2020. január 13., hétfő

Angéla, utoljára magyarázom neked!

























Angéla, utoljára magyarázom neked!









A főnököd, Obama csődbe ment, nincs már pénze egy háborúhoz ellenem. Most egy európai háborúval próbálkozik, hogy a sorvadó rendszerét az oroszok és az európaiak költségen mentse meg. Mikor érted már meg végre!!!










Nem tudják, hogyan viszonyuljanak a TTIP-hez, mert az titkosítva van



2015.10.02. 
hidfo.ru




Doris Fiala, svájci országgyűlési képviselő szerint drasztikus következményei lehetnek a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet megalapításának - nem csak az Európai Unió tagállamaira, de a kereskedelemben harmadik félként résztvevő országokra nézve is.

A svájci törvényhozó arra hívta fel a figyelmet, hogy azok az európai országok, melyek nem tagjai az Európai Uniónak, a TTIP esetében egy teljesen más kereskedelmi környezettel kell szembenézzenek, mint ami az Európai Unióval folytatott kereskedelem során a nemzetgazdaság alapjait meghatározta. Elmondása szerint a nem-uniós országok gazdasági kilátásait bizonytalanná teszi a TTIP kapcsán folytatott tárgyalássorozat, mert az teljes titoktartás mellett zajlik. Számukra nem egyértelmű, hogy a tárgyalás során milyen részletekről történik megállapodás, a nemzetgazdaságok emiatt nem tudnak érdemben felkészülni a kereskedelmi környezet változásaira, legfeljebb a bizonytalanság miatt tehetnek bizonyos óvintézkedéseket.
Fiala szerint a TTIP esetében harmadik félként megjelenő országok erőteljesebb nyomást kell gyakoroljanak az Európai Unió vezetőire, mert az uniós diplomaták által titokban kötött megállapodás nem csak az EU tagállamaira lesz hatással, hanem valamennyi európai országra.
"Az erős svájci frankkal országunk erős vetélytársat jelent a térségi országok számára, emiatt a szabadkereskedelmi egyezmény olyan tényező, amivel számolnunk kell, ismernünk kell a pontos feltételeit."
A transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozását rögzítő megállapodás részletei máig ismeretlenek. Azok, akik saját szemükkel látták a nyilvánosság elől elzárt, titkosított szöveget, arról számoltak be, hogy az lehetővé tenné a multinacionális vállalatok számára a független országok törvénykezésének befolyásolását.
A TTIP érvénybe lépése esetén a multinacionális vállalatok jogilag feljebbvalókká válnának a nemzetállamoknál, ami a demokrácia hatályon kívül helyezését és a korpokrácia törvényesítését jelentené. A TTIP érvénybe lépése esetén a multinacionális vállatok perbe foghatnak országokat, és a megállapodás jogi keretein belül lehetőségük lenne arra, hogy hatályon kívül helyezzenek egyes törvényeket, vagy megvétózzák bizonyos törvények meghozását. A TTIP gyakorlati megvalósulása esetén a multinacionális vállalatok vennék át a kormányok szerepét, és miközben a kormányokkal szemben az állampolgárok még választójoggal élhetnek, a multinacionális vállalatokkal szemben a választóknak semmilyen érdekérvényesítési lehetősége nincs. Mivel a TTIP felhatalmazná a vállalatokat a tagállamok törvényeinek módosítására, a fogyasztóvédelem és a szakszervezetek sem rendelkeznének demokratikus lehetőségekkel arra, hogy az emberek érdekét törvényes úton képviseljék.
Fiala szerint Svájc számára a fentiek miatt az sem egyértelmű, hogy fenntartsa-e az Európai Unióval fennálló kapcsolatokban jelenleg érvényben lévő liberális szabályozást.





Nagyobb munkanélküliséghez, az életszínvonal romlásához vezethet a TTIP



Egész Európában a munkanélküliség drasztikus növekedéséhez, az életszínvonal csökkenéséhez vezethet a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény. Mostanra a német politika is megosztott a kérdésben.
Sahra Wagenknecht, a Die Linke párt alelnöke szerint a transzatlanti szabadkereskedelmi zóna létrehozása kizárólag az Egyesült Államok számára lenne előnyös, miközben katasztrofális következményeket vonna maga után az európai gazdaságban; néhány év leforgása alatt robbanásszerűen növekedne a munkanélküliség, és az életszínvonal csökkenése minden európai számára érezhető lenne.
A TTIP megállapodás támogatói főként olyan politikai pártok és civil szervezetek, melyek amerikai anyagi támogatókkal rendelkeznek. A TTIP támogatói emiatt azzal érvelnek, hogy a megállapodás munkahelyeket teremt majd, és javítani fogja az életszínvonalat. Az amerikai szponzorokkal nem rendelkezők szerint viszont egyre kevesebb munkahely lenne, romlana az életszínvonal, csökkenne az export, és minden európai országban fokozódna a pénzügyi instabilitás.
Wagenknecht arra hívta fel a figyelmet, hogy a mérhető gazdasági mutatókra kifejtett hatáson felül a TTIP elsősorban a fogyasztóvédelem teljes felszámolását jelenté Európában, a környezetvédelmi szempontokat szintén eltörölné, eközben az Atlanti-óceán mindkét partján csökkenne az általános életszínvonal. A TTIP életbe lépése esetén az emberek még kevesebb érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkeznének, a vállalatok pedig további érdekérvényesítési lehetőségekhez jutnának; ez a gazdasági mutatókon felül álló érvrendszer, amiből egyértelműen látható, hogy az emberek még kiszolgáltatottabbá válnak, a multinacionális cégek pedig még több lehetőséget kapnak a kizsákmányolásra. A politikus szerint
ez nem a szabad kereskedelemről szól, hanem a fogyasztóvédelem színvonalának csökkentéséről, amiben a multinacionális cégek közt érdekegyezés van.”
Wagenknecht hangsúlyozta, hogy kizárólag a német politikusok támogatják a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményt, miközben a német lakosság abszolút többsége ellenzi, emiatt a tárgyalási folyamatban érintett felek abban érdekeltek, hogy a nyilvánosság figyelmét eltereljék a TTIP kialakításáról. A politikus szerint készültek olyan felmérések, melye egyértelműen kimutatják, hogy azokban az országokban, ahol nem zajlik nyilvános vita a TTIP kapcsán, a lakosság abszolút többsége ellenzi azt. Az emberek elutasítják, nem csak amiatt, mert a politikusok a választóik bevonása nélkül akarnak dönteni róla, hanem, mert egyértelmű, hogy egy ilyen megállapodás az új évszázad Európájának egyik legmeghatározóbb döntése lenne, ami végleg felszámolhatja az elmúlt évtizedek szociális vívmányait, és rabszolgasorba taszíthatja a korábbi jóléti társadalmakat.
Wagenknecht bejelentése szerint október 10-én Berlinben pártok és civil szervezetek közös mozgósítással újabb tömegdemonstrációt fognak tartani, hogy nyomást gyakoroljanak a német kormányra, és felhívják a figyelmet arra, hogy a többség ellenzi a megállapodást.




Féltik a karrierjüket, de nem fogadják el a transzatlanti rémálmot



Németország semleges pozíciót kell felvegyen az Egyesült Államok és Oroszország gazdasági háborúja közepette, mert a minisztériumokban és a hadseregben egyre több tisztviselőnek van alternatív nézőpontja a kormány külpolitikai döntéseiről.
Monika Dorner osztrák jogtudós szerint a nyugat-európai országok minisztériumaiban és fegyveres erőiben egyre nő azon tisztviselők száma, akik alternatív nézőpontot képviselnek a meghatározó külpolitikai döntésekkel kapcsolatban, és ebben a tekintetben élen jár Németország. Elmondása szerint a hatalmi struktúrák alkalmazottai jóval mélyebb megértéssel rendelkeznek annál, mint amit az országok külpolitikája tükröz, de közülük csak nagyon kevesen merik kockára tenni karrierjüket azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt hangot adjanak véleményüknek – emiatt nem születnek felelős döntések.
Dorner a Contra magazinnak nyilatkozva kifejtette, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol a vezető nyugat-európai politikusokra, mert fokozottan tart attól, hogy az Európai Unió és a posztszovjet térség együttműködésében jóval több lehetőség rejlik annál, mint amit a transzatlanti együttműködés képvisel, és ezzel a nyugat-európai hatalmi struktúrák szakértői is tisztában vannak. Elmondása szerint az Egyesült Államok háborúra készül Oroszország ellen, mert nem várja meg, amíg Nyugat-Európa egy reális gazdasági együttműködés mellett dönt és függetleníti magát az amerikai befolyás alól.
Dorner felhívta a figyelmet arra, hogy a válság ellenére Európa nyugati országai máig fejlett iparral és technológiai szektorral rendelkeznek, Oroszország pedig kimeríthetetlen természeti erőforrásokkal, és olyan katonai erővel, ami stabilizáló tényező lehet Nyugat-Európa számára is.
A két gazdasági tömb együttműködése önmagában egy új, minden tekintetben önellátó szuperhatalom kialakulásához vezethet, amiben az Egyesült Államok részvétele szükségtelenné válik.
Washington emiatt próbál éket verni az Európai Unió és Oroszország közé, és ez az egyetlen oka annak, hogy a NATO haderő-összpontosítást folytat Kelet-Európában: az Egyesült Államok katonai konfliktust akar kirobbantani két rivális gazdasági térség közt, mielőtt azok szorosabb együttműködést alakítanának ki. Dorner szerint egyedül az amerikai nyomásgyakorlásnak tudható be, hogy az Európai Unió gazdasági háborút kezdett Oroszország ellen. A szankciós politika ugyanis megakadályozza, hogy a két gazdasági tömb szorosabb együttműködést kezdjen; ehelyett elszigeteli egymástól Washington két riválisát, ami mindkét felet sebezhetőbbé teszi az amerikai gazdasági érdekérvényesítéssel szemben.
Dorner szerint sokak számára Vlagyimir Putyin démonizálása jelenti azt a fordulópontot, ahonnan már nem tudják elfogadni az amerikai külpolitika által szabott irányt. Ha Putyin olyan közveszélyes őrült lenne, mint amilyennek a média lefesti, ilyen katonai erővel már egy hét alatt meghódíthatta volna Európa felét.” Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a transzatlanti tömb viselkedik agresszorként. Németország újraegyesítése után Mihail Gorbacsov ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább a volt Szovjetunió érdekövezetéhez korábban tartozó országokra. Ezzel szemben a NATO két évtized alatt bekebelezte Kelet-Európát, és már Oroszország határainál tart.
Dorner szerint a mai nemzetközi környezet legnagyobb kihívása, hogy újra fel kell ismerni, ki barát, és ki ellenség. Az Egyesült Államok pedig a felszínes diplomácia mögött arra törekszik, hogy Európát elszigetelje potenciális szövetségeseitől, mert két kisebb rivális könnyebben kezelhető, mint egy új szuperhatalom.



Német katonai vezetők az amerikai agresszió ellen


EU Németország Oroszország hidfo.ru


A német hadsereg mintegy száz vezető tisztviselője, és a Német Demokratikus Köztársaság számos nyugállományú tisztje írt alá egy nyílt levelet, ami elítéli a nyugati országok Oroszország elleni agresszióját. A “Béke katonái” című nyílt levelet a Junge Welt publikálta, és Heinz Kessler volt védelmi miniszter, Theodore Hoffman volt védelmi miniszter, 19 altábornagy és 61 vezérőrnagy aláírása szerepel rajta.
A Junge Welt szerint a nyílt levelet – a nyilvánosságra hozatal mellett – elküldik a Bundestagnak és a NATO-országok nagykövetségei számára, akiket emlékeztetnek arra, hogy a 70 évvel ezelőtt véget ért háború során a Szovjetunió 27 millió állampolgára vesztette életét, majd “a világ újjáépítése Washington és szövetségesei vezetése alatt csak újabb háborúkhoz vezetett, mint Jugoszlávia, Afganisztán, Irak, Szudán, Jemen, Líbia és Szomália esetében”.
A levél kitér arra, hogy az ukrán válság egyetlen oka, hogy az Egyesült Államok meg akarja semmisíteni Oroszországot mint vetélytársat, és eközben meggyengíteni az Európai Uniót. A nyílt levél egyben a most zajló médiapropagandát is példátlannak nevezi, Németországot pedig elítéli amiatt, mert háborús hisztériát folytat ahelyett, hogy diplomáciai úton a válság rendezésére törekedne, és saját népe érdekét képviselné, valamint okulna a történelmi tapasztalatokból.
Theodore Hoffman kifejti, hogy mivel ők tudják, mit jelent a háború, a béke oldalán állnak. Nincs szükségünk Oroszország elleni hadjáratra, ehelyett kölcsönös megértésen alapuló békés együttélést akarunk. Nincs szükségünk arra, hogy az Egyesült Államoktól katonai függésben létezzünk.”
Hoffman szerint sokan, akik aláírták ezt a levelet, maguk is szemtanúi voltak a második világháborúnak, és egyetértenek abban, hogy korunk kulcskérdései csakis Oroszországgal együttműködve megoldhatóak, és megengedhetetlen, hogy Európa az Amerikai Egyesült Államoktól függésben létezzen.





A britek már áprilisban szavazhatnak az Európai Unió elhagyásáról




Akár fél éven belül is kiírhatják a népszavazást Nagy-Britannia EU-tagságának megszüntetéséről, mert egyre nő az Európai Unióból kilépést támogatók aránya.
Az Ispos MORI legutóbbi közvélemény-kutatásának eredményei szerint a britek abszolút többsége, mintegy 66%-a nem tartja valószínűnek, hogy David Cameron eredményeket tud elérni az uniós vezetőkkel kezdett tárgyalássorozaton. A brit miniszterelnök négy feltételt szabott, aminek teljesülése esetén Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna; Brüsszel vissza kell adjon minden állami jogkört a tagállam kezébe, és ki kell hagyja Nagy-Britanniát az Európai Unió “szuperállam” létrehozásával kapcsolatos célkitűzéseiből; el kell ismerje, hogy az euró nem elsődleges és egyetlen jövőbéli európai fizetőeszköz, és az eurozóna tagállamai semmilyen döntési jogosultsággal nem rendelkezhetnek a brit gazdaság felett.
A britek kétharmada azonban úgy gondolja, hogy Cameron semmilyen érdemleges megállapodást nem fog tudni kikényszeríteni. Folyamatosan csökken az ország EU-tagságát támogatók aránya, és mostanra a lakosság egyik fele a kilépést, másik fele az uniós tagság fenntartását támogatja. Az 50-50%-os megoszlás azonban néhány hónap leforgása alatt jött létre, a migrációs válság súlyosbodását követően. David Cameron 2017-re tervezte az EU-tagság megszüntetésével kapcsolatos referendum megtartását, de a migrációs válság hatására drasztikusan csökkenni kezdett az uniós tagságot támogatók aránya, és a jelenlegi tendencia alapján valószínűsíthető, hogy 2017-re már a lakosság abszolút többsége támogatni fogja a kilépést.
Arron Banks, a Leave.EU kampány vezetője szerint a kormány már 2016 áprilisára vagy májusára előrehozhatja a referendumot. Egy korábban megtartott szavazáson még van esélye annak, hogy megszavazzák a tagság fenntartását, míg a 2017-es referendum nagyobb valószínűséggel az EU-tagság megszüntetésével végződne.


Perbe fogják Angela Merkelt: embercsempészet miatt



Az Alternatíva Németországnak “euroszkeptikus” párt  embercsempészet vádjával pert indít Angela Merkellel szemben. A kancellár idén összesen másfél millió migránst juttatott be Németországba.
A párt vezetője pénteken követelte, hogy a német kormány;
  • azonnal állítsa le az országba irányuló migránsáradatot,
  • állítsa vissza a teljes határellenőrzést, és
  • erősítse meg a rendvédelmi szerveket.
Alexander Gauland a párt honlapján megjelenő közleményben kijelentette; elfogadhatatlannak tartják Angela Merkel azon döntését, hogy engedélyezte újabb több ezer migráns Magyarországról Németországba érkezését. A pártvezetés kijelentette, hogy a kancellár ezzel súlyos mulasztást követ el, és az általa hozott politikai döntések embercsempészetnek minősülnek.
A párt alelnöke, Frauke Petry kijelentette, hogy Németország kapacitása végéhez ért, több migránst nem tudnak befogadni, ugyanakkor a válsághelyzet azt is egyértelművé tette, hogy a kormány képtelen a többségi lakosság érdekeit szem előtt tartani.
A német hatóságok eddig egy év alatt összesen 800 ezer migráns érkezésére számítottak, de a hét folyamán módosították az értéket másfél millióra; 2015 január 1-jétől december végéig összesen 1500000 migráns érkezhet Németországba.
Bajorország vezetői a napokban egyértelművé tették, hogy a befogadás politikája véget ért; amennyiben a szövetségi kormány nem hajlandó lépéseket tenni a bevándorlás teljes leállítására, Bajorország lezárja határait, és a vonatokkal érkező migránsokat Németország más régióiba irányítják át.



Tömegek tiltakoznak az amerikai atomfegyver Európába hozatala ellen



Több mint százezren írtak alá egy petíciót, amivel felszólítják Angela Merkel kancellárt, Joachim Gauck elnököt és a német kormányt, hogy ne engedélyezzék az amerikai atomtöltetek Németországba hozását.
A petíciót a change.org weboldal aktivistái indították el, amikor kiderült, hogy az Egyesült Államok újabb 20 atomtöltetet szállítana Németországba, az “orosz veszélyre” hivatkozva, vagyis egyértelműen Oroszország elleni háborús készülődés részeként. Az aktivisták hangsúlyozzák, hogy a nukleáris non-proliferációról aláírt nemzetközi egyezmény 1. és 2. cikkelye, valamint Németország alkotmánya 26. cikkelyének 1. paragrafusa értelmében minden olyan intézkedés, ami a nemzetek békés együttélésének megzavarására, különösen háborús agresszióra való készülődést jelent, alkotmányellenes és büntetendő.
2010-ben a Bundestag nagy többsége döntést hozott arról, hogy a szövetségi kormánynak “ösztönöznie kell amerikai szövetségeseit” arra, hogy kivonják az Egyesült Államok atomfegyvereit Németországból. Ehelyett öt évvel később az Egyesült Államok újabb 20 nukleáris robbanófejet küldene Németországba, melyek mindegyike – a Focus Online információi szerint – a Hirosimára ledobott atombomba robbanóerejének 80 szorosával rendelkezik.
A mostanra több mint százezer aláíráshoz jutott petíció felszólítja a szövetségi kormányt, hogy állítsa le a Németország területén folytatott nukleáris fegyverkezést, és minden amerikai atomfegyvert vonjanak ki az országból.



Franciaország is népszavazást tart az EU-tagságról


Florian Filippo hidfo.ru

Florian Filippo, a francia Nemzeti Front alelnöke kijelentette, hogy népszavazást fognak kiírni az Európai Unióból kilépésről. Elmondása szerint ez a demokrácia helyreállítását jelentené, ami súlyosan sérült a Lisszaboni-szerződés óta, emiatt a kormánynak kötelessége, hogy kövesse a brit példát, és megkérdezze az embereket arról, akarnak-e továbbra is az Európai Unió része lenni, vagy inkább kilépnének.
Az alelnök elmondása szerint pártjuk erősödése éppen azt mutatja, hogy az emberek nincsenek megelégedve az Európai Unióval. A Nemzeti Front ugyanis már hosszú évek óta a kilépéssel kampányol, és ennek hatására ugrásszerűen megnövekedett a támogatottságuk. A Nemzeti Front most arra készül, hogy kormányra jutásuk esetén követni fogják a brit példát, és kiírják a referendumot a kilépésről.
Ha a kormány nem hajlandó kiírni a népszavazást, gondoskodunk arról, hogy ez a kérdés a következő kampány központi eleme legyen.”
Májusban a konzervatív párt nyerte a brit választásokat, és a miniszterelnök, David Cameron kijelentette, hogy népszavazást írnak ki az Európai Unióból kilépésről. Ennek hatására a munkáspárt és felülvizsgálta korábbi állásfoglalását; mostanra ők is támogatják a népszavazás kiírását, mert erre egyre fokozódó lakossági igény van, megtagadása a demokrácia korlátozását jelenti.
Orbán Viktor ugyanakkor nem tervezi, hogy Magyarország az európai példát kövesse. A kormányfő annyival rendezte le a referendum kérdését, hogy a nemzetközi szerződésekről népszavazás kiírását tiltja az alkotmány. Amikor az Európai Unióba belépést kellett megszavaztatni a választókkal, az alkotmány még nem tiltotta, hogy népszavazást írjanak ki nemzetközi szerződésről, mert akkor még az volt a referendum lényege, hogy hazánk nyugati tömbbe beléptetése demokratikus látszatot kapjon.
Mostanra Európa-szerte látványosan erősödnek azok a pártok, melyek a kilépéssel kampányolnak. Ez egy európai szinten mutatkozó trend, amit a szakértők rendre félremagyaráznak, pedig mindössze egyetlen oka van; hogy az Európai Unióval mindenki rosszul járt, aki nem osztalékból él. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy amennyiben egy “euroszkeptikus párt” kormánypozícióból döntene a kilépésről, vagy a csatlakozási szerződés módosításáról, Orbán Viktor ellenzéki pozícióból nagyon is népszavazást és alkotmánymódosítást akarna.



Szászországban függetlenségi mozgalom indul: elszakadnának Németországtól és az Európai Uniótól




A szervezők becslése szerint mintegy kilencezren gyűltek össze Drezdában, hétfő este, a Pegida bevándorlás ellen tiltakozó tüntetésére. Németország leállítja a bevándorlást, vagy szembe kell nézzen egy erősödő függetlenségi mozgalommal.
A Pegida (“Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen”) 2014 októberében kezdett tüntetéseket szervezni Drezdában – kezdetben néhány száz, majd több ezer fő részvételével. A Dresdner Neueste Nachrichten újság most a hétfő esti megmozdulás kapcsán emlékeztet arra, hogy Tatjana Festerling, a Pegida jelöltje júniusban a helyi választásokon a szavazatok mintegy 10%-át szerezte meg, és a mozgalom támogatottsága a migrációs válság hatására egyre nő. Festerling a hétfő esti tüntetésen felszólította a kormányt, hogy Szászország tegyen lépéseket a Németországtól és az Európai Uniótól elszakadás irányába, mert Berlin bevándorláspolitikája lehetetlenné teszi az ország megvédését. A hétfő esti megmozdulás során egy akasztófát állítottak fel, amire Angela Merkel neve is felkerült.
Angela Merkel támogatottsága fokozatosan csökken, ahogy egyre több bevándorló érkezik Németországba. A hatóságok becslései szerint év végére másfél millió migráns kérhet menedékjogot Németországban, ami a második világháború óta történt legnagyobb népmozgás térségünkben. A tömeges bevándorlás mostanra nem csak a német gazdaságot fenyegeti és a társadalmi feszültségeket fokozza, de az ország területi egységét is megbonthatja. A Pegida képviselőjének tegnap esti bejelentése azt mutatja, hogy Németország-szerte várható a függetlenségi mozgalmak megerősödése, és a bevándorláspárti politika fenntartása szélsőséges esetben az ország széteséséhez is vezethet.
Csütörtökön Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke bejelentette, hogy amennyiben a szövetségi kormány nem hajlandó fellépni a bevándorlás azonnali leállítása érdekében, Bajorország Németországtól függetlenül fogja lezárni saját határait. Pénteken a bajor kormány már azzal fenyegetett, hogy a szövetségi kormány tagjai alkotmánybíróság előtt kell feleljenek, amiért semmit nem tesznek az észak-afrikai és közel-keleti migránsok határon kívül tartása érdekében. Seehofer nyilatkozata – melyben kijelentette, hogy Berlintől függetlenül, Vlagyimir Putyinnal együttműködve akar hozzájárulni a válság rendezéséhez – azt mutatja, hogy Bajorország nem csak a belpolitika és rendfenntartás, de a külpolitika terén is hajlandó független lépéseket tenni, ha a szövetségi kormány nem állítja le a tömeges bevándorlást. A Pegida képviselőjének bejelentése tehát nem első és nem is utolsó eset; Németország-szerte erősödő függetlenségi törekvések és szeparatista mozgalmak megjelenéséhez vezethet, ha a szövetségi kormány a többségi lakosság ellenállását figyelmen kívül hagyva, erőszakkal akarja eltorzítani az ország kulturális-civilizációs hátterét.



Bajorország függetleníti külpolitikáját Németországtól?



Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a szíriai válság nem megoldható Oroszország részvétele nélkül. A német katonai beavatkozást azonban semmilyen körülmények közt nem tartaná elfogadhatónak.
Seehofer a Die Welt napilapnak adott interjú során fejtette ki, hogy a továbbiakban készen áll közvetlen dialógust folytatni az orosz államfővel, annak érdekében, hogy a szíriai helyzetet minél hamarabb sikerüljön stabilizálni. A miniszterelnök szerint a nyugati országok eddigi beavatkozása nem vezetett semmilyen eredményre, csak a helyzet súlyosbodását idézte elő, és többek között ennek köszönhető, hogy év végére másfél millió bevándorló éri el Németországot. A politikus hangsúlyozta, hogy ennek megfelelően a német beavatkozást nem fogadná el, Vlagyimir Putyinnal viszont folyamatos egyeztetést folytatna, mert Oroszország stabilizáló erőként hatékonyan megoldhatja a szíriai válságot.
Csütörtökön Seehofer bejelentette, hogy amennyiben a szövetségi kormány nem hajlandó fellépni a bevándorlás azonnali leállítása érdekében, Bajorország Németországtól függetlenül fogja lezárni a saját határait. Pénteken a bajor kormány már azzal fenyegetett, hogy a szövetségi kormány tagjai alkotmánybíróság előtt kell feleljenek, amiért semmit nem tesznek az észak-afrikai és közel-keleti migránsok határon kívül tartása érdekében. Seehofer újabb nyilatkozata azonban azt mutatja, hogy Bajorország nem csak a belpolitika és rendfenntartás, de a külpolitika terén is hajlandó független lépéseket tenni, ha a szövetségi kormány paralizált állapotban, passzív megfigyelőként nézi az ország elözönlését.
A bajor hatóságok szerint szeptember 1. és október 3. közt közel negyedmillió bevándorló érkezett Bajorország területére. A miniszterelnök emiatt készen áll támogatni Oroszországot a szíriai válság mihamarabbi rendezésében – a térségben működő terrorszervezetek ugyanis a tömeges bevándorlás egyik hajtóereje. Ez a támogatás egyelőre diplomáciai jellegű; Seehofer egyértelművé tette, hogy a német katonai beavatkozást semmilyen körülmények közt nem fogja támogatni.



Szakadás történt a NATOszervezetében




Az észak-atlanti tanács rendkívüli ülésén a tagállamokat instrukciókkal látták el arra vonatkozóan, hogy egységes médiapropagandát kell kezdjenek a szíriai orosz beavatkozás ellen. A találkozó azonban egyértelművé tette, hogy a NATO szervezetében szakadás történt.
Grigorij Tiscsenko politikai elemző szerint szakadás történt a NATO szervezetében, és az észak-atlanti tanács rendkívüli csúcstalálkozóján egyértelművé vált, hogy a tagállamok megosztottak a szíriai orosz beavatkozás kérdésében. Tiscsenko a Szputnyik rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy bár a rendkívüli csúcstalálkozót egy légtérsértés incidens kapcsán hívták össze, az a passzív ellenállást tanúsító tagállamok megrendszabályozását célozta.
Hétfőn Törökország külügyminisztériuma bejelentette, hogy orosz vadászrepülőgépek sértették az ország légterét. Az orosz védelmi minisztérium elismerte a történteket, és kijelentette, hogy a gépek a rossz időjárási viszonyok miatt, néhány másodpercre súrolták a török légteret. Az incidens azonban éles reakciót váltott ki Törökország részéről, és bejelentették, hogy az a szövetség egésze elleni agresszió volt. A NATO azonnali rendkívüli csúcstalálkozóval reagált a történtekre.
Tiscsenko szerint azonban az incidens csak egy ürügy volt, amivel megindokolnak olyan lépéseket, melyeket látszólagos indok nélkül nem lehet megtenni. Erdogan az adódó ürügyet kihasználva háborúval fenyegetőzött; kijelentette, hogy az incidenst Törökország elleni támadásnak tekinti, ami a NATO egésze elleni agressziónak tekinthető. Összességében egy olyan retorika kezdődött meg, ami azt lenne hivatott alátámasztani, hogy Oroszország szíriai tevékenysége egy NATO-tagállam elleni fenyegetésnek minősülhessen, és a NATO erre hivatkozva beavatkozhasson Szíriában, a kormány ellen – ami hosszú távon is a líbiaihoz hasonló anarchikus állapotokat tartana fenn.
Görög sajtóorgánumok ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy Jens Stoltenberg nemes egyszerűséggel hazudik, amikor azt állítja, hogy Oroszország szíriai beavatkozása nem a térség stabilitásának helyreállítását szolgálja. A Tribune görög napilap szerint Stoltenberg nyilatkozata annak elfedését szolgálja, hogy a Nyugat “felkelők” néven az Al-kaida terrorszervezetet támogatta, és az ország destabilizálásának céljából fegyverrel láttak el mindenkit, aki a kormány riválisának tekinthető. Az orosz beavatkozás pedig komoly anyagi veszteséget okoz a nyugati országoknak, mert a Nyugat dollármilliárdokat fektetett Szíria destabilizálásába, és az orosz beavatkozás most felszámolja a hosszú évek alatt kiképzett és felfegyverzett terrorista csoportokat.
Tiscsenko szerint a görög sajtó reakciója felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nem tudott minden NATO-tagállamot Oroszország ellen fordítani.
Az Egyesült Államok nem tudta rákényszeríteni a szövetség egészét, hogy információs háborút folytasson Oroszország ellen. A NATO szervezetén belül számos eltérő vélemény van. A rendkívüli csúcstalálkozó célja elsősorban az lehetett, hogy megoldja ezt a problémát.”
Tiscsenko szerint eközben a rendkívüli csúcstalálkozó összehívása maga is a médiastratégia része volt. Az Egyesült Államok újabb alkalmat teremtett arra, hogy rákényszerítsen más tagállamokat a koordinált információs hadviselésre a szíriai beavatkozás, és Oroszország Közel-Kelet politikájának egésze ellen.
A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok több mint egy éve folytat beavatkozást Szíriában, és az amerikai beavatkozás mindeddig teljes titoktartás mellett zajlott. Semmit nem hoztak nyilvánosságra, nem ismerni az okozott veszteségeket, nem ismerni az elért eredményeket, mert nincsenek ilyenek; a NATO a kormány ellen harcoló terrorszervezetek oldalán áll. Nem érdekeltek abban, hogy megoldják a szíriai válságot, mert a háború elhúzódása lehetővé teszi, hogy bevándorlók millió lepjék el Európát, és velük terroristák is nagy számban bejuthassanak. A NATO rászabadítja a terroristákat Európára, mert a Szovjetunió felbomlásával a NATO létezése értelmét vesztette, és most rendfenntartó erőként akarja újradefiniálni magát.


Szóvivő: Washington nem tud légtérzárat kialakítani Szíriában




Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Mark Toner bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem képes légtérzárat létrehozni Szíriában, mert nem rendelkezik megfelelő logisztikai támogatással.
Toner hétfői nyilatkozata szerint nem tudnak pufferzónát kialakítani Szíriában, emiatt légtérzárat sem tudnak létrehozni, mert nem rendelkeznek helyben azzal a logisztikai támogatással, ami egy ilyen művelethez szükséges lenne. Toner szerint a logisztika hiánya miatt nem áll szándékukban a légtérzár kialakítása. Ugyanakkor, a nyilatkozatot azt követően tette, hogy a Financial Times bejelentette; közvetlen az lehetett az orosz légierő beavatkozásának kiváltó oka, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei megállapodtak a légtérzár létrehozásáról. Toner tegnap már azt is tagadta, hogy Washington és a NATO támogatná az elgondolást.
Szeptemberben Törökország javasolta elsőként, hogy egy “terrorizmus-mentes” pufferzónát kell kialakítani Szíriában. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a terrorszervezetek által ellenőrzés alá vont területekre benyomulna a NATO, és később ezt használnák fel légtérzár kialakítására Szíria felett. Bassár el-Aszad, Szíria elnöke ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a nyugati országok beavatkozása egy független ország elleni agresszió, mivel Szíria legitim kormánya nem ad nekik felhatalmazást ilyen műveletre.
Az Egyesült Államok és a NATO-országok térségi logisztikája mostanra nem alkalmas arra, hogy ellenőrzés alá vonhassa Szíria légterét. Július 8-án az orosz Szputnyik hírügynökség beszámolt arról, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a Törökországba telepített Patriot rendszerek felett. A támadás július 7-én történt, és a NATO-erők magát a behatolást sem vették észre. A forrás szerint a támadók gyenge pontokat találtak a vezérlő rendszeren, és átvették az ellenőrzést a rakétaindítások felett. A beavatkozásra akkor derült fény, amikor a Patriot rendszerek “megmagyarázhatatlan”, ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani. A támadás kiindulópontja felderítetlen maradt, a NATO-erők nem tudták visszafejteni a támadók kilétét és elhelyezkedését.
A Press TV iráni sajtóorgánum július 7-én beszámolt arról, hogy a török hadsereg rendkívüli parancsnoki találkozót hívott össze, melyen a Szíriával határos régiókban állomásozó erők vezetői kellett megjelenjenek. Az iráni forrás szerint a találkozón Szíria ellen kezdődő katonai beavatkozásról értekeztek, amelyben több mint 400 páncélozott harcjármű venne részt. Ennek hatására történt a nagyszabású kibertámadás a NATO rakétarendszerei ellen, ami egyértelművé tette, hogy a Patriot rendszerekkel nem számolhatnak egy szíriai beavatkozás során. Az invázió előkészületeit néhány hónappal sikerült hátráltatni, tegnap azonban arról számolt be a Financial Times, hogy az Egyesült Államok és térségi szövetségesei két hete megállapodtak a szíriai légtérzár létrehozásáról, és ez lehetett az orosz légierő beavatkozásának közvetlen előzménye.




Volt CIA-tiszt: az orosz légierő beavatkozása legális




Larry Johnson, volt CIA-tiszt szerint az Egyesült Államok fel kell függessze a szíriai ellenzéki erők katonai képzését és támogatását, mert amellett, hogy illegális, ez egy különösen veszélyes nemzetközi környezet kialakulásához vezethet.
Johnsont a Szputnyik hírügynökség kérdezte arról, hogy az Egyesült Államok az orosz légicsapások ellenére is folytatni fogja-e a lázadó csoportok támogatását. A volt CIA-tiszt szerint azonban ez Washington részéről felelőtlen lépés lenne, különösen azt követően, hogy nyilvánosságra jutott a mérsékelt ellenzék” és a terrorszervezetek közti átjárhatóság. Chris Murphy amerikai szenátor kedden az orosz sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a mérsékelt ellenzék” amerikai kiképzési programja akaratlanul is” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásához vezet. Térségi sajtó ilyen fejleményekről többnyire nem számol be, de a történtek annál nagyobb port kavarnak a nemzetközi médiában. A fentiek ismeretében az Egyesült Államok nem csak Oroszországgal szemben, hanem egy terrorszervezet oldalán pozicionálná magát a nemzetközi politikában, ha továbbra is folytatja a “mérsékelt ellenzék” kiképzését és fegyverzését.
Johnson szerint az Egyesült Államok jelen helyzetben le kellene állítsa a Szabad Szíriai Hadsereg kiképzési programját is, emellett le kell állítsa a fegyverszállítmányokat, mert azok közvetlen a terrorszervezethez kerülnek, és csak idő kérdése, hogy ezzel kapcsolatos információk mennyire gyorsan válnak globálisan ismertté. Amennyiben tovább folytatják a fegyveres ellenzéki csoportok támogatását, azzal a Pentagon azt kockáztatja, hogy az Egyesült Államok megítélése tovább romolhat nem csak Oroszországban és egyes közel-keleti országokban, hanem európai, térségi országokban is.
Johnson az orosz sajtónak nyilatkozva maga is elismerte, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg a valóságban nem létezik, mindössze egy a CIA által létrehozott konstrukció, amit pszichológiai hadviselés céljából, a közvélemény formálására használnak. Ahhoz ugyanis, hogy az emberek elfogadják a szíriai beavatkozást, létre kellett hozni egy olyan konstrukciót, amit a “demokraták hadseregeként” lehet felmutatni a nyilvánosság számára.
A volt CIA-tiszt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok 2011 óta fegyverzi és támogatja a kormányellenes erőket, ami a nemzetközi jog súlyos sértése, és ebből a szempontból éles ellentétben áll az orosz beavatkozással, ami a szíriai kormány kérésére kezdődött meg. Johnson kifejtette, hogy a nemzetközi jog szerint Oroszország legálisan van jelen Szíriában, az ország szuverén hatóságának kérésére, ami az ENSZ szervezetében még mindig saját székkel rendelkezik, tehát legitim erőtényezőként van elismerve. Eközben az Egyesült Államok a nemzetközi jog szerint illegális katonai beavatkozásokat hajt végre”.
Oroszország szeptember 30-a óta hajt végre légicsapásokat Szíriában, melynek során eddig a terrorszervezet parancsnoki központjaira, logisztikai központjaira, rakétarendszereire, páncélozott harcjárműveire mértek csapást, hogy megakadályozzák a terrorszervezet további előrenyomulását. Az értékelések szerint a beavatkozás első három napja megsemmisítő csapást mért a terrorszervezet gazdasági hátterére, és megkezdődött a tömeges dezertálás, a fegyveres ellenzéki csoportok széthullása.



Az Orvosok Határok Nélkül 3 segítője is meghalt egy amerikai légicsapásban Afganisztánban







Az Orvosok Határok Nélkül a világ egyik legnagyobb nemzetközi segélyszervezete. A svájci központú szervezet a világ háborús konfliktuszónáiba küld segíteni külföldi orvosokat. A svájci székhely miatt a nemzetközi köznyelvben is inkább a francia nevet átvéve, Médecins sans Frontieres-nek vagy rövidítve MSF-nek hívják őket.
Az MSF most azt mondja, hogy Afganisztánban legkevesebb 3 tagja életét vesztette egy amerikai légicsapásban. További harminc főről pedig egyelőre nem tudnak semmit. Az Afganisztán északi részén lévő Kunduz városát napok óta támadja amerikai támogatással az afgán hadsereg, két napja meg is jelent a hír, hogy a települést sikerült visszafoglalni a táliboktól.

Ettől függetlenül még szükség volt légicsapásokra, hogy teljesen megtörjék a kunduzi tálibokat. Az egyik szombat hajnali légicsapás után azonban az amerikai kormány is elismerte, hogy jó eséllyel járulékos kár keletkezett.
Az afgán hadsereg vizsgál egy helyszín Kundizban, ahol korábban harcok dúltak a tálibok és a hadsereg közt (AFP)
Az MSF műveleti igazgatója azt mondta, sokkolta őket a támadás, ami nemcsak orvosaikkal, de azok pácienseivel is végzett, és komoly károkat okozott egész Kunduz egészségügyi ellátásában. Az igazgató felszólította a harcoló feleket arra, hogy tartsák tiszteletben az egészségügyi létesítményeket, és a harcok során ne tegyenek kárt bennük.
Brian Tribus ezredes, az Afganisztánban harcoló nemzetközi haderő szóvivője szerint hajnalban az amerikai haderő légicsapást hajtott végre fenyegető egyénekkel szemben, de tény, hogy a légicsapásban megsérülhetett egy közeli orvosi létesítmény is.
A bombázás végeztével harcok bontakoztak ki az orvosi létesítmény körül.
Az MSF egyik nem megnevezett helyszíni munkatársa azt mondta aGuardiannek, hogy a bombázás helyi idő szerint hajnali kettő körül kezdődött, és nagyjából másfél órán át tartott. Az orvos szerint a repülő lebombázta az MSF fő épületét is, a túlélők pedig nem tudták kimenteni a kórházban rekedt társaikat.
Orvosok, nővérek és páciensek égtek benn az épületben.
Az áldozatok száma minden bizonnyal nőni fog, ahogyan az MSF túlélőt elsősegélyt nyújtanak a sérülteknek, és pontosan összeszámolják az elhunytakat.


Csatlakozás az Országgyűléshez intézett felhíváshoz
Kérünk mindenkit, aki még nem tette meg, most csatlakozzon! http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/csatlakozas-az-orszaggyuleshez-intezett-felhivashoz



Ez lenne az armageddoni csata előestéje?


2015. október 4. 
aranykorhajnalan.blog
Az oroszok vezette terror elleni háború, amely során elpusztítanák az Iszlám Államot egyszer és mindenkorra, igen hatékonynak bizonyul. Ez onnan látszik, hogy a Nyugat és szövetséges kormányok egyre csak szapulják Putyin közbelépését.
A Telegraph.uk oldalán olvastam, hogy Törökország Katar és Szaúd-Arábia teljesen kivannak akadva, mert most al-Asszad megbuktatásának terve csehül áll és nagy valószínűséggel ezt nem fogják hagyni és már tervezik, hogy az Asszad-ellenes erőknek még több katonai segítséget küldenek.
Riad annak sem örül, hogy az ősi ellensége Irán is belép ebbe az arénába. De igazából Londonban főleg és Washingtonban nem örülnek Putyin bombáink.
Hatalmas infó. háború folyik a médiában, hogy ki mennyire hatékony és béna. Én magam csak figyelem az eseményeket, de az a meglátásom, hogy az orosz-kínai-perzsa-iraki koalíció tényleg az, aminek mondják és tényleg felakarják számolni az ISIS-t, s nem csak azt, hanem az egész NWO rendszert ki akarják iktatni.
Az orosz közbeavatkozás valós, nem olyan, amilyet a Nyugat csinált, hogy vagy sehol nem csinált semmit vagy ha csinált, akkor Asszad erőit bombázták, vagy kórházakat és egyéb szír infrastruktúrát zúztak porig.
Nem hiszem, hogy nagyot tévednék ha azt mondanám, hogy kitört a harmadik világháború. Jó lenne ha tévednék.
Az Illuminat totál ki van akadva, azt elhiszem. A keleti tengely erősnek érzi magát. A keleti tengelyt is úgy gondolom, hogy az Illuminati irányítja, csak a másik oldalról, más színben, más jelzésben, de a cél ugyan az...
A Nato nagyon belelendült: idén számos nagy hadgyakorlatot tartott. Miért? Mi ez a mozgolódás? Nincsenek véletlenek. A Világpolitikában nincs olyan, hogy csak úgy valami történik. Nem! Itt gondosan eltervezett eseménysorozatokról van szó és amikor a színpadon a kellékek között felfedezünk egy revolvert, akkor tudhatjuk, hogy amaz egyszer elfog sülni...
Szíriai Hírek: A NATO az eddigi legnagyobb hadigyakorlatára készül. Persze nem az ISIS miatt, amit saját maga hozott létre. Értik már, hogy miért érkezett a kínai flotta is a szíriai partokra?


Hollande és Merkel: Csak az IÁ-t szabad támadni


Moszkva: százával menekülnek az iszlamisták a légitámadások elől
2015.10.03. MTI - 
Magyar Hírlap
Az (orosz) légicsapásoknak csak és kizárólag az Iszlám Állam dzsihádista szervezet állásaira kell összpontosulniuk - ezt mondta Francois Hollande francia államfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteken Párizsban. Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott, áttételes háborúvá (proxy war) változtatni. A brit védelmi miniszter szerint a szíriai térségben végrehajtott támadások töredéke irányul csak a dzsihádisták ellen.

Az orosz vezérkar szombati közlése szerint Szíriában elmenekült az állásaiból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint fél ezer harcosa az orosz légitámadások következtében. Andrej Kartapolov tábornok, helyettes vezérkari főnök egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy 72 óra alatt több mint hatvan bevetésben támadták az orosz harci repülőgépek a terroristákat, és jelentősen meggyengítették katonai képességeiket. A gépek az IÁ több mint ötven állását támadták meg. A bombázások éjjel-nappal folytak Szíria egész területén. A szélsőségesek körében pánik tört ki, és mintegy hatszázan elmenekültek az elfoglalt területükről - állította a tábornok hírszerzési értesülésekre hivatkozva.
A menekülők Európába akarnak eljutni - tette hozzá.
Kartapolov azt is elmondta, hogy Oroszország előre értesítette az Egyesült Államokat a bevetésekről, és azt tanácsolta, hogy maradjanak távol az amerikai repülőgépek attól a területtől, ahol az orosz akciók folynak. Ezek a támadások nem csak folytatódni fognak, hanem fokozódik is az intenzitásuk - mondta.
Hollande és Merkel is bírálta az orosz bombázást
A francia köztársasági elnök erről Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt a normandiai négyek (Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország) vezetőinek találkozója után. "Mindketten hangsúlyoztuk, hogy az Iszlám Állam az az ellenség, amely ellen harcolnunk kell" - mondta Angela Merkel. A német kancellár cáfolta, hogy nézeteltérés lenne közte és francia kollegája között Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsát illetően. Aszadnak mindkettőjük szerint távoznia kell a hatalomból. Oroszország viszont kitart hagyományos szövetségese mellett.
"Olyan megoldás kell Szíriában, amely az ellenzék érdekeit is figyelembe veszi, és főleg azt. Ez az ellenzék a támogatásunkat élvezi" - hangsúlyozta a német kancellár.
A francia elnök jelezte, hogy orosz kollégájával beszéltek a politikai megoldás megtalálásának szükségességéről azért, hogy "a kormány és az ellenzék olyan helyzetbe kerüljön, hogy képes legyen konszenzusos kormányt létrehozni". Francois Hollande megerősítette, hogy "Szíria jövőjét - ugyanakkor - Bassár el-Aszad távozásával" képzeli el.
Oroszország "mindig is elkötelezett volt Szíriában. A kezdetektől Bassár el-Aszad rezsimjét támogatta. Mára még tovább lépett, de végül is ugyanazt a vonalat képviseli" - hívta fel a figyelmet a francia elnök.
Hollande azt is elmondta, hogy a Szíriában végrehajtott orosz légicsapások közül eddig "csak egy érte Rakkát (az Iszlám Állam székhelyét), a többit az ellenzék által ellenőrzött övezetekben" hajtották végre.
A francia elnök elmondása szerint arra is felhívta orosz kollegája figyelmét, hogy Szíria egységét meg kell őrizni. "Mit jelentene az egyik oldalon egy, a rezsim által ellenőrzött területekre csökkentett Szíria, a másikon pedig egy hatalmas kaotikusan hagyott (terület), és talán egy kalifátus? Ez lenne a legrosszabb helyzet" - vélte Francois Hollande. "Ezt a forgatókönyvet nem tudjuk elfogadni, mert ez, jól érezhető, egy vallási kritériumok alapján történő felosztás lenne a síiták és a szunniták között, az Iszlám Állam játékszabályai szerint" - tette hozzá.
A francia elnök megerősítette, hogy együtt kíván működni "Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Iránnal, Törökországgal, az Öböl-országokkal és az Európai Unióval", hogy politikai megoldást találjanak a konfliktusra, amelyben eddig 250 ezren vesztették életüket, és amely miatt 4 millióan menekültek el Szíriából.
Brit védelmi miniszter: Putyin állandósítja a szenvedést
Michael Fallon úgy nyilatkozott a The Sunnak: minden húsz orosz légitámadásból húsz orosz légitámadásból egy éri az Iszlám Állam szíriai alakulatait. A miniszter azt mondta, bizonyítékaik vannak arra is, hogy az orosz légierő vezérlés nélküli robbanóeszközöket dob civilek lakta területekre, valamint a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen harcoló, a nyugati koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg egységeire. Kijelentette: nem fogadja el azokat a véleményeket, amelyek szerint Putyin a szíriai katonai fellépéssel "kijátszotta" a nyugati szövetségeseket, bár az igaz, hogy az orosz elnök "megbonyolította" a helyzetet.
Nagy-Britannia jelenleg nem vesz részt az Iszlám Állam elleni szíriai légi hadműveletekben, mivel a londoni parlament csak a terrorcsoport iraki állásai elleni támadásokra adott felhatalmazást.
"Nem lesz áttételes háború"
Barack Obama azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. "Ez nem valami szuperhatalmak közötti, sakktáblánál vívott verseny" - mondta az elnök.
Obama bírálta Oroszországot a Szíriában az ellenzéki erők ellen "válogatás nélkül" végrehajtott légicsapások miatt, és leszögezte, hogy ha az orosz légi hadjárat továbbra is ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Washington nem fog együttműködni Moszkvával "az Aszad-ellenes erők megsemmisítésére irányuló orosz kampányban".

Haydar al-Abadi iraki miniszterelnök tegnap a kórságot hozta a világ elsőszámú latorállamára-az USA-ra!

Az "Al Jazeera" tudósítása szerint ugyanis Irak miniszterelnöke kéréssel fordult Oroszországhoz. Ennek az a lényege, hogy mivel Irakban is fölöttébb virgonckodik az ISISA-dzsihadista hóhérbanda, Irak kimondottan szívesen venné, ha az orosz légierő ott is rendezne egy kis féregirtást. Az "Al Jazeera" azon kérdésére, hogy ehhez mit fog szólni a "Nagy Barát" az USA?-al-Abadi így válaszolt: "az USA jobban teszi ha hallgat! Nekik köszönhetjük ezt az egész rémálmot!"
Nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy el tudjuk gondolni a legfőbb lator lelkiállapotát al-Abadi lépése nyomán. Újabb Közel-keleti országban vallottak csődöt! Látványosan. (Facebook)



MÉG AZ MSZP-T IS TÚLSZÁRNYALTA A FIDESZES KORRUPCIÓ?


Úgy tűnik, a Fidesz még az MSZP-nél is korruptabb – mondta Volner János Jobbik-alelnök a Hír TV Reggeli járat című műsorában hétfőn.
A nemzeti párt parlamenti képviselője annak kapcsán beszélt erről, hogy antikorrupciós vitanapot kezdeményeztek az Országgyűlésben. Volner szerint azért nincs elszámoltatás, mert a két párt „egy hajóban ül”, és ellenérdekeltek abban, hogy változás legyen.


Volner János a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2015.10.12.)




SIKER: FORRÁSHIÁNYBAN SZENVED AZ ISZLÁM ÁLLAM


Az orosz légierő és az amerikaiak vezette koalíció gépei az elmúlt huszonnégy órában számos légi támadást hajtottak végre Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen, a moszkvai és washingtoni közlemények egyaránt a dzsihadistákat ért súlyos veszteségekről számoltak be. 
Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz harci gépek az említett időszakban a terrorista szervezet 29 táborára mértek csapást, Hama tartományban megsemmisítettek két parancsnoki posztot, 23 megerősített védelmi állást, egy fegyverraktárat és több haditechnikai berendezést.
A szóvivő külön kiemelte, hogy a műholdfelvételek és felderítő drónok segítségével sikerült lokalizálniuk, majd megsemmisíteniük az IÁ egyik álcázott irányító bázisát. Aleppó környékén a vadászgépek csapást mértek egy haditechnikai támaszpontra, két harckocsit, öt gyalogsági járművet semmisítettek meg. Az orosz légi hadműveletek Rakka, Hama, Damaszkusz és Aleppó tartományra terjedtek ki.
Konasenkov elmondta: a rádiólehallgatások alapján az a kép alakult ki, hogy az IÁ rendkívüli fegyverhiánnyal küszködik, nincs elegendő muníciója, üzemanyaga. Emiatt - mint a szóvivő fogalmazott - harcosaik egy része demoralizálódott, elhagyja a harci állásokat, az ország keleti és északkeleti körzetei felé távoznak. Az IÁ haditechnikájának lázas átcsoportosítása folyik - tette hozzá.



Уничтожение склада оружия ИГИЛ в р-не МААРЕТ-ЭН-НУУМАН






Háromezer iszlamista katona menekült el Szíriából
Mintegy háromezer iszlamista katona menekült el Szíriából.

Az Iszlám Állam (ISIS), a Jaysh al-Yarmouk és a Jabhat al-Nusra harcosai az orosz kormány tudósítói szerint  tömegesen menekültek Jordániába a szíriai hadsereg nagyszabású támadásai elől.
RIA Novosztyi információi szerint az iszlamisták tartanak a támadások fokozódásától és az orosz légitámadásoktól. Az oroszok a tegnapi nap folyamán megsemmisítették az Iszlám Állam és a Jabhat al-Nusra pozícióit Damaszkusz külvárosában.
Tegnap az Orosz Védelmi Minisztérium bejelentést tett a légitámadások fokozásáról Szíria területén. Az orosz kormány kihangsúlyozta, hogy kizárólag az ISIS pozícióit támadják.





A szíriai elnök ismét megszólal: Szíria széthullása pusztító hatással lehetne a Közel-Keletre



 2015. október 05. - 10:47


A szíriai elnök szerint győznie kell a polgárháborúban a szíriai-iráni-iraki-orosz koalíciónak, mert ha kudarcot vallanak, Szíria széthullik, és ez pusztító hatással lesz a Közel-Keletre.
Fotó: cnn.com
Bassár el-Aszad erről az iráni televíziónak adott interjújában beszélt vasárnap. Az elnök azt mondta, hogy bízik a szövetség hatékonyságában, jók a siker esélyei a "terrorizmus" elleni harcban. A négy ország "gyakorlati eredményeket" fog elérni, nem úgy, mint az Egyesült Államok vezette koalíció egy éve folyó légi hadjárata az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban, ami az erőszak terjedéséhez vezetett - olvasható a VS hírportálon.
A fizetendő ár azonban biztosan nagy lesz - mondta.
Az elnök kijelentette, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye. Arra kérte a nyugati országokat, hogy csatlakozzanak a szíriai koalícióhoz. "Ha ezek az államok komolyan és őszintén csatlakoznak a terrorizmus elleni harchoz, vagy legalább leállítják a támogatásukat, akkor az eredmények sokkal gyorsabban elérhetők" - jelentette ki Bassár el-Aszad.
Vasárnapi moszkvai tájékoztatás szerint az orosz Szuhoj harci repülőgépek az előző 24 órában húsz bevetést hajtottak végre és lecsaptak "az Iszlám Állam banditáinak tíz célpontjára".
A szíriai elnök korábbi, őszinte beszédéről itt írtunk>>>





Merkel elismerte, hogy a Krím-félsziget Oroszország része





Angela Merkel német kancellár elismerte, hogy a Krím-félsziget többé nem Ukrajnához tartozik, hanem Oroszország része, és a jövőben is az marad.
Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának vezetője a Twitteren számolt be arról, hogy pénteken, a Normandi Négyek (Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország) Párizsban tartott találkozóját követően Merkel első alkalommal elismerte, hogy a Krím-félsziget már nem fog újra Ukrajnához tartozni.
A pénteki találkozón a nehézfegyverek kivonásáról történt újabb megállapodás, miután Petro Porosenko ukrán elnök az utóbbi hónap során több alkalommal is kijelentette, hogy erővel akarja Ukrajnához csatolni a Krím-félszigetet. A Krím lakossága 2014. március 16-án egy népszavazáson elsöprő többséggel, 83,10%-os részvételi arány mellett 96,77% igen szavazattal döntött az Ukrajnától elszakadásról, és az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásról (a Krím lakosságának mintegy kétharmada orosz). Az ENSZ alapokmánya – elviekben – garantálja a népek önrendelkezési jogát, ennek ellenére a nyugati országok máig nem ismerték el a Krím-félsziget Oroszországgal történő újraegyesülését.
Bár Európában a második világháború és a rendszerváltás(ok) óta is folyamatosan zajlanak háborúk (délszláv háború, jelenlegi ukrán válság), a nyugati országok politikai diskurzusában tabunak számít a határok újrarendezésének lehetősége. A Krím-félsziget sikeres népszavazása és az anyaországhoz történő újracsatlakozása ezt a tabut megdöntötte; rávilágított arra, hogy Európában a XXI. században is lehetséges a határok újrarendezése, és egy kedvező helyzetben más, kisebbségi sorba kényszerített nemzetrészek is újra csatlakozhatnak anyaországukhoz.
Magyarországnak és a magyarságot képviselő politikusoknak elemi érdeke, hogy a Krím-félszigetet Oroszország részeként ismerjék el, mert ezzel kijelentik, hogy a határok módosítása a XXI. század politikai környezetében is lehetséges, és Magyarország több részre szakítása átmeneti állapot, ami egy kedvező geopolitikai helyzetben az ENSZ alapelveivel összhangban megváltoztatható.


Hibrid háborúra készül az USA az oroszok ellen


október 4, 2015 
nemzetiarcvonal.net
Az orosz beavatkozás Szíriában még a kezdeti intenzitással folyik. Nagyjából ötven repülőgép, váltott pilótákkal folyamatos bevetésen van. Leszállnak, tankolnak, repülnek. Az ISIS a mérsékelt terroristákon keresztül már a legújabb légvédelmi fegyverekért házal az USA-ban. Mi sem mutatja jobban a bombázások sikerét, mint az, hogy csak Daraa városában 700 felkelő adta meg magát, és tette le a fegyvert, illetve adta át a rendelkezésükre bocsátott nyugati technikát egyetlen nap alatt. Jelenleg még kihasználhatják az életben levő amnesztiát. A nyugat nem tudja eldönteni, hogy mi legyen a légvédelmi eszközökkel, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon könnyen visszafelé sülhetnek el azok a fegyverek.

Eközben, válaszul az orosz beavatkozásra, az USA szenátusából olyan információ szivárgott ki, hogy az Egyesült Államok hibrid háborút készít elő az oroszok ellen a balti államok felől. A háború folyamatát úgy képzeli el az USA, hogy terroristákat, bérgyilkosokat, és lázítókat dobnak át nagy számban orosz területre. Ezek közösségi oldalakon, civil szervezeteken keresztül tüntetéseket szerveznek. A tüntetések persze lövöldözésbe torkollnak (lásd: Szíria, Líbia, Ukrajna). A hatalom fellépésének idejére az amerikai hackerek lebénítják az orosz számítógépes rendszereket, mobilhálózatokat, és megbénítják a rendőrség kommunikációs eszközeit. Mire rend lenne a káoszban, addigra zsoldosok, és fegyverszállítmányok lepik el a balti területeket.
Pusztán a tehetetlenek fenyegetőzése lenne ez? 40 ezer amerikai katonát csoportosítottak át Németországba, több száz tankot, és több ezer különböző szállító járművet, a balti államokat szinte megszállta az USA hadserege. Csupán fenyegetőzésből? Egy Oroszország elleni nyílt háborúhoz ez azonban édeskevés. Nagyon rövid időn belül elválik, hogy Putyin rendszere van-e olyan erős, hogy kiálljon egy belülről kezdeményezett, lázításra épülő bomlasztással szemben. A hibrid háborúhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy fogadóképes közegre leljen a lakosság körében. Ha az emberek elvetik a lázítást, akkor a terv rövid úton megbukott, a szervezőket letartóztatják, az átdobott zsoldosokat kézre kerítik és likvidálják. Bő egy hónapja írtunk arról, hogy komoly orosz-belarusz-szerb együttműködést hoztak tető alá atlantista puccsok elhárítására. A különleges egységek már javában gyakorlatoznak.
Arról is hír érkezett egy izraeli titkosszolgálati értesülések alapján dolgozó híroldalon, hogy Kína bekapcsolódik az orosz légicsapásokba, valamint arról, hogy az oroszok használni akarnak egy iraki légibázist, melyen jelenleg 5000 amerikai teljesít szolgálatot. Véleményünk szerint ez csak összemosása a dolgoknak. Minél nagyobb katyvaszt keverni, valamint igyekeznek összemosni az oroszokat az amerikaiakkal. Más vonalon egyre többen adnak hangot annak a nézetnek, hogy voltaképpen az amerikaiak és az oroszok immáron nyílt háborút folytatnak egymás ellen Szíriában, hiszen az USA tanácsadói, fegyverszállítmányai, kiképzői már ott vannak Szíriában a terroristák oldalán. Sokan teszik fel a kérdést, mikor fog megtörténni az első konfrontáció az orosz és amerikai repülők, vagy katonák között. Kínával kapcsolatban az azonban bizonyos, hogy a katonai megfigyelőik szintén tanácsadói minőségben már ott vannak, valamint az őket kísérő különleges egységeik. Ezek után már csak valóban idő kérdése, hogy Kína mikor avatkozik be.
Vári Roland - NemzetiArcvonal.net

Angéla, utoljára magyarázom neked! A főnököd, Obama csődbe ment, nincs már pénze egy háborúhoz ellenem. Most egy európai háborúval próbálkozik, hogy a sorvadó rendszerét az oroszok és az európaiak költségen mentse meg. Mikor érted már meg végre!!!



Soros megint uszít: "Európának fel kell ismernie, hogy Moszkva megtámadta!"

Forrás: https://kuruc.info/r/4/137979/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


George Soros "magyar származású" milliárdos befektető szerint Európának "fel kell ébrednie", és "fel kell ismernie, hogy Oroszország megtámadta" – írja a CNBC. A hírhedt spekuláns szerint az ukrán gazdaság állapota sokkal fontosabb az EU számára, mint a politikai bizonytalansággal terhelt Görögország helyzete. Soros szerint "szükség van kiegyensúlyozni az Oroszország ellen hozott szankciókat az Ukrajnának nyújtott segítség növelésével", erre pedig 2015 első negyedévében sort kellene keríteni. Szerinte az Oroszországnak okozott kár sokkal gyorsabban és mélyebben következett be, mint ahogy arra bárki is számított, és szerinte nem lenne meglepő, ha az egész történet az ország csődjével végződne. A dolgok ilyen alakulása – párosulva az Iszlám Állam, illetve a globális deflációs hatással – ugyanakkor pont Európa számára okozhat komoly kockázatokat, különösen az euró lehet sérülékeny. A zsidó szélhámos szerint azért is kellene több pénzt adni Ukrajnának, mivel úgy az ország "a remény földje" lehetne, így pedig Putyin nem tudná Oroszország nehézségeit a nyugati államokra kenni. Soros szerint ezzel így tisztán látszana, hogy Putyin válna felelőssé az oroszországi felfordulásért, és így az elnöknek irányt kellene váltania, vagy brutális elnyomással tudná csak megőrizni hatalmát. Ha Putyin elbukna, akkor a milliárdos csaló szerint egy "gazdasági és politikai reformer" (magyarul: az ő emberük - a szerk.) követhetné őt a hatalomban. Bármelyik megoldásra is lyukadunk ki, Oroszország potenciálisan megszűnik veszélynek lenni Európa számára. Az EU-nak azt kell csinálnia Soros szerint, hogy eddig nem használt hitelfelvevői kapacitást kellene igénybe vennie, és "unortodox forrásokat kellene találniuk". (HVG korrigálva) Korábban írtuk: - Soros Ukrajna további pénzelésére szólította fel az EU-t: 20 milliárd dollárt kért kijevi bábjainak - Újabb fajtárs siet Porosenko-Walzman segítségére: Soros szárnyai alá veszi az ukrajnai vezetést Kapcsolódó: Amerikai játszma Ukrajnában
Forrás: https://kuruc.info/r/4/137979/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Oroszország az ISIS fővárosát bombázza

Az orosz légierő szerda óta bombáz Szíriában - Putyin korábban az Iszlám Államot nevezte meg elsődleges célpontjaként, de eddig főleg a kormányellenes felkelőket érintették a légicsapások. Az ötödik napon azonban célba vették az ISIS központjának tartott Rakkát is.
























Vlagyimir Putyin hétfőn az ENSZ-ben arról beszélt, hogy a Hitler elleni koalícióhoz hasonló közös fellépésre van szükség az ISIS és a terrorizmus visszaszorításához. Kijelentésének üzenete ugyanakkor nem egészen ilyen egyszerű:
 

Putyin valójában nem ISIS-ellenes, hanem Aszad-barát koalíciót szeretne.


Az orosz elnök nyíltan vallja, hogy a szíria polgárháború felszámolásának módja Bassár el-Aszad elnök hatalmának megerősítése. Az Egyesült Államok ezzel szemben az elnök lemondását szorgalmazná, tekintettel arra, hogy személye és kormánya a háború egyik legfőbb oka, és a felkelések kiváltója. Az ellentétről itt írtunk korábban.

Putyin az ENSZ-ben tartott beszéde közben.
Az orosz parlament szerdán hatalmazta fel Putyint a hadsereg bevetésére (erre egyébként nem volt szüksége, elnöki jogköréből fakadóan önállóan is dönthetett volna így). A hadsereg nem sokkal később megindította az első légicsapásokat - a hivatalos verzió szerint elsődleges célpontjaiknak az ISIS alakulatait tekintették. Ennek ellenére sorra érkeztek a jelentések arról, hogy az iszlamista szélsőségesek helyett Putyin gépei különböző kormányellenes feleklő csapatokat bombáznak, távol az Iszlám állam ellenőrzése alatt álló területektől.
Többek között olyan csapatokat ért légicsapás, melyeket az Egyesült Államok nyíltan támogatott az Aszad elleni harcban.
 
Az orosz légierő felvételeit a bombázásokról itt tekitheti meg!

Öt nappal később úgy tűnik, az orosz légierő végre a hivatalos célpontot is utolérte: moszkvai jelentések szerint bombatámadás érte Rakkát és további 11 célpontot, a légicsapások következtében pedig legalább 12 ISIS-katona vesztette életét. Az információkat független források nem erősítették meg, szír aktivisták ugyanakkor azt állítják, az orosz gépek a civileket és a kormányellenes felkelőket sem kímélték.
Háma és Idlib környékét is bombatámadás érte, annak ellenére, hogy ezeken a területeken tavaly január óta nincsenek ISIS alakulatok. Egy Idlib közelében fekvő faluban, al-Habitban az önkéntesek szerint öt civil halálos áldozata van a támadásoknak, köztük egy öt éves kislány. Az aktivisták egyike egy videót is közzétett, melyen az látható, ahogy a helyi kórházban ellátják a sebesülteket, többek között gyerekeket is.


Az ISIS egyelőre nem erősítette meg az orosz támadások hírét. Helyi önkéntesek szerint a szélsőségesek pénteken több Rakka közelében található mecsetet ürítettek ki az esetleges légicsapások miatt.




"Bármire képesek": Orosz agressziótól retteg a NATO

írta: vigyazo

Putyin szerint viszont őket provokálja a nyugat

Sir Adrian Bradshaw brit tábornok szerint
"Oroszország mindannyiunk létbiztonságát fenyegeti”, mert Vlagyimir Putyin bármikor betörhet NATO-területekre, köztük a balti államokba, megváltoztatva ezáltal az európai határokat. A Royal United Services Institue (RUSI) konferenciáján Bradshaw kijelentette: „Látjuk, hogy az orosz csapatok mennyire kiveszik részüket a konfliktusból, annak ellenére, hogy a Kreml továbbra tagadni próbálja, hogy bármiféle köze lenne a kelet-ukrajnai szeparatistákhoz.”
Két nappal Bradshaw beszéde előtt Michael Fallon brit védelmi miniszter is arra figyelmeztetett, hogy Oroszország „egyértelmű és valós fenyegetés”. Fallon sürgette a NATO-t, készüljön fel egy esetleges orosz agresszióra.
Putyin cáfolja, hogy bármiféle agresszióra készülne, ugyanakkor leszögezte: egy ország sem képes arra, hogy legyőzze Oroszországot: „Senki se higgye azt, hogy át tudja venni a katonai uralmat Oroszország felett, bármekkora nyomást is helyeznek ránk.”

MINDIG LESZ MEGFELELŐ VÁLASZUNK AZ ILYEN PRÓBÁLKOZÁSOKRA 

- tette hozzá az orosz elnök. 
Február végén  kétszer is orosz bombázók repülnek át a La Manche-csatorna felett. Az incidensek miatt riasztották a Brit Királyi Légierő (RAF) vadászgépeit. Tony Brenton, volt moszkvai brit nagykövet szerint Putyin emlékeztetni akarta Angliát arra, hogy „kivel áll szemben”. Hasonló eset történt a hónap elején is, amikor a haditengerészet egy orosz hadihajót követett végig az La Manche-csatornán, a kenti partvidéktől mindössze 30 km-re.
Még veszélyesebb provokációk lehetőségre Lord Stirrup vezérezredes, korábbi brit vezérkari főnök, aki arra figyelmeztetett, hogy orosz vadászgépek nyaralásra utazó turistákkal teli gépeket vehetnek célba. Stirrup úgy véli, hogy rakétakísérlet célja a NATO-erők reakcióidejének tesztelése lehet.  
A közelmúlt incidenseiről a Daily Mail készített infografikát (magyar szöveg a kép alatt):
Az orosz medve behatolása:
Február 18: az RAF Typhoonjai két orosz Bear vadászbombázót kísérnek végig a cornwalli partoknál.
Tu-95 Bear főbb adatai:
- Személyzet: 7 fő
- Fesztáv : 50,1 m
- Legnagyobb sebesség: 925.3 km/h
- Szolgálati csúcsmagasság: 13716 méter
- Felszereltség: 2 x 23 mm fegyverek, légi-harc rakéták, nukleáris fegyvereket
Gyorsreagálású vadászgépek:
Nyolc Typhoon állomásozik Lossiemouth-ban és Coningsby-ban. Vészjelzés esetén tíz perc alatt már a levegőben vannak.
RAF Typhoon FGR4 főbb adatai:
- Személyzet: 1 fő
- Fesztáv: 11,2 m
- Legnagyobb sebesség: 2494,5 km/h
- Hatótávolság: 2896,8 km
- Felszereltség: szárnyak szélén – levegőbombák, radar elterelő rakéták, és lézer vezérlésű bombák
2014. januárja óta Oroszország legalább 17 alkalommal fitogtatta katonai erejét a brit partok közelében. A legkomolyabb incidensek:
2015. február 18: RAF vadászgépek követtek két orosz Bear bombázót végig a Cornwall partnál
2015. február 15: a brit hadiflotta orosz hadihajót fogott be a Le-Manche csatornánál 
2015. január 28: RAF gépek fognak közre két orosz bombázót, amelyek akár nukleáris fegyverzet szállítására is képesek.

Britain Asks Russia Why Its Bombers were Flying Over the English Channel


2015. január 8: A brit védelmi miniszter segítséget kér az Egyesült Államoktól, hogy megtaláljanak egy orosz tengeralattjárót Skócia partjainál.
2014. november: Az orosz flotta egységei katonai gyakorlati bevetésen vesznek részt a Le-Manche csatornánál
2014. november: NATO gépeket riasztanak, hogy segítsenek megtalálni egy orosz tengeralattjárót Skócia nyugati partjainál.
2014. október: Typhoons gépek kísérnek végig két orosz Bear vadászbombázót, miközben végigrepülnek Nagy-Britannia nyugati partjánál.



Orosz-izraeli légi konfliktus





    Harcra ugyan nem került sor, de az államok közötti tiltakozásig eljutott a konfliktus ügye. Egy bevetésről érkező, 6 repülőből álló Szu-30SM raj, szír terület felett összetalálkozott egy izraeli F-16-os repülőgéppel. Az izraeli gép Libanon felé fordult, és a legrövidebb úton elhúzta a kondenzcsíkot hazafelé. Az orosz gépek nem üldözték, és nem bocsátkoztak harcba, folytatták az útjukat a repülőbázis irányába.
    Érdekes módon, Izraelnek még volt képe tiltakozni az orosz vezetésnél az incidenssel kapcsolatban. Az orosz vezetés egyetlen kérdést tett fel csupán. Mit keresett egy izraeli katonai repülőgép, egy szuverén állam területe felett, annak beleegyezése nélkül? Természetesen a kérdésre nincs válasz, legalábbis hivatalosan nincs. Azt azonban tudjuk, hogy egy aknavetős támadásra hivatkozva Izrael két támadást hajtott végre szír célpontok ellen az elmúlt hónapban. Egy alkalommal egy terepjárót bombáztak le, egy másik alakalommal pedig egy szír katonai őrpontot. Izrael természetesen tagadta, hogy bármi köze lenne a támadásokhoz.
    Az orosz katonai vezetés már előzőleg tájékoztatást adott róla, hogy tudomásuk van az izraeli berepülésekről, sőt a zsidó állam rendszeresen járőrözik szír területek felett, az izraeli határ közelében. Ugyanígy arról is, hogy hasonló módon Libanon felett is rendszeresen repülnek izraeli gépek. Libanon még nem kért segítséget az oroszoktól a légtér védelmére, de akár még ez is megtörténhet.
    NEMZETIARCVONAL.NETVári Roland –


Tavasszal eljön a halál Európába

  • •   OKTÓBER 10, 2015


    Az európai territóriumokat valósággal elözönlötték az idegen, barbár hordák, akik vallási tébolyuktól megszállottan nem tisztelnek semmit, amit az európai, fehér alkotott, gyűlölnek mindent, ami a fehér rasszhoz köthető. A szélsőséges szemita invázió újabb hulláma tavasszal érkezik előreláthatólag. Ez már olyan erejű és brutalitású lehet, hogy gazdaságok mondhatnak csődöt és bukhatnak bele az inváziós műveletekbe. Olyan megtervezett és irányított műveletbe, amely mögött a nemzetközi zsidóság foglal el központi szerepet. New yorki és tel avivi központjaikban gőzerővel folyik a munka, hogy végleg semlegesítsék a fehér fajt. Szabadkőműves tervek, beteges sátánimádat és istentelen gyűlölet fajunk ellen, az okokat itt felesleges kutatni. Olyan faji háború vette kezdetét, amilyenre nem volt példa az emberiség történelme során. A háttérből uszítóknak, a gyűlölet vámszedőinek pokoli tervei már körvonalazódhatnak szemeink előtt és tudatosulhat bennünk, hogy vagy harcolunk vagy mindannyian elpusztulunk.
    Írásunk címe egyáltalán nem túlzás, hiszen rengeteg könny, vér és izzadtság vár Európa fiaira és lányaira ha az ellenszegülés ösvényére lépnek. Útra kel a halál keletről, hogy egy végső hadjáratban a fehér ember levágott fejeivel kövezze ki az utat Allahhoz. Elindul a halál, hogy felégesse földjeinket és elpusztítsa fajunk civilizációját és a pokolba taszítsa testvéreinket, hogy meggyalázza asszonyainkat és gyermekeinket. Célja, hogy elfoglalja az életterünket, de ezen felül áll a globális szabadkőműves terv, ami a végső cél ebben a küzdelemben. Ez pedig nem más, mint amit a nemzetközi zsidóság akar megvalósítani, hogy mesterüknek a sátánnak teljesítsék ki fennhatóságát az egész földgolyón.
    Áldozathozatal nélkül nincsen élet, nincsen jövő! Vérzivataros történelmünk a példa arra, hogy semmit nem adtak ingyen. Meg kell harcolni létjogosultságunkért. Ha a fehér faj elfáradt akkor Európa megérdemli, hogy a sötétség temesse el mindörökre. A nagy történelmi kihívások beköszöntével mindig harcosok és vezetők jelentek meg, akik egyesítették a harci klánokat és, ha nagy áldozatok árán is de megvédelmezték fajunkat.
    europe-violence
    Az őslakos fehér embert nem fogják kímélni, nincs mit veszteniük
    Most, amikor a politikusok és egyházi vezetők elárulják a fehér népeket, hogy multikultúrába fojtsák a jövőjüket, elkezdődik az élni akarás ösztönszerű színre lépése. Egyfajta civil társadalmi önszerveződés, olyan szerveződések, amelyek a későbbi harccsoportokat jelentik. Olyan önvédelmi csoportok, melyek egyetlen dolog szólít egységbe, ez pedig a vérségi kapocs, a közös származás. Itt már lényegtelenek a vallási és politikai különbségek, hiszen a biológiai hangsúly a meghatározó.
    A világhíradók képsorai sokkoló erővel tárják elénk a véres valóságot. Ahogy a világhálóra feltöltött kisfilmeket nézzük, bizonyosak lehetünk abban, hogy nem számíthatunk kegyelemre a szemita és negroid hordáktól. Nem is várunk kegyelmet és biztosíthatjuk őket, minket sem fog rabságban tartani a könyörület irányukba. Tavasszal a halál lovasai szántják fel az öreg kontinenst, az apokalipszis lovasainak patái alatt reng a mi Európánk. Gyújtogatás, csonkítás, gyilkosság, tömeges nemi erőszak, pedofília, fosztogatás.
    fajihaboru
    A szociális célokra elkülönített tartalékok villámgyorsan elfogynak és kezdetét veszi a minden képzeletet túlszárnyaló borzalom. Az összeomlás kezdetén a bevásárló központokat rabolják ki, majd ezután következnek az állampolgárok. Milyen létszámú rendőrség lenne képes kezelni egy ilyen helyzetet? Semmilyen! A menetrendszerű zavargásokat egy globális terror hullám követi, ezt pedig joggal nevezhetjük faji háborúnak. Csak erővel lehetséges feltartóztatni az apokalipszis seregét. Itt nem lesznek párbeszédek, diskurzusok és főleg nem viták. A gyűlölet maximális kiteljesedése olyan erejű lesz, amihez foghatót még nem érzett az emberi faj. Az anarchia és fejetlenség eljövetele törvényszerű, akár egy ősállapot, amiből az értékek kiemelkednek, az értéket képviselők kiválasztódnak. A kiontott vértől pedig felfrissülnek földjeink, hogy újra fajtánknak teremjenek, hogy gyermekeink nevetésétől legyen hangos újra Európa. Ezért kell harcolnunk!
    A halál érkezik Európába tavasszal. Mi pedig várjuk a keleti hordákat. Jöjjenek csak! A fehér ember harcolni fog! Nem lesznek kivételek, nem lesz kegyelem! Nem hagyjuk apáink véren vett földjeit elrabolni! Harcolni fogunk! Őseink hagyatékáért, gyermekeink jövőjéért.
    Az áruló politikusokat, egyházi vezetőket pedig példásan megbüntetjük, hiszen a humanista hazugságaik olyan vésznek teszik ki a népet, amire még nem volt példa. Ezért lakolni fognak. A közelgő összeomlásban azért van valami nagyszerű, mégpedig az, ha ügyesek vagyunk, végre minden és mindenki a helyére kerül!
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net
Szíria



Aszadot, ezt a mészárost támogatják” – mondta az orosz kormányról a brit kormányfő, David Cameron, aki szerint ez „rettenetes hiba”, mert Aszad több embert üldözött el Szíriából, mint az Iszlám Állam. A brit miniszterelnök tragikusnak nevezte, hogy a Szíriában eddig végrehajtott orosz légitámadások zöme olyan térségekre irányult, amelyeken nincs jelen az IÁ.

David Cameron, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának nyitánya előtt adott interjút a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának, „
tragikusnaknevezte, hogy a Szíriában eddig végrehajtott orosz légitámadások zöme olyan térségekre irányult, amelyeken nincs jelen az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet.
Az oroszok „Aszadot, ezt a mészárosttámogatják, ami a saját szempontjukból és az egész világ számára egyaránt „rettenetes hiba” – mondta a brit kormányfő, aki szerint Aszad sokkal több szíriait üldözött el otthonából, mint az Iszlám Állam, „ez a brutális halálszekta. Hozzátette: az orosz katonai fellépés még inkább destabilizálja a térséget, még további radikalizálódáshoz vezet, és súlyosbítja a terrorveszélyt.
Michael Fallon brit védelmi miniszter a legnagyobb példányszámú brit lapnak, a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: a brit védelmi tárca hírszerzési adatai arra vallanak, hogy húsz orosz légitámadásból egy éri az Iszlám Állam szíriai alakulatait. Fallon szerint a védelmi minisztériumnak bizonyítékai vannak arra is, hogy az orosz légierő vezérlés nélküli robbanóeszközöket dob civilek lakta területekre, valamint az Aszad-rezsim ellen harcoló, a nyugati koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg egységeire.
David Cameron miniszterelnök a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív napilapnak azt mondta, hogy a brit kormány a hadsereg különleges kiképzésű kommandós alakulatának (SAS) „jelentős felfejlesztéséttervezi az Iszlám Állam elleni harc fokozásának jegyében, emellett megkétszerezi a brit királyi légierő (RAF) felfegyverzett drónjainak számát is. 
Cameron szerint az RAF húsz új, pilóta nélküli, felderítési és támadó műveletekre egyaránt alkalmas repülő eszközt kap. Az RAF már bevetett ilyen fegyvert Szíriában: egy brit drón augusztus végén Hellfire típusú rakétával, a szíriai Rakka városában megsemmisített egy autót, amelyben az Iszlám Állam két brit állampolgárságú tagja utazott. Ez volt az első eset a szíriai konfliktus kezdete óta, hogy a brit fegyveres erők brit állampolgárokat öltek meg szíriai területen, drónnal végrehajtott célzott támadásban.
Az akció bejelentése után komoly belpolitikai vita támadt Nagy-Britanniában, mivel a kormány nem kért előzetes parlamenti felhatalmazást a RAF szíriai bevetéséhez. A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe. A felhatalmazás ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre.









Összeroppanhat a német menekültellátó rendszer


2015. október 05. MTI - 
HVG
A németek már másfélmillió menedékkérővel számolnak idén egy nem nyilvános dokumentum szerint, amelyet a Bild című bulvárlap idéz. Azt írják, a kormány már azért közöl újabb hivatalos előrejelzést, mert azt meghívólevélként értelmezik a menedékkérők.
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap. A bizalmas minősítésű dokumentum alapján a berlini vezetés azzal számol, hogy októbertől az év végéig újabb 920 ezer menedékkérő érkezhet az országba. A migrációs nyomás tovább emelkedik az utolsó negyedévben, az illegális határátlépések száma naponta hét- és tízezer között alakulhat.
A menedékkérők nagy száma rendkívüli teher az elhelyezésükért, ellátásukért felelős tartományoknak és önkormányzatoknak, és az ellátórendszer összeomlása fenyeget - áll a belső használatra készült prognózisban, amely szerint a kereslet felfutása miatt már szinte lehetetlen beszerezni lakókonténereket és mobil tusolókat, WC-ket.

Sorra gyújtják fel a menekültek szállásait Németországban

A dokumentum szerint változik a menedékkérők tömegének összetétele. Az év közepéig még a Nyugat-Balkánról származók alkották a legnagyobb csoportot - az összes kérelmező mintegy 40 százalékát -, az utóbbi időszakban viszont arányuk folyamatosan csökken, és egyre többen érkeznek háborús övezetekből, főleg Szíriából, Irakból és Afganisztánból. Nekik a nyugat-balkániakkal szemben jó esélyük van a menekültstátus megszerzésére. További gond lehet a családegyesítésből. Erre a menekültügyi szabályok alapján joga van valamennyi menekültstátust szerző kérelmezőnek.
Fotó: Börcsök Zsófia

A közel-keleti országokat jellemző családszerkezet alapján azzal kell számolni, hogy minden menekült 4-8 rokon áttelepítését kezdeményezheti - idézte a Bild az előrejelzést. A kormány a legutóbbi, augusztusban kiadott hivatalos, nyilvános előrejelzés szerint 800 ezer menedékkérő érkezésével számol. Az prognózist már háromszor módosították, mindig fölfelé. Úgy tudni, hogy újabb előrejelzést már nem adnak ki, mert attól tartanak, hogy azt is "meghívólevélként" értelmezhetik azokban a térségekben, amelyekből a legtöbb menedékkérő indul Németország felé.
Azt nem tudni pontosan, hogy eddig mennyi menedékkérő érkezett Németországba. Az előző hét végén kiszivárgott adatok szerint szeptemberben 163 ezer ember adatait rögzítették a menedékkérők regisztrálását és tartományok közötti elosztását szolgáló EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, azaz menedékkérők elsődleges elosztása) nevű nyilvántartási rendszerben. Az év eleje óta regisztrált menedékkérők száma így 577 ezerre emelkedett. Az eddigi csúcsévben, 1992-ben - a délszláv háború elején - 438 ezer menedékjogi kérelmet adtak be Németországban.
Kapcsolódó:
   
Az állatok nem esznek ilyet! A pénzünket akarjuk! - Tiltakozás a finn menekültellátás ellen(mandiner.hu)
   
Újabb menekültellenes atrocitások és tüntetések Németországban (karpatinfo.net)
   
Sorra gyújtják fel a menekültek szállásait Németországban (hirmagazin.eu)
   
Na, most van igazán válság: már a sör se fogy az Oktoberfesten (alfahir.hu)
   
Németország egyre keményebb hangot üt meg a migránsokkal szemben (magyaridok.hu)
   
Magyar Bálinttól merített a göteborgi Magyarország-gyalázó aktivista (valasz.hu)
   
"Csak a kutyának adnám ezt az eledelt, vagy nőnek!" - Menekültek menekülnek Finnországból - Mi lehet a titok? (kuruc.info)
   
Amerikai elemzés: a menekülthullám miatt szétesik az EU (adatlistazo.hu)
   
630 ezren érkeztek illegálisan Európába január óta (origo.hu)
   
Rogán: A bevándorláspárti európai politika megbukott (fidesz.hu)

****************************************************************

"Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása"... (Horthy Miklós)



Animals don't eat like this.


Finnországban 50-60 migráns éhségsztrájkkal tiltakozott az ehetetlen étel és a csapvíz ellen. Úgy érzik, állati sorban tartják őket. A pénzüket akarják.
A finn IL-TV Ouluban járt, ahol mintegy 50-60 menedékkérő éhségsztrájkkal tiltakozott a helyi rendőrség előtt az átmeneti tábor ellátási színvonala ellen. A migránsok ugyanazt az ételt kapják, amit a kétszázezres város iskoláinak diákjai, illetve idősotthonainak lakói, azonban sokuk szerint az étel ehetetlen, és inkább pénzt szeretnének, amiből bevásárolhatnak maguknak. A csapvizet sem hajlandók meginni.
A televízió által megszólaltatott egyik tiltakozó a következőket nyilatkozta: Az állatok nem esznek ilyet! A pénzünket akarjuk, hogy megvehessük, amire szükségünk van. A boltból. Nem akarunk ebből enni, ez nem jó. (...) Mi csak pénzt akarunk. A mi pénzünket. (...) A mosdóból iszunk vizet. Az állatok sem isznak vizet a mosdóból! (...) Úgy élünk itt, mint az állatok. Senki sem törődik velünk igazán. (...) Azt akarjuk, hogy valaki jöjjön, és segítsen rajtunk!”


Sorra gyújtják fel a menekültek szállásait Németországban

Posted by Ica On október 05, 2015 0 Comment
Németországban több menekültszálláson tűz ütött ki a hétvégén, és ismét tüntettek a menedékkérők befogadása ellen. Vasárnap a Türingia tartománybeli Friemar nevű községben egy sportcsarnokban ütött ki tűz, amelyben tizenegy menedékkérőt szállásoltak el, köztük gyerekeket.
A hatóságok szerint szándékos gyújtogatás történhetett. Ismeretlenek felgyújtották a csarnok mellett elhelyezett mobil WC-ket, és a lángok átterjedtek a csarnokra. A menedékkérők mind a szálláson voltak, de nem esett baja egyiküknek sem. Az épületben gyorsan helyrehozható károk keletkeztek.
Egy másik türingiai kistelepülésen, Bischhagenben egy menedékkérők elszállásolására előkészített, még üresen álló lakóház tetőszerkezetéből csaptak fel lángok szombaton, egyelőre ismeretlen okból. Az épület teteje teljesen leégett, az anyagi kár meghaladja a 100 ezer eurót (31,5 millió forint). A hatóságok hétfőn akartak menedékkérőket költöztetni a házba, amelybe egyelőre belépni sem szabad, mert meg kell vizsgálni, hogy károsodott-e a szerkezet.
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Xantenben egy szintén még lakatlan, menekültek elszállásolására kijelölt épületben keletkezett tűz vasárnapra virradó éjjel. A kisváros egykori kisegítő iskolájában nem keletkezett nagyobb kár. A földszinten fellelt tűzfészeknél üvegcserepeket találtak és benzin használatára utaló nyomokat azonosítottak, föltehetően Molotov-koktélt hajítottak az épületbe.
Szombaton a volt NDK területén fekvő Türingia több településén felvonulásokkal tüntettek a menedékkérők befogadása ellen a helyi, országos összevetésben jelentősnek tartott szélsőjobboldali szubkultúra csoportosulásai.
A legnagyobb megmozdulás Jenában volt, ahol a mintegy 150 fős szélsőjobboldali felvonulás ellen nagyjából 2500-an tüntettek. A két csoportot sikerült távol tartani egymástól, de a hangulat feszült volt.
Néhányan kövekkel, üvegpalackokkal dobálták meg a rendőröket és betörték egy rohamkocsi szélvédőit. Öt rendőr könnyebben megsérült szenvedett.
Több menekültellenes demonstrációt tartottak a Türingiával szomszédos Szászországban is. A cseh határon fekvő Sebnitznél volt a legnagyobb tüntetés, nagyjából 2500 ember követelte egyebek között a határok azonnali lezárását és a tartományban elhelyezett menedékkérők eltávolítását.
A tüntetést az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, szászországi központú, radikálisan idegen- és muzulmánellenes mozgalom támogatóiként számon tartott emberek szervezték. A demonstráción megjelent a Pegida egyik alapítója, Lutz Bachmann is, aki ellen a napokban uszítás miatt vádat emeltek.
A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) adatai szerint az idén legkevesebb huszonkét gyújtogatásos támadás történt menekültszállások – többnyire még üresen álló épületek – ellen. A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat szerint valószínűleg nem országosan szervezett, központilag irányított támadássorozatról van szó.
Erre utal, hogy az eddig azonosított elkövetők 70 százaléka a gyújtogatás helyszínének térségéből, vagy az adott településről származik.
A BfV szerint a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közötti összecsapások veszélye.
Forrás: karpathir;



NA, MOST VAN IGAZÁN VÁLSÁG: MÁR A SÖR SE FOGY AZ OKTOBERFESTEN



Jól betett a migráns áradat a müncheni sörünnepnek. Több mint félmillióval csökkent a látogatók száma. Viszont újabb nagy lépést sikerült tenni a női emancipáció terén: az ájulásig piáló vendégek csaknem fele idén hölgy volt.
A tavalyinál mintegy 400 ezerrel kevesebben, összesen 5,9 millióan vettek részt az idei müncheni Oktoberfesten, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválon.
A szeptember 19-én kezdődött és vasárnap zárult 182. Oktoberfest iránti visszafogottabb érdeklődés egyik oka lehet az, hogy a rendezvény ideje alatt esős volt az idő, de
sokakat riaszthatott el az illegális bevándorlók miatt bevezetett szigorúbb határellenőrzés és az Ausztria felől érkező vonatforgalom korlátozása, szünetelése miatt
is jóval kevesebb sörivó érkezett Münchenbe. A szervezők az előző évek statisztikái alapján rámutattak arra, hogy legutóbb 2009-ben, az Al-Kaida terrorfenyegetéseinek idejében csökkent 6 millió alá a látogatószám és ugyanez volt a helyzet 2001-ben a New York-i terrortámadás hatására.
A látogatók elmaradásával a sörfogyasztás is csökkent: a tavalyi 7,7 millióval szemben idén 7,3 millió liter sör fogyott. A fesztiválozók étvágya azonban nagyobb volt, mint tavaly: két ökörrel többet, 114-et fogyasztottak el a Terézia-réten iszogatók és a tavalyi 48-cal szemben idén 50 borjú húsát ették meg. Emellett nagyon népszerűek voltak a csirkéből készült fogások és sok sörfagyi is jól fogyott.
Alkoholmérgezést 628 vendég kapott, ez 72-vel kevesebb a tavalyinál,
a magukat ájulásig ivók csaknem 40 százaléka ezúttal azonban nő volt.
Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen...



NÉMETORSZÁG EGYRE KEMÉNYEBB HANGOT ÜT MEG A MIGRÁNSOKKAL SZEMBEN

MTI
Egyre keményebb hangot üt meg az országba érkező menedékkérőkkel szemben a német kormány több tagja, élükön Thomas de Maiziere (CDU) szövetségi belügyminiszterrel, aki a héten világossá tette: aki Németországba jön, annak tartania kell magát a szabályokhoz.
Vannak menedékkérők, akik verekednek, panaszkodnak a szálláshelyükre és a kapott ételre, vagy azt gondolják, hogy maguk kiválaszthatják, hol akarnak tartózkodni az országon belül – mutatott rá a tárcavezető a ZDF német közszolgálati televízió heute journal című műsorában csütörtök este.
Eközben már a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) körében is erősödnek azok a hangok, amelyek szerint az országot a menekültáradat miatt a túlterheltség fenyegeti.
A menedéket kérők száma hosszú hónapok óta gyorsan növekszik és rendre új rekordokat dönt meg Németországban. Ezzel párhuzamosan az érkezők közül egyre többen vonják ki magukat a nyilvántartásba vétel alól vagy hagyják el önkényesen a befogadó állomást.
A hatóságok adatai szerint Baden-Württemberg szövetségi tartományba például szeptemberben majdnem 28 700 illegális bevándorló érkezett, de csak alig 16 400 maradt a befogadó központokban, hogy regisztráltassa magát és menedékjogot kérjen.
Elhagyják a létesítményeket, taxit rendelnek maguknak, meglepő módon van pénzük arra, hogy több száz kilométert utazzanak Németországon keresztül. Sztrájkolnak, mert nem tetszik nekik a szállás, mérgelődnek, mert nem felel meg nekik az étel, és verekednek a menedékkérőknek fenntartott létesítményekben” – sorolta a problémákat de Maiziere. Mint hozzátette, ez ugyan csak a kisebbség, de akkor is, annak, aki Németországba jön, tartania kell magát a szabályokhoz és a jogrendhez. Arra a kérdésre, hogy Németország a menekültválság kezelése terén cselekvőképességének határára érkezett-e, azt felelte, hogy Berlin “ezt már nem tudja minden további nélkül csinálni, és ez már nagy erőfeszítést jelent számára”.
Egy friss lakossági felmérés szerint egyre többeket aggaszt a menedékkérők számának folyamatos emelkedése. Az ARD országos közszolgálati televízió egyik legutóbbi közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 51 százaléka mondta azt, hogy megijeszti a menekültek áradata, míg három héttel korábban még csak 38 százalék vélekedett így.
A kormány többek között jogszabály-módosításokkal igyekszik gátat vetni a menekülthullámnak. Csütörtökön megkezdődött a német törvényhozás alsóházában (Bundestag) a menekültügyi rendszer átalakításáról szóló javaslatok vitája, és még aznap este ismeretessé vált Maiziere arra vonatkozó terve, hogy terjesszék ki az úgynevezett repülőtéri eljárást. Eszerint a határoknál kialakított tranzitzónákban – az illegális bevándorlókat akár egy hétig is ott tartva – gyorsított eljárással kellene eldönteni, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.
Az ellenzék ugyanakkor élesen bírálta az elképzelést, sőt még a koalíciós partnertagok részéről is felmerültek kételyek a javaslattal kapcsolatban. Thorsten Schäfer-Gümbel, az SPD alelnöke a Rheinischen Post című lapnak azt nyilatkozta, hogy az említett felvetés egyáltalán nem átgondolt, és az ilyen övezetek csak újabb konfliktusokat szülnek.
Günter Burkhardt, a Pro Asyl nevű civil szervezet vezetője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy ezekben a határ menti tranzitzónákban nem érvényesülnének az emberi jogok, amennyiben ott fogva tartanák a migránsokat, ügyükről pedig gyorsított eljárás keretében döntenének.
Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU bajor testvérpártja, a CSU politikusa Johannes Singhammer, a Bundestag alelnöke pedig ezután állt elő azzal a javaslattal a Süddeutsche Zeitung című napilapban, hogy a menekültek igényeit a családegyesítésre korlátozzák.



Amerikai elemzés: a menekülthullám miatt szétesik az EU



Egy szeptember 15-én nyilvánosságra hozott elemzésében az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb privát hírszerző szolgálata, a Stratfor azt vetíti előre, hogy a Nyugat-Európába özönlő menekültek olyan feszültségeket és megoldhatatlan konfliktusokat okoznak, amelyek a nemzetállamok kiszakadásához és végül az Európai Unió széteséséhez vezetnek.

A teljes terjedelmében előfizetés után hozzáférhető elemzésről egy német gazdasági portálszámolt be múlt szombaton. Az összefoglaló kitér a magyar határzárra, amelyet további „átmeneti” határkorlátozások fognak követni a balkáni országokban, ami összességében a Görögországra és Olaszországra nehezedő nyomást fogja növelni. Az eredmény: elkerülhetetlen vádaskodás és egymásra mutogatás az EU-tagállamok között, amely főként az olasz-francia és francia-brit kapcsolatokat fogja megterhelni.
stratfor.jpg
Honnan hová igyekeznek a “menekültek”
A dokumentum másik súlyos megállapítása, hogy bár az elöregedő Európa munkaerőpiacára frissítőleg hathat a tömeges bevándorlás, ez a fogadó országokban etnikai konfliktusokhoz, a menekültek elleni támadások növekedéséhez fog vezetni. Példaként említik a németországi menekülttáborok elleni támadásokat és a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) erősödését.
A Stratfor jóslata szerint az elkövetkezendő hetekben Németország növelni fogja a politikai nyomást Lengyelországon és Románián, hogy vegyenek fel több menekültet anélkül, hogy ezt a folyamatot ki tudná kényszeríteni. A hírszerző cég szerint a renitens országok pénzügyi büntetéssel való fenyegetése nem hogy megoldaná, de mélyíteni fogja a válságot, további politikai törésvonalakat húzva az EU-n belül.
Az amerikai álláspont szerint az Unió jelenleg teljesen alkalmatlan közös határainak védelmére, és működő szabályozás híján mindenki próbál kibújni a felelősség alól. Ez végső soron a nemzetállamok kiszakadásához és az Európai Unió széteséséhez fog vezetni – figyelmeztet az elemzés.
Hogy a Stratfor jóslatai beigazolódnak-e, az egyelőre kérdéses. Mindenesetre a keddi uniós csúcsdöntései a kvótarendszerről nem az álláspontok közeledését, hanem széttartását vetítik előre, és a periféria országok (mindenekelőtt Magyarország, Románia, Szlovákia és Csehország) már most a kiskaput keresik, hogyan tudnák elszabotálni a kirótt penzumot.
Mindeközben az Egyesült Államok, amelynek súlyos felelőssége van a közel-keleti térség destabilizálásáért, így közvetve az Európába tartó menekültáradatért, hallgat. Csak elemzéseket ír. Kár, hogy senki nem figyel rájuk.



630 ezren érkeztek illegálisan Európába január óta

MTI2015.10.04. 22:48
Az év eleje óta 630 ezren érkeztek illegálisan Európába az uniós határellenőrzési ügynökség adatai alapján. A szervezet vezetője szerint az EU igazi határa Lampedusa és Leszbosz szigeténél van.








Mintegy 630 ezren érkeztek illegálisan Európába az év eleje óta az uniós tagállamok határellenőrzési ügynöksége (Frontex) legfrissebb adatai szerint.
Ez példátlan migrációs válság Európában a második világháború vége óta- mondta vasárnap megjelent interjújában Fabrice Leggeri. Az ügynökség vezetője szerint, ha minden ország a maga módján, a szomszédjaival való egyeztetés nélkül kezeli ezt a válságot, a migránsok folyama az egyik országból a másikba fog ömleni, mindenki kárára.
Illegális bevándorlók Lampedusa kikötőjében
Forrás: MTI/EPA/Ettore Ferrari
"A tagországoknak meg kell érteniük, ahelyett, hogy rendőrök ezreit sorakoztatják fel a határaikon, hasznosabb lenne az EU külső határaira küldeni őket" - mondta Fabrice Leggeri, aki szerint az unió igazi határa Lampedusa és Leszbosz szigeténél, illetve Melilla marokkói spanyol enklávénál húzódik.Leggeri úgy véli, hogy bár haladást jelent, hogy megduplázták, kétszázra növelték az ügynökség munkatársainak a létszámát, de ha lenne egy-kétezer európai határőr a helyszínen a görög hatóságok kisegítésére, az látványos hatással járna.


A BEVÁNDORLÁSPÁRTI EURÓPAI POLITIKA MEGBUKOTT


A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból. Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának úgy nyilatkozott, hogy e javaslat mögött az áll, "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A kabinetfőnök hozzátette: fel fognak lépni a liberálisok elfogadhatatlan kezdeményezése ellen.
A politikus - aki eddig a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt - kifejtette: az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról. Rogán Antal hangsúlyozta: az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, "a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott".
"ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK MEGHALLJA AZ EURÓPAI EMBEREK HANGJÁT, ÉRTI A VÉLEMÉNYÜKET A BEVÁNDORLÁSRÓL."
A "sokszor káosznak tűnő európai véleményklímában" üdítő hang Orbán Viktor higgadt, nyugodt véleménye, amely szerint először az európai határokat kell megvédeni, mert onnantól kezdve a kontinens ura a helyzetnek, maga döntheti el, hogy kit enged be és kit nem - mondta. 
Az jó, hogy sokan hallják Magyarország véleményét - folytatta a kabinetfőnök -, másik oldalról viszont ez veszélyekkel is együtt jár: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, azaz Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az unióból.
Rogán Antal szerint e javaslat mögött az áll: "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte a liberálisok kezdeményezését, és közölte, fel fognak lépni ellene. Megjegyezte ugyanakkor, attól tart, hogy "ez nem egyszerűen csak egy szélsőséges liberális vélemény", hanem az európai és a magyarországi baloldal egy része is meghúzódik mögötte. Példaként azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pártja, a DK ugyanazt az álláspontot osztja, mint az európai liberálisok. Az, hogy a magyar szocialisták is ott vannak-e mögötte, majd kiderül - tette hozzá.
A kabinetfőnök - a hamarosan felálló Miniszterelnöki Kabinetiroda leendő vezetője - az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítésről is beszélt, jelezve, hogy azzal a mexikói bevándorlók tömegeit akarják visszatartani. "Miközben Európa egy sok százezres, sőt milliós nagyságrendű bevándorló tömeggel küszködik, aközben az Egyesült Államok éves kvótaként valahol 80-100 ezer ember közötti mennyiséget fogad be" - hívta fel a figyelmet Rogán Antal, aki mindezt úgy kommentálta: Amerika tisztában van azzal, nem szabad megengedni, hogy bevándorlók öntsék el az országukat. Ők nagyon szigorúan és határozottan képviselik az amerikai emberek érdekeit, "ezt kell tenni Európában az európai kormányoknak is" - jelentette ki.
Szerinte azonban Európában kettős mérce érvényesül, mert ha Magyarországon "akár csak egy erős szó elhangzik", az az európai liberális és baloldali újságokban úgy tűnik, mintha itt már szélsőséges katonai diktatúrát vezettek volna be. Ehhez képest ha más európai országokban a rendőrség keményen és határozottan fellép az illegális bevándorlók ellen, "az csak a normális eljárásokhoz tartozik" - mondta a kormánypárti politikus.
(MTI-fidesz.hu)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése