkomuvesség és zsidóság összeforrt, mert amikor Magyarországon a kor szabadelvuségét követelte, akkor a zsidóság állt melléje a legnagyobb tömegben." [131]
Ha valaki figyelmesen lapozza a magyar szabadkomuvesség névsorát, megállapíthatja, hogy abban jóhiszemu vagy megtévesztett, esetleg leterrorizált keresztényeken kívül, foként az országhódító liberális kapitalizmus milliomosai, új nemesei, a bárósított vidéki földbirtokosok, a nevesebb budapesti és vidéki ügyvédek, szóval az országhódítás polgári formájának képviseloi szerepelnek. Azonban és itt jelentkezett a szabadkomuvesség igazi arca már a századforduló elején elkezdték elokészíteni az országfoglalás "szocialista" formáját. A század elején a liberális politikai vonalba már belefúródtak polgári radikalizmus címén a kommunizmus útcsinálói és mostani társutasai, s ezek szinte kizárólag a szabadkomuvesek sorai közül kerültek ki. A parlamentben a szabadkomuves Vázsonyi-Weiszfeld Vilmos, a rendkívül tehetséges ügyvéd, a polgári liberalizmusnak prototípusa ostorozta a "klerikális", "feudális", "úrhatnám" nemzeti oldalt, a tokések halálos szorításában vergodo leszegényedett magyar birtokos osztályt, a kínlódó középosztályt.
Midon a középkor nagy építkezési láza alábbhagyott, a céhek munkája egyre kevesebb lett, az egész építomuvészet csak jelképes jelentoséguvé zsugorodott. A régi építok össze-összejöttek, a szakma tagjai még együvé tartozónak vallották magukat, de inkább csak humanisztikus, bölcselkedo összejöveteleken folytatták a kor szellemének megfelelo vizsgálódást.
Az angliai szabadkomuvesek 1717 júniusában alapították meg az elso nagypáholyt, és fogalmazták meg a szabadkomuvesség alkotmányát. Építéssel már nem foglalkoztak, de megtartották elodeik jelképeit a vakoló kanalat, a komuvesek borkötényét, a körzot és a háromszöget.
Az angliai szabadkomuves alkotmány elfogadása után a szabadkomuvesség rohamosan terjedt, Párizsban, Genfben, Madridban, Prágában, sot még Indiában is egymás után alakultak a páholyok. Palatinus József standard muve szerint Bécsben 1742-ben, Pozsonyban 1749-ben és Pesten 1770-ben alakultak meg a szabadkomuves páholyok. Ezekben az idokben a páholyoknak még csupán emberbaráti jellegük volt, és a tagok, valamint a vezetok a korszellemnek megfelelo haladást hirdették. Eloször a francia forradalom elotti idokben, majd a forradalom alatt tunt ki, hogy a zsidóság nagyszeru ugródeszkát látott a szabadkomuvességben, s annak progresszív tanaiban az emancipáció kivívása felé.
Eladdig az Illuminátusok és a bajorországi zsidó Weisshaupt mozgalmaitól eltekintve alig-alig lehetett felfedezni a júdaizmus nyomait a szabadkomuvességben. A párizsi jakobinus club azonban már központja volt ezeknek a titkos társaságoknak és zsidó törekvéseknek, amelyek a "haladás" ürügyén az emancipációt akarták kiharcolni. A szabadkomuves titkos társulás megalapítására Magyarországon Martinovics Ignác kapott megbízást Párizsból. Ok még csak a francia forradalom szabadságeszméit akarták megvalósítani, de természetesen nem tudták, hogy a francia forradalom mögé akkor már teljes erovel benyomult láthatatlan világuralmi akarat szolgálatában állanak. Az osztrák császári kormány a szabadkomuvesség titokzatosságát összeesküvésnek tekintette, és az elso magyar szabadkomuveseket, Martinovics Ignácot, Hajnóczit, Laczkovicsot, Sigrait és a többieket 1796 május 20-án lefejeztette.
A frankfurti nagypáholy védelme alatt 1848-ban "A dicso fény hajnalához" címzett páholyt sikerült ugyan megalakítani Pesten, azonban a szabadságharc bukása következtében újra feloszlott. 1861 nyarán alakult meg a Szent István nevu páholy, de ez is csak rövid ideig élt. A kiegyezést követo esztendoben, 1868 február 28-án hagyta jóvá báró Wenckheim Béla, akkori belügyminiszter a szabadkomuves alapalkotmányt, amelynek 2. paragrafusa kimondotta: "A szabadkomuvesség kizár körébol mindennemu politikai és vallási kérdést, és minden tagnak kötelességévé teszi a hazai törvények tiszteletben tartását."
Titokzatos, hódításra készülo segédcsapat mert akkor már ez volt! nyert így törvényes elismertetést a Kárpát medencén belül. A magyarországi szabadkomuvesség nem az angliai és skóciai sokkal nemzetibb páholyokhoz, hanem a párizsi Grand Orienshez csatlakozott, amelynek feje legnagyobb valószínuség szerint ugyanaz a Montefiore Mózes volt, aki a Magyarország elfoglalására irányuló, többször idézett parancsot kiadta oroszországi és galíciai hittestvéreinek. Az akkori magyar belügyminiszternek nem tunt fel, hogy a titkos szervezet, vagy mint mondották "zárt társaság" léte egymagában ellentmond akár az alkotmányos, demokratikus, akár a totalitárius államok rendszerének is. Miután a szabadkomuvesség egész hálózata a francia forradalom után hovatovább a zsidóság irányítása alá került, egyre nyilvánvalóbbá vált annak jelenlegi irányzata is. A szabadkomuvesség látszólag igenli ugyan a demokráciát, azonban láthatatlanul bár a többség ellenére akar kormányozni. A szabadkomuvesség 33 tagsági fokozatot ismer, de csak a legfelsobb, 33-ik fokon álló egykét beavatott ismeri a valódi célt. A többi 32 fokozat tagjai legfeljebb itt-ott sejtenek valamit a lényegrol. Kifelé a tevékenységüket jótékonysággal leplezik, de ez is csak az igazi célok lefedésére és a külvilág megtévesztésére szolgál.
"... a magyarországi zsidó szabadkomuvesség számos jótékony intézményt létesített, s ezért a profán világ bennük csak a karitász és humanitás önzetlen apostolait látta, de halovány fogalma sem volt arról az. aknamunkáról és annak következményeirol, amit ok emberi koponyákkal, csontokkal díszített és a falakat fedo fekete leples, oltár helyett koporsóval, emberi csontvázakkal borzalmassá tett, ateista ajkakkal szentélynek nevezett (bizonyos mértékben joggal nevezték szentélynek, mert hiszen a szabadkomuves páholyok szentélye élethu mása Salamon király templomának) átkozott, pokoli munkájuk boszorkánykonyháin Magyarország végpusztulására kifoztek." [130] Magyar és külföldi források ismeretében az is vitán felül áll, hogy a szabadkomuvesség elsosorban zsidó szervezet. A szentélyekben jelképszeruen mindenütt ott áll Salamon király trónszéke. Teljesen zsidó a szimbolisztikája, foként azonban a szelleme, amely a farizeusok és írástudók álhumanizmusának hangoztatásával a nemzetek fölötti uralmi akaratot csempészi be a társadalomba. Hogy a 33-ik fokon állók ezt megtehessék, ahhoz segédcsapatokra van szükség.
Ezeket a segédcsapatokat korántsem az alsóbb társadalmi rétegekbol toborozták. A magyarországi szabadkomuves páholyoknak nem volt egyetlen paraszt vagy munkás tagjuk sem. A polgári intelligencia, a magasabb hivatalnoki réteg, a kereskedo osztály, vagy középiskolai tanári, tehát a keresztény középosztály tagjai közül gondosan kiszurték azokat, akiket alkalmasnak láttak szolgálatukra. A tagtoborzás rendszere egymagában is sajátos volt. A kiválasztottak elott megcsillogtatták az egyéni érdeket, a karrierlehetoségeket, és másfelol megmutatták, hogy akik nem hajlandók szolgálatukba szegodni, azoknak sem élet, sem elomeneteli lehetoségük nem lehet.
Lassan-lassan a szabadkomuvesség elérte, hogy városi, közigazgatási egyszóval az autonómiákban választás útján betöltött állásokra nem választottak mást, mint olyan keresztény tisztviseloket, akik jórészt szabadkomuvesek voltak. A vármegyéket egyelore megkímélte az ido az elszabadkomuvesedéstol, azonban a legnagyobb vidéki városok többségében már a polgármesterek, a jobban fizetett hivatalnokok mind a páholyokból kerültek ki. Ezeknek természetesen vissza kellett szolgálniuk azokat az elonyöket, amelyeket a törvényhatósági bizottságoktól, közéleti potentátoktól kaptak, s miután ezek a századforduló után nagyobb részt már zsidók voltak, a keresztény tisztviselok segítették oket a városi, állami szállítások megfeleld irányításával, az adóleírásoknál, a versenytárgyalásoknál. Ok kapták a legjövedelmezobb munkákat.
Budapest meghódítása szabadkomuves polgármesterek (Bárczy, Szendy) vezetése alatt folyt le. Debrecennek 1848-ban még csak egyetlen zsidó polgára volt. A századfordulón az osi városháza a szabadkomuvességen keresztül teljesen zsidó irányítás vagy befolyás alatt állott. A páholyok legbelso szentélyében üloknek vas szolidaritása és vasakarata a keresztény segédcsapat útján napról napra segített erosíteni az országhódító hatalmat. A szabadkomuveseknek nem volt szabad elárulni páholyhoz tartozandóságukat. Egymás között azonban titkos jelekkel, köszöntési formákkal tudatták a páholyhoz tartozandóságukat. Vesztegeto pénzre nem is volt szükség. A hivatalnok, ügyvéd, polgármester, újságíró ha a páholyból nem is ismerték egymást azonnal tudták, hogy most meg kell tenniük mindent a szabadkomuves testvérért. Meg kell tenni, még akkor is, ha az törvénytelen, vagy legalább is a törvények kijátszásával jár. A szabadkomuvesség lényegére legjellemzobb, amit Palatinus József átfogó munkája állapított meg: "A magyar szabadkomuvesség 90 százaléka annak ellenére, hogy a leghangzatosabb és legtöbbször magyar történelmi neveket vették fel, zsidó vagy zsidó származású volt." Az igazságra még jobban rátalált Ágoston (Augstein) Péter, késobb Kun Béla külügyi népbiztosa, aki 1907-ben már ezeket írta: "A magyar szabadkomuvesség és zsidóság összeforrt, mert amikor Magyarországon a kor szabadelvuségét követelte, akkor a zsidóság állt melléje a legnagyobb tömegben." [131]
Ha valaki figyelmesen lapozza a magyar szabadkomuvesség névsorát, megállapíthatja, hogy abban jóhiszemu vagy megtévesztett, esetleg leterrorizált keresztényeken kívül, foként az országhódító liberális kapitalizmus milliomosai, új nemesei, a bárósított vidéki földbirtokosok, a nevesebb budapesti és vidéki ügyvédek, szóval az országhódítás polgári formájának képviseloi szerepelnek. Azonban és itt jelentkezett a szabadkomuvesség igazi arca már a századforduló elején elkezdték elokészíteni az országfoglalás "szocialista" formáját. A század elején a liberális politikai vonalba már belefúródtak polgári radikalizmus címén a kommunizmus útcsinálói és mostani társutasai, s ezek szinte kizárólag a szabadkomuvesek sorai közül kerültek ki. A parlamentben a szabadkomuves Vázsonyi-Weiszfeld Vilmos, a rendkívül tehetséges ügyvéd, a polgári liberalizmusnak prototípusa ostorozta a "klerikális", "feudális", "úrhatnám" nemzeti oldalt, a tokések halálos szorításában vergodo leszegényedett magyar birtokos osztályt, a kínlódó középosztályt.
Mennydörgött
a papi birtok ellen, amely szerencsétlen intézmény volt, de
maradék jövedelmeibol mégis segítette a nemzeti kultúrát. Ebben
az állásfoglalásban a szabadkomuvesség részérol korántsem a
magyar parasztság sorsa iránti aggodalom, hanem szinte kizárólag
az országhódító akarat nyilatkozott meg. A zsidó institúció
most már nemcsak politikai, hanem egyházi vonalon sem volt
összeegyeztetheto a magyarral, még ha szabadkomuves borkötényben
jelentkezett is, mert a végcél az országfoglalás volt, s ez csak
a nemzeti és keresztény vallási intézmények lerombolásával
vált lehetségessé. A Vázsonyi féle "liberalizmus" is
ennek az uralmi tendenciának burkolt megnyilatkozása volt. Mögötte
még látszólag burzsoá liberális elemek állottak: gazdasági
kalózok, az adótörvény kijátszására szervezett bankárok,
gyárosok és minden másfajta fezorök, akik számára Magyarország
már az új Izrael, az európai nagy aranybánya volt, a magyar nép
pedig kiszolgáltatott, leigázott áldozatuk.
Ebben a "demokrata" rendszeru országfoglalásba betört a szabadkomuves ifjúsági szervezet, a Galilei kör, amely a nemzetrágalmazás és nemzetbomlasztás legtipikusabb intellektuális fegyvereivel már a teljesen baloldali országhódítást készítette elo. A pesti egyetemek türelmetlen, fölényese, mindent mindenkinél jobban tudó csontkeretes intellektueljei, a háború kellos közepén a felmentettség kellemes állapotában a pacifizmus jelszavait, a haladó schöngeist szellemet, az antimilitarizmust dobták be a közvéleménybe. Azonban ezeknek nívósabb rétege mögött is ott állott már a lumpenintellektuel, a Pogány-Schwartz József féle félbolsevista söpredék.
Midon az 1918-as összeomlás megtörtént és az ország darabokra hullott, a forradalom kitörését követo második napon a magyarországi szimbolikus Nagypáholy körlevelet küldött az összes magyarországi páholynak: "Az a kormány, amely ma az ország élén áll írták mindazoknak az eszméknek megvalósítására törekszik, amelyeket mi éveken át hirdettünk, amelyekért harcoltunk. Testvéreink nagy számban foglalnak helyet a kormányban, s ez biztosíték reánk nézve, hogy a független és szabad Magyarország a demokrácia és a radikális fejlodés útján fog haladni."
Ebben a "demokrata" rendszeru országfoglalásba betört a szabadkomuves ifjúsági szervezet, a Galilei kör, amely a nemzetrágalmazás és nemzetbomlasztás legtipikusabb intellektuális fegyvereivel már a teljesen baloldali országhódítást készítette elo. A pesti egyetemek türelmetlen, fölényese, mindent mindenkinél jobban tudó csontkeretes intellektueljei, a háború kellos közepén a felmentettség kellemes állapotában a pacifizmus jelszavait, a haladó schöngeist szellemet, az antimilitarizmust dobták be a közvéleménybe. Azonban ezeknek nívósabb rétege mögött is ott állott már a lumpenintellektuel, a Pogány-Schwartz József féle félbolsevista söpredék.
Midon az 1918-as összeomlás megtörtént és az ország darabokra hullott, a forradalom kitörését követo második napon a magyarországi szimbolikus Nagypáholy körlevelet küldött az összes magyarországi páholynak: "Az a kormány, amely ma az ország élén áll írták mindazoknak az eszméknek megvalósítására törekszik, amelyeket mi éveken át hirdettünk, amelyekért harcoltunk. Testvéreink nagy számban foglalnak helyet a kormányban, s ez biztosíték reánk nézve, hogy a független és szabad Magyarország a demokrácia és a radikális fejlodés útján fog haladni."
Elvégre Vészi
(Weisz) József író, páholynagymester már 1904-ben a
szabadkomuvesség budapesti vándorgyulésén a forradalmi
cselekvések terére irányította a szabadkomuvesség munkásságát.
Felszólította a szabadkomuveseket, hogy lássanak hozzá "a
jövendo forradalma békés elokészítésének szent és dicso
munkájához... a szeretet fegyverével, ha lehet, de egy eros
gyulölség (!) fegyverével is, ha kell".
Tulajdonképpen
abban a pillanatban hull le az álarc a szabadkomuvességrol,
amelyben Vészi József, a Világ foszerkesztoje és a polgári zsidó
intellektualizmus képviseloje a Szent Istváni keresztény
birodalomba és annak társadalmába beveti "az eros gyulölség"
jelszavát, amit a Talmud és Sulhán Aruk hirdetnek a
kereszténységgel szemben. Ezt a jelszót majd késobb a
"progresszió" központi gondolatává teszik a Szamuely
Tiborok és a Rákosi (Roth) Mátyások, akik szintén az eros és
egészséges gyulöletet teszik a párt vezér jelszavává.
Gyulöletet, minden ellen, ami magyar.
De hát miért gyulölnek ok, a humanizmus hirdetoi? S a felelet egyszeru: ok kétezer éve tudják, hogy országokat, birodalmat, társadalmat csak a' gyulölet rombolhat szét. Az országok feletti hatalomhoz a gyulölet vezeti és vezette oket mindenkor, hogy úrrá legyenek minden népeken. S amikor kitör Kun-Kohn Béla 1919-es elso bolsevista diktatúrája, a burzsoá és kapitalista de zsidó páholyok második vonalából elotérbe lépnek a totális bolsevikiek. "Kunfi népbiztos a nemzetek eljövendo, harmonikus internacionáléjának ujjong, Roboz (Rosenzweig) Andor pedig a szabadkomuvesség ünnepévé avatja az internacionális szocialisták május 1-jei ünnepnapját, Bálint (Bleier) Lajos adta szabadkomuvesség végcéljaként a kozmopolitizmust, az ateizmust, a kommunizmust ünnepli. A Kazinczy páholy titkára a Leninek és Trockijok bátorságára buzdítja a testvéreket, a Demokratia páholy titkára elore ujjong a dicsoségnek, amikor a bolsevizmus napja másutt is olvasztani fogja a régi világrend jégkérgét. A szabadkomuvesség nagy harcának lelkes apostolai: Jászai (Jakubovics), Kunfi (Kohn,) Pogány (Schwartz) József, Bíró (Blau) Lajos, Ágoston (Augstein) Péter, és velük együtt még sokan az agilis testvérek közül, a legtajtékozóbb szájú bolsevista agitátorokká vedlenek át" írja Palatinus József.
Ok már tudták, hogy a liberális kapitalista, szabadkomuves országhódító pénzuralmat egyszer majd át kell alakítani ugyanolyan zsidó, de már terrorral, géppisztollyal kormányzott "szocialista" országfoglalássá. 1920-ban, midon kiderültek a "nem politizáló" szabadkomuvesség bunei, gróf Bethlen István kívánságára a belügyminiszter feloszlatta a szabadkomuves páholyokat. 1868-tól 1929-ig százhuszonegy páholyban és 14 szabadkomuves körben végeztek vakoló munkát. A páholyok közül 32 Budapesten, 52 a vidéki városokban, 27 a határszéli városokban és három szabadkomuves kör külföldön muködött, valamennyien a Magyarország szimbolikus Nagypáholy fennhatósága és védelme alatt. Ez ido alatt 13 249 volt a szabadkomuvesek száma. Mennyiségre nézve nem nagy szám. Azonban ha tudjuk, hogy a modern társadalmakat nem az úgynevezett demokrácia szavazólapjaival, hanem a kulcspozíciókból kormányozzák, akkor ez a szám elriasztóan naggyá no. Mert ez a 13 249 szabadkomuves egytol-egyig valamilyen fajta kulcspozíciót töltött be a társadalmi, gazdasági, politikai életben, az újságírásban, a városi politikában a vármegyei közigazgatásban. A front széles volt: Vázsonyitól, Jászi Oszkártól, idegen szellemu bankárokon és nagyiparosokon keresztül, a haladó irányzaton, a London School of Economicon és a Galilei körön át Szamuely Tiborig és Rákosi Mátyásig terjedt.
A 13 000 szabadkomuvesnek csak tíz százaléka volt magyar vagy német származású. Ezek számítottak a tipikus segédcsapatnak. Az o magyarságuk és jóhiszemuségük leleplezte a háttérben meghúzódó országhódító célt. Ez utóbbi csoportban voltak gyenge jellemu szekértolók, karrieristák és kivételesen becsületes emberek is, akiket a "haladás" babonája tett vakká. Palatinus József is megállapítja, hogy "a nemzetiségi vidékeken, ahol a magyarság irányította a páholyok munkáját, a nemzethuség szempontjából valóban intakt férfiak dolgoztak".
De hát miért gyulölnek ok, a humanizmus hirdetoi? S a felelet egyszeru: ok kétezer éve tudják, hogy országokat, birodalmat, társadalmat csak a' gyulölet rombolhat szét. Az országok feletti hatalomhoz a gyulölet vezeti és vezette oket mindenkor, hogy úrrá legyenek minden népeken. S amikor kitör Kun-Kohn Béla 1919-es elso bolsevista diktatúrája, a burzsoá és kapitalista de zsidó páholyok második vonalából elotérbe lépnek a totális bolsevikiek. "Kunfi népbiztos a nemzetek eljövendo, harmonikus internacionáléjának ujjong, Roboz (Rosenzweig) Andor pedig a szabadkomuvesség ünnepévé avatja az internacionális szocialisták május 1-jei ünnepnapját, Bálint (Bleier) Lajos adta szabadkomuvesség végcéljaként a kozmopolitizmust, az ateizmust, a kommunizmust ünnepli. A Kazinczy páholy titkára a Leninek és Trockijok bátorságára buzdítja a testvéreket, a Demokratia páholy titkára elore ujjong a dicsoségnek, amikor a bolsevizmus napja másutt is olvasztani fogja a régi világrend jégkérgét. A szabadkomuvesség nagy harcának lelkes apostolai: Jászai (Jakubovics), Kunfi (Kohn,) Pogány (Schwartz) József, Bíró (Blau) Lajos, Ágoston (Augstein) Péter, és velük együtt még sokan az agilis testvérek közül, a legtajtékozóbb szájú bolsevista agitátorokká vedlenek át" írja Palatinus József.
Ok már tudták, hogy a liberális kapitalista, szabadkomuves országhódító pénzuralmat egyszer majd át kell alakítani ugyanolyan zsidó, de már terrorral, géppisztollyal kormányzott "szocialista" országfoglalássá. 1920-ban, midon kiderültek a "nem politizáló" szabadkomuvesség bunei, gróf Bethlen István kívánságára a belügyminiszter feloszlatta a szabadkomuves páholyokat. 1868-tól 1929-ig százhuszonegy páholyban és 14 szabadkomuves körben végeztek vakoló munkát. A páholyok közül 32 Budapesten, 52 a vidéki városokban, 27 a határszéli városokban és három szabadkomuves kör külföldön muködött, valamennyien a Magyarország szimbolikus Nagypáholy fennhatósága és védelme alatt. Ez ido alatt 13 249 volt a szabadkomuvesek száma. Mennyiségre nézve nem nagy szám. Azonban ha tudjuk, hogy a modern társadalmakat nem az úgynevezett demokrácia szavazólapjaival, hanem a kulcspozíciókból kormányozzák, akkor ez a szám elriasztóan naggyá no. Mert ez a 13 249 szabadkomuves egytol-egyig valamilyen fajta kulcspozíciót töltött be a társadalmi, gazdasági, politikai életben, az újságírásban, a városi politikában a vármegyei közigazgatásban. A front széles volt: Vázsonyitól, Jászi Oszkártól, idegen szellemu bankárokon és nagyiparosokon keresztül, a haladó irányzaton, a London School of Economicon és a Galilei körön át Szamuely Tiborig és Rákosi Mátyásig terjedt.
A 13 000 szabadkomuvesnek csak tíz százaléka volt magyar vagy német származású. Ezek számítottak a tipikus segédcsapatnak. Az o magyarságuk és jóhiszemuségük leleplezte a háttérben meghúzódó országhódító célt. Ez utóbbi csoportban voltak gyenge jellemu szekértolók, karrieristák és kivételesen becsületes emberek is, akiket a "haladás" babonája tett vakká. Palatinus József is megállapítja, hogy "a nemzetiségi vidékeken, ahol a magyarság irányította a páholyok munkáját, a nemzethuség szempontjából valóban intakt férfiak dolgoztak".
O is rámutat
azonban, hogy a leghazafiasabb páholyok tagjainak is tudomással
kellett bírniuk, hogy sok-sok páholyban milyen megdöbbento
aknamunka folyik a magyarság ellen. "Hiszen minden egyes páholy
munkájáról 'táblában' kimeríto jegyzokönyvben értesítette az
összes páholyokat és páholytagokat. És ezeknek a 'tábláknak' a
tartalmát megismerve és a zsidó szabadkomuvesség
félreismerhetetlen célkituzéseit fölismerve, százan és százan
a félrevezetett magyarok közül undorral fordultak ki a páholyok
szentélyeibol."
Gyakorlatilag az országhódító titkos társaságot soha sem sikerült feloszlatni. A Párizs környéki békeszerzodésekben hatalmas része volt a világszabadkomuvességnek. S amikor a magyarországi feloszlatás megtörtént, akkor a világ minden szabadkomuvese hihetetlen nyomást gyakorolt Bethlen Istvánra, sot magára Horthy kormányzóra is, hogy hunyjanak szemet a szabadkomuvesek tevékenysége elott. Akkor már a Népszövetség is ennek a titokzatos világhatalomnak kezében volt és irányítása alatt állott. A megcsonkított Magyarország kölcsönökre szorult, s ezek ára az volt, hogy Magyarországra ha titokban, álcázva is benyomulhasson az ország és világhódító hatalom. A Horthy-korszakban tehát különféle fedonevek alatt újra megjelentek a szabadkomuvesek.
1939-ben Budapesten újra 17 szabadkomuves páholy muködött megfelelo fedonevek alatt. Tartotta a kapcsolatot Tel-Avivval, az amerikai B'nai B'rithel, épp úgy, mint a világ legfontosabb szabadkomuves államának Csehszlovákiának páholyaival. Ingyenkenyér Egyesület, Ingyentej Egyesület, Országos Gyermekvédo Frobel Egyesület, Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület, Nyomorék Gyerekek Otthona, a budapesti skót misszió iskolája, a Magyarországi Good Templar Társaság, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Izraelita Fiúárvaház, Magyar Békeegyesület (!) fedonevek alatt tovább törtek hatalomra és ország fölötti uralomra a "feloszlatott" szabadkomuves páholyok. A Cobden Szövetségen, a Rotary Clubon keresztül újra beszurodött a magyar életbe a világ-szabadkomuvesség befolyása, az országhódító akarat. Elvégre a Horthy-korszaknak jellegzetessége ismét a befolyásos, a Várig felhatoló liberális kapitalista és nagytokés volt. A titkos páholyok sorában ekkor is voltak magyarok, akiket azonban 1920 után már nem lehet jóhiszemunek nevezni. Ezek már tudatos segéderok voltak, akiknek tudomásul kellett bírniuk arról, hogy az ország új és végleges leigázására töro idegen akaratot szolgálják.
Ennek a zsidó és magyar szabadkomuves segédcsapatnak nagy szerepe volt a Versailles ellen harcoló III. Birodalom és a trianoni Magyarország viszonyának megrontásában. A szabadkomuves nagykapitalizmus Hitler uralomra jutásától kezdve szüntelen az angol "tory demokrácia" gyozelméért szurkolt. Kezük és tapogató csápjaik azonban már újra ott voltak mindenütt, ahol ismét mérgezni lehetett a közhangulatot, ahol kételyt, bizalmatlanságot lehet elhinteni a tengelyhatalmak gyozelmével szemben, foként ahol védeni lehetett az országhódítókat, akiket hatalmuk teljes elvesztésével fenyegette az európai szocialista és nemzeti ébredés. A Törzsökös Magyarok Egyesületétol a Magyar Közösségig, vagy akár a Turáni Vadászokig, sot a kommunistákig, mindenütt kimutatható ennek a hatalmáért bomlasztva és destruálva harcoló rétegnek tevékenysége.
Azonban mindez túlterjedt a csonka ország határain is. A látszólag föld alá szorított magyarországi szabadkomuvesség megtalálta a kapcsolatokat a párizsi, erdélyi, foként csehszlovákiai szabadkomuvességhez, s annak segítségével ismét a magyar nemzeti gondolat ellen igyekezett intrikálni.
A szabadkomuves cél mindig is a meglevo keresztény hatalom, egyházi tekintély és a fennálló nemzeti társadalom rendjének megváltoztatása volt világszerte. A nagy humanisták eközben nem riadtak vissza a merényletektol, gyilkosságoktól sem, Wichtel Frigyes, volt osztrák nemzeti tanácsos az 1930-as években megcáfolhatatlan adatokkal mutatta ki, hogy mind Rudolf trónörökös, mind János foherceg felderítetlennek vélt tragédiájában ott volt a szabadkomuvesek keze. Állítása szerint Rudolf trónörökös tagja volt a magyarországi szimbolikus Nagypáholynak és a szabadkomuves testvérek, akik az idegen országhódítás érdekében mindig is a dunai monarchia felbomlasztására törekedtek, reverzálist írattak alá vele, hogy I. Ferenc Józsefet államcsínnyel megfosztják trónjától, s Magyarországot önálló királysággá teszik.
Gyakorlatilag az országhódító titkos társaságot soha sem sikerült feloszlatni. A Párizs környéki békeszerzodésekben hatalmas része volt a világszabadkomuvességnek. S amikor a magyarországi feloszlatás megtörtént, akkor a világ minden szabadkomuvese hihetetlen nyomást gyakorolt Bethlen Istvánra, sot magára Horthy kormányzóra is, hogy hunyjanak szemet a szabadkomuvesek tevékenysége elott. Akkor már a Népszövetség is ennek a titokzatos világhatalomnak kezében volt és irányítása alatt állott. A megcsonkított Magyarország kölcsönökre szorult, s ezek ára az volt, hogy Magyarországra ha titokban, álcázva is benyomulhasson az ország és világhódító hatalom. A Horthy-korszakban tehát különféle fedonevek alatt újra megjelentek a szabadkomuvesek.
1939-ben Budapesten újra 17 szabadkomuves páholy muködött megfelelo fedonevek alatt. Tartotta a kapcsolatot Tel-Avivval, az amerikai B'nai B'rithel, épp úgy, mint a világ legfontosabb szabadkomuves államának Csehszlovákiának páholyaival. Ingyenkenyér Egyesület, Ingyentej Egyesület, Országos Gyermekvédo Frobel Egyesület, Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület, Nyomorék Gyerekek Otthona, a budapesti skót misszió iskolája, a Magyarországi Good Templar Társaság, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Izraelita Fiúárvaház, Magyar Békeegyesület (!) fedonevek alatt tovább törtek hatalomra és ország fölötti uralomra a "feloszlatott" szabadkomuves páholyok. A Cobden Szövetségen, a Rotary Clubon keresztül újra beszurodött a magyar életbe a világ-szabadkomuvesség befolyása, az országhódító akarat. Elvégre a Horthy-korszaknak jellegzetessége ismét a befolyásos, a Várig felhatoló liberális kapitalista és nagytokés volt. A titkos páholyok sorában ekkor is voltak magyarok, akiket azonban 1920 után már nem lehet jóhiszemunek nevezni. Ezek már tudatos segéderok voltak, akiknek tudomásul kellett bírniuk arról, hogy az ország új és végleges leigázására töro idegen akaratot szolgálják.
Ennek a zsidó és magyar szabadkomuves segédcsapatnak nagy szerepe volt a Versailles ellen harcoló III. Birodalom és a trianoni Magyarország viszonyának megrontásában. A szabadkomuves nagykapitalizmus Hitler uralomra jutásától kezdve szüntelen az angol "tory demokrácia" gyozelméért szurkolt. Kezük és tapogató csápjaik azonban már újra ott voltak mindenütt, ahol ismét mérgezni lehetett a közhangulatot, ahol kételyt, bizalmatlanságot lehet elhinteni a tengelyhatalmak gyozelmével szemben, foként ahol védeni lehetett az országhódítókat, akiket hatalmuk teljes elvesztésével fenyegette az európai szocialista és nemzeti ébredés. A Törzsökös Magyarok Egyesületétol a Magyar Közösségig, vagy akár a Turáni Vadászokig, sot a kommunistákig, mindenütt kimutatható ennek a hatalmáért bomlasztva és destruálva harcoló rétegnek tevékenysége.
Azonban mindez túlterjedt a csonka ország határain is. A látszólag föld alá szorított magyarországi szabadkomuvesség megtalálta a kapcsolatokat a párizsi, erdélyi, foként csehszlovákiai szabadkomuvességhez, s annak segítségével ismét a magyar nemzeti gondolat ellen igyekezett intrikálni.
A szabadkomuves cél mindig is a meglevo keresztény hatalom, egyházi tekintély és a fennálló nemzeti társadalom rendjének megváltoztatása volt világszerte. A nagy humanisták eközben nem riadtak vissza a merényletektol, gyilkosságoktól sem, Wichtel Frigyes, volt osztrák nemzeti tanácsos az 1930-as években megcáfolhatatlan adatokkal mutatta ki, hogy mind Rudolf trónörökös, mind János foherceg felderítetlennek vélt tragédiájában ott volt a szabadkomuvesek keze. Állítása szerint Rudolf trónörökös tagja volt a magyarországi szimbolikus Nagypáholynak és a szabadkomuves testvérek, akik az idegen országhódítás érdekében mindig is a dunai monarchia felbomlasztására törekedtek, reverzálist írattak alá vele, hogy I. Ferenc Józsefet államcsínnyel megfosztják trónjától, s Magyarországot önálló királysággá teszik.
Szent István
koronája Rudolf trónörökösnek volt szánva, míg az osztrák
császári korona a szintén szabadkomuves toscanai János foherceg
kezére került volna. Világos volt, hogy a montefiorei parancsot
sokkal könnyebben lehetett volna teljesíteni két szabadkomuves
király uralma alatt, mint egyetlen katolikus dunai monarchiában. A
két fohercegnek azonban nem volt bátorsága a reverzálisban tett
ígéreteket végrehajtani. A szabadkomuves bosszú így vezetett a
mayerlingi tragédiához, amelynek Vecsera Mária csak jelentéktelen
szereploje volt. S így uzte a szabadkomuves bosszú János
foherceget, mint Orth Jánost, az ismeretlen tengerekre, ahol a
szabadkomuves bosszútól félve, hajóját a nyílt tengeren
felrobbantotta.
Akár igaznak fogadjuk el Wichtel állításait, akár nem, annyit kétségtelennek kell elismernünk, hogy a szabadkomuvesség épp a montefiorei parancs értelmében, mint kiváló segédcsapat szorgosan buzgólkodott a dunai monarchia és a magyar keresztény királyság lerombolásán. Midon a fenti módszerekkel ez nem sikerült, akkor következett a második számú terv, a dunai monarchia teljes feldarabolása apró nemzeti államokra, amelyek könnyebben uralhatók külön-külön, mint együttvéve. Trianonban ez következett be, s a szabadkomuvesség részérol ennek a fenntartásáért folyt a harc 1920 és 45 között. A Free Europe alakjában ezért a célért folyik most is a szabadkomuves küzdelem Nyugaton és elsosorban Amerikában.
Azoknak a keresztény és zsidó szabadkomuves segédcsapatoknak, amelyek "a sztálini tíz csapás" után ott maradtak a vasfüggöny mögött, csupán egy tényrol nem volt tudomásuk. Arról tudniillik, hogy sorsuk elhatároztatott már Sion Bölcseinek Jegyzokönyveiben, amely tudvalevoleg a 33-ik fokon álló és a teljes totális zsidó uralmat követelo legmagasabb bölcsektol származik. Ebben megíratott, hogy amíg csak a hatalomtörésnél tartanak, addig felhasználják a szabadkomuvességet, amelyen keresztül a társadalom minden rétegét kikémlelhetik, befolyásolhatják. Amint azonban a tökéletes hatalomátvétel megtörtént, elejtik és likvidálják ezt a szabadkomuves segédcsapatot is. 1945 után ez mindenütt megtörtént a vasfüggöny mögött, ahol még szabadkomuves páholyok voltak. Épp úgy likvidálták az észt, a lett, a lengyel és a cseh szabadkomuvességet, mint a magyart. Hiába tettek meg mindent az uralom meghódításáért.
A bolsevizmus csodálatos szövevényében turhetetlen volt egy "zárt társaság", méghozzá olyan, amelynek kapcsolatai voltak a nyugati testvérek felé. A magyarországi szabadkomuvességnek egyik nyílt, ifjúsági lapja volt 1917-tol 1919-ig az Úttörok. Így hívták késobb a kommunista ifjúság hivatalos lapját is, ami nem tekintheto csodálatos véletlenségnek. Azonban a szabadkomuves úttöroket legalább is látszólag felszámolták azok, akik számára megtörték az utat. 1945 után kiderült, hogy a bolsevistáknak már nem volt szükségük a polgári demokrata, a polgári radikális pártokra, amelyek szabadkomuves vezetés és irányítás alatt állottak. Csupán felhasználták még oket egy kis végso "úttörésre", vagy inkább a piszkos munka elvégzésére.
A régi, idosebb évjáratú szabadkomuvesek közül már 1919-ben is sokan szereztek megszívlelendo tapasztalatokat. Ezeket még inkább gyarapíthatták 1946-47-ben a választások után, midon közülük számosat még a választójogtól is elzártak. Vészi Mátyást hiába próbálták elocsalni a passzivitásból, ama kivételesek közé tartozott, aki ellenállt minden ilyen kísértésnek.
A magyarországi szabadkomuvesek bolsevizmus alatti magatartását legjobban jellemezte az a fedonév, amelyet a megmaradt kevesek választottak: "a bölcs öregek tanácsa". 1951-ig magánlakásokban, kis csoportokban szerda esténként összegyultek vakolni, de megszuntek tettekkel tényezok lenni. Akadtak, akiket kitelepítettek, deportáltak. A bölcs öregek tanácsán kívül azonban megmaradt a mozgalmi rés, a harcos zsidó szabadkomuvesség: a rosszemléku polgári radikális párt és annak sajtója, a Világ és a Képes Figyelo. Kétségtelen, hogy legalább egy évvel hamarább számolták volna fel oket, ha nem úgy táncolnak, ahogy a kommunisták fütyültek. Ezek a széplelku humanisták, a szabadság bajnokai, a polgári demokrata szabadkomuvesek vér és bosszúszomjukkal, zsidó faji öntudatukkal elol jártak a keresztény magyar intelligencia és középosztály, olykor saját burzsoá testvéreik elpusztításában. A Világ vezércikkírói, a Bálint fivérek, Hámori László és mások most a kommunisták szolgálatában valósították meg azt a programot, amit Bródi Erno már a hetvenes években hirdetett: a keresztény magyar középosztály és vezeto réteg teljes felszámolását, sot fizikai likvidációját. Ferencz Tibornak, a népügyészség elnökének ok szállították a honvéd tisztikar, a magyar hivatalnoki réteg és a papi személyek ellen szóló kitalált, hazug adatokat, sokszor az indokolásokat is az ürügyítéletekhez. Így történhetett meg az, hogy egyes fontos személyeknek már a második világháború alatt felépített biztonsági hálózata csodöt mondott. Ha nem is tudtak semmit rajuk bizonyítani szabadkomuves segédlettel a bolsevisták likvidálhatták oket. Méghozzá látszólagosan legális keretek között. 1950 nyaráig számos ilyen ügyet fejeztek be halálos ítélettel.
Kétféle elem szolgálta ki 1949-ig felesleges túlbuzgósággal a kommunistákat a szabadkomuves és polgári demokrata irányzatból: a Supka Géza köré csoportosult volt galileisták és az egykori 1919-es polgári radikális párt elemei. A második csoport volt: a szovjetizálás következtében vagyonát vesztett nagyobbrészt zsidó burzsoá réteg, a vállalatok tulajdonosai, nagykereskedok, pénzemberek, akik hittek abban, hogy a demokratikus polgári irányzat még együttmuködhet a kommunistákkal.
Az országhódítók szabadkomuves zsoldos csapata múltjához méltóan nyomorúságosan és gyáván pusztult el. Volt, aki utolsó pillanatban felismerte az orosz pánszláv személyt, de az ilyen magyar volt. A többség azonban az új országhódítókat szolgálta: humanista múltjához híven vérszomjas dühvel pusztítva tovább a magyar középosztályt és a nemzetet. Abban hitt, hogy ezek az új hódítók, akik szintén az o fajukból kerültek ki, méltányolni fogják korábbi "érdemeiket".
Akasztófára nem húzták oket. Hos és mártír nem akadt közöttük, csupán félreállították oket. És ez igen kicsinyke büntetés volt ahhoz képest, amit hatalmuk delelojén a magyar néppel szemben elkövettek.
Akár igaznak fogadjuk el Wichtel állításait, akár nem, annyit kétségtelennek kell elismernünk, hogy a szabadkomuvesség épp a montefiorei parancs értelmében, mint kiváló segédcsapat szorgosan buzgólkodott a dunai monarchia és a magyar keresztény királyság lerombolásán. Midon a fenti módszerekkel ez nem sikerült, akkor következett a második számú terv, a dunai monarchia teljes feldarabolása apró nemzeti államokra, amelyek könnyebben uralhatók külön-külön, mint együttvéve. Trianonban ez következett be, s a szabadkomuvesség részérol ennek a fenntartásáért folyt a harc 1920 és 45 között. A Free Europe alakjában ezért a célért folyik most is a szabadkomuves küzdelem Nyugaton és elsosorban Amerikában.
Azoknak a keresztény és zsidó szabadkomuves segédcsapatoknak, amelyek "a sztálini tíz csapás" után ott maradtak a vasfüggöny mögött, csupán egy tényrol nem volt tudomásuk. Arról tudniillik, hogy sorsuk elhatároztatott már Sion Bölcseinek Jegyzokönyveiben, amely tudvalevoleg a 33-ik fokon álló és a teljes totális zsidó uralmat követelo legmagasabb bölcsektol származik. Ebben megíratott, hogy amíg csak a hatalomtörésnél tartanak, addig felhasználják a szabadkomuvességet, amelyen keresztül a társadalom minden rétegét kikémlelhetik, befolyásolhatják. Amint azonban a tökéletes hatalomátvétel megtörtént, elejtik és likvidálják ezt a szabadkomuves segédcsapatot is. 1945 után ez mindenütt megtörtént a vasfüggöny mögött, ahol még szabadkomuves páholyok voltak. Épp úgy likvidálták az észt, a lett, a lengyel és a cseh szabadkomuvességet, mint a magyart. Hiába tettek meg mindent az uralom meghódításáért.
A bolsevizmus csodálatos szövevényében turhetetlen volt egy "zárt társaság", méghozzá olyan, amelynek kapcsolatai voltak a nyugati testvérek felé. A magyarországi szabadkomuvességnek egyik nyílt, ifjúsági lapja volt 1917-tol 1919-ig az Úttörok. Így hívták késobb a kommunista ifjúság hivatalos lapját is, ami nem tekintheto csodálatos véletlenségnek. Azonban a szabadkomuves úttöroket legalább is látszólag felszámolták azok, akik számára megtörték az utat. 1945 után kiderült, hogy a bolsevistáknak már nem volt szükségük a polgári demokrata, a polgári radikális pártokra, amelyek szabadkomuves vezetés és irányítás alatt állottak. Csupán felhasználták még oket egy kis végso "úttörésre", vagy inkább a piszkos munka elvégzésére.
A régi, idosebb évjáratú szabadkomuvesek közül már 1919-ben is sokan szereztek megszívlelendo tapasztalatokat. Ezeket még inkább gyarapíthatták 1946-47-ben a választások után, midon közülük számosat még a választójogtól is elzártak. Vészi Mátyást hiába próbálták elocsalni a passzivitásból, ama kivételesek közé tartozott, aki ellenállt minden ilyen kísértésnek.
A magyarországi szabadkomuvesek bolsevizmus alatti magatartását legjobban jellemezte az a fedonév, amelyet a megmaradt kevesek választottak: "a bölcs öregek tanácsa". 1951-ig magánlakásokban, kis csoportokban szerda esténként összegyultek vakolni, de megszuntek tettekkel tényezok lenni. Akadtak, akiket kitelepítettek, deportáltak. A bölcs öregek tanácsán kívül azonban megmaradt a mozgalmi rés, a harcos zsidó szabadkomuvesség: a rosszemléku polgári radikális párt és annak sajtója, a Világ és a Képes Figyelo. Kétségtelen, hogy legalább egy évvel hamarább számolták volna fel oket, ha nem úgy táncolnak, ahogy a kommunisták fütyültek. Ezek a széplelku humanisták, a szabadság bajnokai, a polgári demokrata szabadkomuvesek vér és bosszúszomjukkal, zsidó faji öntudatukkal elol jártak a keresztény magyar intelligencia és középosztály, olykor saját burzsoá testvéreik elpusztításában. A Világ vezércikkírói, a Bálint fivérek, Hámori László és mások most a kommunisták szolgálatában valósították meg azt a programot, amit Bródi Erno már a hetvenes években hirdetett: a keresztény magyar középosztály és vezeto réteg teljes felszámolását, sot fizikai likvidációját. Ferencz Tibornak, a népügyészség elnökének ok szállították a honvéd tisztikar, a magyar hivatalnoki réteg és a papi személyek ellen szóló kitalált, hazug adatokat, sokszor az indokolásokat is az ürügyítéletekhez. Így történhetett meg az, hogy egyes fontos személyeknek már a második világháború alatt felépített biztonsági hálózata csodöt mondott. Ha nem is tudtak semmit rajuk bizonyítani szabadkomuves segédlettel a bolsevisták likvidálhatták oket. Méghozzá látszólagosan legális keretek között. 1950 nyaráig számos ilyen ügyet fejeztek be halálos ítélettel.
Kétféle elem szolgálta ki 1949-ig felesleges túlbuzgósággal a kommunistákat a szabadkomuves és polgári demokrata irányzatból: a Supka Géza köré csoportosult volt galileisták és az egykori 1919-es polgári radikális párt elemei. A második csoport volt: a szovjetizálás következtében vagyonát vesztett nagyobbrészt zsidó burzsoá réteg, a vállalatok tulajdonosai, nagykereskedok, pénzemberek, akik hittek abban, hogy a demokratikus polgári irányzat még együttmuködhet a kommunistákkal.
Az országhódítók szabadkomuves zsoldos csapata múltjához méltóan nyomorúságosan és gyáván pusztult el. Volt, aki utolsó pillanatban felismerte az orosz pánszláv személyt, de az ilyen magyar volt. A többség azonban az új országhódítókat szolgálta: humanista múltjához híven vérszomjas dühvel pusztítva tovább a magyar középosztályt és a nemzetet. Abban hitt, hogy ezek az új hódítók, akik szintén az o fajukból kerültek ki, méltányolni fogják korábbi "érdemeiket".
Akasztófára nem húzták oket. Hos és mártír nem akadt közöttük, csupán félreállították oket. És ez igen kicsinyke büntetés volt ahhoz képest, amit hatalmuk delelojén a magyar néppel szemben elkövettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése