2012. szeptember 7., péntek

Annunakik közöttünk?



Anyagon túl

Annunakik közöttünk?

.
UFO valóság MÁSODIK rész

  1. Bevezető gondolatok
Lassan már 15 éve történt, műszaki mérnök dolgoztam, egy megyei vízmű műszaki középvezetője voltam. A feleségem vasalás közben „teljesen véletlenül” egy érdekes műsorra lett figyelmes. A Spektrum tévén egy film Sitchin munkásságáról szólt. Azonnal dobtam egy hátast. Addigra túl voltam már két Daniken könyven, igaz nehezen olvastam őket végig, mert nekem személy szerint, és most nem ítélem meg sem a szerzőt, sem a könyveket, de nekem személy szerint úgy tűnt, hogy az egész egy nagy ötletparádé, hiányoltam belőle a logikus magyarázatokat, bizonyítékokat.
Egy évvel később már túl voltam Sitchin angol nyelven megjelent könyvein. Majd „érdekes” embereket ismertem meg. A világ különböző pontjain élő kutatókkal voltam kapcsolatban, és szintén ekkor ismertem meg Földes Attilát, akinek az egyik, 1990-ben megírt könyve alapján (Attila elküldte a NASAnak) kezdte meg Richard C. Hoagland kutatni a Marson található piramisokat.
Ennyi megvilágosodás után már nem „fértem bele” a vízműves struktúrába, így önálló útra léptem, mely helyenként rögös volt, de hatalmas fejlődéssel járt, egy láthatatlan kéz végig fogta a kezemet és vezetett.
Néhány évig magyar kutatókkal dolgoztam, mérnökként az élet informatikájával foglalkoztam, egészség, betegség, születés, halál, illetve elmélyedtem a kínai orvoslásban, hiszen az élet energetikai megközelítésének ez az alapja. Minél mélyebbre jutottunk, annál jobban megértettem, hogy van valami más mögötte, azaz innen egyenes út vezet a spirituális világba. Ezt az utat is megjártam, mélyre hatoltam benne, az itt szerzett tudást most is használom. Örülök, hogy nem szálltam el, hanem egy másként gondolkodó, szélesebb érzékeléssel bíró mérnök lettem. Sok olyan pszichológussal, természetgyógyásszal és orvossal találkoztam, akik először mind műszaki mérnökök voltak, majd onnan jöttek át másik területekre. Közösen arra az álláspontra jutottunk, hogy, a mérnöki gondolkodás alapja a logika, és kellő logikával össze lehet rakni és meg lehet érteni az élet, a test-lélek-szellem egységét, vagy akár a világmindenség működését.
Tizenegynéhány évvel ezelőtt megértettem, hogy a világ teljesen más, mint amit tanítanak az iskolában, csak azt nem értettem, hogy miért kell mindezt nem hogy elhallgatni, hanem egyenesen letagadni. Egyértelmű tényekre azt mondjuk, hogy mitológia. Pedig ma már eljutottunk oda a technikai és az informatikai fejlődés révén, hogy meg tudjuk érteni a sumer isteneket, az annunakikat. A végtelen sok régészeti leletből nagyon szépen kirajzolódik az annunaki őskultúra. Tökéletesen, név szerint ismerhetők a személyek, családfák, pontos cselekedeteik, teljes földi életük, az események láncolata, stb. Sőt az ő ismereteik révén olyan csillagászati ismeretek birtokába is jutottunk, melyekkel még nem rendelkezünk, vagy csak ügyesen elhallgatják előlünk.
Mindez rendjén is volt, azonban sok olyan információ talált meg, mely szerint nem csak az annunakik vettek részt az ember megalkotásában, hanem még nagyon sok más faj, valamint itt van az UFO kérdés is. Földes Attila mondta „Az UFO kérdés az emberiség legnagyobb kihívása, de tökéletesen tönkretette a tudomány és az UFO-lógusok sisere hada. Ez egy –halálosan- komoly téma. A valóság messze túlmutat a sci-fi irodalmon”.
Ma már meg vagyok róla győződve, hogy legalább 4-6 földönkívüli faj közrejátszott az ember kialakulásában, azonban az alapot az annunakik genetikai munkája jelenti.
Véleményem szerint a Vízözön (i.e. 11.000) előtti kb. 450.000 év mindenképp az annunaki hőskorról szól, bár ekkora időtávlatokat az emberi értelem nem tud felfogni. Tény, hogy ez egy jó világ volt az annunakik számára, éltek és uralkodtak, élvezték munkájuk gyümölcsét.
A Vízözönnel sok minden megváltozott. Ténynek tekinthető, hogy Ádámtól Noéig bezárólag, természetes volt a 800-900 éves életkor. Ádám 930 évig élt, Noé 959 évet él. Több száz évesen gyereket nemzettek, ahogy tette Noé is, mikor 500 éves korában fia született. A leírások nem szólnak semmilyen öregedési folyamatról, ez nem volt látható, tapasztalható sem fizikai, sem szellemi vonatkozásban. A 900 évesek erejük teljében dolgoztak még. Aztán, a Vízözön után rohamosan csökkenni kezdett az élettartam. A Noé utáni tízedik generáció esetén az élettartam már a Noé 959 évéhez képest csak 240 év volt, majd a huszonhatodik generáció esetén, mely Mózes kora volt, már senki sem élt tovább mint 120 év, és ez tekinthető ma is a maximumnak, igaz 70-90 évet élünk. Ehhez jött még az öregedés folyamata, így aztán az élet egy része az öregség fizikai és szellemi jelenléte miatt kiesik, ez a második gyermekkor.
Ekkor valamilyen genetikai átalakulás történhetett akár természetes módon (ezt nevezném evolúciónak), vagy mesterséges módon, amiről nem tudunk vagy nem tudhatunk. Tény, hogy a Vízözön után az annaunakik kijelentették, hogy „fejükre nőtt az emberiség” és ilyet többet nem lehet megengedni. Véleményem szerint ekkortájt léptek be a képbe az egyéb idegen civilizációk is, és saját népcsoportokat hoztak létre. Genetikai szempontból egy ősanyától származunk, és a DNS struktúránk bonyolultabb, mint lennie kellene, ha létezne evolúció az ősmajomtól az emberig. Az iskolákban tanított evolúció másik nagy dilemmája, hogy néhány ezer év alatt több százmillió éves fejlődést hajtottunk végre, mely gyakorlatilag lehetetlen. Szintén irreális, hogy a Vízözöntől napjainkig, alig 13.000 év alatt egy embertípusból mely egyáltalán a fennmaradásért küzdött egy-két-három ezer évig, kialakuljon néhány radikálisan eltérő faj (fehér, sötétbőrű, kaukázusi, északi, vörös, stb.). És akkor mi van az óriási méretű embercsont leletekkel? Például Ehnaton, aki Egyiptom radikális változásokat okozó uralkodója volt (i.e.1378-1350), szintén óriás volt, illetve azokban az időkben több vezető szerepet betöltő „ember” hosszú nyújtott koponyával rendelkezett.
További érdekesség, hogy a magyarok múltjával tele van a Föld. Például a második világháború után néhány indián törzsről Amerikában kiderült, hogy magyar anyanyelvű, ismerték a magyar őstörténelmet, ősi jeleket, mintha csak úgy kitelepedtek volna és évezredeken át fenntartották volna a saját tudatukat, kultúrájukat.
Sokan mondják, hogy a magyarok a sumerok utódai. Tény, hogy nekünk nagyságrenddel több a hasonlóságunk a sumerokhoz, mint a legtöbb modern nemzetnek, azonban nagyon sok mindenben különbözünk is. Ezért én úgy tartom, hogy mi testvérnemzetek vagyunk, melyek különböző körülmények között szocializálódtak. Valamikor a Vízözön után az akkori presumer társadalom egy része megtelepedett a Kárpát-medencében, és itt önálló fejlődésnek indult, folyamatosan befogadta a kelet felől érkező vándor népeket, melyekkel gazdagodott tudása, genetikája. A magyar nyelv hasonlít a legjobban az annunaki nyelvhez, mely a Vízözönig a legszélesebb körben beszélt nyelv volt. Kevesen tudják, de ez a nyelv (annunaki) nem halt ki, ma is él, az idegen létformákkal kapcsolatos kutatások alapnyelve, nagyon sok kutató ismeri és használja, aki ilyen területen dolgozik.
Legalább 30 éve rájöttek már az űrkutatásban dolgozók arra, hogy a világon bármelyik bolygón élni csak úgy lehet, ha a lélek odaszületik, majd ott ölt testet az ottani létformának megfelelően. Tény, hogy magam is találkoztam több olyan emberrel aki nem hozzánk hasonló lélek, hanem tudatos angyali mivoltára. Ez akkor döbbenetes, mikor egy hároméves gyerek meséli el, aki még nem fertőződött meg a sztárság gondolatával. Mikor egy ilyen gyerek elmeséli származását, küldetését, illetve azt a képességét, hogy visszamenőleg mindenre emlékszik a fogantatástól kezdve beleértve a szülés legapróbb mozzanatait is, akkor megérti az ember, hogy bár ő emberi testtel rendelkezik, azonban tudata teljesen más. Angyalokon túlmenően más létforma is le tud születni a Földre. Egy távoli bolygó tudata (lelke, szelleme) anyagi ruhát tud ölteni a Földön, mint ember. Ugyanúgy emberi problémákkal fogja szembetalálni magát, azonban tudja, hogy ő ki, és azt is tudja, hogy feladat vár rá.  Ehhez teljesen hasonló a kristálygyerekek helyzete, akik magas tudatszinttel rendelkeznek és látványosan materialista családokba születnek. Nem egyszerű a helyzetük, sokszor menekülnek a kábítószer világába, mert ilyenkor tudatuk „otthon” jár.
Most már tudom, hogy az élet nagyságrendekkel összetettebb annál, mint hogy az őseink az annunaki vagy nem, bár ez is meghatározó kérdés. Innentől kezdve nem is aggódom azon, hogy egy-két dolog nem illik össze az annunaki történelemben, hogy vannak megválaszolatlan kérdéseim. A nagy globális történelemben ez csak egy apró mozzanat. Miután legalább 12 hasonló civilizáció volt már a Földön, mint a miénk – némelyik hosszabb, némelyik rövidebb ideig létezett, mind más és más körülmények között jött létre és szűnt meg – másképp látom a világot.
Az emberek tudata nyílik, így vált lehetővé, hogy Ohio iskoláiban 2008 óta azt is tanítják, hogy az élet „intelligens tervezés” révén jött létre. Ilyen irányzat létezik szerte a Földön, bemutatják, hogy nem a darwini evolúció révén alakult ki az élet, hanem egy felsőbb intelligencia tudatos megnyilvánulásaként. Azonban nem foglalnak állást a tudatos intelligenciát illetően.
.
  1. Tudat, tudatszint
Az én értelmezésemben a TUDAT egy fogalom, egy képesség, amivel születik az ember. Nem biztos, hogy kiaknázza ezt a képességet, de én úgy látom, hogy akinek ez magas szintet üt meg, annak magas szintű eredményeket kell elérnie az életben. Ehhez hasonló képesség például a zenei, festői, mozgási, a nyelvtanulási képesség, műszaki, humán beállítottság. Például a kis Mozart zenei képességekkel született. Mivel kis gyerek korában akadt olyan mester, ahol fejleszteni tudta az ilyen irányú tudását, ezért híres zeneszerző lett belőle. Ha abban a korban nem létezik a zene mint olyan, akkor sosem tudunk Mozartról és valószínűleg a zenei képességei kimerültek volna abban, hogy szépen fütyörészik.
A TUDATSZINT azt jelenti, hogy mennyire képes valaki megérteni az életet, a világ működését. Van aki azt mondja erre az oldalra, hogy mekkora baromság, van aki köszönő levelet ír, és van aki még tovább fejleszti és engedélyt kér, hogy erre hivatkozhasson. Nem vagyunk egyformák és nem is kell, hogy egyformák legyünk. Ez így van rendjén.
A magam részéről, ha az átlagos Földi ember tudatszintjét mérni, ábrázolni szeretném egy grafikonon, akkor egy 0-100-as skálát tudok elképzelni. Akár egy egyméteres mérőszalag, centiméteres beosztással. Képzeljük el, hogy leterítjük ezt a mérőszalagot és azon tudjuk ábrázolni, hogy kinek mekkora egy adott képessége. Például ha a festői képességeket mérjük, az adott mérőszalagon én a nulla körül vagyok, mert ha lefestenék egy kutyát, senki nem tudná, hogy az kutya, macska, majom, esetleg egy ember négykézlábra ereszkedve. Ha az én festői képességem kb. 50 lenne ezen a mércén, akkor szép képeket festenék, esetleg próbálnám őket eladni szállodákban. Ha viszont a skálán a 100 körül lenne a festői képességem, akkor engem úgy hívnának, hogy Picasso.
A tudatszint is ilyen. Amelyik ember úgy születik, hogy lát, érez, hall dolgokat, bele lát a jövőbe, tud mozgatni bizonyos erőket, ő a tudatszint skála felső részén található. Aki a közepén van, annak tanulnia kell, gyakorolnia, akár napi 3-5 órát, és akkor ő is képes oda eljutni, ahova az előző kategória. FONTOS szabály, hogy aki a skála közepén van, az is el tud jutni oda, ahol a veleszületett tulajdonságokkal bíró ember van, csak neki dolgoznia is kell érte. A skála alján viszont már sokat kell dolgozni adott tudásért, és lehet, hogy ehhez kevés a napi 24 óra. Ilyenkor szoktam mondani, hogy neki mást kell tennie.
Látható, hogy minden ember rendelkezik adott tulajdonságokkal és ezek összege állandó, mintha egy üvegpohárba köveket tennénk, ha vannak benne nagyok, akkor kicsik is lesznek, vagy sok közepes méretű. Nem létezik olyan, hogy valaki minden tulajdonságában kiváló. Sok olyan kutatóval találkoztam, aki végtelenül jó, sikeres, elismert a saját szakterületén, ugyanakkor a sarki boltban nem tud venni kenyeret. EZ VAN.
A karma törvényéből következik, hogy akkor sikeres valaki, ha a legjobb adottságait használja ki, ha a legjobb képességei szerint él. Hiszen azért kapta azokat és nem másokat. Nagyon melléfog, aki a kor divatja szerint igyekszik sikeres lenni.
.
  1. Nyelv, beszéd, szimbólumok, írás
Minden ma beszélt nyelv a Földön, idegen (földönkívüli) eredetű. Nincs olyan nyelv, amelyik itt alakult volna ki a majmok makogásából sok százmillió év alatt, ha egyáltalán ilyesmi lehetséges lenne. Az annunakik hozták magukkal a saját nyelvüket és a Vízözön előtt ez volt az egységes alapnyelv, bár az emberi létszám gyarapodása oda vezetett, hogy területenként tájszólások alakultak ki, melyekből idővel önálló nyelvek alakultak ki. A Vízözön után szintén az annunaki nyelv lett az alap, azonban ekkortájt jelentek meg egyéb idegen civilizációk saját nyelvezetükkel.
A beszéd nem más mint egy rezgés, egy olyan világban amelyik szintén rezgés (maga az anyag is rezgés, annak a legsűrűbb formája). A beszédnek hatalmas szerepe van, nem csak mint elhangzott szónak, hanem mint egy rezgésnek, mely hat a környező rezgésekre. Ennek legékesebb példája a szómágia. Emánuel Jézus magas szinten tudott gyógyítani „csupán” azzal, hogy kimondta „légy harmóniában”. Szavainak azért volt ereje, mert egyfelől magas tudatszinttel rendelkezett, másfelől már kis gyerekkora óta olyan környezetben nevelkedett, ahol megtanulta, hogy szavainak tényleg lehet ereje. Ő el is hitte, hogy szavai hatni fognak. Ezért hatottak. Spirituális körökben azt mondják, hogy a magyar a teremtés nyelve. Tény, hogy nagy hatása van a környezetre, a magyarul tudatosan kimondott szónak. A magyar nyelv az amelyik meg-magyaráz, le-képez azaz vizualizál, szinte a teremtés összes mozzanatához kötődik egy-egy ősi szakrális szavunk, az ősi magyar közmondások pedig az élet alapigazságait rögzítik. Az ősi magyar gyógyítás teljesen hasonló mint a hagyományos kínai orvoslás. Amíg mi a saját nyelvünket magunk ellen fordítjuk (ahogy tesszük azt napjainkban), addig sosem fog az ország felemelkedni.
A szimbólumok olyan ábrák, melyek egy magasabb dimenziójú geometria elemei. Ennél fogva komoly erőket mozgatnak meg. Példa erre a rúnák gyűjtőnév alatt használt különböző erőket megtestesítő szimbólumok. Ógermán rúnáknak nevezik, mert ott fedezték fel, azonban ezek a legősibb szimbólumok, a Föld kialakulása óta létező és működő erőket szimbolizálnak. Hitler is használta őket, az SS szimbóluma 2 db villám alakú rúna volt, mely erőt, hatalmat szimbolizál. Az annunakik ismerték és előszeretettel alkalmazták a szimbólumokat. Tőlük vették át az első népek. A középkorban az inkvizíció igyekezett megszüntetni a szimbólumok használatát. Még napjainkban is vannak akik úgy gondolják, hogy az “okkult” jelek alkalmazása “félelmetes” dolog, azonban a többség számára kezd “divat” lenni, bár kevesen értik. Az annunakiktól származik az a szokás, hogy egy országnak, városnak, királyi dinasztiának, cégnek, vállalkozásnak, emblémája kell legyen, és nyilván nem árt, ha olyan szimbólumok vannak rajta, melyek védik, segítik elérni a kitűzött célt.
Az írás a rovásírással kezdődött, a magyar rovásírás a rúnákból alakult ki, nem véletlen, hogy milyen erővel bír, mint minden szakrális írást jobbról-balra írtak. Aztán lassan a szakrális írásokat felváltották a különböző nem szakrális írásmódok, majd a nyelveket “modernizálták”, átszabták, így minden erejük elveszett. A nyelvújítások azt is elérték, hogy a szavak „ereje” is megszűnt létezni, például amikor a magyar nyelvet a német nyelv mintájára modernizálták (újraszótagolták).
  1. Az annunaki történet röviden
Egy földönkívüli faj, egy idegen bolygóról (Orion, Szíriusz csillagképekhez kötődő), kb. 450.000 évvel ezelőtt idevetődött a Földre. Háttérként tudni kell, hogy ez a faj egy kozmikus egyezség (házasság) révén jött létre, és kapott saját bolygót. Majd ezt a bolygót kizsákmányolják, túlhasználják, és az expedíció oka a Föld erőforrásainak kiaknázása a saját bolygójuk megmentése érdekében. Tény, hogy aranykitermeléssel és feldolgozással foglalkoztak, megtalálták a Föld legfontosabb aranykészleteit, és olyan magas fokon űzték az arany feldolgozását, hogy arra a szintre mi még csak épp hogy eljutottunk. Azonban igazából fogalmunk sincs arról, hogy mit kezdtek az arannyal.
Szerencsénk, hogy ezek az idegenek, akiket annunakik-nak szoktunk nevezni kötelességüknek tartották, hogy mindent dokumentáljanak, amit csak tettek.  Így tudunk a saját bolygójuk és a Föld ősi kialakulásáról, és kb. 3.600 évenkénti találkozójáról. Igaz, hogy galaxisunkban sok olyan eset fordul elő, amikor egy naprendszerben két nap van és a bolygók egyszerre keringenek a két nap körül egy adott pályán, azonban sok emberben, így bennem is felmerült a kérdés, hogy mi van, amikor a Nibiru mindkét naptól távol van. Igaz, épp a sumerok írták le, az Uránusz és a Neptunusz önhőtermelő tulajdonságát, és azt, hogy pozitív hőmérsékletű víz is lehet a felszínen, a Naptól ilyen távoli pályán, azonban én személy szerint nehezen tudom elképzelni ilyen körülmények között az emberi életet. Azt viszont tudjuk, hogy nem felszín alatt éltek, hanem éppúgy mint mi, a felszínen. A sumer ábrázolásokon a Nibiru mint hőtermelő bolygó van ábrázolva, jelképe az egyenlő szárú kereszt, mely a teremtést, az egységet jelképezi a spirituális világban.
Egy ideig arra is gondoltam, hogy egy űrbázis szabályos időnként járt erre, és ezt nevezték volna Nibirunak, azonban a sumer leírások arról beszélnek, hogy minden alkalommal, amikor erre járt a Nibiru, mindig megrázkódtatásokat élt át a Föld (földrengések, szökőárak, időjárási anomáliák) a tömegvonzás miatt.
Az idegen telepesek tudatosan berendezkedtek a Földön. Volt közöttük tudós, orvos, katona, technikus, kiszolgáló személyzet, stb. Tudatos és szervezett formában éltek. Azonban a fő tevékenységhez, az erőforrások (arany) kiaknázásához kevesen voltak. Szükségük volt egy nagy létszámú, szolgaként kezelhető embertömegre, ami viszont nem volt fellelhető a Földön. Ezért el kezdtek kísérletezni a Földön élő állatfajokkal. Genetikai kísérleteik eleinte nem sok sikert hoztak, hiszen olyan szörnyeket hoztak létre, mint amiket a görög mitológiából ismerünk. Végső stádiumban kb. 200-250.000 évvel ezelőtt a homo erectus-ból létrehozták genetikai úton (a saját genetikájukat felhasználva) a mai ember ősét. Ennek első fázisában olyan emberszerű lényeket hoztak létre, akik nem rendelkeztek nemi szervekkel, így a fajfenntartás lehetetlen volt. Egy újabb nekirugaszkodásra létrehozták a mai ember ősét. Azonban ilyenkor ne gondoljunk a mai emberre. Inkább egy beszélni tudó, az életről semmilyen fogalommal, értelemmel nem rendelkező lényt képzeljünk el. Az akkori élőlény inkább olyan volt, mintha a mai kedvenc kutyánk tudna beszélni, értené amit mondunk neki (hozza ide a labdát, jöjjön ide, menjen oda, vissza is válaszolna emberi hangon), de semmilyen komolyabb dolgot fel nem fogna.
Ez egy hibrid lény volt leginkább. Fejlődés akkor állt be, amikor megértették az élet működését (születés, halál, munka, pihenés, család, barátság, rokonság, stb.), és kezdtek tenni magukért, megtanulták fenntartani saját életüket. Ezt nevezem én evolúciónak, igaz ehhez szükséges volt egy folyamatosan jelenlévő magasabb intelligencia.
A Vízözönig (kb. i.e. 11.000) sok más nem történt, mint hogy az annunakik élték saját életüket, mely egyre jobban tetszett nekik, hiszen egyre többen szolgálták őket. Minden annunaki király lett, vezető, saját országgal és saját néppel. Gyakran háborúzgattak egymással, igazi „emberi” vonásokkal voltak megáldva. Szívesen adták át magukat a szerelemnek, szexnek, keveredtek az általuk létrehozott emberekkel. Kellemesen el is telt az idő, és a Föld lakossága lassan kezdett emberré válni, igaz szolgaként éltek ezen a bolygón, de nekik úgy tűnt, hogy ez így a legjobb. Nincs felelősség, mindig van aki irányít, aki megmondja mit kell tenni, és ha kell igazságot oszt. A nagy tudásbeli, intellektuális, és életciklusbeli szakadék miatt, ami az annunakik és az emberek között tátongott, az emberek el kezdték az annunakikat isteneknek nevezni.
Ennek az idilli állapotnak (evészet, ivászat, szaporodás) a Vízözön vetett véget. Innentől egy teljesen új korszak kezdődött. Egyfelől egy 100-200 méteres tengerszint emelkedés a civilizáció élőhelyeinek jó részét elmosta, másfelől az annunakik gondolkodása is megváltozott. Innentől kezdve azt a kevés számú embert már nem szolgának, hanem társnak tekintette. El kezdődött az újjáépítés, amihez az eszet az annunakik adták, a munkaerőt az emberek. Enki a tudós létrehozta a társadalom tudatos megalkotásának tudományát, melyet ME-nek neveztek, majd ezt alkalmazva létrehozták Sumert, Egyiptomot, majd az Indus-völgyi civilizációt. Mindhárom társadalom szervezett formában működött, mégis más és más volt. A különbség az uralkodók által kialakított „vállalati kultúra” révén alakult ki. Azonban közös vonás volt a hatalomvágy, háborúk, pénz és vagyontárgyak birtoklásáért folytatott küzdelem.  I.e. 2.000 körül nagyjából ugyanott tartott az emberi civilizáció, mint a Vízözön előtt, csak kicsit magasabb szinten megélve mindazt, amit korábban. Most egy, az annunakik között kialakuló atomháború változtatott meg mindent. Elsöpörte a Föld felszínéről a sumer társadalmat, átírta a hely klímáját, földrajzát.
A Vízözön után, lévén, hogy az afrikai aranybányászat már nem volt működőképes, az annunakik meghódították Amerikát, benépesítették azt, azonban hosszútávon nem jutottak sokra az aranykitermeléssel, ezért felhagyták a területet. Az itt magukra hagyott népekből alakultak ki a maják, aztékok, inkák, akik egy olyan világban éltek, amit nem értettek meg, olyan arany tárgyakat használtak, melyek számukra nem jelentettek értéket. A barbár szintre süllyedt népeknek a spanyol hódítók vetettek véget az ezerötszázas években.
Amerika amolyan gyarmat volt, amelyik annunaki vezető nemkívánatos lett, azt ide száműzték. Így került ide Enlil és klánja mikor Marduk átvette a hatalmat, illetve Thoth is ide lett száműzve, aki itt megalkotta a maja naptárt és elindította annak az időszámítását.
I.e. 600 körül az annunakik tömegesen távoztak, azonban néhányan itt maradtak. Azok, akik rég óta éltek a Földön, átvették a Föld rezgéseit, ezáltal ők kötődtek ehhez az élethez, ők nem tudtak elmenni. A hosszú évezredek alatt sok annunaki utód született, részben annunaki szülőktől, részben földi emberektől. Alapelv, hogy aki itt születik, az nem tud elmenni, viszont nem is igazán ember, hanem egy amolyan hibrid. Tipikus példa Ishtar/Inanna/Venusz, ízig-vérig annunaki, de a Föld szülötte, bár hosszú életű, de nem tud elmenni innen. A sok leszármazott, majd azok leszármazottai mind itt maradtak.
.
  1. Annunaki vezetők
Lassan elfogadott tény, hogy az annunaki történelem nem mitológia, nem misztikum, hanem valóság, és sokakban felmerült a gondolat, hogy mi van az annunakik leszármazottaival? A kérdés mostanra kezd érdekessé válni.
A Vízözön előtt, az annunakik géntechnológiájának eredményeként élt a mai ember őse, elődje, aki tudatilag messze a mai szint alatt létezett, de életkorban megélte a 600-800 évet. A Vízözön után következett az újabb genetikai beavatkozások sora. Egy hasonlattal élve, ahogy „készítik” ma a gyümölcsfákat, úgy „készültek” a különböző emberi fajok. Például, a mai almafákat vadalma alanyra történő oltással érik el. Ehhez hasonlóan a Vízözön után a rendelkezésre álló ősi emberfajt „nemesítették”, saját genetikát felhasználva. A Vízözön egy markáns esemény volt, ide vonzott több idegen civilizációt a világmindenségből. A különböző fajok, a Föld különböző területeit foglalták el, illetve az általuk nemesített emberi fajok életek az adott területeken.
Mindig kérdés volt számomra, hogy az annunaki leírások miért korlátozódnak mindig csak a hagyományos területekre (Sumer, Egyiptom, Indus-völgy, majd Vízözön után Amerika). Ugyanakkor tény, hogy Közép-Európában a sumerrel egy időben és hasonló szinten fejlődő civilizáció létezett. Erről szinte semmi nincs az ősi leírásokban. A régészeti leletek pedig bizonyítják mindezt. A magyarázat az lehet, hogy ez nem annunaki felségterület volt. Itt az annunakitól eltérő létforma uralkodott, az ő általa „nemesített” emberi faj létezett. Igazából így jött létre a fekete bőrű ember, a teljesen fehérbőrű ember, az északi emberek csoportja (dán, svéd, germán), a kínai-vietnámi-japán csoport, a rézbőrűek, stb.
Az annunakik honosították meg azt a szokást, hogy uralkodói dinasztiákat hoznak létre és ezek hatalmát bármi áron fenntartják. Az édestestvéreket leszámítva még a féltestvérek, első unokatestvérek is házasodhattak a hatalom megtartása érdekében. A hatalmat csak akkor engedték át, ha erről szerződés szólt, ilyenkor adott ideig lemondtak a vezetésről a másik fél javára.
David Icke egy magas tudatszintű író, több könyve megjelent magyarul is. Azt a kérdést feszegeti, hogy kik vezetik ma az emberi civilizációt és miért megyünk gyakran „a forgalommal szembe”. Ha megnézzük akár az EU-s törvényeket, akár a világszintű törvényeket, a legegyszerűbb ember is látja, hogy mintha szándékosan tönkre tennénk magunkat, nem érti az ember, hogy a világ vezetői miért látják ennyire másképp az életet. David Icke részletesen levezeti, hogy melyik királyi dinasztia melyik annunaki és egyéb idegen létforma keveredéséből jött lére, és hogyan tartsa fenn hatalmát. Bemutatja a világméretű összefonódásokat, érdekszövetségeket és azt a módot, ahogy egyre jobban rabszolgává teszik az idegen civilizációk a földi embert, mindezt olyan jól álcázva (demokrácia), hogy még örüljünk is neki. Így megérthetjük, hogy a gazdasági élet perifériáján lévő országok, mint Magyarország is, egyre többet törleszt államadósság gyanánt, ugyanakkor folyamatosan nő az eladósodottsága. Ellenpélda Svájc, ahol a bankipar, a páholyok központjai, vagy olyan világméretű alapítványok működnek mint a FIFA. Így adódhatott, hogy Dél-Afrika igen meglepődött, mikor a foci VB után kiderült, hogy a FIFA egy dollárt sem fog adózni ott, hiszen egy svájci bejegyzésű alapítvány. A világ vezetői már nem elégszenek meg azzal, hogy a politikusokat kézben tartják, hanem egyenesen maguk ülnek a vezetői beosztásba. Példa erre Európa, ahol Németország, Belgium, Franciaország, Írország, Olaszország, Görögország mind a nemzetközi bankszövetség kezében landolt, ők irányítanak. Amelyik országba bemegy az IMF, ott kirúgják a kormányt és saját emberüket teszik az élre. Ez az oka annak, hogy hazánk nem akar IMF megállapodást. Egyet lehet tenni, taktikázni, időt húzni, várni, hogy közben világszinten bedől a rendszer. Mert ez a pillanat csak hónapok kérdése. Az idegenek leszármazottai újra egymásnak feszültek, mint az első atomháború előtt (i.e. 2.024), majd az annunaki istenek Földről történő elmenekülése előtt (i.e.700-600), újra káoszt és kilátástalanságot okoznak, és újra egy dolog nem számít, az ember. Vagy megszokjuk ezt a rendszeresen ismétlődő helyzetet, vagy teszünk ellene, mi emberek.
Máris megvan, hogy miért akkora titok az annunaki múlt, miért nem beszélhetünk nyíltan idegen civilizációkról, az ember igazi eredetéről, stb. Mert mindez alapjaiban rázná meg a Föld jelenlegi vezetőinek létét, biztonságát. David Icke jól bemutatja, hogy az USA elnökeinek legtöbbije annunaki leszármazott, amelyik nem, az egy másik fajhoz tartozik. Tehát átlagembernek tényleg nincs esélye.
.
  1. Ki él a Földön?
A Föld nevű játszótéren legnagyobb számban találhatók az emberek, akik olyan Tudatok, akik adott szándékkal, a kb. 26.000 éves ciklusban többször leszületnek, anyagi testet öltenek, élnek, tapasztalnak. Ennek a fizikai testnek az ősét az annunakik hozták létre, majd úgy ők, mint más fajok nemesítették. Ez a mai ember. Ha a Föld egy iskola, ahol tanulunk, akkor az előbb említett embercsoport képezi az alsós osztályokat.
A Földön, igaz nagyságrenddel kisebb számban, de találhatók még más iskolákból jött felsősök, akiknek céljuk az, hogy segítsék az alsósok fejlődését. Ők a kozmosz más részeiből származnak, ide születnek, szintén emberi külsőt öltenek, hasonlóan élnek, és hasonló módon fogalmuk sincs a karmájukról, szerepükről, nem emlékeznek előző életeikre sem. Ők általában magas tudatszinttel rendelkeznek, és híres emberek lesznek (Newton, Einstein, stb.). Legtöbbször kevesebb alkalommal születnek le a Földre, inkább vezetők, fejlesztők, sokszor csak a háttérben. Két földi élet között gyakran egy másik életet is élnek, a világmindenség egy teljesen távoli zugában.
Még ennél is kevesebben vannak azok akik csak egyszer születnek le, szintén nem tudják, hogy mi a karmájuk, identitásuk, a 0-100-as tudatskálán kb. 500 (!) a tudatszintjük. Közülük fordul elő, hogy ha nagyon betegek, akkor UFOsok meggyógyítják őket, ugyanis vigyáznak rájuk, nem halhatnak meg, a feladatuk teljesítése előtt.
Még ennél is kevesebben vannak (néhány fő), akik a Föld nevű, képzeletbeli iskolában, az alsósok, az őket segítő és más iskolából jött felsősök mellé jönnek, szintén segítő szándékkal, ők a főiskolás tanársegédek. Ilyenek például a magas szőke atlantisziak, akik mindent tudnak, mindenre emlékeznek, tudatosak küldetésükről. Ők indították el a zöld mozgalmakat, ők hívják fel a figyelmet a Föld megóvására, ők kezdeményezték a SLOW mozgalmakat. Céljuk, hogy megmentsék a Földet, és élhetőbbé tegyék az életünket, melyet mi rendesen elcsesztünk. Ők annyira tudatosak, hogy rendszeresen tárgyalnak a legnagyobb államok kormányaival, felfedve kilétüket. Így érik el például, hogy a zöld mozgalmak pénzügyi támogatását az állam mellett épp a kőolajipari cégek biztosítják, akik ellen sokszor ezek a zöld mozgalmak tüntetnek.
A Földön egyre növekvő számban fordulnak elő kristálygyerekek, gyémántgyerekek, napgyerekek, akárhogy is nevezzük őket, de nagyon magas tudatszinttel megáldott lelkek, a 0-100-as tudatskálán 2.000 (!) körüli értékkel. Általában csak egyszer születnek a Földre. Ők nem tudnak semmit karmájukról, szerepükről. Legtöbbször erősen materialista családba születnek, ezért szegények szenvednek is rendesen. Gyakran testi problémákkal küszködnek és fogalmuk sincs, hogy miért élnek itt, néha úgy tűnik, valami más világban vannak jelen.
Ezen gyerekek száma a hetvenes évektől kezdődve egyre nő, és az ő magas tudatuk emeli a Földön élő emberiség átlagos tudatszintjét. Jelenleg csak találgatások vannak az ő küldetésüket illetően, hiszen ők maguk sem tudják. Úgy tűnik UFOsok nem vigyáznak rájuk, viszont lehet hogy valami sokkal nagyobb, például a Létezés.
Továbbá itt vannak még az emberi formában élő, ideszületett angyalok, eléggé észrevehető számban. Az angyalok a lelkek feletti síkból (isteni) jönnek, az ilyen embernek születet angyalok tudatszintje a 0-100-as skálán kb. 5.000 (!). Gyerekként még ők sem tudják mi a küldetésük, de tudják, hogy kik ők, emlékeznek életük minden pillanatára. Azt mondják, hogy majd hozza a sors, hogy mit kell tegyenek, és amikor hazahívják őket, hazamennek. Olyanok mint valamilyen céltudatos, jól kiképzett jó értelemben vett katonák. Nem kérdeznek, hanem várják a feladatot és akkor cselekszenek. Ez a viselkedésforma gigantikus tudatszintjüknek tudható. El lehet képzelni egy hároméves gyerek szájából ezt hallva egy materialista szülő mennyire megijed.
Mindezt, az emberi formát öltő közösséget, az annunaki leszármazottak vezetik, családi dinasztiák, amelyikbe gyakran beépültek egyéb létformák is, ahogy Diana hercegnő mondta az angol királyi családra: hüllők, gyíkok (forrás David Icke). Az annunaki vezetők is emberi formát öltenek, de ők tudatosak kilétük felől. Irányítják a pénzvilágot, bábként mozgatják a kormányok vezetőit, gyakran páholyokba tömörülnek.
Mivel 2012 a változás éve a Földön, ezt „kihirdették” a világmindenségben, így sokan jönnek megnézni ezt (bámészkodó turisták), vagy egyenesen részt venni az eseményekben. Ők minden más létformát képviselnek, nincs emberi formájuk, kémkednek, információt gyűjtenek, elrabolnak, génmódosítással kísérleteznek, stb. Ahogy a Vízözön is markáns időpont volt a Föld életében és nagyon sok idegen civilizációt vonzott, úgy ezt most is így van.
Mindez nem arról szól, hogy féljünk, hanem legyünk tisztában saját képességeinkkel, lehetőségeinkkel, legyünk tudatosak saját mivoltunkra. Nyilván ha ennyi magas tudatú lélek él itt emberként, szükség lesz a tudásukra. De hogy mikor és hogyan, az most nem igazán tudható. Különböző páholyok tanítják, hogy két-három éven belül lesz itt „hivatalos” találkozó idegen civilizációval. A tanítások szerint egy valóságosnak látszó, de virtuális (3D hologram) aszteroidával riogatnak majd minket, és felajánlják hogy az emberiség egy részét elmenekítik. Lényeg, hogy NEM SZABAD ELMENNI.
Nagyon sok földönkívüli project létezik, ezeket kb. 80-100 éve jegyzik. Érdekes mód az idegen civilizációk szinte kizárólag az USA vezetőivel állnak szóba. Igaz, hogy sok UFO szállt/zuhant le a volt Szovjetunió területén még azokban az időkben, de velük nem tárgyaltak olyan konkrétan mint az USA vezetőivel.  Sokan úgy vélik, hogy az idegenek alaptechnológiája az, hogy a szem számára láthatatlan rezgésekkel letapogatják a Földet, és amelyik országnak a legnagyobb a fegyverkészlete, azzal tárgyalnak. Így már az is látható, hogy ne lehet előlük eldugni semmit. Másfelől tény, hogy az USA már vagy 100 éve együttműködik idegenekkel és ezt a világűrben mindenki tudja, így mindig is őket keresik meg.
Az idegen civilizációkkal fenntartott földi kapcsolatra az első komolyabb bizonyosság akkor született, mikor hackerek feltörték több katonai rendszer belső hálózatát és ellopták az elérhető adatok sokaságát, dokumentumokat, neveket, email címeket, jelszavakat. Félelmetes struktúrákat találtak, idegen fajok sokaságának adatait. Ezek után csak azt tudom mondani, vegyük komolyan a scifi valóságot.
.
  1. Égi ciklusok, korszakok
Kb. 450.000 évvel ezelőtt az annunakik első csoportja bázist épített a Földön. Volt közöttük tudós, műszaki ember, orvos, katonai vezető és kiszolgáló személyzet, hasonlóan ahhoz, ahogy mi is megtelepednénk egy idegen bolygón. Enki volt a tudós, aki foglalkozott a Föld nevű bolygóval, űrkutatással és minden ehhez kötődő témával. Felfedezte, hogy a Föld tengelye a forgás közben szabályosan ingadozik, és eszerint változó mértékben érik a bolygót bizonyos kozmikus sugárzások. Rájött, hogy a Föld kb. 25.920 földi év alatt tesz meg egy periódust, ezt nevezte ő Égi Ciklusnak, azaz egy ilyen periódus egy Égi Év. Arra is rájött, hogy ez a kozmikus év felosztható 12 Égi Hónapra. 1 Égi Hónap az kb. 2.160 földi év. Ahogy itt a Földön is minden hónap, más és más, azaz a január lényegesen különbözik az augusztustól, így a kozmikus hónapok esetén egyik hónap radikálisan más, mint a másik. Mikor már a mai ember őse élt a Földön, de még sokkal a Vízözön előtt, Enki arra is rájött, hogy az égi hónapok meghatározzák az emberek viselkedését, bármit is tesznek azok, minden hónapnak van egy adott jellegzetessége. Ezt azzal magyarázta, hogy a Földet másként érik bizonyos kozmikus rezgések. Le is írta a hónapok karakterisztikáit, domináns jellemzőit és eszerint nevet is adott nekik. Ezek lettek a csillagászati állatövi jegyek. MIND A MAI MAPIG AZ ENKI ÁLTAL TÖBB SZÁZEZER ÉVVEL EZELŐTT MEGFOGALMAZOTT ÁLLATÖVI JEGHYEKET HASZNÁLJUK. A mai tudósok igazolták Enki számításait.
Az annunakik tudták mindezt, és komolyan is vették. Például az egész annunaki társadalom i.e. 4.400 körül tudta, hogy a Bika korszaka jön, jó előre tudták, hogy ez Enlil a vezető korszaka lesz. Előre tudták, hogy egy kreatív időszak jön, melyet jellemez a Földi fejlődés, gyarapodás, higgadt és kitartó alkotás. Ha megnézzük ebben az időszakban fejlődött ki a sumer társadalom, Egyiptom, az Indus-völgye, illetve amiről nem sok szó esik az annunaki történelemben, ebben az időben fejlődött csúcspontjára a Kárpát-medence népe is. Tény, hogy a korszak a bikára jellemző biztos, erőteljes és látványos fejlődés kora volt, az alkotásé.
I.e. 2.000 körül az annunakik tudták, hogy a Kos kora jön. Tudták és féltek is ettől az időtől. Tudták, hogy ez Marduk kora lesz. Marduk, Enki fia, azonban természete nagyon messze állt az apjáétól. Marduk korszaka a Kos, Tűz jegyű, Yangos. A Kosra jellemző, hogy az énséget maximálisan megvalósítja, főleg magára figyel, számára nincs akadály, nem hátrál meg, semmit sem halogat. Nincs türelme, nem alkuszik, nem mérlegel, nem elemez. A múlt nem érdekli, csak a jövő, a célok. Számára valaki vagy barát, vagy ellenség. Ez a jellemzés teljesen illik Mardukra magára is, és a korszakra is.
A Kos korszak egyszerűen előtérbe hozta Mardukot és eltűntette Enlilt, bármit is akartak tenni ez ellen az annunakik. Marduk hogy vezetői hatalmát erősítse, igazi istenné nevezte ki magát, átírta a történelmet, kiemelve saját dicsőségét, még a Nibiru bolygót is átnevezte Marduk bolygóvá. Felajánlotta az Enlil klán tagjainak, hogy élhetnek Babilonban, csak őt el kell ismerjék istennek (ők inkább távoztak). Kitalálta és létrehozta a vallást, a papi rendszert, mindez eddig ebben a formában még nem létezett. Hogy még magasabbra kerüljön a hatalomban, ő maga elszakadt a királyi funkciótól (megmaradt az egyetlen istennek), királyokat nevezett ki, hatalmat adott a kezükbe, dinasztiákat hozott létre. Elérte, hogy az emberek tudatában a háború mint valóság napi szinten ott élt. Az ő sugallatára kezdtek kialakulni a vallási háborúk, mikor ugyanazon Marduk nevében ölték egymást az emberek. Egyetlen szó elég volt, hogy a királyok szent háborúba vigyenek embereket. A legérdekesebb az volt, hogy maguk az emberek is így gondolták, hogy ez így a helyes, így van rendjén.
I.e. 620-650 körül több éven (évtizeden) át tartott az a folyamat, amikor az annunaki telepesek elhagyták a Földet, mert már az itteni események meghaladták őket. Az általuk létrehozott ember, az ő önző, meggondolatlan vezetésükkel olyan káoszt hozott létre, melyet már senki nem tudott uralni. Igaz, hogy az annunakik többsége távozott, azonban néhányan visszajöttek az utolsó percekben, illetve itt maradt nagyon sok leszármazott. Sokan itt születtek a Földön és emiatt nem is mehettek el. Volt aki meghalt, például Marduk, akit maga Nagy Sándor akart megkeresni, azonban már csak felravatalozva találta, viszont sokan élnek még ma is.
Érdekes dolog, hogy Sitchin leírja, hogy még a távozás előtt (500-1.000 évvel), az összes akkoriban épült épületre, templomra mozaikból kirakták a Halak jegy szimbólumát. Éppen a jeruzsálemi templom padozatának ilyen ábráját tanulmányozva elmélkedett Sitchin azon, hogy ez a sok Halak jel mit jelenthet. Mivel ő szigorúan csak a múlttal foglalkozott, úgy gondolta, hogy mindez a sok jelzés azt mutatja, hogy majd a Halak korszak végén vissza fognak jönni. Azonban ő is tudta, hogy ez erősen kérdéses, mivel még van legalább ezer év a Nibiru érkezéséig.
Mivel az annunakik ismerték, komolyan vették az égi hónapokat, és mindig mindent írásban rögzítettek, véleményem szerint JÓ ELŐRE TUDTÁK, HOGY A KÖVETKEZŐ IDŐSZAK, A HALAK KORSZAK SZINTÉN AZ Ő IRÁNYÍTÁSUK ALATT FOG ZAJLANI, ÉS A HALAK JEGYNEK MEGFELEŐ MÓDON.
A Halak jegy jellemzője egy kettős természet, a fizikai látható világ és a rejtett valóság, és ez a két világ legtöbbször egymás ellen hat, ahogy a két hal is más irányba mutat. Mindkét természetnek van saját célja, de ezek ellentétesek. E kettős természet eredménye a határozatlanság, bizonytalanság. Gyakran a hal amikor szembe kell nézni a veszéllyel, elrejtőzik. Gyakran más színben tűnteti fel magát, mint amilyen a valóságban. Egy testi-lelki kettősség jellemzi. A Halak változó minőségű, Víz jegy. A befolyásolhatóság azt jelenti, hogy általában az erősebb áramlatnak enged.
A Kos korszak végére, maguk az annunakik is úgy érezték, hogy elszabadult a pokol a Földön, ezért hátrahagyva mindent elmenekültek. A Halak korszak kezdetén jött Emánuel Jézus, aki a szeretetet és az alázatot hirdette. Bár őt emeli ki a történelem, azonban egy rövid időszak alatt hozzá hasonlóan többen képviselték ezeket az eszméket. Ez volt az igazi belépő az új korszakba, mely a nevéhez híven két ellentétes dolgot képvisel. Alapeszméje a szeretet, azonban materiálisan minden pont ez ellen történik. A szeretet nevében zajlottak keresztes háborúk, isten nevében vallási háborúk. De ha megnézzük a mai napot, az sem jobb. Mindenki érzi és tudja, hogy a szeretet a legfontosabb erő, ugyanakkor megnyomorítjuk egymást, rabszolgasorba kényszerítjük a másikat. Azért hogy kicsit több pénzünk legyen (amit úgyis elvesz a Létezés), élvezettel büntetünk, fenyegetünk, számon kérünk, betarthatatlan törvényeket találunk ki. A modern államok virtuális és valós okokra hivatkozva egymással versengve naponta új adókat vezetnek be, az emberek utolsó pénzét is elvéve, a félelem erejével uralkodva felettük. Hol van itt a szeretet legapróbb csírája, vagy az alázaté? Ez a Halak korszaka, egyet mondunk és az ellenkezőjét tesszük. Azonban ez a korszak már a múlté. Az Égi Időkerék folyamatosan halad, és ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem, továbblépünk. Szeptember hónap után október jön, és aki ezt nem akarja tudomásul venni, azt majd a Létezés rákényszeríti. A változást tetézi hogy 2012 év vége egy Földtörténeti, egy galaktikus változás ideje is. Az idén és jövőre, bármi lehet, nincs ember a Földön aki ezt előre tudná. A mai világgazdaság működése nem más, mint egy vízbefúló utolsó kétségbeesett kapkodása. Ezért is mondják, hogy 2012 és 2013 mindent átír amit az ember valaha is gondolt, vagy tett.
A ránk váró új korszak, amiben már lehet, hogy benne is vagyunk, a Vízöntő jegyé. Egyik korszakból az átmenet a másikba nem egy éjszaka alatt zajlik, hanem mint szeptemberből átmenni októberbe. Lehet, hogy néhány napig október elején még szeptemberi idő van, azonban bármikor jöhet akár egy nap alatt is olyan változás, hogy azonnal tudjuk, október van.
A Vízöntő jegy jelképe az égi forrásból önti az élet vizét. Az ősi kultúrák szerint a lélek (víz) az értelmet az intuícióval kapja, inspirációval, megvilágosodással. Ez a kiömlött víz mindenkihez elér, az egész emberiség megvilágosodik, emelkedik a tudatszintje. Ezért is mondom, hogy radikális lesz a változás. Az emberiség felnő, felnőtté érik. Az annunaki és egyéb idegen fajok addig tudják irányítani az embert, amíg az öntudatlan. Mikor végre felébredünk, kezdjük feszegetni azokat a határokat, melyek már kínosak a Föld urai számára. Mivel az ő kezükben vannak a bankok, döntéshozó szervezetek, a kormányfők, miniszterelnökök is. EZÉRT EZEK BUKÁSA TÖRVÉNYSZERŰ. A bukás történhet gazdasági csőddel, forradalommal, akár UFO-k elleni harccal. A Vízöntő jegy embere éppen magas fokú tudata, intuíciója révén, folytatva az eddigi technikai fejlődést, képes lehet Atlantisz szerű megélésekre. Szintén e kor emberére jellemző, hogy felelősségérzete van, kötelességtudata, ez megalapozza az értékteremtő munka meghonosodását.
.
  1. Összességében
Elmondható, hogy az ember történelmének váza adott. Bár hiányoznak még részletek, de a fő vonalak ismeretében a kép összeállt.
Vannak akik megalázónak tartják annak még csak a gondolatát is, hogy az emberi faj szolgaként lett megalkotva, és végtelenül messze áll attól, hogy ő maga legyen a teremtés csúcsa. Az csak hab a tortán, ha ma is ugyanolyan szolgaként élünk itt mint 100.000 évvel ezelőtt, vagy 5.000 éve.
Szintén el kell fogadni, hogy amikor az ember még gyerek, szükség van valakire aki segíti, irányítja, ellátja őt. Nyilván, ahogy a gyerek serdül, majd felnőtté válik, keresi a saját identitását és le akar szakadni a szüleiről, függetlenné szeretne válni. Az is természetes, hogy ez sok szülőnek nem tetszik. Általában azok a szülők tiltakoznak gyerekük elszakadása ellen, akik gyerekeiket a saját tulajdonuknak tekintik, birtokolják azt, bár lehet, hogy a szeretetre hivatkoznak.
Amikor az emberiség felnőtté válik, saját maga ura lesz, megtapasztalja az alkotás örömét. Ha szülei nem gátolták az önállóságát, akkor szívesen találkozik később is velük, esetleg ki is kéri a tapasztaltabb tanácsát, ki tud alakulni egy harmonikus kapcsolat. Ha a szülők nem engedik leszakadni a már felnőtté vált gyereket, akkor ez komoly konfliktushoz, „háborúhoz” vezet.
Az annunakik történelmét nézve, mikor már képesek voltak az ember létrehozására, akkor ők már kapcsolatban álltak idegen civilizációk népeivel, együttműködtek velük. Szerintem még az is természetes volt számukra, hogy a Föld nevű bolygón megosztották egymás között a területeket, hiszen az annunakik és a galaxis hasonló helyéről származó egyéb civilizációk valahol rokonok, így mi is rokonok lettünk velük.
Azonban most elérkeztünk az felnőtté válás pillanatához, ezt meg kell értessük „szüleinkkel”, és ha lehet békésen éljünk együtt, hiszen elmenni nem tudunk a Föld nevű színpadról, játszótérről.
UFO valóság Első rész: UFO valóság



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése