2013. február 16., szombat

A lopott aranyból aranybikákat öntöttek


A lopott aranyból aranybikákat öntöttek


A történelem legnagyobb titka derülhet ki - A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott össze és irányította a történelmet 

2013. február 8., péntek 
vilaghelyzete.blog

A következő bejegyzést tegnap éjszaka írtam, mert nem tudtam leállni, hiszen annyi, de annyi információt kellene ezzel kapcsolatban megosztanunk, amennyit csak lehet !
Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....
Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ......
Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör....

Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül.
Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye....
Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha)

2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt...
Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt !

David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek.... A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez... 

Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről. Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ...

Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül.
A sztorit India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is...
(Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek). Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...

A díjnyertes rendező Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható

A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett....

Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz :
HOL VAN AZ ARANY ? 

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=JI2_q4lG2PI 

Mi soha nem álmodott: Shadow of arany. Part 1

Mi soha nem álmodott: Shadow of arany. Part 2

Mi soha nem álmodott 2-es szám. "Nem Born Beautiful" (23/01/2013)


Soha nem álmodtam 3-as szám. "Shadow Gold" (30/01/2013)
Mi soha nem álmodott 4-es számú. "Secrets of ősi civilizációk" (2013/06/02)

Különleges projekt: "Ki uralja a világot?" (31.10.2012)

Katonai Secret of Igor Prokopenko (sugároztak 2013/04/02)

Láthatatlan Birodalom - Az Új Világrend meghatározása


Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a Trillió Dolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....
Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !

A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA

A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható:
Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva.
Oto Gofrey készítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) .
A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna
Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve.
Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ?
Hivatalosan igen...

A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas kockányi arany létezik !!!

A teljes mennyiség - amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett - az ún. BIS valójában
2.420.937,4 tonna !!!

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka !

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !
Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL

- A világháborúk hamisak voltak.
- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.
- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították.

Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és bolygót rendbe akarjuk tenni !

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön. Így gyakorlatilag ők a világ urai...
Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is...

Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal.

Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a Trillió Dolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást.
A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT

Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. A google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a "bolshevik gold 1917"... Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték !

Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetek el olvasni !
EXECUTIVE ORDER 6102 

1933. Április 5-én a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban.
Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni.

Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.
A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG 

A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építette fel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve.
(Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...)
A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek".

Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a Royal Dutch Shell nyíltan Hitlert támogatja
AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT

1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született...

Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói.
Mindez része annak a tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek.

Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is.
A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati

Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)
NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE

Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között.

2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak.
/Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is...
Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet....
LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK

Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a "greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstár bocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp ezért idegen bankárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást....
Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után...
Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem .....

A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra:
(itt egyéb képeket is találtok azokból az időkből)
EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a Financial Tyranny dokumentumokban is szerepelt már.
Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is.
Erről szól a Yamashita-arany amerikaiak általi megszerzése (Gold Warriors:America's Secret Recovery of Yamashita's Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem....

A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült....

Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS.

Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani -
Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül....
Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... !
Az apropó, az volt, amikor a Dragon Family-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük...

Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem:
"Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..."


Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném....

Kapcsolódó ELŐZMÉNYEK ÉS TUDÁSANYAG :
1.RÉSZ Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?

2. RÉSZ TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása

3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER

Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ ! 



A "Big Brother" és a globális ellenőrzés 

Tulok - 
2013.02.07. 10:01 hungarianrealnews.com
Amíg a költségvetéseket megnyirbálták a kormányok szerte a világon, a nemzeti hírszerző ügynökségekét nem, és csak egy kiegészítő a pénz, de a hálózati erőforrásaikat megnövelték a "fenyegetések" ellen. Mi ez a fenyegetés? Ezt a nemzeti vezetők és kormányaik hozzák létre, sok esetben kollektív döntéseik alapján, hogy legyen olyan hivatkozási alap, amit már senki sem hisz el, de folyamatosan az emberek arcába fröcsögmek. Egyik nap az "al-Kaida", másnap Irán, utána Észak-Korea, majd a globális kábítószer-terroristák, de hamarosan mindenki ellenség lesz, aki nem hódol be, nem hagyja magát kirabolni és megölni, és a legnagyobb ellenségük mindig a gondolkodó nép lesz, amíg létezik. Ellenünk hirdetnek háborút saját, másokra kent bűncselekményeikre és ezek takargatásához általuk hozott törvényekre hivatkozva. A világon jelenleg terroristákat a parlamentekben, kormányokban és a bankok palotáiban kell keresni. A maffiákat politikusok irányítják és fedezik, és a "befektetőknek" nevezett államilag támogatott tolvajok, rablók, hiénák.

Csakúgy, mint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), egyre inkább egy globális katonai múlt nélküli külön ellenség, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a brit MI-6, illetve a többi hírszerző ügynökségek. Egyre szorosabb összevonásukat a közös intelligencia és a (bűnszervezeti) hálózatba való információ-megosztás vezérli. Milyen célt szolgál az ilyen fellegvárak együttműködési titoktartása? A válasz egyszerű. Egy olyan világban, ahol a kisebbségi "gazdagok", a szuper-többség "nem birtoklókat", a hírszerző ügynökségek által, és a nemzeti fegyveres erők közreműködésével elnyomva, csak megváltoztatható arányszámokat jelentenek. A konfliktus a kisebbségi szuper-gazdagok és a társadalom többi része között, a hírszerző ügynökségek és vállalatok, bankok, "befektetők" védelme, egyre jobban az utóbbiak érdeke és nem az országoké. A hírszerző ügynökségek ezért úgy döntöttek, hogy globálissá vált a "panoptikum", ahol senki semmit sem tud elrejteni, és a titkokat sem lehet megtartani.

Sok éven át folyó próbálkozás, hogy létrehozzanak egy világméretű adatbázist a személyes adatokból, kezdve az alapvető bűnügyi információkig, megelőzve azt a tényt, hogy a fő promoter egy ilyen kombinált on-line információs tárházban az Egyesült Államok. Az amerikai Interior Department-nek semmi köze sem volt a belső biztonsághoz. A 9/11 támadás lendületének utóhatásaként az Egyesült Államok hozta létre a globális kommunikációs hálózatokat és adattár-központokat az által használt hírszerző ügynökségekkel, az új Department of Homeland Security amerikai változatával a Belügyminisztériumban.

A Homeland Security Department, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Központi Hírszerző Ügynökség, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda jelenleg az a masszív kormányzati adatgyűjtési behemót, amely kiépíti a hagyományos és az új kapcsolatokat a külföldi hírszerző és nemzetbiztonsági szervekkel. Cél, hogy kiépítsenek egy hálózatot megosztott adatbázisokkal. Mindazonáltal ez a hálózat egy egyirányú utca. Az amerikai egyoldalú bővítésre szeretnék felhívni a világ "intelligenciájának" figyelmét, és csak azt teszi lehetővé partnerei számára, beleértve a régi hírszerzési szövetségeseit, mint Nagy-Britannia és Kanada, hogy korlátozva férhessenek hozzá az adatbázisokhoz. Csak egy kis részéhez, az amerikai tárolt és felügyelet személyes adatokból.

2012-ben az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodott, hogy az amerikaiak, hogyan tárolják a legfeljebb tizenöt éves utas-nyilvántartási adatállományt (PNR), minden európai uniós polgárról, aki repült. Annak ellenére, hogy állítólagos "biztosítékok" vannak beépítve, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, az adatokkal kísérleteket végzők eredményeiről az Európai Parlament néhány tagja elsűlyesztette a dokumentumokat, nehogy a megállapodás az Európai Bíróság elé kerüljön. Az adatokat eltüntették az eurokraták Brüsszelben. A PNR-adatok, mint például a nemzeti azonosító számok, kulcsok, kinyitnak számtalan fájlt a magánszemélyekről. A PNR-adatok az utas vallási megyőződését, étkezési szokásait is azonosítja. Ezek az információk nyitnak további linkeket a további adatokat tartalmazó adatbázisok adataira mutatva, az egyén etnikai csoportjára, egészségi állapotára, és szexuális irányultságára vonatkozóan is. További finomítással személyesen azonosítható információkat nyithatnak az egyén telefon-és e-mail forgalmáról.


Jelenleg a National Security Agency építi az Utah Data Centert, a Nemzeti Gárda bázisát Bluffdale-ben, Utah egy hatalmas adattároló központjában, amely mérete 17 focipálya. A központ tartalmaz tárolt hírközlési nyilvántartásokat, valamint tranzakciós adatokat, beleértve a pénzügyi, utazási és orvosi információkat, esetleg több milliárd emberről a világon. A központ célja, hogy tárolja a yottabyte-nyi adatokat - ami egyenértékű 500 trillió (500.000.000.000.000.000.000) oldalnyi szöveggel (ami 7 milliárd emberre személyenként 710 millió oldalt jelent).

Az adatok tartományában a viszonylag nyílt forrásokból is kinyerhetők "mély adatok". Mély adat az, amelyek a kifinomult számítógépes kémprogramok révén kinyerhető információ, beleértve a biztonsági réseken megszerezhető jelszavak, titkosítási rendszerek, és hozzá tudnak férni a rejtett adatokhoz is (még ha pixel szteganográfiát, vagy más kifinomult módszert is alkalmaznak). A Microsoft a "csendestárs". Az NSA begyűjtésével hatalmas mennyiségű tárolt adathoz jut, és az interaktív hálózatokon, mint a Skype is, a Microsoft átvette irányítást 2011-ben. Számos adatvédelmi szakértő szerint, a cég rendszeresen megosztja az ügyfelek adatait a NSA és a többi hírszerző és biztonsági ügynökségekkel.

A helyszín, az NSA adatközpont, az erősen mormon Utah állam is problematikus. A mormonok, Jézus Krisztus Egyháza, Az Utolsó Napok Szentjeinek "állították fel" a világ legnagyobb származástani adatbázisát, akár megkeresztelt halottról, vagy élőkről van szó. A nyilvántartásokat egy gránit hegyben tárolják, 20 mérföldre délkeletre Salt Lake City-től. Öt milliárd dokumentumot mikrofilmen és számítógépes adatbázisokban, nukleáris robbanás-biztos hegyi létesítményben. A Mormon Bluffdale-i adatgyűjtő információkat tartalmaz minden népről a bolygón. A "mindent látó szem" vagy számítógépes "Panopticon" nem csak ismeri minden részletében az egyének életét, de hatalmas mennyiségű információt tárol az elhunyt ősökről is. Ezekre az információkra sóvárgott a zsarnoki vezetés.

Az EU-USA PNR-megállapodást kiterjesztették Ausztráliára és Kanadára, a demokrata Party 66-os, Sophie in't Veld szerint. A szponzorálást visszavonták a PNR-megállapodásnál, mert kétségek merültek fel, hogy adatvédelemmel vezérelten kapják az adatokat. Az Ms. in't Veld-et extra biztonsági átvilágítás alá vették minden alkalommal. Az Egyesült Államok hatóságai megtagadták, hogy elmondják, miért. A jövőben, a hatalmas nemzetközi kémhálózat csatlakozik a rácsra, hogy hasonló döntéseket hozzanak, esetleg emberi beavatkozás nélkül. Magánszemélyek találhatják magukat letartóztatásban a mesterséges intelligencia által, az adatbázisok elemzése során. Egyes jogrendszerekben, az embereket már célzott felügyeleti és elfogatóparancs alapján minősíthetnek üldözendő bűnözőnek, hogy ők bűncselekményt követtek el. A tároló nagy mennyiségű személyes adatokból "pre-bűnözési" végrehajtási gyakorlatot generál.

Az Egyesült Államok egyirányú utca lesz az olyan hírszerzési szövetségesek számára, mint Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland; és "harmadik félként" a "barátok", mint Németország, Dánia, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Thaiföld, Görögország és Hollandia. A "4. party" partnerekként, Svédország, Svájc, Ausztria, Szingapúr, Franciaország, Finnország, India, Tajvan, Írország, Spanyolország, Olaszország és Magyarország részesül kisebb mennyiségben, igénybe véve a hatalmas adattárakat.
Az 1980-as években, egy belső dokumentumban, az NSA megosztására ajánlott fel kis mennyiségű elfogott jelfelderítési adatokat, a harmadik fél szintű partnereknek cserébe a bázisjogokért. Az európai gyarmatosítók, mint az amerikai indián törzseknél egykor, "felfűzött indián kagylópénzekkel", általában olcsó gyöngyök, ajándékok ellenében szerzik meg a törzsi földeket. Magyarul, a saját országukban biztosítják a részleges lopási lehetőséget a hazaáruló vezetőknek, cserében az országukért, népük életéért, kiszolgáltatásáért.

Amellett, hogy a Microsoft az NSA adatközpontjait fogja táplálni adatok tömeges kereskedelmével, beleértve az Apple iDataCentert Észak-Karolinában, az EBay Utah beli adatközpontja, valamint a Microsoft hatalmas San Antonio-i, adatközpontja is Texasban, amely közel van egy másik NSA hírszerző létesítményhez, az NSA Texas nevűhöz. 

Geo-térbeli elemzési programjai kapcsolódnak NSA adatbázisokhoz, és biztosítani fogják, hogy aki elhagyja lakóhelyét, az elektronikus ujjlenyomat segítségével, mobiltelefonnal, hitelkártyával, útlevéllel, vagy minden olyan eszközzel, beleértve a rádiófrekvenciás azonosítási (RFID) chipet, azonnal ismert lesz, a hírszerző és rendőri szervek számára. Nem lesz sehol a világon olyan hely, ahol a végtelenségig rejtőzködni lehetne.Mi már az úgynevezett "Brave New World" árnyékában élünk, az " Új Világrend "hosszabb spekulatív valóságában, és ez a valóság azt mutatja, hogy a Big Brother létezik Utah-ban, és kémkedik minden egyes ember után a bolygón. Néhány sérülékeny pontja azonban van a rendszernek, és kikerülhetetlenül lesz is...

Figyelmeztetés: A ma még milliárdosok, bennfentes, korrupcióban jártas politikusok, vállalkozók és pénzügyi csalók még időben kezdjék el okosan felhasználni összelopott zsákmányukat, mert csak két lehetséges út áll előttük. Vagy egymással is összefogva visszaadják a népnek amit elloptak tőle, és velük, valamint a külföldi hasonszőrűekkel együtt kihúzzák a talajt az NWO alól, vagy fokozatosan elszegényedve téglával törölgethetik a könnyeiket, bánkódva a tőlük is elrabolt, általuk is lopott vagyon miatt. Harmadik lehetőség nincs, mert a bolygóról nem tudnak elmenekülni. Ez utóbbi lehetőség árát a kormányok fegyverre, egymás kiirtására fordították, de az "ellentáborba" sem kellenek, mert azoknak is bőven több van árulókból, mint amennyi elfogadható lehetne. 



ÁSZ: Ebből baj lehet, 700 milliárdot fizetett ki az MNB a bankoknak 

2013. 2. 8. 14:15 
Világgazdaság Online
Magyarország Alaptörvénye előírja az államadósság csökkentésének kötelezettségét. Ez az alkotmányos kötelezettség az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) mint az Országgyűlés gazdasági és pénzügyi ellenőrző szervét, új feladatok elé állítja. Egyfelől az ÁSZ a központi költségvetési törvényjavaslat véleményezése során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az államadósság csökkentésének feltételeit a törvényjavaslat tartalmazza-e, másfelől szisztematikusan ellenőrzi és elemzi az államadósságnak azokat az összetevőit, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a központi költségvetéshez.

Az államadósságot növeli az a térítési kötelezettség, amelyet a központi költségvetésnek akkor kell fizetnie, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) valamelyik tartalékalapjában hiány keletkezik. Ilyen jogcímen az elmúlt években a központi költségvetésnek tízmilliárdos nagyságrendű fizetési kötelezettségei keletkeztek. A tényleges kockázat azonban ennél nagyobb. A központi költségvetésnek ezek a térítési kötelezettségei az MNB alapvető feladatai megvalósításának következményeként keletkeznek, amelyek tekintetében az ÁSZ-nak nincsen ellenőrzési jogosultsága. Az ezzel kapcsolatos kockázatokat az ÁSZ az ÁSZ-törvényben rögzített tanácsadói funkciójának megfelelően egy tanulmány elkészítésével járta körül. A "Monetáris politika költségvetési kockázatai, különös tekintettel az adósságszabályra" című tanulmány kizárólag nyilvános adatokat, információkat használ fel.

Az ÁSZ tanulmányának célja, hogy az elmúlt évek adatainak elemzésével, az összefüggések bemutatásával feltárjuk, milyen okok vezethetnek el oda, hogy a központi költségvetésnek térítési kötelezettsége keletkezik az MNB tartalékainak feltöltésére. "Elemzésünk szerint számos tényező befolyásolja a térítési kötelezettség keletkezésének kockázatát. Ezért a nemzetközi gyakorlat figyelembe vételével olyan kérdéseket fogalmaztunk meg, amelyek megválaszolásával a kockázatok érdemben mérsékelhetőek. Tanulmányunk végén arra is rámutatunk, hogy az MNB tartaléktérítési kötelezettséggel kapcsolatos kockázat eredményesebb kezelése célszerűvé teheti az ún. államadósság-szabály módosítását is" - írják.
(...)

Hangsúlyozzák, hogy e tényezők esetében nem az MNB rossz gazdálkodásáról van szó, és nem is a magyar gazdaság rossz teljesítményéről. Ellenkezőleg a monetáris politikával és a devizatartalékolással kapcsolatos súlyos költségvetési fizetési kötelezettségek éppen akkor jelentkeznek majd, amikor a magyar gazdaság elkezd növekedni. A probléma az, hogy e fizetési kötelezettségek rontják az adósságmutatót, és ezáltal a Költségvetési Tanácsot arra kényszerítik, hogy csak akkor járuljon hozzá a költségvetési törvényjavaslat elfogadásához, ha a folyó költségvetés egyenlege az említett fizetési kötelezettséggel azonos mértékben javul. Ez viszont további - a gazdasági növekedést fékező - megszorításokhoz vezetne, figyelmezet az ÁSZ.

Kiemelik: "Ennek következtében igen komoly a kockázata annak, hogy a forint árfolyamának számottevő és folyamatos erősödése esetén az államadóság-szabályt jelenlegi formájában csak akkor lehet teljesíteni, ha a gazdaság más területein százmilliárdos nagyságrendű megtakarításokat érnek el. Ez természetesen lassítaná a gazdasági növekedést". Mindezek alapján szerintük felmerül tehát a kérdés, hogy nem lenne-e célszerű az államadósság-mutató számítási módját a fenti kockázatok figyelembevételével újragondolni. 



ELKEZDŐDÖTT... RIADÓ! 

2013. február 8., péntek 
Kásler Árpád
Orbán és kormánya vigye a saját családját Ócsára, ne a miénket! A "devizahiteleseket" egy valamitől kell megmenteni, a korrupt állami bűnözőktől.

Sem a Fideszék sem az MSZP-ék ne alkudozzanak a vétlen emberek élete felett. Alig két napja írtam a Frontvonal című bejegyzésemben, hogy ha az események ezt szükségessé teszik akkor előrehozzuk a D-Dayt. Hát előrehoztuk.

2013. február 9-én déltől gyülekező Budapesten, a Kossuth téren. Mindenki öltözzön rétegesen, vastagon, sapka, kesztyű elengedhetetlen, hozzon magával kis hátizsákot a legszükségesebbekkel, hosszú ostromra rendezkedünk be ha szükséges. Csak piros, fehér, zöld zászlókat hozzanak magukkal! Mindenféle pártcsatlakozástól elhatárolódunk. Tiltakozunk a kiadott aljas közlemény ellen, tiltakozunk a magyar nép nyomorba döntése ellen és megvédjük magunkat a bankárok és végrehajtóitól valamint az általuk megvesztegetett állami bűnözőktől.

Miért nem tettek említést az okokról, miért nem említik meg az ezermilliárdokat a Nemzeti Bankból, amit a kisemmizett családoktól harácsoltak be és alig várják, hogy rátegyék a kezüket? Miért nem tesznek arról említést, hogy minden hatályos törvény a "devizahitelesek" mellett szól, miért nem tesznek említést arról, hogy köztörvényes bűncselekményeket követtek el a bankárok, miért nem tesznek említést arról, hogy törvénysértő aljas módon falaznak a hatóságok, hogy ki ne derüljön az igazság?

Azért nem tesznek említést mert részesei és haszonélvezői az egész törvénytelen folyamatnak. Most a "devizahitelesek" megmutathatják, hogy megmentik-e saját magukat, vagy várnak az eszközkezelőre, esetleg Ócsai lakóparki lakásra nyújtanak be pályázatot és megmutathatja az egész nemzet, hogy megértette-e miről van szó?

Mert nem pusztán a "devizahitelesekről" van szó, hanem arról, hogy köztörvényes bűnözők cselekedetei nyomorba taszította az országot és öngyilkosságba ezreket. Közvetetten okozói a gyilkosságoknak. Valójában nemzetpusztító gyilkosok!

Mindenkit értesítsenek, akit tudnak! Értesítsék a külföldre menekülteket, jöjjenek és csatlakozzanak, a fotelforradalom ideje elmúlt. Családanyák és családapák, helyezzék biztonságba gyerekeiket rokonoknál és csatlakozzanak. Ha most nem kényszerítjük térdre ellenségeinket akkor nem marad más hátra, mint a menekülés, a külföldön való cselédkedés, a hontalanság!
Csatlakozzanak!

Én ott leszek! Éjjel és nappal, amíg össze nem gyűlik a sereg!

Kásler Árpád,
2013. február 8. napján, 20 óra 30 perckor 



Fidesz-frakció közleménye:

Kiadó: Fidesz-frakció
OS - A Fidesz-frakció közleménye (1. rész)
Budapest, 2013. február 8., péntek (OS)

A Fidesz-kormány megalakulása után több mint 2,5 évvel kijelenthetjük, a bajba jutott devizahiteles családok nagytöbbségét sikerült megmentenünk a legrosszabbtól, hogy ezrek veszítsék el az otthonukat és kerüljenek utcára. Túl vagyunk a legnehezén. Nem hagytunk senkit mentőöv nélkül, akit a Gyurcsány-Bajnai-kormányok veszélyes gazdaságpolitikája eladósított, devizahitelbe taszított.
Több tízezer család helyzete stabilizálódott és került biztonságba az eddigi intézkedéseknek és törvényeknek köszönhetően. A PSZÁF mai közlése alapján közel minden harmadik jogosult, több mint 102 ezer devizahiteles élt eddig az árfolyamgát lehetőségével, korábban további 170 ezer hiteles élt a végtörlesztés lehetőségével, a Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végig 600 lakást vásárolt, idén pedig akár 10 ezer család megmentésére van keret a programban, sőt a jogosultak köre is bővült. A legnehezebb helyzetben lévők számára pedig már épülnek a házak Ócsán.

Emellett a Fidesz-kormány az elérhető és kiszámítható otthonvásárlás érdekében visszaállította az otthonteremtési kamattámogatást, amelyet az előző szocialista kormányok szüntettek meg.
A magyar lakosság drámai deviza lakáshitel mértéke a szocialista kormányok legsúlyosabb és megbocsáthatatlan öröksége, amellyel 2010-ben, a kormányváltáskor szembe kellett nézni. A szocialisták által magukra hagyott devizahitelesek ezrei csaknem szociális katasztrófát jelentettek az egész társadalomra nézve.

Kiadó: Fidesz-frakció
OS - A Fidesz-frakció közleménye (2. rész)
Budapest, 2013. február 8., péntek (OS)

Túl vagyunk a legnehezén! A lakosság eladósodottsága 2003 óta gyűrűzik, az akkori szocialista kormány ugyanis megszüntette a korábbi - 1988 és 2002 között működtetett - kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket. Aszocialisták korlátozták, majd megszüntették az adókedvezményt, szűkítették a hitelplafont, csökkentették a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölték a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők "sokba vannak az államnak". A Gyurcsány-kormány különösebb korlátozás és gondos "használati útmutató" nélkül zöld utat adott a devizahiteleknek, ezzel együtt olyan mértékben szűkítette és drágította a hitelfelvevők számára a korábbi kedvezményes forinthitelt, hogy a magyar fiatalok, a családalapítók, akik tetőt szerettek volna a fejük fölé, egyszerűen rákényszerültek a deviza alapú hitelekre. 2002 és 2010 között a devizahitelek összege a 140-szeresére emelkedett. Tízezrek létbiztonsága, otthona került veszélybe az esztelen, a magyar emberek biztonságát semmibe vevő szocialista politika miatt. Magyarország nem kér ebből többet.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója

Magyarország kivéreztetése 

február 6, 2013 
civilkontroll.com
Kérjük, hogy ezt a videót ajánld minél több ismerősödnek - Az évszázad banki csalása a deviza alapú hitel. Varga István, az MNB Felügyelő Bizottsági tagja szerint nemcsak az évszázad csalása a banki deviza alapú hitelezés és a szerződések, de még ráadásul számviteli trükközés is folyik. Időt kérek c. műsor, a Kossuth rádióban hangzott el. A felvétel 2011-ben készült, a probléma azóta sincs megoldva! A hivatalos adatok alapján a "devizahitelek" miatt 2013-ig több mint 3000 átvert, becsapott ember vetett véget önkezűen az életének! 

Megszámlálhatatlan család kerül az utcára, honfitársaink százezer szám hagyják el az országot a megélhetés és a munka reményében....A Magyar kormány és a parlament az "ellenzékkel" együtt gyakorlatilag impotens módon szinte tétlenül szemléli az eseményeket. Gyakorlatban a szavak szintjén foglalkoznak ezzel a csalással, de törvényekkel nem gátolják meg a bankok, és a mögöttük álló pénzügyi csoportok hazai térnyerését és tulajdonszerzését. Az Idegen tőkés pénzügyi csoportok csellel és csalással gyakorlatilag egyetlen puskalövés nélkül foglalják el már a magántulajdonokra is....

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ZS3MyCoElXs 

Magyarország kivéreztetése

Csányi simította el Orbánék és a bankok újabb ütközeteit

A végtörlesztés miatti hidegháborús hangulatot látványos béküléssel, majd a múlt héten egy megállapodás aláírásával zárta le a kormány és a Bankszövetség. Ahogy a békülésben, úgy a megállapodásban is kulcsszerepe volt Csányi Sándornak. Az [origo] információi szerint négy konkrét ügy miatt is meghiúsulhatott volna az egyezség, ha az OTP vezére nem járt volna közben Orbán Viktornál a bankok érdekében.
Forrás: MTI/Kovács Tamás
Patai Mihály a Bankszövetség elnöke és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

"Megfelelő helyen volt, megfelelő időben, és megfelelő embereket ismert" - ezt mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke Csányi Sándorról, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójáról, amikor Matolcsy György  nemzetgazdasági miniszterrel közösen bejelentették a devizahiteleseket mentő legújabb csomag részleteit. Patai szerint ezért köszönet jár Csányinak, már csak azért is, mert "nagyon nehéz, de végül nagyon sikeres tárgyalássorozaton" lett így túl a Bankszövetség és a kormány.
Amint arról az [origo] korábban beszámolt, a bankok és a kormány közötti kapcsolat minőségének alakulásában Csányinak már eddig is döntő szerepe volt. Részben az OTP-vezér tevékenységének eredménye volt, hogy a végtörlesztési lehetőség után kialakult hidegháborús hangulat feloldódott, november elején újrakezdődött a párbeszéd a bankszektor és a kormány között, és a felek elhatározták, hogy közösen keresnek megoldást a devizahitelesek terheinek könnyítésére.
Újabb Csányi-Orbán találkák
Az új mentőcsomag viszonylag gyorsan, négy hét intenzív munka után készült el, de amint azt az [origo]-nak a banki munkacsoport több névtelenséget kérő tagja elmondta, az egyeztetések egyáltalán nem mentek simán, és a tárgyalások több ízben holtpontra jutottak. Ezeken a holtpontokon pedig ismételten Csányi Sándor volt az, aki befolyását és a köztük lévő személyes kapcsolatot is latba vetve közbenjárt Orbán Viktornál.
A banki munkacsoport tagjaitól származó információink szerint az elmúlt hetekben sor került több ilyen Orbán-Csányi találkozóra is, amelyek eredményeként "hol lassabban, hol gyorsabban, de mindig megváltozott a felek véleménye", és bár olyan momentum is akadt, amikor néhány bank képviselője azonnal fel akart állni az asztaltól, és szó nélkül megszakította volna a tárgyalásokat, végül elsimultak a megállapodást gátló ellentétek.
Négy töréspont
A november elején elkezdődött háttérmunkálatok és egyeztetések során legalább négy olyan vitás pontot azonosítottak forrásaink, amelyeken kis híján elcsúszott a megegyezés. Az egyik ilyen intézkedés az volt, amikor a kormány november 24-én megteremtette annak a lehetőségét, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentesen támogassák fejenként 7,5 millió forintig dolgozóikat a kedvezményes végtörlesztésben.
Csányit külön meghajolva üdvözölte Orbán, amikor a bankvezetőkkel találkozott december 16-án
"Az nagyon durva volt" - emlékezett vissza a banki munkacsoport egyik tagja, aki szerint a külföldi tulajdonú bankok azonnal fel akartak állni a tárgyalóasztaltól. "Nem pánik volt, csak felhördülés" - fogalmazta meg egy másik forrás, aki szerint az külön felbőszítette a banki feleket, hogy ez a jogszabály-módosítás el is volt bújtatva, és csak néhány nappal később, a sajtóból értesültek róla az érintettek is.
"Úgy nem lehet együttműködni, hogy a szektor az újságokban olvassa először ezeket a dolgokat" - mondta el egyikük, aki szerint ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábbi ígéreténekegyértelmű megszegéseként élték meg a tárgyalóasztal banki képviselői. Matolcsy a békülés bejelentésekor vállalta, hogy a kormány nem hoz a bankok bevonása nélkül a devizahiteleseket érintő újabb döntést. A bankok végül túltették magukat ezen az epizódon, az új szabályt a kormány nem vonta vissza, de a december közepén aláírt mentőcsomag részeként ígéretet tett arra, hogy finomítja a feltételrendszert, és ezáltal szűkiti azok körét, akik ily módon élhetnek a végtörlesztéssel.



Nem engedtek a jogi lépésekből
Egy másik holtpontra azt követően jutottak a tárgyalások, hogy a kormány megpróbálta rávenni a bankokat arra, mondjanak le azokról a jogi lépésekről, amelyeket a végtörlesztéssel szemben tettek vagy helyeztek kilátásba hazai és nemzetközi fórumokon. Ez esetben a kormány elszántságát puhította meg Csányi közbenjárása, így a kormány végül visszavonulót fújt, és folytatódtak az egyeztetések.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása az új megállapodás aláírásán
Komolyan megakasztotta a tárgyalásokat Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetőjének egyik módosító indítványa is, amelyet az alkotmány átmeneti rendelkezéseihez nyújtottak be. A képviselők november 21-én azzal a javaslattal éltek, hogy ha az Európai Bíróság a jövőben az uniós joggal ellentétesnek találja például a devizahitelek végtörlesztését, és a bankoknak okozott kár megtérítésére kötelezi az államot, akkor a kormány - akár a bankokra is - különadót vethet ki. Ezen a ponton megint Csányi Sándor közbenjárására volt szükség, igaz, arról, hogy pontosan milyen ígéretet sikerült elintéznie, nem számoltak be forrásaink. A banki tárgyalók azonban végül elfogadták a helyzetet, és tovább haladtak a tárgyalások.
Bankközi konfliktusok
A negyedik holtpontot pedig az úgynevezett növekedési paktum előkészítése váltotta ki a banki munkacsoportból származó információink szerint. Itt elsősorban nem a kormány és a teljes bankszektor között támadtak nézeteltérések, hanem a bankszektoron belüli különböző érdekek kerültek élesebben a felszínre. A növekedés ösztönzését a kormány akarta mindenáron beépíteni a csomagba, erre már november elején utalt Matolcsy György, amikor azt mondta, hogy az együttműködés a Bankszövetséggel "a növekedési fordulat pénzügyi forrásokkal történő megalapozását célozza", mert "a gazdasági növekedéshez szükség van a banki hitelezésre".
A névtelenséget kérő források szerint a növekedési paktummal leginkább a külföldi tulajdonú bankoknak volt problémájuk, az utóbbi hónapokban ugyanis éppen abba az irányba tettek lépéseket, hogy - válaszul a válságra és a magyar kormány intézkedéseire - leépítsék a hitelportfóliójukat. A konfliktust végül itt is sikerült elsimítani: a bankok belementek abba, hogy ösztönző elemként a javaslat a programban maradjon. A mentőcsomag végső formájában tehát ennek az elvárásnak nincs kötelező érvénye, amely bank nem bővíti a hitelezését, az legfeljebb nem csökkentheti a különadóját.


Csak a disznónak adott moslék a veszélyes hulladék! 

Nem volt veszélyes hulladék a vörösiszap - akkor igyanak belőle 

2013, február 8 - 17:33 MTI - 
barikad.hu
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) helyesen sorolta be a nem veszélyes hulladékok közé a vörösiszapot - mondta az engedélyező környezetvédelmi szakhatóság korábbi igazgatója a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken pénteken.

A bíróság Kling Istvánt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség korábbi igazgatóját hallgatta meg tanúként, aki tíz évig, 2009 áprilisáig irányította a hatóság munkáját, akkor is, amikor a cég működéséhez szükséges egységes környezethasználati engedélyt (EKHE) 2006-ban kiadták. 

A tanú azt mondta: a felügyelőség munkatársai többszöri ellenőrzéseik során rávilágítottak arra, hogy a Mal nem követett el jogszabálysértést a vörösiszap kezelésében és tárolásában. Úgy vélte, hogy a cég engedélyezése és ellenőrzése a ráfordított órák alapján hatóságilag "kézben volt tartva", kollégái a legjobb tudásuk szerint jártak el.

Utalt arra, hogy a jogszabályi környezet nem volt egyértelmű. Jelentős változást jelentett a hulladékok besorolásáról szóló jogszabály változása az uniós jogharmonizáció miatt, mert az új törvény 2004-ben a hulladékok besorolását az engedély kérelmezőjére bízta - mondta a tanú. Problematikusnak nevezte a veszélyes hulladék megítélésének kérdését és azt, hogy mikortól számít hulladéknak a vörösiszap. Szerinte a jogi szabályozással egészen 2010 decemberéig nem fért össze a kérdéskör értelmezése, mert a technológia részeként, folyamatos ülepítő-tározóként használt létesítmény nem lerakó.

A tanácsvezető kérdésére, hogy mit tekintettek az engedélyezéskor besorolandónak, a már meglévő tározókban lerakott anyagot vagy a működő X-es kazettában tárolt folyékony "elegyet", azt válaszolta: a lerakandó vörösiszapot. "Azt kértük, hogy (a Mal) sorolja be a vörösiszapját" - fogalmazott, de részletes választ nem tudott adni arra, honnan származó minták alapján történt a besorolás.

Kling István kitért arra, hogy az EKHE a levegő-, víz- és talajvédelem mellé nem integrálta a vízjogi engedélyezést, mert azt a jogalkotó önálló jogintézményként tartotta meg. Azt mondta, arról a jogértelmezési problémáról a katasztrófa előtt nem volt tudomása, hogy a bányászatról szóló uniós irányelv alapján a vörösiszap-tározót 2007-től bányászati hulladéklerakónak kellett volna tekinteni. Az irányelv átültetésekor a törvényi szabályozás ellentmondott a végrehajtási rendeletnek, mert a bányászatról szóló törvény kizárólag a bányaterületen felhalmozott hulladékra vonatkoztatta a törvény hatályát. Hozzátette: 2010 decembertől került a bányakapitányság hatáskörébe a vörösiszap-tározók működésének felügyelete.

Az okokat firtató kérdésre a tanú azt válaszolta, hogy az irányelvek átültetésének joga a minisztériumokhoz került, nem volt eljárás, ahol ez kiderülhetett volna. Az ügyész kérdésére azt válaszolta, hogy a vörösiszap tetején lévő retúrvizet a technológia részének tekintették, ezért nem kellett a hulladékok közé besoroltatni. Szerinte a Mal által az engedélyhez megadott határértékek ellenőrzése nem volt kötelezettségük. Az ügyész kérdésére kifejtette: azt jogszabály zárja ki, hogy egy lerakó vízjogi létesítmény és hulladéklerakó is legyen egyszerre.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt 15 emberrel szemben emeltek vádat, a tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött. A büntetőper február 19-én újabb hatósági tanúk meghallgatásával folytatódik. 

Túl volnánk a nehezén? - Az MSZF kétségbe vonja a FIDESZ állítását 

Budapest, 2013. február 9. szombat
 MSZF SZK

Sajtóközleményben reagált szombaton a Magyar Szociális Fórum Hitelkárosultakkal foglalkozó felelőse a FIDESZ kommunikációs igazgatójának arra a pénteki közleményére, amely szerint "a devizahitelesek túl vannak a legnehezén". Czöndör Gyula szerint a Hitelkárosultak csak egy töredékének az ügye rendeződött, ellentétben Kocsis Máté állításával.

"Sajnálattal kell tájékoztatnunk Kocsis Máté urat, a Fidesz kommunikációs igazgatóját - írja Czöndör -, hogy kizárólag azok ügye lezárt, akik képesek voltak a végtörlesztésre. Ezek között számos jól kereső országgyűlési képviselő, közülük is számosan a kormánypárthoz tartozóak.

Ha a nemzet végveszélybe kerül, mert átszakadt a gát és megsemmisítéssel fenyegeti az ország lakóinak majd negyven százalékát, akkor nem azzal kell foglalkozni elsősorban, hogy kik a felelősök a rosszul megépített töltésekért, hanem a kormánynak halaszthatatlanul a bajba jutottak segítségére kell sietnie.

A közleményben közölt számok, arányok nagyon felületesek és közel sem tükrözik a valós helyzetet. Akkor sem, ha azt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete adta ki. Azért nem, mert a hitelesek csak egy szűkebb csoportjával számol. Azokkal, akik ténylegesen lakásvásárlási deviza alapú jelzáloghitelt vettek fel. A bankok által rászedett polgárok száma azonban ennek a létszámnak a többszöröse, mivel ingatlanvesztéssel kell számolniuk azoknak is, akik szabad felhasználású hitelt vettek fel, és azoknak is, akik ilyen konstrukcióban gépkocsit vásároltak. Ezeknek a hiteleseknek a száma jóval meghaladja a milliót, amely mögött mintegy további három millió családtag is érintett.

Azt gondoljuk, hogy a kormányzópárt tisztában volt ezekkel a tényekkel, amikor az emberek felhatalmazását kérte a kormányzásra. Akkor vállalta azt is, hogy kijavítja az előzőek súlyos hibáit, mulasztásait. A társadalom ehhez adta bizalmát.

Bizonyára tudatában vannak annak is - mint ezt már többen kifejtették a frakcióból és a koalíciós párt soraiból -, hogy a politikai hibán túl a bankokat is komoly bűnök terhelik. Kapzsiságuk, profit éhségük nagymértékben hozzájárult milliók megtévesztéséhez. Az Önök soraiban található végtörlesztők felidézhetnék azokat az eseményeket, amikor ők maguk is ilyen hitel felvétele mellett döntöttek. Őket a kormány kimentette a végtörlesztéssel.

Ezzel tulajdonképpen diszkriminálta azokat, akik erre nem voltak képesek. Az árfolyamgáttal pedig kár dicsekedni, mert nem oldja meg a hitelesek problémáit, csak elnyújtja a szenvedésüket.

A bankok, hitelközvetítők, végrehajtók, közjegyzők ámokfutását ezrek halála szegélyezi.

Felelős politikai erő ezt nem nézheti tétlenül, hanem azonnal a további károk elhárításába kezd. Majd ha elhárult a vész, akkor kell megkeresni és számon kérni a felelősöket" - áll az MSZF szervezőjének válaszlevelében. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tisztelt Barikád!
"Nem volt veszélyes hulladék a vörösiszap - akkor igyanak belőle!" című cikkük szerint továbbra is csak a mismásoló ködösítés zajlik!

A vörösiszap-tározóba AZ EREDETI TECHNOLÓGIA SZERINT csakis vörösiszap kerülhetett.

Az üzemi technológiában részt vevő ERŐS LÚG nem kerülhetett a "lerakóba", mert az iszap "lerakása" előtt mindig visszanyerték, és ugyanaz a lúg újra és újra részt vett a technológiai folyamatban.

A lúg nélkül "lerakott" vörösiszap VALÓBAN nem volt "veszélyes" hulladék, legfeljebb ha sok éven át belélegezték a szél-fújta porát! Ezt megelőzhette, ha kevés vízzel nedvesítették.

A lúg nélkül a lerakott vörösiszap elszikkadt volna, mint valami "salakhegy", és sosem "ömlött" volna ki a tározóból!

Egyértelműen az üzem vezetői felelősek a tragédiáért, mert az ő akaratuk ellenére nem történhetett volna meg, hogy kb. az utóbbi két évtizedben NEM NYERTÉK VISSZA A LÚGOT a tározóba irányított vörösiszapból, így az már nagyon is veszélyes hulladékként gyűlt az eredetileg nem arra engedélyezett tározóban!

Egyértelműen az üzem vezetői felelősek amiatt is, hogy a saját üzemük dolgozóit NEM VILÁGOSÍTOTTÁK FEL arról, hogy mennyire veszélyes lúggal is dolgoznak, amely ellen a vászon "védő"kesztyű NEM VÉD MEG, mert a lúg átáztatja, és kesztyűn belül marja le kezükről a bőrt, a húst. (Bőr-átültetéses műtétek hegei bizonyítják az üzem vezetőinek felelőtlenségét a saját dolgozóik egészségkárosításai miatt!)

Egyértelműen az üzem vezetői felelősek amiatt, hogy a dolgozókat nem oktatták ki és nem látták el a lúgot azonnal semlegesíteni képes SAVVAL (ECETTEL), hogy rögtön kéznél legyen, amikor a lúg rácsöppen a bőrükre! A szemük védelmére szintén kellett volna maguknál hordani - jóval nagyobb higítású - savat.

De még a tragédia bekövetkezte után sem álltak elő az üzem VÉTKES vezetői azzal, hogy az emberek NE CSUPÁN VÍZZEL próbálják lemosni magukról a vörösiszapos LÚGOT, mert a lúg belemart a bőrükbe, és csak savval lehetett volna megakadályozni, hogy lemarja a húsukat is!

Az üzem külső ellenőrzése vajon kiterjedt-e arra, hogy "mitől folyik" a zagy a tározóba: csak vizes hordozóközegtől-e, vagy a lúgot is benne hagyták?!
Ha nem volt elég alapos az ellenőrzés, akkor nyilván az ellenőrök is felelőssé tehetők.

De van itt még egy veszélyeztető tényező, amelyről bizonyára a bíróságokon sem mernek sok szót ejteni: az uralkodó politika, amely elszántan a nyugat prédájává tette hazánkat!

A magyar biztonságtechnikai és környezetvédelmi szabályok mindig szigorúbbak voltak a nyugatiakénál, ezt állíthatom visszamenőleg 48 év óta, amikor az Olajtervben mérnökként dolgozni kezdtem. A lazítás, a fegyelem és az előírások gyengítése nagyjából a nyugat intenzívebb majmolásával kezdődött, kb. negyed évszázada. Miért legyünk itthon annyira szigorúak, ha nyugaton ezt meg ezt megengedik?! Üzleti tárgyalóink kedvezni akartak nyugati partnereiknek, rugalmasságot mutatva tetszeni akartak nekik, és lazán megígérték, hogy jó, majd "felmentést kérnek" a hazai szabványok alól, a nyugatiak kedvéért.

Nem tudom, pontosan mi történt a vörösiszappal kapcsolatban, mikortól hagyták benne a lúgot, s mivel nem nyerték vissza, új és új lúgot VÁSÁROLTAK és használtak az üzemi technológiához. Az bizonyos, hogy emiatt az üzem vegyésztechnológusainak a legnagyobb a felelőssége, hiszen kötelességük lett volna MEGTAGADNI az együttműködést az eredeti - biztonságos - technológiától való eltérés veszélyeire hivatkozva! Persze, az is lehet, hogy csak így tarthatták meg a munkahelyüket... Emlékszem, hogy egyre inkább a pénzzel rendelkezők politikai döntése uralkodott a lelkiismeretes műszakiak szakmai tudása felett...

Az igazsághoz MINDEZ hozzátartozik. De a sajtó mindezt miért nem közli? Talán mert a vétkesek felelősségét "van hivatva" takargatni?!
Kincsesné Salca Mária
ny. mérnök 

Itthon: Zsidó rendezvény zsidó vendégekkel: a Mi országunk! 

2013. február 08. 18:35 
Hunhír.info
A Mi országunk címmel indul új sorozat a zsidó értelmiség egyik központjában Bálint Házban, az első beszélgetést szombat este rendezik, a vendég Alföldi Róbert. A vendéglista is beszédes: zsidók beszélgetnek egymással a Mi országunk címmel Magyarországon. Ezek szerint a kulturkampfos zsidók a saját országukat antiszemitázzák ? Mi lehet akkor Izraelben, ahol többségbe vannak? fullantiszemitizmus?

Fodor Natália, a Bálint Ház sajtóreferense az MTI-nek pénteken elmondta: a beszélgetések házigazdája, szerkesztője Csáki Judit egyetemi oktató, kritikus.

A tervek szerint havonta egy alkalommal jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház leköszönő igazgatója lesz szombaton. Március 23-án Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, április 4-én Majtényi László alkotmányjogász lesz a beszélgetőtárs. A meghívást eddig elfogadó vendégek között van Presser Gábor zeneszerző, Esterházy Péter, Závada Pál és Parti Nagy Lajos író, György Péter esztéta és Radnóti Sándor irodalomtörténész.

Akkor nem tudjuk, most hogy is van ez? Izraelről beszélgetnek, vagy Magyarországon Mi országunk címmel diskurálnak egymással a zsidó értelmiségiek? Muszáj mindig provokálni? Ráadásul a fentiek közül jó pár úriember éppen arról híres, hogy mennyire szereti Magyarországot - gyalázni itthon és a világban. 


A LEGNAGYOBB HAZAÁRULÁS? 



Rogán Antal, Fidesz képviselőcsoport vezető elárulta (HÍR Tv, 2013. 02. 05., de. 11 óra 45 perc, Rendkívüli Hírek), hogy az új "ALAPTÖRVÉNYÜKKEL éppen úgy hatályon kívül helyezték az 1222-es ARANYBULLÁT, mint az 1949. évi XX. Törvényt, a korábbi Alkotmányt és módosításait".

Ha igaz, amit Rogán előadott, akkor végkép elárulták Magyarországot, mert a "Szent Korona", mint alaptörvény legfontosabb törvénye az ARANYBULLA, ami szerint valamennyi magyarországi terület örökös tulajdonosa a Magyar Nép, az uralkodóktól függetlenül.

Lásd: Vesztergám Miklós: "Az első lépcsőfok A SZENT KORONA TANHOZ". (Kiadja: a "VESZT-ABLAK Bt.", elektronikus cím: 
vesztergam@gmail.com, telefon: +36 70 534 9469


Laurent Louis belga képviselő leleplező beszéde... 

Videó:
http://www.facebook.com/laurent.louis.mld?ref=ts&fref=ts 

Laurent Louis belga képviselő leleplező beszéde... (Köszönjük Laurent Louis!) http://www.youtube.com/watch?v=3K0eeajMhwM
Köszönöm Önnek, Elnök úr! Tisztelt miniszterek, tisztelt kollégák!

Belgium valóban a szürrealizmus országa. Ma reggel a sajtóból értesültünk arról, hogy a belga hadsereg nem tud néhány radikális hitű szélsőséges katonával megbirkózni, akik saját törvényeik szerint élnek, és a jogi eszközök hiányában nem távolíthatók el. Ugyanakkor úgy döntünk, hogy segítünk Franciaországnak a "terror" elleni háborújában, és logisztikai segítséget nyújtunk a Maliban indított hadműveletéhez.

Mit meg nem teszünk, hogy harcoljunk a határainkon túli terrorizmus ellen? Csak remélem, arra figyeltünk, hogy ne küldjük a sokat emlegetett belga iszlamista katonákat Maliba, a terrorista-ellenes hadművelethez!

Látszólag viccelek, de ami most zajlik a világban, attól egyáltalán nem tudok nevetni. Nem tudok nevetni, mert a nyugati országok vezetői minden kétséget kizáróan hülyére veszik az embereket annak a sajtónak a segítségével és támogatásával, amely mára már nem más, mint az uralkodó hatalmak propagandájának eszköze.

Egyre gyakoribbakká válnak szerte a világon a hadműveletek és a rezsimek összeomlása. A preventív háború elfogadottá vált. És most már a demokrácia és a terrorizmus elleni harc nevében államaink jogot adnak saját maguknak arra, hogy a független országok szuverenitását megsértsék, és törvényes vezetőket buktassanak meg.

Említsük csak meg Irakot és Afganisztánt, az amerikaiak hazug háborúit. Később jött Tunézia, Egyiptom, Líbia, ahol az Önök döntéseinek köszönhetően országunk ott lehetett a "frontvonalban", és részt vehetett az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben, ahol minden esetben haladó és mértékadó rendszereket buktattak meg, hogy aztán iszlamista rezsimekkel váltsák fel, és - hát nem fura? - Első lépésük a Sharia törvény engedélyezése volt.

Pontosan ez történik most Szíriában, ahol Belgium gyalázatos módon finanszírozza az iszlamista felkelők fegyverkezését, akik Bassár el-Aszadot próbálják megbuktatni. Ezért aztán a gazdasági válság közepette, amikor egyre több belga nem tudja már lakását fenntartani, nincs ennivalóra, fűtésre és gyógyításra pénze - Ó igen, már hallom is, hogy milyen mocskos populista vagyok -, a külügyminiszter úgy döntött, hogy kilenc millió eurót kínál fel a szír lázadók számára! Persze megpróbálják elhitetni velünk, hogy ezt a pénzt humanitárius célokra fogják felhasználni... ez egy újabb hazugság!

Mint azt láthatják, országunk hónapok óta csak azon van, hogy a rendre utasítsa az iszlám rendszereket Észak-Afrikában és Közel-Keleten. Ezért aztán amikor azzal jönnek, hogy azért indítanak háborút Maliban, hogy harcoljanak a terrorizmus ellen, hát... nevetnem kell. Ez hazugság! Jócselekedetek látszatát keltve csak azért avatkozunk be, hogy egy kidolgozott újragyarmatosító terv alapján védjük a pénzügyi érdekeket.

Nincs értelme Franciaországnak segíteni Maliban az iszlamista terrorizmus elleni harc nevében, amikor ezzel egyidejűleg iszlamista felkelőket támogatunk a szír elnök, Bassár el-Aszad megbuktatásában, mert azok a Sharia törvényt akarják bevezetni, ahogyan ez Tunéziában és Líbiában megtörtént. Ideje, hogy abbahagyják a hazudozást, és hogy hülyének nézzék az embereket. Ideje elmondani az igazságot.

Amikor iszlamista lázadókat fegyvereznek fel, ahogyan a nyugatnak a múltban fegyverezték fel bin Ládent, az amerikaiak barátját, mielőtt ellene fordultak, a nyugati országok kihasználják a lehetőséget, hogy katonai bázisokat építsenek az újonnan meghódított országokban, miközben hazai cégeket részesítenek előnyben.

Mindennek stratégiai célja van. Irakban az ország olajtartalékaira tették amerikai szövetségeseink a kezüket. Afganisztánban annak óoiuma és drogjai voltak mindig hasznosak azok számára, akik nagyon gyorsan akartak nagyon sok pénzt keresni.

Líbiában, Tunéziában, Egyiptomban, majd ismét Szíriában a cél az volt - és még most is az -, hogy mértékletes hatalmakat megdöntsenek, iszlamista hatalmakkal helyettesítsék azokat, akik nagyon hamar fognak problémákat okozni, és akiket gyalázatos módon fogunk megtámadni, ismét azt színlelve, hogy a terrorizmus ellen harcolunk vagy Izraelt védjük.

A következő célok máris ismertek. Fogadok, hogy néhány hónapon belül ismét Algériára, végül pedig Iránra vetjük a szemünket.

Nemes dolog hadba menni, embereket felszabadítani egy külső agresszor ellen. De egyáltalán nem nemes dolog hadba menni csak azért, hogy az USA érdekeit védjük, hadba menni, hogy az olyan nagyvállalatok érdekeit védjük, mint az AREVA, hadba menni, hogy aranybányákra tegyük rá a kezünket, mert akkor kiderül, hogy országaink támadók és orgyilkosok!

Senki sem mer beszélni, de én nem fogom be a számat! Ha pedig a harcom azt a látszatot kelti, hogy egy olyan rendszernek az ellensége vagyok, amely emberi jogokra hivatkozva a valóságban pénzügyi, geostratégiai és újgyarmatosító érdekeket szolgál, hát akkor legyen!

A rendszer leleplezése a kötelességem, és büszke vagyok erre. Hogy őszinte legyek..., és most bocsánatot kérek a nyersességem miatt, de azt mondom: bassza meg mindenki, az úgynevezett jótét lelkek mind a baloldaliak, mind a jobboldaliak, vagy a középen állók, akik most korrupt hatalmaink talpát nyalják, és akik örömmel fognak engem nevetség tárgyává tenni. Azt mondom, hogy bassza meg mindenki, azok a vezetők, akik úgy játszanak a bombákkal, mint a gyerekek a játszótéren! Azt mondom, basszátok meg ti is, amikor úgy tesztek, mintha demokraták lennétek, miközben semmivel sem vagytok különbek a legutolsó bűnözőktől.

Nem tisztelem jobban az újságírókat sem, akik elszántan nevezik szellemileg visszamaradottnak az ellenzékieket, miközben nagyon is jól tudják, hogy az ellenzékieknek igazuk van.

Végezetül pedig a legmélységesebben megvetem azokat, akik azt hiszik, hogy ők a világ királyai, és akik a törvényeket diktálják, mert ÉN a jó oldalon állok, az igazság oldalán, a minden áron való zabrálás ártatlan áldozatainak oldalán.

Ezért döntöttem hát úgy, hogy egyértelműen ellenzem azt a határozatot, hogy országunkat Franciaország megsegítésére küldjük annak újgyarmatosító hadműveletében. A francia hadművelet kezdete óta meg van magyarázva a hazugság. Azt mondják nekünk, hogy Franciaország csak a mali elnök segítségkérésére reagál. Már majdnem elfelejtettük, hogy ennek az elnöknek nincs legitimitása, és hogy azért került a helyére, hogy a 2012. márciusi puccs után biztosítva legyen az átmenet.

Ki támogatta ezt a puccsot? Ki kezdte el? Kinek dolgozik valójában az átmenet elnöke? Ez az első hazugság! A francia elnök, Francois Hollande azt meri színlelni, hogy azért kell hadat indítani, hogy harcoljanak a dzsihádisták ellen, akik fenyegetést jelentenek (ez nem lehet igaz!) Franciaország és Európa számára! Micsoda aljas hazugság!

Ennek a hivatalos ürügynek a kijelentésével, miközben megragadják a lehetőséget arra is, hogy a lakosságot fokozott terrorista fenyegetéssel ijesztgessék, a Vigipirate-terv megvalósításával vezetőink és a sajtó elképzelhetetlen aljasságot követnek el!

Hogyan mernek ilyenre hivatkozni, amikor Franciaország és Belgium nem habozott dzsihádistákat támogatni és felfegyverezni Líbiában, és amikor ugyanezek az országok továbbra is támogatják a dzsihádistákat Szíriában. Ezzel az ürüggyel stratégiai és gazdasági célokat fednek el.

Országaink már nem félnek attól, hogy következetlennek látszanak, mert mindent megtesznek ennek leplezésére. A következetlenség azonban szemmel látható. Nem holnap lesz az, amikor egy mali állampolgár terrorista cselekedetet fog elkövetni Európában. Nem! Kivéve, ha gyorsan magunk követünk el ilyent, hogy igazoljuk a hadműveletet.

Hát nem mi hoztuk létre szeptember 11-et is azért, hogy igazoljuk az inváziókat, az önkényes letartóztatásokat, a kínzást és az ártatlan lakosság mészárlását? Ezután már nem nagy dolog egy mali terroristát megteremteni! Nem lehet nagyon bonyolult feladat vérszomjas vezetőink számára.

Az elmúlt hónapokban a hadműveletek igazolására volt egy másik ürügy is, az emberi jogok védelme. Ó! Ezt az ürügyet most is fel lehet használni a Maliban indított háború igazolására. De igen! Cselekednünk kell azonban, különben a gonosz iszlamisták bevezetik a Sharia törvényt Maliban, megkövezik a nőket, és levágják a gonosztevők kezét. Ó! A szándék valóban nemes. Nemes és üdvös, az biztos.

De akkor miért, az Isten szerelmére, miért segítették elő országaink Tunéziában és Líbiában az iszlamisták hatalomra jutását, akik úgy döntöttek, hogy bevezetik ezt a Sharia törvényt ezekben az országokban, amelyek még nem is olyan régen még modern és haladó országoknak voltak tekinthetők? Arra bátorítom Önöket, kérdezzék meg azokat a fiatal tunéziaiakat, akik elindították a forradalmat Tunéziában, elégedettek-e a jelenlegi helyzetükkel? Ez semmi más, csak képmutatás.

A Maliban indított háború célja nagyon is világos. És mivel senki sem beszél róla, ÉN FOGOK.

A cél az, hogy harcoljunk Kína ellen, és lehetővé tegyük amerikai szövetségesünk számára, hogy megerősítse jelenlétét Afrikában és a Közel-Keleten. Ez rejlik az újgyarmatosító hadművelet mögött. És majd látni fogják, amikor a hadműveletnek vége, Franciaország természetesen megőrzi a Maliban létrehozott katonai bázisokat. Ezek a bázisok az amerikaiak számára is hasznosak lesznek. ezzel egyidejűleg pedig - ahogyan mindig is így volt - a nyugati nagyvállalatok zsíros szerződésekre teszik rá a kezüket, hogy megint megfosszák az újragyarmatosított országokat jólétüktől és nyersanyagaiktól. 
 
Francia katonák bevetés előtt Maliban (fotó: MTI, Jerome Delay)

Tegyünk tiszta vizet a pohárba: ennek a hadműveletnek a legnagyobb haszonélvezői a francia óriásvállalat, az AREVA tulajdonosai és részvényesei lesznek, akik évek óta próbálnak megszerezni egy urániumbányát Faleában, a Bamakótól 350 km-re fekvő, 17.000 lakosú városban. És nem tudom miért, de ösztönöm azt súgja, hogy nincs már nagyon messze, és az AREVA ki fogja termelni azt a bányát! Nem tudom, de van egy ilyen benyomásom.

Tehát szóba se kerülhet az, hogy én részt vegyek ebben a bányászati kolonizációban, ebben a modernkori gyarmatosításban. Akik pedig kételkednek a fentiekben, kérem őket, hogy olvassanak többet Mali gazdaságáról. Mali jelentős aranytermeléssel rendelkezik, de nemrégiben kiderült az is, hogy világszínvonalú lehetőséget kínál az urániumbányászatra. Milyen különös! Egy lépéssel közelebb az Irán elleni háborúhoz, ez nyilvánvaló.

Mindezen okok miatt, és mert nem akarok a ránk erőltetett hazugságok csapdájába esni, úgy döntöttem, hogy nem támogatom a Maliban végrehajtandó beavatkozást. Ezért én ellene fogok szavazni. És azzal, hogy ezt teszem, következetes maradok, hiszen sohasem támogattam a múltan a Líbiában vagy Szíriában elkövetett bűncselekményeinket, és így az egyetlen olyan parlamenti képviselő vagyok az országban, aki a be nem avatkozás és a homályos érdekek ellen folytatott harc mellett ált ki.

Valóban úgy gondolom, hogy ideje véget vetni az ENSZ-ben vagy a NATO-ban való részvételünknek, és kilépni az Unióból, ha Európa a béke fenntartása helyett szuverén országokat támad, bomlaszt és emberi érdekek helyett pénzügyi érdekeket véd.

Végezetül felhívom kormányunk figyelmét arra, hogy emlékeztesse Hollande elnököt azokra a kötelezettségekre, amelyeket a genfi egyezmény támaszt a hadifoglyok bánásmódjával kapcsolatban. Mély megdöbbenéssel hallottam a televízióban a francia elnök szájából, hogy szándéka az iszlamista terroristák "elpusztítása", igen, "elpusztítása".

Nem akarom tehát azt, hogy a Mali rendszer ellenzékét szavakkal minősítsék - napjainkban mindig kényelmes megoldás iszlám terroristákról beszélni -, és így megszeghetik azokat a kötelezettségeket, amelyeket minden demokratikus államnak tiszteletben kell tartania, amikor a hadifoglyokkal való bánásmódról van szó. Ezt a tiszteletet várjuk el az emberi jogok szülőföldjétől.

Zárásként hadd emeljem ki azt a tényt, hogy milyen könnyedén vonulunk hadba. Először is a kormány a parlament beleegyezése nélkül cselekedik. Úgy tűnik, joga van erre. Gépeket, embereket küld Maliba. A parlament azután reagál, amikor pedig ezt teszi, mint a mai napon, nos, az intézmény összes tagjának csak egyharmada van jelen. Még kevesebben, ha figyelembe vesszük a franciául beszélő képviselőket.

Ez bűnös nemtörődömség, ami nem igazán lep meg, tekintve, hogy a parlament bábokból áll, akik politikai pártok parancsainak vetik alá magukat. Köszönöm!

Kapcsolódó:
   
Magyar katonák készülnek Maliba
   
Katonák és ralisok a Mali-válsággócban 

Vladimir Bukovsky: Az EU és a Szovjetunió összehasonlítása 


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=dsq7_epNKPo 
Nem igazán érthető a számomra, hogy miután végre eltemettük ezt a Szovjetunió-nak nevezett monstrumot, egy másik, hozzá nagyon hasonló monstrumot, az Európai Uniót, éppen most építsenek fel. De mégis mi ez az Európai Unió pontosan?

Talán ha összevetjük kicsit a szovjet verzióval, abból megkaphatjuk a választ.

Nos, a Szovjetuniót 15, soha meg nem választott ember irányította, akik egymást nevezték ki a pozíciókra, és akik nem tartoztak elszámolással senki irányába. Az Európai Uniót két tucat, soha meg nem választott ember irányítja, akik egymást nevezik ki a pozíciókra, titokban találkozgatnak, és nem tartoznak elszámolással senki irányába, és akiket semmi lehetőségünk leváltani.

Erre persze valaki azt mondhatja: De hát az EU-nak van egy megválasztott parlamentje! Nos a Szovjetuniónak is volt egy parlament félesége, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Annyi volt a dolga, hogy lepecsételte a politikai döntéseket, amiket fent meghoztak. Pontosan annyi, mint az Európai Parlamentnek, ahol a kamarában a felszólalási idő csoportonként limitált, és legtöbbször 1 percre korlátozódik felszólalónként.

Az EU-ban több száz, és ezer eurokrata van, mindegyik hatalmas fizetéssel, személyzettel, szolgákkal, bónuszokkal, előjogokkal, egy életre szóló mentelmi joggal... és ezeket csak egyik pozícióból a másikba rakják át, függetlenül attól, jól végzik.e a dolgukat, vagy sem.

Nem pont olyan, mint a szovjet rezsim? A Szovjetuniót erőszakkal tartották fenn, gyakran megszálló katonai csapatok segítségével. Az Európai Uniót ugyan nem katonai csapatokkal tartják fenn, de szintén erőszakkal, gazdasági szankciókkal és fenyegetőzéssel.

Ahhoz, hogy fennmaradhasson, a Szovjetuniónak folyamatosan terjeszkednie kellett. Abban a pillanatban, ahogy nem tudott tovább növekedni, azonnal elkezdett összeomlani. És én gyanítom, hogy az Európai Unió sorsa is ez lesz.

Nekünk azt mondták, a Szovjetunió azért kell, hogy létrejöhessen egy új történelmi közösség, a "szovjet nép". És hogy mindenkinek el kell felejtenie a nemzetiségét, az etnikai tradícióit és a helyi szokásait... Úgy tűnik, hogy az Európai Unióban ugyanez a helyzet. Nem akarják, hogy britek legyenek, meg franciák, egy új történelmi közösséget akarnak, legyen mindenki "európai". Nyomd el minden nemzeti érzésedet, és úgy élj, mint egy multinacionális közösségben. 

A 73 év alatt ebben a szovjet rendszerben több etnikai konfliktus alakult ki, mint bárhol máshol a világon. A Szovjetunió egyik legfőbb célja a nemzetállamok felszámolása volt. És pontosan ezt figyelhetjük meg ma Európában. Brüsszel igyekszik magába olvasztani a nemzetállamokat, hogy ilyenek ne is legyenek többé.

A korrupció mélyen átjárta a szovjet rendszert, egészen legfelülről a legaljáig. És ez az EU-ban sincs másképp. A rendszerbe beletervezett korrupció, amit a régi Szovjetunióban megfigyeltünk, az most az EU-t járja át. Akik felszólalnak ellene, vagy leleplezik, azokat elhallgattatják, vagy megbüntetik. Semmi nem változik.

A Szovjetunióban itt voltak nekünk a gulág-ok. Én úgy látom, hogy az Európai Unióban is van már egy gulág. Egy intellektuális gulág ez, amit "politikailag korrekt"-ségnek neveznek. Ha bárki megszólal nemi vagy faji kérdésben, vagy ha nézetei eltérnek a fent jóváhagyott-tól, akkor azt rögtön kiközösítik. Mindig így kezdődik a gulág, így kezdődik a szabadság elvesztése.

A Szovjetunióban ezt mondták nekünk, hogy egy erős, föderációs állam kell, hogy elkerüljük a háborút. Az Európai Unióban szó szerint ugyanezt mondják. Összefoglalva, mind a két rendszer ugyanarra az ideológiára épül. Az EU nem más, mint a régi szovjet modell, csak nyugati köntösbe öltöztetve.

Sajnálatos, hogy amikor összeomlik - és higgyék el, össze fog -, hatalmas pusztulást hagy majd maga után, és komoly etnikai és gazdasági problémákat. A régi szovjet rendszer nem engedte magát megreformálni, ugyanúgy, ahogy az Európai Unió sem.

De van egy alternatívája annak, hogy két tucat önjelölt hivatalok irányítson Brüsszelből. Úgy hívják: függetlenség. Nem kell feltétel nélkül elfogadnod, amit ők ott neked elterveztek. Meg szokták egyáltalán kérdezni tőled, hogy te akarod-e? Én már éltem egy ilyen rendszerben, és higgyék el nekem, nem működik. 



Székelyföld a New York Timesban 

2013, február 8 - 14:52 
barikad.hu
Terjedelmes cikk jelent meg Székelyföldről az egyik legnagyobb világlap, a New York Times kiadásában. Az International Herald Tribune-ben is Székelyföldről, a helyiek autonómiaküzdelméről írnak, ami a napokban aktuálisabb, mint valaha.

James Montague 
cikkéről tegnap az Ordosz Műhely is beszámolt, alább pedig a barikad.hulefordította az írást magyarra.
Egy küzdelem szimbóluma

Csíkszereda, Románia- Egy kelet-erdélyi fennsíkon elterülő harmincnyolcezres város, Csíkszereda három dologról híres: egyike Románia leghidegebb térségeinek; a sörgyáráról, ahol az ország egyik söre, a Ciuc (Csík) készül; és jégkorongcsapatáról, amely megnyerte a legutóbbi hat bajnokságot.

De a név, mely kék-fehér mezükön virít mégsem Miercurea-Ciuc (Csíkszereda). Szekelyfold, a magyar szó, amely a Székelyek Földjét jelenti, a Magyar Királyság egykori tartományát. A Vákár Lajos jégcsarnok jegén is a csapat magyar neve olvasható: Hoki Sport Club Csíkszereda. A csapat a hazai mérkőzéseken a székely himnuszt énekli magyarul.

A Székelyföld (az eredeti írásban: Székely Föld - H.Á.) nevét egy harcos törzsről kapta, eredete a középkorba nyúlik vissza. Egy magyar többségű terület Románia közepén. A mintegy egymillió-kétszázezer magyar az ország legnagyobb kisebbsége, a lakosság arányának hat százaléka. Az osztrák-magyar birodalom bukása és az első világháború után magyarok milliói "felejtődtek" az ország határain kívül, így Romániában, Szlovákiában Ukrajnában és Szerbiában. A székelyek feltalálták magukat és szembehelyezkedtek a velük szembeni asszimilációs törekvésekkel és nyelvhasználati korlátozásokkal a Nicolae Ceausescu fémjelezte kommunista időszakban.

Az elmúlt két évtizedben a térség magyarjai kampányba kezdtek a szélesebb körű autonómiáért, élükön a csíkszeredai hoki klubbal. Románia inkább futballnemzet, de Csíkszeredában a jégkorong az egyetlen sportág.

A csíkszeredai klub nagyon hasonló, mint a barcelonai focicsapat, amely őrizte a katalán nacionalizmus lángját a Franco-rezsim elnyomó időszakában.

"Kijelenthetem, hogy a sportklub, ez a jégkorongcsapat a székelyek ügyét képviseli" mondja Papp Előd, a klub korábbi elnöke, aki ma helyi politikus. "Ez a jégkorongcsapat képviseli a történelmünket is: az őseink harcosok voltak és a jégkorongnak is harcosokra van szüksége. Mindig is nagyon kevés román játszott a klubunkban".

A jégpályán a csapat 65 éves finn edzője Timo Lahtinen azt mondja, "Ebben a városban mindenki jégkorongozik vagy a hokiról beszél, ez a jégkorong központja Romániában".

Lahtinen kicsit vár, majd helyesbíti önmagát: "Tulajdonképpen, Magyarország".

A csíkszeredai jégkorongcsapat sikere egy problémát is okozott a román jégkorongban. A román nemzeti jégkorongválogatott gyakorlatilag Csíkszeredában jégkorongozó magyarokból áll.

"A nemzeti csapat egésze az én játékosaimból áll, mindannyian beszélnek magyarul"- mondja Lahtinen edző.

Ez az ellentmondás egy kritikus pontra jutott egy 2011-es, Csíkszeredában lejátszott román-magyar meccs alatt. A találkozó után Románia játékosai csatlakoztak ellenfelükhöz és velük együtt énekelték a magyar himnuszt.

"Számos ( feltehetően a bukarestiekre utal - H.Á.) újságíró megörökítette ezeket a pillanatokat és nagy botrány kerekedett belőle" mondja Góga Attila csapatkapitány, aki játszott a román jégkorongválogatottban, de kettős, román-magyar állampolgársága van. "Némileg furcsa lehet nekik, tudom, nehéz lehet nekik megérteni a helyzetünket."

Csak egy himnusz volt, amelyet Góga énekelt.

"Itt mindenki magyar" mondja. "Én magyarul érzek. Kisgyerekkorom óta magyarul beszélek. Tanultam románul is, de a magyar az anyanyelvem."

A kommunizmus bukásával, az elnyomatás évei után a magyar kisebbség esélyt kapott, hogy nagyobb legyen a kulturális és politikai szabadsága.

A lépés, hogy 2010-ben a magyar kormány megadta a kettős állampolgárságot, több régi sérelmet is felélesztett a kelet-közép európai térségben.

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Románia egyik legismertebb magyar politikusa a székelyföldi központú, teljes magyar autonómiáért kampányol, ebben a sportnak fontos szerepe lehet.

"Kulturális elnyomatásban éltünk" mondja Tőkés. "A sportban is. Csíkszeredában ezért is nagyon fontos a magyarság szerepe. A jégkorong ezért a magyar emberek identitásának a része. A sportnak néha ez a feladata egy kisebbség életében".

Tőkés püspökként a Ceausescut megdöntő 1989-es forradalom hőse volt. Amikor a titkosrendőrség le akarta tartóztatni, a gyülekezete ellenállt és ezzel hatalmas tiltakozások kezdődtek a rezsim megdöntéséért.

Tőkés szerint a "románok jó barátok", de nem fogadják el a személyét magyarként.

"Néha magyarul beszélő románoknak neveznek bennünket" mondja Tőkés. "De ez nem igaz. Mi abszolút magyarok vagyunk, a legteljesebb mértékig és értelemben".

Hozzátette: "Ha a Holdon élnénk, akkor is magyarok lennénk. De itt élünk, Erdélyben, Romániában és magyarnak tartjuk magunkat".

A csíkszeredai hokiklub sok helyi üzletembernek és politikusnak is vonzó volt, hogy politikailag hirdessék a Székelyföldet. Bár a csapat otthona a hetvenes években épült, mégis jó állapotban van és a szomszédos hotelben elszállásolhatóak a csapatok is. Belül, a falakon helyi magyar cégek hirdetményei láthatóak, a csíki sörnek kiemelt szerep jut. Az együttes számos trófeája is ott ékeskedik.

Bukarestben, a román fővárosban a jégkorong látott már szebb napokat is. A város fő sportcsarnoka részben el volt árasztva. Minap egy fiatal műkorcsolyázó lány gyakorolt figurákat a részben nedves, vizes területen. Néhány kóbor kutya is van a területen, akik a jégkorong hálókon próbálják átrágni magukat.

"Csíkszeredának helyi politikai és társadalmi érdekei vannak", mondja Marius Gliga, a Román Jégkorong Szövetség technikai vezetője. "Ez egy kisváros. Ha ki akarnak tűnni a többi város közül, fel kell mutatniuk valamit. Ők a sportot választják erre. A térségbeli politikusok a jégkorongcsapatot használják fel maguk népszerűsítésére."

A forradalom előtt Bukarest volt a román jégkorong fellegvára. Románia aranykora a hetvenes és nyolcvanas években volt, ekkor kijutottak az 1976-os és az 1980-as olimpiára is. A hadsereg klubja, a Steaua Bukarest volt a meghatározó együttes.

"A legjobb jégkorongozók játszhattak az együttesben a kötelező katonai szolgálat helyett. Ez jó volt a játékosoknak 18-20 éves korukban és hasznos volt a nemzeti csapatnak is." mondja Gliga, aki pályafutása során centerként jégkorongozott a Steauában.

Azonban a katonai szolgálat alóli felmentés megszűnésével, a labdarúgás bukaresti térnyerésével és a politikusoknak és üzletembereknek köszönhetően Csíkszeredába áramlott pénzek miatt a jégkorong dominanciája a Székelyföldre helyeződött át.

Ma a Steaua árnyéka korábbi önmagának, a bukaresti jégkorongvezetők próbálnak a sportnak többet adni annál, minthogy a főváros a székhelye a jégkorong szövetségnek. Így a román jégkorong kupájának a december végi döntőjét is, amelyen a Csíkszereda találkozott a szintén erdélyi Corona Brassóval, melynek a szurkolói hiába erdélyiek, románul biztatják a csapatukat.

A Csíkszereda a második harmadban már 2-0-ra vezetett, közel érezték már a győzelmet, lobogtak a székely zászlók, a Corona Brassó azonban öt perc alatt fordított, miközben az egyik csíkszeredait két percre kiállították. A Brassó elnyerte a kupát, játékosaik szurkolóik előtt ünnepeltek.

A csíkszeredai szurkolók csalást kiáltottak és románul is szidalmazták többek közt a játékvezetőket is.

"Magyarok vagyunk, de a bírók mindig románok és sokszor azt érezzük, ők nem mindig korrektül vezetik a meccseket" mondja Szikszai László, 22 éves Csíkszereda-szurkoló.

Míg a brassóiak ünnepeltek és átvették a kupagyőztesnek járó serleget a jégen, Lahtinen az alapvonalnál állt és értékelte, miért vesztették el a meccset. Szerinte csapata ma messze nem a legjobb formájában játszott.

Bár a Csíkszereda a kupadöntőt elvesztette, a szurkolók reménykednek benne, a bajnokságot sorozatban hetedszer is megnyerik. A jégcsarnok, a csapat többet jelentenek számukra mint egy szimpla jégkorongegyüttes.

"A kommunista időszakban a helyi lapok sosem Csíkszeredát írtak, hanem Miercurea Ciuc-ot" mondja László, a fiatal szurkoló. Akkoriban ez a hely volt a szentély. Itt szabadon lehetett magyarul beszélni. Bizonyos értelemben ez még ma is így van."
Fordítás: Horváth Ádám 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az olajcsúcs vége? 

2013/02/08 
The Daily Bell - Idők jelei

     20.000 milliárd dollár értékű olajpala lelőhelyet találtak az ausztráliai Coober Pedy városa körül. Coober Pedy körül hozzávetőleg 3,5-233 milliárd hordó olaj található, aminek eredményeként Ausztrália olaj importőrből olajexportőrré válhat. Dél-Ausztrália 20.000 milliárd dollár értékű olajon ül, áll több független jelentésben is, ami azt jelenti, hogy az ország önellátó olajtermelővé válhat. A Brisbane-i Linc Energy két jelentést is kiadott néhány napja, amelyek szerint a próbafúrások és szeizmikus felmérések alapján 3,5-233 milliárd hordó olaj található a Coober Pedy körüli Arckaringa mederben. Amennyiben a nagyobb érték bizonyul helyes becslésnek "az többszöröse Ausztrália olajszükségletének," nyilatkozta Peter Bond, a Linc ügyvezető igazgatója. - 
Forrás 

Mit próbáltak az emberekbe sulykolni eddig? Fogy az olaj és a fogyasztói társadalom fenntartásához drasztikus lépésekre van szükség.

Számos cikk jelent már meg arról, hogy az elit különféle (hol mesterséges, hol hamis vagy eltúlzott) hiánykampányok és hisztériák segítségével próbálja manipulálni az embereket. [Időkjelei: Ami nem jelenti azt, hogy nincs semmi baj a földdel. Az emberiség, és leginkább az uralkodó hatalom soha nem bánt kesztűs kézzel bolygónkkal.]

Az olajcsúcs az egyik legrégibb és legmakacsabb. A piac (vagy hívhatjuk láthatatlan kéznek) megtalálná a módját, hogy több energiát állítson elő, akár több olaj előállításával vagy más energiaforrásból, amennyiben az olaj valóban kifogyóban lenne. Már jó ideje lehetett tudni, hogy itt is egy manipulációról van szó.

Az elit az ilyen és ehhez hasonló félelemkeltő mémeket az emberek irányítására használja. Ezek a mémek alapos megelőző munka eredményeként születnek, a Tavistock vagy hasonló intézményekben, majd tudományos folyóiratokon és elit agytrösztökön keresztül terjednek tovább, hogy azután a fővonalas média segítségével kapjanak nagyobb publicitást, míg végül az ENSZ és társintézményei "kezelik" az ügyet, különféle egyezmények és intézkedések formájában.

Egyes becslések szerint az elitnek kevesebb, mint 6000, a föld különböző stratégiai pontjain elhelyezett szövetségesre van szüksége, hogy bármilyen általuk kigondolt paradigmát létrehozhasson, és csupán néhányuknak kell tudni, hogy mi is történik valójában.

Így működik a rendszer és így képesek bizonyos mértékben titokban tartani ezeket a mesterkedéseket. A XXI. század azonban jelentősen megváltoztatta a játékszabályokat, hála az internetes információs forradalomnak, mert egyre többen jönnek rá, hogy mi is történik valójában és az elitnek egyre keményebben kell dolgoznia a hiánykampányok fenntartásán.

Sok ezek közül összeomlóban van, az olajcsúcs azonban nem könnyen adja meg magát. Néhány további szemelvény a cikkből:

    Mr. Bond szerint komoly esély van az amerikaihoz hasonló olajpiaci robbanásra Ausztráliában.

    A Wall Street Journal arról adott hírt a múlt héten, hogy az Egyesült Államok átveheti Szaúdi-Arábiától a világ elsőszámú olajtermelője címet az idén és mindez az olajpala kitermelésnek köszönhető.

    Az olajpala kitermelésnél új technológiákat alkalmaznak, amely során először függőlegesen, majd vízszintesen fúrnak akár több mint egy kilométer távolságra is az olajat tartalmazó palarétegeken keresztül.

    Az eljárás eleinte rendkívül költséges volt, de a technológia fejlődése igazi olajpiaci fellendülést jelenthet az Egyesült Államok számára.

    Mr. Bond szerint a dél-ausztráliai lehetőségek "hatalmasak" és még ha a becslések alsó határa bizonyul is helytállónak, a 3,5 milliárd hordó olaj rendkívül komoly mennyiség. "Komoly esély van arra, hogy eljött a következő olajpala fellendülés," mondta.

Tehát most már két ország is túlszárnyalhatja Szaúdi-Arábia olajtermelését. Az igazság az, hogy mindig is furcsa volt, hogy a közel-kelet legyen a föld egyedüli komoly olajlerakata. Túl sok a véletlen. Szaúdi-Arábia birtokolta a világ legnagyobb olajtartalékát és emellett hajlandóak voltak kizárólag dollárban kereskedni.

Az olajhiány és a szaúdi együttműködés tette lehetővé a dolláralapú tartalékrendszer kialakítását.

Most azonban, hogy a dolláralapú tartalékrendszer összeomlóban van és a hatalmi elitnek nincs már szüksége a régi felállásra, továbbléphetnek a globális valuta bevezetése felé.

Ezek után egyre másra bukkannak fel az olajlelőhelyek a világon, a kitermeléshez szükséges módszerekkel együtt.

Az olaj, legalábbis részben, egy élettelen anyag, a hiányt viszont az ember hozta létre, mégpedig ugyanazok az emberek, akik most azt mondják, hogy rengeteg olaj áll rendelkezésre csak a kitermelés nehézkes.

Talán miután ma már több ezer oldal foglalkozik Nikola Tesla rejtve maradt felfedezéseivel a térenergiáról, lehet, hogy az elit úgy gondolja, a föld energiatartalékaira vonatkozó valós információk is előbb utóbb napvilágra kerülnek.

Gondoljunk csak bele: Itt vagyunk és élünk. A világegyetem hihetetlen energiákkal rendelkezik, hiányról szó sincs.

Kapcsolódó:
   Az esővízgyűjtésért elítélt férfi megkezdte büntetése letöltését
   Az iráni nagykövet szerint már csak a háború állíthatja meg országát
   Autómosásért akár 6 év börtön is járhat az új szabályzat szerint
   Okos városok - az adófizetők állják saját börtöneik költségeit 


A korábbinál is mélyebbre süllyedhetett a gazdaság 

Vasárnap, 2013. február 10. 11:08 
168 Óra Online
Az előző évinél 110 milliárddal rosszabbul indult az év a költségvetésben, mert kevesebb volt a bevétel, több a kiadás, mint tavaly. Az államháztartás legnagyobb szektora, a központi költségvetés veszteséggel zárta az első hónapot, amire 2008 óta csak egyszer, 2011-ben volt példa.

Nem csak a januárral van baj, hanem a teljes tavalyi évvel az lehet: az örökké növekedést vizionáló Matolcsy György beismerte, hogy 1,5 százalék lehetett a recesszió. Ha a végleges adatok is ezt igazolják, akkor az utolsó negyedévben a korábbinál is mélyebbre süllyedt a gazdaság. Egyelőre csak egyetlen ágazat teljesítményről tudjuk biztosan, hogy siralmas lett: decemberre padlóra került az ipar, ráadásul az év legrosszabb ipari termelési adata volt a tizenkettedik havi, 
írja az Index.

Ezek után felmerül a kérdés: Matolcsy blöff vagy komoly? - hiszen a nemzetgazdasági miniszter hamarosan akár jegybankelnök is lehet. Már barátkoztatják vele a befektetőket, londoni elemzők szerint nagyot nőtt jegybankelnöki kinevezésének esélye, igaz, az erről hétfőn tényként beszámoló Világgazdaság értesüléseit még cáfolták kormányzati körökből.

A hitelminősítők mindenesetre nem rajonganak a Matolcsy nevével fémjelzett gazdaságpolitikáért: a Moody's szerint Magyarország még mindig bóvli, és az is marad.

Kapcsolódó:
   
Orbán: Magyarország jobban teljesített!
   
Orbán: a pénzért meg kell dolgozni 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben Magyarországon egyre fokozódik az antiszemitizmus 

2013-02-10. 11:01 Kuruc.info
A hazai zsidóság Washingtonba, Brüsszelbe és Jeruzsálembe járogat panaszkodni, nemzetközi parazitákat hívnak a nyakunkra a már elviselhetetlen magyarországi, főleg jobbikos antiszemitizmus miatt. Közben Izraelben serényen hirdetik megvételre az izraeliek építette budapesti lakóparkokat. Most éppen az angyalföldi Fóka-öböl mentén fölhúzott izraeli lakópark lakásait kínálják 350 ezer sekelért. 
 
Lakópark a Fóka-öbölben

A Duna Terasz Lakópark lakásait kínálják megvásárlásra izraeli héber nyelvű reklámfilmek az ottani sajtóban és más csatornákon. Megtudjuk belőlük azt is, hogy a több mint kétezer lakóegységből álló lakóparkot Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön húzta föl egy Jiszráél Ben Jákár nevű izraeli vállalkozó, akinek cége portfóliájába Magyarországon további hatezer lakóegység tartozik. A lakópark a dunai Fóka-öböl, az infrastruktúra-fejlesztés keretében kiépített Marina Part mentén van. A reklámfilm ajánlatai közben egy furcsa, fölismerhetetlen, meghatározhatatlan, orosz és héber dal keveréke szól zongorakísérettel.

Videó: 
zsidó lakópark Magyarországon

A luxuslakásokhoz mélygarázs is tartozik, a teraszokról pompás a kilátás a Dunára, a közelben van a metróállomás és a Duna Plaza, 350 ezer sekeltől kezdődően (1 euró = kb. 5 sekel) megvásárolhatók. A vásárlás céljából Izraelből Budapestre látogató potenciális vevőket az eladó cég látja vendégül az Intercontinental szállóban, olvasható a csábító ajánlatok között.

Az izraeli sajtóban és másutt már évek óta hirdetik megvételre vagy befektetés céljából a különböző magyarországi lakóparkokat, pontosabban az ott kínált lakóegységeket. A tendencia azért is érdekes, mert a fölfokozott reklámtevékenységgel párhuzamosan a zsidók az elmúlt hetekben, hónapokban azzal kürtölik tele a világsajtót, hogy Magyarországon már szinte fokozhatatlan szintre jutott az antiszemitizmus. A lakóparkos hirdetéseket és egyéb jelenségeket figyelembe véve az emberben önkéntelenül is fölmerül a gyanú: gazdasági és politikai célzattal folyik itt a magyarországi antiszemita végveszélyről terjesztett hisztéria, vagy ha mégis igaz, akkor teljesen hatástalan például a Jobbik antiszemitizmusa.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info

Kapcsolódó:
- Újabb izraeli elismerés a Jobbiknak: velük foglalkozik az éves antiszemitizmus-jelentés közel egyharmada
- Nemzetközi zsidó fenyegetés a magyar nemzeti oldal ellen - a budapesti kormányzat közreműködésével 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Orbán: Újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot 

2013. február 9., 15:04 MTI-
fidesz.hu
    
Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.

A levélben - amelyet a Facebookon többen is megosztottak - Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. "Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban" - írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. "Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe" - fogalmazott.
    
Ehhez azonban - folytatta a kormányfő - "tudnunk kell egymásról", és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.
    
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt.
    
Hozzátette, a Miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően - mint adatkezelő - megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH), valamint a Magyar Posta Zrt.-vel.
    
A sajtófőnök megerősítette, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.

kapcsolódó
   "Nehéz időben is jó magyarnak lenni"
   Orbán: Elismerték a magyar emberek erőfeszítéseit
   Orbán: Minden megállapodás létrejött 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az amputált lábú asszonyt kizárták az egészségügyi ellátásra jogosultak köréből 

Budapest, 2013. február 10. vasárnap 
MSZF SZK

Kizárták az egészségügyi ellátásra jogosultak köréből azt a mindkét lábára amputált asszonyt, akit László Tamás polgármester utasítására júliusban lakoltattak ki XV. kerületi önkormányzati lakásából. A Budapesti Kormányhivatal azzal indokolta döntését, hogy 
Nagy Lajosné (Emma néni) nem rendelkezik bejelentett lakóhellyel.

Emma néni szombaton átadta a 
Magyar Szociális Fórum szervezőjének az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köréből történt kizárásáról szóló levelet, melyben többek között az áll, hogy "az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság feltétele, hogy az érintett személy belföldinek minősüljön". Belföldinek az a személy minősül, aki bejelentett lakóhellyel rendelkezik - tűnik ki az érvelésből.

Mint ismeretes, kilakoltatása után az asszonyt a XV. kerületi Erdőkerülő utcai átmeneti gondozóban helyezték el, kis unokáját pedig, akit egy hetes kora óta gyámként nevelt, egy átmeneti gyermekgondozóba tették. László Tamás elutasította az asszony kérelmét, hogy elvett lakása helyett másikat kaphasson. Átmeneti gondozóról lévén szó, Nagy Lajosné nem tüntetheti fel állandó lakcímeként. 
Emma néni szívbeteg, infarktuson esett át, februártól mégsem élhet többé az ingyenes egészségügyi ellátás lehetőségével. A hivatal elutasította kérelmét, hogy ne fosszák meg jogosultságától az egészségügyi ellátásra.

Kapcsolódó:
   
Import nyugdíjasok csapolják a magyar tb-kasszát?
   
Újabb brutális bűncselekmény: agyonvertek egy gagybátori férfit 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tánczos Gábor ÁRTATLAN! A cinkos hatalom védi az igazi gyilkos(oka)t 

Tánczos Gábor mellett tanúskodók feltűnően fiatalon haltak meg 

Sun, 2013/02/10 - 10:07 
Szent Korona Rádió
A 11 éves H. Zsófika brutális megölése miatt elítélt - de azóta már szabadult - Tánczos Gábor édesanyja szerint több mint gyanús, hogy a fia mellett tanúskodók közül négyen is fiatalon, tragikus hirtelenséggel haltak meg. 

A rohadt sakter zsidó meg éli az életét Miért nem lehet kiegyenlíteni a számlát a Tiszaeszlári Solymosy Eszter – rel plusz a kamatozó idő , úgy érzem minimum 5 zsidót lábbal felakasztani és jöhet a torokmetszés az arany metszés szabályai szerint fültől fülig.

Április 1-jén lesz a körmendi gyermekgyilkosság 15. évfordulója. A 11 éves H. Zsófikát bestiális kegyetlenséggel ölték meg, a bíróság elítélte Tánczos Gábort, aki 9 év 9 hónapot töltött börtönben.

A fiatalember 2008-ban szabadult, nem húzza meg magát, nem lapít csöndben, újra és újra a nyilvánosság elé áll, hogy ártatlanságát hangoztassa. 

Legfőbb támogatójával, édesanyjával többször kijelentették: nem adták fel, hogy igazukat be is bizonyítsák.

- Több szakértő is kiállt mellettünk, mindamellett rengeteg a nyugtalanító körülmény, és egyre fogy a reményünk - mondta lapunknak Tánczos édesanyja, Gyöngyi. - Azt vettem észre, hogy a fiam mellett tanúskodók közül többeket feltűnően fiatalon érte a halál. Nem akarok vádaskodni, nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, mindenesetre tény, hogy négy tanú már nincs az élők sorában. Hárman balesetben, egyikük pedig tragikus hirtelenséggel hunyt el. A karambolokat diszkóbalesetekként vizsgálták. A tanúk haláláról a helyi újság gyászrovatából értesültem. Egyikük sem érte meg a 40 évet - sorolta aggasztó információit az anya, aki nem akarta közölni az áldozatok nevét.

Az egyik beazonosított tanú egy vállalkozó, aki 1998-ban a gyilkosság színhelye közelében lakott. Zsófi torkát egy szerdai napon vágta át gyilkosa. A vállalkozó tanúvallomásában azt mondta, hogy az azt megelőző hétfőn és kedden, sőt a gyilkosság napján is gyanús autókat látott parkolni a ház előtt. A férfi 2003-ban halt meg, 39 évesen.

A másik tanú 1998-ban még gyermek volt, többször együtt játszott Zsófival a ház előtti játszótéren. Ő a gyilkosság napjáról tett vallomást a rendőrségen. Balesetben vesztette életét.(Borsonline)

Kapcsolódó:
    Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet I. rész teljes terjedelemben
    10 év után: Fordulat állhat be Tánczos Gábor ügyében?
    Körmendi gyermekgyilkosság: a valódi tettes is megvan, de titkosították az ügyet 50 évre
    Perújítást kezdeményezne Tánczos Gábor
    Tánczos-ügy: saját szakértője ellen fordult a rendőrség 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Fidesz: arrogancia mindhalálig? 

2013.02.09. 23:44 kard.blog

A KARD értesülése szerint az eheti gyulai Fidesz-frakcióülésen szóba került a párt választási stratégiája, amelyben a kormányzati "sikertörténetek" sulykolása mellett figyelmet fordítanának a stílusra is: kevesebb arc, kevesebb arrogancia jobban állna nekik, ezt ők is tudják. De hiába tudják, ha egyszer nem megy. Nem és nem. Vagy a megszokás nagy úr, vagy a kísértés túl nagy.

Mert az Alkotmánybíróságot azért be kell fenyíteni a regisztráció elkaszálásáért. Ez nem maradhat megtorlatlan, még ha újra kell faragcsálni az ércnél maradandóbbnak szánt, mára azonban laponként cserélhető gyűrűskönyvvé silányított alaptörvényt. Ultima ratio-ként kétharmaddal kell kimondani, hogy akinek nincs hol laknia, hát közterületen se tehesse, felsőoktatási egyeztetés közben kell maflással elküldeni a tárgyalópartner HÖOK-ot: márpedig lesz hallgatói röghöz kötés, és amúgy is, az Alkotmánybíróság se szólhasson bele mindenbe. És bár hümmögve bólogattak, hogy tényleg, az arrogancia veszélyes, csak aláírta majd' minden frakciótag az indítványt.

Fogjuk ezt a lendületre, kitalálták ezt már a frakcióülés előtt, és holmi kommunikációs megfontolásokból mégsem adhatják fel az "itt én vagyok a macsó, öcsém" üzenetet, hisz láthatóan abból ért az ország.

Ámde mit kezdjek Lázár Jánossal, és az ő interjújával, amelyben azt találja mondani Sólyom Lászlóról:

    Nem először mondom, hogy Sólyom köztársasági elnök úrnak több minőségében is súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében. (...) Sértett ember. Személyeskedése nem méltó egy volt köztársasági elnökhöz.

Ezt már Kövér Lászlónál sem értettük, és másfél hónapja le is írtuk:

    Ez azért érdekes, mert az említett periódus (Kövér nyilatkozata esetén az 1990-98 közti AB-elnökség, Lázárnál az 1990-es rendszerváltás - TG) jóval megelőzte 2005-öt, amikor Sólyom Lászlót épp a Fidesz - a mostani köztársasági elnök által vitt nyerő taktikával, az akkori baloldali-liberális parlamenti többség ellenében - választotta meg köztársasági elnöknek. Akkor mintha mindaz, amit ma Kövér úr Sólyom szemére vet, nem lett volna probléma. 2005-ben lelkesen, a jogállam győzelmeként ünnepelték Sólyom megválasztását, most pedig bírálják azt megelőző tevékenységét?

Leírtuk akkor, de most nem elsősorban magamat akarom ismételni: hogy 2005-ben jó volt a Fidesznek Sólyom, most meg olyanokért kritizálják, ami korábban volt. Értem persze, hogy ellenzékben jó jelölt volt ő, aztán amikor kétharmaduk lesz, már túl önálló elnöknek, de hogy még a szellemét is kritizálják visszamenőleg? Logikai bukfenc, persze, de érdekesebb, amire utal: a Fidesz berögzült panelekkel operál, ez nyilván az ő közösségükben már nem magyarázandó axióma. De bármi is az indok: így nem illik beszélni egy, a hivatalát tisztességben kitöltő volt köztársasági elnökről - pláne, ha anno a Fidesz választotta meg annak.

A gondolati paneleket a legnehezebb letenni. Márpedig az arrogancia egyik fő forrása ez: vagy tényleg így gondolják, és nem érzik ennek a veszélyét, vagy nincs más mondanivalójuk. A szokás nagy úr, és már megszokták az arrogáns stílust - ami legalább akkora, ha nem nagyobb veszély számukra mint Bajnai, vagy pillanatnyilag bárki.

Kapcsolódó:
   
Rogán: tavasszal csökkenjenek a víz- és szemétdíjak!
   
A kormány nyolcszor annyiért bérelt óriásplakátot, mint a Jobbik
   
Mondj nemet a kizsákmányolásra! 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tudsz jobbat? 

Ma Magyarország, nem egy szabad, független ország. Ki van szolgáltatva az EU döntéshozóinak, a nemzetközi pénzügyi oligarchiák kényének, kedvének. Adóság csapdában, kamatrabszolgaságban sínylődünk, és terveik szerint fogunk is az idők végezetéig.

A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Magyarország örökké szabad. Magyarországon, magyar embereknek, magyar emberek által, magyar érdekeknek megfelelő törvények szülessenek.
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarország földi javai, természeti kincsei, stratégiai üzletágai külföldi tulajdonban vannak.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Magyarország területén minden, ami a földön, az alatt és felett található a Szent Korona - soha el nem idegeníthető - tulajdonát képezi. A birtokos jogokat - ami ez esetben megegyezik a tulajdonjogokkal, a külföldi kézre való átjátszás kivételével - a Szent Korona Országának tagja gyakorolhatja. Amit eddig elvettek így, úgy, vagy amúgy, visszajár!
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon annak van igaza, kiváltsága, helyzeti előnye, akinek hatalma, pénze van.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
A kötelezettségek és jogok tekintetében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez.
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon - és persze a világon - a pénz hatalma alá rendelődik minden. Akár a természet kárára is. Korszakalkotó, természet és ember kímélő találmányok kerülnek íróasztalok fiókjaiba, vagy lehetetlenülnek el, ha a nemzetközi olaj, gyógyszer és politikai maffia érdekeibe ütközve.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Minden magyar érték - szellemi és anyagi -, a természet és a magyarság érdekeit kell, hogy szolgálja.
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon demokrácia van, ami idegen érdekek által irányított, pártok által működtetett diktatúrát jelent. A "szabad" választások alkalmával, arra adhatjuk voksainkat, akiket a háttérhatalom e célra kijelöl, vagyis az "Ő" befolyása alatt áll. Bizonyíték erre az elmúlt húsz év során megtízszereződött államadósság, és a nyom nélkül elherdált állami vagyon. Felelős nincs. Az egymást váltó kormányok egymást mossák tisztára, néhány pojácán elverve tessék-lássék a port. Érdekeink érvényesítéséhez nincsenek megfelelő eszközök, nincs média tájékoztatás és persze akarat sem hozzá. Ha felemeled a hangod, te vagy az antiszemita, a rasszista, a fasiszta. Ha az utcán merészelsz tiltakozni, csőcselék és/vagy terrorista leszel.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Mindazok vezetőkkel szemben, akik visszaélnek a bizalommal, és megsértik a Szent Korona Alkotmányát, nem csakhogy joga, hanem kötelessége a Szent Korona tagjának ellentmondani, ellenállni. Ez az ellenállási jog. 1222-től az Aranybullában foglaltak szerint, ÖRÖKÉRVÉNYŰ jogunk!
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon a parlamenti demokratikusnak nevezett önkény játékszabályai szerint, az irányítás, végrehajtás és az ellenőrzés teljesen összemosódik. Minden a pártérdekek alá rendeződik, figyelmen kívül hagyva a Nemzet igazi érdekeit.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Az irányítás, a végrehajtás és az ellenőrzés háromlábú biztos talapzaton állva, elkülönülten, érdekösszefüggések nélkül, a vezetésben résztvevő személyek visszahívhatóságával valósuljon meg.
Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon egy szűk politikai elit dönt a megtermelt többletjavak, adóbevételek ezermilliárdjainak elosztásáról.
A Szent Korona Alkotmánya kimondja:
Az adóforintok formájában kifejezhető bevétel a keletkezés helyszínén, vagyis a települések közösségei által kerüljenek felhasználásra. Abból részesüljön a központi irányítás. Ne fordítva, ahogy manapság. A helyi közösség jobban el tudja dönteni, hogy arra van-e szüksége, hogy meglegyen a téli tüzelő az iskolába, vagy esetleg gigantikus völgyhidakra, mezőn felépített alagutakra, vagy aranyárban épülő autópályára van-e szüksége a településnek. Tudsz ennél jobbat?

Ma Magyarországon hallottál már arról, hogy egy sztrájkoló közösség érdemben elért volna valamit? Nem? Hallottál már olyat, hogy a nép által kezdeményezett népszavazást kitűztek volna? Nem? Még akkor sem, amikor 600 ezer aláírás gyűlt e célból össze? Hallottál már olyat, hogy bármilyen jogi lépés, ami a hatalom ellen irányult a felperes igazával zárult? Nem? Hogy lehet ez? Hát nem demokráciában élünk? De igen! Pontosan ott. A legaljasabb találmány a világon, mert elhiteti, hogy jogaid, lehetőségeid vannak. Azért arra gondosan ügyelnek, hogy megosszák a Nemzetet, mert az egyetlenegy ellenszere a diktatúrának az EGYSÉG! Az ellen nincs orvossága, csak az erőszak! Ez az eset viszont már máslapra tartozik.
Tudsz ennél jobbat?

Ha igen, akkor mondd, és tegyünk úgy! De tegyünk! A csodában reménykedés, a várakozás, a 2014-es választási eredményekben való bizakodás, ha mégsem akkor majd az azt négy év múlva követő választások fényes jövő képe, Nemzetünk halálát jelenti.

Tennünk, cselekednünk kell, hogy gyermekeinknek lehessen magyar múltja és jövője!
Orosházi Ferenc
a Zászlós
domonyi.aries.hu
"Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni."
(Wass Albert)
Szaniszló Ferenc: "Mennyi a vektor, Viktor??" 



Szaniszló Ferenc - Tudja miről beszél. Hát persze, hogy az Új Világrendről ... És milyen igaza van.

Szaniszló Ferenc kitűnő- némi szellemes iróniát sem nélkülöző összegzése a jelenvaló világunkról, helyzetünkről! - Világpanoráma, Echo TV - 2011.09.09.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=hh7GS_RfAY8 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Miért tiltották be ezt a regényt?
Mert a MI VALÓSÁGUNK PONT ÍGY MŰKÖDIK !
 

2012. augusztus 4., szombat 
Világ helyzete

A Sztrugackij fivérek 1969-es regényéből készült kétrészes film a "Lakott sziget". Magyarországon szinte teljesen ismeretlen !
A regényt ami alapján a film is készült az 1980-as években Magyarországon is betiltották !

A 2 film 2008-as és 2009-es de mai napig nincs magyar szinkron hozzá és nem is mutatták be a magyar mozikban, azt hiszem még dvd szinten se lehet kapni. Véletlen lenne ?

Ha megnézitek ezt a pár percet, el fogtok gondolkodni rajta.....
Sok minden van ebben a kis videóban is, ami a
MI VALÓSÁGUNKBAN PONT ÍGY MŰKÖDIK ! Titkos háttérhatalom - Teljes Elme-Kontroll és Elrejtett Tudás

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=z3hiFYofNt8

Ezt a filmet azért tettem fel, mert ez már nem fikció és ma már nem kérdéses, hogy az egész Földünkre kiterjedő magas frekvenciás elektromágneses rendszer működik körülöttünk, ami mindannyiunkra hatással van.

Azért tettem fel, hogy akiknek fogalmuk sincs róla, nézzenek utána, akiket pedig érdekel, azok olvassanak tovább....

Ma már tudjuk, hogy nem elsősorban az időjárás befolyásolása és földrengések előidézése a célja (mivel fegyverként arra is használják), hanem AZ ELME BEFOLYÁSOLÁSA. A következő rész úgyis csak azoknak szól, akik nem voltak lusták idáig elolvasni és remélem, célba ér az üzenetem.... A rendszer nevét szándékosan nem írtam most ki, mert arra ugranak a "robotok" azonnal (bár lehet teljesen mindegy így is...)

Kivédeni lehetetlen, de mégis kaptam egy módszert, ami működik és meg fogok osztani veletek a következő cikkben.
A legfontosabb viszont az, hogy ki fogom tenni a Földön található összes ilyen állomás koordinátáját, amit ígérek már egy ideje.
Tudjátok, miről beszélek....

Ez a totális kontroll egyik eszköze, pont úgy, mintha a Mátrixban lennénk....
Nem hinnénk el, ha nem tudnánk már "páran", hogy igaz...mint sok minden más, amire józan ember nem is gondolna ...
Mivel olyan helyről kaptam, illetve csempészték ki nekem, ami sejthető számotokra is, ezért írok már most is előre, mert nem tudom fent fog-e maradni az oldalon huzamosan. Nem valószínű.... És nem fogok neki nagy "csörömpölést" csapni !
A szárazföldi és tengeren lévő állomások helyei is rajta lesznek......

Jeleztem már, hogy jobb szándékú erők is működnek "közöttük".... Viszont magyarázkodni már senkinek nem fogok.... Nem célom, hogy mindenki megértse! Mivel fogynak a másodpercek, akik kiválasztódnak, azokhoz úgyis el kell, hogy jusson az információ...Szóval mentsétek el majd ! Nem tudhatjuk, mikor jön el az az idő....

***
(Aki adta, ezt mondta nekem:
"Ha valaha tenni akartok valamit, lehet itt kellene kezdenetek!
És lehet, hogy jó lesz ez a tudás majd olyankor, amikor már megszűnt a kommunikáció lehetősége számotokra...."- kaptam útravalóul....) 


Eldőlt: most dollárban adósodik el az állam 

2013. február 12., kedd MTI - 
Index
Magyarország dollárkötvény-kibocsátási szándékot jelentett be az amerikai értékpapír felügyeletnek (SEC) hétfőn - írta a Reuters hírügynökség. Az előzetes tájékoztató nem tartalmaz további részleteket sem az időzítésre, sem a tervezett kibocsátás összegére vonatkozóan.

A piacok számítottak a kötvénykibocsátásra, az elmúlt néhány hétben az Egyesült Államokban és Európában tartott magyar befektetői roadshow után. Január 22-én jelent meg a hír, hogy a hónap utolsó hetében kezdődnek a találozók a magyar állam képviselői és az intézményi befektetők között az Egyesült Államokban, de február elején Münchenben és Londonban tárgyalt potenciális befektetőkkel Magyarország.

A piacon legalább kétmilliárd dollár értékű, öt-tíz éves futamidejű kötvénykibocsátást prognosztizálnak. A várakozások szerint a hozamszint 5,25-5,50 százalék között lehet majd. Ennél valamivel alacsonyabb, 4 százalék körüli hozamokat - tehát olcsóbb államadósság-finanszírozást - kínált volna, ha a magyar kormány megállapodik egy hitelkeretről az IMF-fel.

Az Államadósság Kezelő Központ január közepén adott mandátumot befektetői találkozók megszervezésére a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és a Goldman Sachs négyesének, de akkor még azt közölték: ezeknek nem az a célja, hogy devizakötvényt bocsásson ki az állam.

Kapcsolódó
    
Amerikai roadshow-ra megy a magyar állam
    
Egész alacsony a magyar csődkockázat
    
Így adósodik el az állam jövőre
    
Így nem lesz államcsőd jövőre
    
500 millió dollár devizakötvényt ad ki az állam bankja
    
Jön a magyar dollárkötvény 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Újabb szerencsepénz a Simicska-cégeknek 
Josziv Tott üzletel.

2013. 2. 12. 05:00 Szerző: V. M. - 
VGO
Ismét gyümölcsöző üzletet kötött a Szerencsejáték Zrt. a Vivaki Hungary Kft.-vel az év végén.

Az állami szerencsejáték-szervező vállalat saját internetes oldala szerint december 5-én kötött megállapodást a Bosko Spasojevic ügyvezető igazgató által irányított céggel "médiatervezési és médiavásárlási feladatok elvégzésére".

A szerződés 2013 egészére szól, nettó összege 3,1 milliárd forint. A holland hátterű Vivaki a Publicis Groupe S.A. érdekeltségi körébe tartozik. A Szerencsejáték Zrt. internetes oldaláról szintén kiderült, hogy a vállalat újabb két szerződést kötött a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Hung-Ister Filmprodukciós Zrt.-vel december 10-én. Mindkét megállapodás egész évre szól, az egyikben "kreatív tervezés és gyártási feladatok elvégzése" szerepel 551 millió forintért, a másikban a Szerencse Híradó 52 adásának gyártása 252 millió forintért.

Emlékezetes, hogy tavaly november 21-én szintén ez a cég nyert el egy 1,6 milliárd forintos pályázatot a sorsolási műsorok gyártására. Szintén Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. nyerte a szerencsecég "közterületi reklámeszközök nyomdai gyártására" kiírt 117 millió forintos pályázatot.

A Vivakinak nem lehet oka panaszra, hiszen 2011-ben 12 milliárd forintos nettó árbevételt (2010-ben ez 9,6 milliárd forint volt) könyvelhetett el. A Hung-Isternek is egyre jobb évei vannak, hiszen 2011-ben 2,73 milliárd forintos forgalomnak örülhetett 715 millió forint adózott eredmény mellett.
A Szerencsejáték Zrt. árbevétele 2011-ben 12 milliárd forintos emelkedéssel elérte a 181 milliárdot, a játékosok bruttó nyereménye pedig 103,3 milliárd forintot tett ki. Ilyen rekordárbevétel elkönyvelése mellett összesen 60,4 milliárd forintot fizetett be az állami költségvetésbe.
Nyert a Közgép
"Simicska Lajoséknak megint jól indult a hét. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztatás szerint a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás a Közgép vezette konzorciumot hirdette ki nyertesként. A több település összefogásával alakult hulladékgazdálkodási társulás a települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjával bízta meg az Annavölgy 2012 konzorciumot, ami nettó 4,5 milliárd forintért végzi el a munkát" - írja a K-Monitor blog. Az Annavölgy 2012 Konzorciumban a Közgépen kívül a felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft., a Design Kft., a Békés Drén Környezetvédelmi, Víz-, és Mélyépítési Kft., valamint a Westberg Építőipari és Kereskedelmi Kft. fogott össze. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Mert sikeres, mert népszerű, ezért betiltjuk! Helyette lesz izraeli új sékel? (ILS) Szabályozhatják a helyi pénzeket 

BL 2013. február 12., kedd 07:26 MTI - 
MNO
Szabályok közé szorítanák a helyi pénzeket: az NGM-ben elkészült az a javaslat, amely felügyeleti intézményeket helyezne a jelenleg teljesen szabályozatlan rendszerek fölé, tőkekövetelményeket írna elő és meghatározná, hogy milyen befektetésekben tarthatók a helyi pénzekért befogadott forintok - írta a Napi Gazdaság keddi számában.

A tervezet szerint a helyi pénzek hivatalos elnevezése forgatható utalvány lenne. A cikk szerint a hatályos jogrend magának a helyi pénznek mint utalványnak a fogalmát sem határozza meg, nem támaszt vele szemben formai és tartalmi követelményeket. A szabályozatlanság következtében maguk a kibocsátók is eltérő kommunikációt használnak: míg terméküket a lakosság felé "pénz"-ként, a hatóságok felé "utalvány"-ként jelenítik meg.

A Magyar Nemzeti Banknál a lapnak elmondták: a helyi pénznek nevezett utalványok megjelenése nem sérti az MNB bankjegy- és érmekibocsátási monopóliumát, és az MNB nem kívánja ellehetetleníteni a jó szándékú, lokálpatrióta kezdeményezéseket. Ezzel együtt úgy látják, hogy a helyi pénznek nevezett utalványok valójában nem alkalmasak a helyi gazdaságok felvirágoztatására. Általuk nem kerül "pluszpénz" a gazdaságba, és az utalványokat elfogadó boltokban kapható termékek döntő többsége sem helyben készül. Megjegyezték azt is: az MNB támogatja a szabályozás létrejöttét. 
 
Az egyik helyi pénz, a balatoni korona




Helyi pénz - ez lenne a gazdaságélénkítés csodaszere?

Nagy gazdasági válságok alatt és után, valamint pénz- és hitelszűke esetén is gyakran megoldásként merül fel a helyi fizetőeszköz bevezetése. A szakemberek egy része jó lokális gazdaságélénkítőnek tartja, mások szerint viszont több hátulütője is lehet a bevezetésüknek. Magyarországon jelenleg három helyi pénz működik, de több helyütt fontolgatják ilyen fizetőeszköz bevezetését. A már meglévő helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói most szakmai szervezet létrehozását tervezik Helyi Pénzek Szövetsége néven, amelyet március végén, Sopronban alapítanának meg. A helyszín nem véletlen: az első és eddig sikeresnek bizonyult hazai pénzhelyettesítő a 2010-ben forgalomba hozott soproni kékfrank. 
Bővebben...
Megalakul a Helyi Pénzek Szövetsége

Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói - erősítette meg az MTI értesülését az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás.

Elmondta: a Helyi Pénzek Szövetsége nyitott szervezet lesz, amelyben helyet kapnak a már működő három helyi fizetőeszközben, valamint a később indítandókban érdekelt felek. 
Bővebben... 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nem szab gátat a tőkés társaságok uralmának az új Polgári Törvénykönyv 

- Gaudi felszólalása az új Ptk záróvitájában
2013/02/11 
NIF
Az Országgyűlés 2013. február 11-i ülésén tartotta a T. Ház az új Polgári Törvénykönyv záróvitáját és zárószavazását, amellyel végül elfogadta a kormánytöbbség az új polgári jogi kódexet. A Jobbik tartózkodott, ennek okait foglaltam össze záróvitában tett felszólalásomban.

A közel 1600 szakaszból álló kódex alapvetően nem újítja meg a magánjogi rendszerünket, számos elemében tartalmaz ugyan értékes rendelkezéseket (új típusú szerződések szabályozása, sérelemdíj bevezetése, zálogjogi szabályok megújítása, túlélő házastárs egy gyermekrészt örököl, cselekvőképesség általános jellegű korlátozása megszűnik) azonban vannak elfogadhatatlan elemei is, amelyek miatt a támogatás nem adható meg, tartózkodással tudjuk kifejezni azt, hogy a javaslatnak elismerjük ugyan a pozitív vonzatait, de nem vállalható fel teljes egészében. A kodifikációs bizottság sokéves munkájába végül csak beletenyerelt a politika, egyes elemeiben indokoltan, egyes elemeiben kifejezetten nem. Vélhetően emiatt nem volt jelen Vékás Lajos professzor a Kodifikációs Bizottság vezetője.

Csaknem 120 módosító javaslatot nyújtott be a Jobbik, amelyekből csupán néhány technikai jellegű, illetve kisebb jelentőségű került támogatásra, az általános vitában azt bocsátottuk előre, hogy többek között azon fogjuk lemérni a javaslatot, hogy mennyire képes a magánjogi viszonyokban, ideértve a társasági jogot is a vadkapitalizmus vadhajtásait, a tőkés társaságok egészségtelen dominanciáját és kvázi felelőtlenségét visszaszorítani. Sokkal több lehetőség lett volna ezt megtenni, mint amit történt.

Különösen kifogásolható részek, illetve hiányzó, kérésünkre be nem emelt rendelkezések:

- üzleti titok köre túl szélesre került meghúzásra, ebbe a közvagyonnal kapcsolatos szerződések is beletartoznak,

- a kollektív defamáció elleni fellépést biztosító jogi eszköz a vélemény-nyilvánítási szabadságot indokolatlanul korlátozza

- közszereplők személyiségi védelme túl szélesre került meghúzásra

- off shore cégek által tulajdonolt társaságok esetében nem kell feltüntetni a háttérben álló természetes személy tagot,

- a fogyasztó és ezáltal speciális rendelkezésekkel védett szerződéses viszonyok fogalmába nem tartozik bele, az üzleti működési körén kívül szerződő jogi személy, ezzel a kkv szektor kiszolgáltatottsága a multiknak továbbra is fennmarad,

- tisztességtelen kikötések közé szerettük volna emelni az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát

- társasági jogi rendelkezések között nem elég erősek a hitelezővédelmi rendelkezések (pl. osztalékelőleg kifizetés csak tartozásmentesen), felszámolt cég vezetőjének eltiltása ügyvezetéstől akár 10 évig, korlátolt társasági felelősséggel való visszaélés fokozott szankcionálása hiányzik

- földtulajdonok számára szerettük volna az elbirtoklás és közös tulajdon szabályait ésszerűsíteni

- mezőgazdasági termékértékesítési szerződésben a kikötött mennyiségtől való +/-20 %-os eltérést szerettünk volna elérni,

- jogalkotással okozott kárt szerettük volna beemelni,

- szerettük volna a közvagyont érintő szerződések érvénytelensége megállapítása iránti perlés jogát minden magyar állampolgárnak megadni

- az EU normáknak való megfelelés túlzottan magas szintű és nem kellett volna a kódexben feltüntetni,

- öröklési jogban a kötelesrész csökkentése elfogadhatatlan törvényes örökrész feléről harmadára

- egyházi esküvő családjogi jogkövetkezményeit szerettük volna elérni

Az élettársi kapcsolat jogi szabályozása tekintetében szerettük volna rögzíteni, hogy férfi és nő kapcsolatáról van szó, és szerettük volna lehetővé tenni, hogy közös gyermeket eltartó túlélő házastárs haszonélvezeti jogot örököljön.
Forrás: Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=RlftPgUBdFk

Kapcsolódó:
   
Elfogadta a Parlament az új Ptk.-t 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Békemenet, "Éhség-menet" 

2013.02.11. | 15:42 
Erdély.ma

Nem nyugszik a Gyurcsányék által összetoborzott új baloldal, Magyarország törvényes kormányának törvényszegő és országáruló ellenzéke. E gyülevész társaság csak annyiban egységes, hogy vezérei kivétel nélkül fölkapaszkodott milliárdosok, akik ugyan különben a fogukhoz verik az ebül szerzett forintmilliókat, de most már nem sajnálnak némi aprópénzeket áldozni arra, hogy a kormány ellen ágáló csürhéket szervezzenek és vonultassanak. Mint a minap Gyula városában az úgynevezett "Éhség-menet" ágenseit, akik szemenszedett hazugságokkal traktálják a magyar közvéleményt és a botrányra éhes nagyvilágot.

"Munkát, kenyeret" feliratú transzparensekkel vonulgatnak, s azt hazudják, hogy ma Magyarországon több mint négymillió ember él mélyszegénységben. Végig kell menni az országon, s rögtön kiderül, hogy a létszínvonal itt magasan a kelet-európai átlag felett van, s a mélyszegénység a munkára rest putrilakók és a hajléktalansággal tüntetők "házatáján" van jelen. Baj, gond, az éppen elég van az országban, de azt nem a mostani jobboldali kormány okozta és gerjesztette, hanem a "dicsőséges" kommunizmus és a rendszerváltás hiénáinak uralgása. Azoké, akik a kormány ellen üvöltöznek, s nem restellik a valóban szükséget látókat és a fiatalokat felbujtani a helyzet normalizálására törekvő országvezetés ellen.

Az egyetemi központokban a diákokat, most Gyulán az "Éhség-menet" ágenseit. Merthogy éppen itt tartott kihelyezett ülést a Fidesz-KDNP vezetése, s azt jó lett volna megzavarni. Gyér táborukat a háttérből az a Szanyi Tibor vezényelte, akiről nehéz lenne elmondani, hogy éhezik. S most sem hazudtolta meg önmagát, pártjának krónikus nemzetellenességét, hiszen a kormány támogatására összegyűlt Békemenet határon túli résztvevőit ő is ügyesen "lerománozta", akárcsak korábban Kovács László és Gyurcsány Ferenc. Erre szokták mondani, hogy előbb-utóbb mindig kibújik a szög a zsákból, vagy - ha úgy tetszik - kutyából nem lesz szalonna. Esetleg kutyaszalonna.

A pondró balliberálisok változatlanok: országárulásban kitartóak és következetesek.
Székely Hírmondó 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Lesz miből kárpótolni az adósokat! Falus Zsolt és Kásler Árpád a Magyar Nemzeti Bankban 

2013. február 11., hétfő 
Kásler Árpád

A mai gyülekező a Bankcenter és a Nemzeti Bank előtt volt. Ha már ott voltunk, vagy ötvenen bementünk a Nemzeti Bankba a biztonságiak nagy örömére. Meggyőződtünk róla, hogy minden rendben van, lesz miből kárpótolni az adósokat. A képen Falus Zsoltal emelgetjük a 12 kg-os aranytömböt. 
 
Lesz miből kárpótolni az adósokat! Falus Zsolt és Kásler Árpád a Magyar Nemzeti Bankban

Holnap ismét a Kossuth téren leszünk. A hideg ellenére nagyon jó volt a hangulat és jó volt látni, hogy a nagy nyomás alatt lévő emberek is tudnak még jóízűen nevetni.

Miért érdemes feljönni a megmozdulásra? - hiszen fárasztó, időigényes és költségei is vannak.

Elsősorban azért, mert kilátástalanságba lévő emberek egy két alkalom itt tartózkodás után, újból visszanyerik a hitüket és újból hiszik, hogy van értelme az életnek. Megértik, hogy valójában nincs miért aggódjanak, akik valójában aggódhatnak azok a bankárok.

Ha feljönnek a gyülekezőkre, van idő megbeszélni részletesen minden kérdésüket, hiszen ráérünk. Meg fogják tudni érteni azt, hogy Önöknek nincs deviza tartozásuk és ha nincs, akkor nem is kell azt megfizetni.

Csak akkor tudok segíteni az embereken, ha kijönnek a négy fal közül, csak ekkor fognak megszabadulni szorongásaiktól. Szombatra meglepetést tartogatunk. Rengetegen jelezték, hogy buszokat szerveznek. Mindenki bizonyítson, szervezze meg maga körül és gyűjtsön össze egy kisbuszra való embert, így eloszlanak a költségek, de ha csak egy személygépkocsit tölt meg valaki 4-5 személlyel, az is teljesítette a ráeső részt. Mindenképp érdemes a szombat előtt egy napot részt venni, akkor van idő egyéni foglalkozásra is.

A visszajelzések szerint nagymértékű vidéki szervezkedések indultak be. Nagy nap lesz a szombati, aki nem akar lemaradni, annak itt a helye. Aki buszokat szervez hívjon telefonon 70/506-0865 vagy írjon emailt, hogy közzétehessem a honlapon, hogy mely városokból indulnak. Fuvarozó vállalkozók, itt az ALKALOM, jelentkezzenek.

Ide azok az emberek jönnek, akiket nem lehet tovább kifosztani. Egyik szlogenünk, ha már CHF, hogy "Kinyílott a svájci bicska!", már csak az a kérdés, hogy Önnél a penge vagy a körömreszelő van?

Ma reggel fél hatkor a Vancouveri magyar rádiónak adtam egy 30 perces riportot az ügyünkről. Ha már a tengerentúli média érdeklődik, akkor kénytelen lesz a hazai is, de egyelőre az elhallgatás módszerét választották. Rendszerváltás után a főszerkesztők, mehetnek is mosogatni Albionba.

Bankárok rettegjetek, adósok vigadva jöjjetek, a felszabadulás pillanata közeledik.

Kásler Árpád
Budapest, 2012.02.11. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

MEGHÍVÓ
AUTÓS VONULÁS + BANK(Z)ÁR!


A Koppány csoport OTTHONVÉDŐI tisztelettel meghívják a média képviselőit Magyarország legnagyobb autós blokádjára 2013. 02. 14-én 13:00 órától a Budapesti Blaha Lujza térre.
Az autós vonulás és blokád célja, hogy nyomatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy türelmünk elfogyott. Készek vagyunk blokád alá venni a Bankokat, a végrehajtó irodákat, amennyiben nem kezd azonnali tárgyalásokat a Kormánnyal a devizahitelesek problémáinak azonnali megoldása kapcsán. Továbbá felhívjuk a kormány, a Bankok és az önkormányzatok figyelmét, hogy azonnal
ÁLLÍTSÁK LE A KILAKOLTATÁSOKAT!
Ha ezt nem teszik meg, mi magunk tesszük meg. A kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a devizahiteles szervezetek vezetőivel, hogy közösen megfelelő civil kontroll mellett felülvizsgálják a Bankok működését.

Az eseményre eddig 526 autós jelezte részvételét.

A rendezvény résztvevői a gépjárművekkel a fenti napon 13:00 órától gyülekeznek Budapest VIII. kerület, Blaha Lujza térnél a Corvin áruház előtti parkolóban, valamint a Márkus Emília utcában a Szent Rókus Kőrház épülete előtt.

Ezt követően 13:40 órakor alábbi útvonalon indulnak el.

Blaha L. tér- Rákóczi Út- Csokonai utca - Népszínház utca- József körút- Erzsébet körút - Dohány utca- Rózsák tere- István utca- Cserhát utca- Sajó utca- Dózsa György út Út- -Thököly út - Cházár András utca l3. szám alatt található Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Székházának épülete elé.

Ezt követően kb. 14:02 órakor a fenti helyszínről elindulnak a gépjárművekkel az alábbi útvonalon: Bp. XIV ., Cházár András utca- Abonyi utca - VII., Dózsa György itt 40 szám I/15 alatt található Császti Ferenc Bírósági Végrehajtó Irodájának épülete elé érkeznek.

Ezt követően kb. 14:12 órakor a fenti helyszínről elindulnak a gépjárművekkel a Budapest. Dózsa György út 40. I/15.- Városligeti fasor- Lövölde tér- Király utca- Nagymező utca- Andrássy út- József Attila utca - Október 6. utca - Mérleg utca- Nádor utca- József Attila utca - Bp. V. József Nádor tér 5-6 szám alatt található Magyar Bankszövetség épülete elé.

Ezt követően kb. 14:42 órakor a fenti helyszínről elindulnak a gépjárművekkel az alábbi útvonalon - Budapest V., József nádor tér- József Attila utca - Sas utca- Bp. V., Szabadság tér 8-9. szám alatt található Magyar Nemzeti Bank épülete elé.

Ezt követően kb. 14:57 órakor a fenti helyszínről elindulnak a gépjárművekkel az alábbi útvonalon - Budatest V., Szabadság tér- Széchényi u. - Széchényi felső rakpart - Széchényi tér - Lánchíd. - Clark Ádám tér _ Lánchíd utca - Döbrentei tér - Szarvas tér - Erzsébet híd - Kossuth Lajos u. - Magyar utca Astoria épületéhez.
Az autós vonulás elindulását követően a Blaha Lujza téren megjelenő gyalogosok elindulnak az Astoria irányába, ahol bevárják az autósokat.

Várhatóan a nagy létszámra való tekintettel a forgalom teljes egészében megbénul a jelzett útvonalak mentén.

Balogh Béla elnök
Koppány csoport
Tel: 06209160029
A Facebook esemény oldala: 
https://www.facebook.com/events/237552239712710/237560999711834/?notif_t=event_mall_comment 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Sógor: Németh és Ponta beavatkozása is használt a zászlóügynek 

2013.02.11. | 21:50 Duna Tv - 
Erdély.ma
Sógor Csaba az Európai Parlament legutóbbi ülésén azt mondta: ma országomban a nemzeti kisebbségemet diszkriminálják, nem engedik szimbólumainkat használni, ezért lenne fontos, hogy az Európai Unió dolgozzon ki keretszabályozást a nemzeti kisebbségek védelmére.

Az EP képviselő a Duna Tv Székelyföldi stúdiójában beszélt még arról is, miszerint Magyarország alkotmányos felelősséget vállal a külhoni magyarokért, tehát jogos elvárás, hogy támogassa a székelység szabad jelképhasználatát és autonómiatörekvéseit.

Száva Enikővel beszélgetve Sógor Csaba elmondta, hogy Bukarestben még nem látják egészen az Európai Unió értékeit, és ezért vannak gondok még mindig a gazdasági kérdésekben, de az igazságszolgáltatásban is. Szerinte, 
ha Románia nem tanul meg "viselkedni", akkor lemarad, levágják pénzeit.

Sógor kifejtette: értelmetlen az adminisztratív tiltás, de majd Románia is rájön arra, hogy fölösleges ilyen dolgokkal foglalkozni, sokkal hasznosabb, ha költségvetési, vagy gazdasági kérdéssekkel törődnek inkább.

Az EP képviselő megemlítette az Unió "rossz tanulóit", a spanyolokat, a görögöket, a szlovákokat, és a litvánokat, akik szintén nem akarják európai szinten rendezni kisebbségeik kérdéseit, asszimilációjukkal próbálkoznak. Sógor mégis úgy véli, hogy nem pusztába kiáltott szó a kisebbségek érdekében felszólalni, példának pedig a roma-jelentést hozta fel.

A zászlóvitára utalva Sógor elmagyarázta: az Unió azt szeretné, ha az ilyen ügyeket mi rendezzük, normálisan, országon belül, és csak akkor jönne Brüsszel, ha erre nem vagyunk képesek.

Száva Enikő felvetésére, miszerint az RMDSZ csúcsvezetése nem kér a budapesti segítségből, és kérje ki mindenben az RMDSZ véleményét, Sógor Csaba úgy fogalmazott, hogy ők "vannak benne", ők tudják legjobban felmérni a helyzetet, legfontosabb pedig a jó lobbi, hogy számítani lehessen a román parlamentben a nem Erdélyi megyéket képviselők szavazataira is.

Németh Zsolt, de Victor Ponta beavatkozása is használt az ügynek, ma már mindenki tudja, hogy van Székelyföld, hogy van székely zászló, a vita pedig jó mederbe fog terelődni, jelentette ki a beszélgetés végén Sógor Csaba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése