2019. június 5., szerda

Magyar rabszolga piac
























Magyar rabszolga piac


A beszélő szerszémok


Én angol állampolgár

leszek te köcsög




   Te büdös zsidó cenzor  az új hazádban cenzurázzál  ez itt , még az én hazám , te egy betolakodó idegen vagy , és ha trajtam mulna a muszlimokkal kergettelek volna ki benneteket  . Anyátok csinált volna a Balog úrnak egy kis széket , hogy egy szinten legyen a gyerekekkel , és ne az legyen a feladatuk , hogy ki tud többet a zsidó államról , hanem , hogy kit hogyan terrorizálnak !!! 
Te geci nem veszed észre , hogy már a kis iskolás is elpályázik e honból , de ha jó anyagot hagyunk hátra majd ők megvívják a mi harcunkat és a sok jött ment nem győz pucolni e hazából !!!


Leleplezték a luxuskormányt! 

Közmunkástartó társadalmat épít 


Te büdös zsidó bérenc a magyarságból nem beszélő szerszámot kell létrehozni , hogy a metszetfarkú barátaidat kiszolgálja ez a rabszolga nép , hanem emberségre hazaszeretetre kell nevelni , és arra , hogy az ilyen mocskokat ott a kamerák előtt szembe tudja köpni , hogy érezzétek a nép megvetését te kis hülye kazár utánzat a helytartó jobb keze vagy veled törli ki a seggét , hát ezért mondják rád , hogy a seggéből rángatták elő emberke vagy . Nincs egy önálló ép és értelmes gondolatod , csak azt cselekszed amit a füledbe rágtak a páholyodba , már az anyád is a páholyba járt , igaz , hogy ő csak takarító nő volt , nem gondolta , hogy a hülye fia e mocskok parancsait hajtja végre , és ettől ő most nagy embernek képzeli magát !!!




2016. 02. 2. Alfahír 
Közmunkás leszel vagy a segélyen élősködsz? Ez egy hazug szembeállítás. Főleg, ha kirúgnak, majd alacsonyabb bérért újra felvesznek. Elküldenek a földekre dolgozni. Majd, ha mindez nem tetszik neked, akkor kizárnak a rendszerből. 

Hiába mesél a fideszes kormánypropaganda a munkanélküliség évtizedes mélypontra csökkenéséről, az igazság az, hogy a hideg statisztikai számok kisiklott életeket, érző szívű embereket - ezzel együtt számító, kormánypárti politikusokat takarnak el, akik a képünkbe röhögnek, miközben színes diagramok előtt magyarázkodnak. Egy közmunkástartó társadalom fele tartunk. 

A munkanélküliségi ráta hat százalék közelébe csökkent ugyan tavaly év végén, de a Világgazdaság számításai szerint a külföldre kitántorgó hazánkfiairól nem beszélve, a közmunkások nélkül továbbra is 11 százalék felett lenne ez az arány. 

Mindjárt kiderül az is, hogy mi ezzel a gond. A közmunkaprogram célja eredetileg a rendes munkaerőpiacra való visszatérés elősegítése lenne, azzal a nyíltan felvállalt eszközzel, hogy ugyan többet fizet, mint a segély, de kevesebbet ad mint a piaci minimálbér. 

Idén még jobban megéri közmunkást foglalkoztatni, hiszen könnyen elképzelhető, hogy elmarad a nettóban kevesebb mint 52 ezer forintos juttatás éves emelése, ami ugyan most több, mint az a bizonyos 47 ezer forint, amiből a fideszes politikusok szerint meg lehet élni, de majdnem fele a létminimum 88 ezer forintos szintjének. A nettó minimálbér azonban 72 ezer forint lesz, tehát még inkább aktuális lehet az alábbiakban bemutatott visszafoglalkoztatási trükk azok számára, akik a magyar embereken akarnak spórolni. 

Hárs Ágnes a Kopint-Tárki kutatója gazdasági szaklapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a közmunka nem mindig nyújt hatékony szolgálatot a társadalom számára, de hozzátehetjük azt is, hogy nem is mindig kapnak hasznos feladatokat az itt teljesítő emberek, ez pedig az önbecsülésükre is kihatással lehet, eközben közpénzek folynak el a látszatmunkahelyek fenntartására. 

"Ha nagy leszel, közmunkás leszel"


-- Az, a kurva anyád , meg a családod , miután a választások után munkanélkülivé válnak , és tudd meg Én angol állampolgár leszek te köcsög zsidó bérenc tóra hordozó, még nem száradt ki a fitymád amit a vitrinben őrzöl , de így is csak egy hülye kazár goj maradsz .

Nevelj rabszolgát a családodból !!!!,
meg a helytartó barátaidból , és elég az egyházak élén a kazárokból ti büdös askenáziak elloptátok a történelmi multunkat , a hollókoszt imádatára akartok szoktatni hazugságaitokból van már egy padlásra valónk , hazudjatok egymásnak a zsinagógába és vitassátok meg , hogy kik voltak azok akik a nemzeti vagyonunkat elrabolták , és kik akarták a vízkészletünket , és a földjeinkre rátenni a kezüket !!!

Hülye gojok ébresztő ezek itt nem Alibaba , és a negyven rabló !!!!
Ezek itt Viktor és a haramia bandája ezek itt az olajmaffián megedzett maffia állam gépezete teljes hatalmi strukturában megmutatkozó ágazata.
A bírótól , az ügyészig az itéletvégrehajtó Pintérféle gyilkosság BT. -ig mindent felölel egészen az alvilági haverokig , hisz csak így lehet eltüntetni a Fenyő Jánosokat a kocsiban békésen szalonnázó rendőrtiszteket , a vakolók páholyából , csak így oszthatják a becsület rendet , és mélyen a valóság mögött így működtethetitek a szervkereskedelmet is !!!
Ébresztő !!! Ébresztő !!!
Kisértett járja be a Kárpát – medencét
a maffia állam kisértete a vakoló páholyok fekete csuhás kaszásai járják Európa nemzetállamait , és kontraszelektíven osztják a halált !!!
Nem gondoljátok , hogy közibükk kellene sózni , hogy kiegyensúlyozottab legyen a halál!!!
Bűzlik az egész földrész , fejvesztve menekül a zsidó , a kibombázott muszlim kipiszkál othonodból most te sem találsz egy talpalatti földet , ahol békére lelhetsz , fusson hát mindenki amere lát !!!!
Üresek már a zsinagógák helytartóinknak most kezd fájni a fityma műtét felperzselt összerabolt vagyonuk immár elenyészet , benne a család a jövő reménysége füstbe ment terv lett, hazaárulásuk jutalma !!!
És a nép megvetése kisérti e kárhozottakat , és a közöny !!!
Legyetek átkozottak ötöd izületig a zsidajaitokkal , és vakoló páholyaitokkal !!!!

Ennél is nagyobb baj nem az állam, hanem az egyszerű ember nézőpontjából, hogy önkormányzatoknak jobban megéri korábbi alkalmazottjaikat közmunkásként visszafoglalkoztatni, hiszen olcsóbban kijönnek ilyenformán. Hárs szerint a tömeges közfoglalkoztatással kialakul egy olyan rendszer, amelyben ott is közmunkásokat alkalmaznak, ahol egyébként lennének piaci munkahelyek is. 

Ezt az elméletet a való világ is igazolhatja, hiszen a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint a tavalyi év utolsó hónapjaiban meghaladta az 510 ezret, ez az adat tehát 2014-eshez képest erősen növekedett. A kormány azonban ennél is több közmunkást szeretne a program költségvetési támogatása alapján. A Fidesz-KDNP tankötelezettségi korhatárát is lecsökkentette 18 évről, 16 évre, ezért egyre több kiforratlan, éretlen fiatal kerülhet bele az ördögi mókuskerékbe, akik számára egyre szimpatikusabb alternatíva lehet, hogy Orbán Viktor szavaival élve kalandvágyból külföldi országokba menjenek. Ez a kormánypropagandának is használ, mert papíron alacsonyabb lesz a magyar munkanélküliség. 

A londoni Mcdonald'sban mosogatni, az ausztriai hotelekben takarítani, a dániai földeken krumplit betakarítani még mindig jobban megéri, mint Mészáros Lőrinc vagy L. Simon László feleségének birtokain robotolni. Még akkor is, ha a nyár elején született kormányzati döntés arról is, hogy a közfoglalkoztattakat is lehet alkalmazni mezőgazdasági idénymunkára. A lényeg az, hogy az élelmes vállalkozók közmunkást igényelhetnek a polgármesteren keresztül, ameddig a mezőgazdaságban dolgozik az érintett, addig a közfoglalkoztatotti jogviszonya szünetel, és piaci körülmények között dolgozhat. De, ha az állásajánlatot visszautasítja akkor kizárhatják a közmunkából is. 

Kirúgnak, majd alacsonyabb bérért visszafoglalkoztatnak. Elküldenek a földekre dolgozni. Majd, ha ez nem tetszik neked, akkor kizárnak még ebből is. 

Ez a közmunkástartó társadalom. 




A lenyúlás magasiskolája
a kancellármutyi!

Csúcsfizetést kapnak az
egyetemi kancellárok 

2015. május 14. vs.hu 
     
Nem fukarkodik az Emmi a kancellárok fizetésével: a tavaly kinevezett gazdasági vezetők 1,5 - 2,2 millió forint között keresnek. Van, akinek autó- és telefonhasználat is jár. 

2 millió 231 ezer forintot vihet haza havonta a Semmelweis Egyetem (SE) kancellárjaként Szász Károly (fenti képünkön jobbra), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnöke - derül ki a VS.hu egyik olvasója által indított közérdekű adatigénylésekből. A birtokunkba jutott összegzés szerint ebből 1 millió forint közalkalmazotti jogviszonya alapján, 100 ezer forint pedig vezetői pótlékként jár a kormánypártokhoz közel álló volt PSZÁF-vezetőnek. 

További 1 millió 131 ezer forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) döntése alapján kap kézhez a kancellár, "garantált illetménynél magasabb összegű illetmény" címén. Ez utóbbi összeg nagyságát a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a munkáltató - ez esetben az Emmi - állapíthatja meg, azzal a kikötéssel, hogy egy év elteltével a közalkalmazottat minősíteni kell. 

A kancellár fizetése e három tétellel együtt épp csak néhány ezerrel marad alatta a felsőoktatási törvényben rögzített fizetésplafonnak, amely a KSH által megállapított havi átlagos bruttó kereset (2015-ben 237.736 Ft) tízszeresében maximálja az állami fenntartású felsőoktatási intézmények alkalmazottainak járandóságát. Szász Károly a fizetésén túl telefon- és gépkocsihasználatra is jogosult. 
Fotó: VS.hu / Kozma Zsuzsi 
A SE épülete a Nagyvárad térnél

A SE kancellárjánál is magasabb, 1 millió 417 ezer forintos munkáltatói kiegészítést kapott az emberi erőforrások miniszterétől Barta-Eke Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági vezetője, Ózd korábbi fideszes alpolgármestere. A volt politikus, aki 2010 és 2014 között az uniós pályázatokban közreműködő, azóta megszűnt Magyar Gazdaságfejlesztő Központ Zrt. vezetője volt, összességében viszont kevesebbet keres Szász Károlynál: a közalkalmazotti bértábla alapján járó alapilletménye ugyanis csak 182 600 forint, így a neki is járó 100 ezer forintos vezetői pótlékkal együtt is "csak" 1 millió 700 ezer forint a fizetése. 

A Debreceni Egyetem gazdálkodása felett őrködő Bács Zoltán 1 millió 996 ezer forintot, míg a Corvinus Egyetemre kinevezett Pavlik Lívia 1 millió 900 ezer forintot keres az intézményektől elkért adatok szerint, Filep Bálintnak, a Széchenyi István Egyetem kancellárjának viszont már szűk fél millió forinttal kevesebb, 1 millió 500 ezer forint a fizetése. 

A többi egyetem, köztük az ELTE, a Pécsi, és a Szegedi Egyetem a kötelező 15 napos határidő többszöri lejárta után sem válaszolt az adatigénylésekre, a Szent István Egyetem pedig kerek perec elutasította az adatok kiadását. 

Mindezek után szerettük volna a munkáltatói jogokat gyakorló erőforrás-minisztériumtól kikérni valamennyi kancellár illetményének listáját, a tárca sajtóosztálya azonban arra hivatkozva utasította el megkeresésünket, hogy közérdekből nyilvános adatként kérjük azt ki az egyes intézményektől. 
Arra a kérdésünkre, hogy mi alapján differenciált a miniszter az egyes kancellárok illetménye között, az Emmi sajtóosztálya csak annyit írt, hogy "a kancellárok illetménye véleményünk szerint arányban áll az adott intézmény rektorának fizetésével, a kancellár által végzett munkával és a kancellárt terhelő felelősséggel." 

A rektorok fizetéséről utoljára két éve, a Magyar Nemzet szerzett információt. A 2013-as adatok szerint a 27 állami egyetem és főiskola vezetője közül hét keresett havi kétmillió forintot vagy többet. A járandóság akkori maximumát, bruttó 2 millió 131 ezer forintot Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem vezetője és Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kapta meg. 





Markolj és marj! 

2016-03-16 Bal-Rad 
Nemes Jeles Lászlót és Röhrig Gézát is látták a budapesti tanártüntetésen. A Saul fia rendezője néhány órával korábban kapott Kossuth-díját is elvitte magával. 

Kossuth-díjával a hóna alatt fényképezték le a Saul fia rendezőjét a fővárosi tanártüntetésen. Nemes Jeles László mellett Röhrig Gézát, a film főszereplőjét is többen látták a tömegben. 

Nem sokkal korábban Nemes Jeles, Röhrig és az Oscar-díjas film operatőre, Erdélyi Tamás is Kossuth-díjat kaptak a Parlamentben, a kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök adták át.

Bocsánat vagy sztrájk 

A délutáni demonstráción több tízezren vettek részt, a főszervezők pedig ultimátumot adtak a kormánynak: ha nem kérnek tőlük bocsánatot, akkor március 30-án egyórás általános sztrájkot tartanak. (origo) 

Bal-Rad komm: Nos hát az ilyesmiktől NEM AUTENTIKUS a Döbrögi ellenes ilyen-olyan demonstráció! 
Nemes Jeles fölkarmolt a Nemmzetth Parókacsinálójától párszázmillió közpénzt egy olyan filmre!-amilyenre! Megkapja a filmért MAGYARORSZÁGTÓL a NEKI JÁRÓ KITÜNTETÉST, ÁTVESZI, PACSIZIK,-majd belemar a pénzt, paripát, fegyvert bőséggel adományozó pracliba. 
Aztán visszavonul Párizsba! Mert franciául mégiscsak jobban kitudja fejezni magát! Igaz, ott a legbonyolultabb kérésére sem adnak neki pénzt!-viszont Magyarországon elég csak az egyszerű tudásával kinyösszenteni: AGGYATOK! 
És mit ád Andy Vajna! Pénzt ád! Sokat! Döbrögi meg még ki is tünteti! 
Utána pedig büszkén mutogatja a kitüntetését a TÜNTETÉSEN! 
Furcsa egy magatartás! 

A zsidó az már csak ilyen , ilyen volt , és ilyen is lesz , csak miért a mi közpénzeinkből adunk nekik esélyt, hogy elhazudják meg nem történt történetüket . Szívfacsaró , hogy a művészet eszközeit is felhasználják a gojok lerablására !!!! Talán itt volna az idő , hogy a közéletünket zsidótlanítsuk , mert túl sok pénz megy el hazugságokra , a mép meg éhezik , és retteg , hogy mikor lakoltatják ki az otthonaikból !!! Kár , hogy ilyen sok hazug , tolvajt , és gyilkost hagyott életben ez a kis festő legény . Ha belegondolsz a nemzeti vagyonunkat már ellopták , a víz készletünket igyekeztek megkaparintani , a földjeinkre igényt tartanak , kárpótlás , és kisajátítás útján . Ásvány kincsenket is megszerezték , mehettek zsellérnek a saját földjeitek megmunkálására , mert ne feledd a paraszt szánt és vet , a cigány dézsmál , a zsidó meg learatja a termést !!!!!




Ultimátumot adott Orbánnak és Ádernek Pukli István



Orbán Viktor szokatlanul kemény ünnepi beszédben ment neki Brüsszelnek és mindenkinek, aki a menekültek ügyét humanitárius kérdésként kezeli. Szerint tudatos terv valósul meg, amelynek célja a nemzetállamok lerombolása és az Európai Egyesült Államok létrehozása. Délután több tízezer ember volnul a pedagógusok tiltakozásait támogatva a Hősöt teréről a Kossuth téri nagygyűlésre. A hvg.hu percről percre követte március 15-e eseményeit.



A nap, amikor a főtanácsos pofára esett egy varangyon


- Mondhatnánk, hogy megvan a tanárlázadás első kormányzati áldozata, de Böröndi Lajos valójában saját otrombaságába bukott bele. A Földművelési Minisztérium főtanácsosa ugyanis Facebook-oldalán varangynak és kockás liberálhülyéknek nevezte a tiltakozó tanárokat. A minősíthetetlen kirohanás érthetően nagyon kiakasztotta a Pedagógusok Szakszervezetét, de nyilván felhorkant minden jóérzésű ember. Közben folyik a vita arról is, sztrájkolhatnak-e jogszerűen a tanárok március 30-án. Fontos kérdés, a szakszervezeti szövetségek ugyanis csak törvényes akcióba szállnának be. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél viszont állítják, nekik van ötletük a megoldásra. Merthogy a jelek szerint a sztrájk elkerülhetetlen, a kormány nem fog bocsánatot kérni, főleg úgy nem, ahogy azt Pukli István elképzeli.
- Indulhat a nagy menekültcsere. Jövő héttől minden illegális menekültet visszaküldhetnek Európából Törökországba a pénteki uniós csúcson született megállapodás szerint, de át is vesznek helyettük ugyanannyi okmányokkal rendelkező szíriait. Bár mindenki engedett, végül a törökök lehetnek elégedettebbek, hiszen jelentős könnyítéseket kaptak.Orbán Viktor úgy értékelte a megállapodást, hogy "a legnagyobb veszélyt kibekkeltük". Ezzel arra utalt, hogy az alku értelmében a menekültek befogadása a jövőben csakis önkéntes alapon történhet.
- Nem emlékszik rá pontosan, de végül is nem zárja ki Illés Zoltán, hogy annak idején országgyűlési képviselőként maga is megszavazta a Liget Projektet, amelynek részeként csütörtökön elkezdték vágni a városligeti fákat, ő pedig vérre menő csatát vívott ennek megakadályozásáért. Azt mondja, megbánta egykori szavazatát, ő ezt nem így képzelte. Az ügy egyébként látványos összefogást eredményezett, így  számos neves építész és urbanista a Városliget, a Budai Vár és a főváros védelmében tett közzé felhívást, amelyhez csatlakozott például Szörényi Levete és a vele sokszor vitába szálló Bródy János, de ott van az aláírók között Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Térey János író is. A fák oltalmazása pedig folytatódik: Zugló polgármestere, Karácsony Gergely szerint a testükkel védik meg azokat, míg pártja, a PM feljelentésre készül.
- Nyilvánosságra került egy videó, amelyen pontosan nyomon követhető, ki és mikor érkezett a Nemzeti Választási Iroda elé azon a reggelen, amikor Erdősi Lászlóné néhány igen sportos hajviseletű, udvarian fiatalember oltalma alatt gyorsabban kezdeményezett népszavazást a vasárnapi boltzárról, mint az MSZP politikusai. A videókról pontosan látszik, hogy az ellenzéki politikusoknak esélyük sem volt elsőnek lenni, bár igen korán keltek ők maguk is, de egyfelől nem hajnali négy körül, mint az ifjú gárda, és hát nem is gyúrtak annyit. Így azután nekik marad most a pörölés, és a remény, hogy az új felvétel megnézésénél a Nemzet Választási Bizottság is azt állapítja meg, amit a tagok egyébként látnak.
- Csalódással csöppent vissza a telefont lecsapó hazai ügyintézők, a csigalassúságú bürokrácia, az egymásra mutogató orvosok és védőnők, illetve a féléves egészségügyi várólisták világába Gábor és Anita, aki két kisgyerekkel költözött haza Angliából. Haza is lehet jönni sorozatunkban arról is meséltek, hogy annyira ég és föld a két ország egészségügyi rendszere között a különbség, hogy a súlyos betegséggel küzdő családanya Budapestről utazgat vissza sugárkezelésre.
+1. A nap hírei után idézze fel velünk a hét történéseit: töltse ki kvízünket, tesztelje, mire emlékszik az év 11. hetének hírcunamijából.
Egy végre sikeres EU-csúcs után a nap képén nem lehet más, mint Orbán Viktor, aki elégedett lehet: bejött a stratégiája.












Március 30-án egyórás sztrájk jöhet




Amíg fenyegethetnek, nincs miről beszélni, kezdte beszédét Pukli István, a budapesti Teleki Gimnázium igazgatója. Ha Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János államfő 2016. március 23-ig, azaz 8 napon belül nem kér bocsánatot az elmúlt 6 évben megfélemlített, megalázott emberektől, akkor a Tanítanék Mozgalom március 30-ára egyórás munnkabeszüntetésre szólítják fel a 70 támogató szervezetet, a 950 támogató intézményt, és a társadalom 75 százalékát, és mindenkit, aki érdekel a gyerekei jövője.
Kerekasztal helyett legyen igazi tárgyalóasztal - mondta Pukli. A kormánynak tárgyalóképes partnereket kell küldenie a tárgyalásra Balog Zoltán Emmi-miniszter és Palkovics László államtitkár helyett, mert ők lejáratták magukat. Hozzáértő és humánus embereket küldjön a kormány, akiknek van felhatalmazásuk tárgyalni, mondta Pukli.
Fotó: Túry Gergely
De nem lehet sztrájkolni - figyelmeztetett a szónok, aki szerint a jelenlegi törvények megcsúfolják a demokráciát, semmibe veszik a szakszervezeteket és a munkavállalókat. Ezért ez a sztrájk igazából polgári engedetlenség lesz, mert az állampolgároknak alkotmányos joga kinyilvánítani, amiben hisznek.
Milyen törvény az, amely a hatalmat védi az emberektől - tette fel a költői kérdést Pukli, majd azzal folytatta, hogy most nem kérnek, hanem követelnek. Most vagy soha, történelmi pillanatokat élünk, és nem mondhatjuk a gyerekeinknek, hogy tehettünk volna értük valamit, de elmulasztottuk - érvelt az elhatározás mellett.
Maga a sztrájk úgy néz majd ki, hogy a Tanítanék Mozgalom tagjai egy órára felfüggyesztik a tanítást, a tanárok kimennek az iskolák elé. Ahová egyébként mindenki mást is hívnak, álljon le az élet mindenhol - invitálta Pukli azokat, akik szolidaritást vállalnának velük. Az egyórás sztrájk után aztán lehet 2, majd 3 órás - vetítette előre, mi lesz, ha hatástalannak bizonyul az első munkabeszüntetés.

L. Ritók Nóra beszélt

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, aki Berettyóújfalun és környékén hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozik, azt próbálta üzenni a kormányzati vezetőknek, hogy egész másképp gondolkodnának az oktatás helyzetéről, ha rendszeresen találkoznának azokkal, akikkel ő. Igyekezett elmagyarázni, hogy a bírálókat ne kezeljék ellenségként, mert senkinek nem érdeke a megosztottság, mindenki javítani szeretne a helyzeten.
Fotó: Túry Gergely




Bunkerpszichózis - mi tartja a Fidesz mellett a szavazókat?




Látványosan tagadja meg az általa papíron vallott polgári és keresztény értékeket a Fidesz, törzsszavazói azonban nagyon erős közösséget alkotnak, és az „összetartás tűzön-vízen át” motivációja gyakran felülírja még személyes tapasztalataikat is. A HVG nem reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a fideszesek komoly kisebbségtudattal rendelkeznek, és egyre kevésbé vállalkoznak kormánybarát álláspontjuk nyilvános megvédésére. Különösen az oktatás és az egészségügy területén érzékelik a szavak és a tettek közti szakadékot, de hajlanak a megbocsátásra.
Nekem sem tetszik, ahogy csinálják, de jó cél érdekében teszik, amit tesznek.” „Nem követem a napi politikai történéseket, de a végeredmény összességében pozitív” – ilyen és ehhez hasonló választípusokkal találkoztunk leggyakrabban, amikor arra tettünk kísérletet, hogy elkötelezett Fidesz-szavazóktól megtudjuk, mi motiválja kitartásukat választott pártjuk mellett, akkor is, amikor az a gyakorlatban látványosan szembemegy a párt hitvallásaiban deklarált elvekkel, értékekkel.
A különböző közvélemény-kutatásokból is kiderül, hogy a Fidesz törzsszavazói nagyon erős közösséget alkotnak, és az „összetartás tűzön-vízen át” motivációja gyakran felülírja még a személyes tapasztalatokból eredő átmeneti megingásokat is. Furcsa paradoxon ugyanakkor – derült ki a kormánypárt mellett következetesen kitartók, nem reprezentatív, de például életkor, nem, foglalkozás szempontjából meglehetősen széles körében feltett kérdésekeinkre adott válaszokból –, hogy a Fidesz-szimpatizánsok közül nagyon sokan egyfajta bunkerpszichózisban élnek.
Kisebbségtudat és rejtőzködés
A parlamenti többség és a több cikluson át tartó kormányzás ellenére sokan úgy élik meg, hogy a politikai kérdésekben hozzájuk hasonlóan gondolkodók a társadalomban kisebbségben vannak (amit a felmérések is alátámasztanak, hiszen csak a választói rendszer erősíti fel a relatív többséget). Sokukban komoly frusztrációt okoz, hogy a környezetükben állandóan támadják a kormány intézkedéseit.
Ugyanakkor – afféle rejtőzködő kormánypártiként – egyre kevesebben vállalják, hogy a vitatott lépéseket nyilvánosan a védelmükbe vegyék. Különösen, hogy gyakran maguk sem tudnak teljes szívvel azonosulni azokkal. Például a vasárnapi boltzárral, amit azonban jellemzően nem éreznek nagy súlyú problémának.
Szimpátiatüntető. Szó, mágia
Fotó: Lehoczky Péter
Sok Fidesz-szimpatizáns maga is arra számított, hogy a kormány intézkedéseit jellemző erőpolitika idővel alábbhagy, és valamifajta konszolidációs időszak következik. Ennek elmaradása, az állandó harckészültség fenntartása sokszor számukra is nyomasztó, de például azzal mentik a helyzetet, hogy az állandó nemzetközi támadások kereszttüzében nem nagyon lehet mást tenni.
A megkérdezettek közül többen is úgy vélekedtek, hogy míg a környezetükben élők mindenben csak a rosszat veszik észre, ők, a Fidesz szavazói is tisztában vannak a hibákkal, de – ahogy például egy nyugdíjas mérnök fogalmazott –
mi észrevesszük a jót, tudunk örülni is.
Többen példaként hozták fel a 4-es metrót, a fonódó villamos átadását, a Várkert Bazár felújítását, amelynek „döccenői” az ügy súlyához képest szerintük elenyésző jelentőségűek.
Áhítat és jóllét vs. habonyizmus
A napi szinten jelentkező problémák felülírását, az érzelmi azonosulást segítik a kormánypártiakat összetartó ünnepek is, legyen szó egy miniszterelnöki évértékelőről vagy például a március 15-ei megemlékezésről. A közös énekkincs (Székely himnusz, Boldogasszony anyánk) önmagában is közösségteremtő erőt jelent.
Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy miközben a Fidesz a szimbolikus politizálást is kiemelten kezeli, a gyakorlati problémákra gyakorlatias, ráadásul nem elaprózott válaszokat ad. Ilyen volt például az első Orbán-kormány idején a gyerekek után járó, nagyvonalú adókedvezmények bevezetése, vagy legújabban a családosok lakásépítésének tízmilliós állami támogatása.
A bosszantó jelenségek közé sorolták fideszes válaszadóink az „urizálást”. A Habony Árpád vagy Tiborcz István látványos meggazdagodásával kapcsolatos ügyeket kevesen tartják makulátlannak és teljesen védhetőnek, ám az ilyeneket jobbára az „emberi gyengeség” kategóriájába sorolják.
Minden ellenkező tapasztalat dacára a törzsszavazók meggyőződéssel vallják, hogy az a „polgárinak” és „keresztényinek” mondott értékrend, ami – hivatkozások szintjén legalábbis – a kormányzati cselekvések ideológiai alapját képezi, valódi tartalmat jelent, és nem holmi marketingfogás. Ezért nem is tudnak azonosulni G. Fodor Gábor elhíresült hasonlatával a Fidesz által a választóknak kínált „politikai termékről”.
Érzik ugyan, hogy például az állami földek privatizációja, a trafik- vagy a szerencsejáték-koncesszió helyenként „necces” volt, de – még ha ők személy szerint nem is voltak a kedvezményezettjei – elfogadhatónak tartják, ha egy párt a klientúraépítés során ilyen, nem túl szép, de jogszerűen védhető eszközöket is megenged magának.
Dacreakció
Sokszor erős dacreakció is segíti az érzelmi kötődést a párthoz. Többen nagyon mély, generációkra visszanyúló, „családtörténeti” sérelmeket hordoznak a múltból (egy-egy bebörtönzött, kitelepített rokon, államosított ingatlan), ami eleve kizárja például azt, hogy balra szavazzanak. A Jobbikot viszont azért nem tudják alternatívaként elfogadni, mert azonosulnak a Fidesz-vezetésnek a Vona-párttal kapcsolatban sugallt nézetével: „báránybőrbe bújt farkasok”.
Orbán Viktor beszédét hallgató ''békemenetesek''. Egy az utjuk
Fotó: Stiller Ákos
A párt körüli konfliktusok közül a Simicska-ügy sokakat megrázott, de ma már ez a történet is a helyére került. Amíg tartott az oligarcha és Orbán között a barátság, a Simicskával kapcsolatos kritikákat betudták az ellenzék áskálódásának, nem igazán érdekelte őket. Valamilyen szinten természetesnek tekintették, hogy a Fidesz holdudvarában is lehetnek gazdag vállalkozók, akik esetleg politikai hátszelet kapnak, cserébe viszont segítik a „szent ügyet”. A durva szakítás – különösen a trágárság – sokakat meglepett, ugyanakkor épp a válás nyersesége miatt ma már egyfajta felszabadító érzés kapcsolódik hozzá: Simicska olyan hangot engedett meg magának, ami megkönnyíti, hogy a régi szövetségesre ellenségként lehessen tekinteni.

Megbocsátható kádárizmus
Kettősség figyelhető meg a sajtó – azon belül is a közmédia – Fidesz-baráttá alakításával kapcsolatban. Sokaknak nem tetszik, illetve látják, hogy a kormány számára kellemetlen üzenetek elhallgatása, illetve a hírkészítők szervilizmusa a kádári kort idézi. De ezzel kapcsolatban is jobbára a megbocsátó álláspont diadalmaskodik. Ma is jellemző vélemény, hogy ellensúlyozni kellett a korábbi balliberális médiatúlsúlyt, és a sajtó kellően sokszínű ahhoz, hogy az ember több csatornán tájékozódva megtudja az igazságot. Sokan olvassák például a kormánykritikus honlapokat.
Fotó: imgur.com
Többen szolgai módon követik a „pártutasítást”, és miután Kövér László ellenzékinek minősítette a Hír Tv-t, egyik napról a másikra könnyedén váltak kizárólagos M1-hírfogyasztóvá, s mondták le az ugyancsak ellenzékinek minősített Magyar Nemzetet. Az önigazolás ez esetben úgy szól, hogy e nélkül is elég támadásnak van kitéve a kormányoldal, nem kell, hogy még a jobboldali sajtó is a problémákat szajkózza.
A megrögzött Fidesz-szavazók sem látják problémamentesnek a kormányzás valamennyi területét. Többen nehezen teszik helyre például az Orbán–Putyin-közeledést, különösen annak ismeretében, hogy Gyurcsány Ferenc hasonló lépéseit ellenzékben még a Fidesz vezetése is elítélte. Úgy tűnik, itt az a fajta hit segíti a megértő azonosulást, hogy Orbán van annyira okos politikus, hogy tudja, miért tesz gesztusokat Moszkvának.
Az erőltetett stadionépítéseket a megkérdezett Fidesz-szavazók körében sem övezi osztatlan elismerés, ám a mechanikus szembeállítást (stadion kontra kórházi felújítások) többnyire ellenzéki demagógiának ítélik. Azt, hogy „a reformok működnek” szlogen alatt futó kormánypropaganda felnagyítja a valós eredményeket, a törzsszavazók is látják. Különösen az oktatás és az egészségügy területén érzékelik a szavak és a tettek közti szakadékot. Ugyanakkor itt is az a fajta hárító mechanizmus érvényesül, hogy a bajok nem mostanság keletkeztek, és a megoldásukhoz időre van szükség.
Újraéledő Orbán-kultusz
Azok a panelválaszok, amelyekkel a Fidesz mellett a botrányok ellenére is kitartók menteni igyekeznek maguk és mások előtt a szeretett pártjukat, nem feltétlenül pártspecifikusak. Bármelyik politikai tömörülés elkötelezett híveire jellemző egyfajta fanatikus, a makacs tényekkel olykor szembenézni nem akaró, azok jelentőségét kisebbíteni igyekvő szemlélet.
A mai kormánypárti választók esetében azonban mindez jellemzően ma is kiegészül a párvezető, Orbán Viktor személyének olykor a vallási rajongásra emlékeztető kultuszával. Ha e téren volt is némi elbizonytalanodás például 2014–2015 fordulóján az átgondolatlan kormányzati intézkedések (internetadó, drogteszt) idején, a menekültkérdés kezelése révén a miniszterelnök nimbusza – a fideszes „kemény mag” körében legalábbis – helyreállt.




Távozott az FM-ből a tanárokat levarangyozó főtanácsos




A Földművelésügyi Minisztérium megszüntette pénteken Böröndi Lajos szolgálati jogviszonyát – közölték a sajtóval péntek délután. A főtanácsos a Facebookon varangynak és kockás liberálhülyéknek nevezte a tiltakozó tanárokat.


Tegnap a Népszabadság arról írt, hogy Böröndi Lajos a Facebookon fejtette ki véleményét a pedagógusokról és a tiltakozásukról. A lap szerint az azóta eltávolított posztja alatt meginduló kommentáradatban engedte el magát, amelyben – feltehetőleg Pukli Istvánra célozva – azt írta: “majd fing elvtárs megoldja. És lesz kréta. A kockás kokárda mindent helyretett. Varangy dolgok ezek. Varangy tanárokkal.”
A Facebookon azt is kiemelte, hogy március 15-e meggyalázásának tartja “ezt az egész álcirkuszt”, és bár ő maga tanított korábban, 2002 és 2010 között “förtelmes időszak volt”, “akkor azért sem lehetett tüntetni, mert Gyurcsány elvtárs vasakkal zárta el a Kossuth teret. Aztán meggyalázta ’56-ot”.
Arról is írt, hogy “tudjuk, hogy itt nem a tanárokról – most a Gárdonyi féle tanítókra gondolok, nem ezekre a kockás liberálhülyékre – van szó. Egy elbukott, mindnyájunkat megviselt eszméről. Sőt, arról, hogy nyolc év ellenzékiség után nagyon éhes a bukott tábor.” A földművelésügyi tárca ma (péntek) délután egymondatos közleményt adott ki, amelyben azt írták: „A mai napon a Földművelésügyi Minisztérium megszűntette Böröndi Lajos szolgálati jogviszonyát”.
Forrás:hvg.hu/nol.hu/Fotó:volksgruppen.orf.at








Biszku a rossz-zsaru – Konferenciát rendeztek, miért nem tudják elítélni Biszkut






Szakemberek szerint a magyar bíróságok számára nehézségeket okoz a nemzetközi büntetőjog alkalmazása, az ügyészség pedig nem kellő körültekintéssel folytatta le a Biszku Béla elleni eljárást. Az egykori pártállami vezető büntetőjogi felelősségre vonásának kérdéseiről a Magyar Tudományos Akadémia jogtudományi intézetében tartottak rendezvényt. Rainer M. János arról beszélt, hogy Biszku azért válhatott jelentéktelen pártkatonából a legfelsőbb vezetés meghatározó tagjává, mert elvállalta a “rossz-zsaru” szerepét.


Biszku Bélát az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében vádolta meg elsősorban az 1956-os forradalom utáni, fegyvertelen civilekre leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzek miatt. Tavaly decemberben a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen két év három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a 94 éves vádlottat háborús bűntett miatt, ám fellebbezések folytán másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a büntetőper.

JELENTÉKTELEN FUNKCIONÁRIUSBÓL A PÁRTELITBE

A rendezvényen Rainer M. János történész azt mondta, Biszku Béla a forradalom idején egy közepesen jelentéktelen funkcionárius volt, kerületi párttitkár. A forradalom leverése után azonban rögtön a pártvezetés nyolctagú operatív vezetésébe került, majd 1957-ben belügyminiszter lett. Biszku jól ismerte Kádár Jánost, és az 1960-as évek közepéig viszonylag szoros kapcsolatban voltak.
Hozzátette, Biszku Bélára a „rossz zsaruszerepét osztották a Kádár-rendszerben. Ő volt a keményvonalas, ortodox, sztálinista pártvezető egyik megtestesítője. Egyes esetekben mégis ettől eltérően cselekedett. Amikor 1968-ban a szocialista országok „baráti segítségnyújtás” keretében megszállták Csehszlovákiát, a katonai akcióban való magyar részvétel ellen szavazott az akkori legfelsőbb párttestület, az MSZMP Politikai Bizottságának minden tagja, köztük Biszku Béla is. Az akcióban aztán Kádár János döntésének megfelelően a Magyar Néphadsereg mégiscsak részt vett – idézte fel a szakember.
Nagy Imre kivégzéséről a történész elmondta, 1957 januárjában Budapesten egy titkos nemzetközi politikai tanácskozáson merült fel Nagy Imre felelősségre vonása, amelyről Kádár János egyeztetett Nyikita Hruscsov szovjet pártvezetővel. A magyar párvezetés tagjai kivétel nélkül egyetértettek a Nagy Imre elleni eljárással.
Az 1990-es rendszerváltáskor még a pártvezetés legfelső, szűk csoportjából is tucatnyian életben voltak, Biszkun kívül például Aczél György, Földes László, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Nyers Rezső, Uszta Gyula tábornok. Ma már ebből a körből Biszkun kívül csak Nyers Rezső van életben – jegyezte meg Rainer M. János.
Kifejtette azt is, a szovjet rendszer jellemzője volt egyfajta bürokratikus automatizmus, amelynek megfelelően többnyire nem volt szükség a konkrét ügyekben külön utasításokra, ment minden az elvárt módon, mindenki tudta a dolgát egyfajta informális rendben, ezért sem mindig könnyű évtizedekkel később konkrét felelősöket találni.

BISZKU ALÁÍRÁSA MINDENT BIZONYÍT

Gellért Ádám nemzetközi jogász szerint Biszku Béla az 1956 utáni megtorló eljárásokban, köztük a Nagy Imre-perben annyiban mindenképpen érintett, hogyaz eljárások megindulásához, lefolytatásához szükséges politikai határozatok előterjesztéseit belügyminiszterként ő jegyezte.
A szakember felidézte, Kádár Jánosnak a Nagy Imre kivégzésével záruló koncepciós perrel kapcsolatos hírhedt megjegyzése, miszerint szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak, kísértetiesen emlékeztet Horthy Miklósnak az elutasított kegyelmi kérvényekhez államfőként fűzött egykori kommentárjára.
Gellért Ádám szerint súlyos hiányosságokban szenved a Biszku belügyminiszteri tevékenységét vizsgáló ügyészségi eljárás. Továbbá szóvá tette azt is, hogy az 1956 utáni, megtorló jellegű perek iratanyaga javarészt még mindig feltáratlan. Németországban az elmúlt negyedszázadban százával indultak olyan eljárások, amelyekben a pártállami rendszer funkcionáriusait, bíráit, ügyészeit vonták felelősségre – tette hozzá.

NEHEZEN BIRKÓZNAK MEG A NEMZETKÖZI JOGGAL

Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a jogtudományi intézet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen ügyekben alkalmazandó nemzetközi büntetőjoggal a magyar bíróságok nehezen birkóznak meg, de kétséges az is, hogy a múlttal való szembenézésnek a büntetőeljárás-e a legmegfelelőbb eszköze.
A beszélgetésen felvetődött, hogy Biszku Bélát a kommunista bűncselekmények miatti felelősségre vonás érdekében néhány éve megalkotott lex Biszku alapján is el lehetett volna ítélni. Bár a hozzászólók megjegyezték, hogy ezt a strasbourgi bíróság feltehetően jogszerűtlennek találta volna.
Forrás: MT




Megkezdődött az EU-csúcs – Inkább zsaroláshoz hasonlít a török követelés






Törökország sokat kér, és a követelései már inkább zsaroláshoz hasonlítanak, mint segítségkéréshez – mondta Charles Michel belga kormányfő az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.


Hozzátette, egy ilyen követeléssel szemben meg kell védeni az európai érdekeket. Európa megmutatta, hogy többre is képes, ha máshogy nem megy, akkor az eddig érkezett menekültek áthelyezésével kell csökkenteni a tagállamokra nehezedő nyomást – mondta.
Charles Michel szerint az európai értékek szem előtt tartása elengedhetetlen, amelynek értelmében alapkövetelmény a sajtószabadság és az emberi jogok teljes körű betartása török részéről is. A megegyezéshez az kell, hogy Törökország teljesítse minden vállalását, de még nem tartunk itt – hangsúlyozta a kormányfő.

MERKEL OPTIMISTA

Angela Merkel német kancellár érkezésekor úgy fogalmazott, optimista, ugyanakkor elővigyázatos az Európai Unió és Törökország között készülő, a menekültáradat megállítását célzó megállapodás elérése kapcsán. Hozzátette, körültekintő munkára van szükség, hogy a migrációs beáramlás megállítása érdekében megegyezésre jöhessen létre Törökországgal.
Bonyolult egyeztetéseknek nézünk elébe, az alapvető irány azonban világos. Osztom az Európai Tanács elnökének (Donald Tusk) véleményét, aki elővigyázatos optimizmusról beszélt”
– fogalmazott a kancellár.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint mindenképpen megegyezésre kell jutni Törökországgal, mert a helyzet a balkáni útvonal lezárásával katasztrofálissá válhat. A megegyezéshez Ankarának olyan problémák kezelésére is ígéretet kell tennie, mint a kurd kérdés, a sajtószabadság és az emberi jogok helyzete.

A MIGRÁNSOK PÁR HÉTEN BELÜL FELHAGYNÁNAK AZ IGYEKEZETÜKKEL

Mark Rutte, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Hollandia miniszterelnöke, aki előző héten részt vett az Ahmet Davutoglu török miniszterelnök és Merkel által egyeztetett török javaslat kidolgozásánál, azt mondta, ha az európai vezetőknek sikerülne megegyezni Ankarával, a migránsok három-négy héten belül felhagynának azzal az igyekezetükkel, hogy Törökországból az Európai Unióba jussanak.
Véleménye szerint nincs más lehetőség, megegyezésre kell jutni Törökországgal, különben a görög helyzet súlyos marad, a humanitárius katasztrófa pedig tovább mélyülhet. Megegyezés nélkül, a nyugat-balkáni útvonal lezárásával a helyzet Görögországban egészen kegyetlenné válik – fogalmazott.
Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök érkezésekor kijelentette, hajlandó félretenni ellenvetéseit és kész kompromisszumot kötni a megegyezés érdekében. Véleménye szerint megegyezésről akkor lehet szó, ha Törökország teljes körűen betartja és megvalósítja vállalásait. A nélkül semmi sem tehető – vélekedett, de reményét fejezte ki, hogy péntek estig megtalálják a megegyezéshez vezető utat.

LONDON NEM AD VÍZUMMENTESSÉGET A TÖRÖKÖKNEK

David Cameron brit miniszterelnök a török követelésekkel kapcsolatban elmondta: mivel Nagy-Britannia nem része a schengeni övezetnek, akármilyen megegyezés is születik az unió és Törökország között, London nem fog vízummentességet biztosítani a török állampolgárok számára.
Ha el lehetne érni azt, hogy az illegálisan Görögországba érkező migránsokat visszaküldenék Törökországba, nagy eredménye lenne a csúcstalálkozónak – hangsúlyozta a kormányfő.
Forrás: MTI
Fotó: atv.hu; a fotó illusztráció




Elhunyt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok






Csütörtök reggel, 66 éves korában meghalt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság korábbi vezetője – erősítette meg a szomorú hírt a PestiSrácok.hu-nak Molnár Csaba, Kiss Ernő ügyvédje.


Kiss Ernő a Horn-kormány idején a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette, majd utána az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója volt. 2002 tavaszán felmerült, hogy a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát irányíthatja, majd egy évvel később elfoglalhatta a XIII. kerületi rendőrkapitányi széket.
Forrás: PS






A balti és skandináv államokkal egészülhet ki a Visegrádi Négyek






Május elején Prágában találkoznak a visegrádi (V4), a skandináv és a balti országok külügyminiszterei – jelentette be Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Margot Wallström svéd külügyminiszterrel. Az egyeztetések során fölmerült a visegrádi négyeken kívüli szélesebb együttműködés is, az úgynevezett ABC.


Meghívtam a külügyminiszter asszonyt Prágába, arra a találkozóra, amelyre május 3-án és 4-én kerül sor a skandináv, a balti és a visegrádi országokkal” – mondta Zaorálek újságíróknak a kétoldalú megbeszélések szünetében. Prágai diplomáciai értesülések szerint a májusi külügyminiszteri találkozó legfőbb témái az orosz-ukrán viszony, a keleti partnerség programja, valamint az energiabiztonság kérdései lesznek.
A V4-ek és más országok közti együttműködés bővítéséről a cseh és a lengyel államfő, Milos Zeman és Andrzej Duda is tárgyalt a nap folyamán Prágában.
Duda a megbeszélések után újságírók előtt azon véleményének adott hangot, hogy a visegrádi csoport súlya az utóbbi évben elsősorban a migránsválság következtében nőtt. Zeman és Duda egyetértett abban, hogy a V4-eknek szorosabb kapcsolatra kell törekedniük a közép-európai régió északi és déli államaival is.
Szóba került a visegrádi négyeken kívüli szélesebb együttműködés is az úgynevezett ABC – tehát az Adriai-tenger, Baltikum, Fekete-tenger (a rövidítés a lengyel nevek kezdőbetűiből áll) – háromszögben
– nyilatkozta Andrzej Duda.
Megjegyezte, a közös közlekedési infrastrukturális és gazdasági projektek lehetnének mindenki számára hasznosak. A visegrádi csoport – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – soros elnöki tisztségét Csehország tölti be, így a tárgyalásokat Prága kezdeményezi.
Forrás: MTI
Fotó: barankovics.hu




Orbán: Ha ebbe belenyugszunk, elnyel minket az Európai Egyesült Államok





Nem fogjuk hagyni, hogy Európa ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának gyümölcseit. Nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorlózendülések. Nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra” –mondta Múzeumkertben tartott beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, Európában ma tilos kimondani az igazságot, Brüsszelt azonban meg kell fékezni, mert a bevándorlás olyan felülről irányított folyamat, amelynek célja a nemzetállamok felszámolása, és az internacionalista Európai Egyesült Államok kiépítése. A forradalomról szólva kifejtette, nemcsak 1948-as, hanem magyargyűlölő forradalmi hagyománya is van hazánknak, hozzátette ennek gazdaállat híján megvannak számlálva a napjai, ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a gyökerei is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben.

NEM FOGJUK ENGEDNI, HOGY MÁSOK MONDJÁK MEG, KIT ENGEDJÜNK BE A HÁZUNKBA ÉS A HAZÁNKBA

Nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba – jelentette ki Orbán Viktor kedden Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumnál. A kormányfő az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott díszünnepségen elutasította a kényszerbetelepítést, jelezte, nem fognak engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek.


múzeum1
Orbán Viktor közölte, „eljött az idő, hogy megkongassuk a vészharangot, hogy „szembeforduljunk és ellenálljunk, illetve hogy „szövetségeseket gyűjtsünk, hogy megakadályozzák Európa tönkretételét. „Pártállásra való tekintet nélkül egységbe hívjuk Magyarország minden polgárát és egységbe hívunk minden európai nemzetet” – fogalmazott ünnepi beszédében, hangsúlyozva, Európa egységét helyre kell állítani. A miniszterelnök szerint Európa vezetői és polgárai nem élhetnek többé két külön világban.
Elmondta, összefogással sikerül az egységet helyreállítani, de ha „széthúzunk, elbukunk.
Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Vagy együtt, vagy sehogy. Ma ez a törvény
 – közölte.

A NÉPVÁNDORLÁS LASSÚ VÍZ, DE ELMOSSA EURÓPÁT

Szerinte „a népvándorlás lassú víz, amely kitartó sodrással mossa el a partot. Kifejtette, humanitárius ügynek adja ki magát, de valódi természete a térfoglalás. Ami térfoglalás nekik, az térvesztés nekünk – tette hozzá. Először csak néhány százról, egy-kétezer betelepítettről van szó, de ma egyetlen felelős európai vezető sem meri “letenni a nagyesküt”, hogy ez a szám nem szaporodik-e fel tíz- és százezrekre – közölte. Orbán Viktor azt mondta, „javíthatatlan emberjogi harcosok falkáiéreznek leküzdhetetlen vágyat, hogy kioktassanak és megvádoljanak bennünket.
múzeum5
A miniszterelnök szerint a magyar nemzet történelme a befogadások és a kultúrák összekapcsolódásának történelme is. „Aki új családtagként, szövetségesként vagy életéért futó jövevényként bekéredzkedett, azt beengedtük és nálunk új hazát talált” –hangsúlyozta. Szerinte azonban az mindig ellenállásba ütközött, aki az ország átalakításának céljával vagy erőszakkal érkezett.

BRÜSSZELT MEG KELL FÉKEZNI

Orbán Viktor kijelentette, a népvándorlás megállításához először Brüsszelt kell megfékezni. Hozzátette, nem hagyják, hogy Brüsszel a törvények felé helyezze magát.
Nem fogjuk hagyni, hogy ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának gyümölcseit. Nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát, zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra. Nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorlózendülések. Nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra
– jelentette ki.
Orbán Viktor egyértelművé tette, a magyarok nem fogják megengedni, hogy mások mondják meg, kivel éljenek együtt, kivel osszák meg az országot. A folyamatot úgy írta le, először megmondják, kit kell befogadnunk, aztán arra kényszerítenek, hogy „idegeneket szolgáljunk a saját hazánkban, végül odajutunk, hogy „kiadják az utunkat a saját országunkból. A miniszterelnök kifejtette, elutasítják a kényszerbetelepítést, nem fognak engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek.
múzeum2

EURÓPA MA NEM SZABAD, MERT TILOS KIMONDANI AZ IGAZSÁGOT

Mint fogalmazott, ma, 168 évvel az európai népek nagy szabadságharcai után „a mi közös otthonunk, Európa nem szabad, a kontinens „ma olyan hervatag, erőtlen és bágyadt, mint a virág, amelyen titkos féreg foga rág. Szavai szerint Európa ma azért nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik, márpedig
ma Európában tilos kimondani az igazságot: fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad.

KITERVELT, IRÁNYÍTOTT AKCIÓ, AMELYNEK CÉLJA A NEMZETÁLLAMOK FELSZÁMOLÁSA

Tilos kimondani, hogy „ma nem menekültek érkeznek, hanem népvándorlás fenyegeti Európát. Azt is tilos, hogy a bevándorlás bűnözést, terrort hoz a kontinensre, és azt is tilos kimondani, hogy „ez nem véletlen, hanem egy „kitervelt, irányított akció, ránk irányított embertömeg” – sorolta a kormányfő, úgy fogalmazva, Brüsszelben ma azon mesterkednek, hogy „minél gyorsabban ideszállítsák és betelepítsék közénk az idegeneket. Tilos kimondani – folytatta -, hogy a betelepítés célja Európa vallási, kulturális, etnikai átrajzolása, „felszámolva ezzel az internacionálé utolsó akadályát jelentő nemzetállamokat.
Orbán Viktor szerint arról sem szabad beszélni, hogy „Brüsszel ma lopakodva nyeli el nemzeti szuverenitásunk újabb és újabb szeleteit, hogy Brüsszelben ma sokan egy Európai Egyesült Államok tervén dolgoznak, amelyre soha senki nem adott felhatalmazást. Úgy látja azonban, „az igazság elfojtására épülő Európa gerendái mindenhol recsegnek és ropognak, a kontinens „jólétben szunyókáló” népei „lassan felébrednek, mert talán megértették, a jövőjük forog kockán.
orbánbeszéd1

NEMCSAK ’48-AS, DE MAGYARGYŰLÖLŐ FORRADALMI HAGYOMÁNYA IS VAN HAZÁNKNAK

A kormányfő arról is beszélt, a mai magyar életet az 1848-as és az 1956-os forradalom szellemi örökösei és leszármazottai rendezték be, „e forradalmi hagyomány szívverése mozgatja és irányítja ma is a nemzet politikai, gazdasági és szellemi életét. Szerinte a magyaroknak két forradalmi hagyományuk van. Az egyik 1848-tól 1956-on keresztül, a rendszerváltáson át az alaptörvényig és a mai alkotmányos rendig vezet, míg a másik hagyomány “vérvonala” a jakobinus európai elődöktől 1919-en át a második világháború utáni kommunizmusba, a magyarországi szovjet világba fut – fejtette ki. Az 1918-1919-es forradalmat úgy jellemezte, hogy az a magyargyűlölő, idegen érdekből és célokért kirobbantott bolsevik felforgatásokról szóló lexikonban található.
Elmondta, az ünnep emelkedettsége sem feledteti, hogy a 1919-es hagyomány is velünk él még, „bár szerencsére inkább csak pislákol, ha néha hangoskodik is. Hozzátette, gazdaállat híján megvannak számlálva a napjai, ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a gyökerei is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben.

BEM TÁBORNOK LELKES UTÓDAI IS ELJÖTTEK

A kormányfő “velejéig magyarként” jellemezte az 1848-49-es forradalmat, amely szerinte lelkesítő, de józan, mámoros, de célszerű, dicsőséges, de mértéktartó volt. Méltatta a magyar forradalmakat vezető tisztes polgárokat, katonatiszteket, jogászokat, írókat, orvosokat, iparosokat, földműveseket, nemzeti érzelmű munkásokat.
múzeum3
Orbán Viktor külön köszöntötte a Budapestre érkezett lengyeleket, „Bem tábornok lelkes utódait, azt üzenve, hogy „miként ezeréves közös történelmünk során mindig, most is mellettetek állunk a küzdelemben, amelyet hazátok szabadságáért és függetlenségéért vívtok.
Veletek együtt üzenjük Brüsszelnek, több tiszteletet a lengyeleknek, több tiszteletet Lengyelországnak!”
– mondta.

AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN KÖTHETÜNK KI

A miniszterelnök végül azt mondta, „a sors könyvében ma az megírva, hogy a rejtőzködő és arctalan világerők megszüntetnek mindent, ami sajátos, különálló, ősi, nemzeti.
Ha ebbe belenyugszunk, elnyel bennünket az Európai Egyesült Államok hatalmas bendője”.
Ezért azt a feladatot tűzte célul, hogy „legyőzzük, átírjuk és megváltoztassuk a nekünk szánt sorsot, majd a szokásos „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!fordulattal zárta ünnepi beszédét.
Forrás: MTI, fotó: Illyés Tibor/MTI








Putyin elrendelte az orosz haderő fő részének kivonását






Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.


Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.
Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében. “Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta. “Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.
Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével. Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.
Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezére nem terjedt ki.
A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások.
Forrás: MTI 
Fotó: mapof.hu




Lagzi Lajcsi családjával együtt lelépett






Teljes titokban Mexikóba utazott Galambos Lajos a családjával! A Blikket egy olvasó-riporter tájékoztatta arról, hogy az Egyesült Államokban, a New Jersey-i Newarkban találkozott a rengeteg bőrönddel utazó mulatós zenésszel, amint épp becsekkol a közép-amerikai országba tartó járatra.


A portál azt írja, Lagzi Lajcsi korábban azt nyilatkozta, hogy Olaszországba készül. Hozzátéve azt is, hogy Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye Mexikóval, tudomásuk szerint pedig a magyar hatóságnak nem jelentette be úti célját a zenész.
A bulvárlap megpróbálta elérni telefonon Lagzi Lajcsit, de ki volt kapcsolva. A sztár ügyvédje azt nyilatkozta az újság megkeresésére, hogy nincs érvényben korlátozó intézkedés védencével szemben.
Mint ismeretes, Galambos Lajost és feleségét, Boglárkát, valamint egy harmadik személyt közüzemi számlák elcsalása, okirat-hamisítás és vesztegetési kísérlet vádjával tartóztatták le 2015 szeptemberé­ben. Az asszonyt október elején kiengedték, a zenész pedig január végén szabadult az előzetesből. A vádakat nem ejtették, csupán szabadlábon védekezhetnek.
Forrás: Blikk 
Forrás: Bli




Két tartományt is elbukott Merkel a választásokon




Az exit poll eredmények mindhárom tartományi választáson a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt látványos előretörését előlegezik. Angela Merkel pártja a felmérések szerint a háromból két tartományt is elbukott.


Az exit poll eredmények tükrében a Zöldek, a liberálisok és a bevándorlás ellenes AfD növelte korábbi táborát, két tartományban- Baden-Württembergben és Rajna-Pflazban – is a második helyre szorult a Merkel vezette CDU. Meglepetés, hogy a 2013-ban a parlamentből kiesett liberálisok mindhárom tartományban mandátumot szerezhetnek.
Az exit poll előzetes eredményei szerint Baden-Württembergben a Zöldek győztek a szavazatok 32 százalékával. A CDU 27,5, a szociáldemokraták (SPD) 13,5, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) 12,5 százalékot ért el. A liberálisok 8, míg a Baloldali Párt 3 százalékot kapott. Rajna-vidék-Pflazban a szociáldemokraták nyertek a szavazatok 37,5 százalékával. A CDU 32,5, az AfD 11, a liberálisok 6, míg a Zöldek 5,5 százalékot értek el. Az egykori NDK területén lévő Szász-Anhaltban a CDU nyert 29 százalékkal, az AfD 23, a Baloldali Párt 17, az SPD 11,5, a Zöldek 5,5, míg a liberálisok 5 százalékot kaptak.
Forrás: MTI
A Hitleri leányzó, így a történelem szemétdombjára kerül ahová való , és a Rothschild IV. birodalmát nem tudja létrehozni , a németek legnagyobb örömére , hisz a német mentalitást felálldozni az Európai Egyesült Államok megteremtésének az oltárán . A sátán most rossz lóra tett a vakolóknak nem jött be a nemzetállamok lerombolása . Nem gondoljátok , hogy túl sok itt a zsidó vakoló , nem elég az a sok zsinagóga még a páholyok is a holló mesét csiripelik a gyerekek erre alszanak , és kelnek a faszukból is kiráznák ezt a sok zsidó gecit !!!






A marxista Lukács György szellemi örökségéért küzd az Oktatói Hálózat


   A gyilkos zsidó !!!    


Az Oktatói Hálózat, a 2014-es diáktüntetéseken hangadó szervezet tiltakozik a hírhedt kommunista ideológus Lukács György egykori lakásán működő archívum felszámolása miatt. A szervezet szerint az MTA-nak kötelessége elődeink szellemi örökségének gondozása. Lukács György marxista filozófust – akinek egyik leghíresebb tanítványa Heller Ágnes – számtalan kritika érte, hogy hatósági eszközökkel, erőszakosan homogenizálta a tudományos életet, számtalan nagynevű tudóst ellehetetlenítve, tönkretéve.


Az Oktatói Hálózat nemzetközi petíciót indított annak érdekében, hogy ne számolják fel a Lukács György szellemi hagyatékát gondozó Lukács Archívumot. Mint fogalmaznak, a döntésért a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) terheli a felelősség, mivel annak vezetése eldöntötte, hogy a Lukács György egykori lakásában működő archívum bérleti jogviszonyát megszünteti és annak anyagait máshol helyezi el. Hozzátették, ez a döntés folytatása annak a 2012. január 1-én életbe lépett határozatnak, amely megszüntette a Lukács Archívum kutatóhelyi státuszát.
Az Oktatói Hálózat szerint a döntéssel a magyar bölcsészettudomány kevés nemzetközileg is számon tartott kutatóhelye kerül felszámolásra. Hangsúlyozzák, az MTA fontos kötelezettsége, hogy elődeink szellemi örökségét gondozza és a kutatás számára hozzáférhetővé tegye.
A magyar és nemzetközi tudományos élet jogos elvárása, hogy a 20. század egyik kiemelkedő jelentőségű filozófusának kéziratos és tárgyi hagyatéka méltó körülmények között megőriztessék és kutatható legyen
– hangsúlyozták.
A szervezet felszólítja az MTA-t, hogy a Lukács Archívum ügyében olyan döntést hozzanak, amely megfelel ennek az elvárásnak.
Lukács György marxista filozófus, esztéta, egyetemi tanár 1885. április 13-án született Budapesten. Fiatalabb éveiben alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek, és a Galilei Körnek, publikációi jelentek meg többek közt a Nyugatban és a Huszadik Században. 1918-ban lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, a tanácsköztársaság idején közoktatási népbiztos, majd a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, később a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt. A tiszafüredi vereség után Poroszlón nyolc embert főbelövetett. Ezután Bécsben, majd Moszkvában bujkál, és csak 1945-ben tér vissza Budapestre. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Részt vesz a második Nagy Imre-kormányban népművelési miniszterként, emiatt 1965-ig belső emigrációra kényszerül. 1967-től tagja lett az MSZMP-nek, amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Kritikusai szerint személyes felelősség terheli, amiért a korabeli magyar szellemi életet erőszakos hatósági eszközökkel homogenizálta. Több kiemelkedő magyar filozófust és írót – például Hamvas Bélát, vagy Weöres Sándort – szorított ki a közéletből, egyeseket tönkretett, másokat emigrációba kényszerített. A párt programadójaként részt vett a nemkívánatos alkotók listájának összeállításában.
Forrás: Oktatói Hálózat
Fotó: mandiner.h
Azzal a vén zsidó kurvával együtt küdjétek őket az ígéret földjére kultur idegen földre hullottak a zsidók a Moszkvai kirajzás után csapjátok vissza a kazár hazájukba , vagy küldjétek az ígéret földjére őket , itt nem szívesen látott vendégek ők . A migránsokból toborozzatok neki egy közönséget , és hadd vigyék a drágát a terror útjaira , hisz meglehet , hogy többet tud ő arról , hogy miért is bombázták ki ezeket az embereket othonaikból , hogy aztán terroristaként kezeljék őket Európa közösségei , de ki is a terrorista az e aki földönfutóvá tette őket , és elindultak új hazát keresni , és közben ráébredtek sorsukra , és hogy kik tették őket ilyenné , hát bosszút állnak gyilkosaikon , és bizony nem ők a terroristák , minden joguk megvan arra , hogy legyilkolják azokat akik ezt művelték velük !!!!!! Mert ez a gernyó lukács is egy szar vakolós terrorista volt a hellerrel együtt úgy , hogy ne emeld a fényüket a gyilkos vakolói tudat vezérli léptüket szórjátok a disznók elé !!!




Kedden tárgyalják a magányos a tömeggyilkos ügyét – Sérülhettek az emberi jogai




Ismét bíróság elé áll a szélsőjobbos nézeteket valló norvég tömeggyilkos – írja az EuroNews.com. Kedden arról folyik majd a tárgyalás, sérti-e Anders Behring Breivik emberi jogait, hogy elkülönítve tartják fogva. A túlélőknek és az áldozatok hozzátartozóinak ugyanakkor megrázó minden ilyen alkalom, és egyesek szerint a médiafigyelem csak ösztönzi a tömeggyilkos követőit.


A 21 év börtönre ítélt tömeggyilkost bár elkülönítve tartják fogva, ugyanakkor cellájában van számítógép, televízió és játékkonzol, és sportolni is tud. Breivik panaszának bírósági tárgyalását a börtönének edzőterméből átalakított helyiségben tartják kedden.
Az egyik túlélő a hírrel kapcsolatban úgy nyilatkozott,
Szerintem ez az egész egy kicsit nevetséges, és sokan vagyunk, akik azt szeretnénk, hogy ne szerepeljen a médiában újra a gyilkos. Ez a legfontosabb számunkra, hogy ne kerüljön reflektorfénybe, aki ilyet elkövet. Mindent meg kell tenni azért, hogy a személyét elfelejtse a világ.
Dag Andre Anderssen arra célzott, több erőszakos cselekmény elkövetőjét az motiválta, ha egy előző tömeggyilkos híressé vált a sajtón keresztül. Kriminálpszichológusok szerint sem elrettenti, hanem gerjeszti az utoyaihoz hasonló szélsőséges cselekményeket a hírverés.
Emlékezetes, 2011-ben Breivik nyolc embert ölt meg, és megsebesített több mint kétszázat, amikor Oslo egyik kormányzati épületénél robbantott. Ezután Utoya szigetére ment, ahol 69 fiatalt gyilkolt meg egy munkáspárti nyári táborban.
Teljes cikk itt olvasható.
Fotó: thestar.com






Vona szerint Simicska Lajos emberi és szimpatikus






Interjút adott Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Időknek. Az írásban a Simicska Lajossal való találkozásáról is vallott, erről azt mondta, “emberi és szimpatikus volt”. “Ugyanakkor amit hallott, abban voltak rémisztő dolgok” – jegyezte meg, hozzátéve: azóta nincs közöttük kapcsolat, de meglepte, hogy mennyire nyíltan és mennyire őszintén beszélgettek.


A salgótarjáni eredményről azt mondta el, hogy az a Fidesz veresége. “Ahogy az Veszprémben, Tapolcán, Ózdon, úgy Salgótarjánban is kiderült, a népszerűségi mutatók ellenére kormányváltó hangulat van, az emberek arra a jelöltre, arra a pártra szavaznak, amelyről elhiszik, hogy meg tudja verni a Fideszt” húzta alá. Hozzátette: nekik van a legjobb pozíciójuk arra, hogy az országgyűlési választáson megverjék a kormánypártot.
Vona Gábor kitért arra is, hogy az unortodox gazdaságpolitika bizonyos elemei számukra is szimpatikusak. Önmagában azzal nincs baj, hogy a jegybank vezetője, Matolcsy György alternatív gazdasági képletekben gondolkodik, de szerinte itt másról van szó: a jegybank közpénzekkel gazdálkodik, s azok elköltését akarta a Fidesz titkosítani.
Kovács Béla ügyéről azt mondta: régóta nincs új információ az eljárásról. Emlékeztetett: kezdetektől azt mondta, szeretné látni, mik a bizonyítékok, mi a valóság, és ha Kovács Béla kém, akkor tudja, mi a dolga; a Jobbikban nincs helye kémnek. Kitért arra is, hogy nyolcmillió forintot fogadtak el tőle, még 2010 előtt, ami nem egy nagy összeg, és szerepelt is a hivatalos beszámolóikban. Megjegyezte: Kovács Béla megvádolása mellett létezik egy valódi kémbotrány is: több kormányközeli személyt kémkedés miatt őrizetbe vettek a napokban.
Forrás:Magyar Idők/Fotó: 24.hu


Leleplezték az Iszlám Állam több tízezer tagját?






Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába – állítja a televízió.


A tévétársaság szerda esti beszámolója szerint az elektronikusan tárolt adatokat a dzsihadista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki korábban a mérsékeltnek tartott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az Iszlám Államhoz, de végül a terrorcsoportnak is hátat fordított.
A memóriakártyán szereplő – a Sky News által kinyomtatott – adatok 22 ezer nevet tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal, hozzátartozók adataival együtt. A listán legalább 51 ország állampolgárai szerepelnek, köztük britek.
Az adatkártyáról kinyomtatott lista egy kérdőív, amelyet az Iszlám Államhoz csatlakozni akaró jelentkezőknek ki kellett tölteniük. A kérdőíven szereplő 23 kérdés a tagjelöltek legszemélyesebb adataira vonatkozik.
Az igazi áttörést az jelenti, hogy a lista rengeteg olyan nevet is tartalmaz, akiről eddig nem tudtak a hatóságok. Brit, észak-európai, közel-keleti, észak-afrikai, amerikai és kanadai neveket is. Ezek az információk nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megtörjék a halálszekta előretörését és megakadályozzák a jövőbeni terrortámadásokat. 
Forrás: hvg.hu/atv.hu, fotó: mandiner.hu






Elítélték Szilvásy György testvérét






Hűtlen kezelés miatt ítélték el nem jogerősen kedden Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét. 2007-2008-ban Szilvásy István az ÁEK vezetőjeként egy céggel indokolatlanul szerződött, valamint egy főorvost indokolatlanul vett munkaviszonyba. Ami a feladatuk volt, az intézmény dolgozói is elvégezhették volna ugyanis.


Szilvásy István a testvére, Szilvásy György a Gyurcsány-kormány idején polgári titkosszolgálatokat irányító miniszter volt.
A tudósítás szerint az sem biztos, hogy egyáltalán végzett érdemi munkát a cég, illetve a főorvos. Mindezek ellenére az ÁEK körülbelül öt és fél millió forintot fizetett ki a háttérjogszabályokkal ellentétes, fiktív szerződések alapján.
A cég feladata bérfejlesztéssel és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna. A közalkalmazotti jogviszonyban az ÁEK-nál dolgozó főorvosról pedig több kórházi tanú azt mondta, hogy alig vagy éppen soha nem látta őt, holott a szerződés szerint meghatározott időt a munkahelyén kellett volna eltöltenie. Az eljárás 2010 júniusában, a kormányváltás után néhány héttel kezdődött. Szilvásy Istvánt akkor eltávolították állásából, és az első hírek még több milliárdos visszaélésekről szóltak.
Szilvásy Istvánt egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte az elsőfokú bíróság. A másodrendű vádlott, aki a cég részéről aláírta a szerződést, valamint a harmadrendű vádlott, a főorvos 400-400 ezer forint pénzbüntetést kapott bűnsegédként.
A vádlottak és a védők fellebbeztek. Az ügyész ugyanakkor súlyosítást kért, álláspontja szerint az ezelőtti öt és fél milliós hűtlen kezelés miatt Szilvásy István esetében letöltendő, a másik két vádlottnál felfüggesztett szabadságvesztés lenne indokolt. A büntetőper másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.
A vádlottak tagadták bűnösségüket. Dokumentumokkal igyekeztek bizonyítani, hogy indokoltak voltak a szerződések és történt teljesítés.
MTI/fotó:Hirado.hu/M1







Fizetség – Hatmilliárd euró és a török uniós tagság


Az uniós tagállamok vezetői nem tudtak megállapodásra jutni a migrációs válság megoldását célzó török tervezetről, s a következő napokban tovább dolgoznak majd az ügy megoldásán – tudatta újságírókkal egy uniós diplomata hétfő este.

Ugyanakkor a legfrisebb hírekből kiderült, hogy maga a csúcsértekezlet még folytatódik, s az EU-vezetők hétfő este Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel vacsoráznak. Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője korábban szintén azt közölte a Twitteren, hogy a csúcs félbeszakadt, a huszonnyolc tagállam vezetői rövid szünetet tartanak, és utána folytatják a tanácskozást.
Az idézett, név nélkül nyilatkozó uniós tisztviselő a tagállamok állam- és kormányfőinek tárgyalása részleteinek egyes elemeit ismertetve elmondta, hogy a tagállami vezetők szerint az uniónak több időre van szüksége a Törökországgal való megegyezésre a migrációs válság megoldási tervének véglegesítéséhez.
A diplomata elmondta, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök újabb javaslatokkal és megoldási lehetőségekkel állt elő a migrációs krízissel kapcsolatban az uniós vezetőkkel folyatatott csúcstalálkozón. Javaslata szerint Ankara többet tenne a migránsáradat megfékezésére, mint amennyiről eddig tárgyaltak, de cserébe többet is kér az uniótól.
Az uniós forrás szerint Ankara a szíriai menekültek török területen történő ellátásához megígért 3 milliárd eurónak a dupláját, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások azonnali felgyorsítását, valamint a törökök uniós vízummentességének előre hozatalát, már idén tavaszi bevezetését kéri. Törökország ezért cserébe hajlandó visszafogadni azokat a nem szíriai migránsokat, akiknek menedékkérelmét az uniós országokban elutasítják.
Vannak országok, amelyek támogatják a török javaslatokat, de a megállapodás kidolgozására és elfogadására az előkészítési idő rövidsége miatt nem kerül sor a hétfői ülés végén – tette hozzá a tanácsi diplomata.
Forrás: MTI
Fotó: christiantoday.co


A NATO három hajóval száll be a görög tengerpart őrzésébe




A NATO kiszélesített égei-tengeri missziójában részt vevő hajók megkezdik tevékenységüket a görög és török part menti vizeken – jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára Brüsszelben.


Az észak-atlanti szövetség első embere erről az Ahmet Davutoglu török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Fokozzuk együttműködésünket az Európai Unió határvédelmi ügynökségével, a Frontexszel, és növeljük a küldetésben részt vevő hajók számát” – mondta Stoltenberg a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletről.
A NATO-főtitkár üdvözölte, hogy Franciaország és Nagy-Britannia úgy döntött, hadihajókat bocsát a misszió rendelkezésére, a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására.
Forrás: MTI
Fotó: nato.int


Továbbra is nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány ügyében




Még mindig nyomoz a rendőrség a Balogh István vezette Gyermekrák Alapítvány ügyében – írja a Magyar Idők. A portál úgy tudja, a jelenlegi eljárás az alapítvány betegszállító járművével függ össze.


A portál felidézi, hogy a Gyermekrák Alapítvány ellen 2014 januárjában indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya hűtlen kezelés gyanújával, miután az Index kiderítette, hogy Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke többször is saját céljaira használta az Alapítvány betegszállító járművét.
Az Index munkatársai videóra is vették, ahogy Balogh az adományokból vásárolt autóval, a dugókat kikerülve viteti magát budai villájából az alapítvány VIII. kerületi irodájába. Amikor a kocsi használatáról kérdezték, Balogh István azt mondta, hogy a betegszállítót néha „közérdekű ügyintézésre” is igénybe veszik, de magáncélra nem használja.
A rendőrségi nyomozáson kívül korábban a Fővárosi Főügyészség is vizsgálódott a Gyermekrák Alapítványnál. Ez ugyan nem büntetőügy, hanem úgynevezett közérdekvédelmi eljárás volt, és azt derítette ki, hogy a kuratórium helyett Balogh István döntött az alapítványi pénzek felhasználásáról. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Időknek akkor azt mondta, hogy figyelmeztették az alapítványt a hiányosságokra, amelyeket végül pótoltak.
A Magyar Idők információi szerint a BRFK ismeretlen tettes ellen folyó nyomozásának jelenlegi határideje március 20-a, de ezt szükség esetén meghosszabbíthatják.
Forrás: Magyar Idők 
Fotó: Index








Szabadságmegváltás címszóval utaltak maguknak milliókat az ORÖ munkatársai






Az Országos Roma Önkormányzat két dolgozója szabadságmegváltás és kártérítés címszóval több millió forintot utaltatott át magának – írja az Origo.hu. Balogh János, az ORÖ nemrégiben kinevezett elnöke ma rúgta ki a két dolgozót, valamint feljelentést tett a rendőrségen.


Az Országos Roma Önkormányzat két munkatársa azon indokból, hogy nem tudta kivenni éves szabadságát 900 illetve 700 ezer forintot utaltatott át magának, illetve 5 és 3 millió forint „kártérítést”. A két dolgozó részt vett a Híd a munka világába projektben is, amiért 500 ezer, illetve 200 ezer forintot kaptak havonta.
Balogh János, az ORÖ új elnöke az üggyel kapcsolatos közleményében leszögezte, megválasztása után értesült a kifizetésekről, az ügyben feljelentést tett, egyúttal a két dolgozót menesztette. Balogh János közölte, a pénz egy részét visszakérik, „ennek a visszautalása folyamatban van. Hozzátette, büntetőjogász és munkajogász segítségével akarja feltárni a korábban elkövetett szabálytalanságokat, törvénytelenségeket.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: origo.hu
fotó: hirado.hu




Nyomozás indult a kopaszok ügyében




A Fővárosi Főügyészség utasítására nyomozást rendeltek el a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek miatt – közölte a szocialista Nyakó István pénteken az MTI-vel. A rendőrség megerősítette a nyomozás elrendelését.


Nyakó István elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nap folyamán azzal kereste meg, hogy a elrendelték a nyomozást az NVI-nél történtek miatt.
A Fővárosi Főügyészség utasítására a BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – tudatták az MTI megkeresésére.
Az MSZP-s politikus közlése szerint hétfőn tanúként hallgatják meg az ügyben; két nappal korábban még feljelentés-kiegészítés ügyében kereste meg a BRFK.
Nyakó István azt vélelmezte, hogy a Kúria csütörtök este nyilvánosságra hozott döntése játszhatott közre a nyomozás elrendelésében.
Kitért arra, hogy felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos határozata miatt. Hozzátette: az egyik határozattal Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét hitelesítette az NVB, míg a másik határozattal elutasította az ő, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Megjegyezte, már csak azért is kérni fogja a felülvizsgálatot, mert értelmezése szerint a Kúria határozatában erre “felkérte”.
A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden az NVI-nél tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában.
A szocialista politikus hétfőn közölte, feljelentést tett az ügyben múlt héten a Központi Nyomozó Ügyészségen, illetve az V. kerületi rendőrségen.
Forrás: MTI 
Fotó: MTI 


Kövér László: közpénzt kezelnek a jegybank alapítványai






Kövér László szerint közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt források. “Mi más lenne” – válaszolta az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak szerdán adott interjúban arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévő pénz közpénz vagy sem. Az Országgyűlés kedden arra hivatkozva korlátozta a közérdekű adatigénylés lehetőségét, hogy az MNB alapítványainál az alapító által juttatott vagyon – az elfogadott törvényjavaslat indoklása szerint – elveszíti közvagyon jellegét.
Az oktatás helyzetéről szólva a parlament elnöke kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere helyett, valamint saját nevében is elfogadja a közoktatást érintő kritikákat.


Valóban, a reformok bevezetése óta már eltelt annyi idő, hogy konszolidálódnia kellett volna az új rendszernek” –
mondta, megjegyezve, az évek óta ismert bajokat nem tudták kezelni. A házelnök szerint azonban most elérkezett egy olyan pillanat, amikor
ki kell iktatni azokat a fékeket, amelyek a normális működést akadályozzák”.
A kormánypárti politikus leszögezte, az oktatásban senki sem várhatja el, hogy visszatérjenek az önkormányzati fenntartáshoz, mert az nem volt működőképes. Kövér László szerint emellett azt is be kell látni, hogy a közoktatás a világon sehol nem autonóm, hanem tartalmában is kormányzati irányítás alatt áll.
A magyar társadalmi kohézió szempontjából a cél az, hogy a közoktatás minősége az országban mindenhol egyenlő legyen – folytatta, majd aláhúzta, korábban
liberális káosz uralkodott a közoktatásban”.
Kövér László erre hivatkozva azt mondta, a pedagógusokat terhelő életszerűtlen elvárások eltörlésével egyetért, de azt szerinte nem lehet elvárni, hogy a közoktatásban ne érvényesüljön semmilyen kontroll és irányítás.
A házelnök arra kérte a pedagógusokat, hogy lássák be, ők nem “független magánzók”, hanem “a nemzet napszámosai”. Hozzátette, a kormány úgy vár el több fegyelmet és munkát a tanároktól, hogy minden idők legnagyobb pedagógusbér-emelését hajtották végre az életpályamodell bevezetésével.
Ha így lenne, akkor fel lennék háborodva”
– mondta a házelnök arra a kérdésre, mit szólna, ha biztonsági őrnek látszó emberek megakadályoznák, hogy népszavazási kérdést nyújtson be. Kövér László megjegyezte ugyanakkor, nem tudja megítélni, hogy a minap így történt-e. “Volt egy hír és annak van több különböző interpretációja” – fogalmazott, majd megerősítette a Fidesz azon álláspontját, amely szerint meg kell nézni, miként lehet úgy megváltoztatni a népszavazásról szóló törvényt, hogy ne fordulhassanak elő “a demokráciához méltatlan jelenetek”.
Kövér László kifejtette, amennyiben csak Magyarországon és rajta múlna, mindent elkövetne, hogy az embereket meggyőzze a kötelező sorkatonai szolgálat támogatásáról. Azonban szerinte ma olyan a helyzet az unióban, hogy ezt nem lehet komoly formában felvetni, így most ő sem támogatna egy ilyen kezdeményezést.
Ezzel összefüggésben szólt arról is, bár gyűlölt a hadseregben szolgálni, utólag mégis rengeteg hasznát látja annak az időszaknak.
Elmondta, a katonai szolgálat hiánya nehezíti “a férfiemberek férfivá válását”, továbbá szerinte ez állhat annak a világméretű “infantilizálódásnak” is a hátterében, aminek eredményeként létrejöttek a “mamahotelek”, ahol emberek a harmincas éveik elején is édesanyjuk kosztján élnek.
A házelnököt kérdezték a Magyarország uniós csatlakozásáról szóló népszavazásról is, amelyről azt mondta, amennyiben korábban nem mondta volna minden nyilvános fórumon, hogy a tagság egyértelműen jó lesz Magyarországnak, vagyis – mint fogalmazott -, ha nem kötötte volna az adott szava és becsülete, akkor nemmel szavazott volna, ahogy a felesége is tette. Kövér László megjegyezte, ezzel nem szeretné azt sugallni, hogy kudarc lenne Magyarország uniós tagsága, csak arra utal, hogy “differenciált a kép”.
MTI/Fotó:PS.hu-HPGY




Miért fordult véres szabadságharcba Március 15 - Rothschildok és pénzkibocsátás







Mivel köztudott, hogy az európai (sőt amerikai) forradalmak hátterében mindig kivétel nélkül a Rothschildok által uralt és irányított szabadkőműves elit állt, ezért érdemes megvizsgálnunk vajon a magyar szabadságharc esetében ez másként történt-e. Sajnos a válasz az: hogy NEM.

Természetesen a szabadkőműves Magyar (?) Tudományos Akadémia a történelemhamisítás szokásos eszközeivel ezt a vonalat kitörölte a történelemből és az oktatásból is. 
Attól viszont az igazság még igazság, hogy senki nem hiszi el vagy tudja... 
A hazugság pedig mindig hazugság marad, még ha mindenki azt hiszi is vagy úgy tudja.... 


Nézzük meg, mi is történt ! A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá.
Már a reformkorban is az volt a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, hogy a magyar pénzügyeket monopóliumként egy bécsi magánbank intézte. Magyarországon nem volt bankhitel. A pénz amiatt áramlott ki az országból, hogy kiszolgálja ezt a bécsi bankot. De kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök, a kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a császári katonaság elszállásolási költségei formájában is.
A bankárok hatalma 1848-2011 - Darvas-Kozma József beszéde 2012 március 15-én 




Amikor 1848-ban a szabadkőműves Kossuth Lajos lett a pénzügyminiszter, azonnal hozzáfogott az üres államkassza megtöltéséhez, és egy bankjegynyomda felállításához. A gazdasági élet működését biztosító, fedezettel bíró magyar pénzt akart bevezetni.
A bécsi Rothschild-ház irányítása alatt állott Osztrák Nemzeti Bank, az ONB, azonban nem volt hajlandó valódi pénzre beváltani az általa kibocsátott bankjegyeket, és egyidejűleg gyorsított ütemben vonta ki a nemesfém-és ércpénzt külföldre. 

Kossuth felvételi kérelme a szabadkőműves páholyba: 
A szabadkőművesek Cincinnati 133. sz. páholya érdemes főmesterének, felügyelőinek és testvéreinek.
     Alulírottak alázatos kérelme azt bizonyítja, hogy miután hosszú idő óta kedvező véleménye volt az Önök õsi intézményéről, vágyódik arra, hogy mint tag felvétessék, ha erre érdemesnek találtatik.
     Mivel száműzött, a szabadság ügye miatt nincs állandó lakóhelye; most Cincinnatiban tartózkodik; kora 49 1/2 év; foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.
Cincinnati 1852. febr. 18.
Kossuth Lajos”


Kossuth ezért már 1848. április 19-én rendeletileg tiltotta meg az arany és az ezüst külföldre vitelét. Terve az volt, hogy 5 millió pengő-pénz alapján mintegy tizenkét-és fél millió forintnyi pénztárjegyet bocsát ki. (ahogy ezt már Lincoln vagy Kennedy esetében láthattuk...Szerk.)
A Rothschild érdekeltségű ONB azonban azt akarta, hogy a magyar kormány tőle vegyen fel 12 millió forint hitelpénzt, de azzal a feltétellel, hogy 
a magyar kormány ismerje el az ONB bankjegykibocsátó monopóliumát Magyarország területén, és fizessen kamatot a Rothschildok által nyújtott hitelpénz után. Kossuth ezt elutasította, és az önálló magyar pénz mellett döntött. A pénzügyekben megmutatkozó kibékíthetetlen ellentét vezetett el a fegyveres konfliktushoz, amelyből végül szabadságharc és függetlenségi háború lett.A szabadságharc bukását követően az ONB összes kívánsága teljesült. Magyarországon 1873-ban már 482 pénzintézet, 160 különböző biztosító intézet, de csak 164 nagyobb iparvállalat működött. Ezek szinte mind a Rothschild-ház által irányított pénzkartellhez kapcsolódtak valamilyen módon. Az informális pénzkartell működését irányító és végző bankárhatalom a személyi kapcsolatokon, és a gondosan kiépített összefonódásokon keresztül biztosította pénzügyi egyeduralmát. A szabadságharc után az ONB és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell erőteljes nyomást gyakorolt a Habsburg uralkodóházra és a kormányzatra, hogy az keményen lépjen fel az önálló magyar pénzt követelő magyar kormánnyal szemben.


A kiegyezés után az osztrák-magyar pénzrendszer közösségét biztosították. Magyarország az ONB bankjegy kibocsátási monopóliumát ugyan formálisan nem ismerte el, a tényleges állapot azonban az volt, hogy az ONB által kibocsátott bankjegyek forgalomban voltak ugyanúgy, mint bármely más állam pénzei.
A magyar pénzügyi és gazdasági élet irányítói a XIX. század második felében az ismétlődő válságokat az ONB tudatos pénzügyi manipulációjának tulajdonították. A Magyarországon rendszeresen visszatérő válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejtőzködő szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérből irányító érdekcsoport, idézte elő a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellenőrzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthető kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellenőrzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre. A Monarchia részét képező Magyar Királyságban nem volt a Rothschild-érdekeltségtől független egyetlen jelentős vállalat sem. Magyarország nemzetgazdasága a Rothschild-ház hegemóniája alatt működött. Egyfajta korporációs uralomról beszélhetünk. Az egész ország ipari és kereskedelmi élete egyetlen pénzügyi szervezet láthatatlan, kellően álcázott, de erős akaratának volt alárendelve.
A magyarok sajnos nem tudták, hogy kivel állnak szemben, mert az elrejtőzött az arctalan pénzviszonyokban. A magyar társadalom a király ellen fordult, de az ellenség valójában egy rejtőzködő pénzcsoport volt. Az emberek nem voltak tudatában, hogy a nemzetközi pénzoligarchia létrejöttével a kamatozó hitelpénzrendszer vette át fokozatosan az irányítást. A pénzoligarchia azonban nemcsak kamatszedés formájában fosztogatta az országot, de úgy is, hogy titkos-kartellt hozott létre, és ezzel egész Magyarországot gazdasági függőségbe tudta taszítani. Ez pedig lehetővé tette az értékteremtő munka eredményének egyre növekvő kisajátítását hitelezési és kartellezési technikákkal.

A Rothschild-ház az általa irányított láthatatlan pénzkartell létezését minden lehetséges módon titkolta. Ebben volt a fő ereje. Így történhetett meg, hogy a Monarchián belül egész Magyarország egy zárt vadaskerthez vált hasonlóvá, bekerítve egyetlen pénzcsoport hatalmának láthatatlan, de annál inkább érezhető acélkerítésével. Ebben a körülkerített vadaskertben a kamatgyarmattá vált Magyarországon a vad nem volt más, mint a magyar nép, amely a kerítésig futhatott, de azon túlra már nem juthatott.A Monarchián belül Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be abba a világháborúba, amelyet - ma már bizonyíthatóan - a szuper gazdag beruházó bankárokból álló nagy hatalmú nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki. 


Ahogy olvashattátok a modern kori rabszolgatartás és uralom fenntartásának eszköze mindig ugyanaz: a pénzkibocsátás jogának magánkézben tartása és ezáltal adósságalapú pénz létrehozása. 
Ez a mai napig így van: aki megkérdőjelezi a magánkézben lévő FED vagy Európai Központi Bank pénzkibocsátási jogát és saját (netán nemesfémfedezettel rendelkező) bankjegykibocsátást szeretne bevezetni - J.F.Kennedyhez hasonlóan az Elit mindig könyörtelenül megsemmisíti.

Mivel ennek a nemzetközi pénzkartellnek a létezése gyakorlatilag a köztudatból ki van tiltva és nevetségessé téve az, aki szóba hozza.... így biztosítva is van, hogy teljesen szabadon és minden kontroll nélkül működhessen nemzetek és államok feletti hatalommal.
Ha netán valaki elég hatalomra és anyagi forrásra tesz szert ahhoz, hogy kísérletet tegyen az Illuminati-pénzrendszere alóli kibújásra (A. Lincoln, J.F. Kennedy, Saddam Hussein, M. Kadhaffi, Hugo Chavez...) hamarosan jobb létre szenderül.... vagy országával együtt elsöpri valami "titokzatos erő" helyreállítva a "demokráciát".... (SBG Buddha) 






Szabadkőművesek légvárai - Szaniszló Ferenc - Hihetetlenül FONTOS !



Rendkívül fontos és minden magyar számára kötelező információk hangzanak el a legutóbbi adásban, ezért kell megnéznetek, ha még nem tettétek ! 

A március 15-i Csíkszeredán megtartott ünnepségen olyan történelmi tényekről beszél 
Darvas Kozma József pápai káplán, amit én még így nyilvánosan soha nem hallhattam. Rotschildok, szabadkőművesség, 1848 és Trianon összefüggéséről. Nagyon bátor és épp ezért megdöbbentő igaz beszéd ! (2perctől)
Rendkívül fontos és minden magyar számára kötelező információk hangzanak el a legutóbbi adásban, ezért kell megnéznetek, ha még nem tettétek ! 

A március 15-i Csíkszeredán megtartott ünnepségen olyan történelmi tényekről beszél 
Darvas Kozma József pápai káplán, amit én még így nyilvánosan soha nem hallhattam. Rotschildok, szabadkőművesség, 1848 és Trianon összefüggéséről. Nagyon bátor és épp ezért megdöbbentő igaz beszéd ! (2perctől)



A világ panorámája ezen adását betiltották . Keresétek másik csatornán , ott megnézhetitek a 


Hillary leszbikus szeretője és segédje Huma Abedin ellen már vádat emeltek, a számítógépes embere immunitást kapott cserébe a vallomásáért, és a vádesküdtszék emberek meginterjúvolásával van elfoglalva, hogy lássák, kik lesznek beidézve a közelgő vádemelése során. A vádak között lesz államtitkok kiszivárogtatása, és a Clinton Alapítvány, mint titkos kormányzat felhasználása egyebek mellett, FBI források szerint.



Világok ura sátáni szeretők egy buzi zsidó az USA elnöki székéért , na csatlós államok itt majd lehet nyalni de ha lehet a csaj nagykövetnek a sátánt kell a puncijára tetováltatni , és nem baj , ha olyan lesz a nagykövetünk , akit esetleg a sátáni szeánszon majd fel áldoznak a sátánnak !!!!

Hillary Clinton eltávolítása is elég gyorsan halad. Hillary leszbikus szeretője és segédje Huma Abedin ellen már vádat emeltek, a számítógépes embere immunitást kapott cserébe a vallomásáért, és a vádesküdtszék emberek meginterjúvolásával van elfoglalva, hogy lássák, kik lesznek beidézve a közelgő vádemelése során. A vádak között lesz államtitkok kiszivárogtatása, és a Clinton Alapítvány, mint titkos kormányzat felhasználása egyebek mellett, FBI források szerint.



12 ezer bevándorlót hozott Európába a német haditengerészet 

2016. 03. 16. MTI - Alfahír 
A német haditengerészet szerdán közölte, hogy 615 bajba került migránst mentett ki a hullámok közül kedden Líbia partjainál. 

A négy gumicsónakban nyomorgó embereket kedd fél 10 és este 7 között vette fel fedélzetére a földközi-tengeri embercsempészek elleni küzdelemben bevetett Frankfurt am Main nevű hajó alig 100 kilométerre a partoktól. 

A migránsokat szerda délben a szicíliai Pozzallo kikötőjében adták át az olasz hatóságoknak. 

A német haditengerészet saját adatai szerint összesen 12 489 bajbajutottnak segített a Földközi-tengeren 2015 májusa óta. 

Emellett a líbiai partoknál zajló mentőakciókat összehangoló olasz parti őrség közölte, hogy az olasz haditengerészet hajója kedden 227 migránst mentett ki az embercsempészek karmai közül. 

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az év eleje óta 9495-en érkeztek Olaszországba a tengeren át. Az olasz partok körülbelül 300 kilométerre vannak a Moammer Kadhafi 2011-es bukása és meggyilkolása óta káoszba fulladt Líbiától, ahonnan a jó idő beköszöntével egyre többen kísérlik meg a kockázatos átkelést Európába. 



Az európai elit belátta: migránsügyben a magyaroknak van igazuk



Több mint fél év kellett az európai elitnek, hogy belássa: igaza van a magyar kormánynak, a migrációs hullámot fel kell tartóztatni. A csütörtöki Heti Válaszban részletesen bemutatjuk, hogyan vált elfogadottá a kórusban szidott magyar álláspont.
Európa politikai elitje a törökkel való egyezkedés kudarca után elhatározta, hogy lezárja a nyugat-balkáni migrációs útvonalat, amelyen a tavalyi évben és idén összesen 1,3 millióan érkeztek a földrészre. Ezt a döntést egyáltalán nem lesz könnyű – maradéktalanul talán nem is lehet – érvényesíteni, de hogy szükséges, azt a magyar kormányfő minden uniós kollégájánál hamarabb felismerte. A schengeni rendszer megbomlása és az idei év első két hónapjának rekordokat döntő migránsáradata kellett hozzá, hogy az uniós vezetők többsége úgy döntsön, megpróbálja megakasztani a bevándorlást a macedón-görög határon – még akkor is, ha Angela Merkel német kancellár ezzel továbbra sem ért egyet.
Az elmúlt bő fél év döntő mozzanatait felidézve megmutatjuk, hogyan került sor erre a nehézkesen végrehajtott szemléletváltásra. Összeállításunkban Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió elnöke is megszólal, aki azon a budapesti konferencián fejtette ki véleményét a migrációs válságról, amelyet Mert a világ változik című könyvének magyarországi megjelenése alkalmából rendeztek. „Csak gyerekből eddig háromszázezren érkeztek olyanok, akik csak arabul beszélnek, és sem írni, sem olvasni nem tudnak” – érzékelteti Stoiber a Németország előtt álló problémák nagyságrendjét.
Részletes háttér a március 17-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.








2015. May. 12. 




Az Iszlám Államot két amerikai tábornok ajánlására hozták létre



James Henry Fetzer politikai elemző szerint az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia pénzelik az ISIS.


Dr._James_Fetzer
James Henry Fetzer politikai elemző
Az ISIS takfiri terrorista csoportot az Egyesült Államok két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsadói munkájával hozta létre, nyilatkozta a politikai elemző. 
Az ISIS-t  az amerikai kormány alkotta meg, az ISIS-t az Egyesült Államok, Izrael, Szaúd-Arábia finanszírozza, az ISIS-t két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsára hozták létre, az ISIS az Egyesült Királyság és az USA támogatásával működik”.- mondta James Henry Fetzer Press TV-nek hétfőn, hozzátéve, hogy „Washington DC-ben úgy ismerik az ISIS-t, mint John McCain hadseregét.”
A politikai elemző annak kapcsán beszélt erről, amikor megkérdezték az ex-CIA-főnök arra vonatkozó figyelmeztetéséről, hogy az ISIS hamarosan 9/11 stílusú támadásokat hajthat végre az Egyesült Államokban.
Ha nem tarjuk az ISIS-t az ellenőrzésünk alatt, akkor megtapasztaljuk, hogy támadnak”-nyilatkozta az USA Today-nak Michael Morell, az amerikai kémügynökség egykori vezetője a 2001. szeptember 11-ei támadásokra utalva.
Fetzer elmondása szerint ez “is jól mutatja azt a mélyen gyökerező őrült propagandát, félrevezetést és megtévesztést, amelyet az amerikai kormány végez.”
Ez az újabb erőfeszítés részét képzi az amerikai kormány programjának, amely az amerikai nép megtévesztésére és félrevezetésére irányul.”
A megtévesztéssel kapcsolatban rámutatott egy 2012. október 3-án a Szenátus Belbiztonsági Bizottsága által kiadott jelentésre, amelyben az szerepel, hogy “nincsenek hazai terroristák” az USA-ban.
Fetzer rámutatott továbbá Seymour Hersh oknyomozó újságíró riportjára is Oszama bin Laden halála kapcsán, mondván, hogy “már 2001. december 15-én meghalt Afganisztánban, tíz évvel korábban”, mint ahogyan azt a hivatalos történetben mondják a haláláról az amerikai tisztviselők.
Biztos, hogy nem halt meg kétszer”, mondta, hozzátéve, hogy “ez egyszerűen abszurd. Az amerikai kormány játszadozott az amerikai néppel”.
Hersh a London Review of Books honlapján vasárnap publikált cikkében azt írta, hogy a legmagasabb szintektől kezdve hazudik “az amerikai politika, mivel nem változott a működése, megmaradtak a titkos börtönök, a drone támadások, a Special Forces éjszakai razziái, megkerülve a parancsnoki láncot és azokat, akik esetleg nemet mondanának.”
Hivatkozva egy nyugalmazott magas rangú amerikai hírszerzési tisztviselőre, az újságíró kifejtette, hogy bin Laden meggyilkolása volt a “csúcspontja Obama első ciklusának, és jelentős mértékben hozzájárult az újraválasztásához.”
Orientalista.hu –Tia (persianews,Press TV)







2016. Feb. 25. 





Több mint ötven vállalattól szerezte be a robbanószereket az Iszlám Állam


Húsz ország 51 vállalata érintett abban a gyártási és adásvételi folyamatban, amelynek eredményeképpen az Iszlám Állam hozzájut a házi robbanószerkezetek készítésére használt alkatrészekhez.
Ezek között orosz és amerikai eredetű termékek is vannak, csakúgy, mint brazil vagy japán alkatrészek, annak ellenére, hogy ezek gyártása gyakorlatilag önellátásból valósul meg a dzsihadista területen. Az is kiderült egy tanulmányból: átlag 700 összetevőt használ fel az Iszlám Állam bombái gyártásához.
A fegyverkezési kérdésekkel foglalkozó Conflict Armament Research kutatóintézet megállapítása szerint az Iszlám Állam már szinte nagyüzemben készít “rögtönzött robbanóeszközöket”.
Ezekhez összesen 700 összetevőt (mechanikai alkatrészeket, kábeleket, vegyi anyagokat) használ fel, amelyek gyártásában vagy értékesítésében olyan országok cégei is érintettek, mint az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán, Törökország, India, Brazília, Irak.
Az alkatrészek jelentős részének kiviteléhez nincs szükség külön exportengedélyre, akár polgári kereskedelmi forgalomban is kaphatók, így a terrorszervezet sokkal könnyebben beszerezheti őket, mint a jóval szigorúbban ellenőrzött, fegyvernek minősülő eszközöket – emelték ki a tanulmány készítői, akik 20 hónapon át folytattak kutatást a témában.
Mint jelezték, legmegdöbbentőbb megállapításuknak azt tartják, hogy az Iszlám Állam nagymértékben önellátó a robbanóeszközök készítéséhez szükséges elemekből, és ezek ráadásul viszonylag könnyen hozzáférhetők azokban a térségekben is, amelyeket a dzsihadista szervezet az ellenőrzése alatt tart.
A kutatóintézet munkatársai megpróbáltak az érintett cégeknél is információkat szerezni a szóban forgó ügyletekről, de legtöbbször nem sikerült érdemi tájékoztatáshoz jutniuk, vagy azt a választ kapták, hogy a cég nem tudja pontosan, mi történt a termékkel, miután eladták. Azt mindazonáltal kiderítették, hogy a detonátorok jelentős részét szabályosan exportálták elsősorban Indiából Libanonba és Törökországba.
Az említettek mellett holland, svájci, román és cseh cégek is érintettek voltak a gyártási vagy értékesítési folyamatban – állította a jelentés.
Orientalista.hu








2016. Feb. 24. 



A Daesh bombákat rejt a Szent Korán másolataiba



Ahogy a Daesh(Iszlám Állam) takfiri terrorista csoport mind nagyobb területet veszít Szíriában és Irakban, úgy egyre kétségbeesettebb eszközökhöz folyamodik a terrortámadások végrehajtásához. Volt, hogy játékbabákba rejtettek bombákat, de a Szent Korán másolataiba is rendszeresen helyezik azokat.
Steve Warren ezredes, az állítólag a Daesh ellen Irakban és Szíriában harcoló amerikai vezetésű koalíció szóvivője szerint a militáns csoport, amely kezd megtörni, az elvesztett területeken rejtett csapdákat hagy hátra.
Ezek az alakok förtelmesek, hűtőszekrényekben hagytak bombákat, … bombákat helyeztek el a Szent Koránban; számos alkalommal tapasztaltuk ezt Rámádiban”, Irak nyugati Anbar tartományának székhelyén – mondta Warren Londonban hétfőn.
Kiemelte, hogy a terrorista csoport a területének mintegy 40 százalékát veszítette el eddig és az utánpótlásuk is elapad, hozzátéve, hogy a takfiri terroristák egyre több gyermeket kényszerítenek arra, hogy fegyvert fogjanak, amiért a térségben a külföldi fegyveresek beáramlása jelentősen csökkent.
Robbanószerkezetek elrejtése a legkevésbé várt helyeken, mint az iszlám szentírás másolataiban, nem új keletű a takfiri terroristáknál.
Múlt év júniusában, miután megtisztították a Daestől az iraki Diyala tartomány keleti részét, az iraki biztonsági erők számos Koránnak álcázott bombát találtak azokon a területeken, ahonnan a takfiri terroristák elmenekültek.
Borzalmas erőszak sújtja Irak északi és nyugati részeit, miután 2014 júniusában a Daes terroristák támadást indítottak és átvették az irányítást Irak egyes részei felett.
A fegyveresek szörnyű bűncselekményeket követnek el az iraki etnikai és vallási közösségek, köztük a síiták, szunniták, kurdok, keresztények és mások ellen.
Az iraki hadsereg katonái a népi erők egységeivel szövetségben arra törekednek, hogy minél rövidebb időn belül visszaszerezzék a militánsok kezén lévő területeket közös műveleteik során.
Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews)








2016. Jan. 10. 

Honnan szerzett a Daesh több mint 60.000 Toyotát?

Pár hónappal ezelőtt a Fehér Ház szóvivője aggodalmát fejezte ki az iránt, hogy a Daeshnak (Iszlám Állam) több mint 60.000 Toyota terepjárója van Szíriában és Irakban.
A japán Toyota azonnal kijelentette, hogy hajlandó együttműködni minden hivatalos oldallal egy nemzetközi együttműködés során, hogy kiderüljön, hogyan került a sok terepjáró a Daesh és más terrorszervezethez.
Néhány héttel ezelőtt orosz hírügynökségek jelentették be, hogy az orosz hadsereg átadott a Toyota vállalatnak felvételeket több tucat terepjáróról, amit a Szíriai Arab Hadsereg kobzot el  az Iszlám Állammal vívott harcok során.
Néhány kocsi teljesen jó állapotban volt, más járművek teljesen tönkrementek az orosz légi támadások során, de a legtöbb esetben a motorba vésett sorszámok épségben maradtak.
Még az nap este az orosz és a szíriai kormány elsődleges jelentést kapott a Toyota cégtől a terepjárók képeivel kapcsolatosan, amit az orosz katonai titkosszolgálattól kapott. A legfontosabb pontok, amik a jelentésben álltak:
Néhány motorszám egy 22500 db gépjárműből álló rendelésből származik, amit egy szaúd-arábiai  cég vásárolt fel.
Vannak olyan motorszámok amik  egy 32000 gépjárműből álló rendelésből származik, amit egy katari cég vásárolt fel.
Egyes motorszámok egy 11650  gépjárműből álló rendeléshez tartoznak, amit egy emirátusi import cég rendelt.
A többi motorszám egy 4500 gépjárműből álló flottához tartozik, amit a jordán hadsereg vásárolt.
Az amerikai vezetés miért csak az orosz légierő beavatkozása után fejezte ki az aggodalmát ezzel kapcsolatosan, hogy ennyi Toyota gépjárműt használ az Iszlám Állam néven ismert terrorszervezet?
Orientalista.hu – Cadmus (Sama TV)









2015. Dec. 31. 



Elfogott terrorista: Törökország a saját területén képzi a Daesh harcosait




Egy, a szíriai kurd harcosok által nemrég elfogott milicista, aki a hírhedt Daesh (ISIS) terrorszervezet tagja azt állítja, hogy Törökország a saját területén felállított kiképzőtáborokban képzi ki a brutális rémtetteiről híres szervezet tagjait.
Egy interjú során, amelyet az orosz Sputnik International készített, Abdurrahman Abdulhadi azt mondta, hogy Adana városában, Törökországban kapta a kiképzését egy katonai kiképzőtáborban, mielőtt az Iszlám Állam harcosaként első terrorcselekményére utasították.
Abdulhadi, aki egyébként szír állampolgár, elmondta, hogy Adanában ezen táborok a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) kiképzőhelyeiként vannak álcázva, mely egy másik Szíriában tevékenykedő, a nyugati koalíció által „mérsékeltnek” nevezett szélsőséges katonai csoport.
Ankara és az Iszlám Állam „csak papíron ellenségek, valójában azonban barátok” – mesélte a 20 éves Abdulhadi, akit a Szíriai Kurd Népi Védelmi Egység (YPG) fogott el Észak-Szíriában, még novemberben.
2014 augusztusában a törökországi Adana városában képeztek ki egy Daesh parancsnok felügyelete alatt” – mondta Abdulhadi, hozzátéve, hogy a kiképzés egy hónapig tartott, és hatvan társával együtt végezték el egy táborban, amely „nem volt messze a reptértől”.
A fegyenc azt is állította, hogy a kiképzés két tiszt felügyelete alatt állt, akik közül az egyik csak törökül tudott, így a másik tisztnek kellett neki mindent tolmácsolnia.
Megjegyezte, hogy a Daesh vezetői azért döntöttek úgy, hogy inkább Törökországban helyezik el kiképző központjaikat, mert az ország Szíriához képest biztonságos, így kisebb a veszélye annak, hogy ellenséges harci repülők felfedezzék és megsemmisítsék azokat.
Azt is felfedte, hogy a terrorcsoportok gyakran kapnak ellátmányt civil szállítóknak álcázott kamionokon. „A fegyvereket civil kocsik hozták nekünk, mivel a katonai járműveket nagy valószínűséggel szétbombázták volna az ellenséges vadászok. Az ISIS mostanra már főként civil járműveket használ. Azt is hallottam, hogy nyitott platós autóknál a lőszeres dobozok fölé zöldséget pakolnak, így a harci repülőgépek nem figyelnek fel rájuk.” – mesélte.
Ankara az egyik legnagyobb támogatója a Szíriában működő militáns csoportoknak, amelyek nagyban segítették a nyugati erőket a szíriai válság kirobbantásában 2011-ben, és azóta is fenntartják azokat.
Még májusban, a Cumhuriyet napilap posztolt az oldalán egy videót, amelyben azt lehetett látni, hogy a törökországi Nemzeti Hírszerzési Szervezet (MIT) kamionjain szállítanak fegyvereket a terrorszervezetek számára Szíriába.
Az országot többször érte az a vád, hogy részt vesz a Daesh által futtatott illegális olajkereskedelemben. A hónap elején pedig Oroszország több képet és videót is nyilvánosságra hozott, melyeken az látható, hogyan mozognak a tankerkocsik, miközben átviszik az olajat a terroristák által ellenőrzött területekről Törökországba.
Orientalista.hu – Crusader









2015. Dec. 09. 



A Daesh ellopja, Törökország közvetíti, Izrael megvásárolja!



A Daesh gazdasági tevékenységéről, különösen e terrorista csoport olajeladásairól egy ideje a korábbiaknál jóval több szó esik.
Az elmúlt időben egyre többször merül fel a kérdés, hogyan képes a Daesh Irak és Szíria olaját pénzzé tenni? A Daesh terrorista csoport megszerezte Irak és Szíria egyes olajban gazdag területeit, és elmondások szerint figyelemre méltó bevételre tesz szert az olajcsempészetből, olyannyira, hogy egyes megfigyelőktől kiérdemelte a „világ leggazdagabb terrorszervezete” címet. A Rusiya Al-Yaum hírügynökség ezzel kapcsolatban közölte, hogy a Daesh terrorista csoport az iraki és szíriai olajmezőkről naponta egy-másfél millió dollárnyi bevételre tesz szert.
A Daesh ezekről az olajmezőkről napi szinten mintegy 20-40 ezer hordó olajat termel ki. A „Daily Telegraph” angol napilap június hónapban arról adott hírt, hogy a takfiri csoport a Moszul környéki olaj eladásából és csempészetéből minden nap egymillió dollárnak megfelelő bevételhez jut.
Az olajeladás számít e terrorista csoport legfőbb bevételi forrásának, és egyben a legfőbb tényezőt is jelenti abban, hogy ez a csoport mind a mai napig fenn tudta tartani ellenőrzését a megszállt térségek felett. A Daesh ezekkel a pénzösszegekkel újra tudja építeni az infrastruktúráját és maradásra tudja bírni zsoldosait. De hogyan tudja a Daesh ezt az olajat pénzzé tenni? Egyes tudósítások rámutattak, hogy a Daesh olajának eladásában Törökországé a meghatározó szerep.
A Daesh által folytatott olajexport története 2014. július 5-re vezethető vissza. A Daesh kitermelte az első olajtételt az Adzsil olajmezőről és kivitte azt az iraki Kurdisztán térségéből. A Reuters ekkor egy tudósítást adott közzé, amely megmutatta, hogy a Daesh tagjai az észak-iraki területek megszállásával egy időben négy kisebb olajmezőt is a felügyeletük alá vontak. Észak-Irakban, Moszul városának közelében a Daesh két olajmezőt, a Nadzsmah és a Ghajjarah mezőket, Tikrit város közelében pedig szintén két olajmezőt, a Hamrin és Adzsil mezőket szállta meg. Elmondások szerint azok, akik az olajat e csoporttól megvásárolják, a szervezet ellenőrzése alatt álló útvonalakon, Kifri, illetve Ghadir Karim városon keresztül az olajfinomítók felé, vagy pedig az ellenőrzőpontokkal egyeztetve Makhmur városán keresztül Kurdisztán térségbe juttatják azt el.
A Daesh a szíriai Dajr ez-Zaur kormányzóság Koniko és al-Thayem mezők, valamint az iraki al-Nadzsmah és al-Ghajjarah mezők olaját földfelszín alatti tározókba pumpálja, és tankerekkel a kurdok által lakott Zakhu városába csempészi a törökországi Sirnak tartomány szomszédságában. A Rusiya Al-Yaum tájékoztatása szerint az olajcsempész maffia, amely kurd, török és izraeli kereskedőkből áll, minden nap 70-100 tankerhez jut a törökországi Silopi városában egy izraeli közvetítésével, aki „Farid doktor”, illetve ’Farid hadzsi” néven ismert. Ez az izraeli közvetítő, aki görög állampolgársággal rendelkezik, felelős az egyeztetésekért az olajmaffia és a három cég között, amelyek a Daesh olajának fő vásárlói. „Farid doktor” az olajmaffiával egyeztetve a Daesh nyersolaját hordónként 15-18 dollárért felvásárolja, majd három török kikötőn keresztül, a Mersin, Dorat-bol és Ceyhan kikötőkön át Izraelbe szállíttatja.
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, a G20 országok legutóbbi csúcstalálkozóján, mely 2015. november 25-én Törökországban került megrendezésre, kijelentette: „Az ezen a csúcstalálkozón jelen lévő országok közül egyesek az olajcsempészetben együttműködnek a Daesh-el”. Oroszország új stratégiájában a légi csapások fokozása került napirendre a Daesh létfenntartó ütőerével és bevételi forrásával, vagyis az olajjal szemben, amely a nagyszabású és –volumenű értékesítések eredményeként éves szinten mintegy 800 millió dollár jövedelmet biztosít a csoport számára.
Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin, és külügyminisztere, Szergej Lavrov már korábban is jelezték, a megszerzett értesülések arra utalnak, hogy a Daesh az olaj felvásárlóival Törökországban bonyolítja olajügyleteit. Azután, hogy az orosz vadászgép Törökország célkeresztjébe került, Putyin ismét kijelentette, Törökország a Szu-24-es orosz repülőgépet a Szíriából induló olajcsempész útvonalak védelme érdekében lőtte le.
Putyin kiemelte: „Elég indokunk van arra, hogy kijelentsük, az orosz vadászgép Szíriában történő lelövéséről szóló döntés a Törökországba irányuló olajcsempész útvonalak védelmére született meg, és a szíriai türkmének megvédése nem egyéb kifogásnál”.
John Kiriakou, a CIA egykori ügynöke ezzel kapcsolatban szintén kijelentette, hogy a Daesh azzal, hogy olajvezetéket létesített Irakból Törökországba, rendkívüli jövedelemre tesz szert. A megszállt iraki olajlelőhelyek és Törökország területe között kiépített kapcsolat révén a Daesh olajkereskedelmét az olajat felvásárlókkal tovább tudta bővíteni. A Szíriai Szabad Hadsereg csoportosulás tagszerveinek egyes elemei szintén arról adtak hírt, hogy felvételekkel rendelkeznek a Daesh és Törökország között kötött olajszerződésekről.
A német Bild napilap „Oroszországnak igaza volt, a Daesh olaja Törökországba vándorol” címmel megjelent tudósításában azt írta, hogy Oroszország légi csapásai a takfiri cionista csoport, a Daesh által felügyelt olajlétesítmények ellen kivívták Törökország elégedetlenségét, mely valószínűsíthetően a legfőbb vásárlója e csoport olajának. A Kreml már egy ideje rendelkezett olyan értesüléssel, amely a Daesh csoport által Szíriában uralt térségek olajának Törökországba való szállításáról szólt. Ennek értelmében Törökország nem tudott szemet hunyni az orosz légierő támadásai felett, amelyeket az e csoportosulás felügyelete alatt álló olajlétesítmények ellen hajtott végre. Az igazság az, hogy amíg Törökország Szíria és Irak Daesh által elrabolt olaját közvetítőkön keresztül Izraelnek küldi, a Daesh terroristái is élvezhetik a magas olajjövedelmeket.
Az eddigiek értelmében egyértelmű, hogy Törökország a Daesh olajának legfőbb vásárlója, és ezzel együtt jelentős segítséget nyújt a Daesh létének fenntartásában. Kétségen felül való, hogy amennyiben a Daesh gazdasági ütőere el lesz vágva, a csoport legyőzése nem bizonyul majd túlságosan nehéz feladatnak.
Orientalista.hu 








2015. Dec. 03. 



Oroszország bizonyítékot szolgáltat az ISIS-török olajcsempészetre



Az oroszok  nagyon be vannak rágva. A leggyengébb ponton támadnak: Erdogan és családja piszkos üzleti ügyeit tárogatják ki.


Putyin már múlt héten belengette, hogy az Iszlám Államból csempészett olaj elsődleges úticélja Törökország, és hogy egyesek busás hasznot húznak ebből a tevékenységből.
Szerdán azonban Anatolij Antonov, a honvédelmi miniszterhelyettes sajtótájékoztatót tartott az ISIS olajkereskedelméről, és hát, nem fogta vissza magát. Reagálva Erdogan azon kijelentésére, hogy lemondf, ha bárki bizonyítékot szolgáltat az Iszlám Állam és Törökország közötti olajkereskedelemre, ezt mondta:
Erdogan akkor sem mondana le, ha a pofájába kennék a lopott szíriai olajt.”
Ma csak egy részét mutatjuk be a tényeknek, amelyek alátámasztják, hogy egy egész csapatnyi bandita és Törökország elitje lopja a szomszédaiktól az olajt.”
Majd feltárt egy sor műholdfelvételt, részletesen bemutatva az olajszállítás útvonalát az Iszlám Államból a Földközi-tengerig.
Nyugaton senkit nem zavar, hogy Törökország elnökének fia az egyik legnagyobb energiacég vezetője?”- teszi fel a költői kérdést.
Itt láthatóak a műholdfelvételek.
Miután megtankoltak olajjal, a kamionkonvoj Kelet-Szíriából Törökország felé halad:
isis török olaj 1
Ez az október 18-án készült felvétel 1772 kamiont mutat:
  • isis olaj török 5
  • isis olaj török 3
  • isis olaj török 4
  • isis olaj török 5
.
Az egyik végállomás Batman (igen, tényleg ez a város neve). 100 km-re a szír határtól:
isis olaj török 6
Ezen a videón látszik, ahogy akadály nélkül hajt át a kamion a török határon:


Orientalista.hu – Jack Fall










2015. Nov. 20. 



Az Iszlám Állam vegyi fegyvereket fejleszt


Az Iszlám Állam, mely már eddig is iszonyatos pusztítást végzett Szíriában és Irakban, azon dolgozik, hogy vegyi fegyvereket fejlesszen, jelentik iraki és amerikai titkosszolgálati források. – írja a PressTV
Számos, névtelenséget kérő, az iraki titkosszolgálatnál dolgozó hivatalnok azt mondta csütörtökön az Associated Press-nek, hogy az ISIS létrehozott egy külön ágazatot specifikusan azzal a feladattal, hogy folytasson vegyi fegyverekkel kapcsolatos kutatásokat.
jelenleg teljes szabadságuk van megválasztani a helyeket, ahol a laboratóriumaikat és fegyvergyáraikat felállíthatják, ráadásul emellett számos civil és katonai szekértő is rendelkezésükre áll, hogy segítse őket.” – nyilatkozta az egyik hivatalnok.
Egy mostanában kiadott jelentésében jelentésében az ENSZ és az OPCW (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) megerősítette , hogy Aleppó mellett még augusztusban mustárgázt is bevetettek, nagy valószínűséggel az ISIS terroristái.
Egy magát megnevezni nem kívánó iraki tábornok jelentése szerint a hadsereg gázmaszkokat osztott szét azon katonák között, akiket a nyár folyamán Baghdad provincia északi és nyugati régióiba vezényeltek ki.
Egy szintén névtelenséget kérő nyugdíjazott tiszt az iraki Salahalddin provinciából megerősítette ezt a hírt, az ő információi szerint a bevetett katonák mintegy negyede kapott gázmaszkot is.
Mindeközben Hakim al-Zamili, aki a biztonsági és védelmi tanács vezetője az iraki parlamentben megjegyezte, hogy az ország hadserege az év során mintegy 1000 vegyi támadások ellen alkalmas védőruhát kapott.
Titkosszolgálati jelentéseket idézve, al-Zamili azt mondta, hogy az ISIS magához csábított számos külföldi szakértőt, ezzel épp olyan fejletté vált ezen a téren, mint maga az iraki hadsereg, valamint azt is hozzátette, hogy a terrorszervezet nemrég az összes kutatólaboratóriumát átköltöztette Irakból „biztonságos területekre”, Szíriába.
Az ISIS igen komolyan dolgozik azon, hogy elő tudjon állítani különféle vegyi fegyvereket, különösképpen különféle ideggázokat” – jelezte, egyszersmind figyelmeztetve is: – „Ez nem csak Irakra, de az egész világra fenyegetést jelent.”
Ráadásként, Richard Zahner, visszavonult altábornagyazt mondta, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálati ügynökségei következetesen lebecsülik az ISIS-t, hozzátéve, hogy a terrorszervezet  nagyon közel lehet ahhoz, hogy egy szinttel magasabbra lépjen a vegyi fegyverek használata által.
Szerinte mindössze néhány kompetens mérnök és tudós is elég ahhoz, hogy ezen a téren jelentős áttöréseket érjen el, akár minimális nyersanyag birtokában is.
Csütörtökön mindemellett a francia miniszterelnök, Manuel Valls is kiadott egy figyelmeztetést, mely szerint országa kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy az ISIS elleni harc folyamán biológiai támadás is érheti őket.
Múlt héten pedig az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova jelezte, hogy az ISIS és a hozzá hasonló terrorcsoportok rendszeresen használnak kémiai anyagokat hadjárataik során Irakban és Szíriában, ahol nagy területeket tartanak ellenőrzésük alatt.
Az ISIS terroristái számtalan iszonyatos erőszakcselekményt elkövettek létrejöttük óta, többek között nyilvános lefejezéseket és keresztrefeszítések sorozatát hajtották végre. Az erőszak szinte a lakosság minden ágát érinti, a legveszélyeztetettebb csoportok a síita muszlimok, a kurdok és a keresztyének
Orientalista.hu – Crusader




Így pusztították el a Habsburgok várainkat 

2015.04.19 magyartudat.com 
Történelmünkben előkelő helyet foglal el váraink Habsburgok által történt módszeres fölrobbantásának a sorozata. 
Mindenki, aki valaha is járt iskolába azt tanulta, hogy a lakóhelye határában álló vár nem más, mind a Habsburgok tudatos rombolásának szomorú mementója, hiszen a Habsburgok voltak azok, akik félve a "rebellis" magyaroktól, lerombolták várainkat, hogy így vegyék elejét a további lázadásoknak. 
"Vár állott, most kőhalom" 
 
"Husztnak romvára"

Valószínűleg ez a mondat, amely nemzeti himnuszunkból származik, örökre bevéste magát minden olyan írás címébe, vagy alcímébe, amely valaha is a várakkal kívánt foglalkozni, és amely írás szerzőjének nem jutott eszébe frappánsabb felütés, beleértve ebbe jelen sorok íróját is. Amíg azonban Kölcsey vélhetően patetikus felütésnek, vagy a romantika korában divatos túlfűtött érzelmi megnyilvánulásai egyikének szánta ezt a sort, (beleillesztve a dicső múlt, és a lehangoló jelen közötti ellentétpárokba), addig ez a sor beleivódott már a XIX. században is a magyar történeti közgondolkodásba. 

A várak történetével, sajátos szerepével legelőször éppen a romantika korának irodalmi alkotásai kezdtek el foglalkozni. A vár, várrom izgalmas, és rejtélyes területté vált, amely felderítésre érdemes. A középkori eszményeket egyszerű, és kézzel fogható gondolkodásnak mutatta be, szemben azzal a korral, amelyben éltek. Mindehhez pedig a közép-európai térségben az újonnan jelentkező nacionalizmus, és nemzeti romantika is párosult, amely szembeállította a dicső múltat a jelennel. Magyarországon ez a fajta érdeklődés indította el például a középkori emlékek kutatását, hiszen ezek az emlékek kötődtek mindahhoz, ami az egykor független, és nagyhatalomnak tekinthető Magyaroszágnak tekintünk, és amely eszményképe volt a kor valamennyi gondolkodójának, és politikusának. 

A magyar közgondolkodásba a Habsburgok "várholokausztja" sokáig titkolt volt és lassan terjedt el. 

A XIX. század végi nemzeti romantikának igen sajátos történelmi környezetet biztosított a dualizmus kora. 

Egyfelől Magyarországnak királya volt Ferenc József, aki egyszemélyben volt "ferencjóska", és a szabadságharc leverője, az aradi tizenhármak kivégeztetője. Másfelől pedig Magyarországon egyáltalán nem a Habsburg-korszak kultusza kezdett el kialakulni, hanem mindazon történelmi személyek emelkedtek hőssé, akik éppen az uralkodóház ellen küzdöttek. A történeti közgondolkodásra jelentős hatást gyakorolt pl. Thaly Kálmán történész, aki a korabeli kurucromantika legfőbb előmozdítója volt. A korszakban olyan személyek kultusza terjedt el, mint pl. Zrínyi Ilonáé, Thököly Imréé, Rákóczi Ferencé, és természetesen Kossuth Lajosé. 

Két utóbbi történelmi személyiség temetése, illetve újratemetése nagyszabású eseménnyé vált, az 1894-es grandiózus temetés hatalmas tömegeket mozgatott meg. A kor sajátos viszonyait jól jellemzi az, hogy bár egy Habsburg uralkodott, mégis a politika, és a közvélemény a Habsburgok ellenfeleiben találta meg a történeti hőseit. 

A trianoni béke után a főbb törésvonal a legitimista, és a szabad királyválasztók között húzódott. A legitimisták a Habsburg-uralom folytatását szerették volna, és éppen ezért ellenfeleik a Habsburg-ház számtalan "bűnét" újabb, és újabb tételekkel igyekeztek gyarapítani. A történeti panteonba Rákóczi, és Kossuth mellé felzárkóztak az erdélyi fejedelmek, Bocskai István, és Bethlen Gábor. 

A várak felrobbantása ekkor épült be tartósabban a köztudatba: a Habsburgok ellen lázadó magyarok váraira az uralkodóháznak nem volt szüksége. Ráadásul az épen maradt várak többsége a határon túlra került, míg Magyarországon többnyire azok a várak maradtak, amelyek a történelmi Magyarország várállományát tekintve a romosabb várak közé tartoztak. Kivételek persze mindig akadnak, és akadtak. 

A várrombolásokat, és az 1702-es várrombolási rendeletet Takáts Sándor dobta be a tudományos életbe, és a köztudatba is a huszadik század elején. 
 
Kanizsa vára Thury György idejében

 
Sárospatak

Már a hírhedtté vált I. Lipót-féle várrombolási rendeleteket is megelőzték Magyarországon a tudatos várrombolások. Az 1664-es vasvári békében pl. Zrínyiújvár, és Székelyhíd lerombolását rendelték el. Fontosabb, és hosszabb lista volt azonban az, amely a karlócai békében született meg. A béke alapján rombolták le Becse, Becskerek, Csanád, Karánsebes, Lippa, Lugos, és Törökkanizsa várait, ezek valamennyien Temesvár körül császári kézen maradt erősségek voltak. 

Az 1702-es rendelet a magyarországi közigazgatásban ekkor fontos szerepet játszó, eredetileg pénzügyi rendeltetésű kamarákra bízták a rombolásokat, nekik kellett a munkákat ellenőrizni, és a szükséges feltételeket biztosítani. A rendelet hat területi alapon létrejött csoportot jelölt ki, amely ezen kamarák területi hatáskörével estek egybe. 

Az első csoportba különböző felső-magyarországi várak kerültek, így pl. Szendrő, Szepesvár, és Sárospatak. A felső-magyarországi császári főkapitány, Ottavio Nigrelli javaslatára, valamint a szepesi vártulajdonos Csáky-család javaslatára végül sem Szendrőt, sem Szepesvárat nem rombolták le. Sárospatak külső várát azonban lerombolták, mégpedig a köztudatban elterjedt lőpor-robbantásos módszerrel: aknákat vájtak a külső vár falai alá, és azokat robbantották föl. A belső várkastélyt nem rombolták le, az Udvari Haditanács határozata megkímélte a híres Vörös-tornyot is. 
 
Simontornya

A második csoport a középső országrész, egykor az oszmánok által uralt területe volt, ahol a Budai Kamara volt az illetékes végrehajtó szerv. Ide olyan várak tartoztak, mint Simontornya, Várpalota, Eger, és Székesfehárvár, amelyek ugyan hosszú ostromot szenvedtek el, de elsősorban csak blokád alá vonták őket, tüzérségi bombázás nélkül. Simontornyát már 1699-ben lerombolásra ítélték, ám már akkor sem rontotték le, mindössze a tüzérségi eszközöket szállították el. 1702-ben pedig az okozott végül gondot, hogy a környező jobbágyokat a székesfehérvári munkákhoz irányították. 

Székesfehérváron a rendelet csak a városfalakat hagyta volna épségben, a korszerűbb hadiépítmények lerombolását végrehajtották, azonban a rombolás mértéke vitatott. Az is tény, hogy a székesfehérvári városvezetés engedélyt kért az Udvari Haditanácstól, hogy az így keletkező kőanyagot az új városháza építéséhez felhasználhassák. Várpalota esetén a Zichyek tettek meg mindent, hogy a várkastélyuk épségben megmaradjon, így végül a hadmérnökök csak az amúgy is rossz állapotban lévő várárkot, és a külső földsáncot semmisítették meg. A tüzérségi felszerelést innen is elhordták. Az egi munkálatokban szintén sorkerült robbantásra: a robbantások a külső vár védműveit érintették. A belső várat azonban 1702-től ismét elkezdték megerősíteni. 

A harmadik csoportba tartozott Nyitra, és Léva vára. Nyitra felszerelését elvileg Lipótvár megerősítésére kellett volna használni, de ekkor végül nem rombolják le, a rombolásra szánt költséget a bányavidéki főkapitány Lipótvár megerősítésére fordította. Ennek oka az volt, hogy a nyitrai püspök siekresen lobbizott az Udvari Haditanácsnál a vár megtartásáért. Léva vára szerepelt már az 1699. évi rendeletben is, ezért a tüzérségi felszerelését már az 1702-es rendeletet megelőzően elszállították. 

A negyedik csoportba a győri főkapitányságn területén lévő észak-dunántúli várak kerültek. Pápáról az ágyúkat elszállították, és a várárkot betemették, azonban a kevés ember miatt a munkálatok nagyon lassan folytak, így a vár tulajdonosa, Esterházy Antal a Haditanácsnál sikeresen járt közbe, hogy várát végül ne rombolják le. Veszprém esetén, amely Nyitrához hasonlóan szintén püspöki város volt, szintén csak a külső védművek egy részének elhordására került sor 1702-ben. Tata esetében sem került sor a kőből épült falak, és bástyák felrobbantására. 

Az ötödik csoportba a Balatonhoz közeli várak kerültek, amelyek az egykori kanizsai főkapitányság területéhez tartoztak. Ezek a várak többnyire kisméretűek, és a harcok miatt erősen romosak voltak, a legtöbb esetben a tüzérségi felszerelést hordték el, név szerint mindössze Szentgrótot, és Kemendet említik. Zalavár váráról tudjuk, hogy azt felrobbantották, eszközeit Kanizsára szálíltották. Körmend várát a tulajdonos gróf Batthyány Ádám horvát bán mentette meg. A kanizsai vár rombolása kezdetben rendkívül lassan haladt, bár a rendelet a vár teljes lerombolását tűzte ki célul, a mocsarakkal körülvett vár teljes elpusztításához magukat a mocsarakat is ki kellett szárítani. Végül a vár lerombolása 1703 végére fejeződhetett be. 
 
Dombó vára







MAGYARELLENES APARTHEID ROMÁNIÁBAN: ÖSSZEFOGLALÓ

NIF: Az alábbi elemzésen kívül ne felejtsük el azt  sem, hogy a “magyar”  kormány szemhunyása (lásd a PT- ról irt elemzéseinket) nagyban támogatja a román kormány fasiszta szándékainak megvalósítását. Évtizedeken keresztül nem törődtek azzal sem, hogy az alakuló érdekvédelmi szervezeteket a román szeku, jelenleg SRI, masszívan infiltrálja és a szervezetet a maga érdekképviseletévé teszi. Így működik az RMDSZ már 26 éve. Vezetőit a magyar állam le kellene tartoztassa és börtönbe zárja, mint kémeket. De nem teszi! Inkább bratyizik velük! De nemcsak a szervezeteinket infiltrálják, hanem ökölszabályként minden fontos pozícióban dolgozó embert megkörnyékeznek: elmebeteg újságírókat, vagy igazgatókat, stb. pszichikai nyomás alá helyeznek és ily módon, lévén ezeknek gyenge és beteg idegrendszerük, beállnak havi néhány garasért besúgónak, esetleg ügynöknek. A másik eszközük a zsarolás: letartoztatnak valamilyen mondvacsinált hibáért és megzsarolnak pl. 10 év börtönnel, hírnévrontással, családod tönkretevésével.  A rejtett alkohol vagy drog függök, az erotómániások és a nimfomániások mindig célszemélyek lehetnek, különös tekintettel azokra, akik valamilyen a SRI érdekeit érintő helyen tevékenykednek. Ebben a nagy kavarásban nehezen érhető tetten, hogy ki is a beépített gazember, aki rombolja érdekérvényesítési lehetőségeinket, és lehetetlenné teszi az ezirányú tevékenységet. Összefoglalva, Romániában fasizmus uralkodik és magyarellenes apartheid rendszert müködtet!
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Románia az Európai Unió védőernyője alatt hadjáratot kezd a magyarság ellen
székely szabadság hidfo.ru
Románia az Európai Unió alapelveibe ütköző módon akadályokat állít a magyarság önszerveződése elé; terrorizmusvád és korrupcióellenes harc leple alatt próbálják megakadályozni, hogy a romániai magyarok erős politikai közösségeket építsenek, melyek képesek a kisebbségbe szorított magyarság valós érdekképviseletére.
A román kormány továbbra is egy kiszolgáltatott magyarságot akar, ami képtelen a politikai érdekérvényesítésre – legalábbis erre engednek következtetni Bukarest utóbbi hónapokban hozott lépései, melyek a magyarság érdekképviseleti erejének módszeres elfojtására törekvés jegyeit mutatják.
December elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, Beke Istvánt, akit mostanra több mint három hónapja tartanak előzetes letartóztatásban, anélkül, hogy bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatba hozható lenne. Őrizetbe vételekor a román hatóságok újévi ünnepségeken használatos petárdákat foglaltak le, de terrorcselekmény előkészületeire utaló, bizonyító erejű tényt azóta sem tudtak felmutatni. A mozgalom elleni fellépés hetekkel később folytatódott; Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét december végén tartóztatták le, és “robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással” gyanúsították meg. Február 22-én az ügyészség mindkettejük esetében újabb 30 nappal hosszabbította meg a vizsgálati időt. A román hivatal azt állítja, Beke István és Szőcs Zoltán “veszélyes a társadalomra” – de ezt bizonyítékkal alátámasztani továbbra sem tudják.
Február 18.-án őrizetbe vették és kihallgatták Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert. A hatósági fellépés házkutatással kezdődött, majd Bukarestben kihallgatták a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei. Az intézkedéssorozat azt követően történt, hogy Sepsiszentgyörgy 12 millió eurós hitel felvételéről kötött szerződést az Európai Fejlesztési Bankkal, amit infrastrukturális fejlesztésekre fordítana. Az ő esete azonban nem egyedülálló; a román hatóságok a korrupció elleni harc leple alatt komplett hadjáratot kezdtek a székelyföldi önkormányzati vezetők ellen. Ráduly Róbert – Csíkszereda polgármestere – és Mezei János – Gyergyószentmiklós polgármestere – ellen szintén vizsgálatot indítottak, és fogást keresnek rajtuk.
A Magyar Polgári Párt elnökét, Biró Zsoltot kifütyülték a székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tömegdemonstráción, amit a politikus később fizetett provokátoroknak tulajdonított, akiknek célja a rendezvény megzavarása és az autonómia ügyének hátráltatása volt. Napokkal a rendezvény előtt erdélyi magyar pártok közös nyilatkozatban tiltakoztak a magyarellenes politikai lépések ellen; a román hatóságok azonban szisztematikusan valamennyi, a hatósági terror ellen hangját felemelő magyar politikai közösséggel szemben nyomásgyakorlást folytatnak.
Az intézkedések célja Bukarest eddigi lépései alapján jól körvonalazható: megakadályozni, hogy a magyar pártok a közéletben aktívan foglalkozzanak az autonómia gondolatával. Ezzel párhuzamosan a román hatóságok törekszenek arra, hogy a romániai magyar kisebbséget elszigeteltségbe kényszerítsék: megpróbálják megakadályozni, hogy a romániai magyar politikai közösségek vezetői kapcsolatokat építsenek az anyaország politikai szervezeteivel. Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét indok nélkül három évre kitiltották Romániából, ami szintén alátámasztja a határ két oldalán élő magyarság elválasztására, politikai elszigetelésére törekvést. A határon túli magyar közösségek és a magyarországi társadalom közti kapcsolat bomlasztásával azonban Románia nem csak a romániai magyarok ellen lép fel, hanem a világ magyarságának megosztottságban tartására törekszik. A romániai magyarság politikai önszerveződésének erővel elfojtása emiatt a magyar nemzet egésze elleni ellenséges lépésnek tekinthető.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Románia mindezt az Európai Unió védőernyője alatt teszi, ami bár elvi szinten garantálja a tagállamokban élő kisebbségek jogait, a gyakorlatban semmit nem tesz az ellen, hogy Románia hatósági terrort alkalmazzon a magyar politikai közösségekkel szemben, és megakadályozza a magyarlakta területek uniós forrásból történő fejlesztését.
Ez a folyamat az utóbbi egy év során fokozódó diplomáciai konfliktust gerjesztett Románia és Magyarország közt. Augusztus 10.-én Románia külügyminisztériuma bekérette a magyar nagykövetség képviselőjét, amiért a bukaresti magyar nagykövet egy a román kormánynak nem tetsző nyilatkozatot tett egy román napilapnak. Zákonyi Botond a Romania libera napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a román fél részéről egyelőre nem látnak elegendő jóindulatot a közös infrastruktúra-fejlesztésekre vonatkozóan; látványosan késik a román-magyar határon át húzódó úthálózat összekapcsolása, és felmerül annak lehetősége, hogy a román hatóságok szándékosan hátráltatják azt.
Áprilisban a Jurnalul National román napilapban megjelent egy szakértői anyag, ami abból vezeti le Erdély függetlenedésének várható bekövetkeztét, hogy az új nemzetközi környezetben (a multipoláris világrendben) a régiók a politikai határoktól függetlenül, gazdasági/hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak, amire a politikának minimális ráhatása sincs. Ilie Șerbănescu elemzésében kifejtette, hogy Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus; a régió számára Budapest és Bécs sokkal inkább meghatározó erőközpont, és a politika rövid időn belül követni fogja a gazdasági realitásokat. A román kormány emiatt mostanra retteg már az úthálózat összekapcsolásától is; a korszerű infrastruktúra megjelenésével az erdélyi magyarság néhány év leforgása alatt jóval szorosabb gazdasági kapcsolatba kerülhet az anyaországgal, mint a múlt század világrendjében, mesterségesen létrehozott román állammal. Ebben a viszonylatban igen árulkodó jel, hogy a román hatóságok egy magyar polgármester ellen az Európai Fejlesztési Bankkal kötött szerződés miatt indítanak vizsgálatot. Nem csak a magyar politikai szervezetek ellen kezdtek hadjáratot, hanem a magyarlakta régiók fejlesztésének megakadályozására is.
Forrás: hidfo.ru nyomán
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


DNS vizsgálat eredménye: a magyarok nem hont foglaltak, hanem haza jöttek(costadelsolmagazin.com
A 2000-ben elvégzett Semino féle genetikai vizsgálatsorozat eredménye szerint, a magyar férfiak 93,7 %-a négy ősapától ered, és a jelenleg itt élő magyar férfiak 73,3 %-a már a kőkorszak legelején is itt élő férfi populáció leszármazottja. (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.) 
2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették...



Drábik János vendége: Vezér Szörényi László - A transzatlanti integráció hatása a pénzügyeinkre.

a Szuverenitás "csoki" beárazva -- szabadKerekedelmi egyezmény (Háttér-kép)

Orosz atomcsapás lehetősége - Nógrádi György, Morningshow







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése