2020. január 13., hétfő

Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)






















Amerikai Koncentrációs Táborok
(Jesse Ventura) 



Minden teljesen dokumentált!
Az interjú alanyoknak és bemutatott információknak utána lehet nézni. 

Végre az amerikaiak is észreveszik, hogy koncentrációs táborokat építenek az Amerikai családok számára. ,, A gyanús tevékenységek jelentése ,, program kereteiben megfigyelik a polgárokat és kategorizálják, hogy adott esetben a koncentrációs táborba kerüljenek. A rendőr állam úgy építette ki e koncentrációs táborokat, hogy senki nem felügyelheti, majd jó zsidó hazafiak tesznek róla hogy otthagyják a fogukat, amiért nem szeretik a zsidókat. A szükségállapot bevezetése egy járvány apropóhoz lesz kötve , a műanyag koporsók 4 emberre vannak szabva. A 10 körzetet olyanok fogják majd irányítani akire soha nem szavaztak a polgárok, de a zsidóknak biztos kiemelt szerep jut majd a bekaszlizottak legyilkolásában.

És még ezek osztják az észt a demokráciáról a rendőr állam cion fasiszta vezetői csak a jelre várnak , hogy legyilkolják Amerika 2/3 részét a többit elviszi a kirobbantott járvány. Helo ÁVH – sok utódai zsidó örökösök, kik leraboltátok a magyart, most itt a lehetőség a húsdarálót üzemeltethetitek, a vakolók majd ajánló levelekkel ellátnak benneteket, a népességcsökkentő program képviselői lehettek , és húsdaráló kezelők. Lopjátok be az Amerikai szívekbe a zsidó szó jelentését, had tuják meg tűzzel vassal támogatni kell a zsidó államot, mert ha nem jön a húsdaráló, nehogy rájöjjenek az egyszerű polgárok, hogy ha jól működne az elosztás, és nem rabolnának a zsidók, még adót sem kellene fizetnetek, gazdagok lehetnétek , de kirabolnak és vágóhídra küldenek benneteket a világ különböző pontján kirobbantott háborúikba.
A világ csendőre, most saját népe csendőre lesz, zsidó vezetéssel , kik a vakolók klánjából valók, de hát ti sokat tudtok a szabadkőművesekről, hogy gyilkolnak is , majd észlelitek.




A pomázi provokáció a magyargyűlölet

újabb bizonyítéka 

A metéltek dolgoznak

A Jobbik felháborodással és megrendüléssel értesült a hírről, hogy a hétvégén újabb magyarellenes bűncselekményt követtek el Pomázon. A Pilis kapujában fekvő település idén felállított rovásírásos helységnévtábláit festékkel lefújták, bemocskolták a közöttünk élő, talán magyar állampolgársággal igen, de magyar tudattal és szívvel nem rendelkező bűnözők. A HÉV-állomás mellett felavatott trianoni emlékkereszthez felállított Árpád-házi lobogónkat feltételezhetően ugyanazon tettesek megpróbálták felgyújtani, szerencsére kevés sikerrel.

A Jobbik emlékeztet rá, hogy nem ez az első bűncselekmény a városban, amelyet a magyar- és kereszténygyűlölet vezérelt: 2009 decemberében láncfűrésszel szabdalták össze azt az ádventi keresztet, amely a fogyasztói társadalom őrült habzsolása közben az ünnep eredeti szakralitására figyelmeztetett.

Miközben az államfőtől kezdve a kormányon át a történelmi egyházakig mindenki azonnal felsorakozik és elhatárolódik attól a hihetetlen "bűnténytől", hogy egy zsidóra állítólag rákiabáltak a nyílt utcán, addig a sorozatos magyarellenes provokációk elkövetőinek felkutatásában és megbüntetésében nem annyira aktívak a hivatalos szervek. Dániel Péter nevű egyén kérkedik az általa elkövetett rongálásokkal, amiket a magyar történelem és kultúra valóban kiemelkedő személyiségeinek emlékművei ellen követett el, mégsem vették őrizetbe, sőt házát közpénzen védi a magyar rendőrség. Az akciókra válaszul holokauszt-emlékműveket összefirkálókat ellenben azonnal őrizetbe vették.

A Jobbik tiltakozik a magyar állam intézkedéseiben rendszeresen megjelenő kettős mérce ellen, egyben követeli a pomázi elkövetők személyének kinyomozását és példás felelősségre vonását.
Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő 


Felfüggesztették Lenhardt Balázs mentelmi jogát 2012-07-02. 21:11 Kuruc.info
Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság mentelmi jogának fenntartását javasolta.

Lenhardt Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte garázdaság vádjával. A politikus tavaly novemberben levette Károlyi Mihály budapesti szobrának talapzatáról a koszorúkat és virágcsokrot, majd a szemetesbe tette azokat.

A politikus a bíróság tájékoztatása szerint a mentelmi jogáról nem mondott le, pedig szabálysértési ügyben erre lehetőség nyílik. A képviselő most azt kérte az Országgyűléstől, hogy adja ki a vádhatóságnak, bár álláspontja szerint nem követett el törvénysértést. 
(MTI nyomán)
Megjegyzés: Medgyessy és Bajnai miért nincsenek még börtönben nemzet- és hazaárulásért, hatalommal való visszaélésért, csalásért és esküszegésért??? És a sok magyar felesleges haláláért??? - KJ 
Mert nem a libapásztorlány metszette őket, örök dicsőség nekik a gyarmatról, ahol mindenki utálja őket, és minden hittestvérüket.N1 KOMMENTÁR NÉLKÜL - 2011. 11. 02. Hazaárulónak nem jár virág! 


Készül a világkormány az EU-ban 


07/02/2012 - 14:28 
amagyaroldal.hu
MEGTERVEZETT SZÍNJÁTÉK VOLT A FIDESZ ÉS A JOBBIK KÖZÖTT

Aki ma követte a Házban Orbán szövegét az meglepő érdekességekre jöhetett rá. Látszólag Orbán azzal kezdte, hogy elmeséli, hogy mi történt a legutóbbi EU ülésen. Ezt napokkal korábban reklámozták is a tévékben. De nem mesélte el a lényeget, hanem egy hosszú kacsa szöveget adott elő. Erre jött Vona Gábor - aki a legnagyobb hadaró a parlamentben, mp-ként képes húsz szót elhadarni - aki elkezdte az EU-t ócsárolni és az EU-ból való kilépést szorgalmazta. Na most jött Orbán gondosan megtervezett színjátéka. Ez az a bizonyos "konspiráció" és "forgatókönyv" ami szerint a zsidó mocsokrácia működik. Ennek láttuk most kristálytiszta lényegét. Vona szövege után Orbán Viktor az előző hozzászólókra válaszolt - ez volt a figyelem elterelés - , majd a végén kikelt Vona ellen és itt mondta ki azt, amit őneki a beszéde elején kellett volna kimondani. Mit mondott Orbán? Az EU legutóbbi ülésén döntöttek arról hogy:
létrehozzák a POLITIKAI UNIÓT

létrehozzák a GAZDASÁGI UNIÓT

létrehozzák a KÖLTSÉGVETÉSI UNIÓT

létrehozzák a BANK UNIÓT


Vagyis a két évtizeddel ezelőtt beharangozott "világkormányt", amikor egy központból irányítják majd a tagállamokat és a tagállamok lemondhatnak nemzeti függetlenségükről a központi UNIÓ javára. Kimondta Orbán, hogy az EU ezeket az új szabályokat nemcsak az euro-zóna államaira fogja erőltetni, hanem azokra az EU-s államokra is - mint Magyarország - ahol még nem vezették be az eurót. "Most kezdődik a vita" - ordította ingerülten Ovi Viki 14 óra 24 perckor. Föltette a kérdést:"Mi akarjuk kormányozni magunkat? Vagy mások kormányozzanak bennünket!" Majd így folytatta üvöltését: "Ha az EU összeomlik, akkor egy kataklizma alakul ki". ...."Pénzügyi cunami indulna meg Európában" és többször is elutasította Vona javaslatát, hogy lépjünk ki az EU-ból. Meg kell jegyezni, hogy a Jobbiknak ez a javaslata csak amolyan szélhámosság, hiszen nekik az EU-ból való kilépésre semmilyen eszközük nincs, ezzel csak szavazókat akarnak megnyerni. Miután Szegedi Csanád zsidó származása körüli botrányok még nem ültek el, a Jobbik szétzüllése tovább folytatódik. Minden esetre a Fidesszel való mai együttműködő munkamegosztásuk jól sikerült nekik. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nemsokára bejelentik az Európai Egyesült 

Államok 

megalakulását 

2011. szeptember 14. - 16:25 
Jövőnk.info

Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.

A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.
1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.

Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".
2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.

A vak is látja, hogy 
a NATO protektorátusokat épít. Az elmúlt években az összes nyugati titkosszolgálat tevékenysége arra összpontosult, hogy ezeken a helyeken fellazítsák a már működő rendszereket, majd lázadást szítsanak. Az ilyen protektorátusok politikai rendszere minden esetben nyugati típusú demokrácia lesz, mert abban az esetben csak 2-300 főt kell lefizetni vagy sakkban tartani, és a szomszédos ország máris nem veszélyes.

Ezért felhívjuk a figyelmét minden, a NATO agresszív területfoglaló tevékenységét ellenző országnak, hogy akármilyen eszközzel, de avatkozzon be ebbe a folyamatba, és lépjen közbe ahol tud. Nem csak azért, mert ez a folyamat se az elnyomott európai népek, se a gyarmatterületek leigázott népeinek érdekét nem szolgálja, hanem mert ha ezt most keresztülviszik, ki lesz a következő áldozat? Nagy valószínűséggel az, aki most nem lép fel a NATO agressziója ellen. Ezt a káros folyamatot csírájában kell elfojtani!

A Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet dolgozik a folyamat elemzésének kivonatolásán, amit nemsokára honlapunkon is közzé teszünk. 
Kezdik építeni itt is a koncentrációs táborokat, de a komcsikat és a zsidó bűnözőket nem vihetik el , az a 100 millió halott nem számít , mert zsidók voltak a bűnösök, és a terrorholokauszt ma is működik, és zsidók vezénylik le az eseményeket.

A táborok építését még megvárjátok, vagy addig nem csináltok semmit , míg tele nem lesz és zsidó őrök vigyáznak rátok.


Vona Gábor reagálása Orbán Viktor beszédére + 

Orbán viszontválasza (2012-07-02) 

Igen az európai nemzet államok közössége a járható út, és nem az európai egyesült államok, birodalom építése. Mi nem akarunk birodalmokban rabszolgaként élni, hogy a zsidó még 10 bőrt nyúzzon le rólunk. Elég volt már úgy gondolom annyi liberális segget nyalni, hogy, már csak a fing szagát tudjuk értékelni, más segget kell követni és az nem az európai egyesült államok prominenseinek a feneke. A rablott holmi visszajár elszámolás hunvald módra csak a zsidónak megfelelő a magyar nép teljes elkobzást követel a zsidótól is, és főleg tőlük mert ők lopták el a nemzeti vagyont. Elég volt az orosz birodalomból is, pedig ők nem is voltak annyira rámenősek, de mint tudjuk ott is voltak gulágok, kényszermunkatáborok koncentrációs táborok, hol zsidók voltak a táborparancsnokok és az őrség vezetői. Nem kell a zsidó birodalom, nem kell a zsidó világ állam ahol a goj csak állat lehet, rabszolga kereskedést már egyszer a zsidók megcsinálták az USA – ban , még egyszer nem kérünk belőle , inkább minden zsidót öljenek meg.


ENSZ-hivatalnok: Izrael egy apartheid 

rendszer 

2012-07-03. 12:35 Kuruc.info
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a palesztinok emberi jogainak vizsgálatával megbízott képviselője kimondta az igazságot: a nemzetközi közösség segédkezet nyújt Izraelnek a megszállt területeken folytatott politikája végrehajtásához. Richard Falk nem rejtette véka alá az izraeli apartheid rendszerrel kapcsolatos lesújtó véleményét sem. Az "antiszemitizmus" megbocsáthatatlan "bűnébe" eső diplomata mindezek után sok jóra nem számíthat. 

Richard Falk "gyűlöletkeltésre" alkalmas kijelentéseit az ENSZ Emberjogi Tanácsának Genfben tartott hétfői ülését követő sajtóértekezleten tette. A diplomata mindamellett óvatosan fogalmazott: "A nemzetközi közösség elősegíti - talán akaratlanul - annak a folyamatnak az előrehaladását, amely nem fog igazságot szolgáltatni a konfliktusban szerepet játszó népeknek" - jelentette ki a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi illegális izraeli telepek építésére utalva. A valóságban persze a "nemzetközi közösségnek" nevezett Izrael és nyugati csatlósai tudatosan nyújtanak támogatást a zsidó állam terjeszkedéséhez. Falk hozzátette még, hogy a megszállt Ciszjordániában a palesztinokat nem védik az izraeli törvények, és lényegében az apartheid - vagyis faji megkülönböztetésen alapuló - rendszert idézi az a mód, ahogyan a zsidó állam a palesztinokkal bánik.

"Úgy gondolom, el kell kezdeni végre néven nevezni a dolgokat" - mondott ki egy újabb nagy igazságot a diplomata. Falk éles kritikával illette az egykori brit miniszterelnököt, Tony Blairt, az úgynevezett közel-keleti qvartett "békeközvetítőjét". A "békefolyamat" sokkal inkább "trükk, semmint az a folyamat, amely a probléma békés megoldásához vezet" - jelentette ki.
Az ENSZ-diplomata az ENSZ Emberjogi Tanácsa elé terjesztett jelentésében kifejezte aggodalmát a palesztinok bírósági ítélet nélküli letartóztatásával és fogva tartásával, az illegális telepek építésével és az izraeli telepesek erőszakos akcióival kapcsolatban.

2010 szeptemberében megszakadtak a tárgyalások a Palesztin Hatóság és Izrael között, miután a zsidó állam nem volt hajlandó meghosszabbítani a megszállt területeken zajló illegális építkezések folytatására korábban meghirdetett, 10 hónapra érvényes moratóriumot. (Mely időszak alatt sem függesztették föl teljes mértékben az építkezéseket.)

Az 1967-ben megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben közel félmillió zsidó él, több mint száz településen. Számuk az úgynevezett "békefolyamat" kezdete (vagyis 1991) óta több százezer fővel nőtt. A nemzetközi jog értelmében az összes ciszjordániai zsidó telep törvénytelen, hiszen a megszálló hatalomnak tilos az uralma alatt álló területekre a saját etnikumához tartozó személyeket letelepíteni. 

Perge Ottó - Presstv nyomán 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Diktatúra épül - Vegyi fegyvereket hordozó

 drónok Amerika felett 

2012. május 25. - 10:13 
Jövőnk.info
Egy texasi rendőrfőnök nemrég botránykeltő interjút adott a "The Daily" hírszolgáltatónak. Kiderült, hogy az amerikai vezetés a rendőri erők korszerűsítését tervezi, csakhogy nem az emberi tényezőt akarják tökéletesíteni, hanem a tömeggyártásban lévő emberi irányítás nélküli gépeket fogják bevonni a rendfenntartásba. Erről a tagállamok rendőri felső vezetéseit már értesítették is, így történhetett, hogy az információ részletei kiszivárognak.

A tervek szerint a drón haderőt nem csak háborús helyzetekben és felderítésre fogják bevetni, hanem az UAV egy típusának városi terepen történő leszállásra optimalizálják a szerkezeti felépítését és nagy mennyiségű könnygáz hordozására teszik alkalmassá. Persze, adott esetben nem csak könnygáz kibocsátására lesz alkalmas.

Az UAV ezen típusa folyamatosan jelen lesz az Egyesült Államok légtere felett. A városi használatra optimalizált drónok kisebb méretűek, így alkalmasak bejutni bármilyen épületbe, hogy vegyi fegyvereket bármilyen célponthoz eljuttassanak, és az amerikai vezetés a rendőri erők helyett ilyen gépek használatával képzeli el a tömegoszlatást is. A nagy amerikai "demokráciában" a tüntetők gyakorlatilag semmit nem tehetnek, mert a magasból kiengedik rájuk a könnygázt. Vagy ideggázt, ez innentől már csak az amerikai vezetés jellemén múlik - ami jelenleg csak a zsidót tartja embernek, a gójokat (nemzsidókat) pedig állatoknak. A helyzetet csak fokozza, hogy ezeket a gépeket izraeli és amerikai cégek közösen állítják elő, bizonyos típusokra pedig az amerikai kormány tisztán izraeli cégeknek adta ki a megrendelést.

A drónok amerikai légtérben használatának törvényi hátterét a kongresszus már februárban elintézte, a rendfenntartó erők számára pedig a napokban engedélyezték. A hangoskodó emberjogi szervezeteknek persze nem azzal van gondja, hogy robotrepülőgépek gyakorlatilag bármikor ideggázt engedhetnek az újabb adóemeléseket, vagy kilakoltatásokat ellenző tüntető tömegre, hanem azzal, hogy "mi van, ha hackerek átveszik az irányítást a gépek felett".

Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a jövőben zajló rendszerváltások már egészen más jellegűek lesznek. A nemzeti oldalon terjedő összeesküvés elméletek a legyőzhetetlen sátáni ellenség képét betonozzák be, és ez az igazán veszélyes tényező, nem az épülőben lévő, eddigi legmodernebb eszközökre támaszkodó diktatúra - mert a helyzet soha nem kilátástalan.

Egy újfajta hadviselés van kialakulóban, és háborúban olyan nincsen, hogy az egyik fél alkalmazkodik, a másik pedig marad a kőbaltánál. A kényszer mindig megszüli a leghatékonyabb megoldásokat, és ezt a nemzeti oldalnak jól eszébe kell vésnie. Ami programok által irányított, afelett át lehet venni az irányítást. A cionista vezetésnek számolnia kell azzal, hogy adott esetben akár az ő ablakukon is berepülhet egy olyan vendég, amit a tömegtüntetések elgázosítására dollár-milliárdokért fejlesztettek ki. 

Molnár István - Jövőnk.info 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



10:21 Komló Média Felfegyverzett rendőrségi drónok? 


2012.03.18. |
A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd. 

Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek.

A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést.

"Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük," nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva.

Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen "követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit."

"Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak," nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában.

"A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja," nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa.

McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. "A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel," mondja. "Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél," tette hozzá. "Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében."

Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek. 


Forrás: 
idokjelei.hu

Kapcsolódó:
   
Police drones to be equipped with non-lethal weapons? (RT)
   
Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura) (YouTube) 


Az lehet magyar érték csak, aki tetszik a 

zsidóknak, s akit ők elfogadnak???* 


(* 2012 június 23-án a magyar közszolgálati televízió vezet?ségének és kuratóriumának postázott levél)

      Tisztelt Címzettek!
      Tisztelt DUNA Televízió Vezetőség!
      Tisztelt Közszolgálati Közalapítvány Fő Tisztségviselők és Kuratóriumi Tagok!

      A Duna TV ill. a Duna TV néhány meghatározó műsora az útóbbi időben (kb. egy éve) határozottan cionista-liberális irányt vett - kb. azóta, hogy rászabadítottak/odaejtőernyőztettek néhány beképzelt-pimasz észosztó cionista-liberális, de legalábbis idegenlelkű köztévést a korábbi M1-M2 háza tájáról (mint pl. Betlen János, Süveges Gergő, Veiszer Alinda, Apáti-Tóth Katalin stb.).
      Nem tudom mi a magyarázata annak, hogy a Duna TV a Gyurcsány-érában sem ért el ilyen liberális szintet (a "liberális" itt szitokszóként értendő!).
      Nem tudom, de nem is ezért írok.
      Amióta ez történik, azóta kezdünk leszokni a Duna tévéről, s egymás között már csak "Tel-Aviv 2"-nek vagy "Jordán-tévé"-nek becézzük a Dunát.
      Gyomortájéki bántalmakat elkerülendő legfönnebb csak a híreket nézzük-hallgatjuk meg benne.
      Így történt a tegnap is (június 21-én). Meghallgattam az esti híreket (számítógépről, mert közben dolgoztam a gépemen), s - sajnos - bekapcsolva felejtettem a "
http://www.magyarportal.hu/magyar_adok"-at a Duna tévére állítva. Pechemre, mert a "Közbeszéd" következett Betlen János magánbeszédével - a magyar adófizetők pénzén... 

      Azt hittük nem hallunk jól. A feleségem rám is kérdezett: "Hallod, miket mond ez"? ("ez" = Betlen János)
      A műsorújság szerint (ma néztem meg) ez volt a téma: "Szoborvita - Vitatott történelmi személyiség kaphat szobrot Budapesten? Csomós Miklós főpolgármester-helyettest az újabb indulatokat gerjeszthető ügyről kérdezzük. Műsorvezető: Betlen János - Szerkesztő: Hajdú Gábor - F. szerkesztő: Tótfalusi András."

      Nos, ennek okán írok.
      A kérdésem az, hogy a magyar állampolgárként a tévénél tevékenykedő, valószínűleg nem magyar érzelmű, hanem - föltehetően - cionista küldetést teljesítő műsorvezetők a magyar adófizetők pénzén
      - 1) fogalmazhatnak-e meg magánvéleményt?
      - 2) tálalhatják-e azt ítéletként avagy értékítéletként a műsorban?
      - 3) használhatják-e a műsoridőt arra, hogy effajta elképzeléseiket nagy nyilvánosság előtt fő műsoridőben előadják -
      főleg akkor, ha a magyarság legjelentősebb, köztiszteletnek örvendő kultúrszemélyiségeiről van szó, mint például Wass Albert, Nyírő József (akit ezúttal is értékrend-forgalmistázott Betlen!) avagy a jelenleg épp főcélpontként kezelt Prohászka Ottokár.
      Ha a magyargyűlölő román, szerb vagy szlovák köztévében hangzana ez el, akkor is fölháborító lenne, de az állítólagos magyar főváros állítólagos közszolgálati televíziójában ez megengedett, ez a trendi? Ilyen a "magyar" jövő?
      Mennyit kellene fizetnie egy hirdetőnek, ha ekkora időterjedelemben saját reklámot akarna elhelyezni a köztévében - fő műsoridőben?
      És Betlen (Bettelheim) János teheti ezt ingyen, mert ő "Bettelheim", s őt nem szabad bántani, akkor sem, ha ő gátlástalanul kedvére gyalázza a magyarokat és a magyarok kulturális jelképeit???

      Miért engedi ezeket az önjelölt értékrendi forgalmistákat, megmondólegényeket, "magyar örökség"-eldöntőket, önkéntes feketelista-szerkesztőket garázdálkodni adófizetői pénzen a magyar nemzet valós érdekei ellenében a Magyar Közszolgálati Televízió irányítása??? 

      Az lehet magyar érték csak, aki tetszik a zsidóknak, s akit ők elfogadnak???
      Hasonló akcióját láttam már a "Liba libissima"-díjas Veiszer Alindának Wass Albert kifüstölése ügyében (talán a tavaly?), aztán szerencsére egy idő után többet Veiszer Alindát sem... Köszönet érte (mármint Alinda eltávolításáért)! Úgy hallom, a Magyarnak eufemizált (ál)Tudományos Akadémia is - rá jellemző módon - elismerte "Záróra" fedőnéven futtatott "Zsidó arcképcsarnok" tartalmú köztelevíziós ténykedését.
      Azt én értem, hogy a cionisták mit akarnak, s azt is, hogy budapesti kiszolgálóik magyarságtudati heréltek és sterilmagyarok formálásán fáradoznak, és a cionszolgálati janicsárok képzését végzik, ha lehet... De miért engedi ezt az állítólag nemzeti elkötelezettségű Orbán-kormány médiairányítása???
      És épp a Duna TV házatáján???
      Úgy véljük - és ebben sok olvasónk véleményét is tolmácsoljuk - a Duna TV a Gyurcsány-érában elért mélypontját is alulmúlja, amióta Betlen János és Süveges Gergő úgynevezett "politikailag korrekt", de egyébként pimasz, nagyképű, magyarságot és székelységet lekezelő, értékeinkkel humorizáló, foghegyről kioktató műsorvezetése föltűnt a képernyőjén (Veiszer Alinda szerencsére műsorostól elszállt már!).
      El tudtak volna képzelni például a török megszállás idején "antitörök" kijelentések miatt ágáló honfitársakat - a politikai korrektség jegyében és az ellenünk harcoló törökök "érzékenységének" védelmében??? Nem, mert az "rendes" háború volt.
      Nos, ami ma van, ez sem elsőbálozó leánykák megszeppenésének ügye, nem dajkamese és nem polkorrektek versenyének pirospontvadászata: ez bizony nagyon-nagyon háború (mégha nem is "rendes"!)! És jó bő száz éve folyik már ellenünk: a magyar termőföld, a magyar víz, a magyar kincsek, a magyar élettér megszerzéséért. (Ezt - esetleg - amott a csonkahazában is észre lehetett venni - bár távolabbról ez jobban látszik!)
      Háborúban pedig a politikai korrektség maga a balekség - tessék erről megkérdezni az izraeli honfabrikálók-honrablók polkorrektségi szakembereit - no nem a budapesti szekértolóikat, hanem a tel-aviv-i főkorifeusokat, akik palesztin vért isznak reggelire, ebédre és vacsorára..., és nemcsak amolyan "antipalesztin" szavakkal zsonglőrködnek (kóser) borgőzös állapotukban.

      Ha a román közszolgálati tévében egy műsorvezető a minapi betlenjánosi remekléshez hasonló (ám: románellenes) otrombaságra vetemedne, még aznap útilapit kötnének a talpára. Pedig lenne itt is terep, hiszen nem kellene messzire menni egy kis "szépséghibáért": köztudott, hogy a legnagyobb román költő, Eminescu is tett "antiszemita" kijelentéseket... Nos, látni szeretném, melyik románajkú és idegenlelkű román köztévés merné kifogásolni az Eminescunak való szoborállítás lehetőségét!!!
      És ez az egészséges önvédelem!!!
      Nem a budapesti bólogatójánosság és a puszta létezéséért is folyton elnézést kérő magyar kultúrattitűd, mely minden (jól végiggondolt, küldetést teljesítő!) cionista ajvékolásra, sirámra (akkor is, ha ezek alaptalanok!) bocsánatkérések sorozatába kezd!

      Nem kell válaszolniuk!
      Ha észrevételünk nyomán Betlen úr eltűnik a képernyőről, az elegendő elégtétel lesz.

Tisztelettel: 
Horváth Alpár,
az 
Európai Idő főszerkesztője
Sepsiszentgyörgy – Székelyföld


Ki diktál itt, ja még mindig , úti laput fel a bocskort, és …



Rómeó és - Rómeó... 



válasszunk szekszuális irányultságot!
2012.07.03, 16:43 
Nemzeti Hírháló

Melegfelvonulgatás, melegolimpia, melegbüszkeség...Budapest, a bűnös város melegben fürdik. Nem csak az időjárással...
"Én népem, vezetőid tévútra visznek téged!" (Ésaiás, zsidó próféta könyve).

E Manci - Pál!

Legalábbis erre az eredményre jutott még a '70-es években Mikes György kiváló író, amikor az emancipáció szó jelentését akarta elemezni, értelmezni.

A jeles, akkor Londonban élő magyar író akkor még nem sejtette, amit mond, az egyáltalán nem vicces.

Akkor a még alakuló félben levő UNIÓ tizenkét aranycsillagon álló Máriát ábrázoló emblémával indult. Mára már Brüsszel főterén hatalmas Eurodollárt ábrázoló reklám éktelenkedik a Székház előtt. A Mammonisten imádata...

Szerte a világon valamennyi állam, de a legkisebb erdei néptörzsek is a családot tartják a társadalom legkisebb, egyben legfontosabb elemének.

Na, ennek fittyet hány az EU. Itt könnyű bármilyen, családellenes törvényt is elfogadtatni, hiszen csupán a lobbierő a fontos. Aki mögött sok képviselő áll, annak a javaslata kerülhet elfogadásra, függetlenül, hogy az a népnek jó-e vagy káros.

Aki a nyelvpolitika szintjén mesterfokon él - mert ne tagadjuk, a pedofília átmeneti értelmezése is csupán nyelvpolitika - egy mindenki számára elfogadhatatlan kifejezést, mint a pedofília - átkeresztelünk valamilyen elfogadható fogalommá, akkor ez bizony az UNIÓ-ban nagyon sikeres lehet.
"...Társadalmi nem a biológiai nemmel szemben. Azt akarják, hogy ne a biológiai nem, hanem az önkéntesen választott n e m legyen érvényben, és ezt így jegyezzék be a hivatalos iratokba is. A németországi egyetemeken már tanítják is a nemi orientáció szabad megválasztásának elméletét, mitöbb: megpróbálják átadni az óvodás és iskoláskorú gyermekeknek is. Mint minden más ideológia, ez is a nyelvi értelmezés összezavarásán operál, és visszaél az érték fogalmával. A pedofilok most ugyanezt próbálják elfogadtatni és új fogalmakat is alkotnak. A pedofília mint gyermekmegrontás helyett most a "nemzedékek közti intimitás és bensőségesség" fogalmát használják. Az európai országokon belül még az az igyekvés is él, hogy jóval lejjebb vigyék a gyermekeket védő korhatárt, vagyis azt akarják elérni, hogy minél fiatalabb korosztályokkal lehessen szekszuális kapcsolatot létesíteni..."
(Gabriel Kuby.)


De hova hátráljunk még, már ami a toleranciát illeti?

Csakugyan ez lenne a túlszaporodó és egyre öregedő társadalom gondjainak megoldása? Mert ugye, a sokak által mintaképnek állított római birodalom bukása már akkor megkezdődött, amikor az emberi nemi szerepek kezdtek összecserélődni. Igen, és a túlszaporodott görög területeken a pedofília egyfajta erénynek számított.

Amikor a fiúgyermek elérte a tizedik évét, tanítójával vagy mesterével elvonult a hegyekbe "gyakorlati" kiképzésre. A fiúgyermek ezt élete természetes velejárójának tekintve adta át aztán utódjának ezt a szokást. Tőlük majmolta át a sokak szemében "nagy" római birodalom felső vezetése. Ennek ellenére Rómában a család mégis központi szerepet viselt. Az egyszer bizonyos, a birodalom felbomlásában komoly szerepet játszott az eltévelyedett nemi élet is. És mert - noha Caesar és az arisztokraták házasságban éltek, gyermekeik voltak - eközben ismertek voltak fiúszeretőik is.

Egyre jobban megfigyelhető, az emberek már nem tudnak komoly figyelmet fordítani sem a családra, sem a társadalmi életre, sem pedig egymásra. Az, hogy valaki homokos, és együtt él a vele egynemű személlyel, legyen az ő dolguk!

De amikor ezt már valamiféle gyönyörűségnek kiáltják ki és állami szinten propagálják, akkor erre már komolyan oda kell figyelni.
Vicc az '50-es évekből: Kohn bácsit elfogják a határon, és beviszik az ÁVH-ra. Mondják neki: Kohn elvtárs, maga '19-es kommunista, miért akar disszidálni? Azt feleli az öreg: hát a homoszekszualitás miatt. Na de, Kohn elvtárs, tudjuk, hogy három unokája meg szeretője is van, pláne ebben a korban! Mit akar még? Nézzék - válaszol az öreg. A homokosság a nagyapám korában még halálos bűn volt, apám idején betegség, most azt mondják, mindenki válassza meg, kivel él. Hát azt hiszik, olyan hülye vagyok, hogy megvárom, amíg kötelező lesz?

Látjuk, a fenti vicc nem is olyan vicc, hiszen már nálunk is van olyan középiskolás tankönyv, amely a nemek összemosásával foglalkozik. Mégpedig mindez kormányzati pénzből támogatva! Csakugyan be kell vonni még fejletlen gyermekeinket ebbe a mocsokba? A ő személyiségük még nics kifejlődve, ezért aztán a felnőttek úgy tudják őket orientálni, hogy azt a gyerek észre sem veszi! Elsősorban Nyugaton erőltetik, hogy a pedolfíliát is vonják be az oktatási körbe.

E nemi szerepek - jól tudjuk - Ádám és Éva óta le vannak osztva. Ez megy a maga útján, nem kellene foglalkozni vele.

A Biblia is azt írja: kezdetben volt Ádám és Éva. (Nem pedig: Ádám és Béla!)

Igenám, de egyszerre megjelenik kisebb vétségnek számító pedofília, amit azonnal megpróbálnak mésként értelmezni. Így aztán egyre kevésbé szabad csodálkozni azon, hogy tizennégy éves lányunk, fiúnk nyelvespuszit váltva sétálgat a javakorabeli szakállas bácsival.

A nemi szerepek az ember emberré válásának ideején alakultak ki. Család nélkül nem volnánk emberek csupán főemlősök, noha még azok is családban élnek.
"...Emlékszem, odajöttek hozzám kicsfiúk, kotorásztak a sliccemben...hiába mondtam nekik, próbálkozzatok a magatok-korúakkal, ők csak tovább erőszakoskodtak. Végül megengedtem nekik..."

Hát nem megható? Mindezt Cohn Bandit írta le sajátmagáról. Erről a kifejező nevű emberről tudni kell, hogy az 1968-as párizsi diáklázadások egyik vezetőjeként vett részt azokban a zavargásokban, amelyek csaknem De Gaulle bukásához vezettek. Persze, midez lehetne csak a franciák dolga is, de ez a jelet férfiú ma az európai parlamentben osztja az észt.
"...Az ortodox zsidó közösség is igyekszik visszaszorítani, ami eddig gondosan őrzött titok volt, a pedofíliát...Ahol a zsidók a legnagyobb létszámban vannak egy helyen, Pl. New-Yorkban, a gyermekek szekszuális zaklatása már nem titkolható. Azok a kezdeményezések, amelyek bátorítják a gyermekeket, hogy panaszaikkal álljanak elő, mégis erőteljes ellenállásba ütköznek...ami halálos fenyegetéseket is eredményezett a zsidók részéről..." - mondja Ted Pike tiszteletes., USA.

Ettől már csak egyetlen lépés választ el, hogy mondjuk - a kutyával vagy kecskével is...legálissá tegye valamelyik Nyugat-Európa-i honatya, amelyiknek éppen ilyen szekszuális az irányultsága. Akkor büszke lehet, aki ezt teszi. (És a Négy Mancs egyesület is illegalitásba vonulhat.)

Az ősi ortodox közösség több mint kétezer évvel ezelőtt bátorította a pedofíliát. Hosszú időnek kellett eltelni, hogy ez a mindenféle tisztátalanság államának részévé vált, amely tisztátalanságot Jézus a farizeusok belső lelkületének mondott. Ez el fog tartani mindaddig a napig, amíg Krisztus valóban kivezeti az igazi hívő zsidók tiszta és bűnbánó maradékát a nemzetközi zsidó uralom romboló hatása alól.

De addig - Ésaiás zsidó próféta szavai szerint Isten szava így hangzik:

"...Én népem, vezetőid tévútra visznek..."
(:Czékus Jób:) 




"Folyamatosan harcolunk az emberi méltóság

tiszteletéért" 


Egy nagy likudos nyalás olsten módra.
2012. július 3., 15:41 MTI-
fidesz.hu
    
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához, azon belül Joseph Crowley kongresszusi képviselőhöz címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden formájával szemben.

A kormányfő sajtófőnöke kedden tájékoztatott arról, hogy Orbán Viktor elküldte válaszát az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához. A Havasi Bertalan által az MTI-hez eljuttatott levelet Joseph Crowley kongresszusi képviselőnek címezte a miniszterelnök, aki köszönetet mond az amerikai képviselők megkereséséért.
 
"A legjobbkor tették ezt, ugyanis éppen a segítségüket szerettem volna kérni egy olyan ügyben, amelyben a kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül nem sikerült célt érnem" - fogalmazott Orbán Viktor. Mint írta, Magyarországon az általa vezetett politikai közösség, amely kereszténydemokrata alapokon áll, évtizedek óta harcol a szabadságért és az emberi méltóság tiszteletéért. "A mi politikai közösségünk a magyar szabadságharcosok örököse, büszkék vagyunk arra, hogy tevékeny szerepet játszhattunk hazánk szovjet elnyomás alóli kiszabadításában és a kommunizmus megdöntésében. A szabadságunk visszaszerzése óta folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért a magyar társadalmi és közéletben egyaránt. Az ez ügyben elért sikereinkről washingtoni nagykövetségünk szívesen szolgál részletekkel" - tette hozzá.
 
A kormányfő kifejtette a kongresszusi képviselőknek, hogy munkája során jelentős antiszemita támadások érik az általa vezetett politikai közösséget és személy szerint őt is. A támadások során "a szélsőséges erők zsidóbérencnek titulálnak bennünket" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy ezek az erők a legnagyobb támogatást az Egyesült Államokból kapják.
 
"Az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének. Kérem önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, önökhöz fordulok segítségért" - zárul Orbán Viktor válaszlevele.

A kormányfő levelét alább teljes terjedelmében közöljük. 
Tisztelt Crowley Képviselő Úr!

Köszönöm a levelet, amit nekem küldtek. A legjobbkor tették ezt, ugyanis éppen a segítségüket szerettem volna kérni egy olyan ügyben, amelyben a kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül nem sikerült célt érnem.

Magyarországon az általam vezetett politikai közösség, amely kereszténydemokrata alapokon áll, évtizedek óta harcol a szabadságért és az emberi méltóság tiszteletéért. A mi politikai közösségünk a magyar szabadságharcosok örököse, büszkék vagyunk arra, hogy tevékeny szerepet játszhattunk hazánk szovjet elnyomás alóli kiszabadításában és a kommunizmus megdöntésében. A szabadságunk visszaszerzése óta folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért a magyar társadalmi és közéletben egyaránt. Az ez ügyben elért sikereinkről washingtoni nagykövetségünk szívesen szolgál részletekkel. Munkánk során jelentős antiszemita támadások érik közösségünket és személy szerint engem is. A támadások során a szélsőséges erők "zsidóbérencnek" titulálnak bennünket. Ezek az erők a legnagyobb támogatást az Egyesült Államokból kapják. Az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének.

Kérem Önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, Önökhöz fordulok segítségért.

Üdvözlettel,

Orbán Viktor


kapcsolódó
   Martonyi: A magyar döntéshozók megvédik a kisebbségeket
   "Magyarország stabil demokrácia"
   "A magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak"
   "Mások mocskát most nekünk kell eltakarítanunk" 




Így készülne a Fidesz a kanadai romák

hazatérésére 



2012. július 03. kedd 12:08 
Híradó.hu
Azonnal indítható, komplex programokkal kell felkészülni a Kanadából hazatérő romák megsegítésére - mondta Járóka Lívia fideszes EP-képviselő.

Néhány héten belül végleges döntés születhet a Kanadában menekültstátusért folyamodók hazaküldése ügyében. Mint ismeretes, Kanada szigorította a menekültügyi törvényét, és ennek lényege, hogy a kérelmeket az eddigi ezer nap helyett 45 nap alatt elbírálják. Ennek megfelelően magyar állampolgárok ezreit küldhetik vissza Kanadából. Statisztikák szerint még mindig tőlünk kérik a legtöbben a menedékjogot Kanadába.


Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő elmondta: nincs tudomása róla, hogy mikorra várható a roma magyar állampolgárok hazatérése Kanadából. A feladat most az, hogy tudassák velük, európai és hazai szinten is elindítják azokat a programokat, amelyek a hazatérésük utáni beilleszkedést segítik. A kormánynak olyan kezdeményezéseket kell tennie, amelyek biztosítják az egyenlő és jó minőségű iskoláztatást a gyerekeknek, munkahelyeket kell teremteni, lakhatási segítséget kell adni.

Hangsúlyozta: a kormánynak, a civil szervezeteknek, az egyházaknak és a gazdasági szereplőknek elő kell segíteniük a szemléletváltást. Ennek célja, hogy magyarok megértsék: a legszegényebbeknek meg kell találniuk a helyüket a társadalomban. Az EP-képviselő szerint azonnal indítható, komplex programokkal kell felkészülni, amelyek biztosítják, hogy a Kanadából visszatérőknek legyen mire hazajönniük, életperspektíva legyen a szemük előtt.

A helyi közösségek, az önkormányzatok, a polgármesterek tudják, hogy kik azok az emberek, akik visszavárhatók, s a települések vezetőinek fel kell venniük a kapcsolatot a kormánnyal. Járóka Lívia utalt rá, Balog Zoltán, az emberi erőforrásokért felelős miniszter határozottan állította, a kormány készen áll, hogy a hazatérőknek megfelelő reményt és segítséget adjon az induláshoz.

Az európai romastratégiával kapcsolatban Járóka Lívia elmondta, Magyarországon, uniós forrásokból, már zajlanak azok a programok, amelyek segítségével megindul a cigánytelepek felszámolása. Hangsúlyozta: lényeges, hogy ezek komplex programok legyenek, öleljék fel az oktatást, a munkahelyteremtést, a képzést, az egészségügyi mutatók javítását. Ha most nem élünk ezzel a lehetőséggel, az óriási elszalasztott alkalom lesz, hiszen most a legszegényebb negyvenmillió európainak van egy működő, financiális, ellenőrző rendszerrel, európai irányítással rendelkező, kormányok által elfogadott szegénységfelszámoló terve - adott hangot véleményének a politikus. 

Olvasó: Azokról a Kanadába "menekült" cigányokról van szó, akik eladták az itteni lakásukat, rasszista, fasiszta, cigánygyűlölő és üldöző országnak állítva Magyaroországot, majd kint bűnszövetkezeteket alkotva, rabszolgákat tartva, szépen éldegéltek a kinti segélyekből(eddig).

Napi 50 retkes kér menedékjogot Kanadában (2011-11-06) 

Úgy hallani, hogy a zsidók lakóparkjaiban helyezik el őket , a zsidó negyed is befogad valamennyit közülük, hogy ne a putriba keljen nekik megérkezni. Viktor köszönjük legalább őket támogatjátok, és így nem fognak lopni és rabolni, menni, a zsidó hitközség jótékony hatása biztos megkönnyíti a beilleszkedésüket, és elkerülhető lesz a polgárháborús ütköztetés. Ha rájönnek majd , hogy ki szítja az ellentéteket, lesznek olyan okosak , hogy kihátrálnak az ellentét élezéséből.




"Magyar zsidó" márpedig nincs 

2012. 06. 28. csütörtök. - 13:55 
Kitartás.hu
Időről-időre felmerülnek olyan kérdések, melyek azt firtatják, hogy van-e egy zsidó származású embernek helye hazafias, nemzeti gondolkodású szervezetekben. A válaszok meglehetősen ellentmondásosak, mint ahogyan a nemzeti radikálisok állásfoglalásai sem tiszták minden kérdésben. Mi, hungaristák, viszont úgy véljük, egy olyan szervezetben, mely magát nemzetinek aposztrofálja, egyetlen zsidónak sincs keresnivalója. Természetesen ilyenkor - csupán érzelmi kategóriába szorítva a kérdéskört - megkapjuk a szerintük jogos kritikát; túl vaskalaposak vagytok! Valóban így lenne? Lássuk csak.

A kérdés a következő: lehet-e magyar a zsidó? Vagy, hogy még pontosabban fogalmazzunk, lehet-e két identitása egy embernek? A válaszunk az, hogy nem. Az illető vagy magyar, vagy zsidó. De olyan nem létezik, hogy "magyar zsidó". Azok a zsidó származású emberek (ők többnyire fél, vagy negyedrészben voltak zsidók, de teljesen szakítottak is zsidóságukkal, sőt, megtagadták azt), akik magyarként tudtak élni, elenyészően kevesen voltak, ezek a kivételek csak erősítik a szabályt. A kettő együtt nem megy. Hogy miért? Azért, mert a magyar nép lelki alkata, mentalitása, szellemisége, totálisan mond ellent a zsidóság tulajdonságainak. Nem is beszélve arról, hogy nincs két olyan vallás, melyek között nagyobb lenne a különbség, mint a keresztény és a zsidó.

Az, hogy a mai magyar társadalom viselkedésében már nem emlékeztet népünk eredeti tulajdonságaira, értékeire, pont azt bizonyítja, hogy szellemileg el van zsidósodva. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy a zsidóság már régen túllépett vérségi keretein, és jóval több zsidó él Magyarországon és Európában annál, mint ahánynál a zsidó származás vérségileg is bizonyítható. De a "csupán" szellemileg elzsidósodott embereknél még van esély, hogy visszavezessük őket népünkhöz.

Aki zsidónak születik, az is marad. Ezen nincs mit szégyellni. Hogy van-e jó zsidó? Természetesen van. Az ilyen zsidó céljai megegyeznek a hungarizmus zsidókérdésben alkotott álláspontjával. Ez pedig nem az antiszemitizmus, hanem az aszemitizmus. A múlt század elején a cionizmus kifejezést még arra használhatták, amire való. Azaz, hogy a szétszóratásban élő zsidóságnak létre kell hoznia egy önálló hazát. Ez volt a célkitűzés. A látszat szerint meg is valósult, de még sem látjuk azt, hogy a világ zsidóságának egésze ott élne.

Más kérdés, hogy bebizonyították, nem képesek sem szétszóratásban, sem egy ország határain belül békében együtt élni másokkal. És ez mindaddig így lesz, amíg a zsidó soviniszta mentalitás vezérli őket. Egy kiút van számukra; ha megtérnek Jézus Krisztushoz, és konnacionalista elvek mentén vezetik azt a térséget. Ez lenne Isten akarata. A becsületes zsidó embereknek az lenne a feladatuk, hogy ezen munkálkodjanak, hogy a világ összes zsidója egy olyan országban éljen, ahol nincs háborúskodás, nem gyilkolnak le módszeresen válogatás nélkül nőket és gyermekeket is. Az a zsidó, aki ezt tekinti céljának, jó zsidó.

Tehát aki zsidónak született, vérségileg is zsidó származású, nem lehet, sőt, nem is tud teljes mellszélességgel magyar lenni, nagyon ritka kivételtől eltekintve, de mint írtam fentebb is, a kivétel csak erősíti a szabályt. A "kettős identitás" veszélyeire akkor derül fény végérvényesen, ha a történelem viharai egy olyan választásra kényszerítik, amikor nincs lehetőség maszatolásra, választania kell zsidósága és magyarsága között. És egy zsidó a zsidóságát fogja választani, ezzel felháborodást, csalódottságot fog okozni azoknak a magyaroknak, akik megbíztak benne. Éppen ezért mi tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, hogy zsidónak köztünk nincs helye, illetve ahhoz, hogy az a nemzeti szerveződés, mely semmibe veszi ezt, éppen a lényegét veszti el. Tehát veszélybe kerül nemzeti mivoltának hitelessége.
Lantos János - Kitartás.hu 


Újabb részletek a Vizoviczki-birodalomról
  • a Fidelitasszal évtizedes kapcsolatokat
  • ápolt 

2012-06-29. 12:17 Kuruc.info
A rendőrségi korrupciós ügy főszereplője, Vizoviczki László a szórakozóhelyeit és a neki dolgozó rendőröket is szigorú, jól bevált módszerekkel irányította. A birodalom azonban túl nagyra nőtt, és erősebb lett a felszámolásához fűződő érdek, mint a fenntartásához. A kivételezett helyzetnek vége, a börtönből lehetetlen lesz egyben tartani.

Vizoviczki László szórakoztatóipari birodalma saját elmondása szerint 40 helyből áll. A cégadatokból kiderül, hogy a nevéhez két nagy (Belváros Holding Kft., CP-Invest Kft.) és több tucatnyi kisebb cég tartozik. Mintegy 25 nagyobb szórakozóhelye van: a legnagyobb központ a Hajógyári-sziget a maga 11 létesítményével, de a cégcsoporthoz tartozik további számos kisebb hely Budapest belvárosában.
Kozmetikázott eredmények

A Vizoviczki-cégek hivatalos, a cégadatbázisokban fellelhető mérlegeredményei nevetségesek. A Hajógyári-szigeten lévő 11 szórakozóhely például a leadott beszámolók szerint alig tízmilliós nyereséget termelt 2010-ben, és 47 milliót 2011-ben.
Hogy az adatok érthetőbbek legyenek, érdemes felidézni, hogy a sziget szórakozóhelyein egy erős hétvégén 20-30 ezer ember is megfordul: 2000 forintos átlagos fejenkénti költéssel, és az iparágban szolidnak mondható 100 százalékos haszonkulccsal kalkulálva is több tízmilliós nyereség keletkezik.

A cégcsoport mérleg szerinti eredményein végignézve máshol is vannak "kreatív könyvelésre" utaló jelek. A Nyugati pályaudvar épületéből hét évnyi huzavona után idén áprilisban kilakoltatott diszkót üzemeltető kft. 2010-ben18 milliós veszteséget termelt, 2011-ben 17 milliós adózott eredményt produkált. A Mammutban és a Westendben lévő kávézók és éttermek 2010-ben együttesen nullszalldósak voltak, 2011-ben 11,6 milliós veszteséget produkáltak. A Nagymező utcai Moulin Rouge nullszaldó körül teljesített, a debreceni szórakozóhelyek tavalyelőtt 20, 2011-ben hárommilliós mínuszban zártak.

Ezt természetesen csökkentik a rezsikiadások, hozzáadódnak viszont a szintén jelentős összegű szponzori pénzek. Iparági becslések szerint a hajógyári Vizó-cégek egy jó hétvégén több tízmillió forint nettó profitot termelnek. Ennek fényében a hasonló nagyságrendű éves eredmények csakis kozmetikázottak lehetnek.
A feketejövedelmek kényszere

Vizoviczki elfogásakor a rendőrök 420 millió forint készpénzt találtak. Az összeg jól mutatja, hogy mekkora tételek forogtak Vizoviczki kezei alatt, ugyanakkor arra a problémára is rávilágít, hogy bizonyos nagyságrendű fekete jövedelmet már nem egyszerű tisztára mosni. Ezért az újabb és újabb helyek megvásárlása egyfajta kényszer is volt: a visszautasíthatatlan ajánlatokkal így-úgy kész helyzet elé állított régi tulajdonosok elé letett készpénzhalmok pedig hosszabb távon még nagyobb bevételt termeltek.

A Vizoviczki-birodalomhoz alapvetően kétféle vendéglátóipari modell tartozott. A kisebb belvárosi éttermeket, kávézókat nem ő üzemeltette, itt csak a bérleti díjat szedte be, valamint - ha kellett - biztosította a védelmet.

A kisebb számú, de nagyobb bevételt hozó nagyobb szórakozóhelyeket viszont az ő cégei működtetik. Ezek egyébként többnyire nem luxusmulatók: a felső-közép árkategóriához tartoznak, ahol sok pénzt el lehet költeni rongyrázásra és drága italokra, de a promóciós kampányok miatt mindig akadnak olcsó, "locsolós" italmárkák is, így nem muszáj feltétlenül vagyonokat költeni a bulizásra.
Egyedi rendszer a lopások ellen

A vendéglátós tulajdonosok legnagyobb problémája az, hogy a készletek fogyását és a bevétel alakulását csak akkor tudják folyamatosan nyomon követni, ha benn állnak a pultban, a kassza mellett. Ha nincsenek ott, biztosan lehetnek benne, hogy előbb-utóbb meglopják őket, és mivel sok ember jár-kel a pultban, utólag nem mindig könnyű kideríteni, hogy ki a tettes.
Vizoviczki jól megfizette a dolgozóit, így aki megbízhatónak bizonyult, az hosszú távon is normálisan kereshetett nála. A lopások minimalizálására pedig komplett üzemeltetési szisztémát alakított ki.

Szétválasztotta a pénz és az áru mozgatását, így más csapat tölti a pultot itallal, mint aki elad, a nagyobb címleteket pedig olyan pénzcsapdában gyűjtik, amihez utóbb a pultosok már nem tudnak hozzáférni. A műszak végén a pénzt elviszik, és máshol számolják meg, és megint egy külön csapat végzi a standolást (napi készletleltározást), ami alapján azonnal közlik is, hogy nagyjából mennyinek kell lennie a bevételnek.

A hiány így szinte azonnal kiderül, lopni pedig sokkal nehezebb, mert egymástól függetlenül dolgozó emberek összejátszására van szükség. Azonkívül nem is igazán érdemes: Vizoviczki nem az az ember, akivel bárki szívesen húz ujjat, és ezt a nála dolgozók is mind tudták: nem a kirúgás lett volna a legfájdalmasabb.
A pultban nem lehetett drog

Volt és jelenlegi munkatársai nem akartak beszélni a Vizoviczki szórakozóhelyein kapható drogokról, amik azonban más források szerint nagyon komoly, a pultokéhoz mérhető bevételi forrást jelentettek. Azt mindenki megerősítette, hogy a partidrogokat, illetve az elit helyeken és VIP-szekciókban felbukkanó kokaint teljesen külön csapat értékesítette; a pultokban sosem lehetett anyag. 

"Egy olajozottan működő gépezet volt" - közölte az egyik forrás, arra utalva, hogy a Hajógyári szigeten hétről hétre pontosan lehetett tudni, mikor, hol, kinél mihez lehet hozzájutni. A dealerek viszonylag szabadon mozoghattak, hiszen nem kellett rendőrtől tartaniuk, így csak arra kellett figyelniük, hogy ne az avatatlanok orra előtt történjen az adásvétel.
Hová tegyék a profitot?

A Vizoviczki-birodalomban a múlt mellett egyre komolyabb kérdés a jövő. A szórakozóhelyeken azt is lehet hallani, hogy a főnök túl sokat tud túl nagy emberekről ahhoz, hogy leültessék, de többen is azt gondolják, hogy egy ekkora botrányt lehetetlen megúszni.

"Ha Vizoviczki sokáig marad rács mögött, a fegyelmen és félelmen alapuló, jól bevált üzemeltetési rendszer a távollétében szép lassan szét fog rohadni" - mondta az egyik külső forrás. Szerinte a bevétel eddig feketén keletkező részét nem célszerű hirtelen kifehéríteni, mert az nehezen megválaszolható kérdéseket vet fel a múlttal kapcsolatban, és ezért ellentétes az előzetesben ülő Vizoviczki érdekével. A fokozódó ellenőrzések mellett azonban nehéz lesz a "kreatív könyvelést" a szokott módon folytatni.
"A jól kialakított rutin miatt a helyek egy ideig elpöfögnek, ám a keletkező milliókat valahová tenni kell, ennyi pénz pedig túl nagy csábítás ahhoz, hogy továbbra is mindenki lojális maradjon a Vizóhoz" - mondta egy, az összes többi forráshoz hasonlóan névtelenséget kérő rivális klubtulajdonos.
Túllépett egy szintet

A terjeszkedés egyre nagyobb pénzt, hatalmat, de egyre nagyobb ismertséget is jelentett, és a legtöbb forrás szerint ez volt a bukás valódi oka: Vizoviczki túl nagyra nőtt. A rendőrség és a többi hatóság puha bánásmódja ugyanis csak egy bizonyos ingerszint alatt volt fenntartható.

Orbán Viktor bejelentése szerint személyesen ő kezdeményezte a rendrakást, miután 2010-ben a kezébe nyomtak egy dossziét Vizoviczki birodalmáról és a BRFK elnéző bánásmódjáról. Ha valóban a miniszterelnök adott is utasítást az ügy felgöngyölítésére, az első lépést akkor sem ő tette meg: kellett lennie legalább egy embernek, aki ismerte a Vizoviczki körüli viszonyokat, és összeállított róla egy dossziét, mert nagyobb érdeke fűződött ehhez, mint hogy más módon esetleg maga is profitáljon a kialakult helyzetből.
Évtizedes kapcsolat a rendőrökkel

Vizoviczki jó kapcsolata a rendőrséggel több mint két évtizedes múltra tekint vissza. A '90-es évek elején, az egyik első budapesti night club, a XIX. kerületi Red Palace tulajdonosaként még bevitték a razziázó rendőrök, de már akkor előbb elengedték, mint azokat a lányokat, akik rávallottak a begyűjtés után.

A kapcsolatépítés haszna akkor mutatkozott meg először, amikor az évtized közepén az olajozásból átmentett vagyonokkal sokan megpróbáltak átnyergelni a budapesti éjszakára. Az éles konkurenciaharc ellenére Vizoviczki mégis megerősödve, egy hálózat fejeként figyelhette, ahogy a többi night club sorra zárja be kapuit.

A túléléshez és a növekedéshez elengedhetetlen volt a rendőri támogatás. Az Index már 2009-ben írt arról a rendszerről, ami Vizoviczkinek is lehetővé tette a hatósági védelem kiépítését. A rendőrségen belül ugyan tiltották, de valójában elnézték, hogy a kollégák éjszakai helyeken egészítsék ki jövedelmüket.

Gergényi Péter, a BRFK egykori főkapitánya még 2003-ban hirdetett zéró toleranciát az állomány körében szokásos mellékállásokkal kapcsolatban, de meghagyta a lehetőséget, hogy énekesként vagy nyelvtanárként kiegészítő jövedelemhez juthassanak. A biztonsági őri és a portaszolgálatos munkákért azonnali kirúgás járt, ezt azonban egészen a most kipattant botrányig nem vette komolyan senki.

A legnagyobb felvevőpiacot pedig éppen a portaszolgálat és a biztonsági csapat jelentette a bárokat, lokálokat, kocsmákat őrző cégeknél. A tulajdonosok ezt azért favorizálták, mert rendőr alkalmazottjukon keresztül a kollégákkal rendszeresen el tudták simíttatni a kisebb ügyeket. A rendőrök a tiltott, de jól fizető éjszakázással néhány nap alatt adómentesen megduplázhatták szerény fizetésüket.
Protezsált rendőri karrierek

Az éjszakai helyek üzemeltetői számára azért jelentett nagy előnyt egy-egy jól kiválasztott rendőr, mert meg tudta akadályozni, hogy verekedésekből, szurkálásokból, garázdaságokból "felesleges balhék", büntetőügyek, vagyoni és nem vagyoni kártérítéssel járó perek legyenek. Kifejezetten keresték a tekintélyes, széles kapcsolati hálóval rendelkező rendőröket, a Rendészeti Szakközépiskola oktatóit, kiképzőit és a Rebisz embereit, akik éjszakánként tizenöt-húszezer forintot is kereshettek "civilben".

Megkönnyítette a fontos információk beszerzését az is, hogy a magyar rendőrség úgy engedi el operatív pozícióban lévő embereit, hogy leszerelésük után teljesen kikerülnek a belső elhárítás látóköréből.

Vizoviczki állítólag arra is ügyelt, hogy a portaszolgálattal kezdő fiatal rendőrök karrierjét egyengesse, mert később lekötelezettként magasabb pozícióban még nagyobb hasznot hajthattak számára. Ezek alapján egyáltalán nem tűnik túlzásnak az a sajtóban megjelent becslés, amely szerint több százra rúgott azoknak a rendőröknek a száma, akik különféle testületeknél dolgozva Vizoviczki fizetési listájáról kaptak jövedelmet.
Politikai építkezés az alapoknál

Az előrelátó építkezés terén nemcsak a bizniszben és a rendőri kapcsolatokban mutatkoztak meg Vizoviczki képességei, hanem a politikában is. Az már korábban ismert volt, hogy a 2010-es váltás után rögtön megpróbált a jelenlegi kormányzattal jó viszonyba kerülni. Elektronikus zenei fesztivált rendezett Szent István éjszakája címmel a Hajógyári-szigeten, később pedig segélykoncertet a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára. A kormánypártok felé indított akciókat azonban már jó előre megalapozta, így nem meglepő, hogy a segélyakció védnökei között kitüntetett szerepet kapott a Fidelitas.

A Fidesz ifjúsági tagozata ugyanis közel egy évtizedes kiegyensúlyozott kapcsolatban állt Vizovickivel. A szervezet 2003-tól rendszeresen az ő tulajdonában lévő helyeken tartotta rendezvényeit. A Fidelitas visszajáró vendég volt például a Dokkban, a Hajógyári-szigeten. A szervezet rendezett itt tisztújító kongresszust, Fidesz-Fidelitas megállapodás-aláíró ceremóniát és laza bulikat is. A hagyomány egészen tavaly karácsonyig folytatódott, amikor a Moulin Rouge-t bérelték ki zártkörű rendezvényre. A tizenötödik születésnapját ünneplő Fidelitas egymillió forintot bulizott el Vizovicki szórakozóhelyén. Nem csoda, hogy a legutóbbi hírek szerint Vizoviczki politikai kapcsolataival is megpróbál védekezni a rendőrségen. Számos politikus járt ki szórakozni a sziget diszkóiba, hiszen biztosak lehettek abban, hogy nem lesz razzia a helyen. 
(Index nyomán)

Kapcsolódó:
   
Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a teljes magyar állam is (echelonleleplezo.blog) 
Igen ez a blog tárja fel legjobban a birodalom kiépülését. Szóljanak ők a hitelesek.



Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a teljes magyar állam is

Vizoviczki László a budapesti éjszaka királya (volt)
Újabb spanyolviaszt fedezett fel magának, a magyar közbeszéd Vizoviczki László személyében, annak ellenére, hogy Vizovicki (közismertebb nevén Vizó) budapesti viszonylatban jobbára(talán) csak a kisiskolások és az erősen nyugdíjasok számára cseng ismeretlenül. A többnyire vendéglátásban és az éjszakai szórakoztatóiparban tevékenykedő vállalkozóhosszú évtizedek óta építgette vállalatbirodalmát, mondhatni tökéletes és zavartalan nyugalomban, melyet ebben a szép és demokratikus országban kevesen mondhatnak el magukról, ha egyáltalán elmondhatja valaki rajta kívül! (Simicskát és egyéb, fideszhez nem köthető vállalkozókat leszámítva)

A birodalom része: a belvárosi Moulin Rouge
Üzleti portfóliója mára lefedte a teljes budapesti szórakoztatóipart, és annak is a legjobban menő szegmenseit, a"hagyományos" éttermi és szórakozóhelyi vendéglátáson kívülkomoly érdekeltségei voltak kapcsolódó húzó ágazatokban is, mint például a prostitúció vagy a kábítószer kereskedelem, de egyes forrásaink szerint kipróbálta magát egyéb, jól jövedelmező területeken is; de ezekről később.

a Városközpont Étterem a Váci utcában
Mint ahogy az eddig is ismeretes volt, még az utca egyszerű embere számára is, Budapest számos legjobban menő klubja mára az üzletember érdekeltségébe tartozik, és azon történetek is közszájon forogtak, hogy ezek közül jó néhányat egész egyszerűen"lerántott" korábbi tulajdonosától, de legalábbisnem hagyományos üzleti tárgyalás útján, és semmiképpen nem az eladó/kiadó tábla kihelyezése után sikerült "felvásárolnia".
a néhai Galaxia Bárból, Belvárosi Étterem lett
Az sem volt titok, hogy hozzá köthetőek Budapest azon vendéglátóhelyeinek nagy része, ahol a gyanútlan külföldi turistákat "híresen szép magyar lányok" invitálására egy "igazi magyaros gulyásleves", vagy pár palack "jó magyar" bor után százezrekkel vágták meg, és amennyiben azok nem rendezték szó nélkül a (természetesen sehol fel nem tüntetett árak alapján kiállított)számlát, tagbaszakadt verőemberek jelentek meg, akik azonnal a legközelebbi ATM-ig kísérték a "magyaros vendégszeretetre" áhítozó kuncsaftokat! Ez ám a valódi "hungarikum" meg "országimázs"!

A sziget egyik legmenőbb klubja: a STUDIO
A közel 40 egységből álló birodalom zászlóshajója természetesen aHajógyári szigetentalálható szórakoztató komplexum, mely a mai napig is változatlan intenzitással üzemel, és amelynek neve a budapesti éjszakában egyet jelentett és jelent a kábítószer fogyasztással. Az éjszakánként, sokszor hétköznap is a szigetre látogató fiatalok ezreinek túlnyomó része kimondottan azért oda érkezik, mert tisztában van vele, hogy tökéletes nyugalomban és színvonalas kiszolgálás közepette tudja elfogyasztani napi vagy heti kábítószeradagját, melyet sok esetben a helyszínen kialakított díler infrastruktúra biztosít a számára (ha valaki esetleg nem hozott magával, vagy elegendőt)
szöveg nélkül
Egy ideje meglepődve figyelem a
YouTube-on megjelenőCORONITA (az egyik, reggel ötkor(!) nyitó és sokszor napokig folyamatosan üzemelő klub) party-zenéket népszerűsítő videóit, melyek a zenék mellett teljes nyíltsággal és cenzúra nélkül, kimondottan a kábítószer fogyasztást népszerűsítik, plakátokkal, képekkel és szövegekkel. A mellékhelyiségekben illatosítók helyett átható "Kati"(sokáig legális designer drog) szag érezhető, és minden boxban, mosdókagylón és folyosón sokszor 18 év alatti fiatalok szipogják aktuális kedvencüket, melyek fogyasztásának valójában csak pénztárcájuk szab határt.

A híres/hírhedt Coronita Music Club
Apropó, pénztárca. Bár újságírói kérdésre Vizovicki egyik promotere már többször elmondta, hogy akábítószer értékesítés nem tartozik klubjaik közvetlen tevékenységi körébe, ugyanis rendkívül jól keresnek a több ezer(minimum kettő-, de sokszor inkább ötezer)forintos belépőkön illetve az olcsónak abszolút nem mondható italpultok árain, ennek azonban némileg ellentmondani látszanak a leg(már akinek)újabb információk, miszerint számos(jelenleg előzetesben lévő és vádalkut kötni kész) díler állítja, hogy szabadon árusíthatták portékáikat, amennyiben a forgalom bizonyos százalékát leadták az vállalkozó megfelelő munkatársának.

Party a Studio-ban
Talán nem véletlen, de teljesen beleillik az eddig ismertetett "üzletpolitikába", hogy a jobbára 18-30 éves(valójában sok esetben akár fiatalabb) korosztályt is célzó klubok mellékhelyiségeibengyakran meleg víz folyt a csapokból, a kábítószertől az átlagostól jobban kiszáradt fiatalok ezért kénytelenek voltak jobb híján a jégbe hűtött, ámde méregdrágán adott ásványvizeket vásárolni.
Akcióban a mentősök
Többször előfordult az is, hogy a rosszul lett fiatalokat a szakképzett személyzet a szigeten kívülre vagy egy másik részébe telepítette, elkerülendő az esetleges későbbi problémákat, mentős macerákat, netán halálesetekből eredő számonkéréseket. A rendőrségtől - ahogy az ábra mutatja - nem kellett tartani. Az már csak a hab a tortán, de persze nem véletlen, hogy pl. két, viszonylag hagyományosan (tehát szélesebb zenei réteg számára, átlagos nyitva tartású, és mérsékeltebb belépti díjjal)dolgozó klub (STUDIO, PINK) mellett egy reggel ötkor nyitó, és méregdrága belépővel és árakkal prosperáló after is (CORONITA) üzemel, a totálkáros, gondolkodni, de főleg a hazamenni már egyáltalán nem akaró fiatalok utolsó filléreit megcélozva, mely azonban - lévén a több ezer érdeklődőre - ötezer forintos jegyárak mellett még így is több tízmillió forintos bevételt jelentett. Naponta!!!

Keresés a Dunában
Még vadabb vizekre evezve: több személy eltűnése is a szigethez kapcsolódik, melyeket azóta megoldatlan, és sok esetben szó szerint eltussolt ügyekként tartanak számon (hivatalosan persze nem, de logikailag és persze tanúk bejelentésire alapozva), felvetik a szervkereskedelem lehetőségét is, amely ilyen ellenőrizetlen és - tekintve a többnyire egészséges, fiatal, és általában magáról és környezetéről abszolút nem tudó fiatalok tömegét - potenciális környezetben rendkívül nagy hatékonysággal űzhető! Igény pedig van rá (mármint a szervekre), az egészen bizonyos! E kérdéskörrel kapcsolatos korábbi cikk a következő linkre kattintva elérhető : A West Balkán gyilkosság és a többiek...

Vizó, ha jól beszél... sokat árthat a rendszernek
Vizoviczkiről tehát - tekintve az eddig felsoroltakat - mint szigorú és mint mindent kézben tartó vezetőről (akinek mindenen rajta volt a szeme) nehezen elképzelhető, hogy nem lesz megvádolható a számtalan és súlyos bűncselekmény elkövetésével, korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és irányításával, de valójában ezzel semmi újat nem valósított meg a piacon. A világ összes lokális keresztapája, éjszaka császára ezt teszi, hiszen ebből származik a jövedelme, ez a hivatása. Ezeknél a cselekményeknél nagyságrendekkel izgalmasabb és fontosabb azt a területet boncolgatni, ahol bekapcsolódik - vagy ahol nem kapcsolódott be - a rendőrség, a titkosszolgálat, vagy akár a sor legvégén, mint mindig, a mindenkori magyar állam. (Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy Vizó nyugalmát jó néhány kormány szavatolta)

Mindenki tudja, mindenki hallgat... meddig?
Vizoviczki "csak" fizetett, az előbb felsorolt apparátusok pedig a keze alá dolgoztak, szemet hunyva (azokkal teljesen tisztában) minden gaztett fölött, ahogy szinte a semmiből az ország legnagyobb (éjszakai típusú) bűnbirodalmát létre hozza. Az "üzletember"közel húsz éves regnálása alatt ugyanis jóformán semmilyen akadályba nem ütközött, kezdve az önkormányzati engedélyek megszerzésétől a hatóságok - egy átlagos vállalkozót azonban rendre halmozottan sújtó, teljesen megszokott és agyament - packázásaiig bezárólag.
Mindenkinek meg volt az ára
Sőt, ahogy az ábra mutatja, éppen a közigazgatást és a karhatalmat használta Vizó arra, hogy az általa kiszemelt helyeket a folyamatos zaklatásokkal, razziákkal és egyéb módszerekkel tönkretegye, bezárásra, majd pedig nyomott áron való átadásra bírja.Ezekhez nem csak rendőrökre, hanem önkormányzati tisztségviselőkre, jegyzőkre és egyéb hivatalnokokra is szüksége volt. Sőt, ezek egész hadára! Vajon hogyan tudtak sok esetben a mai napig is üzemelni azok a budapesti turista kopasztó központok, melyek Budapest, és ezzel Magyarország amúgy sem túl rózsás hírét viszik a világban? Vajon nem érkezett elég be- és feljelentés az érintett önkormányzatokhoz is ezekkel kapcsolatban? Természetesen érkeztek, azonban ugyanúgy, ahogyan a szigeten és az egyéb helyeken történő eltűnésekkel vagy más bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések, a védett Vizó érdekeltségek esetében, önkormányzati szinten is rendre eltussolásra kerültek.

Az igazi mintarendőr
Ha csak a legfrissebb sajtóértesüléseket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség felső vezető köreiben már letartóztatások történtek, pedig Vizoviczki még ki sem nyitotta a száját. Külön örömömre szolgált, amikor a sajtó is úgy fogalmazott, hogypéldaképnek tekintett rendőröket sikerült már rögtön az első körben begyűjteni, ez ugyanis tökéletesen példázza azt a rendszert, amit nálunk igazságszolgáltatásnak, meg közrendnek, meg mindenféle egyéb baromságnak neveznek. Az első mindjárt egy "igazi mintarendőr"Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, mely a sajtóforrás szerint "a közrendvédelmi főosztály a rendőrség szervezetén belül a legfontosabb, ami létezik Budapesten". Ő koordinálta (persze csak az elmúlt néhány évben) a konkurenciák elleni razziákat, és többek között ő intézte, hogy a Vizó érdekeltségek SOHA ne kapjanak hívatlan látogatókat, ergó a Vizó dílerek így nyugodtan dolgozhattak, a szórakozó fiatalok pedig kulturált, nyugodt körülmények között fogyaszthatták a kábítószereket!

Hopka Lajos, a 2008-as év rendőre
A Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának (a laikus azt gondolná tehát, hogy minden, ami Vizoviczki osztály) két vezetője,Gulyás Imre és Hopka Lajos szintén begyűjtésre került az első körben, ami ugye ilyen esetben megint csak azt lepi meg, aki nem tudja, hogy magyarországon a rendőrségnél nagyobb és kiterjedtebb fegyveres bűnszervezet nem is létezik. Naná, hogy többszörösen és soron kívül kitüntetett rendőrökről van szó, sőt, Hopka 2008-ban állítólag még az év rendőre címet is megérdemelte.
a "szerecsen" mosdató BRFK-s
Nagyon valószínű, hogy hasonló lojalitást és tisztelet vártak el a beosztottjaiktól is, mint amit ők tanúsítottak a rendőrség irányában áldozatos munkájukkal. Jellemző a rendőr tempóra, hogy a mundér azonnal keresett egy BRFK-s mosogatót, aki az eddig büszkén alkalmazott év rendőreit azonnal le-"igazolványos emberezte", jelezve az állomány felé, hogy aki bukik, és már nem tudják előléptetni, az onnantól már csak igazolványos ember lehet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a rendőrségnél valójában MINDENKI igazolványos ember!

Ha elfogy a kávé...
Laikusban is azonnal felmerül a kérdés, hogymiként tudta elkerülni közel egy évtizeden keresztül, Budapest  legjobban reklámozott drogtanyája, a város ÖSSZES drognyomozójának figyelmét, akik amúgy jointra vagy kokainra vadászva, fényes nappal hámoznak meg találomra kiválasztott utcai járókelőket a belvárosban, szerencsés esetben "csak" lerabolva róluk az esetlegesen talált kábítószert, más esetekben pedig akár üres kábítószeresnek látszó zacskó esetén is azonnal 72 órába vágják őket, majd büntető eljárást kezdeményeznek ellenük?

Letartóztatás a Hajógyárin
Végül, de remélhetőleg nem utolsóként a sorban, akit egyenruhásként sodort magával az első árhullám, a kiemelt ügyek osztályának egy nyomozója, Koblencz Attila, akiről túl sok információt a média sem közölt, de tekintve, hogy a nagyhalakkal együtt fogták el, sejteni lehet, hogy más megítélés alá esik az ügye, mint az akár a mai napig is a szórakozóhelyek portáin másodállásban (természetesen jogellenesen) biztonsági emberként foglalkoztatott közel félszáz rendőr.

Vajon mikor fagy az arcára ez a vigyor?
A cikk írója reméli, hogy Vizoviczki Úr, az előzetes letartóztatása alatt belátja, hogy azt a bűnbandát, amelyről ő akár személy szerint is borzasztó sokat tudna mesélni, és amelyik az ő bűnszervezetéről természetesen az elejétől fogva mindent pontosan tudott, azt egy pillanatig sem érdemes védeni, ezért aztánhamarosan kiterjedt és részletes feltáró vallomásba kezd, melyben megemlítheti például Pintér Sándor belügyminisztert, aki nélkül egy ilyen akció ugye soha nem jöhetett volna létre, és aki borzasztóan szereti putyini módon megszerezni a már kikapart gesztenyéket, de bizonyára sok érdekes dolgot tudna mesélni Orbán Viktorról, az egész országra kiterjedő kábítószerügyletekről, szervkereskedelmi ügyekről, olajügyekről, maffia bűncselekményekről..., sőt, a végén még egész jó kis koronatanú lehetne belőle, hovatovább nemzeti hős, akinek még a megfelelő védelem is kijár, mert megszabadíthatná az országot néhány igen komoly rákos megbetegedésétől!

Az Isten Áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!


A zsidó állam két éve titkos háborút folytat

Magyarország ellen 

2012. június 26. 09:49 Kostás Roland - 
Hunhír.info 
A székely apostol, Nyirő József újratemetése körüli hazai és nemzetközi hisztériakeltés, a holokauszt-cápa Elie Wiesel bohóckodása, a magyar házelnök izraeli kitiltása, illetve az ellene, és hivatala ellen folytatott liberális médiakampány valójában csak egy célt szolgál. Elterelni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét arról, hogy a zsidó állam gyakorlatilag az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta titkos háborút folytat Magyarország ellen.

Az utóbbi hetekben a hírekben gyakran szereplő Flame nevű számítógépes szupervírus kapcsán az izraeli kormány néhány hete tagadta, hogy bármi köze lenne az egész ügyhöz. A Washington Postnak egy magas rangú amerikai hírszerző-ügynök megerősítette: előkészítik a csatamezőt egy újabb fajta fedett akcióhoz.

Az iráni program ellen készített cyberfegyver-kollekció sokkal messzebbre nyúlik ennél. Több mint hatszáz különböző célpontot támadott meg főként közel-keleti országokban. De itt a legmegdöbbentőbb, és mára már nyilvánvalóvá vált tény: ezeken az országokon kívül egyedüli európaiként Magyarország intézményi számítógépes rendszereit is megtámadta. A zsidó állam tehát titkos cyberháborút folytatott Magyarország ellen. Ezért kell a cionista világmédiának és hazai hadoszlopainak nyirőzni meg kövérezni, hogy a magyar állam az aljas vádaskodásokkal legyen elfoglalva, s meghunyászkodva magyarázkodjon ahelyett, hogy a szőnyeg szélére állítaná az izraeli nagykövetet: Te Móricka, vagy hogy hívnak, figyelj csak ide: hogy lehet az, hogy Magyarországon él a közép-európai zsidóság legnagyobb csoportja békében is biztonságban, ennek ellenére országotok cyberháborút folytat ellenünk, magyarországi számítógépek tucatjait fertőzve meg, azokat irányítva, azokról adatokat lopva.

Az utóbbi hetekben a hírekben gyakran szereplő Flame nevű malware állítólag a Közel-Keletet és Afrikát támadta, de magyar szakemberek felfedezték, és eddig senki sem cáfolta meg őket: egyedüli európaiként Magyarország intézményi számítógépes rendszereit is megtámadta. A kártevőt először még 2010-ben a Kaspersky Lab azonosította, azonban reflektorfénybe csak mostanában került, miután felfedezték, hogyan és hol terjedt el. A Kaspersky azt állította, hogy a támadások mögött szinte biztosan kormányszintű utasítások állnak, a legnagyobb célpont pedig Irán. A legtöbben úgy vélték, hogy a vírus mögött az Amerikai Egyesült Államok és Izrael állnak. A Washington Postnak egy magas rangú amerikai hírszerző-ügynök mindezt megerősítette:

"Ez arról szól, hogy előkészítik a csatamezőt egy újabb fajta fedett akcióhoz. Az iráni program ellen készített cyberfegyver-kollekció sokkal messzebbre nyúlik ennél." A forrás emellett azt is elárulta, hogy a Flame mellett az iráni létesítményeket támadó Stuxnet vírus is ugyanazoktól, és ugyanabból a célból született.

Az ügy - amelyben a CIA, az NSA és az izraeli hadsereg is együttműködik - mindkét ország számára meglehetősen kínos, főleg, hogy az izraeli kormány néhány hete tagadta, hogy bármi köze lenne az egész ügyhöz.

A Flame malware-t a valaha felfedezett egyik legkifinomultabb vírusnak tartják a biztonsági szakértők. A kémkedésre fejlesztett kártevő a fertőzés után mindennapi funkciók fölött veszi át az irányítást, és miközben Microsoft-rutinnak álcázva frissítésnek látszik, a kódja aktiválhat mikrofonokat, webkamerákat, rögzítheti a billentyűzeten írtakat, képernyőmentéseket készíthet, kiszedheti a képek metaadait, valamint parancsokat küldhet és fogadhat Bluetooth-on keresztül - természetesen mindezt vissza is küldi a fejlesztőinek.

Tehát a kérdés továbbra is: Magyarország állítólagos nagy barátja, Izrael miért indított titkos háborút hazánk ellen.

Kapcsolódó hírek:
    Nagy barátunk, Izrael indított ellenünk kiberháborút?

   
"Közép-Európa komoly tartaléka az uniónak" - Az uniós tagállamok integrációjának mélyítését tartja szükségesnek az euróövezeti válság kezeléséhez a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. (fidesz.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése