A gazdasági és kereskedelmi kémkedés

2. A gazdasági és kereskedelmi kémkedés

Ha a kémkedésről többet akarsz tudni íme egy jó könyv.

Richard Haack Kémek könyve.pdf

http://s4338.chomikuj.pl/File.aspx?e=lV4nWtvOHyl92oUaJ5Gn5MSYoGX0WkYe38N1hFGWZo_MVzFHX423IhMEWq9lrhx8oZKB2wl09lMNaB38kZ3vNlZAqM1LtrM9GrYyw7s-kfZKD6Ahe1kbwOv_aN2Ydqc7lzk2JE4YgkoF9zzmtI28kaCcVDQ3aMpwWZ_ZlycGzaZlyE8UiQaZ35XMMrC18S2HNay4UsvvXRdM-ZK2WA_GvA&pv=2

Megjelenítés mappában Eltávolítás a listából

A gazdasági és kereskedelmi kémkedés fogalmát egymástól alig lehet elválasztani, hiszen maga a két fogalom az életben is annyira szoros együtt­működésben nyilvánul meg, hogy szétválasztásuk csak erőszakolt lehet. A gazdaság csak a kereskedelem által jelent értéket, viszont kereskedelem sincs gazdaság nélkül. A kémkedésben pedig éppen nem lehet határvonalat húzni a között, hogy a gazdasági kémkedés mikor lép kereskedelmi térre.

Az elmúlt világháború előtt gazdasági, vagy kereskedelmi kémkedésről beszélni sem lehetett. Ezek a tényezők teljesen kívülestek a kémkedés fogalom­körén és el sem tudták képzelni, hogy gazdasági, vagy kereskedelmi kémkedés­sel katonai szempontból lehet ártani az ellenséges államnak. Akkor még had­seregek viseltek háborút s így mindaz, ami e gondolatvilágba nem volt be­szorítható, nem tartozott a kémkedés érdeklődésének körébe.

A hosszantartó világháború azonban a központi hatalmak erőforrásait kimerítette. Súlyosbította ezt a helyzetet a német búvárhajó-háború folytán az a körülmény, hogy az antant a központi hatalmakat körülzárolta és így nekik rendelkezésükre állott az egész világ erőforrása, míg ezzel szemben a központi hatalmak jórészben saját erőforrásaikra voltak utalva. Ez a szűkösség különösen érezhető volt az élelmiszereknél, de még inkább az ipari nyersanyagoknál. Ekkor ébredtek tudatára annak, hogy gazdálkodni kell és ennek megfelelően sok indokolt, vagy elhibázott megkötöttséget léptettek életbe a gazdasági élet területén. Az antant-hatalmak azonban tisztában voltak a helyzettel és rávetették magukat a gazdasági és kereskedelmi kémkedésre. A kereskedelem különösen fontos szerepet töltött be, mert a központi hatal­maknak sok fontos nyersanyagot is külföldről kellett beszerezniük. Ellenállásuk tartóssága attól függött, hogy vajon a nyersanyagok és cikkek beszerzése megfelelő mennyiségben sikerül-e? Az antant, kémkedés útján arról is értesült, hogy milyen nehézségekkel küzdenek leginkább a központi hatalmak s ezért mindent megtett, hogy kereskedelmüket megnehezítse és kerülőútra szorítsa.

A semleges államokon keresztül azonban a kereskedelem a háború egész tartama alatt folyt, bár kétségtelen, hogy ez a fokozott háborús szükséglete­ket egyáltalán nem fedezte, de az antant, elsősorban Anglia kereskedel­mének igen jelentős anyagi hasznot hozott.

Anglia elrendelte a központi hatalmak legszigorúbb körülzárolását és azt a semleges államokkal be is tartatta. Az angol kereskedelmi miniszter azonban hivatalos felszólítást intézett ugyanakkor az angol kereskedelmi körökhöz, hogy "használják ki a kedvező viszonyokat”. A háború további folyamán azonban az Amerikai Egyesült Államok nyomására Anglia ezt a kereskedelmet beszüntette. E kereskedelemre mondotta Consett angol ellen­tengernagy: “Ami gyalázatos és dicstelen kereskedelmünk meghosszabbí­totta a háhorút”.

A központi hatalmaknak szállított hadianyagok szállítására vonatkozóan mondották a franciák, hogy mindaz, amivel Franciaország és Anglia saját világháborús halottaiknak tartoznak, álmatlanná kellene hogy tegye Sir Alexander Hendersont és volt elöljáróit, Robert Cecil és Grey lordokat.

Ez azonban nem változtat a már történelmi helyzeten. Míg az angol hivatalos körök egyik oldalon a központi hatalmak gazdasági életét és keres­kedelmét teljesen megbénították, addig a másik oldalon az angol kereskedelem teljes erejével kihasználta a helyzetet.

Az angol kereskedelmi hajók parancsot kaptak, hogy semleges lobogó alatt járjanak. Ez ellen az intézkedés ellen a semleges államok hiába tiltakoz­tak. Ha a német búvárhajók rábukkantak egy ilyen tiltott anyaggal meg­rakott hajóra, a hajót bevitték egy német kikötőbe, kirakták az árut, megfizették és a haj ót szabadonbocsátották.

A hajóskapitány fedezve volt minden vád ellen, mert arról igazán nem tehetett, hogy elfogták.

Megtörtént az is, hogy angol haj ó semle­ges kikötőben semleges hajó mellett vetett hor­gonyt. A semleges hajó másik oldalán német hajó állt. Az angol hajót a semleges hajóra rakták ki, de az árut azonnal továbbították a német haj óra.

Élő állatot Anglia közvetlenül nem szállí­tott Németországnak. Az élőállat legnagyobb része Dániából került Német­országba. A német élel­mezést Anglia közvetve támogatta a következő módon: Anglia Dániá­nak olaj magvakat adott el; Dánia a kisajtolt ola­jat eladta Németország­nak, az olajos magvak kor­páját pedig, amely nagy értékű állattápszer – sa­ját állatállományának hiz­lalására és felszaporítá­sára használta.

Az U. S. A. háborúba lépése után követelte az olajmagvak szállításának beszüntetését, de Anglia e követelés teljesítését megtagadta azzal, hogy ha ezt megtenné, a dán élőállatállomány, takarmány hiányában, azonnal és olcsón német kézre kerülne.

Az anyagokkal és élelmiszerekkel való kereskedés azonban csak oly mértékű volt, amely óriási hasznot hozott ugyan a konjunktúra következtében az angol kereskedelemnek, de amely a központi hatalmak szükségletét távol­ról sem fedezte. Miután az antant egész győzelmi reménye a központi hatalmak kiéheztetésén alapult, gazdasági és kereskedelmi kémei útján figyelemmel kísértette a központi hatalmak szükségleteit és ügyelt arra is, hogy azokat csak abban a mértékben elégítse ki, amely még nem veszélyezteti a háborús célt.

Cramon német tábornok, aki a Szövetségközi Ellenőrző Bizottsághoz volt a háború után beosztva, a többi közt azt mondja, hogy az Ellenőrző Bizott­ság kémhálózata, – melyet állandósítani igyekeztek, – azt a célt is szolgálta, hogy a német gazdasági életet állandóan ellenőrizze. Ezen kívül bizonyos, hogy a kémhálózat feladata volt a segélyforrások felkutatása is, melyek fel­derítésének szabotázsfeladatok végrehajtásakor és légi bombázás alkalmával van különös jelentősége.

Ma a gazdasági és kereskedelmi kémkedés célja, hogy az államok erő­forrásait, anyagtárolását, piacait és egyes világjelentőségre szert tett cikkek gyártási eljárását felderítse. Az erőforrások és anyagtárolások felderítése tisztán katonai jelentőségű, míg a piacok és gyártási eljárások kikémlelése anyagi károkozást jelent.

A túltermelés, amely háború után az európai államokban bekövetkezett, az iparvállalatok termékei tekintetében túl nagy kínálatot idézett elő. Ennek természetes következménye volt, hogy a piacok megszerzéséért vetélkedés támadt. Minden állam pártolta a saját iparát abban, hogy kiviteli piacait megtartsa és ebben a versenyben a gazdasági kémkedésnek fontos szerep jutott. Vannak oly vállalatok, amelyeknek kiviteli piacai megnövekedtek, mert különleges gyártási eljárások vannak birtokukban. Természetes, hogy ezek az eljárások az üzem titkai. ~ gyártási eljárások kikémlelése más üze­meknek is a konjunktúra kihasználását teszi lehetővé s ha az idegen államba kerül, káros hatása nyilvánvalóan az egész nemzetgazdaságra kihat. Már pedig, ha egy országnak gyengül a nemzetgazdasági helyzete, gyengül az anyagi s ezzel egyenes arányban katonai ellenálló képessége is.

Emlékezetes lehet még az a nemrégen kipattant üzemi gazdasági kémkedési ügy, amely a cseh üveggyöngyipart érté az által, hogy japán munkások és mérnökök a cseh gyárakban kikémlelték és eltanulták az üveggyöngygyártást. Ezzel az addig üveggyöngygyártásban az egész világon egyedülálló cseh ipart és nemzetgazdaságot óriási károsodás érte, mert az iparnak küzdenie kell az új hatalmas versenytárssal is.

Éppen a nemzetgazdaság védelme és erősítése tette szükségessé a legtöbb ipari államban azokat az intézkedéseket, amelyek hivatva vannak az ilyen üzemi-ipari kémkedések megakadályozására.

A cseh nemzetgyűlés még 1934-ben elfogadott egy törvényjavaslatot, amely az üzemi-ipari kémkedést is bünteti. A törvény rendelkezései igen szigorúak; ugyanolyan elvek szerint bünteti a gazdasági kémkedés elkövetőit, mint a katonai kémeket. Különbséget tesz a szerint, hogy a kémkedést kül­földi, vagy belföldi cég javára követték el. A külföld javára elkövetett kém­kedést bűntettnek minősíti, a belföldi árulás büntetésében pedig odáig megy, hogy a kémkedés által szerzett jogtalan vagyoni előnyt az állam javára el­kobozza. E törvény szerint nemcsak azok a személyek büntetendők, akik közvetve vagy közvetlenül gazdasági kémkedést követtek el, hanem azok is, akik durva hanyagságból, avagy azáltal, hogy titkok megőrzésére megfelelő intézkedéseket nem tettek, lehetővé tet­ték az üzemi-ipari kémkedést, il­letve a gazdasági titkok elárulását. Végül nemcsak a befejezett cselekményt, hanem az előkészüle­teket is büntetik, ezzel a rendel­kezéssel igyekeznek hathatósabb védelmet adni a találmányoknak és gyártási titkoknak.

Az egyes államok ama törek­vése tehát, hogy gazdasági és ke­reskedelmi titkaikat megvédjék, észszerűen indokolható egyrészt a titkok elárulásának a nemzetgaz­daságra való hatásával, másrészt és főképpen az ezzel szorosan összefüggő katonai vonatkozásokkal.

Ma már a kémkedések, bármily területen mozogjanak is, az állam létére törnek; egy cél szerint irányítják azokat s ezért elhárításuk is szét nem vá­lasztható, együttes munkát kíván meg.

3. Védekezés az ipari kémkedés ellen

Az ipari és gazdasági kémkedés ma nemcsak katonai, hanem nemzet­védelmi és gazdasági vonatkozásban is súlyos károkat okoz. A jó üzletembe­reknek ismert németek kiszámították, hogy az antant-kémkedés a leverkuseni festékműveknek 800 millió márka kárt okozott egy év alatt. Ha ez így van a gazdasági életben, mennyivel súlyosabb a károkozás katonai vonatkozásban, ahol nemcsak pénzről, de emberéletről is szó van. Ezért minden állam igyek­szik a károkozásoknak elejét venni azzal, hogy ipari kémelhárítószerveit kiépíti.

Vannak államok, melyek e célra úgynevezett titoktartási osztályt szer­veztek, mások az üzemek által életre hívott elhárító szolgálatot támogatják. Eredményes működés nem is képzelhető el, csak ott, ahol az ipar maga is átérzi azt a súlyos hátrányt, amellyel az ipari kémkedés gazdasági szempont­ból fenyegeti.

Az ipari kémkedést igen nehéz felismerni, mert az élet megnyilvánulásai­hoz alkalmazkodik és így legtöbbször nyomtalan. Az a terület, melyen az ipari kémek dolgozhatnak, megnövekszik az üzleti élet jelenségeinek és szo­kásainak területével is. Éppen ezért lehetetlen az elhárításra nézve megkötő, örökérvényű szabályokat adni. E téren csupán általános támpontok szolgál­hatnak útmutatásul. Az oly tettek és jelenségek, amelyek a szokottól eltér­nek, vagy észszerűen nem indokolhatók, gyanútkeltők lehetnek. Ilyenek ha a kérdező cég ismeretlen, vagy új alapítású, ha az érintkezést fedőcím alatt kívánják, ha a válaszadást elfogadható indok nélkül sürgősnek jelzik. Szemé­lyeknél: ha valaki aránytalanul sokat költ, vagy ha valakinek titokzatos útjai vannak.

A kémek kereseti lehetősége legtöbbször jó és a kilátásba helyezett, vagy valóban elért anyagi jólét fokozza tevékenységüket.

Meg kell jegyezni, hogy egy eredményesen működő kémnek utólagos büntetése az üzem szempontjából teljesen, az államhatalom szempontjából jórészt értéktelen. Ezért tehát a kémkedés lehetőségét kell a legcsekélyebb mértékre szorítanunk, előzetes intézkedésekkel.

E célt szolgálják az alábbi támpontok.

Nemcsak a gyártási eljárás lehet titok, hanem az átadott anyagmennyi­ség, a szállítási idő, a szállítások szabályos ismétlődése, az átvételi helyek és a különböző cégekkel való összeköttetések is.

Az üzem munkamenetét akként kell szabályozni, hogy ha csak lehet, a teljes gyártási eljárást senki se tanulhassa meg.

Bizalmas iratok, rajzok, levelezések őrzésére és kezelésére külön rend állapítandó meg. Legcélszerűbb és legbiztosabb, ha ezeket úgy kezeljük, mint a pénzt szoktuk. A páncélszekrény tartalmához tehát csak két ember együt­tesen juthat. A szekrény tartalmának kiadásáról és bevételéről naplót kell vezetni, mert így mindig ellenőrizhető, hogy mi hol van. Páncélszekrényt felügyelet nélkül még munkaidőn kívül se hagyjunk, mert bűnös szándékkal viaszlenyomatot vehetnek a kulcslyukról.

Azokat a bizalmas rajzokat és iratokat, valamint a másoló indigópapíro­kat, amelyekre már nincs szükség, mindig elégetés által semmisítsük meg.

Titkos, vagy bizalmas iratok hátlapjára soha se jegyezzünk fel a tárgyra nem vonatkozó dolgokat.

Az irodák munkarendjének oly értelmű szabályozása, hogy az ipari ké­meknek ne nyújtsunk a kémkedéshez alkalmat, kötelességünk. A szolgálatban állóknak tudomására kell adnunk, hol és meddig dolgoznak munkaidő után is, mert főképpen ily alkalmak és az étkezési idő az, amelyeket az ipari kémek munkájukra leginkább kihasználnak.

Különös figyelemmel kísérjük az üzemek környékén, vagy lakótelepein megforduló árusokat, vándoriparosokat. Háború előtt az orosz kémek zöme a vándoriparosok álarcában működött.

Levélbeli megkereséseket – különösen ha külföldiek, vagy ismeretlen cégtől származnak – vizsgáljunk meg abból a szempontból is, vajon valóban üzletet jelentenek-e, vagy pedig kémkedés rejlik-e mögöttük. Kétség esetén csak olyan adatokat közöljünk, amelyeket bármely kereskedő megszerezhet.

Idegen honosok és katonaszökevények megbízásból is jöhetnek, alkalma­zásuknál tehát fokozott óvatosságot tanúsítsunk.

Fényképezőgépek bevitelét az üzembe meg kell akadályoznunk. Hivatalos, vagy szolgálati feljegyzések magánlakásba vitele mindenkor aggályos. Számolnunk kell az esetleg kémkedésre beszervezett cselédség munkájával is.

Az üzemi őröknek, szolgálatban levő tűzoltóknak és kapusoknak külön utasítást kell kidolgoznunk és fel kell hatalmaznunk ezeket a személyeket, vagy egy részüket arra, hogy a szokásban levő személyi motozást, az edények és csomagok átvizsgálását végezhessék, sőt, hogy irattáskák tartalmát is átnézhessék. Ez a munkakör magával hozza, hogy üzemi őrök, kapusok, vagy tűzoltók csak megbízható, erre a célra kiválasztott és kioktatott emberek lehetnek.

Mindezek, vagy hasonló rendszabályok elsősorban csak akkor telnek meg élettel és lesznek az ipari elhárító szolgálatban hatásosak, ha üzemi igazgató és munkás összedolgozva együttesen védi meg az üzem és haza érdekeit. Semmi­féle rendszabály nem pótolj a hazafias szellemben való nevelést és az ily alapon összeválogatott alkalmazottakat. Ez a legjobb ipari kémelhárítási rendszabály.

Nekünk, magyaroknak még egy hatásos elhárító szabályt kell különösen elménkbe vésni és ez az, hogy hivatali dolgainkról illetéktelenek, vagy nyil­vánosság előtt ne beszélgessünk. Szokjunk le közlékenységünkről, amely már sok kárt és kellemetlenséget okozott. A hivatali dolgok a hivatalba valók. Társaságban pedig nem gyarapodik tekintélyünk, ha hivatalos ügyeinket szellőztetjük.

4. A szabotázs

Szabotázson általában munkalassítást, amolyan amerikázás-félét értünk. Sajnos, a szabotázs távolról sem ilyen egyszerű, könnyen elintézhető kérdés. A szabotázs éppen olyan harc, mint a fegyverrel vívott ütközet, csak termé­szetesen mások a megnyilvánulásai és eszközei.

Míg a világháború alatt a legtöbb hadviselő állam részéről úgyszólván csak kísérletek történtek a szabotázs félelmetes erejének kihasználására, addig a szabotázs ma már a fegyveres összeütközéseknek szerves kiegészítő része. Egyedül Franciaország volt az, amely a háború alatt is igyekezett Németország ellen nagyvonalú szabotáló munkát folytatni, hiányzott azonban a francia munkából is az előkészítés, összefogás és a szervezettség.

A mellett azonban a világháború szabotázs-cselekményei beigazolták, hogy az ütközetek és csaták kísérője a szabotázsharc is. Ebből az következik, hogy a szabotázsharcot is éppen úgy elő kell készíteni, mint a fegyveres össze­ütközést. Lényeges különbség azonban a fegyverrel vívott harc és a szabotázs között az, hogy a szabotázs legtöbb vonatkozásban békében is folyik.

Az az állam, amely nem bírja ki a gazdasági harcot addig, amíg fegyvere erejével döntést erőszakolhat ki, katonai vonatkozásban is elveszti a háborút.

A szabotázsharc hatalmas ereje és veszedelmessége éppen abban van, hogy az ellenfél gazdasági erejét megsemmisíteni, a megélhetés eszközeit elpusztítani és a lelki ellenálló erejét tönkretenni igyekszik. Ez egyúttal a szabotázsharc lényege és alapja is.

A volt osztrák-magyar monarchia vezetősége a világháború alatt későn ismerte fel a szabotázs erejét és csak Olaszország háborúba lépése után tett kísérletet arra, hogy szabotázsharccal is gyengítse ellenségeinek ellenálló erejét. Az első ily kísérlet az európai hírű Codigro melletti szivattyútelep és villamosközpont felrobbantása volt.

A volt monarchia aránylag keveset szenvedett a háború alatt a szabotázs­cselekmények veszteségeitől, mert az ellene működő szabotálók még nagyon is gyakorlatlanok voltak a cselekmények végrehajtásában, vagy pedig sikerült a kémelhárító szolgálatnak őket lelepleznie.

A szabotázs tulajdonképpen csak az orosz arcvonalon vált komolyabban érezhetővé. Terechow orosz ezredes volt a szabotálók vezetője, aki több, arc­vonal mögötti orosz városban külön robbantó iskolákat állított fel. Kikül­dötteinek azonban kevés szerencséjük volt, mert a robbantások megszervezé­sében és végrehajtásában ügyetlenek voltak. Sokan éppen e miatt még a cse­lekmények végrehajtása előtt a kémelhárítás hálójába kerültek, – többek között Issakow orosz főhadnagy és segítő társai is, – akik aztán életükkel fizettek merészségükért. Viszont a Romániában felállított orosz szabotáló iskolák tagjai kevéssé voltak tevékenyek és a központi hatalmak romániai támadó hadjárata hamarosan lehetetlenné tette további működésüket.

Az olaszok ügyesebben dolgoztak, mert szabotálóikat vagy a semleges Svájcon keresztül, vagy repülőgépen juttatták a monarchia hátországaiba. Eredmény azonban nem igen volt, részint az ellenintézkedések miatt, részint mert későn kezdtek hozzá.

1918 nyarán elfogták Ragusában Dino Condierit, aki bevallotta, hogy olasz repülőgép tette földre és hogy Olaszországnak szándékában van még sok szabotálót és kémet hasonló úton a monarchia területére juttatni. Erre azonban a háború befejezése miatt nem került sor.

A háború folyamán pedig a minden téren mutatkozó szűkösség a szabo­tázs lehetőségeit nagyon megnövelte. A kísérletek megakadályozására azonban jórészben elegendő volt a kémelhárító szervezet, a közigazgatási hatóságok és a cenzúra működése.

Az első intézkedés a szabotázs-cselekmények megakadályozására, még a háború kitörésekor, az idegenek internálása volt.

A hadsereg-főparancsnokság, hadügyi, honvédelmi és belügyminiszté­riumok később rendeleteket adtak ki a szabotázs-cselekmények meggátlására. Plakátokon hívtak fel mindenkit az ily természetű kísérletek bejelentésére. Elijesztőn hatott a súlyos büntetéssel való fenyegetés is. A szabotázzsal vádolt egyének haditörvényszék előtt feleltek tetteikért, a hadrakelt sereg körzeté­ben rögtönbíráskodás alá kerültek és súlyosbító körülmény esetén kötél általi halállal bűnhődtek a hátországban is.

A központi hatalmaknál levő hadifoglyokat nehéz volt beszervezni a szabotázs céljaira még abban az esetben is, ha mint munkaerők a hadifogoly­táborokon kívül voltak alkalmazva, mert az ellenőrzés igen éber volt és a leg­alaposabban megvizsgálták a levelek, csomagok, élelmiszerek belsejét. Nem egy esetben felfedezték a titkos írással adott szabotázs-utasításokat is.

Volt azonban a szabotázsnak olyan területe is, ahol az antant-hatalmak eredményeket értek el. Ez a propaganda. Az élelmiszerekben mindjobban érezhető hiány növekvő elégedetlenséget szült az ipari munkásság körében. A katonai körök több ízben szorgalmazták az ínség s az ebből folyó elégedet­lenség megszüntetését és e célból javasolták a munkabérek felemelését, hogy a folyton növekvő drágasággal a munkások is lépést tarthassanak; a közbe­lépés azonban eredménytelen maradt. Ily módon érlelődött a helyzet, előbb csak a munkabeszüntetések, majd a forradalom számára. Az antant-hatalmak – felismerve a helyzetet – igen erős propagandához kezdtek, melynek szo­morú eredményei az elégületlenségben, majd a forradalomban jelentkeztek.

Amíg csak az éhség volt a munkabeszüntetések oka, addig az izgalmakat élelmiszer utánpótlásával könnyen le lehetett csillapítani, de 1917-ben a tör­ténelmi Csehország területén, később más, nagyobb ipartelepeken is előfordult munkabeszüntetések már egységes vezetésre engedtek következtetni.

Ugyancsak 1917-ben szólította fel Koritschoner és Proft Gabriel vala­mennyi ország szociáldemokratáját, hogy a hadianyag-termelésben ne vegye­nek többé részt. E felszólításnak az eredménye az ipari kémkedés fokozódása és további sztrájkok voltak. A bécsi arzenál munkabeszüntetésében mintegy 40,000 ember vett részt, úgyhogy az üzemeket katonásítani kellett. Ez már kétségtelenül az antant-propaganda eredménye volt.

A további ilyen propaganda eredménye a forradalom előkészítésében nyilvánult meg.

Mind sűrűbben voltak tapasztalhatók az antant propagandája által elő­idézett jelenségek, mind gyakoribbak a jelentések, melyek Tinsley angol őr­nagy rotterdami és Wade ezredesnek a koppenhágai angol katonai attasénak azokról a kísérleteiről szóltak, amelyek a volt központi hatalmaknál forradalmi mozgalmak keltését célozta.

Ezzel szemben a központi hatalmak későn ismerték fel a céltudatos és tervszerű propaganda erejét és szükségességét. A volt monarchiában is csak 1917-ben állítottak fel propaganda-osztályt.

A hosszantartó háború, a fásultság, a minden téren észlelhető hiányok, a békevágy, szóval a hadi fáradtság nagyon kedvezett a titokban működő, antantszolgálatban álló izgatóknak, akik a lelkek megmételyezésén és a for­radalmi hangulat erősítésén dolgoztak. Eleinte a föld alatt kezdték a munkát, majd röpcédulákon biztattak a háborúnak forradalom útján történő befeje­zésére, míg végül kiléptek rejtekhelyeikről, s ez a ténykedésük aztán a forrada­lom nyílt kitörésében csúcsosodott ki.

Prágában volt legerősebb a bujtogatás, ott jelentek meg az első izgató röpcédulák is, mindig “Éljen a forradalom, éljen Liebknecht és Adler” vég­szóval. Ott volt a legtermékenyebb talaj a forradalmi eszmék számára, hiszen a csehek jó része már a háború kezdete óta kétszínű játékot folytatott. Ronge tábornok meg is állapítja, hogy a volt monarchiában a csehek voltak az árulók és szabotálók.

Franciaország és Anglia sokkal nagyobb eréllyel igyekezett megszervezni a szabotázs-harcot Németország ellen. Ennek hatását a németek érezték is, de természetesen nem volt megállapítható, hogy hány járvány, tűzeset, vagy termelési akadálynak volt a szabotázs az oka.

Az angol-francia szabotázs-munka Németország ellen nagyon sokoldalú volt.

A német Egészségügyi Intézet kimutatása szerint a Németország elleni antant körülzárolás, az élelmiszerek hiánya következtében 763,000 ember életébe került.

Elfogott német matrózoknak egymillió márkát ígértek, ha Vilmos csá­szár ellen sikeres merényletet követnek el. Egy búvárhajó elsüllyesztéséért. 500,000, ipartelepek, hidak robbantásáért 200,000, szervezett munkabeszün­tetés szításáért 50,000, különféle hírekért érték szerint 5-20,000 márkát ígértek német foglyoknak:

A szabotázs megszervezését Németországban jórészben Franciaország vállalta magára, főképpen a francia hadifoglyok útján, de természetesen kiküldött ügynökök közreműködésével is.

A szabotázs elkövetéséhez szükséges anyagokat és utasításokat részint “szeretet-csomagok”-ban, részint csempészúton juttatták el rendeltetési helyükre. Így liszteszsákban, kenyérben, kalácsba, tésztába sütve, kakaós, vagy konzervdobozban, Olaszországból Svájcon keresztül küldött eredeti citromládákban, vagy Amerikából Hollandiába küldött zsírosbödönökben és hordókban.

A gyújtogatáshoz 10 cm hosszú és 3-3,5 cm széles üvegtöltényt hasz­náltak. Ezek megjelölése 2,5, 3,25, 3,5 számokkal történt, amely azt jelentette, hogy órákban kifejezve ennyi idő kellett az üvegcsőben levő folyadéknak a levegővel való érintkezése folytán a gyújtáshoz. Akkor az üvegcsőből egy szúróláng lövellt ki, mintegy 5-6 másodpercig, amely elég volt a körülötte elhelyezett száraz széna, vagy szalma felgyújtásához.

Erő-, vagy vízművek tönkretételére másfél méter hosszú és 6-13 cm széles, pikrinsavval megtöltött bombákat használtak.

Folyékony robbanóanyagokat gépolajnak minősítettek és így csempész­ték át a határon.

Francia ügynökök a német állatállományt takonykór-csírákkal akarták pusztítani. Ezeket a csírákat tabletta-alakba préselték és olyanok voltak, mintha aszpirin-tabletták lettek volna. A tablettákat nem volt szabad csu­pasz kézzel érinteni. Az ügynökök ezeket a tablettákat itatókban, kutakban szórták el.

Eleinte e szabotázsmunkát az ügynökök egyenkint végezték, később szervezettségre valló munkára mutatott, hogy az insterburgi rendőrség jelen­tése szerint Szászországba “munkásokat” küldtek az angolok, hogy a csűröket és gabonaraktárakat felgyújtsák. Védekezésül a lakosság őrséget állított a veszélyeztetett épületek megvédésére. Úgy ez, mint később a katonai őrségek megszervezése, nemkülönben a gyújtogatások drákói büntetése, erősen leszo­rította a szabotázs-ingert.

Franciaország a megszervezés súlyát a hadifogolytáborokra helyezte. Számolt azzal, hogy a hadifoglyokat különböző helyekre munkára .osztják be s így szabotázscselekmények végrehajtására bőven nyílik alkalom. Erre vonatkozó utasításait rendszerint titkos írással közölte, megjegyezvén, hogy minden utasítást katonai parancsnak kell venni s ilyformán a francia hadi­foglyok a fogságban sem voltak hadkötelezettségük alól felmentve. F mellett nem vették figyelembe sem a szabotáló egyén személyére, sem pedig általá­ban a foglyok helyzetére vonatkozóan várható visszahatást.

A szervezés maga a következő felhívásokkal történt meg

“Keress néhány megbízható, titoktartó, óvatos barátot. Közöld velünk neveiket és hozd tudomásukra, hogy leveleiket a), b), c)-vel jelöljék, hogy megismerhessük és kiválogathassuk azokat.

Valamennyien csomagot és levelet fogtok kapni. Dolgozzatok csendben, osszátok fel magatok között a munkát. Hírek beszerzéséről és továbbításáról, szökésekről, szabotálók megjelöléséről és rombolásokról van szó. Felváltva használjátok azokat a címeket, amelyeket nektek megadunk.

Keressetek egy barátot, aki a- levélcenzúránál van. Ha szükséges, a tábor cenzúrabélyegzőjét megküldöm.

Táborotokat tartsátok szigorúan össze. A német összeomlás előidézésé­hez talán valamennyitekre szükség lesz. Az egész szervezet oly szolgálatnak tekintendő, mellyel titeket és a megbízható franciákat személyesen bíztak meg. Úgy dolgozzatok, hogy összeköttetésünket mindenkor letagadhassátok.

Romboljatok pályaudvarokon, katonai táborokban, állami épületekben, istállókban és hadianyaggyárakban. Csak elszánt és igen óvatos embereket keressetek ki! Jelöljétek meg titkos írással azokat a területeket, amelyen dol­gozni tudtok. Minden szükségest megküldök nektek. Soha se érintsetek meg olyan tárgyat, amely élelmiszercsomagban van, mielőtt az ahhoz mellékelt utasítást el nem olvastátok. A kezelés veszélyes.”

“Ezek az utasítások katonai parancsnak tekintendők”.

Miután a szabotázscsoportok így megalakultak, a következő utasításo­kat kapták

“Csináljatok propagandát a munkások és parasztok között és tanuljátok meg, hogy miként kell a vetőmagot és burgonyát csírátlanítani. E munkához, – a csírátlanításhoz – csokoládétekercsben, süteményben és kétszersültben kaptok egy kis készüléket és anyagot.

A finom gépeket kenjétek be a mellékelt péppel.

Feleljetek azonnal, hogy a gyújtóanyagot és a takonykór-pasztillát tud­játok-e használni? A következő csomagocskákban tablettákat és egyéb eszkö­zöket kaptok. Olvassátok el az utasítást.

Kaphattok kis gyújtókészüléket, melyet a helyszínen használhattok és amely csak 3-5 óra múlva okoz tüzet. Helyezzétek el nagyobb udvarban, csűrben, mezőn, vasúti kocsikban, indulásra kész katonavona­tokban.

Gazdasági udvarban először adjátok be a pasztillát a marhának s azután gyújtogassatok. Az állatokat így más istállóba viszik s azok ott is fertőznek.

Jól fontoljatok és jól válasszatok. Tetteiteket siker szerint jutalmazzuk.

Minden rombolás után küldjetek jelentést, hogy a jutalomjegyzékben elő­jegyezhessünk.

Adjatok különböző címeket, melyekre csomagok küldhetők s amelyeket ti az ellenőrzés után megfelelőnek találtok.

Végső célként el kell érnetek, hogy minden tanyán és parancsnokságon a lángok magasra csapjanak s a tűz ölje meg az állatokat. Ne hagyjatok semmit se figyelmen kívül.

Így kell levernünk az ellenséget. Ha csak lehet avassatok be munkátokba hű barátokat. Így dicsőséggel dolgoztok a győzelemért és a hazáért”.

Egy másik utasítás a német burgonyatermés tönkretételét célozza “Egyes beteg burgonyákat kikeresünk és a sötét foltokat felfedjük. Ha a vetőburgonya együtt van, a sötét, kivágott húst egészséges burgonya húsába tesszük.

Ha lehet, a csírák eltávolítandók, éspedig tűzzel, késsel, vagy készülék­kel, amit az átküldött süteményekben és csokoládékban találtok. Burgonyaszedésnél össze kell keverni a beteg burgonyát az egészségesekkel. Használjátok, ahol lehet, a kénsavat. A kénsavval való átitatás elveszi a csíraképességet. Mindezt úgy csináljátok, hogy a németek ne vegyék észre.

Egy rossz aratás annyi, mint egy elvesztett ütközet. Hazátokért dolgoztok.

Keressetek biztos, óvatos, hallgatni tudó barátokat.

Kereskednetek és írnotok kell. Dolgozzatok csendben, vezessetek, bará­taitokkal közöljétek munkáitokat. Táborotokat fogjátok össze.

Az egész szervezetet úgy kell vezetnetek, mint a szolgálatot. Az általatok személyesen ismert franciák a munkára be vannak osztva. Nektek mindig a mi utasításaink szerint kell dolgoznotok”.

Erős figyelem és gondos kutatás után a “Deutsche Tageszeitung” hirde­téseiből fedeztek fel egy erősen kiterjedt szabotázs-szervezetet, amelyet Franciaországból irányítottak s amelybe orosz foglyok is be voltak szervezve. Munkájuk az előzőekben ismertetett munkához hasonló volt.

Természetesen nemcsak a hátországban, hanem az arcvonalakon is mű­ködött a szabotázs. Ez főképpen abban nyilvánult meg, hogy hidakat robban­tottak az utánpótlás bénítása céljából, vagy támadás előtt felhalmozott anya­got és lőszert tettek hasznavehetetlenné.

Eichhorn német tábornokot Kievben meggyilkolták. Autószerencsétlenségek előidézésére az utakat erős dróttal zárták le. Ezeken kívül sok-sok szabotázseset fordulhatott elő, amit akkoriban talán fel se ismertek.

Miután a szabotálók is éppen úgy titokban dolgoznak, mint a kémek és a szabotázs is legtöbbször csak eredményében ismerhető fel, igen nehéz az ellene való védekezés. Robbantással elkövetett szabotázsnál a nyomok is eltűnnek, megsemmisülnek, sőt sokszor áldozatul esnek maguk a szabotálók is.

Hogy az elmúlt világháborúban a szabotázs egyik oldalon sem hozta meg a kívánt eredményt, annak főképpen a mindkét oldalon tapasztalható kezdet­legesség, gyakorlatlanság volt az oka.

Azóta sokat haladt ez a titokzatos munka. Valami ízelítőt a háború alatti szabotázs is ad annak hatalmas erejéből. Ez a munka a maga teljes egészében azonban akkor nem bontakozhatott ki.

Ma már tudjuk, hogy a háború kedvező, vagy kedvezőtlen kimenetelére óriási kihatása van a helyesen, szívósan és körültekintőn előkészített és vezetett szabotázsharcnak. Ha a szabotázs sikerül, a harchoz szükséges anyagok és erőforrások tönkretétele folytán a nemzet katonai küzdőképes­ségének is össze kell omlania.

Ezért ma már nem mondhatjuk, hogy a harcot csak a hadsereg vívja. Ma akarva, vagy akaratlanul a nemzet összessége harcol, mert erre rákényszerítik. Nyilvánvaló lesz ez a gondolat akkor, ha a szabotázs lényegét és eszközeit is ismerjük. A háború eredménye tehát nem csupán a hadsereg kedvező működé­sétől függ, hanem attól is, sőt igen nagymértékben attól, vajon tudunk-e az ellenség szabotázsharca ellen megfelelően védekezni. A döntéshez tehát nemcsak a hadsereg, hanem az állam teljes, megfeszített ereje szükséges. Ezért kell már békében is figyel­met szentelni a szabotázsnak. Ma a nemzetek harcában csak álemberiesség és csak álkíméletesség van. Minden eszköz jó és minden eszközt felhasználnak, amely a célhoz, végeredményben tehát az ellenfél le­veréséhez vezet. Ennek megfelelően a szabotázs eszközei is kíméletlenek. Tehát minden állam törekszik majd az ellenfél katonai és anyagi mozgósításának meggátlására, hadi­iparának megsemmisítésére, vagy lega­lább is huzamosabb ideig való meg­bénítására is, és végül arra, hogy az ellenséges állam gazdasági megélhe­tését megrövidítse.

A mozgósítás és a hadsereg j fel­vonulásának megakadályozása, a hadiipar megbénítása, később a hadvezetés és hadműveletek bénítása, a kiéheztetés és végül a lelkek megmételyezése, azok az eszközök, amelyeknek céltudatos és tervszerű felhasználása a szabotázs-harcban eredményt hoz.

A szabotázs eszközei rávilágítanak arra a munkára, amit a szabotázs jelent és egyúttal érzékeltetik is azt a félelmetes erőt, amely a szabotázs­harcban rejlik.

A mozgósítás és felvonulás megakadályozása, vagy késleltetése keresztül­vihető közúti hidak, vasúti műtárgyak; vonatok felrobbantásával, pálya­udvarok és berendezései tönkretételével.

Ha nincs út és vasút, amelyen a hadkötelesek csapattesteikhez bevonul­hatnak, vagy a már mozgósított csapatokat nem lehet idejében ott alkalmazni, ahol a hadvezetőség akarja, mert nincs lehetőség az odaszállításra, úgy a leg­pontosabban kidolgozott és legészszerűbben elgondolt hadműveleti terv is csak gondolat marad, amellyel az ellenséget nem lehet megverni. Az így be­következhető hátrányok fejtegetése már nem tartozik a szabotázs-téma köréhez, de nem is szükséges, hogy ebbe bővebben belemélyedjünk, hiszen a hátrány okszerű következménye a szabotázsnak. Hatásos módon lehet aka­dályozni a mozgósítás sima lebonyolítását még távbeszélő- és távíróvonalak megszakításával, vagy rádió-adóállomások kikapcsolásával is, mert ilymódon a parancsok vagy nem, vagy csak későn juthat azokhoz, akiknek a paran­csokat végre kellene hajtaniok s így az egyes részek egyöntetű, összevágó mű­ködésének még a lehetősége sincs meg.

A felszerelési-, fegyver- és lőszerraktárak robbantása igen hatásos esz­köz a mozgósítás anyagi részének meggátlására, mert az ezekben felhalmozott cikkek nélkül nem lehet az ellenség ellen vonulni.

A hadiipar bénításának igen sok lehetősége van. Ma már úgyszólván minden hadianyag-ipari gép villamos hajtásra van berendezve. A hadiipar teljesítményének alapos csökkentése tehát a legegyszerűbben és leghatásosab­ban azáltal érhető el, ha a villamos központok működését kikapcsolják. Ez történhetik robbantás, vagy gépek tönkretétele útján, mert mindkét esetben huzamosabb időt vesz igénybe a hely realitás. Nem lehet lebecsülni azonban az áram-átalakító állomások, vagy a vezetékek megrongálásának hatását sem, bár kétségtelen, hogy a termelés bénítása szempontjából ezek sokkal kisebb kárt jelentenek, mint egy egész erőmű energia-szolgáltatásának megszűntetése.

Bányáknál az erőműtelepek tönkretétele különösen nagy hátrányt okoz, mert a termelés teljes megakasztása lehet a következmény. Minden, a föld felszíne alatt művelt bányának életszükséglete a szellőztetés és a vízkiemelés. Különösen a szénbányákra áll ez, tehát éppen azokra a bányákra, amelyek általában bőséges erőforrásokat jelentenek. Az erőmű megsemmisítésének, vagy működési zavarának bénító hatása abban nyilvánul meg, hogy a szellőz­tetés megszüntetésével a bányászok nem szállhatnak le a bányába, tehát nem termelhetnek. Szénbányánál pedig a vízkiemelés elmaradása egyértelmű azzal, hogy a bánya huzamosabb időre művelhetetlen állapotba kerül, mert ha a víz a bányát elönti, a kiemelés újbóli megindulása után is időre van szükség, míg a termelés megindulhat. Szükségmegoldások, melyek az erőmű szünetelésének tartama alatt a lég- és vízveszélyt csökkenthetik, ha fent is tudnák tartani a bányaművelést, csak erősen korlátozott termelést biztosít­hatnak éppen akkor, midőn arra fokozott mértékben van szükség.

A bánya egyébként is érzékeny. A műszaki berendezések, rakodók, aknatornyok, tárnabejáratok robbantásával, vagy más módon történő hasznavehetetlenné tételével a termelés gátlása, vagy megakasztása min­dig sikerül.

A villamos központok energiaszolgáltatásának megszűnése természetesen megbénítja a gyárak termelését is, esetleg azok ideiglenes szünetelését hozza magával. A hadianyag-termelés tehát éppen akkor csökken, amikor a működő hadseregnek erre múlhatatlanul szüksége van.

Számolni kell azonban az erőművek meglepetésszerű kikapcsolásának azzal a hatásával is, amely a közvilágítás megszűnése folytán a páni félelem, vak rémület előidézésében nyilvánul meg. Miután a hirtelen sötétség beállta után az első pillanatban senki sem tud semmi bizonyosat – különösen nagyobb városokban – a gyenge lelkeken a bizonytalanság érzése lesz úrrá és ez kiválthatja a tömeghisztériát, mely sokkal rombolóbb lehet, mint a valódi veszteség.

A géprombolások hatása kiszámíthatatlan jelentőségű szabotázscselek­mény, akkor ha nagy gépekről van szó, amelyek pótlása belföldön is huzamo­sabb időbe kerül, vagy, ha a megrongált gép belföldön elő nem állítható. Érzékeny és különleges gépek rombolása nemcsak megbéníthatja az üzem munkamenetét, hanem megszűnésüket is előidézheti. A géprombolás tehát igen hatalmas eszköz a hadiipar mozgósításának, később termelésének akadá­lyozására, annál inkább, mert géprombolások elkövetése aránylag könnyű szabotázsmunka. Egy géptörést vagy kikopást mindig lehet a véletlennel megmagyarázni. Utalhatunk itt a háború alatti francia szabotázsra, mely finom mechanikai gépek péppel való bekenésére adott utasítást. A pépbe vaspor volt keverve, amely a gépet rövid idő alatt kimarta.

A gyújtogatás egyik legerősebb szabotázseszköz. A háború alatt még igen kezdetleges alakban jelentkezett, amelynek az is oka volt, hogy a hadi­vegyészet nem állott, de természetesen nem is állhatott azon a fokon, mint ma. Ma a vegyészet oly eszközöket állított harcba, hogy a netalán nem sikerült gyújtogatás is nyomtalan marad. Ezek a vegyi harceszközök, biztos működés mellett, csak egészen különleges oltókészülékkel közömbösíthetők. A gyújto­gatás igen nagy területen alkalmazható mint szabotázscselekmény, mert városok, katonai parancsnokságok, bányák, ipartelepek, hadiüzemek, gabona­raktárak, gabonamezők felgyújtása mindig igen érzékeny kárt jelent.

A munkalassítás nemcsak valóságos hátrányt jelent az üzemi termelés­ben, hanem ezen túl azt a veszélyt mutatja, hogy a munkások a szabotázsra szervezve vannak. Ez pedig már oly veszedelmes jelenség, melynek követ­kezménye már csak a szervezett munkabeszüntetés lehet. Ha helytálló is az a gondolat, hogy amíg munkaadó van, addig munkásérdek-képviseletnek is kell lennie, a tőke és a munka harca nem fajulhat addig, hogy esetleg a nemzet jövőjének kialakulására bénítóan hasson. Itt az egészséges kiegyen­lítést, ha az magától nem jönne létre, az államhatalomnak kell kialakítania.

Eddig nem foglalkozott vele senki és ma már nem állapítható meg, hogy a világháborús sztrájkok csak az emberélet-veszteségekre is milyen százalékos hatással voltak. Annyi azonban kétségtelen, hogy ezek a munkabeszüntetések sokkal nagyobb veszteséget okoztak az állampolgárok összességének, mint amennyi eredményt hoztak a munkásságnak.

Ismét csak Ronge tábornokra hivatkozunk, aki könyvében megállapítja, hogy a bécsi arzenálban kitört sztrájkot a bécsi szociáldemokraták készítették elő, jórészt még békében. Igaz, hogy békében, amikor csak bérharcot jelent a sztrájk, nem esik olyan súllyal a latba, mint háború idején, de éppen Ronge tábornok idézett megállapítása az, amely gondolkodóba kell, hogy ejtsen mindenkit, hogy hol van itta határ, az, ahol a munkabeszüntetés még bérharc vagy pedig már szabotázs? Ki vállalkozik arra, hogy meghúzza ezt a határ­vonalat?

Hibásan gyártott hadianyagoknak a helyesen gyártottak közé való becsem­pészése, kristálytiszta szabotázs még akkor is, ha akár hanyagságból, akár a büntetéstől való félelem következtében történik. Robbanóanyaggyárban, repülőgép-, fegyver- vagy lövegüzemben elkövetett ilyen szabotázs ember­életet jelent; és pedig annak az embernek az életét, aki hazája iránti köteles­ségét híven teljesítve, annak megvédésére fogott fegyvert. De jelenti ezen túl a katonák között a kishitűség magvának elhintését, az elöljárókba és vezetésbe vetett hit megrendülését is. Ez a jelentősége tulajdonképpen a hibás hadi­anyag, különösen a hibás fegyverzet gyártásából eredő szabotázsnak.

A kiéheztetés a szabotázs egyik válfaja és csak ott alkalmazható, ahol a külföldről történő élelmiszer-utánpótlást meg lehet akadályozni. Ha egy álla­mot, vagy egy államcsoportot háború idején ki akarnak éheztetni, szükséges, hogy azt körülzárolják s ezúton megakadályozzák ama törekvésében, hogy fogytán levő élelmiszerkészleteit kiegészítse. Természetes követelménye a kiéheztetésnek az is, hogy az állam akár földrajzi helyzete, vagy akár nép­sűrűsége következtében, a saját élelmiszertermelésével ne elégíthesse ki a fokozott szükségleteket. Ha ezek a körülmények hiányoznak, a kiéheztetés nem sikerülhet. A kiéheztetést azonban, – ha a szóban forgó állam körülményei olyanok, hogy ez a szabotázs-harcmód egyáltalán szóba jöhet, – siettetni lehet azzal, hogy a gabonaraktárakat és élelmiszerkészleteket, – avagy a már érett gabonát a szántóföldeken, – felgyújtják, vagy pedig az élelmi­szereket, kutakat és vízvezetékek vizeit megmérgezik. Az élelmiszerraktárak és gabonamezők felgyújtása kétségtelenül emberiesebb megnyilvánulása a szabotázsnak, mint a mérgezés; ezzel szemben az utóbbi kíméletlenebb és így eredményesebb.

Azonban a körülzárolás útján tervezett kiéheztetés rendszerint lassan hoz eredményt. Ez a hátránya. Az antantnak a világháborúban négy évig kellett várnia, míg a volt központi hatalmakat sikerült kiéheztetnie. A világháború­ban, mint már többször rámutattunk, a szabotázsharc alkalmazására úgyszól­ván csak kísérletek történtek és erősen érezhető volt rajta az alapos előkészítés, a szervezettség és a cselekmények végrehajtásában a gyakorlottság hiánya. Ezért az itt-ott elért eredmények is csak félsikert hoztak. De vajon az előbb-utóbb elkövetkező háborúban, okulva éppen a világháború szabotázsharcá­nak sikertelenségén, nem fognak-e a hadviselő felek e téren is olyan eszközök­höz nyúlni, amelyekkel hamarább elérik kitűzött céljaikat?

A mesterséges járványokozás a szabotázsnak egyik itt tárgyalt válfaja. Állatjárványok, különösen a takonykór terjesztésével a franciák az elmúlt világháborúban is kísérleteztek több-kevesebb sikerrel. Ma már nem lehet megállapítani, hogy azoknak a járványoknak a felidézésében, melyek a har­cosok között pusztítottak, van-e és milyen szerepe a szabotázsnak. Ma a járványokozás kérdése (bacilusháború), hadivegyészettel is foglalkozó szak­lapok tanúsága szerint, a szakkörök munkájának és kísérletezéseinek állandó tárgya. A vegyi háború ugrásszerű haladása ezt a harcmódot közelebb hozza a megvalósuláshoz, semmint gondolnók. Mindenesetre olyan kérdés, amelyen dolgoznak s amellyel számolnunk kell, hiszen egyes alakjaiban már meg­jelent a történelem folyamán, tehát még azt sem mondhatjuk, hogy merőben új kísérletekről van szó. A vegyi háború hatásossága ugyan függ alkalmazásá­nak mértékétől, annyi azonban kétségtelen, hogy erőteljes alkalmazás mellett eredménye képzeletet felülmúlóan borzalmas.

A hadműveletek és a vezetés bénítása történhet tábori híradó eszközök rombolása útján, parancsnokok és parancsnokságok ellen elkövetett merény­letek által, utak, hidak, forgalmi eszközök' és berendezések tönkretételével és végül felhalmozott hadianyagok, lőszerraktárak robbantásával.

A lelkek megmételyezése a propaganda feladata. Célja: a harci készség és a lelki ellenálló képesség összeroppantása. Az ily értelmű propaganda tehát a szabotázsnak egy része. Róla külön fejezetben számolunk be részletesen.

Hadiipari szabotázsesetekre a háború utáni időből példákat hozni azért nehéz, mert csak a legritkább esetekben állapítható meg, hogy véletlen sze­rencsétlenségről, vagy próbaszabotázsról van-e szó. Általános igazság, hogy azok az esetek, amelyekben a szerencsétlenség okát nem lehet felderíteni, leg­alább is szabotázsgyanúsak.

Az olasz-abesszin háború és az ebből származó olasz-angol feszültség a szabotázs oly példáit is kitermelte, amelyeket még véletlenül sem lehet egyszerű szerencsétlenségnek minősíteni.

Angliában 1936. februárjában gyors egymásutánban öt szabotázseset történt a birodalom büszkeségénél, a hadiflottánál. Ismeretlen tettesek a “Chatham” nevű hadihajó egész villamos berendezését tönkretették. A hadi­tengerészeti hajógyárban a “Welox” és “Cumberland” hadihajók aknarakó készülékeit rongálták meg oly súlyosan, hogy kijavításuk hetekig tartott. A “Royal Oak” és az “Orion” hadihajóknál a kormányszerkezetek mondták fel a szolgálatot.

Szabotázs következtében az angol légierők is súlyos veszteséget szenved­tek. Az 1936. február 19-én megtartott légi hadgyakorlatokon két, február 21-én pedig egy nagy bombavetőgép zuhant le. A szerencsétlenségnek össze­sen 8 halottja volt. A lezuhant gépek mind a legújabb rendszer szerint épültek, benzinhiánynak, vagy géphibának gyanúja sem merült fel, a mellett a gépek a legkorszerűbb rádiókészülékekkel voltak felszerelve. A február 21-én lezu­hant gép a tengerbe esett. Kiemelték és megvizsgálták, de csak néhány kisebb sérülést találtak rajta. A szerencsétlenségek okát az angol “Intelligence Ser­vice” és a rendőrség együttes fáradozásai ellenére sem sikerült megállapítani. A nyomozást végző közegek nyíltan kifejezést adtak ama nézetüknek, hogy szabotázs okozta. a katasztrófákat.

Nem kímélte a szabotázs az angol gyarmatokat sem.

1935. augusztus 22-ről 23-ra virradó éjszaka a Singapore-i angol rendőr­ség bizalmas értesítés alapján japán kémeken ütött rajta, akiknek feladata az angol flottabázis felrobbantása volt. A Singapore-i kikötő tudvalevően az angol flotta legfontosabb támpontja Ázsiában. Az angol kormány néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy korszerűsíti a kikötőt, és az azt védő erődöket. E terv végrehajtása azonban ellentétben áll Japán ázsiai terjeszkedési tervei­vel. A japán terjeszkedési vágy már rávetette szemét Indiára, Singapore pedig döntő fontosságú őrhelye a brit hatalomnak.

Midőn a rendőrség egy kunyhóban a szabotálókon rajtaütött, az utób­biak elkeseredetten védekeztek. Említésre méltó, hogy néhány héttel előbb a rendőrség másik japán kémszervezetet is letartóztatott.

A Melbourne-i Nobel-féle lőszergyár 1935. szeptember 18-án repült a levegőbe és pedig éppen akkor, midőn egy új, rendkívül erős robbanóanyag előállításával foglalkoztak. Két munkás meghalt, a gyár nagy része rombadőlt.

Olaszország – úgy látszik – szintén nem kerülheti el a feszült politikai helyzet következményeit.

Torino közelében, Varesá-ban van az angol-olasz Bickford Társaság lőpor­gyára. Tekintettel az olasz háborús előkészületekre, a gyár 1935. tavasza óta teljes üzemmel dolgozott. 1935. július hó 27-én d. u. 2 óra 30 perckor a gyárnak abban a részében, ahol a szállításra váró becsomagolt lőszert őrizték, robbanás történt. Feltűnő, hogy éppen e napon különösen nagy mennyiségű lőszer volt raktáron.

Az újsághírek szerint a robbanás borzalmas rombolást végzett. A halot­tak száma 38, ezen kívül sok a kevésbé vagy súlyosabban sebesült áldozat. A gyár majdnem teljesen elpusztult. A hatóságok nyomozást indítottak a katasztrófa okának megállapítására, de a robbanás helyén dolgozó munkások közül egyetlen egy sem maradt életben és így a szerencsétlenség körülményei nem voltak tisztázhatók.

Milanóban, 1936. március 7-én reggel 4 óra 20 perckor, egy repülőgép-motorgyár egyik kazánja robbant fel. A szomszédos petróleumraktár a robba­nás következtében kigyulladt. Kilenc munkás meghalt, tizenöt megsebesült.

Nehogy azonban azt higgyük, hogy. más államokban nyugodtabb, veszély­telenebb a hadiipari munkás, vagy a katonai őrszem élete. A mai békét hir­dető, de háborúra készülő világban csodálatos balsors üldözi a hadiipari üze­meket és a lőszerraktárakat. Minden külön megjegyzés nélkül csokorbaköt­jük csak egy év eseményeit.

1935. május 21. Moszkvában levegőbe repül a Frunze vegyipari gyár, amely az orosz hadiipar egyik legnagyobb gyára. A robbanás úgy történt, hogy az egyik épület, amelyben nagymennyiségű éter volt elraktározva, ismeretlen módon kigyulladt. Bár Moszkva egész tűzoltóságát mozgósították, a gyártelepet már nem sikerült megmenteni. Az áldozatok száma ismeretlen; bizonyos csak annyi, hogy 12 tűzoltó is életét vesztette.

1935. június 14. A Berlintől 80 km-re fekvő reinsdorfi állami hadianyag­gyár d. u. 3 órakor levegőbe repült. A gyár a Versailles-i szerződésben engedé­lyezett robbanóanyaggyárak egyike volt és az utóbbi időben teljes üzemmel dolgozott. Munkásainak száma 1500 fő, többnyire kiszolgált katonák. A rob­banás ismeretlen okból keletkezett, műhelytűz következménye volt és foly­tatólagos robbanásokat okozott. A halottak száma 52, a sebesülteké 370. A robbanás után 20 km körzetben rendőrláncot vontak a gyár körül. A leg­szigorúbban igazoltattak mindenkit, aki Reinsdorfból el akart utazni, az oda­utazást pedig egyáltalában nem engedték meg. A szerencsétlenség okozója mégis homályban maradt.

1935. június 19. A “Remény” nevű francia búvárhajó felrobbant. Hét halott.

1935. július 24. Jugoszláviában az obolicsevói lőporgyárban ismeretlen okból felrobbant a nitrocelluloze-készlet az egyik munkateremben. Öt halott, nyolc sebesült.

1935. július 27. A kisázsiai Iszmid török városban felrobbant a katonai lőszerraktár. A robbanást követő tűzvész az egész várost elpusztította. A 12,000 főnyi lakosság sátrak alá költözködött. Az áldozatok száma igen nagy, pontos adatok ismeretlenek.

1935. augusztus 14. A Bukarest melletti Barlad közelében fekvő katonai lőszerraktárt éjszaka folyamán – hivatalos megállapítás szerint – ismeret­len tettesek fel akarták robbantani. Az őrszem idejében észrevette a bokrok között surranó alakokat, felriasztotta az őrséget és világító rakéták fénye mellett valóságos golyózáport zúdítottak a menekülő merénylők után, de csak egy, a hajnali piacra siető, kofát találtak el.

1935. október 13. Franciaország legnagyobb hajógyárában, ahol a “Strass­burg” nevű csatahajó épül, oxigén-robbanás történt. Három halott és 11 súlyo­san sebesült.

1935. november 4. A Bécs közelében lévő blumaui lőporgyárban ismeret­len okból felrobbant egy lőszert gyártó gép. Emberáldozat nincs, az anyagi kár nagy.

1935. december 11. Leoruvitte francia városban-levegőbe repül egy kato­nai lőszerraktár.

1936. május 4. Southampton kikötő egyik hangárjában felraktározott olaj- és benzinkészlet titokzatos módon kigyulladt. Hatalmas tűz keletke­zett, mely komolyan veszélyeztette a nemrégen vízrebocsátott Queen Mary hajóóriást. Az egész város tűzoltósága órákig tartó megfeszített munkával tudta csak megakadályozni, hogy a hatalmas lángok átcsapjanak a közeli dokk épületeire, melyek szomszédságában a Queen Mary készen állott első tengerentúli útjára.

A fent felsorolt esetek korántsem merítik ki az egyetlen év alatt tör­tént szerencsétlenségeket, kétségtelen azonban, hogy mind a modern technika, mind a műszaki és katonai óvóintézkedések magas foka szinte kizárja azt, hogy valamennyi ilyfajta robbanást csak véletlen szerencsétlenség okozha­tott volna.

Bizonyos, hogy a szabotázs, ha nem is mindig katonai szervek, raktárak, üzemek ellen irányul, mindig – akarva, vagy akaratlanul – végeredmény­ben a honvédelem érdekeinek árt.

Ilyen – valószínűleg politikai hátterű – szabotázsesetek az alábbiak;

1935. április 30-án Saragossában az anarchista szövetkezetek kimondot­ták az általános munkamegtagadást. A felizgatott munkástömegek zendülése alkalmával a város négy különböző helyén bombák robbantak. Egy halott, több súlyos sebesült. Jelentékeny anyagi kár. A hatóságok eredménytelenül nyomoztak egy titkos rádióállomás után, melyen az általános munkabeszün­tetésre való felhívást leadták (szellemi és közlekedésügyi szabotázs).

1935. május 2-án d. u. 2 óra tájban Bécsben hirtelen áramzavar támadt. Számos ipari üzem, továbbá a városi villamosvasút kénytelen volt forgalmát beszüntetni. Az egyik hírlapíró kérdést intézett a villamosművek vezetőségé­hez, hogy rövidzárlat, műszaki hiba, vagy szabotázs történt-e, de a vezetőség mindennemű felvilágosítás adás elől elzárkózott (hadiipari, közgazdasági és közlekedési szabotázs).

1935. július 15-én a dortmundi bányában, 750 m-es mélységben, ismeret­len okból robbanás történt, amely bányatüzet idézett elő. Tíz halott, huszon­hat súlyos sebesült (közgazdasági szabotázs).

1935. szeptember 27-én a lengyelországi tornaszovi vasöntődében fel­robbant egy kohó. Hét súlyos, tizenkét könnyebben sebesült. Ok: a beolvasz­tandó anyag közé felderítetlen módon fel nem robbant gránát került (köz­gazdasági, esetleg hadiipari szabotázs).

1936. február 5-én Santiago de Chilében a vasutasok politikai munka­beszüntetést rendeztek. A vasúti pályaberendezéseket számos helyen annyira megrongálták, hogy több vonat kisiklott. Ezért a vasút-igazgatóság kénytelen volt az éjszakai forgalmat beszüntetni (közlekedési szabotázs. Háború esetén katasztrófára vezethet!).

Magyarországon előfordult szabotázsgyanús esetek:

A volt monarchia egy hírhedt árulójának, – aki közvetlen a háború előtt orosz viszonylatban kémkedett – névrokonai egy idegen állam szolgálatába szegődtek. Azt a megbízást kapták, hogy egyik fontos vegyészeti gyárunkat robbantsák fel. A feladatot vállalták is és első lépésként a gyárba akarták magukat felvétetni. Miután a feladat és a keresztülvitelére vonatkozó terv idejében az illetékes szervek tudomására jutott, a fiúkat a gyárba felvették, de természetesen minden lépésüket figyelték. Felvételük után ötödnap az egyik fiú szabadságot kért, hogy beteg édesanyját egyik dunántúli faluban meglátogathassa. A szabadságot megkapta, bár tudták, hogy édesanyja évek­kel azelőtt meghalt. A fiú a halott édesanya meglátogatása helyett Budapestre kerékpározott és jelentkezett a szóban forgó idegen állam követségénél. Pénz­zel tért vissza, egy munkásnő ismerősét megvesztegette s így robbanóanyag­hoz jutott. A robbanóanyagot a testvérek óraműves pokolgépbe szerelték. Éppen akkor tették őket ártalmatlanná, amikor a pokolgépet a gyár legérzé­kenyebb pontján akarták elhelyezni.

Egyik üzemünkben négy munkás nem az előírt védőpáncéllemezt sze­relte fel több lövegre, hanem nem megfelelő minőségű pajzsokat kezeltek olaj­jal akként, hogy azokat a szabályszerű pajzslemezektől meg sem lehetett különböztetni. Megtévesztésül még a próbalövés helyét is beleütötték a leme­zekbe lyukasztóval. Ilyen lemezek a kezelő tüzéreket természetesen nem védik úgy, mint az előírt minőségű pajzsok. Ki tudja, hány tüzér halálát okozták volna ezek a páncéllemezek.

A szabotázs előkészítésére jellegzetes példa volt, hogy egy utódállambeli törvényszéki bíró, aki a háború alatt Dunántúl volt fogságban, hazatérése után három évre visszatért Csonka-Magyarországra és egyik újonnan épült gyár közelében telepedett le. Ott feleségül vette egy vízimolnár leányát, aki társadalmi állás tekintetében jóval alatta állt. Titokzatos lisztküldeményei­vel hívta fel a figyelmet magára.

Nem hihető, hogy egy bíró, aki hazája megnövekedésével karrier előtt állott, csak azért jön vissza Csonka-Magyarországra, hogy rangon aluli házas­ságot kössön, vagy hogy éppen csak az éhenhalástól megmentő malomban molnár lehessen.

1935. június 25-én éjfélkor a körmendi villanytelep Diesel-motorjának hajtásához szükséges sűrített levegő tartálya ismeretlen okból felrobbant. Az 50 atmoszféra nyomású levegő szilánkokra vágta az acélpalack másfél cm-es falát, összetörte a Diesel-mótor acéllépcsőzetét és karvastagságú acél­rudakat hajlított meg. Egy felrepülő acéldarab átszakította a tetőzetet. Az ablakok betörtek, a csőhálózat megsemmisült. Szerencsére a tartalékmotor üzembe helyezésével el lehetett kerülni a világítási zavarokat.

1935. július 5-én Budapesten az Olajfinomító R. T. Egyik műhelyében ismeretlen okból felrobbant az ú. n. olajcentrifugálgép.

1935. július 14-én tört ki az emlékezetes és ismeretes bányatűz Tata­bányán. E nap vasárnap volt, tehát a munka szünetelt és így emberéletet csak az oltás követelt. A tűz ismeretlen okból keletkezett az egyik tárnában. Tekintettel arra, hogy éppen vasárnap, tehát munkaszünet idején tört ki a tűz, próbaszabotázs lehetséges.

1935. augusztus 3-án az újpesti Lerner-féle enyvgyárban a gyári hulla­dékok közé meg nem állapítható módon pikrinsavas tartályok kerültek és felrobbantak. A tartályokban csak csekély mennyiségű pikrinsav volt. A pikrinsavat az enyvgyártmányok festésére is szokták használni (próbaszabo­tázs lehetséges).

1935 október 18-án d. u. 3 óra tájban Budapesten a Karolina-út 17. sz. a. szövőgyárban az ú. n. “előkészítő teremben” bebizonyítottan véletlenül ki­gyúlt az ott felhalmozott len. A tűzoltóság rövid idő alatt már-már ura lett a tűznek. Ekkor megmagyarázhatatlan módon hirtelen megindult a gyár nagy­termének szellőző berendezése, mely az ott állandóan képződő nagy port felszívja és amelyet a tűz miatt megállítottak. A szellőzőgép a porral együtt zsarátnokot is felszívott. A zsarátnok végigszaladt a szellőzőcsövön és a munka­termen kívül levő szellőzőgépezet tartályába jutott. E tartályokban gyűlt össze az összes termekből kiszívott por. A beszívott parázs robbanásszerűen lángralobbantotta a kiszáradt port. A robbanás következtében újra fellángolt a már-már elfojtott tűz, mert a szétcsapódó lángok és a széthulló égő alkat­részek nemcsak a lent gyújtották fel újból, hanem felgyújtották a közeli 30 m hosszú raktárépületet is, melyben körülbelül 15 vagon lenhulladékot tároltak. Három súlyos sebesülés árán és csak hosszas küzdelem után sikerült az újabb hatalmas tűzvészt elfojtani.

1935. november 12-én a Ganz-gyár Kőbányai-úti vagongyárában felrob­bant egy sűrített levegővel töltött tartály. Három életveszélyes, négy könnyebb sérülés.

1936. március 31-én reggel a nagytétényi vadásztöltény és gyutacs­gyárban ismeretlen okból robbanás történt. Két halott, egy életveszélyes sebesülés.

A szabotázst éppen úgy, mint a kémkedést, rendkívül nehéz bizonyítani, mert az vagy nyomtalan és legtöbbször maga a fanatikus szabotáló is az éle­tével fizet elszántságáért, vagy ha a nyomok nem semmisülnek meg, mindig magyarázható és indokolható véletlen szerencsétlenséggel. Szerencsétlenségnek az ellenkezőjét bizonyítani pedig csak a legritkább esetben lehet. Legtöbbször a szabotázs körülményei adnak támpontot a valóság felderítéséhez és teszik indokolttá a szabotázsgyanút. A próbaszabotázs – abban a háborúban, ame­lyet a kémek és szabotálók a föld alatt vívnak – a békebeli hadgyakorlatot jelenti. Ezek a próbaszabotázs-események hozzák azonban tudomásunkra, hogy a szabotázs él és dolgozik. Ipari szabotázsnál a robbanó anyagok helyte­len tárolása következtében, vagy öngyulladásból eredő robbanások alig számba­jöhető százalékot tesznek, mert a felelősség s a robbanóanyagok gyártásának mai tökéletessége ezt csaknem ki­zárja. Sok szabotázs terheli a telepí­tett idegeneket, akik mint békés polgárok élnek most s csak adott parancsra, vagy alkalomkor lépnek munkára. És mégis a magyar men­talitás hogy pártfogolja a törvénybe botló idegeneket! De elkövetheti a szabotázst mindenki más, akit meg­vesztegetnek, lefizetnek, akinek pénz többet jelent, mint a haza és a becsület.

A szabotázs eszközeinek és megnyilvánulásainak felsorolása nem teljes, de nem is lehet az, mert a szabotázs a szellemi és anyagi élet minden változatában előfordulhat. Az ellene való védekezés tehát csak akkor lehet igazán eredményes, ha a szellemi és az anyagi élet minden megnyilvánulását figyelemmel kísérjük, ipari szabotázsban a szerencsétlenségek mögé igyekszünk tekinteni és minden esetben azokat a körülményeket is vizsgálat alá vesszük, amelyek a szabotázst előidézhették vagy elősegítették. Szükséges tehát minden körül­mények között, hogy a szabotázs elkövetésének lehetőségét akadályozzuk meg előzetes rendszabályokkal, illetve, hogy könyörtelen büntetésekkel sujtsuk azt, akire bebizonyosodik, hogy ellenséges szabotáló hálózat tagja.

Mind Ronge tábornok, mind Nikolai ezredes, a német kémelhárítás volt vezetője, egyértelműen állapították meg, hogy már a világháború alatt igen sok szabotázs végrehajtását akadályozták meg azzal, hogy az idegeneket a háború elején vesztegzár alá helyezték.

A szabotázsharc megnyilvánulását a maga félelmetes erejében csak háború idején érezzük, de akkor helyrehozhatatlanul, ha már most békében nem készülünk el az ellene való hatásos védekezésre. A szabotázs hatása ilyenkor olyan óriási lehet, hogy egymaga eldöntheti a háborút. A világháború­ban is nagymértékben hozzájárult az antant győzelméhez, hiszen a volt köz­ponti hatalmak a háború befejezésekor hatalmas ellenséges területeket tar­tottak megszállás alatt, tehát katonai tekintetben fölényes helyzetük volt ellenségeikkel szemben s a háború számukra mégis elveszett az éhség és pro­paganda következtében. El lehet és el kell képzelnünk tehát, hogy ha a világ­háború alatt még kezdetleges szabotázs a győzelem kivívásában az egyik félnek ily nagy segítőtársa volt, milyen lesz a hatása a most már békében tel­jesen megszervezett és begyakorolt végrehajtókkal bíró szabotázs-harcnak!?

A szabotázs veszedelmesebb hatású, mint a kémkedés. A kémkedés útján elveszett értékeket esetleg lehet pótolni, vagy megváltoztatni, a szabotázs által megsemmisülteket azonban idejében soha. Éppen ezért a túlzásba vitt ellenrendszabályok is indokoltak, melyek a szabotázsharc elleni védekezés szolgálatában állanak.

Ipari szabotázs elhárításánál a legeredményesebb rendszabály az alkal­mazottak megválogatása. Tehát az üzemek békében dolgozó munkásai ­nemcsak a törzsmunkások, hanem az összes alkalmazottak – kell, hogy azt a magot alkossák, mely az üzemmenetet minden körülmények között, a feltöl­tött személyzettel is biztosítja. Ennek a magnak kialakítása minden felelős alkalmazott egyik legnehezebb feladata, mert lehet, hogy a pillanatnyi haszon szempontjából többet ér egy kevésbé megbízható, de gyors munkás, mint egy lassú, kevesebb munkateljesítményt végző, de feltétlenül becsületes al­kalmazott.

Általában pedig mind a kémkedés, mind a szabotázs elhárításában mindenkinek részt kell vennie.

A nyílt, egyenes magyar lélek nehezen barátkozik meg az elhárító szol­gálattal. Nem igen tud különbséget tenni a hazája iránti kötelességből szár­mazó bejelentés és a jellemgyengeségből eredő besúgás között. A besúgás mások alapnélküli megrágalmazásán keresztül az önzést szolgálja, míg az el­hárító szolgálat támogatása szent, hazafias kötelesség.