2020. január 13., hétfő

A teljes igazság ötvenhatról: igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel























A teljes igazság ötvenhatról:

igenis a zsidó bolsevizmus

ellen lázadt fel





2010. október 23. 00:35
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
56kep-lead.jpgFecseg a felszín és hallgat a mély. Korunk ötvenhatról szóló szó- és betűáradatáról óhatatlanul e költői sor jut eszünkbe. Hiába ismeri el ugyanis ma már minden történész, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt, ha valódi előzményeit, lefolyását, és főként a forradalmat megtorlók jellemrajzát, hovatartozását továbbra is tabuk fedik. Ezért az alábbi írás célja, hogy a teljes igazságot feltárja róla.



Előzmények: hazánk szovjet megszállása, a vezetés zsidó arculata

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. 
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.

Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.

Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.

Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette 
Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”
Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura, Péter (Auspitz) Gábor korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:

„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”
A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.

Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének 
zsidóarculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.

Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja 
Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.

Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. 
Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről (Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.

Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő. 
Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.
A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói

A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.

A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.
Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.

A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.
A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.

Végül 
negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi-Rosenfeld utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása

Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. 
Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”

Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen 
börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.

Döbbenetes példa a megtorlásra 
Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:»Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért. A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.Hogyan került sor a letartóztatására?

Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.
Aztán hova sodorta az élet? 

Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.
Mivel vádolták? 

A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.
Mit akartak kiszedni?

A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?
Hogyan folytak le a kihallgatások?

Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.
Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott? 

Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.
Hogyan fogadta a halálos ítéletet?

Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.
Mi történt a másodfokú tárgyaláson?

Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.
Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?

A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.
Végül hány évet töltött le a 15-ből?

Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.
Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?

A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.«

Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak 
a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszter felügyelte az összes fegyveres testületet, ígyminden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős! Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.
Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai
bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.
Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.
Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a
Munkásőrség megszervezéséből.
Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.
Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.
Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszter
 felelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.
Pap János vegyésztechnikus, belügyminiszter felelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.
Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagy részt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.
Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a MAZsIHISz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt

Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.

Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:
»A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.«

A helyzet változatlan mondhatnánk , csak annyi a különbség , hogy most nem Moszkvából irányítanak bennünket, hanem Jeruzsálemből akarják megmondani mi a jó nekünk , hogy ők szabadon raboljanak. Adjátok vissza a nemzeti vagyonunkat , mert az mindnyájunk öröksége és nem a nyálasszájú zsidó politikai elitt tulajdona, így nincs is joga eloroztatni azt a felhalmozott vagyont ami az unokáink boldogulását volt hivatva. Ti rohadt kettős állampolgárok, húzzatok a másik hazátokba, lopjatok ott, és ÁVH – s kodjatok ott. Vigyétek a seggnyaló barátaitokat is , mert ott esetleg nektek kell segget nyalni, ha nem viszitek a csicskásokat.




ÁVH-s nyugdíjak és a rendvédelmi szervek szösszenete


A rendvédelmi szervek tiltakozása a nyugdíj rendszer módosítása miatt. Hogy 40 évesen ne tudjanak elmenni nyugdíjba, sztrájk bizotságot alakítottak . Egy kis adalék az ÁVH - s nyugdíjról, míg szüleink hajba kaptak mikor megtudták a rokonságon belül egyik másik tagja 34000 Ft - ot is kap nyugdíjként, és nem tudták , hogy az ÁVH-s pribékek százszoros nyugdíjára még a Német Állam Zsidó kárpótlást is fizet nekik.

Ime az írás mely leírja ezt az áldatlan állapotot. Az ÁVH- s pribékek és gyermekeik így tudják felvásárolni hazánkat. E zsidó pribékek ma is ott ülnek a bársonyszékekben szétlopják az országunk még megmaradt értékeit , és fennen hirdetik csak annyi magyart kell meghagyni akik kiganéznak utánunk. Konrád és liberális hazaáruló zsidó társai így kalkulálnak velünk ungarisi palesztinokkal. De kell e- nekünk ez az ingyen élő cionista zsidó bagázs, kik a magyarnak valló zsidókat is meglopják , meglopták, és amúgy mindenkit zsarolnak kifosztanak megölnek. Legszívesebben ledarálnának mint a Rákosi időkben, de erről nem szeretnek hallani a hollókosztosok. Na bégessünk tovább a múltat ne bolygassuk, mert még tényleg polgárháborúba kényszerítenek bennünket a cionista szervezetek. A zsidó hódoltsági területen nem értem meg a cigányokat miért a szegény magyarokat gyilkolják, mikor a gazdag zsidó főleg cionista zsidó a fő ellenségük.Abban ugyan hasonlítanak, hogy mindkét etnikumot el kell tartanunk, el kell viselnünk , hogy meglopnak megaláznak, és egyikünket másikunkat még meg is ölik.
 Eredmény: ÁVH-s zsidó ledarálta megölte a módosabb parasztokat ,értelmiségieket, birtokosokat, itt maradt egy identitás nélküli tömeg maszlag kinek az agyát többször átmosták, és még a sajtot is ki akarják énekelni a szájából.
               Cionista zsidó már nem darál uralja a hazát a Nemzeti Vagyont megszerezte az állam apparátusba beült uralja a bíróságot ügyészséget igazságszolgálatot . Nem is lehet zsidót bebörtönözni.
              A döntéshozatalból mikor ebrúdalják már ki őket a megcsúfolt kommunistákkal , liberálisokkal együtt.  Eljön az az idő, és a magyar nép megint szép lesz méltó régi nagy híréhez , mit rákentek a századok....
  
Hazánkért Online, 2006. december

Egy másik fajta „kártérítés”
Nyugdíj-kiegészítések a ’60-as években
Hazai Levél

Édesanyám a magyarországi Nyugdíj Intézetnél dolgozott a hatvanas - hetvenes években. A Német Szövetségi kormány – (nyugat-német kormány) a hatvanas évek vége felé új törvényt hozott. A zsidóknak szóló állandó jóvátételek törvényeit kiegészítették azzal, hogy ’a nyugdíjazott zsidók hazai nyugdíját kiegészítik, ha a hazai (magyar) nyugdíj nem ér el bizonyos szintet.’ Ekkor megindult a hazai zsidókommunista vezetők "rohama" a Nyugdíj Intézet központjába. Édesanyám szavait idézem:
   
 " Megjelent az irodában egy ÁVH tiszt, közölte hogy szüksége van egy HAMIS nyugdíjigazolásra - a kommunista párttag - ésÁVH tiszt nyugdíjba vonulása esetén akkor (1968-ban) havi  476, 000 forint lett volna - a hazai átlag magyar melósok nyugdíjánaktöbb mint százszorosa - de, követelte hogy állítsunk ki részére egy hamis igazolást miszerint: a havi nyugdíja ’csak 800 forint’...!
     
Ezt természetesen megtagadtuk. Erre lehivatta a Nyugdíj Intézet igazgatóját s igazolta magát, hogy ő kicsoda, s az igazgató hajlongva végighallgatta - majd megparancsolta nekünk, hogymostantól kezdve minden hamis igazolást kérő magas rangú kommunista zsidó részére kötelesek vagyunk kiállítani a HAMIS igazolást az alacsony nyugdíjról.
     
Ezt a gyakorlatot 1968-tól kezdve rendszeresen végrehajtottuk. Így a hazai átlag nyugdíjak százszorosát kézhez vevőkommunista zsidó közép és felső vezetők hivatalos igazolássalnyomorgóknak  voltak beállítva (300 ezer kommunista zsidó) s így, a nyugat-német kormánytól, a kárpótlásokon felül, mégkiemelt nyugdíj is járt nekik.”

Nos, Édesanyám később, velem együtt külföldre távozván mindezt elmondta a menekültügyi hatóságoknak Nyugaton, nem is sejtve, hogy külföldön sem lehet az igazat elmondani. Tanúvallomásáért később Nyugaton, örökös feketelistán szerepelt: Mintegy 25 esztendős üldöztetést – mint „a demokrácia és az emberi jogok halálos ellensége” --szenvedett el azért, mert ezt elmondta. Végül idegileg összeroppant a rengeteg baj és üldözés miatt. Én természetesen már nem szólok és nem tanuskudom többé sehol, mert van éppen elég bajom enélkül is.

Szeretném, ha a sötétben botorkáló honfitársaim már egyszer s mindenkorra tudomásul vennék: a hazai kommunista vezetők MINDIG mindenben örökkön örökké hazudtak. A tömeggyilkos - tolvaj-hazaáruló kommunista csürhe nem elég, hogy a hazai nyugdíjak százszorosát kapja kézhez havonta, de még a mai napig is hamisított nyugdíjigazolások alapján dollár milliárdokat vesznek fel a német kormánytól - nyugdíj kiegészítésnek - mivel hamis papírokkal úgy állítják be, hogy ők minimum nyugdíjból nyomorognak. Undorító, hogy ezek a istentelen  gazemberek a születésüktől kezdve a haláluk másodpercéig csak hazudnak és lopnak.
Néhány példa
Egyik jó barátom a BM (Belügyben) könyvelő. Elmondta:
- egyszerű BM-alkalmazott (párttag) havi nyugdíja most 650, 000 forint.
- belügyes (ÁVH) tiszt havi nyugdíja 1 és 1, 5 millió forint havonta
- KÖZÉP szintű kommunista pártvezető nyugdíja havi 3 millió forint
 - felső szintű kommunista nyugdíja havi 6 millió forint
                           
Édesanyám nyugdíja havi 34 ezer forint. A kommunista tömeggyilkosok büntetés helyett milliós nyugdíjakat kapnak havonta, és lopnak-hazudnak rendületlenül tovább! És ez az ostoba nép újra és újra a gyilkosaira szavaz. Nálunk a lakosság elmebeteg más magyarázatot nem látok. +++

Üdvözlettel olvasója: K. István
Ez a nyugdíj téma mindig felkavar, az ÁVH – s pribékek a rabolt villákban tengetik nyugdíjas éveiket, majdnem éhen hallnak, még kutya kajára is alig jut nekik, az utódaik csak segédmunkások lehettek mint az 56 – os ok vagy nyilasok, és nem ők ülnek még mindig a bársonyszékekben. Mi így nem is tudtunk titeket lerabolni , kifosztani és a csendes holokausztal meg tizedelni, ledarálni is csak 56 előtt tudtunk benneteket. A pince labirintusok elnyelték legjobbjaitokat, és ti egy nagy emberi maszlaggá degenerálódtatok. Így gondolnátok ti cionista kazárok, kik oly messze vagytok a zsidóságtól, mint gojok az állatoktól.



Az ÁVH – sok köztünk élnek



Az ÁVH kínozta, most az emléktábláját lopták el

2012, május 29 - 19:07

Ismeretlen tettesek ellopták vitéz Kálmán László, a Puma repülőezred ász pilótájának emléktábláját, amelyet 2008-ban helyeztek el a II. világháború hős katonájának bakonycsernyei szülőházán.
bakonyTóth Gyula helyi önkormányzati képviselő, a táblaállítás főszervezője portálunknak elmondta, hogy a hétvégi hősök napja alkalmából vitéz Kálmán László leszármazottai szerettek volna koszorút elhelyezni az emlékhelynél, de már csak a márványtábla hűlt helyét találták ott. Tóth Gyula elmondta, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek.
Vitéz Kálmán László több mint 75 harci bevetésen 13 légi győzelmet aratott. A háború után 1948-ban azért tért haza Ausztriából, hogy két volt bajtársát nyugatra szöktesse, de egy idősebb katonatiszt kommunista fia beárulta az ÁVH-nál, így útja az Andrássy út 60-ba vezetett, ahol brutális kínvallatásnak vetették alá. Szerencséjére a nagy zsúfoltság miatt átszállították egy budai laktanyába, ahonnan a mellékhelyiség ablakán keresztül sikerült megszöknie, majd nyugatra távoznia. Az egykori ász pilóta 1995. február 23-án hunyt el a kaliforniai Los Altosban.



Az év slágere! Chekist Chekist orosz dráma film!!




Biztonsági tiszt, a Cheka, Dzerzhinsky atrocitások Vas Feleks




A szégyenteljes titka Khatyn



Katyn hitványság







A Cseka



|
Filmajánló Чекист - orosz filmdráma.  A film realisztikus és ezért rendkívül brutális, csak erős idegzetűek nézzék meg.
A világtörténelem legnagyobb és felülmúlhatatlan tömeggyilkos eszmeisége a cionbolsevizmus, mely a Cseka (Csezvisztrajnaja Komisszija) államvédelmi szervezet létrehozásával emberek milliót gyilkolta le a legbrutálisabb módszerekkel. Cionbolsevista szervezet volt, mert minden vezetője és tisztjei zsidók voltak, és a végrehajtók soraiban is tízszeres volt a zsidók arányszáma az összlakossági arányszámukhoz viszonyítva. Lenin 1917-ben adott utasítást egy lett zsidónak, Latsisnak a szervezet létrehozására, melyet a lengyel származású félzsidó Derzsinszkij (egy pszichopata, rendkívül szorgalmas és találékony gyilkos) fejlesztett tökéletes gyilkológéppé. A Cseka volt a proletárdiktatúra ökle, több mint húszmillió embert gyilkolt meg. Lenin kevesek által ismert kijelentése, miszerint nincs forradalom kivégzőosztagok nélkül, így valósult meg Oroszországban.
Oroszországban valódi változások történnek. Erre bizonyíték ez a film is, mely ha nem is a saját szörnyűségében, de bemutatja ezt az embertelenségéről hírhedté vált cionbolsevista terrorszervezetet. Minden hatalomnak alapérdeke, hogy a belső ellenségeivel szemben megfelelő erővel lépjen fel. De az ország lakosainak perverzül szadista módszerekkel történő tömeges kiirtása már nem önvédelmi művelet, hanem aljas ösztönök kiélése, és egy másik faj legyilkolásának, totális megfélemlítésének lehetősége.
A Cseka magalakulásakor Hitler még a verduni lövészárkokban harcolt. Jogosan felmerül bennünk az a gyanú, hogy minden nemzetiszocializmus ellenes propaganda a cionbolsevizmus leírhatatlan bűneinek ez elfedését szolgálja. Nem a gyűlölet felkeltése a célunk ennek a filmek a bemutatásával, hanem az újkori, szervezett tömeggyilkosságok eredőjét akarjuk bemutatni.
A magyarországi cionbolsevista terror teljesen hasonlatos módszerekkel dolgozott, csak kocsik helyett a húsdarálót alkalmazta. Az orosz és a magyar nép szenvedett a legtöbbet a cionbolsevizmustól, a véres zsidó-terrortól. Ma Magyarországon még mindig szerveződnek azok, akiket cionbolsevistáknak nevezünk és a tömeggyilkosság megszállottjai. Most újra erősödik a hangjuk, demokráciáról és emberi jogokról szónokolnak, fasizmus elleni harcot hirdetnek, de a Cseka-központ véres pincéinek a módszerével akarják a hatalmat megszerezni.
A film orosz, és ott megtörtént a múlt feltárása, míg ellenben nálunk folyik a sunyítás. Annak ellenére, hogy orosz nyelvű a film, aki a megnézés mellett dönt, nézze is végig. Így érti meg az összefüggéseket - a nyelvi nehézség ellenére is.
Ezzel talán választ kaptak azok is, akik az eddigi orosz filmajánlóinkból csak annyit "értettek meg", hogy a vörös hadsereget dicsőítjük. Nálunk a múlttal való szembenézés az ügynöklisták lobogtatásában merül ki, elképzelhetetlen egy hasonló film az ÁVH-ról. Ezért a magyarországi zsidó bűnök megfilmesítése a rendszerváltásig még várat magára. Ezt is az oroszoktól kapjuk, ennyit a szovjet utódállamhoz kötődő berögződésekről.

Jövőnk.info

Cseka = ÁVH = Zsidó gyilkosok = Ma is gyilkolnak = Terror holokauszt = Csendes holokauszt = Öld a cionista zsidót, mert ő öl meg téged.

Miért nem kapnak kárpótlást, csak a zsidók, mert ők gyilkoltak büntetlenül Orosz ország szerte, Szovjetunió szerte, csak nem gondolod , hogy a zsidó a zsidót kötelezi kárpótlásra, az egész európai részen zsidók gyilkoltak és gyilkolnak ma is. A keresztény gojokat ki kell irtani az aranyukat el kell rabolni, a vagyontalan jött menteket el kell taposni. A goj csak egy állat a zsidónak joga van megölni, a disz gojok meg kiszolgálják e rabló cionista kufárokat, és mélyen benyalnak az ágytál kihordók, de a végén ők is csak kutya kaját fognak kapni, ezért érdemes volt hóhér segédé lenniük. A csuszó mászókat csak köpjétek szemen ne csak a zsidók, de mi is nézzük le ezeket az alávalókat. Turha a zsidó bérencekre, takony hogy okosodjanak kés a hátukba az árulásukért , metszet fasz a szájukba, hogy tudják, ők keresztények, és mégis fasz szopók lettek.







Különösen súlyos gyilkosságok megítélése az új társadalmunkban



|
Aljas indokkal elkövetett gyilkosságok minden esetben halállal büntetendőek. Rablógyilkosságok, szexuális indítékból elkövetett gyermek-, és nőgyilkosságok, és gyilkosságnak minősülő erőszakos nemi közösülések esetében azonban nem elégséges büntetés a halálos ítélet. Ilyen bűncselekmények esetén az ítéletnek ki kell elégítenie a társadalom jogos megtorlási igényét is.
A társadalmi béke érdekében ezért azon a településen, ahol a halálos ítéletet kiváltó bűncselekmény megtörtént, nyilvános kivégzést kell tartani. Ezt közterületen felállított bitófán hajtja végre az ítéletvégrehajtó. A kivégzés előtt a bűnös minden bűnét részletesen ismerteti a Népi Ítélőszék hivatalnoka. Különösen nagy társadalmi felháborodást kiváltó bűncselekmény esetében a bűnök felsorolását követően a hivatalnok ismerteti az Ítélőszék azon rendelkezését, miszerint a bűnözőt a kivégzése előtt egy órával törvényen kívüli személynek nyilvánítja, és a népharagnak kiszolgáltatja. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy megalázhatóvá, megcsonkíthatóvá, akár megölhetővé tette a bűnöst úgy, hogy ezért a cselekedetekért senki felelősségre nem vonható.
Ezeken a nyilvános ítéletvégrehajtásokon semmiféle felvétel nem készülhet, senki nem tiltakozhat, az elítéltet senki nem védheti meg a jogos népharagtól. A rendelkezés megszegőire az itéletvégrehajtás idejére helyileg elrendelt rendkívüli állapot (statárium) előírásai vonatkoznak, melyet a kirendelt különítmény parancsnoka, mint statáriális bíró, azonnal foganatosít.
A népítéletnek kitett elvetemült bűnözőt a bitóhoz láncolva sorsára hagyja a kirendelt hivatalnok. Az egy óra elteltével a kirendelt orvos eldönti, hogy a bűnöző alkalmas-e az akasztásra. Amennyiben a népítélet következtében beállt a halál, az ítélet végrehajtásra került. Ha életben maradt, de az akasztásra már nem alkalmas, a különítmény parancsnoka golyó általi kivégzést rendel el. Ha akasztásra alkalmas, az ítéletvégrehajtó felakasztja.
A népítélet a legmagasabb rendű, elemi erejű közösségi igazságszolgáltatás. A népítélet Istenítélet. A népítélettel egybekötött kivégzési mód a világ számos országában elfogadott és gyakorolt jogi aktus. A nyilvános akasztás, megkövezés, sportstadionokban végrehajtott golyó általi kivégzés olyan magas kultúrájú és sokezer éves történelmi múlttal rendelkező országokban ma is igazságszolgáltatási gyakorlat, mint Kína, Irán, India, és több kisebb ország. Ez a kivégzési mód teljes összhangban áll a természetjoggal, csak az elkorcsosult, dekadens és degenerált országokban kérdőjelezik meg, vagy tiltják. Európában a degeneráció előtti időkben szintén általános gyakorlat volt. A közbiztonság teljesen megszűnt, helyreállítása létkérdés, és ha ennek az elrettentés a feltétele, akkor ezzel fogunk élni.
Kassai Ferenc – Jövőnk.info







Cigányok gyilkolták meg Bándy Katát, a rendőrségi pszichológuslányt Pécsett



|
Bándy Kata még csak 25 éves volt. Életét pedig úgy kellett befejeznie, ahogy egy nő számra talán a legszörnyűbb, megalázva, összetörve. Reméljük az Úr felemeli és magához veszi, megvigasztalja, és elvezeti arra a helyre, ahová mindnyájunk szeretne majd kerülni a maga közelébe.
A fiatal lány szombatról vasárnapra virradóra tűnt el Pécsett. A lányt utoljára a Kórház téren észlelte a térfigyelő kamera, mikor a Széchenyi tér irányába haladt hajnali két óra után. Másnap nem ment be a munkahelyére dolgozni, ezért keresni kezdték. Eltűnését követő délután már százak, a rákövetkező napra pedig tízezrek keresték. Önkéntesek járták Pécs városát szórólapokat osztogatva és plakátokat ragasztva próbálták meg minél szélesebb körbe felhívni a figyelmet a rendőrségen dolgozó lány eltűnésére. Az eltűnést követő harmadik nap pedig már nem csak helyi, hanem az országos médiumok is beszámoltak a lány eltűnéséről.
A gyilkossággal kapcsolatban a liberális sajtó által megy a maszatolás. A helyszíni riportokban sajnálkozó cigány asszony virágot visz Kata egykori lakhelyéhez, illetve elhintik, hogy külföldi diákot keresnek a rendőrök. Ez miatt két esetben majdnem lincselés történt Pécsen, mert a felbőszült lakosság arab és török diákokat teszi felelőssé, mivel a TV-ben azt mondták, hogy valószínűleg külföldi diákok követték el a gyilkosságot.
A valóság pedig az, hogy Kata egy cigányokkal súlyosan fertőzött területen lakik Pécsett, ahol rendszeresek a cigány támadások. Java részt fiatal, 15 és 25 év közötti cigány-bűnözők járják Pécs utcáit és cigarettát, pénzt kéregetnek erőszakos módon. Akit pedig egyedül "fognak meg" olyan helyen, ahol nem tartanak attól, hogy észreveszik őket, azoktól pedig elveszik mindenüket.
Pár hete ugyanezen a területen szintén egy fiatal lányra támadt egy cigány, de szerencsére a lánynak sikerült kiszabadulnia támadója kezeiből és el tudott menekülni. Jellemző, hogy a rendőröknek azóta sem sikerült elfognia a támadót.
A rendőrök is tudják, hogy cigány volt az elkövető, csakhogy ezt senki kimondani nem meri, mert félnek a következményektől. Ezért folyik a maszatolás. Pedig a kiszivárgott hírek alapján ez biztosra vehető. Bándy Katát ugyanis annyian szerették, annyian ismerték, hogy százak indultak keresésére. Fiatal, csinos, kedves, életvidám leány volt, aki csak ismerte megszerette.
Hírportálunk olyan információ birtokába jutott, amit eddig sehol nem közöltek még! Egy fiatalember valószínűleg Katát látta a kérdéses időpontban, amikor egy 25 év körüli cigány rángatta a karját és magával akarta vinni, ami ellen a lány tiltakozott. Amikor a fiatalember a lány segítségére akart menni, akkor úgy tűnt, mintha ismernék egymást a fiatalok, így nem avatkozott be a veszekedésbe. A lány nem kért segítséget! A fiatalember jelentkezett a rendőrségen is, elmondta a fenti információkat, de a rendőrök nem kívántak vele foglalkozni. Annyit mondtak neki, hogy majd ha szükségesnek látják, akkor értesítik.
Rendőrségi forrásból hírportálunknak megerősítették azokat az információkat, miszerint Katát bántalmazták és erőszakoskodtak vele. A nyomozásban résztvevő egyik nyomozó privát véleménye is az volt, hogy az elkövető 100%, hogy cigány származású. "Ilyen piszkos, ocsmány munkát csak ezek a férgek tudnak elkövetni. Nem ember az ilyen." - fogalmazott a neve elhallgatását kérő nyomozó.
Az ügyből is tisztán látszik, hogy bár tudják, hogy cigányok voltak az elkövetők, mindent megtesznek, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy valami félkegyelmű fehér embert fognak majd igaztalanul meghurcolni. Számtalan példa volt már hasonlóra. Gondoljunk csak Tánczos Gáborra!
A példátlan összefogás megmutatta, hogy a bajban egymásra talál a magyar. Ne hagyjuk, hogy hazugsággal elhallgattassanak minket! Ennyivel tartozunk Katának!
Csáki Szilvia - Jövőnk.info




Újabb zsidó szervkereskedőt fogtak el


|
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy újabb zsidó szervkereskedőt. A nemzsidók szerveinek árusításával foglalkozó cionista nagyrészt New York területén működött és izraeli-amerikai kettős állampolgársággal rendelkezett. Annak ellenére, hogy a fajták keveredését szinte egyöntetűen és lelkesen támogatják, a zsidó nép kétségkívül a Föld leginkább beltenyésztett népsége. Nem is véletlen, hogy Izrael lett a nemzetközi szervkereskedelem egyik központja.



Levy Izhak Rosenbaum zsidó szervkereskedő, 30 hónappal megúszta
Annak ellenére, hogy törvény elé lett állítva, az ügy mögött sokkal inkább a konkurenciával leszámolás állhat, mint valós igazságérzet – a cionista összesen 30 hónap börtönbüntetést kapott. Se vagyonelkobzás, de még csak további ellenőrzések sem lesznek. Ki tudja, talán a bírák körében is akad egy-két zsidó, akinek (vagy a rokonainak) a jövőben szükség lehet egy új vesére Palesztinából.
Vagy Magyarországról? A kettős állampolgárságnak és a rendfenntartásban uralkodó állapotoknak köszönhetően mostmár itt is szabadon működhetnek. Igen, megcsináltátok!
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info







A cionisták megmondják, hogy mi a bűn



|
Hír: Cenzúrázták az internetet Oroszországban – A duma elfogadta az egyes weboldalakhoz való hozzáférést korlátozó törvényt. Gyermekpornográfiával, kábítószerek előállításával és öngyilkossággal foglalkozó oldalak kerültek feketelistára. A tiltott honlapok egységes jegyzékét 2012 novemberében kezdik majd összeállítani. A Duma korlátozta az állam arra való jogát, hogy bírósági döntést megelőzően bezárhasson egyes honlapokat. Ezentúl három konkrét jogalapja lehet: ha a honlap „pedofil, kábítószer-fogyasztói, illetve öngyilkossági jellegű információkat tartalmaz”.
Nagy is lett a felbolydulás a cionista világban. Nem meglepő, és nem szokatlan módon a cionisták és liberálisok most is összemossák a szabadságot a szabadossággal. Inkább köszönettel kellene venni, hogy az oroszok elvégezték helyettük ezt a munkát. A gyermekpornó- a kábítószer terjesztése a legtöbb országban törvényileg is tiltott.
Ezért nem értjük, hogy az interneten való terjesztésük hogyan fér bele a szólásszabadságba, mi több, hogyan állítható párhuzamba a szabad információ-áramlással szerintük. Ezt csupán az magyarázza, hogy a szabadosságot a szabadsággal szemben próbálják érvényesíteni.
Az erkölcstelenség és etikátlanság az igazi bűn
Az erkölcsi szabadosság rombolása hosszú évtizedek óta folytatódik, szerte a világban. Nem csak a szexuális erkölcsök szabadossága érhető tetten ebben az aknamunkában, hanem a normális, isteni és emberi értékrend bomlasztása is.
Az úgynevezett bocsánatos bűnök új elnevezése, mint a hazánkban jellemző cigány bűnözés – megélhetési bűnözés kifejezésre cserélése, vagy a sikkasztás, megvesztegetés, stb. – fehérgalléros bűnözés névvel illetése, de akár az erkölcsi- vagy jogi törvénysértés egyszerűen “ÜGYES”-nek titulálása – és még sorolhatnánk példákat – egyetlen célt szolgál, leplezni a valóságos bűnt, és bocsánatos botlást faragni belőle. (A katolikus judeo “keresztény” egyház búcsúcédulái is ide tartoznak.)
Emlékszünk még jól egy politikusi megnyilatkozás kapcsán, mikor is Pál György kijelentette – Orosz Lászlóné képviselő cége, az Argia Humán 26 milliós gyarapodása ügyében-, hogy az eset törvényes volt, de nem etikus… (Na ne!)
Jelenleg hazánkban (is!) a polkorrekt – bár inkább a szemforgató – megítélés szerint, tökéletesen elegendő és elfogadható, ha valami jogszerű, nem szükséges, hogy egyúttal etikus is legyen. – De nem az itt élő népnek, akik nem mellesleg az ilyen eseteknek mindig a kárvallottjai, míg az érintett politikusok és “üzletemberek” kivétel nélkül a haszonélvezői!
Ki, kit cenzúráz?
Az eredeti hír, az internet cenzúrázása kapcsán, megjegyezzük, hogy bár a nyilvánvaló bűnöket szabadságjognak titulálók, a tényfeltáró jellegű, a visszásságokra, a törvénytelenségre és valódi etikátlanságra rámutató véleménynyilvánítási- és szólásszabadság mellett már nem kardoskodnak ilyen vehemensen! Sőt!
És akkor még nem is beszéltünk a neoliberális értékrendű magukat jogvédőnek nevező szervezetekről, akik fél- és hamis információkkal igyekeznek befolyásolni az embereket, illetve eltántorítani őket a normális erkölcsű és etikus életszemlélettől, értékrendtől.
Miközben a sátánt szolgálják, glóriát akarnak a fejük köré vonni.
Oda kell figyelnünk a hírek mögött, és azok tálalása mögött meghúzódó elhallgatott részletekre, szándékokra is.
A tiltakozók között találunk olyan cégeket, mint a Wikipédia, a Yandex (orosz nyelvű böngésző), valamint több nagy közösségi portált is. Az etikátlan adatgyűjtés (pl. Facebook, IWIW, Google, stb.) ellen, az e-mail, vagy feltöltő fiókok hirtelen törlése ellen azonban nem törtek lándzsát. Pl. a Youtube is elég sajátosan cenzúráz.
A gyermekpornográfia és a kábítószer terjesztés százalékos arányban elenyésző népréteget érint szinte minden országban. Tehát az ilyen deviáns csoportokat elzárják a mindennapi “betevőtől”
Nem hullatunk értük könnyet.
Sokkal inkább azért, ha a nagy tömegeket érintő valódi információ útját akadályozzák.
Törvényt pedig mindenre lehet hozni, sok helyütt ez pusztán politikai akarat kérdése. Szerencsére van, ahol ez erkölcs és etika kérdése is.
Fordítva a lovon
Úgy gondoljuk az elsöprő többség értékrendje kell, legyen az irányadó, ha a kisebbségben lévő, erkölcsteleneket, etikátlanokat, neoliberális politikusakat és a cionisták talpnyalóit zavarja, hogy tetteik, viselkedésük nem tetszést, vagy ennél hangosabb megnyilvánulást váltanak ki a tömegekből –indokoltan -, nem az erről hírt adókat kell cenzúrázni, hanem őket, mint ahogyan ezt most az oroszok megtették.
Valamint a bűnözést kell beszüntetniük. Mert az etikátlan és erkölcsbe ütköző tettek és viselkedés (még, ha szereztek is rá jogot maguknak) maga a bűn, és akik ezt követik, elkövetik nem mások, mint a bűnözök.
Szükséges és időszerű, hogy az emberi és isteni értékrend visszaszorítása ellen ismét felemeljük a szavunkat, s a valódi értékeket az őket megillető helyre emeljük, elsöpörve útjukból a deviánsok összehordott szeméthegyeit.
Szász Gerda – Szabad Riport Tudósító Iroda




Kivégezték a végrehajtót kilakoltatás közben

|
2012. július 4. Németország, Karlsruhe
Egy a végrehajtó által kezdeményezett erőszakos kilakoltatáson (zártörés, stb.) a közben felfegyverkezett adós ahelyett, hogy porig gyalázva elhagyta volna elárverezett otthonát, túszul ejtette az egész kilakoltató hiéna bandát.
Az önálló bírósági végrehajtót, az adóstól elvett lakás új tulajdonosát, a végrehajtó csicskását, a zártörőt, valamint egy nőt, akiről eddig még nem derült ki, hogy milyen minőségben volt ott. Feltehetően a végrehajtó segédje volt. (Újabb információk szerint a bérház tulajdonosa volt. - a szerk.)
A férfi a kiérkező rendőröknek azzal fenyegetőzött, hogy kivégez mindenkit, majd önmagát is, ha a hatóság bármiféle komoly akcióba kezd. Hosszú várakozás után az időközben kiérkezett különleges egységek lövöldözést hallottak, de csak akkor indítottak rohamot a lakás ellen, amikor füstöt észleltek és erős lett a gyanú a gyorsan keletkező tűz elharapódzására is.



A füstben indított rohammal betörték az ajtót, ám a kommandósokat semmiféle ellenállás nem fogadta, mert már mindenki halott volt a lakásban. Az adós kivégezte a végrehajtót, a segédjét, meg a zártörő lakatost, valamint a lakás "új tulajdonosát" is. Végül önmaga ellen fordította a fegyvert. Így vitte a halálba önmagával a nyomorúságának okozóit, a kilakoltató, bűnöző hiénákat.

Szabad Riport Tudosító Iroda



Provokáció volt a lelőtt török gép berepülése Szíria légterébe


|
Egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy semmiféle véletlen határsértésről nincs szó a lelőtt török repülő esetében. Ankara egyre fenyegetőbb kijelentéseket fogalmaz meg a lelőtt repülő miatt. A török vezetés tökéletesen tisztában volt vele, hogy le fogják lőni a repülőt. Minden bizonnyal ezért küldték oda. 
Még senki nem jelentette ki, hogy ez egy provokáció, de a jelek egyértelműen erre utalnak. A Nyugat Törökországban képezi ki a Szíriába küldött terroristákat. Ám az orosz és kínai vétó miatt nem tudott támadásba lendülni, mint ahogy azt Líbiában tette. Kell egy ürügy. Most itt az alkalom, és nem véletlen, hogy Ankara azonnal Moszkvával tárgyal. Puhatolózik, tudni akarja, mi lenne az oroszok válasza, egy török támadásra.
Eközben a lelőtt gép pilótáit még mindig keresik. Szerintünk már régen megtalálták őket, csak nem jelentik. Ha a szírek találnák meg őket, az egyáltalán nem lenne jó Ankarának. Akkor már jobbak akár holtan is.
Egy háborúval fenyegetett ország, főleg amelynek leginkább az ellenség légi erejétől kell tartani, teljesen logikus, hogy lelő egy olyan gépet, amelyik engedély nélkül berepül a légterébe. Ezen Ankarának nem felháborodni kellene, hanem bocsánatot kérni az engedély nélküli behatolásért. Mindazonáltal a nyugati sajtó már a háborús uszítás jegyében tálalja az esetet. A szerencsétlen lelőtt török gép, amelyik semmiről nem tehet, és a gonosz szírek lelőtték.
Ez egyre inkább provokáció-gyanús. Ha nincs ENSZ felhatalmazás, ha nem lehet hivatalosan, majd a jól bevált provokációt használjuk - gondolják cionék. Ahogy az első világháborúban elsüllyesztett Lusitania is szállított fegyvereket civil utasszállító létére, és aminek tényét szándékosan szivárogtatták ki, vagy a Vietnami Tonkini incidens, egyaránt provokáció volt. Éppúgy ez az eset is provokációnak látszik. Ha emiatt bármilyen akció történik Törökország részéről, akkor már késő lesz erről megbizonyosodni.
Moszkvának, és különösen Szergej Lavrovnak, most nagyon határozottan kell fellépnie. Moszkva nem egyezhet bele egy ilyen, egyértelmű provokáción alapuló fellépésbe. Remélhetőleg ezt értésére is adta török kollégájának, bár a törökök a beszélgetés tartalmát nem tárták a nyilvánosság elé.
Kemény Gábor – Jövőnk.info






Megint velünk fizettetik meg a NATO területfoglaló kalandozásait



|
A NATO tagállamoknak több mint 1 milliárd dollárt kell befizetniük az Európába telepített amerikai rakétarendszer működésének biztosítására. A NATO vezetés a lisszaboni csúcstalálkozón a rendszer további bővítése mellett döntött, így az Európai Unió valamennyi rabszolganépével közvetlenül fogják megfizettetni az Oroszország elleni háborúra való felkészülést. A NATO tagállamok vezető politikusai az újabb sarcot önkéntes vállalásként adták elő, mert politikai karrierjük is attól függ, hogy szó nélkül elfogadják-e a nyugati cionista vezetés diktátumait.
A NATO korábban azzal altatta el az orosz vezetők gyanakvását, hogy kilátásba helyezték a rakétarendszer közös irányításáról való tárgyalásokat. Azonban a rendszer elemeinek elhelyezkedése arra utal, hogy a NATO hazugságaival ellentétben a fegyverrendszer nem Észak-Korea és Irán, hanem Oroszország ellen irányul. Ezt csak alátámasztja az a tény, hogy a NATO az Oroszország határai melletti csapásmérő erők telepítését követően bejelentette, hogy a fegyverrendszer soha nem lesz közös ellenőrzés alatt. A célba juttató rendszerek telepítését követően a NATO a nukleáris csapásmérő erők korszerűsítésébe kezdett, aminek nagy részét az Egyesült Államok fizeti, így jól láthatóvá válik, hogy a NATO csak az USA és annak politikai rendszerét behálózó cionista maffia fegyveres érdekérvényesítő gépezete.
Így hazánknak nemhogy pénzügyileg, hanem semmilyen módon nem lenne szabad támogatnia a NATO gyarmatosító tevékenységét, és mindent el kellene követnie a NATO által veszélyeztetett testvérnépek támogatása irányába. Ennek ellenére az önmagát nemzetinek álcázó Orbán Viktor szabadkőműves nagymester saját helytartói szerepét is túljátszva a grúz háború idején felszólította a NATO vezetést az Oroszország elleni katonai beavatkozásra. Így tekintve, hogy Magyarország a NATO egyik logisztikai központja, a nemzet egészére nézve kifejezetten veszélyes, hogy az ország élén egy önmagát vezetőnek képzelő kerti törpe ül.
A változások utáni hungarista Magyarország ki fog lépni a NATO-ból, és mint a fenti példa is mutatja, ez nem csak a sátán légiójától való függetlenedést jelenti, hanem egy az ország anyagi mozgásterét korlátozó pénzszivattyú eltávolítását is.
Fenyvesi Áron – Jövőnk.info




Atombombák tömeggyártása Észak-Koreában



|

Mint kiderült a néhai észak-koreai vezér, Kim Dzsong Il megparancsolta beosztottjainak, hogy szervezzék meg a nagydúsítású uránt tartalmazó atombombák tömeges gyártását. Ezt a japán média közölte az Észak-Koreai Munkapárt egyik belső dokumentumára hivatkozva.
Kim Dzsong Il kommentárja szerint az urándúsító mű, amelyet 2010-ben megnyitottak az amerikai tudósok előtt, nem polgári ipari céllal épült. A parancsot 2011. februárjában datálták.
ruvr.ru
Jövőnk.info: Az észak-koreai vezetés tudja, hogy az önmagát felvilágosultnak tartó nyugati ember csak az erőből ért.
Mivel a NATO minden olyan ország erőforrásaira igényt tart, aminek a gyarmatosítása nem jár különösen nagy kockázattal, egy olyan kis ország esetében, mint Észak-Korea, egyértelmű, hogy a nagyhatalmi támogatáson kívül egyedül az atomfegyverek felhalmozása jelent védelmet a nyugati gyarmatosító törekvésekkel szemben.
Az Irán elleni agresszív propaganda csak még egyértelműbbé tette, hogy a NATO terjeszkedése elé gátat állít az atomfegyver birtoklása, hiszen minden erejükkel annak megakadályozására összpontosítanak.
A NATO terjeszkedő politikájának egyetlen, kézzel fogható eredménye lesz: a kisebb országok számára is elérendő céllá válik az atomfegyver.




A szíriai terroristákat a Perzsa-öböl monarchiái fegyverezik fel a CIA kontrollja mellett



|
A szírai felkelőket a Perzsa-öböl monarchiái pénzén látják el fegyverekkel, a szállitás folyamatát pedig a CIA munkatársai ellenőrzik. Ezt a francia Figaro írja.
A napilap közli, hogy ez a fegyver elsősorban a szaudi hadsereg tartalékaiból kerül ki, és Törökország területén keresztül szállítják. A egyik ellenzéki csoport tagja elmondta a lap tudósítójának, hogy még májusban jutottak ezekhez a fegyvertárakhoz a lázadó alakulatok vezérei. A CIA munkatársai – a Figaro értesülései szerint – már a helyszínen figyelik a fegyverek elosztását. A kiadvány úgy véli, hogy az ilyen jellegű szállítások óhatatlanul elősegítik a szökéseket a kormányhadseregből és Basar al-Aszadot lemondásra akarják késztetni.
Egy szemtanú a szíriai helyzetről
Vjacseszlav Kraszko független orosz újságíró, aki nemrégiben tért vissza Szíriából, exkluzív interjút adott Rádiónknak arról, hogy él napjainkban ez az ország.
Vjacseszlav Kraszko április 29-én utazott Damaszkuszba. Líbián keresztül érkezett Szíriába. Három hetet tartózkodott az országban. Volt a déli vidéken Daraa városban, ahol 2011 márciusában a zavargások kezdődtek, Boszra ősi városban, amely korábban igazi turistaparadicsom volt, és amelyet gyakorlatilag a felkelők most lezártak. Járt Tartuszban, ahol az orosz bázis van, és Latakiában, a legnagyobb szíriai tengeri kikötőben. Vjacseszláv Kraszkonak az volt a szándéka, hogy megtekinti a legfőbb szíriai nevezetességet, Palmüra romjait, és ellátogat Homszba. De a helyiek erről lebeszélték, miután ez túlságosan veszélyes vállalkozás lenne.
- Damaszkuszban találkoztam homszi menekültekkel. Nők, gyerekek, férfiak, öregek. Mindenki, még az erős férfiak is azon voltak, hogy lebeszéljenek: semmiképpen se menjek Homszba. A lakosok elhagyják azokat a területeket, ahol felkelők vannak. Damaszkuszba mennek, amelyet a kormánycsapatok ellenőriznek. Bírálják a hatóságokat, főleg a nagy korrupció miatt. De nem ez az oka az országban most lejátszódó eseményeknek. Hiszen az emberek számára sokkal nagyobb veszélyt jelent az a helyzet, amit a terroristák teremtenek. A lakosok többsége a törvényes hatalom mellett van.
A hatalom ellenőrizte nagyobb szíriai városokban megszokott mederben folyik az élet - mondja Vjacseszlav Kraszko.
- Nem a városokban van a gond, hanem a városhatárokon túl. Az összetűzések az elővárosokban vannak, a kisebb településeken, ahol a szunniták vannak többségben. A konfliktus felekezeti jellegű. Ahol a fundamentalista szunniták keltik a zavargást, ott vannak a problémák. Ahol a hatóságok megőrizték pozícióikat, nyugodt a helyzet. Az emberek munkába járnak, kávéházakban ülnek, a fiatalok szórakoznak.
Vjacseszlav Kraszko szerint a Bassár el-Aszad elnök elleni politikai jelszavakat csak spanyolfalként használják az ellenzékiek.
- Meggyőződésem, hogy a szembenállás vallási jellegű. A szunniták és síiták, a szunniták és az alaviták vagy a keresztények konfliktusairól lehet szó. Itt van a frontvonal, és nem a politikai felhívásokban vagy a jogok és szabadságjogok megsértésében. Az egyszerű emberek azt mondják, Bassár el-Aszad nem elég kemény. Sokak szerint a Közel-Keleten csak a kemény hatalom képzelhető el, a demokráciához vezető út csakis evolúciós lehet.
A helyi lakosok úgy látják, hogy a felkelők nem hajlandók a tárgyalásokra. A május közepén tartott parlamenti választásokon az úgynevezett ellenzék nem vett részt. Nyilván azért, mert tudja, hogy nem élvezi a lakosság támogatását. Az ellenzék számára csak egy út vezet a hatalomhoz, ez pedig az államcsíny - mondta az újságíró. - Meddig fog még tartania konfliktus, amelyet a hivatalos hatóságok már háborúnak neveznek, senki nem tudhatja. De a szíriaiak félnek az események negatív alakulásától.
ruvr.ru

Mi a faszt keresünk mi a NATO ban előbb Líbiába, most Szíriába képeznek ki és dobnak be terrorista egységeket, kérem a kormányt vizsgálja felül álláspontját, és lépjünk ki a terrorista hálózatból, ne keljen a mi fiainknak meghalni, holmi cionista érdekekért. A Líbiai kormány aranyára fájt nekik a foguk , de főleg Sárközinek , és elhatározta megszerzi az aranyat és az olajat a törvényes Líbiai kormány megbuktatásával és a martalócaikat beküldte ebbe a kis földi paradicsomba a Kadhafit megölték vagyonát ellopták az olajat most már megint dollárért adják , ami szart sem ér a nép meg majd a betevő falatjáért kinlódik az aranybánya felett , csakhogy most ezek a büdös cionista zsidók szedik le a hasznot. Hát bizony nem csak Francia országban kellene a zsidó gyerekeket géppisztolyal szaporítani, ideje volna minden európai országban elkezdeni a fogat fogért elv alkalmazását . Nem vetemednének odáig a cionista ordasok , hogy ellopják a nemzetek vagyonát. Mint kiderült törvényes kormányok ellen képeznek ki terroristákat a CIA emberei pénzelik fegyverrel ellátják az alkaida csoportokat, és ha úgy fordul a helyzet akkor, ők lesznek a feláldozható balekok, ők meg eredményt felmutatva kijelentik , hogy nagyarányú terrorakcióra készültek a térségbe , és ezért volt szükség lecsapni a terroristákra, hol ott egy pár hónapja ezek a nincstelen arabok még birkát legeltettek a pusztában . A cionisták meg meglovagolva a helyzetet itt is ott is robbantgattak és gyilkoltak , hogy a számlájukra terheljék az ártatlanok vérét. Úgy hogy ha kérhetném a kormányt lépjünk ki a terroristákat gyártó cionista NATO kötelezetségeinkből, mielőtt a CIA terrorista akcióba kezdene hazánk területén és a kormány megbuktatására egy cionista zsidó különítményt akcióztatna itt hazánkban. Mert nem nehéz e különítményhez cigány szabadcsapatokat is toborozni, gondoljanak Olasz liszkára és a cionista CIA – s amerikai üzletemberre ki egy tál rizsért megvette ezeket a cigányokat, és képes lett volna polgárháborút szítani , kerül amibe kerül , nem az ő bőrére ment volna, a zsidók meg nevetve kihúzták volna a földet is a lábunk alól. Úgy hogy kedves zsidó cigány Orbán testvér ha nem csak a hatalomért vagy a bársonyszékben kérlek, kérd számon a NÁTO terrorista toborzását, és a szekér kormányrúdját akaszd ki a NÁTO kötelékéből, ne keljen nekünk terroristákkal bajlódnunk épp elég nekünk a mi cigány és zsidó rablóinkkal küzdeni, mert rabolnak gyilkolnak mi meg csak szipogunk ejnye ejnye fiuk ez fájt a befogadó nemzet fiainak, és ha nem hagyjátok abba mindegy szálig leölünk benneteket , mert az nem járja , hogy még védekezést sem engeditek meg nekünk mikor a nyakunkhoz tartjátok a késeiteket. Nem lesz itt önvédelem , mint 56 – ban is a zsidó bolsevik ÁVH - s önkény ellen kinyírunk minden ÁVH- s utódot a cigányokkal karöltve főleg a kettős állampolgárokat nem kímélve mert ők lopták el a nemzeti vagyont, ezért a családjukat is kinyuvasztjuk, hogy ne legyen érdekük a vagyon megtartására. Veszed a lapot Gyurcsány , Gergényi, Pintér, olajos milliárdosok, Kókák , nagy hatalmú zsidók a nemzeti vagyont kitapossuk a beletekből, a többi negyven rablót értesítsétek ti , Ali baba már vallot.
Apropó drágáim , hogy álltok a szerv kereskedelemmel hallom a szigeten nem csak a kábítószer dívott , de a szervkereskedelem is jó hasznot hozott, járnak még azok a nagy sötét kocsik a a körúton és egyezményes jellel leintve a balek mindjárt a magánklinikán találja magát utoljára még álmodik ,és álmában csengetnek egyet és már is a másvilágon találja magát. És azok a büdös kurva zsaru főrendőrök megint csak félre néztek, és elúszott egy élet a cionista mámor a szigeti mámor in -kál seku jobblétre szenderit, csak igény bejelentés kell a drága kis szervedre, már is postázzák a moszados reptér ellenőrzés még véletlenül sem szúrja ki a titkos szervkereskedést, és különben is a fő zsaru is benne van majd ő szépen elsimítja az ügyet, elvégre azért kapják azt a szép summát. Hogy is van ez csúszó mászók, ti azért kapjátok a nagy lóvét, hogy magyart öljetek , a szátokkal meg azt ordítjátok , hogy kevés a magyar, zsidó SZDSZ – es banda kik nyíltan és burkoltan ölitek öltétek és ölni fogjátok a magyart míg itt hagyjuk hogy éljetek, holnaptól ti is az étlapon fogtok szerepelni, a fő rendőrökkel együtt, mert inkább a férgese huljon mint a jó magyar ember.




A velünk élő terrorizmus - kifizették a váltságdíjat az uniós vezetők



|
Június elején Soros György zsidó milliárdos ultimátumszerű nyilatkozatokat tett több nemzetközi médiának, miszerint az uniós vezetőknek három hónapja van az euró megmentésére, azt követően a piacok elégedetlenkedni fognak, ami beláthatatlan következményekkel járhat. A pénzügyi terrorista akkor megfogalmazta követeléseit is, miszerint az Európai Unió vezetőinek ki kell alakítaniuk egy egységes bankfelügyeleti rendszert, és egységes uniós betétbiztosítással kell garantálniuk, hogy a Soros család perifériaállamokban befektetett pénzei nem fognak csak úgy nyomtalanul eltűnni. Soros akkor kezdett el ilyen tartalmú „szakértői nyilatkozatokat” tenni, mikor először felmerült, hogy a görögök esetleg nem fognak fizetni a magánbefektetőknek, így az ő vagyonának egy része is veszélybe került.
Sorosnak vagy az időérzéke rossz, vagy egyre jobban retteg a vagyona elvesztésétől, mert bár a három hónap nem telt még le, nemrég bejelentette, hogy az uniós vezetőknek már csak három napja van a piacok elégedetlenkedéséig. Ez a nagy sietség feltehetőleg annak tudható be, hogy az uniós vezetők kétnapos csúcsértekezletet tartanak (tartottak). Ennek hatására lett a szakértői vélemény három hónapról három napra módosítva, ami valamilyen véletlen folytán éppen egybeesik az uniós csúcsértekezlet zárásával.
Az EU vezetői megértették, hogy ha a végső bejelentés nem Soros követeléseinek teljesítésével történik, a piacok azonnal elégedetlenkedni fognak - ezért végül megfizették a váltságdíjat a pénzügyi terroristának. Soros megkapta az egységes betétbiztosítást és a központi bankfelügyeleti rendszert. Lassan épül a játszótér, de épül. Mivel az uniós vezetők rettegnek a piacok elégedetlenkedésétől, Soros pedig elég pénzt tud megmozgatni ahhoz, hogy az már önmagában a piacok elégedetlenkedése, a döntés meghozatala nem volt kérdéses. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy Európában a terrorizmus valós veszélyt jelent – az uniós vezetők pedig a terroristák markában vannak. A helyzet változásért kiált!
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info
Az elsődleges terror a pénzügyi terror itt mutatkozik meg ahol államokat kontinenseket terrorizálhat egy pénzügyi terrorista. Az uzsora kamatra épülő nyugati demokrácia valójában uzsora civilizáció, a halállal színpatizál, mert ezt a kamatot soha sem tudja senki vissza fizetni, mert már feléltük az újratermelés minden hasznát, csak az uzsora kamatra megy el minden és nem tudunk kilábalni az uzsora szorításából, de a kedves vezetőink az orunknál fogva ráncigálnak bele az újabb és újabb hitelekbe, hogy ők még talpon maradjanak ebben a káoszban és jól megtömjék a drága kis zsebüket, nekünk fűt és fát hazudnak , nemzeti mázt kennek magukra, holott csak egy bábfigurák és elrángatják őket a politika színpadán, mi meg ehetjük a kutya kaját ha jut még rá pénzünk, a svájci frankban felvett lakáskölcsön elvisz mindent házat vagyont otthont életet családot. Csak a zsidó él e tájon , de ő lop és csaló, ha kell gyilkol és rabszolgának elad jönnek majd a drága testvérei addig minket ki kell, hogy fosztjon vagyonunkból el kell vennie földjeinket , a vízünket az életünket, és ha lehet a szerveinket értékesítenie kell, hogy ne menjen veszendőbe, ez a sok goj szerv . Na jó barár ez a helyzet innen kell felállnunk, és ha kell a zsidót kiűzni hazánkból, ha kell leölni mindegy szálig, de rabszolgák nem leszünk ez itt az én hazám, vagy mi hazánk magyaroké, nem zsidóké, nem cigányoké, egyetlen nációnak sem adjuk el. Hirdessünk moratóriumot egyetlen zsidót sem fogadjunk be ettől kezdve , csak távozhatnak de jönni nem jöhetnek, számukra Magyarország megtelt, úgy hogy zsidók hagyjatok békén minket, kettős állampolgárok ti is távozzatok. Ez itt a mi hazánk, ti látogatni se jöjjetek, csak szítottátok az ellentétet és csak leraboltatok nincs rátok szükségünk menjetek békével míg mehettek.




Széthullás előtt Líbia



Az Oroszország Hangja hírei közt tallózva olvashattunk arról, hogy Líbiában még nem ért véget az ország kifosztása.
Mint írják, Líbia kőolaj kitermelő vidéke Bengázi központtal kikiálthatja függetlenségét. Legalábbis “ilyen előrejelzést adott a krízis helyzetekkel foglalkozó Exclusive Analysis (EA) brit elemző cég, amely a londoni City üzleti világával konzultál.
A jelentésben kiemelik, hogy a jelenlegi líbiai helyzet megkérdőjelezi a kőolaj kitermelésről szóló egyezményeket, amelyeket az utóbbi hónapokban kötöttek a nyugati cégek Tripoliban a kormánnyal.” (értsd: a lázadó patkányokból a nyugati imperialista hatalmak által létrehozott bábkormány - szerk.) Tehát a háttérben tovább folyik az aknamunka.
A Cionista pénzvilág fellegvárának, a City-nek nem sikerült megszereznie Líbia olaját a forrongások keltésével még Kadhafi meggyilkolása után sem. Vagyis a fegyverek nem hozták meg számukra ezt az eredményt. Így hát ezúttal az ajtó helyett az ablakon át mennek be.
Nem mintha nem kerestek volna jól az eseményeken – a kettős haszon már akkor is megvolt, hiszen egyfelől kiiktatták Kadhafit, aki azt az arcátlanságot merészelte elkövetni, hogy aranyban kérte az olaj árát, az értéktelen papírok és elektronikus bitek helyett, másfelől sikeresen rátették a kezüket Líbia olajbevételekből gyűjtött aranyára is. Most azonban mérhetetlen mohóságukban mindent megtesznek azért, hogy Líbia fekete aranyát – olaját is elrabolják. Ahhoz sem kell jóstehetség, hogy a bevétel nem a líbiaiakat fogja szolgálni. Tehát a fegyveres terror után most a pénzügyi és gazdasági terrorral folytatják.
Szász Gerda – Szabad Riport Tudósító Iroda
Jövőnk.info megjegyzés: A nyugati cion-imperialista hatalmak által demokráciateremtésnek nevezett gyarmatosítás a teljes káosz és széthullás állapotába juttatta Líbiát. A közönséges bűnözők és külföldi zsoldosok által kirobbantott patkánylázadás és a létrehozott patkány-kormány ennyit tudott elérni. Ha olajról és a természeti kincsek megszerzéséről van szó, ez mind nem számít.  De a végső összecsapás még hátra van, figyeljük a jeleket: Armageddon mezején már sorakoznak a seregek!

Mit keresünk mi egy ilyen pénzügyi cionista terrorista banda oldalán talán nekünk kell a csalánra pisilni ha füttyentenek , és a golyókat nekünk kell felfogni mielőtt drága testüket eltalálnák. Nem mondom jó a király udvari bolondja lenni, csak az a baj hogy mindenhez jópofát kell vágni, kifordul a gyomrom rohadt kettős állampolgárok, hogy erre kárhoztatjátok a magyart. Ha több eszünk és több lehetőségünk volna, a rabló zsidóinkat már lámpavasra vertük volna mint 56 . ban a zsidó ÁVO – sainkat. Veszitek a lapot ÁVH – s utódok Gyurcsányok , bankárok, keresztapák , keresztanyák, olajosok, nemzeti vagyon rablók, közéleti maffiák – rendőri , katonai titkosszolgálati, birói ügyészi megvesztegetett közszolgák, végrehajtók, ti mind a magyar emberek vérét szívjátok, a fejünkre ültettek benneteket és mi cipelünk benneteket mint koloncot, de miért is?Mikor szabadulunk meg tőletek , mikor lesz már elegünk a mocskos hordátokból, mikor dobunk kötelet a nyakatokba , nem veszitek észre mi építeni akarjuk ezt az országot ami a mi hazánk, ti csak bitoroljátok az elbitorolt jogainkat , és megfosztatok emberi mivoltunktól, mint az állat úgy kezeltek gojoknak néztek , majd kinyomjuk a szemeteket és ki tessékelünk benneteket, a nagyvilág csak rátok vár kurva rabló banda anyátok nem tudott volna szülés helyett mást csinálni, kevesebb gondja lenne most a világnak , ha egy mondjuk Draskovics rabló keresztapát nem kellet volna megismernünk, és főleg nem kellet volna kiraboljon bennünket.







Szegedi Izraelben is népszerű



|
A valódi szélsőjobboldaliak és radikálisok után sajátjai is ellene fordultak Szegedi (Klein-Borstein-Meisels) Csanádnak, akit az izraeli média is célponttá tett.
Már a Kuruc.info is ezt harsogja, ami jobb lenne, ha csendben maradna, hiszen több szerkesztőjét is pénzelte Brüsszelből korábbi kenyéradójuk, a most kipáján elcsúszott Klein.
Hiába a vergődés, hiszen a radikálisnak beállított szennyhonlap is tele van a megmetszettekkel és most látszólag ki akarnak vonulni Klein mögül, mert közben már a következő korszak néphülyítését készítik ezzel elő. Azonban kedves Kuruc.info tudjuk, hogy kik vagytok és tudjuk, hogy csak hitelesnek akartok látszani, de a 17 napos hallgatással elvesztettétek már ezt, amikor is receptet szerkesztettétek arra, hogy kiszedjétek a szarba ragadt kedvenceteket, akit éjjel és nappal dícsőitettetek évek hosszú során keresztül. (Azon sem lepődünk meg, ha Novák kuruc-algenerális a megfelelő időben némi kárörömmel szúrja majd hátba bajtársát-riválisát - feléjük ez szinoníma - és nem utolsó sorban: testvérét... - szerk.)  
Azonban már hittestvéreitek is cikkeznek a favoritotokról: antisemitism.org.il
Mint szélsőjobboldali politikusról írnak, aki ráadásul zsidó és még antiszemita is. Rossz hír ez Klein-nek, hiszen az izraeli kapuk is becsukódnak előtte, még akkor is, ha esetleg az oda tartó repülőn próbálná visszavarrni tűvel és cérnával a korábban elvesztett bőrdarabkáját.
Magyarán Klein Csanád célpont lett és a nemzetközi zsidó színtéren kiemelt bajkeverőnek számít már most is. Most már izgulhat, mert nem tudhatja, hogy mikor lép mögé egy-két Moszad ügynök, hogy megköszönje eddigi ténykedését, hiszen innentől már nem EP képviselőként, hanem egyszerűen csak úgy tekintenek rá, mint egy egykori auschwitzi óberkápóra. Jól kifőzte magának a kóser sóletet és most szépen meg is etetik vele. A szerencsétlen gyökereit nem ismerő szenvedő, hazafias érzelemmel valódi hazafiakat a politikából kiirtó ortodox zsidót most már sajátjai és hittársai vették górcső alá, de lehet, hogy hamarosan nemcsak górcső, hanem távcsőn keresztül fogják figyelni a báttyuskájával Mártonnal együtt, mielőtt meghúzzák a ravaszt. Ha pedig nem ér ennyit az ügy, akkor biztos találnak egy ügyes shaktert (metszőt), aki elvégzi a munkát.  
Szász Gábor - Jövőnk.info


A beszivárgás mindig is jól ment a zsidóknak beépülni ide, oda csak éppen dolgozni ne keljen. Majd kitalálja hogy a Jobbikot akarta ellehetetleníteni a ténykedésével. De az ártatlanság jogát adjuk meg neki, ő is megérdemli mielőtt pálcát törnénk felette.




Németországban büntetik a körülmetélést



|
A kölni bíróság a kisfiúk körülmetélését bűncselekménynek nyilvánította. A bírák szerint sem a szülői jogok, sem pedig az alkotmányos vallásszabadság nem bizonyul elegendő indoknak ilyen tettek elkövetésére gyerekekkel szemben.
A német jogrendszerben ez az első eset, amikor vallási szertartást bűncselekménynek nyilvánítottak. Így mostantól a körülmetélés, amennyiben az nem orvosi javallatra történik, testi sértésnek minősül.
ruvr.ru
Ez volt eddig a legértelmesebb döntésük a németeknek , így az elégedetlen zsidók tömegesen fogják elhagyni a német államot, a kis fityma megszabadítja Németországot az oly kedves betolakodóitól, kíváncsi leszek hogy nálunk mikor vezetik be ezt a fityma tilalmot, de a nem hiszem , hogy a 80 % os zsidó zsidesz ilyet tenne, erre majd a Jobbik lesz alkalmas párt.







Putyin szerint is az izraeliek a NATO döntéshozói



Vlagyimir Putyin tovább folytatja közel-keleti körútját, melynek első állomása Izrael volt. Ottléte alatt Putyin felavatta a nagy honvédő háborúban elesett orosz katonák tiszteletére állított emlékművet, majd találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel. A megbeszélés után Putyin bejelentette, hogy a szír helyzettel kapcsolatban letisztázták az orosz álláspontot, és Oroszország továbbra sem tűri a Szíriával szembeni ellenséges fellépést. A demokratikus változást támogatják minden országban, de az idegen katonai beavatkozásnak Oroszország megálljt fog parancsolni.
Az úti cél nem véletlen, ugyanis Izrael a legtürelmetlenebb fél ezúttal egy olyan ország megszállása tekintetében, ami Oroszország számára jelent hídfőállást a Földközi-tengerre. Putyin diplomatikus hangnemének alsó tónusát a nemrég Izrael felett átrepülő orosz ballisztikus rakéta már megadta, így az elnöknek csak a felszínes diplomáciával kellett foglalkoznia. Netanyahu is megelégedett a felszínes diplomáciával, mivel az orosz rakéta nem csapódott be Izraelben. De még becsapódhat, ha az izraeli vezetés meglép bizonyos meggondolatlan dolgokat, ami nem egyezik az orosz érdekekkel. Így még a zsidó miniszterelnök is meghallgatta egy másik nép vezetőjének álláspontját, amit megjegyzünk, más népekkel szemben nem nagyon szokott megtenni.
A találkozót követően feltűnő gyorsasággal hangzottak el az európai vezetők nyilatkozatai, miszerint a mai NATO értekezleten Szíria esetében nem szabad a katonai beavatkozás mellett dönteni. Ezeket a politikusokat közvetlenül vagy közvetetten az izraeliek pénzelik, és ezt Vlagyimir Putyin is nagyon jól tudja. Nem véletlen az izraeli vezetést kereste meg a szír beavatkozás ügyében, miután a NATO-val folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sokak által kritizált formalitások ellenére Putyin ezzel a találkozóval fején találta a szöget.
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info
A cionistáknak megakadt a falat a ballisztikus rakéta észlelése közben, mindjárt elgondolkodtak a becsapódáson, és hogy esetleg a következő, na erről van szó, a következő és mindjárt jobb belátást enged a nézőpontnak. Egyesek rájönnek milyen kicsik is valójában és mekkora szájuk van, ha nem a halál szájából kell terrorizálni.




Birkaetetés - holnap rendkívüli NATO ülést tartanak



Törökország kezdeményezésére holnap rendkívüli NATO-ülést tartanak. A NATO vezetősége összeül és közösen megtárgyalják, hogy a birka nyugati lakosság elfogadja-e a lelőtt török repülőgép esetét háborús ürügynek, vagy a háború legitimálásához szükség lesz még civil áldozatokra is Törökországban, hogy a lakosság kellő mértékben elfogadja a Szíria elleni háborút.
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info
Na így provokálnak ki egy háborút, vagy világháborút, az Izrael felett elhúzó orosz ballisztikus rakéta mindjárt más nézőpontba helyezte az eseményt, a halál torkában már provokáció lesz a provokáció és nem háborús helyzet kirobbantása a cél az eredeti cél áttevődött a létre. De kár hogy a rakéta nem tévesztet célt, és kár , hogy nem az emberiség ellenségét vette célba, és pusztította volna el az a hidrogén töltet.







Provokáció volt a lelőtt török gép berepülése Szíria légterébe


|
Egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy semmiféle véletlen határsértésről nincs szó a lelőtt török repülő esetében. Ankara egyre fenyegetőbb kijelentéseket fogalmaz meg a lelőtt repülő miatt. A török vezetés tökéletesen tisztában volt vele, hogy le fogják lőni a repülőt. Minden bizonnyal ezért küldték oda. 
Még senki nem jelentette ki, hogy ez egy provokáció, de a jelek egyértelműen erre utalnak. A Nyugat Törökországban képezi ki a Szíriába küldött terroristákat. Ám az orosz és kínai vétó miatt nem tudott támadásba lendülni, mint ahogy azt Líbiában tette. Kell egy ürügy. Most itt az alkalom, és nem véletlen, hogy Ankara azonnal Moszkvával tárgyal. Puhatolózik, tudni akarja, mi lenne az oroszok válasza, egy török támadásra.
Eközben a lelőtt gép pilótáit még mindig keresik. Szerintünk már régen megtalálták őket, csak nem jelentik. Ha a szírek találnák meg őket, az egyáltalán nem lenne jó Ankarának. Akkor már jobbak akár holtan is.
Egy háborúval fenyegetett ország, főleg amelynek leginkább az ellenség légi erejétől kell tartani, teljesen logikus, hogy lelő egy olyan gépet, amelyik engedély nélkül berepül a légterébe. Ezen Ankarának nem felháborodni kellene, hanem bocsánatot kérni az engedély nélküli behatolásért. Mindazonáltal a nyugati sajtó már a háborús uszítás jegyében tálalja az esetet. A szerencsétlen lelőtt török gép, amelyik semmiről nem tehet, és a gonosz szírek lelőtték.
Ez egyre inkább provokáció-gyanús. Ha nincs ENSZ felhatalmazás, ha nem lehet hivatalosan, majd a jól bevált provokációt használjuk - gondolják cionék. Ahogy az első világháborúban elsüllyesztett Lusitania is szállított fegyvereket civil utasszállító létére, és aminek tényét szándékosan szivárogtatták ki, vagy a Vietnami Tonkini incidens, egyaránt provokáció volt. Éppúgy ez az eset is provokációnak látszik. Ha emiatt bármilyen akció történik Törökország részéről, akkor már késő lesz erről megbizonyosodni.
Moszkvának, és különösen Szergej Lavrovnak, most nagyon határozottan kell fellépnie. Moszkva nem egyezhet bele egy ilyen, egyértelmű provokáción alapuló fellépésbe. Remélhetőleg ezt értésére is adta török kollégájának, bár a törökök a beszélgetés tartalmá
Na itt elemzik a provokációt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése