2018. december 15., szombat

Sej a mi lobogónkat fényes szellők fújják ….






Sej a mi lobogónkat fényes szellők fújják ….








Kiderült: Gulyás Gergely minisztériuma is figyelteti az internetet



Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg.”
Még októberben írta meg az Átlátszó, hogy a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium figyelteti az internetet. A Miniszterelnöki Kabinetiroda havi nettó 862.900 forintot fizet a Mediaradar Kft.-nek a szolgáltatásért, amely kulcsszavak alapján szűri a bejegyzéseket.
Most az is kiderült, hogy nemcsak Rogán minisztériuma, hanem a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség is figyelteti a netet. Ők is a Mediaradar Kft.-vel dolgoznak, és a megbízást a Rogán alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyta jóvá. A Miniszterelnökség havi nettó 360 ezer forintot fizet a cégnek a szolgáltatásért, amiről nem közöl részleteket az Átlátszó birtokába jutott szerződés.
Borítókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs. A leadben szereplő idézet József Attila Levegőt! című verséből származik.


Rogán Antal minisztériuma figyelteti az internetet, így küzd a sorosista álhírek ellen



A Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda hírportálokon, blogokon és közösségi médiás felületeken megjelent tartalmakat figyeltet egy magáncéggel, írta meg az Átlátszó egy birtokába jutott szerződés alapján. A portál kérdésére azt válaszolták, hogy így küzdenek az álhírek terjedése ellen.
A 2018. szeptemberben aláírt szerződés szerint a minisztérium egy honlapon 9 felhasználói fiók segítségével kulcsszavas figyeléseket állíthat be hírportálok, blogok, valamint a YouTube, a Twitter, a Facebook és a Vkontakte (a Facebook orosz változata) tartalmaira.
A Szolgáltatás meghatározott kulcsszavak alapján szűrve bemutatja a Megrendelő által beállított blog, hírportál, YouTube, hivatalos Facebook, Twitter és Vkontakte oldalakról származó bejegyzéseket. (…) Szolgáltató kijelenti, hogy a Szolgáltatással többszavas kifejezések, félmondatok és mondatok követése is megvalósítható (ezek szintén kulcsszónak számítanak)” – idézi a portál a szerződést.
A szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft. biztosítja, mintegy havi nettó 860 ezer forintért.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ válaszolt az Átlátszó további kérdéseire, az egymondatos levélből nem hagyták ki Soros Györgyöt és az Átlátszó szidalmazását.
Álhírek terjedése ellen küzdünk, melyben a Soros György által finanszírozott portálok, többek között az Ön munkahelye is, sajnos fontos szerepet játszanak.
Az Átlátszó további, a szóban forgó szerződést időben megelőző nyomokat is talált a szolgáltatásra, vagyis valószínűsíthető, hogy ugyanezt vagy nagyon hasonló szolgáltatást már 2016-ban és 2017-ben is megrendelt a kormány.




A Rogán úr a kulák holokauszt témakörben gyűjt adatokat , mert már ő is unja , hogy a kazárjaink állandóan a nyakában lihegnek zsinagóga felújításért , és kárpótlási földosztásért , valamint haszonbérleti örökéletre szóló zsíros állásokért , már úgy van vele , hogy a maradék országot is eladta nekek , és még mindig keveslik a zsarolás eredményét , azt nem mondhatja nekik , hogy próbáljanak szerencsét az ígéret földjén , mert még kipenderítenék e jól fizetett állásából .




Ha Tiborcz azt gondolta, fellélegezhet, tévedett: az OLAF nem hagyja az Elios-ügyet



Az Európai Bizottság nem hagyja figyelmen kívül az eddigi megállapításokat.
"Semmit nem von le az OLAF megállapításaiból az, hogy Magyarországon megszüntették a nyomozást Elios-ügyben. Az Európai Bizottság nyomon követi az ügyben tett ajánlásokat" – ez derült ki, miután az ATV az OLAF illetékeseit kérdezte Tiborcz István volt cégével kapcsolatban.
Noha tegnap bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios Innovatív Zrt.-vel szemben, az OLAF-ot azaz Európai Csalás Elleni Hivatalt ez nem hatotta meg. Az ATV-nek az ügy lezárásával kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy törvényszéki szempontból a nemzeti igazságszolgáltatás feladata eldönteni, hogy követi vagy sem az OLAF által megfogalmazott ajánlásokat. Ha viszont nem indult eljárás nemzeti szinten, az nem érvényteleníti az OLAF megállapításait, vagy pénzügyi visszaélésre talált bizonyítékokat. A pénzügyi szinten az Európai Bizottság jelenleg is nyomon követi az ügyben tett megállapításokat.
Az OLAF-vizsgálat kiderítette, hogy nem csak súlyos szabálytalanságok voltak a projektek nagy részében, de bizonyítékok vannak érdekütközésre is” – tették hozzá.
Gyerekek ezek nem rénszarvasra vadásznak Svédországban , hanem rabló gyilkosok után kutatnak !!!
A maffiaállam intézményei próbálják bagatalizálni a faszfejek cselekedeteit , de észt azt nem tudnak csepegtetni az olyan koponyákba amelyeket őseink , mint ökörkoponyát végig hordoztak a gyepűkön , háborúba szólitva a férfi népet. Itt már a gyepűk begyepesedtek ,és csak a murok virágzik , mindenkit megöltek aki meg tudta volna művelni e terűleteket , csak a szél , és a rablók osonnak a tájon , még a sakálok is odébb állnak !!








Megalázó módszerekkel zajlik a kormány leépítési programja



Volt aki véletlenül, az ügyfélkapun tudta meg, hogy nincs már állása.
Gőzerővel zajlik a kormány programja, hogy csökkentsék az állami szférában dolgozók számát. A tervek szerint első körben 6800 embertől válnának meg, 2600 már meg is kapták a felmondásukat, nem is akármilyen körülmények között. A Népszava arról ír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában volt olyan dolgozó, aki az ügyfélkapujára kapott értesítésből tudta meg, hogy már nincs állása. Volt ahol állománygyűlésen közölték, kitől válnak meg, sokaknak így órákat kellett utaznia a felmondólevélért. A lap szerint olyan is előfordult, hogy egyszerűen lekapcsolták az érintettek számítógépét, elvették a belépőjüket, és csak ezek után kapták meg a hivatalos felmondás. De más trükköket is bevetnek, a Külügyminisztériumban például sokaknak egy-két éves határozott idejű szerződésre váltották a határozatlan idejű munkaviszonyát.










Felmentette a Kúria a menekülteket rugdosó László Petrát



Nem bűnös! Nem történt garázdaság, csak rendzavarás. De az meg már elévült.


Jogerősen is garázdaság vétségét állapította meg tavaly októberben a Szegedi Törvényszék a Röszke külterületén, a szerb–magyar határnál a rendőrsorfal mögül kitörő menekültek rugdosásával megvádolt operatőr ügyében.
Az operatőr a menekültválságról tudósított, amikor a határ mentén és a rendőri intézkedés elől elfutó több száz migráns rohama közben két embert lábon rúgott, egyet pedig megkísérelt megrúgni.
A Kúria felülvizsgálta az első és másodfokú ítéletet. László Petrát bűncselekmény hiányában felmentették – írja az MTI.
A Kúria megállapította, hogy az első- és másodfokon eljárt bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt bűnfelelősségét megállapították, és vele szemben intézkedést (próbára bocsátást) alkalmaztak. A Kúria közleménye szerint a megvádolt operatőr cselekménye – kihívó közösségellenesség hiányában – nem valósította meg a garázdaság vétségét, ám olyan jogtalan, erkölcsileg is helyteleníthető és törvény által szankcionált magatartás volt, amely a rendzavarás szabálysértési tényállását merítette ki. A szabálysértés azonban már elévült, ezért az eljárást meg kellett szüntetni.


Szerény javaslat a László Petra-díj megalapítására



Most, hogy Zsigmond Vilmos, Kovács László, Koltai Lajos után újra van világhírű magyar operatőr, fontos lenne egy róla elnevezett nemzetközi díj is. Mint a Puskás-díj a labdarúgásban. A FIFA egyre sokasodó korrupciós botrányai, Sepp Blatter elnök úr tagadhatatlan tekintélyvesztése és Puskás Öcsi özvegyének szomorú eltávozása miatt, valljuk be, a Puskás-díj fénye egy kicsit veszített erejéből.




18. alkalommal szavazta le a Fidesz az ügynökakták nyilvánossá tételét





Persze hogy le szavazta , hisz a miniszterelnökök pórázon vannak tartva , és lehet , hogy még a román szeku is tartja a gyeplőt , nehéz így kirúgni a hámból !!!
A dudvakakas meg előbb vagy utóbb a felszínre kapar valamit ami jó lesz mindenkinek !!!


Az LMP hagyományszámba menő törvényjavaslata ezzel megint elbukott.
Az LMP már-már hagyományként rendszeresen benyújtja törvényjavaslatát az ügynökakták nyilvánossá tételéről, illetve ahhoz a tervükhöz is ragaszkodnak, hogy egykori állampárti vezetőket egyes közhivatalok viseléséből zárjanak ki.
A Fidesz minden alkalommal leszavazza a javaslatokat.
Kedden az LMP szám szerint 18. alkalommal nyújtotta be a javaslatot, amit a kormánypárti többség persze megint leszavazott.
A Fidesz és a KDNP képviselői, valamint Ritter Imre nemzetiségi képviselő mellett ezúttal (véletlenül vagy szándékosan) nemmel szavazott az MSZP két politikusa, Molnár Gyula és Gurmai Zita is.
A javaslat 53 igen és 112 nem mellett bukott el.
Az LMP közleménye szerint  a Fidesz–KDNP láthatóan foggal-körömmel védelmezi a kommunista diktatúra működtetőit.  A kommunista múlttal való szembenézés a kormánypártoknak már nem fontos: feladták korábbi értékeiket, elveiket. Az LMP szerint egy diktatúra titkaira nem lehet demokráciát építeni, és nem lehet korszakváltást alapozni.


Letiltották, de itt elolvasható a Századvég új száma



Kormányhűvé változtatás előtt.
Ahogy tegnap megírtuk, az eddig online és nyomtatott formában is megjelenő, konzervatív Századvég folyóiratot új mederbe terelik: megváltak a szerkesztőségtől, sőt az utolsó lapszámot teljes mértékben eltávolították az internetről.
Az Index szerint a Századvég Alapítványnak nem tetsző, kormánykritikus tanulmányok miatt kellett az arculatváltás, és az új szám honlapról való levétele. A letiltott lap azonban mégis elolvasható, méghozzá itt:


SZV_88_beliv_nyomda-1.pdf









Ugorj le az Orbán-vonatról, amely a semmibe tart” – Zseniális videóban állítja pellengérre a NER-t a holland közszolgálat



Nem lehetsz az EU tagja, ha elpusztítod a saját demokráciádat.”


Magyarországgal és az Orbán-kormánnyal foglalkozott tegnap este a holland közszolgálati média egyik legnézettebb műsora, a Zondag met Lubach.
A közéleti show végén egy szatirikus klipet is lejátszottak, amely egyfajta válasznak is tekinthető az Orbán-kormány Judith Sargentinivel kapcsolatos hisztijére.
A magyar nyelvű klipben elhangzik, hogy
  • ne cseszegesd Judith Sargentinit,
  • ugorj le az Orbán-vonatról, amely a semmiből a semmibe tart,
  • nem lehetsz az EU-tagja, ha elpusztítod a saját demokráciádat,
  • illetve hogy ezt az üzenetet nem egy üresen kongó stadion építéséből finanszírozták.




Fontos üzenet a magyar népnek







Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül felkötik önöket!

 - 2016.02.019
Érdemes átgondolni a szavait! Godfrey Bloom független uniós képviselő (az EP gazdasági és pénzügyi bizottságának tagja) egypercese az Európai Parlamentben!
Íme a szöveg:
“Rendben, elnök úr! Murray Rothbard amerikai filozófus jutott eszembe, aki azt mondta:”Az állam egy rabló intézmény. Az adózás pedig az a lehetőség, melynek révén a politikusok és bürokraták ellophatják az állampolgárok pénzét, hogy szégyenletes célokra költsék.”
Ez a hely (mármint az Európai Parlament) sem kivétel! Döbbenetes, egyúttal kérdezem önöktől, hogyan sikerül megőrizniük komolyságukat, amikor pénzügyi dolgokról beszélnek?
Ugyanis a bizottság egyetlen tagja, egyetlen bürokratája sem fizet adót! Önök, uraim – az állampolgároktól eltérően –, nemcsak adót nem fizetnek, de egyéb pénzügyi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget! Teszik ezt számos kedvezmény és különleges törvény fedezékében!
Önök a legnagyobb vagyonmentők, pénzmosók Európában! Mégis önök ülnek itt, és okítanak másokat! Az unióban élő emberek kezdik megérteni, mi folyik itt.
Ne csodálkozzanak hát azon, hogy rohamosan nő az euro-szkeptikusok tábora. És hadd mondjak még valamit önöknek: Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd a (európai) parlamentet, és felkötik önöket! És igazuk lesz! ”
Küldte: László Györgyné
magyartudat.com


"Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül felkötik önöket ! És igazuk lesz !"




Érdemes átgondolni a szavait ! Godfrey Bloom független uniós képviselő (az EP gazdasági és pénzügyi bizottságának tagja) egypercese az Európai Parlamentben ! 

Íme a szöveg: 

" Rendben, elnök úr! Murray Rothbard amerikai filozófus jutott eszembe, aki azt mondta: „


<< Murray Rothbard

Az állam egy rabló intézmény. Az adózás pedig az a lehetőség, melynek révén a politikusok és bürokraták ellophatják az állampolgárok pénzét, hogy szégyenletes célokra költsék.” 
Ez a hely (mármint az Európai Parlament) sem kivétel! Döbbenetes, egyúttal kérdezem önöktől, hogyan sikerül megőrizniük komolyságukat, amikor pénzügyi dolgokról beszélnek ?

Ugyanis a bizottság egyetlen tagja, egyetlen bürokratája sem fizet adót! Önök, uraim – az állampolgároktól eltérően –, nemcsak adót nem fizetnek, de egyéb pénzügyi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget! Teszik ezt számos kedvezmény és különleges törvény fedezékében!

Önök a legnagyobb vagyonmentők, pénzmosók Európában! Mégis önök ülnek itt, és okítanak másokat! Az unióban élő emberek kezdik megérteni, mi folyik itt. 
 


Ne csodálkozzanak hát azon, hogy rohamosan nő az euro-szkeptikusok tábora. És hadd mondjak még valamit önöknek: Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd a (európai) parlamentet, és felkötik önöket! És igazuk lesz! "


Az államnál nincs nagyobb tolvaj - Godfrey Bloom



Amiről nem szabad beszélni , de muszáj szót ejtenünk , mert az igazság minden érzékenységet felül ír !!!






Akikről nem beszélhetünk







Hogyan építsünk házat 4 nap alatt a saját kezünkkel. 1. nap



Hogyan építsünk házat 4 nap alatt a saját kezünkkel. 2. nap



Hogyan építsünk házat 4 nap alatt a saját kezünkkel. 3. nap



Сборка дома из СИП панелей. 17 рабочих дней за 4 минуты. SIP house 110m2 ready for 17 work days.







Végig hazudtak a magyaroknak, egy nagy történelmi elhallgatás keretében



Az alábbi ténymegállapítások álljanak itt azért, hogy mindenki elgondolkodjon arról, hogy mennyi mindent elhazudtak a történelmünkből, és még mennyi minden lehet, amiről szimplán nem beszélnek!

Hunnia vagy Hun Birodalom néven egyetlen egy középkori forrásban sem említik Atila Király országát!
Mindenhol Hungáriának, vagyis Magyarországnak nevezik.
Paulus Orosius katalán szerzetesnél már 417-ben írt munkájában ezt olvassuk:
Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi.”
A tarihi üngürüszben következetesen üngürüsz tartomány, üngürüsz népe…stb. ként szerepel a hunok állama és népe.
Leo Pittoni 17. századi művében 278-tól tárgyalja a magyar történelmet, Atilát pedig Ungária királyának nevezi.


Oláh Miklós humanista történészé esztergomi érsek, Hont vármegye főispánja híres művében is van egy megnevezés: HUNGARIA ET ATHILA!
Felmerül tehát a probléma:
Ha csak arra van forrás, hogy Atila állama Hungária néven neveztetett, akkor miért használjuk a Hunnia vagy Hun Birodalom kifejezéseket?
Vajon kinek állt érdekében bevezetnek ezeket a sosem volt terminusokat?


Ti magyarok vagytok a legősibb nemzet, minden ma élő nemzet közül. Ezt mi zsidók, nagyon jó tudjuk. Még a kivonulás előtt, Egyiptomban, már ott is megjelentek a lovasaitok.”
Tudtuk rólatok, hogy már az ősidők óta léteztek. Amikor a XIX. század végén a kiegyezés után a kultúrpolitikai terrort már nem lehetett fenntartani tovább, a tudományos kutatásban újra felbukkant a szkíta-hun irányzat, osztrák ügynökök kerestek meg, komoly összegeket ajánlottak, hogy a dolog ne derüljön ki. És mi megtettük a megfelelő lépéseket…”
Drechsler Miksa temesvári főrabbi – 1910
Továbbá érdekes, hogy egy angolszász térkép a 10-11. századból Hunorum Gens, vagyis Hunok nemzetsége néven említi eleink.
Ez még nem minden!
Krónikáink ls Hun azonosságunk hirdetik, Anonymustól Kézain át Thúróczyig. 2016 óra erre már genetikai bizonyítékunk is van, hála Neparáczky Endre és Török Tibor vizsgálatainak a Karosi temető 10. századi népességén.
Szinte biztos, hogy a Karosból származó minták anyai vonalon Belső-Ázsiából származnak és a hun találtat is azt valószínűsíti, hogy ázsiai hun felmenőkkel – Xionngnu – rendelkeztek.


Sosem volt Hunnia, Hun Birodalom sem létezett!





Gázából megint rakétákkal támadnak a terroristák



Előtte tisztázzunk valamit !!!
Ki is a terrorista a gázai koncentrációs táborban ???????
Talán a zsidó média a terrorista zsidó állam , a hallgatásba burkolózott kollaboráns államok akik hagyják megtörténni ezt a borzalmat egy leigázott néppel....
Vagy Te nyájas olvasó vagy olyan biorobot akinek megmondják , hogy csak így gondolkodhatsz te büdös goj , vagy mész a levesbe te is , mert te csak azért élhetsz , hogy szolgálj minket , és én ha azt mondom , hogy elég nem kell a munkád , és ne fogyaszd a természeti javakat , hát a ciánkapszulát megkapod !!!!
Én ugyan is a pénzt állítom elő amit meg nem ehetünk , de a véredet is kiszípojozzuk , hogy hozzá jus kamatra , amit majd triplán behajtunk rajtad , de annyi pénz sohasem lesz forgalomba , hogy ki is tudd egyenlíteni tartozásod , így örökös rabszolga leszel , és kényünk kedvünk szerint ítélünk halálra most egy háborúval , most egy gyilkos bandával , de eltörölünk a föld színéről , és örülj , hogy csak téged ítéltünk halálra , és nem a családodat is !!!
Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben.
A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában – jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.
Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben. A légicsapásban az övezet déli részén, Rafahnál hárman megsebesültek egy katonai támaszponton.
A palesztin rakéta egy lakóház udvarán csapódott be anyagi károkat okozva, de emberéletet nem követelt. A mentőszolgálatnak öt sérültet kellett ellátnia a támadás miatt, köztük egy sokkos állapotba került anyát és három gyerekét.
Az izraeli hadsereg szerint két rakétát lőttek ki hajnalban a palesztin övezetből, de az egyik a tengerbe csapódott.
Beér-Sevában megszólaltak a szirénák, de miután Izrael soha nem számított arra, hogy ezt az országrészt is érheti rakétatámadás, nem telepített a város köré a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer elhárító rakétáiból, ezért itt nem léphetett működésbe a másutt működő elhárítás.
A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg kedden az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetet, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen. Szerdán rendkívüli kormányülés várható Jeruzsálemben.
A Gázától izraeli mércével igen távoli Beér-Seva felé a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta csak kétszer lőttek rakétát az övezetből, noha a hadművelet során számos rakétatámadás érte a Negev sivatagban lévő várost.
(Fotónk illusztráció)




A bér tollnokok már megint a koncentrációs táborba zárt nemzetet tartják terroristának , és még azt akarják , hogy ezt el is fogadjuk 9/11 után már mindent bevesz a biorobottá nevelt öcsi maszlag !!!! No a seggemből is okosabb szelek fújnak , úgy hogy tárgyaljatok a szellentett seggünkkel !!!
Fasz nélküliek már azt hiszitek , hogy minden segget megkúrhattok , rohadt buzeránsok ezért alkusztok meg , hogy segbe dughassanak benneteket , és ti közöljétek , hogy Gázában a koncentrációs táborban rakétát lőttek ki a régi palesztin területre amit a megszállók ma is bitorolnak , és kényük kedvükre mészárolják a ketrecbe zárt rabszolgákat .

Gázából megint rakétákkal támadnak a terroristák











Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben.
A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában – jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.
Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben. A légicsapásban az övezet déli részén, Rafahnál hárman megsebesültek egy katonai támaszponton.
A palesztin rakéta egy lakóház udvarán csapódott be anyagi károkat okozva, de emberéletet nem követelt. A mentőszolgálatnak öt sérültet kellett ellátnia a támadás miatt, köztük egy sokkos állapotba került anyát és három gyerekét.
Az izraeli hadsereg szerint két rakétát lőttek ki hajnalban a palesztin övezetből, de az egyik a tengerbe csapódott.
Beér-Sevában megszólaltak a szirénák, de miután Izrael soha nem számított arra, hogy ezt az országrészt is érheti rakétatámadás, nem telepített a város köré a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer elhárító rakétáiból, ezért itt nem léphetett működésbe a másutt működő elhárítás.
A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg kedden az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetet, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen. Szerdán rendkívüli kormányülés várható Jeruzsálemben.
A Gázától izraeli mércével igen távoli Beér-Seva felé a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta csak kétszer lőttek rakétát az övezetből, noha a hadművelet során számos rakétatámadás érte a Negev sivatagban lévő várost.
(Fotónk illusztráció)






Drábik János


ZSIDÓ RABBI ISMERTE EL A VILÁGURALMI CÉLOKAT - TERJESSZÉTEK!!!!
A legutóbbi VNTV-s műsorban Drábik János által említett, 1939-ben íródott könyv Harry Waton rabbitól: Harry Waton - A program for the Jews and an answer to all Anti-Semites: A Program for Humanity.
A könyv címe ebben a szórendben is fellelhető: A Program For The Jews And HUMANITY: An Answer to all Anti-Semites
Könyvében Waton rabbi elismeri, hogy a kommunizmus zsidó ideológia és a nemzetközi zsidóság célja a világhatalom megszerzése. >>>>Akinek ez sérti az érzékenységét, annak nem Drábik Jánosra kell ugatnia és felháborodva lennie, hanem a zsidó Waton rabbira!<<<<
NEM DRÁBIK JÁNOS FACEBOOK-OLDALÁT KELL EMIATT LETILTANI!!! SEMMI DURVA, USZÍTÓ VAGY MÁS HATE-SPEECH-ET NEM ÍRTUNK!!!!
A nyomtatott könyv 7500 dollárba kerül. A könyv, illetve a rabbi további írásai elektronikus formátumban:http://mailstar.net/waton-program.html
(itt fent van a teljes könyv, ami letölthető .doc és .pdf formátumban is, a .doc: 
http://mailstar.net/watonpgm.doc , a pdf: http://mailstar.net/watonpgm.pdf )
illetve további írásai:
http://onlinebooks.library.upenn.edu/webbin/book/lookupname…
Példul még egy könyv Waton rabbitól:
The philosophy of Marx - by Harry Waton 
https://babel.hathitrust.org/cgi/pt…
vagy 
https://babel.hathitrust.org/cgi/pt…
A hivatkozott VNTV-s videó itt: https://www.youtube.com/watch?v=Rxse6K4qNnE




Drábik János
Oroszország áttérhet az első csapás doktrínájára
Alig néhány napja jelent meg a hír, hogy Putyin azt mondta, az új
szuperfegyvereikkel szemben hatástalanok lesznek az Európába telepített légvédelmi (=támadó) rendszerek. Egy tábornoka azonban másképp látja a helyzetet.
Emlékszünk még arra, amikor Obama azt mondta Putyinnak, hogy te fogsz először tüzet nyitni? (értsd: ő fog először abba a helyzetbe kényszerülni, hogy tüzet kell majd nyitnia)
Oroszországnak nem lesz más választása, mint a válaszcsapáséról áttérni az első csapás doktrínájára, ha az Egyesült Államok az európai rakétatelepítés mellett dönt.
A tábornok szerint a Nyugaton “halott kézként” emlegetett, Perimetr elnevezésű orosz nukleáris válaszcsapásmérő rendszer elveszítheti hatékonyságát, ha az Egyesült Államok a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) felszámolásáról megkötött egyezményt felmondva ilyen eszközöket telepít Európába.
Az amerikaiak ebben az esetben ugyanis szert tesznek a lefegyverző első csapás képességére, mert a nukleáris rakéták repülési ideje két-három percre rövidülne le, és mire a Perimetr működésbe lépne, Oroszország csak “az agresszor első csapását túlélő” rakétákat tudná kilőni.
Őszintén szólva egyelőre nincs hatékony válaszunk az európai állomásoztatású amerikai közepes hatótávolságú rakétákra. És ha az amerikaiak végül elkezdik Európába telepíteni rakétáikat, nem marad más választásunk, mint lemondani a válasz-ellencsapás doktrínájáról és áttérni a megelőző csapás doktrínájára” – mondta.
A tábornok kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország számára hatalmas veszélyt jelent, ha amerikai rakéták jelennek meg a határai mentén. Úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnöknek a hónap végén, a G20-csúcs alkalmából esedékes találkozóján szó lesz azokról a garanciákról, amelyek szavatolják majd, hogy az Egyesült Államok nem telepít ismét ilyen eszközöket Európába.
Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok ki kíván lépni az INF-szerződésből, amire Moszkva “gyors és hatékony” ellenlépéseket – az európai rakétabázisok célba vételét – helyezte kilátásba.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgépek tesztelésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.
Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.














Oroszországnak nem marad más választása, mint áttérni a 'megelőző csapás doktrínájára', ha az USA további rakétákat telepít Európába


Share This 
754

Oroszországnak nem lesz más választása, mint a válaszcsapáséról áttérni az első csapás doktrínájára, ha az Egyesült Államok az európai rakétatelepítés mellett dönt.
Az USA és a NATO európai terjeszkedése már éppen elég fenyegetést jelent így is Európa békéjére, de a nukleáris (INF) megállapodás egyoldalú amerikai felrúgása ezt a helyzetet végzetesen súlyossá teszi. 

A tábornok szerint 
a Nyugaton “halott kézként” emlegetett, 'Perimetr' elnevezésű orosz nukleáris válaszcsapásmérő rendszer elveszítheti hatékonyságát, ha az Egyesült Államok a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) felszámolásáról megkötött egyezményt felmondva ilyen eszközöket telepít Európába.

Russia Is Prepared To Respond to US Preemptive Nuclear Strike




Az amerikaiak ebben az esetben ugyanis szert tesznek a lefegyverző első csapás képességére, mert a nukleáris rakéták repülési ideje két-három percre rövidülne le, és mire a Perimetr működésbe lépne, Oroszország már csak “az agresszor első csapását túlélő” rakétákat tudná kilőni.

id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Őszintén szólva egyelőre nincs hatékony válaszunk az európai állomásoztatású amerikai közepes hatótávolságú rakétákra. És ha az amerikaiak végül elkezdik Európába telepíteni rakétáikat, nem marad más választásunk, mint lemondani a válasz-ellencsapás doktrínájáról és áttérni a megelőző csapás doktrínájára” – mondta.

A tábornok kifejezte meggyőződését, hogy 
Oroszország számára hatalmas veszélyt jelent, ha amerikai rakéták jelennek meg a határai mentén. 

Úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnöknek a hónap végén, a G20-csúcs alkalmából esedékes találkozóján szó lesz azokról a garanciákról, amelyek szavatolják majd, hogy az Egyesült Államok nem telepít ismét ilyen eszközöket Európába.


Preemptive nuclear strike on Russia: Mission impossible



Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok ki kíván lépni az INF-szerződésből, amire Moszkva “gyors és hatékony” ellenlépéseket – az európai rakétabázisok célba vételét – helyezte kilátásba.

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba.

A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgépek tesztelésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. 
52.si


Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.

Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások. (MTI)


(SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:


"A NATO nem fog terjeszkedni kelet felé" - ezt ígérte meg a nyugat Gorbacsovnak a rendszerváltásért, leszerelésért cserébe - derült ki a titkosítás alól feloldott nemzetbiztonsági dokumentumokból!Brzezinski már 1997-ben megtervezte Oroszország, mint birodalom Ukrajnán keresztüli gyengítését

Az amerikai nemzetbiztonsági (értsd:háborús) stratégia célja már nem a terrorizmus elleni, hanem Oroszország és Kína elleni harc - vázolja a Fehér Ház dokumentuma

Az USA minden jel szerint nukleáris háborúra készül Oroszország ellen - ez viszont a civilizáció pusztulását okozza majd - figyelmeztettek a héten a legfelső orosz vezetők

A NATO háborút akar - De te mire vársz ? - Szellemi mozgósítás az igazságra

"A 'Nyugat-utáni világrend' körvonalait látjuk kibontakozni a szemünk előtt, miközben itt beszélünk."- közölte Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter.
"Európa kiteszi magát a megtorló válaszlépéseknek, amennyiben megengedi, hogy amerikai rakétákat telepítsenek területére" - figyelmeztetett Oroszország.














Egyvilágrend


Európa és Amerika iszlamizálása

A keresztény civilizáció végnapjai

Our Story
-Drábik János Alapítvány: http://drabikjanos.org
-Videóarchívum: http://utolag.com/Drabik.htm
-Független Újságírók Szövetsége http://fusz.hu/fuszdrupal/?q=szerzok_dr.drabik -Országos Széchenyi Könyvtár: 1.) http://mek.oszk.hu/01500/01560/ és 2.) http://mek.oszk.hu/06800/06897/







SENKIT NE TÉVESSZEN MEG A KASZTBÉLIEK LÁTVÁNYOS MARAKODÁSA!


A VÁLASZTÁSI CIRKUSZ NEM SZÓL MÁSRÓL, MINT A HUNMAGYAR NEMZET ÖNRENDELKEZÉSI LEHETŐSÉGÉNEK MENETRENDSZERŰ MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL ÉS  A KÖZPÉNZ RABLÁS  LEHETŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL.
Aki a kasztbéli lopás, hazugság, népátverés okán már leszerepelt Fidesz- KDNP-MSZP-DK-Együtt, vagy a szintén  a zsizsik kasztban gyökerezett LMP-Momentum voksoló táborát szándékozik szaporítani, az akarva, vagy akaratlanul, de semminemű változást nem szeretne a Nemzet életében. Továbbra is betonozná a már tarthatatlan állapotokat!
Nem mintha a Jobbik valódi változást hozna, hiszen az elégtelen politikája, a Fideszes kamu- rendszerváltáson túlmutató valódi rendszerváltás szándékának hiánya és gyengus programja is ezt támasztja alá.  Viszont a Fidesszel ellentétben van valamilyen számon kérhető programja és még nem tudott bélpoklos tolvajjá lenni (a Zsidesz feneketlen étvágya sem az első uralmi ciklusa alatt tombolt) és valamivel nagyobb lehetőség teremtődne egy komoly változás elindításához.
A FIDESZ KAMPÁNYA GUSZTUSTALAN, A HAZUGSÁGRA, AZ EMBEREK RÁGALMAZÁSÁRA, BEFEKETÍTÉSÉRE ÉS A MIGRÁNSCIRKUSZRA ÉPÜL, MERT NINCS KOMOLY VÁLTOZÁST HOZÓ CÉLJA, PROGRAMJA A HATALMÁNAK ÚJBÓLI BEBETONOZÁSÁN ÉS AZ EBBŐL KELŐ HASZON LEARATÁSÁN TÚL.
TÖBB TEKINTETBEN IS ALJAS HAZUGSÁG, HOGY EGYEDÜL CSAK A FIDESZ NEM AKAR MIGRÁCIÓT MAGYARORSZÁGRA!
-          Egyrészt a Fidesz idegenek garmadát telepíti be, s amiről nem szólnak a hírek, hogy a hébereknek  alapból nyitva hagyja a kaput.
-          Másrészről viszont vascövekként levert tény, hogy a Jobbik kényszerítette a Fideszt a kerítésépítésre, mivel nem akar idegen inváziót, szemben a Fidesz nagyobb arányú, kötvényes és egyéb betelepítése.
-          Harmadrészt a Fidesz az iszlám megítélésével is maszatol és esze ágában nincs tudatosítani, hogy kétféle iszlám van.  
-          Az egyik a nem gyilkos iszlám, melyből bizony több tekintetben is példaképet meríthetünk. Hogy nekünk nem kell idegen nép, idegen kultúra, az teljességgel rendben, de ez az iszlám alapból különb a szemforgató, mindennemű kizsákmányolás felett szemet hunyó judeo- „kereszténységtől”, s főleg különb a nemzeteinket megszállva tartók vallásától, a roppant kártékony, gyűlöletkeltő, kirekesztő talmudi héber útmutatástól.
A másik gyilkos iszlámot ez utóbbiak kreálták, idomították, s ügynökeik vezetik a parazita érdekek mentén, mondjuk Irak, Szíria, Líbia, Európa és más nemzetek népei ellen. Ez utóbbiak eszmeiségére, tetteire egyetlen igaz hazafi nem utal pozitívan. El kell ismerni, ezt a Jobbik sem tette soha. Az Allah = Teremtő / Isten pedig bizony nem ember, nem állat, nem növény, nem UFO és az iszlám szerint (helyesen, nem kirekesztő módon ugyebár, miként a judeo-„kerszténységnél”) nem ábrázolható.  Viszont Jézus, Mohamed „csak” ábrázolható emberi próféta. Tehát a törökök előtt Vona "Allahot" = Istent / Teremtőt éltette. Tudta, vagy nem mert végül is az ügy lényegét tekintve lényegtelen: Nem az emberből kreált istent, hanem azt éltette, mely nem csak az embert, hanem a spenótot, a kankutyát és világ minden lényét is a képére teremtette, ha már teremtett.
APROPÓ! A VÁLASZTÓNAK KIJÁR EGY ORBÁN-VONA TELEVÍZIÓS VITA!
DOMBORÍTHATNÁNAK VALAMIT A VÁLASZTÓ JOBB BELÁTÁSÁRA.
KÖVETELJÜK!
LÁSSUK VAN-E BÁTORSÁGA ORBÁNNAK ÉS VONÁNAK KIÁLLNI EGYMÁSSAL,
MERT BIZONY TISZTESSÉGTELEN SUMÁKOLÁS FOLYIK!
A TÖBBI KÉPZŐDMÉNY VISZONT NEM RÚGHAT LABDÁBA!
2018-03-29.  SOPRON                                                 Kőműves Géza
A PÁRTURALOM FELSZÁMOLÁSÁÉRT!”
(A pártrendszert felszámoló kényszerpárt!)


A zsidók az "Isten"!?!?


A zsidók az "Isten", a nem zsidók lélek nélküli állatok: szolgálnak vagy pusztulnak 
A Chabad Lubavics mozgalom egyik volt tagja leleplezi a kultuszt, amelynek Trump családja is hódol!
Csonthegyi Szilárd 2015. decemberi ismertetésében a tőle megszokott alapossággal számol be az igen veszélyes zsidó szektáról, a Chabad Lubavicsról. Jelen írásunkban a mozgalomnak egy volt tagja, Michael Berg osztja meg velünk tapasztalatait.
Michael Berg (32) négy éven keresztül volt a Chabad Lubavics zsidó mozgalom (szekta) aktív tagja.
Tapasztalataira támaszkodva azt állítja, hogy a zsidó világuralomra való törekvésével ez a szekta áll az ún. új világrend mögött. A Lubavics-követő Jared és Ivánka Kushnerrel (Trump veje és lánya) a szekta olyan hatalomra tett szert, amellyel egy világkatasztrófát indíthat el, mellyel a zsidók messianisztikus hatalmukat kívánják megalapozni.
Az alábbi írás szerzője Michael Berg (henrymakow.com)
1985-ben születtem Izraelben. Szüleim európai zsidók. Felmenőim a középkor óta Németországban éltek. Családom tagjait és engem külsőre semmi sem különböztet meg egy született némettől. Szőke haj, fehér bőr, kék szemek. Nem nézünk ki jellegzetes zsidónak. Úgy nézek ki, mint egy közönséges észak-európai (árja) személy.
Jobbra: Trump támogatója a multimilliárdos Sheldon Adelson Miért fontos ez?
Azért, mert a nem zsidók ellen irányuló zsidó rasszizmusnál nem biológiai rasszizmusról van szó, tehát nem az eltérő külső megjelenésben gyökeredzik gyűlöletük. Zsidók léteznek minden formában és megjelenésben. A zsidó rasszizmus az egy spirituális rasszizmus, melynek alapja a hit, hogy a zsidók lelke magasabb rendű, mint a gójoké, illetve, hogy a gójoknak sátáni lelkük van. Ebből kifolyólag bőrszíntől, származási országától függetlenül minden vallásos zsidó alacsonyabb rendűnek tekinti a nem zsidókat. Ebben az írásban a zsidó vallásban nyert általános és a lubavicsi szektában szerzett speciális tapasztalataimról számolok be.
Hogyan lettem a Chabad Lubavics tagja?
Az egész húszéves koromban kezdődött.
Bár vallásos zsidó voltam, de még nem voltam a Chabad tagja. 2005-ben New Yorkba mentem, ahol találkoztam a Chabad egy tagjával, aki megismertetett a közösséggel. Az illető megkérdezte, meg szeretném-e látogatni Brooklynban központjukat, a "770"-et. [A 770 egyrészt a házszámot jelenti, ahol a központ található. Másrészt ennek misztikus jelentése van. A mozgalom tagjai ebből a számból vezetik le, hogy itt fog épülni a templom, ami innen Jeruzsálembe kerül - a közzétevő megj.] Ráálltam. Részt vettem összejöveteleiken, szertartásaikon, és a következő négy évben a Chabad Lubavics lelkes támogatója lettem. Összejöveteleinken legtöbbször a zsidó Messiás megjelenéséről, az ezt követő világról volt szó, ahogyan ezt a Chabad és a zsidó vallás elképzeli. Ebben a világban minden egyes zsidónak akár 2800 nem zsidó rabszolgája lehet, és a nem zsidók egyetlen létjogosultsága abban áll, hogy szolgáljanak a zsidóknak. A másik oldalon a zsidók Isten trónjának számítanak.
Ki és mi a Chabad?
Akkori tagságom és tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a Chabad egy rasszista szervezet, amelynek ideológiája a zsidó világuralom, az összes nem zsidó leigázása és rabszolga sorba taszítása. Legfőbb kötelessége az "áttörés" parancsának teljesítése, azaz a cionista világuralom megvalósítása. A Chabad a mozgalom fiatal tagjait küldöttnek (követnek) képezi ki. A küldött a Chabad értelmezésében azt jelenti, hogy az illető a zsidóság soraiban terjeszti a rasszista ideológiát, különösen a nem vallásos zsidók között. Ezek a cionista, globalista törekvéseknek minden ideológiai és erkölcsi támogatást megadnak. A Chabad tagjai a gójok pénzügyi gúzsbakötését – amelyet a nemzetközi zsidó bankok visznek végbe – és a zsidó világpolitikát saját messianisztikus jövendöléseik betejesedésének tekintik. Eszerint az eljövő zsidó világrendben minden nemzet az ellenőrzésük alatt fog állni.
Menachem Mendel rabbi (1902-1994),
vezetése alatt a mozgalom egy 4000 intézményből álló hálózatot épített ki, amely a világ száz országában, ezer városában, az USA összes szövetségi államában jelen van
A zsidók az "Isten", a nem zsidók rovarok, akiknek egyetlen létjogosultságuk, hogy szolgáljanak a zsidóknak, vagy pusztuljanak
A Chabad szerint a zsidók maguk az Isten. Az uzsorakamat engedélyezett, sőt kívánatos a gójokkal szemben. (Ez motiválja az új világrend bankárait is.)
A Chabad felekezet könyvében – a “Tanjában” – csakis arról van szó, hogy a zsidók maguk az istenség, a gójok pedig maximum állatok, akiknek nincs lelkük. Vagy ha mégis van, akkor az démoni, sátáni lélek, és a Klipot Athmeotról, azaz a démoni szférákból vagy a szellemi tisztátlanság helyéről (Sitrha Achra) származik.
A Chabad tagjai Trumpnál
A Chabad tagjai szemében a nem zsidók lélek nélküli állatok. A "zsidó lélek" az isteni inkarnáció. Minden zsidó egy megtestesült Isten. Az egész univerzum a galaxisok milliárdjaival, csillagokkal, bolygókkal, csak a zsidók számára lett teremtve. A Teremtő YHVH, a zsidó Isten, aki valójában a zsidó népben nyilvánul meg. A Chabad szerint egy zsidó körme többet ér, mint a világ összes nem zsidó népessége (beleértve az európaiakat, muszlimokat, ázsiaiakat, afrikaiakat)…
Az új világrend (NWO) agendája
A Chabad nem más, mint a zsidó rasszizmus manifesztációja, amely rasszizmus erőlteti az "új világrend" agendáját. Izrael alapítója és első miniszterelnöke, David Ben Gurion víziójában a zsidókat látja az egyetlen világkormány vezetésében (illuminátus, sátáni NWO). Ez lesz a bibliai ígéretek beteljesedése, amikor is a zsidók lesznek az összes nemzet uralkodói és ellenőrei.
A Legfelsőbb Bíróság Jeruzsálemben az illuminátusok piramisával és
a mindent látó szem jelképével
A fenti épületet azért építették, hogy támogassa az új világrend agendáját, ahogyan azt Ben Gurion elképzelte: “Az egyesült nemzetek Jeruzsálemben szentélyt fognak építeni a prófétáknak, hogy ez előmozdítsa a kontinensek föderatív összekapcsolódását. Ez lesz az emberiség Legfelsőbb Bíróságának székhelye, hogy a föderáció tagjai közötti vitákat elsimítsák, úgy, ahogyan azt Izaiás próféta jövendölte." [Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: "Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása." Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. (Izaiás 2,2-4) - a közzétevő megj.] Vajon ki pénzelte és építette a Legfelsőbb Bíróságot? A nemzetközi bankok ellenőrei, a Rothschildek! Ezen a ponton egészen világosan nyilvánul meg a zsidó agenda. Csak tudni kell, mennyi kettő meg kettő. Kabbala és sátánizmus: ezek a legfontosabb eszközök a zsidókat befogadó államok gyengítésére, hogy egyszerűbb legyen ellenőrzésük, miután a titkos féreg belülről szétrágta őket. A faj (rassz), nemzet, család, a természetfölöttibe vetett hit (istenhit) le lesznek rombolva, így könnyű dolguk lesz a monopolhelyzetbe kerülő zsidó bankároknak. [Kabbala: nevezik zsidó misztikának, zsidó okkultizmusnak, titkos zsidó tanoknak. Alapjai két könyvben vannak lefektetve (Jezirah és Sohár). Tartalmuk egy mágikus, asztrológiai, orvosi, prófétai zagyvalék. Keletkezése valószínűleg az Ószövetség idejére vezethető vissza - a közzétevő megj.] Így lesz világunk materialistább, kevésbé spirituális, ami a könnyebb ellenőrzést eredményezi a zsidók számára. Hiszen a saját hit, távlatok, végső életcél nélküli embereket könnyebb kordában tartani. Ezt jelenti a mindent látó szem, valamint a mindent átfogó gyűrű.
Miért fordítottam hátat a Chabadnak és a judaizmusnak?
A Chabadot akkor hagytam ott, amikor bensőm legmélyében megtapasztaltam, hogy a Chabadban és a judaizmusban meglévő gyűlölet (csakúgy, mint az iszlámban és az Iszlám Államban megmutatkozó gyűlölet) nem Istentől származik, hanem az ember egójából és félelmeiből. A szakításhoz szellemi ébredésem vezetett, amelyről következő írásomban fogok beszámolni. Addig is remélem, hogy a fehér európaiak és azok, akik ellenzik a fehérek ellen irányuló genocídiumot, ráeszmélnek, mi az oka az ellenük irányuló hadjáratnak. Ez az ok Földünk abszolút rasszista ideológiája, a judaizmus. Michael Berg és Henry Makow további írásai angol és német nyelven itt olvashatók. Eddig tart Michael Berg friss, 2017. decemberében megjelent beszámolója. Kíváncsian várjuk folytatását. Egyet azonban máris megállapíthatunk. A zsidók előtt hajlongó politikusoknak, a keresztény-zsidó párbeszédről hablatyoló egyházi személyeknek eddig sem volt mentségük cselekedetiekre, hiszen mindenki számára hozzáférhetők az interneten az információk erről az igen veszélyes szektáról. Miután azonban most először és – egy, a lelkiismeretére hallgató, jobb érzésű zsidótól – első kézből halljuk a Chabad Lubavics lényegét, egyszerűen nem marad semmi más számukra, mint sutba dobni az egész hajbókolást, berekeszteni minden párbeszédesdit, és tenni azt, ami a kötelességük: képviselni választóik érdekeit, az egyházi személyeknél pedig híveiket. Sajnos van egy olyan érzésünk, hogy Balog Zoltántól kezdve az ún. Ferenc pápáig mégsem fogják ezt megtenni. Marad minden a régiben, és ha Michael Berg nevével találkoznak, elfordítják fejüket: még csak tudni sem akarnak róla. Mily meglepő továbbá: az oly tárgyilagos és semleges Wikipédia egy teljesen más képet tár elénk erről a sátáni szektáról. Idézetek a Wikipédiáról: "A zsidóság népszerűsítését tekinti legfőbb feladatának." "Fontos a micva, vagyis a jó cselekedet értéke. Azaz, hogy 'minden jó cselekedettel közelebb hozzuk a világ végső megjavulásának, a Messiás eljövetelének idejét.'" "Szociális és jótékonysági tevékenységet folytat világszerte zsidók és nem-zsidók között egyaránt." Köszönjük, máris nagyon népszerűek vagytok!
Közzéteszi: Bálint József (Kuruc.info)



A génkezelt vetőmagok veszélyeiről


"Milyen méreggel szórják a földjeinket?" - Olvasónk a génkezelt vetőmagok veszélyeiről
Lágy narancsillat lengi be a szobát, ahogy elkezdődik a HírTV időjárásjelentése. A jó időre garancia a KWS Hungary Kft. mint bőkezű támogató. Ki is ez a cég?

Az Európai Unió kitiltotta az amerikai Monsanto biotechnológiai vállalat megbízottait, miután a vitatott glifoszátot gyártó óriáscég nem volt hajlandó együttműködni a szer vizsgálatában és képviseltetni magát az Európai Parlament bizottságai előtt.
network.huKWS Hungary Kft. mezőgazdasági vetőmagok forgalmazásával foglalkozik. Engedjenek meg egy rövid ismertetőt a honlapjukról. „A fajtáink létrehozásánál a tradicionális növénynemesítési munka mellett, egyre nagyobb mértékben alkalmazzuk az új biotechnológiai eljárásokat. A növekvő teljesítményű és termőhelyhez igazodó új fajták nemesítésénél arra törekszünk, hogy a hagyományos nemesítési célok megtartása mellett ellenállóvá tegyük fajtáinkat a legelterjedtebb betegségekkel szemben. A kórokozók elleni tolerancia és rezisztencia mindinkább elvárás egy korszerű fajtától."
Új biotechnológiai eljárások, kórokozók elleni tolerancia és rezisztencia? Ja, már értjük! Génkezeltet akartak mondani! Szerencsére van a cégnek egy igen jó barátja, akinek a tapasztalataira mindig számítani lehet. Ő a Monsanto nevű amerikai nagyvállalat. Valószínűleg sokak számára ismerősen cseng a neve és tevékenysége, de reméljük, hogy tudunk a kedves olvasónak néhány újdonsággal szolgálni. Nézzük meg tehát, hogy ki is a Monsanto, s ebben segítségünkre siet egy remek dokumentumfilm, a Monsanto szerint a világ címmel. De ne aggódjanak, visszatérünk majd a Fideszre is!
network.hu
CégvezetőKWS Services East GmbH
Vaszary Tamás

Leonard Bernstein Strasse 10
A -1220 Bécs
Tel:: 0043/ 1 -263 39 00-31
Mobil: +36/20-2428-284


A Monsanto az USA egyik legmenőbb vegyipari vállalata. Hírnevét igyekezett megalapozni. Egyik csodálatos terméke a vietnami háborúban használt Agent Orange. Ezzel irtották a dzsungel lombkoronáját. Hatásai a mai napig érezhetők azokon a területeken, ahol bevetették.
network.huHárommillióan fertőződtek meg. Az eredmény: súlyos születési rendellenességek, korai halálozás, a lista igen hosszú (képgaléria itt). Azért a Monsanto a vietnami háború előtti időkben sem volt tétlen, igyekezett az emberiség javát szolgálni. Az 1930-as évektől az 1980-as évekig slágertermékük volt a PCB-nek nevezett (poliklórozott bifenilek) vegyület. Ezek hűtésre használt olajok voltak. Maga a Monsanto is tudta, hogy termékük súlyosan egészségkárosító, de eltitkolták. Oly sikeresen, hogy az USA-ban éveken keresztül mérgeztek egy egész várost. Majd mikor kiderült, nevetséges összeget fizettek annak a húszezer embernek, aki érintett volt, és érintett a mai napig. Hormonzavarok, rákos megbetegedések, súlyos születési rendellenességek jelzik, hogy merre jár a Monsanto. Mivel indokolták a titkolózást? Nos, napvilágra került belső iratok szerint azzal, hogy ilyen semmiségeken nem veszíthetnek el egyetlen dollár profitot sem. Sajnos a PCB-t betiltották, de sebaj, mert a cég nem tétlenkedik. Megalkották a szarvasmarha-tenyésztőknek szóló csodát, a tejfokozó GM hormont. Ez a tehenekbe fecskendezett hormon 20%-kal növeli a tejhozamot. Csak néhány ezzel kapcsolatos tudományos véleményt idéznék itt, ha megengedik: „Ez a hormon veszélyes az egészségünkre”; „Halálos méreg”; „Manipuláció”; „Drámai mértékű élettani változás”; „Mell-, vastagbél- és prosztatarák.” Azt már mondanom sem kell, hogy a cég emberei meghamisították a kísérleti eredményeket, természetesen következmények nélkül. Mindegy, az emberiség nagy bánatára ebből sem profitál már a vállalat, bár a Wikipédia szerint nem betiltották, hanem eladták a készítményt. Ez a kudarc nem szegte a Monsanto kedvét, és a vegyszerektől egyenes út vezetett a biotechnológia területére, miközben szlogenje „Élelmiszer, Egészség, Remény” volt. Azóta mint a génkezelt vetőmagok élharcosa szerepel a köztudatban. A világon gyártott és forgalmazott génmódosított magok 90%-a tőlük kerül piacra. Főbb termékeik kezdetben a gyapot, illetve a takarmányként használt kukorica és szója voltak. A génmódosított növényeket az 1990-es évek közepétől vezették be az USA-ban. A cég publikált egy tanulmányt, ami azt hivatott megerősíteni, hogy a génkezelt növények semmiben nem károsabbak, mint természetes társaik. Ezt a cikket többen megvizsgálták, és egyenesen nevetségesnek találták. Pedig ez a közlemény volt az, ami zöld utat adott a génmódosított élelmiszereknek. Alig tíz év alatt a génkezelt növények meghódították Észak- és Dél-Amerikát, Ázsiát és Ausztráliát. Mire számíthatunk?
Nézzük meg először ennek a három terméknek az üdvözítő hatásait. Általában a génkezelt növények gyengébb ellenálló képességűek. Könnyen megtámadják őket mindenféle fertőzések, gombák. Akkor miért jók? Mert meg lehet venni hozzá jó drágán a gyomirtó szereket, gombaölőket és mindent, ami mérgező, mert nem elég, hogy maga a növény is az. Jaj, most biztos felhördül pár tudós, de ne legyenek illúzióink! Manapság az a tudomány, amit a multinacionális vállalatok annak hívnak. Az általuk pénzelt kutatások és ellenőrző testületek pedig az ő szájízük szerint vizsgálnak. A helyzet az, hogy a mai tudomány a katasztrófák tudománya, ahogy Paul Virilio háború és sebességfilozófus fogalmaz egyik könyvében. A tudományos világ eltávolodott alapvető értékrendszerétől, és a saját határait feszegeti. Teszi ezt ahelyett, hogy az emberiség javát szolgáló koherens igazságokat keresné. Tehát a Monsanto-féle gyapotot Indiában kezdték el teríteni. Mint minden termékükre, erre is nagyon hangzatos dolgokat találtak ki. Nagyobb terméshozam, fejlődő gazdaság, a gazdának óriási profit stb. A valóság az, hogy a gyapot szegény már attól kikészült, ha elrepült fölötte egy madár, így a gazdáknak súlyos adósságokba kellett verniük magukat. 1998 óta napjainkig 250 ezer indiai gazda végzett magával, és az öngyilkosságok jó része a génmódosított magokhoz köthető. Vandana Shiva a hagyományos magok megőrzésére törekvő indiai szervezet igazgatója. Azt mondja, hogy a világon az élelmiszerbiztonság nem számít többé, helyébe a kutatásokból származó szabadalmak jogdíjai kerülnek. Tehát a vetőmagok a Monsanto tulajdonai. Ha az ő beleegyezésük nélkül vetsz, beperelnek. „Ha a magokat kontrollálják, mindent irányítanak. Ez nagyobb hatalmat ad, mint a bombák vagy a fegyverek. Ez a legtökéletesebb módszer a világ egész népességének az irányítására.” Hogyan történik mindez?
Mexikó élet-halál harcot vív a Monsantóval, mert a génkezelt növények megjelentek a kukorica őshazájában is. A szél útján a génmódosított növények pollenjei megfertőzik a már tízezer éve gondosan őrzött kukoricaállományt. Miután ez megtörténik, a régi kukoricafajta fokozatosan eltűnik, és csak a Monsanto-féle növény marad. Ezek pedig nem újra elültethető magok, minden évben a vállalattól kell megvenni drágán, a hozzátartozó gyomirtókkal és minden egyébbel együtt. A szójával ugyanez a helyzet, a dél-amerikai őslakosok elkeseredetten küzdenek ellene. Erdőirtások, szennyezett víz, mérgező föld, tönkrement családok, elvándorló törzsek, pusztuló ősi magvak. A cég jelenleg is kutatásokat folytat génkezelt növényekkel. Mik ezek? Paprika, paradicsom, búza, karalábé, saláta, mustár, burgonya. Minden, ami elérhető! A Monsanto monopóliuma afelé halad, hogy eltüntetheti az összes genetikailag nem módosított fajtát a földön.
De jöjjünk lassan haza, oda, ahol Monsanto barátunk cimborája, a KWS Hungary Kft. támogatja a párttévét. A két géntechnológiai cég már egy ideje jó ismerősök. Közös kukorica projecten dolgoztak együtt, de köszönhetünk nekik genetikailag módosított cukorrépát is. Nézzük, hogy milyen ajándékokkal kedveskedhetnek még a népünknek. Magyarországon, Tápiószelén található a világ egyik kulcsfontosságú génbankja, ahol ritka haszonnövényeink, vadnövényeink, és gyümölcsfáink tiszta genetikai állományát őrzik, gondozzák. Gyanús szerződések kapcsán felmerült, hogy a Monsanto már 2007-ben az akkori MSZP-SZDSZ segítségével megpróbálta megszerezni a magyar kultúrnövények génkészletét. Arra törekedett, hogy az akkori igazgatót menesszék, így a saját ölebét lehessen az intézet élére állítani. A génbank jelentősen leépült, de szerencsére máig sem sikerült még rátennie a kezét. Ennek az ügyletnek a megakadályozását dr. Ángyán Józsefnek köszönhetjük. Nélküle nem derült volna fény erre a törekvésre. Ha a szocialista koalíción múlik, ugyanez történt volna a felbecsülhetetlen értéket képviselő Érdi Gyümölcs- és Dísznövénykutató Intézettel is. Az utolsó pillanatban jobboldali erőknek sikerült ezt a kisajátítást is megakadályozniuk. Az nem derült ki pontosan, kinek szánták az intézetet. A közelmúlt eseményeinek tükrében viszont felmerül az emberben, hogy cseberből vederbe kerültek ezek a fontos génbankok. Úgy tűnik, hogy a Fidesz és az MSZP gyűlölik egymást. Pedig egy a cél, csak hol az egyik, hol a másik szeretne érvényesülni. Ezt hívják úgy, hogy családon belüli erőszak. A békítő szerepe a családfőé. Ő vajon kicsoda? Demján Sándor egy interjúban elismerte, hogy országunk tíz ember, tíz befektető kezében van. Pártokról szó sem volt. Érdekes módon senki nem feszegette azt a kérdést, hogy ki az a tíz, akinek a kénye-kedvétől tízmillió élete függ.
Tehát pár hónappal ezelőtt kitört a botrány. A botrány, amit huszonhárom éve folyamatosan nézünk és elszenvedünk. Annyi a jó benne, hogy legalább változatos. Szóval az éppen aktuális: a Fidesz átjátszotta a termőföldeket hozzá közel álló magánszemélyeknek, érdekeltségeknek. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Ángyán József azonnal súlyos kritikával illette a párt vezetését. Felrótta, hogy mindaz, amit tettek, egyenesen szembe ment azzal, amit a kormánypárt eddig az állampolgárok felé kommunikált. Ha ő nem szólal fel, akkor a Fidesz úgy vitte volna véghez ezt a kis csínyt, hogy az országban uralkodó politikai káoszban szép csendesen elsikkad ez a súlyos ügy. Tehát a narancsos felső vezetés kimutyizta a hatalmas termőföldeket a haverjainak, miközben feltűnik egy génkezelt vetőmagokat terjesztő multicég a Hír TV-n mint támogató. Azért csak felmerül az emberben egy kis gyanú, nem? Vajon mit mondana a Fidesz? Például azt, hogy kérem, nyugodjanak meg! A KWS nem csak génmódosított termékekkel foglakozik. Bevettük az alaptörvénybe, hogy hazánkban nem lehet génkezelt vetőmagot ültetni! Alaptörvény? A jobb érzésű emberek sírva röhögnek. Az alaptörvénybe az is le van írva, hogy jogunk van az egészséges élethez, ételhez, levegőhöz, vízhez. Jogunk van, csak érvényesíteni nem lehet. Tisztában van vele a Fidesz, hogy a génmódosított vetőmag szennyez? Nem kicsit szennyez. Kérdés, hogy az idő kinek dolgozik. Kinek kell dolgoznia? A magyar embereknek vagy az üzleti érdekeltségeknek? A génkezelt magok tizenhat év alatt meghódították az összes kontinenst. Hazánkban ugyan még tiltva vannak, de már 2011-ben az MTA néhány tudósa, úgymint Balázs Ervin, Dudits Dénes, és Sági László nyíltan lobbizott a génkezelt vetőmagok bevezetése mellett. Nyugodtan hajthatják álomra a fejüket, mert nem kell sokat várniuk, és eljön az idő, amikor a politikusok hivatkozhatnak a természetes szennyezésre, ahogy tette ezt néhány dél-amerikai ország kormánya. Széttárják a kezüket, és azt mondják majd hazánk népének, hogy nincs mit tenni. Kivételesen igazat szólnak. Ami eddig közkincs volt, az egészséges, hasznos vetőmag, gyümölcs eltűnik. Amivel pedig majd vetni lehet, arra rá lesz írva, hogy a Monsanto, KWS, Dupont vagy más géntechnikai vállalat tulajdona, és fizessük a jogdíjakat, ha vetni akarunk. A narancs a legcinikusabb gyümölcs. Úgy tűnik, nem ismeri a határokat.
Mi fog történni a Fidesz által megszerzett hatalmas földterületeken? Ugye nem indul meg szép csendben a génmódosított növények termesztése és a szennyezés felgyorsítása? Ugye nem? Nincs miért aggódnunk! A kormány által pénzelt független bizottságok majd nagyon tudományosan megmagyarázzák, hogy kár idegeskedni. „aludj el szépen, kis Balázs.” Miért nehéz elképzelni, hogy etikusak lesznek? Például azért, mert külön munkacsoportot hoztak létre, aminek a feladata az volt, hogy az emberekkel elhitesse, hogy a földtörvény a családi gazdaságokat és a nemzetet szolgálja. Aztán mikor tető alá hozták a saját változatukat, akkor munkacsoportostól és álmélkodó államtitkárostól félresöpörték az addig kifelé sugárzott programot, és a földet inkább felosztották a barátaik között. Majd pedig egy génmanipulációval foglalkozó cég hirdet a narancsültetvényen. Vajon elhihetjük ezek után, hogy komolyan gondolja a Fidesz a GMO-mentességet hazánkban? Felrémlik egy televíziós interjú pár évvel korábbról, amiben Orbán Viktor azt fejtegeti, hogy a politikában a látszat nagyon fontos, és hogy a Fidesz igen ügyel rá. Tapasztaljuk, köszönjük! Vagy a Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentumokban fellelhető Best of Orbán Viktor. „Most is azt mondom a külföldi diplomatának, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”Mi nem vagyunk külföldiek, de azért megkérdezzük: Mit csinál vajon most Orbán Viktor? A GMO-s termékek behozatalát semmi sem szabályozza. Ömlik az országba a génmódosított takarmány. A boltok polcain, zöldségeseknél is találkozni GMO-s termékekkel, élelmiszerekkel. Tavaly a gazdáknak eladtak kukorica vetőmagot úgy, hogy belekeverték a génmódosított kukoricát is. Mindenhogy próbálkoznak. Egy szakember szerint, ha a haszonállat megeszi a génkezelt tápot, az már nem ugyanaz az állat többé. 1996-2005 között egy New York-i egészségügyi jelentés szerint megduplázódott az élelmiszerekhez köthető betegségek száma. Boldog gyógyszergyártók! Lehet kutatni! Láss csodát, a Monsantónak is egy svájci gyógyszercég a kedves édesanyja! Felmerül a gyanú, hogy olyan vállalatok kapnak létjogosultságot hazánkban, melyek működése veszélyt jelent mind Magyarországra, mind pedig az egész világra. Veszélyt jelent a környezetre és az emberiségre. Olyan súlyos vádak érik ezeket a cégeket nap mint nap, hogy nem támogatni kell őket, hanem azonnal gátat szabni nekik és azoknak is akik velük együttműködnek! Az interneten terjed egy igen aprólékos kutatás, amit patkányokon végeztek. A Monsanto génkezelt kukoricáit és a Roundup nevű gyomirtóját vették górcső alá. Az eredmény több mint ijesztő. Néhány kutató véleménye. „Korai halál és súlyos daganatok a Monsanto kukorica hatására”, vagy „a kutatás hihetetlen számú daganat kialakulását mutatja, amelyek gyorsabban jelennek meg és agresszívabban nőnek, különösen a nőstény állatok esetében.” Esetleg nézzük dr. Michael Antoniou, molekuláris biológus (King's College London) véleményét: „Várható, hogy a genetikailag módosított kukorica és a Roundup gyomirtó komoly hatással lesz az emberi egészségre." Vagy Patrick Holden, a Fenntartható Élelmiszert Tröszt igazgatója: „Ez az első alkalom, hogy megvizsgálták a GM kukorica és a Roundup gyomirtó, illetve a kettő kombinációjának hatását és az eredmény nagyon súlyos. A hím patkányok esetében máj- és vesekárosodást, illetve rendellenességeket, beleértve daganatok kialakulását tapasztalták, ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a nőstény állatoknál rendkívül súlyos emlőrák kialakulása volt megfigyelhető. A kísérlet végére a nőstények 80 százalékában alakult ki emlőrák." De ne legyünk igazságtalanok! A Monsanto reagált a tanulmányra, hallgassuk meg! „A tanulmány nem felel meg a minimális, elfogadható színvonalnak, amely elvárható az ilyen tudományos kutatásokkal kapcsolatban. Az eredményeket nem támasztják alá a közölt adatok, és a következések nem relevánsak a biztonsági elemzésekben.” Egyébként a Monsanto Roundup nevű gyomirtója már kapható a hazai boltokban. Ráadásul megnövelt hatóanyag-tartalommal. Azért mások is tartanak finomságokat a tarsolyukban. Például a DuPont Granstar nevű permetezőszeréből mindössze 20-40 mg kell egy hektár földre! Ez körülbelül egy teáskanálnyi, és minden kétszikű gyomnak annyi! Milyen méreggel szórják a földjeinket?
A továbbiakban nézzük meg, hogy kik azok a cégek, akik génkezelt növényekkel foglalkoznak Magyarországon. A teljesség igénye nélkül: Monsanto, KWS, Pioneer Hi-Bred, AgrEvo, Novartis, MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet, Aventis, Crop Science, Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, Syngent Seeds, Kiskun Kutatóközpont, Öko Rt., Attalai Haltermelő és Értékesítő, Szent István Egyetem Növényvédelmi tanszék, TapTop, Gabonatermesztési Kutató Kht., Dow Agrosciences Hungary, Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet. Ha a génmódosított termékek társadalmilag elfogadottak lesznek, és teret hódítanak hazánkban, akkor olyan mértékű elszennyeződés veszi kezdetét, amilyenre eddig nem volt példa itthon. Több tanulmány is rámutatott, hogy a génkezelt növények egyre több permetezőszer igényelnek, ahogy telik az idő. Tönkremegy a föld, elszennyeződnek a vízkészletek. A kínosabb része a dolognak maga a génszennyezés. Kiirtja az ősi fajtákat. Megszünteti a biológiai sokszínűséget. Minden GMO-s növény politikai nyomásra került a piacra, az USA és a nyugat-európai kormányok génmódosított termékekbe és biotechnológiába fektették a nyugdíjalapokat. Mi van, ha nem csak a haszonnövényeket fogják megváltoztatni, hanem a teljes flórát és faunát? Milyen szándékot tételezhetünk fel a történelmi tények tükrében egy olyan cégről, mint a Monsanto? Milyen szándékot a hozzá hasonló vállalatokról? Milyen szándékot azokról, akik hagyják érvényre jutni az effajta cégeket, sőt támogatják őket? Miért hagyjuk, hogy a vetőmagok és általuk az életünk birtokosaivá váljanak? Kísérleti nyúlnak használnak bennünket a politikai barátaik segítségével! Mi vár a magyar gazdákra? A génmanipulációval foglalkozó cégek monopolizálják a vetőmagpiacot. Felverik az árakat, kiszorítják a nem GMO-s vetőmagokat, és elveszik a gazdáktól a választás lehetőségét. Ez a tendencia látszik az USA-ban, Brazíliában, Indiában, a Fülöp-szigeteken, Dél-Afrikában és már Európában is. A termelők a vetőmagcégektől függenek. Mit tehetünk?
A gazdákat segíteni kell, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni ezek ellen a cégek ellen. Fel kell világosítani őket a veszélyről. A gazdáknak el kell kezdeni a fajtamentést és megőrzést, a politikai szervezetektől függetlenül. Ángyán József mellé fel kell sorakozni, és a magyar földet visszavenni a narancsos bűnözők csapatától. Megtiltani minden génmódosított termék behozatalát az országba, az etikátlan cégeket pedig ki kell zárni a magyar piacról. A nagy történelmi egyházak vezetőit fel kell szólítani a génmódosítás nélküli világ melletti harcra.
A géntechnika veszélyeit Ignacio Chapela biológus professzor foglalja össze a legnyomatékosabban a számunkra. „Az életet olyan módon manipuláljuk, ahogyan azt igazából nem is értjük, és nem tudjuk kontrollálni. Majd kiengedjük a környezetünkbe. Így olyan változás következik be, ami radikális és amire még soha nem volt példa. Túl van azon, amit megérthetünk, és nem fordítható vissza. Emiatt aggódom.”
V. J.

Megjegyzés:

A Monsanto-ról bíróság mondta ki, hogy tevékenysége mérgezést okoz
network.hu 
MONSERATO -STOP!

2012, április 10 - 18:04 — dauda
Paul Francois francia farmer neurológia problémákban szenved a biotechnológiai óriás Lasso nevű gyomirtójának belégzése miatt mondta ki a francia bíróság. Az súlyos ítélet újabb kérdéseket vet fel a növényvédő vegyszerek egészségügyi hatásaival kapcsolatban. 
A 47 éves gabonatermesztő farmer neurológiai rendellenességeket szenvedett a Monsanto gyomirtó belégzését követően, úgy, mint memóriazavarok, fejfájás és beszédzavarok. A vád része volt, hogy a vállalat megfelelő figyelmeztetésekkel sem látja el a termékét. A lyoni bíróság szakértőket rendelt ki a sértettet ért veszteségek és azzal kapcsolatos kártérítés mértékének megállapításához.
monsanto_bunos_01,,Ez egy történelmi döntés, elsőként ítélnek el egy növényvédő szer gyártót ilyen típusú visszaélésért." – mondta el Francois Lafforgue ügyvédje a Reuters hírügynökségnek. A Mosanto ezzel szemben csalódottságát fejezte ki a döntéssel kapcsolatban és kijelentette, megvizsgálják, hogyan támadhatják meg az ítéletet.
,,A Monsanto mindvégig azon az állásponton volt, hogy nincs elégséges bizonyíték az állítólagos mérgezés és a tünetek között fennálló ok-okozati összefüggésre." jelentette ki a cég ügyvédje.
Francois és más, hasonló megbetegedésekben szenvedő gazdák létrehoztak egy szervezetet azzal a céllal, hogy az egészségügyi problémáktól szenvedők és az általuk használt szerek összefüggéseit monitorozzák. A francia társadalombiztosítási rendszer 1996 óta követi nyomon a gazdákat ért vegyi anyagokkal kapcsolatos egészségkárosulásokat, ezek száma 200-nál is magasabb évente. Ennek ellenére az elmúlt 10 évben csupán 47 esetben sikerült a gyártókat a mérgezés elismerésére kötelezni.
monsanto_bunos_02A kötelező EU irányelvek miatt a Monsanto Lasso gyomirtóját be szerencsére már Franciaországban is betiltották, követve néhány másik ország példáját. Franciaország az Unió legnagyobb mezőgazdasága, egy jelenleg is futó projekt keretében 2008 és 2018 között az országban felhasznált növényvédő szer használatot 50%-al kívánják csökkenteni, aminek első jeleként 2008 és 2010 között 4%-os mérséklődés értek el.
Francois esetében a közvetlen egészségügyi kárt viszonylag könnyű bebizonyítani, hiszen az a Monsanto vegyszer tárolására használt tartály tisztítása közben következett be, gazdálkodó társainak azonban sokszor ennél lényegesen nehezebb dolguk van, amikor a különböző növényvédő szerek összesített hatásait szeretnék bemutatni. Közéjük tartozik az a prosztatarákból felépült gazda is, aki név nélkül nyilatkozott fájdalmairól a Guardian brit napilapnak.
,,Ha a vegyszereknek komoly egészségügyi hatásaik lennének, akkor arról azt hiszem már tudnunk kellene róluk." - mondta Jean-Charles Bocquet az UIPP ( a növényvédő cégeket tömörítő francia szervezet) ügyvezető igazgatója.
A társadalombiztosító idén a parkinson kór mellett újabbakat vett fel a gazdálkodókra különösen kockázatos megbetegedések listájára köztük a vér- és húgyhólyagrákot valamint légúti problémákat. Eközben a francia egészségügyi és környezetvédelmi ügynökség vizsgálatot folytat a gazdákat ért egészségügyi hatásokról, az eredmények jövőre várhatók.
Készült a Guardian cikke alapján. Ford.: Schmidt Gergő
(Forrás:Termelőtől.hu és Greenpeace)



Felvágottak a magyar közéletben



Érdemes megnézni!!!!
network.hu 
http://hu.rightpedia.info/w/Zsid%C3%B3k_a_magyar_k%C3%B6z%C3%A9letben



Zsidó távirati iroda: ismerjük meg a Trump-kormányzat zsidó tagjait!





Zsidó távirati iroda: ismerjük meg a Trump-kormányzat zsidó tagjait!
Az alábbiakban Josefin Dolsten, a Jewish Telegraphic Agency munkatársa összefoglalójának lényegi fordítása olvasható.
Az amerikai zsidók félelemmel és egyben reménnyel tekintenek Donald Trump elnökségének kezdetére. Többen kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy Trump egyes támogatói az úgynevezett „alt-right” mozgalomhoz kötődnek, melynek követői között sok a fehér nacionalista, a bevándorlásellenes, az antiszemita, és megvetik a „politikai korrektséget”. Ezek a félelmek felerősödtek, amikor Trump stratégiai főtanácsadónak Stephen Bannont, a Breitbart News volt főszerkesztőjét nevezte ki, aki a hírportálra egy alkalommal az alternatív jobboldal „platformjaként” hivatkozott. Trump erőteljesen konzervatív kormányának továbbá az egészségüggyel, a környezetvédelemmel, az abortusszal és a polgárjoggal kapcsolatos politikai elképzelései szöges ellentétben állnak a zsidó szavazópolgárok nézeteivel.
Közben mások Trump Izraelhez való viszonyulását dicsérték, és azt, hogy az elnök David Friedman csődügyi jogászt nevezte ki izraeli nagykövetnek, akiről köztudott, hogy támogatja a ciszjordániai telepépítést, és kételkedik a „két állam” elvén alapuló megoldásban. Trump a zsidó szavazatok 24 százalékát szerezte meg, és különösen erős a támogatottsága az ortodox zsidók körében.
Íme az új elnök zsidó tanácsadói, akik az elkövetkezendő négy évben közreműködnek az Egyesült Államok politikájának alakításában.
Jared Kushner
Trump ortodox zsidó veje az elnöki főtanácsadói pozíciót tölti be. A The New York Times szerint a 36 éves Kushner, aki egyébként egy New Yersey-i vagyonos ingatlanbefektető család sarja, nem fog fizetést kapni, és elsőrendű feladatai a Közel-Kelethez és Izraelhez, valamint a magánszektorral való együttműködéshez és a szabadkereskedelemhez fognak kapcsolódni. Egy nappal a kinevezése előtt Kushner bejelentette, hogy lemond a családja vállalkozásában betöltött vezérigazgatói tisztségről. Kushner, aki 2009-ben vette feleségül Trump lányát, Ivankát, kulcsszerepet töltött be az elnök kampányában, különösen az Izraellel kapcsolatos ügyekben. Ő készítette elő Trumpnak az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) éves konferenciáján elhangzott beszédét, amelyre az ingatlanmogul álló ovációt kapott. Ugyancsak ő segített megtervezni apósa tavalyi izraeli útját. (Trump végül lemondta az utat, miután Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elítélte muzulmánellenes kijelentéseit.) Úgy tűnik, Trumpot lenyűgözi Kushner, és gyakran hivatkozik „fantasztikus” vejére, amikor Izrael-barát bizonyítványát akarja lobogtatni. Bár Kushner neve a kampány ideje alatt vált közismertté, korábban is övezte már rivaldafény. 2006-ben, 25 évesen vásárolta meg a New York Observert. Két évvel később a Kushner család ingatlanvállalatának vezérigazgatója lett, négy évre rá, hogy az apja adócsalás, illegális kampánybefizetések és tanúk megvesztegetése miatt rács mögé került. 2015-ben Kushner rákerült a Fortune Magazin „40 Under 40” listájára, amely a legbefolyásosabb fiatal vállalkozók éves rangsora.
David Friedman
Friedmant, aki csődügyi szakértő és hosszú idő óta Trump ügyvédje, az Amerikai Egyesült Államok izraeli nagykövetének nevezték ki. A kormányzati átmenetet lebonyolító Trump-csapat közleménye szerint a héberül is beszélő Friedman Jeruzsálemben fog tevékenykedni, de a Fehér Ház sajtótitkára, Sean Spicer múlt héten arról beszélt, hogy Trump még nem döntött a Tel Aviv-i nagykövetség elköltöztetéséről. Az ötvenes évei végén járó Friedman egy konzervatív rabbi fia, olyan családi háttérrel, amely hagyományosan republikánus - a Friedman család 1984-ben, az elnökválasztás évében például vendégül látta Ronald Reagent szombati ebédre. Az új izraeli nagykövet a New York-i Woodmere zsidó negyedében él, és a Háárec szerint van egy otthona Jeruzsálemben is. Friedman támogatja és pénzügyileg is segíti az izraeliek által [Ciszjordániában – a ford.] épített [illegális – a ford.] telepek bővítését, és kétségeit fejezte ki a „két állam” elv jövőjével szemben. Néhány vitatott kijelentése – például amikor a palesztin állam létrehozását támogató zsidókra azt mondta: rosszabbak, mint a kápók, vagy amikor Barack Obama elnököt „otromba antiszemitának” nevezte – felháborodást keltett a liberális zsidó csoportokban.
Jason Greenblatt
Greenblatt, aki ősidők óta a Trump Organization jogi főtanácsadója, a Trump-kormányzatban a nemzetközi tárgyalások különmegbízottjaként dolgozik, és ebben a pozícióban az izraeli-palesztin békefolyamatokért, a kubai kapcsolatokért és a kereskedelmi megállapodásokért felel. Greenblatt ortodox zsidó, a ciszjordániai Jeshiva Egyetemen tanult a nyolcvanas években, és ugyanott teljesített katonai szolgálatot. Greenblatt saját bevallása szerint kapcsolatban áll az izraeli kormányzattal, de a Jeshiván folytatott tanulmányai óta palesztinokkal nem állt szóba. Greenblatt az Amerikai-Izraeli Kormányközi Kapcsolatok Bizottságát tartja az egyik legjelentősebb hírforrásnak Izrael állam tekintetében, és ő is segített megírni Trumpnak a lobbicsoport éves konferenciáján elhangzott beszédét. Greenblatt, aki a két állam elv támogatója, célzást tett arra, hogy Trump a béketeremtést illetően egy laissez-faire megközelítést fog képviselni. „Semmilyen elvet nem fog rákényszeríteni Izraelre” – hangoztatta novemberben Greenblatt az izraeli Army Rádióban. Azt is elmondta, hogy Trump „nem tekinti a zsidó telepeket a béke akadályainak.”
Steven Mnuchin
Trump a pénzügyminiszteri szerepet Mnuchinre, a Goldman Sachs bankház korábbi ügyvezetőjére, saját elnöki kampányának pénzügyi igazgatójára osztotta.  Az elnököt tizenöt év barátság köti össze az 54 éves Mnuchinnel, és utóbbi már azelőtt is Trump tanácsadója volt, mielőtt a kampány pénzügyi vezetői pozícióját megkapta volna. Mnuchin abból a családból származik, amely a The New York Times szerint Manhattan „legbefolyásosabb családja”. Mnuchin és apja, Robert Mnuchin híres műkereskedő is a Goldman Sachs munkatársaiként váltak vagyonossá. Az ifjabb Mnuchin társalapítója volt a RatPac-Dune Entertainment szórakoztatóipari vállalatnak, amely olyan hollywoodi sikerfilmeken is dolgozott, mint az Avatar és a Fekete hattyú. Egyesek szokatlannak találták, hogy Trump bevette Munchint is a csapatába, tekintve hogy az ingatlanmogul folyamatosan támadta a Goldman Sachs bankházat a kampánya során, de úgy tűnik, mindez nem rontotta meg a kettejük közötti jó munkaviszonyt.
Stephen Miller
Trump a politikai főtanácsadói posztra Millert nevezte ki, aki már a kampány ideje alatt is fontos szerepet töltött be az elnökjelölt beszédeinek megírásával és a kampánygyűlések résztvevőinek lelkesítésével. Miller, aki saját magát „gyakorló zsidónak” tartja, 2016 elején csatlakozott Trump kampánycsapatához, és nagyon hamar a kampány egyik legmeghatározóbb alakjává vált, mint ahogyan azt Trump kampánymenedzsere a The Wall Street Journalnak nyilatkozta. Korábban a 31 éves Miller hét éven át tanácsadóként dolgozott Jeff Sessions szenátornál, Trump igazságügy-miniszteri jelöltjénél, akinek munkaanyagokat készített a bevándorlási reformra vonatkozó törvény megbuktatásához. Sessions néhány érve hasonlít Trumpnak a témában megejtett kemény és sokszor vitatott nyilatkozataihoz, ilyen közös pont például mexikói határra tervezett fal és a muzulmán bevándorlók kitiltása. Bár Miller liberális zsidó családban nőtt fel Dél-Kaliforniában, korán vonzották a konzervatív ügyek. Középiskolai diákként levelet írt egy helyi lap szerkesztőjének, amelyben az iskoláját támadta, többet között azért, mert az intézmény ingyen óvszert osztogatott a diákoknak, és mert két nyelven, angolul és spanyolul jelentette be az intézményi közleményeket.
Carl Icahn
Az üzletember és befektető Icahn reformügyi tanácsadóként dolgozik a Trump-kormányzatban. Icahn inkább magánszemélyként, és nem szövetségi alkalmazottként vagy különleges kormánymunkatársként látja el ezt a feladatot.  A 80 éves Icahn, aki Trump jelöltségét már a kezdeti időszakban is támogatta, a New York Cityben székelő Icahn Enterprises alapítója. Az évek során számos más amerikai vállalat tartozott az érdekeltségi körébe, köztük a RJR Nabisco, a Texaco, a Philips Petroleum, a Western Union, a Gulf & Western, a Viacom, a Revlon, a Time Warner, a Motorola, a Chesapeake Energy, a Dell, a Netflix, az Apple és az eBay is.
Gary Cohn
Cohn, a Goldman Sachs bankház leköszönő elnöke és operatív igazgatója a Fehér Házban a nemzeti közgazdasági tanácsban fog tevékenykedni. A Goldman Sachs bankháznál, ahol 1990 óta dolgozott, Cohn Lloyd Blankfein vezérigazgató közvetlen beosztottja volt, és úgy tekintettek rá, mint a bankvezetői poszt igen esélyes várományosára.  Az 56 éves, három gyermekes Cohn rámenős ember hírében áll, de a Wall Street Journalban tavaly megjelent életrajza szerint az is köztudott róla, hogy különösen tehetséges a dolgok megoldásában. 2014-ben Greg Smith volt Goldman Sachs vezető felmondásának napján azt írta a The New York Time véleményrovatában, hogy Blankfein és Cohn tehettek a cég erkölcsi hanyatlásáért, azzal, hogy saját érdekeiket az ügyfelek érdekei elé helyezték. A Cleveland-i születésű Cohn 2009-ben alapította a Kent Állami Egyetemen a Cohn Zsidó Hallgatói Központot, amelyet szüleiről nevezett el. A siker nem volt mindig jelen Cohn életében, a diszlexiával való küzdelem igencsak megnehezítette iskolai éveit. De a Goldman Sachs-bankár azt vallotta Malcolm Gladwellnek, aki hátrányos helyzetűekről írt könyvet, hogy a tanulási rendellenessége megtanította kezelni a kudarcot, és hogy diszlexia nélkül ma nem tartana ott, ahol tart.
Boris Epshteyn
Epshteyn, a republikánus politikai stratéga, aki a tévében Trump helyetteseként jelent meg, az elnök különleges asszisztenseként dolgozik. A harmincas éveinek közepén járó Epshteyn kommunikációs igazgatóhelyettesi feladatokat is ellát.  A New York-i székhelyű befektetési bankár és pénzügyi jogász Epshteyn John McCain szenátor kommunikációs tanácsadója volt a 2008-as elnökválasztási kampányban. A The New York Times szerint Epshteyn több mint százszor védte meg Trumpot a különböző tévéműsorokban. Epshteyn, aki 1993-ban költözött az Egyesült Államokba szülővárosából, Moszkvából, a tévés műsorvezetők szerint „nagyon harcias” és „rámenős”. 2014-ben erőszakos viselkedéssel vádolták, miután belekeveredett egy kocsmai verekedésbe. A vádat ejtették, azzal a feltétellel, hogy Epshteyn beiratkozik egy dühkezelési tréningre, és közösségi munkát végez.
David Shulkin
Amennyiben a Szenátus jóváhagyja, az egészségügyekért felelős miniszterhelyettes dr. David Shulkin miniszterként fogja vezetni Veteránügyi Minisztériumot. Ő lenne az egyetlen olyan kinevezett, aki az Obama-kormányzat idejéből maradt.  Az 57 éves Shulkin komoly vezetői tapasztalattal rendelkező belgyógyász, dolgozott már korházak elnökeként, többek között a New York Cityben lévő Beth Israel Orvosi Központ vezetőjeként. Ugyanakkor vezető orvosi és akadémiai pozíciókban is megfordult. Vállalkozóként Shulkin alapítója, elnöke és vezérigazgatója volt a DoctorQuality vállalatnak, amely egyike az első felhasználóbarát információforrásoknak az egészségügy minőségét és biztonságát illetően.
Reed Cordish
Cordish, akit Trump a kormányközi és technológiai intézkedésekért felelős elnöki asszisztensi pozícióba nevezett ki, az elnök vejének, Jared Kushnernek a barátja. Ő fog felelni azokért a kezdeményezésekért, amelyek több hivatal együttműködését igénylik, valamint azokért is, amelyek a technológiai újításokhoz és korszerűsítéshez kapcsolódnak. Cordish társ a családja ingatlan- és szórakoztatóipari vállalkozásában, a Baltimore-i székhelyű Cordish Companies-ban. Cordish apja, David, a Cordish Companie elnöke és vezérigazgatója, az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság igazgatótanácsi tagja, Trump egyik barátja. David Cordish és Trump egy mediálási folyamat során találkoztak, egy olyan polgári per kapcsán, amelyet Trump indított a Cordish Companies ellen. A negyvenes évei elején járó Cordisht más szálak is kötik a Trump családhoz – jelenlegi feleségének, Margaretnek Ivanka Trump mutatta be. A Jewish Insider értesülései szerint Cordish és felesége társszervezői voltak a Trump-kampány októberi manhattani pénzgyűjtési akciójának.
Avrahm Berkowitz
A 27 éves Berkowitz Trump különleges asszisztense és egyben Jared Kushner asszisztense is. A Jewish Insider szerint Berkowitz és Kushner egy arizonai szálloda kosárlabda-pályáján találkoztak egy Passover program keretében.
Képtalálat a következőre: „Avrahm Berkowitz”
Továbbra is kapcsolatban maradtak, és Berkowitz több ízben is dolgozott Kushnernek. Miután befejezte tanulmányait a Queens College-ban, Berkowitz a Kushner Companies munkatársa lett, majd átigazolt újságíróként Kushner lapjához, a New York Observerhez. 2016-ban, amikor éppen befejezte az utolsó szemesztert a Harvard Egyetem Jogi Karán, levezényelt egy élő Facebook-adást a Trump kampány keretében. Később a kampányban adatelemzési igazgatóhelyettesként tevékenykedett. A Jewish Insider szerint Berkowitz első unokatestvére Howard Friedman, aki 2006 és 2010 között az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság elnöke volt. Fordítás: Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/6/168791/




Mikor tör ki a harmadik világháború?

A nagy háborúkhoz mindig kellett egy casus belli, egy ok, hogy miért van szükség az emberirtásra. A háborút kicsikarni akaró országok vezetői mindig egy új világrendről (New World Order – röviden NWO) papoltak. A szándék azonban nem az új renden belül az emberiség szolgálata, hanem saját hatalmuk biztosítása volt. Az összeesküvést mint egy üzletet szervezték, ezért a szereplőket az NWO részvényeseiként említeném. Számukra a halál, a pusztítás csak egy üzlet, amely profitot hoz, és hatalmat biztosít számukra. Régen egy-egy országot használtak gyutacs gyanánt, mint pl. az Osztrák-Magyar Monarchiát az első világháborúban, Németországot a másodikban. Ma már ez nem elég, több ország, esetleg egy egész vallási kultúrkör szükséges a nagy háború, a világháború beindításhoz. A legkedvezőbb, ha "proxy háborúkat" indítanak be, amelyek kellőképpen megmérgezik a nemzetközi stabilitást, úgymond fellazítva ezzel a társadalmak védekezési képességét. Az ilyen proxy háborúhoz az emberanyagot és a megfelelő mennyiségű fegyvert egy mesterségesen szított felkeléssorozattal, az úgynevezett Arab Tavasz hadművelettel indították meg az NWO főrészvényesei. A recept régi, korábbi időkben számos esetben bevált. Csak egyet említenék meg mielőtt részleteiben mutatnám be az Arab Tavasz lényegét. A főleg a dúsgazdag bankházak által irányított kommunista hatalomátvétel 1871 márciusában Franciaországban elszámolta magát. Ma már ismert tény, hogy az Orléans-i herceg (Duke of Orleans), a Grand Orient Szabadkőműves nagymestere már 1789-től felvásárolta az összes francia gabonát, majd az azt követő éhínséggel egyfajta „Párizsi Tavaszt” kreált. A forradalom nem csak a „gyermekeit falta fel”, de borzalmas pusztítást vitt végbe a „szabadság, egyenlőség, testvériség” mákonyával elbódított nép körében is. A vér patakokban folyt, és, mint az Iszlám Állam és egyéb muszlim radikálisok gyakorlatában megismerhettük, a francia kommün idején rengeteg fej gördült le. Ugyanolyan emberi szörnyetegek gyilkolták halomra a népet, egymást és uralkodóikat, mint ma a kalifátus és a „mérsékelt szíria ellenállók” emberei. A forradalom nem úgy végződött, ahogy az elidézői remélték, a forradalom megbukott. A vereségbe bele nem nyugvó NWO-részvényesek beindították a „Népek Tavasza hadműveletet” (Spring of Nations) 1848 tavaszán. Természetesen, mint az „Arab Tavasz” ez a művelet is igényelt némi alapozást. Mint a kommün esetében, a forradalom itt is parancsra vette kezdetét. A Fábián Társaság (Fabian Society), az Angliából üzemeltetett szabadkőműves szervezet megbízta Moses Mordecai Mary Levy zsidó politológust, szabadúszó írót, hogy írja meg a forradalom forgatókönyvét. A gyengébbek kedvéért említem, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ma Corvinus aulájában található télapó szakállú Marx Károlyról van szó, és a Kommunista Kiáltványról, amelyet 1848. február 21-én Londonban adtak ki „Communist Manifesto” címmel. Az összes a forradalomban részt vevő ország (francia, magyar, német, osztrák, olasz, dán, ukrán, lengyel stb.) nyelvére rekordgyorsasággal lefordították, és kiadták az utazó provokátoroknak és helyi szabadkőműves páholyoknak használatra. Ez a Fábián Társaság az, amely többek közt létrehozta a Londoni Üzlet és Politika-tudomány Intézetét (London School of Economics and Political Science) 1895-ben, a második forradalmi kísérletük bukása után. Ma ez az intézmény áll többek közt az „Arab Tavasz” - propagandistái mögött, ami nem lehet meglepő egy gondolkozásra kapható ember számára. Nem véletlen, hogy ez a forrásmű (Kommunista Kiáltvány) befolyásolt olyan magyar forradalmárokat is, mint Petőfi Sándor, aki verseiben már a királyi családok kivégzését követelte: Lamberg szivében kés, Latour nyakán Kötél, s utánok több is jön talán, Hatalmas kezdesz lenni végre, nép! Ez mind igen jó, mind valóban szép, De még ezzel nem tettetek sokat – Akasszátok föl a királyokat! Nem véletlen, hogy Kossuth, miután Amerikába iszkolt, Arad helyett az ottani szabadkőműves páholyok ünnepeltjeként turnézott szerte abban az Amerikában, amelynek véres polgárháborújához az a Grand Orient Szabadkőműves páholy nyújtotta a logisztikát, amelyet pont az orosz cár kuszált össze azzal, hogy hajóhadának egy részét a két legnagyobb amerikai öbölbe küldte. A történelem most Putyinnal ismétli önmagát? Reméljük, nem pontosan, mert az NWO bosszút állt, és később a Romanov uralkodócsaládnak életével kellett ezért fizetnie. A fenti esetek ismeretében láthatjuk, hogy a mostani „Arab Tavasz” is a tömegek felheccelésével és hatalmas pénzek propagandára költésével vette kezdetét. Persze kellett egy megfelelő alkalom. Ugyan már jóval korábban mindez kezdetét vette, és „hamis zászlós” hadművelet keretében másodszori nekifutásra New Yorkban lerombolták a WTO épületeit és a Pentagon egy részét. Annak ellenére, hogy minden szál Szaúd-Arábiába vezetett, a dominó-effektust Irakban és Afganisztánban kezdték el NWO-bérmunkában az amerikai és szövetséges hadseregek. Irakot már korábban ráuszították Iránra, Afganisztánt kivéreztették a szovjet hadsereg révén, tehát két meggyengült muszlim országot foglaltak el, ugyanazon casus belli okán, annak ellenére, hogy a kölcsön-terroristákat Szaúd-Arábia szolgáltatta és azon belül is a Bush klán üzletpartnerei, a Bin Laden-csoport, amely évente 2 milliárd dolláros forgalmat közvetít. Maga Bin Laden, az al-Kaida, vezetője, CIA-ügynök volt, és a szaúdi királyi család rokonságát és védelmét élvezte. Halála, vagyis annak magyarázata a mai napig is kétséges. Miután Afganisztán és Irak megszűnt önálló államként létezni, Pakisztán meghátrált és Líbia is - gyengeségét és a változó időket felismervén - egyezkedésbe kezdett. Az NWO elérkezettnek látta maradék akadályt elsöpörni az útjából. Tunéziában 2010 decemberében egy utcai árus, Mohamed Bouazizi felgyújtotta magát a rendőri brutalitás elleni tiltakozás jegyében. Ilyesmi történt már korábban is, de most a megfelelő uszítás támogatásával a tömegek igazságérzetét valahogy sikerült felkorbácsolni. A tunéziai forradalom mégis az év közepére kezdett ellanyhulni, kifutni a lendületből. Az „Arab Tavasz”, majdnem feledésbe merült. Az NWO manipulációs gépezete teljes sebességbe kapcsolt, és elérte, hogy az év végére az „Arab Liga” más országaiban újra felüsse a fejét az „Akasszátok fel a királyokat!” hangulat. Ezt nevezték el a politológusok „Arab Télnek” (Arab Winter”), amely 2010. december 18-án vette kezdetét. Uralkodók, vezetők sorra vesztették el pozíciójukat, vagy / és életüket. Tunézia, Egyiptom, Líbia, Jemen, Szíria, Bahrein. Forradalmi megmozdulások történtek Jordániában, Szaúd-Arábiában, Djibutiban és még jó pár arab országban. Érdekes módon Szaúd-Arábia nagyon felkészülten várta az eseményeket, és tömeges lefejezésekkel és egyéb kivégzésekkel tudott válaszolni a forradalomra, aminek a logisztikai részét Törökországgal szervezték le, mint azt ma Oroszország nagykövete hány a szemükre az említett országoknak. Ma a hivatalos magyarázata az Arab Tavasznak az Egyesült Államokban az érintett államok legfelső vezetőinek elnyomó erőszakossága, a nép kizsákmányolása és saját köreik eszement luxusa. Az ügy pikantériája, hogy a kizsákmányoló vezetők amerikai jóváhagyással uralkodhattak, és ez kimondottan és kiemelten igaz Szaúd-Arábiára, amely minden hátrány nélkül úszta meg az Arab Tavaszt, sőt az uralkodó család jogtalan trónbitorlásár kritizáló Jement éppen most bombázza vissza a kőkorszakba anélkül, hogy az Egyesült Államok vagy az ENSZ megdorgálná. Tunéziában Zine El Abidine Ben Ali, lemondva posztjáról, elmenekült. Líbiában Kadhfi lincselés áldozata lett. Jemenben Ali Abdullah Saleh lemondott és a szudáni elnök Ali Abdullah Saleh ígéretet tett, hogy nem indul a következő választásokon. A gond Egyiptomban kezdődött az addig simán gördülő tervezet bonyolítása közben. Ugyan a korábban Uncle Sam kedvenckéje, de izraeli parancsra eltávolítandó Hoszni Mubarak 2011-ben lemondott és börtönbe került, a helyére kívánt Mohamed Murszi személyével Egyiptom népe és a katonai vezetése nem értett egyet. Ez komoly hátrányt jelentett a NOW részvényeseinek, hiszen a Líbiában lefoglalt fegyvereket egyiptomi katonasággal szerette volna Szíriába átdobni, az ottani vezetőséget megdöntve. De tulajdonképpen ki is Mohamed Murszi? A történet az Arab Testvériség Mozgalommal (Society of the Muslim Brothers) kezdődik. A szervezetet Haszan al-Banna 1928-ban hozta létre. A szervezetre a kalifátus visszaállításának és a saría törvények újra bevezetésének volt az elsődleges célja, pont az, amiről ma az Iszlám Állam szól. Mohamed Murszi 2000-ben került a parlamentbe, de mint pártonkívüli, ugyanis az Arab Testvériség Mozgalom akkor még mindig betiltott párt, mozgalom volt. 2012 júniusában amerikai támogatással Murszi Egyiptom elnöke lesz, és ezt a szerepet mint a Arab Testvériség Mozgalom vezetője látja el. Megalakulni látszik a proto-Iszlám Állam, amelynek áldására maga a zsidó származású amerikai külügyminiszer, John Kerry siet Kairóba, hogy kiadja Murszinak a parancsot a következő lépések megtételére. Ebbe a jól kiagyalt tervezetbe rondított bele Abdel Fattah el-Szíszi tábornok 2013 júniusában egy népszerű puccs során. Egyiptom kiesett a következő lépésszerepből, Szíria leigázásából. A kalifátus és Izrael ál-ellenségét máshol kellett megszervezni. Erre a szerepkörre vállalkozott Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia. Ennek a részletnek megértéséhez vissza kell mennünk időben. Először foglalkozzunk Törökországgal. Modern Törökországról Mustafa Kemal Atatürk és a „Fiatal Törökök Mozgalom” (Young Turks) említése nélkül lehetetlenség. Kik is voltak a „Fiatal Törökök Mozgalom” tagjai? Ne vezessen minket félre a „török” kifejezés, mert a mozgalom lényege egy hamis zsidó próféta, Sabbatai Zevi zsidó követői a XVII. századtól kezdődően Törökországban. A mozgalom fedőneve és ál-programja a török nacionalizmus volt, hiszen nyíltan nem lehetett egy muszlim országban felvállalni a mozgalom arculatát. Mint Spanyolországban a zsidó marranók, Törökországban is látszólag áttértek mohamedán vallásra, sőt nagy részük a Hajj zarándoklatra is vállalkozott a látszat fenntartása végett. A törökök előtt ez nem volt teljes titok, ezeket a török kifejezéssel „dönek” vagyis renegátnak nevezték. Miután 1908-ban a „dönek” megdöntötték Abdulhameed II. szultán uralmát, befolyásuk és hatalmuk megerősödött Törökországban. Mustafa Kemál „dönek” elkötelezettségű volt, de hívő mohamedánként faragta ki fából a vaskarikát. Ennek ellenére hatalomra jutásának első lépése a kalifátus betiltása volt. Betiltotta a vallási iskolákat és az arab nyelvű imádkozást. Aki a parancsainak nem tett eleget, azokat megfelelő legális procedúra nélkül kivégeztette a főtereken. Más szóval a török nacionalizmus cionista parancsra, művi úton lett szítva, későbbi tervek szolgálatában. Ezt a pilótaprogramot mellesleg egy magyar cionista, Vámbéry Ármin kezdeményezte 1860-ban, aki nyelvzseni-tehetsége révén a szultán tanácsadójaként funkcionált, de titokban az angol külügynek, Lord Palmerstonnak dolgozott. Később angol utasításra megpróbált Theodor Herzl és a szultán közötti párbeszédet kialakítani Izrael létrehozása érdekében. A pántörök mozgalmak propagandistái egytől egyig cionista zsidók voltak, mint pl. a francia zsidó író, Leon Cahunk, aki az „Introduction al'Histoire de l'Asie, Turcs, et Mongols, des ...” című művel mutatkozott be, vagy az angol zsidó író, Arthur L. David, aki hasonló propagandaanyaggal debütált. A török mozgalom élén olyan ismert cionista vezetők álltak, mint pl. Vladimir Jabotinsky, aki a mozgalom kiadványait kezelte. A mozgalmat az Orosz Cionista Federáció, az amerikai B’nai B’rith és a holland királyi bankár Jacob Kann pénzelte többek közt. Csak emlékeztetőnek említem, hogy Jabotinsky volt az izraeli Irgun terrorcsoport megalkotója, annak a csoportnak, amely mintaként szolgált a mai modern Izrael terroralapú fegyveres szerveinek. De ugorjunk előbbre az időben! 2010. május 2-án az izraeli katonaság tüzet nyitott a fegyvertelen Mavi Marmara hajóra, meggyilkolván kilenc aktivistát, pár tucatot pedig súlyosan megsebesítettek. A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan élete legnagyobb színészi alakításába kezdett, műfelháborodást színlelve, Izrael felelősségre vonását követelve. Természetesen az ügy az akkor már beindított titkos izraeli-koalíciót igyekezett palástolni, főleg hogy a Mavi Marmara útját ő engedélyezte. Az egész világ lélegzetvisszafojtva csodálta bátor fellépéséért, holott Erdogan, aki az Arab Testvériség sikerekor Egyiptomban az R4BIA jellel üdvözölte az amerikai, és így az izraeli befutókat, sohasem tagadta, hogy a cionista „dönek” emlőin nevelkedett, Atatürköt tartva példaképnek. Így tökéletesen érthető szerepe a mostani szíriai tragédiában, amelyhez Izrael és Szaúd-Arábia mint amerikai partnerek együttműködnek. Az események Szíriában 2011. január 26-án kezdődtek egy tüntető letartóztatással. Ilyen csoda máskor is történt Amerikától Magyarországig. Ami ez esetben más volt, hogy gyermekeket használtak a NWO-részvényeseinek ügynökei, hogy azok erőszakra biztató jelszavakat irkáljanak falakra, amit letartóztatások követtek. Daara városában 15 gyermeket bevitt a rendőrség. Hihetetlen gyorsasággal szinte minden szíriai nagyvárosban tüntetés tört ki, mintha a 15 gyermeket bárminemű bántalmazás érte volna. A tüntetés élére a volt kommunista politikus, Jamal Atassi lánya Suheir Atassi került, aki ez esetben nem kényszerült burka hordására, hiszen akkor még a modern Szíriában ez nem volt kötelező. Érdekes módon azok a most már a saría törvényt kikényszerítő szakállas férfiak nem érezték a nyugatiasan kivetkőzött aktivista nő jelenlétét ellenszenvesnek. A tüntetések erőszakba torkolltak mind a két fél részéről. Július végére annyira megromlott a közbiztonság, hogy a kormányzat szükségállapotot hirdetett ki. Hogy mennyire szervezett volt a hatalomátvételi kísérlet, mi sem bizonyítja jobban, hogy már decemberben elesik Homsz a semmiből szerveződött „lázadó Szabad Szíriai Hadsereg” támadását követően. Ezt a tökéletesen felfegyverzett hadsereget nevezte a Nyugat „mérsékeltnek”. Két hónap múlva már Damaszkusz küzd a fennmaradásért, és már a reptéren tombol a harc. A szíriai hadsereg, első meglepetéséből ocsúdva, egyre nagyobb teret kezd nyerni, amit 2012 áprilisában egy tűzszünet követ. A párbeszéd helyett az NWO – szíriai lázadói és az Iszlám Állam – ugyancsak amerikai-izraeli és szaúdi koprodukció gyanánt életre kelt terrorcsoport vezetője, az izraeli Moszad zsidó származású tisztje, Simon Elliot (Elliot Shimon), más néven Al-Baghdadi Irakból átcsoportosít egy hadtestet Abu Muhammad al-Julani vezetésével. A csoport innen magát Jabhat al-Nusra li Ahl as-Sham csoportnak, rövidítve al-Nuszra frontnak nevezi, de lényegében az al-Kaida szíriai szárnya. A nyugati hivatalos média 2014 májusában azzal vezette félre a világ közvéleményét, hogy az amerikai pénzen támogatott Szabad Szíriai Hadsereg teljes erejével küzd az Iszlám Állam és a Nuszra front ellen. A valóság ennek ellentmondva ma már köztudott, hogy az amerikai pénz és fegyverek birtokában szinte az egész hadsereg átállt az időközben kalifátust kikiáltó IÁ oldalára, hogy maguk is embertelen gyilkosságok és háborús bűnök sorát kövesse el. Az amerikai elhárítás igen szűkszavú, ami az IÁ vezetőségi listát illeti. Ugyancsak jól eltitkolt a kalifátus anyagi és fegyverutánpótlásának vonala. Időközben az IÁ az izraeli határ közelében izraeli tisztikarral ölelkezve lett lencsevégre kapva, és a New York Times és a Jerusalem Post számolt be arról a 2000 Al-Nuszra-katonáról, akiket izraeli kórházakban gyógyítottak, hogy gyógyulásuk után visszatérhessenek Szíriába további gyilkosságokat, lefejezéseket végrehajtani. A kezdetben Líbiából a volt líbiai hadsereg fegyverzetét öröklő IÁ mára a kapott fegyverekből kikopott. Utánpótlását részben az amerikai, részben szaúd-arábiai forrásokból szerzi be. Szaúd-Arábia fegyverimportja a szíriai és iraki eseményeket követően ugrásszerűen megnőtt. A kalifátus a kiadásainak nagy részét a főleg volt kurd területek olajmezőiről szerzik be, a nyersolajat tartálykocsikkal Törökországba szállítván. Tehát Erdogan, elődei nyomdokán az izraeli terrorizmus fő támogatójává lépett elő, anyagi és politikai megfontolásokból. Törökország a mai napig félelemben él az általa lemészárolt örmény és kurd áldozatok miatt. Számára a kalifátus nemcsak olajdollárokat jelent, de a kurdok ellen egy hathatós erőt is. Számára igen kellemetlen hírként kellett elkönyvelnie, hogy az utóbbi időkben a kurdok majdnem teljesen lezárták a török-szíriai határt, ezzel elzárván a török utánpótlási vonalát a kalifátusnak. Ennek elkerülése végett az Egyesült Államok meghirdetett egy légtértilalmi zónát a török-szíriai határon, ami az utolsó csepp volt az orosz pohárban. Ez év szeptemberében az orosz hadsereg megkezdte a szíriai támaszpontját feltölteni fegyverekkel, és már a hónap végén megkezdte hadműveleteit. A cél a török határ lezárása, és a fővároshoz közeli ellenség felmorzsolása. Időközben a csecsen iszlamisták is tömegével szivárognak be Szíriába, ahol fejpénzt kapnak minden elfogott orosz katona után. Érdekes, hogy az Egyesült Államok, amely évek óta támadja a kalifátust, semmilyen eredményt sem tudott felmutatni, de most az orosz kezdeti sikereknek nemhogy örülne, a zsidó külügyminiszter, Kerry révén egy új török-szír határsáv légtértilalmat szeretne a kongresszus elé tárni. Időközben az orosz külügyminiszter megfenyegette Törökországot, hogy azonnal hagyjon fel a kalifátus támogatásával. Végeredményben Törökországon keresztül a fenyegetés a konfliktusban szereplő összes államnak szólt. Törökország, mint egy utolsó szajha, mindenben kiszolgálja az NWO-részvényeseit, és a Nyugat titkos csodafegyverét, a migráns-hullámot igyekszik minél gyorsabban útjára indítani Európa felé. Ez a támadást már egy korábban letesztelt próbafutam előzte meg. Európa sohasem csodálkozott el azon, hogy egy globálisan szervezkedésre képtelen európai cigánytömeg, amely nemzetközi szinten nem tart fent egymással kapcsolatot, miként volt képes egyszerre, mintegy parancsra elözönleni Európát, hogy ott káoszt és fejetlenséget okozzon. Az NWO emberei gondosan feltérképezték, a cigányrohamra miképpen reagálnak az európai országok kormányai, és ott, ahol az ellenkezés nagyobbra sikeredett, mint a forgatókönyvben előírt volt, a liberális dogmák bunkósbotjával lecsaptak. A próbafutam végét jelezte a lelassult cigányszétáramlás, amit hamarosan követett az igazi támadás a militáns iszlám tömegei révén. Amit az NWO részvényesei elbizakodottságuk révén figyelmen kívül hagynak, az Európa feláldozásával járó katonai segítség, amennyiben a NWO-részvényesek a BRICS-országokkal, és ezen belül Kínával kerülnének háborús helyzetbe. A világháború az idő múlásával, ahogy a leendő szereplők oldalt választanak, kezd körvonalazódni. Ez esetben az amerikai elszigeteltség már nem ad védelmet. Az orosz vezérkar nyíltan beszél arról, hogy a Yellowstone alatti szupervulkánt tervezi háború esetén nukleáris bombával berobbantani, ami már magában az Egyesült Államok majd' egész területét rombolná porig. Ezen felül az amerikai földrengés-vonalakat támadná meg, és az alacsonyan fekvő keleti metropolisokat, mint pl. New York, egy a tenger alján robbantott tengerárral pusztítaná el. Oroszországot gyakorlatilag körülvette az Egyesült Államok és a NATO, miközben Szírián és a volt szovjet tagállamokon (csupán két tagállamban van támaszpontja) kívül nincs határain túl támaszpontja. Prózai kérdés, hogy ki törekszik támadásra és ki a védekezésre. A nagy háború kitörése nem kérdés. Ami kérdés lehet, csupán az, hogy milyen hamar.
Neményi Péter
(kuruc.info)




Európa elrablása


network.huAzt szokták mondani, hogy a politikához (és a focihoz) minden magyar ért. Nekem is van olyan ismerősöm, aki egy kisfröccs mellett meg tudja oldani a Közel-keleti válságot és közben még rá is gyújt. Hát akkor hadd szóljak hozzá én is az európai menekült ügyhöz, hozzátéve, hogy én nemcsak a tévéből, a karosszék kényelméből ismerkedtem ezzel a kérdéssel, hiszen annak idején közel két évet húztam le svéd menekülttáborokban. Sőt, magam is bevándorló vagyok, hiszen a kanadai állam vendégszeretetét élvezem.
Sietek azt is leszögezni, hogy nem vagyok egyetlen hazai párt híve sem. De bárki is lenne most hatalmon, és annak az adott kormánynak miniszterelnöke azt nyilatkozná, hogy Magyarországot meg kell védeni a menekült áradattól, azt csak helyeselni tudnám.
Mert aki nem látja, hogy mit jelent többszázezer, sőt, hamarosan milliónyi bevándorló érkezése Európába, az vagy vak, vagy – ami még rosszabb – elvakult.
Vegyük csak a tényeket! Naponta ezrek és ezrek lépik át az Európai Unió határait és özönlenek falvakon, városokon keresztül, hogy eljussanak oda, - hát ez az, hova is? Mert hirtelen egyik ország sem elég jó azoknak, akik pár napja még a puszta életükért reszkettek.
De nemcsak az a baj, hogy sokan vannak! Az jóval nagyobb baj, hogy ez a tömeg leginkább olyan egyedülálló férfiakból áll, akikből igencsak kinézhető, hogy fegyverforgatásra képesek. Persze nem otthon, a saját országukban, a hazájuk védelmében, hanem itt, a határon, ahol a kerítésnél köveket kell dobálni a felsorakozó „ellenségre”. Kaphattunk tehát egy kis ízelítőt, hogy mire számíthatunk, ha nem teljesítjük a kívánságaikat, vagyis, ha nem hagyjuk, hogy szabadon elözönöljék az országot. Jó, jó, tudom, nem akarnak itt maradni (lám csak, most először kamatozik, hogy nálunk alacsonyabb az életszínvonal) de egy ilyen átvonulás nemcsak a feldúlt állapotokat eredményezi, hanem azt a veszélyt is, hogy ellenőrzés nélkül, akadálytalanul áraszthatják el Európát ezek a vandálok.
És gondoljunk csak bele! Itt ez az ISIS, a leggyilkosabb terrorszervezet a világon, amely nyíltan vállalja, hogy világuralomra törekszik. Vajon kihagyna-e bármelyik katonai vezetés egy olyan ziccert, hogy simán, bántódás nélkül küldheti át embereit az ellenséges területre? Semmi ellenőrzés, vagy ha igen, akkor elég bemondanunk egy hamis nevet (Juszuf Abdul Ibrahim) és már mehetünk is a hatalmas hátizsákunkkal, és a kutya sem fogja megkérdezni, hogy abban meg mi van? Hát vissza is adnám a dzsihádista tagkönyvemet a fényes tekintetű kalifának, ha nem jutna eszembe ekkora ravaszság a gyaur kutyák ellen.
Ha meg a származásunkról érdeklődnek, akkor Szíriát kell mondani, még akkor is, ha fogalmunk sincs, mi a fővárosa. Mert, az a jó Merkel asszony most azokért van oda. – Gyerekek, mondja a boltos bácsi. – Ma Tibi névnap van, tegye fel az a kezét, akit így hívnak, mert csokit kap.  Naná, hogy minden kéz a magasban lesz.
Aztán az sem baj, ha nem tudjuk a jó választ.  Hiszen ott vannak azok a velünk rokonszenvező tolmácsok, majd úgyis azt „fordítják” amit a hivatalok hallani akar. Mert az csak természetes, hogy ők is a mi fajtánk, és a mi pártunkon állnak.
Na jó, nem mindenki terrorista. Bár azért kicsit gyanús, hogy akik reflektorfénybe kerülnek (mint például a hangosbeszélős férfi, vagy a felbukott fociedző) azokról rögtön kiderül, hogy jobb lett volna, ha sosem járnak mifelénk.
Ott volt ugye ez az eset a gáncsoskodó kamerás nővel. Mára már egyértelmű, hogy hozzá sem ért a menekülő férfihoz. De egy volt focistának igazán nem kunszt egy kis műesést produkálni. Biztos elégedetten nézett fel a fetrengés után: A bíró megadta a büntetőt!  Mert a média rögtön darabokra tépte ezt a fiatal magyar nőt. Nem győzött meakulpázni szegény. De miért kért bocsánatot, ha nem is rúgta fel? –kérdezték sokan.  Miért? Miért? Mert az egész világ haragja ellene irányult, hogyan vállalhatta volna fel még azt is, hogy rásüssék a gyávaságot is, a tetűséget, hogy hazugsággal mentegeti önmagát. Amikor végre előkerült az a képsor, ahol látszik a vétlensége, azt már nem kürtölte világgá a sajtó. Mert a gépezet már beindult, és a szenvedő mártírból nemzetközi hőst csináltak. Ám ez a reflektorfény arra is jó volt, hogy kiderüljön a múltja is. Ronaldo, a világsztár spanyol focista meg mosolyogva pózol a neves férfival, eltörpülve e kiválóság mellett. Vigyoroghat nyugodtan, elvégre nem voltak kurdok a családjában, nem az ő rokonai kiirtásában segédkezett a tréner úr.
És most tekintsünk azokra, kiknek kezéhez tényleg nem tapad vér. Nézzünk egy átlag emigránst, aki nem harcolt egyik oldalon sem, ennek megfelelően az élete sem forgott veszélyben odahaza. De tudomást szerzett róla, hogy mindenki útra kelt. Akkor ebben lehet valami – gondolta, mert százezrek csak nem tévednek. Biztos többet tud az a fránya földrész, izé, na hogy is hívják, ja, igen, valami Európa. A szomszéd már mondja is, hogy ott mindenkinek saját háza, meg kocsija van, és dolgozni sem kell, és mind a négy feleség után jár a segély. Hát akkor induljunk mi is! Elő a kis dugipénzt a matracból és már nyálazhatom is ennek a kigyúrt karú, szúrós szemű, szőrös mellű fazonnak a markába, akinek olyan frankó gumicsónakja van.
Aztán jön a nagy utazás, ismeretlen országokon keresztül, hol gyalog, hol járműveken, de olyan sokan vagyunk, hogy kezd kissé gyanús lenni: - Tényleg jut segély mind a négy asszony után?! Elbír ekkora rohamot ez a földrész?
Aztán kiderül, hogy Németországban már tüntetnek a bevándorlók ellen. Micsoda csalódás! Irány Svédország. Elfoglaljuk a lakást, az első hetek meg azzal telnek, hogy összevásárolunk mindent a segélyből. De aztán nem történik semmi. Unatkozunk. Már azokon a sztorikon sem tudunk nevetni, hogy milyen jókat balhéztunk egy kerítésnél, valami kimondhatatlan nevű ország határán. Dobáltuk a rendőröket, ők meg csak álltak, tétlenül. Jó buli volt, na! De itt csak unalom van és kurva hideg! Hol van a napfényes hazám?! Az a remek kis kávéház, ahol olyan jókat lehetett dumálni vízipipázás közben.  Igaz, itt sem kell dolgozni, kapom a segélyt rendesen, de az meg olyan megalázó, hogy segélynek hívják. Járandóság az, mert igenis jár nekem, ha már itt élek.
Ráadásul a tévében is idegen nyelven gajdolnak, de hülye leszek megtanulni, hiszen hamarosan úgyis arabul fog dumálni mindenki. Azt még kivárom! Most meg egy szakállas nő kornyikál, fúj, micsoda korcs banda ez! Aztán divatbemutatót közvetítenek, göthös fiúkák vonulnak csipke blúzokban, meg piszkafa lányok, kinn van mindenük, szégyen és gyalázat!
Meg azok a betűk, a hideg is kiráz tőlük. Mondtam is az asszonyoknak: - Képzeljétek, ezek a bunkók fordítva olvasnak! Meg állítólag elölről kezdik a könyvet, és csupa ákom-bákom van benne.

Tegnap meg kijött egy nő a szociál szerviztől, fejkendő nélkül, rövid szoknyában, undorító. Persze tolmáccsal érkezett, mert még mindig nem tanult meg arabul. Aztán elkezdett itt szónokolni, hogy nem szabad megütni a nőket. Micsoda hülye dög! Hát ez még a Koránt sem ismeri! Na, lenne itt a korbácsom, megmutatnám neki. Kár, hogy kiesett a hátizsákomból menekülés közben.
Aztán meg arról papolt, hogy elmehetnék dolgozni. Tudna valami takarítói állást. Nekem?! Hát ennek tényleg elment az esze?! Én takarítsak, akinek üzlete volt a bazárban? Hát, tényleg itt az ideje, hogy rendet csináljunk.
Az lesz a legjobb, ha megkeresem a haverokat, aztán összeállunk, hogy változtassunk ezen. Mert ezt nem lehet tűrni! Elég volt! Van itt egy-két kemény fickó, ők fegyvert is tudnak szerezni, épp itt az ideje, hogy csináljunk valamit, úgyis megesz a dögunalom. Allah Akbar!
De inkább tavasszal, mert most akkora hó van, ki sem tudok menni papucsban.
És mit csinál ez idő alatt a fehér ember, az oda született őslakos? Húszéves-forma szőke svéd leányka nyilatkozik a tévében, hogy neki semmi baja az arabokkal, mert azok rendes fiúk. Az elhangzottak után két eset lehetséges: az egyik, hogy a lányka tudja, nem mondhat mást, mert a svéd törvények szerint börtönnel és pénzbírsággal sújtható az, aki kritizálja a bevándorlási politikát, a másik, hogy valóban úgy érzi, ez a normális életforma. Kár, hogy nincs módomban elmondani neki, hogy én még járhattam úgy Malmö utcáin, huszonöt évvel ezelőtt, hogy nem kellett aggódnom a biztonságomért. És bemehettem a Rosengard városrészbe is, ahol manapság nem ajánlatos arab kísérő nélkül mutatkozni. Igaz, még úgy is van esély rá, hogy késsel a hátunkban távozunk, vagy el sem hagyjuk élve ezt a városrészt. De ez a kislány még nem élt akkor, amikor a saját országában, a saját városában oda mehetett, ahová akart.
Az én időmben, majd egy negyedszázada az albánok adtak ízelítőt a városnak abból, hogy mivel jár az, ha befogadják őket. Mert ők maradhattak. Csupán minket utasítottak ki. Minket, magyarokat, akik dolgozni akartunk, tanultuk a nyelvet és elfogadtuk az ország vallását és kultúráját. Nem hatotta meg a döntéshozókat feleségem terhessége sem. Mi nem kellettünk! Így aztán Kanada lett a végállomás, igaz, ide se úgy jöttünk, hogy berúgtuk az ajtót. Csak a pontrendszernek megfelelve, orvosi vizsgálat után, ellenőrzött okmányokkal, ja és annyi készpénzzel, hogy a kezdésünk ne terhelje az államkasszát. Svédországot csak a balkáni áradat érdekelte. Épülnek is a mecsetek szép sorjában.
Ha a menekültügyön kesergek, a sajtóban nyugtatni próbálnak, hogy valójában nem is olyan sötét a kép. Mert lám, egyes muszlimok Európába érve felveszik a keresztény vallást. Igen?! És vajon hányan, a milliókból? Ami azt illeti, nem irigylem ezeket a hitehagyottakat. Hol fognak élni? A fehérek között, a sorból kilógva? Vagy a saját fajtájuk körében? Ott, ahová a származásuk, kultúrájuk, nyelvük és neveltetésük miatt tartoznak? Na, képzelhetjük, mi lesz ott, ha a szomszédok megtudják, hogy ők többé nem borulnak térdre Mekka felé.
Én meg csak töröm a fejem, hogy miért van a fehér emberben ekkora alázat? Miért hagyjuk nyitva az ajtót azok előtt, akik képtelenek az európai civilizációba beilleszkedni. Képtelenek, mert a hitük nem ismer megalkuvást.

Végiggondolta már valaki, hogy milyen sors várna ránk, ha mi csörtetnék be az arab országokba azzal, hogy idejöttünk, itt fogunk élni, mert nekünk azt mondták, hogy itt mindenki tevekaraván tulajdonos lehet?
És nem értem ezt az ISIS problémát sem! Hát nem lehetne végre odavágni nekik?! Egy egész országot, Irakot le lehetett rohanni, ötvenezer fegyveressel meg nem bír el a világ?! Valakiknek nagyon kapóra jöhet ennek a hordának a működése.
A végére hagytam a szánalmat és az együttérzést, melyet olyan szívesen hangoztatnak egyesek, míg könnyeket hullajtanak a szenvedő arab gyerekek fotóit nézegetve. Igen, tudom, nagyon szép dolog a humánum. Lehet könnyfacsaró cikket kanyarítani arról, hogy hogyan táplálunk és fogadunk örökbe egy-egy ilyen hányatott sorsú gyermeket. De itthon is élnek éhező és fázó gyermekek, akiknek szülei aluljárókban könyörögnek az adományokért. Rájuk gondoljuk először, amikor a pénztárcánk után kotorászunk. Mert ez nem önzés. Ez csak józanság.
Apropó! A te gyerekeid és unokáid miatt ki fog sírni?
http://ballaandras.weebly.com/euroacutepa-elrablaacutesa.html


Szíria ENSZ-nagykövete:


a NATO és szövetségesei felelősek az
iszonyú rombolásért
és szenvedésért
A nyugati „szabad” sajtóban valami miatt nem kapott nyilvánosságot az a beszéd, amelyet Basar al-Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete mondott el szeptember 16-án. Holott bennünket és Európát alapjaiban „érint”. Jellemző, hogy a beszéd szövegét egy német blog hozta nyilvánosságra szeptember 24-én. A nyugati médiának túlzottan őszinte beszédből közlünk szemelvényeket. Szeptember 16-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa a közel-keleti „humanitárius helyzetről” tartott ülésén vitattak meg két elfogadott ENSZ-határozatot. Bemutatták az ezzel kapcsolatos jelentést. Erre válaszolt a szír nagykövet.
network.huBasar al-Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete
A beszédet közlő blog bevezetőjében felteszi a kérdést: hány embert, gyereket ölnek meg Szíriában naponta az amerikai-német vezetésű nyugati szankciók miatt? Az országot elpusztítják és bombázzák. Ezzel egy időben a terroristákat fizetik és védik. „Erről a német propagandatévékben egyáltalában nem lehet értesülni”. Zárójelben jegyezzük meg: nem csak onnan nem. A nagykövet felsorolta, hogy mely terrorista csoportokat mely országok finanszírozzák, Törökországtól Kataron át Jordániáig. Damaszkusz külső kerületeiben egy Szaúd-Arábia által finanszírozott terrorista csoport, „Az Iszlám Hadserege” öldököl és pusztít. A nagykövet megdöbbenésének adott hangot, amiért a jelentés e csoportokról nem „terrorcsoportokként”, hanem mint „nem állami, felfegyverzett csoportokról” tesz említést. Szíriában az emberi szenvedést ezek okozzák. A nemzetközi média a „menekültek jelenségét” állítja középpontba, holott mindez egyik terméke az okozott rombolásnak és százezrek meggyilkolásának. A terrorszervezetek szíriai és iraki kőolajat adnak el az Európai Uniónak török közvetítőkön keresztül, és eladásra elsősorban Londonba csempészik a műkincseket. Mármint azon részüket, amelyeket nem pusztítanak el a helyszínen. Szíriába a nyugati országokból tízezrével áramlanak a terroristák. Szíria számos területén a gyerekek nem tudnak iskolába járni. Nem csak azért, mert az iskolaépületeket szétbombázták, de azért is, mert a szülők féltik a gyermekeiket a terrortámadásoktól. A Nyugat hozta létre az Iszlám Állam terrorszervezetet, miközben a leszbikusok, homokosok és a transzszexuálisok védelme foglalkoztatja a leginkább. A nagykövet feltette a kérdést, hogyha terroristáknak nevezik azokat, akik az USA-ban, Franciaországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában terrorcselekményt hajtanak végre, akkor azok, akik ugyanezt teszik Szíriában, miért nem nevezhetők terroristáknak? Miért nevezik őket „nem állami felfegyverzett csoportoknak”?. Majd ezt mondta: „Reménykedve reménykedem, hogy a szíriai válságot – függetlenül egyes kormányok beavatkozó politikai tevékenységüktől, beleértve a Biztonsági Tanács egyes tagjait – kezelni fogják. A szírek szenvedése nő és megsokszorozódik. Elég ebből! Szenvedésünk nem árucikk és nem vagyunk ’erkölcstelen üzletek bazárja’, ahol népünk fájdalmával kereskednek. Nem akarjuk, hogy népünk más országokba vándoroljon ki!... Sokkal inkább arra van szükségünk, hogy a Putyin elnök által javasolt kezdeményezés létrejöjjön, vagyis egy koalíció a terrorizmus elleni harc érdekében! Köszönöm, elnök úr!” – fejezte be beszédét Szíria ENSZ képviselője.
Szalonna János - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/4/148962/







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése