2014. december 8., hétfő

Emberiség ellenes bűntettek



Emberiség ellenes bűntettek


Elképesztő dokumentumok! Az emberiség ellen vívott háború eszközei mind valóságosak !



2013, szeptember 22 - 11:59 — elnok

Létrehozás dátuma: Tegnapelőtt | Írta:Nagy L. József webhir.com 

A videók megtekinthetők az alábbi  linkről!

Elképesztő dokumentumok! Az emberiség ellen vívott háború eszközei mind valóságosak !
Egy elég hatalmas és egyben "húzós" anyagot állítottam össze számotokra, mely kapcsolódik sok korábbi íráshoz. Nézzétek meg a videó-interjút, olvassátok el a dokumentumokból kiemelt mondanivalót és megértitek miért is fontos erről tudni! Igyekeztem egy-egy linket és letölthető anyagokat is mellékelni, mivel borzasztóan szerteágazó és sok kérdést felvető, ugyanakkor egy véresen komoly témáról van szó ! (SBG Buddha)Webhir.com információja szerint.
 
 
A dokumentum 2001 nyarán került a NASA weboldalára, a 9/11 esemény előtt, a NASA Langley Kutatóközpontjának vezető tudósa készítette, feltehetően a titkos társaságok megbízásából, és hosszú időn keresztül elérhető volt. Részletesen mutatja be, milyen technológiai és pszichológiai eszközökkel lehet az emberiséget megsemmisíteni vagy rabszolgákká tenni. 
A dokumentum mindjárt az elején kijelenti, hogy 
a "prezentáció minden esetben meglevő adatokon/tendenciákon/elemzéseken/techno­lógiákon alapul. Hogy mi lehetett a céljuk? Mindenki vonja le maga a következtetést. Az eredeti ppt fájl letölthető a Federation of American Scientists hivatalos szervezet oldalán.
Lefordítottuk nektek (köszönet Sevaster1-nek a videóért, Rita Physio-nak a dokumentum fordításáért!)

OLVASSÁTOK IS EL ! ÉRDEMES ! 

- Trevor Coppola vagyok, itt van mellettem Deborah Tavares, és beszélgetni fogunk néhány dologról. Köszönöm a lehetőséget az interjúra. Az egyik dolog, amiről beszélni szeretnénk, az a fontos NASA dokumentum amit a NASA weboldalán találtunk és nagyon lényeges, hogy sürgősen az emberek tudomására hozzuk a dokumentum tartalmát.
- Igen, valóban. Ez a dokumentum a NASA honlapján volt, ami lényegében egy power point előadás, amit Dennis Bushnell készített, aki a NASA vezető kutatója a Langley Center-ben. 2001 júliusában mutatták be a prezentációt, csak néhány hónappal a 9/11- es események előtt. Megragadta a figyelmemet és azonnal meghúzta nálam a vészharangot, amikor először találkoztam az anyaggal a weboldalon. 
Ez volt olvasható: 
jövőbeli stratégiai kérdések, jövőbeli hadviselés 2025 körül.Úgy döntöttem, hogy átfutom a szöveget miről is van szó. A 4. oldalnál megdöbbentem, azon ugyanis ez állt: „a prezentáció minden esetben valós adatokon, trendeken, elemzéseken, technológiákon alapul, nem tündérpor”A teljes power point dokumentum robotokról, kiborgokról, és emberekről szól. Azonnal feltűnt az ellentmondás a jelen és a jövő között. 
Azon elmélkedtem, vajon mit takargatnak, mivel ez egyértelműen eltussolás volt, majd tovább olvastam a dokumentumot, ami sokként hatott rám. Ezért beszélgetünk éppen most. Mivel úgy gondolom, a legtöbb emberre sokként hatna a 93. oldalon található információ.
- Szóval akkor, ki írta ezt a NASA dokumentumot? Vajon szándékosan tették? Azt akarták, hogy nyilvánosságra kerüljön, úgy gondolod?
- Hát, az Illuminati, a legtehetősebb és leggazdagabb emberek a földkerekségen. 
Ők mindig jelzést adnak arról, amire készülnek. Mindenesetre tény, hogy ez az anyag a NASA honlapján volt és teljes mértékben hozzáférhető a nyilvánosság számára. De vajon látták-e az emberek? Nyilvánvaló, hogy nem. Ha látták volna ezt a dokumentumot, már tudnánk róla, de nem tudtunk semmit, ezért beszélgetünk most erről.  
Az embereket szeretnénk tájékoztatni erről a dokumentumról. Újra elmondanám, hogy ellentmondás van a jövő, és aközött amit akkor 2001 júliusában valóságnak mondtak. Na és amit mondanak, hát igencsak letaglózott, a 93. oldalon! 
Azt mondja: „az amerikaiak foglyul ejtése és kínzása élőben, főműsoridőben.”  Hát ez egy hihetetlen kijelentés. Így folytatja a szövegben: „terrortámadások az Egyesült Államok szárazföldi területein, bináris biológiai fegyverek bevetése, a kritikus infrastruktúrák lerombolása.”
EMP-t fognak használni, ami egy nagy erejű elektromágneses lökéshullám, különböző sugárzás frekvenciákat fognak az agyunk ellen használni és így tovább. Pszichológiai hadviselést fognak folytatni, járulékos veszteséget, kizsákmányolást említ. Ugyanezen az oldalon említi a CNN szindróma kihasználását.
Namármost, a CNN az természetesen egy hálózat, a hírcsatorna, propaganda gépezet amit a CIA állított fel. Megnézhetik a „Psywar” című filmet a stopthecrime.net weboldalon, a CNN összes háttér információjáról. Nagyon, nagyon érdekes információ. Aztán nézzük a 66. oldalt. Azt mondja: egyre növekvő, kritikus emberi korlátok, emberi rossz tulajdonságok. Az emberek túl nagyok, túl nehezek, túl puhányok, túl lassúak mind fizikálisan, mind mentálisan, valamint hatalmas logisztikai képzést igényelnek. Ez azt jelenti, hogy túl sokba kerül a fenntartásunk. Az emberek gyorsan süllyednek a negatív értékek felé. Ezt egyáltalán el tudod hinni? Úgy értem, inkább sokkoló lesz, ahogy tovább hallgatod… főleg, hogy a NASA honlapjáról származik. Amikor is az ügynökségek egy része benne van… az Amerikai Légierő, DARPA, CIA, az FBI, a Déli Parancsnokság, az Atlanti Parancsnokság, az Ausztrál Védelmi Minisztérium és más ügynökségek. Ezek a nagyvállalati ügynökségek. 
Mi az USA nagyvállalat vagyunk. Többé nem véd minket alkotmány, ahogy azt az Ironmountain Report-ban  kihirdették (Jelentés a Vas-hegyről itt olvasható korábbi cikkben), amit mindenkinekel is kellene olvasnia astopthecrime.net oldalon. Le lehet tölteni nem csak a dokumentumot, de a hozzá tartozó dokumentumfilmet is, amit nagyon ajánlok mindenki figyelmébe.
Meg fogják látni, ahogy a titokban, álnok módon, az egyre fokozódó támadások az Alkotmány ellen nagyvállalattá tesznek bennünket. Tudjuk, hogy többé már nincs törvényes kormányunk, a nagyvállalatok és a bankok ellenőrzése alatt állunk, amelyek a törvényes kormány szerepében tetszelegnek, pedig nem azok. Mi nem választanánk törvényesen olyan kormányt, ami háborús gépezettel rendelkezik és kijelentik, hogy mit fognak tenni az USA szárazföldi területein az emberekkel. 
Ez nem csak az USA-ra vonatkozik, ez egy globális, megtervezett támadás, erőszak olyan különböző technológiák bevetésével, ami az emberi felfogóképesség határain is túlmutat. Mindenki könyveket és muníciót vásárol, úgy értem fegyvereket és muníciót és nem veszik észre, hogy a sugárfegyverek, például ami a 45. oldalon található, a sugárfegyverek egyre inkább elterjedtek. Ez az a mód, ahogyan megtámadnak majd minket. A 9. oldalon arról is beszélnek, ez nagyon érdekes és hátborzongató… az emberek felett átvették az irányítást és mérhetetlenül lerövidítették az evolúciót… irányítani fogják az evolúciót.
Úgy hiszik, mármint a bankárok és a globális elit, hogy halhatatlanok és újra megteszik, észben tartva az egész iratanyagban, ami robotokról, kiborgokról és emberekről szól.Már feltérképezték az agyunkat. Csak mostanában jutott tudomásunkra, hogy képesek emberi agyat átültetni gépekbe, szóval, ha valamikor közlik velünk, hogy ez egy új tudományos felfedezés, mi már tudni fogjuk, hogy évtizedek óta létező dolog, létezett még azelőtt, hogy bárkinek is tudomására jutott volna. Beszélnek ugyancsak amikro porról, mint fegyverről. Úgy tartják, hogy ez a mikron nagyságú gépesített por, amely aerosol formájában szórnak szét, belélegezve a tüdőbe jutnak. A por mechanikailag befúródik a tüdő szöveteibe és különböző kóros elváltozásokat okoz. Azt mondják, ez egy új típusú hadviselés és legális, ez legális! Ez az, amit az emberekkel fognak művelni szerte a világban…ez mind legális! Aztán beszélnek még arról is, hogyan fogják használni a frekvenciákat hadviselésre.
Tudjuk például azt, hogy az okos mérőórákat világszerte kihelyezik. Az elektromos mérőórák kicserélése, amely az összes gázmérő óra és a vízóra cseréjére is vonatkozik és szorosan kapcsolódik az élelmiszerellátáshoz. Amikor a hagyományos mérőórák pontossága összeomlik, akkor kiutalják az energia pótlékot és minden az okos mérőórákon keresztül lesz ellenőrizhető…de, beszélnek az alacsony frekvenciák használatáról, mikrohullámúfrekvenciákról és megemlítik ebben a NASA dokumentumban az Amerikai Hadsereg beszámolóját. Az Amerikai Hadsereg beszámolója megtalálható a honlapunkon, a smartmetersmurder.com, ami egy 20 oldalas katonai dokumentum. Ebben leírják a frekvenciák használatát ellenséges célpontok esetében…mi vagyunk az ellenség…azt mondják, az emberi populáció 100%-ára hatással lesznek ezek a frekvenciák… néhányan bánya madarak lesznek, ez egy meghatározás olyan esetre, amikor az emberek hullnak, mint a legyek…az emberek minden fajta egészségproblémát észlelnek majd, de általában fülzúgással, szívremegéssel, bőrkiütéssel, alvászavarral kezdődik. Amit valójában tesznek velünk, az immunrendszer megzavarása a frekvenciák által.
- Hogyan védi meg magát az elit a saját fegyvereitől?
- Hát, ez egy igen jó kérdés. Néhány információt találtunk természetesen. Az elit számára számos olyan módszer van, ami számunkra nem elérhető, úgymint rákgyógyítás. Ők nem lesznek rákosak. Chip mechanizmus, ami érthetően képes védelmet nyújtani bizonyos frekvencia támadás esetében…arról is tudomásunk van, hogy nagyon érdekli őket a transz-humanizmus… oly sokféle dolog van, amit globálisan csinálnak és érdekeltek benne…amit elterjedten használnak, chemtrail által szórják az összes nano anyagotami az első fázisa az első protokollnak
Minden összeáll, csak össze kell kötni a pontokat…látod, hogy a NASA dokumentum, nem csak beszél a frekvenciák hatásairól, és arról, hogy hogyan használják majd azokat…beismerik, hogy az zavarni fogja a teljesítményünket és betegségeket is okoznak… Ez a cél. Ez az abszolút cél. Ez bebörtönzés. Ez rabszolgasorba döntés, és a népesség csökkentése. Teljes agykontroll. A frekvenciáknak összetett céljuk van.
- Mit gondolsz, mi erre a megoldás? Ez egy több szinten zajló támadás, ami már elég régóta folyik.
- Azt gondolom, a megoldás az emberek oktatása olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Vannak dokumentumok, mint például a „Silent Weapon for Quiet Wars” /Csendes háború néma fegyverei/ , ami egy 41 oldalas dokumentum
Csendes háború néma fegyverei
Ez egy műveleti, kutatási és technikai kézikönyv. Ez a dokumentum volt az 1954-es Bilderberg irányelv, az első Bilderberg találkozón és ez megtervezi az emberi populáció feletti kontroll stratégiáját. 
Nem győzöm hangsúlyozni eléggé, hogy ezt mindenkinek el kellene olvasni, mivel megemlítik, hogy ezt a dokumentumot nem szabad az emberek kezébe adni, hiszen ez valójában háborús nyilatkozat.
Nem olthatsz állandóan tüzet, ez az amire szeretnénk rávilágítani. Az emberek felelősséggel tartoznak. Látjuk amit permeteznek, tudjuk miért teszik, de senki nem beszél magáról az összeesküvésről. 
Ez pontosan így van. Ez a haditerv. Nézzük a haditervet. Csak 41 oldal. Ha kivesszük belőle az ábrákat, akkor csak 36 oldal, amit nem is nehéz elolvasni.
Elhangzik benne, hogy 
a végső fegyverzeti technológia működés közben alakult ki, stratégiai és taktikai kutatás alapján fejlődött, katonai irányítás alatt Angliában, a II. Világháború idején. A kutatás eredetileg azzal a szándékkal jött létre, hogy tanulmányozza a stratégiai és taktikai problémákat a légvédelem és a földi védekezés kapcsán, a kezdő katonai erőforrások használatának hatékonyságát vizsgálva a külföldi ellenségekkel szemben. Folytatják azzal, hogyan bukkantak rá különböző technológiákra.
1952-ben a támogatási időszak megszűnik és megtartották az Elit magas szintű találkozóját azért, hogy meghatározzák a társadalmi kutatási művelet következő szakaszát. 
A társadalom manipulálása és ellenőrzés alatt tartása
A Harvard kutatási program igen sikeres volt, amiként azt néhány eredményének a nyilvánosságra hozatala bizonyította, és amelyekből kiderült, hogy a társadalom gazdasági manipulációja lehetséges. (Studies in the Structure of the American Economy).
Megemlítik, 
miképpen lett megtervezve a ’40-es évek második felében az új Csendes hadigépezet felállítása, hogy úgymondjam, egy csillogó aranyozott hardver 1954-re.
Ez a dokumentum tárgyalja 
a kivédhetetlen támadások kombinációját az emberiség ellen és az emberiség kontrollálását. Említik, hogyan állítsák fel a jobb és baloldali politikai rendszert, hogy úgy érezhessük, a sérelmeinket közvetíti a média, a frusztrációink előtérbe kerülnek, holott az Elit és a bankárok vannak minden egyes megválasztott politikus mögött, akik aztán a markukba röhögnek. Nevetnek rajtunk.
Még utoljára megemlíteném, mert aztán szeretnék rátérni ismét a dokumentumra, hogy az utolsó kijelentés ebben az iratban a következő:
„6. elem-Csorda: 
azok, akik nem használják az eszüket, nem jobbak azoknál, akiknek egyáltalán nincs agyuk, így ez a rakás agyatlan medúza, szülők és gyerekek, igavonó barmokként, vagy azok idomárjaként használhatók leginkább.”
Szóval amit a dokumentumban taglalnak, az ahogyan kiporciózzák a mérgező ételeket, ez nem az amire szükségünk van, hanem amit kívánunk, és azok, akik úgy döntenek elfogyasztják ezeket az ételeket magukra vessenek. 
Elmondják, hogyan állítják össze a társadalmi manipulációkat, hogyan alakítják a család szerkezetét, hogyan morzsolják szét a családokat, hogyan állítják össze a hadigépezetet, hogyan hatnak a családok gondolkodására, hogy azok feladják és hadba küldjék a gyerekeiket a gazdagok érdekében.

Ez egy olyan dokumentum, amely a mesterséges anyaméhről beszél. Úgy hiszik, 
az embereknek fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, amit az Elit fog anyaméhként biztosítani számukra, tehát lesz számukra hely, ahol védelemben a való világtól elzárva élhetnek, mivel a való világot képtelenek vagyunk feldolgozni és kezelni. 
Tehát létrehoznak egy mesterséges anyaméhet, amiről ezt mondják:
”A célja ezeknek a mesterséges anyaméheknek az, hogy stabil környezetet nyújtsanak mind a stabil, mind az instabil tevékenységeknek, hogy menedéket nyújtsanak a növekedés és az érettség evolúciós folyamatának, azaz túlélésnek, valamint biztosítsák a szabadságot és védelmet nyújtsanak támadás esetén.” Ezt is mondják: “ Onnantól fogva, hogy az egyén elhagyja az anyja méhét, minden erőfeszítése arra irányul, hogy, építse, fenntartsa és visszahúzódjon az anyaméhbe, különböző fajta, helyettesítő védelmi eszközök, vagy bunker.” Szóval, 
úgy állítják be magukat, mint védelmezők, közben eltompulttá, cselekvésképtelenné tesznek bennünket az élelmiszerekkel, így azok gátolják a tobozmirigy működését, ezáltal lehetetlenné teszik, hogy elérjük a magasabb tudatossági szintet. Jelenleg az ivóvíz masszív fluoriddal szennyezése történik az Egyesült Államokban, ami a gondolkodás képességét meggátolja, teljesen leállítanak bennünket.
-  Úgy mint a régi Roman Polansky filmben, Rosemary gyermeket csinálnak belőlünk…
Ez pontosan így van…
 Ez nagyon hasonló a Matrxhoz, aminek egy DARPA dokumentum volt az alapja. Hasonló, nem?  Probléma-reakció-megoldás, ugyanazok a folyamatok, működések. 
Úgy gondolom, a legjobb, amit tehetünk, az emberek felébresztése és remélni, hogy a széles körben elterjedt megmozdulások változást hoznak.

- Gondolod, hogy egy forradalom szükségessé válhat egy adott ponton, vagy a változás létrejöhet anélkül is? Mit gondolsz?
- Azt gondolom felismerésre van inkább szükség forradalom helyett. Az alapján amit látunk, a forradalom a Statárium bevezetését eredményezné csak, valamint az emberek célpontjaivá válnának a különböző fegyvereknek, amiket alig várnak, hogy ránk szabadítsanak.  
Add hozzá a 
drónokat, a mikro szemcséket, a sugárfegyvereket amikkel már rendelkeznek, ahogy el is mondják.Birtokukban van egy pusztító hullám-gyorsító, és ha megnézed az USA lakosságát, nagy többségük a partok közelében élnek. A pusztító hullám gyorsító egy találmány volt, ami szőkőár létrehozására alkalmas és az USA akarta bevetni az oroszok ellen a II. Világháború idején a bombák helyett, de akkor, a ’40-es években a bombák mellett döntöttek. A pusztító hullám gyorsító kiaknázza a tengerfenéken lévő metán lelőhelyet és szökőárakat okoz, elmosva az alacsonyabban fekvő partközeli településeket bármelyik országban, s mindezt egy kinyomozhatatlan „ujjlenyomat” nélküli, “véletlennek” beállítva. 
Tápanyag helyett mesterséges élelmiszerek 
- A háttérből: Fegyverként használják a mérőórákat, minden mozdulatot figyelnek általuk és folyamatos jelentést küldenek a megfigyelőknek, bárki legyen is az, egyszóval már most egy virtuális koncentrációs táborban élünk. Jelenleg az élelmiszerkészlet csökken, amint ezt már említettük egy másik interjú alkalmával, hogyan távolítják el a tápanyagot az élelmiszerekből. Teljesen egyértelmű, ahogy a szövetségi kormány belép és azt akarja, hogy a gyerekeink egyre fiatalabb életkorban hagyják el a családot… mindenhol...és mindez a klímaváltozáson alapszik, mint ahogy azt már említetted az Iron Mountain dokumentumban…
- Ez teljesen így igaz. Az összes dokumentum, az Ironmountain dokumentum, sőt a NASA hadi dokumentuma is említést tesz arról, hogy túl sok ember van a Földön, túl sok dolgot használnak és ezt a Föld nem bírja tovább fenntartani és előjönnek félelmen alapuló tudományosan hazug információkkal, amit az emberek elfogadnak…újraírják a történelmet és újraírják a tudományt. 

Azzal az ötlettel, hogy az emberek túl sok erőforrást használnak, ezért csökkenteni kell a széndioxid szintet és az üvegházhatást okozó gázokat és ezek már behálózták az egész világot. Ez már le van írva minden helyi kormányzati iratban…
Például Kaliforniában, a széndioxid kezdeményezés miatt ténylegesen fizetnünk kell a belélegzett levegőért, megadóztatatják a levegőt. Ez olyan, mint a fedezet nélküli papírpénz, elfogadtuk, nem valódi.. vissza a pénzhez, elmondják az Iron Mountain dokumentumban, vagy a Silent Weapon dokumentumban, hogy az egyik oka annak, amiért férfiakat és nőket küldenek a háborúba, a népesség csökkentése, mivel loptak tőlük, igazi munkaszolgálatot végeztetnek velük, cserébe törvénytelen, hamis fedezet nélküli pénzért.
Chemtrail - Fluorid - Népességcsökkentés
Így meg kell semmisíteniük a hitelezőket, ez egy másik aspektusa a háborúnak, csökkenteni a hitelezők számát, de mindez egy valótlan környezetszennyezésen alapszik. Az nem valótlan. Ők hozták létre a környezetszennyezést. Ha megnézzük az Ironmountain dokumentumot láthatjuk benne azt a folyamatot, ahogy létre akarták hozni a környezetszennyezést. Még azt is megemlítik benne, hogy erdőirtást végeznek ésmindezt a Chemtrail által, a titkos Chemtrail vagy geotechnológia program vagy időjárás módosítás, valójában több rétegű a program. Nemcsak gyakoribbá válnak az időjárással kapcsolatos események, épp mostanában tapasztalhattunk szörnyű eseményeket itt az USA-ban… Totális támadás alatt állunk.
Érintettek az élelmiszerkészletek, csökkennek az élelmiszerkészletek, ami emelni fogja az élelmiszer árakat, megváltozik a termőföld vegyhatása, ami pontosan illeszkedik a Monsanto megavállalat előírásaiba, globálisan kisajátítja azélelmiszerellátást, ami pontosan a Monsanto szándéka, a teljes dominancia az élelmiszer előállításban.
Az ő birtokukban vannak a vetőmagok, amelyek abban a szennyezett termőföldben képesek növekedni, amelyet ők maguk hoztak létre tervszerűen.

Szóval mit is tegyünk ez ellen? Elsősorban tájékozottnak kell lennünk. Azt mondanám, hogy a leggyorsabb módja a tájékozottságnak az előbb említett dokumentumok átolvasása lehetne. Nézzék meg a Quiet weapon silent war dokumentumot, az Iron mountain dokumentumot, a New World Order közzétette 1969-ben. Mindez megtalálható a weboldalunkon a stopthecrime.net-en az összes kutatásról, amit elvégeztünk. Ha csak az alapvető dokumentumokat megértik, ha mindenki megérti a csalást, akkor képesek leszünk felszámolni ezt.
Nem kell támogatnunk ezt a csalást, nem kell. Az emberek folyamatosan mondogatják, hát mi többen vagyunk, mint ők hát, ez talán igaz lehet, de sajnos olyan hihetetlen technológiák birtokában vannak, hogy az emberek fel sem tudják majd fogni, milyen csapás érte őket és ez a jővőbeni háború stratégiája, a legrosszabb, amivel valaha szembe néztünk ebben az országban. Azt mondom, mindenkinek vigyáznia kell a NASA dokumentummal kapcsolatban, el kell távolodni az illúzióktól, a valótlanságtól, amiben jelenleg élnek. Be kell lépni egy új valóságba amelynek igazságát ezek a  dokumentumok közvetítik, szóval ebből a valóságból nézve látható a megoldás. Nem lehet csípőből tüzelni és ad-hoc módon keresni a megoldásokat. Ha nem tudják meg, hogy ki csinálja mindezt velünk, hogyan csinálja… a dokumentumból megtudható minden, hogyan történnek a dolgok a háttérben.
A háttérből: A Truman show azon az elgondoláson alapszik, hogy egy hamis valóságot állítanak fel szórakoztatási céllal, a hamis valóság, amit most úgy terveztek, hogy elpusztítson minket. Ez háború az emberek ellen. Ez az amiért kijöttek a bulvárlapok, a halál felkészítésére. És ezt szándékosan csinálják számos módon, amelyet a dokumentumok bizonyítanak, s igen régóta munkálkodnak már rajta. Nem csak látni a személyeket, akik beazonosíthatóak, mint a Bildelberg csoport tagjai, de ők vannak nyeregben, ők akarják meghatározni a politikát.

Az Elnök tudományos tanácsadója, 
John P. Holdren a Chemtrail megbízottja. Morell, a CIA egykori vezetője irányítja a kormány összes ilyen ágazatát. Vannak emberek, mint pl. Leon Panetta, aki a CIA vezetője a Védelmi Minisztériumban, hadseregeket mozgósít a NATO-nak, s mindezt alkotmányellenesen és ez egy közvetlen háború ellenünk. Látjuk ahogy az emberek hullanak, mint a legyek és ahogy mondtad mindezt “ujjlenyomat” nélkül, mert az általuk használt módszer ilyen. Ez olyannyira igaz, mint ahogyan stroke-ot kapnak az emberek, rákos betegségek alakulnak ki, autizmus és Alzheimer kór. 
Ez annyira egyértelmű, úgy értem tények, a matematika bizonyítani tudja a lényeget és ezért tudniuk kell, az embereknek tudni kell mi folyik itt és stratégiát állítson fel, hogy harcoljon ellene… és az emberek nem tudják, mert csak hazugsággal tudják megúszni ezt…és ha a médiára figyelsz, a három hálózatra, a két vezetékes szolgáltatásra, soha nem tudsz kijutni belőle…
- Hát, tényleg ez áll a dokumentumban, a NASA dokumentumban, hogy a médiát fogják felhasználni propagandaként, amely túlsúlyban…
CNN szindróma
Van egy elképesztő kijelentés a küldetésről, amit a PSI technológiánál találtam, a Carnegie Mellon Intézményen kívül. Ebben kijelentik, hogy a globális infrastruktúrát átváltották a számítógépekre és technológiákra, ami az egész struktúrát magába foglalná. Nem csak a közműveket, de a civil, kormányzati irányelveket/politikát is.
És ami szintén nagyon érdekes, voltunk Al Gore könyvbemutatóján, a könyv címe, amit írt 
“A Jövő”, és ebben arról beszél, hogyan fogja a mesterséges intelligencia átvenni a szerepet és látni fogunk olyan változásokat az USA-n belül, amit 500 éve nem láttunk. Beszél arról, hogyan történik… egyszerűen csak nem hatékony tovább folytatni az emberekkel. Ugyanaz a dolog, minden összekapcsolódik egymással. Az agytrösztök összeesküvést és cselszövést szőnek az emberiség ellen, mert úgy gondolják, hogy túl gyenge az emberiség.
Ugyancsak beszélnek a US brain projectről, ami a ’90-es években kezdődött. Azt mondták, hogy 16 szervezet által alakult, köztük  öt ügynökség, úgymint az NHI, ami természetesen a National Health Institute (Nemzeti Egészségügyi Intézet), a Védelmi Minisztérium, a NASA és az Energiaügyi Minisztérium. Beszélnek arról, hogy hogyan lehet több mint 10.000 egyéni prezentáció az éves Neurológiai Tudományos Társaság ülésein és lényegében újratervezik az emberiséget.  
Van egy lenyűgözőtörténet egy 4. generációs klónról, Michael Prince a neve, ez is megtalálható a weboldalunkon a NASA dokumentum linkje alatt és mindenkit arra biztatok, hogy hallgassa meg ezt az interjút Michael Prince-el. 2011-ben ölték meg és ő egy 4. generációs klón. A technológia szintjei és az, hogy milyen régóta rendelkeznek ezzel a technológiával, hihetetlen, de erről már az Iron Mountain dokumentumfilmben is beszélnek, hogyan fogják kontrollálni az oktatási rendszert, számítógépekkel fogják helyettesíteni az oktatást. Ugyanezt mondják el a NASA dokumentumban is. Minden tele-csere lesz, tele-shopping, tele-szórakoztatás, tele-utazás, távoktatás. E módon újra írhatják a történelmet. 
Nemrég hallgattam egy időjárás jelentést és a riporter azt mondta, hogy napos idő lesz holnap. Azonban én a napsütést lágy napsütésnek hívom, mivel a nap nem úgy süt mint régen szokott. Úgy értem, ez az amit én mondok, a riporter nem ezt mondta, azonban most már azt mondja lágy napsütés. Újraírják a meghatározásokat, hogy milyennek kellene egy napsütéses időnek kinézni, mert a titok fátyla borít be minket, az egünk nem létező légköri mérgezése, így újraírják a szókészletünket, átírnak mindent rólunk és betegekké tesznek bennünket az ivóvíz fluoridozásával és az aszpartám használatával, festékek és vegyszerek mindenen. Úgy értem, még a blokk is, amit a tankoláskor kapunk mérgező, hozzá sem szabadna nyúlni. Tehátnavigálnunk kell, mert az életünk napi szinten olyan, mintha aknamezőn próbálnánk átsétálni, és ha a nap végére sikerül átérni, akkor jó döntéseket hoztunk, mivel aknamezőre helyezik az életünket.
Ez a hatása az életünkre. Itt kell ülnünk és beszélgetnünk most, amiatt, amit ellenünk szerveznek, a jövőnkről döntenek, az életünk hosszáról is
A stopthecrime.net kapcsolódik a másik weboldalunkhoz is, a smartmetersmurder.com-hoz. Értékes youtube videók találhatók a smartmetersmurder.com weboldalon, az egyik igen komoly téma, amit Barrie Trower készített, aki tudós, és a különböző frekvenciák fegyverként valófelhasználásáról beszél, ami különösképpen kapcsolódik a vezeték nélkülihálózatokhoz és különösen a nagy telepítéseknél, keresztül egész Amerikán és más országokon, csak úgy, mint a mobiltelefon adótornyokhoz…előtörnek mindenütt  fák között, vagy templomtornyokban bújtatva, sőt még amikor a sivatagon mész keresztül, akkor is álcázva vannak…pedig mobiltelefon adótornyok. Sőt és ez nagyon érdekes, a Mobile töltőállomásokon, egyéb benzinkutakon a nagy logóba ágyazva bújtatják őket úgy,hogy nem is lehet látni. Ha figyelsz és tudatában vagy ezeknek a mobil adótornyoknak… az unokám már mérföldekről képes felfedezni, de bevásárlóközpontokba is mehetsz, ahol úgy van megoldva a tájépítészet, hogy felfelé világító lámpák vannak elhelyezve a terepen, így rengeteg fényoszlopot láthatsz, pedig sokkal inkább álcázott mobiltelefon tornyokat és még csak nem is gondolsz rá… csak azt gondolod, hogy ezek a parkoló fényei, valójában mobiltelefon tornyok.
- Templomtornyokban is vannak?
- Igen. Még az iskoláknak fizetnek is, hogy az iskola területére tehessék ezeket. Mostanában, egy újonnan felfedezett  rákos csoport található a San Diegoi Állami Egyetemen, ahol számos diáknál és tehetségnél találtak agydaganatot. Tehát éppen a frekvenciák terítenek le minket, elismerik ebben a dokumentumban. Megvan a bizonyíték, a hadsereg, az ügynökségek elismerik, nem nekünk kell bebizonyítani a haláleseteket az iskolák közelében lévő adótornyok miatt, hiszen a 98. oldalon elmondják, hogyan fogják ezeket használni. Azt mondja, a tornyokat fogják használni, azért, hogy mellőzzék a frekvenciákat. 
10 ember eltávolítása az USA-ból az 10 millió dollár költségcsökkenés. Mindezt  bináris biológiai hadviseléssel, úgymint vitaminok és ruházat, mérgezett élelmiszerek. Terror támadások vírussal fertőzött vakcinákkal. Beszélnek arról, hogy támadás fogja érni a vasutakat, szelektív ember elleni frekvencia sugárzásokat és mikrohullámú sugárzásokat fognak bevetni az adótornyokon keresztül. Az ivóvizet interkontinentális, pilóta nélküli járművekkel fogják szennyezni. Mindezt súlyos pszichológiai hadviselés fogja kísérni és ez a CNN szindróma. Tehát azt mondják nekünk itt, milyen könnyedén lehet lerombolni az Egyesült Államokat ezekkel az új technológiákkal. Nyilvánosságra kell hoznunk ezeket!
Nagyon köszönjük az információkat Deborah Tavares, megnézzük a weboldalt és megpróbáljuk nagyon gyorsan terjeszteni  az információkat, hogy mindenkihez eljusson !
Dokumentumok, tudásanyag:
William Cooper- Behold a Pale Horse 1991 PDF









America's Electromagnetic and Directed Energy Weapons Program








Globális élelmiszer ellenőrzés





http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/sociopol_globalfood.htm






Tartalom











Español



Español
 - " Banco del Semillero Día del Juicio végső "en El ARTICO - Bill Gates, Rockefeller y Los Gigantes de La Biogenética Saben ...
Español
 -  Baul de Semilla Global de Svalbard - Genética, Agroindustria y Planes de Exterminación



 -  Bill Gates, a Monsanto, és Eugenika - Hogy az egyik a világ leggazdagabb embere aktívan támogatja a vállalati átvétele Global ...




Español







 -  Ditch Corporate vezérlésű gépek - alapvetően új ENSZ-jelentés a Hogyan Feed világ éhes

 - " Doomsday Seed Vault "az Északi-sarkon - Bill Gates, Rockefeller és a GMO Giants Know valamit, amit mi nem

Español
 -  El instrumento Del Hambre y El Control de La Población - Bunge & Born Hirsch, Cartel Global de Los Alimentos
Español



 -  Food Crisis A Conspiracy ? - Silent Tsunami













Español
Italiano

 -  megszokni Life Without Food - Wall Street, a BP, a bioetanol és a The Death of Millions



 -  A globális élelmiszerválság Kiterjed - Diet Hard - Az élet mindig drága






 -  GM növények vannak Semmi rövid a Bio-War on Our Food - Több mint 800 tudós egyetért abban, Világ




Español

Español

Español
 -  Hambre SA .

Español


 -  eltérítése a világ élelmiszer-rendszer - Seeds of Destruction

 -  Milyen bankok és befektetők éheznek A harmadik világ - az emelkedő élelmiszerárak és az egyiptomi Tinderbox

 -  Hogy Goldman játszottak az éhezés - vagy: "Hogyan Goldman Sachs múlnak kényszerítve a világ szegény Into éhínség - és Won"


Español

Español




Español


 -  Monsanto - Egy multinacionális Factory of Death - Main fájl






 -  Occupy az élelmiszer-rendszer - A világ képes eltartani önmagát, nélkül Corporate amerikai Science-kísérlet és növények Drága Chemicals



 -  Organic Food vezérlés - Számos népszerű Organic Márka Now Tulajdonosa nagy ipari Élelmiszer-feldolgozók


Español


 -  Seeds of Destruction - A felülvizsgálata "Seeds of Destruction - The Hidden Agenda A genetikai manipuláció" által F.William Engdahl







 -  Az élelmiszer-buborék - Democracy Now! Interjúk Frederick Kaufman



 -  Az élelmiszer-buborék - Hogyan Wall Street éhen Millions és megúszta



 -  A jövő Élelmiszer és Mezőgazdaság - Kihívások és választások a Global Sustainability

 -  A globális élelmiszerválság - ABCD élelmiszer vagy a multinacionális vállalatok uralják Hogyan Trade


















 - " Ki "vagy" Mi a Killing The Bees ? - Colony Collapse Disorder, CCD vagy - Main fájl









További információk








Español

Español



 -  ehető Organic Gardens a Key to Food fenntarthatóság - Victory Gardens hogy megmentsen bennünket a GMO




 -  Bioüzemanyag Okozott Food Crisis - Secret Jelentés: Belső Világbank tanulmány szállít csapás Plant Energy meghajtó

 -  A bioüzemanyagok Tévedés - Miért Burning növények fosszilis tüzelőanyagok helyett nem menti az éghajlat

 -  BPA élelmiszer-csomagolás - FDA dönteni március 31-ig






 -  Gabona Bűnök - A jelentés szerint a bőségszaru Intézet











 -  vállalati bűncselekmények Gabona folyosó - Hogyan Cégek bolondozás, elhitetve A termékek egészségesek




Español

 -  az Európai Unió Élelmiszer-biztonsági főnöke kénytelen Quit - Genetikai Módosított Előcsarnok szerepe

 -  Apartheid exportálása a szubszaharai Afrika - The Legacy of Nelson Mandela
Español

 -  FDA Stealth-CODEX 2012 Bans Vitaminok - okozhat betegséget és Mega-halál



 - " Food terrorizmus " - a szomszédban a Magic Kingdom


















 -  Van ragasztó a húst eszel ? - "Meat Glue" Exposed ...

Español
Español
Español

Español













 -  Monsanto



 -  Monsanto Gates ruházat ? - A császár új GMO-k











Español


 -  Az ökológiai gazdálkodás a Feed The Világ - Nem hisznek "Az alkalmatlanság előállítására elegendő élelmiszert mindenkinek" Lie


Español
Español







 -  Erőforrás lázadások - Az Év Living Dangerously - növekvő nyersanyagárak és a szélsőséges időjárási események fenyeget ...

 -  Forradalom csigatempóban - Hogy a Slow Food mozgalom megbirkózik a legnagyobb élelmiszer-problémák
Español






Español
 -  Superbacteria E. coli - Producida con Bioingeniería Para Causar Estragos en La Población





 -  A Halál a Frankenfoods - szegező a koporsót


 -  Az FDA ölt sokkal több, mint szennyezett tojás vagy Saláta - szenátus Bill 510 Élelmiszerbiztonsági?




 -  Az új Kína-szindróma - Hús, Tej és motorok












 -  Tunézia és az IMF diktátumot - Hogyan makroszintű gazdaságpolitikai triggerek világszerte a szegénység és a munkanélküliség




 -  Mi igazán az élelmiszer ? - Az A-tól Z-ig az élelmiszeripar leggonoszabb Hozzávalók



 -  Miért McDonalds Happy Meal hamburger Nem bomlik - az igazi történet mögött története




 -  You Are Being figyelmeztetni - Ez furcsa időjárási jelenségek ...



"Codex Alimentarius" és Élelmiszer-biztonsági Modernizációs törvény



Español



 -  Codex Alimentarius Bizottság - fenyegeti az emberiséget













Deutsch





 -  A Monsanto Baby - S 510 - A 2009 Élelmiszer "Biztonsági" Bills összehangolása Agribusiness gyakorlat Service of Corporate Global Gov ...

 -  eredményei Codex Alimentarius Találkozók 2012 - Frankfurt, Németország










 -  A nyelv Health zsarnokság - megfejtése A Codex Alimentarius vonatkozó iránymutatások Vitaminok és Kiegészítők






Multimédia:



 -  Codex Alimentarius - Előadása Ian R. Crane





Books-értekezések


 -  A növekedés nem lehetséges - Miért van szükség egy új gazdasági irány - The New Economics Foundation




Multimédia



 -  Alimentos - El Secreto Other Grande Es Expuesto  - angol, Subtítulos Español








 -  Food Inc .









 -  GMO élelmiszerek és szellemi tulajdon - The Ultimate Food Fight





 -  A Grave leesés Élelmiszer - Bill Mollison és permakultúra





 -  Mercados Alimentarios - Arma de Destrucción Masiva: 1 , 2 , 3











 -  Peligro de Escasez de Comida - Bill Mollison y La Permacultura



 -  Pharmaburger - Élelmiszer és egyéb vizsgálatok eredményei









 -  Super Size Me !



 -  A Blueberry Deception - Élelmiszer és egyéb vizsgálatok eredményei















 -  Miért Az Egyesült Államok egyre "Underdeveloping Nation " - chilei közgazdász Manfred Max-Neef


Kapcsolódó jelentések


 -  Agenda 21 és a Föld Charta - Main fájl




 -  Egy egészséges út a Food - Main fájl


 -  Globális Felkelés - Main fájl




 -  A Blue-Gold Business - World Wide Víz Privatizáció - Main fájl


 -  A jövő és a Beyond - paraméterei Új Civilization - Main fájl




 -  "Ki" vagy "Mi a Killing The Bees ? - Main fájl


 -  Microsoft Windows-Bill Gates - Main fájl











Jön az élelmiszer válság



http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/sociopol_globalfood55.htm



Susanne Posel
szeptember 8, 2012
OccupyCorporatism Website




 

2010 óta az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) már kijelentette , hogy az élelmiszerárak emelkedése közvetlen összefüggésben van a 80 millió ember, hogy ki a világ népességének évente.

Ez a tény szerint a globalisták az ENSZ, kezd,
"Adót mind a készségek a gazdák és a korlátokat a Föld szárazföldi és vízi erőforrások."
Hozzá ezt a problémát a 3 millió embert, akik "megy felfelé a táplálékláncban" többet esznek, mint a részesedésük a torkos országok, mint az Egyesült Államok és Kína.

Míg a New York polgármestere, Michael Bloomberg is bejelentette , hogy a város terve, hogy tiltsák cukros italok nagyobb, mint 16 dkg, hogy megfékezze a waistlines az átlagos New Yorker, a világ többi része nem érti, hol a következő étkezés lehet -bol.

Az Egyesült Királyság, az átlagember súlya továbbra is jelentősen növekszik a nagy fruktóztartalmú kukoricaszirup fogyasztásának növelése a feldolgozott élelmiszerek és a letargikus életmód. A társadalmi problémák élelmiszer és súly tükröződnek Amerikában. És ha, mint a többi nemzet, a probléma ugyanaz marad.

Míg néhány halnak éhen, mások halnak a fogyasztás. Mind a degeneratív minőségi élelmiszerekből értékesítik a fejlett világban, és az élelem hiánya az alulfejlett nemzetek causational az ugyanebből a célból - a népesség csökkenése.

Annak érdekében, hogy a látszat, a mainstream média kiporcióz nevetséges tanulmányok , mint egy múlt hónapban közzétett jelentett a férfiak, akik hangsúlyozták talál nehezebb nők vonzóbbá.

Ahelyett, hogy szemben a egészségügyi problémák által előidézett olyan iparág, amely célja, hogy kimerítik az emberi test a táplálkozás és ezáltal a betegség és a korai halál, a MSM lenne az amerikai közvélemény tekintve bimbózó waistlines mint divatos.

Eközben a küldetést, hogy lesz anorexiás-szerű vékony még mindig divatban és keresett -, hogy elhagyná az átlag amerikai zavaros énkép.

Lehet, hogy egy részét a problémája amerikaiak és a táplálkozási szokások ered használata kémiailag megerősített élelmiszerek , mint a csokoládé, hogy írják a hangulat-stabilizáló gyógyszer. Az agy manipuláció útján kémiai inhibitorok származik a használata valproinsav úgy működik, mint egy anti-depresszáns; nyugtató hangulatok és egyéb kapcsolódó pszichiátriai körülmények között.

Rámutatva az amerikai befektetések etanol egy csatorna a világ élelmiszer-áruházak; ami lefoglal hatalmas mennyiségű ételt a termelés a növényi alapú üzemanyag az autók.

A Világbank nyilatkozatot adott ki a múlt hónapban aggodalom az elkövetkező élelmiszerhiány miatt a szárazság pusztító az Egyesült Államokban és Európában.

Szerint a Jim Yong Kim , a Világbank csoport elnöke:
"Az élelmiszerárak meredeken emelkedett ismét fenyegető egészségének és jólétének több millió ember. Afrika és a Közel-Keleten különösen veszélyeztetettek, de így is az emberek más országokban, ahol az árak a szemek mentek fel hirtelen. "
Mivel a szárazság, Obama felajánlotta , az USDA, a vásárlás 170.000.000 $ sertés, csirke, bárány és harcsa elhárít egyes pénzügyi teher az amerikai gazdák.

A Fehér Ház bejelentette, hogy használja ezt a élelmiszer az élelmiszer-segélyprogramok.

Vízkészletek közvetlenül kötődnek a globális élelmiszer-ellátás. Ahogy egyre több a bolygó víz által értékpapírosított magán vállalatok és a kormányok, néhány globalisták azt sugallják, hogy a világ népességének lehet, hogy lesz vegetáriánus a túlélés érdekében.

Malik Falkenmark és kollégái a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet (SIWI) felelősek a jelentés , amely elmagyarázza,
"Nem lesz elegendő víz áll rendelkezésre a jelenlegi szántók, hogy készítsen az élelmiszer a várt 9 milliárd népesség 2050-re, ha követjük az aktuális trendeket és a változások felé étrend gyakori a nyugati országokban."
Az ENSZ és az Oxfam arra figyelmeztetnek, hogy a nemzetek vízhiány korlátozza az élelmiszer-termelés drámaian, ami újabb élelmiszerválság. Oxfam előrejelzései élelmiszerárak emelkedése hihetetlenül fejlett országok.

A globalista válasz a problémára: elfogadásával a globális vegetáriánus étrend, a világ vízellátás mentésre kerül, és a kiszámíthatatlan időjárás bizonyítja az ember okozta éghajlatváltozás mítosz egyszerűen eltűnik. Csodával határos módon, a harmadik világ nemzet lenne a szántóföld a takarmány a lakosságot, amely növelné a kereskedelem és az élelmiszer-többlet.

Áprilisban, S. Matthew Laio , bioetika professzora New York-i Egyetem javasolta , hogy a tömegek, hogy egy pirulát, ami hányingert, amikor egy ember evett húst. Ez végül létrehozni egy tartós idegenkedés a húsevés.

Laio más elképzelései voltak, mint a géntechnológia, vagy hormonterápia a születési kisebb babák lenne kevésbé erőforrás-igényes egész élete során.Nagyobb emberek többet fogyasztanak, az élelmiszer- és energiaárak felett életük. Kisebb emberek kevesebbet fogyasztanak. Liao úgy véli, hogy az emberi technika felszabadítják a család lehet választani két közepes méretű gyerek vagy három kisebb méretű gyerek. Vagy lehet választani egy nagy gyerek.

A választás az övék.

Ez a bioetika professzora is úgy véli, nagyon erősen a kínai egy gyerek politika (hogy először indított Mao mintájára Henry Kissinger munkája) és a brit advocators a két gyerek maximum.

Versenyt a víz lesz a következő nagy háború. A Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet (IWMI) azt állítja , hogy az élelmiszer-biztonság Délkelet-Ázsia és a szubszaharai Afrikában fogja védeni befektetés kisebb szivattyúk, mert a világ függ a siker.

A Világbank és az ENSZ Népesedési Alapja adtak ki ultimátumot (a továbbiakban: iránymutatások), hogy az elmaradott országok sem terveik végrehajtására a lakosság csökkenése, vagy ki kell vonni a nemzetközi közösség.

Az ENSZ szerint a reproduktív egészségügyi cselekvési terv 2010-2015 , ragaszkodás az ENSZ millenniumi fejlesztési cél száma 5 tekintetében elengedhetetlen. Ez a cél, hogy a 75% -os csökkentést a halálozási és általánosan hozzáférhető reproduktív egészség 2015.

Melinda Gates, a nemrégiben Londonban Családtervezési júliusi csúcstalálkozóján, beszélt megelőzésére 40% -a nem kívánt születések az elmaradott országok, mint Afrika és India, hogy csökkentse a világ népességének növekedése jelentősen.

Népesség stabilizáció , a valódi jelentése mögött családtervezés nyilvánvaló a Világbank és az ENSZ Népesedési Alapja push ellen szuverén nemzetek, hogy csökkentsék a lakosság által szabály a "globális konszenzus", amely azt diktálja, emberi jogi politikája által ítélte néhány életre való, mások viszont nem.

Alapján a Rockefeller Bizottság jelentése, a népesség stabilizálása egy törekvés érdemes folytatni, bár a siker évtizedekig eltartó, mert a nagy események reprodukció házasság révén. Azonban a pusztítás a család, ez a probléma megoldható. Továbbá, a stabilizációs a globális népesség források újraelosztásának jobban töltött a minőség, mint a mennyiséget.

Megállapítva, hogy a legjobb módja annak, hogy a népesség stabilizáció kényszerítésére nemzet polgárai, hogy szabadon választhatnak az abortusz és ne kelljen egy gyerek egyáltalán részeként elfogadható társadalmi szokás. Útján végrehajtásának társadalmi akadályt és kulturális nyomás, az átlagpolgár inkább megy az árral, és úgy döntött, nem szaporodnak a kedvéért, hogy része a csorda.

Ezzel párhuzamosan, megreformálni az elfogadható mennyiségű született gyermekek a házasságban ház-hold, a hatás a népesség növekedése úgy tűnik, hogy a természetes. És trendek majd gondoskodnak a szociális megfelelőség. Azok, akik több gyermeket kellene elkerülték.

Való hozzáférés növelése abortusz klinikák kezdetektől, és népszerűsége Családtervezési adna elfogadhatatlan terhességek életképes megoldás. Ez elvonná és irányítani egy másik Baby Boom bekövetkezését.

Képek használatáról, valamint film és nyomtatott média, hogy ellenőrizzék a eszméit a modern család, hogy illeszkedjen a modell egy populáció stabilizálja már nem gyötörte a "fuss-a-way" születések; de összpontosítva például a kis-család, mint a legjobb út.

A múlt hónapban, eugenikusok, Alberto Giubilini és Francesca Minerva javasolt utáni születési abortusz csecsemők éves korig 2, mivel azok a "veszély", hogy a szülők és a társadalom, mert a csatorna az erőforrásokra, időt és energiát fordítunk, hogy törődik velük.

Giubilini és Minerva folytatta, hogy azt mondják, hogy,
"Csupán az emberi lét önmagában nem ok tulajdonítsa valakinek joga van az élethez. Valóban, sok ember nem tekinti alattvalói élethez való jogot. "
Aszályok, hozzáférés hiánya a tápláló ételt, és napirendre a globális elit , hogy csökkentsék a lakosság nem összeesküvés-elméletek.

Egyszerűen nézzük az adatokat, a bizonyítékok játszódott le, hogy valós időben, és saját kiadványok, ahol ezek a fogalmak felvázolt végrehajtására.

Mindannyian kapcsolódnak össze az alapját képezik a 90% emberi népesség csökkenése, ami szükséges a globális elit, hogy ellenőrizzék a világ népességének rendi jobbágyok és rabszolgák Global Governance .








Bill Gates , Monsanto, és eugenetika









által Ethan A. Huff
munkatársát
Február 29, 2012
NaturalNews Website 
 


Miután ki volt téve, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány, az emberbaráti agyszüleménye Microsoft alapítója , Bill Gates , vásárolt 500.000 részvények Monsanto vissza 2010-ben értéke több mint 23.000.000 $, vált világossá, hogy ez az úgynevezett jóindulatú jótékonysági akár valami más, mint felszámolása betegség és táplálja a világ szegényeinek ( guardian.co.uk ).

Kiderül, hogy a Gates család örökségét már régóta az egyik megpróbálja uralni és irányítani a világ rendszereinek, beleértve a technológiai területeken, az orvostudomány, és most a mezőgazdaság. A Gates Alapítvány, más néven az adómentes Gates Family Trust , jelenleg a folyamat kiadások milliárd dollár a nevét humanizmus létrehozása a globális élelmiszer-monopólium uralja a genetikailag módosított (GM) növények és magvak .

Alapján, valamint az Gates család története a részvétel a nemzetközi ügyekben, úgy tűnik, hogy az egyik fő cél mellett egyszerűen létrehozó vállalati szabályozás, a világ élelmiszer-ellátás célja, hogy csökkentse a világ népességének egy jelentős összeget a folyamatban.
 



William H. Gates Sr ., korábbi vezetője eugenika csoport Családtervezési

Bill Gates apja, 
William H. Gates Sr ., már régóta részt vesz az eugenika csoport Planned Parenthood , a márkanevet szervezése megszülte ki az American Society Eugenika.

Egy 2003-as interjúban PBS "Bill Moyers, Bill Gates elismerte, hogy az ő édesapja is a feje Planned Parenthood, amely-ben alakult a koncepció, hogy a legtöbb ember csak "felelőtlen tenyésztők" és az "emberi gyomok" szoruló selejtezés . Gates is elismerte, az interjú során, hogy a család bevonása a reproduktív kérdésekben az évek óta kiterjedt, hivatkozva a saját korábbi betartását a hitét eugenika Thomas Robert Malthus , aki úgy vélte, hogy lakossága a világ ellenőrizni kell a reproduktív korlátozásokat. 

Bár Gates azt állítja, most tart egy másik nézet, úgy tűnik, mintha az alapítvány kezdeményezései csak egy módosított Malthus megközelítést, amely sokkal inkább diszkréten csökkenti a népességek vakcinák és a GMO-k.
 



Gates Alapítvány sokat tett konvertáló ázsiai, afrikai mezőgazdasági rendszerek a GMO-k

William Gates Sr. társulásáról Családtervezési és folyamatos befolyás birodalmában "lakossági és a reproduktív egészség" azért fontos, mert 
Gates Sr. társelnöke a Bill & Melinda Gates Alapítvány.

Ez a hosszú idő eugenika "irányítja a jövőkép és stratégiai irány", a Gates Alapítvány, amely jelenleg erősen összpontosít kényszeríti GMO-Afrika keresztül finanszírozását a Szövetség a zöld forradalom Afrikában (AGRA).
 
A Gates Alapítvány ugyan adott, legalább 264.500.000 $ a támogatási kötelezettségvállalások az AGRA, és állítólag bérelt Dr. Robert Horsch, a Monsanto korábbi vezetői 25 éve alakult ki Roundup, élére AGRA még 2006-ban.

Szerint közzétett jelentés La Via Campesina vissza 2010-ben, 70 százaléka AGRA által támogatottak Kenya hogy közvetlenül a Monsanto, és közel 80 százaléka a Gates Alapítvány finanszírozást szánnak a biotechnológia. Ugyanez a jelentés kifejti, hogy a Gates Alapítvány ígéretet tett 880.000.000 $ 2010 áprilisában, hogy hozzon létre a globális mezőgazdasági és élelmiszer-biztonsági Program (GAFSP), amely a nagy támogatója a GMO-k. GAFSP, persze, volt felelős azért, hogy 35.000.000 $ a "támogatás", hogy földrengés összetört Haiti használt végrehajtásához GMO mezőgazdasági rendszerek és technológiák. Még 2003-ban, a Gates Alapítvány befektetett 25 millió dollár "GM (géntechnológiával módosított) kutatás fejlesztése vitamin és fehérjében gazdag magok a világ szegény ", a lépés, hogy számos nemzetközi jótékonysági és a mezőgazdasági termelők csoportok hevesen ellenezte .



És 2008-ban, a Gates Alapítvány elnyerte 26.800.000 $ a Cornell University, találjon GM búza, amely a következő főbb élelmiszer termés a célkeresztben a Monsanto génmódosított növény csővezeték . 
 



Ha az ellenőrzés a mezőgazdaság, akkor ellenőrzik a lakosság a világ

A Gates Alapítvány kapcsolata Monsanto és vállalati általános mezőgazdasági beszél, arról a tényleges napirend, ami az, hogy létrehozzanak egy monopolisztikus rendszer ellenőrzési világ minden területén az emberi élet.

Vaccines, gyógyszerek, a GMO-k, a reproduktív ellenőrzés, időjárás manipuláció, a globális felmelegedés - ezek és még sok más belépési pontok vannak az eszközök, amelyekkel a Gates Alapítvány, hogy nagy lépéseket, hogy ellenőrizzék a világ úgy tesz, mintha, hogy segítsen javítani és mentsd el.Ahelyett, hogy támogassák igazi az élelmiszer-önrendelkezés és megoldani a mögöttes politikai és gazdasági kérdések fajta szegénység, Gates és Co. helyette a támogatása corporately tulajdonú és irányított mezőgazdaság és az orvostudomány paradigma, amely csak tovább rabszolgává a világ elszegényedett.

Ez bőségesen nyilvánvaló, hogy GMO-meggyalázzák már-elszegényedett emberek csoportjai pusztít anyanyelvükön mezőgazdasági rendszerek, mint láttuk Indiában . Néhányan talán azt mondják Gates törekvéseit mind a pénzről szól, míg mások azt mondják, hogy a hatalom és a kontroll. Lehet, hogy ez a kettő kombinációja, ahol Gates még mindig az üzleti előmozdítása a saját kereskedelmi beruházások, amely magában foglalja vásárol részvényeket Monsanto miközben a programok finanszírozását elősegítő Monsanto. Akárhogy is legyen, ott egyszerűen nem tagadja, hogy Gates Most van egy közvetlen érdeke, hogy a Monsanto sikerül terjed GMO szerte a világon. 



És mivel Gates nyíltan megkönnyítése Monsanto növekedés az új piacok az ő "humanitárius" erőfeszítéseket, egyértelmű, hogy a Gates család az ágyban Monsanto.
"Bár Bill Gates megpróbálhatják mondani, hogy az alapítvány nem kapcsolódik a dolgát, minden azt bizonyítja, éppen az ellenkezője: a legtöbb adományaikkal végén előnyben a kereskedelmi beruházások az iparmágnás, nem igazán" ajándékozó "semmit, de ahelyett, hogy fizet adót az államkasszába, ő fektet a nyereség, ahol kedvező vele gazdaságilag, beleértve propaganda, hogy a feltételezett jó szándék ", írta Silvia Ribeiro a mexikói hírforrás La Jornada vissza 2010-ben . "Épp ellenkezőleg, a" adományok " projektek finanszírozására olyan pusztító, mint geoengineering vagy csere a természetes közösség gyógyszerek high-tech szabadalmaztatott gyógyszer a legszegényebb területein a világ ... 
 
Gates is foglalkozik megpróbálja elpusztítani a vidéki gazdálkodás világszerte, elsősorban a "Szövetség a zöld forradalom Afrikában" (AGRA).
 
Úgy működik, mint egy trójai faló , hogy megfossza a szegény afrikai gazdák azok a hagyományos vetőmagok, helyettük a magokat, hogy a vállalatok első, végül a genetikailag módosított (GM). "


Források










Genetikailag módosított növények , és magvak






                                                                 























Genetikailag módosított organizmusok élőlények, akiknek genetikai anyag módosították oly módon, amely nem található meg a természetben természetes körülmények között keresztezett vagy természetes rekombináció.
A genetikai módosított szervezetet kell, hogy legyen olyan biológiai egység, amely képes arra, hogy a szorzás maga vagy továbbítására genetikai anyag.







Tartalom






 -  Minden GMO jóváhagyások Brazíliában illegális - Mondja feljelentési szabályozó



Español





 -  Biotech Nagykövetek - Hogyan az amerikai külügyminisztérium Elősegíti a vetőmag ipar globális napirendjének


 -  Brand New GMO élelmiszerek ReWire Your Body - Több Evil eljövetel





Español





Español

















Español
Deutsch


Español

Español




Italiano

Español










 -  Frankenstein a gazdaságban - Hogyan szövetségiek Set Frankenstein ingyenesen Farm Megfélemlítés, terrorizálás Farmers, ami számunkra Sick
Deutsch
Español
 -  gének "Climáticos " - Monopolios Favorecidos por el Cambio Climático














 -  genetikailag módosított növényekkel Biztonsági Értékelés - Present Limits és a lehetséges fejlesztések









Español















 -  A génmódosított növények termesztése Semmi rövid Bio-War on Our Food - Több mint 800 világ tudós egyetért abban,






 -  GMO Mítoszok és Igazság - bizonyítékokon alapuló kérelmek vizsgálata arról, hogy a biztonságosságát és hatásosságát genetikailag módosított növényekkel






 -  GMO-k hiányában Across America - "Farmer Farmer" film felfedi Katasztrofális hiba




Español







 -  eltérítése a világ élelmiszer-rendszer - Seeds of Destruction

 -  Szent Crop! Vatikáni megáldja GMO ... Bár "Nem hivatalosan"


 -  Hogy a szövetségiek Set Frankenstein ingyenesen Farm - Megfélemlítés, terrorizálás Farmers, ami számunkra Sick





Español

Español


Español






 -  Monsanto, Syngenta és a Bayer CropScience - A GMO biotech szektor nem tudja megnyerni a tudományos vita - testület kiegészítése, a megtévesztés és a ...

 -  Szerelési Tiltakozás a GMO-növények - A világ az emberek elutasítják genetikai szennyezés a Food és a környezet




 -  Nanotechnológia a Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági - a laboratóriumból és a Be Our ​​lemezek

 -  Új GMO búza "Silence" Vital emberi gének - állítják a tudósok



Español





Español




 -  Szerves Rice Farmer Indiában hozamát 22 tonna Crop csak két hold - bizonyító csalás a GMO-k és a Big Ag







Español



Español

Español


 -  Rágcsálók Etetés tanulmány glifozátkészítményekbe és GM kukorica 603 Séralini et al. (2012) közzététele - Final felülvizsgálata



 -  A tudósok támadás alatt - Genetic Engineering in The Magnetic Field of Money - Film Review




 -  Seeds of Destruction - felülvizsgálja a "Seeds of Destruction - The Hidden Agenda genetikai manipulálás" által F.William Engdahl






























 -  A Post-GMO Economy - Egy Mainstream Farmer visszatér a hagyományos magok - és nincs egyedül


 -  A Seed bárók - Mekkora Ag, Big Oil & Big kormány repülőgép-eltérítés a világ élelmiszer-ellátásának

 -  fenyegetések a vízellátás Abound - A pusztító hatását a trágyák, Fracking, és Víz- Hungry GMO




Español

Español












 -  Miért Monsanto mindig nyer - A "politika" a US Department of Agriculture


 -  Elterjedt a GMO-szennyezés - Vajon a Monsanto GMO Plant előtt USDA jóváhagyása?



További információ





 -  Against Nature - a televíziós program

Español



 -  Agrobacterium és Morgellons betegség - A GM kapcsolat?

Español



Español

 -  ehető Organic Gardens a legfontosabb, hogy Food Fenntarthatóság - Victory Gardens hogy megmentsen minket a GMO



Español
 - " Banco del Semillero Día del Juicio Final "en El ARTICO - Bill Gates, Rockefeller y Los Gigantes de La Biogenética Saben ...





 -  Cap A Gene olajfolt - Új videó Mondja GMO-szennyezés a világ sokkal rosszabb, mint a Mexikói-öböl olajfolt


 -  Cereal Crimes - A jelentés szerint a bőségszaru Intézet











 -  Vállalati bűncselekmények a Gabonakutató folyosó - Hogyan cégek bolondozás, elhitetve A termékek egészségesek




Deutsch




 - " Doomsday Seed Vault "az Északi-sarkon - Bill Gates, Rockefeller és a GMO Giants tudnak valamit amit mi nem
Español
 -  El Envenenamiento de La Humanidad - Tipos de Sangre, Deficiencia de Cobre, Teoría de la Evolucion y los Illuminati
Español

Español

Español
 -  Estamos Salvados - Semillas Transgénicas


 -  Európai Unió Élelmiszer-biztonsági főnök ott kell hagynia - Genetikailag módosított Lobby szerepe


 -  Ha nem így - teljesítményének értékelése a génmanipulált növények




 -  A korábbi Monsanto VP elérése vezető pozícióját az FDA-nál - írja alá a petíciót, hogy hagyd abba



 -  Genetic Engineering, eugenika és az ideológia a Rich - Társadalmi Ellenőrző a 21. században

 -  genetikai módosítás Gone Wild - 10 Jelek, hogy a világ talán rendeltetése, hogy hasonlít egy nagyon rossz sci-fi film
Español







 -  Irak - Order 81 - Re-engineering az ország hagyományos gazdálkodási rendszerek





Español

Español






Español









 -  Occupy az élelmiszer-rendszer - A világ képes eltartani nélkül önmagában Corporate Amerika Science-kísérlet növények és költséges Chemicals

 -  Az ökológiai gazdálkodás táplálja a világot - Nem hisznek "A képtelensége termel elegendő élelmiszer mindenki" Lie

 -  Mérgezés az emberiség - vércsoportok, Rézhiányban Evolution Theory & Illuminati

Español










Español
 -  Tener Una Semilla es Un Delito - La Nueva Dictadura Alimentaria ahora en Colombia

 -  A cselekvési műtrágyák - műtrágya-felhasználás Fel kell gyorsítani az uralmat a világ gabona-ellátás a Large Corp ...



 -  szándékos kukába dobása a Föld ökoszisztémájának - GMO megölte a méhek, lepkék, madarak és ...?














 -  fenyegetések a vízellátás Abound - A pusztító hatását a trágyák, Fracking, és Víz- Hungry GMO






 -  Vatikán Titokban OKS GMO - "Divinity" Divided No More


 -  War Over Monsanto lesz csúnya - születési rendellenességek, superweeds és The Science of Megfélemlítés

 -  Nekünk nem kell a genetikailag módosított élelmiszerek, Just biológiai sokféleséggel Farms - nem vásárolja meg a hamis ígéretével Industrial ...




 - " Ki "vagy" Mi "megöli a méhek ? - Colony Collapse Disorder, CCD vagy - főfájl















Országok Küzdelem a GMO-k

Español



















Español











Español
 -  Monsanto Golpea en Paraguay - Los Muertos de Curuguaty y El Juicio politikai a Lugo











Emberek - Állatok - Rovarok ...


























 -  Genetic Engineering Gets Extreme - Most jön szintetikus genetikai módosítás






Español
 -  La Ingeniería Genetica se ha Vuelto Extrema - Ahora Viene La Modificación Genetica SINTETICA

Español
Español

Español
Español


 -  a tudósok létre az állatokat, amelyek rész-Human - Stem Cell vezető kísérletek genetikai keverése Faj




 -  Szintetikus biológus - A klónozott Children, "válogatott gének" a sarkon














Italiano








Multimédia:









Oroszország


 -  Oroszország Kitilt Minden Genetikailag módosított kukorica import - EU is Ban Monsanto GMO Wake of Cancer megdöbbentő eredményei








Könyvek-értekezések



 -  Inside The FDA - Az üzlet és a politika mögött a gyógyszerek tudjuk venni, és az étel, amit megeszünk - Fran Hawthorne


 -  Seeds of Deception - Ne érje ipar és a kormányzat hazugságokat biztonsági genetikailag módosított élelmiszerek - JM Smith




Multimédia



 -  14 éves lány Viták GMO - Rachel szülő "A Lang és O'Leary Exchange-CBC TV Show '


 -  Alimentos - El Secreto más grande Es Expuesto  - angol, Subtítulos Español





 -  Cientificos Bajo ataque - Transgénicos - La verdad Que Las Multinacionales Ocultan


 -  Tudat Beyond Chemtrails - Éghajlat Kutató Dane Wigington geoengineering


 -  Ne tegye, hogy a szádba - Jeffrey Smith GMO Food



 -  hatásai Etetés GMO burgonya Rats - Dr. Pusztai Árpád











 -  Food Inc .















 -  GMO élelmiszerek és a Szellemi Tulajdon - The Ultimate Food Fight















 -  Bevezetés a genetikai módosított szervezetek (GMO-k) - a barátok, akiknek tudniuk kell





 -  Mercados Alimentarios - Arma de Destrucción Masiva: 1 , 2 , 3






 -  A tudósok támadás alatt - Genetic Engineering in The Magnetic Field of Money















 -  Monsanto szerint a világ - egy dokumentumfilmet amerikaiak soha nem fogja látni





 -  Transgénicos en España - Documental



 -  Transgénicos - Entrevista del Canal 24/03 a Josep PAMIES









Kapcsolódó Jelentések


 -  egészségesen Food - főfájl







 -  A jövő és a Beyond - paraméterek egy új civilizáció - főfájl


































Genetikailag módosított politikusok

Már nem dolgoznak saját zsebre , és azt a 15 – 20 % jattot a közösbe rakják , hogy eredményesen léphessünk fel a GMO ellen .
Bocsánat , de én a fejemre estem , ha ezt el is hiszem . Már kis – nagy kamatrabszolgaként mindent elhiszünk , még azt is , hogy megindult egy nagy csapat orgyilkos , hogy likvidálják a bankárkasztot , akik kamatrabszolgákat akartak nevelni az emberiségből .





Lesley Docksey
november 24, 2013
TheEcologist Website

 



Lesley Docksey egy szabadúszó író és hozzájárul cikkek a The Ecologist és egyéb média a nemzetközi REACH kérdésekben a háború, a béke, a politika és a környezetvédelem.







 


A brit kormány politikája

A genetikailag módosított (GM) növények "elővigyázatosság,

bizonyítékokon alapuló és érzékeny a lakosság aggodalmaira ".

Lesley Docksey kérdezi:

Kik ezek viccelsz?




Már a világ többi része valóban aláírta a GM élelmiszerek - vagy a politikusok és biotechnológiai cégek mondja GM porkies?
 
A szívem mindig süllyed, amikor hallgatta a BBC Today programja , valaki a Department for International Development elkezd beszélni arról, hogy "nemzetközi élelmiszer válság" és az éhező emberek azokat a szegény fejletlen országokban (az általunk segített szegény a mi birodalom épület).
 
Biztosan tudom, hogy a következő két napon, a felső politikai nyílásba Ma leszek hallgatni környezetvédelmi miniszter Owen Paterson azt mondja, hogy meg kell ragadnunk a GM-technológia, ha azt akarjuk, hogy lássa el a világot.
 
Ez általában egybeesik a beszédet, vagy két csodáit a GM növények és élelmiszerek , tele felháborító és tudománytalan állítások. Miniszterelnök David Cameron zseton egy megjegyzést, hogy a média hogyan Britannia elveszíti a tudományos verseny, hogy táplálja a világot.
 
Ez történik a nyomasztó rendszeresség, és soha nem megy olyan simán, ahogy remélem. Bár Monsanto is, most, kivont Európa , a lobbizás a politikusok könyörtelen.
 
Tavaly a GM cégek, miután találkozott miniszterekkel egy kis nyilvánosságot " Growing for Growth "konferencia kezdődött újabb lökést, hogy támogassák a GM. Ezeket azonnal alátámasztani Owen Paterson ragaszkodik ahhoz, hogy a GM élelmiszerek rendezni a problémákat - nem gond.
 
Őt követte júliusban David Cameron azt mondta Európa ", hogy maradjon ", annak ellenére, hogy az előző hónapban azt hozták nyilvánosságra, hogy a GM élelmiszerek betiltották az összes étterem és kávézó található a Palace of Westminster, és ő maga nem volt hajlandó megmondani, hogy ő lenne a takarmány GM élelmiszerek a családjának.
 
Chivvied a biotechnológiai nép, Paterson tett egy újabb lökést későbbi tavaly, de a kampány tönkre januárban egy jelentést, amely szerint csaknem 50% -át a világ élelmiszer kárba .
 
 

Owen Paterson beszél az élelmiszeripari vállalkozások innovációs csúcs.
Fotó: UKTI / Flikr.com.
 
 
Az éhség az eredménye, hogy hogyan kezeljük a világ, nem a Föld nem képes a takarmány minket.
 
Lehet, hogy a biotechnológiai cégek arra buzdították, egy felmérés megjelent tavaly márciusban, azt mutatja, hogy többen voltak, most "közömbös" a GM növények és élelmiszerek. Az a baj felmérések, mint ez, hogy akkor pont, hogy a bit, amely támogatja a véleménye, és, ha a környezetvédelmi miniszter, miniszterelnök vagy esetleg egy biotechnológiai vezérigazgatója, boldogan figyelmen kívül hagyja a többit.
 
Tehát miközben mind a miniszterek és a média trombitálni a hír, hogy több ember (25%), már nem érdekelte a GM élelmiszerek (akár 17% 2003-ban), de figyelmen kívül hagyja a többi 75%, különösen a 46%, hogy a továbbra is aggódnak a technológia és annak kockázatokat.
 
Szerint azonban Farmers Weekly , akik részt vettek is megkérdezték, hogy melyik növények lennének boldog, hogy a termesztett - az Egyesült Királyságban .
 
Miután nyilvánvalóan hallgatta Paterson mértéktelen és pontatlan állítások Golden Rice, 64% mondta azt, hogy "elméletileg" támogatja rizs hozzáadott vitamin
 
Úgy tűnik, a válaszadók keveset tudnak a mi,
  • klíma (rizs nő forró éghajlaton és bár néhány magaslati törzs létezik, meg kell szintje napsütés nem tudunk biztosítani);
  • mezőgazdaság (egyesek sikerült egyre rizs az Egyesült Királyságban üvegházakban, mely alig hasonlítható területeken búza, kukorica és a repce / repce);
  • biológia (sárgarépa, spenót, kelkáposzta, káposzta, tök, sütőtök, stb, mind a magas béta-karotin / A-vitamin, így nem kell hozzá a rizst, csak enni egy kiegyensúlyozott étrend)
  • földrajz (utoljára néztem, az Egyesült Királyság nem volt része a Fülöp-szigeteken, ott, ahol a Golden Rice alatt alakult , és ahol 1,7 millió filippínó gyermek szenved A-vitamin-hiány)
De aztán Guy Adams írta ez év júniusában,
"Egy friss felmérés szerint melyik ? megállapította, hogy 71 százaléka a britek úgy vélik, a GM élelmiszerek és állatok húsa táplálkozott GM élelmiszerek, meg kell tiltani a szupermarketek. További 15 százalékuk "eldöntetlen". Más szóval, alig több mint egy tíz azt hiszi, hogy ez egy jó ötlet. "
És egy YouGov közvélemény-kutatás az idén kiderült, hogy csak 21% -a államilag támogatott GM élelmiszerek.
 
Továbbá, annak ellenére, hogy nehéz eladni a Paterson és Cameron, 43% -a mondta, hogy "teljesen ellen" a kormány támogatása a GM-technológia.
 
felmérés a mezőgazdasági termelők közzétett egy időben (finanszírozott Barclays együttműködésben Farmers Weekly ), megállapította, hogy még a gazdák nem szívesen génmódosított növényeket, és csak 15% -uk eszik GM-élelmiszerek. Ők az egyik a Westminster ott majd, annak nem szívesen enni a dolgokat.
 
Miután nem sikerült a lakossággal és azokkal, akik nőnek az élelmiszer, valakinek meg kell értenie, hogy a GM vállalatok szükségét érzik, hogy lobbizni UK politikusok annak érdekében, hogy elősegítsék a vágy, hogy ellenőrizzék az élelmiszer-ellátás.
 
De az Egyesült Államokban, ahol sok az étel már olyan GMO-alapú hogy nehéz elkerülni eszik meg, akkor azt hiszem, ők nyertek a csata az amerikai szívek és a belek. Mégis Monsanto mindig bőkezűen támogatja a republikánusok és bárki más, ami nyomja a programot, amely azt állítja, hogy még ott a harc a közvélemény nem nyert.
 
Tavaly áprilisban az amerikai állampolgárok voltak háborodva az átvonuló mi lett ismert, mint a "Monsanto Protection Act " , a lovas (HR933) csendben hozzá a Mezőgazdasági előirányzatok törvényjavaslatot, amely azt mondja, a szövetségi bíróságok nem tud beavatkozni, és megállítani a biotechnológiai cégek a telepítési és eladás GMO áruk a nyilvánosság számára, akkor is, ha a vizsgálat azt bizonyítja, hogy potenciálisan veszélyes lehet a nagyobb nyilvánosság előtt.
 
Szenátor Barbara Mikulski kiadott egy nyilatkozatot, bocsánatot kért, amiért hagyta ezt a szabad aláírta a törvény.
 
Azt mondta, hogy,
"Ő nem tette a nyelvet, a számlát, és nem támogatja azt sem."
Szerint Russia Today ,
"Szenátor Roy Blunt (R-Missouri) jóváírásra került gyárts nyelvén HR 933 közvetlen munka révén mellett Monsanto. Blunt kapott $ 64,250-re Monsanto felé a kampány bizottság 2008 és 2012 között"
Nos, van egy meglepetés.
 
Tavaly májusban, annak ellenére, hogy több állam akarta, a szenátus elutasította , hogy lehetővé teszik számukra, hogy törvényeket hozzanak arra kényszeríti a gyártókat, hogy márkás termékek a GM tartalmat. Szenátorai kimondja, hogy nőnek a sok génmódosított növények határozottan ellenezte ezt a lépést. Körében oka az volt, hogy "címkét növelik a fogyasztók költségeit".
 
Egy kis őszinteség és extra tinta a címke fog többe?
 
De a közönség harcol. Októberben a szenátus ölte le a Monsanto Protection Act . Mivel Nagy-Britanniában, az USA polgárai számára gyanúsak azok a GM élelmiszerek.
 
"Szavazóhelyiségek végzett tavaly a Mellman Group jelezte, hogy közel 90% -a amerikaiak szeretnék GMO élelmiszerek címkézéséről, hogy lehet, hogy döntsenek arról, milyen élelmiszereket vásárolnak a piacon."
Választás? GM élelmiszerek?
 
Hol pro-GM politikusok illeti, a kettő nem tartoznak ugyanabba a szobába, nemhogy egy mondatban.
 
És most halljuk a hangulatos kormány / biotech kapcsolatot Dél-Afrikában. Ebben a hónapban az afrikai Központ biológiai biztonságról, amelyek már kimutatták, hogy a teljes kukoricadara piac telített, a GM, kiadott egy jelentést , amely bemutatja a kiválasztott csoportja a vállalatok számára (kormány támogatásával) most már szabályozza a teljes kukorica-lánc, amely hátráltatta a legszegényebb emberek.
 
In Africa , csak,
  • Dél-Afrika
  • Egyiptom
  • Szudán
  • Burkino Fasso,
... Jelenleg nőnek génmódosított növények, és annak ellenére, hogy a lakossági ellenállás, a lobbizás a kormányok a Monsanto és társai valószínűleg jelenti, sokkal több afrikai gazdák, hogy nyomást gyakoroltak a növekvő őket.
 
Az ember azt gondolná, ha hallgatott az állandó bégetésben politikusaink, hogy Nagy-Britannia "lemaradás" a világ többi része, mert a mi szívesen csatlakoznak a GM forradalom.
 
Légteleníteni a lobbisták, azt az érzést keltik,
  • hogy mindenütt, de itt, az emberek mezőket, és hűtőszekrény is tele GM növények és élelmiszerek
  • hogy ha bárhol szenved élelmiszer-bizonytalanság lesz velünk
  • hogy a szegény embereknek a fejlődő országok szenvednek az élelmiszer-biztonság hiánya, hacsak nem génmódosított növények itt (én még mindig próbálom megérteni a logikáját, hogy az egyik)
Már a világ többi része valóban aláírta a GM élelmiszerek - vagy a politikusok és biotechnológiai cégek mondja GM porkies? [*]
 
 
[*] A nemzetközi olvasók: "porkies" példa a szakács rímelő szleng. Sertés piték = rejlik.
 
 
A fordított persze az igazság. Politikusok, akik kevésbé csatlakozott a hip hogy nagy üzlet hallgat az ember, a gazdák és a fogyasztók. Több helyen választanak maguknak, hogy GM-mentes.
 
Országok, mint Uruguay, hogy nőttek GM növények betiltását bevezetése minden új növények. A mexikói kormány a közelmúltban betiltották az ültetési minden génmódosított kukorica - de aztán mexikói farmerek biztosan többet megtudni a valós kukorica, mint a Monsanto!
 
Több dél-amerikai országban, miután nőtt a GM növények egy ideig, fokozatosan változnak a szabályok.
  • 2011 novemberében Peru be egy 10 éves tilalmat minden génmódosított növényeket.
  • Brazília, egyelőre legalábbis, bevezetett tilalmat a génmódosított vetőmagok ültetés.
  • Paraguay tervez hasonló tilalom.
  • Peru, Ecuador és Venezuela az összes bejelentett nemzeti tilalmat a génmódosított élelmiszerek.
  • Európában, annak ellenére, hogy nehéz a lobbizás és a pro-GM politikusok próbálják megnyitni a piacot és a termőföldeket, az emberek még mindig így hangjukat.
Európában,
  • Olaszországban a teljes tilalmat minden génmódosított növényeket.
  • Franciaország, Luxemburg, Németország, Ausztria, Görögország, Románia és Lengyelország betiltotta a Monsanto kukorica.
  • Svájc moratóriumot hirdetett az összes génmanipulált növények és állatok miatt megújulás december 2017.
Svájc volt több tanulmány a kockázatok és előnyök a GM növények és bár úgy érezték, hogy lehetnek kisebb veszélyt az egyre őket, azt is eldöntötte, hogy Svájc, kevés anyagi hasznot is volt sem.
 
Ebben az évben Magyarországon , amely betiltotta a génmódosított növények, megállapította, hogy a tiltott növényeket termesztettek illegálisan egyébként. A kormány nem cselleng - összes termény elpusztult.
 
Egy új magyar törvény életbe léptetett vissza márciusban kimondja, hogy mielőtt bármilyen új magokat be a piacra, először meg kell átesnie ellenőrzi, hogy ezek nem tartalmaznak GMO-k. Ők most azt fontolgatja, hogy a génmódosított vetőmagok bűntett. És Oroszország azt fontolgatja, a teljes tilalom.
 
Azonban más uniós tagállam nem sikerült teljes tiltás, bár különböző területein ország intézkedéseket foganatosított.
  • Az Egyesült Királyság mind Skócia és Wales hivatalosan "GM-mentes", de Owen Paterson valószínűleg nem így demokráciát.Különböző helyi hatóságok, köztük 17 megyei tanácsok, arra szavazott, hogy továbbra is GMO-mentes, főként annak érdekében, hogy megvédje a szerves gazdálkodásban.
     
  • Ebben Írország van 9 GM-mentes megyében. Az Írország akartam, hogy az egész sziget GM-mentes, de sajnos Észak-Írország nem együtt.
Észak-Amerikában, néhány amerikai államokban, mint Kalifornia is GMO-mentes. A kanadai civil társadalom folyamatosan ellen kampányol GM. Új-Zéland a tilalom nem Dél-Ausztrália és Tasmánia.
 
Japán betiltotta a termesztése a genetikailag módosított növények, de,
"A japán élelmiszer-gyártók aktívan importáló  "Roundup Ready" GMO repce termett Canada elsősorban a gyártás repceolaj.
 
Ennek eredményeként, a tudósok úgy találták, hogy a GMO repce fajtát már vadon termő utak mentén és a kikötőkben, hogy már a vezetéket a repce behozatalát. "
Mi észrevehető ezekről tilalmat az, hogy sok helyen az emberek és a kormányok nem állnak szemben kutatás genetikai módosítás. No. Ezek ellen a nagykereskedelmi értékesítése, a biotechnológiai cégek , hogy nincs tekintettel a földet.
 
De miért Lengyelország, Magyarország, Paraguay és a többiek?
 
Ennek egyik oka lehet, hogy oly sok helyen, annak ellenére, hogy a globalizáció a nyugati kultúra, az emberek tudta őrizni a linkeket,
  • egy vidéki paraszti kultúra
  • a kultúrát, amely szerint él a lépést a természet
  • hogy él közelebb a földet
  • akinek gazdák testesítik generációk föld alapú bölcsesség
  • akinek az embereknek olyan termesztési kedv tiszta, egészséges élelmiszer, mert ez az, amit ők maguk enni
Ez nem azt jelenti, hogy a tiltások elértünk nem fordíthatja meg a GM-lobbizott politikusok.
 
Meg kell tartani a nyomást .
 
Emberek, akik szeretik a folt a földön és a szeretet az élelmiszer-esznek fordul mindenütt rendkívül GM-rezisztens - ellentétben a genetikailag módosított politikusok , akik most logic- és a tudomány ellenálló és rendkívül lobbista-toleráns.
 
 









Az emberiség egyharmadának meg kell halnia
mondják a sátánimádók .





A halálkultuszosoknak semmi sem drága a retkes sátánista Klintonné azt hiszi , hogy a sátán ferkán lovagol , és közben osztja az észt , pedig a sátán a nagy redvesbe akarja betolni a farkát.









Marco Torres
Január 30, 2012
-re 
PreventDisease Website



Marco Torres egy kutatási szakértő, író és fogyasztói érdekvédő, az egészséges életmódot. Ő szerzett diplomát Közegészségügyi és Környezetvédelmi Tudományos és egy profi hangszóró témákról, mint a betegségmegelőzés, a környezeti mérgek és egészségügyi politika.


Szerint a szatirikus darabja 
a The Onion hírforrás , a válasz igen .

Azonban, szatíra félretéve, az elnéptelenedés napirendek komoly problémát, hogy sok vezető kormányzati tisztviselők és a tudósok hisznek a félelem kimerülése Föld erőforrásait. Sajnos azok, amelyek csatlakoznak ezeket a fogalmakat, hogy nagyon keveset (vagy nem akar tudni ...) kb,
A tény az, az ember okozta elnéptelenedés fenyegeti a Föld egy nevetséges fogalmát, mivel az anyatermészet pontosan tudja, mit kell tenni a bolygót és lakóit az egyensúly megtartása.


"Nem állítom, hogy a fogamzásgátló ez az egyetlen módja, amelyben lakosság helyben tartása és a növekvő War eddig csalódást ebben a tekintetben, de talán bakteriológiai háború hatékonyabbnak bizonyulhatnak.
 
Ha a fekete halál lehetne az egész világon elterjedt egyszer minden nemzedék túlélők is szaporodtak szabadon, anélkül, hogy a világ is tele van. " - Bertrand Russell
A történelem során néhány nagyon ijesztő és hátborzongató szempontok gyakran komolyan tárgyalja prominens, akik támogatják az elnéptelenedés napirendek .

Néhány ezek közé,
... Hogy csak néhányat említsünk. Ted Turner , a CNN alapítója és támogatója ENSZ népesség-szabályozás programok több mint egy milliárd dollárt, azt a képviselet :
"A teljes népesség 250-300 millió ember, a 95% -os csökkenés a jelenlegi helyzethez képest, ideális lenne."
Alapján az elnéptelenedés megalapozatlan, nem tesz mást, de véleménye és a találgatás, de ez egy közös téma, hogy folyamatosan ismétli önmagát egész napirendjét a legmagasabb szintű politikai és társadalmi berendezkedését. A január 26 darab, melynek címe " A tudósok - "Nézd, egyharmada az emberi faj kell meghalnia Civilization fenntartható legyen, Szóval hogyan akarja ezt ? " szól részben:
Mondani, hogy nincs mód körül ezen a ponton, a koalíció a tudósok bejelentették csütörtökön, hogy egyharmada a világ lakosságának meg kell halnia, hogy megakadályozza széles körű kimerülése a bolygó erőforrásait, és hogy az emberiség szüksége, hogy kitaláljuk, azonnal hogyan akar járni megöli több mint 2 milliárd tagjai faj.
[...] "Én csak megy, hogy szinten veled - a Föld eltartó képességét már nem lesz képes lépést tartani a népesség növekedésével, és a civilizáció véget ér, kivéve, ha nagy rend az emberi lények elpusztulnak, így a kérdés: Hogyan szeretnénk ezt megtenni? "
Cambridge University ökológus Dr. Edwin Peters mondta.
"Ne azt akarjuk, hogy mindenki egy számot, és végrehajtja a halált lottó rendszer? Égesse el a nemzet gyermekei? Öljétek le egy egész faj az emberek? Hogy mindenki puskát, és hagyd, hogy rendezni ki magukat? "


Tartsa meg a World Mérgezett Határozatlan időre! 
eugenikusok és a globális elit már régóta szorgalmazott drákói népesség csökkenését az elmúlt néhány évszázadban.

Például, Thomas Malthus azt állította, hogy a népesség növekedése, a szegények, óhatatlanul maga mögé az élelmiszer-termelés, és vezet a tömeges megtorlás a Mother Nature (azaz, Malthusian Controls).

A hírhedt "Malthusian Controls", amely arra tanítják, hogy minden első évben a szociológia hallgató vált sarokköve a hit sok mai globalisták, akik kiállnak a népesség-szabályozás, minden szükséges eszközzel.

Ez a radikális és veszélyes ötlet elősegíti a bizonyított elképzelés, hogy a szegények megérdemlik a halált, mert túl sokan a Föld megfelelő támogatására.

Malthus úgy gondolta, hogy a magasabb bérek és a jóléti vissza kell tartani a nagy mosdatlan, mert azt hitte, hogy ez a két tényező lehetővé tenné a szegények, hogy túlélje, és exponenciálisan szaporodnak, így összetételéhez a túlnépesedés problémáját. leple alatt a népesség-szabályozás , valamint a pontos tudománya incrementalism , eugenika volt képes passzívan és világszerte elérje célját alig vagy egyáltalán nem fizikai erő, hogy a tömegek.

Lépésről lépésre, egyszerűen keresztül a folyamat,
  • bevezetésével selejtes tudomány
  • politikai manipuláció
  • kompartmentalizá- köztisztviselők,
... Tanúi lehettünk a fokozatos haladás,
Ez a tökéletes terv, hogy elpusztítsa az emberi egészségre, létrehozni nulla népességnövekedés és arat a nyereség a folyamatban.
 



Miért túlnépesedés egy mítosz
túlnépesedés radikális és veszélyes mítosz által támogatott elit és a nemzetközi társadalmak.

A bizonyított fogalmát, mint Malthus hitték, hogy a magasabb bérek és a jóléti vissza kell tartani a nagy mosdatlan, mert azt hitte, hogy ez a két tényező lehetővé tenné a szegények, hogy túlélje, és exponenciálisan szaporodnak, így összetételéhez a túlnépesedés problémáját.

 



Túlnépesedés egy helytelen elnevezés, a probléma, hogy létezik, csak a drámai téves elméleteket, amelyek nem matematikailag megalapozott, és ez csak az egyik hibás koncepciókat egészen ott a globális felmelegedés. túlnépesedés elméletek épülnek mítoszok nem a tudomány vagy a pontos statisztikai összefüggések vagy ok-okozati összefüggés elv. Ezek a mítoszok radikális és veszélyes a természetben az emberi faj, és jelenleg agresszíven támogatott elit és a nemzetközi társaságok. A túlnépesedés nem létezhet egy zárt rendszer célja, hogy fenntartsa a homeosztatikus egyensúly.



Ez az, amit a Föld Anya tesz értünk. Ő kiegyensúlyozza az egész bolygó minden szükséges forrásokat, hogy a status quo. Amennyiben ez a népesség meghaladja a szükséges forrásokat, a föld természetes megtisztítja az összes makro-ökoszisztémák csinálni. Peak népesség csúcs erőforrás, az olajcsúcs, csúcs étel, csúcs vizet mind kitalált késztetések szerint a világ kormányai , akik mindig próbálják meggyőzni a tömegeket, hogy fogytán valamit, és meg kell tenni valamit, hogy javítsa ki. Ez egyszerűen nem igaz, soha nem volt és soha nem lesz. Amikor az ember vagy nem humán vizsgálatokban nem egy etológiai populációs vizsgálatban sem a kultúrák vagy néprajzi adatok több univerzális minták soha sikeresen alkalmazott összehasonlító megállapításához túlnépesedés elméletek tényként, különös tekintettel az egyedi jellegét az emberi kultúra.



Ehelyett, nyugati társadalmi "népi" feltételezések arról, hogy mi minősül népesség problémák gyakran a forrás indoklások tükröző kulturális ötlet, hogy mi valójában a népesség növekedése, és annak alakulásáról. "túlnépesedés pánik" Úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyja kérdésekben, mint például az egyenlőtlenség és a rossz infrastruktúra, mint az igazi problémák, és azt látja, az emberek, mint most a fogyasztók és a termelők nem.

Vannak valójában sok ok az ünneplésre 7 milliárd. Ez azt bizonyítja, hogy ötletes mérföldkő vagyunk, hogy mi vagyunk a jobb szinten tartása több ember él hosszabb most, mint valaha, és már több esze, hogy hozzon létre, és dolgozzon ki több hasznos technológiák és innovációk elhelyezésére a növekvő népesség. Igen, még mindig vannak problémák az éhezés és az alacsonyabb életszínvonal sok a bolygón, de sem a történelem, sem a matematikai logika viseli el azt a következtetést, hogy a lakosság pesszimisták elérte az erőforrások szűkössége.

Hol vannak ezek a problémák, meg kell járni a több mindenki számára, nem pedig a mi megfékezése számokat. A viktoriánus időkben, a világ népességének egy töredéke annak, amit most, de még mindig volt a szegénység.

Mi változott és javult az életünket a Nyugat nem fogja le 1 milliárd kevesebb, de javuló csatornázás infrastruktúra, az egészségügy, a mi általános életszínvonal, és kihasználva a tudományos áttörést.

Meg kell látni az emberiséget, mint a megoldás, és nem a probléma.
Az, hogy milyen mértékben a szemét tudomány, amely alapjául szolgál a túlnépesedés elméletek és különösen csúcs erőforrás fogalmakat fogságában kormány ideológiák (torzítások) és az etnocentrizmus különös tekintettel a kulturális észlelt kapcsolatok a monetáris rendszer nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Egyszerűen fogalmazva,
az emberek nem a probléma, hanem a kormányzati rendszerek és a demokrácia is.
A föld maga visszanyer minden X ezer év, és emberi beavatkozás még soha nem volt szükség.

Mindig maradt, és mindig lesz.



Források




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése