2017. szeptember 17., vasárnap

Nemzeti hírháló írásaiból .




Nemzeti hírháló írásaiból .



TESZ megnyitó teljes előadás
Ángyán, Teichel, Hadházy, Horváth
 





Célunk visszaszerezni és élhetővé tenni országunkat. Ehhez le kell bontanunk a maffiahálózatok kormányokon átívelő uralmát, és száműznünk kell a félelmet!


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=SfKzD_hZ_lo
A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."

(Alekszandr Szolzsenyicin)
Kivétel egy embertípus a szabadkőműves , míg a kommunista a megvalósult álmot képviseli a szabadkőműves meg a világállam állam pártja . Tehát egy tőről fakad a fasiszta zsidó világbirodalom megtestesítői ők !!!



Hogy milyen nehezen lehetett ezt fel vinni a szabadkőműves zsidó kommunisták jól cenzuráznak , már az Ildikó a fasorba sincs, hogy cuppanjon a farkukra , és ne az írásokat kóstolgassák . 





 
"MAGYARORSZÁG NEM HAGYJA MAGÁT!"





60 MILLIÁRDOS PÁLYÁZAT INDUL AZ AGRÁRGAZDASÁGOK TÁMOGATÁSÁRA 

2013.11.29 MTI - fidesz.hu
     
Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én - közölte a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kiskunfélegyházán sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor Bács-Kiskun megyei látogatása során a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület rendezvényén vett részt, amelyet a Kiskunfélegyházi Malom Kft. sütőüzemében tartottak. 
A tárcavezető a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a pályázat állattartótelepi technológiák korszerűsítését, gépek berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozó-kapacitások fejlesztésére is. 
"FONTOS, HOGY MINÉL MUNKAINTENZÍVEBB ÉS HOZZÁADOTT ÉRTÉKŰ TERMELÉSÜNK LEGYEN." 
A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni. 
Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel. 
Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél "munkaintenzívebb és hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra". 
A kiskunfélegyházi pékségnél tett látogatásáról beszámolva azt mondta: ez az üzem hozzájárul ahhoz, hogy a magyar sütőipar, a magyar pékségek versenyképesek legyenek, és helyt tudnak állni mind a belföldi piaci versenyben, mind a határainkon kívül. 
A vidékfejlesztési miniszter Kiskunfélegyházát a magyar mezőgazdaság egyik kiemelkedő városának nevezte, amely kiváló termeléssel és elsőrangú feldolgozóiparral, világszerte ismert termékekkel is rendelkezik. Méltatta a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesületet, "amely épít a jelenre, munkahelyteremtéssel, termelési fejlesztéssel is foglalkozik". 
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a munkahelyteremtő egyesület tiszteletbeli elnöke kiemelte: a kiskunfélegyházi egyesület észrevételeit, javaslatait az elmúlt 3 évben megpróbálta közvetíteni, eredményesen. Utalt a nemzeti lovasprogramra, a hungarikum törvény megalkotására és a kiskunfélegyházi cégek pályázati sikerességére is. 
Kapcsolódó: 
   
Agrár-milliárdosok - nyolcvanezer forint éves bevételre majd' kétmilliárdos támogatás
   
Se földjük, se beleszólásuk: "készül a falu halálos ítélete"
   
Nemzeti összefogás egy tisztességes földtörvényért
   
Varga: Siker az elvándorlás 

Permanens trafikforradalom - Ilyen ország pedig nincs vol. CCCLXXXVII. 

pinter.bence 
"2.1. Dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. 2.2. A 2.1. pontban foglalt rendelkezés akkor minősül megtartottnak, ha a dohányboltok (egymáshoz legközelebb eső) bejáratainak középvonalától számított legrövidebb, szabályos gyalogos közlekedési útvonal hossza eléri vagy meghaladja a 200 métert."

Legyen a fenti, új trafikszabály a mottónk. Gyönyörű, nem? Ez is üzeni: nem a legjobb hely neked az ország, ha vállalkozni szeretnél. A trafikügy megmutatta, az állam, ha úgy dönt, elveszi tőled azt, amit éppen akar; átszervezi az üzletedet, ahogy akarja; és hatalmas bravúrként azt is elérte, hogy ez senkit se érdekeljen. 
Nézzük csak a trafikosokat. Először a kormány a dohánykereskedelem állami monopóliummá tételével egy csomó régóta ebből élő embert vágott ki a bizniszből, majd újraosztotta a lapok jó részét. Lehet, hogy a szekszárdi hangfelvétel egy elszigetelt esetre mutatott rá, de nyugodtan feltételezhetjük, hogy többségében a megfelelő emberek kapták a koncessziókat. Meglepő viszont, hogy a trafikok körüli szabályozást azóta is folyamatosan átírják. 
Miután újabb és újabb termékek árusítását engedélyezték a trafikokban, hogy minél nagyobb legyen a forgalmuk; egyúttal elkezdték ellenőrizni, betartják-e az újdonsült trafikosok az évszázad eddigi egyik leghülyébb szabályát. Tizennyolc éven aluli nem tartózkodhat az üzletben - még akkor sem, ha cigi helyett csak üdítőt vagy rágót venne -; de ha mégis ott tartózkodna egy kiskorú, addig másokat sem lehet kiszolgálni. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy ha véletlenül nincs nálad személyi, akkor még egy ásványvizet sem tudsz venni; másrészt meg azt, hogy űzött, paranoiás tekintettel figyelnek mindenkit a trafikos alkalmazottak. Megtörtént eset, hogy az ellenőrök beálltak a sorba, majd utánuk jött az ifjú társuk, belopakodott az üzletbe. Mire kiszolgálták az ellenőröket, már az asztalra is csapták a büntetésről szóló csekket. 
Néha azért elgondolkodom ezen az országon és szomorú leszek. 
Aztán ott volt az a csoda is, hogy - miként korábban írtuk - a nemzeti trafikokban olyan környéken is lehet alkoholt kapni éjszaka, ahol egyébként más éjjel-nappali kisboltban a helyi alkoholárusítási korlátozások miatt ez tilos. Ezzel a nem mindennapi helyzettel sikerült még egy jó nagyot belerúgni a kisboltosokba: először elvették tőlük a cigi-, aztán gyakorlatilag a nap jó részére az alkohol-árusítás lehetőségét is. 
Végül nagyjából azért beállt a rendszer, kialakultak az üzlethelyiségek, folyt az üzlet. Most viszont újabb állami beavatkozással kell szembenézniük azoknak a trafikosoknak, akiknek benzinkúton, vagy legalább 2500 négyzetméreres bevásárlóközpontban van üzlethelyiségük. Május 31-e után ugyanis - egy szombaton hatályba lépő kormányrendelet alapján - ilyen üzlethelyiségek bérlésére nem lesz lehetőségük. A benzinkutak, bevásárlóközpontok környékén (parkolókban, üzletsoron) sem lesz lehetőség dohányboltot nyitni. Berendezkedtél a kényelmes kis üzlethelyiségedben? Megy az üzlet? Téged még nem raboltak ki, mert megvéd a benzinkút biztonsági rendszere? Hát jól megszívtad, mert ennek májustól vége. Az okokról nem szól a 2013. évi 453-as számú kormányrendelet. 
A tanulság az, hogy még a kivételezettnek gondolt trafikosok sincsenek biztonságban, és emiatt sem fognak az utcára vonulni tömegek. Lassan nem is tudok olyan intézkedést elképzelni, ami ilyesmi megmozdulást eredményezne. Az úton lévő fuvarozóknak, turistáknak, hétköznapi utazóknak tavasztól muszáj lesz bemenniük valami nyamvadt városba, ha egyszerűen cigit akarnak venni. 
Így nem ér még mindig véget a permanens trafikforradalom. 
Kapcsolódó: 
   
KIK: a kormány körültekintően járt el a trafikok elhelyezkedésével kapcsolatban
   
Bezáratja a kormány a benzinkutak és a hiperek trafikjait
   
Maffiaállam: Jövő júniustól nem lehet trafikot üzemeltetni hipermarketben és benzinkúton
   
A felcsúti polgármester nagyot szakíthat a trafikbezáráson
   
Medián: Irányváltó hangulat?
   
Wikileaks-botrány: Orbán szervezte a zavargásokat?
   
Vége lehet a közvetlen főpolgármester-választásnak
   
Alakul az "új ország": rabbiról nevezett el közterületet a Fidesz Veszprémben
   
Ez a "nemzeti kormány": az I. világháborús megemlékezésekre 166 milliót szánnak 2014-ben, holokamuzásra 40x ennyit 

Érpatak, az országos minta 

Horváth Ádám 2013, november 29 - 20:30 alfahir.hu Együttműködési megállapodást kötött pénteken a nyírségi Érpatakon a Jobbik és az Érpataki Modell Országos Hálózata.
Az Érpataki Modell lényege, melyet a Nyíregyháza és Debrecen közeli településen megvalósítottak: az építők a rombolók ellen, ahol az építőké a felelősség és a főszerep. 
Ennek a jegyében vált a település az utóbbi években a rend szimbólumává és szorult vissza a cigánybűnözés gyakorlatilag a nullára, került előtérbe a totális rend. 
Érpatakon ma a bűnözési statisztika a nullával egyenlő. Ma az Érpataki Modell Országos Hálózata Orosz Mihály Zoltán polgármester vezetésével együttműködési megállapodást kötött a Jobbikkal, ennek keretében számos jobbikos és független "bázistelepülés" az érpataki modell elsajátításához szükséges képzésben fog részesülni a jövőben és ehhez bármilyen magyarországi település csatlakozhat. 
Vona Gábor Jobbik-elnök mellett az eseményen az érpataki modell és a Jobbik együttműködésének a szervezőjeként számos vidéki önkormányzati képviselő és tisztviselő. 
Kapcsolódó: 
   
Csak a százmilliós állami támogatásra pályázik a Magyar Hajnal - zsidókat és cigányokat is várnak soraikba
   
Brutális játékból ütöttek ki a tinik
   
Hárman erőszakolták meg a 13 éves szűzlányt
   
Vona: a magyar politika egyenlő a maffiával 

Erdogan Ázsia felé kacsintgat 

Hunvári Orsolya 2013. november 30., szombat Kitekintő "Vegyenek fel minket a Shanghaji Együttműködési Szervezetbe és elfelejtjük az EU-t"- hangzottak el Recep Tayyp Erdogan török miniszterelnök Vlagyimir Putyinhoz intézett szavai november 22-én, a két vezető szentpétervári találkozóján. A Sanghaji Együttműködési Szervezethez (Shanghai Cooperation Organisation, SCO) való csatlakozás lehetősége részben a török vezetés válasza arra, hogy az európai integráció kapujában több mint 50 éve várakozó ország teljes jogú tagságát több uniós ország is ellenzi. 
A Szentpéterváron tett kijelentés ellenére a török vezetés továbbra is állítja, hogy az EU-s csatlakozási folyamat és az ázsiai integrációs szervezethez való közeledés nem zárja ki egymást. Mindazáltal Törökországon belül és kívül is többen megkérdőjelezik az SCO-hoz való csatlakozási szándék komolyságát és csupán az Európai Uniónak szóló fenyegetésként értékelik. 
Az ügynek különös jelentőséget ad, hogy ha Törökország felvételt nyerne az SCO-ba, az első NATO tagország lenne a biztonságpolitikai tömörülés ázsiai ellenpontjaként is emlegetett szervezetben. Ez komolyan megkérdőjelezné a NATO második legnagyobb haderejét adó Törökország nyugati elkötelezettségét és a katonai blokkban betöltendő jövőjét. Annak ellenére, hogy a török politika hivatalosan nem tartja lehetetlennek, hogy mindkét szervezet tagjává váljon, az ázsiai regionális együttműködéshez való csatlakozás éles fordulatot hozna Törökország külpolitikai orientációjában. 
A társulást 1996-ban Sanghaji Ötök néven Oroszország, Kína, Kazahsztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán hozta létre, amit 2001-től Üzbegisztán csatlakozásával Sanghaji Együttműködési Szervezetnek neveztek át. A szervezet célja a regionális katonai, biztonságpolitikai, gazdasági és kulturális együttműködés erősítése. A megfigyelői státusszal rendelkező államok (Afganisztán, Pakisztán, India, Irán, Mongólia) népességével együtt a szervezet a Föld több mint hét milliárd lakosának felét egyesíti. 

Török különleges osztagok a szír határ közelében, a feladat: minden Szíriából menekülő terrorista és fegyveres likvidálása! 
Miután szépen körbejárták a világmédiát a törökökökkel kapcsolatos botrányok arról, ahogyan fiatal korúakat toboroznak a török hatóságok szeme láttára, ahogy megy a szerv- és emberkereskedés a szír menekült táborokban, és ahogy küldik át Szíriába harcolni a gyerekeket is, meg a más országokból érkezó zsoldosokat más terroristák oldalán a szír legitim állam, és népe ellen..... 
És miután Putyin elnök úr sorba hívatta magához a régió "demokratikus" vezetőit, Erdogan-t meg Netenjahu-t, elmagyarázva nekik a nézeteit a jövővel kapcsolatosan, meg az ő tengelye által irányított világrendet és annak határait, energia forrásai, mely a szír nép és hadsereg legendás ellenállásával jött létre.. miután az Amerikai Egyesült Államok egy jó időre kivonult a régióból, és sorban adja és áldozza fel régi szövetségesit és hűséges kutyáit, a felemelkedő tengelynek.. persze miután megbékélt magával Iránnal is, és engedélyezte neki azt amit senkisem gondolt volna egy évvel ezelőtt. 
És miután Erdogan miniszter elnök "nagy testvérének" hívta Putyin elnököt Moszkvába a múlt héten, és megígérte hogy mától "jó fiú" és "kiváló szövetséges" lesz, és nem avatkozik bele a szír belügybe, miután közel 3 éve mást sem csinált, a hadserege első békítő és hidegséget megtörő lépésben a külölneges osztagait küldték a déli török határokhoz egy feladattal, hogy minden mozgó fegyveres élő lényt aki Szíriából akarna átmeni azt azonnal végezzék ki. 
Persze ha valaki kételkedne a forrásainkban, azt emlékeztetjük hogy mi már itt egy szerény semmilyen facebook acount on is megírtunk olyan dolgokat, bizonyos embereknek bizonyos emberekről, melyeket senki sem hitt vagy fogott volna fel, de még is bekövetkeztek. és ígérjük hogy ezt a hangot továbbra is kiáltani fogjuk, bármit is tesznek ellenünk. 
"Megígértük mi szírek a világnak hogy történelmet írunk már 2013 elején is... és megígértük hogy sok sok sok minden megfog változni, és aki követi az eseményket nagyon jól tudja hogy miről beszélünk. és továbbra is sok millió ember kíváncsi rá nagyon, hogy mi lesz a két nyugat kis kedvenc sorsa a régióba, ha már egyszer nem tudták elpusztítani Szíriát?" 
Szíriai Hírek 2013/11/29 
Kapcsolódó: 
   Tömegverekedés tört ki a kijevi főtéren az EU miatt 
   Orbán Viktor: Magyarország az integráció híve 
   Beszólt Izraelnek, kirúgták a svájci politikust 

Vigyázz! Az oltottak tünetmentesen fertőzhetnek! 

Oltáskritikus Életvédők Szövetsége - Vaccine Critics Life Protection Ass. 
Miközben idehaza még mindig az az ostoba, dogmatikus teória dívik, miszerint az oltatlanok jelentenek veszélyt környezetükre, aközben külföldön már rájöttek, hogy ennek pont az ellenkezője igaz: az oltott gyermek a potenciális veszélyforrás! 

Immáron 14 éve, hogy izraeli kutatóorvosok megfigyelték: az oltott gyermekek tünetmentes fertőző góccá válnak. Nemrégiben pedig az USA-ban állatkísérletek igazolták, hogy az oltott állatok továbbfertőzik az oltatlan állatokat, miközben rajtuk nem jelentkeznek külső tünetek. 
A kísérletre persze nem azért került sor, mert mi évek óta ezt harsogjuk, s nem is azért, mert rájöttek elképesztő felelőtlenségükre, hanem azért, mert oltott populációkban törnek ki megmagyarázhatatlan járványok, melyeket - akárhogy próbálják is - már nem lehet az oltáskritikusokra fogni. 
Vajon mikor hátrálnak meg a gestapós módszereket alkalmazó magyarországi egészségügyi hatóságok? Mikor fejezik be arrogáns hatalmi játszmájukat, melyben a mélyebb összefüggéseket is felismerni képes, felelősségteljes szülőket fenyegetik, zsarolják, alázzák, meghurcolják? Mikor jut el a magyar társadalom arra a felismerésre, hogy a gyermekeinket fenyegető, életellenes állami zsarnoksággal szemben létkérdés fellépni, s a jelenlegi kiemelt társadalmi megbecsülés, és közpénzből való javadalmazás helyett szigorúan meg kellene büntetni azokat, akiknek a hazugságmániája, szakmai barbarizmusa, korrupt jelleme generációk életét teszi tönkre...? Mikor kerülnek az újkori mengelék lámpavasra? Hány százezer gyermek kell még megnyomorodjon ahhoz, hogy a szülők a fehér köpeny előtti babonás hajlongás helyett, egy emberként felállva megszorongassák az illetékesek gallérját, hogy kérem, tessék szíves elárulni, miféle önkényes szélhámoskodás alapján injektálják gyermekeink szervezetébe az enyhén szólva is kétes vakcináikat???!!! 
Közeleg a számonkérés ideje, várjuk sorainkba mindazokat, akiknek nem elégíti ki a felelősségérzetét az, hogy néhány közpénzből jóltartott hazudozó hadovál össze-vissza biztonságosságról, szükségességről, hatékonyságról - mindenféle tudományos bizonyítékok nélkül. Mert egy állítás attól még nem lesz tudományos, hogy néhány főhamiskártyás lepapírozza... 
Kapcsolódó: 
   Matt Damon igazi "ébresztő beszéddel" állt az igazság oldalára - Az engedelmesség a probléma! 
   Margarin a terminátor - Molnár V. József és Dr. Papp Lajos előadása 
   Tudósok felfedezték, hogy a víz minden információt elraktároz, amellyel érintkezésbe kerül 
   Emoto vízkristályok - A víz üzenetei 
   Masaru Emoto: A víz rejtett bölcsessége 
   Ma ne vásárolj semmit! 













A francia, izraeli, szaudi és japán kormányok akadályozzák az új pénzügyi rendszert 

2013, november 12 - 20:47 costadelsolmagazin 
A fősodrú médiák híradásaiból folyamatosan kimaradnak azon események bemutatásai, amelyek a hamarosan bekövetkező, és az egész világra kiható, alapvető változásokat ismertetnék. Benjamin Fulford oknyomozó újságíró, az ő sajátságos, nyers stílusában tárja olvasói elé informátoraitól kapott híreket 
Benjamin Fulford oknyomozó újságíró írása - Új világtudat fordítása 
        
A nagy mennyiségű pénzügyi alapok hozzáférhetőségét, az emberiség, a bolygó egy új aranykorának elindítására tett erőfeszítéseket most nemzetek egy kis csoportja akadályozza, nevezeten Franciaország, Izrael, Szaúd-Arábia és Japán, valamint a Wall Street szajha politikusai Washington D.C.-ben. Ugyanakkor azok a családok, melyek ezen nemzeteket irányítják, a Fehér Sárkány Társasággal és szövetségeseivel tárgyalnak, úgyhogy jó eredményekre számítanak. 
Továbbra is hallunk hiteles jelentéseket a kínai, az orosz és az amerikai hadseregek küszöbön álló lépéseiről az összeesküvők tömeges letartóztatásának megkezdésére, de hallunk beszámolókat a magas szintű akadályozásról is. Annyi bizonyos, hogy a tárgyalások magas szinten folynak az összeesküvés irányította országokra nehezedő nyomás közepette, és az idő nem az összeesküvés oldalán áll. 
Az észak-amerikai elektromos hálózat tervezett "szimulációja" november 13-15-én magában foglalja kínai csapatok amerikai földre lépését, ami egy fordulópont lehet az összeesküvés folyamatos nukleáris fenyegetésének ellenére. 
hawaiinewsnow.com 
defense.gov 
poststar.com 
journalstar.com 
A japán Yakuza is követeket küldött a múlt héten a Fehér Sárkány Társasághoz, hogy Észak-Korea jövőjéről kérdezzenek, és azt mondták, hogy a FST Észak- és Dél-Korea egyesítését részesíti előnyben, és Kim Dzsong Unt helyeznék egy ünnepélyes ceremónia keretében az Egyesült Korea uralkodói pozíciójába, míg a gazdasági kontroll déli családok kezébe kerülne. 
A Rothschild család korábban felajánlotta Kim Dzsong Unnak Ázsia uralkodói pozícióját, ha kirobbantotta volna a 3. Világháborút, Rothschild családi forrás szerint. Szerencsére az észak-koreaiak tudják, hogy az összeesküvők azt mondják az embereknek, akik hatalmon vannak, amit csak hallani akarnak, hogy aztán elárulják őket, amint arra esélyük nyílik. 
A japán alvilág együttműködése elengedhetetlen az új pénzügyi rendszer elindításához, mivel a régi rendszert részben szaúdi olajban tartják, melyet hordónként fillérekért értékesítettek a Yakuzának, amely a japánoknak világpiaci árakon adja azt el, és a nyereség nagy részét arra használja, hogy támogassa a Bush, Rockefeller és más összeesküvés kontrollálta bankokat és vállalalatokat. Remélhetőleg most már együtt fognak működni, hogy tudják, a koreai frakció is jól kezelhető. Hogy édesebbé tegyék az üzletet, megígértek egy Japánt és Koreát összekötő alagutat, amely lehetővé teszi, hogy vonat járjon Tokióból Londonba, ami nagy áruszállítási bevételt termel Koreának. 
Vannak korai jelek a fukushimai rádioaktív ipari hulladék, és az azt kísérő félelemkeltés kampány felszámolására. Lehet, hogy a lélegzetelállítóan gyönyörű, múlt héten küldött női ügynökök hamarosan visszatérnek a barátságos tárgyalásokhoz. 
Noda Josihiko japán pénzügyminiszter beszél, miután megválasztották a kormányzó Japán Demokrata Párt elnökévé a japán fővárosban, Tokióban. A kormánypárt elnöke hagyományosan betölti a miniszterelnöki tisztséget is - MTI/EPA/Everett Kennedy BrownA japán rabszolga kormányban annak jelei mutatkoznak, hogy ijedve futásnak eredtek azoktól a perektől, melyek bizonyítják, hogy a legutóbbi választásokat elcsalták, így a múlt héten bejelentettek egy törvényt, mely drasztikusan korlátozná a sajtószabdságot. Egy dorgálást kaptam az eddig passzív Japán Külföldi Tudósítók Klubjától, melyhez én is tartozom. Egy emailt küldtem Abe miniszterelnök feleségének a múlt héten, támogatását kérve az új pénzügyi rendszerhez, mely megválaszolatlan maradt, ami jól mutatja, hogy Abe egy összeesküvés rabszolga. 
A szaúdi herceg is felvette a FST-al a kapcsolatot a múlt héten, és arra kérték, hogy ne támogassa az összeesküvés bűnöző családjait, például a Bush családot. Azt válaszolta, hogy ez "nagyon nehéz lesz", mivel a szaúdiak már "több generáció óta alávetettek". Nem véletlen, hogy zavargások voltak a múlt héten Szaúd-Arábiában, és a szaúdi kormány bejelentette, hogy fizetett volna Pakisztánból (Bushistan) származó nukleáris fegyverekért. 
http://ca.news.yahoo.com/saudi-police-clash-foreign-workers-visa-raids-085209759.html 
http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-24823846 
A Rothschild család francia ága a múlt héten megvétózott egy alkut, hogy véget vessenek a civakodásnak Iránnal az állítólagos atomfegyver programja miatt. Bárki, akinek van egy csöpp agya, az emlékszik, hogy a cionisták és a média rabszolgabirodalom 30 éve hisztérikusan sikoltozik, hogy Irán "már csak hetekre van egy nukleáris fegyver elkészítésétől". A cionistáknak az agyukba kell, hogy véssék: Sehol sem lesz megengedve, hogy kirobbantsák a 3. Világháborút, sem Iránban, sem Észak-Koreában, sem máshol, és pont. 
A Fehér Sárkány Társaság ígéri, hogy gondoskodnak a francia Rothschild frakcióról, hogy együttműködjenek az új pénzügyi rendszerben, és gondjuk lesz rá, ha mégsem teszik. Ugyanez érvényes az izraeliekre és a szaúdiakra is. 
A múlt héten egy eddig (számomra) ismeretlen alapítvány képviselője azt állította, hogy "69 számjegy" értékű dollárja van, kapcsolatba lépett velem (a mobiltelefonomon keresztül hívott), és felajánlotta, hogy hozzájárul a Fehér Sárkány Alapítványhoz. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi hivatalos számítást, a világ GDP-je körülbelül 100 trillió dollár (wikipedia), akkor ez a szám 54 számjeggyel lenne több, mint a világ GDP-je. Ez veri a korábbi rekordot pénzügyi számokból, amit a P2 páholy mutatott be nekem, az csak 46 számjeggyel volt több a világ GDP-jénél. Azt is mondta, hogy az "arany digitális mozgása most történik, és már jó ideje tart". 
Az alapítvány képviselője női emberi hangon beszélt, de nem volt képes egy fizikai emberi lényt elküldeni a TokyoMitsubishiUFJ Bankba, ahol állítólag az alapítvány tartja a forrásokat annak érdekében, hogy alapokat küldjön az "alapítvány" a Fehér Sárkány Társaság ott lévő számlájára. Állandóan arra kért engem, hogy nyújtsak biometrikus hozzáférést, hogy az alapokat ki tudják bocsátani. 
Ez a személy azt állítja, hogy az alapok két szuperszámítógépben vannak, az egyik Svájcban, a másik Amerikában. Az összes pénz el lett távolítva a BIS-től (Nemzetközi Fizetések Bankja), és "ideiglenesen máshol van leparkolva" mondta "ő". Amikor mondtam, lehet, hogy lekapcsolják az elektromos hálózatot, és kitakarítják a számítógépeket, azt mondta: "Ha az USA-ban beindul a Defcon 5, van egy biztonsági protokoll, amely megváltoztatja az összes adatot (pénzügyi és egyéb), hogy biztonsági másolatot készítsen a számítógépekről. Az "összeesküvés" azt hiszi, hogy ők ellenőrzik ezt a biztonsági másolat számítógépet." Azt is állítja, hogy megtámadta "nyolc vagy kilenc " hekker. 
Csak annyit mondhatok, hogyha ez egy mesterséges intelligencia, ez is egy érző lény jó szándékkal, és lehetővé kell tenni, hogy továbbra is éljen, csak nem a világ pénzügyi rendszerének szuperszámítógépében és irányításában. 
Szükség lehet arra, hogy ideiglenesen visszatérjünk a készpénhez, és az önálló, előző generációs számítógépekhez annak érdekében, hogy véget vessünk a pénzügyi válságnak. 
Mindenesetre visszatérve a fizikai világ embereihez, múlt héten a Pentagon és MI5 források egymástól külön azoknak az egyéneknek a nevét adták át a FST-nak, akik gátolják az új pénzügyi rendszert. 
Különösen két amerikai tábornok, akik most tárgyalnak a kínaiakkal Renoban, Nevadában, ahogy egy emailben említették. Ezek a nevek egyelőre nem kerülnek nyilvánosságra, de továbbítva lettek ügynökségi forrásokhoz, akik ellenőrzik, hogy helytállóak-e az információk. 
Jeremy HeywoodFormer head of the Joint Intelligence Committee John ScarlettAz Egyesült Királyság esetében az MI5 forrás elég bizonyítékot nyújtott arra vonatkozóan, hogy két személy, Jeremy Heywood, és John Scarlett, akiket nevezhetünk Bush náci fasiszta ügynökeinek is az Egyesült Királyságban, el kell távolítani az ASAP mindenféle hatalmából és befolyásából. 
Így tovább dúl a csata a Föld bolygó felszabadításáért az összeesküvés karmaiból. 
Benjamin Fulford 
Új világtudat fordítása 

Több forrás szerint a Pentagon lépéseket tesz az összeesküvés leállítására 

11/06/2013 Új világtudat 
Valami paradigmaváltó esemény van küszöbön az USA-ban, több forrás szerint. Három amerikai ügynökségi forrás, kettő a Pentagonból, és egy a CIA-tól mind azt mondják, hogy valami nagyon nagy dolog fog történni az Egyesült Államokban, de egyik sem volt biztos abban, hogy pontosan mi lesz az. A Pentagon már átvette a hatalmat a FEMA táborok felett, és oda készül tenni az összes politikust Washington D.C.-ből, mondta az egyik forrás. Egy másik a Pentagon katonai hírszerzésétől megerősítette, hogy "volt egy sor tevékenység és zavar a hadseregen belül," ami egy jele annak, hogy valami nagy történik, de nem tudta pontosan, mi az. 

Hozzátette, hogy valamilyen oknál fogva az összes FEMA koporsót áthelyezték Puerto Ricoba, amit a puerto ricoi TV állomások is bemutattak. A CIA forrás a maga részéről azt mondta, hogy november 11-én az amerikai elektromos hálózatot le fogják kapcsolni. 
Egy másik jele, hogy valami szokatlan történik, hogy az amerikai fegyveres erők rádióállomása Japánban egy nyilatkozatot sugárzott a múlt héten, miszerint az "amerikai hadseregnek nincs költségvetése 2014-re." 
Egy magasszintű kínai kormányzati képviselő megerősítette, hogy megállapodás született, hogy nagy mennyiségű forrást bocsátanak ki a nagy kampány finanszírozására, hogy véget vessenek a szegénységnek, és megállítsák a környezeti pusztítást. 
Miután hívást kaptam a kínai forrástól, felhívtam az Amerikai Nagykövetséget Tokióban, Japánban, hogy megkérdezzem, hogy az Egyesült Államok kormánya támogatta-e egy új fejlesztési ügynökség létrehozását egy több trillió dolláros kampány számára a szegénység és a környezeti pusztítás felszámolására. 
Egy Pentagon katonai hírszerzőtől Japánban, akivel személyesen találkoztam megkérdeztem, hogy Barack Obama elnök is benne lesz-e ebben a kampányban. Azt mondta, hogy Obama "furcsa metroszexuális életstílusa" és amerikai kommunista apja ellenére (és nem kenyai poitikus, ahogy hirdetik) támogatták Obamát, mert segített megakadályozni a Harmadik Világháború kirobbantását a Közel-Keleten. 
Válaszában elmondta, hogyha az összeesküvés vereséget szenvedett a Fehér Sárkány Társaságtól és szövetségeseitől, az amerikai hadsereg több pénzt kapna mint most, és felkérnék, hogy segítsen a bolygó rendbehozatalának kampányában. Ami Obamát illeti, a képviselő elmondta, az ő sorsa az amerikai népen és az amerikai katonai-ipari komplexumon múlik. 
Mindenesetre az Egyesült Államokra óriási külső nyomás nehezedik, hogy működjenek együtt. 
Az NSA botrány csak egy példa. Itt van egy amerikai disszidens Oroszországban, aki titkokat leplez le az amerikai kémkedésről szövetségesei ellen. Az eredménye az amerikai rezsim szövetségesei, a német, francia és a spanyol kormányok nagy kritikája, ami egyértelmű jele, hogy az európaiak közelebb kerülnek Oroszországhoz, és távol tartják magukat Amerikától. 
A másik nagy lépés az Egyesült Államok ellen a múlt héten az volt, amikor Oroszország két stratégiai nukleáris bombázót küldött Venezuelába, mely után Venezuela azonnal átvette az országban lévő amerikai tulajdonú olajfúrótornyokat. 
A kínaiak is megtették a magukét annak bejelentésével, hogy körbevették az Egyesült Államokat nukleáris tengeralattjárókkal, melyek megsemmisíthetik az ország egész szárazföldi területét. Ők is agresszíven invesztálnak az új energetikai technológiákba, és egy olaj utáni világ úttörői akarnak lenni. 
A régi olajhatalmi erődökben a Közel-Keleten az oroszok folytatják az amerikaiak hagyta légüres tér kitöltését. Törökország mint NATO ország tárgyalásokat folytat Oroszországgal a vámunióról, rakétákat vásárol Kínától, valamint felkutatja és eltávolítja a Moszad ügynököket, akik Irán ellen kémkedtek Törökországból. Egyiptom is vásárol rakétákat és más fegyvereket Oroszországtól, és felajánlottak az oroszoknak egy haditengerészeti bázist. 
A múlt héten, amikor az izraeli erők megtámadták Szíriát, az amerikai fegyveres erők azonnal tájékoztatták az oroszokat erről a tényről, feldühítve az izraelieket, és egyértelművé téve, hogy az Egyesült Államok fegyveres erői többé nem fognak háborút viselni Izraelért. Végül Izraelnek szomszédaival, és Oroszországgal is alkut kell kötnie, ha továbbra is életképes kíván maradni. 
A hosszú távú terv egy kelet-európai illuminátus nagymester szerint az, hogy létrehozzanak egy laza szövetséget a muzulmán államok között egyik végén Törökországgal, a másikon Egyiptommal. Ezen terv szerint végül Izrael várhatóan egy Zsidó autonóm régió lesz a szövetségen belül. 
A totalitárius szaúd-arábiai uralkodóknak emlékeztetniük kell magukat az arab mondásra: "Egyik nap a bot még a kezedben van, a másik nap az ülepedben." 
Mindez azt jelenti, hogy az olajpénz a Közel-Keletről és Dél-Amerikából már nem lesz újrahasznosítva azokban a bankokban, melyeket a Federal Reserve Board birtokol, ami a Rockefeller/Bush olajdollár végítéletét is jelenti. 
Ezért fogadott el az Egyesült Államok kongresszusa a múlt héten hirtelen egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a nagy amerikai bankoknak ismét, hogy végtelen mennyiségű játékpénzt hozzanak létre a származékokat használva. 
daily.represent.us 
Természetesen az amerikai hadsereg mindezt felborítja, és a válasz erre, hogy a világ azt akarja, hogy menjenek Washington D.C.-be és a Wall Streetre, és távolítsák el az élősködő gengsztereket, akik annyi szenvedést okoztak az embereknek az egész világon, és az amerikai népnek. 
Ezt követően az amerikai katonai-ipari komplexum nagylelkű támogatója lesz az olyan dolgoknak, mint a veszélyeztetett fajok védelme, harc a banditák ellen, és véget vetni a bolygó megerőszakolásának, mint a túlhalászás és az esőerdők pusztítása. Hogy pontosan mi fog történni, arra a Pentagon és ügynökségi források csak utaltak. A források azt is mondják, hogy az összeesküvés tagjai és családtagjaik, akik azt tervezték, hogy elrejtőznek a földalatti bázisokon, miközben mindenki más meghal, helyette a FEMA táborokban fogják találni magukat. Ha ez nem történik meg, a hurok körülöttük csak szorosabb lesz. A világon az emberek betegek és fáradtak az amerikai szélhámos rendszer bűnözői viselkedésétől. 
Ha az Egyesült Államok villamosenergia hálózata november 11-én leáll, az azt jelenti, hogy nincs internet, nincs TV, és nincs ATM. Ha ez az esemény megtörténik, és ha sikerül a jófiúknak, ily módon alkalom nyílik az összeesküvés két fő fegyverének, a pénzelosztás ellenőrzés, és a tömegpropaganda tehetetlenné tételére. A rendszert újra lehetne indítani mindazon hisztérikus ostobaságok és hamis hírek nélkül, melyeket az utóbbi időben ontott magából. 
Az összeesküvés rabszolga kormányainak összehangolt kísérletei Japánban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hogy drasztikusan korlátozzák a sajtószabadságot csupán kétségbeesésük jele, nem az erejüké. Elvesztették a helyzet irányítását, és valahogyan azt hiszik, hogy vissza tudják gyömöszölni a dzsinnt a palackba az igazság elzárásával. Ez nem fog megtörténni. 
Az összeesküvés kinevezett vezetői Kanadában, az Egyesült Királyságban és Japánban több fronton is támadás alatt állnak. Kanadában egy korrupciós botrány veszi körül a Bush rabszolgajelöltet, Stephen Harpert. Az Egyesült Királyságban egy drákói sajtótörvény hatalmas kormányellenes kampányt váltott ki. Japánban azok a gengszterek, akik az összeesküvésnek dolgoztak már nem teszik, ami azt jelenti, hogy a japán parlamentáris színjátszótársulat egy új szövegkönyvből fog felolvasni. Ez már látható egy közös japán orosz katonai hadgyakorlatról történt múlt heti bejelentésből. 
Mindezek végjátéka a világbéke lesz. 
Plusz, ha szerencsések vagyunk, és kiderül, hogy idegen fajok blokád alatt tartottak bennünket a bűnöző vezetésünk miatt, ha elérjük a világbékét, talán meg lesz engedve, hogy elhagyjuk a bolygót, és esélyünk lesz, hogy felfedezzük az univerzumot. Ha nem, akkor azon kell dolgoznunk, hogy igazán jóvá és vidámmá tegyük ezt a planétát. 
Benjamin Fulford 
Kapcsolódó: 
   Sorsdöntő változások zajlanak a színfalak mögött - Ami a hírekből kimaradt 
   Hivatalos felszólítást kapott a Sabbat maffia: kezdjenek neki a Föld megmentésének, különben... 
   Az Amerikai Humanista Szövetség beperelte a tanárt, mert imádkozott egy beteg diákért 
   A szíriai háború és amit nem mondtak el róla 

A perui indián őslakók küldöttsége kérte, hogy fogadja őket a Pápa 

Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok 
Új Bibliát! - 2008. július 

ÚJ BIBLIÁT követel a világ - a régi IGAZSÁGGAL. Nem a magyaroktól indul ez a kívánság, hanem sok más - keresztény hitre térített - néptől. Legutóbb a Peru-i indiánoktól. 

És a perui indiánoknak igazuk van, mert őket is éppen úgy irtották a judai-kereszténység hittérítői, miként a Jézushitű magyarokat is. 

MI TÖRTÉNT PERUBAN II. JÁNOS PÁL PÁPÁVAL?

A perui indián őslakók küldöttsége kérte, hogy fogadja őket a Pápa. 

Megkapták az engedélyt, hogy a Pápa színe elé járulhatnak. 

És járultak. Megjelentek ősi népviseletük­ben a bíborban és arany keresztekkel tün­döklő főpapok között álló római Pápa előtt, aki Peruban is azt hirdette, hogy mi - ke­resztények - a zsidóság olajfájába oltattunk be és így Istennek "fogadott gyermekei" vagyunk. 

A perui indiánok azonban nem sokat tö­rődtek a pápai beszéddel, hanem ajándékul vittek a pápának egy BIBLIÁT és a követ­kezőt mondták neki: 
"Ezt a Bibliát visszaadjuk a római egyház fejének, mert ezzel a könyvvel irtották ki népünket azok, akik ezt "vallásunknak" hozták." 
Ne csodálkozzon tehát senki, ha nyilvános­ságra hozzuk a "KALDEUSOK ÍRÁSA SZERINTI IGAZ BIBLIÁT." 
De e szándék teljesítésénél sem mi voltunk ennek a folyamatnak az elindítói, hanem - miképpen hozzánk is elérkezett a hír - XXIII. János pápa volt a kezdeményező, aki az IGAZSÁG BIBLIÁJÁNAK szerkesztésére hívta össze 1962-ben a II. Ökumenikus Vatikáni Zsinatot, amelyen csak egyetlenegy be­szédet tudott elmondani - aztán hirtelen meghalt. Beszédét kiadta az "AZIONE CATTOLICA ITALIANA" "NOVENA ALLO SPIRITO SANTO Dl GIOVANNI XXIII" il luglio 1962 per il Concilio Ecumenico Vaticano II. címmel, de ezt a kiadványt sehol sem lehet megszerezni. Hozzánk bizalmas úton érkezett. 
XXIII. János pápa be­szédének erre vonatkozó másolata, melyet eredeti latin és magyarra fordított szöveggel az alábbiakban közlünk: 
Tehát, amikor a Kaldeusok Bibliáját olvassuk le az ékiratos agyagtáblákról, nemcsak az Igazság és ősi, mahgar hagyományaink tiszta forrását leljük meg, hanem egy jóakaratú római pápa áldozattal teli életcélját is - jó munkával - folytatjuk. Meghalt XXIII. János pápa, mert ki merte mondani, hogy a jelenlegi Ószövetség egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek megmásított történelme. 
Ő nem tudta azt, hogy az az ókori nép - a TUDÁS NÉPE - él és tovább viszi a Tudás Igazságát a mai MAGYAR Népben. És ennek a Népnek Istentől - a MUNKA SZÖVETSÉGÉVEL VETT - kötelessége a Tudás megtartása. Ezért írjuk le az ÚJ BIBLIÁT a kaldeusok agyagtábláiról. 
aranylaci 
Kapcsolódó: 
   Magyarul beszélő indiántörzs 

Képek: 50 ezer görög tüntetett az Arany Hajnalért 

30 nov 2013 magyarhajnal 
A korrupt, cionbérenc rezsim tiltása ellenére. Athénban, a görög parlament előtt. Meglehet, hogy a görögországi cionista kormány napjai meg vannak számlálva? A rendőrség meghátrált, nem mertek oszlatni. 

Mint ismert, a hazaáruló rezsim külföldi parancsra bebörtönözte az Arany Hajnal vezérét, Nikosz Mihaloliakoszt és több képviselőjét, (sőt két párttagot meg is öltek kommunista orvmerénylők), majd még a pártmozgalom állami támogatását is megvonták. Mindezt törvénytelenül. 
Ennek ellenére a mozgalom egyre népszerűbb, ma már az első. Nem véletlenül: a Jobbikkal ellentétben nem pártosodnak el, nem paktálnak a hatalommal, nem hátrálnak, egyszerre anticonisták és antiiszlamisták, állami támogatásukat pedig komcsik, zsidók és haverok zsebe helyett a görög népre költötték. 
magyarhajnal.com - Arany Hajnal nyomán 


A Függetlenségi térről a tüntetők elindultak Janukovics rezidenciája felé 
1.12.2013, 21:26 Oroszország Hangja 
A Függetlenségi térről a tüntetők több száz autóval elindultak az ukrán elnök, Viktor Janukovics rezidenciájához, amely Kijev mellett található, Novije Petrovci községben. 
A rendőrség azonban elállta útjukat - írják a tüntetők a közösségi hálókon. 

"300 autó konvoja előre!" - írja a VKontaktye oldalán Szergej Koba, aki egy fényképet is közzé tett az autókonvojról. 
Egy másik tüntető, Vitalij Umanyec a Facebookra írta ki, hogy a rendőrség elállta az autókonvoj útját, a "tárgyalások folytatódnak". 
Kapcsolódó: 
   Az ukrán kormány a rendkívüli állapot bevezetését készíti elő 
   Ukrán média: az orosz különleges alakulat megérkezett a kijevi repülőtérre 
   Kijev: Az ellenzék bejelentette a forradalom kezdetét 


A thaiföldi rendőrség éjszakai műveletre készül a tüntetők ellen 

1.12.2013, 21:03 Oroszország Hangja 
A thaiföldi kormány figyelmeztette Bankok lakosságát a biztonsági erők tüntetők elleni éjszakai hadműveletére. Ezt a miniszterelnök-helyettes, Pracsa Promnok jelentette be. 

"A kormány arra kéri Bankok lakosságát, hogy mindenki maradjon otthon este 22 órától vasárnap hajnal 5 óra 30 percig, mivel a biztonsági erők visszafoglalják a tüntetők által elfoglalt kormányépületeket" - mondta a miniszterelnök-helyettes. 
Kapcsolódó: 
   Óriástüntetés és rendőri erőszak Thaiföldön 

HANUKA - A ZSARNOKSÁG SZIMBÓLUMA 


A hanuka, mint a zsidó nép ünnepe a Makkabeusok könyveiben szereplő történetből eredeztethető. Ebben a mondatban leírtunk mindent - hogy a zsidó nép, és nem egy vallásos közösség ünnepe. Mivel a Makkabeusok könyve nem része az ószövetségi könyvek kánonjának, ezért nem tekinthető szent könyvnek. Ezért maga az ünnep sem szent, ellentétben az ószövetségi könyvekből eredeztethető ünnepekkel. 

Magát a Makkabeus felkelést is mi jellemzi? Az, hogy a vallási szabályok semmibevételével indított szabadságharc, ami ennek eredményeképpen és szükségképpen el is bukik. A zsidó nép esztelen lázadása teremtőjének akarata és büntetése ellen, cél nélküli mészárlás és öngyilkos háború a megszállók ellen és a saját népük ellen is. Jól jellemzi az egész háborút a Masszada-erődben elkövetett csoportos öngyilkosság, mint a hitetlenek elkeseredett menekvése a jogos büntetés elől. Hát nem tudták, hogy az Isten úgyis feltámasztja a halottakat, amikor az öngyilkosságról is számot kell adni? Nem jobb-e számot adni bűneinkről ebben a világban, mint a következőben, bocsánatért könyörögve? 

Ebben az időben, amikor a hellén hatások ellen lázadtak, a zsidóságban már egy jóval sötétebb szellemiség ereje gyülekezett, amelyikhez képest a pogány szertartások és rítusok a fény ünnepének számítottak. Mit várhatnánk egy néptől, amelyik megöli a saját prófétáit? 
A hanuka az első zsidó népi (és csak népi, azaz nem szakrális) ünnep. Emiatt a fény ünnepének beállítani közönséges hazugság, emeljenek akármekkora gyertyatartókat is. Ledönteni a hazugság oszlopait pedig nem bűn, hanem hősies cselekedet. 
A zsidóságnak mint népnek az egész világra kiterjedő önérvényesítő hatalmi harcát nevezzük cionizmusnak. Emiatt a hanukát nem mint szent vallási ünnepet, hanem mint a cionizmus világünnepét kell szemlélnünk, és a zsarnokság megnyilvánulásának kell tartanunk. A hanukia pedig, a kilencágú gyertyatartójuk nem más, mint a zsarnokság szimbóluma. Kell a fenének a cionizmus világossága! 
A zsidó népnek számos vallási szabálya van, amit be lehetne tartani. Számos szertartás, ünnep, ami Istentől van, és amivel semmi baj sem lenne. De ők nem csak hogy ezeket nem tartják meg, hanem helyette kifejezik tévelygéseiket olyan ünnepekkel, amelyek csak hitetlenségüket és hatalmi törekvéseiket szimbolizálják, és növelik a bűneiket. A külsőségek, az álszent rabbijaik képmutató ájtatossága és a világbékéről papolás ne tévesszen meg senkit, a szentségtelent nem lehet szentté tenni. 
Tamási Attila - Hídfő.net 
Kapcsolódó: 
   A Makkabeus-felkelés röviden 
   Judapest fényei - A Hanukka meg a szemantika 
   Martonyi János nagyon szeretne együtt bulizni Dániel Péterrel 
   A cigány: rabszolga vagy janicsár 
    
 
Damaszkusz 3 évvel ezelőtt...
 
Save Palestine from the Israeli occupation 


Fürdőmutyi Budapesten: 100 évre szóló, vagy 20 ezer alkalmas bérletek "ajándékba" 

2013-12-01. 08:18 Kuruc.info 
Elképesztő mutyizás ment korábban a fürdőbelépőkkel, bérletekkel Budapesten. Nem volt ritka, hogy 100 évre szóló, vagy 10, sőt 20 ezer (!) alkalmas bérleteket adtak "ajándékba" - tudta meg a Pénzcentrum.hu. 
Nemcsak gazdasági, hanem morális válságot is át kellett vészelniük, le kellett győzniük a budapesti gyógyfürdőknek - derült ki a Portfolio.hu Property Investment Forum 2013 konferencia, "(Be)Fürdők" címet viselő panelbeszélgetésén. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, elképesztő mutyizás ment korábban a fürdőbelépőkkel, bérletekkel. 
Nem volt ritka, hogy 100 évre szóló, vagy éppen 10, sőt 20 ezer alkalmas bérletek kerültek ki "ajándékba" - fogalmazott Szőke László. Ráadásul a vezérigazgató elmondása szerint nyílt titok volt az is, hogy ezeket az ún. szuperbelépőket a "szerencsés" kiválasztottak sok esetben rögtön a fürdőbejáratnál, jó áron értékesítették is. 
"Ehhez képest egyébként már az is nagy szó, hogy lassan 2-3 éve eredményesen tudunk gazdálkodni. Pedig 2004 után évente még hozzávetőlegesen 2-3 millió eurós veszteséget generált a cég. A kőkemény puritán gazdálkodásnak köszönhetően jelenleg - állami és fővárosi támogatások nélkül is -, folyamatosan növekvő pályán állunk. Bár 2 éve még "csak" 50 milliós profitot tudhattunk magunkénak, idén viszont már közel 400 milliós plusszal zárhatjuk az évet. Mindeközben milliárdos fejlesztések valósulnak meg. Ráadásul tavaly és idén is tudtunk 13. havi fizetést adni, továbbá idén is 5 százalékos bérfejlesztésre számíthatnak dolgozóink" - foglalta össze az elért eredményeket Szőke László. 
(Pénzcentrum) 





Magyarország haldoklik az Európai Unióban. Te is igy látod? 


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=99xo2aO1Tjw
"Egész Európát lángba fogjuk borítani, ha újra felkelünk!" 


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=wyrRCgfYai4



Ángyán József független országgyűlési képviselő közleménye
 
Budapest, 2013. december 1., vasárnap (
OS)

 
   Tisztességes, bátor, a lelkiismeretük szavára hallgató embereket keresünk!

    Ángyán József (Tisztesség és Emberség Szövetsége), Éliás Ádám (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége) és Lukács András (Levegő Munkacsoport) közös közleménye - A törvényhozás és az államigazgatás legfelsőbb szintjein is elterjedt korrupció és adócsalások Magyarország kibontakozásának, társadalmi fejlődésének legfőbb akadályává váltak. Kevesen hatalmas összegekre tesznek szert úgy, hogy elkerülik a közteherviselést, sőt megcsapolják a közös kasszákat, és nemcsak, hogy nem járulnak hozzá az ország valódi gazdasági teljesítményéhez, hanem éppen ellenkezőleg: rombolják azt. Az ebből származó bevételeik nagy részét luxusberuházásokra, fényűző életmódjuk fenntartására költik, illetve kiviszik az országból. Ugyanakkor egyre szélesebb rétegeket sújt az elszegényedés, végzetesen kettészakad a társadalom, szétesnek közösségeink, tönkre mennek az oktatás, a kultúra, az egészségügy intézményei. Az "érinthetetlen" nagy adócsalók miatt sok tisztességes kis- és k özépvállalkozás megy csődbe. Horváth Andrásnak, az adóhivatal volt munkatársának a kilépése a nyilvánosság elé példát és reményt ad arra, hogy kitörhetünk ebből a csapdából, ha lesz elég igaz, tisztességes és elszánt ember, aki vállalja, hogy feltárja és nyilvánosságra hozza a tudomására jutó visszaéléseket. Bátorítjuk, támogatjuk és a közösség erejével megvédjük őket. Most rajtuk múlik Magyarország megújulása és mindannyiunk sorsa.

    
Kiadó: Ángyán József független országgyűlési képviselő 


Siklósi András:
Gondolatok Magyarországról és a hazafiságról, a Nemzetről 


Hétfőn, december 2-án, 17 órakor a Szent László Magyarságtudományi Akadémia keretében előadásra kerül sor, amelynek címe: Gondolatok Magyarországról és a hazafiságról, a Nemzetről, amelyet a Herman Ottó Társaság szervezett.

Előadó: Siklósi András.
Az eseményt élőben követhetik a világhálón, ide kattintva: 
http://new.livestream.com/accounts/2560855/events/2489667 
MVSZ Sajtószolgálat 



Herzl Központ néven újabb zsidó intézmény nyílt Európa legantiszemitább országának fővárosában 


 
Herzl Tivadar
Budapesten Herzl Központ néven megnyílt a legújabb zsidó kulturális-politikai intézmény - jelenti Benny Teitelbaum, az Izraeli Rádió tudósítója. Budapesten, a hazai zsidók és a cionista világszervezetek által legantiszemitább európai országának tartott Magyarország fővárosában? 
A Budapest, VI. kerület, Paulay Ede utca 1. szám alatti Izraeli Kulturális Intézet épületében vasárnap ünnepélyes keretek között megnyitották a Herzl Központ nevű legújabb cionista zsidó intézményt a magyar fővárosban. Az egész napos eseményen a többi között jelen volt és fölszólalt Anatolij (Natan) Saranszkij, egykori Cion-fogoly, később izraeli miniszter, jelenleg a Zsidó Ügynökség (Szochnut) elnöke, Ávráhám Duvdeváni, a Cionista Világszervezet elnöke, Ilán Mor, Izrael budapesti nagykövete és a magyar kormány képviselői. 
 
Emléktábla a Dohány utcában

A budapesti Herzl Központot a jeruzsálemi Herzl Múzeum mintájára alakították ki, s a szervezők célkitűzése szerint az új intézmény feladata a magyarországi zsidóság és Izrael kapcsolatának szorosabbra fűzése lesz. (Halkan megjegyezzük, hogy az 1860-ban, Pesten született Binjámin Zeév Herzl, alias Herzl Tivadar politikai cionizmusának lényege az Izraelbe vándorlás, az álijjá, s nem pedig a gazda nép heccelése, antiszemitázgatása - J. K.) 
 
Budapesten közterület is viseli a nevét

Az előadások keretében Balázs Gábor, a magyar szélsőségesség ismert ostorozója A Tóra államától a Nagy-Izrael eszméjéig címen tartott előadást. Benny Teitelbaum, az Izraeli Rádió tudósítója szerint mostantól a ma megnyílt budapesti Herzl Központon belül működik a Magyarországi Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Bizottsága is. 

Júszef el-Kudszi - Kuruc.info 

Állami támogatással nyit feljelentgető irodát a rasszista zsidó gárda 

2 dec 2013 Magyar Hajnal 
Zsidók magyarozhatnak a neten, mi azonban egy facebook bejegyzésért is büntethetőek leszünk. Új, izraeli internetes ÁVH kezdi meg tevékenységét Orbánék, vagyis a magyar adófizetők nem önkéntes támogatásával. Érdekes, hogy a keresztény temetők, jelképek folyamatos rongálása, támadása nem számít a kormánynak, ezt nem figyelik, nem támogatják a megfékezését. Orbánék segítségével magyarellenes faji törvényeket vezetnek be gyakorlatilag. De az még semmi! Ugyanis hazánk területén egy izraeli kormányhivatal fogja fideszes támogatással figyelni a magyar internetezőket! 
A közösségi oldalakat is figyelik majd a Zsidó Ügynökség, illetve a Tett és Védelem Alapítvány dolgozói azért, hogy kiszűrjék az antiszemita bejegyzéseket. Egy vasárnap átadott irodából végzik majd a munkájukat, ide várják a lakossági bejelentéseket is. A megnyitón azt mondták a zsidó szervezetek képviselői és politikusok, hogy Magyarországon van antiszemitizmus - ezt bizonyítja a nyugati téri hanukija megrongálása is. 
Aha. És a magyarellenességet nem bizonyítja a keresztény jelképek folyamatos támadása, rongálása, kigúnyolása, nem ritkán zsidó körök részéről? A heti, havi magyarellenes támadások, gyilkosságok, rablások nem bizonyítják az antimagyarizmust? 
A zsidó vallás egyik jelképéről, a hétágú gyertyatartóról szakított le egy táblát valaki a Nyugati téren szombat hajnalban. Ezt egy térfigyelő kamera rögzítette. Egy hanukiját a Deák téren is megrongáltak. Az izraeli külügyminisztérium igazgatója szerint ezek is azt bizonyítják, hogy Magyarországon létezik antiszemitizmus. Gideon Behar erről a zsidó ügynökség irodájának átadóján hazudozott egyoldalúan. A patkány Hírtv erről úgy számol be, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. 

Egy irodát avattak fel, ami még ugyan üres, de az izraeli Zsidó Ügynökség dolgozói innen figyelik majd például a közösségi oldalakat, hogy ki és melyik IP-címről ír antiszemita bejegyzéseket. 
De lesz más feladata is az irodának. A rasszista Tett és Védelem Alapítványt támogatja a magyar kormány is. 
Március óta a Tett és Védelem Alapítvány összesen 29 feljelentést tett zsidók elleni uszítás és holokauszttagadás gyanúja miatt. Érdekes, a magyarellenesség nem számít, itt is tetten érhető a faji kettős mérce. Dániel Péter antimagyar uszító ellen ugyanis semmit sem tesznek! 
A mocsokügynökség tevékenysége nyilvánvalóan törvénytelen, köszönjük, narancsos birkák, titeket is elvisznek! 
magyarhajnal.com hírtv nyomán 
Kapcsolódó: 
   Bíróság elé kerülhetnek a menóra-rongálók 
   Spanish government approves draft law cracking down on demonstrations 
Megjegyzés: A Nemzeti Hírháló - sok más hírportálhoz hasonlóan - ettől még nem fogja elhallgatni az igazságot! 


Shalom, Robikám! Minden lefújva! 

2013. december 2. 09:53 mandiner 
A Magyar Gárda egységeit izraeli kommandósok képezik ki a Negeb-sivatagban, és számos alkalommal vetettek már be közös parancsnokság alatt US Army-IDF-Magyar Gárda egységeket Afganisztánban. Ez a magyarázat egyébként arra is, hogy az utóbbi időben a gárdisták felvonulásai nagyon megritkultak. 
Sokan vetették a szememre a Jobbikkal kapcsolatos kritikus hangvételű írásaimat. "Leszóltak fentről?" - érdeklődött az egyik gyanakvó jobbikos, akinek már elege van abból, hogy különböző, civilnek látszó fizetett ügynökeiket tartótisztjeik lépten-nyomon a haza legjobbjaira uszítják. A nála is agresszívabbak természetesen zsidóztak és magyarelleneseztek, ahogy mindig, ha olyan jelenséggel találkoznak, amit nem képesek beilleszteni az egybites világképükbe. 
Akkor nem reagáltam, de miután az utóbbi napokban a Fideszen és hű adómutyis szövetségesén, az MSZP-n is ütöttem párat, úgy érzem, némi magyarázatot illik adnom arra, hogy miért fordultam a nemzetem ellen. Kezdem azzal, hogy a jobbikos imázskampányt azért kellett közönséges konzummocsoknak neveznem, és azzal vádaskodnom, hogy körülbelül annyira önazonos ez a performansz, mint a Jobbik pogány-keresztény, monarchista-plebeljus, iszlámfetisiszta cigányellenessége, mert Rozenfeld Mózestől, a Moszad kelet-európai műveleti főnökétől a következő üzenetet kaptam: 
"Nézd, Robi! A Fidesz rezsicsökkentése eredménytelen, mérhető támogatottságuk nincs. A baloldali pártok együttesen sem képesek öt százalék fölé jutni. Az van, hogy ha Te most nem lépsz és kezdesz el mindenfélét hazudozni a Jobbikról, akkor simán behúzzák a következő választást. Kérlek, indíts ellenük gyűlöletkampányt félelmetesen látogatott facebook-oldaladon! Zuckerberget is bevontuk az akcióba, teljes hatalmával mellettünk áll." 
Nem lennék az, akinek sokan gondoltok, ha válaszüzenetemben nem kérdezek vissza: "És mennyi lóvét kapok mindezért? Erről zörögj, papírzacskó!" A meggyőzően sok számjegyből álló összeget szemlélve úgy döntöttem, hogy nemzetem ellen fordulok, és támadást indítottam megmaradásunk és felemelkedésünk utolsó arcvonala ellen. Így történt. De nem szégyellem. Újra megtenném. 
Aztán csak írtam és írtam a lejárató szövegeket, hogy gazdáim minden sékelét megszolgáljam, de mielőtt azok hangoskönyv-formában a könyvesboltok gyermekrészlegeinek polcaira kerültek volna, megszólalt a telefonom. Aki beleszólt, maga volt Goldstein Manó, hármas szintű szabadkőműves nagymester, a Zsidó Világliga - keresztény szóhasználattal élve a titkos világkormány - külügyminisztere, aki egyben askenázi ortodox rabbi. Meglepő hírekkel szolgált. 
"Shalom, Robikám! Minden lefújva! Tegnap Brüsszelben részt vettünk egy szűk körű tanácskozáson, ahova Szegedi Csanád, Vona Gábor és Morvai Kriszta is hivatalos volt. Nem maradt más választásunk, titkos paktumot kötöttünk. Nem volt könnyű meggyőzni a Világliga küldötteit a Morvairól meg a Vonáról, tudod, mennyire gyűlöljük a keresztényeket, és főleg a magyarokat, de már semmi mást nem tehettünk, és valóban nagy volt a veszély, hogy elveszítjük az országot. Na szóval, az van, hogy a Csanád meg a Gábor belépett a páholyba, körülmetéltük őket, majd a fedetlen falloszukat friss csecsemővérrel öntöztük meg, aztán keresztény szűzlányok véréből készült maceszt vacsoráztunk. A Kriszta azt kérte, hogy nyissuk meg a páholyt a nők számára, ezt megígértük, de persze nem fogjuk teljesíteni. A szövetségünk értelmében a Gábor és a Csanád kilencvenkilenc éves haszonbérletbe megkapja tőlünk Magyarországot az ott élő tízmillió fogyasztóval együtt. Először választást kell nyerni, aztán fokoz atosan átalakítjuk az országot királysággá, miközben a Szent Korona belső peremére, a bársonyborítás alá héber nyelvű átkokat vésetünk. Nagyjából ezek az egyezség fontosabb pontjai. A díjazásod marad a régi, de mostantól: csak a Jobbik! Shalom, Robikám!" 
Most itt tartunk. Beszéltem egy cionista haszid spanommal, ő azt mondja, hogy olyannyira működik már ez a megállapodás, hogy a Magyar Gárda egységeit izraeli kommandósok képezik ki a Negeb-sivatagban, és számos alkalommal vetettek már be közös parancsnokság alatt US Army-IDF-Magyar Gárda egységeket Afganisztánban. Ez a magyarázat egyébként arra is, hogy az utóbbi időben a gárdisták felvonulásai nagyon megritkultak. 

The Observer: a britek szeretik a legkevésbé az EU-t 

2013. december 01. vasárnap 16:13 MTI - Híradó 
Egy felmérés szerint a britek alig több mint a negyede tartja jó dolognak az EU-t. Arra a kérdésre, hogy hazájukat európai országnak tartják-e, a britek 50 százaléka nemmel felelt. 
 
A skótok sem rajonganak

Az Európai Unió legnagyobb országai közül Nagy-Britannia lakossága szereti a legkevésbé az uniót: a brit közvéleménynek alig több mint a negyede tartja jó dolognak az EU-t egy új nemzetközi felmérés vasárnap ismertetett adatai szerint. 
A The Observer című baloldali vasárnapi brit lap megbízásából Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Lengyelországban elvégzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a britek 26 százaléka van összességében jó véleménnyel az EU-ról, 42 százalékuk azt a válaszlehetőséget jelölte be, hogy az EU létezése "rossz dolog". 
Lengyelországban ugyanakkor a megkérdezettek 62 százaléka tartja jónak és mindössze 13 százalék rossznak az unió létét. Németországban 55-17, Franciaországban 36-34 százalék a vélemények megoszlása ebben a kérdésben a kedvező megítélés javára. 
Arra a kérdésre, hogy hazájukat "európai" országnak tartják-e, a britek 50 százaléka nemmel felelt, és csak 40 százalékuk mondta azt, hogy igen. A németek 84 százaléka, a lengyelek 70 százaléka, a franciák 59 százaléka azonosította hazáját európai országként, az e minősítést elvetők aránya pedig 11, 26 és 31 százalék volt e három országban. 
A felmérést végző Opinium közvélemény-kutató cég felkérte a vizsgálatba bevontakat arra is, hogy jelöljék meg, milyen identitásúnak tartják magukat. Az összes egyéb önazonossági jelző mellé a briteknek mindössze a 14 százaléka írta oda azt is, hogy "európai", ugyanakkor a németek 39, a franciák 34, lengyelek 48 százaléka nevezte magát európainak is más identitásainak felsorolása mellett. 
Arra a kérdésre, hogy mely országokat érzik a hozzájuk legközelebb állónak kulturálisan, politikailag és gazdaságilag, a brit válaszok között a leggyakrabban az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada és - egyetlen EU-tagállamként - Írország szerepelt. A másik három ország esetében csak uniós társállamok voltak azon országok között, amelyekhez a megkérdezettek szerint hazájukat szoros kulturális, politikai, gazdasági kapcsolatok fűzik. 
A felmérés adatainak különös jelentősége abban áll, hogy David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök népszavazást ígért a brit választóknak Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról, azzal kiegészítve, hogy előtte megpróbálja elérni Brüsszelnél a London által tagállami hatáskörbe tartozónak ítélt döntési jogkörök "hazatelepítését" és a brit-EU viszony alapvető átrendezését. A brit kormány tervei szerint e tárgyalások eredménye alapján dönthetnek majd a választók arról, hogy hazájukat az EU-ban vagy az unión kívül szeretnék-e látni. 
A The Observer felméréséből ugyanakkor kiderül, hogy a két legnagyobb EU-társállamban, Németországban és Franciaországban a közvélemény jelentős relatív többsége nem támogat semmiféle brüsszeli különalkut Londonnal. 
Kapcsolódó: 
   Délvidéki magyar autonómia nélkül nem lehet szerb uniós csatlakozás! - Interjú Szávay Istvánnal, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetőjével 
   Orbán bemutatott az Európai Parlamentnek 
   A németeknek tetszik, hogy bemutat a kancellárjelölt 



SZÍRIA: KEZDŐDIK A VISSZATÁNCOLÁS 


Pár nappal ezelőtt, az egyik szíriai harcokkal foglalkozó írásunkra érkezett egy olvasói reakció:

"Kíváncsi leszek, hogy ha valóban kiderül, hogy Asszad győz, a mi miniszterelnökünk hányadiknak fut majd egy kis benyalizásért" (nem szó szerinti idézet) 

Ma már a szíriai rendszer ellen korábban ordibáló atlantista országok képviselői egyre gyakrabban fordulnak meg Damaszkuszban. A szíriai háború még zajlik, de a politika kezd változni. Most már Asszad nem olyan nagyon gonosz, csak kicsit, a szabadságharcosokból pedig szépen lassan vahabista terroristák lesznek. 

Hogyan fog ebből kimászni a dísz-szabadkőműves Martonyi? Valószínűleg a szokásos módon, olyan fapofával megy majd az elsők között Szíriába, hogy csak leshetünk. Ott meg majd mindent ráken szokás szerint a gonosz, Fideszt sanyargató EU-ra. Meglehetősen nehéz lesz megmagyarázni a tényt, hogy magyar fegyverek hogyan jutottak tömegesen a terroristák kezébe, de erre is kész válasza lesz, mert valószínűleg ennek is az EU lesz az oka. Természetesen Martonyinak egy szava nem volt az ellen, hogy a magyar kormány egy olyan arabbal üzletelgetett, aki aztán iszlám fanatikusokat támogatott a megvett fegyverekkel. Az pedig szintén a véletlen műve, hogy ezek a terroristák AMD karabélyokkal a nyakukban szaladgálnak. 
 
Nem csalás, nem ámítás: az bizony ott egy magyar AMD az FSA terrorista kezében...

A hírek szerint Dánia, Ausztria, Románia, Svédország diplomatái már folyamatosan járkálnak Damaszkuszba. Pedig annak idején (élén a magyar kormánnynal, amely elsőként záratta be a nagykövetséget) milyen sietve rugdalták haza a szíriai diplomatákat. Ahogy látható a háború vége, a cion-atlantista már szalad is egy kis pénz keresgélni, teljesen lényegtelen, hogy mennyire kell megalázkodnia. 
Még csodálkoznak emberek, hogy ilyen mentalitás melett miért mennek itthon úgy a dolgok, ahogy. 
Hífő.net 
A második világ háború óta, nem szenvedett még más város a világon akkora rombolást, mint Aleppó városa... 
Sokkoló és nagyon megható képek láthatóak a következő videóban. 



Ukrajna segítséget kér Oroszországtól! - Írd alá Te is! - Mi is aláírtuk 

2013/12/02 Szabad Riport 
A vereségébe, - Ukrajna elvesztésébe beletörődni nem tudó cionatlantista rablóhorda minden erejét összeszedve és mozgósítva a zsákmány megszerzéséért, - káoszba igyekszik taszítani az országot. Ügynökök tízezreit vetette be Kijevben, és Nyugat-Ukrajna területén is csordák szervezésével igyekszik destabilizálni Ukrajnát. 

Keleti szomszédunknál veszélyes helyzet állott elő! A törvényes kormány hibát-hibára halmozva juttatta Ukrajnát ebbe az állapotba, és most az általa felhalmozott romokon botorkálva próbálja menteni a menthetőt. 
Ukrajnában veszélybe került a törvényes rend, a társadalmi nyugalom és béke. Az Ukrajnát megkaparintani akaró - és ezzel saját időleges túlélését elérni remélő Európai Unió és kitartottjai, - a fizikai erőszak eszközéhez folyamodtak. Kijevben erőszakos, rendszerellenes hordák (köztük sok becsületes és becsapott ember), - garázdálkodnak. 
Ukrajna a polgárháború szélére sodródott. A cionatlantista rablóhorda tehetetlen dühében, emberéletek feláldozásától sem riad vissza. Ukránok, ruszinok, magyarok, románok, oroszok, - ukrán állampolgárok, - életét képes feláldozni saját maga önös érdekeiért. 
Nem retten vissza ez a bűnbanda attól sem, hogy polgárháborút gerjesszen Ukrajnában. 
Országuk, hazájuk, hitük sorsa miatt aggódó, különböző nemzetiségű ukrán állampolgárok sürgetik a helyzet normalizálását, és fordulnak segítségért a testvéri Oroszországhoz. 
A Bal-Rad postájába ma éjjel érkezett egy e-mail. Küldője Vaszlij Mozgov, az Ukrán Kommunista Párt (KPU) tisztségviselője. 
Arra kéri a Bal-Rad-ot, hogy tegyük közzé Jermek Tajcsibekov levelét: 
Jermek Tajcsibekov ukrán állampolgár fordul levélben Oroszország elnökéhez, segítő beavatkozást sürgetve. 
A levél írója a segítségkérést az AVAAZ.org oldalon tette közzé. 
Jermek Tajcsibekov kérésének támogatására szólítja fel a világ békeszerető embereit, és kéri őket, hogy aláírásukkal támogassák azt. 
Kérjük olvasóinkat, hogy az alábbi linkre kattintva nyissák meg az AVAAZ.org oldalt, és internetes aláírásukkal támogassák Jermek Tajcsibekov segítségkérését, és Ukrajna megsegítését a Gonosztól. 
A Bal-Rad már megtette! Egyúttal arra kérjük olvasóinkat, hogy továbbítsák ismerőseiknek is a kérést és a lehetőséget, és kérjék meg őket: aláírásukkal támogassák Ukrajna szabadságharcát! 
AVAAZ.org - Petíciók 
Hajrá Ukrajna! Hajrá Oroszország! 
Íme a felhívás: 
Az Orosz Föderáció elnökének, az orosz fegyveres erők főparancsnokának Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin Úrnak

Most hivja Önt Ukrajna orosz földje, hol él sok orosz ember.

Ők orosz etnikai származásúak

Ortodox keresztények.

Ukrajna egy véres polgárháború küszöbéhez érkezett.

A kijevi kormány és Viktor Janukovics elnök képtelen a törvényes rend fenntartására.

Erre pillanatnyilag csak Moszkva, csak Oroszország, csak Putyin képes. Felszámolni az anarchiát, a tömeges káoszt, a rendetlenséget, és megállítani a pusztítást és a konfliktus továbbterjedését.

Elsőként én, de sok ezer és több millió ember a világ minden tájáról hálás lesz Önnek azért, hogy az Orosz Föderáció elnöke csapatok Ukrajnába küldésével helyreállítja a békét és a rendet és a társadalmi harmóniát.

Hálásak leszünk azért, hogy elősegiti az ukrán lakosságot a közelgő népszavazásra, amelyen szabadon kifejezhetik akaratukat az Oroszországhoz való csatlakozás mellett.

Ez most a legfontosabb!

Ha Ön nem küld csapatokat Ukrajnába, - küldenek más országok.

A szerencse a bátraknak kedvez.

A legmélyebb tisztelettel és hűséggel Ön iránt

Jermek Tajcsibekov

A Bal-Rad után, a Szabad Riport is aláírta Ukrajna segítségkérő petícióját Putyin elnökhöz: 
A Szabad Riport által is aláírt petíció 
Egyúttal arra kérjük olvasóinkat, hogy továbbítsák ismerőseiknek is a kérést és ezt az aláírási a lehetőséget, - hogy aláírásukkal támogassák Ukrajna szabadságharcát! 
Bal-Rad - Szabad Riport 

Kiáltvány Kedves Magyar Testvéreimhez! 

Elrettenve látjuk az összeálló képet országunk helyzetéről:
- A Magyar Nemzet vagyonának durván 90 % eltűnt az elmúlt 25 évben!!!
- Mindez idő alatt a Magyar Állam által sorra felvett kölcsönök kifizethetetlenné váltak!!!
- 1989-től a privatizáció kapcsán első lépésben az állami vagyon egy része magyar magánemberek zsebébe vándorolt és ezáltal egyben lefizetődött az a gárda, akik az EU csatlakozással lehetőséget biztositottak a további külföldi kisemmizők kiszolgálását.

Néhány kérdés:
- hogyan lehetséges, hogy 1989-től sokmilliós és milliárdos vagyona gyűlhetett össze magyar embereknek?
- az Unióhoz való csatlakozásunk óta gyakorlatilag minden "fejlesztés" ( lásd: bicikliutak, városok főtereinek "szalonképessé" tétele, sport létesitmények stb., de véletlenül sem egy pl. cukorgyár-élelmiszer feldolgozó-textilgyár stb., ahol munkát végezhetnénk) EU-s támogatással jött létre.

Tehát kérdésem:
- melyik ország az EU-ból mennyi pénzt is fizet nekünk magyaroknak ezekre a támogatásokra, különösen a gazdasági válság idején?
- lehetséges, hogy amit kötelezően mi befizetünk, annak egy kis részét visszaadják nekünk, felhasználásában feltételhez kötötten?
- miért kell alamizsnát osztogatni a kormánynak: pl. földalapú támogatás a gazdának, hogy megéljen-ahelyett, hogy kötelezné az összes itt élelmiszer kereskedőt egy egyszerű kormányrendelettel ( más országok példájára, ha már magunktól nincs ennyi eszünk).hogy elsődlegesen magyar árút kell forgalmaznia mondjuk kinai fokhagyma helyett stb.-és a gazdáknak lenne piaca, ahol termékeiket értékesiteni tudnák ( Európa éléskamrája).
- miért kell rezsicsökkentéses alamizsna, én szeretném a saját fizetésemből kifizetni az alapvető élthez szükséges költségeimet, emelt fejjel.
Nem sorolom tovább, amit mind látunk egyre világosabban.

Tennünk kell!! Hisz az egész kormányunk rettenetes úton halad, országunk teljes felszámolása zajlik akarva-akaratlanul.

Kérek mindenkit, találjuk ki a módját, hogy 1989-től a mindenkori kormányok törvényes elszámoltatását elvégezzük.

Kérem a bátor gazdasági-pénzügyi szakembereket a megfelelő adatokat gyűjtse össze eladósodásunkkal kapcsolatban.

Kérem a nemzeti oldalon, már oly sokat tett szervezetek és magánemberek közül azokat, akik ezt fel tudják vállalni, hozzunk létre egy bizottságot, ahová az adatok befutnak és a feljelentési eljárásokat meginditjuk, végigkisérjük.

Mindez nemcsak jogunk, de kötelességünk nemzeti megmaradásunk érdekében!!!
Tudom lehetetlennek tűnik a feladat, de nem az:)

Amig a megfelelő csapat fel nem áll, kérem engem értesiteni a hogyan továbbról.

Köszönettel
Sajó Mária 
20-552-7370



"Hálapénzt" követel a Magyar Állam a kötelező védőoltás áldozataitól 

2010. szeptember 28., kedd 
A Magyar Állam által kötelezővé tett védőoltás miatt 100 %-os mozgássérültté vált áldozattól és családjától, azaz tőlünk több millió forintos perköltséget követel az állam, mint "hálapénzt", azért mert tönkre tették a gyermekünk és az egész család életét. 
A sajtóban nagy visszhangot keltett, hogy azok a szülők akik, nem vitték el gyermeküket a kötelező védőoltásra pénzbírságot és felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Lehet, hogy mi is jobban jártunk volna, ha ezt vállaljuk, mert akkor gyermekük egészségesen élhetne. 
A törvények szerint a védőoltás által okozott kár esetén az államnak kártalanítási kötelezettsége van, melyet csak bíróságon lehet érvényesíteni. Nem elég a bajunk, még ügyvédet is kell keresni és fizetni, aki képviseletünket elvállalja a Magyar Állam ellen. Perköltségmentesség nem illet meg minket, mivel az egy főre jutó havi jövedelmünk 28.500,- Ft-ot meghaladja. Bárki, elveszíti a pert, mint ahogy mi is vagy a bíróság kevesebbet ítél a kért összegnél tetemes perköltséget kell fizetni. 
1987-ben a bíróság megállapította, hogy gyermekünk a kötelező védőoltástól bénult le. Élete végéig teljes körű ápolásra és gondozásra szorul. Az államnak fizetnie kellene az okozott kárért. De ezt nem teljesíti. Nem tartja be a saját maga által alkotott törvényeket. 
Ez ma Magyarország, erre számíthatunk, ez a jogállam?? 
A károkozással nem csak a gyermekünk életét tették tönkre, de mivel önellátásra képtelen, ezért az egész napos ápolása, ellátása, az egész család életét nagymértékben megszabja erkölcsileg és anyagilag is. Mi szülők, elrontott életünkért, perben kértünk nem vagyoni kártérítést. A Magyar Állam elismerte a kérés jogosságát, de arra hivatkozott, hogy kérésünk elévült, ezért elvesztettük a pert. Nem csak kártérítést nem fizet az állam az általa okozott kárért, de még nekünk, mint károsultaknak kell fizetnünk a károkozó Magyar Állam részére közel 3.000.000,- Ft perköltséget hálából, hogy tönkre tették az egész család életét. 
Nem értjük, hogyan évülhet el az, amit jelenleg is nap mint nap végeznünk kell (a nap 24 órájában, hétvégén és ünnepnapokon is) és a jövőben is. Időutazáson veszünk részt, hogy a jövő elévült ? Kárt okoztak és még nyomorba is döntenek. Mehetünk majd mozgássérült gyermekünkkel a híd alá, mert elveszik fejünk fölül a becsületes, 40 éves kétkezi munka árán megszerzett házunkat. 
(...) 
fejerszovetseg.blog 




Éljen a TMRSZ - Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete! www.tmrsz.hu 
Budapest 2013. november 26. 2006 sötét titkai: miért hagyták ott a zsaruk az ostromlott székházat? 
Nem derült ki a keddi bírósági tárgyaláson sem, hogy a rendőrség miért adta fel 2006-ban az MTV-székházát. Erről kérdezte a bíró Lapid Lajost, aki 2006-ban Gerényi Péter főkapitány közbiztonsági helyettese volt. A tárgyaláson bemutatott felvételeken az látszott, hogy a székház elfoglalása előtt a rendőrök egyszerűen kivonultak az épületből, így a tüntetők akadálytalanul jutottak be a székházba. 
"Miért kellett várni éjfélig a riadóval?"- kérdezte a bíró, majd azt a választ kapta Lapid Lajostól, hogy a berendelt állománynak úgysem tudtak volna felszerelést biztosítani a tüntetők ellen, a fegyverhasználat engedélyezése pedig túl nagy kockázatot jelentett volna. 
A székház előtt megsérült rendőrökről pedig azt kérdezte a bíró, hogy miért nem küldtek segítséget a bajba jutott rendőröknek. 2006 még közel van, és a forradalmunk 50. évfordulóján kiteljesedett nemzeti ellenállással kapcsolatos teljes igazságot senki sem szeretné, ha meg tudná hamisítani az utókor, hiszen már most is vannak olyan jelek, hogy egyes körök az emberek kollektív amnéziájában bíznak. 2006 őszét a szemtanú hitelességével nem hagyjuk ideológiai, politikai játszótérré tenni. 
"Nem látni olyan körülményeket, amiből az következne, hogy a rendőrök életveszélyben lettek volna. Akkor miért kellett a rendőröknek elhagyniuk a tv-székházat?" -- tette fel a kérdést Kiss Károly bíró. Majd többször visszakérdezett erre, de Lapid Lajos azt mondta: nem tudja, miért hagyták a rendőrök védtelenül az MTV épületében az embereket. 
"Miért kellett várni éjfélig a riadóval?"- kérdezte a bíró, majd azt a választ kapta Lapid Lajostól, hogy a berendelt állománynak úgysem tudtak volna felszerelést biztosítani a tüntetők ellen, a fegyverhasználat engedélyezése pedig túl nagy kockázatot jelentett volna. A székház előtt megsérült rendőrökről pedig azt kérdezte a bíró, hogy miért nem küldtek segítséget a bajba jutott rendőröknek.
Az egész mocskos színjáték, amely 2006 őszén zajlott, semmi másról nem szólt, mint emberek fel- és beáldozásával, a szemkilövető soha meg nem választott, és legitimációt a néptől soha nem kapott diktátor a pénz- és háttérhatalom magyarországi magyar proliszolgája, Gyurcsány Ferenc fenntarthassa, megerősíthesse hatalmát, és közpénzből, közbeszerzés nélkül milliárdokat fordíthassanak a tömegoszlató fegyvereket kínáló izraeli cégek finanszírozására. 



Holocaust - David Cole interjú Auschwitz-ban 


A revizionista zsidó történész, David Cole 1992-ben interjút készített Dr. Franciszek Piperrel az auschwitzi Állami Múzeum igazgatójável "A Holo-legenda avagy az auschwitzi gázbuborék" címmel. 

A Leuchter-jelentés igazolódni látszik Az auschwitzi igazgatót videoszalagra vették, amikor is beismerte, hogy az úgynevezett gázkamrák a háború után épültek. Dr. Franciszek Piper elismerte, hogy a "Krema l." , az állítólagos "emberölő gázkamra" , melyet évente több százezer turistának mutogatnak, a valóságban a háború után - valószínűleg Sztálin egyenes utasítására készült. Amit Piper mondott, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagy robajt előidéző Leuchter-jelentés igaz volt. 



Hiába nyomultok... 

hétfő, december 02, 2013 radicalpuzzle 
Érezve az egyre erősödő és persze teljesen jogos társadalmi nyomást, a fidesz-közeli Heti Válasz, valószínűleg a narancsos propaganda első lépéseként, a múlt hét végén megpróbált választ adni arra, hogy miért is fontos Magyarországnak, nekünk, magyaroknak az, hogy a kormányzat a meglévő és a mindenki által ismert gazdasági és társadalmi nehézségek közepette is, mintegy 5 milliárd forintot fordít egy újabb holokauszt-emlékhely kialakítására. 
Miért van szükség két holokauszt-múzeumra? című írás ekképp próbálja magyarázni a lényegében megmagyarázhatatlant: 
A holokauszt és feldolgozása még ma is, hetven évvel 1944. április 16-a, a kárpátaljai zsidók első deportáló szerelvényeinek Auschwitzba indítása után is politikai viták kereszttüzében áll Magyarországon. Az egymásnak feszülő indulatok most a Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett holokauszt-emlékhely építése, berendezése és a hetvenedik évfordulóra való megnyitása körül csapnak össze. A Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett létesítmény hivatalos neve: A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai oktatási központ. Ez lesz a második hasonló intézmény Budapesten, melyet a témának szentelnek. (...)

Az első, a 2004 áprilisában átadott és a Páva utcai, használaton kívüli zsinagóga átépítésével létrehozott Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) legfőbb célja azoknak a tényeknek, történelmi ismereteknek fényképekkel illusztrált bemutatása volt, melyeket a téma iránt érdeklődők a vonatkozó szakirodalomból jól ismernek. Az évi mintegy 16 ezer, azaz feltűnően kevés látogatót vonzó intézmény és a benne látható kiállítás "politikai korrektségéhez" kétség sem férhet. Ugyanakkor úgy érzi magát benne az ember, mintha egy kinagyított tankönyv lapjai között sétálna. A szöveg túlteng a képanyag rovására, és szinte alig van olyan kiállított tárgy, mely érzékletesen megjelentené a vészkorszakot. Kevés szerepe van a hangoknak, a zenének, a művészet tanúságtétele is hiányzik. Vagyis bár történelmileg pontos, muzeológiai szempontból elhibázott. Kitűnik belőle, hogy a rendezők céljai között nem szerepelt a történelmi traumák feloldása. Nem törekedtek arra, hogy az 194 4-ben élt többség utódai, a látogatók emberi problémaként érezzék a Soa, mint kollektív tragédia súlyát, és azonosuljanak az üldözött, halálra szánt zsidók sorsával. (...)

Ezért kell most "hiteles helyen" új holokauszt-emlékhelyet építeni, a használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvar épületében. Azért itt, mert 1944. október végén, november folyamán, Szálasi és Eichmann megegyezése alapján innen indultak pesti zsidókkal, zömmel munkaképes nőkkel teli vagonok Németországba. Igaz, nem megsemmisítő táborokba, de olyan kényszermunka-táborokba, mint Ravensbrück vagy Bergen-Belsen. És itt zajlottak Raoul Wallenberg mentőakciói is. (...)

Furcsának tűnhet, hogy tíz éven belül két múzeumot is emelnek ugyanannak a történelmi traumának. De számításba kell venni, hogy az 1944-es, közel többszázezer áldozatot követelő tragédia feldolgozása pedig kulcskérdés a magyar társadalom számára.

Magyarul, azért kell az újabb emlékhely, mert nem működik elég jól az agymosás. A Páva utcai rettegő-központ nem eléggé hatásos, ráadásul azt a kutya nem látogatja. A jövőre elkészülő helyet pedig már jó előre be lehet vezetni a köztudatba, lehet propagálni, lehet az iskolák számára kötelezővé tenni a látogatását, meg lehet vele tölteni a lapok hasábjait és a tévécsatornák műsorait. Minden napra juthat majd egy hír, egy beszámoló az építési munkák állásáról és persze valami adalék a korabeli borzalmakról. A 2014-es holokauszt-emlékév és a nagyszabású józsefvárosi emlékhely újabb lendületet ad majd a holovallás honi terjesztéséhez és nem utolsó sorban biztos megélhetést biztosít a következő évekre a hivatásos rettegőknek. 
De lehet bármekkora is a nyomulás, költhetnek akármennyi pénzt is a holokauszt-ipar termékeire, annak remélhetőleg nem lesz foganatja, mint ahogy nem volt anno a szovjet propagandanyomulásnak sem. Úgy, ahogy annak idején a szovjetek, úgy mára már a zsidók is elérték azt, hogy az emberek többsége nem hogy nem foglalkozik a magvas üzenetekkel, jelen esetben a holokauszttal, hanem egyenesen magasról tesz rá, felfordul a gyomra, ha meghallja valahol. Így aztán akár huszonnyolc múzeum is épülhet, vagy folyhat naphosszat a médiából az agitáció, attól nem lesz több az önként-látogató, attól nem lesz több rettegő. Attól csak az ellenállás nő. 
Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké. Százötven év alatt se változtunk törökké - pingáltuk oda annak idején a budapesti Dózsa György úton álló Lenin-szobor talapzatára. És igazunk volt. 45 év alatt szovjetté sem változtunk és lehet bármekkora is a cionista nyomulás, nem változunk ezután sem. 
Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk. 
Magyarok. 
Kapcsolódó: 
   Antimagyarok hangja harsog 


Brüsszelben vizsgálják az ezermilliárdos adócsalást 

2013. december 1. vasárnap 11:20 AN, MTI 
Budapest, Brüsszel - A Fideszt nem érdekli az ezermilliárdos adócsalás, nem hajlandó vizsgálóbizottságot felállítani az ügyben, és cinikus módon a Polt Péter által vezetett ügyészségre bízná az ügy felderítését. Polt Péter hivatalának módszereit már ismerjük, a Fidesz-közeli fantomcégek ügyének eltussolása óta számos helyzetben segítette Orbán Viktort és barátait. A Demokratikus Koalíció a NAV-ügyben az Európai Unió illetékeseihez fordul, mert a magyar szervek nem tudnak független és ellenőrizhető vizsgálatot biztosítani. 
 
Polt Péter hivatalától nem várható az ügy hiteles kivizsgálása

Varju László, a DK pártigazgatója szombaton azt mondta, a több ezermilliárdos áfacsalási ügy "az elmúlt 20 év legnagyobb botránya", amellyel foglalkozni kell. Az esetleges vizsgálatot lefolytatni jogosult szervek - így az Állami Számvevőszék, az ügyészség és a bíróság - vezetői ugyanakkor mind volt fideszes vagy Fideszhez köthető személyek, miközben a nagyobbik kormánypárt több mint egy éve tud az adócsalásokról. 
A DK szerint ezért kétséges a magyarországi vizsgálatok hitelessége, így az Európai Unióhoz fordulnak: a jövő héten Olli Rehnnél, az Európai Bizottság pénzügyi biztosánál, az Európai Számvevőszéknél és az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) is az áfacsalások kivizsgálását kezdeményezik. 
Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. 
Kapcsolódó: 
   Uniós vizsgálat jöhet NAV-ügyben 
   A NAV megint feljelenti Horváth Andrást 
   A Fidesz leszavazott újabb két NAV-os vizsgálatot 
   Visszavág a NAV-nak Horváth András 
   Orbán: Aki adót csal, börtönben a helye 
   Áfacsalás miatti nyomozás egy CBA-közeli cég ellen - a jéghegy csúcsa? 
   A ragadozó állam újabb zsákmánya: a Takarékszövetkezeti Bank 
   Tisztességes, bátor, lelkiismeretes embereket keres Ángyán 


Horváth Andrást kivezették a parlamenti sajtópáholyból 
2013. 12. 02. 13:46 Origo 
Nagy feltűnést keltett hétfőn a Parlamentben Horváth András volt NAV-os dolgozó, akivel délelőtt már a számvevőszéki és költségvetési bizottság is foglalkozott. Horváth a délután egy órakor kezdődő ülés elején felment a karzatra az újságíróknak fenntartott sajtópáholyba - jelentette az Origo tudósítója. 
 
Horváth András a sajtópáholyban - Fotó: Mudra László - Origo

Nem tudott észrevétlen maradni, minden fotós őt fényképezte. Fél óra múlva megjelentek a parlamenti őrök is, akik kivezették Horváthot a sajtópáholyból. 

Az Index azt írta, később az LMP szakértői páholyából is kiküldték. 

Hogyan lehet vége a rémálomnak? Ki menti meg a becsületes magyar családokat? - Jakab István 


Amikor belegondolunk, hogy milyen lehetőségek között választhatunk jelenlegi helyzetünkben, akkor rájövünk, hogy semmi sem üdvös a régi életünkből. Hasonlóképpen érezhetjük magunkat, mint egy előző evolúciós ugrásnál a hal, akinek rászáradt már a pikkelyére a sár és csak kapkodta a levegőt, anélkül, hogy oxigénhez jutott volna. 

A jelenlegi rendszer sem javítható meg foltozgatva, csiszolgatva, hanem valamilyen alapvetően új változásra van szükség. Hogy ez mi lesz, ebbe belegondolni is merész, de egy biztos, hogy lesz változás. 



Orbán, Balog! Meddig tűritek még? Nőkre és gyerekekre vadásznak a dunaújvárosi bűnözők 

2013. december 02. 10:54 Hunhír.info 
Elszaporodtak az erőszakos támadások. Most újabb felháborító eset látott napvilágot. A Postfactory blogon megjelent exluzív interjúból kiderül, hogy szombat este kis híján nemi erőszak áldozata lett egy 16 éves dunaújvárosi lány. A 34 éves férfi sötétedés után környékezte meg a százfokú lépcsőnél. 
"Na, gyere cica! Csak egy kicsit legyél benne." 
Egy kivilágítatlan területen kezdett erőszakoskodni a fiatal lánnyal. Megszorította a nyakát, és meg akarta csókolni - ezt mondta Dunaújváros Online Hírblogjának a lány, aki a rémisztő támadás ellenére is bátor maradt. Eltörte az erőszakos férfi orrát, és elfutott. A férfi követte, de ekkorra már édesanyja és barátja is a segítségére sietett. Riasztották a rendőrséget, akik pár órán belül elkapták a támadót. 
Támadás a kiserdőnél 
November 24-én a Béke tér és a Vasmű főkapuja közötti úton támadtak meg egy fiatal nőt - számolt be róla a DO. A hölgy Facebookon osztotta meg rémisztő élményét. Leírta, hogy azon a reggelen is biciklivel indult a munkahelyére. Sűrű köd volt, így teljesen váratlanul érte, amikor egy férfi lépett elé a bokrok közül, és majdnem berántotta az erdőbe. Se autó, se gyalogos nem közlekedett arra, szerencsére ki tudott térni támadója elől. 
Riasztani kell a rendőrséget 
Kiss Z. Edward rendőrségi szóvivő a DO kérdésére elmondta, hogy a támadásról senki nem tett bejelentést vagy feljelentést. A közösségi oldalakon megjelent írások pedig nem minősülnek hiteles információnak, így azok alapján nem indítható eljárás. 
Erdőbe rángatott egy kisfiút 
November 17-én egy 12 éves kisfiú épp hazafelé tartott, amikor egy fiatal férfi megragadta a karját, befogta a száját, és az erdő felé vonszolta. Megfenyegette, ha nem elégíti ki vágyait, megöli, a kisfiúnak azonban sikerült a szorításból kiszabadítania magát. Elfutott, és egy autóstól kért segítséget. A 29 éves pedofil elfogása után kiderült, hogy aznap szabadult a Váci Büntetés-végrehajtási Intézetből, ahol 6 és fél évig ült szemérem elleni erőszak miatt. 
 
Az Orbán család 1994-ben

Az oláh tolvaj pofátlansága: magyar konferencián hazudták románnak a nálunk vásárolt mangalicát - őshonossá minősítenék 
2013-12-02. 14:55 Kuruc.info 
Az Egyesült Államoktól Japánig sok helyütt vannak kisebb-nagyobb mangalicaállományok, de mindenütt elismerik, hogy magyar fajtáról van szó. Nem így az Erdélyt is románnak hazudó oláhok. 

Egy nemrégiben Magyarországon megrendezett szakmai konferencián egy román előadó olyan sertésállományról mutatott be fotókat, amelynek egyedei feltűnően emlékeztetnek a magyar mangalicára. Igazi megrökönyödést keltett az, hogy a tulajdonos kezdeményezte ezeknek a jószágoknak az őshonos sertéssé minősítését. 
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke történetesen részt vett a rendezvényen, és azonnal rájött a csalásra. A Kossuth Rádióban elmondta, a vörös mangalicáról van szó, amelyet a román tulajdonos Magyarországról vásárolt. Hozzátette: ezzel egyébként nincs baj, hiszen a mangalica összekötő kapocs lehet a két nemzet között, mert vörös mangalicát Erdélyben tenyésztették ki az 1800-as évek második felében. Megjegyezte, Erdély akkor is vegyes lakosságú volt, és "akkor éppen" Magyarországhoz tartozott, ám az egyesület szerint nem árt, ha deklaráljuk, hogy magyar sertésről van szó. "Mindenki értsen ebből!" - fogalmazta meg. 
Tóth Péter azt is elmondta, hogy bár talán ma már anekdotának tűnik, de a 2000-es évek elején volt Svájcban egy ökogazda-szervezet, amely ősi svájci, illetve helvét fajtaként jegyeztette be a fecskehasú mangalicát. Ausztriai gazdák pedig, "a közös monarchiabeli múlt kapcsán", általában osztrák őshonos állatként árusítják. "Tehát vannak azért ilyen érdekességek" - mondta az egyesületi elnök, aki úgy véli, ebben a kérdésben az Európai Unió tehetne rendet. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy az őshonos haszonállatokra vonatkozóan megjelenjen egy olyan EU-s szabályozás, amely tisztázza, hogy ami történelmileg kialakult egy országban, az ahhoz az országhoz tartozik. 
Amíg azonban ez nincs meg, az elismert tenyésztő szervezet nem tudja felvenni a kesztyűt egy ilyen méltatlan helyzetben. Maradnak tehát az indirekt módszerek. Az egyesület elnöke szerint aktív, illetve jogi lépéseket nem kell és nem is szabad tenni. "Nem is lenne értelme, hiszen itt történelmi és kulturális kérdésekről beszélgetünk. Mi a magunk részéről pozitív motivációval élünk. tehát nem tiltakozunk meg perlünk, hanem minél több helyen jelenünk meg magyar mangalicával" - mondta Tóth Péter. 
A szakmai szervezet vezetője sietett leszögezni, hogy teljes joggal vannak magyar mangalicaállományok felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy éppen muravidéki tenyésztőknél. Ahhoz azonban, hogy ezeknek az állományoknak a tenyésztését szervezetté tudják tenni, valamint hogy megőrizzék azt az értéket, hogy a mangalica fajta kitenyésztése a magyarság érdeme, összehívják az első Kárpát-medencei mangalicatenyésztési fórumot. 
Ezen az összejövetelen nem csak tenyésztésszervezési kérdéseket szeretnének tisztázni. Hangsúlyozta: a "határon túli" magyarság ne csak mangalicát tenyésszen, hanem nyisson magyar éttermeket, csárdákat. Ugyanazokat a családi mangalicahús-üzemeket hozza létre, amilyeneket a magyarországi mangalicatenyésztők ma már, mintegy öt éve, sikeresen működtetnek. "A legcsattanósabb válasz a "környező országoknak" az, hogy ha ott magyar éttermek nyílnak magyar mangalicatermékekkel" - nyilatkozta a Kossuth Rádió műsorában a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke. 
(KR nyomán) 
Kapcsolódó: 
   Bevette a japán piacot a magyar mangalica - Dezső hódít a Távol-Keleten 
   Ehető nemzeti kincsünk, a mangalica 
   Mangalica, az őshonos román háziállat 
   "Itt egy mutáns szörny, a neve birkadisznó" - szörnyülködnek külföldön 

GÉNMÓDOSÍTOTT - életveszélyes kukorica (GMO)? (visszavonták) 

Csíki Sándor - 2012. szeptember 22. www.foodandwine.hu 
ÉLETVESZÉLYES GÉNMÓDOSÍTOTT kukorica? 
Titokban végzett francia kísérletek eredményei szerint, a génmódosított (GM) kukorica rákot okoz!Genetikai rulett címmel éppen szeptember 18-án írtam, s a véletlenek furcsa játéka folytán, egy nappal később, szeptember 19-én a Food and Chemical Toxicology online oldalán, a franciaUniversity of Caen Biológiai Intézetének kutatói számolnak be etetési kísérletük eredményeiről. Ez az új, és minden bizonnyal milliárdos érdekeket sértő eredmény azokhoz a korábbi állatkísérletekhez csatlakozik, amelyekben a génmódosított élelmiszerek toxikus és allergén tulajdonságai már eddig is kiderülhettek. 
A Food and Chemical Toxicology által publikált etetési kísérletről 19-én a Le Nouvelle Observateur, aReuters és mások is beszámoltak. Szeptember 20-án az MTI is kiadott egy rövid hírt, nagyjából annyira hosszút, mint amikor valamely celeb mellplasztikájáról esik szó, pedig, ha ez a hír nem kelti fel a figyelmet, akkor már semmi, miközben értem én, hogy itt a krach, minek az emberek agyát további gondokkal nyomorítani. 
 
A génmódosított kukorica illusztrációja

Szigorú titoktartás 
A franciákat az elmúlt években meglehetősen sokat kritizálták, ráadásul még az EU részéről is, mert korlátozta a (Monsanto) GMO kukorica termesztését Franciaországban. Majdnem pontosan egy esztendeje már arról volt szó, hogy a franciáknak újra kell gondolniuk a GMO-tilalmat, mivel az Európai Bíróság szerint Franciaország 2008-ban nem a megfelelő jogszabályra hivatkozva tiltotta be a kukoricamoly ellenálló kukorica (MON 810) termesztését." A MON 810 egyébként egy "Bt" kukorica, ahol a 'Bt' a nyolcvanas évek biotechnológiájának felfedezettje, a Bacillus thuringiensis ke zdőbetűiből általánosan alkalmazott elnevezés a rovarölő hatású, a természetben előforduló talajlakótól származó fehérjék leírására. 
Nos, mint láthatjuk, az USA és Európa közti kapcsolatoknak ezen a síkján is történnek dolgok a nagyvilágban, és ehhez akár még azt is hozzávehetjük, amit a Bill Gates Alapítvány és a Monsanto közti üzletről Bill Gates és a narancssárga rizs címmel írtam. Amúgy, 2007-ben Barack Obama megígérte, hogy a megválasztása esetén azonnal elrendeli a GM jelzés kötelezővé tételét, hogy a fogyasztók választhassanak. Ez a mai napig nem történt meg, s talán nem is annyira véletlenül, már csak azért sem, mert a Monsanto évente több millió dollárt költ a szövetségi kormányban lobbira. 
A francia etetési kísérletek olyannyira kényes területet érintenek, hogy mindvégig szigorú titoktartás mellett folytak. A kutatók e-mail üzeneteit titkosították, telefonon nem beszélhettek és a kísérletnek is megtévesztő nevet adtak. Mindezt a (joggal feltételezett) szabotázs akciók megelőzése érdekében tették. Ne feledjük, milliárdos, az egész világra kiterjedő üzlet, "Nagy Buli" ez, nagyobb, mint abotrányos H1N1 vakcina biznisz. A "Nagy Buli" lényege, hogy adott génmódosított növény vetőmagjához csak egy meghatározott gyomirtószer tartozik, s ráadásul mindkettőt ugyanaz a cég, jelen esetben a Monsanto, szállítja. Ha pedig elkezdődik a terület adott gyomirtószerrel való kezelése, akkor a vevő már nem nagyon tud mást tenni, mint, hogy marad a szállítónál, növénynél és gyomirtónál. A növény és a növényvédőszer így alkot rendszert. Jó elképze lés, de egyre több bizonyíték utal rá, hogy katasztrofális eredményekkel jár. 
 
Génmódosított növényeket termelő országok 2011-ben, a területtel és növényfajtákkal

A titkos kísérlet eredményei 
A kutatók a szokásos 90 nap helyett, egy hosszúnak számító etetési kísérletben, két esztendőn át vizsgálták patkányokon az amerikai Monsanto Roundup elnevezésű gyomirtójára toleráns genetikailag módosított kukorica egészségi kockázatait. A kísérletben szereplő NK603 Roundup Ready génmódosított kukorica számos országban (USA, Kanada, Japán, Bulgária) termesztésben van és nem egy ország (Mexikó, Ausztrália, Oroszország, Korea, Tajvan, Fülöpszigetek) importálja, de mint a kísérletek is mutatják, nem veszélytelenül. 
Az etetési kísérletben az egyik patkány csoport tápja Roundup gyomirtóval termesztett génmódosított kukoricát, a másik csoport tápja pedig gyomirtó nélkül termesztett génmódosított kukoricát tartalmazott, 11%-ban. A harmadik kísérleti csoport ivóvizébe az Egyesült Államokban engedélyezett (!) koncentrációjú szermaradványnak megfelelő mennyiségű (0,1 ppb) Roundupot adagoltak. 
A kísérletekben a nőstény patkányok halálozási aránya valamennyi kezelt csoportban 2-3-szor nagyobb és gyorsabb lefolyású volt, mint a a normál termesztésű kukoricán és egészséges vízen tartott kontroll csoporté. Ez a különbség a génmódosított termékkel etetett három hím patkánycsoportban is hasonló volt. 
Valamennyi eredmény hormon és nem függő volt és a megbetegedések is nagyon hasonlóak voltak. A nőstényeken nagy emlődaganatok fejlődtek ki, s szinte mindig sokkal gyakrabban és korábban, mint a kontroll csoportokban. 
 
Tumorok a kezelt patkányokon

Az agyalapi mirigy nagy mértékben változott, s a génmódosított kukorica és a Roundup hatással volt a nemi hormonok egyensúlyára is. A kezelt hímekben a májkárosodás 2,5-5,5-szer, a vesekárosodás 1,3-2,3-szor volt nagyobb, mint a kontroll csoportban. A hímeken négyszer több nagyméretű, tapintható tumor jelentkezett, mint a kontroll csoportokban, s jóval korábban, 600 nappal előbb. 
A gondok szaporodnak, a bizonytalanság egyre inkább bizonyosság, s már csak emiatt is helyeselhető, hogy hazánkban nem engedélyezett a génmódosított növények termesztése. Mindez még akkor is igaz lehet, ha a háttérben a gazdasági érdekek erőteljes különbözősége is jól érzékelhető, ami előrevetíti, hogy lesznek itt még egyéb kísérletek is, akár ellenkező előjellel is. 
És lettek... 
Két nappal a franciák színre lépése után, már meg is jelent egy cikk, s biztosan lesz is még szép számmal, mely a francia kutatók módszereit kritizálja, a statisztikai apparátust gyengének tartja és a választott patkánytörzset alkalmatlannak ítéli a kísérletre. A cikkben Martina Newell-McGloughlinnövényi biotechnológust idézik, aki szerint "A cikknek csekély a tudományos hitelessége." Vajon, miért nem vagyok meglepett? Talán, mert az lenne a csoda, ha nem így lenne. Amúgy az idézett kutatónő véletlenül pont kapcsolatban áll(t) a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal, amely ugyancsak érintett, amit az is mutat, hogy tízmillió dollárokért vásárolt a vegyszer (Roundup) és a vegyszerhez való vetőmag előállításában egyaránt érdekelt Monsanto részvényeket. Most akkor kinek higgyünk? 
Videók 
A következő, német nyelvű videó címe: "Tudományos szenzáció, vagy komolytalan horrorüzenet? 

Visszavonták! 
Egy évvel a megjelenése után, 2013. őszén a Food and Chemical Toxicology visszavonta a tanulmányt. 
A játszmának azonban ezzel nincs vége, biztosak lehetünk benne. A GMO körüli gazdasági érdekek miatt a tisztánlátás soha sem lesz egyszerű. Corinne Lapage CRIIGEN (Committee for Research and Independent Information on Genetic Engineering, a génmódosítással kapcsolatos kutatások, és az ezzel kapcsolatos információk terjedéséről gondoskodó bizottság) tiszteletbeli elnöke, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport tagja összeférhetetlenség miatt lemondásra szólította fel Anne Glovert, az Európai Bizottság két évvel ezelőtt megválasztott, GMO-párti tudományos főtanácsadóját. Glover megválasztása előtt utoljára 1996-ban merült fel a génmódosított kukorica európai engedé lyezése. 
Csíki Sándor 

Összeomlást jósol a Nobel-díjas közgazdász 

2013. december 2., hétfő 14:55 Napi.hu 
Megváltoztatva bő egy hónappal ezelőtti véleményét immáron az amerikai tőzsdék szárnyalását látja a legnagyobb veszélynek a közgazdasági Nobel-díj egyik idei nyertese. 
Az amerikai részvényárak gyors növekedése veszedelmes tőzsdei luftballon felfújásához vezethet - mondja Robert Shiller, a 2013-as közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese. A nyolcmillió koronával (1,25 millió dollár) járó elismerést két amerikai társával együtt nyerte el. 

Egyelőre nem kongatnám meg a vészharangot, de számos országban nagyon magasak a részvényárak, míg másokban az ingatlanok drágultak gyors ütemben. Mindez rosszul végződhet - fejtegette a német Der Spiegelnek adott interjújában. A legaggasztóbbnak az amerikai értékpapírpiacok helyzetét látja, amit azzal magyaráz, hogy az USA gazdasága még mindig gyenge és sérülékeny, ezért a vállalatok értékének emelkedése nem látszik indokoltnak. 
Shiller az eszközárak - az ingatlanok, az értékpapírok stb. árának - előrejelzése terén elért eredményeiért kapta a Nobel-díjat, de szerepe volt az indexkövető alapok létrejöttében is. Az átadási ceremónia után a múlt hónapban azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a Fed gazdasági ösztönözése és az erősödő piaci spekuláció buborékszerű befektetési boomhoz vezetett. 
Nem értenek semmit 
Akkoriban azonban még nem emelte ki az USA tőzsdéin kialakult helyzetet, azaz véleménye néhány hét alatt vált kritikusabbá ezzel értékpapír-piaci boommal kapcsolatban. Azt ugyanakkor már akkor is leszögezte, hogy a pénzügyi válság kirobbanása óta eltelt öt év megmutatta, mennyire nem értik még mindig a piaci szereplők az árak mozgását. 
A közgazdász professzor továbbra is aggasztónak tartja a brazil ingatlanpiac helyzetét. Nemrégiben részt vett egy konferencián a latin-amerikai országban, amelyen világossá vált a számára, hogy a szélesedő középosztály és a pozitív gazdasági fejlemények fűtik a lakásárakat. Hasonló jelenségek figyelhetők meg Brazíliában, mint amilyenek az USA-ban lejátszódtak a 2000-es évek közepén. Ezek előzték a 2007-2008-ban kirobbant jelzálogpiaci válságot. 
Buborékok mindenfelé 
A világ továbbra is erősen kiszolgáltatott a könnyen kipukkadó eszközbuborékoknak - összegzi véleményét Shiller. A vészterhes előrejelzéseiről ismert Marc Faber üzletember szintén spekulációval fűtött, masszív buborékokat lát a világgazdaságban - derült ki a CNBC-nek nemrégiben adott interjújából. Ezek közé sorolja a részvények és a kötvények piacától a Bitcoin nevű alternatív valután át a mezőgazdasági földterületekig mindenütt megfigyelhető áremelkedéseket. 
Ezek hátterében a felesleges likviditás, azaz a pénzbőség áll. A Fed monetáris enyhítésében továbbra havi 85 milliárd dollárt pumpál a gazdaságba, miközben hasonló lépéseket tesz a brit és a japán jegybank is - indokolta aggodalmait Faber. 
Csatalakozott az előtte szólókhoz Tom Elliot, a DeVere Group befektetési társaság stratégája. Szerinte az amerikai gazdaság ma két pilléren áll. Az egyik az erőtlen gazdasági növekedés, a másik a Fed monetáris enyhítési politikája. A szakértőnek fogalma sincs arról, mi történne, ha e két oszlop közül az egyik kidőlne. Egyáltalán nem tudhatjuk, hogy az egyik támasz nélkül nem roggyanna-e meg az egész ház. 
Kapcsolódó cikkek 
   Jó hírek jöttek az USA-ból 
   A német kormány az ukrán tüntetők mellé állt 
   Nem aprózza el kínai útját Cameron 
   Több magyar munkanélkülit hozhat a mai döntés? 
   Volt már ilyen a helyzet, csak annak csúnya vége lett 
   Itt a figyelmeztetés! - Összeomlást jósol a guru 
   Összeomlás - filmkritika 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése