2018. december 2., vasárnap

A ZSIDESZ testvérei










A ZSIDESZ testvérei


Újabb zsidó szervkereskedőt fogtak el

|
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy újabb zsidó szervkereskedőt. A nemzsidók szerveinek árusításával foglalkozó cionista nagyrészt New York területén működött és izraeli-amerikai kettős állampolgársággal rendelkezett. Annak ellenére, hogy a fajták keveredését szinte egyöntetűen és lelkesen támogatják, a zsidó nép kétségkívül a Föld leginkább beltenyésztett népsége. Nem is véletlen, hogy Izrael lett a nemzetközi szervkereskedelem egyik központja.
Levy Izhak Rosenbaum zsidó szervkereskedő, 30 hónappal megúszta
Annak ellenére, hogy törvény elé lett állítva, az ügy mögött sokkal inkább a konkurenciával leszámolás állhat, mint valós igazságérzet – a cionista összesen 30 hónap börtönbüntetést kapott. Se vagyonelkobzás, de még csak további ellenőrzések sem lesznek. Ki tudja, talán a bírák körében is akad egy-két zsidó, akinek (vagy a rokonainak) a jövőben szükség lehet egy új vesére Palesztinából.
Vagy Magyarországról? A kettős állampolgárságnak és a rendfenntartásban uralkodó állapotoknak köszönhetően mostmár itt is szabadon működhetnek. Igen, megcsináltátok!
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info


Azerbajdzsán 3 milliárdért vette meg az elitéltet Magyarországtól?

|
Tiltakozó akciókat tartanak Jerevánban, amiért Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, egy örmény katonatiszt gyilkosát.

Körülbelül 300 ember gyűlt össze a Magyar Konzulátus épületénél Jereván központjában, ahol felgyújtották a köztársaság zászlóját.

A konzulátus ajtóit és falait a ”Viszlát, Magyarország”, ”Megőrültél Magyarország?”, ”Fizess 3 milliárdot és vedd meg a gyilkost” feliratú plakátokkal ragasztották tele. Ezt megelőzően a tüntető akciót az örmény Külügyminisztérium épületénél zajlott.

A Magyar Kormány tegnap R. Safarovot kiadta Azerbajdzsánnak, akit I. Alijev elnök azonnal kegyelemben részesített.

Pénteken Jereván hivatalosan bejelentette a Budapesttel való diplomáciai kapcsolatok megszüntetését.

Korábban az örmény sajtó magyar lapértesülésekre hivatkozva közölte, hogy Azerbajdzsán magyar államkötvények vásárlására készül 2-3 milliárd euró értékben.


Ország-jelentés Örményországból

|
(A Jövőnk.info-n megjelent: 2011.10.24.)
Örményország - összefoglaló
Örményország, mint az első keresztény állam (Kr. U. 301-től) speciális szerepet tölt be a nagyhatalmak (Oroszország, Irán, és az USA) között.
A dél-kaukázusi köztársaságnak a 30.000 km²-es területével rendkívül fontos szerepe van a térségben. Az Örmény Köztársaság területe az 1991-ben megszűnt Szovjetunió Örmény SZSZK területével egyezik meg hivatalosan. Azonban az örmények kihasználták a történelmi fordulatot (a Szovjetunió megszűnését) és nem csak egy Örményország (Hayastan örményül) létezik, hanem a Hegyi Karabahi Örmény Köztársaság (Artsakh örményül) is, amit Kelet-Örményországnak is neveznek. Ezt a területet még 1922-ben Lenin csatolta hivatalosan Azerbajdzsánhoz (akkor Azeri SZSZK) annak ellenére, hogy történelmileg mindig is örmények által lakott terület volt. 1991. szeptember 6-án kikiáltották a Hegyi Karabahi Örmény Köztársaságot, mielőtt még megszűnt volna a SZU és függetlenedett volna Azerbajdzsán, de hivatalosan nem csatolták ezt a területet Örményországhoz, hanem mint egy szakadár állam létezik, de valójában szerves része az örmény államnak akár közigazgatásilag, akár katonailag, és leginkább gazdaságilag. Azért nem csatolták hivatalosan az Örmény államhoz Hegyi Karabahot, hogy ne sújtsák gazdasági embargóval a fiatal Örményországot, mivel amúgy is gazdaságilag és közlekedésileg el vannak zárva. 1992-től a határainak 70%-a átjárhatatlan; a török–örmény határ az 1915-ös örmény genocídium el nem ismerése véget, és Törökország jó izraeli (ez már a múltté) és azeri kapcsolatai végett is. Az azeri–örmény és a nahicseváni azeri–örmény határ is zárva közel 20 éve a karabahi konfliktus, a szumgaiti mészárlás (1988) végett is. Vagyis Örményország csak észak felől Grúzia és dél felől Irán felől közelíthető meg.
A Hegyi Karabahi Örmény Köztársaság mindössze 10.000 km² (a csatolt területekkel együtt), a lakossága azonban csak kb. 150.000 fő. Etnikailag homogén terület, talán 1 % jezidi (kurd nyelven beszélő nép, vallásilag természetvallású pávahitű), és asszír kisebbség él ott. Ezt a kis örmény államot nem ismeri el annyi ország, mint a cionisták által elismert Koszovót, azonban a jó iráni gazdasági kapcsolatai révén gazdasága folyamatosan fejlődik. Külkapcsolatai Abházia, Dél-Oszétia, és Dnyeszteren túli Moldáv Köztársaságban (Transznyisztria) merülnek ki.
Ezt az 1991-es fordulatot mi is megtehettük volna Ukrajna esetében is, hogy Kárpátalja külön rutén magyar szakadár állam lett volna, de sajnos mi a történelmi fordulatokkal nem élünk. Gondolok itt az 1989-es erdélyi lehetőségekre és az 1991-es délvidéki eseményekre is.
Visszatérve az Örmény állam jó iráni és egyéb nagyhatalmi kapcsolataira Oroszország és az USA között. Miért alakultak ki? Örményország 1991-es függetlenségétől nagyon jó kapcsolatokat ápol mindhárom nagyhatalommal, mivel az 1979-es iráni iszlám forradalmat követően a cionista hatalom fő képviselője az USA megszüntette teheráni külképviseletét. Azonban 1992-ben az USA Jerevánban megnyitotta a térség legnagyobb amerikai nagykövetségét (több mint 5000 m²), nem éppen azért, hogy a kis dél-kaukázusi állam függetlenségét képviselje. Mint nagy külképviselet megjelent a térségben. Hanem az örmény diplomácián keresztül felvette a kapcsolatokat Iránnal, politikailag és gazdaságilag is. Ebbe egyes iráni üzleti érdekkörök is érdekeltek, de ez az egész a színfalak mögött folyik (pl. iráni termékek világpiacon való megjelenése örmény vonalkód alatt 485). A jereváni amerikai nagykövetség USAID és egyéb UNDP-s programjai, a közvélemény felé úgy mutatkoznak, mintha az USA nagy humanitárius segítséget nyújtana a térségben. Azonban az egésznek ehhez semmi köze, mert csak pénzmosást folytat itt is az USA. Az iráni–amerikai kapcsolatok örmény közvetítéssel sok érdekszférát érintenek, és nem érdemes nagyon feszegetni a témát, mert mindkét félnek az érdekeit sértené. Azért, hogy az örmények is mihez tartsák magukat Amerikával szemben, azt jól szemlélteti, hogy az USA és a NATO katonai bázist üzemeltet két történelmi helyen is. A török megszállás alatt álló Kis- és Nagy Ararát hegy között (ami mindig látható Jerevánból), amely történelmi időktől fogva szent hegy (a legenda szerint itt kötött ki Noé a bárkájával). A másik történelmi örmény helyszínen, a középkori Kilikia vidékén Adanában több, mint 50.000 amerikai katona állomásozik állandóan.
Örményország a közvetítő sok esetben az orosz és az amerikai kapcsolatok között is. Az USA-ban jelenleg is több, mint másfél millió örmény diaszpóra él.
Az örmények az 1915-ös kelet-anatóliai genocídium, vagyis örmény népirtás idején sok örmény menekült az akkor még cári Orosz Birodalom, fekete–tengeri partvidékére, és kaptak menedéket, az oszmán törökök és kurdok elől. Ekkortól él nagy örmény diaszpóra a mai Abházia, Szocsi és Adler vidékén. Ezt az örmények nem felejtik el az oroszoknak, ezért is az egyik legnagyobb szövetségesük a SZU megszűnését követően is. A FÁK (Független Államok Közössége) gazdasági és katonai szövetség, amit a SZU 1991. decemberi megszűnését követően egyből létrehoztak. A FÁK-on (oroszul СНГ) belül a fehérorosz-orosz–kazah szövetség a legerősebb, aztán jön az orosz–örmény, orosz–tádzsik ….
Jelenleg Oroszország még nem vonta ki csapatait az ország területéről, több mint 40.000 orosz katona állomásozik állandóan a kis 30 ezer km²-es területen, aminek 70 %-a hegyvidék. Az oroszok nagy bázisai, Gyumri (volt Leninakan), Kanaker, Kotayk, és természetesen a Meghri. Dél–Örményországban Meghri mellett található 10 km-re az örmény–iráni határátkelő, és az örmény–iráni államhatárt jelentő Araks (vagy Arax) folyó. Az orosz katonák itt mint FÁK katonák figyelik és védik a folyószakaszt, vagyis az államhatárt. Az örmény iráni határátkelő is úgy működik, hogy az örmény határ és vámellenőrzés után következik (az Araks folyó híd lábánál van) az orosz katonai poszt is, és a két független állam között az orosz, mint egy külső nagyhatalom figyel és ellenőriz.
Az iráni–örmény–orosz kapcsolatok legfontosabb része az iráni atomprogram és az iráni gáz- és olajvezeték délről Örményországba (Agarak – Megri – Vayk – Jereván).
Az iráni atomprogramban az örmények a legfontosabb közvetítők az oroszok és irániak között. A dél-iráni Busher melletti atom kísérleti telepeken számos örmény kutatómérnök is dolgozik, az uránérchez is Örményországon keresztül jut hozzá Irán. Az iráni „titkos” atomprogramról csak néhány szóban, hogy a dél-iráni nagyvárostól Bushertől délkeletre (a 96-os főút mellett) két helyen is barna információs tábla figyelmeztet az atomprogram telepéről farszi és angol nyelven is.
Örményország legfontosabb gazdasági és katonai partnere még jelenleg Oroszország, de néhány éven belül Irán megelőzheti. Rengeteg iráni termék van az örmény piacon, IKCO gépkocsik (vagyis Iran Khodro típusai), ipari és vegyipari termékek, élelmiszerek…; A türkén és az ukrán piac termékei sem elhanyagolhatók. Japán, Dél-Korea és Kína is elég jelentősen képviselteti magát az örmény piacon.
Örményországban elég jelentősek a nemzeti mozgalmak. Az egyik legfontosabb Örmények Árja Szövetsége, akik sikeresen harcoltak a karabahi háború alatt is (1991-1996.) Az örmények történelmileg, fajilag egy fajta iráni árja népnek tartják magukat. Nyelvileg ugyan különböznek a fárszitól vagyis a perzsától, de antropológiai és grammatikai rokonság megfigyelhető a két nép között. Az átlag örménynek egyfajta nemzeti szocialista érzései vannak. Sok a szabadkőműves-ellenes és antiszemita szervezet is, ez annak tudható be, hogy az 1915-ös örmény genocídium idején több mint 1,5 millió örmény férfit és fiúgyermeket mészároltak le, a nőket és a gyerekeket a Szír-sivatagban fekvő Dayr Ezdzor vidékére gyűjtötték össze. A szabadkőműves és zsidó ellenességük onnét ered, hogy az egykori Oszmán Birodalomban a XX. Század elején előretörő ifjú török mozgalmat, sok sztambuli és szmirnai (most Izmir) szabadkőműves páholy támogatott. Ez az ifjú török mozgalom vitte véghez Kelet-Anatólia örménymentesítését (Kars, Van–tó vidékén, Sanliurfa, Mus…). Az örményeket kiirtották és elűzték a mai Törökország keleti vidékéről, de a történelem most megverte a törököket, mivel most nagyobb kisebbségük van az ország keleti részén, mint 96 évvel ezelőtt.
Az örmény–zsidó ellentétben a másik fontos ellenpont, hogy az örmények se ismerik el a holokausztot, de a zsidók se az örmény genocídiumot. Ennek történelmi okai vannak, a több mint 50 éves izraeli török-barátság, és Izrael segítette Azerbajdzsánt annak idején felfegyverezni Örményország ellen a karabahi háború idején. Jelenleg több örmény történész publikált itt könyvet Jerevánban és az iráni Iszfáhánban is az örmény–zsidó történelmi ellentétről és a hololegenda bizniszről. Jelenleg ezeket kutatom itt a térségben.
A zsidók jelenléte Örményországban. Jelenleg kb. 1000 fő a becsült adat (igazán szerencsések az örmények... - szerk.), a 3 milliós lakosságból, ezek többsége oroszországi zsidó, aki a SZU idején költözött ide. A 19. századi zsinagógájukat 1993-ban lerombolták, jelenleg autóparkoló. Egy zsinagóga működéséről tudok, ami egy lakótelepen a 2. emeleten 45 m²-es területével elég nevetséges. Diplomáciai kapcsolatot a két ország nem tart fent egymással.
Kőrösi Gábor - Jövőnk.info


Örményország felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal


Örményország felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal – jelentette ki Szerzs Szargszján örmény elnök azon a rendkívüli értekezleten, amelyre a diplomáciai képviseletek Örményországban akkreditált vezetőit hívták meg.
A két ország közötti kapcsolatok azt követően éleződtek ki, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarov azeri polgárt, aki 2004-ben Budapesten megölte örmény katonatársát, és ezért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.


Cigány-invázió Kanadában

|
A „menekült” áradat
A kérdést körbe járva, néhány adatot szemezgettünk különböző orgánumokból. Így megtudtuk, hogy a cigány „menekültek” közül a legtöbben Kanada felé veszik az irányt.
Cigány bevándorlók Kanadában
Ez számokban így fest; 1998-2001 között 8600-an érkeztek, ekkor vízumkényszert vezettek be Kanadában Magyarországgal szemben, majd az EU csatlakozást követő 4. évben, 2008-ban meg is szüntették. 2008-2012 májusáig mintegy tízezren kértek menekülti státuszt. Elmondhatjuk, hogy „Magyarország a Kanadában menedéket kérők 10 százalékát adja, a CIC statisztikájában az első számú forrás országgá lépett elő.”
Már évekkel ezelőtt erről írtak: Balogh János a azt mondta, odakintről interneten keresztül szervezik az utazást cigány és nem cigány személyek, akiknek összekötőik vannak Magyarországon. “Határozottan cáfolom, hogy szervezett kiutaztatás állna az ügy hátterében, spontán folyamatról van szó” – nyilatkozta Farkas Antal OCÖ-elnökhelyettes. De ezt ma már másképp látja, ő is hallott szervezett kiutaztatásról, sőt fel is hívta a figyelmet egy különös honlapra >>, amely mintha kifejezetten bátorítaná a kanadai emigrációt.
A kapuk bezárulhatnak – okkal
Ám az is tény, hogy az EU-ból érkező menekültek közül, a kanadaiak számára a magyarországi cigányok okozzák a legnagyobb problémát.
Nem csupán azért, mert ez aránytalanul nagy anyagi megterhelést jelent a kanadaiaknak, hanem azért is, mert a bűnüldözési munkát is megszaporították számukra. Az egyik hamiltoni ügyész úgy gondolta, hogy elegük van a magyarországi cigány bűnözök importjából.
Kolbászból van a kerítés?
Az anyagiakkal kapcsolatban tudni kell, hogy azonnal kapnak pénzt arra, hogy a rendelkezésükre bocsájtott bérlakást és annak bebútorozását kifizessék, de jogosulttá válnak az egészségügyi alapellátásra is. (Mely a honi egészségügyi ellátással össze sem hasonlítható!) Biztosítják számukra a nyelvtanulás lehetőségét, a gyerekek számára az ingyenes közoktatást is. Ezen túlmenően további rendszeres jövedelem (segély) 1000 dollár körüli összeg üti a markukat fejenként és havonta, melyet azt követően is utalják a bankkártyájukra, hogy elhagyták az országot. A kanadaiak segítsége ellenére a kanadai határőrség, a CBSA jelentése szerint az 2009-2011-es évben összesen 700 roma szállt ki egyoldalúan számukra készített menekültprogramból, azaz döntött úgy, hogy inkább nyom nélkül eltűnik az országban.
Kanadában nem nézik tétlenül, és nem támogatják a bűnözést
A bűnözéssel kapcsolatban pedig a következő tényeket sem árt ismerni a magyarországi cigányok beözönlésével egyenes arányban növekedett az olyan típusú bűncselekmények száma, melyekkel itthon is foglalkoztak, illetve melyekért többen, már Magyarországon is körözés alatt álltak. Ilyenek a színesfémlopások, a bankkártya lopások és – visszaélések, valamint az embercsempészet, emberkereskedelem és a feketefoglalkoztatás.
Nemrégiben tárták fel, és hoztak bírósági ítéleteket Kanada eddigi legnagyobb emberkereskedelmi ügyében, melyben, mint kiderült, a hálózatot a magyarországi „menekült” cigányok működtették.
A cigány invázió valódi okai
Előzmények
Hazánkban a cigányok pozitív megkülönböztetésben részesülnek, ez azt jelenti többek között, hogy többségük számára munka nélkül is ellátást biztosítanak a magyar adóforintokból. Milliárdokat költöttek rájuk, úgynevezett integráció (sic) és felzárkóztatás címén. Bevezették számukra, és lenyomták a társadalom torkán a „megélhetési bűnözés” fogalmát (a cionista Kuncze romboló ötlete nyomán), melynek egyenes következménye lett, hogy mára a “cigánybűnözés” irritálóan elborította az országot. Amikor pedig hosszú pereskedést követően, mégis elítélnek néhány kisebb rangú maffia tagot, netán gyilkost, kegyetlen rablót, akkor aránytalanul enyhe ítéletet adnak nekik a bírói függetlenség nevében, no meg vagy a fenyegetettség, vagy az összejátszás hatására.
Durandi cigánytelep
De a bűnözés mellett tétlenül elnézik el azt is, hogy többségük, lakókörnyezetét elfertőzve, bemocskolva, iskolakerülésre, bűnözésre neveli az utódok azon részét, melyet a segély miatt hozott a világra. Immár több generációt hoztak létre, melyek analfabéták maradtak, és a közösségi életre alkalmatlanok, a munkát pedig hírből sem ismerik. A cionista jogvédőknek köszönhetően a jogaikat viszont igen. Erre alapozva, csak a segélyt és jogokat követelve, felejtkeznek el kötelességeikről.
Ám, aki törvényen kívül helyezi magát, az ne akarja, hogy védje a törvény.
Mi változott?
Az országot időközben lerabolták, és adósságcsapdába hajtották a cionista pénzügyi körök és kiszolgálóik. Ezért a végletekig kizsákmányolt emberek, nem tudják, a haszonélvező politikusi, és pénzügyi körök, akik milliárdokat zsebeltek be a fosztogatáson, pedig nem akarják biztosítani az emberek élet- és megélhetési biztonságát. Ez kihat a segélyen élő és azon felnőtt cigányságra is. A nincset nem lehet elosztani, ami van, azt meg a cionisták maguk közt, és a maguk hasznára osztják fel. Elfogyott a kolbász és lassan elfogy a kenyér is.
Marad a tiltakozás, az összefogás, a kreatív öngondoskodás, az arra érdemesekről való gondoskodás. Akik erre képtelenek azoknak itt nincs helye. Eljött a „megszöksz, vagy megszoksz” ideje.
Kik azok, akik menekültként kopogtattak Kanada kapuján?
Mint fent írtuk, az alkalmazkodásra, az emberi együttélési szabályok, és a valódi munkától elzárkózók.
A névtelen, csak elvárásokat megfogalmazó cigányok azonban nincsenek egyedül, mint olvashattuk olyanok is követték őket, akik a hátukon kapaszkodtak fel.
Mint például, a politikai babérokra törő dicstelen paraziták: Az ismert roma „jogvédő” és „politikus”, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába. Ő az, aki korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt (írta a Nol.hu) De ilyen Kamarás István a KDNP-hez köthető Barankovics Roma Műhely elnöke is.  De említhetnék a korábbi szájkaratés ÖCO vezetőt is, aki az USA-ból üzengetett.
A 'dzsumbuj' Ferencvárosban
Konklúzió
Azt látjuk, hogy a cigányok többsége ugyanazzal a mentalitással özönlötte el Kanadát, melyet Magyarországon tanúsított. Jogok kötelezettségek nélkül, bűnözői életforma fenntartása, munkakerülés, összeférhetetlenség, az emberi együttélés szabályainak semmibe vétele.
Ám mindazok akik, elhitették velük, hogy a világ bármely országában – a miénket kivéve -, eltűrik az ilyen létformát, jól becsapták őket.
A rossz hír számukra az, hogy ezt itt sem fogják sokáig eltűrni, még a hatalom szavára sem.
Látnunk kell azt, hogy a kanadai cigány invázió magyarázatának az égvilágon semmi valós alapja sincs sem a hivatkozott etnikai üldöztetés, sem a gazdasági ellehetetlenítésük. Sőt munkanélküliség is mindenütt van a világon, – bár eltérő százalékban -, azonban, aki a munkakerülő, vagy a bűnöző életmódot választja, és nem hajlandó alapvető tudást elsajátítani, annak rendes munkája sosem lesz, számára sehol a világon nem terem babér a tisztességes emberek között.
Magyarország is hamarosan ezen országok sorába lép, mert a cionista ország kifosztók, szájtépő politikusok ideje lejárt.
Arató Péter – Szabad Riport Tudósító Iroda


Oroszországban sikeresen tesztelték az új interkontinentális ballisztikus rakéta prototípusát

|
Arhangelszk megyében, a pleszecki űrrepülőtéren sikeresen elvégezték az új interkontinentális ballisztikus rakéta prototípusának próbafellövését. A gyakorlótöltet eltalálta a Kamcsatka félszigeten, a Kura lőtéren kijelölt célpontot. Ezt a hadászati rakétacsapatok hivatalos szóvivője közölte.
A fellövést mobil kilövőről együttesen végezték a rakéta- és a kozmikus csapatok. A fő feladat az volt, hogy kísérleti adatokkal igazolják a ballisztikus rakéta kidolgozásakor alkalmazott tudományos, műszaki és technológiai megoldások helyességét. Adott esetben manőverező töltetekről lehet szó – mondta Viktor Jeszin, a Biztonsági, Védelmi és Rendfenntartási Akadémia alelnöke.
- Ezek a harci töltetek képesek mind a magasban, mind pedig oldalelhajlással megváltoztatni a repülési pályát. Ezért nehéz előre jelezni, hol „találkozhat” azzal az elfogórakétával, amely igyekszik „elkapni” a töltetet. Így a röppálya megjósolhatatlan lesz a rakétavédelmi komplexumok számára, ezzel csökken képességük az ilyen harci töltetek elfogására.
A rakétavédelem leküzdésében új lehetőségeket ad a sebesség és a harci töltetek mennyiségének növelése. Annak a rakétának, amelyet nem egy, hanem tíz harci blokkal szerelnek fel, jóval több a lehetősége a rakétavédelmi rendszer leküzdésére. Ezért hoznak létre ilyen több töltetű interkontinentális ballisztikus rakétákat. Amint Viktor Baranyec, a Komszomolszkaja Pravda katonai szemleírója elmondta, régóta folynak munkálatok arra vonatkozóan, hogyan lehet áttörni az ellenfél meglevő és perspektivikus rendszereit.
- Nem titok, hogy vannak náluk manőverező hiperszonikus robbanófejek. Most ezek lehetőségeinek a fejlesztésével foglalkoznak, figyelemmel arra a rakétavédelmi rendszerre, amelyet az Egyesült Államok és NATO akar kidolgozni Európában. A mostani kísérlet reális előkészület az USA és a NATO terveire való adekvát reagáláshoz.
A szakértők szerint a sikeresen tesztelt prototípusnál alkalmazzák azokat az újdonságokat, amelyek megvannak a Topol-M, a Jarsz és a Bulava rakétáknál.
ruvr.ru


Nemsokára bejelentik az Európai Egyesült Államok megalakulását


|
Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.
A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.
1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.
Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".
2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.
A vak is látja, hogy a NATO protektorátusokat épít. Az elmúlt években az összes nyugati titkosszolgálat tevékenysége arra összpontosult, hogy ezeken a helyeken fellazítsák a már működő rendszereket, majd lázadást szítsanak. Az ilyen protektorátusok politikai rendszere minden esetben nyugati típusú demokrácia lesz, mert abban az esetben csak 2-300 főt kell lefizetni vagy sakkban tartani, és a szomszédos ország máris nem veszélyes.
Ezért felhívjuk a figyelmét minden, a NATO agresszív területfoglaló tevékenységét ellenző országnak, hogy akármilyen eszközzel, de avatkozzon be ebbe a folyamatba, és lépjen közbe ahol tud. Nem csak azért, mert ez a folyamat se az elnyomott európai népek, se a gyarmatterületek leigázott népeinek érdekét nem szolgálja, hanem mert ha ezt most keresztülviszik, ki lesz a következő áldozat? Nagy valószínűséggel az, aki most nem lép fel a NATO agressziója ellen. Ezt a káros folyamatot csírájában kell elfojtani!
A Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet dolgozik a folyamat elemzésének kivonatolásán, amit nemsokára honlapunkon is közzé teszünk.
Jövőnk.info szerkesztőség


Nemsokára bejelentik az Európai Egyesült Államok megalakulását


|
Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.
A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.
1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.
Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".
2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.
Az Európai Egyesült Államok határai és védelmi zónái
A NATO és a média
Az Európai Egyesült Államok kiépítésének terve mentén könnyebben megérthető a nyugati, és közte a hazai média működése is. A nyugati tömegtájékoztatásról valósághűbb képet fest, ha tömegfélretájékoztatásnak nevezzük. A nyugati médiagépezet célja a nyugati gazdasági, katonai és politikai rendszer megszilárdítása és egységesítése. Az oktatási rendszerben eszközölt átalakítások is ennek jegyében történnek. Vegyük észre, hogy egy a nyugati oktatási rendszerben felnevelkedett ember nem tud más politikai rendszert elképzelni, mint demokráciát. Az egyenlőségelv és a demokratikus berendezkedés minden téren az egyetlen pozitív lehetőségnek van beállítva, holott a történelmi tapasztalatok ennek ellenkezőjét indokolnák. Az igazság az, hogy a demokratikus rendszer az egyetlen, ami lehetővé teszi, hogy elvtelen, ideológia nélküli szervezetek és emberek hatalomhoz jussanak. Mivel nincs mihez viszonyítani, ezeket a személyeket/szervezeteket a legkönnyebb befolyásolni és közvetlenül vagy közvetetten irányítás alatt tartani. Így a demokratikus rendszer a legalkalmasabb arra, hogy a lehető legkevesebb ember közbeiktatásával lehessen irányítani teljes országokat pusztán anyagi juttatások kiutalásával és megvonásával. Ennél fogva a demokratikus rendszer a materialista nyugati társadalom számára legkönnyebben szervezhető politikai rendszer. Ennek alátámasztását végzi a nyugati médiagépezet és a tömegoktatás.
A nyugati média minden eleme azt a gondolatot közvetíti, hogy a demokratikus társadalom tekinthető a fejlett és szabad társadalomnak, minden más pedig barbár, felvilágosulatlan világ, aminek előbb vagy utóbb, de keresztül kell mennie a demokratikus változáson. Ez a gondolat mélyen beépül, és a tömegek elfogadják a NATO területfoglalásait, mert azt egyfajta szükségszerű beavatkozásnak értékelik. A tömegek gondolatainak irányítottsága miatt rengeteg emberben fogalmazódik meg az a gondolat, hogy a NATO beavatkozása nélkül a leigázott népek sorsa sokkal elviselhetetlenebb lenne, és ez csak a szükséges rossz a későbbi jobb állapotok kiépítéséhez. Ezek az emberek ezt teljesen őszintén gondolják, ami biztosítja a nyugati rendszer politikai és gazdasági stabilitását. Ennél fogva a NATO-nak felhatalmazása van a nem nyugati irányítás alatt lévő demokratikus vagy nem demokratikus társadalmak elleni agresszióra anélkül, hogy ez a hátországban társadalmi feszültséget okozna.
Mivel a tömeges oktatás és a médiagépezet nem enged pozitív értéket kapcsolni olyan társadalmi berendezkedéshez, ami nem tekinthető demokratikusnak, ezért a lakosság minden problémából a demokratikus rendszer keretein belül látja a kiutat, vagyis irányítás alatt tartható. A demokratikus rendszer a tökéletesen passzív politikai rendszer, ami precíz irányításra és gyors döntéshozatalra alkalmatlan, így a lakosság a demokratikus rendszer elfogadásával elfogadja azt is, hogy a társadalom egésze kiszolgáltatott állapotban van.
A tömegmédia úgy tünteti fel az Európai Egyesült Államok védelmi hálózatának felépítéséhez szükséges gyarmatosítást, mint ha az egy régóta várt, pozitív átalakulás lenne, amit az ENSZ és a NATO kénytelen-kelletlen beavatkozásként hajt végre, nem pedig saját érdekérvényesítése végett. Jelenleg az észak-afrikai és közel-keleti forradalmak kimenetele dönt Európa sorsáról, mivel ha ezek a folyamatok a szabadkőművesség érdekei mentén alakulnak, az megteremti az egységes európai állam gazdasági és katonai feltételeit, ami borús jövőképet fest minden európai nemzet számára, mert ez az állam nem az európai nemzetek közös irányítása alatt áll, társadalmi és gazdaságpolitikáját a bárgyú szabadkőműves eszmék és a cionista érdekérvényesítés határozza meg.
A NATO háborúi során az első jelenség, ami szembetűnő az, hogy a nyugati média egyszerűen gátlástalanul hazugságokat közvetít a lakosságnak. Ezzel összpontosítja a lakosság gondolkodását a NATO által elkövetett tömeggyilkosságok elfogadására, mivel ezekről többnyire nem jutnak el a közvetítések a lakosság nagy részéhez. Mielőtt egy ország abba a státuszba kerül, hogy a jövőben esetlegesen szó lehet NATO katonai beavatkozásról, az adott országban a liberalizmus fellazító tevékenységét követően végbemegy a média központosítása is. Az információáramlás teljes szűrésének sikertelensége esetén a NATO egyszerűen lebombázza az információ kijutásához szükséges eszközöket, és ezzel a polgári infrastruktúra egy részét. A közelmúltban Líbiában is ezt tette, ennek eredményeként a Líbiában zajló eseményekről, a NATO által elkövetett tömeggyilkosságokról Európába csak alig jutottak el a közvetítések. A NATO szakemberei támadást intéztek az ország internetes hírközvetítő csomópontjai felé, majd a hadsereg a TV-és rádió-állomások ellen, szisztematikusan eltüntetve a közvetítés lehetőségének minden formáját. A hadmozdulat összehangoltságát mutatja, hogy a vérontásokról készült megrázóbb felvételek egy részét még az internetről is eltüntetik, bár ezen a téren már problémákba ütköztek, folyamatosan kerültek fel az újabb és újabb kép és hanganyagok. Így a NATO hadműveleteinek oka nem marad teljes egészében rejtve az európai lakosság előtt.
Védelmi vonal
A francia hadügy 'világ életében' védelmi vonalakban gondolkodott. Már Napóleon előtt is voltak ilyenek, és ez a mai napig jellemző a gondolkodásmódjukra. Európának és az egész világnak egy esetleges nagyobb konfliktus esetére leginkább a rakéta-háborúra kell felkészülni. Régen a 'tank-tank' elleni háború volt a döntő, de mára a rakéta–ellenrakéta korszaka jött el. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ellentéte során mindkét ország készült erre, de igazi elfogó rakétákkal még nem rendelkeztek - majd megszülettek a különböző korlátozó egyezmények. Mára azonban minden olyan ország, amely közepesen fejlett iparral rendelkezik, könnyedén tud akár közép-hatótávolságú rakétákat (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, a fegyverzetkorlátozási egyezmények következtében ezt a fegyvernemet fölszámolták) is kifejleszteni, majd bizonyos manőverező képességgel ellátni. Az évek során a támadások elhárítási tartománya a 'harckocsi távolságból' a 'rakéta távolságba' került át, emiatt több száz vagy ezer kilométerrel kell kitolniuk a védelmi vonalakat. 
Az európai szabadkőműves hegemónia most ebben a viszonylatban gondolkozik. A védelmi vonal előretolása esetükben a korábbi gyarmatbirodalom újragyarmatosítását jelenti. Érzékelhető, miért áldozzák a pénzt bizonyos csoportok támogatására, illetve kezdeményeznek maguk forradalmakat, ha egy már megkezdődött folyamatra nem tudnak alapozni. Amennyiben Líbia és Algéria esetében nem kivitelezhető teljesen az ország elfoglalása, az észak-dél kettéosztás lesz a megoldás. Az északi területeket nagyrészt nem négerek lakják. Ide az egyiptomi, karthágói, római, oszmán, majd az európai gyarmatosítás alatt folyamatos volt a bevándorlás, emiatt mára egy nagyon keveredett népesség lakja a térséget, ami azonban önazonosságot talált saját nemzetét illetően. Viszont az északi területek népei és a négerek közötti viszály fokozható könnyedén vallás, bőrszín, etnikai, és kulturális alapú uszításokkal. Így ezek a vegyes lakosságú országok könnyedén oszthatóak két részre.
Észak-afrikai térség
Az észak-afrikai országok mindegyike (kivéve Marokkó) az Afrikai Unió tagja. Kadhafi nagy álma egy olyan afrikai unió volt, amely nagy anyagi tartalékokkal rendelkezik, és megfelelő mennyiségű élelmiszert tud előállítani. Ebben a rendszerben a lakosság vallásossága miatt nem kizárható egy erős iszlám vallási háttér. Valamennyi ok között a legnagyobb veszélyt Kadhafi Uniós gazdaságpolitikája jelentette, mivel úgy függetlenítette volna Afrikát a dollártól, hogy bevezeti az aranyat (aranydinárt) mint fizetőeszközt. Az Európai Uniónak mindenért, amit Afrikából vesz, arannyal (vagy aranydinárral) kellett volna fizetnie, amiből mint tudjuk nincs elegendő még így sem - akármilyen hatalmas ütemben folynak az erdélyi aranybányák kirablásai. Ezzel az Afrikai Unió elérte volna, hogy az aranyban egyre inkább fizetésképtelen Európai Uniót még jobban kiszolgáltassa annak az országnak, ahol a nyersanyagért még fizethet dollárral: Oroszországnak. Az arab világban és Észak-Afrikában kitört forradalmak vagy demokratikusnak mondott átalakulások, megmozdulások nem minden esetben Nyugatról vezéreltek, de több esetben is erős nyugati befolyás alá kerültek, és sok csoport eleve nyugati érdekeltségektől szerezte anyagi forrásait.
Marokkó 1956-ban lett szabad állam a francia befolyás alól. Királyság van az államban, de demokratikus választásokat tartanak. Persze a nép erősen elnyomott és alulképzett. Az ország kilépett az Afrikai Unióból (akkor Afrikai Egységszervezet), szövetséget kötött az Egyesült Államokkal, és szabadkereskedelmi egyezményt kötött az Európai Unióval. Ebben az országban már januárban voltak megmozdulások, de a rendőrség a legelején csírájában fojtott el mindent, sok embert letartóztattak, megkínoztak, elítéltek, a nyugati politika és a sajtó mégis szó nélkül hagyta. Nem véletlenül. Franciaország most indított több fregattot Marokkóba, és számos francia hadihajó építése is folyamatban van az észak-afrikai országban.
Tunéziában megindultak a "demokratikus" változások és azóta is kaotikus állapotok uralkodnak, mivel a kormány képtelen elfogadható változásokat kínálni, a nép pedig nem fogadja el az újabb és újabb minisztereket. Tüntetések zajlanak tavasz óta. Ben Ali, Tunézia köztársasági elnöke nagyon rég óta volt hatalmon, és erősen Nyugat-orientált politikát folytatott. Az iszlám csoportokat betiltotta, erős vallásellenesség volt tapasztalható az államvezetés részéről. A nép nyomására a vallásgyakorlást engedte, de nem támogatta. Tunézia elismerte Izrael államot azzal, hogy izraeli nagykövetet fogadtak, majd megállapodást kötöttek a zsidó állammal. Azóta az országban a zsidók szabadon tesznek, amit akarnak, lényegében ők rángatták madzagon az elnököt. Tunézia gyengén iparosodott, jóformán az idegenforgalom a fő iparága. Az országban nagy tőkével van jelen az IMF, ami a gazdasági helyzet fokozatos romlását okozza. Tunézia hatalmas átvágás elszenvedője volt - gigantikus összegű hitelekkel, melyeket teljes egészében az idegenforgalomba ölt bele, de nem akárhogy. Valamennyi szállodát, hotelt zsidó cégekkel építtettek nyugatról vitt munkásokkal elképesztő magas árakon, mondván, hogy ez így biztosan jó minőségű lesz. Tunézia tengerpartja szinte egész végig szállodaláncokból és hotelekből áll. Ezeket a hatalmas befektetéseket senki nem tudja kitermelni, a vállalkozók csődbe mentek, és velük a teljes kiszolgáló háttéripar. Így a cionisták megkaparintották az egész turisztikai iparágat fillérekért, gyakorlatilag az egész tengerpartot. Tunézia nagyjából olyan állapotban van, mint hazánk, amelynek az iparát és legfőbb bevételeit a cionista pénzemberek kaparintották meg. A nép egyre kevesebbért egyre többet dolgozik.
Algériában megpróbálták a rendszert megingatni, de eddig nem jártak sikerrel. Nem véletlen, hogy a líbiai Nyugat-barát lázadók egyre többször támadnak meg algériai területeket. Próbálják Algériát belerántani egy háborúba. Az ország politikája nem tekinthető kifejezetten Nyugat-barátnak, de nem is áll szemben a Nyugattal, mérsékelt kapcsolat áll fenn. Algéria nem felejti el a franciák mészárlásait. Viszont az ország kőolajára és földgázára szüksége van a nyugati gazdaságnak. Ezen kívül Algériában több fontos anyagot is bányásznak, a franciák sokáig vissza akarták szerezni az országot, mivel több uránbányája is van, és ércekben is gazdag.
Líbia és Algéria olyan országok, melyek nagyon mélyen nyúlnak be Afrikába. Ennek ellensúlyozására kezdték el a parti népek (akik nem négerek) és a négerek közötti feszültségszítást. Ezeket az országokat ha a NATO nem tudja elfoglalni teljes egészében, észak-dél irányba lesznek kettészakítva a könnyebb felügyelet miatt.Egyiptom helyzete egyre rosszabb, észak felől állandó Izraeli fenyegetés, átszivárgó lázadások, és felbomlott rend az országban. Egyiptomot azonban nem nagyon lehet kettéosztani. A kezükben volt Mubarak vezetésével teljes egészében. Ebből felmérhető, hogy a tavaszi hullám nem minden esetben az ő termékük, de a cionista ráhatás minden esetben kockázatot jelent. A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács is nagyon ingatag alapokon áll. Már mutatkoznak a bomlás jelei, és több fellázadt város jelentette ki, hogy nekik egy volt miniszter, - aki ráadásul ellenséges törzsből is való - ne akarjon irányítani. Mindeközben egyre szaporodnak az egyes lázadó csoportok közötti fegyveres összetűzések. A bomlás jelei pontosan és jól körülhatárolhatóak. Vallási, törzsi, és néhol világnézeti különbségek kerülnek előtérbe. Dél felől bizonyos törzsek fellázíthatóak a Nyugat ellen, de komoly katonai erőt nem képviselnek. A kettő közötti határ lesz az új határvonal.
Közel-keleti térség
Egyiptom keleti határainál kezdődik az a pont, amitől a védelmi vonal összetettebbé válik, mert ezen a területen határozottabban kirajzolódnak a muszlim országok érdekszférái, és itt erősebb a rivális társadalmi rendszer térségi befolyása, erősebb a nyugati cionista gondolkodásmód terjedésével szembeni ellenállás.
Izrael az arab világba ékelődött előretolt helyőrség. Az USA iszonyatosan nagy nyomására több országban a cionista hatalmi körök elfogadott tárgyalópartnerek. Az arab népek rendkívül érdekesek, szemben állnak a zsidókkal időtlen idők óta, de ha üzletről van szó, hajlamosak félretenni az ellentéteket. Ennek köszönhető az, hogy az arab világ is rendkívüli módon megosztott lett. Izrael léte a Nyugat számára létfontosságú. Ez a híd az arab világba, innen indul ki minden (had) művelet. Izrael az arab népek közé vert ék. Ennek léte biztosítja az arab államok közötti folyamatos feszültséget.
A zsidók számára vallási, etnikai, történelmi okokból Izrael kiemelten fontos. Megtartása nem csak gazdasági kérdés, hanem a zsidóság szívügye is (a korabeli cionizmus - 'Hertz Tivadar álma' - fő célkitűzése a zsidó állam létrehozására irányult, de a jelenkor cionizmusa túllépett ezen, és világuralomra tör). Annak ellenére, hogy rengeteg zsidó nem kíván ott élni, mondván veszélyes, nem tetszik neki az éghajlat, vagy egyszerűen túl sok ott a zsidó (sic! - igen, sok zsidó valóban így gondolkodik). Izrael megtartása függ a környező országokra kiterjesztett befolyás mértékén is.
Megvan rá a lehetőség, hogy Egyiptomot sikerül szövetségesként megtartani, bár az ez irányú lehetőségek egyre szűkülnek az iszlám forradalom erősödő befolyása miatt. Ebben az országban a megmozdulások egészen bizonyosan nem nyugati behatásra kezdődtek, mivel hatalmas gondot okozott a hirtelen támadt Mubarak-ellenesség. Egyiptom jelenleg a Nyugattal való együttműködése miatt jelentős és fejlett haderővel rendelkezik. A törökökhöz hasonlatosan ismerik a zsidók lehetőségeit. A nép azonban fokozottan Izrael-ellenes. A Muszlim Testvériség ezért élvez akkora támogatást, mivel a frissen párttá szerveződött formáció erősen Nyugat- és Izrael-ellenes. Kapcsolatait elsőként Iránnal építette ki. Ha a választásokig nem történik valami, akkor a szervezet jó eséllyel indulhat a választásokon mint jelentős tömegtámogatottsággal bíró politikai erő. Ha nyugati befolyásra fellép a hadsereg, akkor az országot hosszú évekre polgárháborúba dönthetik. Kialakulhat akár egy líbiai helyzet is. Ez még mindig jobb a Nyugatnak, mint elveszteni Egyiptomot. A vallási támogatás azonban inkább a déli törzsi népekre jellemzőbb, az északi városok lakosságát sokkal inkább vezetik politikai megfontolások. Ha ezt kihasználják, akkor Egyiptom is megoszthatóvá válik. Ha a törzsi vallási vezetők okosan lépnek, akkor nem tudják ellenük fordítani a különbségeket.
Jordán király az utolsó háború után behódolt. Letett a palesztinok támogatásáról. Békét kötött Izraellel, azóta fokozatosan erősödő nyugati befolyás érvényesül. Az 1994-es Izrael és Jordánia közt köttetett megállapodás után Jordánia az amerikai fegyvergyártó cégek egyik fő vásárlója lett. A Jordán király nem támogat semmilyen Izrael ellenes harci tevékenységet. Mögötte a szintén Nyugat-barát Szaúdi Királyság áll. Erről az oldalról Izrael védetté tehető. Észak-Irak részben védi Irán felől. Ezen a területen valószínű, hogy már telepítettek elfogó rakétákat, vagy tervbe vették. Irak megtartása ebből a szempontból fontosabb is, mint Afganisztán. A Jordániában kisebb erejű megmozdulások voltak a tavasz folyamán, melyet a jordániai vezetés azonnal levert. Az összecsapásokban többen meghaltak. A nyugat itt sem kezdett a helyzet fokozásába, főleg azután, hogy a Jordán király újabb, a tömegek mészárlásra tökéletesen megfelelő harci helikopterek beszerzését kezdeményezte, valamint légi erődök vásárlását az Amerikai Egyesült Államokból. Az üzlet az üzlet, a halottak egyből nem számítanak semmit a nyugati vezetésnek. Jordánia és Szíria között a viszony nagyon feszültté vált.
Szíriában erősen érvényesül az orosz befolyás, ezáltal több szempontból is veszélyezteti Izraelt. Az országban orosz hajók, tengeralattjárók állomásozhatnak (ennek később lesz szerepe). Másrészről így Damaszkusz megfelelően tőkeerős stabil üzleti partnerekkel rendelkezik, ami a haderő fejlesztését lehetővé teszi. Szíria bejelentette igényét S-300-as légvédelmi rendszerre, de modernebb is szóba jöhet, akár az S-400, vagy az S-300 kínai változata. Szíria az egyetlen, amely nem fogadta el az izraeli háborúk eredményeit, és nem békélt meg a zsidó állammal. Szíria letörése ennek okán szinte létfontosságú. Az ENSZ előtt most akarják tárgyalni Szíria ügyét. Mind az orosz, mind a kínai külügy kijelentette, semmilyen beavatkozást nem hagynak jóvá Szíriában. Korlátozások, vagy bizonyos embargó elképzelhető, de a katonai beavatkozást nem hagyják jóvá.
Libanon - A 2006–os libanoni-izraeli háború csúfos kudarca volt a zsidó hadseregnek, több szempontból. Először is azért, mert szertefoszlott a verhetetlen hadsereg mítosza. Másodsorban azért, mert a vereséget, egy csak gyalogsággal rendelkező, komoly technikát hírből sem ismerő nem reguláris hadsereg, a Hezbollah mérte a zsidó csapatokra. Habár a gyalogság jól felkészült volt, és gyalogsági fegyverekkel alaposan felszerelt, még a legmodernebb orosz tankelhárító rakétát is használták. A zsidó haderő a legyőzhetetlen Merkavákból 22 darabot vesztett el pár nap leforgása alatt, valamint több kisebb terepjárót és harcjárművet. Az előrenyomuló zsidó hadsereg már az első napokban elvesztette a kezdeményezést, az összeomló támadó front hézagait kellett pótolniuk, majd a sikertelenségek láttán visszavonultak, és elfogadták az ENSZ tűzszüneti ajánlatát. A Hezbollah végig megőrizte jó kommunikációját, a védelem jó szervezettségét. A kormányzó Hezbollah hivatalos állami hadserege szinte be sem avatkozott a harcokba. Csak az önkéntesek harcoltak. A zsidó légierő azonban hatalmas károkat okozott az infrastruktúrában. Ezt kihasználva a Nyugat-barát ellenzék megnyerte a következő választást. Azonban a Hezbollahot nem tudják megingatni valódi hatalmában, mert saját jól szervezett haderővel rendelkezik. Ezért a Nyugatnak minden nemű beférkőzése ezidáig sikertelen volt. Szíriával a jelenlegi kormányzó erőnek nem jó a viszonya, de a Hezbollahot viszont Irán és Szíria is támogatja. Libanon viszont a felszínes dolgokat leszámítva nem jelent nagyobb veszélyt Izraelre.
Jemenből nemrégiben sietősen eltávozott az Izraeli nagykövet. Hazatérését a kairói események tapasztalatai sürgették. Jemenben megindult folyamatok szintén a Nyugat-barát vezetéssel ellentétesek. Komoly harcok folynak a hegyvidékeken, a városokban pedig sorozatos tüntetések, melyek sokszor fegyveres összecsapásokká alakulnak. Sok a halott. A jelenlegi rendszert teljes egészében az USA irányítja. A hegyi összecsapásokban amerikai katonák, hírszerzők, és sok Blackwater/Xe zsoldos is részt vesz. Ennek ellenére a tüntetések egyre erőteljesebbek. A nyugati sajtó alig foglalkozik Jemennel, úgy hallgat róla, mintha az ország nem is létezne. A néha kiszivárgó hírek a városokra is lassan átterjedő harcokról, és nagyszámú átállt katonáról szólnak.
Gázai-övezet kipótolja azt a tátongó rést, amit a Nyugat máig nem tudott teljes egészében lefedni. A Palesztina részleges megszállásával szembeni ellenállás nemzetközileg elfogadottá teszi a zsidó katonai jelenlétet a térségben. A Hamasz és más radikális iszlám csoportok rakétatámadásaira hivatkozva a zsidók saját rakétavédelmi rendszere kipótolja a rést az Európai Egyesült Államokat védő rakétavédelmi pajzson, és az izraeli haditengerészet jelenléte a Földközi-tengeren ellensúly a még meg nem szilárdított védelmi zónák által jelentett esetleges fenyegetettségre. Palesztina ütközőpont a szabadkőműves Európai Egyesült Államok és az arab/muszlim világ közt. Az ország felvétele az ENSZ szervezetébe hosszú távon nem feltétlenül jelenti a térség elvesztését a nyugatiaknak, ugyanis az izraeli haderő által lerombolt infrastruktúra helyreállításra kerülhet a gyors ütemben beáramló nyugati tőkével, ami megosztja a lakosságot és így kedvező feltételeket jelent a nyugati típusú demokratikus rendszer kiépítésének. A fegyverszállítmányok kiszűrésén kívül ez a másik oka annak, hogy Izrael fenntartja a gázai blokádot. A közel 100%-os munkanélküliség és az infrastrukturális ellátottság teljes hiánya után az Izrael elleni háború nem nyújt azonnali megoldást, és teret enged a nyugati befolyásnak. Mivel a térség elsődleges ütközőpont, az ezirányú folyamatokat megakaszthatja a muszlim országok gazdasági támogatása.
Törökország a térség egyik legerősebb állama. Erős gazdaságilag, és éppen ezért jelentős haderőt képes fenntartani. Fontos tudni, hogy Törökország egészen a Mavi Marmara nevű török hajón történt izraeli rajtaütésig a térség NATO erejét adta, és Izrael egyik fő szövetségese volt. Ez a szövetség megtörni látszik. Ankara még tartja magát a NATO kötelezettségekhez, de pillanatok alatt háborúba keveredhet a másik NATO-tagállammal, Görögországgal. Ezért a török álláspont megváltoztatásának komoly okai vannak. Mit veszthetnek a törökök az álláspont megváltozásával? Izraelnek megvannak a lehetőségei a Törökország elleni érdekérvényesítésre. Törökországban jelentős zsidó diaszpóra van jelen, melyek - figyelembe véve a zsidó faji lojalitás jelentette összetartó erőt - alapjában mind izraeli ügynöknek számítható, akárcsak a világ bármely részén élő zsidók. Ezek azonnal komoly tőkét és gazdasági erőt fordítanak a jelenlegi politikai vezetéssel szembe, valamint megkezdődött a kurd lázadók újbóli támogatása, pénzzel és fegyverrel egyaránt. Ezek együtt komoly belső feszültségeket okozhatnak. Pillanatnyilag a hivatalos álláspont, hogy Törökország NATO-tag, aláírta a rakétavédelmi pajzs szerződést, és megkezdte a telepítési előkészületeket.
Kelet-európai térség
Az európai rakétapajzs elsőszámú országa Románia. A román haderő azonban szándékosan nagyon magas szinten tartott, jól felszerelt, és erőteljesen fejlesztett haderő. Hatalmas anyagi támogatást kap Nyugatról. Nem véletlen, hogy a NATO üdvöskéjének hívtuk, és mikor elemzésünkben kifejtettük, hogy Oroszország ellen elsőlépcsős haderő, azt gondolta mindenki, hogy bolondok vagyunk. Azóta kiderült (több hír is napvilágra került,kém-ügy, diplomáciai vita, stb. ami egyértelműen az oroszok ellen irányult), a román állam vezetői ezt nagyon jól tudják, és volt aki félelmeinek, volt aki eltökéltségének adott hangot emiatt.
Görögország egyelőre EU tagállam, egy gazdaságilag lecsúszott ország. Megmentésére régóta próbálnak megoldásokat keresni, kevés sikerrel. Katonailag azonban szükség lehet az Unióban tartására. A görög tengeri flotta igen nagy erővel rendelkezik, több olyan rombolója van, amivel csak nagyhatalmak rendelkeznek, például az USA, de Törökország már nem. Ezzel szemben a hatalmas tengeri kiterjedés és szigetvilág miatt Görögország a légierőt fejlesztette nagyobb ütemben. Több mint 400 vadász és vadászbombázóval rendelkezik. Egy török-görög háború rendkívüli módon leterhelné a török haderőt. De Törökország elődleges a rakétapajzs helyzete miatt. Azt is mondhatnánk, Brüsszel számára fontosabb lenne még anyagi vonatkozásban is Törökország megtartása, mint Görögország kisegítése. A görögöket azonban hanyagolni nem lehet az EU pénzügyi krízis-dominó elmélete miatt - ha egy tagállam bukik, húzza magával a többit. A kettő együtt azonban nem megy. Erre már sem anyagi keret, sem kellő erő nem áll rendelkezésre. Ezért lényeges kérdés Törökország helyezkedése.Bulgária azonban a pajzs szempontjából nem olyan fontos, mivel az általa nyitva hagyott rés Románia és Törökország között áthidalható.
Ha Ankara ebből a szempontból irányíthatatlanná válik, Bulgária veszi át a helyét. Bulgária viszont nyelvileg és történelmileg is kötődik Oroszországhoz, és itt akadályok merülhetnek föl. Ennek ellenére titkos tárgyalások kezdődtek a bolgár kormánnyal. Azonban ha a dél-keleti védelmi vonalat át kell telepíteni, akkor Horvátország, Olaszország, de még Ausztria ipara is veszélyeztetett zónába kerül. Hazánk a jelenlegi állapotok szerint már peremvidék, és látható, hogy semmi olyan komoly ipar nem települ Magyarországra, ami hadi gyártással, fejlesztéssel foglalkozik, sőt, még ami volt, azt is tönkretették. Bulgária szintén a tartalékok közé sorolható. Haderejét hazánkéhoz hasonlóan tönkretették, de amint a helyzet úgy hozza, a románokhoz hasonló elbánásban fognak részesülni.
Lengyelország, Magyarország, Szlovákia miatt nem kell bővíteni ezen sorokat. Elsőként ugrottak politikusaink a Nyugat ölébe, és ma is a legalávalóbb viselkedéssel szolgálják őket.
Érdekesebb kicsit, és ennek alapján értelmet nyer, miért kebelezte be legelsőnek az EU Litvániát, Lettországot, és Észtországot. Ezzel gyakorlatilag Oroszországot elzárták Európától a tengeren. Az a parányi rész, ami a Finn-öbölnél kijáratnak megmaradt a Balti-tengerre, a Tallin és Helsinki közötti szorosban teljesen lefogható, és lezárható. A Hormuzi-szorosba Irán által telepített hangfelismerő automata torpedókhoz hasonló nyugati gyártmányú torpedók még a tengeralattjárókat sem engedik át. A Fekete-tenger felől Törökország, Északon Finn- és Észtország az orosz atom-tengeralattjárókat elzárja az európai belső tengerektől.
Melyek azok az országok, amelyek így elsővonalasnak számítanak? A nyugati hatalmak az északi országokban titokban már telepítik a rakétavédelmet. Előtérbe került az Északi-Sark feletti uralom kérdése is, mert Oroszország kiterjedése folytán az Északi-Sark felett átlőve is támadhatja akár Kanadát, az USA-t, vagy Európát. Ezért fontos ennek felügyelete, valamint az észak-európai államok rakétavédelmi rendszere is – amit valószínűleg nem vernek nagydobra.
Elemzésünket ezen a ponton a terjedelem miatt megszakítjuk. A továbbiakban szót ejtünk majd a palesztin kérdésről, a zsidó betelepülésről, a szabadkőműves utódállamról és végül, de nem utolsósorban a leglényegesebb nyugati szándékról, az Oroszország elleni NATO invázió előkészületeiről és lehetséges következményeiről.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet


A végcél: Oroszország


|
Bevezető - Elemzésünknek, mely része az Európai Egyesült Államok létrehozásáról szóló tanulmányunknak, önálló címet adtunk, ugyanakkor szervesen kapcsolódik hozzá, és vele szorosan összefüggő egészet alkot. Az önálló címadással a téma súlyosságát és jelentőségét kívánjuk hangsúlyozni.
Ez az írás egy lehetséges jövőképet vetít előre, amely jelen időben még fikciónak tekinthető, de a világban zajló folyamatok pillanatnyi állapotát és irányát tekintve kutatóink és elemzőink megítélése szerint valószínűleg bekövetkezik. Ebben is, mint minden modellalkotásban, a tévedés lehetősége fenn áll, tekintettel arra, hogy olyan sokváltozós képlet felállításhoz hasonlít, melynek elemeit matematikai pontossággal meghatározni a jövő vonatkozásában nem lehet. Mivel Mozgalmunk nem rendelkezik (még...) az államok kormányai számára rendelkezésre álló hírszerző és információs apparátussal, ezért elemzésünk teljes egészében a nemzetközi sajtó hírein és a Világháló által megszerezhető információkon alapul. Mindazonáltal megjegyezzük, hogy ma már az államok és kormányok által fenntartott hírszerző ügynökségek is kilencven százalékban ezt a munkamódszert alkalmazzák, és csak kisebb részben hagyatkoznak a hagyományos hírszerzői tevékenységre, egyrészt anyagi okokból, másrészt 'kényelmi' okból valamint az információ ilyen módon megszerezhetőségének gyorsasága miatt.
Természetesen bajtársaink ezt a munkát szabadidejükben, minden anyagi támogatás nélkül végzik, így nem vállalkozhatnak arra, hogy a hivatalos szerveket 'felülmúlják' – bár ha mégis így történne, az bizonyára nem a véletlen műve. Az általunk felvázoltakat soha egyetlen politikai vezető, elnök, vagy miniszter nyilatkozatában nem jelentette ki, és nem is utalt rá egyértelműen, ugyanakkor egyes politikai és közéleti szereplők megjegyzései megerősítik következtetéseinket. Bár az Európai Unió megalapításakor a hosszú távú célokkal kapcsolatban az volt a hivatalos változat, hogy olyan európai rendszert kell létrehozni, ami felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államok gazdaságával, az Unió politikájának már a kezdetektől minden eleme azt mutatta, hogy az Európai Unió létrejöttével az európai nemzetek sorra ugyanazon erővel szemben kerülnek alávetett helyzetbe, ami az Amerikai Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát is mozgatja. A nyugati gazdaságok fokozatos összehangolása és politikai, ideológiai összhangja sokak számára egyértelművé tette azonban, hogy a végcél nem az Egyesült Államokkal szembeni ellensúly létrehozása, hanem azzal egységben egy olyan rendszer létrehozása, ami a korábbi céloknak megfelelően kellő gazdasági és katonai erőt tud kitermelni az Oroszországgal szembeni hatékony fellépésre. Jelenleg is Oroszország természeti kincseinek megszerzéseire törekszenek azok az erők, amelyeknek a hidegháború idején az Egyesült Államok elsődleges eszköze volt. Ma eszköztáruk részét képezi a NATO tagállamok többsége, és a válságpánikkal egységesíteni akart európai rendszerek.
Szemben Oroszországgal - A Nyugat (cion-imperialisták) törekvései
1. Politikai út - Oroszországban a hatalom megszerzése 'demokratikus úton', a választásokon elindított politikai jelöltjeik által, a putyini vezetés kiszorításával. Például a cionista bankárelit által támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött zsidó Yukosz-vezető és hasonlók hatalomba juttatásával. Korábban a jelcini vezetés ideális lett volna számukra, csakhogy a Putyin mögött álló erők még időben észbe kaptak.
2. Katonai út - A nyugati titkosszolgálatok által felbiztatott és támogatott nemzetiségi, vallási szeparatista csoportok által polgárháborús helyzet előidézése, az ország területén élő nemzetiségek föllázítása az orosz vezetés ellen, a közép-ázsiai államokban a 'líbiai forgatókönyv' megismétlése, az orosz érdekszféra államainak 'leválasztása' az orosz birodalomról, Oroszország teljes bekerítése, és végső esetben a katonai invázió, amelyet a líbiai forgatókönyv előzhet meg. McCaine szenátor líbiai nyilatkozata alátámasztja azt, hogy ezzel az utóbbi lehetőséggel valóban számolnak, sőt minden bizonnyal aktívan dolgoznak rajta. Ezért kell nekik az úgynevezett rakétavédelmi pajzs is, hogy a valószínűsíthető orosz válaszcsapást lehetőség szerint vagy kivédjék, illetve ha teljesen nem is tudják elhárítani, hatását legalább az EU peremvidékére korlátozzák - igen, jól gondolják, ez Magyarország lenne.
Frissítés: Elemzésünk elkészítése után pár héttel, a háborús előkészületeket alátámasztó információkat kaptunk >>
Az előzmények – amiért az imperialisták kudarcot vallottak a politikai (békés) úttal
Nem megalapozott az az elmélet, miszerint egy átmeneti korszak törvényszerű nehézségei sújtanak bennünket és az egész nyugati világot - amelynek hatásai az egész bolygónkra kiterjednek. Hazánkban a szocializmusnak nevezett államkapitalizmusból a klasszikus kapitalista rendszerbe való átmenetnek minden különösebb nehézség nélkül kellett volna megtörténnie, mert a termelési feltételek javulása a struktúra kis változtatása mellett nagy termelékenység növekedést eredményezhetett volna. Ám pontosan ez volt az a lehetőség, melyet egyetlen nyugat-európai ország, illetve az EU soha nem fogadott volna el. Nekik már húsz évvel ezelőtt sem versenytársakra, hanem felvevőpiacra és olcsó, kiszolgáltatott munkaerőre volt igényük, valamint az olcsón megvásárolható állami tulajdonokra. Erre alapozva egy óriási komplex európai termelő rendszer kiépítését tervezték, amely a multinacionális cégek vezetésével világviszonylatban is elsők közé emelkedhetett volna. A világpiaci részesedés ebben az esetben kiemelkedőnek ígérkezett. Két tényező miatt nem valósult meg ez a nagyszabású terv. Oroszországot nem sikerült legyűrni, és Kína fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Az Oroszországgal kiegészült Európai Unió 600 milliós lakosságával, jól képzett munkaerejével, kimeríthetetlen nyersanyagkészletével, magas technológiai tudásával maga mögé utasította volna az USA-t, és Kínát.
Ez a terv Magyarországon bukott el. Itt történt meg elsőként a változás 1990 után, és a modern, a szociális kérdésekre érzékeny kapitalizmus helyett a legbrutálisabb rablókapitalizmus szabadult rá az országra. A szocialista rendszer bukása után, az 1990-ben elsőként hatalomba került kormány (Antall-kormány), és az őket követő teljes politikai garnitúra árulásával az országra nézve tragikus következményekkel járt mindez, de egyben felnyitotta a szemét azoknak az országoknak, melyek árgus szemekkel figyelték a "legvidámabb barakkban" történteket. A környező országokban Magyarországra hivatkozva tettek tönkre amit tudtak, mondván, ha a magyaroknak ez így jó, akkor ti miért ellenkeztek? Akkor még volt az országnak akkora tekintélye, hogy ezt az érvet többen el is fogadták.
Oroszország Gorbacsov és Jelcin alatt hajlott volna a függetlenség feladására, de a népi ellenállás, a nemzeti kommunisták lázadása és a csecsen háború késleltette ezt a folyamatot. Közben Magyarország politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott, elrettentő például szolgálva az EU módszereiről. Putyin és a mögötte álló erők az utolsó pillanatban léptek fel, és propagandájukban a magyarországi helyzet ismertetése meghatározó erejűvé vált. Kellett ez az elrettentés, mert a népi vagyon jó része már náluk is a kapitalisták (oroszországi, többnyire zsidó származású oligarchák) kezébe került, és ezzel tudtak hatni a megvezetett tömegekre. Ezért Oroszországban a hatalom megszerzése a magyarországihoz hasonló 'demokratikus úton', a választásokon elindított politikai jelöltjeik által hosszú időre lehetetlenné vált. Azonban az ilyen irányú törekvéseiket továbbra sem adták föl, mivel a bankárelit által támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött Yukosz-vezető és hasonlók hatalomba juttatásával folyamatosan próbálkoznak, ám a putyini államvezetés nagy támogatottságot élvez és kicsi az esély a hatalomból való kiszorítására politikai úton.
A jelcini vezetés leváltását Putyinra, a mögöttes erők taktikázását a terjedelem miatt most nem részletezzük, de a történet önmagában is megérne egy tanulmányt.
Alapos áttekintés után kijelentjük, hogy a világban a III. világháború már zajlik. Ezzel kapcsolatban nem csak a néhány háborús övezetre gondolunk, hanem az új típusú háború különböző megjelenési formáira is. A szocialista tömb összeomlása után az európai és a világpolitikát nagyjából 2000-ig a közös pontok keresése határozta meg. A központi kérdés az anyagi haszon volt. Kínától az Egyesült Államokon át Oroszországig, az EU-ban, a periférikus országokban mindenütt. Látható volt, hogy az úgynevezett lator-államokat mindenki igyekezett magára hagyni, legyen az Kuba, Észak-Korea, vagy bármelyik. Nem törődött velük senki, mert a közös pontok keresése volt a lényeg. Ennek a közös pontnak a megtalálása azon a közös alapon nyugodott, hogy a gyárak termeljenek, és azt az emberek megvegyék. A gyáraknak olcsó munkaerő kell és rengeteg alapanyag. Az olcsó munkaerőt megtalálták először Kelet-Európában, majd a Távol-Keleten, az olcsó alapanyagokat pedig a kifosztandó országokban, és az új vadnyugaton, (vadkeleten) Oroszországban. Történt azonban valami és ez a valami okozta a jelenleg zajló III. világháborút.
Az orosz-szovjet birodalom elárulásakor az orosz népet, és az orosz katonaságot a zsákmányszerző Nyugat mély nyomorba döntötte. A korábbi megállapodásokat és ígéreteket megszegve a NATO az orosz birodalom határáig nyomult előre – ugyanis ez volt annak a háttér-megállapodásnak az egyik pillére, hogy a Szovjetunió feladta Közép-Európáig nyúló protektorátusát és megszűnhetett a Varsói Szerződés is. A magára büszke Oroszországot olyan mélyen alázták meg, ami sokkal rosszabb volt, mint a trianoni, vagy versailles-i béke. Az orosz népet butának bélyegezték, az orosz hadsereget közel nullává züllesztették. Szándékosan olyan háborúba taszították, amelyben a veszteség megalázó volt: az első csecsen háborúba. A katasztrofális gazdasági helyzet miatt hagytak több ezer oroszt meghalni, nem volt pénz megfelelő tüzérségi, légi támogatásra, hogy a veszteség jól dokumentálható és világgá kürtölhető legyen. Az orosz katonák a mocsárrá változott ideiglenes laktanyákban laktak, a szállásuk és ágyaik elsüllyedve a sárban. Oroszország a világon első lett az alkoholfogyasztásban. Betörtek a drogok, az alvilág teljesen eluralkodott, ezen kívül megkezdődött a vadkeletté válás, a szabad rablás. Oligarchák uralták és ölték a népet mint amolyan maffiavezérek, az orosz termékek gyártása leállt, senki nem vett semmit onnan. A gazdaság mélyrepülésbe kezdett.
2001 október 4-én, a szeptember 11-ei jól ismert események után három héttel, a Siberia Airlines 1812-es járata Tel Avivból tartott Novoszibirszkbe. A TU-154-es a Fekete-tenger fölött hasította a levegőt, amikor máig tisztázatlan körülmények között megsemmisült, állítólag a gyakorlatozó ukrán légvédelem véletlenül lelőtte. Miért érdekes ez a történet? Mert a mai háború kiváltó oka. A vadkeletté válás folyamata megállt. Putyin meglehetősen erős kézzel vezeti az országot, ahogy ilyen helyzetben kell is, ráadásul jó felé. Oroszország pillanatokon belül egyedül találta magát a világban. Megszűnik a világot átmenetileg irányító „profit-egyetértés”. Oroszországnak szövetségesekre van szüksége, és lassan nyit a lator-államok felé, mert más felé nem tud. Irán, Kuba, majd később Venezuela, és a többi. Kapcsolata egyedül Kínával jó. Kína viszont piacorientált, tehát gazdaságilag Nyugat-függő. A Nyugatnak, ha tartani akarja a jelenlegi világban betöltött pozícióját, egyetlen dologra van szüksége, de arra nagyon. A mérhetetlen mennyiségű orosz nyersanyagra. Oroszország most kezdte meg a tundrai olajmezők feltárását, amelyekhez eddig hozzá sem nyúltak. A hírek szerint akkora olajtartalék van ott, amihez foghatót még soha sem tártak fel. Mellé pedig ott vannak az északi-sarki (arktiszi) mezők. Oroszország 10 éve készül arra, amire az északi államok csak most kezdenek ráébredni, az északi-sarki felfedezésekre, feltárásokra, és a Sark valódi meghódítására. Az orosz jégtörőflotta a legnagyobb a világon, kutatóállomásai a legkomolyabbak, és a legfelszereltebbek. Számottevő északi-sarki környezetre kiképzett haderőt állított fel. Tudósai olyan szinten kutatták az elmúlt évtizedben a sarki vidéket és tenger földrajzát, ami messze meghaladta az összes többi országot együttvéve. Nagyjából készen állnak az Arktisz meghódítására. Aki meghódítja a Sarkokat, azé lesz a jövő? Mivel minden kiaknázható területen hatalmas népesség osztozik, mondhatjuk, hogy azé lesz a jövő, akié a Sark, és Oroszország. Az Antarktisz délen teljesen feltáratlan. (Valamennyien hallgatnak az antarktiszi csatáról, az erről készült film a Youtube-on megtekinthető). Ez az okfejtés viszont Oroszországot első számú célponttá teszi.
Az Egyesült Államok és az EU (a Nyugat) Oroszország elfoglalását Jelcin után sem adta fel. Látható, hogy az elmúlt néhány év az orosz sikerek évei voltak. A BRICS létrejötte, a kínai együttműködés, egyes dél-amerikai országok, majd jószerével a déli félteke szembefordulása a Nyugattal szintén orosz sikernek könyvelhető el. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy azok az államok, amelyek évtizedek óta szó szerint kirabolják az egész világot, és ebből felállították a világ legnagyobb kalózhadseregét, ha újra összeáll szétzilálódott elemeiből, olyan haderőt képes felmutatni, amely a Földön még soha nem állt fel.
Az ellenséget elítélhetjük, lenézhetjük, de alábecsülni soha nem szabad. Véleményünk szerint Oroszország olyan veszélyben van, amilyenben még soha nem volt, és az is meggyőződésünk, hogy a Kelet országai, éppúgy mint Oroszország, most döbbentek rá minderre, vagy éppen most szembesülnek a veszéllyel.
Ha a politikai út (1.) nem működik, a katonai (2.) megoldás következik - A NATO rakétavédelmi pajzs szerepe
Itt egy kis kitérőt kell tennünk, hogy érthetőbb legyen miről van szó. A nukleáris fegyverzetkorlátozási szerződések Oroszország számára is 'csak' 1550 stratégiai nukleáris robbanófejet engedélyeznek hadrendben tartani (a taktikai robbanófejeket ezek a szerződések nem korlátozzák). A stratégiai robbanófejek megoszlása az orosz nukleáris csapásmérő erőknél a következő arányban történik: 1100 robbanófejet telepítenek a nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjárókra. (Jelenleg a felújítás alatt lévő Delfin IV hajóosztály (7 db.), az építés alatt álló új Borej osztály (1+3 db.) és a jelenleg kivonás alatt lévő Tájfun hajóosztály (1+2 db.) képviselik ezt a csapásmérő erőt. Ezek a hajók típustól függően egyenként átlagosan 12-16 tengerészeti ballisztikus rakétát hordoznak, rakétánként akár (szintén típustól függően) tíz robbanófejjel, és ha szükséges, fél évet is eltölthetnek a világ óceánjain, vagy az Északi-Sark jege alatt, de akár az Egyesült Államok partjai közelében meglapulva is.) A maradék mintegy 400 robbanófej a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétákkal felszerelt rakétacsapatok (Topol-M, Yars, stb.), valamint a légierő nagy hatótávolságú stratégiai nukleáris bombázói (Tu-95 például) számára van készletezve. Ezt áttekintve látható, hogy az orosz stratégiai nukleáris csapásmérő erők 'aduászai' a nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjárók – és ezektől tart leginkább a Nyugat. Fejlesztésük és gyártásuk – érthetően – mostantól kiemelt figyelmet kap.
A stratégiai interkontinentális ballisztikus támadó rakéták röppályájának vázlata

A támadó stratégiai interkontinentális ballisztikus rakéták megsemmisítése az ábrán látható 1-5-ig terjedő fázisban lehetséges. Ez az emelkedés, és a pályaív legfelső pontján történő haladás. Ha a rakéta kidobja a csalifejeket, valamint az éles robbanófejeket, akkor már szinte lehetetlen megsemmisíteni ezeket. Az 5-6 pont közötti szakasz a rajzzal ellentétesen jóval hosszabb is lehet. Nos, ha ezt az ábrát és az elvet figyelembe vesszük, akkor egy esetleges háborús helyzetben az orosz rakéták, amelyeket akár szárazföldről, akár tenger alól Európa felé indítanak, Európa központi részeiről már nem megsemmisíthetők, mert a rakéták a zuhanási fázisban vannak. Az elfogó rendszert minél közelebb kell telepíteni az orosz határokhoz illetve az Európai Unió határaihoz (a rakétapajzs részeként a tengerekre, óceánokra is), valamint le kell vágni minden olyan orosz szövetségessé válható területet, ami ilyen szempontból veszélyt jelenthet. Afrika felől egy pufferzóna kialakítása szükséges. Ehhez elég elfoglalni (szövetségessé tenni akár bábkormányokkal) katonailag Afrika felső partvidékét. Az Arab-félsziget, Törökország szintén kiváló erre, nem véletlen, hogy Törökországba kívánják telepíteni az elhárító pajzs egyik elemét. Ha feljebb megyünk észak felé, látható merre is alakul a pufferzóna.
Bennünk, akik jelenleg a Nyugathoz tartozunk, mint csatlós állam, felvetődik egy kérdés. Mekkora valójában Európa, mekkora területet kell védeni, és mekkora pufferzóna kell. Nos, nem az a kérdés, hogy földrajzilag mekkora Európa, hanem mekkora az ipari zóna, mert védeni csak az ipari zónákat kell. Ez pedig a nyugat–európai országokból áll. Nem tette fel soha senki azt a kérdést, hogyan lehetséges, hogy stratégiai iparágat az EU - bármekkora haszna lehetett volna belőle - nem telepít ki ezekről a területekről? Mert a háború lehetőségét soha nem adta fel, és folyamatosan dolgozik rajta. Így hazánk az iparvidék szélét képezi. Amikor Magyarország mellett Ukrajna stabil NATO és EU várományosként állt szemben az oroszokkal, Magyarországra az EU lassan telepíteni kezdett ipart. Ekkor hazánk az orosz határhoz képest egy európai központi ország volt, mert abban az esetben a peremvidék Ukrajna lett volna. Most, hogy Ukrajna meginogott, hazánk peremvidékké változott, és így is kezelik. Veszteséglistán vagyunk, ez a helyzet. Ugyanis az a rakéta, amely hazánkat célozza, Romániából már nem semmisíthető meg. Ukrajnából még igen. Ezért Oroszország és a Nyugat szempontjából Ukrajna hovatartozása létkérdés. Máris értelmet kap Medvegyev kijelentése: Ukrajna vonatkozásában, és más országok vonatkozásában sem elfogadható a kétkulacsos politizálás. Nincs köztes állapot, dönteni kell. Ide vagy oda.
Tételezzük fel, hogy a Nyugat, élükön az USA-val, tudják az orosz rakéták pontos adatit, de ha nem is tudnak mindent, Oroszország teljes bekerítésével (és az Európa köré font védelmi gyűrűvel) egy háború esetén az orosz válaszcsapást nagyrészt semlegesíteni tudják. Ezért mondja folyamatosan Dimitrij Rogozin, Oroszország NATO nagykövete, hogy a NATO rakétapajzs - melynek minden paramétere jórészt orosz területről indított rakétákra van tervezve - veszélyezteti az orosz stratégiai nukleáris haderő elrettentő képességét. Az orosz birodalom részéről ezzel megszűnik az a fajta hatalmi eszköz, és az elrettentés képessége, ami a 130 milliós orosz nemzetet a legnagyobbak közé emeli. Ha az Egyesült Államok és az EU megfelelően körbebástyázza magát és iparvidékeit, jöhet a második fázis. Egy teljes világszövetségbe összeállt sereg, ami az orosz területre és az ott található természeti kincsekre úgy veti rá magát, mint az éhező egy falat kenyérre. Ha az EU összes országának légi erejét, Kanada, USA, Ausztrália, Japán, és valamennyi csatlós állam légi ereje egy többhetes megrendítő csapással nekiesik Oroszországnak, a ballisztikus rakéták védelme nélkül semmi esélyük. Az S-300-as rendszer paramétereit ismerik, és az orosz légvédelmi rendszerek képességeit is. Meglehet, hogy az orosz válaszcsapás néhány rakétája átcsúszik a pajzson, de ennek kockázatát fölvállalják, mivel ezek nem a legfontosabb területek felé haladnak, mert a központi területeket megcélzó eszközöket a peremvidékről megsemmisítik. Mi van akkor, ha hazánk, Románia, vagy Kelet-Lengyelország kap pár rakétát? Semmi! Majd a Nyugat jól megsajnál bennünket, de legalább annyival kevesebb gond lesz ezekkel a későbbiekben.
Ha az interkontinentális ballisztikus rakéták nem oltalmazzák tovább az orosz népet, akkor a nyersanyagkészletét nem védi a nyugati imperializmustól semmi más, mint egy éppen korszerűsítés alatt álló orosz hagyományos haderő. A hanyatló Nyugat utolsó erejéből ráncba szedett nyugati haderő olyan megrendítő csapást tudna mérni Oroszországra, amibe a jelenlegi kormány rövid idő alatt belebukhatna. Utána következnének a Nyugat bábáskodásával a Prohorov- és Hodorkovszkij-félék. Az orosz nép újra az alkohol és a kábítószerek mételyében fog fetrengeni, éppen csak annyit tartanak meg, amennyi lemegy az imperialista érdekekért a bányába, kitermeli a kőolajat és a földgázt, a híresen szép orosz nők pedig jók lesznek a helyi és európai bordélyházakba. Sőt, nehogy a putyini eset megismétlődhessen, a haderőt megszüntetik, a rendőrség pedig a maffiához lesz hasonló – tehát a magyarországi forgatókönyv valószínűsíthető. Ezzel a cion-imperializmus 200 évre bebetonozta magát, éppúgy, mint az angol gyarmatbirodalommal.
Mikor következhet ez be? Nem holnap, de nem is túl sokára. Ugyanis Oroszország már rájött a Nyugat szándékára. Észak-Koreával eddig nem foglalkozott a világ, most Moszkva hirtelen nyitott Phenjan irányába. Megújuló kapcsolatok, iparvidék létesítése, gabonakivitel, amiért Észak-Korea egyenlőre nem is fizet, hanem törleszt majd a későbbi megállapodások szerint. Moszkva Kínának is felhívta a figyelmét, figyeljenek a NATO tevékenységére, és közös bizottságot hoztak létre, ami a NATO szándékait elemzi, és megfelelő ellenlépéseket dolgoz ki – a kiszivárogtatott közös védelmi rendszer tervét egyelőre cáfolják. A NATO nem engedheti meg, hogy Oroszország új ballisztikus rakétarendszert fejlesszen ki, vagy új légvédelmi rendszert alkosson és rendszeresítsen, vagy kivárja az típusú tengeralattjárók legyártását és felszerelésüket a hozzájuk kifejlesztett új rakéta típusokkal (Bulava, Liner), vagyis nem adhat 5-10 évet. Amint elkészül a pajzs, a Nyugat azonnal lépni fog, amíg még ereje van rá, a visszafordíthatatlan összeomlása előtt.
A közelmúlt hírei és eseményei nem hagynak kétséget a imperialisták valódi céljait és törekvéseit illetően
- McCaine szenátor szeptember 29-én ismét Líbiába látogatott. Tripoliban sajtótájékoztatót tartott, melynek során kijelentette, hogy Líbia példája – vagyis a líbiai forgatókönyv – mintául szolgálhat Irán, Szíria, Kína és Oroszország vonatkozásában is. Úgy fogalmazott, hogy Líbia inspirálja az embereket Teheránban, Damaszkuszban, sőt Pekingben és Moszkvában, de inspirálja az embereket az egész világon.
- Bulgáriába és Romániába amerikai különleges alakulatokat telepítenek, mintegy ötezer fős létszámmal.
- Az Egyesült Államoknak egyértelmű az álláspontja, mely szerint a Fekete-tenger térségét meg kívánja szerezni. Ez pedig kizárólag Oroszország ellenében lehetséges.
Mit tehet Oroszország? Jelen tanulmányunkat azért készítettük, hogy megnézzük, milyen esélyeket és lehetőségeket látunk. A folytatásban erre próbálunk válaszokat találni.
Az Oroszország által vezetett Keleti Szövetség válasza a nyugati imperialista agresszióra
Valójában a kérdés két, illetve három részből áll. Az első, a Nyugat védelme európai vonatkozásban. Ha csak az ipari térnyerésről lenne szó, vagy szellemi határokról, akkor mi értelme euró tíz- vagy százmilliárdok elköltése a térképen nagyon jól látható katonai-stratégiai védvonalra, mi szükség az előretolt USA hadállásokra, mi szükség egy rakétapajzsra, és a még jobban látható, mindenképpen orosz érdekövezetekbe történő erőszakos térnyerésnek? Semmi épeszű válasz nincs rá, csak egy: a Nyugat háborúra készül. A legfőbb védeni valók az imperialista világ ipara és szellemi bázisa. A második ugyanezen világ tradicionális kötődése, Izrael. A harmadik elem pedig a támadás lehetősége. Ne felejtsük el, hogy a védelem kérdésein, az ellenség fegyvereinek kielemzésén hatalmas tudással rendelkező fizikusok, kémikusok, mérnökök, és különböző szakértők dolgoznak.
Miért kezdett az orosz sajtó nagy felhajtásba, mikor kiderült, hogy az orosz elnök leállítja az S-300-as elhárító rendszer további gyártását? Mert ha kiderül, hogy az orosz légelhárítás jelenleg hatástalan a Nyugat ellen, viszont a nyugati fizikusok és mérnökök ezen kívül ismerik az orosz nukleáris elrettentő erők képességeit, továbbá ezek ellen olyan védelmet hoznak létre, amely akár 100 %-os valószínűséggel semlegesíti az orosz eszközöket, akkor Oroszország jelen pillanatban teljességgel kiszolgáltatott a Nyugatnak.
Még ha Szíria közvetlenül ki is maradna a harcokból, erről az oldalról ellenállás nélkül közvetlenül támadható Izrael, illetve berepülhető Iránból. A mai technikák birtoklásával, amelyekre egy közepesen fejlett ország is képes, Irán különösen nagy veszélyt jelenthet számukra. Egy közepes hatótávolságú rakéta (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, mert a korlátozások miatt meg kellett semmisíteni ezeket), melyeket Irán gyors ütemben fejlesztett és fejleszt, nagy veszélyt jelenthet, főleg akkor, ha a lézer rávezetést is alkalmazni tudják. Ebben az esetben a palesztinoknak már nem RPG rakétákkal kell szaladgálni, hanem célmegjelölőkkel. Irán most jelentette be, hogy elkészült a saját lézer rávezetéses rakétájuk.
Hol látunk kiutat abból a bekerített helyzetből, amelyben jelenleg Oroszország van?
Észak-Afrikában nagyon nehéz a helyzet. Az orosz szolgálatok ott vannak valamennyi helyszínen, a naprakész orosz sajtóból az leszűrhető. Hogy miben bízhatnak? Az egyetlen lehetőséget használják és használták ki, ez pedig Izrael és a zsidók kérdése. Az iszlám államokban a Nyugat cionista-központúsága kivívta a muszlim emberek-tömegek gyűlöletét.
Az orosz politika ugyan fáziskéséssel ismerte fel a helyzetet, de a legjobb döntést hozta meg, ráadásul köszönetet mondhatunk Putyinnak a döntésért. Törökországot vette célba. Na nem azzal, hogy átcsábítsa, mert az történelmi okok miatt sem lehetséges. Nekik azonban jobb egy muszlim nagy szomszéd, amely szemben áll a Nyugattal is, mint egy Nyugat-barát Törökország. Meggyőződésünk, hogy Moszkva bedobta a csalit a törököknek, és azok rá is haraptak. Elég volt az évek óta lebegtetett EU csatlakozást, a történelmi sérelmeket, a gazdasági kiszolgáltatottságot (Nyugat függőség) említeni, ráadásul Moszkva felvillantotta a lehetőséget, hogy itt az idő a muszlimok összefogására. Oroszország részéről nem lesz akadály gördítve ez elé, a Nyugat gazdaságilag megroppant, most vagy soha! Törökország ezeket a lépéseket Oroszország nélkül soha nem lépte volna meg. Egy török haderő képtelen lenne egy görög-izraeli-USA flottával háborúzni, főleg úgy, hogy ha szembe helyezkedik Moszkvával, esetleg a helyzetet kihasználva Moszkva is lépéseket tesz, főleg Szíria felé. Törökországnak szüksége van arra, hogy Oroszország legalább hallgatólagosan támogassa. Ankara felméri a lehetőségeket. Két nagy hadsereggel kell számot vetni az muszlim világban, az egyik Szíria, a másik Irán. Milyen szerepet szánt nekik Törökország, ha ki akarja vívni a vezető hatalom szerepét?
Iránnak nehéz a helyzete, Afganisztán és Irak között két tűz között, északon a kurd kérdés, nyakában egy kirobbanni látszó pakisztáni polgárháborúval, a Perzsa-öbölben a NATO jelenlétével. Törökország szerint a perzsa katonanép, háborúzhat, addig is le lesznek kötve. Nem véletlen, hogy Szíriával rosszabb a viszonya, mert helyi vita alakult ki. A mostani szír helyzet is kapóra jön. Éppen csak annyira kellene őket lenyomni, hogy Szíria elismerje vezetőnek Törökországot. Ebben a helyzetben, ha ez a képlet a Nyugat akaratával szemben feláll, Izraelnek vége. Vagy feladják az egész háborús tervet, vagy Izraelből menni kell. Oroszország felől - ha Törökország és Szíria kimarad -, az orosz haderő közvetlen csapást tud mérni. Izrael egy fél Dunántúlnyi ország. Ezzel végül is Európa és az USA egy hatalmas tehertől szabadulna meg, de elképzelhető, hogy enélkül is feladják. Ebben az esetben a zsidóság közel-keleti bázisa elveszett. Ezek fontos kérdések, de látható, hogy Moszkva jó helyen ragadta meg a problémát. Ha Izrael elveszik a Közel-Keleten, az iszlám eufória következtében könnyen lehet, hogy a Nyugat elveszti a talajt ebben a térségben. Irán és Törökország együttesen bármelyik iszlám országot képes felszabadítani, ráadásul hatalmas népi támogatottsága lenne, mert az oszmán birodalom emléke még mindig él az emberekben. Jó ez Oroszországnak? Ha Moszkva mindezt elősegíti, azért kapnia kell valamit, és ez elsősorban a kaukázusi nyugalom lehet, és kijárás a Földközi-tengerre. Cserébe a kaukázusi muszlim ellenállást le kell törnie Iránnak és Törökországnak, elsősorban az utóbbinak, mivel a szunnita irányzatról van szó. Vajon miről tárgyaltak az irániakkal a tálibok pár nappal ezelőtt? Pakisztánról? Afganisztánról? Vagy esetleg az új lehetőségekről? Törökország hatalmas külpolitikai versenyfutásba kezdett. Líbia, Tunézia, Egyiptom, Arab-liga, Irán, sorba tárgyal a vezetőkkel. Ráadásul ha ez így alakul, akkor Grúzia a Nyugat számára elveszett. Abban a pillanatban a Nyugat teljességgel kiszorult a térségből. Törökország így biztosíthatja az orosz hajók kijutását a Földközi-tengerre. Ez szintén lényeges, mert ha ez bekövetkezik, az észak-afrikai pajzs értelmét veszti, és a rengeteg beleölt pénz kidobott pénzzé válik. Törökország kulcspont! Mivel ez valóban lényeges kérdés, sokakban felvetődik a csapda lehetősége. Valóban! Ez a lehetőség ott van a többi között. Mi van, ha az egész arról szól, hogy a Nyugat fel akarja adni Izraelt, de úgy, hogy abból újra ő jöjjön ki a szegény üldözött szerepében. Készül egy újabb holokauszt legenda? Felvetődött sokakban annak a lehetősége, hogy Izrael Törökországot használja fel. Törökország beadagolja a muszlim világnak az összefogást, és mint nyugati csatlós igyekszik az élére állni. Elhiteti, hogy ellenszegül a cionizmusnak, Izraelnek, összefogást hirdet az arabok, és az egész muszlim világ között. Izrael kiszorul a térségből, ezzel a zsidók újabb 50 évig játszhatják a világban a szegény elnyomott zsidók szerepét, akiket mindig csak bántanak a szélsőségesek, ezért a számukra biztonságos – általuk uralt - vidékeken sokkal erősebben lehet ezek ellen fellépni, és pozicionálni a hatalmat. Ez persze fikció, de nem minden alap nélkül. A legutolsó ilyen témájú EU szavazást is figyelembe kell vennünk, ahol a cionista EU Palesztina mellett tette le a voksát. Hogy lehet ez? Eljátsszák, hogy az egyik zsidó a másik zsidó ellen szavaz? Népi nyomásra hivatkoznak? Mikor érdekelte az őket ez a haszonnal és az érdekeikkel szemben? Mivel a fősodratú média nem hangsúlyozza ki, hogy az EU parlament egylényegű az izraelivel, az átlag polgár úgy érezheti, szegény zsidókat megint bántják, szorongatják a politikusok. A Nyugat már ennél nagyobb átvágásokra is képes volt, az árulás, kétszínűség a fő jellemzője, arról nem is beszélve, hogy cionista érdekei miatt bármikor odadob egy népet vagy országot.
Nem véletlen, hogy Medvegyev elnök Ukrajna tekintetében kifejtette: nincs kétkulacsos politika. Valahová állni kell. Ez vonatkozik Törökországra is. Hiába próbálja önmagát helyzeti előnybe hozni. Látszólag Törökország saját érdekében politizál. Pillanatnyilag azonban a világ nem Törökországról szól, hanem a két pólus újrarendezéséről, ahol olyan nagy országok is megtalálják a helyüket, mint Kína. Azt, hogy Törökország önállóan egy harmadik pólust hozzon létre, pillanatnyilag kivitelezhetetlennek kell minősítenünk. Ehhez nem rendelkezik elég erővel, ugyanis a harmadik hely kivívásáért mindkét féllel meg kell mérkőzni.
A másik csapásirány, ahol Moszkva tehet valamit, az Belorusszia és Ukrajna. Ezt a két országot - habár nemrégen Nyugat-barát politikát folytattak -, szándékosan nem soroltuk a Nyugathoz. Itt érvényesül valamelyest az orosz külpolitikai nyomás. Számunkra miért jó ez? Mert így hazánk perifériára szorult. Amennyiben Izraelt fel kell adni, az ottani lakosság bolond lenne új hazának egy elsőlépcsős államot keresni, főleg akkor, ha a Nyugat valóban ki is akarja használni a helyzeti előnyét a rakéták vonatkozásában. Oroszországban egy líbiai forgatókönyv elkezdésére a legalkalmasabb időpont a jövő tavaszi elnökválasztás lenne. A szavazatok újraszámlálását követelő tüntetéseken páran meghalnak, amivel kezdetét veheti a beavatkozás.
A harmadik csapásirány az oroszok számára a nyelvi és vallásbeli, vagy annál szorosabb kapcsolatok miatt Bulgária, és utána Szerbia lenne. Milyen érdekes, hogy éppen ebben a két országban kezdődnek az utóbbi időkben a felfordulások. Amennyiben Oroszországnak sikerül megbontania ezt a pajzsot bármerről, és rést ütni rajta, az egész háborús terv dugába dőlt. Abban az esetben azonban a Nyugat nagyon rövid idő alatt elhullik. Az EU felbomlása elindítja az országokon belül a felelősségre vonásokat, és a cionista alapú berendezkedésnek hosszú időre – vagy örökre - vége a térségben. Most már érthető, miért van a hatalmas háborús készülődést, a tízezerszám megrendelt bombák, a románok hadseregének felduzzasztása, és sorolhatnánk. Továbbá értelmet nyer rengeteg apró, összefüggéstelen kis hír. A Nyugat egy hatalmas, de utolsó dobásra készül. Mindent egy lapra kell feltennie, mert nincs más választása. Vagy megszerzi a gigászi orosz nyersanyagbázist, vagy lehúzhatja a redőnyt. A Nyugatnak Oroszország nélkül semmi esélye a fennmaradásra (a jelenlegi formában). Még egy utolsó erőbedobásra talán képes, de aztán el kell fogadnia az orosz hegemóniát. A kérdés csak az, hogy ez az utolsó erőmutatvány milyen lesz.
Mekkora esélye lenne egy ilyen nyugati támadásnak? Erre mindenki azt mondja, Oroszországot még senki sem foglalta el soha. Most sem fogja, és nem is akarja. A lényeg a líbiai forgatókönyv. Utána pedig az oda beáramló idegenek, legfőképp Izraelből. Ahol nagyon sokan tudnak, és tanulnak oroszul (mert a volt Szovjetunió területéről települtek oda). A politikai ellentábor felállítása, mint új „narancsos forradalom”. A söpredék, a semmire való, a pedofil, a fajtalankodó (buzi) és megannyi selejtes, emberre emlékeztető lény azonnal a Nyugat mellé állna. Oroszország sajnos fáziskésésben, de megkezdte az ellenlépéseket.
Elemzésünknek ezzel még mindig nem értünk a végére, a folytatással rövidesen jelentkezünk. Bízunk benne, hogy akik eddig követték írásunkat, a továbbiakat is érdeklődéssel olvassák majd.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet



Az izraeli betelepülés előjelei, és a NATO szabadkőműves utóállama


|
1. Magyarországon az önmagukat nyíltan zsidónak valló szervezetek jelenleg tekintélyes állami támogatásban részesülnek. A MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) csak az úgynevezett örökjáradék formájában évi másfél milliárd forintot kap az államtól, melyet hivatalosan a kommunizmus idejében az "egyháztól" elkobzott, jelenleg is állami tulajdonban lévő ingatlanok becsült értékének 5%-ában állapítanak meg. Mivel az állammal kötött szerződés alapján ez 20 év elmúltával sem szűnik meg érvényben lenni, már a kezdetekkor igen jó befektetésnek bizonyult, és a 90-es évek elején kezdődő kárpótlás idején a MAZSIHISZ a szóban forgó ingatlanok nagy részét nem kérte vissza az államtól.
Bár a Magyarországon működő különböző zsidó szervezetek rendszeresen szereznek állami támogatást pusztán az önsajnáltatás, és a hivatali rendszerben működő hittársaik látványos együttérzésének segítségével, az elmúlt két évtizedben a zsidóság hivatalos állami támogatása többnyire a MAZSIHISZ szervezetére összpontosult. Az egyházak támogatásának átszervezését követően a MAZSIHISZ mellett más zsidó szervezetek is előtérbe kerültek. A MAZSIHISZ szerint a zsidóság életébe való beavatkozás, ha az állam más zsidó szervezetek támogatásának címén megvonja tőle a támogatás egy részét, az újonnan egyre inkább előtérbe kerülő EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) szerint pedig az a zsidók életébe való beavatkozás, ha az állam egy irányzatot támogat közülük, a többit pedig nem. A Likud testvérpártjában már megfogalmazódott a logikus válasz, ami a hivatalos kommunikációban a könnyebb elfogadhatóságért csak késleltetve jelentetnek meg, vagyis hogy a közeljövőben egyenlő módon támogatást fog kapni minden zsidó szervezet. Az önsajnáltatás és a hazugság megint előtérbe került, ám az egyre többféle zsidó érdekképviseleti szerv aktivizálódása másnak tudható be, ahogy az is, hogy az egyházügyi törvény megváltoztatásával immár bevett egyháznak számít a három főbb irányvonal, a neológ, az ortodox és a statusquo valamennyi jelentősebb képviselője.
Akik rendszeresen figyelemmel kísérik a Közel-Keleten, Izraelben alakuló viszonyokat és tudatában vannak az izraeli érdekeltségek magyarországi terjeszkedésének (elsősorban az építőipar terén, ami Simon Peresz kijelentésének megfelelően már igen előrehaladott állapotban van), azok számára könnyen egyértelművé válik, miért vált szükségessé most a legkülönbözőbb zsidó érdekképviseleti szervek előtérbe hozatala. A magyarországi zsidó lakosság a jelenleg zajló változásokkal sokkal összetettebb közeggé válik, így egyben tartása is sokkal differenciáltabb szervezeti rendszert igényel.
A MAZSIHISZ közvetlen a népszámlálás előtt felszólította a magyarországi zsidóságot, hogy lehetőleg minél többen vallják magukat zsidónak. Bár a magyarországi zsidók tekintélyes része egy népszámlálás alkalmával nem vállalja fel a zsidó identitást (népszámlálás alkalmával a zsidók tekintélyes része egyszerűen magyarnak vallja magát, egy részük pedig az "egyéb" kategóriába kerül) egy Izraelből ideköltözött friss izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkező "külhoni magyar" számára ez nem kérdés, hiszen Izraelben zsidó a többségi lakosság, semmi nem szól amellett, hogy ne vallja magát zsidónak. A MAZSIHISZ felszólítása már előre megmagyarázza, hogy a zsidóság hirtelen számbéli növekedését természetesen nem a betelepülő izraeliek okozzák, hanem "aránylag többen vállalták fel a zsidó identitást". Ez a fajta óvatosság azt mutatja, hogy a betelepülés folyamata és az izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkezők száma elérte azt a szintet, hogy az már statisztikailag kimutatható változást jelenthet.
2. A cionista vezetőknek és családjaiknak a közel-keleti helyzet kiéleződése óta biztosítva van a menedék Magyarországon. A pénzügyi válság ellenére több olyan beruházás volt az országban, aminek eredményeként olyan épületegyüttesek születnek, amit nyilvánvalóan nem a magyar lakosságnak szánnak eladásra. Az építőipar mélyponton, a lakáseladások a pénzügyi helyzet miatt mélyponton, ezek az épületek azonban mégis elkeltek. Egy átlag magyarnak mi szüksége is lenne egy olyan luxusvillára, ami a hirdetés alapján is 9-10 család együttélésére alkalmas családi ház, de egy bejárattal, mindezt a luxusvillák megszokott felszereltségével, úszómedencével, szaunával, stb., családonként 4 autó parkoltatására alkalmas mélygarázzsal, mindez 900 millió forintért, és a hirdetés kiemelt helyén általában feltüntetésre kerül az is, hogy közel a reptér. Ezeknek az épületeknek többnyire az a feladata, hogy felépítésüknek köszönhetően legyenek jól védhetőek, hosszú időn keresztül is biztosítsanak a lakosoknak minden luxust, legyen megfelelő méretű tároló helység, és ha a helyzet úgy kívánja, innen könnyen lehessen elhagyni az országot.
Magyarország mint célország többször is átminősült a közel-keleti helyzet alakulásával. A jól biztosítható épületegyüttesek még abban az időben létesültek, mikor esély volt arra, hogy a NATO hadmozdulatok sikerrel járnak, hogy Törökország nem fordul Izrael ellen, mára azonban az a helyzet állt elő, amiben számítani kell az izraeli lakosság tömeges kivándorlására. Hogy az Orbán-kormány szavaival éljünk, ez Magyarország számára a munkaerőhiánynak a bevándorlás felpörgetésével történő ellensúlyozását jelenti, ahogy a statisztikában az szerepel, elsősorban a Közel-Kelet térségéből.
Simon Perez kijelentését követően megkezdődött a magyar termőföld összpontosított kiárusítása is. Már rég nem a magyarok adják el a földet az idegeneknek. Értelmetlen moratóriummal és hasonlókkal érvelni, a világhálón több lista is kering azokról a módszerekről, amivel külföldi állampolgár is vehet földet Magyarországon. Ma már ezekre sincs szükség, köszönhetőn a kettős állampolgárságnak. Az eddig felvásárolt magyar területek jó befektetésnek tűnnek, tudható, hogy a jövőben a magyar földterületek ára sokkal magasabb lesz. Az eladásra kínált magyar földterületeket "földbróker" gyűjti, aki jelentős haszonra tesz szert, és egyben származási lapon szűri is a vevőket. Természetesen nincs szükség nyílt származási alapú megkülönböztetésre - ha nem zsidó a vevő, akkor a föld "már elkelt, más hamarabb tette le a foglalót". A zsidó egyházi szervezeteknek adott állami támogatások így jó befektetést is jelentenek, melyben mindenki jól jár, csak a magyar marad távol a nyereségtől - és egyben megteremtik a magyarországi teleplétesítések alapját, a zsidó tulajdonban lévő nagybirtokot.
Ma Magyarországon a zsidóság többsége nem fogékony az autonómia gondolatára. Erre semmi szükségük nincsen, hiszen a zsidóság Magyarországon monopolhelyzetben van a politika, a gazdaság, a kultúra, a média és az oktatás terén. Az úgynevezett antiszemitizmus is sokkal inkább összetartó erőt jelent számukra, mint valós veszélyt a hétköznapi életben. A magyar lakosság többsége bár tudatában van annak, hogy a pénzügyi életben többnyire "a zsidók" irányítanak, egy-két politikai, gazdasági vezetőtől eltekintve nem ismerik fel a zsidókat, így a hétköznapi életben előállnak olyan helyzetek, hogy a zsidó bár szembesül a zsidóellenességgel, az nem személyére irányul, hanem "a zsidókra", miközben várják tőle az egyetértést. A zsidóság ennek köszönhetően monopolhelyzetben van, és Magyarországon nincs szüksége autonómiára. Mindazonáltal, a közeljövőben ez könnyen megváltozhat.
Az Izraelből bevándorlók régi otthonukban nyíltan vállalhatták a zsidó identitást, és bár a zsidó többségű országban a zsidó vallás és/vagy származás a közös nevező, sokkal inkább előtérbe kerülhetnek a különbözőségek. Ezek a különbözőségek idegen környezetben háttérbe szorulnak, az összetartó erő, a közös identitás pedig előtérbe kerül. Az izraeli-magyar kettős állampolgárságú személy hiába tanul meg magyarul, otthon, saját környezetben nem magyarul fog beszélni, ha közösséggel, családdal együtt költözik. Ez a zsidó közösségeket elkülöníti a többségi társadalomtól, ami egyben területi elkülönültséghez is vezet. A földvásárlások és a zsidó kisebbség monopóliuma a társadalom minden szegmensében együttvéve ugyanazokat a feltételeket fogja előidézni, mint a korabeli Palesztinában. Azonban csak kis részben kell számolni állami teleplétesítésekkel, és nagyobbrészt a zsidó szervezetek és zsidó magánszemélyek által indított "beruházásokkal". Egyrészt mert az elkülönülés spontán is létrejön, másrészt az állam szerepvállalásának pusztán a jogi és fizikai védelemre korlátozódása, a kezdeményezés elmaradása az állammal szembeni fenntartásokhoz vezet, és erősíteni fogja a zsidó közösségek autonómiára való törekvését.
A kezdetben több elszigetelt ponton kezdődő folyamat összekapcsolódás esetén a hazai zsidóságot is megosztja. Magától megindul az a folyamat, amire a MAZSIHISZ felszólította a magyarországi zsidókat, és önmagától nem történne meg. Az izraeliek tömeges beköltözése a hazai zsidóság körében is (részben) radikalizálja az identitásvállalási kedvet. Részben pedig az antiszemitizmus propagandája (a zsidóság felé) és az attól való félelem járul hozzá az összetartó erő megszilárdulásához. Ezen a ponton a zsidó vezetők érdekévé válik, hogy közvetlenül vagy közvetetten támogassanak olyan szervezeteket, amik bár zsidóellenesek, nem rendelkeznek életképes rendszerideával, így eszköznek tökéletesen felhasználhatók. A fősodrató médiában egy-egy ilyen csoport példáját felkapva az eddigieknél jóval erősebb antiszemitizmus-propagandával kell számolni.
Az egyre összetettebbé váló magyarországi zsidó közösségeket nem csak ez a propaganda és a hivatásos rettegés tartja össze, hanem megnő a szerepe a most előtérbe hozott zsidó érdekképviseleti szerveknek is. Vallását, kultúráját tekintve még a magyarországi zsidóság is megosztott, ehhez hozzájárul még az izraeli bevándorlók tömege, akik már hazájukban is több, élesen elkülönülő irányvonalat képviselnek, egy részük pedig teljesen ateista, és mindemellett a legkülönbözőbb politikai ideológiák hívei, és több, különböző társadalmi csoport képviselői. Egy ilyen összetett közösség megszólítására már nem elég a MAZSIHISZ összetartó ereje, így a jelenlegi zsidó érdekképviseleti szervek mind anyagilag, mind pedig ismertségüket tekintve fel lesznek futtatva, és újabbak fognak alapulni, kezdve a vallási szervezetektől a legelemibb ifjúsági közösségekig. Jelenleg miközben hatalmas médiabotrány övezi a nemzeti szervezetek "airsoft táborait", az EMIH-közeli Chábád Lubavics mozgalom rendszeresen szervez airsoft, illetve paintball összecsapásokat a lelkes zsidó fiataloknak, ahol "kipróbálhatják harci képességeiket". A közösségek bár alapvetően különbözhetnek egymástól, a közös nevező adott: a holokausztozás és az antiszemitizmustól való félelem egyben démonizálja is a többségi lakosságot és biztosítja a mindenkori elkülönülésre való törekvést.
Végül pedig számítani kell a fegyvertartási törvény liberalizálására. A többségi társadalom el fogja fogadni az új törvényi szabályozást, hiszen - ahogy már egyszer elhintették a port - az a bűnözők elleni védekezés alternatívájaként lesz tálalva. Ahogy az izraeliek magyar állampolgárságot kaphattak a határon túli magyarok kettős állampolgárságának nemzeti oldal általi felkapásával, a többséget ismét megvezetik, és az izraeli-magyar törvényesen hordhatja magánál a fegyvert, amit Izraelben is törvényesen magánál hordhatott. Mindazonáltal a többségi társadalom nem, vagy csak nehezen juthat törvényesen fegyverhez a magas árak, és tömeges szegénység miatt.
3. A fegyvertartási törvény egy sarokpont, amihez csak akkor nyúl az állam, mikor a valós közösségek nagy számban jönnek létre és a többségi lakosságban kezd tudatosulni a helyzet. Ezen a ponton kerül előtérbe a cigány autonómia kérdése. Ennek alapjai már most el vannak vetve a közgondolkodásban. Faji alapú megkülönböztetésként jelenleg a felsőoktatásba való felvételi eljárás során is plusz pontszámot kapnak a cigány jelentkezők, hogy oda bekerülve ne kelljen tandíjat fizetniük, mint a többségi magyar lakosságnak. Az elmúlt években fel lettek futtatva olyan diplomás cigány "értelmiségiek", akik bár önálló gondolatokkal nem fogják vezetni a cigányságot, a zsidó jogvédők nézeteinek hangoztatására tökéletesen megfelelnek (többnyire szabadkőműves eszmék, egyenlőség, egyenjogúság, kirekesztettség elleni harc). A cigány kisebbség jelen van a rendőrségben, és zajlik a hadseregbe való integrálásuk is. A cigány állam kérdése előtérbe kerül, mikor a magyarság felismerte az alakuló helyzetet és a zsidó gyarmatosítással szembeni önszerveződés tömeges méretet ölt. A kinevelt politikai, rendőrségi, esetleg katonai vezetők ellenére a cigányság nem államalkotó nemzet. És itt megjegyeznénk, jelenleg a magyar sem az, ennek köszönhető a zsidóság monopolhelyzete az államigazgatásban és a gazdaságban.
Egy ilyen helyzetben a hazai jobboldal is újabb törésvonal mentén lesz megosztott, hiszen a primitívebb, agresszívebb elemek sokkal hajlamosabbak a hétköznapokban harcot folytatni, mint hosszú távon építkezni. Ezek az elemek a késői fázisban is sokkal inkább fogják ellenségképnek tekinteni a mesterségesen előtérbe tolt cigányságot, mint a betelepülő zsidóságot.
Az önmagukat jobboldalinak tartó szervezetek már most is megosztottak, hiszen többségükben átvették a jelenleg Európában jobboldali trendet, az iszlámellenességet, ami az Európai Unió (és nem Európa) cionista vezetése önvédelmi mechanizmusának tekinthető, így a jobboldali szervezetek nagy része a cionista érdekeknek megfelelően működik. Ma Magyarországon nincs arab-probléma, az Iszlám pedig nem jelent veszélyt, csakis az azt ellenségnek tartó cionista ideológiára. Hogy ennek mentén megoszlik a hazai jobboldal, az gyakorlatilag a baloldali elemek lemorzsolódását jelenti, így Magyarországon egyedüli jobboldali szervezetnek a Magyar Nemzeti Arcvonal tekinthető.
Nem árt figyelembe venni azt a tényt, hogy a Breivik-ügy egyetlen és kizárólagos célja az európai jobboldal elleni fellépésre való ürügy szolgáltatása. Jelenleg is zajlik a NATO gyakorlata Európa-szerte, ami a belső védelemre összpontosít. Amivel szemben a cionizmus védekezni akar Európában, az a jobboldali szervezetek, és az Iszlám. Furcsa módon, a Breivik-ügy mindkettőre felhasználható. Jobboldali szervezetek ellen léphetnek fel pusztán annyi indokkal, hogy Breivikkel kapcsolatban álltak a merényletet megelőzően. A magát jobboldalinak valló szervezetek többsége pedig nem úszik az árral szemben, és a Moszad merényletének hatására erőteljes Iszlám-ellenes propagandába kezdett. Törésvonal ez, melynek hatásai tömeges zsidó betelepülés esetén is érződni fognak.
4. Nem csak a területek felvásárlása, az érdekérvényesítési és jogi háttér bebiztosítása az árulkodó jel, hosszú évek óta zajlanak az előkészületek az Európai Unió széthullása esetén egy szabadkőműves utódállam létrehozására. Ez az állam a cionizmus védőbástyája abban az esetben, ha Izraelt fel kell adni, ha az eurózóna és az Európai Unió széthullik. A Visegrádi négyek nevű együttműködés jelenti ennek megalapozását. (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia)
A Visegrádi négyek csoportja, ami a kezdeti üres diplomácia keretből az Unión belül közös érdekképviseleti erővé vált, jelenleg összehangolt gazdasági erővé formálódik. A hivatalos kezdeti célok (a demokrácia védelme, az országok összefogása a gazdasági előrehaladásban, és az euroatlanti csatlakozás előremozdításában) idővel megváltoztak, a négy ország szabadkőműves vezetői hangsúlyozták, hogy hosszú távú együttműködést kell megvalósítani az agrárpolitikában, a négy ország közigazgatásának szervezését közelíteni kell egymáshoz, valamint közös kül- és belbiztonsági politikát kell követni. Ez kezdetben az euroatlanti csatlakozás feltételeihez való viszonyítást jelentette, mostanra azonban valami egészen mást. A négy ország közt katonai együttműködési megállapodás van érvényben a terrorizmus elleni harc jegyében, a belbiztonságot tekintve pedig a négy ország titkosszolgálatai együttműködnek a jobboldali szerveztek kapcsolathálóinak, lehetőségeinek feltérképezésében, és teljes adatmegosztás van érvényben ezen a téren. A Visegrádi négyek biztonságpolitikájában továbbá erőteljes oroszellenesség van jelen, mivel a vezetők lehetséges veszélynek tartják Oroszország terjeszkedését a posztszovjet területeken. Így a Visegrádi négyek, mint a NATO peremvidéke biztosítja az orosz befolyás kiszűrését és az európai állam biztonságpolitikájában kiemelt szerepe van. A négy ország megállapodott az EU irányelveinek megfelelő közös hadtest létrehozásában, így egy Európa-szerte kibontakozó konfliktus esetén a négy állam közösen reagál a kialakult helyzetre, ami különösen fontos, mivel egy ilyen helyzetben a NATO el lenne foglalva a gazdasági központok biztosításával, a lassú reakcióidő pedig a peremvidékek leszakadásához vezetne.
A szabadkőműves vezetők körében évek óta terjed az az idea, miszerint Európa jövőjét egy közép-európai föderális állam jelenti majd, és ez a Közép-Európai Föderáció lesz Európa vezető nagyhatalma az Európai Unió széthullása esetén (ami a központosítás terén megmutatkozó lassú reakcióidő miatt nemsokára bekövetkezik, részben ennek köszönhetőek az egyre gyakoribb, teljes Európára kiterjedő NATO-gyakorlatok). Ez érthető is, hiszen a nyugati államokban a lakosság tekintélyes része az Iszlám világhoz tartozik, ami már önmagában állandó fenyegetettséget jelent a cionista vezetőknek, és a közeljövőben politikai erővé formálódik. Szemben a közép-európai államokkal, ahol csak az őslakossággal kell számolniuk, a könnyen irányítható cigánysággal, és a betelepülő izraeliekkel. Orbán Viktor kijelentésében is fellelhetőek ennek visszatükröződései - szerinte a jövő Európájának gazdasági motorja Közép-Európa lesz, és ennek záloga a Visegrádi négyek együttműködés.
Ez a politikai, gazdasági és katonai formáció a betelepülő zsidóság számára egy formálódó megtartó erőt jelent, nem is beszélve a térség természeti erőforrásairól, a hatalmas földalatti vízkészletekről, aminek híján Izrael fenntartása nemsokára még a jelenleginél is költségesebb vállalkozás lett volna.

A 'Visegrádi Négyekről' szóló tanulmányunkat egy újabb elemzés kiadásával folytatjuk >>
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet


Visegrádi Négyek: A NATO pajzsa Oroszország ellen


|
Bár az együttműködés előremozdítására Magyarország kormányzati ciklusokon átívelő jelleggel, folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett, a Visegrádi Négyek szervezetének jelentősége még mindig nem került be a köztudatba Magyarországon. A fővonalú média a Visegrádi országok biztonságpolitikai együttműködésének elmélyítéséről szóló hírek kapcsán kezdett el foglalkozni a Lengyelország, Szlovákia, a Cseh köztársaság és Magyarország közt megvalósított hosszú távú programmal.
1992-ben a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). Ez a szervezet a nyugat-európai minta alkalmazását jelentette a négy ország által alkotott kereskedelmi övezet vonatkozásában. Az együttműködés médiában való kommunikálása részét képezte a nemzetgazdaságok leépítésére kidolgozott folyamathoz társított propagandának, amely a privatizációs program rövid távú bevétel-növekedését gazdasági fejlődésnek mutatta fel a térség valamennyi országában. Elegendő arra gondolni, hogy hazánkban a privatizációs programot még mindig a gazdasági növekedés motorjának állítják be, ami csak és kizárólag a hazai korrupt viszonyok miatt "siklott félre".
Az eredeti CEFTA egyezményt a visegrádi négyek néven ismert országok (Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia) írták alá 1992. december 21-én Krakkóban. A hivatalosan megfogalmazott célok szerint a CEFTA-n keresztül a tagországok célja volt 1.) a nyugat-európai intézményekkel való integráció felgyorsítása, 2.) az európai politikai, gazdasági, védelempolitikai és jogi rendszerbe való bekapcsolódás, 3.) a tagállamok demokratikus politikai- és szabadpiaci gazdasági rendszerének megszilárdítása.
Szlovénia 1996-ban csatlakozott a CEFTA-hoz, amelyet 1997-ben Románia, 1999-ban Bulgária, 2002-ben Horvátország és 2006-ban Macedónia követett. Az összes korábbi tagország már kötött társulási megállapodást az Európai Unióval, így a CEFTA a teljes jogú EU-tagság előkészítését végezte. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén vált az Európai Unió tagjává, Bulgária és Románia pedig 2007. január 1-jén. Horvátország esetében a csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak, Macedónia pedig hivatalos EU-tagjelölt.
Az EU irányelvei mentén a jövőbeli tagországok szabadkereskedelmi zónák megalapításával készülnek fel a tagságra, amihez nagyarányú privatizációs program társul, azt követően pedig az államadósság fokozatos növekedése. Az egyezményhez csatlakozó országok kollaboráns vezetői a kormányprogram keretein belül lehetővé teszik a nyugati cégek monopolhelyzetének kialakítását. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a CEFTA-országok külkereskedelme nagyrészt az EU tagállamokra korlátozódik. Vagyis a CEFTA szervezete az a gépezet, ami a Szovjetunió felbomlása után lehetővé tette a nyugati szövetségi rendszer Oroszország felé terjeszkedését a posztszovjet országok beolvasztásával, és évtizedes munkának köszönhetően a folyamat ott tart, hogy a politikai közbeszéd tárgya az Európai Egyesült Államok megalakítása, miközben a NATO igényt tart az egész európai térségre.
A posztszovjet államok EU- és NATO-csatlakozása minden esetben az után zajlott le, hogy a privatizációs programnak köszönhetően a nyugati érdekeltségek kezébe, vagy felszámolásra kerültek a nemzetstratégiailag fontos ágazatok. A nyugati érdekeltségeknek nem volt érdeke a gazdasági növekedés ebben a térségben, mivel a térség egésze a NATO szövetségi rendszerének perifériáját képezi, és eltérő nagyhatalmi érdekek potenciális ütközőpontja. A NATO vesztes háborúi, és a 2008-as gazdasági világválság során az Amerikai Egyesült Államok esetében a sorozatosan elszakadni akaró tagállamok felhívták a figyelmet arra, hogy a NATO nem rendelkezik elég stabilizációs erővel ahhoz, hogy egy átfogó válság esetén megőrizze a nyugati szövetségi rendszer katonai, politikai és gazdasági egységét. Az Egyesült Államok területén történt természeti katasztrófákat követően kialakuló kaotikus állapotok, illetve a nyugati országok nagyvárosaiban egyre rendszeresebben megjelenő zavargások okozta problémák egyértelművé tették, hogy egy átfogó válság esetén a NATO haderők tekintélyes része le lenne kötve a gazdasági központok stabilizálásával, ami nagy valószínűséggel a perifériaállamok leszakadásához vezetne, mind Európában, mind pedig a NATO-által uralt afrikai és ázsiai térségekben. Ezért a négy ország közt immár célszerűsített biztonságpolitikai együttműködés van. A Visegrádi Négyek együttműködés a NATO pajzsa Oroszországgal szemben, és egy olyan stabilizációs erő, ami a nyugati szövetség - katonai - válsága esetén helyi szinten azonnal, gyors reakcióra képes, és ellensúlyozza a NATO legfőbb gyengeségét, az átcsoportosítás lassúságát. A Visegrádi Négyek együttműködést már a kezdetektől fogva erre tervezték, amire az elmúlt évek történései is egyre több bizonyítékot szolgálnak.
A 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón már központi téma volt a Visegrádi Harccsoport létrehozása. Akkor a Visegrádi Négyek és Ukrajna honvédelmi miniszterei megegyeztek egy gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról. A tárgyalás később kibővült négy nyugat-balkáni ország képviselőivel, és a V4 országok képviselői kinyilvánították, valamennyien célként tekintenek arra, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozzon. A találkozón Szekeres Imre kijelentette: "Magyarország azon három ország közé tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja", amely kijelentés a későbbiekben még fontos lesz a Visegrádi Négyek együttműködés hosszú távú céljai szempontjából.
2010. június 21-22-én Balatonőszödön került megrendezésre a V4-es vezérkari főnökök találkozója. Az eseményt követően Benkő Tibor altábornagy kijelentette, hogy az EU Harccsoport mintájára megalkották a Visegrádi Harccsoport megvalósíthatósági tanulmányát. Mint azt elmondta, a szervezet körülbelül 1000-1200 fős kontingenst jelent, amely feladatai közé többek között a békefenntartás és a kríziskezelés tartozik, valamint a találkozón érintett témaként említette az előretolt repülésirányítók képzését, az improvizált robbanóeszközök elleni védekező képesség kialakításában folytatott együttműködést, valamint a helikopterkezdeményezés feltételeinek áttekintését.
A közvélemény csak ezt követően értesült az együttműködés valós súlyáról. 2011. május 12-én a négy ország védelmi miniszterei Lőcsén megállapodtak egy közös, az EU követelményeinek megfelelő harccsoport létrehozásáról. Azt követően a Strategic Forecasting (Stratfor) főigazgatójával, George Friedmannel készített interjú terjedt el a világhálón, "A magyarok végre kezükbe vették sorsukat" címmel. A média rögtönzött, újonnan felmerült "ötlet" jelleget akar adni az együttműködésnek mondván, hogy az kifejezetten az Orbán-kormányhoz köthető, de az előzményekre tekintve azt láthatjuk, hogy az egyezmény mögött egy olyan, előre célszerűen eltervezett és hosszú távú program van, ami a közeljövőben a magyarság egészének sorsára kihatással lesz.
2011. október 4-én Orbán Viktor Rijádban a szaúdi kereskedelmi és ipari kamarák tagjai előtt mondta, hogy "az elkövetkező öt-tíz évben Európa gazdaság növekedését elsősorban nem a régi hagyományos, nagy európai gazdaságok adják majd, hanem a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó közép-európai térség". Orbán Viktor és más szabadkőműves politikusok kijelentései arról, hogy a jövőben a közép-európai térség lesz az európai gazdaság motorja, egyáltalán nem alaptalanok, hanem épp ellenkezőleg, tudatában vannak olyan terveknek, amiket a nyilvánosság számára egyetlen politikus sem közöl. 2011. november 16-án a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter előterjesztést adott be az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (CFE) és kiegészítendő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről. Ennek értelmében Magyarországnak a továbbiakban nem kötelessége tájékoztatni az Orosz Föderációt az esetleges NATO-csapatmozgásokról, ami a közelmúlt történéseivel együtt nagyarányú NATO-átcsoportosítást vetít előre. November 17-én az Európai Unió elfogadott egy ENSZ határozatot, miszerint Dél-Oszétia és Abházia megszállt terület, és Grúzia jogosan tart igényt rájuk, az orosz hadsereg pedig megszállóként tartózkodik grúz területen. Még aznap az orosz vezérkar főnöke, Nyikolaj Makarov hadseregtábornok bejelentette, hogy 700 000 tartalékost készenlétbe helyeznek, és megkezdik behívásukat. 2011. november 23-án az Egyesült Államok is felmondta a CFE-egyezményt, ezzel eddig összesen 15 NATO-tagállam vonta ki magát az egyezmény alól, köztük hazánk is és a visegrádi együttműködés tagállamai.
A NATO újabb háborúra készül, és a lakosság figyelmét elvonják róla a mindenre kiterjedt médiagépezettel. Az európai médiában csak a válságról hallani, a bankrendszer közelgő összeomlásáról, a leminősítési hullámról. A Szíria katonai megszállásának Oroszország általi megvétózását követő események voltak a nyílt szembenállás első eseménysorozata, de ahogy az ENSZ határozat létrejött Dél-Oszétia és Abházia területe kapcsán - ami az orosz érdekszférába való beavatkozás szándékának hivatalossá tétele -, mintegy varázsütésre megkezdődött a félelem a periféria államok államcsődjétől (köztük Magyarországétól). A hazai fővonalú média is ezzel van elfoglalva, miközben a kormány kommunikációja az újabb IMF-hitel elfogadtatására és a forint elleni állítólagos spekulatív támadás boncolgatására korlátozódik. A Moody's leminősítette Magyarországot, Giró-Szász András kormányszóvivő pedig a Moody's döntésével kapcsolatban kijelentette, hogy hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban, és megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A Magyarország destabilizálására irányuló törekvések részét képezik annak a propaganda-hadjáratnak, ami eltereli a figyelmet az ország geopolitikai helyzetéről és arról, hogy a közeljövőben hazánk logisztikai központja lesz a NATO keleti terjeszkedésének.
A teljes európai média hallgat róla, és a gazdasági helyzettel elterelik az emberek figyelmét, pedig az elmúlt napok történései alátámasztják, hogy az ország jelenlegi vezetése - mint a nyugati szabadkőműves rendszer helyi kirendeltsége - tudatosan részt vesz a NATO háborús előkészületeiben. A NATO jelenleg megteremti az orosz érdekszféra elleni katonai beavatkozás jogi feltételeit, Magyarország törvényeit pedig ehhez azonnali hatállyal hozzáigazították. Az Európai Unió - fél éves váltással - folyamatosan többnemzeti harccsoportokat tart készenlétben arra az esetre, hogy azok a politikai döntés követően 10 napon belül bárhol bevethetőek legyenek az unió területén belül. Magyarország legközelebb 2012 második felében lát el készenléti feladatkört, így a kormánynak meglesz az ürügye a mozgósításra. Hogy a Visegrádi Együttműködés nem a közép-európai nemzetek önrendelkezését védi, hanem a NATO pajzsaként és stabilizációs erejeként szolgál, arra elég beszédes állásfoglalást ad Szekeres Imre 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón tett kijelentése, miszerint az együttműködés "a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja". Nem csak orosz szakértők hívták rá a figyelmet, hanem a Friedman-interjúnak is egyik kiemelkedő pontja az a megállapítás, hogy a NATO hadműveletek többnyire az Egyesült Államok stratégiai légi szállítási képességére támaszkodnak. A NATO gyenge pontjai a líbiai hadműveletek során a korábbiaknál is látványosabban mutatkoztak meg, és nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO életképtelen az amerikai haderő nélkül, az amerikai haderő Közép-Európába történő átcsoportosítása pedig roppant időigényes. Arról nem is beszélve, hogy a CFE-egyezmény miatt az európai NATO-tagállamok néhány nappal ezelőttig kötelesek voltak jelenteni az Orosz Föderáció felé minden csapatmozgást. Ezt a problémát sikeresen megoldották egy rendelettel.
Ez a fajta ködbe burkolózás és az európai kormányzatok oroszellenes retorikája nyilvánvalóvá teszi az ellenséges szándékot. Hogy a naivak elgondolásaival ellentétben az ellenséges retorika nem csak a hétköznapi politikában jelenik meg, és a visegrádi együttműködés pajzsként szolgál a NATO számára egy esetleges orosz válaszreakció esetén, azt igen jól szemlélteti a Friedman-interjú:
"Ez a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd kerülni. A közép-kelet európai térség vákuummá válhat. Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat. Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi, drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek."
Jól látható, hogy az Oroszországgal, mint agresszívan terjeszkedő, „világuralomra törő” nagyhatalommal való látványos rémisztgetés jól bevett eszköznek számít, amely történelmi traumákra épít, és így a NATO számára hatékony érdekérvényesítési eszköz volt valamennyi posztszovjet országban. Mindazonáltal figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy jelenleg a NATO az, aminek a fennmaradásához újabb erőforrásszerző háborúkra van szüksége, amit jól mutatnak mind a nyugati szövetési államok gazdasági helyzete, mind pedig a NATO egyre inkább kiütköző gyenge pontjai.
Az együttműködés egyik fő aspektusa - vagyis hogy a NATO a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja - is arra enged következtetni, hogy a visegrádi együttműködésnek nem a tagállamok biztonsága szempontjából van kiemelkedő feladata, hanem a NATO egésze szempontjából, vagyis elsődleges feladatának tekinthető, hogy biztosítsa a NATO számára a megfelelő légi szállítást egy keleti irányba történő csapásmérésre, ami egyébként az amerikai rendszerek átcsoportosításával roppantul nehézkes vállalkozás lenne.
Az Orosz Föderáció felvetette annak a lehetőségét, hogy megtiltják a területükön áthaladó, Afganisztánba irányuló légi szállítást, vagyis az orosz állam potenciális veszélyként számol azzal, hogy a közeljövőben a NATO "békefenntartókat" küld az ENSZ által "orosz megszállás alatt lévő területnek" nyilvánított Abházia és Dél-Oszétia területére, ami a NATO-haderő egy újabb hídfőállása lenne az átcsoportosítások könnyebb lebonyolítására. Hogy a magyarországi kormányzat a visegrádi együttműködés keretén belül részt vesz ennek a háttér-tervezetnek a végrehajtásában, az jelent közvetlen veszélyt az ország lakosságára nézve, nem pedig a NATO által elfoglalt területeken történő orosz érdekérvényesítés. Ugyanis a NATO hódító háborúinak köszönhetően minden NATO-tagállam potenciális katonai célpont.
Kár áltatni magunkat azzal, hogy a Visegrádi együttműködés a közép-európai országok biztonságpolitikája szempontjából fontos. Már az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé, mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. Akkor ez kifejezte, hogy az ország egy újabb szövetségi rendszerrel kötődik a hanyatló Nyugathoz. Az azóta sincs ez másképp, ennek ékes bizonyítéka a közelmúlt történései. Minden szempontból egy újabb NATO-hídfőállásnak tekinthető, ami a nyugati szövetségi rendszer gyengeségeit helyi forrásokból ellensúlyozza.
Hogy hazánk a közeljövőben egy kelet felé irányuló NATO-beavatkozás logisztikai központja lesz, azt hűen mutatja, hogy a kollaboráns kormánynak hirtelen nagyon sürgőssé vált a hazai fegyveres szakszervezetek eltávolítása. Magyarországon eddig sem volt működőképes szakszervezeti érdekképviselet, de a hatalom mindeddig megelégedett a szakszervezeti vezetők kézben tartásával, lefizetésével, akit nem tudtak lefizetni, azt pedig megfélemlítették, vagy belekényszerítették egy erejét felőrlő, elnyújtott "igazságügyi" procedúrába. Szima Judit letartóztatása annyit jelent, hogy valami készülőben van Magyarországon: egy olyan folyamat, aminek egy életképes fegyveres rendvédelmi szakszervezet a megvalósítás szempontjából túl magas biztonsági kockázatot jelentett volna. Forrásaink szerint a közelmúltban Magyarországra olyan mennyiségű katonai logisztikai rendszer lett beszállítva, ami a térség védelmi feladatainak ellátásával már meg nem magyarázható, sokkal inkább egy invázió előkészületeit vetíti előre.
A Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása is ezzel összhangban történik. A Belügyminisztérium közleménye szerint "a korszerű technikák felhasználásával a NIBEK egységesíti a különböző nemzetbiztonsági és rendészeti szervek adatkezelését, gyorsítja az adatelemzéseket, és fontos feladata lesz, hogy kiszűrje az együttműködő szervek működésbeli párhuzamosságait." Az új szervezet akadálytalanul hozzáférhet az adatkezelőktől minden információhoz, és mivel ez a rendészeti szervekre is vonatkozik, ezért kijelenthetjük, hogy a szervezet eszköz a karhatalmi erők vezetőinek és személyi állományának teljes ellenőrzés alatt tartására, valamint a belső politikai ellenzék teljes körű megfigyelésére, és ennél fogva célja minden, az újabb NATO hadművelet elé álló akadály felszámolása. Akkor is, ha ez a nép szemében egyetlen hiteles szakszervezeti vezető nyilvánvalóan koholt vádak alapján történő letartóztatását jelenti. Hogy mindez kinek az érdekében történik, afelől sem lehet semmi kétségünk, ugyanis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ név rövidítése (NIBEK = ניבע) jiddisül annyit jelent: "új".
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése