2013. február 1., péntek

Azért vagyunk e világban , hogy otthon legyünk benne



Azért vagyunk e világban , hogy otthon legyünk benne

Csak mi nem találjuk otthonosnak ezt a tájat? A kisebbségbe szorult magyarság államalkotó része nem találja az otthonát, mert feldúlták, kirabolták, a rabló hordák.

Fagyhalál – emelkedő tendencia

Posted on 2013/01/29 Szerző: Szabad Riport
Magyarországon október 1. és január 21. között több ember fagyott meg a szabad ég alatt és fűtetlen otthonában, mint egy évvel ezelőtt. Csupán januárban kilenccel többen szenvedtek fagyhalált, mint tavaly januárban – tudatta a Magyar Szociális Fórum hivatalos forrásból kedden.
2012. október 1. és 2013. január 21. között 83-an fagytak meg a szabad ég alatt és fűtetlen otthonukban, egy évvel ezelőtt hetvenen. Kórházba kerülése után 71 személy halt meg, mert már nem tudtak rajta segíteni. Egy évvel ezelőtt hatvanheten.
Összesen eddig 152-en fagytak meg 2012. október 1. és 2013. január 21. között, míg egy évvel ezelőtt 137-en.
Változatlanul saját fűtetlen otthonukban hűlnek ki a legtöbben. 2012. október 1. és 2013. január 21. között ötvenen haltak meg saját lakásukban, 33-an pedig a szabad ég alatt.
A fagyhalál esetek 89 százaléka vidéken történt.
A Magyar Szociális Fórum arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz január 3-án írt levelére, melyben társadalmi-állami összefogást sürgetett az újabb tömeges fagyhalál feltartóztatására, január 17-én azt a választ kapta, hogy illetékességből továbbították az Emberi Erőforrások Minisztériumához, Balog Zoltán miniszterhez. A miniszterelnök által kijelölt személy azóta sem tett eleget a megbízatásának – jegyezte meg az MSZF.
Kiadta: MSZF SZK – 2013. január. 29.



S.O.S. – Megfagynak a gyermekek saját otthonukban! – Frissítés: A család megsegítése elkezdődött…

Posted on 2013/01/20 Szerző: Szabad Riport
Frissítés 2012. január 21. – 14.53.-kor:
Információink szerint, a facebookos megosztásoknak köszönhetően, a család megsegítése elkezdődött. Kazinczy Tímea arról tájékoztatott, hogy; jelenleg már hárman is (jellemzően kisemberek), próbálnak meg segíteni a családnak.
A mi egyik otthonvédő bajtársunknál pedig jelentkezett egy jogvédő is, aki megpróbálja visszakapcsoltatni a gázt.  Illetve próbál más módon is segíteni.
A további fejleményekről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.
***
Korábban írtuk, – 2013. január 20.-án:
Három gyermekes egyedülálló anyánál kötötték ki a gázt!
Aggódás a családért _  illusztrációS.O.S. – Egy nemzettestvérünk kérése!
Hejőbábán most, (január 17.-én – a szerk.) – kötötték ki a gázt, egy 3 gyerekes, gyerekeit egyedül nevelő anyánál!
Aki a közelben lakik, kérem segítsen, mert megfagynak! Élelmiszer, tüzelő kellene nekik nem pénz! Elérhetőség nálam! Kérlek osszátok! Köszönöm szépen!
A Szabad Riport megjegyzése:
Gyermeki félelem a szegénységtől _ IllusztrációNem ez az első és, nem is az utolsó eset, hogy a nyugati magánkezek által bitorolt gázszolgáltató a TIGÁZ, a legnagyobb hidegek idején is, egész családokat foszt meg az alapvető életlehetőségeiktől.
Nem érdekli őket a kisgyermek, nem érdekli őket a mozgáskorlátozott családtag, – egyszerűen elzárják a fűtést a tél kellős közepén.
Ez még akkor sem megengedhető, ha az illető család akármilyen komoly tartozást is halmozott fel.
Csakhogy a TIGÁZ nem egyszerűen gázszolgáltató cég, – hanem az egyik legaljasabb és legkíméletlenebb fosztogató maffia banda.
Akik gázszolgáltatás címén horribilis összegeket számítanak fel a fogyasztóiknak. És, ha ezt nem tudják kifizetni, – akkor leszerelik a gázórát, akár a tél közepén is, – aztán pedig a nép kedvenceihez; a behajtókhoz fordulnak, hogy teljesen kifosszák a magyar családot.
De minden fosztogatásnak vége szakad egyszer. A nép jól megjegyzi a TIGÁZ fosztogató martalócait, és ők is rövidesen éppen úgy elnyerik büntetésüket, – mint a menedzsment, – hiszen martalócok nélkül, egy külföldi igazgató sem tudná ezeket az üzelmeket végrehajtani.
Rejtőzködni pedig már fölösleges. Túl sok van a számlájukon, – a kifosztott emberek pedig már jól meg is jegyezték őket.
SzRTI

Menedékjogot kér családjának Kásler Árpád, – Dél-Amerikában

Posted on 2013/01/24 Szerző: Szabad Riport

- Menedékjog Kérése -

Kedves … Követtanácsos Asszony!
Kásler ÁrpádKásler Árpád vagyok a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének és a Rendszerváltó Mozgalom Pártnak az elnöke. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy néhány alkalommal személyesen is találkozhattam Önnel. Ha jól emlékszem akkor már említést tettem Önnek arról, hogy több milliárd dolláros banki csalássorozatra derítettem fényt. A harcom több mint négy éve tart és minden jel arra mutat, hogy a dolgok kezdenek eldurvulni. Erről több információ olvasható a honlapomon, ahttp://www.kaslerarpad.hu-n. Sem pénz, sem ármány, sem erő meg nem félemlíthet és a Magyar Nemzet érdekeinek védelmétől el nem tántoríthat.
Ahhoz, hogy befejezhessem mindazt amit elkezdtem, biztonságban kell tudnom a családomat. Van egy három éves és egy hét éves kisfiam és a kedves feleségem. Az Ő részükre, az Ő nevükben három személyre kérek menedékjogot mindaddig, amíg befejeződik az aminek be kell fejeződnie. Úgy érzem, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb biztonságban lennének mint Európában.
Kérem mielőbb tájékoztassa az illetékes hatóságokat kérelmemről, bízva annak kedvező elbírálásában.
Köszönettel, Kásler Árpád
***

Vegyük sorjában! – Kásler Árpád tájékoztatója

Hát vegyük! Sokan „bepánikoltak” a tegnapi cikk folytán, sokan több információt kértek és sokan bevádoltak, hogy az elején nem ezt mondtam, miért léptem vissza az adósok képviseletét illetően.
Mindenekelőtt engedjék meg, hogy kinyilvánítsam azt, hogy nem léptem vissza! Ugyanaz vagyok aki voltam, sőt, most vagyok igazán önmagam és rákapcsoltunk egy fokozatot. Információt annyit oszthatok meg amennyit kell, sem többet sem kevesebbet. Mindig lesz aki sokallja és lesz aki kevesli, de így van ez rendjén.
Az információk több, egymástól független forrásból érkeznek. Ezek már többszörösen bizonyították megbízhatóságukat. Ebből megosztok Önökkel néhányat, kezdjük a „személyessel”…
A parancs ki lett adva: Káslert „le kell fejezni”, a biztonságiaknál kiverte a biztosítékot a tíz nap alatti tízezres (Vezér) támogatás. Ezt már olyan kockázati tényezőnek minősítették, amely pillanatok alatt öngerjesztésbe mehet át és megállíthatatlanná válik.
Ha velem végeztek, akkor a híresztelés szerint Falus Zsolt következik, ha nem lesz elég okos és nem tanul a példámból, további tényező sajnos nincs a palettán. Zsoltnak elvileg van még néhány nyugodalmas hónapja, használja ki 
Az eddigi tevékenységem „érvágó” lépésre kényszeríti a kormányt. Előre kell hozzanak egy látszatintézkedést, amit a választások előtti időszakra tartogattak volna. Lehet pont erről tanácskoztak tegnap rendkívüli ülésükön, vagy a lefejezést véglegesítették? Ebbe talán én is beleszólok, ha már az én fejemről van szó, „elftársak”!
Hármas forgatókönyvről szól a fáma, az ellenállástól és a „birkaság” mértékétől függne, hogy melyik lesz bevetve.
Ha ez a felháborodási szint marad, akkor hét évre kitolnák az árfolyamrögzítést kamatmentesen. De előtte el kell távolítsanak engem, példát kell statuáljanak rajtam, teljesen hiteltelenné kell hogy tegyenek. Szó mi szó, ehhez értenek! A tegnapi információ máris hitelesnek bizonyult, mert mit hozott ma a posta? Hát mit? Végrehajtási záradékot. A gyulai Szarka László nevű önálló bírósági végrehajtó által kiállítva. Véletlen egybeesés lenne? Erősen kétlem! Az OTP Faktoringtól is felhívott egy félénk hang – érdekes, három éve nem hívtak – a tegnapi infó után, pont ma hívtak ők is. Véletlen? Á dehogy! Persze szegényt felhomályosítottam, hogy kit és mikor hívjon. Csányival szívesen elbeszélgetnék, de ő biztos nem tudja a telefonszámomat, meg hát nem azonos klubba járunk…
Mielőtt a végrehajtási záradék felett elsiklanánk, csak halkan megjegyzem, hogy a jogerős ítélet végrehajthatóságát a Kúria felfüggesztette, jelenleg az Európai Bíróság előtt van az ügy, de a Szarka végrehajtót ez nem zavarta. És még egy érdekesség 2012. július 25. és 2012. november 14. bélyegzővel van ellátva, de ma szalajtották ki gyorspostával.
Állítólag vételi árfolyamon számolták ki a tartozásom. 14 millió 400 ezer forint felvett összegre tőketartozás címen 24.980.254 forint tőkekövetelés + a járulékai = 29.061.705 forint követelés összesen.  Mindezt KÖLCSÖN JOGCÍMEN, persze befizetett összegekről szó sem esik. Szarka végrehajtónak járó munkadíj 291.567 Ft. Szarka végrehajtónak járó jutalék 1.733.779 Ft. Ismerik a közmondást… „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka”. Én bízok benne, hogy Szarka végrehajtó nem kalkulál erősen ezzel a pénzzel, a nyaralását ne ebből tervezze…
A második forgatókönyv szerint, ha a magyarok elégedetlensége nem szűnne, akkor a 180 Ft fixált árfolyamon fizetne mindenki, időkorlát nélkül.
Harmadik eshetőség, ha ezek a rakoncátlan magyarok nem akarnak szó nélkül megdögleni, akkor a felvételkori árfolyam szerint forintosítanának úgy, hogy az eddig befizetett többletköltségek maradnának ahol vannak jelenleg és itt jönne a képbe a Webbank amit az állam feltőkésít most hat milliárd forinttal. Ehhez kellene karmesternek az új pénzügyi biztos Doubravszky. Ez úgy történne meg, hogy a delikvens adóssal aláíratnának egy nyilatkozatot, hogy további követelést az ügylettel kapcsolatban a bank és az állam felé nem támaszt, és ekkor visszaállna az eredeti törlesztő részlet. Ezzel párhuzamosan bevezetnék a magáncsőd intézményét is, hogy a gépjármű hiteleseknek is jusson valami. Így „csak” négy évig tudták kifosztani a magyarokat és őszerintük amennyire birkák vagyunk, örülni fogunk, hogy végre megmentettek… Így az elképzelés szerint mindenki jól járna. Be lenne tömve végre a magyarok pofája, a hangadók ki lennének iktatva, az MNB-él ott maradna 15 milliárd eurónyi devizatartalék, amit Matolcsy elkölthet, a pénzügyi és politikai elit elkerülné a felelősségre vonást.
Aki ezekbe belemegy azt első számú közellenségnek és hazaárulónak kell kikiáltani. Ami szóba jöhet, az a kártérítés és a büntető jogi felelősségre vonás! Erről akarok tárgyalni, de ők nem akarnak. Jól van ez így, legyen meg aminek meg kell lenni!
Visszatérve Doubravszkyra: állítólag a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét azért nem hívta meg a február elsejei tanácskozására, mert hogy én politikus vagyok. Mi a szösz? Nem is tudtam eddig, még jó hogy mondta! Meg azért nem, mert írtam egyik cikkemben, hogy sok a paprikajancsi a placcon, tán magára vette, jól tette, hogy nem hívott meg, mert a jelenlétemmel legitimizáltam volna őméltóságát. A pénzügyi biztosnak nincs legitimációja! Ki nevezte ki? Milyen felhatalmazással rendelkezik az adósok részéről, hogy képviselje őket?! Mit képvisel egyáltalán? Hogy ezek hibás termékek? Mitől hibásak, a rossz időjárástól? Ezek nem hibásak, teljesen ép adásvételi ügyletek, pusztán a kölcsönjogcím nem stimmel, az meg a csalást hivatott palástolni.
Több oka is van annak, hogy miért függesztettem fel az új ügyek vállalását. Egyik ilyen ok az anyagi háttér. Addig amíg az ügyvédek az adósoktól kért képviseleti díjak többszörösére tartanak igényt, (hol van ilyenkor a „szerényképességűkoppánybéla”, aki szerint 140 milliót kerestem a dolgon, mert volna egy 24 ezer forintos villanyszámlám amit ki kell fizetni 8 napon belül) erősen át kell gondolni a továbbiakat, nem beszélve arról, hogy a jogrend kifulladt Magyarországon! Ezt már régóta tudjuk, de az nem elég, mindenkinek látnia kell! Hallgassák vissza, mit mondott a bíró a Kúria tárgyaláson amikor berekesztették? Azt, hogy eljárásjogi problémát szeretne megtárgyalni, ehhez képest egy óra húsz perc tanácskozás után landolt az ügy az EU-ban. Biztos szükség volt kis időre még, hogy rendezzék a soraikat. De ha már így van, akkor nekünk is rendezni kell. Háborúhoz az a mondás járja, hogy pénz, paripa, fegyver. Én most azt mondom, hogy létszám, létszám, létszám!!!
Végezetül engedjék meg, hogy az eddig közzétett és engem gyalázó levelek után egy másik levélrészletet is közzétegyek…
Tisztelettel, Kásler Árpád
2013. 01. 23.

»Ez a menthetetlen szféra közel egymillió embert taksál szerintem. OV-ort már lecserélnék ahogy olvasom de nincs kire.
Nem találnak olyan kétkulacsost aki nekik is megfelelne. Ez sajnos egy bűnszövetség. Legyél te a kiválasztott aki ki meri mondani legalább az igazságot. Hívd össze a Nemzetgyűlést és söpörjük el ezt a senkiházi bandát. Ezeket nem lehet tetemre hívni mint próbálod. Biztos, hogy süket fülekre találsz. Látom eleged van és dühít, hogy fittyet hánynak a törvényeknek. Ezek csak erőből értenek, az pedig náluk van most még. Nem lehet ma még összehívni annyi embert, hogy döntésre lehessen vinni a dolgot.
Tovább kell propagálnod, felvilágosítanod az embereket, hogy még többnek nyíljon fel a szeme. Jó úton jársz, nem törvényszerű a bukás, inkább az övéké az. Még több támogatásra és felvilágosításra van szükség. Nagy fába vágtad a fejszét de te legalább belevágtad. Ha türelmes vagy nem veszíthetsz. Sokan segítenek neked akikről nincs tudomásod de felismerték a helyzetet. A regisztrációs létszám ne tévesszen meg. Már minimum kétmillió támogatód van. Ennek a fele még internetet sem látott de az elveik egyeznek a tieddel. Azt mondta egy „öregasszony”, hogy te vagy a mi reménységünk.
Utoljára ezt Hunyadi Mátyásról olvastam Harsányi Zsolt Mathias Rex című könyvében mikor hazahozták Bécsi rabságából.
Te sem vagy kevesebb. Aki felvállalja a Magyarság küzdelmét az minden dicséretet megérdemel.
Ezért is könyörgök, ne hagyd abba, és harcolj a sok „süket” helyett is, mert nincs más út. Mert te vagy a mi reménységünk.«
***

Doubravszky–Kásler találkozó Gyulán

Rendkívüli Közlemény! Tegnap Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke 48 órás ultimátummal fordult a Kormányhoz, hogy a devizahitel-probléma rendezéséről tárgyalásokat kezdeményezzen. Pénzügy Jogok Biztosaként, a mai nappal jeleztem, hogy egy Árpád által megadott helyen és időpontban szívesen találkoznék vele személyesen, jelenleg várom a válaszát.
2012. jan. 24., Doubravszky György”
Doubravszky György felhívott telefonon, a találkozó szombaton 11 óra 30 perckor lesz Gyulán, a BAÉSZ irodájában, Kossuth tér 1. szám alatt. Információim szerint a pénzügyi biztost Orbán Viktor javaslatára Matolcsy György minisztere nevezte ki. Azt hiszem nem tévedek, ha  Doubravszky úr érkezését mintegy közvetítőként fogom fel a BAÉSZ és a Kormány között, de erről majd Ő hivatott biztosítani, tehát ezáltal az ultimátumban foganatosított felhívást egyelőre a Kormány részéről teljesítettnek tartom.
Állok a tárgyalások elébe.
Kásler Árpád
2013. 01. 24

Simó Endre: Levél a Sorstársakhoz

Posted on 2013/01/29 Szerző: Szabad Riport
…”Már régen túl vagyok a szavakon… A hitelkárosultnak annyit kelljen visszafizetnie, amennyit ténylegesen felvett… a túlfizetést be kell számítani a tőketartozásba, csökkentve annak összegét. A jogtalanul elvett javakért kártalanítani kell a megkárosított embereket, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akiktől elvették egyetlen jogszerűen birtokolt otthonukat, és más javaikat, mert önhibájukon kívül fizetésképtelenné váltak. Kárpótolni kell azoknak a hozzátartozóit, akik belehaltak a banki önkénybe, a végrehajtói meghurcoltatásba…”
Tisztelt Sorstársak!
Doubravszky György pénzügyi ombudsman szervezésében 2013. február 1-én előadásokat és vitát hallgathatnak meg a devizahitelezésről. A konferencia meghívóját és programját az alábbi címről tölthetik le: http://www.hiteltarsulas.hu/konferencia/
Magam elmegyek meghallgatni az előadókat, hogy beszámolhassak az elhangzottakról Önöknek. Elmegyek, bár már régen túl vagyok a szavakon, komoly tetteket viszont nem látok, az átfogó megoldás továbbra is várat magára. A Hitelkárosultak többségének nem szolgáltattak igazat, csak azoknak sikerült menekülniük az adósságrabszolgaságból, akiknek még voltak tartalékaik. Maga Doubravszky György sem csinált még semmit. Csak hitegetett minket a különböző TV csatornák képernyőin azzal, hogy közérdekű pert indítanak a devizahitelesek érdekében a bankok ellen. Tette ezt annak tudatában, hogy sem joga, sem felhatalmazása nincs ilyen kereset benyújtására. Miért is volna, amikor a kormány rendre kiegyezett a bankszövetséggel az Önök kárára! Az utóbbi napokban Doubravszky barátunk már szóba sem hozta többé a témát. Az embernek olyan érzése támad, hogy megint palira akarják venni, és sorsunk politikai játszmáknak rendelődik alá, melynek ő is szereplője. (Majd adunk valamit, hogy ránk szavazzatok, azt persze ne várjátok, hogy a bankokat majd kárpótlásra fogjuk kényszeríteni?!)
Mint tudják, a devizahitelesek ügyét elsőként a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal karolta fel 2011. júniusában.
(Az Otthonvédő háború már 2009 vége óta folyik, és a Magyar Szociális Fórummal közösen, azóta is több szervezet és média állt ki a devizahitelesek és számlaadósok mellett, – s küzdött folyamatosan a lakásárverezések és kilakoltatások ellen. – a szerk.)
Ha Doubravszky barátunk szándéka komoly volna, már régen kereste volna a kapcsolatot velünk, Önökkel, de nem kereste. Ezért Czöndör Gyula szervezőtársam kereste őt, hogy összehozzon vele egy találkozót, de Doubravszky György kitért előle. Úgy tűnik, Matolcsy György úr kinevezettje nem kíván érdemben foglalkozni az Önök követeléseivel, nevezetesen azzal, hogy a kormány indítson közérdekű keresetet a bankok ellen, kényszerítse rá őket a megkárosított devizahitelesek kártalanítására, a tőlük elvett vagyon megtérítésére abból az extraprofitból, amelyet a bankok realizáltak a devizahitelesek megkárosításával! Ki kell mondatnunk a kormánnyal is azt, amit mi, a Pertársaság a Hitelkárosultakért 2011. június 9. óta mondunk: a devizahitel hibás termék. Ennek megfelelően el kell rendelni, hogy a Hitelkárosultnak annyit kelljen visszafizetnie, amennyit ténylegesen felvett, az MNB alapkamata által meghatározott tisztességes kereskedelmi banki kamat mellett, a túlfizetést be kell számítani a tőketartozásba, csökkentve annak összegét. A jogtalanul elvett javakért kártalanítani kell a megkárosított embereket, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akiktől elvették egyetlen jogszerűen birtokolt otthonukat, és más javaikat, mert önhibájukon kívül fizetésképtelenné váltak. Kárpótolni kell azoknak a hozzátartozóit, akik belehaltak a banki önkénybe, a végrehajtói meghurcoltatásba. A létesítendő magáncsőd intézmény keretében elsőbbséget kell biztosítani azoknak, akiket a bankok és a végrehajtók kisemmiztek mindenükből, és semmi reményük sincs arra, hogy állami segítség nélkül visszailleszkedhessenek a társadalomba.
Hajlandó volna-e Doubravszky György tárgyalni erről?
Javaslom, hogy kényszerítsük rá őt, hogy tárgyaljon! Ne húzzuk tovább az időt, hanem tartsunk devizahiteles gyűlést, hogy meghatározzuk követendő álláspontunkat, kiállva magunkért, egymásért, emberi jogainkért!
Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője

Blokád a bankok és a végrehajtói irodák ellen…

Posted on 2013/01/24 Szerző: Szabad Riport
Otthonvédő postánkból:
A Koppány csoport vezetője, Balogh Béla írja:
Autós vonulás + Blokád!
2013. február 14-én a Koppány csoport autós vonulást és blokádot szervez a bajbajutottak részére, hogy nyomatékosan felhívjuk a Bankok figyelmét arra, hogy a türelmünk elfogyott. Készek vagyunk blokád alá venni a Bankok előtti területeket, a végrehajtó irodákat, amennyiben nem kezdenek azonnali tárgyalásokat a Kormánnyal a devizahitelesek problémáinak azonnali megoldása érdekében.
Szeretnénk felhívni a Bankok és az önkormányzatok figyelmét arra is, hogy azonnal szüntessék be a kilakoltatásokat, hogy a döntésképtelen Kúria miatt az EU Bíróság határozatáig függesszenek fel minden devizahitellel kapcsolatos végrehajtást, árverést.
Felhívjuk a kormány figyelmét, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a devizahitelesek mellett kiálló jogászokkal és ügyvédekkel, a devizahitelezés tisztességes törlesztő részleteinek visszaállítása érdekében. Kezdjen tárgyalásokat a Bankok működésének felülvizsgálata céljából. Amennyiben ezt nem teszi meg, a tavasz első sugaraival, ha kell naponta, hetente tartunk autós blokádokat, tiltakozó demonstrációkat az adott területeken való folyamatos ott tartózkodással.
Koppányosok és civilek!
Arra kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassák el jelen írást! Végre próbáljunk fegyelmezetten koncentrálni egy adott eseményre. Csak azok jelentkezzenek, akik valóban el is jönnek. Nincs, időnk tetszik, és ott leszek gombokat nyomogatni.
Autósokat és civileket egyaránt várunk. Kimondottan örülnénk, ha igen sok autós jelentkezne, hogy akár kilométeres sorban tudjunk egy intézmény elé menni. Ennek megfelelően kérem, aki hajlandó részt venni a tiltakozáson és autója van, az jelentkezzen akoppanycsoport@mail.com címen, vagy hívjon a +36.20-916-0029-es telefonszámon, egyeztetés céljából. Az autós vonulás során a jelzett intézmények előtt megállunk és használjuk autóink kürtjeit.
A vonulás során a Blaha Lujza téren gyülekezünk február 14-én 13: 00 órakor. 13:20 perckor tovább indulunk a Cházár András utcában lévő végrehajtói kamara székházához, majd a pár utcával arrébb lévő Császti Ferenc végrehajtó irodájához gurulunk.
Ezt követően a városon keresztül megyünk a Magyar Bankszövetség épületéhez, majd a Nemzeti Banknál tesszük tiszteletünket. Végül innen az Astoria elé vonulunk, és egysávos útlezárással tiltakozunk 2 óra hosszán át.
Aki teheti, az autójára szereljen nemzeti színű zászlót vagy a témába vágó transzparenst. A gyalog lévők beülnek egy autós mellé, így vonulunk végig a városon folyamatosan dudálva.
Arra kérek mindenkit, hogy környezetében terjessze az eseményt és a fenti időpontra hívjon meg barátokat, rokonokat, ismerősöket. Legyünk sokan, hogy a megjelenő média komolyan vegyen minket. Nagyon fontos, hogy az esemény akár minden percben megosztásra kerüljön. Vigyük el az eseményt az Internet világába. Fórumokra, Iwiwre, Myvipre, szimpatizáns és nemzeti honlapokra vagy politikai fórumokra. Mentsük le a plakátot és megosztásnál kimásolva a szöveget helyezzük a visszatöltött plakát mellé, hogy értelmesen jelenjen meg.
Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk 50-100 autóval megjelenni, hiszen a cél is óriási, amiért kiállunk.
Jöjjön bárki, aki a céllal egyetért, aki bajban van, de az is, aki nincs, hiszen ez a baj eléri őt is, előbb vagy utóbb. Jöjjetek biciklivel, motorral és hozzatok utasokat! Akkor leszünk eredményesek, ha Budapest kivezényli, az összes rendőrét a forgalmi rendet fenntartani, illetve mert sokan vagyunk.
Hajrá Magyarok!
Mert a Szív győzni fog!

A nyugati energetikai cégek menekülnek


Posted on 2013/01/28 Szerző: Szabad Riport
A kérdés számunkra csak abban az összefüggésben érdekes, hogy miért megy Orbán kuncsorogni Moszkvába. Kicsit körbenézve az internet hírei között, megtaláljuk az összefüggést.
Az orosz energetika lassan, de biztosan behálózza Európát. Oroszország hatalmas energia előállító ország. Medvegyev múlt heti kijelentése, miszerint vegyék tudomásul, Oroszország nem függ olyan mértékben az olajbevételektől, mint amivel a Nyugat számol, nem légből kapott tényekre alapul. Oroszország egyre nagyobb mértékben helyezi át bevételeit más termelő ágazatokba, amelyek növelik, kiegészítik, illetve átveszik a olaj és gáz bevételeket. Az egyik az áram.
A közép-európai energetikai befektetések már nem olyan kedvezőek, mint voltak 10-12 évvel ezelőtt. A közép-európai befektetők között a legnagyobbak a német  E.ON, az RWE, és kisebb mértékben francia  illetve olasz cégek. Ezek a cégek azonban tőkeerősségük ellenére a közép-európai energetikai cégeket hitelből vették meg. A hitelek törlesztése, valamint a visszaeső fogyasztás együttes hatása, hogy szabadulnának a részvényeiktől. A 10-12 évvel ezelőtt a óriási állami vagyonok elherdálásából fellendülést mutató magán ipar mára kifulladt. Nincs több kótyavetyélni való, az ipar recesszióban van, a felvásárlási erő csökken, a gazdasági növekedés negatívba fordult (a 3 százalék alatti gazdasági növekedés igazából negatívnak tekinthető). A keleti és dél-amerikai régió azonban most kezdi az igazi fellendülést. Ezek a cégek sokkal inkább ott fektetnének be, ahhoz azonban a hitelállomány szinten tartása miatt szabadulni kellene az itteni tulajdonoktól.
A szlovéniai és szlovákiai vállalatokból már kivonultak a legnagyobbak. Helyükre a cseh energetikai cég (EPH) lépett be. Az EON jelezte a magyar kormány felé, hogy piacra kívánja dobni a magyar részvényeit. Orbán ezt persze úgy kommunikálná, hogy micsoda hazafias lépés a visszavásárlás. Ez a jelen helyzetben egyáltalán nem igaz, egy kész gazdasági csőd az ország számára. Az EON egy 1.2 milliárd eurós csomagot akar piacra dobni. Mégpedig pontosan abban az ágazatban, amely kecsegtető lehet más befektetőknek, mivel az EON a gáz és olaj iparunkban is nyakig benne van. Első körben ezt a részt kívánja értékesíteni. Az államnak azonban sem erre, de még a bevállalt azonnali kifizetésekre sincs fedezete, és kétségbeesett pénzbeszedési hajsza folyik a magyar állam részéről. Erre az államnak semmi fedezete nincs. Hitel sincs. A kötvényeket már eljátszották, azok egy stabil bevételt jelentenek, ebből finanszírozza az állam a szoros kiadásait. Pengeélen táncolnak, és ebben a táncban egy 1.2 milliárd eurós kiadás messze nincs betervezve (300 milliárd forint, ezzel teljesen kiürülne az államkassza). A jelen helyzetben az IMF és a nyugati bankok olyan feltételekkel adnának pénzt, ami rendkívüli teher lenne, illetve összedöntené az Orbán kormány felépített országmentő nimbuszát. Viszont kell a pénz, mivel az energetikai óriás azt is bejelentette, hogy ha a magyar állam nem fogja megfelelő áron felvásárolni a részvényeket, akkor 600 millió eurós áron piacra dobja, amivel gyakorlatilag újabb lavinát indítana el a tőzsdén. A magyar tőzsde amúgy is szinte már romokban hever, és évek óta folyamatos esésben van. Egy ilyen mértékű áresés a magyar legfőbb részvényekben hatalmas károkat okozna.
Orbánnak tehát pénz kell. Kína lefújta a magyar állapapírok felvásárlására tett tavalyi ajánlatát. De a liberális politikusainknak olyan vastag a bőr a képén, hogy bármilyen színészi alakításra képesek. Mennek hát Moszkvába.
Orbán aki 20 éves pályafutása alatt az orosz-ellenes politika fő alakja volt, most odamegy kuncsorogni. Ez annyira megalázó – de kényszer. Valahogy el kellene adni az oroszoknak 1.2 milliárd eurónyi államkötvényt. Bármi áron. Orbán cezaromániája ugyanis felülír minden becsületet, kiállást, kitartást. Jól emlékszünk, hogy a grúz háborúban Oroszország elleni katonai fellépést követelt, folyamatosan belekotyogott az orosz belügyekbe emberi jogi elvekre hivatkozva, sőt Putyinnak személyesen Orbán ígérte meg, hogy tönkreteszi, ha nem enged a narancsos követeléseknek (narancsos a narancsosnak örül).  Ez persze egy kisegér fenyegetése az oroszlán felé, de akkor is megtörtént. Nem felejtik el neki a MOL és a Malév incidenseket sem. Ilyen előzmények után Orbán Moszkvába megy kuncsorogni. Ott pedig nagyjából úgy fogadják, mint az iskolaigazgató az iskola hülyéjét.
Szóba állnak vele ezek után? Természetesen. Ez a helyzet ugyanis olyan állapotot teremt az orosz vezetés számára, amiben meglehetősen jó helyzetből, mondhatni magas lóról tárgyalhat Orbán Viktorral. Orbán kiutazására nagyon oda kell most figyelni. Ugyanis ha Orbán bármi eredményt fel tud mutatni, az azt jelenti, hogy Moszkvának van még terve Magyarországgal. Persze a teljes elutasítás sem azt jelenti, hogy nincs, legfeljebb igen kedvezőtlen volt Orbán ajánlata. De a siker viszont egyértelműen ezt fogja jelenteni. Az orosz energetika utat akar törni Európa felé. Megtette már más irányokban is, errefelé is megteheti, mert jelentős mennyiségű tartaléka van hozzá, hogy megtegye.
Kemény Gábor – Hídfő.net

kopanyok harca autos blokad

Biztonságban van, a korábban a fagyhalál rémével küszködő kisgyermekes család

Posted on 2013/01/27 Szerző: Szabad Riport
Január 20.-án tettük közzé a segítségkérő felhívásunkat; az “S.O.S. – Megfagynak a gyermekek saját otthonukban!” – címmel, – amikoris a gyermekeit egyedül nevelő édesanyánál kikötötték a gázt.  Az a veszély fenyegette a gyermekeket, s az édesanyát, – hogy megfagynak saját otthonukban.
Elsősorban élelmiszert, és tüzelőt kértünk nekik nekik, nem pénzt.
Az összefogásnak köszönhetően, ha ideiglenesen is, de megoldódott a bajba jutott család helyzete.
Anonim segítséget kaptak a hátralék rendezésére, és tavaszig egy barátjuk befogadta őket!
Az édesanya és a gyermekek köszönik mindenkinek a sok biztatást, segíteni akarást, – helyzetük, ha ideiglenesen, de megoldódott, s jelenleg már biztonságban vannak.
Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda

Dolgozni kéne, nem bűnözni!” – 40 fős horda támadt a rendőrkapitányságra – Rendőrségi felvétel a hatvani előállításokról! – (Videó)

Posted on 2012/12/04 Szerző: Szabad Riport
Hatvan 2012_11_22Előállítások Hatvanban
- A mai napon a délelőtti órákban előzetes adatgyűjtést követően a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hatvani Rendőrkapitányság nyomozói 12 főt állítottak elő, a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárással összefüggésben.
Ezt követően, a mai napon a délutáni órákban egy, körülbelül 40 fős, – a délelőtt előállított személyek rokonaiból álló csoport – gyűlt össze a Hatvani Rendőrkapitányság épülete előtt, ahol kiabálásukkal és agresszív viselkedésükkel jogsértő cselekményt valósítottak meg. Közülük többen ellenszegültek a rendőri intézkedésnek és az intézkedő rendőrökre támadtak.
Az eset kapcsán öt főt állítottak elő a Hatvani Rendőrkapitányságra. Az ügyben a további eljárást az Egri Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.
2012.11.22. csütörtök 19:51
A Szabad Riport megjegyzése:
40 cigány támad egy rendőrkapitányságra. Mi a polgárháborús helyzet, ha nem ez?
Íme a rendőrségi felvételek, az előállításokról:

Rendőrségi felvétel a hatvani eseményekről!

Mohácsi Viktória cigánybűnöző Gyöngyöspatáról, avagy a beszélni tudó maj



Héber Magyarország… – A Kaduri Group ingatlan befektetési térképe és prospektusa

Posted on 2012/10/20 Szerző: Szabad Riport
Héber Magyarország. – A Kaduri Group ingatlan befektetési térképe.
Izraeli ingatlanbefektetői reklám, héber nyelven, de magyar helyszínekkel…
- A Kaduri Group beruházói érdekcsoport 2001. óta tevékenykedik Magyarországon. Amint ez a reklám is mutatja, hogy egyik fő célcsoportja nem is a magyar, hanem az izraeli közönség.
A több izraeli lakóparkot is építtető Kaduri, rendszeresen nem fizette ki a neki dolgozó magyar kivitelezőket és alvállalkozókat. Akik esetenként több tízmillió forintot buktak, s ezért jó részük tönkre is ment. Munkásaikat szélnek eresztették.
Sajnáljuk a magyar kivitelezőket és alvállalkozókat ezért? – Nem igazán. A népi közmondás szerint; “Aki kutyával hál, – bolhákkal kél.”
Héber Magyarország. – A Kaduri Group ingatlan befektetési reklámja 1
Héber Magyarország. – A Kaduri Group ingatlan befektetési reklámja. 2
Héber Magyarország. – A Kaduri Group ingatlan befektetési reklámja. 3
Héber Magyarország. – A Kaduri Group ingatlan befektetési reklámja. 4
Az izraeli lakóparkokról szóló cikksorozatunkat, (a Kaduri groupról és társairól szóló többi információkkal együtt), – rövidesen olvashatják a Szabad Riporton.
SzRTI

Orbánt (és társait) a Blahára!

Posted on 2012/12/27 Szerző: Szabad Riport
Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.
Aki látta az ételosztásra várók kilométeres sorát a pesti Blaha Lujza téren – vagy az arról készült képeket a az interneten, vagy itt, lapunk első oldalán- annak aligha lehetett tökéletes, felhőtlen karácsonya. A tisztességes ember megretten, megrémül, ha ennyire nyilvánvalóan, kendőzetlenül tárul a szeme elé az, amiről persze mindig is tudott, csak nem hitte el, nem akarta elhinni: ekkora a nyomor Magyarországon. Ez nem statisztikai számítgatás, nem becslés: bizony ezrek és ezrek állnak sorban egy tál meleg ételért. És ez csak a felszín: más kerületekben és más városokban is állnak a sorok. A becsületesebb tévések beszámoltak erről. Szembe kell nézni már fiatal, jóarcú emberekkel is, akik belemondják a kamerába, a szemünkbe: azért jöttek, mert éheznek. (…)
Csak abban lehetünk biztosak, hogy a felelősöket a környéken sem láthatjuk soha. Pedig most lenne itt az ideje, hogy egy szép szokást vezessünk be. Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.”
(Andrassew Iván írása a Népszavában)
541716_524054687612934_1274661995_nRed-Help komm: Az írás eredeti címe: Orbánt a Blahára!”
Andrassew Iván írása kissé pártspecifikusra sikeredett. Abban igaza van, hogy; “…Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.”
Szerintünk nem csak a falkaforradalmi vezetőknek kéne személyesen is szembesülniük cselekedeteik következményeivel. Sorolhatnánk hosszú-tömött sorokban a “jótevők” neveit!
Inkább csak pártokat említünk, akik a dicsőséglistára abszolút joggal kerülhetnének fel, a Fidesz-KDNP társaságában: SZDSZ; MDF; FKGP; MSZP-és le nem maradhat a DK; vagy az E2014 sem! (Hogy csak a “legnevesebbeket” említsük.)
Ugye? A pártok felsorolása olvastán már személynevek is csak úgy tolulnak az emlékezetekbe!
Ha Andrassew Iván rászánná magát, jó néhány ívet teleírhatna “jótevőink” nevével. (És akár oda biggyesztheti a sajátját is, mint a DK-hoz és Gyurcsányhoz gyanúsan közel álló Népszava rovatvezetője… – SzRTI).
No, majd akkor kezdődik Magyarország valódi sikertörténete, ha az utolsó szemétszállítmány is elhagyja Magyarország területét!
Egyszer s mindenkorra!


Mit csinál az EU a pénzünkkel?


Posted on 2010. november 20. Szerző: jovonkinfo
Vajon mi mindenre költi az Európai Unió a pénzünket, amikor éppen nem bankokat segít meg, vagy egész társadalmi rétegeket tesz tönkre? Néhány napja nagy botrányt kavart a hír, miszerint egy popzenei koncert 600.000 eurós támogatást kapott az EU-tól. Közben kiderült: nem egyedi esetről van szó, sőt, még egy budapesti koncert is felkerült a példák közé. Rövid kirándulás következik az EU-kulturális fertőjében. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott…
Az első hír a homoszexuális brit popénekes, Elton John nápolyi koncertjéről szólt, melyet a “Piedigrotta”-fesztivál keretében rendeztek meg 2009 szeptemberében. Egy klímavédelmi kampány keretében, szintén 2009-ben, Brüsszel 1,2 millió euró támogatást adott az MTV zenecsatornának. A pénzt az MTV az amerikai “Backstreet Boys” együttes koppenhágai, a brit “Editors” rockzenekar budapesti és a “Moby” nevű elektronikus zenész stockholmi koncertjének megrendezésére használta fel.
A klíma-kampány a dán fővárosban 2009 decemberében megrendezett klímakonferenciához kapcsolódott. A konferencia egyébként szánalmasan eredménytelen volt. Az Európai Tanács a konferencia előterében “fel szerette volna hívni Európai ifjúságának figyelmét a klímaváltozásra”. Az Európai Tanácstól pedig arra futotta, hogy elferdült “előadók” fellépéseit segítse elő több nagyvárosban. Gratulálunk…
Még a hivatalos verzió szerint is az 1,2 millió euró valójában 1,5 millió volt, melyből az MTV 1,2 milliót saját belátása szerint költhetett el! A maradékot pedig “médiakapcsolatokra és nagykövetekre” költötték. Ezek a “nagykövetek” 11 embert jelentettek, akik országukban ismert közéleti személyiségek. A pénzt arra kapták, hogy reklámozzák a klímavédelmet.
Az egyik “nagykövet” egy Anna David nevezetű dán popénekes, akinek dala “egyes európai slágerlistákon igen magas helyezést ért el.” A dal címét magyarul nem kívánom ide leírni, de annyit elárulok, hogy egy -sajnos hazánkban is- elterjedt káromkodásról van szó. De még néhány szerencsétlen sportolót is sikerült megnyerni a pénzszórásnak, nem utolsósorban a magyar Katus Attilát.
Azt, hogy mi alapján választották ki a “nagyköveteket” és hogy ezek mit is csináltak pontosan a 300.000 euróval, az Európai Tanács nem tudta megválaszolni a “Presse” megkeresésére. Az 1,5 millió euró egy 2,25 milliós regionális támogatási keretből lett kitualva. Nagy kapkodva most bejelentették, hogy ki a homokos brit zenész koncertjére elszórt pénznek utánanéznek. Amennyiben kiderül, hogy szabálysértés történt, az Európai Tanácsnak vissza kell fizetnie a pénzt, illetve a jövőbeni támogatásokat lefaragják.
Mégis miből fizetné vissza a tanács a pénzt? Majd összedobják a tagjai? Vagy éppen a valóban értelmes kulturális támogatásoktól (bár ezek után erősen kétlem, hogy ilyen létezne) fogják tényleg elvonni a pénzt? És mi lesz a többi pénzzel? Na, ezek aztán valóban olyan szankciók, amitől remegni fog a lába minden felelősnek…
Az ügy kapcsán további hányingerkeltő tényező, hogy a támogatást bezsebelő előadók eleve olyan emberek, akiknek finoman szólva sincsenek megélhetési problémáik. Az pedig, hogy ezeket a naplopókat “művészeknek” állítják be, minden jóérzésű embert sért.
Vegyük csak a másfél millió eurót. Az jó 400 millió forint. Mennyi hasznos dologra el lehetett volna költeni ezt a pénzt… Sok hazai kórház pár milliós berendezést nem tud beszerezni. De a lényeg, hogy Elton John és a többi tehetségtelen senkiházi parádézhat Nápolyban, Stockholmban és a többi városban… A mi pénzünkből!
Ez az ügy is persze egy év után bukott csak ki, amikor már úgyis mindegy. Hány olyan ügy lehet, amiről soha nem is szerzünk tudomást!
Az EU egy lobbista bűnszervezet, aminek semmi köze nincsen a nemzetek összefogásához. Itt bűnöző csoportokról van szó, akik az országok által befizetett pénzhegyeket hivatalosan szétosztják maguk és barátaik között. És ebbe a fertőbe igyekezett annyira a Jobbik, “a nemzet ügyeit hitelesen képviselni”! Ennyit a hitelességről…
Forrás: DiePresse.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése