Leleplező írásaiból

Dr. Ilkei Csaba: A gyarmatosító magánpénz hatalom titkos múltja és jelene

Motto:

David C. Korten „Tőkés társaságok világuralma" (When Corporations Rule the World") című klasszikus alapművében világossá teszi, hogy a tőkés társaságok a nemzeti érdek felett mozognak szüntelen, s mozgás irányukat kizárólag a profit határozza meg: „Egy multinacionális vállalat többféle nemzeti identitást vesz fel...az alapirányzat azonban a transznacionalizmus felé mutat..."

Ha a T. Olvasó meg akarja érteni a transznacionalizmus mozgatórugóit, valódi hátterét, s végrehajtó szervezetét, két dolgot tegyen: nézze meg többször is Michael Moore „Világkormány" című filmjét és olvassa gyakran Drábik János műveit. ***

_________________________________________________________

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. Fecseg a felszín és hallgat a mély. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt; legnagyobb fegyverével: a pénzzel mindent és mindenkit meg tud venni.

A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik.

Egy demokráciában - többpártrendszer és szabadságjogok közepette - épp úgy tönkre lehet tenni egy országot, mint az egy párti diktatúrában, a kollektivizmus szabványos keretei között. Csak meg kell fogadni a dinasztiaalapító Rothschild bankár fő tanítását: "Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, s nem érdekel, kik hozzák a törvényeket a parlamentben!" Azaz: egy ország közpénzrendszerét meg kell szereznie a nemzetközi vagyonokra épülő magánpénzrendszernek. Ez utóbbinak az a jellemzője, hogy bankjai hitel és kamat pénz-mechanizmusa olyan uzsorajövedelmet biztosít, amellyel adósságfüggésbe lehet taszítani egész népeket, azok gazdaságát, ellenőrzés alá helyezhetők kormányok, látszatdemokráciájuk és bábként mozgatott intézményeik, valamint tömegtájékoztatási eszközeik.

A Nemzetközi Pénzügyi Közösség magánpénzrendszere az uzsoracivilizáció programját igyekszik rokonszenvesen becsomagolni: a szegénység leküzdését, jólétet és biztonságot ígér a világ népeinek. A jelszavak:globalizáció, liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Az erősek szabadságának korlátlan növelése a tőke és a szabadpiac korlátozatlan uralmához vezet, az egyenlőtlenségek sorához, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi, lelki és szellemi nyomorához. Akik a munkán és az értékteremtő termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását szorgalmazzák és felelősen gondolkodnak a nemzetek közösségeinek jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor nekik a szociális bozótharcos jelző jár.

Pedig a gazdaság nem lehet öncélú, az van az emberért és nem fordítva. Bármely gazdaság erkölcsi mércéje az: hogyan boldogulnak benne az önhibájukon kívül versenyképtelenek, az elesettek, a gyerekek, az öregek, a betegek, a szegények. Szolidaritás és társadalmi igazságosság nélkül a gazdasági növekedés önmagában csak keveseket boldogít. Ám a pénz diktatúrája éppen ezen kevesek törekvéseit emeli a kis nemzetek fölé, amelyek egyre kiszolgáltatottabbak és megalázottabbak a centralizált erőforrások és magánvagyonok árnyékában.

Abraham Lincoln (1809-1865), az USA 16. elnöke, a rabszolgaság eltörlője mondta a korporációs hatalom veszélyéről:

"Olyan válság közeledését látom, amely megbénít, és arra késztet, hogy remegve aggódjak hazám biztonságáért. A háború eredményeként a korporációk kerültek hatalomra és ezt a korrupció korszaka követi a legmagasabb szinteken. Apénzhatalom mindent maga alá gyűr, hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul."

(Melléklet, 1.sz.)

A korporációs rendszer működésének alapvető szabályai:

a., A profit magánosítása

b., a költségeket át kell hárítani

c., ellenőrzés alá kell vonni a tájékoztatási rendszert (titkosítás)

d.,a politikai hatalmat centralizálni kell (a fő feladat, hogy az állami intézmények helyébe a magántulajdonban lévő korporációk és azok titkos szervezetei lépjenek)

e., a gazdasági hatalmat is centralizálni kell

f., el kell hárítani minden korlátozást a szabadpiaci kereskedelem elől

Az eladósítás elpusztítja a demokráciát!

A nemzetközi pénzkartell hitelek nyújtásával vagy megtagadásával meg tudja határozni népek és kormányok sorsát, - ezért nem beszélhetünk sem szabadságról, sem nemzeti önrendelkezésről. A mesterséges ködösítés, félretájékoztatás, a tudatosan előidézett káosz eredményeként az emberek többsége ma még nem képes a bonyolult pénzviszonyokban kiismernie magát.

Az eladósítás - a hatalom átvétele. A társadalom szükségleteire termelő ökonómiával (közgazdasággal) szemben Arisztotelész krematisztikának(pénzgazdaságnak) nevezte a pénzuralmi rendszert. Lehetővé teszi a világot uraló nemzetközi pénzkartell számára, hogy a magánpénz-monopóliumára támaszkodva tetszése szerint szabályozza a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ezáltal a saját ellenőrzése alatt centralizálja a világ termelővagyonát és erőforrásait. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak az egyedüli forrása az, hogy tudatlan, illetve megvásárolt politikusokkal legalizálni tudta a pénzhamisítás monopóliumát a maga számára.

A világot egészen mások irányítják

1912-ben, az Egyesült Államok 26. elnöke: Theodore Roosevelt (1858-1919) egy választási gyűlésen a következőket mondta:

"A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismer felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése."

Caroll Quigley, amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora, a globális pénzhatalom titkainak egyik legjobb ismerője ezt írja a globális háttérhatalom nemzetközi hálózatának céljairól:

"..ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálják, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak."

A háttér erők létezéséről Benjámin Disraeli angol államférfi, író, brit miniszterelnök (1804-1881) ezt mondta 1856. július 14-én a brit alsóházban:

"Van egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben a házban....a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét - egész Olasz-és Franciaországot, valamint Németország nagy részét, hogy más országokat ne említsünk, - titkos társaságok egész hálózata vonja be, ahogyan a föld felszínét behálózzák a vasútvonalak. És melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni. Nem akarnak alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált intézményeket...a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi birtokosokat és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk ennél is tovább megy..."

Ugyancsak Disraeli mondotta az 1848-as európai forradalmakat követően:

"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg van készülőben Németországban, jelentősebb reformot fog jelenteni, mint az első."

Thomas Woodrow Wilson, (1856-1924) - aki nemcsak az Egyesült Államok 28-ik elnöke, (1913-1921) de tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem elnöke is volt -, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:

"Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik."

Ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget:

"Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják, hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg nyilatkoznak róla."

Franklin Delano Roosevelt, (1882-1945) - aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült Államok 32. elnöke -, úgy vélte, hogy:

"A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy az így lett eltervezve."

(Melléklet, 2.sz.)

Az 1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején jegyezték fel tőle a következőket:

"Amerikában 60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát...A lakosság egy harmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és alultáplált... A Közmunka Hivatal programjain részvevők 20%- a nagyfokú alultápláltság következtében nem képes végig dolgozni egy munkanapot...Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat a templomból."

Roosewelt tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág modern templomából (FED) kiszorítani, - megfegyelmezni, befolyásolni - azokat, akik a pénz visszatartásával, a hitelek megvonásával, és más pénzügyi manipulációkkal tartósan megbénították az egyébként egészséges gazdasági életet, akkor nem tud véget vetni a gazdasági válságnak. Hamarosan rájött azonban, hogy a pénzhatalommal szemben tehetetlen.

Arnold Toynbee brit történelemfilozófus, a London School of Economics tanára, aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes Royal Institute of International Affairs (RIIA)igazgatója volt, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy

"A jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer egyik kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének a többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva, amely az egyetlen alternatívának tűnik a népirtással szemben."

Pierre Quesnay, aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója volt, főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak a megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague Norman-nel, a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori elnökével. Visszatérve Párizsba, többek között, ezeket jelentette:

"Az Angol Bank elnöke számára a XX. század legnagyobb feladata a világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől, alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének."

Norman tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi szuverenitása megszűnik, ahol a központi bankok a politikától függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb pénzügyi kérdéseiben.

Wright Patman, aki az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának a vezetője volt, állapította meg a washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült jelentésében:

"Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van... Az egyik alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és a tevékenységét nem egyeztető Federal Reserve System, (A Szövetségi Tartalék Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja, a FED), amely a pénz feletti hatalmat gyakorolja, noha ez hatalom a Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint."

Tehát sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden polgárt érintő kérdésekbenmagánszemélyek döntenek a politikai felelősségre vonás minden lehetősége nélkül. Vagyis a gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrizetlen hatalommal rendelkező pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá kerül.

(A teljes cikk a Leleplező 2012/1 - márciusi - számában olvasható)

Dr. Ilkei Csaba

Dezső János ügynök találkozása a munkás-paraszt hatalommal

A most következő ügynök történet azzal emelkedik ki a szabványosak közül, hogy olyan általánosítható következtetések levonására alkalmas, melyeket többször is tagadtak az állambiztonság vezetői. Azt a gyakorlatot értük tetten, melynek elvi alapjait a politika tartotta elfogadhatatlannak, tényleges létezését az ügyészség utasította vissza, eszközként, módszerként pedig a BM vezetése tiltotta, ám csak a kinyilatkoztatások, a hivatalos jelentések és beszámolók szintjén. A valóságban támogatták a szovjet példa nyomán kialakult gyakorlatot.

Mit értünk tetten?

1., Az állambiztonsági hálózati személyt nem zárták ki egy bűncselekmény elkövetése után. Sőt a második után sem akarták, hanem mindent elkövettek, hogy megmentsék és kivonják az igazságszolgáltatás törvényes rendjéből.

2., Elvtelen és törvénytelen mentő akciójukhoz nem mást akartak felhasználni, mint az MSZMP-t és az ügyészséget. Ez a „párttal és a társszervekkel való együttműködés" országosan elfogadott volt, eredményét tekintve hol sikerrel, hol anélkül. A konkrét esetben a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III. illetékese írja összefoglaló jelentésében:

"...a szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk felhasználni."

3., Miután "intézkedéseink nem vezettek eredményre", akkor is csak pihentetni akarják a már kétszer is bűncselekményt elkövetett (és az egyik miatt már börtönviselt) ügynököt, ügyvédet javasolnak neki és tanácsokkal látják el azok után, hogy a vádiratról előzetesen konzultáltak saját vizsgálati osztályuk illetékes vezetőjével. A mentő akció csak azért nem folytatódik, mert az ügynök nem bízik a sikerben és más úti okmányaival tiltott határátlépést követ el Jugoszláviába, amiről a politikai rendőrség úgy értesül, hogy elcsípi az ügynök felesége címére Olaszországból érkező levelet.

A három megye (Zala, Vas és Baranya) által is foglalkoztatott ügynök legnagyobb érdeme az volt, hogy igen jó eredménnyel hajtotta végre azokat a feladatokat, melyeket volt politikai fogolyként 56-os elítélt társai felderítésével, az "ellenforradalmárok" ellenséges megnyilvánulásai leleplezésével ,nem különben a belső reakció képviselőinek, a revans vágyóknak, - főként értelmiségieknek és egyházi személyeknek, egykori katonatiszteknek, csendőröknek - a megfigyelésével kapcsolatban kapott; különösen sikeres volt büntetését aktív fogdaügynökként töltve a szombathelyi megyei börtönben.

Három megyében, három fedőnéven

Dezső János újságírót (1931. június 12, Pécs, Géczi Zsuzsanna), aki 1960. április 1-én amnesztiával szabadult, 1960. augusztus 29-én szervezte be Tóth József r. főhadnagy, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának beosztottja kompromittáló adatok (56-os események) alapján "Mecseki" fedőnévvel a "reakciós értelmiség és ellenforradalmárok" elhárítására. Az ügynök, aki korábban Pedagógiai Főiskolát végzett, s újságíróként dolgozott, beszervezésekor zalaegerszegi lakosként segédmunkás a helyi Finommechanikai Vállalatnál.

[Hálózati tevékenységéről először 2005-ben értesülhetett a közvélemény, amikor az egykori BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség néhány főtisztje "Szakértő" listájaként 219 besúgó nevét tette fel az Angelfire oldalára. Dezső János neve ma a www.utolag.com oldalán, az "Ügynök lista" rovatban Kultúra 2 alcím alatt olvasható. Jelentéseit négy dossziéban, három fedőnév alatt: "Mecseki Zoltán", "Zalai László", "Zalavári Béla" tanulmányozhatják a kutatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: ÁBTL 3.1.2. M-16223, M-23184, M-29732, M-29732/1.]

Noha hivatalosan csak augusztus végén szervezték be, május 10-én már önként beszámolt kollégáiról, volt börtöntársairól saját névvel, a következő jelentését pedig monogrammal írta alá.

Októberben azonban tett egy első és utolsó kísérletet, hogy szabaduljon vállalt ügynöki kötelezettsége alól. Rendkívüli találkozót kért kapcsolattartó tisztjétől, s kora reggel munkába menet egy borítékot nyújtott át, benne három oldalas „lemondó levele". Azzal az indokkal, hogy az általa figyelt személyekkel szemben, mint volt börtöntársaival sorsközösséget érez, sajnálja őket, ezért jelentései nem volnának tárgyilagosak, félrevezetni pedig nem akarja az állambiztonsági szervet. Amely válaszul megvárta munka után, bekísérte a főkapitányságra, ahol három órán át foglakozott vele a Politikai Nyomozó Osztály helyettes vezetője, az alosztályvezető és a kapcsolattartó tiszt. Megmagyarázták neki:

„...mik azok az indokok, amelyek arra kényszerítik, hogy elhatárolja magát ezen személyek befolyásától és az együttérzést váltsa fel a tárgyilagos értékelés, a megbízatásával járó politikai felelősség." „Végső soron, amikor fel lett téve a kérdés, hogy hajlandó-e továbbra is velünk együttműködni, igennel válaszolt. Kérte, hogy nyilatkozatát a történtek ellenére tekintsük semmisnek, korábbi felfogását felülvizsgálva, annak megváltoztatására törekszik." - írja október 14-i jelentésében a Politikai Nyomozó Osztály V. alosztálya a „Mecseki fn. ügynökkel felmerült problémákról"

Az ügynök ténylegesen feladva lelkiismereti problémáit, morális fenntartásait, gátlástalanul veti bele magát a megfigyelésbe, kapcsolatteremtésbe, s egyre sűrűbben jelent a volt „ellenforradalmárokról", F-dossziés személyekről, továbbra is ellenséges reakciós elemekről.

Köztük van például: Pék József, a Zala megyei Nemzeti Bizottság volt titkára, aki börtönéveit együtt töltötte „Mecseki" ügynökkel, Hortobágyi László tanár, Fülöp István, volt megyei könyvtárvezető, a Nemzeti Bizottság sajtófelelőse, aki megszervezte a Petőfi pártot és küldöttnek választották Győrbe; Turáni Dezső pedagógus, népművelési osztályvezető; Belinszky Barnabás, zalaszentgróti börtöntársa, aki a pécsi egyetemi ifjúság egyik hangadója volt októberben; Nagykolozsvári István református lelkész Szentgyörgyvölgy községből, akinek megfigyelésére szintén dossziét nyitottak; Eörsi István, Örsi Ferenc és Rákosy Gergely írók; Baloghy Zoltán, Tóth Antal és Takács Elemér újságírók; Lóránt Béla pék és ellenséges „galerije" a zalaszentgróti művelődési házban; Dr. Germán gyula osztályidegen ügyvéd; Rosta Ferenc olajmérnök; Kelemen Ferenc volt főkönyvelő; Dr. Kollega-Tarsoly Sándor volt levéltáros; Tolnai-Tolvaj Károly, a „nemzeti szocialisták" rajongója és mások.

Az ügynök produkálni akar, eloszlatni felettesei korábbi bizalmatlanságát, feledtetni időnként megmutatkozó hanyagságát, a szavahihetőségét megkérdőjelező furcsa magyarázatait . Ritka kalandba keveredik 1961. májusában, amikor 13-án kellett volna Zalaegerszegen megjelennie a beütemezett találkozón kapcsolattartó tisztjével. Ám ő május 12 és 17 között öt napra eltűnt, sem a családja, sem az állambiztonsági szerv nem tudott róla. Az utóbbi így értékelte akcióját:

„...magyarázata meseszerűen hihetetlennek tűnő. Zalaszentgróton egy személyben Károlyi Tibor nevű unokatestvérét véli felismerni, aki 1950 előtt Nyugatra szökött és tudomása szerint jelenleg Párizsban él. Produkálni akar, hogy korábbi bizalmatlan állásfoglalásunkat megdöntse és ezért dönt úgy, hogy követi az illetőt, mivel feltételezése szerint illegálisan tartózkodik az országban. Feltételezett unokatestvérét és annak társaságát végig követi a megyében, közvetlenül Felsőszentmártonig, a határig, azzal a céllal, hogy ott velük együtt elfogassa magát és ezzel bizonyítsa hűségét. Tartóját a korábbi kioktatás ellenére sem értesíti, mivel nem akar felsülni amennyiben feltételezése nem válik be. Fegyelmezetlen és meggondolatlan magatartása éppen az ellenkező hatást váltja ki. A terveiből semmi sem lett, így konkrét tények nem tudják igazolni cselekedetét."

ilkei_2._cikkehez_dezso_2_dezso_janos_6-os_kartonja.jpg

Kapcsolattartó tisztje: Tóth József - aki 1962 júniusában már r. százados - bízik a leginkább benne, kevésbé Gárdi Gyula r. őrnagy alosztályvezető, akárcsak Németh Nándor r. alezredes, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának vezetője. Kapcsolattartó tisztje - akit leveleiben így szólít meg az ügynök: „Kedves Jóska!" - azzal érvel, hogy „Az ügynök figyelő dossziés személyek ellenőrzésére, volt ellenforradalmár rabtársai jelenlegi tevékenységének felderítésére volt nagyrészt foglalkoztatva. Jelentései ellenőrzöttek és reálisak."

Úgy tűnt, ezen a területen nélkülözhetetlennek bizonyult „Mecseki" személye, mert mindenki bizalmába tudott férkőzni, kezdeményező volt a kapcsolatok felvételében, ápolásában, megtartásában, önzetlenséget és segítőkészséget mutatott hihetően. És a megszólítottak beszéltek, árulkodó információkat szolgáltattak jó szándékkal a volt börtöntárs ügynöknek. Ebben a körben tűnik fel: Pesti Miklós zalalövői „ellenforradalmár", Hant Emil börtöntárs az IKARUS Kossuth díjas tervezője, Huszár István volt rendőr törzsőrmester, a szintén börtöntárs Abod László, Kriskó Ede zalaszentgróti cukrász, Kiss József a zalaudvarnoki jehovista szekta tagja, Gyimesi Lajos rendőri felügyelet alatt álló zalaszentgróti gyógypedagógus, Sebestyén Lajos volt zalaudvarnoki csendőr, Serfőző József zeneiskolai tanár, Dr. Jurányi Antal volt rendőr ezredes, Vattay Dénes a zalaszentgróti művelődési ház művészeti titkára, Kamuti László gimnáziumi tanár, és Adorján Gyula volt kisgazdapárti képviselő.

„Mecseki" persze nem tudja, hogy mást is beszerveztek ügynöknek megfigyelt volt börtöntársai közül, s egy-egy eseményről, találkozóról „keresztellenőrzést" szolgáló információk futnak be a politikai rendőrségre.

Első dossziéját 1962. június 21-én zárják le, ekkor azonban még nyoma sincs annak, hogy június 18-án kizárták volna a hálózatból bűncselekmény elkövetése miatt, mint ahogy ezt tevékenységének összefoglalójában állítja 1969. február 28-án a BM. Baranya megyei Rendőr-főkapitányság III/III. alosztálya. A helyes dátumot minden bizonnyal a 6-os állambiztonsági nyilvántartó kartonja tartalmazza: 1962. augusztus 17-én került irattárba anyaga (első alkalommal), ennek okaként azonban nem bűncselekményt tüntetnek fel, hanem alkalmatlanságot.

Az első sikkasztás fogdaügynöki kedvezménnyel

Mi történt „Mecsekivel"? Szorítkozzunk szó szerint a politikai rendőrség összefoglaló jelentésére:

„...a hálózatból kizárták, mivel a zalaszentgróti Járásbíróság B.109/1962. sz. ítéletével társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hó börtönre lett ítélve. Ezt követően a BM. Vas megyei Rendőr-főkapitányság II/I-3 osztálya a börtönelhárítás területére hazafias alapon beszervezte, s a továbbiakban fogdaügynökként foglalkoztatta. 1964. május 22-én a börtönből kedvezményesen (?) szabadult, majd anyagát további foglalkoztatás céljából megküldték a BM. Baranya megyei RFK. Politikai Osztályának. „

A Baranya megyei politikai rendőrség 1965. február 15-én megnyitotta „Zalavári Béla" ügynök következő munka dossziéját és Bodor Béla r. főhadnagy kapcsolat tartó tiszt irányításával új környezetben - Zala és Vas után Baranyában -, felejtendő az ügynöki tevékenysége első szakaszát lezáró bűncselekményt, tovább viendő fogdaügynökként elért sikereit, új fedőnéven új életet kezdett Dezső János a III/III. szolgálatában.

De ugorjunk vissza egy állomást: hogyan teltek Dezső János sikkasztásért elítélt rab napjai a szombathelyi Megyei Börtönben, ahol „Zalai László" fedőnéven (váltás „Mecseki Zoltánról") Bozsó László r. százados foglalkozatta fogdaügynökként?

Érdekes módon a BM. Zala megyei Rendőr-főkapitánysága csak 1963. január 12-én szállítja az ügynököt Szombathelyre, a Vas megyei Börtönbe. Addig Zalaegerszegen a megyei vizsgálati osztály fogdájában foglalkoztatják „ügynöki bizalmas nyomozás" céljából, magyarul a rendőrség saját vizsgálatainál működik közre konspiráltan. Segíti a felderítést, a vizsgálati fogságban lévők „kombinációs" kihallgatását. Mindezt kifelé „pótnyomozás"címszó alatt bonyolítják, ez lehetőséget adott arra, hogy az ügynök a rendőrség épületében találkozhasson feleségével és édesanyjával, eredményes besúgó munkájáért pedig jutalmat kapott, amit takarékbetét könyvbe helyeztek és a börtönből való szabadulása után kapott meg.

A tényleges börtönbüntetés letöltése során, 1963. január 12-től Szombathelyen a Vas megyei Rfk. II/I-3 osztálya Bozsó László r. százados (áprilistól már őrnagy) aláírásával így határozta meg „Zalai László" fedőnevű ügynök feladatait:

„Munkaterületén és a zárkában igyekezzen elítélt társainak a bizalmát elnyerni és felderítést végezni ismeretlen tettesek, bűntársak, orgazdák felderítése érdekében... kik azok a személyek, akik a vizsgálat során saját bűncselekményeiket elhallgatták azért, hogy a felelősségre vonás alól kimaradjanak. Folytasson felderítést és kísérje figyelemmel, hogy kik azok a személyek, akik szökési szándékkal bírnak, vagy éppen meg akarnak szökni, vagy akik ilyen személyeknek segítséget nyújtanak. Továbbá figyeljen fel olyan személyekre, akik a munkát meg akarják tagadni, vagy másokat ilyen tevékenységre bírnak vagy szervezkednek. Folytasson továbbá hangulat kutatást az elítéltek körében." Nem említették konkrétan feladatai között, de a gyakorlatban kiderült, hogy különösen a tiltott határátlépést elkövetett személyek érdeklik a vizsgálókat, akár kifelé, akár befelé történt a határátlépés, s még nem derült ki az igazi cél, a megbízók vagy a társak személye.

„Zalai" szabad mozgásterületét kihasználva említésre méltó, eredményesnek ítélt jelentéseket adott - többek között - Hesz Lajos (kizárt hálózati személy), Sommer István, Szenes Károly, Papdi Mihály, Liptai László, Lebó István, László János, Tüll József, Anschbacher Tibor, Burján József, Horváth József, Zagyva Lajos, Badi Géza, Gaál Gyula, Botor Gyula, Burai János, Horváth Vilmos, Horváth Gyula, Fátyol Károly, Csirbusz János, Csima Károly, Dombi János , Gyurka László, Bodajki Lajos fogva tartottakról, akik ügyében megfelelő operatív intézkedések történtek a büntetések szigorításának következményeivel, más börtönökbe történt átszállításokkal, kedvezmény megvonásokkal, stb.

Az összefoglaló jelentés szerint a fogdaügynök „értékesebbb munkát végzett" a következők esetében:

„Hesz Lajos elítélt társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettének felgöngyölítésében; Spack Imre, Goman Sándor és Papdi Mihály elítéltek szökési szándékának, tervének megakadályozásában; Lebó Istvánnak, a rákospalotai sírásó gyilkosának leleplezésében; Fátyol Károly elítélt társai rejtekhelyének felderítésében."

Újrakezdés Baranyában

Börtönből való szabadulása - 1964. május - és Baranya megyei újra foglalkoztatása - 1965 február - között már Baranyába költözve, de még fogdaügynöki fedőnevén („Zalai László") dolgozik, jelentéseit a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályán Fóris százados fogadja, ő tartja a kapcsolatot a nagy igyekezettel dolgozó ügynökkel. Ennek az átmeneti időszaknak a legemlékezetesebb jelentései a kémkedési gyanúba keveredett Sz. Tibor körülményeinek feltárásáról szólnak, leleplezve egyúttal az ügynök börtönbeli zárkatársát: Erdősi Lajos (gúnyneve: „ Tollas") fogdaügynököt, akit Sz. Tiborra állított a hatóság. (Lehet, hogy az utóbbiért, lehet, hogy a kémkedési ügy kényes részleteiért a Politikai Osztály illetékese ezt írta az 1964. augusztus 28-i ügynöki jelentés első oldalára: „Megsemmisíteni!" De utasítását nem hajtották végre, a jelentés fennmaradt.)

1965. január 13-án a Baranya megyei Rfk. Politikai Osztályának vezetője: Orbán István r. alezredes és alosztályvezetője: Nyírfalvi Károly r. alezredes jelenti a BM. III/2 osztályának (ez a neve az önálló állambiztonsági nyilvántartásnak, nem azonos a III/II-es kémelhárító csoportfőnökséggel!), hogy Dezső Jánossal „Zalavári Béla" fedőnév alatt felújították a kapcsolatot és hálózati személyként nyilvántartásba vették.

Az ügynök fokozatosan beépül a pécsi „Jelenkor" című irodalmi folyóirat szerkesztőségébe, fontos információkat ad Pál József íróról és Rákosy Gergelyről, akit nyolc évre ítéltek a forradalomban vállalt szerepéért. Az egyik konspiratív találkozón átadja kapcsolattartó tisztjének véleményezésre a „Varázscsizmában" című művét, tanácsot kér kiadására vonatkozóan is, mondván, ez anyagilag rendbe hozná. Tevékenységének másik meghatározó köre: a volt politikai foglyok, „ellenforradalmárok" megfigyelése, kapcsolataik felderítése. Ebből a körbe tartozik: Slapsi János, Weinhardt Béla, Vidolovics Nándor, Barczikai László, Sólyom János, Kajsza László, Dr. Varga Károly, Zirczy Jenő, Rivészi János. (Zircy külön nyilvántartásba sorolt, „volt horthysta alezredes", különösen feldühíti Orbán osztályvezetőt rendszerellenes politikai vicceivel, a Szovjetúnió bírálatával, ezért 1965. június 2-án utasítja beosztottait, hogy „eljárunk ellene, legalább a száját befogjuk", s foganatosítsanak sürgősen olyan intézkedéseket, melyekkel csökkenthetők az izgató kijelentések.)

Közben azért nem szűnik meg az ügynök kapcsolata korábbi Zala megyei gazdáival sem. 1966 januárjában jelenti Bodor Béla r. főhadnagy, hogy az ügynök a BM. Zala megyei Politikai Osztály és a Katonai Elhárítás írásbeli kérésére Zalaegerszegre „lett utaztatva" „Jogász" és „Tuskó" fedőnevű ügyekben. A „Jogász" fedőnevű ügyben dicsértet érdemlően járt el, mert eddig ismeretlen kapcsolatokat derített fel Pék József volt „ellenforradalmár" és politikai elítélt vonatkozásában, aki tanácsokkal látta el a célszemélyt: a zalaszentgróti Belinszky Barnabást, akinek kiterjedt Baranya megyei ismeretségi köre volt. Az ügynök feltárta a „Jogász" fedőnevű ügy Baranya megyei szálait, ezek nevesítve Bodor főhadnagy szerint: „Péter Károly, volt ellenforradalmár, pécsi, Gőbel Ferenc és Mozsgai József volt ellenforradalmár, politikai elítélt szigetvári és Bárdos Károly volt ellenforradalmár, politikai elítélt „F" dossziés, siklósnagyfalusi lakos, illetve a Budapesten élő Rab Kovács Tibor nyilas újságíró, ellenforradalmár, politikai elítélt, valamint öccse, Rab Kovács Árpád sásdi lakos." „Zalavári" ügynök arra is felhívta a politikai rendőrség figyelmét, hogy ifj. Belinszky Barnabás „ismeri a konspiráció szabályait, melyre nyilván áruló ügynök apja és volt csendőr ezredes kapcsolata oktatta ki."

Az ügynök Somogyhárságyon áll civil alkalmazásban, időnként bejár Pécsre és Szigetvárra szeretne bekerülni, értelmiségi körbe, ehhez kéri az állambiztonság segítségét. Somogyhárságyon a helyi svábság összetartását kell meggyengíteni, ellenséges csoportosulásukat (Jager, Beck, Deichler családok, Kern József volksbundista és mások ) felszámolni, továbbá Halász Ottó római katolikus plébános reakciós tevékenységét ellehetetleníteni. 1967-ben sváb esküvőkre is eljár (pl. Hoffmann Márton és Tóth Márton esküvőjére), hogy az azokat követő beszélgetéseken információkhoz jusson a volt volksbundisták és az SS-be belépettek (Kaiser József, Czimmermann János és mások) politizálásáról. A jelentéseket Pécsett a „Rózsalak" fedőnevű „T"-lakáson adja át kapcsolattartó tisztjének: Bodor Béla rendőr főhadnagynak.

1967 tavaszán végre sikerül bejutnia a szigetvári kultúrház értelmiségi klubjába, ahol Újkéry Csaba művészeti előadó véleményét így foglalja össze:

„Újkéry állítja, hogy a szigetvári értelmiségi klub mentes minden jobboldali vagy revizionista politikai megnyilvánulástól. Ha kezdetben voltak is ilyen jelek, a járási pártbizottság aktívájának (Tömpe) állandó jelenléte, az 'ávósspiclinek' tartott Kaszperné jelenléte ezt eleve meggátolja. Újkéry szerint az értelmiségi klub működése nem más, mint helyezkedni akaró tanárok, orvosok klikkje, akik ezt a fórumot is felhasználják káderlapjaik fehérítésére. Szerinte gerinctelen, elvtelen banda az egész gyülekezet. Feltűnő, hogy pl. a mezőgazdasági és ipari értelmiség távol tartja magát tőle."

A politikai rendőrség javasolja, hogy nyújtsanak segítséget pedagógusi végzettségű emberüknek a „Szigetvárra történő behelyeztetése érdekében", mert „Somogyhárságyon a mozgási lehetősége erősen korlátozott."

1967 novemberében az ügynök arról tájékoztatja feletteseit, hogy Újkéry Csaba révén felvételt nyer a szigetvári értelmiségi klubba, információs lehetőségei ezáltal célirányosan javultak. Sűrűbben jelent kritikus értelmiségiekről, így például: dr. Mednyánszky Sándor járási könyvtárvezetőről, aki szerint több tízezer áldozata van a felszabadulás óta a törvénysértéseknek, a magyar joggyakorlatnak. Közelébe férkőzik Csirke Ernő volt kisgazda vezetőnek, Sólyom János, Mihalik Zoltán és Boglári László volt politikai elitélteknek, operatív feladatot kap a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját esetlegesen megzavaró ellenséges megnyilvánulások megelőzésével kapcsolatban.

1968. február 28-án Újkéry megváltozott helyzetéről a következőket jelenti „Zalavári": „Újkéry Csaba, ki eddig a szigetvári Műv. Ház művészeti előadójaként dolgozott, s a szigetvári értelmiségi (TIT) klub szervezője és aktív tagja volt, március 1-án átmegy a szigetvári bírósághoz telekkönyvvezetőnek. A klubból azonban nem válik ki, új munkahelyéről is vezetni kívánja." Jelentésében ezt követően arról számolt be, amiért Újkéry is „ellenséges beállítottságú személy" lett feletteseinél:

„Újkéry arról beszélt, hogy lejárt a káder-világ, amikor az értelmiséget magyartalan és kulturálatlan népművelési program végrehajtására kényszerítették felülről jövő pártirányítással és kontárok kezére bízták a kultúra ügyét. Most, hogy nyilvánvalóvá vált az irányított kultúra csődje, s nyugati friss levegő érkezett, már lehet nívós és magyar dolgokat produkálni. Csirke Ernőt nevezte meg a klub eszmei vezetőjének, aki magas műveltséggel, széleskörű tapasztalataival és népszerűségével szinte eszményképe Csabának. Elmondta, hogy szabad, kritikailag fejlett szellemet kívánnak megteremteni...külföldi élménybeszámolók tartását tervezik, s ha mód nyílik rá, külföldi utazások szervezését...az a cél, hogy ily módon is közelebb hozni az értelmiséget a modern Nyugathoz, felüdíteni a húsz éves szellemi terror után. Csaba nem nagy kaliberű ember, de van szervezőképessége, az általa hangoztatott „magyarság" inkább divatos póz." -írja az ügynök.

Jelentéséről a Baranya megyei III/III osztály tájékoztatja a III/II-b alosztályát is (kémelhárítás), a politikai rendőrség vezetője pedig kézírással kritikusan figyelmeztet: „Javaslom eldönteni, hogy ki foglalkozzon a jelzéssel. Már három 'ü' (ügynök) van foglalkoztatva, de feladatuk nincs összehangolva."

Ezt követően felélénkül a felderítő munka, mely nemcsak Újkéryt és Csirkét érinti, hanem Mihalik Zoltán, Várnai Zoltán és Weinhardt Béla ellenséges érzelmű pedagógust, Légrádi Sándor volt „ellenforradalmár", disszidens, csempész gyanús tevékenységet folytató osztrák állampolgár zalaegerszegi kapcsolatát: Gregorics Sándort, továbbá Völgyi Géza, Boglári Sándor és Sólyom János külön nyilvántartásba sorolt politikai elítélteket, s visszatérően Halász Ottó plébánost, akiről folyamatosan tájékoztatják az egyházi elhárítást is.

Második bűntett és mentési kísérlet

„Zalavári" utolsó jelentései példás igyekezetet mutatnak, buzgó aktivitást, bizonyítási kényszert, mert bajban van. Még beszámol arról, hogy meglátogatta Zalaegerszegről Pék József „ellenforradalmár"; értékesnek nevezett jelentést ad Dr. Tóth László volt horthysta rendőrtiszt és baráti köre ellenséges beállítottságáról; a vásárosbérci Lutz László pedagógus információi nyomán az 1956-ban a bajai Pandur szigeten elrejtett fegyverekről; felkeresi Vajgert György és Bakocs Sándor volt politikai elítélteket és olyan információkat szerez tőlük, melyeket rendőri intézkedések követnek. („Zalavári" „jó munkája" nyomán a politikai rendőrség 4 személyt rendőrhatósági figyelmeztetésben részesített, két „F" dossziés személyt pedig rendőrhatósági felügyelet alá helyezett.) Aztán már kizárólag saját ügyével foglalkozik, amit rögzít a politikai rendőrség, kifejtve saját véleményét is a tervezett és követendő lépésekkel együtt a ügynök megmentéséért.

1968. augusztusában „Zalavári" egyik jelentésének végén „Megjegyzés" címszó alatt kapcsolattartó tisztje: Bodor Béla r. főhadnagy ezt írja:

„Ügynökünk a találkozón jelentette, hogy ügyében a Szigetvári Rendőrkapitányság a vizsgálatot befejezte, s a könyvszakértő véleménye alapján sikkasztás és csalás bűntette miatt 3.408 Ft. értékben eljárás indult ellene.

Az ügynök a találkozón kérte, hogy tolmácsoljam Vezetőm (sic!) felé azt a kérését, hogy utoljára nyújtsunk segítséget neki, s ezt ő további becsületes munkájával meg fogja hálálni.

Véleményem szerint „Zalavári" fn. ügynökünk anyagi kérdésekben nem teljesen megbízható, ilyen tekintetben magatartása kifogás alá esik, hasonló önelszámolásos beosztást a jövőben nem végezhet.

Ügynöki munkáját figyelembe véve az utóbbi években kifogás ellene nem merült fel, jelentései általában a reális helyzetet tükrözik, ezt bizonyítják korábbi III/e (szoba lehallgatás, - I. Cs.) , illetve „K" ellenőrzés (postai küldemények ellenőrzése, - I. Cs.) és más ügynökön keresztül történt ellenőrzéseink is. Ügynöki munkáját szívesen végzi.

Az ügynök elmondása szerint - amennyiben eljárás nem indulna ellene -a pécsi Állami Biztosítónál eddigi jó munkája alapján véglegesítenék. Ez életcéljának is megfelelne, s az állambiztonsági szervek részére is sokkal aktívabb munkát tudna kifejteni.

A fentieket figyelembe véve javaslom az ügynököt a felmerülő terhelő adatokkal ügynöki munkájában megerősíteni."

1969. január 16-án az állambiztonsági szerv vezetője úgy dönt, hogy az ügynököt bizonytalan ideig pihentetik. (Munkát nem végez, de továbbra is a hálózat tagja.) Utolsó munka dossziéját 1969. február 28-án zárta le a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III.

A végkifejletet pedig idézzük a III/III. 1969. február 28-án kelt összefoglaló jelentéséből:

„Zalavári Béla" fn. ügynök ellen a szigetvári Városi és Járási Ügyészség B.10.109/1968/10.számú, 1968. december 29-én kelt határozatával a társadalmi tulajdont folytatólagosan és visszaesőként károsító sikkasztás bűntette miatt 3913 Ft. összegben vádiratot bocsátott ki.

Az ügynök a fenti cselekményével kapcsolatosan kezdetben egyáltalán nem, később is csak részben volt őszinte, azt mint pénzügyi szabálytalanságokat igyekezett beállítani, mindössze 700 Ft.-ot ismert el, mint olyan összeget, amely véleménye szerint a sikkasztás tényét kimeríti.

Tekintettel arra, hogy ügyében a vizsgálat, illetve a nyomozás 1968. május 23 óta folyamatban volt, a szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk felhasználni.

Intézkedéseink nem vezettek eredményre, így 1969. január 9-én közöltem az ügynökkel, hogy az ellene folyamatban lévő bűnügyben nem tudunk segítséget nyújtani. Javasoltam, hogy fogadjon ügyvédet, majd a vádirat alapján a Vizsgálati Alosztály vezetővel történt előzetes konzultáció alapján tanácsokkal láttam el. Ezzel egyidejűleg az ügynök pihentetésére tettem javaslatot. Az ügynök - védőjéül Dr. Göbölös László pécsi ügyvédet választotta -, aki az ügyet elvállalta és abban intézkedett.

„Zalavári Béla" fn. ügynök 1969. január 25-én 09.00. órakor telefonon arról értesített, hogy ügyvédje azzal biztatta, hogy a vádiratban megjelölt összegből kb. 700 Ft. marad, amely a sikkasztás tényét kimeríti, a többi kivédhető, s így minimális ítéletet vár. Közölte, hogy az 1969. január 28-i bírósági tárgyalást követő napon beutazik Pécsre, s részletesen beszámol a tárgyalásról.

Nagy László nyugdíjas tűzoltó szds. bejelentése, ill. „Zalavári Béla" fn. ügynök által Olaszországból felesége címére küldött levél alapján megállapítottuk, hogy 1969. január 25-én Nagy László pécsi lakos nevére szóló Jugoszláviába érvényes úti okmányokkal tiltott határátlépés bűntettét követte el.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján a BM. Baranya megyei RFK. III/1. alosztálya a bűnvádi eljárás lefolytatására tett javaslatot.

1969. február 24-én kelt kizárási javaslat alapján „Zalavári Béla" fn. ügynökünket a hálózatból kizártuk.

A fentiek alapján javaslom „Zalavári Béla" fn. ügynök H-26171 sz. „M" dossziéjának II. és III. kötetét irattárba helyezés céljából a BM. III/2. osztályának megküldeni.

Nyirfalvi Károly r.alezr .alosztályvezető; Bodor Béla r. szds. „

Dezső János állambiztonsági hálózati személy találkozása véget ért a munkás-paraszt hatalom állambiztonsági szervével.

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

Drábik János: Charles Gati ügynök volt? Kié a magyar állam?

(Részletek)

Magyarország felsőosztálya

Ez az a társadalmi réteg, amelyről a tömegtájékoztatási intézményekben nem esik szó. Ez a felsőosztály irányítja a globálisan működő szervezett magánhatalom magyarországi hálózatát. Szociológiailag rendkívül nehéz, de nem lehetetlen körülhatárolni a Magyarországon működő magánhatalom társadalmi bázisát. A szervezett magánhatalom Magyarországon is rendelkezik olyan informális hálózatokkal, amelyek elérnek minden döntési szintet és hatalmi központot.

Próbáljuk meg egy konkrét esete kapcsán bemutatni, miként gyakorolja a hatalmat a szervezett magánhatalom, vagyis a felsőosztály Magyarországon! A tulajdonát képező, illetve a tulajdonában álló tömegtájékoztatási intézményekben több hónapon át azt hallhatta a magyar lakosság, hogy a nemzeti kormány szembefordult az európai értékrenddel, és emiatt intéztek ellene éles támadásokat mind az európai, mind az amerikai sajtóban. A nemzeti kormány, amely elfogadhatatlan módon szabadságharcba kezdett az Európai Unió döntéshozóival, sőt még az Egyesült Államok külügyeit irányító személyiségekkel is, saját magának köszönheti a Magyarországot ért bírálatokat. Ezek valójában nem is a magyar népnek, a magyar állam egészének, hanem csupán a makacskodó, új gazdasági, pénzügyi és politikai megoldásokat kereső jelenlegi kormányának szól. A nemzeti kormány azzal próbál kibújni a felelősség alól, hogy az őt ért bírálatokat egy jól megszervezett hálózat ellenlépéseinek minősíti, amely abban érdekelt, hogy a politikai szféra irányítása visszakerüljön a szervezett magánhatalom bizalmát élvező érdekcsoportok kezébe.

A virtuóz gyorsasággal globalistává lett egykori kommunista, volt külügyminiszter és EU-biztos folyamatosan arra hivatkozott, hogy a posztkommunista MSZP-nek mint szalonképes európai baloldali pártnak nincs olyan kapcsolatrendszere, hatalma és befolyása, hogy rábírhasson magukat jobboldalinak, konzervatívnak, sőt kereszténynek nevező európai politikusokat és újságírókat, hogy azok az MSZP budapesti vezetésének kívánságára külföldről intézzenek koordinált támadást a nemzeti kormány és annak vezetői ellen. Szinte már nevetséges olyan befolyást tulajdonítani nekik - tette hozzá méltatlankodva -, amely rábírhatná a világ leghatalmasabb országának, az Egyesült Államoknak a külügyminiszterét, hogy a súlyos világszintű problémák mellett még jelentéktelennek tűnő magyar belpolitikai kérdésekkel is foglalkozzék.

Első hallásra ez meggyőzőnek tűnik. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük a tényeket, más kép tárul elénk. Amíg élt Tom Lantos, a washingtoni Kongresszusban képviselőként tevékenykedő politikus, ő látta el a szervezett magánhatalomhoz tartozó magyarországi érdekcsoportok egy részének képviseletét Amerikában és másutt is. Ezt a feladatát elsősorban a nagy hatalmú magánszervezetek tagjaként végezte. Munkájában segítségére volt az a Charles Gati, vagyis Gáti Károly, aki 1957 óta él az Egyesült Államokban. 1993-tól 1994-ig mindössze néhány hónapig az amerikai külügyminisztérium főtanácsadója volt, ezután egy nemzetközi befektetési vállalat alelnökeként dolgozott, majd pedig a Johns Hopkins Egyetem Európa tanszékének lett a professzora, valamint az egyetem Külpolitikai Kutató-intézetének munkatársa. Kutatási területe a kelet-közép-európai történelem és politika. Az Indianai Egyetemen szovjetológusnak tanult, 1986-ban könyvet írt Nagy Imre mártír magyar miniszterelnök és Moszkva kapcsolatáról. 2006-ban jelent meg az 1956-os forradalom geopolitikai hátterét feldolgozó műve: a Vesztett llúziók.

2005-ben Charles Gati azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy bizonyítgatta: a washingtoni vezetés neheztelt Orbán Viktorra, mert kormánya 2001 őszén nem határolódott el eléggé (a 2012-ben elhunyt) Csurka István 2001. szeptember 11-i tragikus eseményeket követő, és az amerikai globális politika felelősségét firtató szavaitól.

Charles Gatival kapcsolatban említést kell tenni feleségéről, Toby Gatiról, aki az amerikai külügyminisztériumban helyettes államtitkári beosztásban dolgozott 1993-tól 1997-ig. A magyar közvélemény nem tud arról, hogy az illetékes amerikai hatóságok mind Toby Gati, mind Charles Gati ellen nemzetbiztonsági vizsgálatot folytattak le az 1990-es években. A Washington Times című napilap 1996 novemberében beszámolt arról, hogy Toby Gatinak, a State Department hírszerzésért felelős helyettes államtitkárának állítólag gyanús külföldi kapcsolatai vannak. Az Egyesült Államok fővárosában megjelenő napilap arról is írt, hogy Toby Gati szabálysértő módon jutott hozzá szigorúan titkos dokumentumokhoz, amelyek összefüggésbe hozzák férjét, Charles Gatit, és egy családjuk egy barátját (az azóta már elhunyt Völgyes Ivánt) a magyar hírszerzéssel.

A Washington Times szerint Toby Gati már abban az időben is szoros baráti kapcsolatot tartott fent Hillary Clintonnal, aki 1996-ban Bill Clinton amerikai elnök feleségeként az Egyesült Államok first ladyje volt. Toby Gati ennek a barátságnak köszönhette nagyrészt magas beosztását, tehát politikai kinevezettnek számított. Az ügyet az FBI vette kézbe, de nem indított vizsgálatot, hanem ezt a feladatot rábízta a külügyminisztérium belső vizsgálói szervére. Ennek a belső vizsgálatnak egyrészt azt kellett kiderítenie, hogy adott-e Toby Gati szabálytalanul információkat az akkori orosz külügyminiszternek, Andrej Kozirjevnek. Ez azért merült fel, mert Toby Gati szokatlan módon meg is szállt Kozirjevnél moszkvai látogatása alkalmával. A belső vizsgálat arra is kereste a választ, hogy Toby Gati hivatalos szenátusi megerősítése előtt hozzájutott-e két szigorúan titkos dokumentumhoz, amelyeket lehallgatások útján szerzett meg a Nemzetbiztonsági Hivatal, az NSA.

A Washington Times állítása szerint az egyik iratban foglaltak Gati asszony egyik családi barátját a magyar hírszerzéshez kötik. A másik irat tartalmából pedig az következik, hogy férje, Charles Gati (aki - mint már utaltunk rá - rövid ideig szintén a külügy alkalmazásában állt) jelent-e „kémelhárítási kockázatot".

A Washington Times cikkéből kiderül, hogy a hivatalos szervek figyelmét egy másik ügy irányította a Gati házaspárra. Ezt egy szintén az Egyesült Államokban élő, magyar származású amerikai külügyi tisztviselő, Frank Foldvary hírszerző-elemző kezdeményezte. Foldvaryt 1993-ban munkahelyén hátrányos megkülönböztetés érte a Toby Gatihoz eljuttatott titkos NSA-dokumentumok miatt. Az elemző által 1990-ben beszerzett iratokat - amelyekben olvasható volt a magyar nagykövetségen dolgozó hírszerző tisztek névsora - a titkos iratokba betekintési jogosultsággal nem rendelkező Charles Gati követelte Foldvarytól. Az elemző azonban azt nem adta át neki, azok „érzékeny" voltára hivatkozva. Abból a beszélgetésből, amit Charles Gati folytatott Frank Foldvaryvel, egyértelműen kiderült, hogy Gatiék házibarátja - egy bizonyos Ivan Volgyes (Völgyes Iván) - köthető a magyar hírszerzéshez. A Washington Times által idézett gyanúsítás meglehetősen súlyos volt. A belső vizsgálat azonban rövidesen tisztázta Gatiékat. 1997 januárjában pedig az egyik szokásos külügyminisztériumi sajtótájékoztatón bejelentették: a belső vizsgálat semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel, Toby Gati továbbra is élvezi minisztériuma bizalmát. Charles Gatinak azonban távoznia kellett állásából.

A Washington Timeshoz hasonlóan a London Times is ismertette az ügyet 1996. november 15-i számában, amely azt a címet viselte, hogy „Clinton appointee faces spy scandal", vagyis Clinton kinevezettjének kémbotránnyal kell szembenéznie. Ebben a cikkben a lap washingtoni tudósítója, Tom Rhodes megemlíti, hogy az akkor ötvenéves Gati asszony még nem rendelkezett szenátusi felhatalmazással (security clearance) arra, hogy a szigorúan titkos iratokba betekinthessen. Ezt mégis megtette két, szigorúan titkos irat vonatkozásában. Az egyik a Gati család egy szoros barátját a magyar titkosszolgálatokkal hozta kapcsolatba, a második pedig arra utalt, hogy Charles Gati (Toby Gati férje), aki ekkor a State Department egyik politikai tervezéssel foglalkozó munkatársa volt, maga is nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyarország washingtoni követségéhez fűződő szoros kapcsolatai miatt.

Charles Gati, aki több jel szerint Tom Lantos örökébe lépett, ma is fontos személyiség. A magyar nép bizalmát az elmúlt két évtizedben elveszítette az a posztkommunistából kozmopolita-globalistává lett réteg, amely most - többek között Charles Gati segítségével - külföldi támogatással kívánja megszilárdítani ingatag belső helyzetét. Akár közölték Charles Gatival ennek a érdekszövetségnek a képviselői, hogy mit kívánnak tőle, akár tudta azt hallgatólagosan is (hiszen gyakran látogat Magyarországra, tehát kellően informált), vállalta a segítségnyújtást. Munkahelyén a Johns Hopkins Egyetemen pedig olyan segítőtársai is lettek, mint Simonyi András, aki jelenleg ügyvezető igazgatói minőségben működik az egyetem Transzatlanti Kapcsolatok Központjában, valamint Bajnai Gordon, aki nem más, mint a nyíltan az Orbán-kormány megbuktatásán fáradozó Charles Gati miniszterelnök-jelöltje.

Gati 2012. január 4-én Barát Józsefnek, a 168 Óra című közéleti hetilap rovatvezetőjének, a magát letagadó szervezett magánhatalom informális, de azért nagyon is fontos képviselőjeként, a következő - fenyegetésnek is felfogható - üzenetet továbbította a magyar nemzeti kormánynak:

„Nyilvánvaló, az új évben az EU-ban is, a NATO-ban is és Washingtonban is folytatódnak a megbeszélések arról, hogy milyen lépések váltak szükségessé vagy lehetségessé. Egy biztos: lesznek ilyen lépések. Ezek közé tartozik, hogy az EU-IMF-tandem nem fog meghátrálni, és csak olyan készenléti kölcsönszerződés megkötésére lesz hajlandó, amit a magyar kormány ma még elutasít. Számítok arra is, hogy a bankok és a befektetők sem lesznek tétlenek. A nyugat most két nagy dilemma előtt áll. Az egyik, hogy miként bánjon egy szövetséges országgal, amely nem tartja tiszteletben uniós kötelezettségeit. A másik: hogyan lehet nyomást gyakorolni egy szabadon választott kormányra anélkül, hogy a nép is szenvedjen. Ez roppant fontos szempont, hiszen a szóba jöhető gazdasági vagy akár politikai lépések - például a diplomaták elszigetelése - az országnak is ártanak, nemcsak a kormánynak. Nyugaton pedig Magyarország minden igazi barátja azon lesz - azon leszünk -, hogy a válaszlépések az országnak minél kevésbé ártsanak."

Gati még 2011 decemberében azt írta a New York Timesban, hogy Orbán Viktor meg fog alázkodni és kényszerűen elfogadja majd az IMF feltételeit. Barát Józsefnek azt fejtegette, mennyire meglepte a törvényeknek az a tömege, amelyet a magyar országgyűlés - szerinte - átgondolatlanul szavazott meg. Gatit meglepte az a határozott elutasítás, ahogyan a magyar döntéshozók a külföld tanácsaira és aggályaira reagálnak. Gati szerint új helyzet áll elő, ha hozzányúlnak a Nemzeti Bank valutatartalékaihoz és azok néhány nap alatt kifogynak. Orbán Viktornak és körének ekkor új kölcsönökért kell majd folyamodniuk, de ezek nem jönnek sem Kínából, sem Oroszországból, sem a Közel-Keletről. E kölcsönök forrása csakis az Európai Unió és az IMF lehet, tehát el kell fogadni a feltételeiket.

A szervezett magánhatalomnak ez a informális, de nagy-befolyású képviselője természetesen nem hisz abban, hogy a nemzeti kormány hosszú-időn át hatalmon maradhat.

„Én nem, hogy húsz, de tíz évre sem számítok" - mondotta hozzátéve: „Ez elsősorban nem attól függ, hogy az Egyesült Államok vagy az Európai Unió mit tesz, hanem attól, hogy mit tesz a magyar szavazó. Kétségtelen, hogy számos politikai, alkotmányjogi, közjogi törvény - különösen azok, amelyeket december második felében fogadtak el, és amelyekről Clinton külügyminiszter levele is szólt - megnehezíti a jelenlegi kormány leváltását. Én mégis egyetértek Mark Palmer (korábbi - D. J.) nagykövettel: Igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt - ha lehet demokratikus módon, ha nem lehet másképpen - elmozdítsák. Nem hiszem, hogy Európa közepén hosszútávon fennmaradhatna egy kézivezérelt rendszer".

Értsd úgy, hogy nem létezhet egy olyan demokratikus állam, amelyet nem nemzetközi Pénzkartell és a hálózata, vagyis a szervezett magánhatalom irányít az alibidemokrácia kulisszái mögé rejtőzve.

Mark Palmer, az Egyesült Államok egykori nagykövete az MTI-ből származó forrás szerint attól tart, hogy Magyarország ismét egypárti uralom alá kerülhet. Az amerikai közszolgálati rádióban 2012. január 18-án, annak a véleményének adott hangot, ha az egykori közép-kelet-európai diktatúrák elfordulnak a demokratikus értékektől, akkor az Európai Unió és a NATO is kizárhatja őket tagállamai sorából. Palmer szerint nem elképzelhetetlen, hogy Magyarországot eltávolítsák az Európai Unióból. Azért van ennek szerinte realitása, mert az Európai Uniónak az a legnagyobb vívmánya, hogy az egykori diktatúrákat a demokratikus világ részévé tette. Ez a folyamat azonban nem egyirányú. Ha egy ország megválik demokratikus elveitől és gyakorlatától, akkor kizárják. Ez érvényes a NATO-tagságra is. Palmer úgy vélte a január 2-i tüntetések nyomán, hogy a magyaroknak végül elegük lesz ebből. Orbán is visszakozhat, de ezt nem fogja önként megtenni. Nyomás alá kell helyezni, hogy változtasson az irányvonalán.

De ki ez a Mark Palmer? Természetesen a rejtőzködő magánhatalom egyik frontembere. A globális hatalmi elit ma is fontos emberének számító Henry Kissinger munkatársaként indult karrierje. A ma civil embernek számító, tehát hivatalos álláspontot nem képviselő, Mark Palmer a Pénzkartell által finanszírozott, de magát függetlennek nevező nemzetközi jogvédő szervezet, a Freedom House alelnöke. A szervezett magánhatalomnak ez a háttérembere kezdeményezte a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását is. Annak a világrendszernek, amelyet e sorok írója pénzuralmi világrendnek nevez, és amelynek az Egyesült Államok csak az izomzata, Mark Palmer szerint az a kedvező, ha minél több ország tekinthető liberális (pontosabban neoliberális, balliberális) demokráciának a világban. A globális hatalmi elitnek eleve érdeke, hogy liberális (azaz a szervezett világhatalom által irányított demokráciák) megmaradjanak. Ezért nem nézik tétlenül, ha a Közép-Európa ettől az irányvonaltól eltér. A szervezett magánhatalom háttérembere úgy véli, hogy napjainkban az intézményrendszerek, a sajtó, az igazságszolgáltatás, a szakszervezetek hordozzák a nemzeti szuverenitást. Mark Palmer a nyílt fenyegetéstől sem tartózkodott, amikor kijelentette: „Nem tudja Orbán képes lesz-e rá, hogy elismerje és kijavítsa stratégiai hibáit, mert ha tovább halad a rossz irányba, újabb, még erőteljesebb lépések történnek majd a megállítására".

Nemcsak az internet második nyilvánosságában, de a főáramlatú tömegtájékoztatás első nyilvánosságában is nagyon sokan tudni akarták, hogy mire is gondolt Charles Gati, amikor kijelentette, hogy „Van lehetőségek arra, hogy az Orbán-kormányt - ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen - elmozdítsák."

A szervezett magánhatalomnak ez a pénzuralmi diktatúrát képviselő frontembere elsőként azt a lehetőséget említette, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es parlamenti választásokat. Második lehetőségként azt fejtegette, hogy előrehozott választásokra kerülhet sor, amikor megáll, illetve csökken a Fidesz népszerűsége. A választást azonban, ennek ellenére elveszíti. Gati harmadikként utalt arra, hogy az IMF és az EU-kölcsön hiányában tovább romolhat az ország gazdasági állapota, s ekkor a Fidesz elit egy része fellázad az Orbán-Matolcsy páros ellen, miközben az utcán százezrek tüntetnek. A tömegek aztán a görög és olasz helyzethez hasonlóan távozásra kényszerítik az Orbán-Matolcsy kormányzatot, és egy valóban konzervatív, nem populista, jobbközép Fidesz-kormány kerül hatalomra. A szervezett magánhatalom képviselőjének negyedik verziója az, hogy az új kormány igénybe veszi igazi szakemberek segítségét, olyanokét, akik Brüsszelben és Washingtonban is meggyőzően bizonyítanák a magyar kormány elkötelezettségét, a szabadpiac és a nyugati-stílusú demokrácia iránt. Bajnai Gordon, Bod Péter Ákos, esetleg Bokros Lajos is döntő szerephez juthatna. Itt megjegyezzük, hogy Róna Péter már hetekkel ezelőtt Andor László EU-biztos nevét is említette mint lehetséges jelöltet, Ő úgy fogalmazott, hogy a centrum (értsd: a szervezett magánhatalom döntési központja) lecseréli a periféria államait irányító kormányfőket, ahogyan ezt megtette már Olaszország és Görögország esetében is.

A legfigyelemreméltóbb az, amit a szervezett magánhatalomnak a frontembere ötödik megoldási módozatnak jelölt meg. Ez a polgárháború. A fegyveres összecsapásokra akkor kerülhet sor, ha a kormány nem csak a kaotikus gazdasági lépéseivel veszíti el a nép többségének bizalmát, hanem a választók is rájönnek, hogy a szuverenitást emlegető politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás. Isten őrizz - fogalmaz Gati - hogy a helyzet idáig fajuljon, de ennek lehetőségét sem lehet kizárni, ha folytatódik a nyugati javaslatok, kritikák dacos és irracionális elutasítása.

A Heti Válasz a Charles Gati megoldási módozatait felsoroló írásában utal rá, hogy Bajnai Gordon visszatérése a közéleti nyilvánosságba nem véletlen. Bajnai Gordon alapítványát - a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványt - havi 50 millió forinttal támogatja az Amerikai Demokrata Párthoz kapcsolható Center for American Progress (CAP) nevű balliberális gondolati műhely. Ennek egyik legfőbb finanszírozója Soros György, aki a nemzetközi Pénzkartell egyik legfontosabb globális hatáskörrel bíró ügyintézője. A másik támogatója pedig, Herbert és Marion Sandler multimilliomos házaspár.

Bajnai a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványában már maga köré gyűjtötte azokat a szakembereket, akik mindig készek voltak ismereteiket megfelelő díjazás ellenében piacosítani. („Kispénz kis-szakértelem és kisátverés, nagypénz nagy-szakértelem és nagyátverés") Az általuk készített és Bajnai Gordon által jegyzett értékelés minden tekintetben megegyezik a Nemzetközi Valutaalap és Hillary Clinton Magyarországgal szembeni elvárásaival. A CAP-ról azt lehet megtudni, hogy a Clinton házaspár, illetve az Orbán-kormányt aktívan bíráló Hillary Clinton külügyminiszter hátországának tekinthető. A CAP-nak a fontosabb vezetői korábban Bill Clinton elnöki tanácsadói voltak. (A 2. részt a Leleplező következő számában közöljük.)

http://drabikjanos.com

http://www.hifimagazin.hu/drabik

http://utolag.com/Drabik.htm

Vajó Sándor:

Kiknek a kezébe kerülhetnek a gyilkos fegyverek?

Az elmúlt évet azzal zártuk december 9-én, hogy egy, a Perényiben dolgozó takarítónőt hallgattak meg. Idő és lapzárta tekintetében sajnos nem volt sem erre, sem pedig a tetoválással foglalkozó személyek meghallgatását felidéző írásom megírására sem mód. Ezúton igyekszem megfelelően tájékoztatni az olvasókat az elmaradt két tárgyalásról.

Helyreigazítás

Mielőtt a tárgyalásokkal folytatnám, kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy az előző számunkban bizonyos információt a II. rendű vádlott védő-cseréjével kapcsolatban tévesen osztottam meg olvasóimmal. A mentegetőzést elhagyom, inkább, amit és ahogy közölni kellett volna, azt írom le:

Dr. Balázsi Bence védő 2011. szeptember 22. napján kapott ügyvédi meghatalmazást Kiss István Zoltán II. rendű vádlottól. A védő-csere okait nem firtatom, hagyjuk meg a terhelt és ügyvédje számára. A szóban forgó meghatalmazás alapján a kollégája dr. Ábrahám Dániel ügyvéd jogosult volt helyette eljárni az ügyben. Az említett ügyvéd kolléga bizonyos nézeteltérésbe került a védenccel szemben, mely kapcsán kérte Kiss István Zoltán, hogy a továbbiakban csak Balázsi ügyvéd úr lássa el a védelmét, illetve ha nem ér rá, jelöljön ki erre a feladatra megfelelő személyt a helyetteseként.

Fentiekre tekintettel februártól - Balázsi Bence védő helyetteseként - várhatóan dr. Józsa Edina ügyvéd fog majd eljárni.

„Meglepetésekkel" is szolgált az év vége

Mint emlékezhetnek olvasóim, legutóbbi írásom végén a II. rendű vádlott kapcsán tett, feljelentésről írtam. Nézzük kicsit részletesebben az események tüzét!

Kiss István arra kérte a bíróságot, hogy az általa kézzel írott, és a bírósághoz eljuttatott feljelentését juttassák el a nyomozóhatósághoz. Persze a kérés nem merült ki ennyiben, hozzátette, hogy a hatóság indítson vizsgálatot az ügyben.

Megtudhattuk azt is, hogy a jegyzőkönyvekben több helyen is felsejlenek olyan figyelmeztetések, kioktatások, amelyek a tárgyalás hangfelvételén nem találhatóak meg. Ennek okán a másodrendű vádlott indítványozta a büntetőügyben eljáró tanács két bírója kizárását.

A vádlott hosszasan sorolta az általa hibásnak, hiányosnak vélt jegyzőkönyvi feljegyzéseket. Kiss István szerint a tanács elnöke, Miszori László nem megfelelően figyelmeztetett, oktatott ki több esetben vádlottakat és tanúkat.

A benyújtott kizárási kérelemhez csatlakozott a terhelt testvére, Kiss Árpád is (a testvéri hűség hozta magával), majd csatlakozott a III. rendű vádlott, Pető Zsolt, mintha annyira szükség lenne rá, merthogy ketten nem elégségesek... Kis idő elteltével a tanács, hivatásos bírói azt mondták: nem érzik magukat elfogultnak, és nem járulnak hozzá a kizárásukhoz. Kiss Árpád a testvére által közokirat-hamisítás tárgyában tett beadványhoz is csatlakozott.

Az elnök, mint azt illik is, a II. rendű vádlott részére elmondta, hogy - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - a jegyzőkönyvbe nem mindig szó szerint kerülnek be a vádlottak, illetve tanúk által elmondottak, a hangfelvétel pedig egyfajta technikai segítségül szolgál a jegyzőkönyv készítőjének. Miszori László a feljelentés kapcsán röviden annyit mondott: azt „ilyen formában nem" továbbítja.

Ilyen esetben teret kell adni az ügyész véleményének is. Ő mint jogszakértő a következő megállapításokat tette: Az ügyész szerint nem állnak fenn a kizárási okok, az ügyvédek nem nyilatkoztak az ügyben, hárman azért, mert - mint mondták - helyettesítést látnak el, egy pedig azért, mert nem hallgatta meg a felvételeket. A bíró erre felvetette: a hangfelvétel meghallgatása nélkül is lehetne nyilatkozni az ügyben, hiszen jelen voltak a tárgyalásokon, emlékezhetnének, hogy megfelelően történtek-e a figyelmeztetések, kioktatások.

Újra Tatárszentgyörgy

Február elején beletekintettem a tárgyalás további menetébe, egészen március végéig. Ekkor láttam, a tettek elkövetése okán, majd minden helyszínről, vagy azokkal kapcsolatos bizonyítási eljárással foglalkozó tárgyalások következnek, és a hozzájuk kapcsolódó tanúk meghallgatása is.

Mint emlékszünk, a támadásban szereplő házat éjfél múltával gyújtották fel, és a menekülőket (27 éves apa, és két gyermeke), lövésekkel kényszerítették helyben maradásra. A vádirat szerint a Molotov-koktélos Pető, a célba lövő pedig Kiss István volt. A férfi és ötéves fia meghalt, hatéves lánya súlyosan megsérült. Mindeközben Kiss Árpád a ház közelében, a fák takarásában fegyverrel a kezében biztosította társai menekülő útvonalát.

A csoportvezető, majd két munkatársa került sorra. Az akkori vezető, Kocsis István következőket mondta: „Az eset február 23-án történt, egy tűzesetről kaptak bejelentést, valamint, hogy ennek kapcsán meghalt két ember, s csak a gyermek halála miatti együttérzésből ment a helyszínre".

Megérkezésekor tájékoztatták, hogy a két halott füstmérgezésben hunyt el, ami a tévé felrobbanásából, illetve a mennyezet leszakadásából bekövetkezett sérülések okán következhetett be. A tűzvizsgáló szándéka alátámasztásaként az elektromos tüzet jelölte meg mint a tűz keletkezésének okát. Idegenkezűségre utaló nyom, vagy nyomok nem merültek fel.

A gyilkosság fel sem merült...

Számomra és gondolom, az olvasók számára is szokatlannak tűnt (a tények ismeretében): miután a halottakat megtalálták, feltérképezték az események körülményeit, mégsem sikerült megállapítani, hogy nem tűz, hanem lövések végeztek az áldozatokkal. Tehát füstmérgezés szóba se jöhetett.

A leszakadt gerendákból kiálló szögek pedig már csak azért sem okozhatták a sérüléseket, mert ha egy gerendából kiálló szög okoz sérülést, olyaténképpen, hogy ráesik a sértettre, akkor a gerendának ütési nyomokat kell hagyni maga után. Ilyet viszont egyik áldozaton sem fedeztek fel a vizsgálatok alkalmával.

Erre egészen másnap reggelig nem gondolt senki. Ahogy megtalálták a söréthüvelyeket, és értesítették a rendőrséget, akik ismételten kiszálltak, akkor sejlett fel sokukban, hogy mi is okozta a halált.

Nagyon fontos szerintem, hogy amikor a halott gyereken a mentős repeszdarabok okozta sérülést vélt felfedezni, majd egy koponyasérülést, robbantásra gyanakodott. Kis idő elteltével, ami robbanhatott volna, a palackot ők hozták ki sértetlenül az égő házból. Mindenesetre nem sikerült megállapítani azt sem, hogy fegyverről, vagy más valamitől származnak a sérülések. A szemtanúk többen is robbanásról számoltak be, a sebekből ítélve benne az is felmerült, hogy felrobbant tűzijátékról van szó.

Megtudtuk, hogy a férfi esetében a halottszemlét elemlámpa mellett, egy világítás nélküli szobában végezték. Szabó László, az akkori alosztály vezetője elmondta: Csorba Csaba, a 27 éves áldozat édesapja reggel hozta tudomására, hogy a kislány ruhájában sörétet találtak. Csorba Csaba közlésére úgy emlékezett: jelezte a helyszínen tartózkodó Kocsis Istvánnak, hogy szerinte lőtt sebek vannak a fián, aztán néhány kérdés után kiderült, hogy erről éjszaka nem beszélt.

Testfestők és ismerősök

Eljött a nap, amikor a tetoválások ismerőit hívták beszélgetésre. A pulpitus előtt két szakavatott egyén beszélt arról, kinek és mit készítettek, festettek a testére a terheltek közül. No, persze az sem maradt ki az érdeklődésből, mennyibe került a mintát készíttetőknek e procedúra.

Mint kiderült, a két, tetoválással foglalkozó személy csak Kiss István II. rendű és Pető Zsolt III. rendű vádlottnak készíttetett díszeket testükre, azokat is 2001 és 2005 közötti időszakban. Fizetni részletekben (amennyi kész volt, annak megfelelően) alkudtak meg.

A testeken található mintákról, figurákról, jelentésükről, illetve az árukról, a következőket tudhattuk meg: Kiss István testén többek között Rudolf Hess képmása, valamint egy horogkereszt található. ezen kívül egy birodalmi sas, és egy koponya is fellelhető. Aztán szóba került Pető Zsolt, akinek testét a „88"-as szám díszíti. Az említett szám a „Heil Hitler" köszönést jelképezi, minthogy a H az ábécében a 8. helyen áll.

Mint az egyik tanú megjegyezte: az öltözékük és a tetoválások alapján szkinhednek (bőrfejűnek) gondolta a két férfit. Ugyanakkor hozzátette: ennek ellenére nem érezte, hogy a vádlottak kirekesztőek lennének, negatívan viszonyulnának kisebbségekhez.

A két tanú meghallgatása után Kiss István észrevételként azt mondta: véleménye szerint a tetoválásoknak nincs semmi közük ahhoz, amivel megvádolták őket.

Nem mindennapi telefonhívások

Az „ember-vadászok" főnöke, Kiss Árpád elsőrendű vádlott a büntetőügy koronatanújának számító Fehérné, Nyalka Évával a büntetőeljárás során - derült ki a tárgyaláson. Minder-re úgy derült fény, hogy BV Intézettől kapott értesítést a bíróság.

Kiss Árpád volt barátnőjét a terhelt-társak arról kérdezték, tartott-e kapcsolatot a fent nevezett személlyel, az elfogását követően, vagy a vádlott érdekeltségi köréből valakivel, valamint juttatott-e neki anyagi támogatást.

Éva elsőször tagadta a tiltott kapcsolat fenntartását, és csak a vádlott édesanyjával történt beszélgetésekről beszélt. Erre is csak a terheltet segítő anyagi dolgokról folyt a szó köztük. (Ez önmagában megint érdekes. Miért nem a feleséggel beszélt a terhelt, a szükség okán. Miért a volt barátnőt kellett fejni, mint egy kecskét. Még akkor sem érthető, ha a koronatanú nem hisz a bűnösségben, és még mindig szereti őt. A tanú ugyanakkor közölte azt is, hogy korábban valakitől érkezett a telefonjára egy üzenet, amelyben aláírásként Kiss Árpád neve szerepelt. Ebben az állt - mint elmondta -, hogy a vádlottnak sikerült telefont szerezni, és majd keresni fogja. Fehérné Nyalka Éva később már elmondta, hogy Kiss Árpád hetente többször is hívta korábban, szombatonként vagy vasárnaponként. „Vallomásomban konkrétan nem befolyásolt, csak az érzelmeimben" - fogalmazott. A beszélgetés okaként megjelölte, hogy szeretné, ha kiderülne Kiss Árpádról, nem ölt embert. (Szerény véleményem a következő: ahogy jelenleg a széna-szalma áll, kizárt dolognak tartom, hogy nem a terheltek a bűnösök elkövetés szintjén. Bár vannak még csodák, igaz ugyan, hogy csak három napig tartanak, és ez már régen lejárt.

Mint a tárgyaláson elhangzott, a nyomozóhatósági jelentés szerint az előzetes letartóztatásban lévő Kiss Árpád nem megengedett módon és személlyel tart fenn kapcsolatot. Kiss Árpád azt mondta: sem ő, sem az édesanyja, sem az ügyvédje nem kísérelte meg befolyásolni a tanút. A vádlott úgy fogalmazott: „az emberi kapcsolatot nem vághatja szét ez az eljárás". Kiss Árpád és Fehérné Nyalka Éva egybehangzóan azt állították, hogy a telefonbeszélgetések alkalmával az ügyről nem beszéltek, személyes élményeiket osztották meg egymással. A tanú azt mondta, nem befolyásolták.

Az elsőrendű vádlott védője közölte a bírósággal, hogy szokott beszélni Fehérné Nyalka Évával, de őt semmilyen módon nem befolyásolta, hogy milyen vallomást tegyen, érdemi információt nem szolgáltatott neki. erre csak azt tudom mondani, hogy amennyiben lehallgatás nem történt, akkor azt mondanak, amit akarnak, bizonyítani senki nem tudja. A hatályos büntetőjog szerint, ezek okán (telefonhívások) megfelelő büntetésre számíthatna a terhelt, és ügyvédje egyaránt.

A bíróság tanúként hallgatta meg a debreceni Perényi 1 néven működő szórakozóhely egyik pultosát, akit főként a szórakozóhely működéséről kérdezték. A vádlottak ezen a szórakozóhelyen dolgoztak, s a négy férfi 2009. augusztus 21-i elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét. A tárgyaláson meghallgattak egy szerb férfit a debreceni menekülttábor egyik épületére 2008. június elején leadott lövések ügyében. A férfi annyit tudott elmondani, hogy éjfél után tíz perccel hallották a lövéseket, a lövedékek az ablakban és az ajtóban is sérülést okoztak.

A vádirat szerint Kiss Árpád 2008. június 2-ára virradóra 260 méter távolságról kétszer rálőtt a debreceni menekülttábor második emeleti szobájának egyik, világos ablakára. A helyiségben egy szerb-montenegrói állampolgárságú, menekültként Magyarországon tartózkodó roma házaspár lakott, de nem sérültek meg. A per pénteken folytatódik.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

Tűzszerészek emlékeztek

Kiss István másodrendű vádlott a tanúmeghallgatás során észrevételként azt mondta, hogy szerinte „megrendezett" volt a fegyverek megtalálása. Szerinte meg kellene állapítani azt, hogy „jogszerű" volt-e egyáltalán a fegyverek megtalálásakor végzett eljárás, és utána kellene csak folytatni a bizonyítási eljárás e részét.

A bíróság azt a két rendőrségi tűzszerészt hallgatta meg, aki 2009. augusztus 21-én részt vett a debreceni Perényi 1 néven működő szórakozóhely átvizsgálásában. Mint elmondták, azt a feladatot kapták, hogy fegyvereket keressenek. Az átvizsgálás során egyikőjük találta meg az elrejtett fegyvereket.

A vádlottak az említett szórakozóhelyen dolgoztak, augusztus 21-i elfogásukkor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, és a támadássorozatnál használt fegyverek egy részét.

Ráadásul a tűz-szakik olyan elánnal beszéltek a helyszínelésről és annak körülményeiről, hogy teljeséggel kimaradt a hátsó kijárat, és környékének megemlítésére. Gondolkozzunk kicsit: miért is fordulhatott elő? Több verzió is felmerülhet. Az első, az hogy már parancsba kapták, mit és hol kell nézni, keresni, és mit kell kihagyni. Lehet, hogy tutira tudták, hol vannak a fegyverek... Ez utóbbi arra enged következtetni, mi van, ha nem is a terheltek vitték a feltalálási helyre a fegyvereket, hanem esetleg HIVATALOS-ék? Soha nem lehet tudni, mi és hogyan történhetett. Mindenesetre ha nem a terheltek dugták el a fegyvereket, akkor is az ő DNS-üket találták meg rajtuk.

Két tűzszerészt hallgatott meg a bíróság, akik tanúként szerepeltek 2009. augusztus 21-én a Perényi 1 átvizsgálásakor. A terheltek itt dolgoztak, ahol Nyafogó Éva főnökként volt (szerető) jelen. Isten felvitte a dolgát, ma már nem szerető, (nem is szerethető ugyan), de koronatanú lett.

Tűzszerészeink feladata volt: fegyvereket keressenek. Igaz, az első csapat kábítószer-keresésről számolt be a kollégáknak, de ebben az ügyben már semmi nem meglepő számomra. Keres-gélés közben egyikük, miután bevilágított az egyik, falra szerelt rács mögé, különös csomagokra lett figyelmes. Kivették a helyről az egyiket, és miután a cipzárt elhúzták, meglepődött: sörétes fegyver lapult a tartóban. Miután figyelmeztetést (hatósági embereket) követően jobban szemügyre vettek mindent ott lévő csomagot, nem kis meglepetésre a besenyszögi vadásztól eltulajdonított fegyverek egy része került elő. Az említett fegyvereket 2008 márciusában tulajdonították el máig „ismeretlen" személyek.

Mint azt általában már kezdjük megszokni, most is észrevételekre került sor. A másodrendű véleménye szerint a fegyverek megtalálása „megrendezett" jelenet volt, s először azt kellene megállapítani, jogszerű volt-e egyáltalán a kutatási eljárás, és csak utána kellene folytatni a bizonyítási eljárás e részét. Elmondásából az derült ki, hogy szerinte a nyomozók vitték oda a fegyvereket, majd úgy próbálták és próbálják ma is beállítani, hogy a terheltek dugták a megtalálási helyre.

Tulajdonképpen még ha igaza is van vagy lenne Kiss Istvánnak, azt a tényt miszerint a DNS-minták a tárgyaláson szereplő terheltekhez köthető, tagadni felesleges. Tehát „mindegy", miként kerültek a helyszínre a fegyverek, jelenleg biztos, hogy az ügyben szereplő három terhelt használta azokat.

Vagyonvédelem telepítése

A tárgyalás nem kis meglepetést hozott számomra. Tanúként hallgatták meg Barabás Zoltánt, aki a Perényi 1 bérlője és üzemeltetője volt, amikor a terheltek bevégezték a sorozat elkövetését. Megtudtuk, semmi agresszív, illetve származás ellenes viselkedést nem tapasztalt a fiúk részéről az ott töltött ideig, elfogásukig. Ezenfelül barátságos, jóindulatú és készséges embereknek ismerte őket.

Tájékoztatása szerint munkatársai végig a helyszínen voltak a péntek (augusztus 20-21-ére virradó) délután befejezett helyszíni szemle idején. Ezt követően takarítottak, és este 6-7 óra között nyitották meg ismét a Perényi 1 sörözőt, és a fölötte lévő karaoke bárt. Igazolta azt a tényt is, miszerint a biztonsági őrök alkalmi munkavállalói könyvvel, hétvégéken dolgoztak a vendéglátóhelyeken, amikor azok hajnalig voltak nyitva. Barabás Zoltán szerint mindkét egység „nyugodt helynek" számít, soha semmilyen rendbontás nem volt náluk, ez egyfajta biztonságot is adhatott az ott dolgozóknak. Főként miután Nyalka Éva odavitte a srácokat dolgozni. Előtte még néha-néha akadt rendbontás a vendégek részéről. Elsősorban ezért is kellett időnként festeni, karbantartani a helyiségeket, és a hozzájuk tartozó épületrészeket.

2009. augusztus 21-én, a razzia reggelén Debrecen polgármestere (Kósa Lajos) hívta telefonon Barabás Zoltánt: „Mi történt a Perényiben?". „Fogal-mam sincs róla, az alkalmazottak nincsenek benne" - válaszolta.

Egy „parancsnokfélétől" megtudta, hogy az üzletében talán kábítószert, talán fegyvert keres a rendőrségi alakulat. A tájékozódás után megkérdezte:

Programom van, elmehetek?
Baráti társasággal ugyanis éppen Villánykövesdre készült, a hosszú hétvégére.
Érezze jól magát Villány-kövesden! - hagyta rá a tiszt.

A lezser távozást a tárgyaláson azzal magyarázta, hogy „túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam" a rendőrségi akciónak, és még hozzáfűzte az F.-né Nyalka Évától is többször hallott mentegetőzésfélét: „Nem tudtam kellően kezelni a helyzetet"...

Barabás Zoltán ismert vendéglátó-ipari szakember Debre-cenben: „Szakmai arcpoétikám (sic!): a vendéglátást csak az művelje, aki nem csak a pénzt szereti a szakmában, hanem a vendéget és a munkáját is" - olvasható önéletrajzában.

Vendéglátási „vertikumot" működtet, a közétkeztetéstől a zenés szórakoztatóhelyig terjed érdekeltségi köre. A szórakozóhely vezetését 2008-ban bízta F.-né Nyalka Évára, aki „ismert személy Debrecenben, és megszállott zenerajongó". „Csinálhatja saját szakállára" - egyezett bele, bár ő maga nem szereti, és nem is tartja kifizetődőnek ezt a szórakoztatást.

Kezdetben H. Attila irányította a Perényit, de hamarosan átvette tőle a kezdeményezést F.-né. Nyalka Éva. Ő vette föl az alkalmazottakat, rá bízták a nyitva tartást, ő számolt el a bevétellel a Vár utcai központban, ő vette föl a Kiss testvéreket, s biztonsági embernek P. Zsoltot, akiket a tulajdonos csak látásból ismert. Barabás „maximálisan" elégedett volt vele, bár a bevétel „nem úgy alakult, ahogy elvárta volna". Rend-bontásról, botrányokról, rasszista megnyilvánulásokról nem hallott a vállalkozó, tudomása szerint zártkörű rendezvényeket nem tartottak a klubban.

A Véres Kard és tagjai

Komáromi Gábor december elején megszakadt vallomását folytatta a bíróság, Petrovszki Attilával szembesítve sem sikerült kideríteni, mikor és miért távolodott el Kiss István a Véres Kardtól. Petrovszkiról tudni kell, ő alapította a Véres kardot.

A Véres Kard nevű szervezetet baráti társaságként határozta meg Komáromi Gábor tanú, Loki klubszervező (akinek az elmúlt 10 évben meghatározó szerepe volt a szurkolói táboron belül az ultrák hangjának megerősödésében és jobbratolódásában, illetve radikalizálódásában). Szerinte a tagokat a közös történelmi érdeklődés, a magyar nemzeti hagyományok tisztelete, a közös gondolkodásmód tartja össze. Igaz, a „nemzeti szövetség" gondolatvilága a nemzetiszocializmus bizonyos elemeit is tartalmazza, de meghatározója a magyar öntudat - állította Komáromi. Tagjai a Loki klubban, a Monti ezredesben, a Perényiben jártak össze szórakozni a többi nemzeti radikálissal. Azt, hogy K. István pontosan mikor és miért távolodott el a csapattól, a másik tanú, a nyakszirtjén fültől fülig fél körívben, „Becsületem a hűség" szövegű tetoválást viselő Petrovszki Attila segítségével sem sikerült pontosan tisztázni a tárgyaláson. (A Békés megyei Békésen állomásozó Petrovszki Attila ismert K1-es bokszoló - lásd: fotónkat) Bizonytalanul válaszoltak arra is, hogy vajon a négy vádlott milyen szoros kapcsolatban állt egymással. Mindketten figyelték a roma gyilkosságsorozat eseményeit, de egyikükben sem merült föl, hogy a vádlottaknak köze lehet hozzá. „Átlagember ilyet nem képes elkövetni" - vélte Komáromi.

Délután egy háromfős karbantartó brigád tagjait hallgatta meg a bíróság. 2009-ben bekamerázták a debreceni cégbíróság épületét. A huzalozást végző brigád augusztus végén, a letartóztatás előtti napokban a Perényi 1 termein keresztül húzta ki a kábeleket. A többi vallomással egybevetve lehet nagy jelentősége, hogy bejuthatott-e valaki észrevétlenül a lezárt raktárrészbe, ahol az alultöltős sörétes vadászpuskát találták a tűzszerészek

A motor volt a minden

Ezen a tárgyaláson azok a fiatal srácok mondták el történeteiket, akiket a motor hozott össze Csontos Istvánnal, és arról kellett minden mellett beszélniük, szerintük mennyire volt a terhelt iszákos, illetve rasszista. Hogyan és miként ütközött ki rajta, ha volt ugyan ilyen vele kapcsolatban.

A három meghallgatott, László, Norbert és Mihály elmondásából kiderült: néha egy-egy viselkedés-formájából a barátok is leszűrtek némi rasszista megnyilvánulást. Tudták, hisz elmondta István, nem teljesen, jobban mondva a romák egy bizonyos részét (bűnözőket) nem tudja szeretni és elfogadni. Emellett idetartoztak a segélyből élők, és akik nem dolgoznak. László gyermekkori, és katonatárs volt. Norbi a motorvásárlásnál segített. Ugyanezt tette Csontos is a másik katonatársával, akivel Koszovóban forrtak össze.

Laci 2003-ban került a misszióba, amit azért vállalt, hogy álommotort vehessen magának. A szolgálat 2009-ig tartott. István volt a kulcs a többiekhez, ismertsége nélkül a másik két srácot sem ismerné. Találkozásaik vagy a Loki sörözőben, vagy a Perényiben zajlott. Itt ismerték meg közelebbről a kopaszokat, annak is a vezéregyéniségét, Smilnyákot és Komáromit.

Megtudhattuk, hogy leszerelés után sem lazult a kapcsolat Csontossal, ennek ellenére bensőséges, bizalmas dolgokról nem beszéltek egymással, nem osztottak meg ilyesmit a másikkal. Szóba került István blog-bejegyzése is, de sajnálatos módon pontosan nem sikerült emlékezni ezekre a bejegyzésekre. Konkrétan nem ugrott be, hogy a legdurvább bejegyzés az Olaszliszkán vagy a Cosma okán történtekkel kapcsolatban született.

Ez annál is egyszerűbb lett volna, mivel mind hárman ugyanazon a motoros fórumon beszélgettek egymással és másokkal is. Norbi elmondta: azért írogatott Csonti ilyesmit, mert besörözött, és amúgy a Forumon, józan pillanatában elnézést kért mindenkitől a bejegyzés okán.

Bejegyzések, amelyeket a nyomozók találtak

2009-es bejegyzés: „Mivel négy napja és 19 óra 56 perce civil vagyok, így kimondhatom: azt mondom, öljük meg mi, magyarok a cigányokat, asszonyt, gyereket, öreget és mindenkit, aki a cigányt védi!" Ekkortájt, 2009. január 24-én kérdezi ugyanezen a portálon „fiveurban" néven egy kommentező: „Csontrabló! Iszol te eleget?" A vonatkozó eredeti bejegyzést azonban törölték.

2008 júniusában a „Középko-ri állapotok Hajdúhadházon" című cikkhez fűzött kommentet, amelyet a négy vádlott letartóztatása után a Népszabadság is idézett: „Mielőtt írnék valamit, szeretném leszögezni, hogy nem, vagyok sem NÁCI, sem RASSZISTA, sem FAJGYŰLÖLŐ! Szóval nem is tudom, miért foglalkozik a kedves olvasó azokkal a cigányokkal, akik nap, mint nap az utcákat járják, és vasat meg egyéb szarokat szednek, éjszaka meg mennek lopni, meg másokat megfélemlíteni...! (...) Személyesen ismerek olyan embert, akinek azt mondta a tetves, élősködő, parazita, füstszagú selejt: „testvérem, csak a falat hagyd meg! Nyílászárókat, parkettát, cserepet mindent vihetsz!" Most meg megint az én adómból akarják felépíteni nekik? Dögöljön meg mind!"

Kiss István, mint az várható is volt, a nyomozati anyagból előre összeírta a Csontos féle bejegyzésekhez tartozó tartalmakat, és ezeket kívánta idézni. Elnökünk nem engedte, mivel még ezek a ténynek nem hangzottak el. Ebben voltak zsidó, cigány pap, és sok más kifejezés.

A már említett hivatásos katona (Koszovóban voltak együtt) a következőket mondta: szerinte egykori katonatársa „odakint nem volt sofőr, csak Magyarországon". A titoktartási kötelmek okán, nem tudhattuk meg, mi volt a konkrét feladata csontosnak a misszióban. Arra a kérdésre, mennyire szerette a fegyvereket a IV. rendű, nem emlékszik rá, tehát nem rajongott értük. A fegyver munkaeszközként szolgált, nap mint nap vele és mellette kellett, hogy legyen. Stephán Balázs tollából).

Érdekes képek és „bizonyítás"

Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott a közlést követően az elnökre nézett és kérte, mutassanak meg a tanúnak bizonyos képeket. Kérdésre, honnan vannak, válaszként, a nyomozati anyagot jelölte meg. A képekből én is megszereztem párat, így bemutatom olvasóimnak, számolva azzal a ténnyel, számon kérik rajtam. A jog betűi szerint semmilyen szabálytalanságot nem követek el azzal, hogy bemutatom ezeket, pusztán a félreértések elkerülése okán nézzék meg, miből kívánt Kiss Árpád védője terheltebbet csinálni Csontosból - igaz, sikertelenül. A művelet egyfajta probléma- és felelősséghárításként marad meg bennem.

A volt bajtárs erre úgy reagált: „Ezek a képek nem rajongásról szólnak, minden katonáról készülnek ilyenek".

Bárdi ügyvéd megemlítette azt is, hogy Csontos korábbam úgy reagált, nem ismeri a fegyvereket. Ez a tényfelvetés nem ütőképes, mert egy hivatásos katonának muszáj ismerni a fegyvereket, még akkor is, ha nem is minden percben használja őket, ezek a munkaeszközei.

Várható volt, hogy Kiss Árpád is szót kér, és kapott persze. Jelezte a bírónak, hogy a hivatásos katona volt, akitől csontos lőszereket vásárolta.

Bérdi Doktor azt szerette volna bizonyítani a képekkel, mennyire megszállott és fegyverimádó volt a IV. rendű vádlott. A megszólaltatott tanúk ennek a ténynek nem hasaltak le. A bizonyítás nem állt meg a lábán, sőt a gyanú is elszállt.

És még nincs vége...

Ismét az augusztus 20-21-ei napokkal foglalkozott a bíróság. Szeretett volna mind tisztábban látni az elfogás, és az azt követően (a helyszínen) történtekkel. A raszta hajú tanú megemlítette, hogy az egyik tűzszerész „na, ki a király?" hangos megjegyzéssel tudatta a társaival, hogy rábukkant arra a fegyvertáskára (akkor még nem tudtak a tartalmáról), hogy az van benne. Ezt követően kiküldték a fegyvertáska rejtekhelyéül szolgáló „lomtárból". Érdekes volt számára a szituáció, mindennap pakoltak ott, és még fel sem tűnt számára semmi. Az említett táskát annak megtalálásáig nem látta.

Megtudtuk tőle, hogy érthetetlen volt számára Csontos távozása, mert vissza sem nézett közben, úgy hagyta el a helyiséget, majd nem ült fel a motorjára, hanem tolta egy darabon, egy mellékutca irányába.

(Csontost miután telefonon visszahívták, akkor ejtették foglyul.) Elmondta azt is, hogy miután a fegyvert megtalálták, neki is megfordult a fejében, hogy esetleg ők voltak az addig csak híradásokból ismert romagyilkosságok elkövetői. Bírói kérdésre - Miből gondolta ezt? - válasza magyarázatként szolgált: tudta, hogy Pető és Kiss István szkinhed, és tisztában volt vele, hogy akik ebbe a körbe tartoznak, egyenesen utálattal vannak a romák iránt, szinte gyűlöletet táplálnak velük kapcsolatban.

A tűzszerészek már egy korábbi tárgyaláson elmondták: azt a feladatot kapták, hogy fegyvereket keressenek. Egyikük találta meg az átvizsgálásnál az elrejtett fegyvereket.

A tanúként meghallgatott pultos egyebek mellett elmondta: őt kérték meg, hogy nyissa ki a bezárt helyiségeket, valamint a tűzszerészeket kellett „kísérgetnie tanúként".

Miszori László, az ügyben eljáró bírói tanács elnöke a tárgyalás végén kihirdette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Kiss Árpád és Kiss István - elfogultság miatt benyújtott - „kizárási kérelmét elutasítja, a Budapest Környéki Törvényszék kizárását megtagadja".

(folytatjuk)

Nos az ilyen eseményeknek kellet volna elvezetni a magyarországi polgárháborúig. A cigány – magyar ellentétet felülről vezényelték, politikai szinten talán a gyurcsány nevéhez lehetne kötni. Az összeköttetést a kormány szóvivője tartotta, azért kellet meg öngyílkolnia magát nehogy elérjék a gyurcsányt. A titkosszolgálatok bábáskodtak az események körül , és besegítettek külföldi szolgálatok is , hogy megfelelő mederbe tereljék az ország irányát , hogy a pénzszivattyúk kifogástalanul működhessenek. A gyurcsány behívta volna az EU rendőrségét, és rendkivűli állapotot vezettek volna be, és a zsidók átvették volna a hatalmat, legálisan kisemmizték volna a magyarságot a még meglévő vagyonából. Hát ennyi a Daróczi háttér története , és hogy kik voltak a gyilkosság BT e feladatra kijelölt bérgyilkosai a szolgálatok életellenes osztályán keressétek, nekik ez a feladatuk parancsot kaptak. A tárgyalás menetéből látszik e balekoknak kell elvinni a balhét, a gyurcsányhoz , és a szolgálathoz nem akarnak felnyúlni, hisz a polgárháborús konfliktust még nem vették le a napirendről, és akkor jók lesznek majd az alvó ügynökök . Olyan ez mint a 9/ 11 – es eset. A rohadt Palesztin terroristák sábeszdekliben akartak polgárháborút kirobbantani hazánkban. Figyelmeztetésképpen hangtompítós géppisztolyból sorozatot adtak le a rendőrpalotára. A zsidó a cigány a tolvaj álcázott ügynökünk gyurcsány az érinthetetlen szent tehenek csoportjába avanzsált. Csak egy molotovkoktéllal lehetne átküldeni a másvilágra, vagy egy önakasztással, de azt meg kell rendelni a gyilkosság BT – nél, de a balesetet még kipróbálhatják rajta , a Hajder is elpatkolt pedig ő vigyázott. Úgy érzem senki sem bánná ha ez a tolvaj így járna a bajnai tolvajjal együtt.

Tőke Péter:

Nem globális, csak regionális háború várható?

Miden nagyhatalom a háborúra készül. Az izraeli támadás időpontja kitolódik. Itthon egyes csoportok önellátásra áttérést fontolgatják

Lapzártakor, március 2-án írom ezt a háborús összeállítás bevezetőt. Több korábbi írásnál is jeleztük ezt a folytatást. A moszkvai elnökválasztás előtt valami megváltozott, ezt korábbi írásaink a Háromszög-szövetség kapcsán már ki is fejtették. Kicsit megnyyugodtam, jelentősen csökkent a globális összecsapás valószínûsége, ám a veszély még nem múlt el.

Miféle háború készül? Helyi fegyelmező? Regionális? Csak Libanontól Afganisztánig tart - nyugtatanak. Milyen dolog az, hogy, mint a rosszcsont gyerekek a támadás időpontját Netanjahu súgja majd meg Obamának. Rosszkor van, senkinek se jó! Izrael sürgeti, mint akit hajt a tatár, április, május lenne nekik jó. Irán nem akar háborút, ezt a nagykövetük is kifejtette az egyik budapesti tévécsatornának adott interjújában.

A tavaszi kezdés ellen szól az is, amit már többször leírtam, hogy majdnem negyven államban lesz elnökválasztás. Csakhogy a vezetőcserékkel a politika is változhat. Izrael sejtheti, hogy a létrejött Háromszög az ő vezérürü szerepét is csökkentheti, marginalizálhatja.

Később már a feje felett dönthetnek, ezért is sürgős. Említettem a saját verzióm, miszerint az Izraelnek kölcsön adott MiG-jeinket átfesti iráni felségjelûvé. Ezek támadják majd meg Jeruzsálemet, Tel-Avivot és néhány katonai bázist, de csak kis károkozással, majd csapást mérnek a Hormuzi-szoroshoz érkező harmadik, egyébként bontásra ítélt öreg repülőgép-hordozóra és elsüllyesztik. Isten népe már április-májusban kezdene, csakhogy az amerikaiak kitolnák későbbre, hiszen idén 40 országban lesz államfőválasztás! Mellesleg a Rothschildok már szemet vetettek Irán bankjaira...

Itt tartunk tehát a tavasz elején. A korábbi világháborús verzió hatásáként néhány helyen és országban, így nálunk is megkezdődtek a civilek ,,előkészületei".

Előkészületek az önellátásra

Mivel a világ több nagyhatalma, az USA, Kína, Oroszország és persze Izrael Irán elleni támadása idején a NATO is készül a III. világháborúra, ezt sokan itthon sem várják ölbetett kézzel. Több nagyváros aggódó polgárai szerveznek kis önellátó, termelői közösségeket. Eldugott, hegyek által is védett helyeken földet vásárolnak, bérelnek, ahol háztáji jellegű konyhakerti termesztést és kisállattenyésztést szerveznek. A hangsúly az önellátáson van, amit megtermelnek, előállítanak, azt elosztják és saját maguk fogyasztják el. Így szeretnének jobb és biztonságosabb ellátást teremteni maguk és családjuk számára, ha beköszönt majd a háborús jegyrendszer.

A kormány persze csak akkor teheti a fenti példát széleskörűvé, ha a hadiállapot mondjuk az izraeli támadás már ténnyé válik. Ám addig is adhatna kisebb vidéki földterületet a nagyvárosi lakótelepeken szerveződő önellátó közösségeknek, vagy például átmenetileg felfüggesztenék a különféle hatóságok városi telkekere, vagy házak kertjeire vonatkozó rendeleteket. Akár polgári engedetlenség keretében, akár a felfüggesztett előírások figyelembe vételével

- áshassanak vermet a kertjükben,

- vagy építhessenek bunkert a kertjük alá,

- termeszthessenek a családjuk ellátására konyhakerti növényeket,

- tarthassanak tyúkokat, libákat a hús és tojás szükségletükre,

- hizlalhassanak sertéseket!

És így tovább...

Mindezekre előre készülni kell, és időben megtenni a szükséges lépéseket. Részben teher-mentesíteni kell a kormányt, hiszen lehet, hogy vannak tartalékai, de azokat megsemmisíthetik.

A biztonságos önellátást szolgálják az alternatív fűtőrendszerek, a nap-, szél- és földenergia hasznosítás, kútfúrásokkal a tartalék vízellátás megoldása stb. Az előrelátó polgárok ezt maguktól is kezdeményezik majd, ám ez részben káoszt is eredményezhetne, ezért a kormánynak ajánlásokkal, szakmai anyagokkal, bérelhető esz-közökkel, szakértőkkel és tanácsadással kellene segítséget nyújtania hozzá.

Előrelátó értékmentés

Amint előző írásaimban is utaltam rá, én hiszem, hogy nem lesz globális méretû háború. Februárban egy nemzetközi internetes előadás a világméretû hadi összecsapás elleni védekezésre készítete fel hallgatóit. Csak néhány kis részletet emelek ki.

Három valutába érdemes menekülni: svájci frank, ausztrál és új-zélandi dollár. A krízis első jeleire becsukhatnak a bankok, leállíthatják az ATM-eket, vagyis nehéz lesz készpénzhez jutni. Ez ellen safe, vagyis értékőrző boxok bérlésével lehet védekezni. Azok a bezárt bankok esetén is hozzáférhetőek. Igaz, nem lehet hivatalosan készpénzt tárolni bennük, de hát senki sem nézhet bele.

Arra a kérdésre, hogy ha esetleg bevezetik a vásárlási korlátozást, vagy uram bocsá' a jegyrendszert, mi a legjobb a cserekereskedelemben? Arany- és ezüstrudakkal semmire sem megyünk. Érdemes érmékre és kis lapkákra cserélni ezeket. A nagy és drága ékszerek is veszítenek értékükből, hiszen harapófogóval kell vinni és lecsipegetni egy-egy darabot. A kis ékszer, gyûrû, lánc ajánlott. Ezüstből meg a kanál, villa stb.

tke_3._cikkehez_usa_rephordozo._picture_h214.jpg

Az előadáson felsorolták a békés kis országokat, ahová könnyû menekülni, kivándorolni, de most nem óhaajtok ezekkel foglalkozni és főleg pánikot kelteni. Csak érzékeltetni akartam, hogy a középosztályok tartalékokkal rendelkező tagjai már készülnek az átvészelés éveire és saját biztonságukra. (Ahogy például a Franciaországban élő izraeliták is elkezdték a kivándorlást az EU-ból.)

Hogy miféle háború lesz, ma még teljesen bizonytalan, és nagyon sok az ellentmondás. Új hatalmi szövetségek is alakuló-ban vannak. Az alábbiakban a téli időszakban megjelent, nagyhatalmak készülődéseiről szóló írásokból készítettünk egy tallózó összeállítást.

(A teljes összeállítás a Leleplező 2012/1 Márciusi számában olvasható)

Mohi Csaba:

Brüsszel sorozatos szerződésszegései és súlyos jogsértései

Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, amelyek során nem egyszer a súlyos szerződés-szegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza.

Napjainkban az unió részéről hazánk ellen indított globális támadássorozat arra késztet bennünket, hogy a nemzetközi jog és az uniós jog alapul vételével „sine ira et studio" (vagyis: harag és részrehajlás nélkül) áttekintsük immár közel félévszázados kapcsolataink során Brüsszel által Magyarországgal szemben elkövetett jogsértéseket.

Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan eseményt, amellyel Magyarország hozzájárult az európai egység ügyéhez, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. Az egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhr-vidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen. Általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén- és Acélközösség alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába.

A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. 1956. október 23. és 1957. március 25., a Római Szerződés aláírása egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előrelendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: „Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin." Amennyiben a krízisek előrevivő szerepe napjainkban is működik, úgy nyugodtak lehetünk: krízi-sekből van is, lesz is elegendő!

Később történt még egy magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres keletnémet turistát. Röviddel ezután leomlott a berlini fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere, és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja. Felmerül a kérdés: mit kaptunk mindezen magyar érdemekért és ha nem kaptunk semmit, akkor miért? A német egység huszadik évfordulójának ünnepségeire a magyar államfőnek vagy kormányfőnek kötelességszerűen a berlini rendezvények fővendégének kellett volna lennie. Meg sem hívták őket! Persze, ahogy mondják, nevetséges dolog a politikában hálát várni. Ne feledjük a rómaiak bölcs tanácsát: mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol és megkövetel magának!

Hitszegések és csalatkozások Magyarország integrációs kapcsolataiban

A következőkben bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüsszel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy „európai integráció". A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, hogy az „a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve". A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%-a az EGK akkori hat tagállamába irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) „állami kereskedelmű országnak", vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar export termékeket rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta.

A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. Ennek előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem „gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják". (A „szabad világ" tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.)

A „szocialista Magyarország" 1973 szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált! Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi elismertségének megerősítéséhez önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást. Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán stb.) megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű módon nem hajtotta végre hazánk irányába vállalt kötelezettségeit! 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig! Ez a magatartás, a vállalt kötelezettségek durva megsértésének példája igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában.

GATT-szerződésünk azt is kimondta, hogy „a felek a korlátozások diszkriminatív elemeit nem növelik és kötelezik magukat a meglévő korlátozások fokozatos felszámolására". Ennek a kötelezettségnek megszegése jelentette számunkra a második pofont, a napjainkig tartó negatív sorozat újabb láncszemeként. Magyarország ekkoriban még hatalmas marha, sertés és bárány készletekkel rendelkezett, a fő felvevő piac itt is az EGK volt. 1974 júliusában a brüsszeli bizottság Magyarországgal szemben, minden előzetes értesítés nélkül ún. rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket vezetett be, amelynek keretében egyik napról a másikra leállította az EGK-ba irányuló élőmarha és friss marhahús szállításainkat. Ezzel diszkriminatív és szerződésszegő módon óriási károkat okozott a már egyébként is pénzügyi nehézségekkel küzdő hazánknak.

1975-ben menetrendszerűen jött a harmadik pofon. A Római Szerződésben előírt nemzetekfeletti „közös kereskedelempolitika" megvalósításaként a bizottság úgy döntött, hogy a tagállamok addig gyakorolt kétoldalú szerződéses rendszerét felszámolja, és 1975. januártól egységes „integrációs szerződéses rendszert" vezet be. Ennek értelmében a tagállamoknak megszűnt önálló kereskedelempolitikai jogosítványa és szerződéskötési képessége. Harmadik országokkal (mint napjainkban is) kizárólag a bizottság köthetett a közösség nevében kereskedelmi megállapodást. 1974 végén újabb, a jogállamok gyakorlatától eltérő magatartásra került sor a bizottság részéről. A KGST-országok brüsszeli képviseleteinek postaládájába egy-egy szerződéstervezetet dobtak be azzal, hogy Brüsszel a következő évtől ezen az egyoldalú diktátumként megfogalmazott szerződés szerint kíván kereskedni egységesen valamennyi KGST-országgal.

Kiemelendő, hogy a nemzetközi szerződések egyenjogú partnerek közötti előkészítése mindenkor a szándékokat, érdekeket kölcsönösen feltáró és egyeztető tárgyalásokkal kezdődnek. A bizottság egyoldalú szerződéstervezete ugyanakkor számunkra hátrányos, GATT jogainkkal ellentétes kikötéseket tartalmazott. Következésképpen a magyar kormány a többi KGST-országhoz hasonlóan visszaküldte az anyagot. Az ultimátum visszautasítását követően Brüsszel bejelentette, hogy „közöttünk megszűnt a kereskedelmi kapcsolatok bárminemű szabályozása", aminek következtében 1975 januárjától ún. autonóm kereskedelempolitikát vezetett be. Ez azt eredményezte, hogy a magyar termékek beviteli feltételeit (vámtételek, importkvóták) a bizottság egyoldalúan rögzítette, amelyekről érdemi tárgyalások nélkül a közösség hivatalos lapjából értesülhettünk utólag. Figyelem: mindezeket az egyoldalú intézkedéseket a kommunista országok közül Brüsszel kizárólag Magyarországgal szemben nem érvényesíthette volna jogszerűen, mivel közöttünk igenis voltak a kereskedelempolitikát szabályozó kötelező szerződéses kapcsolatok, nevezetesen a GATT keretében, multilaterális alapon.

Az 1982.évi magyar kiugrási kísérlet a KGST rendszeréből

A negyedik keserű csalódás lényege: a magyar kormány az 1974. év végi negatív tapasztalatokból „okulva" (amely szerint Brüsszel a GATT mellett kétoldalú szerződés megkötését is szükségesnek tartja) 1982-ben jeleztük a bizottságnak, hogy most már hajlandóak vagyunk megkötni egy ilyen megállapodást, „feltéve, ha az számunkra kézzelfogható gazdasági kedvezményeket nyújt", vagyis ha végre megkapjuk a legnagyobb kedvezményes elbánást. Tudni kell, hogy ez a lépés az akkori KGST rendszerből való magyar „kiugrást", valamint egyúttal a Közösség „de iure" teljes jogú diplomáciai elismerését jelentette volna. Mindez tiltott gyümölcsnek számított Moszkva szemében. A Bizottság reakciója az 1956-os „déjá vu" érzését keltette bennünk. A magyar javaslat pánikot idézett elő Brüsszelben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Jelezték, hogy a „békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés" jegyében nem kívánnak ujjat húzni Moszkvával, a pozitívan alakuló kapcso latokat megterhelni. Kitartó kezdeményezéseinket végül is siker koronázta. Az 1986 nyarán elfogadott „Zarges-jelentés" eredményeként felgyorsultak az események. A magyar kormánydelegáció 1987-ben Brüsszelben megkezdte hivatalos tárgyalásait a bizottsággal. 1988 szeptemberében aláírtuk a „Magyar-EK Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodást", amely végre felszámolta Brüsszel velünk szembeni szerződésszegő diszkriminációját, és az egyenjogúság alapján biztosította számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást.

A bizottság brüsszeli székházában sorra került ünnepélyes aláírást megelőzően váratlan közjátékra került sor. Az aláírásra magas szintű magyar delegáció utazott, miniszterelnök helyettesi vezetéssel. A bizottság részéről az aláíró a kereskedelempolitikáért felelős komisszár volt. Az ceremónia kezdetén a bizottság képviselője aggódó hangon az iránt érdeklődött: „Vajon mit szólnak az oroszok mindehhez, nem lesz-e bajunk belőle?" Miután a magyar delegációvezető leszögezte, hogy „Magyarország szuverén jogait gyakorolva, saját hatáskörében jár el", végre rákerülhetett a pecsét a dokumentumra.

Újabb pofonok Brüsszeltől a társulási, majd a tagfelvételi tárgyalásaink során

A rendszerváltást követően hirtelen pörögni kezdtek az európai integráció kerekei, különösen mi, magyarok számára, mivel ebben is messze megelőztünk mindenkit a „táborban". A demokratikus választások és az új kormány beiktatása után azonnal megindultak az ún. második generációs, társulási vagy más néven „Európa-megállapodás" tárgyalásai. A bizottság ezúttal is hű maradt önmagához, saját ígéreteit megszegve járt el. Tárgyalási mandátumát (ún. Dublin-mandátum) úgy hirdette meg, hogy a magyar társulás „megerősített" kedvezményeket fog számunkra biztosítani. A tárgyalások során kiderült, hogy nem kaptunk kedvezőbb rendelkezéseket, mint a több mint harminc évvel azelőtt (!), 1961-ben megkötött görög, majd az 1963-as török analóg társulási megállapodások.

A kereskedelmi kedvezmények területén - patikamérlegen gondosan kiszámítva - mindig olyan elbánást biztosítottak számunkra, amelyeket már nem tudtunk kihasználni. Ha Brüsszel betartja vállalt kötelezettségét, 1973-tól kezdődően még jelentős gazdasági haszonnal járt volna számunkra a diszkrimináció felszámolása, a legnagyobb kedvezmény biztosítása. Az 1992-ben aláírt társulási megállapodással megkaptuk ugyan az ún. preferenciális elbánást, de ekkor a KGST-piacok elvesztésével és a privatizációs rablógazdálkodással tönkretett magyar gazdaság már nem tudott vele mit kezdeni. A statisztikai adatok könyörtelenül mutatják, hogy éppen a társulási megállapodás végrehajtásának időpontjától a közösségbe irányuló magyar külkereskedelmi mérleg meredeken romlani kezdett.

Nyújthatott volna ugyan a bizottság számunkra egy mentőövet, melyet az ugyanebben az évben beindult EFTA (Ausztria, Svédország, Finnország) tagfelvételi tárgyalások képeztek. Tudni kell: társulási megállapodásunk egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarországot a közösség 1992-től érettnek nyilvánította a teljes jogú integrációs tagságra. Mivel ekkor a volt kommunista országok közül kizárólag mi voltunk „társult viszonyban" Brüsszellel, ezért minden alap és ok megvolt arra, hogy Magyarországot a bizottság bekapcsolja ebbe a bővítési körbe. Sem addig, sem pedig azóta nem vettek fel ilyen gazdag, jóléti országokat, amelyek közül kettővel történelmi, baráti viszonyban voltunk. Nem kell nagy képzelőerő, mi lett volna (és mi lenne ma) a sorsunk, ha már 1995-től a nevezett országokkal együtt uniós tagok lehettünk volna. Ehelyett a bizottság parkolópályára helyezett bennünket Az ezt követő tíz év alatt felmorzsolódott minden érdemi és helyzeti előnyünk. A bizottság könyörtelenül belepréselt bennünket a „keleti-bővítés" számunkra rendkívüli károkat okozó kategóriájába. A helyzet éppen fordítottja lett annak, ami az EFTA bővítéskor volt. Még soha nem vettek fel az unióba egyszerre ilyen sok és a kommunizmus által ennyire tönkretett gazdaságú, elnyomorított, szegény országot.

A tagfelvételi tárgyalások során még mindig maradt egy utolsó reményünk. Bíztunk abban, hogy a bizottság kellően súlyozni fog a kandidátus országok között érdemeik, felkészültségük és tényleges gazdasági mutatóik figyelembevételével. Erre konkrét ígéretet kaptunk. Az 1997. decemberi Luxemburgi Csúcsértekezleten a hat legfejlettebb kandidátust kiemelték a többiek közül. Magyarország ekkor még mindig tartotta privilegizált pozícióját. Ezt bizonyítja, hogy a volt kommunista országok körében 1998-ban velünk indultak meg legelőször a tagfelvételi tárgyalások. Egy év múltán sajnos kiderült, ezúttal is csalatkoznunk kellett. A Helsinki Csúcsértekezleten további hat országgal bővítették a felvételizők körét, a bizottság pedig szemrebbenés nélkül közölte, hogy a továbbiakban blokkszerű megközelítést alkalmaz és egységes felvételi követelményeket kap mindenki. Nyomatékként hozzátették: „Eszi, nem eszi, nem kap mást!" (az eredeti szóhasználatban „take it or leave it").

Mindez számunkra (az újabb csalódáson túl) súlyos diszkriminációkat eredményezett a különböző szerződéses elbánások területén. Egyetlen példa: egyes országok, mint Lengyelország estében (a mai gyakorlat bizonyításaként) reálisan fennállt az erőteljes (milliós nagyságrendű) munkaerő dömping veszélye. Magyarország esetében ilyen veszély nem létezett. Ennek ellenére a különbségtétel nélkül, egységesen megfogalmazott uniós rendszer következtében a nem nagy számú, de alapvetően képzett magyar munkaerőt hosszú időre kizárták hagyományos (Németország, Ausztria) felvevő piacainkról. Legyen elég ennyi példa arra, amit a bevezetőben állítottunk: a brüsszeli bizottság mindenkor hajlamos volt és sajnálatos módon jelenleg is eltökélt az egyenjogúság követelményét félretenni, az erőpozícióból tárgyalni, a nemzetközi jogot, valamint saját maga által vállalt ígéreteit és szerződéses kötelezettségeit figyelmen kívül hagyni! Ugyanakkor (mindenekelőtt a közepes és kicsi vagy általa kicsinek tartott országok irányában) előszeretettel leckéztet, állít pellengérre és oktat ki a jog és a jogállamiság követelményeire.

A brüsszeli bizottság ún. „kötelességszegési eljárást" indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy EU-jogot sért a magyar bírák nyugdíjkorhatárának megállapítása, valamint hogy veszélybe került az adatvédelmi biztos függetlensége. Egyidejűleg más tagországokkal együtt ugyanilyen eljárást indított ellenünk arra hivatkozással, hogy Magyarországon a tyúkketrecek nem EU-konformok, mivel egy-egy négyzetméteren túl sok baromfi található. Ezekkel és az elmúlt hónapok történéseivel összefüggésben indokoltnak tűnik áttekinteni, hogy a tagországoknak és az unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel. A rómaiak által lefektetett jogelvek alaptétele abban állott, hogy a jogoknak és kötelezettségeknek mindenkor összhangban kell lenniük, vagyis akinek több jogosítványa van, annak a felelőssége is nagyobb. A Római Birodalom mint Európa leghosszabb ideig, közel ezer évig fennállt birodalma azért állhatta ki ilyen sokáig az idők viharát, mert szilárd jogrendre épült, a jogok és kötelezettségek összhangját szigorú rendben biztosította, kicsik és hatalmasok számára egyaránt. Amennyiben ez nem érvényesül, az a dzsungel törvényét jelenti, ahol mindenkor az erősebb diktál. Kérdés: Európa meddig maradhat fenn, ha kizárólag az erősebbnek vannak jogai, a kötelezettek körében pedig tetszése szerint válogathat, utasíthat és diszkriminálhat?

Nézzük át a két főszereplő, a bizottság és az Európai Parlament uniós Alapszerződésekben meghatározott pozícióit! A Bizottság az Unió „legfőbb végrehajtó szerve", vagyis az unió kormánya. Ennek a kormánynak vannak miniszterei (akiket jelenleg „biztosnak", más néven „komisszárnak" neveznek) és van miniszterelnöke (jelenleg José Manuel Barroso). Minden tagországnak joga van egy-egy minisztert delegálni, akik azonban már nem nemzeti érdekeket képviselnek, hanem a rájuk bízott kormányzati területeket (így pl. külügyek, pénzügyek, közlekedés, környezetvédelem) irányítják, és az integráció eredményes működéséért tartoznak felelősséggel. Munkájuk legfőbb irányítója a bizottság elnöke, aki személyében felel az unió teljes kormányzati tevékenységéért. A 27 komisszár szakmai munkáját hatalmas hivatali apparátus segíti. Minden komisszár egy-egy főigazgatóságot (vagyis uniós minisztériumot) irányít több ezer alkalmazottal. A bizottsági bürokrácia (brüsszeli szó használattal: eurokraták) létszáma mintegy negyvenezer fő!

A bizottság legfőbb feladata ellenőrizni, hogy az uniós jogot kellően betartják-e az uniós intézmények és a tagállamok egyaránt, valamint hogy a tagállamok jogrendje és joggyakorlata összhangban áll-e a mindenben elsőbbséget élvező uniós joggal. A bizottság kiterjedt diplomáciai képviseleti hálózatot (nagykövetséget) működtet (közel száz országban) valamennyi tagországban, így Budapesten is. A bizottság kötelessége folyamatosan ellenőrizni, hogy az uniós (piac-felügyeleti, versenyjogi, pénzügyi stb.) szervek kellően betartják-e az uniós jog előírásait, azaz megkövetelik-e azok végrehajtását (így került sor az említett „tyúkketrec-eljárásra" is). Hiányosság esetén a bizottság köteles eljárásokat (kötelességszegés) kezdeményezni. Amennyiben pedig a bizottság elmulasztja kormányzati-ellenőrző feladatait, akkor a bizottság mulasztást követ el. A jogtudomány ezt „az adminisztráció hallgatásaként" értékeli és ekkor az Alaptörvények értelmében „kötelességmulasztási eljárást" lehet indítani a bizottság ellen. A luxemburgi Európai Bíróság (többek között egy, a bizottságot elmarasztaló 1994-es ítéletében) kimondta: „Az uniós intézmények mulasztásai akkor eredményezik az unió felelősségét, ha azok megsértenek valamilyen cselekvést előíró, az uniós jog alapján fennálló kötelezettséget".

Abban az esetben pedig, ha a bizottság mulasztása anyagi kárt is okoz valamely tagországnak (vagy állampolgárának), úgy az okozott kárból adódó követelést per útján lehet érvényesíteni a bizottsággal szemben. Hangsúlyozandó: az előbbiekből kitűnik, hogy a jogok és kötelezettségek összhangja jegyében nem csupán a tagállamoknak vannak kötelezettségei (és ellenük „kötelességszegési eljárás" indítható), hanem a tagállamoknak is ezzel egyenrangú jogosítványai vannak a bizottság és az EP tevékenységének ellenőrzése vonatkozásában. Amennyiben ez utóbbiak nem látják el a reájuk bízott feladatokat, úgy „kötelességmulasztást" követnek el és az így okozott károkat meg kell téríteni. A bizottság mint az unió kormányának tevékenysége felett (hasonlóan a nemzeti kormányokhoz) az unió parlamentje, vagyis az EP köteles felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Amennyiben az EP ezen kötelességének nem tesz eleget, úgy az EP ellen is teljes mértékben fennáll a tagállamok legitimációja „mulasztási és kártérítési" eljárásokat kezdeményezni a luxemburgi Európai Bíróságnál.

Mindezeket azért kellett pontosítanunk, mert az elmúlt hónapok Magyarország elleni átkaroló támadásai azt mutatják, hogy mind a bizottság elnöke (Barroso úr), mind annak egyes tagjai (pl. Olli Rehn pénzügyi biztos), mind az Európai Parlament soros elnöke (Schultz úr), mind pedig az egyes frakcióvezetők (így Cohn-Bendit úr) rendkívül súlyos szereptévesztésben vannak. Nevezetesen láthatóan valamennyien úgy képzelik, hogy (a középkori feudális urakhoz hasonlóan) kizárólag jogosítványokkal rendelkeznek, kötelezettségeik nincsenek és tetszésük szerint választják ki, hogy kiket kívánnak kioktatni vagy éppen meghurcolni. Mindezt pedig, ha részükről (mentő körülmény-ként) nem vezethető vissza az alapvető uniós jog ismereteinek nagyfokú hiányára, úgy magatartásuk a jogsértés mellett rosszhiszeműséget is képez.

Az alábbiakban tényszerűen nézzük át a Magyarországgal szembeni legsúlyosabb uniós kötelességmulasztásokat! Kezd-jük a legújabbal és a legfájóbbal: Malév-ügy. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok 2007-2010 között a magyar nemzetgazdaságnak jelentős károkat okozó oda-visszaprivatizációt követően az uniós versenyszabályokat és az állami támogatások uniós szabályrendszerét durva módon megsértve, a magyar adófizetők zsebéből mintegy 100 milliárd forintértékű tiltott juttatásban részesítették az akkoriban teljesen tisztázatlan tulajdonosi hátterű légitársaságot. Miként a magyar tyúkólak non-konformitását kellően érzékelte a bizottság, ugyanúgy már akkor, a törvénytelen kifizetések időpontjában azonnal lépnie kellett volna a bizottságnak. Ennek megfelelően haladéktalanul el kellett volna tiltani nevezett kormányokat a jogsértéstől vagy utólag, de még ezen kormányok regnálása idején a visszafizetési eljárást és a büntetés behajtását végrehajtani. Uniós kormányzati ellenőrzési felelősségét a bizottság megsértette, ezzel súlyos kötelességmulasztás követett el. Azt pedig, hogy több év elteltével az előző kormányok jogsértéséért, saját mulasztása következményeként egy mindezekért nem felelős, egészen más kormánytól követeli vissza a pénzt - a jogban „csalárd mulasztásnak" hívják. Időközben kiderült, hogy a Malév egy korábbi igazgatója ún. „bennfentes információi" birtokában, saját maga kezdeményezte a bizottság eljárását az Orbán-kormánnyal szemben. Ezért a „belpiaci magatartásokat" felügyelő komisszárnak hivatalból kell (kellett volna) ún. „insider trading" eljárást indítania ellene.

Az uniós euróválság ügye

A Maastrichti Szerződés meghatározta azokat a szigorú monetáris feltételeket, amelyek teljesítése esetén egy-egy tagállam számára megnyílhat az euró-övezetbe való belépés lehetősége (konvergencia-kritériumok). Mi-vel Görögország ezeket eredetileg nem tudta teljesíteni, ezért a görögöket az alapító tagokhoz képest csak később vették fel. Magától értetődő, hogy a belépési feltételek (alacsony külső államadósság és csekély államháztartási hiány, kellő GDP-növekedés) követelményeinek érvényesülését a bizottságnak (elsősorban a pénzügyi biztosnak) folyamatosan a legszigorúbban ellenőriznie kellett volna. Ezt elmulasztotta (egyúttal olasz, spanyol, portugál, ír relációban is), ami a durva kötelességmulasztás mellett egyúttal azt is jelenti, hogy az egész Európát megrengető euróválságért (magától értetődően az érintett tagállamok kormányaival együtt) felelősség terheli az előző és a jelenlegi Barroso-bizottságot egyaránt. Az utca embere világszerte megdöbbenéssel fogadta: a bizottság tíz éven keresztül nem vette észre és hagyta, hogy ez alatt az idő alatt Görögország több százmilliárd euró adósságállományt halmozzon fel! Sajnos, újra magától adódik a szomorú párhuzam: a bizottság előszeretettel foglalkozik a magyar tyúkketrecek állapotával, valamint azzal, hogy a magyar bankfelügyeleti tanács tagjai tesznek-e esküt az Alaptörvényre, és hogy az MNB elnöke miért keres csupán havi 2 millió forintot. Az kevésbé érdekli a pénzügyi komisszárt, hogy a nemzeti fizetőeszköz, a forint értékállóságáért elsősorban felelős két személy, az előző kormány pénzügyminisztere és az MNB jelenlegi elnöke off-shore bankokban tartja milliárdjait.

A Benes-dekrétumok ügye. Csehország és Szlovákia úgy tagja ma az Európai Uniónak, hogy nemzeti jogrendszerükben hatályban tartják az ún. Benes-dekrétumokat. Ezek a szabályok teljes mértékben analóg rendelkezéseket tartalmaznak a náci Németországban hozott „Nürnbergi-törvényekkel", amelyek a „zsidó népet kollektíve bűnösnek" minősítették, jogi alapot szolgáltatva a későbbi több milliós megsemmisítéseknek. A Benes-dekrétumok a magyar és a német népet nyilvánítják kollektíve bűnösnek, vagyis napjainkban „minden magyar ember bűnös" és ezek gyermekei ugyancsak „bűnösként" jönnek a világra mindaddig, amíg ezek a dekrétumok hatályban vannak. A Lisszaboni Reformszerződésig az uniónak nem volt ún. „emberi jogi dimenziója", vagyis az unió hatásköre nem terjedt ki az emberi jogi jogsértések vizsgálatára és tiltására. Lisszabon azonban kimondta: „Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, az emberi jogok és a kisebbségek jogai tiszteletben tartásának ér tékein alapul." Egyidejűleg bevezette a hátrányos megkülönböztetés, vagyis a nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció legszigorúbb tilalmát. Azt, hogy az új uniós Alapszerződést előkészítő Konvent bölcs tagjai mennyire fontosnak tartották az emberi jogok uniós védelmének intézményes megteremtését, jól mutatja, hogy Lisszabon kapcsán, 2007. december 12-én az Unió Hivatalos Lapjában (magyar nyelven is) kihirdették, és az uniós jogba beiktatták az Emberi Alapjogok Európai Chartáját. Ez azt jelenti, hogy annak végrehajtása a bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és valamennyi tagállam számára kötelező. Mindezen jogok megsértését bármely tagország kormányának és állampolgárának joga van bírósági úton perrel megtámadni. A bizottság itt is - immár öt esztendeje - kötelességmulasztásban van.

Mivel a bizottság kormányzati munkája felett az Európai Parlament gyakorol politikai felügyeletet (amelynek során rendszeresen be kell számoltatnia a bizottságot, kötelességmulasztás esetén politikai vizsgálatot kell indítania, amely elvezethet a bizalmatlansági indítvány megszavazásáig és a bizottság felelős tagjainak visszahívásáig), ezért az előbbiekben felsorolt bizottsági mulasztásokért egyetemleges felelősség terheli az ugyancsak mulasztó Európai Parlamentet is.

Magától értetődő, hogy egy olyan, több mint félmilliárd polgárt felölelő, rendkívül bonyolult (a szakértők számára mégis áttekinthető) jogrendszert működtető Európai Unió tagjai vagyunk, ahol vannak kisebb és vannak nagyobb, országos, sőt kontinentális kihatású problémák egyaránt. A szabályrendszer összetettségét jól illusztrálja, hogy az uniós piacra való belépésnél a bizottsági tisztviselők azt is vizsgálják, hogy a banán belső hajlásszöge hány fokot ír le. Magyarország tagfelvételi szerződésében előírták, hogy az Alföldön korábban termelt „vastag és hajlott ívet leíró" uborka nem piackonform, amivel számtalan magyar gazdaságot tettek tönkre. Előírták továbbá a már említett „tyúkketrec-konformitáson" túlmenően egyebek mellett azt is, hogy milyen az EU-konform nyúlól (az alján hegyesszöget leíró rácsnak kell lennie, hogy a vizelet és a nyúlbogyó elválasztásra kerüljön). Javasoljuk a bizottság tagjainak, menjenek egyszer végig egy magyar falun, ahol az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak, próbálják meg ellenőrizni a tyúkketrecek és nyúlólak EU-konformitását.

Az uniós szerveket terhelő kötelességmulasztási ügyeknek hosszú sora van még, amelyeket ezúttal hely hiányában bemutatni nem tudunk. (Ilyen igény esetén ismereteinket szivesen megosztjuk, a kimutatás készen van.) Csupán néhány jóindulatú javaslat a bizottság részére, hogy mulasztásait a következő kérdésekben pótolhassa: a nyugat-dunántúli termőföldek zsebszerződésekkel történő elrablása Az osztrák-magyar Schengen zöldhatárátkelők mezőgazdasági gépek részére való fenntartása, vagyis az osztrák gazda átjöhet „zsebes földjén" szántani, aratni, de a magyar turistát megbüntetik. Az Alföldre szállított több ezer tonna németországi háztartási hulladék ügye. A Rába évtizedek óta tartó habzása a folyó élővilágának elpusztítása. Ezek mindegyikében a bizottság magyar igényt elutasító, lakonikus válasza az volt: „Az ügy a két érintett ország belügye, vagyis nem tartozik a bizottságra." Az viszont a bizottságra tartozik, hogy a magyar banktisztviselők tesznek-e esküt vagy sem.

Azért még egy konkrét ügyet röviden bemutatunk. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (éppen az euróövezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az EU-bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert „a hazugságnak rövid lába van". Almunia biztost ez kevéssé hatotta meg, és ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig „kötelességszegési eljárást" az előző kormányokkal szemben! Vagyis újra csak a bizottság mulasztására került sor. Ezzel ellentétben a mai bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson.

Záró gondolatok. Félreértés ne essék, Magyarország számára nincs más alternatíva, mint egy erős Európában, egy erős Európai Unióhoz tartozni! Kérdés azonban, milyen ez az unió? Jól jegyezzük meg, az unió mi magunk vagyunk, olyan, amilyenné mi magunk tesszük, formáljuk, alakítjuk. Ki-ki a maga szintjén, lehetőségeinek és teljesítendő kötelességeinek megfelelő felelősséget visel az unió mai állapotáért és jövőjéért! „Miért hagytuk, hogy így legyen?!"

Mohi Csaba

(A szerző a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője.)

Drábik János: Lehetséges-e baloldali alternatíva?

A hagyományos baloldali értékek - „szabadság, egyenlőség, testvériség", a társadalmi igazságosság, a közérdek, a közjó szolgálata, kizsákmányolás felszámolása, munkával arányos ellenszolgáltatás, szociális piacgazdaság, társadalmi szolidaritás, közösségi érdekek közös védelme az alul-lévők, a hátrányos-helyzetûek, a vesztesek segítése - csak tartós és természetes közösségekhez kapcsolhatóak, mert csak ilyen tartós közösségeknek van lehetőségük arra, hogy a közérdeket képviseljék, és a közjó hordozói legyenek.

Állítólag ilyen közösség volt a munkásosztály, a nemzetközi proletariátus és a különböző haladó mozgalmak. De hol vannak ma már ezek a közösségek? Hol van a magyar munkásosztály, a magyar parasztság és a hozzá hû haladó értelmiség, amelyet pártunk és kormányunk oly sokat emlegetett a rendszerváltás előtt? ők voltak ugyanis korábban a baloldali értékek alanyai.

A marxizmus a 19. században ilyen erős közösséggé akarta átalakítani a nemzetközi munkásosztályt a nemzetközi burzsoáziával megvívandó forradalmi harcában. De nem ez a két nemzetközi közösség csapott össze a végül is elmaradt világforradalom küzdelmeiben, és nem ez lett az a végső harc, amit a nemzetközi munkásosztály himnusza - az Internacionálé - megjövendölt. Sőt! Világforradalom helyett, amelyben összefog a nemzetközi proletariátus a kozmopolita burzsoázia ellen, nagyon is hús-vér népek és nemzetállamok vívták gyilkos csatáikat az első világháborúban a nemzetközi Pénzkartell gondos felügyelete alatt és természetesen az ő világstratégiai céljainak a megvalósítása érdekében.

A nemzetközi munkásosztályt, ezt az elvont közösséget, a neki tulajdonított internacionalista osztályszolidaritásával együtt elsöpörte a nemzeti-népi közösség természetes összetartása. A valódi közösség, az egy-nemzethez, egy-néphez tartozás már a világháború első napjaiban legyőzte a nemzetközi munkásszolidaritást, ezt az utópikus, voluntarista, mesterséges közösséget, amely valójában sohase létezett. „Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyló fája" - írta Goethe. A szürke elméletek által konstruált absztrakt közösség - a nemzetközi proletariátus - helyébe 1914-ben azonnal a valódi, szilárd közösségeket képviselő nemzetállamok léptek.

A család és a nemzet az erős közösség

Ma azt látjuk, hogy erős közösségnek, minden bomlasztási kísérlet ellenére, a család és a nagyobb család, a nemzet bizonyult. Többé-kevésbé még ide sorolhatóak egyes primer vallási és lokális közösségek. Ezért a közérdek és a közjó szolgálata ma már csak a primer közösségekhez, azok társulásaihoz és legfőképpen a nemzethez kapcsolódhat.

A baloldali értékek hordozói nem valóságos közösségek. Kihez kapcsolható a szocialista nemzetközösség, az internacionalista-szocializmus és kommunizmus? Hol vannak szociáldemokrata értékrendszert hordozó szilárd közösségek? Nemzeteken túlnyúló közösséget csak egyetlen szervezett világnép transznacionális kapcsolati-hálói alkotnak. Hozzájuk lehet számítani az államok feletti világhatalmi-elit érdekcsoportjait, amelyek formális és informális struktúrák egész hálózatát irányítják zárt rendszert alkotva.

Az internacionalista-szocializmusnak és a kozmopolita-globalizmusnak elkötelezett szervezetek és mozgalmak közvetve vagy közvetlenül, mind ehhez a világnéphez és az államok feletti világelit szervezeteihez kapcsolhatóak. Az internacionalista-szocializmus és a kozmopolita-globalizmus egy tőről fakad. Ez az egy tő, mint valóságos közösség, az államok feletti szervezett magánhatalom, amelynek felső szintjét a pénzuralmi világelit szûk és zárt csoportjai alkotják. Ez a szervezett magánhatalom természeténél fogva nem lehet a közérdek és a közjó hordozója. A magánhatalom a magánérdeket érvényesíti. A közérdeket és a közjót csak közhatalom képes érvényesíteni.

A szervezett magánhatalom látszólag nagyon demokratikus, mert a kozmopolita szekularizmus elméletben egyenlőnek tekint minden embert, a világcivilizáció minden tagját. Ugyanakkor minden lehetséges eszközzel bomlasztja a valódi közösségeket, a családokat, az elsődleges vallási és lokális közösségeket, és legfőképpen a nemzeteket. A valódi közösségek olyan riválisok, amelyektől meg akar szabadulni.

Miként szeretheti valaki valamennyi embertársát, az egész emberiséget, miként vállalhat vele közösséget, ha meg van neki tiltva, hogy legközelebb álló családtagjait és a vele egy nemzetet alkotó embertársait, saját nemzetét szerethesse. Ha ezt teszi, akkor nacionalista, soviniszta, kirekesztő és rasszista. A természet rendje az, hogy először legközelebbi hozzátartozóinkat, a családunkat szeretjük, ő róluk gondoskodunk, majd a nagyobb családunk - nemzetünk - tagjait szeretjük, velük vállalunk közösséget és teszünk meg mindent együtt a boldogulásunkért, és csak harmadikként jöhet számításba, hogy ugyanígy érezzünk és cselekedjünk más nemzetekhez tartozó embertársainkkal, és az egész emberiség valamennyi tagjával. Az internacionalizmusnak és a kozmopolita-globalizmusnak nincs hordozó közössége. Nincs globális szubjektum. A valódi szubjektum hiánya ezért üres absztrakcióhoz vezet, mert kimaradnak a hozzávezető lépcsőfokok - a család és a nemzet.

Baloldali értékek képviseletéhez valódi közösségre van szükség. A szocialista-internacionalizmushoz ilyen nemzetközileg is létező közösség nem kapcsolható. A pénzuralmi világelit kozmopolita-globalizmusa - gátlástalan önzése miatt - valójában a baloldali értékek megtagadásának bizonyult. A közérdeket és a közjót hordozó nemzetköziség nem létező fantomközösség, a globális hatalmi elit pedig egy nyíltan öntörvényû, önző, világuralomra-törő és autoriter magánhatalmi közösség. A baloldali értékek képviseletéhez viszont igazi közösségre van szükség. Ez pedig csak a család, a nemzet és az elsődleges egyházi-vallási (adott esetben a lokális) közösségek.

Az elmondottak miatt a baloldalnak Magyarországon és nemzetközileg is nem lehet valóságos alternatívát tartalmazó programja és ideológiája, mert hiányzik az a közösség, amelynek alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit egy ilyen baloldali alternatív program tartalmazhatná.

A magyar baloldalnak 2014-ben úgy kell lényeget érintő alternatívával előállnia, hogy az felvehesse a versenyt a magyar társadalom szilárd közösségeit - családot, nemzetet, az elsődleges vallási és lakó közösségeket - képviselő nemzeti kormány programjával. Ma ugyanis az egész nemzet iránti elkötelezettség nélkül, vagyis nemzeti politika nélkül nem lehet képviselni a baloldali értékeket. Ebből következik az, hogy ma az eredeti baloldali értékeket a jobboldali, keresztény, konzervatív nemzeti kormány képviseli. A közérdek és a közjó vonatkozásában ma a nemzeti kormány jelenti a baloldalt. Az MSZP és a többi szocialista-szociáldemokrata szerveződés - amely nemzetközi és ennyiben elhatárolódik a saját nemzetétől - elzárja magát attól a valódi közösségtől, amely egyedül képviselheti a közérdeket és a közjót.

A magát baloldalnak nevező ideológiai tömörülés, hogy mégis legyen valamilyen fogódzója: együttmûködik és kiszolgálja a kozmopolita-globalizmust, az egyetlen szilárd nemzetek feletti hatalmi-központot, amelynek hatékony nemzetközi hálózata van, amelytől támogatást várhat. A kozmopolita-globalizmus a nemzetek feletti pénzuralmi világrend érdekeit és értékrendjét kifejező ideológia, amely ennek a világszinten megszerveződött magánhatalomnak a stratégiáját, az Új Világrend létrehozását szolgálja.

Mindaz, ami tagadja a nemzetnek, mint szilárd közösségnek az elsőbbségét, és a nemzetköziségnek, a nemzetek felettiségnek, a globalizmusnak ad elsőbbséget, az objektíve a szervezett magánhatalom érdekeit szolgálja. Ezért már nem lehet a közjó és a közérdek képviselője. Szükségszerûen nemzetellenes, mert a szervezett magánhatalom világstratégiáját hajtja végre. Legfeljebb abban veheti föl a magyarországi baloldal - bárkikből álljon is - a versenyt a keresztény-konzervatív-nemzeti kormánnyal, és a magyar nemzet alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit képviselő politikájával, hogy azt állítja: ő jobban ki tudná szolgálni az internacionalista-kozmopolita-globalista szervezett magánhatalmat, amelynek követeléseit a nemzeti kormány állandó vonakodás közepette csak kényszerûségből teljesíti.

A nemzeti kormánynak választani kellett, hogy a magyar nemzet érdekeit a fennálló nemzetközi rend keretein belül, vagy pedig e szorongató keretekből kilépve védelmezi meg. Minden döntési helyzetbe került irányítócsoportnak választ kell adnia az „Establishment és az Anti-Establishment" dichotomia által feltett kérdésre. Sok okot lehet arra találni, hogy a nemzeti kormány miért a fennálló nemzetközi rendszeren belül, az Európai Unió játékszabályainak betartásával kezdte meg a magyar nemzet számára egyedül megmaradt hatékony eszköz - a magyar közhatalom, a magyar állam - megerősítését. A nemzetek feletti szervezett magánhatalom brüsszeli bürokratái válaszként minden rendelkezésükre álló eszközt bevetettek a Nemzetközi Pénzkartell érdekeinek - nyíltan elfogult - védelmére.

Arról még nem folytak közéleti viták, hogy miként lehetne hatékonyabban megvédeni a magyar nemzetet, a magyar államot, a közérdeket és a közjót úgy, hogy változtatunk a fennálló rendszeren, adott esetben annak hátrányosnak bizonyult szervezeteiből ki is lépünk. Ilyen „Anti-Establishment" politika lehetne az, ha az azonos érdekû EU-tagállamokkal közösen, Magyarország kezdeményezné a birodalommá vált Európa - amely egy államok feletti költséges bürokrácia irányítása alá került - visszaalakítását a Nemzetek Európájává. A birodalommá vált Európában ugyanis, közvetlenül számon-nem-kérhető, politikai felelősséget a választópolgárok felé nemviselő bürokraták kezébe került az elsődleges döntési hatalom. Ezt vissza kell adni a politikai felelősséggel tartozó, és közvetlen választások útján elmozdítható nemzeti kormányok hatáskörébe. Minden lényeges kérdést az egyenjogúság elve alapján, a kettős-mérce kizárásával a nemzeti kormányok képviselőiből álló testületeknek kell eldönteniük.

Ha pedig a De Gaulle-i értelemben vett Nemzetek Európájának helyreállítását megakadályozná az Európai Unió felett is a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelit, akkor azt is mérlegelni kellene, hogy Magyarország lépjen ki ebből a Szovjetunióhoz hasonlóvá fajult és nemzetek feletti birodalommá átalakult természetellenes szervezetből. Ez az „Anti-Establishment" politika frontális konfliktust jelentene az Európában fennálló - egyre inkább a pénzuralmi világelit önző, partikuláris érdekeit szolgaian kiszolgáló - rendszerrel.

Ebbe a nemzetstratégiába már beépíthető lenne a soha ki nem fizethető adósságterhek azonnali felmondása, egyes adósságszolgálati kötelezettségek átütemezése. Ennek feltétele, hogy Magyarország visszaszerezze a szervezett magánhatalomtól monetáris szuverenitását. A magyar nemzetet képviselő magyar állam, mint a Magyar Nemzeti Bank egyetlen tulajdonosa, érdemben is gyakorolhassa tulajdonosi jogait, és tulajdonosként ő hozza meg saját bankja minden fontos döntését, ne pedig a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia Magyarországra delegált helytartói.

A globalista Pénzkartell képviselői és a tulajdonukban lévő tömegtájékoztatási intézmények a lehető legrosszabb megoldásnak tüntetik fel az államcsődöt. Az államcsőd valójában egy szükséges, méltányos és hatékony módja annak, hogy meg lehessen szabadulni a soha ki nem fizethető és - bizonyíthatóan csaló pénzügyi módszerekkel létrehozott és egyre halmozódó - adósságterhektől. Ha sor kerülne az „Anti-Establishment" politika kényszerû folytatására, akkor meg lehetne szabadítani a jelenleg önjáró és befolyásolhatatlan pénzügyi szektor hegemóniájától a gazdaságot és a társadalom egészét. Legalább három dolgon változtatni kell: Az államnak vissza kell térnie a közpénzrendszerhez, és adóslevelek helyett pénzt kell kibocsátania. Másrészt a banki tartalékráta 100%-ra emelésével meg kell akadályozni, hogy a kereskedelmi bankok hitelnyújtáskor fedezetlen pénzt bocsássanak ki. Harmadszor: kamatot csak a reálgazdaság növekményéből lehessen fizetni olyan tőke befektetésként használt pénz után, amely először be lett forgatva az értékelőállító termelőgazdaságba. Fel kell számolni azt a pénzgyártó iparágat, ahol a gazdasági élet közvetítésére szolgáló jeleket, a pénzt úgy lehet exponenciális méretekben szaporítani, hogy az kikerüli a termelőgazdaságot a vele járó kockázatokkal és felelősséggel.

Egy „Anti-Establishment" politika bebizonyítaná, hogy az államcsőd - amely természetesen nehézségeket is okozna, elsősorban a Pénzkartell büntetőintézkedései miatt - végül is az egyetlen tartós megoldás arra, hogy a magyar társadalom kiszabadulhasson abból az adósságcsapdából, amelybe a nemzetközi Pénzkartell és a szolgálatában álló magyar pénzügyi technokraták csalással, pénzügyi trükkökkel belemanőverezték.

A jelenlegi pénzrendszer önjáró, belterjes pénzgyártó iparággá degenerálódott. Ezért haladéktalanul át kell alakítani. Olyan feltételeket kell kialakítani, hogy a termelőmunka megkerülésével többé ne lehessen jövedelemre szert tenni. Ne lehessen pénzből - szofisztikált bankmûveletekkel, tisztességtelen hitelezési és spekulációs technikákkal - még több pénzt előállítani. Ha a pénz először a reálgazdaságba megy, akkor munka, munkabér, fizetőképes kereslet, növekvő fogyasztás, bővülő piac, bővülő hitelek és bővülő termelés lesz belőle. Ezért igazi fordulatot nem lehet végrehajtani a közjó és a közérdek érvényesítésére, ha nem vezetjük át a pénzt az önjáró belterjes pénziparból a termelőszektorba. A parazita hitelpénz ma élősködő módjára szûkíti, zsugorítja és feléli a reálgazdaság erőforrásait. Ez a fajta hibás pénzrendszer a szervezett magánhatalmat irányító globális pénzmaffia hatalmának forrása.

A tulajdon viszonyokat is át kell alakítani

Nem elég lecserélni a konstrukciós hibákban szenvedő pénzrendszert. Ennek a legalizált, fosztogatásra létrehozott pénzrendszernek a következményeként rendkívül igazságtalan, szélsőséges tulajdonviszonyok jöttek létre nemcsak Magyarországon, de világméretekben is. Ezért közéleti vita tárgyává kellene tenni egy új elveken nyugvó tulajdoni rendszer létrehozását és a jelenlegi rendkívül igazságtalan rendszer lecserélését. Az új tulajdonrendszer első elve lenne, hogy minden egyes ember egyéni tulajdonában csak az lehetne, amit saját teljesítményével az élete során hozott létre. Minden más tulajdon az emberiség közös öröksége, és ezért csak köztulajdonban lehet.

A köztulajdon tárgyai természetesen az egyének különböző társulásaihoz kapcsolódnának. A tulajdonviszonyokból ki kell iktatni a lehetséges maximumig a csalásra és megtévesztésre kitalált - erkölcsi felelősséget nem-viselő - jogi személyek tulajdonlását. A nemzetközi Pénzkartell ilyen erkölcsi felelősséggel nem-tartozó jogi személyek dzsungeljévé alakította át nemcsak a magyar gazdaságot, de csaknem az egész világgazdaságot.

A természetes személyhez kötött tulajdon nagysága a tulajdonos teljesítményének a függvénye kell, hogy legyen. Egyetlen ember egyedül, egész életén át, egy gombostût sem képes előállítani. Minden, ami civilizációnk rendelkezésére áll, végső soron a természet ajándéka, vagy az emberiség közös munkájának eredménye. Ezért köztulajdonban kell lennie, ahogyan köztulajdon a Földünk és az a naprendszer is, amelyben élünk. De köztulajdon az idő is, ezért elfogadhatatlan, hogy egyes magáncsoportok azt másoknak kamat formájában eladják. A kamat ugyanis nem más mint az idő monetizálása, pénzzé való átalakítása.

Az új tulajdonviszonyok lehetővé tennék, hogy egyes személyek és érdekcsoportok tulajdonában túlzottan nagy vagyonok halmozódjak fel. A vagyon hatalom. A nagy vagyoni különbségek nagy hatalmi különbségeket jelentenek, amelyekkel a fölényben lévők visszaélhetnek és a történelem tanúsága szerint vissza is élnek. Ha azonban a vagyon a teljesítményhez kötött tulajdonviszonyok következtében arányosan oszlik meg, akkor a hatalmi viszonyok is arányosakká válnak. Ebben az esetben az egyének és a csoportok, köztük a nemzetállamok, már kellően meg tudják védeni önérdekeiket a nagyobb vagyonnal, hatalommal rendelkezők önzésével szemben.

A nemzetek feletti szervezett magánhatalom - a globális pénzuralmi elit - olyan Új Világrendet akar, amelyben kétpólusú rendszer mûködik. Minden hatalom - a pénzügyi, a gazdasági, a politikai és a fegyveres - egyetlen központban koncentrálódva irányítja az egész világot. Mindenki ettől a globális hatalmi központtól függ, annak van pénzügyileg, politikailag és fegyveresen alárendelve. Ez a világstratégia az emberiség egész sorsát érinti. Ezért fontos megérteni ennek a globális világelitnek az értékrendjét és gondolkodásmódját. A pénzuralmi világelit törzsét, mintegy háromszáz szupergazdag pénzdinasztia, és mintegy hatezer ember alkotja. Többé-kevésbé rokoni kapcsolatban is állnak egymással. Ideológiájuk a gnosztikus kabbalizmus és az illuminátus-szabadkőmûvesség nézetrendszerén alapul.

Ennek a globális pénzuralmi elitnek az a célja, hogy az Új Világrend bevezetésével véglegesen megszerezze magának világszinten az abszolút hatalmat. Uralmának alappillére az a globális pénzmonopólium, amelyet létrehozott magának. Ez a pénzmonopólium került veszélybe azáltal, hogy olyan kiegyensúlyozatlan rendszerré vált, amely ma már pusztítja azt a gazdasági és társadalmi bázist, amelyből él. Egyre több nép és állam próbál ennek a globális pénzmonopóliumnak a függőségéből kikerülni. A globális hatalmi elit - uralma megtartása érdekében - a klasszikus eszközhöz, a háborúhoz is nyúlhat.

A gnosztikus-kabbalista ideológiával összeegyeztethető akár egy nagyméretû háború is, mert az Új Világrend programjához tartozik az emberiség létszámának radikális csökkentése. A jelenlegi hétmilliárdról annak a felére, vagy még annál is kevesebbre - kétmilliárdra - akarják csökkenteni az emberiség létszámát. Ez viszont azt jelenti, hogy az emberiség többségének le kell mondania az életről, ami a halál-kultúrájának a győzelmét jelentené.

Miért támogatja a pénzuralmi világelit a halál-kultúráját? Azért, mert történelmileg a monoteista vallásra áttért és így zsidóvá vált közösségekből származik. Ezek a közösségek hagyományosan olyan értékrendet képviseltek, amely szerint e közösség képviselői saját törzsi istenük által kiválasztott személyek. Kötelességük elkülönülni a többi embertől, és joguk van a kettős-mérce alkalmazására. Életmódjukhoz tartozik, hogy különböző technikákkal, kereskedelemmel, pénzkölcsönözéssel, kamatszedéssel, lehetőleg mások munkájából éljenek. Mivel törzsi vallásuk tanításait úgy értelmezik, hogy istenük nemcsak a Föld egy bizonyos részét, de az egész világot az Ígéret Földjeként nekik szánta, ezért az egész világgal, a világ minden népével meg kell küzdeniük jogosnak vélt tulajdonukért. Ily módon minden nép lehet potenciális ellenfél. Viszonylag kis létszámuk miatt félniük kell, és gyûlölni azokat, akik ellenállnak. S ha lehet, bosszút is kell rajtuk állni. A halál kultúrájával megfér félelmük, gyûlöletük és a bosszúállás szelleme. Ez még inkább arra sarkallja őket, hogy meglévő hatalmi fölényüket abszolút hatalommá átalakítva, hosszú időkre, esetleg évezredekre bebiztosítsák maguk számára a világ feletti uralmat.

Emiatt a keresztény értékrend és erkölcs vált az Európa-központú civilizációban az az értékrend, amelyet elsőként le kellett győzniük. A kereszténység ugyanis, mint rivális monoteista vallás, azt hirdette, hogy a törzsi korlátozással szemben bárki tartozhat Isten kiválasztott népéhez, vagyis a kereszténység Istene univerzális Isten. Isten népe többé nem a testi-Izrael, hanem lelki-Izrael. Az igaz keresztények nem a földi Jeruzsálembe vágynak, hanem a mennyei Jeruzsálembe. A szegénység, az áldozatvállalás, az aszkézis nem lenézendő tulajdonságok, hanem érdem. A végítélet során a szegények részesülnek előnyben a gazdagokkal szemben („könnyebb a tevének átjutni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába"). A szenvedés és aszkétizmus megtisztítja az embert, és akaraterejét megsokszorozva olyan emberi magaslatokra vezetheti, ahol szeretettel és áldozatvállalással már le tudja küzdeni önzését, alacsonyrendû, bûnös hajlamait. A kereszténység hirdette, hogy oszd meg mással, amid van és mindenki a testvéred. Jézus tanította meg követőinek a két aranyszabályt: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és csak azt tedd másnak, amit elvársz tőle magadnak is. A kereszténység Istene feltámadást és örökéletet ígér, könyörületet és megbocsátást ajánl a gyûlölet és a bosszúállás helyébe. A kereszténység mint az élet kultúrája a halál kultúrájának az ellenfele. A világuralomra törő globális hatalmi elitnek ezért kell legyőznie a kereszténységet, felbomlasztania a keresztény kultúrát, mielőtt bevezeti az Új Világrendet.

A baloldalnak előbb-utóbb tudomásul kell vennie, hogy történelmi vereséget szenvedett és bukása végleges. Ha felvállalja a keresztény értékrendet és vele az élet-kultúráját, a család és a nemzet védelmét, akkor továbbra is képviselheti az eredeti baloldali értékeket. Akár még baloldalnak is nevezheti magát, ha ragaszkodik ehhez a tartalmatlanná vált elnevezéshez. Igazi alternatívát nem adhat, mert internacionalista és globalista programmal többé nem állhat elő. A hagyományos baloldali értékeket hordozó program ma csak nemzeti program lehet. A nemzetállam megszilárdításának, a nemzeti tudat erősítésének, a magyar nemzet túlélésének nincs alternatívája.

Tőke Péter: Atomrakétát kapna Budapest is.

Meir Dagan volt Moszad-főnök szerint az Irán elleni támadás a leghülyébb ötlet. Majdnem-lázadás az izraeli tábornokok és Natanjahu között. A globális pénzügyi elit a csökkenő befolyása ellen világháborúval győzedelmeskedne

(Részletek)

Talán Orbán Viktor és társai, de ellenzéke, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, a szakdolgozat-gumicsont főhőse, és Mesterházi Attila, no meg az LMP-sek sem gondolnak arra, hogy a háttérben világszerte készül valami. A Leleplező már korábbi számaiban is foglalkozott ezzel, főleg a nagyhatalmak fegyverkezéseivel, de ez csak egy helyi, regionális háború eljövetelét vizionálta. Az izraeliek még nyugtathattak is azzal, hogy csupán Libanontól a legmagasabb afganisztáni hegyekig tart. Egyes lapok tudni vélték, hogy késő tavasszal méri majd Izrael az első csapásokat Iránra, s ezek pontos időpontját Netanjahu súgja majd Obama fülébe. Na, ezt aztán súghatta, süket fülekre talált. Az amerikai elnök lebeszélte róla. (Nyilván felhívta a figyelmét arra, hogy most az elnökválasztások éve lesz, negyven államfő küzd hatalma megtartásáért, köztük Obama is és Ahmadinezsád is. Illyenkor nem illő zargatni a kampányukra koncentráló politikai hatalmasságokat.

Netanjahu azonban nem egy megértő embertípus, csökönyös, önfejű, csak a saját vélt igaza a fontos neki, és ennek hangot is adott. Meghallgattam az AIPAC (a legtekintélyesebb amerikai zsidó szervezet) országos gyűlésén tartott beszédét, amelyet itthon az ATV közvetített. Hát kérem, nem vagyok zsidó, de még engem is úgy fellelkesített, hogy ha ha Netanjahu géppisztolyt nyom a kezembe, megyek és lövök...

Netanjahu kardcsörtetése

Rendkívül manipulatív, gesztikulációkkal és arcmimikai remekkel alátámasztott előadást tartott: „Izrael miniszterelnökeként, soha nem fogom megengedni, hogy népem a megsemmisülés árnyékában éljen. (...) Eltökélt szándékunk, hogy megakadályozzuk Iránt nukleáris fegyverek kifejlesztésében. Mi is nyitva tartunk minden lehetőséget” – mondotta, hozzátéve: „A fékentartás és elszigetelés azonban kevés. A zsidó állam nem fogja megengedni azoknak, akik elpusztításunkra törekednek, hogy rendelkezzenek azokkal az eszközökkel, amelyekkel ezt a célt meg tudják valósítani. Egy nukleáris fegyverrel rendelkező Iránt meg kell állítani!”

Netanjahu sokkal kardcsörtetőbb volt, mint Obama. Az utóbbinak a helyzete sem volt könnyű, hiszen a zsidók ügyében nem a saját maga ura. Megdöbbentő volt, hogy ezen az AIPAC kongresszuson ott volt a szenátus és a képviselőház nagy része. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az USA-ban mintegy hatmillió zsidó él, s ezek szinte teljes egészében uralják a filmipart, a tévéket, az újságokat, a bankokat, a tőzsdét és a Wall Streetet, plusz vagy hatvanmillió keresztény pedig cionistaként támogatja őket, akkor hatalmas táborról van szó. Még az irányítás különféle fontos vezetői posztjai is az általuk szponzorált személyekkel van betöltve, vagy választási pénzekkel megtámogatott politikusokkal van tele. Képesek teljesen és átfogóan irányítani a népet a kultúra, a média és a pénz feletti uralom segítségével. Nekem úgy tűnt a Netanjahu-beszéd amerikai reagálásai után, hogy az Irán elleni háborút elsősorban az amerikai zsidók és cionisták szorgalmazzák. Valahogy ez lett beléjük kódolva. Obama háborút fékező, elodázó politikájára még olyan szélsőséges vélemény is megjelent, hogy az amerikai elnököt meg kell gyilkolni, ha nem áll maximálisan a zsidók oldalára a kirobbantandó háborúban. (Erről bővebben olvashatnak majd a következő részletesebben elemző, és okokat feltáró cikkben, amelyet Drábik János kollégám írt.)

Ha csak egy Izrael–Irán közötti konfliktusról lenne szó, nem szentelnénk egy tematikus Leleplező-számot az ügynek. Csakhogy számos körülmény és információ azt jelzi, többről van szó, az egész akár még globális háborúhoz is vezethet. Előző lapszámunkban több anyagot is közöltünk arról, hogy a nagyhatalmak készülődnek, nemcsak egy regionális összecsapás várható, hanem nagyobb, sokkal nagyobb. Mi, mint ahogy a világ igen nagy része is, békepártiak vagyunk, azt szeretnénk, ha a végveszély elkerülhető lenne, és a diplomácia, a nagyhatalmak alkuja, kompromisszuma minden fél számára elfogadható megoldást találna. Tudjuk azonban azt is, hogy itt nemcsak Izrael iráni atombombától való félelméről, e tömegpusztító fegyver kifejlesztésének megakadályozásáról van szó. Még csak arról sem, hogy – amint azt előző számunkban nemzetközi források alapján írtuk –, hogy a Rothschildok szemet vetettek Ali Hamenei főajatollah országának bankjaira, főleg az Iráni Nemzeti Bankra, mások meg az ottani olajra és a Hormuzi-szorosra. Szakmai körökben ismert, hogy Irán az urándúsítás és nuklerális kutatásai jelenlegi állása szerint legkorábban 2-3 év múlva lenne képes atombombát gyártani, de még az sem biztos, hogy azt el tudná juttatni valahová. Az ijesztgetés a médián keresztül tudatosan folyik, hogy a nyugatot felkészítsék az esetleges háborúra. Ám nemcsak erről a regionális problémáról van szó. Valakiknek valamiért globális háborúra van szüksége.

Kiknek és miért lehet szüksége a III. világháborúra?

Azt máris leszögezem, hogy nincs és nem is lehet olyan ország, amelyik ezt akarná, még ha fegyverkezik is, és szemet vetett erre-arra, akkor sem. Sokkal nyomósabb okoknak kell lennie a háttérben a III. világháború kirobbantásához. Csak olyan valakik generálhatják, akik arctalanok, rejtőzködők, és mégis a hatalom nagy részét birtokolják. Saját hadseregük nincs, de befolyásuk igencsak van arra, hogy maguk helyett más országokat konfliktusba kergessenek. Arra a pénzügyi háttérhatalomra gondolok, amelyik jó ideje a Föld feletti teljes uralom megszerzését tűzte ki célul. Itt már találhatunk nyomós okokat.

Először is az ortodox gazdasági uralom gellert kapott. Az ingatlan-, a hitel- és pénzügyi válság rávilágított arra, hogy tönkretették a normális szabadversenyes kapitalizmust, a piacgazdaságot, s helyette létrehoztak egy rabló-spekuláns szisztémát. Az a mohóság, ahogy a szélhámos-lufikat kitalálták, és a hiteleik után járó kamatokat könyörtelenül behajtják, lélegzetvételnyi lehetőséget sem hagyva az adósaiknak, számos országot a csőd szélére sodort. Az IMF, az EU és társaik adnak ,,mentő”-hitelt, de csak annyit, hogy az aktuális kamatokat a bajba jutottak kifizethessék, közben még jobban eladósodjanak. Ez az uzsoracivilizáció lehetetlenné teszi, hogy valaki akár több évtizeden belül is visszafizethessen mindent. Arról pedig szó sem lehet, hogy elengedjék a tartozás egy részét, vagy átütemezzék. A törvényeik szerint az elsők mindig ők, a hitelezők, aztán, hogy az adott ország lakossága éhendöglik-e, az már nem érdekes. A kapott mentőpénz pedig olyan, hogy az csak kamatokra fizethető, vagyis aki felveszi, nem is látja. Ez az ortodox rendszer tette tönkre Európa nagy részét. Pedig nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy kiszámolják: a pénzügyileg bajba jutott ország a felvett hitelnek hányszorosát fizette már vissza, és több nemigen járna az uzsorásoknak, ha a törvényeket nem ők diktálnák. Arról persze szó sem lehet, hogy a további törlesztést csak – ahogy azt Izland tette – a reálgazdaság fejlesztésével megtermelt többletekből fizessék. Odáig ugyanis nem engedik eljutni egyik uzsora alatt álló államot sem. Ha ezt nézzük, akkor semmi okot sem találunk arra, hogy a hitelezők háttérhatalmi urai a világháború eszközéhez nyúljanak, hiszen mindent kézben tartanak, még a Görögország-féléket is.

Azt persze ők is felfogják, hogy ami a perspektívát illeti, valami nem stimmel. Terjeszkedésük megállt, a birodalom elérte maximális határait. Ahogy a történelemben a római, vagy a szovjet birodalom is elérte a maximumát, aztán stagnálni kezdett, majd jött az összeomlás, úgy a pénzügyi háttérhatalom neoliberális ortodox rabló-spekuláns kapitalizmusára is ez vár. Előbb a belső lázadás, ellenállás vezethet az összeomláshoz, hiszen a birodalom országai rá kell, hogy jöjjenek: rossz a szisztéma, mézesmadzaggal édesgették őket magukhoz, és csak a kifosztás, elszegényedés, az általános elégedetlenség az eredménye. Száz emberből legfeljebb egynek jó. Baj van a piaccal is, hiszen az nem szabad, mivel néhány milliárdos csoport kedvére manipulálhatja, valutákat és országokat tehet tönkre. Ma már majdnem minden piac befolyásolt, egyben a konkurencia letörésének az eszköze, lobbi és speluláns érdekeket szolgál. Ez is ügyesen kézben van tartva, legfeljebb az egy ,,klubba tartozó” azonos területen érintett multik és ipari óriások látszatversenyét engedi meg. Így tehát itt sincs valamiféle kényszer egy világméretű háborúhoz.

Utolsó lehetőség a hegemónia kiterjesztésére

Az igazi okot abban kell keresni, hogy leállt a pénzügyi háttérhatalom terjeszkedésének, az új földrészek és országok bekebelezésének lehetősége. Pedig nekik az egész Föld kellene. A kézben tartott zsidó-keresztény világuralom ugyanis még a bolygó negyedére sem terjed ki, ha csak a lélekszámot nézzük. Ennél azonban már ez az arány nagyobb, ha a gazdasági és piaci befolyást vesszük alapul, akkor pedig – legalábbis most – még nagyobb, ha a hadi potenciált hasonlítjuk össze. Egyik oldalon ugyanis a NATO az USA-val, mint a szervezett világcsendőrök, a másik oldalon pedig laza társulások, és még azokhoz sem csatlakozott államok. Legalábbis ez volt az utóbbi évekig. Ám a helyzet megváltozott. Egyetértek Drábik Jánossal abban, amit elemzésében írt: „Az elektronika, a kibernetika, az űrfegyverek és a nukleáris robbanószerkezetek korszakában akár csak egy helyi háború is nagyon könnyen általános világégéssé alakulhat át.” Én úgy gondolom, hogy a nyugat erőfölényének napjai már meg vannak számlálva.

Vége az USA és NATO világhatalmának

Kínával és Oroszországgal az élen a BRICS hatalmak (Többségük az ázsiai Sanghaji Egyezmény tagja is) és a hozzájuk csatlakozó új államok mihamarabb fenyegető ellenpólussá válhatnak. A BRICS, vagyis Brazília, Russia (Oroszország), India, China (Kína) és South Africa (Dél-Afrika) szövetsége ma még csak pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi együttműködés, ám Pakisztán, Irán stb. csatlakozásával, s persze a Sanghaji Együttműködési Szervezet, az SCO katonai szerepének átvételével már hadügyi ellenpólust is jelenthetnek.

Mielőtt ezt az érvelést folytatnám, röviden kitérnék arra, hogy mennyire egyformán gondolkodunk Drábik kollégámmal, aki elsősorban a nyugat és Izrael oldaláról vizsgálja a háborús készülődést, de Ázsiára is kitér. Idéznék nemsokára kezdődő elemző írásából: „A kínaiak tehát úgy látják, hogy a hanyatló Egyesült Államok (illetve az a nyugati pénzimpérium, amely mögötte áll) még mindig globális hegemóniára törekszik. Mivel a nyugat még mindig elég erős ahhoz, hogy megakadályozza olyan versenytársak kiemelkedését, mint Kína vagy a BRICS országok egyre szorosabban együttműködő közössége, ezért a nyugatot meg kell akadályozni abban, hogy folytassa pénzügyi, gazdasági és katonai hatalmának kiterjesztését. Peking tehát mindent megtesz azért, hogy a katonai szövetség a Sanghaji Együttműködési Szervezeten, a SCO-on keresztül minél erősebb legyen, és a BRICS országok pénzügyi-gazdasági-kereskedel-mi együttműködése pedig elmélyüljön.

Tetszenek érteni, miért olyan sietős a pénzügyi háttérhatalomnak egy világháború kirobbantása? Az orra előtt születik, erősödik és válik egyre fenyegetőbbé az őt megfékezni, megfegyelmezni és kordában tartani képes BRICS és az SCO. Ahogy Iránnak 2-3 éven belül atombombája lehet, úgy hamarosan a BRICS is kiegyensúlyozhatja az erőviszonyokat. Csak az ostoba háborúpárti szűk, de nagyhatalmú kör nem fogja fel, hogy minden irányból harapófogóba kerülhetnek. Ha csak az USA-t nézzük, délről Brazília, délkeletről Dél-Afrika és India, nyugatról Kína, északról az Északi-sarkon át, s persze a Bering-szoros felől pedig Oroszország fenyegethetné. Ha a BRICS átveszi a katonai szerepet, akkor pedig a ma még ,,nem számító” országok, Brazília és Dél-Afrika is kaphat atomsilókat, no meg orosz, kínai és indiai csapatokat. Hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lehetőséget, nem árt odafigyelni arra a másfajta Putyinra, aki újra átvette az elnökséget. Első intézkedései közül csupán három ,,apróságot” említenék. Nem ment el a G-8 csúcsra. Első látogatása Kínába vezetett. Megemlítette a megelőző csapás lehetőségét is. (Az utóbbival kapcsolatban ezt népiesen úgy interpretálnám, hogy ha valaki nem fér a bőrébe, akkor kaphat egy atombombát! Azt pedig ugye, le se kell írnom, kire gondolt?)

A BRICS két vezető államának az is előnyt jelent, hogy náluk egy vezetőt évtizedekig készítenek fel, és óriási tapasztalatokkal veszi át a kormányrudat, míg a demokratikus nyugati világ választgat és általában négyévente kerül új kezdő az elnöki posztra. Obama kezdettől fogva rá volt szorulva több tanácsadó testületre, és összevissza befolyásolhatják, így az Izrael-barátok is. Ha választást nyer egy újabb elnök, akkor kezdődik minden elölről. Putyin több mint három évtizede benne van a hatalomban, tárgyalópartnerei számára nyomasztó mindenre kiterjedő ismerete, és félelmetes, átható a szeme. Nem csoda, hogy a tárgyalás után a vendég-hatalmasságok nagy levegőt vesznek, és megkönnyebbülten sóhajtanak. A fontos az első számú vezetői jogfolytonosság. Medvegyevet már most elkezdik felkészíteni az egy évtized múlva esedékes, Putyin utáni változatlan időkre.

A kínai vezetőket is több mint egy évtizeden át ,,trenírozzák” a nagy posztra, vezetik be a hatalom csúcsára. A lényeg, hogy ez óriási előny a demokratikus, választott tanuló-elnökökkel szemben. Láthattuk, milyen káros volt a vezetőváltás Franciaországban és Görögországban, különösen most, nyakig a válságban és egy háborús helyzet küszöbén,

A béke megőrzése mindenkinek létkérdés

A béke megőrzése tehát nemcsak a BRICS országok, de a másik USA, a kardcsörtető pénzügyi háttérhatalom és egynegyednyi hívei nélküli józanabb Amerika, no meg a madzagon rángatható Európa számára is fontos. A világháborúra áhitozó pénzimpériumnak nem a hegemónia növelésére, uzsorás hatalmának továbbterjesztésére, egy Újabb Világrendre kellene koncentrálnia, hanem a megszerzett birodalom megőrzésére, mert az bizony széteshet. Ha nem tesznek engedményeket, nem engedik el az adósság egy részét, nem teremtenek gyarmataikon belül élhető világot, akkor itt is jöhet egy Arab Tavaszhoz hasonló belső földindulás, amit e legújabb internetes, okosodó korszakban nem lehet a hagyományos módokon elsöpörni. Lehet, hogy az USA-ban létrehoztak hatalmas mennyiségű internáló tábort az esetleg renitenssé váló lakosság begyűjtésére, de ezt nem tudják megtenni Európában.

Én nem hiszem, hogy Izrael, a hatmillió amerikai hittestvér és tízszer annyi cionista egy jelentős részéhez hasonlóan egyöntetűen akarná az Irán elleni háborút, hiszen a vak is látja, hogy eszkalálódhat, világméretűvé válhat. Mindig csak egy szűk elit kör akarja belerángatni a konfliktusba a nagy többséget is. Azt sem hiszem, hogy az izraeli tábornokok és titkosszolgálati vezetők nem látnák azt, hogy milyen veszélyes helyzetbe kerülhetnek. Hogy mennyire igazam van, arra szinte bizonyíték, hogy a zsidó hadvezetés nyugdíjas tábornokai és visszavonult titkosszolgálati vezetői ellenállást szerveztek Netanjahu miniszterelnök ellen, tudtára adva, hogy Izrael a katasztrófa küszöbén áll.

Tábornoki ellenállás Izraelben

Ezt erősíti meg Uri Avnery izraeli újságíró és békeaktivista. 2012. május 5-i írásából kiderül, hogy a ,,lázadók” szokatlan módon egy kisvárosi kávézóban találkoztak, és egyeztették nézeteiket. Az ezen részt vevő nyugdíjas izraeli tábornokok és több – aktív szolgálatban már nem lévő – magas beosztású titkosszolgálati vezető Uri Avnery szerint is egyfajta lázadás bontakozik ki a nyugalmazott katonai és titkosszolgálati vezetők részéről a hivatalban lévő választott politikusokkal szemben. Ennek első fecskéje a Moszad korábbi főnöke, Meir Dagan volt, aki – egy 2012. április 18-i internetes híradás szerint – az Irán elleni támadást a leghülyébb ötletnek tartotta. „Nem állítanám, hogy a katasztrófa szélén állunk, mert ez kissé túlzó lenne, de a prognózis azt mutatja, hogy nagyon rossz jövő előtt állunk” – helyesbített később Dagan egy interjúban a Jeruzsalem Postnak. Bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és rendszerét, azt állítva, hogy az izraeli rendszer mostanra elérte azt a pontot, ahol a rezsim „működésképtelen” Izraelben. Dagan megalakított egy szervezetet, amely támogatja az izraeli rendszer megváltoztatását.

Meir Huberman (később Dagan) 1945. január 30-án a Szovjetunióban született egy novoszibirszki vonaton. 1950-ben Meir és családja kivándorolt Izraelbe, egy Tel-Aviv melletti városban telepedtek le. Dagan egy amatőr festő volt és vegetáriánus, a tel avivi egyetemen tanult festészetet és szobrászatot. 1963-ban Dagan belépett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékébe, és ezzel kezdetét vette egy hosszú és rendkívül sikeres katonai karrier. Libanoni ténykedése alatt pedig szoros barátságot kötött a későbbi miniszterelnök Ariel Saronnal is. Az izraeli média szerint Saron a következőképpen ajánlotta fel Dagannak a posztot: „Izraelnek most egy olyan kémhálózatra van szüksége, amely késsel a fogai között kész szembenézni az ellenséggel.”

Ariel Saron miniszterelnök 2002-ben Meir Dagant nevezte ki, aki Ephrám Halevyt váltotta a Moszad igazgatói székében. Azóta – az izraeli politikai életben szokatlan módon – már kétszer is meghosszabbították megbízatását, Ehud Olmert ismét meghosszabbította megbízását 2007 februárjában és 2008 júniusában. Majd ezt követően 2009-ben Benjamin Netanjahu is megerősítette posztján 2010 végéig.

No, persze Dagan is össze-vissza beszélt azt utóbbi időkben – írja cikkében Mahdi Ibn Husam (Free Report World Service). – Nemrégiben azt javasolta, hogy az iráni ellenzék döntse meg az Izraelre veszélyes perzsa vezetést, ha pedig ehhez katonai támogatásra lenne szükségük, akkor Amerika nyújtsa ezt, és ne Izrael. Dagan hangot adott azon véleményének a Leslie Stahlnak adott interjújában (CBS News 60 Minutes-ban), miszerint Mahmud Ahmadinezsádot és az iráni rendszert „nagyon racionalistának” nevezte, akik nem fejlesztenek ki felelőtlenül atomfegyvert. Szerinte a legnagyobb ostobaság lenne megtámadni a perzsákat. Ehelyett az javasolja, a zsidók inkább „segítsenek” az irániaknak, hogy saját maguk változtassák meg a politikai rendszerüket.

Kifejtette továbbá, hogy a „legbölcsebb taktika a jelenlegi teheráni politikai vezetés leváltása lenne, s Izraelnek kötelessége segíteni mindazoknak, akik ezt a rendszert le akarják váltani”, majd hozzátette: „A katonai támadást csak akkor szabad végrehajtani, ha minden más eszköz kudarcot vall. Persze jobban szeretném, ha nem Izrael, hanem Amerika támadná meg Iránt” – vélekedett Meir Dagan.

Mahdi Ibn Husam szerint Amerikának ehhez nem fűlik a foga, legalábbis nem kapkodja el a támadást. Ennek nem csak az az oka, hogy a Közel-Keleten és újabban a Távol-Keleten (Fülöp-szigetek) is feszült a helyzet, hanem hogy Kínával és Oroszországgal most nem lenne okos ujjat húznia.

Úgy látszik, hogy az izraeli kormánynak előbb-utóbb a saját belső válságával is szembe kell néznie, és nem biztos, hogy beválik az a cionista taktika, hogy erről a figyelmet a külpolitikai síkra terelje, valamint az sem tűnik nyerő ötletnek, hogy az USA-t vagy az EU-t tolja maga elé (majd a felelősséget is a nyakukba varrja). Mindegyik-nek megvan a maga külső, no meg belső és egyre eszkalálódó problémája. A cionista Izraelnek nehéz lesz pénzzel úgy megoldani az ügyeit, hogy közben keressenek is a dolgon, és még sajnáltatni is tudják magukat, azaz ebből is ún. erkölcsi tőkét kovácsoljanak maguknak.

Drábik János is megemlíti Dagant, ám még rajta is túltett Yuval Diskin, a Shin Bet, vagyis a General Security Services, azaz a biztonsági szolgálat most nyugalomba vonult vezetője, aki hat éven állt a Shin Bet élén: „Izraelt ma két inkompetens (szakmailag nem hozzáértő) politikus vezeti messiási elhivatottsággal és a valóság szegényes megértésével. Irán megtámadására vonatkozó tervük világszintű katasztrófához vezet. Nemcsak hogy nem érik el céljukat, hogy megakadályozzák Iránt az atombomba előállításában, hanem ellenkezőleg: felgyorsítják ez irányú erőfeszítését, méghozzá ezúttal a világközösség támogatásával”.

Atombombák Európára?

Mi közünk nekünk mindehhez? – tehetnénk fel a kérdést. –Az esetleges izraeli–iráni háború elég messze van tőlünk, bennünket mint a szervezet tagjait különben is véd a NATO és Amerika, no meg az rakétaelhárító rendszer, amelyet egyes kelet-európai NATO-tagállamokba telepítenek. Ez egyfajta hamis biztonságérzet. Tegyük ehhez még azt a hiedelmet is, hogy mi mindenkivel igyekszünk jóban lenni, így semmilyen veszély sem fenyeget bennünket. Különben is Kína messze van, Oroszorszország pedig egyes szomszédos államokban olyan befolyást szerzett, hogy az kezd az egykori szovjet szövetségi rendszer együttműködéséhez hasonlítani. Ha Magyarország nincs is benne ebben, a szomszédok keleti védőernyője ide is átér valamennyire. Mondhatnánk azt is, hogy mi pedig Kína hídfőállása leszünk, és ez biztonságot jelenthet számunkra. A harmadik hiedelem lehetne az, hogy a közelkeleti regionális háború idejére a menekülő izraeliek egyik fő fogadóállomása leszünk, ez pedig a zsidó állam és Amerika részéről jelentene kiemelt védettséget. Óriási tévedés!

Nincs fölöttünk atom-védernyő

Ismert a magyar mondás: egy fenékkel nem lehet megülni két lovat, hát még ennél is többet. Először is valahová tartozni kell, s ha ez nyilvánvaló, s mondjuk a NATO-hoz könyvelnek el bennünket, akkor több irányból is célpont lehetünk. Ámunkban sem gondolnánk, hogy honnan érhetne bennünket támadás. No, nem az Új-Szovjetunió-s álmokat dédelgető Oroszország, Kína, vagy a többi távoli BRICS ország részéről, hanem belülről. Az ilyesmi a legveszélyesebb, a legváratlanabb, a legsunyibb, és csak közös európai összefogással megelőzhető, ha egyáltalán kivédhető. Amit ezután fogok leírni, számomra is hihetetlen, első blikkre nem más, mint valamiféle fantazmagória. Csakhogy némi kutakodással már konkrét nyomokra, ,,felvetésekre”, félig-meddig végveszély esetén történő, szövetségen belüli váratlan csapásokra is gondoló ,,tervezetekre” is rábukkanhatunk.

Először is mi ezek oka? Drábik János utal Martin Van Creveldnek, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzorának a meglehetősen pesszimista véleménye. „Ha mindez tovább folytatódik, az izraeli kormány elveszti az ellenőrzést a lakosság felett. Ilyen kampányokban a terrorellenes erők veszítenek, mert nem képesek győzni, a lázadók viszont azáltal győznek, hogy nem veszítenek. Úgy gondolom, hogy Izrael totális veresége elkerülhetetlen. Ez az izraeli állam és a társadalom összeomlását jelenti. Mi pusztítjuk el önmagunkat.”

Már Ariel Sharon is úgy vélte, ki kell terjeszteni a konfliktust, mert semmi más nem lehet eredményes. Izrael állítólag több száz nukleáris robbanófejjel és rakétával rendelkezik, amelyeket minden irányban ki tud lőni, talán még Rómára is. És ez korábban volt. Mára már talán Berlin, Párizs és Madrid is elérhető számukra, hiszen „a legtöbb európai főváros légierőnk célpontja” – állítja Martin Van Creveld és idézi Moshe Dayan tábornokot: „Izraelnek veszett ebként kell viselkednie, amelyhez túl veszélyes hozzányúlni. (...) Fegyveres erőink azonban nem a világ tizenharmadik legerősebb erejének számítanak, sokkal inkább a második vagy a harmadik legerősebb hadseregnek. Módunkban áll magunkkal rántani a világot a pusztulásba. Biztosíthatom, hogy ez meg fog történni, mielőtt Izrael elpusztulna.” Hogy ennek az ideológiáját is megértsük, idéznem kell Drábik János cikkéből Jehezkel Dror véleményét, aki szerint „a fizikai létezés mindent megelőz. Nem számít, hogy milyen erkölcsi magatartást követ egy nemzeti közösség. A fizikai létezésnek kell mindig elsőbbséget adni.” És ez a belső, a szövetségesek elleni csapás lényege.

Izrael az egyedüli állam a világon, amely megengedheti magának, hogy amennyiben „veszélyben” érzi magát, „nukleáris Armageddonnal” fenyegesse meg a világot – jelentette ki Mark Glenn, a neves amerikai politikai elemző az iráni Press TV-nek.

Mark Glenn – aki az Izrael és Amerika agresszív háborúi ellen fellépő Félhold és Kereszt Szolidaritási Mozgalom egyik vezetője is – az interjúban rámutatott: „Egyetlen más állam sem létezik, amely azt mondaná a világnak, hogy ha nekünk el kell pusztulnunk, velünk együtt fogtok elpusztulni ti is.”

A Press TV figyelemre méltó adásáról tudósító Perge Ottó szerint Mark Glenn felhívta a figyelmet arra, hogy Martin Van Creveld tekintélyes izraeli katonai szakértő nem is oly rég megerősítette: Izrael több száz atombombával, illetve atomrakétával rendelkezik, melyek különböző célpontokra – leginkább európai államok fővárosaira – irányulnak. Az amerikai politikai elemző sajnálatosnak nevezte, hogy miközben Tel-Aviv nukleáris megsemmisüléssel fenyegeti a világot, a befolyása alatt álló médián keresztül más államokat vádol atomfegyverek előállítására irányuló törekvésekkel.

Abszurd világunkban nyilvánvalóan „gyűlöletkeltésnek” és „antiszemitizmusnak” számít kimondani: a Közel-Keleten Izrael birtokol egyedül atomfegyvereket. PergeKurucz. Infóban megjelent tudósítása szerint a zsidó állam 1958-ban kezdte el építeni első plutónium- és urándúsító üzemét a Negev-sivatagban található Dimonában. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök is elismerte, hogy az ő idejében Izrael 2-300 nukleáris atomtöltettel rendelkezett. Számos jelentés, kiszivárgott dokumentum és légi felvétel is megerősíti az egyáltalán nem békés célokat szolgáló izraeli nukleáris program létét. Tel-Aviv nem tagadja, de nem is ismeri el, hogy atombombákat birtokol: a téma egyszerűen tabu a cionista befolyás alatt álló nyugati tömegtájékoztatásban. A törvények fölött álló zsidó államnak természetesen azt is csak az „antiszemiták” és a „gyűlölködők” merik felróni, hogy nem csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozását célzó nemzetközi egyezményekhez, és nem hajlandó atomlétesítményeibe beengedni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit sem.”

Ha Izrel győz, akkor mi talán megússzuk

A mi létünk, nemlétünk tehát attól függne, hogy Izrael győz-e, vagy veszít ebben a valamikor kirobbanó háborúban? Képtelenség.

(folytatás a Leleplező új számában)

visz a víz sodor

2013. február 1., péntek

Leleplező írásaiból

Dr. Ilkei Csaba: A gyarmatosító magánpénz hatalom titkos múltja és jelene

Motto:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése