2019. június 6., csütörtök

Bázisok








Bázisok




D.U.M.B.





2011.07.28. 08:00 Papírzsepi





Az 51-es körzetről szóló poszt után volt egy szavazógép. Ebben bárki szabadon szavazhatott úgy, hogy nem kellett tartania a FBI-tól vagy a CIA-tól, sőt, még a Szalai-kommandótól sem. A szavazás eredményeként kiderült, hogy az olvasótábor alapvetően három nagy részre bontható. 30% szerint nincs itt semmi humbug, minden úgy van, ahogy leírtam. Ám 30% szerint az egész csak egy sokkal titkosabb létesítmény fedőintézménye, másik 30% pedig még azt is szentül hiszi, hogy az ufók köztünk járnak. Sőt, a maradék 10% is feltételez egy másik –még titkosabb- támaszpontot valahol. Ekkora közönségigény mellett nem mehetek el szó nélkül. Így egy rövid nyári bulvár poszt erejéig nézzük meg, hogy melyek azok a helyek, melyekhez képes az Groom-lake-i támaszpont a nyíltság és az átláthatóság mintapéldája. Ilyen melegben hol is hűsölhetnénk jobban, mint mélyen a föld alatt. Mai –az átlagnál kicsit konteósabb- posztunkban jöjjenek hát aDeep Underground Military Base-ek, tehát a mélyen a föld alatt lévő katonai bázisok!
A földalatti bázisok előnyeit és hátrányait szerintem senkinek sem kell túlragoznom. Jobban elrejthetők, jobban védettek, mint a felszíni társaik. Ha elég mélyen vannak, még észrevenni is nehéz őket, nemhogy lebombázni. Persze, ha az ember repülő izéket próbál fejleszteni, akkor nem túl praktikusak, ráadásul borzasztóan sokba kerülnek. Ennek ellenére rengeteg ilyen bázis épült világszerte, csak az USA területén több, mint 130-at tartanak nyilván (a világon pedig úgy 1500-at). 
Ezek jelentős része ma is szigorúan titkos, így pár kivételtől eltekintve igencsak kevés megbízható információ áll rendelkezésre. Annál több –mondjuk úgy- akonteóblogba illő történet kering ezekről a helyekről. Nem is fogok most írni mindről, csak a kedvenceimről. (Akit érdekel a téma, kezdje mondjuk itt.)
Az Egyesült Államok nagy földalatti bázis-építési munkái az 1940-as évek elejéig nyúlnak vissza. Akkor merült fel ugyanis először a US Navynél, hogy optimalizálni kellene a mélytengeri technológiai kutatásokat. Itt a búvárok merülési mélységének kiterjesztésétől kezdődően a mélytengeri járművek és fegyverek fejlesztéséig sok mindennel kísérleteztek, amihez persze olyan támaszpont lett volna az ideális, mely a víz partján, vagy még inkább a víz alatt helyezkedik el. Elég gyorsan meg is születtek az első tervek, melyek a tengerfenékbe fúrt alagutakból összeállított hatalmas bázisokról szóltak. Később a szükséges vizsgálatok, próbák és mérések az egyébként is titkos „Sand Dollar” project alatt futó még titkosabb műveletsor során történtek meg. (A "Sand Dollar" a K-129 kiemelésének előkészítése volt, ami még ma is titkos és rejtélyes ügy.)
Alagutakat persze már igen régen tudunk fúrni (tessék csak megnézni a londoni metróhálózatot!), ám a tengerfenékbe fúrt víz alatti bázishoz akkoriban még nem volt meg a megfelelő és hatékony technológia. Ráadásul ezekben az években a pénz is kevés volt: valami háborúzásra kellett, nem kutatásra. Ennek ellenére a Navy szponzorálni kezdett pár egyetemi kutatót (főleg az MIT-n), valamint a hadsereg saját kutatóbázisait (pl. a Los Alamos-i fiúkat) is ráengedte a problémára. Ennek hamarosan eredménye is lett: különféle kormányhivatalok által jegyzett szabadalmak sora jelezte, hogy az alagútfúrási technológia bizony fejlődik. Az más kérdés, hogy nem kellett sok idő hozzá, és a nyílt szabadalmak helyét a titoktartási szerződések vették át.
A hidegháború elkezdődésével, valamint az ICBM-ek megjelenésével viszont a földalatti támaszpontok mások számára is vonzóvá váltak (itt most tekintsünk el a borospince-fanoktól). Már az ötvenes évek közepén felmerült, hogy gond van az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) antennákkal telezsúfolt téglaépületének színezésével. Ugyanis az épület védhetőségének szempontjából az ábrán látható minta sokkal stílszerűbb lett volna. Ez nem maradhatott így, kellett tehát egy olyan építmény, ami egy atomháború esetén is működőképes marad. Ehhez viszont az optimális hely a föld alatt, egy gránit-hegy gyomrában van. Erre a célra a Colorado államban lévő Cheyenne hegység tűnt ideálisnak, így 1958. május 12-én el is kezdték tervezni a szép új pecót. Az alapkövet 1961-ban rakták le (pontosabban: robbantották ki), ekkor indult az 5km-nyi alagútrendszer elkészítése. A földfelszín alatt 700 méterrel elhelyezett építményt menet közben többször áttervezték, megnagyobbították és módosították. Valamint a szikla vetődései miatt is adódtak technológiai problémák. Ráadásul új antenna rendszereket is kellett telepíteni, meg hát el kellett készíteni az adatfeldolgozó- és kommunikációs rendszereket is. Végül 142.4 millió USD elköltése után, 1967. február 6-án a bázis működésbe állt.
A működése során eddig 21 bázisparancsnokot elfogyasztó létesítmény felelt a közeledő ICBM-ek előrejelzéséért is. Ennek kapcsán több olyan alkalom is volt, amikor az itt dolgozók majdnem kirobbantották a III. Világháborút. A legjelentősebb ilyenek 1979-ben és 1980-ban történtek. (Most nehogy megkérdezze valaki, hogy „és sikerült végül elkerülni?”!).
Persze hamarabb is voltak ilyen esetek.
- 1960-ban a NORAD régi radarjai rakéták közeledését jelezték 4000km-re. Rakéták persze nem voltak, a radarjelek a Holdról jöttek vissza. Csak a rendszer levágott két nullát a durván 400000km-es távolságból.
- 1962-ben (a kubai rakétaválság éve!) több meleg helyzet is volt. A probléma jellemzően műholdakra volt visszavezethető, melyeket a feszült helyzetben rakétáknak néztek.
- 1979 novemberében, már az új kégliben úgy kezdtek szimulációs szalagokat futtatni a fő rendszeren, hogy elfelejtették előzőleg jelezni az érintetteknek, hogy tesztről van szó. Mivel ettől többen idegesek lettek, Később a tesztelésre már külön számítógépeket szereztek be.
- 1980-ban egy időre a közeledő rakéták számát kijelző 0000 helyett 0002 jelent meg. Ez akkor halálra rémített mindenkit, de valójában nem jöttek a rakéták. Aztán 3 nap múlva az eset megismétlődött. A dolog oka egy számítógép hardver-hiba volt, amit ezután kijavítottak.
A 2001-es repülős-WTC-s események után a támaszpont új feladatokkal bővült, 2006-ban pedig a költségcsökkentés érdekében a tényleges munkát visszahelyezték a Peterson légi bázisra. A földalatti bunker ma meleg-tartalékként működik (azaz bármikor újra használatba vehető, fennakadás nélkül). A képen a létesítmény 15 tonnás bejárati ajtaja látható (alatta meg a mindenki által ismert főbejárat).

Amúgy Kanadának is van hasonló bázisa: a Canadian Forces Base (CFB) North Bay Ontarioban van, 200 méterrel a földfelszín alatt. Jelenleg ezt sem használják aktívan, csak meleg-tartalékként üzemel.
Az oroszok az ICBM-ek felügyeletét (és a korai észlelést) az 1963-ban, Lettországban épített Skrunda-1 (földfelszíni) titkos katonai bázisról végezték. Ez egy szupertitkos létesítmény volt, ma pedig szellemváros (kellene már írni egy posztot a világ katonai vonatkozású szellemvárosairól…).
Ám térjünk vissza az ötvenes évekbe, azon belül is 1959-be. Akkor kezdték ugyanis építeni az USA egyik (akkor még) szupertitkos földalatti kormányzati létesítményét. A "Casper" kódnevű bunker Nyugat- Virginiában, White Sulfer Springsben épült, a Greenbriar Resort nevű szálloda alatt. A 93 ezer négyzetméteres komplexum (ez pont kétszer akkora, mint a budapesti Allee „Szénmonoxid” bevásárlóközpont, és fele akkora, mint az Arena „Félkészen átadott” Plaza) erősített vasbetonból készült, és rendeltetése szerint a Kongresszusnak adott volna helyet a „helyzet fokozódása” esetén. Ennek megfelelően van kialakítva és felszerelve. 25 tonnás bejárata (balra, fent) mögött, 250 méteres mélységben 1100 embert tudtak volna elhelyezni egy esetleges háború esetén. A létesítmény tárgyalótermekkel, lakóterekkel, boltokkal és kiszolgáló létesítményekkel is rendelkezik.   A fő nagytárgyalón kívül egy 12 ágyas, igen jól felszerelt kórháza, és még egy saját tava is van, melyet hegyi források táplálnak. A létesítmény tele van zsúfolva a működéshez szükséges eszközökkel és biztonsági rendszerekkel. Egészen 1992-ig sikerült a létét teljes titokban tartani (ekkor írt róla először a The Washington Post), 1996 óta látogatható. Bárki megnézheti annak ellenére, hogy mind a mai napig folyamatosan készenlétben áll.
Amúgy a Greenbriar Resort szálló külseje is stílusos: a felszíni épület úgy néz ki, mint a Fehér Ház.
Mielőtt valaki megkérdezné: nem, a bunker magyar megfelelője nem a Fővárosi Nagycirkuszalatt található. Az ismerteken kívül (Sziklakórház, Rákosi atombunkere, Csepeli Atombunker, stb…) még sok van, de ezek helye államtitok
A képeken a Rákosi-atombunker.
Egyébkény hasonló rendeltetésű bunker a Szovjetunióban is készült. Nem is egy. Már eleve Sztálinnak volt kettő (egy Izmajlovóban, egy meg Szamarában), de van egy Taganka alatt is, a ”Bunker-42”. Ez utóbbit a Taganszkaja metrómegállótól nem messze, 60 méter mélyen építették 1951-ben. Később, 1956-tól kezdődően a NORAD-hoz hasonló feladatkört látott el, parancsnokságként működött. Az 1960-as évektől már atomháború esetére is felkészítették, tehát megkapta az atombunkerek kötelező felszereléseit. A hetvenes években felújították, s egészen 1995-ig használták. Ma hidegháborús múzeumként látogatható a 7000 m2-es építmény.
És mi van a ma is működő titkos katonai támaszpontokkal?
A hidegháború során az USA-ban egyre több pénz jutott a különféle titkos katonai létesítmények létrehozására. Új fejlesztésű fúrópajzsok jelentek meg, melyek egyre gyorsabbak és hatékonyabbak lettek. Így a titkos földalatti bázisok is szaporodni kezdtek. Az alábbi kép például 1982 decemberében készült, Nevadában, a Little Skull Mountains-ben. A 13 millió USD-be kerülő fúrópajzs éppen a Nevada Test Site területén kezdett fúrni egy alagutat (Hol is van az 51-es körzet? Ja, hát pont ott.).
Persze nem csak a légierő indított ilyen vállalkozásokat, hanem a kedvenc partnerei is: a Lockheed Kaliforniában kezdett földalatti bázist fúrni, akárcsak a Northrop Grumman. Ez utóbbi bázisa amúgy az Antelope Völgyben van, és állítólag 42 szinttel rendelkezik – lefelé.
Ugyanakkor a legmélyebb földalatti bunker címét nem ez, hanem a Dulce bázis tartja: ez ugyan csak 7 szintes, de ezek több, mint 3 km mélységben helyezkednek el. Ez a támaszpont a Dulce nevű település alatt/mellett van, Új Mexikóban, és talán a legnagyobb folklórral rendelkező titkos támaszpont. Eredetileg 3 szintesre készült, ekkor még a RAND korporáció építette. A cél a nukleáris sugárzás genetikai hatásainak részletesebb vizsgálata volt (a munkát még Los Alamosban kezdték el).
Az építés során kihasználták a területen lévő természetes barlangrendszert, így a bázis jelentős részben a barlangi termek összekapcsolásával jött létre. Később ugyanezzel a technikával további szinteket építettek. Ma hétről tudunk, de mivel alatta a barlang még tovább folytatódik, így lehet, hogy azóta már tovább terjeszkedett a bázis.
A sok amatőr az 51-es körzet feltérképezésével és a mindennapjainak tanulmányozásával tölti az időt, miközben nincs ott semmi. Ahelyett, hogy a Dulce-val, a titkos bázisok koronaékszerével foglalkozna!” – írja Dr. Richard Sauder a neten. 
Dr. Richard Sauder a helyi Nemere István / Frei Tamás / Vujity Tvrtko (csak sapka nélkül).   Mindenféle „tényfeltáró” könyveket ír, okot nyomoz, és előadásokat tart, főleg az UFO-konferenciákon. Írt is több remek könyvet a földalatti és vízalatti bázisokról. Elég aktív figura, aki gyakran személyesen ered a titkok nyomába. 2010 áprilisában ezért le is tartóztatták, miután egy Minuteman III atomrakéta-silónál kezdett tiltakozó akcióba (pedig hol van egy ilyen rakéta a Zengő/Tubesvérengző radarállomásához képest!).  
Viszont igaz, ami igaz: Dulce környékén rengeteg UFO-észlelés történt az elmúlt 30 évben. Ráadásul ez a környék a hirtelen tömeges állatpusztulások- és csonkolások kapcsán vált igazán hírhedetté. Nem véletlen tehát, hogy az elsők között kereste fel a helyszínt a History Channel „UFO Hunters” című műsora is. Ám az epizód leadása után a szériát teljesen váratlanul elkaszálták, a parancs állítólag a legmagasabb szintekről jött.
A bázisról (főleg az építéséről) több bennfentes írt vagy beszélt már, aránylag egybehangzóan. Ami biztos, hogy igen komoly biztonságtechnikával van felszerelve. A 3000 CCTV kamerán kívül speciális chipkártyás beléptetés van: a védett területre csak meztelenül, súlymérés után lehet bejutni. Bevinni és még inkább kihozni onnan semmit sem szabad. A csomagokat külön kezelik és nézik át, és minden belépő szolgálati egyenruhát kap. Az ellenőrzőpontokon mindenhol mérik a súlyt, és ha az egy adott szintnél jobban eltér a belépési súlytól, akkor motozás és röntgenezés történik. Tehát nem árt meggondolni, mikor megy WC-re az ember…
Csak csendben jegyzem meg, hogy ma már ettől azért nem kell hasra esni. Ennél sokkal komolyabb rendszert is láttam már. Súlymérős beléptető pedig itt, kicsiny hazánkban is működik. A szokásos (arc, kód, ujjlenyomat, kézgeometria, fémvizsgáló kapu, stb.) ellenőrzésen kívül egy egyszemélyes zsilipbe is be kell szállni. Oda ketten már nem nagyon férnek be. Ám a belépés után az áthaladni kívánónak még egy belső „kabátot” is magára kell hajtania, mely így teljesen kizárja, hogy ketten menjenek át a zsilipen; de még a hátizsák és egyéb csomag bevitelét is megakadályozza. Ekkor történik a súlymérés. A vendégeket időkorlátokkal követik az épületben, ha az idő lejár (és nem ér el az illető a következő ellenőrzési pontig időre), akkor minden ajtó lezár számára, és csak az őrség tudja "kiszabadítani". Kifelé szintén súlymérés van, és ennek egyeznie kell a belépési súllyal (különben a zsilip nem nyit). Ez már évek óra működik.
És, hogy min dolgoznak a Dulce-ban? Állítólag ez a fő genetikai- és pszichológiai kutatóközpont. A legfelső két szint a karbantartás, fogadás, átöltözés, stb. Alatta kezdődik a védett rész. A harmadik és negyedik szinten folynak a gondolatolvasási kísérletek, az asztráltest-kísérletek, és minden „nem szokványos” kutatás (telepátia, távolbalátás, teleport, stb.). Tehát minden, ami rendes tudományos helyeken közröhej lenne.
Az alatta lévő szinteken illegális (és valószínűleg merőben etikátlan és gátlástalan) genetikai kísérletek zajlanak. Egyes vélekedések szerint biofegyvereket is készítenek itt, de főleg a nagyobb élőlények mutációját kutatják. Nem véletlenül hívják a 6. szintet „Nightmare Hall”-nak az ott dolgozók. A kísérletek „eredményeit” és a szükséges „alapanyagot” a 7. szinten tárolják, hűtőházakban. Preparált állati- és emberei részek, torzszülöttek, fura kreatúrák, végeláthatatlan sorokban. A 7. szint alatti barlangrendszer nincs feltérképezve.
Fontos megjegyezni, hogy sokak szerint a Dulce az egyik első Idegen-Ember közös fenntartású bázis. Tehát tele van „szürkékkel” és „reptoidokkal” az egész, főleg a 6. szinttől lefelé. Amúgy állítólag ezek nem is földönkívüliek, hanem … na mindegy.
Amúgy szerintem a Dulce ideális helyszín lenne a Big Brother (vagy inkább: Big Uncle) következő szériájának forgatásához. Minden együtt van: rengeteg kamera, zárt környezet, meztelenkedés, és földönkívüli szereplők.... Azért a Való Világban már nem vagyok annyira biztos….
Persze a DUMB-ok túlnyomó része teljesen hétköznapi feladatokkal bír. Nevadában található a poros Henderson falu (nem messze a Halálvölgytől). Unalmas hely, mindössze egy cukorkagyár volt az egyetlen látnivaló. Aztán 1988-ban a fél falu felrobbant. A terület alatt ugyanis egy kormányzati vegyi üzem, egy bomba/fegyvergyár lapult meg, egészen május 4-ig. Akkor ugyanis 4500 tonna ammónium-perklorát a levegőbe repítette az egészet.
Oregonban, Wimerben és Dugwayben is van egy-egy komoly vegyi raktár. Raven Rock Pennsylvaniában a Pentagon egyik tartalék-bázisaként működik. Tulajdonképpen a Mount Weather Emergency Operations Center párja. Salt Lake Cityben, a Mormon Barlangban archívum és irattár üzemel. Madiganben (Washington állam) egy három szintes vészkórház működik. Érdekesség, hogy a US Navy-nek van egy jókora földalatti bázisa Nevada államban, mindössze fél órányira Las Vegastól. A sivatag kellős közepén. Egy tengerészeti bázis.
Csak érdekességként: a következő képek Svédországban,Musköben készültek egy földalatti tengerészeti bázisról. Most képzeljük el ugyanezt a sivatag közepén…
Ezek a képek pedig egy (mára elhagyott) szovjet szupertitkos tengeralattjáró-bázisról készültek, Krímben. ABalaklava bázis atombiztos dokkjaiban 14 különböző tengeralattjáró-osztály állomásozhatott, egész a bázis 1993-as bezárásáig. Most valamennyire felújították, és múzeumként üzemel.
  
A legtöbb bázisról legfeljebb a létezését tudjuk (vagy azt sem: egyesek infrahang-kutató bázist sejtenek a Saint Helensben, mivel mormogó hangok jönnek a hegyből. Egy aktív tűzhányó esetén ez azért elgondolkodtató…). De azért vannak nyilvánvalóbb furcsaságok is.
Ilyen például a földalatti létesítmény a Denver Nemzetközi Repülőtér (és csatolt részei) alatt.
Ma ez reptér a világ harmadik legnagyobb, és tizedik legforgalmasabb repülőtere. Összesen 140 km2 terültet foglal el, és itt található az USA leghosszabb kifutópályája is. Amikor a repülőtér építésébe 1995-ben belekezdtek, senki sem értette, hogy miért van rá szükség: ugyanis már létezett egy működő Denveri repülőtér. Ráadásul az kisebb terület-igénnyel és több kifutópályával rendelkezett, egy jóval kevésbé szeles területen (szemben az új reptéren, ahol gyakran áll le az élet az erős széllökések miatt).
Az építkezés 8 emelettel a föld alatt kezdődött, meglehetősen titkos körülmények között. Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, sokkal többet, mint indokolt lett volna.
A munkásokat periodikusan elbocsátották, majd teljesen újakat vettek fel. Így egyben senki sem látta az alagsori építményt. A költségek a tervezett 1.7 milliárd USD helyett 4.8 milliárdra rúgtak (és nem Magyarországon vagyunk!), miközben láthatóan továbbra sem kímélték a pénzt. A létesítmény jelentősen túlméretezett üzemanyag- és kommunikációs rendszerrel rendelkezik, valamint a terminál speciális teflon-bevonata miatt nem nagyon lehet rajta hőkamerával sem átlátni.
A furcsaságok miatt a repülőtérről rengeteg weblap, cikk, könyv született. Akit érdekel, olvasgathat ittitt, vagy éppen itt.
Abban majdnem mindenki biztos, valamilyen igen fontos, és meglehetősen nagy katonai- vagy kormányzati létesítmény van a reptér alatt. Hogy pontosan mekkora, azt persze nem tudni. Még a helyi tűzoltóknak sincsenek tervrajzaik. Az építők és az üzemeltetők persze tagadják az egészet: a főépítész szerint a repülőtér technikai hátterét helyezték a föld alá, nem valamilyen bázist.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az épületet fura, nyomasztó, egyértelműen a szabadkőműves szimbolikára hajazó képekkel és szobrokkal díszítették. A legismertebb itt balra látható.
A már említett Dr. Richard Sauder (azért írom mindig ki a Dr.-t, mert van egy másik Richard Sauder is, aki szintén hasonló témában utazik) szerint a 7 földalatti szinten nagy valószínűséggel speciális katonai kutatások és tesztelések folynak, valamint CIA-börtönként és titkos parancsnokságként is üzemel. Valószínűleg minden emeletet más „bérel”, tehát ez egy igazi multifunkciós, közös használatú titkos létesítmény. A legelvakultabb hívők szerint ez az Új Világrend (New World Order) leendő főparancsnoksága.
Szóval érdekes hely, ahonnan rengeteg alagút vezet a környékbeli –és nem környékbeli – földalatti bázisokhoz (A NORAD-ba, a Wyomingi Rivertonban lévő bázisba, stb.). Sauder szerint igazából az összes ilyen létesítmény be van kapcsolva egy egész Észak-Amerikára kiterjedő alagúthálózatba (és ebben a véleményében meglepően sokan osztoznak). Ezekben az alagutakban MAGLEV(mágneses lebegtetésű) szerelvények szállítják az utasokat és a szarjét, mégpedig a hangsebességénél kétszer gyorsabban! Bizony! (Na. Ha eddig kibírtad röhögés nélkül, most megihatsz egy sört.) A képen az összekötő alagutak hálózata látszik:
Ennek a pár ezer kilométernyi alagútnak a hatékony kifúrásához azért szükség volt pár apróságra. Először is kellett egy csomó hatékony alagútfúró gép. Aztán el kellett takarítani a törmeléket valahova. Általában kellenek valamilyen gyűrűk az alagút belső falára, valamint persze meg kell építeni a MAGLEV-pályát is. A nagy sebesség eléréséhez vákuumot kell csinálni az alagútban, a vonatokban pedig relatív túlnyomást.
Csak hát a 
világ leghosszabb alagútja is csak 82 km hosszú (és vizet szállítanak benne, tehát inkább csőnek hívnám). Itt ennél jóval hosszabb létesítményről van szó.
Szerencsére még a negyvenes években Los Alamosban és az MIT-n kidolgozták a megoldást a gyors és hatékony alagútfúráshoz. Igaz, hogy akkor még teljesen megvalósíthatatlan volt, de a nyolcvanas-kilencvenes évekre már meglett a technikai háttér ahhoz, hogy nagyon nagy teljesítményű alagútfúró gépeket építsenek. A projectet egy bizonyos Philip Schneider vezette.
Philip Schneider nevezetes figura. 1947-ben született, és mivel apja, Oscar Scheider a Navynél dolgozott, ő is ott folytatta. Az apja (még 1943-ban) részt vett aPhiladelpia-kísérletben, és dolgozott a HAARP-on. Így Philip sem esett messze a fától, és különféle kitérők után a titkos földalatti bázisok egyik mérnöke lett. Ekkor kapta feladatul (13 földalatti bázis megépítésén túl) a fúrógépek továbbfejlesztését és vizsgálatát. 1979-től a Morrison-Knudsen Inc. munkatársaként ő folytatta a Dulce bázis mélyítését a 4.-től a 7. szintig. Egy talajminőségi próbafúrás során viszont sikerült befúrni egy idegen (értsd: szürke emberke) bázisra, amiből lövöldözés lett. 66 Delta-kommandós halt meg akkor, Schneider csak megsérült – ám később a sebesülés rákot okozott nála. Ezután az EG&G-hez került, és az 51-es körzetben dolgozott mérnökként. Ott találkozott azzal a bizonyos Bob Lazarral is, akiről korábban már írtam. 1994 után kezdett az interneten mesélni a kalandjairól, de nem jutott sokáig: 1996. január 17-én váratlanul holtan találták a kocsijában. Állítólag szívrohamot kapott.
Több lehetőség is adódott a hatékony alagútfúrásra. Az első a hagyományos technológia továbbfejlesztett változata. Ez tehát mechanikai fúrást jelent, jelentős vibrációval, törmelékkel, betonnal. A második változat a Krupp cég által fejlesztett nagyteljesítményű lézeres megoldás, ahol a lézersugár részben elporlasztja, részben megolvasztja a kőzetet. Az olvadékot a falakba sajtolják, így nincs szükség betongyűrűkre. A maradék port egyszerű feltűnésmentesen eltávolítani. A harmadik verzió pedig a Los Alamos-i kutatólabor szabadalma (U.S. Patent No. 3,693,731 dated Sept. 26, 1972), az olvasztás. Ekkor 1100 fokra hevített lítiummal adják át a hőt a kőzetnek, ami ettől megolvad. Az olvadt kőzetet (lávát) szintén a falakba, repedésekbe, vetődésekbe préselik. Így betongyűrű és eltávolítandó törmelék nincs. A falakat üvegszerű, vízzáró, légzáró és nagyon kemény bevonat fedi. Ez a megoldás is, akár csak a lézeres gép, hordozható atomreaktorból nyeri az energiát.
Egy véletlenül nyilvánosságra került tanulmány (ittolvasható pdf-ben) többek között azt elemzi, hogy milyen alagútméret és kőzetanyag mellett melyik módszer a leggazdaságosabb. Később több hasonló tanulmány született, de a tanulság mindig ugyanaz volt: a különböző módszerek fúrási költsége nagyjából hasonló, tehát mindháromnak létjogosultsága lehet. Minden esetre a legjobb katonai alagútfúró pajzsok állítólag napi 7 mérföld (11 km) alagút elkészítésére is képesek, ami ha belegondolunk, egy igen lassú sétatempónak felel meg (még fél km/h sincs, kb. 12 cm másodpercenként).
Csak az összehasonlítás (és a reális képalkotás) kedvéért: az 1986-tól kezdődő Csalagút-fúrásnál az angol oldalon (szinte ideális talajviszonyok között) mészmárgában dolgozó TBM-ek csúcsteljesítménye napi 75 méter alagút volt. Ha a budapesti négyes metrót a katonai gépek fúrnák, akkor a 12.7 km-es vonal két alagútját nagyjából két (az kettő!) nap alatt le is tudná egyetlen gép. Még két nap, és az állomások is meglennének. Újabb egy hét után pedig már az ötös metró (észak-déli irányú) alagútja is készen állna. Nem is értem, mit tököl ezzel ennyit a Bamco konzorcium.
(Az alábbi képen a US Navy egyik hagyományos fúrógépe látható.)
Még egy kérdést azét tisztázni kell. Miből finanszírozzák mindezt? Rettenetes mennyiségű pénzről beszélünk, dr. Richard Sauder szerint a teljes büdzsé eléri az évi 1300 milliárd (!) dollárt. (Magyarország GDP-je olyan 130 milliárd USD körül van, az USA olyan 14000 milliárdot termel.) Ezt egy másik bennfentes is megerősíti: Steven J. Smith szerint az elmúlt 40 évben eddig 40000 milliárd dollárt költöttek el feketén, csak a fedett létesítményekre (és a bennük zajló tevékenységekre).
Természetesen ennyi pénzt nem lehet a Kongresszus felhatalmazásával begyűjteni és elkölteni, így a kiadások nagyobbik részét (állítólag 68%-át) így-vagy-úgy a fekete büdzséből fedezik. De honnan jön a fekete büdzsébe a pénz?
Magyarországon szocializálódott olvasóknak azért bizonyára vannak ötleteik, csak itthon a pártok kampányfinanszírozásánál találhatunk hasonló megoldásokat. Dr. Richard Sauder több forrást is felsorol a könyvében.
  1. Jelenetős tétel az Elnök védelmére, illetve az elnöki- és állami létesítmények védelmére, fenntartására fordított összeg. Az világos, hogy ilyen ojjektumból az USA-ban rengeteg van (földfelszíni is földalatti egyaránt – államonként átlagosan 3), de a fenntartásra szánt pénz még így is túl sok. A pontos összeg amúgy államtitok.
  2. Vannak állami cégek és alapítványok, melyeket az állam bőkezűen támogat különböző nemes célok elérése érdekében. Az már más kérdés, hogy a pénzeket végülis mire használják fel. Ilyen a NASA, vagy a Native American Trust Fund. Mindkettőnél vannak „eltűnt” pénzek.
  3. Egyes vélemények szerint a Egyesült Államokban eladott kábítószerből származó haszon 90%-a előbb-utóbb a fekete büdzsében köt ki. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a szervezett bűnözés végső soron az állam kezében van. Ha belegondolunk, ennek rengeteg komoly előnye van/lenne, túl azon, hogy nagyon-nagyon jövedelmező a dolog....
  4. Már a Paperclip-hadművelet után (ami ugye a náci tudósok lenyúlására irányult) felmerült, hogy a kormányzat védelme alatt esetleg különféle titkos szerveződések működhetnek. Egy náci csoport, aSzabadkőművesek (gondoljunk csak a Denveri reptérre), az Illuminátusok, különféle egyházi szerveződések, stb. használhatják a titkos földalatti létesítményeket, és a kormány megvédi őket. Persze nem ingyen…. 
  5. Vannak nemzetközi projectek, melyeket az USA teljes mellszélességgel támogat. Ilyen volt például a szovjet nukleáris leszerelés támogatása, melyet anyagilag is segített. Ám a közvetett, akár csak lobbi-tevékenységben megnyilvánuló segítség sok magáncég számára is temérdek pénzt termelt. Itt felsorolhatjuk a Morrison and Knudson (most már Washington Group), az EG&G, a Westinghouse, aMcDonnell Douglas, vagy a Wackenhut Security Systems cégeket, de a lista még hosszú. Ebből a támogatásból, ebből a haszonból csurgatnak vissza a fekete büdzsébe a támogatottak.








Mikor majdnem kitört a III. világháború





Ötven évvel ezelőtt kis híján kitört a Földet is romba döntő III. világháború azt követően, hogy az Egyesült Államok felfedezte a Kubába telepített szovjet atomrakétákat, és kezdetét vette a két hetes idegtépő válság, amelynek végén Amerika is engedményekre kényszerült.
1962. október 14-én fedezte fel egy U2-es amerikai kémrepülőgép, hogy a Szovjetunió atomrakétákat telepített Kubába, melyekkel percek alatt atomcsapást lehet mérni az amerikai városokra. Ez az esemény volt a nyitánya a hidegháború “legforróbb” pillanatának, a két hetes kubai rakétaválságnak, ami alatt indítógombnyi közelségbe került az atomcsapásokkal pusztító III. világháború kitörése és a „kölcsönös megsemmisülés” (Mutual Assured Destruction, MAD): a fenyegetés elhárítására John F. Kennedy elnök Kuba invázióját fontolgatta, amelyre az ottani vezetés atomfegyver bevetésével válaszolt volna. Az amerikai elnök végül a szigetország blokádja mellett döntött, Nyikita Hruscsov szovjet főtitkár pedig meghátrálásra kényszerült. Kennedy hatalmas morális győzelmet aratott, a közvélemény viszont nem értesült arról, hogy a kubai rakéták eltávolításáért cserébe Amerikának titokban le kellett szerelni a Szovjetuniót sakkban tartó törökországi és olaszországi amerikai rakétákat.
Felesleges hisztéria indította a lavinát
Kennedy megválasztásakor az egyik fő kampánytéma az úgynevezett rakétarés volt. Az ötvenes évek végén az amerikai hírszerzés tévesen arról értesítette a legfelsőbb vezetést, hogy a szovjeteknek több száz nukleáris robbanófej célba juttatására alkalmas interkontinentális rakétájuk van, amelyekkel könnyedén elpusztíthatnák az Egyesült Államokat. A készleteik ráadásul napról napra nőnek, az Egyesült Államoknak pedig alig néhány tucat rakéta áll rendelkezésére. A pánikot fokozták a korszak szovjet sikerei, mint a Szputnyik-1 fellövése, illetve az 1961-es berlini krízis, amely a város hivatalos felosztását és a berlini fal felépítését eredményezte, valamint az Eisenhower-adminisztráció látszólag erélytelen fellépése. A pánikra az amerikai és szovjet vezetők is rájátszottak: Hruscsov egy alkalommal kijelentette: olyan gyorsan gyártják a rakétákat, „mint más a kolbászokat”, Kennedy támogatói pedig az elnökválasztási kampány során több száz orosz rakétával riogatták a közvéleményt.
Az egyik U-2 felvétel a kubai telepítésű szovjet atomrakétákról
Fotó: Wikipedia
Valójában a Szovjetuniónak az ötvenes évek végére összesen négy olyan atomrakétája volt, amellyel elérhette volna az Egyesült Államokat, a többi robbanófejet legfeljebb bombázó repülőkkel tudta volna célba juttatni. Bár Hruscsov valóban fokozni kezdte a fegyverkezést, 1962-re csupán körülbelül 25 interkontinentális rakétát állítottak hadrendbe. Ugyan a szovjetek számos rövid és közepes hatotávolságú rakétával rendelkeztek, ezek “csak” az USA nyugat-európai szövetségeseit fenyegették, magát Amerikát nem. Ezzel szemben az Egyesült Államoknak közel 75 interkontinentális rakétája volt, emellett több száz, tengeralattjárókról indítható rövid hatótávú rakétával is rendelkezett. 1961-re légi felderítések bizonyították, hogy a rakétarés kacsa, azonban ez már nem változtatott az amerikai fegyverkezési stratégián. Eisenhower elnök, majd utódja, John F. Kennedy a vélt szovjet túlerő ellensúlyozására PGM-19 Jupiter típusú középhatótávú rakéták telepítését rendelte el Törökországba és Olaszországba. A középtávú fegyverek hadrendbe állítása felborította a hidegháborús egyensúlyt: míg az interkontinentális rakétákat viszonylag könnyen észlelheti a légvédelem, ezzel időt adva a válaszcsapásra, a középtávú fegyvereket (elvileg) anélkül is célba lehet juttatni, hogy az ellenségnek ideje legyen a visszavágásra, így az ilyen fegyverekkel rendelkező fél számára kísértést jelenthet az „első csapás” megindítása.
Hruscsov “Kennedynek szurkolt”
A Szovjetuniónak sürgősen ki kellett valahogy egyenlíteni az erőegyensúlyt. Erre lehetőséget adott az 1959-es kubai forradalom, amely során a Fidel Castro vezette felkelők megdöntötték az amerikai szövetséges Fulgentio Battista diktatúráját. Az új rezsim fokozatosan közeledett a szocializmus felé, miközben egyre inkább elhidegült az Egyesült Államoktól. A Disznó-öböl-beli, CIA által támogatott puccskísérlet után Kuba végleg a szovjet táborba sodródott. Ugyan a kubai emigránsokat még Eisenhower kormánya készítette fel, a hadműveletet már a Kennedy-adminisztráció hajtotta végre, az akció pedig súlyos kudarccal végződött. A vereség megerősítette Hruscsovot az elképzelésében, hogy a fiatal, tapasztalatlan Kennedy nem képes hatékony választ adni a szovjet terjeszkedésre. Ezt alátámasztotta a két vezető bécsi találkozója, ahol Kennedy szintén meglehetősen erélytelennek mutatkozott.
Az USA által embargó alá vett Kubának a Szovjetunió és szövetségesei nyújtottak gazdasági segítséget. 1962 szeptemberében Hruscsov figyelmeztette az amerikaiakat: az élelmiszert és más termékeket szállító szovjet hajók megtámadása háborúhoz vezetne a két szuperhatalom között. A Kubába érkező szovjet szállítmányok célja azonban nem „testvéri segítségnyújtás” volt: a Maskirovka hadművelet értelmében a hajók titokban az újonnan kifejlesztett középhatótávú rakéták és kilövőállások alkatrészeit szállították a szigetre, ahol elindult kilenc rakétabázis építése. Ha a bázisok felépülnek, a két szuperhatalom erőviszonyai kiegyenlítődtek volna, sőt, a rakétatelepítés akár a szovjetek felé billenthette volna a mérleg nyelvét.
1962 nyarán a CIA fokozottan figyelte Kubát, miután értesültek róla, hogy Fidel Castro testvére, Raul, az akkori védelmi miniszter váratlanul Moszkvába utazott. Augusztus végén az amerikai hírszerzés igazolta a korábbi gyanút, hogy a szovjetek fegyvereket szállítanak Kubába. A hírszerzők és a kubai emigránsok szovjet harci repülőket és légvédelmi állásokat láttak a szigeten,  légi felderítők pedig olyan építkezéseket észleltek, amelyek akár készülő rakétaállások is lehettek. Az egyértelmű bizonyíték október 14-én került az amerikaiak kezébe, miutány U-2 kémrepülőgépek tiszta fényképeket készítettek az addigra csaknem teljesen felépült indítóállomásokról és az oda érkező szovjet rakétákról. A légierő a bázisok bombázását javasolta, Kennedy azonban elutasította az ötletet. Ahogy később, szovjet leváltári anyagokból kiderült, már szeptember 8-án megérkeztek Kubába az első R-12 Dvina típusú szovjet rakéták, amelyek percek alatt egy-egy termonukleáris robbanófejet tudtak volna eljuttatni az amerikai keleti part városaira. A szovjet tervek szerint Kubából egyszerre negyven ilyen rakétát lehetett volna elindítani, amelyek célpontjai feltehetően a keleti nagyvárosok, köztük New York, Washington, Boston és Philadelphia lettek volna.
Hadüzenet lehett volna a karantén
A washingtoni „héják” azonnali csapásmérést sürgettek, mások megelégedtek volna Kuba blokádjával vagy az ENSZ bevonásával. Kennedyre óriási nyomás nehezedett, sürgősen döntenie kellett, és a közvélemény előtt sem titkolhatta el a kubai rakéták létezését. Kennedy végül a tengeri blokád mellett döntött, hiszen a sziget gyors inváziója az ott állomásozó 40 ezer szovjet katona miatt lehetetlen lett volna (bár Floridában összevont egy expedíciós hadsereget). Az elnök az ENSZ-t is teljesen kihagyta a válság megoldásából, egyedül a szovjet vezetőkkel volt hajlandó tárgyalni. Az Egyesült Nemzetek megkerülésére azért is szükség volt, mert a blokádra nem volt a nemzetközi jog értelmében valós indok: ahogy Fidel Castro is rámutatott: a rakéták telepítésében semmi törvénybe ütköző nem volt, a szovjet katonai jelenlétbe a kubai állam beleegyezett.
CIA felvétel egy szovjet R-12 nukleáris rakétáról a Vörös téren
Fotó: CIA
Kennedy október 22-én híres tévébeszédben jelentette be: Kubába valóban szovjet rakétákat telepítettek, mire válaszul az Egyesült Államok 926 kilométeres tengeri „karanténzónát” jelölt ki a szigetország körül. Ezt megelőzően az elnök a Fehér Házban fogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert, aki a megbeszélésen azt állította, a rakéták csupán „Kuba védelmét” szolgálják. Kennedy a tárgyalás után pár órával összehívta az amerikai vezérkart és a szovjet válaszra nem várva elrendelte a blokádot. A „karantén” rendkívül kockázatos lépés volt: a nemzetközi jogban egy hasonló blokád háborús cselekménynek számít, és bár Kennedy nem gondolta, hogy a szovjetek katonai választ adnak, a hadvezetés felkészült a legrosszabbra: a keleti parton újabb szárazföldi hadosztályokat és hadihajókat mozgósítottak, készültségbe helyezték az Európában állomásozó csapatokat és a törökországi rakétaállások légvédelmét. A szovjet válasz azonban szerencsére elmaradt, még Nyugat-Berlint sem helyezték blokád alá, csupán a diplomaták tiltakoztak az amerikai lépés ellen. Október 24-én a Kubába tartó huszonöt szovjet hajó több mint fele megállt, vagy irányt változtatott. Kennedy ennek ellenére nem volt nyugodt, attól tartott, a flotta vezetői esetleg magánakcióba kezdenek és megtámadják valamelyik szovjet egységet, ezért kikötötte: bármilyen harci cselekményt csak elnöki jóváhagyással lehet végrehajtani.
Che kilőtte volna a rakétákat
A kubai vezetők nem voltak elragadtatva Hruscsov óvatos válaszától. Fidel Castro október 26-án táviratot küldött Moszkvába, ahol azt javasolta, mérjenek megelőző csapást az Egyesült Államokra. Emellett a kubai légvédelemnek parancsba adta, hogy azonnal nyissanak tüzet minden amerikai repülőgépre. Eddigre, ahogy a CIA jelentéséből kiderült, hat kubai rakétabázis már teljesen elkészült és alkalmas lehetett akár atomcsapásra is. Che Guevara (akkor iparügyi miniszter) hetekkel a krízis után is tajtékzott a dühtől a szovjetek „árulása” miatt. A Daily Worker című brit kommunista lapnak pár héttel később azt nyilatkozta: „ha a rakéták kubai irányítás alatt lettek volna, kilőtték volna őket”.
Adlai Stevenson az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén mutatjaa rakéták helyzetét
Fotó: AP
New Yorkban, október 26-án végül összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de a felek nem jutottak dűlőre a kubai kérdésben, a tárgyalást elnapolták. Kennedy másnap a szovjet rakétatelepítés felgyorsulásáról értesült, azonban bíztató jelek is érkeztek. Másnap Alexander Formin szovjet diplomata ebédelni hívta John Scalit, az ABC televízió tudósítóját, ahol átadta neki a szovjet megoldási javaslatot, amely szerint a szovjetunió leszereli a kubai rakétákat, ha Amerika lemond a szigetország inváziójáról. Scali azonnal elvitte a jó hírt Kennedyhez, az amerikaiak öröme azonban nem tartott sokáig, mivel Hruscsov aznapi rádióüzenetéből kiderült, a kubai rakétákért cserébe a törökországi és olaszországi rakéták leszerelését kérik. Kennedy végül úgy döntött, látszólag nem veszi figyelembe Hruscsov rádióüzenetét: bejelentette, október 28-án tévébeszédet tart. A világ felkészült a legrosszabbra, Hruscsov és sokan mások attól tartottak, Kennedy Kuba lerohanását fogja bejelenteni. A képzetet erősítette egy amerikai felderítőgép 27-ei lelövése Kuba felett. Eközben titkos tárgyalások indultak az amerikai szovjet nagykövettel, akit arról tájékoztattak, Kennedy hajlandó saját rakétáit leszerelni a szovjet visszalépésért cserébe, de csak titokban. A háborútól még mindig tartó Hruscsov elfogadta az ajánlatot és másnap bejelentette: elrendeli az atomrakéták visszavonását Kubából.
Csak propagandagyőzelem volt
A rakéták eltávolítása novemberre befejeződött, mire az USA feloldotta a karantént. Hruscsov számára nyilvános megszégyenülést jelentett a rakétaválság, ami hozzájárult két évvel későbbi bukásához. Arról viszont nem értesült a közvélemény, hogy az amerikaiak 1963-ra leszerelték a Törökországban és Olaszországban tartott középhatótávú rakétáikat. Ezzel a nukleáris szembenállásban a szovjetek a válság előttinél előnyösebb helyzetbe kerültek, bár a Nagy-Britanniában felállított rakétaállások továbbra is fenyegették a Szovjetunió nyugati városait. Bár Kennedy jelentős PR-győzelmet aratott, az amerikai hadvezetés és a héják szintén elégedetlenek voltak. Curtis LeMay, a légierő tábornoka az elnöknek azt mondta: „ez volt történelmünk legnagyobb veresége”, majd azt javasolta, a szovjet kivonulás másnapját indítsák meg Kuba invázióját, amire Kennedy természetesen nemet mondott.
A kubai vezetés abszolút vesztesnek érezhette magát: a „nagyok” a fejük fölött döntöttek, az egyezségbe Castrónak semmilyen befolyása nem volt. A szovjet-kubai viszony hosszú időre elhidegült, Castro és Che Guevara beszédeikben sokáig ugyanolyan hévvel támadták a Szovjetuniót, mint az Egyesült Államokat.”
Forrás













Projekt MKULTRA és a többi...



Írta Drábik János



Miután a CIA és a Nemzetbiztonsági Tanács megszilárdította helyzetét, 1947-ben beindult egy szigorúan titokban tartott kísérletsorozat az "agymosásnak" nevezett tudatbefolyásolás technikáinak a kidolgozására. Ezt a Project CHATTER nevet viselő kísérletsorozatot válasznak szánták a Szovjetunióban végzett ún. "igazság-drogok" sikereire. A kutatás azonban elsősorban arra összpontosított, hogy kipróbálja azokat a kábítószereket, amelyeket hatékonyan lehet használni a titkosszolgálati ügynökök felvételekor. A Project CHATTER-t 1953-ban leállították.

A Központi Hírszerző Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy fokozza erőfeszítéseit a magatartás megváltoztatása terén. E célból dolgozták ki a Project Bluebird-öt, amelyet Allen Dulles hagyott jóvá 1950-ben. A Bluebird céljai közé tartozott olyan eszközök felkutatása, amelyek segítségével úgy lehet kondicionálni személyeket, hogy azoktól nem lehet megszerezni titkos információkat. Másik célja az volt, hogy különleges kihallgatási technikák alkalmazásával fokozzák az adott személy kontrollját. A harmadik cél volt az emlékezet kapacitásának a megnövelése. Egy negyedik cél pedig arra irányult, hogy az ügynökség alkalmazottait ellenséges szolgálatok ne tudják ellenőrzésük alá vonni. A Bluebird-öt 1951-ben átnevezték Project ARTICHOKE-nak. Ennek keretében kiértékelték azokat az agresszív kihallgatási technikákat, amelyeknek a keretében hipnózist és kábítószereket is alkalmaztak. Ez a program 1956-ban befejeződött, de még 1953-ban beindult egy másik program, a Project MKULTRA, amelyet Richard Helms, a CIA akkori helyettes-igazgatója kezdeményezett. A kutatók az MK szó jelentését, a "Mind Kontrolle", vagyis az angol-német keverék elnevezésre vezetik vissza (A Kontrolle németül ugyanazt jelenti, mint az angol control, vagyis ellenőrzést.)


A kísérlet-sorozatban számos német orvos vett részt, és az egykori német koncentrációs táborokban folytatott kíséreletek, valamint az MKULTRA egyes részprogramjai szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Az MKULTRA keretében az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolták, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai, az antropológiai módszerek. De használták a grafológiát is, és olyan anyagokat is, mint az akkor már létező LSD. Az MKULTRA külföldi programjainak az ellenőrzésére létrehozták az MKDELTA eljárást.

Project MONARCH

Az MKULTRA keretében 149 kisebb programot tartottak nyilván. A címben megjelölt program nem szerepel a hivatalosan azonosított kormánydokumentumok között, mert ezt valószínűleg egyfajta becenévként használták a bennfentesek, akik közé a túlélő kísérleti alanyokat, a terapeutákat, valamint a lehetséges "beavatottakat" számítjuk. Feltételezhető, hogy ez a program azMKSEARCH alprogramból ágazott el, amelynek a neve "Operation SPELLBINDER" volt. Az elnevezés a kulcsszavakkal való irányításra utal. A SPELLBINDER célja az volt, hogy olyan "alvó" ügynököket képezzenek ki ("Manchurian candidates"), akik bizonyos kulcsszavak vagy szófordulatok útján aktivizálhatók egy ún. poszt-hipnotikus transzállapot után, azaz hipnózis utáni önkívületi állapotot követően. Az "Operation OFTEN" című tanulmány kísérletet tett az okkult erők bekapcsolására a kutatásba, azzal a céllal, hogy álcázásként elfedje a Project MONARCH valódi célját és természetét.

A MONARCH szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal okozott pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez, mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (például a selyemgubó) míg, végül is visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet is adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes a pillangóhoz hasonlítjuk. Egyébként a reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét.

gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben "a halál angyalát" az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudat-befolyásoló programok ismertetésekor fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze. A MONARCH kísérletekben gyakran szerepel a "marionett-szindróma", valamint az "Imperial Conditioning" (birodalmi kondíciónálás). Egyes terapeuták, vagyis kísérletező elmegyógyászok ezt "Conditioned Stimulus Response Sequences"-nek nevezték, azaz Kondícionált Inger-válasz Szekvenciáknak.

A Project MONARCH úgy is leírható, mint az összehangolt agyműködés struktúráinak a felbontása és más szerkezetű újra-integrációja azért, hogy az emberi agy tudati működését egymástól elkülönülő autonóm egységekre lehessen bontani (angolul: compartmentalize) és ezáltal az adott emberben többféle személyiséget lehessen egy meghatározott pszichés rendszer keretében kialakítani. Ez rendkívül bonyolult folyamat, amelynek a keretében a sátánizmusban ismert rituálékat is felhasználják, valamint a kabalista miszticizmust. Ennek az a célja, hogy egy meghatározott démont vagy démoncsoportot lehessen hozzákapcsolni az emberi tudatban mesterségesen létrehozott önálló rekeszekhez. Több kutató ezt a magyarázatot erős kétellyel fogadja és az agyműködés "file"-okra, elkülönülő állományokra bontását a kísérleti alanynak okozott lelki-trauma fokozásának tekintik. Ezek a kutatók tagadnak minden irracionális magyarázatot, elutasítják a démonok és más misztikus vonatkozások jelenlétét.

Az emberi tudat mesterséges "fülkéi"

Megközelíthetjük a test és a lélek eme kificamodott befolyásolásának a megértését, ha egy komplex komputer-programhoz hasonlítjuk. Egy "file" (egy állomány) - vagy ahogy mi korábban írtuk, egy rekesz vagy fülke - a trauma segítségével, vagyis lelki sérülés vagy fájdalom okozásával hozható létre, amelyhez még szervesen hozzátartozik a rendszeres ismétlés és újra-megerősítés. Azért, hogy az így leválasztott és önálló életet élő "file" aktivizálható legyen, meghatározott kódokra, jelszavakra, vagyis kioldó, beindító parancsokra van szükség. Ezeket angolul "triggers"-eknek nevezik (trigger = elsütő billentyű, ravasz, elsütő szerkezet, indító jel). A kísérleti személy, akit "victim"-nek (áldozatnak) vagy "survivor"-nak (túlélőnek) neveznek valójában az ő irányítójának ("programmer" vagy "handler") a rabszolgája, mert teljesen tőle függ. Ezért a rabszolga ("slave") az irányítóját mesternek ("master") vagy istennek ("god") tekinti. A "slave"-ek 75%-a nő, ugyanis a nők általában jóval magasabb tűrési küszöbbel rendelkeznek, jobban elviselik a fájdalmat és ezért sokkal könnyebb egységes tudatuknak az önálló részekre való felbontása (angolul: dissociation), mint a férfiaknál. A kísérleti alanyokat főleg titkos műveletek elvégzéséhez, illetve prostitúcióra és pornográfia készítésére használják. A szórakoztató ipar bevonása a kísérletekbe éppen ezért jelentékeny.


A MONARCH kísérleti személyei az élet minden területén megtalálhatók az utcai csavargótól a legmagasabb körökben mozgó személyekig. Egy már nyugdíjazott CIA-munkatárs arra is utalt, hogy a beprogramozott kísérleti alanyokat beépített ügynökökként is használták azért, hogy "téglaként" információkat gyűjtsenek, illetve az adott csoportban a kapott utasításoknak megfelelő zavaró feladatokat végrehajtsák. A kísérleti alanyok magatartása aszerint változik, hogy tudatuknak melyik leválasztott része van éppen aktivizálva. Szakértők ezt úgy írják le, hogy létezik egy ún. light-side vagy good (világos vagy jó) oldal; és létezik egy dark-side vagy bad (sötét vagy rossz) oldal. Az ehhez tartozó "file"-ok pedig összefonódva a tudatban egy tengely körül végeznek rotációs mozgást. Az egyik legfontosabb struktúra az adott "file" rendszerén belül hét szintből álló kettősspirál található. Minden ilyen rendszer egy belső programozóval rendelkezik, amely figyeli a "gatekeeper"-t, vagyis a "kapu örzőjét", mert ez a mini-program utasítja el vagy engedi be a különböző kívülről jövő impulzusokat az adott lelki parcellába.

A kísérleti alanyok elmondása szerint egy részük egyfajta életfát ("Tree of Life") lát, amelynek meghatározott gyökérrendszerei vannak, számos göcsörttel és szúrágta vájattal, ősi szimbólumokkal, levelekkel, pókhálókkal, tükrökkel vagy maszkokkal, tengeri kagylókkal, lepkékkel, kígyókkal, szalagokkal, csokrokkal, órákkal, robotokkal, parancsnoki diagramokkal és komputer áramköröket tartalmazó kapcsolótáblákkal.

A vérségi kapcsolatok fontossága

A kísérleti alanyok többsége olyan családból származik, amelyek nemzedékről-nemzedékre ún. sátánista vérvonalat hordoznak magukban, és ezért - állítólag - arra vannak beprogramozva, hogy mint kiválasztott személyek, vagy kiválasztott nemzedékek, beteljesítsék sorsukat. Ezt a "kiválasztott nemzedék" meghatározást a hírhedt auschwitzi orvos, dr. Joseph Mengele eszelte ki. Számos áldozat azonos családból került kiemelésre, megint mások úgy lettek kísérleti nyulak, hogy árvaházakból, nevelőotthonokból szerezték be őket, vagy olyan vérfertőző nemi életet folytató családokból, amelyeknél nemzedékekre visszamenően szokásos volt a pedofília.

Sok gyermek jön katolikus, mormon vagy más karizmatikusan keresztény hátterű családból, de szinte valamennyi vallási csoport képviselői megtalálhatók. A kísérletet folytató szakemberek úgy találták, hogy az erősen vallásos alanyok már hozzá vannak szoktatva a dogmatikus, hierarchikus struktúrákhoz, a dogmáknak és a feletteseknek való feltétlen engedelmességhez és ez nagyon hasonlít a tudat programozásához. Minthogy az ilyen alanyok számára a tekintély feltétlen, ezért már kondícionálva vannak a parancs általi külső irányításra.

Ha orvosok és más szakértők közelebbről szemügyre veszik az áldozatok vagy túlélők fiziológiai, testi jellemzőit, akkor gyakran láthatják az elektromos szúróeszközökkel okozott vágásokat vagy forradásokat a bőrön. Ezek a test legkülönbözőbb részein fellelhető sérülések lehetnek: késsel okozott csonkítások, tüzes vassal vagy tűvel való égetés, durva tetoválások és ehhez hasonlók. Azok, akik a vérvonalhoz tartozó, és így előkelőbbnek és védettebbnek számító kísérleti alanyok köréhez tartoznak, kevesebb ilyen testi sérüléssel vagy jelzéssel bírnak - az ő bőrük általában megmarad tisztának és folttalannak. Ezen kifinomult manipulációk magyarázata attól függ, hogy fizikai, orvosi válaszokat adunk-e rá, vagy pedig spirituális, lelki érvekkel próbáljuk megvilágítani őket.

Ezek az új világrendhez kapcsolódó tudatfájlok a feltételezések szerint olyan visszakapcsolási parancsokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a tudatbefolyás hatékony kiterjesztését nagyszámú kísérleti alanyra.


Másféle agykontroll-technikát jelent az ún. "non-biological twinning", azaz két egymással rokoni kapcsolatban nem álló gyermek arra történő ünnepélyes programozása, hogy őket mágikus lelki kötelék kapcsolja össze, ezért az örökkévalóságig elválaszthatatlanok egymástól. Ez a MONARCH programban alkalmazott technika abból állt, hogy a tudatba helyezett információs programot megfelezték és az egyiket az egyik kísérleti alany agyába, a másikat pedig a másik kísérleti alanyéba ültették. A két fél program csak együtt képes működni, így ez a két személy kölcsönösen egymásra lett utalva. Az olyan paranormális jelenségek, mint az "astral-projection" ("csillaghatás"), telepátia (gondolatolvasás), ESP - "extra-sensory perceptions" (érzéken túli észlelet) hatékonyabban kifejleszthetők és működtethetők azokban a személyekben, akik az ilyen "ikresítésen" keresztülmennek.

A MONARCH programozás egyes szintjei a következők:


  • Alpha-szint: Ezt tekintik az általános vagy szokásos programozásnak egy személy tudatának az ellenőrzés alá vételekor. Ezt az alapprogramot a memória megtartó képességének a rendkívüli bővülése jellemzi, a fizikai erőnlét és a látóképesség nagyarányú növekedésével. Az Alpha-programot a kísérleti alany személyiségének a tudatos felosztásával hatják végre. Lényegében az történik, hogy az agy jobb féltekéjét és bal féltekéjét leválasztják egymásról azáltal, hogy csak egy program által vezérelt kapcsolódás jöhet létre a bal és a jobb agyfélteke között, meghatározott neuronpályák stimulálásával. 


  • Béta-szint: Ezt szexuális programozásnak is hívják. Ez a program eltörli az összes korábban elsajátított erkölcsi meggyőződést, serkenti a legprimitívebb szexuális késztetéseket a gátlások kiiktatásával. Úgynevezett "cat-alters"-ek (cica-fájlok) hozhatók így létre az agy béta-szintű programozásával. 


  • Delta-szint: Ezt ún. "killer" (ölési, gyilkolási) programozásnak is nevezik. Eredetileg különleges ügynökök és elit katonák kiképzésére fejlesztették ki. Használták a Delta-erők, az Első Szárazföldi Zászlóalj és a MOSZAD kiképzési programjaiban. Ezen a programozási szinten a mellékvese optimális működtetése és a kontrollált agresszió nyilvánvaló. A kísérleti alanyok elveszítik félelemérzetüket. Szervezetten hajtják végre a kapott megbízatásokat. Az önpusztító vagy öngyilkosságot eredményező instrukciók is a programozásnak e delta-szintjén kerülnek rögzítésre az agyban. 


  • Téta-szint: Ezt pszichikai programozásnak tekintik. Azok a kísérleti személyek, akik több generációs, ún. sátánista családokból származnak, a kísérletek tanúsága szerint nagyobb fogékonyságot mutatnak a telepatikus képességek elsajátítására, mint azok, amelyek ilyen vérségi származással nem rendelkeznek. Ennek a származási korlátozásnak köszönhetően az elektronikus agykontroll-rendszerek változatos formáit fejlesztették ki és alkalmazták, nevezetesen a "bio-medical" emberi telemetrikus eszközöket (agyban elhelyezett implantátumokat, irányított energia-lézereket használva, mikrohullámú és elektromágneses sugárzásra). Jelentések szerint ezeket rendkívül fejlett komputerekkel és csúcstechnológiájú műholdkövető-rendszerekkel összekapcsolva alkalmazták. 


  • Omega-szint: Ez az ún. önpusztító (self-destruct) formája a programozásnak, amit úgy is ismernek, mint "Code Green" (Zöld Kód). Az ennek megfelelő viselkedési formák magukban foglalják az öngyilkossági késztetéseket és az öncsonkítást. Ezt a programot rendszerint akkor aktivizálják, amikor az agykontroll alanya (victim or survivor - áldozat vagy túlélő) elkezdi a terápiát vagy a kihallgatást és túlságosan sok anyag kerül elő sértetlenül az emlékezetéből. 


  • Gamma-szint: Ez a rendszer-védelemnek egy másik formája, mégpedig megtévesztő programozáson keresztül, amely kiváltja a félrevezetést és a félreértelmezést. Ez a szint össze van kapcsolva a démonológiával és hajlamos arra, hogy regenerálja önmagát egy későbbi időben, ha nem megfelelően kapcsolták ki. (A démonológia a boszorkányokra, ördögökre és gonosz szellemekre vonatkozó babonás hiedelmek összessége, amelynek azonban a tudatbefolyásolás bizonyos formáinál fontos szerepe van.) 

A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői

A kezdő lépés a tudatműködés szétválasztása a kísérleti alanyban. Ez rendszerint a születéstől kezdődően mintegy 6 évig tart. Ezt elsősorban elektrosokk alkalmazásával végzik és egyes esetekben már akkor megkezdik, amikor még a gyermek az anyja méhében tartózkodik. Az elektrosokk által okozott súlyos sérülésnek, a szexuális zaklatásnak és más módszereknek betudhatóan az agy széthasad elkülönülő személyiségekre a tudati működés legmélyén. Korábban ezt "Multiple Personality Disorder"-nek, MPD-nek (tudathasadásos személyiségzavarnak) nevezték; jelenleg azonban "Dissociative Identity Disordernek" (DID), vagyis tudathasadásos identitás-zavarnak hívják. Ez képezte a MONARCH-programozás alapját. A kísérleti alany vagy áldozat agyát tovább kondicionálják fokozott hipnózissal kettősirányú lelki kényszerrel, gyönyör és fájdalom váltakozó okozásával, az élelem, a víz, az alvás megvonásával, az érzékeléstől való megfosztással, párhuzamosan különböző tudatbefolyásoló drogok alkalmazásával, amelyek megváltoztatják az agyi funkciókat.

A következő lépés a szétválasztott specifikus agyfájlokba (alterek-be) a részletes parancsok és üzenetek bevitele és bevésése. Ezt csúcstechnológiájú fejhallgató készülékeken keresztül végzik, amelyek össze vannak kapcsolva komputerekkel hajtott generátorokkal, amelyek nem hallható hanghullámokat és hangfrekvenciákat bocsátanak ki, és amelyek hatnak az RNA-ra (Rybo-nuclein Acid - Rybo-nuclein sav), arra a biokémiai anyagra, amely befedi az agy tudatos és tudatalatti része közti kapcsolatot biztosító idegpályákat. Az úgynevezett "virtuális valóság"-gal kapcsolatos optikai eszközök is időnként felhasználásra kerülnek, párhuzamosan a frekvencia generátorokkal, amelyek színes pulzáló fényeket bocsátanak ki tudatalatti és ún. "split-screen" látványokkal. (A split-screen, vagy megosztott képernyő olyan megjelenítési technika, amelyben a képernyő fel van osztva két ablakra. Például a szövegszerkesztő programok, amelyek képesek a képernyő megosztásra, alkalmasak arra, hogy ugyanannak a dokumentumnak egyszerre jelenítsék meg a két különböző részét, mintha két különböző dokumentumot mutatnának. Ez hasznos akkor, amikor írás közben a dokumentum egy másik részére kívánunk hivatkozni.) Magas-feszültségű elektrosokkot is használnak, amikor a memóriát törölni kívánják.

Ezt a programozást ismétlődő időközönként megújítják, valamint látható, hallható és írott közvetítőeszközök segítségével újra erősítik. Az első programtémák közé tartozott "Óz a varázsló" és "Alice a csodák országában". Mindkettő mélyen telítve van okkult szimbolizmussal. A Disney-filmek legtöbbje kétféle módon használatos. Egyrészt érzéketlenné teszik a lakosság többségét a tudatküszöb-alatti és neurolingvisztikus programozással szemben, továbbá szándékosan létrehoznak meghatározott tudatimpulzusokat és kulcsszavakat a MONARCH-gyerekek rendkívül érzékeny alapprogramozására. (A neurolingvisztika a nyelvtudománynak a nyelv és az agyműködés közötti összefüggéseit vizsgáló ága.)
Jó példa a tudatküszöb alatti programozásra a Pochahontas nevű Disney-film. Ezt a rajzfilmet a 33. jelzéssel látták el, ami a skót rítusú szabadkőművességnek a legmagasabb foka. A filmben Willow-nagymama, vagyis Fűzfa-nagymama egy misztikus 400 éves öreg fa, amely tanácsokkal látja el az árva Pochahontast, azt sugalmazva neki, hogy hallgassa a szívét és találja meg a válaszokat abban. Fűzfa-nagymama folyamatosan kétértelműségeket mond tele értelmi irányváltoztatásokkal, például "néha a jobb út (right path) nem a legkönnyebb". Az ezoterikus következtetés: "a balra vezető út (left path, vagyis a pusztuláshoz vezető rossz út) a könnyebbik.

Az Illuminátus gondolat-rendszer szerint strukturált lélekben a fűzfa a druida-vallás okkult erőit jelképezi. A fa ágainak, leveleinek és gyökérrendszerének az átható képe nagyon fontos, minthogy bizonyos sötét lelki tulajdonságok kapcsolódnak a Fűzfa-nagymama-programozáshoz.

Először is, az ágakat arra használják, hogy megvesszőzzék az áldozatokat a szertartások során lélektisztítási célból.

Másodszor a fűzfa kiállja a legszigorúbb időjárási megpróbáltatásokat is, mint például a viharokat, és közismert a hajlékonyságáról, rugalmasságáról. A programok alanyai, az áldozatok és a túlélők, úgy írják le a fűzfa ágait, mint amelyek átfonják és körülölelik őket, azt sugalmazva: nincs remény az elmenekülésre.

Harmadszor, a fűzfa mély gyökérrendszere azt a benyomást kelti a kísérleti alanyban, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan egy szakadékba, miközben hipnotikus transzban van.

A zene is meghatározó szerepet játszik a programozásban, különböző hangzatok, ritmusok és szavak kombinációján keresztül. A rémisztgetés mestere,Stephen King, számos regényt és forgatókönyvet írt, amelyeket hiteles források szerint szintén ilyen programozási célokra használtak. King egyik legutóbbi könyve az "Insomnia" (Álmatlanság) azt a kulcskifejezést tartalmazza, hogy "We never sleep", vagyis "Soha nem alszunk.", amely vezérszava minden MPD és DID programozásnak, és a mindent-látó szemre utal.


A kutatók nem tudják egyértelműen megmondani, hogy ezt a programot elsőként ki dolgozta ki. A különböző forrásból származó információk szerint egyik kidolgozójának kódneve Dr. Green, akinek az igazi neveDr. Greenbaum. Ő állítólag együttműködött a II. Világháború alatt a hírhedt náci orvossal, Dr. Joseph Mengelével, aki hidegvérű és különösen kegyetlen brutalitással végezte kísérleteit Auschwitzban. Mengelének a kegyetlenségeit a nürnbergi per során meglehetősen alulbecsülték, és nem is tettek amerikai részről komoly erőfeszítéseket az elfogására. A Mengele utáni nyomozást azzal vezették félre, hogy olyan jelentést tettek közzé hivatalos részről, amely szerint Mengele egy paraguayi illetve brazíliai rejtekhelyen tartózkodik, és ezért már nem jelent fenyegetést. De bizonyos csodálatos megjelenésekről is érkeztek hébe-hóba információk, amelyek szerint a "Halál Angyalát" itt vagy ott lehetett látni. Az azonban már tényként elfogadható, hogy ezrek és ezrek életének a feláldozásával végzett kísérletei jelentékenyen hozzájárultak az agykontrollal kapcsolatos amerikai kutatásokhoz.

Valószínűleg Mengele használta a már említett Dr. Green álnevet, akit egyes kísérleti alanyok csak Vaterchen-ként (Apácskaként) emlegettek vagy Schoner Josef-nek (Szép József), illetve David és Fairchild-nak neveztek. Mengele karcsú, jó megjelenésű ember volt, megnyerő modorral - ugyanakkor a legdurvább dührohamokat is megengedte időnként magának. A túlélő kísérleti alanyok gyakran emlegetik fényes fekete csizmáit, amint ide-oda járkált a szobában, és a százszorszép leveleit húzogatva mondogatta: szeretlek, nem szeretlek, szeretlek, nem szeretlek... Amikor az utolsó levélszirmot is letépte, akkor a leggonoszabb módon megkínozta azt a kisgyermeket - a többi gyermek jelenlétében -, akit éppen pszichikailag programozott. A lelkileg meggyötört túlélők arra is visszaemlékeznek, hogy meztelenül majmok közé, ketrecekbe zárták őket. A majmok arra voltak trenírozva, hogy bántalmazzák őket. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Mengele az emberek állati szintre történő visszavetését fontosnak tartotta. Arra is törekedett, hogy kísérleti alanyait leszoktassa a sírásról, a jajgatásról vagy bármilyen erőteljes emóció kinyilvánításáról.

Dr. D. Ewen Cameron, egy másik kísérletező orvos Kanadából, aki Dr. White néven is ismert, korábban Kanada és Amerika Pszichiátriai Társaságának, majd pedig a Világ Pszichiátriai Társaságnak volt a vezetője. Cameron széles körű tapasztalatokkal és kitűnő bizonyítványokkal rendelkezett, ezért a CIA részéről Allen Dulles több millió dollárt juttatott el hozzá olyan társaságokon keresztül, mint például a "Society for the Investigation of Human Ecology" (a Humán-ökológiát Kutató Társaság), amelynek szintén Cameron volt az elnöke. A kísérleteket a McGill Egyetemen és a St. Mary Kórházban és az Allan Memorial Intézetben végezték.

Cameron alkalmazta az olyan szokásos módszereket, mint az elektrosokk, a különböző drogok és kábítószerek beadása, valamint az agylebenyek műtéti eltávolítása. Cameron azonban egy sajátos technikát is kidolgozott, amelyet "psychic driving"-nak (pszichikai vezetésnek) nevezett el. Ennek keretében a gyanútlan kísérleti alanyokat drogok segítségével több héten át kómában tartották és rendszeresen elektrosokkot hajtottak rajtuk végre. Eközben egy elektronikus sisak volt a fejükre rögzítve és ismétlődő üzeneteket továbbítottak hozzájuk különböző sebességgel. Sok kísérleti alany olyan gyermek volt, akiket Cameron a római-katolikus árvaházi rendszertől kölcsönzött ki. Dr. Cameron-t a pszichiátriai szaklapok többsége meg sem említi. Ez nagyrészt annak is betudható, hogy a Project MK-Ultra 1970-ben lelepleződött és számos kanadai kísérleti alany és családjuk kártérítési pert indított. A CIA és a kanadai kormány bírósági egyezséget kötött, amelynek keretében a sértettek úgy kaptak kártérítést, hogy nem volt szükség bármiféle törvénysértő magatartás hivatalos elismerésére.

Michael Aquino alezredes, aki a katonai hírszerző szolgálatnál dolgozott, a legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint állítólag szintén részt vett a kormányzat által szponzorált kísérletekben. Aquino-t különcködő zseninek tartják, akit elbűvöltek a náci, pogány rituálék és megalapította a "Temple of Set"-et. (Seth vagy Széth Osiris fivére és gyilkosa az egyiptomi mitológiában; a természet vad, pusztító erőinek a megszemélyesítője.) A "Temple of Set" az Anton LaVey (vagyis Lövey Antal) "Church of Satan" (a Sátán Egyháza) nevű "vallási" szervezete elágazásának tekinthető. Aquino kapcsolatban állt a san fransico-i Golden Gate Bridge déli részénél lévő Presidio Parkban található katonai támaszponton kirobbant botránnyal. Ennek keretében gyermekek molesztálásával vádolták. A gyermekáldozatok szüleinek a mély csalódására Aquino-t azonban valamennyi vádpont alól felmentették. Aquino kódneve "Malcolm" volt, és ilyen név alatt fejlesztett ki olyan kiképzésre szolgáló és magnószalagra rögzített tananyagot, amely tájékoztat arról, hogy hogyan kell MONARCH-slave-eket ("slave=rabszolga") - azaz teljesen függő helyzetbe taszított biorobotokat előállítani. Aquino, alias Malcolm, együttműködött a kormányzati és a katonai hírszerzéssel, valamint számos bűnözői szervezettel és okkult csoporttal a MONARCH-slave-ek szétosztásában.

Egy másik fontos programozónak Heinrich Mullertekinthető, akit "Dr. Blue" vagy "Dr. Gog" kódnevek alatt is ismertek. Heinrich Mullernek valószínűleg volt két fia, akik folytatták apjuk foglalkozását. Részt vett a programozásban "Dr. Black", aki minden bizonnyal Leo Wheeler volt, annak az Earl G. Wheeler tábornoknak az unokaöccse, aki a vietnami háború idején a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának az élén állt. További szakértő programozók voltak még E. Hummel és W. Bowers.

A CIA apró részletprogramokra osztotta szét az MK-Ultra projectet azért, hogy kevésbé legyen szembetűnő. Az egyes specializált részfeladatokra vonatkozó kísérleteket különböző egyetemeken, börtönökben, magánlaboratóriumokban és kórházakban végeztette el. Ezekért a kísérletekért nagyvonalú juttatásokban részesítette kormányzati és más pénzforrásokból a kísérleteket végző csoportokat. A MONARCH-programozással kapcsolatos kísérletekben résztvevő legfontosabb intézmények között ott találjuk a Cornell, a Duke, a Princeton, a UCLA, a University of Rochester, az MIT nevű egyetemeket; a Georgetown University Hospital-t, a Maimonides Medical Center-t, a St.Elisabeth Hospital-t (Washington D.C.-ben), a Bell Laboratories-t, a Stanford Research Institute-ot, a Westinghouse Friendship Laboratories-t, a General Electric-et, az ARCO-t és a Mankind Research Unlimited-et.

A nem teljes felsorolásból is kiderül, hogy a részfeladatokat igen sok helyen kellett elvégeztetni. A kísérleti eredményeket rendszerint katonai támaszpontokon működő létesítményekben elemezték, összegezték és így született meg a "végtermék". Ezekre a létesítményekre, mint programozó, vagy újraprogramozó központokra, illetve csaknem halált okozó traumaközpontokra hivatkoztak. Közülük is felsorolunk néhányat: China Lake Naval Weapons Center, The Presidio, Ft. Dietrick, Ft. Campell, Ft. Lewis, Ft. Hood, Redstone Arsenal, Homestead AFB, Grissom AFB (AFB=Army Facility Basis). Ugyancsak kiemelkedő programozó központként emlegetik szakértők a Langley Research Center-t, a Los Alamos National Laboratories-t, Tavistock Institutes-ot valamint olyan környékeket, mint Mt. Shasta, Lampe és Las Vegas.

/Drábik János - Tudatmódosítás / Rejtélyek szigete/
Bejegyezte: Edward








Meddig ámítjuk magunkat?



Szerző : Száraz György
Meddig ámítjuk magunkat azzal, hogy nem léteznek előző életek? Miért hisszük el, hogy nincs újratestesülés? Nem magasröptű eszmefuttatásokba szeretnék bocsátkozni ezúttal, hanem néhány egyszerű érvet felhozni és néhány kifogást megcáfolni, merthogy a reinkarnációnak nincs szüksége arra, hogy én vagy bárki más igazolja.

Eddig főleg olyan emberekről lehetett hallani, akik nem hittek a korábbi életekben részint vallási, részint ateista alapon. Ámde, egyre több szót kaptak az elmúlt évtizedekben olyanok, akik pedig ezzel szembe azt állították, hogy ők konkrétan emlékeznek számos előző életükre, sőt azokból tudást és képességeket hoztak át. Ezek tükrében mindenki eldönthet, hogy kinek a szavában hisz.

Ma még mindig sokan vitatkoznak ezen a kérdésen, mintha bármit is befolyásolna ez. Nos, a Teremtés működését vajmi kevéssé befolyásolja, de az emberi világképet annál inkább. Talán abban kellene hagyni a népbutítást és nem lenne szabad olyan pongyola érvekre hivatkozva félresöpörni a reinkarnáció tanát, mint például: „azért nem hiszek az előző életekben, mert ősi iratokban, mint amilyen a Biblia is, ez nincs benne” vagy „azért nem hiszek a reinkarnációban, magyarul az újra testet öltésben, mert nem emlékszem rá”.

Az ilyen és ehhez hasonló, mondvacsinált ürügyek és kifogások nem állják meg a helyüket egy komoly ember világképében és gondolkodásmódjában. Milyen érv az, hogy ha valamire nem emlékszem, akkor nem is létezik? Ennyi erővel az érettségi bizonyítványokat, a diplomamunkákat is visszavonhatnánk, mert sok év távlatából már nem tudnánk a mai kis tudásunkkal megfelelni a követelményeknek. Avagy a gyerekkorunkat is semmissé tehetnénk, mert nem emlékszünk rá.

Az pedig végképp dogmatikus gondolkodás, hogy azért, mert valami régen leírásra került, akkor annak automatikusan helyesnek kellene lennie. Egyáltalán nem biztos, hogy 1500 évvel ezelőtt minden írástudó őszinte és becsületes volt, avagy tévedhetetlen.

Ezek tehát logikátlanságok, amelyeket észre kellene vennünk. Másfelől, az ősök tiszteletével sem lehet mindent megmagyarázni, mert az ősök, vagy szent emberek szavait nem feltétlenül ismerjük a maguk eredetiségükben. Hiszünk az írásos emlékek hitelességében, de nem tudjuk 100%-osan! S itt van a kutya elásva! Ez ad számos csalásra és csalafintaságra okot.

Olykor az az érzésem, hogy a reinkarnáció tanát szándékosan eltitkolták előlünk. A tájékozottabb és világlátottabb emberek pontosan tudják, hogy nem szabadna általánosítanom, mert nem mindenki elől titkolták el az újra testet öltés tanait. A helyzet éppen fordított: az emberiség többsége mindig is tudta, gyerekkorától azt tanulta, hogy léteznek előző életek, s azokra vissza is lehet emlékezni, sőt minden korban éltek olyan személyek, akik erre képesek voltak.

Afrika, Amerika, Ausztrália és Ázsia nagy részén világvallások és regionális hitrendszerek százai alaptanaik között említik a reinkarnáció valamilyen formáját: hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, a zoroasztrizmus, Európa és a Közel-Kelet csaknem valamennyi vallási irányzata hisz a reinkarnációban.

Egyesek az állítják, hogy a reinkarnáció idegen az iszlámtól, de ez nincs teljes mértékben így. A Koránban ez olvasható: „Isten lényeket teremt, újra és újra visszaküldi őket, míg aztán hozzá vissza nem térnek.” vagy „Az ember személye csak maszk, amelyet a lélek kellő időben felvesz, egy darabig hordja, aztán eldobja, hogy újat vegyen fel… Ha teljesen tönkremegy, s olyanná válik, mint egy halcsontváz, a tőle megszabadult, gyógyult lélek újat formál.” Amúgy a szufizmus – az arab miszticizmus – elfogadja a reinkarnáció létjogosultságát és bizonyos formáit.

Így lényegében a zsidó vallás és a kereszténység maradt, amely látszólag kilóg a sorból. Vagy mégsem?

Alexandriai Kelemen a II. században arról értekezett, hogy az ember fejlődéséhez elengedhetetlen az újra testet öltés. Márpedig ha van újraszületés, akkor előző életeknek is lenniük kell. Sok egyházatya a hivatalos állásfoglalások ellenére is hitt az újratestesülés eszméjében.

Amúgy nem árt tudni, hogy az 553-as konstantinápolyi zsinat kiáltotta ki eretnekségnek a reinkarnáció tanát, illetőleg eretnekeknek bélyegezték azokat, akik hittek az előző életekben. Ezt később több zsinat is megerősítette, az ellenkezőkre pedig szigorú megtorlás várt.
Ebből is látszik, hogy a kereszténységtől sem idegen a reinkarnáció, miként nehéz elképelni egy kabbalistát – zsidó misztikust –, amint mágikus operációját úgy végzi el, hogy tagadja a lelkek újra testesülését. Erről azonban szó sincs. A legtöbb kabbalista is hisz a lélekvándorlásban.

Mindezek után felvetődik a kérdés, hogy akkor ki nem hisz a lélekvándorlásban, az újra testet öltésben és az előző életekben? Nos, például az a tömegember, aki tradicionális okoknál fogva ezt tanulta, mert belenevelték, esetleg beleverték, illetve aki olyan egyházi közösségbe jár, ahol ezt hirdetik, ahol a „nyáj” tagjaként nem mer elrugaszkodni a dogmatikától. Az ilyen esetekben még létezik az előző élet tagadása. De amúgy minden korban, minden spirituális (beavatott) és szakrális vallási vezető tudta, hogy léteznek előző életek.

Összefoglalva, a titok abban áll, hogy aki látó, tudó, s legfőképpen beavatott, azt nem lehet megvezetni, a többieket pedig a hit irányítja, amit készen kap és maga tölt fel energiával elfeledvén, hogy attól még nem lesz valami feltétlenül igaz, hogy relatíve sokan váltig állítják.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/
Bejegyezte: GoDisanAstronauT





A tórusz titkai

Szerző : Száraz György

Feltűnő, hogy az olyan híradások, amelyek a legújabb találmányokra, vagy a régi, de roppant hasznos szabadalmakra vonatkoznak, nem kapnak publicitást. Ilyen erős lenne a lobbi? Azoknak a magas beosztású tudósoknak és szakembereknek a véleményeiről is keveset hallani, akik tőlünk ezerszer mélyebbre látnak bele a kulisszatitkokba, pedig az ő állásfoglalásuk eléggé megalapozott. A tórusz titkainak megismerésén keresztül pillantsuk bele az összefüggések világába!

Talán a kedves Olvasó már nem fog meglepődni azon, hogy könnyedén fel tudnék sorakoztatni egy sor olyan tudóst és hivatalnokot, akik nyíltan felvállalták, hogy hisznek, avagy kifejezetten tudnak az értelmes idegen lények létezéséről, azok rendszeres látogatásáról és a Földön hagyott tudásáról. Nem kifejezetten spirituális beállítottságú emberekre gondolok, hanem olyanokra, mint Allen Dulles, egykori CIA igazgató, aki nem tagadta az idegenek létét, vagy többek között Dr Brian O’Leary NASA asztronautára.

Tegyünk egy röpke utazást a múltba, vissza a kezdetekhez. Vizsgáljuk meg azt a szimbólumot, amelyet Isten alapmintájának, a Teremtés mátrixának, az Élet forrásának, avagy az Élet Virágának, a Csend Szavának és a Fény Szavának is neveznek. Ez a minta nem más, mint a tórusz. Az egyetlen olyan forma, amely kifelé és befelé egyaránt képes önmagába fordulni.
Azért nevezik virágnak, mert vázszerkezete formailag hasonlít egy virágra. Minket azonban nem a szimpla hasonlatosság izgat, hanem az, hogy a kutatók vizsgálatai szerint minden élőlény ilyen mintázat alapján épül fel legbelül! Lássuk, hogyan keletkezett ez a forma.

Képzeljünk el gömböt a síkban. Ez egy kör lesz. Ennek a körnek a középpontjából húzzunk egy sugarat a körvonal tetszőleges pontjához. Ez legyen egy ugyanilyen sugarú kör középpontja. Rajzoljuk meg képzeletben ezt a második kört. Vegyük észre, hogy ugyanolyan alakja van a két kör egymásba fonódó részének, metszetének, mint az emberi szemnek vagy szájnak. Ami még érdekesebb, hogy elfér benne két egyenlő oldalú háromszög. E háromszögek egy téglalap belsejébe helyezve kiadják azt az isteni arányt, ami az aranymetszés kulcsa.

Most folytassuk a körök szaporítását oly módon, hogy a második körünk és az első metszéspontjaira mint középpontokra tekintve újabb, azonos sugarú köröket rajzolhatunk meg, és így tovább. Így voltaképpen az eredetivel együtt összesen hét kör kapunk. Egyet középen és hatot körülötte. Ezt a formát hívjuk az Élet Magjának vagy Csírájának.

Ha mindezt nem körökkel, hanem gömbökkel képzeljük el, akkor azt mondhatjuk, hogy egy pontból kiáradt valami, ami megszülte az első gömböt. Majd a középpontból a gömbfelszínre bocsátott sugarak érintési pontjai lettek az új gömbök középpontjai. Mindegyik megfeleltethető egy új dimenziónak. A hét gömb megfeleltethető a teremtés hét napjának, a hét zenei hangnak, a szivárvány hét színének, a hét belső elválasztású mirigynek, a hét fő csakrának, de az analógiák száma végtelen, minthogy ez a geometriai ábra vég nélkül ismétlődik. Ez az alapja mindennek, ami létezik. E mintázat szerint növeszti a természet a virágokat, ez alapján osztódnak a sejtek, így épül fel az emberi szervezet, ugyanakkor a makrokozmikus léptékekben mérve így jönnek létre a galaxisok is.

Ahogy az Élet Magja gyarapszik és kitágul, folyamatosan újabb gömböket hoz létre, amelyek spirálszerűen teremtődnek. Az Élet Magja körül az újabb körben tizenhárom, majd a harmadik körben tizenkilencedik gömb keletkezik, s vele együtt Élet Virága.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy e szentséges geometriai ábra vég nélkül ismétlődik: atomokban, sejtekben, milliárdnyi életformában, valamint bolygók és galaxisok formájában fellelhető az azonos geometriai minta.

Bár a részek mindig egyediek, mégis kapcsolatban állnak az egésszel. Itt érhető tetten a rész-egész egységelve. A természet formavilága változatos, de minden mögött ugyanaz az ősminta áll.
Ha elvonatkoztatunk a gömböktől és csak a gömbök erővonalait tartjuk meg, akkor újabb felismerésekre tehetünk szert. Rájöhetünk, hogy minden gömb magába foglalja az öt platóni testet. Platóni téridomoknak nevezzük az olyan poliédereket, amelyeknek egyenlő oldalaik és szögeik vannak. Voltaképpen arra jöttünk rá, hogy az Élet Virágában ilyen téridomok kötik össze a gömbök középpontjait. Így jelenik meg a tetraéder, a hexaéder (kocka), az oktaéder, a dodekaéder és az ikozaéder. Platón tiszteletére ezeket a testeket platóni testeknek nevezték el. Megjegyzem, Platón egyiptomi bölcsektől tanulta az Élet Virágának titkait. Ezekre úgy tekintünk, mint a világegyetem építőköveire.

A számok, a matematikai relációk egy része, a nyelvek, a betűk és ábécék, a DNS ábécéjének 64 kódja, az építészet számos megoldása, vagy éppen az emberi test arányossága levezethető az Élet Virágából. S akkor még nem beszéltünk a spirituális és teológiai vonatkozásokról, hiszen a két egymásba fonódó gömb az Isteni Logoszt szimbolizálja, amelynek teremtő mozdulatait, a növekedést, a kiáradást és a teremtést jelképezi az Élet Virága.

Erre éreztek rá azok a feltalálók, akik a semmiből energiát akartak kicsatolni, vagy akik megfigyelték, hogy a kvantumok a környezetükből épülnek fel. Ez a tórusz titka: felépülni, megnyilvánulni és megtöbbszörözni önmagunkat. Pontosabban fogalmazva, bármit is teremtünk, mi ugyanazt az Egyetemes Energiamezőt használjuk fel, ugyanabból merítünk és mivel mi is egy bizonyos ősi mintázatot követünk, fogalmazzunk úgy, hogy ugyanazt tudjuk csak továbbadni. Tehát jelenleg úgy tűnik, hogy nem az atomok a legparányibb részecskék a világegyetemben, de még csak nem is a kvantumok a legvégső valóság alkotóelemei. Most ott tartunk, hogy ha energiában gondolkodunk, akkor vannak olyan alapminták, amelyek megteremtik az Univerzum formavilágát az elképzelhetetlenül parányitól az elképesztő méretekig. De ezek is egy bizonyos információt kódolnak, amelyet egyelőre a tórusszal tudunk elménk számára a leginkább megfoghatóvá tenni.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/
Bejegyezte: GoDisanAstronauT










A magyar őstörténet-kutatás és a nemzeti identitásunk



Szerző : Száraz György

Véleményem szerint szoros összefüggés húzódik a magyarság valódi történelme, ősi múltja, valamint nemeztünk jelene és jövője között. Kérdéseim: vajon minden információval rendelkezünk az ősi hagyományainkkal kapcsolatban? Honnan meríthetnénk példát és lelki erőt napjainkban? Miért jó magyarnak lenni a 21. században?
Az ország megosztott, a magyarság sokat nélkülöz és kínlódik. Ebből a helyzetből kitörni, de legalábbis vigaszt és értelmet adni segíthet az őstörténet-kutatás, amely az elmúlt évtizedekben indult virágzásnak kis hazánkban. Eredményei nem csak rendkívüli eseményekről, dicső históriáról, több ezer éves gyökerekről számolnak be, hanem egyúttal egyfajta tanulmány gyanánt is szolgálnak. A magyarság őstörténete feltárja ugyanis, hogy mit csináltunk helytelenül a múltban és rávilágít arra, hogy az élet törvényszerűségei alól népszellemünk, kollektív tudatunk sem képez kivételt.
A magyarságnak a genetikai vizsgálatok szerint legkevesebb 35 000 éves múlttal kell számolnia a Kárpát-medencében egyes genetikusok szerint. A történelemkönyveink azonban egészen más képet vetítenek elénk, illetve sugallnak az elménkbe. Vajon miért? Miként lehet ekkora különbség a kutatók eredményei és értelmezései között?

Nos, ha erre a kérdésre nem is válaszolhatunk azonnal, tény, hogy szakadéknyi különbségek vannak a magyar őstörténet jelenlegi tálalása és a tradíciókat valóságként és nem mesékként kezelő szemlélet képviselői között.

A 20. századi történelemkönyveinket tanulmányozva arra a következtetésre jutottam, hogy még a közelmúltról sincs konszenzus a szakértők között. Aminek egyik okát én abban látom, hogy e „szakértők” személyes ideológiák és célok alá rendelnek minden tényt, vagyis igyekeznek jobbról és balról megvilágítani, beállítani és eltorzítani az eseményeket, miközben a lényeg, ami a fizikai szemmel mindig láthatatlan, nem kerül bemutatásra, hanem rendre elsikkad.
Márpedig lélek nélkül az őstörténet-kutatás is olyan, mint az ember isteni alkotóesszencia híján: halott. A holt betűkkel ugyan majdnem mindent lehet igazolni az embernek, de a valóságot meghazudtolva egy valamit nem lehet: feltámadni. Igen, a magyar lélek „halott” vagy legalábbis tetszhalott, bénult és dermedt. Ennek tudom be, hogy a nemzeti öntudatunk mint olyan sokak számára alig-alig létezik. Természetesen egyre többekben ébredezik a lélek, amit sokan egyfajta belső útkeresésként élnek meg – vélemény szerint nagyon helyesen. Ugyanis a fő gondot az elmúlt 1100-1200 évben mindig az jelentette a magyarság történelmében, hogy vezetőinket többször vitték tévútra csalással és ármánnyal.

Ez a kérdés azért összetett és szerteágazó, mert az adott korban bizonyos vezetőink nem tudatosan vagy csak féltudatosan viszonyultak azokhoz a „kívülről”/külföldről felkínált lehetőségekhez, amelyek azután népünket a lelkétől megfosztott állapotáig vezették. Végeredményben komoly vezetői döntések révén a magyarság elveszítette, illetve megszakította a kapcsolatát szent lelkületével.

Akinek nincs múltja, jövője sem lehet. Akinek nincs lelke, annak nincsenek belső törvényei, belső iránymutatása, s nincs kapcsolata Istennel. S ha ez az állapot tartós, akkor elhitethető vele, hogy új istenre, vezérlő szellemre van szüksége. De sejthető, sőt törvényszerű volt, hogy ősi népszellemünk ezt nem fogja tűrni és elviselni, miként a lelkeink sem voltak képesek befogadni a nekik kínált, mesterséges szellemi és lelki táplálékokat: a lelkületünktől, a valódi énünktől idegen ideológiákat, az évszázadokon keresztül szenvedést okozó izmusokat, az álságos hiedelmeket, a jövevényvallásokat, a külföldi hatalmasságok akaratát és a kreált identitást.

Az várható volt, hogy ha letelik a magyarság 1000 éves turáni átka, avagy megkezdődik egy korszak, akkor a Teremtőnk újra esélyt ad a magyarság ősi erőinek és tudásának visszanyerésére. A magyar lélek létezik, ebből fakad a magyar virtus, mely évezredek tapasztalatát és bölcsességét hordozza. Van, akit már most is ez inspirál, van, aki éppen efelé halad, s olyan is akad, akit egyelőre még nem érintett meg.

Aki tisztán szeretne látni, annak szembe kell néznie a legnehezebb kérdéssel: a vér, a szív, a lélek, az igazi én, vagyis a hovatartozás dilemmájával. Magyar, ismerd meg önmagad, hogy visszanyerhesd én-azonosságodat! S ha sikerül, irányítani tudod majd a sorsodat. Addig azonban mások irányítanak téged kényük-kedvük szerint. Ebben lehet segítségünkre többek között a magyar őstörténet kutatása is.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/
Bejegyezte: GoDisanAstronauT



Egy kísértet tombolt a ház konyhájában?



A vér is meghűlt bennünk amikor megnéztük ezt a youtube-on fellelhető videót. A konyhában valami elkezd rendezkedni, kerestük a szemünkkel a madzagokat, amivel a tárgyakat rángathatnák, de nem találtunk olyat.


Scary Paranormal Activity. Intense Poltergeist Activity Caught on Video

Poltergeist Activity. A Paranormal Experiment.

LIVE GHOST HUNT, Warren House Haunting, Paranormal Sightings Tape | Day 11 Ep. 24

SCARIEST REAL GHOST STORIES EVER (Paranormal Haunting Documentary)



Poltergeists: The Unexplained - Haunting Paranormal Documentary




Bejegyezte: Edward







Időutazás - képzelet vagy valóság? - 1.rész



A szellemek létezésén kívül rengeteg olyan kérdése van az emberiségnek, melyekre talán soha nem fog biztos választ adni. Ilyen az ufók létezése, a túlvilág létezése és persze az időutazás kérdése. Sok hollywoodi rendező és irodalmár játszott már el azzal a gondolattal, hogy milyen lenne keresztül-kasul utazni az időben, egy pillantást vetni Kleopátrára vagy utazni a 4-es metrón. Bármilyen megdöbbentő is, a tudósok szerint fizikailag lehetséges az időutazás, igaz, a tudomány mai állása szerint csak a múlt irányába és technológiailag még megoldhatatlan. Vagyis az időutazás nem csak misztikum, tudományosan megoldható művelet, csupán az emberiség még nem fejlett rá – bár a jelenlegi lehetséges megoldások olyan körülményeket igényelnek, melyek szerint egy jó ideig nem is lesz elérhető a kaland senki számára, arról nem is beszélve, hogy sokak szerint ha lehetséges is lenne, morális okokból még a legmegbízhatóbb szakemberek számára sem engedélyeznék azt.

Vannak emberek, akik mégis megoldották a dolgot, bárminemű tudomány vagy feketelyuk nélkül. Önjelölt időutazók, akiknek történetei mesések, mégis van bennük valami hihető és valami hátborzongató. Elolvasva a történeteket akár jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: vajon az időutazás ezekben az esetekben valóban csak képzelet, vagy igazi, vérbeli valóság?
Repüljünk a jövőbe!

1935-ben a Brit Légierő pilótája, Sir Victor Goddard megdöbbentő élményt élt át Hawker Hart repülőgépén. Goddard a skóciai Edingburghből tartott az angliai Andoverbe, mikor úgy döntött, hogy átrepül Dremen, mely akkoriban egy elhagyatott repülőpálya volt. A területet benőtte a gaz, a hangárok romjai darabokban hevertek szerteszét, ahol pedig egykor repülőgépek parkoltak, most tehenek legelésztek. A szomorú látvány után Goddard repült tovább Andover felé, mikor is egy bizarr viharba keveredett. A felhők barnás-sárgák voltak, beléjük repülve pedig a nagy szél miatt a pilóta hamarosan elvesztette irányítását a gép felett ami spirális formában kezdett el forogni. A viharból Goddard olyan hirtelen keveredett ki, amilyen gyorsan belekerült. Mikor végre újra napfényt látott, a pilóta észlelte, hogy a vihar nemes egyszerűséggel megfordította a gépet és újra az elhagyatott Dremen felé tart. Ami viszont hirtelen egyáltalán nem volt elhagyatott. Goddard elmondása szerint a repülőtéren három gép is állt, melyek színe valamiért sárga volt az akkor megszokott szürke helyett. A hangárok teljesen épen álltak és vadiújnak tűntek, a helyszínen pedig nyüzsögtek a Légierő munkásai, akik nem a megszokott barna, hanem furcsán kék munkaruhában voltak – ami Goddard szerint igazán furcsa volt, hogy bár alacsonyan repült, látszólag senki nem vett tudomást jelenlétéről. Hazaérve, elmesélve történetét, senki nem hitt neki. Négy évvel később 1939-ben a Brit Légierő újjáépítette a dremeni repülőteret: ebben az időszakban festették le sárgára a repülőgépet és a munkások is új ruhát kaptak: a légierő barna helyett akkortól kezdve kék munkaruhával örvendeztette meg dolgozóit. Lehet, hogy Goddard a viharban hirtelen négy évet előreutazott az időben? Az adatok őt igazolják…


Ne lépj a 17-ik századba!

A következő történetet Dr. Raul Rios Centeno, paranormális aktivitással foglalkozó professzor osztotta meg a nagyérdeművel egy 30 éves pácienséről. A hölgy egy renkdívül súlyos betegséggel érkezett hozzá: hemiplegiával, melynek során az emberi test fele teljes egészében lebénul. A nő különös körülmények között betegedett meg, tragikus hirtelenséggel: “Markahuasi egyik táborában kempingeztünk a barátaimmal. – Markhausi fontos erdőség, a perui Limától 35 kilométerre – Késő éjszaka keltünk útnak, hogy felfedezzük az erdőt. A túra közben láttunk egy kis kunyhót, amiben furcsa zene szólt. Odamentünk és én bekukkantottam az ablakon. Egy csoportnyi táncoló embert láttam, akik 17-ik századi ruhában táncoltak. Bár ahogy közeledtem, valahogy egyre hűvösebb lett a levegő, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Be akartam lépni az ajtón, de a barátnőm kirántott, hogy inkább ne menjek be. Akkor a testem fele már a kis kunyhóban volt. Ebben a pillanatban bénult le a hölgy. A vizsgálatok szerint a hölgy agyának egyik fele nem funkcionál rendesen. Az EEG vizsgálat szerint olyan, mintha az agyat egy abnormális elektronikus feszültség érte volna. Talán a dimenzióváltás viselhette meg a nő testét?

A múlt főútja

Egy magát csak L.C.-ként identifikáló üzletember és társa, Charlie 1969-ben egy megmagyarázhatatlan dolgot éltek át Abbeville-ben, Louisiana államban, a 167-es főúton. Miközben az elhagyatott úton vezettek, lassan de biztosan beértek egy távolban lévő, rendkívül lassan haladó antik autót. A két férfit lenyűgözött a majd 30 éves modell látványa, mely teljesen újnak tűnt, gyönyörűen volt karban tartva, ráadásul rendszáma még 1940-ből volt datálható. Azt hitték, hogy az autó valamilyen, a közelben megrendezett antik autóshowból való. Miközben lassan lehagyták a szépséget, kicsit lelassítottak mellette, hogy jobban megnézhessék. Az öreg autó vezetője is tartogatott meglepetést: az autót egy fiatal hölgy vezette, akinek ruhája, sminkje és frizurája is a negyvenes éveket idézte. A hölgy egy gyerekkel utazott és mivel rendkívül feldúltnak és idegesnek tűnt, a két férfi átkiabált, hogy nincs-e szüksége segítségre. A nő bólogatott, mire L.C. és Charlie megkérték, hogy álljon le az út szélére. Ekkor lehagyták az autót, hogy ők is le tudjanak parkolni. Mikor viszont hátrapillantottak az előzés után, az autó teljesen eltűnt. Körülöttük csak kietlen terület volt, elágazás pedig nem volt a közelben. Miközben a két férfi megdöbbenten kémlelte a tájat magyarázatot keresve, feltűnt egy másik autó is, amelyik ugyancsak leparkolt és egy meglehetősen összezavarodott úr szállt ki belőle, azt kérdezve, a két üzletembertől, hogy mégis mi történt azzal az antik autóval, ami mögöttük volt, mert a távolból úgy tűnt, hogy az egyszer csak felszívódott a levegőben…

Mivel (a hivatalos tudomány állítása szerint -a szerk.)biztos technika még nincs az időutazásra, egy hetet úgy néz ki még várnatok kell a következő izgalmas történetekig. Addig is megéri elmélkedni azon, hogy hol a hiba ezekben a történetekben… Egyáltalán van-e hiba ezekben a történetekben? Vajon tényleg olyan elképzelhetetlen az elképzelhetetlen?

/Mosaic Online/
Bejegyezte: Edward





Időutazás - képzelet vagy valóság? - 2.rész



Időutazós cikkünk második részében szereplőink a távoli jövőbe, a II. Világháborúba és egy XX-ik századi hotelbe tesznek utazást, néha halálra ijedve, néha pedig pénzügyileg egyszerűen remekül járva. Tarts velünk!

Hétfői cikkünkben már megismerkedhettetek néhány furcsa, érdekes és egy picit vérfagyasztó történetekkel, melyek esetleges időutazásokról szóltak. Míg előző cikkünkben valaki lebénult a hirtelen dimenzióváltástól, valaki pedig régi kocsikat látott levegővé változni, ezen írásunkban szereplőink a II. Világháborúban találják magukat vagy éppen a múltban szállnak meg. Igaz, utóbbi kicsit ijesztő, de rendkívül olcsó…

Mint előző cikkünkben már leírtuk, tudományos szempontokból az időutazás korántsem olyan lehetetlen dolog, mint azt képzelnénk. Nem a sci-fi találta ki, a legnagyobb fizikusok szerint igenis elképzelhető, hogy visszautazzunk a múltba, csupán az emberi faj technikailag jelenleg semmiképpen sem képes rá. Igaz, a jövőbeli utazások realitását és elképzelhetőségét tagadják.

Történeteink többsége a jövőbe nyújt belépőkártyát. Egy jövőbe, ami mára múlt lett, és egy jövőbe, amit egyelőre nem ismerünk. Mindenesetre elég ijesztőnek tűnik. Jó szórakozást!
A jövőbeli pihenőház


1972 egy éjszakáján a Dél-Utah Egyetem négy diáklány tartott hazafele Cedar Citybe, miután megnéztek egy ródeót Piochéban, Nevada államban. A lányok nem voltak nyugodtak: már este tíz óra volt és vissza kellett térniük kollégiumukba még a kijárási tilalom kezdete előtt és éppen az 56-os főúton haladták át, mely híres volt arról, hogy kísértetek járják. Miután az egyik útszakaszon észak felé fordultak, a fekete aszfalt hirtelen fehérré cementúttá változott ami egy fehér sziklában végződött. Megálltak hát a kocsival és visszafordultak, de hamar elkezdtek aggódni, a táj ugyanis egyszerűen nem hasonlított arra, ahol eddig utaztak. Vörös kanyonok, hatalmas búzamezők és fenyvesek voltak mindenhol, ami egyáltalán nem is volt jellemző az állam flórájára. Teljes kétségbeesésüket egy kis pihenő szakította meg. Találtak egy pihenőházat. Leparkoltak, majd az épületből kilépő néhány embertől próbálták megtudakolni, hogy merre is járnak. Próbálták. A lány, aki kihajolt az ablakon tudakolózni ugyanis kérdezés helyett óriásit sikoltott, megparancsolva, hogy amilyen gyorsan csak tudnak, meneküljenek innen. A vezető padlógázt adott, vezetés közben pedig halálra ijedt, mikor észlelte, hogy egy férfi követi őket egy furcsa, tojás alakú, háromkerekes járművön. Egy idő után kikeveredtek az idegen tájból és visszakeveredtek a sivatagba. Hogy mitől ijedt meg a lány, aki kihajolt a kocsiból? Elmondása szerint a házból kijövő alakok nem emberek voltak…


Szállás a múltban


Ugyancsak 1979-ben történt egy meghökkentő eset egy brit házaspárral, akik vakációjuk helyszínéül Észak-Franciaországot választották. Vakációjukra utazva úgy döntöttek, hogy éjszakára inkább keresnek egy szállást, ahol aludhatnak egyet. Az úton, melyen haladtak többször is találkoztak furcsa feliratokkal az út mentén, melyekről úgy tűnt, hogy egy régimódi cirkuszt reklámoznak. Egy városkába beérve gyorsan találtak egy épületet, mely motelnek tűnt, de az előtte álló emberek felvilágosították arról, hogy ez csupán egy fogadó, a motel az út végén lesz. Folytatták hát útjukat, míg végül találtak is egy régi stílusú épületet, melyen a “hotel” felirat volt olvasható. Betérve a hallba, azonnal észlelték hogy minden fából készült és modern technikának – például telefonnak – nyoma sincs. A szobákon nem volt zár, csak fából készült reteszek, az ablakokat pedig egyszerű, lehúzható fapaletta lepte, ablaküveg sehol sehol. Reggelizés közben találkoztak két férfivel, akik furcsa, régimódi ruhát viseltek. Miután kaptak tőlük egy borzasztóan rossz útbaigazítást Avignon felé, kikérték a számlát, ami nevetségesen olcsó volt. Fizetés után folytatták a nyaralást Spanyolországban, ahol két hetet töltöttek. Hazafelé menet újra Franciaországon utaztak át és úgy döntöttek, hogy ismét megszállnak a furcsa, de hihetetlenül olcsó hotelben. Ezúttal viszont nem találták meg, habár ugyanott keresték: nem csak a városnév és az út egyezett, hanem még a cirkuszt reklámozó plakátok is. A hotel egyszerűen nem volt meg, ahogy az ott készített fotók közül sem tudták az egyiket sem előhívni. Később egy néprajzkutatónak elmesélték az emberek viseletét, aki szerint a ruhák tipikusan 1905 körülre datálhatók, ahogyan a hotel kinézete és működése is…
A jövő háborúja

1932-ben J. Bernard Hutton újságíró és Joachim Brandt fotós azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy riportot a Hamburg-Altona hajógyárról. Miután a gyár igazgatója körbevezette őket, a két férfi már távozóban volt, mikor meghallották egy repülő süvítését a fejük felett. Először azt hitték, csak gyakorlatról van szó, de a nyugodtságuk hamar elszállt mikor, mikor a gyár körül bombák kezdtek el felrobbani és a levegő megtelt puskaporral. Az ég sötét lett, ők pedig ott álltak egy légitámadás kellős közepén. Gyorsan kocsiba szálltak és Hamburg felé vették az irányt. Egy rövid száguldás után az ég újra világos lett, a délután pedig újra csendes és megszokott volt, bármiféle puskaporszag vagy bombázás zaja nélkül. Hátrapillantva döbbenten vették észre, hogy nemhogy semmi baja nem lett a gyárnak, még egy kósza füstcsík sem szállt fel sehonnan. A Brandt által készített képeken sem volt jele semmi támadásnak. Se füst, se repülő, se bombák. A két férfi nem tudta mire vélni a jelenséget. 1943-ban, tizenegy évvel később a Brit Légierő semmisítette meg a hajógyárat, egy légitámadás során. Vajon a két férfi a támadás idejére utazott vissza néhány percre?

/Mosaic Online/
Bejegyezte: Edward








Az Egyesült Államok totális ellenőrzést vezet be az interneten



Még ha paranoia is, ez nem jelenti, hogy valóban senki nem figyeli meg Önt. Legalábbis az interneten. De ha teljesen egészséges, akkor is nyomon követhetik. Ha kétségei vannak, akkor érdemes megnézni azt a szósort, amelyet az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (The Department of Homeland Security) alkalmaz az internetes portálok és a közösségi oldalak ellenőrzésénél.

A listát szombaton közölte a The Daily Mail brit lap. Rámutattak, hogy az illetékes amerikai minisztérium kénytelen volt közzétenni a dokumentumot, miután rákérdezett a magánélet és az elektronikus közeg védelmével foglalkozó információs központ, az Electronic Privacy.

A lajstromon gyakorlatilag szerepel az egész Közel-Kelet: Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán, Jemen, Szomália. Ezen kívül Észak-Korea és Kolumbia. A szavak és a meghatározások kiválasztása érthető. Van egyfajta csoportosítás: így például „nukleáris biztonság”, „egészségügy és madárinfluenza”, „terrorizmus” és mások. Világos, hogy vannak olyan kulcsszavak, hogy „szennyes bomba”, „túszok”, „dzsihád”, „Al-Kaida”. Ugyanakkor ezek mellett a szavak mellett vannak olyan mindennapos lexikonból valók is, mint például „felhő”, „hó” vagy „híd”.

Az említett információs központ jogvédői szerit a listán számos olyan szó van, amely különféle értelemben szerepelhet. Ez pedig fenyegeti az Egyesült Államok alkotmánya által garantált sajtószabadságot.

Az illetékes amerikai minisztérium bizonyos vonatkozásban egyetértett a kritikával. Amint Matthew Chandler, a főhatóság sajtótitkára elmondta, pontosítani kell a keresőprogramok algoritmusát. A maga részéről az egyik minisztériumi tisztviselő a Huffington Post internetes kiadványnak adott interjújában azt közölte, hogy az internetes monitoring esetében az aktivitás még kezdeti fokon van, a terrorizmus elkerülésére és a természeti kataklizmák ellenőrzésére irányul. Elutasította azt a gyanút, hogy a minisztérium a másképp gondolkodók feletti ellenőrzésre használná ki a lehetőségeit.Ugyanakkor az internet és a közösségi oldalak monitoringja nehezen képzelhető el a számítógépes technológiák vezetőivel való együttműködés nélkül. Az amerikai Nemzetbiztonsági Minisztériumnak vannak bizonyos megállapodásai a Google-lal, a Facebookkal, a Twitterrel és más társaságokkal, amelyek segítségével hozzájuthatnak a programok egyes részeihez.

A megfigyelt szavak listája:
/forrás: hungarian.ruvr.hu/

Bejegyezte: Edward




Az USA-ban Obama ellen szervezkedő 380 főt bombázott le a hadsereg - Orosz jelentés a titokzatos robbanásokra



A titokzatos robbanásokra, amik 1hónapja történtek Michigan-ben az oroszok jelentése adhatja meg az elképesztő választ !!!
(Ezt a hírt megerősíteni nehéz lesz, de lefordítottam, mert rendkívül érdekes és ahogy a napokban alakulnak a dolgok, már ez is lehetséges...)
Sokkoló orosz Szövetségi Nemzetbiztonsági Szolgálati riport (Federal Security Service - FSB) kering a Kreml falain belül, illetve szivárgott ki: 


Az USA területén 2012. Június 6-án "intenzív" csata tört ki az Obamához hű katonai erők és amerikai felkelő forradalmi erők között, melyben legalább 380 férfit, nőt és gyereket öltek meg. akik fel akartak lépni, hogy szembeszálljanak az ország totális diktatúrává alakulása ellen.

- HOGY MI ??? ...........- IGEN, JÓL OLVASTAD ! 

A riport szerint 500 ember gyűlt össze egy találkozón a Michigan állambeli Alpena városánál, hogy létrehozzanak egy 50 államra kiterjedő helyi bűnüldöző szervekből és politikai aktivistákból álló szövetséget azzal a céllal, hogy a megindult folyamatot a diktatúrába visszafordítsák amíg még lehet és ha kell fegyveres úton.

Az FSB azt állítja a jelentésben, hogy akkor tört ki az összecsapás, amikor az összegyűlt rebellisek több jól azonosítható fedett FBI ügynököt fedeztek fel maguk között, akik az esemény eszkalálódását és a feszültséget próbálták szítani. Letartóztatták őket, amikor is perceken belül egy nehézfegyverzettel ellátott kontingens érkezett a helyszínre szövetségi rendőri erők személyében, akik "viszonzásul" a lázadó erőket próbálták letartóztatni !

A "köztük elnyúló csetepaté" után - folytatja a jelentés - 

az amerikai légierő légitámadást hajtott végre: lézervezérlésű 2000lb töltet csapódott a lázadó tömegbe, mintegy 3/4-ét azonnal megölve.

Hogy mennyire hatalmas volt a robbanás, egy helyi michigani riporter, Bob Powell írja: 

"2012. Június 6-án délelőtt 10 óra körül titokzatos robbanás rázta meg az otthonokat Michigan észak-keleti részén mintegy 100 négyzetmérföldnyi területen. A földet megrázó robbanás érződött Presque Isle- tól Lincoln-ig és nyugatra Hillman-ig." 

Fontos megjegyezni, hogy ezt a riportert azonnal letartóztatták és őrizetbe vették a jelentés szerint az Obama-erők, amikor próbált több információt szerezni.

A jelentés folytatásában leírja, hogy az első bomba ledobását követő közel 48 órában katonai erők, - melynek száma több százra tehető - szállták meg Michigant körülbelül 85 harci szállító helikopterrel és A-10 Thunderbolt föld-levegő rakétával felszerelt vadászrepülővel.

Megerősítve ennek a csatának a káoszát olvashatunk a Natural Society News Service -től:

"Most már küldenek a szemtanúk nagy számban fotókat, videókat, amit a földön készítettek közel a megnövekedett sugárzású (a normális több százszorosa) zónához, akiket az EPA emberei gyorsan eltávolítottak akkor a környékről. Hangos és mély robbanás hangjáról számolnak be, mint amikor a hangrobbanás megüt egy tűzijátéknál. A robbanások után sokszor egy századnyi fekete jelöletlen helikopter és légi jármű volt látható." 

Egy michigani lakos számolt be a következőről, amit számos lényegi bejegyzés is megerősített: 

"ROBBANÁSOK MINDENHOL, majd nagy katonai helikopter tartott a helyi légibázis felől a robbanások irányába. Ezek a robbanások következetesen folytatódtak és 1 óráig vagy tovább is eltartottak" 

ITT SZEMÉLYES HOZZÁSZÓLÁSOK, BESZÁMOLÓK OLVASHATÓ A KÖRNYÉKRŐL és az USA más területén hasonlókról

Itt szintén 


Az FSB-jelentésben együttműködő orosz nukleáris szakértők is állítják, hogy az Obama-rezsim által használt bombákban a megnövekedett sugárzást a bennük lévő legyengített uránium okozza és elképzelhető, hogy Michigan és Indiana állam más területei és célpontul estek.

A támadás után 48 órával a mobiltelefonálást korlátozták és katonai felszereltséggel ruházták fel a rendőrséget. Erről már a Fox News is beszámolt.

Az oroszok jelentése még megjegyzi, hogy a halottak száma csak becsült érték, inkább azon alapszik, hogy az Obama rezsim a csapás után mennyi hullazsákot rendelt oda, ami alapján a szám még magasabb is lehet !

A széles amerikai közvélemény számára ismeretlen a dolog, hogy Oroszországot is sokkolta a hír, mennyire sokan fordultak Obamához könyörületért, ne ölje meg őket... tény az USA most a belső törvényes rendje szerint cselekszik, mely viszont olyan hatalmat adott az elnök kezébe, ami precedens nélküli :

tetszőleges amerikai állampolgárt lehet megölni, bebörtönözni bizonyíték és tárgyalás nélkül. És az újabb törvények az USA történelmében először még azt is lehetővé teszik a kormánynak, hogy megtévesszen, hazudjon bárkinek, ha érdekei úgy kívánják.

Egyéb forrásokat nem ismerek, mert a Világ helyzetéről hamar letörölték, így:/Forrás: Világ helyzete/
Bejegyezte: Edward

Nézzed csak:

http://amindenit.blog.hu/2012/08/05/380_obama_ellen_szervezkedot_oltek_meg

Az egésznek a forrása egy olyan fickó, aki önmaga is beismeri, hogy átverőművész.


Én meg azt mondom eljön még az az idő mikor az ilyen hírek sajnos igaznak bizonyulnak , mert Amerika erre az útra lépet. !!!!!!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése