2015. augusztus 28., péntek

A zsidók fejünkre szaratták a migránsokat


A zsidók fejünkre szaratták a migránsokat






Vonatfoglalás a Keletiben: 200 migráns foglalta el a Németországba tartó járatot (+videó) 
augusztus 23, 2015 Betyársereg 

A Keletiben a helyzet fokozódik. Persze erről a fősodratú média hallgat és csak pár mondat erejéig foglalkozik az esettel, pedig a helyzet - tranzit zóna ide, vagy oda - egyre feszültebb a Keleti Pályaudvaron. Szerencsére egy hazafias blog leadta a hírt, és kintről a helyszínről tudósított minket. 
Mondják már napok óta, a helyzet a Keletiben fokozódik. Rejtélyes módon onnan nehezen mozdulnak a migránsok, meghálálják ott maradásukkal a sok szeretgetést, büfiztetést Babáéknak. Meg hát...onnan indul a vonat Németország felé. 
Mondja Tarlós is, ez már így nem mehet tovább. Mondják a hírekben, áll a bál Macedóniában, tüntetnek a németeknél, szóval a helyzet mindenfelé fokozódik. 
Ma épp a Keletinél élesedett cseppet. Még nem folyt vér, még nem volt könnygáz, de az állóvíz egy kicsit felkavarodott. Kicsit vonatot foglaltak a migránsok. Nem nagyon, csak kétszázan ültek fel rá. És valahogy igazán senkit nem érdekelt. A médiában sem hír, mert nem fér bele a polkorrekt képbe. 
Senkit, kivéve azt a pár utast, aki este kilenckor a müncheni vonattal akart Németország felé indulni. 

És nem csak ők akartak, hanem vagy kétszáz migráns is, aki úgy gondolta, jegyet vesz valahogyan és nekiindul a szép, új világnak. 
Az, hogy hogyan vettek jegyet, rejtély. Az viszont a MigAidesek irányából hallott hír, hogy a BÁH rendszerének teljes összeomlása miatt csak valamiféle kézzel firkált papírjuk volt, így a kétszáz hatásértő annak tudatában szállt a vonatra, hogy az unió tárt karokkal várja őket. Mert nekik a tiltott határátlépés után ehhez is joguk van. 

Hát rá kellett jöjjenek, hogy nem. Közel sem. A fogadóbizottság nem a német himnusz, hanem a magyar Készenléti Rendőrség lett, és üdvrivalgás helyett hirtelen ronda rasszistává és nácivá váló, színskála alapján utast szelektálni vágyó mezei emberek sora fogadta őket. 

Pár MigAId-es rohangált fel és alá, mondván ők tolmácsolnak, ám Babát most az utasok nem fogadták oly nagy örömmel, mint az Afgán Parkban játszó, mosó, pihenő és élő családok. El is ment hát hamar. Távolról láthattuk, hogy megérkezett a szóvivő asszony is, aki stresszesen guggolva kuporgott, Istenhez, Allahhoz, vagy ki tudja, kihez imádkozva gyámolítottjaiért. Vizet, ételt adni vágytak, mert hát a rendbontóknak is jár az adomány. 
Kétszáz migráns a peronon, a fél Keleti lezárva, és már a fél város rasszista lett. Mert mindenki anyázott. A migránsok időszakos skandálásával, kiabálásával, felugrálásával, időnkénti vonatra felosonkodásával egyenes arányban nőtt rasszizmusuk, ugyanis galád módon rendőrért kiáltottak, mikor páran a rend éber őreit kijátszva hátul felszálltak. De sebaj, néhány tettre vágyó, de főleg utazni szándékozó ifjú a kiscsaládot gyorsan leterelte a nem nekik szánt helyről. 
Videó: https://youtu.be/6LFiWM48oYU 
A hol leülő, hol felálló emberek közelébe pedig senki nem jutott. Nem menthették meg őket a piros sapkás rendőrök gyűrűjéből, és nem volt mentség a ki tudja, hogyan megvásárolt jegy sem. 
Kicsit több, mint három óra. Ennyi ment el családok életéből, munkájából, nyaralásából, idejéből. Három óra meg egy kicsi, amiért cserébe a jegy árának felét kapják vissza. Ők. A migránsok pedig? Majd megmagyarázhatják, hogy jutottak jegyhez, akik jutottak, hogyan szálltak a vonatra, egyáltalán hogyan jutottak el Pestig. Ha a zöldhatáron még nem volt dokument, Pesten, a jegyvásárláshoz vajon hogyan lett? 
De nekik jogaik vannak. Joguk van élni, vonatot foglalni, papírok nélkül végiggrasszálni egész Európán, és jogunk van pokollá tenni mások utazását. Joguk van emberek életét megzavarni, félelmet kelteni másságukkal, hangoskodásukkal, renitens viselkedésükkel. Mert ők migránsok. 

Félreértés ne essék. nem menekültek. Aki zöld határon jön, nem menekült. 
A helyzet tehát fokozódik. Egyre többen vannak, és valami itt is megmozdult. Még nincs verekedés, még nem folyik a vér. Még ura a helyzetnek a rendőrség, amely itt is szépen leültette a renitenseket. A kérdés csak az meddig? Mikor telik meg újra a Keleti, mikor jár csúcsra a migránshullám, és mikor jön egy olyan horda, amely a Balkánon megszokott módon majd a vonat tetejére húzza fel magát. Vagy követi marokkói társa példáját és lő, netalán frusztráltan késel eritreai cimborája útját követve az Ikeában. Mert a nagy számok törvénye alapján mindennek eljön az ideje. 
Valamiért a macedón vonatok képe ugrik elém. Tömegek fürtökben lógnak rajta, hétköznapi ember felszállni nem tud, és mr nem akar. Sejtem, és félem, ez a kép hamarosan realitássá válik itt is tán. Mert erre tart a fekete sereg.
(Betyársereg, agyfaszom.blogspot.hu, Fotók: Moncsi) 
Kapcsolódó: 
   Káosz a Keletinél: sztrájkba kezdtek a menekültek 
   Hétezernél is több migráns érkezett Szerbiába egy nap alatt - Nem lehet őket megállítani? 
   Dr. Eva Maria Barki- Felhívás a menedékjogi és bevándorlási probléma megoldására 
   Mi áll az európai bevándorlás hátterében? 



KIFULLADT A MINI-MAJDAN



Tudtuk mi azt, hogy megunják és hazamennek. Megunta Orbán is, hogy csürhe menetel szép városa utcáin, hömpölygő koszt, üres sörösdobozokat, eldobált cigicsikkeket hagyva maga után. Megunta tán a tömény fűszagot is,ami elárasztotta a Parlament környékét, bejelentette hát, egyelőre nem lesz netadó. Vagy ha lesz is, másként. Hazajött a hideg Svájcból és adott is, meg nem is.
A célt elérte, a nép lenyugodott, lehet szabadon letölteni pornót, ingyen filmet, zenét, nem kell érte többet fizetni. Lehet nyomkodni a mobilokat és szelfizni doszt mindenütt, nem kerül most többe.
Persze azért a két tüntetés szervezőinek zsebében még sok pénz maradt a kétnapos gyűjtésből, valahogy el kell tüntetni - legalábbis papíron - a bevételt. Szerveztek hát ünneplő tüntetést. Meg gyűjtést, hátha nem lesz elég alapon.
Bár az "ünneplő tüntetés" szókapcsolat jelentését nem igazán értem, mert vagy ünneplek, vagy tüntetek, de hát lelkük rajta, ők már ezt is feltalálták. Mindenszentek napja előtt ők ünnepelve tüntettek. Megünnepelték vélt győzelmüket, hihették, ők voltak a nyerők, Orbán pedig röhög a markába. A csrürhe megnyugodott, lehet tovább agyalni, milyen néven tolják be újra ezt a baromságot, hogy mindenki lenyelje. Egyébként még jó, hogy menet nem volt, mert lehet, úgy megünnepelték volna magukat, hogy páran a töklámpásaikkal a Dunába esnek.
Volt helyette újra vagyonokért felépített színpad, aranyárban mért hangosítás, voltak késéssel kezdett beszédek, Orbánnak még mindig takarodnia kell, és a "nem kell netadó" helyett már a "nem lett netadó" szólt. Mintha előre tudták volna, hogy ez lesz. Mintha tudták volna, hogy Orbán meghátrál, persze kizárólag a telefonnal világítós, bulis beszólásokkal tarkított, Che Guevara zászlós menetek miatt. Orbán biztos megrettent a komcsi rémtől.
A beszédek semmiről sem szóltak. Méltatták magukat, a tömeget, hiszen a nép, az Istenadta nép végül is csak összekalapozott nekik némi pénzt. Meg kell hát köszönni, de jó gyorsan. Uszkve negyven perc alatt lezavarták, beleszámítva késést és Himnuszt is. Cirkuszt a népnek, főleg így hónap végén.
Aztán mikor vége lett a magvas szónoklatoknak, volt buli. Lett hát cirkusz, még nagyobb. Sőt, be is lett jelentve: szabad a tánc, mulassatok. Igen, a nép, mely már igencsak csökkent létszámban álldogált a téren, bulizni kezdett. Már aki nem unta meg és nem ment haza. De az ottmaradtak a gépzenére rázni kezdtek, ruhákaikat kimelegedve dobálták le. Önjelölt művészek tartották magasba táblácskáikat és alkotásaikat a fotósok kedvéért, akik szoros gyűrűt vontak az eksztázisban vonagló, korántsem ifjú lázadók köré. "Csak egy tánc volt, tőled kaptam én, ezután ment minden könnyedén" - énekelhették volna, ha nem jófajta drogos dzsigibugi szól. Mert nekik már minden könnyen ment ott. Cuki bácsi töklámpást emelet a feje fölé, benne kicsi mécsessel, és én nem tudtam, sírjak vagy nevessek ezen a szánalmasra sikeredett estén.
Minden esetre tüntettek, amúgy liberális módon, elvek, cél és eszmék nélkül, a maguk örömére, bulival megspékelve. Így kell ezt. Hiszen netadó nem lett. Ha pedig majd lesz, vagy benyelik vagy tüntetnek megint. Hiszen a show-nak folytatódnia kell.

2014-11-01



Szovjet kém volt a Manhattan-terv egyik 


vezető tudósa



A szovjetek a második világháború befejezése, és a Japánra ledobott két atombomba után valószínűtlen sebességgel zárkóztatták fel a maguk atomprogramját az amerikaiakéhoz.
Abban a történészek és a fizikusok is egyetértenek, hogy ez a tudósok mellett nagyon nagy részben azoknak a kémeknek volt köszönhető, akik az amerikaiak szigorúan őrzött titkait kiszivárogtatták, megspórolva ezzel egy csomó kutatás-fejlesztést a szovjeteknek - írja az Index. Az atomkémek közül sokan lebuktak, akadtak, akikről csak évekkel, sőt évtizedekkel a háború után derült ki, hogy szovjet kémek voltak.
A legnagyobb legenda mindannyiuk közül Perseus, akiről még ma sem lehet tudni, hogy ki volt.
Perseus 1943 és 46 között dolgozott a Manhattan-tervben, a legeslegfelsőbb szinteken. A Los Alamos-i központi kutatólaborból, és a fegyverteszteket végző White Sands katonai bázisról egyaránt szivárogtatott ki titkos információkat, ez pedig azt jelenti, hogy nagyon magas pozícióban dolgozhatott, ha mindkét helyen hozzáfért a legjobban őrzött titkokhoz. Perseus mindig csak beépült szovjet ügynököknek passzolta le az információit, akik szintén nem tudták, hogy kicsoda a szuperkém valójában. Szakértők szerint Perseus munkája legalább egy, de inkább két évet gyorsított a szovjet atomprogramon.
Perseus létezésére 1991-ben szolgáltatott bizonyítékot a KGB, amikor rövid időre részlegesen megnyitotta a történészek előtt az archívumát. Az innen származó információk a szuperkémről egybevágnak azza, amit a Venona-projekt (a hidegháború alatt lefülelt szovjet titkosszolgálati üzenetek dekódolása) tartalmazott egy PERS kódnevű szovjet kémről, aki a Manhattan-terv vezető tudósai közé beférkőzve szivárogtatott ki atomtitkokat.
Egyes történészek máig vitatják, hogy Perseus egyáltalán létezett, vagy csak az oroszok találták ki propagandacélokra. Ebbe a verzióba beleillene, hogy máig egy volt szovjet titkosszolgálati tiszt, Vlagyimir Csikov 1996-os könyve a legrészletesebb publikus forrás Perseus viselt dolgaival kapcsolatban. 1999-ben egy amerikai történész, Jeremy Stone Philip Morrisonnal, az MIT fizikaprofesszorával azonosította Perseust, aki valóban a Manhattan-terv egyik kevésbé ismert kulcsfigurája volt, és mellékesen a világháború előtt nyíltan kommunista-szimpatizáns. Morrison tagadta a vádakat, és némi kölcsönös odamondogatás után Stone visszavonta az állítását.
 
index.hu (Címlap: Nem csak Perseus kémkedett az oroszoknak. Julius and Ethel Rosenberg is atomtitkokat szivárogtatott ki, őket 1951-ben fogták el - Fotó: New York Daily News Archive / Europress / Getty Images)


Új korszak jöhet az űrutazásban: működik a hajtómű, aminek a fizika törvényei szerint nem lenne szabad működnie


Komoly áttörést hozhatnak az űrutazásban azok a kísérletek, melyek most zajlanak az Egyesült Államokban.
A NASA houstoni központjában vizsgálták azt a hajtótechnológiát, aminek lényege, hogy mikrohullámokat ütköztetnek egy zárt térben, és ennek segítségével tolóerőt állítanak elő - írja a 444.hu. És a jelek szerint ezek sikeres kísérletek voltak, ami főleg azért érdekes, mert ezt korábban rengetegen egyszerűen lehetetlennek tartották.
Roger Shawyer brit tudós még a kétezres évek közepén jelentkezett ötletével.  Az egész tényleg annyi, hogy az elektromos energiát mikrohullámok segítségével hajtómű hajtására használja fel. A mikrohullámok létrehozásához pedig a napenergia jelentené az energiaforrást, azaz üzemanyag nélkül, örökké működő hajtómű lenne az eredmény.
Akkor komoly tudományos vita bontakozott ki az ötletről, rengetegen tartották az ötletet képtelenségnek, és amellett érveltek, hogy a New Scientistnek le sem kellett volna hoznia a cikket.
Bár a hajtómű működése a relativitáselmélettel összefér, a lendületmegmaradás ismert törvényének ellentmond.
Az EmDrive névre keresztelt hajtóműben viszont a kritikus hangok ellenére is láttak fantáziát a kínaiak, és tavaly el is készültek egy modellel, ami képes volt 720 millinewtonos tolóerő elérésére, ami már elég lehet egy műhold pályára bocsájtásához. A kínai eredmények viszont nem vonzottak túl nagy médiavisszhangot, a Wired szerint a nyugati tudósok egyszerűen nem hitték el, hogy igazak.
Közben egy amerikai tudós, Guido Fetta is elkezdett dolgozni a maga üzemanyag-nélküli elektromágneses hajtóművén, és az eredményei annyira meggyőzőek voltak, hogy végül a NASA is beleegyezett egy tesztbe. Az eredményeket július 30-án hozták nyilvánosságra. És bármekkora megdöbbenést is keltett ez azóta, a jelek szerint a kísérlet sikeres volt.
NASA kutatási anyagát angolul itt lehet elolvasni. Öt kutatójuk összesen nyolc napon át tesztelte különféle konfigurációkban a hajtóművet, és arra jutottak, hogy ugyan a kínai tudósokéhoz képest jóval kisebb, de 30-50 mikronewtonos tolóerő előállítására képes volt az eszköz.
A kutatók szerint a hajtómű a szubatomikus részecskék folyamatos keletkezésének dinamikáját használja ki. Ebből még ugyan nem lesz azonnal működőképes hajtómű, de a NASA szerint mindenképpen további kutatásokat és kísérleteket érdemel a lépés.
Ha a további kísérletek is sikerrel járnak, az alapjaiban forgathatja át az űrutazás világát: az eddig használt hajtóművekhez képest ez a modell sokkal kevesebb energiát használ, negyedakkora súlyt nyomna, és üzemanyag nélkül lenne képes működni.
 
444.hu (Címlap: Forrás: NASA/Glenn Research Center)

Most megnézheti, hogyan figyeli meg a magyar 


titkosszolgálat


A Hyperion nevű biztonsági cég szakértőjének, Joe Greenwoodnak sikerült megkerülnie a Hacking Team kiberfegyverének, a Galileónak licencelését (nem volt nagyon nehéz dolga, miután a forráskód és egy telepítő is kikerült a netre), így fel tudta telepíteni a szoftvert, és kipróbálni, milyen szuperképességeket kaptak a vásárlók, köztük a magyar titkosszolgálatok. 
Elsőre kicsit meghökkentő lehet, hogy a kémszoftver telepítése sok tekintetben ugyanúgy működik, mint bármilyen hétköznapi szoftveré, a szépen végig kell kattintgatni egy szabványos telepítőt, következő, következő, oké, oké, kész. Az index.hu összeállítása következik.

Katt-katt-kész
A dolog összességében persze ennél bonyolultabb, de bőven vannak ennyire egyszerűen működő részek benne. Nem véletlenül fizetnek milliókat egy ilyen szoftverérét, még a titkosszolgálatoknál sem elvárható, hogy mindenki mélyen értsen a programozáshoz. Néha pedig gyorsan kell cselekedni, jól jön, ha Kovács 2 tizedes is össze tudja kattintgatni a kémprogramot.

Mint a piacon
Például, ahogy a fenti képen látszik: csak ki kell választanunk, hogy mire szeretnénk használni a szoftvert. A képességek elég megdöbbentőek. Egy csúszkát áttolunk, és máris
  • lehallgathatjuk a hívásokat, Skype-on és MSN-en is;
  • megfigyelhetjük az üzeneteket, sms-eseket, emaileket, cseteket;
  • fájlokat, dokumentumokat, képeket gyűjthetünk;
  • beállíthatjuk a szoftvert, hogy pár percenként készítsen képernyőmentést;
  • begyűjtse a naptári eseményeket;
  • a meglátogatott weblapokat;
  • aktiválja a kamerát;
  • és külön figyeljen minden billentyűleütést, egérmozgást és a jelszavakat.
A Galileo készítői még arra is gondoltak, hogy Kovács 2 tizedes ne tegyen keresztbe nekik, ezért bepakoltak a programba egy figyelmeztetést, hogy a vásárlók körültekintően használják a szoftvert, ne töltsék fel víruskereső oldalakra, nyilvános oldalakra és ne küldjék el emailben senkinek.
A telepítés végén csak ki kell választani, hogy az összekattintgatott programot milyen operációs rendszerű gépre szánjuk (Linux, OSX és Windows választható), és elkészíti a fájlt, amit már csak el kell valahogy juttatni az áldozatnak. Erre is voltak szolgáltatásaik a Hacking Teamnek.
Ahogy a csomag célba ér, visszaküldi a gép információit, így a titkosszolgák meggyőződhetnek róla, hogy jó célpontot figyelnek-e. Szép listában kapnak meg minden egyes legépelt karaktert, sőt, a képernyőmentésekről azonnal átirat készül karakterfelismeréssel, úgyhogy egy megnyitott dokumentum könnyedén, feldolgozható formában ellopható. Ez a technológia (OCR) nem új dolog, mégis elképesztő látni, mire képes a kémek szolgálatában.

Parancssor képernyőmentése, ami azonnal szerkeszthető szöveggé alakul
Érdemes megfigyelni az alsó ikonsort is: mintha csak otthon lennénk, lekérhetjük a híváslistát, kontaktokat, cseteket, sms-eseket, szinte bármit, nagyon kényelmes távoli vezérlés. Szinte fel sem tűnik, hogy valójában más bizalmas adatait figyeljük éppen.
 





Új részecskét figyeltek meg az LHC-ben


Új típusú részecskék létezését bizonyították be a kutatók az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) genfi Nagy Hadronütköztetőjében. 
Az LHCb nevű kísérlet most először figyelte meg minden kétséget kizáróan a pentakvarkok létrejöttét.
A kvarkok azok az elemi részecskék, amelyekből az összetett szubatomi részecskék épülnek fel. Hatféle kvarktípust ismerünk, amelyek különféle kötött állapotokban kapcsolódhatnak össze. Míg a mezonok és a barionok (proton, neutron, stb) két, illetve három kvarkból épülnek fel, léteznek olyan részecskék is, amelyek ennél több kvarkból (vagy antikvarkból) és más anyagokból állnak. Ilyen a pentakvark, amely úgynevezett egzotikus barionnak számít, mert négy kvarkból és egy antikvarkból áll össze.
A pentakvark nem egyszerűen egy új részecske. A kvarkok összeállásának egy olyan mintázatát képviseli, amelyet még soha nem sikerült megfigyelni a kísérleti kutatás több mint ötven éve során. A tulajdonságainak a vizsgálata hozzásegíthet annak megértéséhez, hogyan jönnek létre a protonok és neutronok, vagyis az anyag, amelyből mindannyian felépülünk – mondta el Guy Wilkinson, az LHCb-kísérlet szóvivője.
A mostani kutatásban az LHCb kutatói azt figyelték meg, ahogy a Lambda b nevű barion három másik részecskére (egy J-pszíre, egy protonra és egy töltött kaonra) bomlik, és közben mérték a tömegspektrumukat. Megfigyelték, hogy a bomlástermékek létrejötte során olykor köztes állapotok is fennáltak, ezeket nevezték el Pc(4450)+-nak és Pc(4380)+-nak.
Minden lehetőséget megvizsgáltunk ezekre a jelekre, és arra jutottunk, hogy csakis pentakvark-állapotok magyarázhatják őket – mondta a kutatásban résztvevő Tomasz Skwarnicki, hozzátéve, hogy a megfigyelt állapotokat két felkvark, egy lekvark, egy bájos kvark és egy antibájos kvark kapcsolódása hozta létre.
A pentakvarkok létezését már az amerikai Murray Gell-Mann 1964-es kvarkmodellje is megengedte. Az utóbbi másfél évtizedben számos kutatás próbálta bizonyítani a létezésüket, de mindeddig nem született igazán meggyőző eredmény ezen a téren. A mostani kutatás az eddigieknél több szemszögből volt képes keresni a pentakvarkokat. A CERN közleményének hasonlata szerint az eddigi kísérletek körvonalak után kutattak a sötétben, míg az LHCb felkapcsolt villanynál vizsgálódhatott.
A következő lépcsőben a kvarkok összekapcsolódásának módját vizsgálják majd, amely lehet lazább, vagy akár szorosabb is, hasonlóan a protonok és neutronok kapcsolódási módjaihoz.
A kutatást bemutató tanulmány a Physical Review Letters nevű folyóiratban jelent meg, de itt is olvasható.
 
index.hu (Címlap: Fotó: Richard Juilliart / AFP)

Gigantikus fekete lyukat találtak


Óriási, majdnem 7 milliárd naptömegű fekete lyukat találtak a csillagászok. 
A lyuk több tucatszor nagyobb, mint amire a galaxisa alapján számítottak a kutatók. A felfedezés megkérdőjelezi a galaxisképződés jelenleg ismert modelljeit.
A CID-947 nevű szupermasszív fekete lyukat a Hawaii-szigeteki Keck Obszervatórium, illetve a Chandra és az XMM-Newton röntgencsillagászati műholdak segítségével figyelték meg. A valaha látott egyik legnagyobb fekete lyuk, 11,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezhetett, kétmilliárd évvel az ősrobbanás után. A kutatók a lyuk melletti nagyon gyors gázmozgásból következtetnek az óriási tömegére.
Ez a projekt kifejezetten a közepes méretű fekete lyukakra irányult, amelyek tipikus galaxisokban találhatók. Elég nagy sokk volt meglátni egy ilyen gigantikus fekete lyukat – mondta C. Megan Urry, a lyukat bemutató tanulmány társszerzője.
Az igazán meglepő azonban nem is maga a fekete lyuk mérete volt, hanem az azt körülvevő galaxisé. Az eddigi ismereteink alapján ugyanis egy ilyen átlagos méretű galaxisban egyszerűen nem szoktak ekkora fekete lyukak kialakulni. A legtöbb ma ismert szupermasszív fekete lyuk mindössze a galaxisa tömegének 0,2-0,5 százalékát teszi ki, míg a most talált CID-947 tömege durván egytizede a galaxisáénak.
A galaxisképződés mai modelljei szerint a fekete lyukak párhuzamos növekednek, nagyjából azonos tempóban. a CID-947 jelentősen gyorsabb növekedési tempója viszont teljesen ellentmond ennek a szabálynak. Ráadásul a fekete lyukak ebben a stádiumban már megakadályozzák új csillagok születését a galaxisukban, ezúttal viszont hiába érte már el a lyuk a végleges méretét, a csillagképződés még mindig zavartalanul folyik.
 
index.hu (Címlap: Fekete lyuk - Forrás: birminghamlibrariescampaigns.wordpress.com)

Index: Megtaláltuk a magyar titkosszolgálat egy fedőcégét


A Hacking Team béna tagjai lebuktatták a magyar titkosszolgálatok egyik fedőcégét.
Hiába akartak biztonságosan levelezni velük, ma szinte minden kinn van a neten, és bárki olvashatja. A megvett kémprogramban ráadásul valószínűleg hátsó ajtó van, ki tudja mit csináltak vele. Szinte végtelen a furcsaságok listája - írja az index.
Sajnos ellőttük a már a legjobbnak gondolt negatív jelzőket a Hacking Teamre, pedig a levelezésük mélyebb tanulmányozása után „a világ legostobább hekkerei” már enyhe kifejezésnek tűnik rájuk. Ahhoz képest, hogy kormányoknak adtak el kiberfegyvereket, olyan elképesztő hibákat követtek el, hogy csoda, miért ilyen soká hekkelték csak meg őket. Ezek közül néhányat részleteztünk előző cikkünkben, de most már látszik, hogy az csak a jéghegy csúcsa volt.
Pedig a magyar titkosszolgálat mindent megpróbált, és ez most nem irónia: a fontos információkat tartalmazó leveleket titkosították, az üzenetet így csak a feladó és a fogadó fél olvashatta (az ehhez használt PGP-titkosítás a mai napig feltörhetetlen).
A Hacking Team ügyfélkapcsolati menedzserének viszont ez így kényelmetlen volt. Úgyhogy fogta magát, 

leszedte a titkosítást a levelekről, és elküldte magának azokat újra.

Amikor nem ez volt, akkor egyszerűen azt írta, a Windows 8.1-re váltás miatt nem működik a titkosítása, úgyhogy mi lenne, ha a magyarok inkább lejelszavaznának egy Word dokumentumot, betömörítenék, és azt is jelszavaznák. A jelszót meg sms-ben küldték el. Ez a módszer nem túl sokat ér, tele az internet az ilyen jelszavakat percek alatt törő programokkal. Fel is törték őket, így ma mindenki olvashatja a magyar titkosszolgálatoktól jövő levelezés nagy részét is. 
Nagyjából így buktatja le a Hacking Team az Információs Hivatal egyik fedett cégét is: a magyar fél kérte, hogy az egyik fejlesztésért hadd fizessenek konspiráltan, harmadik félen keresztül. A HT ebbe bele is ment, csak azért kérték, hogy írják be a számlázót a szerződésbe. Aztán felrakták a szerverükre a szerződést, így ma már az egész világ megtudhatja a Wikileaks keresőjéből, hogy az Információs Hivatal a budapesti, V. kerületi Türr István u. 9. alá bejegyzett

KHIF Többcélú Kistérségi Társaság

nevében fizetett 90 ezer eurót (28 millió forintot) a hekkercégnek a Galileo nevű kiberfegyveréért. A szerződésben egyébként valószínűleg elírták a nevet, mert ezeket a speciális önkormányzati formákat kistérségi társulásnak, nem társaságnak nevezik. Az mondjuk biztos, hogy tényleg több célú, a KHIF rövidítésre nem találtunk magyarázatot, lehet, hogy csak kitalálták, mégis, legyen valami. Mindenesetre az interneten ezen felül semmilyen nyoma nincs a társulásnak.

OSX? Az minek?

A levelezésekből kiderül az is, hogy a magyar szolgálatok lépést tartottak a technológiai fejlődéssel: amikor szükség volt rá, mindig újabb modulokat vettek a programból. Az OSX azonban biztonságban maradt, mivel ez „Magyarországon nem népszerű, így lehet spórolni a költségeken”. 2014-ben úgy döntött az Információs Hivatal, hogy egyelőre a Windows Phone-hoz és a Linuxhoz sem vásárol kiberfegyvert. Később, egy tréningen már erre ezekre is képeztek minket, szóval lehet, hogy azóta mégis csak használjuk.
Vettünk viszont a fő program mellé még anonimizálót, meg olyat, amivel be lehet juttatni a letöltésekbe, frissítésekbe. A mobilos platformot az IH egy Samsung Galaxy S3 telefonon tesztelte. Írtak a Hacking Teamnek, hogy kell nekik egy ilyen, akik azon nyomban 

meg is rendelték az Amazonon.

Ami nem a legjobb megoldás, mióta tudjuk, hogy az NSA bármikor belenyúl a szállított hardverekbe (márpedig láthatták, hogy a Hacking Team címére rendelt valaki). A magyar titkosszolgálat közben azt hitte, teljesen biztonságosan jut hozzá a teszttelefonjához. 
A hibajegyekből az is kiderült, hogy nem működik tökéletesen a kémprogram telepítése a telefonra: elvileg egyetlen SMS-sel megoldható volt ez, amit nem is látott a júzer. Az IH tesztjén azonban kiderült, hogy a titkos SMS-t kijelezte a telefon. Mondhatni, szokásos hiba, a korábban feltört FinSpy a lehallgatás indításához használt telefonhívást jelezte ki 8888-as hívószámmal.

Lebuktunk :)

Apropó, FinSpy: az eddigi dokumentumok alapján a magyar szakszolgálat volt az egyedüli, amely mindkét, mára feltört programot megvette. Akkor ki is szivárgott B. Péter mérnök ezredes hivatalos emailcíme.

Hello, 

I want to change my contact informations, because my mail address has compromised. (I think, you know why :)

Írt is egy emailt a Hacking Teamnek, hogy mostantól másikon kommunikáljanak

(„szerintem tudjátok, miért :)"),

és a hivatalos címet két gmailesre cserélte. A Hacking Team feltörése miatt hiába, ma már ezek is nyilvánosak. A belső levelezésből az is kiderült, hogy ők is észrevették, hogy Magyarország a legnagyobb konkurensüktől is vásárol. Mondjuk, gyorsan túlléptek rajta. Ahogy azon az újságcikken is, ami Orbánról és Magyarországról cikkezett 2012-ben, miszerint egyre kevésbé vagyunk demokrácia.
Erre aztán nincs szükségünk – kommentálta a beküldő a belső listán a cikket. Szép dolog az aggodalom, de valahogy nem érezték ugyanezt amikor olyanok orszégoknak adtak elszoftverükből, akik két lábbal tiporják az emberi jogokat, mint mondjuk Szudán vagy Nigéria kormánya. Vagy amikor megpróbálták eladni a brutális bangladesi csoportnak, a gyilkosságaikról és kínzásaikról hírhedt RAB-nak a szoftverüket.

Volt néhány furcsa kérés

A segítséget adó support team levelezése is nyilvános, így kiderülhetett az is, mi foglalkoztatta a magyar titkosszolgálatokat: sok levelet megélt az a levelezés például, hogy hogyan tudnák bizonyítéknak begyűjteni, hogy valaki kinyomtatott valamit az internetről. Kérdés, hogy ez mit bizonyíthat, mindenesetre alapból nem tudta a kiberfegyver. 
A szolgálatainknak volt olyan célpontja is, akinek mindig offline a laptopja, ezért kommunikáció nélkül akarták rátenni a backdoort. „Csak havonta egyszer férünk hozzá” – írták. Először ezzel is problémák voltak, nem akarta begyűjteni az adatokat, eltűnt.
Egy másik levelezésből az látszik, hogy egy új kábelmodemes internetszolgáltatóhoz akartak telepíteni a szoftverből, ehhez online segítséget is kértek (Skype, TeamViewer), de aztán valamiért el kellett halasztani a telepítést.

Az eredeti levél

Hello,
We would like to try your Internet Explorer exploit. We have a test target with fully upgraded Windows 7 64-bit operation system, and the default Internet Explorer 11. We have installed Adobe Flash 13.0.0.182 and Java 7.0.550.
The site for the redirection is "www.index.hu" and the silent installer is attached.
We hope everything is correct to send us a fake URL to test it. Is there any changes with available exploits?
A legártalmatlanabb, de legérdekesebb hibajegyből kiderült, hogy az IH 

az Indexen teszteli, hogy működik-e egy szoftvere.

Azaz, csinálnak egy támadást, ami először átirányítja egy oldalra a célpontot, ahonnan szépen csendben, a háttérben letöltődik a kiberfegyver a gépére. A titkosszolgálat ezt az átirányítást úgy tesztelte, hogy az index.hu-ra irányított (ez onnan derült ki, hogy nem működött).
Magyarul:

az Index oldalához nem fértek hozzá,

nem módosították, nem terjesztett kiberfegyvert, csak a titkosszolgálat így tesztelte, hogy működik-e az átirányítás. Mint amikor meg akarjuk nézni, hogy van-e internet és beírjuk a böngészőbe, hogy google. hu vagy épp index.hu.
Szintén a hibajegyekből derült ki, hogy egyszer azért vesztettek el egy megfigyeltet, mert tönkrement a szerveren a merevlemez. A kémprogram továbbra is futott az áldozat gépén, de, mivel elvesztek a kapcsolatfelvételes szükséges aláírások (egyfajta jelszavak), már nem tudták elérni a gépet.
Ami viszonylag jó hír, hogy Magyarország nem volt nagyon mohó: a licencünk alapján egyszerre maximum ötven embert figyelhettek meg ezzel a programmal. Igaz, mellette ott volt a FinSpy is, azzal ki tudja mennyit. De azért sokat elmond az arányokról, hogy Mexikó több száz licencet rendelt a megfigyeléseihez.

Trójai van a trójaiban?

A fentiek alapján, bár elképesztően ciki, hogy egy fedett biznisz lebukik, kiszivárog egy rakat emailcím, meg telefonszám, mégis, a szolgálatok csak a munkájukat végzik. De talán mégsem a legjobban. Túlságosan megbíztak az olaszokban: kérésre gyengébb titkosítás, Amazonról rendelt telefon. És, bár az összes levelet lehetetlen ennyi idő alatt átnézni, és a szóbeli megbeszélésekről sem tudunk pontosabbat (több tréning is volt, de az ügynökök Olaszországba is utaztak – kis városnézésre is jutott idő), elég valószínű, hogy nem voltak elég alaposak: nem kérték el, és nem nézték át rendesen a forráskódot, vagy legalább egy töredékét.
A magyar szolgálatoknál erre utaló levél nincs, máshol viszont láttunk ilyet. Valószínűleg meg is van az eredménye:

a Hacked Team hátsó ajtót rakott a kiberfegyverbe.

Arról még nem tudni részletesebben, hogy mit tehettek vele, de már többen rátaláltak a kódra. Az a minimum, hogy le tudták kapcsolni a kiberfegyvert a kliensek tudta nélkül. Márpedig, ha éppen folyamatban van egy titkosszolgálati akció, ez elég szívás. Miért volt erre szükségük? Ha valakitől kiszivárgott volna valami, feltörték volna, akkor magukat védték – mégis, ezzel átverték az ügyfeleiket. 

Bármi elképzelhető

Az eddig kiszivárgott infók alapján a trójai teljesen reális lehetőség, vagyis az olaszoknak nemcsak eszük nem volt sok, gerincük se. Nemcsak azért, mert embertelen rezsimeknek, egymásnak ellenséges katonáknak adták el a szoftverüket, de
Még szerencse, hogy az ENSZ-nek elmondták, hogy ők nem csinálnak semmi rosszat. A tiltólistán lévő országokat hivatalosan nem támogatták, de azért a szerződések, csekkek szépen kiszivárogtak. Hát így.
 
index.hu (Címlap: Itt működött a lebuktatott fedőcég // Fotó: Bődey János)

Ne dobja ki régi okostelefonját, sokféleképpen hasznát veheti

Ma már nem is olyan ritka, hogy lecseréljük megunt okostelefonunkat, táblagépünket egy újabb modellre. 
De mi legyen a régivel? Nem is hinnénk, hogy mennyi mindenre felhasználhatjuk.
Ma már szinte mindenki okostelefonnal szaladgál, tabletet is használ, hiszen – néhány kivételtől eltekintve – ezek ma már nem luxuscikkek. A gyártók is folyamatosan bocsátják ki az újabb és újabb modelleket, a felhasználók pedig újabbra, jobbra vágynak (és vesznek is ilyeneket), szóval vannak már második (sőt olykor harmadik) telefonok, táblagépek is egy-egy családban.
De mi legyen a sorsuk ezeknek? Természetesen eladhatjuk őket, odaajándékozhatjuk családtagjainknak is, viszont ha PC-vel dolgozunk, remek segédeszköz lehet belőlük, amely javíthatja munkánk hatékonyságát – mutat rá a PC World cikke.
Második monitorként használhatjuk például megunt tabletünket – ehhez már egy 7”-es eszköz is megfelelő. Miközben a PC-nken dolgozunk, fél szemmel ezt a monitort figyelhetjük, jött-e új mailünk, vagy történt-e valami fontos kedvenc közösségi oldalunkon. Ha fotókkal, videókkal vagy zenével dolgozunk, különféle segédeszközöket is tehetünk második képernyőnkre. A PC World ehhez az Air Display nevű appot ajánlja, ennek van iOS-es és androidos változata is.

Fotó:  Actions
Magánfelhővé is alakíthatjuk telefonunkat, táblagépünket, különféle állományokat tárolhatunk rajtuk, különösen ha microSD kártyával bővíthető eszközről van szó. Az androidos készülékeknél csak össze kell kötnünk a PC-nkkel az eszközt, hogy ide-oda másolgassuk a fájlokat, ahhoz pedig, hogy hogyan használhatjuk külső merevlemezként iOS-es készülékünket, itt adtunk egy jó tippet.
A tabletre vagy telefonra telepített alkalmazásnak köszönhetően egyszerű kalkulátorként is bevethetjük az eszközünket, jóval egyszerűbb használni, mint folyamatosan előhívni a Windows beépített számológépét. Dokumentumszkennerként is beválhatnak a régebbi okostelefonok, tabletek – ehhez itt ajánlottunk egy ügyes alkalmazást.
Akár teljes értékű irányítóközpont is váhat táblagépünkből: gyorsabban indíthatjuk az alkalmazásokat, futtathatjuk a parancsokat, mintha az egérgombbal kattintgatnánk. Ebben az Actions nevű iOS-es app segíthet, amely lehetővé teszi, hogy gombokat készítsünk szinte minden PC-s aktivitáshoz. Androidra a Unified Remote prémium változatának letöltését ajánlja a PC World.

Fotó:  RemoteDroid
Akkor is jól jöhet egy kiselejtezett okostelefon (tablet), ah egy régebbi, korlátozott teljesítményű PC-n dolgozunk. Ilyenkor a mobileszközön bonyolíthatjuk a Skype-hívásokat, futtathatjuk a Google Hangoutsot és más videochat szolgáltatást. Érdemes lesz egy olcsó állványt is beszerezni, és arra tenni a frontoldali kamerával rendelkező mobileszközt.
A tartalék okostelefon vagy táblagép akár érintőképernyős egérként is kiszolgálhatja PC-nket. Ehhez csak egy megfelelő app kell (például a Mobile Mouse iOS-re vagy a RemoteDroidAndroidra), valamint wifi. Végül, bár nem a PC-hez kapcsolódik, remekül beválhat használaton kívüli okostelefonunk, tabletünk biztonsági kameraként is – ennek részleteiről itt olvashatnak.
 
hvg.hu (Címlap: Forrás: Apple)






Mi áll az európai bevándorlás hátterében?

http://www.vntvvid.com/videos/2015_07/2015_07_30_fvq_drabik_janos_mi_all_az_europai_bevandorlas_hattereben.jpg
 
Az európai kultúra, civilizáció, életszínvonal és átlag IQ még zavarja azokat a hatalmi törekvéseket, amely egy egyszerű Orvel-i maszlagban képzeli el a világ lakosságát. Mit kell tenni ahhoz, hogy ezeket az erőket, kezdeményezéseket, és polgári csoportosulásokat felbontsuk?
Tegyük tönkre erkölcsileg, gazdaságilag ezeket a nemzetállamokat, és szabadítsunk rájuk „éhes hordákat. Az éhes hordák a rendelkezésre állnak, ugyanis több száz éve zsákmányolja ki a fehér rassz Afrikát, Ázsiát, lehetetlenné téve az ott élő emberek biztonságát, éhező emberek százmilliói indultak el, hogy új éltet kezdjenek Európában, a saját elképzeléseik szerint. Pontosan ezekkel az elképzelésekkel vannak problémák, mert az óriási kulturális különbségekről hosszú távon sem képzelhető el, hogy integrálható az európai gondolkodásmódhoz és kultúrához. Ez minden rassz, minden nemzet és felekezet óriási problémája. Itt az idő, hogy egységesen lépjünk fel a saját érdekünkben, összefogva.
Ez az utolsó lehetőség, hogy a nemzetállamok kiálljanak a nemzetiségükért, és az emberek kiálljanak önmagukért.

A menekült-invázió Nagy Izrael előkészítése 
július 29, 2015 nemzetiarcvonal.net 
Több írásunkban hangsúlyoztuk, hogy a menekültáradatot cionista háttérhatalmi erők irányítják. Elég megnézni a zsidó származású szakértőkkel kitömött jogvédő szervezeteket, akik pénzzel, élelemmel és ruhákkal látják el a beözönlőket. Ők a jogokra hivatkoznak, a háttérben viszont sokkal sötétebb tervek lappanganak, melyeket a zsidóságnak a szabadkőművességgel összefonódott rétege próbál megvalósítani. 
Utalunk itt a cionista világuralmi törekvésekre, melyek a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben vannak megfogalmazva. Ezek között létezik egy terv, mely a
zsidó világbirodalmat készíti elő különböző fokozatokon keresztül.

Ennek első része a zsidó állam létrehozása. Ez már egy jó ideje megtörtént. Izrael a második világháború után komoly világpolitikai tényezővé nőtte ki magát amerikai háttértámogatással.

A terv második foka 
a Nagy Izrael létrehozása, és ez az, ami jelen helyzetben a legaktuálisabb. Nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig terjedne, ez a terület magába foglalná a jelenlegi Izraelt, Szíriát, Egyiptomot és Irak egy részét. Más szóval a Közel-Kelet felét elfoglalná. Érdekes módon pont ezekből az országokból érkezik a legtöbb bevándorló Európába. Ezek az országok viszonylag jó gazdasággal és természeti erőforrásokkal rendelkeztek, például olajjal. Az Amerikai Egyesült Államok Izrael kérésére pontosan ezért itt robbantott ki háborúkat és lehetetlenítette el az életet. Mivel az említett országok területeit az eljövendő Nagy Izraelben zsidóknak kell, hogy lakjanak, így az ottani lakosságot fel kell számolni. A háborúk által romba döntött országok lassan kiürülnek. Akik mégis maradnak, azokat a szintén zsidó irányítás alatt lévő ISIS - (ellen-iszlám/ellen-állam) terrorszervezete irtja ki, megteremtve ezzel az életteret a zsidók számára. Mivel ilyen nagy számban még s osem érkeztek bevándorlók Európába a Közel-Keletről, így joggal mondhatjuk, hogy Izrael elkezdte megteremteni magának az életteret és munkálkodik egy nagyobb állam létrehozásán.
Nagy Izrael, az emberi minőség gyűlöletének földje, a sátán leendő otthona

Nagy Izrael, az emberi minőség gyűlöletének földje, a sátán leendő otthona.

Mire ezt megvalósítják, addigra Európa tele lesz idegen népekkel. A liberális jogvédők cionista gazdáik parancsára folyamatosan próbálják elfogadtatni az idegeneket. Velük való keveredésre illetve a kultúrák összeolvasztására ösztönöznek. Ezzel legyengítik és megsemmisítik az őshonos európai rasszt. Minőségtelen, öntudatlan véglényeket termelnek ki, akiket a zsidók hercege egyszerűen tud irányítani, illetve rabszolgának használni. Sajnos nyugaton ez már megvalósult. Most Kelet-Európát is megpróbálják multikulturális olvasztótégellyé változtatni. Ha Európa elbukik, onnantól már nagyon könnyű a zsidó világbirodalom megvalósítása. Birodalmuk az európai ember kiirtásával jár, és a káosz torz világa szabályainak érvényesítésével.

Nem engedhetjük, hogy megvalósítsák! Európa fiainak minden eszközzel fel kell lépniük a zsidó világuralmi törekvések ellen! Európában mi fogjuk érvényesíteni akaratunkat, mely helyreállítja a rendet és elűzi a hódítókat.
Varga-Vikernyés Sándor - NemzetiArcvonal.net

Kapcsolódó:
   
Izraelből finanszírozzák a menekült inváziót?
   
Mi áll az európai bevándorlás hátterében?

Izraelből finanszírozzák a menekült inváziót?

  • JÚNIUS 29, 2015
    Tízesével vásárolják a méregdrága energiaitalokat, a legmenőbb ruhákban feszítenek és udvarolnak a fehér lányoknak, a legújabb mobiltelefonokkal hivalkodnak és ékszereket vásárolnak, közben pedig a Magyar Állam eteti és itatja őket. A menekülteknek még drogra is akad pénze, miért is ne? Ki hallott már néger-kultúráról kábítószerek nélkül?
    Nem túlzás, ha azt állítjuk a migránsok jobban élnek, mint a magyar átlagpolgár, azok a nyugdíjasok, akik egész életüket végigdolgozták, télen pedig otthonaikban éri őket a fagyhalál. Persze akkor, ha van még otthonuk és a bank nem csapott le rá, előre eltervezett és aljas módon. Amikor a fedél nélküliek száma rohamosan növekszik, a fiatalok pedig kénytelenek anyagi lehetőségek miatt új hazát keresni, a hazánkba nyomakodó idegeneknek ilyesmire nincsen gondja. Jól élnek, dologtalanul és roppant kényelmesen, hiszen az együttlétekre kapható, feslett erkölcsű hölgyek meghódításán kívül nem sok tennivalójuk akad. Ha vetünk a képekre egy pillantást láthatjuk a márkás, méregdrága ruhákat, az úgynevezett “néger-dizájn” elengedhetetlen kellékeit. Ezek a fekete fiúk aztán megadják a módját, a többi pedig már gusztus kérdése.
    menekult_bicske_HM20150629_105
    Energiaital és divatos ruházat. Az ételt, italt és szállást az adófizetők dobják össze
    A rasszizmussal a legkisebb mértékben sem vádolható kormánylap, a Magyar Nemzet menekültekkel kapcsolatos írását vesszük alapul, hiszen az írásban a meginterjúvolt afrikaiakat faggatják életminőségükről, nyelvismereteikről, elhagyott hazájukról és arról, az általunk is prioritást élvező kérdésről, ami minden magyar ember kíváncsiságát felkelti. Nevezetesen azzal, kik finanszírozzák az Európába utazásukat és jólétüket? Van, aki arról mesél, hogy apja küld neki pénz hazájából és van olyan, aki izraeli jótevőkről beszél. Nos, ez azért nem figyelmen kívül hagyható információ, megérne egy alapos kivizsgálást. Ugyanis, ha valóban izraeli pénzek és azzal kapcsolatos érdekek húzódnak meg a háttérben, akkor némi nemzetbiztonsági kockázatot is hozzágondolhatunk a dologhoz. Persze nem is kell gondolni semmire, mondják a négerek maguktól, izraeli jótevőről, aki pénzeli a két lábon járó kockázati tényezőket, ezt a márkás ruhákba bújtatott, szaracén hordát.
    Korábbi okfejtésünkben már feltettük a költői kérdést: kik állhatnak a menekültáradat hátterében? Meg is kaptuk a prózai választ az egyik afrikaitól. Izraeli jótevő. A két szó nehezen fér meg egymás mellett, de ennek roppant fontos jelentése van. A háttérben meghúzódó erők katonai térnyerésének előretolt helyőrségei. Szerencsétlen, primitív négerek. Semmire nem jók. Ágyútöltelékként azonban nagyszerű hasznot hoznak a háborús uszítóknak. Az “izraeli jótevők” munkája háborítatlanul, rohamtempóban folyik. A vég kezdete? Meglátjuk.
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net
Az USA beleegyezésével és támogatásával jött létre az ISIS 

A "Judicial Watch" konzervatív (Republikánus párti) jogi szervezet kérésére és a "Freedom of information act" törvény értelmében a DIA (katonai titkos szolgálat) kiadott olyan dokumentumokat, amik azt bizonyítják, hogy az USA, Szaudi-Arábia és Törökország áll az ISIS mögött. Ebben látta a washingtoni kormány Aszád meggyengítését.

A konzervatívoknak tulajdonképpen teljesen más volt a szándékuk ezzel az akcióval. Ők Hillery Clintont az líbiai háboruban vállat szerepe miatt akarták megtámadni, mint elnökkandidátust.
Kapcsolódó:
   
Secret Pentagon Report Reveals US "Created" ISIS As A "Tool" To Overthrow Syria's President Assad
   
Ukrajna: önállóságot kaphatnak a keleti szakadár területek
   
Marines held up in Vienna en route to Ukraine
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/v/t1.0-9/11822860_1620115441603256_8712163895826156817_n.jpg?oh=c5929a53ee2f6152e5f6aeb3767ed6be&oe=5642B2A9



Menedékkérők zavarogtak egy német menekültszálláson - 120 rendőr fékezte meg őket 

2015. augusztus 21. 
mandiner

Suhlban egy afgán férfi kitépett több lapot a Koránból, tömegverekedés lett belőle. Tizenheten sérültek meg, fotósokat és operatőröket kergetett a feldühödött tömeg, és egy irodát is szétvert. 
Németországban tömegverekedés tört ki egy menedékkérőket befogadó szálláson, az összecsapásban 17 ember, köztük rendőrök sebesültek meg. Az inFranken.de videóriportjában az épületben történt pusztítás látható, illetve az, ahogy egy forgatócsoport menekül a dühös tömeg elől. 

Százhúsz rendőr a száz randalírozó ellen 

Türingia migrációs minisztere, a zöld Dieter Lauinger egy csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a Suhlban működő tartományi központi befogadó állomáson szerda este egy afgán férfi kitépett a Korán egy példányából több lapot, mire több muzulmán vallású menedékkérő rátámadt. Az afgán férfi az állomás biztonsági szolgálatának irodájába menekült, támadói pedig megpróbáltak bejutni a helyiségbe, az őrök ezért riasztották a rendőrséget. A támadók kövekkel, betondarabokkal dobálták meg a kiérkező rendőröket, akik erősítést kértek. Végül 120 rendőr, köztük egy kommandós egység bevetésével sikerült helyreállítani a rendet. 

A csütörtök hajnalig tartó összecsapásban a befogadóállomás több mint száz lakója vett részt. A támadók az MDR regionális közszolgálati televízió egy forgatócsoportjára és egy fotóriporterre is rárontottak, míg más menedékkérők megpróbálták útját állni az erőszaknak. Az összecsapásban hét rendőrautóban, két mentőautóban és további két személygépkocsiban is kár keletkezett. 

A zöld politikus szerint nem a zsúfoltság miatt történt 
Lauinger a helyszínen tett látogatása során kijelentette, hogy az esetnek következményei lesznek, vallási konfliktusokat pedig semmi esetre sem lehet erőszakkal rendezni. Hozzátette, hogy az incidens nem áll összefüggésben a befogadó állomás zsúfoltságával, az ugyanúgy előfordulhatott volna egy olyan otthonban is, ahol csak 30 menedékkérő lakik. 
Bodo Ramelow tartományi miniszterelnök az MDR Info hírrádiónak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy háborús övezetekből érkezett, súlyosan traumatizált emberekről van szó, és megérti, hogy felforrnak az indulatok, amikor különböző etnikumú és vallású csoportok találkoznak. Azt viszont egyáltalán nem lehet tolerálni, hogy valaki "széttép egy Koránt és a vécébe hajítja". A szélsőbaloldali Balpárt politikusa szerint az erőszakot azzal lehet elkerülni, hogy a menedékkérőket etnikai, vallási megoszlás alapján elkülönítve helyezik el. Így egy szerdán megnyitott otthonban csak eritreai menedékkérőket szállásolnak el - mondta Türingia miniszterelnöke. 
Poszttraumás stressz 
A menekültügy területén tevékenykedő aktivistákat és szervezeteket összefogó Türingiai Menekült Tanács szerint az egyes csoportok elkülönítése nem megoldás, a konfliktus pedig az állomás túlterheltségéből fakadt. Az 1200 ember befogadására tervezett intézményben szerdán 1579 menedékkérő lakott. A higiéniai körülmények rosszak, ételosztás idején gyakran 2 órán keresztül kell sorban állni és egy emberre 3,5 négyzetméternél is kevesebb tér jut, ami ellehetetleníti a magánéletet. Az augusztus elején történt első, valamint a szerdai második incidens jól mutatja, hogy ilyen körülmények között könnyen elszabadulhatnak az indulatok - olvasható a civil szervezet állásfoglalásában. 
A német pszichoterapeuták szövetségi kamarájának (BPtK) becslése szerint a németországi menedékkérők 40 százaléka a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nevű szorongásos zavartól szenved a hazájában vagy menekülés közben átélt megrázkódtatások miatt, de csupán körülbelül 5 százalékuk részesül pszichoterápiás kezelésben. 
Kapcsolódó: 
   Gewaltausbruch in überfülltem Suhler Flüchtlingsheim - 17 Verletzte 
   Németországban tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson 
   Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára 
   3,7 milliárdért épül az új menekülttábor, internet és tévé is lesz 


Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára

Forrás: https://kuruc.info/r/20/146070/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A minap osztottuk meg A végjáték című, végre magyar felirattal is elérhető dokumentumfilmet, olvasónk ezt egészítette ki további gondolatokkal, adalékokkal. Az alábbiakban közöljük írását. A filmben hallhatjuk, amint (a részben zsidó) Sarkozy az őshonos franciáktól követeli a keveredést, de mi a helyzet magával Sarkozyvel? Jelenlegi felesége Carla Bruni, aki zsidó (a biológiai apját tekintve ez nem egyértelmű, de a neveltetése miatt büszkén emlegeti a zsidó családi kötelekéket, és maga is vélt vagy valós fajtársaknak szokott gyereket szülni - a szerk.). Előző felesége Cécilia Ciganer-Albéniz volt, aki szintén zsidó (azóta újra férjhez ment – egy másik zsidóhoz). Sarkozy fia pár éve házasodott, egy zsidó nőt vett feleségül. A Sarkozy családban tehát nem népszerű a sokszínűség, zsidóként zsidókkal szocializálódnak, alapítanak családot. Az idegen fajtákkal csak a fehéreknek kell keverednie, ha kell politikailag erőltetve azt. Ők köszönik, jól vannak. Ezek ismeretében tipikus zsidó képmutatás kell ahhoz, hogy egy Twitter-üzenetében azt írja: "a fajkeveredés gazdagítja a társadalmat, a vérrokonság tönkreteszi azt”. (Annyit Sarkozy javára írhatunk, hogy az első feleségében talán csörgedezik egy kis cigány vér is - a szerk.) Noel Ignatiev - Valóban fajáruló? A filmben szintén szereplő Noel Ignatiev is megér pár sort. Ő is természetesen zsidó. A ’80-as évek elején marxista aktivistaként kezdte pályafutását, majd a Harvard egyetem oktatójává vált, később a massachusettsi főiskola professzora lett. A ’90-es évek eleje óta a Race Traitor ("fajáruló”) című újság szerkesztője, melynek jelmondata "a fehérség elárulása az emberiség iránti hűség”. A "fehérség" alatt a fehér emberfajta öntudatát, jellemét kell érteni. Ignatiev és társai szerint nincsenek különböző emberfajták, rasszok, ez mind csak mesterséges „szociális konstrukció”. Újsága kapcsán ezt írta a Harvard egyetem lapjában: "a szerkesztők komolyan gondolták mikor egy olvasónak válaszolták, hogy „félreértés ne essék: szándékunkban áll tovább ostorozni a halott fehér férfiakat, az élőket is, a nőket is, mindaddig, amíg a szociális konstrukció amit úgy ismerünk, hogy ’fehér faj’ elpusztul, nem ’átalakul’, hanem elpusztul". Továbbá: "korunk szociális problémáinak megoldására a kulcs a fehér faj megszüntetése – más szavakkal, hogy megszüntessük a fehér bőr kiváltságait." Persze a rögeszmés zsidó nem akarja a kínaiak kínaiságát, kongóiak feketeségét, izraeliek zsidóságát eltörölni, csak a fehér ember van a célkeresztben. Nem egy mezei bolondról van tehát szó (a fent idézettek is a Harvard oldalán jelentek meg), hanem egy professzorról, ő például az egyik megalkotója a nyíltan fehérellenes "fehérségtanulmányok" (Whiteness Studies) tantárgynak, amit Amerika több egyetemén is tanítanak. A filmben nincs kidomborítva, hogy a kollaboráns, gerinctelen fehér politikusok mellett kik is a fő felelősei annak, hogy a fehér országok megnyitották határaikat, de minden ez iránt érdeklődő tudhatja, hogy erőteljes zsidó lobbicsoportok, politikusok, mozgalmak, értelmiségiek az élen jártak. Egyre terebélyesebb irodalma van a témának. Erről több zsidó vezető is büszkélkedett már az elmúlt évtizedek folyamán, elég a Kurucon is már bemutatott Barbara Specterre gondolni. Hogy miért fontos nekik, hogy az őket befogadó fehér nemzetek fajilag kevertek legyenek szintén nincs eltitkolva (csak elhallgatva). Ha a zsidó természet és történelem ismerete nem lenne elég ennek megértésére, hallgassunk olyan fontos pozíciót betöltő zsidókra, mint a Perlmutter Zsidó Érdekképviseleti Intézet (Perlmutter Institute of Jewish Advocacy) ügyvezető igazgatójára (ez a befolyásos Rágalmazásellenes Liga (ADL) mellékszervezete), aki a Jewish Bulletin 1993. február 19-i számában azt írta: "a Központi Statisztikai Hivatal most jelentette, hogy az amerikai népesség fele hamarosan nemfehér, nemeurópai lesz. És ezek mind amerikai állampolgárok lesznek. Átléptünk egy pontot ahol egy náci-árja párt már nem lesz képes hatalomra jutni ebben az országban. Kialakítottuk a légkört az etnikai bigottság ellenzéséhez az elmúlt fél évszázadban. Ez a légkör még nem tökéletes, de népességünk heterogén természete ezt már visszafordíthatatlanná és ezen bigottság elleni gátakat minden eddiginél praktikusabbá teszi." A "bigottság" itt persze a fehér ember faj- és nemzetvédelmét jelenti. Minél inkább össze van keveredve a fehér társadalom idegenekkel, annál kevésbé tud az egyesülni és nemzeti, faji érdekeit érvényesíteni. A zsidó Charles Silberman Egy bizonyos nép: Amerikai zsidók és mai életük (A Certain People: American Jews and Their Lives Today) című 1985-ös könyvében a következőket írta: "Az amerikai zsidók elkötelezettek a kulturális tolerancia mellett mert hitük szerint - mely hit a történelemben gyökeredzik - a zsidók csak akkor vannak biztonságban, ha a társadalom amiben élnek elfogad sokféle viselkedést és sokféle vallási, etnikai csoportot. Ez a hit, és nem a homoszexualitás elfogadása az, ami miatt az amerikai zsidók nagy többsége kiáll a 'homoszexuális jogokért', és amiért a legtöbb szociális kérdésben liberális álláspontot foglal el". Dél-szudáni menekültek tiltakoznak az ellen, hogy a zsidók deportálják őket Nem elég, hogy fajilag legyen kevert a fehér nép amiben élnek, az a nép legyen erkölcsileg, kulturálisan is szétbomlasztva. Minél inkább darabjaira hull a faj és nemzet, annál biztosabb az etnikailag összetartó zsidók pozíciója azon belül, és annál kevésbé kell azon aggódniuk, hogy az a nép amin éppen élősködnek egyesült erővel lerázza magáról őket. Ezt a jellemző zsidó kettős mércében láthatjuk naponta. Olyan zsidó érdekcsoportok, politikusok, értelmiségiek akik harmadik világbeli bevándorlókért, homoszexuálisokért, fajkeveredésért, nemzeti önfeladásért lobbiznak a befogadó nemzetekben, Izraelre sosem gyakorolnak nyomást e téren. Sőt, mikor Netanyahu az afrikai bevándorlókat kitoloncoltatja, "betolakodóknak" nevezve őket, akik "fenyegetik Izrael zsidó jellegét" (lásd még többek között itt és itt), ezek a nemzetközi zsidó csoportok és megmondóemberek nem tiltakoznak vagy rasszistáznak. A gójokra bomlasztást erőltetnek, a sajátjaikra egységet. A film visszatérő eleme az, hogy az "antirasszista egy kódszó arra, hogy fehérellenes". Ennek jó példáját adja egy németországi politikus, Gregor Gysi, aki a Die Linke nevű, kommunista gyökerű, jelenleg harmadik legnagyobb németországi pártnak vezető figurája. Meglepő módon ő is zsidó. A videót saját Facebook-oldalán adta közre a múlt hónapban, angol felirattal alább látható. Magyar fordítása a következő: Hölgyeim és uraim, buzdítom önöket, hogy vegyenek részt demonstrációnkon, melynek címe "Élj jobban nácik nélkül – a sokszínűség a jövőnk". Június 6-án, délelőtt 10 órakor Neuruppinban. Ki kell állnunk a nácik ellen. Az 1933-1945 közötti történelmünk miatt kötelességünk megfelelően bánni a menekültekkel. Meg kell mentenünk az életüket a Mediterránban. Kell, hogy legyen egy legális [nem bürokratikus] módja annak, hogy menedéket kapjanak Európában. Olyan országok, mint – az amúgy nagyon katolikus – Lengyelország kell hogy hajlandó legyen [még több] menekültet befogadni. Ó, és mellesleg: minden évben több német hal meg, mint amennyi születik. Ez nagyon szerencsés. Ez azért van, mert a nácik nem jók abban, hogy gyereket nemzzenek. Ez [a németek hanyatlása] az, ami miatt annyira függünk az idegen bevándorlástól. Találkozunk a tüntetésen! Tipikus zsidó módjára a démonizált múlttal való erkölcsi manipulálás nem maradhat el. Jól mutatja ez a videó is, hogy a fehérellenesség olyannyira fősodratú az elzsidósodott jelenlegi légkörben, hogy a németek hanyatlásán vigyorát alig visszatartva gúnyolódhat egy vezető politikus, és nem történik semmi – miközben nemzetféltő megnyilvánulások miatt össztüzet zúdítanak bárkire, és Amerikából is visszhangzik a "rasszista" kórus. Pedig a lerasszistázott fehérek csak a saját hazájukban, a saját népükkel, kultúrájukkal akarnak békében élni, idegen tömegek és a velük járó kulturális, szociális hanyatlás nélkül. Az igazi fajgyűlölő inkább az, aki „antirasszista” álarcban gúnyolódik azon, hogy a németség pusztul. (A fajtájának köszönhető feminizmus, multikulturalizmus, tömeges idegen beáramlás, hedonista popkultúra stb. miatt, tehetnénk hozzá – a nemzetiszocialista Németországban a "nácik" még igen jó születésszámmal rendelkeztek ugyanis.) A "sokszínűség" annyit jelent: "kevesebb fehér ember", az "antirasszista", mint láthatjuk ismét, valóban annyit jelent: fehérellenes. Csonthegyi Szilárd Előzmény: A végjáték - dokumentumfilm a fehér népirtásról Néhány kapcsolódó: - Ungváry Zsolt: A menekültek a vákuumot töltik be - "No-Go Zone" - kerületek Európában, ahová őslakosok már nem tehetik be a lábukat - Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? - A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben Izrael így bánik a néger zsidóival: - Tel-Avivban több ezer etióp zsidó tüntető tiltakozik a fehérzsidó rasszizmus ellen - Fekete zsidók tüntettek Nyugat-Jeruzsálemben az izraeli rendőrök rasszizmusa ellen - Izraelben nem adhatott vért egy parlamenti képviselő, mert "az etióp zsidóknak különleges vércsoportjuk van"
Forrás: https://kuruc.info/r/20/146070/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


3,7 milliárdért épül az új menekülttábor, internet és tévé is lesz




Martonfán és Sormáson 3,7 milliárdért épít új állomásokat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a költségvetési tartalékból átcsoportosítva.
A táborok zsúfoltsága miatt kezdik meg a bővítés, a számok kétszeres túltelítettséget mutatnak. Augusztus elején a bevándorlókért aggódó Harangozó Tamás és Szelényi Zsuzsanna képviselők kérdezték Pintér Sándor belügyminisztert a befogadóállomások kapacitásáról és a befogadottak számáról.
Az már Pintér Sándor parlamenti beszámolóiból is kiderült, hogy komoly túlterheltséggel küzd az ellátórendszer és infrastruktúra. A pontosabb adatokért a hvg.hu közérdekű adatigényléssel fordult a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz. Nemcsak azt kérdeztük, hogy milyen kapacitással és telítettséggel működnek jelenleg menekülteket befogadó állomások, de azt is, hogy az elkülönített 10,9 millárd forintot miként használják fel.
A most megkapott adatok alapján a táborok általános befogadóképességét mindenhol túllépik:
Az év első napjától július 31-ig összesen 62158 menekült fordult meg a befogadóállomásokon, ez a határon elfogott migránsok közel felét teszi ki, azaz jelentős részük el sem jutott az állomásokig, hanem vélhetően papírok nélkül tovább utazott nyugati irányba.
Az őrzött befogadó központok esetében a férőhelyek száma telephelyenként augusztus 14-én Békéscsabán 185, Debrecenben 182, Nyírbátorban 105 fő volt. Itt a menekültek nem hagyhatják el a tábor területét, de az eljárás idejére biztosítani kell megfelelő szabadidős tevékenységeket, így internet hozzáférést, televíziót, kosárlabda, röplabda és számos más sporttevékenység folytatására lehetőséget.
(HVG nyomán)



Bayer Zsolt: Folyamatban 



2015.08.22. Magyar Hírlap 
Álláspont. Természetesen lehet azt mondani, hogy ez egy régi ügy. Az. Régi. De egyre aktuálisabb. Mert az "ügy" folytatása most özönlik be Európába. 
Önök a lap belsejében láthatnak néhány fényképet. Ezek a fotók 2006-ban készültek, Londonban. Egy tüntetésen. A tüntetést egy londoni iszlám közösség szervezte ezzel a címmel: "Vallással a békéért". Ezen a tüntetésen készültek a képek. És ezek a képek nem járták be aztán a világsajtót, és nem lett belőlük világraszóló botrány. Csak a csönd maradt és a félrenézés. Nyilván azért, nehogy baj legyen. Nézzék ezeket a képeket, és olvasgassák a transzparensek feliratait. 
"Öljetek meg mindenkit, aki megsérti az iszlámot!" 
"Európa fizetni fogsz! Lebontásod folyamatban van!" 
"Mészároljátok le, aki gúnyolja az iszlámot!" 
"Fejezzétek le azokat, akik megsértik az iszlámot!" 
"Irtsátok ki, aki rágalmazza az iszlámot!" 
"Európa a rák, az iszlám a válasz!" 
"Az iszlám uralni fogja a világot!" 
"Pokolba a szabadsággal!" 
"Európa, tanulj szeptember 11-ből!" 
"Európa fizetni fogsz! A te szeptember 11-éd is úton van!" 
"Készüljetek fel az igazi holokausztra!" 
Tegyük fel az ilyenkor felteendő kérdést, amelyet mindig a tehetetlen düh és a kétségbeesés szül: Ha fehér keresztények rendeztek volna ilyen tüntetést, olyan transzparensek alatt, miszerint "Az iszlám a rák, Európa a válasz!", vagy "Öljetek meg mindenkit, aki megsérti a kereszténységet!", esetleg "Muszlimok! Készüljetek fel az igazi holokausztra!", nos, akkor is ekkora lenne a csönd? Vagy kitörne a világbotrány, és az erre szakosodott beavatottak arról értekeznének, hogy a nácizmus visszatért, és már a kapuk előtt álldogál... 
Mindannyian tudjuk a választ. Erre tudjuk. Csak arra nem tudjuk, hogy ezt miért lehet? Arra nem tudjuk a választ, vajon mire gondol az egyik képen látható angol rendőr. Aki csak áll, szerencsétlenül, a hagyomány szerint fegyvertelenül - de vajon mi jár a fejében? Az, hogy milyen jó lenne közelről, ponyvaregényes kéztartással arcba lőni az összeset? Ha igen, akkor ez a Bobby egy normális ember. Vagy talán az, hogy "ej, milyen büszke vagyok a hazámra, lám, ez a sok derék fiatalember is elmondhatja nálunk szabadon a véleményét!" Ez utóbbi esetben a mi Bobbynk egy modern, felvilágosult európai... 
Sajnos mindkét lehetőséggel számolnunk kell. 
A tüntetést amúgy Omar Bakri Mohammed vallási vezető szervezte, aki többek között azt hirdeti az ő híveinek, hogy az ellenség lefejezése fölöttébb üdvös tevékenység az "igazhitűek" számára. S hogy ez miért fontos? Azért, mert ennek az Omar Bakri Mohammednek volt híve, tanítványa, követője két nigériai származású fekete patkány. Michael Adebolajo az egyik. Michael Adebowale a másik. Fogalmuk sincs már, kik is ezek? Megmondom: ez a két patkány ölte meg 2013-ban, Londonban, fényes nappal a nyílt utcán a brit katonát, Lee Rigbyt. A járdára felhajtva elütötték, majd a fekvő fiatalembert szabályosan kibelezték, és levágták a fejét. Utána nem menekültek, hanem ordítva buzdították a járókelőket, hogy fotózzák le őket, és véres kezeiket, véres késeiket és bárdjaikat lóbálták közben. Így már rémlik valami? Nos, ez a két fekete, muszlim patkány ott volt ezen a 2006-os tüntetésen. Aztán néhány év elteltével úgy érezték, ideje cselekedni - és cselekedtek. 
S hogy világos legyen: Adebolajo ott született Angliában, ott járt iskolába, ott nőtt fel, és kereszténynek nevelték. Aztán áttért az iszlám hitre - és itt ért véget az útja. És akik ezeken a képeken láthatók, többségükben mind Angliában születtek, angol állampolgárok. És e tüntetés után semmi sem történt velük. Nem tartóztatták le őket, nem kerültek börtönbe, nem toloncolták ki őket. De nem ám! 
Iszonyatos halált kellett halnia egy brit katonának, hogy legalább kettőt börtönbe zárjanak közülük. Adebojalo szabadlábra helyezés lehetősége nélküli, tényleges életfogytiglant kapott. Mert Angliában ez lehetséges, csak nálunk nem. A másik minimum negyvenöt évet fog a sitten ülni. Remélhetőleg néhány tökösebb angol elítélt majd elkapja őket odabent... 
De már ez sem számít, Lee Rigbyt az sem fogja feltámasztani. Csak az elemi igazságérzetnek esne jól, ha azt hallanánk, hogy a két nigériai fekete patkány kínhalált halt a börtönben. De az egész ügy lényege ott olvasható az egyik 2006-os transzparensen, amit egy szakállas, muszlim állat tart a magasba: 
"Európa, fizetni fogsz! A lebontásod folyamatban van!" 
Ennél tökéletesebben aligha lehet összefoglalni a lényeget. 
És úton vannak a bontók, tömegével. Csatlakoznak majd ezekhez, és elvégzik a munkát. Európa idiótái pedig bukolikus fényképsorozatokat tesznek közzé a felületeiken, ilyen címekkel: "Tőlük tart annyira Kocsis Máté". Azokon a képeken angyalarcú kisgyerekek bámulnak a lencsébe, vagy mosolyognak ellenállhatatlanul. 
Igen. Pontosan ilyen angyalarcú kisgyerek volt az összes. Adebolajo és Adebowale is. És a többi. Ez a kettő már bizonyított. És a tüntetésen látható állatok mindegyike potenciális tömeggyilkos. Fogalmunk sincs róla, mennyi közülük az Iszlám Állam alvó ügynöke, aki csak a parancsra vár. 
De talán Európa is csak parancsra vár. Csak nem mindegy, ki fogja kiadni. De hogy ez így nem maradhat, az legalább biztos. 


A végjáték - dokumentumfilm a fehér népirtásról 

2015. július 21. 16:12 Kuruc.info 
Nem különös, hogy valami okból az összes fehér ország, és csak a fehér országok erőteljes bevándorlást szenvednek el a harmadik világból? A sokszínűség a fehérellenes politika fegyvere, a sokszínűség jelszava alatt fehér népirtás folyik. 
Nem titkos összeesküvés ez, hiszen Wesley Clark, az amerikai hadsereg volt tábornoka, demokrata párti politikus (nem meglepő talán, hogy apai ágon zsidó származású - a szerk.) nyíltan meg is fogalmazta: "Európában nincs helye etnikailag tiszta országoknak". A bevándorlás erőltetése csupán az első lépés, melyet erőszakos integráció és erőszakos asszimiláció követ. Ha a folyamat nem elég gyors, az állam akár be is avatkozhat, mint ahogy azzal nyíltan fenyegetőzött is Nicolas Sarkozy volt franciaországi elnök (családfájának nem kell egészen a gyökeréig ásni, hogy "szárazlábú" ősöket találjunk - a szerk.) még 2008-ban. A cél tehát igen egyszerű: teljesen levadászni a fehér embert. 
A - Budaházy Edda és Szakál Boglárka jóvoltából - immár magyar felirattal is ellátott kisfilm megosztása mindenkinek ajánlott. 



"Mi fogjuk elveszejteni Magyarországot, nem pedig a cigányok!"

Forrás: https://kuruc.info/r/7/138130/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Budaházy Edda írása: A Rikárdó-ügy kapcsán sokan elmondták már magvas gondolataikat a nemzeti oldalon felelősségvállalásról, segélyezésről, bűnözésről. Ezekkel egyet is ért mindenki, aki egy kicsit is nyitva tartja a szemét. De azért nagy hiányossága lenne ennek a témának, ha nem írnánk le azt is, hogy mi, magyar emberek pedig nem vállalunk elég gyermeket, sőt sokszor egyáltalán nem vállalunk gyermekeket, még akkor sem, ha el tudnánk tartani. Mert nem csak az a két véglet van Magyarországon, hogy, kérem szépen, adott a cigány ember, aki felelőtlen módon gyermekeket nemz a semmire, és van a rendes, felelősen gondolkodó magyar ember, aki nem vállalhat gyermeket. Ez a két véglet bizonyára létezik, nem tagadom. De jó volna mélyen magunkba nézni: igen sokan vannak az országban és az ún. nemzeti oldalon is, akik bár megtehetnék, mégis kényelemből, félelemből, vagy egész egyszerűen pénzhiányra hivatkozva nem vállalnak gyermeket, vagy csak egyet. Ez olyan nagy problémája a magyarságnak, és tágabb értelemben egész Európának, hogy ki merem mondani, ma Magyarországon a felelős hazafiság ott kezdődik, hogy családot alapítunk, és gyermekeket vállalunk! Elég az olcsó kifogásokból. Lehet, hogy egy három gyermekes szülőpár nem él olyan fényesen, mintha gyermektelenül minden jövedelmét magára költhetné, de igenis meg lehet oldani. Régen is megéltek apáink, nagyapáink, ükapáink a kevesebből is. Sokan az élet nagy értelmét keresik, holott itt van az orruk előtt: az élet értelme a család, a szeretet, a tudás, a boldogságra való képesség továbbadása utódainknak. Nincs ennél szebb feladat. Ja, hogy akkor le kéne mondanunk néhány dologról, meg kéne békülnünk házastársunkkal, tele lennénk feladatokkal? Ma még viszonylag sokan vannak abban a generációban, akik még szülőképes korban vannak. 10-15 év múlva az a nagyon kevés kisgyermek, aki most él, nem fogja tudni már pótolni a hiányt. És mi fogjuk elveszejteni Magyarországot, nem pedig a cigányok. Kár, hogy ezt magyarázni kell. Ez kellene hogy legyen a világ legtermészetesebb dolga. Ösztönös vágy egy kisbaba után. Akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek igen, gondolkozzon el. Novák Elődnek és családjának jó egészséget kívánok. Kapcsolódó: - Fajvédő harc a magyarság megmaradásáért - összefoglaló az első nemzeti radikális népesedési konferenciáról - Gondolatok a népesedési kerekasztal konferenciájáról 
Forrás: https://kuruc.info/r/7/138130/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Gondolatok a népesedési kerekasztal konferenciájáról 

Forrás: https://kuruc.info/r/20/135715/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
November 11-én lezajlott egy konferencia a Népesedési Kerekasztal alapításának 5. évfordulója alkalmából a központi Statisztikai Hivatal székházában. A színvonalas rendezvényen felszólalt több neves szakértő, valamint kormánytag is, például Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, de meghallgathattuk a KSH elnökét, a Magyar Nemzeti Bank képviselőjét és a Nyugdíjintézet elnökét is. A Dr. Kopp Mária által létrehozott Népesedési Kerekasztal már eddig is számos, nagyon hasznos és jó javaslatot fogalmazott meg, melyekből sok minden meg is valósult. De mindez sajnos nem elég. Végighallgatva az előadókat, megbizonyosodhattunk afelől, hogy a magyar nép tragikus népességfogyásáról elegendő információ áll a jogalkotók és szakemberek rendelkezésére, a téma körbe van járva. Nagyon sok érdekes információkat hallhattunk, grafikonok szemléltették különböző aspektusokból a helyzetet és a lehetséges jövőt. Abban mindenki egyetértett, hogy a magyar népesség vészes fogyása óriási probléma mind eszmei, mind gazdasági szempontból. A helyzet olyannyira tragikus, hogy ki kell mondanunk: 15-20 éven belül, amikor a most még nagyszámú dolgozó, kereső generáció nyugdíjba megy, apokaliptikus viszonyok várhatók. És ennek mi leszünk az elszenvedői, nem más. Nemcsak feleannyi gyerek születik, mint kéne, hanem elvándorolnak Nyugat-Európába azok a generációk is, akik potenciális szülők lehetnének a jövőben. Emellett özönlenek be az országba az illegális bevándorlók Szíriából, Nigériából és egyéb helyekről, akik közül sokan itt is maradnak, ne legyenek illúzióink. Ezt egy végletekig kizsigerelt és vészesen fogyó nemzet nem fogja tudni túlélni. A nyugati nagyvárosokban már ma is százezres és milliós muszlim közösségek élnek párhuzamos társadalmakban - a többségi társadalmak kultúrájával, szokásaival és elvárásaival gyakran a legellenségesebb módon szembenállva. A magas születési rátájuk következtében a 2050-es évekre a legtöbb városban már többséget alkotnak majd az elöregedő és zsugorodó létszámú európai gyökerű lakossághoz képest. Ránk is valami hasonló vár. Ki kell mondanunk, hogy az Európai Unióba való belépésünkkel a halálos ítéletünket írták alá vezetőink. A nyugat-európai országok saját, szintén fogyó népességüket ebből a régióból óhajtják pótolni. Azonnal tennünk kell valamit, különben Magyarországnak csak évei vannak hátra. Tudom, ez hihetetlenül hangzik, de így van. Alább Magyarország korfája 1960-ban: És 2005-ben: Ez a nemzethalál víziója! Nem várhatunk, bátran ki kell mondanunk az igazságot, nincs értelme a politikai korrektségnek. 1. A magyarországi cigányok 3-4-szer jobban szaporodnak, mint a magyarok. Falvak százai, egész megyék esnek el és válnak cigány többségűvé. Ez brutális etnikai átrendeződést jelent a magyarság rovására. Életterünk rohamosan csökken. Ezért hangosan és bátran fel kell lépnünk a magyar nép megmaradása érdekében, és minden lehetséges kormányzati és egyéb eszközzel támogatni kell a gyermekvállalást. 2. Meg kell állítani a kivándorlást, és haza kell hoznunk a véreinket. Ki kell lépnünk az Európai Unióból. 3. Nem engedhetünk be Magyarország területére több idegen bevándorlót. 4. Össze kell fognunk a nyugat-európai őslakossággal az európai ember (europid) megmaradása érdekében. 5. Több gyermeket kell vállalnunk, Orbán Viktort idézve: „mindenki hozzon magával még egy embert”! 6. Át kell gondolnunk az abortusztörvényt. Emberi rasszok márpedig a tudomány szerint is léteznek, és ha értékesnek és védendőnek tartjuk, mondjuk a különböző lepkefajtákat, akkor értékesek és védendőek vagyunk mi is, magyarok. Budaházy Edda edda@szkitabolt.hu
Forrás: https://kuruc.info/r/20/135715/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Holnaptól még többen kopogtatnak nálunk: több mint ötezer kontinensfoglaló érkezett egy nap alatt Szerbiába Macedóniából

Forrás: https://kuruc.info/r/4/147369/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Több mint ötezer migráns érkezett vasárnap Szerbiába Macedóniából, miután Macedónia - két nap elteltével - feloldotta a zárlatot Görögországgal közös határán. Az adattal a szerb védelmi miniszter, Bratislav Grasic szolgált felkeresve egy bevándorlókat fogadó központot Szerbia déli részén, a macedón határ közelében. "Arra számítunk, hogy a következő napokban hasonló tömegben érkeznek. A rendőrség három műszakban dolgozik, éjjel-nappal adja ki az iratokat" - mondta a miniszter. A dokumentum három nap tartózkodási engedélyt biztosít, a migránsoknak 72 órájuk van arra, hogy átjussanak a szerb-magyar határon. A menekültárnak Macedónia csütörtökön rendőri kordonnal próbált gátat vetni, ám sikertelenül: több ezer bevándorló áttört a határon. Ezek után a macedón hatóságok pótlólagos vasúti kocsikat és buszokat is forgalomba állítottak, hogy felgyorsítsák a migránsok áthaladását az országon. A korábbi tömegtülekedések után vasárnap - a helyi beszámolók szerint - a migránsok fegyelmezett sorokban várták, hogy feljussanak a járművekre, melyek Szerbiába viszik őket. Utána Magyarország az úti céljuk, onnan nyitva áll előttük az Európai Unió, amelynek területén nagyrészt szabadon utazhatnak egyik országból a másikba. Éppen ez, az EU egyik alappillére van veszélyben - mondta Olaszország külügyminisztere, Paolo Gentiloni a görög-macedón határon lejátszódott e heti kaotikus tömegjelenetek okán az Il Messagero című olasz lapnak vasárnap. "A bevándorlók Európából a legrosszabbat hozhatják ki: önzést, kapkodó döntéshozatalt, tagállamok közti viszályokat" - nyilatkozott Gentiloni arra sürgetve a tagállamokat, hogy civakodás helyett kezdjenek el végre kidolgozni közös megoldást a válságra. Az olasz külügyminisztertől függetlenül Sigmar Gabriel német alkancellár ugyancsak vasárnap arra szólított fel, hogy az EU alaposan vizsgálja felül menedékjog-politikáját, és hogy a tagállamok "méltányosan" terítsék szét maguk között a "menekültek" áradatát. (MTI nyomán) Korábban írtuk: Többezres kontinensfoglaló horda törte át a kordont a macedón-görög határon Kapcsolódó: Töketlenkedés helyett a hadsereg bevetését szorgalmazza a kontinenshódítók ellen Volner és Novák 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/147369/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

MVSZ-állásfoglalás a népvándorlásra adandó válaszról 


Augusztus 22-én ülésezett a Magyarok Világszövetségének Elnöksége, amely több fontos határozatot hozott és állást foglalt a Magyarországot különösen sújtó népvándorlás ügyében. Az MVSZ Elnöksége felszólítja a kormányt és az Országgyűlést, hogy állítsák vissza az Alaptörvénynek a menekültek és a bevándorlók szavazati jogára vonatkozó eredeti, a végszavazás előtti állapotát. Mint ismeretes, az Alaptörvény végszavazása előtt Lázár János és Rogán Antal nyújtott be módosító indítványt, amelyet a kétharmados kormánytöbbség beemelt az Alaptörvénybe, és amely szavazati jogot ad a menekülteknek és bevándorlóknak. 
A Magyarok Világszövetsége Elnökségének állásfoglalása
a Magyarországot különösen sújtó népvándorlásra adandó válaszról

Az állam legfontosabb feladata a területi épség, a szuverenitás védelme, valamint állampolgárai biztonságának szavatolása.

Amennyiben naponta több mint 1500 illegális határátlépő jöhet hazánkba, akkor állíthatjuk, hogy a jelenlegi kormány képtelen az állam egyik legfontosabb funkciójának ellátására, területi épségének szavatolására. A tranzit területekkel az országon belül - meghatározatlan ideig - olyan szigeteket hoznak létre, ahol még a hatályos magyar törvények alól is mentesítik az itt tartózkodó bevándorlókat, azaz a magyar állam e területeken a saját törvényeit sem tartatja be, és a bevándorlóknak törvényen kívüli jogokat is biztosít - mintha nem is saját területe lenne. 
Ezen túlmenően megállapítható, hogy Magyarország "sajátos" jogrendjének következtében az ország maradék szuverenitása is veszélyben forog. Jelen adatok alapján egy év alatt akár 400 ezer idegen is érkezhet hazánkba, azaz a bevándorló tömeg 3-4 év alatt akár milliós nagyságrendűvé válhat, akik "menekültként, bevándorlóként vagy letelepedettként" azonnal választójogot is nyernek[1]. Ugyanis a Magyarországon érvényben lévő Alaptörvény XXIII. cikke (3) és (7) bekezdése alapján a helyhatósági választásokon, illetve a helyi népszavazásokon automatikusan a magyar állampolgárokkal azonos választójogot is élveznek. 
A Magyarok Világszövetsége felszólítja a kormányt és a magyar országgyűlést, hogy az Alaptörvény - a végszavazás napján Lázár János és Rogán Antal által benyújtott módosító indítványokkal megszavazott - XXIII. cikkét az addig még érvényben volt javaslat szerinti - azaz az eredeti javaslat XXI. cikke - (1) bekezdésére[2] változtassa vissza. Ezáltal törölje a menekülteknek és bevándorlóknak választó jogokat biztosító (3) és (7) bekezdéseket. 
A bevándorlókra, menekültekre, letelepedettekre vonatkozó szavazati jogra a lisszaboni szerződésben nem szerepel irányelv, sőt a szubszidiaritás elve alapján azt az országok hatáskörébe tartozóként kezeli. A kétharmados kormánytöbbség mégis kiterjesztette: hadd szavazzanak!? 
A Magyarok Világszövetsége szükségesnek tartja a tiltott határátlépés bűncselekménnyé nyilvánítását és akkénti kezelését, a migránsok - jogállásuk tisztázásáig és a kötelező járványügyi szűrések elvégzéséig - zárt területen való elkülönítését, a menekült-státusra jogosulatlanok haladéktalan kiutasítását és visszatoloncolását. Ellenkező esetben megállapítható, hogy a magyar állam nem teljesíti állampolgárai iránti elemi kötelességét. 
Budapest, 2015. augusztus 22. 
A Magyarok Világszövetségének Elnöksége 
[1] Magyarország Alaptörvénye XXIII. cikk 
(3) Magyarországon menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert minden nagykorú személynek joga van ahhoz, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó legyen. 
(7) Mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. Mindenkinek joga van helyi népszavazáson részt venni, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó. 
2 Magyarország Alaptörvény javaslat XXI. cikk (a végszavazás napjáig) 
(1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. Sarkalatos törvény a választójog gyakorlását vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti. 
Kapcsolódó: 
   Vizsgálat nélkül is menedékjogot kell adni a homoszexuális bevándorlóknak 




Új hús!!!
A buzeráns zsidók alig várják a friss húst, migránsok ha a közelükbe akartok férkőzni játszátok el a homokos szerepet , és utána cselekedjetek !!!!



SZABADRABLÁS SZABADKERESEKEDELEMNEK ÁLCÁZVA, STOP-TTIP 

Szerinted egy kis klór a csirkében veszélyes lehet? A vendégeidnek szolgálnál fel génmanipulált zöldséget köretként? Mit szólnál hozzá, ha a gyermekednek szánt élelmiszer veszélyeztetné egészséges fejlődését? Hidd el, ezek a kérdések ma relevánsabbak, mint valaha. 
A TTIP nem más, mint egy transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás az USA és az EU között, melyet politikusok és nagyvállalatok dolgoztak ki, szigorúan zárt ajtók mögött (civilek nem, vagy csak alig kaphatnak betekintést a tárgyalásokon született dokumentumokba, míg a nagyvállalatok szabadon átnyálazhatják ezeket). Már a kidolgozási módszer is, mellyel ezt a megállapodást előkészítették, egyértelműen bizonyítja azt, hogy ezen egyezmény nem a fogyasztók érdekeit kívánja védeni. Akkor mégis kinek az érdekeit védik? Természetesen a nagyvállalatok érdekeit. Addig fajult az óriáskonszernek befolyása, hogy ma már képesek arra, hogy a teljes nyilvánosság kizárásával érjék el politikai céljaikat, amik egyébként gazdasági céljaiknak ágyaznak meg. Amennyiben a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás létrejön, veszélybe kerülhet Magyarország szuverenitása. 
(...) 
(zoldutatanoknek.blog
Kapcsolódó: 
   Az Együtt büszkén kiáll a szabadkereskedelem ügye mellett 
   Világ-panoráma: Ez a kérdés, válasszatok! 
Csatlakozás az Országgyűléshez intézett felhíváshoz 

Kérünk mindenkit, aki még nem tette meg, most csatlakozzon! 
http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/csatlakozas-az-orszaggyuleshez-intezett-felhivashoz

Szabad verseny, piac: Spanyol tejtermelők a földre locsolják a tejet és égetik a francia zászlót. Nem tudják felvenni a versenyt a francia tejtermelőkkel. Az alacsony felvásárlási árak miatt nem tudják eladni a tejet. Az EU Oroszországgal szembeni szankciók miatt pedig kiszorultak az orosz piacról az Európa uniós gazdák. 
videóval: http://www.vesti.ru/doc.html?id=2655466&cid=6 



Világ-panoráma: Ez a kérdés, válasszatok! - Echo Tv






Közfelháborodás miatt az EU regionális politikai szóvivője Jakub Abramowicz kénytelen volt tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy az eredetileg Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő, a magyarországi rablóprivatizációs időszakban hírhedetté vált felvásárlással, átalakítással és működtetéssel foglalkozó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt., egy nemzetközi konzorcium vezetőjeként másfél milliárdos szerződést írt alá 2014 márciusában Brüsszellel. Ez a meglehetősen homályos célú munkavégzés több kérdést is felvet: 

Hogyan nyerhet Európában millió eurónyi pályázati pénzt egy olyan minimum gyanús körülmények között született és gazdagodó cég, mint az Altus, amelynek léte, felfutása megkötött szerződései elválaszthatatlanok Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseitől. Ha a pártállami kapcsolatok kiaknázása nem minősíthető korrupciónak, akkor semmi. A cég induláskori bevételeinek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolási feladatainak elvégzéséből származott. Gyurcsány Ferenc karrierjét KISZ-káderként kezdte (volt az ifjúsági szervezet pécsi bizottságának titkára, a Központi Bizottság titkára, végül az utódszervezet DEMISZ alelnöke is). Pártbéli és korábbi mozgalmi kapcsolatait is felhasználva építette ki birodalommá terebélyesedő vállalkozásait. 
Tatai Ilona, a Taurus volt vezérigazgatója, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az Altus vezető tanácsadója lett. A Gyurcsány-féle birodalmi lépegető előbb bérlő volt, majd kisvártatva tulajdonosként megszerezte a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egykori bölcsődéjének és óvodájának a helyiségeit. A MEH helyettes államtitkára, Szilvásy György (Gyurcsány kabinetfőnöke), korábbi KISZ-szóvivő segítségével bonyolította az ügyletet, amelynek tipikusan közpénz szivattyút idéző mozzanata, hogy a megszerzett állami tulajdont a MEH tulajdonában lévő kft.-k visszabérelték az Altustól. 
Tatai Ilona mellett Jagiellowicz Györgyné is az Altus főtanácsadója lett, és Gyurcsány anyósa, Apró Piroska az Altus sajátos vállalatszerzéseihez nyújtott nagy értékű állami segítséget. Az SZDSZ által az ÁPV Rt. igazgatóságába delegált (Tocsik ügyben elhíresült) Virág Attila is kellett a sikerhez, aki később Gyurcsány üzlettársává lépett elő. A Gyurcsány- Virág páros cégeinek vételára (mint a könyvvizsgálókat vizsgáztató monopolhelyzetben lévő cégük ) egy két év alatt megtérült. 
Amikor a százmilliós vásárlásokhoz banki hitelre is szükség volt, a kölcsönt nyújtó bank az Apró Piroska elnökletével működő állami Magyar Hitel Bank lett. 
A Horn-éra második felében aztán az Altus-érdekeltségek sorra nyerték a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) háttérintézményeinek tanácsadói megbízásait. A tárca államtitkára Szilvásy György volt. 
Gyurcsány minden gazdasági mozdulatára a gyanú árnyéka vetült, a cég adás-vételek, a balatonőszödi szerzésétől kezdve a keresztbe kasba lízingelések, a cégösszeolvadások, ki és bevásárlások, a kárpótlási jegyekkel való privatizációs ügyletek, a minimum gyanús apportálások, az ellenérték nélküli állami vagyonátadások, a maradványértéken, végső soron fél és harmad áron megszerzett ingatlanok, és az egész vagyonszerzése arra predesztinálná, hogy egy ilyen módon meggazdagodott ember cégével kössenek szerződést olyan tanulmány készítésére melynek témája a kohéziós (felzárkóztatási) és regionális politika további alakítása? Nincs elég baja az EU-nak? Nem utálják még elegen? Tényleg ez az ember és az általa megtestesített morál fémjelezné az EU jövőbeni fejlesztéspolitikáját, az ő kezére adnák a tervek ellenőrzését? 
Kapcsolódó: 
   A kormányfő fogorvosa is érintett 







Tankok lepték el a szolnoki pályaudvart 

Harckocsikról küldött képeket az éppen Szolnoknál vonatozó Bal-Rad kolléganő. Megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy hova tartanak a tankok. Azt a választ kaptuk, hogy amerikai eszközökről van szó, és egy bulgáriai NATO hadgyakorlatra viszik őket, a Hegyeshalom-Lőkösháza vasútvonalon. 
Bal-Rad komm: Európában keresztül-kasul csak a latorszövetség páncélosainak masírozgatása zajlik. Az USA szemmel láthatólag is elhatározta az öreg kontinens felperzselését! Sovány vigasz-tán nem is vigasz-de Amerika is belekerül az olvasztóba. 
Kapcsolódó: 
   Lengyelország elnöke támogatja az amerikai megszállást 
   Hende: Magyarország jól teljesít a NATO-ban 
   Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter 




Lengyelország elnöke támogatja az amerikai megszállást


Andrzej Duda lengyel államfő ismételten felszólította a kelet-európai országokat, hogy engedjék amerikai katonai bázisok építését saját területeiken.
Duda vasárnap Észtországban tett látogatást, ahol jelenleg is zajlik a NATO haderő-összpontosítása az orosz határ mentén. A kijelentést történelmi okokkal indokolta; szerinte teljesen elfogadható, ha a NATO-haderő a szövetség határai mentén állandó jelleggel jelen van.
Az államfő kijelentésével ugyanakkor van egy probléma, amire újra és újra fel kell hívni a figyelmet: a NATO kelet-európai jelenlétének tekintélyes részét az amerikai haderő képezi. Miközben az amerikai hadsereg az atlanti “együttműködés” keretein belül be tud nyomulni Európába, továbbra sem mutatkoznak jelei annak, hogy akár a lengyel, akár német vagy magyar katonák nagy számban védelmi feladatokat látnának el az Egyesült Államok nyugati partvidékein. Nincsenek ott rakétáink és rakétavédelmi rendszereink, miközben az amerikaiaknak egyre több van Európában.
A lengyel államfő ráadásul nem egyszeri kijelentést tett. Ez az ismételt felszólítás egy kelet-európai körút kezdetét jelenti, melynek során Duda személyes látogatások során nyomásgyakorlással próbálja majd rávenni az országok vezetőit, hogy engedjék be az amerikai csapatokat.
A NATO haderő-összpontosítása annak ürügyén zajlik, hogy egy abszolút többségi arányban jelen lévő nemzetiség demokratikus módon kinyilvánította függetlenségét egy olyan országtól, ami betiltotta anyanyelvük használatát, és függetlenségi törekvéseiket az adott nemzetiség ellen etnikai alapú gyűlöletet tápláló szervezetek besorozásával akarta elfojtani. Az abszolút többségben jelen lévő nemzetiség demokratikus módon csatlakozott az anyaországhoz, ami az ENSZ alapelvei szerint elfogadott, legitim módon történt.
Nem nehéz párhuzamot vonni az erdélyi magyarság helyzetével: a krími népszavazás rámutatott, hogy Európa határai napjainkban is megváltoztathatók. Egyben arra is rámutatott, hogy a nyugati országok ezt nem engedik, ha a változás érdekeikkel ellentétes. Ahogy a NATO haditengerészeti kikötőt akart üzemeltetni a Krím-félszigeten, az atlanti szövetségnek Romániában is vannak olyan érdekeltségei, melyek megakadályozzák, hogy a nyugati országok elismerjék Erdély függetlenedését Bukaresttől. Andrzej Duda követelései egy olyan hatalom jelenlétének fokozását jelentik, ami a népek önrendelkezését megakadályozza, és az erdélyi magyarság függetlenségi törekvéseit sikeres referendumot követően is nyers erővel állítaná meg.
Zdzisław Sadowski lengyel közgazdász szerint “ha egyszer bevonulnak az amerikaiak, soha nem távoznak”. Azok a kelet-európai országok, melyek még nem engedték az állandó amerikai bázis létesítését, még jobb pozícióban vannak arra vonatkozóan, hogy később az amerikaiakat erővel kell-e hazaküldeni.


Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter



Az úgynevezett "időjárási fegyverek" fejlesztése, amit sokan már paranoid túlzásként eluta...
Az úgynevezett "időjárási fegyverek" fejlesztése, amit sokan már paranoid túlzásként elutasítottak, mint a sci-fi forgatókönyvírók és összeesküvés elméleteket gyártók kitalációja, már évtizedek óta létezett, legalábbis laboratóriumban.
Nem más, mint a korábbi Amerikai Védelmi Miniszter 
William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról. A terrorizmusról tartott konferencián a kérdés-feleletek során, a tömegpusztító fegyverek és az USA stratégiája címszó alatt a Georgia Centerben, Athens-ben (Georgia) 1997-ben Cohen a következőket mondta:

"Vannak olyan jelentések, mint például, hogy egyes országok igyekeznek létrehozni valami Ebola vírusfélét, és ez nagyon veszélyes jelenség volna, mondjuk így legalábbis. Alvin Toeffler írt erről annak tekintetében, hogy egyes laboratóriumi tudósok próbálnak bizonyos kórokózokat kidolgozni, hogy azokkal csakis adott etnikai csoportokat vagy fajokat szüntessenek meg, valamint mások olyan mérnöki tervezést folytatnak valamiféle rovarral, mely képes konkrét növények elpusztítására. Mások öko-típusú terrorizmust folytatnak, mely segítségével megváltoztatják az éghajlatot, földrengéseket és vulkanikus tevékenységeket váltanak ki távoli elektromágneses hullámok használatával."

Tehát rengeteg zseniális elme van munkában, hogy megtalálják a módját más nemzetek terrorizálának. Ez a valóság, és ez az oka annak, amiért fokozzuk az erőfeszítéseket, és ezért is olyan fontos ez.
Mi a helyzet a chemtrailekkel?

Nem sokkal Cohen vallomása után jelentések kezdtek napvilágra kerülni a kondenzcsíkokról - kondenzációs csóvák a repülőgépek nyomában, melyek állítólag vegyi anyagokat tartalmaznak, mely sok embernél okoztak betegségeket. A 
WorldNetDaily 1999 februárjában számolt be a jelenségről:

A fókusz ennek a titokzatos "betegségnek" a vizsgálata során a kondenzcsíkokra összpontosult (gáz halmazállapotú nyomvonalak), melyek a sugárhajtású repülőgépek nyomában maradnak az ország bizonyos területei felett repülve. Megfigyelők a földről felfedezték, hogy miután számos kondenzcsík "mintát" hozott létre több tucatnyi repülőgép, melyek bizonyos terület felett haladtak el, egyfajta színtelen, ragacsos anyag esett az égből, ami gyakran váltott ki betegséget azokból, akik érintkezésbe kerültek vele. Más területeken ilyen anyagokat nem jelentettek, de rengeteg ember betegedett meg feltehetően azért, mert a kondenzcsík mintákat létrehozó repülőgépek valamiféle vegyszereket permeteztek a levegőbe.
Szóval ezek a vegyi anyagok részei voltak a Légierő "magfelhő" műveletének az időjárás módosításával történő kísérletezés során. Hivatalosan persze a Légierő tagadta ezeket az állításokat, de az erősen megszórt területeken élők több alkalommal számoltak be arról, hogy a műveleteket heves esőzések követték.

A kondenzcsíkok mellett más jelentések a Légierő 
HAARP kezdeményzését említik meg - a Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszféra-kutató Program Alaszkában található 1990-től (http://www.haarp.alaska.edu/). A projekt honlapja szerint a "HAARP egy tudományos vállalkozás, melynek célja, hogy megvizsgálja az ionoszféra viselkedését, különös tekintettel arra, hogy megérthessük és használhassuk polgári és védelmi kommunikációs és megfigyelési rendszerek létrehozásának céljára."
Valami van odakint

A Légierő tagadta, hogy a projekt célja az időjárás módosítása lenne, elsődlegesen a kutatásokra összpontosít. Ennek ellenére a HAARP és az időjárás szabályozása közti kapcsolat továbbra is felbukkan. A 
TheWeatherSpace.com május 30-án:

Haarp Status Facebook oldala kiadott egy nyilatkozatot azt állítva, hogy egy tornádóval kapcsolatos  kísérletet tesztelnek Oklahomában ezen a napon. A kísérlet szerint bizonyos frekvenciák bukkantak fel a legmagasabb szinten, és ezzel az embereknek tisztában kell lenniük.
Úgy hangzik, mint valami sci-fi. Valóban tudjuk befolyásolni az időjárást? Senki sem tudja pontosan, hol és mikor csapnak le a tornádók, de ez a csoport azt állítja, ha ezen a napon Oklahomában tornádók jönnek létre, akkor azért a HAARP a felelős. Most már csak az a kérdés marad... a csoport titokban valójában maga a HAARP létesítmény?

A válaszok a HAARP valódi célját illetően, és általában az időjárási fegyverek továbbra is megfoghatatlanok, de Cohen 15 évvel ezelőtti beismerése, hogy léteznek ilyen technológiák, elég bizonyíték akkor is, ha nem ismerjük az összes részletet. /naturalnews



Erzsébet Fehér: Németországban ismét könyveket égetnek 




Éljen a politikai korrektség és az új német helyesírás! Mivel a régebbi könyvek szövege nem felel meg a mai "korszellemnek", azokat száműzik a közkönyvtárakból, azaz elégetik. Ez Bad Dürrheimban történt, a baden-württembergi Schwarzwald-Baar-körzetben, ahol 3200 könyvet, a városi könyvtár 40%-át egyetlen éjszaka alatt eltávolították és megsemmisítették. Ennek az volt az oka, hogy azok olyan szavakat tartalmaznak, amelyek politikailag nem helyesek, nem felelnek meg a gender-ideológiának, vagy pedig régi helyesírás szerint íródtak. Azok a könyvek, amelyek a "néger", vagy "cigány", vagy pedig az "asszony, nő" szavakat tartalmazzák, már nem "korszerűek" és ezért nemkívánatosak. Indoklás: a gyerekek a helytelen nyelvhasználatot tanulják meg és azt alkalmazzák. 

Ennek olyan Erich Kästner könyvek is áldozatul esnek, mint "Emil és a detektívek", "A két Lotti" és a "A repülő osztály". Hát nem egy agyalágyult dolog ez? Hát igen, az ő műveit már a nácik is égették 1933-ban a könyvégetés során, mert azokat "a német szellemmel ellentétes"-nek tartották. Ma ezek bizonyára a gondolat- és viselkedés rendőrség "politikailag korrekt szelleme számára utálatosak". Náci ideológia új köntösben. 

A kormányzótanács a könyvek felszámolását azzal indokolja: a gyermek- és az ifjúsági irodalom néhány könyve a régi helyesírás szerint íródott, a gyerekek számára azonban fontos a helyes írásmód - mondják. Ezenkívül a szóalkotás néhány könyvben nem korszerű. Így a klasszikusoknál előfordul a "néger" szó. 
De az indoklás alapján a német irodalom sok klasszikusának, a legtöbb fordításnak - egészen a rómaiakig és a görögökig -, de még a Bibliának is el kell tűnnie. A hibás "megfogalmazás" és "rasszista" szavak miatt ezeket mind meg kell semmisíteni. 
Képzeljétek el, hogy azokban olyan szavak vannak, mint "apa" és "anya". Jújjj, micsoda szexista szavak! amiket ma már nem szabad használni, mert már nem csak két nem van, hanem legalább 32, és ha korrektek akarunk lenni, akkor az "apa" és "anya" helyett azt kell mondani, hogy szülő1 és szülő2. A feminista nyelvreformerek már régóta követelik a nyelv elférfiatlanítását, vagy mondhatni kasztrálását. Ez azt jelenti, hogy a német nyelvben egy "nem-változtatás" zajlik le. 
200.000 év óta minden embernek van apja és anyja. Az irodalomban is így írták. De most már ebben az ah-de-toleráns, civilizált és modern világban nem így van. A negyedik parancsolat: "Tiszteld apádat és anyádatenőleges orwelli történelemhamisítás, hogy a "néger"-t és más "diszkriminatív" szavakat retusálják a szövegekből. Máglyára azokkal a politikailag inkorrekt, szexista, homofób, patriarkális könyvekkel, nehogy megrontsák a fiatalságot! Ma ez a dogma érvényesül, és ezt hajtják végre a lényünket átnevelők és a gondolatellenőrei. 
A német kulturális emlékezetet ugyanúgy meg kell tisztítani, mint 1933-ban! 
Ez már megtörtént, mert Ottfried Preusslers klasszikus 1957-ben írt gyerekkönyvéből - "A kis boszorkány" - kitiltották a "néger" szót. A "boszorkány" is szexista, tehát a teljes címet meg kell változtatni. A "Harisnyás Pippi"-fordításban is eltűnt a "négerkirály" szó, és "dél-tengerek királya"-val helyettesítették. Teljesen egyértelmű, hogy a tegnap könyveinek megtisztításával el fog tűnni a ma rasszizmusa. Hát nem? 
Goethe műveit is feltétlenül meg kell tisztítani, mert a "Faust"-ban és máshol elfogadhatatlan "nőgyűlölő" versek vannak, ráadásul még az a szórettenet is, hogy "kisasszony"! 
Faust: Szép kisasszonyom, felajánlhatom a karomat és kíséretemet/Margit: Mivel sem kisasszony, se szép nem vagyok, kíséret nélkül is hazamehetek 
Az osztrák himnuszt is emiatt módosították: a "nagy fiaid hazája vagy" helyett "nagy lányaid-fiaid" lett. De nem érdekes, hogy más valóban diszkriminatív, sőt, sértő szavakat "politikailag teljesen korrektnek" tartanak. Például "fogyasztók"-nak titulálnak minket, nem pedig embereknek. A "fogyasztó" szónak számomra negatív jelentése van. De menjünk tovább. A háborúkat új-németül "humanitárius beavatkozások"-nak, a kínzást pedig csak egy "fokozott vallatási módszer"-nek hívják. Ilyen embertelenül látnak minket az Új Világrend építészei, akik ezt az egész "újbeszél"-t megvalósítják, és a politikailag korrekt emberekké való átnevelést írják elő... mint annak idején a nácik is. 
alles-schallundrauch.blog 
Kapcsolódó: 
   Az Emberi Jogok Európai Bíróságának példátlan ítélete a házasság intézménye ellen 


Az iráni magas kultúra ellen elkövetett szemita-arab invázió első áldozatai a nők voltak 

Mi európai emberek előzzük meg a bajt! 
Előbb pusztuljanak Moloch hozzánk betolakodó fajzatjai, mint asszonyainkat háborgatás érje! 
Mert ezek nem "menekültek", hanem betolakodók. Hazájukat családjukat megvédeni képtelen gyáva patkányok, akik más etnikumok, kultúrák nyakába kapaszkodnak. (Karatnai Bodó Attila





Az abortusz a rituális gyermekáldozat modern formája 



2015.08.22. 12:50 hidfo.ru 
Öntudatlanul is sátánista rituáléban vehet részt, aki magzatgyilkosságot hajt végre. Egy 26 éve praktizáló sátánista elmondása szerint gyakran járnak abortuszklinikára, mert a gyermekgyilkosság a "legértékesebb áldozat". 

Zachary King, egy saját bevallása szerint "volt sátánista" interjút adott a Lepanto Institute képviselőjének, ahol beszámolt mintegy 26 évi okkult tevékenység tapasztalatairól - ennek részeként pedig arról, hogy az abortuszklinikákon rituális gyermekgyilkosságokat hajtottak végre. Korábban a LifeNews számolt be arról, hogymivel a nyugati országokban legálisan, bejegyzett egyházként működhetnek a sátánista szervezetek, és az abortusz szintén legális formában működik, a sátánisták legálisan tudnak végrehajtani tömeges gyermekáldozást. 

Zachary King az interjú során kifejtette, hogy az abortuszban részvételt a sátánisták szakrális cselekedetnek tartják, ezért gyakran szándékosan esnek teherbe, majd vetetik el a magzatot, amit az "egyházuk" rendszeresen végrehajtott rítusai során áldozatként ajánlanak fel. Az interjúalany szerint "a sátánizmusban az áldozati mágia kulcsfontosságú - valaminek a meggyilkolása a leghatékonyabb módja a rítusok sikeres elvégzésének. Ha a sátán segítségét kéri valaki, cserébe adnia kell valamit. A gyilkosság, a véráldozat a leggyakoribb módja ennek, és ha valaki egy meg nem születettet tud meggyilkolni, az a legértékesebb áldozat." 

Az Egyesült Államokban - és az atlantista puccsnak köszönhetően már Ukrajnában is - legálisan működő Sátán Temploma saját weboldalain a liberalizmus alapvetéseivel megegyező "filozófiát" népszerűsít: hisznek az egyén szabadságában, függetlenségében, az egyén döntési jogában - amit a rendelkezésére álló tudományos bizonyítékok alapján kell meghozzon -, és "a saját test felett rendelkezés jogában". A liberálisok és feministák gyakran hivatkoznak arra, hogy az abortusz betiltását amiatt ellenzik, mert a nőket "korlátozza abban, hogy saját testük felett szabadon rendelkezzenek". Így a liberalizmus mint uralkodó ideológia mellett jól megfér a sátánizmus, melynek követői - legálisan - tömeges gyermekáldozást végeznek az abortuszklinikákon. 

Zachary King saját bevallása szerint 14 évesen csatlakozott egy sátánista covenhez, és három hónappal a 15. születésnapja előtt vett részt az első gyermekáldozáson. "Miután elmúltam 14, a coven tagjai felkerestek, hogy pár hónap múlva részt fogok venni egy abortusszal egybekötött rituálén. Volt egy szexparty, a fiú résztvevők mind 12 és 15 év közöttiek voltak. A női tag alig múlt 18, és szintén a coven tagjaként az volt a feladata, hogy teherbe essen, majd a terhesség ideje alatt abortuszt hajtson végre." 
 
Zachary King - az interjúalany, 26 éven át gyakorló sátánista


Saját bevallása szerint elsőre azonnal megkérdezte, hogy ez legális-e. A válasz a következő volt: 
"Persze, hogy legális. Ameddig a csecsemő a nő testében van, legálisan meggyilkolható." 

King ráadásul értesült arról, hogy a rituálén orvosok és nővérek is jelen lesznek, akik szintén a sátánista egyház tagjai. Zachary King elmondása szerint az első abortusz, amin részt vett, egy parasztházban történt, de később számos, abortuszklinikákon végzett rituálén is részt vett. 

A beszámoló szerint az általa látott első abortuszon a várandós nőt a coven 13 tagja állta körbe, akik mind magas rangú főpapok és főpapnők voltak. Az alacsonyabb rangú tagok ezen az eseményen még nem segédkeztek - King elmondása szerint ők a rituálé végén a kezeiket kellett a magzat vérével bekenjék. "Az orvos gyakorlatilag kitépte a magzatot a nő testéből, és a földhöz vágta. Körülötte a coven női tagjai térdeltek. Ők mindvégig megszállottnak látszottak, és mozdulatlanok voltak. A végén megették a csecsemőt." 

Zachary King saját bevallása szerint összesen 141 abortuszon vett részt. Az új rang - "főmágus" - megszerzését megelőzően öt abortuszon kellett részt vegyen, azt követően rendszeresen vett részt az egyház gyermekáldozásain. Az interjú során kitért arra, hogy az abortuszklinikákon gyakran az orvosok és nővérek is tagjai sátánista csoportoknak, mert ez egy lehetőség arra, hogy a gyermekáldozást legálisan folytassák. 

Elmondása szerint nem a World Church of Satan az egyetlen szervezet, ami rendszeresen végez gyermekáldozást, hanem a helyi csoportjaikon felül is létezik számos boszorkánymozgalom, akik érintettek a rituális abortuszban. Zachary King szerint gyakran az abortuszklinikákon dolgozó nővéreket is beszervezik; esetenként a klinika igazgatóján keresztül, de gyakori, hogy az ilyen klinikákon dolgozó orvosok már 13-14 éves koruk óta valamilyen sátánista csoport tagjai, és éppen ebből a célból választották az orvosi hivatást. 

A beszámoló szerint azonban nem minden esetben szükséges, hogy az abortuszt végrehajtó nő sátánista csoport tagja legyen. Vannak olyan esetek, amikor az abortuszt végrehajtják, és a magzatot még aznap este elvégzett rituálén használják "áldozati ajándéknak". King elmondása szerint a sátánista egyházak éjfél körül tartanak feketemisét, ekkor egy 2-3 órás egyházi rendezvény részeként ajánlanak fel áldozati ajándékként olyan csecsemőket, akiket az aznapi munkanap során vetettek el. 

"Gyermekek is részt vesznek ezeken az eseményeken. Ők általában nem abban a szobában tartózkodnak, ahol az abortusz történik. Ők egy külön helységben vannak, és általában jutalmat kapnak azért, ha sikeresen elvégeznek egy számukra kiszabott kisebb feladatot. Azok a férfiak, akik nem részei a rítust végző 13 fős csoportnak, egyéb rítusokat folytatnak más helyszíneken, védelmi jellegű rituálét végeznek, hogy az esemény zavartalan legyen. Emellett, még aki a zsebünkben van és védelem szempontjából szóba jöhet; például, ha egy seriff helyettesét, rendőrt, vagy biztonsági őrt megfizetünk, hogy senki ne zavarjon minket ebben az időben." 

Hazánkban szintén legálisan lehet magzatgyilkosságot végezni, és a liberális demokrácia "vallásszabadsága" mindent megtűr. A rendszerváltás óta mintegy 1 millió 448 ezer magyar gyermeket gyilkoltak meg még a születése előtt: amit a 26 éve praktizáló sátánista úgy jellemzett: "a legértékesebb áldozat". 

1 megjegyzés: