2014. január 2., csütörtök

Hírháló hírei II.


Hírháló hírei II.



Sajnos a környékünkön is van két ilyen zsidó család, akik törik a magyart, de most költöztek küldföldről az országunkba. Természetesen biztos anyagi körülmények, kirittyentett ház várta őket.
Nekünk közben pedig nyomják felfelé az adókat, hogy a családalapításról még álmodni se tudjunk.
Magyarként, Magyarországon, a magyar (zsidó) államtól, csak akkor számíthatunk pénzbeli támogatásra, ha kimegyünk külföldre rabszolgának, más szarját kapirgálni össze. Vajon az Igazság, hol késlekedik már?
 
 
A sakkozó Polgár-lányszervezi az amerikai zsidók
Magyarországra telepítését?Texas-i informátorai szerint már nemcsak
Izraelből, hanem az USA-ból is egyre többen vannak, akik
Magyarországot választanák új hazájuknak.
Úgy tudjuk, az
elkövetkezendő két évben hárommillió zsidó betelepítését tervezik az
országba. Az amerikai zsidó közvélemény úgy értesült, hogy
Magyarországon már lakóparkok vannak az izraeli állam tulajdonában,
ahová várják az érkezőket. Tíz évet kell aláírniuk, hogy az országban
tartózkodnak, és ezért cserébe ingyen hozzájutnak az
ingatlanhoz.Texas-i informátorunk több forrásból is úgy értesült, hogy
biztosra vehető a fentiek igazságtartalma. Az egyik egyetemi város
szomszédságában lévő, magyarok által is látogatott cég tulajdonosánál
is megjelentek az amerikai zsidók, és újságolták neki a fontos hírt.
Irány Magyarország, mert minden lehetőség adott ahhoz, hogy
végzettségükhöz méltó állást és megfelelő, őrzött lakóparkokban való
elhelyezést kapjanak. Férfiak, nők mondták el mindezeket, nem is
gondolva arra, hogy talán az Amerikában élő magyarok nem örülnek
túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegen terjeszkedés célpontjává
válik.Informátorunk úgy tudja, hogy konkrét lépések is történtek már
nem egy esetben az egyetemisták beszervezésével kapcsolatosan, és
szerintük az Amerikában már hosszabb ideje élő és tevékenykedő,
egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit
testvére, a szintén jó eredményekkel sakkozó Zsuzsa szervezi a végzős
diákok között a Magyarországon történő lakáshoz és álláshoz jutást.Az
újbudai Sasad Ligetbe várják tehát a zsidókat, amely az ideköltözni
szándékozók ismeretei szerint Izrael tulajdonában van. Egy
izraeli-amerikai végzős egyetemista elbeszéléséből kiderül, tíz évet
kellett aláírnia, emellett biztos állás várja. Tíz év után pedig a
saját tulajdonába megy át a lakóparkbeli ingatlan.A fenti feltételeket
mesélte el egy másik, szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős
diák is. Mint a fiatal nő informátorunkkal közölte: az izraeli állam
tulajdonát képező lakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva
pedig a tulajdonába kerül az ingatlan.Múlt vasárnap érkezett egy adag
zsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikai
állampolgárságúak, kedden pedig további 1800-an költöztek ide. Az
elkövetkező két évben pedig összesen hárommillió izraeli vagy
izraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni - értesült
amerikai informátorunk.Amennyiben helytállóak az amerikai információk,
akkor megint egy rafinált esettel állunk szemben. A hivatalos
statisztikákban ugyanis nem az jelenik majd meg, hogy zsidó származású
emberek költöznek Magyarországra, hanem izraeli-amerikai
állampolgárok. De vélelmezhető, hogy elsősorban az amerikai
hovatartozást fogják presszionálni. Így a statisztikák erdejében
eltűnnek majd a valós adatok, és nehezen lesz nyomon követhető, hogy
szerte az egész világból mennyi zsidó és hangsúlyozottan származású,
nem pedig vallású, vagy identitású ember özönlik be a világ legjobb
természeti területére.Az elkövetkezendő évszázadok tervét már megírták
a titkos szabadkőműves boszorkánykonyhákban, mint ahogyan
előkészítették a francia forradalmat, a magyarországi kiegyezést, s
Nagy-Magyarország feldarabolását is. Talán még hosszú idő a mi
időrendünk szerint, de pont azért lesz majd ismét Kárpát-magyar
Nagyhaza, mert a jelenlegi nemzetállamok lakói is rájönnek, hogy a
betelepült idegen, és nem a magyar a fő ellenfelük. A több ezer éves
magyar nép történelmében pedig mit számít egy-két-három évszázad.
Nagy-Magyarország volt, s lesz.
 
Kapcsolódó cikkek:
 


Maffia vállalkozók:

Elhallgatva!Zsidó betelepítés5


Jobbik: A Fidesz kirabolta Magyarországot (Videóval)




Lecsúszásról, elszegényedésről, korrupcióról, kivándorlásról és az elszámoltatás hiányáról beszélt Volner János Jobbik-alelnök pénteki, évértékelő sajtótájékoztatóján. A nemzeti párt szerint a Fidesz egyszerűen kirabolta Magyarországot. 
A párt évértékelő sajtótájékoztatóján Volner János elmondta, hogy a kormányváltás óta töretlenül nőtt tovább a létminimum alatt élők száma, ez a szám immár a lakosság negyven százalékára tehető. A képviselő ehhez hozzáfűzte, hogy a kormányzati sikerpropaganda ezért is indokolatlan, hiszen kevesek gazdagodtak, sokak szegényedtek.
A Jobbik-alelnök szerint tovább élnek a szocialista kormányok által elkezdett megszorító intézkedések is, mivel a hat nagy megszorító-csomagot a Fidesz ígérete ellenére sem helyezték hatályon kívül. Sőt: a szocialisták által 25 százalékosra emelt áfát tovább, uniós rekordot jelentő 27 százalékra emelték – fűzte hozzá.
Valaki azért csak gazdagodott
2013 a Jobbik szerint egyben „a Fideszhez közeli vállalkozói körök közbeszerzési sikereinek és meggazdagodásának éve volt” – utalt a képviselő például a Simicska-féle Közgép Zrt. folyamatos megbízásaira. Épp ezért a nemzeti párt szerint az Orbán-kormány politikájával gyakorlatilag kirabolta Magyarországot. Volner János emlékeztetett az offshore-cégeknek utalt pályázati pénzekre is, melyek közül 21 milliárd forintnyi tételt a Jobbik tárt fel, valamint a dohánykoncessziós pályázatok körüli visszaélésekre. „A Fidesz megpróbálta kialakítani saját hűbéresi rendszerét az adófizetők pénzéből” – tette hozzá.


4 millió szegény mellett nem kell sikerpropaganda!



 
Ételosztás a Blaha Lujza téren, 2013. karácsonyán

Volner János sajtótájékoztatóján bolsevik módszernek nevezte a takarékszövetkezeti rendszer „erőszakos államosítását”, majd a tervek szerinti újbóli, nemzetközi pályázaton való értékesítét. Kitért továbbá az állami földek bérleti jogának elvételére, és annak a „Fidesszel jó viszonyt ápoló haveroknak” való kiosztására. Az országgyűlési képviselő szerint a szerencsejátékok terén is hasonló helyzet látható, hiszen elvonták a kisvállalkozásoktól a szerencsejáték-működtetési jogot, majd kilátásba helyezték annak újbóli értékesítését.
Csóróság van
Magyarország hét földrajzi régiójából négy Európa húsz legszegényebb régiójába tartozik – tette hozzá, kiemelve, hogy ilyen helyzetben semmi oka nem lehet a kormánynak arra, hogy sikerpropagandát folytasson. A korrupciós világranglistán -folytatta- Magyarország lejjebb csúszott, a helyzet még a szocialista kormányok alattinál is súlyosabb.
A Jobbik politikusa álságos intézkedések tömkelegéről beszélt a bankrendszer megadóztatása kapcsán is, amit álláspontjuk szerint végeredményben az ügyfelek fizetnek ki. Volner János hasonlóan nyilatkozott a Növekedési Hitelprogramról is, melynek első két pillérjéből alig jutott valami a tíz főnél kevesebb embert foglalkoztató kisvállalkozásokhoz.
A legjobbak távoznak
Magyar fiatalok százezrei hagyták el az országot, pont a legképzettebb, legszorgalmasabb, Európában legértékesebbnek számító munkaerőt vagyunk hajlandóak nélkülözni azért, mert ezen embereknek megszűnt a létbiztonságuk és jövőképük Magyarországon – mondta Volner János, majd kijelentette, hogy a jövőbeli Jobbik-kormány egyik legnagyobb feladatának fogja tekinteni annak az ötszázezer magyar embernek visszaszerzését, akik az elmúlt években elhagyták az országot.
Elszámoltatás terén is kudarcot vallott a Fidesz – véli a nemzeti párt képviselője –, mondván, „több volt az elszámoltatási biztos, mint amennyi embert elszámoltattak”. Nyilvánvaló – tette hozzá –, hogy az olyan ügyekben, mint az offshore-visszaélések, a szocialisták és a fideszesek is érintettek, ezért a „a bilit kiborítani” egyiküknek sem érdeke, erre csak a Jobbik lesz képes. „Elszántak vagyunk és meg is fogjuk tenni” – fűzte hozzá Volner János, majd kijelentette: „Magyarország nem teljesít jobban, ehhez egy Jobbik-kormány fog majd kelleni”.
Forrás: alfahir.hu 

Az Izraeliek Magyarországra menekülnek a háború elől.





"Az Izraeliek Magyarországra menekülnek a háború elől.
De miért pont ide és mi támasztja ezt alá?
A következőkben erről írunk pár gondolatot.

"Albert Pike az illuminizmusban kárpótolta magát. Elfogadta a világállam és a világkormány elképz
e
lést és végül is az Egyesített Szabadkőművesség Világtanácsának az élére került. 1859 és 1871 között ő dolgozta ki a jövőben kirobbantandó három világháború katonai stratégiáját, amelyre három forradalommal párhuzamosan kerülne sor, és amely világháborúk végül is lehetővé tennék, hogy a 20. század végére az illuminátusok elérjék céljukat, a világ feletti hegemónia megszerzését, és a világ egy központból történő irányításának a létrehozását.

Albert Pike elképzelése szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.
1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására."

Ezt a pár sort annak érdekében emeltem ki, hogy mindenek előtt tisztába legyünk a cionisták illetve a szabadkőművesek céljával amit el szeretnének érni.
E dolog megértése nélkül nem léphet tovább senki.
Pike leírta szóról szóra, hogy kell az első és a második világháborúnak végbemennie ahhoz, hogy a tervük "sínen legyen". És azok úgy is történtek. Ez is alátámasztja ezeknek az embereknek a hatalmát.
De ne kalandozzunk el a lényegtől.

Tehát tudjuk, hogy a harmadik világháború a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust kell megoldja egy háborúval.
Gyakorlatilag az iszlám világ elpusztításáról beszélünk, ami magában hordozza Izrael pusztulását is.
A zsidó állam egy igen kicsi és kiszolgáltatott területen fekszik tehát nem túl nehéz célpont.
Nem véletlen, hogy rettegnek a zsidók a pusztulástól.

"Hiller István miniszter nagyon büszkén bejelentette, hogy egy kulturális együtt működést írt alá az Izraeli kollégájával és kiment néhány újságíró, hogy megnézzék miről szól ez az együttműködési megállapodás. Majd meglátogattak néhány iskolát és kérdezték az ottani gyerekeket, hogy, hogy-hogy ti magyarul tanultok?
Majd a kérdésre azt felelték, hogy tanulják az új hazájuk nyelvét."

Mondta ezt Molnár Oszkár egy interjúban.

Majd Simon Perez nem burkolva szándékaikat szinte nyilvánosan elmondta, hogy felvásárolják többek közt Magyarországot és ahogy ő ezt látja nincsenek problémáik.

Majd 2004-ben állítólag Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás született.
Amelyek közül a következő érdekességet emelném ki:

A dokumentum 8 pontból állt, íme az egyik legérdekesebb:
"1, Magyarország befogadó célország.

Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné(!), mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja (állítólag ez a szám jócskán bővült), állampolgári jogokat adva a befogadottaknak."

A dokumentum aláírásán részt vettek:

Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.

A többi pontról lehet olvasni a cikk alján feltüntetett források közt.

Jól tudjuk, hogy Országunk földrajzilag szerencsésen helyezkedik el.
Édesvízben bővelkedünk és termőföldünk is egyedülálló.

Saját véleményem erről a zsidó bételpitésről az, hogy Magyarországon nem lesz még egy Palesztina!
Mindenki tisztába van vele, hogy az ultraortodox zsidók akik már most jelen vannak itt és és folyamatosan menekülnek ki Izraelből, miként állnak hozzá a magunk fajta nem zsidókhoz, pontosabban "gojokhoz".
Nem hivatalos forrásokból pedig Ferihegyre naponta akár több járat is érkezik direktbe Tel-Avivból és az onnan érkezőket különleges bánásmódban részesítik.
Bizonyos források azt állítják, hogy a magyar papírokat gond nélkül már a helyszínen át is vehetik.

A magyarságot nem véletlenül próbálják módszeresen irtani és elüldözni földjéről, mert valakiknek kell a hely.

Többek közt erről beszélünk mikor azt írjuk, hogy idegen érdekeket szolgál ki a magyar bábkormány. Hát ezek azok az idegen érdekek. Mert ahogy az országot úgy őket is felvásárolták.

Minden bizonnyal ha Irán ellen megindítják a támadást, a menekültek száma megsokasodik itt is. Azoké a menekülteké akik szemében mi csak levágni való állatok vagyunk és ezek az "emberek" nem fognak attól visszariadni, hogy mint Palesztinában itt is gyermekeket öljenek és családokat szakítsanak szét azért hogy ők "nyugalomban és gazdaságban" élhessenek.

Nem volt véletlen az az extra népbutítás amit a magyar ellen végeztek. Mert olykor nagyobb ellenség a tudatlanság és a butaság, mint a fegyveres katona.

Források:
http://www.e-ido.com/Europai_Ido_2010_01---06-oldal.pdf
http://www.nibiru.hu/moiz.htm
http://www.youtube.com/watch?v=PCHOW2yfFWg
http://www.youtube.com/watch?v=N9TCRf9pd8w
http://aranykor.freeblog.hu/archives/2009/03/14/Albert_Pike_harom_vilaghaborus_terve/
http://www.youtube.com/watch?v=9NNVbp0QeMc "

Forrás:
http://www.facebook.com/aranykorhajnalan

Közzétéve ennyi ideje: 15th September 2012, szerző: Balázs Szémann


Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga
Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.
2. rész
Betelepítés
Központi szerep:
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!
Az energiaközpont:
Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szív csakrája a Kárpát-medencében található.
A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben található a Föld szívcsakrája.
A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.
dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van.
Műhold felvétel:
Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:
Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.
Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.
Vagyisakié az energetikai központ, az a világ ura.
Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik!Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.
A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület.
Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.
tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzéseérdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott.
Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtőlelkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe kerültállami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.



Privatizálás:
A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.
gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.
2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.
A szőlősgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.
Az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. Agazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.
parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában „teljesen ártatlan”. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle.
Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 %-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb…Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.
Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek.
A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni!
Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!
Vilder Penfild professzor:
A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressenek. Olyanokat, amelyek a többit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni. Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselői a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzőbb képviselői a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport.
Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelő képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok…). Nem vette el más népek földjét.
A magyarság alapvető képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövőben őseink útját járva, az ő példájukat kell követnünk!
Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekből:
Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak…..Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvendnem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebből következően egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élő nemzet megalakításában rejlik.”
A korábbi, megelőző századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az őslakosság uzsorával történő kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.
Sir Moses Montefiore:
Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élő zsidókat az „ígéret földjének” elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következőkről szólt:
Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elűzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektől, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
Fentiek szerint mi birtokoljuk az „ Ígéret földjét !”
Ezt követően a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni. A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.
Istóczy Győző említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszereződik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : „A nem zsidó lakosság fogyása…”….” az ország vagyona lépésről-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül….”
A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette. Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki őket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követően nem mutatott jelentős veszteséget.
Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett a részükre.
A világháborúk egyértelműen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelem könyvek ennek éppen az ellenkezőjét tanítják és állítják.
Máté Imre :
Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni.”
Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből részlet:
„ A zsidó nép –egészében véve- a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon,össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. …Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni.”
Izrael:
Földje alkalmatlan életterület, terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történt bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétől eltelt néhány év alatt a jelen időkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet főként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élők egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.
Sem az életterület nem megfelelő, sem anyagilag nem fedezhető hosszú távon az ott élő zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységű költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, amagyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésből hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?!
A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.
MTI: Népszava (2007.12.05.):
budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar főváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok működnek. Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed, a zsidó háromszög. Budapesten működik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás előmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb.”
Betelepítés:
A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Azerdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.
Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, azőslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túlsok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tűnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Uniós zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.
A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetők jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek….Rákosinak, Kádárnak…. Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!
Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erővel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetően nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.
Tel Avív:
Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következő szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az ő tulajdonuk az ő birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fő pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk, sőt egyesek meg is szavazták!
Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni !”
Simon Peresz:
Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.
http://www.youtube.com/watch?v=zK0paj_hFWw&feature=related
Tervek:
Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó, továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.
Néhány évvel ezelőtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre és a vidék sem számíthat jobb helyzetre.
2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,-Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. Amagyar nyelven kiadott bélyegen a következő szöveget lehet összeolvasniA zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthető.
Franciaországban és több államban már „kis zsidó ország”-nak hívják Magyarországot.A külföld felvilágosultabb és jobban tudja mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság.
A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget! 
Izrael:
Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott kiUralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-ot és Amerikát.
A gyűlölettörvény megalkotói és alkalmazói. Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm
Bibliájuk a Talmud ( lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyűlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyűlöli a kereszténységet és Jézust, akit ők feszítettek keresztfára. A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. Agojok (nem zsidókbarmoknak neveztetnek.
Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása.
Talmud idézetek:
Zohar 1,160a :
A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket.”
Sotah, 12a :
Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste.”
Choscen Ham (156,5 Magah) :
Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minősül és azé, aki először megszerzi magának.”
Schabouth Hag.6d :
A zsidók tehetnek hamis esküt.”
Abodah Zara 266 :
A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.”
Libbre David 37 :
„….ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat.”
Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetőséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az ő eltartásuk is. Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra előnyös pozícióban és helyeken előnyt biztosítsanak (Ma már döntően ez a jellemző! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben.
És: „Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! „
Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, aki kettős állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa isIntézkedéseiknem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb, vagy bal oldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi minszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot űznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szóhanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról.Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van.
Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség.A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét „tömjük zsírosra”, míg mi nyomorgunk saját kínunkban. Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb „népnyúzást” valósítják meg.
Egy utunk lehet, mely előre visz. Ez a jobb, vagy bal oldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet.
Magyarellenesség:
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről. (Lásd a Habsburgok származását.)
A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek.
A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Csaucseszku nyíltan hangoztatta területi igényét. Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.
Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bőrű, bűnöző réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülőfalujukból menekülnek.
Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítésSzándékosan uszítják őket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvező feltételekkel a rendőrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsődleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettől eltekintve eltusolják.
Nemzetgyilkosság és népirtás:
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
Védő”oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagy mértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező aviláguralmi helyzetben lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek. A népszerüsítésre a média rendszeresen „szárnyai alá vesz” 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek azoltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések. Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenő vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem.
A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentő és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.
Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát isMinél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bio élelmiszerek előállítása.
(Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.)
A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelően, a népesség további csökkentése érdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nők esetén a teljesmeddővé tételt. Életük későbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késő lesz.
Divattá tették a csípőnadrágot. Hordása miatt ideje korán olyan nőgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddőséghez vezethet.
Homoszexuális kapcsolatok előtérbe állítása. Ebből biztosan nem születnek majdgyerekek.
műtrágyák, különböző ételadalékok nagymértékben rontják a nemző-és fogamzóképességet.
Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték először az abortuszt. Az utolsó 50 évben 6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot !!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.
Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!
Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több időt vesz el a már megszületett gyerekektől. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvető megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.
Megfelelő tájékoztatással még nem késő a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelős a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!
A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétől lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtő! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.
Mag”unkra számíthatunk:
És szinte „büntetésként” ?! újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.
A történelem nagyjaitól idézve:
Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza:
Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukraVedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét.”
A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg:
A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg.”
Zrínyi Miklós„A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!”
József Attila:
Adj magyarságot a magyarnak!”
Gróf Széchenyi István:
Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormányhuzamosan megmarad a helyénakkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen.”
Viktor Hugo:
Magyarország a hősök nemzete. Magyarország az a hősiesség megtestesülése.”
A nepáli papok:
2005-ben kijelentették, hogy mindennap imátkoztak a Földért. Most „vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.”
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:
Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhódása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhódás már megindult Önöknél!”
Dalai Láma üzenete a magyarokhoz: http://www.freevlog.hu/play?v=u453950f7058fd
A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút. „ Magyarok! Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk! Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent. Biztos vagyokabban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanaktovábbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor – és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes.Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm.”
magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk.
A fentiek miatt a jelenlegi helyzetből nem a további sopánkodás és nem is a gyűlölet a kivezető út. A nemzetnek változni, alakulni és fejlődni kell. Meg kell találni a helyes, Fényhez vezető utat. Mi, magyarok legyünk a Fény az éjszakában. Fényként világítsuk be a világot, s így teremtsünk új, boldog Magyar Hazát a Kárpátok alatt. Mutassunk utat az emberiségnek! Szarvasi emléktábla:



Bízzunk magunkban és abban, hogy „megtáltosodni” kizárólag
táltos nemzet tud. Táltos nemzetről pedig csak a magyarság
beszélhet. Merjünk végre nagyok lenni, büszke fővel őseink
kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz
magyarságunkkal feltámadni!
Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik,
aki keres, az talál!”
Itt az ideje az ébredésnek !!!
Mária Országa”




Új honfoglalók - Welcome to Nyírtass! - Haszidi Zsidók Nyirtasson 200





Januárban az MTV-n Az igazság soha nem késő című dokumentumfilm 



Örömmel adjuk tovább a hírt, hogy az MTV 1 új időpontban, mégis csak műsorra tűzi Jelenczki István AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ I-III. című dokumentumfilmjét. A film az 1991 őszén Zétényi Zsolt által benyújtott, és az országgyűlés által elfogadott igazságtételi törvény sorsát mutatja be.

A film egymást követő két napon kerül sugárzásra az alábbi időpontokban: 

2014.01.02. csütörtök 21.50. első és második rész,
2014.01.03. péntek 22.15. harmadik rész. 


Az iskola törölte Krisztust a Csendes Éjből 


DECEMBER 27, 2013 
foxnews.com - Idők jelei
 

Egy New Yorki iskolakerület döntése komoly ellenérzéseket váltott ki a szülőkből, miután a karácsonyi műsor során előadott Csendes Éj szövegét átírták, hogy az ne tartalmazzon utalásokat Krisztusra.

"Számomra ez sértő," mondta Robet Dowd, az egyik szülő, a WCBS csatornának.

A szülők és a koncert más hallgatói megdöbbenve vették tudomásul, hogy a mindenki számára ismert karácsonyi dalból hiányoztak a Jézusra utaló részek, mint például a "Szent Fiú", a "Szent Szülepár" vagy a "Krisztus megszabadít". A törölt részeket a "mennyei álom ölén" szavakkal pótolták.

Susan Agruso, az iskola igazgatója azt mondta, hogy a szöveget azért változtatták meg, mert nem akarták megsérteni a hallgatóság nem keresztény tagjait.

"A kórusvezető szerint a dal így nem sértette más hitek követőit," nyilatkozta az igazgatónő egy lapnak.

Az iskola december 17-i közgyűlését elárasztották a tiltakozó szülők.

"A Csendes Éj egy vallásos ének," mondta Kevin McDonald, az egyik szülő a gyűlésen. "Ez egy vallásos himnusz, ami 
Jézus születését meséli el."

Az Oktatási Bizottság azóta egy bocsánatkérést is közzétett a honlapján, kijelentve, hogy az előadás őket is sértette.

"Az Oktatási Bizottság nem hagyta jóvá ezt a döntést és nem is tiszte a koncertre szánt dalok felülvizsgálata," áll a nyilatkozatban. "Úgy tudjuk, hogy a munkatársak nem tiszteletlenségből hozták a döntést." 





**

Vona Gábor jót evett egy zsidó étteremben




Vacsoracsata a t.házból - a Hír24 ünnepi, gasztropolitikai videósorozata. A mai részben a főjobbikos tetkót villant, szüzet pirít és radikalizmusról beszél. 
Sorozatunk első részében Bajnai Gordon főzött halászlét, miközben rezsizett és orbánozott. 
A második részben Vadai Ágnes, a DK színeiben aszalt gyümölcsös pulykamellet mutatott és a baloldali összefogásról beszélt. 

Ezúttal a Jobbik pártelnökéhez mentünk. Vona Gábor meglepetésünkre nem hagyományos magyar ételt főzött, amikor arra kértük, készítsen el egy, Vonáéknál szokásos karácsonyi menüt. A videóból kiderül, miért kuszkusz és görögsaláta kerül az asztalra, és hogy igaz-e a legenda a Jobbik-elnökről és a zsidó étteremről. 
Kapcsolódó: 
   Lemondott és kilépett a Jobbikból az elnök! 
   Kilépett három alapító a Jobbikból: Kovács Dávid, Nagy Ervin és Fári Márton 
   Kilépett a Jobbikból Lenhardt Balázs (is) 
   Szegedi Csanád kilépett a Jobbikból 
   Szegedi Márton is kilépett a Jobbikból 
   Rozgonyi Ernő is kilépett a Jobbikból 
   A vásárhelyi polgármester-választáson harmadik, Kovács Sándor kilépett a Jobbikból 
   Vörös Gyula győri képviselő kilépett a Jobbikból 
   Választás elé állította a párt, kilépett a Jobbikból a képviselő 
   Kiss Attila is kilépett a Jobbikból 
   Kilépett a Jobbikból a csendőrség újraálmodója is 
   Kilépett a Jobbikból Lévai György a Jobbik helyi képviselőjelöltje 
   Kilépett pártjából Polgár Károly, a Jobbik mohácsi önkormányzati képviselője 
   Három alelnök is kilépett a Jobbikból a Magyar Gárda miatt 
   Lemondott és kilépett a pártból a jobbikos képviselő Boruzs Imre 
   Listavezető volt, most kilépett a Jobbikból Gál Péter Pál 
   Kizárták a Jobbikból Endrésiket és Kisgergelyt 
   Kizárták a Jobbikból a párt szentendrei önkormányzati képviselőjét 
   Varanyi Sándor: erkölcsi és morális válság van a debreceni Jobbikban, kizárták 
   Egymást nyírják a Jobbikban 



Több tízezer kisbolt nem nyit már ki januártól 

2013.12.26. 16:04 lorincimagazin 
A XVIII. kerületben mintegy kétszáz - országosan harmincezer - kereskedő döntött úgy, hogy év végén becsukja a boltot. Bár Magyarország a fideszesek szerint Jobban Teljesít, a gyér forgalom mellett akkora terhet jelent az új pénztárgépek bevezetése, hogy azon még a kilátásba helyezett ötvenezer forintos állami támogatás sem segít. 

Harminckétezer kisvállalkozó már nem is rendelte meg az új, online adatkapcsolatra képes pénztárgépet, inkább lehúzzák a rolót - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből. Az átállás költségeit lehetetlen kigazdálkodni a csekélyke forgalomból, amit a kisebb üzletek bonyolítanak. Sok helyen már magát sem tartotta el az üzlet, nekik egyáltalán nem éri meg beruházniuk az új kasszára. Akik viszont talpon maradnak, azoknak muszáj beépíteniük az árakba az online adatkapcsolat terheit. Az adatátvitel havonta 2300 forintba kerül, s az új gépek karbantartásigénye is növeli majd a kiadásokat. 
Ráadásul az ötvenezer forintos állami támogatás is elszállhat, mert azt csak azok kaphatják meg, akiknél még az idén működni kezdenek az új gépek. A NAV tájékoztatása szerint 120 ezernél valamivel több megrendelést regisztráltak, de eddig csak kicsivel több, mint tízezer kassza lett bekötve. Márpedig szilveszterig már csak két munkanap van, így mintegy százezer kereskedő bukhatja az állami támogatást. 
Kapcsolódó: 
   Elbaltázott átállás: leáll az ország január elsején? 

Újabb bizonyítékok támasztják alá a Moszad szeptember 11-i merényletekben játszott szerepét - állítja egy amerikai politikai elemző 

2013-12-26. 13:00 Kuruc.info 
Az USA kormányát irányító izraeli lobbi igyekszik eltitkolni annak a 28 oldalas dokumentumnak a létezését, mely eredetileg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hátterét vizsgáló jelentés része volt - írja Gordon Duff politikai elemző a Press TV honlapján megjelent cikkében. 
A szerző rámutat, hogy a jelentés szóban forgó részletét George Bush parancsára távolították el, mivel abban az izraeli titkosszolgálatoknak a szeptember 11-i terrorakciók megszervezésében és végrehajtásában játszott szerepéről volt szó. 
A Kongresszus elé terjesztett jelentés eltávolított, 28 oldalas részlete "A külföldi támogatásra vonatkozó források" címet viselte. Gordon Duff cikkében rámutatott, hogy a legbefolyásosabb izraeli lobbiszervezet, az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) az elmúlt években óriási erőfeszítéseket tett az eltávolított jelentésrészletben szereplő információk kiszivárgásának megakadályozása érdekében. 
A szerző tudomására jutott információk szerint viszont most két kongresszusi képviselő - a demokrata Stephen Lynch és a republikánus Walter Jones - nemrégiben hozzájutott a 800 oldalas jelentés egészéhez, beleértve az eltitkolt részt is. A dokumentumban szereplő tényeket állítólag sokkolónak találták, mivel az derült ki belőlük, hogy a szeptember 11-i terrortámadások tetteseit nem Afganisztánban és nem is Irakban kellett volna keresni. 
"A teljes amerikai adminisztráció, a Kongresszus, a Pentagon, a CIA, az NSA és több más szervezet vezetői mind tudták, hogy mi szerepel a kongresszusi jelentésben. Mindegyikük hazudott a 9/11-es bizottságnak. Ugyanakkor olyan intézkedéseket léptettek életbe, amelyek révén elnyomták a szabadságot az országban, és százezreket mészároltak le szerte a világon, ezreket raboltak el és kínoztak meg. Tették mindezt hazugságokra alapozva" - írja cikkében Gordon Duff. Az elemző cikkében arra is rámutat, hogy a zsidó lobbicsoportok a lelepleződés elkerülése érdekében most zűrzavart keltenek, és olyan információkat terjesztenek, melyek szerint a jelentés eddig titkosított részében valójában a szaúd-arábiai titkosszolgálatoknak a szeptember 11-i merényletekben játszott szerepéről van szó. 

Hogy pontosan miféle információk szerepelnek az eltitkolt jelentésben, egyelőre nem tudható. Egyáltalán nem zárható ki azonban, hogy például szó esik benne magas rangú amerikai titkosügynökök és bin Laden között, még a '90-es években, Los Angelesben és Washingtonban lezajlott találkozókról. Vagy éppen arról, hogy egy Dmitrij Khalezov nevű, nukleáris kérdésekben járatos orosz titkosügynök 2007-ben az FBI-nak elárulta: 2001. szeptember 12-én Bangkokban moszados kémekkel találkozott, akik mint sikeres moszados akciót "ünnepelték" az előző napi merényletet. (Ugyanezen a napon Benjamin Netanjahu is arról beszélt, hogy ami történt, "kedvező Izrael szempontjából".) Az amerikai politikai elemző szerint az egyik moszados kém, egy bizonyos Mike Harari arra akarta rábeszélni az orosz ügynököt, hogy csatlakozzon a Bali szigetén tervezett merénylet előkészületeihez. (2002. október 12-én a 202 halálos áldozatot követelő terrorakció Bali szigetén be is következett.) 
Gordon Duff úgy tudja, hogy az orosz kém, Dmitrij Khalezov azt is elmondta az FBI ügynökeinek, hogy Harari felfedte előtte: nukleáris robbanóanyagot is felhasználtak a New York-i ikertornyok lerombolásához, a Pentagon elleni támadáshoz pedig rakétát vetettek be, amit egy Victor Bout nevű, ugyancsak Bangkokban székelő fegyverkereskedő segítségével juttattak el Amerikába. 2008-ban Boutot Bangkokban letartóztatták, azzal a váddal, hogy fegyvereket juttatott el a kolumbiai lázadóknak. 
Perge Ottó 
Kapcsolódó: 
   Egyre több amerikai kételkedik a hivatalos 9/11-mesében 
   A világ egyik legnagyobb hazugsága: a 9/11-WTC-s átverés - egy kiváló dokumentumfilm 



Betiltaná az unió a dán fahéjas csigát 

2013. december 27. péntek, 09:27 Kurír 
Valószínűleg idén élvezhették utoljára kedvenc nemzeti süteményüket, a fahéjas tekercset a dánok. Az Európai Bizottság ugyanis az egyik elengedhetetlen alapanyag, a fahéj, betiltását tervezi. A fűszernövény egyik fajtája mérgező lehet, ha túl sokat használnak belőle. 
Kanelsnegler - így hívják dánul a fahéjas tekercset, amely jövőre tiltólistára kerülhet Brüsszelben. Elkészítéséhez ugyanis rengeteg fahéj kell, annak is a legelterjedtebb, cassia nevű fajtája. Ez azonban rendkívül sokat tartalmaz kumarinból, a fahéj egy természetes összetevőjéből, amely nagy mennyiségben mérgező vegyület. A szokásos felhasználás nem jelenthet problémát, de aki evett már igazi dán fahéjas tekercset, az tudja, hogy abban elképzelhetetlen mennyiségben van az egzotikus fűszerből. 
Dániában, persze, háborognak. Mint Hardy Christensen, a Dániai Pékszövetség Elnöke a Daily Mail-nek mondta, véget ér a fahéjas tekercs korszaka. ,,Kétszáz éve sütünk tésztát és tekercseket fahéjjal. Senkinek nem lett eddig semmi baja" - mondja a cukrász. El sem tudja képzelni, hogy fogják betartani az uniós szabályozást, amely kilónként 15 mg kumarin tartalmat engedélyez. 
 
Betiltaná az unió, mert mérgező a fahéj?

Sokan a dán kormányt hibáztatják és a svédek példáját emlegetik. Ők hagyományos és szezonális ételnek minősítették a fahéjas süteményeiket, és ezzel a határérték háromszorosára, 50 mg-ra kaptak jóváhagyást az EU-tól. A dánok azonban csak jövő februárig kaptak átmeneti felmentést a korlátozás alól. Bár az ország lakói kifogásolják azt is, hogy a kumarin káros hatásáról ellentmondásos bizonyítékok vannak és szerintük a kövérség előbb végezne azzal, aki halálos mennyiséget enne a kockázatos hozzávalót tartalmazó péksüteményekből. 

Mákoskalács-elvonókúra 

Kiss János 2005. augusztus 10. MKDSZ 
Hát kérem, amin egy-két éve a fél ország röhögött, bosszankodott, vagy éppen dühöngött, arról most kiderült, hogy nem egy félresikerült agit-prop ökörség volt. Akkor azt hittük, az "ehetünk-e az unióban mákosgubát?" című reklámdömpinggel az emberek elhülyítését célozzák meg, és a fontosabb dolgokról akarják elterelni vele a figyelmünket. Hogy azért-e, mert az embereket valóban foglalkoztató kérdésekre nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni, azt döntse el ki-ki, a maga vérmérséklete szerint. 
Pedig az EU-csatlakozás népszavazásának másnapján Medgyessy "Come Back" Péter ex-miniszterelnök a félelmek eloszlatására mákosgubát osztott a Felvonulási téren. Hogy a mákosguba-őrület nem éppen népi kezdeményezésként indult, hanem a kormány béna EU-propagandája ültette el a köztudatban, akkor, ott, mintha nem hangzott volna el. Mindegy. A lényeg, hogy megígérték nekünk. 
Okosok most kitalálták, hogy január 1-től egy kivételével az összes nálunk honos mák termesztését betiltják. Mert kábítószer készítésére alkalmasak. Hamar rájöttek, nem mondom. Eddig bizonyára kábultan néztek ki a fejükből az EU-csatlakozás okozta mámoros bódulat hatására, azelőtt meg nem foglalkoztak ilyen hülyeségekkel. Sajna, most magukhoz tértek, és elkezdtek gondolkozni, mivel is lehetne még csesztetni a népet? 
Annyi mindent elvettek már tőlünk, végülis minek még az a sok zabálás is? Folyton csak a mákos bejgli, mákosguba, mákospite, mákosrétes! Hogy a mákostésztáról ne is beszéljünk! Azt már a mexikói 6:0 után száműzni kellett volna a magyarok étrendjéből! Bezzeg a régi szép időkben ez is máshogy volt. A legenda szerint a 48-49-es szabadságharc után az osztrákok sörrel koccintottak az aradi kivégzések estéjén, erre válaszul a magyarok 150 évig nem ütötték össze a korsóikat. Manapság meg a mexikói fiaskó után - amit ráfogtak a játékosokkal megetetett tésztára (is) - még mindig azt esszük minden lelkiismeret furdalás nélkül. Hát most majd nem fogjuk. Megmutatjuk a sok mákvirágnak, hogy milyen a magyarok istene. 150 évig nem eszünk mákot, és kész! Megelőzzük a kábitószerfogyasztás további terjedését, és ápoljuk a nemzeti hagyományokat. Dupla haszon. 
Természetesen a termelők legtöbbje a betiltandó tizennégy fajta valamelyikét termeszti és a január 1-i változásokról még nem is hallott. Valószínűleg olyat se hallottak még, hogy valaki az ő mákjukkal megszórt guba elfogyasztásától vált volna kábítószerfüggővé. Hogy szerencsétlen termelőkkel mi lesz, azt senki nem tudja. Egyébként kíváncsi lennék, mi fog történni akkor, ha a megmaradt mákfajtát valamikor a jövőben megtámadja egy fertőzés és kipusztul. Vagy ha abból az egy fajtából akármilyen okból nem lehet majd kellő mennyiséget termelni. Itt állunk majd karácsonykor mákosbejgli nélkül. Bár nem is. Majd jó pénzért behozzuk külföldről. Lehetőleg nem mérgezetten, mint a paprikát. Valakinek biztosan haszna lesz ebből is. 
Remélem, ezután a korszakalkotó ötlet után kivonják a forgalomból egy kivételével az összes ragasztót is. A poén kedvéért az az egy megmaradt lehetne a Technokol Rapid. Hígítót se szeretnék látni az üzletek polcain. És mindenki beláthatja, hogy a recept nélkül kapható gyógyszerek nagy része is feketelistára kell kerüljön, hiszen azokat alkohollal is be lehet szedni, ami nem jó. A barack is pusztuljon! Nem elég, hogy a termelők állandóan a felvásárlási árakra, meg a beígért állami támogatások elmaradására panaszkodnak, még pálinkát is készítenek belőle. 
És mi lesz akkor, ha én sutyiban tiltott mákkal töltött bejglit eszem? Tessék mondani, az már kábítószer-fogyasztásnak minősül? Ha igen, akkor inkább megelőzöm a lebukást, és magam megyek el a rendőrségre önfeljelentést tenni. Hátha megtudom, milyen a mákosbejglielvonó-kúra. 

Mi a baj a szódabikarbónával? Tényleg betiltják? 

2013.05.15.08:17 nyugat.hu 
"...mert gyalázat, hogy a szódabikarbónánkat készül elvenni tőlünk az EU." De tényleg így van ez? Micsoda nemzeti vágta lett a románok által bedobott mics-ügyből. 
Szeretem az olyan, forrásmegjelölés nélküli írásokat, amelyek az EU állítólagos intézkedéseivel szemben, nemzeti hevülettel - a tények ismertetése (ismerete?) nélkül riogatnak. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, amikor a fél ország attól rettegett, hogy a labancok miatt nem lehet majd mákosgubát enni, aztán jöttek azzal, hogy az EU betiltja a gyógynövényeket (2011-es hírharsona), most pedig kedvenc közösségi oldalamon jön szembe velem a hír, ezrek osztják és lájkolják, hogy nélkülözhetetlen és őshonos konyhai matériánkat, a szódabikarbónát is el akarják venni tőlünk. 
 
Szódabikarbóna

A magyar nőkhöz címzett honlapon tényleg nem kevesebbet állítanak, minthogy "az Európai Bizottság betiltja több tartósítószer, így a szódabikarbóna élelmiszer-adalékanyagként való felhasználását. Nyilvánvaló, hogy ismét egy olyan intézkedésre kerül sor, amely amellett, hogy gazdasági hátrányt okoz, hagyományokat nem tisztelve, lehetetlenné teszi nemzetek ételspecialitásának elkészítését." 

Gyorsan utánakeres: mi van? 

És tényleg: micsoda kavarás, zagyvaság honol a nemzeti ütőerekben, magyar nők fórumain, szkíta motorosok honlapjain... micsoda nemzeti vágta lett ebből a románok által bedobott mics-ügyből. Merthogy az egész botrány a román nemzeti húsipar egyik húzótermékén bukott ki, és most azt védelmezi mind ki magyar. 

A fórumozók mindenesetre rémeket látnak, és a betiltás jeleként értékelik, hogy sem a boltban sem a patikákban nincs már szódabikarbóna. Utánanéztem, Szombathelyen van. 

A szódabikarbónás mics tényleg veszélybe került 

Ami biztos, hogy az ortodox húsvét hírszegény hetében nagy riadalmat keltett Romániában, hogy a nemzeti eledelüknek számító mititeit (vagy micit) betilthatja az Európai Bizottság, mert az nem felel meg a brüsszeli élelmiszer-biztonsági normáknak. A mics ugyanis szódabikarbónát tartalmaz, ez adja a kolbászkák jellegzetesen ruganyos állagát. (A termékből évi 22 ezer tonna fogy Romániában - nem piskóta.) 

Ahogy kibetűzgettem a neten, szó sincs arról, hogy eztán betiltanák úgy ahogy van a szódabikarbónát, hanem csak arról folyik a vita, hogy az EU szabályozni kívánja az olyan húskészítmények (!!!!) eladását (hangsúlyozom: húskészítmények) amelyek nátrium-bikarbonátot tartalmaznak. (Június elsejétől ugyanis a szódabikarbónát húskészítményekben megtiltott tartósítószerek és antioxidánsok közé sorolják). 

Valószínűleg maradhat a mics olyannak, amilyennek szeretik 

Az Európai Unió azonban elfogadhatja a román Ponta-kabinet azon kezdeményezését, miszerint a micset nemzeti ételként védik le. Ezt nemrég Frederic Vincent, az egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős EU-biztos jelentette ki. 

Apropó, miért kell szódabikarbóna a micsbe? 

A mics nyersen ledarált marhahús, sertéscomb bárányhús és fűszerek keveréke, a szódabikarbóna lágyítja, tartósítja a nyers húst, attól válik roppanóssá. Más kérdés, hogy veszélye többek között nem is fogyasztásában rejlik, hanem például abban, hogy állítólag a szódabikarbónával remekül el lehet nyomni a rohadó hús jellegzetes, ám nem éppen kellemes szagát. 

Egy biztos, mi magyar anyák megnyugodhatunk: ahogy nagyanyáink, ha ipari méretekben nem akarunk nyers húsos kolbászkákat árulni, nyugodtan vásárolhatunk eztán is szódabikarbónát, bevehetjük gyomorégésre, súrolhatunk vele kádat, és dobhatunk belőle sütőpor helyett a muffinos masszába. 

Pár napja, telefonos megkeresés után hivatalos levélben fordultunk az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézethez. A válaszra azóta is várunk. (Ha megkapjuk, azonnal kitesszük honlapunkra.) Addig is, az alábbi kérdéseket tettük fel: 

- Valóban készül-e arra az EB, hogy betiltsa a szódabikarbónát? Ha betiltják, csak hús-készítményekben, vagy tényleg élelmiszerboltokban és patikákban sem lehet majd kapni? 

- Mi a magyarázat, miért? Szabad vagy nem szabad húskészítményekben használni? És ha nem, akkor miért nem? 

- Káros-e vagy egészséges (milyen mértékben) a szódabikarbóna élelmiszerekben történő felhasználása? Például, ha sütőpor helyett használjuk, gyomorégésre vagy fogmosáshoz? 

- Olyan információkat is olvasni, miszerint a húskészítményekben a szódabikarbóna azért veszélyes, mert remekül el lehet nyomni vele a rohadó hús jellegzetes, ám nem éppen kellemes szagát. Igaz ez? 

Az EU tényleg betiltja a gyógynövényeket? 

Piac&Profit - eletforma.hu fenyportal.hu 
Egy európai direktíva értelmében, amely a gyógy- és aromanövényeket a gyógyszer kategóriába sorolták. Az új jogszabály szerint a naturista gyógyszereket az orvosságokhoz hasonlóan hosszadalmas és költséges bevizsgálást követően lehet csak forgalomba hozni. 
Februárban kaptam először felhívást, levelet arról, hogy talán betiltják a gyógynövényeket és gyógynövény alapú készítményeket. Nem akartam elhinni! Egy újságíró kolléganőmmel is utánanéztünk, és többen azt gondoltuk, hogy csakis egy összeesküvés-elméletről lehet szó, annyire ostoba nem lehet egyik kormányzat sem, hogy évezeredes hagyományokat, tapasztalatokat sutba dob. Sajnos a valóság mást mutat... 
Áprilistól eltűnhetnek a drogériák polcairól a gyógynövénykészítmények egy európai direktíva értelmében, amely a gyógy- és aromanövényeket a "gyógyszer" kategóriába sorolta. Az új jogszabály szerint a naturista gyógyszereket az orvosságokhoz hasonlóan hosszadalmas és költséges bevizsgálást követően lehet csak forgalomba hozni. Heidi Stevenson angol természetgyógyász tavaly kezdett aláírásokat gyűjteni, hogy megakadályozza a sokak szerint egyértelműen a gyógyszerlobbinak köszönhető új törvény életbe lépését. 
A népi gyógyászat több száz - ezer - éve fordul segítségért a fákhoz, füvekhez, virágokhoz prevenciós céllal és a betegségek mellékhatások nélküli gyógyítása érdekében is. Napjainkig közel kétszáz növényről bizonyosodott be, hogy jótékonyan hat valamilyen testi, lelki problémára. Most mégis előfordulhat, hogy a tisztán gyógynövényeket tartalmazó hazai készítmények tavasztól eltűnnek a polcokról. A felhördülést kiváltó irányelvet (2004/24/EK) 2004-ben fogadta el az Európai Unió, és hét évet adott a tagállamoknak a rendelkezés bevezetésére. Az irányelv által előírt költségek és rendszerek ugyanakkor, úgy tűnik, kezelhetetlenek a kisvállalkozásként működő gyártók számára, amelyek a növényi termékek elsődleges szállítói - hangsúlyozza Heidi Stevenson. Az angol természetgyógyász szerint a szabályozás túlkapás, és bár méltánylandó a törekvés a fogyasztó megfelelő tájékoztatására, a direktívában kijelölt út elfogadhatatlan. 
A gyógyteák végnapjai 
Magyarországon 2005-ben készült el az a törvény, amely a "növényi gyógyszer" kategória felállításával száműzheti az évszázados tapasztalatokon és hagyományokon alapuló készítményeket. Eszerint ugyanis a jövőben a gyógyszerekével azonos módon ítélik meg a gyógynövényeket és a gyógynövény alapú készítményeket, így azokat csak a medicinákéhoz hasonló, hosszadalmas és költséges bevizsgálást követően lehet forgalomba hozni. Pedig manapság, amikor az emberek többsége egészségtelen, feszültségekkel teli és megbetegedésekhez vezető életet él, nagyon fontos, hogy mind többen segítsék szervezetük regenerálódását természetes módon is. 
A helyes életmódhoz éppúgy hozzátartozik a természetes füvekből készült feszültségoldó vagy immunerősítő gyógytea fogyasztása, mint a rendszeres testmozgás. Különösen, amikor a kormányok egészségügyi kiadásai az egekbe szöknek, és az országok gazdasági mutatói szorosan összekapcsolódnak a társadalom egészségi állapotával. Lényeges lenne tehát, hogy mind többen találjanak vissza a természetes életmódhoz, amelynek része a gyógyfüvek ismerete és használata is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbb 2008 novemberében a Pekingi Nyilatkozatban szólították fel a kormányokat arra, hogy tegyék a nemzeti egészségügy részévé a hagyományos gyógyítást, és becsüljék meg a népi gyógyítók tudását. A nyilatkozat arra ösztönzi az orvosokat, egészségü gyi intézményeket, hogy működjenek együtt a népi gyógyítókkal, olvasható Gyuri bácsi - Szabó György -, a híres bükki füvesember honlapján. 
Gyógynövényből növényi gyógyszer 
Ennek épp az ellenkezője történik az unió 27 tagállamában, így hazánkban is. 2011. április 1-jétől gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények már nem hozhatók forgalomba gyógyhatásra való hivatkozással. Ez érinti az Országos Gyógyszerészeti Intézet által korábban "gyógytermékként" regisztrált növényeket tartalmazó kapszulákat, oldatokat, teakeverékeket, egykomponensű teákat. Mintegy 300-350 ilyen termékről lehet szó - véli Bernáth Jenő, a Budapesti Corvinus Egyetem kertészettudományi karának professzora a Natúrsziget internetes oldalon megjelent cikkben. Hiába javasolná az orvos kiegészítő kúraként például a fokhagymatablettát, ha a beteg sehol nem tudja megvásárolni. A kamilla- vagy a hársfatea is eltűnhet a jövő hónaptól a gyógynövényboltokból. 
A szabadgyökök okozta káros oxidációs folyamatoktól a sejteket védő szőlőmagkapszula vagy a szívizomzatra jótékony galagonyatea sem lesz könnyen beszerezhető a drogériákban, ahol kizárólag a vitaminok, illetve az ásványi anyagokat tartalmazó termékek maradnak. Az előbbieket - amennyiben gyógyszerkönyvi minőséget képviselnek, és ezt hatósági bevizsgálás igazolja - gyógyszerként a patikákban kell keresnünk. A bevizsgálás viszont rendkívül drága és bonyolult eljárás, így a kisebb cégek valószínűleg kiszorulnak a piacról. A gyártó dönthet úgy is, hogy étrend-kiegészítővé vagy élelmiszerré minősítteti a korábban gyógyhatású készítményként forgalmazott termékét, ekkor viszont a dobozokon nem szerepelhet a gyógyító hatásra vonatkozó utalás. Persze a világhálón ezután is lehet tájékozódni arról, hogy melyik növény mire jó, a beszerzése viszont jóval nehezebb lesz. Ráadásul azok, akik eddig is jobbára a gyógyszerekben hittek, ezután igazolva is látják vélelmeiket. 
Eltérő reakciók 
A magyar jogszabály lehetővé teszi, hogy a korábban már legyártott termékek lejárati idejükig, de legfeljebb még két évig forgalomban legyenek. 2011. március 31-éig a gyártóknak arra is van lehetőségük, hogy egyszerűsített eljárás keretében kérjék készítményeik átminősítését növényi gyógyszerré. A jogszabály 2005-ös módosítása óta viszont egyetlen hazai termék átminősítése sem történt meg, válaszolta a gyógy- és aromanövények tanszék professzora a Natúrsziget portál kérdésére, amely "Védjük Meg Kamillát!" jelszóval csatlakozott Stevenson kampányához. Még ez is olyan többletráfordítást és adminisztrációs terhet jelent, amit, úgy tűnik, a kisebb hazai cégek nem vállaltak. A szakember szerint a megszűnő 300-350 termékből legfeljebb két-három sikeres átminősítésére lehet számítani a határidő végéig. A gyógynövénypiac védelme érdekében az unió egyes tagállamai igyekeztek törvényes kiskapukat hagyni ott, ahol a direktíva ezt lehetővé teszi. Az unió például konkrétan nem határoz za meg a növényi gyógyszerré való átminősítési folyamat lépéseit, így a tagállamokon múlik, hogy az mennyire szigorú vagy bonyolult. Bernáth Jenő szerint az is védené a piacot, ha az élelmiszerré történő átsorolásnak is lennének minőségi feltételei annak érdekében, hogy csak olyan gyógynövényteák, teakeverékek legyenek forgalmazhatók élelmiszerként, amelyek a biológiai hatásért felelős anyagokat garantáltan tartalmazzák. Ez növelné a vásárlók bizalmát. 
Kapcsolódó: 
   A 4 leghatékonyabb salaktalanító gyógynövény 
   Lechner Judit biokertész: A magyarok virágoskertje 
   Fűszeres, virágos kalendárium, a tizenkét hónap történései a kertben 
   Kárpát-medence a földi paradicsomkert 

Az Unio betiltja az egészséget Európában? 
Új uniós szabályozás miatt betilthatnák a kerti veteményest 
2013. október 10. csütörtök, 18:01 ÚjÁsz 
Nemzetközi online petíciót kezdeményezett május elején egy német civil csoport az új európai vetőmagszabályozás-tervezet ellen, ami veszélyeztetheti a tájfajtákat és a mezőgazdasági sokféleséget. Tiltakozó levelük szerint a brüsszeli szabályozás az agrokémiai ipar érdekeit szolgálja. Napjainkban tíz nagyvállalat uralja a világ vetőmagpiacának háromnegyedét. 
Vetőmag-nagyvállalatok lobbizták ki 
A petíció kezdeményezői szerint az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának rendelkezése maga után vonná számos hagyományos és ritka gyümölcs-, zöldség- és gabonafajta eltűnését a piacról. A helyi adottságokhoz valamint biotermesztéshez alkalmazkodott, változatos fajták használatát az unió által javasolt bürokratikus szabályrendszer megnehezítené. 
Az új uniós vetőmag-szabályozás tervezete elősegíti, hogy a vetőmagpiac néhány vetőmagipari vállalat kezében összpontosuljon, ezáltal a mezőgazdasági nagyvállalatok befolyása tovább erősödne, kiszorítva a kistermelőket és a biogazdálkodókat a piacról - állítja a tiltakozók csoportja. A szabályozás értelmében csak génbankokon keresztül lehetne elérni a változatos fajtákat és kötelezővé tennék a fajtabejelentéseket. 
A petíció követelései közt szerepel az, hogy a jelenlegi regisztrációs kritériumokat enyhítsék az olyan növényfajták esetében, amelyek sokféleségükből adódóan alkalmasak a biotermesztésre, mivel így az egyes földrajzi régiók mezőgazdasága a klímaváltozáshoz, az új kártevőkhöz és a betegségekhez való alkalmazkodóképessége megmarad, és továbbra is lehetővé teszi a környezetbarátabb életmódot. 
A jelenlegi, vetőmag regisztrációra vonatkozó kritériumok alapján bizonyos, veteményre szánt növényfajták regisztrációs kérelmét rutinszerűen elutasítják. A német tiltakozócsoport szerint alig van már néhány olyan növényfajta, amelyeket kifejezetten a biogazdálkodás számára hoztak volna létre a sokféleségük alapján. Az ökológiai gazdálkodásnak azonban szüksége van olyan növényekre, amelyek vegyszerek nélkül is elég erősek és ellenállók, ez pedig kizárólag széleskörű, természetes génkészlettel lehetséges. 
Szőcs-Buruss: Franciaország az első áldozat 
Szőcs-Boruss Miklós Attila, a kolozsvári székhelyű Ecoruralis Egyesület vezetője lapunknak elmondta, a vetőmag-nagyvállalatok sikeres lobbijának az eredménye a szóban forgó uniós intézkedéscsomag, ami, ha elnyeri az Európai Parlament támogatását, két éven belül teljesen felszámolná a térség kisgazdaságait, a helyi termelőket és a biogazdálkodást. 
A termelők nem vihetik piacra az árut, ha a vetőmag nem szerepel a nemzeti regiszterben, márpedig a bevizsgálás nagyon költséges, a háztáji gazdaságok számára teljesen lehetetlen feladat. Szőcs szerint Franciaország az intézkedés ötletadója és egyben az első áldozata is, ahol már néhány éve érvényben van egy olyan nemzeti szabályozás, amely teljesen eltüntette a kisgazdákat a piacról. 
Büntetnék a piaci zöldségárusokat is 
Elképzelhető például akár az is, hogy két éven belül a kolozsvári nagypiacon ellenőrök bírságolják a hóstátiakat, ha nem tudják igazolni, hogy az a vetőmag, amiből a kifejlett terményt árusítják, nemzetközi regiszterben bevizsgált állományból származik. 
Ugyanis a szabályzat értelmében egészségügyi kockázatnak számít valamennyi termény, ami nem bevizsgált vetőmagból származik. 
Olyan terményekről van szó, amelyeket az emberiség évszázadok óta egészséggel fogyaszt, és amelyek genetikai sokféleségük révén alkalmazkodtak a kontinens különböző földrajzi feltételeihez, valamint a klímaváltozásokhoz. "A kisgazdák és az egészséges, hagyományos zöldségek teljes körű eltűnésével kell számolnunk ebben az esetben" - fogalmazott Szőcs, aki szerint még van lehetőség a szabályozás módosítására, ami a kistermelőket is kedvezményezze. 
"Ha sikerül új határozatokat beépíteni a meglévő, még vita alatt álló intézkedéscsomagba, és ezek a határozatok a biodiverzitást, a kisgazdák érdekeit szavatolják, akkor nem kell attól tartanunk, hogy Európaszerte felszámolják a termelői piacokat" - összegzett Szócs. Hozzátette, nagyon fontos, hogy egészségünk érdekében minél több európai polgár társuljon a német tiltakozócsoport által kezdeményezett petícióhoz. Az online petíció magyar nyelven is elérhető, és 2013. október 31-ig írhatják alá mindazok, akik életben tartanák a biogazdálkodást és a kistermelői gazdálkodást. 
A petícióhoz itt lehet csatlakozni! 
ujasz.hu fusz.hu 

A csodálatos parlagfű 
Riport Dr. Weixl-Várhegyi László természetgyógyásszal a parlagfűről 
A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények, gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. 
http://diabetika.info/gyogyithato-a-rak-mindig-is-gyogyithato-volt/ 

A parlagfű védelmében - azaz mit is tud ez a csodás növény, és mit tudnak a gyógyszerek 
2010, május 20 - 09:06 AntalVali.com 
Soha nem találkoztam, és nem beszéltem sem Lajos Atyával, sem Várhegyi Lászlóval, holott mindkettőjükről tudom, hogy kiváló szakemberek. Ezért döbbentett meg ez az írás, ugyanis szóról szóra ezt vallom én is hosszú évek óta. 
Emiatt a filozófiám miatt jött létre ez az oldal is. És lám, most szinte mindent megtaláltam a saját filozófiámból egy írásba besűrítve. AV 
A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények, gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot. 
Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján. 
Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam - kerestem a vele való találkozási lehetőségeket! -, mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám, Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdőket, mezőket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér Megye) állatorvos, Dr. Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy azok felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekről a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állat airól. 
Lajos Atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei, és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik, és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. 
Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény. Lajos Atya védelmébe vette, és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aromaolaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is. 
Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép-amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. 
Ilyen titok volt a parlagfű titka is. 
A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért irtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre! 
A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul! 
10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás, a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajo n miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!! 
Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!! Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a "dolgát"!
Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. "Medicus curat, natura sanat." Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág - méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar -, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg "halott gyógyszeripart" jelentene. 
Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. 
(...) 



Erdogan vízágyúkkal védi hatalmát 
2013/12/28 HVG - Bal - Rad 

Török rohamrendőrök vízágyút vetettek be pénteken a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és kormánya lemondását követelő tüntetők ellen Isztambulban. 

Egyes hírügynökségi jelentések szerint a kemény rendőri fellépés már azelőtt megindult, hogy a tüntetések megkezdődtek. A kabinet lemondását követelő mintegy tízezer demonstráló közül egyesek válaszul kövekkel és petárdákkal dobálták meg a rendőröket. A megmozdulást eredetileg a Taksim térre hirdették meg, de az ezer fővel felvonuló biztonsági erők elzárták azt a tüntetők elől, sőt a közeli mellékutcákban és egy bevásárlóutcában is üldözték a demonstrálókat. 

Júliusban a téren a rendőrök brutálisan levertek egy tüntetést, amely eredetileg a tér melletti Gezi park beépítése ellen indult, de később országszerte kormányellenes demonstrációkká fajult. A török rendőrség fellépése akkor heves bírálatokat szült mind bel-, mind külföldön, és egyes híradások a mostani eseményekkel kapcsolatban a júliusihoz hasonló brutalitásról számoltak be. 

Péntek este Ankarában, Izmirben, Mersinben és Antakyában is tüntettek a kormány ellen, de ott békésen zajlottak a demonstrációk. Ezekkel párhuzamosan ezrek vonultak utcára a kormány mellett is. A pénteki tüntetés oka az a megvesztegetési botrány, amely miatt a héten Recep Tayyip Erdogan kormányfő átfogó kormányátalakításra kényszerült. A botrány december 17-én tört ki, amikor ötven embert, köztük Erdoganhoz közel álló, ismert üzletembereket vettek őrizetbe egy pályázati csalások és megvesztegetések gyanújával 14 hónapja indult, nagyrészt titokban lefolytatott vizsgálat eredményeképpen. A tüntetők a botrányra utalva pénteken azt skandálták a rendőröknek: "Kapjátok el a tolvajokat!" Ez volt a harmadik jelentős demonstráció a héten a korrupciós üggyel kapcsolatban. 

A kormánnyal szembeni indulatokat tovább tüzelte, hogy az ügyben eljáró egyik ügyész csütörtökön azt állította, hogy a rendőrség beavatkozott a nyomozásba és akadályozta azt. A botrány vádlottjai között van három miniszter fia is, a tárcavezetők ezért szerdán beadták lemondásukat. Ezt követően Erdogan szerda éjjel a 26 fős török kabinet tíz tagját leváltotta. 

Politikai elemzők egyetértettek abban, hogy az őrizetbe vételek mögött a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és Fethullah Gülen hitszónok befolyásos vallási mozgalma közötti rejtett harc állhat. Mindkét tömörülés iszlamista, de éveken át tartó szoros szövetségük az utóbbi időben felbomlani látszik. 

Mindazonáltal ez az első eset, hogy ilyen méretű botrány érinti Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közvetlen környezetét, ráadásul teljesen váratlanul, néhány hónappal a jövő év első erőpróbája, az önkormányzati választások előtt. 
Bal-Rad komm: Döbrögink török cimbije kellemetlen helyzetbe került! TERMÉSZETESEN ÁRTATLANUL, mások hibájából! Menesztett is gyorsan néhány udvaroncot, a többi magától futott.
A Nagy Török Országátalakitó RAGASZKODIK HATALMÁHOZ! 

Mint magyar kollégája!
Akinek-mint a Nemzet Patkányának-ellentétben a török haverral, SEMMI FÉLNIVALÓJA NINCS!
Hiszen Magyarországon korrupciós botrány szóba sem jöhet! Hiszen ahol egy országot sikerült ellopni-ott kizárt a korrupció!
Márpedig Magyarországot ellopták!
Hogy kik lopták el?
Hát nem mindegy?!
A magyar nép ilyen hülyeségekkel nem izgatja önmagát!
Még valami megzavarná az évvégi ünnepi készülődés nyugalmát.

Hát ki a fenének hiányzik a vizágyú meg a gumibot? Abba bele lehet betegedni!



Devizahitelek- Róna Péter szerint a bankoknak nem volt joguk az ilyen kölcsönök szétterítésére 

2013. december 23., 10:03 magyartudat.com 
A bankok egyetlenegy szerződést sem köthettek volna, amellyel az árfolyamkockázatot az ügyfelekre terhelik a tőkepiaci törvény szabályainak betartása nélkül. A Kúriának ezért azt kellett volna vizsgálnia, a bankoknak joguk volt-e az ilyen kölcsönök szétterítésére - mondta a Magyar Nemzetnek Róna Péter közgazdász. 

Az egyetemi tanár szerint a bankoknak nem volt joguk az ilyen kölcsönök szétterítésére. 'A hitelintézeti törvény értelmében lehet forintban és devizában is hitelezni, de a kettőt nem lehet keverni. Ezzel szemben az adós forintot kapott, miközben például svájci frankban tartják nyilván a hitelét' - mondta Róna Péter. 

Véleménye szerint közérdekű per indítása lett volna a célszerű. Úgy véli, a pénzügyi felügyeletnek kellett volna lépnie, de nem tudott, mert a konstrukciót jóváhagyta. 'Ez most a jegybank dolga lenne ahelyett, hogy a Kúriával foglalkozna'. 

Ugyanakkor Róna leszögezi, hogy a közérdekű pert nem érdemes összekeverni azzal, hogy a bíróságnak milyen eszközei vannak a szerződések módosítására, amikor valamelyik félnek lényegesen sértik a jogos érdekét a megállapodást követő események. A szakember szerint, 'ha közérdekű per indulna ebben az ügyben, akkor elsősorban azt kellene vizsgálni, hogy a bankok milyen jogosítvány alapján kötöttek ilyen megállapodásokat'. 


Itt az adócsaló állampapír 


Amiről mindenki azt gondolta, hogy mégsem fogják bevezetni, az adócsalókat és pénzmosókat kiszolgáló állampapírt, most meglepetésszerűen mégis bevezették. 

Aki nem ismerné a terméket: ha van legalább ötmillió forintod és nem akarod leadózni (mert adózzanak a hülyék és a csórók ugye), akkor inkább tedd be adócsaló állampapírba 5 évre és tisztára mosva kapod vissza az állam asszisztálása mellett. Berakod a bankba, a bank nem jelenti le a neved és ha eltelt az öt év, visszakapod a pénzed egy igazolással együtt, hogy te ezt már tisztára mostad. 

Az egész termék egy agyrém, ami nekifutásból szembeköpi mindazt, amit közös teherviselésnek és tisztességes adózásnak nevezünk. Azt, hogy ilyet be lehet vezetni az országban, mutatja, hogy már tényleg nem vagyunk jobbak, mint a közép-ázsiai diktatúrák. Lassan újra lehet követelni a közös teherviselést, mint 1848-ban. 
Az egészben az a legpofátlanabb, hogy nem a már elcsalt pénz hazahozatalára biztatnak, mint az eddigi lehetőségek, hanem egyenesen egy állandósult adóelkerülésre. Miért adózzak, ha elég 5 évre állampapírt venni és felvenni a pénzt utána tisztán kamatokkal együtt, természetesen. Ja, nem mondtam még: kamatadóval sem terhelik a szegény adócsalókat. A korrupciós pénzeket is jól el lehet ide dugni, hiszen el is évül az ügy, mire visszakapja az, aki betette. (Gondolom, ilyesmi miatt találták ki maguknak, semmi másért.) 
Mindegy, ha téged érdekel, "A nemzetgazdasági miniszter 62/2013. (XII. 17.) NGM rendelete a Stabilitás Megtakarítási Számla vezetésére" néven jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben
Azért felhívnám a figyelmedet, hogy mire letelik az öt év, nem egy, hanem két választás is lesz és nagyon remélem, hogy lesz, aki számon kéri ezt a pénzt azokon, akik élnek ezzel a lehetőséggel. S talán azért az Uniónak is lesz egy-két szava hozzá, ilyen illegális pénzmosási lehetőséget csak a legeldurvultabb offshore országok kínálnak, nem uniós tagállamok. 
Kapcsolódó: 
   Ángyán felmérte a teljes földmutyit 

Fidesz: A kormány a nyugdíjasok mellett áll 

2013. december 28., szombat 14:25 MNO 
A kormány a nyugdíjasok mellett áll 2014-ben is, mint ahogy a kormányváltás óta mindig, így a nyugdíjak jövőre is megőrzik értéküket - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. 

A szóvivő elmondta, hogy január 1-jétől inflációkövető, 2,4 százalékos nyugdíjemelés lép életbe, ez az öregségi nyugdíjakra és a nyugdíjszerű ellátásokra egyaránt vonatkozik, így 2,8 millió embert érint. Az öregségi nyugdíjak átlagosan havi 2520 forinttal emelkednek, és 2,4 százalékkal nőnek a rokkantsági és rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék is. A korhatár előtti nyugdíjban részesülők ellátása átlagosan havi 3360 forinttal nő. 
2010 óta minden évben emelték a nyugdíjat 
Ugyancsak január 1-jétől több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és bevezetik a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz. Az ápolási díjak emelése közel 18 ezer családot érint, és erre 1,7 milliárd forintot különített el a kormány - fejtette ki Zsigó Róbert. A szóvivő felidézte, hogy az előző kormány idején, 2002 és 2008 között évről évre egyre kisebb mértékű nyugdíjkorrekciók voltak, 2007-ben már egyenesen csökkent a nyugdíjak reálértéke, 2009-ben pedig erőteljes értékvesztés következett be. 
Jövőre is a nyugdíjasok mellett állnak 
Hozzátette, hogy a jelenlegi kabinet a kormányváltás évében átalakította a nyugdíjrendszert, és azóta minden évben nyugdíjemelést hajtott végre. Idén ennek mértéke átlagosan 5,2 százalék volt. Az öregségi nyugdíjak átlagos összege 2013-ban 112 781 forint volt, ami 8 százalékkal magasabb az előző évinél. Az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelés következtében az idén már nemcsak az összege, hanem az értéke is nőtt a nyugdíjaknak, több mint 3 százalékkal - sorolta a szóvivő. 
Rezsicsökkentés 
Zsigó Róbert kitért arra is, hogy az idős emberek megélhetését a rezsicsökkentéssel is segíti a kormány. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a novemberi csökkentésről szóló számlákat decemberben kell megkapni, januártól pedig egyszerűsített számlát kell kiállítaniuk a szolgáltatóknak. Hozzáfűzte, hogy a Fidesz-frakció januárban napirendjére tűzi a harmadik rezsicsökkentés kérdését. 
Az adócsalási váddal kapcsolatban szombatra szervezett tüntetésre reagálva, kérdésre válaszolva a szóvivő azt mondta: az úgynevezett NAV-os ügy a legjobb helyen van, hiszen a rendőrség, az ügyészség vizsgálja, és ha kiderül, hogy valóban valami "disznóság" történt, akkor van létjogosultsága annak, hogy politikai vizsgálat is legyen. Hozzátette: úgy tűnik, a baloldal és a Jobbik is "színjátékot játszott" ebben az ügyben, hiszen vizsgálóbizottságot követeltek, és amikor a bizottság felállításáról döntöttek, nem szavazták azt meg. Hozzátette: a Fidesz szerint az adócsalóknak a börtönben, rács mögött van a helyük. 
Kapcsolódó: 
   35 tonna ételt osztottak szét a Blahán 
   Közbeszerzünk, közben szerzünk 

ÁLLAMOSÍTÁS - NÉPÁTVÁGÁS, DE VAN MÉG JÖVŐNK 

2013.12.28 10:08 Hídfő.net 
Sokan még az úgynevezett baloldalon is megelégedéssel hallják, amikor Orbán államosított ezt vagy azt, de valójában ez akkora népámítás, hogy azt csak azok tudják, akik a megfelelő alapállásból szemlélik mindezt. 
Alapvetően arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy egy állam - beleértve a kapitalista államokat is -, gazdasági stabilitását kizárólag az állami tulajdon és megrendelés, valamint a közszféra adja. A magán -verseny- szektor soha nem stabil. Termelékeny és produktív lehet, de stabil soha. Franciaország meghatározta, hogy mekkorának kell lennie egy kapitalista berendezkedésű országban az állami tulajdon aránynak ahhoz, hogy az ország stabil maradjon gazdaságilag. Ezt ők 35 százalékban állapították meg. Ezt az értéket el is fogadja valamennyi kapitalista ország, és ha megnézzük a kimutatásokban az állami tulajdon hányadot, az atlantista országokban nagyjából ezt az arányt fogjuk látni. 
Jelen helyzetünkben, Orbán államosításának kezdetén ez az érték Magyarországon volt az európai államok közül a legalacsonyabb, 6 százalék! Vagyis valamennyi állam közül minket árusítottak ki és loptak szét a legalaposabban. A maradék 6 % pedig nagyrészt inproduktívnak nevezhető tulajdon, olyan értelemben, hogy pénzt nem termelő erdőkben, rossz minőségű földekben, kihasználatlan bányajogokban voltak. Csak kis részben álltak termelő egységekből. Még azokhoz képest is rosszul álltunk, akik alapvetően kapitalista országok. Az egykor 100% állami tulajdonú volt szocialista országokról már ne is beszéljünk. Orbánék államosítása után ez az érték még a 10 százalékot sem éri el. 
Mi a leglényegesebb, amit ezzel kapcsolatosan tudnunk kell? Az, hogy Orbánék államosításának szándéka nem az ország szociális irányba való elmozdítása, hanem a kapitalista kizsákmányoló rendszer stabilizálása. Azzal, hogy pár százalékot emelkedik az állami tulajdon aránya, még senkinek nem lesz több munkahelye. Minden marad a régiben, a külsős nyugati cégek gigászi összegekért bedolgoznak, az állam csak felügyeleti tulajdont vásárolt vissza. Nincsenek új gyártó sorok, állami fejlesztések, sem szociális lakásépítés, semmi nincs, csak a bársonyszékben más ül. Így legalább propaganda célokból lehet pár ezer forintot csökkenteni a rezsin, de szigorúan csak addig a határig, amely még csak az extraprofithoz nyúl hozzá, de a profitot nem érinti. Semmi az ég világon nem változik meg. A kizsákmányoló rendszer marad. 
Ahogy Thürmerék jelszava nagyon helyesen megállapítja, a rendszerrel van a baj. A mai rendszer helyett pedig teljesen alapjaitól kell egy újat felépíteni, mert a mai rendszer annyira nemzetidegen, hogy gyakorlatilag nincs is rendszer. A rendszer feladata, hogy segítse, támogassa, és felemelje azokat, akik a rendszeren belül élnek. A jelenlegi rendszer célja, hogy profit termelést biztosítsa a kapitalista egyének és konglomerátumok számára. Vagyis a rendszer nem megreformálható, nem javítható, csak lecserélhető, egy népiszocialista rendszerre, mert más nincs. Minden régi elv elcsépelt, tönkrement, lehet az hungarista vagy kommunista. Csak egy új, a népet szisztematikusan és radikálisan képviselő szocialista rendszer lehet a jövő. Nincs más kiút. Vagy ez, vagy az egyre szűkülő szociális háttér, megszűnő kórházakkal és óvodákkal, egyre nehezebben finanszírozható iskolákkal, és egyre nehezebb élettel - vagy pedig leváltani a rendszert. M inden a nyugati kapitalista "Európához" köt minket, de csak látszólag. Mert a valóságban csak a pártjaink kötnek minket Brüsszelhez. Semmi más. 

Nem késlekedik a kormány: január 5-én már kibuczsidók ropják a holotáncot a Müpában 

2013-12-27. 14:09 MTI - Kuruc.info 
"A holokauszt jelenünkre gyakorolt hatását" tükrözi az izraeli Kibbutz Contemporary Dance Company Aide memoire című előadása, amelyet a holokauszt emlékév részeként január 5-én és 6-án láthat a "magyar" közönség a Művészetek Palotájában. 
"Eltáncolni a felfoghatatlant, szembenézni a feldolgozhatatlannal" - az Aide Memoire az új generációk tapasztalataiból és érzelmeiből kiindulva szemléli a "tragédiát". A 20 éve bemutatott, a világ minden táján jelen lévő zsidók színe előtt nagy sikerrel játszott koreográfia nem az ún. holokausztot festi le, hanem "tudatos asszociációkra építve a máról is szól, az erőszakról, a háborúkról" - derül ki a Művészetek Palotája (Müpa) PR-irodájának közleményéből. 
 
Kibbutz Contemporary Dance Company

A Kibbutz Contemporary Dance Company művészeti vezetője és koreográfusa, Rami Be'er egy kibucban nőtt fel, "holokauszt-túlélő" szülők gyermekeként, családjában azonban évtizedekig nem beszéltek "a múlt e sötét fejezetéről". 
"Amikor úgy éreztem, készen állok arra, hogy szembenézzek a holokauszt rettenetével, megszületett az Aide Memoire, amelyben a csapdába zártság érzését igyekeztem megjeleníteni" - idézi a koreográfust a Müpa ajánlója. 
Kapcsolódó: 
   Új holokudarc: lassan beismerik, hogy Majdanekben sem volt elgázosítás; 1,5 millió "áldozatból" 78 ezer lett 
   Béres Erika: Mítosztalanítás 


Az SZDSZ ifjúsági rohamcsapata a Fidesz, sikerrel vitte véghez mindazt, amire az anya pártja az SZDSZ nem volt képes! Az ördögi cionista terv tökéletesre sikerült. Hazánk az EU gyarmata lett és a terrorista Izrael csatlós, alávetett állama. Orbán Viktor a magyar történelem egyik legnagyobb hazaárulója. Gyurcsány és Bajnai teljesítményükkel elbújhatnak mögötte, pedig ők is nagyon igyekeztek... (Magyar Hunor/Magyar Hajnal

Györgyi Kincses: KÉRJÜK OSSZÁTOK FACEBOOKON ÉS A TWITTEREN !!!!! 
GÁZA / PALESZTINA CSENDBEN SZENVED ! ALIG VAN VÍZ, ÁRAM ÉS GÁZ MERT IZRAEL MINDENT EL ÉS LEZÁR ELÖLÜK A SAJÁT HAZÁJUKBAN ! MEGNYÍTOTTÁK A GÁTAKAT HOGY GÁZÁT ELÖNTSE A VÍZ ÉS KÖZBEN BOMBÁZZÁK... 
Below is an example Facebook and Twitter status. PLEASE POST! 
Facebook: 
Gaza is literally suffering in silence. They went through hardly any gas, electricity or fuel. Then went through flooding and Israeli bombs. WHERE IS THE INTERNATIONAL COMMUNITY! #SaveGaza 
Twitter: 
Gaza is literally suffering in silence. They went through hardly any gas, electricity or fuel, flooding and then Israeli bombs. #SaveGaza 


Bűn az önvédelem? 

2013/12/28 Hazai Pálya - Nemzeti InternetFigyelő 
Vácszentlászló és Emőd távol van egymástól. Ami a tragikus közbiztonsági állapotokon túl mégis összeköti őket, az két férfi: egy borosgazda és egy "ezermester". Mindketten meg akarták védeni magukat a bűnözőkkel szemben, mindkettőjükre lecsapott a rendőrség. 

A Pest megyei Vácszentlászlón csakúgy, mint az ország megannyi településén, folyamatosak a vagyon elleni bűncselekmények. Ezt és az állami szervek tétlenségét elégelte meg az a borosgazda, aki - miután sokadszor vált a bűnözők áldozatává - úgy döntött, fagyállót önt a hordóiba, hogy a bort folyamatosan megdézsmálók kilétére végre fény derüljön. A gazda azt várta, hogy a fagyállós borból fogyasztók orvoshoz mennek, így fedve fel kilétüket, azzal azonban nem számolt, hogy az egyik tolvaj annyit iszik a lopott italból, hogy belehal... 

Az eset következtében V. Pál Gyula rendőrkézre kerített egy, a falu egészét rettegésben tartó, bűnbandát. A vácszentlászlóiak azóta előre köszönnek neki, hősnek tartják, hiszen fellépésével elérte azt, amit a hatóságok éveken keresztül nem sikerült. Tettét másként értékeli a rendőrség: emberöléssel gyanúsítják, amiért akár 15 év börtönt is kaphat. A Jobbik jogi segítséget ajánlott a gazdának, aki épp a rendőrség és a kormány tehetetlensége miatt vált a bűnözők áldozatává. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, sajtóközleményében hangsúlyozta, a Jobbik szükségesnek tartja, hogy segítséget nyújtson minden olyan honfitársunknak, aki az állami szervek helyett kénytelen saját maga gondoskodni a személy- és vagyonbizonságáról. A vácszentlászlói eset tipikus látlelet napjaink közbiztonságának és igazságszolgáltatásának tarthatatlan állapotáról, a rendőrség tehetetlenségéről, a kormány alkalmatlanságáról - szögezte le a szóvivő. 

Ezalatt a Borsod megyei Emőd és Nyékládháza között egy 72 éves bácsi akarta megvédeni magát és 93 éves édesanyját a bűnözőkkel szemben. Korábban többször betörtek már hozzájuk, ezért úgy döntött, vesz egy kispuskát az ónodi vásárban, hogy ha kell, megvédhesse magát az életükre törőkkel szemben. Az eset a rendőrség tudomására jutott: a bácsira az addig soha nem látott TEK kommandósai törtek rá hajnalban, a sárba fektették, és a hátára térdelve megbilincselték. A bűnözők eközben valahol máshol tevékenykedhettek, senkitől sem zavartatva. 

Bill Gates kitér a válasz elől, mikor megkérdezték, miért vásárolt 500.000 Monsanto részvényt 

G. Attila 2013, február 14 NaturaHírek 
Bill Gates, a multi-milliárdos, elsősorban a Microsoft cég megalkotójaként ismert. Ezzel a hatalmas vagyonnal vissza is vonult a Microsoft éléről, és pénzét inkább a génmanipulációs technológiákba, geomérnöki munkákba, kísérleti védőoltásokba fekteti, és sok időt tölt Monsanto dicsőitésével is. Szerinte az ő technológiája lenne a válasz a világ élelmezésének megoldására. 
Nem meglepő tehát, hogy mára Gates tulajdonában 500.000 Monsanto részvény van, értékük 23.000.000 USD (vagy több). Ez ugyanaz a cég, amely rabszolgákat tartott Argentínában, ahol a munkavállalók kénytelenek voltak 14 + órát dolgozni naponta, miközben fizetésüket visszatartották. Ez ugyanaz a masszív pénzügyi szervezet, amely az FDA adatainak megmásításán dolgozó cégeket finanszíroz, és a szó szoros értelmében hamis FDA jelentéseket támogat a genetikailag módosított ételekkel, magvakkal, terményekkel (GMO) kapcsolatban, és természetesen az sem meglepő, hogy ezeket a terményeket összefüggésbe hozták már számos egészségügyi problémával is. 
És eddig még figyelembe sem vettük a mezőgazdasági termelők öngyilkosságainak számát Indiában, az ottani hírhedt "öngyilkosok övében ", ahol Monsanto miatt a GMO terméshozam állandóan csődbe megy. 
Bill Gates gyermek-rabszolgákkal kereskedő korporációkat is finanszíroz 
És ha ez nem lenne elég, a Bill és Melinda Gates Alapítvány összeállt a Cargill céggel is, hogy a harmadik világba GMO szóját pumpáljon. A Cargill, a 133 milliárd dolláros vállalat történelmében természetesen szintén találunk emberi jogok megsértésével kapcsolatos incidenseket. Cargillt a Nemzetközi Munkajogi Alap is beperelte Malin folytatott gyermekkereskedelme miatt, ahol a gyermekeket a kakaóbab ültetvényeken napi 12-14 óra munkavégzésre kényszerítették fizetés, élelem vagy alvás nélkül. A vállalat továbbra Üzbegisztántól vásárol gyapotot, ahol köztudott, hogy gyermek rabszolgamunkát használnak a termesztésben. 
Bill Gates saját maga forgatott filmet Monsanto GMO-inak hírdetéséhez, mint "megoldást" a világ éhezésére, annak ellenére, hogy az Egyesült Nemzetek elismeri, hogy a génmanipulált terményekkel nem lehet küzdeni az éhezés ellen olyan hatékonyan, mint a hagyományos gazdálkodással. A nemzetközi Mezőgazdasági Tudás, Tudomány és Technológia Fejlesztési Alap (IAASTD), 900 tudósból és kutatókból álló testülete a világ éhezését megoldó kérdéseket vizsgálta. Az eredményeket a nagyszabású tanulmány nagyon egyszerűen közölte: a 900 tudós egyetértett abban, hogy a GMO-növények nem nyújtanak megoldást a világméretű éhínségre. Mindez már 2008-ban kiderült, jóval azelőtt, hogy Bill Gates azt állítva, hogy a génmanipulált élelmiszer lenne a válasz, figyelmen kívül hagyta ezt a mindenki számára könnyen hozzáférhető információt. 
Még az "Aggódó Tudósok Uniója" (Union of Concerned Scientists) is megvizsgálta az a GMO növények terméshozamát, és végül is ugyanarra a konklúzióra jutottak. A génmódosított növények hozama hosszú távon nem növekszik, a túlzott költségek ellenére sem. Nem is beszélve a rendkívül káros környezetre és egészségre gyakorolt hatásukról. A hiányzó tudományos támogatás annyira nyilvánvaló volt a GMO-növények létjogosultságánál, hogy az Európai Unió, egy 2009-es jelentésében le is írta ezt. 
Sok környezetvédő csoport bírálta Gates-et ezekért a lépésekért. Az egyik ilyen csoport, a közösségi "Alliance for Global Justice" kijelentette, hogy 
"Monsanto szerte a világon nyílvánvalóan semmibe veszi a kistermelők érdekeit és jólétét.... Ez pedig súlyos kétségeket vet fel a Gates alapítvány afrikai mezőgazdasági fejlesztéseivel szemben ..."

Akkor Bill Gates, aki a média által angyalként és emberszerető emberként van beállítva, miért pumpál milliókat bele ezekbe a műveletekbe? És miért állítja azt, hogy a GMO-kkal meg lehet oldani a a világméretű éhínség problémáit? 

Megkérdezték Bill Gates-et: miért 

Amikor Gates a Reddit cimű társadalmi megosztó online oldalon a "Kérdezz tőlem bármit" beírás után nyílt interjút adott az internetet használó nagyközönségnek, az a kérdés, hogy: "Miért vásárolt 500.000 Monsanto részvényt?" megválaszolatlan maradt. 

A bejegyzés nagyfokú visszajelzést kapott az oldalra bejelentkezettek körében, sokan sürgették Gates-et, hogy legyen szíves méltassa válaszra a kérdezőt. De amint várható volt, válasz nem érkezett. 

Assad, az évembere, és nem csak hogy marad, hanem a világ egyetlen reménye is a terrorizmus elleni harcban 

2013/12/29 Szíriai Hírek 
Még 2 nap és véget ér egy véres év, az egész emberiség, de főként a közel-keleti és a szír ember számára. egy év mely azzal kezdődött, hogy mindenhol minél hangosabban azt kellet hallanunk hogy közel-keleten van egy vérengző diktátor, aki szokás szerint minden ok nélkül öli a békés, demokráciára vágyó népét, kinek napjai nem csak hogy megvannak számlálva, de meg is kell gyorsítani ezt a számlálást, azzal hogy mindent mindenkinek el kell követnie, hogy bukjon. 

A fiatal vezérről, ki apja után vette át Szíria uralmát 2000-ben sok mindent lehetett sejteni, közismert volt mindig a kiállása olyan ügyekért, melyeket a legtöbben már rég elfelejtettek, vagy egyenesen ellene harcoltak. köztudott volt, hogy jobban jobb ajánlatokat kapott nap mint nap, hogy békét kössön Izraellel, csak feledje el a Golánt, hatalmas gáz, és olaj üzletek megkötésével országa lehetett volna az arab világ csodája, melyeket elutasított.. mindenki sejtette hogy nem egy mindennapi államfőről van szó, mindenki tudta hogy a láng mely benne ég, szinte egyik másik államfőben sem lobog már esztendők óta.. de senki sem sejtette volna, hogy 3 év világháború után ellene, és kis országa ellen, nem csak hogy győztesen jön ki, hanem erősebben is mint valaha. veszélyesebben is mint valaha, és mi több Európa egyetlen reményeként a terrorizmus elleni harcban, melyet maga az EU is még nem rég felelőtlenül támogatott, régi hódító álmai elérése érdekében.. Dr. Bashar Al-Assad vo lt az az ember ki ellen még sosem látott kampányt indítottak egyesek, és 2013-as év kezdetével, már sokan ünnepelték bukásának közeledését.. csak hogy hiába, oly annyira bebizonyosodott hogy képtelenek a nyugati zsoldosok elérni bármit Szíriában, hogy maga az USA avatkozott be személyesen, mikor flottái elérték a szír partokat, azzal hogy vegyi vegyi fegyvert vetett be szírek ellen, majd megvádolva a szíreket azzal, hogy saját maguk követték el saját maguk ellen, meg is akarta támadni az országot.. csak hogy vissza kellett fordulnia, a kínai és orosz flotta megérkezésével.. és bár ez a történet olvasóinknak már talán ismerős, de ami nem ismerős még talán, az az hogy December elején látogattak ki Szíriában, a nyugat európai fő nemzet biztonsági vezetők, németek, franciák, spanyolok, meg angolok, abban a reményben, hogy még is más módon tudják megközelíteni a szír olaj meg gáz mezőket, azzal hogy újra szövetkeznek Assad elnökkel, azok a szörnyek ellen, kikek kreáltak, hogy elp usztítsák Szíriát. és bár szír források szerint, a tárgyalások igen csak sikeresek voltak, és eredményesek is lesznek, a közös terrorizmus elleni harcban, de csak a napokban szivárgott ki, avagy karácsony tájékán annak a milliárd dolláros üzleteknek a híre, melyeket a szírek az oroszokkal kötöttek meg, és nem azokkal kik Szíriára szabadították a vahabita terrort, a szír tengerpartokon talált olaj, és gáz kitermeléssel kapcsolatos jogokról.. 

És bár persze nem zökkenő mentes lesz még ez a folyamat, mivel egyes rendszerek vesztüket érzik a régióban, ha Assad marad, és nem közellenség többé, hanem egy terrorizmus ellen harcoló hős, kit támogatni kell, vagy legrosszabb esetben is, nem ellene harcolni, a nyugati titkos szolgálatok nézetéből manapság, USA visszavonulása után a régióból. főleg hogy a szírekre szabadított ördög, nem csak hogy határokat sem ismer, de köztudott hogy hite szerint, minden más vallású, vagy más nézettel rendelkező muszlimot is, halálra ítélt csupán a hite miatt. és ezt London is nagyon jól ismeri, meg Madrid is.. és már a butaság csúcsa lett volna, hogy továbbra is ezeket a mozgalmakat erősítik meg, melyeknek alvó sejtjeik hemzsegnek minden európai fővárosban, (mindegyikben). nem beszélve arról hogy egyre jobban látják is át sokan, hogy kik is valóban azok a szír menekültek, nagy számuk legalább is azért menekült, mert részt vett nem kevés illegális dologban, vagy gyilkosságokban, gyakran vallási alapon, legtöbbször keresztények ellen, és láss csodát, ki is támogatta , és fogadja be ezeket? ..... elég a bicskei menekült táborba tenni egy sétát, persze leginkább azoknak javasoljuk kik azért kapják fizetésüket, hogy minket is figyeljenek. miközben van akit jobban kéne. 

2014-ben, miután a szírek elsöprő többsége Assad elnököt fogja újra szavazni Szíriában, sorban fognak rákényszerülni ezek az európai fővárosok, megnyitni a szíriai arab köztársaság nagykövetségeit. és ez ugyan akkor, azzal is járni fog, hogy automatikusan elindul majd a patkány vadászat Európában is, ugyan úgy ahogy Szíriában. és egyáltalán nem kizárt, hogy azok a rendszerek lesznek az új célpontok, melyek belebuktak a Szíria elleni háborúban, mint Szaúd-Arábia és Törökország. (persze Izrael kivétel, de semmi kép sem jelent a cionista államnak semmi jót Assad maradása). pont ezért ma ezek a rendszerek élet halál harcot vívnak Szíria ellen. melyet tapasztalhatunk az egyre betegebb kivégzésekben, tömeges gyilkosságokban, és szírek elrettentésében minden adott módon. mely csupán a kudarcukat mutatja be, mivel egyetlen egy város részben sem tudnak jelentősebb ideig benn maradni.. 

Persze manapság már nem lehet olyanról hallani, hogy Assadnak távoznia kell. persze gyakran lehet még hallani, hogy csúnya gonosz diktátor, de egyre gyakrabban halhatunk ilyeneket Assad elnök, ellenzékéről, mely minden gondolkodásra képes ember szerint is, a legrosszabb példája annak, hogy milyeneknek nem szabad semmi áron hatalomhoz jutniuk.. és bár ez volt a cél hogy a legrosszabbak uraljanak, de minél tovább ellen állt a szír hadsereg, meg a szír állam, úgy lepleződtek le ezeknek a lényeknek, kik nagy részben szélsőséges őrültök, vagy hazaáruló öltönyös új gazdag senkik, kik a szélsőséges őrültek tetteit próbálják leplezni, oly annyira hogy már napnál is világosabb az ami történik, és ki felelős valóban a közel 200.000 szír ember életéről. 

Közelednek a szavazásoknak a napjaik Szíriában, és egyes hírszerzések szerint, Assad újra szavazása, a népe által. azzal fog járni hogy több európai külügyminiszter is veszíteni fogja a pozícióját, de ami fontosabb az az hogy a terrorizmus rákjának szülőméhe Szaúd-Arábia, még soha nem látott kampánnyal fog küzdeni ellene, mely simán romokban is döntheti a szent föld népe ébredésével együtt, a vahabita királyságot, és annak a babiloni tornyait, melyek egy céllal lettek létre hozva: hogy a fényt eltakarják. 

Közeledik 2014, mi szírek megmutattok az egész világnak hogy mit jelent ellenállni, és mit jelent minden adott erővel harcolni, minden téren az igazságért, a hazáért, meg azért a vezérért, mely az egész világnak bemutatta hogy milyennek kell lennie egy igazi államfőnek, és bár a legtöbben gyenge fiatal tudatlan elnöknek hitték, még csak pár évvel ezelőtt, de ő volt az első a világ történelem során, ki térdre kényszerítette a nyugatot, háború nélkül, majd szövetségeseivel együtt, egy igen csak okos döntések és csaták folyamán, át is vették az uralmat azon a régión, mely szomorú módon nem igen akar nyugalmat látni már évszázadok óta.. 

Assad elnök meg bebizonyította, hogy nem csak a neve oroszlán, de ő valójában a közel-kelet oroszlánja, sőt lehet az egész év oroszlánja is kis bolygónkon. 

Damaszkuszban a háború , meg a végtelen szaúdi vahabita merénylet ellenére is, szinten napi szinten érkeznek delegációk a világ összes tájáról, megpróbálni helyre állítani a kapcsolatokat Damaszkusszal, és a jövő bár homályos részleteiben, és folyton igyekszik a sötét oldalt valami új hazugságot, gonoszságot kitalálni, (lásd a tegnapi libanoni robbantás, mellyel a szír államod vádolták egyből), de tiszta szemmel lehet látni mit fog hozni az Oroszlán ébredésének a kora. 

"Az Assad szó ha valaki nem tudná, arabul Oroszlánt jelent." 


A Zsidó Védelmi Liga katonái már embereket rabolnak el a "fordított karlendítésért" 
A magyarországi sajtó figyelmét valahogyan megint "elkerülte" a Zsidó Védelmi Liga nevű terrorszervezet egyik legújabb erőszakos akciója. 

Le Parisien című francia lap által elsőként közölt, majd az izraeli újságok által is átvett hír, miszerint a múlt héten szombaton a Zsidó Védelmi Liga mintegy ötven-hatvan terroristája megrohanta az egyik lyoni szállodát, ahol agyba-főbe verték a "fordított karlendítéssel" gyanúsított egyik alkalmazottat, Magyarországon visszhang nélkül maradt. 
A brutális akciót a szálloda biztonsági emberei igyekeztek meghiúsítani, s ezért véres tömegverekedés tört ki köztük és a terrorista zsidók között. A szálloda épületéből több tucat vendéget kellett kimenekíteni. Végül a helyszínre riasztott francia rendőrség könnyfakasztógáz alkalmazásával kergette ki az agresszív cionistákat a szállodából és annak környékéről. A Zsidó Védelmi Liga terroristáinak azonban a rendőrségi közbelépés ellenére sikerült félholtra verni a világhálón beazonosított, "fordított karlendítéssel" vádolt szállodai alkalmazottat. A zsidók másnap, vasárnap újabb személyre vetették rá magukat, jól megverték, majd áldozatukat autójuk csomagtartójába begyömöszölve a helyszínről elrabolták a Zsidó Védelmi Liga, magukat csak "katonáknak" nevező terroristái. 
Nicolas Anelka, a francia labdarúgó-válogatott volt játékosa, jelenleg a West Bronwich Albion csatára tegnap az angol Premier League-ben a West Ham United ellen szerzett két gólja után örömében szintén "fordított karlendítésre" ragadtatta el magát. A Dieudonné franciaországi komikus kezdeményezte "fordított" (mármint a nemzetiszocialistáéhoz képest az), vagy "félig végrehajtott" karlendítés kezd egyre inkább terjedni, s ezért a nemzetközi, de leginkább a franciaországi zsidó szervezetek máris politikai-, jogi- és terrorhadjáratot indítottak az általuk antiszemitának tartott kézmozdulat ellen. 
A labdarúgó Nicolas Anelkát már a tegnapi mérkőzés után össztűz alá vették, s a játékos most azzal védekezik, hogy a jó barátját, Dieudonné komikust ért fenyegetések és támadások miatti tiltakozásként lendítette karját a gólszerzés utáni örömében. A Twitteren olvasható angol nyelvű bejegyzésében Anelka azzal védekezik, hogy "Ez a gesztus csak a Dieudonné komikus barátom iránti sajátságos elkötelezettség megnyilvánulása volt." 
A szombat kimenetele után tegnap este a zsidó szervezetek már Anelka játékjogának felfüggesztését és bíróság elé állítását követelték. 
(Kuruc.info nyomán Harcunk.info
Kapcsolódó: 
   Simon Peresz kijelentése már videón is: "Fölvásároljuk Magyarországot" 
   Újabb bizonyítékok támasztják alá a Moszad szeptember 11-i merényletekben játszott szerepét - állítja egy amerikai politikai elemző 



JÖVŐKÉP: KAZÁR ROVÁSÍRÁS - "ELÉRKEZETT AZ IDŐ"??? 

Béres Erika 2012. február 1. Facebook 
Jó ideje kérem, hogy valaki magyarázza már meg ezt az ábrát. A szerzők közül ki sumerológus vagy arámi szakértő? Ezzel keresték meg a parlamenti pártokat? Ez lesz az új ideológia? Sémi eredet? - hol is vannak azok a bizonyos "határok"? 
Ja, hogy ez nem sci-fi? A következő lépés a mózesi alkotmány lesz? 

A táblaalkotók érvelése a parlamenti pártok felé:
 
Dr. Gábor Hosszú
- "Jövőkép: A rovótársadalom kitartásának köszönhetően ősi írásunk egyre inkább nemzeti jelképnek tekinthető, s remélhetőleg hamarosan a Hungarikum Törvényben, illetve a Nemzeti Alaptantervben is helyet kap." 
- "... alapítványunk örömmel működik közre és osztja meg tudását, tapasztalatait a képviselőkkel bármilyen területen, ahol nemzeti írásunk méltó módon kerülhet felhasználásra, az országimázs fejlesztésétől, az oktatáson és kultúrán át, az idegenforgalomig és gazdaságig" 
- "...szükséges keresni a felemelkedés lehetőségeit. Ennek példája az egyetemes emberi és kulturális értékek minél tisztább forrásaihoz való visszatérés, melynek stratégiai szerepe a jelenkor tudásipari társadalmában fokozatosan felértékelődik." 
- "Szellemi kincs: A nemzet számára is nyitott ez az út, hiszen - vízkincsünkhöz hasonlóan - műveltségünk ősi elemei szintén különleges értékkel bírnak. Ennek egyik - s talán legfontosabb - része a magyar nyelv, a nyelvi logikai rendszer, melyek alapjaiban határozzák meg a gondolkodást, a kifejezőképességet és alkotókészséget" 
"Elérkezett tehát az idő székely-magyar rovás, valamint a teljes rovásműveltség védett kulturális örökségként való elismerésére". 
"Egységesítés: Nemzeti írásunk jövője szempontjából tehát jelenleg a legfontosabb feladat a nemzetközi szabványosítás, melyhez a rovótársadalom az egységesítés lépéseit már megtette" 
A Rovás Alapítvány ezért határozta el, hogy nemzeti egységbe hívja az ország közjogi méltóságait, a politikai és közéleti vezetőit a rovás íráscsalád hivatalos szabványosításának támogatására. 
Kapcsolódó irat: 
Melléklet 4B - Az Unicode Consortium meghívója 
Címzett: Lezsák Sándor, alelnök - Magyar Országgyűlés 
További részletek: http://kuruc.info/r/2/91133/ 
"A határt ott lehet meghúzni, hogy melyek azok a művek és elméletek, amik forrásokon alapulnak és kik találnak ki bizonyítékok nélküli elméleteket. Míg a rendszerváltás körül elég magas színvonalú amatőr dolgozatok születtek, ma már ennek alig látjuk nyomát, annyira elharapóztak a sci-fi-nek beillő "őstörténeti" elméletek, amelyeknek nincs semmilyen komoly alapjuk, de egyesek jól el tudják adni ezeket a csodákat váró közönségnek. Sajnos az alapvető műveltségi színvonal annyira lezuhant hazánkban, hogy a hazai közönség jó része nem tud kritikusan gondolkozni és inkább elhiszi a mesét, mert azt könnyű olvasni. Úgy látszik,ma már divatosabb indiánnak lenni, mint dicső szkítának és hunnak. Ez nagy arculcsapást jelent őseink számára, olyan, mintha napról napra meggyaláznánk sírjaikat!" 
kuruc.info hazaiporta.hu 
Kapcsolódó: 
   Dr. Hosszú Gábor felmentését kéri a szabványügyi testület rovásírás munkacsoportja 

Aki szembe mert menni az OTP-vel 

2013.12.27. - 18:15 Heti Válasz 
Elsőként sikerült pert nyernie devizahiteles ügyben a Kúrián. A határozatra alapozva ezerszám érkeznek a bíróságokra a pernyerésre esélyes keresetlevelek. Lázár Dénes Németországból érkezett, egyesületet alapított, hogy milliókat követeljen vissza ügyfelének. 
Ahogy az már megszokott, a Heti Válasz idén is számba vette azokat, akik nem mindennapi teljesítményükkel örvendeztették meg az országot a magunk mögött hagyott évben. A harminc portrét tartalmazó Magyarok a csúcson című kiadványt karácsonyi számunkhoz csomagolva kaphatták meg előfizetőink. A Heti Válasz Online-on az ünnepek alatt ebből a kiadványból idézünk. 
Padlásszoba Passauban, konyhában reggelre befagyó víz - így képzeljük el a 18 esztendős Lázár Dénest, aki a fejébe vette, Németországban szerez jogi diplomát. Egy év alatt kellett olyan szinten megtanulnia a nyelvet, hogy római jogot tudjon hallgatni. 
Az OTP Bank elleni perben eljáró Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületet Ausztriában és Angliában dolgozó közgazdász barátaival hozta létre. Csak Lázár Dénes fedte fel az arcát, mert aki szembe mer menni a bankokkal, nehezen építhet karriert a pénzügyi szektorban. Az egyesületben végzett munka ezért egyelőre nem összekapcsolja, hanem elválasztja őket Magyarországtól. Bár Lázár nem adta fel, hogy hazajöjjön: azt mondja, a jogászképzésben szívesen részt venne itthon. 
Ám a perek kiszámíthatatlansága miatt úgy látja, Magyarországon ügyvédkarriert túl kockázatos építeni. Van benne valami: a Kúria nyáron előbb megsemmisítette, majd érvénytelenítette az ominózus szerződést, a Pesti Központi Kerületi Bíróság ősszel ismét megsemmisítette ugyanazt, s az ítélet még nem jogerős. 
Fotók: Szabó Balázs

Elkeseredett volt a Kúria határozatának kihirdetésekor, pedig a devizahitelesek azóta ezerszámra indítanak pereket erre alapozva. 
Az ítélet lerombolta az igazságszolgáltatásba vetett bizalmamat. A Kúria öszvérmegoldást keresett, érvényben tartott egy igazságtalan szerződést, és cserébe adott volna a fogyasztóknak néhány ezer forint bánatpénzt. Azt hittem, észérvekkel el lehet jutni a pernyertességhez, de nem így történt. 
Egyébként viszont csődbe mehettek volna a pénzintézetek. 
Az OTP jogászai két éve ismerik az érveinket, mégsem tettek semmit azért, hogy peren kívüli egyezségekkel csökkentsék a veszteségüket. A jogászaiknak ehhez szembe kellett volna nézniük a valósággal, ehelyett abban bíznak, hogy úgysem merik majd megsemmisíteni a szerződéseket. 
Először naivnak gondoltam, mert arról beszélt: a bíróságoknak segíteniük kell az ügyfeleket. Azt kérdeztem magamban: honnan jött ez az ember? 
Németországból. 
Az Európai Bíróság nyári döntése szerint a bírónak ki kell javítania az ügyfél elrontott keresetlevelét, mint egy jogsegélyszolgálatnak... 
Igen, hiszen végső soron az a feladata, hogy a jog érvényesüljön. Nálunk azonban a bíró és az ügyvéd között hierarchikus a viszony; ennek is szerepe van abban, hogy az emberek nem kapnak elegendő jogi segítséget a tárgyalóteremben, és nem működik jól az igazságszolgáltatás. 
Máshogy is lehetne? 
Máshogy kellene lennie. Nyugat- Európában a bíró és az ügyvéd egyenrangú, ezért hatékonyabban tudnak együtt dolgozni. A pénzügyi perekben fontos, hogy a bíró tudatában legyen, mekkora a bank előnye a fogyasztóval szemben, és segítsen az egyensúly megteremtésében. 
Nem sok példát látunk erre itthon. 
Ez csak az egyik baj. A másik, hogy Magyarországon kiszámíthatatlan és átláthatatlan az igazságszolgáltatás működése, ezért is gondoltam, hogy hazajövök és megpróbálom a kint megszerzett ismereteket átültetni a gyakorlatba. 
Nem éppen sikertelenül: azóta leváltották a pénztárfelügyelet elnökét, az egységes elbírálás érdekében a Kúria jogegységi határozatot hoz. 
Nem hinném, hogy mindez csak miattunk történt. Sok minden zajlik a háttérben, amiről nem tudunk. A Kúriánál azért tudtunk részsikert elérni, mert sokan kísérték figyelemmel az eljárást. A bírák nem mondhatták ki, hogy az árfolyamrés - vagyis a svájci frank átváltási díja - nem költség. 
(...) 
Kapcsolódó: 
   Dr. Léhmann - a kúria jogegységi döntése alkotmány és törvénysértő! 
   Damm gondolatok a devizahitelről 
   Bankárokat zártak börtönbe Izlandon 
   Izland bankárokat zár börtönbe olyan pénzügyi csalás miatt, ami a Rothschild-Európában megszokott 


Nyílt levél Kövér Lászlónak... 
Kövér "úr"! Szép lassan eljön az az idő amikor önnek is felelnie kell azért amit ezzel az országgal tettek! Az alkotmányos rend hatalmi erővel (erőszakkal) való megváltoztatásáért, felelniük kell. Tudja a választói 52.7%.-os akarat, az csupán 5%.-al volt több annál, akik nem önöket akarták kormányon tudni. Ezt a 47.3%.-os népet önök semmibe vették! Önök a kórházak, iskolák, munkahelyek létesítése helyett, stadionokat építenek a saját hobbijukat kielégítve. Az ország lakossága meg nyomorban van. Amit önök művelnek, az megítélésem szerint kimeríti a hűtlen kezelés és a hatalommal való visszaélés bűntetteit! Én azon leszek minden erőmmel, hogy a kormányváltást követően önök, akik a megítélésem szerint ezeket a bűncselekményeket az ország ellen elkövették, börtönbe tudhassam. Nem fogok megijedni önöktől, mert ennél szegényebb és ennél megalázottabb már nem lehetek. Remélem az álmom beteljesül, és a 2014.-es év az önök számára a börtönt fogja jelenteni. Azzal, hogy ezt önnek l eírtam, az alkotmányos kötelezettségemet tettem meg, mert ön, önök az 1949. XX. törvény 2.§.(3) bekezdését megsértették, és a jelenlegi ideiglenes alaptörvény "C" cikkét is megsértik! 
Bigfoszer Attila 


DR. NAGY LÁSZLÓ ÜGYVÉD,
A MAGYAR KIRÁLYI SZENT LÁSZLÓ LOVAGREND
MAGYAR NEMZETVÉDELEMRE FELESKÜDÖTT,
HIVATALOSAN BEJEGYZETT
KORMÁNYZÓJA ELKÉSZÍTETTE BÜNTETŐ FELJELENTÉSÉT MAGYARORSZÁG LEGFŐBB ÜGYÉSZÉHEZ!
 
Filmajánló:
TÜNTETÉS AZ OSZTRÁK NAGYKÖVETSÉGNÉL
DR. NAGY LÁSZLÓ BESZÉDE 2013. DECEMBER 28.
Kőszegi M. László filmtudósítása
Hungária TV filmcsatornája: 
www.youtube.com/user/hungariatv
 http://youtu.be/wxfMxY7dl18
LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

Dr.Polt Péter úr, 
legfőbb ügyész 
H-1055 Budapest, Markó u.16. 
Email: info@mku.hu 
Tárgy: Feljelentése Dr.Nagy László budapesti ügyvédnek és a Magyar Királyi Szent László Lovagrend Rendi kormányzójának, valamint Dr.Gaudi-Nagy Tamás budapesti ügyvéd társfeljelentőnek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezető igazgatójának, az osztrák köztelevízió ORF 1. csatornája alkalmazásában álló, előttünk ismeretlen média személyiségei ellen,akik 2013. december 17-én Magyarország joghatósága alá tartozó bécsi Magyar Nagykövetségünk felségterületén a Magyar Szent Korona fenséges személyét előre elhatározott szándékos cselekményeikkel megsértették, lealacsonyították, gúny, megvetés és nevetség tárgyává tették. E cselekményükkel ezen túlmenően Magyarország Szent Koronával ékesített állami és nemzeti Címerét, mint a Szent Koronát hordozó büntető jogilag védett jogtárgyat is megsértették, lealacsonyították gúny, megvetés stb. tárgyává tették a TV nézők milliós tömegei előtt. Alapos a gyanú tehát arra nézve, hogy az általunk feljelentett ismeretlen személyek a Magyar Büntetőtörvénykönyv 334.§ szerint büntetendő és üldözendő bűncselekményt elkövették még pedig előre elhatározottan és ártó szándékkal. 
Mindezek alapján kezdeményezzük a büntető eljárás azonnali megindítását. Feljelentésünk kiterjed azon televíziós személyiségekre is, akik a nevezett csatornára vonatkozó belső szabályok szerint az elkövetőkkel szándékegységet alkotva munkajogi vagy polgári jogi felelősséggel tartoznak az általuk felügyelt televíziós felvételek előre elhatározott adásba kerüléséért. Az utóbbi személyek büntető jogi felelősségre vonása tekintetében, a cselekményeik összehangolt elkövetési módja miatt Magyarország joghatósága ugyancsak vitathatatlan. 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
Kérem, fogadja a mi őszinte nagyrabecsülésünket. Engedje meg, hogy e feljelentés megtétele kapcsán az elvárható protokollnak eleget téve bemutatkozzam: Dr. Nagy László budapesti ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat egykori névadója és az alapításban részvett tagja, valamint Árpád-házi Szent László magyar lovagkirály, a mi ország-mentő és ország-építő katonaszentünk örökségét őrző, ápoló,követő és védelmező Magyar Királyi Szent László Lovagrend hivatalosan bejegyzett képviselője vagyok, Rendi kormányzói tisztemben. Lovagi szervezetünk létrehozását az ezredforduló zavaros éveiben Magyarország és a magyar nemzet elleni lejárató és támadó kampányok váratlan felerősödése, továbbá a mi népünket és az elszakított magyar nemzetrészeinket immár az EU tagállamaiban is üldöző nyíltan magyar ellenes jogi és politikai támadások sorozata tette szükségessé. Az addig szervezeti kereteken kívül végzett évtizedes emberi jogi és magyarságvédelmi tevékenységünket az időközben uralkodóvá vált nyugati trendhez való szervezeti igazodás követése tette - befolyásos külföldi barátaink tanácsait megszívlelve- még elfogadottabbá és még ütőképesebbé. Annak érdekében, hogy Ön és az Ön által vezetett ügyészi szervezetek a teljesség igénye nélkül is érzékelhessék a mi kiterjedt több évtizedes magyarságvédelmi háttérmunkánk valóságos súlyát, néhány figyelmet érdemlő,cselekvésre inspiráló és orientáló dokumentumunkat e levelünkhöz csatoltuk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is érzékeltessük feljelentésünk nemzetközi szinten is jegyzett "fajsúlyát"! 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
Magyarország Alaptörvényének a történelmi magyar alkotmányra visszautaló, valamint a történelmi jogfolytonosságot is deklaráló rendelkezései a Btk. 334. §- a hatályba lépésével kiegészülve megalapozták és ezáltal büntető jogilag is kötelezővé tették ( Btk. 3. § ) Magyarország legfőbb ügyésze, régi veretes szóhasználattal a Szent Korona ügyésze /!/ számára, hogy a magyar állam és a magyar nemzet közös jelképeit megsértő vagy lealacsonyító bűnelkövetők ellen, közvádlói minőségében, állampolgári stb. feljelentés nélkül is, hivatalból megtegye a szükséges büntető jogi lépéseket a tudomására jutott tények alapján. 
A hivatalból történő ügyészi fellépést a tárgybeli esetben nemcsak a jogállamiság intézményesített rendjének és a magyar állam és nemzet méltóságának a védelme, hanem a magyar társadalom által a legfőbb ügyésszel szemben támasztott jogos elvárások is megalapozzák. 
A hivatalból történő legfőbb ügyészi fellépést a konkrét esetben akkor is elkerülhetetlennek és szükségesnek tartjuk, ha az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekményt a köznyugalom és a magyar társadalom lerombolására szakosodott, önmagukat liberális demokratáknak mondó, bécsi "székhellyel" rendelkező, hazánkat szüntelenül provokáló és lejárató "politikai vandálok" a magyar ellenességüket és irántunk érzett beteges gyűlöletüket nyíltan hirdető, befolyásos körök irányítása mellett, teljes szándékegységben végzik Magyarország védett jogtárgyainak a súlyos sérelmére. 
-2- 
A kialakult helyzetben tarthatatlannak és károsnak tartjuk azt a máig élő, meglehetősen általánossá vált honi beidegződést, amely szerint ha már úgyis vesztesen kerülnénk ki e bűnelkövetői körök elleni jogi és a vele járó politikai harcból, akkor jobb, ha az ilyen ország és nemzet ellenes ügyeket - az arcunkba vágott kesztyű felvétele helyett - az időmúlásra és a feledésre bízzuk. 
Ám az ilyen kézfeltartó, a hivatását nem teljesítő büntetőpolitika a mi tapasztalataink szerint nem feledtetné, hanem tovább erősítené a honvédő magyar nép nemzetközi lejáratására és minősítésére kitalált, világszerte terjesztett megalázó és igaztalan jelzők kvázi valóságtartalmát is. (magyar = birka nép!) Végső soron felbújtja ellenünk azokat is, akik eddig nem ártottak nekünk! 
Történelmi tény, hogy a kézfeltartás folytatásában érdekelt Kádár-kori rögeszme hívei az elmúlt 25 év alatt gyakran kaptak a magyar külügyek terén érdemtelenül fontos "dobogót" a magyar érdekvédelem létfontosságú ügyeiben is. A két tűz közé szorított magyarság idegei ezért lassanként felmondják a szolgálatot, miközben az elmúlt 30 év eseményei a cselekvő és önvédelemre mindig kész magyar értelmiségi elit jogi, politikai és stratégiai doktrínájának a célszerűségét, megfontoltságát és eredményességét a gyakorlatban is fényesen igazolták. 
Hatalmas veszélyt jelentene Magyarország számára, ha Magyarország legfőbb ügyésze a egyre vakmerőbb "politikai vandálok" barbár tettei ellen a büntető jog eszközeivel nem lépne fel és ezzel teljesen elbizonytalanítaná még azokat a normális nyugati, cselekvésre kész értelmiségi, politikai és sajtó köröket is, akik az elmúlt időszakban, a legdurvább támadások idején is kiálltak mellettünk. Ezek után már fel sem vetjük azt a kérdést, hogy a legfőbb ügyészség mozdulatlansága milyen további otromba jogi és politikai lépések sorozatát indítaná el a határainkon kívül rekedt magyar nemzetrészeink tekintetében, ahol pl. egy többgyermekes magyar édesanyának, Malina Hedvignek a szlovák főügyész évek óta tartó mániákus, embertelen és kínzó üldözései elől, otthonát elhagyva a közeli napokban Magyarország felségterületére kellett családostól költöznie. 
Ennek az uralkodóvá vált trendnek a magyar bűnüldözés nem lehet a felerősítője sem északon, sem keleten,sem délen és nyugaton sem!!! 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
E továbbgondolásra késztető tények után rátérünk a feljelentésünk tárgyát képező ügyre. Ismeretes, hogy 2013 december 17-én az osztrák állami által fenntartott köztelevízió illetékes személyiségei (egyes internetes források ezzel kapcsolatban neveket is közölnek) a bécsi Magyar Nagykövetségünk területén forgattak, melynek során egy előre megírt forgatókönyvet követve a Magyar Szent Koronát és általa a magyar címert, közvetve pedig a magyar nemzetet is mélységesen sértő, megalázó, kigúnyoló és lealacsonyító cselekményeket követtek el a meglepetéstől ledermedt és adekvát válaszra képtelenné vált magyar Nagykövet szeme láttára, hogy aztán a videó felvételüket az osztrák köztelevízió milliókat orientáló adásában, előre beolajozottan Szent István királyunk megkoronázásának évfordulóját is célkeresztbe helyezve nyomban sugározzák is! 
Szíves tájékoztatására csatolom Dr. Éva Maria Barki bécsi ügyvéd kollégámnak (anno együtt hívtak meg bennünket az amerikai Kongresszusba is) e felháborító eseménnyel kapcsolatban Ausztria külügyminiszteréhez írt tényfeltáró levelének a német és magyar nyelvű másolatait is. 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
Szilárd meggyőződésünk hogy Ön, Magyarország legfőbb ügyésze, a bűnüldözői közfeladatának a teljesítése során nem lesz tekintettel holmi ingoványba vivő álpolitikai megfontolásokra, az ilyen vagy olyan szövetségesi és egyirányúvá vált álbarátsági kapcsolatok féltőire sem,amikor alkotmányos kötelezettségeit személyekre és kívánalmakra tekintet nélkül a megkívánt határozottsággal és szakmaisággal teljesíti. 
Tisztelettel kérem Önt a magam valamint az osztrák és a magyar kollégám nevében is, hogy az itt kifejtett szerteágazó megfontolások és szempontok ismeretében a lehető legsürgősebben rendelje el a nyomozást a tárgybeli ügyben mindenre és mindenkire tekintet nélkül, amire nemcsak a büntető jog, hanem a magyar Szent Korona méltósága és a magyar népnek a Magyar Szent Koronához való történelmi kötődése is kötelezi. 
Meggyőződésünk, hogy Magyarország legfőbb ügyészének a fellépését a baráti osztrák nép döntő többsége kitörő lelkesedéssel fogja üdvözülni. Ez a botrányos ügy akkora szolidaritást válthat ki a nemzetközi közvéleményből a magyar nép és nemzet iránt, aminek az elérésére a magyar diplomácia a maga erejéből soha sem lenne képes. Kérem higgyen nekünk! 
Ausztria kormánya és igazságszolgáltatása pedig - ide sorolva az osztrák ügyészi és nyomozati, sőt a nemzetbiztonsági szerveket is - csak akkor teljesítik a magyar nemzettel szemben fennálló hivatásbeli és nemzetközi kötelezettségeiket, ha minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a gyanúsítottak személye, továbbá a televíziós felvétel közzétételét engedélyező személyiségek kiléte, a forgatókönyv írója és a szinopszis jóváhagyója a magyar és az európai diplomácia történetében is példátlan ügyben egyértelműen és haladéktalanul megállapítást nyer. 
Legfőbb ügyészi döntésénél vegye figyelembe azt is, hogy a magyar Szent Koronát a II. Világháború idején az Amerikai Egyesült Államok kormánya a természetes személyeknek kijáró politikai menedékjogban részesítette és így is védelmezte annak a visszaadásáig! Ezt a magas szintű nagyhatalmi tiszteletet megerősítve az amerikai hadsereg tábornok óriása Nimitz admirális , a magyar nemzet iránti nagyrabecsülése és szeretete jeléül a II. Világháború után magyar kisleányokat fogadott be a családjába és nevelte fel őket a kiházasításukig. Emiatt fontosnak tartom,hogy a legfőbb ügyész úr mindenképpen hallgassa meg az Európában állomásozó amerikai haderő magas rangú tisztjeinek az ausztriai Szent Korona ünnepség során a Magyar Szent Korona fenséges személyével és annak nemzetközi jelentőségével kapcsolatban elhangzott nyilatkozatait, amely a Pentagon hivatalos álláspontjaként is értékelhető! 
A Magyar Televízió Ausztriában készült dokumentumfilmje megtekinthető a "Szent Korona megmenekítése" cím beírása után a youtubon. 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
Úgy véljük, hogy az adott helyzetben az Ön legfőbb ügyészi és az attól elválaszthatatlan történelmi felelőssége ezúttal - minden túlzás nélkül - az Egekig ér ! 
Ami pedig e becstelen bécsi köztelevíziós cselekmény jóvátételét illeti, Lovagrendünk határozott álláspontja, hogy az Osztrák Köztársaság hivatalos, államilag fenntartott köztelevíziója által menedzselt lealjasodott és sértő szándékú cselekedeteket csak azzal lehet jóvátettnek és az elkövetett cselekményekkel arányban állónak elfogadni, ha - az Osztrák Köztársaság államfőjének a diplomáciai tiszteletadásokhoz rendelt katonai díszegysége az államfőknek kijáró katonai tiszteletadással követi meg /!/ a bécsi magyar Nagykövetség előtt felvonulva a súlyosan megsértett, kigúnyolt magyar Szent Koronát és a Szent Koronával díszített ősi állami címerünket is! A magyar Szent Korona méltósága és hatalmas történelmi múltja ezt a lovagias és egyben baráti lépést elvárja és meg is követeli Ausztria jogkövető államfőjétől és kormányától is, mivel az Osztrák Köztársaság hivatalos, állami fenntartású orgánuma, köztelevíziója erkölcsileg megsemmisítette Magyarország bécsi nagykövete Megbíz ólevelének az átadásakor tanúsított hivatalos osztrák tiszteletadás valós tartalmát is Ez a tett az arányosság kritériuma és nem pedig egy elszálló szó! Ebben a jóvátételi kérdésben elvtelen alkuknak nincs helye! 
Végezetül elismerés és köszönet illeti Dr. Gaudi - Nagy Tamás ügyvéd urat és két jogász társát azért, hogy az 1913. július 1-én hatályba lépett Magyar Büntetőtörvénykönyv az előrelátó kezdeményesésükre immár a büntető jog eszközeivel is jogvédelmet nyújt Magyarország kiemelkedő jelentőségű állami és nemzeti jelképeinek. 
Mélyen Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 
Nagy szolgálatot tenne a honi és az elszakított magyar nemzetrészek, valamint világ magyarsága önbecsülésének is, ha a nyomozás elrendeléséről szóló határozatát még a jelzett január elsejei történelmi évforduló előtt meghozná és azt nyilvánossá is tenné. E bölcs és határozott döntésével helyreállítaná a világ immár egy nemzetet alkotó magyarságának a lelkében a magyar gyűlölő "politikai vandálok" cselekményeivel szüntelenül kikezdett és tönkretett köznyugalmat. Őszintén reméljük, hogy e törvényes kezdeményezésünkkel a Legfőbb ügyészség ország-védő /!/ munkáját is eredményesen támogathattuk. 
Lovagi jelmondatunkkal kívánjuk kifejezni megkülönböztetett tiszteletünket Magyarország legfőbb ügyésze és a magyar ügyészi testületek minden tagjai előtt: 
Crux est fidelitas nostra - Gladius est integritás nostra. 
Kelt Budapesten 2013. december 25-én, Szentkarácsony ünnepén. 
Lovagi tisztelettel és nagyrabecsüléssel: 
Dr.Nagy László sk. 
ügyvéd, Rendi kormányzó 
H-1029 Budapest II.ker. Feketerigó utca 52. szám alatti lakos feljelentő. 
Tel: 376-5375. Email: dr.nagy@t-online.hu 
Kiadmányozás előtti záradék: 
E feljelentésünkhöz annak kiadmányozása előtt Dr. Gaudi - Nagy Tamás úr gyakorló ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezető igazgatója társfeljelentőként csatlakozott. E tényt kiadmányozóként hitelesítem és a feljelentés tárgyban írt részét ezzel ki is egészítettem. Címe és elérhetősége: 1095 Budapest IX. ker. Gabona utca 10.II. emelet 1. 
Telefon: (36-1) 216-3088. Email: drgaudi@drgaudi.hu 
Dr. Nagy László sk. 
Dr.Gaudi- Nagy Tamás sk. 
Mellékletekről: 
A fenti - email útján, sürgősséggel előterjesztett - feljelentésünk csatolmányait, azok terjedelme miatt minden bizonnyal külön email útján kell majd legfőbb ügyész úrnak átküldenünk. Dr.N.L. Vége. 
Kapcsolódó: 
   A "magyar" nagykövet részvételével gyalázták a Szent Koronát Bécsben 
   Eva Maria Barki feljelentést tett az osztrák államügyészségnél a Szent Korona megcsúfolása miatt - tüntetés az osztrák követség előtt 
   Show-műsorba hívták a magyar nagykövetet - A Szent Koronával poénkodtak az osztrák tévében 
   A Szent Koronát gyalázta három osztrák humorista 
   A bécsi nagykövet szerint ízléstelen csapdát állítottak neki az osztrák műsorban a koronával 
   Polt Péter: kinek a jogásza? 
   Ötvenhat ügy Polt Péter figyelmébe 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése