1956

Az ÁVH – s szabadkőműves zsidók terrorista rémuralma ma is él az unokák révén , kik ma is gyilkolják a magyart !!!!

1956

Lakatos Pál Az egygyökerű kommunista és kapitalista szabadkőművesek(M.V.,2008. aug.14.)
A cél közös, a világhatalom végleges megszerzése Ha valaki még mindig nem érti a „rendszerváltozást”, azt, hogy az „elit” miképpen is árulhatott el bennünket, s a kiválasztottakon kívül, hogyan is kerülhetett annyi felfuvalkodott hólyag, tudatlan senki magas pozícióba (hogy lehetett például a Princz kaliberűekből bankár, az remélem, az elkövetkezendő történelmi összefüggéseket olvasva ráébred, ma is a szabadkőművesek irányítanak bennünket. Az ő, és hazai vazallusaik érdekei alapján történik minden, amit sokszor képtelenségnek hiszünk. Szabadkőművesek bitorolnak minden fontos posztot. Szabadkőművesek ámítanak bennünket, újságíró képében tetszelegve. Akik meg nem akarnak beállni a hazaárulók közé, azokat körön kívülre üldözik, sok esetben bűnözőnek, radikálisnak, szélsőségesnek kiáltva ki őket. Pedig nem mások ők, mint hazájukat szerető és féltő magyarok. De a szabadkőműves eszmekör ellenséget lát bennük, azért szorulnak a perifériára. Okulásként olvassák Hernádi Tibor most következő történelmi elemzését. Olvassák és tanuljanak belőle. Talán, még nincs minden veszve. „Az 1949. május 15-i újabb parlamenti választásokon már nem pártok, hanem az úgynevezett "Népfront" indul, amelyben valóságos pártként már csak a kommunistákból és szociáldemokratákból egyesült Magyar Dolgozók Pártja létezett. A többi pártot már csak néhány dupla pártkönyves kommunista képviselte. A lakosság apátiába esett, hisz másra nem is lehetett szavazni, a Népfront 96, 27 százalékos „győzelemmel" került ki a választásokból. A proletárdiktatúra megszerezte kétes hírű „legitimációját". A magyar lakosságot belegyömöszölték a szabadkőműves zsidóság hálójába, amelyből a mai napig sem tudott kiszabadulni. Gyorsított eljárással folytatják a kommunista diktatúra intézményeinek „megtisztítását" és további kiépítését. Ez a folyamat, jelentéktelen időkülönbséggel, minden úgynevezett „szocialista útra lépett" kelet- és közép-európai országban azonos forgatókönyv szerint bonyolódott le. Mindez önmagában is igazolja, hogy az érintett lakosság akaratáról itt szó sincs. A végtermék a szabadkőművesség terveinek zsidó kivitelezése során keletkezett, az Egyesült Államok egyetértésével és jóváhagyásával. Figyelemre méltó, hogy ez a terv a szabadkőműves Churchill 1941. áprilisi elszólásában már felismerhető. Vajon kell-e annál meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a Szovjetuniót még jóval a német preventív támadás előtt felbérelték Németország leverésére, amelynek fizetségéül odadobták a Sztálin által kialkudott kelet- és közép-európai népek 50 évi gyarmati kizsákmányolhatóságát? A májusi „választási győzelem" után Sztálin utasítást ad vazallus kormányzó pártjainak a párt "megtisztítására", amelyet a párt legfelsőbb vezetésében kell megkezdeni. A tisztogatásnak bele kell illenie a jugoszláv ellenes kampányba, sőt igazolnia kell Jugoszlávia kizárását a kommunista akolból. Rákosi ügyes húzása, hogy lehetséges vetélytársát áldozza fel a hidegháború oltárán. Rajk Lászlóra esik a választása. Rajk László ugyan hithű kommunista, amíg Rákosi és szabadkőműves társai az egész második világháború ideje alatt biztonságban élték világukat a Szovjetunióban, addig Rajk itthon végezte a pártvezetés veszélyes munkáját, börtönbüntetéssel vegyítve. Rajk nagy hátránya hogy nem volt moszkovita, nem is zsidó, bár feleséget közülük vett, de ez kevésnek bizonyult. Megjelenése sokkal kedvezőbb benyomást tesz, mint az elhízott Rákosi. Ebből könnyen kiszámítható, hogy egy pártbeli, még inkább országos krízis esetén, komoly esélye lenne a párt élére verekednie magát. Rákosi utasítására a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége 1949. június 16-án közleményben jelenti be a trockista leleplezését. Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort, mint idegen imperialista államok kémeit kizárja az MDP- ből. Nem sokat késlekedik a Rajk által életre hívott félelmetes Államvédelmi Hatóság sem. Június 19-én a Belügyminisztérium sajtóosztálya közli, hogy kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. 1950-ben Rákosi likvidálja a hatalomból a kékcédulás segédcsapat, a Szociáldemokrata Párt vezetőit is. A Rajk- per érdekes színfoltja lesz a magyar „igazságszolgáltatásnak". Az egész ország nyilvánossága előtt folyó bírósági per során a megszeppent párttagok, és a tájékozatlan nagyközönség ámulva hallgatja rádióját, s alig hisz a fülének. Rajk László és társai bűnösnek vallják magukat, és szóról szóra bevallják - amiben egyébként senki sem hitt, az összes kémkedésre vonatkozó vádakat. Az érthetetlen jelenség mögött mindenki az ÁVH kínvallatását sejtette. Bár, ezek a földre szállt ördögök valóban nem kímélték a kezükre adott „hazaárulókat", ha Luciferük úgy kívánta, akár saját társukat is kezelésbe vették. Szűcs Ernő ÁVH- s ezredest - aki talán egyedül volt nem zsidó az ÁVH vezetésében-, amikor kegyvesztett lett, korábbi beosztottjai egyszerűen agyonverték. (Az ÁVH működése igen költséges volt, s a háború okozta károk és a gazdasági voluntarista diktatúra dilettantizmusa miatt előállt hiánygazdaság a működés fedezetét igen bizonytalanná tette (csak az ún. „konspiratív célú lakások" fenntartása is tetemes összegeket emésztett fel). A Belügyminisztérium működtetésére adott költségvetési támogatás – melynek az ÁVH jelentékeny részét kapta – semmiképp nem volt elegendő a szervezet fenntartásához. Ezért tagjai (sokszor saját zsebre is) különféle gazdasági melléktevékenységekbe fogtak, mint pl. a zsarolás. A kivándorolni szándékozó nagytőkéseknek pl. útlevelet állítottak ki, cserébe viszont lefoglalták ingó értékeiket (festmény, bútor, technikai eszközök). Ezek az összegek Szűcs Ernő (Péter Gábor helyettese) páncélszekrényébe kerültek, míg a házkutatások során kizsarolt hasonló javak felett Csapó Andor őrnagy (a gazdasági ügyek vezetője) rendelkezett. Az így befolyt összegeknek azon része, melyről az ÁVH precíz elszámolást vezetett, névértékben 13 millió 160 ezer forintra rúgott. Az ÁVH mellesleg pénzmosással is foglalkozott, az utóbbi tevékenysége során megforgatott összegeket (amely csak egyetlen esetben vélhetően több mint kétmilliárd, a Stasitól érkezett nyugatnémet márkára rúgott) azonban kevésbé precízen tartotta nyilván, s így azoknak némely esetben (már amennyiben valóban léteztek) nyoma veszett. Az ilyen összegek sokszor magánvagyonná konvertálódtak: a Princz Gyula vezette ÁVH- s brigád, amely Szűcs ezredest agyonverte, annak páncélszekrényében több millió forint értékű ékszert, és készpénzt (egy része valuta) talált. Milyen érdekes, a módszerek, az ÁVH-s aljasságok napjaink jellemzői is. L. P. kiegészítése.)) Csak kevés beavatatlan ismerte fel e hihetetlen jelenség valódi okát. Sokan pszichikai, esetleg kémiai manipulációra gyanakodtak. Bizonyára volt ilyen is, de a hithű kommunisták esetében erre nem volt szükség. A vádlottak furcsa magatartásának megértéséhez vissza kell nyúlnunk a bolsevizmus bölcsőjéhez, a két háború közötti szovjet rémuralomhoz, amelyben Sztálin több kommunistát ölt meg, mint a világ kommunista üldöző kormányai együttvéve. A világtörténelem egyetlen uralkodója sem végeztetett ki annyi alattvalóját, mint Sztálin, Roosevelt és Churchill hű és érdemes szövetségese. Az 1930-as évek végére már 40 politikai bizottsági tag, illetve póttag, 18 volt népbiztos, 50 helyettes népbiztos, 16 nagykövet az egyes szovjet tagköztársaság elnökeinek és népbiztosainak többsége szagolhatta alulról az ibolyát. Sztálin nem kímélte a más országokból odamenekült kommunista vezéreket sem. Kun Béla kivégzése sem a „fasiszta” magyar bíróságok ítélete alapján történt, hanem Sztálin egyenes parancsára. Még Davies, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, később a Lenin-rend tulajdonosa is, aki pedig Sztálin- és szovjetellenességgel igazán nem vádolható, értetlenül áll a példátlan vérengzés láttán. Egy fogadás alkalmával kifejti Litvinov szovjet külügyminiszter előtt, hogy ezek a „tisztogatások" visszatetszést keltettek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A magas rangú szovjet vádlottak, egytől-egyig egymást túlszárnyalva vallották be a rájuk osztott vádakat. Davies megjegyzi, a diplomáciai testület tagjainak többsége nem hitt a vádakban. A meggyőzőnek tűnő kirakatperek magukon viselték a bolsevista hatalom létrejöttének jegyeit. Az új rendszer születése a New York-i zsidó szabadkőművesség bonyolult műve. Ennél fogva, működési mechanizmusa is követi a szabadkőműves ösztönöket. Aki csak felületesen is olvasta el bármely rítusú szabadkőműves páholy szertartáskönyvét, az a végén borzongva teszi le. Miután elismételtetik a leendő páholytaggal az összes fogadalmat, a titkár előolvassa a szabadkőművesek ősi esküjét, amelyet a megjelent összes szabadkőműves állva köteles ismételten végighallgatni. Az ősi eskü befejező részét a kirakatperek megértéséhez és helyes értelmezéséhez szó szerint idézzük: "... Ha ezek közül (a tíz pontos fogadalom) csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át szívemet, s hasamat felmetszvén, szaggassák ki beleimet; megcsonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszonnégy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek hamvaimat, hogy még emlékem se maradjon nemcsak a szabadkőművesek és más becsületes emberek közt, de általában a Föld színén se! Isten engem úgy segéljen!" A szöveg önmagáért beszél. Megtalálható abban az izraeli őshaza tengermelléki területére való utalás, csakúgy, mint a zsidó szadizmus és az eltorzult ösztönök verbális megjelenése. Nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy a szovjet uralom létrehozói és későbbi vezetői nagy többségükben zsidó, teljes létszámukban pedig szabadkőművesek voltak. E fontos kritérium alapfeltétele, nemcsak a legfelső, de még a második vonal hierarchiájába való kerülésnek is. A láthatatlan világhatalom által megtervezett és irányított második világháború befejezése óta ez már nemcsak a Szovjetunióra és utódállamaira jellemző, hanem Amerikára és egész Európára is. Kivétel esetleg Spanyolország és az északi államok lehetnek. Ha valami véletlen folytán olyan politikus kerülne a hatalom közelébe, aki nem tagja e veszélyes szervezetnek, akkor két lehetőség közül választhat; vagy elfogadja a páholyba való meghívást vagy a zsidóság által uralt sajtó, összehangolt hecckampányával oly mértékben lejáratja, hogy a hatalmi pozícióba való megválasztása szinte kizárható. Ha mindezek ellenére mégis odajut, az ellene hangolt sajtóhadjárat és a szabadkőműves bankárok pénzügyi hatalma lehetetlenné teszi eredményes működését, s így előbb-utóbb megbukik. Elég a háború utáni európai országok történelmére akár felületesen is visszatekinteni, máris meggyőződhetünk a fentiek valóságáról. Kitűnő bizonyítékát adja ennek az osztrák szabadság párt XX. századi kormányra kerülésével kapcsolatos Ausztria elleni nemzetközi hecckampány, amelyben megtalálható a nemzetközi zsidóság minden kirekesztő és fasisztának nevezhető hisztériája. Amit rákényszerített minden európai, sőt számos Európán kívüli szabadkőműves kormányra is. Ázsia a legkevésbé fertőzött a szabadkőműves befolyástól. A felkelő nap országa, Japán ennek köszönheti technikai és gazdasági fejlettségét. A zsidó bankvilág már a század elején kísérletet tett a Japán feletti pénzügyi hatalom megszerzésére. Az 1905-ös japán-orosz háborúhoz jelentős pénz kínáltak. Csakhogy az ügyes japánok nem hagyták csőbe húzni magukat. A Schiffel való ügyleteiket kizárólag üzleti területre korlátozták. A második világháborúval porig alázták ugyan, de a szívós népet nem tudták megsemmisíteni, pedig erre még a németeknél is jobban törekedtek. A rájuk kényszerített Atomholocaust sem tudta megtörni a génjeibe kódolt vitalitását. Az atomtámadás holocaust volt a szó teljes és igazi értelmében. Az auschwitzi zsidókat tizedelő tífuszjárvány ehhez képest csupán ártatlan teadélutánnak mondható. A Hirosimára ledobott atombomba egyetlen perc alatt 71. 000 japánt ölt meg. A nagasaki bomba pedig 40. 000 főt égetett el, élve. (A Magyar Televízió 1 programjának 1998. december 23-án 14. 50 órakor elhangzott adása.) Ha ezt összehasonlítjuk a német munkatáborokban három év alatt tífuszjárványban meghalt 300. 000 zsidóval, akkor érzékelhetjük csak igazán a Bocchoris király által kiválasztott nép szadizmusának teljes vertikumát. E holocaust eszközét, az atombombát zsidók alkották. Az amerikai zsidó kormány pedig, zsidó tanácsadó véleménye alapján vetette be a japán nép ellen. Még azt is felülmúlta a drezdai holocaust, amelyről 50 évig még beszélni sem volt szabad. Ennek bűne pedig mindennél nagyobb, hiszen a háború kimenetele már nem lehetett kétséges. 1945. február 13-án este 10 órakor, majd közvetlenül éjfél után, 529 angol nehéz bombázó, 14- én délben pedig amerikai légierők hajtották végre a második világháború legkegyetlenebb bombázását Drezda ellen. 14 órán belül, alig egy óra leforgása alatt mintegy 300. 000 élő ember égett halálra. A tűzvihar középpontjában több mint ezer Celsius-fok rekonstruálható. E minden idők legkegyetlenebb holocaustjaiért még nem fizettek kártérítést, de még bocsánatot sem kért senki. Csak a vélhetően szabadkőműves Willi Brandtot kényszerítették „testvérei", a német nép nevében, a zsidó „holocaustért” való megalázkodásra. A német krematóriumok, a tífuszjárványban meghalt zsidó munkaszolgálatosokat a járvány megfékezése céljából hamvasztották. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák vagy a drezdai bombák élő embereket égettek halálra. A kétféle „hamvasztás" semmiféle összehasonlítással sem hozható azonos nevezőre. Az amerikai bankoknak ma már csak az amerikai gazdaságba beépült japán bankok jelentenek méltó versenytársat. Úgy tűnik, Kína is kívül esik a szabadkőműves hatalom territóriumán. Pedig jelenlegi társadalmi rendszerét, a második világháború utáni zűrzavarban sikerült saját tervük szerint átalakítani. Mao Ce-tung nagy valószínűség szerint szabadkőműves lehetett, mégis meg tudta őrizni hazája szuverenitását. Mivel a kínai vezetés nem adott lehetőséget a zsidó szabadkőművességnek, hogy beépüljön a hatalmas birodalom irányító szervezeteibe, a Mao utáni átmenet során nem tudták „elprivatizálni" a kínai állam vagyonát. Kína példája bebizonyította a világnak, hogy a szocialistának nevezett államkapitalista gazdasági képződmény is működtethető eredményesen, ha azt nem zsidók, hanem kínaiak vezetik. Definiálható tehát: A világ bármely szorgalmas népe, amely képes elhárítani magától a zsidóság „segítő" közreműködését, bármilyen társadalmi-gazdasági rendszerben maradandó értéket teremthet. Az arab világ helyzete sajnos különbözik Ázsiától. A csaknem egyedüli értékesíthető nyersolaj kitermelése olyan fejlett és drága technikát igényel, amelyet saját erőből, a háború befejezése után megoldani nem tudott. Lehetőségeiket a tőke és a világ ipari fejlődése determinálja, nem különben gyarmati helyzete. A szabadkőműves eskü nemcsak a szovjet vakolókat kötelezi, hanem magyar „testvérszervezetüket" is. Ne tévesszen meg senkit Rákosiék kétarcú politikája a szabadkőművesség betiltásával kapcsolatban. Ezzel a módszerrel könnyűszerrel megszabadulhatott azoktól a háború előtt a szabadkőműves páholyokba, karriervágyból belépett arisztokratáktól és nem zsidó tagoktól, akik az új kurzus kiszolgálására esetleg kockázatot jelentettek volna. Bár, nagy valószínűséggel ebben Rákosi tévedett. Ezek a magyarságtudatokat már évszázadokkal korábban elfelejtett arisztokrata és főrendi hasznos gojok, akik gyakori pénzzavaraik miatt már az utóbbi másfél évszázadban amúgy is a zsidók zsebéből éltek, erre minden gátlás nélkül készek lettek volna. Mint ahogy minden zokszó nélkül kiszolgálták a 300 éves Habsburg uralmat is. Szinte kivétel nélkül Bécsben éltek, ott voltak palotáik, házaik. Többségük már beszélni sem tudott magyarul. Csak a jövedelmüket tápláló ősi birtokaik - ami a néhány évszázados pazarlásukból még megmaradt - voltak Magyarországon. Szerencsétlen jobbágyaik könyörtelen kizsákmányolásából. Ennek, az 1860-as éveket követően egyre szűkülő lehetősége után, a zsidók korrupciójából nyert pénzt külföldön nagyvonalúan elszórakozták. Szinte alig volt olyan arisztokrata főrangú vagy még valamilyen birtokkal rendelkező nemesi család, amelynek legalább egy tagja nem a katonai pályát választotta volna, de nem azért, mert ősei hazáját kívánta védeni. Nem igyekezett tudását fejleszteni és előmenetelre sem vágyott. Megelégedett a huszárkapitányi színvonallal, ahol tetszetős egyenruhájában kártyázta és dorbézolta el ősei maradék vagyonát. Rákosi a szabadkőműves páholyokat betiltotta ugyan, de a Moszkvából hazaszédelgett zsidóság élén, az általuk uralt Magyar Dolgozók Pártja (MDP) működését szabadkőműves alapokra helyezte. Már a Szociáldemokrata Párttal való egyesülés előtt - úgy tűnik volt valami titkos jogcíme, kötelezte az SZDP vezetőit, hogy a nemzeti tudattal akár csak kicsit is rendelkező tagjait „jobboldalinak" bélyegezve zárja ki pártjukból. A párt hierarchiája is teljes mértékben megegyezett a páholyokéval. Az alsóbb pártszervek, a sablonos szocialista retorika kivételével, nem tudtak a felsőbb pártszervek titkos munkájáról. Csak a tájékozottabbak tudták a valóság egy részét, a leküldött határozatokból kiolvasni. Ha pedig ezek nem tudták a róluk feltételezett együgyűséget hihető módon megjátszani, hanem jelét adták „jól értesültségüknek", nem kellett sokat várniuk, hogy megtudják: az imperialisták szolgálatába szegődtek, miáltal lakásukat az ÁVH börtöneivel cserélték fel. Az 1948 utáni nyolc évben, 1956-ig, a szabadkőműves legfelsőbb zsidó pártirányítás kivételével, a magas kvalifikáltság, az értelem kimondottan hátránnyal járt. Ennek egyenes következménye, hogy a tudatlanság, a gyenge szellemi képzettség, párosulva a vak engedelmességgel - ha csak valaki esetében gyanút nem fogtak - jelentős előnyére vált gazdájának. Így történt, hogy komoly munkakörökbe - ahová már zsidó nem jutott - kerülhettek egyszerű munkások, cipész- és szabósegédek. Természetesen, kiválasztásukat több „káderezés" előzte meg. Ilyenek még a moszkoviták között is jócskán akadtak. Például Péter Gábor altábornagy, az ÁVH nagyhatalmú főnöke nadrágszabó volt. E zsidó, ritkább esetben nem zsidó hatalmasságok mögött mindenütt ott álltak a szovjet tanácsadók. A vádlottak nem létező bűnösségének elképesztő beismerése a közömbös magyar polgárt megzavarta. Ez a szabadkőműves módszer, a legszélesebb dimenziókban a Rajk-per során kitapintható közelségbe került. Mindszenty hercegprímás vagy a későbbi standard elleni vádlottak, koholt vádjainak tárgyalása során ezek még csak nyomokban figyelhetők meg, ahol az ilyen típusú vallomásokért valóban a pszichikai és kémiai manipulációt kell keresnünk. Az eredendően kommunista ellenes magyar lakosság titokban örült Rajk László tragédiájának. Baráti beszélgetések során nem kis iróniával mondogatták: hadd irtsák egymást a kommunisták, legalább előbb elfogynak. A párt tagjai azonban minden szinten aggódni kezdtek. Nem értették, hogyan fordulhatott ez elő. A Rajknak és társainak tulajdonított vádakat, azok beismerése ellenére nem hitték el. Álmatlan éjszakáikon kínos víziók gyötörték őket. Nem tudtak szabadulni a gondolattól, ha ez Rajkkal megtörténhetett, akkor velük még inkább megtörténhet. Kétségtelen, hogy Sztálin és Rákosi, a Rajk- perrel a párttagság félelmét és engedelmességét nagy mértékben növelte. Sikerült elérnie, hogy kisebb megszorítás esetén, ezek a már- akár tudtukkal, vagy anélkül - szabadkőművessé gyúrt „testvérek", új szóhasználattal elvtársak, akár szüleiket, feleségeiket vagy gyermekeiket is nemcsak elárulják, hanem ártatlanul az ÁVH kezére adják. A szegénységben élő, de erkölcseiben jellemes magyar polgár mélyebbre süllyedt, mint amit legrosszabb álmában átélhetett. Szó szerint a pokolban érezte magát, ahonnan úgy tűnt, élete végéig sem szabadulhat. Nem kevesen választották, lelkiismeretük súlya alatt az öngyilkosságot. Nem egyszer még hithűnek ismert kommunisták is. Közismert, hogy Zöld Sándor belügyminiszter 1951. tavaszán - amikor várható letartóztatásáról értesült, családjával együtt öngyilkos lett. A nem zsidó magyar szabadkőművesek, bár felvételük alkalmával a szigorú fogadalmakat és az ősi esküt letették, bíztak abban, hogy ezek csak formaságok. Különösképpen igazságérzetük lázadt fel a valótlan vádak hallatán, gondolván, ők nem is szegték meg szabadkőműves fogadalmukat vagy esküjüket. Ennél fogva nem voltak hajlandók első szóra bevallani a koholt vádakat. Ezekhez tartozott Rajk László is. A sorozatos verések és az egyre durvuló kínzások sem bírták rá a hamis vallomásra. Alig hihető pedig, hogy zsidó felesége révén ne ismerte volna az ugyanehhez a „kaszthoz" tartozó párt- és minisztertársai eltorzult lelkialkatát. Mivel a Tito- ellenes, nemzetközi figyelem elterelő hecckampány során Rákosi időzavarba került, kénytelen volt Kádár János útján figyelmeztetni szabadkőműves elkötelezettségére. Kádár tehát - Rákosi utasítására - a börtönben igyekezett kioktatni Rajk Lászlót, tegyen beismerő vallomást, mert a pártnak most erre van szüksége. Ezzel az „okos" magatartásával nagy szolgálatot tehet a pártnak és az életét is megmentheti. Ha halálra is ítélik, azt nem hajtják végre, hanem titokban a szovjet párt valamely krími üdülőjébe viszik, ahol családjával együtt, élete végéig békességben élhet. Rajk László gyorsan felmérte kétségbeejtő helyzetét. Könnyen megállapította, egyebet úgy sem tehet, szót fogadott. Majd, csak kötéllel a nyakában értette meg, hogy szabadkőműves testvérei melyik „krími üdülőbe" utalták be. A kivégzését, Rákosi utasítására végignéző Kádár arcába kiáltotta: „János, becsaptál!" (Azért Kádár nem felejtette el mindazt, ami Rajkkal és a többi, feleslegesnek ítélt elvtársával történt. Utolsó beszéde, amikor már elmeháborodottnak minősítették, árulkodik erről. Kádár ugyanis, a „rendszerváltozás” hajnalán, érezte, hogy bajban van. A szabadkőműves-kommunista elvtársakat ismerve, nem tartom kizártnak, hogy nem véletlenül lett ő elmeháborodott. Valakik besegíthettek neki ebben. Elég volt hozzá egy időben adagolt injekciós kúra. Hiszen Kádár, ha ép elmével életben marad, csak hátráltatja az új árulókat. Hátráltatja azzal, hogy van és emlékezik. Azzal, hogy mindenkiről tud mindent. Ceausescuék is ezért végezték olyan kegyetlen halállal. Mert sokat tudtak az új hatalmasságokról. A román „forradalmárokról”. Szóval, az utolsó beszédében, amit az MSZMP Központi Bizottsága tagjai előtt tartott, Kádár arról is beszélt, hogy nagyon is jól tudja ő, hogy a függönyökön, és szobája más részein, lehallgató készülékeket helyeztek el elvtársai. Még a borotválkozó tükrén keresztül is figyelik őt, mondta. Beszélt arról is, hogy most előszeretettel javasolják neki, hogy menjen a Szovjetunióba, kezeltesse magát. Persze, mondta, azért akarnak engem is odaküldeni, hogy soha többet ne is kerülhessek haza. Azt akarják velem csinálni, amit Rákosival tettek. Ugye, hogy mégsem volt annyira hibbant, mint ahogy ezt elhitetni akarták a később emlékező hivatásos megbízottak. Amit leírtam, azt mind Burgert Róbert mesélte el nekem, aki akkor, mint a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója, tagja volt a központi bizottságnak. L. P.) A Rajk-per után - szovjet mintára - iszonyú „tisztogatás" következett magában a pártban, de a társadalom teljes egészében is. A pártból nagy igyekezettel szűrték ki a „befurakodott ellenséget". Ártatlan magyar polgárok tízezrei járták meg az ÁVH börtöneit, internáló táborait. Magyar vér árán megmentett zsidók légiója ütötte és kínozta a nemzet legjobbjait. Nemegyszer azokat, akik a munkaszolgálati kötelezettség elől még rejtegették is őket. A keresztény szellemben nevelkedett naiv magyar polgár csak most eszmélt rá: nem volt demagógia mindaz, amit Hitler a zsidókról mondott. Azok elvetemült kegyetlensége meghaladta minden képzeletét. A hadifogságból hazatérő katonáinkat zsidó, de legalábbis zsidó vezetésű igazolóbizottságok szűrték meg. Szinte mindenkinek feddő módon feltették a banális kérdést, hogy miért vonult be, miért engedelmeskedett a behívóparancsnak. A már eleve megfélemlített emberek egyike sem mert visszakérdezni, hogy ő miért ment el az auschwitzi munkatáborba? Ez a „miért vonult be?" zsidó filozófia magában hordozza annak feltételezését, hogy a zsidóság önként vonult be a számára létesített munkatáborokba.(Ami persze szintén nem így történt. L. P.) A magyarországi katolikus egyházat, Mindszenty József bíboros bebörtönzésével, a kommunista hatalom lefejezte. (Maga a Vatikán nyilvánította üresnek a hazai katolikus egyház bíboros-érseki székét. Pedig Mindszenthy hercegprímás jelezte, ő kész visszatérni hazájába, s a kényszerűségből félbehagyott szolgálatát folytatni kívánja. Az akkori pápa mondott nemet erre a kérésre, teljesítvén ezzel a kommunista-szabadkőművesek akaratát. L. P.) Rendeleti úton feloszlatják és betiltják a katolikus szervezeteket, majd államosítják az egyházi iskolákat, bevezetik a fakultatívnak nevezett vallásoktatást, amely egyet jelent a keresztény oktatás betiltásával. A nyugati hatalmak látszólag tiltakoznak ezen intézkedések ellen, sőt az ENSZ- egyik szervezeténél, a Hágai Nemzetközi Bíróságnál panaszt is tesznek a kelet-európai vallásüldözés ellen. Az egyházi vezetőknek azonban kínos meglepetésben lesz részük. A Hágai Nemzetközi Bíróság elveti a nyugati hatalmak panaszát, mind Magyarország, mind pedig Bulgária és Románia ellen. Ez a nemzetközi határozat, amely mintha csak kommunista megrendelésre született volna, kellően megalapozta Rákosiék vallásellenes hadjáratát. Rövidesen bíróság elé állítják Grősz József kalocsai érseket, és megalakul a katolikus papok országos békebizottsága is. Ezek a békepapok a mai napig a keresztény egyházak ki nem tisztított szégyenfoltjai maradtak. Az 1948-as „fordulat éve" után a kommunista kormányzat vad hiénaként veti rá magát a parasztságra. Míg az 1945-ös és 1947-es országgyűlési választások kampánya során tagadta, hogy a mezőgazdaságot kolhozosítani szeretné, sőt erőteljesen bizonygatta, hogy Magyarországon ez az út nem is lenne járható - a hatalom birtokában megkezdi a mezőgazdasági üzemek szervezését. Parasztságunk ellenállását gátlástalan erőszakkal igyekszik megtörni. Az egyéni gazdákra olyan beadási kötelezettséget rendel el, amelyet azok teljesíteni nem tudnak. Lesöprik padlását, elrabolják évi élelmiszerkészletét. Megtiltják az áruhalmozást. A házkutatások mindennaposakká válnak a falvakban. Ha valakinél 3-4 kg cukrot találnak, azt elkobozzák, és áruhalmozásért börtönbe zárják. A börtönök gyorsan megtelnek. Elég, ha saját hízóját engedély nélkül levágja, máris letartóztatják. Engedélyt pedig csak akkor kap, ha képtelen beadási kötelezettségének eleget tett. Ezernyi módját ejtették, hogy a parasztot börtönbe zárhassák. Ha valaki a hatalom hibáiról mert beszélni; azt az ÁVH „dupla látogatással" tisztelte meg. Először titokban, amikor portáján elrejtette a fegyvert, másodszor pedig, amikor megtalálta. Ezek a népköztársaság fegyveres megdöntésére irányuló „cselekmények" nagyon szigorú büntetéssel jártak. Általában több mint egy évtizednyi börtönnel sújtották.(Ismertem olyan parasztembert- Tótkomlóson találkoztam vele-, aki elmesélte, s még a naplóját is megmutatta, hogy miképpen bántak el vele az ÁVH-s pribékek. Búzát termelt, s amikor behivatták a központba, hogy rábeszéljék, legyen faluja besúgója, minden porcikája tiltakozott ellene. Aztán megfenyegették, ha nem lesz besúgó, fölgyújtják a betakarítás előtt lévő búzatábláját, s azt mondják, a rendszer ellen tiltakozván, ő maga lobbantotta lángra az „életet”. Szörnyű börtönbüntetésnek néz így elébe. A tótkomlósi férfi a besúgást választotta. A „rendszerváltozást” követően ő maga állt falubelijei elé, s bevallotta szörnyű tettét, s azzal büntette magát, hogy nem költözött el Tótkomlósról. Nap, mint nap szembe kellett néznie azokkal, akiket évtizedeken keresztül elárult. Ő vállalta a szembe nézést. A mai politikusok, és a gazdasági csodacsinálók azonban nem. Így lettünk a besúgok országa. Talán nincs is olyan hatalmon lévő, aki ne ennek köszönhetné mostani „karrierjét”. L. P.) Ehhez képest Magyarország az évszázad végére elérkezik majd az ígéret földjére, amikor százmilliárd forint sikkasztásáért sem adnak majd két év felfüggesztett börtönnél többet. Igaz, aki ennyi pénzhez hozzáfér, az sohasem magyar ember, hanem tagja valamely titkos társaságnak. Újabb szóhasználattal maffiának. (Még, ha csak ennyit loptak volna!! Elzabrált nemzeti vagyon, legalább negyvenezer milliárd forintos a veszteség, olajszőkítés, a maga kétezer milliárdos veszteségével, bank- és adóskonszolidációk, amit másképpen tolvajlásnak is hívnak, ötezer milliárd ment így veszendőbe. Nem sorolom, mert még ma sincs vége tudatos megnyomorításunknak. L. P.) Mindezek ellenére a termelőszövetkezet névre magyarosított kolhozok szervezése nem ment könnyen. A magyar parasztság szívós és méltó ellenfelévé vált a moszkvai zsidó megváltóknak. 1951. tavaszán, a proletárdiktatúra a parasztság okos ellenállása következtében kénytelen az örökös mezőgazdasági túltermeléssel küszködő Magyarországon bevezetni a zsír- és kenyérjegyrendszert. A marxista-leninista ideológia a parasztságot szervezetben, egymástól nagymértékben elszigetelt „rétegnek" deklarálta és a „jól szervezett" proletáriátus alárendeltségébe utalta. A mezőgazdaság „átszervezése" mégis sokkal keményebb diónak bizonyult, mint a „munkásosztály” igába hajtása. Úgy tűnik, nemcsak Magyarországon. Sztálin panaszolja egy alkalommal Churchillnek, hogy a mezőgazdaság kolhozosítása nagyobb küzdelmet jelentett a szovjet hatalom számára, mint a második világháború. A magyar paraszt nem dőlt be a zsidó sajtó semmiféle ámításának. Hiába közölték meggyőzőnél meggyőzőbb cikkeiket a termelőszövetkezetekbe való „tömeges belépésekről". (Az idősebbek még emlékeznek a Magyar Rádió „Egy falu, egy nóta” című műsorára. Ebben a műsorban zenével szórakoztatták a téeszcsébe lépetteket. Egy akkori neves riporter mesélte, semmi sem volt igaz. Abban biztosak voltak, hogy minden faluban van Nagy vagy Kiss nevű ember. Kossuth és Petőfi utca is volt bőviben. Levelek nem érkeztek a szerkesztőségbe, így hát ők maguk írtak levelet maguknak, s küldték a buzdító szavakat a kitalált falvak, kitalált utcájában lakó, kitalált nevű, téeszcsét dicsőítőnek. L. P.) Hiába hajtottak ki kettőszáz parasztot Erdei Ferenc (a Parasztpártnak és a kommunista pártnak is tagja volt, L. P.) vezetésével küldöttségnek nevezve a Szovjetunióba a kolhozok tanulmányozására. A korabeli sajtó nevetséges felhívást tett közzé, amelyben ez a küldöttség felhívja a parasztságot; kövesse a szovjet példát, lépjen be a termelőszövetkezetekbe. Ezek az együgyű módszerek falra hányt borsóként hullottak vissza kiötlőik nyakába. A parasztság gyúrásával párhuzamosan folyt a "munkásosztály" megnyomorítása is. Véget nem érő munkaversenyek, normaemelések zsákmányolták ki egyre fogyó munkaerejét. Mindezt betetőzve alacsony munkabéréből békekölcsön címén további tizedet zsaroltak ki. A magyar munkás ilyen sokat, ilyen kevés bérért még a legvadabb kapitalistának sem dolgozott, mint a „munkáshatalomnak". Ráadásul, ínséges keresetének az üzletekben szinte alig volt valami árufedezete. Az országban teljes mértékben szünetelt a lakásépítés. A háború okozta épületek helyreállítása is csupán jelképes értékű volt. Budapesten az égető lakáshiányt társbérletekkel próbálták megoldani, ami azt jelentette, hogy a kétszobás lakásban lakó főbérlőt, családtagjainak számától függetlenül, kényszerítették egy másik család befogadására. A kommunista hatalom kiépülésével megjelenik - Milovan Gyilasz szóhasználatával élve - az új osztály, a pártoligarchia. A régi vagyonos réteg és az uralkodó osztály villáit, lakásait a Moszkvából és Auschwitzból Magyarországra özönlött zsidóság, mint az új hatalom megtestesítői maguk között osztották fel, a hasznos goj "munkáskádereknek" ebből már nem jutott. A társbérletből való kiemeléshez lakásra volt szükség. A zsidó kormányzat ezt a rá jellemző módon oldotta meg. A 8130. sz. miniszterelnöki rendelettel 1951. június közepén intézkednek „a volt kizsákmányolók Budapestről való kitelepítéséről". Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a régi rendszer tisztviselőit és más értelmiségeit, maximum ötven kilós csomaggal, teherautóra rakták és valamely távoli faluba vitték, nem egyszer istállóban helyezték el. Lakásuk, teljes ingóságukkal, elkobzásra került, amelyet a „munkásigazgatók" és egyéb pártkáderek részére utaltak ki. Az ott talált kulturális értékeket, mint például könyvtár, érem- és egyéb gyűjtemények, mint reakciós kiadványokat, új tulajdonosaik mint „használhatatlan kacatokat" rövid úton elkótyavetyélték. Az antikváriumok megteltek értékes könyvekkel, a városi ócskapiacok pedig gondosan feldolgozott gyűjteményekkel. A máig nagyon keresett Szilágyi Sándor által szerkesztett, a Millenniumra kiadott tíz kötetes Magyar Nemzet Története díszkötésben, egy napi kereset árán antikváriumokban kapható volt. (A kastélyokból magtárak lettek, s mára meg ismét kastélyok a szabadkőműves testvéreknek. L. P.) Öreg éremgyűjtők mesélik, hogy budapesti klubjukban délutánonként ezek a káderek esetenként egész bőröndnyi régi pénzt hoztak be, eladásra kínálva. Egy közös asztalra kiöntve, mindenki kiválogatta a saját érdeklődési területének megfelelő anyagot, amelyet az „új gazda", bármilyen nevetséges összegért - hisz valódi értékét nem ismerte - eladott.” A parasztokra és a munkásokra azóta sincs szükségük a tolvaj testvéreknek. A kollaboráns értelmiség közreműködésével, kifosztásuk zavartalanul folytatódik.

Mi volna ha ezeket a cionista vakolókat 50 Kg -os csomagjukkal a cigánysorra vinnék , hogy ott élhetnek tovább , és az össze lopott vagyonukat azoknak a magyar családoknak adnák oda akiket földönfutóvá tettek . És mivel minden ingóság is az övéké lesz így

arra kel ügyelniük , nehogy meglógjanak a cigány sorról !!!!

A cigányságnak meg el kell árulnunk , hogy ők miattuk kerültek munka nélkülivé , és kénytelenek tolvajlásból fenntartani életüket , mert másként éhen döglenek . Így kénytelenek lesznek betagozódni a cigány sorsba , vagy elpusztulnak , mert így átkozni fogják azt az időt mikor magyart gyilkolni jöttek ebbe az országba. Csak legyen már valaki tökös , és sajtolja ki belőlük a nemzeti vagyonunkat . A Pintérből is azt az 1 milliárdot !!!! A gyurcsány familiának anyóssal az élén , csak egy disznó ólat adhattok , ők osztották el a vagyonunkat , hogy a t .. szolgálat mennyire volt benne , és mennyi vagyont harácsolt össze azt vizsgálják ki , és a vétkes legyen istáló lakó vagyonukat kobozzák el a családjukat is kényszerítsék e sorsra , hogy a fel és lemenői is tudják mit vétettek a magyarság ellen .

Ami 1956-hoz vezetett

Miután Roosevelt meghirdette, hogy ellenfeleitől csak feltétel nélküli kapitulációt fogad el, s ehhez a szabadkőműves angol és szovjet kormány is örömmel csatlakozott, Németország és Magyarország kénytelen a háborút végelgyengüléséig folytatni. Az 1945. májusi német kapituláció után a német munkatáborokból mintegy 450.000, a tífuszjárványt túlélő zsidó tért vissza részben korábbi lakhelyére, részben pedig a győztes államokba – már akit be is fogadtak. Egy részük pedig a világháborún szerencsésen kívül rekedt országokba. A legyőzött államokban élő és visszatért zsidóság a láthatatlan szabadkőműves hatalom utasításainak megfelelően a szovjet csapatok segítségével rövid választási komédiasorozat után magához ragadta az adott országok feletti totális hatalmat. Azonnal működésbe hozták a már előre megszervezett erőszakszerveiket, Magyarországon az Államvédelmi Hatóságnak keresztelt teljes egészében a zsidók által irányított szadista terrorintézményt. Nem történt ez másképp sem Lengyelországban, Kelet-Németországban, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában vagy akár Jugoszláviában. Bár ez utóbbiban ment a szovjet haderő biztosítása nélkül is, de a szabadkőművesség itt is nagy töménységben megtalálható volt. Hogy mást ne mondjunk, szabadkőműves volt állítólag maga Tito is. Nem is lehetett más, hisz e nélkül hosszú uralma és a Sztálinéval vetekedő személyi kultusza bizony ki nem alakult volna. Mivel azonban Tito nem volt zsidó, számos nagyhatalmú zsidó szabadkőművest rendeltek mellé. (Mose Pijade, állítólag Rankovics és Kardelj.) Erre különösképp nagy szükség mutatkozott, mert Jugoszláviának különös szerepet szánt a láthatatlan világhatalom. Ő lesz a nem kommunista világ szemében a kommunista etalon, amely azt hivatott többek között igazolni, hogy a kelet-európai úgynevezett népi demokráciák nem a szovjet fegyverek nyomására választották a szovjet-szocialista utat, hanem saját akaratukból. Hisz lám, Jugoszlávia másképp döntött, és ezt meg is tehette. Titóra kiosztják a szocialista Júdás szerepét, amelynek kiváló alakítása több Oscar-díjat is megérdemelt volna. Ő lesz a látványos, a Szovjetunió és Amerika legfelsőbb vezetésében sohasem létezett hidegháború kommunista fenegyereke. Az ő világszínpadi alakítása lesz többek között a lázas fegyverkezés egyik nagyon fontos okozója, a szabadkőműves plutokrácia nagy örömére, sokkal inkább busás hasznára, Kelet-Európa lakosságának pedig nagy nyomorára. A modern közgazdaságtan szabályai szerint egy ilyen hasznos országot és annak vezetőjét értelemszerűen meg kell fizetni. Titónak nem is lehetett oka panaszra, legalábbis amíg tartott a fegyverkezés és a vezető nyugati hatalmak, különösen az Egyesült Államok gazdasági konjunktúrája. Egyelőre nem akarunk mindenáron összefüggéseket erőltetni az események alakulására, de tény, hogy ez a konjunktúra együtt hanyatlott Tito gyorsan romló egészségével. Tito magas kora ugyan ellentmond ennek, de Reza Paklavi, Erick Honecker, akár saját házunk táján is akad ilyen példa: Kádár János halála. Talán még Grósz Károlyé is! Amely egyidejűleg következett be rendszerük kimúlásával, mégis agyunkban motoszkál. Egyelőre azonban még ömlik a pénz Jugoszláviába. A vissza nem térítendő segélyek és kölcsönök szinte megszámlálhatatlan tömege. Az amerikai bankok esetében ez természetszerű kötelesség. Megmosolyogjuk viszont, amikor az angol és francia kormányok is beszállnak a nemes lelkű adományozók közé, hiszen közvetett módon ez a második világháború utáni konstrukció segíti majd a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, hogy megszabadítsa őket gazdaságuk fontos erőforrásaitól, a gyarmatoktól. A legyőzött Nyugat-Németország kábulata pedig, amelyben Márka-milliárdokat szinte extázisba esve szórja a jugoszláv serpenyőbe – több mint szánalmas. Jugoszlávia pedig európai pénzen vásárolt amerikai fegyverekkel felszerelt legerősebb „el nem kötelezett” haderejét hozza létre az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagy örömére. A jugoszláv hadsereg valóban nagyon komoly katonai erőt képvisel, annál is inkább, mert tisztikarát csaknem teljes egészében szerbek adják. Amint látni fogjuk, az 1999. évi koszovói háború során még az Egyesült Államok által vezetett NATO sem merészel vele szárazföldi hadműveletekbe bocsátkozni. Ennek ugyan más okai is vannak, a NATO mégis ezt sugallja. Mindezek ismeretében alig tudjuk magyarázatát adni, hogy rövid, de a szláv alkattól megszokott fanatizmussal vívott háború után sorra szakadnak ki Szlovénia, Horvátország és Bosznia. A kilencvenes évek jugoszláv válságáról érdemes néhány mondat erejéig külön is foglalkozni. Az már a kezdetén is felismerhető volt, hogy az első és második világháborúkhoz hasonlóan ügyes diplomáciai keveréssel itt tervezték a harmadik világháború elindítását is, hisz erre Szerbia, később Jugoszlávia néven erre kiválóan alkalmas. Ennek pedig fontos előfeltétele, hogy Jugoszlávia szabadkőműves vezető irányítás alá kerüljön, mivel ez a folyamat Tito halálával megszűnni látszott. Erre a célra a szerb származású amerikai milliomost, Milán Pánicot szemelik ki. Szabadkőműves mesterkedés nyomán „jugoszláv kezdeményezésre” meglehetős gyorsasággal Jugoszlávia miniszterelnöki székében találjuk. A többségben lévő nem szabadkőműves szerb vezetők azonban felismerik a különös attrakció célját. Ügyes parlamenti húzással visszaállítják az elnöki főhatalmat, amelynek elnyerését közvetlen választásokhoz kötötték. Mivel a jugoszláv sajtó jelentős része kívül esik a helyi zsidóság befolyásától, már a választási kampány előtt szerb érdekű sajtópolémia kezdődik Milán Pánic ellen. Az elnökválasztáson Milosevic és Pánic indulnak. A belső és külső zsidó sajtó nem volt képes elkápráztatni a szerb népet sem Pánic millióival, sem a ravasz módon sejtetett amerikai „bőségszaruval”. A szerb nép nem veszítette el irigylésre méltó nemzeti tartását. Elnökéül választotta Szlobodán Milosevicet. Drága árat fizetett érte! Teljes súlyával zúdult rá a láthatatlan hatalom dühe, amely még az addig szentnek tartott trianoni tákolmányt is szétzúzta. Sorra szakadnak le Horvátország, Szlovénia, Bosznia, és csak idő kérdése: Koszovó. A magyar szabadkőműves kormányok együgyűsége viszont nem ismeri fel, vagy nem engedik számára felismerni ezt a talán soha meg nem ismétlődő kitűnő alkalmat az elrabolt magyar Délvidék diplomáciai úton való visszaszerezhetőségére. Mivel a jugoszláviai keverés fő célja: Németország háborúba ugratása nem sikerült, kizárólag Milosevic megleckéztetésére az Egyesült Államok maga indít fegyveres agressziót. Még az ENSZ megdolgozásával sem fárasztja magát, pedig ez az engedelmes szavazógép eddig még sohasem mondott ellent akaratának. Megelégedett a NATO fejbólintásával, s annak égisze alatt indította el szégyenletes támadását Jugoszlávia ellen. Kínosan ügyelt azonban arra, nehogy nagy kárt okozzon. Bombázásait kizárólag a jugoszláv nép megfélemlítésére és a NATO pénztárcájának megfejésére, nem különben hadserege elavult rakétáinak különös értékesítésére tervezte. Ennek teljesülése után sajtó- és röpiratháborúval igyekszik kikényszeríteni Milosevic lemondását vagy leváltását. A Dunába bombázott hidakkal sikerült gátat emelni az európai országok áruszállításai elé. Nagyobb kárt okozva szövetségeseinek, mint magának az ellenségnek. Figyelemre méltó, hogy a jugoszláviai bombázások csaknem teljes ideje alatt Milán Pánic Budapesten tartózkodott. Nem is titkolva a magyar sajtó előtt, hogy szükség esetén azonnal hajlandó Belgrádba utazni és átvenni Jugoszlávia vezetését. Mindez meggyőzően igazolja a láthatatlan szabadkőműves hatalom változatlan jugoszláviai célját. Pánic hosszú és különös budapesti vendégeskedését aligha lehet magyarországi gazdasági érdekeltségeivel magyarázni. Mindenesetre nem ígérkezik egyszerű dolognak a már a háború beindítása előtt, sőt annak fejében a Szovjetuniónak felelőtlenül odaígért kelet-európai úgynevezett „ütköző államok” békés status quo-jának hosszú távú biztosítása. A szabadkőműves tervezők jól tudták, hogy a porrá zúzott államok vesztes háborújuk ürügyén mesterségesen szított pszichózisa néhány békeév elmúltával lecsillapodik majd. A világháború valódi okainak feltárása, s vele együtt a valódi felelősök felkutatása és megnevezése elkerülhetetlen lesz. Azaz, hogy csak lenne, ha e pszichózis kifulladását lehetővé tennék. Hogy ez be ne következzék, hidegháborús szereposztásban ámítják majd az egész világot. A második világháború történetírásának kereteit maga a szabadkőműves hatalom láthatatlan organizációja szabja meg. Néhány angol és amerikai szabadkőműves és általuk jól megfizetett „történetíró” gyorsan közread néhány hamis vágányra terelt világháború történetét leíró könyvecskét, majd időnként csepegtetnek hozzá néhány „még publikálatlan” hazugságot, és ezzel lassan megkövesedik az a vizsgálhatósági határ, amely mentén a további világháború történetét ragozni lehet. Egyes részleteit, amelyek ebbe a történeti keretbe nem férnek bele, még kérdezni sem lehet, különben a fasiszta bélyeget többé le nem mossák a kíváncsiskodóról. Ilyen tabu például a háború után hatalmi szóval kialakított Szovjetunió ütközőállamainak szocialista alávetése, továbbá a szovjet és angol–amerikai, valamint a francia szégyenletes megszállás határideje. Ezekre vonatkozóan csak a teheráni, jaltai és potsdami propagandanyilatkozatok, az ott állítólag elhangzott, a mesék világába sorolható „viták” jegyzőkönyveivel szórakoztatták az érdeklődő olvasókat. Hogy ténylegesen mennyi időre határozták ezt meg, a mai napig sem hozták nyilvánosságra, pedig volt ilyen meghatározás, kellett lennie. Ma már a bekövetkezett eseményekből ez megállapítható. Ezt az időszakot ötven évben szabták meg. Ha visszatekintünk a több könyvtárnyi hazugságözönre, amellyel a szabadkőműves zsidóság és jól fizetett szekértolói szédítették az egész világ népeit, erre csupán egyetlen homályos, de 1990 előtt megfelelő módon nem értelmezhető elszólást találunk. Ez pedig Churchilltől származik. Egy alkalommal megkérdezi Sztálintól, hogy véleménye szerint mennyi időre lesz szüksége Németországnak a második világháború elvesztése után egy új háborúra való felkészüléshez. Sztálin 15–20 évet említett. Erre Churchill szabadjára engedte fantáziáját, hogy mi mindentől kell majd eltiltani Németországot, hogy a világ legalább ötven évig békében élhessen. Churchill ekkor még nem sejthette, hogy a háború utáni gazdasági konjunktúra, amelyet a „győztes” angol birodalom tudott kihasználni a legkevésbé, meg sem közelíti majd az ötven évet. Már a félidőnél kifullad. Tengerentúli szabadkőműves barátai pedig titkos miséken egy új Hitler eljöveteléért imádkoznak. Bármilyen paradox, a gazdaság akut válságát csak egy új nagy világháború tudná leküzdeni. A láthatatlan hatalom tervezői minden eddigi erőfeszítései – szerencsére – mindeddig eredménytelenek maradtak. Nem sikerült a két, immár konkurensé vált Németország és Japán támadó háborúját kiprovokálni. A már egy évtizede tartó jugoszláv belháború levét eddig is csak a szerbek itták meg. Hiába próbálták válogatott provokációikkal Németországot belekeverni, hogy aztán magára hagyják, szerencsére eddig nem járt sikerrel. A háborús konc elosztásának szentesítése az 1945. július 17-én kezdődő potsdami konferencián történik. Azonnali realizálására azonban csak a Szovjetuniónak volt meg a lehetősége, hiszen csapatai minden befolyása alá adott területen megszállóként jelen voltak. Az Egyesült Államok háborús nyeresége, a gyarmatok újrafelosztása hosszabb időt vesz igénybe. Ezt a cél szolgálja majd a „hidegháború” szélhámossága. A gyarmatok különös felszabadítása egyértelműen igazolja, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya között a valóságos hidegháború sohasem létezett. A két győztes nagyhatalom háború utáni viszonyát mindvégig a szövetségesi együttműködés jellemezte és jellemzi mind a mai napig. Az ötven évesre tervezett békés status quo Sztálin halálával megingani látszott. Alig hunyta le szemét a világtörténelem legnagyobb szabadkőműves hóhéra, Kelet-Berlinben és más kelet-német városokban felkelés – szocialista szóhasználattal – ellenforradalmi lázadás tört ki, amelyet a szovjet tankok gyorsan elfojtottak. A potsdami győztesek konferenciája után a Szovjetuniónak most már „törvényesen” is odaítélt vazallus államokban egységes elvek alapján megindult a totális kommunista hatalom megszerzésére irányuló „demokratikus” komédia. Az Egyesült Államok és Anglia álszent módon azt ajánlotta Sztálinnak, hogy a már Moszkvában kinevezett „miniszterek” törvényesnek látszó szabad választások útján kerítsék hatalmukba a fizetségül adott országokat. A szovjet megszálló csapatok nyomában Moszkvában kitartott szabadkőműves zsidók légiója lepte el ezeket a jobb sorsra érdemes országokat. Magukat kommunista pártokká szervezve az ország lumpen elemeivel és a hazaárulásra mindig hajlamos kétes egzisztenciáival a népbolondítás minden formáját bevetve megkezdték a helyi lakosság megdolgozását. Magyarországon az újdonsült Rákosi Mátyás és zsidó társai által fémjelzett kommunista pártnak semmiféle bázisa sem volt. A magyar nép még emlékezett az 1919-es kommunista diktatúrára, annak minden borzalmaira. Még maga előtt látta a Szamuely Tibor vezette Lenin-fiúk „látogatása” során az út menti fákra akasztott parasztok hulláit. Számos, az első és második világháborút végigharcolt magyar katona akadt, akinek volt szerencséje megismerni az orosz munkás és paraszt életszínvonalát, amelyet most megváltásként kínáltak számára. Látta a kolhozokat és a csajkával kezükben ebédért sorban álló parasztokat. Nem hitt az ellenkezőjét bizonygató kommunista propagandának. Nem maradt titokban előtte, hogy a kommunista pártot vezető moszkvai „emigránsok” kivétel nélkül zsidók. Minden kommunista mesterkedés ellenére az 1945. november 4-én megtartott parlamenti választásokon a kommunista párt színeiben, a 409 fős parlamenti helyből csupán 70 képviselőt választottak. Ezzel szemben a Független Kisgazda Párt 245 képviselőt kapott. A nemzeti erők ilyen nagyarányú győzelme a világháború befejezése

után tartott első parlamenti választásokon egyetlen későbbi „szocialista” országban sem volt tapasztalható. Ezzel a választási győzelemmel a kisgazda párt könnyen és jól kormányozhatott volna egy független, szovjet csapatoktól mentes Magyarországon. A Rákosi vezette szabadkőműves zsidó csapat által szinte minden héten szervezett műbotrányok, amelyet a Szovjetunió által uralt Szövetséges Ellenőrző Bizottság még fel is nagyít, lehetetlenné teszik a magyar érdekek védelmét, a nemzet kiegyensúlyozott kormányzását. Az 1947-es év baljós eseményekkel veszi kezdetét. Rajk László, kommunista belügyminiszter hivatalos közleményében a köztársaság elleni összeesküvésről tesz bejelentést. A főszereplők természetesen Független Kisgazda Párt-i miniszterek és országgyűlési képviselők. Sőt május 28-án Szviridov szovjet altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke jegyzéket nyújt át a magyar kormánynak, amely a köztársaság elleni összeesküvés ügyében terhelő adatokat tartalmaz Kovács Béla, a Független Kisgazda Párt főtitkára és Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnökre vonatkozóan. A hír hallatán a magyarság vezetői és a politika iránt érdeklődéssel bíró polgárok rémülten néztek egymásra. Amit hallottak, az bizony történelmi kuriózum. Eddig még sehol a világon nem fordult elő, hogy az ország miniszterelnöke, aki a legfőbb hatalmat gyakorolja, valamint a választópolgárok többségét képviselő párt első számú vezetője összeesküvést szőjön az általuk vezetett ország alkotmánya ellen. Csak most látták, hogy a zsidóság dús fantáziája mi mindenre képes! A kisgazda parlamenti frakció határozatban ítéli el a belügyminisztérium összeesküvéssel kapcsolatos bejelentését. A kisgazda párt minisztertanácson követeli rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. A minisztertanács – amelyben a választási eredményeknek megfelelően kisgazda többségű miniszterek vannak – elutasítja saját pártja javaslatát. A többszöri csere után ezek a miniszterek többségükben már a kommunista párt beépített emberei. A hithű kisgazda vezetők pedig a megfélemlítési hadjárat következtében gyáváknak bizonyultak. Kovács Bélát szovjet katonai hatóságok letartóztatják, és a Szovjetunóba hurcolják. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagja nemcsak eltűri, de valószínű, még sürgeti is az oroszokat a gyarmati hatalom mielőbbi megszerzésére. Varga Béla kisgazda párti nemzetgyűlés elnöke külföldre menekül. Nagy Ferencnek, aki ezekben a súlyos napokban – aligha véletlenül – Svájcban tartózkodik, Rákosi kiüzeni, ha hazajön, letartóztatják. Miután Nagy Ferenc az emigráció mellett dönt, alkudozás kezdődik a magyarországi zsidó helytartótanács és Nagy Ferenc között, hogy az alkotmányosság látszatának kedvéért írásban mondjon le miniszterelnöki megbízásáról. Nagy Ferenc erre ígéretet is tesz, de feltételül szabja, hogy fiát és vadászcsizmáját küldjék utána Svájcba. Rákosi nagyvonalúságának köszönhetően a fiú is, a vadászcsizmák is rövidesen Svájcba érkeztek. Ezzel a lovagiasság szabályai teljesültek, a korrekt alku megköttetett, Nagy Ferenc, a magyar nemzet bizalmával megválasztott miniszterelnök, aláírta lemondó nyilatkozatát. Nemzetünk hektikus történelmében sajnos nem egyedi eset. A kisgazda párt lefejezése után Rákosi kierőltet egy idő előtti parlamenti választást. Annak ellenére, hogy a kommunista párt az 1945-ös választások után a Szovjetunió által „nyújtott segélyekből” cukrot és más élelmiszereket osztott a lakosságnak, nagy reklámozás mellett, sőt az 1946. augusztus 1-jén bevezetett, a nagyfokú inflációt megállító új pénz, a Forint megalkotását is saját művének hirdette, az 1947. augusztus 31-i választásokon még mindig messze elmaradt a kisgazda párt 1945-ös választási eredménye mögött. Pedig számos övön aluli ütéssel is győzködte a magyar társadalmat. Ennek egyik legveszélyesebbje az úgynevezett szalámi taktika volt. Beépített ügynökeivel és a magyar politikai élet széthúzására mindig hajlamos nagyravágyó, de szűk látókörű politikusokkal tucatnyi új „Függetlenségi” és „Demokrata” pártokat alapíttatott, amelyek dőreségükben indultak az új választásokon. Közben a kommunista párt és a magyar munkásság jelentős részének bizalmát élvező Szociáldemokrata Párt együttműködési szerződést kötött. Míg a választási kampány során egymást szapulták, addig a választó polgár háta mögött összekacsintottak. A zsidóság által uralt szervezetekben ez sem nem új, sem nem egyedi. A „hidegháborús” időszakban találunk majd rá példát bőven. A nemzeti erők megoszthatóságát nagyban elősegítette a köztársaság elleni összeesküvésnek elkeresztelt kommunista színjáték, amelyet minden bizonnyal erre a célra rendeztek. A megfélemlített kisgazda vezetők elvesztették minden tartásukat. Szánalomra méltó, hogy a Független Kisgazda Párt politikai bizottsága már 1947. február 4-i ülésén 13 képviselőjét kizárja a pártból a nem létező összeesküvésben való részvételük miatt. Rákosi a választások megnyerése érdekében kéri a Szovjetuniót, hogy az eddig éppen általa ellenzett magyar hadifoglyok hazaszállítását kezdje meg. Mindezek ellenére a lakosság hangulata nem váltott kommunista szimpátiába. Rákosi és környezete nem voltak biztosak az új országgyűlési választások megnyerésében, de még csak számukra kedvező eredményében sem. Bevetik hát a „fülbesúgó agitáció” trükkjét. Tisztában voltak ugyanis azzal, hogy a magyar nép a hadifoglyaik szabadon bocsátásán kívül – amelynek normális körülmények között már rég meg kellett volna történnie – legfőbb vágya a megszálló szovjet haderő kivonása. A békeszerződéssel kirótt jóvátétel nyilván nem kerülhető el, de ennek behajtására nincs szükség egy idegen állam hadseregére. A kommunista agitátorok magánbeszélgetések során arról igyekeztek meggyőzni a magyar polgárokat, hogy az oroszok csak addig maradnak itt, amíg a kommunisták megnyerik a választást, mivel azokban bíznak, utána kivonulnak az országból. Ez az átlátszó ígéret akkor csak nagyon kevés választót tudott meggyőzni. A magyar akkor még nagy többségében rendelkezett józan ítélőképességével, nem úgy, mint 47 év múlva 1994-ben, amikor a 3,60 Ft-os kenyér és az 5,20 Ft-os sör ígéretével visszaszavazta a Magyar Szocialista Párt névre keresztelt kommunistákat a hatalomba. A választások megnyerése után jött a keserű kijózanodás. Az olcsó kenyérből és sörből Bokros-csomag lett, elképesztő áremelésekkel. A kenyér rövidesen elérte a 100 Ft/kg árat. (Pannon Front 42., VIII. évfolyam, 6. szám, 2002. december 1.) (Folytatjuk) (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/8/103073/

Ami 1956-hoz vezetett (II.)

A választások megnyeréséhez további új fondorlatok kiagyalására volt szükség. Rákosi és társai a velük egy húron pendülő szociáldemokratákkal így jutottak el a kékcédulákig. A két párt agitátorai teherautókon járják a falvakat, és a kékcédulák felmutatásával mindenhol leszavaznak. A választást megelőzően több mint kétszázezer polgárt reakciósnak bélyegezve egyszerűen megfosztanak szavazati jogától. Történik mindez a győztes és „demokratikus” nagyhatalmak szeme láttára, akik ez ellen egyetlen szóval sem tiltakoztak. E sorozatos és válogatott disznóságok ellenére a kommunista párt csak 30 fővel tudta parlamenti képviselőinek számát növelni. Csupán 100 fő mandátumot kapott. A szociáldemokraták még vissza is léptek két fővel, pedig a kékcédulás aktivisták a kommunistákkal megállapodva jelentős mértékben növelték szavazatuk számát. A kisgazdapártot viszont sikerült szétverni. A hírhedt kékcédula   Az 1945-ös 245 fő helyett csupán 67 fő képviselőjük maradt. A Demokrata Néppárt 60 fő, a Demokrata Párt 18 fő, a Függetlenségi Párt 49 fő képviselői helyet szerzett. Apróbb pártok további 11 képviselőn osztozhattak. Valódi jobboldal esetén a kommunista és szociáldemokrata 167 fővel szemben még így is többségben voltak. Csakhogy a vörös pártok emberei minden párt vezetőségébe beépültek, és már többségben voltak, így a kommunista és szociáldemokrata párt 1948. június 12-i formális egyesülésével a többi párt szétverésével és betiltásával bekövetkezett a „fordulat éve”. Az 1949. május 15-i újabb parlamenti választásokon már nem pártok, hanem az úgynevezett „Népfront” indul, amelyben valóságos pártként már csak a kommunistákból és szociáldemokratákból egyesült Magyar Dolgozók Pártja létezett. A többi pártot már csak néhány dupla pártkönyves kommunista képviselte. A lakosság apátiába esett, hisz másra nem is lehetett szavazni, a Népfront 96,27 %-os „győzelemmel” került ki a választásokból. A proletárdiktatúra megszerezte kétes hírű „legitimációját”. A magyar lakosságot belegyömöszölték a szabadkőműves zsidóság hálójába, amelyből a mai napig sem tudott kiszabadulni.  Az Egyesülési Kongresszus nagygyűlése   Gyorsított eljárással folytatják a kommunista diktatúra intézményeinek „megtisztítását” és további kiépítését. Ez a folyamat jelentéktelen időkülönbséggel minden úgynevezett „szocialista útra lépett” kelet-európai országban azonos forgatókönyv szerint bonyolódott le. Mindez önmagában is igazolja, hogy az érintett lakosság akaratáról itt szó sincs. A végtermék a szabadkőművesség terveinek zsidó kivitelezése során keletkezett, az Egyesült Államok egyetértésével és jóváhagyásával. Figyelemre méltó, hogy ez a terv a szabadkőműves Churchill 1941. áprilisi elszólásában már felismerhető. Vajon kell-e annál meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a Szovjetuniót még jóval a német preventív támadás előtt felbérelték Németország leverésére, amelynek fizetségéül odadobták a Sztálin által kialkudott kelet-európai népek 50 évi gyarmati kizsákmányolhatóságát?  A májusi „választási győzelem” után Sztálin utasítást ad vazallus kormányzó pártjainak a párt „megtisztítására”, amelyet a párt legfelsőbb vezetésében kell megkezdeni. A tisztogatásnak bele kell illenie a jugoszlávellenes kampányba, sőt igazolnia kell Jugoszlávia kizárását a kommunista akolból. Rákosi ügyes húzása, hogy lehetséges vetélytársát áldozza fel a hidegháború oltárán. Rajk Lászlóra esik választása. Rajk László ugyan hithű kommunista, amíg Rákosi és szabadkőműves társai az egész második világháború ideje alatt biztonságban élték világukat a Szovjetunióban, addig Rajk itthon végezte a pártvezetés veszélyes munkáját, börtönbüntetéssel vegyítve. Rajk nagy hátránya, hogy nem volt moszkovita, nem is zsidó, bár feleséget közülük vett, de ez kevésnek bizonyult. Megjelenése sokkal kedvezőbb benyomást tesz, mint az elhízott Rákosi. Ebből könnyen kiszámítható, hogy egy pártbeli, még inkább országos krízis esetén komoly esélye lenne a párt élére verekednie magát.  Rákosi utasítására a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége 1949. június 16-án közleményben jelenti be a trockista kémcsoport leleplezését. Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort mint idegen imperialista államok kémeit kizárja az MDP-ből. Nem sokat késlekedik a Rajk által életre hívott félelmetes Államvédelmi Hatóság sem. Június 19-én a Belügyminisztérium sajtóosztálya közli, hogy kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. 1950-ben Rákosi likvidálja a hatalomból a kékcédulás segédcsapat, a Szociáldemokrata Párt vezetőit is.  A Rajk-per érdekes színfoltja lesz a magyar „igazságszolgáltatásnak”. Az egész ország nyilvánossága előtt folyó bírósági per során a megszeppent párttagok és a tájékozatlan nagyközönség ámulva hallgatja rádióját, s alig hisz a fülének. Rajk László és társai bűnösnek vallják magukat, és szóról szóra bevallják – amiben egyébként senki sem hitt – az összes kémkedésre vonatkozó vádakat. Az érthetetlen jelenség mögött mindenki az ÁVH kínvallatását sejtette. Bár ezek a földre szállt ördögök valóban nem kímélték a kezükre adott „hazaárulókat”, ha Luciferük úgy kívánta, akár saját társukat is kezelésbe vették. Szűcs Ernő ÁVH-s ezredest – aki talán egyedül volt nem zsidó az ÁVH vezetésében –, amikor kegyvesztett lett, korábbi beosztottjai egyszerűen agyonverték. Csak kevés beavatatlan ismerte fel e hihetetlen jelenség valódi okát. Sokan pszichikai, esetleg kémiai manipulációra gyanakodtak. Bizonyára volt ilyen is, de a hithű kommunisták esetében erre nem volt szükség.  A vádlottak furcsa magatartásának megértéséhez vissza kell nyúlnunk a bolsevizmus bölcsőjéhez, a két háború közötti szovjet rémuralomhoz, amelyben Sztálin több kommunistát ölt meg, mint a világ kommunistaüldöző kormányai együttvéve. A világtörténelem egyetlen uralkodója sem végeztetett ki annyi alattvalóját, mint Sztálin, Roosevelt és Churchill hű és érdemes szövetségese. 1938 végére már 40 politikai bizottsági tag, illetve póttag, 18 volt népbiztos, 50 helyettes népbiztos, 16 nagykövet, az egyes szovjet tagköztársaság elnökeinek és népbiztosainak többsége szagolhatta alulról az ibolyát. Sztálin nem kímélte a más országokból odamenekült kommunista vezéreket sem. Kun Béla kivégzése sem a fasiszta magyar bíróságok ítélete alapján történt, hanem Sztálin egyenes parancsára. Még Davies, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, később a Lenin-rend tulajdonosa is, aki pedig Sztálin- és szovjetellenességgel igazán nem vádolható, értetlenül áll a példátlan vérengzés láttán. Egy fogadás alkalmával kifejti Litvinov szovjet külügyminiszter előtt, hogy ezek a „tisztogatások” visszatetszést keltettek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A magas rangú szovjet vádlottak egytől egyig egymást túlszárnyalva vallották be a rájuk osztott vádakat. Davies megjegyzi, a diplomáciai testület tagjainak többsége nem hitt a vádakban.  A meggyőzőnek tűnő kirakatperek magukon viselték a bolsevista hatalom létrejöttének jegyeit. Az új rendszer születése a New York-i zsidó szabadkőművesség bonyolult műve. Ennél fogva működési mechanizmusa is követi a szabadkőműves ösztönöket. Aki csak felületesen is olvasta el bármely rítusú szabadkőműves páholy szertartáskönyvét, az a végén borzongva teszi le. Miután elismételtetik a leendő páholytaggal az összes fogadalmat, a titkár előolvassa a szabadkőművesek ősi esküjét, amelyet a megjelent összes szabadkőműves állva köteles ismételten végighallgatni. Az ősi eskü befejező részét a kirakatperek megértéséhez és helyes értelmezéséhez szó szerint idézzük: „...Ha ezek közül [a tíz pontos fogadalom] csak egynek is ellene cselekednék, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át szívemet, s hasamat felmetszvén, szaggassák ki beleimet; megcsonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszonnégy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek hamvaimat, hogy még emlékem se maradjon nemcsak a szabadkőművesek és más becsületes emberek közt, de általában a Föld színén se! – Isten engem úgy segéljen!” A szöveg önmagáért beszél. Megtalálható abban az izraeli őshaza tengermelléki területére való utalás csakúgy, mint a zsidó szadizmus és az eltorzult ösztönök verbális megjelenése. Nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy a szovjet uralom létrehozói és későbbi vezetői nagy többségükben zsidó, teljes létszámukban pedig szabadkőművesek voltak. E fontos kritérium alapfeltétele nemcsak a legfelső, de még a második vonal hierarchiájába való kerülésnek is. A láthatatlan világhatalom által megtervezett és irányított második világháború befejezése óta ez már nemcsak a Szovjetunióra és utódállamaira jellemző, hanem Amerikára és egész Európára is. Kivétel esetleg Spanyolország és az északi államok lehetnek. Ha valami véletlen folytán olyan politikus kerülne a hatalom közelébe, amely nem tagja e veszélyes szervezetnek, akkor két lehetőség közül választhat: vagy elfogadja a páholyba való meghívást, vagy a zsidóság által uralt sajtó összehangolt hecckampányával oly mértékben lejáratja, hogy a hatalmi pozícióba való megválasztása szinte kizárható. Ha mindezek ellenére mégis odajut, az ellene hangolt sajtóhadjárat és a szabadkőműves bankárok pénzügyi hatalma lehetetlenné teszi eredményes működését, s így előbb-utóbb megbukik. Elég a háború utáni európai országok történelmére akár felületesen is visszatekinteni, máris meggyőződhetünk a fentiek valóságáról. Kitűnő bizonyítékát adja ennek az osztrák szabadság párt kormányra kerülésével kapcsolatos Ausztria elleni nemzetközi hecckampány, amelyben megtalálható a nemzetközi zsidóság minden kirekesztő hisztériája. Amit rákényszerített minden európai, sőt számos Európán kívüli szabadkőműves kormányra is. Jörg Haider gépkocsija   Ázsia a legkevésbé fertőzött a szabadkőműves befolyástól. A felkelő Nap országa, Japán ennek köszönheti technikai és gazdasági fejlettségét. A zsidó bankvilág már a század elején kísérletet tett a Japán feletti pénzügyi hatalom megszerzésére. Az 1905-ös japán–orosz háborúhoz jelentős pénzt kínáltak. Csakhogy az ügyes japánok nem hagyták csőbe húzni magukat. A Schiff-fel való ügyleteiket kizárólag üzleti területre korlátozták. A második világháborúval porig alázták ugyan, de a szívós népet nem tudták megsemmisíteni, pedig erre még a németeknél is jobban törekedtek. A rájuk kényszerített atomholokauszt sem tudta megtörni a génjeibe kódolt vitalitását. Az atomtámadás holokauszt volt a szó teljes és igazi értelmében. Az auschwitzi zsidókat tizedelő tífuszjárvány ehhez képest csupán ártatlan teadélutánnak mondható. A Hirosimára ledobott atombomba egyetlen perc alatt 71 000 japánt ölt meg. A nagaszaki bomba pedig 40 000 főt égetett el élve. Ha ezt összehasonlítjuk a német munkatáborokban három év alatt tífuszjárványban meghalt 300 000 zsidóval, akkor érzékelhetjük csak igazán a Bocchoris király által kiválasztott nép szadizmusának teljes vertikumát. E holokauszt eszközét, az atombombát zsidók alkották. Az amerikai zsidó kormány pedig zsidó tanácsadó véleménye alapján vetette be a japán nép ellen. Hirosimai csend és élet Még ezt is felülmúlta a drezdai holokauszt, amelyről 50 évig még beszélni sem volt szabad. Ennek bűne pedig mindennél nagyobb, hiszen a háború kimenetele már nem lehetett kétséges. 1945. február 3-án este 10 óra, majd közvetlenül éjfél után 529 angol nehézbombázó, 14-én délben pedig amerikai légierődök hajtották végre a második világháború legkegyetlenebb bombázását Drezda ellen. 14 órán belül alig egy óra leforgása alatt mintegy 300 000 élő ember égett halálra. A tűzvihar középpontjában több mint ezer Celsius-fok rekonstruálható. E minden idők legkegyetlenebb holokausztjaiért még nem fizettek kártérítést, de még bocsánatot sem kért senki. Csak a vélhetően szabadkőműves Willy Brandtot kényszerítették „testvérei” a német nép nevében való megalázkodásra.  A német krematóriumok a tífuszjárványban meghalt zsidó munkaszolgálatosokat a járvány megfékezése céljából hamvasztották. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák vagy a drezdai bombák élő embereket égettek halálra. A kétféle „hamvasztás” semmiféle összehasonlítással sem hozható azonos nevezőre.  Az amerikai bankoknak ma már csak az amerikai gazdaságba beépült japán bankok jelentenek méltó versenytársat.  Úgy tűnik, Kína is kívül esik a szabadkőműves hatalom territóriumán. Pedig jelenlegi társadalmi rendszerét a második világháború utáni zűrzavarban sikerült saját tervük szerint átalakítani. Mao Ce-tung nagy valószínűség szerint szabadkőműves lehetett, mégis meg tudta őrizni hazája szuverenitását. Mivel a kínai vezetés nem adott lehetőséget a zsidó szabadkőművességnek, hogy beépüljön a hatalmas birodalom irányító szervezeteibe, a Mao utáni átmenet során nem tudták „elprivatizálni” a kínai állam vagyonát. Kína példája bebizonyította a világnak, hogy a szocialistának nevezett államkapitalista gazdasági képződmény is működtethető eredményesen, ha azt nem zsidók, hanem kínaiak vezetik. Definiálható tehát: a világ bármely szorgalmas népe, amely képes elhárítani magától a zsidóság „segítő” közreműködését, bármilyen társadalmi-gazdasági rendszerben maradandó értéket teremthet. Az arab világ helyzete sajnos különbözik Ázsiától. A csaknem egyedüli értékesíthető nyersolaj-kitermelése olyan fejlett és drága technikát igényel, amelyet saját erőből a háború befejezése után megoldani nem tudott. Lehetőségeiket a tőke és a világ ipari fejlődése determinálja, nemkülönben gyarmati helyzete.  A szabadkőműves eskü nemcsak a szovjet vakolókat kötelezi, hanem magyar „testvérszervezetüket” is. Ne tévesszen meg senkit Rákosiék kétarcú politikája a szabadkőművesség betiltásával kapcsolatban. Ezzel a módszerrel könnyűszerrel megszabadulhatott azoktól a háború előtt szabadkőműves páholyokba karriervágyból belépett arisztokratáktól és nem zsidó tagoktól, akik az új kurzus kiszolgálására esetleg kockázatot jelentettek volna. Bár nagy valószínűséggel ebben Rákosi tévedett. Ezek a magyarságtudatukat már évszázadokkal korábban elfelejtett arisztokrata és főrendi hasznos gojok, akik gyakori pénzzavaraik miatt már az utóbbi másfél évszázadban amúgy is a zsidók zsebéből éltek, erre minden gátlás nélkül készek lettek volna. Mint ahogy minden zokszó nélkül kiszolgálták a 300 éves Habsburg uralmat is. Szinte kivétel nélkül Bécsben éltek, ott voltak palotáik, házaik. Többségük már beszélni sem tudott magyarul. Csak a jövedelmüket tápláló ősi birtokaik – ami a néhány évszázados pazarlásukból még megmaradt – voltak Magyarországon. Szerencsétlen jobbágyaik könyörtelen kizsákmányolásából. Ennek az 1860-as éveket követően egyre szűkülő lehetősége után a zsidók korrupciójából nyert pénzt külföldön nagyvonalúan elszórakozták. Szinte alig volt olyan arisztokrata főrangú nagy, még valamilyen birtokkal rendelkező nemesi család, amelynek legalább egy tagja nem a katonai pályát választotta, de nem azért, mert ősei hazáját kívánta védeni. Nem igyekezett tudását fejleszteni, és előmenetelre sem vágyott. Megelégedett a huszárkapitányi színvonallal, ahol tetszetős egyenruhájában kártyázta és dorbézolta el ősei maradék vagyonát. Rákosi a szabadkőműves páholyokat betiltotta ugyan, de a Moszkvából hazaszédelgett zsidóság élén, az általuk uralt Magyar Dolgozók Pártja (MDP) működését szabadkőműves alapokra helyezte. Már a Szociáldemokrata Párttal való egyesülés előtt – úgy tűnik, volt valami titkos jogcíme rá – kötelezte az SZDP vezetőit, hogy a nemzeti tudattal akár csak kicsit is rendelkező tagjait „jobboldalinak” bélyegezve, zárja ki pártjukból. A párt hierarchiája is teljes mértékben megegyezett a páholyokéval. Az alsóbb pártszervek a sablonos szocialista retorika kivételével nem tudtak a felsőbb pártszervek titkos munkájáról. Csak a tájékozottabbak tudták a valóság egy részét a leküldött határozatokból kiolvasni. Ha pedig ezek nem tudták a róluk feltételezett együgyűséget hihető módon megjátszani, hanem jelét adták „jól értesültségüknek”, nem kellett sokat várniuk, hogy megtudják: az imperialisták szolgálatába szegődtek, miáltal lakásukat az ÁVH börtöneivel cserélték fel. Az 1948 utáni nyolc évben 1956-ig a szabadkőműves legfelsőbb zsidó pártirányítás kivételével a magas kvalifikáltság, az értelem kimondottan hátránnyal járt. Ennek egyenes következménye, hogy a tudatlanság, a gyenge szellemi képzettség párosulva a vak engedelmességgel – ha csak valaki esetében gyanút nem fogtak – jelentős előnyére vált gazdájának. Így történt, hogy komoly munkakörökbe – ahová már zsidó nem jutott – kerülhettek egyszerű munkások, cipész- és szabósegédek. Természetesen kiválasztásukat több „káderezés” előzte meg. Ilyenek még a moszkoviták között is jócskán akadtak. Például Péter Gábor altábornagy, az ÁVH nagyhatalmú főnöke nadrágszabó volt. A zsidó, ritkább esetben nem zsidó hatalmasságok mögött mindenütt ott álltak a szovjet tanácsadók. A vádlottak nem létező bűnösségének elképesztő beismerése megzavarta a közömbös magyar polgárt. Ez a szabadkőműves módszer a legszélesebb dimenziókban a Rajk-per során kitapintható közelségbe került. Mindszenty hercegprímás vagy a későbbi Standard elleni vádlottak koholt vádjainak tárgyalása során ezek még csak nyomokban figyelhetők meg, ahol az ilyen típusú vallomásokért valóban a pszichikai és kémiai manipulációt kell keresnünk. Az eredendően kommunistaellenes magyar lakosság titokban örült Rajk László tragédiájának. Baráti beszélgetések során nem kis iróniával mondogatták: hadd irtsák egymást a kommunisták, legalább előbb elfogynak. A párt tagjai azonban minden szinten aggódni kezdtek. Nem értették, hogyan fordulhatott ez elő. A Rajknak és társainak tulajdonított vádakat, azok beismerése ellenére, nem hitték el. Álmatlan éjszakáikon kínos víziók gyötörték őket. Nem tudtak szabadulni a gondolattól, ha ez Rajkkal megtörténhetett, akkor velük még inkább megtörténhet. Kétségtelen, hogy Sztálin és Rákosi a Rajk-perrel a párttagság félelmét és engedelmességét nagymértékben növelte. Sikerült elérnie, hogy kisebb megszorítás esetén ezek a már – akár tudtukkal, vagy anélkül – szabadkőművessé gyúrt „testvérek”, új szóhasználattal elvtársak, akár szüleiket, feleségeiket vagy gyermekeiket is nemcsak elárulják, hanem ártatlanul az ÁVH kezére adják. A szegénységben élő, de erkölcseiben jellemes magyar polgár mélyebbre süllyedt, mint amit legrosszabb álmában átélhetett. Szó szerint a pokolban érezte magát, ahonnan, úgy tűnt, élete végéig sem szabadulhat. Nem kevesen választották lelkiismeretük súlya alatt az öngyilkosságot. Nem egyszer még hithűnek ismert kommunisták is. Közismert, hogy Zöld Sándor belügyminiszter 1951 tavaszán – amikor várható letartóztatásáról értesült – családjával együtt öngyilkos lett. A nem zsidó magyar szabadkőművesek, bár felvételük alkalmával a szigorú fogadalmakat és az ősi esküt letették, bíztak abban, hogy ezek csak formaságok. Különösképpen igazságérzetük lázadt fel a valótlan vádak hallatán, gondolván, ők nem is szegték meg szabadkőműves fogadalmukat vagy esküjüket. Ennél fogva nem voltak hajlandók első szóra bevallani a koholt vádakat. Ezekhez tartozott Rajk László is. A sorozatos verések és az egyre durvuló kínzások sem bírták rá a hamis vallomásra. Alig hihető pedig, hogy zsidó felesége révén ne ismerte volna az ugyanehhez a „kaszthoz” tartozó párt- és minisztertársai eltorzult lelkialkatát. Mivel a Tito-ellenes nemzetközi figyelemelterelő hecckampány során Rákosi időzavarba került, kénytelen volt Kádár János útján figyelmeztetni szabadkőműves elkötelezettségére. Kádár tehát – Rákosi utasítására – a börtönben igyekezett kioktatni Rajk Lászlót, tegyen beismerő vallomást, mert a pártnak most erre van szüksége. Ezzel az „okos” magatartásával nagy szolgálatot tehet a pártnak, és az életét is megmentheti. Ha halálra is ítélik, azt nem hajtják végre, hanem titokban a szovjet párt valamely krími üdülőjébe viszik, ahol családjával együtt élete végéig békességben élhet. Rajk László gyorsan felmérte kétségbeejtő helyzetét. Könnyen megállapította, egyebet úgy sem tehet, szót fogadott. Majd csak kötéllel a nyakában értette meg, hogy szabadkőműves testvérei melyik „krími üdülőbe” utalták be. A kivégzését Rákosi utasítására végignéző Kádár arcába kiáltotta: „János, becsaptál!”  Rajk és Kádár mint barátok 1948-ban   A Rajk-per után – szovjet mintára – iszonyú „tisztogatás” következett magában a pártban, de a társadalom teljes egészében is. A pártból nagy igyekezettel szűrték ki a „befurakodott ellenséget”. Ártatlan magyar polgárok tízezrei járták meg az ÁVH börtöneit, internáló táborait. Magyar vér árán megmentett zsidók légiója ütötte és kínozta a nemzet legjobbjait. Nemegyszer azokat, akik a munkaszolgálati kötelezettség elől még rejtegették is őket. A keresztény szellemben nevelkedett naiv magyar polgár csak most eszmélt rá: nem volt demagógia mindaz, amit Hitler a zsidókról mondott. Azok elvetemült kegyetlensége meghaladta minden képzeletét. A hadifogságból hazatérő katonáinkat zsidók, de legalábbis zsidó vezetésű igazolóbizottságok szűrték meg. Szinte mindenkinek feddő módon feltették a banális kérdést, hogy miért vonult be, miért engedelmeskedett a behívóparancsnak. A már eleve megfélemlített emberek egyike sem mert visszakérdezni, hogy ő miért ment el az auschwitzi munkatáborba. Ez a „miért vonult be?” zsidó filozófia magában hordozza annak feltételezését, hogy a zsidóság önként vonult be a számára létesített munkatáborokba. A magyarországi katolikus egyházat Mindszenty József bíboros bebörtönzésével a kommunista hatalom lefejezte. Rendeleti úton feloszlatják és betiltják a katolikus szervezeteket, majd államosítják az egyházi iskolákat, bevezetik a fakultatívnak nevezett vallásoktatást, amely egyet jelent a keresztény oktatás betiltásával. A nyugati hatalmak látszólag tiltakoznak ezen intézkedések ellen, sőt az ENSZ egyik szervezeténél a Hágai Nemzetközi Bíróságnál panaszt is tesznek a kelet-európai vallásüldözés ellen. Az egyházi vezetőknek azonban kínos meglepetésben lesz részük. A Hágai Nemzetközi Bíróság elveti a nyugati hatalmak panaszát mind Magyarország, mind pedig Bulgária és Románia ellen. Ez a nemzetközi határozat, amely mintha csak kommunista megrendelésre született volna, kellően megalapozta Rákosiék vallásellenes hadjáratát. Rövidesen bíróság elé állítják Grősz József kalocsai érseket, és megalakul a katolikus papok országos békebizottsága is. Ezek a békepapok a mai napig a keresztény egyházak ki nem tisztított szégyenfoltjai maradtak. (Pannon Front 42., VIII. évfolyam, 6. szám, 2002. december 1.)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/103091/

Az Egyesülési Kongresszus nagygyűlése

Jörg Haider gépkocsija

Hirosimai csend és élet

Rajk és Kádár mint barátok 1948-ban

 

ÁVH

Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) lesz az új neve a Nemzetbiztonsági Hivatalnak

No fiuk eleget loptatok össze az olaj nyomon követéséből !!!

A likvidátorok hány embert öltek meg ??? -Úgy tudjuk , hogy többet mint a Kádári megtorlás időszakában !!!!

Még mindig a zsidók irtatják veletek a magyart , vagy már ti is kazárok lettetek megrövidített farkincával , csak azt lesitek , hogy hol húll az öletekbe nagyobb falat !!!

Itt az idő a ti tisztulásotokra is , a rendőrségről már nem is akarok beszélni .

Mon, 2010/05/17

A hétfőn a parlament elé kerülő kormánypárti jogszabály módosító csomagban megváltoztatni tervezik a Nemzetbiztonsági Hivatal elnevezését. Alkotmányvédelmi Hivatal lesz, rövidített elnevezéssel: AVH. Ugye ismerős a név az elmúlt évi tüntetésekről? Is. És az '50-es évekből.

Kíváncsian várjuk a Központi Gazdasági Bizottság, a Nemzeti Költségvetés és Vegzálási Diszpozíció intézményneveket is. Már úgy megszoktuk az elmúlt években a sztálinista múlthoz kapcsolható neveket. Visszajön az MHK, az MHSZ, az MDP és az MSZMP is? (Ez utóbbi el sem ment.)

De ha már az alkotmány-védelemről beszélünk; ezek szerint az alkotmányt már nem az alkotmánybírók és az alkotmánybíróság védik? Mi lesz vajon a feladat- és hatáskörük?
Értjük az új elnevezést és azt is hogy kigondolói a németországi példát vették alapul, de hogy a rendőri agresszió idején a kiötlők nem az utcákon voltak, az nagyon valószínű. Mert egyébként hallották volna a skandálásokat. Egyébként most az alkotmányt, vagy a nemzetet kell védeni?

Ha a fideszes „keresztszülők” az elmúlt és elvesztegetett, eltékozolt, elrabolt évekért ezzel a csúfolónak is felfogható elnevezéssel kívánják a nemzetet kárpótolni, akkor megértjük a karikatúra címet; de ne felejtsük el, az NBH-ból a gyurcsányista kommunisták teremtettek ÁVH-t. Most pedig már hivatalosan is az utcákon kiabált nevük lesz a cégtáblájukra felírva - hogy a vak is lássa, kik és mivé tették ezt a Hazát! Ők. Az ÁVH.

Az ember beüti a Google – ba ÁVH zsidó gyilkosok és ontja a Google a találatokat. Az ember most van dilemmába, ÁVH – ÁVO- és újra ÁVH, ezek a három betűs szavak, rövidítések amik idővel szavakká állnak össze , feledhetetlen , kitörölhetetlen szitok szavakká tették ezt a rohadt zsidó verőlegények , kik kiirtották népünk legjavát , igen irtották , húsdarálóval savaskád fürdetéssel és a többi borzalmas kínvallató eszközökkel. Hogy most milyen a zsidó magyar arány a cégnél , halandóként nem tudom , de feltételezem akik az életre esküdtek azok közt több a magyar a halál osztagnál bizony most is a zsidó többséget érzékelem , már csak azért is mert egy-egy kisebb cionista közösségnek saját ítélet végrehajtója van . Ez adódhat abból, hogy esetleg máluk besegít a gyilkosságokba a Moszad is . Ami azt jelenti, hogy hazánkban szabadon garázdálkodhat egy idegen ország titkos szolgálata, és jobb esetben még számonkérési lehetősége sincs a magyar ÁVH -nak.

Tehát a helyzet változatlan , régen az orosz KGB osztotta a lapot , ma meg a Moszad és a többi szolgálat keveri a paklit. Ma is a magyart ölik, és nem a cigányt, és nem a zsidót, csak a magyart, és akkor népesség politikáról pofáznak mikor ölési program van a magyarra. Mint régen szétverni a nemzeté válási erőket a vagyonokat elkobozni , főleg zsidó tulajdonba kellet kerülnie, vagy vakolóiba, főleg ha nagy értékű volt az ingatlan . A zsidó és a szabadkőműves azt a feladatott

kapta , hogy az uralkodó osztály vagyonát szerezze meg , az osztály tagjait likvidálja, és belátásuk szerint az értelmiséget , kulákságot, a vagyonnal rendelkezőket ledarálni, hogy egy emberi massza maradjon a közösségből, kik soha nem találják meg a nemzetté válás útját, a zsidó oszd meg és uralkodj elven széthúzást ültet a közösségbe, és ügyesen kijátszva egymást megszerzi felettük a hatalmat. Potom pénzért fölvásárolja ingatlanaikat, az ásványkincseiket is megszerzi, és mire kapcsolnának már földönfutó nemzetté válnak , mint a palesztinok, és jöhet a betelepítés, ha hagyjuk , mert az új ÁVH az nem fog megvédeni bennünket, ők csak egy szeletet akarnak a tortából, mint annak idején az olajozásból is, a rendőrség, honvédség mellet az ÁVH nak is jutott a szeletből, úgy mint a bíróságoknak , politikusoknak, és persze a szervezett alvilágnak is jutott a tortából. És még szemtelenül azt mondják megújulnak, ugyan már a rendőrséggel a fő rabló a Pintér és azért tartják ott, mert ő nem mond ellent , mert könnyen találnának rajta fogást és ő ezt nem akarja, mert zsarolva van , és ha végig elemezzük a közszférát bizony ott lapul a zsarolt egyén , akivel azt tesznek amit akarnak a vakoló urak , mert ők osztják a lapokat, így van az hogy a gyilkos zsidó helyett a Táncos Gábor Ülte le a büntetést, mert vérvád ugye nem lehet nálunk, de meg lehet csinálni , egy jó balek elviszi a balhét a kóser meg éli világát, mint a többi cionista hollókosztos.

Engedelmeskedett az ügyészség a zsidó parancsnak: őrizetbe vették

Csatáry Lászlót

15 hozzászólásÍrta árva 7 órája 26 perce

Ettől az ÁVH – s zsidó vakoló bandától is tűzzel kel megszabadulni !!!

Gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette Csatáry Lászlót a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán. Az idős embert zsidók törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel vádolta meg Efraim Zuroff, aki korábban azért jött Budapestre, hogy parancsba adja az őrizetbe vételt és a bíróság elé állítást (a többit pedig majd a meghurcolás következményei "megoldják"). Részben már el is érte, amit akart, úgy tűnik, az ő rágalmai alapján döntenek élet és halál kérdéséről a hazai hatóságok. Képíró Sándor után Csatáry László halálba kergetése van soron.

A Simon Wiesenthal Központ korábbi közleménye szerint Efraim Zuroff Hetényi Gábor ügyésznek adott át bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Csatáry kulcsszerepet játszott körülbelül 300 zsidónak Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba történt deportálásában, ahol "1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták". A talmudista hiénák szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként szerepet játszott mintegy 15 ezer zsidó Auschwitzba történő deportálásának megszervezésében is.

Efraim Zuroff követelte, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel a vizsgálatot Csatáry ellen. Zuroff szerint "az újabb bizonyíték tovább erősíti az amúgy is erős gyanút Csatáryval szemben, és megerősíti ragaszkodásunkat ahhoz, hogy felelősségre kell vonni őt bűneiért. Az idő múlása nem halványítja el bűnösségét, és az idős kor nem jelenthet védelmet a holokauszt-elkövetők számára" - áll a közleményben.

A The Sun brit bulvárlap két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riporterei Budapesten felkeresték Csatáryt, aki a riport szerint "kanadai akcentusú angolsággal" indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják.

(Kuruc.info - MTI - HVG nyomán)

Vitéz Endre László

A cél érdekében, magyar háborús

bűnösökre volt szükség!

Az ÁVH – s vakoló zsidók meg ontották a magyar háborús bűnösöket. Nem is volt annyi háborús bűnös sehol mint nálunk a vakolóknak már akkor fájt a foguk e földre !!!!

Ébredjetek !!!!

Minden vakoló cionista zsidóra molotov koktélt !!!!

mert fej pénzt nem tudtok felajánlani !!!!!

A Szálasi-miniszterperek után került sor vitéz Endre László és vitéz Baky László népbírósági tárgyalására. Az ítélet nem is lehetett más, mint halál.

Az amerikai OSS könyvirásza természetszerűleg a legkönnyebben kiválasztható áldozatot, vitéz Endre Lászlót igyekszik leginkább meggyalázni és lealacsonyítani.

Heinrich Himmler deportáltatói azt követelték a magyar kormánytól, hogy magyar részről is legyen valaki felelős a magyarországi zsidóság németországi munkára szállításának rendjéért. Az SS-programjában benne volt, hogy a „piszkos munkát” lehetőleg magyarokra kell bízni és a „brutális magyarok” árnyékában üzletelni a Jewish World Congress illetékeseivel. 

Horthy Miklós kormányzónak, akkori kényszerhelyzetében valakit találnia kellett erre a feladatra. Valakinek vállalnia kellett ezt a munkát. A kormányzó egyik leghívebb emberét, vitéz Endre László gödöllői főszolgabírót, majd Pest-vármegye népszerű alispánját a régi, kemény antibolsevista harcost, az első világháború sok-sok kitüntetésétől ékes katonáját hívta meg erre a nagyon nehéz feladatra. Jobb lett volna, ha valaki mást választ ki, szürke jelentéktelen hivatalnokot vagy még inkább valami kétes jellemet és nem a magyar gentlemantípusnak ezt a kemény alakját kompromittálja bele a németek elszállítási akciójába.

Aki ismeri az akkori idők valóságos helyzetét tudnia kell, hogy a kormányzó egyes esetekben úgy nevezett ki miniszterelnököket vagy magasabb rangú hivatalnokokat, hogy egyszerűen rájuk parancsolt. Olykor titkostanácsosi, olykor katonai esküjükre hivatkozással egyszerűen megparancsolta nekik, hogy ezt vagy azt a pozíciót vállalják. Itt nem volt ellentmondás! Így parancsolt rá Horthy Sztójay Dömére, Endrére és másokra is.

A magyar nemzet, a megszállott ország kényszerhelyzetében és a kormányzó kifejezett parancsára vitéz Endre László vállalta a feladatot, noha egyáltalán nem mondható, hogy a németek izzó barátja vagy éppen “náci” lett volna.

Ki sejthette akkor, hogy mire készülnek a németek? Hiszen a Harmadik Birodalom történetének legsötétebb és legkétesebb figurája, Hitler Adolf Juden-kommisszárja, a Budapestre küldött Eichmann Adolf, aki kitűnően beszélt héberül, jiddisül, és aki a héber iratok szenvedélyes műgyűjtője, a Majestic Szállodába tanácskozásra hívta meg a Zsidó Tanács vezetőségét.

És most idézünk:

“A kitűzött órában Himler Márton három fejvadásza érkezett meg. Az első egy alacsony, kövér mosolygós zsidó volt, mögötte fiatal zsidó-kinézésű civil “jóestét grófnő” szavakkal köszönt, majd azt mondta:

- Ne féljen, én nem vagyok zsidó. Mi régi ismerősök vagyunk a Gellért-szállóbeli Garden Partiról. Nem emlékezik rám? Bochkor Károly vagyok.

- Nem emlékezem - felelte vitéz Endréné.

Közben újabb három amerikai érkezett: egy zsidó őrnagy, egy nemzsidó hadnagy és egy magyarországi újságíró, aki az USA-ban kommunista újságnál dolgozott. Bochkor vitéz Endre Lászlóra pillantva csak ennyit mondott az utóbbiaknak:

- Ő az!

- Önt letartóztatom! - mondta a zsidó őrnagy Endre Lászlónak, majd fegyver és méreg után érdeklődött. Kérdezősködött Baky László után is.

Bochkor nyíltan megmondta, hogy kézrekerítője ötezer dollár jutalmat kap. Itt volt tehát az amerikai OSS fejvadászainak nagy üzlete. Bochkor szerint egyes magyar fejekért 5000 dollárt, másokért 400, de mindenesetre a személyi értékek, jegygyűrűk, pecsétgyűrűk, órák, ékszerek könyörtelen elrablása.

“A zsidó őrnagy - folytatja a napló - melegen érdeklődött az Endre Lászlónál látott szőnyegek után is. Ezután jeepre rakták Endre László könyveit. Mikor felesége szerzői jog címén egy példányt követelt azokból, őt is letartóztatással fenyegették. A könyv, amelyet Endre László írt, ezt a címet viselte: ,A zsidókról.’ Abból egyetlen példányt még megtaláltak a szoba sarkában. A zsidó őrnagy azonban “emlékül” magával vitte vitéz Endre László értékes díszkardját és a megtalált arany és ezüst családi emlékeket is.”

Másnap Endre Lászlóné felkereste Bochkort, aki kijelentette, hogy Endre László nemzetközi bíróság elé fog kerülni s ez esetben angol, amerikai vagy francia ügyvédet fogadhat.

Bochkor személyére jellemző, hogy vitéz Jaross Andort úgy adta Himlerék kezére, hogy meghívta teára és letartóztatta. Hasonlóan járt el Antal István propagandaügyi, majd igazságügy-miniszterrel szemben is.

1945. július 19-én vitéz Endre Lászlóné ismét felkereste Bochkort, aki azt mondta neki, hogy nem ér rá hosszasan beszélni vele, mert vár reá Friedmann, akinek apja 1919-ben Magyarországon, Kun Béla diktatúrája alatt vezető személyiség volt. Távozásra szólította fel Endre Lászlónét, mert “végzetes lehetne, ha Friedmann itt találná.”

Ez a Friedmann László, a budapesti kommunista kormány követe volt Salzburgban. Vele - illetve alárendeltségében dolgozott Gellért Andor “hazatelepítési kormánybiztos”, aki pályája kezdetén a berlini Donau-Europa munkatársa volt és nagyon is kétséges szerepet vitt Vajta Ferenccel együtt. Gellért Andor később a müncheni Free Europe magyar osztályának vezetője lett.

A levágott magyar fejekért gálánsan fizetett az OSS, majd szellemi jogutódja: a Free Europe. ...

A dráma azután már a budapesti ÁVH börtönében folytatódik, ahol halálra ítélve vitéz Endre László külföldön maradt családjának az utolsó üzenetet írja:

“Mindhármunkra kimondták a halálos ítéletet azért, mert nem gátoltuk meg a németek által követelt és a kormányzó által elrendelt zsidó-deportációt, amelynek végső céljáról, a zsidóknak Németországban való sorsáról - ezt még a Népbíróság sem tudta ránk bizonyítani - halvány sejtelmünk sem volt.

A per tartalmi részével nem sokat törődtem. Mindazt, ami igaz volt s rám nézve terhelő, nyíltan bevallottam, még azt is, ami bizonytalan volt. Azt tagadtam csak, ami becstelenség, embertelenség lett volna, ha elkövetem, de soha sem követtem el. Két hamis tanú, három érdekelt tanú lett volna hivatott ennek valószínűsítésére. Még így sem sikerült.

Újságokban, röpiratokban is jelentek meg gyalázkodó, hazug cikkek, hogy gyáva, alkoholista, meghunyászkodó, máshol hogy erőszakos, vagy prepotens vagyok. Néhányról kerülő úton értesültem s helyreigazítást követeltem, az ügyészt halottgyalázásért feljelentettem, de mindez sziszifuszi küzdelem innen a fogságból, bentről, ügyvéd nélkül, újságolvasási tilalom mellett, minden külső kapcsolat nélkül. Igazán csodálom, hogy nem hiszi mindenki el az aljasságokat.

De hol egy rendőr, hol egy fogházőr vígasztal és biztat, hogy minden jó lesz, velem éreznek, nem kell csüggednünk, hol pedig kívülről érkeznek hírek váratlan, új fegyvertársakról, volt zsidó és angolbarátokról, baloldaliakról, akik most mind azt látják s bizonyítják, hogy mégis nekünk volt igazunk.

Amit pedig a kisemberek hűségéről, kitartásáról, bátorságáról most tapasztaltam, az igazán csodálatra méltó. 

Tartozom az elveknek azzal is, hogy kegyelmet nem kértem ezektől az ellenségektől. A fellebbezés jogával is csak azért éltem, hogy a hamis tényállást, amennyire lehet, korrigáljuk. Jellemző, hogy az általam bejelentett 50 tanú közül egyetlent sem hallgattak ki.

A múltkori tárgyaláson az egyik zsidó népbíró kezében vastag füzetet láttam, címlapján az én nevemmel és képemmel, amelyen zöld ruhában, nyilas karszalaggal tartok beszédet egy asztal mellett. Nem vezet bosszú, hogy e szemétirodalom szerzőit megtoroljam, de azt szeretném, hogy ha évek múlva akadna valaki, aki a család becsülete érdekében a közreadott gyalázatosságokat megcáfolja.”

Vitéz Endre László, a kormányzó és a magyar nép iránti hűségében, megrendítően tragikus szerepet vállalt.Azonban fölötte, majd csak akkor lehet “ítélni”, ha a katyni gyilkosok, a szovjet katorgák, az amerikai és angol koncentrációs lágerek, a szudétanémetek, a kelet-poroszországi asszonyok, gyermekek gyilkosai, a szovjet katorgák, németek deportáltatói, Tito marsall partizánjai, a potsdami deportáltatók, a légiháborúk tömeggyilkosai is odaülnek egy új Nürnbergben, a vádlottak padjára vagy követik vitéz Endre Lászlót a kötelességteljesítésnek, a megparancsolt hivatásnak azon az útján, amely végül is a kommunista akasztófára vitt. +++

[Hídfő Könyvtár, 1960 London]

Elsikkasztott történelmi lecke

http://www.nol.hu/cikk/329174/ (kivonatosan)

[..] “1945-46-ban Horthy Miklós hazahozatala és a nép ítélőszéke elé állítása lett volna logikus, erre viszont máig tisztázatlan okok miatt nem került sor” - vetette fel a kormányzó felelősségét még a kilencvenes évek közepén, egy Bécsi Konferencián Karsai László, aki szerint az altengernagy bűnsegédi bűnrészes volt több százezer magyar zsidó kifosztásában és meggyilkolásában. Ugyanakkor a budapesti zsidóság részben neki köszönheti megmaradását.

Az elmúlt években többek között Sipos Péter történész kutatásai alapján derült fény arra, hogy

 Sztálin személyesen beszélte le Rákosi Mátyást Horthy felelősségre vonásáról.

A diktátor ugyanis értékelte a kormányzó háborúból való kiugrási kísérletét, valamint megindult István fia szerencsétlen halálán és Miklós nácik által való elrablásán.

Horthy Miklós népbíróság előtti felelősségre vonása elmaradásának más okai is voltak. Egyrészről a kormányzó továbbra is nagy népszerűségnek örvendett itthon, másrészt egyre gyakrabban kihagyó memóriája akadályozta volna az eljárást. […?]

A népbírák Horthy Miklós felett nem, viszont a nevével fémjelzett, mintegy huszonöt éves történelmi korszak felett megpróbáltak ítéletet mondani.

 A holokausztkutató szerint a népbírák érvelésükben megpróbálták az ellenforradalmi korszak nem kevésbé történelmietlen vádjait - miszerint Trianont a zsidó-bolsevista-liberális forradalmakért, büntetésül kaptuk - visszájára fordítani.”

Kuntsár Csaba

Beszéljenek a tények!

A brit külügyminisztérium 1943. október 13-14-i jegyzékeiből

[Notes of the British Foreign Office of Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)

Helyzet Magyarországon: a zsidók álláspontja

Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.

(Kézírás) - E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely német megszállást eredményezne. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.

Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) tegnap közölte velem, hogy

 az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.

A zsidók itt - mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi meg a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú, Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.

Azt mondtam, hogy e lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a “Tablet” legutóbbi számának egyik cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.  (A. W. S. Randall)

N. B. A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, “Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth Kiadó, Bp. 1978. +++

A brutális zsidó terrorlegény, Péter Gábor személyesen kínozta őket

2012. május 01. 08:12
Hunhír.info

A rettegett zsidó hóhér, kínzólegény és tömeggyikos Péter Gábor személyesen vett részt a később felakasztott Vezér Ferenc páter kihallgatásban, és mocskosul „cicáztak” vele, illetve a Grősz-per mellékszálaként indult eljárás részt vevőivel, akiket a kivégzés előtt még arról biztosítottak, hogy hamarosan elengedik őket.

Vezér ügye egyébként annyira tiszta volt, hogy még a kirendelt védő is melléállt. Ne feledjük: 1951-et írunk. Bank Barbara történészt kérdeztük.

– Hogyan került a Grősz-perbe Vezér Ferenc?
– Beletették, ennyi. A koncepció folyamatosan halad egy íven, ahogy szeretnék az ÁVH emberei. A párt, illetve (zsidó vezetőik) Rákosi, Révay József utasítására ez működik. Elméletileg kitalálnak, megkoncepcionálnak egy pálosok elleni pert, amiből lesz egy Grősz-per és a Grősz-pernek mellékperei, ahol ugyanúgy pálos szerzeteseket ítélnek el. Vezér Ferencet mint kilencedrendű vádlottat ítélik halálra; neki van egy másik ügye is, amit hozzácsatolnak.

A Grősz József római katolikus érsek elleni koncepciós pert azzal az eltökéltséggel robbantották ki, hogy a két évvel korábbi Mindszenty-per után újabb végzetes csapást mérjenek a hívőkre, az egyházra, a keresztény magyarságra. A kommunista rendszer közvéleményre és sajtóra gyakorolt kíméletlen nyomása még a Mindszenty bíboros elleni hajszánál is kíméletlenebbnek bizonyult, bizonyítja ezt az Új Ember katolikus hetilap korabeli közlése is; amíg a Mindszenty-perrel kapcsolatban a lap csak az ítélet puszta közlésére szorítkozott, s néhány mondattal, a bíboros személyének megbélyegzése nélkül, a katolicizmus túlélési lehetőségeire is utalt, a Grősz-pert már „súlyos bűncselekményként” kellett emlegetnie. Grősz Józsefet „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében, valutaüzérkedésben, külföldre szöktetésben, valamint bűnpártolásban” találták bűnösnek, és tizenöt évi börtönre ítélték. Bozsik Pált és Endrédy Vendelt szervezkedésen kívül kémkedésben, valutaüzérkedésben és külföldre szöktetésben marasztalták el, s ezért tíz, illetve tizennégy év börtönbüntetéssel sújtották őket. Hagyó Kovács Gyula hasonló „bűnökért” tizenhárom, Csellér István bűnpártolásért, fegyverrejtegetésért, valutaüzérkedésért, külföldre szöktetésért és közirat-hamisításért tíz év börtönt kapott. Halálos ítéletet róttak ki Vezér Ferencre, akit egy rendbeli gyilkossággal, többrendbeli gyilkosságra való felbujtással, valamint a népek háború utáni békés együttműködésének megbontására irányuló bűntettel vádolták. Farkas Endre 8 évi börtönbüntetést kapott, Hévey László ügyét elkülönítették, dr. Pongrácz Alajos ügye átkerült a budapesti katonai törvényszékhez. Az Új Embert arra kényszerítették, hogy cikkben közölje: a magyar katolikusok egyetemesen elítélik Grősz érseket és társait.

(forrás: Új Ember)

– Másik ügy?
– A pálosszentkúti szovjet katonák meggyilkolása, a Tóth Illés és társai per. Az ottani tanyavilágban élő emberek elleni eljárás, ahol első fokon születik 14 halálos ítélet, amelyből másodfokon lesz 10 – végül hatot hajtanak végre. Az egyik elítélt a börtönben halt meg.

– Említette Rákosit, aki azt írja visszaemlékezéseiben az eljárással kapcsolatban – Vezér Ferenc neve említése nélkül –, hogy „követelték a halálbüntetést”. Kik „követelték”?
– A (judeobolsevik) Alapy Gyula volt az ügyész. Ő volt, aki „véresszájúan” követelte, hogy ennek az embernek nincs léte ebben a világban, de ugyanúgy Molnár Erik, aki akkor igazságügyi miniszter volt, nem ugyanezeket a szavakat használva ugyanezt hangoztatta. Vezér Ferenc védője a perben bátor ember volt, volt, hogy valóságosan is a védelmére kelt.

– Rákosi egy helyütt azt is írja, hogy voltaképpen személyesen ellenezte ezeket az ítéleteket. Ez hogy létezik?
– Hát... semmi nem történt az ő tudta nélkül, én úgy gondolom. Főleg abban az időszakban nem. Egyébként pedig nem csak civil van ebben a perben, dr. Bozsik Pál, aki a Mindszenty-ügyben is már tanúként jelen volt, a Grősz-perben másodrendű elítéltként jelen van, ő a börtönben meghal. Álnéven temetik el.

– Vezérrel a nyomozati időszakon belül mi történik?
– Akkoriban álnéven dolgozik Budapesten. Bújtatják, illetve van neki egy albérlete, ahol meghúzza magát. ’51. március 20-án tartóztatják le az iratok szerint, és folyamatosan fogdaügynök van ráállítva. Meg lehet nézni a fotókon, a ’40-es évek végén és az '51-es tárgyaláskor készített képeken óriási különbség van. A fogdaügynök borzasztó szinten „jelenti” a hatóságnak, Péter Gábor személyesen is kihallgatja. Vezérnek vannak olyan levelei, amelyeket Péter Gábornak ír személyesen, „Altábornagy Úr” megszólítással. És egy igazi érdekesség a mellékper egészéről: Tóth Illésék vezető kihallgatótisztje (a zsidó) Komlós János államvédelmi százados, aki a későbbiekben a Mikroszkóp Színpad igazgatója. Érdekes pályafutást futott be ez az „úr” is.

– Mi történik a kihallgatásokkor?
– Azzal fenyegetik, hogy kiadják a szovjeteknek, kiadják az NKVD-nek. Vezér Ferenc ettől nagyon fél. Amikor közlik vele egy kihallgatás során – tehát a „jó kihallgatótiszt, rossz kihallgatótiszt” játékot játsszák vele –, hogy mégsem fog ez megtörténni, akkor fel van vidulva. A hangulatjelentések szerint is lehet tudni, hogy most éppen hogyan folyik a tárgyalásnak, illetve a vizsgálatnak a folyama. Péter Gábor például kijelenti a Tóth Illéséknek, hogy „Ti csak tanúk vagytok itt, addig vagytok bezárva, és amikor elítéljük ezeket az embereket, kiengedünk benneteket”. Tóth Illés majdnem a teljes vizsgálat folyamán biztos abban, hogy őt nem fogják halálra ítélni. Kivégzik.

– Lépjünk vissza az időben. Hogyan került a hatóság látókörébe Vezér Ferenc, túl azon, hogy szerzetes volt?
– Nos, vezetett egy naplót Pálosszentkúton, ahol működött. Az ő írásaival lehetett nyomon követni, hogy milyen kegyetlenkedéseket végeztek a szovjetek a faluban és környékén, de még Kiskunfélegyházán is. Igazából polgárőrséget „kellett” szervezni, és a faluban nem volt más ember, aki alkalmas lett volna a szovjet katonák ténykedését fékező polgárőrség vezetésére, mint Vezér Ferenc. Közben alakult egy másik polgárőrség is. A két szervezet működését összemosták; történtek atrocitások a gazdák kifosztására és a nők megerőszakolására válaszul, ezekről Vezér Ferenc is tudhatott. De hogy a vád alapjául szolgáló 30 katonagyilkosságban benne volt, teljesen valószínűtlen. Annyi bizonyos, hogy a nyomozás során egyszer kiszálltak Pálosszentkútra, és ott 15 szovjet katonasírt találtak, de ők a harcok során haltak meg és rendesen el is temették őket. Érdekes módon nem történt exhumálás sem, tehát nem bizonyították be soha, hogy ki mikor és hogyan halt meg. Az ügyet rá akarták húzni az egész csapatra, miközben tudjuk azt, hogy ’45 tavaszán már van neki egy népbírósági ügye, ugyanis izgatásért feljelentik, és a kecskeméti népbíróság tárgyalja is az ügyet, de felmentik.

– Része az egésznek...
– Igen, ez egy hosszú folyamat volt. A szovjet törvénykönyvek árulkodnak arról, hogy ők az egyházakról mit gondolnak és hogyan járnak el ellenük. Ezt átveszi majd a hazai kommunista párt; és a főideológus, a zsidó Révai meg is fogalmazza, hogy a pálosok ügyében konkrétan hogyan kell eljárni. Végig lehet követni Mindszenty, a szervezetek, az egyházak ügyén át, folytatva a szerzetesrendek megszüntetésével, a papok kitelepítésével, internálásával, a békepapság létrehozásával. Vezér Ferenc szerepe kirívó lehetett, mert kiderült róla, hogy nem szereti a kommunistákat. Tartott az ideológiától, és ezt le is írta.


– A per után?
– Van egy ítélet. A Legfelsőbb Bírósághoz és minisztertanácshoz is odakerül az ügy. Mindenhol visszautasítják az enyhítést, sőt amit előbb említettem, hogy Molnár miniszter is nyilatkozik ebben az ügyben, és '51. augusztus 3-án kivégzik a reggeli órákban, és másnap reggel álnéven eltemetik a 298-as parcellába, a 17. sorba. Ezt két éve tudjuk, akkor leltük fel a levéltárban, hogy milyen álnéven lett eltemetve, előtte senki nem tudta, hogy mi lett a sorsa. Vannak nyilvántartások az előző időszakból, és ott több álnév fel lett fedve, de az ő neve nem lett megfejtve, csak egy a kis cetlin volt rajta. Így tudtak elindulni, és megtalálni a tetemét.

!!!(18)!!!
Így kegyetlenkedtek nőkkel a szovjet katonák

„(…) éjszaka egész csapat ütött rajtunk, akkor is a földre fektettek, sötét és hideg volt, lőttek. A következő képem maradt meg bennem: guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hol egyik fekszik rám, hol a másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut. Néztek egy karórát... Mérték az időt. Sürgették egymást. Kérdezte az egyik: „Dobre robota?” Nem mozdultam. Azt hittem, ebbe belehalok. Persze nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal. Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom. Hajnal felé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: az ember két lábát a válla fölé hajtják, és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince.”

(Polcz Alaine: Asszony a fronton) 

A politikai pakliból kijátszott

zsidó adu

Vámos György legutóbb Gyurcsány Ferencnek írt nyílt levelet. Mint mondja, zsidó emberként afelől érdeklődött a kormányfőnél, hogy mikor hagyja abba a kormányoldal a Vámos által zsidó aduként aposztrofált gyakorlatot. Szerinte a hazai zsidóságnak rövid időn belül szemléletváltásra és újabb önértékelésre van szüksége.

„Az antiszemitizmus rémképével választást lehet nyerni” (Fotó: Hegedüs Róbert)   

–Miért írt nyílt levelet a miniszterelnöknek?
–Két esemény is motivált ebben. Gyurcsány Ferenc fogadta a Zsidó Világkongresszus elnökét, és azt vártam, hogy ha korábban képes volt az egész kormányt összehívni egy antiszemita kép miatt, akkor most példát mutat, s nemcsak szóban, hanem tettekben is kiáll a zsidóság mellett.

–Mire gondol?
–Arra, hogy fogja magát, és átnyújtja annak a villának a kulcsát, amelyben lakik, s amelyet jogtalanul vettek el egy zsidó tulajdonostól. Persze ezt nem tette meg. A másik eset, hogy a közelmúltban egy szocialista képviselő Izraelbe küldött vissza egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú fideszes képviselőt. Gondoltam, van valami hitele a kormányfő korábbi kijelentésének, miszerint ő is zsidó, ha zsidóznak. Ehhez képest semmilyen módon nem határolódott el párttársának mondataitól. Ez a tipikus kettős mérce, az a fajta politikai árnyékjátszma, hogy csak baloldali zsidó létezik, jobboldali sosem, hiszen ott kizárólag antiszemiták vannak. A baloldal a történelem folyamán mindig is kijátszotta az általam csak zsidó adunak hívott kártyát, azaz antiszemitizmussal, szélsőjobboldalisággal ijesztgetett és bélyegzett meg bárkit.

–Miért tenné ezt?
–A politikai hatalom megtartása érdekében. Ehhez pedig a baloldal mindig felhasználta a magyar zsidóságot.

–Történelmünk melyik időszakában kezdődött az ön által említett politikai játszma?
– Ez az irányvonal 1945 óta figyelhető meg. Az ötvenes évek politikai vezetői, Rákosi, Gerő, Révai, Farkas valamint az ÁVH vezetője, Péter Gábor is zsidó volt, de nem akartak zsidóként élni, ehelyett tevőlegesen részt vettek a hazai zsidóság kifosztásában. Dénes Béla, a Magyar Cionista Szövetség vezetője ellen koncepciós pert is indítottak, melyben a vád többek között a hatalom megdöntésére irányuló törekvés volt. Mindezek után a politikai vezetők ’56-ban azt kezdték terjeszteni, amire többek között mostanában Havas Szófia is utalt, hogy a forradalmárok antiszemiták, nyilasok voltak. A forradalom idején valóban kerestek a felkelők embereket, köztük zsidókat is, de nem a vallásuk miatt, hanem azért, mert a gyűlölt államgépezet kiszolgálói voltak.

–Az ötvenhatos forradalmárok között számos zsidó is harcolt.
–Bizony. Nickelsburg László például a Keleti pályaudvar parancsnoka, Angyal István pedig a Tűzoltó utcai forradalmi csoport vezetője volt. Mindketten Auschwitzból jöttek haza. Renner Péter, a Corvin köz egyik szakaszparancsnokaként, Bán Róbert pedig a Széna tériek parancsnokhelyetteseként harcolt. Mindegyiküket kivégezték. Említhetném még Marián Istvánt, ő a Műegyetem nemzetőrségének parancsnoka volt, a győri színházi rendezőt, Földes Gábort vagy a Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt kivégzett Gimes Miklós újságírót. A sort még hosszan folytathatnánk, de ebből is látszik, mennyire manipulatív volt már akkor a baloldali kommunikáció. Aztán hatvanhétben újra fordítottak gondolkodásmódjukon. Az izraeli–arab háború kitörésekor a Szovjetunió és csatlós államai megszakították diplomáciai kapcsolatukat Izraellel. A magyar sajtóban és a politikai kommunikációban rendre támadták a zsidó államot. Majd eljött az álrendszerváltás, és újra felújítottuk kapcsolatunkat Izraellel, a baloldal pedig rögtön a hazai zsidóság legnagyobb pártfogójaként lépett elő újra.

–Hogyan értelmezi mindezt?
–A kilencvenes évek elején tevékenykedő politikusokat, akik ténylegesen rendszerváltást akartak, becsapták. Elhitették velük, hogy ez lehetséges, miközben már azon dolgoztak, hogy az újonnan megszületendő demokráciát hogyan lehet bemocskolni az antiszemitizmus rémképével. Az antiszemitizmus rémével, a félelemkeltéssel ugyanis választásokat lehet, lehetett nyerni. Ezzel csak egy nagy probléma van, hogy ezek a csoportok gondolataikat nem meggyőződéses zsidóként hangoztatják, hanem kampányjellegűen. Teszik mindezt úgy, hogy őket erre a magyar zsidóság jó része nem kérte, és nem adott arra sem felhatalmazást, hogy antiszemitázzanak. Közülük jó néhánynak a szülei az állampártot szolgálták, maoista, sztálinista és ávós gyökereik vannak, és nagyon messze állnak a liberalizmustól is. Ezek a baloldali és liberális körök az idős zsidó emberek régi és jogos félelmeit egyaránt felhasználják, ehhez pedig senkinek, a mostani kormányoldalnak sincs joga.

–Mi lehet a megoldás a mostani helyzetre?
–A magyar zsidóságnak szembe kell néznie múltjával. Azzal a tragédiával, hogy hazajön a háború után a lágerből vagy a munkaszolgálatból, a felszabadító Vörös Hadsereg pedig beállítja a málenkij robotra vitt emberek soraiba, akár korábbi fogvatartójával egy szakaszba, majd túlélve mindezt, az ötvenes években a kommunista állampárt gépezetének része lesz. Ez nem volt senkinek kötelező ugyan, mégis rengetegen választották. Le kell számolni azzal a régen kialakult formával is, hogy csak a baloldal vagy a liberális párt létezik. Ha valaki nem is így gondolja közülünk, az is fél kimondani, mert tart attól, hogy a vele egy társaságba járók mit szólnak majd a véleményéhez. A jobboldal nyolc évig kormányzott itthon, és egyetlen zsidónak sem lett semmi baja, sőt a szélsőjobboldali mozgalmakat is visszaszorították. Mindenki tisztában van azzal is, hogy Magyarországon nem akar senki zsidókat a Dunába lövetni, csak a politika pufogtatja ezeket a frázisokat. Ha ezen felülemelkedünk, akkor képviselhetjük igazán magunkat és léphetünk fel az ellen, ha tényleg antiszemitizmust tapasztalunk. A Nagy-Magyarország területéről elszármazottaknak szembe kell nézniük azzal, hogy vállalják, honnan jöttek, ugyanis ezt nagyon sokan szégyellik. Vállalni mindezt abban az országban, amely történelmet írt azzal, hogy önmagával is határos.

Lánczi Richárd
Magyar Hírlap

Nyílt levél a Magyar Köztársaság közjogi méltóságainak

rübezal, p, 2006-10-13 07:11 Alvilág

A sajtó minden oldaláról érkezett beszámolóiból, valamint a hozzánk eljutott egyre sokasodó egyéni híradásokból értesülünk arról, hogy a miniszterelnök balatonöszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követő tüntetések és zavargások kapcsán indult rendőrségi, ügyészségi és bírósági eljárások során egyértelmű sérülést szenvedtek az alkotmányos elvek, a törvények és az emberi jogokat védő nemzetközi egyezmények.

A hatályos magyar Alkotmány és törvények következetesen a bíróságokra és az ügyészségekre bízzák az alkotmányos rendnek továbbá az állampolgárok jogainak és törvényes érdekeinek védelmét. Kimondják, hogy az állampolgárokkal szemben kegyetlen, embertelen és megalázó eljárás nem folytatható. Kimondják, hogy a büntetés kiszabásánál a tettarányosságot, az elkövető személyét figyelembe kell venni.

A sokféle érdekkörből és társadalmi csoportból folyamatosan érkező hírek és beszámolók egybehangzó tartalma alapján nyilvánvaló, hogy a rendőrség és más nyomozati szervek bűnüldözési eljárása nem kevés esetben téves irányt vett. A tettesek elfogása során nem kis részben ártatlan személyeket is őrizetbe vettek. Nyilvánosságra kerültek olyan adatok és tények is, amelyek szerint a rendőrség messze túllépte jogosítványait, amikor a társadalmi rendet nem veszélyeztető, pusztán a bűncselekmények helyszínén jelenlévő személyeket vett őrizetbe. Ez az alkotmányosságot sérti.

Még súlyosabb megítélés alá esik, ha az ügyészség ártatlan személyek vagy a társadalomra jelentéktelen mértékben veszélyes cselekmények elkövetői ellen is előzetes letartóztatás kényszerítő intézkedését indítványozta, noha a szükséges és indokolt bizonyítékok nem álltak rendelkezésre. A legsúlyosabb megítélés alá azonban az esik, ha független, csak a törvényeknek alávetett bírák, akiknek döntése garanciális jellegű, a tömegével előállított gyanúsítottakat megfelelő bizonyítékok és körültekintő eljárás híján, a kötelességszerű érdemi vizsgálat nélkül helyezték előzetes letartóztatásba. Több esetben már első fokú ítéletet is hoztak olyan személyekkel szemben, akiknek - az eset összes körülményeit megismerve - bűnössége kétséges vagy olyan jelentéktelen, hogy a rájuk kiszabott büntetés messze eltúlzott. Sérti a jogállamiságot, hogy esetenként személyükben és a tett tárgyi súlyában kismértékű társadalomra veszélyes cselekmények büntetése messze nincs arányban a közelmúlt nem egy igen kirívó, jelentős súlyú bűncselekménye elkövetőjével szemben alkalmazott ügyészi indítvánnyal illetve meghozott ítélettel. Ugyanakkor a bírói függetlenséget súlyosan sértőnek tekintjük és elítéljük az eljárásban részt vevő ügyészek és bírák személyes adataival történő visszaélést.

A kifogásolt alkotmánysértő bűnüldözői és ítélkezési sorozat hazai jogtörténetünk legrosszabb időszakát idézi. A naponta érkező híradások az indokoltan vagy indokolatlanul előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottakkal szemben alkalmazott kegyetlen és embertelenül megalázó bűnüldözői cselekményekről tudósítanak. Ez az alkotmánysértő gyakorlat elfogadhatatlan úgy a Magyar Köztársaságban, mint az Európai Unióban, amely különleges hangsúlyt fektet a jogállam és az emberi jogok védelmére. Különösen fájdalmas és megdöbbentő, hogy e súlyos jogsértésekre éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján kerül sor a hazai hatóságok részéről.

Mi, a magyar jogásztársadalom tagjai hivatásunknál fogva is elítéljük a törvénysértő eljárásokat, amelyek az utóbbi hetekben Magyarországon jelentős számban megtörténtek. Kérjük, hogy alkotmányos kötelezettségével összhangban, jogi lehetőségeit felhasználva és társadalmi súlyával élve szíveskedjék mindent megtenni annak érdekében, hogy a törvénysértéseket haladéktalanul megszüntessék, a már elkövetett jogsértéseket a leghamarabb kivizsgálják, elkövetőiket felelősségre vonják, a sérelmet szenvedettek pedig teljes kártérítést kapjanak.
Nekünk nincsenek alkalmas eszközeink a jogellenes gyakorlat leállítására. Azonban magyar jogászként, akik az Alkotmányra és az igazság szolgálatára esküdtünk, mégsem hallgathatunk, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, de még inkább felelős, aki bár tehetné, de nem tesz meg mindent a jogállamiság érvényesülésért. Mert a jogállamot és a demokráciát csak jogszerű és alkotmányos eszközökkel szabad védelmezni.

Dr. Herczegh Géza, a Hágai Nemzetközi Bíróság nyugalmazott bírája
Dr. Jávor Béla ügyvéd,
Dr. Király Miklós, tanszékvezető egyetemi docens
Dr. Zlinszky János, volt alkotmánybíró

Kapják:

A Magyar Köztársaság elnöke,
A Magyar Országgyűlés elnöke
A Magyar Alkotmánybíróság elnöke
A Legfelsőbb Bíróság elnöke,
A Legfőbb ügyész
Az Országos Rendőrfőkapitány
Az igazságügyi és rendészeti miniszter
Valamennyi ombudsman
A magyar országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés valamennyi frakcióvezetője

ÁVH – s zsidó gyerekek birodalma

Ügynöklista

AZ OLDAL KÖZZÉTEVŐJE NEM ÁLLÍTJA, HOGY AZ ALANT FELSOROLT EMBEREK AZ ALANT FELSOROLT TITKOSSZOLGÁLATOK TAGJAI. AZ OLDAL TARTALMA NEM IRÁNYUL SEMMIFÉLE IZGATÁSRA. GYŰLÖLETKELTÉSRE AZ OLDAL ELKÉSZÍTŐJÉNEK SZÁNDÉKA SZERINT NEM ALKALMAS.  AZ OLDAL TARTALMA awww.lakatospal.hu oldalon MEGTALÁLHATÓ, ONNAN CSUPÁN EGYSZERŰ ÁTVÉTEL.

Turan|2005. április 26., kedd

A mostani politikai maffia tevékenységére is kíváncsi lennék , és tudni akarom , hogy ők most kiknek hányfelé jelentgetnek a vakoló páholyukon kívül !!!!!

Kérem átvilágításukat , és nemzetbiztonsági kockázatuk miatt a hatalomból kiszedni őket , és a szabadkőműveseket is , legyenek szivesek elvégezni , még mielőtt e maradék honunkat is idegen kézre játszanánk , vagy hagyják a népre , és ők éjszakánként molotov koktélokkal elintézik ezt az ügyet .

Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk önöket, hogy birtokunkba jutott egy olyan valótlannak tűnő - mellékelt - lista, amely alapján esetlegesen feltételezhető a gyanú, hogy becsületes közszereplők és felelős állami vezetők egy másik ország hírszerző szolgálatának, illetve különböző szervezeteknek dolgoztak. Ezekről a listán szereplőkről mi feltételezni sem tudjuk, hogy esetleg idegen érdekeket szolgáltak volna, ezért az igazság megnyugtató kiderítése érdekében kérjék olvasóikat, hogy a nevek szerint jelezzék a témával kapcsolatos információikat és véleményüket. Javasoljuk, hogy szerkesztőségük a lista közlését csak közvélemény kutatásnak szánja és semmiképpen se azonosuljanak a lista eredeti készítőivel, ezt mi sem tesszük egészen addig, ameddig az olvasók konkrét adatokkal nem erősítik meg a feltevést. Szeretnénk, ha az '50-es évektől a napjaink közszereplőiről a birtokunkba jutott listát ugyanúgy nyilvánosságra hoznánk, mint az eddig - fejléc, iktatószám és aláírás nélkül - megjelent, úgynevezett ügynöklistákat. Íme a lista: 1. Aczél (Appel) György (Budapest, 1917. 08. 31.) Az MSZMP KB titkára, a PB tagja, miniszterelnök- helyettes, feltételezett külföldi szervezet , a továbbiakban felt.szerv. : a Szabadkőműves Páholynak és a bécsi cionista szervezetnek a tagja 2. Aczél (Acsádi) Endre MNVK-2 Csf-ség, a Katonai Hírszerzés főtisztje, sajtó attasé, a NAP-TV szerkesztő riportere, felt. szerv. : Moszad 3. Andics Erzsébet (Berei Andorné, Budapest, 1902. 06. 22.) történész, MSZMP pártfunkcionárius , felt. szerv. : KGB 4. Annus Antal (Békéssámson, 1941. 01. 23.) , az Egyesített Tiszti Iskola elvégzése után a szovjet Vörös Hadsereg Vk. Akadémián szerzett diplomát, majd a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, felt.szerv.: GPU 5. Apró Antal (Szeged, 1913. 02. 08.), a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt-kormány tagja, az MSZMP PB tagja, miniszterelnök helyettes, majd az országgyűlés elnöke, felt. szerv.: KGB 6. ifjabb Apró Antal, a BM III/II-1 o. kémelhárítója volt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségének nagybátyja, egyben a kormányfő tanácsadója is, felt. szerv. Moszad, KGB 7. Barabás János (Bp. 1947. 06. 25.) 1982-től az MSZMP KB agit.prop.o. helyettes vezetője, ő foglalkozott a külföldi sajtónyilvánosság alakításával, KB tag, majd ideológiai titkár, felt.szerv.: KGB 8. Bárd András (Blau Ármin) /Bp. 1900. 02. 16./ az 1919-es Vörös Hadseregben szolgált, az MKP újpesti pb titkára, majd 1956 után az MSZMP KB munkatársa, felt.szerv.: KGB 9. Benke Valéria (Gyönk, 1920. 07. 26.) 1941-től tagja a kommunista pártnak, 1943-ban együttműködik Tito partizánjaival, az MSZMP KB tagja, a Magyar Rádió elnöke, miniszter, stb., felt.szerv.: jugoszláv hírszerzés és a KGB 10. Baló György, a BM III/I csf. hírszerzője volt, a washingtoni magyar nagykövetség sajtó attaséja, TV hírigazgató, majd szerkesztő-riporter, stb. felt.szerv.: CIA és Moszad 11. Berecz János (Ibrány, 1930. 09. 25.) , 1963-ban került ki Moszkvába aspirantúrára, az SZKP KB társ.tud. akadémiáján lett kandidátus, az MSZMP pb tagja, a KB titkára, stb. felt.szerv.: KGB 12. Berend T. Iván (Bp. 1930. 12. 11.), MSZMP KB tagja, az MTA elnöke, az 1970-es évek végétől a nyugati kapcsolatait erősítette, a Royal Historical Society tagja, a New York-i St. John Egyetem doktora, stb, felt.szerv.: CIA 13. Biszku Béla (Márok, 1921. 09. 13.), az MSZMP KB és PB tagja, belügyminiszter, majd KB titkár, felt.szerv.: KGB 14. Borbély Sándor (Nagybún, 1931. 12. 12.), a pártfőiskolát Moszkvában végezte el, a KISZ bp-i titkára, majd KB titkár, munkásőr altábornagy, a Munkásőrség országos parancsnoka, felt.szerv.: KGB 15. Baja Ferenc (Kecskemét, 1955. 07. 04.) 1988-től MSZMP tag, az MSZP alapító tagja, amelynek különböző tisztségeit töltötte be, jelenleg a kormány államtitkára, a „zsurki vodkagyár" témában indított vizsgálat egyik főszereplője, felt.szerv.: KGB 16. Bába Iván (Teplice, 1950. 06. 25.), 1988 decemberéig az FKGP-ben tevékenykedik, majd külügyminisztériumi államtitkár, később Varsóban nagykövet, felt.szerv.: szlovák hírszerzés 17. Békesi László (Győr, 1942.) , az MSZMP bp-i bizottságának gazd.pol. titkára, majd pénzügyminiszter, felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy 18. dr. Bauer Miklós , az ÁVH alapítója, majd vizsgálótisztje, akinek a felesége is itt dolgozott, mint ÁVH-s főhadnagy, felt.szerv.: KGB 19. Bauer Tamás (Bp. 1946. 05.06.), az MTA közg.tud bizottságának tagja, kezdettől fogva kapcsolatban állt a demokratikus ellenzékkel, alapító tagja az SZDSZ-nek, annak gazd-pol. szakértője, ogy-i képviselő, felt.szerv.: Moszad 20. Csáki Sándor (Újpest, 1931. an.Dicher Regina), az Újpesti Dózsa SC alelnöke, majd a BM sajtóosztályának vezetője volt, felt.szerv.: Moszad 21. Czinege Lajos (Karcag, 1924. 03. 24.) , az MKP KB adm.o.vezetője, 1957-ben ő szervezi a „pufajkás" karhatalmat, az MSZMP KB tagja, honvédelmi miniszter volt, felt.szerv.: KGB 22. dr. Danis György (Kéty, 1945.06.15.) , körzeti orvos, 1987-től részt vett néhány politikai kezdeményezésben, az SZDSZ alapító tagja, 1990-től ogy-i képviselő, felt.szerv.: CIA 23. Demszky Gábor (Bp. 1952.) , SZDSZ alapító, volt a párt ügyvivője, ogy-i képviselő, Bp. főpolgármestere, felt.szerv. CIA, Moszad 24. Farkas Mihály (Lőwy Wolff Hermann) (Abaújszántó , 1904.07.18.) Moszkvában a Komintern titkára, majd az MKP főtitkár -helyettese, volt honvédelmi miniszter, felt.szerv.: KGB 25. Fekete János (Bp.1918. 09. 04. an: Fuchs Regina), 1945. előtt tagja a Szu KP-nak, az MKP, majd az MSZMP pártmunkása, ogy-i képviselő, az MNB első elnökhelyettese, stb. felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy, KGB, Moszad 26. Fenyő János, a VICO sajtóbirodalom volt tulajdonosa, felt.szerv.: Moszad 27. Fodor Gábor (Gyöngyös, 1962. 09. 27), a Fidesz egyik alapítója, 1990-ben Fidesz listán ogy-i képviselő, 1993. novemberétől SZDSZ tag, jelenleg elnök szeretne lenni, felt.szerv.: Moszad 28. Gerő Ernő (Tergebec, 1898. 07. 08.) , a Komintern munkatársa, a szovjet GPU (a továbbiakban orosz katonai hírszerzés) spanyolországi rezidense, majd az MKP első titkára és miniszter, feltl. szerv. még: KGB 29. Grósz Károly (Miskolc, 1930. 08.31.) az MSZMP KB ov.-je, Pb tag, miniszterelnök, MSZMP főtitkára, felt.szerv.: KGB 30. Győri Imre (Hódmezővásárhely, 1924. 04. 21.), az MSZMP KB titkára és PB tag, felt.szerv.: KGB 31. Haraszti Miklós (Bp. 1945) a „Beszélő" szamizdat egyik szerkesztője, az SZDSZ alapítója, ogy-i képviselő volt, felt.szerv.: Moszad 32. Hodosán Róza, (Dabas, 1945) , a „Beszélő" egyik készítője, egy évet az USA-ban töltött ösztöndíjasként, az SZDSZ alapító tagja, ogy-i képviselője volt, felt.szerv.: CIA Moszad; 33. Horn Gyula (Bp. 1932. 07.05), Rosztovban, a pártfőiskolán tanult, pufajkás karhatalmista, aki részt vett az '56-os forradalom leverésében, az MSZMP KB ov-je, külügyminiszter, az MSZP elnöke és miniszterelnök volt, felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy, KGB 34. dr. Kapolyi László, a moszkvai Bányászati Egyetem díszdoktora, 1976-tól nehézipari miniszter volt, az MSZMP KB tagja, jelenleg ogy-i képviselő, a szovjet államadósság aktív lebonyolítója, felt.szerv.: KGB és GPU 35. Kárpáti (Kurely) Ferenc (Putnok, 1926. 10. 16.) politikai főcs.főnök, majd honvédelmi miniszter, felt.szerv.: GPU, KGB 36. Keleti Ferenc (Losonc, 1910. 12.08.), „Kricsanov" orosz partizándandár politikai komiszárja, MDP adm.o.vezetője, majd nagykövet, felt.szerv.: GPU, KGB 37. Keleti György (Losonc, 1946. 05. 18.), 1969-ben végezte el a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, majd a Zrínyi Miklós KA hallgatója, KISZ vezetőként dolgozott, a HM Sajtóosztályának vezetője, majd szóvivője, az MSZP színeiben ogy-i képviselő, volt honvédelmi miniszter, jelenleg az ogy. honvédelmi bizottságának elnöke, felt.szerv.: KGB  38. Korom Mihály (Mindszent, 1927. 10. 09.), az MSZMP PB tagja és a KB titkára, igazságügyi miniszter, felt.szerv.: KGB 39. Kőszeg Ferenc (Bp. 1939. 04. 26.), 1981-től a „Beszélő" szerkesztője, majd főszerkesztője, az SZDSZ egyik alapítója és ogy-i képviselője, felt.szerv.: CIA 40. Ladvánszky Károly (Szeged, 1928. 04. 11.), az MKP tagja, a rendőrségnél különféle vezető beosztásokban dolgozik, 1956-ban tért vissza a Szu-ból, rendőr altábornyagy, belügyminiszter helyettes, a Szovjet Milicia Kiváló Dolgozója érem tulajdonosa, felt.szerv.: GPU 41. Lasz György (1947.01.17.) rendőrtiszt, a BM sajtóosztály vezetője, majd az In-Kal Security ügyvezető igazgatója volt, felt.szerv.: Moszad 42. Nagy Lajos (1939. 01. 02.), a BM III/I-2 o. vezetője volt, '90 után pár hónapig a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, az általa létrehozott S-komplex és Kockázat nevű cégekben tevékenykedik Vajda József, Somogyi Tamás volt elhárító tiszt, valamint Derce István és Meruk József volt hírszerzők, felt.szerv.: Moszad 43. Németh Miklós (Monok, 1948.) MSZMP KB gazd.pol.o. munkatársa , majd ov., 1987-ben a KB titkára, majd a Minisztertanács elnöke, az MSZP orsz. eln. tagjává választották, amiről rövid időn belül lemond, felt.szerv.: CIA 44. Pető (Richtmann) László (Bp. 1914 .04.12.), ÁVH-s alezredes, '56 után a Határőrségnél teljesít szolgálatot, majd munkásőr pk., felt.szerv.: KGB 45. dr. Pető Iván (Bp. 1946.08.29.), az SZDSZ alapító tagja, szóvivője, majd pártelnöke, a parlament frakció vezetője is volt, felt.szerv.: Moszad 46. Péter Gábor, Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. 05.18.), az ÁVH parancsnoka, felt.szerv.: GPU 47. Rajk László (Bp. 1949.), a demokratikus ellenzék egyik alapítója, a szamizdat központ létrehozója, az SZDSZ alapító tagja, felt.szerv.: Moszad 48. Rajnai (Reich) Sándor (Bp. 1922. 08. 25.), ÁVH-s alezredes, majd '56 után rendőr vezérőrnagy, a BM III/I csf vezetője, később moszkvai nagykövet, felt.szerv: GPU 49. Révész (Reisch) Géza (Sátoraljaújhely, 1902. 08. 31), a szovjet hadsereg komiszárja volt, 1945 után honvéd tábornok, honvédelmi miniszter, hírszerző főnök, majd moszkvai nagykövet, felt.szerv.: GPU 50. Uszta Gyula (Nagygót, 1914. 06. 22.), szovjet partizán pk., az '50-es években honvédelmi miniszter helyettes, felt.szerv. GPU 51. dr. Vida Ferenc („Tunisz"), 1934-ben Tel-Avivban a zsidó komm.párt tagja lett, ezt követően részt vett a magyar kommunista mozgalomban, az IM főosztályvezetője, majd a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezetője, felt.szerv.: KGB és Moszad 52. dr. Gyekiczky András – Moszad - 1994. májusától a Belügyminisztérium kabinet vezetője, ő felügyelte, hogy a minisztérium munkája az SZDSZ érdekeinek megfelelően történjen. Kiemelt feladataként kezelte az Állambiztonsági Nyilvántartásnak az SZDSZ-esek érintettsége szerinti átvizsgálását, Tyekvicska Árpád közreműködésével. A nyilvántartóban dolgozók véleménye szerint valósággal „kiherélték” az állambiztonsági nyilvántartás azon anyagait, amelyekben SZDSZ-esek szerepeltek. Ezen kalózakcióban az SZDSZ több vezetője, még Demszky Gábor is részt vett, aki ezt a törvénytelenséget kifogásolni merte, azt egyszerűen „kirúgták”. 53. Harangozó Szilveszter – KGB és Moszad – (1920. 01.25.) Az 1950-es években Péter Gábor titkárságán dolgozott, mint ÁVH-s százados, majd aktívan részt vett az ’56-os forradalom leverésében. Először BM III/III. Csoportfőnökség vezetője, majd BM III-as főcsoportfőnök és belügyminiszter helyettes. 1988. december 31-ig a felesége volt a BM Állambiztonsági Nyilvántartó vezetője, de nyugdíjazása előtt egy hónappal. Aczél György utasítására – egymás között csak Rita akciónak nevezett bizalmas átvizsgálás alkalmával – kiszedték a nyilvántartóból az alakuló SZDSZ jelentősebb személyeire vonatkozó és a Moszad érdekeit veszélyeztető anyagokat. 54. Kende János – Deuxiéme Bureau (francia titkosszolgálat) – Párizsi állandó lakással rendelkező filozófia professzor. Az utóbbi időben Magyarországon, mint közíró tevékenykedik. 55. Kenedi János – Moszad – Történész és levéltári kutató, aki jelenleg a Nyilvánosság Klub vezetőségének tagja. A „rendszerváltozás” előtti állambiztonsági anyagok teljes nyilvánosságra hozatala mellett száll síkra, de több olyan szakértő segíti a munkáját, aki előzőleg aktívan részt vett az SZDSZ-esekre vonatkozó operatív anyagok állambiztonsági nyilvántartásból való kiszedésében. Közéjük tartozott többek között Tyekvicska és Gyekiczky is. 56. Kis János – szabadkőműves páholy – CIA – 1943-ban született, 1967-ben az ELTE BTK-n szerzett filozófus diplomát, a demokratikus ellenzék egyik szervezője, az SZDSZ első elnöke. A New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola vendégtanára is volt 1988-ban. A szabadkőművesek Martinovics páholyának tagja. 57. Kovács László – KGB – (1939. Budapest) 1968-ban szerez egyetemi diplomát a Marx Károly. Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az MSZMP KB Külügyi O-nak h.vezetője, 1986-tól külügyminiszter helyettes, majd külügyi államtitkár. Munkája során szoros kapcsolatban állt a Szovjetunió bp-i nagykövetségének szakreferensével. 1994-től külügyminiszter, majd az MSZP elnöke. Jelenleg az Európai Unió egyik biztosa. 58. Lakatos Ernő – GPU és KGB – az 1950-es években, mint alezredes a Néphadsereg című újság főszerkesztője volt, Ebben a szerkesztőségben hadnagyként dolgozott Vitray Tamás is. Lakatos Ernő aktívan részt vett az 1956-os forradalom leverésében, majd az MSZMP KB agit.prop. o-nak vezetője, később berlini nagykövet. 59. Liszkai László – Deuxiéme Bureau – újságíró és szerkesztő riporter, az MNVK-2 Csoportfőnökség hírszerző tisztje volt, több évig dolgozott külföldön is. Az 1990-es évek elején az RTL Klub egyik vezetője, majd adócsalás miatt elítélték és börtönbe csukták. 60. Meruk József – KGB és Moszad – az édesapja Meruk Vilmos a spanyol polgárháborúban, mint szovjet GPU-s vett részt. Meruk József pedig a BM III/I-es Csoportfőnökség hírszerzője volt, mint titkos munkatárs. Moszkvában, amikor az egyik napilapunk tudósítójaként dolgozott, ismerkedett meg egy KGB-s hölggyel, akit feleségül is vett. Eztán a KGB-s feleségével Madridban, mint az MTI tudósítója dolgozott. A „rendszerváltozás” után itthon újságíróskodott, 1993-ban a Kurír főszerkesztő-helyettese, 1998-ban pedig a Reformnál dolgozott. Jelenleg a kormány nemzetbiztonsági és sajtó tanácsadója, fizetést, mint a Mezőgazdasági Minisztérium vezető főtanácsadója kap. Háttérből ő irányította a gazda demonstrációval kapcsolatos kormányzati sajtómunkát, de az ő nevéhez fűződik egy-két volt ügynök, illetve az ügynöklista nyilvánosságra hozatala is.Meruk közreműködik az „Index” szerkesztésében is. 61. Mécs Imre (1933. Bp.) – Intelligence Service (angol titkosszolgálat) – A BME-en tanult, 1957-ben letartóztatták és az ’56-os forradalomban kifejtett tevékenysége miatt először halálra ítélték, majd ezt életfogytiglani börtönre változtatták. Az SZDSZ alapító tagja, majd 1994-től országgyűlési képviselő. 62. Pribula Gyula – KGB – kárpát-ukrajnai születésű, több nyelven beszélő orosz állampolgár, aki a szovjet Déli-Hadseregcsoport parancsnokságán tolmács volt. Házasságkötéssel szerzett magyar állampolgárságot, majd a Hungarofruct-nál dolgozott vezető beosztásban. 63. Simics Sándor („Szása”) – KGB – szovjet állampolgárból házasságkötés útján szerzett magyar állampolgárságot. Az 1970-es és a ’80-as években több évig Benkei András belügyminiszter titkárságának vezetője volt. 64. Szende Iván András – Moszad – Az „Ügynök voltam Magyarországon” – című 2002-ben megjelent könyvében részletesen beszámol arról, hogy az 1970-es és a ’80-as évek elején a BRFK Állambiztonsági Szervének III/II-es alosztályán dolgozott, mint kémelhárító tiszt, majd újságíró lett. A könyvében írja, hogy „Éveket töltöttem a Közel-Keleten”, de arról nem tesz említést, hogy ezalatt Izraelt értette. A könyve arról sem szól, hogy Izraelben, mint volt kémelhárító disszidenst részletesen kihallgatták, majd átszervezték és a rendszerváltozás után visszaküldték Magyarországra. Jelenleg az In-Kal Security egyik vezetője. 65. Tamás Gáspár Miklós (1949. Erdély) – Securitate (román titkosszolgálat) – diplomáját Romániában szerezte, az 1980-as években jött Magyarországra, majd Budapesten az V. kerületben egy „disszidens” család négy szobás lakásába költözött, ezért ekkor az V. kerületi tanács jogcím nélküli rosszhiszemű lakosnak nyilvánította. Ez után a Ceausescu-i titkárságról egy levél érkezett a Kádár titkárságra, kérve, hogy a román munkásmozgalom két harcosának a gyerekét ne tegyék ki a lakásból. Az SZDSZ egyik alapítója és jelenleg politológusként tevékenykedik. 66. Veres György – KGB – Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, az IMO-n (Insztitut Mezdnarodnyik Odnosényij) tanult, amit, a KGB diplomataképzőjét tartanak számon. A „rendszerváltozás” után Nagy Györggyel és más IMO-s társaival létrehozták a WALLIS Holding Kft-t, amely a saját anyagi gyarapodásaikon kívül hivatott volt az MSZP anyagi hátterét is biztosítani. A WALLIS Kft. Első bejegyzett székhelye a Budapest, II. ker. Kondorkert u. l. szám alatt volt, mely villarészt 1996. októberében – a sajtóból ismert módon – dr. Gál Zoltán, az országgyűlés akkori elnöke vásárolta meg. (A WALLIS nevével akkor is megismerkedhettünk, amikor a libatenyésztők ötmilliárd forintos eltűnt pénzük után tüntettek. Ekkor a sajtóból értesültünk arról, hogy e cég neve szerepelt a felvásárlók között.) 67. Zubek János – KGB – határőr főtiszt, a „rendszerváltozás” előtt a BM Határőrség szóvivője, majd az MSZP sajtófőnöke lett. Tökéletes orosz nyelvtudása és szovjet baráti kapcsolatai révén segítette a két ország közötti olajügyletek lebonyolítását. 68. Szilágyi Sándor („Saci”) – CIA – alföldi származású értelmiségi, aki kezdettől fogva a Beszélő egyik szerkesztője. A Bp. VIII. Dankó utcai lakásán a demokratikus ellenzék un. „Salom” csoportja részére szervezi a „Repülő Egyetemet”. Főleg ebből a csoportból kerülnek ki az SZDSZ alapítói. Szoros kapcsolatot tartott a budapesti USA nagykövetségen dolgozó Baltimore úrral. 69. Dr. Vajda József – Moszad – MNVK 2. Csoportfőnökség és a BM III/IV-es Csoportfőnökség közötti összekötő-tiszt. Az Apró családdal közvetlen rokonságban áll. 70. Zoltai Gusztáv /Zucker Gerzson) – Moszad – volt munkásőr, a Vigadó kultúrcentrum egykori igazgatója, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. 71. Lazarovits Ernő – Moszad – A Mazsihisz külügyi vezetője, Németh Péter újságíró, illetve főszerkesztő apósa. 72. Radványi (Reinitz) Dezső (1922. Bp. an. Hölczermacher Olga) – KGB és Moszad – 1945. január 16-án kezdi szervezni Budapesten az MKP V. ker-i pártszervezetét, majd politikai nyomozótiszt. Az ÁVH alapító tagja, s mint ÁVH-s őrnagy, a nevéhez fűződik a STANDARD-ügy vizsgálatának irányítása. Volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió osztályvezetője is. 1956-ban a szovjet csapatok oldalán részt vett a forradalom leverésében. 73. Fröhlich Róbert – Moszad – A HM dandártábornoka, mint „tábori rabbi”. 74. Máté László (Bp. 1952. 01.24.) KGB és Moszad – szakközgazdász, 1973-től a KISZ-ben, 1981-től az MSZMP-ben látott el különböző tisztségeket. Az MSZP első főpénztárnoka, majd alelnöke. A kilencvenes évek elején számos állami vagyon magánosításában vett részt. A becsült magánvagyona 4-5 milliárd forint. Kettős, azaz magyar-izraeli állampolgár. 75. Dr. Jeszenszky Géza (1941. 11.10. Bp.) – CIA – 1966-ban szerzett diplomát az ELTE történelem-angol szakán. 1973-tól ösztöndíjas aspiráns volt az MTA Történettudományi Intézetében. 1976-től a MKKE adjunktusa, majd 1984-86 között a kaliforniai egyetemen, Santa Barbarában tanított. Az MDF alapító tagja, később országgyűlési képviselője, 1990-től külügyminiszter. Az 1970-es évektől a BM III/III Csoportfőnökség, majd a III/I csf. Munkatársa, az USA-ban pedig átszervezték. 76.Gabányi András Moszad a rendszerváltás előtt a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának munkatársa, de egyben Kádár Jánosné Tamáska Mária tanácsadója is. Jelenleg az Országgyűlés Sajtóosztályán dolgozik, mint főosztályvezető helyettes. 77.Jozef von Ferenczi - állítólagos sajtómágnás, a katonai elhárítás nyugatra kidobott ügynöke. Feladata a KGB-s érdekek érvényesítése és bomlasztás a nyugati magyarságnál, így a magyar érdekek háttérbe szorítása. Rossz nyelvek szerint nála nehezebb megállapítani azt, hogy mely szervezeteknek nem dolgozott, mint amelyiknek igen. Hovatartozására jellemző, hogy Horn Gyula dandártábornoknak lépteti elő, kvázi elismeri ügynöki munkáját. 78.Faragó András, az újonnan választott kormány, tehát Antall József első szóvivője. Miután idegen kötődése bizonyított volt, ezért azonnali hatállyal Göncz Árpád vette át, ahol is folytathatta több országra kiterjedő tevékenységét.  ---------------------------------------- Olvasói levélben érkezett az alábbi négy név: 1. Acél György az MSZMP volt KB titkára nemcsak a szabadkőműves páholynak és a bécsi cionista szervezetnek volt a tagja, hanem 7 évig volt a HAGANA(az izraeli titkosszolgálat, a Moszad külső akciócsoportja) magyarországi rezidense is. A politikai és állami vezetőknek megküldött „szigorúan titkos” és „bizalmas” állambiztonsági jelentéseket minden érintett vezető – elolvasás és a hírigényének a ráírása után – a belügyi futárral visszaküldte a BM Titkárságának. Ezeket az anyagokat azonban Aczél elvtárs nem küldte vissza a Belügyminisztériumba, hanem az érdekesebbjeit külön futárral kivitette az előzőekben felsorolt szervezet bécsi központjába. Aczél elvtársnak az ilyen és más hasonló feladatok elvégésére külön futárja volt, aki nem volt más, mint az egyébként a vendéglátóiparban tevékenykedő Radics Sándor r. alezredes, a BM III-as Főcsp.főnökség szt tisztje, aki diplomata útlevéllel is rendelkezett a futári tevékenység ellátásához. 2. Kovács Lászlóról kiegészítés – Kovács elvtárs, amikor az MSZMP KB-ban, illetve a Külügyminisztériumban a magyar külkapcsolatokat irányította, e feladatainak ellátásához nemcsak a szovjet nagykövetség szakreferensével állt szoros „munkakapcsolatban”, hanem a Külügyminisztérium szovjet tanácsadójával is, aki valójában a főnöke is volt. (Ugyanis nemcsak a BM-ben és a HM-ben voltak szovjet tanácsadók, hanem a Külügyminisztériumban is.) 3. Harangozó Szilveszterrel kapcsolatos kiegészítés: Harangozó elvtárs, amikor a BM III/III-as csoportfőnöke és később, amikor a BM III-as főcsoportfőnöke volt, minden hét csütörtök délutánján személyesen találkozott Aczél György elvtársával és a miniszterek megkerülésével részletesen tájékoztatta őt az aktuális operatív helyzetről, különös tekintettel a „belső ellenzékre” és a kulturális területre vonatkozó titkos információkra. Ezeken a megbeszéléseken Harangozó elvtárs nemcsak jelentett, hanem feladatot is kapott, amiről általában nem tájékoztatta még a miniszterét sem. 4. Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatójával kapcsolatosan érkezett kiegészítés: 1990-ben részt vett az un. Ügynöklista készítésében, több példányt másolt magának is, ezekből még el is adott külföldi szervezeteknek – Moszad, CIA -. Kende Péter a titkosszolgálatokról írt könyvének a 280. oldalán pedig említést tesz arról, hogy egy magas beosztású állambiztonsági tisztnek a válófélben lévő felesége a lakáson megtalálta az ügynöklista másolatát. 1990-ben a feleség még a Nemzetbiztonsági Hivatalnál is megjelent a listával és fel akarta jelenteni Nagy Lajost, aki egy „Szöcske” gúnynévre hallgató munkatársával visszalopatta a listát.

Kirándulás a „paradicsomba

Ma sincs benne történelmi emlékezetünkben, hogy az ’56-os megtorlás során a kgb közel ezer embert deportált a szovjetunióba

A szovjetek győztesként viselkedtek Magyarországon, az 1956-os forradalom leverése után. Méghozzá egy háború győzteseként! Ezért történt meg, hogy magyar embereket tartóztattak le önhatalmúlag, s a Szovjetunióba deportálták őket. Ott akartak eljárást folytatni ellenük, mert részt vettek a forradalomban. Összesen 860 magyart szállítottak ki elsősorban Ungvár és Sztrij börtönébe a szovjet hatóságok. Minden valószínűség szerint Szibéria hírhedt munkatáborai nyelték volna el végül a magyar deportáltakat, akiknek első kontingensét még sok-sok szállítmány követte volna Moszkva tervei szerint.



E deportálás történetét a rendszerváltás után sem ismerhette meg teljes valójában a magyar közvélemény. Előtte pedig az egyik legszigorúbb történelmi tabunak számított. Épp ezért nevezte fontosnak a deportálás kérdéskörének feltárását Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Nemrég konferenciát rendezett a Kommunizmuskutató Intézet az 1956-os deportálásokról a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, valamint a XX. Század Intézettel együtt.
A tanácskozás alaphangját Horváth Miklós hadtörténész adta meg, aki szerint a moszkvai katonai vezetés, de maga a szovjet pártvezetés is végig háborúnak nevezte, s akként is kezelte a Szovjetunió Magyarország elleni intervencióját. Az ideológiai szempontok háttérbe szorultak, a szovjet vezetést inkább a birodalmi attitűd jellemezte. „Nem engedjük ki a kezünkből Magyarországot” – ez volt Moszkva jelmondata.

Horváth Miklós szerint ami a megtorlást illeti, már jóval november 4. előtt akcióba lendült a szovjet felderítés, amelyet ÁVH-s tisztek segítettek. Összeírták a harc vezetőit, a fegyveres csoportok parancsnokait, de a forradalom fegyvernélküli segítőit, szimpatizánsait is. Néhány katonailag is fontos településen, például Veszprémben, Taszáron és Tökölön már november 3-án, azaz a Forgószél hadművelet előtt egy nappal megkezdték a szovjetek a letartóztatásokat. Később olyan magyar nemzetőröket vagy katonatiszteket is lefogtak, akik a vérontás elkerülése végett próbáltak közvetíteni a szovjet katonai egységek s a felkelők, illetve a magyar közigazgatás között. Az első nagy hullámban 19 ezer főt tartóztattak le. Akiket deportálni akartak közülük, azoknak azt írták a dossziéjukra, hogy „ekszkurszja”. Magyarul: kirándulás.

A konferencián vetített rövid, de érdekes dokumentumfilmből megtudtuk, hogy a vonaton a vécére kéredzkedő foglyok kis papírfecnikre írt üzeneteket dobtak ki az ablakon, amikor elindultak az első szállítmányok kelet felé. Ezek voltak az első jelei annak, hogy magyar embereket deportálnak a Szovjetunióba. Az ország szélesebb értelemben vett közvéleménye csak november 11-én értesült a kiszállításokról, ekkor már foglalkozott vele a SZER, sőt az ENSZ is.

A nagy cserebere terve

A deportálásról mint jelenségről Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója adott történeti visszatekintést a konferencián. Elmondta, hogy 1941-ben már kétmillió elítéltet dolgoztattak a Gulagon a Szovjetunióban. Egyébként több, a Gulaghoz hasonló táborhálózat is volt a hatalmas birodalomban, a fogvatartottak pontos összlétszámát ma sem ismeri még a statisztika. Ez a rendszer nyelte volna el a magyarokat. Hogy mennyit? Tizenötezres számot emlegetnek a kutatók. Horváth Miklós szerint azonban nem álltak volna meg itt a szovjetek. Szerov tábornok, a KGB vezetője – aki hazánkban személyesen irányította az egész akciót – százezer magyar kulák családot emlegetett. Ki akarta telepíteni őket Szibéria tágas térségeibe, helyükbe viszont orosz családokat hozott volna ide. Tipikusan szovjet gyakorlat, amely így akarta eloroszosítani például a balti államokat is.

Boross Péter, a Szabadságharcos Közalapítvány elnöke a konferencián utalt arra, hogy az 1950-es évek elején a kommunista propaganda által megtévesztett magyarok egy része örvendezve várta, hogy az országot hivatalosan is a Szovjetunióhoz csatolják. És annak egyik tagköztársasága lesz. Akkor hírek keringtek erről.

Himnusz a rácsok mögött

A kutatók szerint Kádár tudott a deportálásokról, de az akcióba semmilyen szinten sem avatták be a szovjetek. Olexandr Pahirya ukrán történész úgy vélte, Kádár csupán azért mondott néhány szót a deportálások ellen, mert attól tartott, hogy a magyarok a deportálások miatt örökre elutasítják majd az általa kínált „konszolidációt”. Sőt, talán újra a fegyverekhez nyúlnak. De Szerov csak legyintett. Pahirya szerint különben a KGB parancsnokai közül addig még soha senki sem vett részt külföldön egyetlen műveletben sem.

Horváth Miklós annyit tett hozzá mindehhez, hogy Kádár egyik jobbkeze, Münnich Ferenc is ellenezte a deportálásokat, de azért átadott a szovjeteknek egy hetven nevet tartalmazó listát, hogy ha már deportálnak, akkor feltétlenül vigyék ki ezeket az embereket.
Olexandr Pahirya egyébként hosszú éveken át dolgozott a kijevi KGB-levéltárban. Ott talált rá arra a huszonnégy aktára, amely a magyar deportáltak anyagait tartalmazza. Csak az írásos parancs nincs meg még, mely a deportálásokat elrendelte. Pahirya kiderítette, hogy Nyikolaj Dudorov, az akkori szovjet belügyminiszter „fogadta személyesen” Kárpátalján a magyar transzportokat, amelyek egy idő után – épp a kidobott levelek, s a vasutasok figyelő szemei miatt – nem vonaton, hanem teherautókon érkeztek. A szovjetek, akik mindig is a „maszkirovka”, vagyis az álcázás mesterei voltak, szívesen használtak vöröskeresztes katonai sebesültszállító kocsikat is a magyarok deportálásához. Hogy ez súlyosan sértette a nemzetközi hadijogot? Szerov nyilván megint csak legyintett.

Pahiryától tudtuk meg, hogy nemcsak a KGB egységei, de például a szovjet belügy 12. gépesített lövészdandára is bekapcsolódott Magyarországon a letartóztatásokba. Odakint rohamtempóban folytak a kihallgatások, ehhez pedig komoly erősítés érkezett Moszkvából a helyi KGB-szervekhez. Bizonyos dokumentumok arról árulkodnak, hogy a deportáltak nem engedelmeskedtek őreiknek, több ízben is hangosan énekeltek magyar dalokat, különféle Kossuth-nótákat, de még a Himnuszt is. Sőt előfordult, hogy lázadást is szerveztek. Pahirya figyelmeztetett, hogy a KGB-s aktákból kiderült, nagyon vegyes volt a deportáltak társadalmi összetétele. Volt köztük munkás, paraszt, értelmiségi, de volt pártmunkás is!
Ez azért olyan fontos, mert ahogy azt Stark Tamás történész, a konferencia ülésvezető elnöke is említette, Konyev marsall azzal adott parancsot a támadásra katonáinak november 4-én, hogy itt horthysta fasiszták ellen indul a küzdelem, ami nem más tehát, mint a nagy honvédő háború folytatása! Olexandr Pahirya szerint a stabilnak hitt szovjet apparátus falán is mutatkoztak repedések ekkor. M. N. Holodkov akkori szovjet belügyminiszter-helyettes például kijelentette, nem ért egyet a deportálásokkal, s emberségesebb bánásmódot követelt a magyar foglyoknak.

Bányászok Budapesten

A deportálásoknak voltak helyi történetei is. A szabolcsi cigánygyereké, Dandus Gyuláé. Kivitték, s odakint kihallgatás címén rettenetesen megverték. Eközben volt ávósok elmentek a fiú magyarországi iskolájába, s azt íratták az igazgatóval a naplóba, hogy Dandus Gyulát kivették a szülei a tanintézetből. Csakhogy a Gyulának nem voltak szülei. Árvagyerek volt…

A szabolcsi-szatmári deportálásokról Lupkovics György történész beszélt a konferencián. Kiderült, ez az egyik legsötétebb fejezete a forradalom utáni megtorlásnak. Itt több volt ÁVH-s tiszt is aktívan segítette a szovjeteket. Nemcsak listákat és címeket adták át nekik, de két ízben maguk is kint jártak Kárpátalján, hogy a kihallgatásokban is közreműködhessenek. Még tüzelték is a szovjeteket, olyasmikkel például, hogy a magyar forradalom célja Kárpátalja visszafoglalása volt. Meg hogy szisztematikusan gyilkolták a forradalmárok a hazai belügyeseket.

Lupkovics György szerint egyébként a verések ellenére is azt mondta több deportált, hogy sokkal jobb volt a szovjet bánásmód, mint az, ami aztán idehaza következett… Nagyon könnyen be lehetett kerülni egyébként egy szabolcs-szatmári transzportba. Kaló Ernő művezetőnek az volt minden bűne például, hogy szovjet írók néhány kötetét kidobta az ablakon.

A magyar deportáltakat 1957 elején hozták haza a Szovjetunióból. Elsősorban a nemzetközi felháborodás és politikai nyomás hatására. Szerov tábornok többször is kijelentette, hogy a szovjet törvények szerint ítélkeznek majd a magyar deportáltak felett, a művelet menetéről pedig jelentést tett magának Hruscsov első titkárnak is. De megállították a folyamatot. Ám tudni kell, azzal, hogy a kinti hatóságok kezdték hazafelé indítani a deportáltakat, azok számára semmi sem ért még véget ezzel. Sőt!

A hazaérkezőket rögtön kezelésbe vették a kádári hatóságok. Halmy Kund történész elmondta, hét embert ki is végeztek közülük. Megrázó sors mindegyikőjüké. Halmy Kund beleszőtte mondandójába a pilisszentiváni bányászok Budapesten harcoló felkelőcsoportját is. Ők lettek volna azok a horthysta fasiszták, akikről Konyev beszélt?! Vajon tudta-e Konyev, hogy a felkelők nem gyűlölték az oroszokat? Legalábbis a konferencia levezető elnöke, Stark Tamás szerint nem. Ellenségnek tekintették őket, mint egy megszálló hadsereg katonáit.

Ma az ukrán közvélemény, de az ukrán hivatalok és hatóságok is megértik a magyar ’56-kutatók törekvéseit. Horváth Miklós és Olexandr Pahirya közös kötetet írt a deportálásokról, Kényszerkirándulás a Szovjetunióba címmel. E kötet is a megértés és együttműködés jegyében született. A művet Boross Péter mutatta be a konferencián. Reprezentatív, tiszta és igaz munka. Felesleges bármiféle kommentárt fűzni hozzá.

Sinkovics Ferenc

Tényleg létezett az ÁVH-s húsdaráló!

Kivételes vallomás egy hihetetlen, már-már képtelen történetről. A Magyar Televízió Átjáró című műsorában kedden megszólalt az „állati tetemek megsemmisítésére szolgáló” berendezés egyik tervezője, a Svájcban élő Horváth J. Zoltán villamosmérnök.
A való élet, amely másnap már történelem, időnként felülmúlja a legvadabb képzeletet is. A Nemzeti Kamara Színház több évadon át játszotta Polgár András Húsdaráló című, az 50-es évek ávós rémtettei alapján íródott drámáját. A darabban említenek egy olyan különleges gépezetet, amelyet az Államvédelmi Hatóság a fogságába került politikai foglyok holttestének megsemmisítésére, összezúzására és eltüntetésére használt volna. A korszak meghurcolt emberei gyakran beszéltek suttogva az ördögi szerkezetről, bizonyíték létezésére mindeddig nem volt.
Horváth J. Zoltán nyugalmazott villamosmérnökhöz is eljutott az előadás híre, és – mint a gépezet egyik megalkotója – jelentkezett Usztics Mátyásnál, a színház alapító igazgatójánál. Az egykori diákot, a Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatóját adjunktusa bízta meg egy „állati tetemek megsemmisítésére szolgáló” berendezés megtervezésével…
Horváth J. Zoltán ma Svájcban él, és Magyarországon eddig kizárólag az Átjárónak nyilatkozott. Az idős műszaki szakember szavai nyomán egy rémtörténet hihetetlen képtelensége bontakozik ki. Az adás készítőinek nem titkolt célja, hogy a hallottak nyomán más szemtanúkat is a csend megtörésére késztessenek. Forrás: Történelemportál.hu

Ebben a szabadkőműves világban még ma sem merik kimondani , hogy bizony vöröslött a Duna mikor kimosták a ledarált magyarok maradványait . Az Ildikót itt kellene el úsztatni , hogy az a mocskos zsidó agya felfogja , hogy mit műveltek e néppel , és minden szabadkőművest a pártjukból darálásra ítélném , már csak azért is , hogy a darálót is közszemlére tegyék a Duna partján , és az ÁVH – s szabadkőművest is oda állítatnám ahogy éppen súgja az ÁVH – s zsidónak hogy darálja már , mert még 10 főt kell a halaknak adni a mai nap . És igen is vörös volt a Duna , és ti csak lesütitek a szemeteket , pedig a ti véretek volt az amit e pribékek a Dunába mostak !!!!! Én láttam ti is láttátok , de nem pofáztok féltek belétek nevelték a félsz !!!! De azért egy molotov koktélt el tudtok hajitani , gyakoroljátok , lehet , hogy szükség lesz rátok !!!!

A Liszaboni Szerződés  

2009-11-27 FÚSZ

A Lisszaboni Szerződést MINDEN PARLAMENTI PÁRT (MSZP, Fidesz, MDF, SZDSZ) 2007. december 17-en 325 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett fogadta el. A magyar országgyűlés volt az első az EU-s tagállamok közül, aki elfogadta és aláírta ezt a Szerződést.

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja, amely a Szerződésben foglaltatik:

1. Minden magyar értek (benne a termőföld) elvesztése

2. A nemzeti termékék védelmének elvesztése

3. Pénzügyi függetlenség elvesztése

4. Kereskedelmi függetlenség elvesztése

5. Vám elvesztése

6. Az önálló adópolitika elvesztése

7. Külügy és hadügy elvesztése

8. Önálló jogalkotás elvesztése

9. Közigazgatás elvesztése

10. Belbiztonság elvesztése

11. Igazságszolgáltatás elvesztése

12. Magyarország kinyitása minden idegen előtt és bezárása az Unión kívülre szakadt minden magyar előtt.

A Lisszaboni Szerződéses aláírásának körülményei:

2007. december 17-en minden demokratikus legitimáció és a társadalmi konszenzus nélkül, sztrájkok miatti figyelemelterelő körülmények közt, sőt a közvélemény előzetes értesítése, népszavazás és parlamenti vita nélkül gyorsan, titokban a színfalak mögött a jelenlegi diktatórikus EU-vezetés első szolgai csatlósaiként, szégyenletes módon, mintegy parlamenti puccs keretei közt, ratifikálták ezt a nemzettipró Szerződést.

A Lisszaboni Szerződés lényege, következményei:

Hazánk nemzetállami függetlenségének feladása és a magyar állampolgárok magyar állampolgársági jogaitól való megfosztása!

A jelen fennálló alkotmányos rend erőszakos megdöntése!

A Lisszaboni Szerződés értelmében ezután a Magyar Országgyűlésnek nem lesz jogában dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, saját biztonságpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb., mivel minden ilyen jellegű reform jelenlegi és jövőbeli forrása is maga az EU központi vezetése és annak diktátumai!

Országunk oly mértékben veszíti el önállóságát, hogy gyakorlatilag gyarmati sorba kerül, kiszolgáltatva egy új európai szuperhatalom szamara, amelynek döntéshozatalába Hazánknak semmi béleszolása nem lesz!

Az ország ezáltal egy olyan nemzetközi politikus-csoport által vezetett szuperhatalomnak lett kiszolgáltatva, amely a népirtó és nemzetáruló, diktatúrát bevezeti akkori SZDSZ-MSZP magyar koalíció hű támogatója!

A magyar kormány az EU központi utasítására vezet be minden népellenes reformot az országban a legdurvább kényszerítő eszközökkel!

A Lisszaboni Szerződés nem a demokrácia és szabadság világába való belépést jelenti, amint azt a globalizációs diktatúrát építő EU és annak első csatlósa, a magyarországi liberális koalíció fennen hirdeti, hanem nemzeti szuverenitásunk és jogaink hivatalos kiszolgáltatását ugyanazon diktatórikus központi EU vezetés szamara, amely emberi és alkotmányos jogaink eltiprásában és a magyarság népirtásában hallgatólagosan segédkezik, amely a helyi koalíció közreműködésével a közös EU-reformokat rákényszeríti Magyarországra és amely teljesen rendben találja a szemkilövető, elnyomó és népirtó "demokráciát" és emberi jogi helyzetet Magyarországon!

A szerződéses alapja a parlamentáris diktatúrát alkalmazó Európai Egyesült Államok megvalósításának!

Ezek a fülke forradalmárok, retteg tőlük az Unió, a nép meg kiterítve várja az új ÁVH – s rohamot, de most mindenki földönfutó lesz megtűrt személy saját országában, mert a politikai elit eladta a népet a betelepült bankároknak ÁVH zsidóknak, pedofil liberálisoknak, az erkölcsi nihil nyugat európai buzeráns nemzetté sülyesztette hazánkat. A buzeráns politikus a nyilt utcán szopatja a kisebbséget, és a többségnek szava sincs róla. ÁVH – s maffiózók az urak , de bekellene üzemelni azt a húsdarálót, és a politikus bankár útonállókat meg kellene úsztatni a Dunán.

Április 13. A Katyni Bűntény Áldozatainak Emléknapja

2008.04.19. 13:20 Dr.White(man)

1940. március 5-én írta alá Sztálin és a szovjet kommunista párt többi vezető politikusa azt a parancsot, amely alapján az NKVD 14700 lengyel hadifoglyot, valamint 11000, Ukrajna és Fehéroroszország területén fogva tartott civilt rövid időn belül kivégzett. A volt lengyel katonákat (köztük számos tábornokot is) az oroszországi Szmolenszk melletti Katynban és a Tver közeli Miednojéban, illetve az ukrajnai Harkovban gyilkolták le, majd temették el.

1943 januárjában a visszavonuló német csapatok felfedezték a tömegsírokat, amiket a nemzetközi bizottság a magyar Orsós Ferenc patológus professzor vezetésével tárt fel. (Orsós a háború után menekülni kényszerült, a szovjetek követelték kiadatását, de ezt a nyugatiak megtagadták.)  A németek nyilvánosságra hozták a kivégzettek névsorát és eltemették az azonosított áldozatokat.  1943 végén a szovjetek elfoglalták a területet, a temetőt tönkretették és az emberiség ellenes bűncselekményekkel a németeket vádolták.

A világháború után a katyni áldozatokról nem volt szabad beszélni Lengyelországban, ha mégis szóba került, akkor a németeket kellett vádolni a kivégzésekkel.

1990-ben a szétesőben lévő Szovjetunió elismerte a tömegmészárlást és az NKVD felelősségét. Ezt követően kaphatták meg a kivégzettek a hozzájuk méltó örök nyugalmat. Az áldozatok - köztük Korompay Emánuel százados - névsorát egy emlékfalon örökítették meg a Varsói Helyőrségi Templomban.

Amikor az orosz fél elismerte felelősségét, és megkezdődött a nyomozás a katyni eseményeket illetően, eleinte a civil ügyészségen foglakoztak a tömegmészárlással, majd az ügy átkerült a katonai ügyészséghez. A nyomozást az orosz fél 2004 végén felfüggesztette, s az 1940-es eseményeket nem volt hajlandó „emberiség ellen elkövetett bűntettnek” minősíteni, hanem csak egyszerű köztörvényes ügynek, amely már elévült.

Egy katyni katona özvegye azonban egy 1991-es törvény alapján, amely szerint a Sztálin alatt elkövetett bűntettek döntéshozóit és végrehajtóit is felelősségre lehet vonni, kérelmezte az orosz hatóságoknál, hogy a lengyel főhadnagyot ismerjék el politikai repressziók áldozatának. A katonai ügyészség által adott válaszban a következő olvasható: „A katyni ügy nyomozása során sajnos nem lehetett kideríteni, hogy az Orosz Föderáció 1926-ban elfogadott büntető törvénykönyve melyik rendelkezése alapján vonták az illető személyt felelősségre, mivel az erre vonatkozó dokumentáció megsemmisült.”

A lengyel országgyűlés 2007-ben április 13-át a Katyni Bűntény Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. És vajon Korompay Emánuel századosról megemlékezett valaki Magyarországon február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján? Hát persze, hogy nem.

A katyn-i mészárlásról Andrej Vajda filmrendező készített egy remekművet, amelyet neveztek az idei Oscar-gálára is. Az idegennyelvű filmek kategóriájában persze esélye sem volt nyerni egy koncentrációs táborról szóló film mellett.

A filmet a Duna Televízió 2008. május 3-án 21:55-től vetíti.

Február 25. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

2008.04.08. 20:32 Dr.White(man)

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja jelentősen megosztja a mai magyar társadalmat. Talán ez is az egyik oka, hogy az emléknap február 25-i megtartását a középiskolák számára tette kötelezővé a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata. Az ünnepnapokról, megemlékezésekről szóló blogomból viszont nem maradhat ki, hiszen a társadalom döntő többségét foglalkoztatja hazánk történetének ez a sokáig – és némiképp ma is - agyonhallgatott eseménysorozata. Ugyancsak kevés szó esik a hírhedt apparátusokról, amelyek nélkül nem kapunk képet a korszakról.

1. 1945-1950. A népbíróságok és a politikai rendőrség.

Az 1945 elején létrehozott népbíróságok (egyes szövegkörnyezetekben vérbíróságok) tárgyalták a háborús főbűnösök elleni pereket. Ezek mellett tömegesek voltak a nyilas párttagok, a szomszédjukat feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni perek, de számos, nagy politikai jelentőséggel bíró koncepciós pert is a népbíróságok bonyolítottak. A háborús bűnösöket felkutató politikai rendőrséget Eisenberger Benjámin (ismertebb nevén Péter Gábor) vezette és a rendőrséghez másokkal együtt sokan csatlakoztak a túlélő magyar zsidók közül, akiknek családjával, ismerőseivel a háború idején borzalmak történtek. E tények eredményeként mindez úgy került be a köztudatba, hogy a felelősségrevonás nem más, mint a zsidók bosszúja.

Időközben a háttérben a kommunista hatalomátvétel folyt. Az Emléknap Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárának állít emléket, akit 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztattak és a Szovjetunióba hurcoltak, részeként a kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjáratnak.

2. 1950-1963. Államvédelmi Hatóság és a felelősök.

A Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt, függetlenített Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szintén Péter Gábor vezetésével, 1950 január 1-én alakult, és ez volt az a gátlástalan fegyveres szerv, amely folyamatosan terrorizálta a társadalmat, a külső fenyegetettségre és a belső árulásra hivatkozva. A szervezet minden jogi kontroll nélkül juttathatott embereket internálótáborokba, rabságba. Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, embertelen verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvástól való eltiltás. Az ÁVH besúgóhálózata 1953-ra 40 000 emberből állt, és 1280000 állampolgárról vezettek kartotékot 1953-ig. A szervezet megszüntetésére több kísérlet is történt (névleges határozatok), de gyakorlatilag a Forradalom leverése után az átszervezett rendőrségbe, és 1963-ban a III/III-as Csoportfőnökségbe olvadtak be a megtorlásban is aktív tagok.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1962 augusztusi határozata végül nevén nevezte a fő felelősöket és elismerte az egykori Államvédelmi Hatóság által elkövetett szörnyűségeket. Azonban nemcsak bírósági felelősségre vonásra nem került sor, de a teljes igazság feltárása is elmaradt. A felelősök közül ismert Lőwy Vladimír (ismertebb nevén Farkas Vladimír, a volt honvédelmi miniszter, Farkas Mihály fia), akit 1956-ban 12 évre ítélték, de ebből csak négyet töltött le, 1960-ban amnesztiával szabadult. Kistisztviselőként dolgozott nyugdíjazásáig. A rendszerváltás után a hozzá hasonlóak közül egyedüliként nyíltan beismerte és vállalta bűneit.

A fő felelősök között ugyancsak megjelent Bauer Miklós ÁVH-s kihallgatótiszt. Az Andrássy út 60-beli kihallgatásai során a foglyok beszámolói szerint előszeretettel alkalmazta a körömletépést, mint eszközt a kívánt vallomás kicsikarására, innét ered gúnyneve is: „körmös Bauer”.

3. 1956-1989. A Kádár-korszak titkosszolgálata és besúgóhálózata.

Az 1956-os Forradalom leverését követően Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek. Kádár kegyetlen megtorlást alkalmazott, mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. A szovjet hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak. Romániában a magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával több ezer magyar személyt, főleg értelmiségieket, papokat és diákokat börtönbe zártak és megkínoztak, köztük sok kiskorú gimnazistát, fiúkat és lányokat is. Több száz embert kivégeztek, mintegy hatvanan a kínzásokba haltak bele, mások a Duna-deltai munkatáborokban vesztették életüket.

Később nemzetközi problémák miatt Kádár 1956 elítéltjeinek általános amnesztiát hirdetett (melynek keretében 1963. március 15-én a bebörtönzöttek mintegy 80%-át kiengedték, de kb. 600 főt csak a 70-es években), viszont egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, és nőtt a besúgóhálózat.

(A fenti információk kivétel nélkül a Wikipédiából, a szabad enciklopédia 2008. április 7-én elérhető szócikkeiből származnak.)

Érdekes, hogy Bauer Miklós (Bauer Tamás volt SZDSZ-es képviselő apja) a Komplex Külkereskedelmi Vállalattól ment nyugdíjba, és a rendszerváltás után egy jól menő ügyvédi irodát alapított (ahol Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt a társa), melynek jelenleg is tulajdonosa. A rendszerváltás után tetteiért senki sem vonta felelősségre. Miért is nem? Ja, hogy ez nem népírtás volt és elévül x év alatt? Ezt azért adják be a ma még szintén élő áldozatoknak is! Meg különben is melyik pozicióba jutott gyerek szavaz meg olyan határozatokat, amelyek alapján elítélik az apját?

Az igazsághoz tartozik, és ahogy a szombat.org egyik blogjában is nagyon helyesen leírásra került – a szülők cselekedeteiért nem tehetők felelőssé a gyermekeik. Jó példa erre, hogy a liberális Olaszországban a fasiszta Mussolini unokája is képviselőként dolgozik. Más kérdés, hogy például a szintén liberális Franciaországban mennyire tolerálnák a kollaboráns Pétain leszármazottainak politikai ambícióit. Vagy Dr. Mengele utódainak munkáját a német egészségügyi minisztériumban. Nos, tudom, hogy ez az utolsó mondat sokak érzékenységét sérti, de lényegesen többen vannak, akik szeretnék már megnyugtatóan lezárni a múltat (amelybe beletartozik a holokauszt gyakori felemlegetése is - maradjon meg az is az áldozatokra emlékezésként április 16-ra).

Ezt a bejegyzést a nagyapám emlékének ajánlom.

Április 4-ről szóljon az ének...

2008.04.05. 20:13 Dr.White(man)

Április 4. Hazánk felszabadulása, megszabadulása, megszállásának kezdete, kinek-kinek ízlése és ideológiai beállítottsága szerint. A múltba merengő megemlékezéshez néhány adalék, a dicsőséges Vörös Hadsereg tetteiről.

"1939 szeptemberében keletről a Szovjetunió is lerohanta Lengyelországot és 14,736 fogságba esett lengyel katona tisztet és 10,685 polgári személyt a Smolensktől nem messze levő Katyin városka környékén felállított három szovjet koncentrációs táborban (Kozielsk, Starobielsk és Ostashkov) gyûjtöttek össze, ahol 1940. április 4-e és 1940. május 13-a között naponta 300-as csoportokban, hátuk mögött szögesdróttal összekötözött kezekkel kivégezték őket.... hatezer lengyel polgári foglyot Starobielskből és Ostashkovából marhavagonokban a Harkov városa melletti Dergacsiba vittek és őket is hasonló végezték ki és ásták el...... több száz lengyel foglyot, köztük nőket és gyerekeket vittek a Fehér tenger partjára, ahol két nagy halászhajóra zsúfolták fel őket és a nyílt vízen elsüllyesztették a hajókat, mindenki vízbe fulladt."

"1941. június 29-én a Lvov városába bevonuló németek a Brigidki nevû városi börtönben 3,491 halottat találtak...... a cellákban, a folyósókon és a börtönudvaron megerőszakolt és megcsonkított hullák százai hevertek, egy terhes nőnek a hasa a nemi szervétől a levágott melléig fel volt vágva és az élettelen magzat véres feje kilátszott a sebből, egy székre kötözött férfi tarkóján beszúrt késnek a hegye a szájából állt ki..... Lutsk város börtönében a szovjet katonák 4,000 rabból 2,800-at hasonló módon öltek meg és Smarstinov börtönében 460 foglyot megkínoztak, majd összekötözték és élve felgyújtották őket."

"1943. február 18-án a német ellentámadás elfoglalta az ukrajnai Donyeck melletti Grisino várost ..... a szovjet Vörös Hadsereg visszavonulása előtt fegyveres ellenállást nem fejtett ki, mert a hadifoglyok és a polgári lakosság legyilkolásával volt elfoglalva....... a német katonák 406 német hadifogoly, 89 olasz, 9 román és 4 magyar katona holttestét találták meg..... az ukrán és német katonai kórházakban szolgáló nővérekkel és idős emberekkel együtt összesen 596 tetemet kellett eltemetni..... a holttesteket brutálisan megcsonkították, a nőket korhatár nélkül megerőszakolták, a férfiak orrát, fülét, nemi szervét levágták, a nők melleit olyan módon vágták le, hogy a fehér bordák a holttest teljes hosszában kilátszottak, a nemi szervüket is kivágták és a szájukba tömték."

"A cseh határhoz közeli német falut, Nemmersdorfot a szovjet Galitszkij tábornok csapatai rohanták le..... a falu határába eléjük ment 40 francia hadifoglyot menetközben tankokból lőtték agyon, a vörösök házról házra járva szedték össze az embereket, erőszakolták meg a nőket, sokat meztelenül élve szegeztek a házak és a magtárak ajtajára és részegen célba lőttek rájuk...... még az utánuk érkező 4. hadsereg tisztjeinek is sok volt, amikor az egyik házban 71 megcsonkított női holttestet találtak."

"A kelet-poroszországi Gumbinnen, Goldap és Ebenrode falvak körzetében bevonuló Vörös Hadsereg katonái összeszedték a férfiakat, fiatal fiúktól kezdve az aggastyánokig, kikötözték őket, levágták a nemi szervüket és a csajkákhoz rendszeresített evőkanállal vájták ki az élő emberek szemét..... a nőket megerőszakolták, utána leöntötték őket kerozinnal és mindet meggyújtották."

"Königsberg melletti Metgehen falut visszafoglaló német katonák 60 megcsonkított idős és fiatal nő holttestetét találták meg az utcán, az életben maradt szemtanúk szerint sokukat 60-70 (hatvan, hetven) orosz katona is megerőszakolta, a kisgyerekeket és a csecsemőket a lábuknál fogva a falhoz vágták, amelyik nem halt meg, annak csizmás lábbal ugrottak a fejére...... sok fiatal nőt a csoportos megerőszakolásuk után két teherautóhoz kötöztek és a két irányba induló gépjármûvek széttépték őket...... a vonat állomáson veszteglő hét vasúti kocsinak minden utasfülkéjében 7-10 vérbe fagyott és megcsonkított női holttestet találtak."

Persze mindez nem Magyarországon történt, és a háború megpróbáltatásai felmentést adnak a katonáknak tetteikhez. De álljon itt egy - természetesen kirívó eset, M.O-ról:

"December végén egy szovjet tank előre kalandozott a Budapest-Kecskemét útvonalon, egy magyar tankelhárító harcképtelenné lőtte. Amikor felnyitották, a szovjet hadnagy és négy katonájának hulláján kívül a következők kerültek elő: egy halálra marcangolt fiatal nő hullája, 3 női luxusbunda, fél kilóra való arany és briliáns, selyem kombinék halmaza, végül egy kifogástalan frakköltöny."

"A kommunista Vörös Hadsereg megbízható források szerint jóval több mint kétszázezer asszonyt és lányt erőszakolt és becstelenített meg csak a magyar fővárosban."

Vajon akik ma ünnepelnek, hány hozzátartozójukat erőszakolták meg, kínozták halálra vagy vitték málenkíj robotra? Biztos, hogy egyet sem, és ezért kívánok nekik kellemes ünneplést.

Azért a bősz ünneplés közepette csak halkan jegyzem meg, hogy az egykori ünnepet 1991 márciusában törölték a piros betűs napok közül, ugyanazzal a törvénnyel (VIII.), amely egyben a jelenleg is hatályos állami ünnepeink beiktatásáról rendelkezett.

Csak hogy ezt is tudd!

NÉVTELEN XI.

2011.07.12. 17:43 kissspeter53

1945. 03.okt USA bombázón hazahozták az első csoport háborús bűnöst, Grandville /Grósz/ György US örnagy felügyelete alatt. Majd a bombázókon magyar csempészárukat vittek vissza. Az ÁVH székházából hajnalban teherautókon hordták a hullákat a Dunába. Dénes Béla volt ÁVH-s rabfőorvos miután 56 után Izraelben letelepedett azt írta a Hatikva zsidó újságba hogy az ÁVH nyomozó gárdája jóformán 100%-ig zsidókból állt. Dr. Ferenc Sándor is ugyan ennek az újságnak 1955.marc 28. számában /ÁVH-s orvosőrnagyi egyenruhában volt lefényképezve/ azt írta hogy 204 nyilas gyilkos kivégzésénél volt jelen, és amikor elhagyta Budapestet még 51 halálraitélt volt a siralomházban.

1945. 03.okt Kinzási formák: a férfi áldozat nemiszervébe üvegcsövet dugtak majd kalapáccsal eltörték, ezt Rosenberg Piroska találta ki, vagy a nemiszervére gumiforrasztót kötöttek rá majd meggyújtották, így égették le Dr. Farkas Ferenc ügyvéd nemiszervét is, vagy patkányt parázzsal arra késztettek hogy átfúrja magát az áldozat hasán, ezt dr. Bőhm Frerncen próbálták ki /az ókorban kedvelt kizási módszer volt a közel-keleten/. Nők nemiszervét gumibottal addig döfködték míg kifordult. Rákosi diktatúra 589848 embert börtönzött be, 600 politikai foglyot végeztetett ki, 3374 embert telepítettek a Hortobágyra. 40000 aktív besugó volt az országban, ebből még 1956 novemberében is 37000 dolgozott aktívan.

1945. A bevonuló szerbek 3000 magyart öltek meg Szenttamásin, 20 méter hosszú 7 méter széles árkot ásattak velük, kétszázas csoportokba sorakoztatták majd az árkokba lőtték őket, akövetkező csoportnak kellett temetni. Óbecsén 600 magyart öltek meg. 1941-ben Zomborban a magyarok 11 szerbet fogtak el, és törvény elé állították majd kivégezték őket magyarellenes tevékenység miatt. Két és fél múlva amikor a szerbek elfoglalták a települést a lóversenypályán 2500 magyart öltek meg úgy hogy sokakat megkínoztak, volt akit élve dobtak a sírba. Megtörtént hogy a foglyokat álva temettték el, úgy hogy a fejük kintmaradt, majd tankkal végigmentek rajtuk. Csak Zomborban 5650 magyart öltek meg. Bajmokon az orvtámadások megállítása miatt a magyarok 35 szerbet végeztek ki /Genfi egyezméány engedi /, visszafoglalás után a szerbek 78 magyart végeztek ki, a falu bíróját megnyúzták majd élve eltemették. A szerb népesség számbeli alakulása a Vajdaságban: 1910: 33,8%; 1921: 35,1%; 1948: 50,6%; 1953: 51,1%; 1961: 54,9%; 1971: 55,8%; 1981. 54,4%; 1991: 56,9%; 2002. 65,1%. 1.

1945. Bácskában: 1910: 20,4%; 1921: 23,5%;1931: 25%; 1948: 37,6%; 1953: 38,7%; 1961: 41,8%; 1971: 43,1%; 1981: 42,9%; 1991: 45,6%; 2002: 55,4%. Bánátra vonatkozó adatok: 1910: 40,1%; 1921: 42%; 1931: 43,6%; 1948: 59,6%; 1953: 60,4%; 1961: 65,1%; 1971: 65,4%; 1981: 63,7%; 1991: 66,6%; 2002: 71,1%. Szerémségben a 2002 népszámlálás alapján a szerbek aránya 83,6%. 2.

1945. jan. 1. Wilmeim Gustloff német hajó elindult 10582 személlyel a fedélzetén /matrózok, sebesültek, menekültek/ Gotenhafen kikötőjéből, csak 173 fő volt felfegyverezve. Pár órával az indulás után a hajót elsüllyesztette egy szovjet S13-as tengeralattjáró melynek parancsnoka Alexander Marinesko volt. A hajó 50 perc alatt elsüllyedt 9343 vesztek oda. Minden idők legnagyobb tengeri katasztrófája.

1945. okt. 24. Az ENSZ alapokmány életbelép.

1945. 04.febr Jaltai csúcstalálkozó. Sztalin inditványozta 50000 német tiszt tarkónlövését amelyet Roosvelt helyeselt, de Churchill tiltakozása miatt elmaradt. A csúsctalálkozón megegyeztek hogy Kelet-Európát átadják a zsidó-szovjetuniónak, még arról is, hogy a koncentráviós táborokat nem éri légitámadás, sem tuzérségi tűz, nehogy a zsidók a zsidóknak baja essen.

1945. febr. 13. /Húshagyó kedd éjszakája/Drezdára a szövetségesek 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbombát dobtak. 200-300 km/h tűzvihar keletkezett, a város 8 napig égett, és a tűz fénye 300 km távolságról is látható volt. 35000 lakóház közzül 7000 maradt hátra. A legtöbb kórházat elpusztították, miközben a vasútak majdnem teljesen érintetlenek maradtak, és se akatonai repteret, se a város körüli gyárakat nem érte támadás. A támadást több mint ezer britt bombázó kezdte el, másnap 450 amerikai „Repülő Erőd váltotta fel őket. A város környékén a szövetségesek vadászgépei církáltak és legéppuskázták a menekülőket. Több mint 250000 halott volt, és több tízezer sebesült. 70000 ezer személyt hamvasztottak el a város főterén. Az angolok azzal védekeztek, hogy ez visszavágás volt Coventry német bombázásáért, csakhogy ott 380 haltak meg az egész háború idején, nem pedig 14 óra alatt, Drezda korházváros volt, míg Coventry hadianyag központ. A tetemekről készűlt képeket mind zsidó holocaust áldozatokról készűlteket mutátták be.

1945. aug. 24. Berner Tagwacht újság címlapon tudósít róla hogy a Náci-Németországban 26 millió zsidót öltek meg, főleg Dachau-ban. 1960.08.19.-én a Die Zeit lapban Martin Broszat a Müncheni Jelenkori Intézet akkori munkatársa, majd igazgatója kijelentette hogy Dachauban nem volt gázkamra. Hogy honnan szedték a zsidók a gázkamrát ? Onnan hogy a zsidó szovjetunióban használtak Jakovlev orosz akadémikus szerint.

1945. 1. A háború után a Vatikán és a Vörös Kereszt is kiadta a jelentését amelyben a zsidó áldozatok létszámát 200000 becsülték, akik a háború alatt különböző okokból haltak meg. Mind a két szervezetnek szabad bejárása volt a táborokba a háború idején, a Vöröskereszt a szovjetek bevonulásáig tevékenykedett a koncentrációs táborokban, de a háború után nem mehettek be a szövetségesek táboraiba, ezeknek nincsennek túlélői mert valódi haláltáborok voltak.

1945. 1. Zsidók az ENSZ megalkotásánál: UN charta alkotója: Leon Pawlowsky; Atomenergetikai bizottság: Bernard Baruch US részről és D.J. Mannilsky SU részről; Unnbiztonsági szolgálat vezetője. Zinkovics Konstantin, így ő McArthur főnöke a koreai háborúban; fegyverkezési oszt vez:DR. Cohen Bloch; Közigazgazgatás főigazg.:Antoin Goldet; különtanácsadó: Ansgar Rosenberg; gazdaságioszt: David Weintraub; pémnzügyi oszt: Karl Lachman; kábitószer oszt: Dr. Leon Steinig; szociális oszt: Henry Langer, M.A Wieschoff; Un helyettes főtitkár: Benjamin Cohen; jog ügy: Ivan Korno, A.H. Feller, Marc SChreiber, G. Sandberg; nyomdai oszt: David Zablodonsky; tolmács oszt.: G. Rabinovics; terv hivatal:M. Abramovics; számvitel oszt.: P.C.J. Kien; közegézség ügy: Dr. A. Singer, tájékoztatási hivatal: Jerzy Saphiro, B. Leitgeber, Henry Fat, Dr. Julius Stawinsky. Nemzetközi munkaügyi hiv.:D.Abramovics, Altman, David Zellerbach, Finet, Gabriel Garces, Jan Rosman;

1945. 2. Előkerült az Auswitz Death Book 1941.jul.27.-1943.de.31.-ig a szovjetunióbol amely szerint kb 100000 ember halt meg, felsorolták hogy mikor, miben stb..

1945. 2. Élelmezés és mezőgazdaság: André Mayer, A.P. Jacobsen, M.M. Lebman, E. Vries, Gardos Gerda, M.Ezékiel, B. Kardos, M.A. Huberman, E. Kasan, J. Mayer, F. Weisel.; Tudományos, nevelésügyi, kulturális: A. Sommerfeld, Paul Garneiro, J. Eisenhard, Miss Lanfman, O. Lineberg, H. Kaplan, C.H. Weitz, B. Abramsky, B. Wermiel, B.A. Welsky. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank: M.N. Mendels, L.B. Rist, L. Chinela, E. Polass, P. Nendes, A.M. de Jong, C.M. Bernales, D. Abramovics. Nemzetközi Pénzügyi Alap. Joseph Goldman, Camille Cutt, Louis Altman, E.N. Bernstein, J. Gold, Leo Levathal. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal: Mayer Cohen, Pierre Jacobsen, Egészségügyi Világszervezet: L. Deutsschmann, G. Mayer, M. Siegel, N. Goodmann; Nemzetközi Telekommunikációs Egyesülés: F.C. de Wolfe, Harry C. Cross, H.B. Rantzen.; Polgári Repülés Szerv.: A.C. Borg. Egyéb: Koreai képviselet: A.C. Katzin, információs tiszt koreában:George Novshon; US helyettes képviselője az UN-ben: Ernst A. Gross. Még zsidók az ENSZ-ben Isador Lubin, Julius Katz Souchy, Alex Bebler.

1945. húsvét Kb.500000 menekülő hagyta el Magyarországot, a politikusok önként jelentkeztek az US hivatalnokoknál. Imrédy Béla /45 kilóra fogyott le az "amerikai" táborban/, Jaross Andor, Kunder Antal, Hellenbronth Vilmos, Jány Gusztáv mind önként jelentkeztek. Vagyis nem menekültek el, mint a zsidó Tanácsköztársaságosok.

1945. maj. Prága, Vencel tér. Benes bevonulásakor német férfiakat, nőket, gyerekeket fejjel lefelé lámpavasra akasztottak, benzinnel lelocsoltak és meggyújtottak. Később civil lakosokat tereltek össze és legéppuskázták őket.

1945. után Lengyelország nem lett megmentve US szövetségben. És hozzájárultak 3millió csehországi-, 1,5 millió lengyelországi-, 200 ezer jugoszláviai német, valamint 650 ezer szlovákiai, 300 ezer romániai magyar kifosztásához és 1,7 millió nő nemi betegséggel való megfertőzéséhez.

1945. Visszatért kommunisták: Rákosi /Roth/ Mátyás, Gerő /Singer/ Ernő, Vas /Weinberger/ Zoltán, Péter /Auspitz Benjámin/ Gábor GPŐ terrorfőnök, Farkas Mihály /Wolf Israel/, Gábor /Greiner/ Andor, Révai József /Kahana Mózes/. Vas kivételével mindegyik SU állampolgár volt. Bolsevik csapatok 1 millio nőt gyaláztak meg, 600000 hadifoglyot és 230000 polgári foglyot deportáltak a SU-ba, ezeket az embereket Varga /Weiszfeld/ Jenő a kommün népbiztosa, Sztálin elsőszámú gazdasági főtanácsadója ajánlotta fel 1943-ban a Pravdában "élő jóvátételként".

1945. Budapest szovjet városparancsnoka: Süssmanovics zsidó.

1945. Kivégzések: Szálassi Ferenc miniszterelnök, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme /1919-ben még a Tanácsköztársaság hírszerzésének egyik osztályáját vezette Sztojakovics Demeter néven/, Szőllősi Jenő. Háborús bűnösök: Orsós Ferenc egyetemi tanár törvényszéki orvos aláírta a Katyn-i jegyzőkönyvet. Az ÁVH pincéjében húsdaráló a halottakat ledarálták, és a Dunába engedték.

1945. Népbírósági törvény: Ries István zsidó ügyvéd: A törvényszék dolga nem az igazság hanem a megtorlás. 1951-ben fajtársai letartóztatják és a börtönben agyonverik /Pető Iván jelenlegi SZDSZ-es országgyűlési képviselő ávos apja verte, az anyja pedig vezette a jegyzőkönyvet/. Pfeiffer Zoltán: népellenes bűn a zsidók ellen elkövetett bűnök.

1945. Első köztársasági elnök: Tildy Zoltán alkoholista református pap, felesége Grünfeld Erzsébet /zsidó/.

1945. Budapest ostroma: 46 nap 100000 halott a Budai várban 75000 védőből 68000 meghalt, 800 sebesült magyar és német katonát benzinnel lelocsoltak és elevenen megégettek. Összesen 1,2 millio halott 470000 megerőszakolt nő 8 éves től halottakig.

1945. Office of Strategic Services, a CIA elődje, magyar osztályának vezetője Colonel Martin Himler volt, / Himler Márton egy kivándorolt sikkasztó zsidó/

1945. Szálasi agyonlövette azökat a fiatalokat akik az aszódi javitóintézetből szöktek meg és zsidókat öltek meg és raboltak ki.

1945. Hóman Bálint történészt magyarországra lopták és halálra éheztették. A váci börtönben a rabok átlag testsúlya 48,3 kg. Haza hozott újságírók: Kolozsváry-Borcsa Mihály, /az Újságíró Kamara Elnöke és kivégezték/, Fiala Ferenc, Hubay Kálmán, Rajniss Ferenc, Bágyoni Báró András, Pándy László, Rácz Erszébet.

1945. Tildy kormány 680 háborús főbűnöst követelt a szövetségesektől, míg Németországban 24 főbűnös volt. Dwight Eisenhower /”A háború a zsidók termése, ahol eltöröljük a keresztényeket, és ellenőrizzük az aranyukat. Már 1000 milliót öltünk meg közzülük, és még nincs vége.”/ sajátkezüleg írta alá a kiadatási papírt. Bogár a hóhér saját bevallása szerint 5000 embert akasztott fel. Alig ötven év 10 magyar miniszterelnökét, 27 miniszterét, sok katonáját, papokat, középosztály belieket, értelmiségieket végeztek ki, deportáltak vagy üldöztek el.

1945. Bárdossy per, zsidó a büntető tanács elnőke az ügyész és a népbírák többsége.

1945. Counter Intelligence Corp. /C.I.C./ az USA katonai rendőrsége, az amreikai Common Sense szerint a leg bolsevistább szervezet.

1945. Málnási Ödön történészt a zsidók nem engedik letelepedni az USA-ba és visszavitték Bécsbe.

1945. Prohászka Ottokár szobrát Faludy /Leimdörfer/ György „költőfejedelem” zsidó elvtársaival leborítja. 2001 ingyen lakást kap Budapesten.

1945. Himler Márton és emberei 400 $ fejpénzért dolgoztak.

1945. A Su addig húzza a békekötést Ausztriával, míg Mo. és Ro. Megszilárdult a hatalmuk, majd a kormányok kérték hogy maradjanak.

1945. 1945 után kb. 200000 német menekült érkezett Dániába, 85% nő és gyerek, akiket 125 táborban helyeztek. Ahelyi lakosságnak megvolt tiltva hogy kapcsolatot teremtsen a menekültekkel. Csak 1945-ben 13492 menekült halt meg abból 7000 öt éven aluli gyerek volt. A Dán egészségügyi szervezetek és a Vörös Kereszt 1949-ig megtagadták a menekültek egézségügyi ellátását. Kirsten Lylloffshe.

1945. A háborúban 3,3 millio német katona halt meg, abból 2,5 millió a keleti fronton. Légibombázásokban 1,2 millió polgári személy halt meg, többségében nők és gyerekek. 1,4 millio német hadifogoly halt meg, 2,4 millio keleti németet öltek meg a szovjetek keleet-poroszországban, 600000 szudéta németet a csehek, 210000 egyéb németet. Csehországban a kitelepítéseket zsidók irányították. 1945. maj 13 Benes Eduárd bevonult Prágába, a Vencel téren lámpavasra lábuknál fogva felakasztott és benzinnel leöntött németeket gyújtottak fel tiszteletére. Szudéta németek fehér könyve: egy nap alatt Brünn-ben 275 nő lett öngyilkos.

1945. Nürnberg: Amerikai fővádló Robert M. Kempner ,német zsidó, támogatói: Morris Amchan, Einstein, Wartenberg, Mandellaus. A vádhatóság 90 % olyan ember volt akinek a fajvédelmi törvények miatt el kellett hagynia Németországot /pártatlanság/. 3000 alkalmazott közzül 2400 zsidó volt. Az amerikai alkalmazottaknak 10%-sem volt amerikai születésű. A katonai hóhér John C. Woods is zsidó volt.

 A vádlottakat korbácsolták és a nemi szerveiket szétzúzták. Látszatpereket csináltak a vádlottakat felhúzák az akasztófára majd visszaejtették, míg alánem írták a beismerő vallomást. Csak 240 tanút hallgattak meg, 300000 úgynevezett eskü helyettesítő nyilatkozatot olvastak fel. A tárgyalások után a bírósági termet zsidó imateremmé alakították át A tárgyalás ideje alatt virágzott a fekete piac, csak a zsidók utazhattak szabadon: Solomonson, Schlossberger, Rabinovics, Cohen, Sterling.

1945. II.VH után 60 millióáldozata közzül csak a zsidók kaptak kártérítést. Később 3,5 milliárd márka kártérítést fizettek Izrael államnak, pedig akkor még nem is létezett.

1945. Németország háborús vesztesége: 320 milliárd márka rombolás, 15 milliárd fosztogatás, 108,5 milliárd nácitalanítás, 1381 milliárd német kereskedelmi flotta lefoglalása, 198 milliárd pénzreform, 46 milliárd a megszállók által végzett pénzromlás, 457 milliárd az elrabolt területeken végzett pusztitás, 10 milliárd leszerelt gyárak, 14 milliárd erdő pusztitás, 84 milliárd szén ár spekuláció, 78,5 milliárd szabadalmak elrablása, 72 milliárd szállítási költség, 18 milliárd külföldön lefoglalt német javak, 15 milliárd versailles béke adósság, 9,5 milliárd zsidó kártérítés. Csak az ellopott szabadalmakból évente 2 milliárd márka bevételük van az USA zsidóknak.

1945. Nyugat-Berlin polgármester Ernst Reuter, Lipscitz belügyminiszter zsidók.

1945. Német ipar felügyelők: Roosvelt, Morgenthau, Lord Vansittarf, Ilja Ehrenburg.

1945. 6 millió zsidó áldozatot Dr. Wilhelm Hoettl US tiszt találta ki és a szovjeteknek kémkedett.

Földi pokol Recsken – Kárpáti Kamil visszaemlékezése

rekonstruált barakk beltere (Recski Nemzeti Emlékpark)

''Recsken az égvilágon már semmi reményem nem volt. De nemcsak nekem, hanem a táborlakók jelentékeny részének sem volt semmi reménye. Nem lehetett reményed, amikor naponta többször közölték veled, hogy te itt megdöglesz…"

A kistarcsai internálótábor abban az időben, tehát 1949 májusában még a rendőrség kezében volt, aztán 1950-ben átvette az ÁVH. Százhúszan voltunk egy teremben. Egyszer csak jött értem két ávós nyomozó, egyenesen odamentek, ahol a verseimet tároltam. Levittek a negyedik ezred pincéjébe (Kistarcsa ezredekből állt), és a kazánban a verseimet egyenként elégették előttem. Csak ezért gyújtottak be a kazánba. A versekbe bele sem olvastak, nem érdekelte őket, hogy Rákosiról szóló gúnyversek, szerelmes versek vagy szenténekek. Egyszerűen csak élvezték az én megsemmisülésemet. Ez a lélekrontás mesterműve volt. Két kis nyavalyás gnóm alak égette a verseimet, hosszasan és élvezve a kínlódásomat. Nekem nézni kellett a műveletet. Egyenként dobálták be a verseimet a lángokba, közben röhögtek rajtam, gúnyolódtak. Hát ez megrázott, úgy éreztem, engem ölnek meg. Mert azt gondoltam, hogy ami bennem a legértékesebb dolog, az mégiscsak az, ami papírra került, ott pedig az semmisült meg.

-

1950 októberében „szabadultam” Kistarcsáról. Az ÁVH-s főtisztek hegyibeszédet tartottak, bejelentették, hogy munkára visznek minket, és ha jól végezzük a dolgunkat, akkor majd szabadulunk. Bevagoníroztak, a vagon felébe összezsúfoltak 40-50 internáltat, a másik felébe fölugrasztottak egy kis ÁVH-s legényt. Az ránk fogta a géppisztolyát, és úgy reszketett, mint a nyárfalevél. A Mátrában kötöttünk ki, Recsk térségében. Nem Recsken, a faluban, és nem a táborban, ami a hegyen volt, hanem a nyílt pályán állt meg a vonat. Lerugdostak, lepofoztak minket, aztán négyes sorokba rendeztek, és árkon-bokron keresztül megindultunk fölfelé a hegynek. Hegyi terep volt, mi pedig már minden munkától elszokott, börtönéletet élő emberek. Fiatalok és hatvanévesek is. Az ávós tisztek lóháton jöttek mellettünk, hajtottak fölfelé. Rettenetes marsolás volt, menetelés a pokol felé. Lóháton jártak körbe-körbe, és ütöttek-vertek-rugdostak. Így jutottunk el Recskre, ahol ez volt a második csoport.

Egy az egyben lekoppintották a német koncentrációs táborokat. Ötfős csoportokba szerveztek minket, a nevünk „család” volt. A családfő felelt a négy beosztottért, a négy családtagért. Tehát minden ötödik recski fogoly hivatalból, kötelességszerűen összekötő volt az ÁVH és a rabtársai között. A családokat brigádokba tömörítették, a brigádok vezetői rabok voltak. Ezek lényegében olyanok voltak, mint a kápók. Amikor engem fogdára vágtak – 1950 októberében kerültem Recskre, és 1951 júniusában jutottam fogdára –, már számtalan olyan család létezett, ahol az öt főből három besúgó volt. Kettőt még nem szerveztek be… Ha arra gondolsz, hogy mindössze tíz hónap telt el, akkor ez bizony elképesztő. Vagyis Recsk kiváló modell ahhoz, hogyan lehet a tömeget lealjasítani.

Amikor én odakerültem, volt ott egy 21-22 éves parasztgyerek, egy kocsis. Szótlan, méla, rendes gyerek. Hozta a krumplit, és ezt-azt-amazt a faluból. Amikor tehette, akkor mindig alkalmat talált arra, hogy kis szalonnadarabkát, vagy fél csomag cigarettát, néha egy kis kenyeret úgy elpotyogtasson. Együtt érzett velünk. Jóindulatú, rendes emberke volt. De a táborparancsnokságnak nem tetszett, hogy akár csak kocsisként is civilek jöjjenek be a táborba. Ezért megfőzték, hogy álljon be az ÁVH-ba. Beöltöztették. Amikor tíz hónappal később én fogdára kerültem, ő volt éppen a fogdás. Én még ennyire állatias, embertelen fogdást nem láttam.

Recsken bekövetkezett a nagy szökés, és az én szempontomból ez sorsdöntő volt. Lezárták a tábort, megszűnt a bányamunka, és ebben a megdermedt helyzetben megkezdődtek a kihallgatások. Kik tudtak a szökésről? Kik segítették a szökést? Azt azért ők is tudták, hogy a szabó-, a cipész- és az asztalosműhely nyilván segített. És még sok mindenkinek kellett ott közreműködni, hogy ez a szökés létrejöhessen. Megindultak a kihallgatások, és persze megindultak a besúgások is. Ebben a fölfokozott, feszült, dermedt légkörben akarták a besúgók a maguk kis pecsenyéjét megsütni. Úgy gondolták, most majd dupla fejadag, dupla siker lesz.

Az egyik esti számlálásnál aztán fogdára vágtak bennünket. A fogda a domboldalban, félbehasított gömbfából épült. Két félgömb közé agyagos földet döngöltek. Kis kunyhószerűség volt az egész, előtérből, egy nagyobb zárkából és szekrényekből állt. A szekrények voltak a magánzárkák. Képzelj el egy 70X80 centiméteres magánzárkát, töksötétet. Az ajtaja 70 centis. Erre az ajtóra vízszintes lécet szögeltek, szemben vele a falra szintén egy másikat. Minden másnap beadtak egy deszkát: rátehetted a lécre, és akkor ülhettél. Vagyis egyik nap állnod kellett ebben a szekrényben, a másik nap ülhettél. Képzeld magad elé: a deszka egyik vége az ajtón, az őr odalopakodik, kirántja, mire te kizuhansz a szekrényből. Ordít, az anyád úristenit, te aludtál! Lopod a napot! Ütés-verés. Egyáltalán már az, hogy egy ilyen szekrényben éled az életedet, maga a pokol. De gondoskodtak a szórakoztatásodról is. Én két hónapig éltem a szekrényben, kettő hónapig… Elefántlábam lett, ami azt jelenti, hogy az ujjaim tövéből jött föl a megvastagodott lábam.

A fogda domboldalban volt, és a tetejére építették a kihallgatási épületet. Éjszakánként folytak a kihallgatások. A kihallgatás abból állt, hogy az ÁVH-s kifejtette a koncepcióját, mivel vádol. Aztán ezt legépelték, és neked alá kellett írnod. Ennyiből állt. A véleményedre ott soha senki nem volt kíváncsi. Engem és a társaimat ez a fiatal hadnagy a következővel vádolt: Összeesküvést szőttünk, az volt a célunk, hogy lefegyverezzük az ÁVH-t, átvesszük a hatalmat, riadóztatjuk az ÁVH-sokat máshol, odacsaljuk és csapdába ejtjük őket. Így szerzünk fegyvereket, egyenruhákat, az akkor már több mint 1200 létszámú tábort beöltöztetjük ÁVH-s egyenruhába, fölültetjük őket az ÁVH-s autókra, megindulunk Budapestre, elfoglaljuk a középületeket. Fölvesszük a kapcsolatot Nyugattal, megdöntjük a rendszert. – Az elszabadult fantáziának ez a terméke nagyon mulatságos, de akkor, amikor téged kábellel vernek, amikor éjszaka a lapockád közé nyomott revolverrel visznek a meszesgödör peremére, ahol az ÁVH-s a revolveres kezével beletaszít a gödörbe, a másik kezével pedig, amikor zuhansz, elkapja a kravátlidat, nos, amikor így játszik veled, akkor bizony ez a kutyakomédia félelmetessé válik! Dobog a szíved, nem kapsz levegőt, kékülsz és zöldülsz, mert a válogatott kínzásokat heteken keresztül senki nem tudja kiállni úgy, hogy megőrzi férfias bátorságát.

Volt köztünk ilyen is, Pászthy János, a született hős. Ő nem írt alá semmit, hiába ütötték-verték, mindent megtagadott. Erre a következőt csinálták vele. A fogda elején volt a vécé, tulajdonképpen egy gödör, egyetlen farudat raktak keresztbe rajta. A farúd fölé felkötözték Pászthy Jánost. Ott csüngött. Minket pedig zavartak klozetra. Addig napokon keresztül nem engedtek ki, az ember összehugyozta magát. Amikor Pászthyt felkötözték, és ott lógott a levegőben a latrina fölött, akkor zavarni kezdtek, hogy végezzük már a dolgunkat! Egész idő alatt szagolta a nyitott gödörből a bűzt. Egész idő alatt ott lógott, nekünk pedig oda kellett kijárnunk, ha kellett, ha nem. Hát ilyen volt a fogdán a légkör. De kint a táborban se volt jobb. Vendégmarasztaló agyagsár volt, ha esett az eső. A hegyoldal járhatatlan. Deszkapallóból utakat eszkábáltunk, de a pallóút keskeny volt. Ha veled szembe jött egy ávós, bele kellett ugranod a sárba és mozdulatlanul állni, amíg ő elmegy. Közben ugye rönkfa nyomta a vállad. Fogadott két ÁVH-s, amikor látták, hogy jól megtermett, nagydarab fickó közeledik. „Fogadjunk, hogy egyetlen ütéssel leütöm…” És nyert az ÁVH-s, mert a cipekedő rabot egyetlen ütéssel leütötte. Szórakozásuk középpontjában a rabok kínzása állt.

Recsken az égvilágon már semmi reményem nem volt. De nemcsak nekem, hanem a táborlakók jelentékeny részének sem volt semmi reménye. Nem lehetett reményed, amikor naponta többször közölték veled, hogy te itt megdöglesz…