2019. június 6., csütörtök

Hatástalanítás







Hatástalanítás



RFID chip hatástalanítása házilag





Most nem arról lesz szó, hogy mi is az az RFID technológia, gondolom mindenki hallott már róla. De azért felelevenítésnek mondok néhány példát: ilyen nyomkövetőt tesznek már a diákigazolványba, útlevélbe, legutóbb pedig a kutyákba is kötelező lett beültetni. Ami azért is veszélyes, mert a kutyák csak tesztre kellenek, a következő lépés az ember lesz. Ezt nem is tagadja senki, már komoly kísérletek folynak az emberi bőr alá helyezhető chip érdekében. Sokan az ilyen chipet a fenevad bélyegével azonosítják.
Aki bővebb információt akar, nézze meg az Aaron Russo interjút! Elég részletesen benne van, hogy mik a háttérhatalom céljai!
Ha a társadalmi tiltakozás nem ér semmit (márpedig az emberek nagy részét sikerült agymosott birkává zülleszteni sajnos) akkor ideje magunknak intézkedni. Lényeges, hogy az RFID nyomkövető rendszereket működésképtelenné tegyük, ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy magát a chipet likvidáljuk, anélkül, hogy egy ujjal is hozzáérnénk. De hogyan?
A leghatásosabb módszer igen egyszerű: EMP-vel. Az EMP (Electro Magnetic Pulse) elektromágneses impulzust jelent. Biztos sokan hallottak már olyan esetekről, például egy házba belecsapott egy – viszonylag erősebb – villám, és a környező szomszédoknál is tönkrementek az elektromos készülékek. Ennek a villám által keltett impulzus az oka. Már régebben kifejlesztettek EMP fegyvereket is, amiket ha felrobbantanak, a környezetükben tönkreteszik az elektromos eszközöket. (kivéve, ha árnyékoltak)
Egy ilyen elven működő eszközt mi is készíthetünk kicsiben. Most a legegyszerűbben elkészíthető eszköz működési elvét írom le. Elég hozzá egy kis elektronikai tudás is.
A lényeg: töltsünk fel egy kondenzátort, és süssük ki egy tekercsen keresztül.
A kapcsolási rajz:

emp_genertor

Lehetőleg minél nagyobb kapacitású és nagyobb feszültségű kondenzátort használjunk. Több kondenzátort is kapcsolhatunk párhuzamosan így összeadódik a kapacitásuk. Ha elektrolitkondenzátort töltünk, ügyeljünk a polaritásra. Ne töltsük a kondenzátort a megengedett feszültsénél magasabb feszültséggel.
Figyelem! Magas feszültséggel mindenki csak a saját felelősségére kísérletezzen! A feltöltött kondenzátorok kivezetéseihez tilos hozzáérni!
A feltöltött kondenzátorokat egy váltókapcsolóval süssük ki egy tekercsen keresztül. A tekercs lehet például 40-70 mm átmérőjű, kb. 10 menetes, vastag (több, mint 1 mm), szigetelt rézdrótból.
A tekercs a kisütés pillanatában nagy erejű impulzust bocsát ki,. A tekercset érdemes a tönkretenni kívánt chip közvetlen közelébe tenni. Persze a hatótávolság függ a kondenzátorokban tárolt energiától is. Az impulzus kárt okozhat a közelben lévő finom elektromos berendezésekben. Úgyhogy ezektől tartsuk be a tisztes távolságot.

A SZERKEZETET TILOS SZÍVRITMUSSZABÁLYZÓVAL RENDELKEZŐ SZEMÉLY KÖZELÉBEN HASZNÁLNI!

Természetesen ez a legegyszerűbb eszköz, aki ért az elektronikához komolyabbat is készíthet, sok kapcsolási rajz van az interneten, lehet keresgélni. Egyébként ilyen elven működő szerkezet a fényképezőgépek vakut töltő áramköre, csak itt a kondenzátorokat nem tekercsen, hanem villanólámpán keresztül sütik ki. Fényképezőből is lehet ilyet készíteni.
Nagyfeszültségű generátorból (szikrainduktor vagy wimshurst generátor) és leydeni palackokból pedig akár igen komoly eszköz is készíthető. Egy ilyen eszközzel például mentesíteni lehet egy lakást a lehallgatókészülékektől.
Jó kísérletezést!


# Norbi 2013-03-01 22:22
Nem kisütni poén a chipet, hanem a lesugárzott jelzéseket meghamisítani!
Mert a chip hiánya járhat hátránnyal, nem a megléte. (ezzel nem tudnak pl. "bemérni", arra a mobilod való. Ez azt csinálja, hogy egyes termináloknál le tudjanak csekkolni, hogy Te valóban az vagy, akinek nevezed magad. Persze mint minden technológiai ketyere, ez is gagyira sikerült nekik...
Már beszerezhető olyan hekkerchip, amit fel lehet tanítani tetszőges kódú chip szimulációjára. És mégcsak el se kezdték igazán ezt az egetverő baromságot nyomatni...
Gondolj bele: bárkinek ettől kezdve virtuálisan felveheted a személyiségét és bármit megtehetsz vele egy közönséges letöltéssel, amit mondjuk az okostelefonodró l lebonyolíthatsz bármikor - ez lesz itt digitális a kánaán az élelmesebb embereknek... Egyszerűen annyira hülyék a hatalom emberei, akik ezeket a chipeket preferálják, hogy az égre sem lehetne különbet festeni... - Egy informatikai mérnök.




 

A cigányság, mint eszköz a zsidó maffia kezében



Miért is kell az országunk a zsidóknak?
Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban.
Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 
A recept:
Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 
A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 
A média hatás
A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.
     
A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből
Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.
     
A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk 
A bújtatott etnikai tisztogatás
Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 
Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.
A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.
A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.
Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.
Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.
Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 
Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 
  
Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 
És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 
     
Csak a jéghegy csúcsa 
Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen.




 Pár trükk a magyarság ellen





Ne feledd! - a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.
Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:
1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.
4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.
5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
6.  A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.
7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.
8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.
11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
15. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások  kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.
16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell - megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal - építeni.
18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.
19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.
21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell  szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse.
Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra.
Nem engedheted!




 Védőoltás, vagy kivégző oltás?





Kedves Szülők, figyelem! Az iskolában szeptemberben adják be a 13-14
éves gyerekeknek a Hepatitis vakcinát, mely bizonyítottan programozott
sejthalált okoz a májban.
A törvény által előírt teljes körű tájékoztatás annyiban merül ki, hogy - jó esetben - legfeljebb közlik az ellenőrzőkönyvben az eseményt.
A Hepatitis B méreginjekció ("védőoltás") a legújabb, 2011-es
kutatások szerint 144 gén működését változtatja meg, ebből 7 gén gyulladások kialakulásával és az anyagcserével van kapcsolatban.
Így aztán érthető, hogy miért szenved oly sok gyermek és fiatal ízületi gyulladástól, amikor életkoruk egyáltalán nem indokolná.
Ugyancsak többen jártak úgy ismerőseim körében, hogy a Hepatitis B vakcina után gizdává váltak a korábban mokány, izmos fiatalok.
Az oltási kötelezettséget előíró paragrafus alkotmánysértő, sárba tapos több nemzetközi egyezményt, de még magát az egészségügyi törvényt is szembeköpi. Az egészségügyi törvény bevezetője szerint ugyanis az Országgyűlés az egyén és a nemzet jólléte, egészsége érdekében és szolgálatában, felelősségtől ihletve törvénykezik – nos, az oltási kötelezettség mindezzel homlokegyenest ellentétes.
Felelőtlen, egészség- és életellenes, kizárólag a vakcinalobbi
érdekeit szolgálja - a gyártók gigaprofitját pedig egészségük
elvesztésével, visszafordíthatatlan károsodásaikkal a gyermekek fizetik meg...
A csecsemőkori kötelező méreginjekciókat néhány család sikeresen megússza a rendszer adminisztrációs réseinek következtében. Az iskolai kampányoltások keretében azonban erre sokkal kisebb az esély. Célszerű lehet az oltási napokon a diákoknak otthon maradni, sőt, mivel az oltottak akár teljesen tünetmentesen fertőzhetnek is, ezért több napig is tanácsos messze elkerülni az iskola környékét. Értendő ez minden évfolyamra.
A felelősségteljes szülő feladata kideríteni tehát, mikor oltanák gyermekét, s megelőzni a bajt. Ha nincs rá mód, hogy a gyermek otthon maradjon, akkor magyarázzuk el neki, hogy törvénysértő és életellenes, visszafordíthatatlan beavatkozás az oltás, és ha megpróbálnák erővel leoltani, az súlyos bűncselekmény - erre érdemes figyelmeztetni a kakaskodó védőnőket, iskolaorvosokat, tanárokat.
Célszerű találni több haladó gondolkodású osztálytársat, s
összetartani, támogatni egymást, hisz sok esetben ilyenkor pszichikai erőszakot követ el a lebutított többség, s tévinformációik által felhatalmazva érezve magukat lehülyézik, leősemberezik, leszektánsozzák a felvilágosultakat.
Nehéz ilyen helyzetben megértőnek lenni a támadó fellépést
tanúsítókkal szemben, de gondoljunk arra, hogy beléjük plántálták a betegségektől való rettegést, mely betegségek miértjeivel nincsenek tisztában. Próbáljuk kedvesen, higgadtan elmagyarázni úgy, hogy megértsék: ezek az oltások nem védenek, hanem temérdek gyógyíthatatlan betegséget okozhatnak, károsítják az immunrendszert, megváltoztatják a
géneket, oda nem való anyagokkal mérgezik a testet-lelket. S hogy az oltatlan nem jelent semmiféle veszélyt, az oltottal ellentétben.
Nem célunk meggyőzni azokat, akik úgy hiszik, hogy a természet hibásan lett megalkotva, s az emberi szervezet a vakcinaipar korrekciójára szorul. Azonban fogjunk össze mindnyájan, akik tudjuk azt, hogy az élet láthatatlan rend szerint működik, s védjük meg gyermekeinket az államilag támogatott oltási önkénytől.
Az 1997-ben, az Európa Tanács által alapított Oviedói Egyezmény - melyet Magyarország 2002-ben aláírt - kimondja, hogy egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett szabadon, megfelelő tájékoztatást követően beleegyezett. A beleegyezés bármikor
visszavonható. (2002,évi VI. törvény 5. cikk)
Nem követünk el tehát semmiféle szabálysértést, pláne nem
bűncselekményt az oltások megtagadásával, s mások oltásmegtagadásra való buzdításával, hanem épp ellenkezőleg, egy immáron tíz éve érvényben lévő törvény betartatásáért küzdünk. Sajnálatos módon az egészségügyi hatóságok gestapós módszerekkel terrorizálják a felvilágosult szülőket, a lakájbíróságok pedig cinkos módon asszisztálnak hozzá. Határozott, szervezett civil fellépésre van szükség, gyermekeink egészsége, élete a tét!



További elgondolkoztató információk a Hepatitisz B-ről:
"Ami a Hepatitis B oltást illeti: találtam pár infót: "A hepatitis B-ről tudott, hogy csak testváladékkal, elsősorban vérrel terjed. A fertőzés elsősorban a prostituáltak, homoszexuálisok, promiszkuitásban élők, drogosok és egészségügyi dolgozók körében terjed. Svédországban egy anonim körkérdés alkalmával szinte minden új fertőzöttet egy bizonyos rizikócsoporthoz lehetett hozzárendelni.Magyarország a hepatitis B tekintetében az alacsony kockázatú országokhoz tartozik. Az akut megbetegedések száma évi közel száz. A klasszikus májgyulladás a fertőzötteknek csak 20%-ánál alakul ki. (évente 20 embernél) Az összes megbetegedett 90-95%-a tünetmentesen gyógyul, és nem válik vírushordozóvá sem. (Azaz évente 5-10 ember nem gyógyul meg tünetmentesen) Az idült vírushordozók ¾-énél teljesen normális a várható élettartam, kb. ¼-énél (a fertőzött felnőttek kevesebb, mint 1, 25 %-a) (azaz évente Magyarországon 2-3 ember) idült májbetegség alakul ki, akiknek ¼-énél (a fertőzöttek 0,3 %-ánál) (azaz évente Magyarországon 0-1 ember) életveszélyes betegség alakulhat ki. Azok, akik nem tartoznak rizikócsoportba, 14- 20 éves kor között nagyon kevesen fertőződnek Hepatitis B-vel. Ennek kockázata óvszer használatával jelentősen tovább csökkenthető. A védőoltás 5-10 évig nyújt védelmet." Namármost mindez VALÓBAN indokolja, hogy 13-14 éveseket kötelezően beoltsanak vele?? És akkor még nem beszéltünk a mellékhatásokról: "
Németországban 2001-ben az oltási reakciók jelentéseinek 40%-ánál Hepatitis B oltóanyag szerepelt.
- Az amerikai VAERS jelentési rendszernél 1997-ben 18.000 mellékhatásról szóló jelentés futott be, ebből 54 esetben bölcsőhalálról volt szó.
- Franciaországban a gyógyszerfelügyelet megalapítása óta a hepatitis B elleni oltási kampány idézte elő a legnagyobb nemkívánatos gyógyszerhatások sorozatát.. A tömeges oltás következményeként több mint 900 embernél alakultak ki idegrendszeri szövődmények, pl. sclerosis multiplex.
- 1995 és 2000 között a Paul-Ehrich-Institut-nak (Németország) több mint 1000 mellékhatást jelentettek a hepatitis B oltás következményeként. A jelentések számításai alapján valószínűleg 6.000 oltás esetén egy embernél lép fel súlyos eset.
Ismert mellékhatások:
cukorbetegség, sclerosis multiplex, Guillain-Barré szindróma, Bell-féle arcbénulás, Rolf-bénulás, szem-és karidegfonat-bántalom, látóideg-gyulladás, központi idegrendszer károsodása, ágyéki radiculophatia, leukémia, myelitis transversa, makrofágos myofaszciitis, autoimmun reakciók, trombicitopédiás purpura, anafilaxia, arthritis, vaszkulitis, izületi gyulladás, láz, fejfájás, fájdalom, hányás, szédülés, övsömör, görcsök." Na most ezek fényében tényleg indokolt az oltás, pláne a kötelezősége??"



Egy másik hozzászólás ebben a témában:

Gyerekorvos (!!!) iskolatársam a saját gyerekének annak idején nem adta be a Di-Per-Te oltást, kivitte Berlinbe és ott kapta meg a kicsi a Di-Te oltást. Nem véletlenül. Ő látott gyereket meghalni a Pertusis (szamárköhögés) oltás miatt és ismerte a statisztikát, hogy nem egy gyerek halt bele és a németek már régen leállították, amikor még nálunk kötelező volt. Ez csak egy példa. Bizonyos oltások kellenek, nyilván. De nem ez a töketlen nyomulás az oltásokkal. Kicsit érdemes lenne megnézni a külföldi tapasztalatokat. Hasonlóan a régen kötelező "fogtablettákkal" bölcsiben...itt még nyomták (és hogy megszóltak, amikor írásban kértük, hogy a mieinknek NE ADJÁK!..amikor már voltak cikkek arról, hogy majd tizen-huszon év múlva mit okoznak a lerakódott fluor vagy akármi az izületekben (vajon a fogkrémbe miért rakják még ma is?)..És lám, lám a mi gyerekeinknek egy rossz foguk sincsen, pedig nem kapták ezt a vackot, viszont borzasztóan nyomtuk a fogmosást minden evés után. Most huszonévesek. A fogaknál az öröklődés és a karbantartás számít, a többi biznisz.
Igen, a fürdővízzel együtt nem kell a gyereket is kiönteni, bizonyos oltások nélkülözhetetlenek. És köszönöm az SM-ről a kioktatást, de francia orvosi lapokban már jelent meg cikk az oltások lehetséges első shub kiváltási hatásáról, hasonlóan a fluor kései hatásához, az is később, ha egyéb feltételek adottak, akkor "robbanhat a bomba". Nyilván nincs elfogadva, nyilván egy feltételezés, különben már nagyobb hírt kavart volna. A hajlam örökölhető (hibás gémek már megvannak, kettő idáig), és több környezeti tényező együttes hatása kell (vírusfertőzés, stressz, D-vitaminhiány bizonyos korig, stb). Nem állítottam, hogy az oltásoktól lesz valaki SM beteg, de ott van a gyanúsítottak listáján.




 Készüljetek az összeomlásra



A napokban egyre intenzívebben sulykolják a médiumok az agyakba, hogy gazdasági csőd közeleg. Néhol már a forint inflálódásáról is beszélnek.
Én is úgy érzem, hogy ezt a mesterséges válságot hamarosan be fogják dönteni, egy jól megtervezett ütemrend szerint.
Mi az, amit tehetsz? Sajnos a magyar nemzet nem szólhat bele a saját sorsának irányításába, mert élősködő megszállók uraskodnak felettünk. Ezért nem tudjuk megtenni azt, amit meg kellene tennünk, hogy az összes hitelt felmondjuk, hogy kilépünk az EU-ból, NÁTÓ-ból, és mindenféle élősködő rendszerből. Nem vagyunk saját magunk urai, ezért nincs lehetőségünk ezeket a fontos döntéseket meghozni. Nem tudunk jelenleg visszatérni a Szent Korona Alkotmányához sem.
Mit tudunk akkor tenni? Mit tudsz tenni ebben a helyzetben?
Azt, hogy a nemzetünket sejtszinten igyekszel védelmezni, és az önfenntartásra berendezni. Azaz családi körben próbálsz beszerezni minden olyan dolgot, amikre szükségetek lehet egy gazdasági összeomlás esetén. Törekedj megszervezni azt, hogy mit fogtok enni, ha esetleg úgy adódna, hogy nem lesz pénz. Ha esetleg úgy adódna, hogy nem lesz nyitva bolt. Mit fogtok inni, ha véletlenül az ivóvízhálózat üzemeltetése megszűnne létezni. Mivel fogtok fűteni a télen, ha a gázszolgáltatók elfelejtenének gázt pumpálni a csövekbe? Mivel fogtok világítani, ha az áramszolgáltatás leállna. Vagy, ha már nem lenne annyi bilpengőd, hogy kifizesd a számlákat?
Készüljetek minden eshetőségre a biztonság kedvéért. Nem feltétlen fognak ezen események mind bekövetkezni, de a múltban már volt rá példa. Néhány helyen már olyan nagy tartozások vannak, hogy bizonyos iskolákban, például sem gáz, sem villany nincs. Csak idő kérdése, hogy ezek a dolgok minél jobban elszaporodjanak a hitelrabszolgaságba került hazánkban, és települési önkormányzatokban!
Készülj az önellátásra, és az önfenntartásra. Úgy, hogy a központi irányítás nélkül is, a családod, és a környezetedben élők, még a jég hátán is megtudjanak élni.
Itt egy videó az önellátásról:


Kerüljétek a média által beharangozott tüntetéseket, villongásokat, politikai gyűléseket, mert a 2006-os magyargyalázások így könnyen megismétlődhetnek. Ami a médiából jön, arról tudd, hogy egy előre megtervezett színjáték része. Azt közvetíti, amivel irányítani akarja a gondolataidat, felfogásodat, bizonyos ügyek kapcsán. Befolyásolási célzattal közvetítenek szinte mindent!
Ha elindítanák a besorozást, akkor ne vonuljatok be, mert nem Magyarországért fogtok harcolni, hanem a zsidó háttérhatalom érdekeiért folyattatják majd ki a véreteket. Értesülések szerint eddig csak azt lehetett kivinni külföldre katonáskodni, aki vállalkozott ilyen bevetésre. Ezt most megváltoztatták, és minden harcost kérdés nélkül, bármikor kiküldhetnek idegen országokba. Vajon milyen célzattal fogják a magyar seregeket bevetni külországokban?
Valószínűleg nem magyar érdekeket fognak így szolgálni! A legfelső parancsnokság a hadseregben, ahogy a múltban is volt sokszor, nem nemzeti vezetőkből fog állni. Ők szemrebbenés nélkül küldik majd a magyarokat a vágóhídra. Lásd Don-kanyar esete. Igyekezzetek ezt elkerülni!
A Szent Korona Alkotmánya, amely még napjainkban is érvényben van, lehetővé teszi az ellenállás jogát számunkra. Jelenlegi helyzetben pedig Magyarország egy megszállt ország, így jogodban áll, nem együttműködni a megszálló parancsokkal!
Hivatkozhatsz vallási okokra is, hogy miért nem szolgálod a zsidó maffia álnemzeti hadvezetését . A válasz pedig az, hogy mert, aki kardot fog, kard által vész el!
A közösségeiteket szervezzétek, a családotok ügyeit. Ne pedig a visszataszító rendszer ugatásának hódoljatok be!
Imádkozzatok, mert lassan olyan idők jönnek, ahol szükség lesz az Igazság Fényére! Imádkozzatok a nemzet feltámadásáért!
Készüljetek arra, hogy a saját lábatokon megálljatok. Úgy, ahogy régen volt! Fogjátok össze a családotokat, barátaitokat. Béküljetek ki, még, ha haragban is voltatok, mert olyan események következhetnek be, amikor az egységbe szerveződött erő, nagyobb esélyt jelent majd a túlélésre, mint a különcködés!
Legyetek Jók, ha tudtok, mert a többi nem számít!
Isten Áldjon!




 Zsidó betelepülés már Amerikából is



Sajnos a környékünkön is van két ilyen zsidó család, akik törik a magyart, de most költöztek küldföldről az országunkba. Természetesen biztos anyagi körülmények, kirittyentett ház várta őket.
Nekünk közben pedig nyomják felfelé az adókat, hogy a családalapításról még álmodni se tudjunk.
Magyarként, Magyarországon, a magyar (zsidó) államtól, csak akkor számíthatunk pénzbeli támogatásra, ha kimegyünk külföldre rabszolgának, más szarját kapirgálni össze. Vajon az Igazság, hol késlekedik már?


A sakkozó Polgár-lányszervezi az amerikai zsidók
Magyarországra telepítését?Texas-i informátorai szerint már nemcsak
Izraelből, hanem az USA-ból is egyre többen vannak, akik
Magyarországot választanák új hazájuknak.
Úgy tudjuk, az
elkövetkezendő két évben hárommillió zsidó betelepítését tervezik az
országba. Az amerikai zsidó közvélemény úgy értesült, hogy
Magyarországon már lakóparkok vannak az izraeli állam tulajdonában,
ahová várják az érkezőket. Tíz évet kell aláírniuk, hogy az országban
tartózkodnak, és ezért cserébe ingyen hozzájutnak az
ingatlanhoz.Texas-i informátorunk több forrásból is úgy értesült, hogy
biztosra vehető a fentiek igazságtartalma. Az egyik egyetemi város
szomszédságában lévő, magyarok által is látogatott cég tulajdonosánál
is megjelentek az amerikai zsidók, és újságolták neki a fontos hírt.
Irány Magyarország, mert minden lehetőség adott ahhoz, hogy
végzettségükhöz méltó állást és megfelelő, őrzött lakóparkokban való
elhelyezést kapjanak. Férfiak, nők mondták el mindezeket, nem is
gondolva arra, hogy talán az Amerikában élő magyarok nem örülnek
túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegen terjeszkedés célpontjává
válik.Informátorunk úgy tudja, hogy konkrét lépések is történtek már
nem egy esetben az egyetemisták beszervezésével kapcsolatosan, és
szerintük az Amerikában már hosszabb ideje élő és tevékenykedő,
egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit
testvére, a szintén jó eredményekkel sakkozó Zsuzsa szervezi a végzős
diákok között a Magyarországon történő lakáshoz és álláshoz jutást.Az
újbudai Sasad Ligetbe várják tehát a zsidókat, amely az ideköltözni
szándékozók ismeretei szerint Izrael tulajdonában van. Egy
izraeli-amerikai végzős egyetemista elbeszéléséből kiderül, tíz évet
kellett aláírnia, emellett biztos állás várja. Tíz év után pedig a
saját tulajdonába megy át a lakóparkbeli ingatlan.A fenti feltételeket
mesélte el egy másik, szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős
diák is. Mint a fiatal nő informátorunkkal közölte: az izraeli állam
tulajdonát képező lakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva
pedig a tulajdonába kerül az ingatlan.Múlt vasárnap érkezett egy adag
zsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikai
állampolgárságúak, kedden pedig további 1800-an költöztek ide. Az
elkövetkező két évben pedig összesen hárommillió izraeli vagy
izraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni - értesült
amerikai informátorunk.Amennyiben helytállóak az amerikai információk,
akkor megint egy rafinált esettel állunk szemben. A hivatalos
statisztikákban ugyanis nem az jelenik majd meg, hogy zsidó származású
emberek költöznek Magyarországra, hanem izraeli-amerikai
állampolgárok. De vélelmezhető, hogy elsősorban az amerikai
hovatartozást fogják presszionálni. Így a statisztikák erdejében
eltűnnek majd a valós adatok, és nehezen lesz nyomon követhető, hogy
szerte az egész világból mennyi zsidó és hangsúlyozottan származású,
nem pedig vallású, vagy identitású ember özönlik be a világ legjobb
természeti területére.Az elkövetkezendő évszázadok tervét már megírták
a titkos szabadkőműves boszorkánykonyhákban, mint ahogyan
előkészítették a francia forradalmat, a magyarországi kiegyezést, s
Nagy-Magyarország feldarabolását is. Talán még hosszú idő a mi
időrendünk szerint, de pont azért lesz majd ismét Kárpát-magyar
Nagyhaza, mert a jelenlegi nemzetállamok lakói is rájönnek, hogy a
betelepült idegen, és nem a magyar a fő ellenfelük. A több ezer éves
magyar nép történelmében pedig mit számít egy-két-három évszázad.
Nagy-Magyarország volt, s lesz.

Kapcsolódó cikkek:





 A NATO globális háborúra készül - Teljes készültségben az orosz és a kínai hadsereg



A 2007-ben Münchenben tartott Nemzetközi Biztonsági Konferencián Vlagyimir Putyin figyelmeztette a nyugati vezetőket, hogy a NATO példátlanul agresszív terjeszkedése közelebb hozta a világot egy harmadik világháborúhoz, mint az valaha volt.
Ezt a figyelmeztetést a NATO évekkel a líbiai agresszió és a Szíria, illetve Pakisztán ellen folytatott nemhivatalos (új típusú) háborúja előtt kapta. Az amerikai csapatok Ugandába való telepítésével és a Pakisztánnal szembeni közvetlen katonai fenyegetéssel a NATO, Oroszország és Kína fegyveres erői ma minden eddiginél közelebb kerültek egy nyílt fegyveres összecsapáshoz.
Az orosz hírszerző szolgálat legutóbbi kijózanító jelentése rámutatott, hogy az USA és a NATO egy minden kontinensre kiterjedő háborút tervez és aktívan előkészíti azt. Az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin és a kínai miniszterelnök, Hu Jintao korábbi találkozóját követően az orosz és a kínai hadseregben is a legmagasabb fokú riasztás lépett érvénybe.
Putyin beszéde a 43. Nemzetközi Biztonsági Konferencián és Putyin azon állítása, miszerint a NATO agressziója a harmadik világháború kirobbanásához vezet, sokakra kijózanítólag hatott. Hogy a mindenre kiterjedő konfliktust idáig elkerülte a világ, az nem annak köszönhető, hogy a NATO szakított volna a katonai terjeszkedés agresszív politikájával. Putyin beszédét 2007-ben csak kevesen értették meg teljes jelentőségében. Az elmúlt három hónap fejleményei azonban rávilágítottak, hogy a lassan már csak megalomániás őrületnek nevezhető agressziót sürgősen meg kell állítani.
2011 szeptembere óta az orosz politikusok az Állami Dumában annak megvitatásába kezdtek, hogy a NATO-nak csökkentenie kell a katonai jelenlétet a volt szovjet köztársaságok területén. Október elejére a javaslatokból követelések lettek, Oroszország kinyilvánította, hogy megvédi érdekeltségeit a volt Szovjetunió területén, különösen délen. A Szovjetunió felbomlását és a NATO Afganisztáni háborúját követően a NATO növelte a katonai jelenlétet az Oroszországgal és Kínával határos területeken, mint például Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, és nem utolsósorban Grúzia területein. Az a tény, hogy a NATO és Oroszország hadereje közt nyílt fegyveres konfliktus alakult ki, mikor Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, és nem utolsósorban a Csecsenföldön kirobbantott fegyveres felkelés során, fokozott veszélyt jelent Oroszországra nézve. Putyin az Állami Duma igényeinek megfelelően határozott választ adott október 3-án a politikai változásokat követően, miután egy kijózanító titkosszolgálati jelentést kapott, ami figyelmeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO globális háborúra készül. Október 3-án, alig pár nappal a Hu Jintaoval egyeztetett találkozója előtt Putyin bejelentette az Eurázsiai Unió létrehozásának tervét.
Amikor az orosz miniszterelnök - aki valószínűleg a következő választások győztese - Vlagyimir Putyin Hu Jintaoval találkozott október 12-én, a hivatalos indok a kölcsönös előnyös barátság jegyében kereskedelmi szerződések megkötése volt. A hirtelen látogatás legfontosabb oka azonban nem szerepelt az újságok címlapján. Mielőtt Pekingbe indult, megkapta az orosz titkosszolgálat (FSB) egy jelentését, amit a kínai hírszerzés és a kínai Állambiztonsági Minisztérium is alátámasztott egy volt Blackwater zsoldos - Brian Underwood - forrásai alapján. Underwood ellen kémkedés vádjával jelenleg is eljárás van folyamatban az Egyesült Államokban. A források alapján Kína figyelmeztette Oroszországot, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO globális fegyveres konfliktus kirobbantására készül, és ez a tervezőasztalról már a megvalósítás fázisba jutott.
A kínai és orosz titkosszolgálatok információi szerint az Amerikai Egyesült Államok és a NATO sorra bedönti az amerikai és európai gazdaságokat, hogy összeomlassza a világ pénzügyi rendszerét, és egy teljes Észak-Amerikára, Afrikára, a Közel-Keletre és Ázsiára kiterjedő háborút robbant ki. A háborús tervnek részét képezi olyan biológia fegyverek elszabadítása is, amit célzottan emberek millióinak elpusztítására hoztak létre. A NATO stratégiája arra támaszkodik, hogy amikor a háború tetőfokára hág, felhívást intéznek a globális kormányzat, az "Új Világrend" létrehozására azzal az ürüggyel, hogy így akadályozzák meg a bolygó és a ma ismert civilizáció pusztulását. Ennek értelmében az előkészítő fázisban a hagyományos hadviselési formákat fogják előtérbe hozni, hogy a megmaradó lakosság a háború borzalmaitól való rettegés okán elfogadja az új rendszert.
Az FSB jelentés szerint a globális háború gépezetének beindítása a közeljövőben várható, mivel az Egyesült Államok és a NATO előretelepített 2000 M1-es tankot Irakba, és másik 2000-et Afganisztánba. A Közel-Kelet és Ázsia közti területekre több tízezer páncélozott járművet telepítettek. Az FSB jelentés annyira fenyegetőnek ítéli meg a helyzetet, hogy az egyetlen dolog, ami a háborús terv beindításához szükséges, hogy mozgósíthatóvá tegyék a 1,5 milliós amerikai tartalékot. Az aktiválás bármelyik pillanatban megtörténhet, és ehhez nem szükséges az Egyesült Államok kongresszusának engedélye.
Az Egyesült Államok világuralmi törekvései az 1998-as év elejére és a "Project for a New American Century" tervhez nyúlnak vissza. A volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld figyelmeztetett 2001 szeptember 1-én, hogy ha a háború nem változtatja meg tartósan a világ geopolitikai térképét, az USA többé nem lehet a világ legmeghatározóbb szuperhatalma.
Az iraki háború mozgatórugója nem csak az olaj volt. Az iraki kormány megdöntésének legfőbb mozgatórugója az volt, hogy Irak többé nem dollárban, hanem euróban értékesítette az olajat. A Líbia elleni agresszió oka az volt, hogy a líbiai kormány törekedett egy pánafrikai, arany alapú gazdaság kiépítésére, és támogatta Ggabo visszatérését Elefántcsontpartra, hogy így a térség elszakadhasson a CFA egyezménytől (francia irányítású fizetőeszköz, amit nyolc afrikai állam használ, és a CFA feletti uralom a francia gazdaság húzóereje). Az egyetlen ország, amely megszabadult a dollártól, az Irán. Az Iráni Iszlám Köztársaság 2009 óta nem fogadja el fizetőeszköznek a dollárt az olajkereskedelemben. Az egyetlen ok, amiért nem támadták meg az országot az, hogy Irán számos X-55-ös (Kh-55) rakétával rendelkezik, ami nukleáris robbanófejjel felszerelhető. Az orosz hírszerzés szerint valószínűtlen, hogy Ukrajna nem szállította le Iránnak a nukleáris robbanófejeket is a rakétákkal együtt. A másik ok, amiért még nem támadták meg az országot az, hogy Irán támogatja a felkelést Líbiában, ami összhangban van a NATO céljaival. Hogy Irán miért játssza ezt a veszélyes diplomáciai játékot, már több szakértőt elnémított. Lehetséges, hogy Irán tud az Egyesült Államok és a NATO háborús terveiről, és az észak-afrikai NATO beavatkozást biztosítékként használja fel, amivel időt nyer a várható támadásra való felkészülésre.
Kína és Oroszország egyaránt felháborodott a NATO az 1973-as ENSZ BT határozattal való visszaélésén, és a Líbia elleni háborún. Mind az orosz, mind pedig a kínai vétó a Szíria elleni beavatkozás ügyében annak köszönhető, hogy a két ország tud a NATO terveiről. Az a tény, hogy az ENSZ amerikai képviselője elhagyta a Biztonsági Tanács ülését a vétót követően tiltakozásul, nem tekinthető a globális biztonság diplomatikus megvalósítására való törekvésnek.
Korábban az indiai kormányzat beleegyezett 20000 kínai katona Kasmír India által igazgatott területére való telepítésébe a NATO agressziójának ellensúlya képen.Afganisztán már jelezte, hogy Pakisztán mellett harcolna abban az esetben, ha Pakisztánt amerikai támadás éri. Kína, Oroszország, Pakisztán és Afganisztán a Sanghai Együttműködési Szervezet (SCO) október 15-i ülésén a szükséges biztonsági intézkedésekről tárgyalt. Valószínűleg központi kérdés volt az USA Oroszország és Kína elleni agressziója is. Mikor az orosz hadsereg kiadta a vörös riasztást, Vlagyimir Putyin állítólag azt mondta, hogy készüljenek fel a világvégére. A hadsereg több tisztjének társaságában.




 A halott orvosok nem hazudnak





Dr. Joel D. Wallach előadása.
Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.
(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)
Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.
Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év.Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?”
Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.
Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.
Első. A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyébásványok és tetraciklin segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább. Ízületgyulladás. 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.
Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmátállapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.
cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.
Próbáljanak választani!
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens.
A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma, lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.
Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!




 Könyvajánló - Lelkünk útja 1 - 2 - 3 - 4.





Ez egy nagyon érdekes könyvsorozat, amelyben hipnózis segítségével különböző embereket visszavittek a születésük előtti időszakaikba, és ott kiderült, hogy a lélek nem csak egy életet él megnyilvánult lényként (mondjuk emberként), hanem számtalant.
Mikor utána jártak a beszámolók hitelességének, kiderült, hogy a hipnózisban meglátott emberek, mind valós személyek voltak a múltban. Megtalálták a sírjukat, a még élő hozzátartozóikat, azokat a helyeket, amelyekről meséltek.
Az elbeszélések sok hasonlóságot mutatnak a halálközeli élményt átélt emberek beszámolóival. Aki tényleg kíváncsi az élet nagy Igazságaira, az olvassa el ezeket a könyveket, mert új és lélekemelő tapasztalatokkal lesz gazdagabb!

Letöltés itt:

Vagy itt:




 Fénybenjáró  2013-03-28 09:28
Kattints az első címre. Ott pedig alul keresd azt, hogy "Lassú letöltés".

Utána ugyan így a többit is.




















Mindenki CHIP-et kap hamarosan? Most még kívül, aztán a bőr alá...




" Az e-diák fokozatosan felváltja a jelenleg forgalomban lévő okmányokat, azonban a már meglévő igazolványok helyett nem kell újat igényelni. "
"
 A már érvényben lévő diákigazolványok helyett nem kell másikat igényelni, de a jövőben már csak ilyen RFID-csippel ellátott okmányokat adnak ki, ha valakinek az érvényes diák elhagyása vagy intézményváltás miatt új igazolványra van szüksége." (Teljes cikk) /Magyarország - 2012.04.24/

Mit tennél, ha egy napon a kormány kötelezővé tenné mindenki számára a személyazonosító mikrochip beültetését? Megtennéd?

A döntés talán már nincs is annyira messze, mint sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban és szerte a világon házikedvencek millióba, Alzheimer és más betegek ezreibe ütettek már mikrochipet. A legújabb fejlemények szerint pedig az amerikai hadsereg a katonák egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő, orvosi célú mikrochipet akar ültetni minden egyes katonájába. 
Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanezt a kormánytisztviselőkkel is megtegyék nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? Amikor alkalmazottaik már chipet viselnek, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy minden állampolgár számára kötelezővé tegyék a rendszert?
Egyelőre megelégszenek azzal, hogy az elképzelés fokozatosan beszivárogjon a köztudatba. Egy idő után azonban, amikor már kellő számú emberen elvégezték az „apró” beavatkozást, és elegen fogadták el önként az új technológia nyújtotta „előnyöket”, nem sok idő kell majd ahhoz, hogy a kérdés mindannyiunk számára valósággá váljon. 
Kate Knibbs a napokban írt cikket az amerikai hadsereg tervéről a katonák mikrochip beültetésével kapcsolatban:
"Az Egyesült Államok hadserege olyan mikrochipet készül beültetni katonáiba, aminek segítségével a katonák kevésbé lesznek sebezhetőek a betegségekkel szemben.
A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik a katonák egészségét a frontvonalon és rendszeresen tájékoztatják az illetékes orvosokat az esetleges egészségügyi kockázatokról vagy problémákról."

A chipbeültetés technológiai „előnyeit” rendszerint úgy tálalják, hogy az ne váltsa ki az átlagemberek haragját. Végtére is ki ne akarná óvni a katonák egészségét?

Azonban, ahogy a mondás tartja „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Kiderült, hogy a
Stanford Egyetem kutatói is egy hasonló technológia kifejlesztésén dolgoznak, ez alkalommal a lakosság számára:
"A nanotechnológia egyre inkább utat talál az orvosi felhasználás terén. A Stanford Egyetem kutatói olyan apró monitorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek betegségek diagnosztizálására, folyamatosan figyelemmel kísérik a létfontosságú információkat, sőt a gyógyszert is automatikusan beadják a beteg szervezetébe, hasonlóan a katonaság számára fejlesztés alatt álló eszközhöz. A két projekt eddig nem állt kapcsolatban egymással, de a hasonló céloknak köszönhetően úgy tűnik, a katonaság hasznára válna a vezető egyetemi kutatókkal való együttműködés."

Te hagynád, hogy mikrochipet ültessenek beléd, ha ennek eredményeképpen egészségesebb lehetsz?

A technológia térnyerésével nem győzik majd hangsúlyozni, mi mindenből maradnak ki a chipet elutasítók. A beültetés egyelőre önkéntes, de így is rengeteg amerikai döntött már a beavatkozás mellett és számuk az idő előrehaladtával növekedni fog.
WND néhány nappal ezelőtt megjelent cikke Katherine Albrecht adatvédelmi szakértőt idézi: 
Olyan soha nem lesz, hogy a kormány fegyverrel kényszerítse az embereket: ’Elfogadod a nyomon követő chipet vagy baj lesz!’ – mondja Katherine Albrecht, a „Spychips” (kémchipek) című könyv társszerzője. A könyv az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipek adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Mindig apró lépésekben vezetik be az ilyen dolgokat. Ha olyan chipet ültetnek az emberekbe, ami nem követi nyomon őket azt mondják, „Ugyan már, nem kell parázni!” – mondja Kathrine Albrecht. „Kíváncsi vagyok merre tart ez az egész.”

A technológia terjedésével egyes intézmények könnyen kötelezővé tehetik a chipbeültetést. Mi történik, ha a munkaadód egyik nap biztonsági okokra hivatkozva elrendeli a mikrochip beültetést?

Mi történik, ha a bankod egy szép napot bejelenti, hogy csak beültetett chippel rendelkező ügyfelek számára hajlandó számlát vezetni?  Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg.
Ma már szinte mindenhol a világon óriási ügyet csinálnak a személyazonosság védelméből.
Az EFF alap a következőket írja az Indiában nemrég elindított állami projektről:


"Indiában az egész országra kiterjedő monumentális projekt indult a teljes 1,2 milliárdos lakosság biometrikus azonosítóinak rögzítésére. Az Economic Times által „minden e-kormányzatok anyja” névre keresztelt hihetetlen terv rengeteg vitát indított Indián belül és kívül egyaránt. A legtöbben a magánadatok védelmének és biztonságának megoldását kérdőjelezik meg.


A terv az Országos Nyilvántartó Hivatal (NPR) és az Egyedi Azonosító (Unique ID – UID), két különálló kezdeményezés felügyelete alatt kerül kivitelezésre, amelyek célja a világ legnagyobb biometrikus adatbázisának létrehozása. A regisztráció részeként minden személy egy egyedi 12 számjegyű azonosítót kap egy chipkártyán.A bizonyos munkákhoz szükséges dokumentumokkal nem rendelkező állampolgároknak erősen javasolják a programban való részvételt. Az UID program önkéntes alapon működik, az NPR regisztráció azonban minden indiai állampolgárnak kötelező."


Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez minden országban kötelező legyen? Természetesen a személyazonosság lopás, a bűnözés, a terrorista támadások vagy az adócsalás kiszorítása és a nemzetbiztonság érdekében.

A probléma ott van, hogy egy kártyát el lehet veszíteni, lopni illetve lehet hamisítani.
Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy a kormányok előbb utóbb ne akarjanak egy „biztonságosabb” személyazonosítási módszert bevezetni.

Lehetséges, hogy hamarosan az emberi agy és az Internet között közvetlen kapcsolat jöjjön létre. Science Channel a következőkről írt:
"Mi lenne, ha lehetségessé válna agyunkat rákapcsolni az Internetre, akár vezeték nélkül vagy egy kábel segítségével, hogy nagy sebességgel adatokat tölthessünk le és azt kémiai úton az agy számára tárolható információvá alakítani?"

A cikk egy ilyen technológia hihetetlen előnyeit is ecseteli:
"Amennyiben lehetséges lenne 50 MB/mp sebességgel adatokat letölteni az agyba, egy 500 oldalas könyv elolvasásához két tizedmásodperc is elegendő lenne."

A cikk azonban nem szól a veszélyekről. Amennyiben lehetségessé válik adatokat letölthetni az agyba, értelemszerűen a számítógépes vírusok is bejuthatnak ugyanezzel a módszerrel?

Nem válna így lehetségessé agyunk távirányításos befolyásolása?
Az új technológiák általában új veszélyeket is hoznak magukkal.
A mikrochip beültetés esetében kizárólag a technológia előnyeit hangsúlyozzák, így a
legtöbb ember hallani sem fog a potenciális veszélyekről.

Most még csak a házikedvenceknél és az idős beteg embereknél tartunk, de mit teszünk, ha a chip mindenki számára kötelezővé válik?

Egy orwelli rendőrállam számára mindenképpen leegyszerűsödne az állampolgárok nyomon követése, ha mindenkibe mikrochipet ültethetnének. Ezt követően chip nélkül szinte lehetetlen lenne normális életet élni.

Mit tennénk, ha chipbeültetés nélkül nem lehetne bankszámlát fenntartani?
Mit tennénk, ha beültetett chip nélkül nem lehetne fizetni a boltban vagy munkát vállalni?
Nyilván sok ember érezne kísértést, hogy elfogadja a chipet, hogy gondoskodhasson a családjáról, hiszen előbb utóbb a beütetést megtagadók törvényen kívülivé válnának.
Senki se gondolja, hogy ez lehetetlen.

Gondoljunk bele mennyit változott a társadalom néhány év alatt. Ahogy telnek a napok, világunk egyre inkább egy hatalmas börtönre kezd emlékeztetni. Eljön a nap, amikor a mikrochipeket gonosz célokra fogják használni.

Akkor mindenkinek döntenie kell.

Forrás: Idők Jelei 
Bejegyezte: SBG Buddha










A hivatalos agymosás tíz pontban




Noam Chomsky világhírű nyelvész tíz tételben foglalta össze a Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást. Íme a híres tételsor, aminek igazságtartalmáról nap mint nap meggyőződhetünk:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a "fehér" propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a "szürkét" (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a "feketét" (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet ("majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk") évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

5.jpg





Állambiztonsági ügyek.



Állambiztonsági ügyek a Kuruc.info hasábjain

Ebben a dossziéban szerkesztőségünk cikkeit találja az olvasó az állambiztonsági ügyek aktuális eseményei kapcsán. Napi reagálások ezek kommentárok, glosszák, jegyzetek, emlékeztetők és rövid elemzések formájában.

A témakör közös gyökere, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynök ügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik, négy évente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciója a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.
Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!





1978831_10152298150791405_5143174993473850896_n.jpg




Én vagyok Putyin - Egy portré . Mikor lesz ilyen államférfi Magyarországon?

from Sas Imre 3 months ago NOT YET RATED



A legtöbb segítséget az amerikai titkosszolgálatoktól kaptam - vallja be a nyikhaj

Zsidó vagyok , MOSZAD – os CIA – s kapcsolattal , csak véletlen , hogy ebben az országban élek , de rövidesen aliázok , büzlök a gojok között . A Viktor telefonját is e csapat lopta el , már csak a Kovács Bélához kell kötnünk az ügyet . A MOSZAD- os villanypásztorunk rejtegeti az erekjét a CIA – MOSZAD akcióig , félünk , hogy valaki ott hagyja a fogát , mert sokat KGB – tünk .
Egy nappal azután, hogy az Index egy elemzést közölt a közelgő önkormányzati választás kapcsán a Jobbik erősödéséről, az Indexleleplező” cikket jelentetett meg Kovács Béla jobbikos EP-képviselő magánéletéről és állítólagos kémkapcsolatairól. Ezután a cikket jegyző Dezső András elkezdte körbeturnézni a médiát, és a megnyilvánulásai során többször elárulta magá - írja cikkében az Alfahír.

Még egy másik zsidó lap munkatársaként
Mint ismert, a Kovács Béla elleni lejárató kampány először az Európai Parlamenti választás előtt indult el, szintén azután, hogy az összes nagyobb közvélemény-kutató cég a Jobbik nagyarányú erősödését mérte. Azóta semmilyen konkrét bizonyíték nem látott napvilágot, eljárás nem indult, Kovács Béla pedig ismételten a Jobbik képviseletében dolgozhat az Európai Parlamentben. Az EP választások környékén – vélhetően kormányzati megrendelésre - a Magyar Nemzet robbantott, majd innen vette a Jobbikot ostorozó egész hazai média a "kémügyet". Aztán elcsendesültek mind, egészen mostanáig, hogy egy újabb választás előtt ismét megnyissák a Kovács Bélát lejárató aktájukat. Az azonban sokatmondó, hogy míg az EP-választás előtt valóságos médiahadjárat indult Kovács ellen, a mostani támadást inkább csak a szélsőliberális sajtóorgánumok pörgetik. Ez annak is betudható, hogy az Index „oknyomozó” cikke (amelynek középpontjában nem is igazán Kovács, hanem a neje van), egyrészt inkább manipulatív, mint tényfeltáró, másrészt valóban leleplező, abban az értelemben, hogy az újságíró saját magát buktatta le vele.
Mint arról a hír megjelenése után a lap írt is, gyakorlatilag a cikk semmi mást nem bizonyít, mint hogy a titkosszolgálatok gigászi harcában az Index egy ütős fegyvernemként funkcionált. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy indexes újságíró fekapta a fejét egy sajtóhírre, és úgy döntött, hogy elindul világkörüli útra, hogy nulla nyom alapján utánajárjon a témának, és mit ad Isten, még egy 1975-ös vidéki japán újságot is befúj az ablakán a szél. Egyértelmű, hogy a nyugati érdekeltségű titkosszolgálatok hathatós segítséget nyújtottak számára, így neki csak néhány újságírói fogással eladhatóvá és viszonylag támadhatatlanná kellett formálnia.
És hogy ne csak feltételezésekkel éljünk, nézzük meg, hogy Dezső András a személyes Facebook profilján milyen bejegyzést tett közzé ma (ami csak az ismerősei számára volt látható, de azóta már törölte is). Szó szerint ezt írta: "Természetesen a legtöbb segítséget az amerikai titkosszolgálatoktól kaptam és most nyugodtan le is írhatom, mert mindenki azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem."
A TV2 szerda reggeli Mokka című műsorában pedig szintén saját maga vallott titkosszolgálati kapcsolatairól és etikátlan módszereiről, mikor másnak kiadva magát zaklatta Kovács Béla rokonait, illetve ismerőseit. Dezső András arra a kérdésre, hogy honnan szedte elő azt az 1975-ös vidéki japán lapot (Vujity Tvrtko műsorvezető ugyanis életszerűtlennek nevezte, hogy Dezső a szabadidejében régi japán lapokat bújt volna), amely megemlíti (illetve képet is közöl), hogy Kovács Béla felesége korábban egy japán férfival is összeházasodott (a cikk szerint azóta sem váltak el, bár erről eddig semmilyen bizonyíték nem került elő), több mint „érdekes” választ adott. Először arról handabandázott, hogy „nagyon sok embert megkeresett” a témában, aztán megemlítette, hogy volt KGB-sekkel is beszélt, mert „bármilyen nehéz is ezt elképzelni, nagyon könnyű” velük felvenni a kapcsolatot, mivel „az interneten fellelhetőek azok a könyvek, amelyeket volt KGB-sek írtak, olyanok, akik abban az időben Japánban voltak”.


Alvilági vonalon folytatódik az oknyomozás - 2014.09.24.Szerda - tv2.hu/mokka



Azt is hozzátette, hogy „újságírói fedésben” dolgoztak. Itt megjegyzendő, hogy az ex(/poszt)kommunista újságírók világa nem lehet idegen Dezsőtől, aki korábban a baloldali HVG-nél dolgozott. Az indexes újságíró szintén homályosan fogalmazott és saját magának mondott ellent, amikor kijelentette: nem úgy jutott hozzá a japán újsághoz, hogy tudta hirtelen hol keresse, de természetesen egy idő után megtudta, hogy mit keressen és hol. Dezső másik figyelemre méltó elszólása azt volt, mikor azt állította: úgy faggatta Kovács Béla rokonait és ismerőseit, hogy nem minden esetben újságírónak adta ki magát a környéken, vagyis hazudott és félrevezetett.
A Mokka vendégeként Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő furcsának nevezte Kovács Béla ügyét, mivel sem az Európai Unió, sem Magyarország részéről nem történtek konkrét hivatali lépések, „aminek kapcsán azt lehetne kijelenteni, hogy ténylegesen egy kémügyhöz kapcsolódó megszokott módszerekkel járnának el a hatóságok”. Tarjányi bevallása szerint azért van benne egyfajta óvatosság, mert „ténylegesen észlelhető”, hogy amikor választási kampány van, akkor megsűrűsödnek az ilyen ügyek. Azt is kiemelte, hogy az ilyen ügyek, ha nem tudják tényszerűen igazolni őket, rombolják Magyarország európai uniós képviseletét.
Ahogy arról tegnap az Alfahír és portálunk beszámolt, Kovács Béla "mocskos titkosszolgálati lejárató akciónak" tartja az Index cikkét, és hozzátette, "példa nélküli, hogy egy titkosszolgálat ennyire pofátlan és aljas módon használjon fel médiumokat, újságírókat".
Az Index videóstábja a mai parlamenti napon a Jobbik elnökét és két alelnökét kérdezte arról, hogy a párt milyen lépéseket fog tenni. A nemzeti radikális honatyák elmondták, hogy kivizsgálják az ügyet, és nem szeretnének állást foglalni addig, amíg nem beszéltek Kovács Bélával, valamint lehetőségek szerint a feleségével is.
Dezső András volt az a szerencsétlen, aki vadliberálisként az óriásplakátjaink betiltásáért sírt, aminek az lett a következménye, hogy érdeklődő olvasóink megkeresése miatt szegényke nem tudott cikket írni. Emellett sikerült már máskor is pitiáner hazudozással lebuknia, de ez az ő köreiben szakmai ártalom.
(alfahir.hu nyomán)
Kapcsolódó:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése