2017. szeptember 18., hétfő

Göncz Árpád a Patkány?








Göncz Árpád a Patkány?



Fehér könyvek !!!!!



"Az MSZP-nek erkölcsi támogatást nyújtó Göncz Árpád Patkány fedőnéven beszervezett besúgó volt. A kutatók, újságírók stb., akik belépési engedélyt kaptak a Történeti Hivatalba, röhögve vagy szörnyülködve olvasgatják a jelentéseit."
Nekem nincs forrásom arról, hogy Göncz besúgó volt vagy sem. De érdemes azon elgondolkodni, hogy amikor akasztottak, ő angolul tanulhatott a börtönben. A korabeli börtönviszonyokról pedig több műből is kaphatunk hiteles képet. Ilyen például Mindszenty: Emlékirataim.
Felháborodást váltott ki az 1956-os forradalom hőseiben Göncz Kinga egy hetilap karácsonyi számában adott nyilatkozata, aki szerint  a forradalomból "nem lehet ötven évig megélni".
Hrabovzsky László nem csodálkozott Göncz Kinga szavain, „valószínűleg ilyen nevelést kapott, hogy ezt mondja”. A Pofosz Fejér megyei tagja szerint Göncz Árpádnak is csak addig volt fontos a forradalom, amíg börtönben volt. – Nem lehet félreérteni ezeket a szavakat, ez a vélemény nem most alakult ki. Ugyanakkor fájó, hogy a lassan kihaló, a forradalomért a börtönt is megjárt ’56-osoknak ilyet kell hallaniuk.
A Békés megyei forradalmi bizottság egykori elnöke, Fekete Pál, aki egy évet raboskodott Göncz Árpáddal, azt mondta: Göncz a börtön után megváltozott, „elment közülünk”.
A Holocaustból 100 évig is meg lehet... (unalmas de igaz)

– A külügyminiszter azután mondhat nekünk ilyet, ha a magyarországi zsidóságról is így beszél – közölte Regéczy Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke. Wittner Mária egykori szabadságharcos szerint a forradalom emlékéből az események résztvevői nem tudtak, nem akartak megélni, bár mindig akadtak olyanok, például a Göncz család, akik megkísérelték ezt. Ezért a külügyminiszter nyilatkozata, ami szerint „ötven évig nem lehet ebből élni”, vélhetőleg önvallomás – mondta Wittner.
Göncz Kinga, aki egyébként rokona Benedek Eleknek, szegényforog a sírjában, a politikába 2002-ben lépett be, amikor a Medgyessy-kormány idején az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára lett. 2004-ben Gyurcsány Ferenc kormányra kerülése után az újonnan megalakított Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője lett.

2006-ban, a nyertes választások után őt bízta meg a Külügyminisztérium vezetésével Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Posztját június 9-én vette át Somogyi Ferenctől.

2009-ben a Magyar Szocialista Párt listavezetőjének javasolták az év nyarán tartandó EP-választá
sra
 
bokros, suchman tamás, horn, göncz, szekeres imre
mind 20. századi, nagy történelmi alakok...
Fábry Sándor nemrégiben egy konferencián besúgással vádolta többek között Göncz Árpádot, és Konrád Györgyöt. Fábry megjegyzései ismét felháborodást keltettek. 
Fábry Sándor az Értünk Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyilvánosságról szóló konferenciáján mondott beszédében csupán kérdéseket tett fel:
"(...) sorolta a politika szőnyeg alá söpört titkait, pedig kit ne érdekelt volna, hogy Bibóra dolgozott-e Göncz Árpád , vagy hogy Konrád György elárulta-e sógorát?". Csontos Fábrytól több gondolatot is idézett: "Valóban az MSZP pénztárnoka volt-e Fenyő és Várszegi? Miért maradt a médiafelület túlnyomó része és a vele járó reklámtorta az álbaloldali álliberálisok kezén? (...) Ki szabotálja az ügynöklistát? Miért független Babarczy Eszter, ha milliós kormánymegbízása van, vagy György Péter és Radnóti Sándor, ha az SZDSZ beszédírója? Lehetett volna Ribbentrop külügyminiszter az NSZK-ban, miként a mi kommunistáink továbbszolgáltak? (...) Gyurcsányt közönséges köztörvényes bűnözőnek tekinti. Talán kezdhetnénk itt az általános erkölcsi, politikai és médiaválság megoldását..."
Göncz Árpád volt köztársasági elnök szerint arcpirítóak Fábry kijelentései. Szomorúnak nevezte az elmondottakat Mécs Imre (1990–2006 SZDSZ, 2006–2010 MSZP !!! képviselő) is, aki egy zárkában ült Göncz Árpáddal, akit – mint mondta – alaposan megismerhetett, és tudja, nem törték meg, soha nem dolgozott ügynökként. Iványi Gábor metodista lelkész az ügy kapcsán úgy nyilatkozott: egyesek azzal próbálják a népszerűségüket növelni, hogy a felettük állókat ócsárolják.
Kőszeg Ferenc, SZDSZ-alapító, az ügy kapcsán kijelentette: párbajképtelen emberrel nem illik párbajozni, számára pedig Fábry Sándort pedig „úri cigányozása, kedélyes rasszizmusa teljesen párbajképtelenné tette”. A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint Fábry az RTL Klub Tomcatje, és nem érdekli, a maga fajtája körében mivel rágalmazza őt a műsorvezető
 
Göncz 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. A párt feloszlatásáig parlamenti titkár, majd főtitkár volt.
A kisgazdapárt feloszlatása után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott.
Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. 1963-ban amnesztiával szabadult.

Ezután a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, majd a Talajjavító Vállalathoz került. Megpróbálta befejezni Gödöllőn az utolsó egyetemi évet, de kizárták. 1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító.
A rendszerváltástól napjainkig

1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának elnöke. 
1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke,majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án (Antall József és Tölgyessy Péter, azaz az MDF és az SZDSZ vezetői közötti kompromisszum értelmében) megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be.
Olyanokat mondtak róla, hogy aki mellé betették cellatársnak, azokat később többnyire felakasztották.
Nem vicc
es.
Az ismeretségi körében is aktívan dolgozó, „Patkány” fedőnéven működő hírhedt besúgó személyazonosságát államtitoknak nyilvánító iratot köztársasági elnökként személyesen ő írta alá. Ezért érintettségére hivatkozva többen, főleg nemzetközi szinten bírálták.
Nyilvános gyűléseken többször kifütyülték. Ezek közül a legismertebb az 1992. október 23-i füttykoncert a Kossuth téren. Az akkori parlamenti ellenzék (MSZP, SZDSZ, Fidesz, Orbán Viktor külön is[1]) azt állította, a fütyülők bőrfejűek voltak és fasiszta jelszavakat kiabáltak, míg a kormánypárt tagjai (például Boross Péter belügyminiszter) azt vetették szemére Göncz Árpádnak – állítva: a fütyülők közt lévő bőrfejűek száma elenyésző volt[1] (én úgy tudom, hogy többségben 56-osok voltak azok)–, hogy a kritikát az elnök „kisszerű politikai csatározásokba való belebonyolódása miatt” kapta, például ellentétbe került 56-os szervezetekkel, akiket az ünnepségen nem engedtek szóhoz jutni, nem írta alá az igazságtételről szóló törvényt, és nehezményezték, hogy Göncz ellenállt Antall azon kérésének, hogy leváltsa a szerinte egyoldalúan baloldali irányt vett média elnökeit. A kifütyülésről szóló MTV-felvétel kapcsán a Magyar Televízió Bánó András vezette Egyenleg című műsora is belekeveredett a botrányba, mivel többen (például az akkor az MTV híradójánál dolgozó Császár Attila) azt állították: az ünnepségről készült felvételt manipulatív módon megvágták, hogy az a baloldal véleményét támassza alá.[1] A felvétel manipuláltságáról a Sony cég laboratóriumában vizsgálatot folytattak, egyértelmű eredmény nélkül. ...
olvassátok el Debreczeni Antall könyvét. Ott kiderül, hogy mekkora egy genny alak volt ez az Árpi bácsi. Antall egy rossz szót nem mondott rá soha, de a mások által elmondottak nem fényezik az öreget. A szadesz a markában tartotta és úgy ugrált ahogy a törpe párt képviselői fütyültek


Az vitathatatlan tény, hogy akad néhány olyan nem szokványos, mi több, gyanús momentum Göncz Árpád történetében, amely okot adhat a félreértésekre, gyanúba keveredésre, sőt akár még egyszer majd a teljes igazság kiderülésére is.
Ilkei Csaba alapos és körültekintő történeti kutatás után, néhány éve egy remek tanulmányban tárta a közvélemény elé megállapításait Göncz Árpád titkai címen. Ennek a kitűnő munkának jelen írásomban csupán két részletét ragadom ki. Az első Göncz Árpád és a Katonapolitikai Osztály – a Katpol. – kapcsolata. Az Ilkei által elénk tárt és dokumentumokkal bizonyított történet a következő:

Göncz Árpád 1947-ben belekeveredett egy akkor nagyon jelentős, és a Katonapolitikai Osztály által konstruált államellenes ügybe. 1947 júniusában gyanúsítottként őrizetbe került, majd a társaival ellentétben, az ügyészség közbeiktatásával ő nem lett bíróság elé állítva, hanem szabadlábra helyezték, nem folytatták tovább ellene a büntető eljárást. Göncz későbbi vallomása szerint „ügyem a bíróság elé nem került, még a vizsgálók engedtek szabadon”. Ekkor olyasmi fordult meg a fejében, ami addig még soha: illegálisan elhagyja Magyarországot. Szabadulása után két héttel el is indult nyugati irányba, de a határőrök elkapták, és mint illegális határátlépést megkísérlőt, átadták a további eljárás lefolytatása céljából az Államvédelmi Osztálynak (ÁVO). Ismét történt egy meglehetősen szokatlan fordulat a történetben. Az ÁVO nem állította bíróság elé, de még csak saját hatáskörben sem internálta, ami akkor minimum elvárható lett volna, hanem ügye irataival együtt az őrizetes Göncz Árpádot átadták a Katonapolitikai Osztálynak. Talán nem is lenne igaz a történet, ha egy újabb meglepő esemény nem következett volna be: nagyon rövid időn belül – állítólag egy hét eltelte után – a Katpol. Göncz Árpádot, mintha mi sem történt volna, szabadlábra helyezte. Ennyi az Ilkei Csaba által leírt történetnek a látható-ismerhető része, de nyilvánvalóan nem a lényege.
"Ott voltam a Kossuth téren akkor amikor dicső Köztársasági Elnökünkbe belefojtották a szót. Ott hangzott el először nyíltan és harsányan, hogy \""Patkány\"" 56-os elítéltek tettek tanúbizonyságot Gönc Árpád viselt dolgairól. Fábri Sándor, csak megjegyezte, és felemlítette ezt az agyon hallgatott vádat. A megvádoltnak illene védekezni, különösen akkor amikor Ő is hozzájárult az ügynök dossziék titkosításához, eltüntetéséhez. Ideje lenne már végre tisztázni az ügynök listát. A múltat csak ezután szabad és lehet lezárni."
Amikor az imént leírtak megtörténtek, szállóigeként terjedt országszerte az a vélemény, hogy akit egyszer bevisz (az ÁVO, a Katpol. stb. – BL) és utána hamarosan szabadon engedik, attól tartózkodni kell, mert azt az esetek többségében szolgálatba állították. S ez az elvitel majd rövid időn belüli elengedés Göncz Árpáddal lám kétszer is megesett. Így egyáltalán nem csoda, ha gyanúba keveredett. De úgy ám, hogy ez az állapota a mai időkig eltartott.

Az ártatlanság vélelme alapján tételezzük fel, hogy ez az első elengedés minden ellentételezés vállalása nélkül történt. Lehetnek véletlenek is néha. De a második esetet figyelembe véve, ez már teljesen elképzelhetetlen. Már az is gyanús, hogy az ÁVO a disszidálási kísérlet után az ügyet átadta a Katpol.-nak. Csak azért történhetett ez meg, mert a Katpol.-nak valami érdekeltsége lehetett Göncz Árpáddal kapcsolatban. Az újabb elengedés arra utal, hogy nem kifejezetten rosszindulatú volt ez az érdekeltség, hanem inkább baráti.

Mivel titkosszolgálatilag jóval terheltebb és fertőzöttebb múlttal rendelkezem, mint Ilkei Csaba, az események kapcsán a lehetséges verziók – hangsúlyozom, hogy csak verziók! – közül még azt sem zárhatom ki, hogy Göncz Árpád disszidálási kísérlete mögött esetleg a Katpol. állhatott. A Katonapolitikai Osztályon belül működött akkoriban a katonai hírszerzés is, és a beszervezett emberek külföldre juttatásának – korabeli kifejezéssel élve a határon való átdobásának – leggyakoribb módszere volt az illegális határátléptetés. A konspirációs szabályok által meglehetősen szűkre szabott keretek között ezt igyekeztek elősegíteni – erre meg azt mondták, hogy határkaput nyitottak – ami vagy sikerült, vagy nem. Nem felejtendő, hogy 1947-ben az új magyar titkosszolgálati állománynak, még alig-alig volt szakmai gyakorlata, tapasztalata. Göncz Árpád mindenesetre fönnakadt a magyar határőrség éberségén. A konkrét esetre vonatkoztatva természetesen mindez csupán feltételezés, eshetőség, a lehetőségek, variánsok latolgatása, aminek a bizonyossághoz csak bizonyítottság esetén lenne köze.
Az idézett kitűnő tanulmány másik érdekes részéből megállapítható, hogy Ilkei Csaba is nagyon hamar rájött arra: jó nyomon jár, és azon az úton, amelyen elindult, érdemes lehet tovább menni. Meg is tette ezt s ment is előre, mígnem váratlan akadályba ütközött, áthághatatlan akadályba. Ismeretlen elkövető vagy elkövetők emelték már jóval korábban ezt az akadályt Ilkei Csaba és minden más illetéktelen kíváncsiskodó kutató elé azért, hogy Göncz Árpád titkai megfejtésének továbbvitelét lehetetlenné tegyék, azáltal, hogy a vele kapcsolatos iratokat az 1956-os forradalmat követő megtorlás során keletkezett vizsgálati dossziékból kiemelték és selejtezték. Ezt konstatálva Ilkei Csaba sem tehetett mást, mint azt, hogy a kétkedő kérdéseket megválaszolatlanul hagyva fejezte be így is igen értékes és gondolatébresztő tanulmányát.
Ami azonban nem tűnhetett fel Ilkei Csabának, mert nem volt állambiztonsági tiszt, így nem vett részt közvetlenül a rendszerváltozást megelőző eszement állambiztonsági nyomeltüntetésben, iratmegsemmisítésben, az feltűnt nekem, aki viszont kényszerűen ugyan, de részese voltam ennek a szakmailag is kártékony, felső vezetői szinteken elrendelt cselekménynek. Az Ilkei Csaba által közzétett dokumentumokon – tartalomjegyzékeken – olvasható kézírásos kiemelve, selejtezve ráírás melletti dátumok, amelyeken kiakadtam. Mindkét dátum 1989. december második fele, az év legvége. Ez volt az az időszak, amikor az állambiztonsági szolgálatnál elszabadult a pokol és teljes erővel tombolt a majré. Ekkor már nem készültek megsemmisítési jegyzőkönyvek, sőt azok, amelyek addig készültek, azok is mentek a zúzdába. A tartalomjegyzékekbe már senki nem ütötte be a selejtezve bélyegzőt, kézzel meg főleg nem írogattak oda semmit. Arra, meg végképpen nem volt példa, mert nem volt rá idő sem, hogy bizonyos oldalakat gondosan kiválogatva emeljenek ki és selejtezzenek. Vagy az egész doszszié ment a zúzdába, esetleg a kazánba, vagy megmaradt az egész az irattári polcon.

Teljesen logikátlan, hogy a központi irattárban lett volna a válogatást, megsemmisítést végzők között olyan előrelátó beosztott vagy odavezényelt tájékozatlan kisegítő, aki gondolt volna arra, hogy az akkor még teljesen középszerű ellenzéki személyiség egyszer a véletlen folytán a Magyar Köztársaság elnöke lesz, akinek a múltját terhelő dokumentumokat célszerű lehet kiemelni majd selejtezni. Ebből pedig okkal feltételezhető, hogy ez a kiemelés nem a jelzett időben, hanem később, Göncz Árpád politikai karrierjének meglódulása után történhetett. Ami pedig a selejtezést – a megsemmisítést – illeti, hát azzal kapcsolatban bizony erős kételyeim vannak. Ostoba ember lenne az, aki ilyen – esetleg presszionálásra is alkalmas – iratokat, ha már egyszer sikerült kimentenie, visszacsinálhatatlanul megsemmisít! Az persze lehet, hogy ma már nincsenek meg, mert politikai jelentőségük jelentősen csökkent, hacsak nem vesszük számításba a leszármazottakra való hatásukat. Göncz Árpád önmaga már csak a múlt, pártja, az SZDSZ semmivé vált. Az esetleg titkon őrizgetett egykori dokumentumoknak legfőképpen a történészek számára lenne jelentőségük, mert általuk letisztultabb képet tudnának felmutatni arról, hogy ki volt valójában az 1990-es rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke.
Nem írtam volna meg ezt a cikket, ha nem találtam volna rá egy levéltárban őrzött doszsziéban némi hozzáadható értékre, amivel, ha csak egy kicsit is, de tovább erősíthetem azt, hogy Ilkei Csaba jó úton járt. S talán valamivel jobban sikerült ezáltal félrerántani azt a leplet, amely Göncz Árpád titkait takarja.
Óvári Sándor államvédelmi főhadnagy 1953. február 2-án Kistarcsán – akkor még működött az ottani internáló tábor! – jelentést készített egy fogvatartott hajdani hivatásos – állítólag VKF/2-es – őrnagyról, aki Földi (helyesen Földy – BL) Lajos, volt katonapolitikás alezredessel szoros kapcsolatban volt. Földi őt a Katonapolitika részére beszervezte. A jelentés nem is sokkal később így folytatódik: Földi egy másik jó barátja, akit minden ügyébe beavatott, Göncz Árpád (Bors utca elején lakik), kinek jobboldali beállítottsága közismert. (Forrás: ÁBTL V-103451 számú dosszié).

Az Ilkei Csaba által a nyilvánosság elé tártakat is figyelembe véve most aztán lehet találgatni, vitatkozni, hogy mit kel s lehet érteni jó barát alatt. A Bors utcai lakcím alapján egyértelmű, hogy az 1953-as államvédelmi jelentésben szereplő Göncz Árpád azonos a rendszerváltozás utáni első köztársasági elnökünkkel. Földy Lajos (1919) alezredes, később vezérőrnagy, Pálffy – volt Oesterreicher – György (1919) után a Katonapolitikai Osztály vezetője volt. De Földynek nem csak jó barátai voltak, hanem jó barátnői, szeretői is. Egy akkoriban jó nevű budapesti orvos csinos feleségét beszervezte, majd szeretői sorába emelte. Nem felejtendő, hogy még nagyon kezdetlegesek voltak a titkosszolgálati szabályozások, hiszen a háború utáni belpolitikai állapotok is meglehetősen zavarosak voltak. Erre utal Berkesi – volt Bencsik – András (1919) egykori katpol.-os, később ávéhás tiszt vallomása: A Katonapolitikai Osztályon kialakult gyakorlat volt, hogy a kapcsolattartók, sőt a vezetők is, szerelmi viszonyban álltak a bizalmi személyekkel. (Forrás: ÁBTL V-142726 számú dosszié) Ezek a bizalmi személyek lettek később a hálózati személyek, mostani, nem túl szerencsés szóhasználattal az ügynökök. A Katonapolitikai Osztályon azokban az években tehát meglehetősen keveredtek a magánjellegű és a bizalmi kapcsolódások.
Földy Lajos vezérőrnagy hamarosan az említett bizalmi szeretőnek is köszönhette a lebukását. Valamiért Pálffy – akkor már magasabb katonai beosztásban és altábornagyként – ki akarta nyírni az utódát és egy provokációt szervezett. Földy besétált a csapdába. Pálffy a kinyírásba bevonta Berkesi András és Kardos – volt Kastreiner – György (1918) katpol.-os tiszteket. Földy őrizetbe került, majd éveket töltött az Andrássy út 60-ban és más börtönökben, az ÁVH fogságában. Szabadulása után bútorszállító hordár lett (meg a konkurencia önkéntes besúgója). Közben Pálffyt kivégezték, majd később mint a kommunista és munkásmozgalom mártírjára emlékeztek rá.
De nem úszta meg a börtönt Berkesi és Kardos sem. Szabadulásuk után ők is pályát módosítottak, de nem trógernak álltak. Berkesi András író lett, úgy, mint Göncz Árpád. Kardos György pedig 1961 és 1986 között a Magvető Kiadó igazgatója, s nála jelent meg Göncz Árpád több műve és Berkesinek majdnem minden regénye.Bálint László



"Ott voltam, amikor kifütyülték! A Bánó futott megvágni a muszter-felvételt és úgy adták be az esti, késő esti híradókban, mintha a jóval előtte az Őrmester Kft. biztonságiak által a térről eltávolított "neonáci" fiatalok lettek volna a fújolók! Ők a rendezvény után szivárogtak csak vissza a nagy zászló tövéhez pl. ahol személyesen láttam és hallottam őket. (Pl. koboztak el tőlük karszalagot és zászlót, de előzőleg!)
A Bánó is egy patkány, egy másik rágcsáló!"
 
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége együttérzését fejezi ki Göncz Árpád elnök úr családjának. Tisztelettel őrizzük emlékezetünkben a volt államfőt, aki aktív és fontos politikai szereplője volt azoknak az éveknek, melyekben Magyarország a diktatúrából a demokráciába való átmenet útjára lépett.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége nevében:
Orbán Viktor” 2015. október 6.
ahogy horngyula is, úgy göncz is nagyszerű személyiség a fidesz szerint:
horn_temetes_politikusok_mti.jpg
" Személyében olyan honfitársunkat veszítettük el, aki a hazafiság, a demokrácia és az emberiesség európai értékrendjéhez volt hű egész életében. Jogászként az igazságot, hazafiként a szabadság ügyét, íróként a kimondott szó felelősségét, politikusként és államfőként az emberi tisztességetképviselte."
 áder jános, fideszes köztársasági elnök
Gonda László:
"Minden ki nem mondott hazugság méreggé válik."

1. 1992.okt.23-án Gönczöt saját bajtársai fütyülték ki, mert 
nem írta alá az igazságtételi törvényt és nem engedett más "56-ost" beszélni. Az ő "p..ny" szerepéről a börtönben '56 után, most nem nyilatkozom. De bele illik a Pufajkás-D209-Pszichopata(Apró klános) láncolatba. Szégyen és tragédia hová jutott az ország.

2. A muster-muster bajnok, a semmit sem Bánó által indított pereken (polgári és büntető), Varga Domokos György, Pálfy G.István és Császár Attila ellen, részt vettem. Itt a Bánót leleplezőket perelte, akik bebizonyították, hogy Göncsöt 1992.okt.23-án nem "skinhedek" fütyülték ki. A bíróság megtagadta a vádlottak ill. alperesek bizonyítékainak beszerzését, felhasználását. Az ügyészségi vizsgálat 33.old.2-ik bekezdését, személyiségi jogokra hivatkozva, nem engedte felolvasni, figyelmen kivűl hagyta. Ill. az eredeti (Csúcs szekréényben dekkoló) muster kazetta megtekintésének kiadását az MTV megtagadta. Amikor én bevittem egy videó lejátszót, ahol frame-kként ("kép kocka") lehetett volna bizonyítani Bánó csalását, akkor Bánó és ügyvédje kiszaladtak a teremből és megtagadták a belegyezésüket. Bírónő, pedig egy szót sem szólt és helyt adott kifogásuknak.

3. Göncz úgy írta alá a '97-s NATO+MSZPs földtörvény -népszavazás komány általi kiírását csütörtökön, hogy tudta az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalja a "legfőbb szuverén" népszavazási kezdeményezését. El is bukták. A kormány és G.Á. is.

4. Göncz az aki 91-ben az RMDSZ küldöttségnek, azt mondta, h. "... milyen jó, h. trianon következtében nincsenek kisebbségeink...". Tanúm, Borbély Imre képviselő, Tőkés leghűbb bajtársa.
stb.stb.

Göncz egy visszataszítóan hazug és kocsonygerincű ember volt, teljesen elkötelezett hazakiárusító SZDSZ-es, akinek fontosabb volt az SZDSZ, mint az ország! Co.Horn Gábor. A média Bánó (jelenleg hit gyülis ATV) manipulálta Kádár, majd időközben az RTL Klub "való világ" agyampultátjai. A cikk szerzője meg rasszista indíttatásból, szolgalelkűen hanyatteső gazember. Nem Igaz ember, mint a Népszava nevű, hazug, szagos gyűlöletkeltő sajtótermék. Ismerem írásait. Mindig megfelelően elfogult és izzadtságszagú. Mottója "Minden napi gyűlöletem elégítsd ki ma ...". Kihez imádkozik, kérdezzétek meg tőle.

Én és ő névvel írom véleményem. A Kossuth téri csőcselékért tehát így még elszámolhatunk, Te ősrasszista szászovics...!
20151006goncz-arpad-mecs-imre-szemely.jpg




Nagy Imre, mécs, göncz - a két kommunista


göncz a wiki szerint szovjet fogságba esett 45-ben, akkor még nem volt áruló

56-ot is talán tényleg támogatta, meg nagy imrét, szerintem a börtönben lett spicli és hazaáruló, és ami a legszörnyűbb: az is maradt, és kiélvezte, ezekután végig hazudozott a jólétért, a havi milliós fizetésért cserébe.
igazi hazaáruló, mégha nem is annak indult.
tán lehetett volna belőle valaki, ha elnökként kinyílik a szeme, de ez meseszerű. túl gyáva és jellemtelen volt. hitvány.
a történelem szemétdombjára való ez az szdsz-alapító. már bocsánat, de eörsi és horn gábor halálánál is a véleményem fogom kifejteni, 
ez az elszámoltatásuk, máshogy kellett volna élniük. hitler és rákosi halálakor se tolmácsolnék részvétet a családnak (ahogy a Jobbik), még ha nagyobb bűnöket is követtek el. göncznek lehetősége lett volna szabadon megjavulni, de nem tette!

nem tette!

végig hazudozott a jólétért, a milliós fizetésért. végig ártott az országnak és annak népének.
igazi hazaáruló.

külsőre egy aranyos kis bácsi, tulajdonképpen nem ölt meg senkit, közvetlenül.


"Göncz Árpád? a patkány?" kifejezést először egy nyugdíjas váci fegyőrtől hallottam...
meg is lepődtem rendesen. Apámék szomszédjában lakott... gyerekként párszor vigyáztak is rám...
Pár éve halt meg az öreg.
ez mindjárt más megvilágításba helyezi a történelmet.

... a megválasztása után nem sokkal történt...
akkor már tudtam, hogy Vácon volt és összefutottam az öreggel...
- X bácsi, mit szól az új köztársasági elnökhöz? Tudta, hogy a váci börtönben is volt?
- Kicsoda fiam?
- Hát a Göncz Árpád!
- A Göncz Árpád? A patkány?
- Ezt most miért mondja?
- Őt ismerem, ő volt a besúgó...
- ... (nyitva marad a szám)

Ebből a beszélgetésből - mivel már több mint 20 éve történt, a visszakérdezése (Kicsoda...) a bizonytalan... a többi beleégett az agyam
ba.

A kommunista Keresztapa

Szűrös Mátyás, Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom LászlóSchmitt Pál, Kövér László, Áder János, ilyen elnökökkel mit lehet kezdeni? mindegyik a korrupt, posztkommunista rendszer tagja.

ha a nép választ, még akkor is reklámozhatják a köztársasági elnökjelöltjüket a főáramlatú médiában, meg a plakátokon, de azért mégiscsak néha, ezerévente 1x becsúszhat egy-egy
 Ángyán-szerű alak a köztársaság elnöki székbe, akkor mi lenne az elvtársakkal? hát akkor rendszerváltás lehetne, mihelyt egy tisztességes alak kerül a köztársasági elnöki székbe, azonnal, első percében ki kellene hirdetnie a szükségállapotot, ajánlatos legalábbis

kuncze és az ördög maga: a szükségállapot

1990. január 7-én megtartották volna a közvetlen elnökválasztást. Ezt az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elfogadta, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) nem, mert a közvetlen elnökválasztáson nagy valószínűséggel az akkor rendkívül népszerű Pozsgay Imre államminiszter, a népi baloldalhoz tartozó kommunista politikus győzött volna.

aki később megalkotta a fidesz alkotmányát :D

NEM VOLT ITT SEMMILYEN RENDSZERVÁLTÁS! 


A börtönben vele együtt levő elítéltek mondták róla, hogy Patkány.
1956 miatt Göncz életfogytiglani büntetést kapott és a börtöntársai később arról számoltak be,hogy Göncz a börtönben megváltozott.- "vigyázzatok vele ,már nem tartozik közénk"-mondta például az egyik rabtársa mikor kijött.
Ezt erősíti az a tény is,hogy Göncz a rendszerváltás után azok mellé a maszoposok mellé állt akik között még személyesen voltak jelen a régi rendszer irányítói.Saját egykori ellenségei,56 leverői és az ő elítélői közé állt.Lehet,hogy nem találjuk a patkány kifejezést leírva sehol sem(eltüntették Kenedi Szadesz Jánosék)),de a rendszerváltás utáni magatartása bizony rászolgál erre a név
re.






A kommunista Keresztapa



The Godfather Soundtrack



 
"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt...."

     "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és 
nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészk
edés"
Bonaparte Napoleon
  

Ángyán Pécsen, orbán csányiban

„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”


A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából

 

 

óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó
Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony!
orbcsanyi keresztapa festmeny.jpg  ez az alázatos kis vakarcs ... mindjárt kezet csókol
"Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!"
"Nem leszünk gyarmat!"
már tényleg nem
  "Orbán Viktor annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását.
 Orbán kitért a felelősség kérdése alól




"Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?" című cikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok - köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata - alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit  - akarva-akaratlanul - informált.
"Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg"Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel.
orbán kolakola.jpgorbán az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blödli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a  politikai natur blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is  naív paraszt festő  volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)

ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak, 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült róla. Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2-es Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyitékok hiányában megszüntetik.
ebben az országban mindenkit csak be akartak szervezni...
A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről. Orbánt '82-ben megkísérelték beszervezni is - derül ki a miniszterelnök honlapján publikált dokumentumokból.
"lehallgatták és megfigyelték Orbánt és feleségét" aztán felvették Orbánt egy minisztérium vezetőképző intézetébe...
A megfigyelésekből kiderült hogy jó elvtársak vagy hogy?
 Ha csak "megpróbálták" beszervezni, akkor az ügynökakták miért nem nyilvánosak? Milyen kínos lapok kerülhetnének elő onnan!
 hornpozsgaynemeth.jpg
horn, pozsgai, németh
Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:
   "Csáki István
     Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
     Győri Gábor fn. hálózati személy
     Kövér"

Orbán saját kezű hálózata
Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.

 Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
horn_temetes_politikusok_mti.jpg
horn gyula temetése
orbán, mint győri gábor

 
 1986. szeptember 4.-én a következő meglepő fordulattal zárja egyik jelentését Vankó Magdolna (dosszié 16. oldal):
 „Anikó arról is beszélt nekem, hogy ő még itt ügyvéd gyakornok, addig itt kihúzza és most, hogy összetalálkozott Viktorral, majd elmegy Szolnokra. Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá, 
érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.”
 borosorbanpozsgai_1.jpg
boros orbán pozsgay
Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től

„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”

Boross Péter tudja, hogy nem sikerült Orbánt beszervezni


- Boros?
A Kádár rendszerben a dél-pesti gebines?
Háát...
Azért abban a rendszerben az ő poziciójához is kellett valami kis baráti segitség,amit nem a corvinközi bajtársaktól kaphatott,akik beépültek a rendszer döntéshozó pozicióiba,a felső szintekre...
Maradjunk annyiban,hogyha valakit a Boros akar megvédeni,az már régen rossz...
igen, ez vérkommunista szint:
" 1957-ben a forradalmi tevékenységei miatt letartóztatták, majd internálták. 1959-ig rendőri felügyelet alatt állt. Ebben az időszakban hosszú ideig egzisztenciális gondokkal küzdött: volt segédmunkás, képügynök, protekcióval vendéglátó-ipari ellenőr és csapos. Ezután közreműködött a magyar vendéglátóipar és idegenforgalom felsőfokú szakemberképzésének megszervezésében. Ennek köszönhetően vállalta el 1965-ben a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettesi pozícióját, majd ezt követően 1971. december 21-én kinevezték a vállalat igazgatójává. Innen vonult nyugdíjba 1989. február 1-j
én."
egyem a kis szívét, nehéz anyagi gondokkal küzdött de a komenisták a két szép szeme miatt vállalatigazgatót csináltak belőle!
ez egy leányálom!
De ne menjünk el a pletyka mellett, hogy ez az állás csak fedősztori-szinekúra. és aktív kgb-s volt az öreg igazából.

- Valahogy így. a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatója hivatalból volt köteles együttműködni, mint "társadalmi kapcsolat".
Ugyan ez vonatkozott 
a szállodás Pali bára is.
Hasonló a helyzet Orbán Viktor írnok sorkatona és az akkori katonai elhárítás vonatkozásában.
Az, hogy milyen karton található Orbánról 25év után? Ugyan már!
- Az akkori időkben az országba beutazó külföldiekkel,az emigránsokkal,"disszidensekkel",ideológiai ellenfelekkel külön ügyosztályok foglalkoztak.
Ezek találkozóira általában nyilvános helyeken került sor,példáúl vendéglátó helyeken.
Adta magát,hogy az ezeken a helyeken állandóan jelen lévők,az ott dolgozók figyeljék meg őket.
Ez nem volt titok,mindenki tudta akkoriban.
Aki a főnők lett egy ilyen struktúrában,mint a Boross,az maradt volna ki az egészből?
Ugyan kérem!
Vicc!

- Érted, szerencsétlen Mécs Imre kb. ugyanennyi szocializmus alatti karrier okán már hóttbiztosan hétpróbás besúgó, sőt titkosügynök lett.

Na de a Boross!
Az a tehetségével ért el mindent, százszoros ellenszélben, télvíz idején, hegynek fölfelé, mezítláb!
orban_lazar.png
- Az hogy a beszervezésétől elálltak, a magyar nyelv értelmezésében nem azt jelenti, hogy nem szervezték be, inkább azt, hogy valahol máshol már be volt szervezve, ezért az a szervezet III/III-2 úgymond átengedte egy másiknak.
Ezt támasztja alá az az 
utolsó előtti dok. is, hogy operatív kapcsolat megszüntetésének oka: leszerelt. Holott ott van leírva, hogy a megszűnés okát részletezni kell, pl. dekonspirálódott, megtagadta. Ha megtagadta volna, akkor annak kéne szerepelnie és nem annak, hogy leszerelt.orban_lazar222.png

1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:

Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”
pozsgay_imre_forradalom_vagy_ellenforradalom_1956_petofi_nepe_1957.jpg






3., Orbán sajnáltatja magát a honlapján közölt levél válaszban, s az az olvasó, aki nem ismeri az akkori események igazi hátterét, még meg is hatódik: „Szegény Viktor!” Ezt írja honlapján  egyebek között:
„…a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is…újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény.”

abov120414_05.jpgEzzel szemben az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart  a hatalomra törő fiúk feje fölé.

(
Stumpf 1998-ban, a Fidesz választási győzelme után megalakult Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal vezetője lett, miniszteri rangban („kancelláriaminiszter”). 2000 és 2002 között ilyen minőségében a miniszterelnök helyettese volt.)

Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja

Ők pedig tudják ezt, Orbán és Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer  nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben. Idézzük őket:

1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja „Bátonyi” fedőnevű titkos munkatárs jelentését:

   „Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk (Lévai Anikó, - a szerk.) igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje (Stumpf István, - a szerk.), aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. (Horváth István belügyminiszter, - a szerk.), a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.”

Bátonyi” jelenti augusztus 27-én:

Horváth országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még  egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba.
Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.

tipikus szdsz-es, tudjuk, hogy az ávós szdsz-esek lázonghattak, a vezetőket sose vitték be a rendőrök, csak a kis szdsz-tagokat vegzálták

 
A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.
Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.
Szomorú, de le kell írnom - hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) most is hangosan  röhög a Nógrád megyei rendőrségen.
Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)
Továbbá Horváth Andreáék



rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: országos jelentőségű randevúk színhelye…”

Viktor és Anikó a hatalom védernyője alatti ellenzékiek
Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” ezek a szegény „üldözöttek”. A jövő favorizált  urainak kivételes helyzetében „azt csináltak, amit akartak”.
Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent  Horváth és társai vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor jól aludhassanak és napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében. Utazhassanak Nyugatra, kezelhessék a támogatásokat, megszervezhessék - egyebek között -  az állambiztonsági rendszerváltástidegen  pénzen, külföldi kiképző tisztekkel, nagy belső árulások segítségével.
Amúgy  mindennapos bevett szokás volt, hogy  az



















































állambiztonság  a saját hálózati embereit is ellenőrizte, nem csak a kiszemelteket, hanem a legjobban dolgozókat is, köztük az  olyan amatőr hálózati kapcsolatot, mint amilyen Orbán Viktor volt."
"... és a vőlegénye azonnal szabadulna"













































 orban horn.jpg"folyamatosan focizott, nem tanult" valószínűleg ügyvédi diplomáját a smitti módon szerezte apja segítségével.
hogy ő tanítana? mit, mikor ő soha nem tanult, már kezdődik a kamuszöveg, a hazudozás, 
ne felejtsük: saját honlapján, hozta nyilvánosságra, hogy be akarták szervezni már 1982-ben. a kommunista diktatúra nem egy kerti parti, amire ha nincs kedvem nem megyek el, azt akarja hogy elhiggyük: elálltak a beszervezési kísérlettől, csak azért mert akkora ellenzékinek tartották a KISZ-es gyereket? ezek teljesen ostobák

Banánköztársaság

A banánköztársaság kifejezést pejoratív értelemben olyan (általában latin-amerikai illetve karibi) országokra értjük, amelyek politikailag instabilak és élükön egy korrupt és törvénytelen eszközökkel kormányzó párt vagy diktátor gyakorolja a hatalmat. Ebből az instabilitásból következik, hogy ezen államok gyakran színterei politikai puccsoknak és forradalmaknak.

A térség jellemző mezőgazdasági terményeinek, elsősorban a banánnak és az ananásznak a hasznosítására az amerikai United Fruit Company vetette meg a lábát ezekben az országokban, a 19. század végén. A mamutkonszern hamarosan kizárólagos termeltetési és felvásárlási monopóliumokra tett szert, és mivel az érintett országok exportképes termékeinek közel 90%-át a banán tette ki, az értékesítés pedig a UFC kezében volt, az adott országok nemzetgazdasági – és ezáltal politikai – szinten gyakorlatilag az amerikai megavállalat függőségébe kerültek.
orban kuncze.jpg
A UFC a helyi politikai vezetés és gazdasági stratégia tekintetében egyaránt dominált, a köztársasági berendezkedési forma díszletté vált, amelyet áthatott a korrupció. A politikusoknak a gazdasági kényszerek miatt igen szűk mozgástér jutott, előtérbe kerültek a személyes ambíciók, ami instabilitáshoz, csatározásokhoz, válságokhoz, puccsokhoz, illetve ezek állandósulásához vezetett. Eközben a UFC tényleges gazdasági dominanciája nem sérült, mert minden hatalomra jutott erő számára egyaránt létkérdés volt a banánexport és az abból származó bevétel folyamatosságának biztosítása.

A UFC a saját érdekeit (de csak azokat) maximálisan biztosította a térségben, saját használatára épített infrastuktúrát, kutatólaboratóriumokat, végzett növénynemesítést stb., de a térséget gyakorlatilag saját gyarmataként kezelte.
orban csok.jpg

Először O. Henry amerikai író és humorista használta 1904-ben a Cabbages and Kings című novelláskötetében, egy „Anchuria” nevű, Hondurasról mintázott fiktív országra. A „köztársaság” szó ironikusan a helyi politikai viszonyok operett-jellegére, a „banán” szó pedig a térség alapvető árucikkére ut
al.



"A kormányoldal számára pedig legyen örök mementó Dsida Jenő Tekintet nélkül című versének egy részlete:...Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak,
egyformán szolgálni 
nem lehet.  

Mert addig ez az ország roncsolt lélekkel cipeli tovább ezt az örökséget. S akkor sohasem lesz feltámadás. "


Csanádi Gábor Ferenc – 
barikad.hu




orban soros.jpg



















"sok kérdés érkezett... az elszámoltatás ügyében... én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben ...."Orbán Viktor miniszterelnök, 2010. december végén, Facebook
olvassunk a sorok között, és értsük a polkorrekt eufemizmust:
szül: 1963. Székesfehérvár.
 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.

Nős, felesége 
doktor Lévai Anikó jogász, vállalkozó. Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra

Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti 
KISZ-titkárként kezdte.[3] Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.[3] Alapító tagja és 1989-ig szóvivője lett az 1988. március 30-án megalakult Fidesznek.















Orbán: Az IMF a mi barátunk

Arra a felvetésre, hogy a valutaalap azért akarhat pénzt adni, mert így tud beleszólni a magyar gazdaságpolitikába, a kormányfő úgy reagált: „ez egy rosszindulatú értelmezés, az IMF a mi barátunk”. Mint mondta, az IMF olyan bank, amely az államoknak ad pénzt, és ezért cserébe elvárja azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy visszakapja a pénzét.
:) mi a rosszindulatú értelmezés, akkor mégegyszer :)
te hazaáruló kutya, nem ezért vonultak fel a Széles-féle Békemeneten az emberek "Nem leszünk gyarmat" feliratú táblákkal?


el fog jönni az idő, meglátjátok, amikor ugyanúgy kiesik a parlamentből ez a primitív posztkommunista besúgópárt, mint ahogy az MDF és ahogy az SZDSZ. pontosan azért, mert a fidesz hazug, ideológiailag hazug, az MSZP-DK meg tudja tartani a prosztó szavazóit, ugyanúgy prosztó az MSZP, ahogy a szavazói, de a fidesz ->lényegében<- más, mint a szavazói.
másnak hazudja magát, és egyre inkább elszabadultak a komcsiellenes szövegek, míg végül megszületett a 
biszku-film is. a fidesz támogatta, mert ebben a szerepben van, ebben a színben kell feltűnnie, de ez a támogatás egyben a végét is jelenti.



...mikor lényegében kéne támadni a kommunistákat, akkor a fideszes (média) kiskutyaként nyüszítve hátraszalad és hátára fekszik, szabaddá téve a mellkasát.








orbcsanyi keresztapa impasto.jpg



















A fidesznek nincs félnivalója, mert van egy olyan törzsszavazótábora, akik nem gondolkodnak, hanem hisznek.
 ezek az emberek nem tudják értelmezni a demokráciát, azt hiszik, a kedvenc pártjuk egy focicsapat, és ők a szurkolóik, a rajongóik - szerencsétlen hülyék mind, kik olyan embereknek hisznek, akiket nem ismernek.


Simicska az ATV-ben: 30 éven keresztül hittem Orbánnak

https://www.youtube.com/watch?v=qvn6vtNEBPc
- Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.
Orbán Viktor?
- Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.
Ma már nem?
Ma már nem tudom, mit gondoljak.
Kikérte az önről szóló jelentéseket?
Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.
A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.
Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.
Moszkva?
Pontosan.
simicska a saját szerepéről hazudozik, ebben igazat mond.

napi simicska, napi orbán

Orbán Viktort a katonai elhárítás 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván – ezt a HVG hetilap által fakszimilében közölt dokumentum is bizonyítja.

A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilvá
n. 
 orban_nem_komcsi.jpg


















nagyít, jobb egér, kép megjelenítése


orbanrokonsag.jpgOrbán Viktor fejben elszámoltat

Az új fideszes államtitkár III/II-es operatív tiszt

A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán

A Magasdi fedőnevű Martonyi


Az okoskodó, akibe belerúgtak Orbán évértékelőjén
http://index.indavideo.hu/video/orban_evertekelo_gfg

Bölcskei Gusztáv, a reformátusok vörös vezetője

"vitéz" Bencsik elvtárs

Az állami mártír- és téglaképzés (Jobbik, LMP, TESZ)

Dr. Tóth Zoltán József Pomázon Két kommunista az ötvenes években: 
- te is partizán voltál? 
- még nem, de már intézik.

horn_temetes_politikusok_mti.jpg
horn gyula temetése

A kommunista Keresztapa, 2. rész

Orbán Viktort a katonai elhárítás 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván – ezt a HVG hetilap által fakszimilében közölt dokumentum is bizonyítja.

A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilvá
n.
 - orbán a hős, beavatta simicska haverját, hogy jelentenie kell róla, hol a probléma? - védi stumpf-gyerek a gazdáját. ott a probléma, hogy az antikommunista a kommunistákat szolgálja a mai napig, hisz üngyöklisták nem nyilvánosak, és lusztráció sincsen, mert nem kéne ám az mszmp-seket (meg az aladárjaikat) megtűrni a médiában, közéletben, politikában, magángazdaságban oligarchaként, vagy közcégek élén oligarchaként, rendőrségen, bíróságon, meg az ügyészségen se (lásd polt péter). (dehát saját apját ki ítélné el? hazudni nem kéne az antikommunizmust)
meg ott, hogy nem mindenki volt a haverja, akiről orbánnak jelenteni kellett. akiket nem ismert, akik nem pénzelték a fideszt később, lehet be se avatta, lehet nem is jelentett róla "szépeket", hanem olyanokat amiket a kommunisták hallani akartak. ott a probléma kicsi stumpfom.meg ott a probléma, hogy orbán 1988-ban EGY KOMMUNISTA MINISZTÉRIUMBAN DOLGOZOTT!
vajon miért? és hogyan, ha korábban állítólag megtagadta a beszervezést?
paul_lendvai.jpg
 A magyar származású, évtizedek óta Ausztriában élő Paul Lendvai újságíróról három egykori titkosszolgálati munkatárs is azt állította, hogy önként működött együtt a kommunista titkosszolgálattal.
A Magyar Nemzet szerint a Cole Michael fedőnéven dolgozó Lendvai – az egyik levéltári anyag alapján – a titkosszolgálat egyik legjobb társadalmi kapcsolatavolt. A napilap emlékeztet arra, hogy Paul Lendvai tavaly novemberben tagadta a Heti Válasz információit, amelyek szerint együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. A hetilap akkor külügyi dokumentumokra hivatkozott; a Magyar Nemzet most az állambiztonsági iratok között talált olyan anyagokat, amelyek az ellenkezőjét igazolják, mint amit Lendvai állít magáról.

Orbán besúgó volt a Kádár-rendszerben. Ungváry Krisztiánt kérdezte Kovács Gabriella Anna

https://www.youtube.com/watch?v=bT_VIV5FNP8
A Magyar Nemzet azt írta: a birtokába került dokumentumból kiderül, hogy Lendvai a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökség 3-e alosztályához kapcsolódva dolgozott Cole Michael fedőnéven. A cikk szerint Lendvainak, aki jelenleg is a Europäische Rundschau főszerkesztője és az ORF-TV Európa Stúdiójának vezetője, Cole Michael fedőnévvel 1962. október 6-án nyitottak B (beszervezési) dossziét. Abból kiderül, hogy 1961-ben vette fel a kapcsolatot az alosztály Urbán fedőnevű titkos munkatársával. Lendvai még 1957-ben kért politikai menedékjogot Ausztriában.
 Nem először olvasni olyan véleményt,
- hogy Orbán még "társadalmi kapcsolatként" is milyen rendes volt Simicskával,
hiszen közölte vele, hogy jelentenie kell róla és aztán (Simicska szerint) együtt találták ki,
mit mondjon,
illetve,
- hogy a fifikás Orbán ezzel jól átrázta a "hálózati személyt".

Ez azonban - ha így történt -, csak a kisebbik része a dolognak.
Teljesen valószínűtlen ugyanis, hogy az előfelvételis századában "társadalmi kapcsolat"-ként katonáskodó Orbánnal szemben csak az lett volna az elvárás, hogy egyetlen egy katonatársáról (Simicskáról) jelentsen.
Sajnos, az a valószínű, hogy nemcsak Simicskáról kellett jelentenie, hanem másokról is. Arról viszont nincs információ, hogy másoknak is ugyanúgy felfedte a dolgot, mint Simicskának. Ráadásul, akkor a dekonspirálódás könnyen a "hálózati személy" tudomására jutott volna és akkor a "dekonspirálódott" okkal szűnt volna meg a op. kapcsol
at.
  "mi azon voltunk, hogy csináljunk egy jó KISZ-életet" Orbán Viktor.

Stumpf István (a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, Göncz Árpád tanácsadója, volt fideszes miniszterelnök-helyettes, ma AB-tag) apósa, Horváth István, belügyminiszter, az MSZMP KB tagja is jóban volt Orbánnal, állítólag még ott volt Orbán Viktorék esküvőjén is. a kommunista belügyminiszter és az "ellenálló antikommunista" kéz a kézben. 
look_son_legend.jpg
de ha nem is volt az esküvőn, stumpf fideszes pozícióival már akkoris kompromittáló önmagában! ahogy erdős péter popcécár fideszes korrupt fattyai is eléggé tompítják és hiteltelenítik a párt antikommunista élét..
goncz_stumpf.jpg




az "szdsz-es" göncz és stumpf

Kőszeg Ferenc: Simicska Lajos, Orbán Viktor és az állambiztonság


Kőszeg a Kádár-korszak idején a "demokratikus ellenzék" képviselője volt, 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója volt, 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltást követően a Magyar Helsinki Bizottság megalapítója és első elnöke.


„hírek-álhírek sorozatában
 kaptam az információt Orbán Viktor és az állambiztonsági szervezet kapcsolatáról is. A történetet több, vélhetően álnéven bemutatkozó tiszt egybehangzóan mondta el. Az egységes »narratíva« épp úgy lehet a hitelesség, mint az összebeszélés bizonyítéka.
koszeg_ferenc.jpg
A történet egyébként, ahogy az 1990 januárjában elmondottakra visszaemlékszem, a következő volt. Orbánt, az akkori idők gyakorlatának megfelelően, miután felvették az egyetemre, behívták katonának: szolgálati idejének nagyobbik részét az egyetem megkezdése előtt kellett teljesítenie. 
Ekkor hívatta magához az állambiztonsági szervezet tisztje: többször beszélgetett vele, úgynevezett társadalmi kapcsolatként kezelték. Az egyetem elvégzése után a Fidesz-vezetőként már országosan ismert Orbánt ismét behívták katonának. Az állambiztonsági tiszt megint felkereste, ekkor azonban Orbán mindenfajta kapcsolatot elutasított.
biztos más dolga volt. épp önéletrajzot írt a komcsi minisztériumba. a titkosszolgálatok meg megijedtek, és nem forszírozták a beszervezést, mert látták orbán szemében az ellenállók tüzét. meg mögötte a belügyminiszter-haver kezét.
Hogy egy sorkatona ne legyen hajlandó szóba állni az állambiztonsági szolgálat katonai szerve – a III/IV Csoportfőnökség – tisztjével, akitől a csapatparancsnokok is rettegtek, még 1989-ben is rendkívüli esemény volt, állította az informátorom, ezért terjedt el széltében-hosszában az állambiztonsági szervezeten belül. Mert a titoktartási kötelezettség a szervezeten belül is érvényes volt, a tartótiszt csak az elöljárójának számolhatott be az informátoráról. A valóságban persze, mint Bajcsi interjújából tudhatjuk, ezt a szabályt is a gulyás-kommunizmus lazaságával tartották tiszteletben.
 A Belügyminisztérium III/IV-es Csoportfőnöksége, azaz a katonai elhárítás tisztje, az előírásoknak megfelelően, először javaslatot tett »társadalmi kapcsolat létesítésére« a jogásznak készülő sorkatonával, majd az ezt követő priorálás után jelentette, hogy a kapcsolat 1981. október 20-án létrejött. Célja a »államellenes és a határkörünkbe utalt más bűncselekmények, valamint a KISZ-t károsan befolyásoló jelenségek felderítése«.



Nekem a röhej csúcsa volt, hogy egy volt belügyminiszter, bizonyos 
Gál Zoltán (képen: balra; fia: Gál J. Zoltán MSZP-s politikus, államtitkár, korábban újságíró) akinek a kezében futottak össze az összes titkosszolgálati szálak, neki jelentett szinte mindenki és a tudtával sőt parancsára titkosszolgálati dossziékat tüntetett el teherautószámra, illetve gyártatott dossziékat utólag, 1989-90-ben éveken át szocialista párt színeiben parlamenti házelnök lehetett, holott Németországban éveket csücsült volna és gondolkodhatott volna a "dicső" múlton. Továbbá a pofátlanság teteje volt, hogy 1994 után talpig gyászban koszorúzott a 301-es parcellában, ahova még pár évvel azelőtt lovasrendőröket vezényelt. Ezekért is egy következmények nélküli ország Magyarország és nem kevesen nevezik szerintem joggal a rendszerváltást módszerváltásnak.
De ha már így alakult....akkor sürgősen be kellene fejezni mindkét oldalon az ügynökösdit mert 25 év elteltével kezd nevetségessé válni egy a szánalmas kizárólag jelen politikai kis célokat szolgáló játszadoz
ás. 
gal_z.jpg
Gál Zoltán, balra
Ugyanebből az iratból derül ki, a kapcsolat 1982. augusztus 1-én megszűnt, minthogy a katona leszerelt. A társadalmi kapcsolatok létesítésének távlati célja az előfelvételisek körében az volt, hogy a leszerelt katona már beszervezett hálózati személyként kezdje el egyetemi pályafutását. Az egyetemi besúgók átlagosan öt év múlva kikoptak a szerepükből, folyamatosan kellett tehát az utánpótlásról gondoskodni. Az már egy jóval későbbi, 1987 augusztusában kelt iratból derül ki, hogy »Dr. Orbánt 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de a beszervezéstől elálltak«. A jelentésben szereplő »ifjúságvédelmi« osztály feladata az egyetemi besúgóhálózat kézben tartása és fejlesztése volt. Hogy Orbán beszervezésétől miért álltak el, az nem derül ki a jelentésből. Az azonban igen, hogy néhány hónappal a leszerelése után, 1983. március 15-én, tehát még első éves korában a Batthyány-mécsesnél rendzavarást követett el. Vagyis együtt zavarta a rendet a demokratikus ellenzékkel (a mostani liberális ellenségeivel), amely akkoriban már minden évben »rendzavarással« ünnepelte meg március 15-ét.na PROVOKÁTORFIGYELŐRE VELE! vessétek a mókusok elé! orbán rákerülhetett volna egy akkori provokátorfigyelőre. és most finom voltam, mert nem szűnik csak úgy meg egy katonai beszervezés vagy társadalmi kapcsolat, hiába nincsenek papírok.. lásd lent III/III-as tiszt vallomását és a  a cigánygyilkosságok ügyét. az is katonai beszervezés volt és jelentések sorozata történt. "A történet egyébként, ahogy az 1990 januárjában elmondottakra visszaemlékszem, a következő volt ... majd az ezt követő priorálás után jelentette, hogy a kapcsolat 1981. október 20-án létrejött.... 1983. március 15-én" kőszeg egész jól emlékszik, kicsit se tűnik megszerkeztettnek a szöveg hivatalból, kicsit se tűnik részbeni dezinformálásnak, gondolok pl az ilyenekre: " nem szervezhették be", meg hogy "orbán ellenálló".

Mécs és Fodor az ellenzéki SZDSZ-es, 1988 október 23

https://www.youtube.com/watch?v=Wk9I5tb6Z_M
A történet második részére, a hajdani együttműködés kemény megtagadására, nem láttam írásos dokumentumot, sőt az esemény megtörténtével kapcsolatban is kételyek merülnek fel. Nem a megtagadással, hanem a kezdeményezéssel kapcsolatban. Hiszen az idézett 1987-es jelentésből is kiderül, hogy Orbán ellenzéki tevékenységét folyamatosan nyomon követték. 1988. március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége, egy hétre rá pedig megkapták érte a szokásos rendőri figyelmeztetést. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy ilyen körülmények között megpróbálja feléleszteni a »társadalmi kapcsolatot«, amelyet már 1982-ben sem sikerült életben tartani?
miért nem kérdezed meg pető ivánt, bauert, vagy eörsit erről, te szdsz-alapító? vagy kérdezd az ávós apjukat!
Simicska Lajos, bármekkora szenzációt csinál is belőle a sajtó, semmi olyat nem mond, ami 2012-ben ne lett volna ismert és dokumentált. Az sem szenzáció, hogy Orbán szólt Simicskának, hogy jelentenie kell róla: ezt sokan megtették, besúgó és besúgott meg is beszélték, mi legyen a jelentésben. Van azonban a gazdasági masztadonnak egy kijelentése, amely kétségessé teszi szavai hitelességét. »Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert saját szememmel láttam az aktát 22 évesen«. Simicska 1960-ban született, huszonkét éves 1982-ben volt. Az állambiztonsági aktáknak még a létezése is államtitoknak minősült, hiszen az egész állambiztonsági szolgálat elrejtőzött a rendőrség háta mögött. Kevéssé valószínű, hogy bárki, aki a kezébe foghatott egy állambiztonsági aktát, kockáztatta volna, hogy éppen a célszemélynek mutassa meg."
simicska hiába próbálja játszani most a demokratát, meg az értékelvű keresztény-konzervatívot káromkodós sikerrel, akkor is csak befolyásos kommunista közegből jön, különben most nem lehetne oligarcha. ő is KISZ-es volt, "ő volt egyedül idősebb orbánéknál, és ő is volt a legokosabb köztük"

Rendszerváltás MSZP

https://www.youtube.com/watch?v=SS-EIc9Kpak
lenne elég bizonyíték, Nürnbergben is volt elég. csak szándék nincsen

Rainer M. János, történész: Simicskának és Orbánnak is igaza lehet

A történész az Origónak azt mondta, a médiavállalkozó dokumentumokkal alá nem támasztott vádja éppúgy nem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ügynök volt, mint ahogy a miniszterelnök korabeli iratokkal alátámasztott reagálása sem cáfolja egyértelműen, hogy nem volt ügynök. Viszont akár mindkettejüknek is igazuk lehet.

Erre reagált azzal Orbán Viktor, hogy újra közzétette a korábban, 2012-ben - ellenzéki képviselői kérdésre - már nyilvánosságra hozott aktacsomagot. Ebből nemcsak az derül ki, hogy őt magát is megfigyelték, hanem az is, hogy megpróbálták beszervezni, de ő nemet mondott. Ezt Simicska szerint Orbán maga is mondta neki, de 30 év után most elbizonytalanodott, elhiggye-e.
simicska pontosan tudja, csak gonoszkodik illedelmesen.
A miniszterelnök már 2012-ben is azt közölte, hogy „sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet - amint az a mellékletből kiderül - sikertelenül végződött". Orbán ezt a védekezést olyan irattal bizonyította, amely a későbbi felesége, Lévai Anikó „Bojtár" kódnevű megfigyelési dossziéjából származik - mondta Rainer M. János.
A történész emlékeztetett ugyanakkor, hogy a „Bojtár" nevű operatív dosszié alapvetően a Lévai Anikóval kapcsolatos iratokat tartalmazta, miközben bizonyított, hogy létezett egy másik, „Viktória" fedőnevű dosszié, amely a szintén megfigyelt Orbán anyagait tartalmazta. Erről a dossziéról azonban nem tudunk semmit, ez nem került elő - hívta fel a figyelmet a történész.

Van viszont más érdekes, az állambiztonság hálózati nyilvántartásából való dokumentum - folytatta Rainer M. János. Ezek egy Győri Gábor fedőnevű hálózati személy anyagából valók. Ezekben a dossziékban ugyanis szerepelt az egyes ügynökök kapcsolatainak nyilvántartása is, hogy tudni lehessen, honnan és kitől szerzik az információikat.
 Orbánnak éppen azért kellett 2012-ben magyarázkodnia, mert nyilvánosságra került egy irat, miszerint Győri társadalmi kapcsolata lehetett.

orban_lazar.pngorbán győri gábor fedőnevű ügynök társadalmi kapcsolata
(katt: nagyításért)
Orbán saját kezű hálózata.
győri gábor fedőnevű hálózati személy kövér lászlón keresztől kapott infót, vagy győri gábor volt kövér?
Logikus felvetésnek tűnik, hogy ha - tegyük fel - Simicska igazat mond Orbánról, a miniszterelnök kiskatonaként az említett Győri Gábor fedőnevű hálózati személy kapcsolataként jelentett Simicskáról, és ebben az esetben a „jelentett" nem a klasszikus, ügynöki értelemben értendő.
Csakhogy - hívta fel a figyelmet Rainer M. János - normális esetben a hálózati személy társadalmi kapcsolata nem tudta, sőt nem is volt szabad tudnia, hogy az illető, akinek információkat ad át, az hálózati személy, mert az konspirált, vagyis titkos személy, konspirált tevékenységgel.
A társadalmi kapcsolat az állambiztonsági szervek munkáját viszonylagos rendszerességgel segítő személyek egyik típusa - magyarázta a történész. Az ilyen személyek azonban nem beszervezett emberek, nem kell semmit aláírniuk, vagyis szemben például az ügynökök elhíresült 6-os kartonjával, nekik sem ilyen adatlapjuk, sem munkadossziéjuk sincs.
Rainer M. János szerint a társadalmi kapcsolatok „a rendszer peremén" létező személyek voltak, még fedőnevük sem volt - igaz, legtöbbször a jelentésekben meg sem nevezték őket, bár előfordult az is, hogy valódi nevüket is leírták. Esetükben ugyanis nem volt szükség konspirációra.
A történész példája szerint egy fontos szocialista nagyvállalatnál működő operatív tiszt társadalmi kapcsolata volt legtöbb esetben a helyi KISZ-titkár vagy a személyzetis. A társadalmi kapcsolat maga nem is írt jelentést. A hadseregben is volt minden helyőrségben operatív tiszt, akinek két feladata volt: a kémelhárítás, illetve a hangulat megfigyelése.
Az állambiztonság működésében hálózati személyeknek nevezett titkos segítőket szokták némileg pontatlanul összefoglalóan ügynököknek nevezni. Közös jellemzőjük, hogy munkájuk titkos volt, és személyük is konspiratív.
Egy másik nagy csoport a kapcsolatok - esetükben különbség, hogy hiányzik a titkos, konspiratív közeg. E körbe tartozott a "társadalmi kapcsolat", aki viszonylag rendszeresen segített információkkal és az "alkalmi kapcsolat", aki csak egy-egy alkalommal. A "hivatalos kapcsolat" valóban hivatalos kapcsolatban állt az állambiztonsággal - tipikusan ilyen volt egy nagyvállalat személyzeti osztályának vezetője.
 orban_beszervezesi_javaslata_01_operativ_kapcsolat.jpg
orbán operatív kapcsolata győri gábornak. most már szinte tény, korábban erről miért nem beszélt sosem orbán? biztos elfelejtette, amúgy nagyon őszinte, gerinces ember.
A beszervezés feltétele az illető átvilágítása: maga és kapcsolatai lenyomozása, környezettanulmány készítése. Ezután még azt is ellenőrzik, hogy az illető más szervnek - akár a III-as ügyosztály más csoportfőnökségeinek, vagy egyazon csoportfőnökség más osztályainak vagy alosztályainak - nem hálózati személye-e már. A titkosság miatt ugyanis nem volt „összefésült" adatbázis. Ez a priorálás.
 megpróbálták beszervezni, de nincs indoklás, hogy miért nem szervezték be (ne keverjük a társadalmi kapcsolat- operatív kapcsolat megszűnését 1981-82-ből, meg a másik beszervezési kísérletet, mert egyetem előtt és után orbánt kétszer hívták be katonának).
Csak figyelmesen kell olvasni!

1. Orbán Viktor a KBH jogelődje BM III/IV-nél szerepelt!
2. Orbán Viktor katonai szolgálatot teljesített 1981-1982 között!
3. Nem sikertelen beszervezése volt Orbán Viktornak a III/III. által, hanem elállt tőle! Egy oka lehet, már a társszerv beszervezte!
4. A Környezettanulmány során juthatott tudomásukra a BM III/IV-hez kötöttsége!
DR. ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak. 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült ró
la.
- Orbán ÖSSZEMOSSA a két ügyet.
Orbán azt állítja, hogy
"sorkatonai szolgálatátom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam",
ezzel azt látszatot kelti, mintha ez visszautasítás a "társadalmi kapcsolat"-ként való tevékenységére vonatkozna.
Pedig ne
m.

- A társadalmi kapcsolat formula értelmezhetetlen, ügynöki megközelítésben.
Mert ott nem kellett semmit aláírni.
Ad absurdum: lehettél "társadalmi kapcsolat" úgy, hogy nem is tudtál róla.
Elég volt, ha valakivel bármilyen - akár semleges - témában pár szót váltottál.
Ő pedig, az elhárító tiszt, akiről te ezt nem tudtad, társadalmi kapcsolatként szerepeltethetett. Fényezve, vagy csak igazolva a saját ténykedését.

- Kösz, de erre az "érvelésedre" nem vagyok vevő.

1.) "Elég volt, ha valakivel bármilyen - akár semleges - témában pár szót váltottál."

Ez nem igaz.
A "társadalmi kapcsolat"-hoz többször kellett és nem pár szót váltani, hanem elbeszélgetni.
Egy értelmes fiatalember azért hamar rájött, hogy nem véletlenül akar vele többször elbeszélgetni az az illető (aki ha tiszt volt, esetenként nem is az ő századának tisztje volt).

2.) "Ő pedig, az elhárító tiszt, akiről te ezt nem tudtad, társadalmi kapcsolatként szerepeltethetett. Fényezve, vagy csak igazolva a saját ténykedését."

Pontosabb a "hálózati személy" megnevezés. Ilyen az a "Győri Gábor" fedőnevű valaki, akinek "társadalmi kapcsolata" volt Orbán.
A "hálózati személy"-től azért az nagyon kevés lett volna, ha kiskatonákról csupán "társadalmi kapcsolat" kartonokat gyárt.

Orbán Viktor honvéd esetében
a "
TÁRSADALMI KAPCSOLAT"
belügyminiszter 09/1975. számú parancsának 8. pontjaszerint értelmezendő:

"Az állam elleni és politikai jellegű bűncselekmények megelőzése és felderítése érdekében az állambiztonsági szempontból érdekelt területeken az operatív tisztek alakítsanak ki folyamatos együttműködést olyan személyekkel
(továbbiakban: társadalmi kapcsolat), 
akik elhelyezkedésük, lehetőségük és alkalmasságuk alapján képesek az állambiztonságot érintő kérdésekben rész- vagy kiegészítő információkat szolgáltatni az adott területen jelentkező egyes jelenségekről, eseményekről, személyekről.

Társadalmi kapcsolatként történő együttműködés 
csak 
hazafias meggyőződésű, 
a szocializmushoz hű állampolgárokkal, 
az önkéntesség elve alapján alakítható ki."


1989-ben orbánt még mindig használták, vagy újra kezdték használni eszerint: (érdekes, hogy a minősítést 1999-ben törölték)
ovtanulm123617.jpg



Ha minden stimmel, pontos terv alapján megkezdődik a beszervezés: ki, hol, milyen körülmények között végzi. Azt is eltervezik, hogy milyen technikával gyakorolnak rá nyomást: hazafias érzelmeire apellálnak, esetleg megfenyegetik valamilyen, birtokukban lévő információval.
csurka_istvaniiiperiii-6-os_karton-nagy.jpg
- Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a kormányt, Orbán Viktort és legközelebbi harcostársait - mondta Csurka a halála előtt. (fedőneve: Raszkolnyikov)
A történész szerint ez utóbbi a pressziós beszervezés, ahol előadták dokumentumokban, hogy mi minden kompromittáló van az illető ellen, és az tulajdonképpen egy kihallgatási jegyzőkönyv, ami megy az ügyészségre, kivéve, ha „maga ezt aláírja, mert akkor eltesszük, és soha nem vesszük elő".
Még szintén 1987 első hónapjaiban egy másik dokumentum szerint már egy újabb nyomozás folyt Orbán ellen, „FUTÓ" fedőnéven. Előbbi nyomozást a BM III/III-as, vagyis a belső reakciót elhárító csoportfőnökségének 2-es, vagyis ifjúságvédelmi osztálya végezte, míg utóbbit, ugyanennek az osztálynak az „a" jelzetű, a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárításért felelős alosztálya.
Egy egykori III/III-as tiszt így emlékezik:
"Sok fiatalt a katonai elhárítás, a III/IV-es csoportfőnökség szervezett be, még sorkatona korukban. Az előfelvételisek tancsoportok szerint szolgáltak, így azokat, akik jól működtek együtt a katonai elhárítással, a belső elhárítás sem hagyta parlagon, miután leszereltek a seregből, és elkezdték egyetemi tanulmányaikat" - mondta egy egykori III/III-as tiszt tíz évvel ezelőtt az Origónak.
"Sűrűn bejártunk az egyetemekre, ismerhették az arcunkat, még a portás is előre köszönt nekünk" - emlékezett vissza a tiszt, aki nehezményezte, hogy szinte csak a III/III-at helyezték a szégyenpadra, noha szerinte a többi csoportfőnökség sem volt különb. "Alig lehet hallani például a III/IV-esekről, noha ugyanazt csinálták, mint mi, csak a katonaságon belül.
Öt egykori III/III-as (politikai rendőrség belső elhárítással foglalkozó része 1962 és 1990 között.) tiszt vallott a saját állambiztonsági múltjáról, a hírhedt belső elhárítás belső életéről, a beszervezésekről, iratmegsemmisítésekről, félelmeikről, a rendszer bukásáról. Vannak köztük, akik azóta sikeres emberek lettek a magánszférában, és olyan is van, aki teljesen lecsúszott.

Elég egybehangzóan ítélték el a megszólaltatott állambiztonsági tisztek a szocialista 
kémelhárítást (III/II), a hírszerzést (III/I) és a katonai elhárítást (III/IV), amelyek pedig, ha más névvel is, de tovább működtek a rendszerváltás után is. "A hírszerzésbe és a kémelhárításba protekciósok, a kádergyerekek mehettek, nem véletlenül voltak olyan gyengék" - vélte az egyikük, míg egy másik tiszt megjegyezte, hogy például a kémelhárítás teli volt egykori ÁVO-sokkal.


kover.jpg

kövér elvtárs és az mszmp-kb-s intézeti belépője aczél györgy igazgató elvtárs aláírásával - bár ez lehet hamisítvány 



"Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után számos kollégámat átvette az akkor alakuló Nemzetbiztonsági Hivatal.
A beszervezések könnyen mentek: nagyon kevesen mondtak nekünk nemet, szinte mindenkit elvi, internacionalista alapon bírtunk együttműködésre" - állítja a tiszt, aki csak mosolyogni tud, hogy valahányszor egy ügynök lebukik, arra hivatkozik, hogy zsarolták és kényszerítették az együttműködésre. "Ha sokat mondják, tán még maguk is elhiszik" - véli a volt titkosrendőr, aki szerint az alosztályán elvétve fordult elő, hogy valakit terhelő alapon szerveztek be, mint ahogy az anyagi alapon való beszervezések is ritkák voltak. Legfeljebb költségtérítést kaptak a hálózati személyek, meg egy-egy nehéz helyzetben levő diák némi ösztöndíj-kiegészítést.

"A III/III és a III/II (a kémelhárítás) például olyannyira nem volt szétválasztva, hogy egy épületben működött a két szolgálat" - mondta a tiszt, aki szerint az, hogy ki melyik osztályon dolgozhatott, elsősorban a protekciójától függött. "A legnagyobb hátszél a III/I-hez (hírszerzés) kellett, ahogy akkor mondogatták, nem nagyon lehetett bekerülni oda anélkül, hogy a családban legalább egy 'Szocialista Hazáért' érdemrend ne lenne, a kémelhárítókhoz kisebb protekcióval is be lehetett jutni, míg akinek nem volt semmi külső támogatása, az csak III/III-as lehetett" - sorolta a volt III/III-as tiszt, aki szerint nem véletlen, hogy jobban és hatékonyabban dolgoztak a kémelhárítás vagy a hírszerzés munkatársainál.

A HVG internetes oldalán közzétett III/III-as tisztek listája igencsak hiányos, ráadásul az is tévedés, hogy az 1989-es állapotot tükrözi. Ez a névsor Kiszely Gábor 
Állambiztonság című könyvéből való, amit egy kicsempészett belső telefonkönyvből állítottak össze - állítja a volt titkosszolgálati tiszt, aki szerint lehet, hogy 1989-ben lopták ki azt a hivatalból, azonban a telefonkönyv korábbról való, talán 1986-ból. Ezt más tisztek is megerősítették az [origo]-nak. "Tehát a lista nem egy pontos nyilvántartás alapján készített lajtsrom, olyannyira, hogy az alosztályom kétharmada nem szerepel rajta" - jelentette ki.

"Amikor már lehetett tudni, hogy a politikai változások visszafordíthatatlanok, pánik tört ki az elhárításnál. Hajnalonként bejártunk, és az iratmegsemmisítő gépek segítségével daráltuk be az aktákat. Valósággal égtek a gépek. Ittunk és zúztunk, másképp nem lehetett elviselni. 
A nálunk levő iratok mintegy 95 százalékát sikerült megsemmisítenünk. A nyolcvanas évek végéről így nem sok jelentés maradhatott" - tekintett vissza az egykori tiszt.

másik tiszt: "...Közben megjelent az állambiztonsági helyettes parancsa a zúzásról, így minden aktát ledaráltunk a pincében. Az is fárasztóan unalmas volt. A Duna-gate kirobbanása után azt a kevesebb mint tucatnyi fiatalt, aki jogsértő ügyben nem szerepelt, átvette az akkori kémelhárítás.
 nogradi.png
Nógrádi György dr. (Raguza fedőnéven) "6-os kartonja szerint elvi-hazafias alapon szervezték be 32 éves korában, ifjúságvédelmi vonalra. A BM III/III-2-a. alosztály kezdte el foglakoztatni (Ez a részleg felsőfokú intézményekben folytatott belső elhárítás.) Beszervezője és tartótisztje Nagy Sándor r. hdgy. volt.
1987-ben átkerült a BM III/III-6-a. alosztályra. (A BM III/III-6. osztályon foglakoztak az ellenséges propagandaanyagok készítésének és terjesztésének elhárításával.)
Az intézkedési terv szerint "Raguza" rendszeres kapcsolatban állt a BND (német titkosszolgálat) és a CIA képviselőivel. "
Az egyik volt megyei III/III-as vezetőnek pedig annyira sikerült átállnia az új rendszerbe, hogy október 23-a alkalmából kétszer is jutalomban és kitüntetésben részesült a belügyminiszter javaslatára.

A pártállam hírhedt titkosszolgálatát 1990 januárjában oszlatták fel, amikor a Duna-gate botrány kirobbanásakor kiderült, hogy továbbra is megfigyelés alatt tartották az akkori ellenzéki erőket. "A régi belbiztonsági szolgálat elvesztette funkcióját, és már korábban elvesztette a társadalom bizalmát" - indokolta döntését a kormány. A III/III-as csoportfőnökség vezetőjét a 
katonai ügyészség nem sokkal később megrovásban részesítette.

"Nem önszorgalomból hallgattuk le és figyeltük meg a demokratikus ellenzéket a kerekasztal-tárgyalások idején, hanem 
pártutasításra, a jelentéseinket olvasták a kerekasztalnál tárgyaló állampárti vezetők" - jelentette ki az állambiztonsági tiszt, aki abszurdnak nevezte, hogy akkor és most is úgy tesznek az akkori vezetők, mintha semmi közük nem lett volna az egészhez.
nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb? az MSZMP(-s katonai ügyészség) hazudott a megrovással.
dajcs_rogan.jpg
Borisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap.

A lap szerint Nyemcov már 2012-ben is segített az amerikaiaknak, amikor az úgynevezett Magnizkij-ügy miatt állítottak össze szankciós listát. Szergej Magnizkij egy amerikai társaság munkatársa volt, adózási bűncselekmények vádja miatt került egy moszkvai börtönbe, súlyos beteg volt, és az amerikai értelmezés szerint azért halt meg, mert a börtönben megtagadták tőle az orvosi segítséget.

A lap hozzátette, hogy értesülésük szerint Borisz Nyemcovot anyagilag támogatta Soros György magyar származású amerikai üzletember.
Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.
orban soros.jpg
 láthatóan kellemes, baráti a légkör a mai napig
"Orbán nem mozdította el posztjáról Stefán Géza vezérezredest, aki 1994-től 2009-es haláláig 15 éven át (!) töltötte be az állambiztonsági funkciót."
Dr. Stefán Géza személyében valóban szakember került a Katonai Biztonsági Hivatal élére. Stefán Géza a fentebb már említett III/IV-es, tisztje volt.
... tudományos munkássága, több cikke visszatérő témája 
a dezinformáció felhasználása az elhárításban.

A zárt olvasóközönség számára készült tanulmányban az elhárító elárulja: „Amikor a NATO-országok diplomáciai képviseleteit a küszöbön álló csapatgyakorlatokról tájékoztatjuk, a valós adatok mellett deizformálunk.” Persze realistaként hozzáteszi: „…az ellenség speciális szolgálatai a hadgyakorlatokra vonatkozóan katonai diplomáciai csatornákon kapott információ 40 százalékát hamisnak tartották.”

A Németh-kormány reformkurzusa idején azonban ismét gyakorlati feladatot kapott: 1989 késő nyarán a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese – s így a BRFK kötelékében dolgozó III/III-asoknak is főnöke – lett.

Egykori kollégái szerint mindent megtett, hogy a BM III/III-as Csoportfőnöksége fiókintézményeként működő budapesti III/III-as alosztály akkor már egyértelműen törvénysértő tevékenységét megszüntesse. A Deák téri fióknál mégis éppúgy zakatolt tovább a megszokott üzem, mint a Néphadsereg utcai központban.

Az ez idő tájt keletkezett havi jelentésekben semmi sem árulja el, hogy a rendszernek már csak hónapjai vannak hátra. A belső ellenség elhárításával foglalkozó állambiztonsági alosztály – egyesülési törvény ide, új alkotmány oda – szigorúan titkos jelentésekben szorgosan beszámol az MDF belső konfliktusairól, az SZDSZ közgyűléséről, a tüntetésekről meg a tömeggyűlésekről. Közben folyik a tippkutatás, potenciális ügynökök felkutatása, beszervezése. S a rutinmunka – az iratgyártás – akkor sem marad abba, amikor (november végétől) megkezdődik az iratok lázas megsemmisítése.

Az állambiztonsági szolgálat gyors átszervezése után Stefán Géza az 1990 februárjában létrehozott Nemzetbiztonsági Hivatalhoz került. Aztán egy időre visszatért a tudományos munkához a Belügyminisztérium egyik kutatóintézetében. Majd ismét a gyakorlat felé fordult. Csatlakozott Horn Gyula biztonsági stábjához. A stáb közvetlen irányítója Stefán jelenlegi helyettese, Somogyi Tamás vo
lt.

Fidesz kampányfilm 1990

https://www.youtube.com/watch?
v=WAR72LzcQWg
Tőke Péter újságíró is rajta van azon az ügynöklistán, amely az 1989-es Nagy Imre-újratemetéssel kapcsolatosan látott napvilágot. A lista sokkolta a közvéleményt, Tőke Péter neve pedig külön meglepetésként hatott, hiszen abban az időben ő volt annak a Reform című lapnak a főszerkesztője, amelyet az első, nyilvánosan megjelenő rendszerkritikus újságnak ismert meg Magyarország.

Kinn, padon-Krassó György (1989.10.28.)

https://www.youtube.com/watch?
v=NkvomqNovZ8

páholykodik




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése