Szabadidős hobbi tevékenység

Szabadidős hobbi tevékenység

Összeválogattam a Bagira oldaláról

Hálókötés - Háló Készítés

A horgászok felszerelésének úgyszólván nélkülözhetetlen része a háló.

Ami különböző rendeltetéssel és formában, úgyszólván mindenhol megtalálható. A kényelmes horgász elmegy a boltba és megvásárolja azt, ami éppen kapható. Használatban azonban rájön, hogy ez nem olyan amilyet szeretne, nem olyan, mint a szomszédjáé, mert az alámerítő kicsi, a kishal fogó háló vastag fonálból van, ezért feltűnő, stb., stb. Kínlódik tovább a bolti holmival, de azért megkérdi a szomszédját, hol lehet olyat kapni. A választ a szomszéd helyett én adom meg: kapni nem, de készíteni lehet!

 

Elöljáróban ismerkedjünk meg a hálókötés szerszámaival és anyagával, azt csináljuk meg, illetve szerezzük be. Azt tudjuk, hogy használatunkban legalább kétféle háló van: kis lyukú, vékony fonalú kishal fogó és a nagylyukú merítő és haltartó. A szükséges szerszám a hálókötő tűből és a lécből áll.
A kötőtűn tároljuk kötés közben a fonalat és arról fogyasztjuk, amint kötünk. A kis tűt legcélszerűbb valamelyik kézimunka üzletben megvenni, ugyanaz, mint amit a nők a kézimunkához használnak. Ha esetleg nem lehet kapni - ügyesebb barkácsolók az alább leírt nagy tű mintájára megcsinálhatják kisebb kivitelben kemény sárgaréz, vagy acéllemezből (1 mm vastag). Nagy tűt már nem lehet kapni, ezt magunk csináljuk meg (1.a ábra) Anyaga 2-3 mm vastag keményfa.
Legegyszerűbb egy hasznavehetetlen vonalzóból csinálni, esetleg műanyag, vagy szigetelő lemezből. Ügyeljünk arra, hogy a lombfűrésszel kivágott kész tű éleit gömbölyítsük le és csiszoljuk simára, hogy a fonal szálai ne akadjanak. A nagy tűt is elkészíthetjük fémből, ami előnyösebb a fánál, de elkészítése házilag már körülményesebb (1.b és 1.c). Anyaga kemény sárgaréz, vagy vas drót.
A második szerszám a pálca, vagy léc, amire a hálót kötjük. Ez lehet fa, alumínium, műanyag - a fontos az, hogy könnyű legyen és sima, a fonal jól csússzon rajta. A kicsi lehet gömbölyű, tehát kerek pálca, a nagy lapos, deszkaforma léc. Ezek a pálcák adják meg a kötendő háló szemnagyságát. Akár kerek, akár lapos a pálca, kerületének fele a háló lyukbősége. Pl. 5 mm pálca, 7,5 mm lyukbőség, 6 mm pálca, 9 mm lyukbőség, 6,5 mm pálca, 10 mm lyukbőség. A nagy szemű hálót lapos pálcára kötjük, a pálca szélesség és vastagság összege adja a lyukbőséget. 20 mm szemnagysághoz 17 mm széles és 3 mm vastag pálca kell, hossza a pálcának 25-30 cm.
Ma már általános a különféle műanyag zsinór. Habár ez a legtartósabb, de rideg és a csomót nem lehet jól meghúzni, ezért könnyen szétugrik.
Az első próbálgatásokhoz ajánlatos a nagyobb lyukbőség és bármilyen spárga, amivel a csomókötést gyakorolhatjuk. Minden hálókötésnek az alapja és legegyszerűbb formája a négyszögletes háló, amivel mi is kezdjük és ez lesz a végeredményben a kiscsempely. A lét rajzsorozatból az egyik a csomózást és ujjaink mozgását ábrázolja, a másik a háló szerkezeti felépítését. Az elsőnél a meg lévő hálórész fonala vékonyan van rajzolva és a könnyebb megértés céljából csak az éppen készülő csomó fonalát rajzolom vastagra, ebből is a szöveg szerinti ütemrészt teljesen befeketítve.
 

 

Kössünk bármilyen spárgából egy karikát, ami kihúzva kb. másfél arasz hosszú. Egyik végét rögzítsük az asztalhoz, a másik végére pedig kössük a hálókötőtűre felcsévélt fonal túlsó végét (3. ábra). A tűről mindig annyi fonalat csévélünk le, hogy a tű és a csomó között kb. a háromszoros tűhossznak megfelelő szabad fonal legyen.
A bal kézben tartott pálcát a fonal alá helyezzük és jobbunkkal a fonalat a 2.a ábra szerint az ujjaink és a pálca közé csavarjuk és hüvelykujjunkkal a pálcához szorítva rögzítjük. Az így keletkezett hurok elég laza legyen ahhoz, hogy a következőkben a tűt át tudjuk fűzni rajta. A csomókötés második ütemét megállás nélkül folytathatjuk úgy, hogy befejező mozdulatként a fonalat a tűvel az első sor szemén (kezdésnél az előre megkötött spárga karikán) átfűzzük (2.b ábra). Jól figyeljük meg az ábrán a fonal vezetését, hogy hol megy alul vagy felül egymás keresztezésénél. A csomó meghúzását is két ütemben végezzük. Hüvelykujjunk szorítása alól hagyjuk kicsúszni a fonalat, ugyanakkor a gyűrűsujjunkat is kihúzzuk a rátekert fonalhurokból, közben a felszabadult fonalmennyiséget a tűvel utána húzzuk, ügyelve arra, hogy a kisujjunk körüli hurkot el ne engedjük. Kisujjunk egyenletes mozgatásával elősegíthetjük a fonal csúszását (2.c ábra). A fonalat addig húzzuk és egy időben a kisujjunkkal feszítjük meg, míg a fonalrész a pálcára ráfekszik és a felső szemet, amibe belekötünk, a pálca felső éléhez húzza. A meghúzás második ütemében a mutatóujjunkkal a készülő csomót és fonalat hátulról a léchez szorítjuk és rögzítjük, a tűvel pedig a fonalat tovább húzzuk, miáltal a fonal a kisujjunk körül csúszva azt igyekszik a pálca felé húzni. Kisujjunkkal kísérjük a fonalhurkot lehetőség szerint egész a pálcáig és csak ott húzzuk ki belőle, ezzel elejét vehetjük a fonal összesodródásának. A fent említett szorítást csak oly mértékben végezzük, hogy a fonal ujjunk alatt azért elég könnyen tudjon csúszni. Az utolsó hurok felszabadítása után a fonal továbbhúzásával a csomót végleg megkötjük (2.d ábra). A hurkokat a későbbiek folyamán közvetlenül egymás mellé kössük, mert így kapunk egyenletes szemnagyságot.

  Kezdésnél, miután első csomónkat a spárga karikán megkötöttük, a pálcáról lehúzzuk a szemet és a kötendő hálót megfordítjuk, hogy az új sort bal felől kezdjük el (3.b ábra). Az ábrákon bal oldalt látható szaggatottal jelzett fonalrész azt mutatja, hogy az előző sor befejező szála a fordítás után hova jut, ahonnan az új sort elkezdjük. A következő sor szemeit már az előbb készített első szembe kötjük, mégpedig két hurkot (szemet) (3.c ábra). Ismét az előbbi művelet és fordítás, megint új sort kezdünk és így tovább, de két hurkot mindig csak a sor végén az utolsó szembe kötünk. Ez az úgynevezett szaporítás. Hálónkat ugyanis átlóirányban kötjük és ezáltal a szaporítás által érjük el, hogy minden következő sorban egyel, több szem van és így nő a hálónk (3.d ábra). Ha így a kötéssel elértük azt a nagyságot, amilyenre hálónkat készíteni akarjuk, elérkeztünk a feléig és most már nem szélesítjük, hanem már minden sornál keskenyíteni kell. Ezt azáltal érjük el, ellentétben az előzőekkel - nem két hurkot kötünk az utolsó szembe, hanem a két utolsó szemet húzzuk össze egy hurokkal (3.e ábra). Ezt a fogyasztást addig folytatjuk, míg a végén a szemek elfogynak és a háló kész. Ha a kötés közben a fonalunk a tűn fogyóban van, mérlegeljük a helyzetet egy új sor kezdésénél, hogy elég lesz e a sort befejezni. Inkább hagyjunk veszendőbe menni 1-2 méter fonalat, de ha nem vagyunk nagyon spórolósak, a toldás csomóját ne tegyük a háló belsejébe, mert csúnya. Lehetőség szerint a szélén toldjunk. A 4. ábra szerinti csomó jól tart és közvetlen az előzőszem elé lehet húzni. Biztonság kedvéért azonban ne vágjuk túl kurtára a kilógó fonalvégeket.
A fent leírtak szerint kössük 100-110 szemre a hálónkat úgy, hogy egy-egy oldalon 1 méter legyen. A kiscsempelynél ajánlatos a legszélső sorba erősebb fonalat vagy spárgát húzni, amiből a csücskökön a hurkokat kialakítjuk, ennél fogva feszítjük ki a kávákkal és így hálónk nincs annyira igénybe véve.
A következő kialakítási forma a kör alakú hálókötés. Ezzel a kötésmóddal készíthetjük, az alámerítő és haltartó hálót. A kezdés valamivel körülményesebb, mint a négyszögletes hálónál, de folytatása annál könnyebb.

 

 

Készítsünk, vagy vegyünk egy körülbelül 2-3 mm vastag, lehetőleg rézdrótból készült karikát 15-20 mm átmérővel. A karikán fűzzük át a tartó spárgakarikát és a karikára kötjük rá a kezdő fonalat. Kezdésnél ne a rendes hálókötőtűt használjuk, mert a karikán nem megy át. Egy zsákvarró tűbe fűzzünk be kb.1,6 méter zsinórt és azzal kezdjünk. A karikára körbe 8-15 szemet kötünk, úgy, hogy az első 4-5 szem fokozatosan növekszik a szemnagyságig. Ezt azáltal érjük el, hogy a hálókötő léc egyik végét kúposra faragjuk. A legelső legszűkebb karika is olyan nagy legyen, hogy a fűzőtű azon könnyen átférjen. Az így körbekötött első sor után folyamatosan az előző sor szemébe kötünk, mintha egyenes sor lenne, ezután már a háló spirálisan állandóan nő. (5. ábra). Az elején 3-4 szem után mindig húzzuk le a lécről, hogy a kört követni tudjuk, amit fokozatosan növelünk, s kb. egy azonos hálóhossz után már majdnem a fél kört egy lécre köthetjük. A harmadik sor után minden harmadik szembe kössünk egy-egy szemszaporítást, ezt a szaporítást 2-3 sor után megint megismételjük, és ha szükséges, akkor a továbbiak után még egyszer. A lényeg az, hogy ha a kötés alatti hálót az asztalra terítjük - az szép simán feküdjön. Minél jobban növekszik a körháló átmérője, annál több szem van a kerületén. Pl. egy 10 cm átmérőjű kör kerülete 31 cm, egy 30 cm-esé már 94 cm. Ebből következtethetjük, hogy a háló átmérőjének növekedésével hogyan szaporítsunk. A körháló átmérőjét addig növeljük, míg az a merítő keret nagyságát eléri, vagy haltartónak elég nagy. A szaporítást ezzel befejeztük, ezután már mindent szaporítás nélkül kötünk tovább és a fenék kezdhengeres résszé alakulni, ez lesz a háló oldala.

 

 

  A hálót ezután már mindenki saját ízlése szerinti hosszúságra kötheti. Alámerítő hálónál az utolsó sort vagy dupla szállal, vagy erősebb fonalból kössük, hogy a kereten ne kopjon olyan gyorsan. A haltartó utolsó sorát pedig másfélszer szélesebb lécre kötjük, hogy nagy szemet kapjunk és erre apró rézkarikákat hurkolunk, amiben az összehúzó fonal csúszik. Haltartónknál a befejezéshez közeledve fogyasztunk is, hogy a felső része kúpos legyen. Az így elkészített haltartónál a fenék és az oldal érintkezésénél, valamint a nyaki szűkület kezdeténél az alámerítőhöz hasonlóan egy drótkarikát fűzhetünk, ami által nem esik össze, hanem egy zárt keretet alkot.

 

Hosszúkás haltartót köthetünk két karikával. Egy kis deszkába a 6. ábra szerint kis szögeket verünk a háló hosszának megfelelően és a két végére jön a két karika. Kezdésnél a fonalat egyik karikába kötjük és az ábra szerint a fonalat végigvezetjük a szögek között. A másik karikához érve azon megkötjük a kör külső felét és onnan a szögsor másik oldalán ismét az előző karikához jutunk. Ezzel tulajdonképpen a nehezén túl vagyunk és a körháló kötéséhez hasonlóan kötjük tovább. Szaporítani csak a két végén és a félkörökben kell. Ezzel a hálóval elérjük azt, hogy esetleges nagyobb halak is egyenesen vannak benne és nem görbülnek karikára, mint a kerek hálónál.

 

  

A fentiek elsajátítása után már mindenkinek lesz olyan gyakorlata, hogy saját elképzelése szerint is köthet hálót.

Sok sikert kívánok!

Horgászladik Saját Kezűleg

Tartalomjegyzék
Horgászladik saját kezűleg
Anyaglista
A palánkok héjkialakítása
Műgyantás laminálás
Minden oldal

1. oldal / 4

Mostanság elvétve hallunk arról, hogy valaki maga fog csónak építésébe.

Érthető, hiszen ez nem olcsó vállalkozás, ráadásul időigényes, nagy munka. Aki meg csónakra vágyik, vehet készen újat, vagy használtat, igaz nem olcsón. Ezért túrázásra alkalmas vízi jármű saját kezű elkészítésére ma már aligha érdemes bárkinek is vállalkoznia, viszont egy pecázásra alkalmas ladikhoz jóval kevesebb anyag és szerényebb ismeret is elégséges.


Az anyagok beszerzése ma már nem jelent gondot, és némi számítgatás után világossá válhat bárki előtt, hogy saját munkájával bizony jelentős összeget takaríthat meg. Már ha van mersze fejest ugrani a munkába. Az építéssel járó kockázat persze nem csekély, de talán a 100 000 forintnyi megtakarítás elég ösztönző lehet például egy parthoz kötött pecás számára. Legalábbis Tihanyi Miklós olvasónk így vélte. S bár a faipari barkácsolásban nem járatlan, a csónaképítés elég messze áll tőle, ennek ellenére mégis egy ladik építésére szánta el magát. Ötletének sikerét ismerősei érthetően megkérdőjelezték, de ez csak olaj volt a tűzre. Előre bocsátjuk, hogy a kétkedők tévedtek, Tihanyi úr horgászladikja elkészült, az eredmény azt bizonyítja, hogy ladikot készíteni így is lehet. Hogy miként? Ezt mondja el Tihanyi Miklós maga.

 

Prológus

Parti horgász helyemtől távolabb, a nyílt vízen mások által kifogott harcsák látványa késztetett arra, hogy csónakot készítsek. Igaz venni is lehet, de az 5 m hosszú, poliészterrel borított ladik potom 120-150 ezer Ft-ba kerül. Mennyivel más érzés lehet saját készítésű csónakkal járni a vizet, ami számításom szerint csak kb. 40 ezer Ft-ba kerül. Nem vagyok asztalos, csónak-készítő meg végképp nem, de szeretek barkácsolni a hétvégi házunk körül, és lassacskán sikerült tisztességesen ellátni magam szerszámokkal, ezért úgy véltem sikerrel megbirkózom ezzel a feladattal is.

Előkészületek

A szándékot tett követte. Először segítség, tanács kérése az Ezermestertől, majd következett az általuk ajánlott szakirodalom beszerzése és a ladik tervrajzának az elkészítése. Ezután jött az anyagbeszerzés, majd a szabadság ideje alatt "aktív pihenésként" a csónak megépítése. A ladik elkészült, a sikerdíj több láda sör, amit kétkedő ismerőseimtől nyertem, de a lényeg, hogy ladikom számomra tetszetős, arányos a mérete, jól fekszi a vizet, és könnyű vele evezni. Mondhatnák, hogy minden jó, ha a vége jó, de el kell ismerni, hogy építésekor - tapasztalat híján - voltak gondjaim és hibákat is vétettem. Mindjárt az elején mindenki figyelmébe ajánlom az elsőt. A környéken ugyanis sehol sem kaptam kellő méretű, légszáraz deszkát. Ennek az lett a következménye, hogy a fenék-rész szoros illesztését követő 5-6 nap múlva 3-4 mm-es hézag keletkezett a deszkák között. Ezt a faanyag összeszáradása okozta. A ladik megépítéséhez egyébként az alább felsorolt faanyagok szükségesek.

 

 

 

 

Folytatás a következő oldalon!

Horgászladik Saját Kezűleg – 2

Tartalomjegyzék
Horgászladik saját kezűleg
Anyaglista
A palánkok héjkialakítása
Műgyantás laminálás
Minden oldal

2. oldal / 4

Anyaglista

10 db 20x200x5000 mm-es, lehetőleg csomómentes deszka (igazán a borovi a jó, de ez drága). Ezekből 5 db a fenék-, 2-2 db az oldalpalánkokhoz, 1 db 5 cm széles lécekre vágva a hablécekhez, és belülről a bordákra rögzítendő tartólécekhez kell.
Az orr- és fartükör, valamint a bordák elkészítéséhez min. 5x5 cm-es tölgyfa-, akác-, vagy kőrisfa lécből kb. 16 fm-re van szükség. A bordák eltérő nagysága, valamint a ráhagyás miatt a faléceket célszerű a bordadarabok hosszát ideálisan összeadva kiválogatni, vagy méretre vágva megrendelni.
A bordák sarok vasalataihoz 12 db 4x40x300 mm-es lapos acélt szereztem be, a felerősítésükhöz pedig 36 db 8x70 mm-es kapupánt csavar szükségesek, a hozzávaló alátétekkel és csavaranyákkal együtt. A palánkok felerősítéséhez én csavart szegeket használtam, a 3,5x50 mm méretűekből 350, a 70 mm-esekből pedig 30 darabot "fogyasztott el" a ladikom. A külső lamináláshoz 9-10 kg poliészter műgyantára, a hozzá való katalizátorra, színezékre és 10 m2 300 g/m2-es üvegpaplanra, 4 l acetonra, valamint két felhordó plüsshengerre és finomszőrű ecsetre volt szükségem. A kis vízi jármű megépítéséhez kör- és dekopír fűrészt, akkus csavarhúzót, szalag- és rezgőcsiszolót, asztalos szorítókat és a szokásos asztalos kézi szerszámokat használtam.

 

Előmunkálatok

Amennyiben a megvásárolt deszka nem légszáraz, szellős, árnyékos helyen pihentetni kell, hogy kellően kiszáradjon. (A fentebb említett hibát természetesen kijavítottam.) Felületüket ezt követően vékonyan legyalultam, és a deszkák éleinek egyenességét is ellenőriztem. Ahol erre szükség volt, gyalulva korrigáltam a hibákat. Ezután a laposvasat 300 mm-es darabokra vágtam. Mivel az elemeket 110 fokos csúcsszögű idomokká kellett összehegesztenem, a darabolást már eleve úgy végeztem el, hogy az első vágás szöge 55 fokos, a következőé pedig a hosszanti élre merőleges volt. Így a darabok összeillesztése már nem okozott különösebb gondot összehegesztésükkor. Hegesztés előtt azonban minden darabnál sablonnal ellenőriztem a szárak azonos szögét. Az így összeillesztett sarokvasat mindkét oldalon összehegesztettem, majd a varratot lecsiszoltam. A vasak sarkánál visszamértem az éleken 20-20 mm-t, és ezeket a sarkokat levágtam. Ezt a műveletet a bordák sarkainál is el kell végezni, mert így a csónak belső oldala és a bordák között kis rés keletkezik, és ezeken a folyókákon az eső, vagy a becsapó víz a mélyebben lévő bordák közé folyhat le. A kész sarokvasak felerősítéséhez a hegesztésnél középen, valamint a szárak két végétől 15 mm-re és a sarkain 8 mm-es lyukakat fúrtam mindegyik sarokvasba.

 

A ladik bordái

A bordákat - méret szerint - 110 fokos dőléssel (sablonként a sarokvasakat lehet használni) lapolva kell összeragasztani. Célszerű a bordák szárait 2-4 cm-rel hosszabbra vágni. A bordák és a tükrök oldalsó és alsó éleit a 4. bordától előre és az 5. bordától hátrafelé - a fenék íveltségéhez igazodóan - ferdén rézselve kell lemunkálni, mert a meghajlított deszkapalánkok majd csak így fognak megfelelően a bordákra felfeküdni.

 

A rézselés mértéke (mm)

Orrtükör    7.    6.    5.    4.    3.    2.    1.    0.
Oldalélekből    12    6    3    0    0    3    4    8
Aljából        9    4    2    0    0    2    3    6

Megvallom, én a tükrök és bordák elkészítését asztalos ismerősömre bíztam. Igaz a költséget ez némileg növelte, de itt biztosra kellett menni, ugyanis a pontos méretű és erős kötésű bordák, tükrök a feltételei annak, hogy a csónak készítése közben ne csavarodhasson el, sőt az erős bordák még a palánkdeszkák esetleges vetemedését is korrigálhatják. Az összeragasztott bordák sarkaihoz illesztve átjelöltem a vasalatok furatait, majd a szükséges lyukakat kifúrtam. A fúrásnál ügyeltem arra, hogy a furatok merőlegesek legyenek. Célszerű az átfúrt bordákra a sarokvasakat azonnal rácsavarozni, mégpedig - csupán csak a rend kedvéért - a fartükör felőli oldalukra.

 

Folytatás a következő oldalon!

Horgászladik Saját Kezűleg – 3

Tartalomjegyzék
Horgászladik saját kezűleg
Anyaglista
A palánkok héjkialakítása
Műgyantás laminálás
Minden oldal

3. oldal / 4

 

A palánkok héjkialakítása

E kényes művelethez 4 db, teljesen egyforma, kb. 600 mm magas bakot szereztem be, amire a csónak anyagát rátéve kényelmesen tudtam dolgozni. (Nem kellemes ugyanis mélyre hajolva, vagy ellenkezőleg, magasra felnyúlva tevékenykedni.) A bakokra kiterítettem 5 fenékdeszkát, és szorosan egymáshoz illesztve több helyen lécek közé szorítva összefogtam valamennyit. Az így kialakított lapra a fartükörtől kezdve - ráhagyva 4-5 cm-t, hogy szegelésnél a deszkák ne repedjenek be - felrajzoltam a bordák helyét, és behúztam a középső deszka hosszanti középvonalát is. A bordák egymástól való távolsága - középvonaluktól mérve - 710 mm. Elvileg a középső deszkaszál is elegendő a bordák beállításához, de biztosabb a párhuzamosságot beállítani, és ellenőrizni 100 cm széles felületen, mint a középső deszka 20 centiméterén.

A középső deszkára három-három felülről behajtott csavarral, felfogattam a bordákat és alulról a tükröket. Sablon alapján fúrtam elő a lyukakat és a bordákon is, így csak arra kellett ügyelnem, hogy a berajzolt vonalaktól egyik borda se térjen el, s hogy a bordák sarka mindkét oldalon a középvonaltól azonos távolságban legyen. A fenékre erősített bordák így még természetesen a 4. és 5. bordától előre, ill. hátrafelé dőltek. A fenék ívelésének beállításakor majd mindegyik függőleges lesz. Az így összeszerelt hajófeneket a 4., 5. borda között egy nehéz betonlappal lesúlyozva rögzítettem. Az orránál, majd a faránál a deszkázott fenék végeit addig emeltem, amíg a bordák és a tükrök nem álltak be függőlegesre. Én téglát, ill. faéket tettem a hajlítás alá. Az orr- és a fartükröt - az ellenőrzés érdekében - felül, kétoldalt egy-egy erős madzaggal is összekötöttem. Amint a hajlítások elérték a kívánt szintet, bejelöltem a felső oldalpalánk rögzítési helyeit.
Először a középső, 4. és 5. bordára fogattam pillanatszorítóval mindkét oldalon a palánkdeszkát, majd fokozatosan a tükrök felé haladva a többi bordákra is így rögzítettem fel. Természetesen a pillanatszorító levétele előtt a deszkákat mindig 2 szöggel rögzítettem a bordákhoz. A szegek beütésekor egy nagyobb kalapáccsal ellent kellett tartanom, hogy az ütés ne terhelje meg a bordát, és ereje is legyen. Ha a bordák vékonyítását jól végeztük el, akkor a deszkák a hajlítás után tökéletesen ráfekszenek a borda külső felületére. Ahol igazításra volt szükség a rézselésen, azt a szorítórögzítés megszüntetése után azonnal elvégezhettem. Ennél a műveletnél szükségem volt segítségre, hiszen a közel 6 méteres deszkákat igazgatni, tartani, rögzíteni és szegelni egyedül nehéz, körülményes.

 

Hátra volt még az oldalpalánkok tükrökhöz való rögzítése. Ezt is meg lehet oldani nagyméretű pillanatszorítóval, de én a deszkákon átvetett kötél összetekerésével oldottam meg. A tükrökhöz való rögzítéshez 4,2x70-es csavart szegeket használtam, mert a deszka visszahúzó ereje az elején és a végén - az erősebb ívelés miatt - nagyobb. Ellenőrzés után - mert most még volt lehetőségem a kisebb hibák kiigazítására - a felső palánkdeszkákat véglegesen rögzítettem, mégpedig egymástól 5-7 cm-re beütött csavart szegekkel.
Az előbbi műveletek eredményeként egy merev szerkezetet sikerült kialakítanom, amit ezt követően megfordítottam, majd a fenékpalánkok felerősítése következett. A héjburkolat két alsó palánkdarabjának a beszabása nem volt könnyű, ám miután a szélső fenékdeszkákat eltávolítottam, az íveltségét lécre erősített ácsceruza segítségével átmásoltam a bordák élére erősített deszkára, s az anyagvastagság visszamérése után már gond nélkül lefűrészelhettem a feleslegét. Ezután a már ismert módon mindkét oldalon felerősítettem az alsó palánkdeszkákat.
Vita tárgyát képezheti, hogy nem biztonságosabb-e a kötések teherbírása miatt az oldalpalánkot szegelni a fenékdeszka élére. Amatőr lévén azonban sokkal nehezebbnek tűnt számomra a ladik fenékdeszkáinak pontos alakra szabása, mint az alsó oldalpalánkok fenékhez igazítása. A deszkákat először a középső, 4. és 5. borda mellett szegeltem az oldalpalánkok élére, mégpedig mind a két oldalon egyszerre, pontosabban egymást követően. A szegelést - ügyelve arra, hogy az illesztés szoros maradjon - a jobb- és a baloldalon is ennek megfelelően végeztem el. A továbbiakban a haladási sorrend a következő volt: 3., 6., 2., 7. borda, majd a far- és végül az orrtükör melletti részek következtek. A fenékpalánkok túlnyúló részeit lefűrészeltem, az oldalak ívéhez igazodva szintbe gyalultam, lecsiszoltam.

 

Folytatás a következő oldalon!

Horgászladik Saját Kezűleg – 4

Tartalomjegyzék
Horgászladik saját kezűleg
Anyaglista
A palánkok héjkialakítása
Műgyantás laminálás
Minden oldal

4. oldal / 4

Egyéb szerelvények

A csónaktestet újra a fenekére állítva helyeztem el a bakokra, majd levágtam a bordák palánkon túlnyúló részét, és helyére szereltem a két hablécet. Ezek a palánkok felső élét védik a különféle verődésektől, és egyben meg is erősítik a ladik felső részét. A felső élüket összegyalultam a palánkok szélével, majd enyhén le is kerekítettem a külső sarkokat. Mivel én az orrtükröt úgy alakítottam ki, hogy 2-3 cm-rel magasabb volt a palánk vonalánál, a ladik orrára, az első bordáig lambéria lécekből leemelhető fedélzetet készítettem, és az így kialakított tárolót - a vizet járva - jól ki tudom használni. Én a bordák felső részére még belülről is felfogattam egy-egy 20x50 mm-es lécpárt, ami részben a csónak kiemelésekor bizonyult hasznosnak, de e lécekre bármit, halszákot, horgonyláncot stb. rá tudok kötni. E két léc a bordák felső végétől 20 mm-re lejjebb van. A lábrácsot, vagy taposódeszkát a fenékbordákra helyezve, három darabból, kiemelhető kivitelben készítettem el. A 80-100 mm széles deszkadarabokat a bordák mellé, illetve azokra illeszkedő 20x40 mm-es hevederlécekkel, deszkánként két-két facsavarral fogattam egymás mellé. Az ülésdeszkát 200 mm széles deszkából szabtam ki, és a belső hossztartó lécre ültetve, egy-egy, a léc mögötti résbe illeszkedő hevederléccel tettem elmozdulás ellen védetté. A fa megmunkálásával végeztem, lényegében a csónaktest készen volt, most már csak a külső laminálás és a belső részek felületkezelése volt hátra.

  Műgyantás laminálás

A poliésztergyanta "ellenségei" a nedvesség, és a nem megfelelő hőmérséklet. Köztudott, hogy a műgyanta 20 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten lassan, rosszul szilárdul, 30 °C-nál nagyobb melegben pedig túl gyorsan köt, ami feldolgozási problémákat okoz. Két lehetőségem volt, vagy zárt helyen pld. garázsban kell, elvégzem ezt a munkát, vagy kivárom, hogy az időjárás megfelelő legyen. Mivel szabad ég alatt szándékoztam dolgozni, már jó előre beszereztem egy nagyméretű takarófóliát, ezzel letakarva védtem a nyers csónaktestet a nedvesség ellen. A laminálásra ugyanis csak a teljesen légszáraz, fafelületek alkalmasak. A műgyanta kb. 20-30 perces kötési ideje miatt olyan műanyag edényt használtam, amelyben folyamatosan tudtam az anyagot keverni, és a felhordó henger is belefért. A hengert minden felhordás után azonnal kimostam acetonnal, mert máskülönben hamar bekötött volna. Mivel új csónakra elég 300 g/m2 súlyú üvegpaplanból egy rétegű laminált lapot készíteni, ilyen anyagból szabtam ki a szükséges darabokat. Az üvegpaplanból először a fenékre, majd az oldalakra szabtam ki a szükséges darabokat. Az átfedésekre 5-7 cm-t hagytam rá, majd a kiszabott anyagokat lazán feltekertem, és megjelöltem a kezdővégeiket.


A laminálás előtt célszerű a fafelületeket tapadó alapozó lakkal bekenni. Ez az anyag mélyen behatol a fa rostjai közé, és kiváló tapadást biztosít a poliésztergyanta számára. Ha az alapozást követő 3 órán belül nem készül el a laminálás, akkor az alapozóra mindenképpen célszerű felvinni egy réteg gyantát, így a munka bármikor folytatható. Előkészületként kb. 0,5-1 kg gyantát kevertem be, hogy a kötési idő előtt fel tudjam dolgozni. A keverőedénybe öntött gyantát összekevertem a katalizátorral, és alaposan elkevertem. A gyantát egyébként célszerű úgy megvásárolni, hogy abba már a színezőanyagot is keverjék bele. Ebben az esetben az alapanyagot még kiöntés előtt fel kell keverni, mert a színezék leülepedik az aljára. A felhordó hengerrel először a hajófenék 60-80 cm-nyi felületén terítettem fel a gyantát, majd ráhelyeztem az üvegpaplant. Ezt a részt egyenletesen, légbuborékmentesre hengereltem. Mindjárt az elején elkövettem egy hibát, ugyanis a felhordó plüsshengert nitro-hígítóval mostam ki aceton helyett, így a hígítóban levő olaj hatására a kötés közben kisebb-nagyobb kráterek keletkeztek. A hibát acetonos átmosással és új gyantaréteg felhengerelésével korrigáltam. A szerszámok kimosására csak ipari acetont szabad használni, s ezt nagyon ajánlatos megfogadni, mint ahogyan azt is, hogy a hengert minden szakasz felgyantázása után alaposan ki kell mosni, hogy a már kötő szemcsék ne kerülhessenek a frissen felhengerelt gyantarétegbe.

Hamar rájöttem arra is, hogyha erősen nyomom a hengert, a szövedék anyaga megnyúlik, ráncosodik. Ezt gyengédebb áthengereléssel kerültem el. Így 60-80 cm-es szakaszokban haladva lamináltam végig a csónak fenekét. Arra nagyon ügyeltem, hogy a műgyanta teljesen átitassa az üvegpaplan rostjait, és felülete egyenletesen sima legyen. Az erősen ívelt részeken a paplan szélét ollóval bevagdostam, hogy a felületen ne keletkezzenek gyűrődések. A ladik oldalát, és a tükröket is az előzőkhöz hasonlóan borítottam be, a ráhagyásokat mindenhol az éleken áthajtva hengereltem le. Így nemcsak a leválás esélye lett minimális, hanem a sarkok, élek szilárdsága is nőtt. Miután az üvegpaplant rádolgoztam a külső héj felületére, 1-2 órányi pihenő után újból műgyantát hengereltem rá. Ezt a réteget folyamatosan és vastagabban terítettem fel az előzőnél, így a paplan elemi szálait már teljesen elfedte. Ezzel a réteggel kiegészítve a műgyantabevonat felülete fényes és sima lett. A külső, laminált felületek védelmére gel-coat gyantaréteget nem feltétlenül szükséges felhordani, ám mivel ez szívós és kemény bevonatot képez, célszerű alkalmazni. A felhordásához puhaszőrű ecsetet kell használni.

 

A natúr fa felületkezelése

A ladik laminálását követően vártam két napot, majd a fenekére állítva, belül még natúr felületeit lenolajjal kétszer átkentem. E célra a favédő lazúrok is megfelelőek, ha használaton kívül nyílt téri tárolás esetén a csónak fordítva, fenékkel felfelé lesz tárolva. Nagyon ügyeltem arra, hogy a hajótér minden rejtett zugába jusson kellő mennyiségű impregnáló szer, mert az ilyen helyek gombásodási gócok lehetnek a későbbiek folyamán.
A gyanta teljes szilárdulása 5-7 nap, eddig vártam a vízrebocsátással. Nehéz volt kivárni, de nem tehettem mást! Utána már csak a ladik egyedi "hajózási" sajátosságait kellett kiismernem ahhoz, hogy part mentiből igazi ladikos horgásszá avanzsálhassak.

Tihanyi Miklós

Forrás: ezermester.hu

Kosárfonás - Kosár Készítés

Tartalomjegyzék
Kosárfonás - Kosár készítés
Húsvéti kiskosár fonása peddignádból
Minden oldal

1. oldal / 2

Ez a már-már feledésbe merült régi mesterség szerencsére napjainkban újra reflektorfénybe került.

Felfedezték a benne rejlő sokoldalú lehetőséget. A vesszőfonásról elsőként a kosárfonás jut eszünkbe, ezért nehezen hisszük el, hogy a fonás az egyik legegyszerűbb kézimunka. A vessző rugalmas, könnyen megmunkálható, kevés kézügyességet igényel, tehát mindenkinek adott a lehetőség arra, hogy valami szépet alkosson. Mind a lelki, mind a kézi képességeket fejleszti, így sikeresen használható oktatásban és gyógy terápiákban.
Az ember a természet megfigyelése folytán jöhetett rá a kosárfonás titkaira. Tanítómestere a fészekrakó madárvilág lehetett. Az időszámításunk előtti kortól egészen a XVI. Századig inkább csak régészeti leletek utalnak a fonott tárgyak készítésére. Írásos forrásaink között az ókora vonatkozólag van egy becses feljegyzésünk.
A rómaiak idejében egy Plinius nevű botanikus ezeket írta: A fűz termesztése jövedelmezőbb, mint az olajfatermesztés.
Nyilvánvaló, hogy a fűz termesztését a kosárfonó ipar fejlődése tette szükségessé és jövedelmezővé. Ebben az időben tehát a kosárfonás már virágzó kézműipar lehetett, és a fűz keresett kereskedelmi cikk. Sajnos arról már nincsenek adataink, hogy a fonott tárgyak készítése, forma alakítása, díszítése milyen fejlődést ért el ebben a korban.
Hazánk földrajzi és éghajlati viszonyai kiválóan alkalmasak a fűz termesztésére. A folyók szabályozásáig a mocsár és árterületek természetes otthont biztosítottak a vadon termő, szinte erdőséget alkotó füzeseknek. A vadon termő füzesek bőséges nyersanyagot biztosítottak a hazai kosárfonás számára és egyéb gazdasági célokra.
Fonott kosarat nagyon sokféle alapanyagból készíthetünk.
Itthon hagyományosan fűzvesszőből készítik, ráadásul a mesterek esküsznek a termesztett amerikai fűzre. Van, aki szeret a természetben talált vesszőfélékkel dolgozni, nem feltétlenül csak fűzvesszővel, hanem bármilyen ággal, amelyik legalább annyira hajlik, hogy a csuklód köré tudod tekerni anélkül, hogy eltörne (fonószálnak).
Mostanra már kezd egyre népszerűbbé válni a peddignád is a hobbi kézművesek, kosárfonók körében, hiszen egyszerűbb a tárolása, használata, és könnyű is vele dolgozni.
Vannak, akik puhább anyagokból készítenek kosarat, mint a gyékény, kukoricacsuhé, raffia, spárga, stb...
 

Kosarat fonni különféle technikákkal még nagyon sokféle anyagból lehet, tulajdonképpen mindenből, ami csak hajlik:

Peddignád kosár:

 Peddignád és festett fű kombinációja:

Van, aki telefonzsinórból és vezetékekből is fon kosarat:

 

Készíthetsz olcsón maradék újságpapírból is fonott kosarat:

 

Vannak, akik nyírfa kérgéből is tudnak kosarat készíteni így:

A kosárkészítés csak a modern időkben kezdett hanyatlásnak indulni, korábban az emberek mindennapi életében fontos szerepet töltött be, szinte mindenki értett hozzá. A peddignád itthoni elterjedésével új lehetőségek nyílnak meg előttük, mivel ennek az anyagnak számtalan előnye van. Gyorsan beáztatható, könnyen megmunkálható, ezért szinte bármely korosztály számára ideális kosárfonási alapanyag.

 

Rattan - Peddignád (Calamus Rotang)

A rattan - latin nevén Calamus Rotang - úgy fejlődik, mint a borostyán, egy futó pálmafaj, erős kéreg alatti hosszanti szálazódással, amely rugalmassá és szilárddá teszi az anyagot.
A rattant felhasítják, a belső részéből készítik a peddignádat, különböző anyagvastagság és alak szerint, a külső részéből a bútorok fonóanyagát készítik.
Délkelet-Ázsiában és Afrikában honos, de gyakorlatilag minden trópusi vidéken megterem. A pálmafélék (Aracaceae) családjába tartozó kúszónövény. Nincs koronája, levelei szórtan helyezkednek el. Az árnyas őserdőkben a talajon és a fákon kúszva nő. Vékony szárán tüskék vannak, amik a kapaszkodást segítik. Erős kéreg alatti hosszanti száliránnyal fejlődik a szár, amelynek hossza elérheti a 300 métert. Nagyon szilárd és rugalmas. A rattan ültetvények 10 évenként regenerálódnak. A rattant aratják, majd 10-15 méter hosszú szálakra vágják. Mossák, szárítják, ezután az első kérgét a növény leveleivel együtt gépi úton hántolják, majd csiszolják, kénnel fehérítik, azután vastagsága és minősége szerint osztályozzák. A belső, puha részeket szövéshez, kosárfonáshoz használják, magából a rúdból pedig a bútorok váza készül. Ezeket a vastag elemeket vagy forró vízgőzzel gőzölik, vagy láng felett melegítik, majd sablonok szerint vagy kézzel alakítják a kívánt formára. A rattanból ma már csaknem bármilyen bútor és kiegészítő elképzelhető: előszoba fogasok és falak, tükörkeretek, kisebb komódok, étkezők és ülőgarnitúrák, de akár konyhabútorok is készülhetnek ebből az anyagból. A kisbútorok, kiegészítők, virágtartók mellett komplett szekrény-polc kombinációkat is összeállíthatunk belőle. A kész bútorokat gyakran meghagyják eredeti színükben, esetenként pedig a kívánt színre pácolják.

 

Húsvéti kiskosár fonása peddignádból

 

Kosárfonás - Kosár Készítés – 2

Tartalomjegyzék
Kosárfonás - Kosár készítés
Húsvéti kiskosár fonása peddignádból
Minden oldal

2. oldal / 2

 

Húsvéti kiskosár fonása peddignádból

 

A munka menete

1. Tegyenek egy nagyobb edénybe langyos vizet.2. Vágjanak 6 db 30 cm hosszú, 3 mm átmérőjű szálat. Ebből készül majd az aljkereszt.3. Áztassák be a vízbe, ha kell, nyomkodják az edény aljára kb. 10 percre. Áztassanak be még emellé egy kb. 2m-es szövőszálat a 2mm átmérőjű anyagból.4. Ha megpuhultak a 3 mm-es szálak, jelöljék meg a szálak közepét, és a jelölésnél tegyék keresztbe egymásra a két db 3-as köteget.

5. Bal kezükkel szorítsák össze a szálakat a metszéspontban, és jobb kezükkel kezdjék el fonni. (A balkezesek természetesen fordítva.) A beáztatott 2mm-es fonószálat középen hajtsák félbe, fogják körbe az egyik hármas köteget, és a négy sarkon a fonószálakat mindig keresztezve kétszer szorosan dolgozzák körbe a keresztet.

 

A fonás az óramutató járásával megegyező irányban halad. A két keresztező sor után a hármas szálkötegeket elválasztjuk, és mindegyiket keresztezzük. Ezt a fonásmódot kétszálas gyűrűfonásnak nevezzük. A fonószálak keresztezését mindig ugyanabban a lépéssorrendben végezzék. A lépés menete: a felső fonószárat levisszük, az alsó fonószárat ugyanabban a szálközben az előbb levitt szál felett felhozzuk

 

A fonás közben a fonószálakat a középpont felé tolják le, hogy a munka szoros legyen. Törekedni kell arra, hogy a fenékszálak egyforma távolságban és egy síkban legyenek. (Így nem lesz lyukas, és nem billeg majd.) Ha szükséges, újra nyomják a munkát a víz alá. A kiszáradt fonószál könnyen törik.

6. A fonószálakat egyoldali toldással toldják meg, ha szükséges, úgy, hogy a toldásvégek mindig egy oldalra kerüljenek

 

Ezzel a típusú toldással pótolják a fonószálakat az oldalfonáskor is, ekkor a toldásvégek is belülre kerüljenek. 7 cm-es átmérőig fonják az alját.7. Aztán a szálakat „feltörjük”, azaz elkezdhetik fonni az oldalfalat. Mégpedig úgy, hogy nyomják a víz alá az eddig elkészült munkát. Tegyék a talpára az eddigi fonást, és függőlegesen hajtsák fel a szárakat 90º-os szögben. Felül az oldalszálakat egy kis madzaggal össze is köthetik egy csomóba, majd egy-két sor után oldják el a kötést, és úgy folytassák a munkát!

 

 

8. A kétszálas gyűrűfonás folytatódik az oldalán is. Az oldalát 4cm-re kell felfonni.

 

9. Ekkor még 8 cm-es szálak állnak felfelé. Már csak az elszegés van hátra. A szegés legegyszerűbb formáját választottuk. Fogjuk meg a 8 cm-es kiálló szálakat, és dugjuk a mellette álló szál mellé úgy, hogy kis ívet adjanak. Legalább 3 soron vezessük lefelé az elszegendő szálat, mert így száradáskor nem csúszik majd ki.

 

 

10. A kosárka vizes állapotban még jól formázható nyomkodással. A toldásokat, ha kell, csinosítsák meg, hegyes kisollóval vágják le, hogy ne álljon ki a kosár oldalán. Teljes száradásig rakják szellős helyre.

 

Szárazon Rakott Kőfal

Szárazon rakott kőfal építése a kövek egyik legnépszerűbb felhasználási formája a kertekben.

Szárazon rakott kőfal kétféle módon építhető

Alacsony rakott kőfalaknál, ahol nem nehezedik rá nagy terhelés, ott lehet egyszerűen egymásra raknia köveket. Magasabb kőfalaknál, vagy olyan helyen, ahol már nehezedik rá valamennyi föld, ott szabályosan, habarcs felhasználásával kell rakni. Ahol nem használunk habarcsot, ott termőfölddel ki lehet pótolni a hézagokat, de ahol van habarcs alkalmazva, ott sem kell csupasznak lennie a réseknek. Talajtakaró és szőnyegképző növényeket le lehet futtatni rajtuk. A szárazon rakott kőfalat bármikor könnyen le lehet bontani vagy bővíteni függőlegesen, illetve vízszintesen. A szárazon rakott kőfalat legkésőbb március végén vagy április elején a legjobb elkészíteni. A sziklakerti támfal szélességét elsősorban a kőfal tervezett magassága határozza meg. Általában a vastagság a magasság egyharmada legyen, de legalább 25 centis alapot készítsünk, hogy a növények gyökereinek legyen elég helyük a résekben. A kőfal vastagsága ne vékonyodjon el túlzottan. Száraz rakott kőfalat akkor is építhetünk, ha nem kell szintkülönbséget áthidalnunk a terasz és a kert között. Ilyenkor azonban legtöbbször meg kell elégednünk alacsony kőfallal, ám ennek is megvan a varázsa. Ne legyen árnyékban, a félárnyék azonban megfelel. A szárazon rakott kőfalat úgy készítsük, hogy mögé ne folyjon be a víz. A pangó víz télen okozhat gondot, mert szétfagyhat a kőfal.

 

A szárazon rakott kőfalat ne építsük tökéletesen merőlegesen a talajra, hanem enyhén döntsük meg, hátrafelé.
A kőfal kialakításakor ügyeljünk arra, hogy a vízszintesen futó rétegek párhuzamosak legyenek, viszont a függőlegesek ne kerüljenek egymás alá. A stabil kőfal kialakításának feltétele, hogy a kövek azonos vastagságúak legyenek. Az egyes rétegek vastagsága viszont lehet eltérő is. Persze jobban mutat az olyan kőfal, amelyben minden réteg kb. azonos vastagságú. Az alacsony kőfal építésére legalkalmasabbak a hosszú, lapos kövek.

 

Rakott kőfal növényekkel való beültetése

1. Keverjünk össze földet, komposztot és apró kavicsot egyenlő arányban. Ne használjunk trágyát, mert kiégetheti a növényeket. A rakott kőfal repedéseiben megélő növények amúgy sem trágyaigényesek.2. Építsd meg a kőfalat. A szükséges hosszban és szélességben ássuk meg az árkot, és legalább 4 cm vastagságban töltsük fel apró kaviccsal. A kavicsot döngöljük le. A vízelvezetés szempontjából fontos a kavicságy. Kezdjük el a kövek, sziklák vagy téglák lefektetését. Ha kövekkel, sziklákkal dolgozunk, a kőfal megépítése hasonló lesz a kirakós játékhoz, ahol a legjobban összeillő darabokat kell egymáshoz, egymásra tenni. A köztük lévő rést töltsük fel a bekevert ültető anyaggal.

 

3. Készítsük elő a növényeket. A cserepekben lévőket vegyük ki,  és válasszuk ki a helyeket, ahová be fogjuk őket dugdosni.  Ügyeljünk az arányos elosztásukra. Az erőteljesen növők mellé ne tegyünk lassan növőket, a csüngők alá ne ültessünk felfelé törőt. Készítsünk egy kis "iszapot" nedves föld és moha keverékével.4. A beültetés. Egy ültető lapáttal készítsünk réseket, hogy be tudjunk dugdosni a növények gyökereit. Ha szükséges, a gyökereket kurtítsuk meg egy kicsit.5. A bekevert iszappal tömködjük be a gyökér körüli réseket.
6. Igazítsuk meg a növényeket. Ahhoz, hogy természetes hatást mutasson a beültetés, szükséges lehet, hogy kicsit visszavágjuk, bokrosítsuk őket.  A fejlődő  új hajtások a növekedési iránynak megfelelően fognak terjeszkedni.  Ha elkészültünk, gyengéden öntözzük meg őket. Ha téglából építjük a falat, akkor a hagyományos falazási módot használjuk, és a növényeket akár rögtön be is ültethetjük.
 

Felhasználható növények

Szárazságtűrő fajtákat kell összeválogatnunk, melyek nem nőnek magasra. A sziklakertben felhasználható növények nagy része alkalmas a szárazon rakott kőfalak beültetésére is.
 

 

Kerti Utak Kialakítása

A  kert kialakítás során nem mondhatunk le az utakról, ösvényekről, lépcsőkről és  a szilárd burkolatú felületekről.

A kerti utak elválasztják, tagolják, megközelíthetővé teszik a kert részeit. A vonalvezetések megtervezésében egyik alapszabály, hogy ne lehessen egyetlen pillantással áttekinteni az egész területet. Izgalmasabb, rejtélyesebb, ha csak fokozatosan tárulnak fel az apróbb - nagyobb titkok. Ha az út eltűnik egy kanyar vagy cserjecsoport mögött, létrejön a távolság illúziója.

 

Minden szilárd burkolatú felület egyöntetű legyen, ez nagyvonalú, elegáns hatást teremt. Azonos célra ne használjunk háromnál több különböző anyagot. A kerthez vezető úton folyamatosan új és új látvány táruljon a szemünk elé, ez jelentősen tágítja a teret.

 

Kerti utak kialakítása, készítése

Általában a távolabbi kertrészek megközelítése céljából épül, hogy ne tapossuk le a pázsitot, virág- vagy zöldséges ágyásokat. Tavasszal a legalkalmasabb az út helyét meghatározni, amikor már tudjuk, hova mit fogunk ültetni. Arra gondoljunk, azonban hogy nemcsak egy évre szól, általában több évig marad a régi helyén. A család szokásaihoz igazítjuk a burkolatot és az útvezetést is.

Lehetőleg csak annyit építsünk belőle, amennyi szükséges. Az összefüggő kerti teret ne tagoljuk feleslegesen, ne szabdaljuk szét a növényfelületeket, és ne törekedjünk arra, hogy az utakat a teret határoló növény vagy a falak mentén alakítsuk ki. Az út vezessen valahova. Előnyös, ha lendületes, íves a vonalvezetés.
Az ívek, görbületek széleit mindig úgy építsük, hogy a későbbi fenntartási, ápolási munkákat (gyomlálás vagy fűnyírás) ne akadályozza a burkolat kiemelkedő szegélye.
 

Méretek és alakok

Két ember egymás mellett kényelmesen elfér 1,2 méter széles úton. A fal melletti közlekedőút, ún. szolgálati út 1,5 méteres legyen.
A gyepbe lerakott lapokat tipegőnek vagy ösvénynek nevezzük. Esetükben az átlagos lépéstávolságot kell figyelembe venni: a kövek középpontja egymástól 60–65 centire legyen. A tipegő előnye, hogy száraz lábbal haladhatunk végig a kerten, és mégsem bontja meg teljesen a növényfelületet.
 

Miből készüljön a kerti út?

 Az útfelület anyagáról úgy döntsünk, hogy tudjuk: azt télen-nyáron tisztítani kell. A hézagmentes, szilárd burkolatok – lapkő, térkő, beton – tisztítása könnyű. A gyöngykavics, a kőzúzalék vagy a nagy hézaggal rakott fakocka, terméskő karbantartása már nehezebb. Fontos, hogy az utak az épülettől a csapadékvizet elvezessék és a meglévő értékes növényzetet elkerüljék.
A burkolat alá mindenképpen kerüljön erős ágyazat.

 

Munkamenet

Ásóval, madzaggal és karókkal kezdjük a munkát. Először az út szélét jelöljük ki. Lehetőleg úgy tervezzük, hogy a már meglévő növények a helyükön maradjanak. Ha mégis át kell ültetni, akkor inkább a fiatalabb példányok kerüljenek új helyre.

Tipp: inkább az út legyen ívesebb, mint hogy egy terebélyes fát kivágjunk a nyílegyenes út miatt.
A füves területen vágjunk gyeptéglákat, és a munka végeztével a gyepkockák segítségével gyorsabban visszaállíthatjuk a „szép pázsitot” a feldúlt területen. A leendő út alatt olyan mélyen kell kiásni a talajt, ahogy az alapozás szerkezete megkívánja. A lapkő burkolat alatt 35–40 centi, a kavicsos utaknál 25–30 centi mélyen szedjük ki a földet.

Előbb tanácsos a szegélyt kialakítani és megépíteni. Közé kerüljön a megfelelő ágyazat kavicsból, homokból. Alulra a nagyobb szemcséjű kavicsréteg, arra a finomabb, kétszer rostált sóder vagy a folyami homok. Az elegyengetés után tömöríteni kell az ágyazatot kézi vagy gépi döngölővel, hogy a későbbiekben ne süllyedjen meg az elkészült útburkolat.

A megfelelően előkészített és döngölt ágyazatra jön a felső burkolat. A hézagokat homokszórással vagy besöpréssel töltsük ki. A növényeket mindig úgy telepítsük az út mellé, hogy a későbbi ápolási munkákat is elvégezhessük. Számoljunk azzal, hogy a következő években a növények növekednek, és a fa vagy bokrok gyökere ne nyúljon az út alá, de az ágak se akadályozzák a közlekedést. Ne kelljen majd fűrészt vagy metszőollót használni.

 

 

Lépcsők

Ha szintkülönbséget kell kiküszöbölni, lépcsőt kell építeni. A lépcsőfokokat ne elszórva, hanem csoportosan építsük be az útvonalba. Minél laposabb és szélesebb egy lépcsőfok, annál kényelmesebb rajta a közlekedés. Fokonként ne változtassuk a meredekségét. Ha túl hosszú lépcsőt kell építeni, iktassunk be pihenőket. Egy - egy lépcső szépségét a pihenők fekvése, elrendezése határozza meg. A pihenőn elhelyezett pad, dézsás növény, a lépcsőfokokon lévő cserepes növények, vagy csak a befolyó növényzuhatag mind, mind egy - egy érdekes megoldás lehet, hogy a legjobbat tudjuk kihozni az adott helyből. 

 

Pergola, lugas

Pergola: Oldalt és felül, nyitott, átlátszó, csak esetenként fedett
Lugas: Pergolához hasonló, de van legalább egy zárt hátfala
Séta lugas: Különálló, vagy egymás után felsorakoztatott kapukból álló, minden irányban nyitott

Bármelyiket használjuk fel, ideális kiegészítő növénykompozíció létrehozásához. Minden  kúszó és futó növény jól érzi magát rajtuk, nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy a szerkezet meg tudja tartani a kifejlett növény teljes súlyát. Anyagát tekintve lehet rönkfa, gerenda és fém. A fémszerkezetek nagyobb teherbírásuk mellett kecsesebbek, ez különösen kisméretű kerteknél fontos. Anyaga hajlékonysága miatt olyan ívek alakíthatóak ki, melyek épp a kisebb kertekben érvényesülnek a legjobban. A kúszónövényekkel beültetett séta lugasok, pavilonok úgy töltik be szerepüket, hogy beilleszkednek a kert összképébe.
 

 

Rózsák Metszése

Kertünk gyönyörű virágai a rózsák, de csak akkor, ha épek, egészségesek és szépen virágoznak.

A rózsák metszés nélkül nagyon hamar elöregednek, felkopaszodnak kevés és kisméretű virágot hoznak, ezért nagyon fontos rózsáink szakszerű rendszeres metszése. Néhány alapszabály megismerésével könnyen elsajátíthatjuk ezt az ördöngösségnek tűnő feladatot és válhatunk profi rózsakertésszé. Első legfontosabb lépés a helyes időzítés. A rózsák metszésének fő időpontja kora tavasszal a hajtásnövekedés kezdete előtt van (általában március közepe). Ilyenkor a metszést a beteg, sérült visszafagyott, gyenge hajtások eltávolításával kezdjük, majd eltávolítjuk a befelé, keresztbe növő és a tő közepéből eredő hajtásokat, amelyek elsűrűsítik a tövet. Eltávolíthatjuk az elöregedett, gyenge hajtásokat hozó részeket is.

Általánosságok a rózsametszéshez

1.  Minden rózsánál a típusnak megfelelő metszésmódot kell alkalmazni.2. A beteg, sérült ágakat és vesszőket mindig távolítsuk el.3. A bokor közepén lévő, vagy befelé növő vesszőket vágjuk ki, ezáltal tegyük szellősé a bokrot.4. Az elöregedett részeket tőből vágjuk ki.5. A rózsa vadhajtásait is tőből távolítsuk el.6. kifelé álló szemre ferdén metszünk, a lejtés ne a szem felé legyen.7. A rügy fölött ne hagyjunk csonkot.8. Metszés közben fertőtlenítsük az ollót, elkerülve, hogy a betegségeket mi magunk vigyük át egyik növényről a másikra.

A rózsa metszés időpontja február vége és április eleje közé essen. Amikor az Aranyfa (Forsythia) virágzik, tökéletes az idő a metszéshez. Az ábrán látszik, hogy a szem fölött van a vágás. A szem kifelé néz. Ezekből a szemekből lesz a legerősebb hajtás. A későbbiek folyamán, mikor ellenőrizzük a kihajtást, a befelé növő hajtásokat kivágjuk.
 

 

Az ábrán látható, hogy egy besűrűsödött rózsabokrot mennyire kell visszavágni, hogy kellően szellős, levegős legyen. A hosszúra nyúlt hajtásokat 6-8 szem fölött, a csenevész, rövid vesszőket tőből, a rövidebb hajtásokat 2-3 szemre vágjuk vissza. Ahol az ágak összedörzsölődnek, az egyik ágat szintén el kell távolítani, valamint  a vadhajtást is. A metszés után a megmaradt ágak közül ki kell választani 3- 6 vesszőt, amit meghagyunk. Ezek legalább ceruza vastagságúak legyenek. A túl öregeket ne tartsuk meg, valamint a nyurga, vékonyakat sem. Törekedjünk arra, hogy a bokor szellős, levegős maradjon.

 

Az elnyílt virágokat rendszeresen távolítsuk el. Fölösleges tápanyagot von el a növénytől a magképzés, és késlelteti a további virágok kifejlődését. A visszavágást az első 5 leveles levélpár fölött végezzük, mert az itt elhelyezkedő rügyekből fejlődnek ki a legerősebb új hajtások.

A floribunda rózsa metszése

A hagyományos floribunda rózsák, termetes, csoportos virágzatú, ún. babarózsák. (Hétköznapi szóhasználattal, babarózsának nevezzük a poliantha rózsákat is!) Jellegzetességük, hogy egy száron számos virág található. Több fajta alkalmas vágóvirágnak is közöttük. Gyakran magas zöldsövények elé csoportosan ültetik őket. Alkalmasak évelőkkel, fákkal, bokrokkal társítva. Lehet egyenként, kisebb csoportokba, és a kert, különböző részeit elválasztó sövényként is telepíteni. Metszéskor csak ritkítjuk, igazítjuk, hogy szellősebb, levegősebb legyen a bokor szerkezete. Az általános metszési útmutatóban leírtak itt is érvényesek.

Metszés előtt                                                                                       Metszés után
 

Tearózsa

A tearózsákra jellemző a merev, erős felfelé álló szár, amelynek a végén található a nagy, 20-25 sziromlevéllel rendelkező virág. A másik jellegzetességük, hogy akkor sem látjuk a porzókat, ha a virág kinyílt, mert a középső, sziromlevelek hosszabbak és elrejtik azokat. Ez adja a tea hibridek jellegzetes, hosszúkás virágalakját is. Az utóbbi években nemesített fajtáknál törekedtek a kevésbé merev szár és a jobb, ellenállóbb levélzet kialakítására.
 

Ágyásrózsák

A csoportba olyan bokorrózsák tartoznak, amelyeket egységes virágtömböt alkotó ágyásokba telepítünk. A csoportban különböző rózsatípusokat találhatunk. Az egyik típus a vadrózsákéhoz hasonló, egyszerű, 5-10 sziromlevelű virágot hozóké. Virágaik tömve vannak nektárral és mézzel, erősen vonzzák a méheket és a pillangókat. A másik típus, amelyek összetettebb virágúak, három méretben kaphatók. Az alacsony és közepes növésűek a COVER® (takaró), a magasak a BORDER® (szegély) szócskát tartalmazzák nevükben, jelölve, hogy inkább talajtakaró, vagy inkább ágyás- és útszegélyként használhatók-e jobban. A metszési mód megegyezik a bokorrózsa, parkrózsa leírásban lévőkkel.
 

Növények ápolása, gondozása

Szobanövények, virágok, dísznövények kezelése, ápolása, gondozása, növények szaporítása, öntözése, ültetés, átültetés, metszés. Növény betegségek, kártevők elleni védekezés. Növényápolási tanácsok, ötletek.

 

Orchidea Gondozása

Több ezer fajta orchidea létezik, de nem mindegyik való az átlagos lakásba. Válasszunk okosan, és ismerkedjünk meg e lenyűgöző, egzotikus virágok gondozásával.

A világon létező rengeteg orchidea fajt három fő kategóriára oszthatjuk: hidegházi, mérsékeltházi és melegházi orchideákra. Ez a csoportosítás nagy segítséget jelenthet a kezdőknek a megfelelő faj kiválasztásánál, ugyanis számos orchidea-félét nagyon nehéz otthoni körülmények között nevelni.

 

 

Hidegházi fajok

Az ebbe a csoportba tartozó növényeknek télen minimum 9 °C-os éjjeli illetve 16 °C-os nappali hőmérsékletre van szükségük. Nyáron törekedjünk 16-24 °C-os hőmérsékletre és megfelelő, huzatmentes szellőzésre. A huzat bimbóhullást, a növekedés abbamaradását vagy akár a növény pusztulását is eredményezheti. A Cymbidium, a Dendrobium valamint egyes Paphiopedilum és aCattleya fajok könnyen nevelhető hidegházi orchideák.

 

Mérsékeltházi fajok

E csoport tagjai télen minimum 13°C-os éjjeli és 16 °C-ot meghaladó nappali hőmérsékletet igényelnek. Nyáron a minimális éjszakai hőmérséklet 16 °C, az átlagos nappali hőmérséklet pedig legalább 24 °C kell legyen. A legtöbb Cattleya-, Oncydium- és Odontogglossum-hibrid, a Miltoniaés a több figyelmet igénylő foltos levelű Paphiopedilumok mérsékeltházi feltételeket igényelnek. Az árvácskaorchidea által igényelt mérsékeltházi feltételeket nem könnyű megteremteni.

 

Melegházi fajok

A melegházi körülményeket igénylő orchideák számára otthonunkban nehéz biztosítani a megfelelő magas hőmérsékletet. A virágoknak egész évben legalább 18 °C az éjszakai hőmérséklet igényük. A nappali hőmérséklet télen legalább 21 °C, nyáron 24-29 °C között kell, legyen. A páratartalom megfelelő szintjét és a szellőztetést egy átlagos lakásban lehetetlen megoldani. A melegházba való orchideák közé tartozik a Phalaenopsis, az Angraecum és a Vanda.

 

Orchidea gondozása

Valamennyi orchidea magas páratartalmat igényel a megfelelő növekedéshez. Az orchideáknak 75-85% közötti páratartalomra van szükségük, ennél az átlagos relatív páratartalom Magyarországon jóval alacsonyabb. A hidegházi növények megfelelő páratartalmú környezetének biztosítása érdekében helyezzük cserepünket egy tálca nedvszívó agyaggolyóra, és meleg időben permetezzük a növényeket vízzel. Ügyeljünk rá, hogy a növények levelei megszáradjanak, mielőtt a napfény érné őket. A legjobb, ha a permetezésre porlasztó permetezőt használunk. A Dendrobium nobile a többi orchideához képest jól tűri a szárazabb viszonyokat. A mérsékelt- és melegházi növények még rendszeresebb permetezést és az átlagos háztartásénál jóval páradúsabb környezetet igényelnek.

 

Vízigény

Az orchideák vízigénye az adott faj, az évszak és a hőmérséklet függvénye. Nyaranta öntözzük a növényt 2-3 naponta, míg télen elég 2-3 hetente locsolni. Évszakra való tekintet nélkül ügyeljünk arra, hogy a talaj majdnem teljesen kiszáradjon, s csak ekkor öntözzünk ismét jó alaposan. Az orchideákat mindig reggel öntözzük, hogy az est beállta előtt a talaj a lehető legjobban kiszáradjon. A nyári hőségben az Odontoglossum fajoknak sokkal magasabb lehet a vízigénye, mint a többi orchideának. Ha otthonunkban a folyóvíz lúgos kémhatású (azaz a szappan nehezen habzik benne), gyűjtsünk esővizet a növények öntözéséhez. A fakérgen vagy kosárban nevelt orchideát merítsük egy vödör vízbe a buborékképződés megszűnéséig, majd hagyjuk a növényt lecsepegni, mielőtt visszaakasztanánk a helyére. Melegben permetezzük be vízzel, hogy a megfelelő páratartalmat biztosítsuk. A fakérgen nevelt orchideákat vízbe mártva is öntözhetjük. Ha a talaj majdnem teljesen kiszáradt, alaposan öntözzük meg a növényt.

 

Pihentetés

A legtöbb orchideának a virágzáshoz pihennie kell. A szimpodiális (áltengelyes) növekedésű fajok szárgumóit, amelyek a növénynek a nehéz időszakokat segítik átvészelni, a nyugalmi időszak alatt tartsuk szárazon. Nem lehet általános tanácsot adni erre vonatkozólag, ugyanis a nyugalmi időszak fajról fajra változik. Egyeseknek elég 1 hét is, míg másoké több hónapig is eltarthat (e tekintetben még az orchidea-szakértők véleménye sem egységes). A levelüket télen lehullató orchideáknak kevesebb vizet adjunk ősszel, amikor a levelei elsárgulnak, és épp annyit a levéltelen nyugalmi időszakban, hogy ne száradjanak ki. A növekedés látható jeleire óvatosan kezdjük a növényt újra locsolni. A levelüket megtartó orchideák sokkal hajlamosabbak a kiszáradásra, ezért valamivel több vizet adjunk nekik, mint lombhullató társaiknak. A Dendrobiumoknak és a Cattleyáknakpihenésre van szükségük a virágzási időszakok között, és az új hajtások megjelenéséig egyáltalán nem igényelnek vizet.

Fényigények

A megfelelő mértékű fotoszintézishez az orchideáknak elegendő fényt kell biztosítanunk. Ne tegyük a növényeket közvetlen napfényre, bár télen jót tesz nekik a valamivel több fény. Roló vagy redőny segítségével kihasználhatjuk a gyenge téli napfényt, és egyben védhetjük is a növényeket az erős nyári sugárzástól. A Paphiopedilumok az árnyékot kedvelik, és nem szeretik a közvetlen napfényt. A Cattleya-féléknek nagy a fényigénye.

 

Tápanyag utánpótlás

Az orchideák nem "nagyétkű" növények, de némi tápanyag-utánpótlásra szükségük van az alacsony tápanyag-tartalmú talaj feljavítására. A növekedési időszak alatt minden harmadik öntözéskor adjunk az orchideáknak 50%-os erősségűre higított növénytápot. Ha a levélvégek megbarnulnak, szüntessük meg a tápanyag-utánpótlást.

 

A talajról

Mibe ültessük? Mindig speciális orchideához való ültető közeget használjunk a megszokott ültető közeg vagy föld helyett, és ügyeljünk rá, hogy az ültetéshez használt talaj jó nedves legyen.

Otthoni keverék: Az orchidea-talajt magunk is elkészíthetjük. Az ültető közeg két rész tőzegmohából, két rész tört fakéregből és egy rész durva tőzegből áll.

Vízelvezetés: Az orchidea-talaj minősége folyamatosan romlik. Ennek első jele, ha rosszul vezeti el a vizet. Ilyen esetben ültessük át a növényt, és minél több régi földet morzsoljunk le a gyökérrendszer megsértése nélkül. A műanyag cserép alját (kb. egyharmadáig) töltsük meg cserépdarabokkal vagy kavicsokkal, hogy a jó vízelvezetés mellett a cserép megfelelően súlyos és stabil is legyen.

Hogyan ültessünk? A talajt ne tömörítsük össze túlságosan, csak ütögessük meg a cserép oldalát, hogy a föld leülepedjen a gyökerek körül.
 

 Metszési Alapismeretek

Ha szeretnénk, hogy növényeink szépen fejlődjenek, el kell sajátítanunk a metszési alapismereteket. A metszés csak első hallásra tűnik ijesztően bonyolultnak.

Bár a tapasztalatlan kertészek könnyen visszariadnak a metszés gondolatától, a legtöbb lakásban tartott növény, szívós, és viszonylag gyorsan újra nő, tehát ha hibázunk is, többnyire hamar rendbe jön minden. Metsszünk tehát bátran, közben figyeljünk, és tapasztalatainkból vonjuk le a tanulságot, így hamar kellő magabiztosságra tehetünk szert. Persze, ha egy adott növényt illetően teljesen bizonytalanok vagyunk, ne is fogjunk hozzá a metszéshez.

Mi a metszés?

Metszés alatt azt értjük, hogy egy növény elhalt vagy nem kívánt részeit levágjuk. Egyes részek azért lehetnek nemkívánatosak, mert nem megfelelő a méretük vagy az alakjuk, vagy mert a növényt kizárólag a virágja, gyümölcse vagy a magja miatt neveljük, illetve ha a metszést a növény kora indokolja. A lombozatnak a megfelelő külalak kialakítása érdekében történő eltávolítását is metszésnek nevezzük. Ha körültekintően és óvatosan távolítjuk el a lombozatot, a növény nem sínyli meg a beavatkozást.

Mikor metsszünk?

A metszést rögtön el kell kezdenünk, amint a növényt megvettük. Ez először gyakran csak az új hajtások végének visszacsipkedését jelenti. Ne várjunk a növény formálásával addig, amíg túl nagyra nő és elveszti szép formáját. A nagyobb metszési műveleteket télen kell végezni, amikor a legtöbb növény szunnyad. Az örökzöldeket késő tavasszal metsszük meg. Egyébként mindig akkor metsszünk, amikor arra éppen szükség van. Ha úgy tűnik, hogy a növény elpusztult - ez a lombhullató növényekkel gyakran megesik - várjunk a tavasz végéig, akkor egyértelműben eldönthető, hogy él-e vagy tényleg elpusztult a növény.

Hogyan metsszünk?

A vágás legyen mindig egyenes és határozott. Ne hagyjunk tépett széleket, mert ilyenkor a csonk könnyen elszárad vagy rothadásnak indul. Szerszámainkat tartsuk nagyon tisztán, és alaposan élezzük meg.

Vágásfajták

A metszés során ejtett vágásokat mindig egy egészséges rügy fölött kell végezni, mert abból új hajtás sarjadhat. A rügyhöz közel végezzük a vágást, hogy ne maradjon csonk, de elég távol ahhoz, hogy a rügy ne sérüljön. A rügy állásával párhuzamosan metsszük el a szárat.

Szerszámok

A növény méretétől függően használhatjuk az ujjunkat, éles kést, szikét vagy borotvapengét, ollót, metszőollót, hosszúnyelű ágnyeső ollót, kézi nyesőollót, elektromos sövénynyírót vagy akár fűrészt is. A metszőollóknak két típusa van: az üllős és a papagájcsőrű típus. Az előbbi vastagabb, fás anyagok átvágására alkalmas, míg az utóbbi a finomabb, puhább szárak metszésére alkalmas.

Metszési lehetőségek

Nem minden növény tűri jól a metszést. A szobanövények közül például a pálmaféléket nem szabad metszeni. Sok növény a metszést követően nem nő tovább, ha az évben sarjadt hajtásoknál mélyebben metsszük vissza. A levendula például jól tűri, ha közvetlenül az idei hajtásai felett vágjuk vissza, ám ha az idősebb fás részekbe vágunk, nem nő tovább és végül elpusztul.

Visszacsípés

A metszés legalapvetőbb módja a hajtások visszacsípése. Ettől a növény bokros lesz és megőrzi tömött formáját. A fuksziának és a muskátlinak is jót tesz az ilyen kezelés. A fűszernövényeket - pl. a bazsalikomot és a borsikát - azért kell visszacsipkedni, hogy a virágképződést késleltessük. Az új hajtások visszacsípése serkenti a bokrosodást és a sűrű növést.

A termés eltávolítása

Ha egy növényt megszabadítunk magtermő részeitől, energiáit a magnevelés helyett a növekedésre fordíthatja. A rododendronok és azáleák hervadt virágait a virágzás után el kell távolítani. A termés eltávolítását az is indokolhatja, hogy fékezni kívánjuk a magot hullató növények terjedését.

Hervadt virágok eltávolítása

A hervadt szirmok eltávolítása szebbé teszi a növényt, megakadályozza, hogy a rothadó szirmokból betegségek terjedjenek el, és serkenti a további virágok kibomlását. A kisebb növényekről éles ollóval vagy ujjal is eltávolíthatjuk a virágokat. Az elhalt rózsafejeket metszőollóval jó hosszan vágjuk vissza (kb. 20 cm-re), hogy a csupasz szárak ne meredjenek az égnek. Az újbóli növekedés a száron meghagyott legmagasabban álló rügyből indul el. Az elhalt virágok eltávolítása meghosszabbítja a virágzási időszakot.

Elhalt és sérült levelek eltávolítása

Használjuk az ujjunkat, ollót vagy sterilizált szikét illetve új borotvapengét (például a vírusos fertőzésekre érzékeny orchideák esetében). A párnát alkotó növényeket - több fűszernövény, pl. a kakukkfű, a metélőhagyma és a menta is ebbe a csoportba tartozik - tavaszi átültetéskor teljesen le kell nyírni. Az elhalt vagy sérült leveleket ujjal vagy ollóval távolítsuk el.

A gyökerek metszése

A párnát alkotó növényeknél vagy nagy szobanövényeknél, amelyeket nem lehet nagyobb cserépbe átültetni, gyökérmetszést kell végezni. Éles késsel vágjuk vissza körben a gyökérlabdát, kb. 2,5 cm-rel. A párnát alkotó növényeket egyharmadnyival is visszavághatjuk. A párnát alkotó vagy nagy növények gyökereit éles késsel metsszük meg.

Hosszú hajtások

A hosszú hajtásokat eredeti nagyságuk felére is visszametszhetjük. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, vágjuk őket vissza egyharmadnyival. A hosszú hajtásokat akár fele hosszúságúra is visszavághatjuk.

Formára nyírt fák

A formára nyírt fákat késő tavasszal, metszőollóval vagy elektromos sövénynyíróval nyírjuk meg. Az ehető babér levágott részeit gyűjtsük össze és szárítsuk meg konyhai használatra. A formára nyírt fák alakját metszőollóval történő rendszeres nyírással őrizhetjük meg.

Felnyurgult és felkopaszodott szárak

Egyes növények felül szép lombot növesztenek, de a szárukon csupasz részek maradnak. Késő tavasszal vagy nyár elején alapos nyeséssel csodálatos eredményt érhetünk el. Ilyen módszerrel a pletyka, a pettyes levél, a filodendron és a borostyán mind jól alakíthatóak.

Vastag ágak eltávolítása

Elhanyagolt fás szárú növényeket (például az akácot vagy a kaméliát) éles fűrész és ágnyeső olló segítségével alaposan meg kell metszeni. A hosszú szárakat vágjuk kisebb darabokra, mielőtt megpróbálnánk eltávolítani a növényről.
 

Vágott Virágok Gondozása

A friss virágok minden elrendezésben gyönyörűek, de ha ügyesen gondozzuk őket, szépségüket hosszabb ideig élvezhetjük.

A virágboltban vásárolt vagy a kertben szedett friss virágok mindig egy csöppnyi természetet varázsolnak otthonunkba. Egy kis odafigyeléssel meghosszabbíthatjuk életüket, így tovább gyönyörködhetünk színeikben és illatukban.

Virágok a kertből

Kora reggel vagy estefelé szedjünk a kertből virágot, mert ilyenkor a száruk nedvességgel telt, így tovább tartanak. A virágokat éles késsel vagy metszőollóval vágjuk le, hogy ne roncsoljuk a szárat. Az éles vágás mentén a növények szára több vizet tud felvenni, ezért ne használjunk olyan vágóeszközt, ami összetöri, elroncsolja a szárakat. Bimbós virágokat válasszunk, hogy tovább nyíljanak majd a vázában. Ügyeljünk rá, hogy ne csupaszítsuk le a kert egy részét, mindig máshonnan szedjünk virágot. A levágott virágokat a lehető legrövidebb időn belül állítsuk vízbe. Ha zöld gallyakat vágunk, ügyeljünk rá, nehogy elcsúfítsuk a bokrot. Mindig éles metszőollót használjunk, és éles vágást ejtsünk egy kifelé álló rügy fölött. Ne hagyjunk kiálló csonkokat, mert ezek könnyebben megbetegszenek. A kiálló ágak sérüléseket is okozhatnak.

Előkészítés

Az előkészítési szakaszba különféle praktikák tartoznak, amelyek segítségével mind a virágok, mind a levelek megőrizhetik nedvességtartalmukat. A leírt módszerek a kertben szedett és virágboltban vásárolt növényekre egyaránt alkalmazhatók. Amikor a levágott szárak levegőt vesznek fel, légbuborékok képződnek. Ha nem távolítjuk el ezeket, mielőtt a virágot vázába állítanánk, a légbuborékok akadályozzák a maximális vízfelvételt. Ez természetesen megrövidíti a virágok élettartamát. Ennek elkerülése érdekében vágjunk le a szárak végéből 2-4 cm-t, és rögtön merítsük őket langyos vízbe egészen a virágok nyakáig. A lehető leghegyesebb szögben vágjuk le a szárakat, hogy minél nagyobb felületen jusson vízhez a növény. Ilyenkor eltávolíthatunk minden olyan levelet, ami nem mutat majd jól a kompozícióban. Hűvös, világos helyiségben állítsuk a virágokat egy vödör vízbe legalább 2 órára, de a legjobb, ha 24 órán keresztül hagyjuk őket a vízben állni.

Problémák

A fás szárú növények (például a krizantém vagy a leveles ágak) vízfelvételét úgy növelhetjük, hogy a fentiekhez hasonlóan visszavágjuk a szárakat, majd a legalsó 5 cm-es részt egy szilárd, lapos felületen megkalapáljuk. Egyes virágok, pl. a gerbera vagy a tulipán a vízbemerítés során meggörbülhetnek, ha nem támasztjuk meg őket. Arra az időre, amíg a vödörbe állítjuk, tekerjük a szárakat szorosan újságpapírba, így megőrzik egyenes tartásukat. Természetesen elképzelhető, hogy a virágkompozíciónkba éppen hajlott szárú növények illenek. A bőrös szárú növények szárának felszínét késsel kapargassuk meg a jobb vízfelvétel érdekében. A szarkaláb és más üreges szárú növények néha segítségre szorulnak, hogy a szükséges vízmennyiséget meg tudják tartani. Vágjuk le a szárat a kívánt hosszúságúra, állítsuk a virágot fejtetőre, és töltsük meg az üreges szárat langyos vízzel. Egy kis darab vattával dugaszoljuk be a szár végét, s csak ezután kezdjük a virágokat kompozícióba rendezni.

Módszerek a virágok felélesztésére

Egyes növények, például a kutyatej, a pipacs és a dália ragadós nedvet ereszt, amikor a szárát elvágjuk. Ha nem távolítjuk el, a nedv elzárja a szárat, így a víz nem jut el a növény többi részébe. Csomagoljuk be a növényt újságpapírba, a frissen levágott szárat szabadon hagyva. Láng felett perzseljük meg a szárvégeket, majd az előbbiekben leírt módon merítsük vízbe a növényt. Ha a szárakat újra le kell vágni, ismételjük meg ezt az eljárást. Ha már semmi nem segít, a virágok meglehetősen kókadtak és erősen hullatják szirmaikat, állítsuk a növény szárát 1 percen keresztül 3 cm mélyen forró vízbe, majd tegyük hideg vízzel feltöltött vödörbe. A pipacs és a meténg nagyon meghálálja ezt a gondoskodást, de tulajdonképpen minden vágott virágnak jót tesz. A leveleknek gyakran használ a teljes vízbemerítés. Az árnyékliliom és a páfrány tovább megőrzik szépségüket, ha a vázába helyezés előtt néhány órára langyos fürdőben úsztatjuk meg őket. Ügyeljünk rá, hogy a virágkompozíció megszáradjon, mielőtt politúrozott felületre állítjuk.

A virágkompozíció elkészítése

Készítsünk elő minden szükséges kelléket, mielőtt munkához látunk. Lehetőleg hűvös helyiségben és a lehető leggyorsabban ügyködjünk. A virágok szárát vágjuk vissza a kívánt hosszúságúra, ügyelve rá, hogy a vázában jól átitatott oázis vagy sok víz legyen, hogy megakadályozzuk a légrések képződését. Gondoskodjunk róla, hogy mindig elegendő víz legyen a vázában. A kompozíció elkészülte után, néhány órával ellenőrizzük a víz mennyiségét, mivel a növények ilyenkor szívják fel a legtöbb vizet. Cseréljük le az elszíneződött vizet, és rendszeresen töltsünk utána friss vízzel. Vázáinkat gyakran tisztítsuk ki fertőtlenítő szerrel, hogy csökkentsük a fertőzés kialakulásának kockázatát. A virág-tartósító készítmények antibakteriális anyagokat és tápanyagokat tartalmaznak, jó, ha a kompozíció első adag vizéhez keverünk belőlük. Ezt követően friss vízzel töltsünk utána. Ezekhez a termékekhez néha egy kis cukrot is keverni kell, más készítményeknél elegendő a víz is. Hasonló hatást érünk el, ha 1 liter limonádéhoz egy teáskanálnyi hypót adagolunk. Ezt az oldatot használat után rögtön öntsük ki, nehogy véletlenül valaki igyon belőle.

A virágok elhelyezése

A kompozíciót huzattól védett helyre állítsuk, ahol nem éri tűző napfény, de nincs is árnyékban. A nagy meleget időnkénti permetezéssel ellensúlyozhatjuk, de figyeljünk rá, hogy a nedves virágokat száradásig ne érje közvetlen napfény.

Vágott virág vásárlása

A friss vágott virágokban nagy kárt tehet a huzat és a túl alacsony hőmérséklet. Az utcai árusok sokféle jó minőségű növényt kínálnak elfogadható áron, de hideg vagy szeles időben inkább ne tőlük vásároljunk. Biztonságosabb, ha a virágbolt kínálatából választunk. Vidéken néha közvetlenül a termelőtől is vásárolhatunk virágot.
Mindenesetre a virágot mindig óvatosan szállítsuk és megfelelően csomagoljuk be, hogy védjük az időjárás viszontagságaitól.
 

Szobanövények Átültetése

A szobanövények gyökerei kis helyre vannak beszorítva. Az átültetés után tölti a földet és egészséges növekedést biztosít.

A cserépben nevelt növények gyökere kis helyre van beszorítva, nem úgy, mint a kertben vagy vadon élő növényeknek, amelyek gyökerei szabadon fejlődhetnek és kereshetik a tápanyagokat. Igen lényeges, hogy a növényt a megfelelő méretű cserépben tartsuk és biztosítsuk a növény fejlődéséhez szükséges tápanyagokat tartalmazó virágföldet. Az átültetést legcélszerűbb minden tavasszal elvégezni, hogy biztosítsuk a növekedési időszakra szükséges tápanyagokat a növény számára.

Átültetés?

Az "átültetés" nem feltétlenül azt jelenti, hogy a növényt nagyobb cserépbe kell átültetnünk. Sok szobanövény kicsi cserépben még szebben is fejlődik, tehát gyakran elegendő, ha az ültető közeget megújítva és a cserepet megtisztítva helyezzük vissza növényeinket eredeti helyükre.

Kinőtte-e a cserepét?

Ha a növény a cserepet valóban kinőtte, át kell ültetni egy mérettel nagyobb cserépbe. A túl kicsi cserépben fejlődő növény gyökerei kibújnak a cserép alján levő vízelvezető nyíláson vagy a talaj felszíne felett terjeszkednek. Távolítsuk el a növényt a cserépből és vizsgáljuk meg a gyökerét: ha a gyökerek az egész földet átjárják, akkor van szükség a nagyobb cserépbe való átültetésre.

Hogyan vegyük ki a növényt?

Az átültetés piszokkal jár, ezért terítsünk az asztalra és körbe a padlóra újságpapírt; ésszerűbb egyszerre több növényt is átültetni. Egy órával az átültetés előtt locsoljuk meg a növényeket, hogy azokat könnyebb legyen a cserépből a föld szétszóródása nélkül eltávolítani.
Közepes és kisméretű növényeknél helyezzük tenyerünket a virágföld felszínére, a növény szárát ujjaink közé fogva. Fordítsuk fel a cserepet és - agyagcserép esetén - gyöngéden ütögessük az asztal széléhez, hogy a földkeverék meglazuljon. A másik kézzel óvatosan húzzuk le a cserepet. Műanyag cserép esetén a földlabda meglazításához gyengéden nyomkodjuk meg a cserép oldalát.
A nagyobb növényeket gyakran nem lehet felfordítani. Lazítsuk meg a virágföldet körben a cserép pereménél egy tompa élű lapáttal. Fektessük a cserepet az oldalára, és ütögessük meg a cserép falát a lapát nyelével vagy egy fadarabbal, hogy a virágföld fellazuljon. Közben forgassuk körbe a cserepet, hogy a föld mindenütt elengedje az edény falát, majd próbáljuk meg kihúzni a növényt. Nagyobb méretű növényeknél esetleg külön tartani kell a szárat is, miközben a cserepet lehúzzuk. Egyik tenyerünket a nedves földre helyezve vegyük a szárat ujjaink közé. Fordítsuk fel a cserepet és ütögessük az asztal széléhez, hogy a föld meglazuljon. Másik kezünkkel óvatosan húzzuk le a cserepet, hogy a földlabdát kiszabadíthassuk. Nagyobb növények esetén tompa élű lapátot használjunk a föld fellazítására. Fektessük oldalra a növényt és ütögessük meg a cserepet egy fadarabbal, hogy a föld meglazuljon. Ütögetés közben forgassuk a cserepet, amíg a növényt könnyen kiemelhetjük.

 

Tipp

Kaktusz kiemelése

A tüskés kaktuszokat sokszor nehéz kivenni a cserépből. Ilyenkor hajtsunk össze egy darab papírt, tekerjük a kaktusz köré, majd fogjuk össze a két végét. Egyik kézben a papír "kaktusztartót" fogva a másik kezünkkel húzzuk le a cserepet.

A cserép tisztítása

Fontos, hogy a cserepet alaposan kitisztítsuk átültetés előtt, nehogy bármilyen betegség átkerüljön az új földbe. Kevés mosószerrel dörzsöljük át a cserepet meleg vízben, majd öblítsük ki. Ha új agyagcserepet veszünk használatba, előtte egy éjszakán át áztassuk vízbe, nehogy a növény földjéből szívja meg magát.

A növény és a cserép előkészítése

Tegyünk néhány "cserepet" (tégla, vagy cserépszilánkokat) az agyagcserép aljába, hogy azok befedjék (de ne zárják el teljesen) a lefolyónyílást. Szórjunk 2,5 cm vastagságban földet a cserépdarabokra. Emeljük fel a növényt, morzsoljuk le a felszíni laza föld egy részét a gyökérről és ujjal egyengessük ki az összekuszált gyökereket. Ha a földlabda túl kemény, késsel levagdalhatunk valamennyit a gyökerekből, hogy legyen elég helye a friss földnek a cserépben.

Növény áthelyezése

Állítsuk a növényt a cserépbe és fokozatosan töltsük fel a földlabda körül friss, nedves földdel. Ujjal nyomkodjuk le a földet egészen a gyökér tövének magasságáig. Ütögessük a cserepet az asztallaphoz, hogy a föld hamarabb leülepedjen. Öntözzük meg a növényt, hagyjuk a vizet felszívódni, majd helyezzük vissza a növényt megszokott helyére.
Morzsoljuk el a laza földet és ujjainkkal egyengessük ki az összekuszált gyökereket.

Gyakorlati tanácsok: Agyag vagy műanyag?
Agyagcserép:

- nehéz és elég stabil magas növényekhez is,
- porózusságánál fogva a föld kevésbé ázik el.

Műanyag:

- könnyű és nem törékeny,
- nem nedvszívó, így ritkábban is elég locsolni a növényt,
- sokféle színben és formában kapható.

Felszíni talajcsere

A legnagyobb cserepekben tartott szépen fejlődő, nagyméretű szobanövényeinket nehéz átültetni, de erre többnyire nincs is szükség. Növényeink tápanyagigényét minden tavasszal nagyobb cserépbe való átültetés nélkül, egyszerű felszíni talajcserével pótolni tudjuk. Egy háztartásunkban feleslegessé vált villát felhasználva kaparjuk le a talajról a felső 2,5 - 5 cm talajréteget, gondosan ügyelve rá, hogy a kiterjedt gyökérrendszert ne bolygassuk, és ne sértsük meg. Ezután töltsük fel a cserepet a korábbi szintig friss, nedves virágfölddel. Könnyedén igazítsuk el és nyomkodjuk le a virágföldet, hogy a növény biztonságosan álljon a talajban.
 

Magas Törzsű Növények Nevelése

A magas törzsű fácskák kialakításához türelemre és gondos nevelésre van szükség. Az így nevelt növények remekül alkalmazhatók bejáratok díszítésére vagy magas kompozíciókhoz.

A magas törzsű növények remekül illenek a belső udvarra, a verandára, a télikertbe, de még virágos növényekből kialakított szabadtéri kompozíciókba is, mivel magasságukkal és érdekes formájukkal növelik az összhatást. Két egyformára nevelt növénnyel kiemelhetünk egy bejáratot vagy akár a kert különálló részébe vezető átjárót.

A törzses formáról

Kevés növény fejlődik magától magasra nyúló gömb-formára, tehát ha olyan növénnyel találkozunk, amely karcsú száron tömött fejet visel, ne dőljünk be a látszatnak. Az ilyen formát gyakran oltással alakítják ki. Az oltás nagy szakértelmet igénylő művelet, amelynek során egy tetszetős tömött fejet fejlesztő növényt "összeházasítanak" valamely közeli rokona meggyökeresedett szárával. Ezt a technikát a rózsáknál gyakran alkalmazzák. Az ilyen növényforma lehet türelmes és kitartó alakítás eredménye is. Törzses növényformán olyan fa alakú növényt értünk, amely csupasz, egyenes szára tetején tömött lombkoronát visel.

Kiválasztás

Törzses növényt szinte minden fás szárú növényből nevelhetünk. Alkalmasak a célra a kis levelű, eleve bokros koronájú növények, ha képesek egyenes, elágazás nélküli és kellően erős szárat fejleszteni. A korona lehet gömbölyű, lecsüngő vagy egyszerűen tömött. Az egyik legismertebb kis koronás fácska a babérfa (Laurus nobilis). Mivel a növény a Földközi tenger vidékéről származik, télen védenünk kell a fagytól, de ha ez sikerül, és a szükséges növekedési feltételeket is biztosítani tudjuk, sok éven át díszlik. A törzses növényként alakítható fás szárú növények többnyire rövidebb életűek a babérnál, s némelyek közülük még érzékenyebbek a fagyra; ennek ellenére többükkel érdemes próbálkoznunk.

Széles választék

A sávos levelű muskátli (Pelargonium zonale) számos fajtája széles választékot kínál. Mivel egyenes szárat szinte lehetetlen belőlük kialakítani, a törzses növényként nevelt sávos levelű muskátlik kissé "csálén" állnak, ám gyönyörű virágaik bőven kárpótolnak ezért a sajátosságért. A színváltó virág (Lantana camara) szokatlan külsejű, meglehetősen zömök fácskává nevelhető. Kevésbé ünnepélyes környezetben jól mutat a sokféle margarétavirág és a margarétafák (Argyranthemum) szép levélzete. A fuksziáknak is megvan a maguk jellegzetes bája. A rendkívül változatos fajták balerinákra emlékeztető, gyönyörű lecsüngő virágai között minden elképzelhető színt megtalálunk. A szobanövényként használt fás szárú növényekből szintén szép koronás fácskák nevelhetők: a csüngő ágú fikusz (Ficus benjamina) csak egy példa a sok közül.

A kiindulópont

A törzses növények nevelésének két lehetséges módszere van: a "szabályos" módszer szerint a kiindulópont egy dugvány, amelyet hosszú időn át gondosan alakítunk, a másik módszerben "csalunk", hiszen beállt bokros növénnyel indulunk, s így kb. 1 év munkáját takaríthatjuk meg.

A "szabályos" módszer

Ez a módszer leginkább a fuksziánál és a muskátlinál használható. Kb. 2 év kell ahhoz, hogy a kis fácskát kialakítsuk. Vágjunk le és gyökereztessünk meg egy - kb. 10 cm hosszú - lágyszárú dugványt, majd gondosan neveljük tovább. Ne csípjük vissza a hajtásvéget, hiszen ezzel éppen ellentétes hatást érünk el - a célunk itt a magasra növő egyenes szár kialakítása. Ha véletlenül megsértenénk a növényt, helyezzük át bokros növényeink közé, és kezdjük elölről a műveletet. Előrelátó megoldás, ha egyszerre több dugvány nevelésével próbálkozunk párhuzamosan.

Lazán felkötve

Amikor a növény eléri a kb. 15 cm-es magasságot, óvatosan tűzzünk mellé egy nádat, s két helyen, lazán kötözzük a növényhez. Ismételjük meg a műveletet, amikor a növény túlnőtte a karót, de legyünk rendkívül óvatosak, hogy el ne törjük a viszonylag törékeny szárat. A növény öntözése, tápanyag-utánpótlása, átültetése és gondozása során a megszokott módon járjunk el. A megjelenő bimbókat csipkedjük le, és ahogy a növény idősödik, a hüvelykujjunkkal óvatosan dörzsöljük le az oldalhajtásokat illetve a leveleket, amik megjelennek a száron, egészen addig, amíg a növény kb. 15 cm-re meg nem közelítette a kívánt magasságot. Amint a növény elérte ezt a magasságot - általában 60 vagy 90 cm - csípjük vissza a hajtásvéget. A későbbiekben akkor csípjük vissza az alsó ágakat, amikor kb. 10 cm hosszúra nőttek, hogy bokros és virágot hozó növényt alakítsunk ki. A szár alsó részéről továbbra is óvatos dörzsöléssel távolítsuk el az előbújó hajtásokat.

Egyszerűbb módszer

Az itt leírt eljárást el kell nyújtanunk, hogy a központi szár a gyökerekkel és a levelekkel arányosan növekedjék. Ha túl gyorsan járunk el, a szár túl gyorsan növekszik, és esetleg nem lesz elég erős ahhoz, hogy megtartsa a koronát vagy a levéltakaró nem lesz elegendő a szükséges fotoszintézis fenntartásához. A növényt egész idő alatt szükségleteinek megfelelően kell öntözni, tápoldatozni és átültetni. A szárat és a koronát náddal kell feltámasztani, ameddig a szár kellően meg nem vastagszik ahhoz, hogy egymagában is megtartsa a koronát. Ne vegyük ki a támasztékot, ha a növényt a szabadban, széljárta helyre állítjuk.

Több menetben

Induljunk el egy egészséges, bokros növénnyel, amelynek megfelelően magas, szép, egyenes központi szára van. Alulról felfelé haladva vágjunk le néhány oldalhajtást. A fás hajtásoknál metszőollót használjunk. A szárat több menetben tisztítsuk meg az oldalhajtásoktól - ezzel biztosítjuk, hogy a növény a metszések között fejlődni tudjon. Végül eljutunk odáig, hogy a fő szárat és a felső három oldalhajtást kivéve valamennyi hajtást eltávolítottuk. A zsenge hajtásokat hüvelykujjunkkal óvatosan dörzsöljük le. Amint a szár elérte a kívánt magasságot, csípjük le a fő szár és a három felső pár oldalhajtás végeit. Folytassuk a hajtásvégek visszacsipkedését, amíg sűrű korona nem alakul ki. Ebben a szakaszban el kell távolítani a száron még megmaradt hajtásokat is.

Utógondozás

Nyugalmi időszak

A fuksziának és a muskátlinak télen nyugalmi időszakra van szüksége. Az öntözést csökkentsük a minimumra és óvjuk a növényeket a fagytól. A növények ilyenkor nem kimondottan szépek, s ha akarjuk, elrejthetjük őket a kamrában vagy a garázsban. Kora tavasszal vágjuk vissza kb. egyharmadával a fukszia felső hajtásait, a muskátliét pedig a központi szártól számított három ízre. Kezdjük újra a rendes öntözést és szükség esetén ültessük át a növényeket.

Általános nyírás

A legtöbb faformára nevelt növény hűvös, fagymentes környezetet igényel. Tavasszal nyírjuk meg őket, hogy formájukat megőrizzék.

Szaporítás Fás Dugványról

A fás dugványról történő szaporítás egyszerű módszer kerti cserjéink és fás szárú növényeink szaporítására.

A hivatásos kertészek számos növénnyel és szaporítási módszerrel kísérleteznek, majd a növény szaporításának legkevésbé költséges módja mellett döntenek. A fás dugványokkal való szaporítás talán a legegyszerűbb ilyen módszer. A faiskolákban ezzel a módszerrel nevelik a sövénynek való növényeket - a fagyalt (Ligustrum), a mirtuszloncot (Lonicera nitida), a piros- és fekete ribizli és az egresbokrokat. A dugványokat a szabadban, közvetlenül a talajban gyökereztetik.

Az ideális módszer

Ezzel a módszerrel lombhullató cserjéket és fás szárú növényeket szaporíthatunk: kúszó növényeket, pl. jázmint (Jasminium), táskavirágot (Ceanothus) vagy télikertbe és belső udvarba ültethető elegáns cserjéket (Berberis és Forsythia fajok). Az üreges szárú növényeket - a virágzó loncot (Lonicera) és a Spiraea fajokat hidegágyban nevelhetjük a legjobban. Elképzelhető, hogy a szaporítási módszert a helyi viszonyoknak megfelelően kell átalakítanunk, de ha az alapszabályokat betartjuk, sikerre számíthatunk. Mindig jó minőségű, betegségtől mentes dugványokat, tiszta szerszámokat, és (ahol szükséges) friss, steril talajt használjunk.

Az ültető közeg

A fás szárú dugvány az egyetlen dugványfajta, amely nem igényel minden esetben speciális, előre gyártott dugványföldet.

Választási lehetőségek

Enyhébb éghajlati viszonyok között egy déli fekvésű, téli szelektől védett, fagymentes szabadtéri virágágy megfelelő hely a dugványok számára. Gyommentes, jól karbantartott és jó vízelvezető talajra van szükségük. Még a legigénytelenebb fás szárú dugványok is "belefulladnak" a túl sok nedvességbe. Ültessük őket nehéz (agyagos) talajba, és a dugványok alá terítsünk 5 cm-es rétegben durva homokot. A szabad fölbe szánt dugványok gyakran ugyanúgy vermelési időszakot igényelnek, amíg a talaj és az időjárási viszonyok kedvezőre nem fordulnak. A legjobb közeg számukra a durva homok. Hidegágyban szárazabb, védettebb körülményeket teremthetünk, és a talajt alkalmassá tehetjük a dugványok befogadására. A termőtalaj fölé terítsünk 15 cm-es rétegben dugványföldet (tőzeg és durva homok egyenlő arányú keveréke), jól nyomkodjuk le, majd öntözzük meg, de felhasználás előtt hagyjuk a vizet elfolyni. Használhatunk jó vízelvezető, föld-alapú közeggel töltött nagy, mély cserepeket is. Az ültető közeg tetejére terítsünk speciális dugványföldet. Ezeket használhatjuk a hidegágyban, vagy a ház melletti védett, árnyékos helyre állíthatjuk őket. A dugványokat hidegágyban, védett körülmények között neveljük, akár közvetlenül a talajban, akár nagy cserepekben.

Gyökereztető hormon

A zsírkő alapú gyökereztető hormon a betegségek leküzdése érdekében gombaölő szert és gyökérképződést elősegítő hormonokat tartalmaz. Válasszuk a fás szárú dugványokhoz ajánlott töménységű szert, amely 0,8% IBA-t (indolbutánsavat) tartalmaz. A dugvány alsó, egyenes végét mártsuk gyökereztető hormonba.

A hőmérséklet és az időzítés

Mivel a fás szárú dugványokat télen - november és február között - vágjuk, nincsen szükségünk többlet melegre, enyhébb éghajlatú területeken egyenesen a kijelölt helyükre kerülhetnek a talajba. Hidegebb, nedvesebb területeken a dugványokat ősszel vágjuk, és a hidegtől és a nedvességtől védve vermeljük (tároljuk).

A dugványok előkészítése

Mivel a dugvány megfásodott, éles, tiszta metszőollót használjunk. Az előkészített dugvány átlagos mérete fajtól függően 20-25 cm. A hidegágyba vagy cserépbe szánt dugványokat 15 cm hosszúra vágjuk. Távolítsuk el a puha fás részeket, és egy rügy fölött éles szögben nyessük le a dugvány végét, mintha metszenénk. Így biztosíthatjuk, hogy a nedvesség ne üljön meg a vágás felszínén. A vessző alsó végét egyenesen vágjuk le egy rügy alatt. Mivel a dugvány alsó és felső végét különbözőképpen vágtuk le, biztos, hogy nem ültetjük majd be, fordítva.

Dugványok vágása

A fás szárú dugvánnyal történő szaporításra szánt növényeket csak a levelek lehullása után néhány héttel szabad levágni, mivel a növény által ilyenkor termelt abszcizinsav a biológusok szerint gátolja a gyökérképződést. Ha már korábban elhatároztuk, hogy szaporításra való anyagot gyűjtünk, növelhetjük a siker esélyét, ha a megelőző évben alaposan visszametsszük az anyanövényt. Dugványokat mindig az adott évben megfásodott olyan hajtásokból vágjunk, amelyeket már nem könnyű meghajlítani. Bár a megfelelő vastagság fajról fajra különbözik, kb. ceruza vastagságú dugványokat vágjunk.

Vermelés

Az azonos fajú és méretű dugványokat kössük kis kötegekbe. Ügyeljünk rá, hogy a dugványok alsó vége egy szintben legyen. Ha gyökereztető hormont használunk, mártsuk bele a végét. A betegségek terjedésének megakadályozása érdekében külön edénybe tegyük a kezelésre használt port, és használat után a maradékot öntsük ki. Címkézzük meg a kötegeket, és állítsuk őket nedves homokba, északi fekvésű hideg, de védett virágágyba. Fele magasságukig temessük a dugványokat a homokba, majd tegyünk köréjük még egy kis homokot.

Dugványozás

A dugványok számára ássunk a kertben V alakú ágyást. Ügyeljünk rá, hogy az ágyás egyik oldala függőleges legyen. Állítsuk a dugványokat erre az oldalra, egymástól kb. 15 cm-re (ha kemény a talaj, terítsünk az ágyás aljára egy réteg durva homokot). Takarjuk be az ágyást, és sarkunkkal tömörítsük a földet a dugványok körül. Ha hidegágyba ültetjük a dugványokat, valószínű, hogy kézzel is be tudjuk nyomkodni őket a talajba, és ujjunkkal tömöríthetjük körülöttük a földet. Egymástól 7,5 cm-es távolságra ültessük a sorokat, a dugványok között hagyjunk 5 cm helyet. Májusra eltávolíthatjuk a hidegágy takarását. Ha cserépbe ültetjük, a dugványokat a cserepek széle köré dugványozzuk őket ugyanilyen mélységre és távolságra, majd alaposan tömörítsük körülöttük a talajt. Ha a dugványokat cserépbe ültetjük, egyenletesen helyezzük el őket a cserép széle körül.

Gyökereztetés

Rendszerint jóval a gyökérképződés megindulása előtt a dugvány alján hegszövet képződik. A kallusz a dugvány alján található varas, bütykös képződmény, ami minden, a kiültetés előtt elvermelt dugványon felfedezhető. A gyökérképződés csak a megfelelő körülmények mellett indul meg, de a dugványok vermelésével hegszövet-képződésre fordított értékes időt takaríthatunk meg.

Utógondozás

Gondosan címkézzünk meg minden típusú dugványt. Meleg időben öntözzük meg őket, mivel a gyökér fejlődése érdekében az ültető közeget folyamatosan nedvesen kell tartanunk. Ne engedjük a gyomokat elszaporodni, és az elhalt részeket távolítsuk el. Következő ősszel a dugványok már elég erősek, hogy végső helyükre ültessük őket. Ilyenkor metsszük vissza a felső hajtásokat kb. fele hosszúságúra.
 

Szaporítás Levéldugványról

Teleültethetjük a lakást kedvenc szobanövényeinkkel, ha a levéldugványokat erre a célra alkalmas közegben neveljük.

A virágtermesztők hosszú évek során tökéletesítették a szobanövények szaporításának módszereit. Különféle növényekkel és eljárásokkal kísérleteztek, s minden növényfajra kidolgozták a szaporítás legmegfelelőbb módszerét. Otthonunkban azt a módszert célszerű alkalmaznunk, amelyhez biztosítani is tudjuk a szükséges feltételeket. Amennyiben betartjuk az alapvető szabályokat, a szaporítás sikerrel jár majd. Minden esetben egészséges növényt, tiszta edényeket és szerszámokat, és friss, steril virágföldet használjunk.

Levéldugványozás

A "levéldugványozás" kifejezés alatt olyan dugványozást értünk, amikor a növény teljes levelét, vagy annak részeit használjuk a szaporításhoz. Minden ilyen eljárás könnyű és otthon is végrehajtható. A dugványok nyáron kb. 3 hét alatt gyökeresednek meg.

A teljes levél felhasználása

Az afrikaiibolya-hibridek (Saintpaulina), a csuporka (Sinningia), a ráncos törpebors (Peperomia), a hájvirág (Crassula), és a fokföldikankalin (Steptocarpus) esetében a teljes levelet levélnyéllel együtt ültetjük a dugványültető közegbe úgy, hogy a levélnyél kb. fele magasságig álljon a földben. Az ideális szárhosszúság kb. 3 cm. Az új növényeket a levélnyél és a talaj találkozási pontjánál hajtanak ki, az "anyalevél" pedig elpusztul. A növényeket ezután óvatosan szét lehet szedni és elültetni.

Tipp

Miután lecsíptük a levelet, késsel vágjuk a levélnyelet kb. 3 cm hosszúságúra. Nyomjuk a töveket nedves tőzeg és durva szemcséjű homok keverékébe, a támasztás érdekében a levélszéleket temessük be. Tegyük nylonzacskóba a dugványokkal beültetett cserepet. Az apró növénykék a levélnyél és a talaj találkozásánál bújnak elő.

Sarjnövények

A tyúkanyó (Tolmiea menziessii) arról kapta a nevét, hogy sarjnövényeket növeszt a levél színén a levélnyél és a levél találkozásánál. A szaporításnak ez a módja tehát a természetes folyamatokat utánozza. A csuporka apró gumók formájában a levélnyél tövénél fejleszt ilyen dugványokat. Biztosítsunk a gumóknak száraz nyugalmi időszakot, mielőtt tavasszal megindítjuk a növekedést.

Szár nélküli levéldugványok

A szaporítás másik módja a levélnyélről levágott levéldarabok felhasználása. A fokföldi kankalint, a királybegóniát és a csuporkát ezzel a módszerrel is lehet szaporítani. A királybegónia (Begonia rex) esetében egész levelet használjunk. Vágjuk be az ereket pengével vagy éles késsel, fektessük az egész levelet fonákjával lefelé az ültető közeg felszínére, majd rögzítsük egy hajcsattal, és a megfelelő páratartalom fenntartása érdekében takarjuk le a cserepet nylonzacskóval. A zacskót akkor távolítsuk el, amikor a növények kb. 5 cm nagyra nőttek. Hagyjuk, hogy hozzászokjanak a szabad levegőhöz, majd ültessük el őket.

Tipp

Vágjuk át a fő ereket a begónialevél fonákján. Helyezzük a begónialevelet fonákjával lefelé az ültető közeg felszínére és egy hajcsattal rögzítsük. Takarjuk le a cserepet nylonzacskóval. A növények kb. 3 hét múlva a vágásokból fejlődnek ki.

Levélrész-dugványok

Egyes növények, pl. a fokföldi kankalin vagy a Sinningia leveleit darabokra vágjuk, s ezeket függőlegesen nyomjuk az ültető közegbe. Ügyeljünk rá, hogy mindegyik levéldarab az alsó részével, azaz a levél aljához eredetileg közelebb eső vágással lefelé kerüljön a talajba. Általában vízszintesen vágjuk fel a levelet, de a Begonia rex esetében még tovább darabolhatjuk, majd az előbb leírtak szerint járjunk el. Gyakran permetezzük vízzel, hogy fenntartsuk a páratartalmat. A begónia-dugványok különösen érzékenyek a lisztharmatra, amely melegben és magas páratartalom mellett alakul ki. Minden beteg dugványt távolítsunk el. A fokföldi kankalin hosszú, vékony leveleit hosszában vágjuk fel és az előbbiek szerint tegyük az ültető közegbe. A fokföldi kankalin és a csuporka-dugványokat ne fedjük le, ehelyett kezeljük őket úgy, mint a felnőtt növényeket, vagyis két öntözés között hagyjuk, hogy a talaj teljesen kiszáradjon.

Tipp

Éles késsel vágjuk 3 vagy 4 szeletre a fokföldi kankalin levelét. A csíráztatáshoz függőlegesen nyomjuk a levéldarabokat az ültető közegbe. A növények a dugvány tövéből nőnek ki, ekkor kihúzhatjuk és elültethetjük őket. A leveleket apró, négyszög alakú részekre is vághatjuk. Helyezzük ezeket ládába, az ültető közeg felszínére. A növények a levéldarabkák közepéből hajtanak ki.

Hőmérséklet és időzítés

A levéldugványok azt szeretik, ha a felső részük hűvösen, alsó részük melegen van. A hűvös levegőt elősegítheti a jó szellőzés. Otthon nehezebb biztosítani ezt a megfelelő talpmeleget. Készen is kaphatunk kicsi szaporító edénykéket, de ha a cserepet vagy a szaporító tálcát több réteg újságpapírra vagy más szigetelő anyagra helyezzük, a hőveszteséget minimálisra csökkenthetjük. A 21 °C körüli hőmérséklet van a legjobb hatással a dugványokra. A tűző napfénytől óvjuk őket. A páratartalom attól függ, hogy melyik módszert választottuk a dugványozáshoz. Dugványozásra általában a nyári növekedési időszak, ezen belül is leginkább az április végétől június végéig terjedő időszak a legalkalmasabb.

Az ültető közeg kiválasztása

Készen kapható ültető közeget is használhatunk, amely eleve a megfelelő arányban tartalmazza a szükséges alkotóelemeket. Ha házilag készített keveréket használunk, keverjünk össze fele-fele arányban tőzeget és durva szemcséjű homokot. A tőzeg jól tartja a nedvességet, a homok pedig a vízelvezetést biztosítja. Kertészeti homokot használjunk, mert az biztosan nem tartalmaz szennyező anyagokat és sókat. Tápanyagtartalom: Az ültető közegnek általában alacsony a tápanyag-tartalma, és néhány növény (ilyen pl. az afrikai ibolya) igényli, hogy feles erősségű folyékony tápoldattal öntözzék. Ez egészségesen tartja a leveleket és elősegíti a hegszövet (az a szövet, amelyből az új gyökerek fejlődnek) kialakulását. A gyökeres dugványokat készen kapható ültető közegbe kell ültetni, hogy tápanyaghoz jussanak. A hormonos gyökérképző port gyakran használják a dugványozáshoz. Ez a zsírkő alapú por gombaölő szereket és hormonokat is tartalmaz, amelyek megelőzik a betegségeket és serkentőleg hatnak a gyökérképződés megindulására. Mindig az illető levéldugványhoz előírt töménységű készítményt használjunk.
 

Szaporítás Tőosztással

Egyszerűen szaporíthatunk új növényeket, ha nagyméretű növényeinket több tőre választjuk szét.

Szoba- illetve dézsás növényeink sikeres nevelése során előbb-utóbb eljön az ideje, amikor kinövik a cserepet vagy más virágtartót. Csökkenthetjük a növény méretét és új növényekhez juthatunk, ha a gyökérlabdát egyszerűen több tőre választjuk szét. Egyes kevésbé "csomós" gyökérrendszerű növényeket is lehet tőosztással szaporítani. A rizómás növényeket, pl. a Stachyst, az Astert és egyes díszfüveket is a gyökérrészek hasonlóképpen történő szétválasztásával szaporíthatjuk - amíg a rizómán rügy található, gyökereket is fejleszt. A több részre választott töveket vagy rizómákat jellegétől függően cserépbe vagy a kertbe ültethetjük, tovább nevelhetjük, majd következő évben lecserélhetjük velük az anyanövényt, de használhatjuk őket a szoba más részeinek díszítésére, illetve egyszerűen el is ajándékozhatjuk őket. Amikor növényeink túl nagyra nőnek, több tőre oszthatjuk őket, hogy több kisebb méretű növényt kapjunk. Tőosztáskor vágjuk vissza a levélzetet is.

Előkészítés

Tőosztásra a rostos gyökérrendszerű növények a legalkalmasabbak. Akkor éri a legkevesebb károsodás a gyökereket, ha megfelelően nedves az ültető közeg (vagy a környező talaj, ha a növényeket az udvaron vagy üvegházi szegélyben neveljük). Mielőtt hozzálátnánk, fontos tehát, hogy az ültető közeg elég nedves legyen. Emeljük ki a földből illetve ütögessük ki cserepéből az anyanövényt, majd finoman rázzuk meg a gyökérlabdát, hogy minél több föld lepotyogjon róla. Bizonyos gyökérfajtákkal könnyebb dolgoznunk, ha leöblítjük róluk a rájuk tapadt talajt. Nedvesítsük meg az ültető közeget, ütögessük ki a növényt a cserépből, majd finoman rázzuk le a földet a gyökérlabdáról.

A tőosztás

Egyes növények gyökereit viszonylag könnyen szét tudjuk szedni. Másokat tiszta éles késsel kell kettévágnunk. A legtöbb fűszerű növény nagy csomókban nő, ilyen esetben általában két háttal egymásnak fordított kerti villát használhatunk. Miután a töveket szétválasztottuk, metsszük vissza a hajtásokat, majd ültessük ki az új növényeket, illetve ültessük őket megfelelő méretű cserepekbe, földalapú ültető közegbe. Ügyeljünk rá, hogy ne ültessük mélyebbre a növényt az eredeti talajszintnél. A szobanövényeket néhány hétig, a növekedés újbóli beindulásáig óvjuk a közvetlen napfénytől és tartsuk őket nyirkosan.

Kézzel

Fogjuk meg erősen a növényt a szár és a gyökér találkozásánál, két kezünkkel a növény, különböző részét tartva. Finoman válasszuk szét a gyökereket.

Késsel

Válasszuk szét a gyökércsomót és illesszük a kést a két gyökérrész közé. Vágjuk ketté a gyökereket. A kényes szobanövényeket szórjuk be gombaölő szerrel, hogy megelőzzük a rothadást. Ha elég biztos a kezünk, az igazán ellenálló növényeket éles ásóval is kettévághatjuk.

Két villával

Ássuk fel a gyökérlabdát és helyezzük kemény felületre. Szúrjunk bele két háttal egymásnak fordított kerti villát és mozgassuk őket előre-hátra, amíg a gyökércsomó szét nem válik. Ezt mindaddig folytassuk, amíg megfelelően kicsi növénycsomókat nem kapunk. Gyakran előfordul, hogy az eredeti csomó középső része már elöregedett, s ezért a legjobb kidobni.

Tőosztással szaporítható növények

A lágyszárú évelők kiválóan alkalmasak tőosztásos szaporításra. Ide tartoznak a Hosta, az Aster, a Stachys valamint számos évelő fűszernövény (pl. metélőhagyma és menta.) Az alpesi és sziklakerti növények közül ide tartozik az Aubreita, a Dianthus, a Phlox és a Sedum. A szobanövények közül a Saintpaulina, a Cyperus, az Acorus, a Chlorophytum, az Aspidistra, a Scirpus, a Caladium és számos csomós gyökerű páfrány, pl. a szarvasagancspáfrány tartozik ide. A szimpodiális orchideák (Cattleya) vízszintesen fejlődő rizómáit is felhasználhatjuk így. Az olyan növényeket, amelyek az anyanövény mellett sarjnövényeket fejlesztenek - ilyen pl. számos bromélia-faj (pl. a Guzmania lingulata) - ugyanilyen módszerrel oszthatjuk több részre, a meggyökeresedett sarjnövényeket leválasztva az anyanövényről, majd cserépbe ültetve. Számos pozsgás növény - többek között az Agave, az Echeveria és az Aloe - is alkalmas tőosztással való szaporításra. Egyes növényeket kézzel is könnyedén szétszedhetünk. Fogjuk meg két kezünkkel a növényt a szár és a gyökerek találkozásánál és óvatosan válasszuk ketté a gyökereket. Néha éles késre van szükségünk. Terítsük szét a gyökércsomót, helyezzük a pengét a gyökérrészek közé, és határozott mozdulattal vágjuk ketté a gyökeret. A megsértett felületre szórjunk gombaölő szert. Ügyeljünk rá, hogy az új növényeket az eredeti talajszinttel megegyező mélységbe ültessük be. A nagy csomókban növő fűszerű növényeket fel kell ásni, kemény felületre helyezni, és két egymásnak háttal fordított kerti villával kettéválasztani.

Mikor csináljuk?

A szobanövényeket tavasszal kell tövekre szedni, mielőtt növekedésük megindulna. Nyár derekán vagy később virágzó kerti növényeket októbertől március elejéig bármikor szétszedhetjük tövekre. Ha az újbóli elültetést követően fagy éri őket, a fagy elmúltával ellenőriznünk kell a gyökércsomókat, és a fagytevékenység által megemelt gyökereket vissza kell igazítanunk a helyükre. A korai virágzású növényeket, pl. az íriszt nyár derekán, közvetlenül az elvirágzást követően kell tövekre osztani.

Páfrányok Spórás Szaporítása

A virágos növényekkel ellentétben a páfrányoknak nincs magjuk, szaporításuk egyik módja a spóráról történő nevelés.

A páfrányok változatos formájuk és méretük folytán igen sokoldalúan használható szobanövények - az áttetsző vénuszhajpáfránytól a bőrszerű levelű pajzspáfrányig (Hemionitis) a lakás minden sarkába találhatunk odaillő páfrányfélét. Minden szenvedélyes növénytartó szívesen adja tovább növényeit rokonainak és barátainak, de a legtöbb kerti növénnyel ellentétben a páfrányoknak nincs magjuk. A vegetatív szaporítást a többszörös tövek, rizómák, indák vagy sarjgumók egyszerű osztásával is elvégezhetjük. Érdemes azonban kipróbálni a páfrányok esetén alkalmazható másik, nagyobb kihívást jelentő szaporítási eljárást, a spóráról történő szaporítást is. A páfrányoknál a szaporodási folyamat során minden teljesen másképp történik, mint a magról szaporodó növények esetén.

Szaporítás magról

A legtöbb növény, pl. a paradicsom virágokat hoz, amelyek a megtermékenyítést követően (amikor a virág hím- és nőivarú részei összeérnek, gyakran méhek és apró legyek közreműködésével) maggá fejlődnek. A paradicsom esetében a magok körül húsos külső burok található, amelyet termésnek hívunk. A magok megérnek, a termés elrothad és lehull a földre, majd a magok, amennyiben és amikor a feltételek megfelelőek, kicsíráznak.

A páfrányok szaporodása

A páfrányok virágot s így magokat sem hoznak. A spóratoknak nevezett, a páfránylevelek fonákján és szélein rendkívüli mennyiségben található spóratartókban több száz szaporító spóra fejlődik. A spóratokok kis csoportjai, gyűjtőnéven a spóracsoportok, több millió spórát is tartalmazhatnak. A spóracsoportok gyakran tetszetős mintákba rendeződnek a leveleken, s ez hozzájárulhat egyes páfrányok meglepő és gyönyörű külső megjelenéséhez. Egyes páfrányfajok esetén, a növényen kétféle, látszatra is eltérő levél fejlődik. A kifejlett pajzspáfrányon például egy időben megtalálhatók a termékeny (spórás) és terméktelen (spórák nélküli) levelek. A spóratokok fajtától függően különbözőek, s egyes páfrányokon könnyen összetéveszthetők a hozzájuk megtévesztésig hasonló pajzstetvekkel. A spóratokok egymástól szabályos távolságra álló hármas vagy többszörös csoportokban helyezkednek el a levelek fonákján. Ezeket a csoportokat könnyű összetéveszteni a pajzstetvekkel, ám ezek, ahogy azt az alsó levélen megfigyelhetjük, egymástól szabálytalan távolságra helyezkednek el.

A szelek szárnyán

A természetben a spóratokok a spórák érése folyamán megbarnulnak. A kihulló spórák lehullhatnak a növény közvetlen környezetébe vagy szétszóródhatnak a szélben. Ha adottak a megfelelő körülmények, az elkövetkező néhány hónap során megjelenő és gyökeret eresztő kicsi, szív alakú "növénykék" (az elő telepek) a páfrány szaporodási folyamatának új szakaszát jelzik. Kb. 3 hónap múltán az elő telepek fonákján megjelennek a hím (antheridia) és női (archegonia) szervek. A megtermékenyüléshez ezeknek kell találkozniuk. Amennyiben a körülmények megfelelően nyirkosak, a hím sperma oda tud "úszni" a nőstény petéhez, megtörténik a megtermékenyítés, és létrejön a spórákat hozó páfrány. Az egész folyamat fajtától függően 9 hónap és 2 év közötti idő alatt játszódik le.

A spórák összegyűjtése

Nagyítóval ellenőrizzük, hogy a páfrányon lévő spóratokok megértek-e. A spóratokok akkor érettek, ha a színük sötétbarna, és szinte rojtosnak tűnnek. Ne feledjük, hogy minden egyes termékeny érett páfránylevélen hatalmas mennyiségű spóra található, ezért semmi szükség túlságosan megnyirbálni értékes növényünk leveleit. Helyezzük a levelet egy papírlapra, gondosan hajtsuk össze és tartsuk a lapot hűvös, száraz helyen néhány napig. Ezután a fekete és zöld árnyalatú apró spórákat, a lap alját finoman ütögetve válasszuk szét a spóratokoktól. Terítsük a levelet egy papírlapra. Az érett spóratokok megrepednek és kiszabadulnak belőlük az apró spórák. A lap alját gyengéden megütögetve válasszuk szét a porszerű spórákat a spóratokoktól.

Ültető közeg

Két rész tőzegből, két rész durva folyami homokból és egy rész steril virágföldből készítsünk viszonylag száraz keveréket. A keveréket szitáljuk át egy 1,2 cm-es lyukméretű szitán, majd többször mossuk át forrásban lévő vízzel, hogy tiszta legyen. Hagyjuk hűlni és lecsepegni az ültető közeget - a száradáshoz akár 1-2 napra is szükség lehet. Az ültető közeg épp csak annyira legyen nyirkos, hogy dolgozni tudjunk vele, és el tudjuk egyengetni a tálcában.

Kiindulási pont

A láda aljára a vízelvezetés javítása érdekében terítsünk sterilizált kertészeti homokot. Terítsük föléje a sterilizált ültető közeget, kb. 2,5 cm vastagságban. A talajt nem szükséges tömöríteni. Ha a föld száraznak tűnik, alulról juttassunk bele vizet úgy, hogy a ládát kb. 1,2 cm mély felforralt, majd lehűtött vízbe helyezzük, amíg a talaj felszíne fényleni nem kezd. Ezután kb. 15 percig hagyjuk a talajt lecsepegni. Óvatosan szórjuk a spórákat a talaj felszínére. A spórák annyira aprók, hogy esetleg nem is látszanak, de ne aggódjunk, a csírázás úgysem lesz 100%-os. A ládát fedjük le minél alaposabban üveglappal, nylonzacskóval vagy zsugorfóliával, hogy a nedvesség-veszteséget a minimumra csökkentsük. Állítsuk világos, szórt fénybe, és biztosítsunk a spórák számára 20-26 °C közötti hőmérsékletet. Alkalmanként permetezésre is szükség lehet. A papírlapot finoman ütögetve vessük a spórákat a nedves, steril talaj felszínére. Helyezzük a ládát bőséges, szórt fénybe, és alkalmanként permetezzük meg felforralt és lehűtött vízzel.

Higiénia

A szaporítás e módszerénél a siker kulcsa a megfelelő higiénia. Mivel a folyamat igencsak időigényes, megéri odafigyelni a higiéniára ebben a szakaszban. Használat előtt valamennyi anyagot sterilizálni kell. Ehhez általában elegendő az anyagot 10 percen keresztül 82 °C-on gőzölni. Mindig ügyeljünk rá, hogy munka során a kezünk tiszta legyen.

Edények

A páfrányok nem igényelnek nagyon mély földet, ezért bármilyen láda megteszi, amelybe egy réteg folyami homok, és legfeljebb 2,5 cm föld belefér. A tartóedény alján szükség van vízelvezető nyílásokra. A tálcákat és cserepeket egy rész háztartási fehérítő és kilenc rész víz keverékében kell elmosni. Ezután forralt vízzel alaposan öblítsük le és hagyjuk őket száradni.

Sűrűbb növénytakaró

Kb. 3 hét múltán (egyes fajoknál jóval később) a legtöbb páfrány esetén zöld fedőréteg fejlődik ki, amely mikroszkóp alatt láncszerű sejtek sorozatának látszik. 2-3 hónap múltán az elő telepek (ivaros növények) is láthatóvá válnak. Minden szakaszban ügyeljünk rá, hogy a talaj és a levélzet nyirkos legyen, különben nem következik be a megtermékenyítés. Amint a fedőréteg sűrűbbé válik, és az elő telepekből páfrányok fejlődnek ki, ritkítsuk ki őket. Ha elérik kb. a 2,5 cm-es magasságot, kis csomókban szedjük ki őket, és ezekben a csomókban neveljük tovább. A fiatal páfrányoknak továbbra is magas páratartalomra van szükségük, és továbbra is le kell fedni őket, hogy megakadályozzuk a vízveszteséget. Ha a páfrány eléri a 7,5 cm-es magasságot, magában is átültethetjük sterilizált ültető közegbe. Ekkor már nem kell letakarni a növényeket. Amikor a páfrányok elérik a 2,5 cm-es magasságot, kis halmokban vegyük ki, és így neveljük őket tovább.
 

Szaporítás Moházással

Sok nagylevelű szobanövényt nehéz dugványról szaporítani, de a száron történő gyökereztetés módszerével ez a nehézség áthidalható.

Egyes kerti cserjék, pl. a Rododendron, vagy a télen virágzó lonc (Lonicera) sarjnövényeket hajtanak azokon a helyeken, ahol az ágak folyamatosan érintkeznek a környező talajjal. Mihelyt az új növény megfelelő gyökérzetet növesztett, az anyanövénnyel való kapcsolat megszakítható, s az új növényt lehet helyben nevelni vagy cserépbe ültetni. Ezt a szaporítási módszert bujtásnak nevezik. Otthon ritkán szaporítanak növényeket ezzel a módszerrel, de létezik egy változata - a száron gyökereztetés vagy moházás - amelyet a szobanövényeknél is gyakran alkalmaznak.

Ősrégi módszer

A száron gyökereztetéssel történő szaporítást évtizedek óta alkalmazzák. Ilyenkor ahelyett, hogy a növény szárát a talajig, vagy a virágföldig hajlítanánk, szándékosan "megsértjük", és a sérült részhez gyökereztető közeget erősítünk. A bevágott részből gyökerek hajtanak ki, s az új növényt miután gyökeret eresztett, le lehet választani az anyanövényről és el lehet ültetni. Az anyanövényt ezután visszavághatjuk a tőtől 15 cm magasságúra, és elágazó vagy csupasz szárú, felül bokros növényként tovább nevelhetjük vagy egyszerűen kidobhatjuk.

Megfelelő időzítés

A késő tavasz és kora nyár közé eső időszak a legmegfelelőbb növényeink moházásos szaporításához. ekkor ugyanis biztos, hogy a növény aktívan növekszik, s még hosszú növekedés áll előtte, amely alatt megfelelő gyökérzetet fejleszthet.

Alkalmas növények

Nehezen szaporítható növények

A száron gyökereztetést általában olyan szobanövényeknél alkalmazzák, amelyeket dugványról nehéz szaporítani. Sok ilyen növény nagy levélfelülettel rendelkezik, amely nagyon gyorsan párologtat, s ezért a növény olyan gyorsan veszíti el a nedvességet, hogy a dugvány elpusztul, mielőtt a gyökerei kifejlődhetnének. Más növények szára idősebb korban felkopaszodik, s a növény annyira megcsúnyul, hogy le kell cserélni.

Alkalmas fajok

A Ficus nemzetség összes felfelé növő tagja, a csodacserjék (Codiaeum), a sugárarália (Schefflera), a tenyérarália (Dizygotheca), a gardénia, a koszorúfutóka (Stephanotis), a Monstera és a bunkóliliom (Cordyline) - jól szaporítható ezzel a módszerrel. a klasszikus példa az így szaporítható növények között a közkedvelt gumifa (Ficus elastica).

Melyik szárat?

Soha ne kíséreljük meg beteg szárról szaporítani a növényt. Az egy vagy két éves, ceruza vastagságú (ez az adott növényfajtól is függ) megfásodott szár a legmegfelelőbb. Mindenképpen olyan növényt válasszunk, ami kiegyensúlyozott körülmények között fejlődik, nem szenved semmiféle kártevőtől illetve betegségtől, nem vízhiányos és nincsen túlöntözve sem. A szélsőséges körülményeknek kitett növény szára sokkal lassabban hajt gyökeret, mint amelyik kiegyensúlyozott körülmények között fejlődik. Mielőtt hozzákezdenénk, a gyengébb szárú növényeknél óvatosan tűzzünk le egy karót a gyökérlabdától kb. 5 cm-re, ami megtartja majd a növényt, amikor a moházással végeztünk.

A bevágás helye

A hajtáscsúcstól számított 15-37 cm-rel lejjebb óvatosan metsszük át a szárat harmadáig-feléig. A bevágás iránya felfelé mutasson. Úgy tartsuk a kést, hogy a pengéje egy nyelvszerű hasítékot emeljen ki a szárból, de ne válassza le onnan. A vágástól számítva mindkét irányban kb. 7 cm-re távolítsuk el a leveleket. Tiszta, éles késsel felfelé metsszük be a szárat kb. a feléig, egy kis nyelvszerű hasítékot elhajlítva a szártól. A vágás fölött és alatt 7 cm hosszan vágjuk le a leveleket.

Pólyáljuk be

Egy gyufaszállal vagy fogpiszkálóval peckeljük ki a növény szárán ejtett sebet. Szórjunk egy kevés gyökereztető hormont a tégely kupakjába, majd a bemetszett szárat kívül-belül finoman ecseteljük végig a gyökereztető készítménnyel. A kupakban maradt, fel nem használt port dobjuk ki, más növényre már ne használjuk. Erre azért van szükség, hogy egyik növényről a másikra ne terjedhessenek át betegségek. Amikor az ecseteléssel végeztünk, húzzuk ki a kitámasztásra használt fogpiszkálót vagy gyufaszálat, és óvatosan tágítsuk ki a sebet. Vigyázzunk, nehogy közben eltörjük a szárat. Amikor végeztünk, pólyáljuk be a szárat a bemetszés környékén egy kevés nyirkos tőzegmohával. Gyufaszállal vagy fogpiszkálóval óvatosan peckeljük ki a növény sebét. Vékony ecsettel kenjük a gyökereztető hormont körben a szárra és a vágott felületre.

Lezárás

Vágjuk fel egy nylonzacskó zárt végét, s az így kapott "nyloncsövet" húzzuk rá a növény szárára. A bemetszés alatt kb. 7 cm magasságban jól zárjuk le és kössük el a zacskót ragasztószalag vagy madzag segítségével. A tőzegmohát keverjük össze tőzeggel és homokkal (2:1:1 arányban) - de használhatunk önmagában tőzegmohát is - és alaposan töltsük meg a nylonzacskót a nyirkos keverékkel a vágás fölött kb. 7 cm magasságig. A nylonzacskó tetejét is alaposan zárjuk le és kössük a szárhoz. Igyekezzünk minél több levegőt kiszorítani a zacskóból. Erre azért van szükség, mert a mohakeveréknek nyirkosnak kell maradnia egészen addig, amíg a gyökerek ki nem alakulnak. Ha támasztékul karót használunk, kössük a karót a növényhez a bemetszett terület fölött és alatt. Közben ügyeljünk rá, hogy ne feszítsük meg a növény szárát. Húzzunk nylonzacskóból készült csövet a szárra, kössük le és töltsük fel a gyökereztető közeggel.

Átültetés

A "műtéttől" számított kb. 10 hét elteltével (az eltelt idő hosszúsága az adott növényfajtól is függ) a gyökereknek ki kell alakulniuk. Ne távolítsuk el a nylonzacskót és ne ültessük át a növényt mindaddig, amíg elegendő számú egészséges fehér gyökér nem látható a nylonon keresztül. Ekkor vágjuk el a szárat közvetlenül a nylon-pólya alatt. Ne szedjük még le a mohát, de távolítsuk el a nylont és a ragasztószalagot vagy zsineget. Miután a növényt elültettük, alaposan öntözzük be, majd hagyjuk, hogy begyökeresedjék, és neveljük tovább a megfelelő talajban. Amikor a gyökerek már jól láthatóak, távolítsuk el a műanyag borítást és vágjuk át a szárat, hogy az új növényt kiszabadítsuk. Ne vegyük le a gyökereztető közeget, ültessük el a növényt megfelelő talajba, és alaposan öntözzük meg.

Alapvető eszközök

A száron gyökereztetéshez a következő eszközök szükségesek

Éles, tiszta kés, gyökereztető hormon, gyufaszál vagy fogpiszkáló, kicsi festőecset, nyirkos tőzegmoha, kertészeti homok, alul kivágott nylonzacskó, ragasztószalag vagy madzag, hosszú karó.

Gyökereztető közeg

Minden bemetszett szárhoz teniszlabda nagyságú, tömött masszához elegendő gyökereztető közegre van szükség.

Tökéletesen biztonságos

A gyökereztető hormon elsőre talán kicsit ijesztően hangzik, de a készítmény teljesen biztonságos. A legtöbb gyártmány zsírkő-alapú, gombaölő szert és nagyon kis mennyiségű növényi hormont tartalmaz, amely azokra a hormonokra hasonlít, amelyeket a növény gyökérhajtáskor termel. A gombaölő szer a rothadás kockázatát csökkenti, a hormonok pedig gyökérképzésre serkentik a növényt.
 

Kaktuszok És Pozsgások Öntözése

Az alábbi útmutató néhány megszívlelendő tanáccsal segít az alapvetően szívós pozsgások és kaktuszok helyes gondozásában.

Ha a virágboltban a vásárlók könnyen gondozható szobanövényt keresnek, az eladó általában valamilyen kaktuszt vagy pozsgás növényt ajánl. Sokan azt gondolják, hogy ezek a növények egyáltalán nem, vagy csak minimális törődést igényelnek, a vízről és a tápanyagról pedig végképp hajlamosak megfeledkezni. Az eredmény, hogy a növények fejlődése lelassul, és ritkán virágoznak.

Egyértelmű meghatározás

A pozsgások legegyszerűbb meghatározása szerint ezek a növények jól bírják a hosszú szárazságot, mivel növekvő részeik - vagyis a levelek, a szár és a gyökérzet - úgy alkalmazkodtak a környezeti viszonyokhoz, hogy képesek tárolni a nedvességet. Ebben az értelemben a kaktuszok is pozsgások. A kaktuszfélék családját a tövispárnák különböztetik meg a többi pozsgás növénytől. Ezeken az apró, kiálló növényi szerveken kaktuszserték, tövisek, szőrök vagy bolyhok, egyes esetekben virágok fejlődnek. Egyes más pozsgásoknak is vannak tövisei, de nem tövispárnákon. Számos pozsgás virágos vagy levéldísznövényként közismert: közéjük tartozik a pálmaliliom (Yukka), a dracénák és a viaszvirág (Hoya). Mivel ezek valójában pozsgások, fejlődésükhöz ugyanolyan feltételeket igényelnek, mint más, a köztudatban inkább pozsgásként számon tartott fajok, pl. a korallvirág, a szanszevéria és az Euphorbiák számos válfaja. Bár a pozsgások a világon széles körben elterjedtek, többségük eredetileg az afrikai kontinensről származik, ahol ki vannak téve a száraz és rendkívül csapadékos időszakok váltakozásának. Amikor a nagy esőzések abbamaradnak, a talaj hamar kiszárad. A szobanövények esetében olyan ültető közeget kell használnunk, amelynek segítségével reprodukálni tudjuk az eredeti élőhely természetes viszonyait, vagyis jó vízelvezető talajt kell választani.

A megfelelő talaj

Az eredetihez hasonló talaj kikeveréséhez adjunk a földhöz egyharmad rész szemcsés, durva homokot. A pozsgások leginkább az esős évszak folyamán növekednek (és hoznak virágot), a száraz időszakban pihennek. Fontos, hogy ezekre a szakaszokra is tekintettel legyünk, és ennek megfelelően változtassuk a növény víz- és tápanyagellátását. Miután a pozsgások virágai elhervadtak és lehullottak, a növényeket pihentetni kell.

Pozsgás növények

A pozsgások háromféleképpen alkalmazkodtak a szárazsághoz:

A levél pozsgások, pl. a Lithops, Aloe, Agave, Crassula és Hoya vastag, bőrszerű levélszöveteikben tárolják a vizet. A levél pozsgás Crassula perforata szárain párosával sorakoznak a levelek. Az Euphorbia pseudocactus, bár kaktuszokra hasonlít, valójában pozsgás növény. A törzs pozsgások majdnem teljesen levéltelenek, így csökkentik a párologtatással járó vízveszteséget. Egyes fajok szárát finom, viasz-szerű réteg, vagy apró bolyhok borítják, ami szintén csökkenti a vízveszteséget. Az Euphorbia, Stapelia, és Caralluma például ebbe a csoportba tartoznak. A gyökér pozsgásoknak vastag, húsos gyökérgumója van, amely víz és tápanyagok tárolására szolgál. Ebbe a csoportba tartozik a Ceropegia linearis subsp. woodii és a Pachypodium rosulatum.Az ámpolna-gyertyavirág, a Ceropegia linearis subsp. woodii a gyökér pozsgások közé tartozik.

Kaktuszok

Sok kaktusz a törzs pozsgások közé tartozik. A kaktuszoknak több, mit 200 nemzetsége ismert, amelyek valamennyien Észak- és Dél-Amerikában, főképpen Mexikóban honosak. Természetes előfordulási helyük a sivatagtól a trópusi esőerdőkig terjed, így a kaktuszok között akadnak fénykedvelő sivatagi talajlakó illetve árnyékkedvelő erdei vagy álélősködő fajok egyaránt. Az álélősködők (epifiták) más növényeken élnek anélkül, hogy azokból táplálkoznának, vagyis rajtuk élősködnének. Ilyen kaktuszok például a Hylocerus, az Epiphyllum és a Schlumbergera. Az álélősködő kaktuszok remekül mutatnak függőkosárban, és virágaik szépsége is többnyire így érvényesül a legjobban.

Öntözzünk ritkán

Csak az aktív növekedés időszakában öntözzünk. Ilyenkor bőségesen öntözzük meg a növényeket, és várjuk meg, amíg földjük majdnem teljesen kiszárad, mielőtt újra meglocsolnánk őket. A nyugalmi időszakban csak akkor adjunk vizet a növényeknek, ha a helyiség hőmérséklete nagyon magas. Ilyenkor egy kis adag víz is elég, hogy a növény ki ne száradjon. Még jobb, ha a nyugalmi időszakban hűvösebb, 10 °C körüli helyiségbe visszük át a növényt. A nyugalmi állapotban lévő pozsgásokat havonta legalább kétszer; a fejlődésben lévő példányokat hetente kétszer-háromszor is ellenőrizzük. A pozsgásoknak a növekedési időszak folyamán valamint a virágzási időszakban havonta alacsony nitrogén- és magas foszfortartalmú tápot kell adni. Folyékony tápoldatot használjunk, és ügyeljünk rá, hogy a tápot nyirkos talajra öntsük. Ne használjunk műtrágyával átitatott pálcikákat, mivel azok csak nedvesség hatására bomlanak le a talajban. A pozsgafához (Crassula ovata) hasonló növényeket rendszeresen felülről öntözzük. A húsos csillagkaktusz jól tűri a hosszú száraz időszakokat.

Sivatagi kaktuszok

A sivatagi kaktuszokat a fentiek szerint gondozzuk, azaz két öntözés között mindig hagyjuk a földjüket kiszáradni. Ültessük őket szabad lefolyású ültető közegbe, és a nyugalmi időszak alatt csak minimális mértékben locsoljuk. A nyugalmi állapotban lévő kaktuszt havonta ellenőrizzük, mert túl nagy melegben a szár kiszáradhat. Még a szunnyadó növényeknél is fontos, hogy megfelelő mennyiségű vizet tároljanak és duzzadtak maradjanak. Az aktív növekedés időszakában a kaktuszok hetenkénti locsolást is igényelhetnek, sőt a kisebb egyedeket esetleg heti 2-3 alkalommal is öntözni kell. Amikor nagyobb növényeket ültetünk át, kb. 10 napig hagyjuk őket beállni, mielőtt újra megöntöznénk. Nagyon kicsi kaktuszok átültetéséhez nedves ültető közeget használjunk. Kaktusztálba éppen csak nyirkosan tartott, jó vízelvezető ültető közeget használjunk.
A húsvéti kaktuszhoz hasonló erdei kaktuszok kedvelik, ha vízzel időnként lepermetezzük őket.

Erdei kaktuszok

Az erdei kaktuszok trópusi fák ágain és törzsén élnek. A nyugalmi időszakban éppen csak nyirkosan, máskor enyhén nedvesen kell őket tartani. Ügyeljünk rá, hogy soha ne öntözzük túl a növényt. Nézzünk utána, hogy kaktuszunk téli vagy nyári virágzású-e, s ennek megfelelően öntözzük. A télen virágzó példányok magasabb hőmérsékleten jobban fejlődnek. A tápanyagokat csak a szépen fejlődő és megfelelően fejlett gyökérrendszerrel rendelkező kaktusz tudja felszívni. Soha ne trágyázzunk szunnyadó vagy szélsőséges hatásnak kitett - például túlöntözött vagy kiszáradt - növényt. A legtöbb kaktuszt 2-3 évenként kell átültetni, tehát a beállt növényeket április elejétől októberig kéthavonta műtrágyázzuk. A frissen átültetett kaktusznak 6 hónap elteltével adjunk tápot, mivel ennyi idő alatt elhasználja a talajban lévő tápanyagokat.
 

Növény Öntözési Alapismeretek

Vízre minden szobanövénynek szüksége van, de nem mindegy mikor és hogyan öntözünk.

Fajtától és életkortól is függ, mennyi időt képes elviselni egy növény, öntözés nélkül: az öntözetlen palánták egy nap alatt elpusztulhatnak, míg a húsos levelű növények hónapokig bírják. A végeredmény azonban mindkét esetben ugyanaz.

Mikor öntözzünk?

A szobanövények öntözésére vonatkozóan nincsenek szigorú szabályok. Általában elmondhatjuk, hogy a cserepes növényeket csak akkor kell öntözni, amikor ezt igénylik. Ám nem könnyű megállapítani, hogy mikor öntözzünk: vannak olyan növények, amelyeknek különböző időszakokban különböző vízmennyiségre van szükségük. Szomjuk függ a növény méretétől, természetes környezetétől és az adott évszaktól is. Növekedés közben több vízre van szükségük, mint télen. Ha túl kevés vizet használunk, a nedvesség sohasem szivárog le az alsó komposztrétegekbe, amelyek emiatt összetömörödnek. A vizet kereső gyökerek a felszínre emelkednek, így a komposzt gyorsabban szárad ki. A túl sok víz viszont kiszorítja a levegőt a keverékből, ami ideális feltételeket biztosít a gyökérrothasztó baktériumok és gombák számára. Ha a komposzt kiszárad és összehúzódik, a víz egyenesen keresztülhalad rajta (A); ha a komposzt a vizet nem szívja fel, ez azt jelzi, hogy összetömörödött (B).

Szárazsági próba

Elterjedt, de hibás módszer, hogy egész éven keresztül minden nap egy kis vizet adunk növényeinknek - ezzel a módszerrel eláztatjuk őket, s ez hosszú távon könnyen a növény, pusztulásukhoz is vezethet. A növény vízigényét legjobban úgy állapíthatjuk meg, hogy ellenőrizzük a komposztkeverék nedvességét, figyelembe véve az adott növényfajta jellegzetességeit.

Levéldísznövények

A legtöbb leveles szobanövényt tavasztól őszig alaposan és gyakran kell öntözni, télen azonban bánjunk óvatosabban a vízzel, és két öntözés között hagyjuk kiszáradni a talaj felső 1 cm-es rétegét. Ha tudni szeretnénk, hogy kell-e a növényt öntözni, nyomjuk bele a mutatóujjunkat a földkeverékbe a köröm teljes mélységéig: ha ujjunk hegye száraz maradt, a növénynek vízre van szüksége. Dugjuk bele ujjunkat a levéldísznövény komposztjába a köröm mélységéig; ha száraz maradt, öntözni kell.

Virágos dísznövények

A legtöbb virágos szobanövény esetében a földkeveréket mindig - éppen hogy csak - nyirkosan kell tartani.

Kaktuszok és pozsgások

A növekedési időszakban a sivatagi kaktuszokat és pozsgásokat a levéldísznövényekhez hasonlóan kezeljük, télen viszont hagyjuk a földkeveréket csaknem teljesen kiszáradni. A talaj szárazságának ellenőrzésére szúrjunk bele a földkeverékbe egy koktélpálcikát vagy fa hurkapálcát, majd húzzuk ki és vizsgáljuk meg: öntözni akkor kell, ha a keverék kb. kétharmada kiszáradt. Kaktuszoknál és pozsgásoknál szúrjunk fa hurkapálcát a komposztba: akkor öntözzünk, ha a keverék kétharmada kiszáradt

Miért van szükség vízre?

A víz a szükséges tápanyagokat a vérkeringéshez hasonlóan szállítja a növény gyökereitől a száron át a levelekbe és a bimbókba. A víz a fotoszintézisnek is nélkülözhetetlen kelléke, mely a növény táplálékának előállításáért felelős. Ha a növény túl kevés vizet kap, szára elernyed, levelei lekonyulnak, virágai elhervadnak, illetve bimbói lehullnak mielőtt még kinyílhattak volna. A túl kevés víz másik jele, ha a levelek összezsugorodnak és oldalt és a csúcs közelében megbarnulnak. A túl sok víz sem tesz jót: a gyökerek felpuhulnak, a szár pedig elgyengül; a virágok megpenészednek, és korán lehullnak. Az összezsugorodott levelek a vízhiányt jelzik. A túlzott öntözéstől a szár erőtlenné, a szirmok penészessé válnak.

Milyen vizet használjunk?

A legtöbb szobanövény öntözésére a langyos csapvíz is alkalmas. A kanna vizet egy éjszakára hagyjuk egy szobában a növénnyel, hogy szobahőmérsékletre melegedjék. Az állás abban is segít, hogy a víz klórtartalmának egy része eltávozzon. A víz lehetőleg minél kevesebb meszet tartalmazzon. A meszet rosszul tűrő növények, például azáleák öntözéséhez forraljuk fel az öntözővizet, majd hagyjuk kihűlni. Így megszabadulhatunk a mésztartalomtól. A desztillált víz sem tartalmaz meszet, de mivel túl drága, ezt csak a legértékesebb növényekhez ajánljuk. Az öntözővíz elkészítéséhez ne használjunk háztartási vízlágyító készüléket, mert az abban használt vegyi anyagok károsíthatják növényeinket. Az esővíz is megfelelő forrás a meszet nem tartalmazó, vagyis lágy víz begyűjtésére, bár városban ez is könnyen tartalmazhat káros vegyi anyagokat. Az esővizet egy edényben fogjuk fel, de ne használjuk a kerti vödörben összegyűlt állott vizet.

Hogyan öntözzünk?

Növényeinket öntözhetjük öntözőkannából felülről, vagy áztatással alulról. A legtöbb fajta esetében az előbbi módszert javasoljuk.

Felső öntözés

Ezzel a módszerrel jobban tudjuk szabályozni a növényhez jutó víz mennyiségét, ráadásul lemossuk vele a felgyülemlett felesleges ásványi sókat. Hosszú és keskeny csőrű öntözőkannát használjunk. Az öntözőkanna csőrét dugjuk be a növény levelei alá, és a vizet finoman és egyenletesen locsoljuk a komposztkeverék felszínére. A növekedési időszak alatt töltsük fel vízzel a földkeverék felszíne és a cserép pereme közti teret, télen azonban csak addig öntözzünk, amíg a cserép aljából el nem kezd folyni a víz. Ennél több vizet csak akkor adjunk, ha a komposzt kiszáradt és összezsugorodott. Ilyenkor töltsük meg az alátét tálkát vízzel, és állítsuk bele a növényt fél órára, ha felszívta a vizet, töltsük tele újra, és további fél órára hagyjuk állni. Fél óra elteltével öntsük le a megmaradt vizet: ezt már ne töltsük vissza a cserépbe. Keskenycsőrű kannából a cserép tetejénél folyassuk be a vizet; nyáron töltsük fel a komposzt és a cserép pereme közötti rést; télen csak addig öntözzünk, amíg a víz alulról el nem kezd csurogni. Azokat a növényeket, amelyek nem szeretik a nedvességet levelükön vagy koronájukon, alulról lehet öntözni: öntsünk vizet a tálkába és hagyjuk, hogy a komposzt felszívja.

Áztatás

Azokat a növényeket, amelyek nem szeretik a vizet levelükön vagy koronájukon, áztatásos módszerrel lehet öntözni. Állítsuk a cserepet a komposzt szintjénél vízzel kissé alacsonyabban megtöltött edénybe és csak akkor vegyük ki, amikor a komposzt felszíne csillogni kezd. Hagyjuk, hogy a felesleges víz kicsöpögjön. Hagyjuk ázni a cserepet a komposztkeverék szintjénél kissé alacsonyabban megtöltött edényben, amíg a komposzt felszíne csillogni nem kezd; a felesleges vizet hagyjuk elfolyni a cserépből. Más növények esetében öntsünk vizet a tálkába, és hagyjuk, hogy a komposzt felszívja. Ettől a sók a keverék felső rétegében gyűlnek össze, de felülről öntözve lemoshatjuk őket a talajba. Sohase hagyjuk a cserepet 30 percnél tovább ázni a vízben, mert a komposzt túlságosan átitatódik. A felesleges vizet öntsük ki a tálkából.

Gyakorlati tanácsok

Broméliák öntözése

A broméliákat, például a lándzsarózsát (Aechmea fasciata) különleges módszerrel kell öntözni. A bromélia levelei középen "vázát" formáznak, amely természetes trópusi élőhelyükön arra szolgál, hogy felfogja a növény számára szükséges esővizet. Keskeny csőrű öntözőkannából ebbe a vázába öntsük a vizet, az elpárolgott vagy felhasznált vizet folyamatosan pótolva. Egy-két havonta ürítsük és töltsük újra a vázát. A komposztot csak akkor öntözzük, ha már teljesen kiszáradt.

Mit Tehetünk Túlöntözés Esetén?

A gyors segítség talán még megmentheti az akaratlan túlöntözés áldozatául esett kedvenc szobanövényeinket.

Ha a szobanövényeinket rendszeresen tesszük ki túlöntözés okozta stressznek, egyre esendőbbé válnak a kártevőkkel és betegségekkel szemben, s ezzel egyenes arányban mindinkább csökken az esélyük a teljes gyógyulásra. A növény belsejében lévő duzzadt növényi sejtekben tárolt víz adja a növény "vázszerkezetét". A rendelkezésre álló víz mennyiségének folytonos változásai fokról-fokra gyengítik a növény sejtrendszerét, míg végül eljut egy olyan pontra, amikor a felépülés már csaknem lehetetlen - ezt nevezzük végleges hervadási pontnak, ahonnan gyakorlatilag már nincs visszaút: a növényt egész egyszerűen ki kell dobni. Próbáljuk meg eldönteni, hogy az adott esetben mitől keletkezett a probléma, s tegyük meg kellő óvintézkedéseket: helyezzük át a növényt melegebb vagy naposabb helyre, öntözzük ritkábban, növeljük a helyiség páratartalmát, illetve általában fordítsunk nagyobb figyelmet a megfelelő körülmények biztosítására.

Árulkodó jelek

Az első árulkodó jel lehet a levelek kókadása, felpöndörödése és idő előtti hullása, amit a kezdő szobanövény-kertész esetleg a vízhiánynak tulajdonít, és rögvest "inni ad" a növénynek. Ha viszont mindez a levelek sárgulásával párosul, akkor túlöntözés esete forog fenn. Egészen természetes, hogy az alsó levelek megsárgulnak és lehullnak. Ne essünk tehát azonnal kétségbe, mihelyt egy-két levél lepottyan: a túlöntözés hatására egyszerre sok levélen jelentkezik. Ha a száron alig maradt levél, a növény már menthetetlen. A túl sok víztől a levelek elsárgulnak, a növény szára pedig megfeketedik. A túlöntözés félreérthetetlen jelei továbbá a rothadás különböző fajtái. A növények szára megfeketedik, a kaktuszok pedig szivacsossá válnak. Az egyetlen megoldást ilyenkor gyakran az jelenti, hogy kidobjuk a beteg növényt. Ha a dugványnak való egészséges hajtásokat levágjuk, még próbálkozhatunk újraszaporítással.

Túlöntözés

A szobanövények pusztulását a legtöbb esetben a túlöntözés okozza: sok növénytulajdonos képtelen megítélni az elegendő víz mennyiségét, és gyakran észre sem veszi, hogy a növény folyamatosan vízben áll. A gyökereknek levegőre és vízre van szükségük, s bármelyikük hiánya (amit a másik túlsúlya eredményez) a növényi szervezet összeomlásához vezet. A folyamat végén a gyökérzet elrothad, és a növény elpusztul, de mielőtt ez bekövetkezne, a növény fejlődése megáll. Műanyag cserép használata esetén nehezebb észrevenni a bajt, az agyagcserepek felületén viszont túlöntözéskor gusztustalan zöld lepedék keletkezik. Még az olyan megrögzött nedvességkedvelők, mint a dracénák és a pettyeslevél is rosszul viselik a pangó vizet - a talaj nedves legyen, de nem szabad elárasztani. Gyakori hiba, hogy a növény víztócsában áll, s ez nem használ az egészségének. A közhiedelemmel ellentétben az agyagcserép felszínén gyakran megtalálható zöldes lepedék rendszerint azt jelzi, hogy a cserépben túl sok nedvesség halmozódott fel, s nem azt, hogy odakint nedves a levegő.

Mit tegyünk?

Ha a növényen még nem hajtottunk végre túl sok mentőakciót, a következő eljárás a leghatékonyabb: vegyük ki a növényt a cserépből és sikáljuk le a cserepet. Ha lepedékes, fertőtlenítsük, majd hagyjuk alaposan megszáradni. Fektessük a növényt az oldalára (a nedvesség-többlet rendszerint gyorsabban jut el egyik oldalról a másikra, mint föntről lefelé) valamilyen száraz és nedvszívó anyagra - a konyhai papírtörlő például kiválóan megfelel erre a célra. A papír szivacsként issza be a talajból szivárgó fölös nedvességet - ha a talaj nagyon átázott, cseréljük ki néhányszor az itatóspapírt. A gyógyítás fontos lépése a cserép alapos lemosása (és szükség esetén fertőtlenítése).

Bízzuk a természetre

Semmi szín alatt ne próbáljuk kinyomkodni a földlabdában található fölös vizet, mert ezzel csak tovább rontunk a gyökér állapotán. Jobb a dolgot a természetre bízni. Hagyjuk a száradó növényt egy éjszakára fagy- és huzatmentes, közvetlen vagy tűző reggeli napfénytől védett, hősugárzótól és fűtőtesttől távoli helyen. Ahhoz, hogy a gyökérzet kiszáradhasson és magához térhessen, hagyjuk a növényt valamilyen nedvszívó felületen - a szikkadáshoz szükséges idő a növény méretétől is függ.

Ellenőrzés

Mielőtt visszahelyeznénk a növényt a cserépbe, ellenőrizzük, él-e még a gyökér. Az egészséges gyökér közepe fehér, bár ezt természetesen nehéz megfigyelni az apró, rostos gyökereken. Vizsgáljuk meg azt is, nem támadta-e meg a növényt valamilyen kártevő, hogy ez ellen is hatékonyan kezelhessük, miután fölépült a túlöntözés okozta sérülésből. A tapasztalat azt mutatja, hogy e szörnyű megpróbáltatás után érdemes elegendő időt hagyni a növénynek a teljes gyógyulásra. Inkább legyünk egy kicsit türelmesek, és ne akarjunk egy füst alatt most leszámolni az összes kártevővel és betegséggel.

Hogyan öntözzünk?

Ha nem vagyunk biztosak növényünk vízigényét illetően, részletes útmutatásként lapozzunk fel egy kézikönyvet, és ne feledjük, hogy a növények talajtípustól függően eltérő mennyiségű vizet igényelnek. A tőzegalapú talaj például sok nehézséget okozhat - rengeteg vizet képes magába szívni, ezért az ilyen ültető közegben álló növényt a "gyakran, de keveset" elv alapján öntözzük.

Tipp

Ha a növényt teljesen friss virágföldbe szeretnénk ültetni, megéri egy kis homokot is hozzávegyítenünk: a legfeljebb 25% rész homoktartalom elősegíti a hatékony vízelvezetést.
 

Növényeink Átmeneti Gondozása

Távollétünk idejére sem lehetetlen feladat növényeinkről megfelelően gondoskodni. Ha megfogadunk néhány egyszerű tanácsot, visszatértünkkor sem várnak kellemetlen meglepetések.

Ha az ember rövidebb-hosszabb időre végre szabadságra utazik, szereti maga mögött hagyni dolgait. Ha a macskát és a kutyát már beadtuk az állatmegőrzőbe, de növényeink átmeneti gondozására nem találtunk alkalmas személyt, kénytelen-kelletlen magukra kell hagynunk őket. A legtöbb növény egy-két napot - télen akár ötöt is - kiválóan átvészel mindenféle gondozás nélkül, ám ha ennél hosszabb időre hagyjuk őket magukra, hazatértünkkor bizony érhetnek kellemetlen meglepetések. Egy kis előrelátással ezek a legtöbb esetben elkerülhetők. Néhány egyszerű módszerrel biztosíthatjuk, hogy növényeink távollétünk alatt se károsodjanak.

Pihenés

Késő ősszel, télen és kora tavasszal a növények általában nyugalmi állapotban vannak. Vízigényük ilyenkor többnyire minimális. Ebben az időszakban a legtöbb növény hűvösebb környezetet igényel, tehát jót tesz nekik, ha egy időre lejjebb csavarjuk a központi fűtés hő szabályozóját. A trópusi növények viszont nem kedvelik, ha csökken a hőmérséklet. Az ilyen növényeknek egész éven át 16-21 °C közötti állandó hőmérsékletre van szükségük. Otthon maradó szobanövényeink gondozására több megoldás is kínálkozik. Az egyik, hogy a lakás egy hűvösebb, de világos helyiségében helyezzük el őket - a célra általában egy északi fekvésű szoba a legmegfelelőbb - és jól megöntözzük. Megtehetjük, hogy a fürdőkádat töltjük meg kb. 1,5 cm magasságig vízzel, és ebbe állítjuk bele a növényeket. Ilyenkor arra ügyeljünk, hogy ne vízlágyító berendezésből származó vizet, hanem lehetőség szerint normál csapvizet vagy esővizet használjunk. Egy harmadik lehetőség, hogy a cserepeket megnedvesített hajszálcsöves alátétre helyezzük, de ez csak olyan cserepeknél válik be, amelyeknek nincs, vagy csak nagyon alacsony az alsó szegélye. Egyes műanyag cserepeknél akkora a rés a cserép alja és az alsó szegély pereme között, hogy a cserép alja és a hajszálcsöves alátét között légrés keletkezik, amely megakadályozza a víz felszívódását. Hosszabb távollétek idejére egészséges növényeinket állítsuk egy csoportba valamilyen vízforrás - pl. lavór - alatt. Vezessünk kanócot a víztől az összes cserépig, és rögzítsük a kanóc mindkét végét. A célra alkalmas anyagok pl. a vastag pamutfonal, a flanel, a hajszálcsöves gyékényfonat vagy törölközőanyag. További védelmet nyújt, ha a növények fölé átmenetileg átlátszó műanyag vagy nylon sátrat borítunk, amely segít a nedvesség megőrzésében és a megfelelő páratartalom fenntartásában. Végső megoldásként csalhatunk, és használhatunk virágboltban kapható, különleges önöntöző virágtartót is. Az önöntöző virágtartók aljában külön víztároló edény van, a talaj állandó nedvességszintjét pedig beépített kanóc biztosítja. Ha a fürdőkádba néhány centiméternyi vizet engedünk, és cserepes növényeinket ebbe állítjuk, megfelelően páradús környezetet is biztosítunk számukra. A konyhai szárítóra fektetett hajszálcsöves alátét biztosítja a szükséges nedvességet. A kicsi üvegből a növényhez vezetett kanóc nyirkosan tartja a talajt. Pálcikával szilárdan rögzíthetjük a kanócot a kisebb méretű cserepes növények földlabdáján. A kanóc alsó végét az egyes növények számára elegendő vízzel megtöltött edénybe kell lógatni. A növény köré erősített nylon sátor visszatartja a nedvességet és növeli a páratartalmat.

Megfontolandó szempontok

Mindig vegyük számításba saját életritmusunkat, amikor növényeink gondozásáról illetve megválasztásáról döntünk. Ha rendszeresen utazunk, olyan növényeket válasszunk inkább, amelyek jól tűrik az elhanyagolást. Rengeteg kaktusz és pozsgás faj közül választhatunk, amelyek mind jól tűrik a vízhiányt és a szélsőséges hőmérséklet-ingadozást, feltéve, hogy a megvilágítás szintje megfelelő. Ne válasszunk télen fejlődő növényeket, például Kalanchoé blossfeldianát vagy Schlumbergera x buckeyit. Ezek a növények karácsony táján virágoznak, és ebben az időszakban sok vízre van szükségük. A Hedera nemzetség növényei és számos Tradescantia faj, szívós és ellenálló levéldísznövények. Ha ezek sem válnak be, nem marad más hátra, mint jó minőségű, selyemből készült "levéldísznövényeket" és szárított virágokat vásárolni. Kiegészítésképpen átmenetileg bármikor kiegészíthetjük őket egy-két szép virágos cserepes növénnyel.

Tipp

A virágos szobanövények sokszor még a legjobb körülmények között is csak rövid ideig virágoznak. Virágos növényeinket kölcsönözzük oda barátainknak - hiszen majdnem biztos, hogy a virágok elhervadnak, mire visszatérünk. A levéldísznövények a virágos növényeknél általában kevésbé érzékenyek. Télen különösen ügyeljünk az ajánlott hőmérsékleti értékek, nyáron a megfelelő vízmennyiség biztosítására. A fényről sohase feledkezzünk meg. Nem árt, ha tudjuk, hogy a kaktuszok és a pozsgások, bár egyébként jól bírják az elhanyagolást, a megfelelő törődés hiányában ritkán hoznak virágokat.
 

Pajzstetvek Elleni Védekezés

A kártevők közül talán a pajzstetveket a legnehezebb észrevenni, mert úgy tűnhet, mintha a növényhez tartoznának.

Ha felismertük őket, tegyük meg a szükséges lépéseket. Ha úgy találjuk, hogy egy növény minden szemmel látható ok nélkül elmarad a fejlődésben, könnyen lehet, hogy a pajzstetvek a bűnösök. Ez a kártevő gyakran úgy néz ki, mintha a növény része lenne, ezért nehéz felismerni. Meglehet, hogy csak azután jövünk rá a probléma okára, miután a növény visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Nem röpködnek a növény körül rovarfelhők, semmi nyilvánvaló tünetet nem fedezhetünk fel, mindössze lassú hanyatlást és a növény általános állapotának rosszabbodását tapasztalhatjuk. Néha az egyetlen jel, ami a kártevők jelenlétére utal (a kártevők által kibocsátott) ragadós mézharmat, amelyen korompenész-bevonat fejlődhet ki. A mézharmatot számos más kártevő tevékenysége is okozhatja, ezért gyakran nehéz azonosítani a valódi támadót.

Melyik kártevő?

A kártevő azonosításának problémáját bonyolítja az a tény, hogy többféle pajzstetű létezik. Négy fajuk támadja meg leggyakrabban a szobanövényeket. Kettő közülük csak bizonyos növényekre ártalmas. A külföldről származó növényekkel azonban más, nem őshonos pajzstetű fajok is megtelepedhetnek, különösen az üvegházi növények között.

Nedvszívók

A pajzstetvek apró nedvszívó rovarok, amelyek szájszervüket a növényi szövetekbe fúrva legyengítik a növényeket. Általában mozdulatlanok, de képesek új élelem-lelőhelyekre vándorolni. A növényen található pajzstetvek többnyire lárvák vagy kifejlett nőstények, ezek hozzák létre a testüket fedő fehér, sárga vagy barna bevonatot. Ezek a nőstények nagyszámú petét raknak saját testük (vagyis a testüket fedő pajzs) vagy a külső viaszpajzs alá. A lárvák néhány hét elteltével kelnek ki.

Pajzstetvek fajtái

Citrom-pajzstetű (Coccus hesperidum) Ovális, lapos, kb 5 mm hosszú, színe általában világosbarna, közepe sötétebb. A lárvák élve születnek, s levélfonákon található erek mentén helyezkednek el. Megfelelő hőmérsékleten egész évben képesek a szaporodásra. Kávé-pajzstetű (Saissetia coffeae) Sötétbarna színű, alakja változó, gyakran félgömb. 3 mm-es hosszúságot ér el, s akár 2000 petét is le tud rakni egy-egy viaszos pikkely alá. Megfelelő hőmérsékleten egész évben képes a szaporodásra. Barna pajzstetű (Parthenolecanium corni) Ez a csak bizonyos növényeket megtámadó kártevő a hidegházban vagy félig védetten fejlődő őszibaracknak, nektarinnak vagy szőlővesszőnek okozhat problémát. A pajzstetvek kolóniái a megszokott helyeken kívül a fás szárakon is megtalálhatóak, néha nehéz észrevenni őket. Fodros pajzstetű (Icerya purchasi) Ez az Ausztráliából származó faj az üvegházi citrusféléket támadja meg. A kifejlett példányok oválisak és barnák, s akár 1 cm hosszúságú petéket raknak.

Téves azonosítás

Ha kerek korongokat fedezünk fel egy páfrányon, nem biztos, hogy pajzstetvek támadták meg, hiszen a páfrányok kerek kis korongjai (a spóratokok) a levelek fonákján fejlődnek és könnyen összetéveszthetőek a pajzstetvekkel. Ha a korongocskák szabályosan helyezkednek el, akkor spóratokok, ha szabálytalanul, valószínűleg pajzstetvekkel van dolgunk.  

A támadás célpontjai

A lárvák és a kifejlett nőstények a leveleket, a szárat és a termést is megtámadhatják. Kiszívják a növény nedvét és felületét mézharmattal vonják be. A mészharmaton azután könnyen megtelepszik a korompenész, ami gyakran a pajzstetű támadás egyetlen jele. A pajzstetvek támadásának első jele a mézharmat okozta korompenész megjelenése.

A pajzstetvek megfékezése

Ha új növényt vásárolunk, mindig alaposan vizsgáljuk meg, nem találkozunk-e hívatlan társbérlőkkel, és tegyünk meg minden óvintézkedést, mielőtt a fertőzés más növényekre is továbbterjedne.  

Víz és szappan

A kemény levelű növényekről, pl. a kukoricalevélről (Aspidistra), a citrusfélékről, a csodacserjéről (Codiaeum), a dracénáról, a fikuszról, a borostyánról és az orchideákról szappanos vízbe mártott szivaccsal is eltávolíthatjuk az enyhe pajzstetűfertőzést. Ügyeljünk rá, nehogy a sok ezer tojás némelyikét a növény egészséges részére juttassuk, amikor a tetveket eltávolítjuk. A kemény levelű növényekről puha ecset és szappanos víz segítségével eltávolíthatjuk az enyhe pajzstetű-fertőzést.

Denaturált szesz

A pajzstetvek eltávolításának leghatékonyabb módszere, ha denaturált szeszbe mártott vattadarabbal letöröljük a növényt. Ilyenkor a viaszos pikkely feloldódik, és nagy valószínűséggel a peték is elpusztulnak. Ez esetben is vigyázzunk, nehogy továbbterjesszük a petéket. Erre a célra gint is használhatunk. A különálló pajzstetveket és petéiket denaturált szeszbe mártott vattadarabbal ártalmatlaníthatjuk.

Kontakt rovarölők

Ezek a növényvédő szerek csak akkor tudják kifejteni a hatásukat, ha a vegyi anyag közvetlenül érintkezik a pajzstetű-lárvákkal. A házban vagy üvegházban nevelt növények egész évben aktívak, így nehéz eltalálni a rovarirtás megfelelő időpontját. Kivételt talán csak a hidegházban nevelt szőlő vagy a belső udvaron nevelt dézsás növények képeznek. Az áttelelő pajzstetveket csak akkor irthatjuk ki, ha a növény teljesen nyugalmi állapotban van. A kontakt rovarölő szert permetezzük a növényre, így kiírthatjuk a lárva-állapotot elért pajzstetveket.

Kátrányolaj

Télen kátrányolaj segítségével irthatjuk ki a nyugalmi állapotú szőlővesszőkön élősködő áttelelő pajzstetveket.

Szisztemikus rovarírtók

Ezek a növényvédő szerek úgy irtják ki a pajzstetveket, hogy megmérgezik a növény nedveit, így mind a bábok, mind az őket tápláló nőstények elpusztulnak. Néhány hatóanyaguk azonban mérgező bizonyos dísznövények számára is, ezért körültekintően válasszunk. A páfrányok többsége rosszul tűri a növényvédő szereket. Ne használjunk dimetoátot cineriára, begónia, páfrányok és mikulásvirág védelmére. Az élelmiszernövények, a selyemmályva a Calceolaria, a bunkóliliom, a vénusz fodorka, a vízi torma, a mikulásvirág a csucsor, a kankalin a cinerária, a díszpaprika esetében pedig kerüljük a butoxicarboxim használatát. A szisztemikus növényvédő szerek golyó alakban is kaphatóak. A földbe helyezve megmérgezik a növény nedveit.
 

Gyapjas Tetvek Elleni Védekezés

A gyakran szinte észrevehetetlen gyapjas tetvek hosszú időn keresztül súlyosan károsíthatják szobanövényeinket.

A szobanövények és üvegházi növények nedveit szívogató ezen elterjedt kártevők petéi ártalmatlannak tűnő viaszos, vattaszerű réteg alatt bújnak meg és kelnek ki. Hosszú időn keresztül jelentősen gyengíthetik a növény keringési rendszerét, ami a növény állapotának általános romlásához, sőt akár a növény pusztulásához is vezethet, ha nem lépünk fel ellenük és nem írtjuk ki őket. Meleg nyári időben a gyapjas tetvek a kerti növényekben is károkat okozhatnak, de leginkább a szobanövényeket károsítják az őszi-tél eleji időszakban.

Szélsőséges körülmények

Ahogyan az más kártevők és betegségek esetében is jellemző, a szélsőséges körülményeknek kitett növények érzékenyebbek a kártevők támadására, a szépen növekvő - megfelelő gondozási körülmények között fejlődő - növények pedig kevésbé esnek áldozatul. Az egészséges növény éppen úgy, mint az egészséges ember, jóval ellenállóbb a fertőzéssel (kártevőkkel) szemben. A rossz állapotban lévő növényekben csökken a kártevőkkel szembeni ellenálló képesség. A gyapjas tetvek két fajtája okozza a legtöbb problémát: az igen elterjedt üvegházi gyapjas tetvek, és a valamivel ritkább gyökértetvek.

Üvegházi tetvek

A legtöbb problémát a Pseudococcus obscurus okozza, de 3 másik fajuk is igen gyakori. Az egyes fajok igen hasonlítanak egymásra, és ugyanolyan károkat okoznak. A gyapjas tetvek a szabadban nem telelnek át, életben maradásuk kizárólag a téli hidegtől védett növényeken biztosított - szobanövényeink tehát kiváló célpontnak számítanak. Nagyítóüveg alatt a gyapjas tetvek fehér, viaszos anyaggal borított apró pincebogarakhoz hasonlítanak.  

Gyökérpajzstetvek

Ahogy az már magyar elnevezésükből kiderül, ezek a fajok a föld alatt élnek. A legelterjedtebb közülük a Rhizoecus falcifer. A gyökérproblémákat és a gyökereket károsító rovarokat jóval nehezebb felismerni, mint a levelek kártevőit, a gyökértetvek könnyen összetéveszthetők a gyökératkákkal (amelyeket szintén fehér, porszerű viaszréteg borít).

Külső megjelenés

A kifejlett gyapjas tetvek leginkább apró pincebogárhoz hasonlítanak. Puha, rózsaszínes-szürkés testük csupán 4 mm hosszú, fehér viaszos por és fehér rojtos szálak borítják, amelyek valamelyest emlékeztetnek a törökmézre. A peték, a kifejlett példányok és a lárvák közös kolóniában élnek, amely gyakran teljesen eltűnik a viaszos védőréteg alatt. A gyapjas tetveket különösen a szürke színű növényeken, vagy a halványszínű, pihés dudorokkal borított kaktuszokon nehéz észrevenni. Előfordulhat, hogy egyes növények - például kaktuszok és pozsgások - olyan súlyos károsodást szenvednek, hogy sohasem nyerik vissza korábbi szépségüket. Az ilyen növényeket el kell égetnünk, és helyettük egészséges növényeket kell beszereznünk. A bokros növények (például a bugenvilleák és a citrusfélék) ugyanakkor szépen helyrehozhatók, ha a kártevőket kiirtottuk és az elhalt részeket levágtuk a növényről.

Életciklusuk

A gyapjas tetvek életciklusának három szakasza van: pete, lárva és kifejlett rovar. A rovarok többsége nőstény, partenogenetikusan szaporodnak, évente legfeljebb nyolc generáció fejlődik ki. A nőstények kb. 5 csomag petét raknak le, amelyek mindegyike akár 150 petét is tartalmazhat. Minden csomagot vattaszerű, viaszos védőréteg borít. Magas hőmérsékleten (28°C) a peték néhány nap alatt kikelnek, s a lárvák elindulnak táplálékot keresni. Amint elérték táplálékukat, viszonylag keveset mozognak. A tetvek a pete-állapotot követően 1 hónapon belül elérik a kifejlett állapotot. Meleg lakásban vagy üvegházban a gyapjas tetvek populációjának robbanásszerű szaporodása nyár végén éri el tetőfokát, s a kártevők még tél végén is nagy számban megtalálhatók.

A kártétel

A kártevő fiatal és a kifejlett egyedei egyaránt a növények nedveit szívogatják, szívószerveiket a növényi szövetbe mélyesztve. A gazdanövény fokozatosan legyengül, hiszen nemcsak maguk a rovarok károsítják, de a gyapjas tetvek (magyarul kedvesen mézharmatnak keresztelt) ürülékén képződő korompenész is. A korompenész eltömíti a növény pórusait, és meggyorsítja annak pusztulását. A gyapjas tetvek kolóniái a növény szinte bármelyik részén, a bimbókon, a virágokon, gyümölcsökön, és a szárakon egyaránt megtelepedhetnek. A gyökértetvek a növény gyökereit veszik célba. A kártevők legszívesebben a növényi szervek találkozásánál vagy a levélnyeleken telepszenek meg. A Radarmacherán a kártevő kolóniák a szár és a levélszár találkozásánál alakulnak ki - talán, mert itt találják meg a legalkalmasabb kapaszkodót.

Az első benyomások

Az üvegházi gyapjas tetvek támadásának első jele a vattaszerű viaszos réteg megjelenése. A ránézésre egyszerűen beteg növényekről (gyenge növekedés, sárguló, hulló levelek) figyelmesebb vizsgálatra gyakran kiderül, hogy kiterjedt kolónia károsítja őket. A korompenész és a ragadós felület többféle kártevővel  - például az üvegházi molytetvekkel - is együttjár, de igen gyakran árulkodik gyapjas tetvek támadásáról. A gyapjas tetvek megjelenésének első jele sokszor a növény lekókadása, a lecsüngő, színtelen levelek és az általános állapotromlás. Ezeket a tüneteket természetesen számos más probléma is okozhatja, ezért a cserépben nevelt növényeinket ki kell ütögetnünk cserepeikből és alaposan meg kell vizsgálnunk. A kókadt, fonnyadó növényeket ki kell venni a cserepükből, s meg kell vizsgálni gyökereiket, nem telepedtek-e meg rajtuk gyökértetvek. Ezt az ellenőrzést átültetéskor is mindig végezzük el.

Biztonságos környezet

Először is igyekezzünk elkerülni a problémát. A cserepüket kinőtt növénycsoportok ideális hálózatot biztosítanak e kártevők számára, amelyek meglepően gyorsan terjednek egyik növényről a másikra. Ügyeljünk rá, hogy növényeink olyan távolságban álljanak, hogy leveleik éppen csak összeérjenek. A gyökértetvek száraz ültető közegben érzik jól magukat, tehát törekedjünk rá, hogy cserepes növényeink talaját folyamatosan nyirkosan tartsuk. Átültetéskor a szemmel látható kártevőket szappanos vízzel mossuk le és ültessük át növényeinket friss, csíramentes ültető közegbe. Újonnan vásárolt növényeinket pedig 2 hétig tartsuk karanténban, s csak ezt követően állítsuk őket fertőzésmentes növénycsoportba. Már vásárláskor alaposan vizsgáljuk meg a növényeket.

A kezelés helye

A kezelést gyakran a szabadban a legjobb elvégezni, enyhe, szélmentes napon. Ne tegyük ki a növényeinket közvetlen napfénynek, amíg leveleik meg nem száradtak. A kezelést ablakpárkányon vagy mosogatóban is elvégezhetjük. Ne feledjük, hogy a legtöbb vegyszer kárt tehet a fényezett felületekben. A kártevők által megtámadott növényi részeket vágjuk le és égessük el. Erősebb növényekről locsolótömlővel is lemoshatjuk, kisebb termetű növényekről pedig ecsettel távolíthatjuk el a kártevőket. Kaktuszokhoz használjunk kemény szálú ecsetet, amelynek sörtéi mélyebben benyúlnak a tövisek közé.

Vegyszeres védekezés

Ha vegyszeres védekezést alkalmazunk, ne feledjük, hogy egyes növények érzékenyek bizonyos hatóanyagokra (a páfrányok általában a legtöbb rovarölő szerre érzékenyek), valamint, hogy a kártevők rezisztenssé válhatnak, ha valamely terméket túl gyakran használjuk. Válasszuk az igényeinknek leginkább megfelelő terméket, olvassuk el a használati utasítást, s lehetőleg ne használjuk túl gyakran ugyanazt a készítményt. Ellenőrizzük azt is, hogy a különböző elnevezésű növényvédő szerek nem a már felhasznált hatóanyagot tartalmazzák-e, továbbá sohase feltételezzük, hogy egy természetes összetevő nem lehet mérgező.

Alkalmazási módok

A szemmel látható kártevők ellen gyakran az a leghatásosabb megoldás, ha denaturált szeszbe vagy kontakt rovarölő szer oldatába mártott festőecsetet vagy vattát használunk. A kisebb kártevő-kolóniákat denaturált szesszel is hatékonyan lemoshatjuk, bár a házban ilyenkor terjengő spirituszszag nem éppen a legkellemesebb. A rovarölő porok gyapjas tetvek elleni védekezésre nem alkalmasak, mivel elcsúfítják a növényeket. Egyes, a gyapjas tetvek ellen hatékony vegyszerek csak füstölő formájában kaphatók. Ezek is jól hasznosíthatók a kártevők elleni védekezésre védett helyen vagy üvegházban, ahol az évelő kúszó bokrok miatt más módszerrel nehéz volna védekezni.
 

Takácsatkák Elleni Védekezés

A szobanövényeket megtámadó kártevők közül a takácsatkák elleni védekezés a legnehezebb, mert a legtöbb vegyszerrel szemben ellenállóak.

A takácsatkák a szobanövények legfélelmetesebb kártevői közé tartoznak, többek között azért, mert a többi rovarkártevőnél kevésbé érzékenyek a vegyszerekre. Forró nyarakon a takácsatkák a kertben is kárt okozhatnak.

Felismerés

Mivel minden szélsőséges hatásnak kitett növény érzékeny a kártevők támadására, ügyeljünk a megfelelő termesztési feltételek biztosítására. Ez a szobanövények esetében megfelelő szellőztetést és páratartalmat jelent, azt, hogy a növény nincs elöregedve, nem kap túl sok tápanyagot, elegendő, de nem túlzottan sok nedvességet kap, és nem szenved semmilyen betegségtől. A takácsakták június és szeptember között a legélénkebbek, de megfelelő körülmények között a veszélyes időszak elhúzódhat. A takácsatkák közé több faj is tartozik, ezek közül a kétfoltos takácsatka (Teranychus uricate) és a Teranychus cinnibarinus a leggyakoribbak és legveszedelmesebbek. A hímek áttetsző sárgászöld színűek, de alkalmazkodnak a gazdanövény levele színéhez. A Teranychus cinnibarinus nősténye az év nagy részében narancssárgás-vöröses színű, a Teranychus uricate nőstényei pedig augusztusban, az áttelelésre készülve öltenek világospirosas színt. A súlyos károkat okozó takácsatkák nem tévesztendők össze a nyár végén a járdákon és falakon nagy számban előforduló kis vöröses pókokkal, a Bryobia-atkákkal. (Ezek okoznak ugyan némi kárt a szabadföldi növényekben, de csak ritkán támadják meg a szobanövényeket és a melegházi növényeket.)

Árulkodó jelek

A kártevő jelenlétének első jelei nagyon finom, világos pettyek vagy halványsárga foltok a levelek színén. A kártevők maguk a levelek fonákján találhatók, bár szabad szemmel alig észrevehetőek, ezért hasznos, ha egy kis nagyítólencsét használunk. A beteg levélen atkákat, petéket és a kártevők körül keletkezett hulladékot fedezhetünk fel. Maguk az atkák sokkal jobban megfigyelhetők, ha mozgásra késztetjük őket. Ehhez fordítsuk fel a levelet és  helyezzük egy ujjunkat a levél színére. Általában a testhőmérséklet is elég ahhoz, hogy az atkák megmozduljanak (ezután alaposan mossunk kezet, mielőtt másik növényhez nyúlnánk).

Gyors cselekvés

A takácsatkák közeli rokonai a pókoknak, de azoknál sokkal kisebbek, maximum 0,5 mm nagyságúak. Ha megtelepszenek a növényen, finom hálóval borított hatalmas és tevékeny kolóniákat alkotnak. A támadás kezdeti jelei nehezen észrevehetőek, és a fertőzés többnyire javában dúl, mire az első ellenlépéseket megtennénk. A siker titka itt is a gyors cselekvés. A fertőzés korai felismerése és a gyors védekezés megmentheti a növény életét. Ha a kártevők súlyosan elszaporodtak, érdemesebb kidobni a fertőzött növényt.

A kártétel

A fiatal és a kifejlett atkák a növényi szövetek nedveivel táplálkoznak. Így alakulnak ki a problémára utaló első jelek: az apró, világos pettyek a leveleken. A levelek, bimbók és virágok mind ki vannak téve a támadásnak. Ahogy a kolónia az új helyen megtelepszik, onnan a fertőzés más levelekre, bimbókra és virágokra is átterjedhet. A kártevőre jellemző háló először többnyire a levélhónaljaknál figyelhető meg. Ahogy a kolónia növekszik, a háló mérete is nő, egy idő után pedig mintha finom selyempólya borítaná a növényt, tele atkákkal, petékkel, petehéjakkal és levedlett rovarbőrrel. A betegség jelei a későbbiekben a levelek elszíntelenedése illetve bronzszínűvé válása. Még később a levelek elszáradnak és elhalnak. Ahogy a takácsatka-kolónia növekszik, a növény leveleit atkákkal és petékkel teli nagy, selyemszerű szövedék lepi el.  

Életciklus

Az atkák életet több ciklusra tagozódik. E ciklusok hossza nem állandó, nagyban függ a külső hőmérséklettől is. A takácsatkák fejlődésének fázisai: pete (hatlábú), lárva, protonimfa, deutronimfa és kifejlett állat. A nyári hőségben a kifejlődés mindössze 8 napig tart, ezzel szemben 10 °C körüli hőmérsékleten ugyanez a folyamat kb. 8 hét alatt játszódik le. A táplálkozási fázisok (tehát az az idő, amikor az atkák a növényen élősködnek) a takácsatkák lárva, nimfa és kifejlett életszakaszaiban bonyolódnak. Az atkáknak a nimfa és a kifejlett életszakaszokban 4 pár ízelt lábuk van, és a rovaroktól eltérően testük nem tagolható egyértelműen a szokásos fejre, torra és potrohra. Ősszel a legtöbb nőstény a faládák repedéseiben, a növénykaró rostjai között, a kötöző zsinór alatt, vagyis gyakorlatilag bárhol képes áttelelni, akár a növény földjében is, ha jobb helyet nem talál. A takácsatkák rejtekhelyükön maradnak egészen a tavaszig, amíg a hőmérséklet emelkedni nem kezd. Ekkor előbújnak, és megfelelő helyet keresnek a petéik számára. Megfelelő hőmérsékleten - a szobahőmérséklet általában megfelelő nekik - a Teranychus cinnibarinus télen is szaporodik.

Védekezési lehetőségek

A takácsatkák nem kedvelik a magas páratartalmú környezetet, ezért a megelőzés legjobb módja, ha a növényeket naponta kétszer langyos vízzel permetezzük be, ügyelve rá, hogy a levelek fonákjára is bőségesen jusson a permetezővízből. Ez persze gyakran nem a legjobb megoldás a lakásban, nem beszélve arról, hogy szóba se jöhet olyan növények estében, amelyek nem kedvelik a magas páratartalmat. Nagyon hatékony azonban a védekezésnek ez a módszere pl. a paradicsomon és az uborkán. A rendszeres permetezés elriasztja ugyan a takácsatkákat, de nem ajánlott alacsony páratartalmat kedvelő növényeink számára.

Elkülönítés

A már fertőzött növényeknek a vízzel történő permetezés csak nagyon kevés segítséget jelent. Nagyon fontos, hogy alaposan megfigyeljük a növényeinket, ugyanis ha a takácsatka-fertőzést már a korai szakaszában felismerjük, sokkal inkább számíthatunk a kezelés sikerére. A fertőzött növényeket el kell különíteni, és minél hamarább meg kell kezdenünk a kezelésüket. A már súlyosan fertőzött növényeket égessük el, főleg ha a fertőzés kora ősszel történt, így valamennyi, a növényen vagy a cserépben hibernálódott nősténytől is megszabadulhatunk. A növény környezetének őszi nagytakarítása is javallott, bár ez a lakásban nem mindig kivitelezhető. A kis melegházakból ki kell vinni a növényeket, és az üvegházban kénes füstölőt kell égetni. A kénes füst a kártevők elleni védekezés igen hatékony módszere, ezt az eljárást nem sok élőlény éli túl.

Vegyszeres kezelés

Növényeink rendszeres kezelése esetén ne feledjük, hogy egyes növények érzékenyek bizonyos vegyi anyagokra, az élősködő pedig ellenállóvá válhat, ha egy anyagot túl gyakran alkalmazunk. A hivatásos termesztők többféle növényvédő szerhez hozzájutnak, mint az amatőr kertészek, de a takácsatkák a szabályozott környezetben számukra is nagy gondot jelentenek. A takácsatkák igen gyorsan immunissá válnak ugyanis az új vegyszerekre, s azok hatása többé nem érvényesül. Az üzletekben igen kevés olyan vegyszer kapható, amely valóban hatékony a takácsatkák ellen. Válasszuk az igényeinknek leginkább megfelelő terméket, olvassuk el figyelmesen a tájékoztatót és semmiképpen ne használjuk folyamatosan ugyanazt a terméket. Újabb termék alkalmazásakor mindig győződjünk meg róla, hogy annak aktív hatóanyaga nem egyezik-e meg a már korábban használt termékével, illetve azt se gondoljuk, hogy a természetes összetevők nem lehetnek mérgezőek.

Hol kezeljük a növényeket

Lehetőleg szélmentes, enyhe napon permetezzük be a növényeinket a szabadban. Permetezés után ne tegyük őket közvetlen napfényre, amíg a levelek teljesen meg nem száradtak. A kezelést az ablakpárkányon is végezhetjük. Ha erre nincs lehetőség, tegyük a növényt a mosogatóba. Ilyenkor mindenképpen ügyelnünk kell arra is, hogy a legtöbb vegyszer rongálja a fényes felületeket.

Alkalmazási módszerek

Mivel kevés fajta vegyszer kapható, a rovarölő szerek alkalmazásának módjai is szűkösek. A lehetőségeken belül válasszuk azt a szert, amelyik a legjobban megfelel az adott növény körülményeinek. A rovarölő por nem alkalmas eszköz a takácsatkák kiirtására. A folyékony koncentrátumok a gyártó utasítása szerinti hígítást és vízzel való keverést igényelnek, de hatóanyagaik alapján meg találhatjuk köztük a kártevő elleni legalkalmasabb terméket. A rovarölő szerrel átitatott pálcikák jó megoldást jelenthetnek a nagy cserépben vagy dézsában nevelt növények kezelésére. Mindazonáltal lehetséges, hogy a bennük lévő vegyszer nem minden növény kezelésére alkalmas, és egyesekre, pl. fűszernövényekre és más ehető növényekre nem is javasolt.
 

Levéltetvek Elleni Védekezés

A szobanövényeket megtámadó szívós és elterjedt rovarok közül talán a levéltetűvel a legkönnyebb elbánni, ha a megfelelő módszert alkalmazzuk.

A levéltetű az egyik legelterjedtebb növénykártevő. A levéltetvek a szabadban termesztett növényekben általában nyáron okozzák a legnagyobb pusztítást, ám a lakás meleg és zárt környezetében folyamatosan szaporodnak, s így egész évben gondot jelenthetnek. Kb. 200 fajuk létezik, amelyek közül egyesek csupán bizonyos növényeken élősködnek, míg mások nem ilyen válogatósak. Szinte mindenféle színben előfordulnak, lehetnek zöldek, feketék, barnás-rózsaszínűek, vörösek, fehérek vagy narancssárgák. A szobanövényeken leginkább a zöld színű levéltetvekkel találkozhatunk.

Szélsőséges környezeti hatások

A levéltetvek előszeretettel támadják meg a szélsőséges hatásnak kitett, legyengült növényeket, ezért ügyeljünk növényeink megfelelő fejlődésére. A túlzott mértékű tápanyag-utánpótlás is káros, mivel a nagy mennyiségű nitrogén túlságos mértékben serkenti a fiatal hajtások növekedését. Ugyanígy ügyeljünk a helyes öntözési módszerek betartására és a betegségek elleni védekezésre.  A levéltetű kolóniák a növény szárán és az új levelek fonákján jelennek meg.

A kártevők felismerése

A levéltetvek a növény szinte valamennyi részét - a leveleket, bimbókat, szárakat, a virágokat és a gyökereket is megtámadhatják. A legsebezhetőbbek mindig az új hajtások.

A tünetek

A leggyakrabban megtámadott részek a lágy hajtások, a levelek fonákja és a növény töve, ahonnan az új hajtások kifejlődnek. A levéltetvek támadását a megtámadott növényi rész torzulása és legyengülése, korompenész, ragacsosság és elpusztult levéltetvek csoportja jelzi.

Nedvszívók

A levéltetvek apró szájszervüket, az ún. szipókát szívószálként használva hatolnak be a növényi szövetekbe, és szívják ki a növény nedveit. Szinte folyamatosan táplálkoznak, s így hatalmas mennyiségű növényi nedvet fogyasztanak el.

Ragacsos maradványok

A levéltetvek cukrokat és vizet (más néven mézharmatot) választanak ki, amitől a növény ragacsossá válik. A mézharmaton csúnya korompenész

A levéltetvek életciklusai

A lakásban előforduló legtöbb levéltetű nagyon kisméretű - 1-3 mm hosszúságú - de a kertben nagyobb példányok is megtalálhatóak. Fagymentes környezetben, a szabadban is áttelelhetnek. A levéltetveknek puha, ovális testük, csápjuk, hosszú lábuk, a potrohuk alján pedig jól látható potrohcsövük van. Szárnyas és szárnytalan levéltetvek is léteznek. Elevenszülők, az utódok 7-8 nap alatt fejlődnek ki és válnak ivaréretté.

A védekezés módjai

Mivel a levéltetvek kolóniákban élnek és a növény egy pontján csoportosulnak, szobanövényeink gondos megfigyelése a védekezés legjobb módszere. Ha ugyanis a kártevők támadását idejekorán felismerjük, nagyon könnyű kiirtani a levéltetveket. Ha a kártevők nem szaporodtak el túlságosan, gyakran elegendő egyszerűen vízbe fojtani a levéltetveket úgy, hogy az egész növényt egy vödör langyos vízbe merítjük. Ez a módszer természetesen nem alkalmazható frissen átültetett vagy nagyméretű növények esetében. Ha kémiai védekezési módot választunk, ne feledjük, hogy egyes növények érzékenyek bizonyos vegyszerekre, a levéltetvek pedig ellenállóvá válhatnak, ha ugyanazt a vegyészet, pl. a Derrist (tubagyökér) túl gyakran használjuk. A használni kívánt terméket gondosan válasszuk ki, a használati utasításnak megfelelően alkalmazzuk, és a különböző szereket váltogatva használjuk. Természetesen több különböző termék is tartalmazhatja ugyanazt a hatóanyagot, tehát ezt is ellenőriznünk kell. Fontos tudatosítanunk azt is, hogy pusztán amiatt, hogy egy rovarölő szer természetes anyagokat tartalmaz, még egyáltalán nem biztos, hogy az illető szer nem mérgező. Ha a kártevők még nem szaporodtak el túlzottan, merítsük meg a növényt langyos vízben; a levéltetvek megfulladnak.

Kezelési területek

Legjobb valamennyi kezelést a szabadban, enyhe, szélmentes időben végrehajtani. A növényeket ne tegyük ki közvetlen napfényre, amíg levelük meg nem száradt. A kezelést végezhetjük ablakpárkányon vagy egy könnyen tisztítható mosogatóban is. Jó, ha tudjuk, hogy a legtöbb vegyszer nem tesz jót a fényezett felületeknek.

A felhasználásról

A rovarölő szereket nagyon sokféleképpen lehet alkalmazni. Válasszuk azt a módszert, amelyik leginkább illik a növénytermesztési körülményeihez. A füstölő kúp üvegházban vagy melegházban nagyon hatékony, lakásban azonban nemigen használható. Jól alkalmazható viszont, ha a beteg növényeket kivihetjük a lakásból egy külön kis üvegházba. A porozó szert a kártevőkre kell fújni. Ez ugyan rontja a növény esztétikai hatását, de elképzelhető, hogy bizonyos hatóanyagok csak ilyen formában kaphatók. A megtámadott levelek alá fújt növényvédő por kiírtja a népes levéltetű-kolóniákat. A folyékony koncentrátumokat a használati utasításnak megfelelően kell hígítani és keverni. Ügyeljünk rá, hogy mindig az adott kártevő ellen legmegfelelőbb készítményt válasszuk. A folyékony koncentrátumokat vízben oldjuk fel, majd öntözőkannából adagoljuk a megtámadott növény talajára. A rovarölő szerrel átitatott golyók és pálcikák nagyméretű cserépbe, dézsába vagy függőkosárba ültetett növények esetén a kártevők leküzdésének hatékony eszközei. Ügyeljünk rá ugyanakkor, hogy a vegyszerek bizonyos növényekre, pl. fűszernövényekre és egyes konyhakerti növényekre nem alkalmazhatóak, vagy alkalmazásuk nem javasolt. Az aeroszolos készítmények költséges, de kényelmes megoldást kínálnak. Nem kell őket keverni, és alkalmazásuk egyszerű. Ezek a készítmények többnyire nem tartalmaznak az ózonréteget károsító gázokat.

Legyünk kitartóak

A szisztemikus és kontakt rovarölő szerek eltérő ideig maradnak meg és fejtik ki hatásukat a növényen vagy a talajban. A gyorsan lebomló szerek 1-2 napig hatnak, míg a viszonylag lassan lebomló termékek hatása több hétig is elhúzódhat. A fertőzés korai szakaszában sokszor elég a fertőzött részt szappanos vizes szivaccsal áttörölni. A szappant tartalmazó növényvédő szerek jó hatásfokkal alkalmazhatók, amikor a kártevők még nem szaporodtak el túlzottan. A szappan elzárja a levéltetvek pórusait, s így a tetvek elpusztulnak. Ezt a módszert 2 héten keresztül többször alkalmazzuk, hogy az összes megbúvó élősködőt kiirtsuk.
 

Szürkepenész Elleni Védekezés

A gyümölcsöket és virágokat megtámadó gyakori gombás fertőzés, a szürkepenész vagy botritisz helyes gondozással megelőzhető.

A cserepüket kinőtt növények és palánták, a hűvös, nyirkos és párás környezet, valamint a termesztő lustasága, hogy eltávolítsa a hervadt illetve rothadó levelek, termések és virágok maradványait, mind hozzájárulnak és elősegítik a szürkepenész (botritisz) néven ismert, mindenütt megjelenő gombás fertőzés terjedését. Ahol a növények gondozási leírásában jó szellőzést javasolnak, biztosak lehetünk benne, hogy az adott növény különösen hajlamos erre a gombás megbetegedésre. Léteznek olyan növények is, amelyek nem fogékonyak a fertőzéssel szemben. A szürkepenész sok szempontból olyan a növények számára, mint a közönséges nátha az embereknél.

Szürkepenésszel fertőzött növények

A szürkepenész legtöbbször a védett helyen- üvegházban vagy télikertben nevelt növényeket támadja meg.

Az alábbi növények különösen veszélyeztetettek:

Ciklámen (Cyclamen persicum)
Krizantém (az összes Chrysanthemum faj)
Muskátli (összes fajtája)
A húsevő szaracénia (Sarracenia flava)
Afrikai ibolya (Saint-paulia fajok)
Gloxínia (Sinningia fajok)
Nebáncsvirág (Impatiens)
Fukszia (Fuchsia fajok és változataik)
Lilacserje (Gynura aurantiaca "Purple Passion")

Élelmiszernövények

A betegség az élelmiszernövények közül a fejes salátát és a paradicsomot támadhatja meg. A kezelés gyakran nehéz, mivel ilyen élelmiszerek esetében sokan nem szívesen alkalmaznak gombaölő szereket. Hasonló problémát okoz, amikor a puha gyümölcsöket - főleg az epret és a málnát - a szürkepenésszel járó rothadás támadja meg. A gyümölcsön pillanatok alatt jól látható, vattaszerű szőrök jelennek meg, amelyet a gyümölcs gyors rothadása követ. Az áttelelő gyökereket és hagymagumókat az úgynevezett gyökér- és gumórothadás károsítja. Más néven ugyan, de itt is a szürkepenészről van szó.

Mi a szürkepenész?

A szürkepenésznek vagy botritisznek nevezett gombafertőzést (teljes nevén Botritis cinerea), sokszor nehéz felismerni, mivel a szürkepenész gyakran másfajta levél- és gyökérrothadás kísérője. Azonban az elpusztult és rothadásnak indult növényi maradványok rendszerint elősegítik a gomba megjelenését, ezért amint bármilyen sérült növényi részt felfedezünk, azonnal távolítsuk el. Megéri. A szürkepenésszel fertőzött paradicsom kezelése gyakran nem könnyű, mivel sokan nem szívesen kezelik gombaölő szerrel ehető növényeiket. A szürkepenésszel fertőzött eperszemeken szürkés, vattaszerű szőrzet jelenik meg, amely a gyümölcs rothadásához vezet. A rothadó bimbók, virágok és virágszárak a szürkepenész megjelenéséről árulkodnak.

A tünetek

A szürkepenész jelenlétére utaló tünetek eltérőek, de általában felismerhetőek a fertőzött növényi részen látható szürke, vattaszerű penészről, amelyet az érintett részek rothadása követ. A bimbók, virágok és virágszárak lerohadhatnak (például a fukszián), és a fertőzött virágszirmokon piszkosfehér, vörös vagy barna foltok éktelenkednek - a ciklámen virágszirmokra nagyon jellemző az ilyen jellegű elszíneződés. A penész nagyon finom, felálló, szorosan összetapadó bolyhok tömegeként látható. Ha megpiszkálják, a jól beágyazódott penész spórák tömegeit löki ki magából. A szürkepenészes rothadás esetenként halványbarna színű rothadássá alakul, amely az ismerősebb vattaszerű gomba alatt rejtőzik. A gombának ez a típusa a tárolt terményeket támadja meg.

A terjedés módja

Mint az összes gombafajta, a szürkepenész is a levegőben szétszórt mikroszkopikus méretű spórák útján terjed. A spórák a talajon vagy a sérült növényi részeken tapadhatnak meg.

A megelőzés

A szürkepenész leggyakrabban olyankor okoz problémákat, amikor a környezeti hőmérséklet ingadozik. Tavasszal és ősszel a hőmérséklet csupán néhány óra leforgása alatt fordulhat nagyon melegről hűvösre. Ha e folyamatot túlzott öntözés vagy párásítás kíséri, növényünk mikrokörnyezete könnyen hideggé és nedvessé válhat. Zárt helyiségen tartott növények számára lényeges a jó szellőzés biztosítása. Mindegy, milyen hideg van odakint, növényünknek meg kell kapnia friss, huzatmentes levegő adagját, lehetőleg a déli órák környékén. Ésszerűtlennek tűnhet, hogy először fűtjük a télikertet, ahol növényeinket tartjuk, majd kinyitjuk rájuk az ablakokat, ám ez gyakran elengedhetetlen. Esetleg érdemes átgondolni, vajon növényeinknek tényleg szükségük van-e a fűtésre. Ha a helyiséget a család számára kellemes hőmérsékleten tartjuk, a szoba könnyen fülledté és áporodottá válhat. 10 perc friss levegő és kicsit visszafogottabb öntözés elegendő lehet a szürkepenész távoltartásához.  

Zsúfoltság

A szürkepenész támadásának elsődleges célpontjai a túlságosan zsúfoltan tartott, illetve a cserepüket kinőtt, túl sűrűn nőtt növények. Növényeinket csak annyira tegyük közel egymás mellé, hogy leveleik össze ne érjenek.      

A tisztaság

Fontos, hogy a növények és a cserepek tiszták legyenek. Távolítsunk el minden sérült, elhalt vagy pusztulófélben lévő növényi részt, mielőtt rothadni kezdene. Többi növényünktől tartsuk távol azokat a növényeket, amelyek a nyugalmi állapotra készülve éppen visszahúzódnak. A szürkepenész spórái rendkívül mozgékonyak, ezért fertőzött növényeinket a lehető legkevesebbet bolygatva, gyorsan kell kezelnünk.

A megelőzés módjai

A szürkepenész veszélyének különösen kitett növényeink esetében elővigyázatosságból megelőző növényvédő programot folytathatunk. Ehhez a kereskedelemben kapható készítmények közül a megfelelő gombaölő szert használjuk.

A gombaölő szerek használata

Miután felfedeztük a szürkepenész első jeleit, távolítsunk el minden elhalt növényi részt, majd a növényt permetezzük le a megfelelő gombaölő szerrel. Mindig győződjünk meg, hogy a szer aktív hatóanyaga alkalmazható-e növényünknél. Élelmiszernövények esetében tartsuk be a csomagon feltűntetett élelmezésügyi határidőt. Bizonyos vegyszereket az adott növénytől függően eltérő módon kell használni, ezért mielőtt alkalmaznánk, mindig olvassuk el a használati utasítást.  

Első a biztonság

Ha a vegyszeres kezelési módszert választjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy néhány növény érzékeny bizonyos vegyületekre, valamint, hogy a szürkepenész és a hasonló betegségek vegyszerekkel (például benomil, tiofanát-metil vagy karbémdazim) szemben ellenállóvá válhatnak, ha az adott szert túl gyakran alkalmazzuk. Gondosan válasszuk ki a szert, olvassuk el a használati utasítást, és ne használjuk túl sokszor ugyanazt a készítményt. A fent felsorolt 3 alkotóelem ellen együttes rezisztencia alakulhat ki, ezért egyiket se alkalmazzuk, ha a szürkepenész bármelyikükkel szemben ellenállóvá vált. Mielőtt bármilyen helyettesítő szert használnánk, ellenőrizzük, hogy az nem ugyanazokat az aktív hatóanyagokat tartalmazza-e, mint az előzőleg használt készítmény, és sohase induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a természetes eredetű hatóanyagok nem lehetnek mérgezőek.

A kezelés helye

Enyhe napokon lehetőleg a szabadban, szélmentes helyen kezeljük a növényeket. Óvjuk őket a tűző naptól, amíg leveleik meg nem száradnak. A másik lehetőség az ablakpárkány. Ha egyik lehetőség sem jöhet számításba, kezeljük a növényt a mosogatóban, amelyet később könnyen kimoshatunk. Ügyeljünk, a legtöbb vegyszer tönkreteheti a fényezett felületeket. Miután eltávolítottuk a fertőzött gyümölcsöket, virágokat és leveleket, permetezzünk gombaölő szerrel. Az élelmiszernövényeket az előírt ideig ne takarítsuk be.
 

Növények ápolása, gondozása

Szobanövények, virágok, dísznövények kezelése, ápolása, gondozása, növények szaporítása, öntözése, ültetés, átültetés, metszés. Növény betegségek, kártevők elleni védekezés. Növényápolási tanácsok, ötletek.

Növény ápolási ötletek Szobanövények, virágok, dísznövények kezelése, ápolása, gondozása. Növényápolási tanácsok, ötletek. Orchidea gondozása Metszési alapismeretek Vágott virágok gondozása Szobanövények átültetése Magas törzsű növények nevelése Még több növényápolási ötlet	Növények szaporítása Szobanövények, virágok, dísznövények szaporítása. Növény szaporítási tanácsok, ötletek. Szaporítás fás dugványról Szaporítás levéldugványról Szaporítás tőosztással Páfrányok spórás szaporítása Szaporítás moházással Még több növény szaporítás
Növények öntözése Szobanövények, virágok, dísznövények öntözése, gondozása. Növény öntözési tanácsok, ötletek. Kaktuszok és pozsgások öntözése Növény öntözési alapismeretek Mit tehetünk túlöntözés esetén? Növényeink átmeneti gondozása Még több növény öntözés	Növény kártevők elleni védekezés Növény betegségek és növény kártevők elleni védekezés. Szobanövények, virágok kártevői elleni tanácsok, ötletek. Pajzstetvek elleni védekezés Gyapjas tetvek elleni védekezés Takácsatkák elleni védekezés Levéltetvek elleni védekezés Szürkepenész elleni védekezés Még több kártevők elleni ötlet

Gyógynövények és Fűszernövények Gyógynövények és fűszernövények ismertetése. Gyógynövények gyógyhatása, Fűszernövények és a kert, növények ápolása, gondozása, érdekes, különleges növények... Bíbor Kasvirág (Echinacea Purpurea) A bíbor kasvirág virágzata révén a virágoskertek egyik ékessége és az egyik legnépszerűbb gyógynövény. Rebarbara (Rheum) A rebarbara gyógyhatású anyagait máj és epebajokra, valamint aranyeres fájdalmakra használják. Borsmenta (Menta Piperita) A világon szinte mindenütt termesztik a borsmentát a konyhaművészetben és a gyógyászatban betöltött szerepe miatt. Kerti Körömvirág (Calendula Officinalis) A körömvirág (Calendula officinalis) egyike a legtöbbféleképpen használt fűszer-, és gyógynövényeknek.

Bíbor Kasvirág (Echinacea Purpurea)

A bíbor kasvirág virágzata révén a virágoskertek egyik ékessége és az egyik legnépszerűbb gyógynövény.

A bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) a csövesvirágúak (Asteroideae) kasvirág nemzetségébe tartozó kilenc faj egyike. Ismert még, mint lángvörös kasvirág, piros kasvirág vagy bíbor kúpvirág. Közeli rokona a keskenylevelű kasvirág (Echinacea angustifolia). A két gyógynövény között az a különbség, hogy a bíbor kasvirág sugárvirágai kevésbé lehajlók, de gyógyhatásaik hasonlóak. A két faj kereszteződése számos hibrid kialakulásával járt, amelyekkel összetéveszthetők. Szintén hasonlít a kasvirághoz a növény távoli rokona, a sárga kúpvirág, de ez a növény gyógyászati célra teljesen alkalmatlan. A bíbor kasvirág Észak-Amerikában őshonos, ott az egyik legnépszerűbb gyógynövény, kiváltképp a Nagy síkság indiánjai használták; a hódítók tőlük vették át használatát. A bíbor kasvirág a száraz erdőket, füves pusztákat kedveli. A közép-nyugati prérin, például Texasban máig vadon nő. Európában a mérsékelt égöv alatt a 18. század óta termesztik dísz- és gyógynövényként.

A bíbor kasvirág virágzata a virágoskertek egyik ékessége. Szépen mutat más évelők, díszfüvek társaságában, szegélyágyakban egynyári virágokkal. Kitűnő társai az őszirózsa, fátyolvirág, szarkaláb, küllőrojt, vagy különféle sötét-bordó levelű növény. Feltűnő virágai vázában is sokáig frissek maradnak. Vaskos bíbor-zöld szárú, 80-90 cm-re növő évelő, amely vékony lándzsás, kihegyezett végű, érdesen szőrös leveleket fejleszt. Nyáron megnövő, feltűnő fészekvirágzataiban a barnásvörös középső csöves virágok gömbölyded fejecskét alkotnak, amelyeket bíborszínű nyeles virágok vesznek körül. A virágok pillangókat, dongókat, méheket csalogatnak. A napos helyeket kedveli, de félárnyékban is megél. Kora tavasszal vessük szabadföldbe lehetőleg meszes talajba, mivel azt kedveli, vagy ültessük később palántaként, vagy az idősebb növényeket tőosztással szaporítsuk. Tavasszal erőteljesen metsszük vissza a növényeinket.

Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) gyógyhatása

Többnyire a kasvirág gyöktörzséből állítják elő a gyógyhatású szereket, mivel ebben találhatók meg koncentráltan a gyógyító hatóanyagok. De a virágokat, szárát és a leveleket is fel lehet használni. Alkoholban jól lehet tartósítani az értékes immunerősítő és antibiotikus hatóanyagokat. Fájdalomcsillapító és antibiotikus hatású, ezért külsőleg kiválóan alkalmas sebek kezelésére. Hígított oldatával sebeket fertőtleníthetünk. Belsőleg alkalmazva immunerősítő, és enyhíti az allergiás tüneteket. Ha torokfájás, meghűlés, vagy influenza kezdeti stádiumában 2-3 óránként 8-10 csepp kasvirág-tinktúrát fogyasztunk, akkor gyorsabban enyhülnek a tünetek. Hatásos szer a méhcsípés, a krónikus orrvértolulás, a lábszárfekély és a csecsemőkori kolera kezelésében. Mint növényi antibiotikumot és immunrendszer-stimulálót ajánlják megfázás és influenza, hólyagfertőzés, mandulagyulladás esetén és más fertőzéses betegségekre. A kasvirág készítményeket emellett vágások, égések, pikkelysömör, ekcéma, nemi szervi herpesz és ajaksömör kezelésére lehet alkalmazni. A kasvirág a fertőzést okozó vírusok, baktériumok, gombák sok fajtáját pusztítja el. Ezek a tények alátámasztják hagyományos felhasználását a sebgyógyításban és számos fertőző betegség: megfázás, influenza, mandulagyulladás, hörghurut kezelésében.

Bazsalikom (Ocimum Basalicum)

Kellemes aromájú, jó illatú gyógy és fűszernövényünk. Számtalan levesnek, főzeléknek, pecsenyének aromás összetevője.

A bazsalikom (Ocimum basilicum L.) dísz-, fűszer-, és gyógynövény. A bazsalikomcserje Dél-Amerikában őshonos növény, de megtalálható a világ valamennyi részén, mindenütt sok hiedelem fűződik hozzá. A bazsalikom szára fél méternél is magasabb. Aratása virágzása kezdetén történik, 10 cm tarló meghagyásával. A kellően megszárított szárakról a virágot és a leveleket lemorzsolják. Tarolása fénytől védve, jól lezárva.

A bazsalikom általában másodszor is aratható. Erős, jellegzetes, szegfűszegre emlékeztető, édeskés íze van. Kellemes aromájú, jó illatú fűszernövényünk, általában szárított formában kapható. Érdemes cserépben is tartani, zölden is kedvelt fűszere például a mediterrán konyhának illetve az olasz ételekhez gyakran használt finom fűszer. A bazsalikom nálunk, a virágoskertekben, a tarka virágok közt illatozott. Onnan tépték le ételek ízesítéséhez. Egy pici bazsalikom igen érdekes aromát kölcsönöz a húsételeknek, mártásoknak. Nagyon jól illik friss salátákhoz és paradicsomos ételekhez, babhoz, gombához. Mártások, eltett savanyúságok, erjesztett fűszerecetek kiváló ízesítője; a bazsalikom a fokhagymával együtt a klasszikus pesto szósz alapja. Számtalan levesnek, főzeléknek, pecsenyének aromás összetevője. Felhasználható levesekben, főzelékekben (különösen fehér babban), salátákban, szószokban, pácokban, sültekben, mártásokban, darált húsokban, halételekben, növényi ecetekben, vizes és ecetes uborka eltevésénél. A leveleket fiatal korukban szedjük le, vágjuk fel, passzírozzuk át olajjal, vagy morzsoljuk el. Főtt ételekhez a főzés utolsó percében adjuk hozzá. A bazsalikomot fagyasztással vagy szárítással is tartósíthatjuk. Egész bazsalikom leveleket tegyünk el olívaolajba sóval, vagy pedig szárazon gyömöszöljük üvegbe sóval rétegezve. A bazsalikom leveleket meg is száríthatjuk, majd tegyük üvegbe, és csak akkor morzsoljuk szét, amikor az ételbe tesszük, hogy az illóolajok ne vesszenek el. A növény illata elűzi a legyeket is. Ha néhány bazsalikomlevelet vízbe áztatunk, és az italt megisszuk, hamarosan felfrissülünk. A levelek forrázata serkentőleg hat az emésztésre. A bazsalikomos illóolaj is jól használható frissítő hatású fürdőhöz.

Bazsalikom (Ocimum basalicum) gyógyhatása

Felhasználható részei

A levelek, és a virág felső része.
A bazsalikomot sikeresen használják bőrfertőzések, különösen a faggyúmirigy gyulladásának kezelésére. Emellett a bazsalikom erősíti a szervezet ellenálló képességét is. A növényt rákos daganatok gyógyítására is alkalmazzák. Gyógyszerként felfúvódás ellen, köhögés csillapítására, szélhajtónak használják. Pattanásos bőrre alkalmazva elpusztulnak a baktériumok. Serkenti az immunrendszert. Hatására a kórokozókkal szembeni ellenállóságért felelős antitestek termelődése 20%-kal növekszik.

Népies elnevezései

bazsalikusfű, buszujok, kerti bazsalikum, királyfű, német bors.
 

Rebarbara (Rheum)

A rebarbara gyógyhatású anyagait máj és epebajokra, valamint aranyeres fájdalmakra használják.

A rebarbara (Rheum) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjének keserűfűfélék (Polygonaceae)családjába tartozó, lágyszárú növénynemzetség, kb. 60 jelenkori fajjal. A növényeknek nagy, háromszögforma leveleik vannak, húsos levélnyéllel. A kétivarú virágok aprók, színük a zöldesfehértől a rózsavörösig terjed, bogas fürtvirágzatba tömörülnek.
Számos faját termesztik gyógynövényként vagy emberi fogyasztásra - ide tartozik a zöldségként termesztett Rheum rhabarbarum vagy Rheum x hybridum, illetve a Rheum rhaponticum faj is. Bár a rebarbara levelek mérgezők, a levélnyeleket fanyar ízükért felhasználják.

Európában a 16. századtól ismert ez a Dél-Szibériából származó növény. Tavasszal nőnek hosszú száron a rebarbara nagy levelei. A konyhában a rebarbara szárát használják, ami számos életfontosságú anyagot, szerves savakat tartalmaz, P-, és C- vitaminforrás, frissítő hatású. Előnyös az emésztésre, antibiotikus hatását is kimutatták. Főként édességek, kompótok, desszertek alapanyaga. A rebarbara savanykás-édeskés íze - Kompót vagy mártás formájában - Kiválóan egészíti ki a nehezebb vadételek, sültek vagy húspótló ételek - gomba-, tojás-, burgonya-, gabona-, sajtételek - zamatát.

Rebarbara (Rheum) gyógyhatása

Leszámítva a rebarbara rossz oldalát - A rebarbara levelei mérget tartalmaznak -, kis adagokban való fogyasztása gyógyhatású is lehet. Számos kivonata kapható a gyógyszertárban. A gyógyszert máj és epebajokra, valamint aranyér fájdalmakra használják. A rebarbara gyökérből készült rebarbara por azok számára ajánlatos, akik valamilyen száj betegséggel küzdenek, s akiknek barnásak és kilazultak a fogai. A port külsőleg, fogmosásra használjuk. A rebarbara-lé sebek lemosására is alkalmas, azokon is segíthet, akiknek nehezen gyógyuló sebük van. Ha kertünkben van rebarbara, ne ijedjünk meg használatától, csak azért mert a nem hozzáértéssel bajt csinálhatunk magunknak. A rebarbara csak akkor árthat, ha főve használjuk. A rebarbara gyökere és levelei is gyógyhatásúak. Levelei több oxálsavat tartalmaznak, mint a gyökere. A rebarbara astringent tartalma folytán megszünteti a hasmenést. Gyógyászati célra általában a 6-8 éves növények gyökértörzsét gyűjtik.

Környezeti igénye

A hideget és a meleget egyaránt jól tűri. A szubtrópusi területeken a kissé hűvösebb hegyoldalakon virít szebben, így a hőigénye alapján talán a hűvösebb éghajlatú területeket kedveli. A mérsékelt égöv alatt mindenütt megmarad.
Szereti a napsütötte domboldalakat, de félámyékban is nevelhető. Rövid nappalok idején (télen) csak a vegetatív részek fejlődnek, virágképződéséhez hosszú nappalok szükségesek, a fénnyel szemben tehát meglehetősen közömbös.
Nagy zöldfelülete miatt sok vízre van szüksége. Jó vízgazdálkodású területeken fejlődik csak kielégítően. A tartósan vízállásos helyeken a gyökértörzse egy-két hét alatt elrothad. Csapadékszegény nyarakon különösen laza, homokos talajokon érdemes öntözni. Bármilyen típusú talaj megfelelő számára, a szélsőségeseket kivéve.

Termesztése

A terület kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy több évig egy helyen marad, tehát vetésforgón kívüli helyre ültessük. Ősszel a mélyművelés előtt szórjuk ki a szerves és műtrágyákat, majd 50-60 cm mélyen forgassuk meg a talajt. Szerves trágyát később is adhatunk az ültetvénynek, a növények visszahúzódását követően (novemberben), majd utána óvatosan ássuk fel a sorok közét.

Legegyszerűbb szaporítási módja a tőosztás. Kiöregedett töveket is felhasználhatunk erre a célra. A kiásott töveket éles késsel annyi részre vághatjuk, ahány hajtás vagy hajtásrügy megtalálható rajtuk, de általában négynél többre ne daraboljuk.
A feldarabolt gyökértörzseket októberben, az ásás után, elmunkált talajba ültessük el. A rügyek kb. 2 cm-rel kerüljenek a talajfelszín alá. Ültetés után földdel kupacoljuk fel a töveket. A tőosztás kora tavasszal (február-márciusban) lehetséges.
Dugványok hiányában magról is szaporítható. A magok gyengén csíráznak, ezért egyévesnél régebbivel ne próbálkozzunk. Április végén, szabad földbe, sűrűn vessük, majd kelés után 3-4 hét múlva ritkítsuk ki 8-10 cm-es távolságra. A palántaágyást tartsuk gyommentesen, és ha szükséges, többször is öntözzük. A palánták helyben, takarás nélkül jól áttelelnek, majd a következő év tavaszán ültethetők a végleges helyükre.
Ültetéskor vegyük figyelembe, hogy nagy tenyészterületre van szüksége, ezért a növények egymástól 1-1,2 m-es távolságra kerüljenek.

Mikor szedjük le a rebarbarát?

Amikor a rebarbara szára olyan vastag, mint a hüvelyujjunk, már szedhető. A színe nem mérvadó, mert lehet zöld és piros is. Szedéskor ne vágjuk, hanem törjük a növényt!

Mire vigyázzunk a rebarbara felhasználásakor?

A rebarbara levelei mérget tartalmaznak, ezért azokat azonnal távolítsuk el és olyan helyre dobjuk ki, ahol a gyermeket nem tudnak hozzáférni!

Hogyan fagyasszuk le a rebarbarát?

1.    Alaposan mossuk meg, vágjuk le minden végét és vágjuk fel 2 cm-es darabokra.
2.    Tegyük fagyasztóedénybe úgy, hogy a tálka tetején legalább 1 cm szabadon maradjon.
3.    Zárjuk le az edényt és helyezzük a mélyhűtőbe.

Tipp:

A mélyfagyasztásra szánt rebarbarát 1 percig helyezzük forró vízbe, majd azonnal hűtsük le hideg vízben. Ezáltal a növény jobban megőrzi színét és ízét. A fagyasztott rebarbarát lekvár készítésére is kiválóan felhasználhatjuk.

Articsóka (Cynara Cardunculus)

Az articsóka az egyik leghatásosabb tisztító és méregtelenítő élelmiszernövény, sok helyen a böjti napok főeledele.

Az articsóka (Cynara cardunculus vagy Cynara scolymus) Észak-Afrikában őshonos fészkesvirágú zöldség- és gyógynövény, Európában termesztik. A görögök óta népszerű zöldségféle. Magyarországon sokáig dísznövényként tartották. Magas termetű, évelő növény. Zöldeskék, osztott, hosszú leveleinek fonákja fehéres színű. Ránézésre rokonaihoz, a bogáncsfélékhez és a szamárkenyérhez hasonlóan veszedelmesen szúrósnak tűnik, filces szőrös levelei azonban puhák, kellemes tapintásúak. Többnyire csak a vetése utáni második évben kezd virítani, és 3-4 éven át ad jó termést.

Az articsóka Dél- és Nyugat-Európában mindennapos ételnek számít, nálunk azonban csak elvétve találkozhatni vele, pedig a kiskertek hálás növénye lehetne.

A növény virágzatának húsos fészekpikkelyeit a franciák és az angolok előszeretettel fogyasztják salátaként vagy főzeléknek, de készítenek belőle mártást is tészta mellé. Íze kellemes, jól harmonizál a legkülönbözőbb fűszerek aromájával.

Articsóka (Cynara cardunculus) gyógyhatása

Az articsóka az egyik leghatásosabb tisztító és méregtelenítő élelmiszernövény, sok helyen a böjti napok főeledele.
Az articsóka levelében cinarin nevű keserűanyag található, amely segíti az epe áramlását, és serkenti a máj sejtjeinek regenerálódását és csökkenti a koleszterinszintet. Az ebből készült kivonatokat sárgaság és májfunkció zavarok esetén alkalmazzák. A növény gumója is tartalmaz valamennyit a hatóanyagból, ezért minden emésztési zavarral és májproblémával küszködő számára ajánlott étel. Az articsóka a népi gyógyászat közismert növénye. Magas vérnyomás kezelésére, valamint szívszélhűdést megelőző szerként használják. Az utóbbi időben kimutatták koleszterinszint-csökkentő és vízhajtó hatását is. A méregtelenítés hatásának reumás, ízületi gyulladásos és köszvényes betegek kezelésénél van nagy szerepe. Az articsóka számtalan gyógyszer és gyógyhatású készítmény alapját képezi.

A leveléből főzött teát epe- és májbajok, magas vérnyomás, érelmeszesedés, cukorbetegség, vese- és hólyagbántalmak ellen használják. Kivonatából gyomorkeserűt készítenek, mely étvágykeltő hatású. Emellett nyugtatólag hat a megterhelt májra is egy-egy görbe éjszaka után.
Olaszországban sokan fogyasztják a bébi articsókát nyersen, olívaolajos-citromos öntettel. Nyersen még erősebb egészségmegőrző ereje van, mint párolva vagy főzve, íze pedig friss, pikáns. Ideje lenne, hogy ez a kiváló élelmiszer- és gyógynövény elnyerje méltó helyét a magyar konyhában és természetgyógyászatban is.

Fajtái

Artischocke von Laon. Magassága 80-100 cm, kissé későn érő fajta. Levélalapja széles, vastag, húsos, zöld színű. Magról jól szaporítható és jól áttelelő fajta.
Grüne Französische. Inkább a melegebb, déli országok fajtája.
Violette Pariser. Csúcsos fejű, keskeny terméskezdeménnyel. Többnyire nyersen fogyasztják. Magassága kb. 70 cm.
Violette Italiensche. Szintén a délebbi országok fajtája.

Termesztése

Az articsóka egegyszerűbben magról szaporítható. A magvakat 7-es, 8-as cserepekbe vetjük februárban, és a cserepeket fűtött hajtató létesítménybe rakjuk. A palántanevelés májusig tart, és ekkor következhet az állandó helyre ültetés úgy, hogy a cserépből földlabdával együtt kerüljön ki a növény.
Kiültetés után alaposan be kell öntözni a palántát. A növénytávolság általában 1 x 1 m.
Ha szabadba vetjük a magot, akkor ezt április folyamán végezzük, de így szaporítva csak a következő évben várhatunk termést, míg a palántás articsóka még ugyanabban az évben szedhető termést ad. Szabadföldbe 1 x 1 m-re fészekbe vetjük. Egy-egy fészekbe 3 szem magot tegyünk, és kelés után egyeljük ki.
A palántaneveléshez már februárban melegágyba, cserépbe vetik a magot, márciusban válogatják a hajtásokat, és májusban ültetik ki állandó helyére. A hajtásválogatáskor leszedett rügydugványok továbbra is melegágyban tartva gyökereztethetők.
Víz- és tápanyagigényes növény. Ősszel az elvirágzott virágszárat le kell vágni, és felkupacolással, takarással kell védeni a téli fagyok ellen. Tavasszal ismét át kell nézni a hajtásokat, és a két legfejlettebbet kell meghagyni. A virágkezdemény általában júliustól szeptemberig folyamatosan szedhető.
 

Borsmenta (Menta Piperita)

A világon szinte mindenütt termesztik a borsmentát a konyhaművészetben és a gyógyászatban betöltött szerepe miatt.

A borsmenta (Mentha piperita L.) az ajakosak – Lamiaceae (Labiatae) családba tartozó fűszer- és gyógynövény.Népies nevei: borsos menta, angol menta, mithen menta.
A gyógyászati hatóanyagot a borsmenta (Mentha  piperita L)., növényvirágzás előtt gyűjtött, szárított lomblevelei szolgáltatják. A hatóanyagot adó levelek rövid nyelűek, lemezük lándzsa vagy nyújtott ellipszis alakú, fűrészes szélű, a levél csúcsa hegyes, válla lekerekített, erezete szárnyas, felszíne sötétzöld, fonáka világosabb zöld. Gyakran a levélerezet, vagy a levél egy része antociántól ibolyás színű. A növény mentolos szagú, íze először égető, majd hűsítő. A virágzáskor gyűjtött gyógynövény kellemetlen szagú a mentofurantartalom megnövekedése miatt.

A borsmenta aktív hatóanyagának, a több mint 40 különféle vegyületből álló aromás illóolajának köszönheti gyógyító értékét. A legjelentősebbek közé tartozik a mentol (az illóolaj 35-50%-a). amenton (15-30%) és a mentil-acetát (3-10%). Gyógyászati célra a borsmentaolajat a növény föld feletti részeinek vízgőz-desztillációjával nyerik.
A borsmenta hatóanyagai elsősorban sima izomgörcs-oldó hatású. A hatáshordozó vegyületek közé tartozik az illóolaj, de a flavonoidok is részt vesznek. A mentából előállított teát főleg görcsoldásra, felfúvódásoknál alkalmazzák, egyéb hatóanyagokkal együtt nyugtatóként is használják.

Borsmenta gyógyhatása

Általánosan javallt

gyomorégés, émelygés, emésztési zavarok enyhítésére
diverticulitis és az irritábilis bél szindróma tüneteinek megszüntetésére
epekövek oldására
leheletfrissítésre
izomfájdalmak enyhítésére

Az emésztési zavarok enyhítésére kitűnő borsmenta görcsoldó tulajdonsággal rendelkezik, és mérsékli az izomtónust. Ezen kívül jó a lehelet felfrissítésére és orrdugulás ellen is. A borsmentaolaj hatására az emésztőrendszer simaizmai ellazulnak, így megszünteti a bélgörcsöket és a bélgázt. Görcsoldó tulajdonsága a hastáji fájdalmakkal váltakozó hasmenéses és székrekedéses rohamokkal járó emésztési zavarok, az irritábilis bél szindróma kezelésében is hasznos lehet. A borsmentában lévő mentol úgy fokozza az emésztést, hogy serkenti a természetes emésztőnedvek és az epe termelődését.
E tulajdonsága teszi a borsmenta-olajat az egyik legnépszerűbb, recept nélkül kapható savkötő szerré. Számos kísérlet igazolja, hogy a borsmenta illóolaja képes az epekövek oldására is, ezzel szükségtelenné téve a sebészi beavatkozást. Mielőtt azonban erre a célra használná az olajat, feltétlenül beszéljen orvosával. Közvetlenül a nyelvre téve a kellemetlen szájszagot is megszünteti.
Teaként elkészítve vagy olaj formájában enyhítheti a mozgó járművön való utazás okozta szédüléssel és émelygéssel járó rosszullétet. A bors¬mentatea a fokozott bélgáz-képződést és felfúvódást, valamint a diverticulitis tüneteit is elmulaszthatja. A borsmenta- olajat a bőrbe dörzsölve a hidegérző idegvégződéseket ingerli; az ebből jövő ingerületek elnyomják a fájda-lomérzékelő idegvégződésekből származókat, ezért az izom fájdalmak enyhítésére is kiváló. A borsmenta megfázás és köhögés elleni hagyományos használatának jogosságát sokan vitatják. Bizonyos vizsgálatok alapján a borsmentának egyáltalán nincs ilyen hatása. A gyógynövények tudományos kutatásával hivatalosan megbízott németországi egészségügyi tanács, az ún. E Bizottság a borsmenta orrdugulást csökkentő, az orrjáratok gyulladását enyhítő hatására hívta fel a figyelmet. Számos, megfázással küszködő beteg tapasztalata szerint is, a borsmenta illékony mentolját belélegezve légzésük könnyebbé vált. A borsmentatea szintén enyhítheti az asztmás rohamot kísérő hörgőszűkületet.

 

Felhasználási módok

Irritábilis bél szindróma, émelygés és epekő ellen: szedjen borsmenta-illóolajat tartalmazó, vékonybélben oldódó kapszulákat, mivel így a borsmenta ott fejtheti ki hatását, ahol a legnagyobb szükség van rá, vagyis a vastag- és vékonybelekben, s nem pedig a gyomorban. Étkezések között vegyen be naponta kétszer-háromszor 2-3 kapszulát, amelyek mindegyike 0,2 ml borsmentaolajat tartalmazzon.Szájfrissítésre: helyezzen néhány csepp borsmentaolajat a nyelvére.Bélgáz képződés megszüntetésére: készítsen teafőzetet 1-2 teáskanál szárított bors-menta levél felhasználásával. amelyet egy csésze nagyon forró vízben áztasson 5- 10 percig. A csészét takarja le, mivel így megakadályozza az értékes illóolaj elillanását.Orrdugulás ellen: naponta igyon meg legalább 4 csésze borsmentateát.Fájdalomcsillapításra: tegyen néhány csepp bors¬menta-illóolajat 15 ml semleges olajba. Ezzel az eleggyel naponta legalább négyszer masszírozza be a fájó testrészt.

Borsmenta tea készítése

Két teáskanálnyi szárított borsmentát forrázzunk le 1 csészényi forró vízzel, majd 5-7 perc után szűrjük le. A friss levelekből készült tea kellemes hűsítő ital a nyári nagy melegben.

Borsmenta olaj készítése

1 dl olajat öntünk két marok aprított borsmentalevélre, és 3-4 hétig lezárt üvegben, polcon tároljuk. Leszűrés után már sötét üvegben legyen a helye. Bármilyen fájdalom esetén bedörzsölő szerként használjuk. Rovarcsípés vagy bőrkiütés esetén kellemes viszketéscsillapító szer.

Borsmenta gondozása

A borsmentát cserépben nevelve a téli időszakban is mindig friss levelet tehetünk a teába. Saláták, hústöltelékek, sültek ízesítésére más fűszerekkel (izsóppal, majoránnával, kakukkfűvel) kombinálva használjuk.

A borsmenta szaporítása, vegetatív részekkel, földalatti és feletti hajtásdarabokkal történik. Csíraképes mag ritkán terem, ezért sokkal biztonságosabb a növényi részekkel való dugványozás. Erre a legalkalmasabbak a földalatti hajtások. A két-három éves töveket ősszel, a vágás után ássuk ki. Az indák víztartalma nagy, 80% körüli, ezért néhány óra alatt kiszáradhatnak, és telepítésre alkalmatlanná válnak. Azonnal ültessük el, esetleg fóliával, földdel takarjuk. A kiemelt 50-100 cm-es indákat 20-30 cm-es darabokra szétszedve, egymástól 5-8 cm-re ültessük el. A száraz talajt ültetés előtt alaposan töltsük fel vízzel és gyorsan ültessünk, mert a nyitott barázdában 15-20 perc alatt megfonnyadnak.
Az őszi telepítés sokkal biztonságosabb, mint a tavaszi. Nyár elején szaporítható gyökeres sarjhajtásokkal is. A vízszintesen futó földalatti és földfelszíni indákból előtörő hajtásokat indadarabokkal együtt válasszuk le az anyanövényről és azonnal, öntözéssel egybekötve, ültessük el.
Legveszélyesebb kórokozója a mentarozsda (Puccinia menthae Pers.), melyet a levél fonákon, száron világos, majd sötétbarna rozsdafoltokról ismerhetünk fel. A fertőzött részek elvesztik zöld színűket, elszáradnak, értéktelenné válnak. Hűvösebb, csapadékos időben a gombafertőzés igen gyorsan terjed. A legelső fertőzésgyanús tünet észlelésekor kezdjünk hozzá a védekezéshez. Szedését egy évben kétszer végezhetjük. A lakásban vagy annak közelében tartott mentát fűszerezésre bármikor szedhetjük. Legértékesebb a levele, melyet a bimbók megjelenése előtt fosszunk le a szárról. Nem szükséges levágni a hajtásokat, alulról felfelé a levél kifejlődésével párhuzamosan szedjük. Nagyobb területről a virágzás kezdetén kaszával vagy sarlóval vágjuk le a növényeket 5-6 cm-es tarló visszahagyásával.

Esetleges mellékhatásai

A borsmenta levelei, még ha hosszú időn keresztül alkalmazza is őket, általában nem okoznak mellékhatásokat. Ritkán előfordulhat bőrirritáció vagy gyomorégés a borsmentaolaj-kapszulák szedésénél. Allergiás bőrkiütések léphetnek fel a borsmenta-illóolaj helyi alkalmazásakor. Ha e tünetek valamelyikét tapasztalja magán, hagyja abba a borsmentakezelést és próbáljon ki más eljárást. Mivel a borsmentaolaj lazítja a gyomor-bélrendszer falát, ezért súlyosbíthatja a rekeszizomsérv tüneteit. Az 5 év alatti kisgyermekek, illetve csecsemők mellkasára és orrlyukába ne tegyen borsmenta-olajat, mivel fulladást válthat ki. Epekő okozta fájdalom esetén csak orvosi felügyelet mellett alkalmazzuk! Terhesség alatt kerülje a borsmenta nagy mennyiségben való fogyasztását.
 

Kamillavirág (Matricaria Recutita)

Nem túlzás, ha a kamillát mindenre jó gyógynövénynek nevezzük. Kiválóan hasznosíthatjuk gyulladáscsökkentő, görcsoldó, bélfertőtlenítő hatását.

A Kamillavirág (Matricaria recutita) a fészkes virágzatúak (Compositae) családjába tartozik. Az ország minden táján megtalálható, kedveli a szikes legelőket, száraz réteket. Jellegzetes fehér szirmú sárga fészkű virág. 20-40 cm magas, egyéves növény. Európában szántóföldeken, omladékokon, parlagokon, útszélen, töltésen, a mező szélén mindenütt növekszik. Magyarországon jelentős állománya van, exportálunk is belőle. Régebben gyakori gyomnövény volt a gabonaföldön, de mióta a gyomirtók elterjedtek, ez az állomány erősen megritkult. A növény fészekvirágzatát használjuk gyógyászati célokra. A hajtások csúcsán egyesével ülnek a virágzatok. Egy virágzat sziromnak látszó fehér nyelves virágokból és körülbelül 400 sárga csöves virágból áll. Májustól júniusig virágzik. A termés igen kicsiny, körülbelül 20 000 mag tesz ki 1 grammot. A botanikusokChamomilla recutita néven ismerik, de használatos még a régebbi elnevezése, a Matricaria chamomilla is. A magyar nyelv számos névvel illeti: orvosi székfű, katóka, pipiske, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, teafű, piperefű. Az elnevezések egy része rávilágít gyógyhatásaira. Az anyafű elnevezés pl. onnan származik, hogy a nőgyógyászatban a vajúdás idejének lerövidítésére használták, a piperefű pedig a szépségápolásban való gyakori használatára utal. A népi gyógyászat már évszázadok óta használja a kamillát, amely a legintenzívebben kutatott gyógynövények közé tartozik. A tudományos álláspont is elismeri a kamilla jó hatását a gyulladásos betegségekre, a felső légutak izgalmi állapotaira, a száj- és garatnyálkahártya gyulladásaira, gyomor- és bélpanaszokra.
 

Kamillavirág gyógyhatása

Általánosan javallt

- gyulladásos bélbetegség, emésztési zavarok, gyomorrontás kezelésére
- menstruációs görcsök enyhítésére
- szájfertőzés és ínygyulladás gyógyítására
- gyulladt szem tisztítására
- menstruációs görcsök enyhítésére
- általános nyugtatásra, relaxálásra
- álmatlanság csökkentésére
- szépségápolásra

Nem túlzás, ha a kamillát mindenre jó gyógynövénynek nevezzük, amely különösen kisgyermekek számára javallható. Bármilyen betegség, mindenekelőtt hasfájások és görcsök esetén kamillateát ajánlatos adni a gyereknek. Elsődleges felhasználási területe az emésztőrendszer. Itt hasznosíthatjuk gyulladáscsökkentő, görcsoldó, bélfertőtlenítő hatását. Segít a puffadás, hasmenés, kiütés, gyomorbántalmak és gyomorhurut, továbbá menstruációs zavarok, a menses kimaradása és egyéb altesti panaszok, álmatlanság, mellékhere-gyulladás, láz, fog- és sebfájás esetén. A kamilla megkönnyíti a székelést, anélkül, hogy meghajtaná az embert, és ily módon közvetve alkalmas aranyerek belső kezelésére, ugyanakkor kamillakenőccsel külsőleg is lehet gyógyítani az aranyeret. A kenőcs egyébként sebgyógyításra is használható. Csecsemő bélgörcseiknek oldására is alkalmas, ilyenkor ánizsmaggal 1:1 arányban kombinálható. Szájüreg, fogíny és torokgyulladásnál kamilla tea forrázattal naponta többször érdemes öblögetni. Aktivizálja az immunrendszert, mert serkenti a B-limfociták és makrofágok falóaktivitását.
 

A növényt már a régi egyiptomiak is használták. Az ókori egyiptomiak Ré napistennek ajánlották föl a kamillát, bőrüket gyakran dörzsölték be vele, mert csillapította a fájdalmat, a lázat és oldotta az izomfájdalmat és görcsöket.  Lepárlás által a növény leveleiből és virágaiból erőteljes hatású olaj készíthető. A római kamillaolajat gyakrabban használják, mivel világosabb színű, mint a német kamillaolaj. Mindkettő édes, gyümölcsös, meleg illatot áraszt. Mindezen tulajdonságaival nem csoda, hogy a kamilla gyakori összetevője, alapanyaga az arckrémeknek, testápolóknak és hajápoló termékeknek. Amikor este lefekszünk az ágyunkba és behunyjuk a szemünket, bőrünk is megnyugszik és regenerálódik az őt ért hatásokból. A kamilla a bőrön alkalmazva gyulladás gátló hatású. Olyan antibakteriális összetevőket tartalmaz, amelyek elősegítik a fertőzés megszűnését. De érdemes kombinálni olyan más gyógynövényekkel, amik cserzőanyagot tartalmaznak és sebösszehúzó hatásúak ( apróbojtorján, tölgyfakéreg), mert a kamilla egymagában eláztatná a sebet. Kamillaolajat már az ókorban is használtak bedörzsölésre idegfájdalom és végtag szaggatás esetén. Régi füvészkönyvekben az olvasható, hogy a kamillaolaj megszünteti a végtagok fáradtságát és a leforrázott kamilla a beteg húgyhólyagra téve csökkenti a fájdalmat. A kamilla nagyszerű nyugtató és idegerősítő szer. Olyan anyagokat tartalmaz, amelyek az agy és az idegrendszer ugyanazon részeire hatnak, ugyanúgy nyugtatnak és oldják a stresszt, mint a nyugtatószerek. A kamillának valóban enyhe nyugtató hatása van, de ennél sokkal fontosabb, hogy a testet ellazítja, ezáltal könnyebbé teszi az elaIvást. Ha valamilyen bosszúság ér bennünket, készítsünk egy bögre kamillateát; azonnal megnyugszunk, még mielőtt az idegesség a szívet károsítaná. Nagyon ajánlható meleg pakolásként száraz fűpárnát tenni a fájó testrészre. A kamillás fürdők és lemosások nyugtatóak, egyáltalán az egész idegrendszerre nagyon jó hatással vannak. Súlyos betegségből való felépülés vagy nagyfokú kimerültség után hamarosan jó közérzetet és belső nyugalmat biztosít. Szépség-ápolószerként sem szabad megfeledkezni róla! Ajánlatos hetente egyszer kamillafőzettel lemosni az arcot és meglátják, bőrük friss és üde marad. Hajápoláshoz is kiváló a kamillafőzet, főképpen a szőkéknek. Kamillás haj mosás után a haj illatos és csillogó lesz.

 

Esetleges mellékhatásai

A kamilla enyhe hatású és hosszú ideig alkalmazható akár külsőleg, akár belsőleg, alig van mellékhatása. Ha az ajánlottnál nagyobb adagot szed, esetleg hányingert érezhet. Bátran használhatja felírt vagy vény nélkül kapható gyógyszerekkel, de más gyógynövényekkel és táplálék-kiegészítőkkel együtt is. Ajánlott adagokban a kamilla biztonságos gyermekek, terhes vagy szoptató kismamák számára is.
 

Felhasználási módok

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál kamillát adunk '/4 liter vízhez, csak forraljuk, rövid ideig állni hagyjuk.Fürdőadalék: kádfürdőhöz két összemarok kamillát veszünk, arcfürdőhöz és hajmo-sáshoz mindig egy-egy maréknyi kamillavirágot, leforrázzuk és állni hagyjuk.Borogatás: 1/4 liter forrásban lévő tejbe púpozott evőkanál kamillát öntünk, rövid ideig állni hagyjuk, leszűrjük, és meleg borogatásra használjuk.Kamillás gőzölés: egy púpozott evőkanál kamillát egy liter vízzel leforrázunk. Törül-köző alatt inhalálunk.Növénypárna: egy vászonzacskót megtöltünk szárított kamillavirággal és lezárjuk. Valamilyen száraz edényben (serpenyőben) felmelegítjük, és a testre helyezzük.Krém: Gondosan ellenőrizze a kamillás bőrápoló szereket! Vannak olyan készítmények, amelyek csak nagyon kis adagban tartalmazzák magát a gyógynövényt. Vásároljon olyan krémet vagy kenőcsöt, amelyben legalább 3% kamilla van.
 

Otthoni elkészítés

Kamillaolaj: egy kis üveget megtöltünk napfényes időben gyűjtött friss kamillavirággal és hidegen préselt olívaolajjal öntjük tele, hogy az olaj ellepje a növényt. Az üveget jól lezárva két hétig a napon tartjuk. Hűtőszekrényben tároljuk!Kamillás kenőcs: 250 gramm disznózsírt felforrósítunk, mintha sütni akarnánk benne, jó kétmaréknyi friss kamillavirágot dobunk bele; egyet-kettőt buggyan, közben megkeverjük. Lefedve éjszakára hűvös helyre tesszük. Másnap még egyszer felmelegítjük és egy lenvászon kendőn átnyomjuk. A kenőcsöt azután egyenletesen elkeverjük és tiszta tégelyekbe vagy üvegekbe töltjük.
 

Szaporítása

Vethető kora tavasszal is, de több virágot hoz, ha nyár végén, szeptember elején vetjük. Az elmunkált, gyommentes talajra szórjuk el a magot (10 m2-re kb. 5 gramm szükséges), majd gereblyézzük és tömörítsük a felületet. A kamilla az őszi esők hatására kikel, áttelel és májusban virágzik.

Betakarítás

A virágokat teljes virágzásban, minél kisebb szárrésszel csípjük le, majd fedett, szellős helyen nagyon vékony rétegben szárítsuk meg.

Kerti Körömvirág (Calendula Officinalis)

A körömvirág (Calendula officinalis) egyike a legtöbbféleképpen használt fűszer-, és gyógynövényeknek. 

A Kerti körömvirág (Calendula officinalis) a fészkesek (Asteraceae) családjába tartozó, dél-európai, egynyári növény sűrű, sárga és narancssárga virágaival igazán felvidítja környezetét. A margarétához hasonló, de jóval tömöttebb virágfejek színükkel és alakjukkal egy-egy kis napocskára hasonlítanak - látványuk olyan, mintha több nap nézne ránk egyszerre.  A vidéki kertek kedves, jól ismert, fagytűrő, sokrétű gyógyhatásáról ismert, de ételek színezésére és kozmetikai szerek alapanyagaként is használt növénye. Ételeknek sáfrány színt és enyhén csípős ízt ad. A körömvirág pollenje allergiát okozhat.

Egyéb elnevezései

Gyűrűvirág, kenyérbélvirág, orvosi körömvirág.
 

Körömvirág gyógyhatása

Virágának forrázata megkönnyíti az emésztést, fogíny ápolására szájvízként is használják. A VIII. Magyar  Gyógyszerkönyvben  Calendulae flos néven hivatalos drog. A körömvirág kivonatait gyomor- és nyombélfekély kezelésére, külsőleg visszérgyulladásra , rosszul gyógyuló sebek, bőrelváltozások gyógyítására, fehérfolyás elleni öblítők alkotórészeként alkalmazzák. A körömvirág enyhítő és viszketéscsillapító hatásának köszönhetően külsőleg kiegészítő kezeléseknél használatos. Fertőtlenítő és gyulladás gátló, valamint sebgyógyulást elősegítő tulajdonságai miatt bőr-és szájüregi betegségek kezelésére ajánlott. Használják bőrrepedések, kisebb sebek, rovarcsípések és napsugárzás okozta bőrgyulladás esetén is.
 

Hatóanyagai

A körömvirág különféle illóolajakat (mentont, izomentont, karvont, terpinént), karotinoidokat, flavonoidokat, szaponinokat, szabad triterpéneket (faradiolt, taraxaszterolt), poliszacharidokat tartalmaz.

Mire jó a körömvirág kenőcs?

Az emberek egykor a gyógynövényeket hívták segítségül a betegségek és kártevők ellen. Manapság újra egyre inkább építünk a hatásukra. A gyógy- és fűszernövények erős aromával, hatóanyagokkal rendelkeznek, s ennek nem csak a fűszerezésnél vesszük hasznát. A gyógyfüvek ereje a kertben is érvényesül: egyesek a kártevőket tartják távol, mások társnövények fejlődését segítik. Déd- és nagyszüleink jól ismerték „kerti segítők” e tulajdonságait, és az ismeretek hasznot hajtottak a házban is. A körömvirág virágjából könnyűszerrel készíthetünk gyógykenőcsöt különböző betegségek és sebek hatékony kezelésére.
 

A 12. századtól kezdve termesztik Európában a körömvirágot. A gyógynövény eredeti származási helye Egyiptom. Már csak díszítő hatása miatt is megéri a nyári növények közé ültetni, de pompásan mutat vázában is. Régen az időjárás megjósolásához elegendő volt egy pillantást vetni a körömvirágra: ha szirmai reggel hét óra tájban kinyíltak, aznapra jó idő ígérkezett; ha zárva voltak, esőre állt. A növény, gyógyító hatását már az ókori rómaiak is használták. Hildegárd, híres zárdafőnök és természetgyógyász később emésztési zavarok esetén ajánlotta. A körömvirágot külsőleg és belsőleg is használják. Elősegíti a sebgyógyulást és a rándulások kezelését, de hatékonyan alkalmazható epe- és menstruációs fájdalmak esetén is.

A gyógyító, vagy kozmetikai célokra készített körömvirágkenőcsöt bárki könnyedén előállíthatja. A növény szárított részei sajnos nem mindig kaphatók. Éppen ezért érdemes a virágot saját magának elültetnie. Utána csupán arra ügyeljen, hogy a sárga virágokat idejében szedjük le.
 

Ötletek Körömvirág készítmények felhasználásához

Lábfürdő: A körömvirág és a zsálya antibakteriális hatású, s egyben nyugtatja a sebek, lábak irritált bőrfelületét.
Hozzávalók: 30 g zsályalevél, 30 g körömvirág, 30 g bojtorjánfű, 2 teáskanál almaecet, víz igény szerint. A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a gyógynövényeket és az almaecetet. Kihűlés után áztassuk benne lábunkat, majd alaposan töröljük meg, és körömvirágkenőccsel krémezzük be.

Kiszáradt kézre: Megpuhítja az érdes bőrt, enyhíti a gyulladásait és begyógyítja a kisebb sebeket.
Hozzávalók: Egy marék körömvirág, 100 ml olívaolaj, 20 g méhviasz, 4 csepp citromfű-illóolaj. A szárított körömvirágot az olajjal együtt 20 percig gyenge tűzön főzzük. Átszűrjük, a virágokat kinyomkodjuk. Hozzáadjuk a méhviaszt, és kis lángon megolvasztjuk. Levesszük tűzről, és addig keverjük, amíg sima keveréket kapunk. Közben hozzáadjuk az illóolajat. Tégelyben, hűvös helyen tároljuk.

Égési sebre: A kisebb, nyílt sebek és sérülések gyógyulását segíti elő a körömvirágvaj.
Hozzávalók: 70 g körömvirág, 100 g vaj. A frissen szedett virágokat szétmorzsoljuk, és ráöntjük az olvadt vajat. A keveréket gőz fölött kb. 70 fokra melegítjük, és többször megkeverve 20 percig állni hagyjuk. Ezt követően egy kendőn gondosan átszűrjük.

Zsíros bőrre: A körömvirág vértisztító hatóanyagai a bőr gyulladt pattanásait, mitesszereit is gyógyítja.
Hozzávalók: 100 ml desztillált víz, 20 g körömvirág, 20ml mandulaolaj, 100 mg semleges alapkrém. A forralt vizet a virágokra öntjük. Lefedve hagyjuk kihűlni. Finom szűrőn átszűrjük. Hozzákeverjük az olajat. Az olajos- vizes keveréket gondosan elvegyítjük az alapkrémmel, simára keverjük és porcelántégelybe tesszük.

 

Kerti körömvirág (Calendula officinalis) gondozása

Közvetlen napsütésnek kitéve virágzik a legszebben, de árnyékosabb helyen is növekszik. Talajban nem válogatós, laza homokon kívül mindenütt jól megterem. Mindenesetre ne tartsuk 5 C-nál hűvösebben, mert azt nem éli túl. Erkélyünkön a legkülönfélébb kompozíciókhoz használhatjuk, hiszen az üzletekben 20-60 cm közti méretben kapható. Amint a virágföld felülete száradni kezd, máris locsoljunk, meleg napokon kétszer is. A két hónappal az ültetés után megkezdett heti trágyázást gyönyörű virágokkal hálálja meg. Mint a legtöbb balkonnövény, a kerti körömvirág is több virágot hoz, ha az elvirágzott bimbókat mindig gondosan eltávolítjuk. Ha az első virágzás után 7 cm-re visszavágjuk, várható, hogy a sárga szirmok másodszor is megjelennek. Magról szaporítható.
 

Fajtái

Orange Gitana és Yellow Gitana: 20-30 cm-esre nő. Pazifik-Schönheit és Prinzess: 50-60 cm magas.
Tipp: A mozaikvírus halványsárga pontok formájában lepi el az egész növényt. A megtámadott körömvirágot égessük el, a cserepet alaposan mossuk ki. A virágföldet is cseréljük ki, mert a vírus spórái ott is megtelepedhetnek.

Receptek

Energia Szelet Recept

Hozzávalók:

50-50 g szárított sárgabarack, szilva, füge, mazsola
25-25 g napraforgómag, szezámmag, mogyoró- és dióbél
120 g zabpehely
1-2 teáskanál körteszörp
3-4 teáskanál citromlé
1 teáskanál napraforgó olaj a tepsi kikenéséhez

Energia szelet elkészítése:

A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. A gyümölcsöket és a magvakat tetszés szerint finomra összevagdossuk vagy pedig turmix gépben felaprózzuk. A finomra darabolt gyümölcsöket és magvakat a zabpehellyel, a mézzel, a körteszörppel és a citromlével egyenletes masszává keverjük. A ragacsos masszát egy napraforgóolajjal nagyon vékonyan kiolajozott sütőlemezre kenjük, és 10-15 percig sütjük. A tepsit kivesszük a sütőből, és a masszát még forrón egy késsel téglalap alakzatokra vágjuk. A szeleteket hűlni hagyjuk. A müzli szelet jól tárolható, ezrét érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni. A receptben felsorolt alapanyag-mennyiségből kb. 25 db müzli szelet készíthető. Zárható dobozban vagy csavaros tetejű üvegben, illetve alufóliában hűvös helyen akár négy hétig is tárolható. Hordjon magánál néhány energiaszeletet és edzés után egye meg.

Reform étel receptek - Finom, ízletes, egyszerű, gyors receptek a reform ételek rajongóinak.

Variációk Müzlire Recept

1.    Szilvás müzli

 

Hozzávalók:

125 g szilva, 125 ml író
4 evőkanál narancslé
1 teáskanál méz
4 evőkanál búzacsíra
3 evőkanál zabpehely

 

Szilvás müzli elkészítése:

A szilvát megmossuk, kimagozzuk, felaprítjuk. A búzacsírát összekeverjük a zabpehellyel, és hozzáadjuk a szilvát.  A narancslé, az író és a méz keverékével leöntjük.

 

2.    Körtés müzli

Hozzávalók:

100 g aludttej
1 teáskanál méz
15 g kukoricapehely
25 g zabpehely
 ½ körte

 

Körtés müzli elkészítése:

A mézet és az aludttejet simára keverjük, ráöntjük a zabpehelyre. A körtét apró darabokra vágjuk, majd a kukoricapehellyel együtt a zabpelyhes keverékhez adjuk.

 

3.    Ribizlis vagy áfonyás müzli

 

Hozzávalók:

150 g joghurt
30 g zabpehely
150 g ribizli vagy áfonya
1 evőkanál szeletelt mandula

 

Ribizli vagy áfonya müzli elkészítése:

A zabpelyhet és a gyümölcs felét a joghurthoz keverjük. A szeletelt mandulát egy serpenyőben megpörköljük, lehűtjük. A gyümölcs másik felét is a joghurthoz adjuk, megszórjuk a mandulával.

 

4. Energiaszelet müzliből

 

Hozzávalók:

50-50 g szárított sárgabarack, szilva, füge, mazsola
25-25 g napraforgómag, szezámmag, mogyoró- és dióbél
120 g zabpehely
1-2 teáskanál körteszörp
3-4 teáskanál citromlé
1 teáskanál napraforgó olaj a tepsi kikenéséhez

 

Energiaszelet elkészítése:

A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. A gyümölcsöket és a magvakat tetszés szerint finomra összevagdossuk vagy pedig turmix gépben felaprózzuk. A finomra darabolt gyümölcsöket és magvakat a zabpehellyel, a mézzel, a körteszörppel és a citromlével egyenletes masszává keverjük. A ragacsos masszát egy napraforgóolajjal nagyon vékonyan kiolajozott sütőlemezre kenjük, és 10-15 percig sütjük. A tepsit kivesszük a sütőből, és a masszát még forrón egy késsel téglalap alakzatokra vágjuk. A szeleteket hűlni hagyjuk. A müzli szelet jól tárolható, ezrét érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni. A receptben felsorolt alapanyag-mennyiségből kb. 25 db müzli szelet készíthető. Zárható dobozban vagy csavaros tetejű üvegben, illetve alufóliában hűvös helyen akár négy hétig is tárolható. Hordjon magánál néhány darabot és edzés után egye meg.

 

Reform étel receptek. Finom, ízletes, laktató, egyszerű, gyorsan elkészíthető reform étel receptek a reform ételek rajongóinak.

 

Görög Saláta Recept

Hozzávalók:

20 dkg feta sajt
4 érett paradicsom
1/2 uborka
1 kis vöröshagyma
8 zöld olajbogyó (magtalan)
8 fekete olajbogyó (magtalan)

 

Görög saláta öntet

6 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál vörös borecet, 1 fokhagyma, présleve, 1 evőkanál friss apróra vágott friss oregano, 1 evőkanál  friss apróra vágott petrezselyem zöld, tengeri só, őrölt bors, 1 csipetnyi cukor (opcionális)
Díszítéshez: szőlőlevelek (opcionális)

 

Görög saláta elkészítése:

Egy üvegtálban keverjük el a salátaöntetet, majd tegyük félre. Vágjuk fel a paradicsomokat gerezdekre, a hagymát vékony szeletekre, a feta sajtot kb. 1.5 cm-es kockákra – az uborkát vágjuk fel hosszában négy részre, majd 1cm-es darabokra. Egy nagy üveg, porcelán vagy cseréptálban keverjük, el óvatosan az alapanyagokat majd öntsük le a salátaöntettel, majd fakanállal óvatosan keverjük át. Tálaljuk forrázott szőlőleveleken! A görögsaláta a klasszikus saláták egyike, az elkészítése gyors és egyszerű, és az eredmény rendkívül finom és egészséges.
 

Saláta receptek - Finom, ízletes, könnyű, tápláló, laktató, egyszerű, gyors receptek a saláták rajongóinak. Egészségesen, finomat és jót!

 

Céklás Tésztasaláta Recept

Hozzávalók:
2 öklömnyi cékla
1 teáskanál zsiradék (pl. kókuszzsír)
1 dl víz
só
1 evőkanál méz
borecet
curry fűszerkeverék
metélőhagyma
1 doboz natúr joghurt
olíva olaj
kb. 15 dkg orsó tészta
vegyes friss salátakeverék

Céklás tésztasaláta elkészítése:

A tésztát főzzük ki. (Ha az egészségesség is fontos szempont, használjunk durum, vagy teljes kiőrlésű orsó tésztát.) A céklát hámozzuk meg, majd vágjuk kis kockákra (1x1 cm). Kicsit dinszteljük meg a zsiradékon, majd öntsük fel vízzel, és fedő alatt pároljuk roppanósra (félig puha). Ha zsenge a cékla, akkor 15 perc alatt megvagyunk ezzel. Ekkor öntsünk rá borecetet (kb. 2-3 evőkanál), mézet, és a fűszereket. Fedő nélkül pár percig pároljuk tovább, amíg az alatt lévő folyadék szószos jellegű nem lesz. Amikor készen vagyunk, keverjük bele a joghurtot is. A langyos céklát keverjük össze a tésztával. A tálalókat béleljük ki friss salátával, és ebbe helyezzük a céklás tésztát. Locsoljuk meg olívaolajjal, és ha kell, további borecettel. Metélőhagymával díszíthetjük.

Tipp:

A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát is.

Saláta receptek - Finom, ízletes, könnyű, tápláló, laktató, egyszerű, gyors receptek a saláták rajongóinak. Egészségesen, finomat és jót!

Pikáns Zellersaláta Recept

Hozzávalók:

1 fej zeller
1 szál angol zeller
10 dkg parmezán sajt
1 csomag friss zsázsa
1 evőkanál kapribogyó
2 db olajos szardella filé (konzerv)
2 evőkanál balzsamecet
1 citrom
olívaolaj
őrölt bors, só

Pikáns zellersaláta elkészítése:

A zellergumót meghámozzuk, feldaraboljuk, és nagyon vékony szeletekre vágjuk. Tálba tesszük, meglocsoljuk a citrom levével, csipetnyi sóval megszórjuk, összeforgatjuk 1 evőkanál olívaolajjal, és 20 percre félretesszük. Közben a másik zellert is felszeleteljük, a sajtot forgácsokra szeljük. Darabokra szedjük a szardellafilét, apróra tépkedjük a zsázsát, összekeverjük a kapribogyóval, 1 evőkanál balzsamecettel, 4 evőkanál olívaolajjal, és megszórjuk frissen őrölt borssal. Összekeverjük a két adagot, és salátástálba tesszük.
 

Saláta receptek - Finom, ízletes, könnyű, tápláló, laktató, egyszerű, gyors receptek a saláták rajongóinak. Egészségesen, finomat és jót!

Makói Haltepertő Recept

Hozzávalók:

80 dkg pontyfilé
40-50 dkg vöröshagyma
kb. 1 csapott evőkanál só
1 púpozott evőkanál pirospaprika
kb. 7 evőkanál liszt
1 csapott kiskanál őrölt bors
A sütéshez:
bő olaj (zsír)
A tálaláshoz:
néhány salátalevél, 1-1 paprika és paradicsom, néhány szál petrezselyem

 

Makói haltepertő elkészítése:

A pontyfiléket lebőrözzük, és amennyire csak lehet, a szálkáit is kiszedjük. Utána kisujjnyi csíkokra vagy 2 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, gyűrűire szedjük. A pirospaprika felét a lisztbe keverjük. A többit borssal és sóval együtt a halra, illetve a hagymára szórjuk, külön-külön jól összekeverjük. A fűszeres haldarabokat a lisztbe forgatjuk, majd bő, forró olajban 3-4 perc alatt ropogós pirosra sütjük, papírtörölközőre szedve lecsöpögtetjük. A hagymát a többi paprikás lisztbe forgatjuk és a hal sütésénél visszamaradó olajban kb. 2 perc alatt ropogós pirosra sütjük. Fatálon tálaljuk, úgy hogy azt salátalevelekkel körberakjuk, a haltepertőt, majd a hagymát ráhalmozzuk, végül paprikával, paradicsommal és petrezselyemmel díszítjük.

 

Halétel receptek. Finom, ízletes, laktató, egyszerű, gyors receptek a halételek rajongóinak.

 

Hekk Sütőben Recept

Hozzávalók:

fagyasztott hekk törzs
fokhagyma
só, piros paprika, bors
(talán hal füszerkeverék)
zabliszt, zabkorpa
olaj vagy finomabb ha tea vajjal bolonditjuk
ha csititani szeretnénk a hal ízét, akkor tejbe áztatjuk

Hekk sütőben elkészítése:

Tejbe belepakoljuk az összes füszert, jó sok sóval, a halat több órán át ebben pácoljuk.
Majd jól lecsöpögtetjük és zablisztes, zabkorpás pirospaprikába forgatjuk (lehet rendes liszt is) kiolajozott alufóliás tepsibe rakjuk, a tetejére kis vaj darabokat morzsolunk. Ezután készre sütjük.

Tanácsok:

Mivel kevés rostot fogyasztunk eleve, igy részesitsük előnybe a zabot minden formájában. sütéshoz, főzéshez egyaránt.
 

Halétel receptek. Finom, ízletes, laktató, egyszerű, gyors receptek a halételek rajongóinak.

Halpástétom Recept

Hozzávalók:

30-35 dkg főtt hal
10 dkg vaj
só, bors, citromlé

 

 

Elkészítés:

A főtt halat (vagy hal maradék) bőrét lehúzzuk, a halat kiszálkázzuk, és szitán áttörjük, vagy húsdarálón megdaráljuk. A vajat habosra keverjük, és hozzá vegyítjük a halat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kevés citromlével ízesítjük. Szendvicsekre használjuk.
 

Halétel receptek. Finom, ízletes, laktató, egyszerű, gyors receptek a halételek rajongóinak.

 

Menta Turmix Recept

Hozzávalók:

4 friss mentalevél
1/4 teáskanál só
1 teáskanál kristálycukor
2 dl natúr joghurt
1,5 dl hideg víz
jég a szervírozáshoz
 

Menta turmix elkészítése:

Tegyük a mentát, a sót, a cukrot és a joghurtot turmixgépbe. Addig mixeljük, amíg jól össze nem keveredik, aztán adjuk hozzá a vizet, majd turmixszoljuk habzásig. Jéggel teli poharakba öntve kínáljuk.

A mentalevelek helyettesíthetők mangó, papaya vagy dinnye szelettel, így mindig változatos frissítőt kaphatunk.
 

Turmix receptek. Finom, ízletes, gyors, egyszerű, egészséges receptek a turmixok rajongóinak.

 

Zsírégető Turmix Recept

Hozzávalók:

1 egész citrom
1 narancs vagy mandarin
1/2 ananász gyümölcs
1 alma
2 kiskanál méz
2 dl sovány tej
1 dl ásványvíz

 

Zsírégető turmix elkészítése:

A hozzávalókat megpucoljuk, és jól össze turmixszoljuk.
Az ananász ne konzerv, hanem lehetőleg friss gyümölcs legyen! Málnával, fekete vagy piros ribizlivel, kivivel is gazdagíthatjuk. Ízletes, magas rosttartalmú, ezért laktató és a bélműködést is segíti. Vitamindús, tápláló és egészséges turmix.

 

Elkészítési idő: kb. 15 perc

 

Turmix receptek. Finom, ízletes, gyors, egyszerű, egészséges receptek a turmixok rajongóinak.