Haditechnikai újdonságok

Haditechnikai újdonságok

Különleges alakulatok: A kiválasztás

• Tudomány-Technika

|

Most induló cikksorozatunkban bemutatjuk a világ leghíresebb katonai és rendőri különítményeit. Bepillantást nyerünk kiválasztási, kiképzési metodikájukba, valamint igyekszünk reális képet adni mindennapjaikról, hiszen a „kommandósokat” övező legendárium hemzseg a fantáziadús részletektől, melyek alapja legtöbbször valamelyik hollywoodi filmben gyökeredzik.

A kommandó szót nap mint nap hallhatjuk a tévében, egy-egy sikeres rendőri akció kapcsán, de a szenzációhajhász híradósoktól ne várjuk el, hogy tisztában a legyenek a szó valódi jelentésével.

A kommandó katonai alakulat – semmi esetben sem rendőri -, melynek tagjai mind különlegesen képzett katonák, akik nem szokványos módszerekkel (tüzérségi tűzzel, harckocsival, repülőgéppel, stb.) pusztítják az ellenség élőerejét, technikáját, vagy különleges felkészülést igénylő feladatot hajtanak végre legtöbbször ellenséges területen. (A speciálisan képzett rendőri alakulatokra a „rendőri különítmény” szó illik leginkább.)

A különleges egységek bevetéseiben az emberi tényező szerepe a legfontosabb. A megfelelő személyek sikerré változtathatnak reménytelennek tűnő helyzeteket is. Önállónak, elszántnak, leleményesnek, józannak és keménynek kell lenniük, de az is fontos, hogy képesek legyenek a rugalmas gondolkodásra, hiszen néha csak a szokatlan módszerek vezethetnek célra. Ha az ilyen képességekkel megáldott katonák hagyományos katonai egységhez kerülnek, ott frusztrálttá válhatnak, és fegyelmezetlennek tűnhetnek.

A kiválasztási módszerek testileg igen megerőltetőnek tűnnek, céljuk viszont minden esetben a pszichológiai tesztelés. A testi edzettség csak annyiban fontos, hogy képessé teszi a jelöltet a próbán való részvételre. A kiválasztási folyamat végére a jelöltek többsége különböző sérüléseket szerez, de ezeket a sérüléseket kénytelenek elviselni, mert a kiképzők azokat a személyeket keresik köztük, akik a felmerülő nehézségek ellenére is megpróbálják végrehajtani az eléjük kitűzött feladatot akkor is, ha ők az utolsó túlélők az egységükből.

Ez a fajta szívósság igen ritka, és csak nagy nyomás alatt ismerhető fel. Néha a legvalószínűtlenebb személyek bizonyulnak alkalmasnak a feladatra, míg a kezdetben tökéletes választásnak tűnő katonákról kiderülhet, hogy nincs meg bennük a tanfolyam végigcsinálásához szükséges belső erő.

Egyes egységeknél – például az USA hadseregének rangereinél, a brit ejtőernyős ezrednél és a királyi tengerészgyalogság kommandóinál, vagy a francia idegenlégió 2. ejtőernyős ezredénél a válogatás főleg a csapatban nyújtott teljesítmény alapján történik. Ezen egységek tagjai kis csoportokban harcolnak, ezért képeseknek kell lenniük arra, hogy nagy stressz alatt, és nagy nehézségek közepette is együttműködjenek bajtársaikkal.

Máshol viszont – például az amerikai Delta Force, a brit különleges légiszolgálat (SAS), illetve különleges víziszolgálat (SBS), vagy az USA haditengerészetének tengeri-, légi-, és szárazföldi egységének (SEAL) esetében -, bár szintén a kis csapatok képezik az alapvető szervezeti egységet, azok minden egyes tagjának képesnek kell lennie hosszú időn át egyedül dolgoznia kényelmetlen és veszélyes körülmények között is.

Ezen egységeknél az egyéneket elszigetelik, és arra kényszerítik, hogy önállóan boldoguljanak. A tesztek néha minden kényszertől mentesek, és megtévesztően „laza” hangulatúak, ami hamis biztonságérzetet adhat a jelölteknek.

Az SBS és a SEAL jelöltjeinek alkalmasnak kell lenniük a búvárkodásra, ezért ellenőrizni kell, hogy nem klausztrofóbiások-e. Arra is kiképzik őket, hogy hogyan álljanak ellen a vallatásnak, ha netán elfognák őket, mivel az ellenség olyan információkat szerezhet tőlük, amivel veszélybe sodorhatják bajtársaikat, vagy a küldetést. A kemény válogatási módszerek biztosítják, hogy csak a legrátermettebb katonák kerüljenek be ezekbe az alakulatokba. 

Jász Gábor - Jövőnk.info

A 7,62-es, köztes lőszer típusai

• Tudomány-Technika

|

A Kalasnyikov rendszerű gépkarabélyok hatékonyságáról rengeteg valós és valótlan legenda forog közszájon. Aki volt katona, hallhatott a sínvasat átütő páncéltörő lőszertől kezdve, a lőtereket rendszeresen felgyújtó nyomjelzős lövedékeken át a favágásra - kaszálásra - is használható acélmagvasig

A fegyverhez kifejlesztett lőszertípusok skálája legalább olyan széles, mint az AK klónok palettája, melyek adott esetben nagyságrendekkel növelhetik a katona védelmi-, támadó-, illetve túlélő képességeit.

Az acélmagvas lőszer csúcsa jelzés nélküli, a lövedéktest belsejében egy 20 mm hosszú edzett acélmag található, melyet egy antimon-ólom és egy tombakplatírozott acélköpeny vesz körül. Általában foszfátozott-lakkozott, vagy tombakplatírozott hüvellyel szerelik. Könnyen páncélozott járművek és egyéni védőfelszerelések – lövedékálló mellények – ellen jól alkalmazható.A lövedéktesten nincs színjelzés.

A wolframkarbid-keményfémmagvas lőszer érdekessége, hogy magyar fejlesztés! A honvédség szakemberei a máig rendszerben lévő AMD-65 és az AK-63-as fegyverek hatékonyságának növelésére fejlesztették ki. A páncéltörő lőszer keményfémmagja hasonló felépítésű, mint az acélmagvas lövedéké, viszont a wolframkarbid mag ötször keményebb, mint az edzett acélmag. A keményfémmagvas lövedék a kerámiabetétes mellények és a kevlár sisakok ellen, valamint könnyű páncélzatú járművek ellen is hatásos lehet. A lövedéktesten fekete csík-jelzés látható.

A nyomjelzős lőszer lövedéktestének farrészében magnézium betét található, mely a lőporgáz hatására begyullad, és fényes nappal is jól látható égésével nyomonkövethetővé teszi a lövedék irányát a lövész számára. A magnézium égésével a kilőtt lövedék tömege egyre csökken, így a röppályája nagy távolságon kismértékben módosul. Száraz, gyúlékony közegben erősen gyújtó hatású lehet. Foszfátozott-lakkozott, sárgára lakkozott és tombakplatírozott hüvellyel szerelik. A lövedéktesten zöld csíkkal jelölik a nyomjelzős lőszert. 

A páncéltörő-gyújtó lőszer acélmagot és gyújtóelegyet tartalmaz (a gyújtóelegy általában magnézium), tehát a páncéltörő-gyújtó lőszer tulajdonképpen egy acélmagvas és egy nyomjelzős lövedék ötvözete.

Ezzel a lövedéktípussal gyúlékony anyagot tartalmazó tartályokat lehet eredményesen támadni.

A fekete csúcsjelzés alatt egy piros gyűrű látható.

A szubszónikus lőszert hangtompítóval szerelt AK-hoz fejlesztették ki. A lőpor mennyiségét annyira lecsökkentették, hogy a kilőtt lövedék sebessége a hangsebesség alatt maradjon. Ezáltal a lövedék ballisztikai jellemzői erősen leromlottak, de az ilyen típusú lőszereket csak különleges műveletek végrehajtásánál alkalmazzák, ahol a lövész és a célpont közti távolság nem jelentős.

Az ilyen típusú lőszerek jelölése országonként változó lehet, legtöbbször kék vagy fekete csúcsjelzés, alatta világoskék gyűrűvel.

A vaktöltény (nem pedig vaklőszer!) a „csatazaj” szimulálásán kívül puskagránát indítását is lehetővé teszi.

Alapvetően két fajtájuk létezik. A fémből készült hüvely száját csillag alakban préselik össze. A műanyag vaktöltény talpa és csappantyúja készül csak fémből, a műanyag hüvelytest hőálló műanyag, így nem olvad bele a csőfarba, egy hosszabb sorozat alkalmával. A vaktöltény alkalmazásakor - amennyiben sorozatlövést kell leadni - a cső végére szűkítőt kell felhelyezni, hogy a lőporgáz létre tudja hozni a megfelelő nyomást a csőben, ami hátralöki a gázdugattyút.

A töltésgyakorló lőszerek a tárazás, csőretöltés helyes folyamatának begyakorlását teszik lehetővé. Nem tartalmaznak sem lőport, sem ép csappantyút. Általában csak az éleslőszerrel megegyező patron hüvelyét fúrják át, és a hüvely belsejébe, a lövedék alá rugót helyeznek (a lövedék hüvelybe való visszacsúszásának megakadályozására).

De készítenek külön erre a célra is töltényeket. Ezeket nikkelezik, a hüvelyük oldalába három hornyot préselnek (hogy sötétben tapintással is meg lehessen különböztetni az élesektől), a lövedéküket egy körhoronnyal belepréselik a hüvelybe, a csappantyúfészek helyére egy kisebb zsákfuratot készítenek, vagy gumit helyeznek (a fegyver ütőszegének megkímélése érdekében). Létezik teljesen műanyagból készült változat is. 

Jász Gábor - Jövőnk.info

AK-12, az utolsó(?) ráncfelvarrás

• Tudomány-Technika

|

A közel hetven éves AK-47-es legújabb változatát egy évvel ezelőtt mutatták be Izsevszkben, az Izmash fegyvergyárban. Az AK-74-es típuscsalád következő, 100-as verziója, majd az ebből továbbfejlesztett AK-200 típusról sokáig hihettük, hogy a modern harctéri követelményeknek maradéktalanul eleget tevő fegyver(család) született. Tévedtünk.

Az AK-12-es szériát megálmodó mérnököknek sikerült a létező legtökéletesebb gépkarabélyt megalkotni.

Ergonómiai újításként szembetűnik a markolat részletes kidolgozottsága. A puha, műanyag borítású markolat minden körülmények között stabilan áll a kézben, nem csúszik. A válltámasz hosszban, és magasságban is állítható, tökéletesen személyre szabható. A válltámasznál megfigyelhető, hogy hossztengelyének vonala követi a cső hossztengelyének vonalát, vagyis a korábbi modellek egyik negatívumát, a lövéskor keletkező felfelé húzó erőkart sikerült megszüntetni.

A válltámaszra pofadékot is szereltek, mely jobb- és balkezes felhasználónál is egyformán jól használható. A támasz, a képen látható módon szükség esetén akár be is hajtható.

A Kalasnyikovokra jellemző nyílt irányzék az új típusnál is megmaradt. Bár a tervezők a nyugaton oly elterjedt és kedvelt diopteres irányzék használatának gondolatával is kacérkodtak, a nyílt irányzék megtartása mellett több érv is szólt.

A nyílt irányzék a diopteressel ellentétben nem szűkíti le a látómezőt csőlátás szerűen, így a katona célzás közben nem csak a célra tud fókuszálni, hanem szemmel tudja tartani a fegyvere csöve előtt elterülő harci zónát is. Szürkületkor, éjszaka a diopteres irányzék nézőkéje olyan minimális fénymennyiséget enged át, hogy célzásra nincs lehetőség. A nyílt irányzékba viszont minimális fényviszonyoknál is befogható és így leküzdhető a célpont.

A diopteres irányzék egyetlen pozitívuma a nyílt irányzékkal szemben, hogy nagy távolságra is pontos lövést tesz lehetővé, és ennek a pontosságnak az AK mindezidáig híján volt.

Találati pontosság terén régi hiányosságát sikerült kijavítani a Kalasnyikovnak azzal, hogy a tokfedelet fixen rögzíthetővé tették. Így ugyanis a nyílt irányzék nézőkéje a tokfedél elejére kerülhetett, ezáltal az irányzóvonal hossza kb. 200 milliméterrel nőtt, tehát nagy távolságra kisebb szórásképet, vagyis nagyobb találati pontosságot lehet vele elérni.

A felhúzókar előrébb került, és a balkezesek nagy örömére pár pillanat alatt akár a baloldalra is átszerelhető. A hüvelykivetés azonban bármelyik oldalon is legyen a felhúzókar, minden esetben a jobb oldalra történik.

A tűzváltó kar a H&K fegyverek mintájára mindkét oldalról kapcsolható, mégpedig egyes lövés, rögzített sorozat, automata és bebiztosított állásba. Rögzített sorozat lövésekor három lövedék indítható útjára, majd az elsütőbillentyű újbóli meghúzásakor ismét egy három lövedékes sorozat hagyja el a fegyvert. A rögzített sorozat koncepció lényege a fegyver célon tarthatóságában rejlik. Sorozatlövéskor a fegyver a hátrarúgás és a zár forgónyomatékának hatására elmozdul a célról. Azonban ballisztikai vizsgálatok igazolták, hogy a három lövedékes sorozat kis távolságon még „ül a célban”, vagyis a rögzített sorozattal meglőtt célpont jó eséllyel kap be 2-3 lövedéket is, mielőtt a fegyver elmászik a célról.

A fegyverre öt szereléksín került, ezekre optikai irányzék, éjjellátó, fegyverlámpa, mellső markolat, red dot, lézer pointer, stb. szerelhető.

A lángrejtővel kombinált csőszájfék az elődmodell AK-200-hoz képest nem változott. (Igazából az AK-74-eshez kifejlesztett csőszájfékkel szerelik mindkettőt…)

A csőszájfék szerepe az oldalirányú és a hátrarúgó erő tompításában játszik szerepet. Másodlagos funkciója a torkolattűz elrejtése, vagyis a lángrejtés.

AZ AK-12-re felszerelhető a GP-25 és a GP-30-as cső alatti gránátvető is. A csőszájféken található menetre a NATO szabványú puskagránátok is felhelyezhetőek. Ezek nagyobb töltetmennyiséggel és hatótávolsággal rendelkeznek, mint a cső alatti gránátvető lövedékei, tehát hatékonyság és sokoldalúság tekintetében nem lehet panasz a legújabb Kalasnyikovra.

A tárkioldó megmaradt a régi kilincses rendszerűnek, annyi kiegészítéssel, hogy a kilincs oldalára egy nyomógomb is felkerült, így kétféle képpen lehet a kiürült tártól megszabadulni.

A régi AK tárak kompatibilisek a fegyverrel, ezeken kívül a 75 darab lőszer befogadására képes csigatár, valamint egy új fejlesztésű 60 lőszert tartalmazó ívtárat is rendszeresítettek hozzá. (Ez a 60 lőszeres ívtár 4 sorba rendezi a lőszereket az eddigi két soros elrendezés helyett.)

A fegyvert 7,62 x 39 –es, 5,45 x 39-es, 5,56 x 45-ös, 7,62 x 51-es, valamint 6,5-ös Grendel kaliberben is piacra kívánják dobni. 

Jász Gábor - Jövőnk.info

Az Altay harckocsi

• Tudomány-Technika

|

Törökország a hidegháború után is erős hadsereget volt kénytelen fenntartani, mivel geopolitikai helyzetéből adódóan a világ egyik legforróbb válsággócának közelében helyezkedik el.

A törökök jelenleg amerikai és európai haditechnikával vannak felszerelve, de az ország felelős vezetői és gazdasági helyzete megengedi – megköveteli -, hogy katonáikat saját fejlesztésű fegyverekkel szereljék fel.

A török ipar jelenleg a hadsereg technikai igényeit kb. 55%-ban képes kielégíteni.

A nagy volumenű beruházások egyik üdvöskéje, a közelmúltban bemutatott Altay harckocsi.

A tank fejlesztésében jelentős segítséget kaptak Dél-Koreától, akik a K2-es Fekete Párduc harckocsijuk futóművének, páncéltestének és tornyának gyártási dokumentációit adták el a török Otokar vállalatnak, majd kisebb-nagyobb módosítások és a prototípusok tesztelése után gyártásra késznek minősítették.

A jármű tömege szárazon (üzemanyag, kenőolaj, hűtővíz, személyzet és lőszer nélkül) 65 tonna, amit a talajon hét-hét darab hidropneumatikus felfüggesztésű futógörgő igyekszik egyenletesen elosztani.

Az ezer darabos mennyiségben hadrendbe állítandó harckocsi motorja a Leopárd 2-esből jól ismert MTU motor lesz.

Legalábbis az első ötszáz példány biztosan ezt fogja megkapni, a második ötszázas széria pedig már a teljes egészében török fejlesztésű és gyártású 1800 lóerős dízellel fog ketyegni.

A német – mindenevő, de alapvetően dízel – aggregát 1500 lóerős teljesítményével kb.65 km/h sebességre gyorsítja fel az Altayt. Légzőcső felszerelésével az Altay 4,1 méteres vízen képes átgázolni.

A személyzet négy főből áll: sofőr, parancsnok, irányzó, töltő-kezelő.

A fő fegyverzet szintén Törökországban készül, német licensz alapján. A Rheinmetall 120 mm-es simacsövű, ötvenöt űrmérethosszú (55 x 120 = 6600 mm hosszú) lövegét integrálták a toronyba.

Kiegészítő fegyverként a löveggel párhuzamosított 7,62-es géppuska, valamint egy távirányított 12,7 mm-es gépfegyver kapott helyet a torony tetején.

Páncélzata a Hyundai által fejlesztett moduláris kompozit páncél. A kompozit páncél a Chobham páncélnál könnyebb (lévén üvegszálas anyagokból, könnyű kerámiából, üvegből és különleges fémötvözetekből áll), sérülésállóságát a beépített főfegyverrel tesztelték. Az L55-ös löveggel egy szárnystabilizált, leválóköpenyes, űrméret alatti páncéltörő nyíllövedéket (APFSDS) lőttek ki a frontpáncélra, melyen az nem tudott áthatolni. A törökök által áttervezett páncélzat kissé meghízott, ezért kellett a futógörgők számát kettővel növelni, a K2 Fekete Párduchoz képest.

A páncélzat ellenálló képességét reaktív páncéllal tovább lehet fokozni, valamint fejlesztés alatt áll egy teljes egészében török mérnökök által tervezett aktív védelmi rendszer is.

A személyzet védve van a tömegpusztító fegyverek ellen is. A levegőszűrő és túlnyomásos rendszer a vegyileg, radiológiailag, vagy biológiailag szennyezett levegőt tartja a küzdőtéren kívül.

Optikai és tűzvezető rendszerei szintén licensz alapján, török cégek által gyártott és továbbfejlesztett egységek. A vezető, a parancsnok és az irányzó is el van látva éjjellátó berendezéssel, tehát a harcjármű bevethető éjszaka is. A parancsnok és az irányzó termooptikai rendszerrel is el van látva, ami a célfelderítést éjszaka nagyban megkönnyíti.

Az Altayról egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot, mivel még alig lépett túl a prototípus stádiumon, a szériagyártás pedig az első daraboknál tart. A csapatpróbák eredményeit sem ismeri még a világ, tehát a jármű végleges teljesítmény adatai és képességei még csak találgathatóak.

Eddig nyilvánosságra hozott adatok:

Hossza: 7,5 m (alváz) 10,3 m löveggel
Szélesség: 3,6 m
Magasság: 2,4 m
Löveg: 120 mm-es simacsövű, 7,62-es géppuskával párhuzamosítva
12,7 mm-es géppuska a torony tetején (távvezérelhető)
Hatótávolság: 430 km (becsült)
Max.sebesség: 70 km/h

Jász Gábor - Jövőnk.info

Egy évforduló margójára: Székely pofon Amerikának

• Tudomány-Technika

|

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2010.03.27.)

1999 március 27-én este, kilenc óra előtt pár perccel, az amerikai légierő egyik F-117 Nighthawk típusú lopakodó-bombázója rakétatalálat következtében lezuhant Belgrádtól néhány kilométerre, szerb területen. Az esemény sokkolta az amerikai hadvezetést, a bevetés tervezők kezdhették újragondolni a légicsapások mikéntjeit, az amerikai pilóták hitetlenkedve sugdolóztak olaszországi bázisaikon, ahonnan nap mint nap indultak csapásmérő kötelékek különböző célpontok ellen. A másik oldal viszont kitörő lelkesedéssel kürtölte világgá következő nap a hírt: „A szerb légvédelemnek sikerült, ami előtte senkinek sem. Leszedtünk egy lopakodót…”

Először mindenki kacsának hitte a hírt, ám a szerb állami televízióban már a reggeli hírek közben bemutatták a képsorokat, amelyeken helybéliek pálinkával kínálják a roncs őrzésére kiküldött szerb katonákat. Később, a szerbek remek taktikai érzékének bizonyságául, teherautókon a helyszínre szállították a nemzetközi sajtó képviselőit, akiket addig marasztaltak ott, amíg a maradványok utolsó morzsáit is el nem vitték, ismeretlen helyre. Ezzel a remek húzással – a külföldi újságírók tudtukon kívül, testükkel pajzsként védelmezték az értékes roncsdarabokat - megakadályozták, hogy a gép maradványait egy robotrepülőgéppel vagy egy bombázással megsemmisíthessék az amerikaiak, mint arra egy kényszerleszállt Apache helikopter esetében sor került az első Öböl-háború alatt. (A titkos technológiáikat minden áron próbálják megvédeni az amerikaiak. És mások is.)

Hosszú évek után derült csak ki, hogy a légvédelmi üteg parancsnoka egy székely származású, a szerb hadseregben szolgáló ezredes, névszerint Dani Zoltán volt. A háborús propaganda persze akkor nem hozta nyilvánosságra, hogy az alakulat parancsnoka magyar származású, túl nagy csorba esett volna a szerb nemzeti öntudaton. A médiában Gvozgyen Gyukics néven emlegették a nem mindennapi tett „elkövetőjét”.

A Dani Zoltán által parancsnokolt üteg, egy SZ-125M Nyeva osztályú légvédelmi rakétákkal felszerelt alakulat volt. A rakéta, és kiszolgáló rendszerei a hatvanas-hetvenes évek technológiai színvonalát képviselték. Az ezredes mióta először hallott a lopakodó technológiáról, azóta nem értette, hogy egy radar hogyhogy nem látja a fémből épült gépet. Évekig törte a fejét, tanulmányozta az idevonatkozó szakirodalmat, kereste a megoldást. Tudott róla, hogy Iraknak az első Öböl-háborúban hasonló technológiával felfegyverzett légvédelme volt, és semmilyen eredményt nem tudtak elérni a lopakodók ellen, azok szabadon lófráltak ki s be Irak legjobban védett területei felett. A modern radarok alapvetően centiméteres, milliméteres, és mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki magukból. Ezek nem is látták az F-117-est, mivel fegyverzetét belső tereiben hordozza, derékszögű felületei, amiről legjobban verődik vissza a radarhullám, pedig nincsenek. Ezen kívül radarhullám elnyelő festéssel látták el, továbbá szerkezeti kialakításának köszönhetően a radar által kibocsátott sugárzást felfelé, nem pedig a radar irányába veri vissza. Dani Zoltán úgy gondolta, hogy a méteres hullámsávban – ami a negyvenes-ötvenes évek technológiája volt – talán lehetne eredményt produkálni. Ezen ötlettől vezérelve végül elkészített egy filléres alkatrészt, aminek beszerelésétől várta a csodát. Találmányáról értesítette feletteseit, akik mereven elzárkóztak az ötlettől, hogy bármilyen módosítást is végre hajtsanak a lokátoron, sőt, szigorúan megtiltották neki az alkatrész beszerelését.

Dani Zoltán ezredes embereit jól felkészítette az előttük álló harcokra, rengeteg gyakorlással alapozta meg azt a tudást, amellyel sikeresen vehette fel a harcot az amerikai hadigépezettel. A Nyeva rendszerről tudni kell, hogy fix telepítésű üteg, nem mobil. A NATO-ban rendszeresített AGM-88 HARM radargyilkos rakéta pont az ilyen kiépített bázist igénylő légvédelmi komplexumok ellen lett kifejlesztve. Tudta ezt Dani ezredes is, ezért embereivel alaposan begyakorolták a technika összecsomagolását, és telepítését. A végén már olyan jól belejöttek, hogy a szovjetek által meghatározott szintidőnél egy órával hamarabb, másfél órán belül tudták menetkésszé tenni az állásokat. Heteken át mást sem csináltak csak pakoltak, mentek, kipakoltak, összepakoltak, megint mentek. Így harcol a gyenge az erős ellen, a gerilla taktika lényege.

Március 24-én megkezdődött a NATO békekikényszerítő akciója, ami egyet jelentett a szerb csapattestek véget nem érő bombázásával. Dani ezredes partizántaktikával harcolt, ez volt az egyetlen módja annak, hogy sikert érjen el, és hazavigye a rábízott embereket. Hatalmas tudással rendelkezett(zik) a szakterületén belül, így pontosan tudta, hogy a radart, bekapcsolása után maximum húsz másodpercig szabad üzemeltetni, mert ennyi idő kell, amíg a radarsugárzás alapján helyzetüket bemérik, majd érkezik a HARM, radargyilkos rakéta.

Március 27.-én miután megérkeztek harcálláspontjukra (Belgrádtól nem messze), Dani ezredes bekapcsolta a találmányával felszerelt tűzvezető radart. Először semmit sem láttak, a rávezető tiszt indikátorán nem voltak láthatóak repülő eszközök. A tizennyolcadik másodpercben az ezredes kikapcsoltatta a lokátort. Ezután még egyszer bekapcsoltatta, megint semmi. A képernyő teljesen sötét volt. Pár pillanat múlva, nem tudni miért, az ezredes ellentmondva saját maga által kialakított taktikának és a józan észnek, harmadszor is bekapcsoltatta a radart. Ekkor megtörtént a várva várt csoda. Apró fénylő pontok tűntek fel az indikátoron, ezek közül az egyik lőtávolon belül volt. Az észlelést azonnal jelentették a légvédelmi parancsnokságnak, megadva a célok pontos koordinátáit is. A parancsnokság ellenőrizte az adatokat egy másik lokátorállomás segítségével, de onnan azt a választ kapták, hogy ők nem látnak semmit a radaron. A tűzparancsot azonban ennek ellenére megkapták, mivel saját repülő nem tartózkodott az adott körzetben, így biztosra vehető volt a légicél hovatartozása. Két rakétát indítottak. A 13 kilométer távolságban, és 8 kilométer magasan repülő F-117-es szlovén(!) származású pilótája Dale Zelko ekkor már leszórta halálos terhét a számára kijelölt célokra, üres bombakamrákkal poroszkált hazafelé az olaszországi Avianó légibázisra. Ekkor látta meg a felé közeledő két tűzcsóvát és tudta, hogy nagy bajban van. Pár pillanattal később az egyik rakéta a gép közelében felrobbant, amitől a bombázó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a pilótának már csak a katapult fogantyú meghúzására maradt ideje.

A háború ezzel persze nem ért véget, Dani ezredes találmánya iránt hirtelen megnőtt az érdeklődés a felsőbb vezetés részéről, akik addig mereven elzárkóztak minden újítási javaslattól.

Dani ezredes ütege később lelőtt még egy F-16-ost, ami szintén komoly fegyverténynek számít. A háború végéig még jó néhány rakétát indított az ezredes ütege, amelyek közül néhány vissza is küldte a közelségi gyújtó működését igazoló rádiójelet. (Ez annyit jelent, hogy a rakéta a cél közvetlen közelében robbant, tehát a sérülés okozása, az ellenséges repülőgép megrongálása majdnem bizonyos. A rakéta miután elveszti mozgási energiáját, vagy megszűnik a radarállomással (UNV) a kapcsolata, szintén megsemmisíti magát, de ilyenkor nincs visszaküldött jel.)

Amerika nem ismeri el, a szerbek pedig nem tudják bizonyítani, hogy pár nappal később szintén a Dani Zoltán által parancsnokolt komplexum súlyosan megrongált egy B-2 Spirit típusú lopakodó bombázót, ami aztán horvát területen kényszerleszállt és összetört. Persze ez már csak a történetre rakódott mítoszhalmaz része, mint ahogy az sem tudhatjuk biztosan, hogy az F-117-es roncsait tényleg Oroszországba szállították-e még a háború alatt, amelyért cserébe az oroszok két MIG-29-est adtak a szerbeknek. A gépek állítólag szétszedve, borsókonzervek közé csomagolva érkeztek az országba, a vámpapírokon ennyi állt: „Élelmiszersegély”...

(A képen Dani Zoltán látható, napjainkban)

Jász Gábor – Jövőnk.info

A TOS-1-es rakéta-sorozatvető

• Tudomány-Technika

|

Jelen írásunk nem a hagyományos rakétatüzérséggel („Katyusa”) kíván foglalkozni, hanem egy kevesek által ismert, a városi harcokra specializált rakétafegyverrel.

A TOS-1-es egy T-72-es alvázra épített vetőcső-köteg, mely 30 darab 220 mm-es nemirányított rakétát képes az ellenségre zúdítani 400-6000 méteres távolságban 15 másodperc alatt.

Joggal vetődik fel a kérdés, miért nem használják a BM-21-es Grad sorozatvetőt erre a célra?

Egyrészt azért, mert a TOS-1-es rakétáinak harci részei termobárikus vagy gyújtó töltettel vannak szerelve, tehát az épületekben vagy utcákon rejtőző ellenséggel szemben sokkal hatékonyabb, mint a BM-21-es repesz-romboló harci része. Ezen kívül a TOS-1-es rakétái 220 mm átmérőjűek, szemben a BM-21-es 122 mm-ével (nagyobb átmérő = nagyobb harci rész, tehát nagyobb pusztítás az élőerő soraiban. Bár a gyújtóanyaggal szerelt robbanófejet nem szerencsés összehasonlítani egy repesz-romboló harci résszel, ugyanis a két hatásmechanizmus között nagyon nagy a különbség mind harcászati, mind a támadás alá vont élőerőre gyakorolt pszichológiai hatás miatt…). A TOS-1-es kisebb hatótávolságú rakétáit elsősorban közvetlen irányzással vetik be, ezért kisebb a rakéták „szórásképe”, vagyis kevesebb rakétával is elpusztítható a célpont, mint a BM-21-es esetében, mely rakétáinak minimum lőtávolsága 13 kilométer.

A TOS-1-es egy T-72-es harckocsi alvázára épült. A jármű 3 fős személyzete a parancsnokból, az irányzóból és a vezetőből áll. A személyzet védelméről a páncélzat, és a nukleáris fegyverek ellen védő ólombetét, valamint a vegyifegyverek elleni védelemről a túlnyomásos levegőszűrő rendszer gondoskodik. A belső térben automata tűzoltó berendezés is helyet kapott. A védelem aktív elemei közé a négy darab ködgránátvetőt, valamint a kipufogórendszerbe fecskendezett gázolaj nyújtotta füstöt sorolhatjuk. A harcjármű sebessége közúton 60 km/h, hatótávolsága 550 kilométer, tömege teljesen feltöltve 46 tonna.

A célkoordinátákat rádión közlik a parancsnokkal, majd a lézertávmérő által nyújtott távolságadatokat beviszik a tűzvezető számítógépbe, és megadják a tűzcsapás intenzitására vonatkozó adatokat is. (A tűzcsapás intenzitása alatt a célkörzetre kilőni kívánt rakéták mennyiségét értjük.)

Az indítás történhet egyesével, párban, vagy teljes tűz esetén szabályos időközönként. A 30 darab rakéta 12 másodperc alatt lőhető ki.

A rakéták harci része gyújtó és termobárikus lehet.

A gyújtó töltet nagy intenzitású, magas hőmérsékletű lángtengert hoz létre a megtámadott területen. Ezt a típusú harci részt elsősorban fedetlen élőerő, és az ellenség nem páncélozott járműparkja ellen használják.

A termobárikus töltettel ellátott rakétákat beépített területen rejtőzködő élőerő, és gyengén páncélozott járművek ellen alkalmazzák.

Ha a vetőcsövek gyújtó töltetű rakétákkal vannak töltve, akkor a 30 darab rakéta 1 négyzetkilométeres kiterjedésű területen képes pusztítani, termobárikus harci résszel ez a terület 2 négyzetkilométer lehet.

A TOS-1-es mellé egy szintén T-72-es alvázra épített kísérőjármű is tartozik. Ez a jármű a TZM-T, mely egy 10 kN teherbírású daruval van ellátva. A két rekeszben összesen 24 darab tartalék rakétát képes szállítani, valamint 400 liter üzemanyagot képes átadni a TOS-1-esnek, amivel az kb. 200 kilométer megtételére képes. Az újratöltés során a daruval a vetőcsövek elé emelik a konténerekből kicsomagolt rakétákat, amit ezután kézzel tolnak a helyére.

Amennyiben a harcjármű személyzete járműve elhagyására kényszerül, a fedélzeten tárolt kézifegyverekkel tarthatják magukat, amíg a segítség megérkezik. A 3 fős személyzet két AKS-74-el, egy RPKSZ-74 golyószóróval, három darab RPG-26-al, valamint 10 darab F-1 típusú kézigránáttal van ellátva.

A TOS-1-es eddig egyedül a legutóbbi csecsenföldi háborúban harcolt 1999-2000 során, több-kevesebb sikerrel. Groznij ostrománál sikerült jónéhány kerületet legyalulni vele. Eddig összesen 24 darabot gyártottak belőle, és valószínűleg nem fog általánosan elterjedni az orosz tüzér fegyvernemnél. 

Jász Gábor - Jövőnk.info

Az orosz fegyvergyárak boszorkánykonyhájából…

• Tudomány-Technika

|

A PKP könnyűgéppuska

A PKM géppuska több évtizede szolgálja rendületlenül az őt használó katonákat, ám mint minden egyéb dolog esetében, a PKM felett is kezd eljárni az idő. A Szovjetunió – később Oroszország – Afganisztáni, és Csecsenföldi háborús tapasztalatai alapján került kifejlesztésre a PKP géppuska.

Géppuskáknál teljesen szokatlan megoldásként a fegyver csövét fixre építették, tehát nem cserélhető. A cső egy különleges ötvözetből készül, ami miatt a fegyver tömege a PKM típushoz képest kissé megnőtt (90 dekát hízott, így 8,5 kilót nyom), de sokkal kevésbé melegszik. (A fegyver hatszáz lövést képes leadni folyamatos tűzzel, mielőtt a cső túlmelegedne!) A hűtést a cső külső felületén kialakított bordázat is igyekszik segíteni, igen jó hatásfokkal. A csőfartól, a cső közepéig a fogantyú látható. Szerepe kettős, nemcsak a fegyver hordozását kívánták vele megoldani, hanem komoly szerepet játszik a cső felületén keletkező és felfelé áramló meleg levegő terelésében is, így kiküszöbölve a forró fegyvercső felett megjelenő délibáb jelenséget, ami nehezíti a célazonosítást, és a célzást. A lángrejtő szintén új fejlesztés, a PKM típusnál használthoz képest rövidebb lett az egyes lövedékek kilövése után keletkező torkolattűz ideje és mérete. A fegyverállvány (bipod) a cső elején került rögzítésre, ami a folyamatos tüzeléskor segít stabilan tartani a géppuskát. 

Felszerelhető éjjellátó és precíziós optikával is, ami rendkívül hatékonnyá teszi bármely napszakban, kis túlzással akár mesterlövész feladatkörben is.

Lőszerként a jól bevált 7,62 mm X 54mmR típust használja, aminek hatásos lőtávja 1500 méter, ölőhatára 3800 méter, tűzgyorsasága 650-800 lövés/percig terjed. 100, 200 és 250 darabos lőszerkészlet fér a hozzá rendszeresített rakaszokba.

A géppuska egyenlőre csak a Specnaz alakulatoknál van rendszeresítve, de az átfogó orosz haderőreformnak köszönhetően a PKM típust hamarosan le fogja váltani.

AS VAL

A nyolcvanas években a Specnaz igényeinek megfelelően alakították a fegyver karakterisztikáját, soha nem lett belőle tömegcikk, de a különleges erők használják, és elismerően nyilatkoznak a fegyver képességeiről. Ez egy gépkarabély, amit különleges körülmények között operáló alegységek használnak, ezért fontos a nagy tűzerő, a tűzgyorsaság, és a fény-hang álcázás. Hatásos lőtávolsága csupán háromszáz méterre tehető, de mivel a speciális alakulatok legtöbbször épületben, vagy egyéb beépített helyen harcolnak (városi-, utcai harc), ez elegendőnek mondható. Egyes és sorozatlövés leadására képes, a tűzváltó kar az elsütőbillentyű mögött található.

Maximális tűzgyorsasága 900 lövés/perc. A fegyverre PSO-1, valamint éjjellátó optika is felszerelhető, ami jelentősen növelheti harci alkalmazásának lehetőségeit. Tízes, húszas és harmincas tárakat rendszeresítettek a fegyverhez. A tényleges csőhossz csupán 200 milliméter, a fegyver kihajtott válltámasszal, hangtompítóval 875 milliméter. Természetesen a hangtompító bármikor levehető, ebben az esetben viszont ugrott a hang- és fény álcázás.

Első ízben ez a fegyver volt az, amelyik használta az SP-5 elnevezésű 9 mm X 39 mm-es szubszonikus (hangsebesség alatti) lőszert. E lövedék kezdősebessége rendkívül alacsony, mindössze 295 m/s. De…

Ez a lőszer képes áthatolni szinte bármelyik golyóálló mellényen… 100 méteren belül akár a 8 mm-es acélt is átüti. Továbbfejlesztett, mesterlövészetre optimalizált változata a VSS Vintorez mesterlövész puska.

SR-3 Vikhr

Az AS VAL gépkarabély következő leszármazottja lett ez a kompakt, kiváló tulajdonságokkal felvértezett kis méregzsák.

Elsősorban a belügyi erők használják, illetve rendszeresítve van testőr alakulatoknál, akik az orosz politikai elitre vigyáznak. Felszerelhető Red Dot irányzékkal, éjjellátóval és optikai célzókészülékkel. Kis tömege, hatalmas tűzereje és stabil kialakítása miatt kedvelt a felhasználók körében. Ugyanúgy a 9X39 mm-es lőszert tüzeli, mint nagytestvére, a VAL. Behajtott válltámasszal a teljes hossza mindössze 380 milliméter.

Jász Gábor – Jövőnk.info

Az oroszok két Borejnek állnak neki idén

• Tudomány-Technika

|

Orosz lapértesülések szerint két Borej, pontosabban a már fejlettebb Borej-A-osztályú atom-tengeralattjáró gerincfektetésére kerül sor idén.

Az második, Alekszandr Szuvorov orosz hadvezérről elnevezett Borej-A építési munkálatai július 28-án, az Orosz Haditengerészet napján kezdődnek, míg társát, a Mihail Kutuzovot valamikor novemberben kezdik majd összeszerelni. Egyébként a hajótestek különböző fém részeit már 2011 óta “faragják” az oroszok.

A Borej-A, azaz Projekt 955A az alap Borej-osztály egy igencsak fejlesztett változata, ami nem csak a belsőségekben nyilvánul meg, mint pl. fejlettebb szonár-, navigációs, kommunikációs és tűzvezető rendszerek, hanem az eredeti 16 darab interkontinentális ballisztikus rakétát további néggyel toldották meg, így már 20 darab Bulavát képesek a hátukon hordozni a Borej-A-k. 

Oroszország 3 darab “sima” és 5 darab Borej-A-t tervez szolgálatba állítani 2020-ig, így kiváltva a már tulajdonképpen nem is létező gigászokat, a Typhoonokat és az eléggé koros Delta-osztályú tengeralattjárókat. Ebből a Jurij Dolgorukij már szolgálatba is állt (mint utólag kiderült nem tavaly decemberben, hanem csak január 10-én), az Alexander Nyevszkij a tengeri tesztjeit végzi, a Vlagyimir Monomah is vízen van már, valamint az első fejlettebb Borej, az I. Vlagyimir nyár óta épül.

(htka.hu)

Kommando Spezialkrafte - Az akarat a döntő tényező

• Tudomány-Technika

|

A német hadsereg volt az, aki az I. világháború idején először alkalmazott különleges alakulatokat a modern hadviselés történetében. A rohamoszagok kis létszámú, jól felfegyverzett és kiképzett emberekből álltak. A kiképzési módszereik is teljesen újak voltak és automata fegyverekkel voltak felszerelve. A háború becstelen lezárása után ezek a katonák adták a magját a kommunista csőcselék elleni harcban a nemzetiszocialistáknak. Majd a hatalomátvétel után az ejtőernyős fegyvernem és a Waffen-SS következett, akik a harctereken is megmutatták, mire képes az elit.

A háború után Németországot nyugati és keleti részre osztották. Nyugaton a liberális kapitalista rendszer, míg keleten a szovjet mintájú kommunista-marxista rendszer alakult ki. Nyugaton 1955-ben létrehozták a Bundeswehrt, de elit osztagot Németország nem állíthatott fel. Egészen 1972-ig, amíg Münchenben az arabok visszaadtak egy keveset abból, amit kaptak, lelőttek egy pár zsidó sportolót. Mivel a németeknek nem volt különleges egységük, ami ezt kezelni tudta volna, engedélyezték nekik. Ez után alakult a GSG -9. Ez sem a hadsereg kötelékében, hanem a határőrséghez tartozott. A KSK 1997-ben jött létre, mert felmerült az igény kifejezetten katonai speciális alakulatra. Ezt megelőzően hosszú viták előzték meg a megalakulást. A liberális képviselő urak nem nagyon szerették volna, hogy egy ilyen alakulat létrejöjjön, de végül megalakult. Az alakulat sajnos nem magasztos célt szolgál, hanem a kapitalista világbirodalom egyik pallosa. De szakmailag magas szinten állnak és jól képzett katonák.

Az új egység első harminc tagját az ejtőernyősök és a mélységi felderítők közül válogatták ki. 800 tiszt, tisztes jelentkezett ezek közül került ki a harminc fő. Az egységet elküldték Angliába a SAS kiképző bázisára, ott sajátították el, amit az angoloktól tanultak. Utána természetesen az USA-ba és Izraelbe is el kellett látogatniuk. Jelenleg kb. 1100 fő teljesít szolgálatot az egység keretein belül. A Központ Baden-Würtenberg tartományban van. Hasonlóan a brit SAS-hez vagy Deltához, a KSK is több kisebb egységből áll, amelyek képesek egymást kiegészíteni vagy kiváltani egy-egy bevetésen. A teljes KSK egységet négy, nagyjából száz fős kisebb század alkotja, amelyket tovább bontottak 5-5 szakaszra. A szakaszokat egy-egy speciális feladatra képzik ki (de persze ez nem azt jelenti, hogy csak ehhez az egy dologhoz értenek). Ez a felosztás nagyon hasonlít az SAS vagy a Delta specializált troop-jaira:

1. szakasz: szárazföldi bevetési egység

2. szakasz: ejtőernyős feladatok, felderítés

3. vizi (kétéltű) bevetések

4. különleges terepviszonyokra specializálódott egység

5. felderítés, mesterlövész/mesterlövész elhárítás

Ezek mellett egy-egy törzskar tevékenykedik

A szakaszokat négy, egyenként négy fős csoportra bontják tovább, ahol minden katona a saját kis team-jében lövész, felcser, robbantási szakértő vagy kommunikációs szakértő szerepet tölthet be. A bekerülés természetesen, mint minden elit osztagba,ide sem könnyű. A procedúra pszihológiai és orvosi alkalmasságival kezdődik, majd fizikai felmérések következnek, hasonlóan az SAS, Delta, SEALS és a többi elitalakulathoz hasonlóan.

A kezdeti időkben csak tisztek és tisztesek jelentkezhettek, de 2005-től már közlegények, sőt civilek is jelentkezhetnek, és tagjaivá válhatnak a KSK-nak, ha kibírják a 18 hónapos kiképzést előkészítő modult. Ez után választják ki azokat, akik tovább folytathatják a kiképzést. A kiképzéshez természetesen hozzá tartozik a 90 órás, navigációval egybekötött terepfutás, mint a túlélés-menekülés-rejtőzés (SERE) gyakorlat. Természetesen, ha valaki sikeresen túlesett a "beavatáson", még nem dőlhet hátra, hiszen ezt követi a 2-3 éves, folyamatos tanulással, gyakorlatokkal és tesztekkel járó további kiképzés, olyan üdülőhelyeken, mint a norvég hómezők vagy a belize-i dzsungelek, ha ezeknek a próbáknak is megfeleltek, csak akkor nyilvánítják bevethetőnek őket.

A bevetéseikről nem sokat tudunk, de ott vannak mindenhol, ahol a német kormány az amerikai és izraeli cionista köröknek segíteni szeretne. A KSK-t talán még nagyobb titkolódzás övezi, mint a nemrégiben a reflektorfénybe került DEVGRU-t vagy a Deltásokat, így csak sejteni lehet, hogy a németek ott voltak Boszniában és Koszovóban, ahol" háborús bűnösökre" vadásztak. Mivel Németország nem vett részt az iraki háborúban, így onnan kimaradtak a KSK emberei, viszont annál több szerepet kaptak Afganisztánban, ahova, ha hinni lehet a híreknek, már rögtön az első napokban bevetésre kerültek a Deltával és a brit SAS-el együtt.

Folytatjuk

Borsodi Gergely - Jövőnk.info

Műholdas irányítású JDAM bombák

• Tudomány-Technika

|

A légi csapásmérésben generációs ugrást hoztak a műholdas vezérlésű JDAM bombák. 2008 végén az amerikai Boeing átadta a kétszázezredik készletet, amelynek segítségével a „buta” hagyományos szabadon eső bombából fél órányi szerelési munkával precíziós vezérlésű fegyver hozható létre. Már a második világháború befejező szakaszában volt néhány rádió távirányítású fegyver, amelyeknél nem voltak sokkal magasabb technológiai színvonalúak a Koreában bevetett hasonló eszközök.

Az áttörést a vietnami háború hozta, a hatvanas évek végén több vadonatúj, eredményesen bevethető földi célok megsemmisítésére szolgáló fegyver állt szolgálatba. A televíziós vagy lézeres vezérlésű eszközök azóta hatalmas fejlődésen mentek keresztül, korszerűbb változataik találati pontossága, műszaki megbízhatósága nagyságrendekkel javult, egy nagyon fontos területen azonban nem sikerült előrelépni, ugyanis egyre drágábbak lettek. Egy elektro-optikai vezérlésű GBU-15-ös vagy egy infravörös Maverick több százezer dollárba kerül, ami az egyre feszítettebb honvédelmi költségvetésű országok számára túlzott megterhelést jelent. Ez vonatkozik az USA-ra is, ahol ugyan a világon a legmagasabb a katonai költségvetés, mégis évről évre nem kapják meg az eredetileg igényelt összegeket, és még a legfontosabb fejlesztési vagy beszerzési programoktól is rendszeresen vonják meg az összeg egy részét.

A légierő csapásmérő képessége nagymértékben függ az alkalmazott repülőgép fedélzeti fegyverektől. Az új generációs bombák forradalmat jelentenek nem csak a harcászati taktikák, hanem pénzügyi téren is, ugyanis megtört az a folyamat, amely az egyre újabb fegyverek egyre magasabb árával járt együtt. Mindezt úgy sikerült kivitelezni, hogy az új eszközök egyben sokoldalúbban és egyszerűbben alkalmazhatók az eddigiekhez képest. Az egyik legfontosabb előrelépés a „fire and forget” elv megvalósulása, azaz a repülőgép pilótájának a fegyver kioldását követően nincs további teendője, kereshet új célpontot, légi harcba bocsátkozhat, vagy visszafordulhat, miközben a bomba autonóm módon a célra zuhan, akár a felhőzeten keresztül. A közelmúltig használt lézervezérlésű bombák rávezetése nem volt megoldható, amennyiben a célterületet felhőzet takarta, a harctéri füst, eső, pára ugyancsak korlátozó tényező volt, ezen felül a becsapódásig folyamatosan meg kellett „világítani” a célt, mivel a bomba orrában lévő érzékelő az arról visszavert lézerfény alapján vezérelte a rávezetést.

Az új generációs műholdas vezérlésű JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák mindezektől a hiányosságoktól mentesek, ma már közel ugyanolyan pontosság mellett. Mindennek az alapját a hetvenes évektől fejlesztett és kiépített amerikai NavStar műholdas navigációs rendszer képezi. A köznapi használatban GPS-ként (Global Positioning System) ismert rendszer először a navigációt forradalmasította, akkoriban még fel sem merült az, hogy fegyverek irányítására is alkalmas lehet.

A rendszer 24 műholdból áll (21 aktív és 3 tartalék) amelyek 55 fokos hajlásszögű pályán 12 óránként tesznek meg egy kört a Föld körül. Három síkban hét-hét műhold üzemel, mindegyik fedélzetén négy összehangolt működésű atomóra szolgáltatja a kódolt időjelet. Minden műhold helyzete pontosan ismert, a kibocsátott időjelek alapján a földi eszköz képes a saját pozíciójának meghatározására. A rendszer működése ennél sokkal bonyolultabb, de most nem ennek részletezése a cél. A GPS eredetileg az amerikai hadsereg megrendelésére készült, de gyorsan elterjedt a használata egyéb célra is. A civil felhasználás kevésbé pontos, a precízebb helymeghatározás lehetőségét kódolással tartják fenn. Az első időben 15-30 méteres pontosságú volt a rendszer, az azóta továbbfejlesztett Differential GPS már néhányszor tíz centiméteres eltéréssel üzemel.

A fegyver irányításra történő felhasználás ötlete a kilencvenes évek elejére datálódik, több amerikai cég fejlesztői is dolgozni kezdtek a programon. A Northrop Grumman az általuk megalkotott B-2A Spirit alacsony észlelhetőségű bombázó számára tervezett műholdas vezérlésű bombákat. Ezek alkalmazásának egyik alapfeltétele, hogy legyen egy kellő pontosságú digitális topográfiai adatbázis az egész bolygóról, pontosabban csak az egyharmadnyi szárazföldről. A fix célpontok, épületek, hidak, bunkerek, vezetési pontok, stb. helyét előre meg lehet határozni, így a bevetés előtt a koordinátákat már be lehet táplálni a bombák irányító rendszerének memóriájába. Azonban számtalan olyan fontos célpont lehet, amely képes a helyváltoztatásra. Hogy csak egyet említsünk, például az orosz stratégiai rakéta csapatok eszközei, a járműre telepített Topol interkontinentális ballisztikus rakéták. Emiatt meg kellett oldani azt is, hogy a repülőgép saját eszközeivel felderített cél koordinátáit is azonnal meghatározhassák.

A Northrop Grumman az új fegyvert a B-2-es APQ-181-es fedélzeti radarjával összhangban fejlesztette. Az LPI üzemmódon (Low Probability of Intercept) is alkalmazható radar jeleit nem könnyű azonosítani, így a gép jelenlétéről nehéz tudomást szerezni még akkor is, ha használja a radarját. Annak elég egy-két gyors pásztázás, amit egyébként elektronikusan kivitelez a fix antenna miatt, és ennek alapján a rendszer számítógépe képes elkészíteni a látómezőben lévő terep nagy felbontású szintetikus apertúra felvételét. Ezen jól azonosíthatók a célpontok, amelyeket az operátor egy kurzorral megjelöl, és a földrajzi helyzetét a kellő pontossággal meghatározza a rendszer. A bomba ennek alapján pillanatokkal később kioldható, aminek természetesen feltétele az, hogy kellő mértékben megközelítsék a célt.

Az 1991-ben lezajlott Sivatagi Vihar hadművelet során vált híressé a GBU-28-as „Mély Torok” bomba, amelyet kiselejtezett ágyúcsövekből rohamtempóban állítottak elő. A lézeres irányítású bombákat mélyen a föld alatt létesített bunkerek lerombolására tervezték, a 2,2 tonnás acéltestű fegyverek akár hat méter vastag betont is átszakítottak a robbanás előtt. Ehhez tervezték meg a Northrop Grumman mérnökei a műholdas irányító rendszert, az így létrejött fegyver lett a GAM-113-as, amelyet a Whiteman légi bázison települt 509. bombázó ezred B-2-esei kaptak meg 1997 júliusától. Párhuzamosan dolgoztak a kisebb egytonnás Mk84-esekhez szánt változaton is, de az áttörést végül nem a Northrop Grumman, hanem a McDonnell fegyver fejlesztő részlege érte el. A Boeing által hamarosan bekebelezett cég lett a műholdas irányítású bombák legfőbb szállítója, noha a másik konkurens a Lockheed Martin sem akart kimaradni a bizniszből.

A Pentagon 1995 októberében adta fel az első megrendelést, az akkori előzetes kalkulációk alapján maximálisan 40 ezer dollárt szántak egyetlen átalakító készletre. Azért nem komplett fegyvereket rendeltek, mivel a hagyományos bombákból hatalmas készletek voltak felhalmozva. A pályázat egyértelműen arról szólt, hogy ezek képezik az alapját az új képességnek.

Az első meglepetést a kísérleti széria számlázása okozta. Sajnos már hosszú ideje megszokott, hogy az új fegyverek ritka kivételtől eltekintve jelentősen többe kerülnek a tervezetthez képest. A fejlesztés elhúzódik a megoldatlan műszaki problémák miatt, ami további költség növelő tényező. Ezzel szemben a McDonnell a tervezett időben, darabonként mindössze 18 ezer dollárt kért az irányító készletekért.

Az USAF azonnal megkezdte a teszteket, amelyek várakozáson felüli sikerrel haladtak. Minden lehetséges variációban kipróbálták a bombákat, amelyek pontosságát nem befolyásolta az eső, hó, szél. A találatok helyét pontosan mérték, a bombák több mint 95%-a a cél mellett átlagosan 10 méterre csapódott be a maximálisan elvárt 13 méteren határozottan belül. Mivel elsőként a 907 kg-os (2000 font tömegű) Mk84-es bombákhoz fejlesztették a készletet, ezek pusztító ereje elég volt a cél megsemmisítéséhez még a tíz méteres átlagos hiba mellett is. Hasonló volt a helyzet az ezer fontos, 450 kg-os Mk83-assal is.

A kisebb méretű bomba előnye, hogy a repülőgépek többet is magukkal vihetnek, beleértve a vadászbombázókat. A nehézbombázók természetesen több tucatot is bevethettek, így gyakorlati valósággá válhatott az a szlogen, hogy „régen az volt a kérdés, hogy hány bevetés kell egy célpont elpusztításához, ma pedig már az, hogy egy gép egy bevetésen hány célpontot semmisítsen meg”. A McDonnell (Boeing) által gyártásba vett JDAM irányító készlet a régi bombák áramvonalazó farokkúpjába került.

Az acéllemezből készült eszköz belső tere bőségesen elegendő volt az új berendezések elhelyezésére. Egy korong alakú áramköri kártyára szerelték a elektronikai összetevőket, beleértve a három síkban egymás mellett lévő gyorsulásmérőket, amelyek a fegyver leoldást követő mozgását érzékelik. Ezek érdekessége, hogy azonosak az AMRAAM rakétákban is alkalmazott hasonló célú alkatrészekkel. A gyorsulásmérők önmagukban is elég pontosak ahhoz, hogy biztosítsák a fegyver cél közelébe vezetését, ha a GPS jelek vétele valamely okból megszűnik, akkor csak ezek alapján 30 méteren belül csapódik be a bomba. Ez azonban már nem elegendő a kisebb méretű „kemény” pl. páncélozott vagy beton célok megsemmisítéséhez. A JDAM rendszer áramellátásról két termo akkumulátor gondoskodik, ezek a leoldás pillanatában lépnek működésbe, addig a bomba a repülőgéphez csatlakozó elektromos vezetéken keresztül kapja a táplálást. A kábelkötegben koaxiális vezeték is található, amely az 1760-as csatoló egységen és digitális adatbusz rendszeren keresztül áll kapcsolatban a repülőgép tűzvezető számítógépével. A kormányzást a farokkúp végén kereszt alakban elhelyezett mozgatható felületek végzik, pontosabban csak hármat térítenek ki az elektromos szervók, a negyedik fix.

A JDAM bombát olyan gépek is bevethetik, amelyek egyszerűbb felszerelésűek, ekkor a földön előre betáplált koordináták alapján navigál a fegyver, amelynek leoldása hagyományos célzással történik. A bombák manőverező képessége finoman szólva is csapnivaló, ennek javítására acélpántokkal keskeny felületeket szerelnek a külső felületre. Közepes magasságú kioldást követően a bomba maximálisan 15 fokos oldalirányú manőverre képes, vagyis a hordozó gépnek nagyjából a cél irányába kell repülnie. A kis hatótávú légvédelem azonban elkerülhető, mivel a sebességtől és magasságtól függően a bombák akár 15 km-re is elrepülnek. Az F-22 Raptor esetében tovább bővülnek a lehetőségek, ugyanis 15 km magasságból 1,5 Mach-nál oldva a 450 kg-os fegyver akár 40-50 km-re is eljuthat csak a mozgási energiájának köszönhetően.

A bombák külső felületén két GPS vevőantenna található a felső részen és a farokkúp végén. Az utóbbi a végső fázisban veszi át a feladatot, amikor már közel függőlegesen zuhan. Azonban léteznek olyan célok is, amelyeket vízszintesen kell támadni, pl. a bunkerek beton ajtóit. Ilyenkor az ehhez szükséges algoritmusok alapján történik a vezérlés, és végig a felső antenna veszi a GPS jeleket.

A Boeing az új igények alapján komoly gondot fordított a rendszer összetevői élettartamának növelésére. A hermetikus csomagolásban lévő alkatrészek 20 éven keresztül felhasználhatók, közben semmiféle ellenőrzésre nincs szükség. Ezt azonban még nem sikerült a gyakorlatban igazolni. A vadonatúj JDAM készletek alig töltöttek időt a raktárakban, máris szükség volt rájuk. Az 1999 tavaszán lezajlott Allied Force hadművelet során a szerb hadsereg és az ország katonai szempontból fontos célpontjai ellen az összes rendelkezésre álló műholdas irányító készletet felhasználták.

A precíziós vezérlésű fegyverek létjogosultságát senkinek sem kell bizonygatni. 1991-ben az Irak elleni hadművelet során a 250 ezer felhasznált repülőgép fedélzeti fegyver közül csak 6%-nyi volt irányított, a célpontok 75%-át mégis ezekkel sikerült megsemmisíteni. Nyolc évvel később a koszovói háborúban már 27% volt a precíziós fegyverek aránya, ezek közül 652 darab volt JDAM műholdas irányítású bomba, amelyek 98%-a pontosan célba talált. A fegyverhez fűzhető emlékezetes kudarcok, mint például a belgrádi kínai nagykövetség lerombolása nem a bomba, hanem a célpont meghatározásának hibája volt. A fegyver pontosan a megadott helyszínt pusztította el, de azt egy régi térkép alapján jelölték ki, rosszul. Akkor még egyedül a B-2-es és a B-52-es volt képes az új fegyver alkalmazására, és csak korlátozott mértékben volt lehetőség arra, hogy a gép fedélzetén határozzák meg a saját felderítő eszközökkel a célpontokat.

A Boeing az egyértelmű technikai siker nyomán felfuttatta a gyártást, ezzel párhuzamosan az USAF és az US NAVY a vadászbombázói fedélzetén is integrálta az új fegyver két első változatát az egytonnás GBU-31-est (Mk84) és a féltonnás GBU-32-est (Mk83).

Az integráció lépcsőzetesen ment végbe, az első időben még csak előre ismert koordinátájú célok ellen vethették be a bombákat, majd megoldották, hogy a földi FAC (Forward Air Controller) vagyis előretolt légi irányító az általa meghatározott adatokat rádión közölje, és azt a pilóta manuálisan táplálja be a HUD-on lévő UFC (Up Front Control) kezelőpultjába. Ez természetesen komoly hiba lehetőséget rejtett magában, a 2001 őszén kezdett afganisztáni háború első idejében a hibás adatok miatt többször került sor rossz helyen véletlen károkozásra. Azóta az amerikai vadászbombázók alapfelszerelése csapásmérő bevetésen az új generációs célmegjelölő, vagy a Litening, vagy a Sniper XR, amelyek egyébként a lézervezérlésű bombák célra vezetésre is alkalmasak.

Ezek nagy felbontású CCD kamerája a régi rendszerekhez képest dupla magasságból biztosítja a kisméretű földi objektumok azonosítását. A konténer saját helyzetérzékelő rendszere együttműködik a repülőgép hasonló berendezésével, így a kamera képén megjelölt objektum koordinátái a rálátás szöge és a ferde távolság alapján meghatározhatók. Ennek alapján a bomba automatikusan néhány gombnyomás után megkapja a szükséges adatokat, nincs szükség a számsorok hosszas kézi „bepötyögésére”.

Az afganisztáni tálib rendszer elsöprésére indított háború első három hónapjában ötezer JDAM bombát használtak fel, a 2003 tavaszán Irak ellen kezdett hadműveletben három hét alatt 6500 hasonló fegyver fogyott el. Az azóta is rendszeres harcokban változatlanul a legfontosabb fegyverek a JDAM bombák, összesítve ezekből már 1999 óta 24 ezer darab fogyott el tényleges harci cselekmények, és kb. ugyanennyi gyakorló bevetések során. Az irányító készleteket már évek óta exportra is gyártják, de csak az amerikai megrendelés (2008 végéig) 149297 darab az USAF és 68509 darab a haditengerészeti légierő számára.

A siker ellenére a Boeing nem ül a babérjain, hanem folyamatosan fejleszti a fegyver családot. Öt különböző méretű és képességű irányító készletet gyártanak, jelentősen javult az eredeti tíz méteres pontosság, a legújabb kisméretű változat már akár 70 kilométerről is bevethető, amit követően egy méteren belüli precizitással csapódik be. Komoly előrelépések történtek a fegyverrendszer hátrányainak kiküszöbölése terén is. Az első változatok zavarása viszonylag egyszerűen lett volna megoldható, de a védekező fél mindig némi késéssel követte az eseményeket. A műholdak jelei ugyanis nagyon gyengék, megfelelő frekvencián elvileg egy mobil telefon kisugárzása képes lenne elnyomni, és több kilométeres körzetben lehetetlenné tenni a vételt, azaz a helymeghatározást. Az oroszok azonnal „rámozdultak” a témára, és kifejlesztettek specializált zavaró rendszereket, amelyek azonban csak részben lehettek volna eredményesek, hiszen mint említettük, a bombák tisztán inerciális üzemmódban is a cél közvetlen közelébe jutnak.

A Boeing azóta megoldotta a zavarvédelmet, ennek módjáról azonban sok részlet nem ismeretes. Változatlanul probléma viszont, hogy mély völgyekben korlátozottan vethetők be a JDAM bombák, ugyanis a meredek tereptárgyak miatt a szükségesnél kevesebb műholdra van egyidejűleg „rálátás”. Részben emiatt, részben pedig a pontosság javítására fejlesztették ki a kombinált irányítású GBU-54-est, amelynek orrában lézer detektort is elhelyeztek. Ennek rávezetése igény szerint lehet félaktív lézeres is.

Kifejlesztették az „intelligens” gyújtóberendezéssel szerelt változatot is, ezt a nagy átütő erejű BLU-109-es bombáknál alkalmazzák. A beépített lassulás mérő különbséget tesz a föld, és a beton között, képes számolni, hogy egy föld alatti építmény hány szintjét törte át, és a kívánt helyen következik be a robbanás. Az egy tonnás GBU-31-esnek 17 különböző változata létezik, a haditengerészet repülőgép hordozó hajóin a különleges bevonatú és nagy hőmérséklet esetén is biztonságos PBXN-109 típusú robbanóanyaggal feltöltött típusokat alkalmazzák.

A kisebb GBU-32-esből kilenc félét állítottak hadrendbe, a hagyományost, nagy átütő erejű BLU-110-es harci résszel szerelt változatot, és ezekhez is több specializált gyújtóberendezés áll rendelkezésre. Az ezredfordulót követően biztosított nagyobb pontosság lehetővé tette a jóval kisebb 225 kg-os Mk82-es bombához tervezett irányító készlet alkalmazását is, a GBU-38-asból 16 féle készült, nem számítva a már említett és ugyanezen a típuson alapuló kombinált lézeres irányítású GBU-54-est.

Az eddigi legkisebb műholdas vezérlésű bomba egyben a legdrágább is. Darabonként 40 ezer dollárba kerül a GBU-39-es, amely mindössze 120 kg-os. Ehhez a pontosság ismételt javítása vált szükségessé, mivel a benne lévő 27 kg-nyi robbanóanyag csak közvetlen találat esetén biztosítja a megfelelő pusztító erőt. A bomba leoldás után kinyíló szárnyait az európai MBDA tervezte és gyártja, a fegyverből 24 ezer darabot rendelt az USAF, amelynek F-15E Strike Eagle gépein rendszeresítették először. A bombákat négyesével függesztik fel egy speciális többzáras tartón, amelynek méretét úgy határozták meg, hogy elférjen majd az ötödik generációs harci gépek belső fegyverterében. Az F-22-es és F-35-ös a jövőben alacsony észlelhetőség mellett hordozhat majd nyolc bombát, amelyeket nagy magasságú és sebességű kioldás esetén száz kilométerre juttat el a szárnyuk.

Az irányító rendszerek kombinált alkalmazása visszafelé is működik, a meglévő lézervezérlésű bombák több típusán is bevezették a kiegészítő műholdas irányító rendszert, így a fegyver akkor sem megy veszendőbe, ha célt felhőzet vagy füst takarja el. Az EGBU (Enhanced Guided Bomb Unit) bombákat Paveway IV típusjelzéssel is említik, ezek már ugyancsak szolgálatban állnak és exportjuk is folyik.

A JDAM típuscsaládéhoz hasonló irányító rendszerű fedélzeti fegyverek fejlesztése nem csak az USA-ban folyik. A legtovább a franciák jutottak, már náluk is szolgálatba állt egy típus, az oroszok és kínaiak ugyancsak tervezik hasonló eszközök létrehozását. Hátrányuk viszont, hogy a saját műholdas navigációs rendszerük egyelőre csak részleges és kevésbé pontos, az alacsonyabb műszaki megbízhatóság miatt rövidebb az élettartamuk, és a rendszeres pótlásuk nagyon költséges.

(jets.hu)

Erősebb mint a "Sátán" - Oroszország új szuper rakétát fejleszt

• Tudomány-Technika

|

A két új típusú stratégiai rakéta, melyet orosz szakemberek fejlesztenek, lehet a válasz az Európában telepített amerikai rakétavédelmi rendszerre. Az egyik fejlesztés egy folyékony üzemanyaggal hajtott, 100 tonnás, interkontinentális ballisztikus (ICBM) rakéta. Az új rakéta képességeiben túlszárnyalja a világ eddigi legerősebb rakétáját, az RS-20B Vojevodát, a "Sátánt". A második típus egy szilárd hajtóanyagú ICBM, amelyről azt állítják, hogy felválthatja az ötödik generációs Jars és a Topol-M rendszereket. Ezeket a híreket közölte az Orosz Hadászati Rakétacsapatok parancsnoka, Szergej Karakajev vezérezredes.

Bár a szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális rakéták teljesítménye nem elegendő az amerikai rakétavédelmi rendszer legyőzésére, a folyékony hajtóanyagú ICBM képes lesz rá. Egy ilyen rakéta birtokában fel tudunk állítani egy gyakorlatilag "globális hatótávolságú", precíziós, nem nukleáris stratégiai rendszert, amennyiben az Egyesült Államok nem mond le saját programjának megvalósításáról. - fogalmazott a parancsnok. 

Karakajev elítélte Washingtont a rakétatelepítések terén megnyilvánuló orosz-ellenességéért. Azt is megemlítette, hogy a jövőben olyan rakétavédelmi rendszert telepítenek az európai kontinensen, amely interkontinentális ballisztikus rakéták elfogására is alkalmas lesz. "Azt állítják, hogy ez az iráni rakéták fenyegetése miatt történik. Azonban csak Oroszországnak vannak ilyen rakétái Európában." mondta Karakajev.

Ami az új szilárd tüzelőanyagú rakétát illeti, ez az első alkalom, amikor Oroszország bejelenti annak létrehozását. Karakajev vezérezredes szerint a Hadászati Rakétacsapatok számos próbakilövést tartottak már az év eleje óta. A legutóbbira október 24-én került sor. A rakétákat a Kapustin Jar-i rakéta-kísérleti lőtérről, mobil kilövő állomásról indították.

A parancsnok "nyilvánvaló okokra" hivatkozva hárította el a kísérletek eredményeire vonatkozó további információk közlését. Megjegyezte, hogy a kilövések eredményei bizonyítják, hogy az új rakéta alkotói jó úton haladnak. Jövőre az Orosz Hadászati Rakétacsapatok 11 interkontinentális ballisztikus rakéta kísérleti kilövését tervezik, mondta Szergej Karakajev újságíróknak, a Rakétacsapatok 53. születésnapjának előestéjén.

"Idén öt kísérleti indítást hajtottunk végre. Három közülük a fejlesztés alatt álló rakétarendszerek vezérlésének tesztelését volt hivatott szolgálni. Egy indításra összetett tesztsorozat keretében, egyre pedig a rakéták élettartamának növelése céljából került sor. Az év végéig a Hadászati Rakétacsapatoknak 96 új Topol-M és Jars hordozórakétája lesz, így a korszerű fegyvereik aránya megközelíti a 30%-ot. - számolt be a vezérezredes. Szergej Karakajev azt is elárulta, hogy az RS-20 Vojevoda (NATO kódja: Sátán) hadászati interkontinentális rakéták üzembenntartási idejét 2022-ig meghosszabbítják.

- pravda.ru -

Fordította: Csordás Lajos - Jövőnk.info

Megnövelt teljesítményű lézert tesztelt a Rheinmetall

• Tudomány-Technika

|

Közel egy évvel azt követően, hogy a svájci Ochsenboden lőtéren a Rheinmetall élesben is kipróbálta két, saját fejlesztésű lézerfegyverét (egy 10 és egy 1 kW-os teljesítményűt), idén november végén ismét ellátogattak ugyanoda, hogy ezúttal egy lényegesen erősebb, 50 kW-os lézerrel pusztítsanak el pár célpontot. Amint arról a Haditechnikai Kerekasztal olvasói is tájékozódhattak, 2011 novemberében a német hadiipari nagyvállalat első ízben próbálta ki lőtéri körülmények között lézeres légvédelmi rendszereit, amikkel tüzérségi lövedékeket és kisméretű UAV-ket lőttek le. Akkor az szerepelt a tervek között, hogy három-öt éven belül eljutnak egy stabilan működő, 100 kW teljesítményű lézerig – szakértők szerint ekkora teljesítmény szükséges a leghatékonyabb működéshez. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezen cél felé jó úton haladnak, hiszen az 50 kW-os példány is sikerrel vizsgázott.

Hasonlóan a tavaly bemutatott, két darab 5 kW-os komponensből álló, 10 kW-os lézerhez, a most tesztelt 50 kW-os fegyvert is egy 20 és egy 30 kW-os elem építi fel. A rendszert a Rheinmetall a saját fejlesztésű BST (Beam Superimposing Technology – Sugár-szuperpozicionáló Technológia) segítségével fogja egybe, ami biztosítja a legoptimálisabb pusztító erőt. Mindkét különálló komponenst egy Oerlikon Revolver Gun lövegtoronyba integrálták, ezen kívül pedig a 30 kW-oshoz tartozik egy Oerlikon Skyguard 3 tűzvezető rendszer. A két állomásnak saját energiaellátó egysége van, így külön-külön is működőképesek, valamint mindkettő rendelkezik elektrooptikai célzóeszközzel, ami kis távolságon biztosítja a pontos célfelderítést és – követést.

A működési elv leegyszerűsítve a következő: a Skyguard 3 radarja észleli a célt, az adatokat pedig továbbítja a 30 kW-os lézer vezérlő számítógépének, ami meghatározza az energianyaláb optimális energiáját, majd – szükség esetén a 20 kW-os komponenssel együtt – elkezdi a besugárzást, és megsemmisíti az objektumot.

Ez még csak a 30 kW-os lézer

Az idén novemberben lebonyolított teszt során háromféle célpontot küzdöttek le a rendszerrel. Elsőként egy 1000 méterre elhelyezkedő, statikus, 15 milliméter vastag tömör acél gerendát sugároztak be és vágtak ketté. Másodszorra már nehezebb feladat következett, a célt ezúttal egy kisméretű pilóta nélküli repülőgép képezte, amit a Skyguard három kilométerről detektált, majd a két sugárforrás, saját célzóeszközeik közreműködésével, néhány másodperc alatt megsemmisített (az UAV ekkor 2000 méterre volt tőlük).

A harmadik fázisban egy tipikus C-RAM – feladat elé állították a rendszert, a célpont ezúttal kisméretű tüzérségi lövedéket szimulálni hivatott, 82 milliméter átmérőjű acélgolyó volt, ami 50 m/s sebességgel haladt ballisztikus pályán. Leküzdését ezúttal a 30 kW-os lézer egyedül végezte, a célzást pedig szinte végig ennek saját elektrooptikai eszközével hajtották végre.

A Rheinmetall szakértői a tesztek után elmondták: az eredmények arra mutatnak, hogy mára sikerült a rendszer reakcióidejét olyan szintre csökkenteni, hogy alkalmas legyen a konvencionális C-RAM rendszerek helyének átvételére – ráadásul, a közhiedelemmel ellentétben, még rossz időjárási körülmények között (hó, köd, jégeső, eső, vakító napsütés) is képes elvégezni feladatát. Elmondásuk szerint elfelejthetjük azokat a kritikákat, amik szerint a nagy energiájú fegyvereik csak kedvező időjárási feltételek között működőképesek. Szintén fontos előrelépés, hogy a korábbi tapasztalatok alapján sikerül egyre inkább a valós követelményekhez igazítani a fegyverek energiaellátását, valamint a lézerek esetében általában kritikus tényezőként emlegetett hűtését. A tavalyi évhez képest szintén megnőtt a teljesítménysűrűség, ezzel ugyanakkora energia segítségével nagyobb pusztító erő érhető el.

A jövőre vonatkozóan pedig a jelenlegi cél az, hogy 2013-ban tesztelni tudják a 60 kW-os teljesítményű lézert, ami hasonlóan épül majd fel, mint a mostani 50 kW-os. Szintén tervben van a lézerfegyverek integrálása a 35 mm-es automata Ahead Revolver Gun löveghez. Ez utóbbi azt a célt szolgálná, hogy pontosabban összehasonlíthassák a két technológiát különféle körülmények között. Emellett a kisebb teljesítmény-kategóriában is folyik a fejlesztés: további tesztekre kerülhet sor azzal az 1 kW-os lézerrel, amit egy átalakított TM 170 páncélgépjárműre szereltek. Utóbbival egy mobil lézeres légvédelmi rendszert szeretnének létrehozni, amit csapatlégvédelemre használhatnak.
(htka.hu)

Emberi klónozás 50 éven belül

• Tudomány-Technika

|

A gyermeküket elvesztő szülők akár ötven éven belül lehetőséget kaphatnak, hogy másolatokkal helyettesítsék őket, jósolja egy brit tudós, aki idén kapott orvosi Nobel-díjat. Sir John Gurdon, akinek az 50-es és 60-as években végzett békaklónozási kísérletei vezettek Dolly, az első klónozott emlős születéséhez 1996-ban, azt mondta, hogy az emberi klónozás fél évszázadon belül megtörténhet.

Habár egy teljes ember klónozása számos etikai kérdést vetne fel, a biológusok azt állítják, az emberek előbb utóbb túltennék magukat aggályaikon, ha azt látják, hogy az eljárás elterjed az orvoslásban. Kezdetben a mesterséges megtermékenyítést is gyanakodva nézték, de Louise Brown, az első lombikbébi 1978-as megszületését követően a legtöbb ember elfogadta az eljárást, magyarázza a professzor.

A klónozási módszerek jelentős fejlődésére van szükség mielőtt az eljárást embereken is alkalmazhatják, mert egyelőre a legtöbb klónozott embrió deformált, tette hozzá. A BBC Rádió Tudományos élet című műsorában nyilatkozva, Sir John elmondta, hogy első békakísérlete idején azt jósolta, még ötven év kell az első sikeres emlősklónozásig és talán ugyanez igaz az emberi klónozásra is.

Sir John hozzátette, hogy az emberi klónozás nem egyéb, mint egy ember egypetéjű ikermásolatának létrehozása, így az orvosok tulajdonképpen „csak lemásolnák, amit a természet már megalkotott”.

„Én azt vallom, hogy bármi, amit a szenvedés megszüntetésére és az emberi egészség javítására tehetünk, előbb utóbb széles körben elfogadást nyer és ez alatt azt értem, hogy amennyiben a klónozás megoldást nyújthat egy problémára és hasznosnak bizonyul, azt gondolom, elfogadottá válik majd,” mondta a professzor. A Cambridge Egyetem tudósa elmondta, hogy nyilvános előadásain rendszeresen megkérdezi hallgatóit, hogy támogatnák-e, hogy egy gyermekét elvesztett anya petesejtjéből és az első gyerek bőrsejtjeiből egy másik gyereket állítsanak elő, feltételezve, hogy az eljárás biztonságos.

„A szavazások során a jelenlévők átlag 60%-a támogatná az eljárást,” mondta. „A nemmel szavazók általában azzal érvelnek, hogy az új gyerek azt érezné, hogy ő csak egy helyettes, és önmagában nem értékes. „De amennyiben az anya és az apa ezt az utat választja, miért állítsuk meg őket?”

- Telegraph.co.uk -

 

---

 

Megjegyzés: Ahogy az elmúlt néhány évtized technológiai fejlődése, az egyre nagyobb és „jobb” bombák, rakéták és más fegyverek, növelték az önmegsemmisítés veszélyét, ugyanígy a génmanipuláció és a klónozás területén elért eredmények is kétélű fegyverként működnek: egyrészt jobb életminőséget ígérnek, másrészt viszont olyan problémákat idéznek elő, melyekre sem a tudomány, sem a társadalom nincs felkészülve, és nem is tudja, hogyan kezelje őket.

Azok, akik emberi lényeket akarnak klónozni, Isten dolgába ártják magukat, és mindezt az Ő tudása, hatalma és szeretete nélkül teszik. Azt gondolják valóban képesek javítani Isten elgondolásán és tervén?

Hogyan függ ez össze az utolsó időkkel? A Biblia szerint „az utolsó napokban nehéz idők jönnek, a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve; … mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg” (II. Timótheus 3:1, 7, 13). Minden tudományos előrelépés a klónozás területén egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy kis istenekké váljunk; és egy lépéssel távolabb visz Isten igazságától. (Joseph Candel)

(Fordította és kommentálta: idokjelei.hu)

Különvélemény

• Tudomány-Technika

|

Az új szoftver előre megmondja, ha valaki törvénysértésre készül

Az Egyesült Államok hadserege egy olyan hírszerzési rendszer kifejlesztését finanszírozza, ami a térfigyelő kamerákkal összekapcsolva megjósolja, amikor valaki egy bűntett elkövetésére készül. A Mind’s Eye (Jelentése: Az elme szeme) névre keresztelt szoftver a térfigyelő kamerák felvételeit algoritmusok segítségével elemzi és megjósolja a célpont közvetkező lépését, majd értesíti a hatóságokat. A technológia hallatán sok embernek a Különvélemény című hollywoodi alkotás jut eszébe, amelyben az embereket a megjósolt, nem pedig az elkövezett bűntettekért ítélik el.

A Pennsylvaniai Carnegie Mellon Egyetem tudósai tanulmányukban ismertetik, hogyan működhet az ilyen „tevékenység előrejelzés”. Az amerikai hadsereg kutatólaboratóriuma által finanszírozott kutatás a „rendellenes és veszélyes viselkedés automatikus észlelésére” koncentrál, és tulajdonképpen szimulálja, ahogyan egy ember megszűri és általánosítja az érzékszerveivel észlelt információkat.

A rendszer a tudósok által „kognitív motornak” nevezett, rendkívül magas szintű mesterséges intelligencia infrastruktúrát alkalmaz, ami képes megtanulni, hogy miként kapcsolja össze a releváns jeleket a háttér információkkal, majd készítsen egységes képet belőlük. A mesterséges intelligencia képes alapvető tevékenységi típusokat felismerni – amiket olyan szavakkal jellemezhetünk, mint például ’megy’, ’fut’, ’visz’, ’felvesz’, ’húz’, ’követ’ vagy ’üldöz’ – majd ezeket kontextusba helyezve eldönti, hogy megállapítható-e a gyanús viselkedés.

"A nagyobb biztonságot ígérő technológiák irányítása olyan emberek kezében összpontosul, akiknek célja nem az emberiség segítése, hanem a teljes hatalom megszerzése, így hiába találunk bármilyen előnyt ezekben az új módszerekben, végső és legfőbb céljuk mindig is ugyanaz marad: a föld minden lakójának megfigyelése és irányítása." – Joseph Candel

Az eszközt egyelőre repülőtereken, autóbusz és vasútállomásokon és katonai célokra fogják használni, ahol a gyanús és nem gyanús viselkedés megkülönböztetése nagyon fontos. Ilyen lehet például annak megállapítása, hogy egy személy egyszerű civil vagy egy militáns személy mondjuk Afganisztánban. A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy. A Phys.org szerint ez az automata megközelítés egy napon arra kísértheti a hatóságokat, hogy a térfigyelő kamerákat kezelő és szemmel tartó személyzetet számítógépekre cserélje.

A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy.

Az emberi kezelők jóval drágábbak és (egyesek szerint) könnyebben tévednek. Egy figyelmetlen vagy mondjuk álmos kezelő veszélyezteti az utasok épségét, ha nem veszi észre a veszélyre mutató jeleket, míg egy mindig éber számítógép, ha egyszer már telepítették viszonylag kevés fenntartási költséggel jár és alvásra sincs szüksége. A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy.

Az olyan kamerák, amik csupán felveszik a látóterükben zajló eseményeket, csak a már megtörtént bűntettekről tudnak információt szolgáltatni, míg a legújabb kutatások arra irányulnak, hogy az emberi kezelőt nem igénylő kamerák megelőzzék a bűntettek vagy veszélyeztető magatartás elkövetését. Olessandro Oltramari és Christian Lebiere, a Carnegie Mellon pszichológia tanszékének kutatói, csupán egy a sok csapat közül, amelyik az Egyesült Államok hadserege számára próbál automata megfigyelőrendszert kifejleszteni.

- Daily Mail -

(Fordította: idokjelei.hu)

Cirkálórakétát vadászott le a Pancir

• Tudomány-Technika

|

Múlt hét pénteken az orosz erőknél nagy számban rendszeresítendő Pancir Sz-1 egy teszt során lelőtt egy valódi cirkálórakétát. Bizony valódit, mivel a rendszert eddig csak rakétát imitáló célok ellen próbálták ki, ez volt az első eset, hogy “éles” körülmények között is vizsgálták a Pancir ezen képességeit. A cirkálórakétát egy Tupoljev Tu-95MSz indította és a célobjektum egy 800 kilométerre, a Pemboj lőtéren levő épület volt, ezt kellett megvédenie a rövid hatótávolságú légvédelmi rendszernek. Ezt a Pancir sikeresen el is végezte, két darab 57E6 rakétával leszedte a célpontot. Meg kell egyébként említeni, hogy egy cirkálórakéta nagy falat tud lenni, mivel a nagy sebességgel és alacsony magasságon manőverező célpontot nehéz időben észlelni és utána még le is lőni.

Ide kapcsolódó hír, hogy újabb hat darab Pancirt szállítottak le az orosz hadseregnek, amelyek a keleti katonai körzetben vigyázzák az eget ezentúl. A hírt Viktor Gumennij vezérőrnagy jelentette be, aki azt is elmondta, hogy minden légi- és légvédelmi parancsnokság fel lesz szerelve az új rendszerrel, illetve hogy a védelmi minisztérium eddig 100 darab Pancirra adott le rendelést, amelyek remélhetőleg az elkövetkező években átadásra kerülnek. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy egy elég sikeres rendszert raktak össze a KBP gyárban, főleg ha hozzávesszük, hogy más országok, köztük az Egyesült Arab Emírségek, Irak, Szíria, Algéria és Líbia is adott le rendelést a komplexumra.

(htka.hu)

 

GAZ-3937 “Vodnik” – az orosz Hummer

• Tudomány-Technika

|

A GAZ-3937 “Vodnik” egyedi megjelenése ellenére sem túl ismert, pedig a tervezői meglepően ötletes megoldásokkal álltak elő az orosz “LEGO-autó” kifejlesztésekor. Persze azért annyira ne szaladjunk előre, de annyit elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy forrás nem túl sok áll rendelkezésre a szóban forgó járműről és sajnos néha azok is ellentmondanak egymásnak, szóval az itt leírtakat érdemes némi fenntartással kezelni.

No de akkor vágjunk is bele: a Vodnikot egyértelműen a NAMI-0281 jelű járműre vezetik vissza, amelyet 1985-ben készítettek el az orosz mérnökök. A cél egy úszóképes, könnyű, négykerék-meghajtású eszköz kifejlesztése volt a gyorsreagálású erők részére. A NAMI egyik érdekessége egyébként, hogy az utasok/rakomány a jármű közepén helyezkedett el, amelynek az volt a nagy előnye, hogy a rakomány méretétől és súlyától függetlenül nagyjából ugyanakkora maradt az első és hátsó tengelyterhelés aránya (kvázi középen maradt a súlypont). Arról nincs információ, hogy végül mi lett a projekt sorsa.

A GAZ-3937 formára ugyan mutat némi hasonlóságot a NAMI-val, de a belső elrendezése teljesen más: az előddel ellentétben a motor nem hátul, hanem középen, elöl helyezkedik el, illetve a vezetőt is kiültették a jármű elejére. A Vodnik alja zárt, képes a vízfelszínen is közlekedni, igaz, csak 4-5 km/órával, azonban nagy előnye a moduláris felépítése. Alapvetően három részből épül fel: van egy alapmodul, tulajdonképpen a jármű egész alja adja ezt, erre lehet felszerelni a vezetőfülkét, illetve egy puttonyt, amit teher- és csapatszállításra, mentőnek, stb. lehet használni. Elvileg ezt a modult pár csavar oldásával el is lehet távolítani, tehát viszonylag könnyen átépíthető “terepen” is az adott célnak megfelelően. A hírek szerint nagyjából 26-féle felépítménnyel rendelkezik a Vodnik, köztük a kiskaliberű fegyvereknek ellenálló páncélozott, illetve hermetikusan lezárható változatokkal is.

Azt nem tudni, hogy mikor kezdték el fejleszteni, de 1994-ben a Rescue-94-en debütált elég szolid módon, azonban az újságíróknak hamar szemet szúrt a szokatlan jármű és el is nevezték az orosz Hummernak. A gyár persze később cáfolta, hogy bármi közük is lenne az amerikaiak gépszörnyéhez, mert hiába nyugszik azonos koncepción a két jármű, a Vodnikot teljesen más irányvonalak mentén álmodták meg, ezért néhány dologban túl is tesz amerikai kollégáján (persze ez még annak is betudható, hogy ekkorra a Humvee már közel 10 éve szolgálatban volt). A HMMWV-hez hasonlóan természetesen a GAZ-3937 is felszerelhető fegyverzettel, például 7,62 mm-es PKT vagy 14,5 mm-es KPVT géppuskával, de akár egy kisebb löveget is mögé lehet akasztani.

Alapvetően két verzió létezik: a 3937-es, ahol a vezetőfülke hosszanti elrendezésű (elöl a vezető, mögötte egy utas) és a motor részben a vezető mellett található, illetve a 39371-es, amely normál kétszemélyes fülkét kapott és a motort e mögé zsúfolták be. Érdekesség, hogy vannak közös alkatrészei a BTR-80-nal és a BRDM-2-vel is.

Sajnos darabszámra vonatkozó forrásra sem sikerült bukkannom, illetve a konkrét üzemeltetőkről (akár csak az orosz hadseregen belül) sem találtam érdemi információt, csak annyit, hogy 2006-ban Uruguay 48 darabot rendelt belőle. Egyébként a civil szférában is előszeretettel alkalmazzák kiváló terepjáró képessége miatt például elektromos távvezetékek ellenőrzéséhez.

A Vodnik nem egyedül jött a világra, hanem vele párhuzamosan fejlesztették ki a GAZ-3934 Sziam páncélautót is. Ez paramétereiben nagyjából megegyezik édestestvérével, azonban a megjelenése “jellegzetes”. A Sziam alapját egyébként a GAZ-47 lánctalpas terepjáró adta és a rendőrségnek, valamint egyéb félkatonai szervezeteknek szánták, ennek megfelelően páncélzattal is ellátták. 1996-ban Csecsenföldön az Orosz Belügyminisztérium egységei is alkalmazták. Létezik belőle egy “katonai” verzió is, a GAZ-39344, amire a BTR-80 tornyát szerelték fel. Ez a verzió szintén megfordult a csecsen háborúban.

(htka.hu

Tömegpusztító fegyverek - I. rész

• Tudomány-Technika

|

Cikkünkkel kísérletet teszünk arra, hogy az olvasóink elé tárjuk a tömegpusztító fegyverek veszedelmét, illetve magukat a fegyvereket, melyek ott lapulnak még ma is a nagyhatalmak farzsebeiben, s bármikor bevetésre kerülhetnek, függetlenül attól, hogy az ellenkezőjét állítják. S függetlenül attól, hogy léteznek egyezmények, mint az NPT, CWC, BWC, amelyek a nukleáris, vegyi és biológia fegyverek korlátozásáról, tilalmáról és leszereléséről szólnak. Egyszerűen azért, mert a mai mennyiségük (és minőségük) még mindig bőven elegendő az emberiség kipusztításához, de különösen mert a mai körülmények sokkalta rosszabbak, mint a hidegháború során, s egyre rosszabbak lesznek, ami egyre növeli annak a lehetőségét, hogy ezeket be is vessék (ellenünk).

Nehéz feladat előtt állunk. Egyrészt, mert egy részletes tanulmány terjedelme messze meghaladná egy cikk kereteit, s inkább egy több száz oldalas könyvben lehetne csak minden részletre kiterjedően kifejteni a témát, másrészt mert a szakkifejezések garmadáját az olvasók többsége több mint valószínű, hogy meg sem értené. S pontosan emiatt, az egyszerűségre való törekvésünk miatt, az olvasó esetlegesen kételkedni kezdhet a cikkünk hitelességében. Nehéz feladat ez. Az olvasó esetleg rendelkezik bizonyos ismeretekkel, de szinte biztos, hogy nem hosszú éveken keresztül tanulmányozta ezt a területet, s így sem mélyében, sem madártávlatából nem látja át a témakört. Előbbihez idő és rengeteg tanulmányozás szükséges, míg utóbbi – néha – az előbbi teljesülése esetén következik be. A cikk számos esetben csak az adott részterület felszínét súrolja, és csak néha mélyül el jobban a részletekben.

 

Bevezetés

A tömegpusztító – nukleáris, vegyi és biológiai – fegyverekről számos információ lelhető fel, mind nyomtatott, mind elektronikus változatban. Mindegyikük közös vonása, hogy részleges tájékoztatást ad az adott fegyver történelméről, s minél inkább közeledik annak jelenéhez és mennyiségéhez, annál pontatlanabb adatokat ad az érdeklődőnek.

Ne legyünk naivak, hétpecsétes titokról van szó, az emberiség történelmének legpusztítóbb fegyvereiről, amelyről az átlagember azt hiszi, hogy a hidegháború végével, egyszerűen eltűntek. Hát nem tűntek el. Bár kisebb mennyiségben – kiirtásunkhoz még mindig bőven elegendő! – ugyan, de máig hadrendben vannak és még hosszú évekig tervezik a hadrendben tartásukat, hacsak nem kerülnek azelőtt bevetésre, ami a biztos pusztulásunkat jelenti.

A tömegpusztító fegyver célja a pusztítással való fenyegetés és csak másodlagosan a tényleges pusztítás, szokták mondani a szakértők, s ezért valójában nem kell tőlük félni. Nos, ez így nem igaz. Való igaz, hogy a hidegháború során oly mértékben fegyverkezett fel a két nagyhatalom, hogy a tömegpusztító fegyverek – elsősorban a nukleáris fegyverek – a Föld élővilágát pillanatok alatt elpusztíthatták volna. De nem ez a fenyegetettség akadályozta meg a világégést, hanem négy tényező, amely ma már nem áll fenn. Nevezetesen az, hogy akkor a világ kétpólusú volt, azaz két nagyhatalom és azok szövetségesei álltak szemben. Valamint, hogy katonai erőegyensúly állt fenn a két fél között, mely stabil gazdasági és energiaellátási környezettel társult.

A tömegpusztító fegyverek célját ma az határozza meg, hogy a tulajdonosa mit akar elérni, illetve mit szeretne a jövőben elérni, amikor kényszerhelyzetbe kerül. Ez sarkalatos kérdés, és lényegében az élővilág jövőjének a záloga. Engedtessék meg egy kitérő, amely első olvasatra látszólag bonyolítja a fentiek megértését, de valójában sokkal érthetőbbé és világosabbá teszi a fenti gondolatmenetet. Ha valakitől megkérdezzük, mire való egy „géppisztoly”, akkor egyértelműen azt a választ kapjuk, hogy „ölje meg az ellenséget”. Valóban?!

Nos, nézzük meg a klasszikus AK-47-es gépkarabély 7,62mm-es lövedékét: un. köztes vagy karabély lövedék, melynek (ballisztikus) tulajdonsága valamelyest instabilabb, mint egy második világháborús puska lövedéknek. Míg az utóbbi egy bemeneti seben keresztül behatol az emberi testbe, majd egy kimeneti seben távozik, s közben egy viszonylag „egyenes” sebcsatornán halad keresztül, addig az AK-47-es lövedék sebcsatornája és kimeneti nyílása nem ilyen „szabályos”. (Természetesen szélsebesség, levegő páratartalma, becsapódási szög, csontnak ütközés és annak szöge mindezeket jelentősen befolyásolják). A kettő között azonban nincs lényegi különbség, mind a klasszikus puska lövedék, mind a klasszikus karabély lövedék elsődleges célja az ellenség elpusztítása, de ha a lövész nem fejre vagy testre lő, akkor a célpont nem fog belehalni a sérülésébe.

Most nézzünk meg egy modern orosz 5,45mm-es (AK-74) vagy amerikai 5,56mm-es (M16, M4) karabély lőszert. Ezek instabil röppályás lövedékek, melyek azonnal bukdácsolni kezdenek, amikor behatolnak az emberi testbe. Magyarán egy fejlövésnél szétszakítják a koponyát egy váll lövésnél letépik a kart, egy haslövésnél szétszakítják a belső szerveket, s amennyiben az áldozatot csak a karján vagy a lábán találja el, akkor is jelentősen megnő az esélye a halálos sérülésnek. Egyszóval ezek a lőszerek azon túl, hogy megölik az ellenséget, egyben borzalmas sérüléseket okoznak, amelyek pszichológiailag, gazdaságilag stb. leterhelik a haderőt, a katonatársakat, a korházi ápolókat, röviden számos másodlagos célt értnek el, azon túl, hogy megöljék az ellenséget. És különösen kihangsúlyoznánk, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy kis lyukat látunk a csatatéren elesett társunk homlokán vagy egy olybá eltorzult, szinte szürreális valamit a nyaka tetején, amelytől életünk végéig rémálmaink lesznek, és szinte harcképtelenné válunk a borzalmas látvány utóhatásától.

Nos, innen lépjünk vissza a tömegpusztító fegyverekhez. Pusztítani akarok? Repül az ideggáz és mindenki elpusztul. Ja, hogy valami mást akarok?! Repül az Ebola vagy a veszettség… vagy valami, amit még csak nem is ismerünk.

Nem kell messzire menni, s mindenféle csodafegyverekben gondolkodni, egy kellő hatóerejű nukleáris töltet, egyetlen egy, képes arra, hogy Magyarország lakhatatlanná váljon, miután több millióan közülünk elpusztultak. Ahogy egy nem túl nagy adag VX vagy Novicsok is elég, hogy kipusztuljon a lakosság, érintetlenül hagyva az infrastruktúrát. És megteszi ezt egy Ebola vagy más vérzéses lázzal járó biológiai támadás is… ahogy egy „rage” (~tombolás) biológiai fegyver is, melyre adott a veszettség vagy annak egy módosított változata; 99%-os halálozás és egy kis pánik.

És amíg a fentiek adottak, azaz ott vannak és hatásosak, addig a spekulációk, csak spekulációk maradnak még egy darabig, s általában fenn is akadnak az alapkérdéseken: mit, miért, hogyan, milyen hatásfokkal stb. akarok elérni; mármint, mint nagyhatalom.

"Itt a piros, hol a piros"

NPT egyezmény a nukleáris fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.

 

BWC egyezmény a biológiai fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.

 

CWC egyezmény a vegyi fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.

 

Egyetlen egy állam létezik a Földön, amely egyik egyezményt sem írta alá: Izrael.

 

Az atomrobbanás pusztítása egy 20 kt hatóerejű töltet esetében

 

Bevezetés

Egy atomtöltet hatóerejét közönséges trotillal (TNT vagy trinitro-toluol) egyenértékben adják meg. Egy 20 kilotonnás atomtöltet 20.000 tonna TNT robbanóanyaggal egyenértékű.

1.000 tonna, azaz 1 millió kilogramm TNT = 1 kt (kilotonna).

1 Mt (megatonna) = 1.000 kt = 1.000.000 tonna TNT, azaz 1 milliárd kilogramm hagyományos robbanóanyag.

A ma hadrendben álló legerősebb orosz nukleáris töltet 20 Mt (= 20.000 kt), míg a Hiroshimára ledobott atombomba kb. 10-12 kt hatóerejű volt. A mai nukleáris töltetek átlagosan 200-800 kt hatóerejűek, néhány hadászati atomtöltet hatóereje 1-20 Mt. A valaha felrobbantott legnagyobb atombomba a szovjet „Cár” bomba volt, melynek hatóereje 50-57 Mt közé esett, s amelyet eredetileg 100 Mt hatóerejűnek terveztek.

A tűzgömb

A robbanás utáni egy milliomod másodpercben a tűzgömb mérete 20-30 méter, míg hőmérséklete 3 millió fok. A robbanás után 0,02 másodperccel a gömb 180-200 méteres és hőmérséklete 6000 fok, akár a Nap felszínének hőmérséklete. A tűzgömb kb. 3 másodperccel a robbanás után kb. 500 méteresre nő, majd sűrű füstfelhőként tágul tovább. Egy 1 megatonnás robbanás közel 2500 méteres tűzgömbbé nő. A tűzgömb nem csak terjeszkedik, hanem emelkedik is, aminek következtében nagymennyiségű levegőt, port (és egyéb tárgyakat) szív magába, melyek sugárszennyezetté válva hullanak vissza a földfelszínre.

 

Az elektromágneses impulzus (~hősugárzás)

A tűzgömb a robbanás pillanatában közel százszor fényesebb a Napnál, így a távolság függvényében vakságot vagy ideiglenes vakságot okoz, ha belenéz az ember. Különösen éjszaka, amikor a pupilla összeszűkül. Az ember 2-3 kilométeres távolságon belül meggyullad.

A lökéshullám

A lökéshullám akadályba ütközve hirtelen nyomást fejt ki, valamint óriási sebességgel áramlik a levegő. Ez a két oka a rendkívüli pusztító erőnek. 600 méteren belül lényegében minden épület megsemmisül, míg 3 kilométeren belül lényegében minden épület közepes-súlyos károkat szenved. Ezen a távolságon belül az emberi testre iszonyatos erő hat, melynek következtében az emberi test elrepül, s közben szétszakad a dobhártyája, tüdeje, gyomra, halálos sérüléseket szenvedve.

Kezdeti radioaktív sugárzás (gamma- és neutronsugárzás)

Amennyiben egy embert 600 röntgen éri, úgy körülbelül 3-4 héten belül meghal. 400 röntgen besugárzásától az emberek 50%-a meghal.

A 20 kilotonnás robbanás 1000 méteren belül, 12-16 másodpercig 800 röntgennel sugározza be az embert. (2000 méter távolságban a sugárzás már csak 10 röntgen körüli, míg fedezékek 2000 méteren belül is csökkentik a besugárzást, így például egy vastagabb homokzsák fal is elegendő ahhoz, hogy ne érje az embert halálos dózis.

Radioaktív szennyeződés (utólagos sugárzás)

A több kilométer magasra emelkedett gombafelhőből sugárszennyezett hamu és por hullik vissza nagy területen a robbanás körzetében, mely veszedelmes. Egyrészt a talajra érve gamma sugárzás révén hat kívülről az emberi szervezetre, másrészt belélegezve belülről sugározza be az emberei szervezetet. A robbanás után 1 órával 200 méteres távolságon belül ez a szennyeződés közel 3.000 röntgen/óra.

Az 50 megatonnás „Cár” bomba hatásai

A gombafelhő 64 kilométer magasra emelkedett, azaz a sztratoszféra fölé a mezoszféráig ért. Az 55 kilométerre lévő Szevernyij falu valamennyi épülete megsemmisült. 100 kilométeres távolságban az ember harmadfokú égési sérüléseket szenvedett volna. Ablaküvegek még 900 kilométeres távolságban is betörtek. A robbanás alatt 5,25-ös erejű földrengést mértek, és ha nem légi robbantású lett volna, a földrengés ereje elérte volna a 8,1-et.

 

A vegyi fegyverek hatásai

Lewisite (L) - hólyaghúzó vegyi fegyver

Kapcsolódó cikk:

A vegyifegyverek

Tüdő irritatív, hólyaghúzó vegyi fegyver. Könnyen áthatol a normál ruházaton, sőt a gumin is. Bőrrel való érintkezés után azonnali fájdalmat és viszketést okoz, amely kiütéssel és duzzanattal jár. Körülbelül 12 óra elteltével nagy, folyadékkal telt (a mustárgáz által okozottakhoz hasonló) hólyagok alakulnak ki. Ezek súlyos kémiai égések. A megfelelő felszívódás szisztémás mérgezést okoz, amely máj nekrózishoz és halálhoz vezet. A belégzése égő fájdalmat, tüsszögést, köhögést, hányást, esetlegesen tüdőödémát okoz. A lenyelése súlyos fájdalommal, hányingerrel és hányással jár, valamint szöveti károsodást idéz elő. Szembe jutva a szúrós és erős irritációtól kezdve, akár a szaruhártya hólyagosodását és hegesedését is okozhatja. Az általános tünetek közé tartozik még a nyugtalanság, gyengeség, a normálisnál alacsonyabb testhőmérséklet és az alacsony vérnyomás is.

Egyéb hólyaghúzó vegyi fegyverek:

Nitrogén-mustár (HN1, HN2, HN3), Kén-mustár (H, HL, HD, HQ, HT), Fenildikloroarzin (PD), Etildikloroarzin (ED), Metildikloroarzin (MD)

VX - ideggáz

A VX (V-ágens) egy idegméreg, amelyet harcászati céllal fejlesztettek ki az 1950-es években. Jelenleg a legveszélyesebb mesterségesen előállított vegyi harcanyagok egyike. Halálos adagja egy átlagos emberre nézve mindössze 200 µg. A VX idegméreg, hatása hasonlít a tabun hatására, csak tünetei sokkal gyorsabban játszódnak le, és sokkal kisebb mennyiség is halálos belőle. Először csak fejfájás, fokozott nyálkatermelés jelentkezik, aztán izomfájdalom, majd izom és bélgörcs (mivel a központi idegrendszer lebénul, ezért a görcs nem oldódik, így az izmok a halál beállta után is összehúzódva maradhatnak), végül eszméletvesztés, és általában légzési elégtelenség miatt bekövetkező halál.

Egyéb idegrendszerre ható vegyi fegyverek:

Tabun (GA), Szarin (GB), Szomán (GC), Cikloszarin (GF), GV, EA-3148, VE, VG, VM, VR, Novicsok (A-232 Novichok-5), amely 4-8-szor erősebb a VX-nél! Vegyi fegyverekről bővebben itt olvashatnak.

VX raktáron. (Inkább nem mutatunk képet arról, mit művel egy hólyaghúzó vegyi fegyver.)

 

Biológiai fegyverek

A biológiai fegyverek vírusok, baktériumok vagy más élőlények, illetve biológiai úton előállított és biológiailag különösen aktív szerves vegyületek (pl. mérgek és pszichokémiai szerek), melyeket támadó céllal hoztak létre.

Szinte végtelen hosszú felsorolásba lehetne kezdeni, így csak néhány biológiai fegyvert emelnénk ki:

- Vírusok: vérzéses lázak (Ebola, Marburg, Lassa), Hanta-vírus, feketehimlő, veszettség

- Baktériumok: lépfene (bacillus anthracis), pestis (yersina pestis)

- mérgek (toxinok): botulinum toxin, ricin

- pszichokémiai (tudatmódosító) szerek: BZ, LSD

(navimozgalom.com)

A vegyifegyverek

• Tudomány-Technika

|

A különböző híradásokból naponta hallhatjuk, hogy a szíria hadsereg vegyifegyvereket vet be a „lázadók” ellen. Sok embernek csak homályos elképzelései vannak ezen fegyverrendszerek alkalmazásával illetve hatásaival kapcsolatban. A következő írás a tévhitek eloszlatásának céljából jött létre.

Vegyifegyver fogalma

Vegyifegyverek fogalmán - definíció szerint - "mérgező vegyi harcanyagokat, valamint azok szállítására, illetve a célterületen történő egyenletes eloszlatásukra szolgáló eszközöket értjük". Magát a harcanyagot kémiai ágensnek nevezik. A mérgező harcanyagokkal az élő szervezetre (emberekre, állatokra, növényekre) gyakorolt káros hatásán alapuló fegyver a tömegpusztító fegyver egyik fajtája. A vegyi fegyver a mérgező harcanyagokból és a célba juttató eszközökből áll. Az eredetileg gáz, cseppfolyós vagy szilárd halmazállapotú mérgező harcanyagok a harcok területén vagy a hátországban gáz, cseppfolyós és aeroszol formában szennyezik a levegőt, a terepet, a technikai eszközöket és az embereket. A vegyi fegyverek: vegyi rakéták, vegyi bombák, vegyi töltetű tüzérségi lövedékek, vegyi aknák, légi kiöntők, aeroszol-generátorok.

Az ideggázok hatása

Az ideggázok tiszta állapotban színtelen folyadékok, szennyeződések következtében lehet sárgás vagy barna színük. Némelyiknek enyhén gyümölcsillata van. A hatásuk attól függ, milyen módon jutnak a szervezetbe, milyen koncentrációban és mennyi ideig hatnak az áldozatra. Ha belégzés útján kerülnek a szervezetbe, rendellenes légzési tünetek jelentkeznek elsőként, ha pedig táplálkozás közben jutnak be, akkor emésztési problémák lépnek fel. A tüdő és a szemek nagyon gyorsan szívják fel az ideggázokat. A tüdőből az anyag a keringési rendszeren keresztül szétterjed a szervezetben, és általános tüneteket okoz, amelyek akár kevesebb, mint egy percen belül is megjelenhetnek. A legelső tünet a szemen minimális méregmennyiség esetén a miózis. Ez azt jelenti, hogy a két szemben különböző is lehet a pupilla összehúzódása. A szemek ki is pirosodnak, majd orrfolyás, mellkasi nyomás, illetve tartós zihálás következik. Ha kissé túllépjük a minimális mennyiséget, a miózis mellett homloki, illetve a szemek mögötti fejfájás is tapasztalható. Néha előfordul hányinger, hányás. A szervezet szintű reakciók a feszesség, nyugtalanság, idegesség, érzelmi labilitás és szédülés, esetleg álmatlanság, vagy rémálmok. Közepes méregmennyiség esetén egyértelműek a következő tünetek: fejfájás, reszketés, álmosság, dekoncentráltság, romló memória, lassuló reakciók, néhány esetben apátia és depresszió. Az áldozat egyre fáradékonyabb és gyengébb, izomrángások, időnként izomgörcsök jelentkeznek. A bőre sápadt lehet az erek összehúzódása miatt, a vérnyomása pedig meglehetősen megemelkedik.

Ha komoly mennyiségű méreg került a szervezetbe, az érrendszeri tünetek kerülnek túlsúlyba, és általánossá válik az izomrángás (ez többnyire elsőként a szemhéjakon és az arcizmokon jelentkezik). Az izmok vészesen elgyengülnek, a légzőizmokat is beleértve, emiatt a légzés először fáradságossá, felületessé és gyorssá válik, majd pedig lelassul és szaggatott lesz. A felső légutakban túlzott váladékképződés tapasztalható, ami köhögést okoz. A váladék és nyálképzés olyan bőséges lehet, hogy megjelenhet a szájon kétoldalt. Eközben az áldozat izzad, nincs étvágya, hányingere van és ég a gyomra. Ezt követheti gyomorgörcs, hányás és hasmenés. Nagy mennyiségű ideggáz belélegzése esetén a sérült zavart lesz és ataxiás (végtagok mozgási zavara). Megváltozhat a beszéde, nehezen formálja a szavakat, esetleg többször megismétli az utolsó szótagot. Ezután elveszítheti eszméletét, eltűnnek a reflexei, és általános rángatózás jelentkezhet. A halál oka általában a szív és légzőrendszer leállása. A korszerű vegyifegyverek hatóanyagai, a mérgező harcanyagok között, kiemelkedő helyet foglalnak el az idegmérgek. Toxicitásuk messze túlhaladja, a ma már klasszikus mérgező harcanyagoknak számító foszgén, hidrogéncián és kénmustár mérgező hatását. A V-anyagok tulajdonsága eltér az eddig ismertetett idegmérgekétől. Toxicitásuk egyrészt általában egy nagyságrenddel, egyes esetekben azonban két nagyságrenddel is meghaladja az idegmérgekét. Ezt a jelentős toxicitás növekedést még döntően befolyásolta az a tény, hogy míg az idegmérgek csak belélegezve okoznak halálos mérgezést, addig a V-anyagok bőrön keresztül is felszívódnak és csaknem ugyanolyan kis mennyiségben halálos mérgezést okoznak bőrön keresztül felszívódva, mint belélegezve. Ez a tulajdonságuk katonai alkalmazásukat igen kedvezően befolyásolta, hiszen a gázálarc önmagában így nem nyújt védelmet hatásuk ellen. A kedvező nagy toxicitás, a jó bőrön keresztüli felszívódás mellett számos egyéb kedvező tulajdonság is jelentkezett. Ilyen kedvező tulajdonság az igen nagy kémiai stabilitás, ami egyrészt a tárolásukat könnyíti meg, másrészt a vegyi mentesítést nehezíti.

Kémiai ágens típusok

A következőképpen lehet csoportosítani a vegyifegyvereket:

Hagyományos harcanyagok

Fojtó harcanyagok: klórgáz, foszgén

Ingerlő harcanyagok: CS gáz, CN gáz, klop

Általánosan mérgező harcanyagok: Mustárgáz, szomán

Korszerű harcanyagok

Idegmérgek: Tabun, szarin, DFP

"V" típusú harcanyagok: VX, VE

Növényzetpusztító harcanyagok: 245T, Agent Orange

Hólyaghúzó harcanyagok: Mustárgáz, tabun, szarin, szomán, VX, lewisit

Pszichotoxikus harcanyagok: BZ, LSD

- A fojtógázok a légutakat és a tüdőt támadták, tönkretették a szöveteket, és az áldozat a saját testnedveibe fulladt bele. A klór és a foszgén után új anyagokat is felfedeztek, mint például a difoszgént, mely hasonló volt a foszgénhez, de egyszerűbben kezelhető.

- A hólyaghúzó anyagok a mustárgáz leszármazottjai. Az eredeti, német fejlesztésű anyagot kénes alapja miatt kénmustárnak nevezték, de a háború után más anyagokból is előállították, így született meg például a nitrogénmustár. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisite nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. A hólyaghúzó anyagok újabb fajtái közé tartozott még a csalángáz néven is ismert foszgénoxim. Ennek valójában semmi köze sem volt a foszgénhez. Hatását tekintve olyan volt, mintha az áldozatot egy óriási csalánbokron húzták volna keresztül meztelenül, innen kapta a nevét is.

- A vérre ható vegyi harcanyagok csoportjának egyik első képviselője a brit fejlesztésű hidrogéncianid vagy kéksav volt. Ez a halálos vegyszer meggátolta, hogy a vörösvérsejtek oxigént vegyenek fel, és az áldozatok sejtjei megfulladtak. A britek már az első világháborúban is alkalmazták, de nyílt terepen túlságosan könnyen szétoszlott. Zárt térben, épületekben és bunkerekben azonban halálosnak bizonyult. A háború után Fritz Haber is felfedezte ezt az anyagot. Az IG német vegyipari cég rovar- és rágcsálóirtó anyagként, gyorsan szublimáló kristályok formájában hozta forgalomba, Zyklon-B márkanéven (a B jelzés a Blausäure, kéksav szóra utalt.)

Az angolok újítása volt a hánytatógáz néven is ismert kloropikrin, amelyet a franciák Aquinite-nak, a németek Klop-nak neveztek. Ez ugyan nem volt halálos gáz, és erős szaga azonnal elárulta jelenlétét, de finom eloszlása miatt áthatolt a gázálarcok szűrőin, és hányást, erős rosszullétet okozott. Ezt más, veszélyesebb gázokkal együtt kívánták bevetni. Az egyik legismertebb, a háború után felfedezett hánytató anyag az Adamsite vagy DM, egy, a Lewisite-hoz hasonló arzénalapú ágens volt. A hánytató anyagok a harctéren veszélyesebbnek bizonyultak, mint a könnyfakasztó gázok, gyakran megölték áldozataikat, de nem érték el a valódi mérges gázok hatásfokát, ezért használatukat rövidesen feladták.

A KLÓRGÁZ:

A vegyi fegyverek története egyetlen embertől eredeztethető: Fritz Habertől, a világhírű német vegyésztől, aki a háború előtt különféle, a műtrágya- és robbanóanyag-iparban hasznosított eljárások kifejlesztésével foglalkozott. 1914-ben, amikor a német hadsereg elakadt az észak-franciaországi front lövészárok-rendszerében, és a frontvonal megmerevedett, azonnal mérgező harci gázok fejlesztésébe fogott, mivel ezeket megfelelő eszköznek látta az ellenséges erődök áttöréséhez. A háború második évében már készen is állt egy vegyi alakulat, klórgázzal felfegyverezve. Az egység 1915 április 22-én hajtotta végre első akcióját Ypres közelében, Belgiumban. A német katonák 5730 palack gázt hordtak össze, s vezényszóra egyszerre nyitották meg a szelepeket, mire 200 tonna zöldes gáz zúdult az ellenséges állásokra.

Hatásmechanizmus: Ha a klórgáz 30:1,000,000 arányban vegyül a levegőbe, irritáló hatást kelt, köhögésre ingerel. 1,000:1,000,000 arányban már halálos méreg, szétmarja a tüdő hörgőcskéit, és az áldozat a saját testnedveiben fullad meg. Hatásos védekezési módszer a gázálarc. Bőrön át nem tud felszívódni, ezért vegyvédelmi ruhát nem kell felvenni. Működési hőmérséklet tartomány: 0 és +30 C° között fejti ki legjobban a hatását. (Napjainkban már nem használatos, de könnyű előállíthatósága miatt bármikor felbukkanhat.)

A FOSZGÉN:

1915 december 9-én a németek új gázt, a foszgént próbáltak ki, ismét Ypres-nél. Ez is Fritz Haber találmánya volt, s ezt is egy vegyipari melléktermékből állították elő.

Hatásmechanizmus: A klórhoz hasonlóan ez is a tüdőszövetet támadta, de halálos koncentrációja a klórnak csak tizennyolcada volt. Hatása meglehetősen különös, alattomos volt. A foszgént belélegző katona először némi irritációt érzett, aztán ez elmúlt, és akár napokig is jól érezte magát. Az ellenséges csapatok gyakran észre sem vették, hogy gázzal támadtak rájuk. Rövidesen azonban jelentkeztek a klórmérgezéshez nagyon hasonló tünetek, a tüdőszövet felbomlása, és rövidesen beállt a halál. A gázálarc szintén elegendő védelmet nyújt ellene. Működési hőmérséklet tartomány: 0 C° és +30 C° között.

A MUSTÁRGÁZ:

1917 július 12-én tüzérségi lövedékek csapódtak be Ypres-nél a brit állások közé. A lövedékek azonban nem robbantak, hanem olajos, barna folyadékot eresztettek. A folyadék rettentő büdös volt, szaga az avas fokhagymára vagy a rothadt mustárra emlékeztetett, de egyébként nem tűnt veszélyesnek, leszámítva némi torok- és szemirritációt azoknál, akik túl közel mentek hozzá. Mivel ekkor már egymást érték a hamis gázriasztások, a katonák legtöbbje fel sem vette gázálarcát. Aznap éjszaka egyre többen panaszkodtak szem- és torokbántalmakra, majd rövidesen daganatok, égések alakultak ki bőrükön, ahol a különös folyadékhoz értek. Reggelre foltokban vált le a bőrük, sokan megvakultak. A halálos áldozatok száma ugyan kevés volt, de a sebesültek olyan borzalmas állapotba kerültek, hogy nagy részük hónapokra harcképtelenné vált, ha egyáltalán felépült valaha.

A németek az új fegyvert sárgakereszt-gáznak nevezték el – ugyanígy emlegetik a korabeli és a háború utáni magyar szakirodalomban is – a zöldkereszt-gáznak nevezett klórral és foszgénnel szemben, mert ilyen színű keresztekkel jelölték a harcanyagot tartalmazó tartályokat, lőszereket. A franciák „Yperite”-nek nevezték első alkalmazási helye, Ypres városa után, az angolok pedig „HS”-nek vagy „Hun Stuff”-nak. Szaga miatt azonban jobban elterjedt a katonák körében ma is ismert neve: mustárgáz. A mustárgáz volt az első hólyaghúzó harcanyag. A mustárgáz ellen gázálarccal és vegyvédelmi ruhával lehet hatékonyan védekezni. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°. (Ha időben sikerül lokalizálni a harcanyagot, az emberveszteség csupán 1% körüli.)

A LEWISIT:

Hólyaghúzó hatású, muskátlilevél szagú harci gáz. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisit nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. Felfedezése idején az első világháború hadműveletei már véget értek, és az amerikai haderő ezért nem tartotta fontosnak a rendszeresítését, de más országok hadseregei átvették és gyártani kezdték.

A TABUN:

Egy másik német kémikus, Gerhard Schrader rovarirtó szerek fejlesztése közben, 1936 decemberében véletlenül előállított egy súlyosan mérgező szerves foszfátvegyületet, melyet tabun névre keresztelt. 1937 januárjában saját bőrén tapasztalta meg, milyen veszedelmes anyag ez. Egyik asszisztense véletlenül kifröccsentett egy apró cseppet. Perceken belül a labor minden dolgozójának tűfoknyira húzódott össze a pupillája, és úgy fuldokoltak, mintha tonnás súly feküdne a mellükön. Ha csak egy milligrammal nagyobb a csepp, mindannyian meghalnak. A tabun volt az első a vegyi harcanyagok új generációjában, amelyeket a köznyelvben ideggázoknak neveztek el, ám ez helytelen megnevezés, mivel nem gázként, hanem finom permetként alkalmazzák őket. Néhány évvel később ismerték fel a tabun hatásmechanizmusát.

Hatásmechanizmus: A tabun ideggáz, tehát az idegpályákat támadja meg. A gerincoszlop üzenettovábbító képességét tulajdonképpen teljesen blokkolja, így az ember elveszti kontrollját a saját teste felett. A pupilla összehúzódik, az emésztés és a szívverés megáll, a be és kilégzés nem történik meg, így az ember sejtjei megfulladnak. Az anyag megzavarja az idegpályák ingerület-átvivő szinapszisait, meggátolja az ingerület-továbbítást. A tabun ráadásul nagyon alattomos anyag, lévén színtelen, szagtalan, és már nagyon kis mennyiségben is halálos.

Minden idők egyik legveszedelmesebb kémiai ágense. Mind a mai napig hatalmas mennyiség van még raktáron belőle úgy keleten, mint nyugaton. A harcanyag bárhol, bármikor felbukkanhat. Gázálarc, vegyvédelmi ruha használata, és azonnali evakuálás esetén a túlélési esélyek viszonylag jók. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.

A SZOMÁN:

1944-ben felfedezett anyag a szomán, a bőrön keresztül hatva agresszívabb a szarinnál. Hatása hordozó anyaggal (fojtó, köhögtető, hánytató gázzal keverve) tovább fokozható, a szomán 50 százalékos dimetilszulfid oldatban még gyorsabban bekerül a vérkeringésbe. Gázálarccal, vegyvédelmi ruhával, atropinnal a szomán hatásai kivédhetőek. Az azonnali evakuálást ebben az esetben is alkalmazni kell! Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.

A SZARIN:

A szarin felfedezése Gerhard Schrader nevéhez fűződik (1938). A mérgezési tünetsor a szarin és a szomán esetén hasonló.

Hatásmechanizmus: A mérgezett személy kezdetben csak fejfájást, fokozott nyál- és orrváladék-képződést, asztmaszerű légzést érez, melyhez erős félelemérzet is társul. Nem sokkal ezután izom- és bélgörcsök jelentkeznek hányás kíséretében, végül eszméletvesztés és légzésbénulás következik be, mely rendszerint fulladásos halálhoz vezet. A szarinból a múlt század 60-as éveiben több ezer tonnát állítottak elő a nagyhatalmak.

Védekezés: gázálarc, vegyvédelmi ruha valamint atropin injekció. Az ágens kimutatása után azonnal evakuálni kell a területet. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +40 C°.

A DFP:

A neves angol vegyész, Bernard Saunders felfedezett egy ideggázt, de ez sokkal kevésbé volt veszedelmes, mint a tabun vagy a szarin. Igaz, folyékony hordozóanyagban elnyeletve a mustárgáznál sokkal irritálóbb harcanyagnak bizonyult, s alacsonyabb fagyáspontja miatt télen is alkalmazható volt. Azonban ölőhatását csak nagy mennyiségben tudja kifejteni, így inkább az irritáló anyagok közé sorolható. Gázálarc és vegyvédelmi ruha elégséges ellene. Működési hőmérséklet tartomány: -7 C° és +35 C°.

A VX:

A British Imperial Chemical Industries cég vegyészmérnöke, Dr. Ranajit Ghosh rágcsálóirtó szerek fejlesztése közben egy új, nagyon veszélyes idegi ágenst fedezett fel. Az anyagot átadta a brit kormánynak, de mivel nekik már elég volt a tabun és a szarin, az új anyagot továbbadták amerikai szövetségeseiknek. Az amerikaiak Dr. Ghosh formuláját hatékony fegyverré fejlesztették, és a VX jelölést adták neki. A régi G-ágensek gyúlékonyak voltak és gyorsan párologtak, ezért hatásuk rövid távú volt. A VX ezzel szemben viszkózusabb anyag volt, sűrű, mint a motorolaj, és a mustárgázhoz hasonlóan hosszabb ideig megállt a talajon kiszórás után. A V betű is az anyag viszkózus természetére utal. Mérgező hatása is felülmúlta a szarinét. Indiana államban, Newport városában rövidesen megkezdődött a VX tömeggyártása, és 1967-re már több ezer tonnás készlet állt az amerikai haderő rendelkezésére. A V-ágenseknek ma több változata ismert, de a VX továbbra is a leggyakoribb. Az oroszok a hetvenes években kifejlesztettek egy új VX formulát, ami sarkvidéki hidegben is kiválóan alkalmazható. Hatása megegyezik a hagyományos VX anyaggal. Nagyon nehezen kivédhető anyag. A gázálarc, a vegyvédelmi ruha, és az atropin használata mellett, valamint az azonnali evakuálás megkezdése esetén is a csapatok kb. 25%-os halálozási arányával, valamint 25%-os harcképtelenségével kell számolni. (Kivéve a fejezet végén ismertetett táblázat esetén) Működési hőmérséklet tartomány: -35 C° és +55 C°.

A NOVICSOK:

1992-ben két orosz tudós, Lev Fedorov és Vil Mirzajanov azt állították a Moscow News című, angol nyelvű moszkvai újságnak – ez a Moszkovszkije Novosztyi külföldieknek készülő kiadása – hogy Oroszország új, harmadik generációs idegi ágenscsaládot fejlesztett ki Novicsok (= újonc, új jövevény) néven, s azt sikeresen kipróbálták Üzbegisztánban. Ezek akonitril és foszfát alapú anyagok keverékei, melyeket egyébként a rovarirtó-gyártásban is használnak. A Novicsok kolinészterázt tartalmaz, amely megakadályozza az acetilkolin lebontását, meggátolva ezzel az idegi ingerület-átvitelt. Az új fegyver ellen nincs védelem, hatástalan az atropin is, a fertőzött személy menthetetlen. Az örökítőanyagot is károsítja. A tudósok becslése szerint ötször-nyolcszor veszélyesebb, mint a VX, negyvenezer tonnával minden élet eltörölhető a Földről. Egyes források – kubai emigránsok – szerint a fejlesztésben Kuba is részt vett.

A fejlesztésnek három célja volt: megkerülni az érvényes nemzetközi szerződéseket, s kifejleszteni egy olyan anyagot, amelyet a NATO vegyi felderítő berendezései nem észlelnek, illetve ami ellen a létező védőfelszerelések nem is nyújtanak védelmet. Utóbbit azáltal éri el, hogy nem permet, hanem finom por formájában szórják szét, ami nem tapad meg a vegyvédelmi öltözéken, hanem beleszivárog, és a szél révén is könnyen terjed. Egyesek szerint ez a fegyver okozta a hírhedt Öböl-szindrómát, a koalíciós katonák rejtélyes betegségét, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Oroszország tagadja az anyag létezését, mindenesetre a titkot kiszivárogtató két tudóst lecsukták...

Biener vegyi lőszerek:

A vegyi lőszerek egyik fajtája. Az 1970-es évek közepén fejlesztették ki az USA-ban. A biener vegyi lőszerek két nem toxikus, eltérő összetételű ( külön tartályban elhelyezett) vegyi anyaggal töltik meg. A lövedék a célba jutás befejező fázisában (robbanás pillanata) katalizátorok hatására a kétkomponensű anyag szintetizálódik (összekeveredik) és létrejön a mérgező harcanyag. A biener vegyi lőszereket kifejlesztették tüzérségi lövedékként, bombaként, rakéta robbanófejek tölteteként. A töltet a nagy toxicitású V-típusú mérgező harcanyag vagy szarin.

Pszichotoxikus harcanyag

A BZ:

Az amerikaiak hallucinogén harcanyagokkal is kísérleteztek. 1943-ben dr. Albert Hoffmann, a svájci Sandoz gyógyszeripari cég kutatója a búzát megtámadó élősködő gombából, az anyarozsból kivont anyagokat vizsgálta, amikor hirtelen vad hallucinációk törtek rá. Véletlenül sikerült a lizergsavat, a később LSD-nek elnevezett drogot felfedeznie. Az anyagnak akkor nem vették hasznát, évtizedekre elfelejtették, mígnem az amerikai vegyifegyver-fejlesztők ismét elővették, s azzal az ötlettel álltak elő, hogy új harcanyagot fejlesszenek ki belőle, ami nem öli meg az ellenséges katonákat, csupán harcképtelenné teszi őket. Az első, önkénteseken végzett tesztek eredménye ígéretesnek mutatkozott, de az LSD nagyon drága volt ahhoz, hogy ipari mennyiségben állítsák elő, ráadásul nem lehetett permetként szétteríteni. A kutatók végül előálltak egy LSD tartalmú folyékony harcanyaggal, melyet BZ jelöléssel láttak el. A katonák „Agent Buzz”-nak, azaz „bulianyagnak” nevezték.

A BZ-vel az ötvenes években több kísérletet végeztek önként jelentkező katonákon. Az eredmény: az anyaggal lepermetezett egység tagjai teljesen értelmetlen tevékenységekbe kezdtek, eldobálták felszerelésüket, felmásztak a fára megetetni a madarakat, vagy egyszerűen hisztérikus nevetésben törtek ki. Egyszer megtörtént, hogy egy katona odakínált egy nem létező doboz cigarettát a társának, mire az azt mondta, köszöni, de nem akarja elvenni az utolsó szálat. Ezek a hatások akár két hétig is eltarthattak.

A BZ-t csak kísérleti mennyiségben állították elő, végül elvetették, mert egyrészt mégiscsak mérgezőnek bizonyult, másrészről az anyag hatása alá került katonák egyáltalán nem váltak harcképtelenné, csupán kiszámíthatatlanná, és ez a harctéren adott esetben veszélyesebb lett volna, mintha normálisan viselkednek.

Lombtalanító, növényzetpusztító anyagok

Az Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott egyes „nem halálos” vegyi harcanyagokat. A második világháború során a britekkel közösen igen agresszív növényirtó szert állítottak elő, a 245T kódnevű anyagot, mellyel tönkre lehetett tenni az ellenséges ország mezőgazdasági termőterületeit. Ezeket végül nem vetették be a németek ellen, de a Malájföldön harcoló kommunista partizánok ellen használták a britek a negyvenes évek végén, Vietnamban pedig az amerikaiak a Viet Kong fő élelemforrása, a rizsföldek ellen. 1961 végén három C-123 Provider teherszállító repülőgépet szereltek fel permetezőtartályokkal, hogy a Ranch Hand fedőnevű hadművelet során megmérgezzék a rizsföldek termését. Hatféle növényirtó és lombtalanító anyagot használtak, ezeket színkódokkal jelölték: zöld, rózsaszín, lila, fehér, kék és narancs. A Ranch Hand hadművelet eredményesnek bizonyult, sikerült a Viet Kong élelmezését megakadályozni, mellesleg úgy tönkretenni Vietnam vetésterületének húsz százalékát, hogy ma sem terem ott semmi. Ugyanezeket az anyagokat alkalmazták a dzsungel lombkoronájának gyors elpusztításához is, hogy az alatta rejtőző Viet Kong egységeket láthatóvá tegyék a légicsapást mérő repülőgépek számára.

A lombtalanító anyagok legerősebb és leghírhedtebb tagja a narancs jelölésű volt (Agent Orange), mely 245T és kis mennyiségű dioxin keveréke volt. Az anyagot a sűrű növényzetre permetezték, amitől az órák alatt lehullott és elrohadt. Olyan sok ilyen anyagot használtak fel Vietnamban, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban komoly hiány lépett fel háztartási gyomirtókból. Igaz, a várakozással ellentétben az Agent Orange-nak számos súlyos utóhatása volt. Bevetésének helyszínei körül ugrásszerűen megnőtt a születési rendellenességek száma, az anyagot belélegzett katonák közt pedig emelkedett a rákos megbetegedések száma. Az Agent Orange mindmáig számos vita és per forrása vietnami veteránok és az amerikai állam között. A vietnami parasztok persze nemigen perelhetnek senkit.

A vegyifegyverek hatásai, hatékonysága

A Lance rakéta osztállyal létrehozott szennyezett terület nagysága szarin esetén 700, illetve VX-anyag esetén 400 hektár.

A vegyifegyver hatékonyságát, különösen az idegbénító hatású mérgező harcanyagokét magasra értékeli az amerikai hadvezetés. A szennyezett területen szarin esetén átlagosan az élőerő 30%-os veszteségével számolnak.

A táblázat az 1-10 g/m2 töménységben alkalmazott Vx-anyag támadás esetén különféle védettségű alakulatoknál fellépő veszteségeket tartalmazza.

A váratlan vegyi csapás következményeinek felszámolásában döntő a vegyi felderítés automatikus és gyors működése, mert ezzel biztosítható a védőeszközök időbeni felvétele.

Szintén alapvető a védőeszközök, elsősorban a gázálarc és védőruházat minősége, a kezelhetőség és a kiképzés. Ugyanilyen jelentőségű a vegyi mentesítés, illetve az ellenmérgek gyors alkalmazásának lehetősége. A személyi állomány eredményesen védhető meg az idegbénító hatású mérgező harcanyagtámadás hatásaitól a vegyvédelem komplex ellenintézkedéseinek gyors és szakszerű végrehajtásával.

Katonai élőerő megsemmisítésének költségei különféle fegyverekkel, 1 km2 területre vetítve:

hagyományos fegyverrel: 2 000 $

atomfegyverrel: 800 $

vegyifegyverrel: 600 $

biológiaifegyverrel: 1 $

Az alkalmazás katonai előnyei:

Nem károsítja az ipari objektumokat, építményeket és az infrastruktúrát.

A hatások számtalan fajtája kiváltható az ellenséges élőerőn.

Előállítása olcsó nem igényel minden esetben fejlett technológiát.

A terepen való hatás ideje szabályozható a harcanyag típusától függően.

Nagy területeket lehet szennyezni, így nem fontos a cél pontos ismerete.

A fedezékben és erődítményekben lévő ellenség ellen igen hatásos.

Az ellenséget védőeszközök alkalmazására készteti, ezzel kifárasztja.

Meglepetésszerűen alkalmazható, akár diverziós eszközökkel.

Nincsenek rombolások, melyek akadályoznák a saját csapatok mozgását.

Hatástalanítás

Védekezési lehetőség:

- egyéni észleléshez szükséges indikátorok;

- gázálarc;

- védőruha;

- harceszközökbe szerelt védelmi berendezések;

- öninjekció ( atropin ) az idegmérgek ellen;

- személyi mentesítő csomag;

- kiképzettség;

Ha időben elkezdik lélegeztetni, a sebesült akár a halálos dózist is túlélheti. Az ideggázmérgezést a jellegzetes jelekről és tünetekről szokták felismerni. Ha a sérült a gázzal érintkezett, a pupillái általában pontszerűen összeszűkülnek. Ha a bőrét érte a gáz, vagy pedig szennyezett étellel vagy vízzel jutott a szervezetébe, a pupillái normálisak, vagy súlyos szervezet szintű tünetek mellett enyhén összeszűkültek. Ilyenkor azonnali kezelést kell alkalmazni, ami általában az izomba injekciózott atropint jelenti.

AZ ATROPIN:

Az ideggázok hatását ellensúlyozó anyag. Az atropin kutatása is eredményesnek bizonyult, s ennek köszönhetően a katonák egyéni vegyvédelmi felszerelése részeként atropin-injekciópisztolyokat állítottak rendszerbe. Az atropin egyébként meglehetősen hétköznapi anyag, a nadragulya hatóanyaga, optikusok használják a pupilla kitágítására szemvizsgálatok előtt. Sima izomgörcs oldó hatását is felhasználják asztmás állapotban. Régen atropin tartalmú cigarettát készítettek és a beteg ennek elszívásával juttatta be az atropint a légutakba. Ezzel előzte meg a rohamot. Jó hatású gyomorfekélyben, mivel csökkenti az elválasztást, elernyeszti az izmokat. Régen centrális hatását kihasználva Parkinson-kórban, tengeri betegség kezelésében értékesítették. Morfinnal kombinálva annak mellékhatásait gyöngíti. Maximális napi adagjának tartósabb alkalmazása során jelentős tolerancia alakul ki, így 10-20, sőt 50 mg-ra is felemelhető a dózis. Egyszeri adagja: 0,3-1 mg.

Atropin mérgezés: 3-5 mg atropin bevételénél is jelentkezhet, ilyenkor nyelési nehézségek, izgatottság, támolygó járás jelentkezik. 10 mg atropin öntudatzavart, hallucinációt vált ki. Az izgatottság első fázisában: nevető- síró rohamok jelentkeznek, majd hallucinációk támadnak. Az öntudat elhomályosodik, őrjöngés, görcsrohamok alakulnak ki. Jellegzetesek a kézmozgások, a páciens mintha tollat fosztana, virágot tépdelne le. Tünetek egy napig is eltartanak.

Az idegmérgek főbb harcászati sajátosságai:

Az idegmérgek sajátosságait a ma már klasszikusnak mondható DFP, tabun, szarin és szomán példáján mutatjuk be.

a) Kivétel nélkül folyékony halmazállapotúak közönséges hőmérsékleteken, ezért könnyen permetezhetők szét, lövedékekben, bombákban felhasználhatók. Folyadék halmazállapotukból következik, hogy a terepet, a tereptárgyakat s párolgás révén a levegőt is szennyezik. Az általuk okozott szennyeződés tehát általános.

b) Illékonysági adataik azt mutatják, hogy a terepen hatásos alakban történő megmaradásuk - vagyis "maradóságuk" - erősen eltérő. A tabunnal hosszú napokon, esetenként heteken át hatásosan megmaradó szennyeződés hozható létre, ugyanakkor a szarin csak rövid ideig marad meg a szennyezett felületeken.

c) Fagyáspontjuk és vízoldékonyságuk széles skálán belül mozog; ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb időjárási viszonyok között is alkalmazhatók legyenek.

d) Csaknem szagtalanok, sem a szemre, sem a légutakra semmiféle ingerlő hatást nem fejtenek ki, s ennek következtében jelenlétük érzékszervi úton közvetlenül nem mutatható ki.

e) Gőzeik a levegőnél 4-6-szorta nehezebbek, szélcsendes időben "megülik" a terep mélyedéseit, "befolynak" a lövészárkokba, óvóhelyekre, fedezékekbe stb.

Az idegmérgeknek e legfontosabb tulajdonságai érthetővé teszik a vegyi fegyver tömegpusztító jellegét. Harcászati fontosságukat kiemeli az a lehetőség is, hogy hólyaghúzó mérgező harcanyagokban (pl. kénmustár) jól oldódnak. Ez a körülmény sokoldalú felhasználhatóságukat még inkább növeli. A háborúk, s így a vegyi háború története is azt bizonyítja, hogy minden új fegyver, minden új harcanyag megjelenését a védekezés megfelelő módszereinek gyors kidolgozása követi. Ma már kiváló felderítő eszközök vannak, amelyek az idegmérgek legkisebb mennyiségének jelenlétét is azonnal jelzik, a gázálarcok ezen anyagok gőzeit tökéletesen kiszűrik a levegőből, kidolgozták azokat a mentesítési módszereket is, amelyekkel az idegmérgek gyorsan és biztonságosan hatástalaníthatók. Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy az idegmérgek népes csoportja a legfélelmetesebb fegyverek közé tartozik.

Az idegmérgek hatástalaníthatósága:

Az idegmérgekkel szennyezett tárgyak mentesítésére mindazok a fizikai és kémiai módszerek számításba kerülhetnek, amelyek az egyéb mérgező harcanyagok esetében szokványosak.

A fizikai mentesítési módszerek alkalmazásakor az idegmérgeknek azokat a fizikai tulajdonságait használjuk ki, amelyeket számszerűleg az illékonyság és az oldhatósági adatok jellemeznek. A fizikai módszerekkel végzett mentesítés lényege, hogy a mérgező harcanyagot elpárologtatással, vagy oldószerek alkalmazásával eltávolítjuk a szennyezett felületről. Ilyenkor a szóban forgó mérgező harcanyag semmilyen kémiai változáson nem megy át, megtartja eredeti mérgező sajátosságait, ezért kellő körültekintéssel kell eljárni, és a szennyezett oldószert ennek megfelelően kell kezelni.

Az alkalmazás szempontjából számításba jövő fizikai módszerek közül elsősorban a szabad levegőn végzett mentesítést kell megemlíteni. E módszernek az a lényege, hogy a szennyezett tárgyakat a szabad levegőn tartjuk mindaddig, amíg a rajtuk levő mérgező harcanyag - illékonysága révén - el nem párolog. A mentesítendő anyagokat ki kell teregetni, esetleg kellő távolságra kell egymástól elhelyezni, hogy a szél minden részüket jól átjárhassa. A nagyobb folyadékcseppeket a felületről le kell törülni, ezáltal a mentesítési időt számottevően csökkenthetjük.

Ez a módszer rendkívül kényelmes, azonban nagy hátránya, hogy a teljes mentesítettség eléréséhez esetenként sok időre van szükség. Jól alkalmazható azonban nyáron napos-szeles időben, elsősorban az illékonyabb anyagok (DFP, szarin, szomán) esetében. Mivel az elpárolgás folyamán a mérgező harcanyag a levegőbe kerül és ezt szennyezi, a mentesítés helyét nagy körültekintéssel, lakott területtől távol és a szélirány figyelembevételével kell megválasztani.

A levegőn történő elpárologtatásos módszernek, amelyet levegővel végzett mentesítésnek is nevezhetünk, forró levegő felhasználásán alapuló olyan tökéletesített változatait is alkalmazzák, amelyekkel a szükséges mentesítési idő lényegesen megrövidül. Ennek a mentesítési eljárásnak az a lényege, hogy a mentesítendő anyagokat olyan zárt kamrába helyezik, amelybe meleg levegő fúvatható be. A meleg levegő 70–90 C°-os hőmérsékletet teremt az egész kamrában; ezáltal a mérgező harcanyag párolgási sebessége megnő, és a mentesítés néhány óra alatt bekövetkezik. Ilyen esetekben mód nyílik arra is, hogy a meleg levegővel távozó idegméreg gőzöket kémiai úton megsemmisítsük, elkerülve ezzel a környezet szennyeződését. A módszer elsősorban a ruházat és egyéb felszerelési tárgyak mentesítésére használatos. A levegővel történő mentesítés egyik változatában a 70–90 C°-os levegővel együtt vízgőzt és ammóniát is fúvatnak a rendszerbe, s ezzel az idegmérgek kémiai mentesítése is bekövetkezik.

Az oldószerekkel végzett mentesítés során a mérgező harcanyagok különböző oldószerekben való oldhatóságát használjuk fel a szennyezett tárgyak megtisztítására. Oldószerként számos anyagot (pl. vizet, szerves oldószereket) lehet használni. Az efféle mentesítések alkalmával is gondosan figyelembe kell venni azt, hogy az oldódás során az idegmérgek kémiai átalakulást nem szenvednek, s ezért a mentesítésre felhasznált oldószer rendkívül mérgező. Nagy jelentősége van az oldószer helyes megválasztásának. Tabun és szarin mentesítésére a víz is kiválóan alkalmazható, DFP-hez és szománhoz viszont szerves oldószerek szükségesek. A vízzel, mint oldószerrel történő mentesítés különösen akkor hatásos, ha a lemosó víz valamilyen emulgeálószert (mosószert) tartalmaz, mely a rosszul oldódó DFP, vagy a szomán eltávolítását is lehetővé teszi.

A szerves oldószerekkel végzett mentesítés az oldószerek viszonylagosan magas ára miatt meglehetősen költséges. Számos alkalommal azonban (pl. műszerek, optikai berendezések stb.) csak ilyen módon lehet a mentesítést végrehajtani, mert a kémiai mentesítő anyagok az említett eszközökön igen kellemetlen károsodást okoznak.

Egyéb fizikai módszerek. A fizikai eszközökkel végrehajtható mentesítési eljárások közé számos olyan módszer tartozik, amelynek elsősorban a terep, ill. az utak mentesítésekor van nagy jelentősége. Ezek a módszerek elsősorban mint szükség mentesítési eljárások jönnek számításba és egyszerű eszközökkel hajthatók végre: Ide soroljuk az ún. elszigetelési eljárásokat és a szennyezett réteg eltávolításán alapuló módszereket.

Az elszigetelés lényege, hogy a szennyezett terepszakaszra földet, farönköket, szalmát, havat stb. terítenek szét, vagy ezeknek az anyagoknak a felhasználásával nyitnak átjárókat. Az eltávolításon alapuló módszer tulajdonképpen az elszigetelési művelet fordítottja, a szennyezett terepszakaszról a szennyezett felső föld vagy hóréteget eltávolítják, és az eltávolítással nyitnak a terepen átjárókat. Ezek a mentesítési eljárások fokozott óvatosságot igényelnek, mert akár a levegőben levő gőzök, akár a közvetlen csepphatás révén rendkívül veszélyes mérgezések következhetnek be.

Kémiai mentesítési módszerek. Az idegmérgek kémiai úton történő hatástalanításának alapja - éppúgy, mint a klasszikus mérgező harcanyagok esetében - az idegméreg molekula valamely kémiai reagens által történő átalakítása, amelynek hatására megszűnnek az idegméregre jellemző tulajdonságok. Kémiai reagensként, vagyis mentesítő anyag céljaira számos vegyületet lehet felhasználni, azonban a tömeges mentesítés gyakorlati követelményeinek csakis olcsó, nagyipari gyártásra alkalmas és jól tárolható anyagok felelhetnek meg.

Jól lehet az idegmérgek terepen végzett hatástalanítására felhasználni a hólyaghúzó mérgező harcanyagok mentesítésére bevált aktívklór tartalmú mentesítőanyagokat: a klórmeszet és a kalcium–hipokloritot is.

Az előbbi mentesítési reakciónak rendkívüli előnye hogy a mentesítő hatást kifejtő kalcium–hipoklorit szuszpenzió a hólyaghúzó mérgező harcanyagokat is jól mentesíti. Ezért a kalcium–hipoklorit univerzális mentesítő anyagként jöhet számításba.

Az idegmérgek mentesítésére igen jól felhasználhatjuk a lúgos mentesítő anyagokat, a szódabikarbónát, a nátronlúgot stb. is. A lúgos mentesítő anyagok hatására az idegmérgek igen gyorsan - percek alatt - hidrolízist szenvednek és így hatástalan anyagokká alakulnak át.

Jász Gábor – Jövőnk.info

Az AMP-69 gépkarabély

• Tudomány-Technika

|

A magyar fegyvergyártás egyik legszebb és legjobban eltalált darabja a „Testhátrasiklásos gépkarabély” c. „Titkos” minősítésű HM szolgálati szabadalom, amelynek feltalálói: Berecki István, Egerszegi János, Nagy István (HTI), Zala Károly (FÉG) voltak. Rendszeresítésre „7,62 mm-es AMP (Automata Módosított Puskagránátos) gépkarabély” néven került. A főkonstruktőr Zala Károly volt.

A fegyver alapjaiban az AMD-65 gépkarabélyra épült,de számos módosítást hajtottak végre rajta, ilyen például az Egerszegi János által tervezett ,,mellső csúszómarkolat", amely csökkentette a gránát kilövésekor fellépő energiát, ezzel is könnyítve a lövész dolgát. Szintén korát megelőző újításnak számított az amortizációs válltámasz használata, amely szintén a fegyver elsütését követően keletkező hátrarúgási energiát hivatott csillapítani. Ez főleg a puskagránat kilövésekor volt jelentős mert álló helyzetből is lehet tüzelni vele. Az AMP-69-en hátsó optikai célzó segíti a lövészt a célpont puskagránáttal való megsemmisítésében. Mivel az eredeti íves csapóirányzék alkalmatlan volt a gránátlövés célzására, hiszen a puskagránát röppályája jóval meredekebb a karabélylövedék pályájánál, így aztán egy szabadalommal védett, lőtávolság szerint állítható optikai irányzékot kapott a tok jobb oldalára (a hagyományos Kalasnyikov-„infrabak”-ra szerelve), amelyet prof. dr. Kalló Péter címzetes egyetemi tanár tervezett.

A fegyver csövére egy úgynevezett tromblont tettek. Erről történik a gránát indítása. A fegyverhez külön indító töltényt rendszeresítettek, ennek a forró hajtógáza indította be a gránát hajtóművét. Az éles lőszerrel való indítás azért nehézkes, mert az erre alkalmas gránátba csapódó lövedék számára lövedékcsapdát kell elhelyezni, ami túlzottan megbonyolítja annak szerkezetét és növeli a gránát tömegét, csökkentve a hatásos lőtávolságot. Ahhoz, hogy a gránátot stabilan rögzíteni tudják a tromblonon, egy egyszerű feszítőlapot alkalmaztak, illetve meg kellett hosszítani a fegyver csövét mintegy tíz centiméterrel, így az elérte az eredeti ős, az AKM csőhosszát. Ezen a toldalékon helyeztek el axiális gázkiömlő nyílásokat az eredményes indítás érdekében. Hogy az indító lőporgázok teljes mértékben felhasználásra kerüljenek, valamint a fegyver kímélése érdekében egy elzáró szelep került elhelyezésre a gázkiömlő furatnál. Így minden egyes gránát esetében kézzel kell felhúzni a zárkeretet, lévén nincs lőporgáz, ami mozgatná a zárszerkezetet, de így kevésbé fordulhat elő, hogy töltött fegyverre helyeznénk el gránátot. A fegyver gyakorlati tűzgyorsasága még így is közel azonos volt az RPG–7 páncéltörő gránátvető tűzgyorsaságával.

A puskagránátok története az első világháborúig nyúlik vissza. Amikor kialakultak a lövészárok harcok, akkor kezdték alkalmazni őket. A puska kevésbé bizonyult hatékonynak, mint a kézigránát. A két fegyver ötvözése viszont egy nagy előrelépést jelentett a harctereken. A gránát végére pálcát erősítettek és tolták a csőbe. A gránát indítása vaklőszer alkalmazásával történt. A fegyver még nem volt pontos, de a lövészárok-harcokban nagy segítséget nyújtott. Kétféle változata terjedt el. A cső alól és magáról a csőről indítható. A cső alóli az elterjedtebb, mert így a fegyver alkalmas lövész feladatok ellátására is tárcsere nélkül, és akár a két fegyver együttes alkalmazása is lehetséges. Ennek legismertebb képviselői az orosz GP család és az amerikai M203. A másik típus, amelynek az egyik képviselője az AMP-69 is, a csőről indítható. Kétféle rakéta-póthajtású gránátot fejlesztettek ki hozzá, egy kumulatív (PGK–69) és egy repeszhatású (PGR–69) puskagránátot, amelyek közül az első főként fedezékek és gyalogsági harcjárművek ellen, míg a második élőerő ellen ajánlott. Ezek tervezői Barták Ignác, Bárány István és Sárai Gábor voltak, a HTI tisztjei.

A maximális irányzott lőtávolság 450 méter, a maximális repülési távolság 510 méter volt. A kilövőtöltényeket befogadó speciális tár hatos tárkapacitású. A repeszgránát hatása tulajdonképpen egy előre meghatározott geometria szerint hasadó repeszképző köpenyes védőkézigránáténak felel meg, míg a kumulatív a benne található flegmatizált hexogénnak (robbanótöltet) köszönhetően fejti ki hatását becsapódás után, késleltetés nélkül. Természetesen készültek gyakorlógránátok is, éles rakéta póthajtóművel, s a gránát tömegének megfelelő ballaszttal töltve. A gránátok hatásadatai annyira jónak mondhatók még ma is, hogy számos modern, külön vetőcsöves fegyvert felülmúlnak, különös tekintettel a páncéltörő kumulatív gránátra, amely merőleges homogén páncélátütése 212 mm (az RPG–7 PG–7V gránátja ugyanígy 340 mm-t üt át), s belegondolva az alapvető taktikai sémába, miszerint egy város elfoglalásához páncélosok kellenek, egy gerillataktikára alapuló városvédelemben, illetve reguláris hadseregeknél az objektumvédelemben igen hasznos segítőtárs lehet (mely igazságot szomorúan tapasztalták meg a Bejrútba behatoló szír páncélosok is).

A mai konfliktusok ismeretében (Afganisztán és Irak) elmondhatjuk, hogy egyre inkább terjednek a könnyebb páncélozású, járőrözésre alkalmas járművek (páncélozott Humvee-k, Cougarok stb.), amelyek páncélozása még ma sem jelentene kihívást ennek a negyvenéves konstrukciónak, különös tekintettel annak meredek becsapódási szögére. A főleg IED-k elleni védelemre kiképzett járműveknek sem a teteje a legvastagabban páncélozott, hasonlóan a harckocsikhoz. A hosszabb cső és a pneumatikus ágyazás és az optika pedig ideális orvlövészfegyverré teszi városi környezetben, míg a behajtható válltámasz a mozgást segíti az épületek, romok és a sűrű növényzet között. Szerencsére a Közel-Keletre még elvtársi segítségként került fegyverek vagy elhasználódtak, vagy nincs már hozzájuk gránát, különben igen sok fejtörést okozhattak volna jelenlegi szövetségeseinknek. Ugyanis a fegyver sokkalta jobban rejthető a ruházat alá, mint egy RPG, és ezzel is rá lehet kényszeríteni az ellenséges erőket, hogy a könnyebb járművek helyett erősebben páncélozott harckocsikkal és azok gyalogsági kíséretével járőrözzenek az elfoglalt városban, ami harcászati és logisztikai rémálom.

Sajnos a működési elv bonyolultsága és a nehézkes kezelhetőség miatt az országok legtöbbje a cső alá szerelhető megoldások mellett döntött, s így ez az eszköz nem tudott kellő mértékben elterjedni a nemzetközi piacon. Mindezek ellenére az általa képviselt nagymértékű újítás ékes bizonyság arra, hogy a magyar mérnökök is tudtak eredetit, újat alkotni. Manapság már csak a rendőrségnél van néhány példány rendszerben, a hozzá fejlesztett könnygázgránát kilövéséhez, mint azt a 2006-os zavargások felvételein is láthattuk. Hallani továbbá arról, hogy a Magyar Honvédség átvette a leszerelt Munkásőrség AMP-készleteit is (több ezer példány is lehetett), amelyekből 1–1 néha felbukkan honvédségi bemutatókon (például repülőnapokon), bár a fegyverhez rendszeresített gránátok szavatossága már régen lejárt.

A fegyver a Magyar Néphadseregnél 1974 augusztus 2-án, míg a Munkásőrség 1975-ben került rendszeresítésére. A fegyver exportra is került. Egy pár darabot bevetettek a libanoni-szír háborúban és az izraeli harckocsizók is megtapasztalhatták hatását, mert a Hezbollah kezébe is került pár darab. Az amerikaiak kezébe is került egy zsákmányolt darab, amelyet bevizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy ez pontosabb és jobban kezelhetőbb, mint az orosz AKM gépkarabély. Kijelentették, hogy ez a legjobban sikerült AK-klón.

Borsodi Gergely - Jövőnk.info

Felhasznált irodalom: Kaliber.hu, Kalasnyikov.hu

---

Frissítés:

 

Tisztelt Szerkesztőség!

A következő információkkal egészíteném ki a leírtakat:

kifejlesztettek egy vegyes, kumulatív-repesz töltetet is , amelynek egyszerű műszaki rajza látható a mellékelt fényképen. Mind a páncéltörő, mind a élőerő elleni repesz funkció kompromisszummentesen lett megvalósítva, azaz a kétféle célra való alkalmasság egyik funkciójában sem okozott hatáscsökkenést, a páncélátütő képesség és a repeszhatás sem csökkent az egycélú töltetekhez viszonyítva.

Készült éles lőszer által indítható, lövedékcsapdával ellátott változat is, a leírtakat tükröző tulajdonságokkal. Ezzel a balesetveszélyes tűzüzemmód-váltást küszöbölték ki, a fent említett kompromisszumokkal.

Az RPG-hez viszonyítva nagy előnye, hogy fedett objektumból, pl. egy lakás ablakából is indítható, ezáltal helységharcban jóval rugalmasabban lehet használni.

2009-ben az MH 25/88 Könnyű Vegyes zászlóalj hajtott végre éleslövészetet vele kiváló eredménnyel, azóta folyik a tapasztalatok kiértékelése...

Felismerve azt a tényt, hogy gépkarabély üzemmódról puskagránát üzemmódba (és vissza) 7 lépésben lehet váltani (kb. 15 másodperc), kifejlesztették az LT-69 elnevezésű cső alá szerelhető puskagránát-kilövő szerkezetet, amely az AMD-65 gépkarabély alá szerelhető fel, kiküszöbölve az AMP macerás és nem veszélytelen tűzüzemmód-váltását. A gránátokban annyi változás történt, hogy az indító vaklőszer bele lett építve a gránátba, így a gránátot egy mozdulattal a vetőcsőre lehetett húzni és a fegyver máris tűzkész állapotba került. Az újratöltés szintén egy mozdulatból állt. A vetőcső súlya kb. egyharmada az amerikai M203-asnak ( 0.5 vs. 1.5 kg).

Hasonló, cső alá szerelhető puskagránát-vetőt azóta sem fejlesztettek ki sehol...

Üdvözlettel:
egy olvasó

Sikeresen tesztelték a Club-K konténer rakétát

• Tudomány-Technika

|

A Club-K konténer rakétakomplexumot fejlesztő orosz 'Morinformsystem-Agat' konszern bejelentette, hogy sikeres kísérletet végeztek a szabványos vasúti konténerben elhelyezett mobil cirkálórakéta rendszerrel. Ennek különlegessége, hogy közönséges 12 méteres kereskedelmi szállítókonténerek közé elrejtve lehet utaztatni közúton, vasúton, vagy hajóval, és ennek megfelelően a lehető legváratlanabb helyekről bevethető. A komplexumhoz jelenleg háromféle cirkáló rakétatípust ajánlanak (3M-54TE, 3M-54TE1 és a 3M-14TE), amelyek a robbanófej hatóerejében és a rakéta hatótávolságában különböznek.

Kívülről nézve semmi nem különbözteti meg egy szabványos szállító konténertől, ám tartalma rendkívül hatásos egy olyan ellenséggel szemben is, amelyik jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkezik. Akár hónapokon keresztül utaztatható a tengereken teherhajókon feltűnés nélkül, ahonnan meglepetésszerű tűcsapást lehet indítani vele. Ez egy olyan ideális fegyverrendszer a szerényebb gazdasági lehetőségekkel rendelkező kis országok számára is, amellyel nagy meglepetéseket lehet okozni. Ezt a komplexumot a tavalyi szentpétervári haditengerészeti kiállításon mutatták be először, ahol máris nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Minden további magyarázat nélkül ajánljuk megtekintésre az alábbi kis szemléltető filmet.

Kun András - Jövőnk.info