Jövőnk
infó katonadolog II.
GAZ-3937 “Vodnik” – az orosz Hummer
A
GAZ-3937 “Vodnik” egyedi megjelenése ellenére sem túl ismert,
pedig a tervezői meglepően ötletes megoldásokkal álltak elő az
orosz “LEGO-autó” kifejlesztésekor. Persze azért annyira ne
szaladjunk előre, de annyit elöljáróban érdemes megemlíteni,
hogy forrás nem túl sok áll rendelkezésre a szóban forgó
járműről és sajnos néha azok is ellentmondanak egymásnak,
szóval az itt leírtakat érdemes némi fenntartással kezelni.
No
de akkor vágjunk is bele: a Vodnikot egyértelműen a NAMI-0281 jelű
járműre vezetik vissza, amelyet 1985-ben készítettek el az orosz
mérnökök. A cél egy úszóképes, könnyű, négykerék-meghajtású
eszköz kifejlesztése volt a gyorsreagálású erők részére. A
NAMI egyik érdekessége egyébként, hogy az utasok/rakomány a
jármű közepén helyezkedett el, amelynek az volt a nagy előnye,
hogy a rakomány méretétől és súlyától függetlenül nagyjából
ugyanakkora maradt az első és hátsó tengelyterhelés aránya
(kvázi középen maradt a súlypont). Arról nincs információ,
hogy végül mi lett a projekt sorsa.
A
GAZ-3937 formára ugyan mutat némi hasonlóságot a NAMI-val, de a
belső elrendezése teljesen más: az előddel ellentétben a motor
nem hátul, hanem középen, elöl helyezkedik el, illetve a vezetőt
is kiültették a jármű elejére. A Vodnik alja zárt, képes a
vízfelszínen is közlekedni, igaz, csak 4-5 km/órával, azonban
nagy előnye a moduláris felépítése. Alapvetően három részből
épül fel: van egy alapmodul, tulajdonképpen a jármű egész alja
adja ezt, erre lehet felszerelni a vezetőfülkét, illetve egy
puttonyt, amit teher- és csapatszállításra, mentőnek, stb. lehet
használni. Elvileg ezt a modult pár csavar oldásával el is lehet
távolítani, tehát viszonylag könnyen átépíthető “terepen”
is az adott célnak megfelelően. A hírek szerint nagyjából
26-féle felépítménnyel rendelkezik a Vodnik, köztük a
kiskaliberű fegyvereknek ellenálló páncélozott, illetve
hermetikusan lezárható változatokkal is.
Azt
nem tudni, hogy mikor kezdték el fejleszteni, de 1994-ben a
Rescue-94-en debütált elég szolid módon, azonban az újságíróknak
hamar szemet szúrt a szokatlan jármű és el is nevezték az orosz
Hummernak. A gyár persze később cáfolta, hogy bármi közük is
lenne az amerikaiak gépszörnyéhez, mert hiába nyugszik azonos
koncepción a két jármű, a Vodnikot teljesen más irányvonalak
mentén álmodták meg, ezért néhány dologban túl is tesz
amerikai kollégáján (persze ez még annak is betudható, hogy
ekkorra a Humvee már közel 10 éve szolgálatban volt). A HMMWV-hez
hasonlóan természetesen a GAZ-3937 is felszerelhető fegyverzettel,
például 7,62 mm-es PKT vagy 14,5 mm-es KPVT géppuskával, de akár
egy kisebb löveget is mögé lehet akasztani.
Alapvetően
két verzió létezik: a 3937-es, ahol a vezetőfülke hosszanti
elrendezésű (elöl a vezető, mögötte egy utas) és a motor
részben a vezető mellett található, illetve a 39371-es, amely
normál kétszemélyes fülkét kapott és a motort e mögé
zsúfolták be. Érdekesség, hogy vannak közös alkatrészei a
BTR-80-nal és a BRDM-2-vel is.
Sajnos
darabszámra vonatkozó forrásra sem sikerült bukkannom,
illetve
a konkrét üzemeltetőkről (akár csak az orosz hadseregen belül)
sem találtam érdemi információt, csak annyit, hogy 2006-ban
Uruguay 48 darabot rendelt belőle. Egyébként a civil szférában
is előszeretettel alkalmazzák kiváló terepjáró képessége
miatt például elektromos távvezetékek ellenőrzéséhez.
A
Vodnik nem egyedül jött a világra, hanem vele párhuzamosan
fejlesztették ki a GAZ-3934 Sziam páncélautót is. Ez
paramétereiben nagyjából megegyezik édestestvérével, azonban a
megjelenése “jellegzetes”. A Sziam alapját egyébként a GAZ-47
lánctalpas terepjáró adta és a rendőrségnek, valamint egyéb
félkatonai szervezeteknek szánták, ennek megfelelően páncélzattal
is ellátták. 1996-ban Csecsenföldön az Orosz Belügyminisztérium
egységei is alkalmazták. Létezik belőle egy “katonai” verzió
is, a GAZ-39344, amire a BTR-80 tornyát szerelték fel. Ez a verzió
szintén megfordult a csecsen háborúban.
(htka.hu)
Tömegpusztító fegyverek - I. rész
Cikkünkkel
kísérletet teszünk arra, hogy az olvasóink elé tárjuk a
tömegpusztító fegyverek veszedelmét, illetve magukat a
fegyvereket, melyek ott lapulnak még ma is a nagyhatalmak
farzsebeiben, s bármikor bevetésre kerülhetnek, függetlenül
attól, hogy az ellenkezőjét állítják. S függetlenül attól,
hogy léteznek egyezmények, mint az NPT, CWC, BWC, amelyek a
nukleáris, vegyi és biológia fegyverek korlátozásáról,
tilalmáról és leszereléséről szólnak. Egyszerűen azért, mert
a mai mennyiségük (és minőségük) még mindig bőven elegendő
az emberiség kipusztításához, de különösen mert a mai
körülmények sokkalta rosszabbak, mint a hidegháború során, s
egyre rosszabbak lesznek, ami egyre növeli annak a lehetőségét,
hogy ezeket be is vessék (ellenünk).
Nehéz
feladat előtt állunk. Egyrészt, mert egy részletes tanulmány
terjedelme messze meghaladná egy cikk kereteit, s inkább egy több
száz oldalas könyvben lehetne csak minden részletre kiterjedően
kifejteni a témát, másrészt mert a szakkifejezések garmadáját
az olvasók többsége több mint valószínű, hogy meg sem értené.
S pontosan emiatt, az egyszerűségre való törekvésünk miatt, az
olvasó esetlegesen kételkedni kezdhet a cikkünk hitelességében.
Nehéz feladat ez. Az olvasó esetleg rendelkezik bizonyos
ismeretekkel, de szinte biztos, hogy nem hosszú éveken keresztül
tanulmányozta ezt a területet, s így sem mélyében, sem
madártávlatából nem látja át a témakört. Előbbihez idő és
rengeteg tanulmányozás szükséges, míg utóbbi – néha – az
előbbi teljesülése esetén következik be. A cikk számos esetben
csak az adott részterület felszínét súrolja, és csak néha
mélyül el jobban a részletekben.
Bevezetés
A
tömegpusztító – nukleáris, vegyi és biológiai –
fegyverekről számos információ lelhető fel, mind nyomtatott,
mind elektronikus változatban. Mindegyikük közös vonása, hogy
részleges tájékoztatást ad az adott fegyver történelméről, s
minél inkább közeledik annak jelenéhez és mennyiségéhez, annál
pontatlanabb adatokat ad az érdeklődőnek.
Ne
legyünk naivak, hétpecsétes titokról van szó, az emberiség
történelmének legpusztítóbb fegyvereiről, amelyről az
átlagember azt hiszi, hogy a hidegháború végével, egyszerűen
eltűntek. Hát nem tűntek el. Bár kisebb mennyiségben –
kiirtásunkhoz még mindig bőven elegendő! – ugyan, de máig
hadrendben vannak és még hosszú évekig tervezik a hadrendben
tartásukat, hacsak nem kerülnek azelőtt bevetésre, ami a biztos
pusztulásunkat jelenti.
A
tömegpusztító fegyver célja a pusztítással való fenyegetés és
csak másodlagosan a tényleges pusztítás, szokták mondani a
szakértők, s ezért valójában nem kell tőlük félni. Nos, ez
így nem igaz. Való igaz, hogy a hidegháború során oly mértékben
fegyverkezett fel a két nagyhatalom, hogy a tömegpusztító
fegyverek – elsősorban a nukleáris fegyverek – a Föld
élővilágát pillanatok alatt elpusztíthatták volna. De nem ez a
fenyegetettség akadályozta meg a világégést, hanem négy
tényező, amely ma már nem áll fenn. Nevezetesen az, hogy akkor a
világ kétpólusú volt, azaz két nagyhatalom és azok
szövetségesei álltak szemben. Valamint, hogy katonai erőegyensúly
állt fenn a két fél között, mely stabil gazdasági és
energiaellátási környezettel társult.
A
tömegpusztító fegyverek célját ma az határozza meg, hogy a
tulajdonosa mit akar elérni, illetve mit szeretne a jövőben
elérni, amikor kényszerhelyzetbe kerül. Ez sarkalatos kérdés, és
lényegében az élővilág jövőjének a záloga. Engedtessék meg
egy kitérő, amely első olvasatra látszólag bonyolítja a fentiek
megértését, de valójában sokkal érthetőbbé és világosabbá
teszi a fenti gondolatmenetet. Ha valakitől megkérdezzük, mire
való egy „géppisztoly”, akkor egyértelműen azt a választ
kapjuk, hogy „ölje meg az ellenséget”. Valóban?!
Nos,
nézzük meg a klasszikus AK-47-es gépkarabély 7,62mm-es lövedékét:
un. köztes vagy karabély lövedék, melynek (ballisztikus)
tulajdonsága valamelyest instabilabb, mint egy második világháborús
puska lövedéknek. Míg az utóbbi egy bemeneti seben keresztül
behatol az emberi testbe, majd egy kimeneti seben távozik, s közben
egy viszonylag „egyenes” sebcsatornán halad keresztül, addig az
AK-47-es lövedék sebcsatornája és kimeneti nyílása nem ilyen
„szabályos”. (Természetesen szélsebesség, levegő
páratartalma, becsapódási szög, csontnak ütközés és annak
szöge mindezeket jelentősen befolyásolják). A kettő között
azonban nincs lényegi különbség, mind a klasszikus puska lövedék,
mind a klasszikus karabély lövedék elsődleges célja az ellenség
elpusztítása, de ha a lövész nem fejre vagy testre lő, akkor a
célpont nem fog belehalni a sérülésébe.
Most
nézzünk meg egy modern orosz 5,45mm-es (AK-74) vagy amerikai
5,56mm-es (M16, M4) karabély lőszert. Ezek instabil röppályás
lövedékek, melyek azonnal bukdácsolni kezdenek, amikor behatolnak
az emberi testbe. Magyarán egy fejlövésnél szétszakítják a
koponyát egy váll lövésnél letépik a kart, egy haslövésnél
szétszakítják a belső szerveket, s amennyiben az áldozatot csak
a karján vagy a lábán találja el, akkor is jelentősen megnő az
esélye a halálos sérülésnek. Egyszóval ezek a lőszerek azon
túl, hogy megölik az ellenséget, egyben borzalmas sérüléseket
okoznak, amelyek pszichológiailag, gazdaságilag stb. leterhelik a
haderőt, a katonatársakat, a korházi ápolókat, röviden számos
másodlagos célt értnek el, azon túl, hogy megöljék az
ellenséget. És különösen kihangsúlyoznánk, hogy nagyon nem
mindegy, hogy egy kis lyukat látunk a csatatéren elesett társunk
homlokán vagy egy olybá eltorzult, szinte szürreális valamit a
nyaka tetején, amelytől életünk végéig rémálmaink lesznek, és
szinte harcképtelenné válunk a borzalmas látvány utóhatásától.
Nos,
innen lépjünk vissza a tömegpusztító fegyverekhez. Pusztítani
akarok? Repül az ideggáz és mindenki elpusztul. Ja, hogy valami
mást akarok?! Repül az Ebola vagy a veszettség… vagy valami,
amit még csak nem is ismerünk.
Nem
kell messzire menni, s mindenféle csodafegyverekben gondolkodni, egy
kellő hatóerejű nukleáris töltet, egyetlen egy, képes arra,
hogy Magyarország lakhatatlanná váljon, miután több millióan
közülünk elpusztultak. Ahogy egy nem túl nagy adag VX vagy
Novicsok is elég, hogy kipusztuljon a lakosság, érintetlenül
hagyva az infrastruktúrát. És megteszi ezt egy Ebola vagy más
vérzéses lázzal járó biológiai támadás is… ahogy egy „rage”
(~tombolás) biológiai fegyver is, melyre adott a veszettség vagy
annak egy módosított változata; 99%-os halálozás és egy kis
pánik.
És
amíg a fentiek adottak, azaz ott vannak és hatásosak, addig a
spekulációk, csak spekulációk maradnak még egy darabig, s
általában fenn is akadnak az alapkérdéseken: mit, miért, hogyan,
milyen hatásfokkal stb. akarok elérni; mármint, mint nagyhatalom.
"Itt a piros, hol a piros"
NPT egyezmény a nukleáris fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.
BWC egyezmény a biológiai fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.
CWC egyezmény a vegyi fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.
Egyetlen
egy állam létezik a Földön, amely egyik egyezményt sem írta
alá: Izrael.
Az
atomrobbanás pusztítása egy 20 kt hatóerejű töltet esetében
Bevezetés
Egy
atomtöltet hatóerejét közönséges trotillal (TNT vagy
trinitro-toluol) egyenértékben adják meg. Egy 20 kilotonnás
atomtöltet 20.000 tonna TNT robbanóanyaggal egyenértékű.
1.000
tonna, azaz 1 millió kilogramm TNT = 1 kt (kilotonna).
1
Mt (megatonna) = 1.000 kt = 1.000.000 tonna TNT, azaz 1 milliárd
kilogramm hagyományos robbanóanyag.
A
ma hadrendben álló legerősebb orosz nukleáris töltet 20 Mt (=
20.000 kt), míg a Hiroshimára ledobott atombomba kb. 10-12 kt
hatóerejű volt. A mai nukleáris töltetek átlagosan 200-800 kt
hatóerejűek, néhány hadászati atomtöltet hatóereje 1-20 Mt. A
valaha felrobbantott legnagyobb atombomba a szovjet „Cár” bomba
volt, melynek hatóereje 50-57 Mt közé esett, s amelyet eredetileg
100 Mt hatóerejűnek terveztek.
A tűzgömb
A
robbanás utáni egy milliomod másodpercben a tűzgömb mérete
20-30 méter, míg hőmérséklete 3 millió fok. A robbanás után
0,02 másodperccel a gömb 180-200 méteres és hőmérséklete 6000
fok, akár a Nap felszínének hőmérséklete. A tűzgömb kb. 3
másodperccel a robbanás után kb. 500 méteresre nő, majd sűrű
füstfelhőként tágul tovább. Egy 1 megatonnás robbanás közel
2500 méteres tűzgömbbé nő. A tűzgömb nem csak terjeszkedik,
hanem emelkedik is, aminek következtében nagymennyiségű levegőt,
port (és egyéb tárgyakat) szív magába, melyek sugárszennyezetté
válva hullanak vissza a földfelszínre.
Az
elektromágneses impulzus (~hősugárzás)
A
tűzgömb a robbanás pillanatában közel százszor fényesebb a
Napnál, így a távolság függvényében vakságot vagy ideiglenes
vakságot okoz, ha belenéz az ember. Különösen éjszaka, amikor a
pupilla összeszűkül. Az ember 2-3 kilométeres távolságon belül
meggyullad.
A lökéshullám
A
lökéshullám akadályba ütközve hirtelen nyomást fejt ki,
valamint óriási sebességgel áramlik a levegő. Ez a két oka a
rendkívüli pusztító erőnek. 600 méteren belül lényegében
minden épület megsemmisül, míg 3 kilométeren belül lényegében
minden épület közepes-súlyos károkat szenved. Ezen a távolságon
belül az emberi testre iszonyatos erő hat, melynek következtében
az emberi test elrepül, s közben szétszakad a dobhártyája,
tüdeje, gyomra, halálos sérüléseket szenvedve.
Kezdeti radioaktív sugárzás (gamma- és neutronsugárzás)
Amennyiben
egy embert 600 röntgen éri, úgy körülbelül 3-4 héten belül
meghal. 400 röntgen besugárzásától az emberek 50%-a meghal.
A
20 kilotonnás robbanás 1000 méteren belül, 12-16 másodpercig 800
röntgennel sugározza be az embert. (2000 méter távolságban a
sugárzás már csak 10 röntgen körüli, míg fedezékek 2000
méteren belül is csökkentik a besugárzást, így például egy
vastagabb homokzsák fal is elegendő ahhoz, hogy ne érje az embert
halálos dózis.
Radioaktív szennyeződés (utólagos sugárzás)
A
több kilométer magasra emelkedett gombafelhőből sugárszennyezett
hamu és por hullik vissza nagy területen a robbanás körzetében,
mely veszedelmes. Egyrészt a talajra érve gamma sugárzás révén
hat kívülről az emberi szervezetre, másrészt belélegezve
belülről sugározza be az emberei szervezetet. A robbanás után 1
órával 200 méteres távolságon belül ez a szennyeződés közel
3.000 röntgen/óra.
Az 50 megatonnás „Cár” bomba hatásai
A
gombafelhő 64 kilométer magasra emelkedett, azaz a sztratoszféra
fölé a mezoszféráig ért. Az 55 kilométerre lévő Szevernyij
falu valamennyi épülete megsemmisült. 100 kilométeres távolságban
az ember harmadfokú égési sérüléseket szenvedett volna.
Ablaküvegek még 900 kilométeres távolságban is betörtek. A
robbanás alatt 5,25-ös erejű földrengést mértek, és ha nem
légi robbantású lett volna, a földrengés ereje elérte volna a
8,1-et.
A
vegyi fegyverek hatásai
Lewisite (L) - hólyaghúzó vegyi fegyver
Kapcsolódó
cikk:
Tüdő
irritatív, hólyaghúzó vegyi fegyver. Könnyen áthatol a normál
ruházaton, sőt a gumin is. Bőrrel való érintkezés után
azonnali fájdalmat és viszketést okoz, amely kiütéssel és
duzzanattal jár. Körülbelül 12 óra elteltével nagy, folyadékkal
telt (a mustárgáz által okozottakhoz hasonló) hólyagok alakulnak
ki. Ezek súlyos kémiai égések. A megfelelő felszívódás
szisztémás mérgezést okoz, amely máj nekrózishoz és halálhoz
vezet. A belégzése égő fájdalmat, tüsszögést, köhögést,
hányást, esetlegesen tüdőödémát okoz. A lenyelése súlyos
fájdalommal, hányingerrel és hányással jár, valamint szöveti
károsodást idéz elő. Szembe jutva a szúrós és erős
irritációtól kezdve, akár a szaruhártya hólyagosodását és
hegesedését is okozhatja. Az általános tünetek közé tartozik
még a nyugtalanság, gyengeség, a normálisnál alacsonyabb
testhőmérséklet és az alacsony vérnyomás is.
Egyéb hólyaghúzó vegyi fegyverek:
Nitrogén-mustár
(HN1, HN2, HN3), Kén-mustár (H, HL, HD, HQ, HT), Fenildikloroarzin
(PD), Etildikloroarzin (ED), Metildikloroarzin (MD)
VX - ideggáz
A
VX (V-ágens) egy idegméreg, amelyet harcászati céllal
fejlesztettek ki az 1950-es években. Jelenleg a legveszélyesebb
mesterségesen előállított vegyi harcanyagok egyike. Halálos
adagja egy átlagos emberre nézve mindössze 200 µg. A VX
idegméreg, hatása hasonlít a tabun hatására, csak tünetei
sokkal gyorsabban játszódnak le, és sokkal kisebb mennyiség is
halálos belőle. Először csak fejfájás, fokozott nyálkatermelés
jelentkezik, aztán izomfájdalom, majd izom és bélgörcs (mivel a
központi idegrendszer lebénul, ezért a görcs nem oldódik, így
az izmok a halál beállta után is összehúzódva maradhatnak),
végül eszméletvesztés, és általában légzési elégtelenség
miatt bekövetkező halál.
Egyéb idegrendszerre ható vegyi fegyverek:
Tabun
(GA), Szarin (GB), Szomán (GC), Cikloszarin (GF), GV, EA-3148, VE,
VG, VM, VR, Novicsok (A-232 Novichok-5), amely 4-8-szor erősebb a
VX-nél! Vegyi fegyverekről bővebben
itt olvashatnak.
VX raktáron. (Inkább nem mutatunk képet arról, mit művel egy hólyaghúzó vegyi fegyver.)
Biológiai
fegyverek
A
biológiai fegyverek vírusok, baktériumok vagy más élőlények,
illetve biológiai úton előállított és biológiailag különösen
aktív szerves vegyületek (pl. mérgek és pszichokémiai szerek),
melyeket támadó céllal hoztak létre.
Szinte
végtelen hosszú felsorolásba lehetne kezdeni, így csak néhány
biológiai fegyvert emelnénk ki:
-
Vírusok: vérzéses lázak (Ebola, Marburg, Lassa), Hanta-vírus,
feketehimlő, veszettség
-
Baktériumok: lépfene (bacillus anthracis), pestis (yersina pestis)
-
mérgek (toxinok): botulinum toxin, ricin
-
pszichokémiai (tudatmódosító) szerek: BZ, LSD
(navimozgalom.com
A
különböző híradásokból naponta hallhatjuk, hogy a szíria
hadsereg vegyifegyvereket vet be a „lázadók” ellen. Sok
embernek csak homályos elképzelései vannak ezen
fegyverrendszerek alkalmazásával illetve hatásaival
kapcsolatban. A következő írás a tévhitek eloszlatásának
céljából jött létre.
Vegyifegyver
fogalma
Vegyifegyverek
fogalmán - definíció szerint - "mérgező vegyi
harcanyagokat, valamint azok szállítására, illetve a
célterületen történő egyenletes eloszlatásukra szolgáló
eszközöket értjük". Magát a harcanyagot kémiai ágensnek
nevezik. A mérgező harcanyagokkal az élő szervezetre
(emberekre, állatokra, növényekre) gyakorolt káros hatásán
alapuló fegyver a tömegpusztító fegyver egyik fajtája. A vegyi
fegyver a mérgező harcanyagokból és a célba juttató
eszközökből áll. Az eredetileg gáz, cseppfolyós vagy szilárd
halmazállapotú mérgező harcanyagok a harcok területén vagy a
hátországban gáz, cseppfolyós és aeroszol formában szennyezik
a levegőt, a terepet, a technikai eszközöket és az embereket. A
vegyi fegyverek: vegyi rakéták, vegyi bombák, vegyi töltetű
tüzérségi lövedékek, vegyi aknák, légi kiöntők,
aeroszol-generátorok.
Az
ideggázok hatása
Az
ideggázok tiszta állapotban színtelen folyadékok,
szennyeződések következtében lehet sárgás vagy barna színük.
Némelyiknek enyhén gyümölcsillata van. A hatásuk attól függ,
milyen módon jutnak a szervezetbe, milyen koncentrációban és
mennyi ideig hatnak az áldozatra. Ha belégzés útján kerülnek
a szervezetbe, rendellenes légzési tünetek jelentkeznek
elsőként, ha pedig táplálkozás közben jutnak be, akkor
emésztési problémák lépnek fel. A tüdő és a szemek nagyon
gyorsan szívják fel az ideggázokat. A tüdőből az anyag a
keringési rendszeren keresztül szétterjed a szervezetben, és
általános tüneteket okoz, amelyek akár kevesebb, mint egy
percen belül is megjelenhetnek. A legelső tünet a szemen
minimális méregmennyiség esetén a miózis. Ez azt jelenti, hogy
a két szemben különböző is lehet a pupilla összehúzódása.
A szemek ki is pirosodnak, majd orrfolyás, mellkasi nyomás,
illetve tartós zihálás következik. Ha kissé túllépjük a
minimális mennyiséget, a miózis mellett homloki, illetve a
szemek mögötti fejfájás is tapasztalható. Néha előfordul
hányinger, hányás. A szervezet szintű reakciók a feszesség,
nyugtalanság, idegesség, érzelmi labilitás és szédülés,
esetleg álmatlanság, vagy rémálmok. Közepes méregmennyiség
esetén egyértelműek a következő tünetek: fejfájás,
reszketés, álmosság, dekoncentráltság, romló memória,
lassuló reakciók, néhány esetben apátia és depresszió. Az
áldozat egyre fáradékonyabb és gyengébb, izomrángások,
időnként izomgörcsök jelentkeznek. A bőre sápadt lehet az
erek összehúzódása miatt, a vérnyomása pedig meglehetősen
megemelkedik.
Ha
komoly mennyiségű méreg került a szervezetbe, az érrendszeri
tünetek kerülnek túlsúlyba, és általánossá válik az
izomrángás (ez többnyire elsőként a szemhéjakon és az
arcizmokon jelentkezik). Az izmok vészesen elgyengülnek, a
légzőizmokat is beleértve, emiatt a légzés először
fáradságossá, felületessé és gyorssá válik, majd pedig
lelassul és szaggatott lesz. A felső légutakban túlzott
váladékképződés tapasztalható, ami köhögést okoz. A
váladék és nyálképzés olyan bőséges lehet, hogy megjelenhet
a szájon kétoldalt. Eközben az áldozat izzad, nincs étvágya,
hányingere van és ég a gyomra. Ezt követheti gyomorgörcs,
hányás és hasmenés. Nagy mennyiségű ideggáz belélegzése
esetén a sérült zavart lesz és ataxiás (végtagok mozgási
zavara). Megváltozhat a beszéde, nehezen formálja a szavakat,
esetleg többször megismétli az utolsó szótagot. Ezután
elveszítheti eszméletét, eltűnnek a reflexei, és általános
rángatózás jelentkezhet. A halál oka általában a szív és
légzőrendszer leállása. A korszerű vegyifegyverek hatóanyagai,
a mérgező harcanyagok között, kiemelkedő helyet foglalnak el
az idegmérgek. Toxicitásuk messze túlhaladja, a ma már
klasszikus mérgező harcanyagoknak számító foszgén,
hidrogéncián és kénmustár mérgező hatását. A V-anyagok
tulajdonsága eltér az eddig ismertetett idegmérgekétől.
Toxicitásuk egyrészt általában egy nagyságrenddel, egyes
esetekben azonban két nagyságrenddel is meghaladja az
idegmérgekét. Ezt a jelentős toxicitás növekedést még
döntően befolyásolta az a tény, hogy míg az idegmérgek csak
belélegezve okoznak halálos mérgezést, addig a V-anyagok bőrön
keresztül is felszívódnak és csaknem ugyanolyan kis
mennyiségben halálos mérgezést okoznak bőrön keresztül
felszívódva, mint belélegezve. Ez a tulajdonságuk katonai
alkalmazásukat igen kedvezően befolyásolta, hiszen a gázálarc
önmagában így nem nyújt védelmet hatásuk ellen. A kedvező
nagy toxicitás, a jó bőrön keresztüli felszívódás mellett
számos egyéb kedvező tulajdonság is jelentkezett. Ilyen kedvező
tulajdonság az igen nagy kémiai stabilitás, ami egyrészt a
tárolásukat könnyíti meg, másrészt a vegyi mentesítést
nehezíti.
Kémiai
ágens típusok
A
következőképpen lehet csoportosítani a vegyifegyvereket:
Hagyományos
harcanyagok
Fojtó
harcanyagok: klórgáz, foszgén
Ingerlő
harcanyagok: CS gáz, CN gáz, klop
Általánosan
mérgező harcanyagok: Mustárgáz, szomán
Korszerű
harcanyagok
Idegmérgek:
Tabun, szarin, DFP
"V"
típusú harcanyagok: VX, VE
Növényzetpusztító
harcanyagok: 245T, Agent Orange
Hólyaghúzó
harcanyagok: Mustárgáz, tabun, szarin, szomán, VX, lewisit
Pszichotoxikus
harcanyagok: BZ, LSD
-
A fojtógázok a légutakat és a tüdőt támadták, tönkretették
a szöveteket, és az áldozat a saját testnedveibe fulladt bele.
A klór és a foszgén után új anyagokat is felfedeztek, mint
például a difoszgént, mely hasonló volt a foszgénhez, de
egyszerűbben kezelhető.
-
A hólyaghúzó anyagok a mustárgáz leszármazottjai. Az eredeti,
német fejlesztésű anyagot kénes alapja miatt kénmustárnak
nevezték, de a háború után más anyagokból is előállították,
így született meg például a nitrogénmustár. Az amerikai
hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisite nevű
anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus
Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite
viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal
gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a
mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában
tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől
barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló
szagot árasztott. A hólyaghúzó anyagok újabb fajtái közé
tartozott még a csalángáz néven is ismert foszgénoxim. Ennek
valójában semmi köze sem volt a foszgénhez. Hatását tekintve
olyan volt, mintha az áldozatot egy óriási csalánbokron húzták
volna keresztül meztelenül, innen kapta a nevét is.
-
A vérre ható vegyi harcanyagok csoportjának egyik első
képviselője a brit fejlesztésű hidrogéncianid vagy kéksav
volt. Ez a halálos vegyszer meggátolta, hogy a vörösvérsejtek
oxigént vegyenek fel, és az áldozatok sejtjei megfulladtak. A
britek már az első világháborúban is alkalmazták, de nyílt
terepen túlságosan könnyen szétoszlott. Zárt térben,
épületekben és bunkerekben azonban halálosnak bizonyult. A
háború után Fritz Haber is felfedezte ezt az anyagot. Az IG
német vegyipari cég rovar- és rágcsálóirtó anyagként,
gyorsan szublimáló kristályok formájában hozta forgalomba,
Zyklon-B márkanéven (a B jelzés a Blausäure, kéksav szóra
utalt.)
Az
angolok újítása volt a hánytatógáz néven is ismert
kloropikrin, amelyet a franciák Aquinite-nak, a németek Klop-nak
neveztek. Ez ugyan nem volt halálos gáz, és erős szaga azonnal
elárulta jelenlétét, de finom eloszlása miatt áthatolt a
gázálarcok szűrőin, és hányást, erős rosszullétet okozott.
Ezt más, veszélyesebb gázokkal együtt kívánták bevetni. Az
egyik legismertebb, a háború után felfedezett hánytató anyag
az Adamsite vagy DM, egy, a Lewisite-hoz hasonló arzénalapú
ágens volt. A hánytató anyagok a harctéren veszélyesebbnek
bizonyultak, mint a könnyfakasztó gázok, gyakran megölték
áldozataikat, de nem érték el a valódi mérges gázok
hatásfokát, ezért használatukat rövidesen feladták.
A
KLÓRGÁZ:
A
vegyi fegyverek története egyetlen embertől eredeztethető:
Fritz Habertől, a világhírű német vegyésztől, aki a háború
előtt különféle, a műtrágya- és robbanóanyag-iparban
hasznosított eljárások kifejlesztésével foglalkozott.
1914-ben, amikor a német hadsereg elakadt az észak-franciaországi
front lövészárok-rendszerében, és a frontvonal megmerevedett,
azonnal mérgező harci gázok fejlesztésébe fogott, mivel ezeket
megfelelő eszköznek látta az ellenséges erődök áttöréséhez.
A háború második évében már készen is állt egy vegyi
alakulat, klórgázzal felfegyverezve. Az egység 1915 április
22-én hajtotta végre első akcióját Ypres közelében,
Belgiumban. A német katonák 5730 palack gázt hordtak össze, s
vezényszóra egyszerre nyitották meg a szelepeket, mire 200 tonna
zöldes gáz zúdult az ellenséges állásokra.
Hatásmechanizmus:
Ha a klórgáz 30:1,000,000 arányban vegyül a levegőbe, irritáló
hatást kelt, köhögésre ingerel. 1,000:1,000,000 arányban már
halálos méreg, szétmarja a tüdő hörgőcskéit, és az áldozat
a saját testnedveiben fullad meg. Hatásos védekezési módszer a
gázálarc. Bőrön át nem tud felszívódni, ezért vegyvédelmi
ruhát nem kell felvenni. Működési hőmérséklet tartomány: 0
és +30 C° között fejti ki legjobban a hatását. (Napjainkban
már nem használatos, de könnyű előállíthatósága miatt
bármikor felbukkanhat.)
A
FOSZGÉN:
1915
december 9-én a németek új gázt, a foszgént próbáltak ki,
ismét Ypres-nél. Ez is Fritz Haber találmánya volt, s ezt is
egy vegyipari melléktermékből állították elő.
Hatásmechanizmus:
A klórhoz hasonlóan ez is a tüdőszövetet támadta, de halálos
koncentrációja a klórnak csak tizennyolcada volt. Hatása
meglehetősen különös, alattomos volt. A foszgént belélegző
katona először némi irritációt érzett, aztán ez elmúlt, és
akár napokig is jól érezte magát. Az ellenséges csapatok
gyakran észre sem vették, hogy gázzal támadtak rájuk.
Rövidesen azonban jelentkeztek a klórmérgezéshez nagyon hasonló
tünetek, a tüdőszövet felbomlása, és rövidesen beállt a
halál. A gázálarc szintén elegendő védelmet nyújt ellene.
Működési hőmérséklet tartomány: 0 C° és +30 C° között.
A
MUSTÁRGÁZ:
1917
július 12-én tüzérségi lövedékek csapódtak be Ypres-nél a
brit állások közé. A lövedékek azonban nem robbantak, hanem
olajos, barna folyadékot eresztettek. A folyadék rettentő büdös
volt, szaga az avas fokhagymára vagy a rothadt mustárra
emlékeztetett, de egyébként nem tűnt veszélyesnek, leszámítva
némi torok- és szemirritációt azoknál, akik túl közel mentek
hozzá. Mivel ekkor már egymást érték a hamis gázriasztások,
a katonák legtöbbje fel sem vette gázálarcát.
Aznap
éjszaka egyre többen panaszkodtak szem- és torokbántalmakra,
majd rövidesen daganatok, égések alakultak ki bőrükön, ahol a
különös folyadékhoz értek. Reggelre foltokban vált le a
bőrük, sokan megvakultak. A halálos áldozatok száma ugyan
kevés volt, de a sebesültek olyan borzalmas állapotba kerültek,
hogy nagy részük hónapokra harcképtelenné vált, ha egyáltalán
felépült valaha.
A
németek az új fegyvert sárgakereszt-gáznak nevezték el –
ugyanígy emlegetik a korabeli és a háború utáni magyar
szakirodalomban is – a zöldkereszt-gáznak nevezett klórral és
foszgénnel szemben, mert ilyen színű keresztekkel jelölték a
harcanyagot tartalmazó tartályokat, lőszereket. A franciák
„Yperite”-nek nevezték első alkalmazási helye, Ypres városa
után, az angolok pedig „HS”-nek vagy „Hun Stuff”-nak.
Szaga miatt azonban jobban elterjedt a katonák körében ma is
ismert neve: mustárgáz. A mustárgáz volt az első hólyaghúzó
harcanyag. A mustárgáz ellen gázálarccal és vegyvédelmi
ruhával lehet hatékonyan védekezni. Működési hőmérséklet
tartomány: +2 C° és +30 C°. (Ha időben sikerül lokalizálni a
harcanyagot, az emberveszteség csupán 1% körüli.)
A
LEWISIT:
Hólyaghúzó
hatású, muskátlilevél szagú harci gáz. Az amerikai hadsereg
is gazdagította a „kínálatot” a Lewisit nevű anyaggal,
amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem
kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése
nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban
lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése
egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek
színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt,
és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott.
Felfedezése idején az első világháború hadműveletei már
véget értek, és az amerikai haderő ezért nem tartotta
fontosnak a rendszeresítését, de más országok hadseregei
átvették és gyártani kezdték.
A
TABUN:
Egy
másik német kémikus, Gerhard Schrader rovarirtó szerek
fejlesztése közben, 1936 decemberében véletlenül előállított
egy súlyosan mérgező szerves foszfátvegyületet, melyet tabun
névre keresztelt. 1937 januárjában saját bőrén tapasztalta
meg, milyen veszedelmes anyag ez. Egyik asszisztense véletlenül
kifröccsentett egy apró cseppet. Perceken belül a labor minden
dolgozójának tűfoknyira húzódott össze a pupillája, és úgy
fuldokoltak, mintha tonnás súly feküdne a mellükön. Ha csak
egy milligrammal nagyobb a csepp, mindannyian meghalnak. A tabun
volt az első a vegyi harcanyagok új generációjában, amelyeket
a köznyelvben ideggázoknak neveztek el, ám ez helytelen
megnevezés, mivel nem gázként, hanem finom permetként
alkalmazzák őket. Néhány évvel később ismerték fel a tabun
hatásmechanizmusát.
Hatásmechanizmus:
A tabun ideggáz, tehát az idegpályákat támadja meg. A
gerincoszlop üzenettovábbító képességét tulajdonképpen
teljesen blokkolja, így az ember elveszti kontrollját a saját
teste felett. A pupilla összehúzódik, az emésztés és a
szívverés megáll, a be és kilégzés nem történik meg, így
az ember sejtjei megfulladnak. Az anyag megzavarja az idegpályák
ingerület-átvivő szinapszisait, meggátolja az
ingerület-továbbítást. A tabun ráadásul nagyon alattomos
anyag, lévén színtelen, szagtalan, és már nagyon kis
mennyiségben is halálos.
Minden
idők egyik legveszedelmesebb kémiai ágense. Mind a mai napig
hatalmas mennyiség van még raktáron belőle úgy keleten, mint
nyugaton. A harcanyag bárhol, bármikor felbukkanhat. Gázálarc,
vegyvédelmi ruha használata, és azonnali evakuálás esetén a
túlélési esélyek viszonylag jók. Működési hőmérséklet
tartomány: +2 C° és +30 C°.
A
SZOMÁN:
1944-ben
felfedezett anyag a szomán, a bőrön keresztül hatva
agresszívabb a szarinnál. Hatása hordozó anyaggal (fojtó,
köhögtető, hánytató gázzal keverve) tovább fokozható, a
szomán 50 százalékos dimetilszulfid oldatban még gyorsabban
bekerül a vérkeringésbe. Gázálarccal, vegyvédelmi ruhával,
atropinnal a szomán hatásai kivédhetőek. Az azonnali evakuálást
ebben az esetben is alkalmazni kell! Működési hőmérséklet
tartomány: +2 C° és +30 C°.
A
SZARIN:
A
szarin felfedezése Gerhard Schrader nevéhez fűződik (1938). A
mérgezési tünetsor a szarin és a szomán esetén hasonló.
Hatásmechanizmus:
A mérgezett személy kezdetben csak fejfájást, fokozott nyál-
és orrváladék-képződést, asztmaszerű légzést érez,
melyhez erős félelemérzet is társul. Nem sokkal ezután izom-
és bélgörcsök jelentkeznek hányás kíséretében, végül
eszméletvesztés és légzésbénulás következik be, mely
rendszerint fulladásos halálhoz vezet. A szarinból a múlt
század 60-as éveiben több ezer tonnát állítottak elő a
nagyhatalmak.
Védekezés:
gázálarc, vegyvédelmi ruha valamint atropin injekció. Az ágens
kimutatása után azonnal evakuálni kell a területet. Működési
hőmérséklet tartomány: +2 C° és +40 C°.
A
DFP:
A
neves angol vegyész, Bernard Saunders felfedezett egy ideggázt,
de ez sokkal kevésbé volt veszedelmes, mint a tabun vagy a
szarin. Igaz, folyékony hordozóanyagban elnyeletve a mustárgáznál
sokkal irritálóbb harcanyagnak bizonyult, s alacsonyabb
fagyáspontja miatt télen is alkalmazható volt. Azonban
ölőhatását csak nagy mennyiségben tudja kifejteni, így inkább
az irritáló anyagok közé sorolható. Gázálarc és vegyvédelmi
ruha elégséges ellene. Működési hőmérséklet tartomány: -7
C° és +35 C°.
A
VX:
A
British Imperial Chemical Industries cég vegyészmérnöke, Dr.
Ranajit Ghosh rágcsálóirtó szerek fejlesztése közben egy új,
nagyon veszélyes idegi ágenst fedezett fel. Az anyagot átadta a
brit kormánynak, de mivel nekik már elég volt a tabun és a
szarin, az új anyagot továbbadták amerikai szövetségeseiknek.
Az amerikaiak Dr. Ghosh formuláját hatékony fegyverré
fejlesztették, és a VX jelölést adták neki. A régi G-ágensek
gyúlékonyak voltak és gyorsan párologtak, ezért hatásuk rövid
távú volt. A VX ezzel szemben viszkózusabb anyag volt, sűrű,
mint a motorolaj, és a mustárgázhoz hasonlóan hosszabb ideig
megállt a talajon kiszórás után. A V betű is az anyag
viszkózus természetére utal. Mérgező hatása is felülmúlta a
szarinét. Indiana államban, Newport városában rövidesen
megkezdődött a VX tömeggyártása, és 1967-re már több ezer
tonnás készlet állt az amerikai haderő rendelkezésére. A
V-ágenseknek ma több változata ismert, de a VX továbbra is a
leggyakoribb. Az oroszok a hetvenes években kifejlesztettek egy új
VX formulát, ami sarkvidéki hidegben is kiválóan alkalmazható.
Hatása megegyezik a hagyományos VX anyaggal. Nagyon nehezen
kivédhető anyag. A gázálarc, a vegyvédelmi ruha, és az
atropin használata mellett, valamint az azonnali evakuálás
megkezdése esetén is a csapatok kb. 25%-os halálozási
arányával, valamint 25%-os harcképtelenségével kell számolni.
(Kivéve a fejezet végén ismertetett táblázat esetén) Működési
hőmérséklet tartomány: -35 C° és +55 C°.
A
NOVICSOK:
1992-ben
két orosz tudós, Lev Fedorov és Vil Mirzajanov azt állították
a Moscow News című, angol nyelvű moszkvai újságnak – ez a
Moszkovszkije Novosztyi külföldieknek készülő kiadása –
hogy Oroszország új, harmadik generációs idegi ágenscsaládot
fejlesztett ki Novicsok (= újonc, új jövevény) néven, s azt
sikeresen kipróbálták Üzbegisztánban. Ezek akonitril és
foszfát alapú anyagok keverékei, melyeket egyébként a
rovarirtó-gyártásban is használnak. A Novicsok kolinészterázt
tartalmaz, amely megakadályozza az acetilkolin lebontását,
meggátolva ezzel az idegi ingerület-átvitelt. Az új fegyver
ellen nincs védelem, hatástalan az atropin is, a fertőzött
személy menthetetlen. Az örökítőanyagot is károsítja. A
tudósok becslése szerint ötször-nyolcszor veszélyesebb, mint a
VX, negyvenezer tonnával minden élet eltörölhető a Földről.
Egyes források – kubai emigránsok – szerint a fejlesztésben
Kuba is részt vett.
A
fejlesztésnek három célja volt: megkerülni az érvényes
nemzetközi szerződéseket, s kifejleszteni egy olyan anyagot,
amelyet a NATO vegyi felderítő berendezései nem észlelnek,
illetve ami ellen a létező védőfelszerelések nem is nyújtanak
védelmet. Utóbbit azáltal éri el, hogy nem permet, hanem finom
por formájában szórják szét, ami nem tapad meg a vegyvédelmi
öltözéken, hanem beleszivárog, és a szél révén is könnyen
terjed. Egyesek szerint ez a fegyver okozta a hírhedt
Öböl-szindrómát, a koalíciós katonák rejtélyes betegségét,
de erre semmiféle bizonyíték nincs. Oroszország tagadja az
anyag létezését, mindenesetre a titkot kiszivárogtató két
tudóst lecsukták...
Biener
vegyi lőszerek:
A
vegyi lőszerek egyik fajtája. Az 1970-es évek közepén
fejlesztették ki az USA-ban. A biener vegyi lőszerek két nem
toxikus, eltérő összetételű ( külön tartályban elhelyezett)
vegyi anyaggal töltik meg. A lövedék a célba jutás befejező
fázisában (robbanás pillanata) katalizátorok hatására a
kétkomponensű anyag szintetizálódik (összekeveredik) és
létrejön a mérgező harcanyag. A biener vegyi lőszereket
kifejlesztették tüzérségi lövedékként, bombaként, rakéta
robbanófejek tölteteként. A töltet a nagy toxicitású V-típusú
mérgező harcanyag vagy szarin.
Pszichotoxikus
harcanyag
A
BZ:
Az
amerikaiak hallucinogén harcanyagokkal is kísérleteztek.
1943-ben dr. Albert Hoffmann, a svájci Sandoz gyógyszeripari cég
kutatója a búzát megtámadó élősködő gombából, az
anyarozsból kivont anyagokat vizsgálta, amikor hirtelen vad
hallucinációk törtek rá. Véletlenül sikerült a lizergsavat,
a később LSD-nek elnevezett drogot felfedeznie. Az anyagnak akkor
nem vették hasznát, évtizedekre elfelejtették, mígnem az
amerikai vegyifegyver-fejlesztők ismét elővették, s azzal az
ötlettel álltak elő, hogy új harcanyagot fejlesszenek ki
belőle, ami nem öli meg az ellenséges katonákat, csupán
harcképtelenné teszi őket. Az első, önkénteseken végzett
tesztek eredménye ígéretesnek mutatkozott, de az LSD nagyon
drága volt ahhoz, hogy ipari mennyiségben állítsák elő,
ráadásul nem lehetett permetként szétteríteni. A kutatók
végül előálltak egy LSD tartalmú folyékony harcanyaggal,
melyet BZ jelöléssel láttak el. A katonák „Agent Buzz”-nak,
azaz „bulianyagnak” nevezték.
A
BZ-vel az ötvenes években több kísérletet végeztek önként
jelentkező katonákon. Az eredmény: az anyaggal lepermetezett
egység tagjai teljesen értelmetlen tevékenységekbe kezdtek,
eldobálták felszerelésüket, felmásztak a fára megetetni a
madarakat, vagy egyszerűen hisztérikus nevetésben törtek ki.
Egyszer megtörtént, hogy egy katona odakínált egy nem létező
doboz cigarettát a társának, mire az azt mondta, köszöni, de
nem akarja elvenni az utolsó szálat. Ezek a hatások akár két
hétig is eltarthattak.
A
BZ-t csak kísérleti mennyiségben állították elő, végül
elvetették, mert egyrészt mégiscsak mérgezőnek bizonyult,
másrészről az anyag hatása alá került katonák egyáltalán
nem váltak harcképtelenné, csupán kiszámíthatatlanná, és ez
a harctéren adott esetben veszélyesebb lett volna, mintha
normálisan viselkednek.
Lombtalanító,
növényzetpusztító anyagok
Az
Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott egyes „nem
halálos” vegyi harcanyagokat. A második világháború során a
britekkel közösen igen agresszív növényirtó szert állítottak
elő, a 245T kódnevű anyagot, mellyel tönkre lehetett tenni az
ellenséges ország mezőgazdasági termőterületeit. Ezeket végül
nem vetették be a németek ellen, de a Malájföldön harcoló
kommunista partizánok ellen használták a britek a negyvenes évek
végén, Vietnamban pedig az amerikaiak a Viet Kong fő
élelemforrása, a rizsföldek ellen. 1961 végén három C-123
Provider teherszállító repülőgépet szereltek fel
permetezőtartályokkal, hogy a Ranch Hand fedőnevű hadművelet
során megmérgezzék a rizsföldek termését. Hatféle növényirtó
és lombtalanító anyagot használtak, ezeket színkódokkal
jelölték: zöld, rózsaszín, lila, fehér, kék és narancs.
A
Ranch Hand hadművelet eredményesnek bizonyult, sikerült a Viet
Kong élelmezését megakadályozni, mellesleg úgy tönkretenni
Vietnam vetésterületének húsz százalékát, hogy ma sem terem
ott semmi. Ugyanezeket az anyagokat alkalmazták a dzsungel
lombkoronájának gyors elpusztításához is, hogy az alatta
rejtőző Viet Kong egységeket láthatóvá tegyék a légicsapást
mérő repülőgépek számára.
A
lombtalanító anyagok legerősebb és leghírhedtebb tagja a
narancs jelölésű volt (Agent Orange), mely 245T és kis
mennyiségű dioxin keveréke volt. Az anyagot a sűrű növényzetre
permetezték, amitől az órák alatt lehullott és elrohadt. Olyan
sok ilyen anyagot használtak fel Vietnamban, hogy 1968-ban az
Egyesült Államokban komoly hiány lépett fel háztartási
gyomirtókból. Igaz, a várakozással ellentétben az Agent
Orange-nak számos súlyos utóhatása volt. Bevetésének
helyszínei körül ugrásszerűen megnőtt a születési
rendellenességek száma, az anyagot belélegzett katonák közt
pedig emelkedett a rákos megbetegedések száma. Az Agent Orange
mindmáig számos vita és per forrása vietnami veteránok és az
amerikai állam között. A vietnami parasztok persze nemigen
perelhetnek senkit.
A
vegyifegyverek hatásai, hatékonysága
A
Lance rakéta osztállyal létrehozott szennyezett terület
nagysága szarin esetén 700, illetve VX-anyag esetén 400 hektár.
A
vegyifegyver hatékonyságát, különösen az idegbénító hatású
mérgező harcanyagokét magasra értékeli az amerikai hadvezetés.
A szennyezett területen szarin esetén átlagosan az élőerő
30%-os veszteségével számolnak.
A
táblázat az 1-10 g/m2 töménységben alkalmazott Vx-anyag
támadás esetén különféle védettségű alakulatoknál fellépő
veszteségeket tartalmazza.
A
váratlan vegyi csapás következményeinek felszámolásában
döntő a vegyi felderítés automatikus és gyors működése,
mert ezzel biztosítható a védőeszközök időbeni felvétele.
Szintén
alapvető a védőeszközök, elsősorban a gázálarc és
védőruházat minősége, a kezelhetőség és a kiképzés.
Ugyanilyen jelentőségű a vegyi mentesítés, illetve az
ellenmérgek gyors alkalmazásának lehetősége. A személyi
állomány eredményesen védhető meg az idegbénító hatású
mérgező harcanyagtámadás hatásaitól a vegyvédelem komplex
ellenintézkedéseinek gyors és szakszerű végrehajtásával.
Katonai
élőerő megsemmisítésének költségei különféle
fegyverekkel, 1 km2 területre vetítve:
hagyományos
fegyverrel: 2 000 $
atomfegyverrel:
800 $
vegyifegyverrel:
600 $
biológiaifegyverrel:
1 $
Az
alkalmazás katonai előnyei:
Nem
károsítja az ipari objektumokat, építményeket és az
infrastruktúrát.
A
hatások számtalan fajtája kiváltható az ellenséges élőerőn.
Előállítása
olcsó nem igényel minden esetben fejlett technológiát.
A
terepen való hatás ideje szabályozható a harcanyag típusától
függően.
Nagy
területeket lehet szennyezni, így nem fontos a cél pontos
ismerete.
A
fedezékben és erődítményekben lévő ellenség ellen igen
hatásos.
Az
ellenséget védőeszközök alkalmazására készteti, ezzel
kifárasztja.
Meglepetésszerűen
alkalmazható, akár diverziós eszközökkel.
Nincsenek
rombolások, melyek akadályoznák a saját csapatok mozgását.
Hatástalanítás
Védekezési
lehetőség:
-
egyéni észleléshez szükséges indikátorok;
-
gázálarc;
-
védőruha;
-
harceszközökbe szerelt védelmi berendezések;
-
öninjekció ( atropin ) az idegmérgek ellen;
-
személyi mentesítő csomag;
-
kiképzettség;
Ha
időben elkezdik lélegeztetni, a sebesült akár a halálos dózist
is túlélheti. Az ideggázmérgezést a jellegzetes jelekről és
tünetekről szokták felismerni. Ha a sérült a gázzal
érintkezett, a pupillái általában pontszerűen összeszűkülnek.
Ha a bőrét érte a gáz, vagy pedig szennyezett étellel vagy
vízzel jutott a szervezetébe, a pupillái normálisak, vagy
súlyos szervezet szintű tünetek mellett enyhén összeszűkültek.
Ilyenkor azonnali kezelést kell alkalmazni, ami általában az
izomba injekciózott atropint jelenti.
AZ
ATROPIN:
Az
ideggázok hatását ellensúlyozó anyag. Az atropin kutatása is
eredményesnek bizonyult, s ennek köszönhetően a katonák egyéni
vegyvédelmi felszerelése részeként atropin-injekciópisztolyokat
állítottak rendszerbe. Az atropin egyébként meglehetősen
hétköznapi anyag, a nadragulya hatóanyaga, optikusok használják
a pupilla kitágítására szemvizsgálatok előtt. Sima izomgörcs
oldó hatását is felhasználják asztmás állapotban. Régen
atropin tartalmú cigarettát készítettek és a beteg ennek
elszívásával juttatta be az atropint a légutakba. Ezzel előzte
meg a rohamot. Jó hatású gyomorfekélyben, mivel csökkenti az
elválasztást, elernyeszti az izmokat. Régen centrális hatását
kihasználva Parkinson-kórban, tengeri betegség kezelésében
értékesítették. Morfinnal kombinálva annak mellékhatásait
gyöngíti. Maximális napi adagjának tartósabb alkalmazása
során jelentős tolerancia alakul ki, így 10-20, sőt 50 mg-ra is
felemelhető a dózis. Egyszeri adagja: 0,3-1 mg.
Atropin
mérgezés: 3-5 mg atropin bevételénél is jelentkezhet, ilyenkor
nyelési nehézségek, izgatottság, támolygó járás
jelentkezik. 10 mg atropin öntudatzavart, hallucinációt vált
ki. Az izgatottság első fázisában: nevető- síró rohamok
jelentkeznek, majd hallucinációk támadnak. Az öntudat
elhomályosodik, őrjöngés, görcsrohamok alakulnak ki.
Jellegzetesek a kézmozgások, a páciens mintha tollat fosztana,
virágot tépdelne le. Tünetek egy napig is eltartanak.
Az
idegmérgek főbb harcászati sajátosságai:
Az
idegmérgek sajátosságait a ma már klasszikusnak mondható DFP,
tabun, szarin és szomán példáján mutatjuk be.
a)
Kivétel nélkül folyékony halmazállapotúak közönséges
hőmérsékleteken, ezért könnyen permetezhetők szét,
lövedékekben, bombákban felhasználhatók. Folyadék
halmazállapotukból következik, hogy a terepet, a tereptárgyakat
s párolgás révén a levegőt is szennyezik. Az általuk okozott
szennyeződés tehát általános.
b)
Illékonysági adataik azt mutatják, hogy a terepen hatásos
alakban történő megmaradásuk - vagyis "maradóságuk"
- erősen eltérő. A tabunnal hosszú napokon, esetenként heteken
át hatásosan megmaradó szennyeződés hozható létre,
ugyanakkor a szarin csak rövid ideig marad meg a szennyezett
felületeken.
c)
Fagyáspontjuk és vízoldékonyságuk széles skálán belül
mozog; ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb
időjárási viszonyok között is alkalmazhatók legyenek.
d)
Csaknem szagtalanok, sem a szemre, sem a légutakra semmiféle
ingerlő hatást nem fejtenek ki, s ennek következtében
jelenlétük érzékszervi úton közvetlenül nem mutatható ki.
e)
Gőzeik a levegőnél 4-6-szorta nehezebbek, szélcsendes időben
"megülik" a terep mélyedéseit, "befolynak" a
lövészárkokba, óvóhelyekre, fedezékekbe stb.
Az
idegmérgeknek e legfontosabb tulajdonságai érthetővé teszik a
vegyi fegyver tömegpusztító jellegét. Harcászati fontosságukat
kiemeli az a lehetőség is, hogy hólyaghúzó mérgező
harcanyagokban (pl. kénmustár) jól oldódnak. Ez a körülmény
sokoldalú felhasználhatóságukat még inkább növeli. A
háborúk, s így a vegyi háború története is azt bizonyítja,
hogy minden új fegyver, minden új harcanyag megjelenését a
védekezés megfelelő módszereinek gyors kidolgozása követi. Ma
már kiváló felderítő eszközök vannak, amelyek az idegmérgek
legkisebb mennyiségének jelenlétét is azonnal jelzik, a
gázálarcok ezen anyagok gőzeit tökéletesen kiszűrik a
levegőből, kidolgozták azokat a mentesítési módszereket is,
amelyekkel az idegmérgek gyorsan és biztonságosan
hatástalaníthatók. Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy
az idegmérgek népes csoportja a legfélelmetesebb fegyverek közé
tartozik.
Az
idegmérgek hatástalaníthatósága:
Az
idegmérgekkel szennyezett tárgyak mentesítésére mindazok a
fizikai és kémiai módszerek számításba kerülhetnek, amelyek
az egyéb mérgező harcanyagok esetében szokványosak.
A
fizikai mentesítési módszerek alkalmazásakor
az idegmérgeknek azokat a fizikai tulajdonságait használjuk ki,
amelyeket számszerűleg az illékonyság és az oldhatósági
adatok jellemeznek. A fizikai módszerekkel végzett mentesítés
lényege, hogy a mérgező harcanyagot elpárologtatással, vagy
oldószerek alkalmazásával eltávolítjuk a szennyezett
felületről. Ilyenkor a szóban forgó mérgező harcanyag
semmilyen kémiai változáson nem megy át, megtartja eredeti
mérgező sajátosságait, ezért kellő körültekintéssel kell
eljárni, és a szennyezett oldószert ennek megfelelően kell
kezelni.
Az
alkalmazás szempontjából számításba jövő fizikai módszerek
közül elsősorban a szabad levegőn végzett mentesítést kell
megemlíteni. E módszernek az a lényege, hogy a szennyezett
tárgyakat a szabad levegőn tartjuk mindaddig, amíg a rajtuk levő
mérgező harcanyag - illékonysága révén - el nem párolog. A
mentesítendő anyagokat ki kell teregetni, esetleg kellő
távolságra kell egymástól elhelyezni, hogy a szél minden
részüket jól átjárhassa. A nagyobb folyadékcseppeket a
felületről le kell törülni, ezáltal a mentesítési időt
számottevően csökkenthetjük.
Ez
a módszer rendkívül kényelmes, azonban nagy hátránya, hogy a
teljes mentesítettség eléréséhez esetenként sok időre van
szükség. Jól alkalmazható azonban nyáron napos-szeles időben,
elsősorban az illékonyabb anyagok (DFP, szarin, szomán)
esetében. Mivel az elpárolgás folyamán a mérgező harcanyag a
levegőbe kerül és ezt szennyezi, a mentesítés helyét nagy
körültekintéssel, lakott területtől távol és a szélirány
figyelembevételével kell megválasztani.
A
levegőn történő elpárologtatásos módszernek, amelyet
levegővel végzett mentesítésnek is nevezhetünk, forró levegő
felhasználásán alapuló olyan tökéletesített változatait is
alkalmazzák, amelyekkel a szükséges mentesítési idő
lényegesen megrövidül. Ennek a mentesítési eljárásnak az a
lényege, hogy a mentesítendő anyagokat olyan zárt kamrába
helyezik, amelybe meleg levegő fúvatható be. A meleg levegő
70–90 C°-os hőmérsékletet teremt az egész kamrában; ezáltal
a mérgező harcanyag párolgási sebessége megnő, és a
mentesítés néhány óra alatt bekövetkezik. Ilyen esetekben mód
nyílik arra is, hogy a meleg levegővel távozó idegméreg
gőzöket kémiai úton megsemmisítsük, elkerülve ezzel a
környezet szennyeződését. A módszer elsősorban a ruházat és
egyéb felszerelési tárgyak mentesítésére használatos. A
levegővel történő mentesítés egyik változatában a 70–90
C°-os levegővel együtt vízgőzt és ammóniát is fúvatnak a
rendszerbe, s ezzel az idegmérgek kémiai mentesítése is
bekövetkezik.
Az
oldószerekkel végzett mentesítés során
a mérgező harcanyagok különböző oldószerekben való
oldhatóságát használjuk fel a szennyezett tárgyak
megtisztítására. Oldószerként számos anyagot (pl. vizet,
szerves oldószereket) lehet használni. Az efféle mentesítések
alkalmával is gondosan figyelembe kell venni azt, hogy az oldódás
során az idegmérgek kémiai átalakulást nem szenvednek, s ezért
a mentesítésre felhasznált oldószer rendkívül mérgező. Nagy
jelentősége van az oldószer helyes megválasztásának. Tabun és
szarin mentesítésére a víz is kiválóan alkalmazható, DFP-hez
és szománhoz viszont szerves oldószerek szükségesek. A vízzel,
mint oldószerrel történő mentesítés különösen akkor
hatásos, ha a lemosó víz valamilyen emulgeálószert (mosószert)
tartalmaz, mely a rosszul oldódó DFP, vagy a szomán
eltávolítását is lehetővé teszi.
A
szerves oldószerekkel végzett mentesítés az oldószerek
viszonylagosan magas ára miatt meglehetősen költséges. Számos
alkalommal azonban (pl. műszerek, optikai berendezések stb.) csak
ilyen módon lehet a mentesítést végrehajtani, mert a kémiai
mentesítő anyagok az említett eszközökön igen kellemetlen
károsodást okoznak.
Egyéb
fizikai módszerek.
A fizikai eszközökkel végrehajtható mentesítési eljárások
közé számos olyan módszer tartozik, amelynek elsősorban a
terep, ill. az utak mentesítésekor van nagy jelentősége. Ezek a
módszerek elsősorban mint szükség mentesítési eljárások
jönnek számításba és egyszerű eszközökkel hajthatók végre:
Ide soroljuk az ún. elszigetelési eljárásokat és a szennyezett
réteg eltávolításán alapuló módszereket.
Az
elszigetelés lényege, hogy a szennyezett terepszakaszra földet,
farönköket, szalmát, havat stb. terítenek szét, vagy ezeknek
az anyagoknak a felhasználásával nyitnak átjárókat. Az
eltávolításon alapuló módszer tulajdonképpen az elszigetelési
művelet fordítottja, a szennyezett terepszakaszról a szennyezett
felső föld vagy hóréteget eltávolítják, és az
eltávolítással nyitnak a terepen átjárókat. Ezek a
mentesítési eljárások fokozott óvatosságot igényelnek, mert
akár a levegőben levő gőzök, akár a közvetlen csepphatás
révén rendkívül veszélyes mérgezések következhetnek be.
Kémiai
mentesítési módszerek.
Az idegmérgek kémiai úton történő hatástalanításának
alapja - éppúgy, mint a klasszikus mérgező harcanyagok esetében
- az idegméreg molekula valamely kémiai reagens által történő
átalakítása, amelynek hatására megszűnnek az idegméregre
jellemző tulajdonságok. Kémiai reagensként, vagyis mentesítő
anyag céljaira számos vegyületet lehet felhasználni, azonban a
tömeges mentesítés gyakorlati követelményeinek csakis olcsó,
nagyipari gyártásra alkalmas és jól tárolható anyagok
felelhetnek meg.
Jól
lehet az idegmérgek terepen végzett hatástalanítására
felhasználni a hólyaghúzó mérgező harcanyagok mentesítésére
bevált aktívklór tartalmú mentesítőanyagokat: a klórmeszet
és a kalcium–hipokloritot is.
Az
előbbi mentesítési reakciónak rendkívüli előnye hogy a
mentesítő hatást kifejtő kalcium–hipoklorit szuszpenzió a
hólyaghúzó mérgező harcanyagokat is jól mentesíti. Ezért a
kalcium–hipoklorit univerzális mentesítő anyagként jöhet
számításba.
Az
idegmérgek mentesítésére igen jól felhasználhatjuk a lúgos
mentesítő anyagokat, a szódabikarbónát, a nátronlúgot stb.
is. A lúgos mentesítő anyagok hatására az idegmérgek igen
gyorsan - percek alatt - hidrolízist szenvednek és így
hatástalan anyagokká alakulnak át.
Jász
Gábor –
Jövőnk.info
Milyen
hadsereg kell egy országnak, ha el akarja kerülni Líbia sorsát?
A
NATO Líbia elleni agressziójának sok következménye van.
Mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált: nemkívánatossá
vált bármely ország, amely jelentős természeti erőforrásokkal
rendelkezik. Különösen, ha olajjal. Természetesen csak
akkor, ha nem fordít jelentős anyagi eszközöket arra, hogy egy
ütőképes modern hadsereget állítson fel.
Hullámok
a vizen
A
Líbiára ledobott bombák, akár a vízbe dobott kövek,
hullámokat gerjesztettek. A fegyverkezni akarók hullámait. A
következő "nyilvános korbácsolás”-ra potenciálisan
jelentkezők tudják, hogy Oroszországtól kell fegyvert
vásárolni. A modern, bonyolult fegyverrendszerek valószínűleg
nem működnek az eladó országgal vagy annak szövetségeseivel
szemben úgy, ahogy kellene. Moszkva már nem vadászik távoli
vidékek olajára. És fegyvereink korszerűek, megbízhatóak
és áruk is viszonylag elfogadható.
Hugo
Chavez ezredes volt az első, aki nyilvánosan bejelentette azt a
szándékát, hogy nagy mennyiségű fegyvert szerez be. Venezuela
azóta már orosz gépkarabélyokat, vadászgépeket,
helikoptereket sőt még tengeralattjárókat is vásárol. A
venezuelai elnök szerint a hangsúlyt ezúttal a légvédelemre
és a parti védelemre helyezik.
Felfegyverzett
- tehát védett
Algéria
is aggódik, bár erre a legkevésbé van oka. Líbiával
ellentétben az elmúlt néhány évben több milliárd dollárért
vásárolt orosz fegyvereket. Beleértve a több tucat
SZU-30MKA vadászrepülőgépet, száznyolcvan T-90SZA
tankot, sőt nyolc S-300PMU-2 légvédelmi
rakétarendszert, és lett ezzel az egyik legnagyobb
vásárló. Algéria most rövid hatótávolságú légvédelmi
rakétákat, torpedókat és T-90SA, sőt a
legkorszerűbb T-90MS tankokat kíván beszerezni.
Ami
a következő háború legvalószínűbb
jelöltjét, Szíriát illeti, ebben az országban az
elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az orosz fegyverek
vásárlása. A szíriaiak MIG-29M2 vadászrepülőgépeket,
Pancir-S1 (SA-22 Greyhound) és Pecsora-2M (SA-3 Goa) föld-levegő
rakétarendszereket, Yakhont (SS-N-26 Strobile) szuperszonikus
cirkáló rakétákat, Kornet-E tankelhárító rendszereket és
még sok minden mást vásárolnak. Vásárolnának még
többet is - Damaszkusz megértette a modern hadsereg
szükségességét és értékét -, de forrásaik
korlátozottak.
Ciprus
is aggódik, és ami ott történik jó példa arra, hogy mit tehet
hadseregéért egy kis, szegény ország, ha békében szeretne
élni. A szigetország hadserege minden elképzelhetővel fel
van szerelve: modern légvédelem, T-80U tankok , Mi-35M
helikopterek.
Előkelő
gyűjtemény
Tehát
mit kell vásárolnia a következő NATO légi hadjárat
lehetséges célpontjának annak érdekében, hogy biztonságban
érezze magát? Állítsunk össze egy listát.
Ez
természetesen a légvédelmi rendszerekkel kezdődik. De
néhány S-300PMU-2 (SA-12
Giant/Gladiator, SA-20 Gargoyle) közép hatósugarú
föld-levegő rakétarendszer még nem ment meg a tömeges légi
'demokratizálástól'. Egy ország légvédelmi rendszerét
csak komplex módon szabad kiépíteni, a "szemmel és a
füllel" kezdve, amit a "Protyivnyik-GE" három
dimenziós radarállomás, a ”Podszolnuh-E” horizont feletti
radarállomás és a "Nyebo-SZVU” készenléti radarállomás
jelent. Például azokba az irányokba, ahonnan alacsonyan
repülő célpontok (mint például cirkálórakéták) tömeges
megjelenése várható célszerű "Barrier-E" lokációs
állomást telepíteni - ezek a radarok kiválóan észlelik
az alacsony láthatóságú (low visibility) objektumokat.
Ha
olyan légvédelmi állomásra van szükség, amely vagy súlyosan
zavart környezetben működik, vagy ott, ahol nem megengedett a
légvédelem ellenséges leárnyékolása, akkor az elektronikus
hírszerzés exportra gyártott "Valerij-E", "Vega-E"
és "Avtobaza" állomásait kell
beszerezni. Ezek lehetővé teszik ellenséges légierő
követését annak radarsugárzása alapján, így láthatatlanok
maradnak.
Ne
feledkezzünk meg a zavaró eszközök telepítéséről. Az
elektronikus hadviselés korszerű, mobil rendszerei képesek
zavarni az AWACS repülőgépek nagy hatótávolságú
rádiólokációs felderítő rendszereit. Más rendszerek
lehetetlenné tehetik az alacsonyan repülő repülőgépek rádiós
magasságmérőinek és cirkálórakétáinak működését.
Képzeljék el, mi történik a levegőben az 1000 km/h
sebességgel és 100 méter magasságban száguldó repülőgéppel
ebben az esetben? Természetesen az ellenfél is megpróbálja
elnyomni zavaró repülőgépeivel a légvédelmet, de itt, ahogy
mondani szokták, az nyer, aki jobban felkészült.
Aktív
eszközök
Magától
értetődik, hogy a légvédelem alapfegyverei a nagy hatótávolságú
légvédelmi rakéta rendszerek, mint például a
"Favorit" S-300PMU-2. De nem túl sokra
mennének a velük szerves egységben működő rövid- és közép
hatótávolságú rendszerek nélkül. A nagy hatótávolságú
légvédelmi rakéták nagyon drágák, rakéták és bombák
megsemmisítésére pazarolni ezeket ésszerűtlen és még
veszélyes is. Az ellenség egyszerűen egy halom olcsó
lőszerrel "túlterheli" a rendszert és áttöri a
védelmi vonalat.
Ezért
a "Favorit" mellé meg kell vásárolni a
"Bük-M2E" közepes hatótávolságú, továbbá a
"Tor-M2E" és az "Pancir-Sz1"
légvédelmi rakétarendszereket. Ezek fedezik a katonai
alakulatokat, repülőtereket és a nagy légvédelmi
rendszereket. Érdemes áldozni a légvédelem
automatikus ellenőrző rendszereire (ACS), telepített és
mobil parancsnoki állásokra is.
Világos,
hogy a feltételezett ország egész területét nem lehet teljesen
lefedni, de ez nem is szükséges. A légvédelem a
létfontosságú területeket, városokat, objektumokat: üzemeket,
raktárakat, repülőtereket, katonai területeket és irányítási
központokat fedezi. A gyéren lakott erdők, tundrák vagy
falvak, sivatagi oázisok védelmének nincs értelme.
Légvédelem
nélkül nem megy
Nincs
megállás, az első után jön a következő: felderítés nélkül
még a legjobb légvédelmi hálózat sem teljes. A felderítő
vadászgép a légvédelmi rendszerek legmobilabb eszköze és a
védelem legtávolabbi határát jelenti. Ezért van szükség
olyan modern, többcélú felderítő gépekre, mint a Szu-35 nehéz
vadászbombázó. Ha erre nincs pénz – akkor rendelkezésre
állnak különböző kiépítésben a még mindig gyártásban
maradt olcsóbb Szu-30 sorozat vadászgépei. Szerepelnek még
Oroszország ajánlatában a MIG-35 és MIG-29SZMT könnyű
harci repülőgépek is. Szükség van még harci-,
szállító- és speciális helikopterekre, továbbá nagy
hatótávolságú rádiólokációs felderítő repülőgépekre.
Tengeri
fenyegetés
Nem
szabad megfeledkezni a haditengerészetről sem. A flotta
felépítéséhez nem feltétlenül szükséges egy csomó romboló,
fregatt és repülőgép-hordozó. Inkább egy bizonyos szintű
erővel kell rendelkezni, amely meggondolásra kényszeríti az
ellenséget: nem lesz túl veszélyes a művelet? Ilyen fenyegetés
aszimmetrikus eszközökkel hozható létre. Például, néhány
divizió ”Basztyion” mobil hajók elleni rendszer
megvásárlásával "Yakhont" szuperszonikus rakétákkal
kiegészítve.
Ezen
kívül beszerezhetőek a "Caliber-ME" (Club - M)
mobil hajó-elleni rakétarendszerek. Ezekben különböző rakéták
vannak, amelyek képesek hajók és tengeralattjárók, valamint a
szomszédos ország ellenséges bázisainak megsemmisítésére. A
közelmúltban mutatták be a nyilvánosságnak a
rendszer konténeres változatát. Mostantól
bármelyik, szabványos tengeri konténert szállítani képes
pótkocsis vontató olyan 4 rakéta hordozójává válhat, amelyek
220-280 km hatótávolságban képesek elsüllyeszteni egy romboló
vagy cirkáló hajót. Még veszélyesebb egy ilyen konténer az
óceánokon ezerszámra megtalálható békés konténerszállító
hajón...
Ha
nincs erős flotta, akkor hatékony megoldás lehet a harci
tengeralattjáró. És itt is van mit ajánlanunk - a 636M
sorozatú nem nukleáris tengeralattjáró nagyon népszerű termék
a vásárlók körében. Ezt is fel lehet fegyverezni
torpedókkal, valamint a "Kaliber" rendszer különböző
rakétáival.
Az
élet drágább, mint a pénz
A
szárazföldi fegyverkezés nem kerülhető el. Újra kell
fegyverezni a szárazföldi erőket T-90Sz tankok ,
BMP-3 gyalogsági harcjárművek , páncélozott szállítók,
önjáró ágyúk beszerzésével. A kérdés megoldásának kiváló
módja lehet a ”Szmerzs” (Tornado) nagy hatótávolságú nehéz
sorozatvető és az "Iszkander-E"
ballisztikusrakéta-komplexum. Szükség van még modern tank
elleni rakétákra és kézi páncélelhárító fegyverekre.
A
fenti rendszerek több milliárd dollárba kerülnek. De ennek
alternatívája egy feldúlt ország több tízezer áldozattal. Úgy
tűnik, hogy ennek elkerülése ennyi pénzbe kerül. A
szemünk előtt lebeg Líbia példája.
Ugyanakkor
meg kell jegyezni, hogy a háborúban nem rakéták, repülőgépek,
harckocsik, hanem emberek harcolnak. Győzni csak az eladó
ország szakemberei által kiképzett, és a megvásárolt
technikát jól kezelő, ahhoz értő tisztek és katonák lesznek
képesek. Ahelyett, hogy a technika a bázisokon rozsdásodjon,
rendszeres képzések és hadgyakorlatok kellenek. Fontos,
hogy a tisztek és tábornokok ne sablonosan gondolkodjanak és
legyenek képesek extrém helyzetekben is a harci eszközök
megfelelő bevetésére.
Jaroszlav
Vjatkin - Argumenti.ru
Jövőnk.info
megjegyés: Ehhez
nincs mit hozzáfűzni. A változások után mi is a vásárlók
között leszünk - és addigra a NATO-tagság már csak egy rossz
emlék lesz...
2012.
október 31-én került sor a senjangi repülőgépgyárban
előállított J-31-es új kínai vadászgép első repülésére.
Részletes adatokkal egyelőre nem rendelkezünk. Azonban a képek
alapján állítható, hogy a J-31-es könnyű két hajtóműves
vadászgép, amelynek méretei a MiG-29-éhez, ill. az F-16-oséhoz
állnak közel. Az új kínai fejlesztés az RD-93-as, vagy –
ami kevésbé valószínű – kínai megfelelőjük, a WS-13-as
hajtóművet használja.
Annak
alapján, amit tudni lehet erről a repülőgépről, elmondható,
hogy a kínai gépek új generációja első gépéhez, a J-20-ashoz
hasonlóan, a J-31-es szintén a külföldi technológiák nyílt
kölcsönzésére épül. E megközelítés legszembetűnőbb
megnyilvánulása napjainkban a J-11-es vadászgépek kínai
sorozatgyártása képezi. A J-11-esek gyakorlatilag a szovjet
fejlesztésű és egykor a Kínába szállított SZU-27SZK
hasonmásai. Megjegyzendő, hogy a szovjet és orosz fegyverzetek
kínai lemásolásának problémája már régóta felmerült és nem
szorítkozik csupán a SZU-27-esre.
A
múlt század negyvenes-hatvanas éveiben Kína nagy mennyiségben
kapott szovjet fegyverzeteket és termelősorokat és ennek alapján
beindította a szovjet fejlesztésű technikai eszközök aktív
gyártását. A termelést nem állította le azok után sem, hogy a
Szovjetunió és a KNK viszonya a hatvanas években megromlott és
megszakadt a haditechnikai együttműködés is.
Kína
mindenféle fegyverzetet – lőfegyvert, aknavetőket, tüzérségi
rendszereket, páncélozott harckocsikat, többek között tankokat
is, légvédelmi rendszereket, repülőgépeket is – gyártott és
lehetőségeihez mérten fejlesztett is, beleértve a Tu-16-os távoli
rakétahordozó bombázókat, amelyek napjainkban is a H-16-os
jelzéssel Kína távolsági légierőinek az alapját képezik.
Ezeket
a termékeket exportálták is, méghozzá eléggé aktívan. A
Kínában gyártott harci technikát élénken használták – és
máig is használják – a harmadik világ országai, ill. azok az
országok, amelyek nem szerezhettek be fegyvert a Szovjetunióban
vagy a Nyugaton, többek között Albánia, a Pol Pot-i Kambodzsa
stb. A kínai AK-47-es és a DSK géppuska megtalálta az utat minden
nemű és fajtájú „felszabadító fronthoz”.
A
fegyvert a Szovjetunió ellen is bevetették, többek között
Afganisztánban, ahol a modzsaheddinek által használt lőfegyverek
és aknavetők túlnyomó részét a KNK-ban gyártották. A szovjet
rendszerek lekoppintása azok után is folytatódott, hogy endeződött
Moszkva és Peking viszonya. Kína korszerű szárnyasrakéták,
repülőgép-hajtóművek, és végül a SZU-27-es vadászgép
hasonmásait mutatja be, amit már fentebb említettünk.
Sajnos,
ebben a szférában Oroszország és Kína viszonyát rendezni
egyelőre nem sikerült.
Ilja Kramnyik - Oroszország Hangja
Komondor harcjármű
A
napokban mutatták be a "RDO 3221" azonosítóval
ellátott, majd Komondor névre keresztelt magyar páncélozott
harcjárművet, melyet különféle sugár és vegyvédelmi
felderítőnek, illetve rendvédelmi, katonai célokra gyártott a
Gamma Zrt a Respirátor Zrt-vel közösen. A Komondor egy többcélú
bázisjármű, mely lövész, összfegyvernemi és speciális
feladatok eszközeinek fogadására is alkalmas.
A
vaskutya meglehetősen nehézkesre sikerült. Fegyverzet nélkül
15-18 tonna az össztömege, mely jócskán meghaladja a BTR-80-ét
is. A jókora súly mozgatásáról egy 6,7 literes, 205 KW
teljesítményű turbó-dízel motor gondoskodik, melynek
szabályozását egy 6 fokozatú nyomatékváltó látja el. A
beépített motor és a súly egyensúlya nem tűnik túl
optimálisnak, mivel a megadott adatok szerint mindössze 90 km/óra
sebességre képes a jármű, mely messze elmarad a nyolcvanas évek
BTR konstrukcióitól.
A
Komondor fel van szerelve szűrő-szellőztető rendszerrel,
nappali és éjszakai megfigyelő videórendszerrel. Ahogy a
hasonló modern típusoknál a légkondicionáló és az önoltó
rendszer alap tartozék.
Műszaki
paraméterei:
Kerékkképlet: 4x4,
Össztömeg 15/18t,
Hossz 6025 mm,
Szélesség 2500 mm,
Magasság 2780mm.
Védettség: STANAG 4569 szerinti lövedékállóság és akna elleni védelem.
Bázisjármű változatok: 4x4 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 16500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 21500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű szállító-jármű (max: 21500 kg össztömegig.)
Terepjárás: Mellső terepszög 36 °
Hátsó terepszög 31 °
Szabad hasmagasság: 391 mm
Gázlóképesség: > 600 mm
Emelkedő: 30 °
Oldaldőlés: 20 °
Osztómű: 2 fokozatú, mechanikus
Futómű: merev híd, parabolarugó
Kormányzás: mechanikus, hidraulikus rásegítővel
Kerékkképlet: 4x4,
Össztömeg 15/18t,
Hossz 6025 mm,
Szélesség 2500 mm,
Magasság 2780mm.
Védettség: STANAG 4569 szerinti lövedékállóság és akna elleni védelem.
Bázisjármű változatok: 4x4 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 16500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 21500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű szállító-jármű (max: 21500 kg össztömegig.)
Terepjárás: Mellső terepszög 36 °
Hátsó terepszög 31 °
Szabad hasmagasság: 391 mm
Gázlóképesség: > 600 mm
Emelkedő: 30 °
Oldaldőlés: 20 °
Osztómű: 2 fokozatú, mechanikus
Futómű: merev híd, parabolarugó
Kormányzás: mechanikus, hidraulikus rásegítővel
A
jármű fegyvernemi változatai:
- Atom, biológiai és vegyi (ABV) felderítő jármű
- Tűzfelderítő-tűztámogató jármű
- Felderítő jármű
- Páncélozott sebesültszállító jármű
- Tűzszerész jármű
- Aknavető jármű
- Páncéltörő rakéta-hordozó/indító jármű
- Légvédelmi rakéta-hordozó/indító jármű
- Repülésirányító jármű
- Terrorelhárító jármű
- Egyéb speciális igényeket kielégítő jármű
- Atom, biológiai és vegyi (ABV) felderítő jármű
- Tűzfelderítő-tűztámogató jármű
- Felderítő jármű
- Páncélozott sebesültszállító jármű
- Tűzszerész jármű
- Aknavető jármű
- Páncéltörő rakéta-hordozó/indító jármű
- Légvédelmi rakéta-hordozó/indító jármű
- Repülésirányító jármű
- Terrorelhárító jármű
- Egyéb speciális igényeket kielégítő jármű
Hajdú
Kálmán - Jövőnk.info
Az AMP-69 gépkarabély
A
magyar fegyvergyártás egyik legszebb és
legjobban
eltalált darabja a „Testhátrasiklásos gépkarabély” c.
„Titkos” minősítésű HM szolgálati szabadalom, amelynek
feltalálói: Berecki István, Egerszegi János, Nagy István
(HTI), Zala Károly (FÉG) voltak. Rendszeresítésre „7,62 mm-es
AMP (Automata Módosított Puskagránátos) gépkarabély” néven
került. A főkonstruktőr Zala Károly volt.
A
fegyver alapjaiban az AMD-65 gépkarabélyra épült,de számos
módosítást hajtottak végre rajta, ilyen például az Egerszegi
János által tervezett ,,mellső csúszómarkolat", amely
csökkentette a gránát kilövésekor fellépő energiát, ezzel
is könnyítve a lövész dolgát. Szintén korát megelőző
újításnak számított az amortizációs válltámasz használata,
amely szintén a fegyver elsütését követően keletkező
hátrarúgási energiát hivatott csillapítani. Ez főleg a
puskagránat kilövésekor volt jelentős mert álló helyzetből
is lehet tüzelni vele. Az AMP-69-en hátsó optikai célzó segíti
a lövészt a célpont puskagránáttal való megsemmisítésében.
Mivel az eredeti íves csapóirányzék alkalmatlan volt a
gránátlövés célzására, hiszen a puskagránát röppályája
jóval meredekebb a karabélylövedék pályájánál, így aztán
egy szabadalommal védett, lőtávolság szerint állítható
optikai irányzékot kapott a tok jobb oldalára (a hagyományos
Kalasnyikov-„infrabak”-ra szerelve), amelyet prof. dr. Kalló
Péter címzetes egyetemi tanár tervezett.
A
fegyver csövére egy úgynevezett tromblont tettek. Erről
történik a gránát indítása. A fegyverhez külön indító
töltényt rendszeresítettek, ennek a forró hajtógáza indította
be a gránát hajtóművét. Az éles lőszerrel való indítás
azért nehézkes, mert az erre alkalmas gránátba csapódó
lövedék számára lövedékcsapdát kell elhelyezni, ami
túlzottan megbonyolítja annak szerkezetét és növeli a gránát
tömegét, csökkentve a hatásos lőtávolságot. Ahhoz, hogy a
gránátot stabilan rögzíteni tudják a tromblonon, egy egyszerű
feszítőlapot alkalmaztak, illetve meg kellett hosszítani a
fegyver csövét mintegy tíz centiméterrel, így az elérte az
eredeti ős, az AKM csőhosszát. Ezen a toldalékon helyeztek el
axiális gázkiömlő nyílásokat az eredményes indítás
érdekében. Hogy az indító lőporgázok teljes mértékben
felhasználásra kerüljenek, valamint a fegyver kímélése
érdekében egy elzáró szelep került elhelyezésre a gázkiömlő
furatnál. Így minden egyes gránát esetében kézzel kell
felhúzni a zárkeretet, lévén nincs lőporgáz, ami mozgatná a
zárszerkezetet, de így kevésbé fordulhat elő, hogy töltött
fegyverre helyeznénk el gránátot. A fegyver gyakorlati
tűzgyorsasága még így is közel azonos volt az RPG–7
páncéltörő gránátvető tűzgyorsaságával.
A
puskagránátok története az első világháborúig nyúlik
vissza. Amikor kialakultak a lövészárok harcok, akkor kezdték
alkalmazni őket. A puska kevésbé bizonyult hatékonynak, mint a
kézigránát. A két fegyver ötvözése viszont egy nagy
előrelépést jelentett a harctereken. A gránát végére pálcát
erősítettek és tolták a csőbe. A gránát indítása vaklőszer
alkalmazásával történt. A fegyver még nem volt pontos, de a
lövészárok-harcokban nagy segítséget nyújtott. Kétféle
változata terjedt el. A cső alól és magáról a csőről
indítható. A cső alóli az elterjedtebb, mert így a fegyver
alkalmas lövész feladatok ellátására is tárcsere nélkül, és
akár a két fegyver együttes alkalmazása is lehetséges. Ennek
legismertebb képviselői az orosz GP család és az amerikai M203.
A másik típus, amelynek az egyik képviselője az AMP-69 is, a
csőről indítható. Kétféle rakéta-póthajtású gránátot
fejlesztettek ki hozzá, egy kumulatív (PGK–69) és egy
repeszhatású (PGR–69) puskagránátot, amelyek közül az első
főként fedezékek és gyalogsági harcjárművek ellen, míg a
második élőerő ellen ajánlott. Ezek tervezői Barták Ignác,
Bárány István és Sárai Gábor voltak, a HTI tisztjei.
A
maximális irányzott lőtávolság 450 méter, a maximális
repülési távolság 510 méter volt. A kilövőtöltényeket
befogadó speciális tár hatos tárkapacitású. A repeszgránát
hatása tulajdonképpen egy előre meghatározott geometria szerint
hasadó repeszképző köpenyes védőkézigránáténak felel meg,
míg a kumulatív a benne található flegmatizált hexogénnak
(robbanótöltet) köszönhetően fejti ki hatását becsapódás
után, késleltetés nélkül. Természetesen készültek
gyakorlógránátok is, éles rakéta póthajtóművel, s a gránát
tömegének megfelelő ballaszttal töltve. A gránátok
hatásadatai annyira jónak mondhatók még ma is, hogy számos
modern, külön vetőcsöves fegyvert felülmúlnak, különös
tekintettel a páncéltörő kumulatív gránátra, amely merőleges
homogén páncélátütése 212 mm (az RPG–7 PG–7V gránátja
ugyanígy 340 mm-t üt át), s belegondolva az alapvető taktikai
sémába, miszerint egy város elfoglalásához páncélosok
kellenek, egy gerillataktikára alapuló városvédelemben, illetve
reguláris hadseregeknél az objektumvédelemben igen hasznos
segítőtárs lehet (mely igazságot szomorúan tapasztalták meg a
Bejrútba behatoló szír páncélosok is).
A
mai konfliktusok ismeretében (Afganisztán és Irak) elmondhatjuk,
hogy egyre inkább terjednek a könnyebb páncélozású,
járőrözésre alkalmas járművek (páncélozott Humvee-k,
Cougarok stb.), amelyek páncélozása még ma sem jelentene
kihívást ennek a negyvenéves konstrukciónak, különös
tekintettel annak meredek becsapódási szögére. A főleg IED-k
elleni védelemre kiképzett járműveknek sem a teteje a
legvastagabban páncélozott, hasonlóan a harckocsikhoz. A
hosszabb cső és a pneumatikus ágyazás és az optika pedig
ideális orvlövészfegyverré teszi városi környezetben, míg a
behajtható válltámasz a mozgást segíti az épületek, romok és
a sűrű növényzet között. Szerencsére a Közel-Keletre még
elvtársi segítségként került fegyverek vagy elhasználódtak,
vagy nincs már hozzájuk gránát, különben igen sok fejtörést
okozhattak volna jelenlegi szövetségeseinknek. Ugyanis a fegyver
sokkalta jobban rejthető a ruházat alá, mint egy RPG, és ezzel
is rá lehet kényszeríteni az ellenséges erőket, hogy a
könnyebb járművek helyett erősebben páncélozott harckocsikkal
és azok gyalogsági kíséretével járőrözzenek az elfoglalt
városban, ami harcászati és logisztikai rémálom.
Sajnos
a működési elv bonyolultsága és a nehézkes kezelhetőség
miatt az országok legtöbbje a cső alá szerelhető megoldások
mellett döntött, s így ez az eszköz nem tudott kellő mértékben
elterjedni a nemzetközi piacon. Mindezek ellenére az általa
képviselt nagymértékű újítás ékes bizonyság arra, hogy a
magyar mérnökök is tudtak eredetit, újat alkotni. Manapság már
csak a rendőrségnél van néhány példány rendszerben, a hozzá
fejlesztett könnygázgránát kilövéséhez, mint azt a 2006-os
zavargások felvételein is láthattuk. Hallani továbbá arról,
hogy a Magyar Honvédség átvette a leszerelt Munkásőrség
AMP-készleteit is (több ezer példány is lehetett), amelyekből
1–1 néha felbukkan honvédségi bemutatókon (például
repülőnapokon), bár a fegyverhez rendszeresített gránátok
szavatossága már régen lejárt.
A
fegyver a Magyar Néphadseregnél 1974 augusztus 2-án, míg a
Munkásőrség 1975-ben került rendszeresítésére. A fegyver
exportra is került. Egy pár darabot bevetettek a libanoni-szír
háborúban és az izraeli harckocsizók is megtapasztalhatták
hatását, mert a Hezbollah kezébe is került pár darab. Az
amerikaiak kezébe is került egy zsákmányolt darab, amelyet
bevizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy ez
pontosabb és jobban kezelhetőbb, mint az orosz AKM gépkarabély.
Kijelentették, hogy ez a legjobban sikerült AK-klón.
Borsodi Gergely - Jövőnk.info
Felhasznált
irodalom: Kaliber.hu, Kalasnyikov.hu
Frissítés:
Tisztelt
Szerkesztőség!
A
következő információkkal egészíteném ki a leírtakat:
kifejlesztettek
egy vegyes, kumulatív-repesz töltetet is , amelynek egyszerű
műszaki rajza látható a mellékelt fényképen. Mind a
páncéltörő, mind a élőerő elleni repesz funkció
kompromisszummentesen lett megvalósítva, azaz a kétféle célra
való alkalmasság egyik funkciójában sem okozott
hatáscsökkenést, a páncélátütő képesség és a repeszhatás
sem csökkent az egycélú töltetekhez viszonyítva.
Készült
éles lőszer által indítható, lövedékcsapdával ellátott
változat is, a leírtakat tükröző tulajdonságokkal. Ezzel a
balesetveszélyes tűzüzemmód-váltást küszöbölték ki, a
fent említett kompromisszumokkal.
Az
RPG-hez viszonyítva nagy előnye, hogy fedett objektumból, pl.
egy lakás ablakából is indítható, ezáltal helységharcban
jóval rugalmasabban lehet használni.
2009-ben
az MH 25/88 Könnyű Vegyes zászlóalj hajtott végre
éleslövészetet vele kiváló eredménnyel, azóta folyik a
tapasztalatok kiértékelése...
Felismerve
azt a tényt, hogy gépkarabély üzemmódról puskagránát
üzemmódba (és vissza) 7 lépésben lehet váltani (kb. 15
másodperc), kifejlesztették az LT-69 elnevezésű cső alá
szerelhető puskagránát-kilövő szerkezetet, amely az AMD-65
gépkarabély alá szerelhető fel, kiküszöbölve az AMP macerás
és nem veszélytelen tűzüzemmód-váltását. A gránátokban
annyi változás történt, hogy az indító vaklőszer bele lett
építve a gránátba, így a gránátot egy mozdulattal a
vetőcsőre lehetett húzni és a fegyver máris tűzkész
állapotba került. Az újratöltés szintén egy mozdulatból
állt. A vetőcső súlya kb. egyharmada az amerikai M203-asnak (
0.5 vs. 1.5 kg).
Hasonló,
cső alá szerelhető puskagránát-vetőt azóta sem fejlesztettek
ki sehol...
Üdvözlettel:
egy olvasó
egy olvasó
Sikeresen tesztelték a Club-K konténer rakétát
A
Club-K konténer rakétakomplexumot fejlesztő orosz
'Morinformsystem-Agat' konszern bejelentette, hogy sikeres
kísérletet végeztek a szabványos vasúti konténerben
elhelyezett mobil cirkálórakéta rendszerrel. Ennek
különlegessége, hogy közönséges 12 méteres kereskedelmi
szállítókonténerek közé elrejtve lehet utaztatni közúton,
vasúton, vagy hajóval, és ennek megfelelően a lehető
legváratlanabb helyekről bevethető. A komplexumhoz jelenleg
háromféle cirkáló rakétatípust ajánlanak (3M-54TE, 3M-54TE1
és a 3M-14TE), amelyek a robbanófej hatóerejében és a rakéta
hatótávolságában különböznek.
Kívülről
nézve semmi nem különbözteti meg egy szabványos szállító
konténertől, ám tartalma rendkívül hatásos egy olyan
ellenséggel szemben is, amelyik jóval nagyobb katonai
potenciállal rendelkezik. Akár hónapokon keresztül utaztatható
a tengereken teherhajókon feltűnés nélkül, ahonnan
meglepetésszerű tűcsapást lehet indítani vele. Ez egy olyan
ideális fegyverrendszer a szerényebb gazdasági lehetőségekkel
rendelkező kis országok számára is, amellyel nagy
meglepetéseket lehet okozni. Ezt a komplexumot a tavalyi
szentpétervári haditengerészeti kiállításon mutatták be
először, ahol máris nagy érdeklődés mutatkozott iránta.
Minden további magyarázat nélkül ajánljuk megtekintésre az
alábbi kis szemléltető filmet.
Club-K :Russian Container Missile System
Club-K Container Missile System 2013
Kun András - Jövőnk.info
Szovjet-orosz fejlesztésű lövészszállítók, avagy a BTR család III. rész
BTR-80
Sorozatunkban
a nyolcvanas típusnak, és annak modifikációiról az előző
részekhez képest kissé nagyobb lélegzetvételű cikket szántam,
abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a típus a Magyar
Honvédségnél is rendszerben van, így olvasóink közül jó
néhányan e cikk segítségével feleleveníthetik a típushoz
kötődő emlékeiket.
A
jármű sorozatgyártását 1986-ban kezdték meg, a hetvenes
típussal felhalmozódott tapasztalatokat alapul véve. Igazából
nem is harctéri szolgálatra szánták, a BTR-70-es, és
továbbfejlesztett változatainak képességei bőven megfeleltek a
típust rendszerben tartó hadseregek igényeinek. A nyolcvanas
szériát tulajdonképp a Szovjetunió rohamrendőrsége, valamint
a KGB belügyi osztagainak szánták rendfenntartó és
terrorelhárító szerepkörre. 
Az,
hogy napjainkra az egyik legkedveltebb, és legnagyobb
példányszámban hadrendbe állított típussá nőtte ki magát
elsősorban alacsony beszerzési árának, és minimális
fenntartási költségeinek köszönheti.
Az,
hogy napjainkra az egyik legkedveltebb, és legnagyobb
példányszámban hadrendbe állított típussá nőtte ki magát
elsősorban alacsony beszerzési árának, és minimális
fenntartási költségeinek köszönheti.
A
szovjet államadósság terhére hazánk eddig kb. 600-650 darab
BTR-80 (alapváltozat), BTR-80K-t (parancsnoki jármű), valamint
BTR-80A (30 mm-es gépágyúval szerelt változat) típust állított
hadrendbe.
Szerkezetileg
lényeges változtatások történtek a 70-es típushoz képest.
Elhagyták az addig alkalmazott kétmotoros koncepciót, a
meghajtásról egy kétszázhatvan lóerős Kamaz motor
gondoskodik, ami közúton akár 120 km/h-ra is képes
felgyorsítani a páncélost. Sajnos tömeg/lóerő mutatói
alapján meg kell állapítsuk, hogy még mindig nem sikerült
elégséges szintre hozni a páncélos fajlagos teljesítményét.
Az afganisztáni és iraki klíma megköveteli a légkondicionáló
berendezés használatát, ami további negyven lóerőt vesz el a
meghajtástól. Terepen így már nehézkes a mozgása, pláne
teljes személyzettel. A nyugati gyártók ebben a kategóriában
legalább dupla ilyen erős motorokkal szerelik a
lövészpáncélosaikat.
Beépítésre
került egy motor előmelegítő berendezés is, amelyet -25 C fok
alatt szoktak alkalmazni. Vagyis nálunk ritkán.
Az
üzemi fékberendezés sem vívott ki nagy népszerűséget a
karbantartó állomány részéről, sűrűn kell javítani,
illetve beszabályozni. A gumiköpenyeket elsősorban terepre
tervezték – a missziós műveletekben pedig az aknaveszély
miatt szinte kizárólag aszfalton közlekednek -, a műúton való
haladás rendkívül gyorsan fogyasztja a gumikat (egy garnitúra
kb. 1000 kilométer!), ami az üzemben tartási költségeket
jelentősen növeli. Elődeihez képest kormányozhatósága
javult, mivel a BTR-80-as első két tengelye kormányzott.
Vízben
elődei mintájára hajócsavarral mozog, a beszivárgó vizet
fenékszivattyúk távolítják el a küzdő- és motortérből. Ha
a hullámzás fél méternél magasabb, a motor szívócsonkjára
csőtoldatot szerelnek, így akadályozván meg a víz bekerülését
a motorba.
A
deszanttér hermetikusan lezárható, tömegpusztító fegyverek
elleni védelemmel el van látva, ami különleges levegőszűrő
betéteket, valamint túlnyomás létrehozására alkalmas
kompresszort foglal magába.
Abban
az esetben, ha a katonák a deszanttérből használják
fegyvereiket a lőréseken keresztül, a lőporfüstöt szellőztető
berendezés távolítja el a küzdőtérből. Az oldalajtók az
övvonal alá és fölé is nyílnak, az alsó ajtó derékszögnél
megáll, így hidat képezve a deszanttér és a külvilág között
a kerekek veszélyzónáján túl. A kerekek központi
nyomásszabályzásúak, ezzel akár menet közben is változtatható
a jármű útfekvése. További érdekesség, hogy a kerékabroncs
cellás elrendezésű, így találat esetén sem lapul le, mivel
egy-két cella sérülése nem hat ki jelentősen a
menettulajdonságokra.
Volt
rá példa – Csecsenföldön -, hogy aknára futott a jármű, a
jobb első két kerék kiszakadt a helyéről, de a megmaradt
kerekek nyomását be tudta állítani úgy a vezető, hogy
sikerült hazavánszorogni a páncélossal.
Páncéljának
vastagsága a szokásos 7, illetve 9 mm, ami kevésnek mondható.
Repeszek, és távolról kilőtt kézifegyver-lövedékek ellen
nyújt csekély védelmet.
A
bent ülők kiszolgáltatottságát fokozza, hogy a lőrések
ferdén előre néznek, így egy hátulról jövő támadás esetén
kizárólag a toronyfegyver tud válaszolni az ellenségnek. A
páncéltest tetején található két búvónyíláson is
lőréseket alakítottak ki, légicélok elleni harc esetére.
A
páncélosról kialakult képet tovább rontja egy igen súlyos
tervezési hiba, mégpedig az éjjellátó berendezés hiánya. A
hazánkba érkezett BTR-ek egyike sem rendelkezett éjjellátóval,
ám azóta egy részükön ezt a hiányosságot pótolták.
A
fegyverzetet nem módosították, az alapszériához tartozó
BTR-80-as, valamint a BTR-80K modell a 14,5 mm-es KPVT géppuskát
használja fő, a 7,62 mm-es géppuskát pedig kiegészítő
fegyverzetként. A nálunk szolgálatot teljesítő BTR-80A típus
30 mm-es gépágyút használ főfegyverként. A KPVT géppuska
kétezer, a PKT géppuska ezerötszáz, a 30 mm-es gépágyú
kétezer-ötszáz méterig hatékony. Tűzgyorsaságuk KPVT
esetében 500-600 lövés/perc, a PKT-nál 700-800 lövés/perc, a
30 mm-es gépágyúnak 400 lövés/perc. Lőszerjavadalmazásuk is
ennek megfelelő, 500, illetve 2000 darab (a 30 mm-es gépágyú
lőszerjavadalmazásáról nincs megbízható adat, kb. 300-400
darab lőszert képes befogadni a rakasz).
A
torony vertikális emelési szöge max. 60 fok, horizontálisan 360
fok. (BTR-80A esetében a vertikális szög közel 90 fok.) Sajnos
a torony nem rendelkezik stabilizátorral, így menetben való
tüzeléskor a toronyfegyverek pontatlanok, vagy csak alacsony
sebességnél produkálnak értékelhető teljesítményt. A motor
nem rendelkezik teljesítmény tartalékkal – emiatt nem lehetett
beépíteni a toronymozgató segédmechanizmust sem. Ezért a
torony mozgatása izomerővel történik, ami miatt helikopterek
elleni harcra szinte egyáltalán nem alkalmas a típus, pedig a 30
mm-es gépágyús változat erre optimális lenne. (2009-ben egy új
típusú lőszerrel végzett kísérlet során, a gépágyúval 400
méterről átlőttek egy T-72-es haspáncélt a HM kísérleti
telepén.)
A
fegyverkezelő nélkülözni kénytelen a körkörös figyelő
periszkópokat is, így a célpontok megtalálásához a parancsnok
utasításaira van szüksége.
A
toronylövész szenvedései ezzel még korántsem értek véget, ha
a fent említett problémákon sikerül valahogy túltennie magát,
akkor már csak a gerincferdülés elkerülésére, és az
izomgörcsökre kell valami megoldást találnia. Ugyanis a lövész
ülőhelye nemcsak szűk, de a célzóoptikát az üléspozícióhoz
képest eltolva építették be, így a külvilág szemmeltartása
a céloptikán keresztül kínzással, vagy önsanyargatással
egyenértékű.
A
toronyfegyverek teljes mértékben el vannak szeparálva a
küzdőtértől, így bemálházásuk – lőszerrel való
ellátásuk -, valamint az elakadt lőszerek eltávolítása, vagy
bármilyen javítási munkálat csak kívülről lehetséges, így
harchelyzetben, amelyik fegyver csütörtököt mond, az
elveszettnek számít. Legalábbis addig, amíg véget ér a harc.
Fejlesztése
során megnövelték a beltér méretét, így a katonák már
jobban elférnek belül, nem kell gondolkodni, hogy hová tegyék a
hátizsákot. Igaz, a plusz 3-5 négyzetméter területnövekedés
egyben nagyobb célfelülettel is jár.
Szintén
létezik több különböző feladatú változata, úgy mint vegyi-
és sugárfelderítő, műszaki mentő, orvosi változat, stb.
Technikai
adatok
Tömeg:
13,5 tonna
Max. sebesség: 120 km/h közúton
80 km/h terepen
9 km/h vízen
Személyzet: 3 fő
Szállítható személyek száma: 8 fő
Hatótávolság: 600-800 km
Fegyverzet: 1 darab 30 mm-es gépágyú (BTR-80A)
1 darab 14,5 mm-es KPVT géppuska
1 darab 7,62 mm-es PKT géppuska
Hasmagasság: 475 mm
Max. sebesség: 120 km/h közúton
80 km/h terepen
9 km/h vízen
Személyzet: 3 fő
Szállítható személyek száma: 8 fő
Hatótávolság: 600-800 km
Fegyverzet: 1 darab 30 mm-es gépágyú (BTR-80A)
1 darab 14,5 mm-es KPVT géppuska
1 darab 7,62 mm-es PKT géppuska
Hasmagasság: 475 mm
A
Kalasnyikov-gépkarabély máig az orosz hadsereg alapvető
lőfegyvere. A fegyver új verzióját – az AK-12-es modellt –
a napokban mutatták be a nagyközönségnek a Moszkva megyei
Szolnyecsnogorszkban.
Az
Izsmas (Izsevszkij Masinosztroityelnij Zavod – Izsevszki
Gépgyártó Üzem) konstruktőreinek sikerült lényegesen jobb
paramétereket elérniük, adaptálva a fegyvert a mai
harcászathoz. Közben megőrizték a Kalasnyikov-fegyverek
egyedülálló paramétereit – hangoztatta az Oroszország
Hangjának adott interjújában a Nacionalnaja Oborona
(Nemzetvédelem) c. lap főszerkesztője, Igor Korotcsenko.
„A
fegyver figyelembe veszi az újabb konstruktőri-technológiai
megoldásokat. Funkcionálisabb lesz és eleget fog tenni a
korszerű lőfegyverek iránti fő követelménynek – növeli a
becélzási távolságot és biztosítja a lövés magas sűrűségét.
Az új gépkarabélyt rendszeresíteni fogják az orosz fegyveres
erők minden alegységénél és a különcsapatoknál is.”
Az
új AK kitűnik elsősorban szokatlan modul-szerkezetével,
amelynek köszönhetően a lőfegyver mintegy 20 modifikációját
lehet létrehozni, úgy polgári, mint katonai rendeltetésű
fegyvereket 5,45–7,62 mm kaliberű töltetekkel. Az AK-12-esből
akár fél kézzel is lehet lőni, pótberendezés szerelhető fel
rá: optikai irányzék, távolságmérő, gránátvető. További
újdonság a cserélhető puskacső, amely három tűzmódot tesz
lehetővé, új kilövő mechanizmus.
Igor
Korotcsenko közölte, hogy az AK-12-es kifejlesztése során a
legújabb anyag- és felület-technológiákat alkalmazták, a
jövőben pedig több mint 10 új műszaki megoldást fognak
alkalmazni a Kalasnyikov különböző modelljeinél, és ezeket
szabadalmazni is fogják.
„Gépkarabélyaink
mindig is nagydíjakat szereztek világszerte. A
Kalasnyikov-gépkarabély pedig régóta világsztárrá vált. Az
előző verzióból – az AK–74-esből – mintegy 50 millió
darab került le a gyártósorról. Több mint 50 ország vette meg
azokat. Meg vagyok győződve arról, hogy ilyen lesz az AK-12-es
jövője is.”
Az
új gépkarabély gyári tesztelését be fogják fejezni az év
végéig, 2013-ban pedig állami vizsgálatra kerülhet sor. Aztán
az új AK–12-est rendszeresíthetik az orosz fegyveres erőknél
és beindulhat sorozatgyártása.
ruvr.ru
A
Tulai fegyvergyárban 1978-ra elkészítették az AK gépkarabély
harcászati értékét jelentősen növelő, cső alatti gránátvető
szerkezetet. A gránátvető a GP-25 Kosztyor (Tábortűz) nevet
kapta.
A
vetőcső az AK 74 SU kivételével bármelyik szovjet tervezésű
Kalasnyikov gépkarabélyra felszerelhető.
A
fegyver töltése szokatlan módon, a csőtorkolat felől történik.
Miután a lövedéket kattanásig betolják, az rögzítésre kerül
egy fixátor segítségével, ami kapcsolatban van egy, az
elsütőbillentyűt kiiktató karral. Így megakadályozható a
helytelenül töltött fegyver elsütése. Az elsütőszerkezet
csak abban az esetben tud működésbe lépni, ha gránátvető
helyesen van felcsatlakoztatva a fegyverre, erről egy külön
mechanikai biztosító gondoskodik. Az elsütőszerkezet
revolverező rendszerű.
A
célzáshoz nyílt irányzékot használnak, ami 100-tól 400
méterig állítható, 50 méterenkénti osztásokkal.
A
célzóberendezés érdekessége, hogy a 45°-nál magasabb
röppályához ellátták függőónnal, ami 200-400 méteres
lőtávon fejti ki jótékony hatását. A fegyver így
gyakorlatilag amolyan mini aknavetőként használható. Kis
távolságra leadott, magas röppályájú lövések esetén (pl:
100 méterre domb, vagy egyéb fedezék mögött rejtőző
ellenségre történő tűzmegnyitáskor), a gránátvetőn
található egy kis csap, aminek eltekerésével a lövedék
kivetésekor a lőporgázok egy részét a csap elengedi, így a
lövedék sebessége 76 m/s-ról 55 m/s-ra csökken, ezáltal a
kilőtt gránát a becsapódásig nem 6-7, csupán 3-5 másodpercet
tölt a levegőben. Ezt a funkciót élesben soha nem használták,
annak körülményes mivolta miatt, ezért a továbbfejlesztett
GP-30-as már e funkció nélkül készül.
A
csecsen, és az afgán háború tapasztalatai azt mutatták, hogy a
vetőcső 200 méterig kiválóan alkalmazható pontcélok
leküzdésére (pl.: géppuskafészek), de a maximális lőtávon,
400 méteren sem jelentős a szórása. Oldalirányba 3,
hosszirányban mindössze 6-7 méter.
Lőszerként
a VOG-25-ös gránátot tüzeli, ami az egyesített, hüvelynélküli
lőszerekhez sorolható, vagyis az indítótöltet gyújtáskor
maradéktalanul elég, így nincs gond az üres hüvellyel. A
robbanótöltet és a repeszek között térháló található, így
a robbanáskor egyenletes a repeszképződés. A gránát külső
felületén ormok vannak, melyek becsusszannak a cső huzagaiba,
így a kilövéskor a gránát mindenképp hosszirányú forgásra
lesz kényszerítve, ami a pontosság egyik elengedhetetlen
feltétele. Az élesítés a kivetést követően a tizedik és a
negyvenedik méter között történik meg, így szavatolható a
biztonságos működés szélsőséges időjárási körülmények
között is.
Melyik
a jobb?
A
szovjet mérnökök Vietnámból „beszerzett” M16A1-esekre
szerelt M203-as gránátvetőkkel, és azok szabványos
repeszgránátjaival végeztek összehasonlító teszteket mielőtt
az orosz gránátvetőt rendszeresítették volna, és a gyakorlati
teszteredményeken az orosz gránátvető bizonyult jobbnak, mind
felhasználhatóság, mind hatékonyság szempontjából.
Az
M203-as töltése:
-
kinyitod a vetőcsövet (ha már lőttél vele, akkor ki kell
venned az üres hüvelyt)
-
betöltöd a gránátot
-
hátrahúzod a csövet (reteszelés)
A
GP-25 a csőtorkolt felől betölthető egy gyors mozdulattal,
hüvelye pedig nincs.
A
VOG-25-ös és az M203-as gránátjaival végzett kísérletek
során az álló ember méretű célokat lefektették a földre,
ezzel hasonfekvő gyalogságot imitálva. Több gránát kilövése
után megállapították, hogy az orosz gránát repeszei 3-4-szer
több helyen ütötték át a célokat, mint az amerikai
vetélytársé.
A
szovjetek szerettek volna egy még hatékonyabb gránátot
kifejleszteni, ami a VOG-25-höz képest másfélszer, vagy kétszer
nagyobb repesztalálatot garantál. Ez a nem túl egyszerű feladat
is gyorsan megoldódott. A VOG-25P gránát orrába egy mini
piropatron került, mely becsapódáskor feldobja a levegőbe a
gránátot kb. 80 centi magasra, ezután a piropatron által
elindított késleltető gyújtó detonálja a levegőben lévő
gránátot. A fekvőcélokra, és a fedezék mögé rejtett célokra
gyakorolt repeszhatás közel kétszerese lett a VOG-25-höz
képest.
Később
kifejlesztettek még füst és könnygáz töltetű gránátokat
is.
A
GP-25 vetőcsövet harctéri tapasztalatok alapján a nyolcvanas
évek közepén módosították. A korszerűbb változat a GP-30
szériaszámot kapta.
Az
eredetihez képest 25 dekagrammal csökkent a tömeg, és 30%-al
olcsóbb lett a gyártás, mivel nemcsak tömeget csökkentettek,
hanem mechanikai módosításokat is eszközöltek. A célzó
berendezést a baloldalról jobbra helyezték át, így
kényelmesebb lett a célzás, valamint kúszás közben nem lett
annyira kitéve a célzóberendezés a szennyeződéseknek.
Eltávolították a manuális biztosítókart, mert az
elsütőbillentyű hosszan, keményen mozog, ez elegendő volt a
véletlen elsütés elleni biztosítás gyanánt.
A
gránátvető a cső alá egy mozdulattal fel- és leszerelhető,
míg az M203-as felrakásához vagy leszereléséhez szét kell
szedni a fegyvert.
Technikai
adatok:
Űrméret:
40 mm
Tömege: 1,5 kilogramm (GP-30: 1,25 kiló)
Hossz: 323 mm (GP-30: 275 mm)
Max. lőtáv: 400 méter
Gránát:
Tömege: 25 dekagramm (VOG-25P: 28 dkg)
Kezdősebesség: 76 m/s
Tömege: 1,5 kilogramm (GP-30: 1,25 kiló)
Hossz: 323 mm (GP-30: 275 mm)
Max. lőtáv: 400 méter
Gránát:
Tömege: 25 dekagramm (VOG-25P: 28 dkg)
Kezdősebesség: 76 m/s
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Oroszország új harckocsija az Armata
A
minap adtunk hírt róla, hogy az orosz vezérkar és a politikai
vezetés egybehangzóan kijelentette, nem vásárolnak több T-90-es
harckocsit. A vezetők azt is kijelentették, sokkal modernebb
harcjárműre van szükségük.
Egy
amerikai oldal szerint itt az új harckocsi rajza, és az az alapján
készült számítógépes animáció. Többen érdeklődtek, miért
nem a Black Eagle-t kezdik gyártani, de ezzel kapcsolatban a
mérnökök úgy nyilatkoztak, hogy az egy kísérleti harckocsi, és
annál már modernebbek vannak a tervező asztalokon.
Az
Armata páncélos prototípusának rajza
Nos
ez valóban így lehet. Az itt látható páncélos rajzából
ugyanis arra lehet következtetni, hogy a T-72 alapjain nyugvó
Black Eagle helyett egy teljesen új harcjárművet terveztek Armata
néven. A nagyon hátrakerült toronyból arra lehet következtetni,
hogy a motor az orrba került, jelentősen növelve a szemből érkező
lövedékek okozta találat esetén a személyzet túlélését.
Mivel a Black Eagle esetén is növelték a löveg űrméretét,
feltételezzük, hogy már ez is a 155 mm-es löveget kaphatta. Az is
feltételezés, hogy a járművön a Black Eagle 7 futóműkereke
helyett 6 van. Valószínűleg kisebb lesz, mint a rejtélyes
kísérleti harckocsi.
Műszaki
adatok nem állnak rendelkezésre. Az orosz vezérkar 2015-re akarja
a csapatoknál látni az első kísérleti harckocsikat, de a
fejlesztő cég nyilatkozata szerint 2013-ban már leszállítják az
első darabokat.
Kíváncsian
várjuk!
Tálas
András - Jövőnk.info
A
Fennek – mely egy sivatagi rókafajtáról kapta a nevét –
prototípusát 2000 tavaszán mutatták be a Krauss-Maffei Wegmann,
és a holland SP Aerospace vállalatok. A holland-német
koprodukcióban készülő járműnek azóta a holland és német
hadsereg több alváltozatát is kifejlesztette, és 2003 óta
folyamatosan szállítják mind a német, mind a holland haderő
részére.
A
jármű öntömege 10 tonna, melyet egy 240 lóerős, automata váltós
Deutz dízelmotor mozgat maximum 900 kilométeres távolságra, akár
115 km/h sebességgel. A jármű két vagy négykerék meghajtással
is működhet, bár a négykerekes üzemmód jobban eszi az
üzemanyagot, így a hatótávolság 600 kilométerre csökken
műúton(!). A kerekek nyomását a terepviszonyoknak megfelelően
állítja a vezető, a jármű egyébként nem kétéltű,
gázlóképessége mindössze 1 méteres vízen való átkelést tesz
lehetővé. A 60°-os emelkedő, vagy a 35°-os dőlésszöggel
történő terepezés a maximum, amit a páncélos elbír. A csörlő
segítségével önmagát képes kimenteni szorult helyzetéből, de
más járműveken is segíthet, melyek össztömege nem haladja meg a
tíz tonnát. 
Felderítő
jármű lévén igen fontos követelmény volt a jármű által
kibocsátott motorzaj szintjének alacsony értéken tartása, melyet
a különleges kipufogórendszer segítségével egy mosógép
zajszintjével egyenértékűre sikerült redukálni. Ez a
kipufogórendszer kettős rendeltetésű, a Fennek infraképét is
jelentősen csökkenti, így nehezítve a páncélos infravörös
kamerákkal történő felderítését.
Felderítő
jármű lévén igen fontos követelmény volt a jármű által
kibocsátott motorzaj szintjének alacsony értéken tartása, melyet
a különleges kipufogórendszer segítségével egy mosógép
zajszintjével egyenértékűre sikerült redukálni. Ez a
kipufogórendszer kettős rendeltetésű, a Fennek infraképét is
jelentősen csökkenti, így nehezítve a páncélos infravörös
kamerákkal történő felderítését.
A
személyzet 3 főből áll: vezető, parancsnok, megfigyelő-irányzó.
Az
üzemanyag mennyisége, valamint a személyzet számára kialakított
élelmiszer és ivóvíz tároló rekeszek befogadóképessége
lehetővé teszi, hogy a Fennek akár öt napig is megfigyelés alatt
tarthassa a kijelölt területet vagy objektumot, illetve követni
tudja a felvonuló vagy megfutamított ellenséges erőket.
A
vezető teljes egészében elfoglalja a páncélos szélvédője
mögötti teret, vagyis a jármű középvonalában ül, így számára
a belátható tér 180°, ezen kívül egy tolatókamera is segíti
munkáját. A parancsnok és a megfigyelő-irányzó munkahelye –
szemből nézve - a jármű bal oldalán található egymás mellett,
innen irányítják a felderítő és kommunikációs eszközöket,
valamint a fegyverzetet.
Védelmi
képességei kategóriáján belül megfelelőnek mondhatóak. A
páncélvédettsége 7.62-es páncéltörő puskalőszerig bezárólag
biztosít védelmet, de ez a védelem kismértékben még fokozható
a beltérben felerősíthető kerámialapok segítségével. A
haspáncél legfeljebb a gyalogsági aknák ellen tud kielégítő
védelmet nyújtani, ez kb. 20-30 dkg robbanóanyagot jelent. A
motortér rendelkezik egy automata tűzoltókészülékkel, a
küzdőtérben kézi tűzoltókészülék került elhelyezésre.
Tömegpusztító fegyverek elleni védelemmel szintén ellátták,
ezalatt a szokásos túlnyomásos belteret és a nukleáris fegyverek
bevetését követő elektromágneses sugárzás ellen védő
ólombetétet kell érteni.
Felderítésre
a periszkópszerűen kitolható árbócon egy infravörös kamerát
hordoz, mellyel éjszaka akár 7 kilométerről is meglátja a hőt
kibocsátó tárgyakat, élőlényeket. Ez a távolság az időjárás
és a hőforrás intenzitásának függvényében változik! Az árbóc
a talajszinthez képest maximum 3.3 méteres magasságig tolható ki.
Az árbócon helyet kapott még egy tv kamera, valamint egy
lézertávmérő, továbbá lézervezérlésű fegyverek
célravezetésére egy lézeres célzókészülék is. Az árbóc
további érdekessége, hogy néhány pillanat alatt leszerelhető,
így gyér terepfedezet esetén a kihelyezett árbóc egy 40 méteres
kábelen keresztül továbbítja a felderítési adatokat a közelben
megbúvó jármű személyzetének. (A kábel használatával nincs
rádió kisugárzás, így elkerülhető a rádiólokációs
felderítés, valamint a zavarás!)
A
páncélos navigációját, térbeli tájékozódását GPS és
inerciális navigációs rendszer (INS) segíti. A fedélzeten
megtalálható rádiókészülékek képesek kapcsolatot létesíteni
mind a nehézpáncélosokkal, mind a tüzérséggel és a légierő
vadászbombázóival is, több száz kilométeres hatótávon belül,
de megoldott a műholdon keresztüli kommunikáció is.
Felderítő
jármű révén nincs szükség erős fegyverzetre, de kisebb
átalakításokkal mára már több fegyverrendszer hordozására
vált alkalmassá.
Az
alapkoncepció fegyverzete a német páncélosoknál egy 40 mm-es
automata gránátvetőből (vagy egy MG 3-as géppuskából) és 6
darab ködgránátvetőből áll. A hollandok úgy gondolták, hogy
nekik egy 12.7 mm-es géppuska nagyobb hasznukra lenne, így a 6
darab ködgránátvető mellé ők ezt szerelték fel. Mind az
automata gránátvető, mind a nehézgéppuska távirányított
toronyban kapott helyet, tehát a célzás és a tűzkiváltás a
jármű belsejéből történik, a fegyverek használatához a
kezelőknek nem kell kibújni a beltérből. Lézer-besugárzásjelzővel
nem látták el a járművet, így a ködgránátok indítása a
parancsnok utasítására történik. A füstfüggöny egybenmaradási
ideje gyenge szélben vagy szélcsend esetén kb. 20 másodperc.
Németország
a gránátvetős változaton kívül rendszerben tart utász
feladatkörű, és néhány tüzérségi megfigyelő alváltozatot
is.
A
hollandok viszont nem elégedtek meg ennyivel, ők saját
kivitelezésben és némi izraeli segítséggel megépítették a
könnyű tankelhárító változatot, melyre 2500 méteres
hatótávolságú Spike anti-tank rakétákat szereltek, ebből
egyszerre 4 darabot képes hordozni a páncélos. A rakéták
bunkerek ellen is hatékonyan alkalmazhatóak.
A
török Aselsan vállalat támogatásával elkészült – szintén
holland igényre – a Fennek légvédelmi rakétaplatform is. A
jármű egyszerre 4 darab Stinger típusú föld-levegő rakéta
szállítására és indítására képes 8 kilométeres
céltávolságon belül.
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Németország
a II. világháborúban alapozta meg a saját fejlesztésű és
gyártású páncélosainak legendás hírnevét, és ez a
tendencia mind a mai napig tart.
A
Leopárd 2-es harckocsi világszerte aratott exportsikereket, és
kevesen tudják, hogy az amerikai hadsereg is tesztelte a típust,
és a későbbi M1 Abrams harckocsijuk csak azért győzött a
tesztsorozat végén, mert a Leopárdot irreális követelmények
elé állították, amit az természetesen képtelen volt
teljesíteni. Zárójelben megjegyzendő, hogy az Abrams
prototípusa sem lett volna képes a tesztkövetelményeknek
megfelelni.
A
Leopárd 2 fejlesztését a 70’-es évek elején kezdték, az
első szériapéldányok 1979-ben álltak szolgálatba.
A
jármű meghajtásáról egy V-12-es, turbófeltöltővel ellátott
47.5 literes dízelmotor gondoskodik, mely 68 km/h végsebesség
elérését teszi lehetővé, ám ez az érték békeidőben 50
km/h-ra van korlátozva, a hajtáslánc kímélésének céljából.
A motor 2600-as percenkénti fordulatnál adja le maximális
teljesítményét, 1500 lóerőt (!). (Az Abrams harckocsi
gázturbinája ugyanekkora teljesítmény leadására képes, ám a
dízelmotor jóval kisebb infraképet generál, és nem fejleszt
akkora hőt a páncélos körül, így a kísérő gyalogság
fedezékként tudja használni a harckocsit. Továbbá az étvágya
is jóval kisebb, mint az M1-nek.)
A
Leó 2-es fogyasztása terepen 500 liter/100 km-ben van megadva,
műúton 300 literrel is elballag. Az üzemanyagtartályok 1200
liter gázolajat képesek tárolni, de szükség esetén
feltölthető petróleummal, kerozinnal de akár benzinnel is, bár
ilyenkor csökken a motor teljesítménye. A motorhoz egy
hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mely 4 előre,
és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Hátramenetben 30
km/h maximális sebesség elérésére képes.
A
motor és a váltó folyamatos felügyelet alatt áll a fedélzeti
számítógép jóvoltából, az esetleges meghibásodást a vezető
előtti panelen kijelzi. A motor és az erőátviteli rendszer egy
blokkban helyezkedik el, együttes tömegük 6200 kg, egy profi
szerelőgárda a harctéren 12 perc alatt képes kompletten
kicserélni, a megfelelő segédeszközök birtokában.
Vízi
átkelésre is van lehetőség, ez előkészítés nélkül 1.2
méteres vízmélységet, légzőcső felszerelésével 4 méteres
mélységet jelent.
A
személyzet 4 főből áll, beosztás szerint vezető, parancsnok,
irányzó és a töltő-kezelő. Kísérleteztek automata
töltőberendezéssel is, de a lőszerek tárolása miatt ez nem
volt megoldható. A vezető három periszkópon át láthatja a
külvilágot, a középső periszkópja éjjellátóra cserélhető.
A vezető ülése alatt kialakítottak egy vészkijáratként
funkcionáló nyílást is. A torony jobb oldalán
(szemből-kívülről nézve bal oldalt) ül az irányzó, mögötte
a parancsnok, a torony baloldala pedig a töltő-kezelő
felségterülete. A vezető, a parancsnok és a töltő-kezelő
munkahelye rendelkezik búvónyílással (az irányzó a
parancsnokén keresztül mászik be a helyére). A torony két
búvónyílására felszerelhető az MG 3-as légvédelmi géppuska,
de legtöbbször csak a töltő-kezelő nyílására szerelik azt
fel. A küzdőtér hermetikusan zárható, a tömegpusztító
fegyverek hatása ellen túlnyomással védi a személyzetet, a
levegőszűrők kívülről cserélhetőek telítődöttség
esetén. A tűzvédelmi rendszer 70 °C felett automatikusan
indítja a halonnal oltót, ezen kívül egy darab kézi
működtetésű oltóberendezés is megtalálható a löveg
mellett.
A
Leopárd 2 harmadik generációs Chobham páncélzattal
rendelkezik, ami a kritikus helyeken további titán-volfram
erősítéseket kapott. (A Chobham páncél több rétegből áll:
a felső, fémréteg alatt kerámialapok, olykor üveg és
üvegszálas kompozit anyagok alkotják. Ezekből több réteget is
egymásra préselnek, így rendkívül ellenálló anyag jön
létre, mely nemcsak a kinetikus energiával romboló fegyverek
ellen, de a kumulatív sugár ellen is jó eséllyel veszi fel a
harcot.)
A
védelmi rendszer egyik legérdekesebb eleme a
lézerbesugárzás-érzékelő rendszer, mely automatikusan indítja
a 8 füstgránátot a kisugárzás irányába, így rejtve el a
harckocsit a lézer-vezetősugaras rakéták vagy bombák elől. A
füst infravörös rejtést is biztosít, így a páncélos a
füstfüggöny alatt hőkamerával (infravörös kamera – a
legtöbb tűzvezető rendszer ilyet használ) sem látható.
A
tank tűzvezető, optikai és felderítő rendszereit az irányzó
és a parancsnok felügyelik. Az irányzó éjjel-nappal
használható infravörös optikája, a sztereoszkópikus távmérő,
valamint a tartalék célzórendszer és a parancsnok 360°-ban
forgatható panorámaperiszkópja garantálja a személyzet sikerét
harchelyzetben.
A
löveg 120 mm-es simacsövű, automata füstelszívóval ellátott
harckocsiágyú. A kétsíkú lövegstabilizátor segítségével
akár terepen, menet közben is könnyedén célon lehet tartani a
fő fegyvert. Az ágyúhoz kétféle lőszert fejlesztettek ki, a
leválóköpenyes, szárnystabilizált űrméret alatti
nyíllövedéket, mely egy kinetikus energiával romboló
lőszertípus, ezzel elsősorban páncélozott célokat támadhat,
2200 méterről 1000 mm páncélon képes áthatolni. A másik egy
többcélú – páncélosok és bunkerek ellen használatos –
kumulatív lövedék. Ennek a lőszernek a hatásos lőtávja akár
6000 méter is lehet, és a magas kezdősebesség miatt akár
helikopterek ellen is bevethető(!). A lövedék hüvelye félig
elégő típus, így a küzdőtérben nem foglal sok helyet a lövés
után hátramaradó hüvelycsonk. A töltő-kezelő munkáját egy
hidraulikus segéd-töltőberendezés is segíti, így a löveg
villámgyorsan újratölthető. A fő fegyver lőszermennyisége 42
darab, ebből 15 a torony bal oldalán egy elektromosan működtetett
ajtó mögötti lőszertároló rekeszben van elszeparálva a
küzdőtértől, melynek teteje gyengítve van, hogy egy esetleges
lőszerrobbanás esetén a robbanás felfelé találjon utat
magának, ne pedig a küzdőtér felé. A többi 27 lőszer a
harckocsi legbiztonságosabb pontján, a frontpáncél mögött
került elhelyezésre, a vezetőtől balra.
A
löveggel párhuzamosan beépítettek egy 7.62-es MG 3 típusú
géppuskát, mellyel az élőerő pusztítható hatékonyan. A
légvédelmi és a párhuzamosított géppuskák
lőszerjavadalmazása egyenként 2000 darab.
A
lőszer bemálházásához egy ajtót alakítottak ki a torony bal
oldalán.
A
Leopárd 2-es eddig 7 modernizációs programon esett át,
melyeknek köszönhetően a jelenlegi legmodernebb 2A7 verzió már
alig hasonlít az eredeti szériapéldányhoz.
Leopard
2A1:
A
keresztirányú szélsebesség mérőt kiszerelték, valamint
áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, hogy a tankolás
ne tartson olyan sokáig. A lőszertároló rekeszeket az M1 Abrams
harckocsiéval azonosakra cserélték, és a karbantartók is
kaptak néhány plusz fellépőt a motortér könnyebb
megközelítéséhez. Javítottak a panorámaperiszkóp látómezején
is, valamint a tömegpusztító fegyverek elleni szűrőt is
áttervezték.
Leopard
2A3:
(A
2A2-es széria csak elméletben létezik, az A1-es verzió
minimális változtatásai nem indokolták egy új típusszám
kiadását, ám a 2A3-as verzió már jelentős mennyiségű
újítást tartalmazott, ezért kapta meg a verziószámot.)
Ennél
a sorozatnál egy új rádióberendezés került a páncélosba,
valamint a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtót
lehegesztették, ugyanis az ajtó tömítése hamar felmondta a
szolgálatot, így a küzdőtér túlnyomása megszűnt, ami
vegyifegyverekkel szennyezett terepen nem igazán jó dolog. A
lőszer bemálházása azóta a búvónyílásokon történik.
Leopard
2A4:
Az
első széria óta a legmélyebb módosítási programon az A4-es
verzió esett át. A tűzvezető rendszer központi egységét
lecserélték, a torony szemből és oldalról kiegészítő
páncélelemeket kapott, így a hivatalos adatok szerint a védelem
szemből, kinetikus energiájú lövedék ellen 700 mm (+ reaktív
páncél) hengerelt acélpáncélnak felel meg, kumulatív
lőszertípusok ellen 1000 mm (+ reaktív páncél) homogén
acélpáncélnak megfelelő védelemmel van ellátva. A
lőszerrakodó ajtót ennél a szériánál már elhagyták a
toronyról.
A
fentieken kívül új tűzoltó berendezést és gondozásmentes
akkumulátorokat is kapott. A lövegtől jobbra beépítettek egy
kalibrációs berendezést, mellyel az irányzó ellenőrizheti
lövés előtt, hogy a löveg és a céloptika egyazon pontra mutat
e. A kalibrációs eszköz segítségével a löveg bármikor
beszabályozható, a maximális pontosság érdekében.
Leopard
2A5:
A
2A5 széria tornya ék alakú páncélzatot kapott, mely moduláris
rendszerű. Az új páncélelem a szemből közeledő lövedékek
hatóerejét nagymértékben gyengíti, jó eséllyel le is
pattannak róla. A teknő is kapott kiegészítő páncélzatot, a
küzdőtérben pedig kerámiabetéteket helyeztek el arra az
esetre, ha mégis bejutna egy lövedék és a szilánkok
szerte-széjjel röpködnének. A parancsnok célzókészüléke
átkerült a búvónyílása mögé, és egy „saját”
éjjellátót is kapott, melyet csak ő használhat, így
megkétszereződött az éjszakai felderítő képesség. A torony
mozgatása teljesen elektromos lett, így a hidraulika feleslegessé
vált, tehát valamennyit sikerült a tömegen csökkenteni. A
vezető kapott egy hátrafelé néző kamerát, a tolatás
megkönnyítésére.
Leopard
2A6:
A
löveget a régi L/44-ről L/55-re cserélték, így a hossza 130
cm-rel nőtt, az űrmérete továbbra is 120 mm maradt. A löveg
meghosszabbítása előnyösen hat az alkalmazott lőszertípusok
torkolati energiájára és kezdősebességére. Továbbá
elektromos áramfejlesztőt és légkondícionáló berendezést is
beépítettek. A képen egy ketrecpáncéllal felszerelt 2A6-os
látható. A ketrecpáncél a tandem robbanófejes kumulatív
rakétagránátok ellen nyújt védelmet.
Leopard
2A7:
Az
A7-es széria a német haderő békefenntartó missziói és az
aszimmetrikus hadviselés során felhalmozott tapasztalatok alapján
került kifejlesztésre. A városi harcok, az orosz gyártmányú
vállról indítható páncéltörő rakéták, a házi készítésű
robbanóeszközök sokszor hihetetlen sikereket értek el a világ
legjobb tankjaival szemben (Abrams, Merkava, Challenger 2).
Ezért
a páncélzatot körkörösen megerősítették (az A6-os szériáig
bezárólag a fenékpáncél, tehát a tank hátulja, mindössze 20
mm vastag páncélzattal rendelkezett!!!), a toronyra
távirányítású, gyalogság elleni géppuska került, a
harckocsiból 360°-ban látó kamerarendszer biztosítja a
vizuális felderítést éjjel-nappal, belülről irányítható a
keresőfényszóró, az ágyúhoz újfajta lőszertípusok kerültek
rendszeresítésre (feltehetőleg az Abrams harckocsinál
használatos kartácslövedék, vagy ahhoz hasonló. Ez a
lőszertípus 500 méteren belül milliónyi sörétszemet tud az
ellenségre kilőni, pusztító hatása elementális.). A tank
személyzete egy, a teknőre felszerelt telefonon keresztül tudja
tartani a kapcsolatot a kísérő gyalogsággal, ami utcai
harcoknál rendkívül fontos. Legérdekesebb újítás a tolólap,
mellyel a hevenyészett akadályokat tudja eltakarítani az útból,
emellett szemből plusz védelmet biztosít a frontpáncélnak. A
tömege 67.5 tonnára nőtt, emiatt a futóművet és az
erőátviteli rendszert is módosították.
Ha
egyszer, a történelem során sor kerül egy minden típust
felvonultató tankcsatára, ahol megválaszolásra kerül a „vajon
melyik a legjobb tank ?” kérdés, én majd egy ilyenben
szeretnék ülni…
Technikai
adatok:
Hosszúság:
7,7 m
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Páncélzat
és fegyverzet:
Páncélzat:
Chobham kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Muníció:
42
db 120 mm-es lövedék
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Németország
a II. világháborúban alapozta meg a saját fejlesztésű és
gyártású páncélosainak legendás hírnevét, és ez a
tendencia mind a mai napig tart.
A
Leopárd 2-es harckocsi világszerte aratott exportsikereket, és
kevesen tudják, hogy az amerikai hadsereg is tesztelte a típust,
és a későbbi M1 Abrams harckocsijuk csak azért győzött a
tesztsorozat végén, mert a Leopárdot irreális követelmények
elé állították, amit az természetesen képtelen volt
teljesíteni. Zárójelben megjegyzendő, hogy az Abrams
prototípusa sem lett volna képes a tesztkövetelményeknek
megfelelni.
A
Leopárd 2 fejlesztését a 70’-es évek elején kezdték, az
első szériapéldányok 1979-ben álltak szolgálatba.
A
jármű meghajtásáról egy V-12-es, turbófeltöltővel ellátott
47.5 literes dízelmotor gondoskodik, mely 68 km/h végsebesség
elérését teszi lehetővé, ám ez az érték békeidőben 50
km/h-ra van korlátozva, a hajtáslánc kímélésének céljából.
A motor 2600-as percenkénti fordulatnál adja le maximális
teljesítményét, 1500 lóerőt (!). (Az Abrams harckocsi
gázturbinája ugyanekkora teljesítmény leadására képes, ám a
dízelmotor jóval kisebb infraképet generál, és nem fejleszt
akkora hőt a páncélos körül, így a kísérő gyalogság
fedezékként tudja használni a harckocsit. Továbbá az étvágya
is jóval kisebb, mint az M1-nek.)
A
Leó 2-es fogyasztása terepen 500 liter/100 km-ben van megadva,
műúton 300 literrel is elballag. Az üzemanyagtartályok 1200
liter gázolajat képesek tárolni, de szükség esetén
feltölthető petróleummal, kerozinnal de akár benzinnel is, bár
ilyenkor csökken a motor teljesítménye. A motorhoz egy
hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mely 4 előre,
és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Hátramenetben 30
km/h maximális sebesség elérésére képes.
A
motor és a váltó folyamatos felügyelet alatt áll a fedélzeti
számítógép jóvoltából, az esetleges meghibásodást a vezető
előtti panelen kijelzi. A motor és az erőátviteli rendszer egy
blokkban helyezkedik el, együttes tömegük 6200 kg, egy profi
szerelőgárda a harctéren 12 perc alatt képes kompletten
kicserélni, a megfelelő segédeszközök birtokában.
Vízi
átkelésre is van lehetőség, ez előkészítés nélkül 1.2
méteres vízmélységet, légzőcső felszerelésével 4 méteres
mélységet jelent.
A
személyzet 4 főből áll, beosztás szerint vezető, parancsnok,
irányzó és a töltő-kezelő. Kísérleteztek automata
töltőberendezéssel is, de a lőszerek tárolása miatt ez nem
volt megoldható. A vezető három periszkópon át láthatja a
külvilágot, a középső periszkópja éjjellátóra cserélhető.
A vezető ülése alatt kialakítottak egy vészkijáratként
funkcionáló nyílást is. A torony jobb oldalán
(szemből-kívülről nézve bal oldalt) ül az irányzó, mögötte
a parancsnok, a torony baloldala pedig a töltő-kezelő
felségterülete. A vezető, a parancsnok és a töltő-kezelő
munkahelye rendelkezik búvónyílással (az irányzó a
parancsnokén keresztül mászik be a helyére). A torony két
búvónyílására felszerelhető az MG 3-as légvédelmi géppuska,
de legtöbbször csak a töltő-kezelő nyílására szerelik azt
fel. A küzdőtér hermetikusan zárható, a tömegpusztító
fegyverek hatása ellen túlnyomással védi a személyzetet, a
levegőszűrők kívülről cserélhetőek telítődöttség
esetén. A tűzvédelmi rendszer 70 °C felett automatikusan
indítja a halonnal oltót, ezen kívül egy darab kézi
működtetésű oltóberendezés is megtalálható a löveg
mellett.
A
Leopárd 2 harmadik generációs Chobham páncélzattal
rendelkezik, ami a kritikus helyeken további titán-volfram
erősítéseket kapott. (A Chobham páncél több rétegből áll:
a felső, fémréteg alatt kerámialapok, olykor üveg és
üvegszálas kompozit anyagok alkotják. Ezekből több réteget is
egymásra préselnek, így rendkívül ellenálló anyag jön
létre, mely nemcsak a kinetikus energiával romboló fegyverek
ellen, de a kumulatív sugár ellen is jó eséllyel veszi fel a
harcot.)
A
védelmi rendszer egyik legérdekesebb eleme a
lézerbesugárzás-érzékelő rendszer, mely automatikusan indítja
a 8 füstgránátot a kisugárzás irányába, így rejtve el a
harckocsit a lézer-vezetősugaras rakéták vagy bombák elől. A
füst infravörös rejtést is biztosít, így a páncélos a
füstfüggöny alatt hőkamerával (infravörös kamera – a
legtöbb tűzvezető rendszer ilyet használ) sem látható.
A
tank tűzvezető, optikai és felderítő rendszereit az irányzó
és a parancsnok felügyelik. Az irányzó éjjel-nappal
használható infravörös optikája, a sztereoszkópikus távmérő,
valamint a tartalék célzórendszer és a parancsnok 360°-ban
forgatható panorámaperiszkópja garantálja a személyzet sikerét
harchelyzetben.
A
löveg 120 mm-es simacsövű, automata füstelszívóval ellátott
harckocsiágyú. A kétsíkú lövegstabilizátor segítségével
akár terepen, menet közben is könnyedén célon lehet tartani a
fő fegyvert. Az ágyúhoz kétféle lőszert fejlesztettek ki, a
leválóköpenyes, szárnystabilizált űrméret alatti
nyíllövedéket, mely egy kinetikus energiával romboló
lőszertípus, ezzel elsősorban páncélozott célokat támadhat,
2200 méterről 1000 mm páncélon képes áthatolni. A másik egy
többcélú – páncélosok és bunkerek ellen használatos –
kumulatív lövedék. Ennek a lőszernek a hatásos lőtávja akár
6000 méter is lehet, és a magas kezdősebesség miatt akár
helikopterek ellen is bevethető(!). A lövedék hüvelye félig
elégő típus, így a küzdőtérben nem foglal sok helyet a lövés
után hátramaradó hüvelycsonk. A töltő-kezelő munkáját egy
hidraulikus segéd-töltőberendezés is segíti, így a löveg
villámgyorsan újratölthető. A fő fegyver lőszermennyisége 42
darab, ebből 15 a torony bal oldalán egy elektromosan működtetett
ajtó mögötti lőszertároló rekeszben van elszeparálva a
küzdőtértől, melynek teteje gyengítve van, hogy egy esetleges
lőszerrobbanás esetén a robbanás felfelé találjon utat
magának, ne pedig a küzdőtér felé. A többi 27 lőszer a
harckocsi legbiztonságosabb pontján, a frontpáncél mögött
került elhelyezésre, a vezetőtől balra.
A
löveggel párhuzamosan beépítettek egy 7.62-es MG 3 típusú
géppuskát, mellyel az élőerő pusztítható hatékonyan. A
légvédelmi és a párhuzamosított géppuskák
lőszerjavadalmazása egyenként 2000 darab.
A
lőszer bemálházásához egy ajtót alakítottak ki a torony bal
oldalán.
A
Leopárd 2-es eddig 7 modernizációs programon esett át,
melyeknek köszönhetően a jelenlegi legmodernebb 2A7 verzió már
alig hasonlít az eredeti szériapéldányhoz.
Leopard
2A1:
A
keresztirányú szélsebesség mérőt kiszerelték, valamint
áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, hogy a tankolás
ne tartson olyan sokáig. A lőszertároló rekeszeket az M1 Abrams
harckocsiéval azonosakra cserélték, és a karbantartók is
kaptak néhány plusz fellépőt a motortér könnyebb
megközelítéséhez. Javítottak a panorámaperiszkóp látómezején
is, valamint a tömegpusztító fegyverek elleni szűrőt is
áttervezték.
Leopard
2A3:
(A
2A2-es széria csak elméletben létezik, az A1-es verzió
minimális változtatásai nem indokolták egy új típusszám
kiadását, ám a 2A3-as verzió már jelentős mennyiségű
újítást tartalmazott, ezért kapta meg a verziószámot.)
Ennél
a sorozatnál egy új rádióberendezés került a páncélosba,
valamint a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtót
lehegesztették, ugyanis az ajtó tömítése hamar felmondta a
szolgálatot, így a küzdőtér túlnyomása megszűnt, ami
vegyifegyverekkel szennyezett terepen nem igazán jó dolog. A
lőszer bemálházása azóta a búvónyílásokon történik.
Leopard
2A4:
Az
első széria óta a legmélyebb módosítási programon az A4-es
verzió esett át. A tűzvezető rendszer központi egységét
lecserélték, a torony szemből és oldalról kiegészítő
páncélelemeket kapott, így a hivatalos adatok szerint a védelem
szemből, kinetikus energiájú lövedék ellen 700 mm (+ reaktív
páncél) hengerelt acélpáncélnak felel meg, kumulatív
lőszertípusok ellen 1000 mm (+ reaktív páncél) homogén
acélpáncélnak megfelelő védelemmel van ellátva. A
lőszerrakodó ajtót ennél a szériánál már elhagyták a
toronyról.
A
fentieken kívül új tűzoltó berendezést és gondozásmentes
akkumulátorokat is kapott. A lövegtől jobbra beépítettek egy
kalibrációs berendezést, mellyel az irányzó ellenőrizheti
lövés előtt, hogy a löveg és a céloptika egyazon pontra mutat
e. A kalibrációs eszköz segítségével a löveg bármikor
beszabályozható, a maximális pontosság érdekében.
Leopard
2A5:
A
2A5 széria tornya ék alakú páncélzatot kapott, mely moduláris
rendszerű. Az új páncélelem a szemből közeledő lövedékek
hatóerejét nagymértékben gyengíti, jó eséllyel le is
pattannak róla. A teknő is kapott kiegészítő páncélzatot, a
küzdőtérben pedig kerámiabetéteket helyeztek el arra az
esetre, ha mégis bejutna egy lövedék és a szilánkok
szerte-széjjel röpködnének. A parancsnok célzókészüléke
átkerült a búvónyílása mögé, és egy „saját”
éjjellátót is kapott, melyet csak ő használhat, így
megkétszereződött az éjszakai felderítő képesség. A torony
mozgatása teljesen elektromos lett, így a hidraulika feleslegessé
vált, tehát valamennyit sikerült a tömegen csökkenteni. A
vezető kapott egy hátrafelé néző kamerát, a tolatás
megkönnyítésére.
Leopard
2A6:
A
löveget a régi L/44-ről L/55-re cserélték, így a hossza 130
cm-rel nőtt, az űrmérete továbbra is 120 mm maradt. A löveg
meghosszabbítása előnyösen hat az alkalmazott lőszertípusok
torkolati energiájára és kezdősebességére. Továbbá
elektromos áramfejlesztőt és légkondícionáló berendezést is
beépítettek. A képen egy ketrecpáncéllal felszerelt 2A6-os
látható. A ketrecpáncél a tandem robbanófejes kumulatív
rakétagránátok ellen nyújt védelmet.
Leopard
2A7:
Az
A7-es széria a német haderő békefenntartó missziói és az
aszimmetrikus hadviselés során felhalmozott tapasztalatok alapján
került kifejlesztésre. A városi harcok, az orosz gyártmányú
vállról indítható páncéltörő rakéták, a házi készítésű
robbanóeszközök sokszor hihetetlen sikereket értek el a világ
legjobb tankjaival szemben (Abrams, Merkava, Challenger 2).
Ezért
a páncélzatot körkörösen megerősítették (az A6-os szériáig
bezárólag a fenékpáncél, tehát a tank hátulja, mindössze 20
mm vastag páncélzattal rendelkezett!!!), a toronyra
távirányítású, gyalogság elleni géppuska került, a
harckocsiból 360°-ban látó kamerarendszer biztosítja a
vizuális felderítést éjjel-nappal, belülről irányítható a
keresőfényszóró, az ágyúhoz újfajta lőszertípusok kerültek
rendszeresítésre (feltehetőleg az Abrams harckocsinál
használatos kartácslövedék, vagy ahhoz hasonló. Ez a
lőszertípus 500 méteren belül milliónyi sörétszemet tud az
ellenségre kilőni, pusztító hatása elementális.). A tank
személyzete egy, a teknőre felszerelt telefonon keresztül tudja
tartani a kapcsolatot a kísérő gyalogsággal, ami utcai
harcoknál rendkívül fontos. Legérdekesebb újítás a tolólap,
mellyel a hevenyészett akadályokat tudja eltakarítani az útból,
emellett szemből plusz védelmet biztosít a frontpáncélnak. A
tömege 67.5 tonnára nőtt, emiatt a futóművet és az
erőátviteli rendszert is módosították.
Ha
egyszer, a történelem során sor kerül egy minden típust
felvonultató tankcsatára, ahol megválaszolásra kerül a „vajon
melyik a legjobb tank ?” kérdés, én majd egy ilyenben
szeretnék ülni…
Technikai
adatok:
Hosszúság:
7,7 m
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Páncélzat
és fegyverzet:
Páncélzat:
Chobham kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Muníció:
42
db 120 mm-es lövedék
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
FC-1 Xiaolong (JF-17 Thunder), a szegény ember tehene
Kína
és Pakisztán a kilencvenes évek óta fejleszt közösen egy
vadász-bombázó repülőgépet, mely pár évvel ezelőtt már
szolgálatba is állt mindkét ország légierejénél. A repülőgép
képességei és harci potenciálja vetekedik az F-16-os, vagy a
Mirage 2000 legújabb változataiéval, melyekkel egy kategóriába
sorolható, tehát 4+ generációs típus.
Kína
egyedül kezdte meg a típus fejlesztését, ám a pakisztáni
légierőnél szolgálatban lévő kínai típusok csereéretté
váltak a XX. század végére, ezért még időben jelezték
szomszédjuk felé az új típus iránti érdeklődésüket. Mivel
Pakisztánban a kínai gépekkel párhuzamosan F-16-osokat is
üzemeltetnek nagy megelégedettséggel, ezért a pakisztáni
mérnökök az amerikai típus képességeit is szerették volna
viszont látni az új gépben. Ezért aztán a kínai
repülőmérnököknek lehetősége nyílt az F-16-os képességeit,
rendszereit vizsgálni, saját igényeik szerint fejleszteni,
továbbgondolni.
A
program költségeit 500 millió dollárra becsülték, amit 50-50
%-ban fedezett a két fél. A gép fejlesztésével szemben 4 fő
irányvonal került meghatározásra:
-
legalább 4. generációs képességekkel felvértezett gép
legyen
- légi és földi célpontok ellen egyaránt bevethető legyen
- fejlett radarral és elektronikai irányító rendszerrel kell rendelkeznie
- legalább 3.8 tonna fegyvert legyen képes hordozni
- légi és földi célpontok ellen egyaránt bevethető legyen
- fejlett radarral és elektronikai irányító rendszerrel kell rendelkeznie
- legalább 3.8 tonna fegyvert legyen képes hordozni
Mivel
a kilencvenes években a kínai ipar még nem volt képes jó
minőségű hajtóművet gyártani – igazából ez a kínai
repülőipar Achilles sarka mind a mai napig -, ezért az FC-1-es
(vagy JF-17 Thunder) hajtóművének az orosz RD-93B-t
választották.
Az
orosz hajtómű maximálgázon 50 kN tolóerő leadására képes,
utánégetővel ez az érték 81 kN-ra növekszik, így a gép 1.8
Mach maximális sebességre gyorsulhat külső függesztmények,
vagyis póttartályok és fegyverzet nélkül. A belső üzemanyag
készlet 2300 kg, mellyel légiharc fegyverzet esetén igen
impozáns, 1200 km-es hatósugár érhető el. Levegő-föld
fegyverzettel ez a távolság 700-800 kilométerre tehető. A gépre
maximum 3 póttartály függeszthető egyszerre (ezeket 800 és
1100 literes kiszerelésben gyártják), melyek együttesen maximum
+ 3300 literrel növelik a belső tüzelőanyag készlet
mennyiségét, tehát kb. megduplázódik a kerozin mennyisége,
viszont a jelentősen megnövekedett légellenállás miatt a
hatósugár nem duplázódik, „mindössze” kb. 60%-al
növekszik. A megrendelő kívánságára behúzható légi
utántöltő csonk felszerelésére is van lehetőség.
A
sárkány a Block 1-es széria esetében még jelentős fogyókúrára
fogható, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz nagy szilárdságú
acél és titán elemeket, melyeket a 2010 után gyártott Block
2-es széria esetében már igyekeznek kompozit anyagokkal
helyettesíteni, így a tömeg jelentős csökkenésével
számolnak, ami a gép egyéb paramétereire is jótékony hatással
lesz.
A
sárkány alul- és felülnézetből erősen emlékeztet az
F-16-osra, de a MIG-29-es és az F-18-asnál használt LERX szárny
is fellelhető az FC-1-esen. A LERX szárnytő a kissebességű,
nagy állásszögű manőverezésnél segít a gépnek stabilan
repülni. Maximálisan +8.5/-3 g terhelést visel el a
sárkányszerkezet.
A
repülőgép lelke, az avionika (fedélzeti elektronika)
tekintetében elmondható, hogy a kínai-pakisztáni mérnökök
simán hozták a modern, eddig csak a nyugati gépektől elvárt
színvonalat.
A
kabinból kitűnő a kilátás minden irányba, a szélvédő a
MIG-29-eséhez hasonlóan egy darabból készül.
Az
F-16-ból átvették a HOTAS rendszert (minden létfontosságú
gomb, kapcsoló elérhető a botkormányon és a gázkaron, így
harc közben nem kell ezekről a pilótának levennie a kezét). A
HUD rendszer a Block 1 szériánál még a pakisztániak által
fejlesztett típus volt, de az új gyártású (Block 2-es) gépekbe
már a kínai 3D-s Hud-ot építik, mely nagyságrendekkel javítja
a fedélzeti fegyverek bevethetőségének korlátait.
A
HUD alá 3 darab 20 X 15 centiméteres színes kijelzőt építettek
be, melyeket a megrendelő kérésére akár érintőképernyős
kivitelben is beépítenek. A kijelzőkön megjeleníthetőek az
elektronikával, üzemanyaggal, alapvető repülési adatokkal,
hidraulikával, fegyverekkel, repülési adatokkal kapcsolatos
információk.
Az
FC-1 INS/GPS kombinált navigációs berendezéseket használ a
tájékozódáshoz, de a világon elsőként használhatja az orosz
GLONASS, vagy akár a jelenleg még csak kiépítés alatt álló
kínai BeiDou műholdas navigációs rendszereket is.
A
katapultülés a pakisztáni gépekben angol, a kínai gépekben
saját (kínai) gyártmány. Mindkét ülés dupla nullás, vagyis
képes a mentésre akár „0” méteren, „0” sebességnél
is.
Rádió-elektronikai
rendszerei képesek rejtett adatkapcsolatra légtérellenőrző
repülőgépekkel, földi irányító állomásokkal, vagy akár
egy másik FC-1-essel is. Ez azt jelenti, hogy a pilóta a
kijelzőin láthatja a másik gép, vagy akár a földi radar által
látott ellenség elhelyezkedését és felkészülhet a
megtámadására a nélkül, hogy gépének lokátorát
bekapcsolná, ezzel felfedve saját pozícióját.
Önvédelmi
képességei sokoldalúak, a besugárzásjelző az ellenséges
radar irányát és távolságát is tudja mérni, valamint
közeledő rakétára figyelmeztető rendszerrel is felszerelték,
mely húsz kilométeren belül 360°-ban képes a légtér
folyamatos figyelésére.
Az
ellentevékenység automatikusan indul a számítógép által
kiszámolt legoptimálisabb pillanatban, ez infravörös rakéták
esetében infracsapdák kilövését, radarvezérlésű rakéták
esetében a dipólkötegek kiszórását jelenti.
A
radar több üzemmódban működtethető, úgymint levegő-levegő,
levegő-föld, levegő-tenger, valamint térképező funkció is
elérhető.
Egy
F-15 méretű célt 100 kilométerről képes detektálni, míg ez
az érték földháttérben (vagyis ha a célba vett gép
alacsonyabban repül, mint a JF-17-es) 85 kilométerre csökken,
tengeri célok esetén viszont 135 kilométerre növekszik.
A
radar 40 célt képes egyszerre megjeleníteni, ebből tízet tud
egyidejűleg követni, és a 4 legveszélyesebbre rakétát
vezetni.
A
fegyverzet terén igen széles a paletta, kis-hatótávolságú
infravörös rakétákon kívül bevethet látóhatáron túli
célok elleni rakétát (az orosz
R-77-es kínai
másolatát, a PL-12-est), de megtalálható a fegyverzetben
szabadon eső és lézervezérlésű bomba, radargyilkos rakéta,
műholdas és televíziós irányítású bombák, repülőtér
elleni robotrepülő, valamint a hajók ellen bevethető C-802-es
robotrepülő. A gép 7 felfüggesztőponttal rendelkezik, +1
felfüggesztési pontot alakítottak ki a csapásmérő fegyverek
célravezetéséhez szükséges célmegjelölő konténernek.
A
pilóta sisakjába integrálták a sisakcélzó rendszert, mellyel
a kis-hatótávolságú és nagy szögeltéréssel indítható
infravörös rakéták számára megsemmisítendő célt a feje
forgatásával is kijelölheti. A sisakcélzó egyik funkciója,
hogy a felderítő és célmegjelölő konténer képét a pilóta
szeme elé vetíti.
A
fedélzeti gépágyú 220 darabos lőszerkészlettel rendelkezik,
23 milliméteres „duplacsövű”, vagyis Gast-rendszerű. A
vásárló kérheti a 30 milliméteres, szintén Gast-rendszerű
gépágyú beépítését is.
Kapcsolódó
cikk:
A
fegyverzetet szintén „olcsón” kínálják a géphez, szintén
1/3 áron a nyugati fegyverekhez képest. Sőt!
Már
több nyugati típusú fegyver integrációja is megtörtént, így
azok a vásárlók, akik eddig amerikai, orosz vagy francia
repülőtechnikát üzemeltettek, a rendszeresített fegyvereiket
nem kell, hogy kidobják, vagy elkótyavetyéljék, néhány típust
már most is használhatnak a JF-17-es fedélzetéről. És az
arzenál egyre bővül…
A
típus iránt komoly érdeklődést mutat Egyiptom, Azerbajdzsán,
Szudán, Zimbabwe, Banglades, Irán és Nigéria is.
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Titkos
CIA dokumentumokat találtak a kétszeres gyilkossággal
vádolt Raymond
Davis birtokában,
aki állítólag kapcsolatban volt az Al-kaidával és annak
nukleáris hasadóanyagot, valamint az USA által fejlesztett
biológiai fegyvereket játszott át.
A
lefoglalt dokumentumok szerint a személy tagja az USA TF373-as
bevetési egységének. Az orosz külkapcsolati ügynökség
szerint nyílt hadviselés készül kitörni Pakisztán és az
Egyesült Államok közt. A Davis elfogása során mutatott harci
készségek és a lefoglalt dokumentumok arra utalnak, hogy a
személy valóban az USA ügynöke és tagja a TF373 bevetési
egységnek, ami jelenleg is műveleteket hajt végre Afganisztánban
és Pakisztán törzsi területein.
Kapcsolódó
cikk:
Fenyvesi
Áron - Jövőnk.info
A Szuhojok és MIG-ek méregfoga
Az
R-77-es rakéta jelenleg a legmodernebb és legsokoldalúbb
levegő-levegő fegyver az orosz gyártású vadász-bombázók
fedélzeti fegyverarzenáljában.
A
rakétát még a nyolcvanas évek elején kezdték fejleszteni,
majd 1994-ben hivatalosan is rendszerbe állt, akkor még csak a
Szu-27-es, MIG-29-es és a MIG-31-es típusokon.
A
fegyver légi célok ellen széles spektrumban használható fel:
helikoptereket, repülőgépeket, cirkáló rakétákat, légvédelmi
rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket, az ellenség által
indított levegő-levegő, vagy föld-levegő rakétákat de akár
szabadon eső bombákat is képes megsemmisíteni.
Kormányfelületei
behajtható rácsszerkezetűek, mely kialakításnak köszönhetően
belső fegyvertérben is hordozható a fegyver, valamint a
rácsszerkezet kisebb radarreflexiót generál, ezáltal a rakéta
felderítése nehezebbé vált az ellenséges gépek részéről.
Az AIM-120 AMRAAM típusú amerikai rakétával való hasonlósága
miatt Amraamszkijnak is becézik, valamint további közös
tulajdonságuk, hogy mindkét rakéta a „tüzelj és felejtsd el”
kategóriát képviseli, vagyis indítás után a fegyver önállóan
tevékenykedik egészen a megsemmisüléséig.
Indítás
után a rakéta tehetetlenségi irányítással közelíti meg a
célt, vagyis a rakéta az indítósínről való leválás előtt
a fedélzeti radar által megadott célkoordináták felé indul,
majd a céltárgytól kb. 20 km-es távolságban bekapcsolja a
saját fedélzeti lokátorát, ami a rávezetés utolsó szakaszát
teljesen önállóan képes levezényelni. Amennyiben az indítást
végző repülőgép továbbra is a cél felé halad, a repülőgép
fedélzeti lokátora a rakéta és a céltárgy pályáját
továbbra is figyelemmel kíséri, ha szükséges, az esetleges
kitérő manőverek függvényében a rakéta után küldi a
szükséges pályakorrekciós utasításokat.
A
fegyver kiváló manőverezőképességét bizonyítja a 4 Machos
sebességnél 150°/másodperces fordulási szögsebesség, mely 12
g-s túlterhelésű manővert jelent. Ez jóval több, mint
amennyit egy ember vezette repülőgép elviselni képes, tehát
egyszerű fordulózással – ha a rakétának van tolóerő
tartaléka – nem lehet lerázni. A rakéta bizonyos
típusváltozatai számára igen hatékony végfázisos
megközelítési módszereket dolgoztak ki a mérnökök. A rakéta
saját lokátorát az ellenséges céltárgy képes zavarni, ezért
ha a rakéta zavarást észlel, automatikusan átkapcsol a
lokátoros önirányításról a zavarforrás követésére
(passzív üzemmód). Ha megszűnik a zavarás, akkor újból a
lokátoré a főszerep. Az R-77-es egyik változata a megközelítési
végfázisban infravörös keresőfejjel követi a célt, így a
céltárgy nem érzékel semmilyen kisugárzást.
A
céltárgy közelébe jutott rakéta 22 kg-os robbanófejét
lézeres közelségi gyújtó működteti el, amennyiben a
lézertávmérő 30 méteren belül méri a rakétához képest a
céltárgyat. Az előszilánkosított harci rész repeszfelhője
képes bármilyen rendszerben lévő repülő eszköz
megsemmisítésére, persze ez csak részigazság.
A
fegyver hatótávolságáról eltérő információk láttak
napvilágot, az alaptípus szemből közeledő légi célra egyes
források szerint 50-60 kilométerről indítható, más források
80 kilométerről számolnak be.
Az
R-77PD változat hatótávolságát 160 kilométerre növelték
úgy, hogy a szilárd hajtóanyag helyett 4,5 Mach-os végsebességet
biztosító torlósugárhajtóműves (úgynevezett ramjet)
hajtóművet építettek belé.
Az
indiai légierőnél a Szu-30-as vadászbombázók és a
MIG-29-esek is megkapták a rakétát, majd az első
próbalövészetek után kiderült, hogy a 3-4 vagy annál több
éve konténerben pihenő rakéták elektronikai rendszerei nem,
vagy rosszul működnek. A rakétát tervező Agat és Molnyija
cégek azóta ezt a hibát kijavították.
Kína
is vásárolt a típusból, ők természetesen lemásolták, és
PL-12 típusjellel gyártják.
Technikai
adatok:
Max.
sebesség: R-77: 4 Mach, R-77PD: 4.5 Mach
Indítási távolság: R-77: 60-80 km, R-77PD: 160 km
Repülési magasság: 5m - 25 km
Hossz: 3.6 m
Törzsátmérő: 0.2 m
Induló tömege: R-77: 175 kg, R-77PD: 225 kg
Indítási távolság: R-77: 60-80 km, R-77PD: 160 km
Repülési magasság: 5m - 25 km
Hossz: 3.6 m
Törzsátmérő: 0.2 m
Induló tömege: R-77: 175 kg, R-77PD: 225 kg
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Izsevszkben
véget értek az AK-200-as széria tesztjei, a gyár felkészült a
sorozatgyártás megkezdésére, azonban a gyártás beindulásáig
még a csapatpróbáknak is le kell zajlania.
A
jól bevált AK-74 és alteregói egyelőre maximálisan kielégítik
az orosz hadsereg igényeit, tehát a 200-as széria - az első
időkben legalábbis - nem számíthat nagy hazai megrendelésekre.
Figyelemreméltó paraméterei és tulajdonságai viszont magában
hordozzák majdani sikerét.
A
200-as széria kaliberválasztéka kielégíti minden rendű és
rangú felhasználó igényeit, az 5.45-ös szérián kívül kapható
lesz 5.56 X 45 mm-es és 7.62 X 39 mm-es kaliberben is. A válltámasz
oldalra behajtható, csakúgy, mint az elődtípus esetében.
A
legnagyobb újítás azonban a cső cserélhetősége lesz, ugyanis
azon kívül, hogy a túlmelegedett csövet kicserélheti a katona
egy „hidegre”, lehetőség lesz a 415 mm-es karabély cső
helyett egy hosszabb cső felhelyezésére – a 
Steyr
AUG mintájára -, mellyel egy pillanat alatt a gépkarabélyból
golyószórót varázsolhat a lövész. A hosszabb cső felhelyezése
egyben további lehetőségeket is rejt magában. A hosszabb cső és
a szereléksínre felszerelt céloptika segítségével pillanatok
alatt távcsöves puskát varázsolhatunk a gépkarabélyból. A
szereléksínekre csatlakoztatható lesz lézer pointer,
fegyverlámpa, mellső markolat, villatámasz, különböző
éjjellátók és céloptikák, gránátvető. A lángrejtővel
kombinált csőszájfék az AK-74 öröksége, szerepe a torkolattűz
és a visszarúgó erő mérséklése.
Steyr
AUG mintájára -, mellyel egy pillanat alatt a gépkarabélyból
golyószórót varázsolhat a lövész. A hosszabb cső felhelyezése
egyben további lehetőségeket is rejt magában. A hosszabb cső és
a szereléksínre felszerelt céloptika segítségével pillanatok
alatt távcsöves puskát varázsolhatunk a gépkarabélyból. A
szereléksínekre csatlakoztatható lesz lézer pointer,
fegyverlámpa, mellső markolat, villatámasz, különböző
éjjellátók és céloptikák, gránátvető. A lángrejtővel
kombinált csőszájfék az AK-74 öröksége, szerepe a torkolattűz
és a visszarúgó erő mérséklése.
A
leginkább érdekes fejlődési irány azonban a tárkapacitás terén
történt. Az 5.45-ös és az 5.56-os kaliberhez elérhető a 30-as,
50-es, és a 60 lőszert befogadó ívtár is. A nagykapacitású
tárak kissé hosszabbak és tömzsibbek lettek, mint 30-as elődjeik,
tehát az eddig megszokott két sorba rendeződő lőszerek az 50-es
és 60-as tárakban 3 sorba rendeződnek a tárazás során.
Mindemellett az AK 74-es tárja is kompatibilis az AK-200-al.
A
fegyver tömege 80 dkg-mal megnőtt az AK-74-hez képest, ez a plusz
80 deka a szereléksíneknek és az alapfelszereléshez tartozó
mellső markolatnak köszönhető.
Technikai
adatok:
Tömeg:
3.8 kg
Hossz: 943 mm kihajtott válltámasszal
Csőhossz: 415 mm
Tűzgyorsaság: 850 lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: 900 m/s
Hossz: 943 mm kihajtott válltámasszal
Csőhossz: 415 mm
Tűzgyorsaság: 850 lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: 900 m/s
AEK-999
A
PKM géppuska továbbfejlesztett változata. Lényegi változás a
fegyvercső vonatkozásában érhető tetten, a PKM géppuska egyéb
részeit nem módosították. A cső fölé csőköpeny került, ami
a felfelé áramló forró levegő terelésében játszik fontos
szerepet, így akadályozva meg a lövész számára a célzás során
keletkező zavaró tényezőt, a délibáb jelenséget. A cső
cserélhető maradt, de az anyagminőségén és a
gyártástechnológián javítottak. A cső a repülőgép-fedélzeti
gépágyúk anyagából készült, így az anyagminőség javulása
és a cső bordázása révén jelentősen javult a hőtűrő
képessége. A legszembetűnőbb eltérés a PKM-hez képest a hang-
és fénytompítóként funkcionáló csőtoldat.
A
hang- és fénytompító használatakor nincs szükség különleges
lőszerre, bármely szabvány 7.62 X 54R lőszer hevederezhető. A
fegyver hangja tompa puffogásként 600 méterig hallható – ez az
érték sok mindentől függ(!) -, a lángrejtő minimális mértékig
sem enged ki fényt a szabadba, ezáltal a fegyver vizuálisan még
éjszaka sem deríthető fel, ez a tulajdonság az éjjellátó
készülékek használatát is nagyban segíti.
Az
AEK-999 alulmaradt a Pecheneg géppuskával folytatott csapatpróbák
során, így rendszeresítése csak kis mennyiségben történt a
Szpecnaz egyik elit egységénél, az MVD-nél.
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
1969-ben,
a II. világháborús és a koreai, vietnami harci tapasztalatok
bizonyították a szovjet hadvezetés részére, hogy a csatarepülő
fegyvernem igenis szükséges egy háború sikeres megvívásához.
A
Szu-17-es vadászbombázó – melyből később kialakult a
Szu-22-es – és kortársa, a MIG-23-as, csatarepülőként nem
igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis ezek
a gépek gyenge páncélzattal, és a változtatható szárnyállású
kialakítás miatt kevés fegyverfelfüggesztési ponttal
rendelkeztek, valamint a pilóták figyelmét nagyrészt a repülőgép
vezetése kötötte le, a fedélzeti elektronika kezdetlegessége
pedig nem tette lehetővé a precíziós fegyverek pontos
célravezetését. (E súlyos hiányosságuk miatt is lett
továbbfejlesztve mind a Szu-17-es, mind a MIG-23-as, melyek később
már a Szu-22 és a MIG-27-es nevekre hallgattak.)
A
Szuhoj iroda ezért egy földi csapatok támogatására
kifejlesztett, hangsebesség alatti, merevszárnyas géppel rukkolt
elő, amelyet gigászi mennyiségű fegyverrel lehetett megpakolni,
és a légvédelmi fegyverek sem nagyon tudtak kárt tenni benne.
Tervezése
1969-ben kezdődött, első felszállására 1975-ben került sor, a
gép a Szu-25 típusjelet kapta.
A
jobb túlélőképesség és magasabb üzembiztonság érdekében két
hajtóművet kapott a gép – melyek a MIG-21-es utánégető
nélküli hajtóművei -, ezek együttes tolóereje 1000 km/h
végsebességre képes gyorsítani a repülőt. Strapabíró
futóművei lehetővé teszik az előkészítetlen vagy füves
repterekről való üzemelést is.
A
maximális repülési magasság 10.000 méter, hatósugara 400 km,
mely póttartályokkal 1200 km-re növelhető. A gép szerkezeti
tömege kicsivel több, mint 9 tonna, mely maximális feltöltéssel
és fegyverterheléssel már csaknem eléri a 18 tonnát, vagyis a
gép körülbelül 5,5 tonna fegyver hordozására képes!
A
fegyverzet terén bőséges a választék, a szabadon eső és
irányított bombákon kívül, levegő-föld rakétákat, aknaszóró
és gépágyúkonténereket, kazettás bombákat, valamint
levegő-levegő rakétákat is hordozhat összesen 10
fegyverfelfüggesztő pontján. Emellett rendelkezik egy ikercsöves
– Gast-rendszerű -, 30 milliméteres gépágyúval, melyhez
összesen 250 lőszert javadalmaztak.
A
gép egy igen meghökkentő, és a világon egyedülálló
képességgel is bír. A szárnyai alá 1-1 személyszállító
gondola függeszthető, melyekkel a gép üzemeltetéséhez szükséges
két szerelőt magával viheti. A gondolák nem túlnyomásosak,
tehát 4000 méternél magasabbra nem emelkedhet velük repülés
közben. Minden bizonnyal izgalmas lehet egy ilyen utazás a
szerelőknek, akik a gondolákban fekvő helyzetben foglalnak helyet,
kényelmükről hálózsák, hűtő-fűtő berendezés, valamint egy
olvasólámpa gondoskodik.
Páncélzata
szintén figyelemre méltó: a hajtóművek páncélzata 30
milliméterig képes megállítani a gépágyúlőszereket, a pilóta
egy 25 milliméter vastagságú titánium „fürdőkádban” ül
egy K-36 típusú katapultülésben. A titánium páncél 57 mm-es
gránátig képes megállítani a lövedékeket, ezen kívül a
légvédelmi rakéták repeszei sem tudnak kárt tenni a repülőgép
vezetőben. A fülke üvegezése 23 mm-es lövedékek közvetlen
találatát is kibírja, bár a sok páncél, merevítőkeretek, és
a katapultülés részegységei miatt a kilátás igen rossz a
pilótafülkéből, ezért a pilóta tükrök segítségével
tájékozódhat a közeli légtér helyzetéről.
Az
üzemanyagtartályokat alulról 1 centis acélpáncél védi,
emellett öntömítő bevonattal is ellátták belülről.
A
páncélzaton kívül képes aktív zavaró tevékenységre fedélzeti
berendezései segítségével, valamint az infravörös rakéták
elleni is rendelkezik infracsapda kilövővel, továbbá az
infravörös rakétákat optoelektronikai zavarórendszerei is
igyekeznek robbanásra késztetni, mielőtt még azok veszélyes
közelségbe kerülnének. Ennek ellenére előfordult már, hogy az
amerikai gyártmányú, vállról indítható Stinger rakéta
eltalálta Afganisztán felett, de a gép robosztus felépítésének
köszönhetően visszatért bázisára.
Radarbesugárzás
érzékelő rendszere képes megállapítani a kisugárzást generáló
radar irányát és távolságát is.
A
repülőgép a kilencvenes évekre reménytelenül elavult, többek
között éjszakai bevethetősége is erősen korlátozott volt.
Mivel
a gépet eredetileg Grúzia fővárosában, Tbilisziben gyártották,
ezért a Szovjetunió széthullása után a gyártósort Ulan-Udéba
telepítették át, ahol a Mil helikopterek is készülnek.
A
modernizációs csomagot itt dolgozták ki számára, mely érintette
az elektronikát, a hajtóműveket, a fedélzeti fegyvereket is.
Az
új, modernizált típus jelölése Szu-39 lett, de egyes források
Szu-25T vagy Szu-25TM-ként is említik.
A
megújult rendszerei segítségével már nemcsak földi, hanem légi
és tengerfelszíni célokat is támadhat. Ehhez az új Kopjo-25-ös
radarját használhatja, mely nemcsak felderítésre és
tűzvezetésre, hanem térképezésre is alkalmas. A Ka-50-es
helikopterhez kifejlesztett Shkval optoelektronikai berendezés
minden napszakban képes már 10 km-ről követni egy harckocsi
méretű célt, majd a Vikhr rakétát 8 km-es távolságról
önállóan célra is tudja vezetni 60 centiméteres pontossággal.
A
gép maximum 500 kilós bombákkal terhelhető, a fegyverzet
össztömege 6 tonna lehet.
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
A Repülő Tehén
Ki
mondta, hogy a tehenek nem tudnak repülni? A katonaságnál
ugyanis Repülő Tehénnek nevezik az orosz nehéz szállító
helikoptert, a Mi-26-ost, amelyet a NATO saját osztályozása
szerint Halo elnevezéssel illetett.
A
Mi-26-os multifunkcionális szállító helikopter, a világ
legnagyobb sorozatgyártott szállító helikoptere, amley
alkalmazható úgy katonai, mint polgári céllal. A gép 20 tonna
súlyt képes szállítani. Megjegyzendő, hogy a Sikorsky amerikai
cég hasonló célú terméke hordképességben lényegesen
alulmarad. Az orosz helikopter deszantszállító változata 82
felfegyverzett ejtőernyőst fogadhat be.
A
Mi-26-os szanitétszváltozatában 60 hordágy helyezhető el
sebesültekkel. A nagy térfogatú szállítmányok berakása
céljából a teherszállító kabinban 500 kg húzóerejű
elektromos csörlőt szereltek be. A helikopter azonkívül
külsőleg felfüggesztett terhet is szállíthat. Így, a gépet
intenzíven használták 1986-ban a csernobili katasztrófa
következményeinek felszámolása során. A sugárzás hatásásnak
csökkentése érdekében a kabinokban ólomvédelmet alakítottak
ki. A helikopter akkor különböző terheket szállított,
valamint speciális ragadó folyadékot öntött ki a talajra a
radioaktív por megkötése céljából. Később a nagy
sugárfertőzés miatt az egyik gépet „eltemették” radioaktív
hulladékként.
A
posztszovjet térségben a Mi-26-ost számos konfliktusban
alkalmazták. Egyébként a helikopter nemcsak ejtőernyősöket
szállított a harctérre, hanem humanitárius segélyt is hozott
katasztrófa sújtotta vidékekre. A Mi-26-ossal sebesülteket,
menekülteket is evakuáltak. A gép megbizhatóságát bizonyítja
az a tény is, hogy számtalan alkalommal golyó és kisebb
ágyúlöveg lőtte több tucat lyukkal tért vissza bázisára.
Azonkívül olyan eset is volt, amikor a Mi-26-ost az USA fegyveres
erői megsérült CH47 Chinook helikoptere, valamint a holland és
afgán légierő AS532 Cougar evakulására használták.
A
Mi-26-os alapján több katonai modifikációt fejlesztettek ki.
1988-ban a rosztovi helikoptergyárban kialakították a légi
irányítóközpontot, amelynek feladata az összfegyvernemi
hadseregek harci cselekményeinek irányítása. A gép a Mi-27-es
jelzést kapta.
2012
végéig megérkeznek az orosz helikopterek Afganisztánba
Mi-17B5
Az
amerikai hadsereg által a Roszoboronexport orosz állami cégnél
rendelt Mi-17B5-ös katonai szállítóhelikopterek 2012 végéig
megérkeznek Afganisztánba. (A Mi-17-es a korábbi Mi-8-as
erősebb, továbbfejlesztett export változata.) A szerződés
előirányozza 21 helikopter szerelését és szállítását.
Az
első gépeket az idei év végén, a többit 2012 folyamán
szállítják. A határidőt megerősítette a Le Bourget-i légi
szalonban az orosz cég képviselője.
Anatolij
Iszajkin vezérigazgató rámutatott, az első szerződés
teljesítése után, az amerikai hadsereg újabb helikoptereket
rendelhet Afganisztán számára.
A városi harc új dimenziója
Az
oroszok már mindent kitaláltak, ami vállról indítható, és
harcolni lehet vele. Legalábbis eddig azt hihettük…
A
városi, utcai harcokban jelentős emberveszteséggel kell számolni
az épületeket megrohamozó katonáknak, ez tény. Az RPO
fegyvercsalád ezt az íratlan törvényt igyekszik eltörölni,
vagy legalábbis a támadók veszteségeit jelentős mértékben
csökkenteni.
Az
RPO-A egy termobárikus töltettel szerelt nemirányított rakéta,
a beépített területeken a tüzérségi támogatás kiváltására
szolgál.
Maga
a fegyver az RPG-hez hasonlóan egy vetőcsőből, egy
meghajtótöltetből, és a harci részből áll.
A
harci részt a gyárban illesztik a vetőcsőbe, majd a vetőcső
mindkét végét lezárják egy vízhatlan gumiborítással. A
vetőcsőhöz készleteznek egy indítótöltetet, melyet
közvetlenül az indítás előtt, a gumiburkok eltávolítása
után helyeznek el a vetőcső végében. A célzás egy
opto-mechanikus irányzékkal történik. Az indítás után, a
startrakéta kilöki a vetőcsőből a harci részt, majd ezután a
start fokozat hátrafelé távozik a csőből, vagyis nincs más
feladata, mint a kezdő sebességre gyorsítani a harci részt és
begyújtani a menethajtóművet. A rakéta testén négy darab, a
kivetés után kinyíló stabilizátor-szárny is helyet kapott.
A
harci részben 2,2 kg olaj-levegő alapú robbanóanyag van
tárolva, mely a kumulatív hatású első fokozat elműködése
után képes bejutni könnyen páncélozott járművekbe,
megerősített bunkerekbe, vagy akár vasbeton fedezékekbe. A
termobárikus töltet mennyisége a fegyver pusztító erejét egy
105 mm-es tüzérségi lövedékkel teszi egyenértékűvé, ám
annál jóval nagyobb a pusztítás mértéke az emberi tényező
esetében. A töltet elegendő egy 90 köbméteres helység teljes
kiégetésére, a tűzgömb átmérője nyílt terepen való
alkalmazás esetén (pl.: járműkonvojra kilőve) akár a 14
métert is eléri, a tűz hőmérséklete több mint 800 Celsius
fok, valamint az égésidő közel fél másodperc, mely időegység
elegendő a ruházat, vagy egyéb gyúlékony tárgyak
meggyújtására. A robbanás lökéshulláma élőerőre 6 méteren
belül halálos. Használat után a vetőcső nem használható fel
újra, el kell dobni.
Az
RPO-Z variáns kifejezetten a nyílt terepen elhelyezkedő élőerő
pusztítására, demoralizálásra szolgál. A harci rész
gyúlékony, de nem robbanó elegyet tartalmaz. A becsapódáskor
szétfröccsenő folyadék nagy területen szóródik, és magas
hőmérsékleten ég. Diverzáns alakulatok kiképzést kaptak a
fegyver hatékony alkalmazására épületek, raktárak, valamint
gyúlékony anyagokat tároló tartályok (pl.: olajfinomító)
felgyújtására.
Az
RPO-D egy füstgenerátort tartalmaz, mely 80-120 másodpercig
képes ködöt fejleszteni.
Az
RPO fegyverek bár még csak néhány éve lettek rendszeresítve
az orosz különleges alakulatoknál, máris továbbfejlesztették
őket.
Az
RPO-M széria szerelhető a termobárikus, a gyújtó és a füst
harci résszel is, ám hatótávolsága a korábbi 1000 méterről
1700 méterre növekedett.
RPO-A-Z-D
Kaliber: 93 mm
A vetőcső hossza: 920 mm
Tömege: 12 kg
Hatótávolság: 20 – 1000 méter között
Kaliber: 93 mm
A vetőcső hossza: 920 mm
Tömege: 12 kg
Hatótávolság: 20 – 1000 méter között
Jász
Gábor -
Jövőnk.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése