2016. január 25., hétfő

Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmánya





Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmánya







A cím ne tévesszen meg senkit! Magyarország tervezett, és még nem elfogadott, de már a parlament által megszavazott 
Alkotmánya 
olyan, mint 
a felhatalmazás nélküli, illegitim kiagyalói,
de nézzük, mit szültek össze nekünk, nélkülünk! Ja, látom ha valaki hülye akkor nagyon az! Link
Hazugságok egész sorát, akarják 
2012. január 01-én
lenyeletni velünk, ezúttal
 60 ezer izraeli katona, 11 NATO logisztikai központ hadereje, az In-kal security
 kormányt őrző fegyveres testülete, az
 IOSA 
őrző-védő félkatonai fegyveres szervezetei fenyegető árnyékában! Ki hallott már demokratikus diktatúráról?

(Aki nem tudná:
 NWO=New World Order = Új Világrend = Zsidó Világkormány)

Újabb 
illegitim alkottákolmány, az 1949-es, XX-as
törvényként, szovjet tankokkal a háttérben ránk erőltetett, és az
 MSZMP által 1988-tól 1989-ig,
egy év alatt kiagyalt, kollektív bizalmatlansági indítvánnyal jogfosztottá tett 
Magyar Nép ellen!
Ezúttal Magyarországra, a magyar társadalmi szervezetek ismételt kihagyásával, Nemzetgyűlésnek kinevezve 
a 80%-ban askenázi-kazár parlamentetújabb terrorrendszert akarnak a nyakunkba akasztani Európa ismételt felháborodása ellenére!
Szijjártó, alkotói büszkeségről vizionál nyilatkozatában, miközben viharos gyorsasággal megszavaztatták, csakúgy, mit az 1949-es vagy az 1989-es alkottákolmányokat, anélkül, hogy az érintettek tudnák, mi szerepel benne!
Magyarországnak 2012. január 1-el újabb kazár alkotmánya léphet hatályba, ismételten erőszak, társadalmi konszenzus nélkül,
de ennek nagy hagyománya van hazánkban az utóbbi, megszállásban eltöltött 67 évben!
Az az indoklás sem állja meg a helyét, hogy az ország azért vesztette volna el függetlenségét, 1944-ben, mert területén idegen csapatok állomásoztak. Ez a körülmény ugyanis 1990 után is fennállt, mivel a
 NATO-katonák jelenléte éppúgy megszállás, mert
nincs különbözőség a ruszki megszállás, és az izraeli és szövetségi rendszer között!
Viszont, 
ha már elismerték az 1949-es és az 1989-es alkotmány érvénytelenségét, illegitimitását, akkor miért lenne érvényes a NATO csatlakozási szerződés, az EU csatlakozás, és a Lisszaboni + Velseni Szerződések?
Az alábbiakban 
az illegitim jogalappal rendelkező FIDESZ-KDNP 
által összetákolt, sok helyen a legdurvább diktatúra kialakításának érdekében megfogalmazott "Alkotmány-tervezet" olvasható! Saját érdekében mindenki olvassa el, és
 ne feledkezzen meg arról, hogy a közalkalmazottak, így köztársasági elnök, a főméltóságok, a kormány és parlament is KÖZALKALMAZOTTAK! Az ország lakossága pedig a munkáltató, nem rabszolgája egy diktatórikus rendszernek! Ezen jogokat számunkra, a nemzetközi jog és az érvényben lévő 1944-es Alkotmány is biztosítja!

Néhány szemelvény az 
Alaptörvénynek
 szánt kezdeményezésből, ami "természetesen"
 nem tartalmazza, az állampolgárok önvédelmi jogaitmint alapjogot!

"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi."
"...1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk." - 1989-ben ugyanazok vezették félre, csapták be Magyarország állampolgárait, akik az utóbbi 21 évben elrablógazdálkodták, kifosztották, és nyomorba döntötték az országot! Most ott ülnek a kormányban, és tovább rombolják, kifosztják az országot, irtják népét, miközben a lakosság kipusztításával helyet csinálnak megbízóik számára!
"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi." (Hajdúhadház)"Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését." 
>- izraeli megszállás, és askenázi-kazár népuralom(?)"
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét." - az 1989-es alkotmány az 1949-es átirata, "jogfolytonos" rendszeralapja, és mint ilyen alapján, a jelenlegi FIDESZ-KDNP-s kormány is illegitim, vagy is új választások is szükségesek, az Alaptörvény és az Alkotmány népi szintű elfogadása után!
Az alkotmány-tervezet:
B. Cikk "(4) A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja."
 - mi az, hogy kivételesen? Kiskapu a rendszerurak számára!
C. Cikk 
"(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni." 
Ez a pont szerepelt az 1989-es alkotmányban is, de 1990-es csaláson félrevezetésen alapuló, a 1994-es büntetésből elfogadott, a 1998-as "megbundázott", a 2002-es, 2006-os, és 2010-es elcsalt választások nyomán, senki sem foglalta el a megérdemelt helyét a Kossuth tér lámpaoszlopain! (sok hűhó semmiért?)
"(3) Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak." ??? (In-kal, IOSA)E. Cikk 
"(1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében."
 >- a szolidaritás szép dolog, de illegitim kormányok által aláírt egyezményeknek alárendelni az országot? 
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. " 
- az utóbbi 21 évben nem láttunk elfogadható vagyonleltárt, de a FIDESZ-KDNP átadás-átvételi adatait sem!
Ezek a pontok az E cikkből nem érvényesek, mivel illegitim, mivel jogbitorló kormányok által kötött szerződések érvénytelenek (vagy a nyugat által halálra ítélt Kadhafi mostani szerződései érvényesek lennének most?)
."(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.
 - Illegitim kormány nem írhat alá nemzetközi szerződést!
"(3) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." 
Illegitim kormány illegitim parlamentje?
G. cikk
"(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja."
 - újabb joghézag beillesztése!
"(2) Magyarország védelmezi állampolgárait." 
>- és ezt a FIDESZ-KDNP kormány fogja garantálni, ahogy most, és előzőleg sem tették, "társkormányaikkal" együtt? Az egyoldalú "védelmezés" prioritási sorrendje szerint: zsidó, cigány, egyéb nem magyar, magyar? Kálium-kloridos mérgezés? Adóscsapda? Kormányszintű állampolgár ellenes csalások kontrollja? Hol van a tervezetben, a garancia, az állampolgár védekezési lehetősége kormány vezérelt csaló bíróságok, közhivatalok ellen?
"(3) Senkit nem lehet születésével keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani." 
- kettős állampolgárságúakat nemzet -és haza ellenes cselekedetek alapján kötelező!
"(4) Az állampolgárság részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg." 
- a "sarkalatos törvény" olyan, mint az "üzleti szabályzatra" hivatkozás egy szerződésben! Ott sem módosítható egyoldalúan a szerződés, de az üzleti szabályzat bármikor! Ez csalási, az Alkotmány megkerülési lehetőség beépítése!
I. Cikk 
"(1) Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik."
 - erről inkább népszavazással kellene dönteni (én az 1915-ös címerre voksolnék).
K. Cikk 
"(2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást." 
- a gyermek természetes körülmények közötti fejlődése érdekében különböző nemű "szülőkkel", ugyanis a szülő szóban benne van a gyermeket szülő nő, és a gyermek létrejöttében közreműködő apa! A "természetes azt jelenti, hogy nem nőt szólít apunak, vagy nem férfi az anyja"! Az esetleges nem-változtató műtét már elfogadható, a gyermekvállalás vonatkozásában, örökbefogadás esetén!
L. cikk
"(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait." 
- Orbán - Pintér maffiaügyletei és kapcsolódva, szintén a jelzett duó számláját is terhelő Martonyi gazdasági bűncselekményei? Postabank, Siótur, vám és ÁFA csalási ügyek? "(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait."
 - és a NATO permetezések? Hol van itt "tisztességes gazdasági verseny feltétel"?
M. Cikk 
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. 
Ez valami vicc?
"(2) Ennek az elvnek a megvalósulásáért az Országgyűlés és a Kormány viseli az elsődleges felelősséget. " 
- az alkotmánytervezetből HIÁNYZIK A KÉPVISELŐK VISSZAHÍVHATÓSÁGA, A KORMÁNY NÉPSZAVAZÁS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FELOSZLATÁSI LEHETŐSÉGE, VALAMINT A MUNKÁJÁT NEM MEGFELELŐEN VÉGZŐ KÉPVISELŐK, KORMÁNYTAGOK, KÖZTISZTVISELŐK SZANKCIONÁLÁSI LEHETŐSÉGE!
O. Cikk 
"(2) A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége."
 - Ez a FIDESZ "uralkodása" alatt is úgy értelmeződött, hogy szabadon ellophatják!
R. Cikk "Az Alkotmány elfogadására vagy az Alkotmány módosítására irányuló javaslat elfogadásához az szükséges, hogy azt az országgyűlési képviselők legalább kétharmada támogassa. " - mindkettőre Nemzetgyűlés és népszavazás előírása kötelező kell, hogy legyen!
S. cikk
"3) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához, módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." 
- a "sarkalatos törvények", amennyiben állampolgári jogokat az alkotmány figyelembevétele nélkül, vagy megkerülési szándékával hozzák, népi kezdeményezésre Nemzetgyűlés, és népszavazás hatályosíthatja csak!
SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG
I. cikk
"(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg." 
- gumitörvény alkalmazás lehetőségének beépítése az alkotmányba! Az emberi jogokat az alkotmánynak kell tartalmazni és garantálniFÉLREÉRTHETETLENÜL, FÉLREÉRTELMEZHETETLENÜL!
A legfontosabb, az ÖNVÉDELEM JOGA HIÁNYZIK A TERVEZETBŐL! A alkotmányozók nem követelhetik az állampolgároktól, hogy tulajdona és testi épsége védelmében csak és kizárólag az állami védelmi eszközökre támaszkodhasson, ha az nem áll rendelkezésre!
VII. Cikk "(1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez." - legyen csak egyszerűen "gyülekezési joghoz",
 Gyurcsány, vagy Orbán provokátorainak megjelenése esetére is, mellőzve a békést, és kapcsolódva az önvédelmi joghoz!
VIII. Cikk 
"(3) A sajtószabadságra, valamint az elektronikus tömegtájékoztatási és hírközlési piac felügyeletére vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg."
 - Újabb "üzleti szabályzat" szintű törvény beépítésének lehetősége! A nagy felháborodást kiváltó Média törvényt ne lehessen belopni így az alkotmányba! A média szabályozását fixen kell beépíteni az alkotmányba, DIKTATÓRIKUS ELEMEK NÉLKÜL!
XI. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzésével mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához."
 - A KÉNYSZERMUNKAVÉGZÉST nem kellen belefoglalni az alkotmányba, vagy ez lenne az NWO főpróbája?
XII. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár."
 - alkotmányos jog kell, hogy legyen, hogy a tulajdon ne lehessen zsarolási alap az "állam" számára! 
"(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
 - meghagyva a tulajdonosnak, hogy "tisztességes" piaci árat kínáljanak, és kelljen csak elfogadnia!
XIV. Cikk
"(4) Magyarország a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
 - pozitív, vagy negatív diszkrimináció alkalmazásának tiltásával!
XV. Cikk
"(4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni." 
- ha ez módjukban áll, és nincs a felek egyikének akarat ellenére!
XVII. Cikk 
"(1) Gyermekek foglalkoztatása - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket nem veszélyeztető, törvényben meghatározott esetek kivételével - tilos.
"(2) Magyarország külön intézkedésekkel biztosítja a fiatalok és a szülők munkahelyi védelmét."
 - gumi törvények, nem definiált alapjogok, külső hivatkozás beépítése! Semmilyen alapjogi, vagy alkotmányos védelmet nem nyújt a munkavállalóknak!
XVIII. Cikk
"(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár a törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
"(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetén a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.
- Ezeket úgy hívják, az alkotmányos szabályozás teljes hiánya! Sem jogalap, sem alapjog nem lehet, ráadásul feltételes módban!XIX. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez.
- akár az állam képviseletét ellátó, vagy a kálium-kloridos lakossági népirtás esetében a kormány ellen is! Az államnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem vesz részt, és nem támogat semmilyen módon állampolgárai egészségére veszélyes tevékenységet! Ellenkező esetben a kormány és a parlament megbízatása azonnali hatállyal megszűnik, mivel nem tartotta be az állampolgárokkal szembeni (mint munkáltató), és köztisztviselők (mint munkavállalók) megbízási feltételeit!
"E jog érvényesülését Magyarország a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás, a sportolás és rendszeres testedzés, valamint az épített és természetes környezet védelmének biztosításával segíti elő."
- kihagyták belőle az állampolgárok védelmét szolgáló egészségkárosítási bűncselekmények elleni fellépést!
XX. Cikk 
"Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa." - nemzetiségi, faji, vallási részrehajlás nélkül!XXI. Cikk
"(2) A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának - illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít."
 - mivel a társadalom egy jelentős hányada kényszerül a társadalom másik jelentős részének eltartására, és ez miatt nem vállal párkapcsolatot, és ebből gyermeket, méltánytalanság az eltartókat büntetni, az eltartottak szavazati jogának növelésével! Maradni kell, a korábbi szavazati jog meghatározási feltételeknél! 
XXIII. Cikk 
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez."
 - A CSOPORTOS PERINDÍTÁS LEHETŐSÉGE LEGYEN ALAPJOG!
XXVI. Cikk 
"(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek és sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. A bűnösség megállapításának és a büntethetőségnek a tilalma kiterjed - a nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más állam joga szerinti bűncselekmények esetére is. "
 - Ez az 1989-es alkotmány "mentesítő" törvénye, állami szintű csalások fedezésére! Helyes megfogalmazás esetén bele kell venni, hogy bűncselekmény, és nem évül el, ha különösen nagy kár okozás, vagy a nemzetgazdaság megkárosítására irányuló a cselekmény, és létrejöttéhez a törvényhozók is hozzájárultak az erre a célra hozott törvénnyel, rendelettel, vagy jogszabállyal! Ez esetben népi delegálású, népbírósági döntést kell hozni, az összefonódás gyanúja miatt! Ezen törvény segítségével lopták szét az országot, és a tettesek is ennek az alkotmányos alapjognak köszönhetik, hogy a mai napig nem kerültek börtönbe! A felelősségre vonást visszamenőlegessé kell tenni! Ha a kormány és parlament nem támogatja a felelősségre vonást, megbízatása megszűnik!
"(5) Senki nem vonható büntetőeljárás alá vagy ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy -; nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más államban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. "
 - a külföldi büntetés Magyarországon felülvizsgálható kell, hogy legyen, mivel hasonló módszer fordulhat elő, mint az adózás esetében, szlovákiai adózásra, vagy offshore cégekre specializálódott országokba mentett illegálisan szerzett vagyonok esetében! Magyarország ellen, vagy magyar állampolgár ellen, magyar állampolgár által elkövetett bűncselekményt Magyarországon kell tárgyalni!
XXVII. Cikk 
"(1) A Magyarországon élő nemzetiségek és népcsoportok államalkotó tényezők. Minden valamely nemzetiséghez vagy népcsoporthoz tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad megvallásához. A nemzetiségeknek és népcsoportoknak joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz." 
- ez a jog, csak nemzetiségük felvállalása esetén érvényesíthető, "bemondás" alapján nem! Nemzetiségi oktatáshoz a nemzetiséget igazolni kell, vagy bejegyeztetni a népesség-nyilvántartóba!
Most következnek az igazi NWO-s terrorrendszer bevezetéséhez szükséges "elemek":
XXVIII. Cikk 
"(1) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany teherbíró képességének megfelelően hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez." 
- A "kényszermunkáról" már másodjára esik szó! "(2) A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani."
 - A "népes" cigány és zsidó családok kiemelt támogatásához szükséges pénzalapot, a patkányként mérgezett, hátrányosan megkülönböztetett magyar, és nem zsidó/cigány népességgel akarják megfizettetni, ugyanúgy, ahogy Európa más országaiban is a muszlim "kisebbségek" eltartását! "XXIX. Cikk 
"(1) Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére."
 - az alkotmánytervezet nem ír arról, hogy az illegitim kormányok érvénytelen nemzetközi szerződései alapján, a magyar állampolgárt milyen "nemzetközi megegyezések" alapján köteles más országok érdekeltjei kábítószer, szerv, és fegyverkereskedelmi üzleteiért harcolni! A katonai tevékenység országon kívüli kiterjesztéséhez a Nemzetgyűlés határozata szükséges! Nem rendelheti el sem a Köztársasági Elnök, sem a Parlament, sem a kormány!
"(3) Rendkívüli állapot idején, vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfi katonai szolgálatot teljesít. Sarkalatos törvény határozza meg a katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait.
(4) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - rendkívüli állapot idejére honvédelmi munkakötelezettség írható elő.
(5) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő.
(6) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető."
 - a 3-4-5-6 pontok már előre vetítik az Európában 2012-re kirobbantandó forradalmi válsághelyzet miatti szankcionálási lehetőségeket! Amíg Magyarországnak nincs valóban magyar parlamentje, és magyar kormánya, csak a Nemzetgyűlés hozhasson ilyen határozatot, de a későbbiek folyamán és társadalmi egyeztetés szükséges, és ellentétek esetén csak a Nemzetgyűlés dönthessen! A kérdés azért különösen veszélyes, mert ez az 1989-es MSZMP alkotmány katonai diktatúra bevezetésére irányuló törvényhivatkozásainak, még durvább megfogalmazása! Jelenleg ilyen törvény elfogadását, a magyarellenes izraeli irányítású parlament és kormány miatt kerülni kell, ill. el kell utasítani!
Az Országgyűlés
Az országgyűlés nem felettes, hanem kiszolgáló, munkavállaló szerve az ország lakosságának érdekképviselete érdekében! Mióta felettese a munkavállaló (itt közalkalmazott), a munkáltatónak, vagyis az ország lakosságának?

Az Országgyűlés feladat- és hatáskörei
"(1) MAGYARORSZÁG legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés."
 - Magyarország legfőbb népképviseleti szerve a Nemzetgyűlés, nem a parlament, vagy a kormány!
"a) megalkotja Magyarország Alkotmányát,"
 - a parlament nem alkotmányozhat, és az alkotmány módosításait is a nemzetgyűlésnek kell egyeztetni és engedélyezni!
"d) felhatalmazást ad a feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére," 
- nemzetközi szerződéseket társadalmi egyeztetés után, a nemzetgyűlés fogadhat el, mivel ez az egész országra vonatkozik, és szélesebb körű egyeztetést követel!
"e) megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, valamint az Állami Számvevőszék elnökét,"
 - Ezen tisztségek viselő nem lehetnek pártok által delegált személyek, és a pártok tagjai, mert pártdelegáltságuk veszélyeztetheti a demokratikus rendet!
"g) feloszlatja az alkotmányellenesen működő képviselő-testületet,
 - az önkormányzatokat csak a területileg illetékes választók javaslatára lehet feloszlatni! A jogkör országgyűlés alá rendelése, központosított diktatúra kialakítására ad lehetőséget!
"h) különleges jogrendet érintő, illetve katonai műveletekkel kapcsolatos döntéseket hoz"
 - különleges jogrend "alkotása", és katonai műveletek csak a Nemzetgyűlés egyetértésével lehetségesek!
Az Országgyűlés megbízatásának keletkezése és megszűnése
"(3) A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést," ha 
- Nem csak a köztársasági elnök oszlathatja fel az országgyűlést, hanem a nemzetgyűlés is, elsőbbséget élvezve! Ugyanez a nemzetgyűlés a köztársasági elnököt is leválthatja indokolt esetben (pl. hazaárulás, idegen hatalmakkal való kollaborálás stb.).
Az országgyűlési képviselők jogállása
Az országgyűlési képviselők felelősségre vonhatósága, visszahívhatósága továbbra sem szerepel a tervezetben!
Csak megválasztott képviselő kerülhet a Parlamentbe!

"(1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlőek, tevékenységüket a köz érdekében végzik, azzal összefüggésben nem utasíthatóak."
 - Az országgyűlési képviselők választóik, vagy a nemzetgyűlés akaratából számon kérhetők, indokolt esetben leválthatók, és felelősségre vonhatók!
"(2) Az országgyűlési képviselőt mentelmi jog és a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. Sarkalatos törvény meghatározza azokat a közhivatalokat, amelyeket az országgyűlési képviselő nem tölthet be, valamint más összeférhetetlenségi eseteket is megállapíthat." 
- A mentelmi jog köztörvényes bűncselekmények, a választói megbízási jogkör túllépése allól, és a Nemzetgyűlés előtti elszámoltatás alól sem mentesíti! A javadalmazása elszámolás köteles, költségtérítéses, és a PÁSZF ellenőrzése mellett nyilvános! Elszámoltatására és felügyeletére a választói, és a nemzetgyűlés is jogosultak!
"(3) Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik"
 - a felsorolt a-b-c-d-e-f pontjain kívül, ha nem képviseli választói akaratát, vagy tevékenysége és munkája választói szerint, nem kielégítő, vagy választói akaratával nem egyező pártosságot, összejátszást mutat, és képviselői mandátumát választóin kívüli érdekcsoportoknak rendeli alá! Leváltása után vizsgálat deríti fel, hogy követett el szerződésszegést választói ellen, és bűncselekmény esetében bíróság ellé állítható! Leváltásához nem kell 2/3-os országgyűlési szavazat, kivéve az (f) pontot!
"(5) Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." - Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat, a Nemzetgyűlés, MINT MUNKÁLTATÓ határozza meg!

Az Országgyűlés működése
"(5) Az Országgyűlés akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselőknek több mint a fele jelen van."
 - AZ ORSZÁGGYŰLÉS NEM HOZHAT HATÁROZATOT 75%-OS SZEMÉLYES JELENLÉT NÉLKÜL! Az országgyűlés munkahely! A távollét okát, idejét nyilvánosan igazolni kell a választók felé!
Törvényalkotás
"(1) Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet.
- és a Nemzetgyűlés! A (2) pont helytelen "a törvényt alkotmányossági vizsgálatra megküldheti" helyett a kötelezően megküldeni elfogadható! A 2/3-os és a 80%-os törvényeket az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, és javaslata alapján a Nemzetgyűlés hagyja jóvá! Egyéb törvények ellen, az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, és a Nemzetgyűlés indítványozhat megszüntetést, vagy követelhet meg az országgyűléstől módosítás! A törvényalkotási tervezet további pontjai az (1)-es pont változtatásai figyelembevételével kell, hogy kialakításra kerüljenek!
Országos népszavazás (További diktatórikus elemek, átvétele az 1989-es illegitim alkotmányból!)
3. Nem lehet országos népszavazást tartani
"a) Alkotmány módosítására irányuló kérdésről,
 - 200 ezer választópolgári kezdeményezésre mindenről lehet népszavazást tartani, amit a Nemzetgyűlés utasítására a parlament vizsgál ki, és a kérdés megoldásához készített tervezetéről beszámol az országnak, a hivatalos állami médián keresztül, majd a parlament által készített tervezet elfogadásra kerülhet, ha a Nemzetgyűlés, az Alkotmánybíróság, vagy a köztársasági elnök nem jelez alkotmányellenes elemet!
"b) a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról," 
- a Nemzetgyűlés kifogásolható költségvetési elemek, vám és adó módosításokról, helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról, a Nemzetgyűlés egységes állásfoglalásának hiányában, vagy határozatképtelensége esetén, népszavazással dönt! "c) az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról" 
- A felsorolt képviselők választásáról szóló törvényeket a Nemzetgyűlés határozza meg, betartásáról a parlament köteles ellenőrizhetően gondoskodni! Ismételten felmerül a munkaadói és munkáltatótói jogviszony! A köztisztviselők nem lehetnek állam az államban! "d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről" 
- a nemzetközi szerződések közügyek, és mivel sem a parlamentnek, sem a kormánynak nem lehet magánmegállapodása nemzetközi vonatkozásban, ebben a kérdésben is a Nemzetgyűlés határoz, és az országgyűlés hajtja végre a megszavazott döntést, döntéseket!
"f) az Országgyűlés feloszlásáról," 
- Az Országgyűlés feloszlásáról a népi kezdeményezésre a Nemzetgyűlés dönt! Ez esetben felmondást a Nemzetgyűlés mondja ki a munkavállaló, és alkalmatlannak bizonyuló közalkalmazottakkal szemben! Ismételt 1989-es alkotmányból származó diktatórikus elem!"g) képviselő-testület feloszlatásáról," ua. mint az előző pontban, de a képviselő testületeket visszahívhatják a választók is!
"h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,"
 - hadi állapotot csak az ország megtámadása esetén rendelhető el, a Nemzetgyűlés összehívása mellet! 2006-ban Gyurcsány Ferenc próbált kiprovokálni a hadiállapot bevezetéséhez "szükséges állapotokat", ami az állam közalkalmazottainak (munkavállalóinak), a magyar nép elleni diktatúra kialakítására tett kísérlete volt! Ilyen törvénybe iktatott lehetőséget TILOS az alkotmányba beépíteni!
"i) a katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos kérdésről"
 - Magyarország hadereje nem szolgálhatja más országok haszonszerzési háborúját (afganisztáni kábítószer útvonal, és termelés biztosítása, NATO vegyi-permetezések támogatása, ENSZ békemissziónak álcázott, védtelen országok lerohanásában való részvétel stb.). Minden katonai műveletben való részvételt a Nemzetgyűlés hagyhat jóvá!
"4. Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott."
 - ha csalás gyanúja nem merül fel, egyik, vagy másik oldalról! Ez esetben, és csalás nélküli szavazáskor, a Nemzetgyűlés dönt ill. továbbítja az utasítást, és az országgyűlés jogkörébe kerül végrehajtásra a népi akarat!
A köztársasági elnök
A köztársasági elnök feladat- és hatáskörei:
"2. A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka- beszámolási, és egyeztetési kötelezettséggel a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága felé, de nem adhat ki a magyar nép elleni parancsot! Polgárháború esetén, a Nemzeti Gárda feladata a polgárháborús helyzet felszámolása, melynek menetét a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága irányít! A Nemzetgyűlés hadügyi bizottságának összetétele féléves időközönként változik a Nemzetgyűlésen belüli választással!"
9. a különleges jogrendet érintő döntéseket hoz" -javasolhat!A 10-27 közötti pontokban a Nemzetgyűlés, népszavazási kezdeményezés, vagy törvénytelenség felmerülése esetén felülbírálhatja a köztársasági elnök döntését!
A köztársasági elnök megbízatásának keletkezése
A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés javasolhatja. Nem lehet párt vagy szervezet volt, vagy aktív tagja, személyéről Népszavazás dönt! Megválasztásához 50% +1 fő szavazat szükséges! Ezért a (2) - (3) pont érvénytelen! Sikertelen szavazás esetén az (5) pont határideje kitolódik 30 nappal. 
A köztársasági elnök jogállása
"1. A köztársasági elnök személye sérthetetlen." 
- a Nemzetgyűlés leválthatja! "(3) A köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását sarkalatos törvény határozza meg.- Javadalmazása, a mindenkori miniszteri fizetések 5-szöröse. Lakhelye, megbízása idejére a Budai Vár, melyen számottevő változtatást nem végeztethet! Tetszőlegesen ideig újra választható a Nemzetgyűlés javaslatára, és a népszavazás eredményeként!
"(2) Az Alkotmányt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely más törvényt szándékosan megsértő, illetve szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást.
(3) A megfosztási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. A szavazás titkos."
 - Az országgyűlés javasolhatja a Nemzetgyűlés számára a leváltást kétharmados többség esetében, amit a Nemzetgyűlés indoklás ismeretében köteles elbírálni, és a leváltásról dönteni!
A Kormány és az önálló szabályozó szervek
A Kormány az Országgyűlésnek felelős, legfelsőbb felelősséggel a Nemzetgyűlésnek tartozik!
"2. A Kormány a közigazgatás legfőbb szerve, törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre." - a legfőbb szerv a Nemzetgyűlés! 
A Kormány és a Kormány tagja megbízatásának megszűnése
"3. ha az Országgyűlés a miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazáson a miniszterelnökkel szemben a bizalmatlanságát fejezi ki,"
 - Az új alkotmányba be kívánják építeni Gyurcsány-Bajna- féle bizalmatlansági önindítványozást, ami korábban is a hatalomátmentés egyik, a saját 1989-es illegitim alkotmányuk által is törvénytelen módozata! A Nemzetgyűlés leválthatja a miniszterelnököt, ha bizalmatlanság merül fel, akár érvényes, és kellő létszámú népszavazási kezdeményezés, akár a parlamenti képviselők, akár a nemzetgyűlés, akár a köztársasági elnök részéről!
Az ügyvezető kormány 
Ügyvezető kormány alakítására a nemzetgyűlés előzetes szakmai alapon történő kiválasztás (tartalék, vagy válságkezelő kormány) alapján állíthat ideiglenes kormányt! Kiválasztása a beiktatott kormánnyal egy időben kerül kijelölésre, és egyéb tényezők (közben felmerülő alkalmatlanság, haláleset stb.) miatt módosulhat! Törvényt nem alkothat, de a Nemzetgyűlés felhatalmazásával, válságelhárítás esetén hozhat ideiglenes rendelkezéseket, a működőképesség fenntartása érdekében!
Önálló szabályozó szervek
"3. Az önálló szabályozó szerv évente beszámol az Országgyűlésnek.
- önálló szabályozó szervek nem létezhetnek! Mivel Magyarországon nincs, és nem lehet titkosítandó tevékenység, ez miatt nem is lehet éves beszámolási kötelezettséggel bíró szerv sem! A korábbi és jelenlegi kormányok titkosítottak, a magyar állampolgárok sérelmére elkövetett bűncselekményeket, érintettségük okán, ez megengedhetetlen! Titkosítani csak tudományos szellemi termékeinket lehet, a nemzetgazdaság érdekeinek sérülésének elkerülése érdekében, ezt is csak a hasznosítás megkezdésének idejéig, és kormányhatározattal! Rendelet kiadási joga - mivel az önálló szabályozó szerv létrehozására nincs indok - nincs!
Az Alkotmánybíróság
"6. a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egynegyedének kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát,"
 - és a Nemzetgyűlés utasítására!

A bíróság
"7. A bírósági szervezet többszintű. Az ügyek meghatározott csoportjaira - különösen közigazgatási és munkajogi eljárásokra - külön bíróságok létesíthetők." 
- A közigazgatási és munkajogi eljárásokra nem létesíthetők, hanem kötelezően létesítendő, "független" bíróságok szükségesek!
"3. A Kúria elnökét kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja. A Kúria elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." 
- A bírák kinevezését, gyanú esetén a Nemzetgyűlés felülbírálhatja! Megbízatási ideje 5 év!
Folytathatnám az igazi népképviseleti ALKOTMÁNY megteremtésére tett kísérletet, de lassan kifutok a képernyőről! Megállapíthatjuk, hogy a 2012. január 1-től bevezetni szándékozott "alkotmány", egy erősen NWO beütésű, terrorisztikus elemeket tartalmazó, és sok vonatkozásában az 1989-es förmedvénnyel megegyező TÁKOLMÁNY! 

/Tulok/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése