2014. december 8., hétfő

A nagy játszma II.



A nagy játszma II.


A politikai Iszlám végnapjai?





Ami Egyiptomban történik, annak a bukását jelzi, ami 'politikai iszlámként' ismeretes”Bassár el-Aszad szíriai elnök  

 Frissítések:  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.














Allah Akbar!
A politikai Iszlám végnapjai?
A muszlimok kedvenc szlogenje a "Takbír", vagyis az "Allah Akbar" kifejezés, amelynek jelentése „Isten a legnagyobb”. A muszlim egyetértés körülbelül itt véget is ér. A folytatás ugyanis túl hosszú és túl bonyolult a jámbor szakállasok számára. Így szól. "Egyedüli Isten Allah és Mohamed az õ prófétája. Lá iláha ill AllahMuhammad raszúl Allah." (Jobboldali kép.) A helyzet ugyanis az, hogy a próféta egyébként hüséges követői egymást ölik. Hogy van ez? Miért van ez?
A dologban sajátságos szerephez jut a muszlimok szentírása a Korán. Mint tudjuk az analfabétának is mon dott  Mohamed az iszlám hagyomány szerint 23 éven át folyamatosan, részletekben kapta meg Allah kinyilatkoztatásait Jibril (Gábriel) arkangyal közvetítésével, szóban. A hallottakat közölte tanítvá nyaival, amelyeket ezek csontokra, pálmalevelekre jegyeztek le. Mások szerint a próféta valójában iskolázott kereskedő volt, aki olvasta és ismerte a főbb zsidó és keresztény szent iratokat és tanítá sokat, de arra tényleg nem volt ideje, hogy s.k. leirja azt a sok mindent, amivel Gábriel 23 évig nyomta az agyát. Tudjuk, keresekedett, gyermekeket nemzett, hadakozott, Mekkából - Medinába futott, stb. Mindegy! Összegyült egy Koránra való szöveg. A Korán olvasva nem könnyen értelmezhető, de azt mondják, hogy szavalva - énekelve (recitálva) érthetővé válik... Ezt viszont én nem értem. Az ének legnagyobb kihívása az emberi értelemnek, szöveg érthetősége kapcsán. Házy Erzsébet pl. nagy énekesnő volt, viszont soha egyetlen szót sem értettem az áriáiból. De hagyjuk.
A Korán szúrákra tagozódik és mindjárt az első így szól
1. Dicsőség Allahnak a Mindenségek Urának,
2. A Mindenhatónak és Könyörületesnek,
3. Az Itélet Napja Birtokosának.
4. Hozzád imádkozunk és Hozzád fordulunk menedékért,
5. Vezérelj minket "az" egyenes ösvényre...

A napnál világosabb, hogy csak egy (!) ösvény van és az egyenes vonalvezetésü. A Muszlimok nem vitatják a Korán  egyetlen bötűjét sem. Ez azt jelentené, hogy az egyetlen egyenes úton követik Allahot? Egy frászt jelenti! Mint fentebb írtam egymást öldösik - Allah nevében és dicsőségére. Hogy van ez?
Egy muszlim - ha élve születik - vagy siíta, vagy szunnita lesz. Tertium non datur. Miben különböznek egymástól? Ki hinné, hogy Mohamed utódlásának felfogásában. Az utódlás rendjét ugyanis nem szabályozza a Korán. Gábriel nem súgott, próféta is megfeledkezett róla. Legalább Allahnak eszébe juthatott volna. Ez a slendriánság egyenesen felfog hatatlan. Tudjuk, nálunk mekkora balhé lett a hatalomnak a szeniorátus, ill. a primogenitura szabályai szerinti öröklésé ből. (Többszáz évig tartottak a királygyilkosságok, amig ki nem halt az Árpádház.)

A szunniták szerint, mivel Mohamed nem jelölt ki utódot és nem szabályozta az utódlást, 
az utódválasztás joga a muszlim közösségé, akik nyalván a legjámborabb, legistenfélőbb muszlimot állítják a közösség élére, Isten akaratát valósitva meg ezáltal. Ezt vallják a szunnitáknak tekinthető harmadik szekta tagjai a háridzsiták is.

A siíták ezzel szemben feltérképezték Mohamed népes családját és úgy döntöttek, hogy egyedül Ali (Mohamed unokatestvére és veje) és felesége, Fátima leszármazási vonalát (vérvonalát) ismerik el jogosnak. A választott utódokkal a kalifákkal szemben Ali leszármazottai Mohamed "igazi" utódai.  A vér szerint igazi utód (az imám) spirituális szellemi örökös, az az istentől átöröklött tudás hordozója és mint ilyen csalhatatlan.

[Ez a misztikus felfogás ép ésszel ugyanúgy felfoghatatlan mint a homousion és a homoiusion "keresztényi" értelme zése. Az "ortodox" katolikusok szerint az atya és a fiú egylényegüek (homousion) és a szentlélekkel együtt alkotják a szentháromságot. Ez a szellemi gubanc az emberi értelem számára megfejthetetlen. Nem is kell megfejteni, hinni kell...Az ariánusok szerint a fiú (Krisztus) az atya teremtménye (homoiusion), akit saját képére alkotott, mint az embereket általában. Ez a variáns már emberközelibb lenne, de hirdetőit mint "eretnekeket" ezrével égette a keresz tényi szeretet.]  
Allah követőinek 87-90 %-a szunnita, 10-13 %-a siíta, 1-3 %-a háridzsita. Amiben különböznek, arról szóltam. Amiben egyformák, az a "szent" meggyőződésük, hogy ők és csakis ők járnak azon a bizonyos egy, széles úton.

A továbbiak szemléltetéséhez egy mappát illesztek ide, amely a muszlim országok elhelyezkedését mutatja a számunkra most érdekes közelkeleti és északafrikai térségben.

 


A térkép világosan tükrözi, hogy a szunnita államok tengerében a siíták (Irak - Irán) szigeteket képeznek csupán. Természetesnek tünhetne, hogy a szunnita államok "szent háborút" viselnek a siíta államokkal szemben úgy, hogy egy szólamban kántálva a Koránt, lépést tartva, egyirányba menetelnek. Dehát nem ezt teszik!
Az iszlám államok története szerfölött bonyolult és szerteágazó. Részleteiben, főleg országonkénti bontásban tárgyalni lehetetlen. Ezért jellemző példák segítségével csupán vázolni próbálom az eseményeket és azok hátterét.
Ha valaki történetet ír, meg kell határoznia kiinduló pontját. Én is ezt teszem. A baloldali képen Hitler és a jeruzsálemi főmufti Huszeini látható. Vajon miről cseveghettek? Szerencsére nem kell találgatnunk. Őfőmuftisága világosan summázta saját 'mein kampfját'. "Küzdelmem céljai világosak: először is szünet nélkül harcolok a zsidók ellen, s ennek a harcnak része az úgynevezett palesztinai Zsidó Nemzeti Otthon elleni küzdelem, mert a zsidók itt akarnak felállítani egy központi kor mányzatot saját gonosz céljaik érdekében, és hogy véghez vigyék a világ kormányainak és más népeknek kárára folytatott pusztító és romboló terjeszkedésüket." Azt gondolom, e manifesztum, minden mondata, szava, sőt betűje is teljesen világos: Palesztina azért kellett a zsidóknak, hogy ott építsék ki a világhódítás vallási, faji, gazdasági, katonai, stb. bázisát. Mindaz amit Herzl a zsidó államról írt merő porhintés. 
Ebben a cikkben azt próbálom felvázolni mennyiben sikerült a mufti által felvázolt "pusztító és romboló terjeszkedés" és ebben milyen szerep jut azoknak a tévutaknak amelyeken Allah követői botorkálnak.
Palesztina könyörtelen zsidó gyarmatosításának rémtörténeteivel tele van a pince és a padlás, az enyém is. Azért hadd ajánljam figyelmükbe "Harc Jeruzsálemért"  c.  írásomat  amelynek beszédes ábrája a baloldali történelmi térkép, a palesztin holokauszt térképe. Ám a zsidók nem csupán "otthon" terjeszkedtek, hanem szomszédaik rovására is. 1967-re Izrael"honvédő háborúkkal" meg szállta Ciszjordániát, bekebelezte Jeruzsálemet, megszállta a Golán fennsíkot, a Gázai övezetet és a Sinai félszigetet. Utóbb a Gázai öve zet "független" státust kapott, a Sinai félsziget pedig visszakerült Egyiptomhoz. A Palesztinába irányuló zsidó beszivárgás, majd az 1948. május 14-én megalakult zsidó állam története a szomszéd nép ek ellen vívott szüntelen írtóháborúk története, amelyeket itt és most nem tárgyalok.
Ami a Közel keletet és Észak Afrikát illeti le kell szögezni, hogy ez a térség a rabló imperialista hatalmak, főleg Amerika - Anglia - Franciaország, ugyancsak gyilkos vetélkedésének tárgya a térség fölötti uralom és a nyersanyagkincsek megszerzéséért. E gyarmati háborúkat sem ábrá zolom, de meg kell említeni egy sajátosságukat. A legújabb kor erőviszonyai úgy alakultak, hogy a "domináns dögevő"Amerika lett. Anglia és Franciaország csak a megmaradt koncért viaskodhatnak. Amerika viszont időközben totális zsidó irányítás alá került. Mindezek folytán mára beteljesült a főmufti jóslata: a más népek kárára folytatott "pusztító és romboló terjeszkedés" karmestere a nemzetközi zsidóság, ill. Izrael.
A kérdést csak ezen összefüggés szem előtt tartásával lehet értelmezni. Minden más, pl. vallási szempontu, megköze lítés hibás eredményt szül.

Most azt vegyük szerbe - számba, hogy az "iszlám államok" mennyiben értették meg korukat és mennyiben tudtak, ill. próbáltak megfelelni kihívásainak.

Kézenfekvő, hogy legalább kétfrontos háborút kellett (volna) megvívniuk: felszabadító háború a gyarmatosító tőké sekkel szemben, plusz vallási háború a világuralomra törő cionizmus ellen és mindkettő a lehető legszorosabb, ill. leszélesebb szövetségben a "testvéri" muszlim államokkal.
E követelményrendszernek messzemenően nem felel meg az iszlám dzsihád szemlélete, ill. gyakorlata. "A világ a muszlimok felfogása szerint két részből áll: Az iszlám hatalom földjét (dár al-iszlám, azaz az ’iszlám háza’) a hadműveleti területekkel (dar al-harb, ’háború háza’) állítja szembe. Az előbbiben az iszlám törvényei érvényesülnek, az utóbbit hitetlenek lakják. A hagyományok szerint a dzsihád kötelezettsége addig tart, amíg mindkét világban azonos iszlám jogrendszer és muszlim hit nem uralkodik.". A "hadmüveleti területen" kell csupán alkalmazni az öt fajta dzsihád közül az ötödiket, amely "dzsihád a kard által (dzsihád bi-sz-szajf): szent háború vagy felfegyverkezett harc az isteni úton."
Ami a "politikai iszlámot" illeti, ennek létezésére Asszad fenti nyilatkozata hívta fel a figyelmemet. Mielőtt belemerültem volna a téma tanulmányozásába már eleve feltételeztem, hogy a politikai iszlám és a dzsihád között összefüggésnek kell lennie. Van is.
Egy érdekes könyvre bukkantam, Szálkai Kinga: "Politikai iszlám Alternatíva Közép-Ázsia számára?" címen.
Gyanútlan olvasóim talán nem is sejtik, hogy a szánktól elragadott nemzeti jövedelemből mennyi pénz jut zsidó érdekeket szolgáló "tudományos alapkutatások" céljára. Ennek csak egy példája a szép és kivánatos Heller Ágnes szponzorálása. A kis ravasz Kingácska is a volt Szovjetunióból kiszakadt, Oroszország "lágy alfelén" elterülő iszlám államocskákról morfondírozik... 
"A politikai iszlám az iszlám politikai célokra való felhasználása egyének, csoportok és szervezetek által. Fő célkitűzése, hogy politikai válaszokat adjon napjaink társadalmi kihívásaira egy olyan jövőkép segítségével, amelynek alapjait az iszlám hagyományból kölcsönzött, újraértelmezett tanítások alkotják. ... Ez a komplex keretrendszer lehetővé teszi az iszlám számára, hogy megoldást kínáló alternatívaként jelenjen meg olyan helyzetekben, amikor hatalmi vákuum alakul ki, az állam nem képes ellátni feladatait, vagy a társadalom tagjai olyan akadályokkal kényszerülnek szembenézni, amelyek meggátolják érdekeik érvényesítését. Ez az! A hatalmi vákuum. Vákuum ami akkor keletkezik, ha a zsidó termeszeknek sikerül szétrágniuk és összeomlasztaniuk egy - egy államot, államszövetséget, vagy államcsoportot. A zsidók fixa ideája, hogy Oroszországot, a körötte kialakitott vákuum "feltöl tésével" lehet bekeríteni és térdre kényszeríteni. Putyin viszont nem szereti a vákuumot (horror vacui), de ez egy más történet.

A téma szempontjából azonban nem az az eszmei zürzavar veszélyes, amelyet Újlipótvárosból gerjesztenek, hanem az, amely az "iszlamisták" fejében uralkodik.

Még valamit előre kell bocsájtanom. A nyugati imperialisták a muszlim országok elleni harcukat - a New World Order dogmatikája jegyében - kétfajta ürüggyel vivják. Vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásával, ill. erre való törekvéssel vádolják a célbavett államot, vagy azt állítják, hogy elnyomja a népet. Ezen a két jogcímen exportálnak más országok ba biztonságot és demokráciát dróngyilkosságokkal, fürtös, kazettás és foszforbombákkal, gyilkos kommandóakci ókkal, tüzérségi és légicsapásokkal, stb.
E csapásokkal szemben a megtámadott országok azért tehetetlenek, mert nem ismerik Huszeini főmufti téziseit, vagy nem ismerik el annak általános érvényét. Kár...
Bizonyítson egy eklatáns példa Szaud Arábia példája. A baloldali képen látható disznófejü nagyúr Abdulláh bin Abd al-Azíz Ál Szaúd, az ország jelenlegi királya. A jobboldali ugyanő, legkedvesebb barátjával a gyilkos niggerrel Obamával. Itt nem baj, hogy "A szaúdi állam abszolút monarchia amelynek legfontosabb intézménye, maga a Szaúd dinasztia, amelyben a hatalom férfi ágon öröklődik. Az ország nak nincs alkotmánya, sem választott kormánya (nem tartanak általános választásokat), így ezek hiányában a királyi jogkört hivatalosan nem korlátozza más, mint az iszlám szent könyve a Korán, amely betölti az alkotmány funkcióját, és az iszlám jogrendje, a Saría. Az országban a pártok működése tilos." Érdekes jogintézmény ez a Saria. Az Amnesty International folyton nyivákol miatta. "Ann Harrison, a szervezet közel-keleti regionális igazgatóhelyettese nyilatkozatában arra szólította fel a hatóságokat, hogy ne hajtsák végre a tervezett ítéletet.Az Amnesty International szaúdi sajtójelentésre hivatkozva számolt be arról, hogy a 24 éves Ali al-Kavahirt a közelmúltban gerincének megbénítására ítéltek. A vád az volt ellene, hogy tíz évvel ezelőtt egy barátját háton ütötte, aki ennek következtében gerincbénulást szenvedett. A bíróság az iszlám jogrend, a saría rendelkezésére hivatkozott. Ennek lényege, hogy a tettesnek ugyanazt kell elszenved nie, amit áldozatának."
Mindez marha jó vicc a következők miatt. A Heti Válaszban olvasható. "Súlyos fotók: Ötcsillagos „börtönökben” tartanak fogva gyilkosokat Ötcsillagos luxusban „rehabilitálják” a terroristákat A szobák abszolút komfortosak, melléjük szauna és edzőterem dukál, olimpiai előírásoknak megfelelő úszómedence és mozi. Ám ezek a luxuskörülmények nem luxusszállodában adatnak, hanem börtönben az Al-Kaida terroristáinak. A rehabilitációs program nem teljesen sikeres. A börtönből szabadultak tíz százaléka ugyanis bizonyíthatón visszatér valamelyik terrorista sejthez, sőt, a luxus-átnevelés után némelyiküknek még a presztízse is megnő a terrorcsoportok szemében. A kilencven százalék viszont tényleg visszatalálni látszik a normális életbe. Igaz, ehhez a szaúdi kormányzat anyagi segítséget is nyújt nekik: havi hétszáz dollárnyi stipendiumot folyósít, aki igényt tart rá, még autót is kap, és a nőtleneket szép summával – húszezer dollárral – bátorítják a házasodásra. Ráadásul az esküvő minden költségét is a kormány vállalja magára."Mindezekhez talán hozzá se kellene tennem, hogy Sziria törvényes kormányának legveszélyesebb "ellenzéke" az a többszáz Al Kaida harcos, akiket Szaud Arábiából "kiszoritottak" és Törökországon keresztül exportált, Szaud Arábia által gyártott, vagy vásárolt fegyverekkel fegyvereztek fel. Bocsánatot kérek, de erről egy népi szlogen jut eszembe: "nem szarunk a kútba, csak a kávájára, aztán onnan belekaparjuk..."
Most pedig lássuk, miért sikertelen a politikai és vallási bambaság, ami az iszlám államokat jellemzi a tiszteletre méltó kivételek mellett.
A szekularizáció úttörője Kemal Atatürk Törökországa volt. Ezt a témát "A világi államokról" szóló írásombantárgyaltam, [de mivel kissé túldimenzionáltam a dolgot nyilván kimerítettem olvasóimat és persze önmagamat is...] Atatürk volt az aki az iszlámot sebészi módszerrel metszette ki az ország testéből.
További jellemző példa épp Iráné... Jó régen körbejártam már ezt a témát is "A jövő fenyegetése, reménye Irán?" c. írásomban [2008.07.20]. A lényeg lényege, hogy demokratikus (!) választások útján egy Mossadegh nevü úriember lett az ország elnöke, aki államosította az olajipart. Az eredmény: brit haditengerészeti blokád, CIA ügynökök tömeges bevetése, a hadsereg lázadása és Reza Pahlavi sah a hírhedt Sabak titkosrendőrségre támasz kodó több évtizedes rémuralma, amit Khomeini iszlám forradalma döntött meg. [Irán most saját olajának bevételeiből szuperfegyvereket gyárt Izrael, és Amerika ellen...]
Nem mellesleg szólván Mossadeghet a Time az év emberévé választotta, akárcsak korábban Hitlert...
Egyiptomban "Nasszer az 1948-49-es első arab izraeli háborúban elszenvedett vereség hatására fiatal tiszttársaival létrehozta a Szabad Tisztek Bizottságát, majd 1952-ben Mohamed Nagib mellett vezetője volt a népfelkeléssel támogatott katonai puccsnak, amely során elűzték a népszerűtlen, gyenge kezű, Londonhoz hű I. Faruk királyt." Ha ezzel megelégedett volna... De nem. "Igyekezett terjeszteni a forradalmi eszméket, és ezzel nem csak a szomszédos országokban okozott nyugtalanságot, hanem az európai hatalmak afrikai gyarmatain is. Az arab nép modern történetének egyik fordulópontjaként 1956-ban nyíltan szembeszállt a hagyományos gyarmat birodalmakkal, és államosította a brit-francia magánkézben levő Szuezi-csatornát, hogy annak bevételeiből teremtse elő Egyiptom korszerű fejlődésének alapjait. A pénzből akarták felépíteni a Níluson az Asszuáni-gátat és vízierőművet, e létesítményektől jelentős mezőgazdasági, ipari fejlődést reméltek." A nyugati álság miatt persze hogy kitört 1956-ban a "szuezi válság" és az angol - francia hadak megtámadták Egyiptomot. Ennek ellenére 1958-ban Sziriával együtt sikerült létrehozni az Egyesült Arab Köztársaságot, amelynek sorsát az döntötte el, hogy "1967-ben az ún. hatnapos háborúban az izraeli haderő súlyos vereséget mért Egyiptomra és Szíriára, megszállta a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot. Ez a vereség vetett véget Nasszer arab országokat egy szövetségbe olvasztó törekvéseinek." Temetésén ötmillió ember gyászolta. Mindhiába, mert utóda egy áruló lett, Anvar Szadat személyében, akit a hadsereg egyik alakulata likvidált egy ünnepségen. Egyiptom pedig visszasülyedt az "iszlám" gyarmati államok "testvériközösségébe".
13.07.14-i frissítés.Friss hírek (éppen) egyiptomból! "Egypt’s public prosecutor’s office has begun investigating complaints against ousted president Mohamed Morsi. The former head of state is accused of spying, inciting the killings of protesters, and damaging the economy. Az egyiptomi ügyészség megkezdte az elűzött elnökkel Mohamed Morsival szembeni panaszok kivizsgálását. Az egykori államfőt  kémkedéssel, tüntetők elleni  gyilkosságokra uszítással, és gazdasági kártevéssel vádolják. "

"Apart from Morsi, eight other Muslim Brotherhood leaders are being investigated – including Supreme Guide Mohamed Badie. The accused are expected to be questioned in the coming days, according to the public prosecutor’s office. Details of those who made complaints were not revealed. It was announced earlier this week that Badie and several other Brotherhood officials already face charges of inciting violence, though most of them have avoided arrest. Eltekintve Morsitól,  a Muzulmán Testvériség nyolc vezetőjének ügyét is vizsgálják - így a felső vezető Mohamed Badie ügyét is. Ez vád várhatóan megkérdőjelezhető a következő napokban, az ügyészség szerint. A panaszok ugyanis kevés konkrétumot tartalmaznak. A hét elején olyan bejelentések történtek, hogy Badie és számos más Testvériség tisztviselő erőszakra uszítanak, bár közülük a legtöbbnek sikerült elkerülni a letartózta tást."

Ha nem tévedek, az "Arab Tavasz"új  irányba fordul. A zsidó - amerikai elnyomástól szenvedő népek lassan kezdenek ráébredni, hogy "Egyházukat" ugyanúgy megrohasztotta a zsidóság, mint a Római Katolikus Egyházat. Ennek legjellemzőbb példája Szaud Arábia; amely egyfelől a szunnita iszlám fellegvára a szent kába kővel és a pompázatos mecsetekkel,- másfelől a zsidó - amerikai gyarmatosítók első számu cinkosa a közelkeleti és észak afrikai népek felszabadító mozgalmai elleni harcban. Egyiptom is a szunnita iszlám kétarcúságá nak jelképe. Mint Mohamed Badie [akit a legújabb hírek szerint mégis elkaptak].  Egyiptom pedig, Morsi "iszlamizációs" programja révén, nagy lépéseket tett a Szaud Arábiához történő áruló felzárkózás irányába. Remélem, a tizenhárom csomós köteleket már fonják az Morsi és a "Testvériség" főkolomposai számára.
Egyiptomnak és a többi "iszlám" államnak pedig dönteniük kell a "merre tovább" kérdésében. A választás tulajdonképp egyszerü. 1.) Egyházi, vagy világi legyen az új állam? Vannak követhető példák. A törököknek Kemal Atatürk, az egyiptomiaknak Nasszer, a Libiaiaknak pedig Kadhafi (aki ugyan kissé ellentmondásos egyéniség, de ez nem olyan nagy baj, ahogy most Horn Gyula esetében látjuk). 2.) Kapitalista, vagy szocialista legyen e a társadalom, ill. a gazdaság? A válasz nem lehet kétséges. A nemzeti szocializmusé a jövő.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.07.27-i frissítés
A kocka el van vetve, Egyiptomban is. Ki hitte volna? [Én hittem...] "Legalább hetven ember életét vesztette szombat reggelre Kairóban, a hadsereg által megbuktatott Mohammed Murszi elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásban. A hadsereg is beavatkozott az utcai harcokba. Az al-Dzsazíra szerint a halálos áldozatok száma 120 is lehet a Raba al-Adauija kairói mecset előtt tartott tiltakozó virrasztás során kelt összetűzéseknek.A Muszlim Testvériség szóvivője, Gehad el-Hadad 70 halottról számolt be, megjegyezve, hogy a végső szám, a rengeteg sérült ismeretében sokkal magasabb is lehet. 'Nem sebesülést akarnak okozni, céljuk a gyilkolás' – mondta az éles lőszereket is bevető hadsereg fellépéséről a szóvivő." Egyiptomban alakul a"sziriai helyzet". A "demokratikus ellenzék" azaz Murszi és a Muzulmán Tetvériség Egyiptomra uszítja az Al Kaidát, az izraeli, amerikai, angol és francia halál-kommandókat. Ezt csak a hadsereg képes megakadá lyozni és csak úgy, hogy kiírtja az "iszlám" fekélyt. Hányan lehetnek a szunnita hazaárulók? Százezren biztos nincsenek. A mérleg tehát kedvezőbb lehet mint Sziriában. Azzal a nem lényegtelen különséggel, hogy a százezer áldozat döntő többsége a lakosság soraiból kikerült ártatlan áldozat.
A szekuláris Egyiptom, a Nasszer által megálmodott Egyiptom, vérben születik, de nem ártatlanok, hanem vallási eszelősök vérében... Kiírtják Allah izrael és amerikabérenc híveit.  Micsoda különbség. A katonák keze nem remeghet!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.08.05-i frissítés.Nem titkolom, a totális leszámolás rendíthetetlen híve vagyok, különösen a politikában... A fenti frissítésben úgy vélekedtem, hogy Allah izrael és amerikabérenc hiveit mindenekelőtt likvidálni kell. Aztán majd ráérnek a tovvábbi tennivalókon töprengeni.
Az Oroszország Hangjában most egy cikk jelent meg, amelynek szerzője"törvényes forradalomról" fantáziál. Ez tévút, mert törvényes forradalom nincs. Ebben a kérdésben meggyőződéses leninista, sőt Lenninnél is leninistább leninista vagyok.

A cikkből tudjuk, hogy Egyiptomban forradalmi tömegmozgalom bontakozott ki.
 "A Tamarrrod (lázadás) fiataljait – életkoruk dacára – a  'második egyiptomi forradalom atyjainak' tartják. Ők voltak azok – egyetemisták, aspiránsok, fiatal szakemberek -, akik június 30-án (Mohamed Murszi hatalomra jutásának első évfordulóján) átfogó kampányt kezdtek lemondatására. A Tamarrod akkor 22 millió aláírástgyűjtött össze a Murszi lemondását követelő felhíváshoz. A mozgalom lett annak a sokmilliós résztvevőjű menetnek a szervezője, amely június végén és július elején tiltakozó akciókat szervezett a Muzulmán Testvériség politikája ellen. Lényegében ezek a tiltakozómenetek lettek Murszi és hívei hatalomból való kiszorításának prológusai. De kedves naív forradal márok! Hát nem tujátok, hogy egy MOSZAD - CIA kettős ügynöknek ez smafu? Forradalmatokhoz a hadsereg kellett, hisz a hatalom a puskacsövekből ered. Ezért hülyeség, hogy "A fegyveres erők a nép mellé álltak. Nagyon fontos ez, mert így sikerült elkerülni a vérontást. Most a Muzulmán Testvériség ezt „katonai puccsnak” nevezi: ők nem értik mi is az a katonai puccs." A hadsereg nem mellétek, nem is a nép mellé állt, hanem (szerencsére) tőletek függetlenül, önállóan cselekedett. Remélem ezt teszi a jövőben is. Erre szükség is van. "Az egyiptomiak ugyancsak nem fogadják el azt a szerepet, amit most Anne Patterson, kairói amerikai nagykövet játszik. Az egyiptomiak megpróbálták őt nemkívánatos személynek nyilvánítani, és kiutasítani az ország területéről. Szennyes játékot játszik a szó valódi értelmében, mert segíti a Muzulmán Testvériség mostani terrorját. Rabi al-Adavija mecsetnél folyik (itt gyülekeznek a Muzulmán Testvériség hívei), nem tekinthető békés akciónak. Ez olyan góc, ahol a Testvériség számos vezetőjét rejtegetik, azokat, akiket konkrét bűntények elkövetése miatt keres a főügyészség. Ők ezt a helyet bázisként használják a terrorakciók előkészítéséhez." Lám, a helyzet teljesen világos. De mi a ti receptetek? "A jelenlegi szembenállásból csak egyetlen kivezető út van: le kell tartóztatni és el kell ítélni azokat, akik táma dásokat intéznek állami létesítmények ellen, akik jogcím nélkül tartanak fegyvert.Tényleg egyetlen kivezető út van, de nem az általatok képzelt út. A hadseregnek megsemmisítő (!) csapást kell mérnie a fegyveres terroristák állásaira, majd a "tüzet szüntess" parancs kiadása után számba kell venni a halottakat. Slussz! Évekig tartó pereket akartok a nyugati sajtó által szentté avatott vádlottakkal?  Erre nincs időtök...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.08.17-i frissítés
Újabb tájékoztatási gaztett. A tettes ezúttal (is) a Kuruc Info. Az áldozat az olvasó és maga az író Hering József Izrael egykori katonája. Az Infon nem csodálkozom, Jóskán annál inkább.
Cikke az egyiptomi hadsereg által elkövetett gyilkosságokat kárhoztatja, az iszlamista lázadókat siratja. A "Nyugattal és Izraellel kokettáló, mondjuk ki nyíltan, áruló Huszni Mubárak elnök megbuktatása után a mozgalmat és politikusát, Mohámmád Murszit az egyiptomiak nagy többsége beszavazta a hatalomba." Murszi Támogatója a Muszlim Testvérek Mozgalma, amely Hering szerint mindössze fundamentalista. A valóság az, hogy ez az egyik legsötétebb társaság még ebben a műfajban is. Egy apró példa.  "Az 1930-as években olyan szíriai diákok alapították a Szíriai Testvériséget, akik az egyiptominak már tagjai voltak. Szíriában a Testvériség főszerepet játszott az 1963-ban hatalomra kerül ő Baath Párttal szembeni ellenállás megszervezésében. A konfliktus fegyveres harccá fajult, és egészen 1982-ig eltartott. Ekkor a katonaság leverte az ellenállókat, azóta a Testvériség nem játszik aktív szerepet a szíriai politikai életben. Az utóbbi időben reformista tanokat követ, és a plurális demokráciáért küzd." A beszivárgás, a befogadó társadalom elleni összeesküvés, majd a gyilkos fegyveres harc a "testvérek" bevett módszere. No meg a kaméleont is megszégyenítő sokarcúság.  A HVG, amely ugyebár nem egy szélsőjobbos orgánum, sokkal tisztességesebben tájékoztat az események lényegéről és hátteréről. "Egyiptom lehet az új Szíria - Nem sokkal a korábban békés ellenállást hirdető Igazságosság és Szabadság Pártja, a Muszlim Testvériség politikai szárnya 'a forradalmat elrablók' elleni felkelésre buzdította híveit, egyben felkérte 'a világ minden szabad emberét', hogy avatkozzon közbe 'egy újabb tömegmészárlásnak, egy újabb Szíria kialakulásának' a megakadályozása érdekében". Ezt mondják, miközben újabb Sziriát csinálnak Egyiptomból. Heringnek tudnia kell(ene), hogy Murszi ugyanolyan izraeli ügynök mint török barátja Erdogan. Megin csak egy villámpélda. "Muhammad Murszi egyiptomi elnök egy,  a Kairóban látogató Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel tartott közös sajtóértekezleten bejelentette, hogy közvetítése Izrael és a Hamasz között sikerrel kecsegtet, és hamarosan létrejön a nemzetközi tényezők által biztosított tűzszünet.Izraeli részről igazolták a felvett érintkezés tényét, egyebet nem. Forrás Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió BÉT adója; Ynet hírportál." Még annyit. Jóska! Én becsületes zsidó létemre szégyellnék a Kuruc Infonak írni. Hidd el, nem egy kóser társaság...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mivel lentebb Libiáról is szó lesz, nem fölösleges emliteni, hogy egy másik "szabad katonatiszt" Kadhafi nagy tisztelője és követője volt Nasszernek és politikájának.
Érdekes lehet a siíta Irak és Irán közelmultját is felemlíteni. Irakban siíta többség van. Szaddam Husszein hatalmát mégis a szunnita kisebbségre alapozta; de amiatti aggodalmában, hogy a többségi siíták ellenkezni fognak,megtámadta a homogén siíta Iránt. A nyolcéves háborúnak nem volt nyertese, embervesztesége kb. 1.500.000 főre rúgott.
Irakban Szaddam Husszein "szekularizált" államot (!) akart létrehozni. Ezért, vagy másért, ő lett a 2001 szept. 11-i merénylet után életbe léptetett új amerikai világrend második számú célpontja (Afganisztán után). Azzal vádolták, hogy vegyi és biológiai fegyvereket fejleszt és az Al Kaidával cimborál. A fegyvervád hamisnak bizonyult. Ha pedig Al Kaida, amerikai zsoldban (!) álló terrorszervezet lévén, Husszein szárnyai alá bújt, amerikai utasításra tette - azért, hogy háborús ürügyet provokáljon. Husszein tizenhárom csomós amerikai kötélen végezte. Az amerikai dögevő, mérhetetlen szenvedést és rombolást okozva, végül kénytelen volt kioldalogni Irakból. Irak sokat szenvedett arab népe pedig a minapi ellenség a perzsa Irán mellé áll. Tanulságos eset...
Érdekes módon ha egy amerikai, izraeli, angol, vagy francia politikust látok gyakran eszembe jut ez a kötél. Hátha...

Most egy idő és térugrást kell tennünk az 
"Arab tavasz" irányába.  Az ügyben érintett országokat a térkép mutatja. Pontosabban szólva Tunézia, Algéria, Jordánia, Egyiptom, Jemen, Líbia, Szíria és "más arab államok" értendők ide. E más államok címszó alatt lapul a zsarnoki Szaud Arábia, ahol "2011. január 21-én egy eddig azonosítatlan 65 éves ember gyújtotta fel magát és halt megDzsizán Samtah falujá ban. Ez volt az első példa arra, hogy valaki a király ságban felgyújtotta magát."Slussz. A többi ország ban többé - kevés bé véres forradalmakat robbantottak ki az "elégedetlen népek", akiknek "jogos" harcát külföldi terrorkomman dók és a NATO légiereje támogatta.
Számomra teljesen világos, hogy az "Arab tavasz" a CIA, a MOSZAD, az angol MI6, a francia DGSE és a NATO legnagyobb szabásu felforgató hadmüvelete volt a közelkeleti és északafrikai térségben, a XXI században.  Ma viszont azt látjuk, hogy visszafelé sül el a puska mindenütt, ahol a ravaszt az emlitett szolgálatok meghúzták.
Az "Arab tavasz" első felvonásának eseményei országok szerinti bontásban pontosan követhetők a fenti linken.
Itt és most csak a libiai és a sziriai eseményeket kivánom kommentálni.
Libiában 1969 óta virágzott Muammar Kadhafi diktatúrája. Kadhafi









ugyan terrorista volt, de miután megbombázták főhadiszállását, megszelidült és úgyszólván szalonképessé vált. A nyugat krémje: Berlusconi, Blair, Sárközy, Obama parolázott vele. 
Akkor hát miért kellett utólag meghalnia, ráadásul "így"? Halála igazolja, milyen aljasok azok az alja emberek, akik a "nyugati demokráciákat" irányítják.
A "hivatalos mese" így szól. "2011 februárjában a tunéziai és egyiptomi forradalmi eseményeket követően Líbiában tiltakozás kezdődött a Kadhafi 1969 óta fennálló diktatúrája ellen, aki ritka brutalitással lépett fel a fegyvertelen tüntetők ellen: katonái és Afrika más területeiről toborzott zsoldosai vérengzésbe kezdtek és terrorista módszerekkel igyekez tek visszaszerezni az ország feletti irányítást. Ennek ellentmond - többek között - Kadhafi Obamához intézett drámai üzenete amely a következőket tartalmazza. [Kadhafi szerint az Libia az al-Kaidával áll szemben, amely Algérián, Mauritánián és Malin keresztül szivárgott be országába.] "Te mit tennél, ha azt látnád, hogy amerikai városokat kaparintanak a kezük közé fegyverrel? Te mit tennél? Hadd kövessem a példádat!" Maga aHVG közli "Dzsihádistákat küldött Líbiába az al-Kaida terrorszervezet, akik már megkezdték a csapatépítést az országban - írja internetes oldalán nyugati terrorelhárítási tisztviselők értesüléseire hivatkozva a CNN amerikai hírcsatorna." Más helyen olvasható, hogy "A rezsim a lázadókat az Al Kaidához kötődő nemzetközi terroristáknak tartotta. Független források valóban megerősítették az Al Kaidához köthető szervezetek, és külföldi zsoldosok megjelenését a lázadók között." Ők azok a "fegyver telen libiai tüntetők" akikre hivatkozással a Nyugat a demokratikus értékek védelmében fellépett. Meg még egyéb vaj is volt Kadhafi fején [amiről írtam én is korábban]"A 'polgári lakosság védelmének' ürügyén az Egyesült Államok és a NATO megtámadta Líbiát és minden erejével azon van, hogy az ország vezetőjét eltávolítsa pozíciójából. Természetesen merő véletlenségből, Líbia az egyik legnagyobb olajtermelő hata lom Afrikában. Azt talán nem mindeni tudja viszont, hogy nem sokkal a támadás megkezdése előtt Kadhafi elhatározta az arany dinár, azaz egy egységes afrikai valuta bevezetését, ami helyettesítette volna a dollárt és lehetővé tette volna Afrika nemzetei számára, hogy nagyobb részt szerezzenek a világ vagyonából. Nehéz lenne a véletlen számlájára írni, hogySaddam Hussein, Irak volt vezetője ugyanezt (!) akarta véghezvinni, mielőtt az Egyesült Államok lerohan ta volna országát tömegpusztító fegyverek után kutatva." Talán nem mellesleg: Kennedyt is "valutatervei" miatt ölték meg...  Mindenesetre a Nyugat a "demokratikus értékek védelmében" következő intézkedéseket tette. [Ja' a nyugati hírforrások libiai "polgárháborúnak" minősítik ami most következik.] A történtek jellemzésére elegendő lesz egy kis ízelitő. "A műveletek, amelyeket az Európában állomásozó amerikai  (!) haderő stuttgarti parancsnokságán hangolnak össze, a francia légierő vadászgépeinek bevetésével indultak, s közép-európai idő szerint szombaton 17 óra 45 perckor dördült el az első lövés. Valamivel több mint két óra múlva akcióba lendült a brit és az amerikai haditengerészet, illetve légierő is. Tornado típusú brit vadászbombázókról Stormshadow manőverező robotrepülőgépeket lőttek ki."
Ragozhatnám, cifrázhatnám még az "Arab tavasz" tündöklését, de ideje, hogy áttérjek napjainkban kibontakozó bukására. A judeo-amerikai forgatókönyv következő helyszíne Sziria lett volna. Úgy tünik, a lapjárás itt kezdett változni. Rengeteget írtam erről magam is. A linkeket megjelölhetném, de az olvasó aligha fog ezekre innen átugrálni. Akit meg érdekel a dolog honlapomon könnyen megtalálhatja a Sziria tárgyú cikkeket. Mire Sziriára került sor Oroszország felocsúdott csipkerózsika álmából és Putyin elnök meg Lavrov külügyminiszter ismételten leszögezték, hogy a libiai forgatókönyvet Sziriában nem engedik ismétlődni. No meg a muszlim államok jórésze is kezdett rájönni, hány óra...
A sziriai "polgárháború" a világpolitika forgástengelyévé vált. Itt dől el a világ népeinek sorsa ideértve a III. Világháború kérdését is.
2013.07.08-i frissítésLám, időben kukorékoltam...

"Martin Dempsey az USA vezérkari főnöke a CNN tv-csatornának adott interjújábankijelentette, hogy a szíriai konf liktus és annak hatásai még egy évtizedig is eltarthatnak. A tábornok elmondása szerint, a probléma abban rejlik, hogy a háború Szíriában regionális konfliktussá vált, amelyben már részt vesz Irak és Libanon. Ebben a szembenállásban mindkét oldalon szélsősé gesek játszanak vezető szerepet. Dempsey megjegyezte, hogy a szíriai helyzet nem csak a diktátor elleni népfelkelés, hanem rivalizálás, sőt, az iszlám két ága, szunniták és síiták közötti éles konfliktus." 

Viszont nem értem a tábornok urat. Sziriában már nemzetközi brigádok harcolnak Aszad oldalán. A tábornok úr megfeledkezett volna a négy, nyolc, vagy a jóisten tudja hányezer iráni "önkéntesről"? Tudom, ő az iparos. Mégis azt mondom, a nyugati intervenciós erőket rövidesen felkoncolják Sziri ában. [Lásd a következő passzust.] Ami a siíták és szunniták mérkőzését illeti, a tábornok úr fején találta a szöget.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.07.09-i frissítés
Lemaradtam valamiről, ami fontos.
Szergej Razumovszki úr vállalkozásáról, van szó, amelyről többek között a c. internetes portál számol be.
"Iran is forming a ethnic Russian-Ukrainian brigade to fight against Rebels in syriaIranian intelligence services are forming a ethnic Russian-Ukrainian brigade "volunteer corps" with battle hardened former Soviet,Russian,Ukrainian military personal to fight against the FSA paid by Iranian money." Az iráni titkosszolgálat orosz-ukrán és más nemzetiségü önkéntesekből brigádot szervez a sziriai 'lázadók' ellen. A brigád tagjai a volt orosz, ukrán (szovjet) hadsereg harcedzett katonái. Zsoldjukat Irán az FSA pénzalapjából fizeti. "All veterans of military services of the Soviet Union, all Russian and Ukrainian officers, residing in the country of Ukraine." Complaining of poor living conditions of officers (namely the lack of housing), a veteran intelligence official said that "this government officers do not need" and that in this situation they can offer their skills leadership of another country - namely to help Syrian President Bashar Assad in the restoration of constitutional order." E veteránok Szovjetuniót szolgálták, majd Ukrajnában rekedtek. Panaszkodnak rossz életkörülményeik miatt, pl. nincs lakásuk. Egy veterán hírszerző azt mondta, hogy ezek a tisztek a kormányuknak nem kellenek. Ebben a helyzetben tudásukat egy másik országnak kínálják fel, hogy segítsék Bashar Assad szíriai elnököt az alkotmányos rend helyreállításában.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezek ugyanolyan kegyetlenül fognak gyilkolni, mint a nyugati "demokráciák" zsol dosai. Csakhogy "áldozataik" nem sziriai férfiak, nők, gyermekek lesznek, hanem épp ezek hóhérai, vagyis Izrael, Amerika és Nyugateurópa zsoldosai . Többször kivántam már sok sikert a tisztogató sziriai, libanoni, iráni harcosok nak. Ugyanezt kivánom Razumovszki "imposztorainak" is.
Aztán még eljátszom majd magamban azzal a gondolattal, hogy ez az újfajta "Internacionálé" milyen felismeréseket eredményez világszerte azokban a milliókban, akik most még petíciókkal, tüntetésekkel, transzparensekkel, kukaboro gatással "harcolnak" a kapitalizmus ellen. Úgy vélem, hogy Sziria útját minden népnek meg kell járnia, amely az "uzso racivilizáció"markából másképp nem tud szabadulni.
Épp most, amikor a volt pufajkás miatti gyászban vonaglik a "nemzet", válik időszerüvé Sinka István forradalmat üdvözlő verse. Ha a mára elgyávult magyar szétnéz a világban mindenütt lángokat és vért lát. Hiheti valaki is, hogy a szirek, a palesztinok, az egyiptomiak jókedvükből vállalják a harcot? Nem! Csupán arra döbbentek rá, hogy pusztítaniuk kell, ha nem akarnak maguk elpusztulni. Mára többről van szó, mint a"Petőfi dilemmáról": rabok legyünk e vagy szabadok. A kapitalizmus elpusztitja azokat a népeket, amelyeket sikerül rabságba ejtenie.
A kérdés tehát hamleti: lenni - vagy nem lenni.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Úgy tünik Sziria felségterületének rakétavédelmét Oroszország - így vagy úgy - garantálja annyira, hogy a nyugati légierő nem lendülhet ismét akcióba. Ami a szárazföldi harcokat illeti: az orosz, iráni, stb. fegyverszállítások, valamint a Hezbollah és az iráni forradalmi gárda "önkéntesei" a szir hadsereggel együtt lassan felülkerekednek és igazándi ból elkezdődhet a külföldi zsoldosok felkoncolása, aminek legfőbb ideje.
Ha Aszad Sziriája fennmarad, egy sziget keletkezik az iszlám államok tengerében: egy világi (!) állam, amely kitessé keli a "politikai iszlámot", ahogy a cikk mottójában olvasható. De milyen lesz a győzedelmes ország politikai, gazdasá gi, társadalmi rendszere? Megvalósulnak Nasszer álmai, Kadhafi elképzelései? Még nem tudható. Az azonban nyilvánvalónak látszik, hogy Sziriában az idegen szivű (komprádor) burzsoáziának és a rajta tenyészkedő kozmopolita "értelmiségnek" nem lesznek hadállásai. Továbbá Sziria zsidómentes (!) lesz, mint Hitler Németországa és mint aHuszeini főmufti által elképzelt Palesztina. Sziria tehát a szocializmus valamilyen formáját fogja meghonosítani (Nasszer és Kadhafi nyomdokain), amely nemzeti (szinezetü) szocializmus lesz és ahol a "vallási iszlám" mint bevett felekezet a moshékban hirdetheti Allah dicsőségét, választása szerint szunnita, vagy siíta felfogásban. A "hívők" viszont - amikor feltápászkodnak az imaszőnyegről, felveszik papucsaikat és kilépnek az utcára - egy szeku láris állam "polgáraiként" gyakorolhatják jogaikat és teljesítik kötelezettségeiket. Szerintem ez ellen sem Allahnak, sem Mohamednek nem lehetnek kifogásai.
Ezek után térjünk át az "Arab tavasz" épp kidőlő két pillérére...
Egyiptom témája sem új számomra. Ezt igazolja "Kairó lángjai" c. írásom. Egyiptomot illetően az volt a Nyugat elképzelése, hogy egy velejéig rohadt, korrupt "iszlamista" rendszer sokkal inkább alkalmas lesz érdekeik szolgálatára mint egy szekuláris állam. Úgy vélték, hogy a nyugat, ill. zsidóbérenc Anvar Szadat és Hoszni Mubarak rendszere fenntartható, ha tömegtámogatást kap a "Muszlim Tetvériség" elnevezésü éjsötét ál-muszlim társaságtól. Nos ez nem jön be. Tudom, hogy a paranoia egyik tünete ha valaki önmagát idézi, de hamarjában nem tudnám most sem pontosabban megfogalmazni, amit még 13.06.02-án, a nagy balhé kitörése előtt, leirtam.
"Talán elvetettem a súlykot Erdogan egyediségével kapcsolatban, mert csak most hogy ideértem jutott eszembe Mohamed Murszi úr Egyiptom új fáraója. Ő is "iszlamizál". Ebben pártja a "Muszlim Testvériség" támogatja, hiába rázzák Egyiptomot az állandósult tömegtüntetések. Ez a "testvériség" mára sokkal inkább hasonlit egy CIA ügynökségre, mint egy iszlamista pártra. Az iszlám felszabadító mozgalomra, ismétlem, kegyetlen feladat vár. Ha sikerül végleg levetkőzni a siíta - szunnita belharc ostobaságait, a soraikban megbúvó igazi ellenség, az iszlámbőrbe bújt cionistabérenc ellenség ellen kell fordulniuk és a lehető legalaposabb, azaz legkegyet lenebb tisztogatást kell végrehajtaniuk. Úgy tünik, a leggennyesebb fekéllyel, az Al Kaidával kell kezdeniük. Ha néhány megszorongatott ("torture...") kaidás énekelni kezd, sokkal okosabbá válik a világ."
Ami az egyiptomi helyzet további alakulását illeti, ezt nyilván figyelemmel kísérik olvasóim is. Emiatt folyamatos helyzetjelentéseket adnom fölösleges. Most mindenesetre a hadseregenek áll a zászló. Egyiptom hőse az "ismeretlen katona". A többit meg majd meglátjuk. Az egyre izgalmasabbá váló kérdés immár az: "quo vadis" Közelkelet, "quo vadis" Észak Afrika? Ebben a térségben nem a vallásfelfogások különbözősége a probléma, hanem a kapitalizmus általános világválsága amely a föld minden államát sújtja. Leginkább az ásványkincsekben gazdag egykori gyarmatokat, protektorátusokat, pontosabban ezek népeit, amelyeket egyszerre szenvednek a túlnépesedés és a gyarmati elnyomás,  a kapitalista kizsákmányolás miatt. Ezeknek az országoknak mindenekelőtt szuverén nemzeti államokká kell alakulniuk, hogy természeti kincseiket a szociális problémák megoldására hasznosíthassák. Az agressziv kapitalista környezet miatt a második legnagyobb költségvetési tételt az amúgy impro duktív fegyverkezési kiadásoknak kell képezniük. Ez azt jelenti, hogy meg kell szabadulniuk a kizsákmányolásban érdekelt (korrupt) vezető rétegeiktől. Mennél kegyetlenebb módszerességgel teszik ezt, annál nagyobb esélyük lesz a sikerre.
2013.07.19-i folytatás.A politikai iszlám mélységes züllöttségének újabb undorító példája a CIA-MOSZAD ügynök török diktátor Erdogan újabb akciója, hogy megmentse az egyiptomi CIA-MOSZAD ügynökséget. A  írja, hogy török hajók fegyvert csempésznek a "testvéri" Egyiptom bukott iszlamistáinak. On Wednesday, Egyptian sources said they had stopped a shipment of weapons on a commercial vessel belonging to a Turkish company. Investigation teams also say they have found around 20,000 pistols with silencers in one of the containers." Egyiptomi források szerint, szerdán az egyiptomi hatóságok feltartóztattak egy török keres kedelmi hajót, amelynek egyik konténerében 20.000 hangtompítós pisztolyt találtak.""Relations between Ankara and Cairo went sour following a military coup in Egypt which led to the removal of President Mohamed Morsi.Turkish Prime Minister Recep Tayyip Erdogan has harshly criticized the ouster of Morsi, a move which has irked the military-backed interim administration in Egypt." Az Ankara és Kairó közötti kapcsolatok "elsavanyodtak" az Egyiptomban végbement katonai puccs miatt. Recep Tayyip Erdogan élesen bírálta Morsi megbuktatását. "Bosszantja" a hadsereg által támogatott ideiglenes adminisztráció léte Egyiptomban." Nosza! Csináljunk újabb Sziriát Egyiptomban is.

Ceterum censeo: legelébb ezt a török disznót kell eltenni láb alól.

2013.08.08-i frissítésPolitikai koncepciós perek Törökországban! Mi történik, ha a hadsereg tiszteli a törvényeket és nem likvidálja az olyan disznókat mint Erdogan?"Az Ergenekon kör tagjait azzal vádolták, hogy államcsínyt kísérltek meg Recep Tayyip Erdogan konzervatív-iszlamista kormánya ellen. A vád szerint a világi kötődésű hálózat merényleteket tervezett és gyilkosságokat kísérelt meg. Magas rangú katonai vezetők, politikusok, egyetemi tanárok kerültek a vádlottak padjára, közülük 16-an étfogytiglani börtönbüntetést kaptak." A hangsúly persze a hadseregen van. Hogy mi a baja Erdogannak a hadsereggel? "A hadsereg évtizedek óta őrzi a török köztársaság világi értékeit. 1960 és 97 között három iszlámpárti kormányt is elmozdítottak a helyéről." Usrael a "polgári értékekkel"szemben persze az iszlám mellett foglal állást, egy olyan iszlám mellet, amelyet az izraeli - amerikai zsoldban álló Al Kaida tevékeny sége fémjelez. (Törökország felől árasztják el Sziriát az Al Kaida gyilkosok.) Törökországban a politikai (értsd zsidóbérenc) iszlám végnapjai akkor kezdődnek ha a MOSZAD - CIA ügynököket likvidálják - Erdogannal az élen. Erre csak a hadsereg képes.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.08.18-i frissítés
Elröffentette magát a török disznó. Tudják miket mond ez az 
"iszlamista"?  "There are currently two paths in Egypt: Those who follow the Pharaoh, and those who follow Moses...” Vagyis"Jelenleg két út van  Egyiptomban: a fáraót vagy Mózest követni." Létezik olyan hülye a világon, aki ne értené e jelképes beszédet? A fáraó az begyiptomi hadsereg, Mózes pedig a seggberúgott Murszi.

E cikk mottója Aszad elnök bon mot-ja a politikai iszlámról. Dehát baj van a nem politikai, a vallási iszlámmal is.

A Korán helyreteszi a Tóra összes prófétáját, Mózest is beleértve, valahogy így. "A próféták hosszú sorában Mohamed Próféta (béke legyen vele) az utolsó. Vele jött Isten üzenetének átfogó, teljes és végső formája. Utána egyetlen próféta sem fog jönni e világ végzetéig. Aki megtagadja Mohamed Próféta (béke legyen vele) küldetését, az a többi próféta küldetését is megtagadja, így Mózesét (béke legyen vele), és Jézusét (béke legyen vele) is. Tehát annak, aki a keresztények és a zsidók közül a Paradicsomba akar menni, és az Isten, a Teremtő elégedettségét el akarja nyerni, az iszlám utolsó küldöttét, Mohamed Prófétát (béke legyen vele) kell követnie, hogy igazi követője legyen Mózesnek és (!) Jézusnak (béke legyen velük). Hiszen mindegyikük az egyetlen igaz Isten imádatára hívta az embereket. Mohamed Próféta (béke legyen vele) feladata az volt, hogy az előző prófétákat igazolja, és kijavítsa azt, amit tanításaikban az emberek meghamisítottak." Murszi szekértolói, a Muzulmán testvériség gyilkos hordái, keresztényeket gyilkolnak, keresztény templomokat rongálnak meg, rombolnak le. Erdogan úr pedig nem Allahra nem is Mohamedre, hanem Mózesre - az Ószövetség mészárosára - apellál. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy ami egyáltalán nem fér bele a Koránba, az bőven belefér a Tórába. Erdogan az "iszlamista" tehát nem a Koránból, hanem a Tórából dolgozik. Nyilván erre tanították a zsidók ügynökké képzése során, de azt biztos nem tanították, hogy ilyen hülyén elköpje magát.
Szóval, nagy baj van egy olyan tannal, amelyet ennyiféleképp lehet "helyesen" értelmezni...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
A második feladat a nemzeti jövedelem mikénti elosztása, vagyis az államtipus megválasztása. A választék azonban meglehetősen szegényes. Eleve nem jöhet szóba a zsidó világkapitalizmus, ill. ennek társutas cinkosa, a marxi - lenini tipusu internacionalista szocializmus. Még szerencse, hogy "tertium datur", ez pedig a nemzeti szocializmus. Az a világra szóló kisérlet, amelynek tanulságai túlélték a hitleri Harmadik Birodalom pusztulását. Ha ezt a nézetemet sajátmagamat idézgetve próbálnám bizonygatni egy olyan címkefelhőt kellene készítenem, amely a cikkeim jelentős hányadát tartalmazná. Mellőzöm hát ezt a megoldást. Inkább arról ejtenék (újra) szót ami napjainkra egyre nyilvánvalóbbá válik: kialakultak és új világrendszerbe szerveződnek olyan államok, köztük nagy (!) államok, amelyek "visszatartják" és saját elhatározás alapján osztják el nemzeti jövedelmüket. Ezek a kapitalista szektort nem számolták fel (még a "kommunista" óriás Kina sem), de nem tűrik a "komprádor" burzsoáziát és pénzügyi rendszerüket fokozatosan függetlenítik a dollártól. Ők tehát nemzeti szocialista államok, bárminek is becézik őket mások, ill. ők önmagukat.







Simplicissimus - isten tudja milyen kézen levő - " élclap gúnyrajz pályázatot írt ki "Milyen voltaképp hitler" cimmel. A pálmát a következő rajznak ítélték. Alul asztal, söröskorsó, virsli, hónapos retek. Fölül viharfelhő, cikázó villámokkal. Középen felirat. "Hitler nem ember hanem  érzelmi helyzetkép." Hát mit mondjak? Alighanem fején találták a szöget. Legfeljebb annyit tévedtek, hogy ez a felhő nem  az alkonyi égbolton oszladozik, hanem a déli égbolton tornyosul... A villámlás stimmel. [A képet keresgélem a többezer darabos űrszemét között. Addig is feltettem egy Hitler ábrázolatot, a lap szellemiségét szemléltetendő.]


"Sikertörténet" - mondá az egyházfi...
A Führer Birodalma
 
Régóta pengetem már, hogy a III. Birodalom teljes történetét fel kell tárni. Fel kell tárni, mert alkotójának eszméi túlélték a berlini bunker ostromát. A nemzetiszocializmus eszméje úgyszólván az egyetlen alternatíva, amitől a földanya gyötrött milliárdjai sorsuk jobbrafordulását remélhetik. És - minő fintora a sorsnak - a szivek és a csizmák épp Oroszhonban dobbannak a legerősebben, leghangosabban...

Senki se tagadhatja, aki honlapomat olvasgatja, hogy Öhquist könyvének 
"A Führer Birodalmának" recenziója elég régen eszembe jutott. Sajnos az ember élete az önmagának és másoknak tett ígéretek megszegésének kiábrándító története. Az egész históriát Hack Péter egyházfi [Hit Gyülekezete] juttatta eszembe. Hack úr Juszt Lászlóval csevegett a minap a televízióban. A gazdasági világválság kapcsán szóbahozta Hitlert és Pinochetet, megállapítván, hogy irányításuk alatt a német, ill. a chilei gazdaság "sikertörténetet" könyvelhetne el, ha uralmukhoz nem tapadna annyi vér. Az "erkölcsi összetevő"hiányát emlegette a jó úr mindkét rezsim vonatkozásában. Joggal e?
A Könyvet vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály fordította magyarra, akit - tolla miatt - felakasztottak. Az új kiadás 1999-ben a Gede Testvérek Bt. gondozásában jelent meg.
A nácizmus két "fixa ideája" a föld és a [tiszta vérű] nép volt.
A földkérdés rendezése. [Idézetek a könyvből - kivonatosan + megjegyzéseim.]
A világháború után és a német pénz romlásával a parasztok és földbirtokosok nagy kölcsönöket vettek fel aránytalanul magas kamatozás mellett. A mezőgazdasági termékek árainak szüntelen csökkenése következtében a mezőgazdaság egyre növekvő szorultságba jutott, ami végül is a vidéki birtoktestek mind gyakoribb kényszerárverésére vezetett.

Az üzérkedő tőke a földbirtokot kereskedelmi 
áruként (!) adta kézről-kézre. Végezetül a paraszt elgyökértelenedése már katasztrofális formákat öltött. Adóhátralékok és túladósodás következtében kíméletlenül kikergették házából és udvaráról.

Amikor a nemzetiszocializmus hatalomra került, egyik legelső átfogó intézkedése az volt, hogy mindenekelőtt
felfüggesztette a pusztító kényszerárveréseket.
1933-tól 1939-ig kereken 90.000 parasztbirtokot létesítettek, túlnyomó részüket örök-birtok formájában. Ebből a számból 21.000 települést rendeztek be parasztbirtoknak, összesen 346.000 hektár területen.

1935-36-ban 100 millió birodalmi márkát irányoztak elő munkáslakások építésére. A cél az, hogy
5 millió családnak építsenek kielégítő lakóhelyiséget.
1939-ben a Német Birodalomban, a keleti területektől eltekintve, összesen 3,901.843 mező- és erdőgazdasági üzem volt 6.6 hektár és ennél nagyobb üzemi területtel. Ezeknek az üzemeknek egész területe 55.505 millió hektárt tett ki, ami 92 százaléka a birodalom egész területének.
Az 1933 július 14-i "Törvény a német parasztság újjáalakításáról" kimondja, hogy falusi település [kiváltképpen majorok létesítése] a birodalom kizárólagos feladata s ezzel megindítja a német parasztság újjáalakítására irányuló egységes politikát.

Az élelmiszerek 17 százalékát külföldről kell behozni, szükségesnek mutatkozott a külföldi élelmicikkek behozatalánál a külföldi árak káros befolyásának kiküszöbölése. Egyidejűleg a belföldi piacon is meg kellett óvni az élelmiszerek árát az ingadozástól, amit a 
spekuláció idézett
elő.
Hitler Rauschning [a Danzigi Szenátus elnöke volt. Írtam már Hitlerrel folytatott beszélgetéseiről kiadott könyvéről. ] előtt kissé lapidárisabban fejezte ki magát. "Majd gondom lesz rá, hogy az árak ne 'ugrándozzanak'. Erre a célra ott vannak az én SA legényeim ... Nem kell ide paragrafus... SA legényeink bemennek a boltokba ... Elég lesz egyszer megjelenniük!" Tudományos értelemben véve helytálló ez a témaközelítés? Igen! A [cári Ochrana embere által hamisított] "Jegyzőkönyvekből" és kiváló hazánkfia Soros György [A pénz alkímiája] eszmefuttatásaiból kiderül, hogy az egyfelől pusztító, másfelől profitot hajtó áringadozás nem objektív törvényszerüség, hanem a [tőzsdei] spekuláció eredménye. Namár- most: ha a spekulánsok szerencsésebbje emigráns, pechesebbje pedig táborlakó, nincs aki árakat emeljen. "Begyürűzés" sincs mert a gazdaság védőgátjait nem fúrkálják patkányok és egyéb kárte
vők, így a Wall Street által gerjesztett pusztító "árhullámoknak" a gát szilárdan ellenáll. 
Az 1933 szeptember 13-i törvénnyel "A birodalmi termelőrend [Reichsnährstand] ideiglenes kiépítéséről és a mezőgazdasági termékek piaci- és árszabályozására vonatkozó rendelkezésekről" sikerült egyrészt felügyelet alá helyezni a német nép élelmiszerellátását, másrészt a parasztoknak munkájukért megfelelő ellenértéket biztosítani.
Ugyanakkor a 'piacszabályozást' is végbevitték, amennyiben megállapították a valódi termelést és a tényleges szükségletet és megszabták a nemzetgazdaságilag igazságos (!) piaci árakat, azt az árat ugyanis, amely úgy a termelőnek, mint a fogyasztónak megfelelő volt.
Az 1933/34 évi rendkívül kedvező terméskor a mezőgazdaságot megvédtek a kapitalisztikus spekulációs vásárlásokárrombolásaitól. Az 1934/35 évi jelentékenyen rosszabb terméskor az új gabonagazdálkodási szervezetet gazdaságilag a szabott árak rendszerével szilárdították meg. Végrehajtották a teljes piacszabályozást és a gabonagazdálkodási szövetséget [Getreidewirtschaftsverbände] alkottak.
A magyar ember, szinte vallásos tisztelettel, "élet" néven tiszteli a gabonát. Dehát ahol a gabona pusztán árú, ott a parasztnak sorscsapás az isten áldása, a bő termés is. A "gabonafelesleg" fokozottan (!) kiszolgáltatottá teszi a spekulációval szemben, amely ilyenkor tudja az árakat a termelési költség alá szorítani. [A bibliai József persze már többezer évvel ezelőtt pontosan tudta, hogy a bő termés esztendei után következő hét szűk esztendő együtthatásának ügyes kombinálsával hogy lehet az egyiptomi parasztot a fáraó, de miket is beszélek (?), a zsidó spekuláns adósrabszolgájává tenni.]

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Talán nem veszek túl éles kanyart (?), ha kijelentem, hogy a spekuláció, az erkölcs és a természetjog szerint, a legsúlyosabb bűn a termelő társadalom ellen. Hogy fel voltak háborodva a spekulánsok "liberális" cinkosai, amikor Torgyán a nemzet testét marcangoló "álliberális férgekről és dögkeselyűkről" szónokolt. [Még nem is használt túl erős kifejezéseket...] Zacsek Gyulának sem tudják soha megbocsátani, hogy a haza támgerendáit őrlő "termeszhangyákról" példálózott.
Ha ennek kapcsán pl. Sorosra gondolok rájövök, hogy pl. reá nézve túl hízelgők mind Torgyán, mind Zacsek jelzői.
Ezek a fránya jelzők azért is veszélyesek, mert asszociációkra hajlamosítanak másokat, mint például engem is. Gusztos Pétert hallgattam minap a televízióban. Arról kedélyeskedett, hogy az amerikai bankválság okai és következményei alkalmasint a történelem [gazdaságtörténet] szférájában kerülnek elkönyvelésre, mégpedig rövidesen.
[Erről meg a volt legfőbb ügyész büntetőjogi "tézisei" jutnak eszembe, de Györgyi & Comp. később kerülnek - nem először - terítékre...] E nyájas, akarom mondani nyálas, ifjoncról viszont a 
"sajtféreg" jutott eszembe. [Óh be' kár, hogy a Kossuth tér az Ország majom ketrecévé változott, nehogy a látogatók kárt tegyenek az ott őrzött egyedben. Én is tudnék mennydörögni á la Torgyán...]

A jelzőt Madách használta először "társadalmi vonatkozásban".
"Csak a kezét kellett kinyújtani, hogy készen szedje mindazt, ami kell. Költött tehzát meggondolatlanul, mint a'sajtféreg', s édes mámorában ráért regényes hipotézisekben keresni ingert és költészetet. De már nekünk, a legvégső falatnál, fukarkodnunk kell, általlátva rég, hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk. 
De ő az egész emberiségre gondolt. A jelek szerint nem  nem számolt azzal, hogy az "emberiség" tulajdonképp nem igazi emberekből áll. Vannak ugyan emberek, akik azért emberek, mert lelküket a legfőbb embertől [az istentől] nyerték. "A világ népei nem emberek, mert nincs "neschmann-juk" [vagyis fennséges lelkük] ... hanem "nepesch-ük" [állati lelkük] van. Nem volna méltó, hogy egy "embernek" egy állat állati alakban szolgáljon, hanem egy állat emberi alakban." [Öhquist id. mű 174. old.]
A fenti kategorizálás szerinti megoszlás kissé aránytalan: tizenötmillió ill. hat és fél milliárd. Ehhez képest a sajtféreghez méltó "költés" [az anyagi javak kisajátitása és herdálása] a kisebbség folyamatos, szünetmentes előjoga volt a multban, az a jelenben, és - reményeik szerint - az lesz a jövőben is. Fukarkodni is ők fukarkodnak, csakhogy nem  saját rovásukra, hanem a "nepesch-ek" kontójára. A legcsekélyebb mértékben sem érdekli őket az éhező milliárdok sorsa. A banki tolvajok sokmilliós végkielégítéseket kapnak, ha állásuk megszünik az általuki kifosztott bankokban.
A sajtféreg édes mámora jellemzi a gusztos-féléket is. Ők érnek rá regényes hipotézisekben ingereket keresni, már ameddíg egy kemény marok meg nem szorítja nyakukon a kravátlit. Ez lehet nem holnap lesz, de biztosan elkövetkezik, és aki vétkezett "fiában bűnhődik".
Folyt. köv.!




















Cikk a cikkben
A negyedik(ötödik) 


forradalom




 
Facebook oldalamom találtam Lovas István bejegyzését egy a Magyar Nemzet-ben megjelent cikkről, amely viszont egy könyv tartalmát ismerteti. Szó szerint közlöm a cikket és sorai közé illesztem megjegyzéseimet.

Lám a nyugati tojásfejekben is kezd már derengeni: a kapitalista 
"demokrácia"nem működik. Valami mást kéne kitalálni. Persze nem feltétlenül muszály feltalálni, amit mások már korábban feltaláltak. Így találták meg egy vén kinai által uralt hírhedt kis szigetbirodalmat Szingapurt. Nos lássák a cikket és azt ami róla eszembe jutott.

AZ ÉV KÖNYVE? AZ ÁLLAM NEGYEDIK FORRADALMA
A tekintélyelvű szingapúri államforma felsőbbrendűségére

Május végén jelent meg egy könyv az angolszász piacon, amely könnyen válhat az év legfajsúlyosabb szenzációjává. Szerzői John Micklethwait, a brit Economist főszerkesztője és Adrian Wooldridge, ugyanezen globális terjesztésű hetilap ügyvezető szerkesztője. Címe A negyedik forradalom: 'globális verseny az állam újra feltalálására'. A kötet azt a rendkívül izgalmas kérdést teszi fel, hogy mit kellene tennie a Nyugatnak ahhoz, hogy itt a demokrácia ismét működőképes legyen, azaz hogyan lehet átalakítani Európa és Amerika egyre diszfunkcionálisabb kormányait. Mert ha nem reformáljuk meg őket, Ázsia feltartóztat hatatlanul tör előre hatékonyabb – és autoriter – államaival.
Akinek álla hajlamos a leesésre, most kérjük, támassza meg kézfejével: a 'neoliberális világrend' talán legnagyobb támaszának tekintett hetilap első emberei a tekintélyuralmi Szingapúrt találják a legfélelmetesebb kihívásnak, ugyanis ezt az ultra hatékony mintát másolják Pekingtől a ruandai Kigaliig.
Dehát - könyörgöm - a tekintélyuralmi (autoriter) állam elméleti modelljét a zsidók (a cion bölcsei) rég feltalálták és első modelljét a Nagy Francia Forradalom, ill. annak "intézményei" formájában be is üzemelték. A modell kenő, ill. fűtőanyaga a patakokban ömlő gój vér volt. Ez a forradalom a feudális társadalmat óhajtotta polgári (zsidó - polgári) társadalommal felcserélni. Ez a kísérlet Napoleon császárságával végződött. Intézményei a zsidóság elképzeléseinek nem feleltek meg maradéktalanul.

második forradalom a polgári társadalmat volt hivatva felcserélni egy hatékonyabb társadalmi formációval: a "proletár", azaz zsidó diktatúrával. Vezetői: Lenin és Trockij világosan megmondták, hogy ez az ő forradalmuk is "patakvéres" lesz, mint nagy elődje a francia. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom feladata a nemzeti földbirtokos és tőkés osztályok, valamint a gój értelmiség totális kiirtása útján egy olyan rabszolgaállam létrehozása lett volna, amelyben a proletár milliók a zsidó népbiztosok korbácsa által ösztönözve termelik az extraprofitot.

Vérfürdő lett is. Szaporán dolgoztak korbácsok is , de hiba csúszott a számításba. Oroszország (Szovjetunió) nem zsidó, hanem orosz (nemzeti) diktatúra lett, Sztálin korbácsa alatt. Lenin hóhércsapatát, Trockijt és zsidó bandáját pedig kiírtották. A Kelet Newyorkból indított és onnan felülve zérelt forradalom tehát elbukott. Ezt nevezném a 
harmadik forradalomnak"

Viszont volt egy 
negyedik forradalom (!) is: Hitler "barna forradalma". Erről azonban nem szabad beszélni, mert Hitler felszámolta azt a fajt, amely saját prófétája Herzl Tivadar szerint is, megtestesítője ill. okozója is a társadalmak szüntelen belső nyugtalanságának, egyszerre "képviselve" a kizsákmányolókat és a kizsákmányoltakat. Kedvenc Herzl idézetem: "Ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha emelke dünk, velünk emelkedik a 'pénztárca' szörnyû hatalma." 

A világ máig adós Hitler és a III. Birodalom hagyatékának a 
"barna forradalomnak" a feldolgozásával. Kinek az adósa? Hát' önmagának... És ha már elkezdünk forradalmakat sorolgatni, sorszámozni és róluk fantáziálni, nem hagyhatjuk ki Európa igazi reneszánszát a "barna forradalmat" és nem takarhatjuk be a"vészkorszak" szaros ponyvájával.

Én egy "ötödik forradalom" elkerülhetetlenségét, következésképp eljövetelét, régóta emlegetem - jósolgatom. Csak azt szeretném tisztázni - e cikk kapcsán is - milyen legyen ez a bizonyos "ötödik forradalom"?  A válaszadás előtt olvassuk tovább a cikket.
A szerzők végre nem csak azzal a néhány évvel ezelőttig a nyugati társadalomtudósok által váltig hangoztatott dogmájával számoltak le, hogy a hatékony és lendületes gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen a demokrácia, de végre valahára azzal is, hogy a gazdasági fejlődés bizonyos szintjének elérése automatikusan magával hozza a demokráciát. A kötet tézise szerint a nyugati liberális demokráciák eddig három fázison mentek át. Először jött a nemzetállam, majd a liberális állam és ezt követően alakult ki a jóléti állam. Most azonban szükség van a negyedik forradalomra, mert a mai állam felfúvódott, önmagába gabalyodott, reménytelenül eladósodott és egyre hátrább kerül az általa létrehozott 'globális kapitalizmus versenyében'. A két szerző leplezetlen hőse – egyenesen a nyakig eladósodott Kaliforniával is szembeszegezve – az a ma 91 évesen is aktív Li Kuan Jú (Lee Kuan Yew), a rakétaként fejlődött, nagyon gazdaggá vált, és 5 millió lakosa ellenére a világon kulcsszerepet játszó szingapúri állam megalkotója, akinek tanácsait még most is keresik Pekingtől Washingtonig. Annak pedig, akinek alkalma volt összehasonlítani e városállam fő bevásárló sugárútját, az Orchard Road-ot, az azon hömpölygő, örömteli fiatalokat például a felső középosztálybeli brüsszeli szupermarketek legjellemzőbb klienseivel, a bottal vagy járógép segítségével rosszkedvűen csoszogó nyugdíjasaival, gondolkodás nélkül értenek egyet Micklethwait és Wooldridge rettegésével attól, hogy a liberális demokrácia modellje húzza a versenyben a rövidebbet az ultra hatékony, 'államilag irányított' kapitalizmussal és az 'autoriter' modernizációval.
Fájdalmas olvasmány lesz ez a hazai neoliberális gondolkodóknak, akik akkor is a kisebb államot követelik, ha álmukból felébresztik őket. Csakhogy kiderült, amit követeltek, megkapták. Ázsiában. Ugyanis míg a nyugati országoknak a saját államuk fenntartása bruttó nemzeti termékük mintegy felét emészti fel, ez az érték Szingapúrban csupán 17 százalék, azaz a tekintélyelvű állam jóval áramvonalasabb és sokkal jobban teljesít: így a világ legalacsonyabb csecsemőhalandósági mutatóját is eredményezi – háromszor olyan kicsit, mint például az Egyesült Államoké.

A kötetet a legvége, a következtetései rontják el, de nagyon. A tényszerű, kitűnő történeti- és helyzetelemzés ábránd- és vágykergető mesketévé változik, egyfajta reményt kínáló, minden alap nélküli „hajrá Nyugat!” hurráoptimizmussá. Mivel a magyar jobboldali média már 1992-től kezdve a szingapúri modellt találta a legjobbnak, okunk van egy újabb jóslatra: húsz év múlva az Economist vezető szerkesztői töredelmes önkritikát fognak gyakorolni.  [Lovas István - Magyar Nemzet 2014.07.04]
A szerzők az öreg kínai "állam-találmányát, ill. csinálmányát" azért dícsérik fel, mert olyan állam-modellt látnak benne, amely a 'globális kapitalizmus versenyében'  is képes megállni a helyét. Sajnos Lovas István sem lát - legalábbis nem megy - túl ezen a szemléleten.
A globális kapitalizmus 'versenye' ugyanis nem más mint a gój emberiség kizsákmányolás általi tönkretételén munkálkodó módszerek versen gése. A vérből, verejtékből, könnyekből "konvertált" pénz zsidó malmokra hajtásának módszere. Ennek jelképe a Wall Street, valamint a Fort Knox, amelynek trezorjaiból - mellesleg szólván - kisíbolták az aranyat, gondolom nem az indiánok...

"negyedik", ill. az én számításom szerint ötödik "forradalomnak" tehát nem a kapitalizmus"versenyképességének" fokozása, hanem a zsidó- kapitalizmus elpusztítása lehet csupán a célja, ill. feladata. Mivel ebben az irányban csak Hitler "barna forradalma" - tett tényleges lépéseket, az "ötödikforradalom" fonalát onnan kell gombolyítani, ahol Hitlerrel abbahagyatták...

Ennek pedig alfája és omegája - a barna forradalom szemszögéből - zsidó elem totális kikapcsolása, az államok életéből társadalmi, politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Ez a szisztéma Németországban kiválóan működött. A német kenyér a zsidó kovász nélkül is megkelt, fogyaszt ható volt...

De mi a helyzet Szingapurral? A zsidókkal, nélkülük, vagy pláne ellenükre csinált csudát?

Érdekesen 
vélekedik a témáról az agg Kopátsy Sándor. A világversenyben "Az első Szingapúr és a negyedik Izrael, két etnikai diaszpóra. A világ két legfejlettebb etnikuma a diaszpórában élő zsidó és kínai nép. A város vezetését átvevő kínaiak hamar felismerték, hogy el kell szakadniuk Malajziától, és a soknemzetiségű lakossággal városállamot kell kiépíteni. Eleve zseniális utat választottak, kemény politikai fegyelmet, egypártrendszert, drákói szigorú törvény-betartást, de nagyon liberális gazdaságot Politikai diktatúrában kellett a gazdaságot piacosítani. Mao és nyilván több vezető számára a példa Szingapúr volt. Most tudtam meg, hogy Mao már a kulturális forradalom előtt, Szingapúrba Tenget küldte, az ott alkalmazott módszerek tanulmányozására. Ami tehát Kínában az utóbbi harminc évben történt, lényegében a Szingapúrban elért sikerek bevezetése volt. Márpedig, ami Kínában történt, az emberiség történetének talán legnagyobb sikere.
Izrael jövője szempontjából a legnagyobb veszélyt az arab ellenszenv fogja jelenteni. Ez annál erősebb lesz, minél erősebb Izrael. Az egyre jobban lemaradó, túlszaporodó arab tengerben a kis Izrael katonai, gazdasági és tudományos fölénye még jobban fogja irritálni az arab tömegeket.A zsidók országának másik nagy problémája azonban abból fog származni, hogy a közös vallás alapján működik a két egymástól igen távol álló kultúra. A nyugati, európai múltú, demográfiai tekintetben stagnáló zsidóság, szinte minden tekintetben, a világ legfejlettebb etnikuma. A közel-keleti és afrikai, ortodox zsidóság pedig nagyon gyorsan szaporodik, és az arab térség színvonalán áll, ahonnan nagy türelemmel, óriási anyagi áldozatok árán lehet, sok generáció során, felemelni. Ez az erőfeszítés párosul még másik két óriási teherrel. A példátlanul nagy katonai kiadásokkal, és a gyorsan szaporodó arab kisebbség kezelésének problémájával. A nyugati zsidóságnak csak a nagyon fejlett politikai 'demokrácia' jelent hatékony légkört, a fenti problémák kezelése azonban 'demokratikus viszonyok közt szinte megoldhatatlan'. Ezért okoznak óriási társadalmi terhet a fejlett nyugati államokban az államalkotóénál kevésbé fejlett etnikumok. Mindezek az ellentmondások jelen vannak a kicsi Izraelben. Körülötte csak ellenségek vannak. A Nyugatról és az arab világból betelepült zsidó között óriási a kulturális, a civilizációs és a fejlettségbeli különbség. Ezt a szakadékot a közös vallás nem hidalhatja át."

Szingapurban tehát  nem szól a zsidókról a fáma... Hát Kínában? Erről a MAZSIKE tudósít, imígyen. "A legnagyobb (...) és legérdekesebb zsidó közösség, a kaifengi már a 960-as évektől él Kínában. Számuk meghaladta a 4000-et. Az 1600-as évekre, a kaifengi izraeliták teljesen 'asszimilá lódtak' (!). A 18. században azonban, a szárazföldi kereskedelmi vonalak hanyatlásának és az új, Qing Dinasztia erősödő idegengyűlöletének hatására a közösség bomlani kezdett. 1860-ban a zsinagógát is lebontották, a szent könyveket eladták vagy elvesztek és a 19. század végére a közösség szétzilálódott ... Az első napon megtaláltam a régi zsinagóga helyét, ami most egy kórház kazánháza. Alig maradt meg belőle valami, csak egy nagy beton kör, ami valószínűleg az egykori mikve kútja volt. A következő nap kimentem a Longting Parkba, mivel mind az útikönyvem, mind a “Zsidó Kaifeng” brossúrám úgy tudta, hogy itt vannak az ősi emléktáblák a régi zsinagógából, sőt, egy kisebb kiállítás is… De a park üzemeltetői erről mit sem tudtak. Egy bájos kínai emberrel együtt jártuk be az egykori zsidónegyedet, a régi zsinagóga melletti „Tóra tanítása” elnevezésű és még pár szomszédos utcácskát. Aztán ellátogattunk egy zsidó családhoz is. Bár nem tudom biztosan, hogy a hölgy, vagy elhunyt férje volt-e zsidó, de nagyon érdekes volt betekinteni ebbe a kínai zsidó háztartásba. Volt itt menóra, hannukia, rengeteg fénykép, és mellettük a jellegzetes kínai piros papírmasé is keleti és zsidó motívumokkal. Manapság 200-300 (...) ember tartja magát izraelitának Kaifengben. Az itt élők nagyon fontosnak tartják megőrizni zsidó identitásukat, de ez nem annyira a mindennapok gyakorlatában, mint inkább a hovatartozás tudatának erősítésében jelenik meg. Mondják, egy csepp használt gázolaj ezer liter vizet is képes beszennyezni. A kínai népóceánban a háromszáz Kaifengben ragadt zsidó nem éri el "kritikus mennyiséget".
A zsidó világ-diaszpórák már annál inkább! Azért is, mert ezek nem eldugott vidékeken vegetálnak, hanem a"befogadó" országok ideg- és vérrendszerének legkritikusabb pontjain tapadnak meg és átveszik az irányítást a szervezet egésze felett.
A zsidóságnak a Purimot elhalványító legnagyobb győzelme volt 1941 június 22-e, amikor a Wehrmacht rátámadt Oroszországra, azaz a "barna nemzeti (!) forradalom"  hozzálátott a "vörös nemzeti (!) forradalom"felszámolásához.
A világ zsidósága azonban nem pont ilyen lovat akart. Sztálin orosz birodalma (amelyről Hitler úgy vélekedett"Nekünk csak a kaput kell betör nünk, és az egész korhadt épület összeomlik majd" nem omlott össze, sőt acélossá kalapálva került ki abból. A cionizmus "képzeletbeli" kígyója kénytelen volt egy jókora kerülőt tenni, hogy Oroszországot (a Szovjetuniót) is bekeríthesse és összeroppanthassa gyűrüivel. (Zsidóéknál amúgy néhány évtized, sőt akár néhány évszázad nem számít...)
Röpke pár év kellett csupán, hogy - a drezdai holokauszt szadista disznaja - Churchill - elfröcsögje hírhedtté vált "fultoni beszédét" amelyet, a kivonat nagy terjedelme miatt, a legnagyobb bánatomra nem illeszthetek ide, de a fenti linkről javaslom elolvasni, mint a nyugati ember mérhetetlen képmutatásának pofátlanságának undorító bizonyítékát.
Itt csak néhány tiráda következik.
"Sohasem hagyhattunk fel azzal, hogy bátran hirdessük az ember szabadságának és jogainak elveit, a világ angolul beszélő országainak közös örökségét, amelyek a Magna Charta, a Bill of Right, a Habeas Corpus; az esküdtbíróságok és az angol polgári jog után az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban találták meg legnagyszerűbb kifejeződési formájukat.Azért jöttem el ide, hogy elmondjak egy nagyon fontos dolgot. ... A 'háborút csak akkor kerülhetjük el' teljes biztonsággal, és a világ hatalmi szerkezete csak akkor alakulhat a javunkra, ha az angolul beszélő népek testvéri szövetségre lépnek. Csakis így szavatolhatjuk biztonságunkat, és dolgozhatunk együtt azokért a magasztos és azokért a nagyszerű dolgokért, amelyek oly drágák nekünk, és amelyek senkit nem fenyegetnek rosszal ... Kötelességem önök elé terjeszteni egyes tényeket Európa jelenlegi helyzetéről. A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig 'vasfüggöny ereszkedik le Európára'. E vonal mögött vannak Közép- és Kelet-Európa régi államainak összes fővárosai - Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia. Mindezek a híres városok és országok lakossága a szovjet szférában fekszik, és valamilyen formában alá vannak vetve nemcsak a szovjet befolyásnak, hanem Moszkva egyre nagyobb mértékű ellenőrzésének."
Nos a világzsidóság "az angolul beszélő népek testvéri szövetségének" álcájában, évtizedek szívós munkájával, létrehozta a világot, behálózó gigantikus vasfüggönyét és ennek védelme alatt elindította és szüntelenül vívja harmadik világháborúját a zsidó faj világuralmáért. A nyitány a japán holokauszt volt. Talán okkal - joggal mondják egyes történészek, hogy Hirosima (1945. augusztus 6) és Nagaszaki "villanásai" a Szovjetúniót voltak hivatva figyelmeztetni a "világbéke" új szabályaira...

Itt és most nem fejtegetem (újból), hogyan sikerült a háborúban legyőzhetetlen Szovjetúnió politikai, társadalmi, gazdasági rendszerét a "béké ben" (pax americana) szétrágni/szétrohasztani és hogy ebben melyik faj erre specializálódott ágenseinek volt döntő szerepük.
A lényeg a lényeg: a világ egypólusúvá vált és a zsidóknak - a történelemben először - adatott meg, hogy annak arculatát saját képükre formálják. Meg is tették. Újra játszották világ teremtését. Erről úgy vélekednek, hogy kitalált istenük a "zűrza varos összevisszaságból (héberül: tohu vabo hu) hozta létre a rendezett világot és erre azt mondta, jó."
Egy frászt jó! Lássuk csak milyenné lett a zsidók által a világ? Pont fordítva történt - történik minden, mint ahogy állítják. Behatolnak a népek testébe; rendezett társadalmakat zűrzavaros összevisszasággá (héberül: tohu vabohu) változtatják (ideértve Amerikát is) és erre azt mondják, jó.
Azazhogy a legfineszesebbek már nem döngetik a mellüket, hanem nagy óvatosan bizonyos változtatások szükségessé gét pedzegetik. Úgy persze, hogy ők és lételemük a tohu vabohu továbbra is fennmaradjanak.
És most lássuk megint, kissé közelebbről, hogy okoskodik a két jóember?"Tézisük szerint a nyugati liberális demokráciák eddig három fázison mentek át. Először jött a nemzetállam, majd a liberális állam és ezt követően alakult ki a jóléti állam. Most azonban szükség van a negyedik forradalomra, mert a mai állam felfúvódott, önmagába gabalyodott, reménytelenül eladósodott és egyre hátrább kerül az általa létrehozott globális kapitalizmus versenyében."Egyáltalán mit fecsegnek a nyugati liberális demokráciákról, mint önálló államalakulatokról?"Világszabadalmuk" lényege épp az, hogy a "zsák mány államokban" - az istenit neki, hányszor szajkózzam még - "Elérkezett a köztársaságok kora, ekkor történt, hogy az uralkodót kormánykarika túrával - elnökkel - helyettesítettük, akit a tömegből, bábjaink, rabszolgáink közül választottunk ki. Ezzel megvetettük az alapját annak az aknának, amelyet a gój népek (államok) alatt elhelyeztünk." [Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei - 10 sz. jegyzőkönyv.]
A XX század végének és a XXI század elejének története nem Angliáról, Franciaországról, Németországról, stb., hanem arról szól, hogy a nemzet közi zsidóság mivé tette ezeket az országokat bábjai (csahosai) segítségével. Nagy kedvem volna részletesen kitérni például a stázis luvnya Angela Merkel Németországára, de tartóztatom magam és csak köpök egyet.
A zsidó-uralta "kvázi államokra" valóban ráillik, hogy felfúvódtak, önmagukba gabalyodtak, reménytelenül eladósodtak és egyre hátrább kerülnek a globális kapitalizmus versenyében.
De miért? A jóistenit neki! Miért?
Az ok a zsidókamat módszerével üzemeltetett nemzetközi kapitalizmus rendszerében van. E rendszer részletes jellemése meghaladná a "Tőke" terjedelmét, de az alapvető jellemzők viszonylag kis terjedelemben is felvázolhatók.

A régi jó marxi formula, amit a foximaxin beseggeltünk, így szól... 
"A kapitalizmus gazdasági alaptörvénye szerint a termelés közvetlen célja a profit növelése, ennek eszköze pedig a munkás kizsákmányolása." Az idézetből csak a "profit" használható, ami kapitalizmus lényege. A "növelés" mód szere pedig az emberek, a társadalmak, az országok a természet tönkretétele a totális kiuzsorázás módszereivel , amelyek nincsenek tekintettel semmiféle következményre.  

világhelyzet ma így jellemezhető.
A már emlitett "hirosímai nyitány" (1945. augusztus 6) óta, azaz 69 éve, ZsidóAmerika folyton háborúzik."Vadászterülete" az egész földgolyó. Ez a biznisz azonban veszteséges. A kép az államadósságnak a GDP-hez viszonyított százalékos mértékét, a kis kép a képben pedig dollárban számított összegét - 17.5 trillió USD mutatja.

Ez az adósság megfizethetetlen, de nem is akarja senki megfizetni a hitelezőknek. Kik is azok? 
 
A lista élén Kína áll 776,4  milliárd dollárral, majd sorban Japán 711.8,-  Nagy-Britannia 214.0,-  15 kőolajexportáló ország alkotta csoport (közöttük Szaúd-Arábia és Venezuela) 191.0,- Karibi-medence országai 189.7,-  Brazília 139.8,-  Oroszország 119.9, - Luxemburg 104.2,-  Hongkong 99.8,- Tajvan 77.0 milliárd USD. [Németországot nem látom a nagy hitelezők között. Érdekes...]

Az ember azt gondolhatná, ZsidóAmerika összeharácsolt
aranya fedezi az adósságokat. Hát egy frászt fedezi. "Az aranyfedezet a XIX. században elterjedt bankjegykibocsátási rendszer volt, amely ben eleinte a pénz kibocsátásához 100%-os aranyfedezet volt kikötve. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy egy ország annyi bankjegyet bocsáthatott ki, amennyi aranytartalékkal rendelkezett. Eleinte a pénzhelyettesítőket a jegybank köteles volt aranyra váltani, majd később megszűntették ezt a gyakorlatot. A fordulat 1944-ben következett be. A Bretton Woods-i 'világrend' (!) létrejöttével az amerikai dollárt tették meg a kulcsvalutává (vagyis világpénzzé), a többi valuta árfolyamát pedig a dolláréhoz rögzítették, így létrejött a fíx valutaárfolyamok rendszere. Aranyfedezet ezentúl már csak a dollár mögött volt. Az újabb fordulat az 1970-es évek közepén következett be, amikor a dollár mögül is eltűnik az aranyfedezet, de megmaradt világ pénz szerepe. Ekkor az arany elvesztette a pénzfunkcióját, más néven az arany demonetarizálódott és ezzel létrejött a modern pénz." 
[Tegyük hozzá: az elektronikus átutalási rendszer kötelező bevezetésével a papirpénz is"dematerializálódott" tehát seggtörlésre sem használha tó.]
De mennyi aranya van Amerikának? Ki és hol "őrzi" azt? Ki kinek tartozik róla elszámolással. Hát a helyzet több mint pikáns. "Jim Rogers, az ismert amerikai befektető is azt írja "Nyersanyagok - a világ legvonzóbb piaca" - címmel megjelent könyvében, Senki sem tudja, hogy az Egyesült Államok tulajdonában ténylegesen mennyi arany van. A Fort Knoxban tárolt aranykészleteket több évtized óta nem vonták független vizsgálat alá, noha erre vonatkozólag számos kérelem érkezett. ... A világ aranykészleteinek legnagyobb része manapság a Federal Reserve New York-i pincéiben van, Manhattanban, ahogy a Die Presse ezt tegnap megírta. Ott található a világ 'hatvan országa' aranykészleteinek nagy része."
A Federal Reserve (FED) tudvalevőleg hagyományosan zsidó (vezetés alatt álló) intézmény, mint nálunk a Római Katolikus Egyház. Csakhogy a FED, nevével szöges ellentétben, magán (!) intézmény. Jelenlegi vezetője Paul Bernanke úr aki "A dél-karolinai Dillonban nőtt fel ... Édesapja Philip gyógyszerészként, illetve félmunkaidőben színházi menedzserként dolgozott, édesanyja Edna eredetileg tanár volt. A Bernanke család egyike volt a térség kevés zsidó családjának. A helyi Ohav Shalom zsinagógába jártak, Ben anyai nagyapjától, Jonastól tanult héberül, aki hivatásos Tóra olvasó és hébertanár volt." Folytathatnám még, de minek, hisz az olvasó nyílván már ennyiből is látja, hogy a világ aranya jó, a lehető legjobb, kezekben van...
És mit keres hatvan ország aranya Amerikában?

USA 
"saját" aranya amúgy mintegy 8000 tonna (!) lenne... németek második helye biztos lenne (...) a ranglistán 3,391 tonnával. Az elképesztő mennyiségű, 137,5 billió euró értékű aranynak azonban mindössze csak 31 százaléka van Frankfurtban, a német központi bank tényleges birtokában. A többi 45 százalékot New York, 13 százalékot London, 11 százalékot pedig Párizs nemzeti bankjainak bunkereiben őrzik. A második világháború után 69 évvel... A faszari németek aggódnak aranyukért és morgolódnak is, hogy haza kéne hozni. A Szőke Szuka azonban nem ér rá ilyen csip - csup ügyekkel foglalkozni (most épp Ukrajna ügyeit intézi - Putyinnal egyetértésben...).
Az okosok azt is mondják, hogy "a bizalmi válság nem csak az arany vándorlását idézi elő, hanem annak drágulását is. Egyes elemzői prognózisok szerint az arany 2013-ban rakétaként drágulhat, amennyiben a bizalom nem áll helyre a világban; de lássuk be, hogy azt a kártyavárat, amit egy lenge szellő összedönthet, évtizedek alatt építették fel." 
Most a "demokratikus államok" éppen azon fáradoznak, hogy a világban helyreálljon a bizalom és a nyugalom. Ennek érdekében rombolják Új Oroszország falvait és városait sorozatvetőkkel, kazettás és foszforbombákkal, stb. Az amerikai "törvényhozás" szerepe mindössze annyi, hogy időről időre megemelje az államadósság "törvényes" mértékét - vagyis az "adósságplafont".

Amarika baját a "Fiscal cliffnek" szokás becézni. Írtam erről én is anno. Az anno 2012.12.31-én volt. Akkor abban bizakodtam, "Ha 3013 a nulladik év, mit számíthatunk ettől, innentől? Talán azt, hogy megkezdődik az uzsoracivilizáció alapjainak felszedése? Meglátjuk. Mindenesetre legfőbb ideje lenne!" Akkor azért voltam olyan optimista, mert még azt hittem, hogy Oroszország és Kína, az emberiség zászlóshajói, hatékonyan fellépnek az uzsoracivilizáció megszüntetése végett. Nos nem! Megalkudnak vele - saját népeik rovására.
Mi következik ebből? Hát csak az, hogy az "ötödik forradalmat" az orosz és a kínai népnek kell megindítania saját kapituláns oligarchiája ellen. A Putyinok és Hszi Csin-pingek rendszere ellen. Ha győz a forradalom, annak csóváját lehet(ne) átdobni Európába - Amerikába, a Rotschildok (!) uralmának megdöntése végett. Hogy miért vagyok épp velük megakadva? A felfogásukat nem szeretem. E felfogást egy echte Rotschildidézettel   szemléltetem. "Akkor kell vásárolni, amikor az utcán folyik a vér".  Most Ukrajnában vásárolnak... Hol folytatják?
És miről is van szó tulajdonképpen? Hát csak arról, hogy a "jóléti államokat" kőkemény kapitalista diktatúrákkal kell felcserélni. Olyanokkal, ami lyen Lenin és Trockij "proletárdíktatúrája" volt. Leeendő zsidó népbiztosok, ismét eljött volna a ti időtök? Ezt azért nem hinném! Mert mi a "szingapúri csoda" titka? Zsidók nélkül üzemeltetik....
2014.07.05
Sz. Gy.  







Új kihívások előtt áll a szélsőjobb elleni küzdelem Németországban





2013 március 8. | Szerző: Political Radical | 16
A szélsőjobb ellen irányuló kormányzati programok hatékonysága erősen kérdéses Németországban – állítja mai vendégszerzőnk Ulrich Dovermann, az Állampolgári Oktatás Szövetségi Ügynöksége (Bundeszentrale für Politische Bildung, BPB) vezetője.
Csak tartományi szinten jelentősek a neonáci pártok
Ulrich Dovermann
Németországban a második világháború óta folyamatosan jelen van a neonácizmus. Az 1952-ben betiltott, egykori náci párt felélesztését szorgalmazó Szocialista Birodalmi Párt (Sozilaistische Reichspartei, SRP) után sorra alakultak a különböző szélsőjobboldali csoportok. A legjelentősebbek között elsőként a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands, NPD) 1964-ben alakult meg, volt SRP-tagok vezetésével. Utánuk következett a bajor állami televíziótól nyílt náci szimpátiájának kinyilvánítása miatt elbocsátott újságíró, Franz Schönhuber által alapított Republikánusok Pártja (Die Republikaner, REP). Végül pedig létrejött az 1970-es évek elején még csak német nosztalgikus írások gyűjtőklubjaként működő, ám az 1987-es választásokra párttá alakuló Német Népi Unió (Deutsche Volksunion, DVU).
A neonáci pártok időnként jelentősebb, akár 10 százalék feletti támogatást is elértek tartományi szinten (1998-ban a DVU például 12,8 százalékot kapott Szász-Anhaltban), országosan azonban nem sikerült átlépniük az 5 százalékos választási küszöböt, meghatározó politikai tényezővé tehát nem váltak. A 2009-es választások alkalmával legnagyobb szélsőjobboldali pártként az NPD 1,5 százalékos támogatottságot ért el, képviselői helyet viszont csupán két kelet-németországi tartomány, Szászország és Mecklenburg–Elő-Pomeránia parlamentjében sikerült szereznie.
E pártok jelenléte így is elősegítette a szélsőjobboldali eszmék továbbélését, valamint az underground neonáci szubkultúra fejlődését. A paramilitáris szervezetek már az 1980-as években szaporodni kezdtek Németország-szerte: erőszakos cselekményeik elsősorban a bevándorlók ellen irányult, de a melegeket és a fogyatékosokat is támadták.
A német szélsőjobboldali pártok és neonáci csoportok összességében mintegy hetvenezer tagot számlálnak. Az ilyen szervezetekkel összefüggésbe hozható bűntények száma folyamatosan nő az 1991-es országegyesítés óta, mára közel tizenötezerre tehető. Ez idő alatt a legsúlyosabb faji indíttatású bűncselekménynek, az emberölésnek – a hivatalos rendőrségi statisztikák szerint – 68 áldozata volt, ám számos mértékadó német újság (mint a Die Zeit, a Frankfurter Rundschau vagy a Tagesspiegel) a 150 főt is meghaladóra becsüli a neonáci gyilkosságok számát.
Országos szinten is jelentős a szélsőjobboldali eszmék elterjedtsége
A kutatások alapján összetett kép rajzolódik ki a német szélsőséges eszméket támogatók csoportjáról, amelyben jellemzően felülreprezentáltak az alulképzett, idősebb férfiak. Németország sajátossága továbbá, hogy a volt kelet-német országrészben élő radikálisok profilja eltér a nyugat-németekétől. Az utóbbiakra kevésbé jellemző az antiszemitizmus, és jóval meghatározóbb körükben a bevándorlók ellen irányuló idegenellenesség. A kutatások nem igazolják egyértelműen azt az általános feltételezést, hogy az „osszik” jelentősebb mértékben volnának szélsőjobboldaliak, mint a „wesszik”.
A kirekesztő nézetekkel, mint az idegenek hazatoloncolásával vagy a homoszexuálisok üldözésével, az összlakosság 10 százaléka tud azonosulni. Abban, hogy a szélsőjobboldali pártok mégsem tudják ilyen arányban maguk mögé állítani ezeket a választókat, a német közgondolkodásban elterjedt náci múltból fakadó általános szégyenérzet játszik közre.
A kutatások alapján az is jól látszik, hogy bár a szélsőjobbos nézetek társadalmi támogatottsága erősen ingadozik különböző események – mint például egy krízishelyzet – hatására, soha nem csökken a körülbelül 10 százalékos határérték alá.
Kérdéses hatékonyságú szélsőjobb-ellenes stratégiák
A Hitler utáni Németország a kezdetektől elkötelezett a náciellenes ismeretterjesztő és oktató tevékenységek támogatása mellett. A szélsőjobboldal visszaszorítását célzó programok Németországban holisztikus alapon működnek, azaz működtetésükbe mind regionális, mind tartományi, mind szövetségi szinten igyekeznek bevonni a társadalom minden szegmensét, az iskoláktól és egyházaktól kezdve, a civileken át, egészen a gazdasági szereplőkig. A ma érvényben lévő stratégia 2001-es kidolgozása óta a kormány 1,2 milliárd eurót költött a különféle emberi jogi, tolerancia, integrációs vagy a radikalizmussal szembeni társadalmi ellenálló képességet növelni hivatott projektekre.
A programok hatékonysága azonban erősen kérdéses. Nem csak azért, mert a jelentős mennyiségű forrás ráfordítása ellenére meglehetősen csekély mértékű változás észlelhető a szélsőséges eszmék társadalmi elfogadottságát illetően, hanem azért is, mert nem tisztázott, hogy a hivatalos preventív programok kiket is céloznak.
A különböző kampányok és oktatóprogramok nagy része a széles nyilvánosságra kíván hatni, ami köztudottan amúgy is fogékony a demokratikus eszmékre. A tényleges neonáci elkövetőkkel való kapcsolatteremtésre és párbeszédre viszont alig irányul célzott projekt. Sokan úgy vélik, hogy ezeket a személyeket büntetni és a társadalomtól izolálni kell, számos fiatal börtönlakónak ugyanakkor meg van az igénye arra, hogy az elkövetett bűntetteiről szociális szakemberekkel beszéljen, és a nyitottsága is arra, hogy megváltozzon. A szélsőjobb-ellenes stratégiák keretén belül azonban erre a rehabilitációra kevés erőforrás és figyelem irányul.
A német szélsőjobboldali mozgalmak ráadásul több lépéssel előrébb járnak. Új kihívást jelent például az állandó szervezeti keretekkel nem rendelkező, spontán szerveződő mozgalmak megjelenése, illetve a saját szubkultúra proaktív terjesztése az egyre szerteágazóbb internetes közösségi csatornákon. A szélsőjobb ellen irányuló kormányzati programok csak akkor lehetnek hatékonyak, ha minderre képesek érdemi választ adni.










"A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Úszója, nem vezére, az egyén. -
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat."

    
Deutschland über alles?
 
A konnacionalizmus perspektívái









Nem tudom nézegették e már a TIME magazin "Az év emberei listáját ?" Ha nem, és ráérnek egy csöppet, tegyék meg. Tudni kell, hogy a listán szerepel Hitler (1938), Szálin (1939, 1942) és Putyin is (2007) Maga a "cím nem kitüntetés vagy elismerés: olyanok kapják, akik érdemben befolyásolják a világot. ... Putyin pl. nem demokrata, hanem a rend és stabilitás híve, akinek a szabadságjogoknál is fontosabb a stabil Oroszország." E "befolyásolókban"közös, hogy a listára életükben kerültek fel, valamilyen cselekedetük, eredményük alapján; amelynek hasznát, vagy éppen kárát látja az emberiség. Közös, hogy sokat írtak róluk mások, vagy épp ők önmagukról. Ha azonban - haláluk után - az emberek gondolkodására, ezáltal a világ fejlődésére gyakorolt "befolyásukat" mérlegeljük észre kell vennünk, hogy jelentőségük csökken - enyészik, ahogy időszerüségük múlik. Ebből a szempontból az "időtlenség" csak keveseknek adatik meg.
A leglényegesebb kérdés nem az, kik voltak az évek emberei, hanem az, ki volt a XX évszázad embere és ki lesz a XXI évszázad embere? Nos, találgassunk - tippelgessünk. [Az esszé műfajába belefér ez is...]

A nagy emberek tetteit megéneklik a költők. Arany pl. ódákat írt Széchenyiről, melyek egy 
szöveggyüjteménybekerültek. Ebben olvasható ez a strófa: "Lerázván, ami benne földi, Egy 'éltető eszmévé' fínomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik." [Más kérdés, hogy akadnak zsidók, zsidócsahosok, akik eszelős dühvel pillanatok alatt képesek beszarozni Széchenyit és alkalmasint "felfedezik", hogy Arany is az illuminátusok ügynöke volt. Egy ilyesfajta undorító közjáték épp Honlapomon zajlott a minap, amíg elő nem vettem a seprőt és a lapátot...]

Persze egy zord politikust nem lehet úgy körbe lírázni, ahogy Arany tette Széchenyivel. A költői metaforák azonban lefordíthatók a köznyelv szavaira és akkor valahogy így hangzanak: olyat alkotott amely földi halálát túlélve ember milliárdok útját jelöli az élhető jövőbe. E mű egy vékonyka könyv és egy szociális gazdasági modell. Kifejezhetjük ezt úgy is, hogy "éltető eszme"? Talán. Talán járjuk körül a gondolatot, abból a szempontból, hogy az eszme az egészséges  társadalmi többséget, vagy a parazita kisebbséget élteti e? Ha valami nyilvánvaló ezen a kúrva világon, az nyilvánvaló, hogy a liberálkapitalizmus talaján a parazita kisebbség virít, mint a fagyöngy, és a fa - a világfa - pusztul. Az igazi humanizmus csak a fára és a vele szimbiózisban élő szervezetekre (az ágakra kúszó szőlőindákra, a madárfészkekre, stb.) vonatkozhat. A fát pusztító parazitára nem!
Sokan - sokat írtak már erről, jelentéktelen önmagamat is ideértve. Most azonban megragadott egy cikk,
 




amelyet képként kivágtam és kissé "manipuláltam"; sűrü elnézést kérve ezúttal a gyatra minőségért, mivel nem vagyok foto grafikus. Ausztrália és Új-Zéland ugyan nem Ázsiában vannak, de - a cikk szerint - náluk is védőoltást kell alkal mazni nehogy kinője magát az "ikon". Már csak az a kérdés, hogy a milliárdnyi nebuló egy zsidó holo brossúrából, vagy a Mein Kampfból alakít e majd világnézetet?
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1.)2012.01.25 - Diákfesztivál Thaiföldön.Ajvé, vagy inkább oj oj? Hogy mi nem jut eszükbe a tahiföldi diáklányoknak! "Vicces" utcai felvonulást rendeznek hitler bajszos tamburmajorral, náci lobogóval, egyenruhákkal és arcfestéssel. A "baráti"nagykövetségek felhorgadnak. Irány a kormány, az iskolák - megindul az ismert óbéga tás. A thai flegma azonban kikezdhetetlen. A kis hülyék nem is tudják, mit csinálnak, meg hogy mit jelentenek ezek a kellékek. Hát persze. Mindenki gyagyás. Így a legjobb. Tudjuk milyen hülyék a diákgyere kek és tudjuk is "kezelni" az ilyen afférokat. Lám mikor Harryherceg náci egyenruhában jelent meg egy jelmezbálon nyomban felbődültek a kosszarvak. A Sófár ilyesmiket írt: "Szokatlan egységbe forrtak ma reggel a brit, sőt az európai napilapok is, amennyiben, címlapon és a belső hasábok jórészén is Harry herceg baklövéséről olvashatunk.Mint ismeretes, Károly walesi herceg fiatalabbik fia, Harry, aki így harmadik a brit trón várományosai között, horogkeresztes karszalaggal díszített náci egyenruhában jelent meg egy jelmezbá lon." Sőt! "A botrányt követően Harry levelet írt a brit főrabbinak, Jonathan Sacksnak, melyben mélységes sajnálatának adott hangot sértő jelmezválasztása miatt. Később egyórás beszélgetésen is részt vett a tekintélyes egyházi vezetővel." Ez rendben is volna, dehát nincsnek minenütt rabbik, akik meggyóntatnák, penitenciában részesíte nék és esetleg feloldoznák a kótyagosokat... Hát akkor mi lesz? Hopp megvan! Sürgősen meg kell hívni Izraelbe a thai tanárokat is...----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Talán itt és most ne jósolgassak, nehogy kicsússzak a témából, amit olvasóimtól se veszek jó néven...
[A Hitler irodalom "virágzása" nem új jelenség. Írtam erről már 2009. december 27-i blogomban is.]
Előre jelzem, hogy Németország és Oroszország jövendőbeli kapcsolataival szeretnék foglalkozni, mégpedig ugyan úgy az esszé műfajában. ahogy eddigi cikkeim is íródtak, amely "... az agy gondolatainak szabad folyása; egyetlen,nyers mű, s nem szabályszerű, rendezett alkotás." 
E két nagy nép sokban hasonlit egymásra. Témám szempontjából a legfontosabb, hogy mindkét nép hajlandó, magát vezetői tekintélynek alávetve, dolgozni - ez úton keresve a nemzeti felemelkedés útját. Egyik nép sem jeleskedik a seftelésben. Mindkettő idegenkedik mindenfajta libero-anarchizmustól. Egyikük sem hires filoszemitizmusáról...
A nemzetközi zsidóság óriási "sikere", hogy ezt a két népet sikerült élethalálharcra kényszeríteniük, hogy nevető harma dikként leigázhassák mindkettőt. Ennek módszere abban állt, hogy segítették, ill. hagyták két diktátor "felemelkedését"
[The rise of Hitler - The rise of Stalin...]. A többit elvégezte a gyanakvás ördöge.
Ne találgassuk, hogy Sztálin hátbatámadta volna e Hitlert, ha végrehajtja a Seelöve hadmüveletet, azaz partraszáll Angli ában. Ne próbáljunk behatolni Hitler homloka mögé megtudandó, hogy miért kereste a német nép kenyerét a nagy orosz térségeken? Miért nem volt számára elegendő, hogy szétzúzza a vérszívó Angliát, hogy annak területéről, mint egy elsüllyeszthetetlen anyahajóról startolva, részben, vagy egészben, megszerezze annak gyarmatbirodalmát? Miért repült a hülye (?) Hess Angliába? Miért nem az angol flotta és miért az orosz tankok megsemmisítésé re koncentrálta a hadiipar óriási szellemi és anyagi kapacitását? Miért nem taszította le a gibraltári szikláról a Földközi tenger csodálatos medencéje fölé magasodó angol rablófészket? Miért parancsolt megálljt Dunkerquenél Guderian tankjainak, Göring Stukáinak és Dönitz tengeralattjáróinak? Félreismerte az angolokat? Ő aki annyira tájékozott volt, ne ismerte volna a "Perfide Albion = álnok Anglia" fogalmát, amelynek könyvtárnyi irodalma van?

Anglia [a cionizmus ügynöke] úgy zárta el Németországot a világtengerektől, hogy éppen Németország révén nyomta vissza még mélyebben az ázsiai steppékre Oroszországot. A két gigász egymást csaknem halálra sebezve került ki a II. Világháború vérzivatarából. Ezáltal megérett a helyzet mindkettőjük pénzügyi annektálására. Ez Németország esetében sikerült [a Szőke Trampli tartós ország lása ennek a jelképe], Oroszország vonatkozásában viszont kudarcot vallott! [Putyinról lentebb.] Már régen felfigyeltem arra, hogy a cion imperializmus Németországot aféle fejőstehénnek tekinti és vele fizetteti ki Európa tönkretett gazdasága inak szanálási költségeit. Erről szól 
"A ti kutyátok kölyke - Hellasz" c. blogom. [2010. február 12]

Ez két évvel ezelőtt még nem volt olyan bosszantóan nyilvánvaló mint most. Aztán kinyilt a bicska a zsebemben, mikor Soros 
"ultimátumát" olvastam. "Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből." Persze aki azt hinné, hogy a zsidó pimaszságnak van határa, súlyosan téved. Soros ugyanis folytatta "... Egy Németország nélküli, francia vezetésű "latin euróövezet" sokkal versenyképesebb lenne és olcsóbban finanszíroz hatná az adósságát." Ha erre meg azt mondanók, hogy Soros nem lehet ennyire hülye, igazunk lenne, mert ez is a pimaszkodás része. Azt is szoktuk mondogatni, hogy a magyar bírka nép, amely mindent eltűr. Hát a német milyen néppé vált, hogy tűr, hallgat és fizet? Milyen lehet a rothadó, bűzös német mocsár melege, hogy az olyan alakok, mint Kertész és Konrád ott érzik jól magukat.

A német polgárok viszont egyre kevésbé (érzik jól magukat a bőrükben)... A "bizakodó" 
jelentések szerint "Jövőre lelassul a német gazdaság növeke dése, az idén [2012] várható 0,7 százalék után 2013-ban 0,4 százalékkal bővül a hazai össztermék (GDP) - írja ... havi jelen tésé ben a Bundesbank." Putyin pesszimistább volt, mint a gazdasági elemzéssel foglalkozó intézetek. "Az orosz kor mányfő [2013] január közepén némileg kisebb, 4,2 százalékos gazdaságnöveke désről beszélt. Akkor azt mondta, hogy ezzel a gazdaságnövekedési ütemmel Oroszország a harmadik helyezést érte el a világ vezető gazdaságai közül, csak Kína 9,5 százalékos, valamint India 7,8 százalékos GDP-növekedése volt nagyobb."
Ehhez a "gyatra" eredményhez nem feltétlenül szükséges, de érdemes némi magyarázatot fűzni. Talán emlékszünk még arra, hogy a Szovjetunió gazdaságát az USA a fegyverkezési verseny felsrófolásával tette tönkre. Már ott tartottak, hogy a Teller Ede nevével fémjelzett csillagháborús projekt keretében mintegy 1500 milliárd dollár befektetésével fenyegetőz tek, amikor ügynökük az áruló Gorbacsov bedobta a törölközőt.
A spirált most is müködtetik, de már nincs rogyasztó hatása. Hogy miért? Azért, mert a mai Oroszország egyre inkább kezd hasonlítani a "régi" nagy Németországra! [Miközben a mai Németország egyre kevésbé hasonlit egykori önma gára.] Persze itt közbevethető, hogy hasonlatokkal operálni veszélyes, mert minden hasonlat sántít. Ez igaz is, de nem mindegy hány lábára...

Oroszországnak a hadikiadásokra óriási összegeket kell költenie USRAEL szüntelen fenyegetése miatt. Bár ezek az eltörpülnek az amerikai hadikiadások mellett, Oroszország tudósai is képesek, amire a második világháború idején német "kollegáik" képesek voltak, azaz technikai csúcsfegyvereket alkotnak (
1. hasonlóság). Ezt Oroszország úgy képes megoldani, hogy közben növekvő összegeket fordít a szociális alapokba (2. hasonlóság). A népjóléti program eredményeként - egyetlen "fehér" társadalomként - sikerült a népesedési trendet megfordítania. A népességszám az élveszületett kis orosz (!) krapekok révén növekszik! (3. hasonlóság). E széttartó "költekezés" anyagi fedezetét Oroszország úgy teremti elő, hogy - leszámolva az idegenszívü "komprádor" (zsidó) burzsoáziával - állami felügyelet alá vonta az orosz (!) tőkéseket és a tőlük elvont profitot a fenti célokra osztja vissza (4. hasonlóság). Megszüntette a spekulativ részvényforgalmazást. Ebbe bukott bele a Hodorkovszkij nevével fémjelezhető zsidó spekulánsok bűnszövetkezete (5. hasonlóság). Istenugyse tudnám még folytatni, de tán' unalmas lenne.

Következik ugyanis a különbségek különbsége: az állami költekezés hatása az államadósságra! Putyin ebben a vonatkozásban kénytelen volt 
"beismerő vallomást"  tenni... "Az IMF adatai szerint az államadósság a világ ban 2008-2011 között 14 százalékkal nőtt. Csak hogy érzékeljék mi történik: 90 százalékos az államadósság majdnem az egész eurózónában. USA-ban ez meghaladta a GDP 100 százalékát, Olaszországban 100 százalék, Japánnak 226 százalék. Még Kínában is 10 százalékot nőtt, és elérte a 27 százalékot. Oroszország államadóssága 10 százalék, és ebből csak 2 százalék (!) a külső államadósság. (…) E közben az ország nemzetközi tartalékai 2012. április 1-re számolva 513,9 milliárd dollár. Ez a világ harmadik legnagyobb aranytartaléka Kína és Japán után.” Ja! Pardon! Ez a különbség egyben hasonló ság is a III. Birodalommal! (6. hasonlóság) Sokan mondják, sajnos Mónus Áron is, hogy Hitler a Wall Street eszköze - ügynöke volt. De, kérdem én, mennyi államadóssága keletkezett Németországnak Amerikával szemben a háborúra való felkészülés és a háború éveiben? Hogy fizette azt vissza mint vesztes fél a háború után?

Szó sem volt adósságtörlesztésről, még kevésbé jóvátételről. Ellenkezőleg, Amerika a szarrá bombázott Nyugateurópa "segítségére sietett". 
"A Marshall terv keretében 1948. április 3. és 1952. június 30. között a tervben résztvevő 17 európai ország összesen 14 milliárd dollárnyi segélyt kapott, ami 2011 évi áron számolva kb. 600 milliárd USD. Ebből az NSZK  1472,6 Mrd dollárt, a segély 10.6 %át kapta. Csak a haver, a mindig korgó bendőjü büdös vén oroszlán kapott többet 3585,6 Mrd. dollárt, a segély 25,7 %-át. Nyugaterurópa felistápolásának a magyarázata az, hogy Amerika okkal tartott attól, hogy a nyomorgó Európa a Szovjetúnió prédájává válik és a Wehrmacht helyett a Vörös Hadsereg tisztjei kezdik távcsövezni Dover fehér szikláit.

Ha valakinek szemet szúr Putyin beszámolójából, hogy az amerikai FED nincs az első három között, az tájékozatlan a nemzetközi pénzügyekben és a zsidók kezének enyvességét illetően is. Amerika ugyanis nemhogy a dobogón nincs, de a fasorban sincs! 
"Az FSZB által, Putyin miniszterelnök részére készített jelentés szerint, a Nem zetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetője, Dominique Strauss-Kahnt azután vádolták és tartóz tatták le szexuális bűncselekményekért május 14-én, miután kiderítette, hogy az Egyesült Államok trezorjában, Fort Knoxban tartott összes arany eltűntilletve ismeretlen helyen van” És ezek után ki szórja a mocskot tonnaszám Oroszországra és személyesen Putyinra? Hát természetesen a zsidó kézen levő mocsoksajtó. Dehát így kerek a világ, nemde?
Summa - summárum, a zsidótőke pár év alatt kicsinálja Németországot, ha hagyja, hogy a Wall Street sakterei elfolyas sák a vérét. A kérdés ennélfogva úgy vetődik fel: "quo vadis Deutschland", azaz merre merre tovább Németország? Úgy gondolom, ha Hitlert, eszméit, életművét lassan helyére teszi a világ, ennek előbb - utóbb meg kell történnie Németor szágban is. Oroszországban ez a folyamat meglehetősen előre haladott. Olyannyira hogy egyes zsidó varjak már Orosz ország fasizálódásáról kárognak. Egyikük Szemjon Reznyik az"Oroszország fasizálódása" c. könyvével. A könyv ismertetése nem célom. Egy tanulságos párbeszéd töredékét azonban ideillesztem. Az interju Alexandr Barkasovval készült annak apropóján, hogy az általa alapított szervezetbe, az RNA-ba, katonai és tengerészeti iskolák egész osztályai, valamint fiatal katonatisztek és ipari dolgozók tömegei kivánnak belépni. Barkasov tiltakozik az ellen, hogy fasisztának tekintsék. Kijelenti "...náci vagyok. A nácizmus a nemzeti felemelkedés és társadalmi felemelkedés ... Egyenruhám ujján nem stilizált, hanem valódi horogke reszt van. Hitlert a német nemzet és az egész fehér faj nagyszerü hősének tartom." [Id. mü. 215. old.] Ez az érem másik oldala. Az orosz utca orosz embere túlnézett, túllépett a barbár Barbarossa reinkarnációját megtestesitő Hitleren és felismerte benne azt ami túlmutat az "epizodikus" Hitleren. Putyin persze nem tesz kijelentése ket, nem visel jelvényeket, de nem csodálkoznék ha kiderülne: iróasztalában ott lapul a Mein Kampf és néha, suttyom ban, puskázik is belőle...

Egy másik "rusziszticum" Vlagyimir Zsirinovszkij, akit meg kell említenem. Róla azt mondják hülye, azt is rebesgetik, zsidó, egyszóval hülye zsidó. Lehet, de ő 
"...az oroszországi liberális-demokrata párt (LDPR) [Volt olyan választás, ahol ez a párt több mint 23 millió voksot szerzett...] és annak Duma-frakciójának vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij felszólította Koreai Népi Demokratikus Köztár saságot, hogy lépjen be Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniójába. Azonkívül mielőbb meg kell valósítani az észak- és dél-koreai vasútvonalaknak az oroszországi transzszibériai vasútvo nallal való egybekötését, hogy teherszállítmányokat lehessen szállítani a Csendes-óceán felől Koreán és Oroszországon át az Európai Unió kikötővárosaiba – hangoztatta Vlagyimir Zsirinovszkij pénteken a KNDK nagykövetével, Kim Yono Jae-val rendezett találkozóján. Ennek olvastán jutott eszembe az "Oroszország sorsáról" 1993-ban írott könyve. Ennek tartalmából következtethetően tényleg gyagyás lehet, hisz csak a bolond meri megmondani az igazat, meri őszintén kifejteni gondolatait. "Itt hibáztak a mi 'demokratáink' Gorbacsov és Jelcin kész volt minden engedményt megadni a Nyugatnak, az Egyesült Államoknak, a CIA-nak, Izraelnek. és mit kaptak cserébe? Semmit!" [Id. mü. 205. old.] Gorbacsovnak arra a kiszólására, hogy "új gondolkodásra van szükség", azt válaszolja, hogy "Itt legalábbis egy 'planetáris' gondolkodásu emberre van szükség..." [U.o.] Azt hiszem, a minden hájjal megkent kágébés épp ilyen ember... Zsirinovszkj szerint ennek az embernek "geopolitikai relációkban" kell gondolkodnia, hogy a világ békében fennmaradhasson. "De mindez csak akkorv lehetséges, ha Oroszország megteszi az utolsó csapást délre és kijut az Indiai óceán partjáig ..." A világ népei "csak így szabadulnak meg az izraeli csapdától" [Csak nem a 'kígyóra' gondol?] "Amerika végre megnyugszik, megsza badulhat nagyzási mániájától, attól a kényszertől, hogy erővel tartsa fenn tekintélyét és az egyetlen szuperhatalom maradjon a világon" [U. ott. 195 old.]
A kérdés az, hogy a történelem utoléri e, igazolja e a Zsirinovszkij-félék látomásait? Úgy tűnik - igen!

Mint fentebb emlitettem, Németországot sikerült gyarmatositani. Ennek legfontosabb mutatója nem a GDP, ill. az állam adósság számadatainak alakulása, hanem a "természetes" népszaporulat (hiánya)! Az egykori német föld népessége örvendetesen gyarapszik... Csakhogy nem a német családok révén, hanem a sokmilliós muszlim közösségekben... A biológiailag tönkretett néproncs átengedi egykori hazája földjét egy erősebb fajnak. Jó ez nekik? Sajnos ezt a kérdést már fel se' lehet tenni, még kevésbé megválaszolni, mert rögtön lecsap a gondolatrendőrség és csakúgy röpködnek az 5 - 10 évek a "liberális demokrácia" dicsőségére... Ezt a trendet Németország nem tudja megfordítani - egyedül. Hát kivel? Hát Oroszországgal! Megbuggyantam tán'? Nem gondolnám...
Orwell híres könyvében  az "1984" - ben zseniálisan anticipálja (előre vetíti) a jövő világát, de kolosszá lisak melléfogásai is. A "trilaterális" világot képzeletében három államtömb alkotja majd "Óceánia a Brit Biro dalom és Nemzetközösség, az Amerikai Egyesült Államok és Latin-Amerika területeit fedi le;Keletázsia Kínának és Japánnak felel meg; Eurázsia pedig a Szovjetunió és a kontinentális Európa (!)területeire mutat." Ezekek szüntelenül háborúskodnak egymással. Itt az első melléfogás! Orwell nem számolt az atombom bákkal, amelyek kiiktatják a "háborús győzelem" kategóriáját, helyébe az "owerkill" (túlgyilkolás) fogalmát teszik, amely a győző és a győztes kölcsönös megsemmisülésének elvi mértékét érzékelteti csupán.
Orwell, a jövő sanda mészárosa, a szinpadot ugyan Angliába helyezi, de ott egy orosz (szovjet) dráma játszódik. Hogy is gondolhatta a jó úr, hogy a szerencsétlen világ 
"Nagy Testvére" a zsidóvezérelt Amerika lesz...

"világháborúzás" tehát kimegy a dívatból. Helyette - a New World Order - keretében USRAEL "terroristákra" vadászik, többnyire a levegőből. Vadászterülete immár az egész világ, az egykori Amerika, földrajzilag még jelölt, területét is bele értve. [Seriff drónok Los Angeles fölött...]
A történelem minőségi ugrásai kivűlesnek a beláthatóság keretein, az atomkorszak tehát - mondjuk - nem volt évtize dekkel előre látható, de 1949-ben már jócskán benne voltunk az atomkorban. Orwell fantáziája tehát szegényesnek mondható. De a pénz, mint a háborúzás első, második és harmadik feltétele már évezredekkel korábban fel volt találva. Orwell hogy-hogy nem jött rá, hogy a háborúzás deficitessé is válhat? De ez még semmi! Hogy nem jöttek rá időben a cion bölcsei? Ebből a melléfogásból adódik az "Óceániát" sújtó csőd, amely csak azért nem világcsőd, mert nem sikerült "begyürűztetni" a fentebb említett, továbbra is "fejlődő" országokba", például "Keletázsiába"!
Ami viszont "Eurázsiát" illeti, témánkhoz érkeztünk. [Előbb - utóbb rá szoktam térni a lényegre...]
A Szovjetunió elmult. Örökösét Oroszországot pedig satuba szorították és szembefordították a kontinentális Európával, ideértve Németországot - látszólag örökre. Látszólag mondom, mert müködnek olyan "adhéziós erők"[hasonlóak a kontinenseket szaggató, vagy összeforrasztó földképző erőkhöz], amelyek rövidesen felülírják cion bölcsességét.

Leírhatnám, mire gondolok, de egyszer már leírtam 
"Készül a harapófogó" c. írásomban és ha az olvasónak nem is, nekem kényelmesebb az írást idelinkelni. Az írás az Északi és a Déli áramlatról szól. Orbánra van ugyan kihegyezve, dehát ez nem magyar belügy. A két vezetéket egy harapófogó alsó és felső "állkapcsának" képzelve látható, hogy az "átölelt" terület középpontjában Németország helyezkedik el. Nos az északi rész már elkészült és gőzerővel épül a déli is. Kérdés, mi lesz a politikai ára Németország vonatkozásában annak a ténynek, hogy energia ellátását kénytelen lesz döntő mértékben Oroszországra alapozni?
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Itt jártam a cikk írásával [3013.01.23-án 15:00 órakor], mikor pihenés gyanánt elugrottam az "Oroszország Hangjára". Hát mit láttak káprázó szemeim, mint ezt a térképet és ezt a szöveget"Az orosz diplomácia tevékenységével kapcsolatos éves sajtótájékoztatón Szergej Lavrov elmondta: „Moszkvában a kormány vizsgálja egy közös gazdasági közösség létrehozását az Atlantitól a Csendes-óceánig. Ez teljes mértékben megvalósít ható feladat”. Az első kezdeményezést egy euroatlanti és eurázsiai gazdasági közösség létrehozására 2010 decemberében az asztanai EBESZ csúcstalál kozón vetették fel." Észre kell venni, hogy a térkép és a szöveg nem ugyanazt a területet jelöli. Azt mindenesetre jól tükrözi, min agyalnak az oroszok. Nyil vánvaló, hogy valamiféle "Eurázsiában" gondolkodnak, talán túlzott optimizmussal szemlélve ezt a nagyon nehéz ügyet....
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 
  

Minden előre mozdulás feltétele ennek a nagy fene barátkozásnak véget vetni, pontosabban szólva a Merkel vircsafttal leszámolni. Ez teljes mértékben megvalósítható feladat lenne? Mutatkozik ugyanis egy apró bökkenő. Ha a Google-on a "Merkel népszerüsége" keresőszavakat beütjük 48.500 találatot kapunk, amelyek többnyire azt harsogják, hogy ez az izé a csúcson van, sőt az 
"egekbe emelkedik" . Van persze olyan értékelés is, hogy a népszerüség zuhanórepülésbe kezdett. "A kancellár, illetve a kormány megítélésének zuha násszerű romlásában közrejátszhatott a Görögország kisegítésében való német részvétel, a tervezett adócsökkentések elmaradása, illetve a nemrég bejelentett rekordméretű takarékossági program is." 
E témában a legfrissebb hír, hogy a szignifikáns alsó szászországi választásokon " meggyőző" vereséget szenvedett Merkel kedvence David McAllister a skót.

Semmi kétség sem támasztható az iránt, hogy a Németországot nyomasztó trendek tovább súlyosbodnak és véglege sen elsodorják a németek kapitalizmusba vetett dőre illúzióit. Esetleg eszükbe jut az is, hogy átverték őket, mint szart a palánkon (bocs).
Az európai egyesülés hajnalán a "Hazák Európája" volt a mézesmadzag. [Minő véletlen, hogy a Google erre a szópárra (fogalomra) nem ad egyetlen találatot sem...] Sebaj! Emlékeztem arra, hogy ezt az eszmét De Gaulle is megfogalmazta és erélyesen érvényesítette az álnok Angliával, illetve Amerikával szemben. De Gaulle már nem ismeretlen a Google számá ra (...) s' lám mit találtam. "De Gaulle 1959. november 23-án egy strasbourgi beszédében ígyfogalmazta meg Európával kapcsolatos elképzeléseit: Oui, c’est l’Europe, depuis l’Atlantique jusqu’à l’Oural, c’est toute l’Europe, qui décidera du destin du monde. ("Igen, Európa, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa, ami meg fogja határozni a világ sorsát Az általa használt kifejezés,„az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa”, gyakran idézett fordulattá vált az európai integráció történetében. Elképzelése szemben állt az USA és Nagy-Britannia által képviselt „atlanti gondolattal”, és inkább egy önálló Európa pártján állt, amely harmadik pólust képezhet az Egyesült államok és a Szovjetunió között. Az elképzelésben az Urálnak, mint Európa részé nek megemlítése enyhülést jelentett a szovjetek felé, miközben a mondat másik fele úgy is magyarázható, mint Nagy-Britannia kizárása egy jövőbeli Európa fogalmából.  Nem kell magyarázgatni! Gaulle "1963-ban megvétózta a britek csatlakozását az Európai Gazdasági Közösséghez, mivel úgy vélte, hogy az Egyesült Királyságból hiányzik a szükséges politikai akarat, hogy egy erős Európa része legyen. Úgy tekintett Nagy- Britanniára, mint az USA "trójai falovára". Meggyőződése szerint a kontinentális és a brit gazdasági érdekek között összeegyeztethetetlen ellentétek feszültek." Hol van már a két bölcs öreg: Adenauer és Gaulle? Ki van, mi van helyettük? Anglia az USA trójai falova és Merkel, USRAEL "fa-tehene"... 

Lám miként szemétkedik az álnok Albion napjainkban is! A HVG-n a következők 
olvashatók "Az '1922 Bizottság' tavaly októberi felhívása szerint sok brit szemében az EU 'megszálló erő', amely korlátozza a szabadságjogokat, 'felforgatja kultúránkat és idegen adókat ró ki', emellett az unió a brit tagság nem egészen négy évtizede alatt 'rabszolgájává tette' Nagy-Britanniát, és 'felvizezte' a brit szuverenitást." Ha ezen valaki nem képes egy jót röhögni, annak nincs humorérzéke!

Mire idáig jutottunk, tulajdonképp kiderült ki a fehér faj közellensége? Anglia (!), amelyet nem egy keskeny csatorna, de egy egész világ választ el mindattól, ami igazán európai. Az első világháború végefelé az ágyúk dörgése, a géppuskák kelepelése, a haldoklók hörgése, az élvemaradottak bosszúordítása egy mondatot formált 
"Gott strafe England!", azaz "Isten büntesd Angliát!" Ma ez a "fohász" ugyanannyira időszerü mint 1916-ban volt. [Egy relikvia ebből a korból: egy első világháborús (1916) német birodalmi kitűző „Gott strafe Englandfelirattal (elkelt a Vaterán 5000 Ft.-ért...)]

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------2.) 
12.01.26 "Englandról" sokminden eszébe jut az embernek...Egy öreg zsidó boltos mondását emlegettek szüleim, ami kb. úgy szólt hogy a jóisten az észt osztotta el a legügyeseb ben, hisz minden ember azt hiszi eleget kapott... Én se lehetek kivétel... Ebben a körben gondolkodva jutottam arra a felismerésre, hogy az ember tán' annyira okos, amennyi eszébe jut (aszociáció) ha hall, vagy lát (olvas) valamit. Nahát, ha az Angliával kapcsolatos asszociációk mennyiségéről van (csak) szó, akkor én egy nagyon okos ember lehetek (?).

Sorosról és II. Erzsébet királynőről ugyanis eszembe jutott többek között az. u.n. EIR jelentés (1977-ből) ... Erről meg hogy melyik a legbirkább birka nép a világon? Megmondom - az angol! Furcsa felfedezés szentigaz, de bizonyítható!

Talán egy közleménnyel kezdeném. 
"... Nyilvánosságra hozzuk az Orosz Federáció és miniszterelnökének Vladimir Putyinnak a közleményét: Nemzetközi elfogató parancs kibocsátást kértük a Soros György magyar deviza spekuláns, pénzügyi terrorista ellen. Az orosz titkosszolgálatok felfedezték, tetten érték, hogy dán derivatívák és más külföldi valuták által támadást kezdett az orosz valuta ellen a pénzpiacokon. Soros ezeket a Derivatívákat (származékos ügyletek) luxem burgi bankok segítségével használta fel, mely szigorúan tiltva van az EU államai által aláírt Bázel II szerződésben." Ebből arra lehetne következtetni, hogy minden állam védeni igyekszik a pénzét a nemzetközi zsidó pénzügyi terroristák ellen. De nem, Anglia kivétel. Ott a királynő a terroristával seftel az Angol Font kárára. Az Executive Intelligence Rewiew (EIR) jelentése, amely természetesen angol nyelven íródott és természetesen Angliában is kiadásra került, számos pikáns állitást tesz, ill. bizonyit Második Erzsók és Schawartz Gyuri különleges kapcsolatairól. [A Jelentés angol nyelvü teljes anyaga a jobboldali képre, ill. ide kattintva elérhető!]
A Jelentés meglehetősen terjedelmes. Remélem sikerült belőle kiválasztanom a legjellemzőbb két (!) mondat töredéket. 
"Az 1992-ben napvilágot látott összeesküvés záróaktusa - egy olyan összeesküvésé, amely Olaszország szétzúzására irányult, s rátette a kezét annak nemzeti vagyonára és iparára. ... Az anglo - holland pénzügyi cápák ... II. Erzsébet királynő jelenlétében, annak Britannia nevü jachtján titokban találkoztak az állami tulajdonban lévő olasz iparvezetőivel és az olasz kormányzaton belüli államellenes csoporttal , hogy megter vezzék az állami szektor teljes privatizációját ... Nem meglepő, hogy ... II. Erzsé bet neve szerepel Soros területenkivüli séget  élvező, a Holland Antillákon székelő többmilliárd dolláros 'Quantum Alapitványa' kiemelt ügyfeleinek listáján..." Ez két okból sem minősíthető összeesküvés elméletnek. Először, mert valóság, másodszor pedig mert nincs az a zseniális konteo költő, aki egy ilyen mocskot ki tudna találni. Az EIR jelentést magyar nyelven is kiadták "Soros a gólem" cimmel. Megjegyzem, Soros kicsinálta az Angol Fontot is, de ez egy más és szintén hosszú történet és nincs is ilyen preciz jelentésbe kottázva...  Hogy ezek után a hülye angolok hogy nyalják ki királynőjüknek, a "szigeti klub" tiszteletbeli elnökének, Európa leggazdagabb magánzójának a seggét, legyen az ő konzervativ magánügyük...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3.)
2013. 01. 28 Megint Soros a kertek alatt...Mondhatnám, felejtsük el schwartzgyurit, de nem lehet. Nem hagyja magát. Úgy tünik, "bársonyos forradalmat" szervez az orbáni diktatúra ellen. "A Magyar Nemzet birtokába került a Hallgatói Hálózat (HaHa) belső levelezése, amiből az derül ki, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra, vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A diákok szombaton egy négyórás zártkörű tréningen vehettek részt." Állitólag középületek elfoglalása is tervbe van véve... Nagyon helyes! Szerintem még néhány drónt is be kell majd vetni a nagyobb nyomaték kedvéért. Jut eszembe: véletlenül nem Soros a zsidókirály akire annyira várunk?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Ha Angliát gondolatban kihúzzuk az európai népek névsorából, a kontinens nyugati fertályán két dudás marad: Franciaország és Németország. Mint fentebb láttuk, a két nagy öreg már csaknem összehozta a két nációt. Témánk szempontjából azonban egy korábbi példa kivánkozik ide: a führerbunker védelme.
A kép szövegéhez az alábbi kiegészítő magya rázatokat fűzöm.

A kevés túlélő többsége sebesülten került fog ságba. A foglyokat kiadták a franciáknak, akik lemészárolták valamennyit. Érdekes, erről alig ugatnak a krónikák... Bezzeg a Malmédy-i mészárlásnál ott sem volt hős Joachim Peiper megkínzása és elitélése slágertéma volt évtizedekig. Dehát ez a 
"demokrácia!" Nemdebár?






Ez a példa csak látszólag nem illik ide. Ám ezzel akartam érzékeltetni, hogy Európa népei borzal mas sebeket ejtettek egymás testén [külön nem említem a németek és oroszok kölcsönös mészárlásait, közismertségük miatt], de most ahhoz, hogy az idegen hódítóval együtt (!)  szembe szállhassanak, el kell valamit fogadniuk közösnek.
És itt léptetem a képbe a "hülye Szálasit"...

Egy bizonyos Bakody Aurél szakértő úr Szálasi "A Cél" c. 
könyvének szövege alapján elmeorvosi véleményt alkotott a megboldogult Nemzetvezetőről. A véleményt imigyen csócsálja a 168 Óra "A főorvos gazdagon idéz a szövegből: a feltűnéskeltő, furcsa, bizarr szavak és a különcködő mondatfüzérek rendre a skizofrén betegek kórképét juttatják eszébe. Esetenként a logikus felépítés, máskor a tartalmi elemek hiányára hívja fel a figyelmet. Szálasinak a népek társközösségéről szóló eszmefuttatását ezzel a megjegyzéssel kommentálja: „én nem értem, hogy mi a társközösség, ennek használatát csak az igazolhatja, hogy igen bölcsen hangzik, bár nem az”. Ha a szakértő úr már a "társközösség" szót se érti, hogy értené a  "konnacionalizmus"  kifejezést, amelynek amugy terjedelmes irodalma van és a magunkfajták értik is.

Ami Szálasit illeti, így próbálta megérttetni a fogalmat. Nem világos? Vagy tán' tovább kéne magyarázkodni a 
"gyengébbek" kedvéért? Nem, ők le vannak szarva. (Bocs!)
A német nép múlt században lezaljott kétfelvonásos drámájából, valamint az orosz nép permanens, még napjainkban is zajló, drámájából a legfontosabb következtetések máris levonhatók. Isten napja alatt csak azok az országok maradhatnak fent, amelyek tűzzel vassal megőrzik nemzeti önazonosságukat, szocialista módon gondoskodnak népeik jólétéről és a konnacionalizmus szellemében tanulnak egymással megférni az egyre szűkülő élettérben.

Ebben a kontextusban a "Deutschland über alles" már lejárt lemez. Ellenben a nemzeti szocializmusé most kezd forogni.
2013. 01,24

Sz. Gy.




Pamjaty – az orosz antiszemitizmus


  • Habsburg Ottó

    2001. április 28., szombat 00:00




Az utóbbi időben meglehetősen gyakran beszélnek antiszemita kirohanásokról a demokratikus Európában, de többnyire egy kalap alá veszik az idegenellenességet és az antiszemitizmust, noha a rasszista filozófiájú hitleri tanítás egészen más, mint a gyűlölködők túlkapásai. Persze érthető, ha a zsidóság élesen reagál. Akinek lehetősége volt a Jeruzsálem melletti Jad Vasem emlékhelyet meglátogatni vagy a varsói zsidó temető sírfeliratait elolvasni, az megértheti, miért. Borzasztó például Varsóban egy olyan család sírkövét látni, amelyet az egyetlen túlélő állított fel több mint harminc elpusztult rokona emlékére. Itt nem propagandáról van szó, hanem a történelem egyik legnagyobb tragédiájáról. Mindazonáltal meg kell állapítanunk valamit, ha meg akarjuk akadályozni a csupán hat évtizeddel ezelőtti bűntettek megismétlődését: tüneti kezeléssel sohasem lehet legyőzni egy betegséget. Az okok mélyére kell hatolni, és nem szabad hagyni, hogy tévútra vezessenek az esetleges régi katonai szövetségek. Ezt észben kell tartanunk, ha azt tapasztaljuk, hogy Európában időről időre olyan rendzavarások történnek, amelyeket nem lehet elég élesen elítélni. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy van egy ország, amelyben az antiszemitizmus még ma is hatalmas szerepet játszik, sőt éppenséggel a politika egyik jelentős eleme – nevezetesen Oroszország. Emlékeznünk kell, hogy ott az antiszemitizmusnak hagyományosan nagy jelentősége volt. A „pogrom” szó Oroszországból származik. Miközben tudjuk, hogy Hitler Németországban, egy tejesen torz filozófia alapján, valóban hihetetlen tetteket követett el, arról sem szabad megfeledkezni, hogy vannak országok, amelyekben a zsidógyűlölet még ma is szerepet játszik. Ez a megállapítás azokra az orosz szervezetekre is érvényes, amelyek – mint az Emlékezet (Pamjaty) – a mai napig a legerőteljesebb antiszemitizmust terjesztik. Kiváltképp az orosz dumában akadnak képviselők, akik nyíltan tesznek olyan megjegyzéseket, amelyeket ma Nyugat-Európában senki sem merészelne kiejteni a száján. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos helyen, különösen az Emlékezet szervezetében a falon még mindig Adolf Hitler képe lóg. Itt azt az elméletet hirdetik, hogy Hitler és Sztálin az elmúlt évszázad két legnagyobb államférfia volt, azonban a zsidóknak sikerült elérniük, hogy egymás ellen uszítsák őket Oroszország és Németország tönkretételére. Nem szabad ezeket a tényeket szőnyeg alá söpörni pusztán azért, mert még mindig nem tudunk megszabadulni attól a gondolattól, hogy Oroszország egykor a Hitler elleni harcban a Nyugat szövetségese volt. Itt is emlékeztetnünk kell arra, hogy a második világháborút a Hitler–Sztálin paktum vezette be, és hogy Sztálin még halála előtt is olyan antiszemitizmussal lépett fel a zsidó származású orvosok ellen, amely alig maradt el a nemzetiszocialistákétól. Jóllehet Oroszországban ma már nem az orvosokat üldözik – a hajtóvadászat áldozatai egyébként is meghaltak a vorkutai lágerben vagy a KGB pincéiben –, de a sajtóban még mindig a zsidók ellen uszítanak. Putyin elnök kísérlete, hogy kezébe vegye a tömegmédia feletti ellenőrzést, éppenséggel antiszemitizmussal volt átitatva. Brezsnyev idejében újra meg újra a nagy Szaharovot – aki a nehéz időkben állt ki az emberi jogokért – hozták zsidóként rossz hírbe, miközben az újságok szisztematikusan Szaharov-Zuckermann-nak nevezték őt. Másrészt azonban Oroszországban mindig hangsúlyozták, hogy az ellenzék vezetői – például a szamizdatszerzők és -kiadók – többségükben zsidók voltak. Ez történik ma Guszinszkijjal és munkatársaival kapcsolatban is. Guszinszkij persze nem túl rokonszenves személyiség, és semmi esetre sem a demokratikus gondolatok képviselője. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ismételten azt a benyomást keltik, épp azért rossz, mert zsidó.Így ma Oroszországban továbbra is antiszemita propaganda folyik, és a hatóságok tudatosan nem tesznek semmit azért, hogy ezt megakadályozzák, sőt épp kihasználják politikájuk népszerűsítése érdekében a lakosság rasszista indulatait. Érvényes ez a közel-keleti konfliktusra is. Nem lehet többé nem észrevenni, hogy ma az oroszok az antiszemitizmust tudatosan propagandájuk eszközeként használják az arab országokban. Megkísérelik azt a benyomást kelteni, hogy Oroszországra nagyhatalomként számítani lehet a világ zsidósága elleni küzdelemben. Aki ezt nem ismeri fel, az vak. Csak figyelemmel kell kísérni Moszkva közel-keleti politikáját, hogy lássuk, mennyire a saját pozíciójuk erősítésére használják ki az arabok zsidóellenességét. A baj az, hogy azokban is azt a benyomást keltik, akik nem rasszista, hanem politikai értelemben küzdenek Palesztina jövőjéért, hogy Oroszország a legjobb szövetségesük. Ezt súlyosbította az amerikaiak némi ügyetlenkedése is. Oroszország ma célzottan arra használja a Moszkva keltette zsidógyűlöletet, hogy a Közel-Keletet a saját oldalára állítsa különösképpen azért, hogy ezáltal megszerezze a világ kőolaj-kitermelése feletti közvetett ellenőrzést. Más lapra tartozik, hogy az az elhibázott politika, amelyet Clinton kicsinyes pártstratégiai okokból folytatott, a Kreml kezére játszott. Mindazonáltal aggasztó, hogy az európaiak mennyire megkönnyítik ellenségeik munkáját.Európában végre fel kellene ismerni, hogy a mi érdekünkben áll a közel-keleti béke megteremtése. Olyan magatartást kell tanúsítanunk, amely Izraelnek békét, a palesztinok számára pedig igazságosságot ígér. Érzelmekkel itt semmit sem lehet elérni. De ha valaki a belpolitikát torz ideológiával mérgezi meg – amint azt Putyin Guszinszkij elleni harca mutatja –, és ezzel rettenetes igazságtalanságokat segít elő, az olyan világméretű veszélyt jelent, amelyet nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.Végre olyan vonalat kellene követni a nemzetközi politikában, különösen a közel-keleti kérdésben, amely egyidejűleg elismeri, hogy Izraelnek joga van élni, és hogy mi az Európában történt bűntettek következtében felelősséggel tartozunk Izraelnek. Másrészt viszont mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Izrael és Palesztina között végre igazi béke jöhessen létre. Egyesek azt állítják, hogy ez lehetetlen. Aki emlékszik még rá, micsoda ősi ellenségeskedés dúlt Franciaország és Németország között, az semmi esetre sem fogadhatja el, hogy ne lehetne a Közel-Keleten is olyan megbékélést elérni, mint amilyet annak idején Adenauer és De Gaulle hozott el nekünk.(Fordította: Lipthay Erzsébet)










"A kimondott szó: kilőtt nyíl!"(Török mondás)


 Frissítések 1.)
 
















A Nyugat alkonya
Új "-izmus" születik?
 
Putyin megszólalt. Megmondta a frankót. Mi meg kezdhetjük a szokásos töketlenkedést: mondta/nem mondta (?), mit mondott (?), hogy mondta (?) miért mondta (?), stb. Nos Putyint a Pravda internetes kiadása idézi, a forditás pedig a Magyar Tudat Nemzeti Hírportálon olvasható (olvasandó).
A címben feltett kérdésre pedig a válasz ez: "-izmus" akkor születik, amikor egy hatalommal rendelkező egyén, szervezet, stb. megfogalmazza, azaz szavakba formázza önmagát. A kimondott (leírt) szavak útrakelnek és menet közben újraformálják tárgyukat. Ez a menetelés maga a történelem, néha csak politikatörténet. Úgy gondolom,Oroszország válaszúthoz érkezett és Putyin szavai jelzik, melyik úton halad tovább.
Nem szándékozom a kedves olvasó helyett elolvasni, ill. ide beolvasni a forrás szövegeket. Csupán idézem a kulcsmondatokat. Két útjelzőt azonban felállítok, mert úgy gondolom szükség lesz rájuk a most következő gondolati barangolás során. 
Mindkettőjüket foglalkoztatta a Nyugat sorsa. Spenglert csak teoretikusan, Hitlert "gyakorlatice" is. Spengler pesszimista volt, Hitler optimista. Spengler nem vette észre, vagy legalábbis nem emlegeti a "történelmi zsidót", Hitler viszont a világ minden baját belőlük eredezteti. Hogy mi köze mindezeknek Putyinhoz? Remélem kiderül ebből az írásból. A téma kapcsán szót kell ejtenem Sztálinról a "népek atyjáról" is. Miért? Mert kikerülhetetlenül oda tartozik, a legszorosabban vett témához.
Hitlert és Sztálint a történelem köti össze mindörökké mint olyan államférfiakat, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták a világ sorsára életükben és most is hatnak a történelmi, ill. politikai gondolkodásra (dicstelen) haláluk után.
De lássuk, mit is mondott Putyin.
But the Euro-Atlantic civilization, guided by three noxious ocean powerhouses, USA, (finally more a matrix than a nation-state), England (intellectually the most dangerous of the three, since Bacon or Locke) and France (since 1789 the useful idiot of the infernal trio), is a civilization of stubborn minds, of rebellious angels, to use the Bible. This is a transgressive civilization of scholar rebels, of a transhuman and Mephistophelian agenda, and spiritually a civilization that tends to its destruction, dissolution and parody. This social-democratic utopia comes to an absurdity when the 300 richer Americans possess 2300 billions of dollars and when the humanitarian excesses of that pedantic oligarchy menaces the world peace and the human soul anywhere.
Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma – az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan emberfölötti és mefisztói angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a 'bűnös civilizáció' felelős a tudományosan megtervezett rendbon tásokért, lázadásokért  és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik. Ez a szociáldemokrata utópia végletes abszurditás, ha a 300 leggazdagabb amerikai rendelkezik 2300 billió dollár fölött, és e lelketlen 'pedáns' oligarchia humanitárius kataszt rófákkal veszélyezteti a világbékét". 
Asszem' ebben a dió, vagy inkább mogyoróhéjban sokminden benne van.

Induljunk tovább a "bűnös civilizáció" ösvényén, a kivezető útat keresve.
Spengler szerint "A pénz titáni rohamot intéz a szellem hatalma ellen ... A bankok és ezáltal a tőzsdék 1789 után ... önálló hatalommá fejlődtek ... A pénz diktatúrája halad előre és közeledik természetes csúcspontjához egy 'fausti civilizációhoz' ..." [II. köt. 725. old.] Spengler nem gondolja, hogy a tőke szörnyetegével szemben felemelkedett másik szörny, a kommunizmus, alternatívája lenne az előbbinek. "A gyakorlati kommunizmus az osztályharccal, ezzel a már régóta elavult és hamissá vált frázissal egyetemben nem más, mint a nagytőke (!) egyik megbízható szolgája." [U.o.] Szerinte a pénz sikereinek azonban határa van. "Végső harc kezdődik, amelyben a civilizáció elnyeri végleges formáját; kezdetét veszi a pénz és a vér közti harc. A 'cezarizmus' felemelkedése töri meg a pénz diktaúráját és annak politikai fegyverét a demokráciát. ... A kard győz a pénz felett." [726. old.]
Na' hogy is van ez?
A könyv első kiadása 1918-ban jelent meg. Addig két nagy forradalom "rengette meg a világot" a Spengler és Putyin által egyaránt határkőnek tekintett 1789-es Nagy Francia Forradalom és az 1917-es oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom.
A harmadikról nem szól, mert nem szólhat a fáma: Hitler "Barna Forradalmáról", pedig ez volt a Spengler által kísérteties pontossággal előrajzolt esemény: a kard győzelme a pénz felett, a "demokrácia" romjain. Spengler és Hitler végülis nem lettek politikai szövetségesek. Nem is lehettek, mivel Hitler , a 'cezarizmus' képvislője 1935. május elsején másfél millió híve előtt jelentette ki, hogy a történteket és a történendőket "nem 'A Nyugat alkonyának', hanem a nyugati népek újrafeltámadásáank kell nevezni." [739. old.]
E forradalomról viszont el kell mondani, hogy a pénz és a demokrácia (no meg a sajtó) fölötti győzelem képében a zsidóság hatalmát döntötte meg.
A Lenin, pontosabban Trockíj, még pontosabban a kelet newyoki zsidó kahal (kehillah) által szervezett oroszországi forradalmat tehát Spengler nem tekintette kommunista forradalomnak, mint ahogy Hitler sem. A zsidóságról szólván és 1789-re meg 1917-re is célozván kijelenti "... Először a polgári társadalmat használta faltörő kosként a feudális világgal szemben, most a munkásságot a polgári társadalom ellen. ... Ettől kezdve a munkás egyetlen feladata, hogy a zsidó nép jövőjéért harcoljon. ... Folytonosan a kapitalizmus ellen kiabálnak, de ezalatt a valóságban a nemzeti gazdaságot értik. Ezt kell letörniük, hogy sírja fölött a nemzetközi tőzsde diadalmaskodhassék." [Mein Kampf 188 old.]
Nos a bolsevik forradalomra, amely sem bolsevik sem forradalom nem volt (csupán egy zsidópuccs), egyformán ráillik a spengleri és hitleri jellemzés. Viszont nem illik rá egy további forradalomra, amelyet "Sztálini Ellenforradalomként" emlegetnek. Így emlegette kesernyésen Lev Trockij is (és még mi mindent felemlegetett volna, ha Sztálin parancsára Ramon Mercader jégcsákánya nem töri be a koponyáját...). Nézzük csak. " A leninista bolsevikok feladata a lényeget illetően nem az volt, hogy a pártbürokrácia ellen a katonaira támaszkodjanak, hanem hogy a proletárok élcsapatára — s rajtuk keresztül a néptömegekre — támaszkodva megfékezzék a bürokráciát, megtisztítsák az idegen elemektől, alávessék a dolgozók éber ellenőrzésének, és politiká ját a forradalmi intemacionalizmus medrébe tereljék"  De szépen, de ügyesen cifrázza. Ez az ideális - idilli állapot arra az időszakra vonatkozott, amikor Henry Ford statisztikája szerint a zsidók aránya így alakult a Népbiztosok Tanácsában:


Testület
zsidók aránya %-ban
Népbiztos tanács
77.2
Hadügyi népbiztosság
76,79
Külügyi népbiztosság
81,2
Pénzügyi népbiztosság
80,0
Igazságügyi népbiztosság
95,2
Közoktatási népbiztosság
79,2
Szociális támogatás népbiztossága
100,0
Munkaügyi népbiztosság
87,5
Bolsevista vöröskereszt küldöttei
100,0
Újságírók
100,0
Átlag:
87,68


 jó volt, így jó volt, de nem mindenkinek... A "leninista bolsevikok" sanyaru sorsáról könyvtárakat írtak. De talán senki sem foglalta össze olyan tömören a történteket, mint Martin Bormann, aki mint Hitler helyettese Sztálin szövetségese (kémje) is volt...
"Többször kijelentette, hogy mély ségesen tiszteli Sztálint, aki kiírtotta a Lenin féle zsidó bandát (Trockijról, Kamenyevről, Zinovjevről, Buharinról , Radekről, stb. van szó) és Hitlernek is ezt kell tennie." [Földi: Bormann is kém volt. 180. old.]

"Sztálini Ellenforradalom" első etapjára, ami sikerült, nem kívánok itt és most kitérni. A második etapról akarok írni, ami nem sikerült és amiért életével fizetett.












































Akkor jó volt, így jó volt, de nem mindenkinek... A "leninista b
Az elvetélt második "forradalmi" etapnak azért van jelentősége, mert ehhez kell. ill. lehet viszonyítani az "Új Oroszország" politikai, társadalmi és gazdasági feladatait, amelyek  megoldásánál az első kapavágás Putyinra vár. 
A témakifejtésére egy szlovén író Milos Mikeln könyve alapján kerül sor, amelyet a legjobbnak vélek a hasonló irományok között.
Valamikor az ötvenes évek elején fogalmazódhatott meg Sztálin elméjében a zsidókérdés végleges megoldásának (endlösung) gondolata. A Szovjetunióban zsidóüldözés kezdődött, amelyről a világ eleinte keveset tudhatott. "Tízezerszámra tartóztatták le és küldték táborba őket." Írja Mikeln [320. old.] Kár hogy nem írja, az újabb terrorhullámban milyen mértékben voltak "reprezentálva" a zsidók. Tőle tudjuk, hogy koncentrációs táborba csukták Molotov zsidó feleségét is. Molotov tartotta a pofáját és szolgált... Az első ismertebb esemény a Kreml zsidó orvosainak pere volt, de annakelőtte sokminden történt. Egy szovjet bennfentes csak évekkel később pletykálta el, hogy "Sztálin 1953 februárjában összehívta a KB. elnökségét és jóváhagyásra terjesztett elő egy határozatot a zsidók Közép Ázsiába történő deportálásáról." [334 old.] Ezt az "ötletet" csak néhány hónappal élte túl... Egykori hóhértársai ezen az úton nem akarták követni. Ezért őket  "jobboldali opportunistáknak" minősítette és tervbe vette, hogy az utolsó szálig kiírtja, mint annakidején a trockistáknak minősített lenini gárdát. Csakhogy az elvtársak nem akartak tömegesen elhalálozni. Ma már tudjuk, hogy Szovjetúnióban is megalakult a "négyek bandája" Berija, Bulganyin, Hruscsov és Malenkov személyében, akik sikeres (!) összeesküvést szőttek Sztálin kikapcsolására (megölésére). Önmagukat a Központi Bizottság"lenini magvának" nevezték, ami által világossá válik, mire törekedtek. Hihetetlen, de Sztálin nem látott át a szitán. Már nem volt a régi...
Megbénították Sztálin leghatékonyabb fegyverét, személyi titkárságát, azáltal hogy leghűbb kutyája Poszkrebisevirodájából Berija íratokat lopatott el. "Gondatlansága" miatt letartóztatták. A Kreml parancsnoka Koszinkintábornok váratlanul meghalt. Személyi testőrségének parancsnokát Vlaszikot, azért mert "meggazdagodott", bebörtönözték. A kremli klinikák orvosát, Sztálin "háziorvosát", Vinogradovot  ugyancsak lecsukták.

Ezek nem vitatható történelmi tények. De minden további adat Sztálin haláláról ilyen vagy olyan verzió, amelyekből igen sok van. Az összeesküvés elméletek sokasága meghülyíti mindazokat, akik belemerülnek a zavaros históriák hínárjába. [Én csak nézegetek a parton...]
A kritikus napokban hivatalos - orvosi közleményeket adtak ki Sztálinnak a Kreml Kórházban történő (gondos) kezeléséről és állapotának folytonos rosszabbodásáról. Aztán kiderült, hogy egy percig se feküdt kórházi ágyon. A kuncevői Blizsnaja dácsában lett rosszul. Vagy magától gutaütés által, vagy az őt látogató Berija "asszisztensnőjének" méreginjekciós kezelése következtében. A négyek meg kijártak lesni, hogy a "Gazda" mikor dobja fel a papucsot. Csak pár napig kellett ingázniuk...
Aztán illedelmesen körülállták a ravatalt... A sorban balról az első Bulganyin, a második Hruscsov - Sztálin gyilkosai...

Épületes a négyek további históriája is.
Beríja meg akarta gyilkolni a másik hármat. Azok viszont őt gyilkolták meg. Beríja halálának csaknem annyi variációja van, mint a Sztálinénak. Ebbe se' merüljünk bele. Hruscsov hármasban sem érezte jól magát. Lerugta a másik kettőt maga mellől a pódiumról. Őt magát egy újabb összeesküvés tette padlóra, amelynek látható feje Brezsnyev volt. Az ő uralkodása alatt kapcsolták direktbe a Szovjetunió "pangatását",majdnem a dögkútig. [Róla vicceltünk úgy, hogy széles melléről csak a "Hős Anya" és a "Tiszta udvar rendes ház" kitüntetések hiányoznak.]

Őt két kriptaszökevény: a vesebajos kágébés Andropov és az alig élő Csernyenko követte a trónon. Éltük mécsese csak addig pislákolt, amig a zsidó háttérhatalom rátalált a maga emberére a leszart fejü Gorbacsov
személyében.
Gorbacsov kész volt eltűrni, hogy a Nyugat felszámolja a Szovjetuniót, ebben a maga lagymatag módján segített is. Nevéhez fűződik a két halálos méreg: a "peresztrojka" (átalakitás) "glasznoszty" (nyitás) bejuttatása a birodalom beteg szervezetébe; amely azért rángatózni, csapkodni még képes volt.
Az  jelentette, hogy "Gorbacsov kormányának tagjai, a hadsereg és a KGB magas rangú tisztjei puccsot kíséreltek meg Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke ellen. Augusztus 18-án a KGB vezetőjének, Vlagyimir Krujcskovnak az utasítására Gorbacsovot a családjával együtt házi őrizetbe helyezték krími nyaralójában A Szovjetunió több területén rendkívüli állapotot hirdettek, a hatalmat pedig a tévében is sugárzott bejelentés szerint a Rendkívüli Állapot Bizottsága vette át. A "nyolcak bandájának" a puccskísérlet kitervelői, Janajev, Krujcskov, valamint a szovjet kormányfő, a belügyminiszter és a védelmi miniszter is a tagja volt. Moszkvára is kiterjesztették a rendkívüli állapotot, és tankokat küldtek a főváros utcáira és a Kreml köré a több ezer tiltakozó ellen, akik annak ellenére vonultak ki, hogy a puccsisták betiltották a tüntetéseket. Egy nappal azelőtt léptek, hogy a szovjet tagköztársaságok aláírták volna az új szövetségi megállapodást, amely lazított volna az addigi szövetségen."
Az eseményeket azonban nem (csak) a nyolcak bandája irányította. Bevetésre került a CIA tartalékembere is...
"Az Oroszországi Föderáció elnöke, Borisz Jelcin és az orosz parlament alkotmányellenes puccsnak nyilvánította a hatalomátvételt, általános sztrájkra szólította fel a lakosságot a terror új uralma ellen. Jelcin támogatóival együtt a parlament épületéhez indult, ahol felmászott egy tankraés felszólította a katonákat, hogy ne forduljanak a nép ellen.Alig három nappal a kezdete után a puccskísérlet megbukott. A puccskísérlet kitervelői megpróbálnak elmenekülni az országból. Borisz Pugo belügyminiszter öngyilkos lett, a többieket másnap elfogták. Néhány nappal később a Kreml ben felakasztotta magát Szergej Ahromejev marsall, Gorbacsov vezető katonai tanácsadója. Gorbacsovot kiszabadították a házi őrizetből, és augusztus 22-én visszaérkezett Moszkvá ba. Az augusztusi válság alapjaiban rázta meg a szovjet rendszert. Bár Gorbacsov visszatért, már nem tudta megakadályozni a Szovjetunió felbomlását. Feloszlatták az SZKP-t, Gorba csov lemondott a főtitkári posztról, a köztársaságok pedig sorra jelentették be kilépésüket a szövetségből.December 8-án Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország megalapította a Független Államok Közösségét (FÁK), amivel tulajdonképpen megszűnt a Szovjetunió. Gorbacsov december 25-én lemondott elnöki posztjáról is. Borisz Jelcin lett Oroszország első elnöke." 
Consummatum est (elvégeztetett). Gorbacsovra még egy feladat hárult: a kapituláció formai szentesítése. Megtette ezt is. Természetesen Nobel- békedíjat kapott, hiszen (úgymond) neki volt köszönhető a bipoláris világrend felbomlása. 
Immár semmi akadálya sem volt, hogy a győztes és a legyőzött (vazallus) együtt örüljenek a sikernek. Azaz, miket is beszélek, szó sincs győztesről, legyőzöttről. A szétesett Szovjetunió maradék államai [FÁK államok] a demokrácia széles egyenes vágányán elindultak, na hova - merre is? Mindjárt követ kezik. Ilyen még sose' vót'! Demokratikus Oroszország (haha), demokrata elnök (hehe)... Az embernek megfájdul a hasa a röhögéstől. Mert Jelcin aztán
 echte demokrata volt. Erről így számolt be    - internetes újság.

"Jelcin elnök, aki mögött az izmosodóoligarchák és a nyugati, azonnali kapitalista átalakulást hirdető érdekkörök álltak, egy idő után megunta a lassú átmenetet és minden hatalmat magához ragadva, a parlamentet feloszlatva kiiktatta az kapitalizmus építését hátráltató ellenfeleit. Elnöki rendeletekkel és kormányha tározatokkal való kormányzást akart bevezetni a következő választásokig. Ez 1993. szeptember 21-én történt. Majd két nappal később belügyi alakulatok páncélo sokkal és nehézfegyverekkel vették körbe a feloszlatott parlament épületét és egy rendkívül véres ostrom indult. A magukat elbarikádozók többsége kommunista volt, Jelcin igyekezett is elhitetni a hazai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy nem ő, hanem éppen a kom munisták késszültek puccsra, de alapvetően a demokrácia és a diktatúra hívei álltak szemben egymással. Az összecsapásban több százan meghaltak és majdnem ezren megsebesültek. Jelcin rendeletileg betiltotta a "Fehér Házat" támogató kiadványokat és politikai pártokat, rendkívüli állapotot vezetett be, kijárási tilalmat léptetett életbe és arra bíztatta a moszkvaiakat, hogy szom szédjaik közül adják fel a gyanús elemeket. 'Hiába is próbálják elhitetni velünk, nem a kommu nisták és a demokraták közötti összecsapásnak vagyunk a tanúi, hanem a Jelcin által vezetett rombolás erői és az ellenállás erői közötti harc nak. Jelcin az amerikaiak bábja, kormánya pedig megszálló kormány', kommentálta a történteket Alekszandr Zinovjev neves orosz író, egykori szovjet disszidens. A szó legszorosabb értelmében vett hajtóvadászat 1993. október 4-én ért véget, ami koraz utolsó ellenállók is megadták magukat a túlerőben lévő ellensége iknek."
Tegyem még hozzá a következőket. Jelcin úgy rúgta ki a legfőbb ügyészt, hogy kivezettette a hivatal elé. Az Alkotmánybíróságot pedig feloszlatta, a bírákat szétzavarta.  (Hihihi.)
De az igazi vicc ezután következik (hehe). Mert mit szólt a "demokratikus" Nyugat mindezekhez? Hát' nem szólt egy kúrva szót se' (haha). Remélem sikerült kissé felvidítani kedves olvasóimat is. Én mindenesetre nagyon jól szórakozom írás közben...
Jelcin ágyban párnák között rúgta fel (le) a papucsot. Dehát egy demokratának egy jogállamban így is dukál. Nemde? Nem tudom, nem is keresem, hova temették, ugyanis találtam számára egy jelképes síremléket.
Mert, kedves olvasóim és elvtársaim, erről vagyis arról van szó, hogy Oroszország Jelcin alatt visszatért a lenini azaz a zsidó ideológiai, ill. politikai alapokra. Csak az apparátussal szembenviselkedéseemlékeztetett Sztálinra "Ugyanúgy, mint Joszif Visszarionovics, meglehetősen "meredek" és nyers volt. Ő is állandóan cserélgette tisztviselőit és hirtelen váltott le hozzá közel álló embereket. 1999-ben az Argumenti i Fakti című hetilap megszámolta, hogy elnökségé nek hét éve alatt Jelcin négy miniszterelnököt, körülbelül 40 miniszterelnök-helyettest, valamint több mint 140 minisztert és magas rangú tisztviselők ezreit cserélte le. Jelcin általában nem tud normálisan megválni beosz tottjaitól: durván és tapintatlanul teszi, ellenségeket szerezve ezzel egész hátralévő életére. Sokan az újsá gokból értesültek saját leváltásukról. Érthető, hogy ilyesmiért nincs bocsánat." 
Aztán bevágott a bomba. 1999. december 31-én Borisz Jelcin váratlanul lemondott. Nincs az a pénz, amiért e téma trágyadombját hajlandó lennék feltúrni. Elégedjünk meg azzal, hogy Borisz cár ekkor már nem volt sem hatalma, sem ereje teljében. A váltás úgyszólván házi köntösben és papucsban történt és ki volt a vátótárs? Csak nem? De igen! Putyin! És milyen stílusosan... 

[Most csupa jókat akarok írni Putyinról, de ami a virágcsokrot illeti... Hát ennek baljós üzenete is lehetett. Eszembe jutott, egy másik csokor, amit Berezovszkij kapott Putyintól, mielőtt meggyilkolták... Hm. Nem is tudom... Persze az egész véletlen egyezés is lehet. Hát persze hogy az...]
No, de már a lényegnél vagyunk. Putyinnál a hatalom. Csoda lenne, ha némi dicsőségre is vágyna? Nem lenne csoda.
Sokat írtam jómagam is Putyin államférfiúi erényeiről, amelyet már százszor bizonyított, csak éppen nem kapitalista, nem is szocialista, hanem nemzeti szocialista (!) elvi alapokon és módszerekkel!
Ám most - a fenti sorsdöntő kijelentései után - nem mint államférfinek, hanem mint "kágébésnek" kell újból és újból alkalmassági vizsgákat tennie. Tudom most tabukat sértek, mégis kimondom: ha Putyin reális jövőképet akar kialakítani, a múltból merítve Hitler és Sztálin életmüvét kell tanulmányoznia.
A szovjet, majd az (uj) Orosz állam végzetes instabilitását jellemző fanti események (vázlatos) ábrázolásával nem véletlenül koptattam a szememet, a körmömet és nem véletlenül vettem igénybe (sokadszor) olvasóim szíves türelmét.
Nem tudom, javasolhatnám e Putyinnak, hogy írja meg a saját "Mein Kampfját"? Szerintem legfőbb ideje lenne. Hitler előre tette le a garast, sitten ülve. [És lám a hevenyészett brosúra mára a világ legolvasottabb politikai irománya lett.] Putyin meg immár idestova Oroszország örökös elnöke. Hát mire vár? Hitler ezen kivül kiváló szónok volt. Gyujtó beszédekkel fanatizálta a népet és annak lelkesedéséből merített további erőt , mint Anteusz, aki mindíg megérintette az édes anyaföldet, ha szorult a kapca.
Putyin nem népszónok. Persze diktátornak alkalmas lehet egy olyan szűkszavu "adminisztrátor" is, amilyen Sztálin volt és amikyen Putyin. A népnek azonban innen, vagy onnan tudnia kell hogy a lovasa merre, milyen akadályok felé irányítja.
Ebben a három szóban: "mocskos nyugati civilizáció" ugyan minden benne van, de azért lehetett volna kissé bővebben is...
Mindenekelőtt azt kellene az orosz embernek tudnia, mi a szándéka Putyinnak azzal a zsidó televénnyel, amelyet Sztálinnak már nem volt érkezése Közép Ázsiába zsuppolni és amely mára keresztül - kasul átszőtte metasztázisaival Oroszországot.
Tudjuk, persze hogy tudjuk, Putyin "ravasz" törvényeket alkot. Ilyen például azon szervezetek listára vétele, amelyek müködésük költségeit külföldi forrásokból fedezik. Dehát mire jó a zsidónak a jogszabály, ha nem arra, hogy kijátssza, megkerülje, csúfot űzzön belőle. Még a "proskribálás" [A gazdag és tekintélyes polgárok száműzetése, mely vagyonelkobzással járt. A proscriptio kifejezés jelentése az, hogy a proskribáltakat mindenféle jogaiktól és tisztségeiktől megfosztván, nevüket nyilvánosan kifüggesztették, hogy mindenki tudhassa, hogy őket bárkinek büntetlenül szabad megölnie s hogy ők is, utódaik is minden tisztségből ki vannak zárva] se zakkantaná meg őket túlságosan, hisz ők nem csak a gazdasági oligarchiát alkotják, hanem a szellemi "elitet" is. Ők az orosz "írók és müvészek", akik alaposan kimutatták a foguk fehérét a Pussy Riot kurvák ügye kapcsán, amelyről magam ismegemlékeztem annak idején.
Nem tudom, Oroszország orosz zsidói, avagy zsidó oroszai hogyan "viszonyulnak" Putyinhoz, ill. az oroszországi változásokhoz. Azt hiszem, amit Putyin akar és mond, nincs ínyükre. Kényszerhelyzetben vagyok, ezért kényszermegoldáshoz kell folyamodnom. Némileg ismerem a magyar zsidók, ill. zsidó magyarok "életérzését", különösen Konrád Györgyét, ezért az ő szemüvegén keresztül próbálok Oroszországra látni. Lehet felsülök. vele. Majd kiderül.

A cikk ezen részét sárgára színeztem, hogy az olvasó könnyen átugorhassa, ha érdektelennek találja.

"magyarok" közül KonrádGyörgyről és nézeteiről ejtenék szót - a jelen témával összekapcsoható - két könyve apropóján [A Leltár digitalizált szövege innen is elérhető. ] 
"Leltár" a zsidóerkölcsi világképet tükrözi a grozniji szörnyűségek kapcsán. Kérdezi: milyen politikai cél igazolhatja 3600 gyermek halálát. Kedves fajtestvére viszont így érvelt.  "Madeleine Albright, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a CBS televízióban azt magyarázta Lesley Stahl-nak, hogy az amerikai szankciók miatt elpusztult 500 000 iraki gyermek halála morálisan igazolható, mert a cél Szaddam térdre kényszerítése volt. 'Véleményünk szerint az ár megérte'. Pontosan ezt mondta. Szavairól az amerikai sajtó szinte alig számolt be, de azokat az arab világban minde nütt vészharang zúgásszerűen lehetett hallani. Ezt követően Albright külügyminiszter lett."  Ennyit elöljáróban Konrádról az íróról, a moralistáról és a zsidóról.
Még annyit, hogy mindkét könyv eléggé terjedelmes, bőbeszédü. Általuk Konrádot jellemezni csak idézetek formájában lehet. Erre jön mindíg a vád, hogy a szövegkörnyezetből történt kiemelés eltorzítja a mondanivalót. Én meg amondó vagyok, hogy az értelmes beszéd alapegysége a mondat. A mondatnak önálló és a szövegkörnyezethez kapcsolódó mondanivalója egyaránt van. Kitől lehet tehát mondatonként idézni, ha nem egy (majdnem) nobeldíjas magyar írótól. A két könyvet olvasva az embernek az az érzése támad, hogy a "mester" azokat nem is nekünk betüvető magyaroknak írta, hisz ha tartana attól, hogy ilyenek is olvassák, talán nem engedné meg magának azt pimasz pökhendiséget, amellyel a könyvek íródtak.
"Olyan régióban, ahol van irigység, ott az antiszemitizmus fennmarad, és ezt a zsidók éppen az asszimilációjukkal vagy integrációjukkal érik el, azzal, hogy 'magukévá teszik' azokat a versenypályákat, amelyeket a környező társadalom kialakít, és azok közül többön is jó helyezéseket érnek el." 
A zsidók nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódó intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a 'génkoktélban', amik a gyerekeink. Hordozható örökség ez, és bárhol működtethető. A zsidók sok kínnal, gürcöléssel, veszélyekkel, de évezredek alatt megtanulták a munkát és a fenyegettetést.
A zsidók zöme nem tud nem diaszpórában élni. Ahol vannak, ott az intellektuális, tudományos, pénzügyi, jogi, irodalmi, mediális pályákon koncentrá lódnak, tehát irritálnak, gyanakvást és antiszemitizmust keltenek, mert a puszta létükkel feszélyezik a többség intim önarcképét.
Azzal tisztelik Istent, hogy megmaradnak zsidónak. Kitüntetett szerepet vállaltak a világ kommunikációs összekapcsolásában, a hírközlésben, a kereskedelemben, az intellektuális dialógusban, a Föld és a rajta élők világgá változtatásában. 
Ha a nemzeti, az etnikai és a vallási szféra más népeknél egységesül, az a zsidóknak előnytelen, mert növeli kirekesztettségüket. Maguk a zsidók azonban összekapcsolják Izrael államban a nemzeti, az etnikai és a vallási tudatot.
A magát papi szerepre kiválasztó nép a különállását megőrizve tanúskodott az egyetlen isten és az egyetlen emberiség eszméje mellett. A papi népnek az a dolga, hogy szellemi kapcsolatokat teremtsen a világ minden népével és hogy párbeszédbe hozza egymással a vallásokat és a világnézeteket.
A zsidóság léte, istenfogalma maga a kihívás, amelyet semmi sem szüntet meg. Miért nem keresztény, miért nem muzulmán, egyáltalán: miért zsidó a zsidó? Miért nem olvad fel a környező többségben és annak partikuláris világszemléletében. Erre a kérdésre nincsen racionális válasz. Mert nem! Csak! És ez így fog maradni még néhány évezred hosszán.
A fenti megnyilatkozások nem hagynak kétséget atekintetben, hogy mi a zsidóság szerepfelfogása a (buta) gójok tengerében. Feltünő, hogy minden olyan körülményt, amely a világtörténelem során pogromokat, holokausztokat eredményezett, természetes és még több évezredig érvényes adott ságnak tekinti.

Különösen a begyemben van ez a mondat "Ha a nemzeti, az etnikai és a vallási szféra más népeknélegységesül, az a zsidóknak előnytelen, mert növeli kirekesztettségüket. Maguk a zsidók azonbanösszekapcsolják Izrael államban a nemzeti, az etnikai és a vallási tudatot." Ez a mondat kapcsolódik a "Zsidókről"  gondolatmenetéhez.
Itt ugyanis azt írja "Ez a nép nem szereti ha meghatározzák és minden meghatározásból kicsúszik. Talán börtönnek érzi a rá vonatkozó definíciókat, még akkor is, ha zsidók a szerzői." [34. old.]
"A nemzeti emancipációk nem szüntették meg a nemzetközi zsidó szórványok egymásrautaltságát és összetartozását." [12. old.] 00
"Negyvennégyben magyar zsidó voltam, negyvenöt óta zsidó magyar vagyok, mert itt lakom és magyarul beszélek ... Ennélfogva ez a hazám. Zsidóként mondom, hogy az enyém. Megfizettem érte eleim sírjával, meg talán munkáimal is. [16. old.]
"Ha megint ki akarnak írtani, ha megint ki akarnak üldözni, ha a tengerbe akarnak beleszorítani, akkor mi is ott leszünk, fegyverrel a kézben. Egy realista harcos azt mondja, szemet szemért, fogat fogért. Minden ütésre megválaszolunk, mert ez az egyetlen nyelv, amit a 'többiek' megértenek." [20. old.]
"Nyugat Európában a zsidók nem érzik bizonytalanságban magukat, de a Rajnától keletre igen. A német és az osztrák újnáci szidalmal ... a maradék zsidók eltávolítása húsz évvel ezelőtt Lengyelországból, Sztálin antiszemitizmusa után a mai orosz újfasiszták jelzik, hogy Európa keleti térségein  ... az antiszemitizmus virulens maradt." [56. old.]
"Demokráciákban, ha van is 'népi antiszemitizmus', nincsen kormányszintű politikai antiszemitizmus." [57. old. ]
"Mikor egy konferencián arról beszéltem, hogy a szabad ember müvészete abban áll, hogy különböző énjeit, identitásait, hovatartozásait egymással összehangolja - egy német professzor egy cédulát nyomott a kezembe amelyen ez állt: az identitások pluralitása ... skizofrénia." [101. old.]
"Hitlert Hitlerré nem a benne hánytorgó sátáni indulat tette, hanem a szövege, a logikája." [120. old.]
"A földterület, az állam és a fegyver (Izraelben) összetartozik ... Azoknak a közösségeknek és egyéneknek akik részéről 'heveny antiszemitizmust' tapasztaltak, életszerű, reális és sikeres válasz volt a zsidó nacionalizmus, a cionizmus. A diaszpórában maradó, vagy azon belül mozgó kétharmad számára megfelelő válasz az emberi jogok védelme bárhol és az erős 'liberális demokrácia', a magát megvédeni képes jogállam építése..." [203. old.]
Mindez nem egy szegény skizofrén zsidó beteg, hanem egy pimasz zsidó kaméleon önarcképe. Ám az író úrnak és fajtársainak tudomásul kell venniük, hogy a "heveny antiszemitizmus", különösen annak egyik formája a "népi antiszemitizmus" úgy fokozódnak, mint az általuk birizgált nemzetközi helyzet. Kedvükért a világ nem fog kétféle övezetet létrehozni, ill. megtűrni: egy nacionál-soviniszta-cionista Izraelt és egy "erősen liberális demokratikus" modellt a világ minden más fertályán, ahol a zsidók letelepedni, vagy csak 'mozogni" méltóztatnak.
Hogy a zsidók nem szeretik a "meghatározásokat és a definiciókat"? Hát persze hogy nem szeretik, mint ahogy a bűnözők gyűlölik a bűnügyi nyilvántartást. 
Egy tanulmányból idézem a következőket. "Identitás: latin eredetű szó, jelentése: azonosság. Az identitás jelensége azon szociálpszichológiai jelenségek közé tartozik, mely az egyik legfontosabb pszichikus közvetítő konstrukció az egyén és társadalom között. Így beleilli abba a sorba, melyet a szocializáció, a normák, a társadalmi szerepek adnak, vagyis melyek az egyén és a közösség közötti közvetítéseket segítik elő." Magyarosabban: az azonosság eszméje a társadalmi rend alapja. [Mellesleg a nyugati (görög) gondolkodás alapeleme.] Konrád úr és fajtársai eljátszadozhatnak különböző énjeikkel, identitásaikkal, és hovatartozásaikkal, de csak otthon Izraelben. A világ, ill. Európa új rendjében a közgondolkodás, a politológia és a jogalkotás pontosan abba az irányba fordul, ahol a legkínosabb precizitással elemzik, ill. definiálják a fogalmakat, mert ez az alapja (conditio sine qua nonja) minden rendnek, a jogrendnek és a társadalmi rendnek egyaránt.
Valóban hülyeség volt anno a zsidó kisebbség jogait, pl. numerus clausussal, korlátozni. A demokrácia a népet, azaz a többséget jelenti. Ebből pofonegyszerü megoldás adódik: a többség jogait kell a jogalkotásnak definiálnia. Azaz ahol a lakosság nyolcvan százaléka hottentotta, ott a társadalmi előnyszerzés lehetőségeinek (pl. egyetemi tanulmányok folytatása, előnyös pályákon való elhelyezkedés, stb.) nyolcvan százalékát a hottentottáknak kell biztosítani. Slussz és punktum. Ha minden zsidó egyetemre akar járni, vegye a hóna alá a többes identitását és menjen Izraelbe. Ez ilyen egyszerü és ilyen logikus.
Konrád is lehetne bolygó zsidó. Pechünkre nem az, mert itt eszi a fene nálunk, ill. a németeknél. Nem lenne teljes azonban arcképe (önarcképe) egy további idézet nélkül.
Írja, hogy "1938-ban a nyugati demokráciák a franciaországi Evianban megállapodtak abban, hogy nem adnak menedéket a náci megszállás alá kerülő országokból menekülő zsidóknak és nem engedik behajózni őket Palesztinába. ~ 1939-ben ... a magyar parlament többpárti egyetértéssel, a katolikus és protestáns egyházfő támogatásával meghozta a második zsidótörvényt, amely a zsidók megélhetését szinte ellehetetlenítette." [106. old.]
Hogy a szezont és a fazont miért préselte egy bekezdésbe a "nagy író", nem tudni. Tény, hogy cimborájával a másik "irófejedelemmel" Kertész Imrével azon mesterkednek, hogy a bűnös magyar nép és ivadékai az idők végéig emésszék magukat a bűntudattól amiért az apák, dédapák, ükapák, szépapák nem mentették meg a zsidókat a deportálástól. 
Evianban ugyanis az történthogy "ARoosevelt elnök kezdeményezésére összehívott konferencián azt vitatták meg a résztvevők, hol lehetne elhelyezni a náci Németország üldöztetései elől menekülő több százezer zsidót. Maga Adolf Hitler is üdvözölte a kezdeményezést: 'Csak remélhetem, hogy a másik világ, amely olyan mély rokonszenvvel viszonyul ezekhez a bűnözőkhöz  [értsd: a zsidókhoz], eléggé nagylelkű lesz, hogy rokonszenvét gyakorlati segítségre váltsa. Mi, a magunk részéről készen állunk, hogy mindezeket a bűnözőket ezen az országok rendelkezésére bocsássuk, minden rendelkezésünkre álló eszközzel, akár luxushajókkal is.' A konferencia eredménye végzetes: Ausztrália, Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Írország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia, USA (!), valamint a latin-amerikai országok mind elzárkóztak, egyedül az apró karibi szigetország Dominika  fogadott volna be százezer menekültet. A gyakorlatban végül még ide is csak 800 menekült jutott el." 
Ennek ismeretében viszont a kérdés az, hogy hogy az említett urak miért itt nálunk fírkálnak és pofáznak? Miért nem mennek, a nyakukba akasztott táblákkal, a Capitolium elé tüntetni?

De mehetnének  a New Yorki Központi Zsinagóga elé is tekintettel Chaim Weizmann 1939-es akciójára.
 "1939 őszén Chaim Weizmann (Jewish Agency és a Cionista Világszervezet vezetője) nyilvánosan bejelentette, hogy a háborúban az angol kormányt segítik." Miért kellett még ezzel is Hitler dühét fokozni? Tán' ha a Talmud tudna felelni erre. De ehhez jobb lenne ha az urak kimennének New Yorkba, vagy Jeruzsálembe, mert ott szinvonalasabbak a Jesivák.
Putyinnál tartottunk... akinek innentől Scyllák és Charybdiszek között kell eveznie. Csak vázlatosan lehet felsorolni, mi vár rá, ill. Oroszországra.

A hátbadöfés sötét erői folyamatosan szítják a belső ellentéteket. Felpiszkálják a gyülölködés lángjait férfi és nő, öreg és fiatal, vallásos és vallástalan, szegény és gazdag, bölcs és ostoba, orosz és nem orosz között, stb. Szaporodnak a tüntetések, erődemonstrációk, provokativ rendzavarások.  Az Al Kaida benyomul a déli államokba, a "-sztánokba" és Grozníjt, vagy Szíriát csinál, ahol lehet.  Gyilkos (öngyilkos) merényletek rombolják Oroszország nagyvárosait. Megnyilnak a "liberális" szennycsatornák és zuhog a fekália az "orosz anyácskára".  Egyre szorosabbra húzzák a hurkot a kontinentális Oroszország körül (rakétavédelem).  Gazdasági embargóval sújtják az orosz ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet. 
Kiszorítják az orosz kereskedelmi ls hadiflottát a világtengerekről és a beltengerekről.  Szíriára továbbra is csapásokat mérnek az orosz jelenlét felszámolása végett.  Ellentéteket szítnak Oroszország és szövetségesei között, különös tekintettel a BRIC szövetségbe tömörült országokra, stb. stb.

Nem tudható, hogy az "exogén" (külső) ártalmakat hogy lehet kezelni. Ezekre nincs recept, történelmi példa, analógia. Ám ami az "endogén" (belső) ártalmakat illeti, bőven van ajánlható irodalom. A "dolchstoss" (hátbadöfés) erőit ki kell kapcsolni, kerül amibe kerül, kerül akibe kerül. Azt hiszem méltóztatnak érteni, mire gondolok.
2013.10.21

Sz. Gy.




2013.10.22-i frissítés
Nem volt időm sokáig gyönyörködni a cikkben... Levelet kaptam ugyanis 
Kósa Gyula nevü olvasómtól, amely egy új ablakot nyitott a témára.

[Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a jobboldali sajtó, beleértve a szélsőjobboldalit (pl. Kuruc Info) is, csak a zsidó médiahatalom büdös mocsarában horgászik, így aki rájuk hagyatkozik politikai - funkcionális analfabéta marad.]

Putyinugyanis nem csak a Pravdának nyilatkozott... De ki a fene tudta, hogy létezik egy kreuz-net.info - nevü keresztény hírportál, amely szükségesnek tartotta közölni Putyinnak a 3013. szeptember 19-i "Valdai fórumon" elhangzott emlékezetes (!) beszédét. Itt mondta el Putyin mindazt ami a Nyugattal, jelesül Nyugat Európával, kapcsolatban a bögyét nyomja. 







A beszéd egy részét a német eredetiből Kósa Gyula le is fordította. Eszerint Putyin a következőket mondotta"Oroszország meg fog térni (Istenhez), Európa viszont a pokol felé tart. Az európai kultúra elbukik. Európa számára Isten és a sátán egyenlők. Egyenlőségjel kerül pl. a család és homoszexualitás ('végbél fetisizmus'),- a gyermek és az abortusz,-  politika és a pedofília,- a béke és a háború,- a demokrácia és bankfeudalizmus között.
Látjuk, hogy sok euro-atlanti állam, vagyis a Nyugat, azon az úton jár, hogy megtagadja, sőt elutasítja saját gyökereit; így a keresztény gyökereket is, mely a nyugati civilizáció alapja. Ezek az országok megtagadják nemzeti, kulturális, vallási, sőt nemi azonosságukat is. Ezekben az országokban olyan politikát folytatnak, mely egyenlőként kezeli a gyermekeket nevelő családot az egyneműek partneri kapcsolatával. Ez a politika egyenlőségjelet tesz az Isten-hit és a sátánban való hit között. Sok európai országban az emberek szégyellik megvallani a hitüket, eltörlik a vallási ünnepeket. Ezek az európai államok megpróbálják ezt a felfogásukat rákényszeríteni más országokra is. Ez az út a pusztulásba visz és a kultúra primitíizálására vezet. Azt bizonyítja az is, hogy a Nyugat a népesedés terén már nem képes reprodukálni önmagát, még a migránsok 'segítségével' sem.
A kereszténységben megtalálható erkölcsi értékek nélkül, melyek évezredeken keresztül formálták az embert, az ember elveszti méltóságát és embertelenné válik.
Mi viszont fontosnak tartjuk e keresztény értékek megőrzését. Nemzetközi szinten látjuk azokat a próbálkozásokat, hogy megszüntessék az egyes államok szuverenitását, és egy egypólusú világot hozzanak létre. Abban a világban már nem lenne szükség szuverén államokra, csak vazallusokra. Ez az egypólusúvilág ( az USA imperializmusa) történelmi szemszögből az Isten által teremtett sokszínűség és a saját identitás feladását jelentené. Oroszország ezért mindig azok mellett fog állni, akik a kollektív akarat szerint hozzák meg a fontos döntéseket és nem egy állam - USA vagy Izrael (!), vagy egy olyan államszövetség, mint a NATO ~ 'Nord Atlantische Terror Organisation' akarata szerint."
Túlzás nélkül szólván világrengető jelentősége van annak, hogy a nagy Oroszország feje nevén nevezi az ördögöt és kimondja az "apage satanas" (távozz tőlem sátán) ígéjét.
Persze az ördögűzés jámbor mesterség, nem illik egy államférfi hez. Meg az ördög se fél tőle igazán. Bölcs volt Cromwell, aki azt hirdette: "bízzál istenben és tartsd szárazon a puskaport." Az íge akkor ér valamit, ha "testté lészen". Ami azt illeti, Putyinnak e téren is vannak elképzelései.
Nem szégyellem, drukkolok neki!
2013.10.22
Sz. Gy.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése