2018. december 14., péntek

Lakatos Pál Országrontók IV.













Lakatos Pál Országrontók IV.



Princz Gábor volt a csalimadár Kulcsár elfogásakor?
Kövér László ismerte Kulcsár Attilát 


• Kőrösi úr, 2003. július 9-e miképpen vonul be a magyar közgazdaságtanba és a pénzügyi életbe? Ez az a nap, amikor a magyar kincstárnak egyetlen fillérje sem volt. Pedig ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, „kasszájában” legalább háromszázmilliárd forintnak kell lennie. Július 9-én, három órán keresztül, egyetlen fillér sem volt.
• Vélhetően a polgári demokráciák történetében egyedülálló ez a „teljesítmény”, amit a Medgyessy-kormány produkált, tudniillik valóban, a tervezetszerű működéshez minimálisan, a törvény által előírtan legalább háromszázmilliárd forintnak kell a kincstárban lenni. Az, hogy rövid ideig nem volt benne egyetlen fillér sem, és ezt egy áthidaló hiteltechnikával oldották meg, Magyarország szégyene. Igazából ennek a következményei lesznek hazánk igazi szégyenfoltjai, hiszen azt nem kérdezi meg senki sem, hogy ezt a dicstelen tettet milyen pártszínekbe csomagolt kormány és milyen ostoba politikuscsapat produkálta – törvénytelenül egyébként – , hanem azt mondják, hogy ez egy olyan ország, ahol még a kincstárat is ki lehet üríteni. Aztán megszületett a látszólag kézen fekvő, de dilettáns magyarázat, hogy a VPOP 152 milliárd forinttal maradt el az időarányos teljesítéstől, meg hogy az adóhivatal szintén nem teljesítette kötelezettségét időarányosan. Szánalmas vergődés ez, aminek megint hazánk lakossága issza meg a levét. Száz- és százmilliárdokat tesznek zsebre a költségvetésből, s aztán csodálkozva vesz-szük észre, hogy az ürességtől kong a kincstár. S „államférfiúink” azonnal készek a megoldással.
• A Medgyessy-csomagra gondol?
• Nevezhetjük Medgyessy-csomagnak is, a tény a lényeg: gázáremelés, villamosenergia-áremelés, adó- és áfaemelés, költségelvonás és a jövedelmek megcsapolása.
• Az áramemelés kilencszázalékos, de ha az áfanövekedést is beszámítjuk, akkor már harmincegy százalék. Tizenkét százalékos a gázáremelés, nyilván ez sem áll meg itt. A péksütemények és a kenyér termelői árának növekedése tizennyolc-húsz százalékos. De emelik a központi fűtés havi díját is, miközben bérstopról beszélnek. S hogy még növeljem az érdeklődést, 2002-ben a reálkereset-növekedés tizennégy százalékos volt Magyarországon, ezzel értük el az 1989-es szintet. Hová süllyed Magyarország?
• Még nem értük el az 1989-es szintet, csak közel voltunk 2002-ben hozzá. Vélhetően ugyanolyan nagy arányú elvonás következik az elkövetkezendő három esztendőben, mint amit 1995-ben, ’96-ban a magyar közvélemény már Bokros-csomag néven megismert. Akkor tizenhat hónap alatt majdnem húsz százalékkal csökkent a reáljövedelem. Meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő két évben a most bejelentett és már ismertetett adatok alapján körülbelül tizennégy-tizenöt százalékos reálbér-csökkenés következik be hazánkban. Ezt elmondták már ezek a közgazdásznak nevezett valakik, a pénzügykutatósok, meg Békesi Lászlók. Azt mondták, az a probléma, hogy túlköltekezik az ország. Ehhez a folyamathoz hozzátartozik, hogy hazánk a reáljövedelem szempontjából a hatodik helyen áll Kelet-Közép-Európában, annak ellenére, hogy 1989-ben az unió által is elismerten minden szempontból vezető ország voltunk.
• És mindezt csöndben elfogadja a magyar? Azért is kérdezem ezt, mert 2003 júliusában Medgyessy Péter miniszterelnök Gyöngyösön, egy egyetemista találkozón a következőképpen fogalmazott: „Ha Magyarországon nem honosodik meg az európai politikai stílus, a teljes magyar társadalom szembe fog fordulni a politikaielittel”. Ezt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke mondta.
• Ez valóban fontos idézet. Egy valami nem igaz Medgyessy Péter mondásában, nevezetesen az, hogy Magyarországon van politikai elit. Az az alpári hangnem, ahogy a politikusok egymást szidják a parlamentben, a közszolgálati és kereskedelmi csatornákon, az valóban egy rosszul sikerült kocsmai veszekedést is alulmúló szint, nemcsak hangulatában, hanem tartalmában is. Tárgyi tévedések özöne, ez jellemzi ma a magyar politikusi csapatot, amivel közgazdaságilag, politikailag semmilyen szempontból nem lehet vitatkozni. Dilettánsok gyülekezete, dilettánsok, akik gyűlöletet keltenek. Abban igaza van Medgyessy Péternek, hogy előbb-utóbb, ha senki más nem idéz elő Magyarországon társadalmi robbanást, kirobbantja azt a magyar politikusi csapat. Erre alkalmasak. Ez az állítás is bizonyítja, ha egy politikusgárda nem lát más kiutat, tovább lop, tovább pusztítja hazáját. És utánuk az özönvíz.
• Kenyeret és cirkuszt a népnek…
• Ma már kenyér nem nagyon van, inkább csak cirkusz. Vélhetően ez a társadalmi robbanás nemcsak a politikusok korlátoltsága, hanem a társadalmi folyamatok miatt is rövidesen bekövetkezik. Egyébként erre konkrét elemzések is vannak már, amelyek nem Magyarországon készültek.
• Mielőtt a Kereskedelmi és Hitelbankról, annak brókercégéről és kiemelten pedig Kulcsár Attiláról beszélünk, szóljunk egy „apró” (Apró) dologról. Ön szerint mennyibe kerül egy háromszáz négyzetméteres nyaraló kilencszáz négyszögöles telken, közvetlenül a Balaton partján, úgy, hogy az erkélyről a Balatonba lógathatná a lábát az ember, ha időközben a Balaton vizét nem lopták volna el?
• Ismerem az ingatlant, ha egyre gondolunk…
• Gyurcsány Ferenc tulajdonáról van szó, amit a Boross-kormány idején lízingelt. Gyurcsány harmincmillió forintért jutott ily módon ehhez az ingatlanhoz. (Csak zárójelben jegyzem meg, húszmillió felett nem köthető lízingszerződés.) Volt két olyan esztendő, amikor egy állami cég visszabérelte tőle az ingatlant, az éves lízingdíjért. A budapesti, V. kerületi képviselői klub helyiségeit tizenegymillió forintért vásárolta meg Gyurcsány, ám ezt is visszabérli tőle egy állami cég. A bérleti díj összege 2003-ban 1,1 millió forint. Az eladás után az állam, már az új magántulajdonosnak, felújította az ingatlant. A felújítás az adófizetőknek több mint százmillió forintjába került. Azaz, a felújítás költségeiből a Medgyessy-kormány jelenlegi sportminisztere, még mint vállalkozó, tízmillió forintot saját keretéből állt. Ugyanitt, az Oktatási Minisztériumban, ötezer négyzetméteres területet vásárolt Gyurcsány Ferenc vállalkozó, húszmillió forintért.
• A Boross-kormány által lízing-lehetőséghez jutott az úr, akit nem annyira Gyurcsány Ferencnek szoktam nevezni, hanem az Apró-klán tagjának. Foglaljuk össze még egyszer ezt a sikertörténetet! Apró Antal famíliájához tartozik, Apró Piroska lányának a férje, így valóban klántag. Az Apró család feje, Apró Antal, mint ÁVH-s tiszt tette meg például azt a galádságot, még Rákosiék vazallusaként, hogy az általuk kivégzett Rajk Lászlót újratemettette, és azt mondta, amíg mi itt vagyunk, nem lesznek ilyen gyilkosságok. Az ígéret ellenére gyilkoltak persze szép számmal, több százas nagyságrendben. Az egykori ÁVH-s Apró Antal kiszolgálta Rákosit, Kádárt, miniszterelnök volt, az Országgyűlés elnöke, 1956. november 4-én a forradalmat leverő oroszokkal együtt jött be Budapestre, azon a borzalmas hajnalon, orosz tankokon, Kádár társaságában. Két gyereke van, az egyiket Apró Piroskának hívják, aki egy bolgár politikushoz ment férjhez, így lett a neve Dobrev. Apró Piroska lánya, Dobrev Klára Medgyessy Péter közvetlen munkatársa, és Gyurcsány Ferenc felesége. Így áll fel tehát az Apró-klán. Azért térek erre vissza, mert itt elsősorban nem is az érték a fontos, nem az, hogy most száz- vagy százötvenmillió forintot lopnak-e el, hanem az, hogy ezt olyan természetességgel teszik, mint ahogy a folyónak két partja van. Tehetik, mert ők klán-tagok.
• De azért a módszerre figyeljünk. 1994 májusában még Boross Péter a miniszterelnök. A kancelláriahivatalban dolgozik Szilvásy György államtitkárként. Két pályázat érkezik az eladási szándékot jelző kiírásra, annak elbírálásában Szilvásy György részt vett. Szilvásy később üzlettársa lett Gyurcsány Ferencnek, majd 2000 és 2002 között mint üzlettárs, tulajdonostársa is lett annak a balatoni nyaralónak, aminek az odaítélésénél ő is közreműködött. Szilvásy György egyébként a Medgyessy-kormányban is államtitkár.
• Nem szeretnék röghöz kötött lenni. Mert arról nincs mit vitatkozni, jogászként mondom, hogy mindez erkölcstelen, törvénytelen, bűncselekmény.
• Én az imént többet is mondtam. Boross Péter kormánya úgymond nemzeti kormány volt. Az Apró család nacionáléját meg már az előbb bemutattuk.
• A magyar privatizáció ilyen módon zajlott le az egész nemzeti vagyon elherdálásakor. De beszéljünk a konkrét ügyről. Gyurcsány Ferenc tíz év alatt kifizette a vételár egyötödét. Ha a magyar nemzeti vagyont is ilyen lassan adták volna el, a húsz százaléka sem kelt volna el, és akkor Magyarország ma egy gazdag ország lenne. De ma Magyarországon ugyanaz a bennfentes „elit” uralkodik az MDF-, a Fidesz- és az MSZP-kormányban. Ugyanúgy egygyökerűek. Ezt Tímár György barátom úgy fogalmazta meg, hogy az ellenzéki kerekasztalhoz oda sem engedték azt, aki nem szolga vagy nem ügynök. Tisztességes ember oda sem kerülhetett. Akkor pedig természetes, hogy bennfentesként az MDF-kormányba is csak ezek a privatizátorok kerülhettek, mert gondoljunk csak bele, nemcsak Szilvásy György kapott utána tulajdonrészt az ilyen privatizált vagyonokból, hanem mindenki, aki az ÁVÜ vagy éppenséggel a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt. Tehát nem egyedi ügyről van szó.
• A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a KEHI, még az Orbán-kormány idején vizsgálta ezt az adásvételi szerződést. Ennek a vezetője államtitkári rangban akkor Sepsey Tamás volt, aki a Kárpótlási Hivatalt vezette az Antall-kormányban. MDF-es volt. Ez a Sepsey Tamás, amikor összegzi, hogy miképpen történt az állami vagyon Gyurcsány birodalomba vitele, akkor azt javasolja, hogy a feltárt visszásságokat harminc évre titkosítsák. És az az Orbán-kormány, amelynek feje, Orbán Viktor ’98-ban, a hatalomra kerülésekor azt mondta, hogy minden titkosított dokumentumot nyilvánosságra hoz, mert ez a nép felnőtt ahhoz, hogy megismerje a múltját, ezt a KEHI-jelentést harminc évre titkosítja. Tessék megmondani, ki elől titkosítanak? Miért nincs joga önnek, nekem, miért nincs Fehérgyarmaton, Szatmárcsekén, Túristvándiban, Záhonyban, Békéscsabán, Kaskantyún bárkinek joga ahhoz, hogy ezeket megtudja?
• Azért, mert a tolvajlásokat, a közbűntényes dolgokat – amennyiben azokat politikusok, bankárok vagy bennfentes ÁVH-s családtagok követik el – titkosítják, kormánytól függetlenül. Ugyanúgy titkosít a Medgyessy-csapat is, mint ahogy tette ezt a Boross-, az Antall-kormány, vagy éppen Orbánék. Pedig a közbűntény hivatalból üldözendő, nem lehetne tehát eltitkolni sem az alkotmány, sem a büntető törvénykönyv, sem a büntető eljárás szerint. Aki ilyenről tud, és nem tesz feljelentést, bűnpártolást – vagy társtettesként bűncselekményt – követ el a Btk. szerint. Tehát félreértés ne essék, ezek a történések nem titkossági záradékokkal vannak lefedve, hanem az illetékesek tudatosan megsértik a törvényt, méghozzá az alapvető törvényeket. Ezért van az, hogy hiába kér a politikusok közül bárki jogkövető magatartást, ez nem következhet be, mert önmaga a központja a csalásnak, a maffiának. És ezeket a csalásokat, a titkosítás mögé bújtatva, fedezi a magyar igazságszolgáltatás, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség. Bizonyíthatóan! De nehogy azt mondják, hogy ez Kőrösi Imre vesszőparipája csupán, ezek a jelentések megvannak a mindenkori magyar kormány asztalán, ezt az unió ugyanígy látja. Az unió országtanulmányai ugyanezeket vizsgálta és összegezte, alig győzték ezeket az országtanulmányokat is titkosítani.
• Mondok önnek még egy 2003-as esetet, és számtalan hasonlót sorolhatnék még. A kárpótlási jegyeinket, amelyek még megmaradtak, megpróbálták megint elszedni tőlünk. Földet már nem kaphattunk érte, csupán részvényeket. Ez az a bizonyos Forrás-jegy história. Ebben a kárpótlási jegy ügyletben bizonyos Leisztinger Tamás harmincegy százalékos „A” csoportos tulajdonrészt kap, magyarán, beleszólhat a Forrásbank további sorsába. Ez a Leisztinger Tamás emlékezetem szerint föltűnik az MDF-kormány mellett is, aztán Hornék kormánya körül is, de Orbánék kegyeljte is. Most pedig a Medgyessy csapat egyik húzóembere.
• Miután fiatalemberről van szó, nyugodtan merem mondani, hogy a következő kormánynál is ott lesz. A maffia mindenkor a kormánypártokhoz húzódik. Például 1998-ban, az úgynevezett szocialista maffia jelentős része betársult a Fidesz úgynevezett üzletemberei alá, és természetesen ott forgatták a pénzt, pilótajátékoztak, megcsapolták a költségvetést. 1998-tól négy éven keresztül ez a maffia rendkívül ügyesen helyezkedett. De tehette, hisz aki előtte főkapitányként a cimborájuk volt, Orbán belügyminisztere lett, tehát még személyében sem sokat változott a közigazgatás. Pintér Sándorról van szó természetesen. A politikai „elit” jelentős része is ugyanaz maradt, hiszen a parlamentben többgenerációs képviselők vannak. Vannak, akik már a negyedik, ötödik ciklusban koptatják a „padokat”. Igazából ott van a probléma, hogy Leisztinger Tamás megszerezheti az Aragót, a Picket, a Zalakerámiát, és sorolhatnám a különböző brókercégeket. Leisztinger – ne nevezzük őt szocialistának, tudniillik a maffia ugyanolyan rugalmas, mint a politikai „elit”, mindenkor csak a kormánypártot szolgálja –, ha ugyanez a gyakorlat marad, akkor vélhetően nyolc-tíz év múlva is hasonló módszerekkel gazdagodik. Ámbátor nem érdektelen fölfigyelni arra, hogy ezektől az emberektől általában valakik elveszik a vagyont, mert a Pick sem az övé már, és a Zalakerámia sem. Ebben a titkosítási rendszerben nem tudjuk, hogy ki kinek a strómanja. Gyakorlatilag ma Magyarországon a tulajdonviszonyok átalakítása állítólag a privatizáció során megtörtént, a már felvázolt technika alkalmazásával. De hogy valójában kik a tulajdonosok és kiknek az érdekei szerint működik ma a magyar gazdaság, ezt a világon senki nem tudja megmondani. Illetve aki tudja, az nem Magyarországon él.
• Sok-sok ügyet lehet fölsorolni. Mindegyik kormány azzal kezdi a tevékenységét, hogy feltárja az előző kormány visszaéléseit, aztán majd a bíróság teszi a dolgát. Biztos, hogy elrettentő ítéletek születnek majd – mondják –, és végül minden szépen elhal. A Magyar Fejlesztési Bank Orbánék által kinevezett elnöke ellen a Medgyessy-kormány indított vizsgálatot, aztán azt mondták, fölmentik, nincssemmi bűne. Janza Károlyt az Orbán-kormány próbálta elítéltetni a Horn-kormány alatti tevékenységéért. Őt 2003 nyarán mentették fel, pontosabban egy ejnye-bejnyét kapott. Az okozott kár legkevesebb nyolcszázhúszmillió forint.
• Igen, a Globex, a Lupis Bróker Ház is szerepelt a listán, ahol loptak, csaltak, hazudtak, az állami ingatlanokat hol ide apportálták, hol oda, de gyakorlatilag ott sem lett rend a Fidesz ideje alatt. Ebben az egész folyamatban – olajszőkítés, bankkonszolidáció, kárpótlások – az az érdekes, hogy eddig egyetlenegy embert, egy szerencsétlen kisgazdát ítéltek el hat évre. Olyan kabaré az egész, amire nem is nagyon tud az ember mit mondani. Az volt a célja a Fidesznek, hogy szétverje a Kisgazdapártot, ezt egyébként két éve már megírtam a Narancsszüretben, és senki nem cáfolta meg. Fölbomlasztották a pártot, elvezették pórázon az egyik szerencsétlen vezetőjét. Ezek olyan morzsák a jelenlegi ismert ügyekhez képest, hogy szinte nem is szabad róla beszélni.
• Már többször elmondtuk, hogy a nemzeti vagyon privatizációjakor – a Világbank szerint is – közel százhúszmilliárd dollár értékű vagyon tűnt el. Ön szerint a költségvetésből tizennégy év alatt mennyi pénz vándorolt magánzsebekbe? Tehát túl azon, amit eltékozoltak a nemzeti vagyonból, mit loptak még el készpénzben?
• Mondjuk úgy, egy-egy tízezermilliárd forintos éves országköltségvetés közpénzelosztási rendszere – önbevallás szerint is – körülbelül tízszázalékos korrupciós rátával dolgozik. Ez a minimum. Ma Magyarországon olyan rendszert építettünk ki, mondjuk, amely a magántulajdon szentsége alapján működő polgári demokrácia. Azt viszont mindenki tudja, ellenzéki és kormánypárti oldalon egyaránt, hogy ebben a „polgári demokráciában” alapvető probléma van a jog-, a tulajdon- és a közbiztonsággal. Ezt miért most mondom el? Mert gyakorlatilag begyűjti a magyar állam az összes bevételt, a honpolgár mintegy negyvennyolc százaléknyi adóját, jövedékét, mindent elvon, nesze neked gyönge állam. Majd amikor minden megtermelt jövedelem ötven százaléka együtt van, a rossz gazda állam besöpri a pénzt, és szétosztják egymás között. Így, minimálisan, évenként – szintén uniós és belső nemzetbiztonsági hivatali fölmérés szerint – 1200-1700 milliárd forintot lopnak el, névértéken a költségvetésből. Hangsúlyozom, a magyar nemzetbiztonsági adatok szerint is ekkora a tolvajlás.
• Kijelenthetem tehát, hogy majdnem annyit loptak el 1990 óta napjainkig a költségvetésből, mint amennyit eloroztak a nemzeti vagyonból?
• Pár ezermilliárd forint különbséggel körülbelül ugyanakkora az összeg. Évenként négy-öt milliárd dollárnyi összeget hordtak el. Bizonyíthatóan ennyit loptak el! Hármas hazaárulás történik, hiszen államosított ez a csapat, majd nem adta vissza a vagyont eredeti tulajdonosának, hanem saját magának szétosztotta, és most pedig a „fölhalmozott” javait külföldre viszi. Ezt hívják hármas államosításnak, mert mindháromszor ugyanaz az „elitréteg”, ugyanaz a horda károsította meg a nemzeti vagyont. És ugyanezek tették zsebre a költségvetés, a nemzeti vagyon ezermilliárdjait.
• Sőt, 2003-ban már nemcsak a külföldi tőke vonult ki Magyarországról, hanem a magyar tőke is külföldre menekült, miközben itthon újabb munkanélküli frontok nyíltak.
• A foglalkoztatási gondokat kellene megoldani, ennek ellenére nem ez történik. Azt mondjuk, hogy a regionális nagyvállalatokat fejlesztjük, a MOL-t, az OTP-t, de ezek külföldön terjeszkednek, országhatáron túlra viszik a munkalehetőséget, a magyar tőkét. De tovább megyek: a MOL Rt. 750 millió euró hitelt vesz fel, és soha nem látott veszteséget produkál. Magyaráznom sem kell, hogy ez hová vezet, az átláthatatlan és ellenőrizhetetlen benzinár-emeléshez. Ezzel a felelőtlen terjeszkedéssel nem a hazai, a belső foglalkoztatási vagy szociálpolitikai kérdéseket kívánják megoldani a magyar állam vezércégei, zászlóshajói. Ezt hazaárulásnak hívják. Idegen érdekeket szolgál jelenleg a magyar gazdaság és politikai „elit”. Mert könnyű azt mondani, hogy a MOL Rt. másfélmilliárd dollárt beruház bankhitelből, amit természetesen majd tíz-húsz év alatt kigazdálkodhat. De hadd kérdezzem meg: ma a világon hol a legdrágább a benzin és a gáztermék adótartama? A világon hol a legdrágább az útépítés? És hol a legdrágább az útpálya használata? Magyarországon! Nyolcszor olyan drága, mint Ausztriában, hatszor olyan drága, mint Franciaországban. Ez észvesztő pofátlanság, miközben túlfogyasztásról papolnak, és mondják, ezért keletkezett a hiány. Esze ágában sincs elfogadni a tényt ennek a gárdának, hogy valójában ő darabolta szét a hazáját idegen érdekből.
• Megvan a „megoldás”: 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagjai leszünk. Majd az EU megszünteti a korrupciót.
• Ezt nem nagyon hiszem, mert az Európai Unióban is van korrupció.
• Ezt azért mondtam, mert ismeretem van egy százhektáros földterületről és a hozzá tartozó százhúszmillió forintos támogatási pénzről.
• Nemrégiben kerestek meg barátaim, gazdaemberek, akik elmondták, hogy száz hektár földjük van, és három ember – projektmenedzser – megkereste őket, s mondták, hogy Brüsszelben ők vidékfejlesztés és gazdaságfejlesztés címén százhúszmillió forintos támogatást tudnak szerezni. Gazdabarátom mélységes megdöbbenéssel megkérdezte, hogy mi ennek az ára. Mondta a projektmenedzserek vezetője – 25-28 éves fiúk voltak, állítólag közgazdasági egyetemet végeztek –, hogy tízmillió forintot kell előre kifizetni a gazdának azért, hogy elintézzék a projektjét, és a megítélendő százhúszmillió forintból pedig hetvenmillió őket illeti meg, mert a brüsszeli bürokrácia annyira korrupt, hogy ebből jelentős részt nekik kell visszafizetni.
• Tehát ők is éhesek?
• Éhesek mindenütt, ahol közigazgatás van. Nem tudom, brüsszeli barátaim megörülnének-e, ha megtudnák, hogy a nevükben mondják itthon azt, hogy az általuk leosztott Phare-pénz közel hatvan százalékát ők lopják el, ott helyben. Nagyon sok olyan projektet ismerek, ahol nyolc-tíz-tizenöt százalék a visszaosztás mértéke, amikor utaztatják, ide-oda utaltatják az adminisztrációk között a támogatás egy részét, de ilyen pofátlansággal ritkán találkozik az ember, hogy egy majdani támogatásnál úgy fejem meg a gazdát, hogy minimálisan hatvan százalékát elveszem a várható pénznek. A brüsszeli adminisztráció pedig a kenőpénz ellenében ellenőrzi, hogy valójában a megvalósításra érdemes-e ez a beruházás. Folyamatosan csalásra kényszerítik tehát azokat a szerencsétleneket, akik egy ilyen látszólag kecsegtető üzletbe belemennek. Mert azért a remélt és megmaradó negyvenmillió forint sem kis pénz.
• Ha már Brüsszel sem segít, akkor nincs más megoldás, mint a kommunistákban „bízni”. Miért is említem ezt? Mostanában hallani arról, hogy Csintalan Sándorék át akarják venni a hatalmat az MSZP-n belül, el akarják zavarni az ortodox kommunistákat, Medgyessy Pétert, Horn Gyulát és a többit. Aztán majd Kiss Péterrel és társaikkal együtt megreformálják Magyarországot.
• Több megyében járnak az urak, ugyanis az MSZP-n belül is észlelhető egy nagyon gyors változásra való hajlam. A harminc-negyvenéves csapat már nem tűri a bölcs, öreg bolsevikokat.
• A fiatalok, ha hatalomra kerülnének, nem lopnának?
• Hogyne lopnának! Az ellenkezője lenne természetellenes. A követendő szocialista magatartás Nyugat-Európában – ők mondták – a megvesztegethetőség. Ez tehát nemcsak Magyarországra jellemző. Azt mondják, hogy Olaszországban, vagy bárhol, a szocialisták pénzzel megvehetők.
• Csintalan Sándor járja a dunántúli megyéket. Melyik Csintalan Sándor győzködi most a dunántúli párttársait, a történelmi szociáldemokrata pártbéli, az azt tönkre tévő MSZP-s vagy a Fidesz-közeli Csintalan Sándor?
• Teljesen mindegy, hogy melyik arcát veszi föl az ember. Maszkabál, ami itt folyik, hogy ez fideszes, az MDF-es, amaz SZDSZ-es, az meg MSZP-s. Teljesen mindegy! Már az is kiderült, hogy Hujber Ottó, az MSZP vállalkozói tagozatának egykori vezetője, Máté László szocialista pénztárnok is MDF-es volt. Említettem már, Dunai Imre, a Horn-kormány volt ipari minisztere mondta egy hosszú nyilatkozatában a Magyar Nemzetben, hogy bizony, ezek az emberek MDF-közeliek. Tehát ebben a maszkabálban, amikor valaki azt mondja, hogy ő most szocialista, szociáldemokrata, fideszes, teljesen lényegtelen. Egy bizonyos, hogy ezek az emberek a történelmi gyökereket akarják most elszakítani. Azokat a pártokat kell szerintük tönkretenni, amelyek Magyarországon történelmi múlttal, politikai gyökerekkel rendelkeznek. A történelmi pártokat lenyakazni, úgy, ahogy ezt a „szocdem” párttal, a kereszténydemokráciával és a kisgazdákkal csinálták a szocialisták és a fideszesek. De az tény, a fiatalabb, éhesebb szocialista csapat nem akarja vállalni azt a bűnt, ami miatt óhatatlanul társadalmi robbanás következik be a közeljövőben hazánkban.
• Akkor a megoldás kulcsa a „Kulcsárnál” van?
• Nagyon érdekes figura, ő valóban valamennyi politikai pártvezér barátja.
• Mármint Kulcsár Attila? A Kereskedelmi és Hitelbank Equitis nevű brókercégének ügyvezető igazgatójáról van szó?
• Igen, ő nagyon figyelemre méltó figurája a magyar politikai „elitnek”. 2000 elején amerikai befektetők jártak Magyarországon, eljutottak a Fidesz vezérkarához, közöttük Kövér László miniszter úrhoz is, és kérdezték, milyen pénzbefektetési lehetőségek vannak Magyarországon. Akkor a tőzsde körül elég sok probléma volt az orosz válság miatt, a tizenegyezer pontos hazai tőzsde akkor 3700-4000 pont körül mozgott. Ekkor a brókerek a „forró” pénzeket, a spekulatív tőkét lényegesen gyorsabban mozgatták, mint amennyi idő alatt a részvények megtérültek volna. El is vitték Szabó Gáboron keresztül az urakat…
• Csak nem a „kék fényes” Szabó László fiáról van szó? Aki Kövér László kabinetfőnöke volt.
• Igen, a „kék fényes”, a szabad népes Szabó László fiáról, tehát az egygyökerűség itt is megmutatkozik. Kónya Imre MDF-es, majd a Centrum Párt egyik vezető képviselője és Szabó Gábor mondták az uraknak, hogy Kövér László javaslatára majd ők elviszik őket Kulcsár Attilához. A befektetni szándékozók, személyesen tőlük tudom, nem nagyon dőltek be ennek az ötven-hatvan, meg százszázalékos haszonnal kecsegtető befektetési ígéretnek, és azt mondták, bármennyire is tisztelnek, szeretnek bennünket, pilótajátékban nem vesznek részt. Így a pénzük jelentős részét Lengyelországban fektették be.
• Tehát Kövér László titokminiszter pilótajátékban való részvételre akarta rábírni az amerikai befektetőket?
• Azt nem tudom, hogy Kövér László tudta-e, hogy ez pilótajáték. Bár vélhetően, pozíciójából adódóan is jók voltak az információi. De hogy Kulcsár úr pilótajátékos volt már a Fidesz ideje alatt is, az száz százalék. De ismételten hadd mondjak valamit: természetes, hogy 2002-től a hatalomra került szocialista csapat ugyanazokból a költségvetési pénzekből lop, mint amiből az előző, az MDF-, a Horn- és a Fidesz-kormány. Ez számomra teljesen természetes és nyilvánvaló, hiszen a költségvetési pénzekhez az adminisztráción keresztül lehet hozzájutni. Tehát, ha ezt mondjuk 2003-ban fedezték fel, akkor minimum egy éve volt az MSZP-s csapatnak, hogy legalább megpróbáljon ugyanannyit lopni, mint az elődje.
• Ön be tudna menni Áder Jánoshoz politikai védelmet kérni? Mert Kulcsár Attila, ezzel a céllal, kétszer is járt nála.
• Kérem tisztelettel, én a Munkaadók Nemzetközi Szövetségének társelnökeként nem jutnék el Áder Jánosig, pedig azért valamit az elmúlt másfél évtizedben láttam. Ott olyan szűrők vannak, amelyeken nehéz átjutni. Kulcsár Attila bróker azt mondja, hogy jelentkezett Áder Jánosnál. Más az előszoba küszöbéig esetleg eljuthat, de a fideszesek és más politikusok nem arról híresek, hogy egyáltalán akár csak válaszoljanak egy-egy fölvetett kérdésre. Innentől a történet sántít. Hogy egy politikai párttól kér segítséget egy bróker, az enyhén szólva is kreált bűncselekmény-sorozat, ami valaminek a fedezésére szolgál.
• Kik lehetnek ebben a brókerügyben?
• Gyakorlatilag a brókercégeknél folyik a pénzmosás jelentős része. A brókerek magas áron vásárolnak és olcsón adnak el. Ebben a fideszes és a szocialista pénzembereknek álcázott gengszterek vannak benne. Soha ne gondolja senki, hogy 2002-től kezdve egyszer csak elkezdenek lopni a szocialisták. A Fidesz holdudvarának vállalkozói ugyanolyan érdekeltek ebben, mint a szocialisták holdudvarának vállalkozói. Ez a rendszer úgy működik, hogy tudatosan lehessen belőle megcsapolni a jövedelmet, ezáltal egy olyan vákuumot keletkeztetnek, amit a költségvetésből, az adóbevételből kell pótolni, mert az elsikkasztott pénzt a bankárok behajtják, akár adóemeléssel is. Azt mondhatom tehát, nekem mindegy, hogy melyik banda lop, mert egygyökerű a két csapat. Teljesen mindegy, hogy kit említünk, Kövér Szilárdot, Varga Mihályt, Simicska Lajost, a szocialista vagy az SZDSZ-es vállalkozói köröket, Budai Gyuriékat például, akik benne voltak a Tocsik-ügyben is. Egy bizonyos, ez az egy tőről fakadó csapat ellenőrzi a pénzkivételeket a nagy elosztó rendszerekben is, tehát az egészségbiztosításnál, a bankoknál, az államháztartás nagy alegységeinél, valamint a brókercégeknél is. Tehát ezek a hatalmas sikkasztások az autópálya-építéstől kezdve mindenütt megjelennek, majd a pénzt beteszik a magas kamatozású cégekhez, amelyek aztán magas jövedelmet ígérnek.
• Igen, az Állami Autópálya Konzorcium Részvénytársaság az állami pénzből – azt mondják, teljesen szabályosan – tizenhárommilliárd forintot vitt Kulcsár cégébe, ott keletkezett a nyereség, s ki tudja, hová került.
• Nyilvánvaló, hogy magánzsebbe. A rendszer így működik. A tolvajlás már nem csak pártmederben zajlik. A legnagyobb pénzmosoda az útépítés, az autópálya-építés, a csatornaépítés. A Vegyépszer – amely még soha nem épített utat, de a Fidesz ideje alatt igen – kapott százmilliárd forintot, s ezt az összeget forgatták, brókereknek adták, de azt mondják, hogy ez fideszes cég. Ki mondhatja ezt róluk, amikor a cég többségi tulajdonosa Princz Gábor legjobb barátja? Ha Princz Gábor fideszes, akkor nem tudom, hogy én ki vagyok.
• Nagy Elek, a Vegyépszer főnöke Princz Gábor legjobb barátja?
• Igen, 1991-92-ben Wossala Györgyékkel egy csomó dologban együtt ügyködtek.
• Nekem egy név jár az eszemben, annyiszor hallom Kövér Szilárd nevét, Kövér László testvéréét. Nem tudom az arcát felidézi, egyetlen fényképen meg nem örökítették. Jól elrejtették.
• Többször találkoztam Kövér Szilárddal, kicsit simulékonyabb arca van, mint a bátyjának, a hangtónusa is simulékonyabb. Boros Tamás és Balogh György vezérőrnagy társaságában találkoztam vele. Balogh volt a VPOP parancsnoka. A Liget presszóban ott volt még egy pár NBH-s tiszt, egy nemzetközi hírű gengszter, s ott volt a társaságukban Berecz János is. Nem tudom, hogy ő mióta Fideszes. Berecz János és csapata egy igazgatótanácsban ül Boross Ildikóval, Boross Péter lányával. Ezeket az üzletembereket úgy ismertem meg, hogy soha tisztességes emberek környezetében nem láttam őket.
• Kulcsár Attila „nagy bűnt” követett el, mert egymilliárd forint eltékozlása szárad a lelkén – legalábbis ezt akarják velünk elhitetni –, ugyanakkor viszont elkövette azt a galádságot is, hogy diplomát „hamisíttatott” magának, így okirat-hamisításért is előveszik. És milyen érdekes, hogy miközben itthon csupán egymilliárd forintról beszélnek, és arról, hogy Kulcsár Attila diplomát hamisított, Bécsben megállapítják az óvadékot – aminek fejében szabadlábon védekezhetne Kulcsár Attila –, és ez bizony 82 millió 137 ezer euró, ami közel 25 milliárd forintnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy szó sem lehet arról, hogy csupán egymilliárd forint tűnt el, hiszen a nyugat-európai óvadék-megállapítás rendszere igazodik a vélt elkövetés nagyságához, tehát ez azt jelenti, hogy legalább huszonötmilliárd forintot kell keresni Kulcsár Attila környékén.
• Egy valamit biztosan kell tudni. Ez a szörnyű bróker botrány nem példa nélküli, sorolhatnám a London Brókert, a Pannon Brókert, a Falcon Brókert, a Lupist, a Globexet és a többit. Százmilliárdokról van szó, a magyar bankrendszer kárára. Hogy egy ezernégyszázmilliárd forintos mérleg-főöszszegű K&H-ban mekkora pénzek mozogtak, kik itt a VIP-esek, egy majdani vizsgálat kideríthetné, ha a vizsgálatot nem fejeznék be idő előtt. Igazából akkor robbanna ki, hogy ez most ötven- vagy százmilliárd, vagy a részvényvesztéssel együtt akár ennek a többszöröse, mert a bank a részvényei értékét – és a többi bank részvényei értékét is – teljesen biztos, hogy elvesztette ennek következményeként. Még egyszer mondom, egy valódi vizsgálat ezeket a tényeket kiderítené. Ha lenne ilyen vizsgálat! De a banki veszteségnél van nagyobb is, nevezetesen az, hogy ezzel az üggyel összefüggésben hazánk megítélése rosszabbodott. Magyarországról és Kulcsár Attiláról több száz cikk jelent meg. Mint az egyik legkorruptabb országról Európában, így beszélnek rólunk. Gondoljunk bele, miképpen jönne a tisztességes tőke Magyarországra – ha egyáltalán ez a fogalom létezik –, ha csalásról, politikai összefonódásról szól a történet. Magyarországon több mint ezer híradás született Kulcsár Attiláról a sajtóban és médiában, de valódi tényt még senki nem közölt. És azt hazudja a büntetőeljárás sokadik napján a magyar médiában a vizsgáló, hogy egy gyanúsítottja van. Amióta a modern bankrendszert és brókerrendszert ismerjük, egy bankban vagy egy brókercégnél a WC papír megrendelését sem írhatja alá egy személy. Ilyen nincs! Aztán kapcsolódik az ügyhöz a továbbiakban az araboknál kikötő Inter-Európa Bank sok-sok milliárdja….
• Hat és fél milliárd forintja, ami a Kereskedelmi és Hitelbanktól indult el, megjárt egy Írországban bejegyzett off shore céget, aztán kikötött egy másik banknál, végül az arabok elvitték a pénzt. S ha már egy pillanatra megtorpantunk, kísérjük figyelemmel a pénz útját. A sok-sok elterelő hadművelet végén az ember már szinte el is veszíti a fonalat. Szóval a pénzeltüntetésben számtalan, vélhetőleg magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalkozás vett részt. Ide soroljuk a Britton Interinvest Llc.-t, a dublini bejegyzésű Montrade Establishment Ltd.-t, a londoni Balmoral Group Ltd.-t, az Asmore Investments Llc.-t, a Geometax Holding Llc.-t, a First Capital Invest Llc.-t, az Intercorp Holdings Llc.-t, a washingtoni bejegyzésű Transcorp Invest Llc.-t, a Bristolia Interinvest Llc.-t, a Feldmann Management BV-t, a Gleudale Intermanagement SA-t, a Pacific Traders Co. Ltd.-t és a Globe International Invementet. Tekintélyes lista, amit ki kell még egészíteni azzal a ténnyel, hogy a Montrade-től érkezett meg az a pénz az Inter-Európa Bank számlájára, amely megfordult a Kereskedelmi és Hitelbank Equities brókercégnél is. Tudnunk kell azt is, hogy ezt a hat és fél milliárd forintnyi összeget arab magánszemélyek egy esztendőn keresztül, heti rendszerességgel, alkalmankénti százmilliós tételekként vették ki az Inter-Európa Bank egy adott fiókjából, amely bank igazgatósági elnöke, a kormányváltást megelőzően, Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök volt.
• Jelenleg valóban ennyi pénzről van szó. Az arabok elvitték, de az arabok elvittek tizennyolcmillió dollárt is a Technikából egy nap alatt, szintén a Fidesz idejében.
• Erről már beszéltünk.
• Igen, beszéltünk. Valóban az a probléma, hogy a magyar bankrendszer ma annyira velejéig romlott és korrupt, mint maga a politikusi gárda, tehát nem lehet azt mondani, hogy a gazdaság egyik szegmense normálisan működik, a másik pedig nem. De az teljesen bizonyos, hogy egy bankból táskával nem lehet pénzt ellopni. Tudniillik, kétmillió forint megmozdítását már köteles a bank jelenteni. Vagy esetleg azért hozunk törvényeket, hogy ezekkel betömjük a nép száját, mutatva, hogy mi még erre is vigyázunk? De ha a kétmilliót köteles jelenteni, akkor hadd kérdezzem meg: hatmilliárdot, tizenkétmilliárdot vagy tizennégymilliárdot miért nem jelez? Vagy miért nem jelenti azt az ezermilliárd forintnyi „forró” pénzt, amelyik hirtelen megjelenik, amikor már tudják, hogy a forint leértékelődik. Kérem tisztelettel, az ilyenekért ezeket a bankárokat, legyen az a Nemzeti Bank elnöke vagy alelnöke, vagy azt a bankártanácsot, amelyik a monetáris politikáért felelős, minden normálisan működő polgári demokráciában felelősségre vonják, és hosszú évtizedes börtönbüntetéssel sújtják, a hazájuk érdekében.
• Annyiféle verziót mondanak már, hogy miként fogták el Kulcsár Attilát Bécsben. Én öntől egy másikra kérdezek rá. Ön szerint az elfogásban milyen szerepe volt Princz Gábornak?
• Belső információim szerint Princz Gábor csalta a bécsi Operaház elé Kulcsár Attilát. Ebbe belekeverik, szerencsétlen módon, Bácskai János dandártábornokot is, a szervezett bűnözés elleni igazgatóság parancsnokát, akit még Orbánék idején Pintér Sándor nem akart kinevezni a posztjára, helyette Mikó István urat javasolta. Aztán Demeter Ervin titokminiszter utasítására mégis Bácskai lett itt az első ember, Mikót pedig a helyettesévé nevezték ki. Most tehát, a szocialista párt ideje alatt felfüggesztik az állítólagos fideszes volt belügyminiszter nyomására Bácskait, és a helyére a szocialista Mikó István kerül. Medgyessyéknek is Pintér dirigál?
• Az, hogy Princz Gábor vállalja Bécsben a csalimadár szerepet, nem függhet össze azzal, hogy a Postabank egykori főnökét most harminnégymilliárd forint eltűnésével gyanúsítják? Princz ezzel a segítséggel akar jó pontot szerezni. • Nyugodjon meg mindenki, Princz Gábornak a pénz eltűnése miatt semmi baja nem lesz. Princz Gáborra, csak ismétlem magam, ma már ferdecsövű puskával lőnek. Teljesen bizonyos, hogy a célpont a Postabank már említett túlkonszolidációja, ami Orbánék ideje alatt történt, és minimum nyolcvanmilliárd forinttal túlkonszolidálták Auth Henrik és csapata uralkodása alatt. Mindez tehát az akkori Postabankban, Granspergerék idejében történt. Ezt a tényt még írásos jegyzőkönyv is rögzíti.
• Tehát csali volt Princz Gábor?
• Természetesen, és majd őszinte, beismerő vallomást fog tenni, hogy nem is állt olyan rosszul az a bank. Teljesen bizonyos, hogy a túlkonszolidálást be fogják bizonyítani. Hangsúlyozom, semmi nem indokolta, hogy a Postabankra az elmúlt öt évben közel kétszázmilliárd forintot fordítsanak, azért, hogy hatvanmilliárdért eladják. A magyar adófizetők fizetik meg ezeket a bankkonszolidációkat, a bankcsalásokat és a brókercsalásokat, és még az unokáink is rosszabbul élnek emiatt, akik elől mindez titkosítva van. És ezt mind nagy vihar közepette teszik. Ha megnézzük a brókerbotrányt, s a többi felröppenőt, Gyurcsányt és társait, mindenki erről beszél, időközben pedig súlyos áremeléseket hajtanak végre…
• Mindig ezt csinálták. Ha valamit el akartak érni a tizennégy év alatt, akkor mindig valamiféle álbotrányt csináltak, és mire a végére értünk, addigra ingünk-gatyánk odalett.
• Így van, addigra a léggömb is kifulladt. Az állításunk nyomon követhető. A Bokros-csomagot a Tocsik-ügy előzte meg. Itt azért vegyük figyelembe, hogy ebben a brókerbotrányban, ahol erkölcsi és jogi kérdések merülnek föl, ki is Kulcsár Attila védőügyvédje. Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Ő védi Orbán belügyminiszterét, Pintér Sándort és a szocialista miniszterelnököt, Medgyessy Pétert. És ő védi Kulcsár Attilát is. Mindenkit véd, aki bajba jut. De ő védi a conti carosokat, az összes olajos csalót. A köznyelv szerint a védőknek tízszer annyi büntetést kellene adni, mint azoknak, akiket védenek.
• Bánáti tehát védi Kulcsár Attilát.
• Igen, de a legközvetlenebb munkatársa, aki éppen most miniszter, Bárándy Péter meg igazságügyi miniszterként Bécsben a kiadatásért jár el.
• Ő volt minisztersége előtt a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára.
• Igen, jelenleg nem főtitkár, mert most éppen, időlegesen igazságügyminiszter. De gondoljunk bele, a saját munkatársam és beosztottam most éppen miniszter. Bánáti tehát nem védhetné Kulcsárt. Ezt hívják összeférhetetlenségnek. De hadd kérdezzem meg, mitől olyan tehetségesek ezek az ügyvédsztárok, hogy csak ők tudják védeni a Globextől kezdve az összes igazán veretes, hazát kirabló gazembert? És miért van az, hogy ugyanez az ügyvédi kör védi a bűnöző ügyvédeket a lakásmaffiánál, a kárpótlásijegy-maffiánál, a brókermaffiánál és minden olyan szervezett bűnözői cselekménynél, amely közvetlen összeköttetésben áll a politikai „elittel”? A válasz egyértelmű.
• De azért foglalkozzunk a nevekkel. Amikor ez az egész brókerbotrány elkezdődött, akkor számtalan név vetődött fel. Újságírók közül emlékszem Gyárfás Tamáséra, Forró Tamáséra, Pintér Dezsőére, György Gáboréra, aki a Sláger Rádió vezérigazgatója. A Heti Világgazdaságban olvasható volt, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank 2003-as évnyitó buliján egy asztalnál ült Kulcsár Attila a szocialisták jelenlegi pénztárnokával, Puch Lászlóval és Baja Ferenc volt szocialista miniszterrel, jelenlegi politikai államtitkárral, a zsurki vodkagyárossal. Kulcsár egyik legjelentősebb ügyfele Kovács László MSZP-s pártelnök, külügyminiszter közeli ismerőse, talán kedvese, élettársa Endrényi Éva, aki VIP-listás. S rajta van a VIP-listán Endrényi édesanyja, Karádi Éva is. De ezen a VIP-listán látható, legalábbis ezt olvastam, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. vezetőjének, Dunai Györgynek a neve, Alexandru Muduráé, aki Medgyessy Péter régi barátja és vadásztársa, Kónya Imréé, aki az MDNP alelnöke, és aki egykoron az MDF parlamenti csoportjának vezetője volt, a Népszava jelenlegi tulajdonosáé, Börcsök Dezsőé, az ESMA Kft. ügyvezetőjéé, Bleuer Istváné, az Altus birodalom fejéé, a Medgyessy-kormány sportminiszteréé, Gyurcsány Ferencé. Kulcsár Attilához kötődően olvasni lehetett a Medgyessy-kormány belügyminiszterének, Lamperth Mónikának a férjéről, Jegesy András ügyvédről, Forró Tamás újságíró feleségéről, Kovács Katalinról, Törökbálint szocialista képviselőjéről, Gáldi Györgyről, László Csaba pénzügyminiszterről és kabinetfőnökéről, Fenyővári Noémiről, Csuka Lászlóról, a brókercég vezérigazgatójáról, Medgyessy Péter kabinetfőnökéről, Draskovics Tiborról, Áder János, Kövér László fideszes politikusokról, és Kövér László testvéréről, Kövér Szilárdról, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatalt irányító Tóth Andrásról. De ne feledkezzünk meg Kodela Lászlóról, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) helyettes államtitkáráról, aki szintén szereplője volt a Kulcsár Attila kiemelt ügyfélkörét tartalmazó listának, s aki egy MEH-belépővel ajándékozta meg az ügyvezető igazgatót. Karl Imre egykori szocialista országgyűlési képviselő neve is olvasható a kiemelt partnerek között, aki igazgatósági elnöke a szintén VIP-partner Panoráma Szálloda és Vendéglátó Rt.-nek, amely cég felügyelő bizottságában feladatot vállalt Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter is. Boldvai Lászlónak, az MSZP valamikori pénztárnokának a felesége – egyes források szerint – hat évig vette igénybe a Kereskedelmi és Hitelbank Equities szolgáltatásait. Egyelőre ennyit a pártokról és a nevekről, az újságokban olvasottak alapján.
• Ez egy népi játék, ennyi tetű volt a fejemben, ennyit anyám kifésült, ennyi maradt benne! Tehát mindig kiejtik a fontos személyeket, paritásos alapon. Nyilvánvaló, ha egy politikai „elit” az első ijedtségében túlreagál valamit, utána kezdi elsikálni. Ezek a nevek, amelyeket fölsorolt, az olvasottak alapján elég nagy számot sejtetnek. Azt kell azonban látni, teljesen indifferens, hogy a szocialista párt elnökének kedvese vagy éppen a Fidesz-közeli, úgynevezett vállalkozók loptak-e, csaltak-e vagy százszázalékos hasznot szedtek-e ki ebből az ügyletből. Az igazi probléma az, hogy minden egyes üzletre ugyanez vonatkozik. És megkockáztatom, majdnem minden vélt vagy valós zsiványságnál, kis eltéréssel, ugyanazokat a neveket találjuk meg. Tehát nincs különbség sem a szocialista, sem a fideszes, sem a más pártokbeli emberek között. Mindenütt, ha valamibe belenyúlnak, akkor az következik, hogy gyorsan följön egy létra, amelyen egy név, tíz név, ötven név szerepel, aztán még több név, majd minden név visszahull a semmibe. Emlékezzünk rá, jó egy éve azt mondta Medgyessy Péter, hogy valamennyi ügynök nevét nyilvánosságra hozzák. Ki erősíti ezt meg? Kuncze Gábor és csapata. Mécs Imre, Magyar Bálint sógora még mint parlamenti bizottsági elnök a neveket is elkezdi mondani. Kimondták, hogy ki volt az ügynök, végül az odamondogatók közül maradt egyedül az MSZP-s Tóth Karcsi, akire egyszer csak valaki rászólt, hogy álljál már meg fiú, mert te meg nagyon jó viszonyban vagy a Békés megyei olajosokkal. Azóta még a parlamentbe sem nagyon ment be.
• Tóth Károly, amikor a parlamentben kirobbant a III/III-as ügy, felszólalt, és azt mondta, rövidesen ki fog derülni egy parlamenti képviselőről, egy fiatalemberről, hogy miféle ügyletei voltak katonaként, kinek jelentett katonatársai vallási szokásairól. Ennyi a történet. A következő III/III-as bizottsági ülésre Tóth Károly már el sem ment. Ekkor szóltak rá?
• Igen, itt bárkire bármikor rá lehet szólni, legyen az ügynök, tolvaj, bíró, ügyész vagy rendőr.
• Ki mondta, hogy III/III-as ügyben abba kell hagyni a névsorolvasást?
• Boross Péter és Gálszécsy András közli, hogy fiúk, abba kell hagyni ezt a cirkuszt. Ha ezt elkezdjük teregetni, ki marad a parlamentben? Félreértés ne essék, Tímár Györgynek – mint már mondtuk –, ha semmi másban nincs igaza, de abban igen, hogy oda se engednek tisztességes embereket a politikai palettára 1989-ben. És miért tisztulna ki ez a paletta, amikor még van valamennyi nemzeti vagyon, amikor még a haza polgárait ki lehet fosztani? Mert valóban béketűrő a magyar. Ma kétoldalú elemzést ismerek. Az egyik egy keleti titkosszolgálati elemzés, amelyik azt mondja, hogy Magyarország annyira bizonytalan ország társadalmi szempontból, hogy még a hazai tőke is elmenekül. És mit mond a nyugati elemzés? Hogy itt nincs polgárság! Nincs középosztály. Nem elég, hogy fizikailag kiirtotta a fasizmus, majd a kommunizmus, utána pedig a jelenlegi csapat sem teremtett meg egy olyan réteget, amely tartani tudná hátán a nemzetet, amelyik a nemzet gerince lehetne. Ma Magyarországon van egy olyan réteg, amely nyugati szempontból is mérhetetlen gazdagsággal rendelkezik. Szintén nyugat-európai tanulmányból való, hogy ma Magyarországon a szegénység mértéke és aránya visszacsúszott az 1900-as évek eleji szintre.
• Az MDF mondott erre egy nagyon „ésszerű” megoldást. A fővárosban, hogy a turisták ne lássanak annyi koldust, úgynevezett szegényügyi bizottságokat kell létrehozni, amelyek gondoskodnának arról, hogy a főútvonalakról tűnjenek el a koldusok.
• Ez MDF-hez méltó javaslat. Soha nem azt keresik, hogy mi váltotta ki a szegénységet, hanem tűntessük el a szennyet, amit ők maguk okoztak.
• Azért a szegényeket „szennynek” nevezni, méltatlan…
• Nem az emberre gondoltam, hanem arra a szennyre és szemétre, amit büntetőjogi eszközökkel kellene üldözni. A sok szegény embert lökjük ki még a külvárosból is, hátha turista jár arra. Ez egyébként, ha jól végiggondolja az MDF, maga a rasszizmus!
• Ön szerint megvannak a Kulcsár-dokumentumok?
• Jelentős részük megvan, de mire a magyar igazságszolgáltatás földolgozza, gyakorlatilag a Zemplényi-ügy szintjére fog süllyedni.
• Zemplényi meg is halt.
• Nem kötnék életbiztosítást Kulcsár úrral sem. Főleg, ha megszólal.
• Hány hónap múlva jöhet haza? Egyáltalán, érdeke-e a politikai „elitnek”, hogy Kulcsár hazajöjjön?
• Egyiknek sem érdeke. Mire hazajön, már semmire sem fog emlékezni. Körülbelül két-három hónap alatt minden dokumentumot el lehet tüntetni. Egy valamit viszont nem lehet elsüllyeszteni: van egy csomó károsultja az ügynek, és rengeteg ügyvéd van, aki ebből hasznot akar húzni, így ebből hosszú, csúnya pereskedés lesz. Valamint a belga és a holland tulajdonos bejelentette, hogy a pilótajátékért nem felel. És itt sok száz ember részvénye „ragadt” bent, akik ugyanúgy járnak, mint a Reál vagy a London Brókernél. Tudomásul kell venni, hogy ezeket a pénzeket ellopták tőlük. És miután Magyarországon az áldozatvédelmi törvény nem Európa-konform, így a károkozás mértéke sajnos a kisbefektetőknél csapódik le. Ők fizetnek rá ugyanis a legjobban. Ha esetleg megkeresik azt, hogy ki volt a százszázalékos hasznot húzó… De meggyőződésem, hogy ezt nem csak a jelenlegi magyar állam keretein belül kell megtenni.
• Hatalmas összegekről beszéltünk. Eltűnt százhúszmilliárd dollárról, majdnem ekkora nagyságrendű ellopott forintról, ami a magyar költségvetésből került magánzsebekbe, huszonötmilliárdos óvadékról. Meddig bírja még ezt a magyar nép?
• Én egy korábbi megjegyzésre hivatkozva kezdem a választ, nevezetesen, hogy a magyar végtelenül türelmes nép. De nagyon rosszul értékeli a helyzetet jelenleg az a magyar politikusi vagy gazdasági vezetőgárda, amelyik azt hiszi, hogy ez a türelem végtelen. Meggyőződésem, hogy Magyarországon – akár véletlenszerű események miatt is – kitörhet egy olyan társadalmi robbanás, amely percek alatt elsöpri ezt a szennyet, amelyet most úgy nevezünk, hogy a rendszerváltozás elitje. Meggyőződésem, hogy hazánk rövidesen olyan társadalmi robbanás elé néz, amely nem jár véres áldozatokkal, tudniillik ez az úgynevezett „elit” pillanatok alatt eltűnik, sőt még vagyona jelentős részét is visszaadja, csakhogy mentse a bőrét. Nem jósolok nekik fél évnél többet. Annak ellenére, hogy az unió nem szereti a békétlenséget, de Magyarországon, amikor a lakosságszembesül majd azzal, hogy még a nyugdíját is ellopták, az talán fölnyitja a szemét. Sajnálatos módon Magyarországon további, százalékban mérhető reáljövedelem-esés következik be. Az viszont már – képletesen szólva – kinyitja a bicskát a zsebekben. Meggyőződésem az is, hogy ez a társadalmi robbanás vidékről indul majd el.

Orbán segítette Fejti Györgyöt, Medgyessyt
A vér nem válik vízzé 


• Kezemben van egy jogi csemege, mégpedig a Polgári Kollégium polgári szakág, Bírósági Határozatok Tára 2003/2-es jelzésű irata. Ebben, a 65-ös szám alatt a következőket olvasom: „A rendkívüli perorvoslatot elbíráló bíróság ellen nincs helye kártérítési igény érvényesítésének, arra hivatkozással, hogy a bíróság a felülvizsgálati eljárásban jogellenesen, az eljárási szabályok megsértésével hozta meg döntését.” Ezt a határozatot egy öttagú bírói tanács hozta, alá is írták, innentől kezdve jogerős. Jól értem, hogy ez azt jelenti: ha például a Legfelsőbb Bíróság valamiben tévesen dönt, nekem semmiféle jogorvoslati lehetőségem nincs? • Az a baj, hogy jól érti, illetve talán még annál is nagyobb baj van. Ha jól meggondoljuk, 1222-ben, az Aranybulla bevezette már az Ellenállási Záradékot, akár a felséggel szemben is, ha az törvénytelenül járt el. Így állíthatom, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen határozata a legdurvább feudalizmus idejéhez tér vissza, az úgynevezett főúri vagy királyi tévedhetetlenséget, kegyúri jogot törvényesíti ismét. Amit most a Legfelsőbb Bíróság alkotott, példátlan a polgári demokráciák történetében. Hogy azért közérthetőek legyünk: ha véletlenül a bíróság valakit halálra ítélne, mert nem vette észre, hogy már nincs halálbüntetés – bár ez törvénytelen, jogellenes – ez ellen a döntés ellen érdemben mégsem lehetne tiltakozni. Akik részt vettek a döntésben, azokat nem lehetne felelősségre vonni, hiszen az említett jogirat alapján teljes feddhetetlenséget élveznek. • Nem lehet tőlük számon kérni, hogy miért is hoztak ilyen döntést, és így akár a halálos ítéletet is végre kellene hajtatni? • Elméletileg igen. Azt kell tehát mondani, hogy a Legfelsőbb Bíróság sok száz évet visszaugorva a feudális jogrendszert állítja ezzel vissza Magyarországon. Feltehető persze, hogy ez a határozat meg fog törni az Európai Unió, a magyar Polgári Törvénykönyv és a Büntető Törvénykönyv joggyakorlatán is. Azonban konzekvensen egységes azzal a gyakorlattal – amelyről már beszéltünk is –, a 2003. március 12-i kormánydöntéssel, illetve kormányértesítéssel, ahol azt közli az igazságügyi kormányzat velünk, hogy a jogalanynak, a honpolgárnak nem alanyi joga az igazság kiderítése. Ha ehhez a szörnyűséges Legfelsőbb Bírósági döntéshez hozzátesszük az Alkotmánybíróság gyakorlatát, amely megerősíti, hogy a honpolgárnak nincs joga az igazság kiderítéséhez, akkor már értjük az igazságszolgáltatásunkkal kapcsolatos, Nyugatról érkező kritikákat, melyek szerint a magyar igazságszolgáltatás kézi vezérlésű, lassú, és hozzátehetjük, nem a polgári demokrácia szabályai szerint működik. • Az ember elgondolkodik azon, hogy miképpen lehet ilyen határozatot meghozni, amiről az első pillanatban világosan látszik, hogy a magyar honpolgár jogi kiszolgáltatottságát növeli. Senkiben nem vetődik föl a kérdés, hogy ez mennyire igazságtalan? • Pontosan azért hozza meg ezt a határozatot a Polgári Kollégium, hogy tudassa az állampolgárral, nem vagy velünk egyenlő! Hisz a polgári demokráciák alapelve a tulajdonbiztonság, a jogbiztonság és a közbiztonság. Ebből származik egy örök emberi alapelv, amit az ENSZ alapokmánya is tartalmaz: a jogegyenlőség elve. Magyarországon ma nincs jogegyenlőség, erre ezer példát lehetne mondani, de először érkezett el oda ez az úgynevezett politikai hatalom, de nevezhetném politikai csőcseléknek is, hogy deklarálja: nem csak politikai egyenlősége nincs a honpolgárnak, ezek után a bírói hatalom előtti egyenlősége sincs meg. S nehogy véletlenül valaki azt higgye, hogy ez véletlen. Ezt a nézetet ma a legfontosabb intézmények vallják: a magyar kormány, a függetlenített magyar bíróság és a magyar Alkotmánybíróság. Példátlan a polgári demokráciák történetében ez, és ebben az a legfelháborítóbb, hogy mindez tudatos! Véletlenül ekkorát nem lehet hibázni. Azért nemcsak analfabéták és nemcsak ÁVH-sok vannak a Legfelsőbb Bíróságon. Jórészük persze onnan indult, hiszen például a Legfelsőbb Bíróságon azért jelentős részben – már koruk miatt is – olyanok ülnek, akik a Kádár-rezsimben később semmissé nyilvánított, koncepciós perekben született ítéletek meghozatalában is részt vettek. • Mondok még néhány közelmúltbéli jogi abszurdumot, legalább is nekem az. Nem olyan régen volt Palotás János vállalkozó Postabankkal szembeni pere, ahol jogerősen nyolcszázmillió forint körüli összeget ítélt meg neki a bíróság. Ez az ügy a Horn-kormány ideje alatt történt postabankos botrányhoz nyúlik vissza, és a kezdeti időszakban Palotás védőügyvédje Bárándy Péter, a jelenlegi igazságügyminiszter volt. Amikor ez az említett tárgyalás zajlott, Bárándy Péter miniszter úr – mivel nyilvános volt a tárgyalás – bent ült a nézőtéren. • Ez példátlan eset – jogász barátaim hívták föl erre a figyelmemet, s ráadásul még a tévé is bevágta egy pillanatra a miniszter képét –, a hatalommal való visszaélés megismételhetetlen példája. Olyan erős nyomásgyakorlás az ítélkező bíróra, hogy az eset minősítésére szavakat sem találok. Hiszen az igazságügyminiszter határozza meg a költségvetésen keresztül a bíróság működési feltételeit. • Tehát, ott ül a bíró fenn a pulpituson… • És vele szemben ül a hallgatók között az az ember, akinek a neve az iratokban szerepel, hiszen Bárándy Péter ügyvédként képviselte Palotás Jánost ebben a hétszázötvenmilliós és annak kamatait is jelentő perben, aki most igazságügyminiszter, és dönt a bírák fizetéséről, a bíróságok eszközellátottságáról, a dologi és anyagi kiadásaikról. Ezt egy jó ízlésű polgári demokráciában a miniszter azonnali lemondatása követné. Ez – mint említettem – a hatalommal való visszaélés legdurvább esete. Példátlan! A bíróságnak föl kellett volna őt szólítani, hogy ameddig Bárándy Péter igazságügyminiszter el nem hagyja a termet, felfüggeszti a tárgyalást. • Hadd említsek még egy jogi képtelenséget. Amikor a brókerbotrányban elhíresült Kereskedelmi & Hitelbank Equities nevű cégének igazgatója, Kulcsár Attila kimegy Bécsbe, és szóba kerül, hogy kiadja-e Ausztria Magyarországnak Kulcsár Attilát vagy sem, a kiadatási kérelmet az igazságügyminiszter, Bárándy Péter írja alá, és küldi el Bécsbe. Igen ám, de Kulcsár Attila magyarországi védőügyvédje Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Bárándy Péterről meg tudni kell, hogy korábban a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára volt, még minisztersége előtt. Hogy van ez? Nincs itt valamiféle összeférhetetlenség? • Jó ízlésű jogállamban ezt nem engedik meg. Bánáti János mindenkit képvisel egyébként, aki gengszter, aki rossz úton jár, legyen az volt miniszterelnök, volt belügyminiszter, jelenlegi miniszterelnök vagy éppen az Energol-ügy botrányos vitéze. Azt tudni kell, hogy közöttük munkaviszonyszerű jogviszony is fenn állt, hiszen Bánátinak alkalmazottja volt Bárándy Péter, az ügyvédi kamara főtitkáraként, és így a kamaránál az adminisztrációt vezette. Tehát miniszterként a volt főnöke ellen cselekszik, s ez a két tevékenység összeférhetetlen egymással. Valamelyiküknek az ügyben vissza kellett volna lépni, vélhetőleg Bánáti úrnak. Jó ízlésű polgári demokráciában ilyet nem engednek meg, ráadásul úgy nem, hogy Kulcsár Attilát, meg nem engedhető módon, kimenekítik a magyar igazságszolgáltatás elől, tudatosan! • Haladjunk tovább ezen a vonalon, de most már koncentráljunk egyértelműen Kulcsár Attilára. Hiszen a közelmúltban látott napvilágot az a bécsi döntés, amelyet Kulcsár Attila bécsi ügyvédje közölt a nyilvánossággal, hogy Kulcsárt nem engedik haza, nem adják ki Magyarországnak, mert attól tartanak, hogy Magyarországon hátrány érheti őt a bírósági tárgyalásokon. Csak emlékeztetek, arról a Kulcsár Attiláról van szó, aki abban a bizonyos Equities brókerügyben a hivatalosságok szerint egymilliárd forintot ide-oda elszámolt. Egyesek szerint azért ennél sokkal több pénzről van szó. És arról a Kulcsár Attiláról van szó, akinek Bécsben, hogy szabadlábon védekezhessen, körülbelül 25 milliárd forintnak megfelelő eurót kellett volna fizetnie óvadék fejében. • Valóban megjelent egy nyúlfarknyi hír, hogy nem fogják őt Magyarországnak kiadni… • A sajtóban senki nem foglalkozott a továbbiakban ezzel. Egyetlen cím nélküli hírt ért ez meg csupán valamelyik napilapunkban. • Ha Magyarországon sajtószabadság lenne, nyilvánvaló, hogy ez óriási hír lenne. Tudniillik, jelenleg az történik, hogy az osztrák titkosszolgálat kifaggatta Kulcsár Attilát a politikai és gazdasági kapcsolatairól, több újságcikk meg is jelent erről Nyugaton, amit természetesen a magyar sajtó nem vett át. Ezek a cikkek ugyanis ma már Magyarországot oly módon állítják be, hogy az egész bankrendszerünk egy lecsúszott brókerrendszer. Sajnálatos módon egyébként ezek az állítások igazak, Ausztriában az üggyel kapcsolatban megjelenő írások pénzmosásról szólnak. Egyet viszont tudni kell, ha Kulcsár Attilát hazaengednék – ez egy nagyon finom megfogalmazása a bécsi sajtónak – akkor nem biztos, hogy a bírósági eljárással lenne problémája, mert egy hozzá hasonló, pénzmosó politikusokhoz kapcsolódó embert már eltettek láb alól Magyarországon. Zemplényi Györgynek hívták az illetőt, akit egyébként egy Doszpot Péter nevezetű úriember védett hajdanában, amikor éppen szolgálaton kívüli rendőr volt. • A sztárzsaruról van szó… • A sztárzsaruról, aki most MSZP-s országgyűlési képviselő. De azért azt tudni kell, amikor Kulcsár Attila Bécsbe ment, talán az életét mentette meg. Ha visszajött volna – vélhetően azért, hogy ne beszélhessen, azért, hogy ez a mérhetetlen szenny, ami fölhalmozódott a magyar brókereken keresztül, több százmilliárd forintos csalásokkal, láncreakciószerű robbanást előidézve, ne derüljön ki –, megölték volna. – Ha már Zemplényi Györgyöt szóba hozta, mi úgy tudjuk, hogy természetes halállal halt meg. Megint csak az emlékezet felfrissítésére mondom: Zemplényi volt az, aki az Úszószövetség elnökeként rengeteg pénzt szerzett innen-onnan, később pénzügyi zűrzavarok keletkeztek, s ha az ügyet bolygatták volna, sok ismert és magas polcon ülő ember került volna kellemetlen helyzetbe. • Igen, arról a Zemplényi Györgyről van szó. Gyakorlatilag Kulcsár Attilához hasonlóan ő is állami pénzeket használt föl és forgatta meg a tőzsdén. Zemplényi György aztán kiment pénzt mosni Svédországba, Ausztráliába, a körözése ellenére háromszor is körbejárta a világot. Magyarul mondva nem körözte őt senki, a magyar igazságszolgáltatás nem adott ki ellene semmilyen elfogatóparancsot, és amikor már veszélyes volt a helyzete Izraelben, mert ott is nagyon sok embert „lenyúlt”, mint álérsek Svédországban is, a magyar titkosszolgálat és a magyar rendőrség vezetése visszalopta Magyarországra. Ugyanúgy történt ez, mint hajdanában, amikor a Moszad Izraelbe lopta a Dél-Amerikában élő Eichmannt, és kivégeztette. Ugyanolyan törvénytelenül, ugyanúgy idegen állam területére hatolt be a magyar rendőrség, mint ahogy akkor az izraeliek tették. A Zemplényi-ügy miatt egyébként az akkori főkapitányt a bíróság el is ítélte, majd amikor a Fidesz-kormány került hatalomra, fölmentették. Zemplényi György halála előre eltervezett volt. Titkosszolgálati tisztekkel beszéltem, ők mondták, hogy a testébe rákos burjánzást előidéző injekciót fecskendeztek be. • Tehát előidézték a rákot? • Igen, előidézték. Ez nem ritkaság egyébként. Amikor ’99-ben beszéltem erről az ügyről, Zemplényi még élt. Azt válaszolták nekem, hogy egy jól irányzott injekció következtében az élete már leáldozóban van. Azért, mert túlontúl sok ismert ember került a környékére…• A politikai életből? • Igen. Miniszter, bankár, mindenki. Ugyanazok a bankárok, akik most benne vannak az Equities-ügyben, a Zemplényi-ügyben is benne voltak. Akkor is bankárok, vezérigazgatók és vezérigazgató-helyettesek voltak. Ámbátor az Equities-botrány főszereplői 2002-től Draskovics Tibor – Medgyessy kabinetfőnöke – és László Csaba, aki jelenleg a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere. Ők mindketten vezérigazgató-helyettesek voltak, és hivatalból felügyelték az Equitiest, amely száz százalékban a K&H Bank tulajdona. Nehogy azt higgye valaki, hogy ott, ahol tízmilliárdos befektetések vannak, arról naponta ne tárgyalnának a bank operatív vezetői, s az említett urak ne tudtak volna arról, hogy mi zajlik a bankban. • Zemplényinél mennyi pénzről volt szó? • Mai értéken tizenöt-húszmilliárdról, ami el is tűnt. Magyarországon minden pénz eltűnik. A London Brókernél eltűnt tízmilliárd, a Falcon Brókernél is, a Reál Brókernél, a Globex Holdingnál. Ezek a brókercégek a magyar gazdaságból az elmúlt másfél évtizedben több mint ezermilliárd forintot loptak el, a zsebünkből, és egyetlenegy esetben sem térült meg a kár. De ami most történik, a jogállamiságot veszélyezteti. Nemcsak azzal, hogy a nevezett személyt egy nyugati ország titkosszolgálata kifaggatja, és hazánkat éri emiatt csapás… • Kulcsár nem jön haza, esetleg elmegy Ibizára, folytatja a nyaralását esztendőkön keresztül. Bécsből – gondolom én –, majd jelentenek az Európai Unió központjába, Brüsszelbe, elmondják, hogy Magyarországon mi történt … • Már megtették. Nyugati mértékadó polgári lapokban már mindez megjelent, és vissza is minősítették ezek alapján Magyarország bankrendszerét. Az igazi probléma az, hogy erről a magyar sajtó egy sort sem írt, mert a magyar sajtó munkatársai ugyanezeknek a brókereknek és pénzembereknek a zsebében van. • Ugyanaz a VIP-lista az OTP-nél, a Kereskedelmi és Hitelbanknál… • De ugyanezek a bankok fizetik az újságokat is, oly módon, hogy hirdetésekkel tartják életben az egyébként gazdaságtalanul működő lapokat. Tehát a legnagyobb megrendelők a hirdetési rovatban ezek a bankok, így azt íratnak meg az újságokban, amit akarnak. Legyen az a Népszabadság, a Magyar Hírlap, legyen az bal- vagy jobboldali újság. Igazából az adófizetők pénzéből fölépített kereskedelmi bankrendszer, valamint az állami tulajdon idézte elő ezt a jogi zűrzavart és zagyvaságot, amit ma Magyarországon nap, mint nap megélünk. Valójából minden egyes adat a csalásra épül, mert azokat a pénzeket, amelyeket ezek a brókerek forgatnak, kifejezett törvényi tiltás ellenére teszik már 1991 óta. A brókerek által forgatott pénz jelentős része ugyanis a költségvetésből származik, amit a pénzintézeti törvény és a végrehajtási rendelet tilt. A pénzügyi befektetés tehát tilos, mivel költségvetési adóforintról van szó. És a költségvetési adóforintokat olyan pénzügyi befektetési körbe vinni, amelynek nincs biztosítása, tiltott, mert egy rossz befektetéssel mindannyiunk vagyona vész el. Éppen ezért döbbenetes, hogy állítólag volt egy kormányülés 2002-ben, azzal a céllal, hogy engedélyezzék, hogy a költségvetési pénzeket időlegesen, pénzügyi befektetésre is használhassák. A felháborító az, hogy a Miniszterelnöki Hivataltól kapott információ szerint 2002 decemberében, ebben a témában nem is volt kormányülés. A miniszter urak pedig, finoman kifejezve, nem is látogatták a parlament épületét. Az adatokat ellenőriztük, igazak. • A nem létező kormányülésről, mint valódiról, mint az adott témában döntőről, jegyzőkönyv is készült? • Igen, csak nem voltak jelen a miniszterek, s nem volt jelen a miniszterelnök sem. • Minek néznek ezek az emberek bennünket?! • Ugyanannak, aminek a Gyurcsány-botránynál. Ez még csúnyább botrány, mint a nem létező kormányülés jegyzőkönyve. Gyakorlatilag az utóbbi három hétben már semmilyen új információ nem jelent meg Kulcsár-ügyben sem, és nem is nagyon fog. Ez történik, amikor az igazán súlyos kérdések fölvetődnek, és közvetlenül bebizonyosodik a politikai „elit” érintettsége. Amikor ennek a körnek a maffiajellegű cselekményei kerülnek napvilágra, azonnal abbahagyják az adatok szolgáltatását a sajtónak. • Gondoljuk végig, mi történt az olajszőkítésnél, az olajbizottságnál! Teljesen megfeneklett a vizsgálat, nem lett értékelhető végeredménye. Nézzük meg, hogy az úgynevezett ügynökügyben 2002-ben, a Mécs Imre-bizottságban mi történt, vagy abban a bizottságban, amit Balogh László MDF-es országgyűlési képviselő vezetett. Ott sem jutottak a végére, összekevertek mindent, olyannyira, hogy egyáltalán nem tudtuk, most ki a tiszta ember, ki a sáros, ki a pötytyös. Ugyanez várható a brókerügyben is? • Ugyanez. De azért, hogy nem történt semmi, ez nem igaz. Az első nagy botránynál Zemplényi György meghalt. Olajügyek: azok az emberek, akik vádalku ígéretében súgtak a hatalomnak, ma börtönben vannak. Azért, hogy soha többé ne súgjon senki semmit a politikusokról. • Az az illető, aki börtönben van az olajügyben, kiről súgott? • Pintér Sándorról. Arról, hogy részt vett Kiss Ernővel az olajszőkítésben, a pénzfelvételben Hámori Csabával és a többiekkel együtt. Megvan a bizottsági jegyzőkönyv, ezt nagyon nehéz lesz letagadni. Hasonló jegyzőkönyvek sorozatával rendelkezünk. De azok az emberek, akik meg mernek szólalni, vagy elhiszik azt, hogy vádalkuban föltárhatják az igazságot, és így esetleg a börtönbüntetésből szabadulhatnak, ma börtönben vannak. A Kuka csúfnevű például hat évet kapott, azt se tudják, hogy miért. De még mindig jobban jártak a börtönbe csukottak azoknál, akiket, mert szólni mertek, meggyilkoltak. Zubovicsra, Boros Tamásra gondolok például. Itt már a politika dönti el, hogy nincs szükség további botrányra, most már ködösítgetünk. Természetesen a szervezett bűnözés, ez nemzetközi tapasztalat, abban a szent pillanatban, amikor kormányváltás van – azért, hogy a nagy elosztórendszerekből részesedhessen – azonnal az új kormányhoz csatlakozik. Bizonyíthatóan. • És akkor varázsütésre egyszer csak semmit nem írnak az újságok semmiről, a rádiók, tévék sem beszélnek. S a nagy csönd után egyszer csak Kulcsár-ügy sincs, és az emberek egy idő után már az újabb botrányt figyelik, és el is feledkeznek arról, hogy volt egyszer egy brókerbalhé. • Ez törvényszerűen így lesz. Fölmértük mostanában barátaimmal, hogy ki emlékszik még Pallag Lászlóra. • Az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság kisgazda elnökére, akit aztán elég szépen megbüntettek. Elárverezték a házát… • Kifosztotta őt a maffia. Akikkel szemben viszont Pallag vizsgálódott, a ’93-as, ’94-es ötszázmilliárdos csalások ügyében, azokkal szemben nincsenek ítéletek. De Pallag László ellen iszonyatos ítéleteket hoztak meg törvénytelenül, és kifosztották a vagyonából. De mi az, ami érdekes még ezen túl? Az, hogy lassan már nem tudják az emberek, hogy ki volt Pallag László. Csak azt, hogy volt egy kisgazda, aki valamilyen ügyben benne volt. Ordibált valamit az olajügyek miatt. Amikor ezeket fölmérettem, barátaimmal együtt azt mondtuk, hogy három év múlva pedig már nem is fognak emlékezni arra, hogy egyáltalán voltak olajügyek. Tehát ezért kellett így irányítani, hogy először elég információ volt, kicsit kiabáltak ezek a megfizetett újságírók a politikusok kérésére, de aztán elaltatták az ügyet. Vélhetően ez történik a Kulcsár-ügyben is, úgy, hogy Kulcsár Attila életben marad. Nem hozzák haza Magyarországra, mert ha igen, itt megölik! Tapasztalat alapján mondom. Itt nem szabad kideríteni semmit sem, mert ha bármi kiderül hazánkban, az beláthatatlan és ellenőrizhetetlen folyamatokat indít el. • Ez azért eléggé elszomorító. • Nyugati forrásokat idézek. • Hogyha ezt végiggondolom, akkor megint arról beszél, hogy lehet itt szó akármilyen oldalon álló politikusról, egygyökerű az egész úgynevezett politikai elit. Egygyökerű. Mindegyik párt és azok vezetői az MSZMP köpönyegéből bújtak ki. • Minden ismert politikai erőt onnan varázsoltak elő. És most már nem csak mi mondjuk ezt, hanem ezt mondja már az úgynevezett jobboldali politológus csapat is, s a baloldaliak is, Kéri Lászlóéktól, Ágh Attilától, Lengyel Lászlótól kezdve mindenki. Sőt ma már azt is elmondják aktív és visszavonult rendőrtisztek, ügyészek, bírók, hogy a politikai „elit” egy nagy csürhe. Hangsúlyozom, ezt nem négyszemközti beszélgetésben, hanem több esetben újságban írják le, hogy egygyökerű, és hozzá nem értő, nem a hazájuk érdekében szolgáló vezetőink vannak. Mindez megjelent már Nyugaton is, az Economistben, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, tehát több olyan polgári lapban, amely mértékadó Nyugat-Európában. Ezeket az írásokat azonban Magyarországon elhallgatják, szinte államtitoknak minősítik. Tehát igazából azt nem szeretné a magyar politikai „elit”, hogy kiderüljön, meztelen a király. Mert egy-egy brókerügyben, egy-egy gazdasági ügyben egy valami biztos: legföljebb a politikus távozik négy év múlva, választások útján, de a bankár marad. Az, aki a pénzt osztja. • Hadd térjek még vissza egy pillanatra Kulcsár Attilához, pontosabban a bankvilághoz. Egy érdekes beszélgetést hallottam, láttam a közszolgálati magyar televízióban. Egy késő esti műsorról van szó, ahol a riporter hölgy Fekete Jánosnak, a Kádár-rezsim kedvelt bankárának, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökhelyettesének, Magyarország fő eladósítójának föltette a kérdést, hogy mi a véleménye a mostani bankvilágban történtekről, és itt kifejezetten a Kereskedelmi és Hitelbankra és az akörül történtekre gondolt. Fekete János azt válaszolta, nem akar ezzel különösebben foglalkozni, de azért annyit el kéne mondani, hogy a Kádár-rendszerben is loptak a bankárok, de nem így. • Igen, a matuzsálemkorú ember igazat mondott, a bankárok mindenütt lopnak. Hol legálisan, hol illegálisan. De mondtam, hogy Fekete János már nem vállal sorsközösséget a Medgyessy-kormánnyal, mert tudja a pénzügyi információk alapján, hogy ez a gazdaság tönkrement. Múlt időben beszélünk! A korrupció egy ideig serkenti a gazdaságot. Meglepő dolgot mondok: az olajkorrupció nélkül Magyarország valószínű még rosszabb helyzetben lenne, mint amilyenben jelenleg van. • Mert a korrupció tőkemozgást idézett elő… • Így van, és ebből bizonyos beruházások is elkészültek. A leggyorsabban fejlődő gazdaság akkor volt Európában, amikor Olaszországban a kegyetlen maffia volt az úr. Akkor épültek a vonalas létesítmények, az egész útpályarendszer, a vízhálózat és a többi… • De a fordítottja is igaz. Azért élhetett jól a maffia, mert akkor épültek a vonalas létesítmények, mert akkor vették ki az állami pénzt, s vágta zsebre a maffia, s osztott vissza belőle a politikának… • Mert egy volt a maffia a politikai „elittel”. Ez volt Olaszországban. De csak volt. Hetven évvel ezelőtt ez volt az Amerikai Egyesült Államokban is, írják le az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi szakemberei. • És Magyarországon most mi van? • Magyarországon is egy és ugyanaz a szervezett bűnözés és a politikai élcsapat. Ugyanazok a szereplők. De az ügyvédjeik is ugyanazok. Ugyanaz a politikus ügyvédje, és a gengszter ügyvédje. Ha a Petneházyba elmennek, ott egy politikus, egy gengszter, egy bankár található. Hogy most éppen melyik a gengszter, melyik a bankár, nem tudni. Ma Magyarországon tegezik egymást a gengszterek és a politikusok, és ugyanolyan módon fosztogatják hazánkat, mint ahogyan tették ezt ötven évvel ezelőtt Olaszországban. Sok halálos áldozatot követelt, mikorra sikerült ott annyira fölbomlasztani a maffiát, hogy kiszorítsák az államigazgatásból és a bankrendszerből. • Arról beszélünk mostanában, hogy a jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, Gyurcsány Ferenc, aki körülbelül négymilliárdos vagyon tulajdonosa, birtokosa, 1994-ben, a Boross-kormány időszakában – az utolsó pillanatokban, még ’94 májusában – jutott a balatonöszödi kormányüdülőből egy háromszáz négyzetméteres üdülőrészhez. Kilencszáz négyzetméteres telken van ez az üdülőrész, és közvetlenül a Balatonra néz a ház. Harmincmillió forintért vette meg, pontosabban lízingelte tíz évre. Van egy másik Gyurcsány-ügy is. Budapesten, a Szalay utcában, az V. kerületben ötezer négyzetméternyi részt vett meg az Oktatási Minisztériumból, az ott működött óvodából az akkor még vállalkozó, ma sportminiszter Gyurcsány, ha jól emlékszem, összesen húszmillió forintért. Ugyanakkor kialakítottak egy képviselői klubot, ugyanott a földszinten, aminek a felújítása állami pénzből, százmillió forintért történt. Tehát a klub Gyurcsány Ferencé, de állami pénzből újították fel. Tízmilliót adott hozzá Gyurcsány, kilencvenmilliót az állam. Medgyessy Péter – a miniszterelnök – a következőképpen reagált erre: Gyurcsány Ferenc sportminiszter tevékenységével semmiféle baj nincs, ezzel kapcsolatban semmiféle kifogás nem érkezett. Viszont, ami a gazdasági tevékenységét illeti, ott meg nem érheti szó a ház elejét, hiszen a ’90-es évek elején, amikor Gyurcsány vásárolt, mindenki így csinálta. • Hát ha Medgyessy Péter ezt a mondását a bíróság előtt tette volna meg… Ezt hívják őszinte, beismerő vallomásnak, de nem ilyen egyszerű a dolog. Gyurcsányról tudni kell, hogy ő az Apró-klán tagja, Apró Antal erőszakos kommunista főkolompos unokáját vette el feleségül. • Apró Antal – erről is írtunk már – ÁVH-s tiszt, Rákosi és Kádár kegyeltje volt. A Kádár-rezsim miniszterelnöke, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke, az Országgyűlés elnöke. Két gyereke van, Apró Antal és Apró Piroska. Apró Piroska lánya Dobrev Klára, aki Medgyessy mellett dolgozik. Dobrev Klára pedig Gyurcsány Ferenc felesége. • Itt is lehet látni, hogy mennyire összetartozik ez az ÁVH-s bagázs, mert mindezt az értéket a Boross-kormány idején kapta meg. De hogy? Birtokunkban van most már az a dokumentum, amely bizonyítja, hogy mindez törvénytelenül történt. Nemcsak azért, mert a törvény szerint az állami tulajdonnál húszmillió forint feletti értékű vagyontárgyat nem lehet lízingelni. Ahhoz pedig, hogy adásvételre kerüljön a sor, engedély kell. A magyar kormány ’93 őszén, amikor még élt Antall József, de már Boross Péter vezette a kormányüléseket, döntést hozott. Szilvásy György „megetette” Balsai Istvánt, Mádl Ferencet, hogy az öszödi üdülő egy részét el kell adni, mert hiányos a kormány költségvetése. Szilvásy György akkor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt, jelenleg szintén államtitkár. Ő a tettestársa Gyurcsány Ferencnek. Jöhetett jobb- vagy baloldali kormány, Szilvásy György mindegyikben államtitkár volt. Mi ez, ha nem az egygyökerűség bizonyítása? Ő egy gengszter úr, ezt nyugodt szívvel merem kijelenteni, hiszen 11:0 arányban szavazta le a magyar kormány a balatonöszödi üdülőrész eladást, mert az egyik miniszter fölszólalt, és azt mondta, milyen kormány vagyunk mi, hogy egy vacak üdülő bérleti jogának átadásával akarjuk a magyar költségvetést rendbe tenni. És erre föl a magyar miniszterek közül többen körülnéztek: „Tényleg, mi ennyire hülyék vagyunk?” Ezek után megszavazták, hogy nem szabad ezt értékesíteni. Szilvásy György ekkor, a jegyzőkönyv szerint, odaszólt Balsainak, hogy de hiszen ezt már neked megmondtam, miniszter úr, megállapodtunk. Erre Balsai lakonikus rövidséggel azt mondta, tévedtem. Mádl Ferenc is azt mondta: tévedtem, tehát nem értékesítjük. Kifejezett tiltás ellenére Szilvásy mégis értékesítette az öszödi kormányüdülő említett részét, tehát megvalósította a csalás bűntettét, a közokirat hamisítás bűncselekményét, és vélhetően, ha egyszer Magyarországon polgári demokrácia lesz, ezeket a bűncselekményeket, miután nem évülnek el, a magyar bíróság több éves börtönbüntetéssel fogja „jutalmazni”. És itt még arról nem is beszéltem, hogy ugyanez a jóember mekkora vagyont szerzett magának. De térjünk vissza Medgyessy Péterre, idézzük a nagy klasszikust: „mindenki így csinálta”! Csak azt nem folytatta Péter úr, hogy ez törvénytelen, alkotmányellenes, Büntető Törvénykönyv- és Polgári Törvénykönyv-ellenes. Ha a politikai „elit” vagy a „bankárelit” azt mondja, hogy téged ugyan, aki nem adsz számlát húsz forintról, húszezer forintra büntetlek, de ha tízmilliárdot lopsz, azt szabad, akkor ez nem politikai elit, hanem hazaárulók gyülekezete, a Btk. 144. §-a alapján. Ugyanezt mondják a nemzetbiztonság vezető jogásztisztjei, ugyanezt mondják a fiatal ügyészek és azok a rendőrtisztek, akik folyamatos kapcsolatban állnak velünk. Tehát ezek nem egyedi vélekedések. • Van még egy érdekesség így a végén, cukor a csésze alján. 1989-ben, amikor az Ellenzéki Kerekasztal – a törvénytelen Ellenzéki Kerekasztal – ülésezett, Pozsgay Imre távollétében Fejti György vezette az MSZMP tárgyalócsoportját. Fejti György volt az MSZMP Központi Bizottságának titkára, azt megelőzően Borsod megyében volt MSZMP első titkár, aztán a KISZ Központi Bizottságának titkáraként is dolgozott, szóval az életútja egyértelmű és elvtársi. Fejti Györgyről esztendőkön keresztül nem tudtunk semmit. Majd a napokban előkerült a neve, merthogy a sok-sok postarablás után úgy döntött a Magyar Posta vezetősége, hogy olyan patront helyeznek el a postástáskákban, a pénzek mellett, hogyha a postást megtámadják, ez a patron kinyílik, befesti a pénzt, és a pénz abban a pillanatban értéktelenné válik. Tehát nem érdemes bántani vagy megölni a postást. Ezeket a táskákat, patronokat meg kell vásárolnia a Magyar Postának, 178 millió forintos üzletről van szó! És ki kaptameg ezt az üzletet? Fejti György cége. De Fejti György elmondta egy rádióinterjúban – a saját fülemmel hallottam –, hogy ne tessék megdöbbenni, hogy én a Magyar Postával üzleti kapcsolatban állok, hiszen 1999-ben, az Orbán-kormány idején is már együtt dolgoztunk, tehát a mi együttműködésünk messzire nyúlik vissza. • Fejti György szintén őszinte beismerő vallomást tett, egygyökerű ez a csapat. Egyébként az Orbán-kormány ideje alatt működött a legjobban Medgyessy Péter tanácsadó cége a MALÉV-nél és a Dunaferrnél. Gondolom, hogy Medgyessy Pétert és csapatát nem éppen a szélső jobboldalon kell megtalálni jelenleg sem. Amikor ezek a postai rablások történtek, amikor nagy kockázattal kis pénzeket vittek el, nagy közfelháborodás közepette, rendőr barátaim és az ezzel foglalkozó operatív tisztek azt mondták – szó szerint idézem őket: „Elnök úr! Itt most nagyon nagy biznisz van a láthatáron. Meg fogják oldani, társadalmi nyomásra, jó üzlettel, hogy a postások táskájában biztonságban legyen a pénz”. • Hadd fordítsam le, amit mond. Azt állítja, hogy valakik az alvilágban vagy a politikában megszervezték a postások elleni támadásokat… • Látványosan… • …majd amikor a köznép azt mondta, hogy szegény postások, hozzák a nyugdíjunkat és megtámadják őket, akkor már valaki üzleti sikerét készítették elő? • Szent igaz, ez így van! Ez így van egyébként a magyar bankrendszer védelménél is. Amikor egy-egy bank elleni támadás „megesik”, tudott, hogy ha ez tömegesen és azonos elkövetési móddal történik, központilag vezérlik az egészet. De az, hogy 1999-ben az állítólagos nemzeti kormány ideje alatt Fejti György gazdagodik az állami tulajdonú postánál, vagy a MOL Rt.-nél a „kék fényes”, a szabad népes Szabó László, kinek a tolla miatt sokan haltak meg, ha az állítólagos jobboldali kormány regnálása alatt ők gazdagodhatnak, ott az egygyökerűségben kell keresni az okokat. Messze vezetnek ezek a szálak, és valóban csak hab a tortán, hogy az állítólagos MSZMP-s ultrabalos Fejti György gazdasági sikereit 1999-ben az állami tulajdonú – Fidesz-kormány által irányított – postánál alapozza meg. Gondoljunk bele, ha itt a valóban hazáját szerető, konzervatív és keresztény gondolkodású csapat uralkodna, az szakemberként csak és kizárólag a levitézlett kommunista káderekből találná meg az embereit? Ez nem igaz! Egyébként ebből a 178 millióból nem sok nyeresége lesz Fejti elvtársnak, mert ebből a pénzből vissza kell osztani. Nem úgy van az ám, hogy valaki közbeszerzési pályáztatás nélkül megnyeri az üzletet és viheti a pénzt. Itt bizony vissza kell osztani az olyan a tisztességtelen állami alkalmazottaknak, mint amilyen például a Gyurcsány-botrány főszereplője. Igazából az a baj, hogy a magyar költségvetést ezen keresztül meg lehet csapolni, s pusztán azért kell egy-két ilyen „műbalhét” csinálni, hogy még további, jogosnak látszó igényt kielégítsenek, kifejezetten a gazdaságpolitika szereplőinek érdekében, a Fejti Györgyök érdekében. Talán ez is mutatja, hogy mennyire igazak azok a nyugati vélekedések, amelyek szerint Magyarország legnagyobb problémája az, hogy nem alakította ki a saját tulajdonosi rétegét, nem alakította ki a saját polgárságát, honpolgárait nem hozta helyzetbe. Igazi társadalmi robbanáshoz vezethet ez, mert ezek a napvilágra került ügyek izgatják, idegesítik az egyszerű, jó ízlésű magyar honpolgárt. Ezen lehet elbukni. A százmilliárdos csalásokon soha. Az ilyen tíz-húszmilliós kis ügyletekbe fognak belebukni. Meggyőződésem, hogy ez a nép egy újabb Tocsik-ügyet már nem bír el.


Háromszázezermilliárd forint nyomában
Tizenöt év költségvetése tűnt el 


• 2003 augusztus 17-én, Svájcból hazajövet Ausztriában meghalt Tompos Judit ügyvéd. A hazai újságok szeptember 4-én számoltak be erről. Kőrösi Úr! Ön szerint Ausztriából Magyarországra ilyen lassan jutnak el a hírek? • Személyesen ismertem Tompos Juditot. Emlékszem az utolsó vele történt találkozómra, az ügyvédnő Nyugatra készült. Rendkívül ideges volt. Olyannyira, hogy idegességében még a kávéscsészét is lesodorta az egyik Margit-körúti presszóban, Szikinger István ügyvédi irodája közelében. Óriási üzletekről beszélt, gázüzletekről, nagy lehetőségekről. Csak azt nem értettem, miért olyan ideges. Tompos Juditnak nagyon komoly politikai és gazdasági kapcsolatai voltak valamennyi párttal, de azért az SZDSZ-hez és az MSZP-hez erősebb szálak fűzték. Az úgynevezett problémás ügyeket képviselte, olyanokat, mint mondjuk a Conexusé, ahol is mai értéken számolva sok tízmilliárd forintos vagyont „kezeltek el”, és aminek a végén meghalt a cég vezetője, László András. A különféle trükkökön keresztülment vagyon azóta sem lett meg. Ügyvédként Boross Ildikóval közösen védték Szeva bácsit. Tudni kell, hogy Szemjon Mogiljevics a világ tíz legjobban keresett gengsztere közé tartozik Amerikában, bírói ítélettel. Az ügyvédnő munkájából adódóan nagyon sok hírhedt alvilági alakot ismert. • Leo Stekurát is. • Igen, őt is. Leo Stekura egyébként 1998-99-ben szakértő volt a Fideszben, egészen addig, amíg a Deák Gábor vezette Betonútépítőnél ki nem robbant az a bizonyos gyilkossági ügy. • Mi volt az? • A Pannon Bróker kapcsán agyonvertek egy pár embert. Egy Veres István nevezetű embert például igencsak elagyabugyálták az oroszok, Szergejék, Igorék, Leo Stekuráék. Egyébként az a pannon brókeres ügy nagyságában legalább akkora, mint ez a mostani kereskedelmi és hitelbankos tolvajlás, de azt sikerült nagy csöndben megoldani, mert a Fidesz rendkívül jól kezelte az ügyet. Az akkori legnagyobb kormányzópárt azonnal visszavonta a „szakértő” urak parlamenti belépőit. Ügyesebbek voltak ebben is, nem úgy, mint az MSZP Kulcsár esetében. Ezekben az ügyekben is részt vett Judit, és bizony – elmondása és Tímár György baráti társaságnál elmondottak szerint – nagyon sok céget alapított Nyugaton, több ezret. • Milyen cégek voltak ezek? • Off shore cégek, amelyeken keresztül tisztára mossák a bűnözésből keletkező pénzt. Hivatalos amerikai adat – Magyarországon ezt nem szokták nyilvánosságra hozni –, hogy Szeva bácsi több mint kétmilliárd dollárt mosott tisztára hazánkban. Természetesen mindez nem tűnt fel a magyar igazságszolgáltatásnak és a nyomozószerveknek. • Tompos Judit kik számára hozta létre ezeket a cégeket? • Akiket elmondtam, tehát az alvilág jelentős személyeinek, valamint az SZDSZ vezető politikusainak. • Név szerint kiknek? • Nem szeretnék neveket mondani. Vezető gazdasági szakemberekkel és politikusokkal állt kapcsolatban az SZDSZ-ben és az MSZP-ben is. Én ismertem ezeket a kapcsolatokat, de mondandómat nem szeretném kibővíteni nevekkel, ám hangsúlyozom, vezető politikusokról van szó, olyanokról, akik az olajügyekben is érintettek voltak. Azt hiszem, az érintettek körét így elég jól behatároltam. • Akik ismerik az igazságot, azok azt is tudják, hogy ez nem egyszerű közlekedési baleset volt, hiszen a testrészeit – és bocsánat, hogy ilyenről beszélünk – a kocsitól legalább kétszáz méterre szedték össze. Arról viszont senki sem beszél, hogy a kocsiban utazott egy, a politika által nagyon is ismert magyar állampolgárságú férfi is, aki szintén meghalt. • Osztrák barátaink mondták ezt el. Azt azonban tudni kell, hogy ha valamit az alvilág vagy a „Cég” szervez meg, akkor kevés esély van arra, hogy az igazság kiderüljön. Folyamatosan beigazolódik, amit már a könyv elején is mondtunk, hogy amikor 2002-ben a szocialistákra szavaztunk, akkor a robbantásokra szavaztunk. Azt hiszem, hogy a politikusok most már vezéráldozatokat hoznak, hiszen a politika soha nem látott mértékben keveredett össze az alvilággal, és ebben a körben benne vannak az ügyvédek, a bírók is. • Ön szerint tehát valakik besegítettek abba, hogy Tompos Judit meghaljon? • Az osztrák adatok alapján ez joggal feltételezhető. • Maradjunk még mindig a bűn útján. Augusztus végén Budapesten, Óbudán egy éjszaka tíz lövéssel megöltek egy embert. Mindenki Ragyás Tóniként ismeri az áldozatot. A gyilkosságot követő napon Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya sajtóértekezletet tartott, és sietett leszögezni, hogy piti ügyről van szó. Azt mondta, „Ragyás Tóni” nem alvilági leszámolás áldozata lett. Miért volt olyan fontos Gergényi Péternek azonnal kijelenteni, hogy itt szó sem lehetett alvilági számonkérésről? • Gergényi Péter kiállt a kamerák elé, és azt mondta, nem tudnak semmit a gyilkosság hátteréről, annyit tudnak csak, hogy ez nem alvilági leszámolás. Rendőr barátaim hívtak föl azonnal, hogy ekkora butaságot még biztosan nem hallottam, vagyis hogy nem tudnak semmit, de azt igen, hogy nem alvilági leszámolás. Ragyás Tóni – kegyeletsértés nélkül mondható – erőszakos pénzbehajtó volt. Erős politikai kapcsolatokkal rendelkezett, és bizony – már többször mondtuk –, hogy az olaj-alvilág összenőtt a politikai alvilággal. „Ragyás” egy erőszakos fiatalemberekből álló csapat tagja volt, akik Budapesten, a Szentmihályi úton, Dorogon és Szajolban olajat szőkítettek. A telephelyeik közül a Budapest, XIV. kerületi Szentmihályi úti volt a legnagyobb. A telepet ötven kamion hagyta el éjszakánként, rendőri biztosítással. Megfordultak itt a legnagyobb olajszőkítők, hogy csak példaként Tisza Jóskát említsem. Naponta több millió liter olajat szőkítettek, és az azóta a szabad világba átjött vezetőjük Pintér Sándorral ápolt rendkívül jó kapcsolatokat. • Kiről van szó? • Szentkereszti Péterről, aki Ragyás Tóni főnöke volt, s aki egyben az említett olajszőkítő helyek főnöke is volt. Igen, mindig áttételekkel találkozunk, a bűn soha nem jelentkezik tisztán, de az évek múlásával a bűnösök így lesznek Grál-lovagok. Amiket elmondtam, rendőrségi és ügyészségi jegyzőkönyvekből idézem, tehát nem a saját állításaim. Mindez szerepel a központi nyomozóhivatal anyagában is. • A Szamuráj Bt., ami egy őrző-védő szolgálat, Szentkereszti Péteré volt? • Igen, és az is benne van az anyagokban, hogy nevezett személy húszmillió forint kölcsönt adott a Preventív megvásárlására Pintér Sándornak, Orbán Viktor volt belügyminiszterének. Így nő át egyik rendszer a másikba. • Szentkereszti Péter tehát Dorogon a tározóban, aztán itt Budapesten, a XIV kerületben és Szajolban volt olajszőkítő. Mikor? • 1991-92-93-ban. Persze itt nemcsak az olajszőkítés szerepel „üzleti” lehetőségként, kapcsolódik hozzá a halasztott vámfizetés is, tehát az, amikor a határon beérkezett az áru, és a jövedéki adót, valamint a vámot nem kellett érte azonnal kifizetni. Ezek az emberek egyébként rendszeresen dolgoztattak fantomcégekkel, és a hatóság megtévesztésére, meg a pénz eltüntetésére hetente negyven-ötven céget is felszámoltak az ország területén. Amikor egyszer-egyszer valakinél rajtaütött a szervezet, akkor a helyszíneken néhány nevesincs hajléktalant talált, akiket nem lehetett felelősségre vonni. • Szentkereszti Péter kötődött valamelyik párthoz? • MSZP-közeli ember volt, hiszen az igazi nagy olajozása is az MSZP-s pénztárnokot és az MSZP-s kasszát szaporította, annak ellenére, hogy mindez az MDF-kormány ideje alatt történt. Ez az alvilági tevékenység egészen 1996-ig mérhetetlen nagy jövedelmet termelt, de aztán bezárták az utolsó kiskaput is a jövedéki termékek behozatalánál. • Ön szerint bezárták? Hiszen arról hallani, hogy 2004. január elsejétől az orsóolaj kikerül a jövedéki termékek közül. • Ez már benne van a költségvetési törvénytervezetben, magyarul a politika ismételten létrehozza az olajmaffiát. Lehet, hogy ettől várják megint a gazdaság élénkítését, mint ahogy történt ez 1991-92-ben vagy 1993-ban. • Beszéljünk még egy „bűnesetről”! Budapesten, a Nyugati-pályaudvarnál 2003. augusztus végén a 6-os villamoson egy fiatalember hátizsákjában bombaszerű készítmény robbant. A rendőrség itt is egyszerűsítette egy kicsit a dolgot, mert azt mondták, a fiatalembert valaki megfenyegette, és félelmében egy Flaubert pisztolyt és egy ilyen robbanóelegyet tett a hátizsákjába, ezzel járkált mindenhová, s a folyadék a hőtől vagy az ütődéstől véletlenül felrobbant. Szóval egy gyáva fiatalember véletlenszerűen robbantott a 6-os villamoson. • Mindjárt az elején felvázolták ezt a verziót. Ez egy nagyon nagy hülyeség! Utána őrizetbe vették, majd letartóztatták az egyébként megsérült fiatalembert. A robbanószerkezet, a rendőrségi verzióval ellentétben, nyilvánvalóan megrendelésre készült. Hiszen ha megnézzük az utóbbi egy évet, több tucat „molotov-koktélos” robbantás történt az országban. • Azt gondolja, hogy megrendelésre dolgozott ez a fiatalember? • Természetesen, megrendelésre. Meg kell nézni az utóbbi évek tűzgyújtásos, „molotov-koktélos” robbantásos bűncselekményeit! Ez több tucatot tesz ki. De az óriási butaság, amikor az imént említett magyarázatot adja a rendőr első ijedtében vagy megrendelésre, mivel – azt sugallja a hatalom – most nyugalomra van szükség. Ezért bagatellizálják a bűncselekményeket. Egy ideje azzal az indokkal, hogy nyugodtak legyenek az emberek, teli vannak már a közterek is rendőrrel – az egész országban egyébként –, ami lehet, hogy jó, lehet, hogy nem, de a nagyfokú rendőri jelenlét azt sejteti, a hatalom fél. Azt mondják, hogy ez a fiatalember gyáva, azért közlekedik ilyen felszereltséggel, holott azon az alapon, amit elmondtak, pszichológushozkellett volna már őt vinni, és bizonyos, hogy a szakvélemény alapján nem lenne büntethető. De még egyszer mondom, ez a magyarázat kitalált dolog. Nyilvánvaló, hogy most megkeresik a kapcsolatait, hogy hova is szállított már korábban ezekből a „töltetekből”. Egy igazán komoly robbanószerkezetet előállító ember soha nem gyávaságból csinál ilyesmit. Márpedig látszik, hogy ez a fiatalember érti a dolgát. Valószínű, hogy a Clodó utáni „vállalkozások” élednek újjá. • Ki most az alvilági főnök? • Ma az alvilág egy az őrző-védő szolgálatokkal és a politikával. Tudomásul kell venni, hogy az igazi erőszakszervezetek most már – a rendőrség és a katonaság tudatos leépítésével – létszámban is az őrző-védő szolgálatok, amelyek a pénzszállítástól kezdve a pénzbehajtásokat is intézik. • És amely szolgálatok jelentős részének központja – írtuk ezt az előző könyvünkben – Izraelben van. • A nagy cégek jelentős része izraeli alapítású, izraeli tőkével működik, és izraeli a kiképzése. Nem is titok ez egyébként: az önvédelmükről méltán híres izraeli cégek betelepültek Kelet-Közép-Európába, és anyagilag is támogatják például a magyar őrző-védő szolgálatokat. • Folytatva az iménti kérdést, ki uralkodik most az őrző-védő szolgálatok fölött? • Jelentős része az In-Kal Security főnökének és tulajdonosának, Lasz Györgynek a halála után a Preventív Rt., azaz Pintér Sándor kezében összpontosul. Ma a piac meghatározó részét ők birtokolják. Meggyőződésem, hogy ha igazából rendet akarnának tenni az alvilágban, mint ahogy történt ez a Fidesz idejében, nem volnának lövöldözések és robbantások. Ezt a mostani anarchikus állapotot tudatosan idézték elő, ez közhangulatot gerjesztő folyamat. Tudni kell, hogy Magyarországon nagyon erős a maffia, ami szervesen beépült a politikába. Kelet-Közép-Európában mindez törvényszerűen történt így. Amit mondok, kicsit távolinak tűnik az őrző-védő szolgálatoktól, de fontos újból hangsúlyozni: a „rendszerváltozás” terméke a politika és az alvilág teljes egybeépülése. • Szeptember 5-én az osztrák-magyar határon nem engedték Ausztriába távozni Rejtő E. Tibort, a Kereskedelmi és Hitelbank volt vezérigazgatóját. Miért történt ez? • Az történt, hogy – két hónappal ezelőtt már beszéltünk róla – a K&H-ügy elérte a politika legmagasabb szintjét. A kormánytagokat is. • Tompos Juditnak, bocsánat, hogy visszatérek a személyére, nem volt semmi köze a K&H Equitishez vagy a Brittonhoz? • Természetesen volt. Elég nyilvánvaló jogászi körben az, hogy aki off shore cégeket alapít, az minden ilyen ügyletben érintőlegesen vagy tevőlegesen részt vesz, elsősorban szakértelme miatt, hiszen ehhez idegennyelv-tudás kell. Nem elég az itteni „sztárügyvédek” egynyelvűsége. Nem elég Svájcban magyarul beszélni. Judit több nyelvet beszélt anyanyelvi szinten, tehát nyilvánvaló, hogy a tanácsait kikérték, és nyilvánvaló az is, hogy az ügyben érintettekkel kapcsolatban állt. • Akkor térjünk vissza Rejtő E. Tiborhoz és ausztriai útjának megakadályozásához! • Tudni kell, hogy az ügy másik kulcsfigurája, az a bizonyos szír állampolgár, a hivatalos vélemények szerint hazaszökött Nyugatra. Szerintem meg, mert többet tudott, mint az elfogott társa, azóta már megölték. Egyébként Rejtő E. Tibornál szakadt el a cérna, ekkor már Nyugatról rendszeresen érkeztek a figyelmeztetések, hogy a magyar hatóságok hagyják abba ezt a „folyamatosan kiengedjük a bűnösöket” gyakorlatot. Megkérték tehát őket, hogy vegyék komolyabban ezt a pénzmosással is kapcsolatban lévő ügyet. Azt tehát, hogy senki nem felelős semmiért, azt, hogy a költségvetési pénzek jelentős részben ellenőrizetlenül, törvénytelenül, brókercégeken keresztül, több százmilliárdos értékben cserélnek gazdát, sokszor nagyon súlyos anyagi következményekkel. Elsősorban a kisbefektetők fizetnek erre rá, de veszni látszik a nagy intézményi befektetők pénze is. A kőbányai önkormányzat például 2,7 milliárdot vesztett ezen a brókerügyleten a jelenlegi adatok szerint. Ezzel nem lehet játszani. Nyugaton a legkomolyabb bűncselekmény a pénzmosás. Nálunk azonban, ha az igazságszolgáltatás és az operatív felderítő munkát végzők orra előtt több ezer esetben táskában viszik ki a tisztára mosott pénzt a bankokból, akkor sem tud senki semmiről. Legalábbis így hírlik. • Szóval Nyugaton megunták azt, hogy a vélt tettesek sorra elhagyják az országot. Ezért fogták most el Rejtő E. Tibort? • Erről szól az igazi történet. Nem az a baj, hogy hány kormánytag van benne. Még csak az sem, hogy a pénzügyminiszter úr az érintett bankban helyettes vezető és tevőleges résztvevő volt. Az sem baj, hogy a zsurki vodkagyáros Baja Ferenc, az a csodálatos nyírségi ember, vagy Csillag miniszter közigazgatási államtitkára is belekeveredik az ügybe. Mert ma a közvélemény már jól tudja, hogy a politika és a bűnözés gyakorlatilag szinonim fogalmak. Az igazi baj az, hogy Magyarországra betelepültek a nyugati bankok, s nem a szigorú nyugati szellemiséget hozták be, hanem a magyar adminisztráción keresztül pénzmosásba keveredtek. Többször írtuk, a nyugati bankoknál az igazi veszély az, hogy ebben a mocsokban besározódtak ők is, az, hogy ma a bankok részvényei – legyen az akár az Inter-Európa Bank például, amelynek Medgyessy Péter, a jelenlegi miniszterelnök volt a vezérigazgatója – csökkennek. Nyilvánvaló, ha a német Volksbankot is a pénzmosás gyanújába keverik, erre a nyugati tőzsde sokkal érzékenyebb, és a nyugati sajtó ezt már réges-rég harsogja, és nem olyan félrevezető módon, mint ahogy a jelenlegi magyar sajtó tálalja – pártszimpátiáktól függően – ezeket az eseményeket. Egyébként tudom, hogy mikor melyik újságba, melyik operatív tiszt honnan küldi be a bankbotránnyal kapcsolatos információkat. Az SZDSZ-ből! Ott egy nagyon okos csapat készíti el az öszszeállításokat, és adja tovább azt a bulvársajtónak, a napi-, a heti- és a havilapoknak. • Azt mondja ön, hogy amit mi az újságokban olvasunk a Kereskedelmi és Hitelbankról, annak Equitis nevű cégéről, azt az SZDSZ-ből irányítottan, operatív módon küldik, pártfüggetlenül a napi-, a heti- és a bulvárlapoknak? • Ez az elmúlt tíz évben mindig így volt. Csak most okosabban csinálják. • Miért lett dühös egyszerre az SZDSZ? • Azért, mert kimaradt az osztozkodásból. Kuncze Gábor 2003. augusztus 13-án beszédet mondott, hogy a két nagy párttal van a baj, mert túlígérték magukat. Ez is az SZDSZ-es taktika része. Egy volt nemzetbiztonsági miniszterrel találkoztam a héten, aki azt mondta, Imre, mindenben igazad van. A Fidesz azért haragszik, mert most nem ő lophat, és azért is dühös, mert kiderültek a 2002 előtti lopásai. Gondoljon bele, mennyire egytövű ez a csapat! Medgyessy Péter az elnök-vezérigazgató az Inter-Európa Bankban, László Csaba jelenlegi miniszter és Draskovics Tíbor mostani államtitkár a két helyettes a K&H-ban, de ők mindketten a Fidesz ideje alatt mozgatják a közpénzeket. Az egész egy nagy röhej. Az megint más kérdés, hogy 2002-ben a képzetlen, buta MSZP-sek a régi elvtársi szokás szerint: toljuk arrébb a kerékpárt elv alapján loptak. • Lopjuk el a kocsma elől a biciklit? A legegyszerűbb, de könnyen felfedezhető módszert választják tehát. • Vigyük el onnan a kocsma elől, ez a módszerük, másra nincs képzettségük. Tavaly júniusban az egyik legismertebb magyar operatív tiszt, akit ön is ismer, mondta, hogy megdöbbent, amikor egy perc alatt átment az egész maffia Puch László alá, a szocialistákhoz. Névvel megmondta. És ez az operatív tiszt ezek után az SZDSZ-t segíti tanácsaival. Az SZDSZ-es aktivitás arra bizonyság, hogy ha valaki kimarad az osztozkodásból, az abban a szent pillanatban az igazság bajnokaként tünteti fel magát, korrupcióellenes harcot, adócsökkentést hirdet. Hozzátartozik az egészhez, hogy a mai magyar egytövű sajtó bármikor bármit befolyásolni tud operatív módon, dezinformációkkal vagy valódi információval. • Nekem tetszik ez a biciklis példa. Tehát ön azt mondja ezek szerint, hogy az MSZP úgy gondolja – régi bolsevik módon –, hogy ott a „bicikli” a kocsma előtt, nekem szükségem van rá, s mivel nekem mindent szabad, eltolom tehát onnan, és semmi gond. A Fidesz ennél ügyesebb, különféle utakon járatja meg ezt a „biciklit”, külföldre is elviszi, off shore cégekben is megforgatja, s csak ezek után kerül haza valamelyik emberéhez. • Szocialista politikusok mondják önmagukra, hogy mi primitívebbek vagyunk. A fideszesek ügyesek, rendkívül rafináltak, nyelveket beszélnek, jól kitanítottak, off shore cégeken keresztül, szindikátusi szerződésekkel lefedett bűncselekményeket hajtanak végre, amelyeket a legjobban képzett emberek sem tudnak tetten érni. Magyarországon pedig nincs operatív felderítő munka. Szétverték. Magyarországon megelégszik a rendőrség azzal, ha tetten ér valakit. Magyarul mondva, a primitív tolvajok a régi elvtársi rend szerint lopnak. Viszont a kifinomultabb elveket ismerő és jól kiépült kapcsolatokkal rendelkező fiatalok mindezt rendkívül ügyesen csinálják. Mondok egy példát: 2002-ben 137 milliárdos volt a Magyar Fejlesztési Bank hiánya. S mivel ez állami bank, ennyi pénzt loptak ki a mi zsebünkből. • 142 milliárdról beszéltünk korábban. • Volt 142, majd 148 milliárd, de most konszolidáltak. Ötmilliárd ide vagy oda a mai világban nem számít. Kicsit cinikus megállapítás, de igaz. Oly módon csinálták a 137 milliárd forint eltüntetését, hogy már a feljelentést is elutasította a rendőrség és az ügyészség is. Tehát 137 milliárdot Magyarországon nyugodtan el lehet lopni. És ez 2002-ben történt. • S a pénzt fele-fele arányban „nyelték” le. • Természetesen. A második félidőben, hatalomra kerülésük után ebbe beszállt az MSZP csapata is. A pénzmosás – Amerikában is úgy tartják – a legnehezebben kideríthető bűncselekmény. Mondok egy példát. Az egyik legnagyobb hazai pénzmosási akció a Gazprom környékén történt. Az elmúlt három évben a magyar hatóságok nem tettek mást, mint a pénzmosás nyomait kergették itthon és Európában. Amerikai értékelés szerint legalább másfél-két év kell még ahhoz, hogy a bűnüldözők legalább a cégadatokkal tisztában legyenek. • Miközben még nem kaptak el senkit. • Az égvilágon senkit. Oroszországban Putyinék lecsuktak minden érintettet, legyen az akár a főügyész-helyettes is. Ott rendcsinálás folyik. Nevetséges, hogy nálunk, tizenvalahány évvel a pénzintézeti törvény megszületése után pénzmosásért még nem ítéltek el senkit, holott Budapesten a nyugat-európai értékelés szerint negyvenhárom bankból minimálisan harminc pénzmosással foglalkozik. • Szóval Rejtő E. Tibor azért nem mehetett szeptember 5-én Ausztriába, mert a nyugati bankok és a nyugati világ megelégelte, hogy a vélt résztvevők, közreműködők eltávoznak, és az erről szóló hírek rontják az ő bankjaik gazdasági eredményét. • A nyugati világ nagyon fél ettől az átmeneti állapottól. Ez a korrupt rendszer beszennyezheti a már jól kialkudott pozíciókat a nyugati polgári demokráciákban. Nálunk ma a maffia sokkal, de sokkal erősebb, mint a világon valaha is volt, Amerikában, Olaszországban, Németországban vagy bárhol. Ennek nagyon egyszerű oka van. Mindig arról beszélünk, hogy az elődeink tetteiért mi, az utódok, nem felelünk. Akkor nevezzük néven a gyereket. Ha most valaki Amerikában azt mondaná, hogy Al Capone ükunokája legyen parlamenti képviselő, ezért lecsuknák. A szó szoros értelmében. Az Eichmann utódok sem politizálnak, ismereteim szerint. Gondoljunk bele, Ausztriában a Habsburgokat beengednék-e politizálni? Soha nem is fogják. Miközben Magyarországon nyalják az alfelüket. • Azt akarja mondani, hogy a korábbi tettesek, gyilkosok leszármazottjai Magyarországon vígan politizálhatnak? • Sajnos ez a szörnyű igazság. Régen elkészült egy elemzés, ami akkor arról szólt, hogy a rendszerváltozásnál nagyon észnél kell lenni, hogy az MSZMP-s nómenklatúra képviselői, meg a volt kommunista gyilkosok – akár az utódokon keresztül is – nehogy átkerüljenek az új magyar rendszerbe. Al Capone soha nem kapott „tevékenységéhez” állami segítséget. Megvett egy két rendőrt, néhány újságírót. Mondok egy példát. Apró Antal eltemette Rajk Lászlót. Ők végeztették ki, de ezeknek az embereknek az utódai ma a parlamentben ülnek. Apró Antal unokájának a férje, Gyurcsány úr, ma miniszter. A kelet-közép-európai országokban a maffia, illetve a kommunista utódok most állami segítséggel gyilkoltathatnak. Az „átkosban” külön bíróságuk volt, ügyvédségük, rendőrségük, az ÁVH révén mindent a politikai rendőrség ellenőrzött. Ez mint privatizált szervezet változatlan formában beépült a mai magyar rendszerbe. Gondoljunk bele, vajon a maffiának volt-e esélye arra Szicíliában, hogy az egész államapparátust hatalmi szóval begyűrje maga alá? Soha! Magyarországon pedig csak annyi történt, hogy rámutattak valakire, te vagy a bűnös, te meghalsz, te pedig koncepciós pert csinálsz. És ezeknek az utódai uralkodnak ma Magyarországon. Gazdasági, politikai vezetők, parlamenti képviselők, miniszterek, ügyészségi, bírósági, rendőrségi vezető tisztségviselők. Ha ez viszont általános, akkor el kell fogadni, hogy Magyarországon még valóban nincs polgári demokrácia. Vélhetően egyszer majd lesz. • Igaz az a hír, hogy a közelmúltban a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke, Orbán Viktor és a jelenlegi miniszterelnök, Medgyessy Péter találkoztak egymással? Erről nem lehetett olvasni, csak a suttogó propaganda terjesztette. • Bizonyosan így volt. Ők egyébként az Orbán-kormány ideje alatt is találkoztak, Medgyessy üzleti kapcsolatainak alakításában Orbán segítőkész partner volt. • Nem gyanús, hogy éppen most találkoztak, amikor ennek a bizonyos brókerbotránynak a hullámai ilyen magasra csaptak? • A brókerbotrányt valahogy kezelni kell. Nyilvánvaló, hogy ez is, mint annyi más, kipukkad a végén. Semmivé lesz. Fújják, fújják, és a végén el fog durranni a lufi. Emlékezzünk a Tocsik botrányra, amire ráment a szocialista párt 1998-as győzelme. • Lehet, hogy a Kereskedelmi és Hitelbanknál, s más brókerügyben történtek miatt találkozott Orbán és Medgyessy? • Természetesen. • Természetesen?! • Ma a politika minden szinten próbálja kezelni ezt a kérdést. Mádl Ferenc összehívja a pártelnököket, frakcióelnököket, hogy az Istenre kérlek benneteket, hagyjátok ezt abba. A politika csinálja a költségvetést, a költségvetésen keresztül kerülnek ki a nagy pénzek a pénzmosó rendszerekbe. És akkor a pénzmosókat keresik, akik százmillió forintokat visznek ki táskában a bankból? • Akiket persze nem hogy nem rabol ki senki, de nem is veszi észre senki ezt. Miért kellett üzenni a rendőrségnek, hogy fogjátok már meg a szíreket a Váci utcába? Balogh Gyula független országgyűlési képviselő írt levelet Salgó Lászlónak, az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a szírekért tessenek már kimenni a Váci utcába, ott sétálnak nyugodtan. A levél megjelent az MTI honlapján. Ezek után már tenni kellett valamit. • A magyar rendőrség ha felbukott volna bennük, akkor sem fogja el őket. A magyar rendőrség arra jó esetleg, hogy ha valakit besúgnak, akkor azt megfogja. • Azt gyanítom, hogy nem is akarták a két szírt megfogni. • A fő tettes már nem is él, s persze rögtön megjelent pár „sztárügyvéd” a brókerbotrány környékén. Ők nagyon jól fognak keresni, de soha nem lesz az ügyből komoly bírósági ítélet, miközben egyre nagyobb nevek forognak majd közszájon. Bele fog kerülni László Csaba pénzügyminiszter és még egy csomó ember a Széchenyi-terv és a Vegyépszer kapcsán, a Fidesz oldalról. És egyszer csak a politikusok közül majd valaki azt fogja mondani, hogy hagyjuk abba, mert visszahull ránk a mocsok és a szenny. • Szír állampolgárokról beszélünk, de miért van szó jordánokról is? • Mert ők is benne vannak, hiszen mi, magyarok, olyan szegények vagyunk, hogy már alvilágunk sincs. A kábítószert az albánok ellenőrzik, a pénzmosást a szírek, a jordánok, az erőszakos bűncselekményeket Szeva bácsi emberei követik el, a magyar fiúk legfeljebb bedolgoznak. A legsúlyosabb hazai bűncselekményekre külföldiek szakosodtak. Félő, hogy nemsokára itt van a kínai maffia is, mint ahogy itt volt a csecsen alvilág is. Ez azt jelzi, hogy a magyar alvilágot rettegésben tartja egy-két jól képzett, Keletről vagy éppen Délről átküldött bűnöző. • Nem lehetséges az, hogy a magas polcokon lévő politikusok ebben a brókerbotrányban megint csak meghúzódnak a háttérben, mert nem ők vették fel a nekik szánt pénzt, hanem megint megjelentek a strómanok, a névtelenek, vagy az egykori beosztottak? • Hadd mondjak erre valamit! Soha nem fognak az igazán nagystílű bűnözők nyomára bukkanni. Azért sem, mert felkészületlen a magyar igazságszolgáltatás nyomozati része. A felderítő munka, mint mondottam, anélkül nem működik, hogy az alvilágba be ne épüljenek. A Fidesz oldalról a déli alvilágba nem is tudtak beépülni, a gondolkodás különbsége miatt. Ez még évtizedekig így lesz. Ezt egyébként az FBI is jelezte. De visszatérve a biciklis példára, de most már a brókerügy kapcsán a valós tényeket említve, gondolják el, hogy egy pártelnök kedvese saját névvel szerepel ebben a pénzmosásba. Ez korlátoltság. • Az édesanyja is. • Igen. Ez mérhetetlen butaság. Ennek körülbelül az a filozófiája, hogy négy évig mi vagyunk hatalmon, így mi vagyunk a sorosok, négy évig tehát mi lophatunk. De akit első körben, névvel megtalálnak a pilótajátékban, Kulcsár Attila, olyan mérhetetlenül korlátolt, hogy még tolvajnak is az utolsók közé tartozik. A ’90-es évek elején „Itt a piros, hol a piros” játékkal csalta ki a pénzt az emberektől. Aztán mi lett belőle?! Hogy hogyan került a legmagasabb politikai vezetők közé, csak azzal magyarázható, hogy ugyanazon a szinten politizál ma Magyarország, mint amilyen az alvilágunk. • Igaz az a számomra pletykának tűnő hír, hogy Kulcsár Attila, az elhíresült bróker, Pintér Dezső TV2 elnök házában, külön lakosztályban élt? • Igen. Sőt mások által is tudott. Abban a házban volt egy külön lakrésze, de a K&H Equitis irodája is Pintér Dezső házában volt. Ezt akár üzleti kapcsolatnak is lehet nevezni. Az meg már megint más kérdés, hogy Kulcsár Attila, akit pénzmosás miatt külföldi figyelmeztetésre már hosszú ideje figyel a magyar ügyészség és a rendőrség, perceken belül többször is bebocsátást nyer Áder Jánoshoz, és szinte vele egy napon Tóth Andráshoz. Gondoljunk bele, hogy egy primitív, „Itt a piros, hol a piros”-t játszó ember hogy az életbe kerülhet oda mind a két párt csúcsvezetőjéhez. Mert a titkosszolgálat feje, tárca nélküli államtitkár oda tartozik, kizárólag Medgyessy Péternek tartozik jelentéssel. Ez nem lehet véletlen dolog. Mind a kettőt figyelmeztette, hogy ha engem megfogtok, akkor kénytelen leszek kipakolni. Ennek ez a logikája. Nem védelmet kért. A bűnöző soha sem védelmet kér, amikor megszorítják, hanem azt mondja, akkor kinyitom a számat. Ezt viszont meg kellett akadályozni. Ezért kellett „kilökni” Nyugatra, azzal a következménnyel, hogy azóta Nyugaton már mindent tudnak rólunk. • És ezért kellett meghalni Tompos Juditnak? • Nem szeretnék a kettő között párhuzamot vonni. Hosszú ideig dolgoztam együtt Tompos Judittal, mint jogásszal, és akkor vesztem össze vele istenigazából, amikor Pallag Lászlót olyan „bugyuta” módon védte. De meggyőződésem, hogy három hetet nem szoktunk várni egy baleset nyilvánosságra hozatalával. Kegyeleti okokból is azt mondom, Isten nyugosztalja. • A dublini bejegyzésű Montrade Establishment Ltd. magyarországi képviseletének vezetője Schönthal Henrik, akinek a neve ebben a királycsináló brókerügyben egyszer csak előkerült. Ő egyébként, ahogy egyik napilapunk írta, nem szökött meg Magyarországról, hanem életvitelszerűen Amerikában, Floridában tartózkodik. A Britton Kft. neve is rendszeresen felvetődik a Kereskedelmi és Hitelbank története kapcsán. Kerék Csabáról beszélnek általában, aki a Britton vezérigazgatója. De miféle nevek keringenek még a Britton körül? • Nagyon sokan maradtak a pilótajátékosok közül büntetlenül, közöttük dr. Konkoly Csaba, aki sokszoros államtitkár-helyettes. A Britton Kft. gyakorlatilag pilótajátékokból, pénzmosásokból „tengette” életét, de megdöbbentő, hogy Puch Lászlónak, az MSZP pénztárnokának közvetlen befolyása alá került. Magyarul az MSZP-be. Ahogy régen Máté Lászlón, majd a Tocsik-ügyben oly „dicsőséges” szerepet játszott Boldvain, most Puch Lászlón keresztül mosták a pénzt a Brittonból, a Pannonplastból. De ismételten mondom, operatív felderítőtisztek szerint a Fidesz-maffia egy hónap alatt az MSZP-s Puch László alá került. Találkoztam velük egyébként, és láttam, hogy együtt ülnek és üzletelnek. Eldöntik, hogy a sötét pénzek közül az MSZP-n belül kinek mennyit kell visszaosztani. A Fideszt már ejtették. Micsoda primitív bűnözők vannak itt! Például Csonka Gábor pénztáros, akit ötmilliós kenőpénz elfogadásával vádolnak, s aki hagyta, hogy felvegyék magnószalagra a beszélgetést, miszerint ő járja ki, hogy az önkormányzat kifizesse bizonyos vállalkozók megdolgozott pénzét. Micsoda buta politikus az ilyen! • Ez az a bizonyos fővárosi, terézvárosi botrány. • Amikor azt mondja Lendvai Ildikó – nem is kérdezi tőle az újságíró –, hogy ja, hát Csonka Gábor szerkeszti az MSZP hírlevelét. S azt is tudni kell, hogy 1998-ban Csonka volt Lendvai kampányfőnöke. • Ki alapította a Brittont? • Kerék Csaba és csapata. • Elmondhatjuk, hogy kik tartoznak oda? • A pilótajátékosok. Ez már valóban a maffia csúcsa, miután nyugati és keleti maffiózók is vannak benne. Én szívesen beszélek a politikusokról, akik felelősek ezért. A többieknél viszont vigyázni kell, mert nekik aztán van ötvenezer dollárjuk arra, hogy ma Magyarországon bárkit eltegyenek láb alól. Nálunk az emberi élet bagót sem ér. Ismertek a Britton igazi alapítói is. Az újságok vezetői is ismerik ezeket a neveket, hagyjuk meg nekik a dicsőséget, hozzák ők nyilvánosságra. Nem megijedtem, csupán egy kicsit előre is tekintek. Annyit azonban segítek, ma is MSZP-s, egykor volt MSZMP-s politikusokról van szó. • Számolgattam. Tizennégy év piszkosságait adtam össze, hogy mit loptak el tőlünk nemzeti vagyonban, költségvetésből, bankkonszolidációban, olajszőkítéssel, külföldi és belföldi államadóssággal. (A külföldi államadósságból eddig ötvenmilliárd eurót fizettünk már eddig vissza, és még legalább ötvenmilliárddal tartozunk.) A végösszeg forintban háromszázezermilliárd. De mekkora összeg is ez a háromszázezermilliárd forint? Mit jelent ez a hatalmas harácsolás Magyarország, a magyar lakosság szempontjából? • Tizenöt év költségvetését. Ma körülbelül húszezermilliárd forint az ország egyéves költségvetése. • Ennyi pénz került tizenöt év alatt Magyarország vagyonából, illegálisan, magánzsebekbe? • Évente nyolc-tízmilliárd dollár ment ki, nem pedig jött be Magyarországra. Hogy ez mekkora veszteséget jelent? Ha Magyarországon nem ez a tolvaj ÁVH-s csapat került volna hatalomra, hanem mondjuk egy ugyanolyan társadalmi robbanással megtisztulunk, mint a szomszédos országok, az életszínvonalunk 1989-hez képest minimum százhúsz-százharminc százalékkal magasabb lenne, bérben, infrastruktúrában, reálkeresetben, mindenben Ausztria szintjén állnánk. Ezt nem én mondom egyedül, ezt mondják a nyugati elemzők is. Magyarország a legeladósodottabb országgá vált a térségben, a legnagyobb állami tulajdonvesztéssel, a legmocskosabb pénzmosással. Az életszínvonalban a hatodik helyre csúsztunk vissza Közép-Európában, pedig kimagasló szinten álltunk az úgynevezett rendszerváltozáskor. • Hadd mondjak példát, szintén a számokat segítségül hívva. Egy cseh koronáért nyolc forintot, egy szlovák koronáért hat forintot, egy lengyel zlotyért ötvenkilenc forint hatvan fillért kell fizetnünk. • Amikor felvettük az adósságot amerikai dollárban, hatvan forintot ért belőle egy. Ez volt az arány még 1969-ben is, de előtte húsz, huszonöt forint. Amikor visszafizettük, háromszáz forintot ért egy dollár. Nem csinált semmit a kölcsönöket felvevő bankrendszer, de közben, a kárunkra, megtízszerezte a vagyonát. Többször is konszolidáltuk a bankokat. Medgyessy Péter idejében például, 1997-ben, kétezermilliárd forinttal. • Amikor ő volt a pénzügyminiszter. • Amikor volt az a banki adósságcsere, ami arról szólt, hogy a költségvetés fizesse ki ezt az összeget. A baj az, hogy ez a gondolkodásmód nem is fog megváltozni. A tolvaj tolvaj marad, az ÁVH-s ÁVH-s. Attól, hogy azt mondom, demokrata vagyok, a gondolkodásmódom nem változik, ha mindent erőből csinálok. Nagyon érdekes, hogy a beismerő vallomást olyan ember teszi meg, mint Horn Gyula, aki azt mondja, nekünk jutott az a nemes feladat, hogy mi vezényeljük le ezt a csodálatos átalakulást… • Kinek csodálatos? • …aminek következményeként ma Magyarországon száz évvel ezelőtti a szegénység. A szegénységet tekintve 1900-as szinten vagyunk. Infrastruktúránk százéves elmaradottságot mutat Nyugat-Európához képest. Az a szörnyűség, hogy Horn még dicsekedik is ezzel, és azt mondja, „ÁVH-s voltam, na és?”. • A társaim is azok voltak, tehetné még hozzá, ráadásul mi hoztuk létre az ellenzéket is, mondhatná. • Valóban az MSZMP hozta létre az ellenzékét Fideszestül, MDF-estül, mindenestül. Mitől változna azoknak a szemlélete, akik harminc-negyven-ötvenmilliárd forintos vagyonhoz juthattak ingyen, és teljesen bizonyos, hogy büntetőjogilag soha nem felelnek ezért? Valamennyi meghatározó pártot szétvertek. Nincsenek történelmi pártok. Még csak a tisztességes újraindulás kísérletét sem engedték meg nekik. Hiába akarták az emberek a Kisgazdapártot, meg az igazi szociáldemokráciát, az ügynökökkel darabokra zúztak mindent. Magyarországot tudatosan, rendkívül jól szervezetten kifosztotta az a csapat, kiknek az elődei a Kun Bélák, a Szamuely Tiborok, az Apró Antalok, a Lukács Györgyök, a Kövér Lajosok. És igazából az utódjaik, mint volt MSZMP-s alkalmazottak, esetleg beszervezett ügynökök viszik tovább a vörös zászlót. Nevezzük nevén a gyereket! Amikor Szabó László fia Kövér László titokminiszter kabinetfőnöke, akkor erre azt lehet mondani, ez már elmebaj. • A „kék fényes” Szabó Lászlóról van szó. • Róla. Vajon hova juthatott volna hazánk, ha tisztességes emberek „A haza minden előtt!” gondolkodással képviselték volna érdekeinket? • Kőrösi Úr! Háromszázezermilliárd forint tűnt el, tizenöt év költségvetése. Hogyan tovább? Meddig lehet még szájkosarat tenni a magyar nép szájára? • Nincs már rajta szájkosár. A magyar politikai csapat már elbukott. Nyilvánvaló, hogy ők ezt még nem veszik észre, és szerencse, hogy így van, mert így gerjesztik tovább az eseményeket. Lendületből gerjesztik, és erre nagyon jó segítőkre találtak a sajtóban. Nézze meg, ha valaki nagyot kiabál, akkor két hétig arról beszél a magyar sajtó, hogy ez mit mondott, az mit mondott. Primitív, beszélni alig tudó, nyelvüket nem ismerő politikusokat sztárolnak. Magyarországon teljesen bizonyos, hogy az elkövetkezendő rövid időben, az uniós nehézségek miatt, olyan társadalmi mozgás indul meg, amely nem a jelenlegi pártok keretei közt fog lezajlani. Magyarországon egyetlen szikra elegendő, hogy éhséglázadás törjön ki, és sajnálatos módon, meg kell mondani, ebbe az irányba haladunk. Ezt nem csak mi mondjuk, a nyugati elemzők is ezt vélelmezik. A mi népünk végtelen tisztességgel tűrte ezeket az aljas megaláztatásokat, de szent meggyőződésem, hogy ennek a szörnyű álomnak rövidesen vége szakad, anélkül, hogy valaki szervezné.


Hogy ezt a sok mocskot agymosás nélkül nem tudták volna megcsinálni az biztos , Az urak általában jogot tanultak , és tisztában vannak a bűncselekmény fogalmával , és azzal is hogy bűnt követtek el . Ha ez a társadalom is a bűnre épül mint a szocializmus mi a különbség köztük , talán annyi , hogy most nagyobb falatokat lehet kiszakítani a társadalomból bűntelenül . A rablók készen állnak , hogy elpusztítsák ezt az országot . Ne hagyjuk elő a benzines palackokat , és égjenek e rablógyilkosok , kik tönkre tették ezt a gyönyörű országot , ahol a paraszt már nem mer vetni , mert a cigány dézsmál , a zsidó meg arat , és ő lassan béres lesz a saját földjén . És elmondhatjzk , hogy nincs egy talpalatti föld sem ahová lehajthatjuk a fejünket , mert kilopták alólunk . Tegyünk úgy mint az Izlandiak Akasszuk jó magasra őket , mindegy , hogy magyar , cigány , vagy zsidó , mind tolvaj volt , és nemzeti voltunkban gyaláztak meg bennünket . Égessük és akasszuk őket , mert számonkérésre nincs lehetőség a zsidó bagázs törvényhozó hatalom zsidó rablót nem ítél el, mert csak egy gojt raboltak ki , vagy öltek meg következmények nélkül . Olyan ez mint a következő parasztlakodalom ahol a menyasszony szakállas lesz , hogy honnan veszem ezt a hülyeséget , hát a busz végállomásnál a jegyeladó bódéban megkérdem csókolom most honnan indul a -- busz csak mikor megszólalt jöttem rá , hogy a csajnak nézett illető bizony egy férfi volt . Mondom neki , - Hát maga férfi , mondom , hogy már csak az hiányzik , hogy a menyasszonynak szakálla legyen , mert már énekesnő van . Hát így lett az én történetemnek is szakállason vége .


Hogy ebben mi az agymosás , hát talán az hogy a másságot elfogadjuk természetesnek , hol ott a buzeráns az buzeráns , csak nem nevezzük nevén a dolgot , és így a föld fog sarkából kidőlni , de hogy a liberális kurvaság a hanyatló társadalom végnapjait jelzi az biztos . De az is biztos , hogy a magyarság nem akar kamatrabszolgaként egy zsidó világbirodalomban élni , egyáltalán semmilyen birodalomban , Európát is a Nemzetállamok Európájaként tudjuk elfogadni , ahol nem kell eltartani holokamus cionista zsidókat , és más csürhe tákolmányokat , mindegy , hogy milyen megjelenést adunk nekik . Éljen a szabad Magyarország Éljen a szabad Európai Nemzetállamok szövetsége , és pusztuljon az EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Birodalma , és PUSZTULJON a ZSIDÓK VILÁGBIRODALMI álmuk . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése