2017. szeptember 18., hétfő

A hírháló szemüvegén át.




A hírháló szemüvegén át.




Az államnál nincs nagyobb tolvaj - Godfrey Bloom

 
Strasburg, 2013. november 21.
 
Vita: Cselekvési program az Európai Unió adózásáról a 2014-2020 időszakban.
Nagyon köszönjük, Bloom úr! Egy perc.

Nos, Elnök úr!
Elnök úr, kénytelen vagyok tényleg a nagy amerikai filozófust, Murray Rothbardot idézni, aki azt mondja, hogy az államnál nagyobb tolvaj nincs. Az adózás olyan rendszer, amiben a politikusok és bürokraták ellopják állampolgáraik pénzét, hogy a lehető leggyalázatosabb módon eltékozolják. Ez a hely sem kivétel. Hihetetlen és igazából nem is értem, hogyan tudnak komoly arcot vágni, amikor az adó kijátszásáról beszélnek, az egész Bizottság és a Bizottság bürokratái kikerülik az adóztatásukat. Önök nem fizetnek adókat úgy, ahogyan az állampolgárok adóznak; Önök folyton seftelnek. Összetett adókulcsok, felső adóküszöbök, hozzájárulás nélküli nyugdíjrendszerek. Önök a legnagyobb adókerülők Európában, közben itt ülnek, és prédikálnak. Nos, az üzenet kezd eljutni az Európai Unió embereihez. Azt fogják majd látni, hogy az euroszkeptikusok minden korábbinál nagyobb számban térnek vissza júniusban, minden korábbinál nagyobb számban. De még rosszabbat mondok, amint kiismerik Önöket az emberek , nem kell sokáig várni, és megostromolják ezt a termet, és felakasztják Önöket, és igazuk lesz! 



Kedves Olvasó!

Egy kis korrekció a minapi hírlevelek után, köszönjük Olvasónk levelét:
 
Szeretném felhívni figyelmét a Nemzeti Hírháló két hírszolgálatára:
- 2013. dec. 5-i hírlevélben "Soros 4 évenkénti látogatása Budapestre" cím alatt megjelent egy fénykép, amelyen nem Kéri Edit (hír írója), hanem Felber Irén látható. A kép különben 2012. júliusában készült az MTA előtti téren, ahol Felber Irén olvasta fel Kéri Edit írását Petőfi hajtincséről. (A rendezvény címe "El kell temetnünk Petőfit", melyet a Magyarok Világszövetsége rendezett).
- 2013. dec. 8-i hírlevélben "Avanti ragazzi... - Előre budapesti srácok! - Az MVSZ Elnökségének állásfoglalása és pályázati felhívása" cím alatt becsúszott egy elírás: a pályázat határideje nem 2013. január 31, hanem 2014. január 31




Ha egy szerződés semmis, akkor a mögötte lévő jelzálogszerződés is semmis 



december 4, 2013 Nemzeti Civil Kontroll 

Ha egy szerződés semmis, akkor a mögötte lévő jelzálogszerződés is semmis, és így a bankok nagy bajba kerülnek, mert a követeléseik így biztosíték nélkül maradnak, ami rendkívül kockázatossá teszi a mérlegüket. Erre kiemelt céltartalékot kellene képezni. 
Róna Péter és Lázár Dénes is osztozik abban a véleményben, hogy a deviza hitelszerződések létre jöttnek sem tekinthetők, és a semmisség szabályai szerint kell elszámolni. Az elszámolás módját illetően a professzor úr a mindenkori jegybanki alapkamatot preferálja, míg Dr. Lázár ezt nem tartja a Ptk-ból levezethetőnek. HALLGASD MEG ALÁBB! 
Kapcsolódó: 
   Győzelem egy bank fölött 
Izland megint szembeszállt a világgyarmatosítóval 

2013. december 07. 10:44 Hunhír.info 
Izland először a devizahiteleseit mentette meg, úgy, hogy illegálisnak monda ki a legfelsőbb bíróság a devizában nyilvántartott hiteleket. Most egy újabb adósmentő csomagról döntöttek. A kormány a pénzügyi szervezetekre kivetett adók növeléséből finanszírozza a programot. A háttérhatalom szolgaszervezte A Standard & Poor's a hír hallatán negatív kilátással látta el Izland besorolását. 
Izlandon a devizahiteleket ugyan likvidálták, de komoly terhet jelentenek a lakosságnak az inflációhoz kötött lakáscélú jelzáloghitelek. 
Ezen szeretne változtatni a kormány, egy 1.25 milliárd dollár értékű adósságleírási programmal. 
Az izlandi kormány hatalmas hitelkönnyítő programról döntött: a lakosságnak csaknem 1 milliárd euróval, vagyis majdnem 300 milliárd forintnak megfelelő összeggel csökkentik az inflációhoz kötött jelzáloghitelek után fizetendő terheit. 
Ez minden érintett háztartásnak több mint 7 millió forintnak megfelelő megtakarítást jelent. 
Az hitelkönnyítés egy része adómentesség formájában, a másik része közvetlen adósságleírásban nyilvánul majd meg. 
A kormány a pénzügyi szervezetekre kivetett adók növeléséből finanszírozza a programot. 
A bankok 2008-óta 2 milliárd dollárnyi lakossági hitelt engedtek el, az izlandi pénzügyi szolgáltatók szövetsége szerint. Természetesen nem önszántukból. 
Az IMF és az OECD egyáltalán nem tartja jó ötletnek az adósság elengedését. 
A Standard & Poor's a hír hallatán negatív kilátással látta el Izland besorolását. 
Izlandon sincsenek csodák, de a harmadig negyedévben 4.9%-kos GDP növekedést produkáltak az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliség októberben 5%-on állt. 

A maffia érdekeit sértem, a NAV is benne van 

Szentkirályi Balázs, Jenei Miklós 2013. november 12., kedd Index 
Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen Horváth András volt adóellenőr. Azt állítja, hogy az adóhatóság szemet huny a kiemelt adózók áfacsalásai felett. A kár becslése szerint ezermilliárdnál is nagyobb összeget jelent évente. Horváth az Indexnek beszélt a letelefonálásokról, a lebonthatatlan falakról, a hivatal öncenzúrájáról és a belső tisztogatásokról. Most a kormánytól vár segítséget, és azt mondja, az időzítés ellenére nincs politikai célja. Viszont gond lehet, hogy szerinte több kormánytag is az oligarchák láncolatainak a foglya. 
Végiggondolta ezt az egészet? Mit érhet el egy adórevizor az ön szerint ezermilliárdos károkat okozó csalók és a nagy hatalmú NAV ellen? 
Ha ezt átgondoltam volna, akkor én sem léptem volna ki a nyilvánosság elé. 
Szóval nem túl optimista. Egyáltalán mire számít? 
Úgy érzem, most sokan gondolják a hivatalon belül is, hogy azzal, hogy felvetődött ez a téma, végre történhet valami. Megtisztulhat a szervezet. 
Kiktől? 
Nevesíteni is tudnék rengeteg embert, de az egész rendszer működésével baj van. A NAV több mint húszezer alkalmazottjából több száz vezető beosztású alkalmazott van, akik pontosan tudnak mindenről. Ők a felelősök. 
Pontosan miről is tudnak ezek a vezetők? 
Arról, hogy a kiemelt adózókkal, akik a legnagyobb Magyarországon működő cégek, elnéző a hivatal. Konkrétan túl alacsony összegeket szab ki nyilvánvaló adócsalások miatt. Évente közel ezermilliárd forintot csalnak el a legnagyobbak, de még több ezer közepes méretű vállalkozás is van, ami haszonélvezője az egésznek. 
Összesen mennyi pénzről van szó? 
Az összes kár, ami a költségvetést éri évente, elérheti az 1700 milliárd forintot. Ez nemcsak az én becslésem, hanem az Európai Bizottságé is. 
Pedig vannak vizsgálatok és büntetések, ezzel védekezik az adóhivatal is
Mutatóban vannak megállapítások, vizsgálatok, nem igaz az, hogy nincsenek, ilyet nem is állítok. Persze biztos vagyok abban, hogy a NAV majd ezzel is támad. A gond az, hogy a megállapított büntetési tételek nevetségesek. Minden évben van sok vizsgálat, és vagy 70-80 milliárd forintnyi megállapítás is ebben a nagycéges körben. De itt nem pár tízmilliárdnyi pénz tűnik el évente, és nem csak a kiemelt adózói körben vannak gondok. Ahogy mondtam, én 1700 milliárd elcsalt forintról beszélek. 
Mit csinált a NAV-nál, hogy ezt így meg tudja becsülni? 
Főként a határon átnyúló áfacsalásokat vizsgáltam. Az élelmiszeripar hálózatait próbáltam felderíteni.
És milyen eredménnyel? 
Az utóbbi években sokszor leállítottak a feletteseim, és volt olyan adónyomozás is, amiből kizártak, miután nagyon komoly visszaélésekre bukkantam. 
Tudna példákat mondani? 
Egyelőre nem adhatok ki mindent a nyilvánosságnak. De a mechanizmusról beszélhetek. Készítettem egy ábrát is, itt van. 

Mit látunk pontosan? 

Az áfacsalás tipikus láncolatát. A módszer primitív. Az esetek jelentős részében nemcsak arról van szó, hogy a cégek nem fizetik be az adót, hanem arról, hogy olyan áfát is visszaigényelnek, amit be sem fizettek. Tehát először megrövidítik, aztán meglopják az államot. 

Elmagyarázná részletesebben?

Tegyük fel, hogy egy csomag kristálycukrot egy szlovák cég legyárt, és papíron nettó 100 forintért elad egy magyar cégnek. A vásárló cég összeköttetésben áll egy fiktív számlákat kibocsátó céggel, amelytől kap egy számlát 100 forint értékben. Ezután visszaigényli az áfát, és a két összeg - a befizetett és a kifizetett 21,6 forint - kiütik egymást. 

Ezután papíron a cukrot továbbadja egy közvetítő cégnek, amely nagyon gyakran aztán eladja egy másik közvetítőnek. Ők az áfát befizetik, aztán visszaigénylik, általában alacsony haszonkulccsal dolgoznak, amiből a strómanokat és az adminisztratív költségeket fizetik. A szerepük csak az, hogy a lánc hosszabb és átláthatatlanabb legyen, semmi más. 

A láncolat végén a kiskereskedő áll, nagy magyar cégek és multik, ők az igazi haszonélvezői az ügyletnek. A 100 forintos terméket ugyanis nettó 82 forintért kapják, tehát jóval nagyobb haszonnal tudják eladni, mint becsületes versenytársaik. A gyakorlatban az árut nagyon gyakran persze a szlovák gyártó raktárából egyből a kiskereskedőhöz szállítják. A közvetítő cégek sokszor csak papíron léteznek, infrastruktúrájuk nincs. 

Ki a felelős ezekért a rendszerekért, ki szervezi a láncokat?

Jellemzően mindig az, aki a legnagyobb hasznot húzza belőlük. 

Tudna konkrét cégneveket mondani?

Egyelőre inkább csak annyit, a láncok végén, a szervezetek csúcsán tulajdonképpen a kiskereskedők, kiskereskedelmi láncok állnak. Ezek nagyrészt a legnagyobb multik, de vannak köztük magyar cégek is. A NAV azonban ezeket csak a legritkább esetben vizsgálja, az ellenőrzések általában megállnak a hierarchia alacsonyabb szintjein. Én mindig küzdöttem azért, hogy ne álljunk meg a fantomcégeknél, vizsgáljuk a valódi haszonélvezőket. 

Az adóhivatal az ön vádjaira cáfolatot adott ki. Azt írták, sok ügyben tehetetlenek.

Nem igaz, hogy ez ellen nem lehet mit csinálni. Az áfacsalásnak ez a módszere egy nagyon primitív módszer, az adóhatóságnak pedig az a dolga, hogy ezeket felderítse. A probléma szerintem az, hogy az egész láncolatot nem egyben kezeljük, nem megyünk végig az egész láncon, nem próbáljuk megkeresni a szervezőket. 

Ez egyébként nagyon egyszerűen az áruk szállítási papírjai alapján nem lehetséges?

Kétségtelen, gyakran ezeket a mozgásokat tökéletesen lepapírozzák, mindegyik közvetítőnek van menetlevele, és nagyon nehéz megállapítani a csalást. De sokszor nem ilyen elővigyázatosak. Arról nem is beszélve, hogy ha a végső kereskedő, ahogy a fenti ábrán is, átveszi a terméket 82 forintért, miközben tudja, hogy a gyártási ár és a gyártó nyeresége összesen nagyjából 100 forint, az egészen biztos lehet abban, hogy a termék adócsaló láncolatból származik. 

És akkor a multit is le lehet buktatni?

A láncolat végén álló cégek felelőssége akkor vethető fel, ha be lehet bizonyítani, hogy tudta vagy tudhatta, hogy mennyi volt a termék eredeti ára. Ezt részben a fuvarlevelek alapján lehet ellenőrizni, részben pedig a kapcsolatok feltárásával, a tényleges összeköttetések leleplezésével. Sajnos a NAV a legtöbb esetben bele sem kezd a vizsgálatba. Ha idáig jutunk a láncolatok ellenőrzésében, falakba ütközünk. 

Milyen falakba? 

A kiemelt adózókkal a NAV minden évben megállapodik, hogy mennyi az úgynevezett elvárt adó, amit be kell fizessenek, és akkor békén hagyják őket. A dolog most így működik, és nem mer senki hozzányúlni. 
Nagyon erős gazdasági érdekcsoportok irányítanak különböző adóhivatali felső vezetőket. Ezek az erők már lassan a politika felett is állnak.

Foglyul ejtették a NAV-ot?

Igen. 

A szervezeten belül lehet tudni, hogy ki kinek az embere? 

Vannak, akikről lehet sejteni, de a legtöbb esetben nem tudni. Csak annyit lehet érzékelni, hogy bizonyos ügyeknél odatelefonálnak, hogy ezzel most nem kellene foglalkozni. Mindenki tudja, hogy mi az elvárás, nem kell mindenkit külön megkeresni. A felelősök látják, hogy ki egy adott cég ügyvezetője, és nem is rendelnek vizsgálatot, vagy eredménytelenül zárják le az ellenőrzéseket, megállapítások nélkül. 

Ezt jelezte valakinek a NAV-on kívül is?

Leveleket írtam, a legmagasabb kormányzati szintig elmentem. 
A kormány vezetői tudnak ezekről a visszaélésekről.

Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak? Kinek írt konkrétan?

Az egyiküknek, és úgy tudom, hogy célba is ért az üzenetem. Úgy tudom, hogy a Fidesz-frakció tárgyalt is a témában még 2011-ben, és az információm szerint az volt az álláspont, hogy nem lehet mit tenni, mert minden oldalon vannak olyan szereplői a történetenek, akik a legmagasabb politika szinteken is rendelkeznek kapcsolatokkal. Így volt ez az előző kormány idején is. 

De jeleztem korábban egy fideszes felső vezetőnek is. Ő egyébként lépett is az ügyben, 2011 decemberében beindult pár multinál néhány nagyon komoly vizsgálat. Egyébként éppen ez volt az a projekt, amely közeléből végül eltávolítottak. 

Ki volt a segítőkész fideszes felső vezető? 

Őt sem szeretném most megnevezni. 

És hogy segített magának? 

A szóban forgó politikus tudta, hogy csak akkor lesz eredménye a három cég vizsgálatának, ha nemcsak a kiemelt adózók osztályán dolgozó beavatottak vizsgálódnak, hanem ha külső ellenőröket is behoznak. Ezért kirendeltek melléjük másokat is, revizorokat vidékről. A régióból én is így kerültem az egészbe. Az ügy még most is folyamatban van, de már alig van valaki a csoportban a külsős ellenőrökből, mindenkit eltávolítottak. 

A projekt irányítására is kívülről hoztak új embert, aki eltökélt volt az ügy felgöngyölítésében. Fél évig maradt, de úgy döntöttek, inkább felajánlanak neki egy igazgatói állást máshol a hivatalban, csak ne dolgozzon ezen a projekten. 

Amúgy kér egy kis ásványvizet? Mondjuk lehet, hogy ennek is elcsalták az áfáját. 
Alig lehet olyan terméket mondani, amit ez nem érint. 
Ön tíz évet töltött a szakmában. A témában készült tanulmányában azt írja, hogy 2007-től kezdődően romlott nagyot a helyzet az ellenőrzésekben. Mi történt akkor? 
A hivatalt 2007-ben Gyurcsány Ferencék alatt átszervezték, ekkor kerültek a megyei igazgatóságok fölé a régiós igazgatóságok. A régióknál és a kiemelt adózók igazgatóságán kerültek gyenge vezetők a hivatalba. De ebben az esetben az általánosítással azért vigyáznék, mert én főleg a közép-magyarországi területet ismerem, így most inkább csak erről beszélek. Itt főosztály- és osztályvezetőket rúgtak ki. Voltak jogos elbocsátások is, de az új vezetők körében hatalmas kontraszelekció volt. Ezek annyira lerontották a működést, hogy egy nagyobb távozási hullám indult be a hivatalban a következő években. Főleg azokról a területekről távoztak, ahol a kényes ügyek jöttek szembe sorozatban. 
Hogy érzi, a mostani kormányzati ciklusban tovább romlott a helyzet? 
Nem mondanám, hogy bármi romlott, csak azt, hogy javulás sincs. Mondok egy példát. A kiemelt adózók igazgatóságán belül 2007 vége után létrejött egy új terület, a központosított ellenőrzési szakterület, ahol kimondottan a láncolatba szerveződő csalásokkal foglalkoztak lényegében országos hatókörrel. 
2010-től ezt a szervezeti egységet megpróbálták leépíteni, ami 2012 végére sikerült is. Most már nincs ilyen osztály a hivatalban, az itt dolgozókat különböző területekre szétszórták. A leépítés 2011-ben indult, sok kollégát egyszerűen visszaminősítettek.

És most közülük kik vannak önnel? 

Sok száz ember támogatását érzem magam mögött. Amíg a NAV-nál voltam, hát, kicsit olyan intézményszerűen működtem. Saját munkamódszert dolgoztam ki, ezt pedig folyamatosan továbbfejlesztettem. Sok hálózatos munkát tettem le az asztalra. 

Olyan jellegű közvetlen és hatékony működést alakítottunk ki a kollégákkal országosan, amit az utóbbi három évben nagyon üldözött a vezetés. Ezzel az információkat nagyon gyorsan és hatékonyan ki tudtuk cserélni, ami csípte a szemét a vezetőségnek. 

Tettek lépéseket Önnel szemben?

Többször bepanaszoltak engem igazgatók amiatt, hogy nem egyeztetek velük, és az ellenőrzések kapcsán közvetlenül keresem meg az országban máshol dolgozó kollégáimat. 

Ez vajon miért fájt? 
Mert nem tudtak biztosan közbelépni a kényes ügyekben, a kényes területeken folytatott vizsgálatainknál.

Kormányzati vezetőkön túl bárkinek jelezte a visszaéléseket a NAV-on kívül?

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament adócsalásos ügyekben illetékes szakszerveinél jeleztem a problémát. 

Mit segíthet ebben Brüsszel? Valamilyen eljárást indítanak majd Magyarország ellen?

Hát akár az is lehet, de vannak javaslataink is, illetve az Európai Bizottság nyomás alá helyezheti a kormányt azzal, hogy a közösségi alapelveket azért illene betartani. De akár vizsgálóbizottságot is küldhetne Brüsszel. 

Amióta kiállt a nyilvánosság elé, érzett bármilyen nyomást, kapott telefonokat, hogy ezt ne folytassa?

Azt tudom, hogy több ezen a területen dolgozó volt kolléga nehéz helyzetbe került. Tudják, hogy kivel voltam jóban. Lehet, hogy őket ki fogják dobni, de legalábbis összehívnak majd értekezleteket, ahol mindenkinek megtiltják, hogy kibeszéljen. 

És miért pont most, az induló választási kampány elején jött elő ezzel a történettel? Nem az a célja, hogy az egész minél jobban ráégjen a mostani kormányra?

Már egy éve eldöntöttem, hogy valamit lépni kell. De egészen mostanáig vacakoltam. Próbáltam másokat is bevonni, de ez nem sikerült, így most álltam csak ki. Ez magyarázza az időzítést. 

Az LMP vizsgálóbizottságot akar. Ez már politikai támogatás. Nem szervezett?

Nem kerestem meg pártokat. A Levegő Munkacsoport állt mögém, ami régóta küzd az adózás tisztaságáért és a korrupció ellen. Az LMP-t nem én kerestem meg, és ők sem engem. Ettől függetlenül titkon nagyon reméltem, hogy valamelyik párt előáll ezzel az ötlettel. 

Mit gondol, ha nem gátolná az adóhivatal az ön és társai munkáját, mennyit lehetne beszedni?

A teljes említett összeget sajnos nem, nincs ország, amelyik fel tudta számolni végérvényesen az adócsalást és az áfatrükközést. De ha a NAV komolyabban venné a feladatát, 30-50 százalékot meg lehetne állapítani akár a kiemelt adózók ezer, akár az összes érintett 1700 milliárdjából. 

Az áfa mellett egyébként a járulékfizetés az a frekventált terület, amit nem lehet vizsgálni rendesen. A kollégáktól úgy tudom, hogy a munkaerőkölcsönző cégeknél nagyon sok a hasonló, láncolatos adócsaló eset. 

Mit gondol, mit érhet el ezzel az egésszel?

Hangsúlyoznám még egyszer, hogy semmiféle kormánybuktató szándék nincs bennem. A kormánytól inkább segítséget várnék, mert a mindenkori kormányzat a NAV fölött van, így bármilyen eredményt csak a kormány támogatásával lehet elérni. Csak a kormány képes az oligarchákat megfékezni. 

Ön azt gondolja, hogy ez a kormány szándéka?

Tudom, vannak fideszes oligarchák, de nem csak fideszesek vannak benne. A pártok háttéremberei ezen a szinten már jellemzően együttműködnek, és a saját érdekeiket védik, nem az országét. Ha a kormányt nem sikerül megnyerni ennek, akkor az egészet megette a fene. 

Ha viszont nem támogatnak és visszatámadnak, akkor kevés az esély a sikerre. 
De azért bízom abban, hogy a kormány meglátja azt, hogy most akár ebből az apropóból felléphet olyanok ellen, akikkel szemben eddig valami visszatartotta.

Vannak egyébként a felvázoltnál rafináltabb csalási módok is, de ha csak ezeket a nagyon primitív és átlátszó értékláncokat felszámolhatnánk, amelyek már szinte húsz éve ismertek, nagyot lépnénk előre. 

És mi lesz, ha visszatámadnak?

A maffia érdekeit sértem. Nem tudom, hogy mi lesz, bármi megtörténhet. 

Izgalmas elbeszélgetni önnel, de milyen bizonyítékai vannak? Van közöttük olyan, ami ezeket a nagyon kemény állításokat pontról pontra és megcáfolhatatlanul alátámasztja?

Az ügyészségi beadványban olyan tényeket írtam le, melyek alapján a nyomozást szerintem mindenképpen el kell majd indítani. Aztán hogy annak mi lesz a vége, nem tudom. Persze nem vagyok ezzel kapcsolatban túl optimista, de az eljárás megindításában azért bízom nagyon, mert akkor tanúkihallgatásokra is sor kerülhet majd. És nekem nagyon sok koronatanúm van, akiket ha megkérdeznek, nem fognak az ügyészségnek hazudni. És akkor vége, ezzel célt is érnék. 
A hivatal szerintem pontosan a nyomozati szakasztól tart.

Engem ugyanis le lehet állítani, őrültnek lehet nyilvánítani, fel lehet jelenteni (ami a beszélgetés rögzítése után meg is történt) és ki lehet kezdeni akárhogy, de ha több kollégám is megszólal az ügyben, mert kikérdezik őket, akkor már nem lehet mindezt eljátszani. 
Talán lesz egy olyan politikai-korrupciós ügy végre, aminek következménye lesz, amiben valamilyen felelősségre vonással fejeződik be a történet. 
Kapcsolódó: 
   Boltok százait zárhatja be a NAV 
   Kasszakáosz: engedélyezett gépeket tilthatnak be 
   Kasszakáosz: kiakadtak a kereskedők 
   Kitört a kasszaháború 
   Horváth lemondatná a NAV vezetőit 
   Varga: Adótisztviselő ne politizáljon 
   Újabb adóellenőr vádolja a NAV-ot 
   Másnak is feltűnt az áfahiány 
   Meghallgatta Horváthot a rendőrség 
   Kitálalt egy adóellenőr: engedik csalni a nagyokat 
   Feljelenti a NAV a kipakoló ellenőrét 
   Pokolba Horváth Andrással 
   Betiltotta a dékán a NAV-os fórumot az ELTE-n 

Tízmillós jutalmakat kaptak az állami cégek vezetői 

2013. december 9., hétfő 9:33 Blikk - Pénzcentrum 
       
Úgy tűnik, jól teljesítettek az elmúlt évben az állami cégek vezetői, sorra kapták a pré­miumokat, amely 9-10 havi fizetést is jelenthetett nekik pluszban. 
A Blikk információi szerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója, Csillag Tamás nettó 10,8 millió forintos prémiumban részesült. 
Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankban (MFB) nem csak az első számú vezető munkáját díjazták. Baranyay László azóta lemondott vezérigazgató 19,2 millió forintos prémiumot kapott, helyetteseinek 17-18 millió forint jutott az idén a tavalyi munkáért. A bank dolgozói között tavaly összesen 190 millió forintot, az idén 179 milliós jutalmat osztottak szét. 
A MÁV Zrt.-nél mind a 25 vezető tisztségviselő kapott prémiumot, ráadásul mindenki a munkaszerződésében kikötött maximumot kapta. A legtöbb pénzt Dávid Ilona vezérigazgatónak fizették ki, 19,2 millió forintot. 
A lap két olyan állami vállalatot talált, ahol nem kaptak prémiumot a vezetők: az egyik a Magyar Posta Zrt., a másik pedig az Erzsébet Szállodák Nonprofit Kft. 
Kapcsolódó: 
   Vége a "Dubajozásnak": itt keresnek most milliókat a magyar celebek 
   Hogy tudtak ennyi embert becsapni, átverni? 300 milliós a kár 
   Aggasztó: ennyi magyar csúszott meg számláival 
   Félmilliárdos adócsalás: luxusautókkal trükköztek 
   Családok tízezrei kapnak több pénzt jövőre: kiknek emelnek? 
   Megkapják az állami milliárdokat a focistadionok 
   Az állami cégek vezetői jobban teljesítettek: közel 20 milliós prémiumokat tehetnek a fa alá 
   Öt kiló dohány birtoklásával már veszélyeztetnénk a "nemzeti" trafikokat - büntetni fogják 
   Ügyeleteket állítottak fel, hogy éjjel-nappal tudják büntetni a hajléktalanokat 
   Heti Mutyimondó: a halott trafikos rejtélye 
   TESZ megnyitó teljes előadás (Ángyán, Teichel, Hadházy, Horváth - Célunk visszaszerezni és élhetővé tenni országunkat. Ehhez le kell bontanunk a maffiahálózatok kormányokon átívelő uralmát, és száműznünk őket a kormányból) 
   Pert vesztett Budai Gyula Kishantos-ügyben 

A nap pinokkiója Budai Gyula államtitkár, akiről a bíróság kimondta, hogy többször hazudott. 
A földmutyival tönkretett nemzetközi hírű kishantosi biogazdaság vezetőjét, Ács Sándornét próbálta lejáratni Budai. 
"A bíróság szerint nem igaz, hogy Ács Sándorné 600 hektárnyi állami földterületet bérel Kishantoson és a környéken, és éveken át nem fizette a bérleti díjat. Nem igaz az sem, hogy Ángyán József intézte el, hogy Ácsné részletfizetést kapjon az földalaptól a 27 millió forintos bérleti díj hátralékára, mivel nem is volt bérletidíj-tartozása." 


Ma jártam-keltem elég sokat a városban. Feltűnt, hogy rengeteg terület felügyelőt látok. Leparkoltam, akkor ért oda éppen egy ilyen páros. Kérdeztem tőlük, mi ez a nagy felhajtás ma?.........Tudja, mondta az egyikük, ma ugyan szombat van, de munkanap. Így aztán kiadták nekünk, hogy ma mindenki menjen ki a terepre, mert hatalmasat fogunk tudni kaszálni. És valóban.........rengeteg autón láttam a "mikulás csomagot". Ehhez csak gratulálni tudok! Hírekben nemigen mondták be, hogy: Emberek vigyázzatok, ma fizetni kell a parkolásért! Ez Magyarország 2013 mikulásnapi ajándéka. (Facebook
Parkolásra figyelni, mert teljes létszámmal vadászik a közterületes banda a ledolgozós szombatokon a parkolójegyet nem vásárolt autósokra! 
A szombati "ledolgozós" napok listája 2013-ban és 2014-ben 

Egy gój ország meghódításának forgatókönyve 

(Cion bölcsei nyomán.) 
2011/07/29 Szabad Riport 
1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik. 
2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket. 
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni. 
4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműv einket g yalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél. 
5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről. 
6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak. 
7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét. 
8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 
9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke. 
10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába. 
11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szin te észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk. 
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell. 
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani. 
14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető. 
15. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát. 
16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra. 
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni. 18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára. 
19. A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben. 
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét. 
21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted! 

Szíria: Luca al-Khoury ortodox püspök fegyverbe hívja a keresztényeket 

12/08/2013 Közel-Kelet jelene 
A szíriai keresztény közösség megelégelte, a terrorszervezetek kegyetlenkedéseit, és pusztítását. Luca al-Khoury ortodox püspök az al-Zaman iraki napilapnak vasárnap nyilatkozva tette közzé felhívását. 
"Minden keresztény férfi, fogjon fegyvert, és harcoljon Szíriában a kereszténység védelmében, és Szriáért" - mondta a püspök. 
Egyes elemzők a felhívás szkepitusan értelmezik. Aymenn al-Tamimi, és Shillman-Ginsburg Fellow teh Middle East Forumon azt a rövid nyilatkozatot tette, hogy "ez nem a kereszténység valódi hangja, ez azoknak a hangja akik mély szakadékba próbálják lökni az egész térséget." 
 
Luca al-Khoury ortodox püspök

Bashar Al Assad történelmi beszéde az Izrael által Gázában elkövetett háborús bűnök ellen 


Ez az üzenet mindenkihez szól, aki igaz, hívő embernek tartja magát,harcol az igazságért, az emberi méltóságért, az élethez való jogért 

"Testvéreim, mi egy békés és hazafias nemzet vagyunk, az arab, az erkölcsi és emberi értékeink is a békére épültek fel, ezért mi megpróbáltuk elfelejteni, hogy megtörtént a Deir Yassin-i , a Kafar Qasim -i, a Genin -i, az első Kana meg a második Kana meg sok más Izraeli mészárlás az arabok ellen, de Izrael folyton emlékeztet minket a valós énjéről, természetéről. 
De mivel mi egy igen erős memóriával rendelkező nemzet vagyunk, mert mi a történelem meg ennek a földnek a birtokosai vagyunk, mi megígérjük nekik, hogy mindig is emlékezni fogunk, de ami fontosabb, hogy mindent meg fogunk tenni érte, hogy a gyermekeink is emlékezzenek, el fogjuk tenni gyermekeinknek a Gázai gyermekek képeit a nyílt sebeikkel és folyó vérükkel játékaik felett és mellett... Mesélni fogunk nekik az árvákról, mesélni fogunk nekik azokról a gyerekekről, kiktől ellopták a gondtalan gyerekkort, a magukra maradt anyákról, sérültekről,a szenvedésről, a könnyekről .. meg fogjuk tanítani nekik, hogy Isten az erős hívő embert jobban szereti a gyenge hívőnél, meg fogjuk tanítani nekik, hogy szemet szemért fogat fogért.. Megtanítjuk nekik, hogy amit erővel vettek el, azt nem lehet csak erővel visszaszerezni és meg fogjuk magyarázni nekik, hogy aki elfelejti a múltat, annak nincs jövője. Kifogunk tenni egy képet a szobáikba melyen a következő mondat áll: Ne felejts , h ogy gyer mekeink, ha felnőttek azt mondják, hogy nem felejtünk és nem bocsájtunk meg . Biztosítom őket arról, hogy amit elkövetnek az emberiség ellenes és háborús bűnökből, csakis olyan arab nemzedékeket fog létre hozni,akik még inkább ellenszenvet fognak érezni Izrael iránt és ellenállásuk csak erősödni fog. 
És akaratuk is jobban fejlődik az idővel mely még a hadi készletüknél is erősebb, ez az én szerény egyenletem szerint azt jelenti hogy minden halott arab gyermekkel születni fog több 100 ellenálló, mely azt is jelenti, hogy maguk ássák meg cselekedeteikkel a saját gyermekeik és unokáik sírját . Ma megvan a választási lehetőségük, hogy azt ültessenek a jövőnek, amit akarnak: jót vagy rosszat, de később már nem lesz választásuk, ha egyszer a vér magvait ültetik el, akkor nem is fognak mást aratni, csakhogy ezeknek a termése ez jóval nagyobb annál, ha egyszer megért, mint amit maguk ültettek." 

16.01.2009 

Szíriai Hírek fordítása 

A "Time" magazin év legjobb fotója, amin egy szír katona látható, ahogyan a nyugat által támogatott terroristák, vágják el a torkát. 

Köszönjük Demokrácia... 

A Képen látható torony bármennyire is horrorisztikusnak tűnik, nem egy horror filmből származik hanem sajnos a valóságból ! ez valójában Mekka tornya , az Iszlám világ leges legszentebb földjén létre hozott 400 méteres felhőkarcoló, melyet a Szaúd-arábiai uralkodó család építetett fel (állitásuk szerint ajándékként a zarándokoknak) a torony tetején egy óra van, mely felett egy "Allah" felírat, ami arab nyelven a mindenható Istent jelent! alatta pedig a mai Al-Szaúd király neve található... 
a Torony 25 kilóméterról látható , és talán szándékosan talán nem, de úgy van felépítve hogy az árnyéka bizonyos időszakban magát a Kaaba,t is eltakarhassa , a szent követ melyhez zarándokolni megy több millió muszlim minden évben. Az Épület maga tele van elvileg Iszlám szállodákkal , és Iszlám bankokkal. 
Al-Szaúd királyi családról talán annyit szavakban hogy a "Hijaz" földre saját nevüket adták ország névnek , már lassan 100 éve ők alkotják a világon a legőrültebb diktatúráját mely számtalan Muszlim ország tönkretevéséről, lerombolásáról felel. 
A Szaúdi vallási vezetők évtizedek óta, a fiatal hivő muszlimokat harcolni küldik a szent "Dzsihad" nevében különböző országokban , talán a 3 leghíresebb történet ( Afganisztán a 80as években a Szovjetunió elleni harcban , majd "Taliban" rendszer kialakításában a CIA támogatásával és fegyverzésével , Csecsniya a 90es évek elején , és Szíria napjainkban ) mind 3 ország valahogy kelet fele húzodott inkább és nem a nyugat fele .. maga Afganisztán is valójában egy fejlődő ország volt ahol semmi vallási elnyomás nem volt régebben ,és az 50-es években készült képek bizonyítják hogy az afgán nők is igen csak szabadon élhettek megkülönböztetés nélkül. 
Ezek a szaúdi vallási vezetők, reggeltől estig 3 éve Asszad elnököt átkozzák, még magából az Iszlám világ központjából Mekkából is , Szent "Dzihadra" küldik a fiatalokat Szíriában, ahol kijelentették hogy vallási követelménye minden muszlimnak hogy harcoljon az elnyomó és hitetlen diktátor ellen (szerintük).. 
Szaúd-arábia egyetlen egyszer sem szolított fel "Dzihadra" Izrael ellen , és a mai napig a legnagyobb Amerikai közel-keleti katonaiibázis. 
Al Szaúd család az uralkodója egy országnak, ahol a vallás a minden napi élet legfőbb alkotója , ahol az embereket ima időben mecsetekben küldenek olyan rendőrök, melynek ez a feladatuk ( botokkal verni a népet ima időben, ha épp nem sietnek imádkozni, és éppen az utcán vannak ). a leges legtöbb kivégzések országa, ahol a mai napig nyilvános téren lefejezés a kivégzés módja (bár az utóbbi időbe jelentősen csökkentek , mivel Szíriába küldik ki a halálra ítélteket is harcolni a szír állam ellen). 
Al-Szaúd vagyonukról senki sem tudja, hogy valójában mekkora, de lehetséges hogy ők maguk sem tudják . 
Statisztikák szerint a Szaúdi népnek, egy negyede már szenvedett kiskorában nemi erőszakot ...... 
Az összes 9/11-es terror merényletek elkövetői New York városában szaúdiak voltak , miért is nem Szaúd-arábiába lett terjesztve a híres amerikai demokrácia??? 
Szíriai Hírek 

Kijev: Jelenleg több tízezren vannak, és folyamatosan érkeznek 

Kijevben a Függetlenségi térre folyamatosan érkeznek a délre meghirdetett NATO/Milliók menete tüntetés résztvevői. Jelenleg több tízezren vannak, és folyamatosan érkeznek. 
A kormány tevékenysége ellen tüntetők sátorvároskája továbbra is üzemel.http://www.youtube.com/watch?v=szDUP_CRGRQ 
Az ellenzéki vezetőknek állítólag információjuk van arról, hogy a kormány provokációt készít elő, amely összecsapásokhoz vezethet a téren, ezzel pedig a kormány bevezethetné a rendkívüli állapotot. 
Nézzük Ukrajnát, hogy a szerencsétlen tüntetők miért őrjöngenek, mi van Kijevben ... A lényeget már leírtam. A Nyugat káoszt szít Ukrajnában, hogy Kijev elszakadjon Oroszországtól...ez főleg a NATO munkálkodásának eredménye, célja. 
https://www.facebook.com/aranykorhajnalan 
A kormány nagyon jól döntött, hogy nem csatlakozik az EU-hoz hiszen nem akarnak a görögök sorsára jutni, de a láthatatlan kezek ezt a döntés lázongással vétózzák meg. 
Miért? A nyugati pénz és korporációs oligarchia nem hagyja veszni, amit megszerezhet magának, ha kell háborúkat és zavargásokat, forradalmat robbant ki. 
Harc folyik kérem a területért, persze próbálják sima belpolitikai zavargásoknak feltüntetni, de ez bizony geopolitikai érdekek miatt robbant ki.....A NATO-nak micsoda nyereség lenne, ha Urajna teljesen nyugat párti lenne, ha Kijev csatlakozna a szervezethez, jó kis stratégiai állás lenne az Oroszország elleni harcban. Rakétaállásokat lehetne telepíteni, mint Romániában 
Az illluminati a dolláralapú világbirodalmat akarja mesterségesen fenntartani és ennek érdekében minden ország kormányát arra próbál rávenni, hogy használják ezt a pénzrendszert, a nyugatot szolgálják, ne a ruszkikat, se pedig a sárgákat. Jelenleg nagy hadjáratot folytat ezért Washington, ami most az alelnök személyében terjeszti az igét Ázsiában, és ennek a folyamata az ukrajnai forrongás. 
Jelenleg ez a Brit Birodalmi struktúra a Rothschild világrend, ami alá az Egyesült Államok is tartozik, kétségbeesetten kapkod a rendszer egyben tartásáért, a dollár fenntartásáért, ezért a központi bankok elkezdték rontani a valuta értékét a jüannal szemben...ez a valutaháború. Háború folyik a jövőért. Hadban állnak az oroszokkal és hadban állnak Kínával. 
A háborút egyenlőre a népeken keresztül vívják a következő stádiumban bábállamokon keresztül... Irán, Izrael, Szaúd-aráiba, D-Korea, Fülöp-szigetek, Vietnam, India, Pakisztán...ezek mind Kína vagy a Brit Birodalom bábjai....azután meg már közvetlenül egymással. Mindkét Elit nagyon szeretné ha nem kellene közvetlenül összecsapni, hiszen tök felesleges. Az Elitnek meg amúgy sincs hadereje, mindent csak eszközként használ, tehát közvetlen háborúról nem is beszélhetünk. 
Kijevben a Függetlenségi térre folyamatosan érkeznek a délre meghirdetett NATO/Milliók menete tüntetés résztvevői. Jelenleg több tízezren vannak, és folyamatosan érkeznek. 
A kormány tevékenysége ellen tüntetők sátorvároskája továbbra is üzemel.http://www.youtube.com/watch?v=szDUP_CRGRQ 
Az ellenzéki vezetőknek állítólag információjuk van arról, hogy a kormány provokációt készít elő, amely összecsapásokhoz vezethet a téren, ezzel pedig a kormány bevezethetné a rendkívüli állapotot. 
Nézzük Ukrajnát, hogy a szerencsétlen tüntetők miért őrjöngenek, mi van Kijevben ... A lényeget már leírtam. A Nyugat káoszt szít Ukrajnában, hogy Kijev elszakadjon Oroszországtól...ez főleg a NATO munkálkodásának eredménye, célja. 
https://www.facebook.com/aranykorhajnalan 
A kormány nagyon jól döntött, hogy nem csatlakozik az EU-hoz hiszen nem akarnak a görögök sorsára jutni, de a láthatatlan kezek ezt a döntés lázongással vétózzák meg. 
Miért? A nyugati pénz és korporációs oligarchia nem hagyja veszni, amit megszerezhet magának, ha kell háborúkat és zavargásokat, forradalmat robbant ki. 

Harc folyik kérem a területért, persze próbálják sima belpolitikai zavargásoknak feltüntetni, de ez bizony geopolitikai érdekek miatt robbant ki.....A NATO-nak micsoda nyereség lenne, ha Urajna teljesen nyugat párti lenne, ha Kijev csatlakozna a szervezethez, jó kis stratégiai állás lenne az Oroszország elleni harcban. Rakétaállásokat lehetne telepíteni, mint Romániában 
Az illluminati a dolláralapú világbirodalmat akarja mesterségesen fenntartani és ennek érdekében minden ország kormányát arra próbál rávenni, hogy használják ezt a pénzrendszert, a nyugatot szolgálják, ne a ruszkikat, se pedig a sárgákat. Jelenleg nagy hadjáratot folytat ezért Washington, ami most az alelnök személyében terjeszti az igét Ázsiában, és ennek a folyamata az ukrajnai forrongás. 
Jelenleg ez a Brit Birodalmi struktúra a Rothschild világrend, ami alá az Egyesült Államok is tartozik, kétségbeesetten kapkod a rendszer egyben tartásáért, a dollár fenntartásáért, ezért a központi bankok elkezdték rontani a valuta értékét a jüannal szemben...ez a valutaháború. Háború folyik a jövőért. Hadban állnak az oroszokkal és hadban állnak Kínával. 
A háborút egyenlőre a népeken keresztül vívják a következő stádiumban bábállamokon keresztül... Irán, Izrael, Szaúd-aráiba, D-Korea, Fülöp-szigetek, Vietnam, India, Pakisztán...ezek mind Kína vagy a Brit Birodalom bábjai....azután meg már közvetlenül egymással. Mindkét Elit nagyon szeretné ha nem kellene közvetlenül összecsapni, hiszen tök felesleges. Az Elitnek meg amúgy sincs hadereje, mindent csak eszközként használ, tehát közvetlen háborúról nem is beszélhetünk. 
Közel-kelet legérdekesebb hírei 
Kapcsolódó: 
   A kijevi tüntetők száma az 1 millióhoz közeledik 
   Kijev több száz millió dollárral tartozik az orosz földgázért? 
   Az ukrán titkosszolgálat vizsgálja a cionista puccskísérletet 
   Ukrajna: mi ez a balhé itt a szomszédban? 
   Szobordöntés Kijevben: Good Bye, Lenin! 

Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát 

2013. október 17., 18:47 pravda magyartudat.com 
Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni. 
Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed - ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját. 

Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát. 

Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon. 

A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért. 

Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma - az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik. 

A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték. 

Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is. 

Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is. 

A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól. 

Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz. 

Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is. 

Putyinnak nagy kihívással kell szembenéznie: ugyanis valóban léteznek a tengerben szörnyek, de úgy tűnik, ő nagyon is tudja, kik foglalkoznak velük. 


AZ UKRÁN TITKOSSZOLGÁLAT VIZSGÁLJA A CIONISTA PUCCSKÍSÉRLETET



Összegyűjtött információk alapján december 8-án nyomozást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) az államhatalom megdöntésére irányuló előkészületek miatt. A deviáns csürhe megmozdulásai hetek óta tartanak, az SBU nyugati cion-atlantista körök helyi figuráit sejti az események mögött. 
Jó munkát kívánunk az ukrán elhárításnak a cionizmus elleni harcban!
Vass Balázs






Szíria : Nabuk városa is a szír hadsereg ellenőrzése alatt

12/09/2013

A Qalaoum tartománybeli Nabuk városa is a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alá került vasárnap.
A libanoni-szír határ menti várost a Jabha tal-Nusra, a Levantei Iszlám Állam Irakban foglalta el a Szíriai Szabad Hadsereg militáns csoporttól.
A város megtisztítása a terroristáktól jelenleg is tart.

Nabuk volt startégiai jelentőségű városnak számított a terrorszervezeteknek. A Libanonból érkező "dzsihad" turisták, és fegyverek ebbe a városba érkeztek.
Picture




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése