2014. december 11., csütörtök

A mangalica büszkeség napja eljött.



A mangalica büszkeség napja eljött.

Kulináris (melléknév) 1. evéssel, ivással, főzéssel kapcsolatos (élvezet, tevékenység, személy), amely a konyhához, főzéshez kapcsolódik. 2. hasát szerető (személy), aki szeret jókat inni, enni. 3. átvitt értelemben, Csiszolatlan (nyelvhasználat); alapszintű (nyelvtudás), amely a nyelvtan szabályait figyelmen kívül hagyja; konyhanyelvi (kifejezésmód).


 
A mangalica büszkeség napja
Orbán a kriminális - kulináris



Rég nem foglalkoztam Orbánnal. Az utóbbi hetekben azonban ismét felkeltette lankadt érdeklődésemet. Azzal, hogy a világsajtó negatív "kedvencévé" vált. Tagadhatatlan, van ebben az emberben valami amivel a maga módján maradandót alkotott. Ezt többen el is várták tőle. A bamba - birka - fülke forradal márokra célzok, akik valami csodára számítottak.
Én is tartottam valamitől és aggályaimat meg is fogalmaztam, még 2009-ben, ill. 2010-ben. Dehát ki nem szarta le agymenéseimet? Korábban egy állandó rovatot indítottam honlapomon "Retro" címen. Azt akartam volna bizonyítani, hogy mint "apolitológus" is képes vagyok néha eltalálni szarva közt a tőgyét Aztán eluntam és abbahagytam az egészet. Senki se' hiányolta.
Most, hogy a "hungaromajdan" csőcselék ordítozását hallom, ranadalírozását nézem eszembe jut valami. Orbán lett az"első számú közellenség". Tulzás ezt mondani (?), vagy netán nem illik Orbán ra (?) és a helyzetre? Ítéljék meg maguk.

Aztán beugrott, hogy erről az 
"első számú közellenségről"már olvastam valahol. És tényleg, honlapomon a"Commenten" olvastam egy cikket, amelyet 2009.12.12-én írtam. Az írást még kivonatosan se' akarom lenyomni senkinek a torkán. Nem is szükséges. Elég egy magam komponálta kép. Ez iderakom. Döntsék el, beilleszthető e a mába?
A kérdést úgy is feltehetetem, marha magyar (!), eljött Orbán országa, vagy nem jött el?

A kvalitásokkal kezdtem. Orbánban van valami őserő. Anteusz a Földanyát Gaiát érintette meg, ha fogyni érezte erejét. Orbán a disznóóllal van így. Megtapintja annak szaros talaját és zutty' pofán köpi Ájrópát, sőt ZsidóAmerikát is. No nem elvi, hanem szigoruan "üzleti" alapon.
Az erő persze nem elég, ész is kell. Orbánnak pedig van! Államszervezésre? Nem maffiaszerve zésre! Hány variációban ordítják, énekelik, suttogják, plakátírozzák mostanság, hogy - aszongya' - maffiaállam, megazisten.

Az ám! A felcsúti párttitkár fiából, egy nyikhaj kis romacsávóból, Szent István országában, a maffiaállamban, a főnökök főnöke (capo di tutti capi) lett. Sejthető volt, ez? Igen, sejthető volt.

Megint egy 
cím "Létrejön e Európa első bandita mintaállama" (?), megint egy dátum 2010.03.21, megint egy kép... És ki, mi a cikk háttérképe? Ugyanaz, mint ezé a cikké...
Na, dereng már valami? Nem dereng. Gondoltam...

Én meg meggondoltam. Mégis idézek - önmagamtól.
"Képzeljük csak el, mi lenne ha sikerülne Pintér úr irányításával egy olyan szuper - minisztériumot létrehozni, amely minden közhatalmi jogosultságot és minden fontos információt birtokló szervezetet egy személy irányítása alá von, és ez a személy épp egy Pintér Sándor, a gazda pedig épp egy Orbán Viktor? Nos egy ilyen "rablásra" van példa! Molnár Ferenc ifjúsági regényében "A Pál utcai fiúkban". Itt - és csakis itt - eshetett meg, hogy megjelentek a Pásztorok és az idősebb, kijelent vén "einstand" (!), elvitték az összes golyókat.
Kedves honfitársaim! A fejeteket még vakarhatjátok, mert még a két fületek közt van. De mire mentek vele? A tökvakarással viszont már baj van, mert a golyókat elvitték a "Pásztorok", ill. ami még megmaradt, most gereblyélik össze.

Horoszkópom záró mondata így hangzott. 
"Nos, ez az Orbán - Pintér duónak nem fog sikerülni! Ezt megjósolhatom!Hát ez a jóslat az istennek se' akart bejönni. Orbán sorra ugrotta a kétharmados gátakat. Égett is a pofám miatta.

De!

Hányszor - hányan jósolták már meg a világvégét és hány jós lett öngyilkos, amiért a világ úgy - ahogy még mindig megvan.
Viszont most! Most nagyon úgy néz ki, megnyesik Orbánt, mert "bandaháborúba" keveredett... Miért is, hogyan is? Próbáltam egyszer elmagyarázni a "Bandaháborúk logikája" c. írásomban még 2007.06.27-én, ekként. "A kapitalizmus, mint a bűnözés legfelsőbb  foka, honosította meg a "bandaháborúk intézményét". Bebizonyosodott, ugyanis, hogy a bűnözés hiába integrálódik valóságos szindikátusokba [kartellekbe], kérészéletű mindenfajta piacfelosz tás, a "konszolidálódott" versenytársak között is. Különösen instabillá válik a helyzet, ha új ragadozó jelenik meg és bele akar marni a koncba. Az előbbi esetben a "labilizálódás" azért következik be, mert a mohóság egyre kisebbnek láttatja az osztályrészt, igazságtalanabbnak a felosztást. Utóbbi esetben pedig a világrajött új ragadozó is meg akarja tömni a bendőjét. Ez számára létparancs."
Hogy senki félre ne értsen, ebben a képletben Amerika a régi nagy ragadozó és Orbán "bandita mintaállama" az új, a kisebb ragadozó. Az történt itt is, hogy Orbán - ösztöneinek engedelmeskedve - belemart a koncba. Ezért fogják kicsinálni. Meg is érdemli! De mit nyerhetünk mi böszme magyarok ezen a banditaháborún?

A vélemények megoszlanak. Én pedig ingadozom. Néha úgy gondolom, hogy Orbán megbuktatása mindennél fontosabb, mindennél előbbrevaló. Másrészt nem különösebben vágyom egy vérengzésbe torkolló "bársonyos"forradalomra, ami sajnos benne van a pakliban.
Summa - summárum, alszom még a dologra egy kicsit és jelentkezem, ha valamire jutok...
2014.11.19

Sz. Gy.
  




Az első számu közellenség. 
Miért? 





Ha valaki cikkeimet olvasgatja az a gyanúja támadhat, hogy mániámmá vált Orbán. Lehet, de van benne rendszer... Az eljövendő "szép új orbáni világ" víziója nyomaszt, amelyet a mellékelt nagyméretü kép szemléltet..

Ha valaki a nemzet, de akárcsak szerettei vagy önmaga sorsán töpreng, két téma körül keringhet. Az egyik a gazdasági válság, a másik a zsidó behatolás.

A szociál - liberális politikai csoport ezekhez való viszonyulása egyértelmű. Ha csak annyit mondok az egyikről, hogy "Bajnai csomag", a másikról pedig a annyit "Elie Wiesel show a Parla mentben", mindenki előtt minden nyomban világos lesz. Vagyis az, hogy miben utaznak a szocik és miben mester kednek a liberálisok, külön - külön és együtt. Ez az áttekinthetőség jelentős mértékben csökkenti a részükről fenyegető veszélyt, annál is inkább, mert leszálló ágban vannak és rövidesen eltünnek a politikai balfenéken - legalábbis egyidőre.
A pénzügyi és faji háttérhatalom elsősorban már nem is velük, hanem a "konzervatív nemzeti (!) jobboldallal" és annak vezérével Orbán Viktorral számol. Orbán a - felcsúti kvalitásu - illuzionista, viszont egyformán hazudik ha szól, ha hallgat, ha állít ha kérdez, ha vidám, ha bánatos, ha jön, ha megy... Sokszor megírták már, hogyan váltogatta fedőszíneit miközben megtette az ultraliberális tábor szélsőséges szárnyától a mérsékelt - konzervatív politikai platformig vezető kacsakaringós utat. Ez az út most a csúcs felé ível. Ebben rejlik a nagyobb veszély.
Manapság már nemzeti színekben pompázik és olyan szekértolókkal veszi magát körül, akik nemzeti karizmájuk alatt nem szégyellik Orbántól kapott, vagy remélt pecsenyéjüket Orbán rezsóján megsütni. Voltaképp ez is rendben volna, hisz a honi "írástudók árulása" úgyszólván esszenciális eleme minden külső elnyomásnak.

A probléma a "hogyanban" van. Egy korábbi kommentáromban - 
Paradigmaváltás - szót ejtettem arról a konferenciáról, amelyet "Van kiút felekezetközi rendezvény sorozat", névvel a Barankovics Alapítvány "izraelita műhelye" szervez. E haknisorozat debreceni előadására 2009 októberében került sor. Kósa Lajos debreceni polgármester védnöksége alatt. Orbán nem volt jelen, de szolidaritásáról biztosította a konferenciát.
A helyi orgánumok tudósításaiban feltünt és idéztem is a következő kitételt. 
"Ellentétben a cinikusok tétlenségbe taszító véleményével - igenis van kiút a hazánkat, sőt a magyarság egészét sújtó szellemi, erkölcsi, gazdasági, politikai válságból. A válság ténye aligha vitatható, mibenléte is egyre láthatóbb, a kivezető út feltárása azonban hosszú időbe telik és folyamatos együttgondolkodást igényel. Ez a gondolkodás, a politikai jobboldal zsidó-keresztény gyökerű polgári értékei mentén, nem most kezdődött, de ennél is fontosabb, hogy szélesedő mederben folytatódik és egyre több fogódzóval szolgál. Szilárdítja az embereket abban a meggyőződésükben, hogy csak az istenbe vetett hit és a többi ember iránti cselekvő szeretet által lehet esélyünk a megtévesztő hatalom ellen. Az orvosság megvan: a 'Biblia' a lenyomata annak, hogy válságos helyzetekben az Isten mindíg megszólalt és adott kiutat."
Ez nem kevesebbet jelent, mint arra irányuló világos törekvést, hogy a keresztény emberek gondolkodását ismét a Biblia, helyesebben a Tóra, labirintusaiba tereljék. Ez rosszabb [lenne], mint a dicső "keresztény középkor" az inkvizíció máglyáíval, az orgiázó Borgiákkal, a jópénzért árusított búcsúcédulákkal, stb. Azért is rosszabb lenne, mert az egykori zsidóégető pápák helyén már II. János Pál és XVI. Benedek tartanak bünbánatot a rabbik előtt, nem is beszélve Magyarországról, ahol zsinórban egymásután három zsidó prímás - egy egész szett - erősíti a "hit" judeo vonásait a kereszténnyel szemben.
Talán nincs a világon olyan írásmű, amely a manifeszt őrültséget szépprózában ábrázolná. Kivétel Gogol: "Egy őrült naplója" c. monodrámája, amelyről ezt írja a kritika.
"Az őrületnek és a valóságnak a "ténye" egymásról lehánthatatlanul jelennek meg az Egy őrült naplója című elbeszélésben, melynek hőse nem egyszerűen szeretni akar, hanem egy tábornok lányát kívánja szeretni. A társadalmi megalázottságának, kiuttalanságának következménye az a fajta "lázadás", mely az őrületbe kergeti, s amelyben egyúttal vágyálmai is megfogal mazódnak. A társadalmi korlátokat az őrület groteszk formában feszegeti, s Gogol az őrült logikája révén, az egyedi eset általános okozati összefüggéseibe hatol be. Ez az elbeszélés is Gogol realista periódusában született."
Tóra ezzel szemben "szent" könyv. Egyben a kollektív elmebaj dokumentuma, ha sorait valóságnak, erkölcsi, ill. jogi normarend szernek, politikai programnak ill. katonai szabályzatnak kell tekinteni, ahogy a zsidók tették eddig és Orbán csahosai - csuhásai is teszik, tenni próbálják mostantól fogva.
 
A Tórának minden része tanulságos. Köztük is legtanulságosabb talán az "egyiptomi affér" [kivonulás]. Mielőtt, a Tóra helyett a Károli féle Bibliából, idéznék [nem kell félni, nem lesz túl hosszú és nem fog fájni] csupán villanó fényt bocsájtok a névtelen fáraó és tárgyalópartnere Mózes alakjára. Hogy ezt tegyem, úgy kell tennem, mintha készpénznek venném, hogy a zsidók tényleg voltak és raboskodtak Egyiptomban, továbbá, hogy Mózes létező személy, aki a tűz, illetve felhőoszlop nyomában baktatva, az Úr által folyamatosan utasítgatva, végülis kivezette népét arról a helyről, ahol állítólag dolgozniuk kellett.

Azt tudjuk, hogy Egyiptomot többezeréves fennállása alatt valóban fáraók igazgatták a papság segítségével [akik azon felül mérnökök, csillagászok, orvosok, stb. is voltak] és hogy Egyiptom a kultúra olyan magas fokára hágott, hogy alkotásaikat ma is lélegzetfojtva bámulja az utókor, annál is inkább mert máig sem sikerült megfejtetni egyes létesítmények létesitésének titkait.
Ha hihetünk a Tórának, egy korábban pusztában kódorgó félvad horda munkárafogása miatt, az Úr elhatározta, hogy megleckézteti a kevély fáraót és kedvenceinek további negyven évi pusztai kódorgást nyújt jutalmul, ha hallgatnak rá. De mi ebben a rezon? Jobb ha hagyjuk... A téma nem a fáraó kényszerítésének ténye, hanem annak módja. 
Az Úr mindenekelőtt agymosásra fogja Mózest, aki egyáltalán nincs feldobva a rárótt feladattól. Idézek a purparléból. [Kivonatosan!!!]

Ja! Még annyit, ha az Úr mindenható, ahogy ezt magáról minduntalan hangoztatja is, úgy szabadságában állt eszközeit megválogatni. Ezt meg is tette (?). A Tóra árulkodó, csak azt nem lehet tudni, kit jellemez: az "Urat", vagy azt a népet, amely a históriát papírra vetette és annak tanítását vakon követi mind a mai napig?

3,10 Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.
Az Úr előre tudja tehát, hogy a fáraó nyakas lesz és el kell rajta verni a port. Ez oké, mert a mindenható mindentudó is oda és vissza egyaránt. Nyilván azt is tudnia kellett, hogy a fáraót istenként tisztelte és rettegte a népe. És mit tesz isten, az "Úr" egy nyilván mosdatlan és büdös kecskepásztort küld tárgyalni, aki ráadásul dadog is. Ha elképzeljük az elképzelhetetlent, hogy egy ilyen alak egyáltalán a fáraó elébe járulhat, nyilvánvaló hogy az ultimátum elfogadhatatlan. A követküldés tehát provokáció.
3,20 Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Égyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket.
4,1 Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.
Az "isteni provokáció" annálfogva is nyilvánvaló. hogy az "Úrnak" tudnia kellett [volna], hogy a követeket már abban a korban is "akkreditálták". De nem ez a lényeg! A követeknek, főleg akik kérni mentek, értékes ajándékokat kellett vinniük és az uralkodó lába elé teríteniük. Mivel volt ez a szerencsétlen elengedve? Nyilván semmivel...
Viszont speciális kiképzést kapott arra, hogy a cirkuszi szemfrényvesztőket és csepűrágókat is megszégyenítő mutatványokkal kápráztassa el, vagy íjessze meg a fáraót.
4,2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző.
4,3 Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle.
4,4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében.
4,5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
4,6 És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó.
4,7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebeléből és ímé ismét olyanná lőn mint teste.
4,8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.
4,9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.
4,21 És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó előtt, melyeket kezedbe adtam...
Az "Úr", mindenhatóságánál fogva, nem számíthatott arra, hogy ezek a hókusz - pókuszok meglágyítják a fáraó szivét. De ennek elenyészően csekély valószínűségét is ki akarta zárni.
Figyelem! Most következik az a logikai és erkölcsi gondolatficam, amelynek alapján értehetővé válik a Tórán kivűl a Talmud, a Cion Bölcseinek Jegyzőkőnyve és egyáltalán a zsidó gondolkodás, ill. mentalitás szörnyűsége, rútsága.
... én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet. 
Ez nem egy véletlen elszólás, hanem vezérmotívum, amely ebben a részben refrénként többször ismétlődik!

Az Úr célja tulajdonképp nem a fáraó, hanem a miben sem vétkes egyiptomi nép gyötrése. Az isten-fáraó nyilván nem konzultált népével arról, menjenek e a zsidók, vagy maradjanak. Dehát nem csupán az egyiptomi, de a zsidó nép is megszenvedte az Úr gonoszságát.- 
5,22 És visszaméne Mózes az Úrhoz és monda: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide?
5,23 Mert attól fogva, hogy bemenék a Faraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszaba dítani pedig nem szabadítád meg a te népedet.
Jellemző az úr reagálása erre a helyzetjelentésre. 
6,1 Az Úr pedig monda Mózesnek: Majd meglátod mit cselekszem a Faraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsá tani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről.
A fáraó önkéntes belátásának tehát nem juthat szerep ebben a piszkos játszmában. Csak kényszer alatt cselekedhet. És mit cselekedhet? El kell űznie (!) a zsidóket Egyiptom földjéről, negyven évig tartó vándor lás végett.

Egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Hitler is aféle fáraó volt, aki inkább az "Úr" gonosz terveit valósította meg, mintsem a sajátját. Terveim szerint erre a "pikáns" témára visszatérek. Az anyagom meglenne hozzá, csak valakinek meg kéne írni...

A továbbiakban az épületes történet visszakanyarodik az "isteni" bűvészmutatványokra.
7,8 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak mondván:
7,9 Ha szól hozzátok a Faraó mondván: tegyetek csudát; akkor mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és vesd a Faraó elé; kígyóvá lesz. 
7,10 Beméne azért Mózes és Áron a Faraóhoz, és úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala; veté Áron az ő vesszejét a Faraó elé és az ő szolgái elé, és kígyóvá lőn.
Az is kiderül, hogy a fáraó is bevetette a saját bűvészeit, de azok alulmaradtak az "Úr" illúzionistáival szemben.
7,11 És előhívá a Faraó is a bölcseket és varázslókat, és azok is, Égyiptom írástudói, úgy cselekedének az ő titkos mesterségökkel.
7,12 Elveté ugyanis mindenik az ő vesszejét és kígyókká lőnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét.
Hogy egy ilyen "udvari vetélkedő" rendezése mennyire valószínű, ne firtassuk.
7,13 És megkeményedék a Faraó szíve és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala [helyesebben előre megkártyázta vala], az "Úr".
7,19 Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben.
7,20 Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.
7,21 A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén.
Ezt úgy mondják, a legaljasabb környezetkárosítás, amely elsősorban nem a fáraót, hanem az ártatlan népet sújtja, persze csak az egyiptomit, mert az "Úr" ekkorra kimódolta s szelektív csapásmérést [most a "modern" Izrael mesterkedik ilyesmivel]. Az "Úr" vérrel (!) jelöltette meg a zsidók házait és...
12,27 Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula. Érdekes,. a zsidóknak nem volt véres a víz és büdös a hal? De hagyjuk.

Aztán volt még - schlagwortokban említve - békák, ártalmas férgek, döghalál, jégeső, sáskák és a csúcs:
minden egyiptomi elsőszülött halála! Erre még visszakanyarodok!
Végül elindulhatott a zsidókaraván. Azt hihetnők, a fáraó már köpött egyet, menjenek a büdös francba, ha már ennyi baj van velük, hasznuk meg semmi, lévén "munka-migránsok". De nem! Az "Úr" csak rövid bambulást bocsájtott reája, amint a későbbiekből kitetszik.
13,18 Kerülő úton vezeté azért Isten a népet, a veres tenger pusztájának útján; és fölfegyverkezve jövének ki Izráel fiai Égyiptom földéről.
Nyilván tudta, negyven évig fognak még - az ő dicsőségére - kóricálni. Mért kellett még azon felül kerülni is? Rejtély. 
13,21 Az Úr pedig megy vala előttök nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek.
13,22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
Az e korban élt népek közül egyesek már a világtengereket szelték kis vitorlás lélekvesztőiken. Tudtak tehát navigálni, a nap járása, a csillagok állása szerint. A dadri ezek szerint nem tudott navigálni. Ezt nem csodálom. De az "isteni navigációt" se értem. Azért volt rá szükség, hogy a választott nép negyven évig keveregjen a sivatagban, mint a gólya fos? Ennyi év alatt akkor is eltrafálták volna az ígéret földjét, ha csupa vakból, ill.- csökkentlátóból verbuvá lódik a menet.
Még valamit nem értek. Olyan szépen kimutattam, a Holocaust megtörténtének tanusítása végett (!), hogy Auschwitz és az odavezető út viszontagságait nem bírhatta ki egy olyan populáció, amely gyerekekből, betegekből és öregekből is áll. Persze, a Tórában az is benne van, hogy volt útközben zsanna, manna, meg fürjek. De a klíma! Azon a tájon ötven fok lenne árnyékban, ha lenne árnyék. Katonakoromban egy bükki menetgyakorlaton vonszolva magunkat valaki bezengte, hogy eltévedtünk. Úgy összement az egész szakasz, mint a szar. Persze, ha oszlop van, akkor esetleg más. A katonai menetoszlop ezek szerint nem elég strapabíró...
14,8 És megkeményíté az "Úr" a Faraónak, az égyiptomi királynak szivét, hogy űzőbe vegye az Izráel fiait; Izráel fiai pedig mennek vala nagy hatalommal. Ez nem keményítés! Felrugdosta a vérebet és elindította, az "Úr".
14,16 Te pedig emeld fel a te pálczádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.
14,21 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.
14,22 És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől
Ezek szerint csak rosszindulatú élcelődés, hogy Mózes azért ment egyenesen keresztül, mert szégyellt velük a parton menni...
14,26 És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az égyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra.
14,27 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az égyiptom beliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe.
14,15 És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.

Ha valaki ezek után azt hinné, hogy nem tudok visszakanyarodni Orbánékhoz. téved.
Volt már egy makacs kísérlet arra, hogy a magyarság agyába betápláljanak egy másik marhaságot: a Holocaust miatti kollektív bűntudatot, legalább hetedíziglen. Kertész Imre nobeldíjas és elvbarátai kísérletezetek ezzel egy darabig. Aztán a jelek szerint rájöttek, fölöslegesen pofáznak, így abbahagyták. Kertészt pl. teljesen megértem. Ő egy olyan jakhecz, akinek  magyargyűlölete nem gyógyítható. Olyannyira nem, hogy inkább a németek között érzi jól magát, akik pedig elfüstölték a pereputtyát. Jól teszi. Itthon meg tisztább nélküle a levegő.
És most vissza Orbánhoz!
Komolyan hiszi ez a felcsúti Maradona, hogy ami nem ment "Szent" Istvánnak, Kollonicsnak, vagy akár Pázmány Péternek, az neki - épp neki - menni fog? Azt hiszi, nem látjuk, hogy egy kapura focizik a szociálliberálisokkal. Ő ugyanolyan zsidószolga, mint Bajnai. Csak azért nem zabálták együtt a Parlamentben a hollóházi porcellánból a kóser kaját, mert ők - úgymond - politikai ellenfelek. Ha ez nem lenne, akár az ölébe is ültethette volna az Ország házban Köves Slomót, hogy nagyobb darab látsszon ki belőle a mélymagyar fotelból.
Nem! Orbán egy üres kamra ajtaja előtt toporogva várja a belépőt egy olyan banda élén, amely külön - külön és együtt véve semmivel sem különb azoknál, akik onnan most kioldalognak. Olyan emberekről van szó, akik Orbán korábbi pünkösdi királysága alatt bizonyították, könyökig enyves a kezük.
Hatalomra kerülve ugyanúgy megutáltatják magukat, mint Gyurcsány és elvtársai. Hát persze, sok a hülye magyar, aki még mindíg azt hiszi, Orbán a miniszterelnök. Ezeknek mindegy.
2009.12.12
Sz. Gy.





 





Újranyitok!
Paradigmaváltás 

Előre szólok, hogy félreértés ne essék. Elsősorban nem rólunk magyarokról lesz szó. Mi saját emberségünkből nem váltunk paradigmát. A szaros - hugyos lepedőt is mások húzzák ki alólunk [az ággyal, a kórházzal, a földdel és az Országgal együtt...]. Ezért nem annyira becses önmagunkról, hanem inkább ezekről a másokról kivánok értekezni.
A paradigma egyébként olyasféle tükrözés, amely láttatja velünk a világot és benne önmagunkat, vezérli gondolatainkat, esetleg csele kedeteinket is.
Súlyos apropója van annak, hogy ismét tollat ragadok. Kinek mi a fontos? Nekem most az, hogy példátlan kampány folyik józan eszünk ellen: a "Van kiút felekezetközi rendezvény sorozat", amelyet a Barankovics Alapítvány "izraelita műhelye" vezényel és amelynek hullámai már elérték a Rádió "Vasárnapi Újságját" is...
A "sorozat" egyik visszataszító epizódjára épp Debrecenben került sor október közepén, a magyarság "színe javának" vendégszereplése, a helyi sajtó lelkendezése mellett.
"Az első lépés, hogy képesek legyünk meghallgatni azt, akivel nem értünk egyet - fogalmazott Papp Lajos szívsebész professzor ... A sorozatcím határozottan sugallja, hogy - ellentétben a cinikusok tétlen ségbe taszító véleményével - igenis van kiút a hazánkat, sőt a magyarság egészét sújtó szellemi, erkölcsi, gazdasági, politikai válságból. A válság ténye aligha vitatható, mibenléte is egyre láthatóbb, a kivezető út feltárása azonban hosszú időbe telik és folyamatos együttgondolkodást igényel. Ez a gondolkodás a politikai jobboldal zsidó-keresztény gyökerű polgári értékei mentén nem most kezdődött, de ennél is fontosabb, hogy szélesedő mederben folytatódik és egyre több fogódzóval szolgál. Szilárdítja az embereket abban a meggyőződésükben, hogy csak az istenbe vetett hit és a többi ember iránti cselekvő szeretet által lehet esélyünk a megtévesztő hatalom ellen. Az orvosság megvan: a Biblia a lenyomata annak, hogy válságos helyzetekben az Isten mindíg megszólalt és adott kiutat, hangzott el a megyeházi eszmecserében. A konferenciának ugyanis ezúttal a megyei önkormányzat volt a házigazdája. Egy, a helyszínnel kapcsolatos híres költeményt aktualizálva Halmos Sándor, az izraelita műhely titkára Adyt idézte: 'Kényes büszke pávák, Nap-szédítő tollak / Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap." [G.I.]
"Tőkés László európai parlamenti képviselő, a korábbi (!) nagyváradi Kiút-konferencia házigazdája is a szeretetről beszélt, mondván: ha nem szeretjük egymást, hazánkat, akkor üres beszéd a válságból való kilábalásról szólnunk."
Legyen most a "love". Szóbahozom majd a "lóvét" is, ha eljön az ideje.
Orbán csak egyéb irányú elfoglaltsága miatt maradt távol. Hát persze, egyébként...

Szerfölött elgondolkodtató, hogy a "szélsőjobb" bülbül madarai - a Kuruc Infotol a Barikádig - hallgatnak. illetve tartózkodnak attól, hogy ezzel a jelenséggel elemző módon foglalkozzanak.

Úgy tünik egyedül a Szent István Szövetség 
nyilatkozott érdemben a dologról. Közleményüket érdemes elolvasni. Egy mondatot idézek.
"A zsidók testvéreink a Szentírás szerint! Milyen testvéri szeretet az, amelyik a másikat uralni akarja, és elveszi a pénzünket, földünket, vizünket, és a szabad akaratunkat is?"
A nyilatkozatot megküldték a Barankovics Alapítvány, Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, A FIDESZ, a KDNP, a JOBBIK MMP, a MAZSIHISZ, a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Magyar Iszlám Közösség, és a Nemzeti Hírháló részére. Nem észlelem, hogy bárhol visszhangra lelt volna. Hogy van ez?
[Egyébként a nyugdíjas szívsebész, mint újdonsült vándorprédikátor, november ötödikén a ráckevei katolikus templomban tartott szentbeszédet. Haja csurkába kötve, fején homlokpánt, elől csillogó jelvény, a fekete lajbi alól fehér ing lóg, elől röviden, hátul hosszan. Sámán szerelés? Mesteri módon alkalmaz minden szónoki fogást, amivel a templomos öregurakra öreglányokra hatni lehet. Hangja halk, szelíden behízelgő, időnként rezegteti is. Pillog, szemeit forgatja - főleg az ég felé. Kezeivel gesztikulál. Az élemedett hívek szklerotikus elragadtatással hallgatják. Pojáca, mondhatnók, ha nem többről lenne szó.]

Hogy miket mond? Ellenségeinket is szeretni kell, meg hogy odafönt majd számadást kell tenni. Neki persze könnyű dolga lesz, ha tényleg Jahve trónol odafent. Egy cinkos kacsintást nyilván váltanak majd.
Ami azt illeti, ez a "VanKiút" is egy paradigma, csakhogy csalóka, mint Tőkés püspök olajos [dákoromános] mosolya... Hogy a költészetet illetően pontosak legyünk, a Debrecenben idézett Ady arról dall, hogy "Új szelek nyögetik az ős magyar fákat, / Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat." Szegény Ady! Ő eleinte is fantáziált. Aztán - ahogy szervezetében előrehaladt a bujakór - már hallucinált is. Az idézett két strófa [is] egy zavart elme párázata semmi más.
Míg a birka magyar csodára vár megérkezik, sőt már itt is van, a zsidó országvevő. Emlékezzünk csak Simon Peresz izraeli elnök idevágó nyilatkozatára.
Már csak az a kérdés, hogyan zajlik tovább a már elkezdődött (!) zsidó "honfoglaló" beözönlés. Erről van saját történelmi tapasztalatunk!
Amikor az oroszországi rengés ["pogromok"] nyomán meglöttyent a mocskos galiciai mocsár Herzl Tivadar - 1900 augusztusában - így fuvolázott a londoni IV. cionista kongresszuson: "a zsidók e csodálatos Angliában élvezik az összes szabadságjogokat... Itteni testvéreink kiváltságos helyzetükkel csak reszketve élhetnek, ha ez vonzerővé válik a mi kétségbeesett zsidóink számára. Egy ilyesfajta bevándorlás veszélyeztetné az itt letelepedett zsidókat és a bevándorlókat egyaránt. Szerény csomagjaikkal kétségkivűl magukkal hoznák azt, amitől -épp menekülnek - az antiszemitizmust."
Magyarországról nem volt szó. Ide zavartalanul tódulhattak a "kétségbeesettek" mert a magyar történelem legro hadtabb nemesi és polgári osztálya és legzűllöttebb kormányzata kinyitotta számukra a hágókat. E "honfoglalás" utólag a "kazár invázió" találó jelzőt kapta. De ki emlegeti már az akkori szarháziakat Tisza Kálmán miniszterel nököt, aki "Magyarország leghosszabb ideig regnáló - szabadelvű (!) - miniszterelnöke volt, megszakítás nélkül 14 évig és egy hét híján öt hónapig, azaz 5260 napig ült posztján."
Tisza a bécsi Rotschild bankház hazai ügynöke volt. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor - utasításra - " kedvező irányba" kezdte terelgetni a magyar igazságszolgáltatást a "vérvádpernek" minősített tiszaeszlári gyilkossági ügyben. Cinkosát, az akkori igazságügy minisztert Pauler Tivadart már - már sajnáltatja a krónikás. "Nem volt köny nyű helyzetben a magyar igazságszolgáltatás; sorozatos támadások és kritikák érték a magyar kormányt, személy szerint Pauler Tivadar igazságügy minisztert, Korniss Ferencet, a törvényszék elnökét és az egész magyar bírói kar szakmai felkészültségét kritizálták külföldön, valamint az Eötvös Károly köréhez tartozó sajtóorgánumok. Ebben a nehéz helyzetben kellett végeznie emberfeletti munkáját a nyíregyházi kir. törvényszéknek.
Ezt úgy kell érteni, hogy a zsidó kézben levő sajtó mocskos lejárató sajtóhadjáratot folyatott a magyar igazságszol gáltatás ellen.] E sötét korban Kozma Sándor volt a királyi főügyész. Róla meg ezt írják. „Egyenes és tiszta lelke – a védő, Eötvös Károly szerint – a vérvádnak még a gondolatát is elutasította, s a pert a kor szégyenének tekintette. Az országos főügyész már az első törvénytelenségeknél közbeavatkozott. A vádat is fővárosi, s nem helybeli ügyész képviselte."
Bizony nem volt jó helyi ügyész, Szeyffert Ede kellett akinek "vádbeszédét" Korniss Ferenc a törvényszék elnöke ekként minősítette. „Arra nézve, hogy az előterjesztett vádnál leginkább mentő okok használ tattak, melyek főkép a védelemhez tartoznak, semmi megjegyzésem nincs. [Az elnök szavait itt a tárgyalóterem közönségének viharos tetszésnyilvánítása szakította félbe.]"
Most újabb "kazár invázió" előtt állunk és a "kortárs nyomorultak" javában készülődnek arra, hogy nemtelen elődeik mocskos szerepét újrajátsszák.
Manapság persze már elképzelhetetlenek vérvádperek. A körmendi H. Zsófi holtteste nem tünt el. Csak a vére. De ki merne rosszra gondolni abból, hogy H. Zsófit éppen azon a napon ölték meg, amikor a tiszaeszlári Solymosi Esztert, vagyis április 1-én (!) akkor, amikor a leírások szerint a zsidó vérgyilkosságok történni szoktak, vagyis a  zsidó húsvét, a Pészáh előtt. A házból a gyilkosság idején kirohanó "mediterrán" külsejü férfinek nyilván nincs köze ahhoz, hogy a haszid Berkowitz éppen a körmendi gyilkosság idején, 1998-ban nyitotta meg ünnepélyesen a Traubisoda új üzemét Szombathelyen!
Ebben a piszkos játszmában persze nem a "VanKiútasoké", hanem Orbán Viktoré a főszerep. Ő kapott a zsidó imádó Wojtyla pápától magas kitüntetést, ame lyet a volt és jelenlegi zsidó hercegprímás Erdő, Paskai jelenlétében adtak át neki. Ő kezel a rab bikkal, kipában! [A slendrián képszerkesztő a kipát úgy tüntette el, hogy a koponya hátsó - felső részét egyszerüen levágta. Orbánnak emiatt nincs feje-búbja. [Amúgy a magyarság hoz és a zsidósághoz fűződő viszonyát ez a rosszul manipulált kép jól szemlélteti...]
Ezzel az Orbán képpel melléfogtam - kissé. Szász Lóránttól kaptam néhány képet. Egyikükről, a jobb felbontásnak köszönhetően, megállapítható, hogy Orbán fejéről nem montírozták le a kipát. Fehér (!) kipát visel és az a fehér fal-háttér miatt nem látszik. A másik képen a langyos Szőke Herceg látható, ugyancsak fehér kipában. A képek [összemásoltam őket] azt igazolják, hogy az ádáz belpolitikai ellenfelek egyszerre egyfor mán nyalják a gazdi talpát. Gyur csány is jelen volt, a bennsőséges baráti, sőt testvéri összejövetelen, de nem viselt kipát. Hogy van ez?
Szorosan tapadt Tom Lantoshoz is, amíg tehette.
A Fidesz MPP ápol "testvérpárti" kapcsolatokat a "liberális" izraeli Likuddal. "A Likudtermészetes ideológiai partnerünk - mondta a Fidesz elnöke Szilvan Salom izraeli külügyminiszter márciusi látogatásakor." [Népszabadság.]

Ez világos. 
"Izraelben, ugyanis mindegyik főbb politikai erő ideológiája a cionizmuson alapszik - vagyis a zsidó állam fenntartásán, lehetőleg palesztinok nélkül. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy a gázai hadjárat alatt Cipi Livni, a Kadima, illetve Benjamin Netanjahu, a Likud vezérének nyilatkozata között nemigen volt különbség. Mindketten a többszörös túlerő biztos tudatában értékelték a helyzetet, s a 'megoldási sémák' csak látszólag különböznek egymástól." [Heti Válasz.]
Különösebben az sem zavaró, hogy a Likud liberális, a Fidesz MPP pedig konzervatív párt. "Természetes ideológiai partnerek" nem akadhatnak fenn ilyen apróságokon.
A "gázai megoldási sémák" szerfölött alkalmasak lesznek magyarországi alkalmazásra is, ha netán a bennszülöttek berzenkednek majd az izraeli helyfoglalás ellen. Szerfölött tanulságos olvasmány ebből a szempontból [a zsidó] Makai György "Izrael Állam és a cionizmus" c. könyve [Kossuth Könykiadó 1973] Ebből is sokat lehetne idézni, de hosszú... Egy paszust csupán. "Az 1948 - 49-es háború nyomán... a 859.000 arabból már csak 133.000 maradt, 726.000 'elhagyta' Izrael (!) területét."[221. old.]

A későbbi béke nobeldíjas Begin így szólott a hadsereghez. "Nem szabad könyörületeseknek lennetek, mikor ellenségeitekkel leszámoltok. Nem rokonszenvezhetünk velük, míg meg nem semmisítjük az úgynevezett arab kultúrát amelynek romjain felépítjük a magunk civilizációját." [238. old.] Ez a "civilizáció" úgyszól ván felépült, hát nem mondom...
Ne feledjük, hogy palesztina földjét előbb az Úr, majd Balfour adta a zsidóknak. Az ajándékozás is erős jogcím, hát még az adásvétel! Márpedig ezen a jogcímen máris Izrael tulajdonai vagyunk, ha hinni lehet Peresznek - és miért ne lehetne hinni? Egy - szintén - nobeldíjas nem hazudik.
* * *
De immár más szelek fújnak, keletről. Vagyis nem bolond szelek az adyfélék bolond-lukaiból. Már nem a nyugati paradigma: a judeo-uzsoracivilizáció, szidolozásáról van szó! Kettéhasad a világ! Küszöbön a Nyugat, Oswald Spengler által megénekelt, alkonya. Keleten új nap kél. A csendesóceáni térben bontakozik ki az új emberi kultúra. Persze ez önmagában csak líra, de új világpénz is születik, amely letaszítja trónjáról a dollárt.
De hogy témámhoz visszatérjek, sejtettem, hogy pusztán e divatos cím kiválasztásával valami nagy-nagy katyvaszba tenyerelek bele. Meg azt is, előbb önmagamban kell paradigmát váltanom, hogy aztán általá nosságban is szólhassak róla. Hát' váltottam ... Mindenek előtt megvál toztattam környezetemhez, köztük olvasóimhoz fűződő viszonyomat is.

[Viszonylag későn jöttem rá, hogy az általam is művelt poszt-komment mint "irodalmi műfaj" túlélte önmagát. Sok a termékeny író, sok a híg írás és kevés az olvasó. Tulajdonképp jól van ez így, hisz nem is a kommentálható események érdekesek, hanem a közöttük levő összefüggések, a rejtett dimenziók (!). Dimenzió meg sok van: térbeli, időbeli, cél - eszköz, ok és okozati, stb. dimenziók léteznek, hogy a csak a legfontosabbakat említsem.]
Különbejáratú paradigmaváltásom közben azon vettem észre magam, hogy voltaképp pasziánszot kezdek játszani - önmagammal. Ezt nem lehet megúszni ... A lapokat el kell rendezni akkor is, ha e mutatványnak nem lesz nézője [olvasója], legalábbis jóideig.
Itt és most egy keveset a címnek választott fogalomról.

A paradigma, ill. paradigmaváltás fogalma a dimenziók fogalmából sarjadt. A dimenziók létezését és jelentőségét nyughatatlan, 
Herbert Marcuse, énekelte meg elsők között, "Egydimenziós ember" c. könyvében. Szerinte "a fejlett ipari társadalom hamis szükségleteket teremt, amelyek az egyéneket a termelés és fogyasztás létező rendszerébe integrálják. A tömegmédia és -kultúra, a reklám, az iparszervezés és a kortárs gondolkodásmódok egyaránt reprodukálják a létező rendszert és arra törekszenek, hogy kiiktassák a negativitást, kritikát és szembenállást. Az eredmény egy 'egydimenziós' gondolkodási és cselekvési univerzum, amelyben a kritika és szembenállás lehetősége és képessége egyre gyengül."
[Ez az univerzum kialakulóban van. Ha kialakulna, egy olyan globális társadalom jönne létre, amelyben cca. tizenötmilliónyi ember uralkodna cca. hatmilliárdnyi [goj] állaton. A "kritika és szembenállás lehetőségének és képességének gyengülése" csak a hatmilliárdnyi baromra vonatkozik. A tizenötmillió nagyonis tisztában van a dimenziók és a paradigmák jelentőségével. Ezekkel maga mesterkedik, hogy egyszersmindenkorra felszámolja a kritika és szembenállás képességét, a "többieknél". ] 
Marcuse nézetei ennélfogva a dimenzióktól a változás, a paradigmaváltás irányába konvergálnak.
Paradigmaváltás mint fogalom megalkotását ugyan a  Wikipédia egy bizonyos Thomas S Kuhnnak tulajdonítja, aki szerint "paradigma egy adott időszakban 'az adott tudomány művelői között' kialakult és intézményesült közmegegyezés arról, hogy mi az adott tudomány tárgya, feladata, hol húzódnak a tudományosan érvényes ill. érvénytelen kérdés feltevések közötti határok, ill. mely feltételek mellett lehet valamely álláspontot egyáltalán tudományon belülinek elfogadni ... Ez a mindennapi kutatátási gyakorlatot irányító tudásrend a fejlődés egy bizonyos pontján válságba juthat."
Ez azt jelentené, hogy a téma néhány okos ember belügye volna? Könnyen meglehet, hisz pl. Konrád György - a legnagyobbnak de legalábbis legfontosabbnak reklámozott "magyar" író - Áramló leltár c. könyvében pontosan úgy vélekedik ... "A zsidók megkapták a sorstól a 'perspektíva váltás' mesterségét és vele az emberiség tapasztalati sejtelmét ... Az egyetlen világnép és ebből fakad e rendeltetése is. Világnép a nemzetállamokban - ez a zsidó paradoxon." 

Ezek szerint a világ-paradigmák gondozása a zsidók előjoga lenne. Ám kiderül, hogy a paradigmaváltás jóval kacifántosabb téma ennél. Egyre többen ártják bele magukat. Horribile dictu: nemzsidók is. Egyre nagyobb a tarkaság, azaz a zűrzavar. Íme néhány önkényesen kiragadott példa.
  • A pofátlanság guiness rekordere cím méltó várományosa  Sárközy "privatizációs professzor" [a Mindentudás Egyetemén, Sólyom László és Kornai János kontrázása mellett] ötvenegynehányadik könyvét így konferálja [konferáltatja] "... Antik gyökerű, vagyis nem újdonság az állam és az emberi test közötti párhuzam felemle getése. Innen a könyv merész (al)címe, mely szerint az állami apparátus impotenciában szenved. Ahhoz, hogy megtaláljuk (?) a megfelelő gyógymódot, ismerni kell a beteg kórtörténetét, számba kell venni a lehetséges kezelési módokat, miközben nem szabad megfeledkezni a nem kívánt mellékhatásokról sem."
    Nem lehet kétséges, a vigyori Sárközy magára és a magafajtákra gondol. Ebből úgy látszik, képtelen belátni, hogy a kórokozó nem írhat kórtörténetet és nem foglalkozhat gyógymódokkal, mivelhogy a purgálásnak ő nem alanya, hanem célja - tárgya.
     
  • Ugrin Emese mint többrétü fogalmat - jelenséget határozza meg a paradigmaváltást. Idézi továbbá Einsteinhíres mondását, mely szerint az a szabály, hogy „egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amely a problémát előidézte, ma érvényesebb, mint valaha." 

    Ez a passzus mintha egyenesen a Sárközynek és a hasonszőrüeknek szólna: coki! Igaz is, ebmarás esetén nem a kutyaszőr a megoldás, hanem az orvos és a sintér. Jönni fognak!
  • Egy másik Kuhn rajongó - szerint  "Jó lenne, ha személyiségünk kiteljesedésére használnánk a technika adta lehetőségeket, és valahogy sikerülne elkerülni az élet értelmetlen felpörgetésének csapdáját (mókuskerék szindróma).
    Ez egy nagy hülyeség, mert - miként a tőkének - az egész kapitalizmusnak a forgási sebesség növelése a létezési formája.  A derék honleány, összehordván hetet-havat, a szószátyár, minden lében kanál regényí rót Milan Kunderát idézi, aki rohanó világunkban a lassúság apostolává szegődik. 'Lassúság' (!) című, legújabb regényében az "önmagunkkal gazdálkodni tudást" boncolgatja. Majd áttér a - regényirodalom mindent meghatározó, mindent megoldó szerepére."Feltárni azt, amit 'csak' a regény tárhat fel – ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Bonyolultabbak a dolgok, mintsem hiszed -ez a regény örök igazsága." Ésatöbbi, ésatöbbi...

    Hát persze! Mindenki a világ közepébe helyezi önmagát és azt gondolja, ő tekeri a verklit. Ami viszont a dolgok 
    bonyolultságát illeti, a megtollasodott regénygyártó a fején találta a szöget.
  • Richard Landes magát a közel keleti konfliktust "paradigmatizálja". Kivételesen nem érdemi fejtegetéseiből, hanem irásának bevezetőjéből idézek, mert támpontként szolgál további fejtegetéseimhez. "A paradigmák egy mindent átfogó vázszerkezetet [framework] alkotnak, amiknek a segítségével az emberek megpróbálják a fontos kérdéseket értelmezni, megérteni. Példaképp érdemes megemlíteni, hogy a csillagászatban akkor következett be alapvető paradigma váltás, amikor a tudósok rájöttek, hogy a föld és a bolygók keringenek a nap körül, nem pedig a nap kering a föld körül. A paradigmaváltás azzal járt, hogy ugyanazokat az adatokat [a nap és a bolygók helyzetével kapcsolatos megfigyeléseket] egy másik vázszerkezet szerint kellett értelmezni."
    Lám, milyen érdekes! Amit a görög Arisztarkhosz, a püthagoreus iskola utolsó nagy csillagásza, Kr. e. 300körül már felismert és kinyilatkoztatott,- Kopernikusznak alig 1700 év múlva sikerült ismét felfedeznie. Ő még nagyobb baj nélkül megúszta. De több mint száz évvel később Galileinek nem volt szerencséje. Könyve ["Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemájosziról és a kopernikusziról"], miatt a "szent" inkvizíció 1633-ban perbe fogta úgy, hogy "a főbíró szerepét maga VIII. Orbán pápa töltötte be. A per tétje Galilei élete volt, mivel akkoriban az eretnekségért halálbüntetés járt. Ezért kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: Eppur si muove!"[Wikipédia idézet.]

    Mára a kérdés a csillagászat fertályán tisztázódott. Igenám, de a világot még mindíg a ptolemaiosi, vagyis bibliai világkép, azaz a geocentrikus világszemlélet alapján, az ósdi "váz-szerkezetet" megtartva, szeretné kormányozni az "egyetlen világnép" - a pénz, az amerikai fegyverek és a judeokeresztény Római Katolikus Egyház [újabban nálunk plusz a Református egyház] segítségével.

    Ezért, ha valaki netán arra vetemedne, hogy a paradigma - paradigmaváltás kérdésében önálló véleményt formáljon, sőt ilyennel házaljon, szükségképp 
    egyszerre - együtt (!) kell foglalkoznia
     
  • a zsidókkal,-
  • keresztény"befogadóikkal"-
  • a pénzzel,-
  • Amerikával,-
  • a Katolikus Egyházzal és
  • a homo sapienssel. 
Ezeket ugyanis csak együtt lehet megérteni. Együtt képviselik a paradigmát és annak váltását. Nem a Konrád szerinti egyszerü "zsidó paradoxonról", hanem egy szörnyűséges abszurditásról van szó, ami már csak azért nem vált ki bennünk magyarokból dühös védekező reflexeket mert immunrendszerünk súlyosan károsodott, gondolkodásunk eltompult..

Henry Ford "A nemzetközi zsidó" c. könyvének "A világ legnagyobb problámája" alcímet adta. Megállapításait majd emlegetni fogom itt - ott. Számomra azonban elégséges Konrád "Áramló leltárát" elemezni annak kimutatásához, hogy a nemzetállamok nyakára ült "világnép" valóban a világ legnagyobb problémája.
Folytathatnám még, de nem teszem, mert sohase lenne vége. Egyszerűsítek inkább...

Tehát.

A világ jelenségei szerfölött bonyolultak! Minden - mindennel összefügg. A leggyakrabban persze rejtve, felismer hetetlen módon. [Egy példa a lehetséges sok közűl. Például miért eszi a fene Kínát (annyira) Tibetért? Hát a globális felmelegedés miatt. Ez az első pillanatban marhaságnak tünik, de nem az! A globális felmelegedés megolvasztja a Hima lája jég és hósapkáját, azaz a világ legnagyobb kincse az édesvíz, óceánnyi mennyiségben, a most még szintén hideg és kopár, tibeti fennsík felé veszi az irányt. Ugyanoda a leendő Kánaánba igyekeznek a kínai gát és csatornaépítők, a telepesek és azok, akik majd a vizet palackozzák és értékesítik, a szomjazó embermilliárdoknak...
A világ telistele van ilyen "rejtélyes" evidenciákkal, de ki figyel oda? A hatmilliárdnyi egydimenziós ember [akik feltü
nően hasonlítanak a Talmudban megénekelt goj állatokra] semmiképp. Látva, értve élni csak a homo sapiens volt és lesz (!) képes. A zsidóság önmagát tartja és hirdeti homo sapiensnek, holott több okból nem az. Nem rendelkezik pl. ezen emberi minőség egyik legfontosabb ismérvével az erkölccsel. Erkölcsi fogyatékkal él.

Bibi van a homo sapiens körül is. Akikkel kapcsolatban ez a fogalom kialakult, rég halottak. Életművük, alkotásaik nem tartoznak a kötelező ismeretek, olvasmányok körébe. Üsse csak be valaki a Goooogle képkeresőjébe a "filozófus" szót, meglátja kiket talál: Lukács - Löwinger Györgyöt, Soros Györgyöt (!),  Heller Ágnest [sokszor], Böhm Károlyt,  Tamás Gáspár Miklóst [persze],  Marx Károlyt [kissé hátrébb], Vajda Mihályt [
"igazi értelmiségi csak a bloldaliak között van"], stb.
Az ókor nagy kultúráit a homo sapiens teremtette és igazgatta. Egyiptomban pl. a papság a Stonenhenget építő keltáknál, az ugyancsak papféle, druidák. A homo sapiens nem faji, hanem általános emberi minőség. Ennek a rétegnek ismét vezető osztállyá kell szerveződnie, hogy a földi élet fennmaradhasson és az embermilliárdok ember hez méltó életet élhessenek.
Erről mindannyan álmodozhatunk, írsogálhatunk, magunk gyönyörűségére, esetleg mások tanúlságára. Ezért készítettem új honlapot az eddigiektől eltérő formátumban éps ezért töltöm fel azt - erőmhöz képest - az eddigiektől eltérő tartalommal.
Fontos tehát ismertetnem az új-rendszerü honlap szerkesztési alapelveit.
  1. A korábbi honlapokon is előszeretettel alkalmaztam képeket. Most a képi forma a prózával egyenértékű kifejezésmóddá válik. Ennek sok előnye/hátránya van. Az olvasó tudatát más oldalról "támadja",- nézegetést igényel,- intenzívebben kell a képfelületeken egerészni, hogy a képnézegető olvasóvá lehessen. Nyilván lesznek, akik ezt eleve unalmasnak tartják, de talán olyanok is, akik kihívásnak tekintik és felveszik a kesztyűt. Ennek esélyeit nem latolgatom, lévén elsősorban pasziánszról szó...
  2. Felháboritó tényeket nem csupán és nem is elsősorban azért fogok emlegetni, hogy felháborodást váltsak ki. Ennél tobbet szeretnék elérni.
  3. A felháborodásnál több, ha az olvasó el is gondolkodik,-
  4. Még több, ha valamit cselekszik...
  5. Summa - summárum, ez egy "irányhonlap" [szeretne lenni]
Visszavonulásom ideje alatt többirányu kisérletet folytattam annak tisztázására, hogy pusztán intellektuális, ill. logikai érvelés alapján cselekvő közösséggé szervezhető e több - kevesebb ember, ilyen vagy amolyan célra. A kisérlet totális sikertelenséget "eredményezett" úgy baráti, mint családi vonatkozásban.

A tapasztalat az, hogy az emberek képesek ugyan általában lelkesedni a hazáért, a családért, eszményekért, de életmódjukon, munkamódszereiken egy jottányit sem hajlandók változtatni senkiért - semmiért.
További tapasztalat, hogy mennél logikusabb egy érvrendszer, az emberek annál jobban idegenkednek, sőt írtóznak tőle...
* * *
A fenti meggondolások alapján készítettem többdimenziós honlapot. A nyitóoldal a 1) jelenidőről szól. Mivel az idő is "három" dimenziós,- helyet kapott a 2) múlt és a 3) jövő is. Egyéni "múltam" dimenziójába 4) korábbi írásaim kerültek. Erre az anyagra mint "archivumra" néha hivatkozni fogok ezutáni írásaimban. A 5) "homo sapiens" problematikának külön fejezetet szenteltem. Ennek oka csak később fog kiderülni.
A honlap működési elve [csak a gyengébbek kedvéért] a következő.
A nyitó INDEX egy téridom, aféle "szinpad". Ebben a formátumban böngészni csak a középső - teljes felületü - lapon lehet. Az alul, felül, jobb- és baloldalon levő "torzított" felületeken tehát nem lehet navigálni, de a rajtuk elhelyzett navigációs sávra kattintva bármelyiket középre lehet hozni, hogy böngészhetők legyenek. A honlap tehát, mint virtuális kocka, "forgatható". Aki nagyobbméretü felületen akar böngészni átválthat "teljes képernyő módba". Ezesetben csak a kiválasztott oldal látható. Onnan viszont bármikor vissza lehet térni a "forgószinpadra".
Tudom, hogy ezek "ósdi" szerkesztési elvek és a "modern" honlapszerkesztési elveknek az felel meg, hogy az olvasó a nyitó-indexen a teljes "árukészletet" láthassa. Én viszont nem egy vegyesbolti kirakatra gondoltam, hanem egy könyv-félére, amelybe bele kell lapozni, hogy az olvasó előre megnézhesse a tartalomjegyzéket, a képeket, a fejezeteket, stb.
Az egész honlap komplexum "fejlesztés alatt" jeligével indul. A tartalmakat tehát fokozatosan - folyamatosan viszem fel. Aki számbaveszi az általam eddig írt cikkeket, blogokat, leveleket, fogadkozás nélkül is elhiszi talán, hogy kereteim nem maradnak üresek. Tekintettel azonban a "pasziánsz" jellegre, az olvasók győzködésére nem törekszem.
Egész "honlapírói" munkásságom alatt fájdalmas rejtély volt és maradt számomra, hogy az olvasók nem, vagy alig kommentálták kommentárjaimat, leveleimet, blogjaimat. Volt persze beírás bőven - a liberális, szabad fórumba...

Megvallom, a névtelenül kötekedő, vagdalkozó, gyalázkodó írásoktól, "íróktól" végleg megundorodtam és nagyon sajnálom, hogy miattuk nem írhatnak be olyanok sem, akikre ez a szabadosság nem volt jellemző.
A fórum, mint olyan, gondolata továbbra sem idegen számomra. A regisztráció és a szerkesztői moderálás azonban olyan evidenciák, amelyek fölött senkivel sem vitatkozom.
A viszontlátásig minden olvasóját üdvözli a szerkesztő.
2009.11.08
Szeszák Gyula.






A nagy kisérlet
Létrejön e Európa első bandita "mintaállama"?




A kérdés úgy is feltehető, lehet e egy bandaháborúnak igazi győztese, tartós győztese? Nem lehet, minthogy a "pax mafiosa" is kívül esik a lehetőségek határain. Mi ennek az oka? A válasz furcsa lesz... Az ok magában a bűnözésben van. A bűnözésben, amelynek esszenciális eleme a gátlástalanság, amelyet az jellemez, hogy a mohóság félretesz minden józan megfontolást, leginkább az erkölcsi korlátokat. [Mára a napnál világosabb lett, hogy bizonyos - az egyéni érdekektől elvonatkoztatott - szabályokhoz, pl. erkölcsi normákhoz, való igazodás feltétele a társadalmi, csoportos, sőt egyéni létezésnek is. Nos, a bűnözés épp ezt a normakontrollt nem képes felismerni, következésépp elfogadni sem.]
Miről is jutott mindez eszembe? Hát arról, hogy Pintér Sándor úr baljós árnyéka ismét rávetül a Fidesz - jövő nemzetiszín horizontjára. Konkrétabban, az "Eclipse afférról" van szó. Amikor először hallottam erről, isten bizony azt hittem, a szó "gemkapcsot" jelent. Dehát napfogyatkozást jelent... Így már más! Ez meglódítja a fantáziát: ómen e a nómen? Alighanem igen. De lássuk, miről is van szó.

Mielőtt felelenék, közbe kell szúrnom valamit, a "comment" műfajról. A cselekvés lehetőségől megfosztva, pótcselekvésként fanyalodtam erre a szikes területre. Aki kommentál kénytelen ama tényhez láncolni magát, amit méltat. Ezzel gondolkodását egy valóságos "prokrusztesz ágyba" kényszeríti. Viszont felszabadul a fantázia, tömegével  kezdenek röpködni az asszociációk [mint egy rabnál...]. Már csak az igazit kell lehalászni. Az egész nagyon hasonlít a lepkevadászathoz.

Hát - ezek után - lássuk mire jutottam.

Tulajdonképp nem az Eclipse érdekes, hanem a múlt heti [2010.03.20] HVG-ben 
"Fantomcég lett a választási rendszer fejlesztője" c. cikkhez kapcsolódó írás "Adócsaló Eclipse?" és annak is az alábbi szövegrészei.

"A múlt heti vámkommandós házkutatás azzal kavart vihart, hogy a pénzügyőrök Pintér Sándor korábbi [és nem cáfolt hírek szerint leendő] belügyminiszter cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél [CBSZ] rúgták be az ajtót, és másnap tanúként hallgatták ki Hatala Józsefvezérigazgató-helyettest, nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, az ORFK egykori közbiztonsági főigazgatóját. Ő a HVG tudomása szerint annyit közölt a pénzügyőrökkel, hogy az Eclipse informatikusai dolgoznak egy CBSZ-es bérleményben, illetve a Pintér-cég – alvál lalkozón keresztül – egyszeri megbízással pénz szállítást vállalt az egyik gyanúba került beszállítónak, a Molior-Investnek.
A történtekkor külföldön tartózkodó Pintért más szálak is kötik az Eclipse-hez. Lánya, Pintér Hajnalkaprogramozóként dolgozik a cégnél, beosztása projektvezető, az eredetiségvizsgáló szoftver ügyében ő a főnök. Pintér egykori titkárságvezetője, majd helyettes államtitkára, Eiselt György jelenleg az Eclipse-szofver alkalmazásában közreműködő – és egyébként szintén Zömök-ügyfél – Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatója, aki ráadásul a Figyelő korábbi közlése szerint az Eclipse által bérelt Mercedessel furikázik. Az Eclipse-szoftvert megrendelő közhivatalt Ignácz István, az ORFK volt bűnügyi főigazgatója, korábbi Pest megyei, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány vezeti [Ignácz utóbbi két tisztsége idején Pintér belügyminiszterként tevékenykedett]. A belügyes szál mellett nem elhanyagolható a titkosszolgálati sem. Az Eclipse testvércégében, az Eclipse Assets Management Kft.-ben Deák és Hagymási üzlettársa volt 2007-ig Hevesi Tóth Ferenc, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori vezetője.
Ebben a sztoriban sok minden zavaros. Egy azonban világos: az ex főrendőrök létező (!) gazdasági hálózata, amelynek középpontjában a pók a korábbi szolgálati főnök Pintér! Más kérdés, hogy Pintér még hány hálózat középpontjában, vagy stratégiailag fontos pontján lapul, várva hogy belügyminiszter legyen.

Már a CBSZ felfutása is sokatmondó, az  [origo] 2003.03.25-i közlése szerint.
"A CBSZ igazgatóságának elnöke, Szécsi György a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a volt belügyminiszter magánszemélyektől és vállalkozásoktól vette meg a céget, és lett annak 100 százalékos tulajdonosa. A vállalkozás őrzés védelemmel, magánnyomozással és biztonságtechnikai rendszerek telepítésével foglalkozik. A cég két legnagyobb ügyfele a Konzumbank és a Magyar Rádió, sőt a Defend színrelépéséig a Malévnál is ez a cég látta el a biztonsági feladatokat.
Pintér Sándor egyébként korábban elnöke volt a Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Rt.-nek, amely egyes hírek szerint a közelmúltban felvásárolta a Strázsa biztonsági vállalkozást. A volt belügyminiszter az elmúlt év őszén Valenta Lászlóval, az ORFK egykori gazdasági főigazgatójával létrehozta a P&V Tanácsadó Kft.-t, amely többek közt biztonsági kockázatok elemzésével foglalkozik.
Szakértők szerint a három cég esetleges összevonásával a hazai biztonsági piac egy jelentős szereplője jöhetne létre - írja a Magyar Hírlap".
Ilyen hálózat az aktív és a volt főrendőrök kiterjedt "baráti" kapcsolatrendszere,- ilyen a jelenleg informális ügyészi kapcsolatrendszer, a bírósági kapcsolatrendszer, stb.
A levegőbe beszélnék? Egyáltalán nem! Most nem téma, ezért csak felvetem: ki és mi mozgatja azt a példátlan akciósorozatot, amelynek éle jól kitapinthatóan a baloldali bűnözők irányába mutat? Ki vezényli a "Fricz kommandót"? Mitől lett bűnüldöző Pohos Kovács Tamás, aki anno dacumal jobban irtózott az ilyesmitől, mint volt főnöke Györgyi Kálmán, a bűnözéssel együttélést hirdető, levitézlett legfőbb ügyész?

Honnan a "független" bíróságok hirtelen megnövekedett szigora?

Most - engedelmükkel - elmélázok kissé.
Amikor Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány kénytelen volt a hajdú bihar megyei rendőrfőkapitányt elbocsátani, gyásszertartást tartottak, állomány-gyülés címen. Az ünnepséget Turós András rendőraltábornagy celebrálta. Engem, mint (még éppen) hivatalban levő főügyészt nem hivtak meg. Sebaj! A rendezvényről jóminőségű hangfelvétel készült, amit az egyik szolgálattól (...) tán' hamarabb megkaptam, mint Turós ur... Nos, arról volt szó, hogy a főügyészt (ugyan) tisztelet  illeti bátor kiállása miatt. Ám nem megengedhető, hogy a megyei főügyész és a rendőrfőkapitány faxpárbajt vívjanak egymással. Példaként említette azt a gyümölcsöző kapcsolatot, amelyet Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány ápolgatnak egymás között.
A gyümölcsözés igaz, más kérdés kinek a fája lett megkopasztva és kié lett a gyümölcs...
A bíróság, Solt Pál becses személyében, szintén nem a hajánál előrángatva jön a képbe. Azt tudtam és később többször meg is írtam, hogy Solt és Györgyi a legszorosabb véd és dacszövetségben vannak egymással. Azt is sejtettem, hogy e szövetkezésben jelen van Solt Pál is. Azt véltem viszont, hogy ez a kapcsolat közvetett (áttételes). Nos, nem. Felmerült egy furcsa eset, ami ellentmond ennek a feltevésnek.
Ellentmond egy különös találka, amelyet Pintér, Györgyi és Solt tartottak 2000 januárjában egy elegáns pesti étteremben. Mi sem természetesebb, minthogy a "Mai Nap" c. bulvárlap kiszurta az ügyet és riportot szeretett volna készíteni a három úrral. A találka háromórás (!) volt. Annak tényéről és tárgyáról Györgyi Kálmán - hármuk közül a legpimaszabb - nyilatkozott. Ennek lényege az volt, hogy "... Szabad országban engedély és kíséret nélkül bárki elmehet nyilvános helyre, akár vacsorázni is. ... A vacsora kitünő volt, s mivel étteremben nem szokás hivatalos megbeszélést folytatni, értelemszerüen magánjellegű volt ... a találkozás." [L. 2000.01.19-i cikk kivágást.]
Fecsegett még száraz vrösborról is, amiben a halvacsorát megfürdették. Ez számomra azért furcsa, mert Györgyi, mint ex-alkoholista, valósággal űldözte az ivászatot és még a Kozma ünnepségen [Kozma a tiszaeszlári vérvédper zsidóvédő királyi főügyészevolt] engedélyzett pezsgőből sem ivott. [Ezért kényszerültem az általam kedvelt bor, sör és pálinkaféleségeket - megalázó módon - a páncélszerényemben dugdosni...]
Visszatérve a Pintéréknél végrehajtott házkutatásra, valamit észrevettem. A teljes lefedettséget Pintér - ezidáig - nem tudta magának és vállalkozásainak biztosítani. Főügyészkedésem idején a VPOP Különleges Osztályának vezetője még Mészáros József úr volt. Ő volt az, aki átvette az intézkedést 1993-ban az általam (!) felderített 61 olajtartálykocsiból álló szerelvényt elfogatta a veszprémi vám nyomozókkal. Ugyanő volt, aki megakadályoztaJakubcsik Ferenc "szállitmánytulajdonos" letartóztatását. Ő volt az, aki a hamis vámolási okmányokat kiállítóSzabó Sándor főhadnagyot "hülyének" minősítette. Ő volt az, aki a megyei rendőrfőkapitányt Papp Imre ezredest súlyosan kompromittáló jelentést átadta a nála személyesen (!) jelentekező Pintér Sándornak. Viszont Pintér Sándor volt az, aki a jelentést nem továbbította a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjének Imolya Imrének, Ezzel ő idézte elő. hogy Merényi Kálmán megyei főügyész úgy referálja az ügyet Fábián Jánosnak - Györgyi Kálmán - legfőbb ügyész helyettesének, hogy az anyagban a lényeg nem volt benne. Így vált lehetővé, hogy Fábián János, Györgyi Kálmán egyetértése mellett, az "olajszálat" levágja a Papp ügyről és Papp egyéb - jelentéktelen - büncselekmény miatt [négy éves hercehurca után] pénzőbüntetéssel megúszhassa. Így vált lehetővé, hogy Pintér Sándor, már mint Orbán Viktor belügyminisztere, anyagilag és "erkölcsileg" kárpótolhassa az olajos rendőrfőkapitányt. Ez az a "jogállamiság" amit az Orbán - Pintér foci igérhet az országnak.
Igenám, de Mészáros József úr Pintér Sándor üzlettársa lett, miután eljött a vámhatóságtól. Tényleg összenő, ami összetartozik - ahogy Orbán mondotta volt.
De akkor ki dirigálja a mostani vámkommandó sisakos, vállpáncélos, lábszárvédős gépembereit? Hát' nem Mészáros és nem Pintér, az hétszentség. Pesten - mint mindíg - mindent tudni vélnek. Így az UZI géppisztolyos (?) "támadókról" azt állítják, hogy a MOSZAD emberei voltak. Ennek nem tulajdonítok hitelt, de...
Kicsit furcsa, hogy ez az akció mennyire jobban hasonlít egy bandaháború "figyelmeztető" akciójához, mint egy szabályos nyomozati cselekményhez. Akár így, akár úgy végződik a dolog, fogadni lehet rá, hogy Orbán ultiját, azaz Pintért, megfogták, vagy megfogják, ha nem ért, nem értenek a "jó szóból".

Ha nem ért, értenek, esetleg "baleset" történhet, vagy 
"Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében." [Ez egy 1970-ben készült ktünő olasz krimi hatására ugrott be. A film históriája, hogy "... A rendőrség politikai csoportjának frissen kinevezett vezetője (főszereplő Gian Maria Volonte) egy erotikus játék során 'véletlenül' meggyilkolja a szeretőjét. Amikor őt magát bízzák meg a gyilkosság felderítésével szinte sportot űz abból, hogy mindenütt nyomokat hagyjon maga után, hogy lássa, mikor jön el az a pillanat, amikor egy minden gyanú felett álló és hatalommal rendelkező embert valóban meg mernek vádolni."

A hasonlóságok kétségtelenül csábítók, lényegesebbek azonban a különbözőségek.
Pintér urat senki se vádolhatja, hogy valakit megölt. Arra a kérdésre, hány ember halálához volt - lehetett - köze, már csak hipotetikus válasz adható. Ezt ezúttal mellőzve, csupán arra emlékezzünk, milyen sors jut osztályrészűl Pintér üzleti konkurrenseinek. A "Tasnádi affér" históriája azonban túl terjedelmes ahhoz, hogy akár bele is kukkantsunk.

Tasnádi sokat tett [költekezett] annak érdekében, hogy magát kifehérítse, Pintért pedig befeketítse. Megszerezte [állítólag] annak a tablónak a képét, amelyen Pintér mint a KGB tanfolyamának végzős hallgatója szerepel. Itt aztán kiderülhetett, hogy nem csak Horn Gyula mondja kényes kérdésekben, 
"na és", hanem Orbán Viktor is. Nem veti meg ő sem a "szakembereket". [Ezt tárgyalja "A Laborc hecc" c. blogom.]
Szóval, a kérdés úgy tehető fel, hogy Orbán - Pintér segítségével - megszerezheti e azt a piacot, száz százalékos részesedéssel, amit úgy hívnak: Magyarország?
Ha megszerzi, egy olyan "hatalmi totalitás" birtokosa lesz, melyre Európában biztos nem volt, a világon pedig valószínüleg nem volt példa - eddig.

Mit értek "totalitás" alatt? Megfogalmazom.

A társadalom [az állam] három "funkcionális zónát" foglal magában, a fehéret, a szürkét és a feketét. A politika mindíg is arról szólt, hogy ezek a zónák, egymás viszonylatában, milyen "modus vivendit" tudnak, ideig - óráig kialakítani maguknak, milyen mértékben tudnak a másik rovására befolyást szerezni, teret nyerni.
Nem tudok olyan történelmi példát, ill. nem ismerek olyan személyiséget, aki olyan otthonosan tudna mindhárom (!) közegben élni és mozogni, mint épp a jó Pintér úr...
Képzeljük csak el, mi lenne ha sikerülne Pintér úr irányításával egy olyan szuper - minisztériumot létrehozni, amely minden közhatalmi jogosultságot és minden fontos információt birtokló szervezetet egy személy irányítása alá von, és ez a személy épp egy Pintér Sándor, a gazda pedig épp egy Orbán Viktor?

Nos egy ilyen "rablásra" van példa! Molnár Ferenc ifjúsági regényében "A Pál utcai fiúkban". Itt - és csakis itt - eshetett meg, hogy megjelentek a Pásztorok és az idősebb, kijelentvén "einstand" (!), elvitték az összes golyókat.

Nos, ez az Orbán - Pintér duónak nem fog sikerülni! Ezt megjósolhatom!

2010.03.21
Sz. Gy.
Irodalom: 123456



A Laborc – hecc





Csak az "elvi politika helyes politika"mondotta volt a halhatatlan Lenin elvtárs.
Ez lebeghet a Fidesz szeme előtt, amikor ellenzéki politikájának stratégiai és taktikai elemeit kidolgozza, majd alkalmazza.
Ennek iskolapéldája az a cirkusz, amelyet a Fidesz [Kövér László] Laborcz Sándor kinevezése kapcsán rendezett, többek között, az Országgyülés Nemzetbiztonsági Bizottsága ülésén. Ok: Laborcz Dzerzsinszkij akadémiát végzett [a volt] Szovjetúnióban. Ez Orbán Viktort is annyira felizgatta, hogy amerikai útja alkalmával is szerét ejtette egy kis mószerolásnak: lám a Gyurcsány kormány moszkovitákat dédelget.
Azután kiborúlt az éjjeliedény.
Laborczot Stefán Géza vezérezredesnek, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának kellett volna átvilágítania, mellesleg NATO szabványok szerint. Ő azonban elhárította ezt a megtiszteltetést, mert: ő is ugyanott végzett ...
Szilvási György a titkosszolgálatok felügyeletét ellátó tárcanélküli miniszter volt olyan pofátlan, hogy kissé "közelebbről világitotta meg" az ügyet, "elfecsegve", hogy Stefánt viszont a Fidesz kormányzása idején nevezték ki. Nem mondta, de erős a gyanúm, hogy akkortájt épp Kövér László volt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátó tárcanélküli miniszter (?). A Fidesz orrát - szemét, úgy látszik, csak ellenzékben csípi a moszkvai kölni illata ...
Mindez politikai baki a javából. Szarvashiba egy olyan párt részéről, amely az Ország kormányrúdját "soronkivűl" szeretné megragadni. 
De tán' nem is ez a legérdekesebb ebben a hülye ügyben, hanem Szilvási néhány "véletlen elszólása".
Az egyik, hogy NATO-éknál azt mondták a dologra, hogy az átvilágitás, ill. annak megfelelősége, "magyar belügy ..."
Az amerikai válasz még klasszikusabb volt. "Magyarország a magyaroké!" [Hát ezt persze nem kell szószerint venni.]
A Laborc-féle apró közjáték [is] a régi gyanút táplálja. A Szovjetúnió szétesését, az erre a célra, integrált titkosszolgálatok terveztek és szerveztek.
Ennek része a "rendszerváltás" levezénylése. Epizódja a "Rózsadombi paktum", amely pontosan szabályozta a volt pártállami szervezetek ill. funkcionáriusok sérthetetlenségét és beépülésének módját az új, "demokratikus" társadalmi, állami, gazdasági rendszerbe.
Amúgy: a Moszkvában szerzett diplomák "nosztrifikálása" ellen sem a NATO, sem az USA nem emel kifogást.
De most itt van ez a Putyin ... Tegnap a CNN-t nézegettem. Sok percig ki volt téve egy logo:
"Putin czar". Lehet, hogy ez a faarcú kágébés nem lesz hajlandó ölbe ülve dorombolni?

Sz. Gy



Vámosok tartottak házkutatást egy biztonsági cégnél





Házkutatást tartottak Pintér Sándor volt belügyminiszter biztonsági cégénél. Állítólag adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt nyomoznak.
A vám- és pénzügyőrség kommandósokkal tartott házkutatást a Civil Biztonsági Szolgálatnál szerda délelőtt - értesült a Hír Televízió. A cég Pintér Sándor, az Orbán-kormány volt belügyminiszterének érdekeltségébe tartozik.
A HírTV  internetes oldala szerint adócsalás és pénzmosás elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz a hatóság. Az akcióban a hírek szerint a biztonsági szolgálat egyik bérlőjéhez köthető bérbeadási szerződést és a hozzá kapcsolódó számlákat, bankszámlakivonatokat foglalták le a nyomozók.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI megkeresésre annyit közölt: valóban zajlanak nyomozati cselekmények, de nem tudja megerősíteni azok helyszínét.
A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. Pintér központi cége, szerteágazó tevékenységéből 2008-ban közel 5 milliárdos forgalmat produkált.
A Civil 2004-ben azzal okozott meglepetést, hogy a Medgyesy-kormány regnálása alatt 240 milliós hitelt kapott az MFB-től úgy, hogy a bank bevásárolta magát a cég részvényesei közé. A volt belügyminiszter két év alatt mintegy 300 millió forintot fizetett vissza a bank tulajdonában lévő kisebbségi részesedésért.
A cég neve legutóbb a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának zsarolási ügyét követően került a sajtóba. A HVG azt állította, hogy a Pintér cége partneri viszonyban állt a rektor által állítólag a DHL-nek beajánlott kisebb biztonsági céggel. A CBSZ azonban egyébként is fontos szerződő fele a honvédségnek, a HM EI Zrt.-n keresztül ugyanis évi nettó 450 millió forinttal részesül a laktanyák őrzésére kifizetett milliárdokból.





Az MDF már egy hónapja bekérdezett az Eclipse-ügyben?





Az MDF több mint egy hónapja kéri, hozzák nyilvánosságra az Eclipse Zrt. 20 milliárd forintra becsülhető állami szerződéseit és a beszerzés körülményeit.
2010. március 11. csütörtök 19:30 - HírExtra
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője csütörtöki közleményét annak kapcsán írta, hogy szerdán az MTI információi szerint őrizetbe vették az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A cég arról ismert, hogy megnyerte a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzést.

Az MDF szóvivője szerint hozzávetőleg "2000 Nokia-dobozba" férnének el az Eclipse-botránnyal összefüggésbe hozható állami pénzek. Mint írja, az MDF több mint egy hónapja szólította fel a kormányt, a szakhivatalokat, a Fideszt és az MSZP-t, hogy valljanak színt az eredetiségvizsgálat botrányosan alakult történetével kapcsolatban.
Kerék-Bárczy Szabolcs újból felteszi a kérdést: van-e összefüggés több, összesen 20 ezer millió forint körüli, közbeszerzés nélkül elnyert pénz és az MSZP, illetve a Fidesz politikusainak ezt támogató szavazatai között?

"Miért hallgatott az egyébként minden korrupciós ügyben azonnali elszámoltatást követelő Fidesz, amikor a nemzetbiztonsági okok miatt titkosított közbeszerzési eljárást az az Eclipse Zrt. nyerte meg, akinek egyik vezetője gyanúsított a BKV-botrány kapcsán, másik vezetője pedig Pintér Sándor lánya?" - kérdezi a szóvivő.

Azt is kérdezi: "hogyan magyarázza a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetője azt a tényt, hogy egyik főigazgatója annak az Eclipse Zrt.-nek a bérelt Mercedesét használja, amelynek éppen ő adott több milliárdos titkos megbízást?"

Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy hét embert vettek őrizetbe, miután több helyszínen házkutatást tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A szóvivő nem kommentálta az MTI-nek azt az értesülését, amely szerint a hét ember között van az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetője is.

Csütörtökön a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) azt közölte az MTI-vel: szabályosan zajlott a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, az Eclipse Zrt. a szerződésnek megfelelően teljesít.
Forrás: MTI




Hárommiliárdos adócsalás az Eclipse-nél?



Heten már előzetesben vannak

RTL Híradó - Manhalter Dániel
2010-03-16 17:34:00
Egy informatikai cég kapott több mint nyolcmilliárd forintos állami megbízást, de az adót ezután nem fizette be. Lapértesülések szerint az Eclipse Zrt-ről van szó. Heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy embert még keresnek.
Kilenc luxusautó a garázsban, kábítószer a sütő alatt, és körülbelül harmincmillió forintnyi euró. Ezt találták meg a rendőrök és a határőrök, amikor lecsaptak az Eclipse és más, vele kapcsolatban lévő húsz cég székhelyére. Ennél azonban sokkal többet keresnek.

„A vizsgált időszakban a húsz cégre mintegy hárommilliárd forint adóhiányt állapítottunk meg, míg megközelítően 10 milliárd forint értékű pénzmosás valósult meg” – mondta Sípos Jenő a VPOP szóvivője.

Az Eclipse csaknem nyolcmilliárd forint értékű állami megrendelést kapott, amit teljesített is. Hogy pontosan milyen megbízásról van szó, azt nem mondják el. De a gyanú szerint a bevétele után nem fizette be a társasági adót és az áfát. Az Eclipse húsz cég között, átutalásokkal és számlázásokkal próbálta meg eltüntetni a pénzt, és megúszni az adófizetést. A sok készpénzfelvétel és utalás a bankoknak is gyanús lett, ezért szóltak a hatóságoknak.

„Ez mindenképpen segített. Az adatgyűjtéseink egy fontos bázisa volt” – mondta Fröhlich Zsolt ezredes.

-Az, hogy a bankok belüli pénzmozgásokat, pénzkivételeket ellenőrizték?

„Így bizony.”


Az adócsalási és pénzmosási ügy miatt heten előzetes letartóztatásban vannak, de Katzenbach Imrét, az MTK volt labdarúgóját még keresik. Más ügyben is vizsgálják a céget:

„Az új gépkocsi eredetiségvizsgálat miatt folytatnak egy nyomozást hűtlen kezelés megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen” – mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

Az Eclipse nyerte azt a közbeszerzési eljárást, amellyel kiválasztották, mely cég készítheti el a gépkocsik eredetiség vizsgálatához szükséges új szoftvert. Az ötmilliárd forintos megbízást elnyerő cég ellen a pályázaton vesztes cégek tettek feljelentést, mert gyanúsnak találták, hogy az Eclispe-nek már az eredményhirdetés után négy nappal kész volt a programja. A cégnél nem nyilatkoztak az RTL Híradónak.












Őrizetbe vették az Eclipse Zrt. vezetőjét





A vámhatóság összehangolt akciója után őrizetbe vették az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét. Adócsalás és pénzmosás miatt nyomoznak. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője csak annyit közölt, hogy az ügyben hét embert vettek őrizetbe.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) megerősítette, hogy Budapesten és Pest megyében több helyszínen összehangolt akciót hajtott végre. A különösen nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás során hét embert őrizetbe vettek.


A nyomozás során több, a bűncselekmény-sorozattal érintett, illetve több az adócsalás leplezésével összefüggésbe hozható vállalkozásnál történtek nyomozási cselekmények. A házkutatás során a pénzügyőrök különféle dokumentumokat, bizonylatokat és adathordozókat foglaltak le, írta a vámhatóság.
A VPOP közlése szerint a nyomozás érdekeire tekintettel a nyilvánosságra hozható részletekről később adnak részletes tájékoztatást.
"Túlzott nyomozati cselekmény"
Házkutatás volt a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók és őrizetbe vették az érintett informatikai társaság vezérigazgatóját - erősítette meg Szabó Iván, a CBSZ jogi képviselője.
A jogi képviselő nem erősítette meg, de nem is cáfolta, miszerint az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-nél tartottak házkutatást és többi között a cégvezetőt is őrizetbe vették.
Szabó Iván elmondta: az eljárás során mintegy két órán keresztül kommandósok ellenőrizték az épületbe való ki- és bejutást. Megerősítette továbbá, hogy a CBSZ-től csak a bérleti szerződést kérték el a nyomozók. Kifejtette, hogy a lefoglalás módja ellen azonban panasszal él a CBSZ, mert megítélése szerint "túlzott nyomozati cselekmény" történt.
Csak programozók voltak ott
Szabó Iván arról is beszélt, hogy a bérlő informatikai cégnek csak a programozói voltak a székházban levő irodában és tudomása szerint a cég vezetőjét nem az Angol utcai épületnél vették őrizetbe.

2007-ben frissítették utoljára

Az Eclipse december 31-én kötött szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH) arra, hogy az átalakuló eredetiségvizsgálati rendszerhez szükséges szoftvert módosítja és 5 éven keresztül üzemelteti.
Figyelő újságírójának egy eredetiségvizsgálatot végző műhelyben megmutatták az új szoftver felhasználói kézikönyvét, aminek utolsó frissítési dátuma 2007-es keltezésű. Ez arra utal, hogy a rendszer már régen kész volt, vagy legalábbis a frissítés – az ötmilliárdos szerződés egyik meghatározó eleme – nem volt olyan mértékű, hogy arról a felhasználónak tudnia kellett volna.
Az üzleti hetilap tényfeltáró cikksorozatából kiderül, hogy a cégnek látszólag nemcsak erős politikai hátországa lehet  mind a Fidesz, mind az MSZP oldalán, de egy volt nemzetbiztonsági felsővezetőhöz is köthető.
Az Eclipse projektvezetője Pintér Sándor lánya, Pintér Hajnalka. Az ötmilliárdos megbízás ügyében ő minden teljesítés átadója és ő az elsődleges kapcsolattartó személy.



No azt eddig nem mondtátok , hogy a Pintér is beutazási tilalom alá esik !!!

Létrejön e Európa első bandita "mintaállama"?
A libapásztorok és a libák a parlamentbe gágognak , a Solymosy Eszterek H Zsófiák a zsidó vállalkozásainál a szerencse megtestesítői, mert míg régen egy két bíró volt korrupt ma elmondhatjuk , hogy az egész igazságszolgáltatás az minden ágát elöntötte az olaj , és a petró meg a dollár .
Mi a polgárháborús körülmények között arra várunk , mikor csap le a gyilok a terrorista maffia vezérekre , és ez balesetnek lesz álcázva , vagy megint egy kis libapásztor lánykának a vérét fogják venni , és készen van e már a kijelölt balek akire rá húzzák majd a balhét , míg a nemzetek felett kibékülnek a terrorista vezérek , és megállapodnak , hogy a cigány útra tévedt magyarság köteles lesz még 500ezer zsidót befogadni , és dolgozni rá , és eltűrniük a rablásaikat , és gyilkosságaikat . Egy dolog lesz megengedve ellenük a molotovkoktél alkalmazása családjukra ingatlanjaikra vállalkozásaikra , és szabad lesz a magyarságnak is ezután közlekedési eszközök elé tessékelni őket , ahogyan eddig az ÁVH – s módszer szerint csinálták a magyarság ellen .






 



Piszkos játszma.
A bandaháborúk logikája. 
Az iskolában csak az előemberről tanultunk. Mire őszbecsavarodik a fejünk rádöbbenünk, hogy a "nyugat alkonyán" [à la Spengler] megjelenik planétánkon az "utóember" is. Egyik egyedét a gyulus rostoviensist már mindannyian megcsodálhatjuk. No nem valami múzeumi tárlóban, hanem - in vivo - a brüsszeli eurokommunista panoptikumban.

Az illető - egyébként a marxizmus nagy klasszikusa - a szovjet államadósság "rendezése" kapcsán azt a mélyértelmü megállapitást tette, "hát ebben az egész ügyben nincs egy deka olaj se". Így aztán a szar felkeverője, Deutsch Für Tamás, [Fekete Pákó magyar kiadása] mehetett az egész parlamenti hacacáréval a jó büdös francba. Ment is...

Nos ennek mintájára megjósolható: ebben a Gyurcsány féle bazi nagy purgálásban sem fognak olajat találni, főleg az olajbevételeket nem fogják találni. Ezen túl e koncepciós játszmában nincs, nem lesz, egy cseppnyi erkölcs se'.

Akkor mire az egész? Szabályos bandaháború kezdődik! Tudnivaló volt, ha a bűnözés maga alá gyűri az államot, ahogy ez nálunk [is] történt, nem maradhatnak el e kóros állapot tünetei sem. Az egyik ilyen szimptóma a folyton felparázsló bandaháború.

A bűnözésnek ugyanis "esszenciális elemei" vannak. A bűnözés az a hivatás, amelynek művelői mindent megkaparinthatnak [meg is teszik], közben azonban elveszitenek valamit, ez pedig a gátlás. Ez alatt, témánk szempontjából, nem a pörsenéses ifjak merevedési zavarait kell érteni, hanem azt - az emberi faj fejlődését és fennmaradását szolgáló - belső sugallatot, amit önkontrollnak, illetve társadalmi kontrollnak is szoktak nevezni. Ha a társadalmat olyan csoport gyüri maga alá, amelynek egyedeiből és egészéből ez a képesség ill. hajlandóság hiányzik, megszünik a társadalom, a társadalmi folyamatok racionális vezérlésének lehetősége is. Elvész - többek között - az egyén és a társadalom szabadsága, mert a hatóságok cinkossága folytán kiszolgáltatot takká válnak.

A kapitalizmus, mint a bűnözés legfelsőbb  foka, honosította meg a "bandaháborúk intézményét".Bebizonyosodott, ugyanis, hogy a bűnözés hiába integrálódik valóságos szindikátusokba [kartellekbe], kérészéletű mindenfajta piacfelosztás, a "konszolidáló dott" versenytársak között is. Különösen instabillá válik a helyzet, ha új ragadozó jelenik meg és bele akar marni a koncba. Az előbbi esetben a "labilizálódás" azért következik be, mert a mohóság egyre kisebbnek láttatja az osztályrészt, igazságtalanabbnak a felosztást. Utóbbi esetben pedig a világrajött új ragadozó is meg akarja tömni a bendőjét. Ez számára létparancs.

Én régen mondogatom, hogy nálunk nincsenek valóságos pártok. A rendszer lényegében egypárti. Az érdekcsoportok váltó ga(rá)zdálkodása teszi lehetővé, hogy (választási) ciklusonként hol az egyik, hol a másik csoport ragadhassa kézbe a nagyobb merőkanalat és közelebb férkőzve a kondérhoz, mélyebbre meríthesse azt.

Ez a rendszerváltás után, döcögve ugyan, működni kezdett, de akkor jött a Fletó és, Orbánhoz képest kiemelkedő kvalitásai révén, sikerült nagyobbat és hihetőbbet hazudnia, mint a felcsúti böllérnek. Így ismét győzött, a bambák segítségével.

Ebből adódnak a bajok. Már az ókori Róma is ismerte a harácstörvényt, különösen a katonacsászárok idején. Ha a pajzsraemelt imperátor nem volt képes a légiók pofáját és bendőjét degeszre tömni, lecsapták a fejét és újabb martalócot emeltek pajzsra.

Orbán is annyira bízott a "demokratikus" gengszterváltásban, hogy egy csomó adósságot csinált, meg beigérte a légióknak a csillagos eget is. Ám Fletó elrugta az orra elől a labdát. Ezt négy évig át lehet vészelni, de nyolc éven át aligha.

Orbán olyan helyzetbe került mint a présbe tett púpos gyerek. Nem lett egyenesebb, de megállt, amúgy is gyatra, növekedésében. A légiók morgása pedig úgy fokozódik mint a nemzetközi helyzet.

Szorult helyzetében, Gyurcsányra lőtt az olajfegyverrel. Ezt több volt mint bűn, hiba volt. Orbán ugyanis, hasonló fegyverrel szemben, sokkalta sebezhetőbb mint Gyurcsány, mert neki több púpja is van. Önmagán kivül még Boross Péter ex-belügyminiszter, ex-miniszterelnök és ex-főtanácsadó,- de mindenek felett a vádlottak padjáról a belügyminiszteri székbe ültetett, erős és ügyes ember, a Pintér doki, nyomják lelkét, hátát.

Akármit is locsog a sajtó az iratmegsemmisitésekről, a hülye is tudja, hogy a "forró infókra" fokozottan érvényes az anyag megmaradásának törvénye. Vagyis az ilyesfajta matéria nem semmisül meg nyomtalanul, legfeljebb helyet, vagy megjelenési formát változtat. Ha Fletó ebbe, a még ma is bűzölgő, fekáliába tényleg bele meri dobni a horgot, minden berántása eredményes lesz. Akkor pedig Orbánnak és tettestársai- nak annyi, bárhogy is dekázzák a jövőt a közvéleménykutató intézetek.

Most tehát az a kérdés, hogy a háttérhatalom engedélyezi e a kutyaviadalt, vagy leállitja az egészet, azaz bekövetkezik a "pax mafiosa".

Hogy egészen őszinte legyek, az eszemmel az utóbbira tippelek. A szivem azonban azt sugja, ha kevés is az esélye annak, hogy a Hóbagoly, a Menyét, a Röfi-döfi és a búsképű egyetemi docens [együtt] viselt dolgainak akár csak egy százalékára is fény derülhet, a dologba bele kell vágni!

Talán magam alá teszek, ha - nem először - Hitlert idézem. Ő azt mondotta volt, hogy "az igazán bátrak nem igénylik sorsuktól a siker garanciáját".

[Ez nem maradt írott malaszt. A tengeralattjárók legénysége például akkor is kifutott a "falkavadászatokra" amikor már nyilvánvalóvá lett, hogy ez a harcmodor nem eredményes és a hajókban, illetve személyzetükben bevetésenként hetven százalék körüli a veszteség. Ezért őrizhette meg Dönitz admirális a Führer megbecsülését, haláláig. Ezért nevezte ki utódáúl az amúgy nyakas és neki sohase' hódoló száraz katonát. Persze a nürnbergi szecskavágó bedarálni készült a nagyadmirálist is. A katonai szolidaritás, az ellenség szolidaritása, mentette meg. A csendesóceáni amerikai flotta parancsnoka Nimitz tengernagy megküldte ugyanis a vérbíróságnak az amerikai haditengerészeti kódexet. Ez ugyanazokat a kegyetlen hadviselési módszereket írta elő, mint a németeké. Vagyis elpusztitani parancsolta a megtorpedózott hajók legénységét.
Így Dönitz "megúszta" potom tízévi börtönnel. Dehát már a rómaiak kimondták: "vae victis" azaz jaj a legyőzöttnek. Talán ezért nem alkottak [utólagosan] jogszabályt a "háborús bűnökre". Egyszerüen a győző "természetes" jogán mészárolták le a legyőzötteket.]

Kissé talán elkalandoztam a tárgytól, hogy a témánál maradhassak...

A gyurcsányi falkavadászatban, a fentiek miatt, a kopóknak és nem a nyulaknak drukkolok. A házinyulról azt híresztelik, hogy párosodik a patkánnyal. Akiket most meghajtanak inkább domesztikált egyedeknek látszanak...

Ja még egy hasonlat. Gyurcsánynak nem kell szalmakazalban tűt keresnie. Csak észre kell vennie a szalmakazlat...

Még hallanak rólam!


2007.06.29

Sz. Gy.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése