Az új világrend
Életrajz
Dr.
Drábik János, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető
programszerkesztője
1938.
június 9-én született Budapesten. Csellistának készült. Zenei
tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában
és Zenei Gimnáziumban végezte. Ugyanitt érettségizett 1956-ban.
Kéztörés miatt azonban pályaváltoztatásra kényszerült.
1960-ban fejezte be tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi
Karán, 1968-ban pedig az ELTE Bölcsész Karán, ahol esti tagozaton
filozófiát tanult. 1971-ben ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett,
előzőleg pedig a MUOSZ Újságíró Iskoláját is elvégezte.
1979
novemberéig különböző jogi, szerkesztői és államigazgatási
munkakörökben dolgozott. Amerikába történő távozását
megelőzően az ERBE jogi osztályát vezette. A New York
University-n folytatta tanulmányait és 1981-ben bejegyzett
jogtanácsos lett New York Államban. 1983-ban Münchenbe került a
Szabad Európa Rádióhoz, ahol Kézdi Pál néven
számos műsort írt és szerkesztett. Sorozatot írt többek között
a sztálinizmusról, az amerikai alkotmányról, a
neokonzervativizmusról, a Szovjetunió történetéről. Öt éven
keresztül szerkesztette a világgazdasági magazint, és a
demokratikus intézmények működését elemző "Nyugati Úton"
c. programot. 1989. februárjában a Szabad Európa és a Szabadság
Rádió elnöke a "Superior Performance Award"
kitüntetésben részesítette az 1988-ban nyújtott
teljesítményéért, elsősorban az amerikai alkotmányról készült
32 részes sorozatáért.
1983-tól
aktívan részt vett a müncheni Széchenyi Kör tevékenységében,
ahol több előadást is tartott. 1993-1998-ig a Széchenyi Kör
titkára volt. Rendszeresen ír a Münchenben megjelenő Nemzetőr c.
lapban, és más magyarországi napi- és hetilapokban. Tanulmányait
több folyóirat is közölte. Az 1999-ben megindult Leleplező c.
könyvújság főmunkatársa, majd nemzetközi
főszerkesztő-helyettese. Rendszeresen tart előadásokat az
emberközpontú társadalom, a demokrácia és a pénzrendszer
összefüggéseiről. Alapító tagja a 2000. áprilisában
megalakult "Összefogás a fennmaradásért"mozgalomnak,
amelynek célja a magyar föld megőrzése, és Kert-Magyarország
feltételeinek megteremtése, Magyarország gazdasági
szuverenitásának a visszaállítása, a résztvevő demokrácia
megvalósítása, a népszavazás hatáskörének kiterjesztése,
valamint a pénznek a nemzet alapvető fontosságú közintézményeként
való kezelése. Jelenleg a nemzetközi pénzrendszer és a
demokrácia összefüggéseivel foglalkozó szakmunkán dolgozik.
1997-től
2000. márciusáig a Németországban működő magyar egyesületek,
a BUOD elnökségének a tagja, 1996-tól az MVSZ választmányába
is beválasztották, ahol Dél-Németországot képviselte. Az
1998-as parlamenti választásokon a KDNP képviselőjelöltje volt
Budapest 1. számú választási körzetében. Nős, felesége
vegyész, a müncheni egyetemen volt tudományos kutató.
Novus
ordo seclorum - Az új világrend
Van-e
nemzetközileg megszervezett pénzhatalom?
"Az
ezredvégi nagy borzongás" c. tanulmány szerzői szerint az
ilyen állítások, hogy a "pénzvilág uralkodik a reálszféra
vagy a valóságos világ fölött" összemosó jellegűek, nem
határozzák meg pontosan "ki" vagy "mi"
uralkodik "ki" vagy "mi" fölött./1/ A pénzvilág
összetétele olyan sokrétű - felöleli az üzleti bankokat, a
brókerházakat, az áru- és részvénytőzsdéket, a
devizapiacokat, a biztosítótársaságokat, a hazai és
multinacionális nagyvállatok treasury részlegeit, a
nyugdíjalapokhoz hasonló intézményi befektetőket, a fedezeti
alapokat, a nemzetközi pénzügyi intézményeket (Világbank,
Nemzetközi Valutaalap, Nemzetközi Fizetések Bankja, stb.), -, hogy
a pénzvilág, mint olyan, nem képes központilag irányítva,
egységesen cselekedni. Intézményeik száma és erőssége
önmagában még nem elég annak a feltételezésnek az
alátámasztásához, hogy - alá- és fölérendeltségben - a
pénzvilág irányítja az értéket előállító reálgazdaságot.
Ezt az elutasító álláspontjukat azzal támasztják alá, hogy a
kollektív cselekvés elmélete szerint az olyan nagy csoportok
esetében, mint amilyen a pénzvilág, nem igazán megalapozható a
központilag megtervezett, egységes cselekvés feltételezése. (Ezt
a feltételezést divat ma "összeesküvési vagy konspirációs
elméletnek" is nevezni.) Éppen ezért, ha a nemzetközi
pénzvilághoz hasonló óriáscsoportoknak származik hasznuk egy
adott cselekvésből, akkor már csak elméleti megfontolásból is
óvatosan kell bánni a szándékos együttcselekvés
feltételezésével. Azért utaltunk röviden erre a nemzetközi
pénztőke szervezett hatalmát tagadó tanulmányra, hogy a
továbbiakban kimutassuk a szerzők álláspontjának a
tarthatatlanságát.
Ismerkedjünk
meg először néhány olyan tekintélyes embernek a véleményével,
akiket nem lehet szélsőséges elfogultsággal vádolni, és akiknek
szakmai felkészültségében is megbízhatunk:
A
háttér erők létezéséről Disraeli brit
miniszterelnök ezt mondotta 1856. július 14-én, a Brit
alsóházban:
"Van
egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben
a házban.... a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme
tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét -
egész Olasz- és Franciaországot, valamint Németország nagy
részét, hogy más országokat ne említsünk -, titkos társaságok
egész hálózata vonja be, ahogyan a föld felszínét behálózzák
a vasútvonalak. És melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni.
Nem akarnak alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált
intézményeket... a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi
birtokosokat és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk
ennél is tovább megy..." /2/
Ugyancsak Disraeli mondotta
az 1848-as európai forradalmakat követően:
"A
világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a
kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom,
amely jelenleg van készülőben Németországban, jelentősebb
reformot fog jelenteni, mint az első./3/
Walter
Rathenau, - kiemelkedő szocialista politikus, a Rothschild
család pénzügyi tanácsadója, a B'nai B'rith rend tagja, aki az
első világháborúban a császári Németország hadiiparának
legfőbb irányítója, a weimari Németországban pedig rövid ideig
külügyminiszter volt, - ezt írta a bécsi "Neue Freie Presse"
1909. december 25-i számában:
"Háromszáz
ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a
kontinens sorsát, és ők választják ki utódaikat is
környezetükből... A pénztőke (Hochfinanz) hivatott arra, hogy a
császárok és királyok helyett kézbevegye a kormányok gyeplőit"
/4/
A
költő Frank Wedelkindhez írott levelében pedig, amelyet a
Süddeutsche Zeitung 1963. február 7-i száma közöl, többek
között ez olvasható:
"A
valódi háromszázak óvatosak és az a szokásuk, hogy letagadják
hatalmukat. Ha hozzájuk fordul, akkor így válaszolnak: mi semmiről
sem tudunk; olyan üzletemberek vagyunk, mint a többiek. Másrészt
jelentkezik nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi tanácsos,
aki harisnyával és művajjal kereskedik, és azt mondja: mi vagyunk
azok. Névtelenségükben rejlik a hatalmuk... Egyikük a
jezsuitáknak dolgozik, másikuk a Kuria megbízottja. Megint egy
másik olyan külföldi egyesület képviselője, amely a porosz
állam legnagyobb hitelezője. Mindez bizalmas. Nézze: a szokásos
módon nem könnyű ezekkel az emberekkel találkozni. Elutasítják
a közeledést." /5 /
A
"Wiener Press" 1921. december 24-i számában pedig
megismétli és kiegészíti a fentieket:
"Csupán
háromszáz ember, aki mind személyesen ismeri egymást, határozza
meg Európa sorsát. Utódaikat is maguk választják ki
kíséretükből. Ezek az emberek minden szükséges eszközzel
rendelkeznek ahhoz, hogy véget vessenek annak az államformának,
amelyet ésszerűtlennek ítélnek."
Theodore
Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke, 1912-ben egy
választási gyűlésen a következőket mondotta:
"A
látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely
nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget.
Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a
megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti
szövetség széttörése."/6/
Woodrow
Wilson, aki nemcsak az Egyesült Államok 28. elnöke, de
tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem
elnöke is volt, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól
szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja
a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő írta
ugyan alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok
pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely ellátja a
központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, de
már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági
helyzetéről a véleményét:
"Ezt
a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A
hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország
növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány
ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk,
kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött
és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók
szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és
kényszerének megfelelően cselekszik."/7/
Ezeket
mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb
négy évre az elnökséget:
"Az
Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a
legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják,
hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult
és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható,
hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg
nyilatkoznak róla." /8/
Franklin
Delano Roosevelt, - aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült
Államok 32. elnöke -, úgy vélte, hogy "a politikában semmi
sem történik véletlenül. Ha valami megtörténik, biztosak
lehetünk abban, hogy az így lett eltervezve."
Az
1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején
mondotta a következőket:
"Amerikában
60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát... A lakosság egy
harmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és alultáplált...
A Közmunkahivatal programjain résztvevők 20%-a a nagyfokú
alultápláltság következtében nem képes végig dolgozni egy
munkanapot... Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat a
templomból."
Roosevelt
tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág
modern templomából képletesen szólva kiszorítani, -
megfegyelmezni, befolyásolni - azokat, akik a pénz
visszatartásával, a hitelek megvonásával, és más pénzügyi
manipulációkkal tartósan megbénították az egyébként
egészséges gazdasági életet, akkor nem tud végetvetni a
gazdasági válságnak. Hamarosan rájött azonban, hogy a
pénzhatalommal szemben tehetetlen./9/
Arnold
Toynbee brit történelemfilozófus, a London School of
Economics tanára, aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes
Royal Institute of International Affairs igazgatója volt, annak a
meggyőződésének adott hangot, hogy "a jövő pénzembere a
világot átfogó irányítási rendszer egyik kulcsszereplője lesz,
függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy
sem. Az üzletemberek következő nemzedékének a többsége az új
világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva,
amely az egyetlen alternatívának tűnik a népirtással
szemben."/10/
Pierre
Quesnay, aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója
volt, főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak, a
megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague
Norman-nel, a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori
elnökével. Visszatérve Párizsba, többek között, ezeket
jelentette:
"Az
Angol Bank elnöke számára a Huszadik Század legnagyobb feladata a
világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a
politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt
a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg
függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől,
alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt
folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek
irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel
osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen
megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek
minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi
biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása
tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai
küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének."/11/
Norman
tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi
szuverenitása megszűnik, ahol a központi bankok a politikától
függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb pénzügyi
kérdéseiben.
Wright
Patman, aki az amerikai képviselőház bank és
pénzügyi albizottságának a vezetője volt, állapította meg a
washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült
jelentésében:
"Az
Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van...Az egyik
alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik
kormány a független, ellenőrzetlen és a tevékenységét nem
egyeztető Federal Reserve System, (Ford: a Szövetségi Tartalék
Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja),
amely a pénzfeletti hatalmat gyakorolja, noha ez hatalom a
Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint."/12/
Tehát
sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel
tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem
irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden
polgárt érintő kérdésekben magánszemélyek döntenek a
politikai felelősségrevonás minden lehetősége nélkül. Vagyis a
gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrzetlen hatalommal rendelkező
pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá került.
Carroll
Quigley amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown
Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem
köztiszteletben álló professzora volt. Clinton elnöknek is ő
tanította a történelmet, amikor diákként a Georgetown egyetemen
tanult. Clinton elnök 1996-ban, - másodszori megválasztását
követő beiktatásakor - ismét meleg szavakkal emlékezett meg
tudós tanáráról, akire Henry Kisinger is számos esetben
hivatkozott és hivatkozik írásaiban, mint szaktekintélyre.
Quigley volt a szerzője "a civilizáció fejlődése" c.
széles körben használt egyetemi tankönyvnek, tagja volt a
"Current History" c. tekintélyes szakfolyóirat
szerkesztőbizottságának, rendszeresen tartott előadásokat az
amerikai hadsereg és haditengerészet vezérkari iskoláin, a
tábornoki karnak, a Smithsonian és a Brookings Intézetben,
valamint az amerikai külügyminisztériumban. Quigley azonban
nemcsak tudós volt, hanem szoros kapcsolatban állott Amerika és a
nyugati világ szupergazdag pénzdinasztiáival. Saját szavai
szerint beavatott ismerője volt a globális pénzhatalom
struktúrájának. A "Tragédia és remény" c. 1350
oldalas művét az intellektuális elitnek szánta, amelyben azt is
feltárja, hogyan működik a nemzetközi pénzhatalom titkos
hálózata. A "Tragédia és remény" 324. oldalán a
következőképpen írja le a pénzvagyon tulajdonosok nemzetközi
hálózatának célját:
"...ez
nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan
magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni
valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság
egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon
kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal,
amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és
konferenciákon elfogadnak..."/13/
Quigley
csak egy szűk elitnek szánta a "Tragédia és remény"-ben
közölt információkat. Nem számított arra, hogy egyes újságok
majd elkezdik idézni, helyesen ráérezve, hogy ezek értékes
betekintést engednek egy rejtett hatalmi struktúra belső
működésébe. A sajtónyilvánosság nyomán ugrásszerűen megnőtt
a kereslet a könyv iránt, elsősorban azok részéről, akik
szembeálltak a pénzhatalom rejtett hálózatával és ismerni
akarták egy bennfentes véleményét. Ennek az lett a következménye,
hogy a kiadó beszüntette a könyv árusítását és 1968-ban
megsemmisítette a nyomdai kliséit is. A pénzhatalom urai,
érthetően, nem akarták az idézett információ széleskörben
való terjedését. Quigley "HÁLÓZATNAK" nevezte
el a pénzhatalmat gyakorlók csoportját. Ez a találó elnevezés
megkönnyíti a nemzetközi pénzhatalom erőinek megértését. Ez a
HÁLÓZAT nem egy titkos társaság. A pénzvagyon tulajdonosainak
megvannak a HÁLÓZATON belüli, hagymaszerű rétegződéssel
felépülő, külön és valóban titkos és még titkosabb exkluzív
szervezetei. Ezek tagjai töltik be a HÁLÓZAT kulcspozícióit, de
bizonyossággal állítható, hogy a HÁLÓZATBAN sokan
tevékenykednek olyanok is, akiknek nincsenek, vagy alig vannak
ismereteik a rejtett kontrollról. A pénzhatalom nemzetközi
HÁLÓZATÁNAK központjában mindig egy kicsi csoporté a teljes
ellenőrzés, egy vitathatatlan hatalmú vezetővel az élén. A
következő vezetői szint tagjai nagyrészt nem is tudják, hogy
létezik egy még intimebb belső vezetői mag. Ők tudatosan úgy
vannak tájékoztatva, hogy ők alkotják a legbelsőbb vezetői
gyűrűt. A központból kiinduló további gyűrűk alkotják a
HÁLÓZAT rendszerét. A külső gyűrűkben sok idealista található,
akik becsületesen a világ jobbítására törekednek. Többségük
nem is gyanítja, hogy létezik egy világuralmi célokat követő
titkos vezetőség. Csak az nyer betekintést ennek a titkos
vezetésnek a tevékenységébe, akit alkalmasnak találtak arra
jelleme és vezetői képességei alapján, hogy kooptáljanak ebbe a
legbelsőbb szupertitkos csoportba is.
A
nemzetközi pénzhatalom napjainkban működő HÁLÓZATA - Quigley
kutatásai szerint - abból a titkos társaságból fejlődött ki,
amelyet a birodalomépítő Cecil Rhodes angol
pénzember alapított a világ akkori leggazdagabb embereiből a
századforduló idején. Célja az volt, hogy az Egyesült Államok
feletti brit hegemónia helyreállítása után megszerezze a
világuralmat és egy - a világ központi bankjai által ellenőrzött
- modern feudális világtársadalmat hozzon létre, - a globálissá
tágított Brit Birodalmat - amelyben az angol nyelvet használják
és az angolszász kultúra az irányadó. Erről így nyilatkozott
Cecil Rhodes "Confession of Faith" (Hitvallás) néven
ismertté vált írásában:
"Miért
ne csatlakozzunk egy olyan titkos társasághoz, amelynek kizárólag
egyetlen célja a Brit Birodalom kibővítése azért, hogy az egész
civilizált világ brit uralom alá kerüljön, hogy visszaszerezzük
az Egyesült Államokat, hogy az angolszász faj egy birodalmat
alkosson."
Évi
egy millió fontot jövedelmező vagyonát Rhodes Lord Rothschildra
hagyományozta 1888-ban írt harmadik végrendeletében azzal, hogy
hozzon létre egy titkos társaságot, amely befejezi életművét.
Az alapításra 1891 márciusában került sor. A társaságot Lord
Rothschild megbízásából Lord Alfréd Milner vezette. Ennek az
angliai központtal működő Rhodes Társaságnak hívták
később a legbelsőbb irányító testületét Round
Table-nek (Kerekasztalnak). A többi országban létrehozott
helyi szervezeteit pedig Round Table Csoportoknak nevezték.
Clinton
elnök mentora, Quigley professzor így ír a
"Tragédia és remény" 324. oldalán a Rhodes
összeesküvésről:
"Létezik
és már egy emberöltő óta létezett a múltban is egy nemzetközi
angolbarát hálózat, amely bizonyos mértékig úgy működik,
ahogyan a radikális jobboldal gondolja, hogy a kommunisták
tevékenykednek. Ez a hálózat, amely a Kerekasztal
Csoportokkal azonosítható, nem idegenkedik attól, hogy
együttműködjön és gyakran együtt is működik a kommunistákkal
vagy más csoportokkal. Jól ismerem, hogyan fejti ki tevékenységét
ez a hálózat, mert az 1960-as években lehetőséget kaptam arra,
hogy két éven keresztül tanulmányozhassam zárt, irattári
anyagait és titkos feljegyzéseit. Nincs semmi ellenérzésem a
hálózattal vagy céljai többségével szemben, mert életem nagy
részében közel álltam hozzá és eszközeihez. A múltban is és
most is ellenzem azonban néhány politikai nézetét, nevezetesen
azt a hitét, hogy Anglia elsősorban nem európai, hanem atlanti
hatalom és szövetkeznie, sőt szövetségi államot kellene
alkotnia az Egyesült Államokkal és továbbra is el kell különülnie
Európától; de a fő véleménykülönbséget az okozza közöttünk,
hogy ahálózat ismeretlen akar maradni, én viszont meg
vagyok róla győződve, hogy történelmi szerepe elég fontos
ahhoz, hogy tudjanak róla az emberek... A Rhodes-Millner Csoport
hatalmát és befolyását a brit birodalom ügyeire és 1890-től
folytatott külpolitikájára - noha ez nem ismert széles körben -
aligha lehet eltúlozni."
Quigley
posthumus műve, a nehezen hozzáférhető és ezért kevésbé
ismert "The Anglo-American Establishment, From Rhodes To
Cliveden", nem más, mint a Rhodes Tröszt irányítása alatt
álló egyvilág mozgalom, valamint a Tröszt szárnyai alatt álló
társadalomtudósok életének és munkásságának lelkesen megirt
története. Könyvének bevezetőjében ezt írja Quigley: "A
Cecil Rhodes hetedik végrendelete által alapított Rhodes ösztöndíj
közismert. Ami nem olyan széleskörben ismert az az, hogy Rhodes
előző öt végrendeletében hatalmas vagyonát egy titkos
társaságra hagyta, amelynek feladata a brit birodalom fenntartása
és kiterjesztése. Amiről viszont úgy tűnik, hogy senki sem tud,
az az, hogy a Rhodes és fő meghatalmazottja Lord Milner által
alapított titkos társaság a mai napig fennáll. Kétségtelen,
hogy ez a titkos társaság nem olyan gyermeteg gyülekezet, mint a
Kuk Klux Klan, tagjai nem viselnek titkos öltözékeket, nem
alkalmaznak titkos kézszorításokat és titkos jelszavakat. Ennek a
társaságnak minderre nincs szüksége, mivel tagjai valamennyien
egészen közelről ismerik egymást. Valószínűleg titkos esküt
sem tesznek és formális beavatási eljárást sem alkalmaznak. De
ez a társaság igenis létezik és rendszeresen tart titkos
megbeszéléseket, amelyen a jelenlévő rangidős tagja elnököl."
Quigley mindehhez gyorsan hozzáteszi, hogy "közölték velem:
jobb lenne, ha erről a témáról nem írnék, mivel ez érvekkel
látná el azoknak az ellenségeit, akiket én nagyra becsülök. Ezt
a véleményt azonban nem osztom. Az utolsó dolog, amit kívánhatnék,
hogy írásomat felhasználhassák az angolellenesek és az
izolacionisták... De úgy gondolom, hogy az igazságnak joga van
ahhoz, hogy elmondják, és ha elmondták, az nem lehet egyetlen jó
szándékú ember kárára sem." Quigley azt is megemlíti, hogy
a new yorki székhellyel működő Council on Foreign Relations
valójában egy a Rhodes Tröszthöz kapcsolódó és általa
alapított titkos társaságnak, a Royal Institute of International
Affair-nek az elágazása. A CFR és a Rhodes Tröszt többi
regionális szervezetének célja - többek között - azoknak az
ideáloknak a megvalósítása, amelyeket Cecil Rhodes jelölt ki.
Ma
számos amerikai "Rhodes scholars" munkálkodik
azon, hogy Cecil Rhodes elképzelését átültesse a gyakorlatba. A
Rhodes-ösztöndíjat 1904 óta kaphatja meg évente 32 tehetséges
amerikai diák, hogy Oxfordban tanulhasson és elsajátíthassa Cecil
Rhodes szellemiségét. A Round Table brit utódszervezete tehát
a Royal Institut of International
Affairs /Királyi Külügyi Intézet/. Az amerikai
utódszervezet pedig - az RIIA felügyelete alatt - a New Yorkban
1921 óta működő Council on Foreign Relations.
/Külkapcsolatok Tanácsa/. A CFR-t kezdetben a Rothschild bankház
amerikai vezérképviselője, J. P. Morgan, irányította, később
pedig a Rockefeller család ellenőrzése alá került. E szervezet
történetét kutató tudósok - akiknek a könyvei, he nem is
könnyen és olcsón, de beszerezhetők és tanulmányozhatók - arra
a véleményre jutottak, hogy ez a zárt csoport, amelybe csak gondos
kiválasztás és meghívás utján lehet bekerülni, és amelynek
belső és még belsőbb irányító testületeibe is csak
kiválasztott és beavatott keveseket kooptálnak (vagyis nem
demokratikusan választanak) feltehetően a leghatalmasabb testület
ma az Egyesült Államokban.
E
terület kutatóinak egy része szerint a CFR belső körét a "Skull
and Bones-Order" képezi, ennek szupertitkos elitjét
viszont az "Order of the Quest" alkotja, amely
"Jason Society" néven is ismert a kutatók előtt.
Ezek a szerzők úgy vélik, hogy a "Skull and Bones"
tagjain keresztül irányítja a belső mag a CFR tagjait, akiket
korlátozott időre (egy illetve öt évre) és mindig csak
meghatározott számban hívnak meg tagnak. /14/ Ennél is fontosabb
azonban, hogy Amerika és a világ legnagyobb bankjai (pl.
Citibank/Citicorp, Bank of Tokyo, The Chase Manhattan Bank, Bank of
Montreal, Bankers Trust Company, Deutsche Bank AG stb.), vezető
brókerházai (Dow Jones and Company, Inc., J.P. Morgan and
Co, Inc., Lazard Fréres and Co, Lehman Brothers, Merrill Lynch
International stb.), befektető cégei (The
Rockefeller Group, Salomon Brothers Inc., Soros Fund Management,
Sierra Capital Management stb.) multinacionális
nagyvállalatai (Exxon Corporation, AGIP Petroleum Company,
AT and T International, Atlantic Richfield Company, The Boeing
Company, Texaco Inc, Xerox Corporation, Siemens Corporation, ITT,
IBM, The Coca-Cola Company, PepsiCo, Sony Corporation of America,
stb.), biztosító társaságai (MetLife
International, Mutual Life Insurance Company of New York, The
Prudentiel Insurance Company of America, stb.), kereskedelmi
kamarái (British-American Chamber of Commerce,
French-American Chamber of Commerce, stb.),tekintélyes
intézetei (Institute of International Bankers, Nomura
Research Institute America stb.) és tömegtájékoztatási óriásai (Time
Warner, Times Mirror, Newsweek, stb.), is a CFR tagságához
tartoznak, azaz számos gazdag és nagyhatalmú korporáció is tagja
a CFR-nek. Az 1994. július 1-től 1995. június 30-ig terjedő
időszakban 185 ilyen testületi, intézményi tagja volt a CFR-nek a
szervezet saját évkönyvében közölt adatok szerint. /15/
Ez
a privát intézmény meghatározóan befolyásolja a szövetségi
kormány működését, mert megalakulásától kezdve annak
kulcspozícióit - elnökválasztásról elnökválasztásra egyre
növekvő mértékben, de különösen nagy számban 1945 után - a
CFR tagjai töltötték és töltik be, olyan szakértők, akiket ez
a magánszervezet választott, és képzett ki közfeladatok
ellátására. A CFR-tagja, illetve támogatottja volt Herbert
Hoover, Franklin Delano Roosevelt, Dwight Eisenhower, John F.
Kennedy, Lyndon B. Johnson, Richard M. Nixon, Gerald R. Ford, James
E. Carter, George Bush és Bill Clinton. Ronald Reagan nem volt tagja
a CFR-nek, de több mint 75 CFR, illetve TC-tagot nevezett ki vezető
kormánytisztségekbe. Amikor alelnöke, Bush - aki a CFR-en kívül
Skull and Bones, Trilateral Commission, Bilderberg Group és Comittee
of 300-tag -, követte az elnöki székben, akkor ő már 348 CFR,
illetve TC tagot helyezett el adminisztrációja kulcspozícióiba.
Ez a szám tovább növekedett Bill Clinton elnöksége alatt, aki
nemcsak Rhodes-ösztöndíjas volt, de CFR, TC és Bilderberg tag,
valamint a "De Molay Order" örökös tagja is. /16/ (A
jelenlegi Clinton kormányzat vezetői pozícióinak már túlnyomó
többségét a CFR tagjai töltik be, beleértve a Fehér Ház, a
Pentagon, a CIA és a State Department felső vezetőit is.) Ők
ültetik át aztán a gyakorlatba a CFR szakértői által
részleteiben kidolgozott politikai programokat. Ha figyelembe
vesszük, hogy ma már a törvényhozás mindkét házában a
legbefolyásosabb tisztségek egyre nagyobb részét a CFR federális
szinten kiépült hálózatához tartozó, vele kapcsolatban álló
vagy tőle közvetve függő képviselők és szenátorok töltik be,
hogy mind a republikánus, mind a demokrata párt gépezete is a
befolyásuk alatt áll, hogy a központi bank szerepét betöltő
magánkartell, a Federal Reserve System pedig a CFR-t létrehozó
pénzemberek tulajdonában van, továbbá, hogy a Szövetségi
Legfelsőbb Bíróság tagjainak a fele is a CFR, illetve a mögötte
álló befolyásos körök támogatásával került tisztségébe,
akkor konkrét formát ölt a pénzhatalom szinte minden döntési
központot elérő-befedő sűrű hálózata. A pártgépezetek, pl.
csaknem korlátlanul finanszírozhatók a privát szervezetek,
intézmények által. Ezzel szemben az egyes elnökjelöltségért
vagy más választott tisztségért induló személyek csak igen
szigorúan meghúzott és ellenőrzött korlátok között
támogathatók. Ezért csak a pártgépezet támogatása révén
nyílik reális esély a megválasztásra. A pártgépezet viszont a
CFR befolyása és hatékony ellenőrzése alatt áll.
Amikor
1913-ban a nemzetközi finánc-elitnek sikerült privatizálnia az
Egyesült Államok pénzügyeit és létrehoznia a Federal Reserve
System-nek nevezett magánkartellt, akkor még azt is elérte, hogy a
"Federal Reserve Act" kimondja: A FED "Class A"
minősítésű részvénytulajdonosainak neveit ne hozzák
nyilvánosságra. Mára azonban már ismeretes, hogy a FED
főrészvényesei a következő magánbankok voltak (a jelenlegi
tulajdonosai is ők vagy jogutódaik): Rothschild Banks of London and
Paris, Lazard Brothers Banks of Paris, Israel Moses Seif Banks of
Italy, Warburg Bank of Hamburg and Amsterdam, Lehman Brothers Bank of
New York, Kuhn, Loeb Bank of New York, Chase Manhattan of New York és
végül Goldman, Sachs Bank of New York. /17/ A FED hasznosságáról
csak annyit, hogy megalakulása előtt elhanyagolható volt az
Egyesült Államok államadóssága, noha az amerikaiak nem fizettek
személyi jövedelemadót, az állam mégis kielégítően működött
egyéb bevételeiből. Ma, amikor fokozott adóteher sújtja az
amerikaiakat, az államadósság 6000 milliárd dollár fölé
emelkedett és a költségvetés felét adósságszolgálatra kell
fordítani. A magánszektor és az egyes állampolgárok eladósodása
pedig meghaladja a 14000 milliárd dollárt, összesen tehát 20
ezermilliárd dollár után kell fizetni az adósságszolgálatot az
amerikaiaknak, évi mintegy 1400 milliárd dollárt.
Charles
August Lindbergh képviselő, a világhírű repülő apja, ezt
mondta a FED-ről szóló törvényjavaslat kongresszusi vitájában
1913 decemberében:
"Ez
a törvény megalapítja a világ legnagyobb trösztjét. Amikor
Wilson elnök aláírja ezt a törvényjavaslatot, legalizálja a
pénzhatalom láthatatlan kormányát. Lehet, hogy az emberek erre
nem jönnek rá azonnal, de ez a felismerés csak néhány évet
várat magára. A pénztröszt is hamarosan rá fog ébredni arra,
hogy még a saját érdekei szempontjából is túl messzire ment. A
népnek függetlenségi nyilatkozattal kell megszabadulnia a
pénzhatalomtól. A választópolgárok megtehetik ezt, ha
ellenőrzésük alá veszik a törvényhozást. A Wall Streeti-ek nem
tudnák véghezvinni ezt a csalást, ha Önök, szenátorok és a
képviselők, nem űznének szélhámosságot a Kongresszussal. Ha
olyan törvényhozásunk lesz, amely valóban a népet képviseli,
akkor stabilitás lesz. A kongresszus a legnagyobb bűnt a
banktörvénnyel követte el."/18/
Az
amerikai törvényhozó tehát világosan látta, hogy a Federal
Reserve System-ről szóló törvény a pénzrendszert kiveszi a
közösség érdekeit képviselő demokratikus állam kezéből és
átengedi magánszemélyeknek. Ezzel a legnagyobb hatalmat jelentő
állami felségjog néhány pénzember magánprivilégiuma lett. A
gazdasági élet eddigi közútrendszere egy csapásra átalakult
magánútrendszerré, ahol magánszemélyek szedhetik és tehetik a
zsebükbe kamat formájában az útvámot. Ezután a társadalom
tényleges beleszólása és ellenőrzése nélkül csupán néhány
magánszemély dönt olyan fontos mindenkit érintő közügyekről,
mint a pénzkibocsátás, a forgalomban lévő pénzmennyiség, a
kamatláb, a hitelnyújtás és a valutaarányok meghatározása.
Visszatérve
a magánhatalommá szerveződött pénzvagyon intézményrendszerére,
eddig még nem szóltunk a CFR, azaz a Külkapcsolatok Tanácsa
mögött álló pénzemberek tulajdonában, irányítása illetve
befolyása alatt lévő óriás alapítványokról, - Ford,
Rockefeller, Carnegie, Guggenheim stb. -, a több ezer kisebb
alapítványról, az általuk alapított kutatóintézetekről, az
általuk pénzelt egyházi és civil szervezetekről, egyetemi
programokról és a tulajdonukban lévő írott és elektronikus
tömegtájékoztatási intézményekről (ABC, CBS, NBC, CNN, UPI,
New York Times, Washington Post). Itt most csak annak az említésére
szorítkozunk, hogy az elmúlt 80 év során alapítványok, bankok
és korporációk egymást többszörösen átfedő, átláthatatlan
és áthatolhatatlan összefonódása jött létre, amelyben
milliárdos vagyonok rejtőztek el az adózás elől. A szervezett
magánhatalomként működő HÁLÓZAT ezen
alapítványok segítségével rejtette el az adózás elől vagyonát
és finanszírozza jövedelméből saját tevékenységét,
programjait, gyakorol befolyást a pénzügyileg tőle függő
intézményekre, szervezetekre, mozgalmakra.
A
Council on Foreign Relations azonban csak egyike a nemzetközi
pénzhatalom hálózatához tartozó intézményeknek. A hálózat
központi intézményének a kutatók "A Háromszázak
Bizottságát"(The Committee of 300) tartják, - egyes
kutatók ezt a "Club of the Isles"-zal
azonosítják -, amely a háttér hatalom legfőbb döntéshozó
szervének tekinthető. Kvázi ügyintéző és a személyi
kiválogatást végző szerve viszont a Royal Institute of
International Affairs, a RIIA, (Királyi Külügyi Intézet)
politikai bizottsága, amely amerikai ikerintézményével, a Council
on Foreign Relations-el együtt irányítja a világrégiók
közti együttműködést összehangoló Trilateral
Commission-t, TC-t (Trilaterális Bizottságot), valamint a
központi döntéseket továbbító és azoknak az egyes országokban
történő végrehajtásáról gondoskodó Bilderberg
Group-ot (Bilderberg Csoportot) is. Számos erre szakosodott
kutató legújabb eredményei szerint a Bilderberg Csoport a
legfontosabb a felsorolt intézmények közül./19/ Ugyancsak az RIIA
irányítja az Oxford közelében lévő Tavistock Institute
For Human Relations-t, (Az emberi kapcsolatok Tavistock
Intézetét), amely viszont a nemzetközi pénzhatalom szolgálatában
álló olyan kutatóintézetek munkáját hangolja össze, mint a
Stanford Research Institute, a Massachusetts Institute of Technology,
Institute For Policy Studies, RAND Corporation, Hudson Institute,
Wharton School of Economics. Ugyancsak a Tavistock Institut irányítja
a Római Klubot és a hozzátartozó kutatócsoportok
tevékenységét. Az 1993-ban létrehozott Budapest
Klub viszont a Római Klub fiókintézmények tekinthető.
Alapítója és jelenlegi elnöke a világhírű tudós és
zongoraművész László Ervin, aki a Római Klub egyik legfontosabb
kutatási programját irányítja már évek óta számos kiváló
tudós közreműködésével./20/ De a Tavistock Intézet nevéhez
fűződik, pl. annak a kísérleti programnak a kidolgozása is,
amelynek homályban tartott célja az volt, hogy a hagyományos
értékrendszert hordozó kultúrát olyan igénytelen popkultúrával
cserélje le, a mely elősegíti a tömegek - elsősorban a fiatalok
- ízlésromboló manipulálását a rock-drug-sex szubkultúra
rafinált eszközeivel. Az itt előkészített program alapján
indultak a világ meghódítására az 1960-as évek elején a
Beatlesek is. Erre utalt John Lennon, amikor 1962-ben ezeket mondotta
Tony Sheridan-nak a hamburgi Starclub-ban:
"Tudom,
hogy a Beatles-nek olyan sikere lesz, amilyen eddig még semmilyen
más zenekarnak sem volt. Azért tudom ezt ilyen biztosan, mert ezért
a sikerért én eladtam a sátánnak a lelkemet."/21/
A
londoni Királyi Külügyi Intézet, a RIIA és testvérintézménye
a new yorki Külkapcsolatok Tanácsa, a CFR áttételesen, - gyakran
csak többszörös közvetítéssel, - felügyeli az általa
kiválasztott főtitkárokon, helyetteseiken és más vezetőkön
keresztül az ENSZ, valamint szakosított szervezetei tevékenységét,
továbbá meghatározza olyan nemzetközi szervezetek fő stratégiai
irányvonalát, mint a NATO, az Európai Unió, a Nemzetközi
Valutaalap, a Világbank, a Nemzetközi Fizetések Bankja, a
Világkereskedelmi Szervezet. (Itt csak azt kívánjuk kiemelni, hogy
a most felsorolt intézményeket kivétel nélkül a Committee of
300, a CFR és a RIIA kezdeményezésére és hathatós
közreműködésével hozták létre és mindez kellően
dokumentálható.) Ugyanakkor a CFR-t olyan alapítványok pénzelik,
amelyeket közvetlenül irányítanak a Bechtel, a Citicorp, a
Cummins Engine, a Kimberly-Clark és egy tucat más nagyvállalat és
pénzintézet emberei. Igaz a CFR-t nem a kormány finanszírozza, de
olyan szorosan együttműködik vele, hogy igen nehéz
megkülönböztetni melyik kormányintézkedés önálló és
melyiket kezdeményezte a CFR./22/
Már
volt szó a nemzetközi pénzhatalom szerves alkotórészét képező
különböző titkos társaságokról, de érdemes kutatni a
különböző szabadkőműves irányzatok (Grand Orient, az angol és
az amerikai szabadkőművesség, a Priory of Sion és az
Illuminátusság) valamint a pénzhatalom intézményeinek az
együttműködését az új világrend kialakításában és egy
szinkretikus világvallás elterjesztésében. Ez annál is fontosabb
kutatási terület, mert több esetben is bebizonyosodott, hogy az
intézményesült pénzhatalom, a titkos társaságok és a különböző
szabadkőműves irányzatok legfelsőbb vezetői perszonáluniót
alkotnak. Sok hasznos ismerettel gyarapítaná tudásunkat annak
kutatása is, hogy milyen a közvetlen és közvetett, nyílt és
rejtett kapcsolat a pénzhatalom nemzetközi HÁLÓZATA és a
domináns politikai irányzatokat képviselő pártok vezetői
között. (Az amerikai Gery Kah kutatási eredményei
szerint egyedül a különböző szabadkőműves páholyok
archívumaiban több mint két és fél millió dokumentum, továbbá
60 ezer könyv található, amely tartalma miatt közérdeklődésre
tarthatna igényt.)/23/ Számos jól dokumentált tanulmány tárta
már eddig is fel, hogy a HÁLÓZAT milyen direkt és indirekt
kapcsolatot tart fenn a legfontosabb országok hírszerző
szervezeteivel. Ennek a területnek a kutatása a dolog természeténél
fogva igen nehéz, de a valóság megismerése érdekében a tudomány
nem mondhat le ennek a területnek a kutatásáról sem. Az említett
kapcsolatoknak a felderítése és az archívumok tanulmányozása
magyarázatot adhatna többek között arra, hogy a lényeges
kérdésekben miért annyira egyező a kevésbé fontos kérdésekben
egyébként élesen szembenálló pártok programja Amerikában és
másutt is. Pl. miért akarta Németországban a kormányzó koalíció
és az ellenzék is az euró bevezetésével mindenáron átruházni
az ország gazdasági-pénzügyi szuverenitását - véglegesen és
visszavonhatatlanul - a Frankfurtban létrehozott nemzetek feletti
európai központi bankra? Miért nem akarta egyik sem biztosítani,
hogy ebben a létfontosságú kérdésben - francia, olasz, dán,
osztrák és angol társaikhoz hasonlóan - a német polgárok is
véleményt nyilváníthassanak egy demokratikus népszavazás
keretében?
A
nemzetközi pénzhatalom HÁLÓZATÁNAK vázlatos áttekintése után
térjünk vissza szűkebb témánkhoz, hogy kik is irányítják a
világ pénzügyeit. Quigley erről így ír a "Tragédia és
remény" 326. oldalán:
"Nehogy
azt higgyük, hogy maguk a központi bankok vezérei lennének a
meghatározó hatalmi tényezők a világ pénzügyeiben. Nem azok.
Helyesebb technikusoknak, saját országaik vezető beruházó
bankárjai képviselőinek tekinteni őket. Ezek a bankárok emelték
fel őket és csak tőlük függ elejtésük is. A világ tényleges
pénzügyi hatalma ezeknek a beruházó bankároknak a kezében van
("nemzetközi" vagy "kereskedelmi" bankároknak
is hívják őket), akik nagyrészt meghúzódnak a háttérben saját
nem bejegyzett magán bankjaikban. Ezek a bankárok kialakították a
nemzetközi együttműködés és az országon belüli dominancia
rendszerét, amely zártabb, hatalmasabb és titkosabb, mint a
központi bankokban tevékenykedő ügynökeiké."
A
nemzetközi pénzhatalom HÁLÓZATÁNAK egyik reprezentánsa, a
Rothschild házhoz közel álló Soros György, aki egyben a CFR azon
hat igazgatójának az egyike, akiknek megbízatása 1999-ben jár
le, "A globális nyitott társadalom felé" c. írásában
elégedetten állapítja meg, hogy "a globális kapitalista
rendszer napjainkban mind kiterjedését, mind intenzitását
tekintve lendületes növekedést mutat. Vonzereje az általa
nyújtott előnyökben rejlik, no meg abban, hogy keményen
bünteti azokat az országokat, amelyek ki akarják vonni belőle
magukat."/24/ Nos Soros György is egy meglehetősen nagy
csoportot jelöl meg (globális kapitalista rendszer) a kollektív
cselekvés alanyaként, amelynek saját érdekérvényesítő
képessége van és amely képes keményen megbüntetni a spekuláns
tevékenységgel szembeforduló országokat, ha nem akarnak a nekik
előírt módon beilleszkedni a kamatszedő uzsoracivilizáció
globális rendjébe.
A
Cecil Rhodes megálmodta új világrendben a domináns törekvés ma
már nem az angolszász felsőbbrendűség érvényesítése, hanem a
kamatszedő pénztőke nemzeti, földrajzi, időbeli és növekedési
korlátokat nem ismerő és magánirányítás alatt álló "nyílt
társadalmának" a globális kiépítése. A nemzetközi
finánc-elit már rég meghozta döntését. A "Committee
of 300" - a Rhodes Tröszt utóda - az irányítása alatt
álló brit RIIA és amerikai testvérszervezete a CFR, valamint a
Római Klub, a Tavistock Institut és sok más u.n. "think tank"
segítségével építi ki az egységes világállamot, amely
politikailag fenntartja és szavatolja a kamatszedő pénzviszonyok
jelenlegi rendszerét. A néhai James Warburg, a CFR prominens tagja,
annak a Paul Warburgnak a fia, akinek kulcsszerepe volt a Federal
Reserve System kialakításában és az amerikai pénzrendszer
magánosításában, ezeket mondta a washingtoni szenátus külügyi
bizottsága előtt 1950. február 17-én: "Világkormányzatunk
lesz akár tetszik ez Önöknek, akár nem - vagy kényszerrel, vagy
konszenzussal."/25/
A
HÁLÓZAT legtöbb képviselője egyelőre még nem használja a
világkormány kifejezést. Helyette "új nemzetközi rendről",
"új világrendről", "új atlanti kezdeményezésről",
vagy "Globális Unióról" beszélnek. A CFR 1922-ben
alapított hivatalos folyóiratában, a negyedévenként megjelenő
Foreign Affairs-ben, - az 50. évi jubileumi számban - Kingman
Brewster, a CFR tekintélyes tagja, írta a vezető tanulmányt. Így
határozza meg az Egyesült Államok jövőjét: "Nemzeti célunk
nemzeti voltunk megszüntetése kell, hogy legyen". Chester
Ward, az amerikai haditengerészet ellentengernagya, aki meghívást
kapott a CFR-be, de később annak kemény bírálója lett, felteszi
a kérdést, hogy kinek akarják a CFR tagjai alárendelni Amerika
szuverenitását és függetlenségét? Ward válasza: "A cél
az Egyesült Államok szuverenitásának és függetlenségének a
felszámolása egy mindenható világkormányzatba való
beolvasztással." /26/ Tehát nem szólhatunk
differenciálatlanul az amerikai politikáról sem. Minden konkrét
kérdést gondosan elemezni kell abból a szempontból is, hogy a
hivatalos amerikai politika köntösében milyen mértékben
érvényesülnek a HÁLÓZAT saját partikuláris érdekei, amelyek
gyakran eltérnek - sőt nem ritkán kifejezetten ellentétesek - az
amerikai állam és egyben az amerikai társadalom többségének a
tényleges érdekeivel, az érvényben lévő alkotmány betűjével
és szellemével.
A
pénzvilág egyöntetű cselekvésére jó példát nyújt az, hogy a
HÁLÓZAT miként hajtja végre napjainkban a jelenlegi pénzrendszer
egyik alapvető intézményének, a Nemzetközi Valutaalapnak, az
IMF-nek a reformját, pontosabban pénzalapjának további jelentős
megemelését a tagországok adófizetőinek a pénzéből. Az IMF
1997 szeptemberében Hongkongban tartott közgyűlésén határoztak
a 199 milliárd dolláros kvóták 45 százalékos emeléséről. A
döntés akkor vált hatályossá, amikor a tagállamoknak a kvóták
arányában fenntartott szavazataiból összejött a 85 százalékos
támogatottság. Mivel az Egyesült Államoknak 18 százalékos
szavazati súlya van, ezért egymagában képes lett volna a
hatálybalépés megakadályozására. A kulcsállam tehát ezúttal
is az Egyesült Államok volt, mert 14,5 milliárd dollárral kellett
hozzájárulnia a pénzintézet forrásainak a bővítéséhez. A
Nemzetközi Valutaalap, amely a magánbefektetők érdekeinek legfőbb
védelmezője és az adós országokba kihelyezett magánhitelek
nemzetközi behajtója, lényegében csak annyi kölcsönt nyújt
igen kemény feltételekkel a tagállamok adófizetőinek a pénzéből,
- tehát közpénzekből - az adós országoknak, hogy azok
fizetőképessége fennmaradjon, és teljesíteni tudják
adósságszolgálati terheiket magánadósaiknak, megóvva a
magánbefektetőket attól, hogy akkor is viseljék döntéseik
következményeit, ha az nem nagy nyereséggel, hanem veszteséggel
jár. A Nemzetközi Valutaalapot a HÁLÓZAT hozta létre. Ma már
kizárólag a pénzvagyonnal rendelkezők érdeke ennek az idejétmúlt
intézménynek a fenntartása. Az egyes tagállamok, azaz az
adófizető polgárok ugyanis nem részesülnek a Valutaalap által
nyújtott kölcsönök hasznából, holott ezt a pénzt a tagállamok
adták össze.
Ha
megnézzük, hogy a vonakodó washingtoni törvényhozók
meggyőzésére 1998 első hónapjaiban kik vállalkoztak - többek
között Alan Greenspan, a FED elnöke, Robert Rubin
pénzügyminiszter, Michel Camdessus IMF-vezérigazgató, Jimmy
Carter és Gerald Ford korábbi elnökök, Henry Kissinger, Alexander
Haig és Warren Christopher volt külügy-, valamint Michael
Blumenthal és Lloyd Bentsen volt pénzügyminiszterek - akkor
láthatjuk, hogy kivétel nélkül valamennyien vagy a CFR, vagy a
TC, vagy a RIIA, a Bilderberg Csoport, a FED és az IMF (vagy többnek
is egyszerre), azaz a HÁLÓZAT kulcsintézményeinek az illusztris
tagjai. A tömegtájékoztatás, igaz, ezt a HÁLÓZATBAN viselt igen
fontos funkciójukat nem, csak egykori vagy jelenlegi állami,
illetve más hivatalos beosztásukat közli a nyilvánossággal.
Egyes amerikai törvényhozók azért ellenezték a hatalmas összegű
közpénz átutalását, mert az végső soron korrupt és hozzá nem
értő rezsimek fenntartására megy, illetve meggondolatlan
magánbefektetők és hitelezők veszteségeinek a közpénzekből
való kompenzálására szolgál. Rubin megígérte, hogy a jövőben
"A befektetőknek és hitelezőknek döntéseik teljes
kockázatát viselniük kell." Az igen költséges
sajtóhirdetésekkel fellépő 150 fős támogatócsoportnak azonban
nemcsak a fenti illusztris személyek voltak a tagjai, de bőséges
anyagi eszközökre is támaszkodhatott. Íme egy friss példa arra,
hogyan érvényesíti döntését a pénzvilág egy konkrét ügyben,
megnevezve ezúttal a végrehajtásról gondoskodó személyek és az
alkalmazott módszerek egy részét is.
Egy
központilag kidolgozott stratégia alapján, egységesen cselekvő
pénzhatalom létezését nem lehet csupán azon a címen tagadni,
hogy minden részletre kiterjedő, cáfolhatatlan tényekkel való
bizonyítása csak ritkán lehetséges a jelenben. A HÁLÓZAT
íratlan alkotmányának a legfőbb rendelkezése, - parancsa -
ugyanis a homályban maradás, a titkolódzás, a látható
intézmények és tevékenységek álcázása, valami másnak való
feltűntetése. Ezért gyakran hosszú évek, évtizedek, szükségesek
ahhoz, hogy a közvetett bizonyítékokból összeálljon a kép.
Természetesen sokkal egyszerűbb tagadni egy ilyen okozati
összefüggés meglétét, és lenézően mellőzni e téma kutatóit,
mint vállalni a fáradságos bizonyítékgyűjtést és a
pénzhatalmat kiszolgáló hivatalos tudományosságnak és
médiumoknak - gyakran egzisztenciális lecsúszást is magával vonó
- mellőzését. Úgy véljük, hogy az egyedüli logikus válasz
minden okozati összefüggést hangsúlyozó konspirációs elméletre
csak az lehet: Már ismerünk számos tényt, de egyelőre nem
ismerjük a teljes bizonyosságot. További kutatómunkára, valamint
kemény és puha bizonyítékokra van szükségünk, hogy ez az
elmélet vagy pedig a történelem mozgását kizárólag a
véletlenekkel magyarázó másik elmélet az igaz. A
tömegtájékoztatási intézmények sajnos nem kutatják sem nálunk,
sem másutt egy ilyen háttérben működő HÁLÓZAT szerepét a
napi események mögött. Az un. mainstream, azaz az éppen
érvényesülő irányvonalat követő tudomány és tájékoztatás
csaknem kizárólag a hivatalos véleményeket továbbítja és
erősíti fel. Magyarországon úgy tűnik, hogy most már átestünk
a ló másik felére. Míg korábban gyakorlat volt a túltengő
kommentálás, - a vélemény-újságírás - ma már az önálló
kutatás és véleményalkotás szinte teljesen elmarad. Mintha tilos
lenne önálló véleményt mondani, és csak a HÁLÓZAT
álláspontját lehetne ismételni. Úgy véljük, hogy egy kutató
addig is állíthatja, hogy kék az ég, amíg fáradságos munkával
beszerzi az állítását cáfolhatatlanul alátámasztó
bizonyítékokat.
Hazánk
híres szülötte, Teller Ede, mondotta: "Az igaznak, a jónak
és a szépnek harmóniában kell lennie. Az igazat feltétlenül meg
kell mondani." Carroll Quigley a HÁLÓZAT és az egyvilág
civilizáció, - az új világrend - híve volt. De tudós is volt és
az igazság elkötelezettje. Ezért megmondta, - és bizonyította is
-, hogy a pénzvilág létrehozott egy történelemformáló titkos
HÁLÓZATOT, amely széleskörű magán- és közintézmény
rendszerrel rendelkező, államok feletti hatalom, és amely máris
úgy működik, mint egy világállam globális kormányzata. A
HÁLÓZAT elkülönülő érdekcentrum, autonóm döntési központ,
amelynek a saját stratégiai céljait szolgáló önálló politikai
programja és bőséges pénzügyi forrásokra támaszkodó
költségvetése van, továbbá elegendő formális szervezettel és
informális kapcsolattal rendelkezik ahhoz, hogy politikáját a
gyakorlatban is megvalósítsa. Quigley csak azt kifogásolta, miért
akar ez a HÁLÓZAT feltétlenül titokban maradni, miért olyan
végletesen titkolódzó, hiszen, - mint meggyőződéssel vallotta -
céljai tisztességesek és az egész emberiség érdekeit
szolgálják. Valóban - és ezt már mi kérdezzük - miért kell
világjobbító célokat minden eszközzel titokban tartani? Miért
kell az ilyen célokért küzdő szervezeteknek - pl. a HÁLÓZAT
szolgálatában is álló különböző szabadkőműves irányzatoknak
- még ma is a teljes és szigorúan szankcionált titoktartást
megkövetelniük tagjaiktól? Ha nem lenne ez a túlzásba vitt,
szinte fanatikus titkolódzás, akkor talán arról sem kellene
vitatkozni többé, hogy van-e a pénzvilág szolgálatában álló
egységes stratégiát követő, "összeesküvő" HÁLÓZAT
vagy csupán képzeletdús emberek alaptalan fantazmagóriája az
egész. A jelenlegi Magyarországon is felállhatnának az érintett
közéleti személyek az Országgyűlésben, a kormányban, a
pártokban, valamint a többi állami és társadalmi közintézményben
és bejelenthetnék, pl. azt, hogy mióta tagjai, mondjuk, valamelyik
szabadkőműves páholynak, vagy más hasonló szervezetnek, és azt
is elmondhatnák, hogy páholylojalitásuk mennyire egyeztethető
össze az alkotmánnyal és a választópolgárokkal szemben vállalt
lojalitásukkal? Közérdeklődésre tartana igényt az is, ha
megvilágítanák, hogy konfliktus esetén melyik lojalitásuknak
adnak elsőbbséget és miért? Csak az ilyen közéleti őszinteség,
valamint a könyörtelen nyíltsággal elvégzett kutatás révén
szerzett tudás bizonyossága szüntethetné meg az ezredvégi nagy
borzongást és űzhetné el a rettegő emberiségtől a pénzhatalom
fenyegető despotizmusának lidércálmát. Ebben a vonatkozásban
lenne egy "Globális Nyílt Társadalomra" szükség, amely
nemcsak a pénztőke térbeli, időbeli és mennyiségi korlátokat
nem ismerő terjeszkedése számára nyitott, hanem megnyílik a
jogos tájékozódással szemben is, felhúzva a pénzvilág - és
HÁLÓZATA - félelmetes titkolódzásának a vasfüggönyét.
Globális, mindenre - a titkos és féltitkos társaságokra is -
kiterjedő nyíltságra és őszinteségre lenne szükség, de minél
előbb.
Most
térjünk át a magyar viszonyokra és tegyünk fel egy kérdést
hazánkra vonatkozóan. Mi az oka annak, hogy a legkülönbözőbb
kormányoknak (Lázár György, Grósz Károly, Németh Miklós,
Antall József, Boros Péter, Horn Gyula és - sajnos - Orbán Viktor
kormányának is) a monetáris politikája - jelentéktelen
ingadozásoktól eltekintve - a lényeget illetően szinte teljesen
változatlanul tart a mai napig? Kinek kedvez ez az adósságfizetést
a legfőbb nemzeti kötelezettséggé tevő politika? Hogyan
lehetséges, hogy látszólag oly ellentétes politikai pártok
ennyire azonosan ezt a politikát folytatták és folytatják? Mindez
puszta véletlen? Csakúgy magától történik? Hogy ezt a vak hitet
a véletlen eme abszolút hatalmában elfogadhassuk, ahhoz
fatalistának kellene lennünk, szélsőségesen irracionálisnak. A
homály azonban oszlik, mihelyt feltételezzük, hogy a beindult
bomlási folyamatok az egykori szovjet birodalomban nem csupán a
véletlenek sajátos összjátékának tudhatók be - erről már
többkötetnyi tényanyag áll a rendelkezésre -, hanem gondosan
előkészített stratégia, számos taktikai húzás, anyagi érdekek
és sok pénz is alakította az események menetét.
A
szervezett magánhatalom és a közélet
Kik
és miért terveznek nemcsak évekre, évtizedekre előre, de
tényekkel bizonyíthatóan évszázados távlatokban is? Miért
teszik, hogyan teszik, kikre támaszkodva teszik? A kutatóknak már
elegendő tény áll a rendelkezésére és akár mi is
válaszolhatnánk ezekre az egyáltalán nem költői kérdésekre,
de legyünk óvatosak és egyelőre csak gondolati kísérletként
képzeljük el, hogy van egy igen fegyelmezett, nagymúltú titkos
világszervezet, - amelynek ismeretlenségbe burkolódzó felső
vezetői megegyeznek a nemzetközi pénzügyi közösség legfőbb
irányítóival - és annak van egy helyi csoportja Magyarországon
is. Ez kifelé - a jéghegy csúcsaként - meg is mutat valamicskét
magából a társadalomnak. Ez a látható részecske dezinformációs
célból magát jótékonykodási egyesületnek és a világ
jobbításán fáradozó bogaras urak (és most már hölgyek is)
rendszeresen vacsorázgató társaságának mutatja. De akkor mi
végre a rendkívül szigorú és kemény büntetésekkel
szankcionált titoktartási kötelezettség, az agy szisztematikus
átmosását szolgáló misztikus rituálék, a minden máshoz való
tartozást megelőző lojalitás és a feltétlen engedelmesség
megkövetelése az elöljárók iránt? Ma már azt halljuk,
olvassuk, hogy az egyetlen valódi titok, hogy nincs titok. Titok
tehát nincs, mégis a titoktartás a legfontosabb kötelezettség,
amelyre ma is szigorú esküt kell tenni bizonyos exkluzív
szervezetekben és társaságokban. Miért, ha igazi titok nincs?
Csak azt hihetjük, hogy azért, mert a titoktartás, különösen a
nem létező titok megtartása edzi, erősíti a jellemet, erényessé
teszi az embert.
Játszunk
csak a gondolattal, hogy eme ártalmatlan vacsorázók csupán azt
beszélik meg, hogy legközelebb kinek és hogyan segítsenek
jótékonykodási akcióik során. Ezt kell annyira hétpecsét alatt
tartaniuk? Nyilván nem. Ha viszont azt feltételezzük, hogy ezen
ártalmatlan társaságok felső és még saját tagságuk előtt is
ismeretlenségbe burkolódzó hierarchiáit nemzetközi központból
irányítják és azok politikai célokat is követnek, pl. azt, hogy
embereiket beépítik titkos megbízatásokkal a politikai pártok
vezetőségeibe, a különböző állami, politikai, társadalmi,
kulturális intézményekbe, a bankokról és tőkés társaságokról
most nem is szólva, de kiemelve a szakszervezeteket, egyházakat, az
egyetemeket, a szellemi műhelyeket és az állítólag szabad és
független tömegtájékoztatást, akkor azonnal kiviláglik, hogy
mekkora szükség van a titoktartásra. Ha ez nem érvényesül,
akkor az bizony komolyan veszélyezteti az egész szervezet
tevékenységét, amelynek korszakalkotó célja nem kisebb, mint az
örök békét és az "örök boldogságot" - legalábbis a
hatalmas pénzvagyont felhalmozók szűk csoportjának az örök
hatalmát és boldogságát - meghozó Globális Uniónak a
megvalósítása, amelynek gazdasági alapja, az általánossá tett,
kamatszedő magánpénzrendszer már kiépült. Kamatmentes
közpénzrendszer is működhetne, amely a termékeket előállító
és szolgáltatásokat nyújtó, értékelőállító embereknek
biztosítaná az elsőbbséget a pénzarisztokrácia értéket elő
nem állító, lényegében élősködő, spekulációs
tevékenységével szemben. De éppen ezt kell megakadályozni. És
ez az igazi nagy titok.
A
most megvalósuló új világrendet jelentette be az a kis
könyvecske, amely 1940-ben az Egyesült Államokban és Kanadában
jelent meg. A 113 oldalas könyvecske címe: "The City of Man. A
Declaration on World Democracy." ("Az ember városa.
Deklaráció a világdemokráciáról")/27/ A rendkívüli
tartalmú könyvnek, amely már 1940-ben közli velünk azt, ami most
bontakozik ki a szemünk láttára, nincs szerzője, de van viszont
17 kiadója. Köztük Reinhold Niebuhr, Frank Aydelotte, Thomas Mann
és Oscar Jaszi. Jászi Oszkár az 1920 után lefoglalt szabadkőműves
dokumentumok szerint a Martinovics Nagypáholy nagymestere volt és a
francia Grand Orient (Nagyoriens, vagy Nagy Kelet) fennhatósága alá
tartozott, annak utasításait hajtotta végre. A "Kelet"
c. lap 1911. júliusi számában ezt írta Jászi: "Vitatható,
hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének.
Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre,
bőrköténnyel és a szalagokkal teleaggatva..." "Nem! Mi
egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a
teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak
álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá
szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha
csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves
eskü is felesleges lenne." /Németből fordítottam vissza,
tehát eltérhet az eredeti magyar szövegtől./ A "City of Man"
c. könyvecskét a HÁLÓZAT láthatatlan hierarchiájának a
parancsára végül is begyűjtötték 3 hónapra rá, hogy
megjelent. De mivel előzőleg százezres példányban terjesztették,
nemcsak az Egyesült Államokban és Kanadában, hanem Európában
is, így néhány példány megmaradt a könyvtárak elzárt
részlegeiben.
A
HÁLÓZAT budapesti kirendeltsége?
A
HÁLÓZAT legfontosabb intézményei közé tartoznak - a világ
szinte minden országában - a gyakorlatilag független központi
bankok, jegybankok, nálunk a Magyar Nemzeti Bank. A szigorúan
őrzött banktitok, - az MNB elnöke, pl. saját hatáskörben 20
évre minden lényeges adatot letitkosíthat, - biztosítja többek
között a megfelelő irányításukat. De most játszunk el azzal a
gondolattal, hogy Magyarországon talán már CFR-típusú hierarchia
is van, amely minden fontos helyen bent tartja tagjait, akik
valójában csak neki engedelmeskednek, akkor, pl. választ kaphatunk
arra, hogy miért olyan meglepően azonos a látszatra, vagyis a
másodlagos kérdésekben oly különböző pártok és kormányok
gazdasági és pénzpolitikája. Elfogadva ezt a munkahipotézist,
arra is választ kaphatunk, hogy kormányra kerülve miért
felejtették el ezek a pártok azonnal választási programjaik
jelentős részét és tértek át pragmatizmusnak elnevezett
politikára, amely valójában ennek a rejtett hierarchiának az
érdekeit szolgáló politika, választási célokból kicsit másként
csomagolva. Az ismert, hogy Magyarországon már működik 1992 óta
a new yorki CFR-hez és a londoni RIIA-hoz hasonló, - e két
intézménnyel és társszervezeteikkel feltehetően együttműködő
- elit szervezet, a ma mintegy 200 tagot számláló Magyar Atlanti
Tanács. Hírt adott a sajtó arról is, hogy 1996 májusában a
jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor, megszervezte az Új Atlanti
Kezdeményezés Magyar Nemzeti Bizottságát. Ezt követően került
sor 1996. május 11-12-én Prágában arra a nagyszabású nemzetközi
konferenciára, ahol testet öltött, szervezetté formálódott az
az "új atlanti kezdeményezésnek" nevezett mozgalom,
amelyet 1994-ben neves amerikai és európai személyiségek, köztük
Henry Kissinger, Zbigniew Brzezinski, Margaret Thatcher és Helmut
Schmidt kezdeményezett. Csak aki ismeri az említett személyiségek
HÁLÓZATBAN viselt magas rangját és fontos irányító szerepét,
tudja kellően felmérni a prágai tanácskozás jelentőségét.
Ha
azt feltételezzük, hogy a Magyar Atlanti Tanács, - amelynek eddigi
vezetői között ott találjuk Bod Péter Ákos és Jeszenszky Géza
volt elnököket, valamint Somogyi Ferenc jelenlegi elnököt, -
valószínűleg hasonló szerepkört betöltve működik, mint
testvérintézménye a new yorki CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa,
akkor tagjait a magyar pénzügyi, gazdasági, politikai, tudományos
és tájékoztatási elit soraiban kell keresnünk. Ha a CFR
tevékenységéből indulunk ki, akkor azt is el lehet képzelni,
hogy a jelenlegi kormányzó koalíció stratégiája is nagyrészt
itt vagy hasonló szakértői helyeken lett kidolgozva. Ahogyan a
CFR-t is a nagy alapítványok, a pénzügyileg erős bankok,
biztosítók, befektetői cégek, nagyvállalatok finanszírozzák és
csak csekély mértékben a személyek által fizetett tagdíjak, úgy
a magyar Atlanti Tanács és a hasonló szervezetek szakmai
háttérmunkájának a pénzügyi fedezetét is feltehetően a
korporációs tagok, azaz a bankok, befektetői cégek,
nagyvállalatok, alapítványok támogatása biztosítja. Bizonyos
programjaikhoz és rendezvényeikhez állami támogatásban is
részesülnek. Az Egyesült Államokban gyakorlattá vált CFR-típusú
kormányzás hazai kezdeteit az is alátámaszthatja, hogy a
jelenlegi kormányba, pl. több kulcsfontosságú tárca birtokosa
nem a FIDESZ-ből, illetve a többi koalíciós pártból, hanem
ilyen szakértői testületekből érkezett. Ha azonban egy
kormányzati politika háttérszervezetekben is formálódik, ahol
feltételezhetően együtt van a domináns pénzügyi elit és a tőle
függő, másodhegedűs politikai elit, akkor sajnos tudomásul kell
venni a választópolgároknak, hogy az így készülő
kormányprogram elsősorban a banki-pénzügyi-befektető elit
kívánságaira lesz figyelemmel. Ezért szinte biztos, hogy egy így
készülő program szerint, pl. az adózási fegyelmet majd
szigorítani kell, hiszen a beszedett adó egyharmada kamat
formájában a pénzvagyon tulajdonosokhoz kerül már évek óta. Az
állam kamatterheit csökkentő monetáris intézkedések kidolgozása
viszont szóba sem kerülhet, mert az már sértené a pénzügyi
elit érdekeit. Pedig megfelelő monetáris politikával csökkenteni
lehetne az államadósságot, pl. az állampapírok nemzeti banki
pénzzel történő fokozatos visszavásárlásával, a banki
konszolidációhoz nyújtott összegek utáni kamatfizetés
leállításával, az u.n. nullás állomány visszaállításával,
a konkrét gazdasági programokhoz kötött kamatmentes, illetve
kedvezményes kamatozású finanszírozással. A drága hitelek egy
részét kiküszöbölő kereskedelmi váltók használatát is be
lehetne újból vezetni és a reálgazdaságban elérhető profitnál
kisebb kamatot szabadna csak fizetni az államkötvények után. Így
a pénz a parazita jellegű spekuláció helyett inkább az
értékelőállító reálgazdaságba kerülne befektetésre. A
költségvetést terhelő kamatterheknek az említett módon való
csökkentése viszont lehetővé tenné a jelentős adókönnyítéseket.
Ez lenne a választópolgárok túlnyomó többségének az igazi
érdeke.
Hogy
mennyire aktuális probléma a különböző háttér-hierarchiák,
titkos és féltitkos szervezetek tagjainak jelenléte a közéletben,
azt jól bizonyítja, hogy egy olyan fejlett demokratikus államban,
mint Nagy Britannia, a kormány 1997-ben elrendelte: ezután minden
rendőrségi és igazságszolgáltatási állásra jelentkezőnek
nyilatkozatot kell tennie, hogy tagja-e valamelyik szabadkőműves
szervezetnek (páholynak). Ez a rendelkezés a szabadkőművességet
a legérzékenyebb pontján érinti, mivel annak legfontosabb
működési elve a feltétlen titoktartás és a szabadkőműves
tagságot - csekély számú engedélyezett kivételtől eltekintve -
szigorúan titokban kell tartani. Tony Blair kormánya ezt a
szokatlanul erélyes lépést egy olyan országban kényszerült
megtenni, ahol mintegy egymillió szabadkőműves van. (Talán éppen
nagy számuk és túlzott befolyásuk miatt vált elkerülhetetlenné
ez a kényelmetlen lépés). A brit kormány nyilvánosságra hozza
azon állások jegyzékét, amelyekre az új előírás kiterjed.
Jack Straw brit belügyminiszter azzal indokolta a rendelkezést,
hogy "az olyan titkos társaságokban való tagság, mint a
Szabadkőművesek, a pártatlanság és objektivitás hiányának a
gyanúját vethetik fel. Ezért a nagyközönségnek feltétlenül
ismernie kell a tényeket." A bevallásért az érintett
szabadkőműveseké a felelősség. A brit belügyminiszter azt is
közölte: felkéri a brit szabadkőművesek nagymesterét, Kent
grófját - II. Erzsébet királynő unokatestvérét -, hogy tegyen
eleget az új, egyelőre még csak önkéntes bevallást kérő
szabálynak.
A
közélet szereplőinek lojalitása egy titkos, vagy csak titkolódzó
társasághoz konfliktusba kerülhet az alkotmány iránti és a
választóikkal szemben vállalt kötelezettségeikkel. Ezért
kellene mielőbb alkotmányosan szabályozni, hogy a megválasztott
párt és politikusa kormányzó erőként kötve legyen választási
programjához, ha pedig azt nem tudja teljesíteni, akkor köteles
legyen idő előtt lemondani. A népszuverenitásból származó
legitimitás csak addig illetheti meg a kormányt és a választott
politikust, amíg olyan programot hajt végre, amelyért
megválasztották. Mihelyt eltér attól, már illegitim. Ilyenkor új
választásokat kellene kötelezően tartani, illetve a választási
ígéreteit megszegő politikusnak le kellene mondania, vagy
biztosítani kellene a választópolgárok számára visszahívásának
törvényes lehetőségét. Ma Magyarországon egy "demokratikus"
választás sajnos nem egyéb, mint annak elöntése, hogy a
következő négy évre melyik pártot és politikust illesse meg a
népszuverenitással való - minden következmény nélküli -
visszaélés lehetősége és előjoga.
A
szervezett magánhatalom és az illuminátusok
Ami
az államelméletet illeti, elég sok következménye van annak, ha
abból indulunk ki, hogy van egy gyengülő, sorvadó közhatalom,
amely formálisan még a népszuverenitás ellenőrzése alatt áll
és létezik a pénzvagyon tulajdonosainak öröklődésen,
kooptáción alapuló és koordináltan működő szervezett
magánhatalma, amely már teljesen kivonta magát a népszuverenitás
kontrollja alól. A pénzoligarchia a hitelpénz kreálás jogát
megszerezve, a kamatrendszer bevezetésével adót szed a
társadalomtól, amely így évente 2-3 hónapot ingyen neki
dolgozik. Ez a hatalmas pénzügyi eszközökre támaszkodó
szervezett magánhatalom már nemcsak maga alá gyűrte a pénztelen
és más vonatkozásban is eszköztelen civil társadalmat, hanem
beépített emberein, a korrupció különböző rafinált formáin
keresztül kiterjesztette befolyását a közhatalomra is. A
szervezett magánhatalom azonban nem azonos a maffiával,
- a szervezett bűnözéssel - noha bizonyíthatóan vannak
érintkezési pontok a kettő között. Most csak arra utalnék, hogy
a különböző szabadkőműves mozgalmak titkos irányítására Adam
Weishaupt (1748-1830) vezetésével 1776. május 1-én
létrehozott - kvázi szabadkőműves -illuminátus rendet
a szerveződő és hosszú távú stratégiáját már ekkor
felvázoló nemzetközi pénzhatalom finanszírozta. A maffia pedig
az illuminátus rendhez tartozó olasz carbonari mozgalom
vezetőjéről, Giuseppe Mazziniről (1805-1872),
kapta az elnevezését: "Mazzini autorizza furti, incendi
eattentati. (Mazzini engedélyezi a lopást, gyújtogatást és
merényletet.)" Egyes kutatók őt tekintik a maffia
megalapítójának.
Winston
S. Churchill, aki többször volt a brit kormány tagja és
kétszer a miniszterelnöki posztot is betöltötte, a következőket
írta a titkos illuminátus rend tevékenységéről az "Illustrated
Sunday Herald" 1920. február 8-i számában: "Az
"illuminátusok" széles körben elterjedt és egyre
növekvő összeesküvése világosan felismerhető szerepet játszott
a francia forradalom tragédiájában. Ez lett a 19. században
minden felforgató mozgalom hajtórugója; és végül, az európai
és amerikai nagyvárosok alvilágának ez a kivételes
személyiségekből álló bandája, most az orosz népet ragadta meg
a hajánál fogva és az óriási birodalom vitathatatlan urává
vált." /28/
A
szervezett magánhatalom titkolódzik
Mivel
a szervezett pénzhatalomnak kapcsolatrendszere révén csaknem
teljes a hegemóniája az írott és elektronikus tömegtájékoztatás
felett, az állampolgárok többsége nem képes átlátni a
manipuláció sűrű ködfüggönyén, tehát még a megmaradt
formális jogaival sem képes élni. Ilyen viszonyok között már
elavult beszélni az államhatalmi ágak klasszikus felosztásáról,
hiszen a törvényhozói, bírói, alkotmánybírói és végrehajtói
hatalom kompetenciája nem terjed túl a szervezett hatalom
egyikének, az egyre gyengébb közhatalomnak, - államhatalomnak - a
megosztásánál. De ki fékezi meg a mindent leigázó,
oligarchikus, sőt abszolutisztikus és tekintélyuralmi módszereket
alkalmazó, betegesen titkolódzó szervezett magánhatalmat?
Képviselőit védi a magántulajdon szentsége, sőt: ma már olyan
jogok alanyai is, amelyek csak természetes személyeket
illethetnének meg egy egészséges és nem degenerált jogállamban.
Ma
a szervezett magánhatalom a legtöbb visszaélést talán a
magántitok túlzott kiterjesztésével, a fontos közérdekű
információknak a társadalomtól való visszatartásával,
elrejtésével követi el Magyarországon. Jelentős részben a
keretein indokolatlanul túlfeszített banktitok tette lehetővé
azokat a tíz- és százmilliárdos banki visszaéléseket, amelyek
pénzügyi következményeit az egész társadalom kénytelen viselni
a költségvetés útján. Az információ pénz és hatalom. Ha a
közösség fontos érdeke védelmében alkalmazzuk az információ
eltitkolását, akkor az szükséges és jogos, és nem tekinthető
visszaélésnek. Amikor azonban a szervezett magánhatalom, egy
magáncsoport, vagy csak egy magánszemély kap lehetőséget olyan
információ elhallgatására, pl. banktitok címén, amelyek
megismerése a köz érdekében állna, mert rá vonatkozik, mert ő
viseli a következményeit, akkor az már visszaélés. A titok, a
titkolódzás, a közérdekű információ elhallgatása hatalmi
fölényt biztosít annak, aki ezzel élhet és visszaélhet. Ez
mélységesen ellenkezik a demokrácia alapelveivel. Ezért
szigorúbban kellene megvonni a védelemben részesíthető titkok
körét. Társadalmilag szükségtelen, sőt káros, ha a magántitok
a közérdekű titokkal azonos elbírálásban részesül. A
pénzrendszer működése, a pénzvagyon tulajdonosok döntései sok
más polgár sorsát érintik, hiszen a pénzrendszernek amúgy is
közirányítás alatt kellene állnia. Ha ezek a privát döntések
jogilag és etikailag kifogástalanok, akkor szükségtelen a ma
érvényben lévő - eltúlzott - titokvédelem.
Az
államelméletben ma azt kell kidolgozni, hogy miként lehetne az
ember, az állampolgár, a természetes személy jogait
helyreállítani a közhatalom, az állam megerősítésével és a
pénzvagyon diktatúrájának, a pénzpiac, a bankok és az óriás
vállalatok monopolhatalmának a visszaszorításával. Ez az erősen
centralizálódó, mindent a profit egydimenziós szemüvegén
szemlélő rendszer ugyanolyan ellentéte a szabadvállalkozáson
alapuló piacgazdálkodásnak, mint a kommunista diktatúra
állammonopolista tervgazdálkodási rendszere volt. Ez a
monopolrendszer lehetetlenné teszi a gazdasági demokráciát, e
nélkül viszont nincs valóban demokratikus állam és társadalom.
A szélsőségesnek tekinthető neoliberális dogmákkal ellentétben
nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a demokratikus állam
közhatalmát a pénzvagyon szervezett magánhatalmával szemben.
Az
egyik - talán legfontosabb - feladatunk annak kimunkálása, miként
lehetne megerősíteni úgy az államot, hogy az fokozottan a
népszuverenitás valódi kifejezője legyen, és egyben képes
legyen megfékezni a mindent maga alá gyűrni akaró szervezett,
transz- és szupranacionális, sőt ma már globális magánhatalmat.
Az egyik védekezési lehetőség a nemzetállamnak
a jogaiba való visszahelyezése, maradék gazdasági és pénzügyi
szuverenitásának - politikai szuverenitása alapjának - a
megőrzése. A nemzetállam hagyományos szuverenitási
jogosultságával olyan döntési szintet és erőközpontot képez,
amelynek a segítségével elvileg felmondhatja az uzsoracivilizáció
játékszabályait és áttérhet egy kamatmentes,
természetes gazdasági rendre. Ez talán a legfontosabb oka
annak, hogy a HÁLÓZAT egyik célja a nemzetállamok felszámolása
lett.
Világméretű
krízis és a lehetséges válaszok
Hogy
a HÁLÓZAT milyen világrendet akar, azt nemcsak a szakirodalomból
és a már lezajlott események tanulmányozásából állapíthatjuk
meg, hanem abból is, hogy mi játszódik le a szemünk előtt. Az a
több száz éves nemzetközi rendszer, amelynek alanyai a
meghatározott területtel és lakossággal rendelkező nemzetállamok
voltak, gyökeres átalakuláson megy keresztül. A népszuverenitás
elve szerint működő, önálló hatalmi-döntési központot képező
nemzetállamok fokozott ütemben olvadnak be a ma már földrészeket
átfogó integrációs alakulatokba és kezdik elveszíteni
jelentőségüket. A társadalom meghatározó alapegységei többé
nem a szuverén természetes személyek, hanem az absztrakt jogi
személyek és azok társulásai. Ezekből az elvont társulásokból
épülnek fel az új nemzetközi rendszer alanyai, a világtrösztök,
a multinacionális vállalatbirodalmak, a nagy nemzetközi bankok,
biztosítótársaságok, és más transznacionális pénzügyi
befektető szervezetek. Ez az értelme a globális vállalatóriások,
bankok, pénzintézetek megszületésének napjainkban. Ezek a
különböző típusú korporációs-államok veszik át a
hagyományos államok szerepkörét, és ők válnak a tényleges
döntési központokká, a szuverenitás igazi hordozóivá.
Ezek
a korporációs államok azonban nem demokratikusak, mivel
magántulajdonban vannak, és tulajdonosaik szabadon rendelkezhetnek
velük. Irányításuk ennek megfelelően nem demokratikus, hanem
autokratikus, sőt diktatórikus. A területileg lehatárolt,
horizontális államokkal szemben ezek funkcionális, vertikális
államok. Funkciójuk révén a világ szinte bármely térségében
jelen lehetnek, működhetnek. Ellentétben a területhez,
lakossághoz, nyelvhez, kultúrához kötött, zárt és merev
hagyományos állammal, a korporációs állam rugalmas, képlékeny,
dinamikus, folyamatosan változik, egyesül, szétválik, megszűnik,
újra alakul. Ma már ezek a dinamikus és funkcionális
világtrösztök, bank- és pénzügyi óriások a tényleges döntési
és hatalmi központok. Hatalmuk azonban a köz által nem
ellenőrzött magánhatalom, amellyel igen könnyű visszaélni a
társadalom többségének a rovására. Szinte bizonyos, hogy rövid
időn belül ők lesznek a "Világ Egyesült Államok"-nak,
(Egyesült Világállamnak), azaz a Globális Uniónak a tényleges
tagállamai. A szuverenitásukat fokozatosan elveszítő hagyományos
államok és a valódi hatalommal rendelkező korporációs államok
rendszere egymást kiegészítve - valószínűleg tartósan -
fennmarad. A "belügyekbe való be nem avatkozás korszaka"
azonban máris véget ért, ezt jól szemléltetik az 1999 évi
koszovói események. A HÁLÓZAT a tényleges hatalommal többé nem
rendelkező hagyományos államokkal várhatóan a jövőben is
szigorúan be fogja tartatni a formális demokrácia játékszabályait.
Ezzel ugyanis megnyugtató homályba lehet burkolni a korporációs
magánállamok pénzügyi eszközökkel gyakorolt kemény
diktatúráját. A hagyományos állam megmaradó, sőt erősítendő
feladata még az adóztatás, valamint a korporációs állam külső
és belső biztonságának a fegyveres erővel történő
szavatolása, közpénzből természetesen. A korporációs állam -
a jelek szerint - nem képes a nemzetállam közösségépítő és
közösségfenntartó feladatait ellátni, mert ez az új típusú,
kozmopolita állam nem az emberi élet sokoldalú kibontakoztatására
törekszik, hanem egyedüli célja a profitszerzés. Létezésének
értelme nem az ember és a közérdek szolgálata, hanem a
pénzvagyon tulajdonosok folyamatos gazdagodásának minden eszközzel
való biztosítása. A csupán névleges hatalommal rendelkező
hagyományos államok tehát fennmaradnak, mert etnikai, nyelvi és
kulturális egységként, a demokrácia látszatának fenntartóiként,
továbbra is szükség van rájuk. Legfontosabb feladatuk azonban már
most is a korporációs magánállamok legitimálása, az államok
feletti integrációs és globális szervezetek döntéseinek a
regionális végrehajtása és az önkormányzati jellegű igazgatás.
A
láthatóvá vált tényekből arra is lehet következtetni, hogy az
új világrend társadalmi modellje a kettőstagozódású
társadalom: az egyik pólust a pénzvagyon tulajdonosokból, a
korporációk irányítóiból, valamint a politikusokból álló
integrált hatalmi elit, a másik pólust pedig a társadalom tőlük
függőhelyzetben lévő többi tagja alkotja. A kétpólusú
társadalomnak két változata alakult ki a XX. században: az egyik
a nyíltan diktatórikus szocialista és a másik a formális
demokráciával álcázott, ugyancsak diktatórikus kapitalista
változat. Mindkét rendszer a hatalmi elit uralma a társadalom
függőhelyzetű, alávetett többsége felett. A pártállami elit
ezt az uralmat állami kényszer útján,
állammonopolista-adminisztratív eszközökkel gyakorolja. A
finánckapitalizmus integrált hatalmi elitje pedig a
magánpénzmonopólium és a kamatszedés formájában történő
magánadóztatás útján uralkodik. Mindkét elituralom azonban
szégyenlős, ezért szépítgetőn vagy szocialista, vagy
kapitalista demokráciának nevezi magát. A HÁLÓZAT általában
nem kormányoz közvetlenül, de mindenki, akinek döntőszerepe van
a hatalom gyakorlásában, az valahogyan kapcsolódik a HÁLÓZAT-hoz
és annak így vagy úgy a befolyása alatt áll.
Az
új világrend tehát elitista, központilag vezérelt társadalom
lesz, mert a HÁLÓZAT nem bízik a tömegdemokráciában, "a
nép kormányzásában, a nép által, a népért", ahogyan azt
Lincoln, egykori amerikai elnök megfogalmazta. A HÁLÓZAT a
könnyebbik utat, a társadalom tudatának a manipulálását
választotta a tömegtájékoztatási eszközök tulajdonbavétele,
befolyásolása és ellenőrzése révén. Miközben folyik az
alapvető emberi jogot képező sajtószabadság és a sajtó
függetlenségének a propagandisztikus dicsőítése, a valódi
sajtószabadságot most már nem a szervezett államhatalom, hanem a
szervezett magánhatalom veszélyezteti. Ma már nem az állami
hatóság cenzúráz, hanem a magánpénzvagyon. Lester F. Ward
professzor a "Tiszta Szociológia" c. könyvében idézi
John Swintont a New York Times egykori főszerkesztőjét, aki egy
new yorki sajtóbanketten többek között ezeket mondotta:
"Amerikában
nincsenek független újságok, kivéve talán egy-két vidéki
lapot. Tudom, és Önök is tudják, hogy senki nem mer közülünk
igazán őszintén írni, mert ha megtennénk, ezeket a cikkeket
sohasem nyomtatnák ki. Nekem jelentős összeget fizetnek azért,
hogy ne közöljem nézeteimet abban a lapban, amelyikben írok,
hanem őrizzem meg azokat magamnak. Ha ragaszkodnék saját
véleményem megírásához, illetve megjelenéséhez, akkor 24 óra
alatt kitennének az állásomból. Az az ember, aki elég esztelen
lenne saját gondolatait nyíltan megírni, rövid idő múlva az
utcán találná magát és más foglalkozás után nézhetne. A new
yorki újságíró feladata: hazudni, fenyegetőzni, hajbókolni
Mammon lábai előtt, eladni országokat és nemzeteket, fizetésért,
azaz a mindennapi betevő falatért.
A
háttérben meghúzódó gazdagok szolgái és eszközei vagyunk.
Marionettek vagyunk. Ők rángatják a zsineget, mi pedig táncolunk.
Időnk, tehetségünk, munkánk és életünk, ezeknek az embereknek
a tulajdonát képezi. Szellemi prostituáltak vagyunk."
Ezt
jól kiegészíti David Rockefellernek, a CFR, a Trilaterális
Bizottság, a Bilderberg Csoport tagjának, a HÁLÓZAT egyik
legfelsőbb vezetőjének - több forrás is a HÁLÓZAT CÁRJÁNAK
nevezi - az alábbi köszönete és dicsérete a sajtónak, amelyet
1991-ben, a Baden Badenben tartott titkos Bilderberg tanácskozás
résztvevői előtt mondott el:
"Hálásak
vagyunk a Washington Times-nak, a New York Times-nak, a Time
Magazinnak és más lapok igazgatóinak, akik az eddigi
tanácskozásainkon résztvettek, hogy tiszteletben tartották 40
éven át a diszkrécióra tett ígéretüket. Lehetetlen lett volna
számunkra világátformáló tervünk kidolgozása, ha ezekben az
években a sajtó nyilvánosságának a reflektor fényébe kerültünk
volna. A világ ma már kifinomultabb és jobban elő van készítve
arra, hogy a világkormányzat irányába meneteljen. Nem kétséges,
hogy az intellektuális elit nemzetek feletti szuverenitása sokkal
előnyösebb, mint a nemzeti önrendelkezés eddigi gyakorlata."
Tény,
hogy egyre mélyülő krízis közepette élünk. Tanúi lehetünk a
globális gazdaság és társadalom, az új világrend fájdalmaktól
kísért születésének. A krízis kínaiul így hangzik: wei
chi. A wei azt jelenti: vigyázat, veszély!
A chi pedig azt jelenti: alkalom a változásra.
Valóban, ez a világtörténelmi korszakváltás óvatosságra int,
mert nagy veszélyeket rejt magában. A pénzoligarchia
népszuverenitás kontrollja nélküli új világrendje és a
népszuverenitás mellett továbbra is kitartó valódi demokrácia
megvalósítása között kell választani. A liberalizmus mai
szélsőséges változata pedig nyíltan antiliberális és nem a
valódi, hanem az alibi-demokrácia rendszere, mivel hirdetői már
csak a privilegizált kisebbség szabadságjogait tartják szem
előtt. A liberalizmus így vált antiliberálissá, a formális
demokrácia pedig az elit oligarchikus uralmát elfedő kulisszává.
A
most kialakulóban lévő korporációs nemzetközi rendszer a
népszuverenitásra támaszkodó demokratikus - alulról jövő -
technikákkal már nem ellenőrizhető. Az emberi civilizáció ismét
válaszút előtt áll. Vagy sikerül megtörni a pénzvagyon
szupermonopóliumát és kialakítani a gazdasági demokráciát is
felölelő emberközpontú társadalmat, amelyben az értéktermelő
polgároké a vezető szerep, vagy pedig a pénzvagyon birtokosai egy
totális világállam létrehozásával intézményesítik
oligarchikus uralmukat. Tehát a népszuverenitáson alapuló valódi
demokrácia és a pénzmonopólium birtokosainak az oligarchikus
"kvázi demokráciája" között kell választani. A most
kibontakozó globális korszak éppenúgy lehet egy emberközpontú,
mint egy pénzközpontú civilizáció. Egyelőre még nem dőlt el
véglegesen, hogy merre halad az emberiség. A jövő rajtunk is
múlik. Wei chi!
Idézetek
jegyzéke:
1.
Csontos László- Király Júlia- László Géza, Az ezredvégi nagy
borzongás, Közgazdasági Szemle, 1997. július-augusztus, 569-596
old.
2.
Nesta Webster, Secret Societies, London 1924, p.IV.
3.
Léon de Poncins, Stádium, Budapest, 1939. 100 old.
4.
Dr. John Coleman, The Committee of 300, Carson City, Nevada, 1994, p.
108
5.
Dieter Rüggeberg, Geheimpolitik, Wuppertal, 1993, Band 1, S. 29
6.
Jan van Helsing, Geheimgesellschaften, Ewertverlag, Meppen, 1993, S.
89
7.
Dr.James W. Wardner, The Planned Destruction of America, Altamante
Springs, FL, p. 37
8.
Jan van Helsing, Geheimgesellschaften, Ewertverlag, 1995, S. 53
9.
W.G. Carr, Pawns In The Game, Christian Book Club, Palmdale, 1958, p.
155
10.
Quina von Brackenhausen, CFR-Anatomie einer Elite, VZD, 1977, S. 37
11.
Eustace Mullins, The World Order, Staunton, VA, 1992, p. 284
12.Wright
Patman, Money Facts, Washington, 1964 p.31
13.
Carrol Qiugley, Tragedy and Hope, The Macmillan Co., New York, 1965
14.
Jan van Helsing, Geheimgesellschaften, Band 2, Ewertverlag, Playa de
Ingles, Gran Canaria, 1995, S. 222-224
15.
Council on Foreign Relations, The Harold Pratt House, New York,
Annual Report, 1995, Corporate Member Roster, p. 140-141
16.
J.v. Helsing, Geheimgesellschaften, Ewertverlag, 1993, S. 226
17.
Joel Bainerman, The Crimes of a President, SPI Publishers, Inc. New
York, 1992 p. 309
18.
Eustace Mullins, The Secrets of the Federal Reserve, Stauton, VA,
1991 p. 28
19.
Robert Gaylon Ross, Who's Who of the Elite, RIE, San Marcos, 1995
20.
László Ervin, Harmadik évezred, A Budapest Klub első jelentése,
Budapest, 1998
21.
Jan van Helsing, Geheimgesellschaften, Ewertverlag, 1993, S. 187
22.
L. Fletcher Prouty, The Secret Team, Costa Mesa, CA, 1970 p. 195
23.
The Crimes of a President, p. 306
24.
Soros György, A globális nyitott társadalom felé, Népszabadság,
1997. december 34
25.
J.W. Wardner, The Planned Destruction of America, p.64
26.
The Crimes of a President, p. 312
27.
Johannes Rothkranz, Die kommende Diktatur der Humanitat, Pro Fide
Catholica, Durach, 1993 S. 9
28.
Des Griffin, Die Absteiger, Wiesbaden, 1981, S. 108
Felhasznált
irodalom:
Yehezkel
Dror: Ist die Erde noch regierbar? C. Bertelsmann, 1994
Hamish
McRae: A világ 2020-ban, Adu Print, Budapest, 1996
Lester
R.Brown: A világ helyzete, State of the Worldwatch Institute, A Föld
Napja Alapitvány, Budapest 1994
Francis
Fukuyama: The End of History and the Last Man, The Free Press, New
York, 1992
Ralph
Dahrendorf: A modern társadalmi konfliktus: Gondolat, Budapest, 1994
Heller
Ágnes - Fehér Ferenc: A modernitás ingája, T-Twins Kiadó,
Budapest 1993
Immanuel
Wallerstein: After Liberalism, The New Press, New York, 1995
Jeffrey
Bell: Populism and Elitism, Politics in the Age of Equality,
Washington 1992
Christopher
Lasch: Revolt of the Elites and the Betrayal of Democracy, New York,
London 1995
Dr.
John Coleman: The Committee of 300, Carson City, Nevada, USA, 1994
Marjorie
Deane and Robert Pringle: The Central Banks, Penguin Books, New York,
USA, 1995
Zbigniew
Brzezinski: Between Two Ages, The Viking Press, New York, 1970
Aurelio
Peccei: Die Zukunft in unserer Hand, Molden, München, 1981
Peter
Russell: Die erwachende Erde, Wilhelm Heyne Verlag, München, 1982
Faragó
Béla: Nyugati liberális szemmel, Magyar Füzetek könyvei 10,
Párizs, 1986
Modern
ideológiák, Magyar liberalizmus,(válogatta: Tőkéczki László)
Századvég Kiadó, Budapest, 1993
Alvin
Toffler: Hatalomváltás, Európa Könyvkiadó, 1993
László
Ervin: Kozmikus kapcsolatok, a harmadik évezred világképe, Magyar
Könyvklub, Budapest 1996
László
Ervin: Harmadik évezred, A Budapest Klub első jelentése, Budapest,
Új paradigma, 1998
Joel
Bainerman, The Crimes of a President, New York, 1992
G.
Edward Griffin, The Creature from Jekyl Island, Westlake Village, CA,
1995
Noam
Chomsky, World Orders Old and New, Columbia University Press, New
York, 1996
William
Greider, Secrets of the Temple, Touchstone Book, New York, 1987
Ron
Chernow, The Warburgs, Vintage Books, New York, 1993
Pat
Robertson, Új Világrend, Budapest, 1993
Johannes
Rothkranz, Die kommende Diktatur der Humanitat, I, II, III, Pro Fide
Catholica, Durach 1993
Robert
Gaylon Ross, Sr., Who's Who of the Elite, RIE, San Marcos, Texas,
1995
Eustace
Mullins, The World Order, Staunton, VA, 1992
Eustace
Mullins, The Secrets of the Federal Reserve, Staunton, VA, 1991
William
Engdahl, Mit der Ölwaffe zur Weltmacht, Der Weg zur neuen
Weltordnung, Wiesbaden, 1993
Jan
van Helsing, Geheimgesellschaften, Ewertverlag, Meppen, 1993
Lyndon
LaRouche, The Road To Recovery, Leesburg, VA, 1999
James
W. Wardner, The Planned Destruction of America, DeBary, FL, 1994
William
Guy Carr, Pawns In The Game, Palmdale, CA, 1958
Wright
Patman, A Primer On Money and Money Facts, Washington, 1964
L.
Fletcher Prouty, The Secret Team, Costa Mesa, CA, 1973
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése