2014. december 9., kedd

Amerika polgárháborúra készíti fel a Gladio egységeit Magyarország ellen



Amerika polgárháborúra készíti fel a Gladio egységeit Magyarország ellen



Recseg-ropog az EU mennyezete: nagy pusztítást végezhet ez a botrány



Káncz Csaba, 2014. november 10., 13:02 
Privátbankár
Egyébként is óriási gondokkal néz szembe az Európai Unió, ha pedig mindez nem volna elég, az Európai Bizottság egy hete hivatalba lévő elnöke, Jean-Claude Juncker egy olyan botrányba keveredett, amely akár el is söpörheti a teljes biztosi kollégiumot, amire még nem volt precedens.
Az európai integrációt megalapozó 1957-es Római Szerződés óta nem szembesültek az EU intézményei ilyen szintű külső és belső kihívásokkal és veszélyforrásokkal, mint napjainkban. Csak címszavakban ezek a következők: tömeges munkanélküliség, defláció, Észak- és Dél-Európa divergenciája, menekülthullám, szeparatizmus, Ukrajna, egységes energia-politika létrehozása.
Ha pedig mindez nem volna elég, az Európai Bizottság egy hete hivatalba lévő elnöke, Jean-Claude Juncker egy olyan botrányba keveredett, amely akár el is söpörheti a teljes biztosi kollégiumot, amire még nem volt precedens. Túl korán jött most az első megpróbáltatás az intézmény vezetésének. Eddig egyetlen bizottság kényszerült tényleges lemondásra: a Jacques Santer vezette testület 1999-ben a negyedik hivatali évben dobta be a törülközőt, mivel korrupció árnyéka vetült rájuk.
Miről szól az ügy?
Az oknyomozó újságírók nemzetközi hálózata "Luxleaks" fedőnéven közzétett leleplezése szerint a luxemburgi kormány - amelynek 18 éven át Juncker volt a feje és egyúttal a pénzügyminisztere - 2002 ás 2010 között külön, testre szabott hivatalos megállapodásokat kötött 343 multinacionális céggel. Ezek között olyanok, mint az IKEA, az Apple vagy a Deutsche Bank, valamennyien a PriceWaterhouseCoopers (PWC) ügyfelei - amelyek révén azok milliárdokat spóroltak meg a társasági adójukon és ezzel rengeteg adóbevételt kihúzva más uniós tagállamok és harmadik országok zsebéből.
Egyes cégek akár 1 százalék alá is csökkentették a Luxemburgba menekített haszon után fizetett adót, mások a rossz szabályozások révén a működésük országában és Luxemburgban sem fizettek semmit. A kis ország fantomcégein keresztül több százmillió dollár ment át úgy, hogy ott helyben szinte semmilyen gazdasági tevékenységet nem végeztek. Egy sűrűn lakott székhelyre, a luxemburgi Guillaume Kroll utca 5-be több mint 1600 céget jegyeztek be.
Juncker még miniszterelnöki minőségében végig ellentmondást nem tűrően védelmébe vette hazájának adórendszerét. Az EuObserver emlékeztet rá, hogy nemrég a német televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy soha, senki se tudta eddig meggyőzni őt arról, hogy Luxemburg adóparadicsom. A kis uniós tagállam Ausztriával karöltve körülbelül egy évtizeden át blokkolta a banktitok felszámolására irányuló erőfeszítéseket a Tanácsban, és csak akkor adta fel az automatikus információcserével szemben az ellenkezését, amikor az amerikai hatóságok szankciókat helyeztek kilátásba. A banktitok a gyakorlatban így is 2017-ig fennmarad.
Dagad a politikai botrány
A botrány már az EP-ben is hullámokat kavar. Sven Giegold, német zöldpárti képviselő úgy vélte, hogy "ez a tömeges társasági adóelkerülés óriási csapást mér Juncker hitelességére". Szerinte ugyanis az a tény, hogy a kérdéses időszakban ő volt Luxemburg miniszterelnöke és pénzügyminisztere, közvetlenül cinkossá teszi őt az ügyben.
Gianni Pittella, az európai szocialisták és demokraták frakcióvezetője is úgy vélekedett, hogy Juncker hitelessége forog kockán. "Meg kell mutatnia, hogy az európai polgárok vagy a társasági adóelkerülők oldalán van" - jelentette ki pár napja az olasz szocialista, aki arra sürgette az Európai Bizottságot, hogy ezen héten az Európai Parlamentben magyarázza el, milyen haladéktalan lépéseket tervez az adóelkerülés és adócsalás ellen. "A cégek ilyen típusú agresszív adótervezésének és egyes uniós tagállamokkal kötött mézesmadzag megállapodásának nincs több helye Európában" - szögezte le.
Egyes konszerneknek európai uniós tagállamok segítségével alkalmazott adózási konstrukcióit bírálta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is, a német gazdasági tárca élén álló Sigmar Gabriel pedig azt követelte, hogy Luxemburg számolja fel a kedvezményes adózási feltételeket, amelyek hatalmas adókieséshez vezetnek Németországban.
A Bizottságot hivatalosan az Európai Parlament képes visszahívni bizalmatlansági indítványon keresztül, ezt a képviselők egytizedének kell kezdeményeznie s végül a jelen lévő képviselők (751) kétharmadának kell megszavaznia. Junckert saját pártcsaládja, a 221 fős Néppárt még támogatja, de ki tudja, hogy meddig tud ellenállni a nyomásnak.
A történet legbizarrabb aspektusa, hogy az ügyet uniós szinten a Juncker irányítása alatt álló Európai Bizottságnak kell kivizsgálnia, ugyanis ez az intézmény hivatott őrködni a közösségi joganyag betartása felett.

Az utolsó esély
Juncker maga nevezte az új mandátumát az "utolsó esély Bizottságának". Ő is átérzi tehát az európai projekt előtt álló kihívásokat. Ez a botrány a legelső héten igazán nem hiányzott az intézménynek.
Juncker eddig nem állt az újságírók elé, az első nyilvános megjelenése a héten lesz Ausztráliában, a G20 találkozó keretében. Az irónia csúcsa, hogy a találkozó kiemelt témája az adóelkerülés és adócsalás lesz.

****************************************************************

A BIBLIA SZEREPE A BANKÁRPOLITIKÁBAN



A Biblia szerződés a Bankok és a Római egyház között.
A szerződés értelmében a Római egyház kinevel egy olyan arisztokráciát amely "isten nevében" leuzsorázza saját nemzetét.
Sokan nem tudják hogy az "Ószövetség" a szerződés melyek törvényeit teljesíteni kell. Természetesen "Isten nevében" mert elég rosszul hangzana ha a "Bank nevében" lenne odaírva, akkor agyonvernék a hazudós papokat.
A törvény így hangzik: "az ÚR a te istened megáld téged és minden népnek adhatsz zálogos kölcsönt neked nem kell kölcsönt kérned. És számos népen uralkodhatsz rajtad nem uralkodhat senki!" a beszéd világos, csinálni kell egy uzsorabankot amely félelemben tartja a világot: "a föld népei mind látni fogják hogy az ÚR nevét viseled és félni fognak tőled!" a két törvény Mózes V. 15/6, és 28/10 A szerződés értelmében az egyházak meghamisítják a történelmet és az egész iskolai oktatást cenzúrázzák.
Ez meg is történt és jelenleg is ez folyik. Az egyházak és a bankárok tehát szimbiózisban élnek, egyik a másik nélkül nem működhet.
A Bank mögött a Spirituális hátteret a Római egyház és Bibliája adja. Közös erővel fosztják ki a világot!
(
Facebook)


Magyar Menedék Könyvesház | 1126 Budapest, Márvány utca 48. | 213-7057Shlomo Sand: Hogyan alkották meg a zsidó népet?


SHLOMO SAND 1946. szeptember 10 - én született Ausztriában egy Linz melletti menekülttáborban, holokauszt túlélő szülők gyermekeként. Történészi PhD - fokozatát Párizsban szerezte. Izraelbe hazatérve a Tel - Avivi Egyetem professzora lett. Vendégtanárként adott elő a Párizsi Társadalomtudományok Főiskoláján és vendégkutató volt a University of California, Berkeley-n.
A "mítoszromboló", a legjobb történelmi szakkönyv francia díját elnyerő szerzőről Tony Judt, a neves brit történész így nyilatkozott:"...az egyedülálló és kivételes sorsú - elűzött, elszigetelt, vándorló, majd végül jogos földjére hazatérő - nép elfogadhatatlan mítosza helyett a zsidóság történetének új olvasatát tárja elénk, amely meggyőzően illeszkedik az egész emberiség történelmébe. Lelepleződik a - más népekéhez hasonlóan - öncélú és nagyrészt kitalált zsidó múlt, amely oly sok konfliktust eredményezett a jelenben. Mindenkinek, aki érdeklődik a Közel-Kelet iránt, el kell olvasnia ezt a könyvet."
DR. SHLOMO SAND, a Tel Aviv Egyetem történészprofesszora immár magyarul is olvasható - 19 nyelvre lefordított - "Hogyan alkották meg a zsidó népet?" című vaskos tanulmánykötete a 2008-as megjelenése óta alighanem a legnagyobb szálka a cionista politika szemében.
Könyve megírására - elmondása szerint - a professzort az inspirálta, hogy képtelen volt tovább nézni azt a rendszerré épített történelmi, kulturális és politikai hazugságözönt, amellyel Izrael Állam a maga létét, identitását és jogosultságát próbálja igazolni.
Bevezetőjében ezt írja: "E könyv megírása nélkül nem lettem volna képes továbbra is Izraelben élni. Nem hiszem, hogy a világot könyvek változtatják meg, de amikor a változás elkezdődik, az emberek új könyvek után kutatnak. Talán jóhiszemű a feltételezés, de azt remélem, hogy a jelen mű ezek közé tartozik."






És akkor így mentették meg a devizahiteleseket választások után


2014. november 10., 20:07 
Propeller
Habár a kormány a választások előtt a devizahitelesek mielőbbi és fájdalommentes megmentésével kampányolt, mostanra alaposan felpuhult az ígéret. A tervek szerint ugyanis mégsem a korábban belengetett módon, a felvételkori árfolyamon kellene a bankoknak forintosítaniuk a hiteleket, hanem a november 7-ei MNB-árfolyam szerint, azaz a svájcfranknál 256,5 forintos, az eurónál 309 forintos árfolyamon.

Az így kapott forintösszeggel és annak kamataival tartoznának tehát az adósok a pénzintézeteknek, ami a Bankmonitor számítása szerint egy átlagos devizahiteles esetében azt jelenti, hogy két és félszeresét fizetheti vissza a felvett hitelének.


Dühös Kósa Lajos-rajongókat szabadít az országra a devizaügyi döntés


Borbás Barna 2014.11.10., hétfő 
válasz.hu
Nem telt el még elég idő a napi árfolyamon történő devizahitel-forintosítás lehetőségének vasárnap délutáni bejelentése óta, így még a számolgatások elején járunk, ám már most látszik, hogy tévednek azok, akik szerint a svájci frankban felvett hitelek gazdái járnak rosszul.
Rosszabbul ugyanis Kósa Lajos Fidesz-alelnök jár.
Kósa Lajos ugyanis egyszer, néhány héttel ezelőtt már rossz ötletnek minősítette a piaci árfolyamon forintosítást. Nagyon rossz ötletnek. Az október végén Portfolio.hu-n bedobott "ötletről" Kósa egészen pontosan ezt mondta: "Ha segíteni akarunk a devizahitel-csapdába becsalt embereken, akkor a a piaci árfolyam történő átváltás olyan mértékben hozná nehéz helyzetbe a hiteleseket, hogy amit eddig adtunk, segítséget, azt elvenné tőlük. Tehát ennek semmi értelme, nem is ez a szándék, nem is hallottam erről, tehát ez valószínűleg kacsa." A Hír Tv-nek adott nyilatkozat meg is nézhető.
Most pedig térjünk vissza a számolgatásokhoz. Nyilvánvaló, hogy a napi árfolyamon forintosítással az átlagos devizahiteles (aki 2006-2008 környékén adósodott el, svájci frankban) rosszul járna, hiszen most sokkal kedvezőtlenebb az árfolyam, mint akkor volt. (Pénteken a jegybank hivatalos devizaárfolyamai a következők voltak: egy eurót 308,97 forintért, egy svájci frankot 256,6 forintért, száz japán jent 216,3 forintért váltott az MNB.) Ennél már csak egy rosszabb lenne: ha a forintosítás kötelező lenne. Akkor máris ránk mosolyogna az új internetadó.
Ám a forintosítás nem lesz kötelező.
Frissítés: Ahogy napközben megírtuk, gyakorlatilag sajnos mégis kötelező lesz. Részletekről itt érdemes olvasni.
"Az átváltás nem kötelező, az ügyfél dönthet úgy, hogy továbbra is devizahiteles marad" - nyilatkozta Varga Mihály vasárnap délután, a bankszövetséggel kötött megállapodás megkötését követően az MTI-nek.
Arra a kérdésre, hogy miért nem kedvezőbb körülmények között forintosítják a devizahiteleket, három válasz látszik:
   A minisztérium érvelése szerint a forinthitelesek (akik eleve forintban adósodtak el) nem járhatnak rosszabbul.
   A bankrendszer nem biztos, hogy kibírna korábbi árfolyamon forintosítást. (A kormányzati retorika arról szól, hogy az egész intézkedéscsomag a gazdasági növekedés beindítását szolgálja. Nem hitelező, kivonuló bankokkal pedig nem lesz gazdasági növekedés.)
   Az átváltási árfolyam ügyében a Kúria állásfoglalására kell támaszkodni: ez nem az ügyfeleknek kedvez: a testület szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, ha az erről szóló tájékoztatás világos és érthető volt.
Fontos tehát, hogy a Facebookon terjedő, kötelező forintosításról szóló rémhír alaptalan. (Friss: Délutánra a helyzet megváltozott, részletek a fent jelzett linken!) A következmények közül egyelőre a legvalószínűbb, hogy sokan nem választják a forintosítást, így továbbra is fennmaradhat a devizahitel a magyar gazdaságban. Sajnos így a bankok portfóliója sem fog az elvárt mértékben tisztulni.
Kapcsolódó:
   
Hogyan verték szét a magyarságot, sátáni álszent módszerekkel?
   
Kósa: Kacsa a devizahitelek piaci árfolyamon való forintosítása
   
A devizások kivégzéses halála elő van készítve! Állami szinten! Matolcsy és a deviza hitelek forintosításának agyréméről tényszerűen!
   
Eldöntötték, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket
   
Gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás
   
Érdemes így forintosítani a devizahiteleket?
   
Bankszövetség: egyelőre nincs teendője a devizaügyfeleknek
   
"DEVIZA"-"HITEL": Öngyilkos lett a debreceni gimnázium volt igazgatója (is)
   
Szegény ember Ildikóval főz
   
Magyar Nemzet: Nem mondják meg Vidának, hogy miért tartják korruptnak
   
Ha bárkinek kétségei lettek volna: tényleg hasraütésszerűen írják a költségvetést
   
Kiderült: nyugdíjakon, szociális kiadásokon spórol a kormány
   
Kormányszóvivő: gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás
   
Rogán: 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel
   
Orbán: jó lenne minél hamarabb túlesni a forintosításon
   
Varga: sikerült megtalálni az egyensúlyt a devizahitelek rendezéséhez
   
Csökkenő Fidesz-, növekvő ellenzéki támogatottság
   
ÉBREDÉS! A MAGYAR NÉPNEK ELEGE VAN BELŐLETEK!
   
HírTv Magyarország élőben műsorában Falus Zsolt Ferenc a forintosításról
   
Orbánt nyugatról puccsolhatják
Rezsicumi:
A Fidesz-kormány 2010 májustól 2012 decemberig 45 százalékkal emelte a gáz árát. Aztán 2013-tól 20 százalékkal csökkentette... A választók bevették a csalit, és meglett az újabb kétharmados parlamenti többség.
Nálunk Csabán a szemétszállítási díjat felemelték 30 százalékkal, majd a rezsiharcnak köszönhetően visszavettek belőle 10 százalékot.
A néphülyítés ragyogó eszköze ez a rezsicumi.
Csak hát sokba kerül: kormánybiztos, irodahálózat (minden megyében van már irodájuk!), gépkocsik országjárásra, reklámhadjáratok...
Amennyivel olcsóbb lett a földgáz, annyival gyengült a fűtőértéke. Átírtuk a nótát: már nem a homokóra pereg, hanem a gázóra.
Orbán Viktor a Die Weltben: zéró toleranciát hirdetünk a korrupciónak. Miután szétlopták az országot, ez egy kedves gesztus. (F.I.)


HORVÁTH SZERINT ÚJABB KORRUPCIÓS ÜGYEK KERÜLHETNEK NYILVÁNOSSÁGRA

nov 11, 2014 
pestisracok.hu
Horváth András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, amióta egy éve kipakolt, azóta semmilyen komoly vizsgálat nem volt a NAV-nál. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy visszaélések vannak. Pedig az úgynevezett "zöld dossziéban" rengeteg információ van arról, hogy diszkriminatív ellenőrzési gyakorlat volt a NAV- nál, tette hozzá. "Én bizakodó vagyok, ez a kitiltás és a tüntetések közelebb visznek az igazsághoz - mondta Horváth -, és ma olyanok is megmozdultak, akik féltek eddig. Ma is kaptam komoly információkat, ezek napokon belül nyilvánosak lesznek", tette hozzá a NAV volt alkalmazottja.

Forrás: atv.hu / Fotó: 444.hu

André Goodfriend, az USA ügyvivője szerint minden szükséges bizonyítékot elküldtek a kormánynak, de azok valószínűleg elvesztek a postán. Az esetet kivizsgálta a Magyar Posta vezetősége is, de az erről készült jelentés is elveszett.

Németországból nézve Magyarország kleptokrata rezsim, önkiszolgáló bolt Orbán barátainak

****************************************************************
Béres Erika:
JÖVŐKÉP: KAZÁR ROVÁSÍRÁS - "ELÉRKEZETT AZ IDŐ"???


Jó ideje kérem, hogy valaki magyarázza már meg ezt az ábrát. A szerzők közül ki sumerológus vagy arámi szakértő? Ezzel keresték meg a parlamenti pártokat? Ez lesz az új ideológia? Sémi eredet? - hol is vannak azok a bizonyos "határok"?
Ja, hogy ez nem sci-fi? A következő lépés a mózesi alkotmány lesz?

A táblaalkotók érvelése a parlamenti pártok felé:
-"Jövőkép: A rovótársadalom kitartásának köszönhetően ősi írásunk egyre inkább nemzeti jelképnek tekinthető, s remélhetőleg hamarosan a Hungarikum Törvényben, illetve a Nemzeti Alaptantervben is helyet kap."
-"... alapítványunk örömmel működik közre és osztja meg tudását, tapasztalatait a képviselőkkel bármilyen területen, ahol nemzeti írásunk méltó módon kerülhet felhasználásra, az országimázs fejlesztésétől, az oktatáson és kultúrán át, az idegenforgalomig és gazdaságig"
-"...szükséges keresni a felemelkedés lehetőségeit. Ennek példája az egyetemes emberi és kulturális értékek minél tisztább forrásaihoz való visszatérés, melynek stratégiai szerepe a jelenkor tudásipari társadalmában fokozatosan felértékelődik."
-"Szellemi kincs: A nemzet számára is nyitott ez az út, hiszen - vízkincsünkhöz hasonlóan - műveltségünk ősi elemei szintén különleges értékkel bírnak. Ennek egyik - s talán legfontosabb - része a magyar nyelv, a nyelvi logikai rendszer, melyek alapjaiban határozzák meg a gondolkodást, a kifejezőképességet és alkotókészséget"
"Elérkezett tehát az idő székely-magyar rovás, valamint a teljes rovásműveltség védett kulturális örökségként való elismerésére".
"Egységesítés: Nemzeti írásunk jövője szempontjából tehát jelenleg a legfontosabb feladat a nemzetközi szabványosítás, melyhez a rovótársadalom az egységesítés lépéseit már megtette"
A Rovás Alapítvány ezért határozta el, hogy nemzeti egységbe hívja az ország közjogi méltóságait, a politikai és közéleti vezetőit a rovás íráscsalád hivatalos szabványosításának támogatására.
Kapcsolódó irat:
Melléklet 4B - Az Unicode Consortium meghívója
Címzett: Lezsák Sándor, alelnök - Magyar Országgyűlés
(
Kuruc.info)


"A határt ott lehet meghúzni, hogy melyek azok a művek és elméletek, amik forrásokon alapulnak és kik találnak ki bizonyítékok nélküli elméleteket. Míg a rendszerváltás körül elég magas színvonalú amatőr dolgozatok születtek, ma már ennek alig látjuk nyomát, annyira elharapóztak a sci-fi-nek beillő "őstörténeti" elméletek, amelyeknek nincs semmilyen komoly alapjuk, de egyesek jól el tudják adni ezeket a csodákat váró közönségnek. Sajnos az alapvető műveltségi színvonal annyira lezuhant hazánkban, hogy a hazai közönség jó része nem tud kritikusan gondolkozni és inkább elhiszi a mesét, mert azt könnyű olvasni. Úgy látszik,ma már divatosabb indiánnak lenni, mint dicső szkítának és hunnak. Ez nagy arculcsapást jelent őseink számára, olyan, mintha napról napra meggyaláznánk sírjaikat!"
(
Kuruc.info)

Rovás-szabványosítás – Kazárosítók


A magyar rovásírás művelőiként, annak sorsa alakulásáért felelősséget érzők kikérjük magunknak azt a folyamatos rágalmazást, amelyet Sípos László, Rumi Tamás és Hosszú Gábor a Rovás Info portál neve mögé megbújva követnek el. Magyar nemzeti érdekek védelmezőinek hazudják magukat ők, akik kendőzetlen kísérletet tettek arra, hogy az élő, ősi székely-magyar rovásírást elkazárosítsák.
A Jobbikból hazudozás és vesztegetési kísérlet miatt kizárt EP-képviselő, Szegedi Csanád, aki nem hajlandó lemondani zsíros európai parlamenti mandátumáról, azóta felhagyott a magyar nemzeti érdekek hangoztatásával és Izrael-imádóvá vált. Rovás Infós famulusai egyelőre még a magyar nemzeti szólamoknál tartanak, de csalárd eszközeik már lerántották róluk a leplet.
Budapest, 2012. november 29.
Aláírók:
Gyetvay György Gergely - történész, informatikus, az MVSZ rovásírás szabványügyi meghatalmazottja
Szondi Miklós - tanár, rovásírás szakértő, a magyarrovas.hu szerkesztője
Sipos László - történész, a Magyar Szabványügyi Testület Informatikai Bizottságának rovásírás szakértője
Tisza András - rováskutató, rovásoktató
Dr. Pócs Alfréd - Hun Fokos Szövetség
Csatlós Csaba - Raózsa Szín Rovókör
Szentesné Frigyesi Piroska - rováskutató és rovásoktató
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat



Spanyolország a szövetségi berendezkedés felé vezető úton



2014. november 10. 
Oroszország Hangja
Azok a szenzációs eredmények, amelyeket Katalóniában a közvélemény-kutatás mutatott, aligha befolyásolják Madrid rövid távú stratégiáját. De Madridnak figyelembe kell vennie azokat, hogy elkerülje az ország összeomlását.
A vasárnapi szavazás eredménye egyértelmű: a szavazók több mint 80%-a a spanyol autonóm terület függetlenségére voksolt. Az autonómia hatóságai Madrid állásfoglalásának ellenére rendezték meg ezt a felmérést, kijelentve, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogát a spanyol alkotmány biztosítja a katalánoknak. Meg kell jegyezni, hogy a szavazati joggal rendelkezők 40%-a élt a lehetőséggel. Figyelembe véve ezt a tényt, nem egészen korrekt dolog azt mondani, hogy a katalánok a függetlenség mellett foglaltak állást. De az is helytelen lenne, ha nem vennénk figyelembe a felmérés eredményeit. Eközben Madrid hajthatatlan marad. Rafael Catala spanyol igazságügyi miniszter "feleslegesnek, jogi következmények nélkülinek" nevezte a felmérést, és hozzátette, hogy az csak "osztja a katalán társadalmat."

Kétségtelen, hogy a katalóniai felmérés és annak relatív sikere még jobban bonyolítja a belpolitikai helyzetet. Ebben a helyzetben, minden kompromisszum okot ad a nyomás erősítésére. Vlagyimir Bruter politikai elemző ennek kapcsán mondta:
Amíg Madridban a jobboldaliak vannak a hatalmon, nem lehet szó az autonóm státusz kiszélesítéséről. De tekintettel arra, hogy a jobboldaliak népszerűsége csökken, és a következő választás után elmennek, várjható a szemléletváltás Katalónia kapcsán. A választásra pedig csak másfél év múlva kerül sor, és nehéz megmondani, mi történik ez idő alatt.
Szakértők nem kételkednek benne, hogy szélesíteni kell Katalónia autonómiáját egységes állam keretében. De a választási ciklus befejezéséig a spanyol "jobboldaliak" mindent megtesznek, hogy megtartsák saját választóikat. Hiszen kényes helyzetbe kerültek, mert Katalónia után más spanyol tartományok is követelhetik az autonómia bővítését. Mindezt hosszú távon Spanyolország felbomlásához vezethet. Madrid nehéz választás elé került: nem tudja figyelmén kívül hagyni a katalánok véleményét, ugyanakkor nem veheti azt figyelembe olyan mértékben, amilyenben a katalánok akarnak.
Valószínűleg a kormány a problémát az alkotmány egyes cikkei megváltoztatásával próbálja majd megoldani. Nincs kizárva, hogy Spanyolország fokozatosan áttér az egységes államtól a szövetséghez. Ez általános európai tendencia, amely korunkban együttjár a geopolitikai realitások nagyszabású átalakulásával.
Kategória: 2014 november






Demisz és KISZ történelmi bírósági iratai 2014-ből 



Ha a demisz nem jogutódja a KISZ-nek, akkor hol van a több milliárdos KISZ vagyon, amit a hamis jogutódlásra hivatkozva loptak el, egyből 1989-Ben 1 milliárd kp-vel kezdve. 

Az ellopott rendszerváltás a bölcsője és a melegágya a korrupciónak, a következmények nélküli Magyarországnak! 

Minda Zoltán tanulmányának letöltése: 
http://www.mindazoltan.hu/doc/rendszervaltas.pdf 
Gaudi-Nagy Tamással közös beadvány (2013.03.25): 
http://www.mindazoltan.hu/doc/gaudi_minda_kerdes_2013_03_25.pdf 

Minda Zoltán 
www.mindazoltan.hu 

Kapcsolódó: 
   Korrupció folyamatos feltárása Videók 
   2013.02.20. Budaházy - Vendég: Minda Zoltán 
   2013.04.03. Budaházy - Vendég: Minda Zoltán 
   HunTV - A perkirály 
   Magyar Nemzet: Nem mondják meg Vidának, hogy miért tartják korruptnak 
   Ki tudott a NAV elnök kitiltásáról? 
   "Ha kitálal Vida Ildikó, fejek hullanak a porba!" 
   Horváth szerint újabb korrupciós ügyek kerülhetnek nyilvánosságra 
   Amerika nem fog itt megállni 
   Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? 
   Romagyilkosságok: vádat emeltek az elhárítás emberei ellen 
   Kenőpénzek a pártkasszának, a média ellenőrzése és az internetadó 
   Karancsi Tibor szerint, a NAV korrupciós ügyei felmelegíthetik az olajügyeket is 
   Falus Zsolt: A forintosítás és az AIG botrány 

Dokumentumok: 




Tudni akarja mennyiért hazudozik a kormánypárti média? 

2014, november 11 - 17:55 alfahir.hu 
Az atlatszo.hu sikeres közadatigénylése után kiderült, mennyire éri meg a kormánypárti halandzsát szajkózni. Nagyon. A Miniszterelnökségtől érkező válaszlevelből megállapítható, hogy a TV2 járt a legjobban, a "hazánk most több EU-s pénzhez jut, mint csatlakozásunk óta bármikor" szlogennel fémjelzett kampányra a kormány összesen 605 millió forintot herdált el. A fent nevezett csatorna ebből több mint 200 millió forint közpénzhez jutott. 
A Miniszterelnökség - jobb híján - kénytelen volt közölni a kormány öntömjénező kampányszerepléseinek médiatervét. Érdemes megvizsgálni a listát. A kampány összköltsége egyébként 605.913.097 forint volt. Az egyszerűség kedvéért nem fogjuk minden alkalommal az összegek mellett feltüntetni a "közpénz" jelzőt, így szögezzük le az elején, minden kormányzati reklámra elköltött forint a magyar költségvetés kiadási oldalát terheli. 
Televíziós megjelenésre 227.044.314 forintot fordított az Orbán-kabinet. Ebből esett le a TV2-nek 200.369.551 forint, valószínűleg, mert rendkívül színvonalasan és hitelesen tudta mantrázni a "Több pénz a gazdaságba" kezdetű opuszt. De lehet, hogy azért, mert folyamatosan elhallgatja a Jobbikot és fittyet hány a kiegyensúlyozott tájékoztatásra. A maradék tévés pénzből 23 millió jutott a M1-nek (például ezért), a Duna Televízió 2,6 millióval gazdagodott, míg a Duna World 885 ezer forintért magasztalta Orbán teljesítményét. 
Közterületi felületekre 158.160.720 forintot költött a kormány propaganda célból, amiből valószínűleg a kedvenc oligarchának, Simicska Lajosnak is csurrant-cseppent valami. 
Az újságok esetében némi aránytalanságot fedezhetünk fel. A 132. 126.579 forint döntő hányada (92,8 millió forint) a megyei lapok reklámbevételeit növelte. Valószínűleg, a kormány ezen orgánumoktól is a pártatlan tájékoztatást várta el a támogatásért cserébe. A listán második a MetroPol (20,9 millió), majd a Magyar Nemzet (12,5) és végül a Napi Gazdaság (5,8). Talán a hallgatásukért cserébe. 
Az online médiapiacon természetesen az origo.hu kapta a legnagyobb szeletet a tortából, a 88.581.484 forintos keretből 36 milliót ért a kormánypártért tett szolgálat. Az Indexnek sem morzsák jutottak, legalábbis a 26,9 millió forint semmiképpen sem aprópénz. A MetroPol internetes felületén is hirdetett a kormány 2,4 millióért, és a megyei lapok online kiadásai is megértek 22,9 millió forintot Orbánéknak. Azonban, ahogy arra számítani lehetett, szerkesztőségünkhöz egy fillér reklámpénz nem érkezett, de ennek is megvan a nyilvánvaló előnye. 
Kapcsolódó: 
   Gátlástalanul hazudik a kormány a médiaguru szerint 
   Kihátrálhat a kormány a reklámadóból is 
   Közmédia vagy kereskedelmi: Melyik butít jobban? 
   Ferdít a kormány és a fősodratú média a bankok elszámoltatásával kapcsolatban is 
   Az MTV Híradója kiakadt, hogy valaki elhallgatta a kormány sikereit 
   Irányított nyilvánosság 
   Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket 
   Piaci árfolyamon forintosítják a devizahiteleket 
   Falus Zsolt: A forintosítás és az AIG botrány 


Bemondásra kapott a Századvég 1,3 milliárdot 



2014.11.10. 19:17 Index 
Egyetlen konkrétum sem szerepelt abban a pályázatban, amellyel a Századvég Intézet elnyerte a kormány pályázatát, írja a 444.hu. A Századvégnek 1,3 milliárd forintért kell Amerikában "a magyar politikai, gazdasági és kulturális értékeket és érdekeket képviselni".
A 444 által megszerzett pályázati anyag ugyan 217 oldalas, ebből azonban egyetlen lap foglalkozik azzal, hogy a Századvég mit is vállal ezért a pénzért. A dokumentumban olyan általánosságok szerepelnek, mint: 
projektmenedzsment, 
a magyar kormány döntéseinek figyelemmel kísérése, 
részvétel a tájékoztató anyagok kidolgozásában, 
kapcsolatépítés az amerikai kormányzat felé, 
a kapcsolatépítés stratégiájának kialakítása 
médiakapcsolatok kialakítása és ápolása. 
A Századvég ezzel a tervvel mégis nyert. 
Az ügy értelmezéséhez tudni kell: 
A Századvég a Fideszhez közel álló stratégiai műhely, szoros kapcsolatban működik a kormánnyal, egyik vezetője. G. Fodor Gábor Orbán Viktor tanácsadója. 
Fotó: 444.hu

A fenti pályázat kiírása olyan feltételeket szabott, hogy senki más nem is tudott elindulni rajta, csak a Századvég. 
Ez a Századvég az, amelynek vezetői a sajtóhírek szerint az USA-ból kitiltottak közt szerepelhet. 
Kapcsolódó: 
   Emelnék, hogy ne csökkenjen a polgármesterek fizetése 
   Z. Kárpát Dániel vs Tállai András: "Szőnyegbombázás az út szélén" 
   Közmunkaprogram: 270 milliárdból konzerválják a szegénységet 


Mesterségesen szított polgárháborús helyzet! Készüljünk-e megszállásra? 



2014 11 10 Világ-Panoráma 
Hol vagyunk mi ebben a történetben? Egy birodalom csak a 100 százalékos meghunyászkodással elégszik meg. A magyar történelemből sajnos ismert, hogy Magyarország sokáig megszállt ország volt. II. Lajos halála óta ott tartunk, hogy hányódunk a Nyugat és a Kelet között. Miért van az, hogy fél évezrede folyamatos birodalmi függésben élünk? 


BankCsapda - adósmentés 309 Ft-on !! Varga István 

Ma, szerdán: 1 Euro = 306.786241 Hungarian forints 
 
 
Izrael szándékosan gyilkolta a palesztin civileket




Kimondatott: Ha nincs munka, segélyt sem kötelező adni 



Az Európai Unió bírósága végre kimondta... 
Ha nincs munka, segélyt sem kötelező adni... Az uniós tagállamok nem fogják tovább segélyezni az ingyenélő cigányokat. 
Németország megtagadhatja a szociális ellátást az uniós társállamokból érkezett bevándorlóktól, akiknek nincs munkájuk és azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz - mondta ki egy keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága. 
A luxembourgi székhelyű bíróság döntése lezárhatja a Németországban évek óta tartó vitát arról, hogy jogosultak-e a szociális ellátás leggyakoribb formájára, az úgynevezett Hartz IV típusú munkanélküli segélyre vagy más ellátásra azok a Németországban élő uniós külföldiek, akik soha nem dolgoztak Németországban - és így nem fizettek társadalombiztosítási járulékot, amellyel jogosultságot szereznek a munkanélküli ellátásra -, és támogatást kérnek az államtól megélhetési költségeik fedezésére. 
Honnan indult az ügy? 
A bíróság egy román állampolgár és a lipcsei munkaügyi hivatal vitájában döntött. Az ügyet a lipcsei szociális bíróság utalta a testület elé januárban, azt kérve, hogy a németországi jogalkalmazási gyakorlat ellentmondásossága miatt tisztázza az uniós jogi helyzetet, értelmezze a vonatkozó közösségi szabályokat. 
Az ügyben eljáró tanács főtanácsnoka, Melchior Wathelet már tavasszal elkészítette indítványát, amely szerint Németország kizárhatja a szociális ellátásból "azokat a személyeket, akik kizárólag álláskeresés vagy szociális segélyben való részesülés céljából lépnek a területére". 
Mit mondott ki a bíróság? 
A tanács keddi ítéletben az indítványban kifejtett álláspontra helyezkedve kimondta: a tagállamoknak "lehetőséggel kell rendelkezniük arra, hogy (...) megtagadják a szociális ellátások nyújtását a gazdaságilag nem aktív olyan uniós polgárok esetében, akik kizárólag azzal a céllal gyakorolják szabad mozgáshoz való jogukat, hogy szociális segélyben részesüljenek valamely másik tagállamban, noha nem rendelkeznek elegendő forrásokkal ahhoz, hogy tartózkodási jog illesse meg őket". 
Németországban Nagy-Britanniához hasonlóan a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak január 1-jei megszűnése után kiterjedt közéleti vita bontakozott ki a munkaerő szabad áramlásának elve és a szociális juttatások összefüggéseiről. 
Forrás: privátbankár 
Magyarország vajon meddig fogja eltartani őket, és meddig tűri el az öregezést, a fosztogatást, a gyilkosságaikat? (F.I.) 
Kapcsolódó: 
   Uzsora Magyarországon - Fizetsz, amíg élsz 
   Uzsora miatt ítélték el egy cigány önkormányzat korábbi elnökét 
   Segélyből él az összes cigány? 
   Őrjöngenek a cigányok, mert nem kaptak segélyt Siófokon 
   Orbán: a cigányság rejtett erőforrás 
   Önkormányzati segélyek összevonása: cigányok! Irány a döbrögista bolthálózat! 
 
Regionális roma integrációs konferencia a parlamentben

*

Máris be akarják tiltani az RT UK tévéadásait a britek 




Még két hete se működik az RT (Russia Today) globális tévéállomás kifejezetten az Egyesült Királyság nyilvánosságának szóló, londoni stúdiójából készülő adása, a nyugati egyenirányított média brit urai máris megrettentek tőle, és be akarják vonni az orosz adó engedélyét. 

E közben a balliberális oldal nálunk szintén retteg attól, hogy az RT netán megindítja magyar adását. És általában attól, hogy a külföldi hírek bemutatásának nekik baráti monopóliuma netán felpuhul. Jellemző a hazai balliberális média tegnap késő esti átvétele annak a már Moszkvában a mi időnk szerint kora reggel megjelent hírre, hogy Szputnyik néven tegnap megindult egy orosz multimédia hírszolgáltató, amely 2015-ig 30 ország 130 országában igen sok nyelven sugároz majd információkat. (A magyar nyelvű adás abban nincs még tervbe véve.) A Soros pénzen működő 444!.hu hírportál címében is "putyini" adóról beszél. Az Amerika Hangja vajon nem "obamai"? 
/Az itt kitett képen Margarity Szimonján, az RT moszkvai angol nyelvű globális adásának és a Rosszija Szivodnya nemzetközi hírügynökség főszerkesztőnője látható, aki tegnap reggel jelentette be a Szputnyik indulását./ 
Hogy most ne teljesen el túl sok idő addig, ameddig egy új, az RT brit adása ellen tervezett brit akciót a hazai szerkesztőségekben fogalmazgatják, nehogy az hazai olvasatban "oroszbarátnak" tűnjék, azaz a kiadandó hír a felháborodás morzsáját is tartalmazza az információ szabad áramlása elleni újabb, tervezett nyugati gaztettel szemben, érdemes az alaphírrel minél hamarabb megismerkedni. Tehát: 
Az orosz Itar-Tasz hírügynökség ma, november 11-én 14:26 perckor jelentette, hogy az OFCOM, a brit médiafelügyelet vissza akarja vonni az RT UK működési engedélyét. Megjegyzendő, hogy az OFCOM volt az, amely néhány éve leparancsoltatta az iráni globális, angol nyelvű PRESS TV-t a műholdakról és a brit kábelszolgáltatókról, rettegve azért, mert az onnan jövő műsorban a nézők hosszan láthatják a Palesztinában készült iszonyatos képeket. 
Az OFCOM most azért akarja megvonni az RT UK engedélyét, mert az, állítása szerint, "elfogultan" tudósít Ukrajnáról, ami egyet jelent a cenzúrával. Az RT válasza az volt, hogy "tonnányi" bizonyítékuk van arról, mely szerint a BBC nem a valóságnak megfelelően tudósított Ukrajnáról és megkérdezték, nem vonnák-e be a BBC működési engedélyét. 
Az RT szerint a brit hatóság egyértelműen azt akarja, hogy az RT UK változtassa meg szerkesztőségi politikáját. 
Amit nem fog megtenni. Az OFCOM erre két dolgot tehet. Vagy lenyeli a keserű pilulát, azaz engedi, hogy legyen egy alternatív hírforrás a nyugati egyenmédia kosztban, vagy megvonja az RT UK működési engedélyét. Ami - szemben a PRESS TV betiltásával - világbotrány lesz. 
(Lovas István, FB. 2014-11-11
Kapcsolódó: 
   Ukrajna visszaél az EU segítségével 
   10 kevésbé vonzó tény Azerbajdzsánról 
   Az ISIS, mint védjegy negatív hatásai 
   Elkezdődött az első olajháború 
   Putyin a nyugati eliteknek: A játéknak vége! 
 

Good morning, America!



A Szent Issa életéről szóló tekercsek felfedik, hogy Jézus több évet töltött Indiában és Tibetben 



2014-11-10 boldognapot.hu 
A Szent Issa-ként, illetve az Emberek fiainak legjobbikaként ismert személy életéről szóló, vitatott tekercsek felfedik, hogy Jézus miként is töltött több évet Indiában és Tibetben. Néhány ember számára ez elképzelhetetlennek tűnhet, ugyanakkor mások nagyon is valószínűnek tartják e dokumentumban található eseményeket. 
A dokumentum 1887-ben látott napvilágot, amikor Nicholas Notovitch ráakadt az indiai Ladakh-ban található Hemis monostorban. 
Notovich egy fehéroroszországi származású, zsidó kalandor és orvos volt, aki keresztül-kasul beutazta Afganisztánt, Indiát és Tibetet, majd megírta a Krisztus ismeretlen élete című könyvet. 
A könyv azon alapszik, amiről Notovitch a monostorban értesült, ahová azt követően jutott el, hogy egy balesetben egyik bokáját szegte. Így kapott lehetőséget arra, hogy egy ideig a monostor falai között vendégeskedjen, s itt szerzett tudomást Jézus Krisztus életének ősi feljegyzéseiről. 
 
Nicholas Notovitch akkor szerzett tudomást a tekercsről, amikor egy tibeti monostorban tartózkodott.

Könyvében Notovich kifejti, hogy megkereste a legenda tibeti fordítását, majd gondosan lejegyzetelte útinaplójába a Szent Issa életeként ismert különös irat több mint 200 versét. 

Az író és kutató Acharya S/D.M. Murdock azt írja, hogy "Notovich azt állította, hogy indiai kereskedők vitték el Jézus hírét Himis-be, s ők valóban saját szemükkel látták a keresztre feszítést. A szöveg ténylegesen így kezdődik: Ezt mesélték arról a személyről az Izraelből érkező kereskedők... 
Ami pedig nem azt jelzi, hogy Jézus Indiában élt, hanem azt, hogy a Jézusról szóló hagyomány eljutott Indiába és Tibetbe is. 
Notovich szövege nem állította, hogy Jézus kifejezetten megfordult volna Himis-ben. Valójában a láma azt állapította meg, hogy Issa tekercseit Indiából hozták Nepálba, majd Nepálból vitték Tibetbe." 

Nicholas Notovitch egy orosz főnemes volt, továbbá egy kozák tiszt, kém és újságíró, aki abbéli vitájáról híresült el, amit Jézus Krisztus életének a hiányzó részéről folytatott. Ő a külföldi vándorkereskedőket követte Indiába és a nepáli Ladakhban található Himis-i Monostorba, ahol buddhizmust tanult. 

Miután a Himis-i monostorban felépült a lábsérüléséből, Notovich felfedezte az Issa életéről szóló szöveget és rájött arra, hogy az részletesen beszámolt Jézus hiányzó éveiről. Ez a vitatott könyv feltárja, hogy honnan ered Jézus megannyi meggyőződése, ugyanakkor bizonyítja, hogy Jézus már fiatal korában rendelkezett az alapvető meggyőződéseivel. 

Notovich szerint neki két olyan nagy megsárgult kötetet mutattak, amely Szent Issa életrajzát tartalmazta, tudniillik így szólították Jézust ebben a vallási irányzatban. Notovich rávette gyülekezetének egyik tagját arra, hogy fordítsa le a tibeti köteteket, miközben ő alaposan feljegyzett minden egyes verset naplója hátsó oldalaira. 
 
Nicholas Notovitch

Amikor később visszatért nyugatra, kiadta a könyvét. A dokumentum olyannyira vitatott volt, hogy még hamisítással is megvádolták. Mivel azt állította, hogy "valódinak és eredetinek" gondolja a kéziratot, Notovich fenntartotta, hogy annak tartalmát közvetlenül a feltámadást követően vetették papírra, emellett pedig a kéziratot szándékosan a Kr.u. 3. századra dátumozták át. Notovich elmesélte, hogy két kéziratot mutattak meg neki Himis-ben, amiket különféle tibeti nyelven írt másolatok, valamint a Krisztus után 200 évvel Indiából, Nepálból és Maghadából hozott, illetve a Lassa-i könyvtárból származó tekercsek alapján állítottak össze. 

Notovich úgy védekezett, hogy egy olyan tudományos expedíció felállítását javasolta, amely felkereshetné a monostort és megvizsgálhatná a dokumentumot. 

Swami Abhedananda, aki szkeptikusként elutasította Notovich történetét, úgy döntött, hogy a Himalája északi térségébe utazik azzal a feltett szándékkal, hogy vagy megtalálja a Himis-i kézirat másolatát, vagy fényt derít a csalásra. A Kashmir O Tibetti címet viselő útikönyvében mesél a Himis-i gonpánál tett látogatásáról, s ez a könyv tartalmaz egy 224 versből álló fordítást is, ami lényegében megegyezik Notovich szövegével. Abhedananda ily módon győződött meg az Issa-ról szóló legenda hitelességéről. 

1925-ben egy másik orosz, nevezetesen, Nicholas Roerich látogatott Himis-be. Roerich filozófus és kitűnő tudós volt. Úgy tűnik, hogy ő ugyanazokat a dokumentumokat látta, amiket Notovich és Abhedananda is, s ugyanazt a Szent Issa-ról szóló legendát jegyezte fel az útinaplójába. 

Szinte alig tudunk valamicskét Jézus "elveszett éveiről". Évszázadokon keresztül minduntalan azt hangoztatták, hogy Jézus Krisztus a korai éveit és a keresztre feszítése utáni esztendőit különféle helyeken töltötte: így többek között Egyiptomban, Indiában, Nagy-Britanniában, Japánban és Amerikában. Valójában a hagyományok azt támasztják alá, hogy Jézus - a Nyugat nagy megmentője - ilyen helyeken élt, tanult, szeretett és hunyt el. 

Notovich szerint Jézus 13 és 29 éves kora között buddhista és hindu szent emberek tanítványa volt, később pedig tanár lett. Őt a mai napig Szent Issa-ként, a "buddhájukként" ismerik és szeretik. 

Fordította: Száraz György 






Gonosz fegyvert vetett be Orbánék ellen az USA 


Dévényi István 2014.11.12., szerda 16:11 válasz.hu 

Végül is Amerika megcsinálta, vagy nem, de az Orbán-kormányban már szemmel láthatóan kisebb lángon lobog a harci tűz, örülnek a bankok, indul a gáz Ukrajnába, kanyarodik az azeri vezeték, meg még amiről nem tudunk. 

És mindehhez - már a színfalak előtt - elegendő volt egy megfoghatatlan és igazolhatatlan vádszerűség. Ugyanis simán előfordulhat, hogy az Amerikai Egyesült Államokba történő beutazási tilalomról azon kívül, hogy Vida Ágnes, a NAV elnöke rajta van a kitiltottak listáján, egy büdös karakterrel nem fogunk többet tudni annál, mint amennyit most tudunk. Illetve nem tudunk. 

Ezt támasztja alá a 444.hu által megkeresett kitiltásszakértő is - nem kell egyből somolyogni, tényleg van ilyen, az illető, Richard L. Cassint az életét tette a korrupcióellenes küzdelem figyelésére, megértésére, kommentálására, így lett ő az első, aki első nyugati újságíróként írt az immár idehaza is ismert 7750-es elnöki proklamációról. 

Nos, a világ leghitelesebbnek tűnő kitiltásszakértője mondja a következőt a Vida Ildikó és mások (de vajon kik és miért) ellen lefolytatott eljárásról: 

"A 7750-es elnöki proklamáció alapján hozott vízumdöntés nem bírósági eljárás. Ez egy, a külügyminisztériumon belüli adminisztratív eljárás - mint általában minden más, vízumokkal kapcsolatos döntés is. Vagyis ezekben az ügyekben nincs nyilvános meghallgatás, vádemelés, az érintettnek nincs joga betekinteni a bizonyítékokba vagy bizonyítékokat csatolni, nem kap értesítést az eljárásról és nem is fellebbezhet" 

Majd a kérdésre, hogy van-e bármilyen lehetőségük a 7750-es proklamáció alapján kitiltottaknak arra, hogy megismerjék a döntés okait, a következőt: 

"Nem tudok semmilyen lehetőségről. Az eljárás nem nyilvános, és akiket kitiltottak, azokat nem illetik meg a büntetőügyek vádlottjaihoz hasonló jogok. Az is valószínűtlen, hogy valaha eltérjenek ettől a főszabálytól, mert az angolszász jogban ez precedenst teremthetne." 

Zseniális, tényleg, egyben pusztító és életveszélyes fegyver is ez a 7750-es, amit ráadásul ilyen módon még soha, sehol nem vetettek be az Amerikaiak. A kitiltásszakértő zárszavaival zárva: 

"Ez az első alkalom, amikor ilyen széles körben, ennyire nyíltan és részletesen beszélhetünk a 7750-es elnöki proklamációról. Gratulálok a magyar sajtónak és a magyar népnek az úttörő szerephez!" 

Hát, izé, köszi, tök jó most nekünk. 

Kapcsolódó: 
   Junckert is kitilthatják Amerikából! 
   Hájek: Puccs készülhet Budapesten 
   Mesterségesen szított polgárháborús helyzet! Készüljünk-e megszállásra? 
   Pánikhangulat a köbön - de lehet forradalmat csinálni! 

Kásler Árpád: BEJELENTÉS 
2014. november 12., szerda 
Cipruson, 2014 december első hetében megrendezésre kerül egy 5 napos nemzetközi konferencia a CHF és más deviza "alapú" hitelek által okozott nemzeti tragédiák felmérésére, a nemzetközi szintű összefogás megteremtésére, egy mindenki számára megnyugtató mielőbbi megoldás elérése érdekében. 
"Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele."

Wass Albert

*

Ilyen lesz a Videoton új stadionja 9 milliárdért! 



2014. november 12., szerda 13:31 MTI, Napi.hu 
Székesfehérváron 14 ezer férőhelyes, UEFA IV. kategóriájú stadion épül 2016 végére 9 milliárd forintért. A létesítményben egy természetvédelmi látogatóközpontot is kialakítanak.

A kilencmilliárd forint összköltségű beruházás elől minden akadály elhárult: rövidesen elkészülnek a kiviteli, koncepció- és engedélyes tervek, majd 2015 szeptemberében elkezdődhet az építkezés, amely várhatóan 12-13 hónapig tart, és 2016 végére lehet kész az új Sóstói Stadion - mondta Vígh László, a beruházásért felelős miniszteri biztos Székesfehérváron, miután bemutatta az új létesítmény koncepció- és látványterveit. "Egy modern, a játékosok, a szurkolók és az újságírók igényeit tökéletesen kielégítő stadiont építünk. A 14 ezer férőhelyes nézőtér teljes egészében fedett lesz, külön lelátórészt kapnak például a családok, az ultrák, a sajtó képviselői, a VIP vendégek, sőt még úgynevezett VVIP skyboxokat is kialakítunk azoknak, akik valóban exkluzív körülmények közül szeretnék nézni a Videoton meccseit" - idézte Vígh Lászlót a nemzeti Sportközpontok közleménye (NSK). 

A mostani stadiont nem bontják el teljesen, a főlelátó, illetve a fejépület szerkezete ugyanis megmarad. Körbe a földlelátókat viszont elbontják, és a kiszolgáló helyiségek egy része az új nézőtér alá kerül be - tette hozzá a miniszteri biztos. 

A most bemutatott látványterveken az is látszik, hogy később újra földdel (fűvel) fedik be kívülről a létesítmény alsó részeit, így jobban illeszkedik majd a szomszédos természetvédelmi területbe. 
"Nem csak focistadion, hanem egy többfunkciós létesítmény épül, amelyben a sóstói természetvédelmi területet bemutató látogatóközpont is helyet kap. De elfér majd a klubmúzeum és egy ajándékbolt is a főépületben" - tette hozzá Vígh László. 
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a Sóstón megvalósuló beruházás több mint stadionrekonstrukció, sokkal inkább város-rehabilitációról beszélhetünk. "A stadion fejlesztése mellett egy sok évtizedes problémát is sikerül megoldani, hiszen a Sóstói Természetvédelmi Terület rehabilitációja egy olyan szimbolikus ügy városunkban, mint korábban a Mártírok útja volt. A természeti értékek megmentésével a pihenésre, rekreációra alkalmas zöld szíve lesz ez Fehérvárnak, és annak is örülök, hogy egy új multifunkcionális térrel gazdagodik városunk, mert a stadionban lehetőség lesz koncertek és előadások megtartására is. Hajrá Fehérvár! Hajrá Vidi!" - mondta Cser-Palkovics. 
A jelenlegi tervek szerint az NB1-es tabellát vezető Videoton ebben a szezonban még saját otthonában játssza hazai meccseit, nyáron azonban költözniük kell. 
"Szeretnénk megköszönni, hogy a Videoton FC-t, mint a stadion bérlőjét is bevonták a tervezésbe. Örömteli számunkra, hogy az általunk javasolt sportszakmai szempontokat is figyelembe vették, illetve a mérkőzések rendezése kapcsán, a szurkolói kiszolgálás fejlesztésére tett ajánlásaink is belekerültek a tervekbe. A folyó szezont még teljes egészében a Sóstói Stadionban fogjuk végigjátszani, a bajnokság lezárását követően kerül csak sor a költözésre. A felújítás ideje alatt, ahogyan azt már korábban is kommunikáltuk, a Videoton FC otthona a felcsúti Pancho Aréna lesz" - mondta el Balogh Attila, a Videoton FC-t üzemeltető Fehérvár F.C. Kft. ügyvezetője. Kérdésre elmondta: nem zárható ki az új stadion nevének értékesítése sem. 
Kapcsolódó: 
   Szárnyaltak - 100 millióba került a Fradi-stadion-avató 
   Szombathelyen 9,6 milliárdért épül stadion 
   Futball EB-t rendez Budapest 2020-ban 
   Új Puskás Ferenc Stadion 
   Még egy új stadion épül Budapesten 
   Orbán felcsúti ministadionja lesz a legdrágább aréna 
   Akár 100 milliárdba is fájhat az új Puskás-stadion 
   2014-re lesz Debrecenben új stadion 
   Így néz majd ki az új Diósgyőri Stadion 
   Jelentősen gyorsulhat az új MTK-stadion építése 
   Milyen lesz az új Haladás-stadion? 
   10 milliárdból épül új stadion és sportközpont Szombathelyen 
   Szeged: Botka László támogatja az új stadion építését 
   Hat stadion szerepel tételesen is a 2014-es költségvetésben 

Minden megyében csak egy kórház maradhat 
Interjú dr. Zombor Gábor államtitkárral 

Köbli Anikó, Tinnyei Mária 2014. november 11. 04:30 medicalonline.hu 
Hamarosan új rend szerint, megyénként egy-egy vezető kórház köré szerveződve végzik a betegek ellátását a hazai egészségügyi intézmények. A GYEMSZI, az OEP, az ÁNTSZ feladatai átalakulnak - derül ki a többi közt dr. Zombor Gábornak a MedicalOnline-nak adott interjújából; az egészségügyért felelős államtitkár minden területen jelentős változásokat ígér. 
- Államtitkár úr, kevés emberről mondanak annyi jót kollégái, pályatársai, mint önről tették, a Medical Tribune-be készített porté apropóján. Nem tart attól, hogy az ágazatvezetői pozíció annulálja mindazt, amit eddig elért? 
- Igyekszem úgy dolgozni államtitkárként, hogy ne így legyen. Úgy gondolom, korábban sem voltunk egyszerű helyzetben, hiszen egy kórházat irányítani állandó anyagi küszködés mellett embert próbáló feladat volt... Szerintem inkább az emberi attitűdökre emlékeznek a kollégák. Humánusan, körültekintően, általában mindenkinek az érdekeit figyelembe véve működtem polgármesterként és kórházigazgatóként is. 
- Most is figyelembe tudja venni mindenkinek az érdekét? 
- Arra törekszem. 
- Mennyiben tekinthetők az önének a kormány egészségügyet érintő elképzelései? 
- Hogy mennyiben az enyémek? 
- Arra gondolunk, hogy az első három konferencia-megszólalása alapján ön támogatta volna az Uzsoki-modellt, szabályozott, átlátható formában bevonta volna a magánforrásokat az egészségügy finanszírozásába. Még bátorította is az intézményeket arra, éljenek a most is adott lehetőséggel és kérjenek pénzt a területen kívülről érkezők orvosválasztásáért, persze ehhez előbb megszüntette volna a "büntető-finanszírozást". Aztán a miniszterelnök közölte, nem lesz fizetős közegészségügy... 
- Az ön által említett eseményeken az egészségügy problémáiról, kialakult gyakorlatairól, azok ellentmondásairól és az ágazat szereplőinek hozzám eljuttatott véleményéről beszéltem, mint mérlegelendő javaslatokról, hiszen stratégia készítésekor minden - a megoldás szempontjából fontos - érvet vizsgálni kell. A kormányülésen az általam előterjesztett anyagról tárgyalt a kabinet, és az alapelvekben nem volt semmilyen nézetkülönbség. 
- Egyáltalán nem igaz, hogy több elképzelésről is gondolkodott a kabinet? 
- Tudomásom szerint nem. 
- Azt a programot, amit odavitt, kiknek a segítségével állította össze? Mennyiben tud támaszkodni a az OEP és a GYEMSZI vezetőinek szakértelmére? Tisztázódott, hogy kinek, mi lesz a feladata az elkövetkezendő időkben? 
- Június óta folyamatos az egyeztetés az OEP-pel, a GYEMSZI munkatársaival, a Kórházszövetség elnökségével, a szakmai kamarákkal, érdekképviseleti szervezetekkel és kormányzati szereplőkkel is arról, milyen javaslatot tegyünk le a kormány elé. Például támaszkodhattunk az OEP-nél a választások előtt készült szakértői elemzésre vagy a GYEMSZI részletes anyagaira is. Négy hónapja tudatos tervezőmunka folyik, melynek eredménye volt a kormány elé kerülő anyag. 
- Régóta köztudottnak számít, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet kiválik a GYEMSZI-ből. Hallani azt is, hogy az ESKI és a Technológiaértékelő Iroda alkot majd egy egységet - megszülettek már ezek a döntések? 
- Igen, és nemsokára jogszabályokban is megjelennek. Ami a személyes közreműködéssel kapcsolatos hatósági tevékenység, az a tisztiorvosi hivatalhoz tartozik majd, természetesen a közegészségügyi és a járványügyi feladatokkal együtt. 
- Ide tartozik majd az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal is? 
- Igen. Ami nem személyi ügyekkel kapcsolatos hatósági ügy, az pedig hamarosan egy új intézethez tartozik majd. A korábbi OGYI újra önállóvá válik, betagozódik mellé részben az OÉTI, a Technológiaértékelő Iroda és más háttérintézmények is. Az OEP-hez kerül a finanszírozás mellett a betegútszervezés és a kontroll, így ott is bővülnek a feladatok. Arra is elkészült a forgatókönyv pontos, ütemezett lépésekkel, hogy a GYEMSZI feladatköre hogyan változik. Néhány napon belül indul a változás, és azt mondhatom: döntően intézményfenntartással, tulajdonosi joggyakorlással foglalkozik majd a munkanevén Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak (ÁEEK) hívott intézmény. Kifejezetten az állami egészségügyi intézmények háttér-gazdasági tevékenységét látja majd el, amit központosítunk, és döntően területi szinten fog szerveződni. 
- Megyénként? 
- Ez feladatfüggő. A területi szint marad, de a területi igazgatóságok szakembereket delegálnak a megyei irányítási rendszerekbe. 
- Az előző kormányzati ciklusban az volt az egyik legnagyobb gond, hogy a területi igazgatóságok nem kaptak hatáskört a feladataikhoz. Most fognak? 
- Apparátust, eszközöket is kapnak, jogosítványt és felelősséget is. Ők lesznek felelősek azért, hogy a hozzájuk tartozó területen minden back-Office szolgáltatás rendben menjen. 
- Nem került még nyilvánosságra, de úgy tudjuk, Budapesten kijelölnek három-négy, megyénként pedig egy-egy vezető kórházat, s ezek alá tartozik majd a többi intézmény. Hol tart ez a folyamat? 
- Még folynak az egyeztetések, vizsgáljuk, hogy mi a legoptimálisabb megoldás a központi régió esetében, de az alapelv az integráció. A kapacitások elosztása, a betegutak megszervezése megyei, fővárosi szinten történik majd - az OEP-pel, az OTH-val, az intézményvezetőkkel közösen meghatározzuk a szükséges és elégséges kapacitás-mennyiséget. Jelenleg ugyanis országosan is nagyok az egyenlőtlenségek, ezt most igyekszünk kiegyenlíteni, de folyamatban van a szakmai struktúra "tisztázása" is. Meghatározzuk, hogy egy-egy szakmából mekkora kapacitásnak kell lennie egy-egy területen (megyében, járásban, városi szinten), arra is figyelemmel, hogy a progresszivitási szintek alapján van, amit csak megyei szinten, van, amit csak városi, és van, amit csak országos szinten kell meghatározni. Később a kasszát is ehhez fogjuk arányosítani; néhány héten belül elkészülnek ezek a szakértői anyagok. Olyan rendszert kell elképzelni, amelyben a megyében lévő intézmények vezetői, az állami szer eplők, tehát a GYEMSZI utód, az OTH helyi delegáltja, az ÁNTSZ és a kormányhivatal képviselőinek részvételével egyeztető fórumok, tanácsok alakulnak. Eldöntjük, hogy mi az, amit kötelező fenntartaniuk, ha valamiből sok van, akkor arányosítaniuk, de alapvetően ők határozzák meg, miként kívánják működtetni helyben a rendszert. Egy nagy megyei kórháznak lehetnek például olyan osztályai, amelyeket meg lehet osztani, de lehet központosítani is. Korábban elindult egyfajta funkcióváltás, de megállt félúton, épp a legrosszabb állapotban - ezt érdemes folytatni, és megpróbálni hozzá stabil finanszírozást biztosítani. Mindehhez segítséget kapnak az intézmények abban, hogy a gazdasági tevékenység jelentős része központi feladat lesz, a járó- és a fekvő kassza összenyitási lehetőségével pedig ez a grémium helyben el tudja dönteni, hogy milyen ellátásra hol van szükség. 
- Olyan ez, mint egy megyei mátrix. 
- Hívhatjuk így is. A fővárosban is hasonló megoldás várható, de ebben még nincs döntés. 
- A vezető intézmények kijelölése miatt lesznek új vezetői pályázatok? 
- Elképzelhető, hiszváltozni fog a kompetencia is. A főigazgatók feladata a szakmai munka megszervezése lesz. A szakmának vannak figyelmen kívül hagyhatatlan kérései, így például bizonyos beszerzések ott maradnak a kórházaknál. Az a lényeg, hogy minden intézmény kifizetései legyenek kontrolláltak; még ma is sok a közbeszerzésen kívüli beszerzés... 
- Térjünk vissza részben oda, hogy ön a szakma kéréseit is figyelembe véve rendre kijelöli az irányt, amit aztán felülír(hat) a politika. Az adósságrendezéssel kapcsolatban ön például teljes körű konszolidációról beszélt, lenullázásról, a költségvetésben ehhez képest viszont csak 60 milliárd van, a Miniszterelnökség fennhatósága alatt. Úgy tudjuk, úgy kapott plusz forrást, hogy vállalta, 35-40 milliárdot megtakarít - az előbb vázolt racionalizálással? 
- Az a terv, hogy eljussunk oda - és ebben a lenullázás is benne van -, hogy az adósságot egy központi szerv vállalja át a kórházaktól. Mindez akkor lehetséges, ha már felállt az új megyei szintű rendszer, terveim szerint ez áprilisra várható. Onnan kezdve tudjuk kontrollálni a kötött kasszákat területenként, és ahhoz arányosítani a felhasználásokat. Ez már bizonyos garanciát jelenthet arra nézve, hogy nem, vagy nem kontrollálatlanul termel hiányt a rendszer. 
- A GYEMSZI veszi át az adósságot? 
- Az az intézmény, ahová az adósság kerül, nagy valószínűséggel az ÁEEK lesz, és az adósság konszolidációt a beszállítókkal ennek keretében fogjuk tárgyalni. 
- Félnek is, hogy elengedtetik velük mondjuk a kamatot... 
- Ezt a Ptk. szabályozza, nagy mozgásterünk nincs, de azt tudom, hogy minden beszállító hosszú távon szeretne szállítani, és vannak lehetőségek arra, hogy kölcsönös előnyök mentén dolgozzunk. Nem célszerű beszállítói oldalról sem fenyegetőzni, tisztességes, teljes körű megoldásra törekszünk. A tárgyalásba bevonjuk a gazdasági tárca szakembereit is, így a kormány folyamatosan képben lesz a szükséges forrás nagyságáról... 
- A szakma jó 120-180 milliárdot várt öntől, a jövő évi azonban az egészségügy számára nem feltétlenül győzelmi költségvetés. Mi lesz a béremeléssel? 
- A jövő évi költségvetésben vannak fontos pozitívumok. Az adósságok kifizetése nem az E-Alap-ot terheli, ez 60 milliárd forint. Több, a szakma jövője szempontjából fontos ügyet támogat a költségvetés. Az egyik, hogy elindult az életpálya-jellegű gondolkodás. Ami a háziorvosi alapellátási rendszerben várható, az az, hogy a jelenlegi finanszírozási összeg egy éven belül csak az orvosok javadalmazását szolgálja, és egy új alapellátási törvényben életpálya szemléletet tudunk megvalósítani. Ha az egész egészségügyön ilyesfajta gondolkodást folytatva végig tudunk menni, akkor van esély arra, hogy előre lépjünk. 
- 2015-ben már lehet komoly előrelépés? 
- Amennyiben a szükséges változtatások megtörténnek, akkor igen. A jövő év második felére kell megadnunk azokat az adatokat, melyek alapján az egészségügyi életpálya feltételrendszere megalkotható. 
- Most viszont sokan azt mondják, hogy ha elveszik tőlük a közreműködés, a másutt foglalkoztatottság esélyét, akkor elmennek, mert nem tudják eltartani a családjaikat. 
- Ezt a lehetőséget senki nem akarja elvenni, de tisztázni kell, hogy ki, hol, hány órát dolgozzon alkalmazottként, melyik jogviszonyra terjedjen ki a bérrendezés újabb üteme, mit veszünk figyelembe az életpálya meghatározásánál. Nagyon fontos, hogy első lépésként meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy minden végzett orvos bekerülhessen a rezidensképzésbe, minden rezidens megkaphassa az ösztöndíjat, és ha szakorvos lesz, ne kapjon kevesebbet a korábbi járandóságánál.
- Tehát nem fog szétesni a rendszer, ha megtiltják a magánellátást a közben? Tudjuk, egyesével tárgyalja ezt végig az adott helyekkel, de azt is tudjuk, hogy van közfeladat, amire az államnak nincs (elég) szakembere. 
- Szóba sem került, hogy ne dolgozhatnának tovább a közellátásban; aki személyesen közreműködik, annak a munkáját ez nem érinti. Csupán azt takarja a bejelentés, hogy közfinanszírozott ellátásért ne lehessen plusz pénzt kérni. Ne legyen intézményesített megkülönböztetés anyagi okok miatt biztosított és biztosított között... Át kell gondolnunk a korábban kiszervezett szolgáltatások kérdését, miszerint ha az adott területen az állam rendelkezik a megfelelő kapacitással, akkor felesleges magánszolgáltatót igénybe venni. Természetesen, ha ilyen képességei nincsenek az állami rendszernek, akkor megmaradnak a szerződések. 
- Szóval nem lesz államosítás például a művese-szolgáltatóknál? Nem lesz megint 4000 haláleset évente, mint a rendszerváltozás környékén, azért, mert az államnak nincs erre kapacitása? 
- Természetesen nem lesz, minden változtatást a betegellátás szempontjából vizsgálunk, és tárgyalások után döntünk. Így maga a kérdés is sértő. Általánosságban azt mondhatom, reális áron, de hosszú távú megállapodásokat szeretnénk kötni a beszállítókkal, olyanokat, amelyek biztonságot adnak mindkét félnek, de leginkább a betegeknek. 
- Az előbb nem így fogalmazott, de az volt a lényeg, hogy néhány beszállító szinte zsaroló pozíciót vett föl az állammal szemben. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy információink szerint gondolkodnak a gyógyszer-nagykereskedelem állami monopóliumként történő újraszabályozásán? 
- Természetesen nem célszerű zsarolni a legnagyobb megrendelőt, ha valaki hosszú távon a piacon akar maradni. Mint mondtam, tisztességes, mindkét fél számára megnyugtató, végleges megoldásra törekszünk. 
Kapcsolódó: 
   Fagyoskodnak a Szent István kórház betegei 
   Fűtetlen kórház - fűtött futballstadion! 
   Napi ételosztás a Blaha Lujza téren Budapesten 
   Döbbenetes tömeg vár ételosztásra (+Fotók) 
   Deutsch: a 2006-os tüntetők is büdösbogarak 
 

Ez az a hely, amelyet naponta ki kellene plakátolni az oltáskárosodott gyermekek fotóival, s az elhunytak emlékére hetente gyertyás megemlékezéseket tartani... 

*

Rekord: 40 ezer magyar cég szűnhet meg idén 



2014, november 12 - 15:58 MTI - alfahir.hu 
Az év egészét tekintve akár 40 ezerre is emelkedhet Magyarországon a törölt cégek száma, ez a valaha mért legmagasabb érték - közölte az MTI-hez szerdán eljutatott sajtóközleményében az Opten Informatikai Kft. 
Az év végére a cégbíróság által törölt cégek száma elérheti a 40 ezret is, ami 20 százalékos növekedést jelez a 2013-as adatokhoz képest. A megszűnő cégek száma 2014 februárja óta tartósan meghaladja a havi háromezret, és folyamatosan emelkedik. Októberben a cégbíróság 4069 céget törölt a nyilvántartásból, ami az eddig a cégstatisztikában mért legmagasabb érték. 
Tóth Tamás igazgató a közleményben kifejtette, hogy "az előző év második fele óta havonta 1500-2000 cég szűnt meg úgy, hogy a törlést felszámolási eljárás előzte meg. Az elmúlt három hónapban azonban összesen 3200 ilyen esetet regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a megszűnési okok között gyors ütemben szorul vissza a felszámolás". 
Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy lassan kifut a rendszerből a 2012-es nagy felszámolási hullám hatása, az akkor indult eljárások idén az első fél évben zömmel lezárultak. 
Az októberi törlések közül 674-et előzött meg végelszámolási eljárás. Tóth Tamás szerint örvendetes, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között nő a végelszámolások szerepe, hiszen ez az eljárástípus jelenti egy társaság megszűnésének "legtisztább módját". Rámutatott arra is, hogy bár "a törölt cégeken belül a végelszámolással megszűnt vállalkozások arányának növekedése dicséretes, ugyanakkor az arány még mindig csak 16 százalék, ami azt jelzi, hogy érdemi áttörés nem született a hazai üzleti etikában". 
Az induló eljárások között 2014-ben már a kényszertörlés dominál: 2013-ban egész évben 16 500 ilyen határozatot hozott a cégbíróság, most azonban csak az elmúlt három hónapban több mint 8800-at. Ez is azt mutatja az Opten szerint, hogy a hatóságok elkötelezték magukat a rendelkezésükre álló eszközök alkalmazása mellett. 
Kapcsolódó: 
   Olyan, mintha visszatérne a válságadó 
*

Az összeesküvés vereségének jelei nyilvánvalóak, de egy utolsó nagy háborús lökés várható 



Benjamin Fulford 11/12/2014 ujvilagtudat.blog 
Az összeesküvés vereségének jelei most már olyan mértékben szaporodnak, hogy már nem lehet eltitkolni, bár a legtöbb ember nyugaton mélyen agymosott. A legnyilvánvalóbb jel az APEC találkozó végelszámolása Kínában. Itt a világ három legnagyobb olajtermelője, Kanada, Oroszország és Katar új üzleteket írtak alá, miszerint jüanban és rubelben folytatnak olajkereskedelmet. Ez gyakorlatilag matematikai bizonyossággá teszi az olajdollár végét. Oroszország azt is bejelentette, hogy megszünteti a rubel rögzítettségét az olajdollártól. 

Angliában eközben több vezető politikus dolgozik a kormány valuta megteremtésén a 300 éves Rothschild fiat valuta helyett, MI5 források szerint. November 20-án 170 év után első alkalommal a brit parlament fogja megvitatni ezt a kérdést. Az alábbi linken egy tanulmány olvasható a témában, melyet kiosztottak minden brit képviselőnek: 
positivemoney.org 
 
Vége lehet az amerikai dollár egyeduralmának - economy
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=z0bumILYJ-0

A japán kormány is fontolgatja, hogy pontosan ugyanezt tegye. Ez azt jelenti, hogy a japán államadósságot egy csapásra le fogják írni. 

Vannak arra utaló jelek, hogy az Egyesült Államok vállalati kormánya teljes válság üzemmódba ment át. Például, amikor e sorok írója megpróbálta elérni a hivatalos orosz RIA Novosti hírportált a saját számítógépéről és táblagépéről, át lett irányítva egy nyilvánvalóan dezinformációs oldalra, az úgynevezett "Sputnik News"-ra. (1) Erre azt követően került sor, hogy az orosz kormány híroldala jelentéseket tett közzé arról, hogy amerikai zsoldosok ágyúzták a malajziai légitársaság MH 17-es járat roncsainak helyszínét. Ez csak úgy írható le, mint az amerikai fasiszta rezsim kísérlete, hogy megakadályozzák az európaiakat, hogy megvizsgálják azt a feltételezést, hogy az USA szövetségesei lőtték le az utasszállító repülőgépet. 
(Szerkesztői megjegyzés: Ben itt egy kicsit paranoiás. A RIA Novosti egy új hálózatot indított el Sputnik néven. A hírportált a Rossiya Segodnya indította a híres RIA Novosti márkanév égisze alatt. Az új médium a globális közönséget akarja megcélozni a nem mainstream világban zajló eseményekkel.) 
 
Ukrajna: Elhalasztották a lelőtt gép roncsainak elszállítását
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=V3bXoMZjqeQ

A másik jele, hogy valami nagy dolog folyik az amerikai rezsimmel az a tény, hogy a Pentagon arra figyelmeztette csapatait, hogy ne menjenek el orosz és kínai nőkkel. Ez egyfajta háborús időkben megszokott intézkedés, hogy megakadályozzák a katonai titkok kiszivárgását. Végül a CNN leállította orosz működését, ami szinén háborús időkben szokásos intézkedés. 
Az oroszok a maguk részéről nagy mozgásokba kezdtek, hogy birtokba vegyék a fennmaradt orosz etnikai körzeteket Ukrajnában, valamint az Azovi-tenger földgázmezőit. 
Az amerikai vállalati kormány nincs abban a helyzetben, hogy megnyerjen egy Oroszország és Kína elleni háborút ebben az időpontban, mert sem a NATO-szövetségesek, sem Japán nem fognak együttműködni egy ilyen öngyilkos és az egész világra nézve pusztító tervvel. 
A legvalószínűbb eredmény valószínűleg az lesz, hogy megdöntik az amerikai vállalati kormányt, és helyreállítják az Egyesült Államok Koztársaságát. 
Az összeesküvés pánik másik oka a Londonban november 10-én indult büntetőeljárás. ahol bizonyítékok kerülnek bemutatásra, hogy a 311 szökőár és nukleáris katasztrófa Japánban egy terrortámadás volt. A tárgyalást annak megállapítására tartják, hogy az Egyesült Királyság ügyvédje Michael Shrimpton valótlan figyelmeztetéseket adott a 2012-es Londoni Olimpia nukleáris terror fenyegetésével kapcsolatban. A következő linken egy Daily Mail cikk olvasható a tárgyalásról: 
dailymail.co.uk 
Az alperes több tanút sorakoztatott fel, hogy támogassák azt az állítását, hogy a nukleáris fenyegetés valós volt, és hogy Japán már megtapasztalt egy hasonló nukleáris támadást. E sorok írója a tervek szerint az egyik tanú lesz ezen a tárgyaláson. 
A tárgyalás azért fontos, mert sok információ fog napvilágra kerülni, mely már egy büntetőbíróság törvényszéki vizsgálata során online megjelent. Ha a bizonyítékok megfelelőek, akkor ez elvezethet 311 elkövetőivel szemben egy vád előterjesztésére. A japánoknak és az észak-koreaiaknak, akik részt vettek a támadásban, felajánlották és elfogadták az amnesztiát cserébe a 311-ről szóló információkért. 
A vizsgálat várhatóan tisztességes lesz, mivel sokasodó jele van annak, hogy az Egyesült Királyság megszabadítja magát az összeesküvés befolyásától. A magas szintű pedofil körökkel kapcsolatos folyamatban lévő vizsgálat a legegyértelműbb bizonyíték erre. A brit lapok például most számolnak be arról, hogy Sir Peter Hayman, az MI6 külföldi hírszerzésének korábbi vezetője egy pedofil erőszaktevő volt. A nyomozók a pedofil hálózatokkal kapcsolatban különösen az iránt érdeklődnek, amikor a pedofíliát használták politikusok megzsarolására, és a kormány politikájának befolyásolására. 
A másik jel az, hogy a britek és európaiak uralta Pénzügyi Stabilitási Tanács, egy nemzetközi pénzügyi szabályozó, olyan szabályokat dolgoz ki, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az adófizetőknek soha többé nem kell kisegíteniük a "túl nagy, hogy bedőljön" pénzügyi intézményeket, ahogy az történt a 2008-as Lehmann sokk után. Ezzel egyérelműen a nagy amerikai bankokat célozzák, melyeket a Federal Reserve Board birtokol, és amelyek 2008-ban kifosztották az amerikai adófizetőket. 
Japán is jeleit mutatja, hogy készen áll a döntő szakításra az összeesküvéssel. November 10-én például e sorok írója a nap nagy részét egy Rupert Murdoch tulajdonában lévő tévé stúdióban töltötte egy vizsgálódó csoporttal, akiknek megengedték, hogy nyíltan megvitassák a korábban tabunak számító témákat. E sorok írója beszélt az eboláról, mely egy amerikai összeesküvés biofegyver, hogy a malajziai MH-370-es gép, és az MH-17-es Ukrajnában lelőtt járat ugyanaz a repülőgép volt, és hogy az ISIS-t a Moszad és az amerikai hírszerzés hozta létre. A többiek is hasonló állításokat tettek. Egyikük, Richard Koshimizu blogger egy japán vezető politikusokat érintő homoszexuális zsarolási hálózatról beszélt. 
Meg kell várni, hogy mennyi jelenik meg mindebből, amikor a műsort sugározzák a szerkesztés után, de az tény, hogy ha Murdoch ilyen felvételt mutat be, az annak a jele, hogy legalább egy vállalati média oligarcha érdekelt abban, hogy kiderüljön az igazság. 
Japán várhatóan általános választásokat tart decemberben, ami elvezethet egy alapvető rendszerváltáshoz, ahogy azt több kormányzati forrás elmondta. A színfalak mögött lesz egy harc az Abe-t támogató régi gárda, és a Japán forradalmi frakció között az elkövetkező napokban, hogy eldöntsék ezt a kérdést. 
Abe kénytelen volt ígéretet tenni, hogy abbahagyja Kína provokálását, és meghátrálni annak érdekében, hogy egy jelképes találkozón vehessen részt a kínai erős emberrel, Hszi Csin-ping-el. 
Észak-Koreában az amerikai ügynökök nemrég titokban segítették Kim Dzsongunt, hogy hatalomban maradhasson, hogy megakadályozzák egy kínaiak vezette frakció hatalomátvételét az országban a Pentagon forrásai szerint. Ezért adott ki Észak-Korea két amerikai foglyot legutóbb. 
A Pentagon erői tudják, hogy a japánok és a kínaiak azok, akik a számláikat fizetik ezekben a napokban. Éppen ezért érdekükben áll békefenntartóként működni a régióban. 
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni. 
(1) - http://www.sputniknews.com (en.ria.ru
Kapcsolódó: 
   Egy orosz tiszteletes szerint a meteorcsapás "Isten üzenete" volt 
   Ez a Halloween sokáig fogja kísérteni az összeesküvőket - Ben Fulford és David Wilcock 
   Akár egy családi ékszereket értékesítő drogos, az amerikai vállalati kormány időt vásárol 
   A francia, a szaúdi, az izraeli és a japán rabszolga kormányok akadályozzák az új pénzügyi rendszert 
   Illegálisan árult megfigyelő technológiákon keresnek vagyonokat német cégek 


Varsóban megtörténik, ami Budapesten nem sikerült 



2014.11.12 15:37 Hídfő.net 
Varsóban a rendőrök és provokátorok közti összecsapásokba torkollott a lengyel jobboldali szervezetek függetlenség napi felvonulása - a fokozott rendőri készültséggel és kordonokkal biztosított felvonulásból minden előzmény nélkül kivált egy kis létszámú keménymag, aki pirotechnikai eszközökkel és marokkövekkel támadt a rendezvényt biztosító rendőrökre. A provokációt követően hamar elszabadult a pokol, a rohamrendőrök vízágyúval kezdték oszlatni a több tízezres tömeget és mintegy 300 embert őrizetbe vettek (legkevesebb 276-ról tudni). 

A felvonulás jobboldali és szélsőjobboldali szervezetek közös felvonulása volt, többek közt részt vett rajta a Radikális Tábor és az Összlengyel Fiatalság nevű mozgalom. A függetlenség napi rendezvényen több tízezer ember vonult fel. Ez egy viszonylag közepes méretű tüntetésnek számít, tekintve, hogy Lengyelországban ugyanúgy lezajlott az a jobbratolódás, ami hazánkban és a térség más országaiban is. 

Ez a folyamat egy összeurópai trendnek számít, ami a kelet-európai országokban válik leglátványosabbá - a szinte kivétel nélkül nyugati ellenőrzés alatt tartott jobboldali szervezetek az Európai Unió és Washington eszközeivé válnak, mivel a jobboldali mozgalmak nincsenek tudatában saját erejüknek, nincsenek tisztában azzal, hogy ők a legjobb eszközök arra, ha valamilyen külső hatalom változást akar elérni az országban. 

Minek köszönhető, hogy Lengyelországban megtörténik, ami Magyarországon egyelőre nem sikerült? 

Ez egy kelet-európai trend, aminek első lépését Ukrajnában láthattuk. A kijevi forradalom során a nyugati hatalmak részben lefizették, részben érzelmeikre és ösztönszinten hatva bevonták a felforgatásba a jobboldali szervezeteket. Az olyan nemzetiszocialista szervezetek mint a Jobboldali Szektor voltak a kijevi atlantista forradalom motorja, melynek eredménye végül a legitim kormány elzavarása lett. A látszólag pozitív irányú változásnak azonban van egy sajátossága, ami kicsit más összefüggésbe helyezi a kelet-európai jobboldalt: Kijevben egy olyan hatalmi struktúrát alakítottak ki a nyugatról vezérelt puccs után, amiben a nyugati hatalmak funkcionáriusai vannak meghatározó pozícióban, emellett befolyásos posztokat kaptak a szélsőjobboldali szervezetbe beépített ügynökeik is. Ez egy olyan felállás, aminek első sajátossága biztosítja, hogy az ország nyugati kontroll alatt maradjon, második pedig, hogy az országot eszközként fel lehessen használni a NATO Oroszország elleni háborús készülődésében, és a szélsőjobboldali retorikán keresztül ukrán fiatalok százezreit tudják mozgósítani az amerikai imperializmus útjában álló Oroszországgal szemben. Ezeknek a jobboldali szervezeteknek sajátossága az oroszellenesség is, amiről a nyugat beépített emberei gondoskodnak. 

Mi köze mindennek Varsóhoz? A kijevi forradalom motorját olyan jobboldali mozgalmak alkották, melyek a lengyel jobboldal folyamatos támogatását élvezték. Az ukrán jobboldal lengyel jobboldali szervezetektől kapott rendszeres anyagi támogatást, így a döntő pillanatban kénytelenek voltak az elvárásaik szerint cselekedni, ha nem akarják egyik pillanatról a másikra elveszteni ezt a támogatást. A lengyel jobboldali szervezetek túlnyomó többsége szintén alapjaiban oroszellenes, mert Lengyelország egy stratégiai fontosságú régió a NATO Oroszország elleni háborús készülődéséhez. 

Varsóban Washington aktivizálta a jobboldali szervezeteket, az amerikai érdekérvényesítés vonta be őket a felforgató tevékenységbe. A jobboldali szervezetek ugyanis stratégiai fontosságú zsarolási potenciállal bírnak: Washingtonnak megvannak a maga elvárásai a kormánnyal szemben. Ha a kormány nem teljesíti ezeket az elvárásokat, Washington fokozza a jobboldali szervezetek támogatását, és bevonja őket a kormányellenes felforgatásba. Az amerikaiaknak elsősorban olyan kormányokra van szüksége Kelet-Európában, melyek szélsőségesen oroszellenesek, és kellően nacionalisták ahhoz, hogy a nemzeti érdekre hivatkozva be lehessen vonni őket egy Oroszország elleni háborúba. A lengyel szélsőjobboldal azért aktivizálódott, mert a kormány nem hajlandó túllépni egy határt az oroszellenességben: Washington ezért meglebegtette annak lehetőségét, hogy ha a kormány nem cselekszik az elvárások szerint, Varsóban megtörténhet ugyanaz, ami Kijevben már megtörtént. A kormány pedig tisztában van v ele, hogy a szélsőjobboldal képes lebonyolítani egy felforgatást, mivel a kijevi szélsőjobboldalt is részben ők képezték ki. 
Látható, hogy a Washington-Brüsszel tengely a térség valamennyi országában megpróbálja eszközként használni a jobboldalt. Ukrajnában már eltávolították a kormányt, ami nem volt hajlandó közreműködni az Oroszország elleni háborús készülődésben. Most ugyanazok a szervezetek, akik kiképezték őket, Varsóban is elkezdtek aktivizálódni. Eközben azt láthatjuk, hogy a magyarországi jobboldal egy részét szintén szoros szálak kötik azokhoz a lengyelországi szervezetekhez, melyek anyagi támogatásaikat arra használták, hogy a megfelelő pillanatban bevonják a jobboldalt a felforgatásba. Magyarországon szintén megpróbálták bevonni a jobboldalt a felforgatásba, és egy hajszálon múlt, hogy nem sikerült a hazafias mozgalmakat eszközként felhasználni. 
Az ilyen módon hatalomra jutott nemzeti kormányokat ugyanis Washington dróton tudná rángatni: a lengyeleknek Nagy-Lengyelországot ígérnek, az ukránoknak Nagy-Ukrajnát, a magyaroknak Nagy-Magyarországot, cserébe azért, hogy a nyugati háborús gépezet részeként feláldozzák a fiatalokat egy Oroszország elleni háborúban. 
A Lengyelországban és hazánkban történő események közt más összefüggések is vannak: kiszivárogtatási botrányok, diplomáciai bonyodalmak, melyek eredményeként kormány-közeli személyek korrupciós gyanúba keverednek. Ukrajnában szintén jelen volt ez a szál, mielőtt a jobboldalt bevonták a felforgatásba. Az ilyen ügyek nyilvánosságra hozásának az a lényege, hogy az országban kezdődő tömeges tiltakozás minél "civilebb" látszatú legyen. Amikor civilek elég nagy tömegeit lehet utcára vinni, akkor jön képbe a jobboldali összetevő, ami vállalja a fizikai konfrontációt a rendőri erőkkel. 
Lengyelországban a jobboldali szervezetek helyzetértékelése igen rossz, vagy az atlantisták beépített emberei által már oly mértékben paralizált állapotban vannak, hogy képtelenek ellenállni az őket rángató szálaknak. Ami Budapesten egyelőre nem sikerült, Varsóban igen: Washington egyet lépett előre a sakktáblán. És a szélsőjobboldal felforgatásba bevonásának hatására vélhetően a kormány is kezesebb lesz az amerikai érdek kiszolgálásában. 
Kapcsolódó: 
   Lázár János: A norvégoknak az a baja, hogy nem tudták megbuktatni a magyar kormányt 
   Öt európai nagybank támogatta az amerikai katonák elleni támadásokat Irakban 
   Miért ne menjünk tüntetni?




El Qroék szóltak, és íme! Az unió csalás elleni részlege már nyomoz is Magyarországon! 


Posted on 2014/11/12 Bal-Rad 
Értesülésünk szerint az unió korrupció ellenes hivatala, az OLAF a napokban bizalmas információkat kért az EMMI egyik szervezetétől, feltételezhetően egy olyan cégcsoportról, amely az uniós pénzek felhasználásában kulcsszerepet játszhat. Úgy tudjuk, hogy az OLAF ki is szállt az állami intézményhez. 
Az atv.hu értesülése szerint az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal adatokat kért egy cégcsoportról Emberi Erőforrások Minisztériuma Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályától. Ez a részleg a korábbi ESZA intézetet jelenti, amely részben az európai szociális alap támogatásait menedzseli, és amelyet a közelmúltban olvasztottak be a humán tárcához. 
Valamennyi TÁMOP, TIOP és HEFOP prioritás és azok tükörprojektjeihez tartozó, a konstrukciókkal kapcsolatos információ-szolgáltatás a Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkárságának ügyfélszolgálati feladat és hatáskörébe tartozik. 
Információnk szerint egy olyan cég után érdeklődtek, amelynek céghálójában az uniós pályázatok szétosztásában fontos szerepet betöltő cég is található. 
(atv) 
Bal-Rad komm: Még tán meg sem száradt a tinta Gyurcsányék brüsszeli feljelentésén, már nyomoz is az EU! "Szagembereik" már pesten szimatolnak. A végkövetkeztetésük már most borítékolható! 
A végeredmény? Na az furcsa lesz! 
Megkezdődik Magyarország vitustánca. Lesz itt olyan cirkusz, hogy a kijevi Majdan ahhoz képest egyházi leánykórus vasárnap ebéd utáni könnyed mezei sétája vadvirággyűjtögetéssel! 
Kapcsolódó: 
   MSZP: A Fidesz feljelentette az országot 
   Amikor a Fidesz feljelentette Magyarországot 
   Gyurcsány bejelentette: Eltörölné Magyarországot a térképről 
   A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt 
   Gyurcsány Hazánk ellen rontott - szankciókat követel Magyarország ellen 
   A CÖF Goodfriendet támadja 
   Vida Ildikó nem perli be Goodfriendet 
   Kiakadt a Fidesz, mert a DK átvilágíttatná a NAV-ot az EU-hivatallal 
   A tényfeltáró újságíróknak szánt támogatás sorsa a bizottsági adminisztráció útvesztőjében 
   A miniszter szerint minden devizás jól jár! 
   309! Ezen az árfolyamon forintosítják a devizahiteleket 
   Megerősítették: küszöbön áll a magyar bank eladása 
Kommunizmus Brüsszelben? - a képviselők elhallgattatásával védik be a lebukott Juncker EU bizottsági elnököt 
Egy órán át ünnepelte a berlini fal leomlását és a kommunizmus összeomlását az Európai Parlament. Rögtön ezután hamisítatlan kommunista módon úgy rendelkezett Martin Schulz elnök, hogy a súlyos pénzügyi visszaélésekkel megbukott Juncker főbiztos ügyéről nem lehet spontán vitát folytatni a brüsszeli plenáris ülésen. A diktatórikus ügyrendi döntés ellen egyedül Morvai Krisztina szólalt fel. A brüsszeli színházi előadássorozatot ellenző néhány tucat képviselő tapssal fejezte ki egyetértését 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=x93JNd3f028 
*

Orbán: Vida Ildikó benyújthatja lemondását 



2014. november 14., péntek 7:43 Napi.hu 
A miniszterelnök szerint korrupciós ügyekben a kormány zéró toleranciát vallja. 

Az amerikai kitiltási ügy egyre inkább elveszti a komolyságát - vélekedett Orbán Viktor. A miniszterelnök "fecninek" titulálta az USA nagykövetségének azt a kétoldalas feljegyzését, amely a kormány korrupciós ügyeit taglalja, az áfacsalásokat és a nemzeti trafikügyeket érintve. 
Ha nem angolul írták volna, azt hinném, hogy az ellenzék írta, mert azokat a vádakat sorolja, amelyeket az ellenzék az elmúlt négy évben ismételt. Minden perc, amit ezzel az üggyel foglalkozunk, kidobott idő - vélekedett Orbán péntek reggel az állami rádióban elhangzott beszélgetésben. 
A miniszterelnök szerint korrupciós ügyekben a kormány a zéró tolerancia elvét vallja. Orbán szerint Vida Ildikó, a NAV elnöke benyújthatja a lemondását - de erősen elgondolkodnék, hogy elfogadnám-e, mert nem jó precedenst jelentene, hogy egy külföldi állam vádjai alapján egy magyar főtisztviselőt leváltatnának - tette hozzá a politikus. A miniszterelnök szerint innentől a lemondás szuverenitási kérdés lenne. Aki a NAV működését megzavarja - akár azzal, hogy lemond vagy azzal, hogy alaptalanul vádaskodik -, az veszélyezteti az állam működését, hisz az állami bevételek beszedését akadályozhatja. 
Orbán szerint egyre több áfa-bevétel folyik be a költségvetésbe - ezért is különösek a mostani támadások. 
Kapcsolódó: 
   Az elnököt támogató aláírásokat gyűjtenek a NAV-nál? (frissített) 
   Azért nem kell tudnia Vida Ildikónak angolul, mert: "Magyarországon a magyar nyelv törvényei szerint adóznak." 
   Középfokú nyelvvizsga, mint felsőoktatási felvételi követelmény? 
   Cégcsoportokra csapott le a NAV 
   25 milliárd prémiumot kaphatnak 
   Orbán újabb behódolása az amerikai kormányzatnak - értékelheti az átlagember 
   Az Amerikából kitiltott hat emberről és a jéghegy csúcsáról 
   Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? 
*

33 % lesz az élelmiszer ÁFA! (Gőgös Zoltán) 

2014-11-13 16:30:58 Híraréna 
Magyarországon az ÁFA olyan magas, ami szó szerint világrekord! Sehol a világon nincs ilyen magas ÁFA, mint itt! Ma már egyre több szakember megfogalmazza, hogy erre azért van szükség, hogy a kormányhoz köthető oligarchia rekordokat döntsön abból, amennyit az ÁFÁ-hoz fűződő adózási bűntettekkel ellop! 

Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatón beszélt az Orbán-kormány 2015-re bemutatott költségvetéséről. 
Gőgös Zoltán a Fidesz költségvetéséről határozottan közölte: látható, hogy azt két ember írta. 
- Hölgyeim és uraim, Magyarországon, 2015-től 33 % lesz az élelmiszer ÁFA! - mondta Gőgös Zoltán. Így folytatta: - Ugyanis 6 %-os élelmiszerfelügyeleti díj, tehát egy forgalmi típusú díj vagy adó, most mindegy, hogy hívom, terheli a magyar élelmiszerforgalom több, mint 50 %-át. Ugyanis a forgalom több, mint fele abba a kategóriába esik, ahol minimum 5, mert ez egy sávos adó, de minimum 5-6 %-os ÁFA-emelés történik! Ezt nem lehet máshogy, nem lehet finomabban mondani. Mert ez is olyan adalék, ami ahelyett, hogy csökkentenék az ÁFÁ-t, és próbálnának kezdeni valamit a korrupciós problémákkal, aminek egyik alapja nyilván ez, ehelyett inkább emelik! 
Kapcsolódó: 
   Kárpát-medence a Földi paradicsomkert - 2. rész Betelepítés 
   A valódi hatalmak Barack Obama elnök mögött - A jezsuiták világhatalma 
   A Jezsuita program - A teljes világuralom megszerzése 
   A jezsuitákról mondták 
   Az elmekontroll és az Új Világrend 
   Az Illuminati és az annunakik titkos egyezsége 
 
Ez a kép tökéletesen mutatja, hogyan épül fel a háttérhatalom...
Minden út Rómába vezet... Ott van a jezsuiták és a fekete pápa főhadiszállása...



Jó sok konzervet tegyek el a nehéz időkre ami hamarosan bekövetkezik 



Gyerekek! Sopronnál és Harkánál látták a Szentgotthárdnál bejött amerikai páncélozott járművekkel, hammerekkel, rakétaszállítókkal, megrakott vasúti szerelvényt. Az a baj, hogy minket is megakarnak védeni, mit gondoltok mi lesz ebből? Ja! Nemrég beszéltem egy osztrák katona tiszttel, 5-6 éve ismerem a fickót,spontán meg kérdeztem tőle, hogy szerinte lesz-e 3. világháború? Nem mintha nem tudnám, hogy lesz, csak érdekelt a véleménye. A válasz rövid volt és valamilyen szinten megrázó. "Benne vagyunk a közepébe és csak idő kérdése mikor ér ide" volt a válasz, még annyit hozzá tett, hogy nekik elsőfokú háborús készültségre van parancsuk már egy ideje és, hogy jó sok konzervet tegyek el a nehéz időkre ami hamarosan bekövetkezik. 
Bóna Mária Ilona: 2 008-ban tudomásomra jutott, hogy Bajnai Gordon, területfejlesztési törvénybe bújtatva meg akarja szavaztatni 2008. április 22-én azt a törvényt, amely lehetővé tenné a NATO számára az egész ország területét 11 körzetre osztva - LOGISZTIKAI KÖZPONTOK KIALAKÍTÁSÁRA. http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=10145&n=furaila... 
Bajnai ezt követően - talán ezért? - szinte tálcán megkapta a miniszterelnökséget. És, most, hogy újra kampányolhat ezerrel, méghozzá a HAZA és HALADÁS-sal (azóta Egyesületével) összeáll a kép. Boross olyannyira akarta a NATO-t, hogy képes volt az akkori népszavazási küszöböt levinni, hogy érvényes legyen. Mondván, hogy: 
- "...oda be kellett lépni!". 
Lásd a korábbi képet az újságcikkről! 
Erre a PAKTUM minden áron való betartatása miatt volt "szükség". Hogy soha ne lehessen még csak beszélni sem az általa újjászervezett titkosszolgálatokról - sem az előttiről, sem semmiről, amivel tönkretették Magyarországot és a benne élőket. 
Na, a lényeg: hogy megszavazta a parlament és azóta sem valósulhatott meg ez a logisztikai központ építése, pedig az izraeli műszaki alakulatok katonái - akik szerződéssel bedolgoznak a NATO-nak - azóta is magyarul tanulnak (még a gyerekeik is) mert annyira készülnének a nagy feladatra. 
Már csak az ÜRÜGYRE lenne szükség, mint 1956-ban az akkori SZU-katonaság megszállására. Sikerült is kirobbantani az őszödi beszéd kapcsán a TV-székház "ostromát"! Amit egyébként GERGÉNYI PÉTER, mint civil nézelődő - tisztes távolból a tér szélén álldogálva - végig figyelemmel kísért! 
Ekkor kapott értelmet az, hogy miért volt ő a meghívott előadók listáján szinte, MINDEN Haza és Haladás meg a Magyar Nők Világfórumán előadónak! 
A meghívókon ezért is emeltem ki az ő nevét. Egyenes folytatása volt a hatalmi provokációnak a 2006-os véres rendőri beavatkozás... 
Csakhogy, akkor még nem volt kész ez a törvényjavaslat! 
Azóta meg, hogy a Fidesz nemzeti érdekeltségben gondolkodik, nem szorgalmazza ezen törvény betartatását... Ezért kell Borossnak és a mögötte álló érdekcsoportoknak Bajnai Gordon, aki tenni is fog azért, hogy a maradék kis országunk egész területe NATO támaszponttá váljon - a logisztikai központok kiépítésével. 
Addig is megy az uszítás ezerrel... jobb- és baloldalra osztottsággal, a cigány-magyar, zsidó-magyar ellentétek szításával... Miközben a magyarok egy részét kiképezik a rezervátum-életre... Lásd bizonyos civil szövetségek és jobbosnak nevezett pártok törekvését és tevékenységét az ÖNELLÁTÓ ÉLETMÓD és GAZDÁLKODÁS elsajátítására! Amit egyébként én is támogattam... félve a fogyasztói társadalom által termelt szeméthegyeitől... 
(Facebook
Vészhelyzet!!! 
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID&pid=10145&n=furaila 
Az úgynevezett Országos Területrendezési törvény-tervezetben (Ad T/5311) most nyilvánítják Magyarországot különleges NATO-katonai övezetté. 
A 2008. április 22-i keddi parlamenti ülésen az ,,általános vita folytatására és lezárására" kerül sor az Országos Területrendezési Terv 2003. évi XXVI. Törvény módosításáról szóló törvényjavaslatra (T/5311.sz.). 
,,A törvényjavaslattal kapcsolatos módosító javaslatok benyújtási határideje: az ülésnap vége." 
A T/5311. sz. törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság Kormánya megbízásából Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter terjeszti elő. 
A törvényjavaslatot az Országgyűlés Hivatala március 28-án érkeztette. 
A keddi ülés 9 órakor kezdődik és kb 21 óráig, illetve a napirendi pontok megvitatásáig tart. Ezek a napirendi pontok pl. a T/5396. sz. az elektronikus információ szabadságáról szóló 2005. évi XC. Törvény módosítása lesz!!! Majd tervezik a T/5451. sz. a gazdasági reklámtevékenységről, valamint a T/5394. sz. törvényjavaslat megvitatását és elfogadását a közraktározásról. 
Visszatérve a T/5311-es számú törvényjavaslatra, melynek előterjesztési anyagában az 1. § tartalmazza a fogalom meghatározások pontjait. 
A 9. pont arról szól, hogy mi számít honvédelmi területnek. 
A honvédelmi terület kiemelt térség és megyei területrendezési tervben megállapított övezet, amely a Magyar Honvédség alapfeladatait rendeltetésszerű ellátásához szükséges objektumok elhelyezésére, illetve tevékenységének végzésére szolgál. 
A 11. pontban folytatódik a kiemelt fontosságú honvédelmi terület-meghatározás. Melyszerint, az számít kiemelt fontosságú honvédelmi terület amelyikről az ,,Országos Területrendezési Tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelyen a Magyar Köztársaság védelmi képességeit alapvetően meghatározó, vagy a NATO tagságból eredő, valamint a nemzetközi szerződéseiben vállalt kötelességei teljesítésére hivatott objektumok elhelyezésére szolgáló területek találhatók,..." 
Milyen egy ördögi terv ez, hogy az Országos Területrendezési Tervbe bújtatva akarják megszavaztatni a képviselőkkel Magyarország egész területének NATO támaszponttá változtatásának törvényes feltételeit??? 
Milyen előkészítéssel készülhettek fel a képviselők az április 22-i parlamenti ülésre? 
A T/5311. sz. törvényjavaslat mellékletein 1:500000-es kicsinyítésű térképeken és CD-n, vagyis sehogy sem nézhették meg. Pedig, ezek a mellékletek tartalmazzák a kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezeteiről készített térképeket, melyeken a települések feliratai oly kicsik, hogy még nagyítóval sem lehet elolvasni. 
Pedig, nem kevesebbről fognak a képviselők majd dönteni, mint pl ami a 37. § -ban olvasható: ,,Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a kiemelt térségi és megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra jogosult államigazgatási szervek körét." 
A 38. § szerint az OTrT. 1/1-10 sz. melléklete, a 2- sz rajzi melléklete és a 3/1-10. sz. rajzi melléklete helyébe a jelen törvény 1/1-13. sz. melléklete, 2. sz. melléklete és 3/1-11. sz. melléklete lép. (Ezeken a mellékleteken Magyarország térképe látható 1:500000-es kicsinyítésben.) 
Felhívnám a figyelmet az 1/13. sz. mellékletre, melynek témája a Térségi övezetek és azok kapcsolata. 
Ezen belül két nagy csoportra osztják az övezeteket. 
Egyszer az Országos Területrendezési Terven belüli felsorolás tartalmazza a Kiemelt fontosságú honvédelmi terület-eket. 
Második része a táblázatnak a Kiemelt és megyei területrendezési terv, melyben szerepel a ,,Rendszeresen belvízjárta terület", és itt is a ,,Honvédelmi terület". 
20. § (3/9. sz. melléklet) 
Az OTrT a következő 16/C §-al és az azt megelőző alcímmel egészül ki: 
,,Kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezete 
16/C. § (1) A kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezetét a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben a tényleges kiterjedésének megfelelően kell lehatárolni. 
(2) Az (1) bekezdés kijelölt területeket a településszerkezeti tervben beépítésre szánt, vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület felhasználási egységbe kell sorolni! 
A/35 §-hoz: 
Az OTrT a következő 27/A §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki: 
,,Honvédelmi terület övezete 
27/A § A honvédelmi terület övezetét a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület terület-felhasználási egységbe kell sorolni." 
Az 1/4. sz. melléklet Országos jelentőségű logisztikai központok és térségek felsorolását tartalmazza. Összesen 11 nagy térségre osztva Magyarország területét. Ezen térségek a mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 km-es környezetét jelöli. 
Logisztikai központok és térségek: 
I. Nyugat-dunántúli körzet Sopron (részközpont: Szombathely). 
II. Észak-dunántúli körzet: Győr - Gönyű. 
III. Közép-dunántúli körzet: Székesfehérvár (részközpont: Dunaújváros, Veszprém). 
IV. Dél-dunántúli körzet: Baja (részközpont: Mohács). 
V. Budapest körzet: Dél-Pest (Soroksár), 
Dél-Buda (Nagytétény), 
Csepel Nemzeti Szabadkikötő. 
VI. Közép-alföldi körzet: Szolnok. 
VII. Dél-alföldi körzet: Szeged (részközpont: Kisszállás). 
VIII. Észak-keleti körzet: Miskolc vagy Tiszaújváros. 
IX. Észak-tiszántúli körzet: Záhony (részközpont: Nyíregyháza). 
X. Délnyugat-dunántúli körzet: Nagykanizsa. 
XI. Közép-tiszántúli körzet: Debrecen. 
Mit is jelentene az ezeken a területeken élők számára egy ,,logisztikai központ"? 
Vegyük példaként Budapest, Dél-pesti részét. A csodálatos Soroksári-Dunaágat és a folyót szegélyező kis hétvégi házakat, horgásztanyákat. Mint egy felfűzött gyöngysor, olyanok ezek a munkásemberek által épített kis házak. Nos, ezt akarják logisztikai központtá alakítani! 
De, sorra fogom venni és megvizsgálom az összes kiszemelt területet és azt is elküldöm. 
Bp. 2008. április 19. 
Bóna Mária Ilona 
Kapcsolódó: 
   Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk az ukrán-orosz helyzetről 
   Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról 
   Wass Albert: Patkányok honfoglalása 
   CsillagHáború - az USA megelőző AtomCsapást tervez Oroszország ellen 
   Bilderberg döntés - Drábik - a megváltozott amerikai katonai doktrináról 
   Obama: A győzelem lehetetlen Basar al-Aszadnak hatalomból való eltávolítása nélkül 
   A Fidesz megette a falvakat reggelire 


Erdély ellen kampányol az RMDSZ 



2014.11.13. | 11:24 Erdély.ma 

Kampányol az RMDSZ Victor Ponta mellett, méghozzá sunyi módon. Múlt héten Kelemen Hunor elnök még nem merte felvállalni a nyílt kiállást, a választókra bízta a döntést. Kezdetben inkább az otthonmaradásra biztatott, de lám, most, vasárnap közeledtével, úgy tűnik, ez már nem elég, muszáj kortesnek beállnia, Călin Popescu Tăricea­nuval, a magyarság számára is elfogadható román politikussal, ha hinni lehet Victor Pontának, leendő miniszterelnökkel vonultak végig Hargita és Kovászna megyén. 
Fotó: Albert Levente

Nem a néppel találkoztak, nem a választókat próbálták meggyőzni a szocdem jelölt rátermettségéről, hanem a polgármestereket. Pontosan tudják, falvakon az ő szavuk számít, s bizonyára ígérnek is még néhány kilométer utat, tornatermet. Nem önzetlen, őszinte szavazattoborzás ez, Tă­riceanu a kormányfői, Kelemen néhány miniszteri bársonyszékért dolgozik. 
Minden bizonnyal arra alapoznak, hogy Tăriceanu kormányzása szép emlékként él ma is a polgárok fejében. Az elmúlt huszonöt esztendő rövid időszaka volt, mikor tényleg úgy tűnt, van esélyünk a jobb életre, Románia pár éven belül képes lesz felzárkózni a Nyugathoz. Csakhogy berobbant a gazdasági válság és nemcsak a reményeket foszlatta szerte, de azt is megmutatta, milyen délibábos ábránd volt ama stabil kormányzás. Dübörgött a gazdaság, dőlt a pénz - ám jelentős, hasznos beruházások alig történtek, négyéves regnálása alatt nem épült egyetlen kilométer autópálya, de szórták a milliárdokat jelentéktelen dolgokra a klientúra érdekei szerint. 
Ez volt az az időszak, mikor nyaklótlanul vehetett fel kölcsönt mindenki, tévére, autóra, házra, hogy később aztán belegebedjen visszafizetésébe, és Tăriceanu volt az, aki miniszterelnöksége végén, 2008 őszén engedett a szocdemek zsarolásának, s parlamenti támogatásukért ugyan­úgy kampányosztogatásba kezdett, mint mostani barátai. Növelték a nyugdíjakat, 50 százalékos fizetésemelést ígértek a tanároknak, és sorolhatnánk. Megágyaztak a majdani megszorításoknak, áfaemelésnek. A kihasználatlan lehetőségek, elszalasztott esély időszaka volt. Rá van szükség ismét? Ő lenne ama tehetséges, zseniális miniszterelnök, kit vissza kellene sírnunk, ünnepelnünk kellene, hogy újabb esélyt kap? 
Tăriceanu tegnap délelőtt Mircea Duşă honvédelmi miniszterrel vonult végig Hargita megyén, majd Kelemen Hunor kíséretében érkezett Sepsiszentgyörgyre. Immár egyértelmű: az RMDSZ Victor Pontát támogatja Klaus Johannis ellenében, Erdély helyett a balkáni Romániát választotta. 
Farkas Réka 
Háromszék 


Készül a génmódosított Ebola oltás 



NOVEMBER 11, 2014 Activist Post, Jon Rappoport - Idők jelei 
Először is jó, ha tudjuk, a gyógyszeripari cégek a repülő teknősök ellen is kifejlesztenének oltóanyagot, ha az pénzt hozna a házhoz. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert némiképp az Ebola oltás esetére is alkalmazható ez a hozzáállás, ugyanis eddig egyetlen ember esetében sem azonosították kétséget kizáró módon az Ebola vírus jelenlétét, tehát nincs igazi bizonyíték arra sem, hogy bárkinek védettségre lenne szüksége vele szemben. 
David Rasnick vegyész részletesen foglalkozott a témával és a következőket írta: 
"Részletesen megvizsgáltam az elektronmikroszkóppal készített felvételekkel és a vírus izolálásával kapcsolatos szakirodalmat, mind az Ebola, mind pedig a Marburg vírus esetében. Semmilyen meggyőző bizonyítékot nem találtam, hogy az Ebola (vagy a Marburg) vírusokat valaha is sikerült volna emberben izolálni. Nincs megerősítő bizonyíték arra, hogy emberben izolálták volna." 
Így az Ebola oltás szükségessége (még azok számára is, akik az oltásban látják a megoldást) nem bizonyított. 
Az oltás, amennyiben egyáltalán működne, egy olyan vírus ellen ajánlana védelmet, amit soha nem azonosítottak kétséget kizáróan. 
David Rasnick leírja, hogy bizonyos állatokból valószínűleg sikerült kivonniuk a vírust, amit fel tudnak használni az oltáshoz. 
Vajon a vírus melyik részére gondoltak? Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet kutatói és két gyógyszeripari cég, a Crucell és a GSK szerint az Ebola vírus két génjét tennék az oltásba. Ennyi. Mindössze két gént. 

A géneket egy másik vírus, valószínűleg egy csimpánzból származó adenovírus hordozza majd a vakcinában. 
A kutatók szerint a csimpánzból származó vírus nem fog szaporodni a testben, csupán lerakja a két génből álló rakományt és eltűnik. 
Ezt követően a két Ebola gén valamiképpen segíteni fog egy Ebolával kapcsolatos protein megjelenésében, ami ellen az emberi immunrendszer majd antitesteket kezd termelni és voilá, a beoltott ember immunissá válik az Ebolával szemben. 
Visszatérve a valósághoz, lássuk be, hogy az igazi immunitás létrejötte csupán spekuláció. 
Továbbá, mivel nincs bizonyíték arra, hogy valaha sikerült volna emberben izolálni az Ebola vírust, az antitest termelés is irreleváns. 
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy eladok neked néhány Chevy alkatrészt, pedig nincs is Chevrolet márkájú autód. 
Beszéljünk akkor néhány szót az Ebola oltás veszélyeiről. 
Elsőként ott vannak a toxikus vegyi anyagok, amiket beletesznek, mint a formaldehid vagy apoliszorbát. Természetesen a felhasználandó vegyi anyagok (és fémek) pontos listáját nem kötik az orrunkra. 
Másodszor pedig, mi a garancia arra, hogy a hordozó csimpánzvírus nem kezd szaporodni és elburjánzani a testben? A kutatók azt mondják, hogy ezzel nem lesz probléma. 
Természetesen mindig ezt mondják. Az oltások csodálatosak, biztonságosak és hatékonyak. 
Barbara Loe Fisher, az amerikai Országos Vakcina Információs Központ elnöke szerint egyedül az Egyesült Államokban évente 100.000 és 1,2 millió esetben alakul ki káros mellékhatás valamilyen oltás miatt. Szerintem ezt nyugodtan lehet problémának nevezni. 
Harmadszor, mi a garancia arra, hogy a géntechnológiai eljárás, amely segítségével a két Ebola gént bejuttatják a csimpánzvírusba, egységes és biztonság eredményt képes produkálni minden Ebola vakcina tétel esetében? 
Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy a GMO növényeknél az új gént egy "gyorstüzeléses" módszerrel juttatják be a növény eredeti génjébe, így az új gének nem mindig ugyanabba a pozícióba kerülnek, tehát a hatások egy része véletlenszerű. 
Végtére is az ember üdvözli a véletlenszerű hatásokat a testében, nem igaz? 
Negyedszer, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az Ebola vakcina hatására az emberi testben termelődő protein igen rejtélyes. Számos különböző magyarázat létezik a termelődés mikéntjére vonatkozólag, ami nem túl biztató, kivéve persze, ha valakinek nem gond, hogy a testébe egy korábban nem létező protein kerül. 
Végül pedig ki tudja milyen "extra elemek" kerülnek még az oltóanyagba? Kenyában például jelenleg is folyik a vizsgálat egy tetanusz oltással kapcsolatban, amit nagyon sok embernek adtak be. 
Néhány Kenyában szolgáló katolikus pap azt állítja, hogy az általuk laboratóriumi vizsgálatra beküldött mintákból arra lehet következtetni, hogy az oltóanyagokat olyan módon változtatták meg, hogy azok vetélést okozzanak. A HCG hormon hozzáadása veszélyezteti a terhességet és vetélést okoz. 

Mostanra bizonyára sokan azzal is tisztában vannak, hogy a fejlesztés alatt álló Ebola vakcinát nagyon kevés emberen tesztelték. 
A hivatalos engedélyezést követően biztosak lehetünk benne, hogy a mellékhatásokat és haláleseteket rendkívül frappánsan kimagyarázzák majd. 
"Már ott lappangott a betegség, amiről nem tudtunk. A betegségbe halt bele, nem az oltásba." 
"Csak ez a tétel volt rossz. Azóta megsemmisítettük. Az oltás biztonságos." 
Reményre ad okot viszont, hogy egyre többen figyelik az Ebola oltással kapcsolatos híreket és kutatásokat, így sokan tudnak annak veszélyeiről és erre a nagyközönséget is figyelmeztetik. 
Ezzel az állam és az oltóanyaggyártók is tisztában vannak, ráadásul állandó emlékeztetőül ott van számukra az 1976-os sertésinfluenza botrány
"... a sertésinfluenza oltásprogram az (Amerikai Járványügyi Központ, a CDC) egyik legnagyobb tévedése volt. Az egész 1976-ban indult, amikor a CDC tudósai azt találták, hogy a Fort Dix-ben kialakult influenzajárvány kirobbanásáért felelős egyik vírus hasonló volt ahhoz a sertésinfluenza vírushoz, ami 1918-ban 500.000 amerikai halálát okozta. Az egészségügyi szakemberek azonnal egy 100 millió dolláros programot indítottak, hogy minden amerikait beoltsanak a betegség ellen. A várt járvány elmaradt, az oltás viszont 532 ember részleges lebénulását és 32 ember halálát okozta." - U.S. News and World Report, Joseph Carey, 1985. október 14, 70. oldal, "Hogyan követik nyomon az orvosnyomozók a gyilkos betegségeket" 
Szóval figyeljünk! 
Kapcsolódó: 
   Ebola átverés - A CNN és a The New York Times krízis színészeket használ az ebola pánik fokozására 
   Az Ebola egy átverés? - De az biztos: Pánik és káosz (Videóval) 
   Üzenet Ghánából: az ebola járvány nem valós, csak azok az emberek betegedtek meg, akiket a Vöröskereszt beoltott 
   Ezért rendeltek el egészségügyi vészhelyzetet az Ebola miatt 
   Mégis igaz a chemtrail elmélet! 
   Rendkívül veszélyes mérget lopott el Debrecenből egy félnótás 
   Megint meghalt egy egészséges lány a HPV oltás után 
   Az oltást követően 44,6% -kal nott a méhnyakrák elofordulása 
   "Pusztító és halálos" - Áll a bál a HPV-oltás miatt 
   Újabb védőoltás lesz kötelező a gyerekeknél 
   A vakcina veszélyesebb, mint a betegség! 
   Államtitkár: Minden megyében csak egy kórház maradhat 


A BANK SEMMIT SEM VISZ. FELÉBREDT A MAGYAR ÉS AZ EGÉSZ VILÁG!!! 

Az emberek egyáltalán nem tehetetlenek, sőt az ellenkezője az igaz, mivel van egy igen egyszerű és hatásos módja annak, hogy megállítsuk az Új Világrendet. 

Legyünk őszinték. A rendszer, amiben élünk, korrupt. Velejéig romlott, önmagát szolgálja és pszichopaták és bűnözők működtetik. És ezt mindenki tudja, mégis megússzák. És a világ ugyan ilyen hibásan működik tov csak azért, mert hagyjuk, hogy így történjen. Ne fogadd el ezt így! Értsd meg, hogy amivel valódi változást tudunk elérni a világban az a rendszerrel szembeni engedetlenség. 
Sokan kérdezik, mi az az engedetlenség. Ki kéne, hogy lépjek a munkámból, és el kéne égetnem a pénzem? 
És a válasz az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre: 
Nem, dehogy is! 
Az engedetlenség abból áll, hogy azt tesszük, ami helyes és leválasztjuk magunkat a rendszerről, felelősséget vállalunk a gondolatainkért, tetteinkért és szándékainkért és ez nagyban függ attól, hogy mennyire ismerjük fel a bennünk rejlő erőt Tedd azt, ami helyes, mindenben, amit cselekszel. 
Lásd meg az összeköttetést másokkal és gondolkodj emberbarátian, ne gazdasági szempontok alapján Ne haszontalan csecsebecsék gyűjtögetésére vagy társadalmi helyzetre alapozd az életed cselekedj úgy, ahogy a szívedben igaznak érzed. És úgy cselekedni, ahogy helyes, megérteni, hogy ahogy cselekszel,az helyes-e vagy sem az nem valami olyan dolog, amit el kell döntened hanem amit már eleve tudsz a szíved mélyén, ha megnézed és őszinte vagy magadhoz. 
Ha valami olyasmit teszel, amit egy párbeszéddel meg kell indokolnod magad akkor valószínűleg helytelen dolgot csinálsz és egyszerűen csak be akarod magyarázni magadnak, hogy elfogadd. 
Ezt te nagyon jól tudod a tudás a szívedben van, csak keresni kell és meg fogod találni. 
Értsd meg, hogyan működik az energia légy tudatában az energiának, amit magadba vonzol, hogy mit teremtesz azzal az energiával és hogy milyen fajta energiával járulsz hozzá az energiakészlethez amiből mások is merítetenek. Ez így működik valójában. 
WWW.VALOSAG.NET - vimeo 
Kapcsolódó: 
   Maffiakormány: Jön a trafiktörvény 2. 
   Devizahitel-forintosítás számokban: így számolhat egy átlagos hiteles 
   A forintosítás a bankokat menti, nem az adósokat 
   Varga: nem kötelező a forintosítás 
   Kemény lesz a kormány azokkal, akik nem akarnak forintosítani 
   Elhagyott zsidó temetők rendbetételét támogatják 


A tüntetések hete jön, új forradalmak születnek!? 
Doki 2014. november 13., csütörtök 07:08 Patacsi Pilvax 
Ígéretek szerint a tüntetések hete következik. Mégpedig most már a kormány ellen. Mert lassan összeforr, aminek össze kell forrnia. Az elmúlt hetek tüntetései egy-egy konkrét helyzet elleni nemtetszés kifejezései voltak. 


Internetadó, Vida Ildikó korruptsága (vagy nem) de ebből szépen kifejlődött, és a tüntetők és itthon a meleg szobában azok is, akik testben nincsenek is ott, számára világossá lett, hogy nincsenek elszigetelt korruptságok, az egész magyar közigazgatás és maga a kormány is korrupt, nem csak a mostani de az elmúlt 24 év valamennyi kormánya az volt. A tüntetés már a kormány ellen fog szólni, a tüntetések már 24 év ellen fognak szólni. 
A FIDESZ-nek elsöprő győzelmek kellettek ahhoz, hogy a tömegek felismerjék, manipulálták őket, naivan elhittek mindent, és a bennük forró düh lassan megindul kifelé, egy szelepen keresztül. "Mocskos FIDESZ", Orbán takarodj" jelszavak meglepték a kormányzó pártot. Az elmúlt évek csöndes, balos tüntetéseit el tudták nyomni a Béke-birka menetekkel. Most veszélyesebb a békemenethelyzet, nem véletlenül "tiltotta" meg Orbán Bayer Zsoltnak egy újabb békemenet szervezését. Okosan látta meg, és mondta az ellenkezőjét: "most béke van". De még ha mondta is, tudta, itt már nincs béke. Harc sincs még, de nagyon jól ráérzett arra, hogy egy újabb békemenet harcot robbanthat ki. Az elmúlt hetek eseményei már azt vetítették előre, akik az utcán vannak, voltak lesznek, már nem békés baloldaliak, ők már a rendszerváltás kiábrándult generációja, felnőttek, és harcra is készek, ha szükséges. Most csak 10 ezren, de mint a mágnes vonzzák magukhoz az elégedetlenkedőket. Azokból pedig sok van, és egyre több lesz. 
Szóval veszélyes lenne ennek a forró, de még ki nem törő lávának a közelébe engedni a békemenetet, ami már egyébként nevénél fogva is egy vicc volt, és az új viszonyok miatt létjogosultsága, ami egyébként sem volt, a jövő héttől kezdve megszűnik, és mint a magyar demokrácia szégyenfoltjára emlékezünk majd, mert a banánköztársaságok talpnyalóin kívül talán nincs még egy ország, ahol a kormány mellett tüntettek. A hazug és "FIDESZ demagóg" Széles Gáborokat, Bencsikeket, Bayer Zsoltokat elsöpri és lemossa a jövő tüntetőinek szava, és talán a haragja is. Lámpavasra azért talán még nem akasztják őket, de vigyázz, a népharag kiszámíthatatlan. Magyarország lassan felébred csipkerózsika álmából. 
Kapcsolódó: 
   Orbánéknak van okuk aggódni 
   Képviselő, aki elmondja az igazat 
   "Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül felkötik önöket!" 
Olvasó: Ti meg gondoljatok amire akartok........ 
2014.November.17.-én egyszerre egy időben 28 magyar városban lesz tüntetés! Mind közül természetesen a pesti lesz a legnagyobb! Sok rendőrt fognak majd kivezényelni ,de 10-15 ezer emberhez képest kevés lesz! Ám most nem igen tudnak át csoportosítani a vidéki városokból sem,hiszen egymástól ,ahogy a térképet nézem átlagba 100-150 km-re szintés tüntetni fognak! 
Nagy Rudolf: Mi LENNE!!!! a munkanélküli segély lényege? A munkáját elvesztett, becsülettel termelő, adót, járulékot fizető ember segítése addig, amíg nem talál új munkát. Miért? mert így nem kapkod, nem betegszik bele az idegességbe, nem piál stb., hanem békésen, megfontoltan keresi a következő munkahelyét. Az átmeneti időszakban békésen neveli gyermekeit, a Családja nem szenvedi meg sem anyagilag, sem erkölcsileg ezt a helyzetet. Szükség van rá, hisz emberünk előtte befizette már a számára visszautalt összeget. 
Közmunkaprogram lényege az lenne, aki visszaél(t) a munkanélküli segély intézményével, az NE kapjon ingyen pénzt, kvázi ne ÉLŐSKÖDJÖN, így tegyen be a közösbe. Dolgozzon kevesebb pénzért, így motiváljuk a munkakeresésre. Ez így lenne, ha az arra hivatottak betartanák ezt az elvet, de nem így van. 
A közmunkások nagy része nem akar máshova menni, sokan kifejezetten be akarnak kerülni, furcsa, de így van, vajon miért? Elmegy a pali a közprogramba, ahol nagyrészt nem csinál semmit, de jár az ebéd idő, senkit nem érdekel, ha egyáltalán van mit, mennyi idő alatt, hányan csinálnak meg, de jár az ingyenes orvosi éllátás, a kaja pénz stb. Kap 50.000 ft.-ot és mellette még pár alkalmi munka, hisz nem fárad el a ""munkahelyén"" és ki is jött a havai 100-150 ezer. Minek dolgozzon rendes munkahelyen???? hülye lenne. Ezért nem lehet manapság jó, képzett munkaerőt találni, egy részünk kitántorgott a másik elkummog a közmunkaprogramban. Most szólok ez is az ország tönkretételének egyik módja, valamint gazdagok vagyunk, hisz mindenhol szórjuk a pénzt, ha kell, ha nem.

1 megjegyzés:

  1. Elképesztően sok érdekes információ ! A szokásos nagy kérdés, hogy mennyi a valóság tartalma? Ez is Érdekes.

    VálaszTörlés