A világbirodalom történelem hamisítással kezdődik.

A világbirodalom történelem hamisítással kezdődik.

Marton Veronika: A csúsztatás magasiskolája

Avagy, a Hetek c. folyóirat 2012. május 25-i számában megjelent „A zsidó Árpád fejedelem és a mélymagyarok - Interjú Komoróczy Géza történészprofesszorral” c. cikk margójára

Megpillantván a címet, s mint, Aeneas, midőn meghallotta az orvul meggyilkolt trójai királyfi síri hangját: „megborzadtam, égnek állt a hajam, és a hang a torkomon akadt”¹. A hazáját, népét szerető, nemzeti hőseire, anyanyelvére büszke magyar létemre mégis nekiveselkedtem, és végigolvastam e magyargyűlölettől csöpögő cikket. A felháborodásomat félretéve „harag és részrehajlás nélkül” megkísérlem felhívni a kedves olvasók figyelmét a féligazságokra, a félremagyarázott és az elhallgatott történelmi tényekre. (A magyar újkori eseményekre nem térek ki, mert ezekkel számos szakavatott, tárgyilagos kiadvány foglalkozik.)

Csúsztatni, féligazságokat valósnak beállítani, történelmi tényeket elferdíteni, magyarán hazudni, az tud, aki kiválóan ismeri a történelmet. Komoróczy Géza tanult történész. Otthon van mind a kutatási területéhez tartozó zsidó, mind a magyar történelemben. Munkáiból, s e cikkből is kiviláglik, hogy született magyar létére ellenségnek tekinti népét, hazáját. Hiszen „az Hazánk ellenségei közzé méltán lehet számlálni azokat a Hazánknak el fajúltt fiait… kik, jóllehet Magyar Országban születtettek, ’s neveltettek, ’s Magyar Hazájoknak köszönhetik minden bóldogólásokat, még is szintúgy szégyenlik, hogy Magyarok, szégyenlik a’ Magyar ruhát, a’ Magyar nyelvet…, Magyarúl nem is tudnak… A Magyart meg vetik, ’s tsak ki-nevetik, mindenféle boszszúsággal, tsúfsággal illetik,”²

Feltételezem, Komoróczynak magyar az anyanyelve. Mégis, mintha nem tudna magyarul, vagy csak semmibe veszi a magyar nyelvet és a nyelvtant. Valami efféle lehet, különben nem használta volna könyve címében az „indoeurópai nyelvekre” jellemző, jiddisül bizonyára tökéletes megfogalmazású helyhatározós szószerkezetet: „A zsidók története Magyarországon”³. E cím azt közli, hogy a zsidók története (talán könyvként) hol, merre van Magyarországon, mely város könyvtárában leledzik, nem pedig azt, hogy mely országbeli zsidók történetéről van szó. Minden kezdő nyelvtanfolyamon hibaként emelnék ki: „A zsidók története Magyarországon” cím magyarul érthetetlen, félrevezető. Helyesen ekképp hangoznék: „A magyarországi zsidók története”.

Úgy vélem, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy a cikkben felvetett kérdések és a következtetések nem az újságíró tollából fakadtak. Sebestyén István cikke retorikai megoldás lehetett, hogy „elvigye a balhét”, vagyis Komoróczy Géza halovány, de igencsak rosszindulatú, gúnyos feltételezéseit rögvest tényként tárja az olvasó elé. Tudván tudott, hogy az emberi feledékenység nagy úr. Bizonyos idő múltán a magyar történelmet úgy, ahogy ismerő (félretanított) átlagember feledi a szerző gunyorosságát, feledi a feltételes módot: „…ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem bizonyosan.” S csak arra emlékszik: A honfoglaló magyarok vezére, Árpád zsidó volt (holott egyáltalán nem volt az). Ez ún. „tudományos alapossággal” megírt könyv és a cikk a magyarság évszázadokig folyó agymosására teszi fel a pontot. Megteremtette azt az ideológiát, ami szerintük indokolhatná a mai Magyarországra való tömeges bevándorlást. Ám ennek jogosságára, igazolására nincsenek történelmi adatok, tények. Ezért kreálni kellett, ha másképp nem hát adatösszemosással:

A magyar vezérek korából nincsenek, a középkorból pedig igencsak gyérek s elmarasztalóak a zsidókra vonatkozó írásos források. Ez kitűnik Komoróczy első megállapításából, miszerint „a 18. század végéig kihasználatlanok azok a forrásanyagok, melyek a magyarországi zsidó történelemre vonatkoznak”. A zsidó történetírás számára valóban azok. Hiszen a XI. századtól „a magyar történeti irodalom a kezdetet illetően a zsidókat többnyire jelentéktelen idegen elemként” tünteti fel. E tényt csűrni-csavarni, az ellenkezőjére fordítani valóban nehéz, de egy történész számára nem lehetetlen.

A honvisszafoglalás után az istváni államalapításig zsidó nemigen volt Pannónia-Magyarországban. A kereskedők sem zsidók, hanem izmaeliták, a Volga mellékéről betelepült bolgár mohamedánok, ahogy a magyar nevezte őket, böszörmények voltak.⁴ Az izmaelita s az izraelita kifejezés közt egy mássalhangzó a különbség. Sajnos sokan keverik: Az Allah-hitű izmaelitákat izraelitának, azaz zsidónak tartják.

A szerző szerint „a zsidók magyarországi története a 10. században kezdődik”, bár a „zsidó-magyar kapcsolatra vonatkozó legkorábbi dokumentumok… a 11. századból származnak”. 100 év ide vagy oda, neki nem nagy idő. E váltás minden bizonnyal azt jelenti, hogy a zsidók X-XI. századi magyarhoni jelenlétére nincs bizonyíték-értékű dokumentum. Mégis próbálkozik: „A könyvében idéz egy szerzetest, aki azt írta, hogy a magyarok szeretnek… büszkélkedni, hogy a zsidóktól származnak.” E kijelentés Hariger löweni apáttól, Szent István király kortársától származik, mondván, olyan ungrosokkal került kapcsolatba, akik dicsekedtek azzal, hogy a zsidóktól vezetik le az eredetüket. (Ungros, denique notum est huic fame assentari velle, qui et iactant, se a Iudeis originem ducere.⁵)

Komoróczy válaszából, hogy „a szerzetes utalása még kevés ennek megítéléséhez…”, kitűnik, valójában tisztában van e kijelentés némi utánjárással felfedhető történelmi hátterével: Hariger apát, Géza fejedelem és István király kortársa 1007-ben halt meg. A magyarság akkor már legalább 100 éve a Kárpát-medencei hazájában élt, s rég felhagyott az ún. kalandozásokkal. Koppány szabadságharcának (997) túlélői meg el voltak foglalva azzal, miként menthetik az életüket. Sem kalandozó, sem másmilyen magyar nem lehetett Löwenben (ma: Belgium), legfeljebb az ungrusok földjéről, Ungriából való izmaelita vagy zsidó kereskedő juthatott oda.

A források szerint az „ungros” a türk, pártus, hun stb. népnév mellett a magyarság egyik VI-X. századi elnevezése. A magyarok elődeinek a pannóniai, az etelközi, sőt a Kazár Birodalom tőszomszédságában levő lebédiai szálláshelyét is Ungriának hívták.⁶ Komoróczy meg is jegyzi: „A honfoglalás előtt a magyar törzsek már találkozhattak zsidó kereskedőkkel”. Valóban. A magyar nemzetség a Kazár Birodalom tőszomszédságában élt, s három évig a kazár kagán (nem katonai) szövetségese volt.

Az újságíró felteszi a kérdést: „Ez azt jelenti, hogy nemcsak hosszú múltra tekint vissza, hanem eredetileg baráti volt a zsidó-magyar kapcsolat?”

A válasz kitérő, s ugyancsak ugrándozó. Három lépésben jut el a X. századból a XX. századba: „A szerzetes utalása… kevés ennek megítéléséhez…, majd a 16. században a protestáns históriásének-irodalomban is megjelenik ez a motívum, amit Ady úgy adott vissza, hogy ’keresvén zsidókkal való atyafiságunk.”.

Sajnos a válaszból nem derül ki, vajon a szerzetes véleménye a zsidó eredet vagy a baráti kapcsolat megítéléséhez kevés. Mindenesetre a Corpus Iuris Hungarici-ban az Árpád-házi királyok zsidókra vonatkozó törvényeiből egyáltalán nem világlik ki a zsidó-magyar barátság, hanem inkább a királyainknak a harácsolás megfékezésére irányuló törekvése. Pl. az Aranybulla 24. cikkelye kimondja: „Kamaragrófok, pénzverőtisztek, só- és adótisztek zsidók ne lehessenek.” Köztudott, hogy a törvény mindig egy meglevő állapotot tükröz, létező, gyakorolt visszásságokat próbál féken tartani. Ez esetben a zsidóknak a magyarok kárára elkövetett tisztességtelen vagyoni gyarapodását korlátozta.

A protestáns dalköltészet egyáltalán nem azt fejezi ki, hogy a magyarság atyafiságban, barátságban lett volna a zsidósággal, hanem csak a kor általános kívánalmainak megfelelően felhasználta az ószövetségi történeteket, amelyeknek az eredete több évezreddel korábbra nyúlik vissza. Kr. e. 550 körül, a zsidók II. babiloni fogsága idején a zsidó írástudók a jóságos káldeus királyok jóvoltából használhatták az ékiratos levél- és könyvtárakat. Ekkor jutottak hozzá szinte minden ószövetségi történet ékiratos eredetijéhez, amit beépítettek a szent könyvükbe, a Tórába. Ilyen pl. Mózes története: Az ékiratos eredetiben Kr. e. 3000 körül I. Sargon akkád uralkodót csecsemőkorában szurokkal kikent kosárkában halászták ki az Eufráteszből; kb. két évezreddel később Mózest meg a Nílusból...

Ady Endrét idézni a zsidóság szempontjából valóban okos dolog. A magyarság szempontjából már kevésbé. Az olvasóközönség előtt alig ismert, az iskolai tananyagból pedig kimaradt Kosztolányi Dezső⁷ „Az írástudatlanok árulása” c. cikke. Felhívja benne a figyelmet Ady versei javarészének erkölcsromboló hatására és magyarellenes voltára. Pl. „A sípja régi babonának” c. versben a költő saját népét, a magyarságot átkozza meg: „Szól a sípszó: Átkozott nép / Ne hagyja az Úr veretlen / Uralkodást magán nem tűr / S szabadságra érdemtelen / Ha bosszút áll gyáva, lankadt, / Ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.” A báró Hatvany/Deutsch Lajos által mesterségesen népszerűsített Ady-versek szinte előkészítették a lélektani talajt Trianonhoz. „A márciusi naphoz” c. versében így uszít: „Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni, / Mindent ami, ezeréves holmi.” Meggyőződéssel jelentette ki Melich János nyelvészprofesszor: „Ha nálunk is az Ady-kultusz belopakodik tanáraink gondolatvilágába, s vele az iskolába, soha nem kerül vissza Máramaros és Erdély sója, Tátra fenyvese, Gömör vasa.”⁸

Komoróczy következő pimasz és gúnyos megjegyzése egyenesen a magyarság arculcsapása: „Ezért merem mondani – magamban egy kicsit nevetve azon a fricskán, amit ez a mélymagyar tudatnak jelent -, hogy ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan.”

Vajon, mit jelent a „mélymagyar” kifejezés? Megválaszolható-e röviden, szabatosan, magyarosan? Aligha.

Van-e valamicske alapja e kéjelgő feltételezésnek?

Komoróczy bizonyára arra alapítja gúnyosan bedobott feltételezését (amit maga sem hisz el), hogy Árpádot a zsidó hitre tért kazár kagán⁹ kívánságára, kazár módon pajzsra emelve választottak vezérré. Csakhogy ettől Árpád, a magyar Álmos vezér fia még nem lett zsidó.

Konsztantinosz Pophürogennétosz¹⁰, az írástudó bizánci császár leírása szerint ez valóban így történt. Ám a folyománya, hogy a magyar nemzetségek (nem törzsek!) a vezéreikkel egyetemben ügyes politikai húzással kivonták a magukat a zsidó kazár kagán érdekköréből.

„Hét nemzetségre voltak ők [a magyarok] felosztva… Hozzájok adta ezekhez magát a krimiai Chazároknak egy része, melly Chabaroknak … neveztetett, és ezen nemzetség tette a’ 8-dik nemzetet…”¹¹ A magyaroknak sem magyar, sem külföldi (kazár) vezérük nem volt. A 7 nemzetség teljesen egyenrangú volt. A vezéreik szintén. Lebedias volt a legidősebb, a rangidős.¹² Harci cselekményekre kötöttek egymással szövetséget; a kazárokkal való katonai szövetségük három évig tartott. A hadisikert ásta volna alá, ha a seregnek hét-nyolc egyenrangú vezére a maga feje után csatározik. Ezért választottak maguk közül egy közös katonai vezetőt, fővezért.

A Kazár Kaganátus Kr.u. 650-850 között (1. A Kazár Birodalom magja 650-ben; 2. 750 körüli hódítás; 3. 850 körüli hódítás; 4. A magyarok, a volgai bolgárok szállásterülete, továbbá a Kaukázus egésze nem volt kazár terület, legfeljebb szövetséges peremvidék.) Forrás:palestineremembered.com

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kazár kagán zsidóhitű nőt juttatott az egyik magyar vezér sátrába: Elődhöz, a rangidős magyar vezérhez feleségül adta a leányát. Ám e házasság magtalan volt. Így mind a törzs, mind Előd megmenekült zsidó/kazár befolyástól, s szilárdan ellenállt minden megkörnyékezésnek (amit Géza fejedelem nem tudott megtenni).

„Ezen 8 nemzetségek egy fejedelemség alatt nem voltak, hanem kölcsönös szövetséget kötöttek… olly móddal: hogy akármellyiket támadná is meg közzűlök az ellenség… teljes igyekezettel annak segítségére legyenek… De ezen… nemzetségek, a Magyarok’ szokása szerint, nem egyeztek meg mindenkor egymással… Látván ezt a Chazárok’ Chagánja … maga részére is könnyebbnek tartván egy fejedelemmel megegyezni, mint sokakkal: azt tanácsolta Lebediás-nak (Eleud/Előd¹³), hogy vállalja fel a fejedelemséget, de úgy hogy ő alatta légyen. Eleud ezt nem vállalta el, hanem ajánlotta a’ vitézségéről, okosságáról, és jó erkölcséről esmeretes Árpádot, az Almus’ fiját.”¹⁴

A kazár kagánnál vendégeskedő Lebediás kitért tehát a nyomatékos kérés elől. Nem vállalta el a magyar nemzetségek fővezérségét, fejedelemségét, melynek ára a függetlenség feladása lett volna, hanem győzött a szkíta erkölcse, tartása. Nem fogadta el a csábító ajánlatot, hanem maga helyett Álmosfia Árpádot ajánlotta.

„Ezen tanácsadást némelly részben a’ Magyarok helybe hagyták, és az ajánlást elfogadták. Árpádot a’ Chazárok’ szokása szerént, egy paisra állítván, fejedelmi méltóságra emelték, olly’ feltétellel: hogy a fejedelemség az ő maradékaira is általmenjen…; De ez a Magyarok’ nagy részének nem tetszett, csak azért, hogy Árpád a’ Chazárok’ chagánjának tanácsára emeltetett fejedelmségre, még pedig úgy, hogy ő tőle függjön: úgy nézvén ezt, mint a’ Chazárok’ rajtok uralkodni kívánása’ jelét, ’s hírmondóját: választották tehát ennek az atyját, a 70 esztendős Álmust, és ennek hűségére megesküdtek…”¹⁵

Árpád vezérré választása a kazár kagánnak való alárendeltséget jelentett. Ám Árpád nem volt rangidős. Ez volt a kibúvó. A szkíta szokásjog értelmében csak a legidősebb, legtapasztaltabb, legrátermettebb lehetett a törzs katonai vezére, mégpedig, akit a szeren, közös akarattal választottak meg.

A kazár kagánnak bizonyára nemigen lehetett ellentmondani, hiszen szövetségben voltak vele, ám az ősi törvényt, a szkíta szokásjogot kötelezően be kellett tartani.

Mit tevének a magyar vezérek?

1. A kagán kívánalmának eleget tettek azzal, hogy a hét törzs (a kabarokkal együtt nyolc) egyetlen vezér fősége alá került. Árpádot vezérré választották ugyan, de a választás a nép számára Árpád fiatal kora miatt ekkor még érvénytelen volt.
2. Előd nem vállalta a fővezérséget, kötötte a kazár kagánnal való megegyezése, ezért az utána következő rangidős vezérre, Álmosra esett a szövetséget, a vérszerződést kötő vezérek választása.
3. A szkíta szokásjog teljesült azzal, hogy a fővezér Álmos, a legidősebb, legrátermettebb vezér lett. A választást a Vérszerződéssel, a magyarok mindmáig érvényben levő ősi alkotmányával megerősítették. Az eskütétel harmadik szakasza biztosította Álmos fiának, Árpádnak, és az eskütevő vezérek leszármazottjainak a kiváltságát: „Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki nem essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.”¹⁶ Kiemelendő, hogy a magyar nemzetségek a vezéreikkel az élen csak katonai engedelmességgel tartoztak Álmos vezérnek. Álmos nem volt főúr, nem volt fejedelmi hatalma, hanem a magyar hadi sereg fővezére, nagyvezére volt. Egyébként a magyar törzsek és a csatlakozott kabar törzsek az egymással egyenrangú vezéreik fennhatósága alá tartoztak, s önállóak voltak.

Az idegen hatalomtól, a kazár kagántól való függést a magyarok nem vállalták. Megtartván őseik hitét, katonai, mai kifejezéssel a polgári önállóságukat és Álmos fejedelem vezetésével viszontagságok közepette elvonultak a Kazár Birodalom tőszomszédságából Etelközbe, majd onnan a nem zsidó Árpád vezérletével Attila örökébe, a Kárpát-medencébe.

A cikk további részében mind Komoróczy, mind az újságíró folyton-folyvást valótlanságot állítva gúnyolódik a magyarokon, s mindent felsorol, amiből egy kicsit is ki lehet csikarni a zsidóság javára.

Közben megfeledkezik az 1492-ben Spanyolországból elűzött, Magyarországra telepedett szefárd zsidó család leszármazottja, Fortunatus/Szerencsés Imre (Slomó ben Efrajim) viselt dolgairól. A magyar források szőrmentén taglalják II. Lajos, magyar király harácsoló kincstárnokának viselt dolgait. Annyi mégis kiderül, hogy a Magyarországban eluralkodott, az 1526-os mohácsi csatavesztésbe torkolló zűrzavaros politikai és pénzügyi helyzetet neki köszönhetjük.

Végezetül a XVIII. században élt gróf Batthyányi Alajos jezsuita páterrel egyetértve azt tanácsolom minden magyarnak: „Ha szabad… írni a Magyarok ellen, nékünk sem hagyhattya senki is nagy véteknek, ha magunkat hasonló fegyverrel védelmezzük, ’s ha mi-is valamennyire hangosabb magyarsággal kezdünk szóllani.”¹⁷

Forrás: martonveronika.freeblog.hu

Kapcsolódó: Áttörés a magyar őstörténet-kutatásban: "A magyarok a zsidóktól származnak", és "Árpád fejedelem is zsidó"

Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 3.0 Unported License.

 

1 Vergilius: Aeneis, III. 48.

2 Gr. Batthyányi Alajos: Magyar és Erdély-Országnak rövid ismérete, Pesten, Lindauer János Könyv-árosnál, 1791., VIII. p., 45. p.

3 Sebestyén István cikkéből vett idézeteket dőlt betűvel írtam. (MV)

4 Révai Nagy Lexikona, I-XXI., Révai Testvérek Irodalmi Intézet, Bp., 1911-1927., III. köt. 668. p.

5 Gombos F. Albin: Catalogus fontium historiae Hungaricae, I-III., Szent István Akademia-Stephaneum, Budapest, 1937-38., I. 18. p., II. 1122. p.

6 Monachus Georgius, Regino apát stb. In: Századok, 1905, 69-70, 1779, 376-379. pp.

7 Kosztolányi Dezső: Az írástudatlanok árulása. A teljes szöveg a Toll c. folyóirat 1929. július 14-i számában jelent meg.

8 Melich János (1872-1963) nyelvész Akadémiai székfoglaló beszédéből (1927)

9 Kazária szkítafajú népe egyáltalán nem volt zsidó hitű. A VIII-IX. században a kazároknak nagyon kis része és vezetők tértek át a zsidó hitre, a judaizmusra. Hipotézis állítani, hogy a kelet-európai zsidóság a kazár-zsidók leszármazottjai lettek volna. In: Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. A kazárok. Balassi K., Bp. 1997., IV. 3.f.

10 Konsztantinosz Porphürogennétosz: De adm. Imp. 38. fejezet. In: Kiss Bálint: Magyar régiségek, Pesten Fűskúti Landerer Lajos’ betűivel, 1839., 224-225. pp.; Horvát István: A’ szlavinokról, az az: kérkedőkről, Pesten, Nyomt. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István, M.DCCC.XLIV., 106-107. pp.; A magyar honfoglalás kútfői, Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 1900., 38. fejezet, Ford. Marczali Henrik., 119-124. pp.

11 L.m.f. - Konsztantinosz Porphürogennétosz: De adm. Imp. 38. fejezetet Kiss Bálint és Horvát István szószerint lefordítja. A görög szöveghez viszonyítva Marczali Henrik fordítása mintha nem lenne teljes. (MV)

12 A krónikáink 108 nemzetségről tudnak. A hét nemzetség (közismerten törzs) katonai felosztás volt. (MV)

13 Előddel, a hét vezér egyikével azonosítják. (MV)

14 Ld. a 8. sz. jegyzetet

15 Lmf.

16 Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp. 1975., 93. p.

17 Batthyányi Alajos i. m. XV-XVI. pp.

Áttörés a magyar őstörténet-kutatásban: "A magyarok a zsidóktól származnak", és "Árpád fejedelem is zsidó"

Mivel a történettudomány kulcspozícióit is zsidók, illetve az ő szolgálatukban álló filoszemiták népesítik be, ne csodálkozzunk, ha meghamisítják a múltunkat. És nem csupán a 19. század második felének és a 20. századnak a történetét mutatják be hamis fényben, hanem egyre gyakrabban pedzegetik a „tudósok”, hogy a zsidók már a honfoglalás előtt is éltek a Kárpát-medencében, sőt egyesek szerint az sincsen kizárva, hogy a honfoglalók között is jelentős számban voltak zsidók. Mi több, Komoróczy Géza zsidó történész professzor a minap egyértelműen ki is mondta: Árpád fejedelem igenis zsidó volt.

Komoróczy, aki szerint még Árpád fejedelem is zsidó volt

Komoróczy Géza történész professzor a Hitgyüli Hetek című lapjának abból az alkalomból adott interjút, hogy nemrégiben megjelent A zsidók története Magyarországon című kétkötetes műve. Komoróczy szerint a 18. század vége előtt nemigen kutatták a zsidók történetét, és ha beszéltek róluk, általában „jelentéktelen idegen elemként” utaltak rájuk. A „modernizációt” követően pedig „leginkább mint gyárosokról, a kapitalizmus hordozóiról esik róluk szó” – véli a professzor. A könyvben a holokausztról is jelentős terjedelemben olvashatók a szokásos hazugságok, ám fenyegető jel, hogy immár a magyar középkort, sőt az őstörténetünket is a zsidók akarják megírni. Komoróczy a könyvében szót ejt egy „szerzetesről”, aki a 10. század végén állítólag azt írta, hogy a „magyarok szeretnek azzal büszkélkedni, hogy a zsidóktól származnak”. Igaz, a professzor maga is megemlíti az interjúban, hogy a szerzetes utalása önmagában semmit sem jelent, azonban a bogarat mindenesetre elültette a gyanútlan olvasó fülébe. Arról persze nem beszélt a ravasz „tudós”, hogy a középkori utazók, krónikaírók és szerzetesek – legyenek azok arabok, bizánciak, franciák, németek oroszok vagy magyarok – kivétel nélkül török eredetű, a legtöbb esetben a hunokkal azonos vagy velük közeli rokonságban álló népnek mutatják be a magyarokat. Ami persze a legkevésbé sem gátolta meg a „modern kor” számos történészét abban, hogy könyveikben leírják, és a katedráról hirdessék : a középkori krónikák mind tévednek, és mítoszoknak adnak hitelt a magyar nép eredetére vonatkozóan. Vajon akad-e olyan „hivatalos” történész, akinek lesz bátorsága kételkedni annak a 10. században élt szerzetesnek a szavában, aki szerint a „magyarok szeretnek zsidó származásukkal büszkélkedni”?

Komoróczy a 16. századi „protestáns históriásének-irodalomban”, sőt Ady költészetében is megtalálta a nyomait a feltételezett „magyar-zsidó rokonságnak”. A históriás énekek szerzői azonban elsősorban azért emlegetik a zsidókat, mert hasonlóságokat véltek felfedezni a választott népnek az Ószövetségben leírt sanyarú sorsa és a magyarság korabeli súlyos helyzete között. A történész professzor más légből kapott feltételezéseket is megenged magának: a „honfoglalás előtt magyar törzsek találkozhattak zsidó kereskedőkkel is” - jelenti ki. De még további ötletekkel is előáll. Miután elmondja, hogy a magyar törzsek a hivatalosan a zsidó hitre tért Kazár Birodalom „mellett vagy éppen annak keretei között éltek a 8-9. században”, és egy időben a „kazárok szövetségesei voltak”, az alábbi, semmiféle bizonyítékkal alá nem támaszható kijelentést teszi: „Könnyen elképzelhető, hogy nemcsak a kazárok, hanem szövetségeseik vezetői is felvették a zsidó vallást”. Ilyesfajta elképzelésekre és légből kapott feltételezésekre épül majd az új, filoszemita jellegű magyar őstörténet?

Különös viszont, hogy miközben a professzor maga is csak lehetségesnek tartja, hogy a honfoglalás előtt a magyarok „találkozhattak zsidó kereskedőkkel”, illetve hogy a magyar törzsek vezetői „felvették a zsidó vallást”, teljesen biztos Árpád fejedelem származását illetően: „ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan” – nyilatkoztatja ki. Az ember esze megáll. Ha ilyesfajta teljesen megalapozatlan érvekre építették föl a holokauszt-történetet és az Izrael állam történelmi legitimitását, ne csodálkozzanak, ha mítoszaikat könnyűszerrel halomra döntik a revizionisták.

A továbbiakban Komoróczy említést tesz arról, hogy IV. Béla privilégiumokat adott zsidóknak, majd nem hallgatja el azt sem, hogy Nagy Lajos viszont 1360-ban (bár a saját kutatásai szerint 1348-ban) kiűzte őket. Ha tisztességes tudós lenne, illett volna beismernie: nem csak Nagy Lajos idején születtek olyan rendeletek, melyek a zsidók káros tevékenységét korlátozni igyekeztek, hanem számos más uralkodó is megpróbálta visszaszorítani a zsidóság veszedelmesnek ítélt befolyását. Komoróczy még az Aranybulla „antiszemita” rendszabályairól sem tesz említést, viszont a jól ismert zsidó propagandafogással él, amikor azzal próbálja indokolni Nagy Lajos királyunk zsidóellenes intézkedéseit, hogy az 1348-as pestisjárvány idején „elterjedt a vád: a járványt a zsidók terjesztik”. Mintha a minden korban és mindenütt megjelenő zsidóellenesség oka valamiféle babonás hiedelem lenne, melyet a tanulatlan, buta antiszemiták terjesztenek! Mintha a fennmaradt iratokból és könyvekből nem derülne ki teljesen világosan, hogy a zsidókra nem ostoba mendemondák miatt haragudtak, és nem is csupán az „irigység” illetve a „bűnbakképzés” az oka az ellenük fel-fellángoló gyűlöletnek. Komoróczy könyvével és nyilatkozatával sajnos ismét bebizonyította, ami egyébként a legtöbb cionista történészről elmondható: nem igazságot kereső tudós, hanem propagandista.

Arra a kérdésre, hogy milyen okokkal magyarázható a zsidóság „fennmaradása” és a polgárosodásban játszott jelentős szerepe, Komoróczy felsorolja az ismert filoszemita válaszokat: a zsidók hűségesek voltak a hagyományaikhoz, de ugyanakkor tudtak változni és „modernizálódni”, amikor arra szükség volt, szolidárisak voltak egymással, betartották a királyi-állami törvényeket, de mégis ragaszkodtak „egyfajta autonómiához” (vagyis mégsem tartották be a törvényeket). Komoróczy a progresszív adózás, valamint papírpénz és a bankrendszer feltalálását is a zsidóknak tulajdonítja (de az uzsorakamat és a pénzzel kapcsolatos más visszaélések „feltalálásáról” nem tesz említést), és azzal is érvel, hogy a zsidóság szétszórtságából következően „sokközpontú társadalom”, amely „alkalmazkodóképesebb” és „hatékonyabban tud reagálni a körülmények változására, mint ” egy centralizált állam. Tehát a decentralizációt is a zsidók találták föl – milyen kár, hogy az irányításuk alatt álló nyugati világot mostanában egyre szorosabb kézzel, felülről vezérlik. Komoróczy természetesen nem mulasztja el az utalást a zsidók írástudására, műveltségére és nyelvismeretére sem, mint amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna a fennmaradás.

Mindezen kiváló tulajdonságok és nagyszerű vívmányok ellenére azonban a professzor szerint a „zsidó közösségek tevékenysége nem arra irányult, hogy mások fölött hatalmat gyakoroljanak”. De ha így van, és ráadásul, mint a professzor mondja, „a zsidók meghatározó mértékben járultak hozzá Magyarország modernizálásához”, sőt - más nemzetiségekkel ellentétben - „a nemzeten belül képzelték el jövőjüket”, akkor vajon miért lángolt fel mégis az antiszemitizmus? A kérdést maga Komoróczy is megfogalmazza, a válasz azonban a szokásos mellébeszélés: a professzor ugyanis úgy véli, a Németországból eredő „politikai antiszemitizmus” terjedt el Magyarországon. De hogy miért terjedt el, és vajon Németországban miért alakult ki, felváltva a „keresztény antiszemitizmust”? Nos, ezekre a kulcsfontosságú kérdésekre az állítólag nagy tudású professzor nem tud – vagy nem mer – válaszolni. Inkább a szokásos, unalomig ismert holokauszt-alapdogmát fújja: a holokauszt óta nem szabad csúnyákat mondani a zsidókra, „mert egyértelművé vált, hogy ezek az eszmék hová vezetnek”. Íme, mire is jó a holokauszt-mítosz: arra hivatkozva csírájában lehet elfojtani mindenfajta, a cionizmust, Izraelt és a zsidóságot érő kritikát – vagyis a szabad véleménynyilvánítást.

Komoróczy azzal is igyekszik a zsidóság hatalmi pozíciójának elfogadására sarkallni a magyarokat, hogy kifejti: „elenyésző azok aránya, akiknek ősei Árpáddal jöttek az országba”. Mivel tehát itt majdnem mindenki bevándorlók leszármazottja, nem érdemes fennakadnunk azon, hogy a legtöbb zsidó Galíciából érkezett hazánkba – szól a cionista üzenet. Olcsó propagandafogás, melynek célja, hogy a kevéssé tájékozott emberek előtt úgy tűnjön fel, mintha az „antiszemiták” azért haragudnának a zsidókra, mert „idegenek”. Természetesen nem az a baj, hogy „idegenek”, hanem az, hogy nem fogadják el a befogadó nemzet szokásait és törvényeit, és uralkodni akarnak a magyarság fölött.

Az interjú befejező részében pedig Komoróczy a magyarság rettenetes „bűneit” ecseteli, amiért a hatóságok, az államigazgatás, sőt az egész magyar lakosság „asszisztenciája mellett” zajlott a zsidók deportálása 1944-ben. De nem kíméli az egyházi vezetőket sem, akik szerinte az első és második zsidótörvény tárgyalásakor is dicstelen szerepet játszottak, 1944-ben pedig még a kikeresztelkedés lehetőségét is korlátozni próbálták, és csak a kikeresztelkedett zsidók védelmében léptek fel.

De megkapja a magáét id. Antall József is, akiről eddig az volt elterjedve, hogy a háború idején zsidókat mentett. Azonban Komoróczy most azt állítja, hogy olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján megállapítható: valójában id. Antall József is bűnös, ugyanis azon a véleményen volt, hogy a lengyel menekültek között lévő zsidóknak nem jár támogatás.

Komoróczy tehát a zsidóság militáns, szélsőséges, a Dániel Péterhez hasonló elmebetegeket is magába foglaló szárnyához tartozik, amely sokkal súlyosabbnak látja a magyarságnak a zsidóság ellen elkövetett bűneit, mint ahogyan azt a hivatalos történetírás eddig bemutatta. Mi következik a magyarság soha el nem múló bűnösségéből? Az, hogy „ne engedjünk teret a zsidógyűlöletnek” – fogalmazza meg a zsidó professzor. Vagyis nem szabad tiltakoznunk hazánk felvásárlása, gyarmatosítása, iparunk, földjeink elvétele, a nemzeti szimbólumaink, ünnepeink és hagyományaink meggyalázása ellen.

Komoróczy Gézának akkor sem lenne igaza, ha nemzetünk valóban súlyos bűnt követtünk volna el a zsidóság ellen. Radnóti Miklós még tudta, és ki is merte mondani: nem vagyunk bűnösebbek, mint a többi nép. (A zsidóság deportálásának igazi okairól: bővebben ITT és ITT.)

Úgy látszik azonban, a „magyar bűnösség” felemlegetése és a holokauszt sem elegendő ahhoz, hogy a zsidóság elfogadtassa uralmát a magyarság felett. Bizonyos cionista értelmiségi körök szükségesnek érzik a zsidó-magyar sorsközösség, az évezredes zsidó-magyar együttélés, sőt rokonság ideájának elültetését a fejekben. Talán nem elég nekik, ha csak bűntudatot érzünk velük szemben? Azt is akarják, hogy szeressük őket?

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- A legújabb zsidó pofátlanság: "Ismerje el a nemzet, hogy mi is országalapítók vagyunk!"

- Nem veszi át a Magyar Örökség-díjat a főrabbi - nem is jár neki

- Egy marhavagonnyi zsidó Gyurcsány mellett - itt a lista

- Ha a komcsikat kell védeni, akkor fontos a kutatási szabadság a holokausztozóknak

Egy marhavagonnyi zsidó Gyurcsány mellett - itt a lista

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Kedd esti közleményük szerint "koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen".

A tiltakozást eddig 74-en írtak alá. A keddi közleményben az olvasható, hogy a "demokrácia kiüresített díszletei között ma új önkényuralom épül, a magyar társadalom megint a félelemmel ismerkedik. Úgy tűnik, a hatalom birtokosai bármit megtehetnek. Kényük-kedvük szerint hozhatják a törvényeket; maguk alá gyűrhetik a sajtót, csorbíthatják jogainkat, elkobozhatják a tulajdonunkat, elvehetik még a szabadságunkat is. Börtönbe csukhatnak bárkit - mindenekelőtt politikai ellenfeleiket".

Mint hangsúlyozták: szerintük Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós eljárás folyik. "A vád koholt, a büntetőeljárás nem az igazságot, hanem a hatalmat szolgálja. Ilyen eljárásra a Rákosi-korszak és az ötvenhatos forradalmat követő megtorlás óta nem került sor. Az utolsó perbe fogott magyar kormányfő Nagy Imre volt" - tették hozzá.

"Orbán Viktor és társai - s a velük cinkosságot vállalók - ma olyan határon léptek át, ahonnan nincs visszaút. Talán abban reménykednek, hogy mindannyiunk emlékezetéből kitörölhetik az elmúlt két évtized demokratikus Magyarországát, s hogy megfélemlíthetnek bennünket is" - olvasható a közleményben.

A közlemény aláírói között ott van Békesi László közgazdász, Demszky Gábor volt főpolgármester, Heller Ágnes filozófus, Kuncze Gábor volt országgyűlési képviselő, Mécs Imre mérnök, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vágó István televíziós műsorvezető és Vekerdy Tamás pszichológus - adta hírül az MTI.

Íme a teljes lista, egyszer még jól jöhet:

Bauer Tamás (közgazdász)

Debreczeni József (publicista)

Tamás Gáspár Miklós (filozófus)

Radnóti Sándor (esztéta)

Mécs Imre (mérnök)

Kerék-Bárczy Szabolcs (közíró)

Békesi László (közgazdász)

Kenedi János (kritikus)

Niedermüller Péter (kulturális antropológus)

Vásárhelyi Mária (szociológus)

Ripp Zoltán (történész)

Márton László (író)

Váradi Júlia (újságíró)

Sándor Iván (író)

Gadó Gábor (jogász)

Fleck Zoltán (jogszociológus)

Huszár Tibor (akadémikus)

Ungváry Rudolf (író)

Kende Péter (akadémikus)

Heller Ágnes (filozófus)

Soós Károly Attila (közgazdász)

Eörsi László (történész)

Seres László (újságíró)

Halmai Gábor (alkotmányjogász)

Jánosi Katalin (képzőművész)

Simonovits András (közgazdász)

Ferge Zsuzsa (szociológus)

Sz. Bíró Zoltán (történész)

Litván Györgyné (történész)

Agárdi Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár)

Iványi Gábor (lelkész)

P. Szűcs Julianna (főszerkesztő)

Demszky Gábor (jogász, szociológus)

Gréczy Zsolt (újságíró)

Várhegyi Éva (közgazdász)

Szalai Júlia (szociológus)

Orbán Júlia (mérnök-közgazda)

Garai László (pszichológus)

Rényi András (művészettörténész)

Szűgyi Jerne (pszichológus)

Lukács János (filozófus)

Lukács Gábor (matematikus)

Kertész Pálné (vegyészmérnök)

Vekerdy Tamás (pszichológus)

Vágó István (televíziós műsorvezető)

Kósáné Kovács Magda (politikus)

Parti Nagy Lajos (író)

Lángh Júlia (író)

Görgey Gábor (író)

Váradi András (biokémikus)

Béki Gabriella (szociológus)

Erős Ferenc (pszichológus)

Ormos Mária (történész)

Mihancsik Zsófi (újságíró)

Lánczos Vera (jogász)

Moór Marianna (színész)

Volosin Hédi (politológus)

Gyekiczki András (jogász, szociológus)

Dalos György (író)

Haraszty István Édeske (képzőművész)

Kuncze Gábor (volt országgyűlési képviselő)

Vörös T. Károly (újságíró)

Komoróczy Géza (történész)

Kardos Julianna (kutató vegyész)

Schiffer János (jogász)

Rádai Eszter (újság)

Szabó Zoltán (volt országgyűlési képviselő)

Erdélyi Ágnes (filozófus)

Soós Vilmos (filozófus)

Fábri Péter (író)

Donáth László (lelkész)

Pápai Gábor (karikaturista)

Pataki Ferenc (szociálpszichológus)

Molnár Kati (szervező)

(Kuruc.info)

Ha a komcsikat kell védeni, akkor fontos a kutatási szabadság a holokausztozóknak

A képmutatás iskolapéldája: ugyanaz a történészi kör, amelyik teljes mellszélességgel támogatta az úgynevezett holokauszt cáfolását tiltó jogszabály törvénybe iktatását - vagy legalábbis nem tiltakozott ellene - most nyílt levélben követeli, hogy ne az “államhatalom szabja meg a történelemmel kapcsolatos tudományos művek, kiállítások, tankönyvek mondanivalóját”.

Kapcsolódó: Ungváry Krisztián helyreigazítása Perge Ottó cikke kapcsán

Ezek a képmutatásban verhetetlen, a revizionista történészeknek akár hatósági eszközökkel történő elhallgattatását is tejesen természetesnek és helyénvalónak tartó cionisták képesek leírni az alábbi mondatokat a “nyílt levelükben”: “Álláspontunk szerint sem az alkotmányban, sem annak preambulumában nincs helye történeti korszakok értékelésének. Ez a történészek szakmája és feladata. A történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és oktatásának szabadságát súlyosan veszélyezteti az olyan jogalkotás, amely a történelemről kötelező érvényű megállapításokat ír elő.”

Vajon miért nem szólaltak meg ezek a történészek, amikor az úgynevezett holokauszttagadást tiltó törvény életbe lépett? Akkor miért nem fájt nekik a “történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és az oktatás szabadságának” sérelme? Az más, ugye, mert ha a zsidó érdekek védelméről van szó, akkor persze minden eszköz megengedett... Ezeknek a jelentős összegű ösztöndíjakkal, komoly fizetésekkel ellátott, szinte korlátlan kutatási és publikálási lehetőségekkel rendelkező történészeknek az fáj, hogy az alkotmány preambulumában állítólag szerepel majd a következő mondat: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk." Ők ezzel nem értenek egyet, mert szerintük nyilván Magyarország 1945 és 1990 között szabad és független ország volt. Mint ahogy szeretnék elhitetni mindenkivel, hogy ma is az.

Van azonban még valami, ami miatt megírták a “nyílt levelüket”. Hát persze, hogy a holokausztról van szó! Ugyanis - mint írják - “a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a kormányzati portálon bejelentette, hogy „át kell értékelni" a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának egy részét, mert véleménye szerint a kiállítás bizonyos történelmi eseményeket és tényeket nem megfelelőképpen mutat be. (kormany.hu)” A közigazgatási államtitkár természetesen nem merte kimondani az igazat, mindössze az ellen mert szót emelni, hogy ne kössék össze minduntalan a zsidókkal való szembeszállást a revíziós törekvésekkel. Valójában ugyanis az egész kiállítás, úgy ahogy van, teljesen hamisan mutatja be a történelmet, és a Holokauszt Emlékközpontban a történelem meghamisítása zajlik. Ettől még működhetne az emlékközpontjuk, az viszont jó lenne, ha a magyar adófizetők pénzéből nem támogatnák a cionista-holokausztos hazudozást.

Perge Ottó - Kuruc.info

Íme a nyílt levél, amely a cionista Élet és Irodalom április 1-jei számában jelent meg:

Nyílt levél a történettudomány védelmében

A készülő új alkotmány preambulumának tervezetében több vitatható történeti megállapítás olvasható. Ezek egyike szerint: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk."

A tervezett alkotmány szövegét még el sem fogadta a parlament, ez a megállapítás azonban máris sommás politikai ítélkezés és államilag gyakorolt cenzúra alapjául szolgált. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a kormányzati portálon bejelentette, hogy „át kell értékelni" a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának egy részét, mert véleménye szerint a kiállítás bizonyos történelmi eseményeket és tényeket nem megfelelőképpen mutat be. (kormany.hu) A kiállítást létrehozó történészek munkáját egy kormánytisztviselő felülbírálja, és a kiállítást szándékai szerint átalakíttatja.

A preambulum-tervezet megállapításai fogalmilag tisztázatlanok és vitatható tartalmúak. Nem veszik figyelembe az elmúlt évtizedekben folytatott történészi kutatásokat, azok eredményeit és a történettudományban ma is zajló vitákat. A tervezet hibás premisszákból kiindulva téves következtetésekre jut. Amennyiben a preambulum-tervezetben megjelenő történelmi értékeléseket a parlament az alaptörvényben megerősíti, az alkotmány gátolni fogja a múlttal való szembenézést. Ez a preambulum törvényes alapja lehet annak, hogy az államhatalom szabja meg a történelemmel kapcsolatos tudományos művek, kiállítások, tankönyvek mondanivalóját.

Álláspontunk szerint sem az alkotmányban, sem annak preambulumában nincs helye történeti korszakok értékelésének. Ez a történészek szakmája és feladata. A történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és oktatásának szabadságát súlyosan veszélyezteti az olyan jogalkotás, amely a történelemről kötelező érvényű megállapításokat ír elő.

A közigazgatási államtitkár fent ismertetett intézkedése előrevetíti, mi várható akkor, ha a tervezett alkotmány preambulumának szövege törvényerőre emelkedik. Mivel az alkotmány a jogrend legfőbb forrása, bárminő eltérés az alaptörvényben rögzített történelemfelfogástól jogsértést valósíthat meg.
Tiltakozunk a cenzúra bevezetése ellen, kiállunk a történeti kutatás és interpretálás szabadsága mellett.

Antók Csaba rendező, Bárdos Judit filmesztéta, Bebesi György történész, Csapó Csaba történész, Eörsi László történész, Fazekas Csaba történész, Frojimovics Kinga történész, Gábor György filozófus, Gerő András történész, Gyáni Gábor történész, György Péter esztéta, Heller Ágnes filozófus, Hosszú Gyula tanár, Hubai László történész, Jalsovszky Katalin muzeológus, Karády Viktor szociológus, Karsai László történész, Kelemen János filozófus, Kende Péter politikai szociológus, Kenedi János történész, Kis János filozófus, Klaniczay Gábor történész, Komoróczy Géza történész, Kovács M. Mária történész, Majsai Tamás történész, Mink András történész, Molnár Judit történész, Ormos Mária történész, Paksy Zoltán történész, Pótó János történész, Radnóti Sándor esztéta, Rainer M. János történész, Rév István történész, Sipos Péter történész, Standeisky Éva történész, Szuhay Péter muzeológus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Toronyi Zsuzsanna muzeológus, Ungváry Krisztián történész, Ungváry Rudolf író, Varga László történész, Vonyó József történész

Ungváry Krisztián szerint nem minden történész üdvözölte a holotagadókat büntető törvényt + Perge válasza

Tisztelt Szerkesztőség!

Perge Ottó legutóbbi cikkében "ha a komcsikat kell védeni akkor fontos a kutatási szabadság a holokausztozóknak" valótlan tényállítást közöl és hamis látszatot kelt. Állítása szerint az aláírók "teljes mellszélességgel támogatták az úgynevezett holokauszt cáfolását tiltó jogszabály törvénybe foglalását - vagy legalábbis nem tiltakoztak ellene"

Ezzel szemben a valós tény az, hogy az aláírók egy részéről minden újságolvasó tudhatja, hogy tiltakozott a holokauszttörvény ellen, így saját magam is így jártam el nyomtatásban és tévéműsorokban egyaránt. Tessék elolvasni az Élet és Irodalom illetve a Magyar Narancs című médiumok vonatkozó cikkeit.
Emellett korántsem azonos értékű az, ha valaki nem nyilatkozik egy kérdésben azzal, hogy azt támogatja. Perge Ottó például sohasem írt még cikket arról, hogy támogatja-e galambok és emberek szexuális kapcsolatát - ettől azonban még nem lehet gondolni róla, hogy ezt helyeselné.

Tisztelettel:

Ungváry Krisztián

Perge Ottó válasza:

Tisztelt Ungváry Krisztián!

Lehetséges, hogy Ön valóban nem helyeselte a holokauszt cáfolását tiltó jogszabály (majd később a fideszes módosítás) életbe léptetését. Azoknak a történészeknek és filozófusoknak a nagy része azonban, akikkel Ön most közösséget vállalt a "történettudomány védelmében" írt nyílt levél aláírásával, vagy ténylegesen támogatta a "holokauszt-tagadását" illetve a "nemzetiszocialista és kommunista bűnök tagadását" tiltó törvény elfogadását, vagy pedig nem foglalt állást akkoriban, és csöndben maradt. De Ön is kétféle mércével mér: Ön ugyanis semmiféle nyílt levelet nem írt alá akkor, amikor egy olyan jogszabályt fogadott el a magyar parlament, melynek következményeképpen börtönbe lehet juttatni a revizionista történészeket, illetve mindazokat, akik másképpen látják a második világháború történetét, mint ahogy "hivatalosan" előírják. Ön hajlandó tiltakozni azért, mert a készülő alkotmány preambulumában állítólag szerepelni fog egy Önnek nem tetsző kitétel, továbbá felemeli a szavát azért, mert az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára át akarja rendezni a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának "egy részét". Mindebben Ön a "cenzúra bevezetésének" szándékát és a "történelmi kutatás és az interpretálás" szabadságának sérelmét látja. De nem gondolja, hogy sokkal súlyosabb sérelem, hogy pusztán kutatási eredményeik publikálása és a múlt bizonyos eseményeivel kapcsolatos véleményük kifejtése miatt bárkit három évig tartó szabadságvesztésre lehet ítélni ma Magyarországon?

Az Ön hasonlata rossz: a galambok és az emberek szexuális kapcsolata ellen azért nem érdemes tiltakozni, mert ilyesmi (tudtommal) nem fordul elő. Ezzel szemben a nyugati világban számos revizionista történész került már börtönbe azért, mert közzétette az úgynevezett holokauszttal kapcsolatos tudományos vizsgálódásának eredményeit. (És ma is börtönben ül Németországban Sylvia Stolz, aki 1183 nap után talán április 13-án szabadul, valamint Vincent Reynouard Franciaországban.) Több száz olyan olyan tanár, történész, vagy bármilyen más foglalkozású állampolgár akad szerte a nyugati világban, aki a második világháború, illetve azon belül a holokauszt kérdésében kifejtett álláspontja miatt veszítette el állását, vagy azért nem lépett előre a ranglétrán, mert másképpen vélekedett a múlt bizonyos eseményeiről, mint ahogyan "hivatalosan" előírják. Nem gondolja, hogy emberek bebörtönzése kutatási eredményeik "interpretálása", illetve vizsgálati eredményeik közzététele miatt sokkal súlyosabban esik a latba, mint hogy egy közigazgatási államtitkárnak nem tetszik a Holokauszt Emlékközpont kiállításának "egy része"?

Perge Ottó

(Kuruc.info)