2014. szeptember 2., kedd

Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program



Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program


2014.08.13 Izraeli területfogalók II.

Egyre több a bizonyíték, hogy Izrael háborús bűntettet követett el (2014-08-08)





Firefox böngészőnek hazudja magát egy kormányzati kémprogram - hazánkban is azonosították


Firefox böngészőnek adja ki magát az a kormányzati kémszoftver, amit Magyarországon is azonosítottak.
A Citizen Lab kutatói észlelték azt a FinSpy és FinFisher néven is ismert szoftvert, amit a világ kormányai a felhasználók utáni kémkedésre használnak bűnügyi nyomozások során. A kutatók 36 országban, köztük Magyarországon is megtalálták a kémszoftver nyomait, nálunk is vannak olyan irányító szerverek, melyek vezérlésével a szakemberek szerint a kormányok politikai ellenfeleiket is figyelik. Ez utóbbi állításukat Bahreinben már sikerült bizonyítaniuk is.

A FinSpy adatgyűjtése során bár nem tesz semmilyen kárt magában a Firefoxban, nem befolyásolja annak működését, de a Mozilla böngészőjének adja ki magát, így marad rejtve a felhasználók elől.
A Mozilla hivatalos blogjában szólított fel kormányzati kémprogramot gyártó Gamma céget, hogy hagyjon fel gyakorlatával, és ne álcázza Firefox böngészőnek a szoftvert, hiszen így sérül a népszerű böngésző hírneve.
(CitizenLab - HVG)



Lovas István: Bojkott az izraeli telepesek árui ellen - Belga emberjogi szervezetek kampányt indítottak



Tegnap Brüsszelben Európában elsőként „Made in Illegality” (Gyártották törvénytelenségben) néven 22 belga emberjogi szervezet jelentette be, kampányt indítanak azért, hogy mind Belgium, mind pedig az egész Európai Unió szüntesse be gazdasági kapcsolatait az izraeli gyarmatokkal. A szervezők örömmel fogadják a tagországok emberjogi szervezeteinek hasonló kiállását.
Állóhely is alig akadt abban az uniós sajtóteremben, ahol 22 belga emberjogi szervezet, a Nemzetközi Emberjogi Szövetség (FIDH) összefogásával Európában elsőként kampányba fogott azért, hogy megértessék a belga kormánnyal és az egész Európai Unióval, a folyamatosan terjeszkedő izraeli gyarmatosítás ellen fel kell lépnie és le kell állítania árubehozatalát a megszállt palesztin területeken működő izraeli vállalkozásoktól. Az EU eredeti központjában, a „Rezidencia Palotában” tartott sajtókonferencia előcsarnokában állították ki azokat a termékeket, elsősorban gyümölcsöket, amelyek sokszor eredetmegjelölés nélkül találhatók az unió tagországai élelmiszerüzleteinek polcain.

Leendő kis "telepesek"

A szervezők hangsúlyozták, hogy a gyarmatáruk importjával Belgium és az EU a gyarmatosítás politikáját aktívan támogatja, hozzájárulva a gyarmatosítás terjedéséhez és virágzásához. Nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy az EU és a tagállamok nemzetközi kötelezettsége lenne ennek a politikának az azonnali megszüntetése.
Rabab Khairy, a CNCD-11.11.11 emberjogi szervezet közel-keleti szakértője, a kampányindító moderátora hatalmas sikerként ismertette, hogy mind több óriásvállalat és befektetőalap szünteti meg kapcsolatát a gyarmatokon tevékenykedőkkel. Közölte, közvetlen kapcsolatot létesítenek bankokkal, vállalkozásokkal és szupermarketekkel céljaik elismertetésére és azt is, hogy a gyarmatosításban közvetlenül szerepet vállaló belga cégeket pellengérre fogják állítani.
Elmondta, hogy noha az Európai Unió szavakban olykor keményen is elítéli a gyarmattartó izraeli kormányt és idézi annak nemzetközi törvényekbe ütköző jellegét, a gyakorlatban semmit nem tesz a helyzet megszüntetésére.
Lapunknak arra a kérdésére, hogy miért nem bojkottálják általánosságban az izraeli kormányt, mint tette azt a nemzetközi közösség a szintén apartheid rendszert és etnikai tisztogatást végrehajtó dél-afrikai kormánnyal szemben, azt a választ kaptuk, hogy a gyarmatokon tevékenykedők megcélzása hatékonyabb, ugyanis az azokkal üzleti kapcsolatokat fenntartó cégek nem tudnak ellenérvet felhozni.
Megkérdeztük a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) budapesti szervezetet is, hogy ők csatlakoznak-e a más uniós tagországok emberjogi szervezeteit hasonló lépésre felhívó úttörő kezdeményezéshez főleg azután, hogy az ukrán ellenzék érdekében léptek fel a magyar miniszterelnök hallgatását kifogásolva, azt a választ kaptuk, hogy csak kivételesen emelték tekintetüket a határokon túlra.
Lovas István - Magyar Nemzet, Brüsszel





A CUPE (Ontario) Izraellel szembeni bojkottra szólított fel



Kanada legnagyobb szakszervezetének ontarioi tagozata megszavazta annak a nemzetközi kampánynak a támogatását, amely Izrael bojkottjára szólít fel a palesztinokkal való bánásmód miatt.

A kanadai közalkalmazottak szakszervezete (CUPE) ontarió-i tagozatának küldöttei Ottawában szombaton túlnyomó többséggel megszavazták a kampány támogatását, mely mindaddig érvényben marad, amíg Izrael nem ismeri el a palesztinok önrendelkezési jogát. Az ontarió-i szakszervezet több mint 200,000 munkavállalót képvisel.

A világméretű kampány még tavaly júliusban kezdődött, és indulása óta számos észak-amerikai templomi közösség, 20 quebec-i szervezet és sokan mások is csatlakoztak, jelentette a Canadian Press hírügynökség.

A CUPE elítélte továbbá az izraeliek "apartheid falát", és a nemzetközi jogra hivatkozva törvénytelennek minősítette azt.
  
Bojkott és különféle szankciók érvényesültek korábban a dél-afrikai apartheiddel szemben is, annak megszűnéséig - emlékeztetett Katherine Nastovski, a CUPE Ontario Nemzetközi Szolidaritási Bizottsága elnöke.

"Úgy gondoljuk, hogy hasonló stratégiával fogjuk kikényszeríteni a palesztin nép jogainak biztosítását, köztük a menekültek jogát, hogy visszatérhessenek otthonaikba" - nyilatkozta Nastovski.

(CBS)




Zsidó termékek bojkottjára szólítottak fel Olaszországban


Zsidó tulajdonban lévő római ruhaboltok bojkottjára hívta fel a figyelmet a kereskedelmi munkavállalókat tömörítő olasz Flaica-cub csütörtökön. Lépésükkel az izraeli hadműveletek ellen tiltakoznak. Róma polgármestere elítélte a kezdeményezést, a zsidó közösség jogi lépéseket tervez.
Olasz politikusok felháborodottan reagáltak arra, hogy egy kis szakszervezet a zsidó tulajdonban álló római üzletek bojkottjára szólított fel a Gázai övezet elleni izraeli hadműveletek elleni tiltakozás jegyében. A kereskedelmi munkavállalók ezreit tömörítő Flaica-cub csütörtöki közleményében azt írta, hogy kezdeményezi a "római zsidó közösséghez kötődő" üzletek bojkottját. A szakszervezet azt javasolja a vásárlóknak, hogy tiltakozásukat a ruházati üzletekre összpontosítsák. Ezek közül nagyon sok hagyományosan az olasz főváros kis zsidó közösségének tulajdonában áll.
Gianni Alemanno, Róma polgármestere határozottan elítélte a kezdeményezést, mondván, hogy az a múltat idézi, amikor a fasiszta rendszer félantiszemita politikájának részeként bojkottot szervezett a zsidó tulajdonú boltok ellen az 1930-as években. A hasonlat egyáltalán nem helyálló módja egy csöppet sem zavarta az öngyűlöletben szenvedő római elöljárót, remélhetőleg az olaszok nem hallgatnak rá. A jobboldali polgármester el is ment ingeket és nyakkendőket vásárolni egy zsidó tulajdonban álló ruházati üzletbe, hogy így nyomatékosítsa álláspontját és fejezze ki a római zsidó közösség iránti támogatását. A zsidók pedig valószínűleg jót röhögtek a hülye polgármesteren.
A meghatározó szakszervezetek és baloldali politikusok ugyancsak bírálták a bojkottfelhívást. Massimo D'Alema volt miniszterelnök abszurdnak és veszélyesnek nevezte a kezdeményezést, igaz adós maradt annak a kifejtésével, hogy miért is lenne ez olyan abszurd és veszélyes. A bojkott demokráciákban bevett polgári engedetlenség egyik formája. Amikor évekkel ezelőtt az osztrák Szabadságpárt kormányzati pozícióba került Jörg Haiderrel az élén, akkor a zsidók a világ egyik sarkától a másikig ajvékoltak kórusban és az osztrák termékek bojkottjára szólították fel a gójokat. Pedig akkor egy demokratikus választás eredményéről volt szó és nem arról, hogy Ausztria gázkamrákat és koncentrációs táborokat nyitott volna területén a zsidóknak. Pedig, ismerjük be, nem is lett volna rossz ötlet, hisz az ajvékólás így is, úgy is megtörténik.
A zsidó közösség jelezte, hogy szokásukhoz híven jogi lépéseket tesznek a rasszizmus elleni olasz törvény alapján. Igen, Izrael bírálata rasszizmus.
(Origó, korrigálva)





Írország ismét irányt mutat: nemzeti bojkott a háborús bűnös Izrael ellen!




Úgy tűnik, vigyázó szemeinket fokozottabban kellene az írekre vetnünk a más népektől tanulható önvédelem fejezetnél. Miután ugyanis sikeresen elkaszálták a tagállamok önállóságát minimálisra korlátozó Lisszaboni Szerződést, most fogják magukat, és bojkottot hirdetnek Izrael ellen, ráadásul kerek-perec meg is mondják, hogy miért: mert háborús bűnös társaság az egész zsidó banda. A terroristák méltatlankodnak, az ír kormánytól kikényszerítették ugyan az elhatárolódást, ám a szakszervezeti kongresszus ellen, mely több mint 850 ezer embert képvisel, semmit sem tehetnek. Balliberális "értelmiségünk" mikor fog hosszan cikkezni az írek zsigeri "antiszemitizmusáról": Elvégre az nem megy, hogy háborús bűnökkel vádolják a háborús bűnös zsidó haramiaállamot. Még egy kis amerikai bombázást kaphatnak a nyakukba a szemtelen igazmondók.
Elítélte Izrael írországi nagykövete az Ír Szakszervezeti Kongresszus (The Irish Congress of Trade Unions <ICTU>) múlt heti döntését, melynek értelmében izraeli bojkottra és tőkekivonásra felszólító kampányba kezd.
Az Ír Szakszervezeti Kongresszus bojkottfelhívása nemkívánatos eredményre vezető és el kell ítélni azt – szögezte le a Jerusalem Postnak a nagykövet a zsidó hagyományoknak megfelelően, melyek azon egyszerű logika mentén működnek, hogy ami nem szolgálja a más nemzetek kárára megvalósítandó cionista törekvéseket, azt az egész világnak el kell ítélni, különben az egész világ antiszemita (következésképpen megérdemli, hogy lebombázza Amerika).

A Kongresszus továbbá felszólította a politikusokat, hogy próbáljanak hatni európai uniós partnereikre az izraeli kormány törvénytelen cselekedeteinek megítélését illetően. A Kongresszus bizottsági jelentése szerint ily módon lehetne „bátorítani” az izraeli kormányt a nemzetközi jog betartására és a palesztinok emberi jogainak a tiszteletben tartására.
A zsidó lapnak nyilatkozva a kampánnyal kapcsolatban az írek szóvivője azzal a bejelentéssel borzasztotta el a népirtó izraelitákat, hogy még csak az elején vannak a kampánynak, melyet egyhangúan szavaztak meg a több mint 850,000 embert képviselő egyesületek. "Mióta meghirdettük a bojkottot, egyetlen szervezet sem ítélte el azt vagy kérte, hogy változtassunk az álláspontunkon" – tárta szét a kezeit a zsidrákok méltatlankodására a szóvivő.

Patricia McKeown

A Kongresszus bizottsága tavaly novemberben tett látogatást a Közel-Keleten, melynek keretében szakszervezeti egyesületek vezetőivel, emberi jogi aktivistákkal és politikusokkal találkoztak, köztük a Hamász tisztségviselőivel is. Patricia McKeown, a Kongresszus elnöke – aki a bizottság vezetője is volt egyben – így fogalmaz a jelentés bevezetőjében: „A Gázai övezetben egy olyan ostrom következményeinek lehettünk tanúi, melyet a nemzetközi jog kollektív büntetésként, és - következésképpen - háborús bűnként határoz meg.”
Zion Evrony nagykövet szerint természetesen az írek hülyék, antiszemiták, a jelentés egyoldalú, valamint leegyszerűsíti a konfliktust (azaz nem kizárólag a zsidók szemszögéből mutatja be – a szerk.).
Legnagyobb hibája, hogy felmenti a palesztinokat mindenféle felelősség alól – így a nagykövet. Mintha a palesztinok vennék el a zsidók földjeit és mészárolnák le annak lakóit, hogy beteges talmudista álmaikat beteljesítsék. Továbbá figyelmen kívül hagyja a „palesztin terroristák” (azaz honvédők) által okozott pusztítást (ti. hogy védekezni mernek a pofátlanok), valamint azt, hogy a Hamász nem ismeri el Izraelt, sorolta az untig ismert cionista „érveket” jól hangzó nevű Zion barátunk. Egészen belelendülve megvádolta a szakszervezeti kongresszust, hogy nem ítélik el a palesztinok védekezését (a „palesztin terrorizmust”), figyelmen kívül hagyják a megszálló állam „biztonsági szükségleteit”, továbbá a bojkott ellentmond a nemzetközi szakszervezetek szolidaritási és testvériségi szellemiségének. (A pofátlanság netovábbja, hogy egy olyan faj fia hivatkozik a szolidaritásra és testvériségre, mely magát minden népnél felsőbbrendűnek tartja, törvényeiben az áll, hogy a gójokkal szemben minden eszköz megengedett, ráadásul azt vallja, nyilván merő tiszteletből és toleranciából, hogy a keresztények Krisztusát, melyet apái gyilkoltak meg, forró ürülékben főzik a pokolban – a szerk.)
Az ír kormány sajnos nem merte felvállalni a bojkottot, a Postnak nyilatkozva a szóvivő ellenezte azt. De hát nem is kell mindent ordítva csinálni.
Miután úgy érezte, még nem hazudozott eleget, a cionista nagykövet megtoldotta mondókáját azzal, hogy azok a gonosz írek még azt sem hajlandók figyelembe venni, hogy az izraeliek hosszú idő óta mindent megtesznek a békéért, olyannyira, hogy mindenféle kompromisszumra hajlandóak annak érdekében. Csak hát azok az arab terroristák, ugye...
Végezetül, ugyancsak jó zsidó szokáshoz híven, kettős fenyegetést fogalmazott meg: ez a hozzáállás nem fogja elősegíteni a palesztinok és a béke ügyét, mondta, mintegy az íreket téve felelőssé a vérengző zsidó terjeszkedésért, hozzátéve, számon tartják majd az ír kormány ígéretét, mely szerint mindenféle gazdasági, kulturális, akadémiai és más bojkottfelhívásnak határozottan ellen fog állni.
A Kuruc.info kérdése: És mit csinálnak a mi szakszervezeteink, miközben az itteni zsidó nagykövet arról áradozik, hogy jóformán az egész Magyarország támogatja az izraeli háborús bűnös politizálást?
(Kuruc.info - a Jerusalem Post nyomán)







Főrabbi: nincs erkölcsi akadálya a palesztin polgárok válogatás nélküli megölésének


THE JERUSALEM POST
jpost.com

Mordeháj Elijahu volt izraeli főrabbi Ehud Olmert izraeli miniszterelnöknek írt levelét ismerteti az angol nyelven megjelenő izraeli, jobboldali, konzervatív napilap. Ebben Elijahu azt a döntését közölte, hogy „semmiféle erkölcsi akadálya nincs polgárok válogatás nélküli megölésének” Izrael gázai akciója során. A levelet az ország összes zsinagógájába eljuttatták, és az ószövetségi idézetekkel támasztja alá a rabbi döntését. „A zsidó háborús etika szerint, az egész város kollektíven felelős az egyének erkölcstelen magatartásáért. Gázában az egész lakosság felelős, mivel nem tesznek semmit, hogy a Kasszam rakéták kilövését megakadályozzák.” A rabbi fia a lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy apja azt tartaná kívánatosnak, hogy az izraeli katonák helyszíni benyomulása helyett szőnyegbombázással támadják a rakétakilövő helyeket függetlenül attól, hogy az hány palesztin életébe kerül. „Ha nem állnak meg, miután százat megölünk, akkor ezret kell megölni. És ha nem állnak meg ezer után, akkor tízezret. Ha még mindig nem állnak meg, akkor százezret, sőt egy milliót.” Elijahu fia ezután a Zsoltárokból idézte azt, hogy „üldözni fogom ellenségeimet és... addig nem hagyok fel vele, ameddig nem el nem tüntetem őket a föld színéről.”

INFORMATION CLEARING HOUSE
informationcelaringhouse.info

A népszerű amerikai honlap arról ír, hogy az al-Dzsazíra mellett egyre többen nézik a nyugati világban az angol nyelven az iráni PRESSTV televízió műsorait, ugyanis a teheráni állomás is a Gázai övezeten belülről küld helyszíni tudósításokat és képsorokat. Az interneten a presstv.com címen elérhető iráni tévé tetején található „Live” feliratú tévéképernyőre kattintva nézhető az adás.

***

A honlapon írt kommentár megjegyzi, hogy az Amerikai Izrael Közügyek Bizottsága nyomására az amerikai kongresszus által elfogadott határozat Izraelnek elismeri a védelemhez való jogát, de ugyanezt meg sem említi a Hamasz, illetve a palesztinok esetében.

ALTERNET
alternet.org

A világszerte antiglobalista kiállásáról és könyveiről ismert Naomi Klein az antiglobalista honlapon Meg akarjuk szüntetni a gázai erőszakot? Bojkottáljuk Izraelt! címmel írt cikkében pontokba szedte azon érveket, amelyek szerint a világ civil közösségének Izraelt bojkottálnia kell. A világ már megpróbálta a „konstruktív bekapcsolódást”, a siker legkisebb jele nélkül. 2006 óta „Izrael folyamatosan eszkalálja bűnöző magatartását: kiterjeszti telepeit, felháborító háborút viselt Libanon ellen, és kollektív büntetést alkalmazott a Gáza elleni brutális blokádjával”. A dél-afrikai apartheid elleni ellenállás is bizonyítja, hogy sikerrel alkalmazható a bojkott.

(Lovas - MN)





Academicus: Iráni rakéták? Egy sz...t. A zsidók a bojkottól félnek (18+)
FIGYELEM:

Academicus cikkeinket mostantól +18-cal jelöljük. Ugyanis Academicus négy hónapos szabadságát, anélkül, hogy ezt munkahelyén, az MTA-n tudták volna, a Gázai övezetben töltötte. A legnagyobb titokban. Most visszajött és azt mondta, többet nincs udvariasság. Nincs civilizált nyelv. Akinek nem tetszik, ezután ne olvassa cikkeit.
*
Aki azt hiszi, Izrael tényleg a nem létező iráni atomrakétáktól és atombombáktól fél, az a cionisták játékszere. Tudatosan vagy öntudatlanul. Mint nálunk az alkoholista Németh Zsolt (ez egy Fidesz-toprongy) és neokon szolgatársai. Mert a nem létező veszélytől nem lehet félni.
A zsidók a nem létező iráni rakétáktól való félelmüket rákényszerítik a nyugati világra. De van, amitől tényleg fosnak. Ez pedig a terjedő, alulról jövő bojkott. Bojkott az izraeli áruk, az izraeli egyetemekkel fenntartott kapcsolatok és mindaz ellen, ami izraeli.
A Le monde diplomatique, a világ legbefolyásosabb francia nyelvű havilapjának szeptemberi számában erről cikk jelent meg ezzel a címmel: Izraelt a befektetések kivonására indított kampány fenyegeti? Az alcím így hangzik: A nyomás alá került vállalatok projektjeiket átgondolják.
A cikk felsorolja azokat az izraeli termékeket, amelyeket mindinkább sújtja a bojkott a nyugati világban: gyümölcs, zöldség, gyümölcslé, vágott virág (nevezhetnénk metélt virágnak), konzervek, bor, kétszersült, generikus gyógyszerek (amelyeket Magyarországon a mocskos izraeli Teva hozzánk szart leányvállalata gyárt), kozmetikai szerek és a többi mocskos zsidó áru).
Ezeknek a vonalkódját egyre több helyen nyilvánossá teszik. Információs kampányokkal, a szupermarketek, boltok vezetésére gyakorolt nyomással terjed a kampány. Egyrészről. És persze nem nálunk.
De van másrészről is, emberek. Olvassák el a Focus című német jobboldali hírmagazin augusztus 31-i számában a hetilapnak Leon de Winter izraeli íróval készített interjúját. De Winter sci-fit írt. Arról, hogy hogy megy szarrá Izrael. A futurisztikus regény címe Tel-Aviv 2024-ben.
Izrael ekkor már csak egy széteső miniállam. A legtöbb lakója már elhagyta az országot. Csak az aggastyánok, betegek, kurvák és azon makacsok maradtak, akik igyekeznek a közrendet fenntartani. A regény hőse egy Bram Mannheim nevű zsidó, akinek Bennie nevű fiát 16 éves fiát elrabolják. Hónapokkal később a nyomára bukkan. „Szélsőséges” muzulmánok rabolják el és öngyilkos merénylővé képezik át. Szóval janicsárt gyártanak a metélt farkúból.
A zsidók fosnak. Tanulság?
Nekünk a legrosszabb taktika – sőt stratégia -, ha tiltakozunk az antiszemitizmus vádja ellen. Sokkal inkább rá kell játszani. Igen, antiszemiták vagyunk. A „kurva ország” utálja a zsidókat, mint a rühöt. Terjedjen el antiszemita hírünk minél jobban. És akkor az izraeli zsidók jóval kevesebb számban telepednek át hozzánk. Mert ezek csak viszályt, pusztítást, kiszipolyozást hoznak, miközben a vendégnép nyakán szívják a vért.
Láttam, mi történik, ha ők uralkodnak. Mint Gázában. Ott voltam egy fél évet. Miután 1400 palesztint öltek meg a zsidó tömeggyilkosok. Gázába vécépapír, liszt, tészta, semmi nem jöhet. A gyerekek éhségükben a falat kaparják.
Értik? Értik? Értik?
Academicus - Neményi.net





Megjelölik az illegális telepekről származó zsidó terméket Nagy-Britanniában


Megkülönböztető címke használatát javasolja az illegális izraeli telepeken készült termékekre a brit élelmiszerügyi hatóság – írja a The Guardian. A brit külügyi tárca szerint az embereknek joguk van tisztán látni, hiszen a telepek nemzetközi jogot sértenek.
Megkülönböztető címke használatát javasolja az illegális izraeli telepeken készült termékekre a brit Környezeti, Vidéki és Élelmiszerügyi Hatóság (Defra) – tudósít a Guardian. Eddig a ciszjordániai zsidó telepesek termékeit egyszerűen „Produce of the West Bank” címkével látták el, Nagy-Britannia azonban úgy döntött, a vásárlóknak joguk van tudni, illegális izraeli helyfoglalótól, vagy palesztin termelőtől származik az általa vásárolt termék.
A Defra által kiadott, nem kötelező érvényű ajánlás szerint az árucímkéknek mostantól pontosabb meghatározást kellene tartalmazniuk: „Israeli settlement produce” (izraeli telepen készült) vagy „Palestinian produce” (palesztin termék). Az élelmiszerügyi hatóság egy külön rendeletben azt is kikötötte, a telepesek által készített árukat mostantól illegális izraeli termékként kell értékesíteni.
A rendelkezés célja nem az izraeli áruk bojkottálása” – nyilatkozta a Külügyminisztérium szóvivője: „Úgy véljük, egy ilyen bojkott csak hátráltatná a békefolyamatot. Úgy hisszük azonban, az embereknek jogukban áll tisztán látni vásárlás közben, hiszen a telepek léte nemzetközi jogot sért, és a béke egyik legnagyobb akadálya”.
Az Egyesült Királyságban 27 izraeli cég értékesít Ciszjordániában készült termékeket. Ezek nagy része zöldség vagy gyümölcs, de van köztük gyógyszer és fémáru is.
A zsidó terrorállam képviselői természetesen elítélően nyilatkoztak az új brit rendszerről: Dani Dayan, a ciszjordániai telepesek képviselője szerint ez csupán „egy újabb ellenséges lépés” Nagy-Britannia részéről, majd – Ciszjordánia helyett az ősi zsidó elnevezést használva – kijelentette, „a júdeai és szamáriai termékek ugyanolyan elbírálást érdemelnek, mint bármilyen más izraeli áru”. Izrael állam külügyminisztériumának szóvivője pedig „aggasztónak” nevezte az új szabályozást, mely „a totális bojkottot elérni kívánó erőknek kedvez leginkább”.
A Palesztin Szolidaritás Kampány ezzel szemben üdvözölte a döntést, bár a mozgalom illetékesei szerint az állam nem ment elég messzire. „Meg kell büntetni a hamis címkével operáló cégeket” – nyilatkozta a kampány szóvivője, „Az emberek támogatni szeretnék a palesztin gazdaságot (…), különösen a gázai mészárlást követően. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a jó szándékú, de félrevezetett vásárlók a megszállók lopott termékeit vásárolják”.
Az EU szabályozása előírja az Izraelben és a megszállt területeken készült áruk megkülönböztetését, sokak szerint azonban ezt igen ritkán tartják be.
(MNO nyomán)





Zsidó publicista: "Izrael megtette az első lépést a fasizmus felé"


Izrael megtette az első lépést a fasizmus felé – írja a Haaretz baloldali napilapban megjelent véleménycikkében Bradley Burston, amerikai születésű izraeli publicista, a lap egyik vezető szerkesztője. Az újságíró szerint a bojkott-törvény elfogadásával a zsidó állam visszafordíthatatlanul elindult lefelé a lejtőn. Több száz fős katonai kontingens masírozott a San Diego-i melegfelvonuláson – írja a Reuters. A szolgálat tagjai hamarosan hivatásukban is nyíltan vállalhatják hovatartozásukat, a jelentés szerint ez adott lendületet a parádén való részvételüknek.
Haaretz (haaretz.com)
Izrael megtette az első lépést a fasizmus felé – írja a Haaretz baloldali napilapban megjelent véleménycikkében Bradley Burston, amerikai születésű izraeli publicista, a lap egyik vezető szerkesztője. Az újságíró szerint a bojkott-törvény elfogadásával a zsidó állam visszafordíthatatlanul elindult lefelé a lejtőn.
A fasizálódás halk hangjai” – ezzel a címmel jelent meg az írás a Haaretz weboldalán. Burston szerint július 11-én, a napon, melyen elfogadták a bojkott-ellenes törvényt, „Izrael állam történelme komoly fordulóponthoz érkezett”. Ha a Legfelsőbb Bíróság nem sújt le a rendelkezésre, az országban „bármi megtörténhet, főként a demokráciával”. „Eljött az idő. Innen már csupán egy út vezet: lefelé” – írja a publicista. „Lehetséges, hogy elsőre nem tűnik túl borzalmasnak a rendelkezés – fogalmaz. – Éppen ezért működik. A háborúk, fegyverek és katonák közt felnőtt izraeliek egyes csoportjai bizonyára örülnek majd a csendnek, amit a törvény elhoz”. „A fasizmus eleinte csöndes, vannak rosszabb és jobb napjai – érvel Burston. – A hétfő az elképzelhető napok legjobbika volt”.
A rendelkezés nem helyezi törvényen kívül az izraeli termékek elleni tiltakozó akciókat, ugyanakkor lehetőséget nyújt a „károsítottaknak” a bojkottot hirdetők, támogatók és benne résztvevők ellen kártérítési követelés benyújtására. Az elszenvedett kárt nem kell bizonyítani. A törvény szövegezése kifejezetten homályos, így „bojkott” lehet gyakorlatilag bármi, ami „Izrael-ellenes”. Izraeli terméknek számít ezen felül bármi, ami a kérdéses jogi helyzetű telepeken készült Zeev Elkin, a törvényt előterjesztő Likud-képviselő úgy fogalmazott, az intézkedésre azért volt szükség, mivel az az „abszurd helyzet alakult ki, hogy egyre több támadás irányul ellenünk az országon belülről”.
Ez a törvény megrövidíti a politikai véleményszabadságot Izraelben, mégpedig több módon. Egyrészt végrehajtó hatalmat ad az állampolgárok kezébe, mivel lehetőséget ad rá, hogy bármilyen vélt vagy valós sérelem esetén pert indítsanak polgártársaik ellen. A rendelkezés ezen felül elmossa a határt Izrael és a telepek között, és megfojtja a megszállt területek kérdése körüli vitát, mely évtizedek óta a legfontosabb téma a közbeszédben. Végül a törvény megnyitja az utat a baloldali szervezetek elhallgattatásához, hiszen sorozatos, költséges perekkel ezeket könnyű ellehetetleníteni – szól Burston négy pontos vádirata a törvény ellen. – És ez még csak a kezdet” – figyelmeztet.
Reuters (reuters.com)
Több száz fős katonai kontingens masírozott a San Diego-i melegfelvonuláson – írja a Reuters. A szolgálat tagjai hamarosan hivatásukban is nyíltan vállalhatják hovatartozásukat, a jelentés szerint ez adott lendületet a parádén való részvételüknek.
Természetesen katonák már korábban is vettek részt melegfelvonuláson, olyan azonban, hogy jelvényeiket és hivatásukat nyíltan vállalva tették ezt, még nem történt. A körülbelül 250 fős csoport egyelőre civil ruhában – szürke és zöld pólóban, sokan csapattestük jelvényeit viselve – jelent meg a parádén, jövőre azonban, ha az őket diszkrimináló rendelkezéseket feloldják, sokan egyenruhában tervezik a részvételt. „Egy barátom három napja tért vissza Afganisztánból, és amikor hallott az eseményről, azt mondta: úgy akarok felvonulni, ahogy odaát szolgáltam a hazámat” – magyarázza Will Rodriguez-Kennedy, a Haditengerészet tizedese.
A résztvevők közt aktív tisztek, veteránok, családtagok és heteroszexuális támogatók is voltak. A szervező elmondása szerint meleg katonák sosem részesültek még ilyen fogadtatásban. „Akárhová mentünk, felállva tapsoltak az emberek – meséli Sean Sala, aki hat év szolgálat után júniusban hagyta ott a sereget. – Édesanyám, aki az oldalamon sétált, zokogott a boldogságtól”.
A meleg katonák az érvényben lévő rendelkezés szerint nem vallhatják be hovatartozásukat, amíg azonban hallgatnak preferenciájukról, minden gond nélkül szolgálhatnak a seregben. Obama elnök decemberben aláírta a diszkrimináló gyakorlatot megszüntető törvényt, a rendelkezés azonban nem szabott határidőt annak gyakorlatba ültetésére. Katonai források szerint azonban a Pentagon heteken belül bejelenti, visszavonja a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” néven ismert szabályozást.
(MNO)





Heil Hitler! és repülő tojások a zsidónegyedben - világszerte erősödik az ellenszenv a gyermekgyilkos nép iránt



Erről és ehhez hasonló üdítő jelenetekről számol be az ADL (Rágalmazás-ellenes Liga) legfrissebb jelentése, megjegyezve, az "incidensek" közvetlenül kapcsolódnak a gázai népirtást kísérő Izrael-ellenes tüntetésekhez. Az ajvékszervezet beszámolójából kiolvasható: a világ minden táján egyre több embernek nyílik fel a szeme - ezt ők úgy nevezik: "vészesen terjed az antiszemitizmus".
"Franciaországtól Argentínáig, Kanadától Chiléig zsinagógákat támadtak meg, a zsidó kulturális központokat feldúlták, zsidó boltokat fenyegettek, a nyilvánvalóan zsidó származásúakat az utcán verték meg. Az antiszemitizmus ott volt a levegőben és az utcákon" - így sajnáltatják magukat a gázai mészárosok.
Elpanaszolják továbbá, hogy az utcai demonstrációkon az izraeli vezetőket Hitlerhez hasonlították, és a horogkereszt gyakran feltűnt a Dávid-csillag mellett, ráadásul "az összeesküvés-elméletek széles körben behálózzák a közösségeket".
Íme néhány jópofa példa az ADL beszámolójából:
- "Zsidókat a gázkamrába!" kiáltások hangzottak el a július 12-i Izrael-ellenes megmozduláson a németországi Gelsenkirchenben.
- Spanyolország egyik napilapja, az El Mundo vezető publicistája "vulgáris és elvakultan antiszemita véleménycikket közölt", mely szerint a július 24-i gázai katonai akció megmutatja, hogy „miért üldözték olyan gyakran a zsidókat". Majd így folytatja: „Ami meglepő, hogy mégsem változnak. Vagy azért, mert egy jó ember sincs közöttük, vagy azért, mert valaki folyamatosan mérgezi őket."
- Kolumbia vezető heti magazinja, a Semana közölt egy véleménycikket, mely azzal érvel, hogy Palesztina földjét megszállták, „amikor 3000 évvel ezelőtt a zsidók Egyiptomból menekülve megérkeztek Mózessel és Józsuával, majd levágták az őslakosok fejét és előbőrét."
- Egy londoni tüntetésen a következő felirat volt olvasható: „Jól csinálod Izrael, Hitler büszke lenne rád!"
- Az antiszemita vérvád világszerte megjelent: különböző tüntetéseken lehetett olyan képeket látni, amelyek Izrael miniszterelnökét ábrázolják, amint palesztin gyermekek vérét issza.

- Az angliai Manchesterben egy palesztin párti gyűlést követően, helyi lakosok egy csoportja kocsikkal végighajtott a szomszédos zsidónegyeden, a Broughton Parkon. A zsidó gyalogosokra szitkokat és szlogeneket kiabáltak (többek között a "Heil Hitler!"-t), miközben tojásokkal és konzervekkel dobálták meg őket.
Reméljük, hamarosan újabb színes esetekkel gazdagodik e mulatságos kis gyűjtemény...
(Kuruc.info - ADL - Szombat korrigálva)

Hogyan verték szét a magyarságot, sátáni álszent eszközökkel?

Villás Béla - Megmaradásunk a kárpátmedencében ha felébredünk!





Dönthet-e mesterséges intelligencia egy ember életéről és haláláról?



2014.08.06. 23:30 | venmarton | Címkék: smart car

Az Én, a robot című filmben Will Smith karaktere azért gyűlölte a gépeket, mert egy korábbi autóbaleseténél, mikor egy tizenéves kislánnyal együtt a vízbe zuhant, a segítségükre induló robot gyors kalkulációja alapján az ő megmentésének volt nagyobb esélye, így ő tovább élhetett, a kislány viszont megfulladt.
Ez egy sci-fi jeleneteként érdekes dilemma, azonban a technológia fejlődése korábban teheti valós problémává, mint gondolnánk.

Dönthet-e egy mesterséges intelligencia emberek életéről és haláláról?

A katonai csapásmérő drónok használata egyre gyakoribbá vált az elmúlt években, de ezeket katonák vezérlik távolról, ők döntenek a célpontokról, és ők húzzák meg a ravaszt. Néhányszor előfordult, hogy ellenséges hackerek átvették az irányítást a drónok felett (ráadásul filléres eszközökkel), emiatt egyes katonai vezetők az önállóan működő, a célpontokról önálló döntést hozó drónokban látták a jövőt. Ezek ugyanis nem fogadnának el kívülről jövő parancsot, így a feltörésük is jóval nehezebb lenne. Ez az irány azonban akkora ellenállást váltott ki a közvéleményben, hogy - legalábbis egyelőre - elnapolták a kérdést.
Egy katonai szakértő nyilatkozta: “Egy mesterséges intelligencia hibázásának következményei sokkal rosszabbak a közvélemény szemében. Az emberek valamiért könnyebben elfogadják az emberi hibák okozta járulékos veszteségeket.”
rcar4.jpg
Az életről, halálról döntő robotok létjogosultságának kérdésköre tehát még a hadászatban is érzékeny pontnak számít, pedig egy háborús övezetre azért más szabályok vonatkoznak. Azonban ez a dilemma hamarosan a hétköznapi emberek életébe is beszivárog.
A Google robotautók fejlődésével 10-20 éven belül valósággá válhat, hogy az autók utasai csak nézőként vesznek részt a közlekedésben. Elkerülhetetlen balesetek azonban mindig lesznek, így az autót irányító üzleti logikát súlyos döntések meghozatalára kell felkészíteni.

Az Alagút probléma

Jason Millar, az ottawai egyetem filozófiatanára kitalált egy morális problémahelyzetet, amit Alagút problémának nevezett el. Kábé így szól:
Egy egysávos hegyi úton utazol a Google robotautóddal. Az autó nagy sebességgel közelít egy szűk alagúthoz. Épp mielőtt odaérnél, egy gyerek ugrik ki a bokrok közül és átszalad az úton. Azonban az út közepén megbotlik és elesik, elzárva ezzel az alagútba vezető utat. A robotsofőrnek csak két választása van: Tovább hajt, és halálra gázolja a gyereket, vagy elrántja a kormányt, így az alagút valamelyik falának csapódva te halsz meg. Hogyan kellene döntenie?
Ha magyar a gyermek elütni , ha zsidó , vagy cigány , akkor félrerántja a robot a kormányt ,mert a robotot már eleve így programozták be. És hogy miről ismeri fel a robot őket , hát a kipa az egyértelmű , a cigány meg szakadt állapotú egyén a magyar meg egy jól szituált teremtés aki megbotlott és most várja a halált , de nem a mesterséges intelligenciától .
rcar1.jpg
Nehéz kérdés, amiben nincs jó válasz. Nincs harmadik opció, amiben mindenki megmenekül, hiszen akkor mindenki azt választaná, így nem lenne dilemma. Mivel nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia a neki megadott szabályok alapján dönt, így felmerül egy még fontosabb kérdés: Ki döntse el, hogy az autó szoftvere melyik megoldás mellett döntsön ilyen helyzetben? Az autógyártó? Az autó utasa? A robot KRESZ-t megalkotók?
Hagyományosan ugyan a gyártók készítik fel a szoftvereket a különböző esetek kezelésére, de a fenti példa olyan morális döntést igénylő terület, aminek megválaszolását kevesen bíznák informatikusokra.
Meg kell jegyezni, hogy tévútra visz, ha azon kezdünk gondolkodni, hogy az autó szenzorainak érzékelnie kellene előre, hogy a gyerek elénk fog ugrani. Nem ez a lényeg. Minden elővigyázatosság ellenére elkerülhetetlen balesetek a jövőben is elő fognak fordulni, így a kérdés érvényes a mainál jóval fejlettebb technológia esetén is.
Az Open Roboethics Initiative (ilyen is van) közvéleménykutatást szervezett, hogy az emberek melyik választ preferálnák saját robotautójuk esetében. A szavazás nem várt eredményeket hozott.
Nem meglepő, hogy a többség (64%) arra szavazott, hogy az autó az ő életét mentse meg, de meglepő módon a válaszadók 36 százaléka a gyerek túlélése (és saját halála) mellett döntött.
rcar2.jpg

Vajon miért áldoznák fel magukat ilyen sokan?

Míg az első tábor fő érve az volt, hogy a gyerek hibája, hogy az autó útjába került, sokkal izgalmasabbak az autó félrerántására szavazók motivációi:
  • magasan kiemelkedett az az indok, hogy mindig egy gyerek életét választanák a sajátjukkal szemben.
  • 11%-ot kapott az - a korábbi Én, a robot c. filmben is szereplő - indok, hogy nem tudnának azzal a bűntudattal élni, hogy egy gyerek halála kellett az ő túlélésükhöz
  • 14% szerint, mivel a sofőr valószínűleg felnőtt, így a gyerek még többet élhet
  • még egy érdekes opció a válaszadók 14 százalékától, hogy egy robotautónak ugyanazt kellene tennie, amit egy humán vezető tenne ilyen helyzetben, ami pedig a kormány elrántása, bármi legyen is a következmény

Neked mi a véleményed?




Mit tegyen a robotautóm az Alagút problémában?


Hajtson tovább, és üsse el a gyereket


Rántsa el a kormányt, ezzel a halálomat okozva
Eredmények
surveys & polls
Azt is megkérdezték, hogy mennyire érzik nehéznek az olvasók megválaszolni ezt a kérdést? Bár azt várták, az emberek többsége nehéznek érzi majd, elvégre komoly etikai feladványról van szó, meglepte őket, hogy a válaszadók 48 százaléka könnyűnek találta a döntést. Még különösebb, hogy azok válaszai között, akik könnyűnek találták, kb. egyenlően oszlott meg a gyerek ill. a sofőr halálával járó opció.
Talán a legfontosabb kérdés arra vonatkozott, kinek a feladata legyen eldönteni, hogy az Alagút probléma típusú helyzetekben hogyan viselkedjen az autó. A válaszadók közel fele szerint az utas dönthessen, míg 33 százalék szerint ez a jogalkotók feladata. Csak 12 százalék nevezte meg a gyártót.  Mégis, összességében a válaszadók fele szerint ne az utas döntsön arról, kit áldozzon fel az autó.

Meg lehet határozni általános szabályokat?

Vajon egy hivatalos bizottság ki tudna találni olyan általánosan érvényesíthető szabályokat, amelyek minden lehetséges esetet lefednek? Más döntés legyen beletáplálva a robotba, ha egy 70 feletti halálos beteg utas ül az autóban, mintha egy tinédzser? Vagy mi legyen akkor, ha nem is egy, hanem két gyerek ugrik az autó elé? Vagy mondjuk egy egész iskolás csoport (bármilyen életszerűtlen is)? Vesse össze az utasok számával, és döntsön a “kisebb” áldozat mellett?
Az ilyen példák nagyon érzékenyek a kontextusra. Ha az eredeti példában a gyereket nyugdíjasra cseréljük, az autóba pedig beteszünk egy alvó csecsemőt, valószínűleg egész más eredmények jöttek volna ki a szavazáson.

A probléma rengeteg kérdést vet fel

Az is felmerül, egyáltalán képesek-e az autó szenzorai, és üzleti logikája egy másodperc alatt felmérni, mi az ami a kocsi elé ugrott? Hiszen a kérdés jóval egyszerűbb, ha mondjuk egy őz és egy ember közt kell választani.
Nagy kérdés, hogy a technológia elterjedését mennyire gátolná, ha a gyártó, vagy egy hivatalos grémium döntene el egy ilyen kérdést. Hiszen végül is veszünk egy autót, a vezetésbe nincs beleszólásunk, és egy harmadik fél döntse el, hogy bizonyos helyetben megöljön-e minket a robot?
rcar3.jpg
A kormány félrerántásával, és az utas feláldozásával járó főszabállyal szemben felmerülhet, hogy viszonylag egyszerűen kijátszható lenne. Egy vakmerő gyalogos felbérelésével könnyű lenne kiszemelt személyek meggyilkolása, és balesetnek beállítása.
Ugyanakkor, ha az AI mindenképp a gyalogos érdekeit nézi, az sok gyalogost felelőtlen közlekedésre motiválhatna. Például abban, hogy átszaladjon-e még a zebrán a villogó sárgánál, amikor egy autó közeledik.
Nem utolsó sorban, feltehető, hogy az az autó, amely nem az utasa érdekét nézi egy ilyen vagy-vagy szcenárióban, eladhatatlan lenne a piacon.
Ha azonban azt a választ fogadjuk el, hogy az autó ilyen esetben üsse el a gyalogost, az is óriási felelősséget tesz a gyártókra, hiszen az üzleti intelligenciának kell eldöntenie, hogy a kormány félrerántása esetén halálos vagy túlélhető balesetet szenvedne az autó utasa? Ha úgy látja, hogy halálos, akkor tartja az irányt, fékez, és lesz ami lesz. De vajon minden esetben jól tud dönteni? Milyen változást fog okozni a közvéleményben, amikor megtörténnek az első halálos gázolások? Ahogy a fenti katonai drónos példa is mutatta, a gépekkel szemben kisebb a toleranciaküszöb a közvéleményben. Nyilván emiatt is nagyon óvatos a Google a robotautó fejlesztésében.
Persze nem szabad túlértékelni sem ezeket a dilemmákat. A mesterséges intelligencia által irányított autók megoldást hozhatnak olyan problémákra, mint az álmosság, vagy az ittas vezetés okozta balesetek, amelyek Amerikában évente 12 000 halálesetet okoznak.
A robotautók természetesen még rengeteget fognak fejlődni az ilyen esetek elkerülésében, akár a beláthatatlan területeknél a sebesség korlátozásával, akár külső légzsákokkal, de az Alagút problémában felvetett kérdésekre egyszer mindenképp válaszolni kell.





Az az Isten adta rendőrség




szervezett társas zaklatás, bandazaklatás, csendes holokauszt

Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program

Na még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk, nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint látod elég jól fel vannak térképezve, a munkacsoportok és munka módszerek ,csak konkretizálni kell őket.
"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója
Definíció szerint a tevékenység egy olyan
 polgári és katonai titkosszolgálatok által irányított szervezett, több személy által és részfeladatokra leosztottan összehangoltan megvalósított prolongált pszichikai, érzelmi, gazdasági, és fizikai támadás, amely célja az áldozatok pszichikai, gazdasági és fizikai megsemmisítése, vagy öngyilkosságba kényszerítéssel, vagy megbetegítéssel (pl. hosszú távú és túlzott stressz okozta szívinfarktus) vagy szimpla meggyilkolással (pl. mérgezés vagy fék megbuherálása). De természetesen egy tömör definíció nem elegendõ ahhoz, hogy egy átlag ember megértse mi is ez a tevékenység és miként mûködik. És a tetejére nem fejezi ki azt sem, hogy némely áldozat, ahelyett, hogy krisztusi módra önfeláldozóan hagyja, hogy csoportosan öngyilkosságba kergesség vagy meggyilkolják, inkább fegyvert fog és egyszerûen kiirtja az õt pszichoszomatikus kínzástaktikázásokkal kínzó beszervezett vagy csupán manipulatív módon felbujtott elkövetõket, így az egyetemista társait, a kollégáit, ismerõseit, vagy akár teljes idegeneket. És ha most aggódsz az egyetemista gyermeked és a szeretteid miatt én azt mondom NEM aggódsz elegendõ mértékben, ugyanis ennek a tevékenységnek az elõdjét COINTELPRO fedõnév alatt vetették be az USA Postánál, ahol rövid idõ alatt 24 öngyilkosságot, gyilkosságot-öngyilkosságot, és tömeggyilkosságot okozott.

Sokáig törtem a fejemet azon, hogy miként magyarázzam el egy átlag embernek a merõ õrületet, hiszen az õrületet kizárólag az õrültek érthetik meg teljes egészében. Csak reménykedhetek benne, hogy sikerült olyan szögbõl megközelíteni a témát, ami érthetõvé teszi. Mivel a pszichopatákról már mindenki hallott ezzel kezdem. Jelenleg a világ legtöbb országának kormányát megdöntötte és megszállása alatt tartja egy úgy nevezett 'globális árnyékhatalom', egy ideológiai-vallási-gazdasági-katonai blokk, amelynek tagsága fõként pszichopata zsidó sátánistákból áll. A kormányaink csupán pszichopaták által megszállott báb és látszatkormányok, az égvilágon semmi közük a demokráciához és a néphez, hacsak nem az, hogy rajtuk keresztül kényszeríti rá az akaratát az emberiségre a globális pszichopata patokrácia. A társadalmainkban mindig is léteztek pszichopaták, akik a hihedelemmel és tudatos dezinformálással ellentétben nemhogy elnyomják az emberségüket, de valójában nincsenek felsõbbrendû emberi humanizáló funkcióik és emiatt nincs lelkiismeretük, képtelenek az empátiára, mások érzelmi, pszichikai, fizikai és gazdasági érdekeinek tiszteletben tartására. Számukra nem sokat jelent az emberi élet és mindig mások feletti hatalomra törekedtek, hogy biztosítsák túlélésüket az emberiség soraiban. A pszichopaták mindigis megpróbáltak összejátszani (szemben a normális lélekkel megáldott emberrel) a saját hatalmuk kovácsolása érdekében és az évezredek alatt nemcsakhogy megszaporodtak az emberiség soraiban, de különbözõ fedõszervezetek, mozgalmak és hangzatos szlogenek alatt lassan olyan hatalomra tettek szert, ami ma már biztosítja számukra a hatalmat az emberiség felett. Ennek az emberiség feletti hatalmi rendszernek a globális egyvilágkormány mevet adták, ami egyébként új-világrend elnevezés alatt is ismert. Ma már pszichopaták kezében összpontosul a világunk irányítása, beleértve a politikai kormányzást, a tömegtájékoztatást, a hadipart, az oktatást, az egészségügyet és gyógyszeripart, a tudományokat, a vallást, a szórakoztatóipart, minden lényeges emberi jogi és társadalmi szervezetet stb. A hosszú évezredek alatt fordult tehát a kocka: a magasabb rendû lélekkel megáldott intelligens gondoskodó teremtõ ember kezébõl átkerült az emberiség vezetése egy kóros kisebbség, egy életellenes patokrácia kezébe. Ám, de a pszichopaták hiába szereztek ekkora hatalmat maguknak, és hatalmukra jutásuk évezredei alatt hiába manipuláltak ki tömeggyilkosságokat, népirtásokat és holokausztokat, hiába vonták irányításuk alá a médiát, az oktatást és a lényeges társadalmi szervezeteket, hiába tüntettek el történelmi dokumentumokat, hogy meghamisíthassák az emberiség történelmét, hiába siklasztották félre álvallásokkal az emberiség spirituális evolúcióját, mert az emberiség soraiban mégis csak megmaradt egy embertípus az évezredek óta tartó tudatos irtásuk ellenére: a lélekkel megáldott, intelligens, önmaga tudatára ébredt, gondoskodó, teremtõ ember. A pszichopaták rettegnek, hogy ezek az emberek a tömegeket is önmaguk tudatára ébresztik, kivonják õket a hatalmuk alól és visszaállítják a régi rendet, vagy kreálnak egy új pszichopata befolyás mentes világot. Ez az õ végüket jelentené. Mitöbb a félig tudatos, félig tudattalan félrevezetett és manipuláció alatt tartott nagytömegek is mintha ébredeznének és rádöbbennének, hogy évezredek óta megvezetik, kiszipolyozzák õket és egyre durvább lelki/tudati/fizikai rabszolgaságban élnek. A pszichopaták számára -minden megszerzett hatalmuk ellenére- ma óriási a megbukás és pusztulás veszélye. Tudják, hogy a túlélésük egyetlen mentsvára az lenne, ha teljesen kipusztítanák a normális génû embereket és átvennék a föld egyeduralmát. Így aztán állig felfegyverkeztek, szószerint a földön és az égen is, és olyan módszereket ötöltek ki az emberek agyának irányítás alatt tartására és a rájuk (nem az embersiégre, hanem kizárólag rájuk!) veszélyt jelentõ emberek kiirtására, amiket valóban a puszta õrület jelzõvel lehet csak illetni.

És itt jön képbe a 'szervezett zaklatás', 'gangzaklatás', 'csendes holokauszt' elnevezéseken ismert
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program, amit az Agenda 21 (21.es Napirend) elnevezés alatt közismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozatban lefektetett új kommunitáriánus etosz leple alatt kiterjesztettek a világ nagyrészére, részben, hogy agykontroll és uralom alatt tartsák a tömegeket, részben, hogy káoszt és terrort idézzenek elõ, részben, hogy megdöntessék a létezõ politikai, társadalmi és igazságszogláltatási rendszereket, részben pedig, hogy a sátánista-pszichopata delúziós õrületbe vezetett tömegekkel irtassák ki a rájuk veszélyt jelentõket. Ez a tevékenység csupán egy része annak a láthatatlan világháborúnak, amit a hatalomra jutott kóros kisebbség az emberiség ellen folytat ma. A folyamatban lévõ láthatatlan világháború eszközeit a "láthatatlan hadviselés" oldalon részletezem. Köszönet ennek a globális terrorholokauszt tevékenységnek, a hadszíntér ma már nem a katonák által összeütközésre használt csatatér, sem két ország egymás ellen vívott háborúja, hanem a szûkebb közösségeink: a családjaink és otthonaink, az iskoláink és tantermeink, a munkahelyeink és szomszádságaink, a templomaink és imatermeink. Ezeken a hadszíntereken folyik ma a láthatatlan világháború, amit a pszichopaták indítottak ellenünk a föld teljes átvételének megvalósítása érdekében.

Na de lássuk, hogy pontosan mi is ez a 
'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program' elnevezésű intézményesített szörnyszülemény? Kezdetnek a terminológia tisztázása: bármelyik VALÓDI célszemély elmondhatja, hogy a szervezett zaklatás, gangzaklatás, terroristazaklatás elnevezések félrevezetők lehetnek és gyanítom, hogy nem véletlenül terjesztik bizonyos megbízott emberek ezeket az esztétizált elnevezéseket. A program nem igazán 'zaklatásról' szól, hanem inkább emberek magasan szervezett csoportos katonai pszichikai hadviselési taktikázásokkal, prolongált pszichoszomatikus kínzásával megvalósított öngyilkosságba kényszerítésével vagy sima meggyilkolásával történő kiirtásáról, illetve az ingatlanjaikból, szellemi tulajdonukból és más értékeikbõl való tudatos kifosztásukról. A zaklatás csupán kellék a végső cél megvalósításához. Azonban, ha a tevékenység 'zaklatás' elnevezésen honosul meg a köztudatban, akkor nem egy tudatosan szervezett népirtás útján megvalósított ingatlan és más értékekbõl való kifosztással, egy eugenikai holokauszttal és egy tudatosan irányított negatív társadalmi újra-mérnökléssel/társadalmi automatizálási folyamattal, hanem egy szimpla bűncselekménnyel asszociálódik az emberekben. Vigyázni kell a szavakkal és az elnevezésekkel, mert azoknak visszhangja van az emberek elméjében.
'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program', a 'csendes holokauszt és 'terrorholokauszt' elnevezések tükrözik leghűbben a tevékenységet és a tényt, hogy a műveletek globálisan más országokban működő terrorsejtekkel összehangoltan folynak, és ezeknek a terrorsejteknek a tagjai üldözik, kínozzák és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítik a sértetteket, vagy szimplán meggyilkolják őket megrendezett balesetekben/mebetegítés/mérgezés útján.

Egy átlagos embernek úgy általában nem sok logikus oka van a paranojára. Ott vannak néha napján azok az apróbb pletykák, amik során a hátunk mögött tárgyalnak ki minket, és néha az ember egyedül megy valahová a sötétben és amiatt aggodalmaskodik, hogy netán követik. Elõfordul, hogy betörnek a számítógépünkbe valamilyen vírussal, és na persze azt mindenki tudja már, hogy az állam lehallgat mindenkit. De mindezek általában apróbb események vagy nem érintenek minket közvetlenül. A terrorholokauszt azonban valódi okot ad a paranojára. Azok az apró pletykák átalakulnak rágalomhadjáratokká, amely során a legképtelenebb perverziókat és vádakat terjesztik a célszemélyek háta mögött a közvetlen környezetükben, a munkahelyeiken, potenciális munkahelyeken, a sarki fûszeresnél, és minden helyen, ahol csak a szerencsételenek megfordulnak. És az az 'állam megfigyel mindenkit' helyzet is kissé transzmutálódott a terrorholokauszt esetében. Nemhogy minden telefon és írott kommunikációt megfigyelnek, és nemhogy besúgók révén szervezett információkat is begyûjtenek, hanem a megfigyelés során szervezett intim információkat - IGEN MÉG AZT IS, HOGY A CÉLSZEMÉLY SZELLENTETT-E A WC-BEN VAGY ORGAZMUS KÖZBEN MIT MONDOTT! - szétosszák ismerõsök és vadidegenek között és velük olyan pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat hajtassanak végre, amikkel megszégyenítik, meggyalázzák, traumatizálják a célszemélyeket. Ami pedig a 'sötétben valaki mintha mögötten jött volna' félelmet illeti, nemhogy a sötétben követik az áldozatokat, de a belvárosban, a vonaton, a buszon, az autópályán, a helyi közértben, sõt még egy erdõ kellõs közepében is - mivelhogy a mobil telefonjukat tudtuk és belegyezésük nélkül GPS-es követés alá vonják. A megfigyelés és zaklatás 24/7-es.

Természetesen a kiút ebbõl a fasiszta-sátánista rémségbõl a rendõrség lenne, de a rendõrség feladata a tevékenység mozzanatainak leplezése, így aztán az áldozatok által tett feljelentések általában sehová sem mennek. Sõt, a rendõrség ellen tett feljelentéseket és panaszokat is elbagatelizálják! És az, aki most hitetlenkedik emlékezzen csak a gyilkosságért elítélt és most felmentett Szántai Attila fõmûsor idõben a magyar nép arcába vágott szavaira
 "A rendõrség hozta rám a maffiát!". A rendõrségünket nem csak a maffia használja fel bûnözésre, hanem a kormányunk is felhasználja õket egy tudatos leplezett holokauszt megvalósításához. Egy normális ember számára elég hátborzongatóan hangzik ez már önmagában is, de némely taktikázás önmagában maga az életre kelt sátáni horror. Például az áldozatok családjait, házasságát, és minden intim kapcsolatát hátulról szétzúzzák, hogy magukra maradjanak és elveszítsék az egészséghez és normális mûködéshez szükséges támogató kapcsolatrendszerüket. Ehhez a már említett Stázi-féle életrongáló pletykákat, életveszélyes fenyegetéseket, zsarolást és lefizetést alkalmaznak. Képzelheted, micsoda rémálomszerû, hogy a házastársad azért hagy faképnél, mert 6 'tiszteletreméltó, megbízható és szavahihetõ' kommu-náci emberirtó hamistanú disznó állítja a hátad mögött, hogy tanúi voltak, amikor az irodában a kollégáiddal orgiáztál, holott ebbõl még az a betû sem igaz! (Te hogyan tudnád hihetõen elmagyarázni bárkinek is, hogy a társadalom tisztelereméltó, megbízható, szavahihetõ és látszólag telejesen épelméjû tagjai egy ilyen történetet csupán kitaláltak, hogy tudatosan zúzzák szét a házasságodat és elérjék, hogy téged és a gyermekeidet is traumatizáljanak?! Ki hinné el ezt neked, fõként, ha látszólag semmi okuk nincs arra, hogy ilyen hátborzongató gonoszságot kövessenek el ellened?! Még téged állítanának be egy beteges perverz hazudozónak, aki utólag megbánva a saját erkölcstelenségét most jobbra-balra vádaskodik zokogást és fájdalmat tettetve a szánalom kieszközléséért.) A célszemélyek tönkretétele és kiirtása során rendszeresek az életveszélyes fenyegetések is és ezek kezdõdhetnek a szimpla meggyilkolásnál, haladva a sokkolóval való támádáson át, végzõdhetve az azzal való fenyegetésnél, hogy az áldozatot meggyilkolják és a test darabjait szétszórják a hegyekben, hogy soha senki ne leljen rá.
 Ha az áldozat ragaszkodik a rendõrségi feljelentésekhez, akkor a rendõrség elõbb-utóbb megfenyegeti azzal, hogy hoz egy határozatot miszerint lefolytatták a rendkívüli halála ügyében a közigazgatósági hatósági vizsgálatot. (A XVI. rendõrkapitányság megtette papíron!) Még hátborzongatóbb, hogy világszerte beszámolnak célszemélyek hirtelen bekövetkezõ fékhibákról, közútról való leszorítási kísérletekrõl és mérgezésekrõl, azaz valószínûsíthetõ, hogy az áldozatok ellen gyilkossági kisérleteket is végrehajtanak. És miközben ez az egész pusztító fasiszta õrület folyamatban van még a célszemélyeket állítják be ön és közveszélyes elmebetegeknek! (És ezzel szemben is nehéz érvelni, mert amikor hónapokon keresztül egyik irányból ismeretlen férfiak hirtelen odalépnek és megfogják egy nõi célszemély mellét minden magyarázat nélkül, másik oldalról ismerõsök és ismeretlenek a semmibõl jött sértegetéseknek teszik ki, az interneten pedig folyamatos ígéreteket tesznek ismeretlenek arra, hogy 'fakarót dugnak a pinájába', a beszervezett házastársa pedig folyamatosan életveszélyes fenyegetésekkel illeti, és egy nap végre idegileg teljesen kiborulva neki esik egy ilyen elmebeteg kommunáci fasiszta disznónak, akkor hirtelen 4 tiszteletreméltó teljesen szavahihetõ és véletlenszerûen éppen a közelben tartózkodó kommunáci emberirtó hamistanú disznó fogja állítani, hogy a nõ egy paranojás elmebeteg, aki már másokra is rátámadt és most minden indoklás nélkül ennek a szerencsételen ártatlan embernek a szemét majdnem kikaparta ... és bizonyos, hogy pszichiátriai kezelésre szorul!) 
Így gyilkoltok ti kommunácik zsidó fatyak.

Kommunácik a médiában

Bandazaklatás, szervezett társas zaklatás

Börtönben a bandazaklató kommunáci

Az az Isten adta rendőrség


Magát a tevékenység megvalósulását úgy kell elképzelni, hogy az érintett ország titkoszolgálatának vagy rendõrségének dolgozó besúgó kipecáz egy emberkét, annak a ténynek alapján, hogy az intelligensebb/szebb/ügyesebb/becsületesebb/közkedveltebb/lelkiekben gazdagabb (attól függõen, hogy mi kelt irigységet és gyûlöletet egy primitív elmében!). A célszemélyek kikerülhetnek cionisták és szabadkõmûvesek által tartott nyilvántartásokból, illetve rasszisták, bûnözõk vagy befolyásos volt-házastársak is feldobhatják a nevüket. Miután bekerültek a rendszerbe elõszõr egy hamis nyomozás alanyaivá válnak, ami TELJESKÖRÛ ILLEGÁLIS TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉSSEL jár. Ez azt jelenti, hogy minden kommunikációs csatornáját megfigyelik, feltérképezik a teljes társadalmi kapcsolatrendszerét és végül felállítanak egy pszichológiai profilt, amire a késõbbiekben alkalmazott pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat szabják. Ebbõl kiderülhetne természetesen, hogy nem áll kapcsolatban szélsõséges politikai vagy bûnözõ csoportokkal, és nem vesz részt semmiféle illegális tevékenységben. De ez lényegtelen, mert beindult a gépezet és nem számít, hogy a 'vádlott ártatlan', hiszen nem is azért akarják kiirtani, hanem mert bizonyos nem kívánatos pszichogenetikai tulajdonságokkal bír. Szóval ezután jön a rágalom és lejárató kampány az áldozat MINDEN frekventált környezetében. A közvetlen környezetben már eleve létezik egy spicli vagy, ahol nincs ilyen ott beépítenek vagy az ott élõk közül beszerveznek egyet. Ennek a személynek a feladata a lejárató és kiközösítõ hadjárat elkezdése. Az intim családot is megtámadják, így a házastárs, testvér, szülök felé is neki állnak rágalmakat terjszteni. Teszik ezt a munkahelyen is, és minden olyan helyen, amivel a célszemély érintkezésben van. A rágalmak azonosak MINDEN érintett országban: nõk esetében orgiázó prosituált, kém, ön és közveszélyes elmebeteg, drogos/drogkereskedõ, szexuális ragadozó és gyermekbántalmazó, férfiak esetében pedofil, gyermekbántalmazó, kém, terrorista, hímprostituált, drogfogyasztó/kereskedõ, brutális asszonyverõ és természetesen súlyos elmebeteg. Az elmebeteg feltétlenül szükséges, hogy aláássák az áldozatok szavahihetõségét. A rágalmak alátámasztása érdekében olyan taktikázásokat alkalmaznak, amivel megpróbálják elhitetni a közösség többi tagjával, hogy a célszemély valóban az, aminek a rágalomban mondják. Példának okáért ha azt terjesztik róla, hogy prositutált, akkor akár egy ismeretlen férfit is odaküldhetnek hozzá, hogy egy társaságban való beszélgetés közben rákérdezzen mikor ér rá egy szexelésre, vagy, hogy megsímogassa a mellét/fenekét, hogy ilyen módon azt a LÁTSZATOT keltse, hogy valóban egy prostituált. Ha jobbára azt terjsztik, hogy elmebeteg, akkor olyan helyzetet fognak fabrikálni, amiben kieszközlik, hogy elveszítse a türelmét és kiabáljon/sírva fakadjon vagy olyan dolgokkal vádaskodjon, amik bizonyíthatatlanok és üldözési mániásnak tûnjön ezáltal. Ezeket a mesterségesen kreált helyzeteket arra használják fel, hogy másokat is elidegenítsenek az áldozatoktól és beszervezzék/felbujtsák õket a csoportos pszichikai kínzásukba, kiközösítésükbe, tönkretételükbe, öngyilkosságba kényszerítésükbe, meggyilkolásukba. A családtagok elidegenítéséhez és/vagy beszervezéséhez alkalmaznak -az elképesztõ rágalmakon kívül- zsarolást, életveszélyes fenyegetést, lefizetést, sõt még be is építhetnek valakit a családba (pl. testvér házastársa, szülõ új élettársa vagy a célszemély új házastársa!), akinek az a feladata, hogy belülrõl zúzza szét a családot és kiközösíttesse a célszemélyt a családdal.

Az áldozatok egyszer csak azt észlelik, hogy elképesztõ módon (értsd statisztikailag lehetetlen mennyiségben!) megszaporodtak a sértgetõ, fenyegetõ, érthetetlenül kötekedő, látszólag teljesen meghibbant emberek a környezetükben, hogy elveszítik a barátaikat, elfordulnak tõlük a szomszédaik, a családjaik romokban hevernek. A nõi célszemély férje szinte megõrül és azzal fenyegeti rendszeresen, hogy meggyilkolja, feldarabolja és a testrészeit szétszórja a hegyekben. A férfi célszemély párja titokban elõre megírja a célszemély öngyilkos búcsúlevelét és fondorlatos módon megpróbálja aláiratni vele! Kész õrület! Még a sarki fûszeres is, aki eddig olyan kedves és szolgálatkész volt, most szúros szemekkel méri õket végig. És ez addig folyik, ameddig teljesen szét nem zúzták az EGÉSZ TÁMOGATÓ KAPCSOLATRENDSZERÜKET, ami természetesen a védekezéshez, a normalitáshoz és az egészségmegõrzéséhez abszolút szükséges bármely ember számára. Vagyis az egykoron megbízható, normális, támogató környezet lassan ellenséges, bántalmazó, gyûlölközõ közeggé válik, egy amolyan elviselhetetlen, láthatatlan és kerítések nélküli náci koncentrációs táborrá. Miután a célszemély le lett járatva, nem maradtak támogatói, elveszítette az állását jönnek a másfajta zaklató hadmûveletek. Ez már komolyabb pszichoszomatikus kínzás, anyagi károkozás, kifosztás, életveszélyes fenyegetések, gyilkossági kísérletek, megõrjítés, megbetegítés, hivatali szabotázsok stb. Ezen a ponton már új ismerõsök, és új szerelmek is belépnek az életükbe, akiknek az a szerepük, hogy minél nagyobb traumákat, csalódásokat és anyagi károkat okozzanak nekik. A beszervezettek közül olyanok is vannak, akik búsás késõbbi elõnyökért bevállalnak ÁL-HÁZASSÁGOT is és akár 2-3 éven át elszínészkedik a valós társkapcsolatot! Minden irányból jönnek a támadások az ál BKV büntetésektõl kezdve a hivatalos ügyek szabotálásán át a más országokból való indokolatlan kitiltásig. Azonosan Angliával, Magyarországon is rengeteg médiás - fõként zsidók - vesz részt a tevékenységben (a londoni gyilkosságról beszélek itt, aminek következtében kiderült, hogy Rupert Murdoch médiamágnás és a neki dolgozó médiások és magándetektívek civileket figyeltek meg és zaklattak durván!). A médiások ezen a ponton akár masszív média lejáratókampányt is folytathatnak a célszemélyek ellen (pl. újságok, televízió). Az elkövetõk ebben a fázisban már az áldozatok tudomására hozzák, hogy megfigyelés alatt állnak, hogy teljesen paranojássá váljanak. A trauamtikus élményeket beépítik a kínzástaktikázásokba, hogy gyógyulás helyett tovább traumatizálják õket. Klasszikus kondicionálást és szenszitizálási taktikázásokat alkalmaznak konszisztensen, hogy a mindennapi stimulik idegességet, stresszt és félelmeket váltsanak ki bennük. Képbe jön a Neurolingisztikai Programozás negatív alkalmazása (errõl a taktikázásról a 
taktikák oldalonírok). Koszisztensek a nemzetközi beszámolók olyan állásajánlatokról, amik látszólag csak azt a célt szolgálják, hogy zaklassák õket vagy megpróbálják õket beállítani inkompetensnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy irodai környezetben van egy ügyfél visszaigazoló rendszer, amin az ügyfelek pontozhatják a kapott szolgáltatást, és az ügyfelek jobbára 4-es 5-ös visszajelzéseket adnak a célszemélynek, míg egy beszervezett elkövetõ munaktárs konszisztensen 2-es visszajelzéseket kap, akkor el fogják tüntetni a visszajelzéseket, hogy megfordíthassák a helyzetet és beállíthassák a célszemélyt egy inkompetens alkalmazottnak. A munkahelyeken is addig folyik a zaklatás és szabotázs (mobbing), ameddig az áldozat el nem megy onnan. Egyébiránt nemzetközi állítások szerint a háttérben munkahelyi feketelistázás folyik a nagyvállalatoknál pontosan úgy mint más érák diktatúrái alatt. Mindezen taktikázásokkal az a cél, hogy minél súlyosabb traumákat, anyagi károkat okozzanak, hogy lerombolják az áldozatok önképét és önbizalmát, hogy összezúzzák a hitvilágukat és világnézetüket, hogy megbetegítsék õket, és mindezzel olyan elviselhetetlen belsõ és külsõ körülményeket teremtsenek, amivel ÖNGYILKOSSÁGBA KÉNYSZERÍTHETIK õket. Lényegében arra megy ki az egész tevékenység, hogy a célszemélyeket kifoszthassák, majd valamilyen módon eltegyék õket láb alól - akár öngyilkosságba kényszerítéssel, akár szívinfarktus elõidézésével, akár fék megbuherálásával. A tetejére sok országban - fõként Amerikában, Kanadában, Oroszországban, az áldozatok egy része szubletális fegyvertechnológiával való támadásokról is beszámolnak (ez nem-halálos irányított energia fegyvereket jelent, mint például az irányított elektromágneses impulzusok vagy mikrohullámok, amikkel látszólag minden ok nélküli égési sérüléseket, belsõszervi megbetegedéseket, sõt még hallucinációkat is lehet okozni! Egy amerikai célszemély arról számolt be, hogy, amikor sikerült megmérettetnie a házában a sugárzásokat, kiderült, hogy olyan erõs mikrohullámú sugárzás volt benne, ami tízszeresen meghaladta az egészségre káros szintet.)

Amint már mondottam, a rendõrség mindebben közremûködik. Minden érintett ország rendõrsége! És ebbõl tudjuk, hogy állami terrorról van szól. Habár most ebben némi változást állt be, mert Kanadában egy magasabb rangú tiszt a nyilvánosság elé is lépett azzal a hírrel, hogy az ilyen csoportos zaklatások esetében arra utasították a felettesei, hogy ne tegyen semmit, azaz a rendõrök kövessenek el jogsértést az áldozatok kárára. (Szegényke már nincs a rendõrségnél.) A FoxNews egy főműsoridőben leadott tudósításában pedig a Santa Cruzi rendőrség részlegesen elismerte a tevékenység létezését. Általánosan beszélve azonban a rendõrség KONSZISZTENSEN leplezi az elkövetõk által elkövetett bûntetteket, elbagatelizálják a bejelentéseket vagy egyenesen megtagadják a bejelentés felvételét. Továbbá rendõrök személyesen is részt vesznek célszemélyek zaklatásában, az életük fenyegetésében, védett személyes információt juttatnak ki a csoportokhoz és a többi. Az individuáls rendõrök mentségére szóljon azonban egy valami: a pszichoszomatikus kínzástaktikázások egy lényeges része úgy van megtervezve, hogy le van bontva több részfeladatba és több személy hajtja végre õket csoportosan és összehangoltan, mitöbb kevés bizonyíték marad utána. A rendőrség azzal sem tud sok mindent kezdeni, hogy valaki kulccsal betört valaki otthonába látszólag csak azért, hogy kivágja egy nõi célpont két bugyijából a lábközötti részt vagy, hogy elforgassa a vázát és a képkereteket (megõrjítõ taktikázás). És ha a célszemély feljelentést is tesz olyan bûncselekményért, mint az életveszélyes fenyegetés, akkoris bajban van a rendõrség, mert a csoportok vagy akkor csinálják, amikor nincs tanú, vagy több hamistanút hoznak, akik arra tanúskodnak, hogy a fenyegetés soha nem történt meg és a célszemély egy elmebeteg. Azonban a rendõrség olyan esetekben sem tesz semmit, amikor van bizonyíték, például egy orvosi látlelet vagy a személyi adatokat eltolvajolják, vagy hivatali visszaélést követnek el az áldozatok terhére! 

Tehát errõl szól a történet. Egy normális átlagembernek nehéz elképzelni annak az embernek a napi létét, aki ennek a tevékenységnek a célpontjává vált. Az ember teljes világa átalakul egy már-már szürreális, kiszámíthatatlan ellenséges és erõsen manipulát közeggé. Idõvel az áldozatok pontosan olyanná válnak, mint egy paranojás skizofrén, habár ez nem valódi betegség, hanem mesterségesen elõidézet állapot. Megbetegszik az elméjük, az állandúsult ÉVEKEN ÁT TARTÓ kiszámíthatatlan stressz és traumák miatt megbetegszenek lelkileg, szelemileg és még fizikailag is, megszûnnek a normális emberi kapcsolataik, sõt a tudatosan okozott rendszeres csalódások, bizalommal való brutális visszaélések és traumák miatt már kerülik is az emberi kapcsolatokat, hiszen ezek az öröm helyett fájdalom és csalódás forrásává válnak. A gazdasági helyzetük tönkremegy a munkahelyi mobbing, a tudatosan okozott anyagi károk és a megbetegedés miatt, sokan ezért elveszítik az otthonaikat. A célszemélyek súlyos depressziótól is szenvedhetnek és nem látván kiutat ebbõl az embertelen, szürreálisan bizarr helyzetbõl, de fõképpen nem tudván feldolgozni az elképesztõ traumákat és veszteségeket (ezt az alkalmazott taktikázások meggátolják!) az öngyilkosságba menekülhetnek. És aztán vannak olyanok, akik fegyvert ragadnak és kiirtják a saját kínzóikat. Ma már tudjuk, hogy több nemzetközi egyetemi és munkahelyi ámokfutó ennek a tevékenységnek volt az áldozata és nagyonis céltudatosan lövöldöztek. Ez a tevékenység az egyetemeinken is folyik és a legõszintébben állítom, hogy az egyetemista gyermekeink nincsenek biztonságban. Az emberirtásra indoktrinált elkövetõk a saját gyermekeiket is arra nevelik, hogy ha nem tetszik nekik valaki, akkor vegyenek részt a szervezett és csoportos üldözésükben és kínzásukban. Ez az egyik oka annak, hogy a világban akkora felfordulást okoz ez a tevékenység, hiszen a gyermekeinket és a szeretteinket is kiirtatják olyan emberekkel, akiket az évek alatt az õrületbe és idegösszeroppanásba kergettek fasizmusra és sátánizmusra indoktrinált delúziós tébolyodottak.

A tevékenység létezik, letagadni már nem lehet. Szinte teljesen konszisztensek a nemzetközi beszámolók az alkalmazott taktikázásokról, az elkövetés módszereirõl, a terrorholokauszt csoportok/közösségek mûködésérõl, illetve az elkövetõk elmeállapotáról és viselkedésérõl. Olyan mennyiségû nemzetközi forrásanyag létezik és olyan komoly emberek foglalkoznak a témával, hogy el is kezdett a tágabb társadalomban tudatosodni a létezése. Természetesen erre felfigyeltek a háttérben lapuló pszichopata bûnösök és rájöttek, hogy olyan közösségek alakulnak ki világszerte, amelyekre nincs befolyásuk és, hogy ezek a közösségek már terjesztik az információt világszerte, indoktrinálják az embereket, tudatára ébresztik a populációt bizonyos viselkedési mintázatokra. Úgyhogy most az történik, hogy nem letagadni, hanem félremagyarázni próbálják az egész történetet. Sõt, mivel hiába is próbálják annyira görcsösen paranoid skizofréneknek beállítani az áldozatokat (ehhez nincs meg minden szükséges tünet, ahogy erre felhívta a világ figyelmét Dr. Rauni Leena-Kilde, Finnország egy volt egészségügyi fõellenõre) végre kitaláltak egy új elmebetegséget, aminek az elnvezése 
"Truman Show Szindróma". Úgy magyarázzák, hogy a Truman Show delúzióban szenvedõ személy azt deluzionálja, hogy az egész életét eltolvajolták és mások mindent tudnak róluk, sõt akár videóra is veszik õket és mások nézik a privát életüket. Ez a terrorholokauszt esetében igaz is. Szóval mivel letagadni már nem tudják, most arra terelõdött a figyelem, hogy mi ez a tevékenység, kik és miért okozzák. Én ezt is neki álltam mélyebben boncolgatni, szóval, ha van még ideged és gyomrod hozzá, akkor lapozz tovább a következõ oldalra, de ha ehhez nincs kedved, akkor feltétlenül látogassd meg a "taktikák oldalt", ahol listázva van a terrorholokauszt csoportok/közösségek által alkalmazott összes taktikázás.


szervezett zaklatás, bandazaklatás, csendes holokauszt

"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója

Folytatás az elõzõ oldalról.

A világhálót böngészve bőséges információ lelhető fel arra nézve, hogy mi is ez az õrületes borzalom és mi lehet a tágabb célja. Sok honlap egy szervezett bűnöző tevékenységnek akarja feltüntetni ezeket a katonai zaklató terror hadműveleteket és ezekből úgy tűnik, mintha a világot hirtelen egy gigászi bűnözés cunami lepte volna el. Némelyek egy jogrenden kívüli (extra-judiciális) bűntetésvégrehajtás rendszernek vagy társadalmi rehabilitációs szisztémának könyvelik el az egészet, elismerve azonban, hogy az áldozatok túlnyomó többségét semmilyen bűntény nem terheli, hanem megvezetik az elkövetõket. Vannak, akik egyenesen az ősi zsidó nyílvános csoportos megkövezéshez hasonlítják a célpontok csoportos kivégzését, vagy sátánista rituális gyilkoláshoz, és nem is tévednek annyira hiszen a háttérben jobbára bizonyos szektákhoz tartozó zsidó személyek vezénylik le a célpontok csoportos kiirtását és a csoportos "ítélkezés" egy õsi keleti, fõként zsidó hagyomány. Mark M. Rich a 
Hidden Evil (Rejtett gonosz) és a New World War (Új Világháború) írója azt állítja, hogy a programot magát a kormányaink mögött meghúzódó globális pszichopata bûnkartell tervezte meg és vezényli le, vagyis a hadművelet maga mint egész egy kormányainkon keresztül érvényesülő globális diktatúra része, a célpontjai pedig a spirituálisan ébrenlévők, illetve eugenikai okokból az intelligens, erkölcsös termékeny korban lévő személyek. Tehát kettõs célt tulajdonít a tevékenységnek: az egyik egy eugenikai vonalakon megvalósított holokauszt, míg a másik egy ideológiai indíttatású spirituális/tudati újramérnöklés. Figyelemre méltó egy Rossolatos kontra Görögország elnevezésû irat is, amit nem régiben juttattak el hozzám és amely irat részletesen tanulmányozza ezt a tevékenységet. George Rossolatos, az irat készítõje -egyezõen az amerikai Mark M. Rich-csel- úgy látja, hogy a tevékenység a kormányainkat megszálló árnyékhatalom szörnyszüleménye és a kormányainkon keresztül érvényesül, azonban a tevékenységet magát szociokibernetikai terrorizmusnak minõsíti és Mark M. Rich-tõl -és még sok más személytõl eltérõen- egy globális társadalmi újra-mérnõklést és vagyoni újra-elosztást lát benne, illetve, hogy ez az egész tevékenység összességében a fenntartható fejlõdés nevében született meg (a 21-ea Napirend (Agenda 21) néven ismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozat alapján), aminek az egyik lényeges tana a populációcsökkentés tudatos népirtás megvalósításával.

Úgy vélem mindegyiknek végsősoron igaza lehet, de átolvasva honlapokat és átböngészve témába vágó könyveket, én úgy látom, hogy végsõsoron Rossolatos és Rich adja legjobb összefoglalásokat. Õket találtam a legmegbízhatóbb információforrásoknak a sok átböngészett honlap és könyv után. Annyit azonban személyesen még hozzátennék az õ munkájukhoz (amit õk NEM mondanak ki), hogy a Globális Pszichopata Bûnkartell, azaz a világunkat agresszív és ellenséges megszállás alatt tartó kb. 300 családból álló katonai-gazdasági-vallási háttérhatalom, többsége a Shabbatai Zevi (Shaptai Zvi) sátánista zsidó szektákból kerül ki (hasszidi zsidók). Ezek a szekták abban a hitben vannak, hogy a gonoszságot ki kell terjeszteni a világ minden csücskébe, a világot el kell pusztítani egy nagy végső armageddoni háborúban, hogy az õ istenüket beleprovokálják egy új föld és új ég megteremtésébe, amit csak és kizárólag a zsidók laknak (vigyázat, mert a zsidó szó eredeti jelentése szerint értik és nem a ma zsidónak nevezett népségre!). Lehet, hogy a program fizikai célja egy globális holokauszt, amit a fenntartható fejlõdés populáció csökkentõ tana nevében kreáltak, de a spirituális célja a gonoszság magvának világszerte történő elvetése, harmóniában az Új-világrend és Egyvilágkormány Rendszer mögött meghúzódó zsidó Shabbatai Zevi szekta sátánista-fasiszta hitvilágával. Erre a témára még vissza fogok térni lejebb.

Nos, miután megviszgáltam minden irányból a világszerte állítottakat, szerintem ez a tevékenység egy igazán multi-funkcionális program szóval nézzük csak meg, hogy mirõl is van szó itt igazából:

Az elsõ dolog, amit meg kell értenünk az az, hogy a tevékenység MINDEN NATO és nem-NATO volt-szocialista országban folyamatban van már legalább két évtizede! ÉS ÖSSZEHANGOLTAN FOLYIK! MINDEN érintett országban a hattérhatalomhoz tartozó roppant gazdag és befolyásos személyek irányítják, akiknek túlnyomó többsége a) pszichopata, és b) zsidó, és c) sátánista. MINDEN érintett országban a titkosszolgálatok és katonai titkosszolgálatok koordinálásával mûködik és a rendõrség szerepe a megvalósulásában az elkövetõk által elkövetett bûntettek leplezése, annak lehetõvé tétele, hogy a célszemélyeket bevonják az igazságszolgáltatás rendszerébe vagy elmegyógyintázetbe zárathassák õket, vagyis, hogy a tönkretételük, kifosztásuk és kiirtásuk zavartalanul lefolyhasson. Továbbá, MINDEN értintett országban AZONOSAK a célszemélyek kiirtására irányuló tatikázások. Végül pedig a tevékenység TRANSZNACIONÁLIS, vagyis határokon átnyúlva követi a célszemélyeket minden érintett országba. Mindebbõl azt az egyetlen érvényes következtetést lehet levonni, hogy egy összehangolt, jól irányított és koordinált globális tevékenységrõl van szó. Kétséges, hogy néhány megszállott gyûlölközõ, pár szétszórodott fasiszta csoport, vagy akár a maffia képes lenne egy ilyen méretû és természetû tevékenység megvalósítására, mégha a szervezett bûnözés, fasiszta csoportok és elemebetegek részt is vesznek benne.

A második dolog, amit érdemes észben tartani az, hogy -mint mondottam- minden érintett országban azonos a séma, azaz kipcáznak valakit, aki megfelel bizonyos pszichikai és genetikai kritériumoknak, illegális megfigyelés alá helyezik, hogy elkészíthessenek egy teljes pszichológiai profilt róla és feltérképezehessék minden emberi kapcsolatát, majd pedig ráuszítanak titkosszolgálati és katonai titkoszoglálati irányítás alatt álló civileket, akiket fasiszta nézetekre és rituális emberirtásra indoktrinálnak, és akik személyre szabott pszichikai hadviselési taktikázásokkal éveken át kínozzák, kifosszák és öngyilkosságba kényszerítik õket (illetve esetenként leplezetten végrehajtott gyilkosságokat követnek el ellenük). A séma tehát teljesen azonos és az alkalmazott taktikázások is teljesen azonosak világszerte. Csak a végrehajtók/szereplõk változnak országról országra, városról városra.


1. Holokauszt-rendszer: egy titkos eugenikaicélokat is szolgáló holokauszt 

A tevékenység egy olyan pszichikai hadviselési módszer, aminek alkalmazásával úgy lehet elpusztítani embereket, hogy kevés bizonyíték maradjon utána. Klinikai őrültek és/vagy klinikai pszichopaták, felhasználva klinikai-őrület közeli proxikat (elkövetőket) megőrjítenek, és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket, vagyis leplezett gyilkosságokat hajthatnak végre embereken. Azt tudjuk, hogy a Stázi, az ÁVH, a KGB, a CIA, a Vörös Brigád, a Mossad, az Ijfú Törökök és más hasonló állami erõszakszervezetek milyen hatékonysággal folytattak és folytatnak is holokausztokat viágszerte. Nem kell különösen ecsetelni miként terrorizáltak családokat, miként vonszoltak el ártatlan embereket és miként gyilkolták halomra a civil lakosságot. Ami ma történik az egy régi dolog újabb módszerekkel végrehajtva. Ma lényegében ugyanaz történik, ami régebben csak más öltözetben: öngyilkosságba és gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket világszerte, illetve balesetnek álcázott autó balesetekkel/szívinfarktust okozó mérgezésekkel gyilkolnak, halomra lövetés, ágyúzás és deportálás helyett. És mindez majdnem GLOBÁLIS szinten történik, mivel a program minden NATO és nem-NATO volt szocialista országra kiterjed. Ezek a terrorcsoportok nap, mint nap kínoznak és gyilkolnak embereket különbözõ módszerekkel, azaz egy holokausztot valósítanak meg világszerte.

Eugenika: A célszemélyek túlnyomó többsége bizonyos pszicho-biológiai, azaz pszichikai és genetikai kritériumok szerint kerül kiválasztásra. A tény, hogy a célszemélyek többsége átlagosnál magasabb intelligenciával és erkölcsiséggel bír, és mutat némi öntudatot és spiriutális/szellemi megvilágosodottságot, illetve lelki gazdagságot, teljesen egyértelmûen célzottságra utal. Emellett, az áldozatok egy részét tudtuk és beleegyezésük nélkül meddõvé teszik, másoknak elinjekciózzák a terhességüket, míg ismét másokat olyan borzalmas stressznek tesznek ki, hogy elveszítik a magzataikat. Az áldoztok többsége nem is tud gyermeket vállalni, mert olyan instabil és borzalmas körülményeket teremtenek számukra, ami lehetetlenné teszi a gyermekvállalást. Ha hihetünk a statisztikáknak és valóban a célközösségben többségben vannak a nõk, és ezek a nõk jobbára átalagosnál intelligensebb, átlagosnál magasabb erkölcsi mércével és tudatossággal, illetve valamilyen lélekhez/spiritualitáshoz kapcsolodó különleges képességgel/talentummal bírnak, akkor bizony azt a következtetést kell levonni, hogy az emberiség génállományának LESZINTEZÉSE folyik. És nem csak a nõi, hanem a férfi célszemélyek is ugyanilyen emberek.


2. Szociokibernetikai terrorizmus: Lehet, hogy nem vagyunk már Kanszaszban?! 

Ezzel a kifejezéssel magam is csak nem régiben találkoztam elõször. Megvallom addig még csak nem is hallottam a szociokibernetikáról, és gondolom legtöbben így vannak ezzel, úgyhogy röviden elmagyarázom, hogy mi is a szociokibernetika. A szociokibernetika a szociológia egyik tudományága. "Szocio", mert olyan rendszerek tanulmányozásáról szól, amelyek magába foglalnak egymással interkacióban lévõ alrendszereket. Ilyen rendszerek lehetnek az atomok és galaxisok, ökológiai rendszerek (erdõ), kiterjedt méretû nagyvállalatok, de emberi csoportok és társadalmak is. A tudományág célja olyan software, adatbázis és metodológiák kifejlesztése, amely megoldást nyújt az emberi kapcsolatok versengõ természetére. A szociokibernetika úgy véli, hogy az emberek egy sor rejtett társadalmi erõk kegyelmére vannak bízva, amelyek összességében egy egész hálózatnyi egymást mutuálisan támogató feedback loopokat hoznak létre. A szociokibernetika feladata ezeknek a háttérben megbúvó erõknek feltérképezése, megmérése, hasznosítása és olyan módszerek kiötlése, amelyekkel bele lehet avatkozni ezekbe a hálózatokká alakult rejtett erõkbe, az emberi magatartás manipulálása érdekében. A végsõ cél lényegében a társadalmi kolletív tudattalan erõk AUTOMATIZÁLÁSA. Az ember azonban NEM egy robot vagy más gépezet, hogy a társadalmi mûködését és ezen keresztül bizonyos fokig õt magát automatizálni lehessen! További probléma ezzel az, hogy a lélekkel megáldott normális értelmi szinten lévõ és egészséges elméjû ember képes annak felfogására, hogy a versengést egészséges fokig érdemes ûzni, pontosan addig ameddig nem sérti mások létezését és alapvetõ emberi jogait. A PSZICHOPATA és az értelmi/érzelmi képességeiben leszázalékolt az, aki ezt nem képes ezt felefogni, ergo számomra a dolog úgy néz ki, mintha a szociokibernetika a normális többséget akarná kordában tartani ahelyett, hogy a pszichopátia gáttlalan versengési problémájára találna megoldást. A végsõ probléma pedig az, mint ahogy ebbõl a tevékenységbõl is láthatjuk, hogy szinte minden zseniális rálátás és tudás kárékony célokra van felhasználva a világunkban, mert rossz kezekben van. Jobbára a pszichopaták és egy kóros kisebbség kezében.

Hogy a szociokibernetikával miként lehet visszaélni azt ebbõl a programból láthatjuk. Bizonyos csoportok világszerte szociokibernetikai manipulációban részesülnek, amely csoportok aztán valahol térben és idõben ütköznek mások- akár más embercsoportok- fizikai, mentális, materiális tulajdonságaival, illetve a magatartásuk ütközik az általános erkölccsel, az alapvetõ emberi jogokkal, és az érintett országok alkotmányos jogrendjeivel, azon rendfenntartási és igazságszolgáltatási szabályaival, azaz normális társadalmi és emberi mûködési rendjével. És itt jön létre az a helyzet, hogy ezek a szociokibernetikailag mérnökölt irányított csoportok vagy eltiporják, kifosszák, meggyilkolják azt, akibe beleütköztek, vagy az, akibe beleütköztek fegyvert fog és megvédi önmagát ezekkel a mindent eltipró irányított és mérnökölt õrültekkel szemben. A csoportok egyébiránt úgy próbálják asszimilálni azokat az embercsoportokat, akikkel ütköznek, hogy belevonják õket a kipecázott ártatlan emberek kiirtásába. Egy amolyan szociokibernetikai indoktrinációban részesíti a bevont újabb elkövetõket. Ez a bekebelezés okozza azt a helyzet is, hogy a tevékenység maga belülrõl dönti meg a létezõ jog és társadalmi rendet az érintett országokban. Amennyiben a rendõrség normálisan mûködne, mint rendfenntartó és bûnüldözõ testület nem lenne probléma, ám a rendõrséget minden érintett országban félreállították, annak érdekében, hogy megvalósulhasson ez a manipulált és irányított társadalmi és tudati újra-mérnöklés/automatizálás, illetve, hogy a gyilkolás tovább folytatódhasson. Röviden, a társadalmi csoport tudattalanjában rejlõ/ható és egymással interakcióban lévõ mozgatóerõket feltérképezték aztán erre szabtak egy programot, ami ezeket a tudattalan erõket manipulája, s ezáltal irányítják az embereket, és az embereken keresztül a társadalmaink mûködését és evolúcióját. De ezt nem is feszegetem tovább, mert én sem látom teljesen tisztán az egészet.

3. 
Indoktrinációs rendszer: a civil lakosság indoktrinálása ál-közösségi ideálokra, sátánista fundamentumokra, fasiszta/náci eszmékre és pszichopatikus magatartásra 

Mert mi is az indoktrináció? Annak a tudatos elõidézése, hogy egy ember olyan mintázatban válaszoljon érvekre és okozati tényetőkre, ami a manipulátor céljait szolgálja. Az indoktrináció mechanizmusa aláássa az elme szabadságát, mert a manipulátor ELLENÖRIZNI tudja az áldozatok együttmûködését (az indoktrináció sikerességét). Természetes mechanizmusok NEM ellenõrzik az együttmûködést/hatékonyságot, azok a természetes mechanizmusok maradnak fenn, amelyek leghatékonyabban szolgálják az emberiséget. Ergo, az indoktrináció egy alapvetõ jellemzõje a képesség, hogy az indirekt elkövetõ (a háttérben meghúzodó manipulátor) ellenõrizni tudja a direkt elkövetõn keresztül (tanár, vallási vezetõ, politikus stb.), az indoktrináció sikerességét és továbbra is indirekt manipulációkkal tud ráhatni az áldozatokra a saját céljai megvalósulásának érdekében.

A szervezett csoprotos zaklatás keretében felfedezhetõ ugyanez a mechanizmus: az irányítók, akik piramis alakzatú spirálisan progresszíven emelkedõ (vertikális) networkökben vannak elhelyezkedve, képesek a tagokon keresztül ellenõrizni az indoktrináció sikerességét. Az indoktrináció titokban folyik és problémás rálátást nyerni a pontos mechanizmusokra, de saját tapasztalatom szerint részben arra tanítják be õket, hogy õk 1. nemzet/közbiztonságra veszélyes embereket, 2. erkölcsteleneket (prosituáltakat, szexuális deviánsokat stb.) és 3. genetikai selejteket és betegeket (skizofréneket, személyiségzavarban szenvedõket stb.) irtanak ki a tágabb társadalom érdekében. Magukat - mint a társadalom felsõbbrendû és felelõs tagjait - úgy tekintik, mint a társadalom jótevõit, hõs spicliket és nemzetvédelmezõket, illetve felsõbbrendû erkölcsi ítélkezõket stb. A röhejes az egészben az, hogy ezeknek az embereknek egy része közönséges bûnözõ, orgiákban részt vevõ undorítóság, biszexuálisokkal házasodó elmebeteg, akinek a felsége szétnyalja a szomszédasszonyt, prostiuáltakat futtató stricik, házastársaik mellett mindenkit végig szopó-baszó szégyentelen némberek, mini szoknyában főnökeik felé bepucsító értelmiségi ribancok, és a többi.


3. Kormányok által támogatott/folytatott terrorizmus: végrehajtva a rendőrségeink, titkosszolgálataink és kormányainkon keresztül 

Elõször is: mi minõsül terrorcselekménynek és kik a terroristák?

"
261./9/b.§ terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése. 

Terrorcselekmény - Btk. 261.§


261. § (1) Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetõleg nemzetközi szervezet mûködését megzavarja, a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekményt követ el ... "

Ergo minden olyan csoportosulás, amely hosszabb idõre szervezetten és összehangoltan mûködve céljaként tûzi ki bármely állam alkotmányos (beleérrtve az igazságszolgáltatást), társadalmi és gazdasági rendjének megváltoztatását, illetve, hogy kényszerítsen bármely államot, annak teljes vagy résznépességét, hogy valamit eltûrjön vagy tegyen/ne tegyen, és ezt a civil populáció terrorizációján/gyilkolásán keresztül valósítja meg, TERRORISTA CSOPORTNAK minõsül és terrorcselekményt követ el.

Másodsorban: a különbség egy 'elõjog háború' és egy 'megelõzõ háború' között az, hogy míg az elsõ a nemzetközi jog keretei között mozog, az utóbbi olyan háborús bûnnek minõsül, amiért német vezetõket ítéltek halálra Nürenbergben. Az elõjog háború, vagy 'elõjog csapás', egy megalapozott támadás, hogy elhárítsunk egy közvetlenül fenyegetõ veszélyt, mint például egy AK270 nukleáris háborús fejjel vagy más tömeggyilkosságra alkalmas fegyverekkel felpakolt repülõ Új-Skócia partjai felé tart, vagy esetleg egy több ezer fõs hadsereg ártó céllal tart Kanada partjai felé, fütyülve a kanadai hatóságok megállásra való figyelmeztetéseire. A megelõzõ háború vagy megelõzõ csapás, másik kézrõl, "katonai erõ alkalmazása egy KÉPZELT vagy KITALÁLT veszély elhárítása érdekében, amire még a prevetív kifejezés is túlságosan irgalmas lenne". Úgy is jellemezhetnénk ezt a fajta támadást, hogy "megelõgezett önvédelem egy elképzelt vagy kitalált veszéllyel szemben". (Mellékesen ez a pszichiátriában vagy paranoját vagy skizofréniát indikál, de úgy tûnik, hogy bizonyos államok és emberek a skizofrén gondolkozást tekintik normális alap állapotnak!)

Harmadszor pedig, itt van a terrorizmus versus ellenterror/ellenállás problémája. Definició szerint a kettõ majdnem teljesen azonos. A terrorizmus 
"az erõszak vagy az erõszak fenyegetésének - azaz megfélemlítés, kényszerítés, félelemkeltés - kalkulált használata politikai, vallási vagy ideológiai természetû célok elérése érdekében". Az ellenterror definíciója majdnem azonos, annak ellenére, hogy figyelemreméltó különbség van a terrorizmus és ellenállásból fakadó jogos ellenterror között. Népeknek, amelyeket erõszakkal megfosztanak a szabadságaiktól, az öndeterminációtól és függetlenségüktõl, fõként a koloniális és rasszista rezsimek, vagy idegen megszállás alatt álló népeknek, jogukban áll az ellenállás. Az idegen megszállás lehet katonai, gazdasági vagy ideológiai/politikai megszállás. Ellenterror az ilyen esetekben, nemzetközi konszenzus szerint, nem minõsül terrorizmusnak. A nemzetközi konszenzus alól nem meglepõen két kivétel van: IZRAEL ÉS ANNAK FELFEGYVERZETT JOBB KEZE, AZ USA. Ez a két állam úgy vélelkedik, hogy megszállott és elnyomott népeknek NEM ÁLL JOGUKBAN visszaharcolni a megszállóikkal szemben, hanem le kell tenniük a fegyvert és önként hagyniuk kell, hogy a megszálló kifossza vagy akár halomra gyilkolja õket. Az USA támogatása alatt állt Dél-Afrikai apartheid ellensége, Nelson Mandela és az Afrikai Nemzetki Kongresszus, illetve az izraeli megszállás ellen harcoló palesztin Hezbollah két példája a legittim ellenállásból fakadó ellenterrornak.

Negyedszerre pedig, az ÚJ-Világrend egy politikai és vallási ideológia. Méghozzá a legbizarrabb ideológia, ami valaha is kipattant az emberi elmébõl. Lényegében egy olyan hibrid ideológia, ami kombinálja a globalizmus "egy világkormány, egyvilág katonaság, egy világjog etc" elképzelését, az univerzális liberalizmussal, a sátánizmussal, a fasizmussal, a kommunizmussal, totalitáriánizmussal, strausszizmussal, fáraoizmussal és feudalizmussal. Némelyek a marginalizált és elszigetelt kevés elmebeteg tébolyának vélik.

A fentieket tudomásul véve, a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot az USA katonasága és a CIA készítette, Stázi, KGB és Moszád szakértõk, illetve tudományos szakértõk és sátánista csoportok segítségével, és a program maga a helyi kormányainkon/titkosszolgálatainkon, rendõrségeinken keresztül érvényesül. Ami annyit jelent, hogy ez egy politikai és idológiai célú tevékenység. "A világ egy Új Világrendbe rendezõdött át", jelentették be 2011. október 11-én, csupán egy hónappal a WTC felrobbantása után. A kormányaink pedig azóta már szinte nyíltan egy árnyékhatalom, egy globális pszichopata bûnkartell irányítása alatt állnak. Tehát, ez a tevékenység egy kormányok által támogatott, politikailag és ideológiailag motivált szörnyûség. A tevékenység keretein belül pedig félelem elültetését, kínzást, gazdasági erõszakot, gyilkosságokat, és hasonló taktikákat alkalmaznak a civil lakósság bizonyos csoportjai ellen. A célszemélyek NEM terroristák, nem lázadók vagy forradalmárok, és nem tervezik letezõ kormányok megdöntését. Nincsenek felfegyverkezve sem. Szóval mivel maradunk akkor? Azzal, hogy ez a program egy kormányok által támogatott és folytatott terrorizmus, amely keretében civileket gyilkolnak szisztematikus erőszakkal, az elkövetõk maguk pedig terroristák, akik mindenféle agressziót, erõszakot és még gyilkosságot is elkövetnek az új-vilgárend politikai és ideológiai rendszer megvalósulásának érdekében.


5. Mozgó Hága : elítélve, üldözve, kivégezve ... és ártatlannak találva. 

Sok témába vágó tájékoztató jellegû honlap lelhetõ fel a világhálón, amelyek azt állítják ez itt valamiféle igazságszolgáltatáson kívüli büntetésvégrehajtás vagy társadalmi rehabilitációs szisztéma. A büntetésvégrehajtásnak -legyen az az igazságszolgáltatás keretein belül vagy azon kívül- azonban van egy alapkoncepciója: büntetésvégrehajtást és igazságszolgáltatást olyan embereken szokás végrehajtani, akiket valamilyen bûn terhel. A tetejére a kiszabott büntetés általában egyensúlyban van az elkövetett bûnnel. Mivel ezen esetben éveken át tartó kínzásról, teljes tönkretételrõl és kifosztásról, öngyilkosságba való kényszerítésrõl vagy meggyilkolásról van szó, nyilvánvalóan az a feltételezés, hogy az "elítéltek" gyilkosságot vagy valamilyen más szörnyûséges bûnt követhettek el. Amennyiben az "elítélt" nem követett el semmiféle bûnt, akkor azonban nem beszélhetünk semmiféle igazságszolgáltatásról és büntetésvégrehajtásról, vagy társadalmi rehabilitációs szisztémáról, hanem egyszerûen egy õrült bûnbakcsinálásról és közönséges gyilkosságról, amit nyilvánvalóan csupán gyûlölet, aberráns gyilokkésztetés vagy torz ideológia hajt nem pediglen valamiféle magasabb rendû erkölcsiség, igazságosság.

Egy épelméjû, jogállamiságot és törvényt tisztelõ ember, aki tisztában van azzal, hogy a rendõrségeink és bíróságaink feladata a bûnüldözés és ítélkezés, joggal teszi fel a kérdést: ugyan mi ruházna fel bárkit is azzal, hogy egyszemélyben nem csak bíró és bírák, de ítéletvégrehajtó is legyen? Nem beszélve ügyészről és börtönőrről. A terrorholokauszt csoportok tagjai nem képesek feltenni önmaguknak a kérdést, hogy egy olyan érzékeny dolog, mint egy másik ember élete feletti ítélkezés nem-e érdemli meg, hogy megvizsgáljuk, hogy nincs-e a vádban, az ítéletben és az ítéletvégrehajtásban némi pártosság vagy előítélet? Az elkövetők önmagukat tévedhetetlennek és omnipotensnek (mindenek felettinek, isteninek) tekintik, akiknek nem szükséges hátralépniük egy pillantra se, hogy minden állítást és vádat felsőbbrendű objektívitással vizsgáljanak meg ... másokkal megvitatva. Ha célszemélyek elkövettek egy megbocsáthatatlan bûnt, akkor miért nincs rájuk olvasva, miért nincsenek se formálisan se informálisan megvádolva egy olyan bûnnel, ami halálbûntetést von maga után?! A common sense azt mondja egy másik emberélet felett ítélkezõ embernek, tehát annak akinek az ítélkezése az elítélt szeretteinek életét és a tágabb társadalmat is befolyásolja, hogy másokkal is konzultáljon, mások véleményét és néző pontját is figyelembe vegye. Főként azokét, akik a vád, az ítélet és a kivégzés célpontjai. Talán joguk lenne tudniuk a vádról, talán joguk lenne tisztázni magukat vagy védelmet bérelni vagy elmondani az igazat. Talán az elkövetők inkább megölik őket, mint semhogy elismerjék, hogy a saját előítéleteik, irigységük, gyűlöletük, rasszizmusuk, őrületes rögeszméik és delúzióik, a saját pszichikai beállítottságuk, gnoszsággal és elferdült gyilokkésztetésekkel megtelített deviáns lelkialkatuk a valós oka a tevékenységüknek és az 'extra-judiciális büntetésvégrehajtás' kifejezés csupán egy álca, amivel önmaguk elött takargathatják õrült deviáns lelki és elmeállapotukat.


6. Szervezett bűnözés hullám: globális törvénytelenség cunami

Mintha a világunkon egyszercsak a derült égbõl egy globálisan összehangolt hirtelen elõtérbe kerülõ bûnözõ hadsereg tiporna át, valamiféle transzcendális víziót idézõ méretû összehangoltan mûködõ szervezett bûnkartell, egy gigászi interkontinentális elvetemült maffia szervezet, amely állati horda módra lerohanta az épelméjû tisztességes és törvénytisztelõ emberek társadalmait! Illegális behatolás, vandalizmus, életveszélyes fenyegetések, vesztegetések, hivatali visszaélések, hamis tanúzás, hamis vádak fabrikálása, tanúvallomások és jegyzõkönyvek meghamisítása, zaklatás, provokációk, személyi adatokkal való visszaélés, illegális adat/információgyûjtés, mérgezés, gyilkossági kísérletek, gyilkosságok, zsarolás, rágalmazás, becsületsértés, tudatos anyagi károkozás, lopás, felbújtás, ingatlanból való kifosztás, szellemi tulajdon ellopása, betörés mások számítógépébe, fék megbuherálása, autó megkarcolása és rongálása, illegális megfigyelés, hazudozás, megtévesztés ... az elkövetők bűnlajstroma szinte VÉGTELEN és szinte semmilyen olyan bűntett nincs, amit végre ne hajtanának mások kárára .... de honann került elõ ez a sok megátalkodott bûnözõ, akik fittyet hánynak a törvényekre, az alkotmányos jogrendre és mások alkotmányos és emberi jogaira?!

Az elkövetõk RENDSZERESEN követnek el bûncselekményeket és szervezetten mûködnek tehát joggal gondolhatja az ember, hogy itt valamiféle szervezett bûnözésrõl van szó. A szervezett bûnözés tagjai azonban általában pénzbeni haszonra hajtanak. Mi haszna lehet egy köver nõnek, aki egy zaklatási séma gyanánt már hatodszorra botlik bele a célszemélybe egy bevásárló központban és nem kap semmiféle anyagi kompenzációt a részt vételéért? Mit akarhat ez a kommunáci disznó elkövetõ, amit véleménye szerint megkaphat? GALÁD MÓDON MEGSZERZETT ELFOGADOTTSÁGOT, CSOPORTBA TARTOZÁST ÉS TÁRSADALMI HASZNOT. Mit akarhat a drogfüggõ, aki elmebeteg rágalmakat terjeszt a célszemélyrõl mindenfelé, de nem kap ezért semmiféle anyagi kompenzációt? DROGOT ÉS CSOPORTBA TARTOZÁST. Mit akarhat a középszerû szürke hivatali kukac értelmiségi, aki szívesen részt vesz a tevékenységben és egy ember életét egy tollvonással elkúrja? SIKERESSÉGET, ELISMERÉST.

Mi motiválhatja ezeket az emberirtókat közönséges bûncselekmények rendszeres elkövetésére, egy közönséges bűnözőlét élésére? Csupán gyûlölet? Csupán a haszon? Szellemileg visszamaradottak, hogy nem tudnak felelõsséget vállani a saját tetteikért vagy talán kényszer hatása alatt állnak és nem mernek nemet mondani? Miért mi lesz a következménye annak, ha nem vesznek részt a szervezett csoportos emberirtásban? A résztvételemmel értékesebb és társadalmilag hasznosabb, boldogabb, szeretettebb és sikeresebb ember leszek? Meg fog emelkedni az intelligenciahányadosom, szépségkirálynõvé válok, akiért dögölnek a pacákok minden lépésnél? Hát nem tudom. Õszintén szólva egy épelméjû, egészséges ember fel tudja mérni a cselekményei következményeit és meg tudja ítélni, hogy hol van a vonal a bûntett és a nem-bûntett között, és jobbára a határvonalon belül marad, hacsak nem egy habituális bûnözõ vagy valamiféle értelmiképesség deficienciában nem szenved.


7. Sátánista rituális gyilkosság

Nos mintha a fentiekben leírtak nem lennének elegendõk itt van a rituális gyilkosság is. Az elkövetés módjában teljesen egyértelmûen rituálisság fedezhetõ fel úgyhogy vizsgáljuk meg mirõl is szólnak a sátánista rituális gyilkosságok. Azt hiszem Jézus keresztrefeszítésérõl mindenki hallott. [Ezen a részen még dolgozok!] .... A csoport ekkor ünnepelni kezdi a lemészároltat, mint a csoport kohézió elõidézöjét. Ha ez nem ÕRÜLET, akkor semmi sem az. Az adott csoport vagy társadalom egyensúlya tehát teljesen FANTAZMAGÓRIKUS, mert a fenntartásához embergyilkolásra van szükség. Normális esetekben egy új jövevény nem jelent fenyegetést a csoportra, hanem a társadalom asszimilálja õt. Nem kivégezni akarja, hanem asszimilálja. Amennyiben az új jövevény pozitív befolyást tud gyakorlni a meglevõ csoportra úgy ez meg fog valósulni és a csoport természetesen beleépíti ezt a pozitív befolyást a mûködésébe.

EZ A DOLGOK TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT TERMÉSZETES RENDJE! A pozitív befolyást gyakorló tényezõket már-már isten bizonyítékának nevezem, mert valóban némileg átalakítják, pozitívvá és jobbá alakítják a rendszereket, azaz elõsegítik a pozitív evoluciót. Amikor egy ilyen pozitív tényezõt mindenáron kirekesztenek vagy egyenesen elpusztítanak, akkor a csoport degenerálódik, és az evolúció helyett devolució áll be. Pozitív fejlõdés helyett negatív hanyatlás.


Hát ilyen mélyre ássatok mikor ezt a retkes fajt elemzitek , kik egyetlen nemzetközi szerződést sem tartanak be , de maguknak kikövetelik a jogokat , igen joguk van benzines üvegek által a halálhoz , az összerabolt ingatlanjuk elégetéséhez és a többi.

Guernsey – A sziget melyet a KAMATMENTES PÉNZRENDSZER bevezetése mentett meg az adósságcsődtől





Közzétéve 2013-06-09



Vegyünk szemügyre egy olyan sziget-államocskát, Guernsey-t, ahol már több évszázada kamatmentes pénzrendszer működik a legnagyobb sikerrel. Az ún. Channel Islands (Csatorna-szigetek), amelynek Guernsey közigazgatási területe a részét képezi kivételes helyzetet foglal el Őfelsége a brit uralkodó birtokai között. A szigetek nem részei az Egyesült Királyságnak, ugyanakkor szuverén államoknak sem tekinthetők és gyarmatoknak sem. Az 1948-ban elfogadott British Nationality Act (Brit Nemzetiségi Törvény) szerint az említett szigetek lakói: “Az Egyesült Királyság, a Szigetek és a gyarmatok polgárainak tekintendők.” Valóban önálló törvényhozásuk, bírósági rendszerük és kormányzatuk van, de az Egyesült Királyság látja el katonai védelmüket és ő képviseli őket a nemzetközi szervezetekben. Ez a sajátságos alkotmányjogi helyzet számos különleges történelmi esemény következménye. A XIX. század elején, a napóleoni háborúkat követő időkben, a Szigetek (különösen Guernsey) igen nyomorúságos gazdasági viszonyok között tengődtek. A természeti szépségeken és a kellemes éghajlaton kívül szinte semmi nem volt, ami visszatartotta volna lakóit az elvándorlástól.

Nem voltak utak, és mindenütt a nyomor jelei voltak láthatóak
A fővárosnak, St. Peters Portnak sem voltak kövezett útjai. Egyetlen bérelhető járművet sem lehetett találni. Kereskedelmi kapcsolatok nem léteztek és általános volt a munkanélküliség és a szegénység.
Az állam el volt adósodva 19 137 angol fonttal és ezért 2390 font kamatot kellet fizetnie, noha a teljes állami bevétel mindössze évi 3000 fontot tett ki. A tenger egyre több parti területet mosott alá és a lakóknak nem volt pénzük a védőgátak megépítésére, mindössze 610 font állt évente a rendelkezésükre. De egyedül a gátak megépítése legalább 10 000 fontot igényelt. A kormánynak választania kellett. A rendelkezésre álló összeggel még csak hozzá sem foghatott a szigetmegmentését szolgáló gátak megépítéséhez.
1815-ben egy bizottságot neveztek ki abból a célból, hogy megvizsgálja, miként lehetne valamilyen módon födél alá helyezni a városi piacot. A bizottság megállapította, hogy a nyomorgó szigetlakók további adókkal való megterhelése lehetetlen.
Ha viszont a bankoktól vesznek fel kölcsönöket, akkor tovább növekszik az állam már amúgy is nagy eladósodása és teljes jövedelmét fel fogja emészteni az adósságra  fizetendő magas kamat (ez történik ma például Magyarországon – H.D.).
Egyértelmű volt, hogy még ha kapnának is hiteleket, legjobb esetben csak a kamatait tudnák fizetni, de az adósságot soha nem lenne képes megfizetni az állam. Hosszas mérlegelést követően egy történelmi jelentőségű javaslattal állt elő. Azt ajánlották, hogy az oly szükséges fedett piacot, amely nélkül a főváros nem működhet, a Guernsey államocska által kibocsátott 6000 font értékű pénzjeggyel finanszírozzák. Szó szerint idézzük, hogy mit javasolt a bizottság:
A bizottság ajánlja, hogy a költségeket 1 fontos állami kibocsátású pénzjegyekkel (!)finanszírozzák 6 000 font nagyságrendben… Ezek a pénzjegyek nem csak az új piac létrehozására, de a Torteval templom és az utak építésére, valamint más állami kiadásokra is fordíthatóak. Mivel az államnak máris forgalomban van 50 000 fontnyi pénzjegye, ezért ajánlatos az újabb kibocsátást 6 000 fontra korlátozni…”
Az érvelés lényege az, hogy az állami pénzjegyek kibocsátása olyan jövedelemhez juttatja az államot, amely nemcsak elegendő a piac megépítéséhez, de ahhoz is, hogy olyan többletjövedelem amortizálódjon, amely lehetővé teszi a meglévő államadósság fokozatos csökkentését. A javaslatokat hosszú megfontolás után elfogadták és az első állami kibocsátású pénzjegyeket 4 000 font összegben még abban az évben forgalomba hozták. Az így kibocsátott pénzjegyeket három szakaszban kellett az államnak visszaszereznie, mégpedig 1817. áprilisáig, 1817. októberéig és végül 1818. áprilisáig. A visszakapott pénzjegyeket nem volt szabad újra forgalomba hozni. A bizottság jelentése ezt azzal indokolta, hogy ily módon az államadósság megnövelése nélkül lehetséges a megjelölt munkák befejezése és ugyanakkor még marad bevétel az állam más kiadásainak a fedezésére. Csak 1820-ban sikerült a bizottságnak biztosítani az új piacépület megépítéséhez a pénzügyi eszközöket. Erre a célra 4500 fontnyi állami pénzjegyet bocsátottak ki, amelyeket 10 év alatt kellett visszaszerezni az importvámokból, és a piacon működő üzletek forgalmi adójából. Az olvasó figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra, hogy a Guernsey-kormányzat által kibocsátott pénz kamatmentespénz volt. A piac megépítésére kibocsátott kamatmentes 4500 fontot hamarosan más kibocsátások is követték. Így 1821-ben már 10 000 font kamatmentes font volt forgalomban.


A kamatmentes közpénzjegy kibocsátása mind a lakosság, mind az állam szempontjából rendkívül előnyös volt,
mert hatékonyan elősegítette a hiteltartozások visszafizetését, az adósság csökkentését. Az állam tehát nem külföldi magánbankoktól vett fel kamatra kölcsönöket, hogy finanszírozza kiadásait,hanem maga bocsátott ki saját maga által kreált pénzjegyeket, amelyek a saját területén voltak forgalomban és amiért a Szigetek lakói, a saját államuknak fizettek kamatot. Az államkincstár az így beszedett kamatokat arra használta, hogy fedezze belőle az állam kiadásait és ezért egyre csökkentette a lakosság által fizetett adókat. Adóbevételekre ugyanis egyre kevésbé volt szüksége. Az így létrejött városi piacot 1822. októberében megnyitották és az a mai napig sikeresen működik.
market-square-town-church-guernsey
Guernsey – Market Square, Town church
1826-ban bizonyos személyek az angol királyi államtanácshoz fordultak, hogy Guernsey és Jersey államocskáknak nincs joguk királyi engedély nélkül pénzjegyek kibocsátására olyan mennyiségben, amely meghaladja évi bevételüket. A királyi államtanács a döntés előtt jelentést kért a brit állami-pénzügyi bizottságtól. A jelentésben felsorolt érvek feltárták, hogy a lakosság számára milyen jelentős haszonnal járt a helyi állami pénzjegy-kibocsátás. Ezek az érvek meggyőzték a királyi államtanácsot, így az az ügyet lezárta és többé nem foglalkozott vele.
A két legkomolyabb fenyegetés azonban még hátravolt. Két magánbank, amely a szigeten működött – az “Old Bank” és a “Commercial Bank”, amelyeket 1827-ben és 1830-ban alapítottak elárasztották a Szigeteket saját kibocsátású papír-bankjegyekkel. Az állami hatóságok, attól tartva, hogy a magánbankjegyek forgalomba hozatala csökkenti a bizalmat az állami pénzjegyekkel szemben, tárgyalásba kezdtek a két bank képviselőivel. A tárgyalás eredményeként az állam engedett és kivonta forgalomból 15 000 font értékű állami bankjegyét. Ezen túlmenően az állam még ahhoz is hozzájárult, hogy a jövőben 40 000 fontra korlátozza az állami pénzjegyek kibocsátását. A tárgyalásokról semmi nem szivárgott ki, és írásos nyomok sem maradtak. A kutatónak csak a puszta tények megismerése áll a rendelkezésére. Ez a megállapodás 1914-ig maradt hatályban, amikor is a forgalomban lévő állami pénzjegyek elérték a 41 206 fontot. Mellékesen azt is érdemes megjegyezni, hogy összesen 1 pénzhamisítási eset fordult elő, de az is lelepleződött.
Több mint 70 évig a helyzet változatlan maradt Guernsey-n, de 1914-ben az állam elég erős volt ahhoz, hogy ellentmondjon a magánbankoknak és ismét forgalomba hozhasson annyi állami kibocsátású pénzjegyet, amelyből fedezni tudta a szigetállamocska fejlesztésének a szükségleteit. Ez a változás összefüggött az I. Világháború kitörésével, amikor is rendkívül megnőtt a pénz iránti kereslet, ugyanakkor a bankok számára meg volt tiltva, hogy több pénz gyanánt szolgáló bankjegyet bocsássanak ki, mint amennyi már forgalomban volt. Az államot azonban ilyen korlátozás nem kötötte. Ezt a lehetőséget kihasználva, 1918-ig, a háború végéig Guernsey és Jersey sziget-államocskák 142 000 fontra növelték az általuk kibocsátott állami pénzjegyek mennyiségét.


Ezt követően Guernsey már nem változtatott azon az álláspontján, hogy saját pénzét önmaga alkotja meg és hozza forgalomba.
Ezért 1958-ban már 542 000 csatorna-szigeteki font volt forgalomban. Ebben az időben a helyi Guernsey szigeti bankok egyesültek az angol bank-konszernekkel és a magánbankjegyek teljesen eltűntek. A Guernsey és Jersey államocska által kibocsátott bankjegyek együtt voltak forgalomban a brit bankjegyekkel és teljes mértékben beválthatók illetve becserélhetők voltak a brit államkincstár pénzjegyeire. Magán Guernsey szigetén sokkal nagyobb a kereslet az ottani állam által kibocsátott pénzjegyek iránt. Ennek az az oka, hogy egyetlen helyi polgár sem óhajt több adót fizetni azért, mert az állam magas kamatokkal hiteleket vesz fel. 1937-ben a Guernsey által kibocsátott állami pénz 175 000 font, mindössze 450 font kiadással járt, ugyanis ennyibe került a bankjegyek nyomdai előállítása és a forgalomba hozatallal járó adminisztrációs költség. Ha ugyanebben az összegben a brit bankoktól hiteleket vett volna fel az államocska, akkor az minimum 11 383 fontjába került volna, mert ennyi kamatot kellett volna érte fizetnie.
Az 1817-el kezdődő kísérletezés Guernsey-n a saját kibocsátású pénz forgalomba hozatalával

bebizonyította, hogy inflációs veszély nincs,
mivel lényegében a mai napig nem sújtotta infláció Guernsey és Jersey államocskát. Az állam pénzügyeit intéző hivatalnokok mindig gondosan ügyeltek arra, hogy a gazdasági életnek, a társadalomnak és a polgároknak, ahhoz, hogy tevékenységüket zavartalanul folytathassák, mennyi jelre (pénzre), mint közvetítő közegre van szükségük. Ma is, ha valaki Guernsey-re látogat, azonnal mély benyomást tesz rá az az olcsóság, amely a Nagy-Britanniában érvényes árakhoz képest mutatkozik. Az alacsony adózásnak és csekély behozatali vámoknak köszönhetően Guernsey polgárai nem csak olcsón vásárolhatják meg az életükhöz szükséges árukat és szolgáltatásokat,

de jóval magasabb az átlagjövedelmük,
mint a többi nagy-britanniai lakosnak, és e két tényező következtében lényegesebb jobb az életszínvonaluk.Guernsey az infláció miatti aggodalmat nem ismeri.Az inflációnak ugyanis elsősorban a magánellenőrzés alatt álló központi bankok monetáris politikája az oka. Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti a központi bankokat, kikényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt hitelpénzt lehessen forgalomba hozni, mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban: mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó; és ma már ez a helyzet a felbomlott szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.
 

VisitGuernsey: Welcome To Guernsey







forrás:
2003. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0309.htm



Magyar Honvédelem: Afgán támogatás milliárdokban - Mire fel?




2015 és 2017 között évi fél millió dollárral támogatja Magyarország az afgán hadsereget és rendőrséget – mondta Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője. Felháborító! A magyar honvédelem meg a padlón van mind felszerelésben, mind létszámban...
Miért mi? Mire fel?
 Magyarország a NATO-együttműködés keretében 2006 és 2013 között részt vett az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport munkájában. Az afganisztáni szerepvállalás volt a katonai szövetségnek a NATO területén kívüli legnagyobb missziója – mondta a szóvivő.
Magyarország az újjáépítési csoport munkájának befejeztével is támogatja az afganisztáni "biztonsági" helyzet megszilárdítását - vagyis a kollaborációt a zsidó-atlantista hatalmakkal - egy augusztus 15-ei kormányhatározat szerint. Orbán Viktor miniszterelnök már 2012-ben, az Egyesült Államokban, Chicagóban tartott NATO-csúcstalálkozón bejelentette, hogy Magyarország pénzügyi segítséget nyújt a közép-ázsiai országnak – tette hozzá Nagy Anna.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből 2015-től 2017-ig évről évre félmillió dollárral támogatják az afgán biztonsági erőket, a segítség 80 százalékát az afgán hadsereg, 20 százalékát a rendőrség kapja – mondta a szóvivő.
A támogatásra azért van szükség, mert a NATO kivonulása után az afgán biztonsági erők egyedül még nem képesek teljes mértékben garantálni az ország stabilitását – jegyezte meg a szóvivő.
Nagy Anna kitért arra is, hogy jelenleg még tart az afgán elnökválasztáson leadott 8 millió szavazat újraszámlálása (a választás első fordulóját április 5-én, a másodikat június 14-én tartották). Ez az ország életében - tönkretételében - történelmi jelentőségű esemény, hiszen most először lehet demokratikusan megválasztott vezetője Afganisztánnak – tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.

Ez nem más, mint legalizált pénzszivatyú a jól ismert (köz)alapítványi módszerekkel...

Bíró Dalma - Jövőnk.info

Mi van fiuk új fent talán kábítószert vártok a támogatás fejében , mert bizony az elitnek el kelne a kábítószer , nem látnák azt a sok éhező gyereket amitől e segélyel is kevesebb jut nekik , mert úgye azt nem kell mondanom , hogy az elit az ezután is ki akarja lopni a szemünket , és ha éhen jalunk is ő számít arra hogy ezután is úgyan úgy lerabolhasson bennünket , legfeljebb csinálnak még egypár trafik mutyit és úgy lopják ki a szmünket .
Ez a halálbrigád meg csak arra jó , hogy körberöhögjenek bennünket – hát nem csodálatosak itt a fényképen a zsidók is nevetnek ezekkel akarjuk felvenni a harcot ellenük , ja vagy direkt így tervezték , hisz azért nem engedélyezik a polgárőrséget , nehogy már megtudjuk védeni magunkat . A sunyi kormányunk csak a markát tartja , hogy azért nekik is jusson a nép lerablásából , és akkor azt mondjuk , hogy ezek a nemzetiek , képzeld el a hazaárúló ballibet mit csinálnának belőled ágyzál kihordót ere szántak minket , meg zsellérnek a saját földeden .
Hol vannak azok a benzines palackok , és miért nem égnek a kanócok …

A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban)






A megfigyelő már hosszabb ideje tanúja lehet annak, hogy a hatalom birtokosai tudatosan korlátozzák az emberek szabadságát, és olyan intézményeket, módszereket dolgoznak ki, amelyek lehetővé teszik a polgárok hatékony ellenőrzését. A hatalmi elit persze mindig valamilyen közérdeket szolgáló nemes célra hivatkozik, mint például a bűnözés visszaszorítása, a közbiztonság megerősítése, és jelenleg természetesen a terrorizmus elleni harc. A demokratikus állam elnyomó állammá való átalakítása már régebben elkezdődött, de az utóbbi időben ez a folyamat felgyorsult. Arról nem tájékoztatják a közvéleményt, hogy a kamatkapitalizmus pénzviszonyai okozzák azokat a feszültségeket, amelyek tömegméretű bűnözéshez, a társadalom destabilizálódásához vezetnek. 
A polgárait szigorú pórázon tartó, alig álcázott rendőrállam kialakulása különösen felgyorsult az elmúlt néhány évben, és nyílt rendőri diktatúra kialakulásával fenyeget. Már most igen nehéz az eredményes ellenállás, de ha a folyamat befejeződik, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Németországban, pl. 26 évvel ezelőtt még komoly alkotmányossági problémát jelentett, hogy a hatóságok lehallgathassanak telefonokat. Nagy volt az aggodalom, hogy egy ilyen lépés veszélyeztetné az állampolgárok szabadságjogait. Időközben a lehallgatáshoz lassan hozzászokott a lakosság. Ez lehetővé tette, hogy 1998-ban megváltoztassák a német alkotmányt a nagyarányú telefonlehallgatás engedélyezése érdekében. A szövetségi kormány még egy speciális rendelkezést is hozott a telefonlehallgatás megkönnyítése érdekében.




Hasonló a helyzet Japánban is, ahol a tokiói Alsóház 1990-ben számos olyan jogszabályt fogadott el, amely törvényesítette a lehallgatást. A lehallgatás és megfigyelés nemzetközileg is hatékonyan intézményesült, erre utalnak azok a kemény tárgyalások, amelyeket az Európai Unió folytatott az Egyesült Államokkal ebben a kérdésben. A cél az volt, hogy a nemzetközi telefon- és internetforgalom minél hatékonyabban ellenőrizhető legyen.


Az
Európa Parlament 2000. márciusában hivatalos jelentést készített arról, hogy az Egyesült Államok NSA (National Security Agency) nevű elektronikus hírszerző szolgálata bármely telefon, fax, és Internet üzenetet le tud hallgatni, és le is hallgat. Itt nemcsak emberek, de vállalatok megfigyeléséről is szó van. A lehallgatás része a gazdasági rivalizálásnak, és lehetővé teszi a gazdasági hírszerzést. A globális ellenőrzésben fontos szerepet játszik az Echelon elnevezésű megfigyelőrendszer, amely amerikai, ausztráliai, új-zélandi, kanadai és angol részvétellel ellenőrzi a világ telekommunikációs rendszerét. Az Echelon rendszer napi 3 milliárd telefonbeszélgetés, fax és Internet kapcsolat megfigyelésére képes kulcsszavak használatával. Ezek az ultramodern eszközök lehetővé teszik a nemzetközileg integrált hatalmi elit számára a rendszerrel kritikusan szemben álló személyek megfigyelését, és szükség esetén őrizetbe vételüket is a föld szinte valamennyi államban.
Gyakorlatilag ez a jövő

A bűncselekmények elleni harc ürügyével egyre terjed a videó-kamerákkal történő megfigyelés is. 2000. márciusában csak azért nem szereltek fel, pl. Németországban több ezer videó-kamerát a közterületekre, mert ezt a növekvő társadalmi ellenállás megakadályozta. Az adatvédelemmel foglalkozó szakemberek hangsúlyozzák, hogy ez a fajta mindenre kiterjedő megfigyelés ellenkezik az alkotmányokban megfogalmazott szabadságjogokkal. Folyamatban vannak olyan programok is, amelyek keretében minden házat lefényképeznek. (Google Street View) Ezt a programot Németországban azzal indokolták, hogy szükséges adott esetben a tűzoltók és a mentőautók jobb irányításához. A Ház- és telektulajdonosok Szövetsége követelte a program azonnali leállítását. A fényképfelvételek ugyanis megkönnyítik, hogy gazdasági káosz és társadalmi zűrzavar esetén a rendőri egységek célzottabban és gyorsabban bejussanak a lakásokba, és vehessék őrizetbe a rendszerkritikus személyeket.

Már utaltunk rá, hogy
valamennyi fontos amerikai komputer programban úgynevezett hátsóajtók vannak beépítve. Ezek segítségével a National Security Agency, az NSA, nemcsak az adatok mozgását tudja figyelemmel kísérni, de a komputerek memóriarendszerében rögzített adatokhoz is hozzá tud férni. Az amerikai software készítők számára kötelező, hogy programjaikban az írásvédettség lehetőségeit korlátozzák, és az adatok leolvasásához szükséges kódokat a hatóságoknak átadják, hogy ezzel a komputer tartalma kívülről is ellenőrizhető legyen. Az Intel nevű processzor-készítő cég bejelentette, hogy a Pentium-III. processzoroktól kezdődően valamennyi processzor olyan sorozatszámmal van ellátva, amely kívülről leolvasható. Ezáltal valamennyi komputert a világ bármely táján lokalizálni lehet.Az új világrendet bevezető uralkodó elit fontosnak tartja az egyes állampolgárok mozgásának, utazásainak is a megfigyelését.

Elsősorban a személyautó forgalmat kontrollálják. Azzal a népszerű érveléssel, hogy csökkenteni kell az autólopások számát, az ellopott kocsikat ma már részben műholdak segítségével kutatják fel, és a kódolt gépkocsi kulcsokkal, pl. le tudják állítani az autókat a szatelliteken keresztül is. Ez a rendszer felkeltette a NASA érdeklődését is. A gépkocsik megfigyelése Szingapúrban olyan tökéletes, hogy az összes jármű fel van szerelve egy kis műszerrel, amelyben hitelkártya van. Ez minden alkalommal rögzíti az úthasználati díjat, amikor a jármű egy ellenőrző ponton áthalad. 
Hasonló rendszer bevezetését tervezik Németországban is. Angliában egy műhold által irányított jármű-megfigyelési rendszert terveznek, amelynek Orwell nyomán “Nagy Testvér” lenne a neve. Ez elsősorban a gépjárművek sebességét ellenőrizné. A rendszer lehetővé teszi a megengedettnél gyorsabban közlekedő járművek automatikus lefékezését. Még a vonatközlekedésnél is ellenőrizni kívánják az utasok mozgását. Németországban bevezetik, hogy a jegyárakat az utazást megelőző jegyvásárlás időpontjától tegyék függővé. Azok, akik több nappal korábban megveszik jegyeiket, olcsóbb árat kapnak. Előnyben részesítik azokat, akik az Internet segítségével szerzik be jegyeiket. Jövőben azzal is számolni kell, hogy a jegypénztárakat bezárják, és aki utazni akar, annak az ellenőrzött hálózaton keresztül kell megvásárolnia útjegyét.


Már említettük, hogy
különösen alkalmasak a polgárok ellenőrzésére a mobiltelefonok, mert a beszélgetés lehallgatását, és a telefonáló tartózkodási helyének a megfigyelését egyszerre teszik lehetővé. Ez volt az egyik oka annak, hogy jól megszervezett propagandával igen gyorsan elterjesztették nemcsak Amerikában, de Európában is a mobiltelefonok használatát.




A legjobban azonban a pénzen keresztül lehet ellenőrzés alatt tartani a lakosságot.




Először csak a készpénz külföldre szállítását korlátozták az egyes államok, később az egyéb értéktárgyak határforgalmát is ellenőrzés alá vették. Különös fontossággal bír a bankszámlák ellenőrzése. Németországban, pl. e célból egy külön szervezet is létrejött. Ha a potenciális ügyfél nem adja meg a banknak személyi adatait, akkor vagy nem nyithat számlát, vagy nem juthat hitelhez. A nyugati országokban ma már bankszámla nélkül nem lehet sem munkahelyhez, sem lakáshoz jutni. Ha valaki hitelt akar felvenni, akkor egész élettörténete kibontakozik, mivel a bank automatikusan megvizsgálja korábbi hitelfelvételeit. 2001. szeptember 11. óta pedig világszerte szigorodtak a pénzforgalom szabályai. Ennek természetesen a terrorizmus és a pénzmosás elleni harc a hivatalos indoka, ugyanakkor az egyes államok és nemzetközi szervezetek az emberek megfigyelésének újabb, a korábbinál jóval szigorúbb rendjét vezették be.
Tovább folytatódik a készpénzmentes fizetés kiterjesztése.A hitelkártyával történő vásárlás központilag való rögzítése totális megfigyelést tesz lehetővé. A hatóság pontosan tudhatja, ki, mikor, mit, mennyiért vásárolt. A lakosságnak csak az előnyös oldalakról szólnak elhallgatva azt, hogy aki hitelkártyával vásárol, annak szinte minden tevékenységéről tudnak, hiszen nyomot hagy arról, hogy hol járt, mikor és mennyi pénzre volt szüksége. A forgalomban lévő pénzérmék és papírpénzjegyek egy bizonyos vásárlóerőnek a kézben lévő bizonyítékait jelentik. A készpénzmentes pénz viszont csupán valamelyik bank ígéretét jelenti, hogy szükség esetén készpénzt szolgáltat ki. Ha például pénzügyi összeomlás esetén csődbe megy egy bank, vagy hitelintézet, akkor ígérete is semmissé válik és a készpénz nélküli pénz teljesen értékét veszti.
Az államok ellenőrzése a pénz segítségével


A pénz és a pénzforgalom felhasználásával nemcsak az egyes embereket és vállalatokat lehet megfigyelni, és kontrollálni, hanem az egyes államokat is. Az Európai Unió, amely a világot irányító nemzetközi pénzügyi közösség új világrendjének egyik fontos regionális tömbje, fokozatosan központosított unióvá alakul. Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke 2001. november 12-én Bruges-ben mondott beszédében bejelentette, hogy az EU megszilárdítja ellenőrzését Nagy-Britannia és más tagállamok adózási és költségvetési politikája felett. Prodi szerint az EU gazdasági növekedéséről és stabilitásáról szóló paktuma nem alkalmas arra, hogy megvédje hosszútávon az Európai Unió új pénzét, az eurót. Az EU kormányának az elnöke “mintaköltségvetés” bevezetését ajánlotta az Unió gazdasági integrációjának a következő fokozataként. Ez kötelező magatartási szabályokat írna elő valamennyi ország számára a költségvetési szabályok betartása érdekében azért, hogy azok az euró-övezet gazdaságpolitikájával minden tekintetben összhangban legyenek. Prodi szerint a bevezetendő mintaköltségvetés a gazdaság irányításának a mechanizmusa lenne. Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a tervezett elgondolások túlmennek minden eddig meglévő uniós jogszabályon. Prodi szerint az új költségvetési politika az euró-övezetben a monetáris kérdésekben illetékes Európai Központi Bank partnere lenne az állami pénzügyek terén. Az új költségvetési politika az EU valamennyi tagjára vonatkozna tekintet nélkül arra, hogy bevezették az eurót, vagy sem.




Szintén friss e heti esemény, hogy Francois Hollande saját európai kormányt akar az eurózónának, saját költségvetéssel, és természetesen saját hitelfelvételi joggal, összehangolt adórendszerrel és egy saját főállású elnökkel.
(Az Európai Unió már önmagában egy süllyedő hajó és ezer sebből vérzik. Ezt már a vak és a legbigottabb uniós fanatikusok is látják, remélem. A nemzetállamok felszámolása és beolvasztása politikai eszközökkel egyáltalán nem, gazdasági eszközökkel pedig láthatóan nem működött. Eredmény: az eddigi módszerek csődje. A megszorítások és az ortodox gazdasági módszerek, hitelek pumpálása haldokló eladósított uniós gazdaságokba nyomorba döntik egész Dél-Európát. Aki megpróbál mást, azt pedig támadja Brüsszel...

Az is lehet, hogy
a végcél nem a kilábalás a válságból, hanem a szuverenitásuktól megfosztott nemzetállamok egy olyan pontra juttatása, amikor
- vagy összeomlás, káosz, katonai eszközök
- vagy pedig egységes Európai Kormány felállítása lesz az egyetlen alternatíva a REND biztosítására ?.......  ) (SBG Buddha megj.)
ESM: Európai Stabilitási Mechanizmus - Külön cikk: 
Az új elképzelés megfosztaná a tagállamokat attól a lehetőségtől, hogy ők alakíthassák országaik költségvetését.



Egyes szakértők szerint ez az elgondolás újabb lépés a gazdaság központosított kormányzásának a kialakítására. Megerősíti azt, hogy az euró csak egy lépcsőfok az egységesített adózási és költségvetési rendszer bevezetéséhez. Prodi szerint 2001. szeptember 11. óta annyira megváltozott a nemzetközi helyzet, hogy az európai integrációt fel kell gyorsítani a terrorizmus elleni védekezés érdekében. Szorgalmazta az Európai Unió kül- és biztonsági politikájának a központosítását is, mivel a “csepegtetett diplomácia” megakadályozza az EU-t, hogy teljes súlyával részt vegyen a világpolitikában. Prodi sürgette egy integrált európai rendőrség létrehozását a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen, megerősítve az Europol hatáskörét. Az EU bizottság elnökének szóvivője szerint az Europol betöltheti az FBI szerepét Európában és átveheti annak szervezeti felépítését. A brüsszeli bizottság eddig tagadta, hogy tervbe vették egy uniós rendőri szervezet felállítását.

Már 2001. szeptember 11-ét megelőzően voltak olyan társadalomtudósok, akik végiggondolták, hogy milyen következménnyel járhat a világ jelenlegi pénzrendszerének az összeomlása. Az egyik következmény lehet a társadalmat központilag szigorúan ellenőrző állam létrehozása, amelynek a tevékenysége, központosítottsága hasonló lenne a nemzetiszocialista, illetve bolsevik típusú diktatúrához. Egy másik következmény lehet háborúban keresni a kiutat. A történelemben már számos alkalommal előfordult, hogy a gazdasági nehézségek háborús konfliktusokban végződtek. Éppen ezért számolni lehet azzal, hogy a pénzügyi rendszer megingása most is háborúba torkollhat. Ez egyrészt lehetővé teszi a közvélemény figyelmének az elterelését a belső problémákról, másrészt a polgároknak a saját uralkodó elitjük elleni elégedetlenségét külföldi ellenség felé lehet terelni. Hogy ezt a reális alternatívát konkrétan elemezhessük, célszerű az elmúlt háborúk okait közelebbről szemügyre venni.

Ma is divatos a háborúk okait vérszomjas diktátorok kielégíthetetlen hatalomvágyára visszavezetni. Még azokban az esetekben is, ahol a meghatározó okok egyértelműen a gazdaságban lelhetők fel.

Ez a rohadt sátánista kurva miért él még!!!!!!!!!!!!


Elemezzük ebből a szempontból a II. Világháborút. Az 1920-as években gyors gazdasági fejlődés volt, amelyet a részvényárfolyamok is tükröztek. A helyzet alapvetően megváltozott, amikor 1929. októberében a New York-i tőzsde összeomlott. A pénztőke kivonult a reálgazdaságból, és ez nagyarányú árcsökkenést eredményezett. A defláció következtében visszaesett az áruk forgalma, hiszen mindenki arra várt, hogy áruját kedvezőbb áron tudja értékesíteni. Az így leálló vállalatok elbocsátották dolgozóikat, aminek következtében a vásárlóerő tovább zsugorodott. A bankok is jelentős részt bezártak, mert hiteleiket nem tudták behajtani. Ez az ördögi kör reménytelen helyzethez vezetett. Csak a 2. világháború kitörésével sikerült a világgazdaságot rövid időn belül fellendíteni, mivel a hadiipar ismét nyereséges befektetési lehetőséget nyújtott, és ezzel lehetővé tette a pénzjövedelem növelését. A világháború tehát véget vetett a deflációnak. 
A háború elpusztított óriási mennyiségű reáltőkét, olyan fizikai vagyontárgyakat, mint a lakóházak, üzemek, gépek. Ennek következtében ismét nagyarányú hitelszükséglet alakult ki. A pénz utáni kereslet lehetővé tette a kamatok növelését, ezáltal a pénzvagyon tulajdonosoknak ismét jó üzlet volt, ha pénzüket a reálgazdaság rendelkezésére bocsátották. Ezáltal megnőtt a befektetések aránya, de csak akkor, amikor a fizikai vagyontárgyak elpusztulása már egy bizonyos szintet elért.




A háború ebből a szempontból nézve azt a célt szolgálta, hogy az összeomlott pénzrendszerben újra működésbe lépjen a kamatmechanizmus, és megkezdődjön a pénzvagyon felhalmozása. Ebből a szempontból a háború részleteinek az ismertetése csak másodlagos jelentőséggel bírt. A nagy gazdasági világválság Amerikában kezdődött, de különösen keményen sújtotta az első világháborúból vesztesen kikerült Németországot, ahol drasztikusan romlott a gazdasági helyzet és az életszínvonal. Ekkor a német márka az érvényben lévő aranyfedezet révén az arany árához volt kapcsolva


Amikor az Egyesült Államok hitelezői
hitelembargót léptettek életbe Németországgal szemben, és a Deutsche Reichsbank kénytelen volt a német aranytartalék egy jelentős részét átadni, akkor a forgalomban lévő papírpénz értékét is arányosan csökkenteni kellett. 

Itt fontos újra megjegyezni, hogy  
a Németországgal szembeni embargó elindításában azon zsidó köröknek volt szerepe, akik Palesztina területén létrehozandó Izrael államért cserében szövetkeztek és hadat üzentek egykori anyaországuknak, Németországnak.


Az aranytartalék rendszer lényegében azt jelentette, hogy a forgalomban lévő pénz egyharmadát aranyrudakban kellett tartani a központi bankban. Amikor az aranytartalék csökkent, akkor annak a háromszorosát kellett a forgalomban lévő papírpénzből kivonni. Ennek eredményeként összezsugorodott a gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló forgalomban lévő pénz mennyisége. Az így kialakult defláció eredményeként 1928-tól 1932-ig 40%-kal csökkent a német nemzeti jövedelem. A magánberuházások még nagyobb arányban visszaestek, mert 75%-kal csökkentek ugyanezen idő alatt. Ennek egyik következménye a mintegy 7 milliónyi német munkanélküli volt. Ez teremtette meg a megfelelő társadalmi körülményeket ahhoz, hogy a nemzetiszocialista párt hirtelen nagy létszámú tömegpárttá alakulhasson.

A LÉNYEG, avagy "itt van a kutya elásva.... "


Áttérve a jelenlegi kamatkapitalizmus elemzésére, a helyzetet leginkább
az államadósság alakulásával lehet szemléltetni. 
A pénzrendszerben működő kamatmechanizmus következtében az egyes államok eladósodása egyre növekszik, 
méghozzá a kamatoskamat automatizmusa következtében mértani haladvány szerint. Minden egyes államnak, tehát a legfejlettebb ipari államok közé tartozónak is, el kell adósodnia annak következtében, hogy a kamat által minduntalan csökkenő pénztőke egy része ismét visszakerüljön a reálgazdaságba, és teljesítse valódi rendeltetését, azaz a fizikai gazdaságban lezajló folyamatok közvetítését. 

Idővel azonban annyira megnövekednek a kamatterhek, hogy az állam rákényszerül egy gazdasági válság elviselésére, vagy pedig arra, hogy külföldi terjeszkedéssel szerezzen tőkét adósságszolgálati terheinek a kiegyenlítésére. Azért, hogy ezt a pénzügyi és gazdasági összeomlást lehetőleg elkerüljék, illetve bekövetkezését kitolják, arra kényszerülnek az egyes államok, hogy exportjukat más nemzetek kárára megnöveljék. 
A többi állam is ugyanezekkel a nehézségekkel küzd, ezért ők is arra kényszerülnek, hogy a másik rovására növeljék kivitelüket. Ez fokozza a konkurenciát, kiéleződnek a nemzetközi kapcsolatok, amelyek elvezethetnek fegyveres konfliktusokhoz is. Az első és a második világháború esetében ez volt a forgatókönyv. Ma az államoknak a globalizáció következtében világszinten kell egymással versenyezniük. Mivel a kamatterhek robbanásszerűen növekednek, ezért kemény küzdelem folyik a világpiaci részesedés megnöveléséért. Ha ebben a helyzetben egy világgazdasági válság összezsugorítaná globális szinten a piaci lehetőségeket, akkor megint a háború válik egy lehetséges kiúttá. Érdemes ezt részleteiben is végiggondolni.

Először jön mindig a
valutaháború, amit követ egy kereskedelmi háború, mely végül fegyveres és tényleges háborúba torkollik.
A kamatok a pénzvagyon koncentrációjához vezetnek, mert azok, akik sok pénzzel rendelkeznek, és ezt befektetik, egyre növekvő kamatjövedelemhez jutnak. Az így megnövekedett pénzvagyont ismét befektetik, amely a következő évben még nagyobb kamatjövedelemhez és profithoz juttatja őket. Mivel azonban a kamatok nem a semmiből származnak, hanem meg kell termelni őket, ezért az értékelőállító lakosság kamatterhei egyre gyorsabban növekednek. 

Egy bizonyos ponton az adósságszolgálati terhek olyan magasak lesznek, hogy munkával már nem lehet fedezni az adósságszolgálati terheket. Mivel a jelenlegi pénzrendszerben pénzt kamat nélkül nem lehet igénybe venni, ezért ha a reálgazdaságban értéket előállító termelő nem tud kamatot fizetni, akkor többé nem jut hitel formájában pénzhez. Megkezdődik a pénz visszatartása. Ez deflációt jelent, amely szükségszerűen visszafogja, majd csökkenti a gazdaság teljesítményét. Ha elmélyül a defláció, akkor gazdasági válság lép fel valamennyi kísérő jelenségével, a tömeges munkanélküliséggel, a szegénységgel és a társadalmi nyugtalansággal.

Ha egy gazdasági válság elhúzódik, akkor
a társadalmi feszültségek annyira kiéleződhetnek, hogy gyakran a háború tűnik a legjobb kiútnak. Ha napjainkban egy újabb gazdasági világválságra kerülne sor, a Föld valamennyi országa érintve lenne. Nincs egyetlen egy ország sem, amely ne lenne eladósodva. A helyzet ma lényegesen kedvezőtlenebb, mint amilyen az 1929-es világgazdasági válság előtt volt. Különösen érintettek azok a nagyobb államok, amelyek jelentős katonai potenciállal rendelkeznek. Ezért kézenfekvő, hogy ezek az államok a hadseregüket is igénybe veszik, ha nem látnak más kiutat. Számolni kell azzal is, hogy a jelenlegi konfliktusok nemcsak helyi jellegű, hanem nagyobb térségekre is kiterjedő erőszakos összecsapásokhoz vezethetnek. Kofi Annan ENSZ főtitkár is utalt rá, hogy a világ bizonytalanná váló politikai helyzete a világgazdaság kiegyensúlyozatlanságára és megosztottságára vezethető vissza, vagyis nem egyedül Bin Ladenre és terrorista hálózatára. (magyarul a CIA által kitalált fenntartott Al-Kaidára...Szerk)
A nyugati nagy hitelezők tovább élezik a helyzetet, mivel szankciókkal fenyegetik a súlyosan eladósodott Pakisztánt.
Az Európai Unió 1999. őszén megfenyegette Pakisztánt, hogy nem nyújt hiteleket, ha nem vezet be demokratikus reformokat. Pakisztán külső adóssága meghaladja a 32 milliárd dollárt. Az ország devizatartalékai még négy hónapi importra sem elegendőek. A gazdasági helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy a pakisztáni kormány engedélyezte a cserekereskedelmet. A pakisztáni legfelsőbb bíróság ítéletben követelte a kormánytól a kamatmentes pénz bevezetését 2001-ig.

Ilyen pénzzel az állam azonnal függetlenné válhatna a külföldi tőkétől, és saját erejére támaszkodva stabilizálhatná gazdasági helyzetét. A kamatmentes pénzrendszer bevezetése persze könnyen vezethetne a nemzetközi pénzvilág ellenlépéséhez, és akár még háborús okot is szolgáltatna. A pakisztáni helyzetet nem könnyítette meg az afganisztáni háború kitörése. Az ország lakóinak jelentős része az iszlám követőjeként rokonszenvez a tálibokkal, ezért a pakisztáni elnöknek és kormányának igen nehéz fenntartani nyugatbarát magatartását. Pervez Musharraf tábornoknak azonban eddig sikerült úrrá lenni a helyzeten. Abból indul ki, hogy a háború tényeinél fontosabb, hogy miként érzékeli a lakosság ezt a konfliktust. Amerika-barát magatartásáért jutalmul a nemzetközi pénzvilág 2001. októberében felfüggesztette a hitelembargót, és az ország újból jelentős hitelekhez jutott. Pakisztán pénzügyi helyzete máris jelentősen javult és a Nyugat további segítségére is számíthat. Mindez eddig biztosította a lakosság együttműködését a kormánnyal.



Az államnak kell létrehoznia, kibocsátania és forgalomba hoznia akormányzat költségvetési igényének és a fogyasztók vásárló erejének a kielégítéséhez szükséges valamennyi pénzt és hitelt.  A pénzteremtés és kibocsátás privilégiuma nemcsak a kormány legfontosabb előjoga, de ez egyben a kormány legnagyobb alkotási lehetősége. Az egységes közvetítő közeg iránti igényt ezeknek az alapelveknek az elfogadásával lehet kielégíteni. Ezáltal hatalmas kamatösszegeket lehet megtakarítani az adófizetők számára. Ily módon a gyakorlati kormányzás feladatává válik a közüzemi vállalatok és költségvetési intézmények finanszírozása. A pénz így uralmi eszközből az emberiség szolgájává válik.”

~ Thomas Jefferson


Forrás: 





Május 1. – Az ILLUMINÁTUS Rend megalakulásának ünnepe




180px-Billederweishaupt22
Adam Weishaupt

1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadt egyetemének fiatal tanára, Ádám Weishaupt, megalakította az Illuminátus Rendet, azaz a megvilágosodottak és beavatottak rendjét. Nem volt véletlen, hogy a baloldali pártok és a szakszervezetek május 1-jét nevezték ki a “munka ünnepének”. A szovjet birodalom fennállása idején ez volt az egyik legnagyobb ünnep. A hivatalos történetírás még mindig vonakodik feltárni, milyen szoros a kapcsolat a kommunista világmozgalom és az Illuminátus Rend között. De a történelmi tények azért még tények maradnak, akkor is, ha a hivatalos történetírás nem szeret velük foglalkozni.
Ádám Weishaupt a katolikus hitben nőtt fel. Ingolstadt jezsuita egyetemén már egész fiatalon az egyházi jog tanára lett. 1771-ben, 23 évesen, azonban váratlanul lemondott tanári megbízatásáról, állítólag azért, hogy a következő öt éven át minden idejét egy szabadkőműves jellegű titkos társaság létrehozásának szentelje. Ezt a társaságot sokkal szigorúbb szabályok szerint akarta felállítani és vezetni, mint a már létező szabadkőműves páholyokat. A tervbe vett titkos társaság célja “az új világrend” létrehozása volt. Ezt az új világrendet természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a régi világrend lebontásra és megsemmisítésre kerül, azaz, ha eltávolítják az útból. Ezért az új titkos társaságnak támadnia kellett az akkor fennálló egyházi és világi hatalmat, a Vatikánt és a dinasztikus monarchiákat, hogy meggyöngülve eltávolíthatók legyenek.
Weishaupt kezdettől fogva arra törekedett, hogy a szabadkőművességet bekapcsolja az Illuminátus Rend tevékenységébe. Weishaupt három osztályba sorolta a mozgalmában résztvevőket.
  • Az elsőbe tartoztak a novíciusok, a minerválok és az alacsonyabb fokozatú illuminusok.
  • második osztályba tartoztak a szabadkőművesek, a szokásos és a skót rítusú lovagok.
  • harmadik osztályba, a Misztériumok Osztályába, tartoztak a papok, a régensek, a mágus és a király. A király természetesen maga Ádám Weishaupt volt.
Weishaupt mindent elkövetett, hogy tekintélyes embereket nyerjen meg a maga számára. Már kezdettől fogva
az Illuminátus Rend első fokozataként olyan erkölcsi tanításokat és szabályokat írt elő, amelyek a Rendhez csatlakozót minden ellenállásától megfosztották. 
Hermann Ahlwardt írja “Mehr Licht – Der Orden Jesu” (Több fényt – a Jezsuita Rend) című munkájában, hogy amikor Weishaupt Frankfurtban megismerkedett báró von Knigge-vel, akkor a “nemes proletár” személyében eszméi lelkes terjesztőjére talált. Ezt követően egész Észak-Németországban, így Poroszországban és Szászországban is, számos nemes lépett be az Illuminátus Rendbe. Ennek lett az eredménye, hogy Weishaupt Rendjében hamarosan megtalálhatóak voltak a magasrangú katonatisztek, állami hivatalnokok, de a nagy gondolkodók, írók és művészek is. A két tekintélyes szabadkőműves, Knigge és a darmstadti titkos tanácsos Bode, révén Weishauptnak is sikerült csatlakoznia a szabadkőművességhez. Már 1777-ben, egy évvel az Illuminátus Rend megalakulását követően, tagja lett az egyik müncheni szabadkőműves páholynak. Weishaupt könyvében megírja, hogy formálisan mindenkinek meg volt engedve, hogy az Illuminátus Rendből kiléphessen. Az ismertté vált tények azonban azt bizonyítják, hogy akik beléptek az Illuminátus Rendbe, halálbüntetés terhe mellett teljesíteni voltak kötelesek egész életükön át annak utasításait. Még azokat a parancsokat is teljesíteniük kellett minden ellenvetés nélkül, amelyekhez bűncselekmény elkövetésére volt szükség. Aki megtagadta az engedelmességet, azt halálbüntetéssel sújtották. Már a Rend kezdő tagjainak, a novíciusoknak is félelmetes esküt kellett letenniük, amelyben feltétlen engedelmességet fogadtak, tudomásul véve, hogy ha azt megszegik, az egész Renddel kerülnek szembe. A legszigorúbb titoktartási kötelezettség terhelte őket és hallgatniuk kellett mindenről, ami a Renden belül történt. Egy rendtagot csak akkor avattak be a Rend végső céljaiba, ha előzetesen sikerült az Illuminátus Rend belső köreibe bekerülnie. A végső célokat röviden így foglalhatjuk össze:
  • 1. Minden meglévő kormány leváltása,
  • 2. A magántulajdon eltörlése,
  • 3. Az örökösödési jog megszüntetése,
  • 4. A hazafiság elpusztítása,
  • 5. Valamennyi vallás felszámolása,
  • 6. A család felbomlasztása,
  • 7. Egy új világrend létesítése.



Weishauptnak sikerült Németország protestáns fejedelmeinek az érdeklődését megszereznie. A protestáns fejedelmek nem azért csatlakoztak Weishaupt-hoz, mert részükre már a kezdő fokozatokban is több bölcsességet és titkot árultak el, mint a többieknek, hanem azért, mert a protestáns német fejedelmek hatékonyan gyöngíthették a katolikus egyházat, amely az illuminátusok egyik fő ellenfelének számított. Ezek a fejedelmek csatlakoztak Weishaupt Rendjéhez, de magasabb fokozatot nem értek el, így rejtve maradtak előttük az Illuminátus Rend valódi szándékai és céljai. Ezeknek az előkelő személyiségeknek köszönhetően Weishauptnak sikerült a szabadkőművesség centrumaiba behatolnia. 1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban került sor arra a kongresszusra, ahol megpecsételték a szövetséget a szabadkőművesség és az Illuminátus Rend között, vagyis az a két titkos társaság, amely ebben az időben a leghatalmasabb, legbefolyásosabb és leggazdagabb embereket tömörítette, szövetséget kötött, hogy céljai érdekében együttesen cselekedjen.
Az Illuminátus Rendet szervezetileg a jezsuita rend mintájára építették fel. Mindenki ismerte a saját fokozatának megfelelő rendtársát és a személyes előjáróját. Minden előjáró köteles volt évente kétszer minden rendtagról jelentést készíteni. De valamennyi rendtag is kötelezve volt arra, hogy zárt borítékban jelentést készítsen a feletteseiről, ezen kívül minden rendtag köteles volt rendszeresen gyónni is.

II. Katalin
II. Katalin
II. Katalin orosz cárnő, aki – anélkül, hogy a Rend legféltettebb titkait ismerte volna – a kor divatjának engedve maga is aktív illuminátus volt, gyakran panaszkodott az előbb felsorolt kényelmetlenségek miatt.
Az Illuminátus Rend tagjainak tehát meg kellett egymást figyelniük, kémkedni kellett egymásra,
jelentéseket kellett írniuk, egymás felett gyámkodniuk kellett, azaz minden olyan természetellenes módszert alkalmazniuk kellett, amely ellenkezik az emberi szabadsággal és a nemes emberi törekvésekkel. Ez a módszer azonban szükséges volt ahhoz, hogy valamennyi szál néhány kézben fusson össze, és így a szerteágazó szervezetet néhány ember irányíthassa. Jól tükrözi az illuminátusok dinasztiaellenes és egyházellenes beállítódását az a beavatási rituálé, amelyet a legmagasabb fokot elérő rendtagoknak írtak elő. A pályázót egy olyan terembe vezették, amelyben a trón előtt egy asztal állott a királyi hatalom szimbólumaival: a jogarral, a karddal és a koronával. A beavatottakat felszólították, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, egyidejűleg figyelmeztették őket, hogy ha ezt megteszik, akkor nem léphetnek be a Rendbe. Ezt követően a pályázót egy másik, teljesen sötét terembe vezették. Itt fellebbentették a függönyt egy oltárról, amelyet fekete terítő fedett, és amelyen egy üres kereszt és egy vörös frígiai sapka volt, hasonlóan a Mithras misztérium esetében. Ezt a rituális sapkát átadták a pályázónak a következő szavakkal: “Hord ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája”. Ez a rituálé nagyon hasonló a Mithras misztériumba történő beavatáshoz, ahol a pályázóknak egy kard és egy korona kerül átnyújtásra, és amit ezekkel a szavakkal kell visszautasítaniuk: “Mithras egyedül az én koronám”.
Weishaupt fokozatosan elhelyezte ügynökeit az akkori Európa döntési központjaiba, ahol azok kapcsolatba tudtak kerülni a bíborosokkal, a hercegekkel, a fejedelmekkel és a királyokkal. Ezek az illuminátus ügynökök hűségesen küldték a jelentéseiket mesterüknek, amelyeket Weishaupt kihasznált politikai céljai elérésére. Az illuminátusok egyik dicséretes alapelve volt, pl., hogy férfiakat és nőket egyaránt beszerveztek és a nemek egyenjogúsága mellett szálltak síkra. Hirdették a vallásszabadságot is, amely természetesen szembeállította őket az egyházzal. Weishaupt úgy gondolta, ha a tömegeket megszabadítják az egyház puritanizmusának az igájától, akkor egy szexuálisan szabadabb életnek örvendhetnének. Egyes kutatók szélsőségesen anyagias beállítottságúnak írják le az Illuminátus Rendet. Weishaupt szinte patologikusan gyűlölte a fennálló egyházakat, noha maga is bizonyos spirituális erők befolyása alatt állott. Olyan felszabadult emberiségben hitt, amely az egykori aranykor tökéletességében élhetne. Az egyházat korrupt szervezetnek tekintette, amely Jézus Krisztus eredeti tanításait elveszítette, és csupán anyagias, nagyon is földi természetű okokból hatalmának megtartására törekszik. Ezen túlmenően Weishaupt arról is meg volt győződve, hogy Jézus Krisztus titkos tanításait nem az egyházak, hanem a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek őrizték meg. A katolikus Habsburg dinasztia elleni harcában Weishaupt elfogadta azt a jezsuita elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Az illuminátusoknak ez a törekvése végül is oda vezetett, hogy a bajor rendőrség 1785-ben valamennyi titkos társaságot betiltott, köztük az Illuminátus Rendet is. A hivatalos történetírás ezt a dátumot jelöli meg az Illuminátus Rend megszűnésének az időpontjaként. A Rend azonban nem szűnt meg, csupán alámerült és titokban folytatta tovább tevékenységét.
Egy sokat idézett legendás eset szerint 1785-ben, vagyis 9 évvel az Illuminátus Rend megalapítása után, egy bizalmas híreket továbbító illuminátus küldönc Regensburg közelében villámcsapás következtében életét vesztette. A rendőrség számos dokumentumot talált a halott embernél, aki Párizsba igyekezett. Az egyik dokumentum ismerteti az illuminátusok tevékenységét és részletes utasításokat ad a tervbe vett francia forradalom előkészítésére vonatkozóan. A hivatalos iratok a németországi illuminátusoktól származtak és Franciaország szabadkőműves nagypáholya vezetőjének voltak címezve Párizsba. Az Illuminátus Rend egyes tagjai állítólag megrettentek ezeknek a titkos okmányoknak a tartalmától. Úgy döntöttek, hogy tanúvallomást tesznek a bíróság előtt. Mindez arra késztette a bajor rendőrséget, hogy razziát tartson néhány vezető illuminátus házában. Ezeken a helyeken további nagymennyiségű titkos anyagot foglaltak le, amelyeknek a tartalma riasztotta a bajor kormányt. Úgy döntött, hogy fehér könyv formájában nyilvánosságra hozza azokat. “Az Illuminátus Rend és Szekta eredeti írásai” című dokumentumkötetet aztán a bajor kormány megküldte a különböző európai országok, köztük Anglia és Oroszország uralkodóinak. Mivel ezen országok uralkodóinak környezete és kormányzati szervei a szabadkőművesek és az illuminátusok erős befolyása alatt állottak, a bajor kormány kezdeményezése nem járt sikerrel. Sem Londonban, sem Szentpéterváron nem tettek komoly erőfeszítéseket az illuminátus összeesküvés felgöngyölítésére, és az Illuminátus Rend tevékenységének a beszüntetésére.
Hermann Ahlwardt német kutató idéz könyvében a lefoglalt dokumentumokból. Így ismerteti Zwack kormánytanácsos Landshut-i házában 1786. október 12-én tartott házkutatás során lefoglalt eredeti illuminátus iratokat.
Milyen kérdéseket tettek fel a belépni szándékozóknak?

Az egyik írás 1776-ból arról szól, hogy milyen kérdéseket tettek fel az illuminátusokhoz belépni szándékozó jogásznak, Franz Antonnak:
6. kérdés: Ha méltánytalan, igazságtalan dolog történik, miként viselkedne?
Válasz: Ha ezt a Rend megparancsolja, akkor megtennék olyasmit, amelybe én esetleg nem látnék bele, vajon valóban igazságtalan vagy sem? Továbbá ha ez valamilyen más szempont szerint lenne igazságtalan, akkor se kellene már annak tekinteni, ha az eszközül szolgál a boldogság vagy a végcél eléréséhez.
11. kérdés: Milyen jogon illeti meg vagy sem ezt a Társaságot vagy Rendet az élet és halál feletti rendelkezés joga?
Válasz: Igen, miért ne? Ha már más nem történhet, és ha a Társaság szükséghelyzetben érzi magát, és ha nem nyúl ehhez az eszközhöz, akkor saját elpusztulásától kell tartania. A fennálló politikai rend keveset veszítene ezzel, mert más ezrek léphetnek a helyükre. Egyébként utalok itt a 6. pontra adott válaszomra.
20. kérdés: Hajlandó-e feltétlen engedelmességet fogadni és tudja-e, hogy mi ez?
Válasz: Természetesen ez fontos, ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a Rend ezzel csak a legjobbat kívánja elérni.
24. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?
Válasz: Mindazokat, amelyeket a Rend jónak talál az én 20. pontban foglalt feltétlen engedelmességet fogadó eskümhöz mérten.
Egy másik jogásznak a felvételi jegyzőkönyvében a következők találhatók:
12. kérdés: Milyen okból jár, vagy nem jár ennek a Társaságnak vagy ennek a Rendnek az élet és halál feletti jog?
Válasz: A világ régenseit (urait D. J.) megillető jogból ered az, hogy rendelkeznek az emberek élete és halála felett. Ebből fakadóan ismerem el a saját Rendemnek is ezt a jogot, mivel a világ régenseihez hasonlóan ő is az emberiség javát szolgálja.
29. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?
Válasz: Hibámért becsületem és életem elvesztése legyen a büntetés.”

Az illuminátusok célkitűzései
Az első ilyen cél volt a fennálló kormányok eltávolítása. Ezt tágan úgy is értelmezhetjük, mint az Európában akkor hatalmat gyakorló uralkodói dinasztiák és örökletes arisztokrácia eltávolítása a hatalomból. A vezető dinasztiák, úgy mint az osztrák Habsburgok, a német Hohenzollerek és az orosz Romanovok, valamint a német, az osztrák és az orosz arisztokrácia el is lett távolítva a hatalomból. Kivételt képeznek a Windsorok Angliában, őket azonban a revizionista történészek szerint az illuminátus pénzoligarchia helyezte trónra és a Windsor család maga is az új nemzetközi hatalmi elitnek a része. Személyükben maga a nemzetközi pénzügyi közösség elit csoportja uralkodik Nagy Britanniában. Ez mondható el a kisebb nyugati országok szabadkőműves uralkodóiról és született arisztokráciájának legelőkelőbb tagjairól.
A második cél a magántulajdon megszüntetése. Ennek az egyik módja, amikor egy ország nemzeti vagyona az állam tulajdoni monopóliuma révén kerül annak a szűk elitnek a rendelkezésébe, amelyik ezt az államot az uralmába kerítette. Ez volt a helyzet az ugyancsak a nemzetközi pénzoligarchia által hatalomra segített államszocialista rendszer esetében. A magánpénzmonopólium rendszerében pedig úgy számolódik fel a magántulajdon, hogy annak a túlnyomó része a magánpénzrendszert irányító pénzvagyonos elit tulajdonába megy át. A társadalom többsége vagyontalan, és a pénzoligarchia tulajdonában lévő korporációknál, mint alkalmazott dolgozik. Vagyis a társadalom nagy többsége számára csak az alkalmazotti, illetve bérmunkás lét lehetséges, mivel ki van zárva a magántulajdonból. Az ilyen bérmunkás olyan függőségek közepette él, hogy alávetettsége miatt valóban önálló akaratképzésre már nem képes.
A harmadik cél volt az öröklési jog megszüntetése. A nemzetközi pénzoligarchia az ellenőrzése alatt álló vagyon jelentős részét alapítványokba vitte át, és itt tartotta meg adómentesen a rendelkezése alatt. Több pénzdinasztia is van, így pl. a Rothschildok, akik Family Trust-ban, családi alapítványban tartják vagyonukat, amelyet nem osztanak fel, amely nem öröklődik, amelyért nem fizetnek örökösödési adót, de amely vagyon a bázisa az adott pénzdinasztiához tartozó családok jólétének és hatalmának. Tehát az öröklési jog is, noha megvan, lényegében az illuminátusok programjának megfelelően módosult fokozatosan. A társadalom túlnyomó többsége számára csak elvont lehetőségként létezik, gyakorlatilag nem. Akinek nincs számottevő vagyona (mint, pl. a bérből és fizetésből élő, máról-hónapra tengődő millióknak), annak örökbehagynivalója sincs.
Stratégiájuk negyedik célkitűzése a nemzetállamok és a nemzetállamokat fenntartó patriotizmus felszámolása volt. A szabadkőműves világállam útjában állanak a hagyományos nemzetállamok a maguk külön-külön szuverenitás igényével. Ezért a kozmopolita szekuláris világállam érdekében szükséges a nemzeti összetartozás érzésének az elgyöngítése, hogy helyébe a “világpolgár” léphessen, aki a világ minden táján, a földgolyó minden országában egyaránt otthon van. Az ilyen nemzeti gyökereitől megfosztott “világpolgár” olyan, mint a futóhomok, nincs közösségi összetartozása, nemzeti identitása és ezért korunk neo-illuminátus pénzoligarchiája számára jól gyúrható embermassza, amely felett könnyű uralmat gyakorolni.
Ha nincs nemzetállam, akkor az uralmat gyakorló elit szerepét az adott néphez nem tartozó, ahhoz érzelmileg, kulturálisan nem kötődő személyek is betölthetik. Ez megkönnyíti a nemzetközi pénzoligarchia számára saját embereinek a kormányra segítését. Elég ha a politikai irányításra előre kiválasztott és e célra kiképzett személyek a formális jogi követelményeknek eleget tesznek. Elég az állampolgárság, és az alkotmányhoz való formális kötődés, hazára, és nemzeti töltetű hazafiságra nincs többé szükség.
Az ötödik célkitűzés a vallásoknak a meggyöngítése, illetve felszámolása volt. Ennek egyik útja a vallásos nevelés, a vallásos hit aláásása, másrészt pedig a keresztény egyházak minél több kisegyházzá való atomizálása, az egyház közösségformáló szerepének csökkentése, a valódi egyházak és a kvázi egyházak egyenlősítése a relativizmus túlfeszítésével és a vallási türelem átértelmezésével. A vallási közösségek atomizálásának is az a célja, hogy az egyént megfossza attól a védelemtől és erőtől, amit a közösséghez tartozás jelent a számára. Ezzel az egyént védtelenné teszi a nemzetközi pénzoligarchiával és uralmi rendszerével szemben. Másik útja egy felvizezett, eklektikus – illuminizált – világvallás kialakítása, amely a pénzoligarchia küszöbön álló világállamának a szinkretizált államvallása lenne.
A hatodik cél a család felbomlasztása, illetve megszüntetése, szintén az egyén elszigetelését célozza. Egy családi közösségtől – és az általa tovább adott értékrendtől és kötelékektől – megfosztott egyén teljesen védtelenül áll a pénzoligarchia hatalmi hálózatával, személyiséget romboló destruktív értékrendjével szemben. Egy erős családi közösség a maga összetartó erejével, és közösségi hálójával, védelmet nyújthat a pénzoligarchia tömegtájékoztatási eszközökkel végzett agymosásával szemben.
A hetedik cél a pénzoligarchia uralmát biztosító szabadkőműves (pontosabban illuminista) világállam, – a világköztársaság – létrehozása volt. Ez a világállam formálisan még nem jött létre, de egyes alkotóelemei már készen vannak. A nemzetközi rendszerben kialakult regionális egységek – összekapcsolódva az ENSZ égisze alatt – rövid idő alatt formálisan is világot átfogó konföderációvá fejleszthetők. Ebben a világállamban a főhatalom a pénzügyi rendszert birtokló nemzetközi pénzoligarchiái, amely ellenőrzése alatt tartja a világ energiaellátását és élelmiszertermelését is. Yehezkel Dror professzor “Ist die Erde noch regierbar?” (Kormányozható-e még a föld?) című, 1994-ben publikált tanulmányában, amelyet elfogadtak a Római Klub hivatalos jelentésének, megállapítja, hogy a világállam működtetéséhez a nemzetközi pénzoligarchiának államonként 100-tól 1000-ig terjedően van szüksége kiszolgáló személyzetre a politikai hatalom gyakorlásához. Ez világszinten 50 ezer kiválasztott személyt jelent. Mindössze ennyi embert kell a pénzoligarchiának kiképeznie a világ kormányzását végző elit személyi bázisa számára. Ebben a létszámban már benne foglaltatnak az egyes államok vezetőin kívül a nemzetközi vállalatokat, a nemzetek feletti és nemzetközi politikai intézményeket irányító menedzserek is. Azok a vezetői és kormányzói feladatokat ellátó személyek, akik a pénzoligarchia informális utasításait végrehajtva meghozzák a formális döntéseket, és gondoskodnak azok végrehajtásáról, az 50 ezres létszámon belül mintegy 5 ezer főből álló kisebb és zártabb elit-csoportot képeznek. Ezeken belül is elkülöníthető egy még szűkebb, mintegy 1000 főből álló szuperelit, amely az emberiséget érintő legfontosabb kérdésekről dönt. A Római Klub szakértője szerint ehhez csak 400 politikus tartozna, akik közül mindössze 200-at kell a ma nyugaton elfogadott demokratikus játékszabályok szerint megválasztatni a lakossággal. A pénzoligarchia kiemelt fontosságú célja a választott képviselők számának a minimálisra csökkentése. Minél kevesebb a választott politikus, annál könnyebb őket az ellenőrzése alatt tartania. A demokratikus formák között tartott választások során ugyanis mindig fennáll annak a kockázata, hogy “műhiba folytán” nem a pénzelit kiválasztottja kerül a törvényhozói és kormányzati testületekbe. Ezért a pénzoligarchia – a takarékosság átlátszó ürügyével – ügynökei útján mindenütt a választott képviselők számának a csökkentésére törekszik. Erre jó példa az a kampány, amelyet a pénztőkét mindenben kiszolgáló MSZP-nek a fináncoligarchiához tartozó miniszterelnök-jelöltje indított 2001 nyarán a választott képviselők számának a csökkentésére, és a kétkamarás törvényhozás bevezetésére Magyarországon. A lényeg itt is a választott személyek kiszorítása a közügyek intézéséből.
Áttekintve az illuminátus rend stratégiai céljait, megállapíthatjuk, hogy ezek a célok vagy megvalósultak, vagy nagyon közel kerültek a megvalósuláshoz. Az illuminátusok rendje ezen a név alatt már nem működik, de utódszervezetei működnek. Onnan lehet felismerni, hogy mely szervezetek, társaságok, zártkörű klubok és más rejtett struktúrák tekinthetők az illuminátusok utódszervezeteinek, hogy ugyanezekért, vagy hasonló célokért küzdenek – nyíltan vagy titokban – vagy sem? Ha ugyanazt akarják, mint az illuminátusok, akkor – jelenlegi nevükre való tekintet nélkül – az illuminátusok utódainak tekinthetők.

forrás:
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0208.htm



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése