2013. június 17., hétfő

Haditechnikai körkép II.



Haditechnikai körkép II.

  • Modernkori tüzérség: A rakéta-sorozatvető



|
Jelen cikkünk a Honvédség állományából már kivont BM-21 Grad tüzérségi eszközt kívánja bemutatni, egy gyors történeti áttekintéssel fűszerezve.
A rakétatüzérség első megjelenése a II. világháborúra datálható. Ki ne ismerné az archív filmfelvételekről a németek Nebelwerfer (Ködvető) névre keresztelt, forgótáras pisztolyok tárjára emlékeztető eszközét, minden rakétavetők ősatyját.
A kor politikai helyzete miatt a németek ezt a fegyvert kénytelenek voltak a Szovjetunió területén, szovjet felügyelet alatt kifejleszteni, és mivel az ottani „vigyázó tekintetek” kíváncsiak voltak minden újításra, így a német fejlesztések kissé módosítva, rövid időn belül megjelentek a Vörös Hadsereg arzenáljában is.
A szovjet fejlesztések legismertebb képviselője a BM-13 Katyusa, mely rettegett hírnévre tett szert a keleti fronton és mind a mai napig munkát ad a fegyvernem fejlesztőinek.
A Honvédség a hetvenes években rendszeresítette a BM-21-et nem nagy, de hazánk méreteihez képest elegendő, 46 darabos mennyiségben.
Hordozó platformja egy Ural típusú, 6X6-os kerékképletű jármű, melynek erőforrása egy V-8-as benzinmotor 180 lóerős teljesítménnyel, és 400 kilométeres hatótávval. A jármű közúton 75 km/h sebességre gyorsítható, nem úszóképes, de kb. másfél méteres vízen át tud gázolni gond nélkül. A vezetőfülke nem különbözik a hagyományos teherszállító változattól, és tömegpusztító fegyverek elleni védelemmel sincs ellátva.
A rakéta-indító csőköteg 4X10-es elrendezéssel került elhelyezésre az alvázon. A csőköteget jobbra-balra 90°-ig, függőlegesen 40°-ig lehet kitéríteni a jármű hossztengelyétől. A vetőcsövek huzagoltak, de a rakéták indítás utáni stabilizálása nem csupán ezzel a módszerrel történik, hanem a rakéta-testen kinyíló apró szárnyak is segédkeznek az iránytartásban. A szovjet gyártmányú 122 mm-es rakéták hatótávolsága 13 és 40 kilométer között váltakozott, a hordozott robbanófej és az azt hordozni képes rakéta függvényében. A robbanófej szintén típustól függően 18 és 25 kilogramm lehet.
A rendszeresítő országok – összesen 50 országban szolgál(t) a típus – némelyike saját rakétát is fejlesztett a vetőcsövekhez. A románok használtak olyan repesz-romboló robbanófejjel szerelt változatot, melynek legkisebb hatótávolsága mindössze 1 kilométer, a robbanófej tömege pedig mindössze 6 kiló. Irán saját fejlesztésű rakétái viszont 75 kilométeres, tekintélyt parancsoló maximális hatótávval rendelkeznek, mely távolságra 90 kilós robbanófejet képesek szállítani.
A rakétákat repesz-romboló, páncéltörő, füstképző, vegyi, harckocsi elleni akna, vagy rádió-zavaró harci résszel lehet(ett) felszerelni. A fegyver hatékonysága már a második világháború óta ismert, az ellenség pszichikai megtörésére kiválóan alkalmazható. (A rakéták éles sivító hangot adnak ki, és erős fényjelenség kíséri útjukat).
Bár pontosan nem lehet vele célozni (ezáltal pontcélok leküzdésére alkalmatlan), egy zászlóalj, ami 18 járműből áll, 20 másodperc alatt 720 rakétával képes „szőnyegbombázni” egy kb. ötven futballpályányi területet.
A rakéták indítása történhet a vezetőfülkéből, vagy a járműhöz rendszeresített, 64 méter vezetékkel ellátott kábeldob végén lévő távirányítóval. Az indítás történhet egyesével, vagy kisebb csoportokban pár másodperces különbséggel, illetve teljes tűz esetén az összes rakéta útjára bocsátható 20 másodperc alatt.
Az irányzás egy kollimátorral szerelt panorámateleszkóppal történik.
A vetőcsövek újratöltése mintegy 10 percet vesz igénybe, ami a sorozatvetőhöz rendelt azonos típusú rakétahordozó teherautóról történik, amely összesen 60 darab rakétát képes hordozni. (Mellékesen megjegyezném, hogy egy repesz-romboló rakéta ára a hetvenes években vetekedett egy vadiúj Trabantéval, ami akkor olyan 70 ezer forint körül volt.)
Jász Gábor - Jövőnk.info





  • Az S-300-as légvédelmi rakétakomplexum



|
A Szovjetunióban a 70’-es évek végén kifejlesztett nagy hatótávolságú föld-levegő rendszer. Feladata, az ipari, közigazgatási és egyéb stratégiailag fontos objektumok védelme, a légtér ellenőrzése. Mobil rendszer lévén percek alatt összepakolható, és az új felállítási helyre vezényelhető, ahol 5 perc alatt tűzkész állapotba hozható. Az első széria az S-300V még csak repülőgépek és cirkálórakéták ellen volt hatékony, ám azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a ballisztikus rakéták leküzdését is megoldották. Sőt! A PMU-2-es széria már az alacsony észlelhetőségű (lopakodó) repülő eszközöket is képes detektálni nagy távolságból. (Nem véletlenül zúzták be az Amerikaiak az F-117-es bombázóikat jóval az üzemidejük lejárta előtt. ASzerbiában lelőtt gép roncsai nagyon jó fejlesztési alapot szolgáltattak az oroszoknak…)
A Doppler-radar egy 60 méter magasságban repülő repülőgép (pl.: F-15-ös) méretű célt 20 km távolságból, 100 méteren repülő célt 30 km távolságból, ennél nagyobb magasságban repülő célt (3-8 km) 175 km távolságból képes észlelni. A radar típusától függően a maximális detektálási táv repülőgép esetében akár 300 km is lehet, míg a ballisztikus rakéták észlelése optimális esetben 1000(!) kilométerről is lehetséges. A radar – típustól függően - egyszerre 100-300 légicélt képes észlelni, ebből a 4-72 legveszélyesebbet követi, és egyszerre maximum 4-36 célra képes rakétát vezetni.
A rakéták hermetikus tárolókonténerekben vannak elhelyezve, és nem igényelnek karbantartást élettartamuk során. Egy tűzvezető radarhoz elméletileg korlátlan mennyiségű rakétakonténer kapcsolható, de gyárilag egy indítójármű csak 4 rakétát cipel, ezért egy radarhoz három rakétaindító jármű van rendelve, vagyis ütegenként 12 rakéta van készletezve, melyek elhasználása esetén a tartalék rakéták 20 perc alatt felszerelhetőek, és tűzkész állapotba hozhatóak. Az „újratöltést” darus járművek végzik.
Hatótávolságuk (megsemmisítési zóna távoli határa) a rakéta és a radar-fejlesztéseknek köszönhetően a kezdeti 45 kilométerről 200 kilométerre nőtt. (A legújabb PMU-3-as verzió, vagy más néven S-400-as Favorit már 400 kilométerre is eljuttathatja rakétáit!)
A megsemmisítési zóna felső határa 30 kilométer, ilyen magasságban viszont többnyire csak ballisztikus rakéták „közlekednek” (esetleg nagy magasságban haladó felderítő repülőgépek), tehát repülőgépek és azok fedélzeti fegyverei ellen ez a működési tartomány bőven elegendő. A rakéták 3 másodpercenként indíthatóak - egy célra akár többet is lehet - így növelve a találati valószínűséget, ami az igen jó zavarvédelemnek köszönhetően nem csekély, 70-80%. A rakéták célravezetése eleinte aktív parancsközlő rendszerrel történt, vagyis a rakéta a becsapódásig a földi egység által küldött parancsok alapján kormányozta magát a cél felé, a leküzdendő célt a rakéta nem „látta”. Ám ez a módszer az elektronikai hadviselés, a zavarórendszerek fejlődése miatt sebezhetővé vált, ezért áttértek a félaktív lokátoros célravezetésre. A komplexum által kisugárzott radarhullámok a célról visszaverődve a rakéta fedélzeti lokátorába érkeznek, majd ezen adatok függvényében a rakéta fedélzeti számítógépe kidolgozza a szükséges kormányparancsokat, így navigálja magát a célra, vagy annak közelébe. Természetesen az adatkapcsolat a becsapódásig megvan a rakéta és a komplexum között, ennek zavarvédelmét úgy oldották meg, hogy rengeteg frekvenciatartományban és nagyon gyors átviteli sebességgel forgalmaznak egyszerre, így a zavarás az ellenség részéről egyáltalán nem, vagy csak nehezen oldható meg.


Az S300 PMU-1-es rendszer indítása gyakorótéren
A rakéták sebessége 1700 m/s-tól 2500m/s-ig terjed, ez elegendő bármely ma rendszerben lévő repülőgép leküzdéséhez. A rakéták csapódó- és közelségi gyújtóval is fel vannak szerelve, tehát nem szükséges telibe találni a célt, a rakéták 100, 133, illetve 150 kilogrammos harci része elegendő repeszt tartalmaz ahhoz, hogy 50 méteren belül megsemmisítsen bármilyen légicélt.

Az S300-as (PMU-2) komplexum egységei az irányító és tűzvezető rendszerrel
Az S-300-ról elmondható, hogy bármelyik hozzá kifejlesztett radar-rakéta kombinációt is alkalmazzák, az ellenség pilótái nagyon nagy bajban lesznek, ha szembe találják magukat vele. Esélyük a régebbi verziójú komplexumok ellen is csak földközeli repülés esetén lenne (az újabb S-300-asok már ezt a területet is jól lefedik), de ebben a magasságban a repülőgépek zabálják az üzemanyagot (pláne ha még fegyverrel is meg vannak pakolva), tehát a visszatérés csak utántöltéssel lenne megoldható, de egy tanker meg nem ellenfél sem a légvédelmi rakétáknak, sem a vadászoknak. Hogy Irán rendelkezik-e S-300-al? Ha azzal nem is, de kínai klónjával, a HQ-10-esselvalószínűleg igen. (Lásd az alsó képet és tegnapi cikkünket…)
A HQ-10-es az S-300PMU-1 Kínában továbbfejlesztett és gyártott változata, mely 150 kilométer távolságig és 27 kilométer magasságig hatékony. Mindenesetre 50 darab Pancir S-1-t már leszállított Oroszország Iránnak, ami hatékonyan oltalmazhatja a nagyhatótávolságú komplexumot egy nagy intenzitású közvetlen légitámadás esetén. Az Irán elleni támadás mindaddig biztosan nem fog bekövetkezni, amíg a B-2 Spirit bombázókra nem történik meg a MOP (A GBU-57 A/B bunkerromboló bomba) integrációja. Ehhez át kell alakítani a Spiritek bombakamráját, illetve telepíteni kell a szükséges szoftvereket a fedélzeti számítógépekbe. Ezek a munkálatok idén október-november végére fejeződnek be. Aztán majd meglátjuk…
Jász Gábor - Jövőnk.info

A Cérnanyeső


|
A VSS Vintorez (Cérnanyeső) fejlesztése a nyolcvanas években kezdődött, ám a sorozatgyártás és rendszeresítése csak 1994-ben indult meg. A VSS-t (vintovka sznajperszkaja specilnaja = különleges mesterlövész puska) elsősorban a belügyi erők (FSB, MVD), és a Specnaz alakulatai igényelték meg, az általuk addig használt, ám a modern kor követelményeinek már nem megfelelő, hangtompítós AK-47, AKM, és a Stechkin APS különleges rendeltetésű pisztoly leváltására.
Az új fegyver fejlesztésének alapkövetelményei a következők voltak:
- állandó hang és fénytompító készülékkel rendelkezzen
- felszerelhető legyen különböző optikai irányzékokkal
- hatásos lőtávja legyen elegendő a városi, utcai harcok során alkalmazott harceljárások kivitelezéséhez
- lőszere 100 méteren belül üsse át az ismert lövedékálló mellény típusokat, katonai sisakokat
A tervezés alapjait az AK-tól kezdték (az orosz fegyvertervezők kézikönyve valahogy így kezdődik: „..mindegy, milyen fegyvert akarsz konstruálni, végy egy AK-t..”), annak gázelvételes elven működő mechanikáját tették az új puskába is. A tüzelési módok terén a félautomata illetve az automata lehetőségek állnak a lövész rendelkezésére, melyek közül az elsütőbillentyű felett található kis karral választhat.
A hangtompító, mely egyben a fegyver csöve is, levehető, ám ilyenkor a különleges lőszer, és a kisebb torkolati energia miatt hatékonysága gyakorlatilag egy Makarov pisztollyal lesz egyenértékű. Tárkapacitása – támogató fegyver lévén – 10, illetve 20 lőszer befogadását teszi lehetővé.
A fegyver felszerelhető éjjellátó (NSZPU-3), és egyéb optikai céltávcsövekkel, de szükség esetére nyílt irányzékkal is ellátták, mely 400 méterig kalibrált, százas osztásokkal.
A válltámasz kompozit műanyagból készül, melynek vállgödörbe illeszkedő felületére cellás elrendezésű energiaelnyelő gumibetétet ragasztottak. Az arctámasz nem alapfelszerelés, de némely (itt nem publikált) fotón látható, hogy felszerelhető rá. Hordhelyzetben három részre lehet szétszedni, a válltámasz, a fegyver, és a hangtompító külön egységet képeznek, a puskához rendszeresített kofferben szállítható egy PSZO-1-es optikai irányzék is.
A puska igazi különlegességét azonban az alkalmazott lőszerek adják, melyek a szubszonikus (hangsebesség alatti) tartományban hagyják el a fegyver csövét, ám rombolóerejük annál nagyobb.
Az SP-5 lőszer 9X39 milliméter, torkolati sebessége 280 m/s, hatásos lőtávja 300-400 méter, a lövedék tömege 16,8 gramm. Ólommaggal szerelt, tehát elsősorban az úgynevezett „puha” célok ellen bevethető, pontossága ezen a lőtávon 1 szögperc alatti, vagyis kiváló. 300 méteren belül átüti a lövedékálló mellényt is.
Az SP-6-os lőszer szintén 9X39 mm, a hatásos lőtávja és a torkolati sebessége is megegyezik, a lövedék tömege azonban csak 16 gramm, és nem ólom, hanem edzett acélmagot használ, ezzel 100 méterről át tud ütni 6 milliméter acélt. Lövedékálló mellények és sisakok ellen 500 méterig hatásos,de a fegyvert ilyen távolságra már nem alkalmazzák.
A fent említett két lőszertípus a különleges lőszerek közé sorolható, emiatt áruk rendkívül magas, de harcászatilag indokolt és szükséges a rendszerben tartásuk.
Kaliber : 9X39 milliméter
Működés : Gázelvételes, forgózáras rendszer
Teljes hossz : 894 mm
Üres tömege : 2,6 kg
Tárkapacitás : 10 vagy 20 lőszer
Tűzgyorsaság : 900 lövés/perc
Maximális hatásos lőtáv : 400 méter
Lövedék kezdősebessége : 280 m/s

Jász Gábor - Jövőnk.info

Aktív védelem


|
A második világháború után a kézi páncéltörő fegyverek fejlesztése, tömeggyártása vagy rendszerbe állítása alapvető kérdés lett minden hadsereg számára, amely a tankelhárítást már rajszinten szerette volna megoldani.
Mivel a Szovjetunió és a Keleti-blokk iszonyat mennyiségű páncélossal rendelkezett, a NATO-ban minden gyalogos katona megkapta a kiképzést a „páncélököl” kezelésére, valamint a NATO hadseregein belül mindegyik szakasz rendelkezett legalább egy, vállról indítható páncéltörő fegyverrel.
A szovjet mérnökök ezért keresték a megoldást, hogy hogyan lenne lehetséges a kézi páncéltörő fegyverek ellen tenni valamit, hiszen hiába a nagy tűzerő, a tank személyzete csak néhány keskeny résen lát ki a küzdőtérből, így egy magányos harcos páncéltörő rakétával felfegyverezve könnyen észrevétlenné válhat a személyzet számára.
A kutatás, és fejlesztések eredménye végül az első aktív tankvédelmi rendszer megalkotása lett.
A Drozd 1030M (Rigó) névre keresztelt „ellenfegyver” működési elve a következő:
- A harckocsin elhelyezett milliméteres hullámsávban dolgozó radar (Doppler radar) érzékeli a harckocsi felé közeledő, 70-700 m/s sebességtartományban repülő páncéltörő rakétát. (A csöves fegyverekből kilőtt lövedékek sebessége ennél nagyobb, tehát hagyományos ágyúlőszerrel, vagy puskalőszerrel a védelmet aktiválni nem lehet.)
- A torony hossztengelyéhez képest jobbra-balra 40-40 fokban lehetséges az ellenrakéta indítása, függőleges indítási korlátai -6 és +20 fok. Amennyiben ezeken a szögcsoportokon belül érkezik a rakéta, a doppler radar a megfelelő konténerből a megfelelő időben elindít egy elhárító rakétát, ami az előre beprogramozott repülési idő letelte után (néhány tized vagy századmásodpercről van szó, mely időtartam alatt mindössze tíz-húsz méterre távolodik el a rakéta a tanktól) felrobbantja az elhárító töltetet, ami repeszfelhővel borítja be a tank közvetlen környezetét, amibe a páncéltörő rakéta belerepül, és megsemmisül.
A rakéták átmérője 107 milliméter, harci részük tömege 19 kilogramm.
A rendszer kezelőpanelje a harcjármű parancsnoka előtt található, a parancsnok a rendszer aktiválását végzi egy ki-be kapcsoló gomb segítségével, valamint visszajelzést kap a még rendelkezésre álló rakéták mennyiségéről, és a rakétakonténerekben való elhelyezkedésükről.
Az első működőképes példányokat 1983-ban állították hadrendbe a szovjet tengerészgyalogságnál, a T-55AD, és a T-62D típusú partraszálló harckocsikon.
A rendszer gyenge pontjaként a kis látószögű radart, a viszonylag alacsony lőszer-javadalmazást (összesen 8 rakéta), és a saját élőerőre való veszélyességét lehet megemlíteni. (A páncélos körül mozgó gyalogság ugyanannak a megsemmisítő repeszfelhőnek van kitéve, mint maga az ellenséges rakéta.)
(Folytatjuk)
Jász Gábor - Jövőnk.info







Aktív védelem 2


|
Előző írásunkban a Drozd 1030M aktív védelmi rendszert mutattuk be, ezen cikk a továbbfejlesztett változattal, a Drozd 2-vel, és a Shtora 1 rendszerekkel foglalkozik.
A Drozd 2 elődjéhez képest több módosításon is átesett, a rendszer alkotó elemei egyszerűbbek, mégis hatékonyabbak lettek, mint az elődtípus esetében.
Elsőként említhető a rakétákat tároló konténerek elhelyezkedése és mennyisége. A korábbi típus a torony hossztengelyének két oldalán két-két konténerben 4-4 rakétát tárolt, a Drozd-2 esetében a konténerek egyesével helyezkednek el, és oldalanként már nem négy, hanem öt rakéta áll rendelkezésre, melyek a korábbi 40-40 fokos lefedés helyett már 60-60 fokot képesek védeni.
A rakéták űrmérete a korábbi 107 milliméterről 90 milliméterre csökkent, miközben hatékonyságuk a jobb előszilánkosítás miatt növekedett. A Drozd 2 mellé felszerelhető reaktív páncél, így a személyzet védelme nagyságrendekkel növelhető. (A Drozd 1030M esetében ez nem volt lehetséges, mivel a 107 mm-es rakéták néha a jármű felé is szórták a repeszt, ami képes volt elműködtetni az ERA blokkokat. A Drozd 2 esetében a szilánkok már nem robbannak hátrafelé, mint már utaltam rá, a jobb előszilánkosítás miatt.)
Hátrányaként megemlíthető, hogy a gyalogság nem tudja kísérni a páncélost, mikor a védelmi rendszer aktív. (A repeszek és a rakéták könnyen kárt tehetnek a gyalogosokban.)
A Drozd 2 energiafogyasztása 600 Watt körül alakul, a rendszer össztömege 800 kiló.
A Shtora 1
A Shtora-1 egy digitális számítógépből, irányítópanelből, két elektro-optikai egységből (a két doboz a löveg két oldalán), négy lézerbesugárzás-jelzőből a torony tetején, és 12 db, a lézer számára átláthatatlan ködgránátból áll. Az elektro-optikai egységeket és a lézerbesugárzás-jelzőket acéllemezből készült ajtók védik a külső behatásoktól, ha a rendszer nincs aktiválva, ezek csukva vannak. Két működési metódusa van, az egyik a drótvezérlésű, infravörös irányítású rakéták ellen, ez a következőképpen működik:
 
 
 
A drótvezérlésű rakéták - mint pl. a TOW – esetén, a rakéta végén egy nyomjelző van, amely az infravörös érzékelő számára "világít", ez a referenciapont. Az irányítórendszer úgy vezeti célra a rakétát, hogy ezt a referenciapontot igyekszik a célpont közepébe irányítani. A Shtora-1 a rakéta kilövése után a besugárzásjelző adatai alapján az indító jármű felé fordítja a tank tornyát, és a torony elején lévő két elektro-optikai egység egy nagy "hőfoltot" hoz létre. Így a gyengén pislákoló referenciapont - ami a rakétán világít a rávezetést végző katona számára – eltűnik, és a rakéta immár irányíthatatlanul robog tovább. A végén a rakéta vagy a cél előtt csapódik a földbe, vagy túlrepül azon, esetleg jobbra-balra kikerüli, függően attól, hogy a tankhoz képest milyen irányban volt akkor, mikor a hőfolt vetítése megkezdődött, de persze van rá esély, hogy a rakéta optimális röppályán volt mikor a zavarás megkezdődött, így hiába veszti el a rávezető személy a referenciapontot, a rakéta így is eltalálja a célt.
A másik metódus a lézer-rávezetésű rakéták elleni. Amennyiben a torony tetején lévő lézer-besugárzásjelzők egy rávezető sugarat észlelnek, automatikusan ködgránátokat lő ki az adott irányba, így a rávezetés nem lehetséges, hisz a lézersugár nem a tankon, hanem a ködfelhőn fog megtörni. Eközben a parancsnok előtti kijelzőn egy led mutatja, hogy melyik irányból várható a támadás, így arra felé fordíthatja a tornyot (vagy akár az egész harckocsit), hogy a támadás felé nézzen a legerősebb páncélzat. 1999-ben egy teszt folyamán 10db robbanótöltetétől megfosztott "Kornet" páncéltörő rakétával tesztelték a Shtora-1-et, 4 ebből eltalálta a harckocsit, 6 pedig elrepült mellette.
Adatok:
Tömege: 350 kg
Látószög vertikálisan: -5 fok és +25 fok között
Horizontálisan: 360 fok
Elekto-Optikai rendszer: 2x OTShU-1-7
Működési tartomány: 0.7 .. 2.7 mkm
Energiafelhasználás: 1 kW
Fényerősség: 20 mcad
Infrazavaró ködgránátvetők: 12x 81mm 3D17
Fedett hullámhossz: 0.4 .. 14 mkm
Szétterülési idő: 3 másodperc
A felhő egybenmaradási ideje: 20 másodperc

Jász Gábor - Jövőnk.info







Aktív védelem 3. rész

|
Az „Aréna” rendszer
A Drozd-2 sikerén felbuzdulva, a KBP tervezőiroda a kilencvenes évek közepére elkészítette az addigi leghatékonyabb, a Drozd-2 képességeit is messze túlszárnyaló aktív védelmi rendszert, melyet Aréna névre kereszteltek.
Az alapkoncepció, a milliméteres hullámhosszú radar megmaradt, ehhez azonban egy jóval modernebb tűzvezető számítógépet kapcsoltak, amire a megnövekedett lefedettség, és a résztöltetek teljes felügyeletét és irányítását biztosító rendszer miatt volt szükség.
Miután a legénység minden tagja lezárta a búvónyílása fedelét, a rendszer aktiválódik, a Doppler radar megkezdi a környező légtér figyelését. Miután észleli a fenyegetést (70-700 m/s-mal közeledő légi cél) a radar célkövető üzemmódra kapcsol, és készenlétbe helyezi a várható becsapódási ponthoz legközelebb lévő védőtöltetet. A működési tartományon belülre érkező rakéta elé kilövi a robbanóanyagot és előregyártott repeszeket tartalmazó kazettát, mely a kellő pillanatban repeszfelhőt képez a fenyegetést jelentő rakéta útjába. A repeszfelhőbe berepülő objektum külső burkolatát a repeszek áttörik, majd a harci részt még a becsapódás előtt elműködtetik, így a járművet már csak a hatástalan és ártalmatlan „fémhulladék” éri el maximum.
Maljutka típusú páncéltörő rakéta harci része, az Arénával való találkozás után
A torony két oldalára szerelt tárolókban elhelyezett résztöltetek – melyek a kiskaliberű lőszerek, és a közelben robbanó lövedékek repeszei ellen páncéllal védve vannak - védőzónája egymást átfedi, tehát ha ugyanabból az irányból még érkezne 1-2 rakéta, azok is megsemmisíthetőek az elműködött résztöltet közvetlen szomszédai által. A rendszer által lefedett terület azimut szerint 220°-290°, vertikálisan maximum +15°, a résztöltetekből összesen 26 darab található a tárolókban.
(A továbbfejlesztett Arena rendszer már a tornyon körbeforgó tárolóval rendelkezik, tehát az egy irányból közeledő objektumok megsemmisítése mindaddig lehetséges, amíg el nem fogy az összes védőtöltet.)
A rendszer mindenidős, tehát időjárástól és napszaktól függetlenül alkalmazható, akár menet közben is.
Becsapni elég nehéz, ugyanis a radar nem indítja meg a védelmi mechanizmust kiskaliberű lőszerek, lassan repülő objektumok (pl: madár, vagy a tank felé hajított kő, fémtárgy) ellen. Az RPG-30-as páncéltörő rakéta viszont hatékonyan alkalmazható ellene, mivel ez a fegyver csalirakétát használ, és éppen az ilyen védelemmel ellátott járművek ellen lett kitalálva. (Erről a fegyverről az „RPG család legújabb üdvöskéi” című cikkünkben írtunk bővebben.)
Hátrányaként megemlíthető, hogy aktivált állapotában a harcjárművet gyalogság nem kísérheti, a résztöltetek működés közben ugyanis éppoly veszélyesek a baráti élőerőre, mint az ellenséges rakétákra.
Ennek ellenére azért a tervezők gondoltak a gyalogságra is, ha a rendszer aktív állapotban van egy fényjelzés látható a radarárbócon, valamint egy hangjelzés is bekapcsol, ha a radar rakétaközeledést érzékel. A hangjelzéstől számítva még simán van néhány tizedmásodperce a közelben ténfergő katonának, hogy gödröt ásson és elbújjon…
Reaktív páncéllal együtt szintén nem alkalmazható.
A felülről érkező, amerikai páncéltörő rakéta, a Javelin ellen a rendszer hatástalan.
Tény, hogy a szovjet-orosz fejlesztéseket alapul véve mind Izrael, mind az USA megkezdte saját aktív rendszerei fejlesztését, és rendszerbe állítását. Izrael Trophy, illetve Iron Fist névre, az USA Quick Kill-re keresztelte saját rendszereit.
Az Arena tömege 1-1.3 tonna, függően a kiépítés típusától és a kazetták számától, működéséhez 1kW áramot igényel.

Jász Gábor - Jövőnk.info
 

Lövedékálló mellények


|
A „golyóálló” mellények fejlesztése az I. világháborúig vezethető vissza, amikor még kis példányszámban, de már elkezdődtek a próbálkozások a katonák életének megóvása céljából. Az első golyóálló mellények súlya 20 kiló körül alakult, és csak kevés állt belőlük rendelkezésre, ezért csak a fontosabb posztokat betöltő bakák (pl.: géppuskakezelők, tüzérségi megfigyelők) kaphattak belőle. A második világháborúban történt a következő generáció fejlesztése, a szovjetek lemezlapok összepréselésével állítottak elő olyan mellényt, ami 100 méterről megfogta az MP 40-es géppisztoly lövedékét. Persze az angolok, amerikaiak is fejlesztették a sajátjaikat, de a komoly tömeg miatt nem nagyon terjedt el a harcoló csapatoknál.
Hatásmechanizmus
A lövedékálló mellény anyaga valamilyen rostanyagból készül, legtöbbször szintetikus (kevlar, twaron, zylon, stb.), de napjainkban bizonyos gyártók már felismerték a pókselyemben rejlő lehetőségeket, ami nemcsak pillekönnyű, hanem rendkívül erős anyag. Ezekből a rostanyagokból hálót szőnek, majd több száz réteget rendeznek egymásra, így az elemi szálak nemcsak egymással, hanem a felettük-alattuk lévő rétegekkel is kapcsolatban vannak. Ebbe a bivalyerős anyagba illesztik bele az acél, kerámia, vagy titán lemezeket, melyek a kritikus helyeken plusz védelmet nyújtanak.
Amikor a becsapódó lövedék eltalálja a mellényt, a töltény beleragad az erős rostok által alkotott hálóba. A lövedék energiája elnyelődik és szétoszlik az egész mellényen. Ekkor a lövedék eldeformálódik, s mivel elvesztette mozgási energiájának nagy részét, már képtelen átütni a mellény többi rétegét. Persze előfordulhat, hogy egy nagy erejű lövedék áthatol a mellény rostanyagán, ilyenkor jut szerephez a mellényben lévő betét, amit - mint említettem már - acélból, kerámiából vagy titánból készítenek.
Annak ellenére, hogy a mellény megállítja a lövedéket, a becsapódási energia szinte mindig okoz kisebb-nagyobb sérülést a mellény viselőjének. A becsapódás pontján a mellény „behajlása” akár 40 milliméter is lehet, ami bordatörést, vagy egyéb sokkos állapotot előidéző traumát is eredményezhet.
Napjainkban két irányvonal terjedt el széleskörben, az amerikai típusú mellények, valamint az orosz fejlesztésűek. Vannak azonban országok (franciák, brazilok, izraeliek) akik ezen a téren is a saját útjukat járják.
Az orosz mellények:
I. típus
Viselője biztonságban érezheti magát a szúró-vágó fegyverek, .22-es kaliberű, és a 6,35-ös kaliberű lövedékek ellen. Tömege 1-2 kiló, ing alatt is viselhető.
II. típus
Ez már erősebb, ebből kifolyólag nehezebb mellény, a 9 mm-es Makarov és a 9 mm-es Browning Short lőszer ellen jó, a Parabellum lövedéket nem igazán állja. Tömege 6-7 kiló.
III. típus
Létezik ruha alatt és felett hordható kivitelben, megállítja az összes ismert pisztoly kalibert, akár pisztolyból, akár géppisztolyból lövik azt ki. Még az olyan nagyágyúk sem okoznak neki gondot, mint a .357-es vagy a .44-es Magnum. Tömege 8-10 kiló, rendőrségi és katonai felhasználásra egyaránt ajánlják.
IV. típus
Megvéd minden pisztoly és géppisztoly lőszertől, akár közvetlen-közelről leadott lövés esetén is, a 15-20 méternél messzebbről leadott 5.45 X 39 mm-es, vagy a 7.62 X 39 mm-es lőszerrel leadott lövést is kivédi. A IV.-es típus nem külön fejlesztés eredménye, csupán a kiegészítő betétet cserélik erősebbre, így készül. Tömege 12-14 kiló.
V. típus
Az „Anti-Kalasnyikov”. 15 méternél távolabbról megállítja az AK páncéltörő lőszerét, és bármilyen ennél kisebb erejű lövedéket. Tömege 20 kiló felett van, általában akkor használják, ha a katonákat vagy rendőröket csőretöltött csúzlikkal várja a „fogadóbizottság” egy épületen belül. Az első behatolóra ilyen mellényt adnak, kezébe pajzs, fejére kevlár sisak kerül…
V.+ típus
Ezt a típust helikopterek személyzete használja, a mellény akár egy 12.7 mm-es lövedék telitalálatát is elviseli. Tömege 40 kiló körüli, hosszú bevetéseken elég kényelmetlen lehet.
Külön megjegyzendő, hogy az első három kategóriába tartozó mellények a TT lőszert nem tudják megállítani, annak acélmagvas kivitele és magas (420 m/s) kezdősebessége miatt.
Az amerikai mellények:
I. típus
.22-es, és .380-as kaliberű, valamint a 320 m/s vagy az alatti kezdősebességű lőszerek ellen nyújt kielégítő védelmet. Tömege 2 kiló körüli, ing alatt viselhető.
IIA. típus
Képes megállítani bármilyen pisztolyból kilőtt 9 mm-es lövedéket, valamint a .40SW pisztoly kaliber ellen is védi viselőjét, továbbá megállítja a 332 m/s-nál nem gyorsabb egyéb kaliberű pisztolylőszereket. Tömege 5 kiló.
II. típus
Felfogja a nagysebességű 9 mm-es lövedékeket, valamint a .357-es Magnum speciális lőszereit is. Tömege 7-8 kiló.
IIIA. típus
A pisztolyból vagy géppisztolyból kilőtt 9 mm-es lövedékeket, valamint a .44-es kaliberű Magnum üreges lövedékeit is képes megállítani. Tömege 10-11 kiló körüli.
III. típus
A 7.62 mm-es puskalőszerek ellen véd, valamint az eddig felsorolt típusok által kivédett lőszerek mindegyikét képes megállítani. Tömege 15-17 kiló.
IV. típus
7.62 mm-ig bármilyen kaliberű páncéltörő lőszer ellen hatásos védelmet nyújt. Tömege 19-22 kiló.

Jász Gábor - Jövőnk.info

Amit az éjjellátóról tudni kell…



|
Hogyan működik?
Az éjjellátó eszközök az objektíven keresztül gyűjtik a környezeti háttérfényt (csillagfény, holdfény vagy infravörös fény). Ez a fény, mely ugyanúgy fotonokból áll, mint a látható fény, a fotókatód csőbe jut, és az a fotonokat elektronokká alakítja. Az elektronokat ezután elektronikai és kémiai folyamattal sokszorosra erősítik. Az elektronokat egy foszforképernyőre irányozzák, ahol az erősített elektronok újra látható fénnyé alakulnak, melyet szemünk az okuláron keresztül érzékel. Az szemünk által látott kép ekkor már a megfigyelt jelenet tiszta, zöldes színű újjáalkotása.
1. Objektív
2. Fotókatód
3. Mikrocsatornás lemez
4. Magas feszültségű tápegység
5. Foszforernyő
6. Okulár
 
Az éjjellátó, precizitástól (képminőségtől) függően 1., 2., 3. vagy 4. generációs lehet. A generációs besorolás attól függ, hogy az adott készülékben milyen fényerősítő ballon található. Az éjjellátó szíve és lelke a fényerősítő ballon.
Az 1. generáció a világon jelenleg legelterjedtebb éjjellátó típus. A fentiekben leírt alapelvek használatával az 1. generációs egységek az elérhető fényt több ezerszeresére növelik. Ez a technológia jelenleg bárki számára elérhető, ám jóval borsosabb áron, mint amennyit valójában ér.
Egy első generációs éjjellátóval, telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 250 méterről kivehető egy álló ember alakja (észlelési távolság), de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság csupán 100-150 méter.
 
1. kép: Ló, 110 méterről… Nem sok látszik belőle… 
 
Az első generációs éjjellátók hibái, melyek alapján a második generációs fejlesztések történtek, a következők:
Halk sípolás mialatt a készülék be van kapcsolva. (Ezt a sípoló hangot a magasfeszültségű tápegység generálja)
A kép széle körül homályos lehet. Ezt geometriai torzításnak nevezik.
Amikor lekapcsoljuk az 1. generációs készüléket, egy ideig még zölden világíthat.
A távolság nem érzékelhető jól, sokszor előfordult, hogy szovjet harckocsizók kidöntötték a garázskaput, vagy nekimentek különböző tárgyaknak azért, mert becsapta őket szemük, miközben az éjjellátót használták.
A 2. generációt elsősorban a bűnüldöző szervek, a hadseregek és más hivatalos személyek használják. Magyarországon második generációs, vagy annál fejlettebb éjjellátót civil személy nem vásárolhat, tartása bűncselekménynek minősül. Civilek számára azért tilos a használata, mert illetéktelen kezekben veszélyessé válhat, például, ha egy orvvadász, vagy egy betörő ilyesmivel van felszerelve, abból nagy baj lehet. Az 1. és 2. generációs egységek közötti fő különbség a mikrocsatornás lemez, más néven az MCP. Az MCP elektron erősítőként működik, és közvetlenül a fotókatód mögött található. Az MCP több millió, rövid, párhuzamos üvegcsőből áll. Amikor az elektronok áthaladnak ezeken a csöveken, azok újabb elektronok ezreit bocsátják ki. Ez a külön folyamat teszi képessé a 2. generációs egységeket arra, hogy az 1. generációnál sokkal nagyobb mértékben erősítsék a fényt, ezáltal fényesebb és élesebb képet eredményezve. A második generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 500 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság akár 300 méter is lehet.
2. kép: Árok 150 méterre, nyomjelző lövedékek kb. 700 méterre
A 3. generáció és a második közötti különbség egy érzékeny vegyszer, a gallium arzenid hozzáadása a fotókatódhoz, így a 2. generációnál fényesebb és élesebb képet hoztak létre. A cső élettartamának növeléséért egy ion barrier (ionokat visszatartó vagy gátló) filmet használtak. A 3. generáció képességei messze túlszárnyalják az előző kettőt, ezt a mellékelt kép is bizonyítja, melyet egy kevés csillagfénnyel megvilágított terepen készítettek. A harmadik generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 650 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság akár 350-400 méter is lehet.
3. kép: Lövészpáncélos, mellette légvédelmi rakétát indító katona. Távolság kb. 400 méter.
A 4. generációs technológia az éjjellátó szemüvegek, és egyéb éjjellátó készülékek katonai felhasználói számára tökéletesebb éjszakai működési hatékonyságot tesz lehetővé. A negyedik generációnál eltávolították az ionokat visszatartó réteget – de a gallium arzenid bevonat megmaradt -, így a mikrocsatornás lemez magasabb jel zaj arányt kínál, mint a 3. generáció, viszont rövidebb az élettartama. A kapuzó tápegység tovább javítja a feloldást erős fényviszonyok mellett, és a csökkentett fénykoszorú minimumra csökkenti az erős fényforrásokból származó interferenciát. Ezek a továbbfejlesztések a rendszerek észlelési távolságát is lényegesen növelik. A negyedik generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 750 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság még 500 méter is lehet. A harmadik és negyedik generáció közti különbséget a két kis kép igyekszik szemléltetni.
 
3. gen             4. gen
 
4. kép: Rakétatüzérség, 4. generációs éjjellátóval megfigyelve
 
Az éjjellátó optikák fejlődése folyamatos, következő állomásuk valószínűleg a színes képet adó csövek lesznek, ám ezek még gyerekcipőben járnak, és egyelőre igény sincs a negyedik generációnál komolyabb éjjellátókra.
 

Jász Gábor - Jövőnk.info

FN M249 Minimi



|
Ki gondolná, hogy az amerikai hadsereg gyalogos alakulatainak egyik meghatározó rajtámogató fegyvere, belga fejlesztés eredménye. Az FN Herstal cég 1889 óta ismert a fegyverpiacon, vezető pozíciója már a harmincas évek óta megkérdőjelezhetetlen. Olyan világhírnévre szert tett fegyverek kerültek ki a cég gyáraiból, mint a 0,5-ös Browning géppuska, mely a második világháborúban az angolszász csapatok kedvelt fegyvere volt, vagy az M1918 BAR rajtámogató géppuska, de ezeken kívül a cégnek nagy szerepe volt a NATO által napjainkban használt 5.56 X 45 mm-es karabélylőszer kikísérletezésében, és szabványosításában.
A Minimi golyószóró  a nyolcvanas évek első felében lépett szolgálatba az amerikai hadsereg alakulatainál. Rendszeresítését indokolta az a tény, hogy a katonák szakasz szinten nem rendelkeztek hatékony támogató  fegyverrel, az M60-as géppuska nehéz volt, kezelése körülményes, és legalább két ember volt szükséges a hatékony alkalmazásához. Az M16-os gépkarabélyokat nem támogató szerepkörre találták ki – harminc lőszeres tárkapacitásuk miatt erre alkalmatlanok -, tehát kellett valami megoldás.
Az M249 Minimi golyószóró  megoldást jelentett az összes problémára, egy ember kényelmesen használhatja bármilyen testhelyzetből, lőszer-javadalmazása pedig elegendő egy sikeres akció lebonyolításához. Nem mellékes, hogy hagyományos karabélylőszerrel működik, tehát logisztikailag sem igényel külön figyelmet.
A fegyver csövének hossza alig több, mint az M16-os gépkarabélyé, mindössze 521 mm, végén háromkamrás csőszájfék található, és a bipodot (villatámasz) is a golyószóró csövének első szegmensében helyezték el, mely természetesen behajtható.
Működése hagyományos gázelvételes elven alapszik, gázdugattyús, forgó zárfejes mechanizmus, a lőszer adogatását és az üres hüvely kivetését szintén a lőporgázok energiája szolgáltatja.
A csőszájfék mögött, az irányzék alatt található a gázszabályzó szelep állító csavarja, mellyel a tűzgyorsaságot lehet változtatni 750-1000 lövés/perc tartományban.
A fegyver csöve cserélhető, túlmelegedés esetén néhány egyszerű mozdulatra van csupán szükség. A cső 200-250 lövést bír folyamatos tűzzel, ami igen jónak mondható.
A lőszert hevederből kapja, de bizonyos változatain megoldották az M16-os tárak fogadását is, tehát nem csak hevederből, hanem tárból is adogatható a lőszer. A hevederek végei összekapcsolhatóak, így gyakorlatilag akár végteleníthető is a lőszer heveder. Az alap verziónál még kemény műanyagból készült rakaszt használtak a lőszer tárolására, ám ezt később vászonnal bélelték, mert a sima műanyag rakasz iszonyatosan zörgött járás, vagy futás közben.
Érdemes néhány szót ejteni a fegyver tubuláris (teleszkópos) válltámaszáról.
Betolt állapotban a golyószóróval könnyen lehet kapáslövést leadni, épületharcnál a kis méret bődületes tűzerővel párosul, illetve mozgás közben nem akadályozza a katonát. Kihúzott állapotában bármilyen testhelyzetből tüzelhetünk vele, a jó megtámasztásnak köszönhetően javul a leadott lövések pontossága, A válltámasznak nem csak két állása van (kihúzott, betolt), hanem teljes hosszában állítható a katona testi adottságainak megfelelően. Persze az évek során fix tussal szerelt változat is készült.
Irányzéka hagyományos diopteres irányzék. A diopteres irányzék egy kicsiny lapból áll, amin van egy kémlelőnyílás, és ami a fegyveren közvetlenül a lövész szemének közelében van. A célzás közben a katona átnéz a diopter résén, és mindössze a célzó tüskét kell ráirányítania a célra. Közben csak két tárgyat kell egy vonalra helyezni – a célzó tüskét és a célt, amelyek meglehetősen élesen látszanak. A diopteres irányzék hiányosságai között megemlítendőek: az igen csekély figyelési szektor, ami drasztikusan elrontja a közeli távolságban lévő vagy gyorsan mozgó célpontok figyelését és leküzdését; lehetetlen pontosan lőni szürkületben és rossz látási viszonyok között, mivel (a fentebb említett okokon kívül) az igen keskeny diopter résen át csökken a célzáshoz és látáshoz nélkülözhetetlen fénymennyiség.
Az irányzék állítható  oldal irányban is, mellyel a szélerő lövedékre gyakorolt hatása kompenzálható.
Újabb változatai felszerelhetőek szerelék sínekkel, amelyekre mellső markolat, red dot irányzék, lézer, fegyverlámpa, optikai irányzék és egyéb kiegészítők csatlakoztathatóak.
A Minimi mindazonáltal, hogy rengetegszer bizonyított, nem mentes a hibáktól sem. Első helyen említhető, hogy nagyon rosszul tűri a szennyeződéseket, a homokot, sarat, kormot. Karbantartása rengeteg időt emészt fel. Továbbá nem mellékes, hogy anyaga könnyen rozsdásodik, ez szintén a karbantartást nehezíti.
A korai szériapéldányok a csapatpróbák során rengeteg sérülést okoztak a kezelőknek, ugyanis a nem megfelelően lekerekített élek és sarkok miatt a fegyver egyes alkatrészei elvágták, megsebesítették a katonák kezét és lábát. Meg kell említenünk a fegyver kis méretéhez képest hatalmas tömegét, az alap verzió üresen 7,5 kilogramm, 200-as hevederrel tárazva viszont már 10 kilót nyom!
Bár kis mérete, és nagy tűzereje miatt igen előkelő helyet foglal el a nemzetközi palettán, azért említsük meg, hogy az RPK golyószóró üres tömege mindössze 4,8 kg, 75-ös csigatárral 6,8 kilogramm, lövedékének átütőereje pedig kb. 25%-al nagyobb a pásztázott lőtávon, mint amivel a Minimi büszkélkedhet.
A golyószórót Izrael is lekoppintotta, ők Negev néven gyártják.
Műszaki adatai:
Űrméret: 5.56 X 45 mm NATO
Tömeg: 7.5 kg üresen
             10 kg töltve
Hossza: 1,041 mm
Cső hossza: 521 mm
Tűzgyorsaság: 750-1,000 lövés / perc
Lövedék kezdősebessége: 915 m/s
Hatásos lőtáv: 910 m
Pásztázott lőtáv: 400 m

Jász Gábor - Jövőnk.inf

Az AH-64 Apache, és az AH-64 Apache Longbow



|
Olvasóink eddig - kevés kivételtől eltekintve - az orosz fegyveripar legújabb vívmányaival ismerkedhettek ezen oldalakon, most azonban itt az ideje, hogy bemutassunk néhány nyugati fegyvert, fegyverrendszert.
Elsőként egy igen hírhedt repülőeszközt, az amerikai fejlesztésű Apache támadó helikoptert vesszük tüzetesen szemügyre.
Fejlesztése a vietnámi háború végén kezdődött, amikor az amerikai hadsereg harci helikopter potenciálját a felfegyverzett UH-1 Huey csapatszállító helikopterek adták, kevés AH-1-essel karöltve.
Az új helikopterrel szembeni elvárások – harci tapasztalatok alapján – generációs ugrásra kényszerítették az akkori mérnökcsapatot, mivel nyilvánvaló volt, hogy a jövő harcterein egy felfegyverzett csapatszállítónak nem sok esélye lesz a győzelemre.
A helikopter személyzetét két főben határozták meg – pilóta és fegyveroperátor, előbbi egyben a gépparancsnok is - a pilóta hátul, az operátor elöl foglal helyet. A pilóta feladata a gép vezetése, kapcsolattartás a bázissal, valamint a célok vizuális felderítése (magyarul: figyelés) amíg a fegyverkezelő a már felderített célok befogását, megjelölését, vagy megsemmisítését végzi.
Állandó fegyverzete az M230-as gépágyú, mely 30 milliméteres lövedékeit 1500 méteren belül képes hatékonyan célba juttatni, maximális lőtávolsága 4500 méter. A gépágyút egy 2 kW-os villanymotor mozgatja, jobbra-balra 120 fokban, lefelé 60 fokig téríthető ki. Rendszeresítve van hozzá nyomjelzős páncéltörő, nagy robbanóerejű repesz-romboló, valamint gyújtó lövedék. A fedélzeti lövész a gépágyút sisakcélzójával irányozza, tehát ahová néz, oda lő a fegyver. A gépágyúkra nemrégiben lézer célmegjelölőt szereltek, így a földi csapatok is láthatják, hogy hová fog érkezni a tűzcsapás, és esetleg rádión besegíthetnek a lövésznek a célok koordinálásában. A 2500 darabos lőszerkészletet, valamint a lőszertovábbító mechanizmust a bal oldali, a kabinok alatt végigfutó „dobozban” tárolja. Az ágyú 625 lövés/perc sebességre képes, ennél nagyobb tűzgyorsaságot a reakcióerő (a gépágyú tüzelés közbeni hátralökő ereje) miatt nem alkalmaznak. A fegyver 10, 20, 50 lövedékes rögzített sorozatokat tud lőni, illetve választható a „teljes tár” üzemmód, melyet felszállás előtt még a földön állítanak be a műszakiak. Általában a „full” üzemmódot szokták kérni az operátorok.
A szárnycsonkokon hordozhat 70 mm-es Hydra típusú nemirányított rakétákat, maximum 4 konténerben, egyenként 19 darabot, melyek a fedetlen élőerő, és gyengén páncélozott célok ellen lehetnek hatékonyak. A robbanófejek palettája igen változatos, repesz-romboló, páncéltörő, fehér foszforos(!), vörös foszforos, kazettás harci résszel szerelt, füstgenerátoros, valamint ejtőernyővel ereszkedő világító töltetet használnak. A világító rakétáknak nemcsak látható fényű, hanem infravörös változata is létezik. A rakéták hajtóműve 400 méterre a géptől kiég, ezért vízszintes indítás esetén maximális hatótávolságuk kb. 2000 méterre tehető.
Irányított fegyverzetként a Hellfire rakétákat, valamint ezek modernizált változatát, a Brimstone-t tudja használni erősen páncélozott célok ellen. Az irányított rakéták félaktív lézeres önirányításúak, tehát a fegyverkezelő lézeres célmegjelölést alkalmaz a rávezetés során, a rakéta pedig saját magának dolgozza ki az optimális röppályát, és a szükséges kormányparancsokat.
A szárnyvégekre felszerelhető - ám szinte sohasem alkalmazzák – 1-1 Stinger, légicél elleni rakéta, de az amerikai haderő helikopteres alakulatait csak olyan helyen vetik be, ahol a légifölényt már előzetesen kivívták. A hátsó (pilóta) ülésből a fegyverzet korlátozottan használható, a pilóta csak a nemirányított rakétákkal, a gépágyúval és az önvédelmi légiharc rakétákkal tüzelhet, a rávezetést igénylő precíziós fegyverzet irányítása ebből az ülésből már nem megoldott, és nem is lenne lehetséges, mivel a gép irányítása, a környező légtér szemmel tartása egész embert kíván. Nem esett még szó a helikopter „szemeiről”… A gép orrában található, 120 fokban jobbra-balra, 30 fokban felfelé, és 60 fokban lefelé mozgatható érzékelők bármilyen napszakban és időjárási körülmények között alkalmazhatóak. Az erősen páncélozott –kivéve az optikai felületeket – forgó torony, öt feladatra specializált, tartalmaz egy nagy felbontású TV kamerát, infravörös kamerát, lézeres célmegjelölőt, lézer távmérőt, valamint egy rendkívül érzékeny hőképalkotó optikát, ami a párán, vagy akár a füstön is átlát, és látni engedi a környezetnél nagyobb hőkontrasztú célokat. (Embert, vagy a forró motorú járművet.) Az évek során több modernizációs csomagot is kapott az Apache, a főrotor tengelye fölé egy radar került, mellyel légi és földfelszíni célok is felderíthetőek, a fedélzeti számítógép leküzdésük sorrendjét segít meghatározni. A radar felszerelése után kapta a helikopter a Longbow nevet.
A gép sérülés állósága szintén kimagasló, a sárkányszerkezet nagyrészt kompozit műanyagból készül, kevlár és kerámia betétekkel megspékelve a kritikus helyeken. Az üzemanyag tartály (a farok és a törzs csatlakozásánál van beépítve) öntömítő, tehát ha az erős páncélzat ellenére egy lövedék eljut a tartályig, a kilyukadó tartály befoltozza magát, a lyuk környékén összezsugorodik.
A rotorlapátok titánból készülnek, akár egy 23 mm-es lövedék becsapódását is elviselik csakúgy, mint a pilótafülke üvegei.
A hajtóművek mechanikai rendszere még harminc percig működőképes marad akkor is, ha az összes olaj elfolyik a rendszerből, ez elegendő idő ahhoz, hogy a sérült gép hazamenjen, vagy legalábbis biztonságos területre vergődjön. Természetesen az egyik hajtómű kiesése sem jelent problémát, a helikopter repülőképes marad, bár ekkor már nem képvisel jelentős harci potenciált, egyedül a hazatérésre koncentrál a személyzet.
A fontosabb rendszereket, és a kormányszerkezetet megkettőzték.
A hajtóművek sem maradtak modernizáció nélkül, az eredeti gázturbinák 2800 lóerő/darab teljesítményűek voltak, a legújabb fejlesztésűek – amit idővel megkap mindegyik gép – már 3400 lóerősek darabonként.
Az Apache egyik legnagyobb hátrányaként a túl sok „kütyüt” szokták emlegetni, a fedélzeti rendszerek figyelése, adataik értelmezése túlságosan leterheli a gép személyzetét mentálisan, valamint a helikopter személyzet magas harci potenciálja csak rengeteg gyakorlással tartható fenn, ami ugyebár igen drága mulatság.
 
Jelenleg gőzerővel dolgoznak a fejlesztők, hogy a helikopter harcászati értékén még tovább javítsanak, megoldották például, hogy a fegyveroperátor átvehesse egy pilóta nélküli felderítő eszköz irányítását azon terület felett, ahová az Apache épp útban van, így megérkezésükkor már tisztában vannak a harci helyzettel. A pilóta nélküli gép, miután a fegyverkezelő már nem tart igényt a szolgálataira, a földi irányítóközpont fennhatósága alá kerül ismét, és elhagyja a helyszínt.
A legújabb fejlesztések az Apache személyzet nélküli repültetésével kapcsolatban folynak, ám ez még jó darabig utópisztikus álom marad a mérnökök részéről.

Jász Gábor - Jövőnk.info


Az X-37B titkos első küldetése



|
Felszállt az Amerikai Légierő pilóta nélküli, többször felhasználható űrrepülőgépe, hogy megkezdje első próbarepülését.
Az Amerikai Légierő (U.S. Air Force, USAF) X-37B jelű gépének első példánya (Orbital Test Vehicle-1, OTV-1) április 22-én (magyar idő szerint már 23-án, hajnali 1:52-kor) emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveral 41. startállásáról. Az indításra egy Atlas-5 hordozórakétát használtak. Magának a kutatási programnak a részleteiről nem sokat tudni, hiszen azt katonai titkolózás övezi. A védelmi technológiák kikísérletezésére szánt küldetés várhatóan néhány hónapig tart. A tervezett maximális időtartam 270 nap. A bemutatkozó út során demonstrálni kell a rendszer működőképességét, beleértve az önműködő visszatérést és landolást is. A gép leszállására kijelölt hely a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpont (tartalék az Edwards Légitámaszpont). Ha esetleg mégis elvétené az irányt a Csendes-óceán fölött, működésbe lépne egy önmegsemmisítő mechanizmus.
 
Az Amerikai Légierő X-37B ember nélküli kísérleti űrrepülőgépe a NASA korábbi X-37-es terveinek átalakításával készült. Összehasonlításul, csupán a mértek érzékelésére a nagy ábrán ott van egy ember métetarányos rajza. Jobbra lent az X-37B és az amerikai űrrepülőgépek külső méretei is összevethetők. Balra az indításra használt Atlas-5 hordozórakéta egységei láthatók. Egyszerűen fogalmazva az X-37B a Shuttle kicsinyített és technológiai értelemben továbbfejlesztett változata. (Grafika: Karl Tate / Space.com)
Az X-37B segítségével a légierő saját maga végezhet űrbeli kísérleteket, amelyeket utána további vizsgálat céljából akár vissza is hozhat a Földre.
 
Az X-37B repülésének előkészületei: záródik a rakéta orrkúpja. (Kép: USAF)
Az X-37B hosszú és kanyargós utat járt be, míg végül eljutott eddig a tesztrepülésig. A programot eredetileg a NASA indította, még 1999-ben. Valamelyik Space Shuttle rakterében szerették volna pályára állítani, de a Columbia balesete, majd a program leállítása miatt erre már nem kerülhet sor. Pénzhiány miatt a fejlesztés 2004-ben átkerült a védelmi kutatatásokkal foglalkozó amerikai ügynökséghez (Defense Advanced Research Project Agency, DARPA). A légierő 2006-ban vette át a vezető szerepet.
 
A floridai start. A fotó hosszú expozíciós ideje alatt az amerikai zászlót mozgatta a szél. (Kép: Ben Cooper / Spaceflight Now)
A Föld körüli pályán, valamint a légkörbe való visszatérés és landolás során az X-37B feladata új technológiák, autonóm navigációs és vezérlési módszerek, hővédő megoldások, és sok más kipróbálása lesz. Pályára állva, a raktérajtó kinyitása után az elektromos energiát kibontható napelemtáblák szolgáltatják. A konkrét kísérleti terv azonban nem nyilvános. Annyit lehet tudni, hogy a raktérben például akár néhány kisebb (legfeljebb pár száz kg tömegű) műhold is feljuttatható.
A közel 9 m hosszú, 4,5 m szárnyfesztávolságú, 5 tonnás űreszközt a Boeing építette, s már megrendelték náluk a második példányt is, amely várhatóan 2011-re elkészülhet és el is indulhat próbaútjára. A pontos részletek, és az OTV-1 esetleges további repüléseinek menetrendje természetesen nagyban függ a mostani küldetés tapasztalataitól.
A „mini-shuttle” – bár mostani első repülésén nem terveznek ilyet – elvileg alkalmas lehet saját vagy más országok műholdjainak megközelítésére, javítására – vagy bármi másra. Ezért sokakban felmerül a kétség, hogy nem a világűr militarizálása felé tett lépésről van-e szó...
(urvilag.hu)

A Gepárd fegyvercsalád tagjai



|
Gepárd M2 öntöltő-romboló puska
Az M2-es széria az M1-hez képest jelentős módosításokat tartalmaz, mint például az öntöltő kivitel, és a bullpup elrendezés. (A bullpup rendszerű fegyvereknél a tár, a zár, és az elsütőszerkezet a fegyver tusában kerül elhelyezésre, így a fegyvert rövidebbre lehet építeni a nélkül, hogy a csőhossz megrövidülne. A bullpup elrendezés hátránya, hogy a fegyvert – legyen az puska, gépkarabély vagy géppisztoly – balkézzel nem lehet használni, mert hüvelykivetéskor a kirepülő lőszerhüvely arcul üti a fegyverrel tüzelő lövészt.). A fegyverhez tíz lőszer befogadására alkalmas csigatár, vagy öt lőszerrel tölthető szekrénytár van rendszeresítve. Mivel automatizálták a töltő-ürítő mechanizmust, ezért a zár illesztései nem olyan passzosak, mint az M1 esetében, ami negatív kihatással van a lövés pontosságára. Célzó optikája azonos az elődtípuséval, de az M2-es szériától kezdve a fegyvercsalád tagjai már rendelkeznek mechanikus szükségirányzékkal is arra az esetre, ha az optika valamilyen oknál fogva nem használható. A tízes csigatár 2,5 másodpercen belül kilőhető úgy, hogy 800 méteren a lövések mindegyike még benne lesz egy oldalát mutató PSZH méretű célfelületben. (Persze ehhez sokat kell gyakorolni…) Visszarúgás-csillapító mechanizmusa megegyezik az M1 szériával, a tus energiaelnyelő rendszere csak apróbb változtatást igényelt. A Gepárd fegyvercsaládhoz rendszeresített páncéltörő-gyújtó lövedékekkel elműködtethető az ellenség páncélosainak reaktív páncélja.
Műszaki adatok
 - Tömeg: 16 kg
- Hossza: 1536 mm
- Csőhossz: 1100 mm
- Lövedék kezdősebessége: 838 m/s
- Torkolati energia: 17000 joule (majdnem kilencszer erősebb, mint egy AK lőszer)
- Tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 1200 m, álló alakra 800 m
- Szórás: 600 méteren kevesebb, mint 5 centiméter, 1200 méteren kevesebb, mint 15 centiméter
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 25 milliméter, 600 méterről 15 milliméter
- Lőszer: 12,7 × 108 mm (Az M2 B széria NATO szabvány lőszert tüzel, melynek mérete 12,7 mm X 99 mm)
 
Gepárd M2A1 deszant kivitelű, öntöltő-romboló puska
A légiszállítású alakulatok igényei szerint konstruált fegyver, melynek méretei lehetővé teszik a helikopterek szűk ajtajain való gyors ki- és beszállást, valamint az ejtőernyős ugrást is. A jelentős méretcsökkentést csak a csőhossz erős megkurtításával sikerült elérni. Ez természetesen jelentősen befolyásolja a hatásos lőtávot, valamint a szórásképet. Mindezen hátrányok ellenére a deszant alakulatok jelentős tűztámogatásra tettek szert az M2A1 verziójú puskával. A puskához tíz darabos szekrénytár van rendszeresítve.
Műszaki adatok
- Tömeg: 15 kg
- Hossza: 1266 mm
- Csőhossz: 830 mm Lövedék kezdősebessége: 785 m/s
- Torkolati energia: 15000 joule (majdnem nyolcszor erősebb, mint egy AK lőszer) Tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 1000 m, álló alakra 600 m
- Szórás: 500 méteren kevesebb, mint 10 centiméter, 1000 méteren kevesebb, mint 20 centiméter
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 20 milliméter, 600 méterről 10 milliméter
- Lőszer: 12,7 × 108 mm (Az M2A1 B széria NATO szabvány lőszert tüzel, melynek mérete 12,7 mm X 99 mm)
 

Gepárd M3 Elefánt, öntöltő-romboló puska
A 12,7 milliméteres lövedéknél nagyobb, 14,5 mm-es lőszert használ, melynek köszönhetően nemcsak családján belül, de saját kategóriájában is a „halhatatlanok társulatának tagja”. Kevés romboló puska létezik ilyen nagy kaliberben, ennek köszönhető, hogy egyes országok hadseregei (Francia Idegenlégió, USA tengerészgyalogság, Törökország) is rendszeresítették. A nyolcvanas évek végén irtózatos mennyiségű ZSU-2-es légvédelmi géppuska, és szintén hatalmas mennyiségű KPVT géppuska állt hegyekben a Honvédség raktáraiban, a tervezők nem is hagyták veszendőbe menni ezeket. Az említett fegyvereket szétszedték, a csöveket pedig felhasználták, immár mesterlövész-romboló szerepkörben. Az első próbalövészetek nem várt sikereket hoztak, még a szakértőket is meglepte a fegyver brutális ereje. Mivel maximális lőtávja jelentősen megnövekedett, ezért az eddigi Gepárdoknál használatos hatszoros nagyítású céloptika helyett tizenkétszeres nagyításút fejlesztettek hozzá. A fegyverrel hatékonyan lefogható az ellenség könnyű páncélos, valamint élőereje már nagy távolságból is.
Műszaki adatok
- Tömeg: 26 kg
- Hossza: 1880 mm
- Csőhossz: 1630 mm
- Lövedék kezdősebessége: 1002 m/s
- Torkolati energia: 32000 joule (tizenhatszor erősebb, mint egy AK lőszer)
- Tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 1000 m, álló alakra 800 m
- Szórás: 2000 méteren kevesebb, mint 15 centiméter, 1000 méteren kevesebb, mint 5 centiméter
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 35 milliméter, 600 méterről 25 milliméter
- Lőszer: 14,5 × 114 mm
 
Gepárd M4 öntöltő, mesterlövész puska
Képességei alapján az M1 és az M2 széria közé sorolható. Tűzgyorsasága öntöltő kiviteléből adódóan nagyobb, mint az M1-esé, pontossága viszont elmarad az egylövetű változatétól. Az M2-es szériától azonban pontosabb, azonos távolságról – rövidebb csöve ellenére - kisebb szórásképet produkál.
Műszaki adatok
- Tömeg: 17 kg
- Hossza: 1450 mm
- Csőhossz: 800 mm
- Lövedék kezdősebessége: 792 m/s
- Torkolati energia: 15000 joule (majdnem nyolcszor erősebb, mint egy AK lőszer)
- Tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 1500 m, álló alakra 800 m
- Szórás: 750 méteren kevesebb, mint 2,5 centiméter, 1500 méteren kevesebb, mint 10 centiméter
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 25 milliméter, 600 méterről 10 milliméter
- Lőszer: 12,7 × 108 mm (Az M4 B széria NATO szabvány lőszert tüzel, melynek mérete 12,7 mm X 99 mm)
 
Gepárd M5 mesterlövész, ismétlő puska
2003-ban került bemutatásra a 12,7 mm-es űrméretű fegyver, a fegyvercsalád első ismétlő verziója. Az ismétlő puskák töltő-ürítő folyamatát a lövész ismétli meg, innen kapták nevüket. Mivel az automata töltés-ürítés funkciót elhagyták, az elsütőszerkezet zárjának elemei jól illeszkednek, tehát pontosabb lesz a fegyver. Paramétereinél és hatásadatainál fogva az eddigi legjobban konstruált képviselője a Gepárd fegyvercsalád 12,7 mm-es kategóriájának. Összehasonlítva az amerikai M82-es lövészpuskával (mely szintén 12,7 mm-es lőszert tüzel, és a romboló puskák között elismert tulajdonságokkal rendelkezik) azt láthatjuk, hogy pontosságát illetően annál jobb eredmények elérésére képes.
Műszaki adatok
- Tömeg: 14 kg
- Hossza: 1465 mm
- Csőhossz: 1100 mm
- Lövedék kezdősebessége: 840 m/s
- Torkolati energia: 17000 joule (majdnem kilencszer erősebb, mint egy AK lőszer)
- Tűzgyorsaság: 6 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 2000 m, álló alakra 1200 m
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 25 milliméter, 800 méterről 15 milliméter
- Lőszer: 12,7 × 108 mm (Az M5 B széria NATO szabvány lőszert tüzel, melynek mérete 12,7 mm X 99 mm
 
Gepárd M6 Hiúz öntöltő-személyvédelmi romboló puska
A Gepárd família legkisebb, legfiatalabb tagja. Kis méreténél fogva ideális nagy mozgékonyságot és tűzerőt igénylő harchoz, de kialakításánál fogva igen hatékonyan használható személyvédelmi szerepkörben is. A hozzá kifejlesztett elektrooptikai célzórendszer segítségével a puskával csípőből is leadható pontos lövés. (Ez a különleges célzókészülék tulajdonképpen egy videokamera, amelyet a távcső szerelék sínjére lehet csatlakoztatni. A kamerához egy monitorként funkcionáló szemüveg, vagy egy nyakba akasztható, kisméretű monitor kapcsolódik, melyen keresztül azt a területet lehet látni, ahová a fegyver csöve éppen néz. Természetesen szálkeresztes beosztással.)
Műszaki adatok
- Tömeg: 10,5 kg
- Hossza: 1080 mm
- Csőhossz: 730 mm
- Lövedék kezdősebessége: 750 m/s
- Torkolati energia: 12000 joule (hatszor erősebb, mint egy AK lőszer)
- Tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
- Hatásos lőtávolság: 1000 m, álló alakra 600 m
- Szórás: 1000 méteren kevesebb, mint 10 centiméter, 500 méteren kevesebb, mint 2,5 centiméter
- Páncéltörő képesség: 100 méterről 12 milliméter, 600 méterről 10 milliméter
- Lőszer: 12,7 × 108 mm (Gepárd M6B 12,7 X 99 mm)

Jász Gábor - Jövőnk.info

A GBU-57 A/B szuper bunker romboló bomba



|
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A  Pentagon felgyorsítja, három évvel előretolja a tervezési idejét a szuper bunker romboló bomba, a GPU-57 A/B, avagy MOP, nagy tömegű áthatoló bombának. Ez egy új, nagy erejű bomba ami az iráni és észak-koreai földalatti atom-nukleáris üzemek ellen van kifejlesztve. A gigantikus bomba hosszabb mint 11 ember válltól-vállig sorban állva, 20 láb (1láb=30.48cm) 609.6 cm talpától a hegyéig, valamint több mint 15 tonna (31862lbs-font), ennek 18%-a az aktív robbanóanyag. A GPU-57 A/B MOP olyan hatalmas, hogy csak a B-52-es és a B-2-es "láthatatlan" bombázók tudják célpontjaik fölé szállítani. Ez a bomba tízszer erősebb, mint az elődje, a BLU-109, valamint 30%-al nehezebb mint a MOAB, Mother Of All Bombs, az "Összes Bombák Anyja".
Ez a szuper romboló a Reytheon Társaság technológiai áttörésének az eredménye, miután kifejlesztették az új mélyre hatoló és erősített beton romboló töltetet. Az új technológia egy Tandem Warhead System, Párosítot Töltet Rendszer nevet kapta, ami egy elsődleges, formált elő-töltet, amit egy véghezvivő, mélyre hatoló robbanótöltet fejez be. Egy kis méretű MOP prototípus ki lett próbálva a New Mexico állami White Sands Rakéta Próbatéren, mélyen egy barlangban, a kevésbé ismert Weapons of Mass Destructions National Testbed - Nagyhatású Romboló Fegyverek Nemzeti Próbahelyén. Egy karcsú, narancs színű MOP prototípust felhúztak egy állványra úgy, hogy csak néhány centiméterre volt a hegye a talajtól, s függőleges állapotban lefelé mutatva felrobbantották. A próbarobbantás során az újonnan kifejlesztet 1000 fontos, 453 kg-os töltet rekordot döntött, 589 cm-en hatolt át a 610 cm-es vastag acélrudakkal megerősített beton fal, szimulált bunker tető tömegébe. Ez a beton páncél 12.600 lbs/inch2 nyomás ellenállására van tervezve mint bunker fal. Kevesebb mint tíz milimásodperc alatt a robbanás 110 millió ft/lbs energiát hatott egy nagy nyomású olvadt fémsugár formájában.
Egyidejűleg a légierő (Air Force) szerződést írt alá egy nagy pontosságú GPS célzórendszer kifejlesztésére az MOP célra irányítására, amely sokkal pontosabb lesz mint az Irakban alkalmazott rendszer. Feltételezhető, hogy az új rendszer pontossága, CEP, az 5 m-en belül van. (CEP-Circle of Error Probability = Félrelövés Valószínűségének Köre).
Az új GPS irányított MOP eddig nem látott 200 láb = 61 méter mélyre hatol be mielőtt felrobban, s tönkreteszi a földalatti bunkereket, mint amit Irán és Észak-Korea is jelenleg alkalmaz az atom erő fejlesztési törekvéseihez.
Teljes méretű próbarobbantás egy B-52-es alkalmazásával történt. A prototípus megfelelt minden követelménynek a repülésben, célzási, mélyrehatolási és robbanási, valamint romboló erejében egyaránt. Az egész átvágó, robbanó hatása rendben látható volt a próbán.
2007 végére egy teljes méretű modell, vagyis egy gyakorló GBU-57 A/B MOP bomba volt betöltve egy B-2-es bombázó tárába, (mivel a B-2-esnek két forgótáras felfüggesztésű bombatere van, valószínű a forgótáras rendszert kiemelték és helyette egy egyedi bomba rögzítőjét szerelték fel - fordító által) a Whiteman Air Force Base, Missouri államban.
"Nem tudtam nem észrevenni mi óriási volt ez a bomba, ahogy ott lógott a bombatárban"- mondta egy tagja az 509-es számú Karbantartó Csapatnak, aki személyesen kezelte a bombát.
Egy gyorsított program lett elfogadva, hogy átalakítsák át a B-2-es 'láthatatlan' bombázókat, hogy két-két GBU-57 A/B MOP bomba hordozására legyenek képesek. (Mivel ez egy nagyon speciális bevetés, valószínű nem több, mint 3 B-2-est alakítanak át – fordító)
Gyorsaság és sürgősség pont akkor jön, amikor Irán és Izrael közti összetett és ellenséges viták a végükhöz közelednek az atom energia és az atom fegyverzetek kapcsán, s a több fokozatú ballisztikus rakéta rendszer elkészültével, (a minap űrbe is juttattak három műholdat), atomtöltettel is nyilvánvalóan foglalkoznak.
A légierő kutató laboratóriuma, (AFRL) a Wright Petterson Air Force Base, Ohio állam, és az AFRL Lőszer és Légi Fegyverzeti Központja, mindkettő az Eglin AFB, Florida, most már mind nagy sürgősséggel szerelik át a radarkerülő, láthatatlan B-2-esek bombaterét, hogy célhoz vihessék a terhüket.
Légierővel egyetemben magán társaságok is szorgoskodnak, mint a Northrop Grumman, a B-2 gyártója, és a Boing Phantom Works, a bomba gyártója, mint elsődlegesek a rendszer átalakításában.
A Defense Threat Reduction Agency - Veszélyt Csökkentő Védelmi Hivatal Virginia államban kezdettől összehangolta a több különböző résztvevő csoportokat.
Így most már van egy nem-atom fegyver, ami képes mélyre behatolni és óriási erővel robbanni ott.
Isten hozott.... GBU-57 A/B
strangemilitary.com - Fordította: L.




A Mil-Mi 28N harci helikopter



|
  A Mi-28-as harci helikoptert már a 70’-es évek elején elkezdték fejleszteni – párhuzamosan a Mi-24-es típussal – ugyanis az akkori katonai doktrínák szerint a nagy tűzerő és csapatszállító képesség lesz a domináns a jövő harcterein. Ezt a mérnökök nem így gondolták, ennek köszönhető, hogy egy időben a 24-es típussal, megszületett (igaz csak papíron) a 28-as típus.
Afganisztánban aztán sorra elő is jöttek a Mi-24 gyengéi – gyenge páncélzat, pontatlan tűzvezetés, alacsony hatékonyságú fegyverek, légiharcban az önvédelmi képesség hiánya, stb. Szerencsére a 24-es nem került a szemétdombra, hanem továbbfejlesztették, a NATO legnagyobb bánatára.
Ám elérkezett az ideje, hogy önkritikát gyakoroljanak a szovjetek, és belevágjanak a 28-as prototípusának fejlesztésébe. A rotorlapátokat már nem fémből, hanem az akkor újdonságnak számító kompozit anyagokból készítették, ami sokkal szívósabb anyag, valamint jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik. A farokrotor X alakú, amely sokkal csendesebb, mint a korábbi három vagy négylapátos, egyenlő szögben elosztott rotor volt. A futóművet fixállásúvá alakították, ugyanis a 24-esen használatos behúzható futómű nem tudott segíteni a becsapódás csillapításában kényszerleszállás esetén, kiengedni pedig ritkán volt idő. A Mi-28 fixfutói egy 12 m/s-os sebességgel történő talajnak ütközést simán elviselnek. A létfontosságú részegységek (hajtómű, hidraulika, stb.) védelmét úgy oldották meg, hogy a kevésbé fontos alkatrészeket eléjük, rájuk, mögéjük pakolták, így a páncélon kívül még ez a plusz védelem is javítja a helikopter túlélési esélyeit. A pilótafülke tandem elrendezésű, elöl a fegyverkezelő operátor, mögötte-felette pedig a helikopter-vezető foglal helyet. Az ülések vészhelyzet (zuhanás, talajnak ütközés) esetén egy automata szíjrendszerrel olyan testhelyzetben rögzítik a személyzet tagjait, hogy az energia-elnyelő ülésekben ülők a legideálisabb pozícióban legyenek a becsapódás pillanatában. A katapultálás lehetőségét elvetették, ám a rotorlapátok lerobbantása után nagy magasságban a helikopter ejtőernyővel elhagyható. A géptörzs és a farok csatlakozásánál kialakítottak egy üreget, ahová két ember (igaz nagyon szűkösen) bepréselhető. Ezzel lehetőség nyílik az ellenséges területen kényszerleszállt gépszemélyzet kimentésére, egy másik Mi-28-as legénység részéről, így a bajba jutott személyzetnek nem kell órákat vagy akár napokat várni a kutató-mentő szolgálatra.
A pilótafülke nagyon erős páncélzatot kapott, a 23 mm-es gépágyúlövedék közvetlen találata sem tudja áttörni. Az üvegezés a 12,7 mm-es lövedék közvetlen találatát is elviseli, a 23 mm-es gépágyú repeszeit szintén megállítja. Infravörös keresőfejjel ellátott rakéták ellen a különleges kialakítású terelőlemezek hivatottak védelmezni a helikoptert (természetesen az infracsapdákon kívül). Ezek hatékonyságának köszönhetően 2,5-szer kisebb a gép infraképe, mint a Mi-24-nek.
Bármelyik hajtómű leállása esetén a gép folytathatja útját, persze ilyenkor már gyakorlatilag harcképtelen, bázisára azonban még visszatérhet.
Állandó fegyverzete egy 30 mm-es gépágyúból, választható, az adott feladatra optimalizált fegyverzete pedig a félszárnyakon elhelyezett irányított és nemirányított rakétafegyverzetből, aknaszóró- és 30 mm-es gránátvető-, valamint 7,62-es, 12,7-es géppuska-, illetve 23 mm-es gépágyú-konténerből állhat. Ezenkívül hordozhat nemirányított légibombákat, valamint R-60-as vagy Igla típusú  levegő-levegő rakétákat, az ellenséges légicélok leküzdésére, továbbá felderítő és zavaró konténereket.
A helikopter főrotorja felett látható radarárbóc légi és földi célok követésére is alkalmas. Fedélzeti rendszerei közül az egyik legfigyelemreméltóbb a terepkövető repülést akár kézi, akár robotpilóta üzemmódban lehetővé tevő elektronika, amely a számítógép segítségével 3 dimenziós képet vetít a pilóta elé az adott terepszakaszról. Vagy például az automatikus célelosztást végző rendszer, amelyik folyamatosan kommunikál a többi helikopterrel, így nem fordulhat elő, hogy két gép ugyanazt a célt támadja.
A gép egyéb képességeit nem taglalom tovább, mert e cikk terjedelme nem teszi lehetővé.
TECHNIKAI ADATOK:
-Gyártó ország: Oroszország
-Személyzet: 2 fő
-Hatósugár: 500 km
-Max. Sebesség: 305 km/h
-Harci tömeg: 11700 kg
-Üres tömeg: 7000 kg
A Mi-28N széria mindenidős helikopter, amely akár éjjel, akár nappal, rossz időjárási körülmények között is bevethető. Felderítő és tűzvezető rendszerei, az alkalmazott fegyverek kifinomult technológiai hátteret sejtetnek, minden szinten megfelel a XXI.- század követelményeinek. Sőt.

Jász Gábor – Jövőnk.info




A T-90 közepes harckocsi



|
Napjainkban az orosz fegyvergyártás csillaga ismét felragyogni látszik. Hatalmas összegek állnak rendelkezésére a fejlesztőirodáknak, akik szakadatlanul ontják a gépkarabélytól a tengeralattjárókig minden kategóriában a legújabb technikákat. A kilencvenes évek elején már rengeteg új rendszer állt rendelkezésre a harckocsi ágazatban, ám az akkori pénzügyi gondok nem tették lehetővé a különböző újítások megvalósítását.
A T-90-es harckocsi alapjaiban megegyezik a T-72-vel, igazából csak átmeneti megoldásnak szánták az orosz hadsereg számára, míg az új nehézharckocsijuk (a Fekete Sas) el nem éri a sorozatgyártásra érett állapotot. A típus jelenleg a távol-keleti gépesített alakulatoknál áll rendszerben.
Személyzete három főből áll: parancsnok, irányzó valamint a harcjármű vezető.
Fegyverzete a 2A46 125 mm-es simacsövű lövegből, egy, a löveggel párhuzamosított 7,62 mm-es géppuskából, valamint egy 12,7 mm-es légvédelmi géppuskából áll, ám ennek hatásfoka igen alacsony így inkább földi célok ellen alkalmazzák. A küzdőtérben elhelyeztek még egy AK-74 típusú gépkarabélyt, amivel a személyzet megvédheti magát, ha a harcjármű elhagyására kényszerül. A löveg töltő rendszere teljesen automatizált, a cső automata füstelszívóval szerelt. A fő fegyver tűzgyorsasága 6-8 lövés/perc. Lőszerjavadalmazása 43 darab lövedékből áll. A 7,62-es géppuskához 2000 darab, a 12,7 mm-eshez 300 darab, az AK-74-hez 300 darab áll rendelkezésre.
A löveg alkalmas a 9M119 Svir, valamint a 9M119M Refleks típusú tandem robbanófejes rakéták indítására. Ezen rakéták célravezetéséhez a személyzet addig világítja lézerrel a célt, amíg a rakéta be nem csapódik. Maximális páncélátütő képessége 950 milliméter (!). A rakétákkal támadható helikopter is, 4-6000 méteren belül, ami a maximális lőtávolsága a fegyvernek.
A felderítést és célravezetést segítő optikai rendszerek szintén magas színvonalat képviselnek, az éjjellátó és termovíziós eszközök, valamint a célbefogó-tűzvezető rendszer igen jó hatásfokúak, bár nyugati társaikhoz képest van még hova fejlődniük.
Az alappáncél rétegelt kivitelű, ami acél, kerámia, üveg, vagy kompozit műanyag egymásra építéséből hoznak létre, esetleg a rétegek között légréseket hagynak. Erre szerelik fel aztán a Kontakt-5 típusú reaktív páncélt, ami jelentősen növeli a harckocsi sérülésállóságát.
Felszerelték továbbá a Shtora-1 optoelektronikus aktív tankvédelmi rendszerrel, ami a NATO-ban leginkább elterjedt TOW, HOT, és Hellfire páncéltörő rakéták ellen hatásos. Működési metódusa nagyjából annyi, hogy ezek a rakéták vagy lézer-vezetősugarat, vagy infravörös-vezető pontot használnak a cél betájolására, célravezetésre. Az infravörös irányító rendszert egy olyan erős hőkép kibocsátásával zavarja meg, ami elvakítja a felé közeledő rakéta vezető-rendszerét, így a rakéta irányíthatatlanul, vagy hamis kormányparancsok alapján robog a cél felé. Persze van rá esély, hogy véletlenül még így is eltalálja. A lézer-vezérlésű rakéták célpontjait lézernyalábbal világítják meg, a lézernyaláb megtörése jelenti a célt a rakéta számára. Ilyenkor automatikusan indítja a ködgránátokat, ezek ködfüggönyt hoznak létre a harcjármű körül, ami áthatolhatatlan a lézerfény számára, tehát a rakéta elveszti a célt.
Nukleáris-, vegyi-, és biológiai fegyverek elleni védelemmel is ellátták.
Az orosz Rosoboronexport fegyverexportőr cég jóvoltából eddig Ciprus, India, Venezuela rendszeresítette a típust.
Technikai adatok:
Gyártó ország: Oroszország (Uralvagonzavod)
Személyzet: 3 fő
Hatótávolság: 500-650 km (terepfüggő)
Teljesítmény: 1000 lóerő
Tömeg: 46.5 tonna
Max. sebesség: 65 km/h
Fegyverzet: 1 db 2A46 125 mm-es simacsövű löveg
1 db PKT 7,62 mm-es löveggel párhuzamosított géppuska
1 db 12,7 mm-es légvédelmi géppuska

Jász Gábor – Jövőnk.info


|
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)