2015. augusztus 1., szombat

Mérgeink amit lenyeletnek velünk !!!


Mérgeink amit lenyeletnek velünk !!!



A MÉREG neve: Vegeta ételízesítő és társai... 



A nátrium-glutamát széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, érdekessége, hogy teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.

A Na-glutamát gyökerei egészen Japánig nyúlnak vissza. A japánok évezredek óta a tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak, egészen addig, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát.

Ezután Dr Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is eljutott ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó kristályos por, ami az íztelen ételek "feljavítására" volt hivatott. Az élelmiszeripar kihasználta a nagy lehetőséget és a jelentős költségcsökkentés reményében minden komolyabb vizsgálat nélkül használni kezdte. Az 1970-es években, amikor a gyors étkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már
szinte mindenben megtalálható.

-A feldolgozott ételek többségében,
-valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben jelenlévő anyag.
-Levesporok,
-leveskockák,
-mártások,
-konzervek,
-fűszerkeverékek, fűszersók,
-fagyasztott készételek,
-virslik,
-felvágottak, szójatermékek,
-üdítőitalok,
-burgonya szirmok, snack-ek,
stb. elengedhetetlen alkotóeleme. Ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására. Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a "gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával", szintén ezt függőséget erősítik.

Mi a gond vele?

A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat.
A következő tüneteket okozhatja:
-migrénes fejfájás,
-hányinger, hányás,
-hasmenés,
-asztmás rohamok,
-egyensúlyzavarok,
-mellkasi fájdalmak,
-erős szívdobogás,
-gyerekeknél viselkedési zavarok.
Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések.
Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik.
A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is pl. Parkinson, vagy Alzheimer -kór.
Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.

A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják. 

Mégis minek köszönhető töretlen lendülete?

Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára.
A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag.
Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből - erre sok esélyt nem látok-, figyeljünk az összetevőkre!
Ma már sokan tisztában vannak a glutamát káros hatásával, ezért a glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben.

Ha ezekkel találkozol, ne vedd meg!!!!

E-621,
-hidrolizált növényi fehérje,
-élesztő kivonat,
-autogénezett élesztő,
-ízfokozók,
-kalcium kazein,
-nátrium kazein,
-texturált fehérje.

Ha ezeket látod az élelmiszer címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarnak megetetni. 
zoldzengoegyesulet.blog

Kapcsolódó:
   
A kínai étterem szindróma avagy a nátrium-glutamát érzékenység
   
Kell-e cukor és riboflavin a húslevesbe?
   
Nátrium-glutamát: az idegméreg, amitől minden finom
   
Mi is a nátrium-glutamát?
   
A nátrium-glutamát káros hatásai 







A kínai étterem szindróma avagy a nátrium-glutamát érzékenység



bejegyezte Csibi Loránd on 2013. szeptember 29. - Életmód
Monsodium Glutamate
Monsodium Glutamate



Az egyik legismertebb élelmiszer-adalékanyag az E621, a nátrium-glutamát, amelyet a gyártók ízfokozás gyanánt adnak a termékekhez. Vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy a készételek nagymértékű fogyasztása összefüggésben lehet a különböző tünetekben megnyilvánuló nátrium-glutamát érzékenységgel.
Magyarország lakosságának csak néhány százalékára jellemző a glutamát-érzékenység megnyilvánulása, mint azt a megfigyelések mutatják, de ajánlott óvatosnak lenni. Kutatások támasztják alá, hogy a nagyobb mennyiségű nátrium-glutamátot tartalmazó ételek éhgyomorra történő fogyasztása okozhat gondot. A hatásmechanizmus egyelőre még ismeretlen. Különösen veszélyeztetettek a csecsemők és kisgyermekek, az idősebb korosztály, valamint azallergiásokat, asztmásokat kifejezetten megviseli az ilyen tartalmú ételek fogyasztása.
A tünetek között szerepel a gyorsszívverés, fej- nyak- és hátfájás, a gyengeségérzés, és a lehangoltság, depresszió. Növeli az étvágyat, csökkenti a sejtek inzulin-érzékenységét, így hozzájárulhat az elhízás és a cukorbetegség kialakulásához is. Röviddel az elfogyasztott ételek után kipirulás, migrénes fejfájás, végtagzsibbadás léphet fel azoknál, akik nagy mennyiségben és rendszeresen fogyasztanak készételeket gyorséttermekben. Egyénenként változó, hogy milyen tünetek és milyen mértékben jelentkeznek.
A vegyületet szójából vagy tengeri hínárból nyerik ki, amelyet eleinte csak a Távol-Keleten használtak, majd az Egyesült Államokban, végül pedig az egész világon ismertté vált. Előszeretettel alkalmazzák félkész- és készételekhez, konzervekhez, húskészítményekhez, ételízesítőkhöz, fűszerkeverékekhez, salátaporokhoz, levesporokhoz és –kockákhoz, szószokhoz, fagyasztott termékekhez, felvágottakhoz, szójakészítményekhez, üdítőkhöz, chipsekhez. Ahogy terjedt a nátrium-glutamát használata a Távol-Keleten, úgy jelentkeztek különböző tünetek azok között, akik rendszeresen ettek ilyen jellegű éttermekben. Innen származik a kínai étterem szindróma elnevezés.
Tisztán a pornak alig érzékelhető íze és illata van, de már egy kis mennyiségben is kiemeli az ételek sós-fűszeres ízeit, aromáit, egyfajta harmóniát érzékeltetve. Ehhez az aromához könnyű hozzászokni és egyhamar megkedvelik azok, akik előszeretettel étkeznek gyorséttermekben, kínai büfékben. Ezek az egységek ugyanis zsákszámra rendelik az ízfokozót, és sajnos nem lehet tudni, mennyit használnak fel belőlük egy-egy főétel vagy hamburger elkészítéséhez. A boltok polcain lévő termékek címkéjén viszont szigorúan fel kell tűntetni az összetevők között.
Sokan gondolják azt, hogy egy otthon, házilag elkészített étel nincs olyan ízes, mint egy instant leves vagy konzerv.  Ráadásul több időt is kell szánni a főzésre, sütésre, ha mindent magunk készítünk el, ahelyett, hogy betennénk a mikrohullámú sütőbe pár percre, és már fogyasztható is. Aki hozzászokott az erőteljes ízekhez, azokat tekinti normálisnak, és az enyhén fűszerezett ételeket ízetlennek. Pedig épp fordítva kellene gondolkodnunk, a túlízesített ételeket kellene kerülni, és a természeteseket élvezni.
(WEBBeteg – B. A. T.)
 


Kell-e cukor és riboflavin a húslevesbe?



2011. szeptember 12.
Myreille
Nem dőlünk be se a szokásoknak, se a reklámoknak. Elolvastuk az apróbetűs részt és megpróbáltuk megfejteni az ételízesítő titkát.
7 ételízesítő csomagolásán a gyártó által feltüntetett összetevőket böngésztük át. A kakukktojás a sómentes szárított zöldségekből és fűszerekből álló keverék, amit akár a konyhánkba be is engednénk. A többi ételízesítő a zöldségeken felül rengeteg sót tartalmaz – helyesebb lenne a csomagolásra azt ráírni, hogy só némi szárított zöldséggel -, a keverékeknek több mint a fele só, ráadásul a csomagoláson gyakran további sózásra szólítják fel a háziasszonyokat. Ízfokozókra és színezékre számítottunk – nincsenek illúzióink az élelmiszeripar termékei iránt -, de a cukor és a fekete bors aroma szíven ütött minket.
Anyukám folyton azzal macerál, hogy ne tegyek túl sok répát a húslevesbe, mert édes lesz – de mit tegyek, szeretjük a főtt répát -, így ennek fényében a plusz cukor címzetes ökörségnek tűnik, akárcsak a fekete bors aroma. Néhány szem bors a levesbe, filléres tétel, és kész, nem kell ide aroma.
Ráadásul, amióta a vásárlók tudatosabbak, a gyártók nem spórolnak a karakterrel E-s megjelölés helyett inkább kiírják, mit tettek a zacskóba. A riboflavin azért kell, mert a téeszcsés csirkék köszönő viszonyban sincsenek a nagyi nevelte csirkékkel, amelyektől tényleg gyönyörű sárga színe lett a levesnek, így némi színezékkel teremtődik meg tökéletes húsleves illúziója. A nátrium glutamát és a dinátrium inozinát pedig ízfokozóként a jobb ízért kerül a tasakba. A kérdés, hogy ez tényleg kell nekünk vagy megpróbáljuk valódi alapanyagokból megfőzni a levest?
Szavak és mögöttük a tartalom
Riboflavin vagy más néven E101. A Tudatos vásárló adatai alapján  annyit érdemes róla tudni, hogy“természetes forrásból, például tejsavóból vagy élesztőből lehet kivonni. Az iparban azonban főként többlépcsős kémiai-szintetikus úton D-ribózból, alloxánból és 3,4-dimetilanilinből állítják elő. Az utóbbi időben növekedett a genetikailag módosított mikroorganizmusok segítségével előállított riboflavin mennyisége. A riboflavin minden olyan élelmiszerben, amelyhez adalékanyag felhasználása megengedett, mennyiségi korlátozás nélkül használható. […] Számos élelmiszert, köztük csecsemőételeket, édességeket és italokat azért dúsítanak riboflavinnal, hogy vitamintartalmukat növeljék. Csak ebben az esetben lehet B2-vitaminként feltüntetni. Ha színezékként használják, akkor riboflavinként kell jelölni. A riboflavin használható gyógyszerek és kozmetikumok színezésére is.  […] A riboflavin veszélytelennek számít. Vízoldható, a vese kiválasztja.”
A nátrium glutamát (E621) és a dinátrium inozinát (E631) sem szerepel a fekete listás adalékanyagok között, a Tudatos vásárló adatai szerint veszélytelennek számítanak.
Íme a lista az ételízesítők összetevőiről:
Vegeta ételízesítő
Összetevők: konyhasó, zöldségszárítmányok 15,5 % (sárgarépa, paszternák, zeller, vöröshagyma, petrezselyemzöld), ízfokozók (nátrium glutamát, dinátrium inozinát), cukor, kukoricakeményítő, fűszerek, színezék (riboflavin).
Bár a keverék jelentős része só, a csomagoláson szerepel, hogy “Tetszés szerint sózzuk.” Tehát miután némi szárított zöldséggel és fűszerrel együtt rengeteg sót szórtál az ételbe, még meg is sózhatod…
Vegeta
Delikát ételízesítő
Összetevők: jódozott só (68%), cukor, ízfokozók (nátrium-glutamát, dinátrium-guanliát, dinátrium-inozinát), szárított zöldségfélék (sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyemlevél, fokhagyma, zeller, lestyán, pritaminpaprika, paszternák, kaporlevél, paradicsom), kukoricakeményítő, növényi olaj, fűszerek, fekete bors aroma, színezék (riboflavin).
Delikat
Mikado ételizesítő
Összetevők: só, szárított zöldség 15% (pasztinák*, sárgarépa, fokhagyma*, zellerlevél, vöröshagyma*, petrezselyemlevél, paprika, paradicsom), ízfokozó: mononátrium-glutamát, dinátrium-5-ribonukletidok; cukor, hidrolizált szójafehérje, maltodextrin, keményített növényi zsír, fűszerek (paprika, feketebors, természetes zelleraroma), élesztőkivonat, színezék: riboflavin. *kén-dioxidot tartalma.
Mikado Ételízesítő
 Podravka Vegeta
Összetevők: konyhasó, zöldségszárítmányok 15,5 % (sárgarépa, paszternák, burgonya, zeller, vöröshagyma, petrezselyemzöld), ízfokozók (nátrium glutamát, dinátrium inozinát), cukor, kukoricakeményítő, fűszerek, színezék (riboflavin).
Tetszés szerint sózzuk.” Mintha eddig nem sót tettünk volna az ételbe…
Podravka Vegeta
Kotányi Ételízesítő
Összetevők: jódozott konyhasó, cukor, ízfokozó nátrium-glutamát és inozin-monofosztát, sárgarépa, ***, petrezselyem, vöröshagyma, zeller, zellerlevél, bors, paradicsom, brokkoli, póréhagyma, cukkini, karfiol, ***, paprika, színezőanyag riboflavin és bétakarotin.
A csomagolás szerint: ételízesítő zöldségekkel (16,7%)
Kotányi Ételízesítő
Tesco Univerzális ételízesítő
Összetevők: jódozott só (65,5%), szárított zöldségkeverék (paszternák, sárgarépa, petrezselyem, hagyma), cukor, burgonyakeményítő, ízfokozó (nátrium-glutamát), színezék (riboflavin).
Tesco Univerzális ételízesítő
Az ételízesítők kínálatában a legvonzóbb a  Vegabond sómentes ételízesítő fűszerkeverék, bár azért annak örülnék, ha az összetevők között szereplő fűszereket kicsit részleteznék.
Összetevők: paszternák, sárgarépa, petrezselyemgyökér, petrezselyemlevél, póréhagyma, zellergumó, vöröshagyma, paradicsom, fűszerek.
Vegabond sómentes ételízesítő fűszerkeverék
Mi kerüljön a levesbe ételízesítő helyett?
Az ételízesítők ellen a legnyomósabb érv, hogy rengeteg sót tartalmaznak, illetve olyan hülyeségeket (cukor, riboflavin, nátrium-glutamát stb.), amelyek nélkül boldogan lehet élni. Az egyetlen érv mellettük, hogy tényleg jó ízt adnak az ételnek. Jó levest azonban ételízesítő nélkül is lehet főzni, sőt…
Mitől lesz igazán finom a húsleves?
20 perc alatt nem lehet jó húsleves főzni. Az igazán finom leves csendesen fődögél egy (vasárnap) délelőttöt a tűzhely hátsó részén. Kell neki az idő, hogy az ízek meg tudják mutatni magukat.
Sózásra a só javasolt és nem szabad vele túlzásba esni, ráadásul aranyszabály, hogy sót még a tányérba is lehet tenni az ételbe, de kivenni, ha elsóztuk, lehetetlen. A só ízesebbé teszi az ételt, de meglepően kevés mennyiség is elég belőle az ételbe.
A hús mellett sok zöldség is kell a levesbe. Sárgarépa (ebből lehet sok), zellergumó (elég egy fél), zellerlevél, petrezselyemgyökér, petrezselyemlevél, paszternák (ez utóbbi az utóbbi években eltűnni látszik), vöröshagyma (egészben), fokhagyma (néhány gerezd), karalábé (elég egy fél), kevés TV vagy pritamin paprika (csak kevés, maximum 1 darab), paradicsom (csak kevés, maximum egy szem)
A húslevesek titkos hozzávalójaként tartják számon és tényleg jót tesz a levesnek a lestyán, akárcsak néhány szem fekete bors.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is a moksha.hu Facebook közösségéhez!




Rovat: Tudomány
A legtöbb fűszerkeverék és ételízesítő tartalmazza a nátrium glutamát - több néven is előforduló!! - vegyületet.
De mi is az a nátrium glutamát? 

Az egyik legelterjedtebb méreg, mellyel nap mint nap mérgezzük szervezetünket, mert a legtöbb étel ízesítésére gyártott termékben, félkész és készételben megtalálható.

Régóta használt adalékanyagnak akarják beállítani, mivel az alapját, a kombu nevű tápanyagban igen gazdag hínárt, már évezredek óta használják Japánban...

Magát a 
nátrium glutamát vegyületet izolálni(elkülöníteni) csak 1907-ben sikerült.
u8dsbpltpyhj1fccqro.jpeg

Azóta a gyártásához már semmi szükség a hínár növény felhasználásához, ipari körülmények között is elő lehet állítani. Mint minden terméket, mely milliárdos üzletet jelent felhasználójának, a nátrium glutamátot is nagyon erős lobbi védi.

nátrium-glutamát (E-621) széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, érdekessége, hogy teljesen íztelen, szagtalan. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra(!!) hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a fogyasztó.

Ma már sokan tisztában vannak az anyag káros hatásával, ezért a 
glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben, mint pl.:E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kalcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérje.

A kínai konyha európai és amerikai területen való elterjedésével együtt egy új „betegség” is megjelent napjainkban, mégpedig a 
kínai étterem szindróma. A tünetek a fogyasztás után 2-48 órával léphetnek fel, például migrénes fejfájás, nyakfájás, izommerevség, szapora szívdobogás, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás érzet. Ezen felül a okozhat még hányingert, hányást, hasmenést, tartós fogyasztása káros lehet az idegsejtekre, rákkeltő hatása is lehet, gyerekeknél pedig viselkedészavart is okozhat. Jelentkezhet allergiás reakcióként bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki, van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik.

glutamatok
Néhány glutamát.. természetesen a teljesség igénye nélkül..
Na-glutamát egyébként egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is így Parkinson-, vagy Alzheimer-kórt. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát. A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.

Az 1970-es években, amikor a gyors-étkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már szinte mindenben megtalálható. A feldolgozott ételek többségében, valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben jelenlévő anyaggá vált, levesporok, leveskockák, mártások, konzervek, fűszerkeverékek, fűszer sók, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, burgonya szirmok, snack-ek, chipsek stb. elengedhetetlen alkotóeleme lett. Ez az anyag ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására! (Természetesen a gyorséttermi ,,ételekben" is ez található, úgy a sajtburgerben és úgy, ahogy a Fornetti ,,ételeiben", és a nagyobb bevásárlóközpontok pékrészlegén találtakban is stb..)

Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a „gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt a függőséget erősítik.

1947-ben kezdték el sugározni a Vegeta TV sorozatát, „Nagy szakács apró titkai” címmel, mely rövid időn belül igen sikeres lett. Ez gyakorlatilag egy burkolt reklám volt, mely az egyes élelmiszer-ipari termékeket felhasználásuk során mutatta be, és aminek egyetlen adásából sem hiányozhatott, a híres „ egy kanálnyi Vegeta” mondat, mely még ma is él a vegeta használók fejében. Annyira a főzési rutin része lett a Vegeta, vagy a Delikát használata, hogy a gyermekek automatikusan tanulták el anyukájuktól, nagymamájuktól, fel sem téve a kérdést hogy miért tesszük minden ételünkbe bele?
Fontos elmondani, hogy ez is, mint minden más addig él és lesz a polcokon a boltokban, amíg elegen veszik meg, hogy megérje legyártani!

Az ételízesítő kiváltható! A megoldás:

Friss hazai zöldségek felhasználásával elkészíthetjük saját „vegetánkat”.

hazi delikat

Mindössze annyi kell, hogy megtisztítjuk, lereszeljük, napon, vagy aszalógéppel megszárítjuk a zöldségeket, majd apróra daráljuk. Fénytől és nedvességtől elzártan tárolva akár egy évig is felhasználható.
Részletesebben 
ITT találtok az elkészítéséről információkat.
Felhasznált forrás:
http://veddamagyart.info/eletmod/6260-natrium-glutamat-az-idegmereg-amitol-minden-finom
http://naturahirek.hu/5-dolog-amit-tudnod-kell-az-etelizesitokrol/W


A fííínom meggy, s 21 gyógyhatása!



Meggy szezon van! Mint tudjuk.
Te szereted a meggyet?
És az illatát?
És azt is el tudod e képzelni, hogy több mázsányi(!) meggyillat van az autódban, lakásodban? :-)))

Annak idején, - mikor ilyenben volt részem -, szinte belerészegedtem az illatáradatba!!!


Ezt a belerészegedést juttatta az eszembe, a minap, midőn kinyitottam a hűtőm ajtaját és megcsapott az a jól ismert meggyfelhőillat!

:-))))

És azt tudod-e, hogy milyen sokféle betegség megelőzhető, illetve kúrálható a meggyel?


Nos, egy kis lista, mely nem egészen teljes...  :-)))
  1. "savassága", és enzimtartalma révén nagymértékben javítja az emésztést;
  2. képes csökkenteni az oxidatív stresszt(!);
  3. fájdalomcsillapító;
  4. gyulladáscsökkentő;
  5. képes alacsonyabban tartani a vércukor, illetve a húgysavszintet;
  6. javítja a vér zsírösszetételét(!);
  7. ezért koleszterin csökkentő is;
  8. a szív és érrendszer betegségekben, akár önmagában is képes javulásokat elérni(!);
  9. rendszeres fogyasztása megelőzheti a rák kialakulását;
  10. a meggyben lévő bőséges antociánok, a már kialakult rákbetegségben is nagy segítséget jelentenek;
  11. egy tanulmány szerint, akár 65%-kal is képes csökkenteni a korai halál kockázatát; (most már csak az a kérdés, ki mit nevez korai halálnak?) :-)
  12. képes hatni a génekre is, a géneket védő fehérjeburokra! (Ezek elhasználódása, csökkenése is vezethet a "korai" halál szindrómához(!);
  13. vagyis a meggyben lévő antocianidok képesek beindítani azapoptózist, a programozott sejthalált, ami egyértelműen felelős a rákos daganatok kialakulásáért!!!;
  14. a meggyben lévő bioaktív vegyületek előnyös módon gátolják, egyes enzimek működését, míg másokat aktivizálnak;
  15. képes csökkenteni a túlzott glükóz-bevitel kockázatát!
    (Pl.: sok "löty" és élelmiszer édesítése, mind-mind kukorica-szirupokból, vagyis, hizlaló glükózból készülnek.);
  16. ezáltal képes a fogyást is elősegíteni!!!;
  17. csökkenti, illetve megállítja az öregkori izomleépüléseket! (Szaknyelven szarkopéniát); 
  18. védi az ízületeket(!). (A hosszú betegségek, illetve az öregedési folyamatok, mozgás-szegény életmódhoz, majd ízületi károsodásokhoz vezethetnek!);
  19. képes visszaszorítani egy másik ízületi betegséget is: a köszvényt;
  20. gátolja a metabolikus szindróma kialakulását!!!
    (Ami a II.-es típusú cukorbetegség kialakulásának az "előfutára"!!! Vagyis közvetve a cukorbetegség kialakulása ellen is képes hatni, illetve annak megszüntetésében is segédkezni!!! Mert azt ugye már tudjuk, hogy ez a betegség is visszaszorítható!) 
  21. és végül, de nem utolsó sorban hat az Alzheimer-, a Parkinson-, a Hantington-kór, illetve az SM betegségek ellen is!!! 
És a PLUSz 1 jótulajdonsága,
hogy mindezeket MELLÉKHATÁSOK nélkül teszi!!!
:-)))) (*)



(*)  s mindezekre a meggyből készült szörpök, lekvárok befőttek is képesek.
Természetesen a legaktívabb, leghasznosabb a nyersen fogyasztott meggy!!!


Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, kérlek továbbítsd azt ismerőseidnek, barátaidnak is, hogy Ők is tanulhassanak!
S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!

Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!
Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat: http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap 
http://ongyogyitas.blogspot.hu/
Az alábbi linken is olvashatsz a meggy jótékony hatásairól:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/2015-julius-1.htm




Kétezer ősi magyar gyümölcsfajtát mentettek meg eddig az utókornak a tündérkertek




A bakszarkörtét, a kenderalmát, az aszalószilvát és még kétezer másik ősi magyar gyümölcsfajtát, illetve változatot mentettek meg eddig az utókornak a Kárpát-medence-szerte alapított tündérkertek. A különleges kertek létesítésével és gondozásával foglalkozó mozgalom kezdeményezője, Kovács István nyilatkozott a Kossuth Rádiónak.
Magyar Örökség-díjat kapott Kovács Gyula erdész, az őshonos magyar gyümölcsfajták megmentésével foglalkozó Tündérkert mozgalom megteremtője.
Ma már több mint száz helyen kétezer fajta régi eredetű gyümölcstermő növényt gondoznak. Kovács Gyula, aki a háromszáz lakosú göcseji faluban, Pórszombaton lakik, elmondta, kertjébe az első őshonos magyar fajtákat Göcsejben és Erdélyben, a Hargita fennsíkjáról induló Nyikó-patak völgyében gyűjtötte.
A Keleti-Kárpátok térségében olyan ritka szórványfajtákat talált, mint a bakszarkörte vagy a sózókörte, amelyek Göcsej nyugati részén is előfordulnak. Megjegyezte, a gyümölcstermő fákkal, cserjékkel foglalkozó tudományág, a pomológiai igazolni látszik azt a legendát, hogy Pórszombat valaha székely település volt.
Az erdész elmondta, az egész Kárpát-medence magyarlakta területeiről gyűjtött növényeket a Pórszombathoz közeli Medes-hegyen található kertjébe.
Kovács István hangsúlyozta, régen a környéken egy-egy portához akár ötven fajta is tartozott. A gyűjtőmunkájához ez a lenyűgöző gazdagság adta az ösztönzést, és az, hogy a nyolcvanas évek közepén erdészként dolgozva Göcsejben, látta ennek a sokszínű kertkultúrának a fokozatos pusztulását.
Mint elmondta, gyűjtőmunkájának eredményeként Göcsej területéről jelenleg több mint félezer fajtát őriz a kertjében, ilyenek többek között, a már említettek mellett, a tüskéskörte, a kenderalma vagy az aszalószilva. Kovács Gyula szerint érdemes belegondolni, hol van a világnak még egy olyan része, ahol olyan kis területen, mint a Göcsej ennyiféle gyümölcstermő növény található.
Vannak azonban olyan fajták, amelyeket már nem tudott megmenteni, a piros szentiványi alma egyes változatai már teljesen kipusztultak. Hozzátette, a kertjében vannak olyan fajták, amelyek máshonnan már eltűntek, és csak nála maradtak meg hírmondónak. Fontos, hogy ezek legalább az ő kertjében megmaradjanak.
Kovács Gyula arról is beszélt, hogy a Tündérkert elnevezés barátjától, Szarvas József színésztől ered, akinek az őrségi Viszákon van háza. Azon a településen szintén létrehoztak a helyiek ilyen különleges területet. Ha a községben gyerek születik, a családja a Tündérkertek ünnepén ültet neki egy régi viszáki fajtát. A helyi gyűjteményben így már több mint ötven különleges gyümölcstermő növény van. Bőven jöhetnek azonban még az újszülöttek, mert Viszák környékén több mint száz régi fajtát azonosítottak.
(Kossuth Rádió)


Fellélegezhetnek a görögök, megkapják a kölcsönt

 
Hír24
Megjelent: 2015.07.17. 16:52
Az Európai Unió jóváhagyta a Görögországnak szánt, nagyjából 7 milliárd eurós áthidaló kölcsönt, ebből fedezhetik a legsürgetőbb kiadásokat.


Írtunk már róla korábban, Görögország sürgős finanszírozási igényeinek biztosítására 7 milliárd eurós áthidaló kölcsönt nyújtanak három hónapos lejáratra az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból (EFSM).
A hitelezők értékelése szerint az új mentőprogram finanszírozási igénye 82 és 86 milliárd euró közé tehető. Hetekig tartó tárgyalások következnek, mielőtt aláírhatnák az új megállapodást. Több nagy hírügynökség jelentése szerint az EU hivatalosan is jóváhagyta a görögök áthidaló kölcsönét, a pénzhez hétfőn juthatnak hozzá. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke megerősítette, megszületett a megállapodás erről a kölcsönről.




Egyetemen tanulhat Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos


Hír24
Megjelent: 2015.07.17. 16:32
Felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára a hetvenhét ember lemészárlása miatt börtönbüntetését töltő Anders Behring Breiviket.
A 36 éves norvég tömeggyilkos augusztusban kezdi meg a tanulmányait, de nem vehet részt az órákon és nem léphet kapcsolatba a professzorokkal vagy más diákokkal.
"Breivik megfelelt a felvételi követelményeknek. Ragaszkodunk a szabályainkhoz, ezért felvételt nyert" - közölte Ole Petter Ottersen, az egyetem rektora, mondván, hogy az elítélteknek is joguk van tanulni, ha megfelelnek a követelményeknek.
A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik által választott képzés keretében a hallgatóknak teljesíteniük kell a demokráciával, az emberi jogokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos kurzusokat is.
"A tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni. A kommunikáció egy kapcsolattartón keresztül fog zajlani a börtönben" - magyarázta Ottersen. Hozzátette, Breiviket tankönyvekkel ellátják, az internethez azonban nem fog hozzáférni.
Hatalmas felháborodást keltett a skandináv országban, amikor a férfi jelentkezett az intézmény hároméves képzésére, sokan azon az állásponton voltak, hogy a jelentkezését azonnal el kell utasítani.
Az egyetem több diákja ott volt a Breivik által 2011 nyarán végrehajtott mészárlás helyszínén, másoknak barátai, rokonai voltak az áldozatok között.
"Sértő, hogy tanulhat (...), az pedig különösen fáj, hogy a bejelentés néhány nappal a tömegmészárlás 4. évfordulója előtt történt" - mondta Lisbeth Kristine Royneland, az áldozatok családtagjait képviselő csoport elnöke. "Annak azonban számunkra nincs jelentősége, hogy regényeket vagy politológiai könyveket olvas, amíg rácsok mögött marad" - tette hozzá az illetékes.
Anders Behring Breiviket huszonegy évi börtönbüntetésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.








Miért nem fordul elő fogszuvasodás a civilizálatlan népeknél? 

2015-04-16 
shop.builder.hu - Rejtélyek szigete
Weston A. Price (clevelandi fogorvos, 1870-1948) kutatásai során arra kereste a választ, hogy a nyugati civilizációtól távol élő primitív népcsoportok, mitől egészségesebbek és mitől erősebbek, és főleg szájápolási technikák híján, hogy lehet jóval optimálisabb a fogazatuk állapota, mint a legtöbb mai embernek.

Utazásai során olyan primitív népeket látogatott, mint például afrikai törzsek, elzárt falvak svájcban, eszkimók, Észak amerikai Indiánok, ausztrál bennszülöttek.

Minden esetben, ép, szabályos, lyukaktól mentes fogakat talált, valamint, kiváló fizikai és egészségügyi állapotot. Ugyanakkor azoknál a bennszülötteknél, akik már kapcsolatba kerültek a nyugati civilizáció táplálkozási szokásaival (liszt és cukorfogyasztás), viszonylag hamar, pár év elteltével szintén romlott fogakat talált.

A fogak épsége és az általános jó egészség csak azoknál a népcsoportoknál maradt fenn, akik sikeresen megtartották a hagyományos, tápanyagokban gazdag étkezési szokásaikat és nem tértek át a fehér ember étrendjére.

Price megvizsgálta a primitív népek ételeit, összehasonlította az észak amerikai modern ételekkel, és azt vette észre, hogy a bennszülöttek ételei, jóval több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Főleg a zsírban oldódó vitaminok különbsége volt megdöbbentő, ez az amerikai ételek vitamintartalmának tízszerese volt. A zsírban oldódó vitaminokhoz az állati eredetű ételekből jutottak hozzá. (zöld füvet legelő állatok tejéből készült vaj, állati belső szervek, vér, tengeri halak, halikra, állati eredetű zsíradékok.

Price minden kontinensen azt tapasztalta, hogy étrendjükben szerepel állati eredetű táplálék, sőt minden nép étrendjében ott volt a nyers állati eredetű étel.

Tehát nem módosították, nem dolgozták fel, nem finomították, hanem természetes formában fogyasztották. Valamint fontosnak tartották a megfelelő táplálkozást a terhesség előtt, közben, és a szoptatás ideje alatt, így az utódok is egészségesen, szabályos fogakkal és csontozattal jöttek világra.

Kutatásai során felfedezett egy új zsírban oldódó tápanyagot, amit elnevezett X-faktornak. Ezt a tápanyagot, megtalálta a halakban, belsőségekben és a legeltetett állatok tejéből készült vajban. Ez volt a K2 vitamin. Ez a tápanyag kivétel nélkül megtalálható volt a primitív törzsek étrendjében. Rájött hogy a szuvasodást (és a csontritkulást, érelmeszesedést) az általa X-faktornak elnevezett tápanyag hiánya okozza. 

A K2 vitamin két fő feladata szabályozza a kalcium - anyagcsere folyamatot, úgy, hogy a kalciumot a megfelelő helyre szállítja (csontok), és megakadályozza a nem megfelelő helyeken való lerakódását. A természeti népeknél ezért nincs érelmeszesedés és csontritkulás.

A civilizálatlan népek kitűnő testfelépítéssel és szaporodási adottságokkal rendelkeztek, valamint mentesek voltak a különféle degeneratív betegségektől, szemben a civilizált embertársaikkal, akiknek a táplálkozását a modern élelmiszerek jellemezték.

Dr. Price a Táplálkozás és fizikális degeneráció ("Nutrition and Physical Degeneration") könyvében több tucat képpel illusztrálta a primitív emberek kitűnő egészségi állapotát szemben a civilizált emberek betegségeivel. 

Biokultúra Hírlevél Július 
Tartalom:
- Megállapodtak az EU biogazdálkodásáról
- 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár
- Központi Klub kirándulás
- Julia Roberts az IFOAM-mal karöltve a talajok védelméért
- Az ökonak sok haszna van - Rodale Intézet
- Online információs portál az ökogazdálkodási fortélyok megosztására
- Ökogazdák és méhészek összefogása
- A mezőgazdaságban használt antibiotikumok veszélyei
- Steven M. Druker: Altered Genes, Twisted Truth
- Ökopiaci árak - június

Olvasás itt: 
https://drive.google.com/file/d/0Bwjyig1BHf95bXNQaEFfZldDcUE/view

Kapcsolódó:
   
Jelenleg a meggy gyógyhatásairól került fel egy kis összefoglaló Kétezer ősi magyar gyümölcsfajtát mentettek meg eddig az utókornak a tündérkertek 



A gyógyító szalonna: titkok és fortélyok 


Amikor a legújabb kutatások kiderítették a hagyományos zsírokat helyettesíteni kívánó új típusú élelmiszereknek negatív hatásuk van, a szakemberek figyelme a színezéket, tartósítószert és E-számokat sem tartalmazó szalonna felé fordult. 

A szalonna gyógyít! Kiderült, hogy a szalonna erősíti az immunrendszert, nem hiába, hogy nagyszüleink, dédszüleink erősek és egészségesek voltak a sok szalonnafogyasztástól. Ez annak köszönhető, hogy a szalonna az Omega-6 zsírsavak csoportjába tartozó arachidonsavat tartalmaz, ami elősegíti a koleszterinszint csökkenését, és javítja a szervezet ellenálló képességét.

Zsírok kis mennyiségben jótékony hatással vannak a szívre és a véredényekre, a szalonna szabályozza a belső szervek izmainak összehúzódásait, beleértve a szívizmot is és az érnyomást. A dohányosoknak jó, ha fogyasztanak kis mennyiségű szalonnát, mivel az szelént tartalmaz, ami erősíti az immunrendszert és megakadályozza az oxidációt. Így a dohányzás okozta károsodások részben csökkennek. A szalonna az alkoholmérgezést is enyhíti, mivel a gyomorfalat zsírral vonja be, így megakadályozza az alkohol gyors felszívódását.

A disznózsírt időtlen idők óta használják a népi orvoslásban.
Ízületi fájdalmak: lefekvés előtt jól kenjük be disznózsírral, vagy avas szalonnával a kérdéses területet. A szalonnát daráljuk meg, majd a masszához adjunk egy evőkanál mézet. Miután bekentünk a testrészt, helyezzünk rá celofánt vagy pergament, és az egészet tekerjük be egy sállal, vagy gyapjú kendővel. A pakolást hagyjuk egész éjszaka a fájós testrészen.
Az ízületek stimulálása betegségek után: a sérült területre vigyünk fel 100 gramm disznózsírt, amelyhez adjunk egy kanál sót. A testrészt vastag gyapjúkendőbe bugyoláljuk.
Mellgyulladás: a gyulladt felületre tegyünk egy csík avas szalonnát, a tetejére sztaniolpapírt, és ragasszuk le sebtapasszal.
Ekcéma: megolvasszuk a sózatlan szalonnát, majd hagyjuk kihűlni. Adjunk hozzá 2 kanál olvasztott zsírt, két tojásfehérjét, 100 gramm gyümölcspépet, 3 kanál vérfüvet. A keveréket hagyjuk 2-3 napig állni, majd a problémás területet naponta kétszer kenjük bel.
Fogfájás: egy vékony csík sózatlan szalonnát tegyünk a fájós fog köré, a fájdalom pedig fokozatosan elmúlik.
Sarokcsont sarkantyú: 100 gramm sózatlan szalonnából vágjunk apróra, adjunk hozzá egy nyers tojást, valamint 100 milliliter ecetkoncentrátumot. A keveréket hagyjuk sötét helyen állni, addig amíg a szalonna fel nem oldódik. Használat előtt a bokát forró vízben áztassuk, majd egy tamponnal vigyük fel a krémet a problémás területre. Csak éjszakára használjuk, nappal meleg vízzel mossuk meg a lábat. A kezelés időtartama 5-7 nap.
Jóportál - tudnodkell.info

Kapcsolódó:
   
Ezért élnek ők 100 évig! Egyetlen apró ok a hosszú élet hátterében
   
Döbbenetes látvány: így néz ki a kert, amit soha nem kapáltak 

Egy ember arany piramis otthont épített Illinoisban, amikor csodás dolog történt 

5/07/2015 
Healthy Wild And Free - Új Világtudat
Jim Onan-t mindig is lenyűgözte az egyiptomi kultúra, majd egy nap rábukkant egy egyetemi tanulmányra, mely arra utalt, hogy a gízai piramisok egykor energiát termeltek. Jim szegény sorból származott, Lindával a feleségével 5 gyermeket neveltek, és mindig dolgos ember volt, aki a saját üzletét maga építette fel az alapoktól kezdve. A 70-es években a piramisok egyre népszerűbbek lettek, mivel sok rejtély került napvilágra velük kapcsolatban. A kíváncsisága vezette őt, hogy kisebb piramisokat építsen a háza körül, és az emberek rájöttek, hogy amikor a kezüket a kis piramisok fölé helyezték, valami furcsát éreztek, egyfajta örvénylő energiát, ami a piramis csúcsából származott. 

Folytatta a kis méretű piramisok építését, majd úgy döntött, hogy készít egy nagyobbat, egy 4 méter magasságút a saját kertjében, hogy nagyobb léptékben kísérletezhessen. Onan egyik fia botanikus, és az egyetem, ahová járt azt javasolta, hogy neveljenek növényeket a piramis belsejében. Amit tapasztaltak, az megdöbbentő volt számukra, mivel megfigyelték, hogy a növények háromszor olyan gyorsan nőttek a piramisban, mint azon kívül.

Egyik nap Jim arról beszélgetett feleségével Lindával, hogy milyen otthont kellene építeniük, és Linda viccesen azt mondta: "Miért nem építünk egy piramist?", és ez adta neki az ötletet, hogy egy piramis szerkezetű otthont építsen, és végül meg is tette. Egy piramis otthont épített a családjának, ami pontos mása a gízai nagy piramisnak 1:9 méretarányban.

Videó 1: 
https://youtu.be/7VvZVmO39uo
Videó 2: 
https://youtu.be/nPlGe4jjtGk
Videó 3: 
https://youtu.be/7rdRmb0S0uU

Amikor az építése a befejezéshez közeledett, és a piramis forma testet öltött, valami elképesztő dolog történt. A ház középső részén víz kezdett felbugyogni, és a forrásvíz kezdte elönteni a piramis alsó szintjét. Megdöbbntek és összezavarodtak, majd elvetették azt a tervet, hogy egy belső medencét alakítsanak ki a piramis alsó szintjén, és szakértőket bíztak meg, hogy a vizet átirányítsák a piramis otthonból az azt körülvevő területre.

Egyesek azt mondják, hogy maga a piramis forma segített a víznek felszínre törni, hogy megtöltse a környező területet forrásvízzel. Ez lehet az egyetlen következtetés tekintve, hogy korábban ott nem volt víz, csak akkor kezdett feltörni, amikor a piramis formát öltött. 
 

Ezen túlmenően Jim Onan szenvedélyesen rajongott az egyiptomi építészetért és kultúráért, és elhatározta, hogy arannyal vonja be a piramist. A piramis teljes külső felületét 24 karátos arannyal vonatta be, ami hihetetlen összegbe, egymillió amerikai dollárba került. Jelenleg ez a legnagyobb arannyal bevont szerkezet Észak-Amerikában. Természetesen a piramis nagy figyelmet kapott a helyi közösség és a sajtó részéről, és sokat beszéltek róla. A turisták ezrével kezdtek özönleni, így ezt kihasználva egy turisztikai vállalkozás kerekedett belőle.

Térkép: 
https://www.google.com/maps...

Több híresség is érdeklődést mutatott a nem mindennapi építménnyel kapcsolatban. Michael Jackson egy videóklipet szeretett volna készíteni a piramison belül, Muhammad Ali pedig felajánlotta, hogy megvásárolja az arany piramist, mert egy edző létesítményt akart belőle csinálni. Lenyűgöző dolog, hogy a piramis valóban rendelkezik bizonyos fajta energiával, melynek potenciálja eddig felfedezetlen és kihasználatlan.

Egy Ralph nevű ember, aki a piramis építésén dolgozott, munka közben minden nap ivott a forrás vizéből, majd miután meglátogatta az orvosát, azt a hírt kapta, hogy alacsonyabb lett a vérnyomása. Jim azt gondolta, hogy Ralph megőrült, majd azt mondta másoknak, hogy bárki vihet magával a forrásvízből, és az emberek így is tettek, és sokan közülük állították, hogy jobban érzik magukat tőle, vagy bizonyos betegségeket meggyógyított. Mindez lehet a placebó hatás eredménye (elme az anyag fölött), vagy amit már tudunk, hogy a víz élő dolog, és talán a piramis energiája által feltöltődött víznek nagyobb egészségügyi értéke van.

A piramis otthon alapja 26x26 méter, magassága 16 méter, teljes lakóterülete közel 1600 négyzetméter. A tulajdonosok egész évben fogadják a látogatókat, erről bővebb információ saját weboldalukon szerezhető: 
http://goldpyramid.com

Kapcsolódó:
   
Tudományos bizonyítékok igazolják, hogy a Boszniai Piramisok blokkjait mesterséges Geopolymer Cementből készítették
   
Világörökség lesz a hunok fővárosa? 




Tudományos bizonyítékok igazolják, hogy a Boszniai Piramisok blokkjait mesterséges Geopolymer Cementből készítették



Öt különböző intézet független anyagelemzése megerősítette, hogy a Boszniai Piramisok magas minőségű mesterséges beton építőanyagot tartalmaznak, kiküszöbölve minden szkeptikus állítást a Boszniai Piramisok hitelességével kapcsolatban. A Boszniai Nap Piramis vitatott helyszínén egy több mint 200 főből álló tudóscsapat a világ minden tájáról tudományos elemzést készített nem csak az építőanyagok természetét és korát vizsgálva, de azt is próbálták meghatározni, hogyan használták a piramis energiáját a tudósok az emberek számára jótékony alkalmazásával, kezdve a geotermális szállítástól a klimatológián át egészen az emberi fiziológia és egészség területén.
Az eredmények a Torinoi Műszaki Egyetemen, Olaszországban jelentek meg, ahol a homokkövön és a konglomerátumhoz tartozó blokkokon végzett vegyi és diffrakciós elemzések, melyek a Boszniai Nap Piramisból származnak azt mutatják, hogy a mintákban egy közömbös kötőanyag van, hasonló, mint amit az ősi római betonban találtak. Ezeket az eredményeket megerősítették a Bosznia-Hercegovinában található Zenica Egyetem mintákon végzett elemzései is.

Egy másik független tesztben Joseph Davidovits professzor, a neves francia tudós, a Nemzetközi Egyiptológus Szövetség tagja és író 
megerősíti ezt az állítást. "Elektronmikroszkópos elemzést végeztem a mintán és arra a megállapításra jutottam, hogy geopolymer vegyianyagot használtak ennek az ősi betonnak az előállításakor." - írta Davidovits professzor.
Azt is hozzáteszi, hogy "a minta egy kálcium / kálium alapú geopolymer cementből áll, és bár nem tudja a minta korát, de azt felismeri, hogy ez nem egy modern beton, de sokkal jobban hasonlít ahhoz a technikához, amit 3500 évvel ezelőtt az Egyiptomiak használtak." Könyvében, A Piramisok: Egy rejtély megoldódott címűben Davidovits bemutatja a a piramisok építéséről meglévő jelenlegi tudásunkat, melyeket a tudományos, történelmi és nyelvészeti tanulmányok támogatnak, és melyek azt bizonyítják, hogy az Egyiptomi piramisok műkövekből épültek (öntött mészkő mint a beton).
A piramis technológiáját kutatva már régóta gyanítják, hogy a piramis építésnél használt energia egy sokkal fejlettebb tudományos és gépi adottságot feltételez, mint amivel ma rendelkezünk. Christopher Dunn, A Giza Erőmű írója 1996-ban megjelent könyvében kifejti, hogy a piramisok ősi energaigépek voltak, mely jelenleg egy népszerű elmélet a kutatók körében. A Boszniai Piramisok ugyanolyan elemekből állnak, mint amilyeneket a Gizai piramisoknál leírtak, mely valójában egy ősi áramfejlesztő szerkezet. 2011-es boszniai látogatása után Chris Dunn kijelentette: "Mialatt Visokoban voltam, a különböző tudományágak képviselői nagy izgalommal fogadták az úgynevezett piramis hegyen folytatott tanulmányaik eredményét. Remélhetőleg idővel az ősi precíziós műszaki tudomány tiszta jeleit fogják felfedezni." Most 2013-ban a boszniai régészeti terület feltárása tovább folytatódik, és újabb tudományos bizonyítékok igazolják, hogy valóban ősi precíziós műszaki tudományt használtak a piramisok építésénél.
A piramis építésénél használt beton újabb bizonyítékait mutatja be Michael Barsoum a Drexel Egyetem Anyagtudományi és Mérnöki Tanszékének professzora, és Gilles Hug a Francia Nemzeti Űrkutatási Hivatal munkatársa, akik tudományos bizonyítékokat találtak arra, hogy a Gizai Nagy Piramisok a beton egy ősi formájának használatával épültek. Ez megcáfolja azt a régi mítoszt, miszerint a piramisokat kizárólag vágott mészkő blokkokból építették, és igazolja azt az elméletet, hogy beton és nanotechnológiát használtak az ősök.

Mióta 2005-ben Dr. Sam Semir Osmanagich, a Bosznia-Hercegovinai Amerikai Központi és Régészeti Központ igazgatója felfedezte, a Boszniai Piramis komplexumot már a hivatalos régészek is elismerik a legújabb tudományos bizonyítékok fényében, melyek miatt már lehetetlen tagadni a történelmet megváltoztató felfedezés hitelességét.

"Az interdiszciplináris tudóscsapat tanulmányokat folytat a boszniai régészeti terület kozmikus energia rejtélyével kapcsolatban, hogy feltárják az ősi kultúra bölcsességét, melyet maguk uán hagytak." - mondja  Dr. Sam Osmanagich. "Vannak tények fizikai jelenségekről, melyek tudományosan igazolhatók, de ott is sok megválaszolatlan kérdés van, melyeket nem tud megmagyarázni a jelenlegi írott történelem."
Tények, melyeket a tudományos elemző vizsgálatok igazoltak a következők:
  • A Nap piramis több mint 220 méter magas, egy harmaddal magasabb, mint a Gizai Nagy Piramis
  • A radiokarbon vizsgálat azt mutatja, hogy a piramis legalább 24800 éves
  • Az anyagelemzés kimutatta, hogy a szerkezet mesterséges betonból készült
  • Van egy 8000 kg-os kerámia blokk a piramis alatti labirintusban
  • Egy energianyalábot találtak és mértek, mely elektromágneses természetű, 4,5 méteres sugárral és 28kHz-es frekvenciával, mely a Nap piramis tetejéből jön ki
  • Egy ultrahang nyalábot 10 méteres sugárral és 28-33 kHz frekvenciával szintén a piramis tetején mértek
  • A piramisok igazodnak a föld égtájaihoz és a csillagászati északhoz
"Bár több tízezer piramist fedeztek fel az egész bolygón, de egyiknek sincs olyan építési minősége és egyik kora sem nyúlik vissza olyan régre, mint Boszniában." - állítja Osmanagich. "Bosznia az eredeti piramis, a legrégebbi és a legnagyobb, melyet valaha építettek. Pontosan nulla fokú északi tájolása van, és ez potenciális kulcs a régi technológiai információkhoz való hozzáférés szempontjából, mely képes a világot felszabadítani a fosszilis tüzelőanyagok függőségéből, emellett azt a lehetőséget kínálja, hogy elképesztő orvosi áttörést találjon a tudományos közösség."

Orvosi vizsgálatok kezdődtek a Boszniai Piramisok emberi aurára gyakorolt hatásáról, a korai bizonyítékok azt mutatják, hogy az ember fiziológiai és érzelmi állapota erősen emelkedik a piramisban. Ez a negatív ionok csökkenésének köszönhető, melyek a a légkörben találhatók meg.

Deborah West



Világörökség lesz a hunok fővárosa?
2015. június 27.



Kínában a magyarokat tartják az utódoknak

A kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány arra készül, hogy a világörökség részévé nyilváníttatja az ősi hun fővárost, Tongwanchenget. Ez a település a világon az egyetlen olyan romterület, amelyet a hunok hagytak maguk után.
A hunok Észak-Kínát, Közép-Ázsiát és Európa nagy részét is meghódították egykor. A nomád törzs eredete ismeretlen, a kínai források például a mai Kína területéről eredeztetik őket. A kínaiak szerint a hunok leszármazottai a mai magyarok, ám ezt korántsem tekinthetjük bizonyosnak – sőt: itthon a magyar népcsoportot finn-ugor nyelve miatt e népek közé soroljuk.
 
Tongwancheng ikonikus bástyája közelről. Fotó: hungarian.cri.cn
 
Hunok, avarok, magyarok…
 
Vannak elméletek ugyan a hivatalosan el nem fogadott török származásunkról is (a hunokat is általában török nyelvűnek tartják), ám a Hungária elnevezés akkor sem a hun, hanem az onogur népnévből eredeztethető a szakértők szerint. Az onogur szó egy összetétel: az „on" tizet jelent a különböző török nyelveken, az „ogur" pedig csuvas-török, bolgár-török eredetű szó, amely törzset is jelenthet. (Az ogurok egyébként népként is feltűntek Ázsiában, méghozzá a nyugati hunok szállásterülete környékén.)
 
E Közép-Ázsiában lévő területekről eredeztethetők az avarok is, akik magukat uar-hunnak nevezték, ami akár a „hun" népnévvel is kapcsolatban állhat. Az avarok emlékét őrzik a mai Magyarország Várkonyra végződő településnevek. A Várkony a varhun, uar-hun népnévből származó név. A nyugati hunok megkülönböztetendők az ázsiai hunoktól, a hsziungnuktól, akik a kínai forrásokban szerepelnek mintegy ezer éven át. Hogy a különbség mekkora volt a nyugati és keleti (illetve a kínai források szerint az északi és déli) hunok között, azt igen nehéz megítélni.
 
Pár éve fedezték fel a hunok fővárosát
 
Tongwancheng felé vezető út.
 
 
A hunok, magyarok eredetét aligha lehet könnyen eldönteni, éppen ezért térjünk inkább vissza Kínába! A napokban a Xinhua hírügynökségnek nyilatkozó, a Sanhszi tartomány kulturális örökségeiért felelős hivatalnok, Zhang Tinghao igazgató ugyanis bejelentette: az ázsiai hunok (más néven: hsziungnuk) máig fennmaradt egyetlen fővárosát, Tongwanchenget szeretnék a világörökség részévé nyilváníttatni.
 
Tongwanchenget, a romvárost néhány éve fedezték fel, és akkor ez nagy szenzációt keltett a régészek körében. Előzőleg közel ezer évig borította be a települést a sivatag homokja. A romváros számos értékes lelettel és tudományos felfedezéssel szolgálhat a hunok eredetét, kultúráját illetően.
 
A hunok az időszámításunk előtti harmadik században bukkantak fel, s hamarosan az egyik legnépesebb etnikai csoporttá váltak a mai Kína területén (ám ez a vidék akkor még nem volt a kínai, illetve han népesség uralma alatt). A második század végére a hunok létesítették az első rabszolgatartó rezsimet a mai Kína területén. A hsziungnuk feltételezések szerint török nyelvűek voltak egyébként.
 
Százezren dolgoztak Tongwancheng építésén
 
A hunok Ázsiában maradt részei viszont Tongwancheng városában alakítottak ki fővárost időszámításunk szerint 419-ben. Országukat Daxia (Dahsziának) nevezték és ez az állam szintén az ötödik század táján létezett. A mai Kína területén, a nem kínai népek közül a hunok építették ki a legfejlettebb várost. A világon egyébként Tongwangcheng az egyetlen főváros, amely a hunokhoz fűződik, és még ma is megtalálható – legalábbis romokban. A település – amelynek a neve körülbelül azt jelenti, hogy „egyesüljön minden nemzet" – építésén állítólag százezer ember dolgozott.
 
A város védő-bástyája. 
 
Tongwancheng felépítése azoknak az embereknek az eltökéltségét bizonyítja, akik mindenáron fenn akartak maradni a sivatagban – magyarázta Hou Yongjian, a Shaanxi Normal University professzora. A város egyedi jellege elvitathatatlan a professzor szerint. A települést egyébként hosszas kutatás, többek között repülőgépes felmérés és távolsági érzékelők segítségével fedezték fel.
 
A magyarok a leszármazottak?
 
Mint nemzetiség a hunok eltűntek. De sok hun túlélte az évezredek viharait. Számos tudós úgy tekinti, hogy a mai magyarok a hunok leszármazottai" – nyilatkozta a Xinhua hírügynökségnek Wang Shiping, a Sanhszi Történeti Múzeum szakértője. A Xinhua szerint ezt a véleményt számos magyar kutató is osztja (neveket a kínai hírügynökség nem említett).
 
A kínai tudósok hangsúlyozzák, hogy a hunok kultúrája számos országban hagyott nyomot maga után. Mongóliában, Oroszországban és Észak-Kína, vagyis Belső-Mongólia területén egy hangszer a hujia (hudzsia) őrzi a hunok emlékét, de Északnyugat-Kínában, az ujgurok is játszanak ilyen zenei instrumentumon.


forrás: ng.com


A spanyolok tényleg megadóztatnák a napsütést

A kormány azokkal a háztartásokkal fizettetne, amik saját napelemeikkel fedezik energiaszükségleteiket, a felesleget pedig akkumulátorokban tárolják.

Megadóztatná azokat a háztartásokat a spanyol kormány, amelyek energiaszükségleteiket napaenergiából fedezik, és a többletenergiát akkumulátorokban raktározzák. Emelett nem jár a jövőben pénz azoknak, akik energiafeleslegüket a hálózatba táplálják – írja a Euro Weekly News.
A lap az El País-ra hivatkozva azt írja, hogy az Ipari Energiaügyi és Turisztikai Minisztérium már elkészítette rendelettervezetét, melynek célja, hogy eltántorítsa az embereket a napenergia használatától. Ha életbe lép, a rendelet a fotovoltaikus rendszerek felhasználóit érinti majd leginkább. Az önellátó fogyasztók nem használhatják majd például az olyan energiarendszereket, mint a nemrégiben a Tesla által piacra dobott Powerwall (Energiafal). Bár a legmodernebb napelemekkel működő, energia tárolására is alkalmas rendszerek használatát gyakorlatilag büntetné a spanyol állam, a közvetlen napenergia-felhasználást nem.
 
A rendelettervezet azonban azokon is üt egyet, akik korábban, állami bátorításra szerelték fel napelemrendszerekkel otthonaikat, az energiafölöslegüket pedig a hálózatba táplálhatták. Ők a jövőben egyetlen centet sem kaphatnak a napelemeikkel termelt energiáért. Kivételt csak a magasfeszültségű áramot használó vállalkozások képeznek: ők továbbra is profitálhatnak az általuk termelt energiatöbbleten.
A spanyol kormány az utóbbi néhány évben fordított hátat az alternatív energiaforrások használatának támogatásának, s kezdett el szembemenni az európai uniós törekvésekkel. A német kormány például kifejezetten támogatja a napelemekkel tölthető akkumulátorok használatát.
A spanyol kormány egyébként 2010-ben kezdte el energiapolitikájának felülvizsgálatát. Egy évvel később Abu Dhabi perrel fenyegette meg az államot, amiért a fosszilis energiahordózókkal szemben a nap-, és termálenergia használatát támogatta. Nemrégiben 14, spanyol napenergia-előállító perelte be a kormányt, amiért unfair módon változtatja meg a szabályokat, a keresetüket azonban elutasította a legfelsőbb bíróság.


Temetni akarták az állítólagos Petőfit, nem kaptak engedélyt

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI Zrt.) csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy megkereste őket a Megamorv-Petőfi Bizottság; a bizottság Petőfi Sándor feltételezett maradványait szerette volna eltemetni. A BTI Zrt. viszont a közlemény szerint „a benyújtott dokumentációk áttanulmányozása után hiánypótlásra kérte fel a Bizottságot, mivel álláspontja szerint a benyújtott iratok nem elegendőek a temetés felvételéhez”. Mivel a kért hiánypótlás a társasághoz nem érkezett meg, szerdán személyes megbeszélésre került sor a bizottság képviselőivel.
Ennek során a temetés felvételét visszautasították, melyet írásban a Bizottság tudomására hoztak
– fogalmaz a közlemény.



A Megamorv-Petőfi Bizottság pénteken szerette volna eltemetni az állítólagos Petőfit, erre a napra nagyszabású, koncertekkel és oratóriummal súlyosbított rendezvényt szervezett, aminek programjában délután 5 órai kezdettel szerepel egy ilyen programpont a Fiumei úti sírkertbe szervezve: „Békés tiszteletadás Petőfi Sándor sírjánál”.



BJASZ20140301020
Az 1848-49-es szabadságharcban részt vett egykori honvédek sírjai a Fiumei úti sírkertben
Fotó: Jászai Csaba
A BTI Zrt. erre reagálva a következőket írta: „A temető ez időben nyitva lesz, tekintettel a hatályos jogszabályokra, melyek alapján senki nem zárható ki temető látogatás alól, amennyiben a kegyeleti jogokat, és a meghirdetett, rendeletben rögzített nyitva tartási időt betartja. A társaság reményét fejezi ki, hogy a Bizottság által felkért rendezők együttműködnek a hatóságokkal, a temető biztonsági őrségével és mindenben eleget tudnak tenni a temető kegyeleti méltóságának megőrzésében, és rendezvény békés lebonyolításában.”

NÖRI hari

Megkértük a Nemzeti Örökség Intézetét (NÖRI), mondja el véleményét a tervezett rendezvényről. A NÖRI elnöke válaszában leírta, hogy a NÖRI tanácsadó testületeként is működő Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az elmúlt 15 év folyamán mindvégig elfogadta a témában az MTA hivatalos állásfoglalásait, és most is ez az állásfoglalása.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy kitart korábbi állásfoglalásai, illetve a 29/2015. számú határozata mellett, miszerint továbbra is elfogadja a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleményét a témában. Ennek megfelelően nem fogadja el a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület állításait és nem támogatja kezdeményezéseiket sem
– idézte az elnök a bizottság legutóbbi állásfoglalását. Emlékeztetett arra is, hogy a Petőfi családnak a Fiumei úti sírkertben található síremlékének megnyitására vonatkozó kéréseket mind a bizottság, mind a NÖRI konzekvensen elutasította az elmúlt 15 évben.
Megkerestük a Petőfi Irodalmi Múzeumot is, a költő kéziratos és tárgyi hagyatékának őrzőjét. A múzeum képviselője szerint "Petőfi alakja több a 'nemzeti költőnél', inkább valamiféle ikon", ezért követik a vele kapcsolatos információkat, és dokumentálják a barguzini feltárás utóéletét is. "A MEGAMORV-bizottság jelentésével kapcsolatban álláspontunk azonos az MTA Régészettudomány Intézetében dolgozó kollégáinkkal, irodalmi muzeológusokként meggyőződésünk, hogy Petőfi költői teljesítményeinek megítélése független attól, hol, hogyan halt meg. Ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy minél több adat kerüljön napvilágra eltűnése körülményeiről, történjen párbeszéd, szülessen tudományosan megalapozott konszenzus a különböző történész szakmák képviselői között, a kutatások során a megismerhetőre koncentrálva és nem az elképzelhetőre" – közölte a múzeum.


Csellel temették el az állítólagos Petőfit

Mint csütörtökön megírtuk, a Megamorv-Petőfi Bizottság ma Petőfi-emléknapot tart koncertekkel, táncjátékkal, oratóriummal. A rendezvény fénypontja 17:00-kor a Fiumei úti sírkertben lett volna, a bizottság szerette volna a barguzini állítólagos Petőfi maradványait eltemetni a Petőfi család ott található sírboltjába. Erre azonban nem kaptak engedélyt, mert a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. hiánypótlásra kérte fel a bizottságot, amit az nem tett meg. Valószínűleg nem volt elég meggyőző a maradványok eredete – az MTA jó 15 éves állásfoglalásai szerint nem igazolható, hogy a barguzini csontok Petőfihez tartoztak volna, és ezt az állásfoglalást sietett megerősíteni  a Nemzeti Örökség Intézet is cikkünkben.



HUS 2757
Fotó: Huszti István / Index
A bizottság – aminek vezetője Morvai Ferenc – tehát csak egy megemlékezést tarthatott volna ma délután ötkor, ám úgy tűnik, cseleztek egyet. A rendezvényen tartózkodó riporterünknek Morvai elmondta, hogy szűkebb keretek között már ma délelőtt tartottak egy megemlékezést a sírkertben, és egy szarkofágot is elhelyeztek az 58-as parcellánál, amit két pap megszentelt.



Telefonon sikerült elérnünk a Fiumei úti sírkert vezetőjét, aki elmondta, hogy valóban volt egy engedélyezett megemlékezés 11 órakor, de hogy ott mi történt, arról nem tud. Mint mondta, a családi sírbolthoz a megemlékezők nem nyúltak, és nem is áshattak, mert azt csak a sírkert alkalmazottai tehetik. Morvai is azt mondta riporterünknek, hogy ásás nem volt, csak elhelyezték a szarkofágot (amit valószínűleg a 17:00 órai megemlékezés is érint).



20150717 120956 ok
Fotó: Német Tamás

Ej, mi a sírkő...?

A szarkofágban állítólag egy urna is található, annak tartalmáról nincs információnk. Kollégáink megerősítették, hogy a síremlék ott található az 58-as parcellánál (valószínűleg azon a részen, ahol bárki vásárolhat sírhelyet), és nem valamilyen jelképes tárgy, hanem rendes márványszarkofág. Éppen egy mesterember dolgozott még rajta – egy táblát tett fel rá –, és elmondta, hogy egy hónapja rendelték meg a síremléket. A márványon a következő olvasható:
Petőfi Sándor költő, forradalmár
Született Magyarországon 1823-ban
Meghalt Szibériában, 1856-ban
Eltemette 2015. július 17-én a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület
A kis táblán pedig, amit a mesterember éppen felszerelt:
Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok...
Kollégánk felvette az utolsó simításokat is:

A rendezvényen péntek délután Morvai beszédet mondott. A bizottság elnöke szerint a síremlék alá helyezett szarkofágban nyugodtan pihenhetnek az állítólagos Petőfi csontjai, a 4,5 tonnás szarkofágot megbontani sem egyszerű, de még egy jeladó is van benne, ami jelez neki, ha valaki felbontaná a sírt.



HUS 2919
Morvai Ferenc
Fotó: Huszti István
Várjuk még a BTI Zrt. válaszát is arról, hogy szabályos-e csak úgy ott hagyni egy szarkofágot a sírkertben, és hogy mi lesz a sorsa. Amint kapunk válaszokat, frissítjük a cikket.


Napelem a katonai gyakorlaton

MTI Fotó: Nagy Lajos
Manapság aKatonai tábor energiaellátása napelemek fontos szerepet játszanak a honvédségek számára is.

Ennek ékes bizonyítéka volt a napokban Magyarországon megrendezésre kerülő Capable Logistician logisztikai katonai gyakorlat, ahol több mint 30 ország közel 1800 katonája és 600 eszköze vett részt.
 
A felszerelések között fellelhető volt olyan mobil napelemrendszer, mely a katonai tábor energiaellátását hivatott biztosítani.
 
Valamint először itt mutatkozott be a Smart Energy technológia amely fő célja, hogy minden rendelkezésre álló energiaforrást a lehető leghasznosabban vegyenek igénybe a katonák.
A Smart Energy csoport szakemberei minden nemzet és alakulatnál fellépő erőforráshiányt igyekeztek ellátni a bakonyi gyakorlótéren. Az első nagyobb megmérettetésük alkalmával egy ROLE-1-es minősítésű elsősegélyellátó-hely áramkimaradását kellett helyreállítaniuk és biztosítaniuk.




Míg nálunk adóztatják, máshol kötelező a napelem telepítése 

2015.03.23. 
gepagy.blog.hu - alternativenergia.hu
Franciaországban, a nemrég elfogadott új környezetvédelmi törvény értelmében, valamennyi új, a kereskedelmi, ipari zónán belül épült épület tetejére napelemet kell telepíteni vagy zöldtetőt létesíteni. 

Példamutató gyorsasággal a közép-franciaországi Crucey-Villagesben, az energetikai óriás, EDF épületének egy részén fotovoltaikus park épült. A héten jóváhagyott törvény érelmében a kereskedelmi övezetekben épült épületek háztetőinek egy részét zöldnövénnyel vagy napelemmel kell beborítani. A zöldtetők elsősorban azért előnyösek, mert szigetelő hatásuk van, így segítenek csökkenteni a szükséges hőenergia mennyiségét a téli időszakban, nyáron pedig az épületetek hűtésében segítenek, emellett megtartják az esővizet, így megoldva a vízelvezetés égető problémáját. A zöld tetők a biológiai sokféleség szempontjából is előnyösek, mert a madarak kiváló fészkelő helyeket találhatnak maguknak a városi dzsungelek kellős közepén.

A parlament által elfogadott törvény kevésbé szigorú, mint amit kezdetben a francia környezetvédő aktivisták javasoltak. Ők valamennyi háztetőt a teljes felületen "zöldíteni" akartak. A szocialista kormány azonban meggyőzte az aktivistákat, hogy a törvény hatálya csak a kereskedelmi épületekre vonatkozzon, és csak a tetőfelület egy részét kelljen beültetni növényekkel. Ezen felül az épülettulajdonosok dönthetnek, hogy az épületük tetejére növényeket, avagy napelemeket szeretnének telepíteni.

Zöld tetők nagy népszerűségnek örvendenek Németországban és Ausztráliában, és a kanadai város, Toronto is bevezette 2009-ben a fenti gyakorlatot. Ott viszont a lakóépületekre is kiterjesztették a környezetvédelmi törvény hatályát.

Kapcsolódó:
   
Túlvállalta magát Magyarország? Bukhatjuk a megújuló energia-fogadalmunkat
   
Napelemeket kapnak a nyíregyházi kórház épületei
   
A spanyolok tényleg megadóztatnák a napsütést
   
Működik a napenergiás űrvitorla
   
Napelem a katonai gyakorlaton 

Néma gyilkosok: ezt ellenőrizd a műanyag palackok alján, ha jót akarsz magadnak 



2015 május, 18 
tudasfaja.com
Mindannyian tudjuk, hogy két liter víz a napi ajánlott folyadék bevitel és ajánlott távol tartanunk magunkat a zsíros, cukros és nagyon sós ételektől. Sokan azonban nem ismerik műanyag palackok alján lévő rajzok jelentését, pedig ha tudnánk mit is közölnek, nem biztos, hogy annyira előszeretettel fogyasztanánk őket nap mint nap.

Szinte minden ember vásárol ásványvizet minden nap. Miközben utazunk, dolgozni megyünk, iskolában ülünk, sok ember táskájában van ásványvíz. Azzal azonban fontos tisztában lenni, hogy a műanyag palackok károsak az egészségre, egyfajta néma gyilkosként is emlegethetnénk őket és most eláruljuk, hogy miért!
Ezekre a jelzésekre figyelj, ha ásványvizet vásárolsz!
HDP (néha HDPE)

Ez egy jelzés arra, hogy minimális a valószínűsége annak, hogy vegyszerek vannak a vízben, ez azonban nem mentesít minden vegyszert és ezt jobb tudni. A műanyag palackok elkészítéséhez ugyanis szükség van bizonyos anyagokra, ami vegyi anyagokat is tartalmaz.
PS
Etil-benzol katalitikus (alumínium-oxid, bauxit, króm-oxidok) dehidrogénezésével állítják elő a sztirolt, melyből polimerizálással gyártják az aromás polisztirolt. A polisztirol rideg, jó elektromos szigetelő anyag, törékeny és gyúlékony anyag. 

PET
A poliészterek családjába sorolt polimer gyanta, melyet főként szintetikus szálak és élelmiszerek csomagolásának gyártására alkalmaznak. A dimetil-tereftalát etilén-glikollal történő észterezésével vagy polikondenzálással állítható elő. Kemény, merev, szívós, nehezen gyulladó, de könnyen égő polimer. Két fő változata a PET-A és PET-G, melyek közül az első kis hőmérsékleten jobb tulajdonságokkal rendelkezik.

PVC
Vinil-klorid polimerizációjával állítják elő, amely acetilén vízmentes hidrogén-klorid addíciójával keletkezik. A PVC égése során hidrogén-klorid, dioxin és egyéb környezetre ártalmas vegyület keletkezik.

PP
Addíciós polimer, melyet propilén monomerek polimerizációjával állítanak elő. Kemény és rugalmas, antisztatikus anyag. Jól éghető műanyag.

A fenti néhány példából tehát egyértelműen összerakhatjuk magunkban azt a képet, hogy mennyi vegyi anyag használódik fel a műanyag palackok gyártása során. Mi ezekből az üvegekből pótoljuk az elvesztett és a szervezet számára szükséges folyadék mennyiséget, mit sem sejtve annak egészségkárosító hatásáról. 



Szendi Gábor: Oltani vagy nem oltani? 

tenyek-tevhitek.hu

Vajon mitől olyan indulatos az oltásellenes és az oltáspárti egyaránt? Gyaníthatóan a rendpártiak és a lázadók csapnak össze a kötelező oltások kapcsán. A rendpártiak szeretnék hinni, hogy minden úgy van jól, ahogy a Hatalom állítja, a lázadók viszont jogosan féltik gyermekük egészségét. Amíg a kérdést nem lehet pártatlanul, tisztán tudományos kérdésként tárgyalni, addig a csatazaj nem fog elülni. Márpedig higgadtan, tudományosan soha nem lehet olyan kérdéseket tisztázni, amikben rengeteg profit van. Marad a háború, a lázadók részgyőzelmeivel, amikor egy-egy botrányos ügy kapcsán már a tagadás nem segít.

Aki ma a kötelező és ajánlott oltások kérdésében tudni véli a helyes választ, az valószínűleg alultájékozott, vagy elkötelezett híve az oltáspárti vagy oltásellenes nézeteknek. Azaz elvakultságból vagy érdekei miatt nem vesz tudomást az álláspontjának ellentmondó tényekről és aggodalmakról. Igazság szerint már csak azért sem lehetne egységes álláspont, mert minden oltás más kérdéseket vet fel.

Az oltás ügyben kialakult kiélezett helyzet higgadt megvitatását ellehetetleníti az oltáspártiak erőfölénye: mögöttük ott áll a hatalom, amely akár törvényi eszközökkel is kikényszerítheti a kötelező oltás beadását. Természetesen bármit kötelezővé lehet tenni. Az oltások története azt bizonyítja, hogy ennek sok ártatlan áldozata volt és van. Egy kötelező vagy ajánlott oltás bevezetésekor mindig közegészségügyi érdekekre hivatkoznak, ám egy ilyen döntés mindig komoly oltóanyagipari érdekeket is implikál. Persze nem azzal van baj, hogy az oltóanyag előállítás üzlet, hanem azzal, ha a profit kezdi irányítani a közegészségügyet. Az ipar és az egészségpolitika összefonódása időnként túlságosan is nyilvánvaló, máskor csak sejthető, de a tudományos máz és a közjóra való hivatkozás leggyakrabban elfedi az érdekkapcsolatokat.

Fertőző betegségek mindig is voltak, a ma élő természeti népek körében is ismertek. Ám lényeges különbség, hogy a trópusokon a fertőzések elsődleges forrása nem az ember, hanem az állatok, és 10 súlyos betegségből nyolcat rovarok terjesztenek, míg a földművelés kialakulásával az ember olyan környezetet teremtett magának, amely melegágya lett a ciklikusan jelentkező pusztító járványoknak, amelyek olykor egy-egy terület, de akár egész Európa lakosságának harmadát-felét kipusztította.

A pusztító járványok okozta állandó fenyegetettség hatására vett az orvostudomány fejlődése olyan irányt, amely végül elvezetett a kórokozó elmélethez, ill. a különféle immunizálási eljárások kifejlesztéséhez. A 18-19. században a fertőző betegségek voltak a halálozás legfőbb okai. Amióta orvostudomány létezik, képviselőit mindig is jellemezte egyfajta öntömjénező szemlélet, ennek a nárcisztikus önképnek a talaján születtek meg azok a túlzó állítások, nevezhetjük ezeket nyugodtan mítoszoknak, hogy az orvoslás vetett véget a járványoknak, s hosszabbította meg az emberek életét. Ezeket az állításokat régóta sokan vitatják.

Thomas McKeown akkoriban kezdett publikálni, amikor az orvostudomány végkép el volt szállva magától, hisz első tanulmánya idején, 1955-ben már felfedezték az antibiotikumokat, a szteroidokat, a gyógyszeripar rohamos fejlődésnek indult és már javában elkezdődtek az egyes fertőző betegségek elleni oltási kampányok. McKeown 1835-től az angliai halálozási és megbetegedési statisztikákat tanulmányozta, és kimutatta, hogy nem az orvoslás fejlődése, hanem a szociális és gazdasági fejlődés (az emberek javuló lakhatási helyzete, a jobb táplálkozás) szorította vissza a járványos betegségeket (McKeown, 1976). Mint kritikusai a szemére vetették, McKeown némileg alábecsülte a közegészségügyi állapotok javulásának (csatornázás, tiszta ivóvíz, szemételszállítás, stb.), a járványügyi intézkedéseknek a hatását (Colgrove, 2002). A tiszta ivóvíz és csatornázás Norvégiában 1870-1970 között 75%-kal csökkentette a halálozást. Ebből csak a bélrendszeri fertőzések csökkenése 12%-os csökkenést er edményezett (Mackenbach, 2007). Az újabb elemzések is azt mutatják, hogy a TBC halálozás csökkenését nem az 1950-től bevezetett BCG-oltás, hanem sokkal inkább a szociális körülmények javulása idézte elő. A háborúk idején megnövekedett TBC halálozást a szociális körülmények romlása magyarázza. 
 
(forrás: Griffiths és Brock, 2003)

Nemcsak a tuberkulózis, de a tüdőgyulladás, a diftéria, a kanyaró és a tífusz eredetű halálozás visszaszorulásában is jelentéktelen szerepet játszottak a különféle orvosi eszközök (oltás, antitoxin, szulfonamidok, antibiotikumok) (McKinlay és McKinlay, 1977). Pl. a kanyaróhalálozás az USA-ban 1900-tól az oltás bevezetéséig 98%-al csökkent, s hasonlóképpen a szamárköhögésből eredő halálozás 90%-kal (Humphries és Bystrianyk, 2013). 
 
(forrás: Humphries és Bystrianyk, 2013)

A grafikonon jól látható, hogy mire a védőoltásokat bevezették, a fertőző betegségekből fakadó halálozás minimálisra csökkent. A skarláthalálozás visszaszorulása azért jó példa, mert ez ellen jelenleg sincs védőoltás. A kötelező oltást ellenzők szemében ez a folyamat fontos érv. Ha ugyanis egy betegség már nem halálos, kérdés, hogy az oltások mellékhatásai és szövődményei nem jelentenek-e nagyobb kockázatot az esetleges fertőzéssel szemben? Az oltáspártiak viszont azzal érvelnek, hogy az oltások nem is a halálozás, hanem a megbetegedések visszaszorítására szolgál. Az érvelés azonban kicsit a gombhoz szabott kabát esete, hiszen, ha már a védőoltások nélkül is minimálisra csökkent a halálozás, akkor nem is lehetne a kötelező oltások mellett ezzel érvelni. Ráadásul az oltáspártiak a Hepatitis B, a HPV vagy az influenza oltás esetében az oltáspropagandában nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a védőoltással a végzetes kimenet elkerülhető. Valójában tehát arról van szó, hogy az oltások mellett mindig azzal kardoskodnak, ami éppen hathatósabb érvnek tűnik.

A kötelező oltásokkal szemben számos aggály felmerül.

Az egyik, hogy a természetes fertőzések tartósabb, a védőoltások viszont idővel gyengülő védettséget idéznek elő, így sok, gyermekkorban veszélytelen gyermekbetegség súlyosabb kimenetelű felnőttkori betegség képében jelenhet meg. Például az oltás okozta immunitás gyengülése miatt a diftériával szemben a felnőtt népesség 50%-a már védtelen, ez Oroszországban 1993-ban 190 ezer megbetegedéshez és 4000 halálhoz vezetett (Link, 2005). A rózsahimlővel szembeni védettség hasonló problémát vet fel: hiába oltják be a gyerekeket, éppen felnőttkorra gyengül a védettség, amikor a terhesség alatt kialakult rózsahimlő komoly kockázatot jelent a magzatra nézve. Amíg nem volt rózsahimlő elleni védőoltás, addig az ismételt fertőzések révén a népesség 90%-a védett volt (Link, 2005). A rémisztő gyermek paralízist okozó polio vírus a 19. században alig okozott megbetegedést, holott szinte a teljes népesség fertőzött volt. Az anyák polióval szembeni antitestjei annyi védettséget jelentettek a gyerekeknek, hogy a betegség tünetmentes vagy enyhe lefolyású volt. Ahogy javultak a közegészségügyi állapotok, s egyre kevesebb embernél alakult ki védettség, így járványok alakulhattak ki, s a betegség súlyossá, gyakran halálossá vált (Link, 2005). Így vált egy korábban ártalmatlan vírus a 20. századra retteget betegséggé.

A másik, hogy a védőoltások nem veszélytelenek, súlyos egészségkárosodást, de akár halált is okozhatnak. Míg a közegészségügy szemében az oltások áldozatai a népesség immunizálásának érdekében elszenvedett járulékos veszteségek, addig az egyén szempontjából az oltási károsodás egészséges gyerekek feláldozását jelenti mások megbetegedésének elkerüléséért (Link, 2005).

Hogy ezek a veszélyek nem puszta oltásellenes riogatások csupán, álljon itt néhány kirívó történet az oltások múltbeli és jelenkori történetéből.

Tévedések és tragédiák az oltások történetében

Szándékosan nem idézek a vakcináció hőskorából eseteket. Tanulságosabbak a modernebb korból származók. Mindegyikben közös, hogy az oltóanyagba fel nem ismert vírusok kerültek, ami közvetlen járványt, vagy hosszú távon okozott betegségkockázatot. 1942-ben az amerikai hadseregben sárgaláz ellen oltottak, melynek következtében 51 ezer ember hepatitiszben fertőződött meg, 150-en meghaltak, s sokaknál évekkel később alakult ki cirrozis vagy májrák.

A Jonas Salk által kifejlesztett inaktivált polio vírust tartalmazó oltóanyaggal 1955 és 1963 között 10 millió embert immunizáltak. 1955-ben, amikor még csak tesztelték az oltóanyagot, az oltást követően polio járvány alakult ki. Kiderült, hogy a Cutter nevű oltóanyagyártó vakcinájába élő vírus került. Ekkor 460 gyermek betegedett meg. Az oltóanyagba később az előállítási technológia révén belekerült egy SV40 nevű majomvírus, amely embernél agy-, tüdő- csont- és egyéb rákot idézhet elő. Manapság a becslések szerint évente 2000-en halnak meg az SV40 okozta rákban. Az is kiderült, hogy a vírus generációról-generációra átadódhat. Az ügy jól szemlélteti a közegészségügyi hozzáállást: már 1960-ban fény derült a rákkockázatra, de az eredmény publikálását megtiltották, a kutatót eltiltották az oltóanyag további vizsgálatától, és az oltáson nem módosítottak.

Az 1963-tól majd kétmillió adagban beadott, elölt kanyaróvírust tartalmazó oltásról kiderült, hogy egy év után nem nyújtott védettséget, sőt egy atipikus kanyaróra hajlamosította az oltott gyerekeket. 1998-ban Jordániában a kanyaróoltás miatt 122 gyermeket kellett kórházban kezelni. A WHO tömeghisztériának minősítette ezt az esetet, hasonlóképpen a 2002-ben Kínában bekövetkezett hasonló esetet is, ahol enkefalitisz elleni oltástól 900 gyerek került kórházba.

A gyermekbénulás elleni oltás 2000 óta 9 ízben okozott járványt, mivel az oltásban használt élővírus mutálódott és vadvírussá változott. 2006-ban Nigériában 70 gyermek megbénulásáról tudnak (Willyard, 2007). Mivel az élővírussal történő vakcináció olcsóbb, a WHO ezt alkalmazza, ez viszont újra és újra járványt robbant ki (Diamond, 2005). 2006-ban az oltóanyagtól 1600 indiai gyermek betegedett meg gyermekbénulásban (Bhasin, 2008).

Tanulságokat nehéz a jövőre nézve levonni olyan körülmények közepette, amelyben a nemzeti és nemzetközi hatóságok az oltás negatív hatásainak eltussolásában érdekeltek. Az oltás ellenes hangulat azért erősödött fel napjainkra, mert az autista és autoimmun beteg gyerekek növekvő száma, az oltást követő megbetegedések óhatatlanul az oltóanyagok egyes összetevőire terelik a gyanút.

A mindenkori közegészségügy mindig is azt állította, hogy az oltást előzetesen alaposan tesztelték, ezért az oltásnak nincs kockázata. A múltbeli tanulságok azonban arra kéne figyelmeztessék a közegészségügyet, hogy az oltások mindig előre nem látható kockázatokat hordozhatnak magukban.

A H1N1 tanulságai

Az oltásokkal szembeni bizalmatlanságra a közegészségügy alaposan rászolgált, elég csak a közelmúlt H1N1 "világjárványára" gondolnunk. Az Európa Tanács, majd több nemzeti közegészségügyi intézmény vizsgálódása nyomán napvilágra került tények azt bizonyították, hogy a WHO titkos bizottságában, amely a 2009/2010-es influenzajárványt világjárványnak minősítette, az ipar által szponzorált tudósok ültek (Cohen és Carter, 2010). Ez a "világjárvány" 7 milliárd dollár piacot teremtett az oltóanyagiparnak és az antivirális szereket gyártóknak (Kyriakou , 2010). A legtöbb kormány óriási készleteket vásárolt fel vakcinából is, antivirális szerekből is. A magyar közegészségügy nagy nyomás alatt tartotta a magyar lakosságot, véleményformáló személyeket béreltek fel a lakosság megfélemlítésére, s az egészségügyi miniszter még feljelentést is tett rémhírterjesztés címén azok ellen, akik bírálták a hivatalos oltáspolitikát. Időközben aztán kiderült, hogy a "világjárványba" fele annyian h altak bele, mint a szokásos, évenként jelentkező szezonális influenzába, az oltások hatástalannak bizonyultak a vírussal szemben, és a keringő vírus rezisztens volt a nagy mennyiségben felvásárolt antivirális szerekkel szemben is (Brownlee és Lenzer, 2009; Szendi, 2009). Korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a legveszélyeztetettebb időseknél az influenza oltások a gyenge immunválasz miatt eleve hatástalanok (Rizzo és mtsi., 2006; Simonsen és mtsi., 2005), de egészséges felnőtteknél (Demicheli és mtsi., 2007) és gyermekeknél sem volt igazolható (Jefferson és mtsi., 2008), hogy az influenza elleni oltások bármit is érnének. A gerjesztett pánik hatására nagyon sokan beoltatták magukat, kitéve a ritka, de súlyos szövődményeknek. Emlékezetes, hogy 1976-ban már volt egy ilyen vaklárma az USA-ban, s a tömeges oltást azért kellett felfüggeszteni, mert a bénulást és akár halált is okozó Guillain-Barré szindróma az oltottak körében az átlagnépességhez képest hússzor gyakoribbá vált (Stratton és mtsi., 2004). A kiküszöbölt veszélyek helyett azonban jelentkeznek újak. A 2009-es H1N1 vírus ellen kifejlesztett, Nyugat-Európában alkalmazott Pandremix nevű oltóanyagtól legalább 800-an narkolepsziát kaptak, ami egy gyógyíthatatlan, a normál életvitelt lehetetlenné tevő autoimmun betegség (Partinen és mtsi., 2012; Nohynek és mtsi., 2012).

HPV

A HPV oltás értelmetlenségéről és veszélyeiről már írtam (IPM 2010 október), itt ismétlésként csak annyit, hogy túl az oltási kockázatokon, problémása, hogy az oltás mindössze két vírustól véd meg, s marad még kb. 13 nagy kockázattal rákot okozó HPV vírus. Az oltás klinikai vizsgálata nem igazolta a komoly védelmet, azt sem tudni, mennyi ideig nyújt védelmet az oltás, ráadásul az oltott nők kevésbé lesznek ezentúl motiválva a rendszeres szűrésre. Így a gyártókon kívül valószínűleg senki nem nyer, inkább veszít ezen az oltáson.

Aluminium adjuváns, Hepatitis B oltás

Alumínium vegyületet évtizedek óta adnak az oltásokhoz, hogy fokozzák az oltásra adott immunválaszt. Sokáig az alumíniumot "semleges" elemnek tekintették, mára azonban kiderült, hogy az alumínium a szervezetben, különösen az idegrendszerben felhalmozódik és idegméregként hat (Exley, 2014).

Elsősorban az alumínium adjuvánsnak, ill. szilikonnak tulajdonítják azt az új autoimmun betegségcsoportot, amit ASIA (Autoimmun Inflammatory Syndrome Induced by Adjuvants) mozaikszóval neveztek el (Shoenfeld és Agmon-Levin, 2011). Az ASIA körébe tartoznak az oltás kiváltotta klasszikus autoimmun betegségek (lupus, rheumatoid arthritisz, szklerózis multiplex, 1-es típusú cukorbetegség), mozgászavarral vagy bénulással járó degeneratív neurológiai betegségek (pl. Guillain-Barré szindróma), alvászavar, memóriazavar, krónikus fáradtság (Esposito és mtsi., 2014), de felmerült az autizmus is, mint lehetséges következmény (Shaw és Tomljenovic, 2013). Mivel a kötelező oltásokban gyakran fordul elő alumínium adjuváns, már kis gyermekkortól megkezdődik az alumínium felhalmozódása a szervezetben és az idegrendszerben.

Az egyik legmarkánsabb, bár közvetett bizonyítéka az ASIA szindróma létezésének a tömeges francia Hepatitis B elleni oltáskampány adataiból nyert tapasztalatok. 1992 és 1998 között több mint 20 millió embert oltottak be Hepatitis B ellen, majd,amikor felmerült, hogy szklerózis multiplexet okozhat az oltás, a kampányt leállították. Dominique Le Houézec az adatokat elemezve kimutatta, hogy régiónként 65-100%-al nőtt az oltást követő években az SM betegek száma (Le Houézec, 2014). 
 
(forrás: Le Houézec, 2014).

A szerző azt is kimutatta, hogy az oltást követően az évek során nem csökkent az új SM betegek száma, hanem folyamatos lassú emelkedést mutat, ami az oltások elhúzódó hatásának tulajdonítható. 
 
(forrás: Le Houézec, 2014).

Az ASIA szindróma felállítása azonban csak az első lépés afelé, hogy az orvoslásban polgárjogot nyerjen az oltásokat követő mellékhatások alapos vizsgálata, amit a hivatalos szervek folyamatos tagadása, az orvosok teljes tájékozatlansága és a mellékhatás jelentésének önkéntes jellege rendkívül megnehezít. Aki ma panaszkodni mer az oltás okozta megbetegedésre, az könnyen megkapja a hipochonder vagy az oltásellenes címkét.

Oltsunk vagy ne oltsunk?

Valójában nem ez az igazi kérdés. A védőoltások bevezetése népesség szinten olyan új immunológiai helyzetet teremtett, amelyből már nehéz lenne kihátrálni. Másfelől az vakcinációt az orvostudomány diadalának tekintik, s a kötelező oltások a közegészségügy szent teheneivé váltak. Az oltások hatásosságába és veszélytelenségébe vetett hit ma ideológiai kérdés. Pedig a védőoltások nem nyújtanak életre szóló védettséget és a kórokozók sem feltétlen tűntek el a népességből. Az időnként kirobbanó járványok nem feltétlen az oltási fegyelem lazulásával, hanem az oltások évekkel csökkenő védőhatásával is összefüggenek.

Oltás ügyben az igazi kérdés az, hogy vajon elég biztonságosak-e az oltóanyagok, és valóban szükség van-e mindazon oltásra, amit az oltóipar oly buzgón szorgalmaz. Amikor az állam oltáspárti, az oltóanyagipar ellustul. Minek tehát százmilliókért továbbfejleszteni, ha "így is jó"? Védettséget élvez, az oltások mellékhatásaiért nem terheli felelősség, az oltások okozta mellékhatásoknak és károsodásoknak aktív figyelése és követése nincs, mert eleve az a feltételezés, hogy az oltások veszélytelenek. Ezért elég reménytelen bizonyítani a kapcsolatot egy oltás és egy évekkel később fellépő károsodás között. (Az orvosok még az azonnali mellékhatásokat is negligálják.) Természetesen bizonyos problémák elkerülhetetlenül szemet szúrnak, de ezek esetében jobb stratégia évtizedekig vehemensen védelmezni valamit, majd sutyiban kiiktatni a problémás oltásösszetevőt. Így tűnt el az oltások legtöbbikéből a higany, miközben évekig azt hallottuk, hogy nincs is vele semmi probléma. Valójába n csecsemőknek higanytartalmú oltást beadva, a higany toxikus szintet ért el (Link, 2005), és majom kölykökkel végzett higanyos oltásvizsgálat igazolta az idegrendszeri károsodást (Hewitson és mtsi, 2010). A közlemény története is árulkodó: a Neuro Toxicology szaklap először befogadta közlésre (elektronikus formában meg is jelentették), majd megtagadták a közlést, és végül csak egy másik lap közölte le a tanulmányt. Később humán vizsgálatok is felvetették, hogy a tartósítószerként alkalmazott higanyvegyület fejlődési visszamaradást (Geier és mtsi., 2014) és autizmust is okozhat gyerekeknél (Geier és mtsi., 2013).

Az oltásokkal kapcsolatos aggodalmakat egyre kevésbé lehet szőnyeg alá söpörni. Szerencsére mindig is voltak és lesznek független kutatók, akik az igazságot tartják szem előtt, és nem a politikai-gazdasági szempontok vezérlik őket kutatásaikban. 


Facebook: Adjátok tovább!
Se házastársa, se gyereke! Be ne dőljön neki senki!!!
Az ÁNTSZ besúgója, aki az oltásellenes szülőknek segítő orvosokat akarja lebuktatni! 
"Szép napot Kívánok!
Máriás János oltáskritikus szülő vagyok. Azzal a kéréssel szeretném megkeresni, hogy a segítségét kérjem! A gyermekem 6 éves védőoltását szeretném egy orvossal elintézni (okosan), sajnos már nagy csúszásban vagyunk ami az időt illeti ezért kellett ehhez a nem szokványos módszerhez fordulnom. Amennyiben mód van rá és ehhez a segítségemre tud lenni, kérem jelezzen vissza vagy szeretnék egy nevet kérni! A facebookon a megosztások között láttam a nevét, akik a Nebáncsvirág oldalán szintén oltáskritikusnak tűntek azoknak hasonló tartalmú levelet írtam! Hátha! A segítséget előre is köszönve!
Tisztelettel:MJ"


A rendőr elkapott egy anyát bolti lopás közben, aztán, amikor meglátta, mit lopott, valami csodálatosat tett! 

2015.07.15. Littlethings - 
Kiskegyed
   
Nem szép dolog lopni, és kellemetlen, ha elkapják a tolvajt, ezzel a nővel mégis valami csodálatos történt, miután bolti lopáson kapták. 

A Walmart áruházba hívták Mark Engravelle rendőrt, mert tolvajt fogtak a boltban. Amikor a rendőr az üzletbe ért egy zokogó nőt talát ott hat visító gyerekkel. A nő sírva magyarázta el neki, hogy apró lányaival és egy fiával egy lakókocsiban él, nincs otthona, ezért lopott. Férje balesetben meghalt négy éve, és képtelen eltartani a gyerekeit. Amikor a rendőr átnézte a lopott tárgyakat, döbbenten látta, hogy gyerek cipők, pelenkák, gyerekruhák voltak csak összeszedve. A kicsiken nem volt cipő, koszosak voltak. Mark nagyon meghatódott, neki is van két gyermeke: - Lehet, hogy a Walmart szemében ez a nő egy tolvaj, de én hirtelen a gyerekeiért küzdő anyát láttam benne - mesélte később az amerikai híradóban. Engravelle visszasétált a boltba, kifizette a lopott holmit, a nőt enyhén megbüntette, aztán a elintézte, hogy a helyi rendőrség alapítványt hozzon létre a család részére. 6 ezer dollár gyűlt össze rajta.

A sztori annyira megható, hogy bekerült a kansasi helyi híradóba, ahol az eset történt, onnan pedig elterjedt az interneten.







1 megjegyzés:

  1. Szeretném értékelni a Lucas Loan Lending Compania cégtől származó Carl Logan-t, hogy segítsen nekem hitelt vásárolni, stressz nélkül kölcsönt kapok a vállalat visszafizetésének feltételei elfogadása után. Ha pénzügyi segítségre van szüksége, lépjen kapcsolatba velük e-mailben.

    E-mail: lucasloanlendingcompania@gmail.com
    Whatapp: +1 (857) 325-5437
    Webhely: http://lucasloanlendingcompania.webs.com/

    VálaszTörlés