2015. augusztus 1., szombat

Ellopják az álmainkat is !!!!!


Ellopják az álmainkat is !!!!!








Varga István közgazdász a Világ-panorámában - Echo Tv

2015. júl. 17. Youtube 

Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Varga István közgazdász volta vendége. A baloldali kormány nyitott ajtót a Nemzetközi Valutaalapnak, és magára vette a valutaalap hitelezését, és tudomásul vette a kondíciókat, követelményeket. A mintegy 20 milliárd eurós nagyságrendnek egyik felét az IMF, a másik felét az Európai Bizottság vállalta. 
Az eladósítás egyik fejezete volt Magyarország, majd ezt próbálták ki 2010-ben 100 milliárd eurós nagyságrendben Görögországgal. 




Amikor a multik formálják a közvéleményt 



2015. 07. 18. 16:30 Alfahír 
Az emberi civilizáció fejlődik, ez a folyamat nem áll le egy pillanatra sem, a mindennapjaink része. Az iránya bizonyos törvényszerűségeket követ, kényszerhelyzeteket szül. Vajon a nemzetállamok eltűnése, leépítése a fejlődésünk elengedhetetlen feltétele, vagy éppen a társadalmi összeomlás kiváltója? Cikksorozatunkban erre a kérdésre keressük a választ. 
A küszöbön áll az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közti szabadkereskedelmi egyezmény (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) megkötése. A tárgyalások a legnagyobb titokban zajlanak (2013 óta kilenc alkalommal ültek asztalhoz a felek), és csak komoly küzdelem árán lehet információhoz jutni, ám az egyezmény kerete, az ebben megtestesülő világkép tökéletesen kidomborodik már így is. 

Ami kijelenthető, hogy a TTIP nem egy kereskedelmi egyezmény, hanem egy új (gazdasági) világrend legfontosabb letéteményese. 
Sorozatunk negyedik részében egy rövid sajtószemlét tartunk. Vajon a különböző fősodratú nemzetközi hírportálok milyen szempontok alapján számoltak be az Európai Parlament (EP) múlt heti TTIP-pel kapcsolatos szavazásáról. Mint ismert, a képviselők többsége egy olyan ajánlást fogadott el, ami ugyan tartalmaz néhány változtatást, ugyanakkor annak lehetőségét elmulasztották, hogy megvédjék a nemzetállamok önállóságát az amerikai vállalatokkal szemben. 
Eladni a terméket 
Nyilván nem új keletű a megállapítás, de a szabadkereskedelmi egyezmény kapcsán még hangsúlyosabban kitűnik az EU döntési mechanizmusa; a multinacionális vállalatok brüsszeli folyósokon, vagy zárt tárgyalótermekben leadják a megrendelést, az uniós döntéshozó szervek teljesítik azt, míg végül a média az így elkészült "terméket" eladja az embereknek. Jellemzően, különvélemény nélkül. 
Ugyanakkor látványos törésvonalakat is felfedezhetünk a tudósításokban, elsősorban az észak- és dél-európai portálok látják teljesen eltérően a befektető és állam közti vitarendezési mechanizmus (ISDS) szükségességét. Azt is muszáj megjegyeznünk, hogy mivel a két nagy pártcsalád (Néppárt, szocialisták) döntő többsége támogatja az egyezményt, ezért az otthoni szavazótábor számára úgy kell megfogalmazni a szavazás eredményét, mintha azzal sikert értek volna el, és a TTIP-ből ezzel egy átlátható, transzparens intézmény válna. 
Érdekes megfigyelni az orosz híradásokat is. A transzatlanti egyezmény nagyrészt Moszkva ellen irányul, hiszen a ratifikálással az Egyesült Államok végleg magához láncolná Európát, így az orosz portálok némi - és érthető - gúnnyal követik a tárgyalásokat. 
Race to the bottom 
A mértéktartó BBC-nek is úgy sikerült kommentálnia a múlt heti szavazást, mintha azzal átütő eredményt értek volna el az EP képviselői, így a lap sem fogalmaz meg egyértelmű kritikát, azaz elfogadja a multi cégek lobbija által ránk erőszakolt ISDS-t, és csak annak módosítgatásában gondolkodik (például, mennyivel jobb, hogy nem választott, hanem állandó bíróságok dönthetnek a vállalatok és a nemzetállamok közti peres ügyekben). 
A cikk nem mulasztja el megállapítani, hogy az egyezmény az EU számára GDP-növekedést eredményez, majd idézi a svéd Cecilia Malmström kereskedelmi biztost, aki létfontosságúnak nevezte a tárgyalások szempontjából az EP-döntést. 
A BBC azért megemlékezik a kritikus hangokról is - ne feledjük, nemcsak a UKIP, de maga David Cameron miniszterelnök is EU-szkeptikus véleményt fogalmazott meg -, amelyek szerint a TTIP veszélyezteti azokat az élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi és munkajogi vívmányokat, amelyeket az elmúlt évszázadban sikerült meghonosítani a kontinensen. 
A franciák szerint semmit nem érnek a változások 
A Csatorna másik oldalán, Franciaországban már hangsúlyosabb ellenvéleményeknek is teret engednek, azonban a lapok jellemző módon megpróbálták elrejteni a TTIP-ről szóló híradásukat, ebből a szempontból számukra pont kapóra jött a görög dráma aktuális darabja, így a szavazás sehol nem volt címlapsztori. 
A Les Echos gazdasági napilap a TTIP-jelentés elfogadásáról szóló cikkében emlékeztet arra, hogy a szavazást még múlt hónapban halasztották el júliusra, majd beszámol az eredményről. Minden különösebb negatív megnyilvánulás nélkül, szenvtelenül megállapítják, hogy az európai álláspont szerint az egyezmény véglegesítéséhez szükség van az ISDS-szel kapcsolatos módosításokra: átláthatóságot, független, szakmai bíróságot és nyilvánosságot javasolnak az ilyen ügyek rendezésére. A kulturális örökségek és a védett elnevezésű termékek esetében is egyértelműen meghúzott határvonalakat szeretne az európai fél. 
A liberális Le Monde már megjegyzi, azért nem mindenki számára ilyen egyértelmű a helyzet, "szélsőbaloldali", zöld, szocialista és jobboldali radikális politikusok véleménye szerint a fentebb említett módosítási javaslatok nem érnek semmit, hiszen az egyezmény így is a nagyvállalatokat fogja helyzetbe hozni. A lap megemlékezik arról is, a tiltakozók azt sérelmezik, hogy míg a multik folyamatosan részesei lehettek a tárgyalásoknak, a kis- és középvállalkozások, valamint a nyilvánosság alig kapott lehetőséget, hogy megismerje a TTIP részleteit, s így érdemi vitára sem volt esély. 
A Le Figaro az Egyesült Államok és az Európai Unió közti egészségügyi szabályozás különbségeire hívja fel a figyelmet, szerintük ezen a téren nem szabadna visszalépni. Némi malíciával megemlítik, hogy a tárgyalások végkimenetelére komoly hatással lehet a németországi lehallgatási botrány. 
A németek elégedettek 
Németországban azért már nehéz egyértelmű kritikát megfogalmazni, ugyanis a német gazdaság, főleg az autóipar számára valós esély mutatkozik arra, hogy bejusson az amerikai piacokra. Éppen ezért Angela Merkel is kiállt az egyezmény mellett. 
Jellemző, hogy a TTIP-határozat benyújtója, a kezdeményezés arca, a kereskedelmi bizottság (INTA) vezetője, a szocialista Bernd Lange is német, csakúgy, mint Martin Schulz, az EP elnöke. 
Ennek megfelelően a Der Spiegel is előrelépésről beszél a szavazás kapcsán, majd idézi Langét, aki úgy látja, az EP egy demokratikus és átlátható rendszert alkotott, amikor - megfogalmazása szerint - független bíróságok kezébe helyezte a peres ügyek intézését. 
Röviden megemlékeztek az ellenzőkről is, egyetlen érvükként a nyilvánosság kizárását jelölték meg. 
A Junge Welt világhálós kiadása is megismétli Malmström figyelmeztetését: Európa még nem jött ki a gazdasági válság jelentette alagútból. 
Az újság azonban már megszólaltatta a szocialista Helmut Scholzot, aki arra figyelmeztetett, hogy az Európai Uniónak nincs szüksége egy olyan kereskedelmi egyezményre, amely szembeállítja a közösséget Oroszországgal és Kínával, illetve más feltörekvő nemzetekkel. 
A Deutsche Welle is megelégszik azzal, hogy az ISDS adta kereteken belül próbál változásokat eszközölni az Európai Parlament, majd beszámolójában többször is kihangsúlyozza, a képviselők többsége a TTIP mellett foglalt állást, ellene csak a zöldek, illetve a "szélsőbal és a szélsőjobb" szavazott. 
Megállapítható, hogy a német fősodratú média nem foglal állást a TTIP-pel szemben, bár még így is nagyobb társadalmi vitát gerjeszt, mint a hazai sajtó. 
Északon valami eltört 
A TTIP-ről szóló skandináv híradások igen hiányosak, leginkább egy-két hónapos híreket lehet találni, melyek a szavazás júniusi elhalasztásáról, vagy az egyezmény "előnyeiről" szólnak. 
A dán dr.dk csak igen szűkszavúan, a halasztással kapcsolatban tett említést tiltakozó hangokról, de az országban leginkább azt hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok dániai nagykövete "2015 legfontosabb döntésének" nevezte az egyezmény esetleges megszavazását. 
A svéd média "új lehetőségek megnyílásáról" beszélt. 
A legnagyobb gondban a finnek vannak. Ugyanis Lenita Toivakka, a skandináv ország kereskedelmi minisztere azzal sokkolta nemrég a közvéleményt, hogy Finnország elengedhetetlennek tartja a szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttét, és kiemelten fontosnak nevezte, hogy szerepeljen abban az ISDS, ugyanis szerinte az védelmet jelent a (finn) befektetők számára (is). 
Itt már fel sem merülnek a demokratikus vívmányok, az emberi jogok és a többi nyugati hivatkozási alap. 
"Minden kompromisszum halva születik" 
A spanyol közvélemény - érthető okokból - nincs túlzottan elragadtatva az EU pénzügyi politikájától, ennek egyik bizonyítéka a baloldali, "megszorítás ellenes" Podemos párt megjelenése és előretörése is. 
Ugyanakkor, csakúgy, mint Magyarország esetében, Madridban is összeállt a nagykoalíció: a szocialisták és a Néppárt ugyanúgy együttesen állt ki a TTIP mellett, mint ahogy itthon tette azt a Fidesz, az MSZP, valamint a DK.
Az El País is erre az összefonódásra figyelmeztetett, majd Lola Sánchezt, a Podemos európai parlamenti képviselőjét idézte, aki szerint minden kompromisszum halva születik, mivel az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterének helyettese kijelentette, hogy nem fogadja el a TTIP-t ISDS nélkül. 
A lap megszólaltatta Harm Schepel jogtudományi professzort is, aki arra figyelmeztetett, hogy ezek a perek igen drágák lesznek, átlagosan 7 millió euróba kerülhetnek, így csak a nagyvállalatok számára lesz elérhető ez a megoldás, tehát az EU kkv szektora még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül az amerikai mamutcégekkel szemben. 
Az El Diaro sem rejti véka alá az ellenérzést, és egy dél-amerikai példával demonstrálja a várható veszélyeket. Ecuadort 1,77 milliárd euró megfizetésére kötelezte egy bírósági ítélet, amiért felbontott egy szerződést egy amerikai olajvállalattal. A történethez hozzátartozik, hogy a cég úgy értékesítette a termelési jogok 40 százalékát, hogy arról nem tárgyalt a kormánnyal, pedig a megállapodás szerint szükség lett volna az egyeztetésre, azonban a "független" tárgyalás során mégis a multinak adtak igazat. 
Az újság a szavazás kapcsán emlékeztet arra, hogy az áprilisban megrendezett globális akciónap keretében Madridban, Zaragozában, Sevillában, Bilbaóban, valamint Valenciában és Barcelonában is több ezren vonultak az utcára, hogy kifejezzék TTIP-pel kapcsolatos ellenérzésüket. 
Az orosz lapokban kritizálnak az európai ellenállók 
A Russia Today angol nyelvű változata hangsúlyozza, hogy a hangos kritikák ellenére az EP rábólintott a határozatra. Az orosz portál ezután tényszerűen sorra veszi azokat a megállapításokat, a jogszabályi változásoktól kezdve a génmanipulált élelmiszerek megjelenéséig, melyeket az ellenzők rendszeresen jeleznek a TTIP-pel kapcsolatban. 
Az RT arról sem feledkezik meg, hogy számos európai országban szerveztek tüntetést civilek, ám a politikusokra nem sikerült nyomást gyakorolni. 
A Sputnik News már élesebb hangnemet üt meg, amikor például idézi Nick Deardent, aki egy mocskos politikai trükknek nevezte az európai nagykoalíció játszmáját, és aki szerint csak azért ennyire buzgóak ezek a politikusok, mert még mindig rendkívül hatékony a multik lobbi gépezete Brüsszelben. 
A lapnak nyilatkozott John Hilary is, aki rémálomhoz hasonlította az Egyesült Államok és az unió közti szabadkereskedelmi egyezményt, ugyanakkor tett egy komor kijelentést is: ha a képviselők ratifikálják a TTIP-et, Európa válsága eszkalálódni fog. 
A cikk végül megjegyzi, hogy nemcsak az európai polgárokat hagyják ki a döntésekből, de nem egyeztettek a BRICS-országokkal sem, azaz Brazíliával, Oroszországgal, Kínával vagy épp Dél-Afrikával. 
(A Stop TTIP oldalon Ön is támogathatja aláírásával a szabadkereskedelmi egyezmény elleni civil küzdelmet.) 


Csatlakozás az Országgyűléshez intézett felhíváshoz 

Kérünk mindenkit, most csatlakozzon! 
http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/csatlakozas-az-orszaggyuleshez-intezett-felhivashoz

Kapcsolódó: 
Világ-panoráma: Ez a kérdés, válasszatok!




Világ-panoráma: Ez a kérdés, válasszatok! - Echo Tv



Elismerte az amerikai tábornok - évtizedekig legyőzhetetlen az ISIS 

2015. 07. 18. 11:30 Alfahír 
Az amerikai hadsereg egyik magas rangú tisztje pénteken elismerte, hogy az Iszlám Állam (IS) elleni háború 10-20 évig is eltarthat. Ez eddig a leghosszabb időtartamú Iszlám Állam-ellenes forgatókönyv, ami nyilvánosságra került, ami messze megengedőbb, mint amiről eddig a Pentagon vagy az Obama-adminisztráció hivatalosan beszélt. 
Ray T. Odierno tábornok szerint a szélsőséges terrorszervezet jelenleg növekszik, ezért is lesz nehezebb legyőzni, mint eredetileg gondolták. "Az Iszlám Állam legyőzése nem pusztán egy katonai kérdés. Ez egy gazdasági kérdés. Ez egy diplomáciai kérdés." Odierno, aki augusztusban nyugdíjba vonul, azt mondta, hogy az amerikai hadsereg a költségvetési megszorítások miatt nem lesz képes megtenni mindent, amit kérnek tőlük. Arra a felvétésre, hogy a terrorszervezetet nem légicsapásokkal, hanem szárazföldön kellene megtörni, Ordierno úgy reagált, hogy másoknak kell ezt megtennie, elsősorban a Közel-Kelet nemzeteinek. Az Amerikai Egyesült Államok feladata mindössze az lehet, hogy támogatja ezeket az erőfeszítéseket. 
Egyes elképesztő elemezések szerint az Iszlám Államot hagyni kellene kiforrni, hogy klasszikus országként mérséklődni kényszerüljön a terrorszervezet. 
Kapcsolódó: 
   Kiderült: valós volt a szándék - Európát megszállja az ISIS! 
   Dühöngtek a migránsok: mozgalmas éjszakájuk volt a rendőröknek 
   Így kezeli a bevándorlókat bezzegAusztria 
   Migránsok az ártérben, határzár a Tiszán 
   Felgyújtottak egy menekültszállást Németországban 
   Csak bénázik a Fidesz, vagy tényleg azt akarja, hogy balhézzanak a menekültek? 
   Tűzparancs helyett 10 (azaz tíz) hőkamerával védik a kampánykerítést 
   Egy nap alatt eltűnhetne az összes illegális bevándorló 
   Miben különböznek a síiták a szunnitáktól? 
   Egyesült Államok: A Ku Klux Klan tüntetett és összecsapott a feketékkel 
   A terroristák új fegyvere: káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába 
   USA: Az internálótáborok reneszánsza és FEMA készülődés 
   Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot 
   Rómában is összecsapások voltak az afrikaiak betelepítése miatt 
   Nem hecckampány - valóság 
   Rekordot döntött a szombaton elfogott határsértők száma 
   Kétmillió migráns tart határaink felé? - Ha csak a fele igaz... 
   Tömeges letartóztatás Szaúd-Arábiában: Iszlám Állam terrorsejteket (vagy az ellenzéket) számoltak fel 
   Nuland asszony júliús 16-án nem hivatalosan Kijevbe látogatott és 18-án az ukránok elkezdték lőni ismét Donyecket... 
Szerintem itt szó nincs az IÁ elleni harcról. Az IÁ céljai nagyon is egybeesnek az USA és Izrael céljaival: gyengíteni Iránt (síita) és ezzel Oroszországot a Közel-Keleten. Ezért van az, hogy Izraelt és Szaúd-Arábiát (szunnita) nem támadják az IÁ harcosai mert ez a háború vallási háború is nem csak a globalisták érdekei találkoznak hanem az Iszlám érdekek is hangsúlyosak. Érdekes a migránsok körében is túlnyomó többségben vannak a szunniták. (Facebook

"Győrben már randalíroznak a fiatal csoportok,,a Vámosszabadinál lévő kertvárosokban,,mindennel dobálják a házakat,amíg elhaladnak előttük! 
Már márig félnek az emberek, akkor mi lesz később, hisz nem rég érkeztek! még 1-2 hétig sem tudnak elmaradni, a randalírozás törés, zúzás a mindennapos tevékenységük, ami nekünk, igencsak nem megszokott! Este ha sötét van, és szabadon mászkálnának, simán macsétáznának, és erőszakolnának, hisz ezek nem bírnak magukkal, és egy fehér Nő, az mindenképp trófea nekik! A Magyarok követelik, hogy egyetlen egy sem maradjon az Országunkban, mert nem leszünk Afrika, és nem akarunk rettegésben élni, egy élet" (Facebook) 



Kiderült: valós volt a szándék – Európát megszállja az ISIS!


Folyamatban van az a forgatókönyv, amely az ISIS európai megszállásáról szól. Az USA által létrehozott ISIS még 2015 év februárjában jelzett, hogy tervei szerint Szíriából és Irakból toborzott fegyveresekkel árasztja el Európát Kadhafi megbuktatása utáni nyitott határon keresztül Líbián át.

Az információról többek között a Le Figaro is írt egy brit terrorista ellenes csoport nyilvános bejelentése alapján, amiről a Napi Gazdaság is beszámolt szakértők véleményei alapján.
0
Kadhafi megbuktatása után az ISIS-nek az a stratégiája, hogy a Földközi tengeren keresztül menekülteknek álcázott fegyveres harcosokat küld Dél-Európába. Célkitűzésük egyelőre az, hogy az európai befogadó városaiban ámokfutásokat végezzenek. Azóta az is felvetődött, hogy az Iszlám Állam szárazföldi útvonalat is választ és ez nem más, mint Magyarország.
Mindenképpen valós az Iszlám Állam szándéka” – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Prantner Zoltán biztonságpolitikai szakértő.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a terrorszervezetben külföldi önkéntesek is vannak, akik sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint az Európába küldött iraki, vagy éppen szíriai menekültek, mert ugyanabba a közegbe fognak visszajutni, ahol felnőttek. „Ismerik a viszonyokat, ismerik az eljárásmódokat, vannak kapcsolataik, sokkal könnyebben tudnak elrejtőzni, mozogni, illetve cselekedni, ha éppen arra kapnak utasítást” – mondta Prantner Zoltán.
A szakember azonban megkérdőjelezte a tengeri átkelések biztonságát, hiszen a szárazföldi megközelítés sokkal biztonságosabb. A jelenlegi statisztikák azt mutatják, hogy a tengeren közlekedő migránsok Olaszországba már csak 40 ezer fölött jár.

2
1
Azonban az a jelenlegi álláspont, hogy napjainkban Magyarországon (szárazföldi bevándorlás) az illegális bevándorlók száma már meghaladta az 50 ezret!
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem lehet azt tudni, hogy ki lehet tégla, aki az ISIS megbízottja az illegális bevándorlók közül!
00
Februári hírek szerint a szándék a sajtóhírekben már egy zajló fázis volt az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója szerint.
Az USA által generált ISIS sokkal árnyaltabb lett. A helyzet az, hogy a menekültáradatban nem csak valódi menekültek vannak, hanem kiképzett emberek és toborzók is egyaránt.




Ezeknek az embereknek Európában persze egyelőre nem a végrehajtás a feladatuk, hanem az Európában elhelyezkedő olyan iszlám csoportok felkutatása, amelyekről korábbi információik vannak.
Ezek a csoportok itt élnek Európában. Leginkább a liberális országokban, mint Franciaországban és egyes nyugat-európai országokban. Ezek az emberek szimpatizálnak az iszlámmal és ők azok, akik korábbi bevándorlóként léptek be Európába.
Ezek az emberek frusztráltak lehetnek kultúrájukból adódó európai összeférhetetlenség miatt. Ennél fogva szimpatizánssá válhatnak az iszlám iránt!
Kommunista találmány!
Ha megnézzük azt, hogy a kommunizmusnak mi volt a terve, amit kiviteleztek, visszatekinthetünk a közelmúltba a Gyurcsanyisztika szemkilövetős módszerére, amikor az Inkal volt (van) hatalmon lévő rendszer. Ez idegen külföldieket vetett be, akik mindenre képesek voltak. Még szemet kilövetni is, továbbá arra, hogy a hazatartó anyákat, apákat gyermekestül terrorizálják a kisgyerekek szeme láttára, a balatonőszödi beszéd miatt, amelyet érdemes feleleveníteni az alábbi videóban.

Őszödi Beszéd (teljes - 25 perc)



Visszatérve az illegális bevándorlásra a volt műveleti igazgató kijelentette, hogy Európában 25 milliónyi muszlim él. Ez a tény ugyan nem jelentene problémát, azonban abból a szempontból riasztó, hogy az ISIS ezekből az európai állampolgárokból tölti fel toborzás által utánpótlásként háborús stratégiáját Európa ellen.
Az Amerikai Egyesült Államok az Arab Tavasz által a Líbiai partokról és Földközi-tengeren keresztül Olaszországba juttatja a menekülteket Afrikából. Közel-Keletről pedig szintén az USA által létrehozott ISIS már nemcsak a Földközi-tengeren keresztül két irányból, hanem a szárazföldön keresztül is irányítja Magyarországon keresztül az illegális migránsokat Nyugat-Európába.
000
A hazánkban áthaladó illegális bevándorlókat Nyugat-Európából visszatoloncolják Magyarországra. Így hazánk kénytelen volt felállítani egy menekülttábort Vámosszabadiban, ahová visszafogadják a nyugatról visszatoloncolt illegális migránsokat.
Vámosszabadi menekülttábor
A Vámosszabadi menekülttábor azért lett létrehozva, hogy ide fogadják a nyugati országokból visszaküldött illegális migránsokat befogadni abból a célból, hogy ne kelljen őket utaztatni rendőrségi taxikon azokra a helyekre hazánkba, ahol határainkat átlépték.
Forrás: karpathir.com


Dühöngtek a migránsok: mozgalmas éjszakájuk volt a rendőröknek



Szerző: HalasInfo  Halasi HírekHÍREK Kiskunhalas 2015, júl. 18


 A halasi kapitányság illetékességi területéről is mozgósítani kellett a kollégákat. Mintegy kétszáz menekült akarta önkényesen elhagyni a szegedi úti laktanyaépületben kialakított regisztrációs pontot az éjjel – értesült a Halasinfo.
A felháborodott migránsok – köztük főként afgánok és szírek – azt hangoztatták, hogy „semmiféle papírra nem várnak”, azonnal el akarnak jutni Debrecenbe. Az őrszemélyzettel kialakult, kiabálásig fajuló vita miatt az illetékesek mozgósították a térség szolgálatban lévő rendőreit – attól tartottak, hogy a debrecenihez hasonló lázongás fog kitörni, a feldühödött tömeg pedig törni és zúzni fog.
migransok-a-kiskunhalasi-vasutallomason-1
A nagy erőkkel kivonuló rendőrök intézkedésének köszönhetően azonban nem fajult el a vita, a menekültek szabadon távozhattak a vasútállomásra, ahonnan az éjjel három órakor induló vonattal el is hagyták a várost. Voltak, akik nem a tömegközlekedést választották, hanem taxiba szálltak. Az állomáson hajnalban már csak a jókora szeméthalom jelezte az éjszakai incidenst.
Halasinfo



Így kezeli a bevándorlókat bezzegAusztria


Közzétéve: 2015. július 15. Szerző: Penge Borissz
ramadan_moschee-1024x680.jpg




Lehet persze arról beszélni, hogy milyenek a magyar menekülttáborok, de úgy fest Ausztriában sem a Hiltonban szállásolják el a bevándorlókat.
A bevándorlók jó pár országon átgázolnak, mire elérik Magyarországot és Ausztriát, köztük Törökországon, az uniós Bulgárián és Görögországon vagy éppen az uniós tagjelölt Szerbián. Baromi cukik Soros jogvédői, amikor a kamerák előtt elmagyarázzák, hogy miért is nem biztonságosak ezek az országok, aztán kilépve Kálmán Olga stúdiójából elindulnak a görög tengerpartra úzózni egyet.
Jelenleg több mint 3000 bevándorló van Traiskirchen osztrák kisváros táborában, akik közül 900-nak már nem tudnak helyet biztosítani, hiszen az ideiglenesen felállított sátrak is színig vannak, így ők a befogadó állomás udvarán, a szabad ég alatt alszanak. Szlovákia pár napja bejelentette, hogy 500 bevándorlót átvesznek az osztrák táborból. És hová teszik őket? A magyar határ mellé, a 90 százalékban magyarok lakta Bős községbe. Az ottani lakosok természetesen nem kérnének ebből, de a szlovák kormány az ő véleményükre nem kíváncsi. Az osztrák média viszont most sikongatva tapsikol, hogy mennyire nagyon jófejek a szlovákok. Igen, ezt mi is tudjuk.
És hogy milyen állapotok is uralkodnak a csendes osztrák kisvárosban, arról beszéljenek a képek, kommentár nélkül:

138_386_053.jpg
95e71ae9-52f8-4fd0-bc1a-bc411056dd70_1436512839399802.jpg




615dadf0-6a9b-4b5a-ba46-507f873b0e33_1436512838158684.jpg




1102384_1_image_cid5.jpg




traiskirchen-im-chaos-diakonie-zieht-ihre-mitarbeiter-ab-41-59012972.jpg




Migránsok az ártérben, határzár a Tiszán



Mórahalom - A Tiszán felállított határzár tervéről érdeklődött sajtótájékoztatóján Tóth Péter szegedi jobbikos önkormányzati képviselő a gyálaréti ártéri erdőnél.


A politikus és a szintén a helyszínen lévő polgárőrök eközben mindenhol szír menekültekbe futottak bele.

A Tiszán egy fából összeeszkábált kis ladik is ringatózott a sajtótájékoztató alatt, ez viszont nincs összefüggésben a folyóról érkező menekültekkel. Az árteret viszont halomnyi ruha és szemét borította: Tóth Péter szerint ez is bizonyítja, hogy már most is jönnek a folyón migránsok, amit szerinte lehetetlen lesz elzárni a pengés kerítéssel. A kivitelező szerint biztos van terv a vízi szakaszok lezárásra is, de ezzel kapcsolatban nem mondhatott semmit. A határzár 3 méter magas, 150 méter hosszú próbaszakaszának építését vasárnap fejezik be a katonák Mórahalmon.

11:30 Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogyan fogja a kormány megoldani a Tiszán a határzárat. A gyálaréti ártéri erdő a tájékoztató ideje alatt is tele volt migránssal, a Tisza partján egy fából eszkábált csónakot láttunk egy fa feljáróval, mindenhol szemét borítja a környéket - ez is bizonyítja, hogy igenis jönnek migránsok a Tiszán.
 
Miközben Tóth Péter az újságírókkal és az önkéntesekkel beszélget a menekültekkel, a polgárőrök egy 30 fős csapatot fognak közre, de az erdő még tele van menekültekkel.

Helyszínen tartózkodó kollégánk elmondta, közel 1 óra után érkezett 2 rendőr, a többieket még várják. Egyikőjük a tolmácsnak azt mondta, 
ujjlenyomatot vesznek a menekültektől, de ezt ne fordítsa le nekik, mert akkor elszaladnak.
Az erdő szélén feltartóztatni próbált migránsok szétszéledtek, nem akarják megvárni a rendőröket. Egy migráns csoportot a gyálaréti vasúti átjáróban fogtak el, de az ottani erdő is hemzseg az illegális bevándorlóktól. Kollégánk szerint szíreknek mondják magukat, és nem akarják, hogy Magyarországon beregisztrálják őket, ugyanis Németországba tartanak. Papírjaik nincsenek, és félnek, hogy visszatoloncolják őket Szerbiába.
Korábban
Binszki: Magyarország szégyene a kerítés

Binszki József, a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke az épülő határzárnál sajtótájékoztatóján elmondta, a kerítés Magyarország szégyene. Azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, bontsa le a kerítést, és ne építse tovább. – 1989 előtt a vasfüggöny a két világrendszer szétválasztásának jelképe volt, ez a kerítés pedig a kirekesztés jelképe. Éppen az a Magyarország építi fel, amely az előző lebontásában kulcsszerepet játszott – hangsúlyozta Binszki József.
 
Az év elejétől kezdve 81 ezer 333 illegális határátlépés történt hazánkba: 80 ezer 724 a magyar–szerb határon. Ezt valamilyen módon meg kell akadályoznunk. Az európai gyakorlat azt mutatja, ahol ilyen jelentős a migrációs nyomás, a kormányok kerítésépítéssel is próbálják akadályozni a határsértőket – mondta Pintér Sándor a magyar–szerb határon épülő biztonsági határzár előtt tegnap Mórahalmon.

A belügyminiszter többször hangsúlyozta, ideiglenes határzárról van szó, amit mindaddig fenn fognak tartani, amíg évente 160 ezer határsértőre lehet számítani Magyarországon. Kiderült, a 3 méter magasra és 175 kilométer hosszúra tervezett kerítés mórahalmi próbaszakaszán az eddig elhangzottakkal szemben nem 3, hanem 4 technológiát tesztelnek. Felállítottak faoszlopokat és fémoszlopokat, utóbbiak egyik felét cölöpverővel, a másikat betonozással rögzítették, illetve kizárólag egymásra tett pengés drótokból is építettek egy torlaszt.
– A kerítést tisztelni kell. Aki nem mászik fel rajta, az nem is szerezhet sérüléseket – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter. Megnyugtattak mindenkit, az esetlegesen megsérülő határsértőket a mentők úgy fogják majd ellátni, hogy az ne okozzon létszámhiányt azokban a városokban, ahonnan kiérkeznek a határhoz. A kerítésen 2 kilométerenként személyek, 6 kilométerenként pedig járművek áthaladását biztosító kaput is létesítenek, hogy a magyar oldalról könnyebben át lehessen járni, ha esetleg ki kell menteni valakit. A határzár ezért nem közvetlenül a két ország találkozásánál, hanem 2,5 méterrel beljebb, a magyarországi oldalon épül. Ha a mentősöknek vagy a hatóságoknak át kell menniük, akkor nem követnek el határsértést.

Amennyiben a határsértők eljutnak a kerítésig, már magyar földön lesznek, ám ha menekültstátuszt akarnak kérni, azt csak a hivatalos határátkelőknél tehetik majd meg. – Magyarország minden háború sújtotta országból érkezőnek menedéket nyújt. Az azonban elgondolkodtató, hogy hazánkba már biztonságosnak tartott országokból érkeznek ide a határsértők. Miért nem az uniós tagállam Görögországban történik meg a menekültstátusz elbírálása? – kérdezte Pintér Sándor. Kijelentették, semmi szükség arra, hogy valaki az éj leple alatt a zöldhatáron érkezzen Magyarországra, azt megtehetik a hivatalos határokon keresztül is. Erre egy szlovén újságíró megjegyezte, Szerbiából nem fogják kiengedni a menekülteket megfelelő okmányok hiányában, tehát lehetőségük sem lesz arra, hogy ne a zöldhatáron lépjenek Magyarországra.
Az állandó határzárnál alkalmazott technológiáról jövő kedden döntenek. Pintér Sándor azt mondta, önként jelentkező kollégáival is megmászatják majd a próbakerítéseket egy elzárt helyen, és a mászók véleménye is dönt majd a kiválasztásnál. A két ország között lesznek olyan részek, amiket nem tudnak majd kerítéssel elzárni. A belügyminiszter azt mondta, valahogy ezeket a területeket is eltorlaszolják majd. A sajtótájékoztatón külföldi médiumok is jelen voltak, jelezték, hogy Németország kancellárja is ellenzi a kerítést, de Pintér szerint a kormányhoz ebben az ügyben nem érkezett hivatalos megkeresés, ahogy anno a spanyoloknál sem, akik szintén emeltek falat a bevándorlókkal szemben. A magyar miniszterek kiemelték, arra számítanak, hogy radikálisan csökkenni fog az illegális határátlépés.

A politikusok kitértek a menekültekkel kapcsolatos nemzeti konzultációra is, aminek visszaküldési határideje szerdán járt le. Elmondták, egymillióan küldték vissza a kérdőívet, az emberek többsége támogatja a határzárat. Áder János köztársasági elnök az ideiglenes határzárra is vonatkozó törvénycsomagot szombaton írta alá. A jogszabály augusztus 1-jén lép hatályba, miután kihirdették a Magyar Közlönyben. A kerítés felállítása a teljes magyar–szerb szakaszon ezután indul el – a tervek szerint egyszerre 10-12 helyszínen, ahol egyidejűleg 900 ember dolgozik majd építésén.
Bűncselekmény lehet az illegális határátlépés
A kormány kezdeményezi a büntető törvénykönyv módosítását arról, hogy a most szabálysértésnek minősülő illegális határátlépés legyen bűncselekmény – jelentette be Lázár János csütörtökön. A parlament a miniszter szerint szeptemberben vagy októberben szavazhat a változásról. Ez azt jelenti, hogy az a bevándorló, aki illegálisan lép be az országba, bűnözőnek minősül, és akár börtönbüntetésre is ítélhetik. A menekülttáborok helyett az ország több pontján sátortáborok létesülnek. Lázár János szerint a kerítés felépítése után nem lesz szükség hosszú távon a jelenlegihez hasonló méretű menekülttáborokra.
Parcellák a határban

A hvg.hu csütörtökön azt írta: nem véletlen, hogy a próbakerítés Mórahalom határában épül, Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester bátyjának a nadrágszíjparcellája mellett. A mórahalmi polgármester a miniszteri tájékoztató után lapunknak elmondta, nem bátyja van, hanem öccse, akinek fóliája pár száz méterrel feljebb van a határtól, és a kerítés melletti föld, ami nem az övé, az is jó tíz méterekkel hamarabb véget ér. Ez a földek kisajátításával és a gazdák kártalanításával kapcsolatban vetődött fel. A kártalanításoknak és kisajátításoknak az állandó határzár felhúzásának kezdetére, augusztus elejére kell megtörténnie.






Tűzparancs helyett 10 (azaz tíz) hőkamerával védik a kampánykerítést 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/145825/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


A lehető legmodernebb technikai eszközökkel, például hőkamerákkal is védi a rendőrség a magyar-szerb határszakaszt - mondta Balázs László rendőr ezredes az M1 szombat esti műsorában. Az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának helyettes vezetője elmondta: összesen tíz, úgynevezett stabil, vagyis telepített hőkamerából áll az a rendszer, amely - szinte teljes körűen - ellenőrzi az említett gúnyhatárszakaszt. A rendőrök ugyanakkor rendelkeznek mobil, vagyis gépjárműveken szállítható kamerákkal is, amelyekkel már teljesen lefedhető a határ. Egyetlen ilyen hőkamera egyébként 10 kilométeres sugarú körben képes ellenőrizni a körötte lévő területet - tette hozzá. Balázs László szólt arról is, hogy a határszakaszon folyamatosan járőröznek a kollégái, így nagyon gyorsan képesek reagálni, "ha egy migránscsoport megjelenik". (MTI nyomán)
Kapcsolódó: - Elkészült a kampánykerítés első szakasza - 175 méter a 175 kilométerből - Nem lesz tűzparancs a déli határon - a kormányszóvivő elismerte, a határzár nem szünteti meg a problémát
Forrás: https://kuruc.info/r/2/145825/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


EGY NAP ALATT ELTŰNHETNE AZ ÖSSZES ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓ


Ha az illegális bevándorlók nem itt akarnak élni, akkor mi a francért nem mennek tovább? - teszik fel sokan a kérdést, látva a migránsok sokezres, kezelhetetlenné vált tömegét. A felvetés pedig jogos.
A probléma ugye ott kezdődik, hogy hazánk az EU-s tagság miatt köteles visszatartani a rajta nyugati irányba áthaladni kívánó illegális bevándorlókat, de mivel a szerbek örülnek, ha megszabadulnak az idegenektől, végeredményben mindenki nálunk köt ki. Sőt, mi még lelépni sem hagyjuk őket Bécs felé, a magyar hatóságok olyan túlbuzgóak, hogy sorra szedik le a vonatról a távozni akarókat.
Ezzel viszont egy olyan patthelyzetet alakítunk ki, ami minden logikának ellentmond.
Két verzió van. Az egyikhez nem kell semmilyen Harsányi- vagy Neumann-féle játékelmélet, itt ugyanis egyszerűen mindenki veszít: a költségeket jelentő migráció nem jön jól a kormánynak, nem tetszik a félénk lakosságnak sem, és a kéretlen vendégek is csak szenvednek. Ha mindenben ilyen érdekazonosság lenne a világban, soha többé nem lenne háború. De persze muszáj elrontani ezt is, jelesül az uniós előírások miatt.
A másik verzió szerint a kormány valójában direkt csak a felszínét kapargatja a problémának, a krízishelyzet ugyanis az ő malmára hajtja a vizet. Tehát direkt hagyják az utcán, azaz teszik láthatóvá a menekülteket, ameddig az embereknek elegük lesz belőlük, majd elégedettek lesznek a kormány – divatos szóval élve – gyűlölködő kampányával. Így jól lakik a kecske és megmarad a káposzta is, éppen csak a problémával nem foglalkoztunk, mert jobban lefoglalt minket az, hogy ebből a helyzetből is önző pártpolitikai érdekszálakat szőjünk.
A „bevándorlóellenes jobboldali” kontra „humánus baloldali” képletet mindeközben atomjaira szedi az a szomorú tény, hogy igazi választ egyikük sem adott az égető kérdésekre, márpedig
az is hülyeség, ha bűnözőként kezeljük a migránsokat, és az is, ha csak az ún. emberi jogaikkal foglalkozunk, miközben ezek kiharcolásának ára a gyökértelenség, kilátástalanság és a végtelen kiszolgáltatottság.
Azt szükséges végre látni és belátni, hogy az afgánok, irakiak és szírek száma olyan méreteket öltött, hogy emberi méltóságuk egykori darabjait ebben a pillanatban is vasútállomások csikkes lépcsőin fekve pátyolgatják. Persze, ők választották azt, hogy útra kelnek. De kétségünk ne legyen, hogy itt már nem ők a főszereplők, hanem azok, akik saját hatalmi játékaik pillérjeit látják bennük. Akkor is, ha kerítést építenek eléjük, és akkor is, ha vizet és szendvicset adnak nekik.
A magyar államnak az Európai Unió felé ideje lenne tisztáznia kötelezettségeit, hiszen mi is történik ma?
Szabadon beengedünk több tízezer földönfutót, akiket erőszakkal tartunk Magyarország államhatárain belül, hajléktalanként. Vagykampányhajléktalanként, ha pontosabbak akarunk lenni.
A kormány két út közül választhat: vagy toloncolja vissza az összes migránst Szerbiába, vagy engedje őket tovább Ausztria felé. De valamit kezdjen magával egy jelképes kerítésen túl, különben ő is mellékszereplővé válik, és akkor keresheti majd a pórázt, de az már nem az ő kezében lesz.
Pedig lehetne ezt rendesen is csinálni. Hiszen sem a migránsok, sem mi nem kívánjuk egymás társaságát, számukra mi nem vagyunk célország, ők pedig számunkra nem jelentenek felmentősereget a gazdasági-demográfiai válságban. Nem kell utálni egymást, sem bántani, egyszerűen csak tiszteletben kell tartsuk egymás szándékát, főleg, ha azok el is férnek egy ösvényen. Nem kell többet mondani, csak azt, amit mindannyian együtt szeretnénk:
köszönjük, egy élmény volt, sziasztok!


Históriai ínyencségek

Miben különböznek a síiták a szunnitáktól?

A napi információdömping elől néha biztos menedék a történeti ritkaságok kincsestárában való elmerülés (80. rész)

Ki ne hallott volna a folyamatosan fel-fellángoló szunnita–síita ellentétről. Az iszlám közel másfél évezredes múltjának sajnos talán a nagyobbik része erről szól. Napjainkban az Iszlám Állam nevezetű szunnita terrorszervezet a nem muzulmán vallásúak mellett ugyanolyan vehemenciával üldözi és gyilkolja Irak és Szíria szintén muszlim, ámde síita lakosságát is. Megalakulása óta a szunnita Szaúd-Arábia halálos ellensége az Öböl túloldalán elterülő – számbelileg és befolyását illetően is legnagyobb síita államnak – Iránnak. Pusztán azért, mert a két ország lakosságának „más a vallása”... Jemenből is szinte naponta érkezik hozzánk információ egy-egy véres terrortámadásról, melyet rendre a szunnita többség elnyomása alatt élő síita kisebbség tagjai követnek el. Bahrein, az Arab-öböl egyik korábbi mintaállama is mind gyakrabban szerepel a hírekben, ahol a szunnita uralkodócsalád rendre vérbe fojtja a magát jogfosztottnak vélő síita többség lázadásait, vezetőit pedig bebörtönzi, nem egyszer halálra ítéli. Valóban ekkora volna az ellentét a szunniták és a síiták között?
A szunnita irányzat lényegében az ortodox iszlámot képviseli
Lássuk hát sorjában. Az iszlám már fejlődése korai szakaszában több irányzatra bomlott a sokféle törzs miatt. Napjainkban az iszlám két jelentős irányzatra oszlik, mely a muszlimok több mint 90%-át tömöríti, az egyik a szunnita, a másik a síita. A szunnita iszlám alapvetően az arabsághoz kapcsolódik, míg a síita iszlám a nem arab muszlimokat jelöli. A szunnita irányzat lényegében az ortodox iszlámot képviseli. Ez abból ered, hogy Mohamed halála után a közösség az első három kalifát konszenzus (idzsmá) alapján választotta, nem pedig a Prófétától való leszármazás alapján. Ezt támasztja alá a hagyomány (szunna) is. Szemükben a kalifa is csak egy ember, és nem Allah kiválasztottja, bár jó képességekkel kell rendelkeznie, hogy össze tudja hangolni az iszlám hagyományokat és a napi politikát. A szunnita kalifátusban a világi, politikai hatalom dominál. Ez arra vezethető vissza, hogy a Próféta halála után katonai vezetés lett a jellemző (Omajjád-dinasztia). Szerintük isteni eredetű vallási és politikai hatalma csak Mohamednek volt, és tisztelik leszármazottjait, de nekik nem tulajdonítanak emberfeletti képességeket.
A síiták vezetői csakis a Próféta leszármazottjai lehetnek
A muszlim elöljárók egy csoportja Mohamed halála után Alit, a vejét, aki egyben elsőfokú unokatestvére is volt, tartotta törvényes utódnak. Őt támogatták az első három (megválasztott) kalifával szemben is, de akkor az aktuális politikai áramlatok miatt még nem kerülhetett hatalomra. Ali így csak a muzulmánok negyedik kalifája lehetett, de egyben ő lett az első imám (vallási tanító) is, akinek leszármazottjai ma is élnek.
Halála után az Alit támogatókból különült el a síita irányzat. Ennek elterjedéséhez jelentősen hozzájárult az Omajjád kalifátus világi pompájával szembeni fokozódó elégedetlenség. A vallás jelentőségének visszaállítását a Próféta leszármazottjaitól várták. A síiták közössége nem világi hatalmon nyugszik. A vezető csak a Próféta leszármazottja lehet, aki így „természetesen” örökli annak tulajdonságait. Tehát Mohamedhez hasonlóan ő is Allah kiválasztottja, és ezért különleges képességekkel rendelkezik. A síita imámok nemcsak jogi (világi), hanem egyben szakrális vezetők is, akik ismerik az isteni kinyilatkoztatásokat, vagyis az imámok szava csalhatatlan.
A síiták hitvallása és szent helyeik
Mivel a síiták sok helyen illegalitásba szorultak a szunnitákkal szemben, ezért náluk nem kötelező a nyílt hitvallás, fontos elvük az elővigyázatosság (takija). A síiták és a szunniták által legszentebbnek tartott három hely: Mekka, Medina és Jeruzsálem (Al Aksza mecset). A síiták még ezek mellett szent helynek tartják Kerbelát, ahol Ali fia, Husszein elesett, és Nedzsef városát, ahol Ali sírja található. A mekkai zarándoklat mellett még általában ez a két iraki város is célja a síita zarándokutaknak.
Becslések szerint ma a világban egymilliárd-kétszázmillió muszlim él, ebből mindössze százmillió síita. Ők nagyobbrészt Iránban, Jemenben és Dél-Irakban laknak. Az előbbi két országban felekezetük az uralkodó vallásnak számít. Az is érdekes, hogy Szíriában – noha a lakosságnak mindössze 4-5 százaléka síita –, mégis őket találjuk magas katonai és gazdasági pozíciókban. Jelentős számban vannak még Pakisztánban, Indiában, Szudánban, Libanonban és Bahreinben is.
A síiták sem egységesek
A világ összes vallásához hasonlóan a siíták sem egységesek, közöttük is több irányzat figyelhető meg. Többségük általában tizenkét imámot fogad el. Az utolsó, Mohamed el-Mahdí a 9. század végén (879-ben), serdülőkorában eltűnt, de nem halt meg. Ő a „rejtőzködő imám”, aki előbb-utóbb megjelenik a Földön a Mahdi (messiás) alakjában, és elhozza az igazságot, és a teljes Koránt fogja átadni az emberiségnek. A síita népek nagyobbik része uralkodóikat a 12. imám eltűnése óta csak a lappangó imám időleges világi helytartóinak tartja.
A síiták azon felekezetét, melynek hívei az imámságot e 12 alida ivadék sorában örökítik át, imámitáknak, vagy tizenketteseknek nevezik. Ez a síita irányzat pl. 1512-től a mai napig az államvallás Iránban (illetve korábban Perzsiában).
Kisebb síita irányzatok
Több kisebb síita szekta is létezik. A kejszániták nem Alinak Fatimától, a Próféta lányától származó utódait, hanem Alinak egy másik feleségétől, Hanafijától származó gyerekét, Mohamedet ismerik el törvényes örökösnek.
A főként Jemenben élő zeiditák pedig a Próféta leszármazottjaiban az elsőszülöttség jogát tartják mérvadónak, így ötödik imámnak nem Mohamed al-Bákirt, hanem annak bátyját, Zeidet és annak utódait ismerik el.
Rajtuk kívül a legjelentősebb ma is élő síita irányzat a iszmáiliták közössége. Ez a vallási irányzat a hatodik imámnak, Dzsáfár asz-Szádiknak Iszmáil (+760) nevű fiától származik. Az iszmáiliták jelenlegi vezetője Karim, a IV. Aga Khan, Alinak, az első imámnak, azaz a negyedik kalifának az egyenes ági leszármazottja, a sorrendben 49. imám.
Az történt, hogy a hatodik imám, Dzsáfár asz-Szádik nem idősebb fiát, Iszmáilt tette meg örökösévé, aki szerinte nem törődött a vallással, hanem kisebbiek fiát, Musza al-Kázimot nevezte ki utódjának. Az iszmáiliták a kitagadás jogosságát nem ismerik el, így ők a többi síita által tisztelt tizenkét imám közül csak az első hatot ismerik el, illetve a hetediket, Iszmáilt. Szerintük az elsőszülöttség jogán törvényes imám eredendően nem lehet bűnös, még ha a látszat ellene szólna is. Az imámság az illető egyénnek veleszületett, immanens joga, melytől semmi körülmények között nem lehet őt megfosztani. Ennélfogva Iszmáil a legitim 7. imám, és e méltóság az ő ivadékaiban öröklődik apáról fiúra.
A síita kalifátus
Az iszmáilita legitimitáson alapult az Észak-Afrikát valaha uraló Fátimida-dinasztia és még néhány jelentős iszlám mozgalom is.
A síita Fátimida Kalifátus 909-ben alakult meg. Ez volt a világon az első síita állam. Megalapítója Abú Muhammad Obeidallah Al-Mahdi (881–954), a sorrendben 11. (iszmáilita) imám. Kezdetben csak a Maghreb-térség (Észak-Afrika) nyugati részén uralkodtak, de 60 évvel később már Egyiptomot is megszerezték, és Kairót tették meg egész birodalmuk székhelyévé. A dinasztia egészen 1171-ig állt fenn, összesen 14 kalifát felvonultatva. Fénykorában a birodalom határai a marokkói Feztől és Marrákestől egészen Damaszkuszig húzódtak, beleértve a két szent város, Mekka és Medina feletti felügyeletet is.
A Fátimida Kalifátus fennállása alatt maguk az iszmáiliták is két irányzatra szakadtak: Musztanszír kalifa 1094-ben megfosztotta idősebb fiát, Nizárt az utódlás jogától, ami egyszerre két síita szektát is szült...
A musztailiták és az asszaszinok
A fiatalabb fiú, Musztaíl hívei, a musztailiták egy időre megszilárdították hatalmukat Egyiptomban és Szíriában, de a Fátimidák bukása után kénytelenek voltak délre, Jemenbe vonulni, majd később még innen is tovább: Indiába, ahol utódaik, a bohorok ma is élnek.
Az idősebbik, Nizár hívei, a nizáriták miután a kalifátus bukása után elhagyták Egyiptomot, Irán északi részébe vonultak, ahol jól szervezett vallási közösséggé váltak. Később Alamút központtal erős államot is létrehoztak, melyet 1256-ban a mongol hordák söpörtek el, ami után ők is Indiába vándoroltak, ahol leszármazottaik ma is élnek. A nizáriták azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy olyan önfeláldozó személyeket neveljenek, akik mindenre felhasználhatók és feltétlen engedelmességgel tartoznak az imámnak. A kiválasztott ifjakat hasissal kábították el a feladat elvégzése előtt, innen a korai európai megnevezésük: asszaszinok (hasis hatása alatt cselekvők). Ilyen néven legelőször Marco Polo, a híres világutazó hozott híradást felőlük az európaiak számára.
DR. CELLER TIBOR


Egyesült Államok: A Ku Klux Klan tüntetett és összecsapott a feketékkel



2015. július 19., 08:18
A szélsőségesnek tartott Ku Klux Klan (KKK) és az Új Fekete Párduc Párt (NBPP) tagjai összecsaptak szombaton a Dél-karolinai Columbia városban.
Miután Dél-Karolina törvényhozói  július 10-én levetették a konföderációs zászlót a Capitoliumról a karolinai szélsőségesnek tartott fehér lakosság, akik nem szeretik az idegeneket, bevándorlókat, a fehér faj fennhatóságát hirdetik, elítélik a homoszexualitást összegyűltek az ottani Capitolium előtt.
Ezzel párhuzamosan, mintegy 400 fő jelent meg az Új Fekete Párducok feketékből álló szervezet képviseletében. Az önvédelmi szervezetet az afrikai származású színes bőrűek védelmére hozták létre. Az NBPP tagok elégették a konföderációs zászlót, amire kemény lépéssel reagált a KKK- többen megsérültek a színes bőrű tüntetők közül, illetve a rendőrség néhány főt előállított.
A KKK képviselői szerint a zászló visszavonása nem haladás. Illúzió a haladás, hiszen kezdetek óta rabszolgaság volt az Egyesült Államokban, a fehérek a kiváltságosak, szabadok, nem a feketéké Dél-Karolina, írja a LaInfo.
Fotó: EFE
magyartudat.com


Az Iszlám Állam félmillió "bevándorló" küldésével fenyegette meg Európát februárban! Megérkeztek!



Egy dolgot elfelejtünk: az Iszlám Állam már februárban fenyegetett, hogy félmillió menekültet küld Európa ellen !
A terroristák új fegyvere: káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába küldésével fenyegetett az Iszlám Állam még februárban...., amennyiben Líbiával szemben bármilyen beavatkozás készülne....

Nos ki merem jelenteni, hogy 
azóta az iszlám harcosok egy része már alvó sejtként Európában tartózkodik, más részük éppen bebocsátásra vár, a többieket pedig folyamatosan szállítják jól szervezetten belső Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé ...
Amióta az Egyesült Államok parancsára a NATO felszámolta az államszervezetet és a rendet Irakban, Líbiában és Szíriában, polgárháborús káoszba taszítva ezen országokat, azóta az iszlám fanatizmus és terrorizmus melegágya, menekültek millióinak pedig kibocsátója lett az összes olyan ország, ahol ez a beavatkozás bekövetkezett....

"Ha fegyveres erőt küldtök Líbiába, mi 500.000 menekültet küldünk nektek !"
 
- ez a dzsihádisták által küldött üzenet lényege, amit eljuttatott az olasz kormánynak a Daesh, az iszlám állam líbiai ága.....

Még februárban erősítette ezt meg az olasz külügyminiszter Angelino Alfano és közölte, hogy a líbiai helyzet kell, hogy legyen az 'első számú prioritás' a nemzetközi közösség számára, mert a következmények beláthatatlanok lesznek.Amennyiben az Iszlám Kalifátus gyorsabban terjed, mint ahogy mi lépést tudunk tartani, egy "precedens nélküli exodus-nak" leszünk szemtanúi....
Azóta az exodus megérkezett Európába és a java még csak ezután következik ! 

Akkor még Matteo Renzi óvatosabb volt és azt mondta nincs itt az ideje egy katonai beavatkozásnak....  Ma már tudjuk, hogy az Európai Unió béna kacsa módjára "tötymörgő" döntéshozatala az utolsó pillanatig hagyta feszíteni a húrt és megtörténni az eseményeket...

Amikor a 21 kopt keresztényt a tengerparton kivégző dzsihádisták üzenték, hogy"Rómától délre vagyunk már !" ..., akkor ezt a kijelentést akár szó szerint is lehetett volna érteni, mert így van....



Líbia stratégiai 'belépési pont' az 
Iszlám Állam harcosai számára

A februárban lehallgatott ISIS terroristák telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy az Iszlám Állam 500.000 - 700.000 bevándorlót akar útnak indítani Európa felé, mintegy 'pszichológiai fegyverként' ! Elsősorban Olaszországról beszélnek és több ezer menekültekkel (és dzsihádistákkal teli) bárkát küldenek majd Európa felé. 

Ma már benne vagyunk a menekültekkel elindított "háború" első fázisában, amikor százezrek érkeznek majd a kontinensre és kérnek bebocsátást.... Nagyon sok közöttük az életerős fiatal férfi, akik észrevétlenül és a parancsnak megfelelően vegyülnek el a szerencsétlen menekültek és földönfutók között...... Rengeteg köztük részben zsoldos, részben fanatikus iszlamista harcos.......  

Szóval amikor írom ezeket a sorokat, akkor már elindult az a második fázis, amit én csak nyár végére és ősz elejére gondoltam beindulni. Nem hittem, hogy ennyire hamar akcióba is lépnek. Ez a fázis arról fog szólni, ami a mai híreket is meghatározta: 
Konkrét támadások lesznek európai célpontok vagy közkedvelt turista látványosságok ellen, hogy az európaiak és kőkeményen megérezzék a fenyegetettséget, amit szeretnének elérni...

2015. Június 25. Péntek : 
1., Iszlamista fegyveresek támadtak meg egy francia gázgyárat, egy embert lefejeztek, fejét üzenettel a gyár kerítésére tűzték
2., Tunéziában hajóval érkeztek a tengerpartra a terroristák Sousse-ban és lőni kezdték a strandolókat, majd bevonultak a az Imperial Marhaba Hotelbe és a gépfegyverekből, amit esernyőben vittek be, tüzet nyitottak az ott lévőkre... (videó) - 27 halálos áldozat
3., Kuwaitban 25 halálos áldozat egy siíta mecset elleni támadás során 

Mindhárom támadásban a közös pont : a szunnita Iszlám Állam beteg háborúja   

A harmadik fázist ne akarja senki látni, mert az már nagyon durva összecsapásokról, etnikai zavargásokról és harcokról fog szólni Európa multi-kulti, bevándorlóktól sűrűn lakott vagy azóta elözönlött városaiban.....
Az USA-ban így néz ki egy etnikai jellegű lázongás >>>
Ez vár Európára is ! 


A cél Európa térdre kényszerítése és egy olyan állapot elérése, amelyben az állampolgárok kérik majd olyan intézkedések bevezetését, amiket "egy borzalmas eseménysorozat" nélkül nem lehetne megtenni....

Hamarosan az eddig józan és nyugodt európaiak is utcára vonulnak, illetve 
szembe kerülnek majd az itt élő muzulmánokkal, hiszen eljön az a pillanat, amikor a lefejezések, terrortámadások és vallási-faji alappú attrocitások miatt mindenki gyanús lesz, aki szakállas, turbános vagy csadort visel.....

A beözönlő, eltartásra és nem munkavégzésre szánt menekültek pedig olyan mértékű gazdasági terhet rónak majd a tagállamokra, hogy az adófizetők saját adójukból nem tudják és (FONTOS), nem is akarják ezen emberek eltartását finanszírozni.... Már most olyan társadalmi feszültség alakult ki, ami nehezen fenntartható, pedig ez még csak az előszobája az elkövetkező eseményeknek.... 

Gondoljunk csak bele, hogyan viszonyult eddig az állam a munkájukat, otthonukat elvesztett európai hajléktalan emberekhez ! 
Adott-e nekik azonnal szállást, élelmet, befogadta-e őket egy olyan állam, ahol jobb a szociális ellátás......?. Míg az ide érkező illegális bevándorlók (érthető humanitárius okokból) egyből szociális gondoskodás alá kerülnek.....  (pl. ez a fiatalember több hónapja él feleségével és gyermekével az utcán és semmilyen ellátást nem kap a francia államtól, míg a bevándorlók igen...)

Most már az átlagember számára is nyilvánvaló humanitárius katasztrófa képe rajzolódik ki. Még akkor is, ha ez az átlagember nincs tisztában az események valódi okával és a mögötte lévő tervekkel, a terveket létrehozó irányítók szándékaival..... Ezt a katasztrófát használja majd fel az Iszlám állam a káosz megteremtésére, amit Moammer Kadhafi elnök pontosan előre jelzett halála előtt, ha Líbiát ledönti a NATO beavatkozása ...... Igaza lett ! 


Érdekes fejlemény ezen a héten: Líbia bombákkal fenyegeti az uniós hajókat


"Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba" - mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka. 
Ennyit az Európai Unió (látszat-)tervéről... ! ! ! 
A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen....
Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.
"Nehéz feladat lesz a líbiai kormány segítsége nélkül" írja a cikk..., de kérdezem én, miféle líbiai kormányról beszélünk egy polgárháborús ország esetében ??? ...hiszen megszűnt létezni az államszervezet és 4 éve polgárháború uralkodik Kadhafi nyugati likvidálása óta....
Számomra egyszerűen azt igazolja minden, hogy 
a háttérhatalmi terveknek megfelelően Afrikában és a Közel-Keleten megnyitották a menekültáradat "csapjait" és gondoskodnak is róla, hogy a 'tenni akarás látszata' mellett a tervek végig-vitelébe gyakorlatilag semmi ne szólhasson közbe .... 

Újabb és újabb menekülteket, dzsihádistákat, zsoldosokat fognak Európába szállítani
, hiszen számos országot, de akár egy kontinenst is sokkal egyszerűbb és észrevétlenebb belülről legyőzni és felszámolni, mint pusztító háború segítségével !
A módszereik kifinomultak és változatosak korlátlan anyagi forrásokkal a hátuk mögött és kulcspozícióban ülő bábokkal a kezükben ! 
Hamarosan több millióan és még ennél is százszor többen indulnak útnak..... És nincs az az erő, ami megakadályozná, hogy beszivárogjanak Európába.....
Nagyjából ugyanerről beszél Nógrádi György is, csak kicsit diplomatikusabban:




Az előző, bevándorlókkal kapcsolatos cikknél érkezett hozzászólásra, néhány FB-oldal kommentre szeretnék röviden válaszolni : 

Engem még mindig kétségek gyötörnek mai napig is, hogy írjam le vagy ne írjam, ami várható.... (?) Pozitív ember vagyok, de azért nem vak, hogy ne lássam, ami a szemem előtt zajlik....
Ha leírom, akkor azzal vádolnak, hogy már megint a negatívat erősítjük, ahelyett, hogy olyat vizualizálnánk, ami jó lesz... meg, hogy bevonzzuk a rosszat ...stb, .....
Ilyenkor gondot jelent, hogy tisztában vagyok azzal, mire megy ki a játék és attól függetlenül, hogy ki mit tart erről a vizualizálásról, attól a hajók még érkeznek, bent mélyen Afrikában a menekülteket ezrével szervezik és pénzelik az őket Európa felé útnak indítókat.... A dzsihád harcosok köztük vannak, ezt is tudom.... 

Azt is, hogy elképzelhetetlen nagy pénzek forognak ebben a mostani projektben és ennek ellenére mégis mit lehet mondani, amikor még az átlagember ebből nem érzékel szinte semmit ?

Hónapokon belül meg fogja tudni az is, aki eddig nem foglalkozott semmivel..... (írtam ezt pár napja, nem gondoltam, hogy már ma elindul a terrortámadás és akciósorozat) Szerencsére Magyarország egy ideig nem érintett az első hullámban, de hogy nem marad érintetlen ez valószínűsíthető....

Nem akarok jósolni és nem is szabad, ezért szoktam inkább tendenciákat és várható eseményeket jelezni konkrét dátum nélkül.... Hiszen ez nem egy kuruzsló, hanem igazságkutató, alternatív-hírforrás és gondolatokat ébreszteni szándékozó oldal.... Ezért csinálom és nem azért, hogy egyesek megijedjenek, amikor szembesülnek majd a valósággal.... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 


A cikk forrásaként szolgáló anyagokat franciárólangolról fordította, kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
Bejegyezte: SBG Buddha dátum: 19:27 212 megjegyzés 

Címkék: ISISLíbiaNATOSyria

2015. június 19., péntek

A 'Harmadik világ' dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : Na de vajon kik finanszírozzák a menekültáradatot


A Harmadik világ dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : az élethez való jogát ! 

Emlékeztek erre a 2 hónappal ezelőtti cikkre ? Hasonlítsátok össze most a jelenlegi helyzettel ! Elképesztő menekült-cunami várható 2-3 hónapon belül Dél-Európában
Sajnos tudom a blogban eléggé el vagyok maradva újabb cikkek megírásával, de az az igazság, hogy annyira gyorsan követik egymást az események a nemzetközi színtéren, hogy sokkal alkalmasabb ez a FB-felület ezen történések követésére és a véleményünk kicserélésére, hogy mostanában oda koncentráltam. Természetesen nem hagyom abba a kutatást vagy a mélyebb tartalmú cikkek megírását, de megértéseteket köszönöm előre is... :) 

Párhuzamosan futnak megint olyan szálak, melyek annyira 'beindultak', hogy az a régen használt kifejezés, miszerint a"nemzetközi helyzet egyre fokozódik"...már képtelen lenne kifejezni a valós állapotokat.... Már kevés ! Mert nem csak hogy fokozódik, egyenesen robbanásszerű változásokat indítottak be (igen....indítottak be és nem magától a semmiből jöttek egyszer csak létre).... Na de ezt nektek VilagHelyzete olvasóknak már szerencsére nem kell magyaráznom.... Remélhetőleg képben vagytok ! ;) 

Jól látszik, hogy kitört a pánik Európában, a kormányok egymásra mutogatnak tehetetlenségükben. Vannak olyanok, melyek már hoztak lépéseket, vannak, melyek még mindig béna kacsát játszva papolnak liberális befogadásról és szétosztásról, meg humanitárius okokról..... Míg más államok már kőkeményen belesüppedtek a bevándorló ezrek tömegébe és nem tudnak mit kezdeni az autóutak mentén fosztogató vagy éppen a pályaudvarokon letelepedő és helyi lakosokat is vegzáló menekültekkel......
Rablások, késelések, erőszakos bűncselekmények és elképesztően borzalmas és sajnálatos látvány fogadja a jóléthez szokott habzsoló-dőzsölő európait.... A civil emberek pedig egyre inkább aggódnak. És ami fontos: intézkedéseket követelnek. MEGOLDÁST várnak !
Tudjátok..újra: Problem - Reaction - Solution..... Hogy mi lesz a szintézis, amit előkészítettek számunkra ? Szerintem ez a most lezajlott G7, majd Bilderberg-tanácskozáson is komoly szinten szóba került.... Vagyis közölték az egybegyűltekkel, mihez tartsák magukat a jövő eseményeit illetően .....
És egy fontos momentumot ne felejtsünk el : A G7 csúcstalálkozót már ostoba módon és USA parancsra, de Oroszország kizárásával tartották meg ! Ami egyáltalán nem biztató körülmény a tervek újabb fázisainak valóra váltását illetően....
Mert eközben, mint hallottuk egy a hidegháború vége óta példátlan és fenyegető hír látott napvilágot aznap, amikor az orosz elnök a pápával tárgyalt. Előtte Renzi olasz miniszterelnökkel. 
Az USA nehéz-fegyverzetet telepít Kelet-Európába és 'számít Magyarországra' ! 


Igen ! A "harmadik világ" dörömböl Európa kapuján és jogosan kéri jussát az eddigi kizsákmányolás és elnyomás után.... Csakhogy két út maradt: 
1. vagy keresztültörnek és másznak ezen a kapun 
2. vagy teljes határzárat és a határőrizet szigorú visszaállítását hozza vissza Európa. Azaz megszüntetik az emberek szabad mozgását az államok között....

Egy dolog viszont minden gondolkodó embernek gyanússá kell váljon: 
A fekete és közel-keleti (valódi) migránsok 95 % -a képtelen lenne összeszedni az embercsempészek által megkövetelt összeget, így felmerül a gyanú, hogy bizonyos körök anyagi segítséget nyújtanak az Európába beözönlő messze vegyes etnikai összetételű bevándorlók embercsempészéséhez, szállításához és útnak indításához ! Vagyis teljes mértékben szervezői és nem csak okozói a hatalmas várható exodusnak !  (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Coudenhove-Kalergi terv:

Nick Griffin elmondta az EU parlamentben, hogy az európaiak ellenségei, a baloldaliak, kapitalisták és cionisták célja az európaiak kiirtása saját hazájukban...Ezt a "nem-fehér" bevándorlás és fajkeveredés útján akarják elérni, és folyamatosan hajtják végre gonosz tervüket. Tervük és akcióik fajirtás jellegűek, melyeket le kell állítani és azonnal megszüntetni annak kivitelezését. 
 


A problémát nem lehet ugyanazon a szinten megoldani, ahol az létrejött ! Egy magasabb szintre kellene felé emelkedni !Ezt viszont mindaddig nem lehet megtenni, míg a megoldást pont azoktól várjuk, akik magát az egész jelenséget és a globális problémát létrehozták.....
Iszlám Állam, Boko Haram al shabaab...., Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria lebombázása, szétverése mind egy tőről fakad és ugyanazon erők állnak mögöttük.....
Iszlám Állam (nagyon röviden, hiszen sok cikket írtam már róluk) : 
Akik el tudnák tüntetni, na pont ők azok akik létrehozták ! Elsősorban az USA, Szaúd-Arábia, Katar és Izrael állnak az Iszlám állam mögött ! Ők pénzelik és fegyverezték is fel őket. És ilyenkor minden egyes alkalommal nem az államokról, hanem az államokat bábként irányító háttérhatalomról beszélek !

Kezdetben a szíriai Assad elnök megdöntésére hozták létre, mára már a tervük az egész Közel-Kelet megtisztítása a cionisták és szunniták közös terve szerint....
Szaúd-Arábia a világ legnagyobb terrorizmust támogató országa az Egyesült Államokkal és Izrael uraival a háta mögött.... Ha valaki nem tudná az egyik legnagyobb fegyvervásárló is Szaúd-Arábia ...
Közvetlen háborút viszont nem visel (kivéve azt, hogy jelenleg megtámadta Jement), de gondoljunk csak bele, vajon hová kerül az a rengeteg megvásárolt fegyverarzenál... 
Nos, nem a raktárakban áll....... Az Al Nusra Front és az ISIS / ISIL harcol velük, illetve megy a Boko Haramnak is Közép-Kelet-Afrikába.....

Az egész ISIS, a Boko Haram, az Al Nusra Front és megannyi hasonló szervezet nem olyan terrorszervezetek, melyek messze valahol létrejöttek a semmiből szépen maguktól akár a nyugat, akár a kereszténység eltörlésére !
Ezek szinte mind olyan szervezetek, amiket éppen NYUGATRÓL hoztak létre anno a rendszer és az államrend megdöntésére és pontosan azok tartják fönt, akik most álszent módon idézőjeles harcot hirdettek ellene....BIZONYÍTÉKOK vannak rá ! 

Maga Obama fegyverezte fel a szíriai Al-Nusra Frontot ! De ha nem tudnánk konkrétan , akkor is logikusan kikövetkeztethető lenne, kik állnak az ISIS mögött ! Ugyanazok, akik az Al-Kaida mögött is ! Mára teljesen nyílt titok, hogy a Pentagon / CIA alapította és nekik dolgoztak az alvó iszlám sejtek...
Nem mintha Ő lenne az autentikus forrás, de ezt nem egy összeesküvés-elmélet hívő, hanem Szudán miniszterelnöke is elmondta az EuroNews-nak adott interjúban : 
"Az USA és a CIA, illetve Izrael és a Mossad állnak az ISIS és Boko Haram terrorszervezet mögött ! Elmondta, hogy közvetlen kapcsolat van az említett titkos ügynökségek és a szélsőséges terrorszervezetek között."

Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen


A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön.

A Pán-Európai Mozgalom megszületése
Kevesen tudják, hogy az európai integráció egyik fő megindítója ugyanaz a személy volt, aki lerakta az ideológiai alapjait az európai népek ellen folyó csendes népirtásnak.Egy olyan emberről van szó, akinek a létezése ismeretlen a tömegek számára, de az elit az Európai Unió megalapítójának tartja. 
Neve: Richard Coudenhove-Kalergi, akinek az apja egy osztrák diplomata volt: Heinrich Coudenhove-Kalergi, akit rokoni szálak fűztek a Kallergis elnevezésű bizánci császári családhoz, édesanyja a japán származású Mitsu Aoyama volt. Richard Kalergi a háttérből működve, távol a nagyközönség fürkésző tekintetétől, sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról, mivel személyes ismerőse volt a korabeli európai nemesek és jelentős politikusok mindegyikének és mivel megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapjának a politikai kapcsolatait.
1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi.
Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték,  de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B'nai B'rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába. 
A Kalergi terv lényege
Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” –  Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.
Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén.  Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket:
A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai  lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán)

Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját. A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy. 
A genocídiumra –  azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának  2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.  
Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport.   A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ”
Végkövetkeztetések
Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.
A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus

 tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni,

 hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és

 humanitárius cselekedet. Napjainkban minden eddiginél

 fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy 

felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy 

kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és

 felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! 

Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában 

csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen.

Bejegyezte: SBG Buddha




USA: Az internálótáborok reneszánsza és FEMA készülődés



A Hawaii Egyetem diákjai számára néhány nappal ezelőtt tartott előadásában Antonin Scalia, az amerikai legfelsőbb bíróság bírája, egy 1944-es perrel kapcsolatos kérdésre reagálva a következőket mondta (az utalt döntés értelmében a két vádlottat elítélték, mert nem engedelmeskedtek az internálótáborba történő jelentkezésre felszólító végzésnek):
Az [a döntés] természetesen helytelen volt. … De saját magát csapja be, aki azt gondolja, hogy ez nem fog újra megtörténni. Háborús időkben a törvény hallgat. Ez nem mentség, de ez a valóság.”
A II. Világháború alatt az Egyesült Államok ellenségnek kiáltotta ki a japán amerikaiakat és a manapság FEMA (Szövetségi Válságkezelési Ügynökség) táboroknak nevezett létesítményekbe zárta őket. Miközben Barack Obama és az amerikai kongresszus azon vannak, hogy meggyőzzék a választópolgárokat arról, hogy a határozatlan idejű fogva tartásról szóló, úgynevezett NDAA törvényt soha sem fogják amerikai állampolgárok ellen alkalmazni, tény, hogy a törvények lehetővé teszik bármilyen személy vádemelés és bírósági eljárás nélküli fogva tartását.
Szükségállapot kihirdetése esetén,
történjen az háború, járvány vagy egyéb okból, az elnök bármit elrendelhet a rend helyreállítása érdekében és nevében. A letartóztatások és az internálás pedig valószínűleg magas helyet foglalna el az intézkedések listáján. A FEMA által felállított táborok minden felszereléssel ellátva, készen állnak bármilyen eshetőségre. Antonin Scalia mindenesetre a fenti kijelentéssel mintha azt üzente volna, hogy a legfelsőbb bíróság nem fogja semmisé nyilvánítani a táborok megnyitására vonatkozó végrehajtási utasítást. A legutóbbi ezzel kapcsolatos hír szerint a FEMA 36 méteres konténerek szállítására írt ki (kamu)pályázatot bio-egészségügyi hulladék gyűjtésére egy országos vészhelyzet esetén. Az információ bekérési kiírás szerint a pályázók feladata lenne a „fertőzött hulladék naponta történő elszállítása”.
A Munka (mégis) Szabaddá Tesz!(?)

Hírfigyelő Szolgálat - Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info


Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot



A korábban Irakban al-Kaida néven ismert iszlám katonai csoport, az ISIS, ami most az Iszlám Állam nevet vette fel, igazi rémálommá vált. 
Kegyetlen, fanatikus bérgyilkosok, az a küldetésük, hogy mindenkit kiirtsanak, aki más valláshoz vagy hitvilághoz tartozik, és bevezessék a saría törvényt. Az e cél érdekében végrehajtott tömeges kivégzésekkel, lefejezésekkel és még keresztre feszítésekkel is büszkén hencegnek, videóra veszik őket, és feltöltik az internetre, hogy az egész világ lássa. Ez a gonosz új arca.

Mielőtt belekezdenénk, javaslom egy korábbi bejegyzésem átolvasását és a benne lévő videók megnézését a teljesebb képhez. Azután ha bárki utánanéz egy kis kutatással maga is megérti miről is szól majd ez a cikk és az egész Közel-Keleten kialakult káosz ! (SBG Buddha-VilagHelyzete)

Szeretnéd tudni, hogy ki segítette ezeket a pszichopatákat a hatalomra jutásban? Szeretnéd tudni, hogy ki fegyverezte fel, finanszírozta és képezte ki őket? 
Szeretnéd tudni, hogy miért?
Ezt a történetet akkor érted meg jobban, ha mindjárt a közepén kezdjük, amikor Moammer Kadhafi hatalmát megdöntötték 2011-ben.
A líbiai forradalom volt Obama első jelentős külföldi beavatkozása. Úgy mutatták be, mint az Arab Tavasz folytatását, a NATO részvételét pedig humanitárius tettként állították be.
Az a tény, hogy a CIA segítette tevékenyen a líbiai lázadókat Kadhafi megbuktatásában, nem volt titok, ahogyan azok a légicsapások sem, amelyeket Obama rendelt el a líbiai kormány ellen. Alig esett szó azonban a líbiai lázadók személyéről vagy ideológiai elképzeléseikről. Ez nem meglepő, tekintve azt a tényt, hogy a líbiai lázadók vezetője később beismerte, hogy harcosai között olyan, al-Kaidával kapcsolatban álló dzsihádisták vannak, akik szövetséges csapatok ellen harcoltak Irakban.




Az Irakból érkező dzsihádista harcosok annak a csoportnak a tagjai voltak, amit a nemzetbiztonsági elemzők egyöntetűen az iraki al-Kaidának neveztek. Ne feledjük, hogy az iraki al-Kaida ISIS volt, mielőtt az új nevet felvette.

Az USA és a NATO hírszerzéseinek és légi támogatásainak segítségével a líbiai lázadók elfogták 
Kadhafit, és rövid úton kivégezték az utcán, miközben mindvégig lelkesen kántálták: Allah akbar. Sokak számára, akik bevették a hivatalos maszlagot arról, hogy ezek a lázadók szabadságharcosok, és liberális demokráciát akarnak létrehozni Líbiában, az illúzióik elvesztésének ez volt a kezdete.

Az USA és a NATO által támogatott beavatkozás előtt Líbiában volt a legmagasabb életszínvonal Afrika országai közül. Mindez az ENSZ 2010. évi emberi fejlettségi indexén alapul. A puccsot követő években azonban az országban eluralkodott a zűrzavar, a szélsőségesség és a féktelen erőszak. Líbia most már bukott államnak tekintett.


Kadhafi megbuktatása után a líbiai fegyverarzenált kifosztották, és tömegével juttattak fegyvereket líbiai lázadók Szíriába. Törökországon, a NATO-szövetségesen keresztül csempészték a fegyvereket, így a páncéltörőket és légvédelmi rakétákat Szíriába. 
A The Times of London beszámolója szerint a szállítmány 2012. szeptember 14-én érkezett meg, mindössze három nappal azután, hogy Chris Stevens nagykövetet megölték az USA bengázi követsége elleni támadás során. Chris Stevens 2011. áprilistól szolgált az USA-kormány és a líbiai lázadók összeköttetéseként.

Miközben a sajtó elsődlegesen azzal foglalkozott, hogy a külügyminisztérium nem nyújtott elegendő biztonságot a konzulátusnál, és késlekedve küldött segítséget, amikor a támadás kezdődött, a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh 2014. áprilisban újságcikkben tárt fel egy titkos megállapodást, amit a CIA, Törökország és a szír lázadók kötöttek az ún. „surranópálya” létrehozásáról. A „surranópálya” egy titkos hálózat volt, amelyen keresztül fegyvereket és lőszereket továbbítottak Líbiából Dél-Törökországon és a szír határon keresztül. Törökország, Szaúdi-Arábia és Katar finanszírozták.


Stevens holttestével az USA fegyverszállításban való közvetlen érintettsége is földbe lett temetve, Washington pedig továbbra is azt állíthatta, hogy nem küldtek nehézfegyverzetet Szíriába.
Ekkor kezdtek a dzsihádista harcosok is Líbiából Szíriába áramlani. És nemcsak az alsóbb rangúak. Sokan közülük tapasztalt parancsnokok voltak, akik több színtéren harcoltak már.

Az USA és szövetségesei most már arra összpontosítottak, hogy megdöntsék Aszad szír kormányát. Líbiához hasonlóan ezt a rendszerváltást is humanitárius tettnek színlelték, és nyíltan támogatni kezdték a titkos csatornák kiegészítését. Az egyre növekvő dzsihádista jelenlétet szőnyeg alá söpörték és palástolták.

Ahogyan azonban nőtt a lázadók ereje, az általuk elkövetett háborús bűntettekről és embertelenségről szóló beszámolók kezdték megrendíteni a Washingtonról alkotott közvéleményt. Ekkor azt kezdte hajtogatni az USA, hogy csak azoknak adnak támogatást, akik szerintük „visszafogott” lázadók erők. 

Ennek a megkülönböztetésnek azonban nem volt valós alapja.

2014. áprilisban egy interjúban Dzsámal Marúf, FSA parancsnok (szabad szír hadsereg) beismerte, hogy harcosai rendszeresen folytatnak közös hadműveleteket az al-Nuszrával. Az al-Nuszra az al-Kaida hivatalos szír ága. Ezt az állítást megerősíti az az interjú is, amit 2013. júniusban adott Abdel Baszet al-Tavil ezredes, az FSA északi frontjának parancsnoka. Ebben az interjúban nyíltan beszél az al-Nuszrához kötődő kapcsolatairól, és arról az óhajáról, hogy Szíriában bevezessék a sáría törvényt. Ami azokat a csoportokat illeti, amelyeket a nyugat terrorista szervezetnek akar beállítani, a nuszra frontot, úgy véljük, folytathatunk velük párbeszédet.

Miről?
A későbbi államformáról.
Egy olyan állam létrehozásának a lehetőségéről, amely mindenkinek megfelel.
Együtt kell működnünk, és párbeszédet kell folytatnunk.
Nem titok, hogy mindenkivel van összeköttetésünk.
Még a Nuszra frontban harcoló testvérekkel is.
És számos helyen együttműködünk.
Ön milyen államformát támogatna?
Őszintén szólva egy civilizált államot szeretnék látni, ahol az iszlám törvény érvényesül.
Visszafogott mérsékelt lázadók? Hát ez elég bonyolult. Nem mintha ez tényleg meglepetés lenne. 2012-ben a Reuters arról számolt be, hogy az FSA parancsnokságot iszlám szélsőségesek irányítják, a New York Times pedig ugyanabban az évben arról írt, hogy a Washington által küldött fegyverek többsége a dzsihádisták kezébe kerül. Az USA-kormány két éven keresztül tudta, hogy ez történik, de folytatódott a dolog.

Az FSA al-Nuszrához kötődő kapcsolatai pedig csak a kezdet. 2014. júniusban az al-Nuszra egyesült az ISIS-szel az iraki-szír határnál.
Tehát az FSA együttműködik az al-Nuszrával, az al-Nuszra együttműködik az ISIS-szel, az USA pedig pénzt és fegyvereket küld az FSA-nak annak ellenére, hogy 2012. óta tudja, hogy a fegyverek többsége a szélsőségesek kezébe kerül. Végezzünk számítást.

Ilyen összefüggésben a 2013-ban elkövetett szaringáz-támadásnak, amiről kiderült, hogy a szír lázadók követték el, sokkal több jelentősége van, nem igaz? Nem volt elég, hogy az ENSZ vizsgálók, orosz vizsgálók és 
a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh ezt a bűntettet megbízásokkal hozták összefüggésbe, maguk a lázadók azzal fenyegették a nyugatot, hogy nyilvánosságra hozzák, mi történt valójában, ha nem kapnak egy hónapon belül korszerűbb fegyvereket.

Egy hónapot adok a nemzetközi közösségnek, hogy a lázadóknak és az FSA-nak fegyvereket és lőszereket adjon, hogy le tudjuk győzni ezt a bűnöző rendszert.
Egy hónapot adunk nekik.
Ha azt látjuk, hogy a nemzetközi közösség továbbra is cserbenhagyja forradalmunkat, minden rendelkezésünkre álló bizonyítékot nyilvánosságra hozunk (a vegyi fegyverek használatáról). Azt hiszem, nagyon is jól tudják, milyen komolyan gondolom ezt.

Ez a fenyegetés 2013. június 10-én hangzott el. Csak bámulatos egybeesésnek tekinthető, hogy mindössze kilenc nappal később a lázadók megkapták az első hivatalos nehézfegyverzet szállítmányt Aleppóban.


A második szaringáz kudarc után, ami szintén lelepleződött, és ezért nem hozta meg a légicsapások nyilvános támogatását, az USA egyre nagyobb mértékben folytatta a lázadók képzését és támogatását.
2014. februárban a Haaretz arról számolt be, hogy az USA és annak régión belüli szövetségesei, Szaúd-Arábia, Jordánia és Izrael a szír lázadókat segítik egy erőteljes déli támadás megtervezésében és előkészítésében. A Haaretz szerint Izrael közvetlen segítséget is nyújtott az Aszad elleni katonai hadműveletekben négy hónappal korábban.

Azután 2014. májusban a PBS riportot készített, amelyben az USA által Katarban képzett lázadókat interjúvolta meg. A lázadók szerint arra képezték őket, hogy végezzenek a támadásokat túlélő katonákkal.
„Arra képeztek bennünket, hogy üssünk rajta a rezsim vagy ellenség járművein, és torlaszoljuk el az utakat”. „Arra is kiképeztek bennünket, hogyan támadjunk meg, fosszunk ki járműveket, hogyan szerezzünk információkat, fegyvereket és lőszereket, és hogyan végezzünk a rajtaütést túlélő katonákkal.”

Ez a genfi egyezmény durva megszegése. A hagyományos katonai stratégiával is ellentétes. A hagyományos katonai stratégia szerint jobb, ha a katonákat sebesülten hagyják, mert az több ráfordítást követel az ellenségtől. Az elfogott ellenséges katonák kivégzése egyfajta taktika, aminek az a célja, hogy félelmet keltsenek az ellenség szívében. Emellett egyszerűen általánosan elfogadott gyakorlata az ISIS-nek.

Egy hónappal a jelentés után, 
2014. júniusban az ISIS drámai módon áthatolt a szír határon, betört Irakba, és elfoglalta Moszult, Bajdzsit, és majdnem elérte Bagdadot. Az internetet hirtelen elárasztották az elhaladó autókból leadott lövésekről, tömeges halálmenetekről és tömegsírokról készült felvételek. És persze minden elfogott iraki katonát kivégeztek.




Mit vagytok úgy oda mikor Amerika irtotta az irakiakat még 

tapsoltatok is , most meg elárasztanak benneteket a migránsok . 


A hadművelet során tömegesen szereztek meg amerikai katonai berendezéseket.Az ISIS több kamionnyi Humvee járművet, helikoptereket, harckocsikat és ágyúkat szerzett meg. Lefotózták és videóra vették saját magukat, és a közösségi hálón keresztül reklámozták tetteiket. Washington pedig valamiért meg sem próbálta megállítani őket.
Az amerikai katonai doktrína egyértelműen a katonai berendezések és ellátmányok megsemmisítésére szólít fel, ha a baráti erők nem tudják megakadályozni, hogy azok ellenséges kézre kerüljenek, de itt ez nem történt meg. Az ISIS akadály nélkül tudta kivinni ezeket a berendezéseket Irakból Szíriába. Az amerikai hadseregnek lehetősége volt lecsapni ezekre a konvojokra, de az ujjukat sem mozdították, annak ellenére, hogy ugyanazon a héten dróncsapásokat mértek Pakisztánban.
Miért tették ezt?

Noha Obama a gyenge, határozatlan, liberális elnök szerepét játssza, és noha a jobb oldali szakértők jót mulatnak ezen a képen, ez csak a külső máz. Néhány elnök, pl. George W. Bush elsődlegesen a nyílt katonai agressziót támogatta. Obama ugyanezt teszi, de az álcázott eszközöket részesíti előnyben. Nem igazán meglepő, tekintve, hogy 
Zbigniew Brzezinski volt a mentora.

Olyasvalaki, aki évtizedeken keresztül képezte a legkiemelkedőbb külügyi szakértőket, nemcsak a demokrata pártban, hanem azokat is, akik a republikánus pártban kötöttek ki végül. Ő egyike a legkiválóbb tudósoknak, egyike a legkiválóbb gondolkodóknak. Emellett kiváló barátnak bizonyult, és rengeteget tanulhattam tőle.
Ő támogatott engem a kampányban, aztán készen állt arra, hogy eljöjjön velem ide, Iowába is, ami nagylelkűségéről tanúskodik. Kérek hát mindenkit, hogy ismét tapsoljon Dr. Brzezinskinek.
Akik ismerik a történetét, emlékeznek rá, hogy Zbigniew Brzezinski közvetlenül vett részt az iszlám szélsőségesek finanszírozásában és felfegyverzésében Pakisztánban és Afganisztánban, hogy gyengítsék a szovjeteket.

Zbigniew Brzezinski, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója 
Pakisztába repült, hogy tömeges ellenállásra szólítson fel. Fegyverrel akarta ellátni a mudzsáhidokat anélkül, hogy felfedné Amerika szerepét. Az afgán határnál, a Haibár-hágónál arra bátorította Isten katonáit, hogy kettőzzék meg erőiket.

Tudjuk, milyen mélyen hisznek Istenben, és biztosan vagyunk abban, hogy küzdelmük sikert hoz.
Az a föld ott a tietek, visszajuthattok oda egy nap, mert ti fogtok győzni, és visszakaphatjátok otthonaitokat és mecsetjeiteket. Mert a ti ügyetek az igaz ügy, és Isten a ti oldalatokon van. 



Mellesleg Oszama bin Laden egyike volt a szovjetellenes „szabadságharcosoknak”, akiket az USA finanszírozott és fegyverzett. 

Ez a művelet nem titok ennél a pontnál, ahogyan a nem szándékos mellékhatások sem.
Ne feledjük, hogy azokat az embereket, akikkel most harcolunk, mi pénzeltük húsz évvel ezelőtt. Azért, mert a Szovjetunióval hadakoztunk. Megszállták Afganisztánt, és mi nem akartuk, hogy megszerezzék az Ázsia fölötti uralmat, ezért munkába fogtunk...

Ide beillesztek nektek egy korabeli újságcikket, melyben Osama Bin Ladent, mint első számú szövetségest mutatják be a szovjetek elleni harcban (SBG Buddha - VilagHelyzete)



A mudzsahidok USA kormány általi fegyverzése és finanszírozása hivatalosan válaszlépés volt az 1979. decemberi szovjet megszállásra, de az "Árnyékban" című emlékiratában Robert Gates, a CIA igazgatója Ronald Reagan és George H. W. Bush alatt, illetve védelmi miniszter George W. Bush és Barack Obama alatt, elárulta, hogy az USA valójában 6 hónappal korábban kezdte meg a titkos műveletet azzal a határozott szándékkal, hogy tőrbe csalja szovjeteket.

A stratégia működött. A szovjetek megszállták az országot, és az azt követő tíz éves háború számos történész szerint a Szovjetunió összeomlásának egyik fő oka volt.

Ez a példa nem csupán precedenst teremt, amit most látunk Irakban, Afganisztánban és Szíriában, az valójában a régi történet folytatása. Az al-Nuszra és az ISIS azoknak a szélsőséges elemeknek az ideológiai és szervezeti leszármazottjai, amelyeket az USA-kormány hozott létre harminc évvel ezelőtt.

Az USA ezután létrehozta a táptalajt ezeknek a szélsőségeseknek a számára azzal, hogy megszállta Irakot 2003-ban. 
Ha Szaddám eltávolítása és kivégzése után nem üresedett volna meg a hatalom, akkor nem létezne az al-Kaida Irakban, azaz az ISIS. 

És ha Washington nem próbálta volna meg megbuktatni Aszadot azzal, hogy gyanús katonai csoportokat fegyverzett, finanszírozott és képzett Szíriában, akkor az ISIS semmiképpen nem lett volna képes arra, hogy 2014. júniusban megrohamozza Irakot.
Bárhogy is szépítünk, az ISIS mindenképpen az USA kormány torz és omladozó külpolitikájának terméke.

Talán minden ellentmondásosnak tűnhet, miközben a harci dobok egyre hangosabbak és a légicsapások egyre erősebbek az ISIS elleni háborúban. Miért segítené az USA egy terrorista szervezet létrehozását csak azért, hogy később megtámadja őket?
De hát miért juttatta a CIA hatalomra Szaddám Huszeint 1963-ban? Miért támogatta az USA-kormány Szaddámot 1980-ban, amikor agresszív háborút indított Irán ellen, pedig tudták, hogy vegyi fegyvereket használ? Miért finanszírozott és fegyverzett az USA iszlám szélsőségeseket a szovjetek ellen Afganisztánban?
Van egy minta, ha megnézzük közelebbről. Ez egy bevált és valódi geopolitikai stratégia. 
A VilagHelyzete olvasók ezt már jól ismerik : 
Problem - Reaction - Solution

1. lépés: Fel kell állítani egy diktátort vagy szélsőséges csoportot, hogy aztán fel lehessen használni az ellenféllel szembeni közvetett háborúban. Ebben a szakaszban a megbízottak által elkövetett minden bűncselekményt szőnyeg alá söpörnek. (probléma)
2. lépés: Amikor ezekből a hitvány figurákból már nem húzható több haszon, ideje kihúzni a szőnyeg alól a szemetet, és folyamatosan arról beszélni. Persze ez akkor működik a legjobban, ha a nyilvánosságnak fogalma sincs arról, hogyan jutottak hatalomra ezek a rossz fickók. (válaszlépés)
3. lépés: Végezetül, amikor a nyilvánosság már maga kéri a kormánytól, hogy tegyen valamit, akkor megoldást lehet javasolni. A megoldás általában katonai beavatkozás, bizonyos kiváltságok elvétele, vagy mindkettő. (megoldás)
Az ISIS rendkívül hasznos. Lényegében elvégezték a piszkos munkát Washingtonnak Aszad gyengítésével. 2014-ben, miközben a sajtó szinte kizárólag Ukrajnára és Oroszországra figyelt, az ISIS jelentős előrelépést tett Szíriában, és augusztusban az országnak már 35%-a felett megszerezte az uralmat.
Mivel az ISIS fő bázisa Szíriában van, ez ürügyet ad az USA-nak arra, hogy Szíriába vonuljon. Előbb vagy utóbb az USA légicsapásokat fog mérni Aszad háza táján, és amikor erre sor kerül, az USA tisztviselői máris megmagyarázzák, hogy mind az ISIS, mind a szír kormány célpont. Végül is ez a lényege az egésznek. Washington talán még engedi, hogy az ISIS további területet szerezzen meg, de az írás a falon van, és már egy ideje ott van.



Az Obama-kormány többször is kijelentette, hogy sohasem vetnek be szárazföldi csapatokat, de az igazság az, hogy bárki, aki ismeri egy kicsit is a katonai taktikát, tudja, nagyon jól tudja, hogy az ISIS nem győzhető le csupán légicsapásokkal. A légicsapásokra válaszul az ISIS csak széthelyezi és elrejti csapatait. Az ISIS nem egy állami hatalom, amit a kulcsfontosságú kormányzati épületek és infrastruktúra kiiktatásával meg lehet semmisíteni. Gerillaharcosok, akik a városi harcokban edződnek.

Ahhoz, hogy jelentősen gyengíteni lehessen őket, szárazföldi csapatokat kell bevetni, de még így is veszett az ügy. Az USA csapatok egy ideig utcai harcokban űzhetik az ISIS-t, és talán még sikerül is elfoglalniuk teljesen néhány évre Szíriát és Irakot, de végül távozniuk kell, és amikor erre sor kerül, nyilvánvaló lesz a következő lépés.

Azok a bábok, amelyeket az USA-kormány állított fel a különböző országokban, és amelyeket az elmúlt években megbuktattak, kivétel nélkül végképp alkalmatlannak és korruptnak bizonyultak. Senki, akit Washington állít hatalomra, nem lesz képes megőrizni a stabilitást Szíriában. Pont.

Most éppen Aszad a stabilitás legutolsó bástyája a régióban. Ő az utolsó esélyük arra, hogy egy modern, szektásságtól mentes kormányuk legyen, és ő jelenti az egyetlen reményt arra, hogy a közeljövőben a demokráciára akár távolról emlékeztető dolog legyen. Ha Aszád megbukik, az iszlám szélsőségesek megragadják az irányítást, bevezetik a sáría jogot, és mindent megtesznek, amire lehetőségük van, hogy folytassák ideológiájuk terjesztését a legteljesebb körben.
Ha a világ valóban le akarja állítani az ISIS-t, erre csak egyetlen módja van:

1. Legelsősorban az USA-kormányra és szövetségeseire erős nyomást kell kifejteni, hogy minden támogatást megvonjanak a lázadóktól, akik Aszadot akarják megbuktatni. Még ha az USA által fegyverzett és finanszírozott lázadók visszafogottak is lennének (de nem azok), az a tény, hogy Aszadot több fronton is harcra kényszerítik, csak az ISIS-t erősíti. Ez tiszta őrültség.

2. A szír kormányt kell pénzügyileg, felszerelésekkel, képzéssel és hírszerzéssel támogatni, hogy az ár megforduljon az ISIS-szel szemben. Ez az ő területük, nekik kellene azt visszakövetelniük.

Nyilvánvalóan ilyen támogatás nem fog érkezni sem az USA-tól, sem bármely NATO-országtól, de számos olyan ország van, akiknek stratégiai érdekük, hogy megakadályozzanak egy újabb rendszerváltást és azt követő zűrzavart. Ha ezek az országok azonnali válaszlépést tesznek, megakadályozzák az amerikai intervenciót, és amennyiben ez a támogatás nem vonja maga után külföldi csapatok jelenlétét, az jelentősen csökkenteni fogja a nagyobb konfrontáció valószínűségét.

3. Az USA-kormányt és annak szövetségeseit erélyesen el kell ítélni bukott rendszerváltó politikájuk miatt, a határozatok mögött álló személyeket pedig hadbíróság elé kell állítani. 



Ezt a nemzeteknek vállvetve kell megtenniük, mivel az ENSZ semmi nem tett eddig, csak a NATO agresszióját támogatta.Még ha ez nem is jelentené ezeknek a bűnözőknek az azonnali letartóztatását, üzenettel bírna. Megvalósítható. Malajzia máris bizonyította ezt azzal, hogy távollétében elítélte a Bush-kormányt háborús bűncselekményei miatt.

Most ezt gondolhatnánk: „Mindez szépen és jól hangzik, de mi közöm nekem ehhez? Nem tudom ezt a helyzetet befolyásolni.”

Ez a kilátás meglehetősen általános, és a legtöbb ember megdermed tőle, de az az igazság, hogy befolyásolhatjuk. Már korábban is megtettük, és most is képesek vagyunk rá.

De őszinte leszek, nem lesz egyszerű. A siker érdekében stratégiailag kell gondolkodnunk. 
Akár tetszik, akár nem, ez egy sakkjáték. Ha tényleg fordítani akarunk a helyzeten, azokhoz az emberekhez kell fordulnunk, akik befolyásosak. 
Ez jelentheti azt, hogy a helyi rádióállomáshoz, újsághoz vagy tévéállomáshoz fordulunk, vagy befolyásos bloggereket, hírességeket, üzletembereket vagy kormánytisztviselőket keresünk meg. Fontos lehet olyan most szolgáló katonákhoz és fiatalokhoz is fordulni, akik a csatlakozást mérlegelik. De ha csak a szomszédodról vagy munkatársadról van szó, minden egyes ember, akit elérünk, közelebb juttat bennünket a kritikus tömeghez. Ha erre szánod magad, ne feledd el, hogy mi forog kockán. 
"Szíria már évekkel, sőt egy évtizeddel ezelőtt célpontnak lett kiválasztva" 
Ha ez még nem lenne számodra világos, nézd meg ahogy Wesley Clark tábornok saját szavaival elmondja! 



Kb. 10 nappal 9/11 után átmentem a Pentagonba, és találkoztam Rumsfeld államtitkárral és Wolfowitz államtitkár-helyettessel. 
Lementem, hogy beköszönjek néhány embernek a személyzetből, akik nekem dolgoztak, és az egyik tábornok odahívott magához. 
Ezt mondta: “Uram, beszélnünk kell egy kicsit." 
Azt mondtam: „De hát Ön nagyon elfoglalt.” 
Ezt válaszolta: “
Nem, nem. Döntöttünk, és hadba szállunk Irakkal.” 
Ez kb. szeptember 20-án volt. Ezt válaszoltam: “
Hadba szállunk Irakkal? Miért?” 
Ezt válaszolta: „Nem tudom.  Azt hiszem, nem tudják, mi mást tehetnének.” 
Ezt kérdeztem: „Találtak valamilyen információt Szaddám és az al-Kaida kapcsolatáról?” Ezt mondta: „Nem, nem. Semmi új ez ügyben. Egyszerűen eldöntötték, hogy hadba szállunk Irakkal.” 
Azt mondta: “Azt hiszem, nem tudjuk, mit csináljunk a terroristákkal, de van egy jó hadseregünk, és meg tudunk dönteni kormányokat.” 
Ezt mondta: “Azt hiszem, ha az egyetlen szerszámunk egy kalapács, akkor minden problémát szögnek kell néznünk.”

Néhány héttel később megint meglátogattam, és addigra már Afganisztánt bombáztuk. Ezt mondtam: 
Még mindig Irakkal fogunk hadba szállni?” 
Ezt válaszolta: “Ó, ennél is rosszabb a helyzet.” 
Áthajolt az asztal fölött. Felvett egy darab papírt. Ezt mondta: “Most kaptam ezt fentről” -- a védelmi miniszter irodájára gondolva --- "mai napon". “Ez egy emlékeztető, ami leírja, hogyan fogunk öt éven belül hét országot kiiktatni, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Szomáliával, Szudánnal, majd Iránnal fejezzük be."

És egy nagyon elgondolkodtató idézetet szúrok be a cikk végére : 
"Izrael valódi hatalma nem az atomfegyverében van, hanem három ország összeomlásában rejlik : Szíria,Irak és Egyiptom."
Bejegyezte: SBG Buddha dátum: 15:43 


Nem hecckampány – valóság

Könnyű a Rózsadombról dirigálni, mit kellene tenni a határvidéken
Szelényi Zsuzsanna balliberális (?) képviselő ráérő idejében magas sarkú cipőjében letipegett a Rózsadomb tetejéről, és reklámlátogatást tett a debreceni menekülttáborban, ahol fél óra leforgása alatt megállapította, hogy minden békés, a menekültekkel nincs gond, csak a kormány folytat hisztériakampányt.
Akadt ugyan nemrég egy apró konfliktus néhány ember között, de azt gyorsan elsimították, a lakosságnak nincs félnivalója. (Ezek szerint békésnek nevezhető, hogy két hete több száz migráns kitört a táborból, gyújtogattak, garázdálkodtak, autókat rongáltak, és csak 150 fős rendőri kordonnal lehetett megfékezni őket.) A tábor lakói Szelényi szerint nem jelentenek veszélyt a lakosságra, a migránsoknak rendőrségi ügyük nem volt (több esetben már bírósági ítélet is született), és a bevándorlók 90 százaléka pedig úgyis egy-két héten belül továbbáll. (Idén januártól május végéig már 50 ezer menekültkérelem érkezett a hatóságokhoz.)
A sajtótájékoztató után (mit ér a látogatás, ha nincs ott a sajtó?) a képviselő asszony visszatért kényelmes budai otthonába, feltehetően annyira azért még sincsenek rendben a dolgok, hogy odaköltözne a tábor mellé, legalábbis ez derült ki a sajtótájékoztatón feltett kínos kérdésre adott kitérő válaszából. A Bajnai Gordon fémjelezte Együtt (de kivel?) kétfős parlamenti minipárt hozzáállása önmagában súlytalan lenne, a Szelényi-féle jelenség azonban a legrosszabb MSZP–SZDSZ-es időket juttatja eszünkbe, amelynek hagyományai – láthatjuk – továbbélnek az ellenzék soraiban.

Megoldást nem kínálnak, vaktában ötletelnek

A rózsadombi/belvárosi értelmiség egy része továbbra sem akar szembesülni az igazsággal, és megfellebbezhetetlen, bicskanyitogató stílusban mondja meg a magyar rögvalóságban élő lakosságnak, mit kell tennie. Mindezt abban a hiszemben, hogy joga van hozzá. A menekültkérdésben tett kijelentések egybecsengenek a látványos médiaszereplésekkel: megoldást nem kínálnak, vaktában ötletelnek és teljesen elszakadtak a realitástól. Fel sem merül bennük, hogy az érintett lakosok pontosan tudják, milyen állapotok uralkodnak a menekülttáborok közelében, mivel ők nem csak fél órát töltenek ott, hanem ott van a lakóhelyük. Ha a balliberálisok valóban segíteni szeretnének, akkor PR-mutatványok helyett látogassanak Győrbe, nézzenek körül a köztereken, de Vámosszabadi lakóit is megkérdezhetnék a táborban élő migránsok érdekes viselkedéséről. Legalább húsz éve hallgatjuk a balliberális szájhősködést arról, mennyire idegengyűlölők, rasszisták, kirekesztők vagyunk, lám, most sem lenne itt probléma, ha a kormány nem uszítaná az embereket. Mennyivel egyszerűbb letagadni egy valós problémát, mint megoldást javasolni.
A balliberális pártok újabb táborok nyitásával kezelnék a (szerintük nem is létező) menekültkérdést. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerdán – jócskán túllicitálva Szelényi tűsarkúban megtett tábortúráját – egyenesen a Jókai utcai székházukat ajánlotta fel a bevándorlókkal kapcsolatos „koordinációra”. Hogy ezen pontosan mit értett, még nem derült ki.
Úgy tesznek, mintha tudnák, mit kellene tennie a kormánynak egy olyan kérdésben, amellyel egész Európa küszködik. Amit évek óta nem képes megoldani Olaszország, Görögország és Spanyolország, majd Kunhalmi Ágnes rendezi, nála keressék a bölcsek kövét. Ő majd koordinál a budapesti belvárosból, innen intézi a logisztikát, irányítja a földközi-tengeri Mare Nostrum programot, és gatyába rázza az uniós határokat védő Frontexet is.

Egyszerűbb letagadni a problémát

Most vagy annak a több tucat polgármesternek hiszünk, akik rendőri erősítést kértek és tarthatatlannak ítélik a migránshelyzetet, vagy a Szelényi-, Kunhalmi-féle verzió az igaz, miszerint csak hecckampányról, xenofóbiáról és a probléma mesterséges felnagyításáról lenne szó. A valóság megismeréséhez talán ki kellene jönni a rózsadombi/belvárosi kávézókból és megismerkedni a tényekkel. Mégsem ezt teszik. Mert sosem ezt tették. Mindig egyszerűbb volt letagadni egy problémát és megspórolni a valóságból kiinduló, érdemi megoldási javaslatokat. Elég elolvasni a debreceni lakosok Szelényi „békés” helyzetjelentésére adott dühös válaszait, hogy érzékeljük a kontrasztot. A rögvalóságban élők nehezményezték, hogy „könnyű szövegelni a nagyvárosból, betonbiztonságban. Talán nem a menekülteket kellett volna meglátogatni, hanem a helyieket a tábor környékén, és látva, átérezve, hogy hogyan élnek valójában.”

Tragédiák felhasználása napi politikai célokra

Épp a magukat baloldalnak nevezők nem értik (sosem értették), hogy szerencsétlen sorsú emberek tragédiáját napi politikai célokra felhasználni megengedhetetlen. Nem lehet egy szemlőhegyi luxusvillából az ágrólszakadt miskolci avasi lakótelepre három napra (!) beköltözni, és álszent módon, a kamerák kereszttüzében együttérzést mímelni a nélkülözőkkel. Hiteltelen, ha olyanok vezetnek „éhségmeneteket”, akiknek titokban százmilliók lapulnak az osztrák bankszámláin. Nem állhat a szegényeket képviselők legelső sorába, aki kétszer veszi fel a költségtérítését, mondván, feleségével évekig külön autóval jártak Miskolc és Budapest között, és külön lakást is használtak a fővárosban…
Nem ismeri az ország valódi gondjait, aki oktatási miniszterként – jól emlékszünk rá! – a budai elit negyedből digitális forradalmat hirdethet az oktatásban. Hol él, aki azt ígéri, hogy nemsokára már nem lesz szükség a nehéz iskolatáskára, hiszen digitális palatáblán jegyzetelnek majd a nebulók, sőt digitális tábláról tanulják az új anyagot? Azt értjük, hogy valakinek keresnie kellett a 40 milliárdos üzleten, és az eszköz is hasznos lenne, ha használnák, de az iskolák azóta is ennél földhözragadtabb gondokkal küszködnek (fűtés, világítás, tornateremhiány stb.).
A valóságból kellene kiindulni, de azt – úgy tűnik – a balliberálisok soha nem akarták megismerni. Csak így fordulhatott elő, hogy 2009-ben senki nem vette észre: a kórházakból nem a széfek, hanem a gyógyszerek és az orvosok hiányoznak. (A realitástól való elrugaszkodottság jelképe lehetne az a hercig kis rózsaszín retikül, amivel a volt liberális miniszter asszony az Irakban szolgáló katonáinkhoz érkezett.)
A környezetvédelem területén pedig valóban fontos a globális klímaváltozás elleni küzdelem, de Magyarországon mindaddig nem ez az első számú cél (ahogy ezt Fodor Gábor volt környezetvédelmi miniszter gondolja), amíg rengeteg településen megoldatlan a hulladékkezelés és a szennyvízelvezetés. Az nem környezetvédelem, ha egy-egy miniszter – szigorúan fotósok kíséretében – lefut a Szemlőhegyről vagy bebiciklizik a Szabadság-hegyről a Parlamentbe, miközben tájsebként völgyhidat építtet a Balaton déli partján.

Amikor Török Zsoltnak igaza van

Nem ebben az országban él, aki most azért nem védené meg kerítéssel a déli határainkat, mert nem férnének át alatta a földikutya nevű rágcsálók, amelyek így kénytelenek lesznek útvonalat változtatni. Ellenzéki észérvként vajon elfogadható, hogy a kerítés természetrombolás a javából, mert a nagyobb lepkék nem férnek majd át a sűrű hálón? Egyáltalán, értik ezek az emberek, milyen súlyos problémával néz szembe az ország, amikor idén előreláthatóan százezer menekültkérelemmel kell megbirkózni, és egyelőre nem látni a menekültáradat végét?
A realitásérzék elvesztése mindig súlyos következményekkel jár. És ez minden kormányra egyformán igaz. Amikor Török Zsolt, az MSZP korábbi képviselője azt találta mondani, hogy a körúton túl is van élet, nem értették, miről beszél. Pedig akkor véletlenül éppen igaza volt.



Kétmillió migráns tart határaink felé? – Ha csak a fele igaz…


Posted on 2015/07/05Szerző: Admin
Kétmillió migráns tart határaink felé – Káosz és anarchia köszönthet ránk_
Kétmillió migráns tart határaink felé – Káosz és anarchia köszönthet ránk.

Kétmillió ‘menekült’ tart Magyarország felé” írta az erősen liberális felütésű Esti Újság.

Továbbra is jönnek a ‘menekültek’ csőstül. Az Esti Újság macedóniai informátorai szerint a Szerb-Macedón határnál már közel 2 millió migráns van. Mind Európa felé próbálkoznak haladni. A helyzet kezelhetetlen. Magyarországon egy este alatt több mint 600 menekültet fogtak el a hatóságok.”
A fenti hír más forrásból nincs megerősítve. Ezért fenntartással kell fogadnunk, no meg azért is, mert egy másik cikkükben rettenetesen sajnálják az illegális bevándorlókat, – ahogyan ezt már a liberális berkekben megszokhattuk. Felmerülhet hát a kérdés: Mi oka lehetett az Esti Újságnak, hogy ezt a hírt leközölje?
Valóban megijedtek volna a liberálisok is egy ekkora embertömegtől, – mely ha eléri a határainkat, akkor a helyzet valóban ellenőrizhetetlen és kezelhetetlen lesz. Káosz és anarchia köszönthet ránk. – Na de ez még elválik. Mert, ha csak a hír fele igaz, – akkor is az illegális migránsok száma millió, ha csak a negyede igaz, – akkor is félmilliós. Ez is hatalmas szám.
Olyan hatalmas fekete áradattal nézhetünk szembe, – amely elsöpörhet mindent, ami az útjába kerül. Határőrséget, rendőrséget, polgárőrséget, – s akár az egész népességet is, – legyen az nemzeti érzelmű, vagy liberális. – Ezeknek mindegy lesz. – Hacsak ki nem egyeznek velük Magyarország belső ellenségei, s eladják szülőföldjüket immáron sokadszorra az idegeneknek.
Jön tehát a sötét áradat. Kerítés még sehol, fegyveres határőrség még sehol – és a jelek szerint a Honvédség sem mozdul. Lehet, tán nem ártana egy általános mozgósítás. Ha az állam még képes rá.
Na, most lehet aktivizálni a magyar népet. Védelmi egységek, Milícia szerveződhet hazánk védelmére, s nemcsak a határon, de az ország mélységében is.
Na, most lehet aktivizálni a magyar népet
Na, most lehet aktivizálni a magyar népet.
Még egyszer hangsúlyozzuk; a fenti hír a migránsok teljes létszámát tekintve, más forrásokból még nincs megerősítve. De szerkesztőségünk kiemelt figyelemmel kíséri a délről fölfelé hömpölygő áradatot.
De még addig kell cselekedni, míg ezek ide nem érnek…
Szabad Riport



Összesen 431 embert tartóztattak le szombaton Szaúd-Arábiában, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet sejtjeihez tartoztak és a gyanú szerint mecsetek és diplomáciai képvisleetek ellen terveztek támadásokat.
A szaúdi belügyminisztérium szerint robbanóanyagokat csempésztek be az országba, öngyilkos merénylőknek gyártottak robbanószerekkel teli mellényeket, és részletesen megfigyelték a potenciális célpontokat.
A letartóztatottak nagy része szaúdi államplogár.
A rendőrségi akciót azután hirdették meg, hogy csürtökön egy autóba rejtett pokolgépet robbantottak a legszigorúbban őrzött börtön közelében.
Jövő héten Szaúd-Arábiába látogat Ash Carter amerikai védelmi miniszter, hogy tájékoztassa az öböl.menti szövetségeseket az Iránnal kötött atommegállapodásról.

Haaretz: A zsidók genetikája különleges 
A genetika védelmet biztosít az alkoholizmus kialakulása ellen 

2015. július 18. haaretz-szombat.org Kolozsváros.ro 
A Haaretz izraeli napilap terjedelmes cikket közölt a zsidók genetikai tulajdonságairól. Melyből kiderül, hogy például 75% laktózérzékeny, továbbá az, hogy az askenázi zsidók nagyjából kétezer évvel ezelőtt térhettek át a zsidó vallásra. Íme a cikk legfontosabb megállapítás: 
A különféle genetikai vizsgálatok nagyban hozzájárulnak a zsidóság múltjának feltárásához, ráadásul még a súlyos öröklődő betegségek kiszűrésében is segítenek. Az askenázi zsidók fele nagy valószínűséggel hordoz valamilyen genetikai betegséget, de egy részük legalább anélkül fogyaszthat alkoholt, hogy függővé válna. 


Zsidó gének természetesen nem léteznek, az emberek genetikai állománya 99,9 százalékban azonos, és nincs olyan gén, amelyet kizárólag csak a zsidók hordoznának. Egyes zsidó közösségek azonban hordoznak azonos genetikai tulajdonságokat, amelyek megtalálhatóak a közösség tagjainál, de sokszor az őket körülvevő népeknél is. 

Ezek a hasonlóságok pedig lehetővé teszik a tudósok számára, hogy nyomon követhessék a zsidó közösségek eredetét. A különböző mutációk és örökletes betegségek felderítése ugyanis igen sokat segíthet a zsidóság múltjának megismerésében. 

Néhány évvel ezelőtt például amerikai kutatók arra jöttek rá miután megvizsgáltak hét nagyobb zsidó csoportot (iráni, iraki, szíriai, olasz, török, görög és askenázi zsidókat), hogy a zsidók valamikor 2500 évvel ezelőtt két nagy klaszterre osztódtak: európai/szíriai és közel-keleti, iráni és iraki zsidókra. 

A kutatók igen szoros genetikai kötődést találtak a két nagy csoport és a környezetükben élő népek között. Az is kiderült, hogy a közel-keleti zsidók genetikailag a drúzokhoz, a beduinokhoz és a palesztinokhoz állnak a legközelebb, az európai zsidók pedig az olaszokhoz. 

Az askenázi zsidók körében ráadásul rengeteg, azonos genetikai mutáció kimutatható. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a középkorban az európai zsidóság száma drasztikusan lecsökkent. A különböző zsidóüldözések és a pestisjárványok következményeként a 11. században még százezresre becsült európai zsidóság az 1500-as évek elejére már csak 10-20 ezer főt számlálhatott. Mivel ezek a zsidó közösségek tagjai szinte kizárólag egymás között házasodtak, így a kisebb merítés következében a mutációk átadásának az esélye is nagyobb lett. 
Egyéb érdekesség, hogy a zsidók 20 százaléka hordoz egy olyan gént, amely védelmet biztosít az alkoholizmus kialakulása ellen. A zsidók háromnegyede viszont nem képes megemészteni a laktóz nevezetű tejcukrot, csakúgy, mint az ázsiai emberek többsége. 
Az askenázi zsidók problémáit még az is tetőzheti, hogy két-négyszer nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk Crohn-betegség. Az viszont egyelőre még semmilyen tudományos bizonyságot nem nyert, hogy létezne olyan genetikai variáns, amelynek köszönhetően a zsidók okosabbak volnának. 
Kapcsolódó: 
   A kettős mérce: Négy évre ítélték a 94 éves egykori lágerőrt (lásd: Biszku-per!) 
   Zsidó terror a kommunizmus az ÁVÓ és 1956 mögött 
   Íme a teljes igazság ötvenhat évvel ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel 
   Zsidók a kormányban és a Parlamentben 
   Keresztény-zsidó imanap az ökumenikus imahét lezárásaként 





Zsidó terror a kommunizmus az ÁVÓ és 1956 mögött










Egy élhetetlen ország. Törénelmi alapok
Írta: Ifj. Tompó László   
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.
Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.
Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.
Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”
Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura, Péter Gábor (Eisenberger Benjamin) korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:
A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”
A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.
Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének zsidóarculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.
Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.
Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről (Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.
Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő. Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.
1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.
A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói
A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.
A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.
Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.
A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.

A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”
A második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.
A harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.
Végül a negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi (Rosenfeld) utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.
A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása
Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi (Rosenfeld) pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”
Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSZMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.
Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:
Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért.
A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.
Hogyan került sor a letartóztatására?
Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.
Aztán hova sodorta az élet?
Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.
Mivel vádolták?
A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.
Mit akartak kiszedni?
A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?
Hogyan folytak le a kihallgatások?
Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.
Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott?
Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.
Hogyan fogadta a halálos ítéletet?
Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.
Mi történt a másodfokú tárgyaláson?
Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.
Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?
A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.
Végül hány évet töltött le a 15-ből?
Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.
Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?
A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.”
Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.
Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.
Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.
Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.
Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.
Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszter felügyelte az összes fegyveres testületet, így minden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős! Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.
Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.
Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.
Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a Munkásőrség megszervezéséből.
Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.
Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.
Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.
Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.
Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.
Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszter felelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.
Pap János vegyésztechnikus, belügyminiszter felelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.
Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.
Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagy részt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.
Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.
Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.
A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt
Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.
Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:
A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.





Keresztény-zsidó imanap az ökumenikus imahét lezárásaként




"A kormány nagyon fél tőlünk" - Betapasztott szájak Spanyolországban 

2015/07/18 HVG Bal-Rad 
Elképesztő megfélemlítő és a szabad sajtó munkáját ellehetetlenítő törvények léptek hatályba Spanyolországban júliusban. A tiltakozások számos formája innentől büntethető lesz - a kormány ugyanis a médiát és a közvéleményt okolja a népszerűségének apadása miatt. Még véletlenül sem a kormányzati korrupciót, amiről a sajtó igyekszik beszámolni, amíg teheti. 
Fizetős adatigénylés? A közmédia átalakítása és a köztelevíziós csatornák kiemeltté tétele a szolgáltatóknál? Reklámadó? A nemzetközi médiacégek kiszorítása? Bár Magyarországon is erős eszköztár épül a sajtószabadság vagy a közérdekű információk hozzáférésének korlátozására, az, amit a spanyol kormány kitalált, egészen elképesztő. 
A július elejétől hatályos törvények értelmében: 
1, Ha bármilyen karhatalmi személyről készít vagy-és megoszt egy fotót a közösségi médiában - például rendőri erőszakot örökít meg - 30 ezer euróig terjedő bírságot kaphat. Büntetés mértéke attól is függ, mennyire terjed a közösségi médiában a kép. (Az indoklás szerint ez veszélyeztetné a rendőrök testi épségét, a rendőrök védett területeit, és a műveleti sikert kockáztatná.) 
2, Egy szervezett tüntetés helyszínének megosztása, retweetelése terrorista akciónak is minősülhet, ami másokat bűn (úgyismind: tüntetés) elkövetésére uszít, ezért büntethető. 
3, Adatok, titkos és minősített információk kiszivárogtatása is terrorista tettnek minősülhet. 
4, Ha terroristának minősített weboldalakat böngész, terrorcselekményt követ el, akár ha kutat vagy információkat gyűjt. 
5, A királyi családot is tisztelet illeti meg: bármilyen tiszteletlen poén a királyi családdal szemben a korona elleni jogsértésként értékelhető. 
6, A megválasztott kormányzati vagy helyi politikai tisztségviselők elleni sajtótámadás is büntetőjogi felelősségre vonással járhat. 
7, Aktivista tiltakozó akciók, mint amilyeneket a Greenpeace szervez, is büntethető lesz 601 és 30 ezer euró közötti tartományban. 
8, A spontán tiltakozóakciók a Parlament előtt immáron illegálisak, ugyancsak 601 és 30 ezer euró közötti sávban. 
9, Ellenállni rendőri intézkedésnek, letartóztatásnak, felszólítás után nem elhagyni tüntetést pénzbüntetést vonhat maga után, a jól bevált büntetési tételnek megfelelően. 
10, Tiszteletlenséget mutatni "hatósági közeggel" szemben 100 és 600 euró közötti összegbe kerülhet a közveszélyes elemnek. 
11, Egy (banki, irodai, hatósági stb.) hivatalos helyiség elfoglalása, el nem hagyása, tiltakozó jellegű megzavarása 100 és 600 euró közötti bírsággal sújtható. 
12, És a legjobb: bármilyen, a "békét megzavaró" információ közlése, publikálása bűncselekmény mostantól Spanyolországban. 
A tiltakozás oka a kormány népszerűségvesztésének? 
A törvényeket a spanyol törvényhozás márciusban fogadta el, július elsejétől léptek érvénybe. A kormányzó spanyol Néppárt 2011 óta van hatalmon, és idén májusban 14 közigazgatási egységnek számító autonóm közösségből 11-ben megnyerte a választást, de míg eddig 9-ben abszolút többsége volt, most csak szimpla győzelmeket aratott. Az is a spanyol történelmi pártok válságára utal, hogy a második legnagyobb szocialista párt is vesztett a népszerűségéből, míg új baloldali formációk jelentősen növelték a népszerűségüket. A politikai elit válságára utal szintén, hogy Barcelonában a választásra alakult Barcelona en común (Barcelona közösen) nyert, maga mögé utasítva a kormányzó katalán CiU-t. 



A spanyolok sosem vették félvállról a tiltakozást, az ország utcáin miliók tiltakoztak hosszan, ilyen (2011 májusában megkezdődött) tiltakozásoknak is köszönhette létrejöttét az újbaloldali Podemos párt, mely a tiltakozó tüntetéseket szervező Indignados mozgalomból alakult ki. A spanyol kormányt leginkább a megszorítások politikája miatt éri rengeteg kritika és tömegrendezvényen kimutatott ellenérzés. További kritika érte a spanyol kormányt menekültügyben: a kabinet új menekültügyi szabályozás keretében zsuppolja vissza a menekülteket, akik a két marokkói spanyol enklávé, Melilla és Ceuta szögesdrót kerítésrendszerén átmászva keresnek oltalmat. "Ez a 21. század törvénykezése" - mondta Jorge Fernández Diaz belügyminiszter. "Jobban biztosítja az emberek biztonságát és több jogi védelmet ad az emberek jogainak". Mármint a spanyolokénak. 
A szólásszabadság szigorítása ellen is rengetegen tiltakoztak, mióta a kormány előállt a terveivel, sok ezren tapasztották be a szájukat szimbolikusan a megmozdulásokon. A The Guardian idézi Virginia Pérez Alonso jogvédő, civil aktivistát: "Ez az egyik legnagyobb támadás a szabadság ellen a francóista idők óta." Könnyű belátni, hogy a mai médiakörülmények közepette ez a szabályozás ellehetetleníti a komoly újságírói munkát, mondják spanyol aktivisták. 
A Freedom House is tiltakozik 
A változások kiverték a biztosítékot a Freedom House nemzetközi jogvédő szervezetnél is, amely blogbejegyzésben adott hangot aggodalmának. Felidézik Mariano Rajoy szavait, aki a helyhatósági választások rosszabb eredményeinek okát a párt korrupciós ügyeit érő folyamatos támadásokban látta. De a legjobb a változtatások szabadságpárti indoklása volt a kormánypárt részéről. Conrado Escobar képviselő úgy véli: "A tiltakozások még szabadabbak lesznek eztán, mert védelmet kapnak az erőszakos emberek ellen". 
A Freedom House arra is felhívja a figyelmet, hogy a mostani szigorítás csak újabb elem a sorban, a kormányzat 2011 óta próbálja szűkíteni az Indignados és hasonló mozgalmak és kezdeményezések mozgásterét. A mozgalom aktivistáit többször letartóztatták, megfélemlítette a hatalom. 2013 áprilisában tüntetéseket tiltott be a rendőrség kormányzati nyomásra - tüntetési tilalom lépett érvénybe közszereplők otthonának 300 méteres körzetében. Idén júniusban a kormány megszigorította, hogy a média hogy és mikor közölhet felvételeket letartóztatottakról és letartóztatásokról a gyanúsítottak (és az ártatlanság vélelme) védelmében. Az emberi méltóság védelmének köntösébe öltöztetett szigorítás azonban leginkább arról szólt, hogy áprilisban hatalmas botrány kerekedett abból, amikor letartóztatták a volt néppárti pénzügyminiszter Rodrigo Ratót pénzmosás és adóelkerülés vádjával. Az újságírók tiltakoztak is a törvénymódosítás miatt. 
Az EU hallgat 
Mit szól mindehhez az EU? A Freedom House szerint az Európa Tanácsnak el kell ítélnie az új törvényeket, "de nem elegendő egy sajtótájékoztató keretein belül megfogalmazott bírálat". Az EU-nak ki kellene dolgozni olyan mechanizmusokat, amelyek megerősítik a nemzetközi és európai emberi jogi alapértékeket, főleg, amikor a tagállamok megpróbálják aláásni őket. "Ha az emberi jogok az alapok abban a demokratikus klubban, ahová Spanyolország is tartozik, az egész vállalkozás egysége függ attól, hogy a lehető leggyorsabban szembeszálljunk azokkal, akik megsértik a szabályokat". 
Egy spanyol forrásunk pedig azt emelte ki: "A kormány nagyon fél tőlünk. Novemberben választások lesznek, és a néppárt már elvesztette Madridot, Barcelonát, Valenciát és Sevillát. Most a szélsőbal előretör, és ha győznek, eltörlik a szabályozást. Az EU? Hallgat, mert a néppárti politikusok csókolgatják az EU-vezetők kezét." 
(GVG) 
Bal-Rad komm: Hát itt a megoldás Döbrögiék számára! A hispán példa. De jól jön ez mindegyik martalócegyletünknek is. Merthogy nem csak a néppártiak nyáladzanak ám az EU vezérek ölkein! 
Kapcsolódó: 
   Elutasította a szlovák oktatásügyi tárca a magyar anyanyelvi órák emelését 
   "Szarok rá hogy más mit mond" - Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú 
   Ennyire jól állunk: 160 milliárd forint után sem kell adóznia egy multinak 
   Lázár János: Andy Vajna magyar ember 
   i-Gazságügyi Minisztérium, a kabinetfőnök szembesül az igazsággal 
   3 milliárdos támogatást kap a Graboplast 
A Graboplast neve felmerült valamikor a Kulcsár Attilához köthető első bróker-botrányban is... Fog alkalmazni alig több mint 100 embert minimálbérért, és lenyel három milliárd adóforintunkat. Vajon van ebben a gyárban valamennyi magyar tulajdon? A győri székhelyű cég támogatását a győri Szijjártó Péter jelentette be. 


Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú


3
Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben – mondta Mészáros Lőrinc az atlatszo.hu-nak adott fél órás interjúban, amit videóban alább teljes egészében is közlünk.
Felcsút polgármesterét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosát, az e cég tulajdonában álló, tavaly februárban alapított Búzalakász 66 Felcsút Kft. ügyvezetőjét, az egyszemélyes Mészáros Autó Javító Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, mi a titka? 
Mi a titka, hogy családtagjai és a Búzakalász Kft. a dobogó második helyén végeztek a Nemzeti Földalapkezelő legnagyobb botrányt kiváltó Fejér megyei állami földbérletekre meghirdetett pályázatán – első helyen az egykori Csákvári Állami Gazdasághoz köthető személyek, harmadik helyen az első Orbán-kormány által privatizált 12 állami gazdaság egyikének, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak akkor helyzetbe hozott egyik tulajdonosa, Flier János végzett családtagjaival.
- Nekünk ez a lelkünk, vidéki embereknek a föld és higgye el nem azoknak a lelke, akik ott a flaszteren fönt Budapesten azt mondják, hogy ezek milyenek ezek a szemét vidéki parasztok, mert nincs azért mindenbe, sőt semmiben azt hiszem nincs igazuk. Mert nézze egy pályázat és én önt régóta ismerem, írt már egy két kedves – ezt nem pozitív előtejjel mondom – cikket még az előző kormányzás alatt, de egyet mondok önnek, hogy tulajdonképpen egy pályázaton, aminek ugye egy győztese van, mert egy pályázati rendszernek, akármit teszünk, sajnos egy nyertese van. Most ha a Pista nyert volna vagy a Józsi, akkor ő is szemét lett volna? Vagy csak én vagyok azért szemét, mert én a Mészáros Lőrinc vagyok, aki életében nem privatizált semmit, nem nyert semmiféle pályázatot, mindent a saját erejéből teremtett meg, az a több száz alkalmazott, aki nálam dolgozik, kérdezzen meg bárkit, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről.
F.K.: Honnan való?
M.L.­­­­­: Karcagi származású vagyok, higgye el nekem, hogy én bármikor így, ilyen gerinccel kimegyek, bármelyik faluba itt a környéken, és bármelyik gazda elé oda állok.
M.L.: Az a helyzet tudja, hogy egyedül pályáztam az összes alcsútdobozi földre, tehát nehéz lett volna nem nekem nyerni, én úgy gondolom.
F.K.: Igen, tényleg egyedül?
M.L.: Igen, képzelje.
F.K.: És ezt honnan tudja?
M.L.: Hát kikértem, hát nem titkos az, hogy hányan pályáznak az nem titkos, az hogy kik azt nem tudom, de azt, hogy mi egyedüliként pályáztunk az alcsúti földekre. Úgy nehéz lett volna azért másnak megnyerni.
F.K.: Hatvanpusztán fönt azt a volt lovas telepet kitől bérlik?
M.L.: A CZG Kft.-től bérlem.
F.K.: Az nem állami vagy önkormányzati tulajdon?
M.L.: Nem, nem, nem.
Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalom
A miniszterelnök édesapja, Orbán Győző ingatlanforgalmazásra szakosodott cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában áll tavaly július óta az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság, ami egykor József főherceg majorsága volt és amit saját állítása szerint jelenleg a felcsúti polgármester, az Orbán-család bizalmi embere, Mészáros Lőrinc bérel. A 13 hektáros műemléki területet azok az állami földek veszik körül, amiket Mészáros cége, a Búzakalász 66 Kft. a közelmúltban nyert el 20 éves bérletre, fölötte Lévai Anikó szántói fekszenek – derül ki az atlatszo.hu által aktuális földhivatali adatok felhasználásával összeállított térképből. Tovább a teljes cikkhez.
F.K.: És mi épül ott?
M.L.: Nem épül semmi szerintem, az műemlék épület és ott van némi helyreállítási kényszer, hát én gépeket tárolok ott meg eszközöket, mert azért több cégem van, közel 250 alkalmazottam van, úgyhogy azért a környéken csak adok feladatot az embereknek.
F.K.: Akkor ugye az utolsó kérdés, hogy ön műveli-e miniszterelnök feleségének a földjeit?
M.L.: Nem.
F.K.: A Flierék művelik?
M.L.: Nem tudom, ki műveli, én biztos nem.
F.K.: És akkor a maga marhái merre?
M.L.: Hát az ott Görbölön.
F.K.: Görbölön legelteti.
M.L.: Igen, persze.
F.K.: És mi van a juhásszal?
M.L.: András?
F.K.: András. Megvan?
M.L.: Rendben van, hát ott úgy van, hogy az Andrásnak…
F.K.: Ők nem pályáztak?
M.L.: Az András, én nem tudom, hogy pályáztak – az Andrásnak én odaadtam, mert ugye ott nekem elég nagy területem van és az Andrással az pont az én birtokomon van, ugye a birkái és azt én örökös használatra oda adtam neki. Jó viszonyt ápolok.
F.K.: Demján úrral is sikerült megegyezni?
M.L.: Demján úr a szomszédom, Sanyival nekem nincs semmi. Tehát nekem nincs semmi a Demjánnal, hát üzleti kapcsolatom ugye eleve nincs vele, ugye milyen lenne, ő egész más világba van, mint én, tehát magas építés. Ismerem persze, mert támogatta az Akadémiát hosszú éveken keresztül a Demján Sándor. Nagy tisztelője vagyok ezért, mert hát azért rengeteg támogatást juttatott az Akadémiának, mint magánember, csak becsülni tudom őt.
F.K.: És a sportcsarnok, ami most épül, abban is benne van Demján úr támogatása?
M.L.: Sportcsarnok?
F.K.: Ami most épül majd.
M.L.: Center pálya épül, sportcsarnok nem épül.
F.K.: Akkor fedett lelátós Center pálya.
M.L.: Hát abba van, abba van ugye egy TAO-s pénz természetesen, adó pénz illetve hát az önerőt azt nekünk kell, az Akadémiának biztosítani, harminc százalék önerőt kell biztosítani, azt ugye természetesen mi is nagyrészt támogatás útján tudjuk össze szedni, mert ugye 2006-óta, mióta működik az Akadémia, egyértelműen csak magán támogatásból tud…
F.K.: És Demján úr?
M.L.: Igen, igen, igen. Ő lokálpatrióta azért a Sándor, ő etyeki, tehát támogat igazából nem csak minket, mindenkit.
F.K.: És Csányi úr is beszáll?
M.L.: Csányi úr is támogat.


F.K.: A Center pálya?
M.L.: Hát személyesen nem száll be ebbe senki, nézze most is azt mondom a Center pálya építésébe, 70%-ba ugye az adótámogatást tudjuk felhasználni, a TAO-s támogatást, 30%-ban meg önerőt kell igénybe venni.
FK: Ön szerint ötven év múlva mi lesz?
M.L.: Hát az a baj, hogy nem érem meg, bárcsak megélném, hogy ötven év múlva mi lesz.
F.K.: De az unokái megélik.
M.L.: Én azt gondolom, ami itt készül, Krisztina én azt gondolom, az ugye nem magunknak készül, hanem a jövőnek (…)
F.K.: Igen, csak amikor már nem önök működtetik és elmennek a szponzorok, Demján úr, Csányi úr, mindenki. Marad Felcsút és egy nagy stadion.
M.L.: Nézze, hát én azt gondolom, azért én nem vagyok ennyire borúlátó, azért a sportot támogató emberek talán mindig lesznek, én nem vagyok pesszimista, amúgy se vagyok pesszimista, én azt gondolom, hogy hosszútávon lehet fenntartani egy létesítményt, mondjuk, ehhez kötni kell egyéb más ügyeket, mert önmagában csak a kollégium, az akadémiai képzés nem biztos, hogy ezt ugye meg tudja oldani.
F.K.: És ötven év után mit tudnak kezdeni ezzel, hogy a föld nem az önök tulajdona, jó tudom, ezt már csak unokáink élik meg.
M.L.: Milyen föld?
F.K.: Hát ezekkel az adomány földekkel, mit a Flieré, mint az Orbán Viktoré, amit ötven évre oda adtak, azokkal mit lehet csinálni, rajta van az építmény.
M.L.: Hát mindent az alapítvány fejlesztett.
F.K.: Kifizeti az alapítvány?
M.L.: Hát ez is lehet majd egy megoldás, mert igaz az alatta lévő földterület nem a miénk, de az összes az első perctől ügy, ami rajta történt földkivonás, építkezés, azt mind ugye az alapítvány finanszírozta, tehát igazából ott minden pénzt a Puskás Akadémia tett le az asztalra, rendes emberek oda adták, tulajdonképpen oda adták használatra egy jó cél érdekében én azt gondolom.
F.K.: Világos, csak tisztább úgy lett volna, hogyha örökbe adják, ez az ötven évre, ezzel olyan nehéz mit kezdeni.
M.L.: Hát igazából lehet, hogy ebbe igaza van, hogy az lett volna jobb megoldás, egyszerűen ők döntöttek így, meg hát ugye a jogi képviselők.
(…)
Ferenczi Krisztina

ENNYIRE JÓL ÁLLUNK: 160 MILLIÁRD FORINT UTÁN SEM KELL ADÓZNIA EGY MULTINAK



Százhatvan milliárdot keresett az Audi hazánkban tavaly, de mert adókedvezményt élvez, nem fizet utána egy fillér társasági adót sem. Egyes számítások szerint ezzel 25,7 milliárdot hagy a kormány a győri cég kasszájában. Másfelől az Audi új beruházása évente 11,6 milliárd forint adóbevételt eredményez.
Ezzel párhuzamosan a devizahitelesek otthonteremtésére másfél milliárdot szánnak Orbánék.
Az Audi 1993-ban telepedett le Győrben és az adókedvezmény eredetileg 2009-ig szólt, de az első Orbán-kormány meghosszabbította 2012-ig. Jellemző, hogy a szolidaritási adó kiterjedt volna a VW - csoportra is, de a Gyurcsány-kormány végül kihagyta a céget a szórásból.
Különös és egyben vérlázító, hogy miközben Magyarországon számtalan helyen már a munkabérek kifizetése is akadozik, iskolákat zárnak be és rekordokat döntöget a munkanélküliség, a kormány iszonyatos forrásokat pocsékol el a bevételi oldalról, az Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának számító Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég pedig száz milliárd forintot kap egy vasúti pályaszakasz felújításáért. Hab a tortán, hogy Orbán Viktor magán fogorvosa is egymilliárd forintot kapott a költségvetés általános tartalékából a fogturizmus népszerűsítésére.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...
mno.hu nyomán – Csanádi Gábor – barikad.hu



i-Gazságügyi Minisztérium, a kabinetfőnök szembesül az igazsággal

https://www.youtube.com/watch?v=DUYGCq8k6Mc&feature=share&honnan=Nemzeti_Hirhalo


3 milliárdos támogatást kap a Graboplast




A padlógyártó Graboplast Zrt. a következő két évben 8,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre exporttevékenységének bővítésére, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.





Kirgizisztán nem kér Amerikából, miután kitüntetettek egy gyűlöletkeltő felforgatót 

2015. július 18. 15:28 Hídfő.ru - Hunhír.info 
Kirgizisztán egyoldalúan felmondta az Egyesült Államokkal érvényben lévő együttműködési megállapodást, mert az amerikai fél ideológiai támogatást biztosít faji ellentétek szításáért felelős csoportoknak. 

Július 14-én az Egyesült Államok az "Emberi Jogok Védelmezője" nevű díjjal tüntetett ki egy kirgiz aktivistát, aki az amerikaiak szerint "aktívan hozzájárult az üzbég és kirgiz népek közti fenntartható béke megteremtéséhez". Kirgizisztán külügyminisztériuma szerdán tiltakozását fejezte ki a kitüntetés ellen; a július 15-én megjelenő közleményben a KM előrevetítette, hogy Azimjan Askarov kitüntetésének komoly következményei lehetnek Washington és a közép-ázsiai országok kapcsolatára nézve. 

A külügyminisztérium közleménye emlékeztetett arra, hogy Askarovot Kirgizisztánban elítélték faji alapú gyűlöletkeltés, tömeges zavargások szítása, és az ország déli régióban történt zavargások során rendőrök meggyilkolása miatt. A KM közleménye szerint az Egyesült Államok egy olyan személynek ítélt oda kitüntetést "emberi jogi aktivizmus" miatt, aki tevőlegesen részt vett az ország destabilizálásában, kitüntetése pedig megzavarja Kirgizisztánban a nép egységét és harmóniáját, és táptalajt ad az etnikai ellentétek szításának. 

Askarovot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, miután 2010-ben részt vett etnikai alapú zavargások szervezésében, melynek során számos rendőr életét vesztette. A felforgatás során több mint 450 embert - főként üzbégeket - gyilkoltak meg, és több százezer ember kellett elhagyja otthonát. 

Az Egyesült Államok Askarov tevékenységét "emberi jogi aktivizmusnak" nevezi, és a kitüntetéssel követendő példának mutatja fel. Kirgizisztán emiatt egyoldalúan felmondta a Washingtonnal mindeddig érvényben lévő együttműködési egyezményt. A külügyminisztérium szerint a kitüntetés ténye azt mutatja, hogy az Egyesült Államok továbbra is törekszik az etnikai ellentétek szítására, és a faji alapú leszámolások újraindítására. 


A bolygó te vagy 



Emberek... milyen furcsa szó. Azt mondják, mi vagyunk a legintelligensebb faj a bolygón, mégis mi vagyunk a legrosszabbak. Mit csinálunk ebben a világban? Ki hozott bennünket ide? Mi a küldetésünk ebben a világban? 

Talán sohasem fogjuk megérteni, de úgy tűnik, egyetlen küldetésünk az, hogy folytassuk a pusztítását. Elgondolkodtál már azon, hogy ez a bolygó nem a mienk? Akárhogy is van, sorsa a mi kezünkben van. Ők jóval előttünk itt voltak már, mi csupán a vendégeik vagyunk. Jöttünk, és megszálltunk területüket, elpusztítjuk otthonukat. Ők türelmesek voltak, számtalanszor megbocsátottak nekünk, mégsem törődünk a helyzetükkel. Elraboljuk, megöljük őket, mégis gazdáikként fogadnak el bennünket. Mi vagyunk az egyetlen faj, amely csupán becsvágyból, a még fényűzőbb életért támad, pusztít, semmisít meg, szennyez és irt. 

A világ a tietek, a mienk, mindannyiunké, de ne feledd, hogy ez az ő világuk is, és meg kell értenünk, hogy ők nem tudják saját életüket megmenteni, még kevésbé tudják a bolygót megmenteni. A Föld haldoklik, barbár módon pusztítjuk el, pedig szeretetre éhes, egyre gyengül, de mégis nagylelkűen kínálja nekünk a legszebb élményeket, amióta ideérkeztünk. 

A Föld nagyszerű házigazdája volt mindig fajunknak, nem kell ezért tisztelnünk? Ha képesek vagyunk beszélni, gondolkodni, alkotni, építeni és segíteni, akkor miért vagyunk csöndben, közönyösek, miért pusztítunk és ölünk? 

Nyisd ki a szemed, te is haldokolsz, a bolygóval együtt, az egyetlen bolygóval a naprendszerünkben, ami az élet kiváltságát adta nekünk. Milliárdnyian vagyunk ezen a bolygón, gondolkodó, értelmes, domináns faj vagyunk, miért nem vettük még észre? 
Képesek vagyunk országokat, a holdat, akár bolygókat is legyőzni, mégsem tudjuk saját szívünket legyőzni. Tedd a kezed a szívedre, próbáld megérezni, mit akar mondani, hallgasd meg, mire áhítozik, és értsük meg, hogy egyazon bolygón kell együtt élnünk. 
Kezdd önmagad változtatásával, vállalj felelősséget, tanítsd meg a gyermekeidet, és emlékeztesd azokat, akik elfelejtették. Amikor egy nap az emberiség kihal, és egy másik faj találja meg ezt a bolygót, azt fogják látni, hogy a fajunk kudarcot vallott, megbukott, de talpra állt, és kijavította hibáit. 
A bolygó többé már nem ugyanolyan, és már nem várhatunk. Mindenki tudja, hogy mit kell tennünk, itt az idő. A bolygó jövője még mindig a kezünkben van, segíts rajta, segítsünk rajta. Mert a Föld te magad vagy. 
Videó: A bolygó te vagy - Carlos Chavira 

A magyar ősnyelv és őstörténet, amiről hallgat a tudomány!

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése