2019. június 5., szerda

Nano termit töltet








Nano termit töltet





Mit szólsz ahhoz, hogy tudósok egy termit nevű robbanóanyagot találtak a 911 romjaiból vett mintákon?




A Koppenhágai Egyetem professzora Niels Harrit, a nano-kémia szakértője nano-termitet talált a WTC romjai között.



Egy interjú vele a témában:



Az igazság keresése (49-i)



Meg akarjuk tudni az igazságot” mozgalom



önarcképAki látta a World Trade Center ikertorony összeomlását. (hogy lehet ilyen hülyén kezdeni egy posztot!) Szóval, aki az előbb említett két torony összeomlását több mint húszszor látta, az előbb vagy utóbb megkérdezi önmagmától, hogy a fenében? Aki történetesen építész, az már az első alkalom után tette fel magának a kérdést. Akik pedig a tornyokat tervezték és építették, habzó szájjal tiltakoztak. Ilyen nincs. Ugyanis a tervezés egyik kifejezett szempontja éppen az volt, hogy ha a magas épületbe véletlenül becsapódna egy ilyen hatalmas utasszállító gép, akkor se történhessen a toronnyal semmi katasztrofális esemény. Történt! Ilyenkor természetesen létre szokás hozni egy vizsgáló bizottságot, aki mindenkit meghallgat, de csak annak a tanúvallomása kerül be a jegyzőkönyvbe, akit ők akarnak. Kicsit hasonlít a középkori inkvizíciós perekhez. Csakhogy volt egy nagyrakás szakember, aki nem hagyta annyiban a dolgot és csakhamar megalakult a „Meg akarjuk tudni az igazságot” mozgalom. Hogy mire jutottak azt később ismertetem, mert most talán egy kicsit fontosabb, de minden esetre figyelemreméltóbb dolog történt. A mainstream media sok éves agyonhallgatás után megszólalt. Nyolc országban (Nagy Britannia, Kanada, Dánia, Franciaország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia és Oroszország) az állami televíziónak meg lett engedve a kétségek kiszellőztetése. A kétségek pedig úgy szólnak, hogy az amerikai kormányon belül bizonyos „erőknek” van valami köze a támadáshoz. Azt pedig ne felejtsétek el, hogy Afganisztán és Irak megtámadásának a tornyok lerombolása (9/11 a beceneve) adta a legitimációt, legalább is az amerikai nép szemébe. Ilyen nemzetközi visszhang után nehezen képzelhető el, hogy az amerikai média továbbra is csendben maradhat. A kilátások tehát felmérhetetlenek. És akkor most nézzük a tényeket.
Egészen 2009-ig statikai számításokra, fizikai törvényekre, és néhány élve maradt tűzoltó tanúvallomására tudtak csak támaszkodni a kételkedők. Hogy a két becsapódó gépen kívül más robbanások is voltak, azt a tényt nemigen lehetett cáfolni, de elméletileg nem volt kizárható valamifajta szabotázs cselekedett. Mondjuk egy nappal korábban azok a huncut, öngyilkosságra is elszánt arabok robbanóanyagokat helyeztek be a vécétartályokba. Ezzel azonban van egy kis probléma. Ma már olyan technika áll rendelkezésre, aminek segítségével a bűnözés szinte lehetetlen, ha a bűnüldözőknek van rá elég kapacitásuk. Csak a példa kedvéért említem meg, hogy a több mint 3000 éve meghalt Tuten-Kamen fáraóról megállapították, hogy maláriában halt meg és ki volt a nagyanyja. A Dubaiban elkövetett, Hamas vezér legyilkolásával megbízott 9 Mossad ügynökről kiderült, hogy valamennyien különböző, de kizárólag Ausztriában lévő mobil telefonnal tartottak kapcsolatot, egymással sose beszéltek, az angol útleveleik pedig nem voltak hamisítványok. Szóval, aki ma ekkora tétben akar bűnözni, az jobban teszi, ha felköti a gatyáját.
Ugyanis egy tucat kutató, a tornyok lerombolása után, gyűjtött néhány marék port a roncsok alól. Aztán néhány év és az időzített információs bomba felrobbant: Scientific Paper Finds Nano-thermite Explosives in World Trade Center Dust, April 3, 2009  Ez kérem magyarul a következőket jelenti: 2009. Április 3. Egy tudományos tanulmány szerint a World Trade Center porában nano-temit robbanóanyagot találtak.” Az első kérdés az – mert nem kötelező tudni –  mi az a termit? Alumínium és vasoxid cserebomlása vagy reakcióba lépése a következők szerint (ne ijedj be, egyáltalán nem komplikált) Fe2O3 + Al –> Al2O3 + Fe. Vagyis az oxigén a vasból átmegy az alumíniumba. Igen ám, de a reakció 2400 °C hőmérsékletet gerjeszt, ami igen alkalmassá teszi gyújtóbombák gyártására. Bár esetünkben nem ez történt.Ugyanis amit a tudósok a porban találtak az nano-termit volt, és itt most a nanon van a hangsúly.
Dr. Niels Harrit a Koppenhágai Egyetem kémia professzorának szakterülete a nanotechnológia.
Persze most egy kicsit megint meg vagy lőve. Mi a fene ez a nanotechnológia? [Bezzeg, ha vettél volna egy példányt a „Van-e jövőnk”-ből, akkor most tudnád]  A nanotechnológia arra épül, hogy az anyag egészen piciny méretekben (100 nanométer alatt) egészen másként viselkedik, mint ahogy azt az életben megszoktuk. A nanotechnológia teszi lehetővé az atomi szinten történő építkezést. Ismert példa szerint. Ha egy kést a lehető legtökéletesebben megfenünk, akkor annyi felesleges vas atomot távolítunk el, amíg a kés élén csupán egyetlen egy vasatomból álló sorozat van. Nanotechnológia szerint a vasatomokat úgy rakjuk össze, hogy egyetlen atomsorból álló él alakuljon ki. Eddig tehát a „felesleges” anyagot eltávolítottuk. Nanotechnológiával a „szükséges” anyag atomjainak az irányított összerakása történik. Még annyit, hogy a nanotechnológiai igen új keletű, és roppant nagy szakértelmet, műszerezettséget igényel. 
Akkor vissza Dr. Niels Harrit professzorhoz, aki 2009, április 3-án az „Open Chemical Physics Journal”-ban (egy úgynevezett „peer-reviewed” folyóirat, amiben cikk csak akkor jelenhet meg, ha a szakterület nagyágyúi azt elolvasták és jóváhagyták) publikált egy egy cikket, amiben kifejtette, hogy a World Trade Center-nél talált porban nano-termitet talált, ami egy alig ismert, magas-technológiával előállított robbanóanyag. A kutatásban résztvevő három fizikus és vegyész a három különböző helyről vett pormintából kimutatta az „egyértelmű vörös/szürke szemcsék” jelentős mennyiségű jelenlétét. A vörös anyagban lévő alumínium és vasoxid azt jelezte, hogy nano-termittel van dolguk, ami különben rendkívül robbanékony (amikor a részecskéket hőhatásnak tették ki, azok mini robbanást produkáltak, vagyis az anyag még mindig aktív volt.) ellentétben a közönséges termittel, ami mindössze csak ég. A cikk szerint: „Ennek megfelelően és egyéb megfigyelésekre támaszkodva a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a WTC porban talált vörös/szürke szemcsék aktívak, reakcióba még nem lépett termit anyag, amit nanotechnológiával hoztak össze, és rendkívül nagy erejű, robbanóanyagnak fogható fel.”
Dr. Niels Harrit a Dán TV2 híreiben elmondta, hogy az 1893-ban fedezett termit alumínium és vasoxid részekékből áll. Amennyiben ezt a két anyagot nanotechnológia segítségével keverik össze a megfelelő adalékanyag segítségével 2500 °C előállítására képes, vagy pedig robbanóanyagnak használható. Ereje meghaladja a dinamitét. A nanotechnológiához szükséges szaktudást nem lehet leakasztani a fogasról. És mi a porban reakcióba nem lépett nano-termitet találtunk.
Dr. Harrit egy német interjú alkalmából kitért arra, hogy nincs olyan nanotechnológiával foglalkozó szakember, akinek ne lenne köze a haderőhöz. Ezt az anyag kizárólag katonai felügyelet mellett állítható elő az USA-ban. Az teljességgel kizárt, hogy egy afganisztáni barlangban kutyulták volna össze.
Kevin Ryan vegyész, a kutató csoport másik tagja, ennél is tovább ment. Azt állította egy korábbi jelentésében, hogy olyan robbanó nano-termitet állítottak elő amerikai tudósok a Lawrence Livermore National Laboratories-ben, amit bármilyen felületre rá lehet festeni. Ezt az állítást korábban a Pentagon elismert.
A tekintélyes angol Nanotechnológiai Intézet 2009 júniusában kijelentette, hogy „Harrit tanulmánya cáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az igen nagyhatásfokú, nano-termitnek nevezett robbanóanyagból, mind a három, New York-ban összeomlott épület porában találtak részecskéket.”
Befejezésül hadd tegyek fel egy kérdést, milyen következtetést lehet levonni a fent részletezett tényekből?  


(2819) Megjósolható-e a jövő

Tibor bá’ online

Édesanyám harmincas-negyvenes években kártyát vetett, jósolt, és szeánszokat tartott, és természetesen csalt. Népes és tanulatlan közönsége volt, akik fizettek is azért amit kaptak. Na és mit kaptak? Remény, kizárólag reményt, semmi mást. De nekik megérte.
Az Ember mindig is szerette volna ismerni a jövőt, mert a jövő ismerete számtalan előnnyel jár. Vajon a születendő gyermeken fiú lesz-e vagy lány? Milyen lesz a jövő évi termés, a feleségem, a halálom? Visszatér-e férjem a csatából, vagy megözvegyülök? Esni fog-e a részvényem, vagy emelkedni. És ha van igény, lesz, aki kielégíti ezt az igényt. Mindig is voltak jósok, akik előre megmondták egy csata kimenetelét. Napjainkban is aratnak az önjelölt jósok, főleg az interneten, és szépen keresnek vele. A jósokhoz fordulóknak eszébe se jut, ha valaki tényleg rendelkezik jóstehetséggel, miért nem játssza meg azt a lovat, ami befut, vagy azt az 5 számot, ami érni fog 4 milliárdot?
Egyszerűen azért, mert ő tudja legjobban, hogy a jövő nem megjósolható. És miért nem? Azért, mert ahhoz, hogy például a lottó számok megjósolhatók legyenek, ezeknek a számoknak már valahol, mondjuk „egy nagykönyvben” szerepelni kellene, „ezek lesznek kihúzva” fejezet alatt. De ilyen nagykönyv nem létezik. Ugyanez a helyzet a rulett asztalnál. Hogy a következő körben hol áll meg a golyó az nem tudható, mert nincs leírva sehol. Ráadásul a golyó útja sok-sok kiszámíthatatlan dologtól függ. Viszont, ha nincs egy nagykönyv, akkor a jövőbelátás lehetetlen, mert úgy látom a jövőt, hogy nincs ott semmi. Feszegessük tovább. Tegyük fel, hogy létezik egy nagykönyv. A golyók honnan tudják, hogy mi van a nagykönyvben? És, ha tudja, a golyóknak van olyan képességük, hogy ott állnak meg, ahol akarnak?
Összegezve, ami nincs lefektetve valahol, az nem mondható meg. Még az se biztos, hogy holnap reggel felkel a Nap, mert éjszaka hirtelen novává változhat.



(2826) Kötelező halál 70 után?

Tibor bá’ online

Nem szeretném, ha félreértenétek ezt a blogotésnem akarok kapni olyan választhogy savanyú aszőlőAkkor rajta: Gyerekkoromban minden vágyam az volt, hogy felnőtt lehessek. [az unokám nem akar felnőni] Ugyanis, nagyon jó dolog volt felnőttnek lenni. Tisztelni kellet őket, udvariasnak kellett lenni velük, át kellett nekik adni a helyet, nem lehetett belebeszélni a mondataikba, engedelmeskedni kellett nekik (még idegeneknek is), és akkor is igazuk volt, amikor nem volt igazuk. Édesanyámmal ültünk a villamoson, felszállt egy néni, amire az édesanyám szólt, hogy adjam át a helyem. Amikor leszálltunk a villamosról egy kicsit méltatlankodtam, de édesanyám azzal vigasztalt meg, hogy ha majd én is idős leszek, akkor milyen jól fog nekem esni mindaz a figyelmesség, amit most mi az idősek felé tanúsítunk. Aztán eltelt egy-két évtized és a dolgok kezdtek megváltozni, beindult a gyerekkultusz, amikor én már nem voltam gyerek. Engem a tanító bácsi még felpofozhatott, az én gyerekeimet már nem. Aztán jött a rendszerváltás, ami végleg betette az ajtót. 22-24 éveseket ültettek be a vezérigazgatói székbe, a tapasztalt idősebbeket pedig kitették az utcára. Aki elmúlt 40, az már nem is számít. Feje tetejére állt a világ. Tombol az ifjúság kultusz, amihez az ifjak lelkesen tapsolnak. Szemlélem a TV riporternőit, milyen magabiztosan néznek velem szembe és nem veszik észre azt, amit én már tudok, hogy 10 évvel korábbi elődjeik már megindultak a kikopás lejtőjén, és nekik is ez lesz a sorsuk. Az emberi élet gyorsan múlik. A ma még ropogós pipiből néhány év, alatt löttyedt „érett nő lesz”. Aki kitalálta a „fiatalság kultuszt” már maga se fiatal, és éppen ez benne a tragédia, de egyben az élet egyetlen igazságossága. Az évek mindenkinek a feje felett egyformán múlnak. És akkor most ebben a tudatba nyúlhatnátok az egér után egy-két klikkelés végett, de képzeljétek el, szombaton belefutottam egy posztba a következő cím alatt:
Holland proposes giving over-70s the right to die if they ‘consider their lives complete’
Nem fordítom le, mert tudom, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien értitek, különben is nagy vonalakban azt jelenti, amit a magyar cím. Hetven felett mindenkinek joga van meghalni, ha úgy kívánja. Ez így nagyon demokratikusnak hangzik „ha úgy kívánja”, idős hölgycsak nekem erről eszembe jut egy vicces mondás. „Tőlem a buzik, azt csinálhatnak, amit akarnak, csak ne tegyék kötelezővé.” Valahol itt van elásva a kutya. [emlékeztek, semmi savanyú szőlő, ez egy tudósítás és akkor is megírnám, ha 40 lennék.] Egy általam meg nem nevezett listán egy 30 körüli férfi a következő megjegyzést tette rám: „Most már csak azt kellene kitalálni, hogy a nagyjából teljesen szenilis, agy-halott, temetők-üresek Tibi tatával mit kéne csinálni….”  Azt még elárulom, hogy az idézett pasinak bizonyítottan magas az IQ-ja. Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy az utóbbi időben egy kicsit tovább élünk, mint kellene. Én például már minimum 10 évvel léptem túl az elvárhatóság határát. Először is már rég lehetett volna utánam örökölni, másodszor valakinek elveszem a helyét. Hol van az megírva, hogy 86 éves fejjel honlapot tartsak fenn. Már rég ki kellet volna tolni az Óbudai temetőbe egy kimustrált tolókocsin. Mentségére legyen mondva, nézetével nincs egyedül. Szalagcím: A világon elsőnek:Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságbasegítésének legális lehetőségét.
Azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (hipokratesi eskü), hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.
Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti. Aki akar még olvasni a témáról: A licence to kill? Assisted suicide case relatives won’t be charged if they act out of compassion illetve: You’ll regret this, Anna: Martin Amis hits back after Ford’s ‘narcissist’ attack
Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – Teszik fel a kérdést a kritikusok?
Nekem viszont lenne még két ellenvetésem. 1) Apósom 5 éve távozott az élők sorából. Anyósomat rendkívüli módon megviselte. Nem találta a helyét, állandóan sírt, magába roskadt, elment az életkedve. Nem csoda, 61 év példás házasság állt a háta mögött. Alig voltunk képesek tartani benne a lelket. Magyaráztam neki, hogy az erős kötődés elviselhető fellazulásához körülbelül 2 év kell, annyit valahogy bírjon ki. Kibírta. Átszervezte az életét és korához képest élvezi azt. Hangosan hirdeti, hogy milyen jól érzi magát és még sokáig akar élni (1927-es). Ha neki lett volna lehetősége, akkor 5 évvel ezelőtt felhörpintette volna azt a bizonyos koktélt. 2) Nagyon kevés az a 70 feletti nő vagy férfi, aki nincs beágyazódva egy családba. Önkéntes halála kifejezetten önző cselekedett lenne. Mi lesz azokkal, akiket maga mögött hagy? Azoknak a lelkiismeretével? Esetlegesen kialakult bűntudatukkal? Szükségletükkel? Én például boldogan mentem fel naponta a 95 éves apámhoz beszélgetni, panaszkodni és közösen emlékezni a múltra. Ha nekem életet adott, milyen morális alapon fosztott volna meg engem jelenlététől az utolsó 25 év alatt?
Legnagyobb veszélyt mégis abban látom, ha meg van engedve, akkor sokan úgy értelmezhetik, hogy ez az elvárás. Sok idős ember pedig iparkodik teljesíteni az elvárást, mert nem akar önzőnek feltűnni, még önmaga előtt se.





Kiderülhet az igaszág: Egy vállalkozó rekonstruálni fogja a World Trade Center lerombolását és cáfolni a hazug hivatalos propagandát



Paul Salo amerikavállalkozó rekonstruálni kívánja a 2001. szeptember 11-i támadásokat, hogy „egyszer s mindenkor kiderüljön, mi az igazság”. 
Megvásárol egy Boeing 747-es vagy hasonló gépet, megtölti üzemanyaggal, egy lerombolás előtti épületet vesz egy kietlen helyen és a gépet 500 km/óra sebességgel, távirányító segítségével, neki vezeti az épületnek. 

Ha csak egy lángoló lyuk keletkezik az épületben, de semmi utána, akkor tudni fogja mindenki, hogy az egész hazugság volt, nem?” – kérdezte Salo. 
A jelenetet bárki megnézheti majd ötezer dollárért.


911Redux.com -We will fly a fully loaded 747 into a building at 500 MPH




Mi az amit mára tudhatunk és kiderült 2001. Szeptember 11. terrortámadáshazugságairól? 
1. a WTC 1-es és 2-es tornyának leomlását nem a repülőgépek becsapódása és a tűz okozta, hiszen az erre nem is lett volna képes!2. A két tornyot és a harmadikat is : a WTC 7-es tornyát, ma már egyértelműen tudhatóan épületrobbantással, nano-termit izzó töltetek felrobbantásával omlasztották le! (számos videó-felvételen látható, ahogy a még álló épületek sarkainál folyékony izzó acél csöpög )3. A WTC7-es épület összeomlasztása miatt bukott meg a hivatalos elmélet és követelik azóta is a Mérnökök és Építészek az Igazságért nevű szervezet az áldozatok hozzátartozóik miatt is az igazság nyilvánosságra hozatalát ! A két torony összeomlása után a WTC 7-es épülete is összeomlott és a videófelvételek és a helyszíni beszámolók tanúsága szerint is irányított épületrobbantással omlasztották le a tornyot....

Amennyiben ez így történt, a másik két torony esetében is valakik szervezetten és előre eltervezve készültek a terrortámadásra és igazak az összeesküvés-elméletek.... 
Azaz valódi, kormányzati szintű összeesküvéssel állunk szemben ! 
A titkos 28 oldalas jelentés nyilvánosságra hozatalát is egyre többen követelik.... A jelentés Szaúd-Arábia és Izrael támadásokban játszott szerepét tartalmazza.....(link) 
preview28pages0

John Brennan, a CIA igazgatója attól tart, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások alaposabb kivizsgálása napvilágra hozza azt a szerepet, amit abban az izraeli és amerikai hírszerzés játszott, jelentette ki Dr. Kevin Barrett amerikai tudós, aki a 9/11 eseményeit 2003 óta tanulmányozza. 
A  globális perzsa tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, annak a 28 oldalnak a nyilvánosságra hozatala, amelyet titkosítottak a terrortámadásokról készült kormányjelentésből, rámutat a szaúdi szerepre. Hozzátette, annyit már ma is tudunk, hogy a terrortámadások puccsot jelentettek az amerikai hatalmi struktúra neokon részéről. Az akcióban a Moszadé volt a fő szerep, de az amerikai felső vezetés és a CIA részese volt a kivitelezésnek. Barrett ezután szó szerint ezt mondta: 
Ha ezt a gilisztakonzervet kinyitják és elvégeznek valamiféle becsületes vizsgálatot, hamar kiderülne, hogy a szaúdiak csak kis szerepet játszottak a 9/11-ben, és azt a világ valódi erőhatalmi szervezetének utasításaira tették, ahol a cionista bankhatalmi struktúra uralja az Egyesült Államokat, és az gyakran jobban aggódik Izraelért, mint az Egyesült Államokért.”

Bárki megtekintheti a saját szemével... , amin megbukott azóta a hivatalos verzió és ma már köztudott, hogy a kormány és a titkos-szolgálatok (CIA, Szaúdiak és a Mossad) kőkeményen benne voltak a False Flag jellgű hamis zászlós, önmaguk ellen elkövetett terrorcselekményben!
A WTC 7 irányított összeomlasztása 2001.Szeptember 11-én....:

30-Second Reel of Building 7 Collapse Footage



Ventura 9/11-es felvétele: „Azt akarták, hogy ez megtörténjen”



Szakértők (építészek és mérnökök véleménye) 9/11 terrortámadásáról

"Az épület úgy lett tervezve, hogy kibírja, ha egy teletöltött 707-es beleütközik. Az volt a legnagyobb gép abban az időben. Az épület kibírta volna, ha egy utasszállító beleütközik, mivel a felépítése olyan volt mint a szúnyogháló az ajtón. Ez egy erős rács. A gép csak egy ceruza, ami kilyukasztja a szúnyoghálót. Ez valójában semmit nem jelent a szúnyoghálónak. A tornyokat úgy építették, hogy ellenálljanak 220 km/h sebességű téli viharoknak is. Egy szeles napon bárki érezhette, hogy billegnek. Egy repülő becsapódása nem volt több mint egy hurrikán egyetlen széllökése."

Az Amerikai Polgári Mérnökök Társasága. John Skilling és Les Robertson szerkezeti mérnökök tervezték meg az ikertornyok acélszerkezetét 1960-as években. Mivel egy irányíthatatlan bombázó 1945-ben berepült az Empire State Bulding-be, a tornyok építésénél számításba vettek hasonló felhőkarcoló baleseteket is.

Az akkori idők legnagyobb gépével számoltunk, ami lassan és alacsonyan repül, elveszve a ködben. Úgy terveztük az épületet, hogy kibírja egy Boeing 707-es becsapódását bárhol találja is el.” 

"Ami a tüzek forróságát illeti, hallgassuk meg ezeknek New York tűzoltóknak a beszélgetését: 15-ös kocsi, két különálló tűzfészkűnk van. Két tömlővel képesek lennénk eloltani. Jegyezd. 78-adik emelet. Különálló tűzfészkek. Két tömlővel el lehet oltani. „

Soha nem fordult elő azelőtt a történelemben, hogy egy acélszerkezetes épület tűz miatt omoljon össze, ezidáig nem láttam olyat, hogy egy acél építmény összeomoljon a tűzben. (Jonathan Barnett, PhD. Worcwsteri Műszaki Alapítvány) 

Valóságos pokol tombolt hosszabb ideig több acél szerkezetű épületben, de egyik sem omlott össze. 1975-ben, a World trade Center északi tornya éjszaka kigyulladt majd három óráig égett, emeletről emeletre terjedve. kétszer olyan sokáig égett, mint szeptember 11-én, de az összeomlás legkisebb jele nélkül ellenállt egy 20 órás tűznek. 

Ez az ami maradt belőle. Egy álló épület, ami elég erős ahhoz, hogy megtartson egy darut. Hasonlítsák össze a 20 órás poklot 90 perces füstöléssel. Miért építik az épületeket acélból? Erős, könnyű és rugalmas. Az acélnak rengeteg előnye van a fához és a betonhoz képest. Különösen felhőkarcoló építésénél. Az acél viszonylag könnyű, hatalmas teherbíró kapacitással. A felsőbb szintek nem nyomják össze az emeleteket maguk alatt és jobban ellenállnak az időjárásnak és a tűznek.

AlternatívHírek.blogspot.com





KILLARY a neve” Aki egyszerre gyilkos és hazug: Hillary Clinton

KILLARY a neve” 
A népszerű francia alternatív portál ezzel a címmel nagy undorral ír arról, hogy Hillary Clintont miért nevezte el úgy, hogy nevében egyrészt benne legyen a „gyilkos”, másrészt a „hazug” szó. 


A volt külügyminisztert olyan emberként festi le, mint aki a neokonok doktrínáját követi, azaz „megelőző háborúkat indít olyan országok ellen, amelyek netán megkérdőjelezhetik a világ fölött gyakorolt amerikai hegemóniát”. 
A cikk ugyanilyen undorral idézi, ahogyan Killiary ujjongott, amikor Khaddafi líbiai vezetőt megölték és azt, hogy Putyint lehitlerezte.











"Egy éven belül atomháborút fogunk vívni Oroszországgal" - a NATO-tábornoka szerint


A NATO nyugalmazott tábornoka szerint egyre elkerülhetetlenebb az oroszok elleni halálos atomháború. 

A cikket azért osztom meg, mert jelzésértékű...Más értelme nincs, ugyanis tipikus hamis NATO háborús propaganda.....

A cikk az
 Independent-ben jelent meg, de azóta már az RT News is foglalkozott vele. Ami tisztán látszik, a NATO tényleg háborúra készül és folyamatosan fegyverkezik Oroszország és Kína környezetében körös-körül.....(saját megj.)
russia-nuclear52e59575bc5cd988283fdc000bfa471e5aa4bec4
Sir Richard Shirreff nyugalmazott NATO tábornok szerint a világnak nem Putyin retorikája alapján kellene mérlegelni Oroszország katonai tevékenységét, hanem a konkrét tények tükrében. A 2011 és 2014 között katonai vezetőtisztséget betöltő Shirreff szerint Vlagyimir Putyin erőszakos, szoft-hadviselése egy atomháborút fog eredményezni a nyugat és a kelet között. Ráadásul, ha minden így marad, akkor akár egy éven belül sor kerülhet a katasztrófára.

A SOKOLDALÚ PUTYIN ábrázolása a nyugati sajtóban

c1c2c3c4c5c6c7c8c9c10
Az egykori tábornok szerint elsősorban Putyin a volt Szovjetunió pufferzónáját növelné, amelyet a Balti államok megtámadásán keresztül kezdeményezne. Továbbá elmondása szerint az ukrán front kialakítása lényegében pontosan erről árulkodik, nem beszélve a krími annexióról.

Sir Richard Shirreff ugyanis kifejtette, hogy ha külső támadás ér egy NATO tagállamot, akkor - a katonai paktum ötödik cikkelye alapján - kötelessége a többi tagországnak katonailag reagálni az agresszorra. Így nem kizárt, hogy egy esetleges kisebb incidensből hamar globális méretű pusztítás válna.

Érdemes megtekinteni az alábbi térképet Oroszország és Putyin milyen közel "tolta" országát a NATO bázisokhoz...ejnye ejnye....
nato%2B20expansion



Forrás: Independent / RT News / 888.hu




Hitleréhez hasonlította az EU szándékait a volt londoni polgármester

Az EU-kritikus Boris Johnson egy lapinterjúban azzal vádolta meg Brüsszelt, hogy egy "szuperállam" kiépítésére törekszik, ahogy azt Hitler vagy Napoleon tette. A britek kilépését, vagyis a Brexitet szorgalmazó népszavazási kampányt vezető politikus azt mondta: a demokrácia hiánya jellemzi az Európai Uniót, amely szerinte kudarcra van ítélve.

Boris Johnson, London volt polgármestere szerint az Európai Unió a Római Birodalom "aranykorának" újjáélesztéséről álmodozik, ugyanúgy, ahogy mások mellett Napóleon és Adolf Hitler is tette.

Boris Johnson volt londoni polgármester fotósoknak pózol mielőtt útnak indul a britek EU-ból való kilépése, a Brexit melletti népszavazási kampánykörútjára 2016. május 11-én. (EPA)


Johnson - a kormányzó Konzervatív Párt Brexit-párti táborának egyik legbefolyásosabb tagja, aki a brit sajtó egyöntetű véleménye szerint a következő, 2020-as választásokon a miniszterelnöki tisztségért már nem induló Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje - a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban kijelentette, hogy "az egész ügy" - vagyis az Európai Unió koncepciója - a Római Birodalomig nyúlik vissza. Johnson szerint ugyanis az elmúlt kétezer történelme nagyjából arról szólt, hogy különböző emberek és intézmények megpróbálták Európa egyesítésével újjáéleszteni a rómaiak idejére jellemző "béke és jólét aranykorát".

Mások mellett "Napóleon és Hitler is ezzel próbálkozott, tragikus végeredménnyel (...) Az EU is egy erre irányuló kísérlet, más módszerekkel" - fogalmazott a konzervatív politikus.

A The Sunday Telegraph kommentárja szerint jóllehet Johnson nem azt akarta ezzel mondani, hogy "a brüsszeli bürokraták" nácik, akik a hitleri birodalmat kívánnák visszahozni, de "az összehasonlítás mégis meghökkentő".

Boris Johnson szerint ugyanakkor az euróövezet is német koncepció, amely lehetővé tette, hogy a domináns német gazdaság tönkretegye a gyengébb európai gazdaságokat. 
Olaszországot például, amely egykor kiemelkedő autógyártó hatalom volt, "teljesen tönkretette az euró, és ezt a németek akarták így" - fogalmaz az interjúban London előző polgármestere. Hozzáteszi: az euró annak eszközévé vált, hogy a német gazdaság behozhatatlan termelékenységi előnyre tegyen szert az egész euróövezettel szemben.


Forrás: Hirado.hu



Bill Clinton Lengyelországnak és Magyarországnak: Csináljátok azt a bevándorlással,amit mi mondunk,mocskos kis Putyinok!”

Ezzel a címmel Daniel McAdams, a béke és a gazdasági jólét témáit kutató Ron Paul Intézet ügyvezető igazgatója ezzel a címmel írt cikket arról, hogy a volt amerikai elnök először egy pillantást vet az USA viselkedésére Magyarország irányában az amerikaiak által „felszabadításnak” nevezett időpont után. 
Röviddel ezután „az USA olyan politikai nyomást alkalmazott, amelyre a legtöbb magyar még ma is jól emlékszik. Az Egyesült Államok nyíltan támogatta a ’megreformált’ kommunista párt visszatérését a hatalomba, ami Washington segítségével 1994-ben meg is történt.
Az USA beavatkozása a magyar belügyekbe a ’felszabadítás’ után szünet nélkül folytatódott, akár a szovjetek beavatkozása folytatódott szünet nélkül a magyar belügyekbe, miután Moszkva Budapestet felszabadította Berlintől. 
rpilogo-final
 Egy idő óta az USA (és a brüsszeli EU-s bürokraták) lehurrogják Magyarországot és a többi közép-európai ’rosszfiút’, mint Lengyelországot, Szlovákiát és a Cseh Köztársaságot, amiért nem fogadnak be az amerikaiak által bombázott országokból menekülők tízezreit…
"Ne tegyétek a problémáitokat a mi problémánkká, mondják a kelet-európai vezetők”.
McAdams így folytatja: „Mit gondolnak magukról ezek a mitugrászok, amikor így merik kérdőre vonni Washingtont, füstölög az amerikai hatalmi elit. 
A Közép-Európára lőtt legutóbbi rakéta Bill Clinton volt elnöktől érkezett, aki New Jerseyben a hét elején rúgott Lengyelországba és Magyarországba, amiért nem engedelmeskednek Brüsszelnek és Washingtonnak. Clinton üzenete világos volt: ’felszabadítottunk titeket, visszaadtuk szuverenitásotokat, hát akkor tegyétek azt, amit mondunk nektek!’
viktor-orban
A szerző így értékel, miután idézi a clintoni mondatokat Lengyelország és Magyarország áhítozásáról a putyini diktatúra iránt és a külföldiek távoltartásának irányába: „…

Clintonnak iszonyatosan nincs igaza. Magyarország nem ’adta fel a demokráciát’, amikor a menekültek befogadásáról van szó. Tény, hogy Magyarország sokkal több demokráciát biztosított, mint Clinton és felesége bármikor is tolerálna a szavazóktól a migráció kérdésében. 
eee776ad727e91cef5498ffda640f9fb4dbb919f

Még e hónapban a magyar parlament országos népszavazást hagyott jóvá arról, vajon Magyarország elfogadja-e a Brüsszel által rájuk rótt menekültkvótákat. Ennyi elég a demokráciából?” (Newsweek cikk) 
clinton-laughing-war
A cikk így zárul: de Clintonnak és Clintonnének (valamint az utóbbi nagy támogatójának, George Sorosnak) nem demokratikus az, hogy az emberek lehetőséget kapnak olyan alapvető kérdésekről szavazni, mint a menekültpolitika. 

Azt tekintik demokratikusnak, ha a magyar kormány elfogadja Washington és Brüsszel diktátumait és figyelmen kívül hagyja a magyar nép akaratát.

Ha Hillaryt megválasztják, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek mindkét Clintont 'persona non grata'-nak (nem kívánatos személynek) kell kinyilvánítania”
, zárul az az elemző honlapján közzétett cikk.

Forrás: Ron Paul Institute / 888.hu

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Ez a lezbi zsidó kurva , meg a homofóbb férje tudja meg , hogy hazánk még nem a sátán országa az , hogy Amerikából a sátán kazár birodalmát akarják faragni az legyen az amerikaiak dolga majd csak beférnek azokba a koncentrációs táborokba melyeket megépítettek nekik , mi meg még csak zsidó gyarmat vagyunk , és eddig au ország kétharmadát vették el Trianonnál , most a Soros diktálta EU- s kazár döntések végrehajtásával a maradék egyharmad is a vakoló sátán szabadkőművesek oltárának áldozati bárányá válna !! Az hogy ez a két gyilkos a sátáni fekete miséiken elrabolt szexuálisan bántalmazott gyermekeket áldoznak a sátánnak , és még esznek is a húsából , hogy aztán úgy támolyogjanak mint
KILLARY a választásokon a krajcer -jakobb kórt nem a marhától kapta el , hanem a kannibalizmus következménye volt vala .
Az , hogy a státuszunk jelenleg zsidó gyrmat , nem jelenti azt , hogy még nem vagyunk függetlenek voltunk mi már tatár, török, német, orosz gyarmat is , de leszünk mi méd szabadok is mikor Amerikát több részre fogják szabdalni . A Római birodalom is a zsidók kamatpolitikája miatt omlott össze a zsidó felvásárolta a földeket és nagy pénzekért akarta kiadni művelésre , de a polgárok inkább nem művelték meg , és mivel a hadsereget nem tudták etetni , hisz nem volt utánpótlás , így elébb raboltak , fosztogattak ,és lezüllöttek , majd kardjába dőlt a birodalom .!!! Úgy , hogy próbáljanak megbékülni a gondolattal Kína kiüti őket a vezető szerepből , mer ők egy zsidó gyarmati sátánkazár uraémi rendszert akartak a világra kényszeríteni , ahol csak 500 millió ember élhetne , mert a többi kenyérzabáló csak az erőforrásokat pusztítaná el az ő erőforásaikat a nagy babilóniai szajha szerint mi csak azért élhetünk még , hogy őket kiszolgáljuk !!!
Hogy is van ez a népek még mindig nem ébredtek fell ???? Azt a pár száz családot keéé kiirtaniuk akik kirabolták őket két világégésbe belehajszolták őket , és a végén balekokat tettek meg háborús bűnösöknek , pedig ők voltak a háborús bűnösök , mert finanszirozták a háborút az anyagi technikai oldalát , hogy a háború után hajó számra hordják számukra az aranyat !!! Mert mi vot Ukrajnában is Az első ténykedésük eggyike volt az aranykészletük elrablása … Igaz tőlönk is elrabolták olyan Surányi zsidókazár közreműködésével aki a többi kazár bólogató részvétele mellet átengedtég a nemzet vagyonánal ezt a részét , a többit meg elrabolták !!!!




Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat a stábunkra az MSZP alelnöke Dunaújvárosban (PS-videó!)


Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat stábunkra az MSZP alelnöke


Nehezen halad a régi szocik és a Bajnai Gordon zsúrfiúiból összeállt Párbeszéd összecsiszolódása, ezt tanúsította a közös lista nevében a Hankook gyár előtt tartott “rabszolgafelszabadító” sajtótájékoztató meghökkentő fordulata is. Miután Jávor Benedek és a dunaújvárosi “helyi erő”, azaz Szabó Zsolt félszegen elmondta a mondókáját és sor került az újságírói kérdésekre, amelyek között Jurák Kata megkérdezte Szabótól: igaz-e, hogy az ellenzék polgármesterjelölti posztjára aspirál az iparvárosban, az MSZP-alelnök Komjáthi Imre közbelépett és egészen elképesztő performanszot nyomott le (a videón 2:30-nál):
Háromig számoltam, mire megszólaltam. Hogy a k@rva életben van, hogy önök magasról tesznek rá, hogy a magyar munkavállalókkal mi van? Hogy mongolokat meg ukránokat foglalkoztatnak! (…) Kinyílik a bicska a zsebembe! (..) Ha nem hölgyről lenne szó, nagyon durvákat mondanék! K@rvára nem volt egy kérdésük sem evvel kapcsolatban. (…) Az önök gazdái akasztották a munkavállalókra a rabszolgatörvényt. Szégyelljék magukat!”
A legszebb osztályharcos romantikát felelevenítő sajtótájékoztató egyébiránt az Európai minimálbért, és uniós védelmet minden magyar dolgozónak! – címet kapta. Miután Jávor Benedek részletezte, hogy ő bizony hisz a szociális Európában, az egészségügyi minimum-ellátásban és az európai nyugdíj-minimumban, a Párbeszéd EP-képviselője konkrétan felajánlotta, hogy az újságírók kérdésére is válaszolnak, nem csak az általuk meghirdetett témában. Ekkor kérdeztünk rá az ultraliberális törpepárt helyi képviselőjénél, Szabó Zsoltnál, hogy valóban ő szeretne-e lenni az ellenzéki polgármesterjelölt, amit egyébként Tordai Bence lebegtetett meg egy másik témában tartott sajtótájékoztatón.
Szabót végül maga az MSZP alelnöke mentette ki a kellemetlen szituációból. Komjáthi magából kikelve, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben üvöltözött ésközölte velünk: a PestiSrácok.hu csak hazugságokat ír és „gazdái parancsát követi”, majd hozzátette, hogy ő bizony tudja, hogy mongol, ukrán és még ki tudja, milyen nemzetiségű munkásokat foglalkoztatnak a “fideszes urak”, például a Hankookban is.  Ezt persze semmilyen módon nem tudta és nem is akarta bebizonyítani. Arról nem is beszélve, hogy a Hankook eddig a legkevésbé sem volt a “fideszes urak” hű kiszolgálója, mint emlékezetes, már a gyár felépítésekor MSZP-közeli gigantikus földmutyiról cikkezett a Magyar Nemzet, nemrég pedig az derült ki, hogy a Hankook a Jobbik képviselőjének, Pintér Tamásnak a házi portáljaként számontartott Castellum.do-t támogatta kiemelt hirdetéseivel.
A PestiSrácok.hu természetesen visszautasítja a munkájukat kulturáltan és etikusan végző újságíró kollégánk elképesztő letámadását és gyalázását. 
A videót Jurák Kata és László Petra készítette/PestiSrácok.hu



Az USA elsődleges érdeke és célja, hogy Oroszország és Németország soha, de soha ne foghasson össze!


A LEGNAGYOBB IGAZSÁG ÉS ÖSSZEFÜGGÉS, amit nagyon sokan nem is tudnak:

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelAz USA legfontosabb érdeke az elmúlt száz évben, az I. és a II. világháborúban, valamint a hidegháborúban is abban állt, hogy Németország és Oroszország viszonya hogyan alakul. 
Mert ha ezek az érdekek összefonódnak, akkor ez lenne az egyedüli hatalom a világon, ami ránk nézve veszélyt jelentene. A mi legfontosabb érdekünk, hogy ez az eset ne következzen be!"

"Nem lesz 100 millió áldozat, de az a gondolat, hogy 'Európa, mint kivételes hely' meg fog halni." (George Friedman a Stratfor alapító igazgatója)

"A helyzet az, hogy az USA egy biztonsági övet szeretne Oroszország körül kiépíteni és az oroszok tudják ezt. Oroszország azt gondolja, hogy az USA célja, hogy az Orosz Föderációt szétverje. Én azt hiszem, mi nem akarjuk őket megölni, csak egy kis fájdalmat okozni."
Ezt feltétlenül nézzétek meg, mert a Budapesten született, STRATFOR agytröszt igazgatója, George Friedman a The Chicago Council on Global Affairs-nél sajtókonferenciát tartott..Hihetetlenül fontosnak tartom, mert 12 perces előadása után azok számára is érthetővé válnak a háborúk, világháborúk okai, akik eddig az "összeesküvés-elmélet" váddal söpörtek félre ezeket... Most az igazság vázolásával előadásában porrá zúz minden ilyen kétséget ! Legalább olyan fontos, mint Wesley Clark előadása az USA betervezett háborúiról...



Megdöbbentően nyíltan és leplezetlenül beszél George Friedman az USA geopolitikájáról.

Friedman

"Amerikai kiképző tisztek érkeznek hivatalosan Ukrajnába. Az USA tankokat és egyéb fegyvereket küld a balti országokba, de Lengyelországba, Romániába és Bulgáriába is. Majd közölte, hogy Ukrajnába is fegyvereket fog szállítani.
És mindezeket a tárgyalásokat az USA a NATO keretein kívül folytatja, pedig a NATO döntéseket a NATO tagállamok együtt kell, hogy elfogadják. Minden ország megvétózhatja ezt, ahogy Törökország meg is tette.
A helyzet az, hogy az USA egy biztonsági övet szeretne Oroszország körül kiépíteni és az oroszok tudják ezt. Oroszország azt gondolja, hogy az USA célja, hogy az Orosz Föderációt szétverje. Én azt hiszem, mi nem akarjuk őket megölni, csak egy kis fájdalmat okozni. Mindenesetre a régi játéknál tartunk ismét. Ha a lengyeleket, magyarokat vagy románokat nézzük, ők egy teljesen más világban élnek, mint a németek..., és a németek más világban, mint a spanyolok..., Nincs Európában közösség.
De ha én ukrán lennék, azt tenném, amit most ők tesznek, bevonnám az Egyesült Államokat a konfliktusba.



Geopolitika: George Friedman, Stratfor, 2015 február



Hosszú távon nincs olyan hely a világban, ahol a béke tartós maradna, az USA sem. Nekünk is folyamatosan háborúink vannak.
Én úgy gondolom, hogy Európa nem fog a régi nagy háborúkhoz visszatérni, hanem egy olyan emberi normalitáshoz, amiben háborús és békés időszakok váltakoznak és emberek meghalnak. 

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelNem lesz 100 millió áldozat, de az a gondolat, hogy 'Európa, mint kivételes hely' meg fog halni."

Konfliktusok lesznek és voltak Európa szerte, mint Jugoszláviában, vagy most Ukrajnában is. Ami Európa viszonyát illeti az USA-hoz, nekünk nincs semmi kapcsolatunk Európával. Nekünk kapcsolatunk van Romániával, Franciaországgal, de nincs olyan Európa, amivel az USA-nak kapcsolata lehetne. 

- Az iszlám extremizmus a legnagyobb veszély az USA számára, ami növekedni fog vagy elhal ? 

Friedman: - Az iszlám extremizmus egy probléma az USA számára, de nem egzisztenciális fenyegetés. Ezzel kell foglalkozni, de az arányokat be kell tartani. Nekünk vannak egyéb külpolitikai érdekeink is.
 

Az USA legfontosabb érdeke az elmúlt száz évben, az I. és a II. világháborúban, valamint a hidegháborúban is abban állt, hogy Németország és Oroszország viszonya hogyan alakul. Mert ha ezek az érdekek összefonódnak, akkor ez lenne az egyedüli hatalom a világon, ami ránk nézve veszélyt jelentene. 

A mi legfontosabb érdekünk, hogy ez az eset ne következzen be ! 

Emlékezzetek vissza erre a VilagHelyzete cikkre ! ! ! 

Az Amerikai Egyesült Államoknak van egy alapérdeke: 

VH%2Bpromo%2BMilitary%2B%25232

mi ellenőrizzük a világ tengereit, ezt még egyetlen világhatalom sem tudta elérni idáig. Ilyen alapon mi más országokba be tudunk hatolni, de ők nem tudnak hozzánk jönni, ez egy jó dolog. Az óceánok és a világűr ellenőrzése a hatalmunk alapja. A legjobb út ahhoz, hogy egy idegen flottát legyőzz, az hogy megakadályozod, hogy megépítsék. 
A britek úgy akadályozták meg, hogy más európai ország ne építsen jobb hajóhadat, hogy ezeket egymás ellen harcoltatták. Én azt a politikát ajánlanám, amit Ronald Reagan is alkalmazott Iránban és Irakban.Ő mind a két oldalt finanszírozta, hogy egymás ellen harcoljanak és ne ellenünk. Ez cinikus volt és biztos nem morális, de működött. ..
obama-lord-lies-550x310

És itt a lényeg, az USA nem képes egész Eurázsiát elfoglalni; ha bakanccsal betesszük a lábunkat a területre, demográfiailag kisebbségben vagyunk. Mi le tudunk győzni egy katonaságot, de nem tudjuk elfoglalni Irakot. Az az elképzelés, hogy 130.000 katona egy 25 milliós országot elfoglal nem működik. Még New Yorkban is jobb az arány a rendőrség és a lakosság között.
Tehát katonailag nem tudunk mindenhol ott lenni, de a harcoló feleket tudjuk támogatni politikailag, katonailag, anyagilag és tanácsadókkal. (Szíria) 
Kivételes esetben azt tehetjük, amit Vietnámban, Irakban és Afganisztánban csináltunk: megelőző csapásokat mértünk ezekre. 
A megelőző csapásoknak nem az a célja, hogy az ellenséget legyőzze, hanem hogy egyensúlyából kibillentse. 
Afganisztánban például az Al-Kaidát billentettük ki az egyensúlyából. Az a problémánk, hogy mivel még fiatalok és buták vagyunk, nem elégedtünk meg ezekkel a megelőző csapásokkal és ahelyett, hogy azt mondjuk "a munkát elvégeztük", "gyertek térjünk haza", azt mondtuk, "ez könnyű volt, gyertek csináljunk itt még demokráciát is". Ez volt a mi szellemi gyengeségünk. 


Ezért a válaszom, az USA nem képes mindig és mindenhol Eurázsiában katonailag beavatkozni. Szelektíven és inkább ritkán kell beavatkozni. Mi nem tudunk már az első pillanatban csapatokat küldeni, de ha ezt tesszük, akkor ez egy küldetés, csak erre kell koncentráljunk és nem szabad más dolgokról álmodozzunk. Reméljük megtanuljuk ezt, a gyerekeknek is egy kis időre van szükségük ehhez. De önöknek igazuk van, mi mint birodalom (impérium) megtehetjük, hogy bárhol beavatkozzunk. 
A britek sem foglalták el egész Indiát, hanem az egyes tagállamokat egymás ellen uszították és brit tiszteket helyeztek el az indiai hadseregbe. 
Az ókori rómaiak sem küldtek mindenhová hadsereget, hanem 'rómabarát' királyokat helyeztek hatalomba. Ezek a királyok (pl.Poncius Pilatus) voltak felelősek a nyugalom és béke fenntartásáért. 
Tehát azok az impériumok, amelyek az egész világot vezetni akarják sikertelenek lesznek, mint ahogy a náci impérium is az lett. Tehát okosan kell ezt csinálni. De nem ez a probléma, hanem, hogy nem ismerjük el, hogy impérium vagyunk ! Még azt a pontot nem értük el, hogy ezt gondoljuk, hogy most már hazamehetünk. Mi még a harmadik fejezetre nem vagyunk felkészülve. 

Az OROSZOK:

  • Az oroszok számára az a kérdés, hogy megtarthatják-e Ukrajnát legalább egy pufferzónának vagy a nyugat úgy behatol Ukrajnába, hogy már csak 100 km-re lesz Sztálingrádtól és 500 km-re Moszkvától. Oroszország számára Ukrajna egzisztenciális kérdés és ezt az oroszok nem tudják nem figyelembe venni. 

antiorosz


Az a kérdés az USA számára, hogy ki fogja megállítani Oroszországot, ha ragaszkodik Ukrajnához. Nem véletlen, ha Hodges tábornok megbízatása az volt, hogy Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban és a balti államokban csapatokat állítson fel, hogy a Fekete-tenger és a Keleti-tenger közötti területeket biztosítsa. Ahogy Pilzudszki ezt megálmodta, ez az USA számára a megoldás. 

A kérdés, amire még nem tudjuk a választ, hogy erre Németország miként reagál.Az ismeretlen változó Európában a németek. Míg az USA ezen a biztonsági övön dolgozik, nem Ukrajnában, hanem ettől nyugatabbra; és míg az oroszok megpróbálják a nyugati befolyást Ukrajnában visszaszorítani, nem tudjuk a németek hogyan fognak reagálni. Németország egy nagyon speciális helyzetben van. 
A volt német kancellár Gerhart Schröder a Gazprom felügyeleti bizottságában van. A németeknek egy nagyon összetett viszonyuk van az oroszokkal. Most nem tudják, mit csináljanak. Az áruikat el kellene adják az oroszoknak és az oroszok szívesen meg is vennék. Ha ezt elveszítik, akkor máshol kell piacokat keressenek. 


Az USA ősi félelme, hogy a német tőke és technológia az orosz nyersanyagtartalékokkal és humán erőforrásokkal összefonódnak. Ez az egyetlen kombináció, amitől az USA-nak már évszázadok óta pokoli félelme van.
 
Hogyan fog ez történni ? Az USA kitette kártyáit az asztalra, ez a Fekete-tenger és a Keleti-tenger közötti biztonsági vonal. Az oroszoknak is asztalon voltak már régen a kártyái. Amit ők minimálisan követelnek, az egy semleges Ukrajna és nem egy nyugatpárti. Fehéroroszország egy másik kérdés. 
Aki megmondja, a németek mit fognak most tenni, az a következő 20 év történelmét is megmondja. De a németek még nem döntöttek. És az a probléma, hogy Németország gazdaságilag nagyon erős, geopolitikailag nagyon törékeny és ezt a kettőt hogyan hozza össze. 


1871 óta ez a német kérdés és ez az európai kérdés is egyben.A kérdésre az a válaszom kedves kollégámnak, hogy a 700 éves magyar-horvát birodalomnak ön sem örvendett volna akkor....

Szembe kell néznünk ezzel a német kérdéssel, de még nem tudjuk hogyan. Ez az amit kell kérdezzünk, de még nem tudjuk hogyan... Nem tudjuk a németek mit fognak csinálni."Nos mindezeket végighallgatva és végigolvasva azt hiszem senki számára nem marad kérdés, hogy Oroszország elleni szankciókba Európa országainak erőszakos bevonása...,  Európa muszlim és afrikai bevándorlókkal elárasztása, civilizációjának felszámolása és gazdaságának gyengítése miért így és miért pont most történik meg és hová fog vezetni mindez....

Ráadásul érthetővé válik az is, miért éppen Németország lett a több millió bevándorló célpontja és miért éppen a Németországot vezető báb és az Európai Unió bábjai ennek a migrációs tervnek a legfőbb szószólói és támogatói !  (SBG Buddha – VilagHelyzete.com)


Headerbanner_Okt




► 
Hihetetlenül fontosnak tartom, mert 12 perces előadása után azok számára is érthetővé válnak a háborúk, világháborúk okai, akik eddig az "összeesküvés-elmélet" váddal söpörtek félre ezeket... Most az igazság vázolásával előadásában porrá zúz minden ilyen kétséget ! Legalább olyan fontos, mint Wesley Clark előadása az USA betervezett háborúiról ITT...: 



Hej Hitler !!! Hitler lánya , jó biorobot lettél ami nem sikerült apádnak te megvalósítod Rothschild negyedik birodalmi álmát , és ezt úgy végzed el mint biorobot !!!
Nem véletlenül kerültél te a kancellária székbe a vakolók jó előre kidolgozták az utadat meg azt is , hogy ebben a konfliktusban Európa el fog pusztulni , de úgy érzem , hogy a világ is . Mert a kobalt bombák , már automatikusan fognak húllni a világ minden szögletére és az atomholokauszt jégkorszakát ember nem foja túl élni , mert nem lesz táplálék lánc , ami működne , és ellátná élelemmel a megmaradottakat , annyi lesz , hogy a fagy miatt kannibalizmus lesz , míg mindenkit felfalnak , és utána egymást , vagy tudatára ébrednek ennek , és az önkéntes halált választják !!!



Vettétek a lapot , mi csak zsidó gyarmatok vagyunk , és nem a sátán birodalmába tartozunk még !!!Az elmúlt időszakok megszállói tudják , hogy taépra fogunk állni , és a sátáni zsidó kazárok szabadkőműves hada is tudja , hogy a Római birodalom példáját követi a történelem , és a napjaik meg vannak számlálva , ha elég okosak , és felvilágosultak lesznek mindkét világégésért revansot vesznek , és elérkezik számotokra a Kaufman terv !!!!




Amerikát profithajhász őrültek irányítják, akik atomháborúba sodorják a világot- írja Reagan elnök volt pénzügyminisztere

Reagan elnök volt pénzügyminisztere, egyetemi tanár, a Wall Street Journal korábbi szerkesztője blogján megjelent cikkében azt írja, Amerikát profithajhász őrültek irányítják, akik atomháborúba sodorják a világot, ami egyben az USA pusztulásához vezet, tekintettel arra, hogy az orosz hadfelszerelések messze jobbak az amerikaiaknál. 

A most megjelent Saker-jelentés ezzel szemben arról ír, hogy Oroszország készülődik a III. világháborúra. (link)

Roberts megdöbbentőnek nevezi, hogy az az Egyesült Államok készül háborúba menni Oroszország ellen, amely 15 év alatt nem volt képes a tálibokat legyőzni, ahogyan 13 év harcai után az iraki szélsőségesek is uralják a pályát. 
Ezek az őrültek porrá zúzzák saját hazájukat és Európát, figyelmeztet a szerző. Igen sok példát sorol fel arra is, hogy mekkora kiadásokat jelent az agresszióra készülődés.
Egy F-35-ös vadászgép pilótájának sisakja 400 ezer dollárba kerül, azaz többe, mint egy jobb Ferrari. Eközben 
Dániát kényszeríti az USA, hogy vásárolja meg mindenképp ezeket az F-35-ös vadászgépeket a fegyverkezési verseny jegyében.
b763b2a2827cddecec8e453d7cb85c41









Az európaiak azt hiszik, hogy még életükben szétesik az EU - Te mit gondolsz? - Közvéleménykutatás



A politika manapság sokkal inkább érzelmeket gerjeszt, mintsem, hogy gondolatoknak adna teret. A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) felmérésében megpróbált a végére járni annak, mit is éreznek valójában az európaiak a választások előtt néhány héttel. Az eredmény legalább annyira lelkesítő, mint lehangoló.



A kutatást 14 országban végezték, ezek a következők: Ausztria, Csehország, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Magyarország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svédország és Szlovákia.

Alapvetően sokan támogatják az Európai Uniót, de ez nem jelenti azt, hogy optimisták volnának az európai összefogás jövőjét illetően.
 Spanyolországon kívül a több 13 kutatott tagállamban többségben vannak azok, akik szerint megeshet, hogy az Európai Unió szétesik a következő 10-20 évben. Magyarországon a válaszadók 53 százaléka vélekedik így. Spanyolországban sem elhanyagolható azok aránya, akik szerint ez lehetséges: 40 százalék. Dániában 42 és Svédországban 44 százalék volt a pesszimista válaszadók aránya, magasabb, mint azoké, akik szerint nem történhet ez meg.

Europai-Unio-Zaszlo-


00015216-1

Ami még elkeserítőbb, hogy minden egyes tagállam lakosságának többsége - különös tekintettel a fiatalokra - elképzelhetőnek tartja akár azt is, hogy háború tör ki a közösségen belül. 
Magyarországon a 18-24 év közöttiek 49 százaléka vélekedett így, A 25-34 évesek 44 százaléka és a 35-44 évesek 43 százaléka. Az idősebbek kisebb arányban látják ezt reális lehetőségnek, így átlagosan a magyar válaszadók 33 százalékának a véleménye ez.


banksy_uk-650x433


Ha a kutatott 14 országot nézzük, éles határvonal húzódik azok között, akik optimisták, úgy érzik, helyükön vannak, és mindennapjaik biztonságban telnek, illetve akik nyomás alatt, félelemben élnek. Ez nagyban összefügg azzal a vitával, amely az európaiak körében aránylag hosszú ideje nem jut nyugvópontra a demokráciával, a gazdasággal, a geopolitikai megfontolásokkal és a klímaváltozással kapcsolatban. 


kutatás összefoglalásában kiemelték, hogy két azonos tapasztalatú tagállamban is nagyon másként élhetik meg az emberek a mindennapjaikat. Míg Lengyelországban az emberek nagyobb valószínűséggel aggódnak, mint Magyarországon, addig a magyarok stresszesebbek, mint a lengyelek.


A tagállamokban lezajlott választások azt mutatják, hogy két táborra szakadt a felnőtt lakosság: 
vannak, akik bizakodnak, és keresik az együttműködést másokkal, míg a többiek pesszimisták és a versengés rabjai.
Vegyék figyelembe az érzelmeket!

bpm14-szethullas-v2


Mindezek alapján a kutatást végző szakemberek azt tanácsolják az Európai Unió fennmaradásáért kampányoló politikusoknak, hogy ne a választók győzködésével töltsék az idejüket, hanem vázoljanak határozott és befogadó, vagyis minél szélesebb körben megnyerő víziót a jövőről.

Ennek a jövőképnek olyannak kell lennie, mondják, amely az európaiak lelkületének és lelkiállapotának mélyebb megértésére épül, és célja elsősorban a kapcsolatteremtés, nem pedig a meggyőzés.Vagyis elsősorban az emocionális, nem pedig a racionális megértést veszi célba. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy az érzelmek figyelembevételével folytatott kommunikáció nem azonos az indulatok gerjesztésével.

A kutatás második részét különböző méretű mintákon végezte a YouGov 2019 márciusában. A legtöbb országban ezres volt a minta, de 2000 svédet kérdeztek meg. Dániában 1400 embert, Görögországban és Szlovákiában 500-at.

Forrás: EuroNews
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)




BLOG: VilagHelyzete.com
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com



A Deep State legyőzése – A rejtőzködő globális hatalomról készült könyv megjelent magyarul is


Mielőtt bármit is írnék, le kell szögeznem, hogy bár úgy fogják emlegetni az ilyen könyveket, hogy "elsőként beszélnek nyíltan a háttérhatalomról", mégis azért vagyok szkeptikus, mert Drábik Jánosévtizedek óta százszor mélyebben és hitelesebben tárta fel a valódi háttérhatalom és szabadkőműves-hálózat működését és összefüggéseit, ennek ellenére mégis teljes perifériára lett és van most szorítva, mert a valódi igazságokat úgysem engedik kimondani és elterjedni.

Hiszen a Deep State (amerikai mélyállam) egyáltalán nem a valódi háttérhatalom! Annak csupán egy apró (bár kétségtelenül meghatározó) leágazása... Viszont fontos momentumnak tartom, hogy ilyen könyvek megjelennek és végre magyarul is kiadták.

Sajnos szkepticizmusom oka, hogy az ATV-t is irányító izraeli Hit Gyülekezetéhez tartozó Patmos Records adta ki, ennek ellenére én is el fogom olvasni és ezért osztom meg itt is veletek. (SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)

Az államok látható és számon kérhető hatalma mellé a globalizáció megszülte a háttérben szerteágazó árnyékhatalmat. Ez semmiféle felhatalmazással nem rendelkezik, azonban óriási erőforrásait felhasználva világszerte be tud épülni a meglévő rendszerekbe, és rejtett politikacsinálóként léphet fel. 
Ennek, az USA-ban Deep State-nek nevezett erőnek a fizetett politikusai, újságírói, szakértői és civil aktivistái támadják harsányan azokat a demokratikusan megválasztott vezetőket, akik ellenállnak a beavatkozásainak. Ezért kellett az elnöki ciklusa felét az orosz összeesküvés hamis vádjának cáfolásával töltenie Donald Trump elnöknek.


Jerome-Corsi-politico.com_
Jerome R. Corsi több könyve is felkerült a New York Times bestseller listájának az első helyére, főszerkesztőként az egyik legnagyobb konzervatív hírportált vezeti. 

A könyv nagyon világosan, és tényekkel alátámasztva mutatja be az amerikai és globális árnyékhatalom működését.Kiderül, hogy ez a hálózat nem misztikus, titkos klubok félhomályában működik, hanem a hatalom csúcsain:
a politikai, gazdasági, pénzügyi, informatikai és médiaelit egymást támogató, a globalizmus iránt elkötelezett tagjait jelenti, akik minden áron meg akarták akadályozni Donald Trump megválasztását, majd amikor ez nem sikerült, akkor azt, hogy az elnöksége sikeres legyen. 

Vajon befolyásolja-e az európai politikát és az EU csúcsszerveit is ez a hálózat?
Bár a könyv témája az Egyesült Államok csúcsán zajló hatalmi harc, kézenfekvő, hogy ennek a globális hálózatnak Európában is megvannak az emberei és szervezetei, még az Európai Unió csúcsszerveiben is. 
Az árnyékállam módszerei, például 
a Deep State által ellenségnek tekintett politikusok, egyházi vezetők módszeres támadása a médiában, hazugságokkal, álhírekkel történő lejáratásuk, szintén ismerős lehet.
Az árnyékhatalom befolyása alá tartozó politikusok, sajtó, civil szervezetek és intézetek, továbbá közhatalmi intézmények egymás hangját erősítik, függetlennek láttatva egymást, miközben szervezett propagandagyárként szövik az álhíreket és hazug összeesküvés-elméleteket (pl. Trump és az oroszok összeesküvéséről). Ugyanezek a szereplők ezzel párhuzamosan szörnyülködnek a kormányzati álhíreken és propagandán.

Kínál megoldást a könyv a propagandától álságosan rettegő háttérhatalmi propaganda ellen?

Igen, 
a könyv utolsó fejezete konkrét stratégiát javasol Trump elnök és csapata számára az „ellentámadáshoz”, a jogi hadviseléstől a médialeleplezésekig. Ennek számos elemét, például a főáramú média hazugságainak a folyamatos leleplezését láthatjuk is az elnök kommunikációjában. 

Az amerikai titkosszolgálatok, a szövetségi jegybank, a bankfelügyelet, az FBI, az Igazságügyi Minisztérium egyaránt a Deep State, vagyis a Háttérhatalom részei, és befolyásolja az ENSZ-et, a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Uniót is – állítja a könyv.Honnan és hogyan tudott kinőni egy ekkora globális hatalom, amely világszerte bármilyen demokratikusan megválasztott vezetőt meg mer puccsolni, beleértve az amerikai elnököt is? Ad erre választ Jerome Corsi?

Mindig voltak olyanok, akik formális hatalom nélkül is hatalmas befolyással rendelkeztek, 
a Firenzét hosszú időn át a háttérből irányító Medici családtól kezdve a XX. század első felében megalakult Páneurópai Unióig. 

Corsi világossá teszi, hogy a globális világelit független országoktól, etnikumoktól, vallásoktól, és jellemzője, hogy tagjai szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkeznek, viszont nem kell felelősséget vállalniuk a választók felé.

A demokratikusan választott vezetők hatalmát, beleértve az amerikai elnököt is, az alkotmány korlátozza, ezért eleve hátrányban vannak. 
Ezért rendkívüli teljesítmény, hogy ilyen brutális ellenszélben – amiről a könyv drámai képet ad – Donald Trump sikeresen meg tudott állni.


A-Deep-State-legy%25C5%2591z%25C3%25A9se
Forrás
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)



BLOG: VilagHelyzete.com
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com






"Az USA, hogy elkerülje az önmagával való háborút, újra és újra a háború útjára lép" - New Eastern Outlook elemzés

A New Eastern Outlook egy nagyon jó elemzést írt arról, hogy "Amerika azért, hogy elkerülje a háborút saját magával, újra és újra a háború útjára lép!" - lefordítottam nektek. (SBG Buddha – VilagHelyzete)


A közelmúltban rengeteg beszélgetés folyt arról, hogy az Egyesült Államok három évtizeden belül háborúban találja magát, mielőtt megünnepelnénk 2050 előestéjét...

A Pew Research Center közelmúltbeli friss felmérése szerint a legtöbb amerikai számára a jövedelmi egyenlőtlenségek a következő három évtizedben romlani fognak. Legtöbbjük azt mondja, hogy a gazdaság állapota rosszabb lesza nemzet adósságtehere még hatalmasabb lesz, a környezet pedig rosszabb állapotban lesz és az egészség is egyre kevésbé lesz megfizethető, mint amilyen ma.

Furcsa, hogy a legtöbb amerikai elismeri Washington befolyásának folyamatos csökkenését a világban, mivel úgy vélik, hogy 2050-ben az USA-nak már kevésbé lesz fontos szerepe a Földön.

Az elmúlt évek során az amerikai média gyakorlatilag nyilvánosan végezte ki saját magát és követett el öngyilkosságot az elképesztő hazugságok, hamis hírek és propaganda terjesztése miattDe belefulladt ebbe és az embreknek elegük lett, bár el kell ismerni, hogy a média még eddig sem volt soha teljesen szabad vagy pártatlan. Most sem az!

Amint Washington megijedt a lázadó amerikai állampolgároktól, az oligarchák, amelyek továbbra is ellenőrzik ezeket a médiaforrásokat, megparancsolták nekik, hogy minden áron védjék meg a hitelét vesztett elitet.

A nyugati közösségi média-oldalak ebben a bolond versenyben nyomatják a főáramú médiát, mindent megteszek, hogy elhallgattassák az alternatív médiát, melynek volt bátorsága kimondani a kényelmetlen igazságot olyankor is, amikor senki másnak nem volt! 

Ez a propaganda-hisztéria, amit a korrupt washingtoni elit erőltet persze Oroszországot vádolja azzal, hogy lenyomozatlan trollokat használ az „amerikai stílusú demokrácia támadására.” 

Bár mindez semmi több, mint hülye kísérlet arra, hogy elterelje az amerikai közvélemény figyelmét a nyílt vitáról és arról, hogy vajon miért térítették le az USA-t rövid távú önző célokkal a nemzetének érdekét szolgáló útról. Ennek eredményekéntmind a főáramú média, mind a nyugati közösségi média porig égette és elvesztette minden hitelességét!
USA


Az amerikai hírszerző ügynökségek - amikre az amerikaiak oly büszkék voltak - , ahogy a bűnüldöző szervek is, szintén csatlakoztak a média nyüzsgő őrületéhez. Ahelyett, hogy a belső ellenségekkel szemben harcoltak volna, úgy döntöttek, hogy keresztes hadjáratot kezdenek képzeletbeli ellenségek ellen. 
Ennek eredményeként úgy adták el a 'Russia gate'-et, (a feltételezett orosz beavatkozást a választásokba) a nagyközönségnek, mint az évszázad vizsgálatát. 
Még akkor is, ha a Mueller-vizsgálóbizottság semmi tényt és bizonyítékot nem talált, a vizsgálata megnyitotta a Pandora szelencéjét és cselekedeteik következményei továbbra is befolyásolják az amerikai politikai életet. 

A probléma az, hogy amerikai politikusok semmi rosszat nem látnak abban, hogy pénzért adnak el befolyást külső "játékosoknak" (lásd Szaúd-Arábia vagy Izrael - szerk. megj.)

De a Muller vizsgálat azt is kimutatta, hogy a McCarthyzmus helyreállításának fátyolja és a hatalmas orosz-ellenes hisztéria mögött egy sokkal baljósabb, sötét Agenda húzódott meg. Arra volt jó, hogy más választásokba való beavatkozást helyezzen árnyékba - nevezetesen Ukrajnát.

Ez az ország nemzeti vagyonának nagy részét eladta abban a reményben, hogy elegendő befolyást vásárol majd Washingtonban, hogy megszabaduljon a náci ideológiájának népszerűsítésétől.

Nem csoda, hogy Trump azt írta Twitterén:
"As Russia Collusion fades, Ukrainian plot to help Clinton emerges."

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelAhogy az orosz beavatkozás vádja elhomályosul,úgy kezd a felszínre kerülni az ukránok Clintont segítő próbálkozása."

Mindezen törekvések legfigyelemreméltóbb aspektusa, hogy mivel az amerikai politikusok olyan csalások képét látják, amelyekben társadalomellenes törekvéseiket folytathatják - függetlenül attól, hogy ez az uralkodó politikai elit hatalmas hazugsága-e vagy a hatóságok társadalomellenes politikájáé - magának a szocializmusnak a koncepciója fokozatosan az amerikai fiatalok elméjébe kerül be. 

Ezt a tényt a Harris Poll kutatási ügynökség által végzett közvélemény-kutatás eredményei tárták fel, amely kimutatta, hogy az ezredváltás óta születettek és a Z nemzedék képviselői (az 1995-től született emberek) egy szocialista államban akarnak élni! 

Ennek fényében aligha meglepő, hogy a The Washington Post egy cikket ír arról, hogy az Egyesült Államok közelebb áll egy polgárháborúhoz. 

Bár egyes elemzők az ilyen értékeléseket szélsőségesnek tekintenék, az amerikaiak abszolút többsége képes felismerni, hogy honnan erednek a problémák. Az ország demokratikus intézményei iránti bizalom súlyos mértékben csökken, különösen olyan helyzetben, amikor a szövetségi kormány alapvetően önmagával van háborúban. 

A Hoover Intézet vezető munkatársa, Victor Davis Hanson szerint:
id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Most közelítünk egy olyan ponthoz, amely az 1860-as évhez hasonlítható, és talán 1968-hoz."

Mindazonáltal ennek a legszomorúbb része az, hogy ismét az USA-ban kitörő polgárháború lehetőségével nézünk szembe, sőt az Egyesült Államok jelenlegi politikai elitje egy újabb katonai agressziót indíthat el egy szuverén állam ellen, megint kétes ürüggyel. És Venezuela ezúttal elsődleges célpontnak tűnik.

De a legvalószínűbb akció sajnos most is egy kísérlet arra, hogy elindítsunk egy háborút Irán ellen, Teheránnal szemben, amit „Izrael védelmében szükséges lépésként” hirdetnek. 

Ez megmagyarázza 
Trump döntését, hogy Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, majd következett, hogy Washington támogatja és elismeri, hogy Izrael rátegye kezét a Golán-fennsíkra is.

Forrás: 
New Eastern Outlook
(Fordította: SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)
Amerikai katonai beavatkozások és háborúk az elmúlt 20 évben. 

Afganisztán (2011-napjainkig)
Irak (2003-2011) (2014-napjainkig)
Szíria (2014-napjainkig)
Jemen (2015 - napjainkig)
Líbia (2011) (2015-napjainkig)
Uganda (2011-2017)
Szomália (2007-napjainkig)
Pakisztán (2004-napjainkig)
Egykori Jugoszlávia (Most: Szerbia és Montenegro) (1998-1999)

► "Háborúra készülve"- Így hozták létre hamis okokkal a közel-keleti háborúkat
Hogyan vezetett hamis titkosszolgálati információkra alapozva a közel-keleti háborúk megindításához, Irak megszállásához, majd Afganisztán, Szíria megtámadásához az a TERV, amit "Új Amerikai Évszázad Projektnek" neveznek és amiről a világ közvéleménye és ismerőseid 99%-a mai napig semmit sem tud. 

► "Új amerikai évszázad (háborús) projekt"

❗ 
Kötelező tananyag: Az USA stratégiájának nyílt beismerése felfedte a háborúk és a mostani válság okait! Megdöbbentően nyíltan és leplezetlenül beszél George Friedman az USA geopolitikájáról.
<< Ezt feltétlenül nézzétek meg, mert a STRATFOR agytröszt igazgatója, George Friedman 12 perces előadása után azok számára is érthetővé válnak a háborúk, világháborúk okai, akik eddig az "összeesküvés-elmélet" váddal söpörtek félre ezeket... 
Most az igazság vázolásával előadásában porrá zúz minden ilyen kétséget ! Legalább olyan fontos, mint Wesley Clark előadása az USA betervezett háborúiról...


További kapcsolódó ajánlott Világhelyzete cikkek:◣


► Óriási botrány (lenne): Amerikai katonák így vadásztak le civileket az utcán Irakban szórakozásból (Háborús bűncselekmények)

► 
Kegyetlen igazság milliárdosok háborús játékáról - csak erős idegzetűeknek

 RON PAUL elképesztő "Mi lenne, ha" beszéde - Nem csoda, hogy mindenáron el akarják tenni láb alól

► Megdöbbentő videó az igazságról - A "terrorizmus elleni háború" valódi oka

► Az igazság itt van ! Szíria és a Közel-Kelet valódi történelmi háttere

► Hős vagy áruló Bradley Manning az igazság kiderülése miatt? Az USA kettős mércéje és egy rendőrállam kialakulása

► A NATO háborút akar - De te mire vársz ? - Szellemi mozgósítás az igazságra

► Igazságok a Nyugat közel-keleti beavatkozásai és a párhuzamos társadalmak kialakítása mögött - Interjú Maróth Miklós akadémikussal

Ha tudnád és szeretnéd támogatni a VilagHelyzete oldallal kapcsolatos igazságkutató tevékenységem:

https://www.paypal.me/VilagHelyzete
vagy
https://patreon.com/VilagHelyzete

◢ BLOG: 
VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: 
VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: 
https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : 
https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: 
https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: 
http://alternativhirek.blogspot.com







Liberális vízió Európa ellen




Nem lesz magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében, ami szerencsére megkímél minket az egyébként is túl nagy felhajtás még nagyobbra fújásától. A kortárs liberális törekvéseket szórakoztatásnak álcázó ideológiai átnevelőtábor kiválóan jeleníti meg mindazt, amit hamisan próbálnak meg európaiságként eladni nekünk, sokak undorától kísérve. Pedig a valódi európaiságot képviselő szórakoztatásért is lenne hova fordulnunk, ha nem szűnt volna meg. Mert arra valahogy sajnos nem akadt pénz, miközben az eurovíziós giccsre minden évben vagyonokat szórnak ki.
A régebbi Eurovíziókon minden ország képviselője a saját nyelvén énekelt; ennek a tarkaságnak megvolt a bája, mert a részt vevő népeknek, nyelveknek, kultúráknak volt közös nevezőjük, az európaiság. Aztán 1999-ben eltörölték a nemzeti nyelvi megkötést, és mostanra angolul éneklő svédekben, angolul éneklő ukránokban, angolul éneklő azeriekben, stb. kéne meglátnunk a gyönyörködtető változatosságot. Elmúlt az az idő, amikor legalább érdekességként elénk tettek például görög, lengyel vagy éppen norvég nyelvű dalokat. Ez sokszínűség volt, ha már folyton ezt halljuk elérendő célként a haladóktól, de nem homoszexualitásból, képzelt nemi identitásokból és orientációkból, valamint különböző földrészek lakóinak itteni összekeveréséből eredő sokszínűség, amilyet most le akarnak nyomni a torkunkon.
Már a transzneműségében ünnepelt Dana International felbukkanása előrevetítette 1998-ban az elkövetkező időszak ideológiai csapásirányát, de legalább még ő is héberül énekelt izraeliként.

A LIBERÁLIS POLITIKAI CÉLOK DEMÓVERZIÓJA

A szabad nyelvválasztás két évtizede során csak kétszer nyert nem angol nyelvű produkció, de nekik is van mentségük, mert más téren azért illeszkedtek az elvárásokhoz. A 2007-es győztes, szerb Marija Šerifović leszbikus, a 2017-ben nyertes, portugál Salvador Sobral pedig a verseny alatt nyíltan kiállt az Európába érkező migránsok korlátlan befogadása mellett. A franciák most biztosra akartak menni, mert egy nőnek maszkírozott, homoszexuális, muzulmán fiút küldtek ki a versenyre, így mindegy is, milyen a zenéje. A liberális propaganda és aktuális politikai célok erőltetése kötelező elem. Conchita Wurst transzneműséget népszerűsítő dala 2014-ben nyert, és persze a krími válságot, illetve a félsziget Oroszországhoz csatolását is hamar lereagálta a rendezvény: 2016-ban az ukrajnai muzulmán Jamala lett a győztes, aki a krími tatárok oroszok általi kitelepítéséről énekelt, hogy mindenki értse, ki az ellenség.
Dana International és Conchita Wurst duója mutatja az ideológiai utat a haladó szellemiségű Európának (kép forrása: attitude.co.uk)
Utóbbi egyébként az első olyan év volt, amikor már nem csak a nézők szavazatain múlt a dolog. A modern liberalizmus demokráciafelfogását már ismerjük, miszerint nem lehet csak a népakaratra bízni a döntéseket, hiszen ez populista módszer lenne.
A helyes döntésekhez szükség van valakik által, valakik közül kinevezett, bizonyára teljesen függetlenobjektív és senki felé nem elkötelezett „szakértőkre”, akik kezeskednek róla, hogy a megfelelő eredmény szülessen meg.
Ezért 2016-tól az Eurovíziót is szakértői zsűrivel töltötték fel, akik immár felerészt befolyásolják a pontszámokat. A szexuális devianciák propagálása mellett így egy újabb csodálatos liberális vívmány demóverziójának lehetünk tanúi ezen a csodálatos eseményen.

AZ EURÓPAISÁG A NEMZETEK EURÓPÁJÁBÓL FAKAD

Szónokolhatnak persze akármennyit az európai közösségi élményről, ez nem több egy tévéműsornál, amelyben a kelet-közép-európai rokon népek szavazgatnak egymásra, a zenétől teljesen függetlenül, és amelyet az emberek esti film vagy valamilyen celebugráltató show helyett néznek az év néhány napján. Ebben nyoma sincs annak az európaiságnak, amelyet az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) másik vetélkedője, a Játék Határok Nélkül képviselt. Azt tényleg hétről-hétre várták minden nyáron a nézők, kiugróan népszerű volt, és nem csak a családias hangulat meg a felszabadult játékvilágot odavarázsoló, vicces díszletek és jelmezek miatt.
Nagyon szerencsésen megfogalmazott összetartozás volt ez, amely ugyanakkor nem akart erőltetetten uniformizálni. Mindenki megtarthatta a saját arculatát, rendezőként megmutathatta a saját értékeit, otthonát, játszhattak egymás kultúrájában, és a jó hangulattal leöntött különbözőségek finoman kirajzolták az itt élő népeket összekötő hasonlóságokat. Ez az igazi európaiság, amely nem lehet nemzetek feletti birodalomépítés eszköze, mert a nemzetek Európájából nő ki.
Az igazi európaiságot nem lehet megélni a saját nemzetiség megélése nélkül.
Ki ne szeretne vicces jelmezekben, tarka-barka díszletek közt játszani? (kép forrása: supermario4ever.wordpress.com)
A játék külön érdeme volt, hogy a vetélkedés ellenére, valahogy nem az ellenszenves jellemzők domborodtak ki. Az összes résztvevő nép emberinek, szerethetőnek tudott tűnni benne, ami azért – valljuk be – nem kis dolog. Attól pedig, hogy az országok települései versengtek egymással, megfoghatóvá vált az egész, mert a nézők is elsősorban a saját minden nap látott városukban, falujukban élnek. Itt Egert, Pécset, Gyöngyöst, Százhalombattát, Budapest–Belvárost láttuk, továbbá ezek olasz, görög, cseh, portugál, velszi, máltai, szlovén, svájci, francia, holland megfelelőit. Ez közel hozta, érthetővé és szerethetővé tette a műsort és vele az európaiságot.

V4+ HATÁROK NÉLKÜL

A kiemelkedő nézettség ellenére sem jutott azonban pénz a sorozatra 1999 után, éppen húsz éve rendezték az utolsót, és a többszöri újraélesztési kísérletek (nélkülünk) is a pénzhiány igencsak hamisan csengő indokával estek kútba. A nálunk ugyanilyen címmel futó, de más licenc alapján készült sorozatból két évadban vettünk részt, amelyek a nézettsége annak ellenére jó volt, hogy alig hirdették, városok helyett országokhoz társított csapatok versengtek, ráadásul Egyiptommal, Algériával, Indonéziával, Kazahsztánnal vagy Amerikával nem sok közös ügyünk van ahhoz, hogy tizenhárom héten át, újra és újra érdekes legyen a legyőzésük.
Ha viszont az eredeti formátumot tényleg nem lehet már feléleszteni, igazi joker-játék lehetne egy hasonló vetélkedő-sorozat a három-négy környékbeli országgal kibővített Visegrádi Négyek különböző városaival. Hogy a nemzetek Európája szlogen a politikai fogalmon túl az összetartozás vidám megélése is legyen .





Óriási botrány (lenne): Amerikai katonák így vadásztak le civileket az utcán Irakban szórakozásból (Háborús bűncselekmények)




Óriási botrány lenne és az egész világnak tudnia kellene róla mi zajlik az USA és a Nyugat közel-keleti háborúiban, de ennek ellenére ez a felvétel soha nem fog nyílvánosságot kapni a főáramú médiában, sem független vizsgálóbizottságok előtt Hágában. 

Természetesen teljesen más lenne a helyzet, ha a hírszerzésnek orosz katonákról sikerülne ilyen felvételekhez hozzájutnia.... Másnap tele lenne vele a globalista média a CNN-től a BBC-ig. Sorra utasítanák ki a diplomatákat és szajkóznák, hogy íme az orosz agresszió bizonyítéka....stb...s
tb...



Ezek viszont amerikai katonák. Annak az államnak a katonái, mely a 'demokrácia terjesztésének' vagy a 'terrorizmus elleni háborúnak' nevezi el saját háborúit. Mindig valamilyen hazug ideológiára és ürügyre alapozva. 
Jelen esetben, amit látunk, az maga a terrorizmus, a gyilkosság ok nélkül, pusztán szórakozásból. Mert megtehetik. Adott hozzá a fegyver, a korlátlan lőszer és az agresszió, az erkorcsosult ember maga és a felelősségre vonástól való teljes mentesség. Hiszen mi megtehetünk mindent.

De aztán ne csodálkozzunk azon, hogy a megszállt országok, a lemészárolt civilek és egész társadalmak tekintenek majd ránk agresszorként, népirtóként és a meggyilkoltak, megszálltak gyermekei bosszút esküsznek és ha kell, állnak is majd szüleik, testvéreik gyilkosain. Akkor ki számít majd terroristának és ki számít áldozatnak? 

A kör ördögi és soha nem zárul be. Talán éppen ez a célja. A háború és gyilkolás örök körforgásának fenntartása, mely igazolja a gépezet létét és működését... Ok és ürügy mindig lesz a háborúra.

Számtalan felvételt láttunk már az amerikaiak értelmetlen gyilkolására Irakban, Afganisztánban, Líbiában, Jemenben és Szíriában. Kivétel nélkül mindenhol ugyanaz az erő rombol és pusztít, vívja gonosz harcát saját érdekei és céljai megvalósításaként.

Mindannyian emlékszünk a Bradley manning által nyílvánosságra hozott botrányos iraki mészárlásra, amikor amerikai drónról szisztematikusan végeztek ki egy újságírót és iraki civileket. (SBG Buddha - VilagHelyzete)

Akkor az a videó a botrány miatt bejárta a világot. Bradley Manninget, pedig börtönbe zárták. Ez a mostani videó sem kevésbé felháborító szerintem.


Amerikai katonák civileket vadásznak le és gyilkolnak meg egy kereszteződésben Irakban pusztán szórakozásból

"- Láttad haver,hogy szarrá lőttem azokat az embereket ott lent? Láttad, ahogy kilőttem a fehér autós fickót?"

  • mondja az amerikai katona a gyilkolás után, látva az utcán fekvő civileket.

Amerikai katonák civileket vadásznak le szórakozásból Irakban




Julius Andan - A világ a színfalak mögött(részlet)


"Ma már nincsenek egymással szemben álló katonai tömbök. Azért nincsenek, mert az ötlet, hogy legyenek, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Kellett egy jobb ötlet, és lett is. 

Az én feladatom volt kifejleszteni azokat a hazugságokat, amelyek támogatják a legfelsőbb kaszt gondolat-bálványát, amely úgy szól, hogy az Egyesült Államok megérdemli, hogy elpusztuljon. Csakhogy hagyományos módon nem lehet háborút vívni Amerika ellen a földrajzi elhelyezkedése és technikai lehetőségei miatt. Éppen emiatt az általam kidolgozott érvrendszer (ideológia) a táptalaja egy újfajta háborúnak. Ez az újfajta háború a poklot hozza el a Földre.
Ha a háború mindenhol ott van, ha a fenyegetés mindenütt ott van és mindenkit érint, akkor védekezésként mindent szabad. Nem igaz? 
A legfelsőbb kaszt kieszelt egy újfajta világháborút, amely sokkal kisebb befektetést igényel, mint a korábbiak, mégis sokkal nagyobb bevételt hoz, mint az összes eddigi háború együttvéve. 

Néha meghal egy-két ember itt, száz ott, persze civilek, és a legkülönfélébb helyeken, hogy ne legyen benne logika, mert ha nincs, akkor kiszámíthatatlan, akkor a félelem állandósul, és akkor kivirágzik egy új iparág, amely több bevételt termel, mint eddig bármi és sokkal aljasabb is, mint bármi, ami eddig volt. 
Ez az iparág a terrorizmus elleni háború. Nem a terrorizmus! Hanem a terrorizmus elleni háború!"

Kapcsolódó VilagHelyzete Cikkek:

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ 
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Bejegyezte: SBG Buddha



Megdöbbentő videó az igazságról

- A "terrorizmus elleni háború" valódi oka



Az előző bejegyzésünkhöz kapcsolódva (melyben Ron Paul beszélt a valóságról), most Dr. Dahlia Wasfi beszél ebben az igazán megdöbbentő videóban az igazságról, kik állnak az Irakot, Afganisztánt, Palesztínát, Szomáliát és a Közel-Keletet megszálló erők mögött. A "terrorizmus elleni háború" valódi okairól, amit 5-10 évvel ezelőtt még bevett a világ...ma viszont egyre többen ébrednek rá a valóságra. 




A terrorizmus elleni háborúk valódi oka








Ők nem a szabadságunkat gyűlölik , hanem azt, hogy nap nap után emberiség elleni bűncselekményeket finanszírozunk és hajtunk végreHogyan merészeljük elítélni az illegális megszállás ellen végrehajtott akciókat ?

 
Az ellenségnek tekintett emberek szerte a világban, még az USA városaiban is valójában a hatalom elnyomó keze ellen küzdenek emberi mivoltuk tiszteletét követelve. Őket felkelőknek vagy terroristáknak kiáltják ki, mert ellenállnak a vezetők fosztogatásának és elnyomásának.

 A katonák nem kötelességből, a becsületért vagy az országért áldozzák fel magukat
hanem a Kellogg Brown & Root és a Halliburton építő vállalatokért.... Saját és társaik életéért harcolnak, hiszen háborús övezetbe küldték őket. Nem a mi szabadságunkat védik, hanem 14 állandó katonai bázis alapjait hozzák létre, hogy az Exxon Mobil és a British Petroleum szabadságát védjék meg. Nem demokráciát, hanem egy gazdasági megszállás alapjait fektetik le !
Például Irakban a mindennapi életet az amerikai megszállás óta házkutatások, halálbrigádok, ellenőrző  pontok, kijárási tilalmak, letartóztatások, utcai vérengzések és állandó erőszak határozza meg.

 Az igazi hősök az Alkotmányt védik az ellenségtől, mely Washington DC terrorista egységei, más néven a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmi ágak!
 "Azok, akik támogatják a szabadságot, de ellenzik a felfordulást, olyanok, mint a földművesek, akik úgy szeretnének terméshez jutni, hogy nem szántják fel a földjeiket.
Esőt akarnak mennydörgés és villámlás nélkül tengert akarnak hullámok morajlása nélkül.
Ez a küzdelem lehet erkölcsi, lehet fizikai vagy mindkettő, de fontos, hogy küzdelem legyen.
Követelés útján a hatalom sosem ad engedményt. Sosem adott és soha nem fog adni! "

Mindannyiunk feladata, hogy addig követeljünk, harcoljunk, mennydörögjünk, szántsunk, beszéljünk, küzdjünk, míg az igazság nem diadalmaskodik!
HA NINCS IGAZSÁG, NINCS BÉKE !
 

Bejegyezte: SBG Buddha

Igazságok a Nyugat közel-keleti beavatkozásai és a párhuzamos társadalmak kialakítása mögött - Interjú Maróth Miklós akadémikussal







Maróth Miklós professzor a bevándorlásról: 

"Vagy feltámad Európában az életösztön, vagy elpusztul, csak ez a két lehetőség van."
 
A jelenlegi eszközökkel nem lehet győztes csatát vívni a maguknak mindent megengedő terroristákkal szemben. A görög-római birkózás szabályaival nem lehet megverni valakit, aki rúg-vág” – fogalmazott a lapunknak adott interjúban az európai biztonsági helyzet kapcsán Maróth Miklós Széchenyi-díjas orientalista, egyetemi tanár, akadémikus. 

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a legtöbb - az érintett témákban írt - VilagHelyzete cikket igazolt interjújában 
(lásd a linkelt cikkeket), hiszen mindezeket mára a valós történések és sajnos a felszínre került tények, összefüggések bizonyították. 
Szólt arról is, hogy jelenleg egyfajta ideológiai terror hat az emberekben meglévő életösztön ellen. 
Mekkora veszélyt jelent Európa számára az iszlám?

Sokrétű jelenségről beszélünk, mely jelenthet veszélyt, de akár segítséget is. Például bizonyos országok éppen az alternatív együttélési formákat erőltetik a házassággal szemben, Ferenc pápa pedig egyedül a muszlim államokkal tud együttműködni ennek meggátolásában. Érdemes felidézni, amikor a dániai Mohamed-karikatúra botránya miatt felháborodott az egész muszlim világ, vezető magyar közjogi méltóságok álltak ki amellett, hogy a szabadságnak van határa, nem szabad más vallási csoportokat megsérteni. Vagyis a látszólag magatehetetlen európai keresztény közösségnek az iszlám jelentheti a példát a meggyőződés elismertetésére. A kereszténység nem azt a szerepet tölti be a társadalomban, mint régen, bizonyos értelemben mintha védelemre szorulna, a mai cinikus, nihilista világban a hit melletti kitartásnak, kiállásnak így igenis lehet hatása. Ez végül is pozitívum. Ugyanakkor a kereszténységet, mint versenytársat, kvázi védekezésre is kényszeríti a muszlim világ, ami egyfajta ösztönzés lehet.
Az európai elit tüntetőleg értéksemleges, ráadásul ezt számon is kéri az egyes tagállamokon. Mit tud kezdeni ez a „csapat” az erős identitású muzulmánokkal?

Az európai világ szekuláris, magánügynek tekinti a vallást. Egy Szöulban nemrég tartott konferencián arra jutottak, hogy a világ egyéb részeinek megértésére, bár próbálkoznak, alkalmatlanok az európai társadalomtudományok. Az uniós politikusok mindent szociológiai vagy politológiai kérdésként kezelnek, vagyis nincs meg az antennájuk arra, hogy felfogják, milyen üzeneteket küld az iszlám világ. Ott ugyanis mindent a vallásból vezetnek le, csakhogy szociológiával nem lehet a hit parancsait megérteni. Hosszú távon pedig a süketek párbeszéde aligha vezet eredményre, egyelőre a két kultúra nem azonos nyelvet használ. Európában mindenki a párbeszéd híve, de ha különböző nyelveket beszélünk, akkor ez nem fog sikerülni, mert nem értjük meg egymást.

Nem azoknak kellene – úgymond – megtanulni a mi nyelvünket, akiket kvázi befogadunk?
Dehogynem, csakhogy mint azt egyik könyvében Rémi Brague francia filozófus kifejtette, az európai kultúra lényege mindig az volt, hogy identitásának alapjait saját határain túl kereste. A rómaiak Athénban, a keresztény Európa Rómában. Ezért vannak orientalista vagy afrikanisztika tanszékek az egyetemeinken, míg az arab világban nincs Európa-tanszék sehol. Az indiaiak is „elegendők önmaguknak”, és lenézik a többi kultúrkört, így van ezzel az iszlám is, hiszen megvan győződve arról, hogy a lehető legjobb társadalomszervező erő.
Csakhogy közben híveik közül mégis sokan itt laknak, Európában.

Igen, és meg is próbálják saját képükre formálni ezt a világot. Így tettek korábban, a középkorban is. Az európai hódítók általában tiszteletben tartották a helyi közösségek törvényeit, próbálták megérteni a szokásokat, azokat beépíteni a gyarmatok működésébe. Az iszlámot ilyesmi nem érdekli: idejön, és be akarja vezetni a saját törvényeit. Vagyis teljesen eltérő az alapállás. Ráadásul ki is használják az európai viszonyokat. A vallási alapokon álló török párt például Németországban szervezte meg magát, aztán visszament, hogy induljon a választáson. Többször hiába próbálkoztak, végül nyertek – most ők vannak uralmon Ankarában.

– A jelenkori migrációs nyomás is része az európai naivitás, a „nem egy nyelvet beszélés” kihasználásának, vagy egyéb okai vannak?


Semmiképpen sem szolidaritási kérdésről beszélünk, ezt már többször szóvá tettem. Az iszlám világa túlnépesedett, a lakosság megkilencszereződött száz év alatt, miközben Európa fogy. Világos, az emberfölösleg elindult. Ezt látni kell. 
Ugyanakkor, miközben Szíriában mintegy tízmillió ember kényszerült elhagyni a lakhelyét, ebből hétmillió odahaza, a Bassár el-Aszad irányítása alatt álló területen telepedett le, hárommillió ment külföldre. 
Az Európai Parlament néppárti frakciója tehát tévesen jelölte meg a bevándorlási hullám egyik okaként, hogy a szíriaiak mind Aszad elől menekülnének Európába.
"Tudatosítani kell azt is, hogy a sajtó már nem tájékoztat, hanem a politikai és ideológiai harcok eszközévé lett."
A szíriai polgárháború esetében is igaz, hogy a sajtóhadjárat kiegészíti a fegyveres hadműveleteket. Aszadról elhitették, hogy a saját népét bombázza, csakhogy ez a másik félről is elmondható, sőt. Ráadásul a lázadók jó része külföldi zsoldos, vagyis inkább fordítva igaz a vád. Olyan is előfordult, hogy a nyugati média bemutatott a kormányerők által porig rombolt kórházat, majd néhány hónap múlva az épület teljes épségben látszott a felvételeken. Arról pedig inkább hallgattak, hogy az amerikaiak is bombáztak közintézményeket, például Afganisztánban.

Mi ennek a célja?

A sajtó részt vevő fél a háborúban, jobbról is, balról is. Aszad amúgy elismerte, hogy történtek atrocitások, de mindkét fél részéről. A lakott területek kilencven százaléka van már a kezén, úgy néz ki, ő marad az ország élén. Már a belső ellenzéke is, látva a muzulmán fanatikusok tevékenységét, Aszad oldalára állt, mert működőképes államot tud kialakítani. 
Nem szabad feledni azt sem, hogy évekkel ezelőtt Szíriában is erősen külföldi inspirációra indult el a rendszerellenes tüntetéshullám, amely végül a máig húzódó fegyveres konfliktusba torkollt. 

Kis kitérő: Ukrajnában, a kijevi Majdanon is felmerült, hogy provokátorok lövöldöztek, ők indították el a konfliktust. Az azonos módszer azonos tettesre utal.

Az Egyesült Államokra?

Köztudomású, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország állt elsősorban a szíriai események mögött, keletről pedig Szaúd-Arábia, Katar és Törökország. Bizonyos okoknál fogva érdekközösség alakult ki közöttük, Aszad megbuktatása volt a cél, mondván: ő despota.



Ez nem elég ok?
Ezzel az indoklással több problémám is van. Mutasson nekem valaki egy közel-keleti vezetőt, aki nem despota! Ezzel az ürüggyel bármelyik ottani államot meg lehetne támadni. És ha az? Ki jogosított fel minket arra, hogy intézkedjünk? A demokráciáért otthon kell küzdeni, nem a világ másik részén, olyanokra erőltetve azt, akik nem akarják. Továbbá: ki vállalja azért a felelősséget, hogy egy egész országot szétromboltak, milliókat tettek földönfutóvá, és négyszázezren meghaltak? Akik most beültek a zsűribe, és úgy csinálnak, mintha bíráskodhatnának? Nem tudom, miként tudják mindezt tisztázni az érintettek a saját lelkiismeretükkel.Michael Lüders tavalyi könyvében arról értekezik, az ősbűnt a CIA követte el 1952-ben. Mohamed Moszadeket akkor választották meg demokratikus úton Irán miniszterelnökének, s lett a Time magazinban az év embere. Rá egy évre azonban államosította az angol olajtársaságot, a Nyugat anyagi érdekeit sértve ezzel, így rögtön a demokrácia és a nyugati értékek ellensége lett. Vagyis despota. Elindult a sajtóban a politikus démonizálása, Iránt gazdasági nyomás, embargó alá helyezték. Két évvel később Nasszer Egyiptomban államosította a Szuezi-csatornát – ugyanez lett a következmény. Ez a recept. Ahogy az IMF mindenütt megszorításokat szorgalmaz, bármilyen országról legyen is szó, a nyugati politika, ha gazdasági sérelem érte, ezzel az eszközzel élt. Ez a helyzet Szíria esetében is, ott is a demokrácia féltésének ürügyével indult a mostani folyamat.
Ismerős lehet ez máshonnan is.

Valóban. Amikor 2010 után Magyarország kitette az IMF szűrét, megadóztatta a bankokat, hasonló receptet alkalmaztak vele szemben is. Nyilván, miután uniós tagok vagyunk, az embargó szóba sem jöhetett, de súlyos gazdasági nyomás alá helyezték az országot. Orbán Viktort meg egyenesen ördögnek maszkírozták, például a francia lapok címlapján. Az egész jelenségről eszembe jut egyébként gyermekkorom orvosa, aki minden betegségre a csodagyógyszernek tartott germicidet írta fel, ami több esetben nem segített, így végül jól elverték a felháborodott emberek. Ezt a sorsot vállalhatják ezek a nyugati politikusok is.
Donald Trump új elnök állítja, az Egyesült Államok leállítaná a demokrácia exportját. Várható valódi fordulat?

Nem tisztem Amerikát elemezni, de az biztos, hogy a közelmúlt háborúi sokba kerültek az Egyesült Államoknak, az ország eladósodott, ez a politika nem tett jót a gazdaságnak. Ráadásul Szíriában kettős játékot űztek: míg terroristának bélyegeztek egyes muzulmán lázadó csoportokat, egymilliárd dolláros katonai segéllyel támogatták őket. 
Közben a NATO második legnagyobb hadseregét adó szövetséges, Törökország több száz kilométeren hagyta, hogy az Iszlám Állam emberei ki-be járjanak, kereskedjenek a határán keresztül:
Az orosz bombázások ennek vetettek véget, így roggyant meg az amúgy még ma is offenzívák indítására képes terrorszervezet.

Szerényen kérdezem: 
honnan van még mindig fegyverük és ellátmányuk? Vélhetően azoktól, akik nyilvánosan éppen a terror ellen harcolnak.
Az Obama-kormány még az utolsó pillanatban is rakétákat ígért az ellenzéknek.


Mindenesetre elemzők szerint az idén lezárulhat a szíriai polgárháború. Mi jön utána?

Átszerveződnek az Iszlám Állam mögött álló erők, melyek akár Európába is áttehetik a székhelyüket. Látszik, amint helyben megszorulnak, másutt nő a terrorakciók száma, elindulnak a robbantások. Mondhatni, anyag nem vész el, csak átalakul.

Európa készülhet egy még veszélyesebb időszakra?

A rómaiak egyik alapelve volt, hogy az ellenséges hadsereget hagyni kell emelt fővel elvonulni, mert ha nem, kétségbeesett akciókra ragadtathatják magukat. Az Iszlám Állam embereit nem fogják hagyni elvonulni, nem is tudnának hova. Sok közöttük a csecsen és a bosnyák, e nemzetközi kalandorok a háború végeztével aligha térnek haza, s lesznek békés polgárok. Hogy a berlini adventi kamionos merénylőt futni hagyó európai elhárítás a helyzet magaslatán lenne, az is kétséges. Már előzetesen tudták, veszélyes emberről van szó, mégsem tettek semmit. 

Ez rávilágít egy újabb tévedésre, nevezetesen arra, hogy amire annyira büszkék vagyunk, a jogállam, olyanoknak készült, akik jogkövetők. Itt viszont beáramlott egy tömeg, amely korántsem jogkövető. A jelenlegi eszközökkel tehát nem lehet győztes csatát vívni a maguknak mindent megengedő terroristákkal szemben. A görög-római birkózás szabályaival nem lehet megverni valakit, aki rúg-vág.
Visszakanyarodva az alapkérdéshez: mi lesz így Európával?

Aki életképtelen, meghal. Vagy feltámad Európában az életösztön, vagy elpusztul, ez a két lehetőség van. Ha így megy tovább, nem kizárt, hogy évtizedek alatt lényegében elfoglalják a kontinenst. Már kialakultak a párhuzamos társadalmak, a mecsetek körül szerveződő, saját pénzügyi rendszerrel is bíró világ önálló életet él, nem törődik a törvényekkel, és egyre nagyobb teret nyer. A lélekszám alapján előbb-utóbb a nagyvárosokban többségbe kerülnek az érkezők, és kisebbségbe az őslakosság.


Erről nem illik beszélni.
  • Nehezíti a helyzetet, hogy egyfajta ideológiai terror hat jelenleg az európai emberekben meglévő életösztön ellen, rasszizmussal és idegengyűlölettel vádolják azokat, akik nyíltan felismerik és szóvá teszik a veszélyeket. 

    Ettől ideje lenne megszabadulni.
     Egy logikatankönyv szerzője szerint különböző logikai rendszereket választhatunk, amikor tudományos munkával foglalkozunk. Attól függően, milyet választunk, bizonyos tényekre kinyílik a szemünk, másokra vakok leszünk. Így van ez az ideológiák esetében is. 
    Amíg az egyenlőség kötelező, s nem határozzuk meg, ez a törvény előtti egyenlőségre vonatkozik, és nemcsak a jogok, hanem a kötelességek esetében is érvényes, addig tévúton járunk. 
    Ha én bármilyen hivatalos kérelemben hamis adatot szolgáltatok, automatikusan elutasítják a beadványt. Az Európába bejövő migránsok egyértelműen hamis adatokat szolgáltattak, mégsem érte őket retorzió. Nekem kevesebb a jogom, mint nekik? Amíg vakká tesszük magunkat, nem tudunk bizonyos helyzeteket és cselekedeteket pártatlanul elbírálni, és a saját ostobaságunknak vagyunk kiszolgáltatva.

    Forrás:
     Magyar Hírlap
    Előző kapcsolódó cikk Maróth Miklóssal a bevándorlási invázióról:

Kapcsolódó cikkek BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ VilagHelyzete Cikkek BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ - Alternatív Hírek✔ Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve
✔ 
A 'Harmadik világ' dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : Na de vajon kik finanszírozzák a menekültáradatot

✔ 
Párizs külvárosait már háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók-amit nem mutat a főáramú média

✔ 
„Franciaországnak vége..." - Almássy Ferenc újságíró a Mélymagyar című műsor vendége

✔ 
Birmingham utcáin is kezd megjelenni a káosz muszlim vallásháborúk miatt

✔ 
Kelet-London - Ez már nem a britek földje! Ha nem látnám, nem hinném el....

✔ 
Multikulti társadalmi felmérés: "Nem akarnak beilleszkedni, ehelyett saját társadalmat építenek"

✔ 
Soros dollármilliók a "migrációs invázió normaként való elfogadtatására"

✔ 
A migráns-invázió mögötti igazságokról nyíltan beszél David Icke ebben a videóban (magyar felirattal)

Kapcsolódó cikkek Ukrajna-témában: 
MINDEN CIKK
Bejegyezte: SBG Buddha








Multikulti társadalmi felmérés: "Nem akarnak beilleszkedni, ehelyett saját társadalmat építenek"
akár a zsidó , vagy a cigány !!


Nem tudnának, de egyébként sem akarnak beilleszkedni az Európába érkező migránsok. A most működő társadalmi rendek egyikét sem fogadják el – ehelyett csak a hozzájuk hasonlók társaságát keresik, és párhuzamos társadalmat kezdenek építeni.

Tavaly októberben, a nagy bevándorlási hullám tetőzését követően egy dán napilap megrendelésére készült az a figyelemre méltó felmérés, amely
 reprezentatív adatot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a már itt letelepedett nem-európai bevándorlók hogyan viszonyulnak az európai ország társadalmi rendjéhez. A Jyllands-Posten megrendelésére készült kutatásból kiderült, hogy minden tíz, Dániában élő muszlim közül négy úgy gondolja: nem elfogadható az ország jelenlegi alkotmánya, az ország törvényeit ehelyett inkább hozzá kellene igazítani a Koránhoz.
A válaszadók 26,5%-a az iszlám jogrend és a dán alkotmány egyvelegét tartotta kívánatosnak, 11,3%-uk szerint pedig a saría jogrend kellene a dán alkotmány helyébe lépjen. 

Az országban már letelepedett muszlim bevándorlók, annak ellenére, hogy aktívan részt vesznek az európai ország mindennapi életében, munkát találtak és stabil egzisztenciát teremtettek, 
továbbra is úgy gondolják, hogy az iszlám vallási törvényei mentén kellene változtatásokat végrehajtani az európai ország alkotmányában.
 Tehát a munkaerőpiaci integráció nem változtat azon, hogy ők egy másik kultúrából érkeztek, és Európában letelepedve gyermekeiket is annak szellemében nevelik. Dániában eddig mintegy negyedmillió muszlim bevándorló telepedett le, közülük mintegy százezer fő jelenleg is ősei kultúrája mentén akarná módosítani a befogadó-ország alkotmányát.

Januárban a norvég rendőrség vezetője arra mutatott rá, hogy ez a probléma nem elszigetelt jelenség, hanem Európa minden országában megfigyelhető, ahol migránsok letelepednek. Marie Benedicte Bjørnland január közepén egy Svédországban tartott biztonságpolitikai konferencián vett részt, ahol a Kölnben történteket és annak hosszú távú következményeit tárgyalták. A norvég rendőrvezető akkor kijelentette:



Bjørnland elmondása szerint a tömeges bevándorlással újabb társadalmi feszültségek és törésvonalak jelennek meg; egyrészt minden egyes, migránsok által elkövetett bűncselekmény (legyen szó akár elszigetelt esetről is) tovább radikalizálja nemcsak a szélsőjobboldalt, hanem a társadalom egészét, ami így egyre kevésbé fog befogadóan viszonyulni az új közösségekhez.

Nem-akarnak-beilleszkedni-ehelyett-saj%25C3%25A1t-t%25C3%25A1rsadalmat-%25C3%25A9p%25C3%25ADtenek

Migráns vagyok – agysebész”

Mind hiába: a kevés pozitív példa kihangsúlyozásával nem lehet több ezer rablást és nemi erőszakot meg nem történtté tenni. 

Bjørnland szerint egyértelműen látható, hogy a migráns közösségek magja egyáltalán nem is akar alkalmazkodni a jelenlegi társadalmi rend normáihoz. Ehelyett saját közösségeket hoznak létre, annak belső normái szerint élnek, és akkor is elkülönülnek a jelenlegi társadalmi rend közösségeitől, ha történetesen egy forgalmas nagyvárosban élnek. A rendőrfőnök szerint a többségi társadalom elutasítása idővel ezekhez a mag-közösségekhez közelíti a kezdetben beilleszkedésre törekvő csoportokat is, így a hatóságok és a bevándorlás-párti politikai erők minden törekvése ellenére párhuzamos társadalmak jönnek létre.
Metafizikai különbségek garantálják az új közösségek elkülönülését

8365_10154145557408885_7184131211761702196_n

Idén májusban egy az INSA által végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy
 a németek mintegy 60%-a úgy gondolja: az iszlámnak nincs helye Németországban.
A napokban pedig a német köztévé nyíltan beszélt arról, hogy a németek Magyarországra menekülnek a migránsok elől; 
egy ingatlanközvetítő szerint minden tíz ügyfele közül nyolc a migránsok miatt hagyja el Németországot, és részben amiatt Magyarországra esik a választásuk, mert itt “a lakosság túlnyomó többsége keresztény”.
Nem hajlandók elviselni többé a mindennapos utcai konfliktusokat, ehelyett inkább elvándorolnak. Most a felső-középosztály körében tapasztalható ez, de később kiterjedt jelenséggé válhat a keletre vándorlás.



Februárban a Magyar Idők konzervatív napilapnak nyilatkozva Maróth Miklós, az iszlám világ kulturális és vallási jellegzetességeit jól ismerő orientalista kifejtette, hogy
 a migránsok beilleszkedésével elsősorban az a probléma, hogy ők maguk nem is akarnak beilleszkedni. 
Igaz, a “kulturálisan kompatibilis” – nyelvtudással, piacképes végzettséggel rendelkező – személyek egy kis csoportja be tud illeszkedni, de
a migránsok többsége egyáltalán nem is keresi a kapcsolatot az európai társadalommal, annak ellenére, hogy egy európai országban él.
id%25C3%25A9z%25C5%2591jel

Nem is igen érdekli őket a befogadó közeg, tekintettel arra, hogy a muzulmán meggyőződésük azt súgja nekik: az ő vallásuk magasabb rendű, tehát ők vannak a vallási igazság birtokában, míg a keresztények meghamisítják Isten szavát.”

woman-with-sign-love-refugees-being-treated-bad-by-them-fail2B25965700000578-3187058-image-a-47_1438871534161

A szakértő szerint a migránsok “magukkal hozzák a káoszt és rendetlenséget”, és nem fogadják el az európai társadalmak normáit. 

Törvényszerű, hogy az esetek többségében a muszlim bevándorló elsősorban muszlimokkal fog kapcsolatokat ápolni, függetlenül attól, hogy a társadalom egyébként elutasítja-e. Maróth szerint mindez különösen érvényes az illegális bevándorlókra, akik már európai pályafutások kezdetén, a határ átlépésekor is törvénysértést követtek el. Ők többnyire később sem igazodnak hozzá az európai normákhoz.







Forrás. Hidfo.ru

Európa páneurópai migrációs leigázásának ördögi terve ! Eltitkolt kérdésekről és válaszokról Drábik Jánostól !






Friss és jó elemzés Európa térdre kényszerítéséről, bevándorlási invázióról, ezen tervek kiagyalóiról és tabuként kerülendő kérdésekről Drábik Jánostól... 
Pl. - Miért nem mennek az iszlám közösséghez tartozók a saját kultúrkörükhöz tartozó országokba?
- Miért akarnak mindenáron Európába jutni? Erre válaszolni kell!
Az sem véletlen, hogy az Európai Unió felső szintű vezetői - akik mint réteg az elitek koalíciójának tekinthetőek - miért nem intézkednek annak érdekében, hogy ezek a százezrek a saját iszlám közösségükhöz tartozó országokba menjenek, illetve ott maradjanak, míg a válság megoldódik ?

Sőt miért nem akarják megoldani ? Miért nem állítja le Merkel a folyamatot ?
Azért mert ezt tervezték meg évtizedekkel ezelőtt és írták le konkrétan!


FIX TV | Enigma - Erőszakmentes beavatkozás | 2016.03.08.







FIX TV | Enigma - Ki robbantotta ki és ki nyerte meg a II. világháborút? | 2015.08.25





FIX TV | Elhallgatott történelem - Az államok feletti magánhatalom célkitűzései | 2018.11.01.





Megsemmisítő FEMA táborok Magyarországon? - Dr. Drábik János, Jakab István



Drábik János - Mi a Hatalom terve Európa muszlimokkal való tömeges elárasztásával (made with Spreake










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése