2020. május 8., péntek

Működnek a Németek önvédelmi reflekszei







Működnek a Németek

önvédelmi reflekszei





Németország: Kétnapos 

tömegverekedést tartottak 

bevándorlók egy 

menekültszálláson 

2016-05-15 MTI - Pesti Srácok 
Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Verdenben, a helyi rendőrség közleménye szerint az összecsapásban legkevesebb hét ember megsebesült, egy életveszélyesen. 
Németország: Kétnapos tömegverekedést tartottak bevándorlók egy menekültszálláson

Az Alsó-Szászország tartományi Verden Dauelsen nevű városrészében működő befogadóállomáson először még péntek este torkollt verekedésbe egy állítólagos lopás körül kialakult vita. Az összecsapásban 30 ember vett részt, vasrudakat és tűzoltáshoz használt eszközöket megragadva estek egymásnak. Hét férfi megsérült. 

A rendőrség nagy erőkkel, köztük kutyás egységekkel vonult a helyszínre, hogy lecsendesítse az afgán és kurd menedékkérők közötti konfliktust. Kilenc ember ellen eljárást indítottak garázdaság és testi sértés miatt, két embert őrizetbe vettek. 

Azonban az erőszak szombat este ismét fellángolt, az újabb tömegverekedésben nagyjából ötvenen vettek részt. Legkevesebb négyen könnyebben, hárman súlyosan megsebesültek, egyikük életveszélyes állapotban került kórházba. 



A migránsok miatt fegyverkeznek a németek



Bajorországban nagy mértékben megnőtt a fegyvereladások száma, mióta egy évvel ezelőtt érezhetően felgyorsult a bevándorlás.

A Focus német lap arról számol be, hogy Bajorországban drámai mértékben megugrott a nem-halálos önvédelmi fegyverek értékesítése: az elmúlt évben többszörösére nőtt a kiadott engedélyek száma a 2014-es adatokhoz képest. Az új engedélyek száma különösen azt követően kezdett gyorsan nőni, hogy a korábban elhallgatott tömeges nemi erőszak esetek híre nyilvánosságra jutott. 2014-ben 2379 engedélyt állítottak ki a hatóságok különböző típusú nem-halálos önvédelmi fegyverekre, majd 2015-ben ez a szám duplájára nőtt. A médiacenzúra áttörését követően azonban exponenciálisan növekedni kezdett az engedélyeztetések száma, és 2016-ban már csak az első negyedévben sokszor annyi engedélyt adtak ki a bajor hatóságok, mint az elmúlt évek során. Februárban 7435, márciusban ismét 4677 fő vett valamilyen önvédelmi fegyvert.
Németország szigorúan szabályozza a fegyverviselést, ezek az engedélyek kizárólag nem-halálos önvédelmi fegyverek – gázpisztolyok, riasztópisztolyok, elektromos sokkoló, stb. – használatát teszik lehetővé. A számokat azt követően hozta nyilvánosságra a belügyminisztérium, hogy a Zöld párt kérvényezte azt. Katharina Schulze, a zöldek szóvivője arra figyelmeztetett, hogy “a konfliktus tovább eszkalálódhat, ha egyre több ember kezd el önvédelmi fegyvert hordani.”





Integráció? Saját családja gyilkolja meg, aki sikeresen beilleszkedne



A friss közvélemény-kutatások szerint néhány hónap leforgása alatt 11%-al nőtt azok száma Németországban, akik elégedetlenek a kormány politikájával.

A YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy augusztus óta jelentős mértékben nőtt azok száma, akik általánosságban véve elégedetlenek a kormány politikájával. A vállalat hetente ismétlődő jelleggel elvégzett felmérések adatait hasonlította össze; míg augusztusban a németek 58%-a nem volt elégedett a kormánypolitikával, október közepére ez az arány 69%-ra nőtt, és mostanra a németek kevesebb mint egyötöde nyilatkozik úgy, hogy a kormány politikájával teljes mértékben elégedett. A vállalat egyértelművé tette, hogy a mérések szerint ez a drasztikus változás összefüggésben áll a migrációs válsággal.
Németországban a bevándorlók korlátlan beengedése miatt a lakosság szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy az integráció nem lehetséges, és az idegen kultúra törvényei rátelepszenek a befogadó társadalom hétköznapjaira.
Október 7-én meggyilkoltak egy 20 éves nőt Németországban, és a nyomozás során bebizonyosodott, hogy úgynevezett “becsületgyilkosság” történt. Az áldozat két évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak áldozatává vált Szíriában, azt követően menekült el a háború sújtotta övezetből. A 20 éves M. Rokstan egyedül élt, és szíriai bevándorlók körében dolgozott tolmácsként. A közelmúltban azonban a családja is Németországba érkezett, akik a két éve történt csoportos nemi erőszak után már tisztátlannak tartották őt, ezért meggyilkolták, hogy “a család becsületét megmentsék”.
A gyilkosságot az áldozat anyja rendelte el, és a fiútestvérek hajtották végre.
Christian Priessner főállamügyész szerint a nyomozás során megállapításra került, hogy “kulturálisan motivált” gyilkosság történt.
Egy másik, szeptember végén történt “becsületgyilkosság” esetében a saját apja fojtott meg egy 19 éves lányt, amiért az esténként egy olyan fiúval találkozott, akitől a családfő eltiltotta. Asadullah Khan családjával együtt nemrég költözött Pakisztánból Darmstadtba, és amiatt gyilkolta meg a saját lányát, amiért az sikeresen beilleszkedett volna az európai társadalomba. A 19 éves Lareebet álmában fojtották meg, majd a szülők közösen megpróbálták elrejteni a holttestet egy közeli erdőben. Az áldozat egy olyan házasságba lett volna belekényszerítve, ami a két család közös megegyezésén alapul. Ő azonban szerelemből akart házasodni, és ezzel apja szerint szégyent hozott a családra. Az anya a bíróságon azzal érvelt, hogy Lareeb sorozatosan kimaradt esténként, és egy ideje már a fejkendőjét sem hordta”.
Ez két eset a sok közül, ami egyértelművé tette a német társadalom számára, hogy a bevándorlók és az európaiak közt olyan áthidalhatatlan kulturális szakadék tátong, ami lehetetlenné teszi nem csak az integrációt, de a békés együttélést is. Mostanra a német társadalom kétharmada ellenzi a kormány bevándorlás-politikáját, ami általános kormányellenes hangulat kialakulásához vezetett.



Kína és Oroszország együtt létrehozza az új internetet



Az Egyesült Államok nem hajlandó feladni saját monopolhelyzetét a technológiai civilizáció feletti ellenőrzésben. A felemelkedő hatalmak emiatt úgy döntöttek, párhuzamos rendszereket hoznak létre annak érdekében, hogy a haladással ne járjon együtt az amerikai fennhatóság szükségszerű elfogadása.
Az elmúlt hónapok során az Egyesült Államok az ukrán válságra hivatkozva beavatkozott a Krím-félsziget online környezetébe, és számos olyan domain-címet töröltek, ami az amerikai külpolitika számára nem megfelelő tartalmat szolgáltatott, emellett rengeteg IP-címet tettek működésképtelenné, szintén politikai tényezők mentén. Az Egyesült Államok láthatóan a globális internethálózat feletti ellenőrzés fenntartására törekszik, emiatt a felemelkedő hatalmak olyan döntéseket hoznak, melynek értelmében megteremtik egy az amerikai ellenőrzéstől független globális internethálózat feltételeit. Ezen a téren egy új orosz-kínai együttműködés van kibontakozóban, melynek részeként Oroszország és Kína egy új projekt keretén belül több mint száz, alacsony Föld körüli pályán mozgó műholddal fogja biztosítani a globális internetelérést.
Az új projekt mérföldkőnek tekinthető abból a szempontból, hogy a multipoláris világrend kialakulásának folyamata ezzel egyértelműen begyűrűzött a globális internethálózat feletti ellenőrzés hatalmi viszonyaiba.
Az utóbbi évek során a keleti hatalmak számos olyan projektet indítottak, amely lehetővé teszi, hogy a modern technológiai civilizáció kibontakozása a nem-nyugati országokban ne vonja magával szükségszerűen a nyugati fennhatóság elfogadásának kényszerét. Ennek jegyében született a GLONASSZ rendszer, ami az amerikai irányítás alatt álló GPS megfelelője, és mára annak globális lefedettségű alternatívájává vált. Ennek megfelelően párhuzamos rendszerek jöttek létre a globális pénzrendszerben is, amikor Oroszország a SWIFT rendszerének hazai alternatíváját kezdte fejleszteni, az IMF alternatívájaként pedig létrejött az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank.
A SWIFT-rendszer kiváltását a gyakorlatban az tette szükségessé, hogy az ukrán válság kezdetén nyilvánvalóvá vált; az Egyesült Államok képes arra, hogy adott helyzetben a bankközi adattovábbítási rendszereket politikai célokra használja, és ultimátumok, követelések mellé nyomásgyakorlásként működésképtelenné tegye az amerikai külügyi törekvésekkel érdekellentétben álló nagyhatalmak bankrendszerét. Oroszország hosszú éveken át titokban fejlesztette a nyugati bankközi fizetési rendszer alternatíváját, ami az Eurázsiai Gazdasági Unió bankrendszerének alapjává válik, és ezzel megalapozza a globális pénzrendszer többpólusúvá válását.
Ugyanez a folyamat zajlott le a GLONASSZ rendszer fejlesztése terén, aminek jelentősége a szíriai háború folyamán mutatkozott meg. Október 5-én Anatolij Nyestercsuk, az orosz fegyveres erők 15. lég- és űrvédelmi hadtestének tábornoka arról számolt be, hogy a szíriai konfliktusövezetben nem lehetséges a GPS használata, mert az Egyesült Államok szándékosan torzítja az adatokat, hogy az orosz légierő bombázásai célt tévesszenek. Nyestercsuk szerint Washington szándékosan segíti az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet a GPS-adatok torzításával, amivel az orosz légierő által a terroristáknak okozott veszteségek csökkentésére törekszik, és összességében az orosz beavatkozást akarja ellehetetleníteni. Erre amiatt nem volt képes, mert Moszkva az utóbbi évek során saját globális helymeghatározó rendszert hozott létre, ami mostanra a GPS-szel egyenértékű hatékonysággal működik, de nem áll amerikai fennhatóság alatt.
Mindezek a lépések a multipoláris világrend kialakulásának részei; a felemelkedő hatalmak döntéshozatali központjai felismerték, hogy Washington soha nem fogja feladni a globális hegemón szerepét, és nem adja ki saját kezéből a már létező rendszerek feletti ellenőrzést – emiatt nem a már létező rendszerek hatalmi viszonyainak újraelosztására, hanem párhuzamos rendszerek kiépítésére kell törekedni, melyek az amerikai befolyástól függetlenül működnek. Ez a folyamat most érte el a globális internethálózatot, ami a közeljövőben szintén multipolárissá válhat; az internet többé nem a Nyugat kiváltsága, és nem a Nyugat nagy technológiai cégei szolgáltatják a világ más részeinek. A nem-nyugati országok új globális internethálózatot hoznak létre, és megteremtik annak fizikai feltételeit, hogy a technológiai civilizációval, a haladással ne járjon együtt az amerikai fennhatóság szükségszerű elfogadása. Ennek értelmében a globális internet ellenőrzéséért folytatott harc a közeljövőben nem az IP-címek feletti ellenőrzés újraelosztása köré fog szerveződni, hanem párhuzamos rendszerek létrehozására mutatkoznak határozott törekvések. Kína és Oroszország a Nyugattól független internet fizikai alapjait teremti meg, ami a jövőben követendő példává válhat minden más, nem-nyugati, de fejlődő civilizációs tömb számára.



Lengyel miniszter: Kelet-Európában is háborút vívna a NATO



amerikai katona hidfo.ru
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerint a NATO területvédő háborúra kell készüljön Kelet-Európában. Az utóbbi két évtized során 12 újabb országot sikerült belekényszeríteni a katonai gépezetbe, most pedig “elrettentésre” van szükség a megkaparintott területek megvédéséhez.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy a NATO-nak fokoznia kell katonai jelenlétét a közép- és kelet-európai országokban, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy elrettentse az oroszokat az agressziótól. A miniszter szerint Oroszország fenyegetést jelent Európa biztonsági berendezkedésére, és a következő NATO-csúcstalálkozón végleges választ kell találni erre a problémára; elsősorban olyan megoldást, amelynek részeként a NATO olyan katonai erőt von össze Kelet-Európában, hogy az “elrettentse az oroszokat”. Waszczykowski az Eesti Paevaleht napilapnak nyilatkozva azt mondta,
ez a jelenlét erős kell legyen, és rendelkeznie kell a minőség és készenlét magasabb fokával, hogy megvédhesse a NATO területeit. […] Lengyelországnak meggyőződése, hogy az Oroszország által jelentett veszélyre az a helyes válasz, hogy a NATO fokozza jelenlétét térségünkben.”
A NATO az utóbbi évek során nagy mértékben fokozta katonai jelenlétét Kelet-Európában, miközben a szövetség vezetői hosszú éveken át hangsúlyozták, hogy ez a terjeszkedés nem irányul Oroszország ellen. A NATO rakétarendszereit azzal az indokkal telepítették Kelet-Európába, hogy ezáltal megvédjék a nyugati országokat az “Iránból érkező ballisztikus rakétáktól”. Miután a rakétarendszer kelet-európai elemei működésbe léptek, a NATO továbbra sem adott biztonsági garanciákat Oroszországnak arra vonatkozóan, hogy ezek a fegyverek nem Moszkvát célozzák – ehelyett a NATO-média Európa-szerte intenzív háborús uszítást kezdett, és Oroszországot kezdte felmutatni elsődleges ellenségképként.
Miközben a NATO Oroszországot nevezi Európára leselkedő fenyegetésnek, a tények ennek ellenkezőjét mutatják: az utóbbi két évtized során a NATO 12 európai országra terjesztette ki magát, és folyamatban van 4 újabb ország beléptetése. Ezáltal az észak-atlanti szövetség kiterjedése ma már lehetővé teszi, hogy az amerikai katonák legálisan állomásozzanak a rivális nagyhatalom – Oroszország – határain.
1999-ben Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot léptették be a NATO-ba. 2004-ben Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát léptették be, majd 2009-ben Albániát és Horvátországot. Napjainkban újabb 4 országra próbálja kiterjeszteni magát a NATO: Macedónia, Grúzia, Ukrajna és Szerbia politikáját formálják olyan irányba, hogy a közeljövőben a NATO tagjává váljanak. Látható: az észak-atlanti katonai gépezet két évtized alatt 12 országot kebelezett be. Ezeket rendszerint népszavazás előzte meg, emiatt a NATO-média úgy mutatja be a folyamatot, mintha ezek az országok önszántukból csatlakoztak volna. Oroszország területe ez idő alatt a Krím-félszigettel bővült.


Franciaország nem vállalja a felelősséget az amerikai hadsereg lépéseiért



Franciaország nem támogatja, hogy a NATO átvegye az ellenőrzést az Európába telepített amerikai rakétarendszerek fölött, mert ezáltal az európai országok is háborúba sodródhatnak egy esetleges amerikai-orosz fegyveres konfliktus miatt.

Wall Street Journal francia tisztviselőkre hivatkozva azt írja, hogy Franciaország visszatartja a jóváhagyását az Európában épített amerikai fegyverrendszerek átadására vonatkozóan, mert
kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az átadást követően tényleg a NATO ellenőrzése alá kerülnének, és nem továbbra is az Amerikai Egyesült Államok irányítaná ezeket a rendszereket.
Az amerikai lap azt írja, Franciaország részéről kételyek merültek fel a rakétarendszerek készenléti fokával kapcsolatban is: szerintük a NATO új rakétavédelme nem áll készen az átadásra, de az amerikaiak siettetnék a közös kontroll alá helyezést, mert úgy gondolják, hogy Moszkva minden késlekedést a gyengeség jeleként fog értelmezni.
A nevük elhallgatását kérő tisztviselők azonban azt is elmondták, hogy nem csak technikai, de politikai aggályaik is vannak: az átadást követően ezek a NATO rendszerei lesznek, a NATO vállalja a felelősséget azért, ha lelőnek egy rakétát. A NATO vállalja a felelősséget azért is, ha ez nem sikerül.”
Egy másik francia tisztviselő azonban azt nyilatkozva a Wall Street Journalnak, hogy technikai értelemben a NATO parancsnoki központjai sem állnak készen, ezért az átadást követően is amerikai irányítás alatt állnának. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az amerikai hadsereg döntéseiért később az európai NATO-országok is vállalnák a felelősséget, miközben nem rendelkeznének irányítással afelett, hogy az amerikaiak milyen konfliktusokat provokálnak ki Kelet-Európában.
A lap szerint Franciaország egyelőre kiértékeli az áprilisi közös hadgyakorlatok tapasztalatait, és ezek alapján dönti el, alkalmasak-e a rendszerek az átadásra.
Az Amerikai Egyesült Államok tavaly július óta sürgeti, hogy a Kelet-Európában állomásozó amerikai fegyverek kerüljenek át a NATO irányítása alá. Ez azonban a gyakorlatban azt jelentené, hogy továbbra is az amerikai hadsereg kezében a döntés. Szíriában a török hadsereg lelőtte az orosz légierő egy gépét, és Törökország egyoldalú, provokatív lépése könnyen egy a NATO és Oroszország közti háború eszkalálódhatott volna. Amennyiben a kelet-európai rakétarendszereket átadják a NATO hatáskörébe, egy esetleges amerikai rakétaindításért is az európai országok vállalnák a felelősséget, miközben az Egyesült Államok biztonságos távolságból szemlélné az eseményeket.




Letartóztatták az egyetlen pártvezetőt, aki ellenezte az amerikaiak bevonulását



Mateusz Piskorski hidfo.ru
Lengyelország belvédelmi ügynökségének emberei megrohamozták egy ellenzéki párt vezetőjének otthonát; a politikust kémkedés vádjával letartóztatták. Őrizetbe vétele óta azonban kiderült, hogy a nyilvánosan hangoztatott vádak csak ürügy. Mateusz Piskorski arra készült, hogy nyilvánosan beszámol egy másik pártvezető halálának körülményeiről, aki állítólag öngyilkosságot követett el, de valószínűleg politikai gyilkosság áldozata volt. A NATO elkezdte félreállítani azokat a politikusokat, akik a háborús készülődés útjában állnak.

Mateusz Piskorskit, a lengyel Zmiana (Változás) párt vezetőjét letartóztatták a belvédelmi szolgálat emberei, akik egyúttal számítógépeket, dokumentumokat foglaltak le a pártvezető otthonában. Piskorski letartóztatásával egyidejűleg a hatóságok számos más párttagnál, illetve a párt székházában is házkutatást tartottak. Az “orosz-párti” politikust azzal vádolják, hogy harmadik ország számára folytatott adatszerzést; a lengyel kormánymédia szerint Piskorski orosz és kínai titkosszolgálatokkal állt kapcsolatban. A hatóságok a párt alelnökét, Nabil Malaziit is kihallgatták.
Tomasz Jankowski, a Zmiana szóvivője szerint azonban mindegyik házkutatás illegális volt, a hatóságok törvénysértő módon jártak el, és az agresszív fellépés nem pusztán Piskorski személyével hozható kapcsolatba. A házkutatások során a belvédelmi szolgálat emberei lefoglaltak számos, a párttagokkal kapcsolatos dokumentumot, valamint olyan dokumentumokat, melyek információkat tartalmaznak szakszervezetek és a Zmiana közti együttműködéssel kapcsolatban. A szóvivő szerint ez a fellépés közvetlen fenyegetést jelent a szakszervezeti partnerek számára is, hiszen tagjaik személyi kilétét titokban tartják, és a szakszervezetek működéséhez elengedhetetlen, hogy tagjaik munkáltatói se ismerjék a taglistát. Lengyelország törvényei lehetővé teszik, hogy a szakszervezetek eltitkolják tagjaik személyi kilétét a munkáltatók elől, Jankowski szerint azonban a dokumentumok lefoglalását követően már arra számítanak, hogy elveszítik megélhetésüket azok az emberek, akik a Zmianaval együttműködő szakszervezetek tagjai. Így a házkutatások egyúttal a párt társadalmi beágyazottságának lerombolását, a Zmiana karanténba zárását is szolgálják.
A párt szóvivője hangsúlyozta, hogy a szakszervezetekre vonatkozó adatok törvény által is biztosított bizalmas kezelésén kívül nincs semmilyen titkolnivalójuk, így az eljárással kapcsolatban is nyilvánosságra fognak hozni minden rendelkezésre álló információt.
A Zmiana vezetőit azonban nem érte teljesen váratlanul a hatósági fellépés, hiszen egy olyan pártról van szó, ami nem támogatja a lengyel kormány által is képviselt háborús készülődést, így a párt működése a NATO katonai terjeszkedésének útjában áll. Piskorski letartóztatására nem sokkal azt követően került sor, hogy a pártvezető figyelmeztetett: a lengyel kormány még a július 8-án, Varsóban kezdődő NATO-csúcstalálkozó előtt politikai tisztogatásba kezdhet, mert el akarják fojtani az esetleges ellenzéki tiltakozó akciókat. Janowski azt mondta,
a mi pártunk az egyetlen, ami felszólalt az amerikai fegyveresek Lengyelországban állomásoztatása ellen. Emellett egy Andrzej Lepper halálának körülményeit részletező könyv kiadását terveztük, amiről úgy gondoljuk, a hatóságok részéről komoly aggodalmat ill. félelmet válthatott ki, hiszen az ő halálában valószínűleg a kormány keze is benne volt.”
Andrzej Lepper az Önvédelem párt vezetője, és Mateusz Piskorski szövetségese volt. A hivatalos magyarázat szerint 2011. augusztus 5.-én öngyilkosságot követett el. Közeli ismerősei azonban biztosak abban, hogy Lepper politikai gyilkosság áldozata lett. Lepper korábban maga is indult elnökjelöltként 1995-ben, 2000-ben, 2005-ben és 2010-ben, emellett indult volna a 2015-ös elnökválasztáson is. Lepper halálát követően Andrzej Duda nyerte a 2015-ös elnökválasztást, majd azon nyomban szorosabbra fonta az együttműködést az Amerikai Egyesült Államokkal, lehetővé tette az amerikai fegyveresek Lengyelországban állomásozását, emellett harsány oroszellenes külpolitikát és háborús uszítást kezdett.
A Zmiana szóvivője szerint Mateusz Piskorskinak igen sok mondanivalója van Lepper halálával kapcsolatban, így egyáltalán nem meglepő, hogy a könyv kiadása előtt megkezdődtek a hatósági rajtaütések. Ugyanakkor, Janowski elmondása szerint szakszervezeti partnereik készen állnak arra, hogy kiálljanak a Zmiana vezetőinek meghurcolása ellen. Ebből a szempontból sem véletlen, hogy a kémvád és rajtaütés most történt meg, hetekkel a Varsóban kezdődő NATO-csúcstalálkozó előtt: a Zmiana szakszervezetekkel egybekötve ellentüntetés szervezését helyezte kilátásba. Korábban az amerikai páncélosok bevonulása ellen is tiltakoztak, és ezzel a Zmiana kilóg a sorból, a pártok többsége ugyanis hallgatólagosan vagy nyíltan támogatja, hogy Lengyelország legyen az amerikai hadsereg új térségi ütőereje.
Ugyanakkor, ez a bizonyos kémvád nem egy olyan politikai történés, aminek a gyökereit Lengyelországban, vagy akár Európában kellene keresni. Január közepén a brit The Telegraph beszámolt arról, hogy James Clapper, az amerikai hírszerzés vezetője utasításokat kapott a kongresszustól egy átfogó értékelés elkészítésére vonatkozóan, azzal kapcsolatban, hogy milyen európai pártokat támogatott Oroszország az elmúlt évtized folyamán. Az amerikaiak aggodalmairól a hazai sajtó is beszámolt, mert ennek kapcsán a Jobbik is említésre került, mint “Oroszország által pénzelt párt”. Január 23.-án a Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap azonban arra mutatott rá, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem “Oroszországból pénzelt” pártok ellen folytat nyomozást Európában, hanem egy új amerikai szankciós politikának lehetünk szemtanúi, melynek részeként az USA elkezd nyíltan nyomást gyakorolni minden olyan politikai pártra, ami nem akarja engedélyezni az állandó amerikai katonai jelenlétet Európában. A DWN szerint ennek részeként az USA gazdasági szankciókat hozhat bizonyos pártok ellen, vagy karanténba kényszerítheti azokat.
Ugyanakkor, figyelemre méltó, hogy az úgynevezett orosz kémügyekben – pl. Kovács Béla kapcsán – semmilyen érdemi előrelépés nem történik, ehelyett a külföldről pénzelt “független” sajtóorgánumok akár éveken keresztül is a közélet tematizálására használják ezeket az eseteket – ami így alkalmas az érintett pártok (esetünkben a Jobbik) sakkban tartására, politikai ellenfeleik számára engedmények kikényszerítésére. Lepper halála és Piskorski félreállítása szintén beleillik ebbe a folyamatba: Közép- és Kelet-Európában láthatóan elkezdték megfélemlíteni, lefizetni,félreállítani azokat a politikusokat, akik ellenzik a NATO háborús készülődését.





Nincs béke: a NATOleszámolna a háborús gépezet “belső ellenségeivel”



Az amerikai tankok hónapok óta özönlenek Kelet-Európába, a békére törekvést rövid úton kivégzik: a kongresszus megbízást adott az ország nemzetbiztonsági szolgálatainak, hogy folytassanak nyomozást olyan európai politikai pártok ellen, melyek kritikusak az Európai Unióval és NATO-val szemben. Aki nincs megelégedve a háborús gépezettel, azt könnyen orosz ügynöknek bélyegezhetik, de egy német lap szerint az USA szankciókat is hozhat bizonyos pártok ellen.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szerint az Egyesült Államok nem “Oroszországból pénzelt” pártok ellen folytat nyomozást Európában, hanem egy új amerikai szankciós politikának lehetünk szemtanúi, melynek részeként az Egyesült Államok elkezd nyíltan nyomást gyakorolni minden olyan nagyobb politikai pártra, ami kritikus az Európai Unióval szemben, és lehetőség szerint amerikai atomtölteteket sem akarna beengedni saját hazájába. A lap visszahivatkozik a brit Telegraph cikkére, amely beszámol arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok állítólagos klienspártok ellen folytatnának nyomozást, melyeken keresztül Oroszország alá akarná ásni a NATO szervezetét, megakadályozni az amerikai rakétarendszer építését Európában, és visszavonatni az Európai Unió ellene hozott szankcióit. A művelet során – a feltételezések szerint – francia, holland, magyar, osztrák és cseh pártok ellen fognak nyomozást folytatni, hogy kiderítsék, Oroszország “alá akarja-e ásni a politikai kohéziót Európában.”
Marine Le Pen pártja, a francia Nemzeti Front egy orosz-cseh banktól kapott kilenc millió eurós kölcsönt, miután politikai okoknál fogva több francia pénzintézet sem volt hajlandó hitelezni nekik. Az Egyesült Államok valamiért saját nemzetbiztonsági érdekét érzi sértve enne okán, és – többek között – erre hivatkozva más európai országok pártjai ellen nyomoznak, annak kapcsán, hogy támogatják-e az oroszok az adott pártot. A német lap szerint azonban az a tény, hogy főként euroszkeptikus és NATO-ellenes pártok ellen fognak nyomozást folytatni, egy új amerikai szankciós politikát vetít előre, melynek során az USA nem országok, hanem pártok ellen hozhat gazdasági kényszerítő intézkedéseket – és ezzel nyíltan beavatkozik az európai országok politikai életébe. A német lap szerint amennyiben az amerikaiak arra a “következtetésre” jutnak, hogy a NATO szervezete veszélyben van, ezt az amerikai nemzetbiztonságra leselkedő veszélyként értékelik, és erre hivatkozva számos gazdasági kényszerintézkedést hozhatnak európai pártok ellen: bankoknak tilthatják meg, hogy hitelezzenek ezeknek a pártoknak, tagjaikat kitilthatják az Egyesült Államokból, az ezekkel a pártokkal együttműködő pártok vagy magánszemélyek Egyesült Államokban lévő magánvagyonát befagyaszthatják.
A lap Michael Maier új könyvére hivatkozva részletezi az amerikaiak lehetséges válaszlépéseit, aki hangsúlyozta, hogy a szankciós politika egy globális háború részét képezi, melynek során az Egyesült Államok a dollár monopolhelyzetének fenntartásáért harcol más erős gazdaságokkal szemben. A német lap szerint az Egyesült Államok saját geostratégiai érdekeinek megvalósítására használja a NATO szervezetét – többek között emiatt épül amerikai rakétarendszer Európában, állomásoztatnak több száz amerikai atomfegyvert számos európai országban, és vonult be néhány hónap leforgása alatt több tízezer amerikai katona Kelet-Európába.
December 9-én Adam Szubin, az amerikai államkincstár képviselője Európába érkezett, hogy Olaszország, Németország és az Egyesült Királyság kormánytisztviselőivel tárgyaljon, és bebiztosítsa az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását. Az amerikai lobbitevékenység sikerrel járt, és december 21-én az Európai Unió újabb hat hónappal hosszabbította meg a szankciókat, annak ellenére, hogy azt korábban számos tagállam ellenezte. Ahogy ebben az esetben, vélhetően a renitens pártok elleni kényszerintézkedések során is megjelennek majd a lobbisták, akik meggyőzik az európai országokat arról, hogy a NATO háborús gépezete ellen felszólaló pártokat politikai és gazdasági karanténba zárják.



Minden második migránst visszafordítanak



Németország minden második migráns menedékkérelmét elutasította az elmúlt két év folyamán, a kormány állítása szerint.
A Die Welt arról számol be, hogy 2014-2015-ben a Németországba érkező migránsok 51%-ának menedékkérelme került elutasításra, és ezeket a személyeket a tavalyi év vége előtt kiutasították az országból. A kormány a Die Linke párt kérésére hozta nyilvánosságra ezeket az információkat. Az adatokból kiderült, hogy a német hatóságok főként az eritreaiaknak és szíriaiaknak adták meg a menedékjogot, az ezekből az országból érkező menedékkérelmek majdnem mindegyike pozitív elbírálásban részesült. A szabályozás különösen a szíriaiakkal kapcsolatban engedékeny, nekik gyakorlatilag csak egy kérdőívet kell kitölteniük ahhoz, hogy megkapják a menedékjogot.
Ugyanakkor, a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal még mindig 410 ezer menedékkérelmet kell elbíráljon a tavaly beadott kérelmek közül. Becsléseik szerint ebből 300-400 ezer migráns várja meg a menedékkérelem elbírálását, a többiek addig ismeretlen helyre távozhatnak. Németországban 2015. folyamán 186 ezer bűncselekményt követtek el migránsok.




A németek már deportálnak, ez az új európai norma



A német kormány előkészített egy új deportálási tervet azon bevándorlók számára, akik menedékjogi kérelmét visszautasították, emiatt nem tartózkodhatnak legálisan az országban.

A Bild német napilap arról számolt be, hogy a menekültügyért felelős szövetségi kancellária távkonferenciát tartott a tartományok vezetőivel, melynek során megállapodtak arról, hogy a deportálást a korábbinál gyorsabb tempóban, és figyelmeztetés nélkül hajtják végre. A lap szerint a kormány nemsokára tájékoztatja a forrásországokat az új eljárásról – leszámítva Irakot és Szíriát, mert iraki és szíriai menekültekre nem lesz érvényes az új szabályozás.
Németország korábban a kiutasítások során tekintettel volt az évszakokra – november és március közt szinte egyáltalán nem küldtek vissza senkit származási országába. Az új szabályozás szerint azonban télen is zajlik majd a deportálás; azokat a bevándorlókat, akiknek menedékkérelmeit elutasították, előzetes figyelmeztetés nélkül katonai szállító repülőgépekkel viszik el a származási országukba.
Mostanra naponta tízezer bevándorló érkezik Németországba, és a hatóságok nem tudnak számukra megfelelő forrásokat biztosítani; az újonnan érkezők számára már nem garantált se az elhelyezés, se az élelmezés. A Bild jelentése szerint elsősorban civil járatokkal fogják visszaküldeni a migránsokat, de a menedékkérelmek elutasításának kiemelkedően magas száma miatt katonai gépeket is igénybe kell venni.
Október 7-én a Times brit napilap egy “nyilvánosan nem hozzáférhető, de a birtokukba jutott” dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy heteken belülmegkezdődik a migránsok deportálása azokba az országokba, ahonnan Európába érkeztek. A lap szerint az Európai Unió elrettentő eszközként kívánja használni a deportálást, ami nagy sajtóvisszhangot kap majd, és célja a migránsok meggyőzése arról, hogy már nem érdemes elindulniuk Európa felé.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter augusztus 16-án követelte, hogy a hatóságok gyorsított eljárásban gondoskodjanak az országba érkező illegális bevándorlók deportálásáról.


Óriásmecset épül Budapesten és Debrecenben is



írta: eisen64

A kőbányai projektet a török kormány támogatja

mecset.png






Kőbányán épülhet meg a budapesti nagymecset? 
Az iszlam.com Facebook-oldalán jelent meg egy új videó a Budapestre tervezett nagyméretű mecsetkomplexum látványterveiről. A projektet a bejegyzés szerint a Török Vallásügyi Minisztérium indította és támogatja. A négy és félperces 3D-animáció magas technikai színvonala alapján a szándék komolynak tűnik. Ugyanakkor a portál az érdeklődők kérdéseire nem árulta el, hol és mikor tervezik felépíteni a budapesti nagymecsetet. Blogunk nyomán az index.hu, az atv.hu és a Mandíner blog is foglalkozott a témával. Úgy tudjuk, hogy a Magyar Iszlám Közösség vezetője a muszlim országok általi bojkottot helyezett kilátásba, ha a kormány nem támogatja a mecsetépítési terveket, amelyek nem csak Budapesten, hanem Debrecenben is előrehaladott stádiumban vannak.

A rejtélyes videót az Ankarában működő vallásügyi alapítvány, a Türkiye Diyanet Vakfı publikálta. A látványterveken nem látszik a tervezett projekt környezete, így a méretekre is csak következtetni lehet. Mindenesetre a négy magas minaret között álló mecsetkomplexum és a hozzá kapcsoló, több hektáros épületegyüttes szállodával, étteremmel nem csak Magyarország, hanem a közép-európai térség legnagyobb muszlim vallási központja lehet. A tervekről a videón kívül semmilyen információ nem jelent meg. Sem a török nagykövetség, sem a magyarországi török közösség által létrehozott Yunus Emre Kulturális Központ nem árult el részleteket. Azt sem tudni, hogy a projekt szerepelt-e az utóbbi időkben különösen intenzívvé vált török-magyar kormányközi tárgyalásokon, így nem világos, milyen feltételekkel és finanszírozással épülne meg a mecset.
Frissítés: Blogunknak több forrásból megerősítették, hogy a projektet Kőbányáratervezik, és a török nagykövet már tárgyalt is a X. kerület polgármesterével. A kiszemelt helyszín (a Gyógyszergyár út és a Fehér út környéke, 1-2 percre az Őrs vezér tértől) azonban időközben védetté vált, mert a kormány a 2024-es  olimpiai pályázathoz lekötötte.
A Vigyázó blog úgy értesült, hogy Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke május elején levélben tiltakozott a kormánynál, hogy munkájuk során az "iszlamofóbia gyanújával" találkoznak, többek között a debreceni mecsetépítési projektjük esetében is. Emiatt angol és arab nyelvű jelentést küldenek az arab országok állami, vallási és médiaszerveihez. Bolek klátásba helyezte, hogy az Iszlám Világliga és mások is felajánlották a Magyarország elleni gazdasági bojkottfelhívást is.
Az atv.hu a Magyarországi Muszlimok Egyháza vezetőjétől úgy értesült, hogy a projektet nem az itt élő muszlimok indították, hanem magyar-török kormányközi megállapodás keretében indult.
A korábbi, meg nem valósult budapesti mecsetépítési tervekről itt és itt olvashatnak. A 2011-es népszámlálás adatai alapján Magyarroszágon a 2011-es népszámlás során5579-en vallották magukat az iszlám vallás követőjének. A KSH adatai szerint a muszlim hívők mintegy fele (2524 fő) él Budapesten, többségük 15-39 év közötti férfi.
Törökország a "vallási diplomácia" részeként tekinti a mecsetépítések támogatását, és az utóbbi években nagyszabású programot indított a Balkánon, bővebben itt.


Orbán: a kormány a kvótáról szóló népszavazás 


kiírásáról döntött



Népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról a kormány - jelentette be a miniszterelnök a kormányülés szünetében. A referendum kérdését már be is nyújtották hitelesítésre a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Az állampolgárok arról dönthetnek, akarják-e, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését. Orbán Viktor bejelentette, azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda, illetve az NVB elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására.


A kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kiírását kezdeményezte a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében. "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" - ismertette a referendum kérdését a kormányfő. Beszámolt arról, hogy kabinetfőnöke a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóra érkezik a Parlamentben 2016. február 24-én. A kormány döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kiírásáról. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

 
"Jó szívvel ajánljuk másoknak is"
A kérdés azt jelenti - fejtette ki Orbán Viktor -, hogy a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Az is köztudott, hogy az Országgyűlés elutasítja a kötelező kvótát, így aki tiltakozik ellene és nemmel szavaz majd a népszavazáson, az valójában egyszerre áll ki Magyarország függetlensége mellett és utasítja el a Magyarországra történő kötelező betelepítést - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a magyar kormány által választott út, a népszavazás útja egy "európai dolog", az európai politika része, ezért - mint fogalmazott - "jó szívvel ajánljuk másoknak is".
Nem lehet dönteni az emberek feje fölött
Európa egyik legfőbb értékeként hivatkozott a demokráciára, megjegyezve: az Európai Unió is a demokrácia pillérein áll. "Ez pedig azt jelenti, hogy nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai emberek akarata ellenére az életüket súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket" - hangoztatta, jelezve: a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is. A kormány úgy látja, hogy erre nincs felhatalmazása sem az uniónak, sem az európai vezetőknek, semmiféle európai testületnek sem - szögezte le Orbán Viktor. A kormányfő felvetette azt is, hogy az európai embereket eddig senki sem kérdezte meg arról, hogy akarják-e, elfogadják-e vagy éppenséggel elutasítják a kötelező kvóta bevezetését.
A közhangulatnak engedtek
Orbán Viktor a népszavazást azzal indokolta, hogy döntésükkel egy közhangulatnak engedtek. "Úgy érezzük, hogy az emberek hozzájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalommal" - fogalmazott, kifejtve: meg kell kérdezni az embereket, ahogy az uniós csatlakozás esetében is történt. Kérdésre azt is kifejtette: alapvető, meg nem kerülhető, a magyar politika lényegét adó kérdésről van szó, vagyis arról, hogy dönthet-e a magyar emberek helyett bárki más arról, hogy "mi magyarok kikkel éljünk, kikkel ne éljünk együtt". Értékelése szerint a referendumnak van európai összefüggése, az kétségkívül a szabad nemzetek szövetsége koncepciót erősíti - szemben az európai egyesült államokéval -, ahogy a brit népszavazás is.

Nem vonják össze más kérdéssel
A kormányfő arra a kérdésre, hogy ha nem lesz sikeres a népszavazás, lemond-e a kormány, azt felelte: ezt még nem vitatták meg. Azt is megkérdezték tőle, tervezik-e, hogy a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazáshoz más kérdést is csatolnak, például a vasárnapi boltzárról. A miniszterelnök reagálásában kijelentette: a kvótáról szóló referendumot semmilyen más kérdéssel nem akarják összevonni. Ezt azzal indokolta, hogy a kvóta esetében "nem életmódkérdésekről teszünk fel népszavazást, hanem a magyar nemzeti közösség létezésének legfontosabb kérdéséről: kikből áll a magyar nemzet, kik élnek Magyarország területén"





Dicsőség Allahnak” felirat lesz a londoni buszokon




A londoni buszokon Ramadán alatt Allahot dicsőítő reklámfeliratok lesznek láthatóak. A kampány Nagy-Britannia legnagyobb muzulmán jótékonysági szervezetének akciója, és a szír polgárháború áldozatainak sanyarú sorsára hívja fel a figyelmet.
Az Islamic Relief (Iszlám Segítség) nevű szervezet reménykedik, hogy a poszterek, melyek a „Subhan Allah” feliratot hordozzák, az iszlámot és a nemzetközi segélyezést is pozitív színben fogják feltűnteni – írja aStandard 
islamicrelief
A reklámplakátok Londonban, Birminghamben, Manchesterben, Leicesterben és Bradfordban lesznek láthatóak.
A jótékonysági szervezet vezetői remélik, hogy ösztönözni fogja az adományozást a Ramadán ideje alatt.
Londonban nemrég választottak új polgármestert, a város történetében először egy muszlim vallásút.
Orientalista.hu – Jack Fall









Az Orosz Légierő újra támadni fogja a terroristák ellátási útvonalait


Május 25-től az Orosz Légi és Kozmikus 


Erők (Воздушно-космические силы) újra 


támadni fogják a vahhabita terroristák 


Törökország területéről kiinduló ellátási 


útvonalait, jelentette be pénteken az 


Oroszországi Föderáció Honvédelmi 


Minisztériuma.




Az Almasdar News értesülései szerint az Orosz Légi és Kozmikus Erők három hónapig nem támadták Szíriában az úgynevezett ellenzéki csoportok egy részét, a határozatlan idejű tűzszüneti egyezmény alapján, az egész ország területén.
Azonban a Szíriában harcoló fegyveres csoportok megnövekedett aktivitása és a radikális szervezetek részére történt külföldi (főleg nyugati és öböl-menti országokból érkező) fegyverszállítmányok miatt, az Orosz Légi és Kozmikus Erőknek újra ki kell kényszeríteni a fegyvernyugvást.
Ezeknek az orosz légi csapásoknak a időtartamát nem jelentették be; azonban valószínűleg addig fognak tartani, amíg az “ellenzék” és a kormány küldöttségei meg nem egyeznek a béketárgyalások újabb fordulójáról.
A török határon lévő megszállt átkelőhelyek nagy problémát jelentenek a szíriai kormány számára, mert folyamatos rajtuk keresztül a vahhabita fegyveresek beszivárgása.
Az újrainduló orosz légi támadásoktól azt várják, hogy elrettentse a vahhabita terroristákat a Szíria területére történő beszivárgástól.
Szíriai Arab Hadsereg







2016. 04. 20.


Beismerték palesztinok elleni bűntetteiket az elfogott zsidó terrorcsoport tagjai




Az őrizetbe vettek egyike huszonkét éves, 


ketten-ketten húsz és tizenhét évesek, és 


van köztük egy tizenhat éves fiatal is. A 


csoportból hárman testvérek, és egyikük 


katona.


Beismerték a palesztinok ellen elkövetett bűntetteiket a Sin Bét izraeli belbiztonsági szervezet fogságában lévő zsidó terroristacsoport tagjai – értesült szerdán a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
A palesztinok elleni gyűlölet-bűncselekmények gyanúja miatt hetekkel ezelőtt elfogott hat ciszjordániai telepes fiatal bevallotta, hogy Rámalláh környékén autókat gyújtott fel, továbbá palesztin házakra dobott Molotov-koktélt és könnygázgránátot.
Az őrizetbe vettek egyike huszonkét éves, ketten-ketten húsz és tizenhét évesek, és van köztük egy tizenhat éves fiatal is. A csoportból hárman testvérek, és egyikük katona.
Az ügy központi szereplője egy tizenhét gyermekes család Nahliel telepesfaluban, a három elfogott testvér apja a falu szélsőségesen jobboldali nézeteiről ismert rabbija.
A nyomozás eredményei szerint a csoport hosszú időn át tevékenykedett: 2014-ben felgyújtottak egy palesztin autót, 2015-ben bottal ütlegeltek és könnygázsprayt fújtak egy palesztinra, tavaly év végén pedig egy palesztin faluban gyújtóbombát, egy másikban pedig könnygázgránátot dobtak palesztin lakóépületekre.
A vádlottak ügyvédjei tiltakoztak az izraeli médiában, mert a nyomozás során megtagadták a gyanúsítottaktól a találkozást jogi képviselőikkel, a Sin Bét viszont hangsúlyozta, hogy a beismerések kicsikarásához nem alkalmazott erőszakot a terrorcsoport tagjaival szemben.
Orientalista.hu – MTI





2016. 04. 11.


Az USA 3000 tonna fegyvert szállított az Al-Kaidának és társainak




A Janes c. brit katonai szaklap kiderítette, hogy az Egyesült Államok a CIA-n keresztül még mindig több ezer tonna fegyvert szállít az al-Kaidának és társainak Szíriába.
A Janes megtalált a FedBizOps.gov kormányzati oldalon két, robbanékony anyagok szállításáról szóló kérvényt a romániai Konstancából a jordániai Aqaba kikötőjébe az amerikai haditengerészet megrendelésére. Az első kérvény 2015. november 3-ára datálódik, és 81 konténerről szól.
A szállítmány a dokumentum szerint AK-47-esekeből, RPG7-esekből és 9K111M Faktoria páncélelhárító fegyverekből áll. A származási ország Bulgária, Horvátország és Románia.
Az első hajó december 5-én hagyta el Konstancát és onnan a törökországi Agalaron keresztül hajózott a jordániai Aqabába 1000 tonnás szállítmánnyal. A második hajó, 2000 tonna szállítmánnyal március végén indult és április 4-én érkezett Aqabába.
Tudjuk, hogy a lázadók elég jelentős utánpótlást kaptak a hivatalos tűzszünet alatt. Azt is tudjuk, hogy a lázadók a fegyverek felét továbbadják az al-Kaidának.
Ahogy a Ron Paul Institute írja, ezek a fegyverek nem csak a helyi lakosság elleni támadásokban jutnak szerephez, hanem ugyanúgy Európa és Amerika utcáin.
Az eredeti cikk a Janes szerzője által Twitteren közreadva:







A Daesh bombákat rejt a Szent Korán

másolataiba


Ahogy a Daesh(Iszlám Állam) takfiri terrorista csoport mind nagyobb területet veszít Szíriában és Irakban, úgy egyre kétségbeesettebb eszközökhöz folyamodik a terrortámadások végrehajtásához. Volt, hogy játékbabákba rejtettek bombákat, de a Szent Korán másolataiba is rendszeresen helyezik azokat.
Steve Warren ezredes, az állítólag a Daesh ellen Irakban és Szíriában harcoló amerikai vezetésű koalíció szóvivője szerint a militáns csoport, amely kezd megtörni, az elvesztett területeken rejtett csapdákat hagy hátra.
Ezek az alakok förtelmesek, hűtőszekrényekben hagytak bombákat, … bombákat helyeztek el a Szent Koránban; számos alkalommal tapasztaltuk ezt Rámádiban”, Irak nyugati Anbar tartományának székhelyén – mondta Warren Londonban hétfőn.
Kiemelte, hogy a terrorista csoport a területének mintegy 40 százalékát veszítette el eddig és az utánpótlásuk is elapad, hozzátéve, hogy a takfiri terroristák egyre több gyermeket kényszerítenek arra, hogy fegyvert fogjanak, amiért a térségben a külföldi fegyveresek beáramlása jelentősen csökkent.
Robbanószerkezetek elrejtése a legkevésbé várt helyeken, mint az iszlám szentírás másolataiban, nem új keletű a takfiri terroristáknál.
Múlt év júniusában, miután megtisztították a Daestől az iraki Diyala tartomány keleti részét, az iraki biztonsági erők számos Koránnak álcázott bombát találtak azokon a területeken, ahonnan a takfiri terroristák elmenekültek.
Borzalmas erőszak sújtja Irak északi és nyugati részeit, miután 2014 júniusában a Daes terroristák támadást indítottak és átvették az irányítást Irak egyes részei felett.
A fegyveresek szörnyű bűncselekményeket követnek el az iraki etnikai és vallási közösségek, köztük a síiták, szunniták, kurdok, keresztények és mások ellen.
Az iraki hadsereg katonái a népi erők egységeivel szövetségben arra törekednek, hogy minél rövidebb időn belül visszaszerezzék a militánsok kezén lévő területeket közös műveleteik során.
Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews)




A MUSZLIMOK 

HÓDÍTANAK, 


A KERESZTÉNYEK AZ IGAZI 


ÜLDÖZÖTTEK

HIRADO.HU
Két éve még nem lehetett tudni, hogy ilyen migrációs hullám indulhat el Szíriából az ott tapasztaltak szerint – mondta el Kozma Imre atya, aki az M1 Aktuális műsorában arról beszélt, az igazi üldözöttek a keresztények, akiknek folyamatosan menekülni kellett az elmúlt 1500 év során. Az iszlám vallás hódító és nem fogadja el az integrációt. Asszimilációról csak olyanok esetében lehet szó, akik bizonyos keresztény kultúrával érkeztek Európába – számolt be Kozma atya szavairól a hirado.hu.
Saját szíriai élményeit elevenítette fel a migránsválság kapcsán az M1 Aktuális című műsorában Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.
– Két évvel ezelőtt mondta nekem egy fiatalember: „hamarosan megindulunk, Európa olyan gyenge, hogy már önmagát sem képes megvédeni” – mondta el Kozma Imre, mivel indokolta kijelentését a szír fiatalember.
– Ugyancsak két évvel ezelőtt mondta egy fiatalember, aki Franciaországból érkezett Szíriába és a Dzsihád szervezetéhez kapcsolódott, hogy már megszokta a gyilkolást, és nem jelent neki nagy nehézséget a keresztre feszítés meg a lenyakazás – emlékezett vissza az M1 aktuális csatornán Kozma Imre.
– Én egyébként csak szeretettel találkoztam kint, mert mi segítséget nyújtottunk, és nem kérdeztük, hogy ki hova tartozik. De az megdöbbentett, hogy a keresztények milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Valójában az üldözöttek Szíriában csak a keresztények. Vannak nyilvánvalóan a bevándorlók között olyanok, akik az üldözöttek közé sorolhatók, de ők egymásnak köszönhetik ezt a helyzetet, egymással veszekedtek a szunniták és a síiták, és jobbnak látta egyik, vagy másik, hogy elmeneküljön onnan, de azért az igazi üldözöttek a keresztények – erősítette meg Kozma Imre.
A máltai szeretetszolgálat elnöke arról is beszélt, hogy a keresztények házaira „N” betűt festenek, ami azt jelenti, hogy a názáreti (Jézus) követői laknak ott.
– Valójában az első hat évszázadban itt volt a kereszténység bölcsője, ma már kb négyszáz millió ember él itt, amelyből tízmillió vagy ennél is kevesebb csupán a keresztények száma – mondta. Hozzátette, mert ebből a térségből a keresztények folyamatosan menekültek az elmúlt 1500 év során. Kozma atya megjegyezte, hogy Szíriából származó, de már jó ideje hazánkban élő fiatalok segítették a munkájukat, nekik mesélték el megpróbáltatásaikat az ottani keresztények.

INTEGRÁCIÓRÓL SZÓ SEM LEHET

– Integrációról szó sem lehet, az iszlám az integrációt egyszerűen tagadja. Az iszlám egy uralkodó vallás, már ha lehet egyáltalán a vallás szót használni. Vagy uralkodik egy területen, vagy ha még nem, akkor arra készül, hogy hamarosan ebbe a pozícióba kerüljön. Integráció elképzelhetetlen ebben az esetben. Valamilyen fajta asszimilációról csak azoknak az esetében lehet beszélni, akik bizonyos keresztény kultúrával érkeztek ide, mert Szíriában is a jobb helyzetben levők a keresztények. Ők a keresztény örökségen nőttek fel, és képesek európai módon gondolkodni. De én ezt látom, hogy Európa főként arra nem készült fel, hogy az iszlám nem hajlandó együtt élni egy másik hittel, egy másik vallással, úgyhogy én egy kicsit szkeptikus vagyok ebben a kérdésben – folytatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

AZ ÚJ BALOLDAL MEGETTE A RÉGIT

Kozma Imre szerint a migránsválság kapcsán két egymástól elvileg távol eső gondolkodásmód egyesül a háttérben.
– És még egy fájdalmas felismerés: egy hónappal ezelőtt Németországban tartottam előadást, és ott is szembesültem ezzel, hogy az új baloldal és a kapitalista gondolkodás ölelkezik. Az új baloldal, a multikulturalizmusnak a hirdetésével a befogadást mondja egyfolytában, a kapitalista gondolkodás pedig olcsó munkaerőben reménykedik a bevándorlókat illetően. Még olcsóbb munkaerőben, hiszen Európában is 17 millió munkanélküli van. Itt kifejezetten egy haszonelvű gondolkodás hozta őket ilyen közel. Nekem ez egy kicsit idegen. Az amerikai politológus, Schindler írta, hogy az új baloldal a régi baloldalt is megette, lesöpörte. A régi még a társadalom megreformálásával, átalakításával is foglalkozott, az új baloldal már nem – zárta szavait Kozma Imre az M1 Aktuális című műsorában.

MIGRÁNS–ÜGYBEN A PÁPA NEM TÉVEDHETETLEN, SŐT…

A muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására. Segítséget jelent a teljesen elvilágiasodott európai vezetők (tisztelet a kivételnek) naivitása – nyilatkozta a veol.hu-nak Márfi Gyula veszprémi érsek.
A katolikus egyházi vezető szerint Európát a muszlimok (hitük szerint) háborús területnek tekintik, és háborús területre nem szokás menekülni. Bár az okok között felmerülnek a közel-keleti háborúk és az ökológiai katasztrófa miatt beszűkült élettér, vagy akár a jobb élet reménye is. De a jelenkori népvándorlásnak nem csak okai vannak, hanem céljai is. Ezek között említette Márfi Gyula az európai nagyvállalkozók vágyát az olcsó munkaerőre, de azt is, hogy egyes Európán kívüli nagyhatalmak Európa meggyengítésén munkálkodnak. Hozzátette, hogy olyan érthetetlen dolgok is felmerülnek, hogy az arab pénzvilág mellett, amerikai bankok is támogatják a bevándorlókat, „akiket előszeretettel menekülteknek hívnak”. Talán ez lehet az oka annak is, hogy a toleranciát fennen hirdetők segítik a toleranciát alig ismerő migránsokat – nyilatkozta az érsek, aki a veol.hu-nak hangsúlyozta, hogy saját, személyes véleményét osztja meg az olvasókkal.

KRISZTUSTÓL MOHAMED IGÁJÁBA

Márfi Gyula hozzáfűzte, hogy Európa vezetői „nem számolnak a hit erejével, el sem tudják képzelni, hogy a széles tömegek vallásos meggyőződésében mekkora erő van. Ők csak pénzben és napi politikában gondolkodnak. Olyan „európai értékekről” szónokolnak (például szabadságról és egyenlőségről), amelyek Európában már nem is léteznek. Az egyenlőséget összekeverik az egyformasággal (genderideológia), a szabadságot pedig a szabadossággal, amely saját szenvedélyeik rabjává teszi az európai polgárokat.” Az érsek úgy látja, hogy Európa levetette magáról Krisztus szelíd igáját, „most az a veszély fenyegeti, hogy nyakát Mohamed sokkal szigorúbb igájába hajtják.”

A HÍVŐ KERESZTÉNYEKET ÉS ZSIDÓKAT MEG FOGJÁK TŰRNI, AZ ERKÖLCSTELENEKET NEM

Az érsek szerint, ha így folytatódik Európa iszlamizálódása, ötven év múlva többségbe kerülnek a muszlim vallásúak a földrészen, és akkor Európa valóban iszlám uralom alá kerül. „Üldözni valószínűleg csak a hitetleneket és az ő normáik szerint erkölcsteleneket (melegházasok, melegfesztiválok, genderideológia, Charlie Hebdo-szintű folyóiratok, isten- és vallásgyalázó megnyilvánulások) fogják. A hívő keresztényeket, zsidókat és más vallásúakat meg fogják tűrni, különösen azokat, akiknek van szent könyvük (bibliájuk, arabul: koránjuk). Az éveket azonban valószínűleg nem Jézus születésétől, hanem Mohamed prófétának Mekkából Medinába történt menekülésétől, a hedzsrától fogjuk számítani (Kr. u. 622-től), heti ünnepnapunk nem a vasárnap lesz, hanem a péntek, a karácsonyt és a húsvétot pedig sokkal diszkrétebben fogjuk megünnepelni, mint most…” Hozzátette: hogy új keresztény templomok nem fognak épülni, ám működhetnek, ha a hívők fenntartják őket, viszont számolni kell azzal, hogy egyes szélsőséges mohamedánok néha egyet-egyet felgyújtanak, vagy felkoncolnak imádkozó csoportokat. Az elkövetőeket „az iszlám állam is bűnözőknek fogja nyilvánítani, de nem biztos, hogy megtalálja és megbünteti őket”.

A MIGRÁCIÓ VALÓSZÍNŰLEG ISTEN BÜNTETÉSE”

Márfi Gyula a prófétákat idézte, akik szerint Izrael (Kr. e. 722), illetve Jeruzsálem és Judea (Kr. e. 586) is azért esett el, „mert a nép Jahve helyett a bálványokat imádta”. Ha Európa elesik, annak is a modern bálványimádás (a pénz, a hatalom és a tiltott élvezetek imádása) lesz az oka – tette hozzá a főpap.
A veszprémi érsek Ferenc pápa migrációval kapcsolatos kijelentéseire reagálva elmondta, hogy „a pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Itt nem erről van szó”. A Szentatya kérése, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekült szír családot sok helyen azért sem kivitelezhető, mert „számos plébánia önmagát sem tudja fenntartani külső segítség nélkül. Azonkívül a bevándorlók túlnyomó többsége nem menekült, nem szír és nem család”. Márfi Gyula szerint: „a pápa megnyilatkozásait az is befolyásolja, hogy az ő szülei is bevándorlók voltak Argentínában. Ám bevándorlás és bevándorlás között is óriási különbségek vannak. A Szentatya szülei keresztényként mentek egy keresztény országba, így könnyen alkalmazkodtak új környezetükhöz. A muszlimok azonban nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni. Ők– – mint már mondtam –– „harci területre” jöttek: nem alkalmazkodni, hanem hódítani”.




ELÍTÉLTÉK TOROCZKAIT EGY IMF-NEK 

SZÓLÓ PETÍCIÓÉRT



Első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság Toroczkai Lászlót két rendbeli kényszerítés bűntettének kísérlete miatt a perköltség megfizetésére, valamint 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte, amelyet meg nem fizetés esetén 400 nap fogházbüntetéssel válthat meg.
Mint azt a két korábbi tárgyalási napról szóló beszámolónkban megírtuk (a januáritárgyalást itt, a márciusit itt olvashatja el) egy 2012-es ügyet melegített fel az ügyészség a 2014-es önkormányzati választások idején. A vád szerint Toroczkai négy évvel ezelőtt az akkor a Bank Centerben található budapesti IMF-irodának akart átadni egy petíciót, amely során az épület két biztonsági őrével szemben akár jelentős érdeksérelemmel is járható kényszerítés bűntettének kísérletét valósította meg.

A beszédek során az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést kért Ásotthalom polgármesterére, a védő pedig a vádlott bűncselekmény hiányában való felmentését. Toroczkai az utolsó szó jogán elmondta, hogy a petíció átadásának kísérletével alapvető demokratikus jogaival élt, a korábban egyszer megszűntetett eljárást pedig erőltetettnek és politikai szagúnak nevezte.
xcv

A bíróság enyhítő körülménynek ítélte meg, hogy Toroczkai három gyermeket nevel, négy év telt el az esemény óta, valamint társadalmilag megbecsült pozíciót tölt be, és azóta nem merült fel olyan hír, amely alapján az erre való rátermettsége megkérdőjeleződhetne. Az indoklás után az 
ügyész súlyosbításért, a vádlott és a védő pedig felmentésért fellebbezett.

VÁRANDÓS FELESÉGE MELLŐL HURCOLTÁK EL

Mint ismert, négy évvel ezelőtt Toroczkai László, a HVIM alapítója 2012 márciusának idusán egy rendszerellenes tüntetés után több száz tüntető kíséretében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) akkori budapesti székhelyére ment, hogy ott egy petíciót adjon át annak valamelyik képviselője számára. A Szabadság téri Bank Center épülete a nemzeti ünnep ellenére nyitva volt, viszont az ott tartózkodó két biztonsági őr közölte vele, hogy nincs bent senki az IMF részéről. Erre ő válaszul azt mondta, hogy jó lenne, ha mégis hívnának valakit, mert
az emberek dühösek lesznek, volt már erre példa a televíziónál”.
Eközben ismeretlenek petárdákat, hanggránátokat dobtak el az aulában. Az egész nem tartott több ideig, mint néhány perc, a rendőrök kiérkezésére a tömeg elhagyta az épületet, tettlegességre, erőszakos eseményekre nem került sor.

Toroczkait végül nagy médiafelhajtás közepette bilincsben vitték el az akkori szegedi lakásából, az állapotos felesége mellől. Négy évvel később, a március 17-i második tárgyaláson közvetlenül azután kellett több órát a bírósági tárgyaláson töltenie, hogy a napokban megszületett harmadik gyermekét először vihette haza a boldog és egészséges édesanyával együtt. Ezeket a megpróbáltatásokat nem kívánhatjuk senkinek. Az idegeskedéssel töltött órákért pedig gyanítjuk, hogy nem is a déli határ "végvári vitéze", de a felesége, Mihaela állna a legszívesebben bosszút. Meg is értjük.




MORVAI AZ EP-BEN: ÖNÖK 

POLITIKUSBŰNÖZŐK!



Az Európai Parlament végre napirendjére vette a devizahitelek kérdését.
Morvai Krisztina úgy gondolta, az eurokraták is megsokallták a jogfosztott, becsapott "devizaadósok" szenvedéseit, s végre hatékony megoldást ajánlanak. Döbbenetére más volt az ok: a bankársimogató politikusbűnözők kötelességszegési eljárást akarnak indítani Horvátország ellen, amiért az az adósok mellé állt a bankokkal szemben - olvasható az EP-képviselő közleményében.
Morvai Krisztina ezúttal is csupán másfél percet kapott, felszólalásában politikusbűnözőknek nevezte képviselőtársait. Az egyórás vita teljes anyaga magyar szinkrontolmácsolással itt található.

Önök politikus bűnözők, akik szervezett gazdasági bűnözői csoportokkal működnek együtt! - Morvai





MIÉRT KELLENÉNEK A MIGRÁNSOK, HA 

SPANYOLORSZÁGBAN IS VAN KÖZEL 

MÁSFÉLMILLIÓ MUNKANÉLKÜLI?



Spanyolországban több mint 1,4 millióan vannak munka nélkül három évnél régebben - közölte pénteken a spanyol statisztikai hivatal Madridban, az aktív népesség körében végzett felmérés (EPA) alapján.
A legfontosabb érv a migránsok tömeges befogadása mellett, hogy munkaerőhiány van Európában. De akkor miért van ennyi munkanélküli Spanyolországban? Költői kérdések.
Az adatok szerint négy munkanélküli közül egyet érint a tartós állástalanság, amely hét éve mutat folyamatosan növekvő tendenciát. 2009-ben 348 ezren voltak több mint három éve munka nélkül, ez a szám 2012-ben lépte át az egymilliót.
Ez is mutatja, hogy mennyire nehéz a visszatérés a munkaerőpiacra - állapították meg a felmérés készítői.
Munkaügyi szakemberek már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy Spanyolországban a pályakezdők munkanélküliségének csökkentésére irányuló programok mellett célzottan kell ösztönözni a tartósan munkanélküliek foglalkoztatását is, akiknek mintegy fele 45 évnél idősebb.
A most közölt felmérés szerint szakmai bontásban a legkönnyebben azok érvényesülnek, akiknek matematikai, informatikai vagy jogi végzettségük van, és legkevésbé azok, akik a környezetvédelem vagy az építőipar területén próbálnak elhelyezkedni.
Spanyolországban az első számú problémának a gazdasági válság óta a munkanélküliséget tartják, amely tavaly rekordmértékben csökkent: a 2015-ös munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt, míg egy évvel korábban még 23,7 százalékon állt. A mélypontot 2014 első negyedévében érte el 26,9 százalékkal.




Zsidók kontra Budaházy, vagy a magyarság 


ezek után az igazi molotov koktélt mikor 


vetitek be ??


Húsz évet kért Budaházyékra az ügyész



Majdnem húszéves fegyházbüntetést indítványozott az első és másodrendű vádlottnak, tíz-tizenöt év körülit még tucatnyi társuknak az ügyész a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.




KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
A vádbeszéd szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos eszközökkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját.
Támadást intéztek MSZP- és SZDSZ-pártirodák, több képviselő, illetve Hiller Istvánszocialista oktatási miniszter, Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter ésKóka János szabad demokrata frakcióvezető otthona ellen. A tucatnyi Molotov-koktélos támadás, valamint a robbantás Szilvásy György vidéki ingatlanánál terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül, célja ugyanis nem pusztán a károkozás, hanem állami szervek, az akkori kormánytöbbség kényszerítése, szimpatizánsaik megfélemlítése volt – fejtette ki az ügyész.
A terrorszervezet előbb az egészségügyi törvény parlamenti elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását próbálta megakadályozni, előrehozott választásokat akart a terrorcselekményekkel kikényszeríteni a vádhatóság szerint.
Az eljárás adatai szerint kezdetben felmerült Fidesz-irodák elleni támadás is, de ezt a csoport tagjai ellenezték, és végül az elsőrendű vádlott is arra jutott, hogy “most még ne”.
A Vörös Csepel szórakozóhely, a Broadway Jegyiroda és melegbárok elleni támadások a lakosság egyes csoportjainak megfélemlítését célozták. Miután az egyik felgyújtott bárban voltak vendégek is, így ezúttal aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével valósult meg a vádhatóság szerint a terrorcselekmény. Az ügyész szerint a szórakozóhelyek elleni támadásokkal többek között a melegfelvonulást akarták megakadályozni az elkövetők.
A terrorszervezet akkoriban magára vállalta a merényleteket és nyílt levélben úgy fogalmazott:
A politikusokat már figyelmeztettük. A Vörös Csepel és a Broadway legyen tanulság a civil szféra számára, hogy a magyarellenességet, a hazaárulást megtoroljuk. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg.
Az egyetlen személyi sérüléssel járó cselekmény Csintalan Sándor a Hír TV műsorvezetője, korábbi vezető MSZP-s politikus, országgyűlési képviselő bántalmazása volt. Az ügyész elmondta: ebben az esetben is a terrorszervezet vezetője, Budaházy György volt a felbujtó, ő mondta társainak, hogy csinálni kéne valamit a sértettel, mert egy műsorában az MSZP ügynökének nevezte őt.
Ezután a sértettet otthonánál, egy társasház teremgarázsában négy álarcos férfi vascsövekkel véresre verte. Csintalan Sándor már az életéért könyörgött, amikor a támadók elvették a pénztárcáját és távoztak. Ez a cselekmény az ügyészség szerint aljas indokból elkövetett súlyos testi sértésnek minősül.
A vádpontok között szerepel még egy székesfehérvári bankautomata felrobbantása, ahol a cél az ügyészség szerint az volt, hogy a terrorszervezet működéséhez, bűncselekmények elkövetéséhez és az elkövetői kör támogatásához szükséges pénzt megszerezzék. A pénzhez nem sikerült hozzájutni, miként a Molotov-koktélos támadások jelentős része is sikertelen maradt, bár volt olyan pártiroda, illetve szórakozóhely, ahol több százezer forintos kár keletkezett. Hasonló nagyságrendű kárt okozott a Szilvásy György vidéki ingatlanánál elkövetett robbantás is.
Az ügyészség szerint alapos szervezés és szigorú hierarchia jellemezte a terrorcsoportot, vezetője, Budaházy György a “katonai parancsnokság” elnevezést használta, “katonái” pedig jelentettek neki, az ő irányításával vidéken gyakorlatoztak, felkészültek például a Molotov-koktélos támadásokra. A célpontokat előre kiszemelték, felderítették, a támadásokat előkészítették.
Az elkövetők tisztában voltak a cselekménysorozat súlyával, ezt jelzi, hogy a másodrendű vádlott egy lehallgatott beszélgetésben azt mondta: amit ők elkövettek az kőkemény terrorizmus, amiért tíz-tizenöt évet lehet kapni
– idézte fel az ügyész.
Az ügyész felidézte: a vádlottak egy kivétellel tagadják a vádakat, jobbára azzal védekeznek, hogy törvénysértő, koncepciós eljárás folyik ellenük.
Az ügyész szerint azonban számos terhelő bizonyíték van, így többek között szemtanúk vallomásai, szakértői vélemények, valamint az egyik vádlottnak és a csoport egyik tagjának beismerő és másokat is terhelő vallomása. (A tanú a nyomozás során még gyanúsított volt.) A vádiratot ezen túlmenően alátámasztja még számos lehallgatott beszélgetés, az egyik vádlott volt élettársának vallomása, a másodrendű vádlottnak egy a rendőrséggel együttműködő személlyel folytatott beszélgetései, valamint helyreállított elektronikus levelezések a csoport tevékenységéről, terrorakcióiról.
A vádbeli cselekmények a törvény szerint tíztől húsz évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.
Az ügyész kiemelte: ilyen hosszan tartó, szervezett terrorcselekmény-sorozatra Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem volt példa, ezért indokolt szigorú büntetések kiszabása.
Az ügyész az összesen 17 vádlott közül Budaházy Györgyre és egyik társára húsz évet megközelítő fegyházbüntetést, tucatnyi vádlottra pedig tíz-tizenöt év körüli szabadságvesztést indítványozott. Felfüggesztettet csak egyetlen vádlottra kért, akinél a vádhatóság szerint nem bizonyítható a bűnszervezethez tartozás.
A védőbeszédek három hét múlva kezdődnek, az elsőfokú ítéletet várhatóan nyáron hirdeti ki a Fővárosi Törvényszék Budaházy György és társai terrorcselekmény vádjával folyó büntetőperében.
Mi van a kóser maffiának nem jutott libacomb !!!
Az ígéret földjén jutalom jár nekik csillogó karperec !!



Száz magyar katona az Oroszország ellen 

felvonuló NATO-haderőben 

Száz magyar katona az Oroszország ellen felvonuló NATO-haderőben

A magyar katonákat idehaza tartják majd készenlétben, hogy szükség esetén a helyszínre vezényelhessék őket a rotációs művelet keretében. 

"Megfújták a kürtöt, mennünk kell" - mondták a Békekörnek. 

A Békekör megkeresésére a miniszterelnökség nem cáfolta a tervet, de nem is erősítette meg. A Békekör május 5-én kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy válaszoljon, eleget tesz-e a magyar kormány annak az amerikai kérésnek, hogy katonát küldjön a balti államokba és Lengyelországba telepítendő négyezer fős NATO haderőbe. 

Ash Carter amerikai védelmi miniszter május 2-án szólította fel a NATO európai szövetségeseit, hogy adjanak katonát a "fokozódó orosz agresszivitás féken tartására", mert - mint üzente - a haderőnek nem csak amerikai katonákból kell állnia. Oroszország azzal válaszolt az amerikai lépésre, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter bejelentette: három új gépesített hadosztályt létesítenek az orosz határok közvetlen közelében történő NATO haderő-fejlesztés ellensúlyozására. 

A Magyar Békekör szerint a NATO felvonulása Oroszország ellen, és a magyar katonák részvétele benne, nem egyeztethető össze a magyar nép békeakaratával, sem Orbán Viktor ígéretével, hogy a béke nagykövete kíván lenni Kelet és Nyugat között. A katonai szembenállás kiélezése veszélybe sodorhatja Magyarország biztonságát, az Oroszország elleni felvonulás pedig célponttá változtathatja Magyarországot egy európai konfliktus esetén. 
Gyerekek győzzetek , ne úgy mint Doberdónál !!!!
A hazát nem tudjátok megvédeni , de az Oroszokkal berzenkedtek !!!
1918 -ban a Lenin fiukat vetették be nálunk , ti kik lesztek Orbán Viktor szemefényei , vagy a NATO biorobotjai !!!!
Úgy tudom ti csóválátok a kutyát !!


2019-IG ÉVENTE 5 SZÁZALÉKKAL NŐ A KATONÁK 

BÉRE

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint az ideihez képest mintegy 51 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét, így jövőre több mint 350 milliárd forint juthat honvédelemre.
Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP csaknem 0,94 százalékának felel meg. Tavaly ez az arány 0,84 százalékos volt. A magyar kormány 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően a GDP-részarány évi legalább 0,1 százalékos növelésével 2022-re eléri a GDP nagyjából 1,4 százalékát.
A parlament honlapjára kedden késő este felkerült dokumentum is rögzíti, hogy a katonák és a rendvédelmi dolgozók tavaly júliusban életbe lépett életpályaprogramja nyomán a fizetésük átlagosan 30 százalékkal emelkedett, és 2019-ig évente 5-5 százalékkal nő. A most benyújtott javaslat szerint a honvédelmi illetményalap 2017 januárjától 41 620 forint. Ezzel együtt rögzítették: a honvédelmi illetményalapot évente a költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi. A javaslat szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat több mint 14 milliárd forinthoz jut a honvédelmi költségvetésből.
"A MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEIRE TÖBB MINT 29 MILLIÁRD FORINT JUT A HONVÉDELMI TÁRCA KERETÉBŐL."
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ működési költségeire több mint 29 milliárd forint jut a honvédelmi tárca keretéből. Mindezen felül a budapesti honvédkórház számára több mint 401 millió forintos beruházási forrást is beterveztek a költségvetésbe. Ezek mellett az MH Egészségügyi Központjánál több mint 23 milliárd forintos bevétellel is számolnak jövőre.
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium több mint 288 millió forintot kap a honvédségi keretből. 
A javaslat szerint a honvédelmi tárca jövőre több mint 4,3 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO költségvetéséhez. A NATO- és EU-felajánlás alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, míg az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 468 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés.
A honvédelmi tárca fejezetében jövőre csaknem 33 milliárd forintos bevétellel számolnak. A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt a honvédelemi miniszter 2017-ben is a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközök fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés fejlesztésre, illetve az értékesítési eljárások során felmerült kiadások fedezetére használhatja fel. 
A jövő évre tervezett beruházások fejezetében a honvédelmi tárcánál intézményi beruházásokra több mint 31,8 milliárdot számolnak.
A javaslat rögzíti azt is, hogy a honvédelmi miniszter az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével a védelmi tevékenység, a NATO haderőfejlesztési célkitűzései és az előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából a Honvédelmi Minisztérium fejezetében indokolt esetben átcsoportosíthat.
(MTI - fidesz.hu)



JÖVŐ HÉTEN BUDAPESTRE JÖN AZ OROSZ

 KÜLÜGYMINISZTER



Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására jön jövő hét szerdán Budapestre - értesült a Magyar Idők.




DONALD TRUMP MEGELŐZTE HILLARY 

CLINTONT



Országszerte három ponttal vezet Hillary Clinton előtt Donald Trump a Fox televízió által készíttetett felmérés szerint.
A republikánusokhoz közelállónak mondott Fox felmérését a többi rivális televíziós csatorna és a közszolgálati rádió is idézi, a közvélemény-kutatás ugyanis elemzők szerint trendváltozást jelenthet. A felmérést a Fox felkérésére az Anderson Robbins kutatóintézet készítette, s eszerint Trump jelenleg országosan 45-42 százalék arányban vezet Clinton előtt. Egy hónappal ezelőtt a szintén a Fox által készíttetett felmérés szerint még Clintoné volt a vezetés, méghozzá jelentős arányban: a demokraták esélyes elnökjelöltje akkor 48 százalékos támogatottságnak örvendett, a republikánus elnökjelölt 41 százalékos támogatottságával szemben.
A felmérés szerint Trump támogatottsága nagyrészt a nem egyetemi végzettségű, fehér amerikaiak körében nagy: e társadalmi rétegben népszerűsége 61 százalékos, míg ennek a csoportnak csak a 42 százaléka rokonszenvezik Clintonnal. A felmérés egyik érdekes eredménye: Trump a fehér női választók körében is népszerűbb - 47:38 százalékos arányban - Hillary Clintonnál, annak ellenére, hogy a sajtó Clinton mellett kampányoló része éppen Trump állítólagos nőellenességét igyekszik hangsúlyozni. Hillary Clinton ugyanakkor az afroamerikaiak és a spanyolajkúak körében jóval népszerűbb Trumpnál.
A felmérést készítők rákérdeztek a két elnökjelölt által képviselt morális értékekre is. Kiderült, hogy a választók sem Clintonban, sem Trumpban nem bíznak igazán. Hillary Clintonról 66 százalékuk azt gondolja, hogy nem tisztességes és nem megbízható, és Trumpnak is csak parányival jobb a megítélése: a megkérdezettek 57 százaléka szerint nem tisztességes. A választók 71 százalékának az a meggyőződése, hogy Clinton "képes bármire, hogy ő legyen az elnök", míg Trumpról a megkérdezettek 65 százaléka gondolja ezt.
A felmérés másik érdekes eredménye, hogy Hillary Clinton vetélytársával, Bernie Sandersszel szemben Donald Trump veszítene az elnökjelöltségért folyó küzdelem jelenlegi állása szerint. A vermonti szenátor szavazóinak tíz százaléka nyilatkozta azt, hogy amennyiben nem Sanders a párt elnökjelöltje, a novemberi választáson átszavaz majd Trumpra.
Közben a Politico című lap arról közölt elemzést, hogy Hillary Clinton kampánycsapata egyelőre még csak keresi, hogy milyen reklámspotokkal támadja Trumpot, akit - a Politico elemzése szerint - elég nehéz beskatulyázni.


Bill Clinton üzent: A magyarok és a lengyelek 

putyini diktatúrát építenek



persze nem kérnek a külföldiekből – írja az 
Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket! Ismerősen hangzik? Ez megy mindenütt!
A volt elnök természetesen a Vlagyimir Putyinról korábban többször is pozitívan nyilatkozó Donald Trumpra célzott. Az ő nézeteivel, muszlim- és mexikóiellenességével állította párhuzamba a magyar és a lengyel kormányokat. Ezután Clinton rögtön rátért a lényegre, miszerint a demokráciát felesége tudja megvédeni.

ORBÁN ÖRÖK HATALOMRA ÉS A PÉNZRE HAJT

Nem ez az első eset, hogy a nyugdíjas Bill Clinton kissé erős megfogalmazásokkal próbálja feltüzelni a közönséget egy-egy kampányrendezvényen, és az sem lenne meglepő, ha ezúttal is majd finomítania kell utólag szavait. Nem Magyarország miatt – hanem mert a Lengyelországot vezető, antidemokratikus intézkedései miatt bírált PiS-kormány továbbra is az USA fontos és elkötelezett szövetségese és a putyini Oroszország ellenfele. Bill Clinton sommás kijelentése így könnyen visszaüthet, és árthat a profi és pragmatikus külpolitikus imidzsét építgető Hillary Clintonnak.

RENGETEGGEL TARTOZUNK AMERIKÁNAK

Bill Clinton már korábban is bírálta Magyarországot: 2014 őszén Clinton ennél jóval keményebben is fogalmazott, amikor Orbán Viktornak az illiberális államokat éltető hírhedt tusványosi beszédére reagált:
Ott van a magyar miniszterelnök. A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának. Ő (Orbán) szereti a tekintélyelvű kapitalizmust, de ezzel valójában csak azt mondja, hogy soha nem akar kiszállni a hatalomból. Maradni akar örökre, és pénzt.
A teljes cikket az Indexen olvashatják, ahol videóval is illusztrálták Bill és Hillary Clinton kampányrendezvényét.
Fotó: politico.com





2016. 05. 18.


Cionista kaszinómogul támogatja Donald Trump kampányát


100 millió dolláros támogatást nyújt Trump elnökválasztási kampányának Sheldon Adelson amerikai zsidó üzletember, megrögzött cionista és Benjamin Netanyahu egyik legnagyobb támogatója.
A kaszinótulaj terveiről a New York Times számolt be múlt pénteken. Trump és Adelson egy hotelben találkoztak New Yorkban, a találkozón Trump állítólag kifejezte elköteleződését Izrael biztonsága mellett.
A milliárdos kijelentette, hogy Trump testesíti meg „az amerikai eltökéltséget, a célért való elkötelezettséget és a vállalkozói szellemet.”
Lehet, hogy nem kedvelitek Trump stílusát, vagy amit Twitteren ír, de ennek az országnak erős vezetőre van szüksége, most jobban, mint bármikor a történelme folyamán” – írta Adelson.
Adelson a Las Vegas Sands kaszinóvállalat tulajdonosa, vagyonát 18 milliárd dollárra becsülik, ezzel a 18. leggazdagabb ember a világon. A Republikánus Párt egyik legnagyobb támogatója. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a támogatandó jelölt kiválasztásánál nála a legfontosabb szempont Izrael biztonsága.
Orientalista.hu – Jack Fall




Soros fegyverkereskedőkkel és hírszerzőkkel bizniszelt offshore 


cégein keresztül

Bácskai Balázs
2016. május 17. 20:18
A Panama-iratok alapján a FoxNews fényt derített Soros offshore-cégeinek tevékenységére. A dokumentumok szerint a Soros Capital fegyverkereskedelemre specializálódott és az egyik legnagyobb befektető a Bin Laden-család.

Soros György egy kétes hírű panamai ügyvédi irodán keresztül működtette globális offshore befektetési céghálózatát, kikerülve az Egyesült Államok adórendszerét. Ez derült ki az úgynevezett Panama-iratokból.
Az iratok feldolgozását egy újságíró csoport végzi, az Oknyomozó Újságírók Konzorciuma (ICIJ), akiket Soros György finanszíroz. A csoport eddig hallgatott az offshore cégeket kezelő Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda és a Soros közötti kapcsolatról.
Fotó: AFP
Összesen három cég neve bukkan fel az iratokban: a Soros Finance, Inc. Panamában; a Soros Holdings Limited a Brit Virgin-szigeteken és a Soros Capital Bermudán van bejegyezve.
A felsorolt államok úgynevezett adóparadicsomok. Az itt hatályos törvények lehetőséget adnak arra, hogy a cégek befektetőinek, valamint az ingatlanvagyonok tulajdonosainak kiléte és más, személyes adatok ne juthassanak tudtára azon ország adóhatóságainak, amelyekben a cég székhelye található. Így kevesebb adót kell fizetniük, hiszen vagyonuk egy része "láthatatlan".
A 86 éves Soros Györgynek jelenleg 25 milliárd dollárra becsülik a vagyonát. Az általa irányított Open Society Institute az egyik legfőbb finanszírozója az ICIJ-nek. Tavaly másfél millió dollárt kapott a Panama-iratok feldolgozásáért felelős szervezet. Gerard Ryle az újságírócsoport vezetője szerint addig nem találkoztak Soros cégeinek nevével az offshore-botrány papírjai között, amíg a FoxNews erre nem hívta fel külön a figyelmüket.
Az egyik cég, a Soros Capital létrehozott egy offshore céget a Kajmán-szigeteken, amelybe a Carlyle Group és a Bin Laden család is befektetett – a szigetek törvényei névtelenséget biztosítottak számukra.
A Carlyle Group üzleti partnerei között volt magas rangú amerikai állami vezetők és magas rangú ex-CIA tisztek is szerepelnek. Az üzleti megállapodás értelmében az offshore cég fegyverkereskedelemre specializálódott. Olyan hírszerző cégekkel üzletelt, akik állami megbízásokat is teljesítettek. A bizniszt további titkos offshore cégeken bonyolították le.
A Soros Capital más projekteket is bonyolított. Ez a vállalat volt a legnagyobb befektetője egy AIF (Indonesia) Limited nevű cégnek. Az AIF a magánbefektetéseket és az állami finanszírozást kombinálva ázsiai megaépítkezések kivitelezésében jár az élen.
Soros offshore cégei nem fizetnek adót az USA-nak, ahol a székhelyük található – Michael Vachon a milliárdos szóvivője visszautasította, hogy válaszoljon az ezt firtató kérdésekre. Azonban a milliárdos sok pénzt áldoz a demokraták kampányára, akik a jelenlegi – és egy választási győzelem esetén a jövőbeni – adótörvényeket írják. Eddig 8 millió dollárt adott Hillary Clinton kampányára és egymillió dollárt adományozott a Clinton Alapítvány számára. Hillary Clinton kiszivárgott emailjeiből az is kiderül, hogy külügyminisztersége alatt többször lobbizott nála Soros.

Bemutatjuk az offshore botrány legújabb magyar 


érintettjét, a milliárdos pletykagyárost

888.hu
2016. május 17. 08:00
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyravágyó, köpcös kisfiú, aki nagyon mélyről indult és nagyon magasra jutott. A bonyhádi bányászcsalád milliőjéből kitörve Varga Zoltán megcsinálta a szerencséjét. Ma ő a magyar pletykagyáros milliárdos, Magyarország 18. leggazdagabb embere. Meseszerű karrier, hollywoodi mese? Akár az is lehetne. Ám ezt a mesét az élet írta. Külföldi, kétes ügyletek, árulás, pénzimádat és egy kétségek között örlődő kisfiú, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy felnézzenek rá.

Bonyhádról a „nagypályára”
Varga Zoltán nevét 2014-ben ismerte meg a szélesebb nyilvánosság. A negyvenkilenc esztendős, bonyhádi születésű üzletember ekkor vásárolta meg a Sanoma kiadót, és lett egycsapásra a média fontos szereplője.
Varga Zoltán Pécsett diplomázott, először a Budapesti Értéktőzsdénél dolgozott, majd a Crédit Sousse First Bostonnál helyezkedett el.  Itt találkozott Kádas Péterrel, aki a CSFB igazgatója volt ekkoriban, és aki később a sziléziai szénbányákból gazdagodott meg. Kádassal a későbbiekben is szoros maradt a kapcsolata. A cseh Zdenek Bakalával együtt ugyanis ő az irányítója annak a 2,5 milliárd forintot jegyző Bakala Crossroads nevű befektetési csoportnak,  amely a Varga által létrehozott Centrál Fund Kockázati-tőkealap legnagyobb magánbefektetője.Varga mentora, legjobb barátja viszont az a néhai Ungár András lett, aki a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-be (BIF) hívta Vargát. A BIF-ből olyan társtulajdonosokkal vettek ki évente a szép osztalékot, mint az Index-tulajdonos Spéder Zoltán, vagy a Spéder több cégében is szerepet vállaló Nobilis Kristóf.Varga Zoltán életében azonban a Sanoma felvásárlása jelentette a nagy dobást.
Varga médiacézár lett, és ezzel szintet ugrott.  Még az üzleti terveit is hajlandó volt megváltoztatni annak érdekében, hogy tetszeleghessen a médiatulajdonosi szerepben. Erről beszélnek legalábbis az üzletember szűk környezetéhez tartozó ismerősei.
Varga terve eredetileg az volt, hogy a Sanomát a vásárlás után feldarabolja és jó áron, részenként eladja. Aztán teljesen váratlan dolog történt, ahogy gyakran hangoztatja: beleszeretett a termékeibe. Ez így azonban csak részben igaz. Ő nem a termékekbe szeretett bele, hanem abba a képbe, amit a termékek által elkezdett elhinni magáról. Azt gondolja, ő a magyar Rupert Murdoch. Elhitte, hogy a média fontos, meghatározó személyisége. Elhitte, hogy a pénzén túl végre hatalma, befolyása van, hogy végre számít. Baráti társaságban gyakran mondogatja, hogy úgy érzi magát, mint egy kisfiú, akit végre beengedtek a nagypályára. Hogy végre nagypályás lett… Közben például rettenetesen idegesíti, ha a Story vagy a Best magazinokkal azonosítják, hiszen a lelke mélyén szégyelli a kiadó bulvárportfólióját. Szíve csücske a Nők lapja és a 24.hu, amelyekre napi szinte befolyással bír. A pletykagyáros kifejezés kifejezetten szégyenletes számára, pedig több szempontból is találó, megállja a helyét”- meséli róla egyik barátja.
Nem ismer se Istent, se embert, mindene a pénz”
A kiadón belül sokan nem értették, hogy miért nevezte ki magát egy, a médiához egyáltalán nem értő ember vezérigazgatónak és miért nem bízta az egyébként jól működő kiadót valaki másra. Varga heti két-három napot tölt a Central Médiában, a többit a pénzügyi cégénél.
Varga az első perctől fogva kézivezérléssel irányítja a Central Médiát. Számos embert meghagyott a vezetőségben a régi érából, de az ő hozzájárulása, tudta nélkül senki, semmiben sem dönthet.  Ez okozott már belső konfliktusokat, de nyíltan nem konfrontálódnak vele. Varga technokrata, mindent kontrolláló, cezaromán magatartását egyébként hűen példázza, hogyrégi bizalmasai, rangban alatta lévői kollégái gazdának szólítják. Az üzletben nem ismer se istent, se embert, mindene a pénz.”
Varga Zoltán nős, három gyerek édesapja. Magánéletéről, különösen egy oknyomozó újságíróhoz és egy ismert divattervezőhöz fűződő szoros kapcsolatáról számos ellenőrizhetetlen pletyka kering. Szélesebb körben sem titkolja, hogy házassága megromlott,  aminek oka a környezetéből kiszivárgott információk szerint, hogy tehetős családból származó felesége nehezen viseli a megváltozott szerepeket és Varga személyiségének megváltozását. „Amikor összejöttek, minden épp fordítva volt. Zoli volt a szegény fiú, a felesége a gazdag, szekszárdi úri lány, akinek a családja nem igazán akarta befogadni. Aztán Zoltán nagyot kaszált a befektetésekkel, és a szerepek felcserélődtek. Sosem tudták ezt feldolgozni.”
Egy másik, az üzletember bizalmi köréhez tartozó informátorunk arról beszélt, hogy Varga már azt is nehezen dolgozta fel, hogy bonyhádi bányász apuka gyerekeként az ország egyik leggazdagabb embere lett, amióta azonban az ország egyik legnagyobb médiavállalatát is tulajdonolja, azóta végképp nincs rajta fék.
Mindig is furcsa, nehezen értelmezhető személyiség volt. Fiatalon ugyan a sporttal, a súlylökéssel is próbálkozott, felnőtt fejjel pedig teniszezik, de sportos testalkatúnak épp nem lehet mondani. Örök nagyravágyás, mérhetetlen egó, és megszámlálhatatlan kérdés jellemzi saját magával kapcsolatban is, a bizonytalanságot a pénz és hatalom hajhászásával próbálja palástolni. Amint elér, megszerez valamit, még magányosabb, még boldogtalanabb lesz. Új és új hódítások kellenek neki, hogy valakinek érezze magát. Mindenáron tényező akar lenni és ezért bármire képes. Mindig mindenkit le akar nyomni, ahogyan ő szokott fogalmazni. Ugyanakkor alapvetően esendő ember, emiatt nem lesz soha igazi nagyfiú. Jól tudja ezt ő is a lelke mélyén, fájó pont ez az életében.”
Varga könyörtelen üzleti politikáját jól jellemzi, hogy már centrálosként hogyan vált meg egykori legjobb barátjától, és üzlettársától, akit egyébként a Centrál Média igazgatójává ő maga nevezett ki.
Zoltán és László több, mint tizenöt éves barátok, bizalmasok voltak, aztán egy valószínűsíthető üzleti tranzakció miatt hajba kaptak. Erre Zoli kirúgta a barátját, épp akkor, amikor annak a felesége haldoklott. Zoltán környezetében ezen a lelketlenségen mindenki megdöbbent. Ugyan ő próbálta később minden fronton megmagyarázni a történetet, de emberileg ezt a lépést nehéz volt megérteni, elfogadni egy jóérzésű embernek még akkor is, ha az üzleti élet alapvetően kegyetlen. Bár ez jellemző Vargára. Számos történet van cserben hagyott bajtársakról, elárult barátokról, pénzen elúszott szövetségekről. Ő a pénz és a rövid távú érdek miatt olykor beáldozza emberi kapcsolatait is. Ő ilyen ember ” – mondja egy másik üzletember Varga köreiből.
A „nagyfiú” beleszól a politikába
Jóllehet Varga előszeretettel hangoztatja, hogy élete mentes a politikától, ez a valóságban nem így van.
A magát apolitikusnak mutató üzletember azóta váltott hangnemet, amióta a kormány közszolgáltatássá minősítette a többmilliárdos profitot hozó mobilparkolási rendszert, és működtetését az állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt-re bízta. Varga Zoltán addig évente ötmilliárdot vett ki ebből az üzletágból az Első Mobilfizetés Elszámoló (EME) Zrt.-n keresztül. Az EME Zrt.Tulajdonosi körét egyébként többek között panamai és dominikai bejegyzésű cégek mögé bújtatták,  Igazgatóságában tagként megtalálhattuk Fürst György volt terézvárosi szocialista politikust is. Ennek az üzletnek tette be a kaput az állam lépése. Varga úgy fogalmazott, hogy „a magyar állam egyszerűen elvette a piacát”. Nem csoda tehát, hogy a Sanoma-birodalom felvásárlásától kezdve a portfólió vezető hírportálja, a 24.hu (korábban hír24.hu) gyakorlatilag egy követ fúj a Spéder Zoltán tulajdonában lévő index.hu-val, valamint a reklámadó miatt hadjáratot folytató RTL Klubbal.
Mindenesetre a most kirobbant offshore botrány biztosan fájó csapás a milliárdos pletykagyárosnak, aki mindig is kínosan ügyelt reputációjára és feddhetetlenségére. Nem csupán birodalmát piszkítja be sárral, de bebizonyítja számára, milyen törékenyek is azok a szerepek, képek, amelyeket magáról szeretne mindenáron mutatni és láttatni.




Több százmilliós veszteség után, végleg 

feladhatja 


Schobert Norbi

Sümeghi Lóránt
2016. május 10. 09:58





A május végén tartandó Norbi Update Lowcarb Nyrt közgyűlésén kimondásra kerül az, amit már sokan sejtettek.
A Schobert-féle Update birodalom újabb fejezethez ért, hiszen a cég határozati javaslatai között az is megtalálható, hogy Norbi 2015-ös üzleti éve nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt ő szerette volna. Ugyanis a tavalyi évet sikerült egy több mint 340 millió forintos adózott veszteséggel zárnia, amely leginkább a tőzsdére lépés utáni gazdasági bukdácsolás miatt következett be.
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Ennek következtében a május 31-én lebonyolításra kerülő közgyűlésen végre kijelentik azt, amelyet sokan már régóta sejtettek a céggel kapcsolatban: Norbi feladja a küzdelmet, és kivonul a tőzsdéről. A döntés logikusan hangzik, mivel az MNB intézkedésekkel teletűzdelt Norbi-birodalom által kibocsátott részvények igencsak éretlenek voltak a tőzsdei életút beteljesítésére.

Beférkőztek a szcientológusok a magyar általános 


iskolákba

Bertha László
2016. május 17. 11:28





Több száz általános iskolába férkőztek be a magyar szcientológusok, akik gyerekeket kezdtek el behálózni egy drogellenes mozgalom mögé bújva.
Ripost.hu információi szerint „Drogmaratonnak” álcázzák magukat a szekta tagjai, így tévesztik meg a tanárokat és az alsó tagozatos gyerekeket. Az iskolák többsége nincs tisztában azzal, hogy valójában a szcientológusokat engedik a diákok közelébe.
A szcientológusoknál jól bevált taktika, hogy különféle alapítványok és nemes célok mögé bújnak, hogy minél több embert be tudjanak hálózni. Amint egy szervezet lebukik, akkor gyorsan gründolnak egy másikat.


A szekta rossz híre miatt a szcientológusoknak muszáj látszólag nemes célok mögé bújni, hogy pozitív irányba változzon a megítélésük Magyarországon. A szcientológiai egyházat több országban is betiltották, öngyilkosságba és adósságba hajszolt emberek százai „köszönhetőek” nekik világszerte.
Épp ezért megdöbbentő, hogy Magyarországon éppen az általános iskolákat, a kisgyerekeket támadták meg, magukat drogellenes mozgalomnak álcázva…”
– írja a Ripost.hu.
A szekta tagjai csapdába csalják az igazgatókat, ha az igazgató esetleg gyanút fogna, akkor tanároknál vagy önkormányzati képviselőknél próbálkoznak, hogy egymásnak ugrasszák a tantestületet. Rengeteg iskolába beférkőztek már. Eleinte csak a drogok káros hatásairól beszélnek, a szcientológiai egyházat sokáig szóba sem hozzák.


Drogmaraton Facebook-oldalán található lista szerint csak április 9. és május 21. között naponta 5-8 települést érintenek. A szcientológusok miatt több tucat általános iskolát is felhívtak, ahol az igazgatók többsége rendkívül feszülten, idegesen válaszolt a kérdésekre.
A Klik már riadót fújt
Már a korábbi hónapokban megfogalmaztunk aggodalmakat, hogy Drogmentes Maraton, illetve az Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom feltételezhetően burkolt agitációs, valamint toborzási tevékenységet végez a Magyar Szcientológiai Egyház részére azon gyermekek körében, akik iskolai előadásaikon való részvételt követően ismételten kapcsolatba kerülnek velük. Az erre történő intézményvezetői szintű figyelemfelhívás érdekében a tankerületek igazgatóit körlevélben értesítettük.”
– válaszolta a Klik a portál megkeresésére.
Ripost.hu szerint tudnak azokról az iskolákról is, ahol nem fogadták meg a figyelmeztetést és továbbra is beengedik a szcientológusokat. Emiatt újabb, illetve még szigorúbb figyelmeztetés kiadására készülnek.



Esztelen és veszélyes, a kormány mégis meglépi!

"Terítsék ki lapjaikat az önkormányzatok!" - üzente meg még február közepén Lázár János azoknak a településeknek, ahol az iskolák úgynevezett vegyes modellben működnek: a Klik (vagyis az állam) a fenntartó, de az önkormányzat a működtető. "Tisztázni kell, hogy az állam, vagy az önkormányzatok hibájából nincs kréta az iskolában." 
Néhány héttel később Lázár már kijelentette, a vegyes rendszer megbukott, ezért "tiszta és egyértelmű viszonyokat kell teremteni, tárgyalásos alapon", vagyis a kormány terve szerint az állam lenne az iskolák fenntartója és működtetője is egyben. Sipos Imre helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal mai ülése után bejelentette, hogy a totális államosításról szóló törvényjavaslatot még kedden benyújtják a parlamentnek. 
"Na, ezt sürgősen el kéne felejteni!" 
Az érintettek, vagyis az önkormányzatok finoman szólva sincsenek elájulva az ötlettől Pásztó polgármestere, Dömsödi Gábor Lázárnak írt nyílt levelében úgy fogalmaz: 
"Itt van most ez az iskolaüzemeltetés ügy. Vagyis ennek az elvétele az önkormányzatoktól. Na, ezt sürgősen el kéne felejteni!" 
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) sem finomkodott közleményükben, amelyben "esztelennek és veszélyesnek" nevezték a tervezetet. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke és Tab fideszes polgármestere a hvg.hu-nak azt mondta, az önkormányzatok "nem értik a logikáját" a kormány tervének: "ha a kisebb iskolákkal nem bírtak, akkor a nagyobbakkal hogyan fog megbirkózni az állam?" 
"Ezentúl vendégek leszünk a saját iskolánkban?" - tette fel a kérdést Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, arra utalva, hogy az önkormányzat éveken át súlyos milliárdokat ölt az iskolák (Budaörsön egy gimnázium és négy általános iskola működik) fejlesztésébe, és most a kormány gyakorlatilag einstandolná azokat. A budaörsi polgármester elismerte, hogy a vegyes modell nem jó, de rögtön hozzátette, ha az önkormányzat képes megoldani az iskolák fenntartását és működtetését, meg kell hagyni ezeket a jogokat az önkormányzatnál. Ahol viszont nem, ott igenis szükség van az állami szerepvállalásra, magyarázta Wittinghoff. 
A Tanítanék Mozgalom sem hagyta szó nélkül az államosítást: 
"Ha az állami vízfej az oktatási feltételek biztosítását (kréta, papír, tonerek stb.) nem tudta megoldani, miért higgyük el, hogy emellett még a zavartalan körülményeket is tudja majd? Hány iskolában kapcsolják ki a vizet, a gázt, az áramot vagy az internetet?" - írták Palkovics László közoktatási államtitkárnak címzett levelükben. 
Problémás fénymásolás 
A totális államosítás ötlete azért is érthetetlen, mert a legkomolyabb problémák pont azokban az iskolákban voltak, ahol eddig is az állam működtette az iskolát. Gyöngyöstarján például ez év elején azért kapcsolta ki a fűtést a gázszolgáltató a helyi iskolában, mert a Klik - az iskola fenntartója és működtetője - nem fizette be a gázszámlát. 
De hosszasan lehet sorolni a hasonló eseteket, amikor kiderült, hogy a Klik hibájából hiányos az iskolák felszereltsége (vagy hogy mást ne említsünk, a Klik fizetésképtelensége miatt még az iskolai vécék is lerohadnak). Ezzel szemben Lázár mindössze azzal érvelt a vegyes modell ellen, hogy vitás helyzeteket teremt; például nem világos, ki fizetné a fénymásolót akkor, ha azon a fenntartói feladatokhoz (egy dolgozat, vagy feladatlap) és a működtetői feladatokhoz kapcsolódó anyagokat (a takarítónő szerződése) is sokszorosítanak. Sipos is azzal érvelt a kerekasztal ülésén, hogy a vegyes fenntartásban "azon kell vitatkozni, ki veszi a krétát, vagy a szivacsot". 
Majdnem ezer iskolát érint 
Az Emmi információ alapján több mint 900 iskolát működtetnek önkormányzatok, a hvg.hu által megkérdezett polgármesterek úgy saccoltak, hogy kb. 500 települést érint az államosítás terve; 2012-ben ennyi önkormányzat vállalta az iskolák működtetését, amikor állami fenntartásba kerültek az oktatási intézmények. 
Az érintett települések között van Bátaszék, Siklós és Pásztó is; ezek az önkormányzatok azért érdekesek, mert esetük jól példázza, hogyan (nem) működik az állami üzemeltetés. Történt ugyanis - ahogy azt a HVG korábban megírta - hogy az említett önkormányzatok első körben úgy nyilatkoztak 2012-ben, hogy cserébe a Kliknek fizetett hozzájárulásért, lemondanak az iskolák működtetési jogáról. 
Később visszakérték az iskolák üzemeltetését, mert rájöttek, hogy a Kliknek fizetett hozzájárulás több, mint amennyiből kijönne iskoláik üzemeltetése. A Tolna megyei Bátaszéken az önkormányzatnak évente 97 millió forintot kellett fizetni a Kliknek, miközben a helyi gimnázium és általános iskola üzemeltetése kijött volna 63 millióból is - vagyis a visszavétellel több mint 30 milliót nyert a város. Hasonló felismerésere jutott a Dömsödi Gábor vezette Pásztó, ahol kiderült, a 144 milliós hozzájárulás helyett 110 millióból megoldható az iskolák működtetése, a Baranya megyei Siklós 40-45 pedig milliót spórolt a működtetés visszavételén. 
Hidegzuhanyként érte az önkormányzatokat az is, hogy a Klik kevesebbet költött az iskolára, mint amennyit kellett volna; volt, ahol az elmaradt meszelést, az iskola padlásának rendberakását és a vizesblokkok fertőtlenítését kellett az önkormányzatnak kipótolnia. 
Minimumra törekedtek 
Az önkormányzatok azért sem lelkesednek az államosításért, mert a Klik sok helyen a fenntartói - vagyis az oktatással kapcsolatos - feladatait sem képes ellátni. Csömörön a képviselő-testület korábban indítványozta, hogy a csömöri iskolák fenntartása is kerüljön vissza az önkormányzathoz - nem véletlenül. Fábri István, a település polgármestere a hvg.hu-nak elmondta, a városvezetés számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Klik szakmai téren is "a minimumra törekszik": szakmai kiadások megvonásával, az ingyenes táboroztatás megszüntetésével és a diákok szakmai programjainak leépítésével próbált spórolni. Előfordult, hogy az önkormányzatnak kellett besegítenie, hogy a csömöri iskolákban legyen megfelelő számú logopédus, pedagógiai asszisztens és pszichológus, mert a Klik erre már nem költött. 
"Mindenki döbbenten figyel" 
Dömsödi Gábor szerint a "totális államosítás" megnevezés félrevezető, mert valójában senki sem tudja, hogy pontosan mire is készül a kormány; hogyan és mikor vinné véghez az iskolák átvételét. Úgy véli, a Palkovicsék által belengetett 2017 január elsejei határidőt képtelenség lesz megvalósítani. 
"Mindenki döbbenten figyel, nulla információnk van" - szemléltette az önkormányzatok helyzetét Wittinghoff. 
Ugyanakkor arról sincs információ, hogy az önkormányzatoknak kell-e majd fizetniük az iskolák után, és ha igen, mennyit. Plusz forrásokra mindenképpen szükség lesz, hiszen ha összejön az államosítás, akkor kilencszázzal több iskolát kell üzemeltetnie az államnak. A háromezer lakosúnál kisebb településeknél ezt megoldotta a kormány; le kell mondaniuk a adóbevételeik egy részéről. Az érintett polgármesterek ezért nem tartják kizártnak, hogy a kormány ugyanezzel a módszerrel szerez majd pénzt az újonnan államosított iskolák működtetésére. 



Offshore cégeknél landoltak a rezsimilliárdok


A távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, amelynek egy év alatt elképesztő mértékben, tízmilliárdokkal ugrott meg a nyeresége. A szerződések felkerültek az internetre.
  • A távhős cégek árat akartak emelni.
  • Hogy ne emeljenek, a kormány segítségül olcsó gázt ígért.
  • A kormány megbízta az állami MVMP-t, hogy adjon gázt a távhősöknek a tartalékból, majd pótolja vissza szabad piaci olcsó gázból.
  • Hogy vissza tudja pótolni, a cégnek hozzáférést biztosított az olcsó, szabadpiaci gázhoz.
  • Sokkal több gázt biztosított, mint amennyi a visszapótláshoz kellett, hogy juttassa el azt is olcsón a fogyasztókhoz.
  • Az olcsó gáz elég nagy részét viszont az MVMP olcsón továbbadta egy offshore hátterű magáncégnek, a MET-nek (korábbi nevén Mol Energiakereskedőnek).
  • A helyzetbe hozott cég lefölözhette a hasznot.

Feszült pillanatok

A történet messziről indul. Az Orbán-kormány 2011-ben úgy döntött, hogy kizárja a támogatott erőművek köréből (KÁT) azokat, amelyek egyszerre termelnek hőt és áramot, szerintük a rendszer igazságtalan és költséges volt. A döntést ugyan sokan támogatták, az első pillanattól világos volt, hogy ez nagy érvágás lesz a távhős cégeknek, a döntés miatt 30-40 százalékkal kellett volna árat emelni.





Bár a kormány akkor még nem lépett a rezsicsökkentés útjára, a drasztikus áremelés politikailag már akkor sem tűnt vállalhatónak. Lehetett tudni, hogy valamilyen mentőövet kell dobni a távhősöknek. Hosszas gondolkodás, belharc és huzavona után előálltak a megoldással. A javaslat két lábon állt.

Támogatás és olcsó gáz

Az egyik egy új, direkt a kizárt erőművekre szabott támogatási rendszer volt, az áram árábabeépítettek egy mindenki által fizetett, úgynevezett kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díjat, az ebből befolyó évi durván 70 milliárd forintot megkapják a távhős cégek, akik így el tudják kerülni az áremelést.
megoldás másik – és számunkra most fontosabb – lába az volt, hogy a kormány olcsóbb földgázzal látja el a távhőtermelőket, és a lakosságot, közintézményeket ellátó szolgáltatókat, így kerülve el az áremelkedést.
Hogyan szerez a kormány olcsó gázt? Úgy, hogy megbízza az állami MVM-et, vegyék ki a biztonsági földgázkészletekből, adják oda olcsón a fogyasztóknak, majd pótolják vissza az alacsony árú, szabadpiaci gázból. A nyugati gázár, holland gáztőzsdei ár (TTF) ugyanis az utóbbi években jelentősen olcsóbb volt, mint amit a hosszú távú szerződésben rögzített képlet alapján az oroszoktól kaptunk.






forint/MJTTF és a hosszú távú szerződés áraFt/MJTTF gáz áraHosszú távú szerződés szerinti ár11. 07.0108.0109.0110.0111.0112.0112.01.0102.0103.0104.0105.0106.0107.0108.0109.0110.0111.0112.0113.01.0102.0103.0104.0105.0106.011,5022,5033,5044,50


HAG-vezeték

A magyarországi gázfelhasználás 11 milliárd köbméter körüli, 2010–2012 között ennek nagyjából 20-25 százaléka származott hazai kitermelésből, a többi import. A Magyarország az importált földgáz valamivel kevesebb mint a felét egyetlen, Ukrajnán keresztül érkező vezetéken keresztül kapta, az oroszokkal kötött hosszú távú szerződésben rögzített árképlet alapján, valamivel kevesebb mint a fele jött a HAG-on keresztül, nyugati irányból a szabad piacról. Az olajtermékek áraihoz kötött gázár az utóbbi időben rendszerint a piaci ár (TTF) fölött volt, az előrejelzések azt mutatják, hogy a következő évtizedekben ez így is marad.
Csakhogy hiába volt olcsó a nyugati gáz (TTF), ha nem fértünk hozzá olcsón. Ugyanis az osztrák-magyar HAG-vezetéket, az egyetlen csatornát, ahol behozhattuk volna a piaci árú gázt, az E.On Trade mesterséges szűkület alatt tartotta. Mert ők a keleti irányú orosz gáz eladásában voltak érdekeltek.
Az árelőny bár sok kereskedőt csábított volna HAG-os importra, a szűkös kapacitás miatt ebből a gázból csak aukción lehetett vásárolni, ami sokat dobott az áron.
A kormány terve az volt, hogy – szabályozói és tulajdonosi szerepét némiképp összemosva –, szabad, aukció nélküli hozzáférést enged az állami MVM-nek a nyugati forráshoz, az pedig majd eljuttatja az olcsó gázt a fogyasztókhoz.

Jóval többet kaptak a pótlásra

Az elgondolást tettek követték. 2011-ben a fejlesztési minisztérium 285 millió köbméterrel csökkentette a biztonsági földgázkészletet, a készlet visszapótlására pedig 2,2 milliárd köbméter kapacitást biztosított a HAG vezetéken az MVM Partnernek, és – hogy nekik is jusson valami – az E.On Földgáz Trade-nek (EFT).
Előbbi cég 1,47 milliárd köbméter, utóbbi 0,7 milliárd köbméter éves kapacitást kapott. Vagyis aukció nélküli, közvetlen hozzáférést az olcsó gázhoz. Aztán végül a miniszteri rendelet többszöri módosításával a mennyiséget és az időtartamot is növelték, nemcsak a 2011–2012-es gázévre terjedt ki, hanem a következő háromra is, a visszapótlás határidejét pedig kitolták egészen 2015-ig.



D  TT20110405001
Fotó: Kovács Attila
Az, hogy a visszapótláshoz szükséges mennyiségnél lényegesen többet kaptak az olcsó forrásból, és így a kapacitás jelentős részére rátenyereltek, a verseny szempontjából önmagában is kifogásolható, sokan kifogásolták is. (update: a linkelt dokumentum azóta itt érhető el.) Még akkor is, ha egyébként ezzel egy fennálló rossz helyzetet próbáltak megoldani.
De nem is ez a legérdekesebb a történetben. És még csak nem is az, hogy azóta az MVM még az E.On Trade-et is megvette, vagy az, hogy folyamatosan tologatták a visszapótlás idejét. Hanem az, hogy az MVMP az így olcsón szerzett gázának jelentős részét végül olcsón eladta egy nagyrészt offshore tulajdonú magáncégnek, a Mol Energiakereskedő Zrt.-nek (MET), akik aztán ezt szabadon értékesíthették.

Így működik az üzlet

Az MVMP már olcsó gázt is a Mol Energiakereskedő svájci leánycégén, a Mol Energy Trade International AG-n keresztül vásárolt a HAG-ból, majd azt egy tükörszerződéssel (ugyanazon a napon megkötött, ugyanolyan mennyiség, határidő stb.) továbbadta a Mol Energiakereskedőnek.



Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Kovács Attila
Az ügyleten már a svájci leánycég sem kereshetett rosszul, de még jobban járhatott a Mol Energiakereskedő. Az állami MVMP ugyanis egészen minimális profittal adta tovább a gázt, amit aztán a Mol Energiakereskedő már szabadon értékesíthetett tovább a piacon. Az MVMP az adásvételi szerződések megkötésével együtt ráadásul tároltatási szerződést is kötött a Mol Energiakereskedővel, amely a tároltatási szolgáltatásért kapott díjjal tovább csökkentette az MVMP-nél maradó minimális profitot.

Hol a pénz?

Az, hogy az ügyleten nem az állami MVMP kaszált nagyot, az jól látszik a cég beszámolóiból is, 114 milliárd forintos tetemes árbevétele ellenére mindössze 1,37 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el 2012-ben a földgáz-értékesítésen.
Beindult viszont a szekér a Mol Energiakereskedőnél: a cég beszámolója szerint a leánycégekkel együtt számolva 2011-ben még csak 82 millió euró (akkori árfolyamon kb. 22,4 milliárd forint) volt a konszolidált adózás előtti eredménye, ez 2012-ben 165 millió euróra (kb. 49 milliárd forint) ugrott. Magának az anyavállalatnak, Mol Energiakereskedőnek az adózás előtti eredménye 58 millió dollárról (akkori árfolyamon kb. 11,6 milliárd forint) 229 millió dollárra (51 milliárd forintra) ugrott. A tulajdonosok 245 millió dollár osztalékot (55 milliárd forint) vettek ki a cégből az év végén. Hogy a növekedés mennyiben köszönhető az MVMP-ügyletnek, nem tudjuk, a MET erre vonatkozó kérdésünkre nem adott választ.
Mennyi olcsó, aukción kívül szerzett gáz jutott végül 2012-ben a beszerzési árhoz közeli szinten az államtól közvetlenül a felhasználókhoz, a távhős cégekhez és a lakosságot ellátó szolgáltatókhoz? Valamennyi egészen biztosan, ez az MVM éves beszámolójából is kiderül. Az viszont a most nyilvánosságra került szerződésekből jól látszik, hogy mennyi nem.
A behozott napi 206 millió MJ-ból a 2012/2013-as gázévben 75 millió MJ-ra, egy évre rá már 102 millió MJ-re szerződtek a Mol Energiakereskedővel. A szerződésben pedig már nem olvasható olyan kitétel, hogy a gázt az árelőnyt továbbadva kell eljuttatni a felhasználókhoz. Az MVM ezzel együtt állítja, az alapvető célok megvalósultak, csökkenésnek indultak a gázárak. Kérdés ugyanakkor, mennyivel csökkenhettek volna még, ha nem iktatnak közbe még egy magáncéget.
MVMP fontosabb gázkereskedelmi adatai Mm3 2011 2012
Összes beszerzett gáz 552 1173
kereskedőtől 12 24
tárolóból 165 102
importból 375 1047
Összes eladott gáz 552 1173
kereskedőnek 548 1085
felhasználónak 4 88

Volt, aki furcsállta

Egyébként már önmagában az is egy érdekes kérdés, miért volt szüksége az MVMP-nek egyáltalán a Mol Energiakereskedő Zrt.-re, különösen annak tároltatási szolgáltatásaira. A két társaság ugyanis elvileg ugyanazokkal a földgáz-kereskedelmi engedélyekkel rendelkezik, vagyis bármelyikük jogosult közvetlenül tárgyalni és eljárni a tároló üzemeltetőjével. Ráadásul az MVMP a tároltatási szolgáltatásokért majdnem annyit fizet ki a Mol Energiakereskedőnek, mint amennyi haszonra szert tesz a földgáz adásvételi szerződéssel.

Túl korai feladat

Kétségtelen, az állami cégnek éppen csak ekkor indult a gázüzletága, az államtól kapott hirtelen nagy feladat az MVM-ben többeknek inkább tűnhetett tehernek, mint jól előkészített lehetőségnek, és sokan félhettek attól is, megismétlődik az orosz–ukrán gázvita, a tárolóból kölcsönvett gázt pedig villámgyorsan vissza kell majd pótolni. Állítólag sokan örültek, hogy ki tudták szervezni a dolgok egy részét, és eredménynek fogták fel, hogy nem buktak semmit az üzleten, miközben az árak megindultak lefelé.
Ha 6 millió köbméter/nap behozatali jogunk van, ebből 4,4 millió köbméter/nap mennyiséget miért adunk át a Mol csoportnak, miért nem adjuk el a piacon?” – tette fel a kérdést az MVM egyik részvényese egy 2012-es közgyűlésen. Megjegyezte azt is, hogy azért itt valami profitnak kellene lennie.
A kereskedelmi vezérhelyettes magyarázta a helyzetet. Az MVM-et sürgette az idő, gyorsan kellett lépni, félő volt, hogy nem tudják eladni már az adott gázévben, a Mol Energiakereskedő pedig jó ajánlatot adott. Több lehetőséget megvizsgáltak, több kereskedővel tárgyaltak – állítólag az E.On is szívesen beszállt volna –, végül a Mol Energiakereskedő mellett döntöttek.
Ez egy 100 százalékban Mol tulajdonú cég?” – hangzott a következő kérdés. A vezérhelyettes csak annyit mondott, nem, csak a fele a Mol tulajdona. A részletekbe nem ment bele.

Rejtélyes cég

Kik a Mol Energiakereskedő tulajdonosai? A helyzet az, hogy ezt igazából nem is tudjuk: a tulajdonosok többsége ugyanis offshore cég. Magát a céget egyébként már nem is teljesen így hívják, 2013 szeptembere óta MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. a hivatalos neve.
A vállalat tulajdonosa a svájci MET Holding AG, ebben csak 40 százalékban a Mol a tulajdonos, 50 százaléka van a kajmán-szigeteki RP Explorer Liquid Fundnak, 10 százalékban pedig a svájci MET ManCo AG a tulajdonos. Az RP Explorer Liquid Fund 50 százalékos tulajdonosa a ciprusi székhelyi Westbay Holdings Ltd.






A MET Holding AG tulajdonosaiMol Nyrt / TiciniumRP Explorer Liquid FundMET ManCo AG


A cég 2007-ben még 100 százalékban a Mol tulajdonában állt, majd 2009-ben a felét megvette egy Normeston Trading Ltd. nevű belize-i cég, amely mögött a legtöbben orosz köröket sejtettek. Az orosz sajtó szerint a Normeston Trading Limited egy bizonyos Mihail Arusztamov (aki 2012-ig a Transznefty igazgatóhelyettese volt) és egy meg nem nevezett Lukoil-igazgatóhelyettes biznisze.
2012-ben aztán a Normeston kiszállt, részét megvette a kajmán-szigeteki RP Explorer Liquid Fund és a svájci ManCo. 2013-ban került a képbe közvetett tulajdonosként a ciprusi Westbay, valamint a szintén ciprusi Inather Trading Ltd., amely 10 százalékos közvetett tulajdont szerzett a cégben.

A legjobb ajánlat

Lapunk megkereste az MVM-et és a MET-et. A cégeknél többek között arról érdeklődtünk, miért, mire és mikor kötöttek szerződéseket. Az MVM azt írta, a földgáz-kereskedelem területén is transzparens módon jár el, valamennyi jogszabályi előírásnak megfelelően. Kereskedő társasága, az MVM Partner a kapacitásokat aukción keresztül, illetve pályáztatással értékesíti évek óta.
Az MVM Partner tevékenysége kapcsán a HAG-kapacitás hatékonyabb kihasználtsága biztosított. Ez a tevékenység is hozzájárult ahhoz, hogy a hazai fogyasztói gázárak folyamatosan csökkentek, ellentétben a nyugat-európai tendenciákkal. Az MVM Partner minden esetben a piacon elérhető legkedvezőbb ajánlatot fogadta el” – írták.
Válaszolt a MET is. Ők azt írták, a csoport leányvállalatai révén hét európai országban van jelen, kereskedelmi tevékenységet 10 nemzetközi gázpiacon és további hét európai kereskedési ponton (HUB) folytatja. „Eddig elért sikereink alapja a felkészült szakembereken túlmenően a piaci alapon hozott üzleti döntések voltak. Kihasználva a regionális jelenlétünkből eredő szinergiákat és üzleti kapcsolatainkat, az MVM csoporttal kötött szerződéseink minden esetben mindkét fél érdekeit szolgálták, azokat a piaci lehetőségekhez mérten kölcsönösen előnyösen kötöttük meg” – írták.
A tranzakció részleteit, a kiszivárgott szerződéseket és annak értelmezését valaki egy wordpresses weboldalra is feltöltötte, a MET válaszában erre utalva azt írta, az ott szereplő információk üzleti titoknak minősülnek. Az oldalon található következtetések szerintük nem helytállóak, „nyilvánosságra hozataluk manipulatív és rosszindulatú”, sérti cégük reputációját.
Akárcsak az MVM, a MET is hangsúlyozta, a szerződések üzleti titkokat tartalmaznak, ezáltal nem nyilvánosak, így nem áll módjukban azok tartalmáról bővebb információt szolgáltatni, azzal megsértenék a vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor szerintük szerződéseik megfelelnek a mindenkori jogszabályi követelményeknek.


Ükunokáink is nyögni fogják a stadionmánia költségeit


80 év alatt sem jön be annyi pénz az NB I.-es meccsekből, amennyi pénzt elszór a kormány stadionépítésekre. A másodosztályban 110 év lenne csak elég. 300 milliárd forint pár év alatt.
De meg lesz a ti koncentrációs táborotok !!! Mit gondoltok egy 10000 fős településre miért építenek 6000 főt befogadó stadiont , miért nem az egészségügybe ruháznak be , és az oktatásba ?
Mert a koncentrációs tábor előréb való !!!

Eddig alsó hangon 90 milliárd forintot mehetett el különböző, labdarúgáshoz köthető létesítményfejlesztésekre, 2017-18-ig pedig további bő 160 milliárdnyi beruházás van betervezve. Ráadásul ebben nincsenek benne a következő két-három év tao-támogatásaiból ilyen célra szánt források, azaz nem lenne meglepő, ha a kormányzati ciklus végére elérnénk a 300 milliárdot – írja a Figyelő, amely a stadionpénzeknek és a létesítmények fenntartásának járt utána.
Orbán Viktor az FTC új stadionjában
© Facebook / Orbán Viktor
Mellbevágó adat: a bajnoki meccsek az élvonalban 80 év alatt sem hoznak annyi bevételt, amennyit most ennél a tucatnyi csapatnál beruházásokra költenek. A másodosztályban egy kicsit még ennél is rosszabb a helyzet, ott aFigyelő kalkulációi szerint 110 évig kellene várni, hogy jegyeladásokból összejöjjenek a stadionprojektre szánt milliárdok.
A jövőben csak az új létesítmények fenntartására tízmilliárdok mehetnek el évente, ennek fedezete pedig egyelőre erősen kérdéses. A működtetés költségei végső soron jó eséllyel a központi büdzsét terhelik majd, a csapatok, vagy a – sok esetben önkormányzati – tulajdonosok ugyanis képtelenek lesznek ekkora összeget kigazdálkodni.
Figyelő értesülései szerint a kormányzat a tao-támogatások felhasználási módjának kiterjesztésével vágná át a gordiuszi csomót. A gond csak az, hogy erre a program bevezetésekor már tett egy kísérletet a magyar fél, akkor azonban Brüsszelben nem ment át dolog. A lap azt hallotta, hogy az ezzel megbízott csapat már ötletel arról, hogyan kerüljék meg a tiltást.

Mennyibe kerül az EU valójában? … Vagy támogatás helyett pénzszivattyú??!


eu_logo1Lóránt Károly közgazdász az MNO online-ban megjelent írását teszem közzé, melyből kiderül, amit sokan már régóta éreztünk: a ránk erőltetett Európai Unió sokkal több pénzt visz el Magyarország polgáraitól, mint amennyit ad nekünk:
2004-2008 között mintegy nettó 5 milliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.
Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában
Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.
A függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói.
eu_egyenleg
Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. 
A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be. Hat év telt el a csatlakozás óta, ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.
A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.
nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részbenelvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett. 
Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.
A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző. Pannon-info.hu
Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:
az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás,
amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba.
urlMagyarországra például az említett 2004–2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé. Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az „egyre szorosabb unió” szorgalmazóit.
Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát,
a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.
kapcsolódó videók:




Rubovszky: Orbán nem engedi Áder újraválasztását



A Viktor nem engedi meg – ezzel indokolta párttársának Rubovszky György, hogy Áder Jánost jövőre a kormánypártok nem választják újra államfőnek. A Hír TV beszámolója szerint a politikus erről egy múlt heti bizottsági ülés helyszínén beszélt, annak ellenére, hogy tudta, szavait veszi a kamera. Most azt állítja, a Hír TV stábja magánbeszélgetést rögzített, bár akkori szavait nem cáfolja. A KDNP frakcióvezetője nem tud arról, hogy a miniszterelnök ellenezné a köztársasági elnök újraválasztását.
Akár házszabálysértés árán is megakadályozza egy jobbikos javaslat napirendre vételét – mondta fideszes képviselőtársának az igazságügyi bizottság kereszténydemokrata elnöke a bizottság múlt heti ülése előtt. Rubovszky Györgyöt figyelmeztette Vas Imre, hogy egy tévékamera is a teremben van. „Ezt a mennyiségű hangot csak nem tudja rögzíteni” – válaszolta a KDNP-s politikus, azonban tévedett, így a Hír TV kamerája rögzítette, amikor arról beszél képviselőtársának: jövő májusban nem választják újra Áder János köztársasági elnököt. „Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi meg” – fogalmazott.
Pedig Rubovszky szerint 1994 óta, mióta ő országgyűlési képviselő, Áder János a legalkalmasabb államfő, ráadásul jól szolgálja a Fidesz érdekeit is. „Ennél ügyesebben […] egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna” – mondta.
Bár egy hete Rubovszky György is tudomásul vette a kamera jelenlétét, ma már azt állítja, a Hír Televízió stábja magánbeszélgetést hallgatott ki. Az elhangzottakat azonban nem tagadta. „Nem tévedtek, hanem aljasok voltak, mint mindig. Ott is elmondtam, hogy a Hír Televíziónak azért nincs keze, mert akkor nemcsak hazudni fog, hanem lopni is” – fogalmazott.
A KDNP frakcióvezetője védelmébe vette párttársát, Áder János jövőjéről azonban Harrach Péter nem olyan jól informált, mint Rubovszky György:
  • Magánbeszélgetés volt.Az magánbeszélgetésnek számít? Két országgyűlési képviselő…
    – Így van, az országgyűlési képviselőnek is van magánélete.
    Amikor arról beszél, hogy házszabályt is sértene…
    – Bármiről beszél, önök egy magánbeszélgetést nyilvánosságra hoztak, ez súlyos dolog.
    Arról még megkérdezhetem, hogy Rubovszky képviselő úr azt mondta: Áder János nem lesz újraválasztva, ugyanis közölték, hogy nem lesz újraválasztva, „a Viktor nem engedi”?
    – Erről nincs tudomásom, sem a nyilatkozatról, sem erről a tényről. Ilyen nem hangzott el az én jelenlétemben.


Együtt: "Orbán Viktor a leggazdagabb magyar"






Strómanjain keresztül Orbán Viktor miniszterelnök a leggazdagabb magyar, 205 milliárd forintos vagyonával - mondta az Együtt elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szigetvári Viktor közölte, a héten jelent meg a száz leggazdagabb magyarról szóló kiadvány, de az Együtt elvégezte azt a munkát, amit a kiadvány szerkesztői nem, és összeadták Orbán Viktor vagyonát, "amelyet strómanok kezelnek", többek között a médiaiparban és az építőiparban. 
Szigetvári Viktor
Ez alapján szerintünk Orbán Viktor Magyarország legsikeresebb vállalkozója 205 milliárd forintos vagyonával - mondta. Hozzátette: ez 15-20 év alatt "csodálatos vagyonosodás". 
Szigetvári Viktor szerint attól, hogy Orbán Viktor megkéri a családtagjait, a politikai érdekköréhez tartozó strómanokat, hogy kezeljék a pénzét, attól még az a pénz az övé marad.
Fontos, hogy mindenki megismerje, nem tisztességes nagyvállalkozók Magyarország leggazdagabb emberei, hanem Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki az adófizetők pénzén gazdagodott meg - hangsúlyozta. Jelezte:

 ennek érdekében tájékoztató kampányt is indítanak. 
A politikus szólt arról is, hogy a párt megítélése szerint bűn, ha adófizetői pénzből vagyonosodnak emberek, "akik önmaguk tehetsége folytán nem tudtak volna meggazdagodni".
atv.hu/MTI




A börtön elől menthette embereit Farkas Flórián



A börtöntől menthetett meg több ORÖ-s képviselőt Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott a szervezet korábbi elnökének megbuktatásával. A Romnet birtokába került hangfelvételen a fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke arról beszél, hogy az Országos Roma Önkormányzat több képviselője 18-20 millió forintot vett fel a szervezettől, és emiatt már börtönbe is kerülhettek volna, ha a Hegedüs István vezette önkormányzat tovább vizsgáltatta volna ezeket a pénzköltéseket.
Februárban a botrányos körülmények között és eredménytelenül ért véget az Országos Roma Önkormányzat rendkívüli közgyűlése, amely után két nappal lemondott a szervezet akkori elnöke, Hegedűs István. Egy most nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a botrány is kellett ahhoz, hogy ne vizsgálódjon tovább a korábbi elnökség a szervezet tagjainak gyanús pénzköltései miatt.
De tudjátok, kedves barátaim, és akkor, ha ez a pár ember, és lehet szidni a Dancs Misit, meg lehet a Balogh Jánosra nemet mondani (…) Ha ezek nem jönnek, akkor ti nem ültök itt. Már nem tudom, kik, hányan lennének börtönben, mert még mindig nem tudom a végét, hogy kik vettek fel pénzeket, 18 meg 20 millió forintokat. És azok sem tudják, akik aláírtak jelenléti ívet, hogy hogyan kötötték meg és kivel. Én mindig kértem, hogy erre vigyázzatok, már Kolompár idejében is. Azért is nem akartam eddig ezt kihozni, amíg szép csendben ezt meg nem lépjük…” – hallható a felvételen. A Romnet által közzétette felvételen a miniszterelnök romaügyi megbízottjáról február végén a Lungo Drom rendezvényén beszélt arról, hogy az Országos Roma Önkormányzatnál az elnöksége alatt több képviselőtársa törvénytelenül vett föl több tíz millió forintot a szervezettől. Őket kellett megvédeni az igazságszolgáltatástól a korábbi elnök félreállításával. A Lungo Drom Heves megyei elnöke a Hír TV-nek azt mondta, az alternatív vizsgálóbizottság több ügyben feljelentést tett.
Februárban az volt a terv, hogy át kell venni az ORÖ-t Balog János és a Dancs Mihály segítségével. Azért volt fontos, hogy a még meglévő papírok megsemmisítésre kerüljenek. Egyértelmű, hogy Farkas Flórián beismerő vallomást tett ebben az ügyben. Tudott róla, hogy bűncselekmények történnek, és ebben az esetben a bűnsegéd, bűnpártolás megáll Farkas ellen” – mondta Lakatos Oszkár Heves megyei elnök.
A Romnet.hu arról ír, hogy hat képviselő lehet érintett a törvénytelen kifizetésekben, akik ellen a rendőrség vagy a NAV már nyomoz. A hangfelvétel miatt közben a feljelentéseiről ismerté vált Tényi István bűnpártolás miatt tett bejelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.




Akkorát csaltak a közfoglalkozatási programban, hogy feloszlatta magát az önkormányzat





A fideszes polgármester Vígh Ilona és Szoboszlai Zoltán alpolgármester nem szavazta meg, az önkormányzat három másik tagja viszont feloszlatta a biharugrai önkormányzatot.
A feloszlatást Bíró Gyula képviselő kezdeményezte, mégpedig a közfoglalkoztatási programban felfedezett csalások miatt.
A Békés Megyei Hírlapnak Bíró azt mondta, hogy olyan embereket tüntettek fel a közfoglalkoztatási programban, akik soha nem dolgoztak a projektekben. Emellett a költségvetés átnézésekor kiderült, hogy olyan anyagok megvásárlását is elszámolták, amelyek soha meg nem fordultak a polgármesteri hivatal udvarán, mást vettek, mint amiről szól a számla, egyes beruházásokat túláraztak, 2014-ben megvalósult fejlesztéseket tüntettek fel tavalyiként.
Ezek után döntöttek úgy, hogy ezzel a vezetéssel már nem tudnak együtt dolgozni.
Vígh Ilona fideszes polgármester azzal indokolta, hogy nem támogatja az önfeloszlatást, mert „javában tart az európai uniós és a hazai pályázati időszak”, emiatt sok millió forint forrástól eshet el a település. Márpedig egy komolyabb, nagyobb volumenű projektet kizárólag egy stabil, kiszámítható önkormányzatra lehetett volna építeni. És nyomatékosan felhívta a három képviselő figyelmét arra is, hogy július 27 és augusztus 1. között erdélyi vendégeket kell fogadni.
Az önfeloszlatást sikeresen átvivő Bíró Gyula viszont nem érti, miről beszél a polgármester, hiszen a testület az időközi választásokig működik, dolgozik, döntési joga van.


Quaestor-ügy: a fideszeseken kívül mindenki megszívta


A Quaestor-ügyben eddig azért nem lehetett tisztán látni, mert szinte naponta új események merültek fel, amelyek felülírták az addigi értelmezéseket. Orbán Viktor mai rádióinterjúja azonban egészen egyértelmű keretbe ágyazta a történteket. Olyan mesteri félretájékoztatást, politikai porhintést adott az ügyről, amelyre a világon kevés példa akad.

Amit szabad Jupiternek

Nyilvánvaló, hogy a Quaestor és a Fidesz szorosan kötődik egymáshoz, személyekben és üzletekben egyaránt. Az összefonódás nemcsak az adófizetői pénzek, állampapírok, hanem minden bizonnyal fideszes ügyfelek, cégeik pénzeinek kezelésére is kiterjed. Ne legyenek kétségeink: a szocialista időkben valószínűleg a szocialista poltikusokhoz, cégekhez kötődött a cég.
Természetesen ezek feltevések, amelyek sok embert érdekelnének, ám esély nincs arra, hogy mindezt a kormánytól független intézmények (MNB, ügyészség, ÁSZ) valóban kivizsgálják. Mégpedig kormányzati ciklusokon átívelően, hiszen a Quaestor 1998 óta csalhat folyamatosan. A vizsgálatra jelenleg azért nincs esély, mert a személyi függésekre alapozott, tekintélyelvű NER-ben, nem vonatkozik a törvény azokra, akik közel vannak a tűzhöz.
Tarsoly Csaba pedig nagyon közel volt a tűzhöz. Jól láthatóan kivételeztek vele, nemcsak a fideszesek, hanem a szocialisták is. De elszámította magát: azt remélte, hogy a győri fociba fektetett pénze miatt Orbán Viktor majd jól segíteni fog neki a színfalak mögött. Nem segített, hanem éppen ellenkezőleg: Tarsoly információi alapján a kormányfő tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a cége bedőljön. Tarsoly így valódi selyemzsinórt kapott a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől.
Tarsoly Csaba, Szíjjártó (Tarsoly Csaba, Szíjjártó) Fotó: MTI/Miniszterelnökség

Nem zörög a haraszt

A kormányfő pár napja ismerte el, hogy a pesti flaszteren terjedő pletykák alapján utasította a minisztériumokat arra, hogy vegyék ki az adófizetői pénzeket a brókercégekből. Bár azt nem mondta, hogy mikor, ma kiderült, hogy ez február 25-én történt, a Buda-Cash csődjének másnapján. Orbán ezzel tevőlegesen hozzájárult a Hungária Értékpapír, a Honvéd Egészségpénztár, valamint a Quaestor csődjéhez is (március 9.), ami bennfentes kereskedelemnek minősül. Olyan világos ez, mint a felcsúti stadion mögül kibukkanó napfény, egy reményeket keltő tavaszi reggel.
Természetesen piaci pletykák mindig vannak. Pletykákra nemcsak a kormányfő tud hivatkozni, hanem a sajtó is. Bár eddig tudatosan nem írtunk róla, a Hír24 piaci körökből úgy értesült február végén: a Buda-Cash botrány azért robbant ki, mert egy nagyon magas rangú fideszes politikus elbukta a teljes vagyonát a svájci frankon, és bosszúból inkább rájuk gyújtotta az egész házat. Ezt éppen azért nem írtuk meg, mert lehetetlen volt bizonyítani, most viszont, hogy a kormányfő a pesti flaszterre hivatkozott, mint hiteles forrásra, mi is simán elmondhatjuk mindezt a nyilvánosságnak.

Színes bokréta 

Ismerve a magyar üzleti élet és a politika egészen amorális összefonódását, és hitelt adva a pletykáknak, könnyen el tudjuk képzelni, hogy valóban létezett olyan fideszes VIP-lista is a Buda-Cashban, és a Quaestorban is, mint a Postabank ügyben. Ha ez igaz, akkor Orbán nemcsak a közpénzt mentette, amikor kivetette a minisztériumok pénzét a cégekből, hanem saját embereinek vagyonát is. És ez egyben a NER igazi üzenete is: ma Magyarországon a közérdek és a magánérdek oly szorosan összefonódik, hogy ha érdekösszeütközés van közöttük, MINDIG a kormányfő szava dönt. Nem a független intézményeké, hanem a személyi függésbe bevont alattvalóké. És amíg a főnök nem dönt, addig senki nem dönt.
És ez egyben magyarázat arra is, hogy miért nem csinált közel egy hónapig semmit a Matolcsy-féle MNB, a Polt Péter-féle ügyészség a Quaestor-ügyben, holott korábban a nyomozóhatóság ennél sokkal pitiánerebb ügyekre is teljes erőből rámozdult. Azért, mert pontosan tudták, hogy február 25-én Orbán titokban mire utasította a minisztereit, és arra vártak, hogy a mester nyilvánosság előtt is elmagyarázza lépését. Ez következik a NER-ből, ez következik Orbán hatalomgyakorlási módszereiből. Még egyszer: amíg a főnök nem dönt, addig senki nem dönt.
Tarsoly Csaba (Tarsoly Csaba) Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Quaestor-ügy: a NER igazi üzenete

A Quaestor-ügy olyan, mint egy színes bokréta a NER kalapján. Színfalak mögötti egyezkedések, törvénytelen gazdagodások, átláthatatlan döntések és személyi viszonyok, offshore céghálóba kimentett vagyonok jellemzik, éppúgy, mint az egész magyar politikai és üzleti élet működését. Erre már nem lehet érvényes válasza a Fidesznek az, hogy Gyurcsány, hiszen hol van már ő? Másrészt éppen Orbán fejlesztette mesteri szintre a különalkuk rendszerét a NER-ben.
Bár Tarsoly Csaba megkapta a selyemzsinórt, hiszen ezúttal nem sikerült titokban különalkut kötnie a kormányfővel, a keményen dolgozó kisemberek pénze éppen a kormányfőnek köszönhetően úszott el (Miközben Orbán éppen a keményen dolgozó kisemberek megmentőjeként mutatja magát.)
Végeredményben a Quaestor-üggyel csak az állam, és néhány VIP-fideszes járt jól, miközben mindenki más megszívta, a fideszes kisemberek is. Szerencsére még nincs vége az ügynek, bárhogy is szeretné ezt így láttatni Orbán Viktor a közvéleménnyel. Előbb-utóbb ugyanis ki fog derülni, hogy a Quaestorral miért kivételeztek a mindenkori kormánypártok, élükön a Fidesszel.
Addig is mit mondhatnánk az üggyel kapcsolatban? Orbán szavaival szólva talán azt “az embernek kinyílik a bicska a zsebében”.


Hadházy Ákos: Ami most folyik Magyarországon az uniós pénzekkel, az történelmi bűn (Interjú)

Nuszbaum Tibor |  2016. május 18. 08:07:33  |  Utolsó frissítés: 1 másodperce

Hadházy Ákos az a szekszárdi politikus, aki tényekkel igazolta, hogy a trafikok elosztása politikai alapon történik. Később az LMP korrupcióellenes szakszóvivője lett. Interjúnkban elmondta, hogy szerinte mi a tétje az EU-s pénzek lenyúlásának, milyen veszélyeket rejt magában még 4 év Fidesz-kormányzás, és mik az ellenzék esélyei a választásokon.
Reflektor: Mikor kezdett el a közélettel foglalkozni?

Hadházy Ákos: Hatéves korom óta aktív újságolvasó vagyok. Persze először csak a sporthíreket figyeltem, de hát előbb-utóbb az elejét is olvasta az ember. Aztán rendszerváltás környékén édesapám a Kisgazdapártban kezdett el politizálni, ahol megyei elnök lett. Aztán az elsők között volt, akit a Torgyán kizárt. Ez úgy látszik családi hagyomány nálunk. Politizálni nem úgy kezdtem, mint a fiatalok általában, hogy már egyetem alatt beül egy jó kis korrupt ifjúsági szervezetbe lébecolni. A Fideszbe 6 évvel az egyetemi tanulmányaim után léptem be. Alorvos voltam, bízhattam abban, hogy biztos egzisztenciát fog adni, és nem függök majd a politikai pozícióktól. Ez 2004-ben volt. A kettős állampolgárság melletti népszavazás kampányában már részt vettem és mélyen emlékszem a csalódásra is. 

R: Miért pont a Fideszbe lépett be?

HÁ: Családi hagyomány volt a polgári értékrend felvállalása, és ehhez a 1998-tól 2002-ig levő Fidesz-kormányzás nem volt rossz referencia. Meg hát hittem Orbánnak, mert nem volt hülye. Máig azt gondolom, hogy ott azért komoly agyi kapacitás van. Más kérdés, hogy aztán mire használta ezt.

R: Mikor kezdte észrevenni, hogy a Fidesz elkezdi elárulni mindazt, amiért létrejött?

HÁ: 2010-ben a választás utáni harmadik napon már nagyon megijedtem. Súlytalan emberek kerültek a kormányba. Navracsics nyíltan elmondta akkortájt, hogy erre azért volt szükség, mert Orbánt nagyon zavarta az első ciklusában, hogy mindig jönnek az erős miniszterek, verik az asztalt, hogy pénzt kapjanak a szakterületükhöz. Tehát akkor sejteni lehetett, hogy az új kormányában kézi vezérlésre készül, ezért kellett az új  struktúra és a súlytalan miniszterek.

R: A személyes karrierje hová futhatott volna ki a Fideszben?

HÁ: Ha a legelejétől befogom a számat, tehát ha jó fideszes lettem volna, akkor most valószínűleg alpolgármester lennék, vagy bizottsági elnök. Helyi szinten nagy potentát lennék és nagyon sok pénzt keresnék.

R: Helyette borította a trafikmutyit. Volt belső vívódása ezzel kapcsolatban?

HÁ: Akkor már nem. Nagyon sok negatív folyamatot láttam és a trafikügy volt a csúcsa. Itt nem simán pénzt szórtak szét, hanem előtte elvettek jogokat kisemberektől, tönkretettek egzisztenciákat. Amikor azt láttam, hogy nem csak Szekszárdon, hanem az egész országban ez megy, akkor szólnom kellett.
R: Most nyilván árulónak tartják a Fideszen belül. Frusztráló érzés?
HÁ: Aki most a Fideszben van, arra háromféle címkét lehet rátenni. Az első, hogy aki egyszerű tagként nem látja a folyamatokat, annak már vaknak kell lenni. A következő kettő sem sokkal jobb, mert ők a cinkosok és a társtettesek. Ezek még rosszabb jelzők, mert ők tudatosan élvezik a rendszer előnyeit. Meggyőződésem, hogy aki ebben a Fideszben árulóvá válik, az az országot segíti. Én ezt vállalom. Nem is kerültem rossz társaságba: leárulózták már Ángyán professzort, és még néhány embert, akik gerincességük miatt otthagyták ezt a bűnbandát. Azt is gondolom, hogy ebben a helyzetben nem lehetett csendben lelépni, mert akkor cinkossá válik az ember.
R: Korrupciós ügyeket tár fel heti rendszerességgel. A trafikbotrány miatt ragadt ez önre, vagy foglalkoztatta régebb óta is?
HÁ: Már gyerekkorunkban néztük, hogy a francban van az, hogy az NSZK-ban Mercedesszel járnak, az NDK-ban meg Trabanttal. Apukám erre azt mondta, hogy a Marshall-terv miatt. Ma már tudom, hogy önmagában ez nem egyedüli válasz, de tény, hogy a II. világháború után az a felzárkóztatásra szánt pénz sokat segített beindítani a nyugati gazdaságot. Most meg azt látom, hogy itt van az a rengeteg uniós pénz. Nagyon lényeges adat, hogy eddig kilencezer milliárdot kaptunk, most még tizenkétezret fogunk kapni, miközben az osztrákok a Marshall-segéllyel mai árfolyamon számolva ehhez képest csak hatezer milliárd forintot kaptak. Ami most folyik Magyarországon az uniós pénzekkel, az történelmi bűn. Kötelességem fellépni az ellen, hogy széthordják az ország jövőjét.
R: Mi lesz, ha elapadnak az uniós fejlesztési pénzek?
HÁ: Amikor elfogy, akkor vége. Lázár nyíltan hirdeti, hogy 2018-ig az egészet el akarja osztogatni. Nincs kétségem, hogy kiknek és mire. Az ideális az lenne, hogy nem tudják 18-ig elosztani, és nem is nyernek a választáson. Ez azt jelentené, hogy van egy kis időnk 2018 és 2023 között, hogy vegyünk egy nagyon nagy levegőt, és elkezdjük hasznosan elkölteni a forrásokat. Ez különösen azért fontos, mert ezeknek a pénzeknek nagy hányada – adók, járulékok formájában visszacsorogva – mozgásteret ad a költségvetésnek. Ekkor nyílik meg az esély, hogy normális oktatást és normálisabb egészségügyet csináljunk. Ha viszont 2018-ban nem nyer az ellenzék, akkor 2022-ig az összes pénzt el fogják szórakozni, és utána nem lesz értelme kormányozni, hiszen semmilyen mozgástere nem lesz ennek az országnak.
R: 2018-ban lenne mozgástere egy ellenzék által adott kormánynak? 
HÁ: A jelenlegi választási rendszerben benne van, hogy a győztes túlnyerheti magát. Meg kell nézni az utolsó három időközi választást. A kormányellenes hangulat annyira erős volt, hogy hiába voltak a veszprémi meg a tapolcai ellenzéki jelöltek totál alkalmatlanok, mégis nyertek. Abban viszont szkeptikus vagyok, hogy sima lesz a választás. Nekem személyes tapasztalatom van arról, hogy akarták elcsalni Szekszárdon a választást. Volt forgatókönyve a Fidesznek arra az esetre is, ha nyerek. Be volt készítve több lefizetett hamis tanú, aki azt állította volna, hogy csaltam. 
R: Az ellenzék számára van jó taktika 2018-ra?
HÁ: Az ellenzéki pártok nem fogják megúszni az együtt gondolkodást. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a kifejezés két szóból áll. Együtt meg gondolkodás. Együtt az volt már, de a gondolkodás részét azt nem nagyon láttuk. Ha valóban lesz együttgondolkodás, akkor nyilvánvalóan az LMP ebben partner lesz. A legalapvetőbb, amiről gondolkodni kell, az az, hogyan lehet megoldani, hogy azok a közéleti résztvevők, akik felelősek a Fidesz túlhatalmáért, ne kerülhessenek újra pozícióba. Ha keményen akarok fogalmazni, akkor az a kérdés, hogy a többi pártok tudnak-e hiteles figurákat felvonultatni.
R: Elég lehet üzenetnek a választásra, hogy csak Orbán Viktor ne?
HÁ: Természetesen nem. Önmagában nyerni nem elég. Nagyon kevés azt ígérgetni, hogy legyen majd egy olyan parlament, ahol visszaállítjuk a játékszabályokat. Előre kell gondolkodni, mert csak akkor van értelme bármilyen választási győzelemnek, ha valóban kormányképes ellenzék kerül hatalomra. 
R: Milyen víziója van Magyarország jövőjével kapcsolatban?
HÁ: Felelős politikus csak azt mondhatja, hogy a tanításba kell belerakni minden létező energiát, ami van ebben az országban. Minél előbb vágunk bele, annál előbb fognak jó kedvű, motivált és magabiztos tanárok jó kedvű motivált és magabiztos gyerekeket oktatni. Ha megalázott és túlterhelt tanárok rosszkedvű, túlterhelt gyerekeket tanítanak, akkor búskomor, megalázott, túlterhelt felnőttjeink lesznek. Képzeljük el, hogy ha 90-ben ezzel kezdtük volna, akkor most hol tartanánk! A korrupció ott alacsony, ahol sok jól képzett és független ember van. A korrupciót akkor lehet hosszú távon csökkenteni, ha a társadalom ezt ki tudja kényszeríteni. Dánia a legjobb korrupciós indexű ország, mert tele van képzett, önálló indentitású polgárral. Jártam ott farmereknél, akik esténként összejártak és Mozart-zenekarokat csináltak. Ezt azért lehet, mert függetlenek magabiztosak, jól képzettek és igazán akkor működik jól csak egy ország – igaz, akkor a hatalom nem is tudja zsarolni az alattvalóit.
R: Ha választhatna akkor polgármester, vagy parlamenti képviselő lenne?
HÁ: A legkomolyabban mondom, hogy nem gondolkodom ilyen posztokban. Például én most nagyon élvezem, hogy egyik sem vagyok. Azt gondolom, hogy jelen helyzetemben érdemi dolgokat hozzá tudok tenni a korrupció ellenes történethez, de utána hazamehetek és mondjuk holnap meg műthetek, meg foglalkozhatom a szakmámmal. Az biztos, hogyha nem csalják el a szekszárdi választást és mondjuk most polgármester lennék, akkor a szélmalomharcban felőrölődnének az energiáim attól az aknamunkától, amit a testületben a fideszes többség művelne. Ezért is lenne fontos, hogy 2018-ban a választók teljes nagytakarítást végezzenek az országban. 


Szocialista paktum pecsételte meg a devizahitelesek sorsát



Százezreket taszított kezelhetetlen devizaadósságba a Gyurcsány-kormány, majd, hogy tisztára moshassa a kezeit, paktumot kötött a magyarországi bankokkal. A megállapodásban ugyan a devizahitelesek megmentése körvonalazódik, de a pénzintézetek pofátlan profitjának a garantálása stratégiai fontosságú volt az MSZP-nek, így agyonhallgatták és kvázi eltitkolták a paktum létezését. Mindez családok tízezreit tette földönfutóvá, emberek ezrei választották az öngyilkosságot, és olyan súlyos társadalmi feszültséget generált a szocik által népszerűsített és elterjesztett devizahitelezés, amelyre már aligha lehet minden fél által elfogadott és preferált megoldást találni.  A PestiSrácok.hu kiderítette, hogy jelenleg 110 ezer ingatlan van kijelölve kényszer értékesítésre,  így akár 400 ezer ember válhat othontalanná.
Egyetlen tollvonással megszüntethette volna 2008-ban a kormány a devizahitelesek problémáját, de nem ezt tette. Kommunikációs trükkre hajtva, és kezei tisztára mosása érdekében látszatmegállapodást kötött a kereskedelmi pénzintézetekkel, majd elhallgatva ezen paktumot, tovább ásatta a devizahitelesekkel a saját sírjaikat, miközben garantálva a profitot, szabad kezet adott a bankoknak a szabad rablásra. Röviden és tömören ez a lényege annak a 2008. november 6-i megállapodásnak, amelyet a Gyurcsány-kormány és a bankok kötöttek a devizahitelesek terheinek csökkentéséről.

VERES, CSÁNYI, FELCSUTI, PATAI

Az egyezséget Veres János (pénzügyminiszter), Csányi Sándor (OTP Bank Zrt.), Felcsuti Péter (Raiffeisen Bank Zrt.), Gyuris Dániel (FHB Jelzálogbank Nyrt.), Papp Edit (Erste Bank Hungary Nyrt.), Marko Volc (Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.), Erdei Tamás (MKB Bank Zrt.), Török László (CIB Bank Zrt.), Patai Mihály (UniCredit Bank Hungary Zrt.) és Csicsáky Péter (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.) jegyezte ellen.
A megállapodáshoz csatlakozott kilenc hitelintézet elviekben vállalta, hogy az adós kérésére külön díj felszámítása nélkül lehetőséget adnak a törlesztő részletek mérséklésére a törlesztési időszak meghosszabbításával, valamint díjfizetés nélkül lehet forintosítani a devizahitelt. A 3. pontban az áll, hogy az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került – például állástalanná vált – adós kérésére, a hitelintézet egyedi döntése alapján, a törlesztés átmeneti könnyítésére kerülhet sor. Törlesztő részletek mérséklése, forintosítás, könnyítés, micsoda áhított szavak ezek ma, a devizahitelesek a mai napig erre vágynak.
A kutya azonban ott van elásva, hogy a megállapodásról a bankok egyáltalán nem értesítették az adósokat, és a kormány sem kommunikálta agyon. A pénzintézeteknek nem állt érdekében a segítés, hiszen így elestek volna a busás profittól, míg a Gyurcsány-kabinet a hitelintézetekhez és nem a magyar emberekhez volt lojális.

A PSZÁF-OT KÖRÖN KÍVÜL HAGYTÁK

A paktummal kapcsolatban Binder Istvánt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivőjét is megkerestük, aki kijelentette, nem tud róla, hogy a felügyeletet is beavatták a megállapodásba. „Kérdéses, hogy tudott-e minderről a PSZÁF akkori vezetése” – mondta Binder István. A devizahitel-konstrukciókról leszögezte, súlyos társadalmi problémát generáltak.
A végrehajtók nem viccelnek. Képünk illusztráció, forrás: Costella.hu
A végrehajtók nem viccelnek. Képünk illusztráció, forrás: Costella.hu
Jelenleg 556 ezer devizaalapú jelzáloghitelt tartunk nyilván, de ebben a számban nincsenek benne a gépjárműhitelesek, az áruhitelesek és mások. 556 ezren ingatlanra vettek fel devizahitelt. Közülük már több mint 116 ezren kilencven napnál régebb óta nem fizetik a hitelüket, így esetükben a bank akármelyik pillanatban felmondhatja a szerződést. Mintegy 493 ezren pedig kilencven napnál kevesebb késedelemmel bírnak. Jelenleg 110 670 ingatlan van kijelölve kényszer értékesítésre, intézkedésre” – ismertette az adatokat a Pestisrácoknak a PSZÁF szóvivője. Hozzátette, létezik egy kvóta, amely meghatározza, hogy negyedévenként valójában mennyi árverezést lehet végrehajtani, és értékesíteni. Az idén a teljes állomány négy százalékát lehet negyedévenként licitre dobni. Ebben a negyedévben 5038 ingatlan kerülhet kalapács alá. „Valójában azonban 3560 ingatlant jelöltek ki a bankok, miután pang az ingatlanpiac, és a pénzintézetek nem tudnák megfelelő áron értékesíteni a tulajdont” – hangsúlyozta Binder István.

KOMOLYTALAN MENTŐAKCIÓ

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója kérdésünkre kijelentette, 2008. október végéig még a válság szót is tilos volt leírni Magyarországon, és az akkori kormánytagok is mindenkit arról biztosítottak, hogy a recesszió oldalszele éri csak el hazánkat, aggodalomra semmi ok. A megállapodásról semmit nem tudott, konkrétumot így nem tudott elárulni. Mindez kiválóan jelzi, hogy a szocialisták mennyire komolyan gondolták 2008-ban a devizahitelesek megmentését.
A kilakoltatottak sokszor nem adják olcsón a bőrüket. A képen a sajtót bejárt budafoki eset látható. Fotó : MTI
A kilakoltatottak sokszor nem adják olcsón a bőrüket. A képen a sajtót bejárt budafoki eset látható. Fotó : MTI
Úgy tudjuk, a csapdát jelentő rabló konstrukciók több ezer embert kergettek öngyilkosságba, családok tízezrei lettek földönfutók. A devizahitel mintegy 1,5 millió embert közvetlenül, négymilliót pedig közvetve érint Magyarországon.Információink szerint eddig mintegy ezer devizahiteles perelte be a bankját, a jogerős ítéletek mindegyike elutasította az adósok kérelmét. Ilyen az, amikor legalizált az emberek kifosztása, tönkretétele, és minderre a szocialista kormány mondta ki az áment.

EGYMÁSRA MUTOGATTAK

Miközben egyre több család veszítette el az otthonát a tisztességtelen kölcsönök miatt, és kiderült, hogy tarthatatlan állapotokat okozott a devizahitelezés, az egymás tenyerébe csapó pénzintézetek és a szocialisták egymásra mutogattak. Az MSZP ugyan kidolgozta a banki etikai kódexet 2009-ben, amelyre csodapirulaként tekintettek, de persze ebből sem lett semmi. A szocialista kabinet és a bankok 2009. júliusában állapodtak meg az etikai kódex kidolgozásáról, amely a tervek szerint szabályozta volna, hogy a hitelintézetek miként képezhetik a kamatot, a kezelési költséget. Elvileg eszerint kellett volna eljárnia a bankoknak 2009. szeptemberétől, de a valóságban más forgatókönyv lépett életbe. A bankok akár saját hatáskörükben is csökkenthették volna a törlesztő részleteket, de minden maradt a régiben, sőt, a kötelezettségek és a devizahitelesek terhei az egekbe szöktek. Úgy tűnik, hogy az MSZP és a bankok mindent megértettek, csak egyet nem, hogy együtt kell működniük a társadalmi problémák kezelésében.

LEPOROLTUK A KÓDEXET

A banki etikai kódexet lapozgatva kijelenthető, nem lehetett véletlen, hogy nem épült be a gyakorlatba a dokumentum, miután egyebek mellett az alábbi rendelkezések állnak a kódexben:A hitelezők vállalják, hogy legkésőbb a szerződés megkötésekor írásban tájékoztatják ügyfeleiket arról, hogy van-e az ügyfélnek – akár jogszabályi előírás, akár üzletpolitikai megfontolás alapján – lehetősége a szerződés díjmentes felmondására. A hitelezők a szerződés megkötésekor vállalják, hogy az ügyfél számára lehetőséget biztosítanak a devizaalapú hitel devizában történ egyösszegű törlesztésére.” Mindemellett a bankok azt is vállalták, hogy a kamaton kívüli, a hitelhez kapcsolódó egyéb jutalékokat, költségeket és díjakatévente maximálisan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos infláció mértékében emelnek.
Nem árt megjegyezni, hogy 
nagyobb biznisz évtizedekig beszedni az emelkedő törlesztőrészletet, és felszámolni az egyéb költségeket, mint elköteleződni az etikai kódex mellett.
GDE Hiba: A kért URL-cím érvénytelen


A jövő tétje az elszámoltatás



Nem lehet továbbra is az utópiák politikáját folytatni, mivel az csúfosan megbukott, amit jól bizonyít a két évvel ezelőtt kezdődött pénzügyi-gazdasági világválság – mondta el Orbán Viktor beszédében, amelyben kormánya elmúlt 100 napját értékelte a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. Szerinte a 2002-ben hatalomra került kormány politikai bűnt követett el, amikor külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozott, s ezzel megkezdte az ország újabb kori eladósítását. Az új kormányzati struktúrát, a politikusok létszámának csökkentését és a kettős állampolgárságot is az általa vezetett nemzeti ügyek kormányának eredményei között említette Orbán Viktor. A jövő tétjének nevezte az elszámoltatást és arról is szólt, hogy az elmúlt időszak személycseréi szerinte indokoltak voltak.
A miniszterelnök szerint vannak olyan helyzetek, amikor az idő összesűrűsödik, van, hogy néhány nap történéseinek több oldalt szentelnek, mint egy évtizednek. Nekünk erről van tapasztalatunk, mivel 1956 óta tudjuk, milyen a fegyveres forradalom, 1989 óta azt, milyen az alkotmányos forradalom, és 2010-ben tudjuk, milyen a kétharmados forradalom – hangoztatta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint büszkék lehetünk arra, hogy milyen gyorsan és milyen széles egyetértéssel szakítottak az emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait a nemzeti együttműködés rendszerének. A miniszterelnök kormánya első száz napját értékelve azt mondta: a megelőző nyolc év reményvesztettségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyarok.
Az új kormányzati struktúrát, a politikusok létszámának csökkentését és a kettős állampolgárságot is az általa vezetett nemzeti ügyek kormányának eredményei között említette Orbán Viktor. A kormányfő beszédében azt mondta: ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. 1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most: s ezzel létrejött az új kormányzati struktúra. A kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés; négy évvel ezelőtt 19 volt ez a szám. Emellett számos tabut is ledöntöttek, példaként említve a politikusok létszámának csökkentését, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és az állami vezetők fizetésének csökkentését.
Orbán Viktor közölte: 2011-ben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adóságként visszafizetnie, míg 2013-ban több mint 3 ezer milliárd forintot. Évenként annyi pénzt, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe. Hozzátette: a rendszerváltás után közmegegyezés volt a pártok között arról, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak.
A jövő tétjének nevezte az elszámoltatást Orbán Viktor és arról is szólt, hogy az elmúlt időszak személycseréi szerinte indokoltak voltak. Az elszámoltatást azért kell véghezvinni a következő hónapokban, hogy még egyszer senkinek se fordulhasson eszébe a közpénzeket különféle trükkökkel kitalicskázni. Orbán Viktor külön kitért a 2006. őszi események kivizsgálásra. Szerinte amíg nem történik meg a karhatalmi akciók felelőseinek megnevezése és felelősségre vonása, a demokráciáról való beszéd csak smafu.
A bankadó bevezetése és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való tárgyalás története mutatja, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a gazdasági önrendelkezés mellett. Külön is kiemelte a bankadót, amelynek kapcsán úgy fogalmazott: sosem vágyott a bankmenedzserekkel való küzdelem Che Guevarájának szerepére, de az örökölt helyzet miatt olyan döntéseket kellett hozni, amely még a magyarok igazságérzetével is találkozott. A gazdasági önrendelkezésről szólva úgy fogalmazott: úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy a beilleszkedés módja a mi döntésünk legyen. A kormányfő a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafon kapcsán megjegyezte: azt az ország pénzügyi stabilitása és a jó erkölcsbe ütköző keresetek miatt vezették be, kivetése pedig ebben a szférában mindenkire, a bankárokra is vonatkozik, akkor is, ha Brüsszelbe szaladnak panaszkodni, és akkor is, ha akármilyen külföldi kritika érkezik ennek kapcsán.
A miniszterelnök közölte: szakítani akar azzal a gyakorlattal, hogy a kormány tagjai csak négyévente találkoznak a választókkal, ezért folytatja a nemzeti konzultációkat. Emlékeztetett, hogy eddig két ilyen találkozót tartottak: a közbiztonságról és a gazdaság talpra állításáról. Ezt az egészségügy talpra állításáról, a szociális biztonságról, valamint az alkotmányról és a demokratikus jogállamról szóló témákkal folytatják majd.

"Jószerével nincs olyan, akinek van 


valamije, és törvényes úton érte el"


Orbán Viktor társadalmában az engedelmesség sokkal fontosabb, mint a szaktudás vagy az önállóság, így egészen félelmetes emberkép van kibontakozóban. A végletekig kiéleződtek a feszültségek, aminek az az alapvető oka, hogy "mostanra annyira kizsigerelték a társadalmat, annyira leromlott az egészsége, a tudása, a tartása, hogy lassan a fejünkre omlik az egész". Interjú Deák Dániellel, a Corvinus nemzetközi adó- és pénzügyi joggal foglalkozó professzorával.
hvg.hu: Majdnem hétszáz vállalkozás működik Magyarországon panamai háttérrel, egyelőre mégis kevés magyar érintett neve szivárgott ki. Mennyire veszélyes a Panama Papers-botrány a magyar gazdasági elitre?
Deák Dániel: Még ha kevés adat is jött ki, az egymást követő kormányok mindent megtettek, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjünk ebben a mocsárban. Kétféle felmentő érvet hallani: egyrészt definíciós vita van, hogy melyik állam számít adóparadicsomnak, és melyik nem. A másik, hogy ez legális. Mindkettő súlyos hazugság.
hvg.hu: Miért?
D. D.: Az OECD 1986-ban indította a káros adóverseny elleni kampányt, azóta vezet fekete- és szürkelistát arról, hogy melyik állam mennyire együttműködő. Most a Seychelles-szigetek csatlakozott, ami szintén sok magyart érinthet kényelmetlenül. Attól, hogy valaki adóparadicsomban jegyez be céget, még magyar adóilletőségűnek számít, mert a tényleges ügyvezetés itthon van, csak a szigetek kormánya eddig nem adott információt a cégek üzleti működéséről.
Deák Dániel
© Stiller Ákos
Névjegy
Deák Dániel a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, 2000 óta egyetemi tanár. Jogász végzettségű tudományos doktor, közgazdasági tudományokban habilitált. Nemzetközi és összehasonlító adózással és közösségi joggal foglalkozik. Alkotmány és adójog című könyvén három évig dolgozott, most márciusban jelent meg. Az Oktatói Hálózat aktivistája, képviselője, valamint a Civil Közoktatási Platform jogi szakértője.
hvg.hu: Panama is beléphet?
D. D.: Lehet, csak napok kérdése. Nem is az adóelkerülés, hanem a terrorveszély elleni védelem jelenti a fő nyomást. A letter box companykban visszaélnek a joggal: a befektető a társasági korlátozott felelősséggel, az állam, amely befogadja, a szuverenitásával, hogy nem ad ki róluk adatot. Emiatt bojkott alatt is vannak, nem kötnek velük kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt.
Aki egy adóparadicsomban hoz létre postafiók céget, az nem tud nem belecsúszni bűncselekménybe. Miközben a döntéseket Budapestről hozza, a cég hivatalos ügyvezetője és sokszor a tulajdonos sem ő, de közben birtokol egy olyan előre dátumozott dokumentumot, amely arról szól, hogy mikor veszi vissza tulajdonát. Mindez okirat-hamisítás, és ha adózatlan jövedelem is kerül a cégbe, akkor már pénzmosásról beszélhetünk. Mindenki, aki ilyenbe keveredik, jobban teszi, ha felhagy vele. Tudnia kell, hogy bűnözőkkel üzletel, akik bármikor átverhetik, akár meg is ölhetik.
hvg.hu: A másfél hónappal ezelőtt megjelent, vaskos Alkotmány és adójog című könyve azt sugallja, a valóságnak csak a felszínét kapargatjuk, amikor azt mondjuk, hogy ma Magyarországon brutálisan igazságtalan az adórendszer. Sokkal érdekesebb, hogy mi ennek az oka.
D. D.: Magát azt, hogy az adórendszer miben igazságtalan, már sokan leírták. Köztudott, nagy hangsúly tevődik a fogyasztási adókra, ami arányaiban a szegényeket sújtja legjobban. A progresszivitás kiiktatatása a személyijövedelem-adózásból pedig még erre is rátesz egy lapáttal. De a kérdés tényleg az, hogy miért van ez így. Alapvető probléma a rendszerváltás óta, hogy túl kevesen túl sok adót fizetnek, ami mögött egy még súlyosabb jelenség áll: maga az aktív népesség is nagyon kicsi. Egy hasonló méretű skandináv országban 10 millióból 6 millióan dolgoznak, nálunk jó, ha négymillióan. Ráadásul a magyar családok óriási nagy hányada belebonyolódott a szürke- és feketegazdaságba. Átlépjük a Dunát, és egy sor leszakadt régiót találunk, ahol jószerével nincs olyan ember, akinek van valamije és törvényes úton érte el. A rendszer azokat adóztatja, akiket egyáltalán el tud érni, és akik nem találnak kibúvókat, mint egy vállalkozó.
© Stiller Ákos
hvg.hu: Azok a támogatások, a vállalkozói, civil és állami-önkormányzati kezdeményezések, amelyek a helyi gazdaságot élénkítenék, végül miért nem mutatkoznak meg adózó polgárokban?
D. D.: Mondok egy példát. Tavaly megkerestek, hogy segítsek egy szociális vállalkozás piacra lépésében Bács-Kiskun megyében. Sokat készültünk rá, de a legérdekesebb az volt, hogy korán kialakult a projekt körül egyfajta láthatatlan koalíció, az összes helyi erős ember részvételével a polgármestertől a térség országgyűlési képviselőjéig. Az önkormányzat adókedvezményt biztosított, úgy, hogy csak ez az egy cég vehesse igénybe, közművesített telket adott, amit uniós előírások miatt meg kellett pályáztatni, de azt szintén erre a vállalkozásra szabták. Még a minisztérium is értette a helyzetet, mert ott is az volt az érdek, hogy a támogatás megérkezzen, és a projektet ne bukja el a befektető. A szereplők nem beszéltek össze, mindenki csak tette a dolgát: örültek, hogy egyáltalán van valamilyen beruházás, és hogy becsatornázhatnak EU-s pénzeket. És bár Brüsszel sok mindet szabályoz, hogy a pénzt hogyan lehet elkölteni, de egy másik közegben hihetetlen módon leromolhat minden, amit adnak. A magyarok úgy szétcsócsálják, hogy a gyakorlatban már egy korrupt gazdaság továbbélését segítik elő.
A magyar vidék egyszerűen másra van szocializálva, azonnal keresné a kiskapukat.
hvg.hu: Az adórendszer nemcsak megteremti az állam bevételeit és finanszírozza a közszolgáltatásokat, hanem civilizációs-kulturális értékeket is közvetít. Szavaiból azt veszem ki, nem nagyon hisz az utóbbiban.
D. D.: Meg lehet próbálni jó irányba terelni a dolgokat, de azt hiszem, a lehetőségeink nagyon behatároltak. Ha most hirtelen lenne egy felvilágosult kormányunk, hosszasan egyeztetne minden szereplővel, és széles körű legitimációt szerezne a lépéseihez, akkor se tudna egyik napról a másikra változtatni. A magyar vidék egyszerűen másra van szocializálva, azonnal keresné a kiskapukat. Az igazi nagy problémáink a rendszerváltás óta velünk élnek. A modernizáció, az átalakulás, a privatizáció óriási társadalmi károkat okozva ment végbe: a népesség nagyon kicsi része indult el felfelé, a nagy többség egyre jobban leszakadóban van. A politikusok az ország fenntarthatóságát nem tudták másképp biztosítani, csak külföldi segítséggel. Felismerték, ha nincs külföldi tőke, akkor nem lehet olyan társadalmi egyensúlyi helyzetet teremteni, melyben a mindennapi megélhetés biztosítható. Tehát a kulcsképesség az exportképesség. Ezért kell olyan gazdaságpolitikát folytatni és adórendszert fenntartani, ami azt segíti elő, hogy a külföldi tőke idejöjjön.
hvg.hu: A külföldi tőkét azért is szeretjük, mert több versenyképességet, know-howt hoz. De miért nem tud egy bizonyos körön kívül pozitívan hatni kulturálisan, társadalmilag?
D. D.: 1990 óta minden kormány mélyen leértékelte a humán infrastruktúrát (egészségügy, oktatásügy, közösségi közlekedés, önkormányzatok, szociális igazgatás). Kiadáscsökkentés és a versenyképesség javítása címén egyre több forrást vontak ki ezekből a szektorokból, lerontották a munka- és szociális jogokat, ami mind-mind végzetesen hozzájárult a társadalom dezintegrációjához. Az Orbán-kormány hisz a legkevésbé a szociális transzferekben, a teljes komplett humán infrastruktúrát minimalizálni akarja, ezért milliárdokat vont ki 2010 óta ezekből a rendszerekből. Ma párhuzamos gazdaságok működnek: az alul lévőben szürke- és feketemunkából tengődik a társadalom nagy része, de a legális felső gazdaság állapota sem rózsás. Régen úgy mondták: a komprádor burzsoázia érdekszövetsége valósul meg a külföldi tőkével. A külföldiek szemében még csak nem is egyenrangú partnerként kezelt hazai polgárosult réteg szolgálja ki a nyugati tőkét.
Nincs szükség szaktudásra vagy önállóságra, hanem leginkább engedelmességre...
hvg.hu: Az Orbán-kormányra sem mondták mostanában, hogy kiszolgálja a nyugati tőkét.
D. D.: Noha Antall Józsefnek és Horn Gyulának is hasonló volt a világképe, ilyen brutális őszinteséggel, mint Orbán, senki nem vágta nyíltan az emberek szemébe a rendszerváltás óta követett társadalompolitikát. Mintha abból indult volna ki mindenki, hogy Magyarország akkor tudja magát fenntartani, ha idejönnek a külföldiek, gyárakat építenek, oda beterelik a magyarokat, akik nyomkodják a gombot, és ennyi. Ez volt a rendszerváltás utáni modell. Orbán oktatási reformja nem szól másról, mint a még őszintébb alkalmazkodásról. Nincs szükség szaktudásra vagy önállóságra, hanem leginkább engedelmességre, hogy elfogadja a magyar munkavállaló a felsőbbséget. Mindez gátlástalanul tálalva, elég Lázár János elszólására gondolni, hogy annyit ér az ember, amennyije van.
© Stiller Ákos
hvg.hu: Nem az Orbán-kormány az, amelyik – legalábbis szavakban – épp a külföldi tőkével szemben próbálja megteremteni a nemzeti bajnokokat, támogatni a kkv-kat, felgyorsítani az eredeti tőkefelhalmozást, létrehozni az új elitet, megerősíteni a polgárosodó réteget?
D. D.: Ha visszatérünk az Orbán-kormány adópolitikájára, komoly ellentmondásokat látunk. Próbálnak alacsony adószintet fenntartani az adózásban, hogy az emberek a megtakarításaikat beforgassák a gazdaságba. De az érintettek ehelyett elviszik a vagyonukat az adóparadicsomba vagy értelmetlen fogyasztásra költik, nem pedig beruháznak. A másik: annak a reményében, hogy versenyképességet javítunk, hatalmas áldozatot vállaltunk be a szegények rovására. Csakhogy itt meg visszaüt a túlszabályozás, a versenykörnyezet kiszámíthatatlan változása, és hogy a szuperliberális gazdaságpolitika mellett a szabályzói oldalról nem teremtik meg a vállalkozás szabadságát. Az úgynevezett stratégiai megállapodások rendszere például egészen afrikai módszer, nem is értem, hogy a versenytorzító hatásai miatt Brüsszel miért nem avatkozik be. Itt az történik, hogy különalkukban a cégek egyenként megvásárolják a működésükhöz szükséges optimális környezetet és biztonságot. Ilyen viszonyok között hiába magas az adózás, és sújtja az adópolitika a legkiszolgáltatottabbakat, csak nem javul a versenyképesség. De van egy társadalompolitikai természetű ellentmondás is: miközben durván lerontják a szociális biztonságot a szuperliberális gazdaságpolitika nevében, a másik oldalon nem növekszik a szabadság. Egy reagani típusú gazdasági kormányzásnak úgy lenne értelme, hogy ha már kevesebbet fordítunk szociális kiadásokra, akkor legalább megnő az emberek szabadságfoka.
hvg.hu: Milyen következménye lett annak, hogy az öt éve elfogadott Alaptörvény értelmében az értékteremtő munka lett a méltóság alapja?
D. D.: Emögött egy félelmetes emberkép bontakozik ki: egy civilizált társadalomban az emberi méltóság abszolút, nem lehet feltételtől függővé tenni. Vagy ha úgy tetszik, az egyetlen feltétel az élve születés. Az Alaptörvény pedig nem csupán a munkát nevezi meg feltételnek, hanem az értékteremtő munkát. De ki mondja meg, hogy melyik az? Hát, a politika. Ami pedig mindebből következik, az, hogy a szociális ellátás elementáris szintjéhez sincs alanyi joga a polgárnak, aminek látjuk a következményeit, főként vidéken. A közmunkának sem az az elsődleges funkciója, hogy biztosítsa emberek megélhetését, vagy, amit mondtak, ne ingyen jussanak segélyhez, hanem hogy a munka, amibe bevonják, megalázó legyen. Az az üzenet, hogy te egy senki vagy, ha nem gazsulálsz a polgármesternek, és nem igazodsz felfelé. Az egész arra van kitalálva, hogy egy fortélyos félelemmel igazgatott falusi létet lehessen teremteni, ahol mindenki megérti, kinek kell szót fogadni. Az emberkép vállalhatóságban nagyon súlyos elmozdulás történt a rossz irányba, még akkor is, ha a társadalom dezintegráltságából fakadó problémákat hordozzuk tovább.
hvg.hu: Azok a kiigazítások, amelyeket az EU kikényszerít az adózásban is, mennyire veszélyeztetik az Orbán-rezsim fenntarthatóságát, adórendszere egészét?
D. D.: Bizonyos szempontból elérik az Orbán-rezsim lényegét, más szempontból nem. Amikor 2004-ben egyszerre 10 ország csatlakozott a perifériáról, nyilvánvalóan politikai döntést hoztak. Ha már egyszer bevállalták, mindenki szalad a szekér után. A központban kitalált szabályok nagyon szofisztikáltak, és egy irányelvet másképp hajtanak végre Olaszországban, mint Ausztriában vagy Dániában. Még ehhez képest is egészen elképesztőek azok a tapasztalatok, amit a periférián látunk. Minden felmérés azt mutatja, hogy a kohéziós és strukturális alapok felhasználása ebben a térségben tökéletesen sikertelen, a különbségek nem csökkennek a fejlett és a fejletlen régiók között, sőt, még nőnek is. Mivel összetett folyamatról van szó, melyekben nem lehet mindent pénzügyi kategóriákban kifejezni, ezért még mind a periférián, mind a magban bíznak abban, hogy lehet itt még közös bizniszt csinálni. Alapvető baj, hogy a politikai elit csak 2018-ig lát, és hogy nincs az együttműködésnek kultúrája, mindenki a mélységes egoizmusának a foglya. Annak, hogy mára ennyire kiéleződtek a társadalmi egyenlőtlenségek és az abból fakadó feszültségek, az az oka, hogy
mostanra annyira kizsigerelték a társadalmat, annyira leromlott az egészsége, a tudása, a tartása, hogy lassan a fejünkre omlik az egész.

Összeesküvések és Összeesküvők!
 
Már kora gyermekkoromban szembesülnöm kellett a zsidó világ összeesküvésével. A faluban,ahol éltem - több fodrász is működött, de hozzánk Donát bácsi üzlete esett a legközelebb. Ott, abban a falusi borbélyműhelyben hallottam először nyolc-tíz éves koromban, hogy mindenért a zsidók a felelősök, mert mindenhol ott vannak, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak - és a végén aztán mindent jól el is rontanak. Elgondolkodtatott az eset, de vagy nem izgatott annyira - aminek ellentmondani látszik, hogy máig emlékszem rá - vagy talán megéreztem, hogy ez a dolog nem COMME IL FAUT, és nem zaklattam kérdéseimmel apámat-anyámat. Apai nagyapám nővérének is szerepe volt abban, hogy idejekorán felnyílt a szemem. 
Tízéves voltam, amikor ő hetven. Ma is előttem van, ahogy apai nagyszüleim házában az öreg cserépkályhának dűlve azt mondja: A zsidóknak atombombájuk van. London még hallgat, de Bagdad már bemondta. Apám általában nem volt különösebb véleménnyel nagynénénk észbeli képességeiről, de nekem apám akkoriban csak az apám volt - aki egész nap a cigarettája szürke füstgomolyában gubbasztott az íróasztalnál,és az írógépét püfölte, míg Barbara a barátom volt. Hetvenévesen is az erdőt járta, kiskosztümben és körömcipőben is lemászott velem az elhagyott homokbányába, fehér szoknyában is leheveredett a fűbe, ha Bundi kutyánkkal játszani szottyant kedve. Emellett - és akkoriban ez volt a legfontosabb - tudtam róla,hogy hastáncosnő volt Egyiptomban és Szudánban, ahol a sivatagban, a PIRAMISOK közt oroszlánokra és krokodilokra vadászott. 
Apám szava nem sokat nyomott a latban - az ő kétségbeesettségével szemben. Később, további megdöbbentő INFORMÁCIÓK birtokába jutottam. Gimnazista voltam, amikor egy idős bácsitól, aki vékony Dali-bajuszt viselt, zsinórban szívta a bicskájával kettévágott, hosszú szipkába tömködött, mezítlábas Kossuth cigarettát, köztudottan gyűlölte a kommunistákat meg a szocializmust, érdekes módon nem apám, hanem ő adott először a kezembe Schopenhauert és Nitetzschét, tőle tudtam meg, hogy a Titanicot nem a jéghegy süllyesztette el. Tagadhatatlanul szükség volt rá. Mondta - de a jéghegy csak eszköz volt a zsidók kezében, hogy ELLENFELEIKET hullámsírba süllyesztve - felmarkolják a biztosítási pénz, azután pedig kirobbantsák az első világháborút. Sok év telt el azóta, hogy ezek a kósza hírek a fülembe jutottak, ám azóta is érdekes teóriákról értesülök. 
Tudják, hogy Julius Caesarral is a zsidók végeztek??? A grandiózus diktátor átlátott szövevényes terveiken - rájött, hogy minden hadvezéri és diplomáciai talentuma hiábavaló - ha nem szerzi meg a hadseregeket, a politikát és a mindenséget irányító PÉNZHATALMAT: megvonta hát tőlük a pénzverés jogát! NYOMBAN MEG IS HALT. 
A vérvád, hogy szépen fogalmazzak - lerágott csont. Bizonyára Cion bölcseinek bölcsességeiről is hallottak már. De - vajon tudják-e, hogy LENIN mégsem szifiliszes tatát. Német kém volt, mindez csak álca: valójában kazár-kalmük-zsidó szabadkőműves ügynök rejtőzködött a Lenin-sapka alatt, azzal a feladattal, hogy megdöntse a PROGROMOK cári birodalmát, megmenekítse és hatalomra segítse a TÖBBMILLIÓS oroszországi zsidóságot??? 
Az emberi fantázia, butaság és éleslátás örök versenyében: nincs győztes! Ez már csak így van. Csak címszavakban még néhányat a GRANDIÓZUS TEÓRIÁK közül. A holdra szállás: kamu! Biznisz volt az egész. Üzlet volt. Gyilkos színjáték szeptember 11. és az idei Bostoni állrobbantás is. Gigászi pénzügyi-gazdasági vállalkozás volt: Irak - az Öbölháború - Afganisztán - Vietnam, meg természetesen MINDKÉT világháború! Aki nem látja hogy minden BORZALMAK mögött: az 1910-ben Jekyll-szigeten megalapított Federal Reserve Bankot tulajdonló néhány család áll: az VAK! 
A Titanic pedig nem süllyedt el. Nem is létezett! Igazából az Olympic volt a Titanic,csakhogy az sem létezett! VALÓJÁBAN - a Britannic-leánykori nevén Gigantic - volt a TITANICOT alakító OLYMPICOT helyettesítő Gigantic! Az EGÉSZ - egy titáni csalás! Ugyanez cifrázva: BENJAMIN GUGGENHEIM - ISIDOR TRAUS - JOHN JACOB ASTOR: nem vesztek tengerbe, a (nem létező) TITANIC kapitány nagyon is létezett - EDWARD Smith! Aki a pápa és a jezsuiták megbízottjaként: J.P. Morgannak és John D. Rockefellernek dolgozott! A zsidó Kolumbusz pedig jól elszúrta - mert ha jobb az iránytűje,és oda megy ahová küldték - akkor ma KÍNÁT is a FED uralja! 
zsidó világkongresszus

Hogy miért szedtem elő mindezeket? Mert - a Budapesti Zsidó Világkongresszus elgondolkodtatott. A WORLD JEWISH CONGRESS elnöke - nem mondom,hogy fél tőlünk - AGGÓDIK! Úgy érzi - rosszat gondolunk, rossz irányba megyünk, rosszak vagyunk! Mert - nem szeretjük a zsidókat. Nem értem - honnan veszi. Vajon így is gondolja? Ha igen, miből gondolja? Lehet - hogy ez már csak így van, mindegy hogy mennyire, az nem elég? Több kell? Sok évezredes keserű tapasztalat, hogy szeretetből sohasem elég? 

ILYESMIN RÁGÓDTAM. Hogy - jó lenne, ha MI magyarok lennénk a zsidók? A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS RÉSZESE. Jó lenne-e, ha zsidó lennék? Ha a Bibliában életfa meg csodaszarvas, Atilla, Árpád lenne - a Fuggerek, Rotschildok és Kolumbusz? MIT MONDANÉK New Yorkban vagy Jeruzsálemben a MAGYAR VILÁGKONGRESSZUS elnökeként? Én - aki ma is állandóan összeesküvést szövök értünk: MAGYAROKÉRT! (Csak mintha nem volnék elég hatékony.) Ilyen értelemesen tornáztattam az agyamat - amikor összefutottam valakivel. Régi barát - tulajdonképpen világhírű zenész - mégsem ismeri a KUTYA sem. Azzal kezdte, hogy fél. Itt már bármi megtörténhet - mondta elgyötörten. Miért - kérdeztem tőle ijedten. Valami inzultus ért? Nem - felelte tétován! Szóban bántott valaki? Nem - mondta némi fejtörés után. Barátaid, gyerekeid, rokonaid közül bárkivel megesett ilyen? Soha - mondta, és rettegés jege csillant a szemében. ÚGY LÁTSZIK - szerencsés vagyok. 

Száraz Miklós György - PERTHI Magyar Hírek - Facebook 



Budapesten ülésezik a hét végén a Zsidó Világkongresszus



A Zsidó Világkongresszus (WJC) a hét végén Budapesten tartja három napos tisztújító közgyűlését. A Magyarországon fokozódó antiszemita hangulatban Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát.    

Száz ország ötszáz képviselője

A WJC száz ország zsidó közösségeit képviseli kormányoknál, parlamenteknél és nemzetközi szervezetekben. A civil zsidó világszervezet 1936-ban a zsidó nemzeti felelősségvállalás jegyében alakult Genfben. A New York- központtal rendelkező szervezet több mint száz ország zsidó közösségeinek képviselőit tömöríti. Rendszeresen megszólalnak az antiszemitizmus elleni fellépés vagy az arab-izraeli konfliktus kérdéseiben. Az utóbbi négy évben a szervezet elnöke a magyar származású Ronald Lauder, a magyar Lauder Alapítványi Iskola alapítója, a Kongresszus igazgatói tanácsának elnöke pedig Eduardo Elsztain, a Buenos Aires-i Chábád mozgalom fő támogatója volt.
  • A Zsidó Világkongresszus elnöke, a magyar származású Ronald Lauder
A plenáris ülés a világkongresszus legfőbb döntéshozó szerve, amely négyévente ülésezik, és megválasztja vezetőségét: az elnököt és az alelnököt, valamint az igazgatói tanács és a politikai tanács tagjait a következő négy évre.
A rendezvényen – amelyen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt – megvitatják a zsidóságot globálisan érintő témákat, a neonáci pártok előretörésének egyre aggasztóbb ügyét és a közel-keleti helyzetet.
A WJC jelenlegi politikai célkitűzései közt szerepel Izrael támogatása, küzdelem az antiszemitizmus és az „Irán jelentette fenyegetéssel” szemben, a holokauszt örökségének ápolása, különös tekintettel az ingatlanok visszaszolgáltatására, jóvátételre és kártérítésre a holokauszt-túlélőknek. Ezek mellett a holokauszt emlékének megőrzése. A WJC egyik kiemelt programja az arab területről érkező zsidó menekültek helyzetének segítése. A WJC a fentiek mellett a vallások közti dialógust is támogatja keresztény és a muszlim csoportok valamint zsidó vallási közösségek közt.

Magyarországi alelnök?

A Jelölő Bizottság felkérésére, Sessler György, a Magyarországi Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének (MUSZOE) elnöke, a magyarországi holokauszt-túlélők képviseletében dr. Köves Slomót, az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját javasolta a Kongresszus alelnöki pozíciójára. Támogató levelében Sessler György méltatja a fiatal rabbit, akinek munkájának gyümölcsként többek közt a széleskörű „társadalmi párbeszéd ügyében felmutatott eredményeit”, a „közösségépítést”, a „holokauszt túlélőkért kifejtett tevékenységet” emeli ki.
  • A Kongresszus alelnöki pozíciójára javasolt dr. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
Köves Slomó jelölését és az alelnöki pozíció magyar betöltését Jona Metzger, Izrael Állam főrabbija, valamint a WJC vezetőségének több tagja, így Eduardo Elsztain, az Igazgató Tanács elnöke is támogatja. Egyre több nemzetközi zsidó vezető képviseli azt az álláspontot, hogy feltétlenül szükséges lenne, hogy a Világszervezetnek magyar alelnöke is legyen, hiszen Európa egyik legnagyobb, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb közössége meg kell, hogy kapja az őt megillető helyet a nemzetközi zsidó képviseletben.

Veszélyes tévúton

  • Eduardo Elsztain
A Zsidó Világkongresszus januárban döntött úgy, hogy idei tanácskozását Budapesten rendezi meg. Ezt megelőzően, 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megkereste Orbán Viktort, és egy személyes megbeszélésen tájékoztatta arról a lehetőségről, hogy a világkongresszus idén tavasszal a magyar fővárosban tartaná soron következő ülését.
A miniszterelnök ennek kapcsán közölte, kabinetje mindezt megtisztelőnek tartja, és kiemelt jelentőségű eseményként tekint a tanácskozásra. Orbán Viktor ezt követően hivatalos felkérő levelet kapott a WJC elnökétől, Ronald S. Laudertől és Feldmájer Pétertől, akik megköszönték a budapesti találkozó lehetőségét.
A magyar miniszterelnök beszédet is mond a kongresszuson, ahol válaszolni kíván az antiszemitizmus nyomán a Magyarországot, a magyarságot és a kormányt ért vádakra. A WJC elnöke szerint egyébként a 2010-es kormányváltás óta az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma drámai mértékben emelkedett, az alaptörvény negyedik módosítása következtében pedig veszélybe kerül a demokratikus berendezkedés.
Ronald S. Lauder szerint az antiszemitizmus nem tűnik el magától, amikor majd véget ér a gazdasági válság. „Éppen ellenkezőleg: amennyiben a kormány nem lép fel határozottan a kisebbségek elleni gyűlölettel szemben, akkor az tovaterjed és egyszer nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul”. Magyarországot külföldön „idegenellenes és egyre inkább antiszemita” országként érzékelik. Magyarország „veszélyes tévúton” jár. „Fáj, hogy ez a szép ország ennyire elszigetelődött nemzetközileg, de nem adom fel a reményt, hogy ennek a csodálatos országnak a vezetői megtalálják politikai iránytűjüket és elforgatják a kormánykereket” – tette hozzá a Zsidó Világkongresszus elnöke.
  • Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke

A szélsőjobboldal veszélye

A magyarországi szélsőjobboldal valódi veszélyt jelent az itt élő zsidók és romák számára. „A szélsőjobboldali és a szélsőséges Jobbik mozgalom erős befolyással bír” – állította Lauder. Hozzátette: támogatottságuk folyamatosan növekszik, a legfrissebb közvélemény-kutatások eredményei szerint a második helyen állnak, rögtön a kormánypárt mögött. „A Jobbik ideológiája közel áll a nácikéhoz és a párt néhány nyilvános állásfoglalása szándékosan reprezentálja és idézi fel a Hitler nevéhez köthető háború előtti magyar rezsim rendszerének emlékeit”. A budapesti tanácskozás „jó alkalom lesz arra, hogy megmutassuk, a világ zsidósága, ha egységes, hallatni tudja a hangját, és javíthat dolgokon” – reménykedett a WJC elnöke.
A helyszín megválasztása a magyarországi zsidóság melletti nemzetközi szolidaritást is demonstrálja. Zsidó források szerint a konferencia helyszíne azért Budapest, hogy felhívják a figyelmet a terjedő magyarországi antiszemitizmusra, és a folyamat ellensúlyozásának szükségességére.

Jobbikosok, motorosok

Hegedűs Lorántné jobbikos parlamenti képviselő bejelentése szerint pártja tüntetést tart a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének kezdetekor Budapesten. A május 4-i tüntetésre már bejelentkeztek a Nemzeti Érzelmű Motorosok is, akik ugyanerre a napra „antibolsevista és anticionista vonulást” szerveznek.
  • A jobbikos Hegedűs Lorántné „antibolsevista és anticionista” tüntetést szervezne
A Nemzeti Érzelmű Motorosok először Adj gázt! címen meghirdetett, az Élet Menetével egy időre szervezett felvonulását kétszer is betiltotta a rendőrség Orbán Viktor miniszterelnök utasítására. A tiltó határozatot a bíróság hatályon kívül helyezte. A motorosok bejelentették, csatlakoznak a Hegedűs Lorántné által bejelentett tüntetéshez. A tüntetésen a tervek szerint felszólalna Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője, valamint Gyöngyösi Márton, a párt alelnöke.
A budapesti rendőrfőkapitány azonban betiltotta a tüntetést.  A rendőrség határozatának indoklásában többi között Magyarországnak az 1947-es párizsi békeszerződésben foglalt kötelezettségeire hivatkozik, és provokatívnak nyilvánítja a rendezvény időpontját és célját. Kimondta továbbá, hogy „a szervezők részéről a zsidó közösséggel kapcsolatos gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilatkozások jelentek meg az írott és elektronikus sajtóban”. Hegedűs Lorántné a határozat ellen azonnali hatállyal felülvizsgálati kérelemmel fordul az illetékes bírósághoz.

Már megint terrorista világtalálkozó lesz !!!

Alapvető tudnivalók Izraelről - Mert a csönd bűnrészesség 
2012. november 08. Hunhír.info 
A Sabbah Riport Editor egy "kérdezz-felelek szellemi vetélkedőt" hirdetett meg a világhálón úgy, hogy egyben a választ is megadta felvetéseire. Ebből a párbeszédből egyértelműen kiderül, hogy a cionisták ezerszer jobban gyűlölik azt a személyt, aki izraelezik, s nem pedig "mocskos zsidózik." Míg az utóbbi arra jó, hogy lehessen rettegést, siránkozást produkálni, az előbbi a magát a rendszert leplezheti le, s mutathatja meg brutális valójában. 
Alapvető tudnivalók Izraelről - Mert a csönd bűnrészesség

Kérdés: Egyedül melyik közel-keleti országnak vannak nukleáris fegyverei? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország nem hajlandó aláirni az atomsorompó egyezményt és 
és nem járul hozzá arzenáljának nemzetközi ellenőrzéséhez? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország foglalta el más nemzetek földterületeit katonai erővel és 
tartja azokat megszállása alatt, dacolva az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának határozataival? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország sérti meg sorozatosan más államok nemzetközi határait 
harci gépeivel, tüzérségével és tengeri támadásokkal? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Amerika melyik szövetségese küld évek óta más országokba bérgyilkosokat politikai 
ellenfelei likvidálására? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik Közel-keleti országban ismerték be nagy nyilvánosság előtt magas rangú katona tisztek,hogy fegyvertelen hadifoglyokat mészároltak le? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország tagadja meg a vádemelést azon katonái ellen, akik már 
beismerték hadifoglyok kivégzését? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország üldözte el otthonából emberek millióit, és tagadja meg 
tőlük a visszatérést otthonukba és földjeikre? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország tagadja meg kárpótlás fizetését azoknak az embereknek, akiknek földjét, bankszámláit és üzleteiket elkobozta? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti országban gyilkoltak meg egy magas rangú ENSZ diplomatát? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti országban lett egy magas rangú ENSZ diplomata meggyilkolására parancsot kiadó emberből miniszterelnök? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország robbantott fel diplomáciai épületeket Egyiptomban és 
támadta meg az USS Liberty-t nemzetközi vizeken, megölve 34 és megsebesítve 171 tengerészt? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország bérelte fel Jonathan Pollard-ot, hogy titkos iratokat lopjon az USA-tól, amelyeknek egy részét tovább adta Szovjetuniónak? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország tagadta le eleinte minden hivatalos kapcsolatát Pollarddal, 
aztán állampolgárt csinált belőle, és folyamatosan követeli, hogy az amerikai elnök kegyelmet adjon neki? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország engedi meg amerikai zsidó gyilkosoknak, hogy országába meneküljenek az Egyesült Államok büntetése elől, és tagadja meg kiadatásukat miután befogadta őket? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország prédikál a gyűlölet ellen és mégis emlékművet állít az olyan gyilkosnak, aki 29 imádkozó palesztint ölt meg mecsetjükben? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország támadott tervszerűen egy polgári ENSZ menekülttábort 
Libanonban és gyilkolt meg 103 ártatlan férfit, nőt és főleg gyereket? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország dacol az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 69 
határozatával és védi magát 29 másik határozat végrehajtásától az USA vétója által? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország kapja az összes amerikai segély több, mint egyharmadát, holott a világ 16. leggazdagabb országa? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország kap ingyen amerikai fegyvereket, és aztán adja tovább 
a technológiát Kínának, még az USA tiltakozása ellenére is? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország sérti meg ismételten az amerikai népet azzal, hogy miniszterelnöke beszédet tart az Egyesült Államok Kongresszusában és kioktatja 
őket mint gyerekeket, hogy miért nincs joguk lecsökkenteni a nekik járó segélyt? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik Közel-keleti ország miniszterelnöke jelentette ki munkatársainak, hogy azzal nem kell törődni amit az Egyesült Államok mond, mert "mi kotrolláljuk Amerikát?" 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország használt a közelmúltban tömegpusztító fegyvert, s jutatott egy 
egytonnás okos bombát sűrűn lakott területre, s ezzel 15 civilt, köztük 9 gyereket megölve? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország gyilkol rendszeresen palesztin gyerekeket páncélos járművek, buldózerek vagy tankok kővel való megdobálásáért? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország írta alá az Oslói egyezményt, megígérve minden 
zsidó bevándorlótelep építésének leállítását, de ennek ellenére az aláírás óta több, mint 270 telepet hozott léte? 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti ország likvidálta több, mint 100 politikai ellenfelét az elmúlt 
2 évben, s az akciók során polgári személyek százait, gyerekek tucatjait meggyilkolta meg: 
Válasz: Izrael. 

Kérdés: Melyik közel-keleti sérti meg rendszeresen a Genfi Egyezményt, ahogyan kollektíven büntet egyes emberek cselekedetei miatt, közben falvakat rombol le úgy, hogy a lakosság otthonában tartózkodik? 
Válasz: Izrael. 

Sabbah Report Editor 

Fordította: Magyar László - Hunhír.info - Ausztrália 

Lecsukják a 87 éves német asszonyt, aki a tévében is elmondta, hogy “nem hisz a gázkamrákban”


A német szövetségi bíróság tíz hónapra ítélte Hamburgban a 87 éves Ursula Haverbecket, aki a volt SS-tiszt Oscar Gröning elleni per idején adott interjúban azt mondta, hogy "Auschwitzban nem voltak gázkamrák". 
Az ilyen természetű nézetek illegálisnak, bűncselekménynek minősülnek az úgynevezett liberális demokráciák többségében, legfőképp természetesen Németországban (és Magyarországon is).
A Gröning-perben tanúskodva Ursula Haverbeck "a világtörténelem legnagyobb és legtartósabb hazugságának nevezte a holokausztot", ami után rögtön elindult ellene is a büntetőeljárás.
A fősodratú sajtó által a "nácik nagyasszonyának" nevezett Haverbecket már többször bíróság elé állítottak antiszemita nyilatkozatai miatt, többször ítélték pénzbüntetésre, de most első ízben kapott börtönbüntetést. Ő volt a vezetője a hét évvel ezelőtt betiltott Collegium Humanum antiszemita egyesületnek is, adta hírül az MTI.
Haverbeck saját perében is fenntartotta állításait, és felszólította az elnöklő bírót, hogy bizonyítsa be az ellenkezőjét. A Bild című napilap szerint az idős nő végül azt mondta, nem hajlandó vitatkozni olyanokkal, akik tagadnak minden tényt, ami nem a saját világnézetüket támasztja alá, erre viszont az ügyész már őrjöngéssel reagált és hajmeresztőnek nevezte Haverbeck asszony nézeteit.
Harcunk.info (MTI nyomán)

Churchillnek a drezdai tömeggyilkosság nem volt elég, Moszkva ellen már atomcsapást akart


Winston Churchill egykori brit miniszterelnök 1947-ben arra sürgette az amerikai vezetést,
hogy hajtson végre atomtámadást a Szovjetunió ellen - derült ki egy titkosítás alól feloldott FBI-iratból. A memorandum szerint Churchill Styles Bridges New Hampshire-i republikánus szenátortól azt kérte, győzze meg Harry Truman amerikai elnököt, hogy indítson atomtámadást a Szovjetunió ellen, "bombázzák le a Kremlt".
Moszkva védtelen lett volna, mivel - ugyan a világháború után leghamarabb a Szovjetunió tett szert nukleáris fegyverre - első kísérleti robbantásukat csak 1949. augusztus 29-én hajtották végre egy kazahsztáni telepen.
Churchill - aki az 1945-ös választásokon alulmaradt a Clement Attlee vezette Munkáspárttal szemben - volt az egyik első államférfi, aki felismerte a szovjet terjeszkedés veszélyét. "Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre” - hangzanak Churchill 1946. március 5-én, a fultoni Westminster College-ban elhangzó beszédének legtöbbet citált mondatai. A politikus igyekezett felhívni hallgatósága figyelmét, hogy amennyiben az angolszász hatalmak nem lépnek fel kellő eréllyel, Európa kommunista uralom alá kerülhet.
A memorandum szerint Churchill feláldozhatónak tartotta azt a több százezer szovjet civilt, akik egy esetleges atomtámadás következtében hunytak volna el. Churchill "azt állította, a civilizációt csak úgy lehetne megmenteni, ha az Amerikai Egyesült Államok elnöke kijelenté, hogy a Szovjetunió veszélyezteti a világbékét, majd megtámadja a birodalmat. Churchill továbbá azt mondta, hogy miután ez megtörtént, a szovjetek 2-3 éven belül, az atomfegyver birtokában támadást intéznek az USA ellen, több évre visszavetve vagy kiirtva a civilizációt" - olvasható az FBI-iratban.
A memorandum első ízben a When Lions Roar: The Churchills And The Kennedys (Amikor az oroszlánok bőgnek: A Churchill-és a Kennedy-család) című könyvben került publikálásra. "Churchill kiváló hadtörténész volt. Még tanúja volt az első világháború utolsó nagyobb lovassági rohamának és támogatta a tankok fejlesztését. Úgy gondolom, hogy a nukleáris csapásban is a hagyományos hadviselés fejlődését látta, egészen addig, míg megbizonyosodott afelől, hogy azzal még nagyobb pusztítást lehet véghez vinni" - mondta a könyv szerzője, Thomas Maier oknyomozó újságíró.
(Múlt-Kor nyomán)

Izrael országos főrabbija: goj nem lakhat Izrael országában, de ha mégis, a szolgánk lesz

Forrás: https://kuruc.info/r/4/157042/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Jichák Joszéf, Izrael országos (szefárd) főrabbija több mint két héttel ezelőtt a szokásos heti hitszónoklatában kijelentette: a zsidó vallási törvény értelmében gojok nem lakhatnak Izrael országában. Pontosabban lakhatnak, ha elfogadják Noé fiainak hét parancsát, és a zsidók szolgálói lesznek – olvasható a többi között a Ná'áná című izraeli hírgyűjtő portálon. Vártuk, hogy a „magyar” sajtó is tudósít a zsidó tolerancia újabb szép megnyilvánulásáról, ám több mint kéthetes várakozás után mi vagyunk kénytelenek ezt megtenni. Jichák Joszéf, Izrael országos főrabbija A magyarországi sajtó tehát nem sietett tudósítani Jichák Joszéf jelenlegi országos főrabbinak az Izraelben is nagy port felkavart megnyilatkozásáról, amiképpen 2010 októberében is portálunk volt kénytelen elsőként és egyedüliként hírt adni az országos főrabbi hivatali elődjének, tulajdonképpen Jichák Joszéf édesapjának, 'Ovádjá Joszéf akkori országos főrabbinak hasonló szellemben megfogalmazott mondásáról, miszerint „az Úristen csak azért teremtette a gojokat, hogy szolgálják a zsidókat.” Tiltakozás, elhatárolódás akkor sem volt Magyarországon, s valószínűleg az ifjabb Joszéf megnyilatkozása után sem lesz. Pedig Jichák Joszéf nem egy tanyasi rabbi, hanem magas állami funkciót is betöltő vallási vezető Izraelben. Jichák Joszéf főrabbi és Ferenc pápa (fotó: Reuters) Jichák Joszéf, Izrael országos főrabbija több mint két héttel ezelőtt a szokásos heti hitszónoklatában népes gyülekezet előtt kijelentette: A háláhá (a zsidó vallási törvény - H. J.) értelmében gojnak nem szabad laknia Izrael országában (Erec-Jiszráélben). Pontosabban: csak akkor lakhat Izraelben, ha magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el először a Babiloni Talmudban megjelent Noé fiainak hét parancsát, amely közül a bálványimádásra ('ávodá zárá – עבודה זרה) vonatkozó tiltás a rabbinikus értelmezés szerint a keresztényeket is érinti, miután utóbbiak Jézust istennek tekintik, tehát bálványimádók. Baruch Oberlander, Jichák Joszéf és Dávid Lau a pesti Duna-parton (fotó: Sam Sokol) Idézzük szó szerint és teljes terjedelmében Jichák Joszéf főrabbinak a mellékelt videón hallható megnyilatkozását: A zsidó vallási törvény értelmében gojnak nem szabad laknia Izrael országában, illetve csak akkor, ha magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Noé fiainak hét parancsát. Ha pedig nem hajlandó elfogadni azokat, amelyek közül az egyik úgy szól, hogy nem szabad elkövetni öngyilkosságot, ha ezeket nem hajlandó elfogadni, elküldik majd Szaúd-Arábiába. Oda küldjük majd. Mindezt a zsidó vallási törvénykezés értelmében. Ha megtehetnénk, ha meglenne hozzá a kellő hatalmi erőnk, ezt kellene cselekednünk. A gojoknak tilos Izrael országában lakniuk. Csakhogy ehhez nincs meg a kellő hatalmunk, ezért várjuk a Messiás eljövetelét, aki elhozza a teljes és valódi megváltást, s majd akkor megteszik ezt (a gojok Szaúd-Arábiába küldését – H. J.) Gér tosáv, azaz aki magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Noé fiainak hét parancsát, az lakhat Izrael országában. Mert kik lennének a mi szolgáink? Kik lennének a mi segédeink? Hát ők (a Noé fiainak hét parancsát elfogadó gojok – H. J.) lesznek majd a mi segédeink. Ezért aztán megengedjük nekik, hogy itt maradjanak az országban. Jichák Joszéf országos főrabbi, s egyben a keleti zsidó vallásos párt, az izraeli politikai életben igen befolyásos, minisztereket is adó Sász párt szellemi vezére – amint ez a mellékelt videónkon is hallható – megígérte a hallgatóságának, hogy azokat a gojokat, akik nem hajlandók magukra nézve kötelező érvényűnek elfogadni a fentebb említett Noé fiainak hét parancsát, elküldik majd Szaúd-Arábiába... Amikor eljön majd a teljes és igazi megváltás, meg is teszik ezt, fogadkozott az országos főrabbi. Persze maradhatnak magukat a zsidóknak alávető gojok – szolgának és cselédnek. Hering J. - Kuruc.info Reklám 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/157042/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése