2020. május 8., péntek

Lázongások kora





























Lázongások kora



Amerikában is nagy a baj

|
Mint azt már korábbi cikkeinkben is megírtuk, az Amerikában élő fehérek száma is rohamosan csökken.Vannak olyan helyek ahol telepeket hoznak létre az összefogó fehér családok és egymást segítve próbálják élni hétköznapjaikat, az őket körülvevő színes bőrűek támadásaitól.
Az eluralkodó néger probléma(mint nálunk a cigány), mellett hatalmas problémát jelentenek a beáramló ázsiaiak és a gyorsan szaporodó latin népek.
A BBC által kiadott legújabb tanulmány szerint mára az 5 év alatti fehér gyerekek száma 49,9 százalékra csökkent. Ez olyan, szinte visszafordíthatatlan problémát okoz a fehér közösségnek, hogy a még jól gondolkodó, épp eszű, tisztességes amerikai családoknak szinte esélyük sincs a túlélésre.
Öt éven belül a 18 éves korosztálynál fiatalabbak is veszélyben lesznek.
Elképesztő számadat, hogy 2012-ben az ázsiai bevándorlók 3%-al növelték számukat a földrészen. Igaz,hogy a fehér gyermekek születésének száma nagyobb volt mint az elhalálozottaké és a fehér populáció bevándorlása is megnőtt ez még sem lehet megoldás. A színes bőrű családoknál több a gyermek és a beáramló fehér népek(főként európaiak) általában munkát vállalnak. Ez időszakos és kimondottan kevés, bizonyos időközönként ezek a munkavállalók hazatérnek a szülőhazájukba. Így komolyan nem lehet számításba venni jelenlétüket!  
Alföldi Pál - Jövőnk.info


Németország vége?



|
Németország lejtőn van, a legújabb, pontosabban a legelső népszámlálási adatok szerint. A németeknél az újraegyesítés óta nem volt népszámlálás. Az NDK-ban 1981-ben, az NSZK-ban 1987-ben volt az utolsó népszámlálás. A helyzet, amit a számok mutatnak aggasztónak mondhatók. Ne csodálkozzunk, hiszen a németek olyan tévútra tévedtek, hogy csak egy új Führer tudná kihúzni őket a gödörből, amit maguknak ástak nagyon szorgalmasan. 
A multikulturalizmus megtette hatását, ami érződik a kialakult demográfiai helyzeten is. 80,2 millió ember él jelenleg a német határok között. Ez 1,5 millióval kevesebb, mint amit becsültek. 6,2 millió külföldi él az országban. 15 millió embernek külföldi gyökerei vannak, magyarán az ország negyede nem is német. A külföldiek 18-20 százaléka török. Az ország 55-60 százaléka 50 éven felüli. Elöregedő társadalom, ami gyereket nem akar, és nagyrészt a nyugati egyke gyermekkel rendelkező család, vagy a szingli élet a jellemző. Házasság 18,2 millió van, de a németek büszkélkedhetnek már 34 000 meleg házassággal is. Hát ez lett az egykori büszke németekből, elöregedő, buzi-imádó, gyermektelen, elkorcsosuló haldokló ország. 
Fazekas József - Jövőnk.in


Kit hallgatnak le és miért?



|
Azokban az emberekben akik nem foglalkoznak mélyebben politikai, gazdasági dolgokkal és nem keresik a dolgok miértjeit sokszor felmerülhet a kérdés, hogy kit és miért hallgatnak le és milyen titkosszolgálati eszközökkel?
Az egészben az abszurd az, hogy rengeteg emberben fel sem merül a kérdés és az sem, hogy ez mennyire valós! Sokan úgy bedőlnek az aktuális politikai hatalomnak, hogy teljes mértékben kiszolgálják azt és bégető birkaként zabálják be az odadobott szénát(hamis infót).
Így történik ez most az USA-ban is, ezért tudott oly nagy port kavarni Edward Snowden aki egy külsős cég által dolgozott az NSA -nak és a CIA-nak!
Az úriembert elmondása szerint roppant mód zavarta, hogy az amerikai kormány beleavatkozik az magánéleti szentségbe és az internet adta szabadságba. Ezért döntött úgy, hogy az általa birtokolt titkos adatokat kiszolgáltatja a sajtónak!
A bomba nagyot robbant és az ügy már nem csak Amerikában kavarja az állott port hanem szinte az egész világon.
Persze nem azért amiért azt a cikk bevezetőjében említett megvezetett emberek hiszik, hanem annál sokkal összetettebb dologról van szó!
Aki kicsit is jártasabb a témában annak nem kell bemutatni a telefonlehallgatások sokaságát és precizitását. Itt ki kell hangsúlyozni, hogy ezzel nem csak az USA él hanem az összes titkosszolgálat a világon! Senki ne essék tévedésbe, hogy valakitől is engedélyt kérnek ehhez! Sőt!
Az internet ellenőrzés nyíltan folyik, és valaki is kizárja annak lehetőségét, hogy magán levelezésekbe is belepillant az elhárítás? Ugyan már!
A lényeg az és ezt most sokan tudják,Obama meg a kabinet vakarhatja a fejét érte,hogy egy titkos projekt ha nem is teljes anyagát vesztette el és akkora információ halmaz esett ki a kezükből amit nagyon hosszú idő alatt lehet csak rendbe rakni vagy pótolni!
Mert itt most nem azért megy a vita, hogy néhány "terroristának" ,drogdílernek, kormány által nem szimpatikus embernek lehallgatták a telefonját vagy átnézték a levelezését! Eddig is csinálták és ezután is csinálni fogják!
Elvesztettek valamit, elvesztettek valamit ami az övék és hatalmas információ ami az ellenség kezében hatalmas fegyver!
A titkosszolgálatok most őrült tempóval dolgoznak, oly mértékű háttérmunka folyik ami elképzelhetetlen egy átlagos embernek. Az ügyben minden nagyobb hatalom érintett (USA, Oroszország ,EU, Kína),és a Kína-USA helyzetet tovább élezheti, hogy Edward Snowden a hírek szerint Hongkongban rejtőzködik! A két ország között kiadatási szerződés áll fent, de ilyen esetben azt Kína egy perc alatt felrúghatja és az újabb komoly politikai változásokat hozhat keleten! Az orosz politikai vezetés lépései is cifrázhatják az ügy kimenetelét, mivel Oroszország nagyon jó politikai kapcsolatokat ápol a keleti birodalommal!
Ha Snowdent elkapja az elhárítás egész biztosan elítélik, mi azon sem csodálkoznánk ha menekülés közben "véletlenül" elhalálozna. Ha ez nem történik meg akkor hosszú éveket tölt rácsok mögött ami nagy megaláztatásokban fog eltelni és ha szabadul akkor még beszélnie sem lesz kedve!
Az az ország aki menedékjogot biztosít majd neki, hemzsegni fog az amerikai titkos ügynököktől és E. Snowdennek nem lesz egy nyugodt napja sem!
Eddig egyedül Izland ajánlotta fel nyíltan a menedékjogot!
Várjuk az ügy kimenetelét és sok sikert kívánunk Edward Snowdennek a bujkáláshoz, mert az élete innentől kezdve nem lesz egyszerű! Lehet, hogy ez egy vezeklés,mert rádöbbent,hogy eddig a sátánt szolgálta! 
Alföldi Pál - Jövőnk.info


Az angliai The Grove hotelben tartják idén Bilderberg-csoport éves összejövetelét



|
A csoport a világ hozzávetőleg 130 nagyon befolyásos emberét tömöríti, a politika, a gazdaság és a média világából. Tagságot csak meghívással lehet szerezni. Évente egyszer találkoznak Európa valamelyik luxus-szállodájában, illetve minden negyedik évben Észak-Amerikában. 
A gyűlés teljesen zártkörű, ez ad okot az összeesküvés elméletek gyártására. Úgy tudjuk az USA elnöke állandó tagja. Kennedy nem lépett be. Meglepő! El is távozott a másvilágra!
Magyar részről Martonyi János vett részt meghívottként 2008-ban, aki azt tanácsolta a külügyi bizottság tagjainak, hogy akit meghívnak az vegyen részt rajta, de semmi konkrétat nem árult el.
Azt mi sem tudjuk miről beszélgetnek három napon keresztül, de abban bizonyosak lehetünk, hogy nem arról tartanak eszmecserét miként mentsék meg a földet a sok mocsoktól amit ők és rabszolgáik szórtak szét a világban! 
Ami titkos és zárt az sohasem igaz! Mert az igazság tesz szabaddá! 
Alföldi Pál - Jövőnk.info 


Afganisztánban és Pakisztánban kiképzett fegyveresek terrorcselekményét előzte meg az FSZB Moszkvában



|
A Nemzeti Terrorelhárító Bizottság közleménye szerint az orosz FSZB terrorcselekményt akadályozott meg Moszkvában. Az akció során két fegyverest megöltek, egyet, pedig elfogtak. 
Erőteljes akciónk megakadályozta, egy a fővárosban tervezett terrorcselekmény kísérletét”, közölte nyilatkozatában a Nemzeti Terrorelhárító Bizottság. 
A RIA Novosti, hírszerző szervekre hivatkozó tájékoztatása alapján, „a fegyvereseket az elmúlt hónapban megfigyelés alatt tartották”. 
A három férfi „orosz állampolgár és az afgán-pakisztáni térségből érkeztek, ahol kiképezték őket” – közölte a Bizottság. Mindhárman muzulmánok. 
Egyes jelentések szerint a fegyveresek kiképzése a pakisztáni Észak-Vazirisztánban zajlott, habár egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik csoporthoz tartoznak.
Az információ, az Üzbegisztán Iszlám Mozgalmával való lehetséges kapcsolatukról, ellenérzés alatt van. Sőt, különleges alakulatok próbálják kideríteni, hogy a Moszkvai terület lakosságából voltak-e kapcsolataik fegyveresekkel” - jelentette a RIA Novosti, hírszerző forrásokra hivatkozva. 
Az orosz szakszolgálat szerint, Vazirisztán a tálib extrémizmus melegágya. 
A világ minden részéről érkező terroristák számára működnek kiképzőtáborok. Az Egyesült Államok szervei többször megkeresték a pakisztáni kormányt, azzal a javaslattal, hogy egy hadművelet keretében semmisítsék meg a fegyvereseket, azonban Pakisztán ezt elutasította” - idézett hírszerző szerveket az Interfax 
Ahogy az FSZB egységek feltűntek a Moszkva területi kisvárosi háznál és követelték a feltételezett fegyveresektől, hogy adják meg magukat, azonban válaszul tüzet nyitottak. 
A viszonzott tűz következtében ketten meghaltak közülük, egy pedig fogságba esett” – olvasható a közleményben. 
A különleges alakulatok egyik tisztje a lábán megsérült és kórházba szállították. A civil lakosság körében nem voltak károk vagy sérülések. 
Nem hangzott el, hogy hol tervezték elkövetni a terrorcselekményt, de egy orosz hírszerző szervre hivatkozva a RIA Novosti Moszkva belvárosát nevezte meg. 
A nyomozás érdekében nem hozzuk nyilvánosságra a pontos helyet” – közölték. 
Moszkva számos, szórványos terrorcselekménynek volt tanúja az elmúlt években, legutóbb a helyi Domodedovo Nemzetközi Repülőtér érkező területén 2011. januárjában, amikor 36 ember meghalt és 180-an megsebesültek. 2010. márciusában, a moszkvai metrórobbantásban 41 ember meghalt és körülbelül százan megsérültek. 
Jövőnk.info


Görög német konfliktus várható!



|
A gazdasági "válság" egyik nagy vesztese Görögország! A turisztikára berendezkedett államháztartás nem tudta tartani az uniós követelményeket, tarthatatlanná vált a költségvetés. A teljes államcsődöt ugyan nem mondták ki, de ez tulajdonképpen megtörtént.
Az Európai Unió mentőcsomag (csomagok) bedobása mellett döntött, melyben Németország hatalmas szerepet vállalt, mivel a németek az unió mozgatórúgója és a legerősebb gazdasági tényező!
Ezek a hatalmas összegek nagy terhet rónak Németország nyakára és a német társadalomra, gazdaságra, mely valószínű belső konfliktusok alapja is lehet. Az uniós mentőcsomag elkerülhetetlen, mivel az unió alapja megingott. Pénzügyileg az a pár ország amelyeknek még a gazdasági háttere megfelelő, ezt a látszat uniót fenntartani sokáig már nem tudja!
A fokozódó problémák között, erősödő politikai (Arany Hajnal és más európai hazafias erő)nyomás alatt tervezi a görög kormány Németország feljelentését a még meg nem fizetett "háborús jóvátétel" miatt, amit a görögök a német megszállás miatt követelnek!
Ez nem új téma a két ország között, viszont a német kormány már többször kijelentette, hogy ők már minden "háborús jóvátételt" rendeztek!
Görögország hivatalosan nem nyújtotta még be követelését, de a háttérben már most nagyon nagy a konfliktus és az ellentét a két ország közt. Ez a lépés még nagyobb szakadékot húzhat a két ország között és hatalmas belső problémákat hozhat magával.
Az unió megingott alapjai így tovább fognak gyengülni, mivel ebben az esetben Németország is élni fog nagyhatalmi tényezőjével, melyet viszont a görög kispolgár fog a bőrén megérezni!
A kormányoknak el kéne gondolkodni milyen játékszabályokat kell betartani, mert ezeket a szabályokat mindig az adott rendszer írja és széllel szemben felesleges vizelni, mert a szél az erősebb! 
Alföldi Pál - Jövőnk.info


Menekülnek a zsidók



|
Franciaországban nagyon megszaporodtak a zsidók elleni támadások. Tavaly 614 antiszemita támadás volt. Az előző évinek majdnem a kétszeresére nőtt a támadások száma. A támadások viszont jogosak. Jogosak, hiszen a Franciországban élő muzulmánok odacsapnak a kaftánosoknak a világban lezajló és zsidók által irányított arabellenes támadások miatt. Mindennaposak lettek a verések, fenyegetések, de már terrorakciókat is végrehajtottak a bajkeverők ellen. Nem is csoda, hiszen mondhatjuk, hogy a fagyi visszanyalt. A zsidók által terjesztett és az európai zsidó politikusok által erősen támogatott multikulturalizmus árnyoldalát most érezhetik meg ezek a bajkeverők. Az általuk támogatott és terjesztett neoliberális eszme is visszacsapott az azt kitervelő méregkeverőknek. A menekülés tehát megindult és menekülnek a zsidók, hiszen süllyed a hajó, amit elsősorban ők rongáltak meg. Nagy Britannia és az USA a kivándorlási célpont, illetve az őshaza Izrael. Habár ott sem érezhetik majd magukat biztonságban. Az USA szétszakadása a küszöbön áll. Mivel amerikai honfitársaik a négerek és a dolgozni nem akaró spanyolajkúak társadalmát hozták létre, a börtönrendszer, jogrendszer és a rendfenntartó erők már lassan képtelenek megfékezni őket. Az amerikai fehérek visszaszorulnak, hagyományos vallásaikkal együtt. Nagyon sokan a négerek közül muzulmánok lesznek, sokan a börtönökön belül. Mivel már a börtönökben is megjelent a dzsihadista gondolkodás, így az amerikai zsidók és a jövevény zsidók sem lesznek itt sokáig biztonságban. A helyzet ugyanez Nagy Britanniában is. Az angol konzervativizmus és a multikulturalizmus halálos elegye végezni fog velük. Izrael meg már így is a kész életveszély számukra. Egy erősödő Irán és bármikor, az iszlamista fundamentalizmus által eltűnő amerikai csalós arab országok elintézik majd a szentföldi hittestvéreiket is. Izrael Amerika barát előretolt bástyáinak összeomlása (Irak, Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom) maga alá fogja temetni Izraelt is a közeljövőben. És akkor mi marad? Igen, Európa középső része az utolsó gyarmatok. De mi majd teszünk arról, hogy ezek ne legyenek vonzóak a sáskahadnak!  
Fazekas József - Jövőnk.info


Irán tesztelte az új anti-hajó rakétáit



|
Az iráni forradalmi gárda sikeresen tesztelte az új, rövid hatótávolságú cirkáló rakétákat, amik sikeresen elpusztították a kis- és közepes méretű célokat. Az iráni fejlesztésű Zafar (Diadal) elnevezésű rakétát a dél-nyugati Bandar Abbas kikötővárosban tesztelték. 
A teszt során a rakétának motorcsónakokat kellett megsemmisítenie. 
A Zafar egy rövid hatótávolságú, radarirányítású hajó elleni rakéta, amit kis és közepes méretű célpontok elleni támadásokra fejlesztettek ki. 
Az elmúlt években Irán folyamatosan fokozta az ország védelmi képességét. 
Sántosi Károly - Jövőnk.info


A Közel-keleti konfliktus: Gyorsított tanfolyam kezdőknek



|
Időszámításunk előtt 1500: A héberek meghódították Kánaán földjét
A Tóra (az Ószövetség első 5 könyve) elmondja hogyan menekültek el az ókori héberek (zsidók) Egyiptomból, és miként foglalták el Kánaánt (mai Palesztinát). A héber Isten, Javhe a ”kiválasztott népét” Kánaán lakóinak elüldözésére utasította.

Amerika és Anglia katonai erőit felhasználva, Izrael uralni akarja a régiót
Biblia; (5Mózes 7:1): És Jehova, a te Istened a kezedbe adja őket, és te verd meg őket. Mindenképpen add őket pusztulásra. Ne köss velük szövetséget, és ne is légy velük kegyes.” Ezek, és más erőszakos versek, vallási és világi alapokként szolgálják a zsidók Palesztinával szembeni követeléseit. A Tóra kijelenti, hogy a zsidók Egyiptomból jöttek Kánaánba. A Tóra dicsőíti a Kánaán-i fajirtást.

Időszámításunk után 0-33: Megszületett a Kereszténység Júdeában
A lélek tanítója, a názáreti Jézus sok követőre talált Palesztinában (akkori nevén Júdea). Megváltoztatta az Ószövetség kíméletlen részeit, követőinek egymás iránti szeretetet tanítva és megbocsájtást a bűnözőknek, akik megbánták tetteiket. Jézus fizikailag megtámadta az uzsorásokat és leleplezte a magas rangú zsidó papokat (farizeusokat), mint képmutatókat. A farizeusok akkor befolyást gyakoroltak Júdea római kormányzójára (Poncius Pilátusra), hogy feszítse keresztre Jézust. Pilátus vonakodott, de meg kellett békítenie a farizeusokat. Megkorbácsoltatta Jézust és keresztre feszítette őt.
Jézus követői (az apostolok) azt állítják, hogy tanítójuk három nap után feltámadt halálából. A zsidó és római üldöztetés ellenére, a korai keresztények tovább terjesztették Jézus tanításait. 300 évvel később, Róma áttért a kereszténységre (a római katolikus és a görög katolikus vallásokra).
A zsidó farizeusok Jézus keresztre feszítésére győzködték Poncius Pilátust. Egy igazságos ember keresztre lett feszítve, mellyel a zsidó-keresztény konfliktus megszületett.

135: A Rómaiak leverik a zsidó lázadást
A római időkben Izrael Júdea néven volt ismert. Ez a főleg zsidó lakta terület volt a legellenszegülőbb római tartomány. 135-ben a rómaiak leverték a legutolsó lázadást, mely után a zsidók szétterjedtek mindenhol a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Ezt a szétszóródást nevezzük diaszpórának. Miután Hadrian császár leverte a zsidó lázadást, a szent városukat Jeruzsálemet felégettette. Jeruzsálem át lett nevezve Aelia Capitolina-nak, és a zsidóknak meg lett tiltva, hogy ott lakjanak. Hadrian császár átnevezte az országot Júdeáról Sziria-Palesztinára.

790-810: A Kazár birodalom felvette a zsidó vallást
A kazárok török eredetű népek. Birodalmuk a mai Ukrajna, Nyugat-Oroszország, Észak-Törökország, Grúzia, Nyugat-Kazaksztán és Azerbajdzsán területén volt. Nem tisztázott okok miatt, az egész kazár nemesség áttért a judaizmusra. Az alattvalók hamarosan követték őket. DNS vizsgálatok is igazolják, hogy az askenázik kazárok.
Mikor rusz harcosok (a mai európai-oroszok) legyőzték a kazárokat 960-ban, a kazár zsidók (mai nevükön áskenázik) megtelepedtek szerte Európában, főleg keleten (Lengyelországban, Oroszországban, Magyarországon, Németországban, stb.). Az áskenázi zsidók, akiknek nincs rokoni kapcsolatuk a júdeai zsidókkal, ma a világ zsidó népességének 80%-át teszik ki. Az áskenázik uralják az izraeli és az amerikai politikai életet és köztudott róluk, hogy megkülönböztetést tesznek maguk és a sötétebb szefárdi (az eredeti) zsidók között.



Az áttért kazár birodalomnak nincs származási kötődése Judeához/Izraelhez!

1200-1900: Kiéleződött az ellentét a zsidók és az Európai "vendéglátóik" között
A második évezred folyamán az Európában szétszóródott zsidóknak folyamatosan menekülniük kellett minden honnan. Minden ország ahova csak a lábukat betették, előbb vagy utóbb elüldözte és kitiltotta őket. A zsidók azt állítják, hogy üldöztetésük oka mások irigysége az üzleti életben elért sikereik miatt és a keresztény népek bosszúja Jézus meggyilkolásáért. Mert szerintük a kereszténység nem tűri meg maga mellett a judaizmust.
Ezzel szemben Európa keresztény nemzetei azt mondják, hogy a zsidóknak a pénzhez és a politikai hatalomhoz való gátlástalan ragaszkodása, a becstelen üzelmeik, a kereszténységgel szembeni támadásaik, a "gazdanép" elleni üzleti és politikai bujtogatás a valódi oka az ”antiszemitizmusnak” (zsidóellenesség).
Néhány az ismertebb zsidó-ellenes eseményekből: Kitiltás Angliából 1290-ben, kitiltás Franciaországból 1394-ben, a spanyol inkvizíció és kitiltás 1492-ben, a németországi Hep-Hep lázadás, Martin Luther ”A zsidók és hazugságaik” esszéje 1543-ban, és az orosz progromok.


A zsidók európai országokból való kitiltásaik történelmi térképe.

1516-1918: Palesztina Török Ottomán uralom alatt
Palesztina földje az Ottomán Török Birodalom részévé vált 1516-ban. Az Ottománok szigorú uralkodása idején a muszlim többség és a keresztény és szefárdi zsidó kisebbségek Palesztinában, általában jól megvannak egymással. Ez a tény cáfolja a sokak által hangoztatott modern mítoszt, hogy a zsidók és az arabok évszázadok óta háborúznak.

Késői 1800-az évek: Megszületik a cionizmus
Az 1800-as évek végére, a cionizmusnak ismert mozgalom népszerűségre tett szert Európa áskenázi (kazár) zsidóinak köreiben. A cionizmus célja egy zsidó ország létrehozása Palesztinában. Az 1880-as és 90-es évek alatt, a zsidó Rothschild család, a világtörténelem leggazdagabb családja támogatja az első "aliyah-ot". Ekkor körülbelül 20.000 zsidó vándorol ki Palesztinába, akik közül csak 10.000 telepedett le véglegesen ott.
Az Ottománok megengedték ezt, de a helyi palesztinok tiltakoztak ellene. Azonban idővel eltűrték őket, mert a zsidók a palesztinok létszámához képest nagyon kevesen voltak. Nem tudhatták mit jelentett valójában a hosszú lejáratú ”teve orra” cselszövés! 1890-ban a cionista Rothschild Edmund báró betette lábát az ajtó közé, amin az első áskenázi zsidók becsordogáltak Palesztinába.

1897: Az első cionista kongresszus
Az első Cionista Kongresszus Bázelben volt megtartva. A kongresszust Teodór Herzl vezette – akit ma ”Izrael alapító atyjának” tartanak. Herzl megjósolta, hogy a zsidó nép országának létrehozásához 50 évre lesz szükség, és egy nemzetközi testület lesz az, ami végül Palesztinát a zsidóknak fogja adni.
Adva, hogy az Ottomán birodalom sohasem mondott volna le Palesztináról önkéntesen, és az Egyesült Nemzetek Szövetsége akkor még nem létezett, Herzl látomása figyelemre méltó. Herzl, aki minden bizonnyal egy Rothschild ügynök volt, ma egy nagyra becsült személyiség Izraelben.

1914-1918: Az első világháború a cionisták hasznára vált
A ”szerencse” úgy hozta, hogy 1914-ben kitört az első világháború Európában. Hogy ebben mennyiben volt benne a cionista zsidók keze, arról megoszlanak a vélemények. Azonban tény, hogy a háború egymással szembe állította Britannia, Franciaország és Oroszország ”Szövetségét” a Németországból, az Osztrák-Magyar Birodalomból és az Ottomán Török Birodalomból (akinek ellenőrzése alatt áll Palesztina) álló ”Központi Hatalmakkal”.
1916-ra, a Központi Hatalmak katonailag előnyösebb helyzetbe kerültek. Oroszország egy kommunista forradalom előtt állt, Franciaország borzalmas vesztességeket szenvedett, Britannia német tengeralattjárók blokádja alatt volt, és Németországnak egy négyzetmétere se lett elfoglalva. Németország, (aki soha nem akarta ezt a háborút!) békét és a háború teljes befejezését ajánlotta fel Britanniának. Ekkor indultak be cionisták!

1916 március: a cionisták ajánlata a briteknek
A brit kormány és a cionisták nyélbe ütöttek egy piszkos üzletet. A cionistákat Chaim Weizman, Izrael jövendőbeli első elnöke vezette. A cionisták megígértek hogy befolyásukat felhasználva, bele fogják rángatni a hatalmas Amerikát a háborúba a britek oldalán, hogy Németországot és Ottomán szövetségeseit le tudják verni. És az USA bevonásáért cserébe, a britek azzal fogják majd megjutalmazni a cionistákat, hogy a háború után birtokukba veszik Palesztinát a legyőzött törököktől. A britek akartak egy zsidó országot adni a cionistáknak egy afrikai területen, de a cionisták ragaszkodtak Palesztinához!

1916: jönnek a jenkik!
Miután megszületett az egyetértés Palesztina sorsával kapcsolatban, az amerikai cionisták, mint Bernard Baruch, Louis Brandeis, Paul Warburg, Jacob Schiff, és mások, azonnal munkához láttak, hogy Woodrow Wilsont kényszerpályára vigyék. A cionista befolyás alatt álló sajtó a német császárból és népéből vérszomjas embereket csinált, akiknek eltökélt szándékuk a civilizáció tönkretétele volt. 1916-ban, az USA, az előző évi Lusitania ”eseményt” felhasználva, belépett a háborúba a britek oldalán, az idióta ”biztonságossá tesszük a világot a demokráciára” ürügy felhasználásával.

1917. november 2.: A Balfour-nyilatkozat
Mint egy fizetséget egy szolgálatért, Nagy-Britannia kiadja a ”Balfour-nyilatkozatot” 1917 novemberben, egy évvel Németország kapitulálása előtt. De a piszkos üzlet valójában 1916 márciusában lett megkötve. Az Egyesült Királyság külügyminisztere, Arthur James Balfour által Walter Rothschild bárónak átadott nyilatkozat megállapítja ”Őfelsége kormánya szívesen veszi egy nemzeti haza megteremtését a zsidó nép számára Palesztinában, és minden tőle telhető támogatást meg fog adni ezen cél elérésére.”
A mai cionisták november 2-át ”Balfour Nap”-ként ünneplik. A palesztinok meg továbbra is gyászolják november 2-át, mint fájdalmas elárulásuk dátumát.

1918: Az amerikai katonai erő megfordította a háború menetetét
Amerika belépése a háborúba problémát jelentett a Németországnak és az Osztrák-Magyar birodalomnak, és lehetővé tette a brit katonáknak az Ottomán birodalom lerombolását. Az USA hadseregéhez való csatlakozás helyett, 10,000 amerikai-zsidó önkéntes megalakította saját egységét (Zsidó Légió) és a britek oldalán harcolt Palesztina ” félszabadításáért!”

A háború utáni karikatúra a német katonát hátba szúró zsidót ábrázolja.
Miközben az USA előretört a németekkel és az osztrák-magyarokkal szemben, Németország cionistái elkezdték aláásni befogadó nemzetük háborús erőfeszítéseit A német cionisták abban a tudatban voltak, ha Anglia és az USA megnyeri a háborút, Palesztina rövidesen az övüké lesz. A háború végére sok német emberben alakult ki az a vélemény, hogy zsidóik ”hátba szúrták őket.”

1922: Brit uralom Palesztina felett
A Központi Hatalmak elvesztették a háborút és országhatáraik meg lettek szabdalva a ”versailles-i békeszerződés”-ként ismert gonosz aljasság által. Három évig tartó katonai megszállás után, Rothschild brit bábjai hivatalosan is létrehozták a ”brit mandátumot” Palesztina felett. Elkezdődött a tömeges bevándorlás. Az 1920-as és 1930-as évek alatt a brit katonai erők összejátszottak a zsidó fegyveres csoportokkal az arab felkelés brutális leverésére.

1925-1945: Adolf Hitler felemelkedése és bukása
Németország megalázó veresége után sok német hitte, hogy a zsidó befolyás volt felelős a háború elvesztéséért és az azt követő Versailles-i békeszerződésért. A kegyetlen szerződés németek millióit kényszerítette otthonaik elhagyására és hatalmas kártérítések pénzbeli megfizetésére kötelezte. Az ezt követő bankjegy nyomtatás mindent leromboló hiperinflációt és depressziót okozott.
Adolf Hitler a nemzetközi pénz kölcsönzőket a kommunizmus támogatásával és a háború utáni gazdasági katasztrófa előidézésével vádolta. Mikor, végül Hitler 1933-ban hatalomra jutott, azonnal intézkedett, hogy a német bankok és a sajtó zsidók általi ellenőrzése megszűnjön. A zsidók elítélték Hitlert szerte a világban, és nyomást gyakoroltak a brit és amerikai kormányokra, hogy harcoljanak Németország ellen. 1939-ben a II. világháború elkezdődött, és megint romlásba vitte Németországot.

1945-1948: A zsidóság népirtással kapcsolatos követelései
A II. világháború alatt 30,000 zsidó gerilla (köztük nők és gyerekek) csatlakozott más kommunista ”partizánokhoz” a német katonák ellen vívott harcért. Válaszként a partizán problémára, a németek sok európai zsidót munkatáborokba zártak. Ez egy biztonsági intézkedés volt, háborús időkben ez bevett szokás minden hadviselő félnél. Ugyan ezt tette Amerika és Anglia is többek között.

Zsidó partizánok (köztük nők és gyerekek) hátba támadták a német katonáknak.
A zsidók hamarosan táborokba lettek internálva.
A háború végére az elégtelen táplálkozás és a tífusz miatt (melyek a "szövetségesek" által a táborok utánpótlási vonalainak folyamatos bombázásai végett kialakult készlethiánynak tudhatók be), sok táborlakó meghalt. A zsidók azt állítják hogy 6 millió zsidó halála része volt egy szándékos ”gázkamrás” népirtó programnak, a holokausztnak. Néhány történész amellett érvel, hogy a halálesetek száma nagyon el van túlozva, és, hogy azokat tífusz járvány okozta, nem elgázosítás.
Tekintet nélkül arra, hogy mi a valódi igazság, a ”holokauszt” történetét jogalapként használták fel a cionisták a zsidó állam létrehozásáért.

1945-47: A cionisták elárultak a briteket
A II. világháború befejeztével a megviselt Anglia szegény volt és kimerült gazdaságilag. A felbátorodott cionisták kihasználták ezt a lehetőséget arra, hogy létrehozzanak egy országot. Terrortámadásokat indítottak a britek ellen – a legismertebb ezek közül az 1946-ban végbevitt jeruzsálemi King David Hotel (ahol Brit Mandátum Irodáinak központja) volt. A terrortámadás 91 különböző nemzetiségű embert ölt meg. Ez volt a köszönet amit a britek kaptak a kazár zsidóktól azért, hogy ellopták nekik Palesztinát!

A King Dávid Hotel bombázása megrázta az egész világot

1947 november: Az ENSZ feldarabolta Palesztinát
Az USA akkori elnöke, Harry Truman támogatásával, aki nehéz elnöki választások előtt állt és szüksége volt a cionista támogatásra, a brit mandátummal együtt hamar szabad utat adott az ”ENSZ általi Feldarabolás”-nak, pontosan úgy, ahogy azt Teodór Herzl előre megmondta 1897-ben. Az ENSZ általi feldarabolás két részre osztotta Palesztinát.
Egyik részét a kazár-európai zsidók kapták meg, akik akkor már özönlöttek oda Európából, a másik részét a helyi palesztinok fennhatósága alá helyezték, akinek ezek ellenére sem volt soha semmi beleszólásuk a dolgokba. Mindössze öt hónappal a feldarabolás után, 1948 májusában Izrael el lett ismerve egy új államként.

1948: A cionisták terrorja az arabok kiűzésére
A ”feldarabolás” után a Palesztina izraelieknek adott felén több millió palesztin még úgy élt, ahogy azt ők tették évszázadok óta. Azért, hogy ”meggyőzzék” a palesztinokat otthonaik, földjeik és városaik elhagyására, fegyveres izraeli terrorbandák, mint az Irgun, mészárolták az arab férfiakat, nőket és gyerekeket.

Az 1948-ban elkövetett Deir Yassin-i mészárlás a palesztinokat ősi otthonaik elhagyására kényszerítette.
A leggyalázatosabb mészárlást Deir Yassin-ban vitték véghez, ahol a zsidók kézigránátokat dobtak arab otthonokba, elvágták nők és gyerekek torkait, és a hullákat kútjaikba dobták. Egyik terrorizált arab falu menekült a másik után. Sokuk, a mai napig menekülttáborban él. Ez felháborodást váltott ki mindenhol az arab világban. Az 1948-as háború egy arab erőfeszítés volt az elnyomott palesztin testvéreik felszabadításara de, az izraeliek az amerikai támogatásból (a Hitleri Németországtól "zsákmányolt") kapott modern fegyverekkel könnyen legyőzték ellenfeleiket.

1954: Az izraeli ügynökök Amerikai célpontot támadtak majd az arabokat vádolták meg vele
A legendás Mossad – izrael titkosszolgálata – jelszava az, hogy ”Csalással kell háborút csinálni.” A legelső, amerikai célpont ellen irányuló terrortámadás 1950-ben történt meg, Egyiptomban. Mikor az egyiptomi hatóságok elkapták az igazi tetteseket, kiderült, hogy araboknak álcázott zsidók voltak. A szándékuk Amerika és az arabok szembeállítása volt. Az izraeli ”elhárítás” mai napig fenntartja, hogy az izraeli kormány semmit nem tudott a dologról. Ennek ellenére, az egy történelmi tény, hogy az első Amerika ellenes terrortámadás a Közel-keleten nem arabok, hanem izraeli kémek hajtották végre.

1963: ”AIPAC” – Megszületett az amerikai zsidó lobbi
Az Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) azzal a céllal lett létrehozva, hogy az amerikai politikusokat rávegye Izrael támogatására. Idővel, a szervezet Amerika legbefolyásosabb lobbi csoportjává vált. Tagsága ma 100,000 erősen motivált adakozó aktivistából áll – akik közül sokan jó összeköttetésekkel rendelkező milliomosok. Mindkét amerikai párt ambiciózus politikusai, ahogy híres újságírók és akadémikusok is, jól tudják, hogy keresztbe tenni az AIPAC-nak karrierjük végét jelenti.

1968: Izrael további palesztin területeket foglal el
1968-ban, megint harcok törtek ki Izrael és egy arab országokból álló koalíció között. A cionisták örökös áldozat szerepét követelő állításaival szemben, Izrael kezdte el a háborút. Izrael győztesen került ki a rövid konfliktusból, ami ”Hatnapos Háború” néven lett ismert. A hat nap alatt Izrael még több palesztin területet szállt meg. Emellett még szír és egyiptomi területeket is elfoglaltak.
A háború alatt Izrael megtámadta az USS Liberty nevű amerikai hajót – 37 tengerészét megölve. Izrael azt állítja baleset volt, de a szerencsés amerikai túlélők és magas rangú tisztek állításai is azt mutatják, hogy a támadás egy szándékos kísérlet volt az amerikai hajó elsüllyesztésére, majd Egyiptomra hárítva a felelősséget érte.
Izrael a mai napig folytatja brutális és megalázó ”1968-as megszállását”, és bizonyítva a gyenge palesztinok feletti zsarnokságát mészárlásokkal, mint Sabra és Shatila 1982-ben, Öntött Ólom Hadművelet 2008-ban, és a napjainkban végbemenő Védelmi Oszlop Hadművelet (2012).

2003: A cionisták 9/11-et egy Irak elleni háború elindítására használták fel
Irak elnöke, Szaddam Husszein, az elnyomott palesztinok egy katonailag erős védelmezője volt. Irak területének egy részére fáj a foguk, amit a cionisták ”Nagy Izrael”-nek hívnak (az Ószövetségben a Nílus (Egyiptom) és az Eufrátesz (Irak) közötti terület). Azért, hogy elérjék hosszú távú céljukat a régió uralására, Husszeint el kellett távolítani.
Az izraeli Mossad és az amerikai CIA által kitervelt és véghezvitt szeptember 11.-ei ”hamis zászló” támadások az amerikai nép féldühítését szolgálták, mely végül szabad utat biztosított korlátlan háborúkra (a globalizmusért és a cionizmusért) a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. 2003-ban az USA kormány eleget tett a cionista követeléseknek és lerohanta Irakot. Szaddám Husszeint, aki semmi rosszat nem tett Amerikának elfogták és kivégezték. Több, mint 5,000 amerikai katona, és 500,000 iraki vesztette életét az iraki háborúban.

2011: A cionista Amerika meggyilkolta Kadhafit
A líbiai vezető, Muammar Kadhafi régóta kritizálta Izraelt. Kadhafi végig kitartott amellett, hogy Izrael hamisan vádolta őt amerikai katonák meggyilkolásával egy németországi diszkóban. Egy brit rendőrnő, Yvonne Fletcher meggyilkolásával, és a Pan Am 103 repülőjárat felrobbantásával.
Kadhaffi nyilvánosság előtt vádolta a cionistákat amerikai Kennedy elnök meggyilkolásával azért, mert JFK meg akarta akadályozni Izraelt nukleáris fegyverek előállításában. Izraelnek jelenleg több, mint 200 nukleáris bombája van.
Kadhaffi legfőbb bűne az volt, hogy az nyers olaj kereskedelmében az eddig kizárólagosságot játszó dollárt (értéktelen papírlapot) felváltotta az aranyra. Ezzel a tettével meg is pecsételte a sorsát.
2011-ben, a NATO légitámadásokat indított Líbia ellen, miközben a CIA által kiképzett ”lázadók” hadműveleteket hajtottak végre a szárazföldön. Mint Szaddám Husszein, Kadhafi is életével fizetett antiszemitizmusáért.

2012 és utána: Irán és Szíria következnek
Mint Irak és Líbia, úgy Irán és Szíria is szintén akadályozzák az Izraeli terjeszkedést a Közel-Keleten. Amerika és a NATO - Izrael bábjai dolgoznak a függöny mögött mindkét kormány elüldözésére. Előbb-utóbb bele lesznek rángatva a háborúba Izrael érdekeiért.

Hogy mi lesz a végjáték?
A cionisták a Tórát (az Ószövetség első 5 könyve)idézik, mint Palesztinához való jogosultságuk alapját, ahonnan a rómaiak 2,000 évvel ezelőtt elüldözték őket. A bibliai vers, amiből a vallásos és istentagadó zsidó összeesküvése származik a Teremtés könyvében van leírva (1Mózes 15:18): Ezen a napon Jehova szövetséget kötött Ábrahámmal, ezt mondva: 'A te magodnak adom ezt a földet az Egyiptom-folyótól a nagy folyóig, az Eufráteszig' “(Irak).
A két kék sáv az izraeli zászlón a két nagy folyót jelképezi. A cionisták sose fognak megpihenni, amíg el nem lopták Egyiptom nyugati részét, egy nagy részt Irakból, Libanonból, Szíriából és Jordániából (és Szaúd Arábia déli részét). Közel-kelet térképének ilyen radikális átrajzolásához egy nagyszabású regionális (vagy globális) háború lesz szükséges.
(tomatobubble.com)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Adrian Salbuchi: A készülő világkormány



|
A nyitott szemmel járó, logikusan gondolkozó emberek a világ elmúlt éveinek, mondjuk úgy 2001. szeptember 11 óta bekövetkezett eseményeit látva mind azt kérdezik: Mi történik? Egyre erősödő erőszakhullám, háborúk, kézzelfogható hazugságok, megszállás, megrendezett támadások, társadalmi zavargások, elszegényedés, romlás és halál. A világ egy veszélyes és szánalomra méltó hely lett és nincs jele a javulásnak…
A logikus kérdés: Miért? Miért történik mindez? Magyarázhatjuk-e az emberi gonoszsággal? Esetleg a tudatlansággal? Lehetséges, hogy csupán egy sor rossz döntésről van szó fontos ügyekben?
Szinte mindenkinek van saját filozófiája szerinti kész válasza ezekre a kérdésekre. A legracionálisabban gondolkozók azt mondják csupán teljesen normális emberek rossz döntéseiről van szó, ebben a mai, egyre összetettebb világban. Az optimisták vállat vonnak és azzal söprik félre a problémát, hogy háborúk, üldöztetés, szegénység és korrupció mindig is voltak a világban. A pesszimisták, mint mindig, sajnálkozva hangoztatják, hogy mindennek vége, különösen, ha a „térj meg, mert 2012-ben itt a világvége” kategóriához tartoznak. Mit higgyünk akkor?

Elöljáróban néhány szó az „összeesküvésekről” 
Akinek a fenti magyarázatok egyike sem nyerte el a tetszését, és úgy érzi, a világ problémáit szándékosan idézték elő, az események folyását pedig egy maroknyi ember irányítja, vigyázzon, mert könnyen összeesküvés elméleteket gyártó őrültnek bélyegezhetik.
Túlságosan ne aggódjunk emiatt, mert akik számára a globális hatalmak működésének alternatív magyarázatai csupán „összeesküvés elméletek” azok a) vagy teljesen tájékozatlanok, és szerintük a világ olyan, amilyennek a tévé mutatja, vagy b) rövidlátóak a kulcsfontosságú, hosszú távú geopolitikai kérdésekben, vagy c) szándékosan próbálnak másokat megtéveszteni és érdekeltek a globális hatalmi elit védelmében, amely mindig kényelmetlenül érzi magát, ha valaki reflektorfény alá helyezi őket. Ebben a cikkben csupán az utolsó kategóriának szentelünk néhány sort.
Az „összeesküvés elmélet” vádját megcáfolni egyáltalán nem olyan nehéz feladat, mert legtöbbször normális emberi viselkedéseket bélyegeznek ezzel a kifejezéssel. Mi lenne, ha összeesküvést kiáltanánk minden alkalommal, amikor kettő vagy több ember közös érdekből vagy egy közös cél érdekében összeül, hogy tevékenységüket koordinálják és egyesítsék erőiket céljaik gyorsabb és biztosabb megvalósításáért? Ilyesmit nap mint nap látunk saját környezetünkben, az iskolában vagy akár saját családunkban. Az ilyen emberi viselkedés annyira hétköznapi, hogy senki sem tartja említésre méltónak, kivéve, ha a világ hatalmasai teszik ugyanezt.
Minden alkalommal, hogy valaki kijelenti, néhány hihetetlenül gazdag és befolyásos ember összefogott, hogy együtt elérjenek egy közös célt, bizonyos emberek, bizonyos csatornákon azonnal kiáltozni kezdik, hogy „Összeesküvés elmélet!” és mindent megtesznek, hogy az ilyen következtetéseket csírájában elfojtsák és ellehetetlenítsék.
Hogyan képzelheti bárki, hogy a hatalmasok összefogtak saját érdekeiket előmozdítandó? Tenne ilyet egy befolyásos helyzetben lévő ember? Egy politikus, üzletember vagy vállalkozó? Ilyen nem történhet! Hogyan merészeli bárki is azt állítani, hogy a globális bankárok összeesküdtek, hogy a pénzügyek manipulálásán keresztül minden gazdaságot, piacot, kormányt és a médiát hatalmuk alá hajtsanak? Hogyan állíthatja bárki, hogy a világ hatalmasai a Trilaterális Bizottsághoz vagy a Külkapcsolatok Tanácsához hasonló szervezeteket hoznak létre, hogy legfontosabb tervüket, a világkormány megalakítását támogassák? Hogyan lehet bárki annyira paranoiás, hogy azt feltételezze, a hatalom arra használja erejét, hogy „saját embereit” helyezze a Fehérházba, a parlamentbe, a Downing Street-be, a Casa Rosada-ba (argentin elnöki palota) vagy a világ legnagyobb médiumainak főszerkesztői székébe? Hogyan feltételezhetnénk, hogy a hatalmon lévők még több hatalmat akarnak?
Ez a fővonalas média és az utca emberének reakciója, amikor az egyértelműen közös célokkal, érdekekkel rendelkező bankárokról, olajmágnásokról, hadipari cégekről, politikusokról és szervezeteikről, bankjaikról, lobbijukról és hadseregeikről van szó, akik azért szövetkeznek, hogy vagyonukat és hatalmukat felhasználva teljhatalmat szerezzenek társadalmunk felett. Mindez annyira egyértelmű, hogy csak a rendkívül naiv emberek (vagy az elit által fizetett szemtelen elemzők) hiszik ennek ellenkezőjét. Naiv lenne azt gondolni, hogy Soros György soha nem veszi fel a telefont, hogy terveit megbeszélje Henry Kissingerrel vagy Christine Lagarde-dal, vagy, hogy David Rockefeller soha nem vacsorázik a Rothchild, Morgan vagy Warburg családok tagjaival.
Ne hagyd, hogy az „összeesküvés” szó megtévesszen! Akik ezzel a címszóval akarják elhallgattatni a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó embereket, azért teszik, mert tudják, nincs rájuk nézve veszélyesebb, mint a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó emberek. Most nézzük meg hogyan is működik a világ. Hívhatod összeesküvésnek, vagy aminek tetszik.

A világkormány
A maroknyi, igen befolyásos és gazdag kisebbség által megálmodott világkormány felállításának terve több évszázadra vezethető vissza. Gyökerei a politika színpada mellett, a társadalmi, kulturális és vallási körökből erednek, gyakran szimbolikusan „okkultista” felhanggal.
A törekvést a jelenkorban leginkább „Új világrendként”, „Egységes világként” vagy mostanában egyszerűen „globalizációként” emlegetik. Mindegy minek nevezzük, a tény, hogy a nemzeti szuverenitás – ami nem más, mint a nép szabadsága, hogy a saját sorsukat befolyásoló döntések meghozataláért felelős nemzetállamokat alkosson – mára annyira elmosódott fogalommá vált, hogy alig akad, aki jelentését képes lenne megfogalmazni. Ez a tendencia talán elfogadható lenne, ha a nemzeti szuverenitás háttérbe szorulása elősegítené az emberiség egészét érintő globális problémák megoldását, azonban az egyre növekvő szegénység, az éhezés, a terjedő betegségek és az egyre több térséget érintő háborúk egészen más képet mutatnak. Miért? Azért mert a világkormány nem a közjót előtérbe helyező, erős globális intézmények munkájából, hanem egyes szektorok hasznát és érdekeit előnyben részesítő magánintézményekből ered. Ha létezik egyetlen, szinte soha nem említett jellemző, amivel leírhatnánk a szemünk előtt felemelkedő világkormányt az az, hogy „privát”.

Magánhatalom
Kezdjük az alapoknál: A világot ma nem az igazság, nem a közérdek iránti elkötelezettség, nem a nemzetközi jog vagy a morális értékek, és nem is a demokrácia irányítja. A világot jelenleg a hatalom irányítja és ezt a hatalmat egy apró, zsarnoki kisebbség jogtalanul ragadta magához. Mit értünk hatalom alatt?
Először is a hatalom azt a képességet jelenti, amellyel a megtervezett, támogatott, megszervezett és végül kivitelezett tettek a kívánt rövid, közép és hosszú távú eredményeket hozzák. A hatalom az az erő, ami az ellenállás erejétől függetlenül is képes véghezvinni céljait, illetve képes bizonyos események megtörténtét megakadályozni, függetlenül azok erejétől, ha kell háború által.
Ez magában foglalja a politikát, a gazdaságot, a pénzügyi és üzleti világot, a technológiát, a kultúrát, a pszichológiát és (a legvégső esetben) a háborút. A hatalom gyakorlásához az összes rendelkezésre álló erőforrás összehangolt és intelligens felhasználására van szükség a konkrét célok elérése érdekében.
Másodszor, fontos megkülönböztetni a formális hatalmat a valós hatalomtól. A médiában a formális hatalom, mint például a kormányok vagy pénzpiacok által magas szinten elért eredményeket mutatják nekünk. A dolgokat ténylegesen mozgató valós hatalmi erők azonban ritkán láthatóak. Ők tervezik meg, hogy mi, mikor, hol és ki által történik. Most a valós és formális hatalom közötti szimmetriák segítségével vizsgáljuk meg, hogyan működik ez a globális rendszer:
A valós hatalom politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat hajtó diszkrét, proaktív szerkezetek és szervezetek köré összpontosult. Ezek a folyamatok vonatkozhatnak egy nemzetre, területre, társadalmi rétegre, köz- vagy magánintézményre, vagy ezek kombinációjára. A valós hatalom hatékonysága a folyamatosságban rejlik, ami lehetővé teszi, hogy erejét a hatalom összpontosítására használja. A valós hatalom olyan, önmagukban sokszor láthatatlan eszméket fűt, amelyek azonban nagyon is látható eredményeket hoznak. 
A formális hatalom a valós hatalomtól eredő stratégiákat és döntéseket kivitelező szerkezetek köré összpontosult. Ide tartoznak a vezető multinacionális cégek, transznacionális bankok, média monopóliumok, a legfontosabb egyetemek és az egyes országok legmagasabb szintű kormánytagjai (elnökök, kabinettagok, kongresszusi képviselők, bírák). A formális hatalom szerkezetei felelősek az alacsonyabb szintről eredő magas szinten bekövetkező hatásokért.
A hatalomért folyó harc sok szempontból hasonlít a szörfözésre. Mindkettő esetében fontos egyensúlyban maradni, nem szabad leesni a deszkáról, rugalmasan kell irányítani a sebességet, az irányt és a dőlésszöget. A jó szörfösök megtanulják meglovagolni a hullámokat. Fontos megértenünk a hatalom alapvető és kegyetlen törvényét: Akik a hatalom birtokában vannak, céljaik elérésére és érdekeik előmozdítására használják hatalmukat és a hatalmat nélkülözők kénytelenek viselni a hatalommal bírók tetteinek következményeit. Ebben rejlik a legtöbb ország problémájának gyökere is, hiszen a hatalom már a nem a közös emberi érdekekért küzdő szerkezetek kezében van.

A piramis
A hatalmat legkönnyebb az üzletvilághoz hasonlítva megérteni, hiszen a modern vállalat több évszázad alatt fejlődött kulcsfontosságú „privatizált” hatalommá, átvéve az irányítást a közintézményektől, alapvetően privát, három szintre osztható gazdasági szerkezetek kezébe helyezve azt:
A részvényesek a cég valós tulajdonosai, de nem folynak bele a cég irányításába és inkább a pénzügyekre, mint a gazdasági termelésre koncentrálnak. Az igazgatók a részvényeseket képviselik és a cég működését az ő érdekeik szerint felügyelik. Legfőbb feladatuk a részvényhozamok minél kisebb költséggel elérhető növelése, így a kapitalista vállalat alapvetően társadalomellenes szerkezet. A menedzserek a vállalat napi szintű vezetésével megbízott jól fizetett alkalmazottak. Általában jól kiképzett, keményen dolgozó szakértők, akik tehetségükkel viszik előre a céget.
A világkormány alapvető szerkezete már ma is létezik, de egyelőre még kevésbé észrevehető, mert a „kormány” koncepciójához köthető minták még nem láthatóak. Mivel a hatalom magánkézben van, a világkormány inkább hasonlít a fent leírt hagyományos magánhatalmi szerkezetre. Ez a globalizmus alapja is, ahol a hatalom szintén magánkézben van és a demokrácia az előnyben részesített politikai rendszer, amivel a privát hatalmi szerkezetek a kormányt, például a pénzen keresztül irányítják.
Éppen ezért a nyilvános hatalom – a „kormány” – a legtöbb országban csupán a döntéshozói szerkezet (elnök, miniszterelnök, kongresszus, parlament, stb.) alacsonyabb szintjén helyezkedik el. A közép- és magas szintű döntéshozói hatalom a nemzeti kormányok és országok felett áll, így nekünk, a népnek nincs beleszólásunk a minket érintő döntésekbe. Vizsgáljuk meg, hogyan néz ki a globális hatalom hierarchiája a gyakorlatban:

Legfelsőbb szintű döntések (értsd: a világ „tulajdonosai”) – a geopolitikai szint
Az üzletvilágban a felső szintű döntéseket a részvényesek hozzák. A világkormányban ez a hatalmi elit kiváltsága. Néhány nagyhatalom kivételével, mint az USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína vagy Franciaország, a nemzeti kormányoknak nem sok beleszólása van a felső szintű döntésekbe, ahol az igazi hatalom a világ urainak kezében van. Ezt a hatalmat a következő főbb, geopolitikai tengelyek koordinálják:
Agytrösztök – Kompakt, hierarchikus, nagyhatalmú tervezőközpontok globális hálózata. Közülük néhány ismertebb a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), Trilaterális Bizottság, Bilderberg csoport, Chatham House, Világgazdasági Fórum vagy az Új Amerikai Évszázad Projekt (PNAC). Feladataik közé tartozik az összetett politikai, gazdasági, pénzügyi, technológiai, katonai és kulturális folyamatok hosszú távú alakítása, egy konzisztens, fenntartható és összetett geopolitikai modellbe integrálva őket, a hosszú távú nemzeti, regionális és globális hatalom elérése érdekében.
Pénzügyi dinasztiák – Sok generáció óta óriási gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatalommal rendelkező családok, mint a Rothchild, Rockefeller, Morgan, Mellon, Bin-Laden, Buffet és hasonlók. 
Királyi és nemesi dinasztiák – Évszázadok óta óriási társadalmi, gazdasági, vallási és pénzügyi hatalommal rendelkező családok (mint a brit, holland, spanyol, belga uralkodócsaládok, vagy Franciaország, Németország, Ausztria, Olaszország és Portugália koronázatlan nemesei). Szoros kötelékek fűzik őket iszlám megfelelőikhez és az USA vagy a távol-kelet pénzügyi „nemességéhez”. 
Vallási szervezetek – A kulcsfontosságú vallások politikai szerkezetei, különösen a Vatikán, az Anglikán egyház, a Lutheránus és Kálvinista egyházak, a Zsidó Szanhedrin vagy számos Evangéliumi szervezet, amely nyíltan cionista elveket vall. [Fontos megjegyezni, hogy itt szervezetekről és azok bizonyos befolyásos, sokszor beépült vezetőiről, tagjairól nem az egyes vallások tagságáról van szó. „Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (I. Sámuel 16:7) – Idők Jelei] 
Nemzetek feletti politikai szervezetek – Idetartozik a szabadkőművesség, a cionizmus, a nemzetközi szociáldemokratizmus, a nemzetközi kereszténydemokratizmus és számos civil és lobby szervezet. Ez a globális hatalom piramisának legmagasabb lépcsőfoka. Az „illuminátus” hagyomány minden részét megtalálhatjuk itt: a pénzhatalmat képviselő „öregek” egész kerekasztala ez, a híres dinasztiák, királyi családok, sejkek, vatikáni és egyéb papok, rabbik és nemesek egész sora, akik közül a „világ királya” egy napon felemelkedik. Ez az utolsó lépcsőfok.
Szervezett bűnözés – Nem meglepő, hogy a szervezett bűnözés együttműködik a törvényes hatalommal, sőt előfordulhat, hogy a hatalom hozta létre különféle „operatív megállapodások” keretében. A határok igen homályosak, mivel számos szervezett bűnözői csoport sikeresen beágyazódott a törvényes szervezetekbe, beleértve olyanokat, mint a CIA, MI6, Mossad, DEA, FBI, SEC, egyes pénzintézetek, tőzsdék és katonai vagy biztonsági erők.

Középszintű döntések (a „döntéshozók”) – A stratégiai szint
A privát üzletvilágban az ilyen jellegű hatalom az igazgatók kezében van. A világkormány esetében ez néhány nagyjátékosra, például multinacionális cégekre, transznacionális pénzintézetekre, média monopóliumokra, nagy egyetemekre és a nemzeti kormányok egyes szektoraira (különös hangsúllyal a külpolitikai, gazdasági és védelmi ügyekre) utal.
Óriási források felett rendelkeznek, amelyekkel, többek között, előre jóváhagyott jelöltek és pártok politikai kampányait finanszírozzák, ügyelve a hitelesség látszatának megőrzésére, hogy a szavazók úgy érezzék, ők választják meg azokat, akik irányítani fogják őket. Hívjuk ezt mondjuk a „demokrácia színjátékának”.
A monopóliumot élvező médiaszervezetek intenzív rövidtávú pszichológiai hadműveleteket hajtanak végre (például választások előtt), miközben az oktatási rendszer közép- és hosszú távú pszichológiai nyomást gyakorol, hogy a lakosság nagy része higgyen, elfogadja és megkérdőjelezés nélkül magáévá tegye a „demokrácia színjátékát”.

Alacsonyabb szintű döntések (napi szintű ügyek) – az „ügyvezetői” szint
Az üzletvilágban ezek a dolgok az ügyvezetők vagy menedzserek kezében vannak. A világkormány szemszögéből nézve ez a szerep a „hatóságok”, értsd kormányok, rendfenntartó szervezetek, fegyveres és biztonsági erők, felügyeleti szervek, stb. kezében összpontosul. Ide tartozik az „elnök”, az ügyvezető hatalom fejeként, a „miniszterelnök”, a képviselők, a bírák és a kormány törvényhozói szervezetei.
Éppen ezért egy nemzet elnöke vagy miniszterelnöke, kormányzása rövid ideje alatt csupán rövidtávú ügyvezetői, döntéshozói hatalommal bír. Országaink szárnyaszegett elnök-vezérigazgatói ők, akiket az elit által gondosan előre kiválasztott ellenzék folyamatosan szorongat.

A dinamika 
A konfliktusok egy másik komoly forrása, hogy a pénzügyi, gazdasági és társadalmi folyamatok egymástól eltérő dinamikával és úgymond saját „ütemezéssel” rendelkeznek.
Pénzügyek (gyorsütemű változások) – A modern technológiáknak köszönhetően a pénzmozgások valósidőben történnek, miközben a világ pénzügyi játékosai spekulációikat vagy befektetéseiket egyik piacról a másikra, egyik valutából egy másikba irányítják, szuperszámítógépek, összetett szoftverek és telekommunikációs hálózatok segítségével a nap 24 órájában a hét minden napján.
Dinamika: A pénzügyek „ütemezése” másodpercben, esetleg percben történik és javarészt automatikus. Ez a hatalmas előny magyarázza, hogy miért uralkodik a pénzvilág mindenek felett.
Gazdaság (közepes ütemű változások) – A gazdasági folyamatok a pénzügyeknél sokkal lassabban mennek végbe, hiszen egy autó, repülőgép, TV legyártásához, egy ruha megvarrásához, egy szolgáltatáshoz, az ezekhez szükséges tudás elsajátításához idő és energia kell.
Dinamika: A gazdaság „ütemezését” napokban, hetekben, hónapokban, sőt években mérjük. A valós gazdaság sokkal lassabban működik, mint a természetellenesen fölé rendelt virtuális pénzvilág.
Társadalom (lassú változások) – A mentális paradigmákat, morális értékeket, társadalmi szokásokat, stílusokat, stb. vezérlő kollektív folyamatok a gazdaságnál is lassabban mennek végbe. Manapság hihetetlen társadalmi és kulturális „átformálás” megy végbe globális szinten. A társadalmi változásokat két fő eszköz segítségével érik el:
Az oktatási rendszer: A globális elit terveinek támogatása szempontjából fontos társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai témák oktatását eltorzították, megfertőzték, lebutították és fejtetőre állították.
A média: Világnézetünk és a „valóság” torzítása mellett a média, a szórakoztatóipar segítségével, demoralizáló, destruktív, sokszor perverz tartalmakat közvetít az ókori „cirkuszt a népnek” elv alapján, a modern technika újításaival megspékelve.
Dinamika: A társadalmi és kulturális változások igen lassúak. Ütemezését évtizedekben, generációkban, sőt évszázadokban mérjük.

A világhatalom „kerekei”
A globális geopolitikai hatalom szerkezete nagyjából a következőképpen néz ki: 
Vezető multinacionális társaságok – Az ipar, szolgáltatóipar, kiskereskedelem, olajipar, energiaipar, bányászat, R&D, hadügy, légiközlekedés, élelmiszeripar, mezőgazdaság, vegyipar, építőipar, szállítmányozás, tanácsadás, stb. Fortune 500 cégei. Magán pénzintézetek – Inter- és transznacionális bankok, pénzügyi tanácsadók, hitelminősítők, tőzsdék, alapkezelők, biztosítók és viszontbiztosítók, nyugdíj és befektetési alapok, stb. Országos és nemzetek feletti többoldalú entitások – Nemzetközi valutaalap (IMF), Világbank, Inter-American Development Bank (IADB), Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), minden központi bank, kiemelve a Federal Reserve bankot és az Európai Központi Bankot, az ENSZ, stb.
Egyetemek és akadémiák – A politikatudományokra, nemzetközi és kormánykapcsolatokra és a közgazdaságra specializálódott intézmények (például: Harvard, MIT, Columbia, Princeton, Yale, Johns Hopkins, Chicago, Stanford, Georgetown, Oxford, Cambridge, London School of Economics). Multimédia monopóliumok – The New York Times, Washington Post, Newsweek, CNN-Time Warner, CBS, MSNBC, Fox, BBC, The Economist, Der Spiegel, Foreign Affairs, Reuters.
Kormányok – Kulcsfontosságú helyi és külpolitikai, gazdasági, pénzügyi és monetáris pozíciók.
Ahhoz, hogy az Új Világrend elérje céljait ennek a hatalmi keréknek a megfelelő irányba kell forognia, amit az agytrösztök és geopolitikai tervezőközpontok hálózata a vezetőfülkéből diszkréten, de nem titokban, viszont rendkívül következetesen irányít. A rendszer a hatalom minden egyes fontos fogaskerekének konkrét forgatókönyvet készít, hogy az előírt ütemezés szerint tegyék a dolgukat. 
Ez egy igen összetett hierarchiával rendelkező, rendkívül fegyelmezett, piramisszerű rendszer és megfigyelhetjük, hogy a piramison lefelé haladva a működtetők és szereplők száma egyre nő és ezzel arányosan egyre kisebb fogalmuk van az összképről, a terv egészéről. A titkosszolgálatokhoz hasonlóan mindenki csak annyit tud, amennyire szerepe betöltéséhez szüksége van és csak a csúcson állóknak van rálátásuk az egész helyzetre, illetve csak ők tudják hol állnak a legfőbb terv teljesítésében. Akiket érdekelnek a szimbólumok azoknak az amerikai egydollároson látható mindent látó szemet tudnám felhozni példának.

A pénzhatalom 
A pénzhatalom rendkívül demokráciaellenes. Számomra mindig meglepő, amikor politikusokat, a médiát, egyes értelmiségieket, akadémikusokat vagy más véleménynyilvánítókat hallok a demokráciáról beszélni, azt sürgetve, hogy mindenki mindenhol a demokrácia elvei szerint cselekedjen, de soha egyetlen szót sem szólnak a pénzügyek vagy a gazdaság demokratizálásáról. Ez tabu téma, annak ellenére, hogy mindenki látja, a pénzvilág és a gazdaság a lehető leg demokráciaellenesebb és kifejezetten diktatórikus elvek alapján működik. Az a baj, hogy azok, akik megtehetnék – újságírók, elemzők, politikusok – nem mernek felszólalni.
Poderoso Señor es Don Dinero” – A pénz nagy úr – írta Don Francisco de Quevade y Villegas spanyol költő négy évszázaddal ezelőtt, és valóban hihetetlen látni, hogyan menetel előre ez a „nagyúr”, egyre nagyobb hatalom birtokában a jelen vészterhes században is.
A világkormány a küszöbön áll. Évtizedeken keresztül amolyan globális árnyékkormányként működött, mindvégig készülve az igazi, nyilvános színrelépésre, a hivatalos, „törvényerejű” világkormány megalakulására. Olyan rendszert kényszerítenek a világra, amelyben a „demokráciának” és a kapitalizmusnak sajátos értékei vannak, amelyeket a részvételhez el kell fogadnunk, beleértve olyan transzcendentális értékeket is, mint az igazság vagy a boldogság. A világkormány állampolgárainak fel kell adniuk saját gondolkozásukat ennek a tudati (tehát nem politikai vagy gazdasági) rendszernek a javára.
A demokrácia és a kapitalizmus tudati rendszerek. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy gondolkodását is ezek a rendszerek befolyásolják. Ezért a demokrácia és a kapitalizmus egy diktatórikus rezsimet képviselnek. A diktatúra, vagy parancselvűség a társadalom feletti teljes irányítást jelenti és ez soha nem volt még olyan erős a történelem folyamán, mint most. A demokratikus és kapitalista rendszerek parancselvűsége olyan kifinomult, hogy még a vágyainkat is a rendszer határozza meg. Azt kívánjuk, amit a rendszer akar, hogy kívánjunk.
Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatunk. Amennyiben az igazi demokrácia a nép, azaz a többség érdekeit hivatott képviselni, a közjó és közérdek védelme mellett, akkor kimondhatjuk, hogy ma sehol sincs demokrácia a világon, mert az a színdarab, amit demokrácia néven játszunk, teljes mértékben demokráciaellenes és kizárólag a pénzhatalom érdekeit szolgálja.
Aki ezt nem érti meg, az nem értheti meg, hogy miként is működik ma a hatalom a világon és így soha nem értheti meg mi a baj és miért tartunk ott, ahol tartunk. Enélkül pedig nincsenek válaszok és nincsenek megoldások.
Adrian Salbuchi, argentin politikai elemző, író és rádiós műsorvezető. Számos geopolitikai és gazdasági témájú könyve jelent meg spanyolul és a legutóbbi, „Az eljövendő világkormány: Tragédia vagy reménység?” angol nyelven, ami saját weboldalán megvásárolható. A szerző, a Second Republic Project alapítója, jelenleg számos argentin és nemzetközi vállalat stratégiai tanácsadója.
– New Dawn -
(Fordította: idokjelei.hu)




Szemfényvesztés újra?



|
A magyarországi baloldal nem létezik. Ha ideológiai alapokat tekintjük, akkor meghalt Kádárral, ha pedig történelmi szinten vizsgáljuk meg a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy sosem volt ilyen.
A baloldali eszmék alapját megalapozó zsidó Marx és Engels szavai százmillió ember halálát okozták a későbbiekben. Ezzel az eredménnyel nevezhetjük az általuk kialakult kommunista eszmét pusztítónak és károsnak. Nem csoda, hogy a kommunizmus szélsőséges formái, illetve az anarchizmus sem tudott egyértelmű eredményeket felmutatni a munkás és dolgozó tömegek számára.
Vele valami véget ért, és ez fáj még mindig a tömegeknek
A parlamentáris demokráciában működő mérsékelt irányzat, a szociáldemokrácia sem tudott hatékonyan politizálni a munkás és paraszt tömegek érdekében. Történelmi szinten így a munkás és paraszt tömegek képtelenek voltak társadalmi súlyuknak megfelelő politikai nyomást kifejteni. Magyarországon a helyzet még szélsőségesebb, hiszen a magyar politikai bal élére, vagy a második vonalba szinte mindig a zsidó bajkeverők kerültek.
Nincs ez másképpen ma sem. A magyar politikai életben éppen csak túl vagyunk a félidőn, de a háttérben megbújó cionista háttérhatalom kezében a média nagy részével és óriási összelopott tőkével már építi az országot tovább pusztítani akaró terveit.
A 2010-es választások a liberális baloldal politikai megsemmisülését okozták majdnem. Hozzá kell tenni, hogy nem lett volna kár értük. A Fidesz vezette csapat sem tud hatékonyan az országért és lakosaiért kiállni, nem utolsó sorban azért, mert a zsidó háttérhatalom oda is befészkelte magát stabilan. De mozgolódás van a rendszerben, hiszen a baloldali politikai mozgás megindult. Lehet, hogy néhány orbáni elszólás a bankrendszerrel kapcsolatban kiverte a biztosítékot?
A bankrendszer a mindenkori zsidó uzsora alapja bármilyen történelmi kort vizsgálunk meg. Az IMF és a hozzá kapcsolódó bankrendszer nem akar hallani arról, hogy a bankok profitjához hozzányúljon valaki. Nagy a lehetősége annak is, hogy a balliberális oldalon csoportosuló zsidó kritikus tömeg minden erejét összeszedi, mielőtt végleg megszünteti a magyar élet létalapját a Kárpát-medencében. Ezt már jól előkészítette a cionista banda az ún. nemzeti radikális páston is felügyeletet gyakorolva, a hazaszerető tömegek feltérképezésével és párhuzamos leépítésével. Csak a megfelelő ember, a megfelelő név, illetve a megfelelő stílus és a megfelelő mondanivaló szükséges ahhoz, hogy szétverje a jelenlegi, neki nem tetsző rendszert. A gondolkodni nem akaró, sajtóval befolyásolt buta tömeg az alapját adja majd a színjátéknak, ami 2014-ben lefolyik majd.
Rájöttek, hogy az MSZP kiöregedett, belülről szétesett és a korosodó támogatói hamarosan elhagyják ezt a világot.
A szegfű már kevés, a kávéjuk lefőtt
Az LMP nem tudott kitörni a fővárosból, támogatottsága kicsi és képtelen volt a magyarellenes SZDSZ nyomdokaiba lépni. Most pedig a szakadás előtt áll, aminek az oka egyszerű. Van egy valóban zöld része a pártnak, amelynek a középpontjában az európai zöld program áll, míg a másik része erősen kapcsolódik az elmúlt évtizedek neoliberális és zsidó vérszívókhoz. A szakadással az esélytelenek körébe léptek a következő választáson, csak egyes csoportjaik mehetnek be a parlamentbe az Együtt 2014 színeiben.
A csapat típusos, de egyedül nekik sem megy
A DK és Gyurcsány egy ortodox balliberális irányzat lett, élen az öszödi szemfényvesztővel. Gyurcsány személye pedig inkább terhes lenne az új csoportnak, mint hasznos. Elsősorban az idősebb korosztály szélsőbalos szárnya támogatja majd.
Hithű, de már lejárt a lemeze
És ott van a Milla élén a legalizált drogkultúrát Magyarországra bevezetni akaró Juhász Péterrel, aki védte már a cigányokat, támadta az új médiatörvényt és mondhatjuk, hogy szembement a józan és normális magyar ember mindenféle erkölcsével. A kendermagosok harcosából lett a Milla vezetője és a zsidó-cionista háttérhatalom szóvivője (biztos, hogy nem kevés összegért).
Juhász Péter a kendert nem tudta legalizáltatni, de ennek ellenére már megint kábítja a népet 
A Milla a Magyar Szolidaritás Mozgalommal és Kónya Péterrel, illetve a Haza és Haladás Egyesülettel, élén a libás Bajnaival próbál betörni Együtt 2014 néven a politikai színtérre. Juhász és csapata Bajnaival és a régi SZDSZ csúszómászóival akar visszajönni, illetve szélsőséges gondolkodásával egy újabb kulturális és társadalmi armageddont elindítani. 
Együtt a hányinger koalíciója 
És mi lenne az eredménye?
1, totális zsidó térnyerés 2, cigányok elszabadulása, 3, teljes és mindenre kiterjedő magyarellenesség, 4, végső csapás a magyar fiatalokra és családokra, 5, az ország teljes és totális kiszipolyozása és az élet ellehetetlenítése.
Abban biztosak lehetünk, hogy a szél összefújja a mocskot 2014-ben és egymás nyakába fognak borulni az előbb felsoroltak. 
Összefújva a szemét: SZDSZ, Milla, MSZP, LMP, zsidók és még ki tudja… 
Azonban a mocsoknak van egy jó tulajdonsága, mégpedig az, hogy eltakarítható. De ez már a mi feladatunk lesz. 
Jövőnk Infó - Tényfeltáró Munkacsoport


Pártalapításról pró és kontra



|
Mozgalmunk háza táján elmúlt évben lezajlott változások viharában, valós érvek híján gyakran merült fel velünk szemben „vádként”, hogy pártot akarunk alapítani. (Nonszensz módon pont azok részéről, akik pártalapítást kezdeményeztek.) Most, hogy a Jobbik hitelét vesztette, és tagadhatatlanul csúszik lefelé a lejtőn, szintén többekben megfogalmazódik a pártalapítás kérdése. Alábbiakban ezt a kérdést vizsgáljuk meg, pro és kontra, álláspontunk kifejezésével. 
A pártalapítás mellett érvelők szerint ez az egyetlen esély, hogy beleszólhassunk a nagypolitikába, és nemzetérdekű változásokat lehessen elérni. Ezeknek az embereknek, jó szándékuk teljes elismerése mellett is azt kell, hogy mondjuk: nem ebben a világban élnek! Nemcsak hogy naivnak, de egyenesen vaknak kell lenni, hogy valaki azt gondolja, hogy ebben a rendszerben bármiféle beleszólást lehet szerezni, pláne gyökeres változásokat elérni, parlamentáris úton. 
A hungarista elődökre való hivatkozás is sántít. Egyrészt mert eleve más idők jártak akkor. A társadalom még nem agymosott, fogyasztói tömeg volt. Az emberek aktívak voltak, hittek a jövőben, és bíztak. A Nyilaskeresztes Párt is többszázezres tagsággal bírt. És némileg más volt még a rendszer is. Másrészt pedig Szálasi ennek ellenére már akkor azt mondta: "Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom." 
Mára a helyzet csak romlott. Társadalmi öntudat nincs. Az emberek fásultak, bizalmatlanok, inaktívak. Napjainkra pedig kiábrándultak, nem csak a pártokból, de lassan az egész rendszerből. A pártok taglétszáma szánalmasan alacsony, a választásokon a részvételi hajlandóság maga a parlamentáris demokrácia cáfolata. Akiket még szavazásra lehet buzdítani, azokkal gyakorlatilag mindent meg lehet etetni. Lásd az elmúlt választások eredményeit. Maga a rendszer pedig a nemzet szempontjából csak rosszabb lett. A pártrendszer eleve egy beteg találmány, ráadásul a nemzetellenes erők játszótere. Az említett történelmi kor óta ezek az elemek teljesen kezükbe kaparintották azt, és a maguk érdekei szerint alakították tovább. Méghozzá úgy, hogy ott a nemzet hiteles képviselői labdába se rúghassanak. Komolyan gondolni azt, hogy ezen a térfélén tényleges eredmény érhető el, szánni való naivitás! 
A Jobbik „sikere” megszédített, és a későbbi fejlemények tanulságának levonása helyett a mai napig bűvkörében tart némelyeket, nem tudnak elszakadni a parlamentáris demokrácia gondolatától. Képtelenek felmérni, hogy a Jobbik eredményeinek jó részét (a korkövetkezmény mellett) a hatalmi számításnak köszönheti. (Pl. legalább utólag fel kellene ismerni, hogy ha a hatalom nem akarja, akkor a Magyar Gárda nem kap kiemelt sajtóvisszhangot.) Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szegedista párt, mint olyan, valós fenyegetés nem jelentett a rendszernek. (A párttal bekerülő valódi hazafiak egy minimális kockázati tényezőként jelentek meg, szemben a zsidósított, és már az elején zsarolhatóvá tett és korrumpálódott pártvezetéssel – erről később.) Nem csoda, hogy a párt hamar besimult a rendszerbe, és lózungokon túl alig menő tevékenységével csalódást okozott előbb a radikális hazafiaknak, majd szép lassan a többi szavazónak is. 
Ha mindezeket, és a levonható tanulságot (ez idáig nem kerülhetett tisztán és hitelesen nemzetérdeket képviselő párt a rendszerbe) figyelmen kívül hagyjuk, akkor is marad a pártrendszer és pártoskodás értelmét firtató kérdés. Bejutott „a párt” – na és? A jobbikos képviselők maguk panaszkodnak, hogy semmibe nem látnak bele, javaslataikat lesöprik, beleszólásuk pedig semmibe nincs. Egy 17 százalékos pártról van szó. De beszélhetnénk az MSZP-ről, vagy bármelyik más pártról. A kérdés tehát: hol itt a nagypolitikába való beleszólás? Sehol! Arról pedig végképp ne álmodozzon senki, hogy a rendszer megbízható és beavatott pártjai mögött álló, milliárdokkal játszó és országokat irányító zsidó világbirodalom majd kormányra hagy evickélni egy alulról jövő, valóban nemzetérdeket képviselő erőt! Elég az álmodozásból, tessék felébredni! 
A nagypolitikába való beleszólás és a változások kivívásának parlamentáris úton való lehetőségéről tehát ennyit! Van még egy momentuma a pártban való gondolkodásnak, amit még felhoznak néhányan, és amiben – az első felvetéseket gyorsan elfelejtő józanság mellett – több ráció van. Ez pedig a parlamentáris rendszer anyagi forrásainak kihasználása. Azaz a játékban való részvétel azzal a szándékkal, hogy az így megszerezhető forrásokkal legyen biztosítva a más irányú működés. Kvázi az állam megfejése, az amúgy is szétszórt (nem mellesleg tőlünk zsákmányolt) anyagiak hasznosítása. 
Utóbbit, a játéktér biztosította, más kihasználható lehetőségekkel együtt - melyekre itt nem térünk ki - tekinthetjük eszköznek. Eszköznek és semmi másnak! Ez számunkra csupán ilyen szemszögből jöhet számításba, eshetőségként, és az sem holnap. Pláne nem tekintjük ezt központi és elsőrangú kérdésnek. 
A kérdés túlhangsúlyozása, pláne ahhoz fűzött naiv álmok helyett megvan a határozott és szilárd elképzelésünk a nemzeti érdek érvényesítésének útjáról. Melynek első lépéseit már meg is tettük. Elképzelésünket, illetve azok időszerű elemeit a későbbiekben fogjuk ismertetni. 
Bánfalvi Béla - Jövőnk.info 


Érpatak nem tűr tovább



|
Varga Domokos György 
Érpatak nem tűr tovább 
Esettanulmány a balliberális média „zsigerből elkövetett” valóságtorzításáról 
A „zsigerből követte el” kifejezés a szóban forgó ügyben Érpatak polgármesterétől származik. Dr. Orosz Mihály Zoltán azzal a kéréssel fordult néhány nemzeti elkötelezettségű szerkesztőséghez, hogy ossza meg olvasóival „az Érpataki Modell liberális lejáratási kísérletének tényfeltáró cikksorozatát”. E cikksorozatban állította a valótlanságokat közlő újságíróról, hogy a „becstelen csúsztatást”, „ferdítést” „zsigerből követte el”.
Habár az Új médiatörténelem címmel összefogott tanulmányokban figyelmünket a rendszerváltás kezdetei és a Fidesz elsöprő választási győzelme (2010) közötti időszakra fókuszáljuk, ha ennek az időszakasznak a megértését akár korábbi, akár későbbi események elemzése elősegítheti, átlépünk az időkorláton. Ezt tesszük most is, ugyanis mind a „lejáratási kísérlet”, mind pedig a polgármester kérése a 2013. évhez kötődik. Legalábbis dátum szerint. Valójában a most vizsgált történet egész hazai rendszerváltásunk média- és törzsi csatározásainak beszédes sűrítménye, megjelenítője – éppen ezért érdemesül kitűntetett figyelmünkre.
A történet főszereplői
- Érpatak – egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülés
- dr. Orosz Mihály Zoltán – Érpatak polgármestere
- Tódor János újságíró
- coMMMunity.eu – „a szélsőjobboldali eszmék magyarországi terjedése ellen tiltakozók kezdeményezésére 2010 őszén indult” világhálós portál
- Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
A történet dióhéjban
Dr. Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester nyilvános ünnepséget – megemlékezést – szervezett települése egyik közintézményében. Ezen megjelent Tódor János újságíró is. A polgármester először távozásra szólította fel, majd rendőri segítséggel kivezettette a rendezvény helyszínéről. A MÚOSZ nyilatkozatban állt ki az újságíró mellett és a jelenség ellen.
Statáriális” ítéletalkotás
Ezen a szemléletes kifejezésen itt és most azt a gyors, felületes, súlyosan elmarasztaló, mondhatni megsemmisítő erejű véleményalkotást értjük, amely a dióhéjban – tehát felületesen – megismert történet nyomán születik a gyanútlan, jóhiszemű átlagolvasóban. Szükségszerűen az a megítélés támad benne, hogy a polgármester úr durván visszaélt hatalmával, s az újságíró eltávolíttatásával akadályt gördített a tájékozódási és a tájékoztatási szabadság (a szólás- és a véleménynyilvánítási szabadság) érvényesülése elé. S ezzel egyetemben a jóhiszemű átlagolvasó mindjárt azt is helyénvalónak ítéli, hogy a MÚOSZ mint szakmai érdekvédelmi szervezet teljes mellszélességgel kiállt Tódor János újságíró mellett. S végezetül: e jóhiszemű átlagolvasóban mély ellenérzés fog lerakódni Érpatak településsel és „önkényuralmista” polgármesterével szemben.
Mindez kiváltképp indokolttá teszi, hogy tüzetesebben is szemügyre vegyük a történteket. Ha ugyanis kiderülne, hogy a rögtönzött – „statáriális” – ítéletalkotásunk súlyosan elhibázott, és az újságíró és a MÚOSZ magatartása valójában nem az igazság kiderítését, hanem sokkal inkább elfedését szolgálta; a polgármester intézkedése pedig valójában nem a tájékozódási és tájékoztatási szabadság korlátozására irányult, hanem a valóság szokásos – személyesen is megtapasztalt – eltorzításának megelőzésére; akkor mindebből messzemenő következtetéseket vonhatnánk le. És nem is csak a szóban forgó esetre nézvést, hanem rendszerváltozásunk egészére...
A történet előzménye
A polgármesternek és az újságírónak volt már alkalmuk „találkozni” egymással. Tódor János három részes cikksorozatot írt Orosz Mihályról ezzel a címmel: Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása I-III. A cikksorozatot az Átlátszó nevű hírportál közölte. Érpatak polgármestere helyreigazítást követelt, méghozzá nem kevesebb, mint 29 – huszonkilenc! – tényállítás vonatkozásában. A sajtó-helyreigazítási kérelmet a hírportál teljes terjedelmében közzétette.
Nos, úgy véljük, hogy ekkora „tévedéssorozat” (hazugságsorozat) elkövetésének nagyon alapos oka, illetve indítéka kell, hogy legyen. És hasonlóképpen nagyon alapos okot, illetve indítékot kell feltételeznünk a legtekintélyesebb magyar újságíró-szövetség magatartásánál is, hiszen végül is egy huszonkilencszeres „hazudozó” védelmében állt ki. Joggal feltételezhetjük, hogy ezeknek az indítékoknak médiatörténeti jelentőségük van.
A hazugságsorozat
Az előzmények alapján már sejthető, hogy a polgármester személye és tevékenysége közéletünk olyan témáit érinti és olyan kérdéseit veti fel, amelyeknél ritkaságszámba megy a tárgyilagos – valóságnak megfelelő – tényleírás és állásfoglalás, annál gyakoribb viszont a csúsztatás, hamísítás, vagy épp színtiszta hazugság. Az még megfejtésre és eldöntésre vár, hogy a „zsigerből” – törzsi elfogultságból vagy leküzdhetetlen igazodásvágyból – való megközelítés már eleve eltorzítja magát a látást (az ismeretek tényszerű befogadását), vagy „csupán” a látottak tudatos és módszeres eltorzítására ösztökél. Egy bizonyos: a 29 helyreigazítandó „tényállítás” és a velük szemben felsorakoztatott tények és érvek kiváló alkalmat teremtenek számunkra ahhoz, hogy egy gyakorlati példán, egészen közelről vehessük szemügyre a magyar tömegközlés egyik legnagyobb rákfenéjét: a kétfelé szakadt valóságot.
Első cikk
Az újságíró tényállítása A helyreigazítási kérelem szerinti valóság
Cikksorozatunk a magát közbiztonság-javítónak, munkahelyteremtőnek hazudó szociális faluprogramot, az úgynevezett „érpataki modellt” kiagyaló és megtestesítő érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán személyiségét, eszméit, sorozatosan törvényeket, emberi méltóságot és személyiségi jogokat sértő tevékenységét vizsgálja. 1./ Nem hazudjuk az általam kidolgozott és már nemzetközi érdeklődést is kiváltó (Finnország, Anglia, Ausztria, Olaszország, Németország, Franciaország, Lengyelország) Érpataki modellről, hogy közbiztonság-javító és munkahelyteremtő, mert valóban az, ugyanis ezt a helyi rendőrségi statisztikák is és a modellt alkalmazó településeken elért eredmények is egyértelműen bizonyítják. 2./ Polgármesteri tevékenységem nem sért sorozatosan törvényeket, emberi méltóságot és személyiségi jogokat sem.
Érpatakon az újhungarizmus nem holmi elszigetelt szélsőjobbos hőzöngés, unatkozó fajmagyarok hobbipassziója, hanem a községi közélet szerves része. Ezen állítás valótlan, mert Érpatakon a szélsőjobbos hőzöngésnek, unatkozó fajmagyarok hobbipasszióját képező újhungarizmus nem a községi közélet szerves része.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak, a mezőgazdasági tárca államtitkárának is, akinek persze esze ágában sem volt a magát törvények fölött lebegőnek képzelő polgármestert elszámoltatni... Ezen állítás azért valótlan, mert 1./ Budai Gyulának azért nem volt esze ágában elszámoltatni, mert egy kb. 250 milliós éves összköltségvetésű településen, ahol van közel 70 milliós megtakarítás, ott nem kellett vizsgálódnia és 2./ egyébként sem merült fel semmilyen bűncselekmény gyanúja Érpatakon. 3./ nem képzeltem magamat soha törvények fölött lebegőnek, ugyanis ez a valótlan kifejezés csak a lejáratás céljából lett közzétéve minden alap nélkül.
Miközben a köztörvényes bűncselekmény miatt jogerősen elítélt Orosz 2009 és 2010 között egy éven át illegitim módon bitorolta a polgármesteri pozíciót, a képviselőtestület megkerülésével írt alá szerződéseket, megállapodásokat, rendelkezett a község költségvetésével. Ezen állítás valótlan, mert
1. / jogszerűen soha életemben nem ítéltek el
2./ egyetlen egy másodpercig sem bitoroltam a polgármesteri tisztséget
3./ nem vagyok olyan személynek tekinthető, akinek jogerős elítélés miatt megszűnt volna a polgármesteri tisztsége
4./ 2009 és 2010 között egy éven át illegitim módon nem bitoroltam a polgármesteri pozíciót
5./ a képviselőtestület megkerülésével nem írtam alá szerződéseket, megállapodásokat
6./ a képviselőtestület megkerülésével nem rendelkeztem a község költségvetésével
A legfőbb bajom az érpataki modellel, hogy nem tudom, mi is az, pedig húsz évig voltam képviselő. A fele sem igaz. Az általam kidolgozott és a nevemhez kapcsolódó Érpataki Modell kapcsán amit állítunk, az minden a valóságnak megfelelő és teljesen igaz.
A lényege az ennek a közbiztonsági programnak, hogy az Orosz vezette önkormányzat a szabálysértési bírságokat a szociális ellátásból vonja le, ami szerintem teljesen törvénytelen. A polgármester aláírat egy üres papírlapot, egy biankót, amire aztán azt ír rá, amit akar. Ha nem írod alá, nem kapsz egy fillért sem és kizárod magad a közmunkából. Öt és fél év alatt nem sikerült elérni, hogy egy dokumentumot kiadjon nekünk a községi gazdálkodásról. Ezen állítás valótlan, mert
1./ az általam vezette önkormányzat a szabálysértési bírságokat a szociális ellátásból nem vonja le
2./ soha nem írattunk és nem íratunk alá semmilyen üres papírt, biankót
3./ soha senkinek nem mondtuk, soha senkit nem kényszerítettünk azzal, hogy „Ha nem írod alá, nem kapsz egy fillért sem, és kizárod magad a közmunkából.”
4./ a községi gazdálkodásról rendszeresen beszámolunk és szükség esetén dokumentumokkal is alátámasztjuk. Orgovánék részére bemutattuk az egész gazdálkodásra vonatkozó dokumentumokat.
Az érpataki büntetések, így például a gyommentesítések sorozatos elmulasztása ügyében körbejártam a dolgokat: Bakti Péter mezőőr járja a települést és neki kell lefotóznia a portálokat büntetés céljából. Ezen állítás valótlan, mert Bakti Péter mezőőr nem azért járja a települést, hogy büntetés céljából fotózza le a portákat, hanem azért, hogy a helyi rendelet alapján és a hatályos jogszabályok alapján a portákat elhanyagolókat az önkormányzat felszólítsa a kötelezettségei teljesítésére, és ha ennek valaki nem tesz önként eleget, csak akkor bünteti meg az önkormányzat.
Az eljárásokat mindannyiszor az Érpataki Mezőőri Szolgálat kezdeményezi, amelynek a jogszabályok szerint nem lenne joga a község belterületén intézkedni. Ezen állítás valótlan, mert
1./ az eljárásokat nem minden alkalommal a mezőőr kezdeményezi, az eljárást bármelyik lakos is elindíthatja, ugyanis volt amikor ezt konkrétan pl. Szőllősiné Fitos Éva kezdeményezte. 2./ Bakti Péternek és Oláh Krisztiánnak mint önkormányzati alkalmazottaknak igenis van ellenőrzési jogkörük a belterületen, ugyanis ezt a polgármester egyéb munkáltatói jogköre gyakorlása keretében a munkaköri leírásban utasításba adhatta és adta is részükre, és a szabálysértés jelzése alkalmazotti viszonytól függetlenül is állampolgári kötelezettség.
Ugyanakkor tudomásom van róla, hogy verekedés miatt Baktit jogerősen elítélték. Ezen állítás valótlan, mert Bakti Pétert tevékenysége elején intézkedés közben egy cigány származású család kapával, kaszával, villával felfegyverkezve megtámadta, és ő nem futott el, hanem megvédte magát, mely cselekményével kapcsolatban a hatóságok intézkedéssel fejezték be az eljárást, úgy ítélve meg az adott szituációt, hogy Bakti Péter a több személy által ellene irányuló kapás-kaszás-villás támadás során túllépte a jogos védelem szabályait.
Második cikk
Az újságíró tényállítása A helyreigazítás szerinti valóság
Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása
1/ Nem vagyok Szálasi-hívő, pláne abban a negatív értelemben nem, melyet a szélső liberális sötét véleménydiktatúra képvisel-követel-parancsol. 2./ Nemzetközi érdeklődésnek és elismertségnek örvendő modellépítő munkásságom nem ámokfutás, hanem országos és nemzetközi hírű példamutatás és közösségszolgálat.
A matek-fizika tanárból immár a második ciklusban Érpatak polgármesterévé avanzsált Orosz Mihály Zoltán... Ezen állítás valótlan, mert matematika-fizika szakos középiskolai tanárból, teológusból és joghallgatóból nem a második ciklusban, hanem már a harmadikban választottak meg polgármesternek.
a spirituális úton járó férfi, a homo viador Ezen állítás valótlan, mert a spirituális úton járó férfit teológiai szaknyelven nem homo viadornak, hanem homo viatornak nevezzük.
A Lángoló Női Rend, amely ugyancsak az érpataki polgármester elmeszüleménye... Ezen állítás azért valótlan, mert a Lángoló Női Rend nem az érpataki polgármester elmeszüleménye, hanem egy Magyarországon törvényesen működő egyházi intézmény, kvázi szerzetesi rend.
Néhány hónapja az elhívatott érpataki polgármester doktori, dr. titulust biggyesztett a neve elé. Kérdésemre, hogy miféle doktort is tisztelhetünk személyében, elmondta, hogy a Sophia Perennis Egyház teológiai képzésén két év alatt szerezte a fokozatot „Kérdeztük, mikor láttuk, hogy néhányszor dr.-ként ír alá, hogy mikor és hol doktorált, de erre soha nem volt hajlandó válaszolni” – kommentálta Gagna János önkormányzati képviselő a rejtélyes kisdoktorit." Ezen állítás valótlan, mert 1./ Dr. Orosz Mihály Zoltán nem biggyesztett doktori címet a neve elé, hanem a törvényesen működő Sophia Perennis Theológiai Akadémián szerzett (theológiai) doktori címet (ami nem azonos a tudományos doktori fokozattal) és 2./ nem kettő év alatt, mert annyi idő alatt nem lehet doktori címet szerezni, hanem hetes (7) év alatt. 3./ A folyamatban lévő tudományos doktori fokozatának kutatási területe: Az üdvösség ember, az Isten eredeti képének helyreállítása a lélekben. A (metefiziko-tradícionális) transzcendentális pneumeto-pszichológia alapjai. Ez soha senki előtt nem volt és ma nincs eltitkolva.
mélyszegénységben élő faluból „kiirtó", két lábon járó modell Ezen állítás valótlan, mert Érpatak nem egy mélyszegénységben élő falu, ugyanis az összköltségvetésének kb. 30 százaléka megtakarítás. Az Érpataki Modell nem jár két lábon, ugyanis az egy koherens, konzekvens és kompetens elvrendszer és módszertan a vidéki települések problémáinak hatékony megoldására.
Érpatak község honlapja egy valóságos új hungarista fórum Ez egy alaptalan rágalmazás, ugyanis az újhungarista fórumok teljesen más jellegűek és más honlapokon találhatók, s nem az érpatak önkormányzatának hivatalos honlapján.
A módszerei ellen fellépőket, tiltakozókat – legyenek azok az önkormányzat képviselői, jogvédők vagy sajtómunkások – pedig azonnal beperelni. Ezen állítás valótlan, mert nem az Érpataki Modell módszerei ellen fellépőket pereljük be, hanem a jogsértőket.
Érpatakot ...a beavatottak már a hazai újhungarizmus vidéki fellegváraként emlegetnek Ezen állítás valótlan, mert semmiféle beavatottak nem emlegetik Érpatakot a hazai újhungarizmus vidéki fellegváraként.
az újhungarista jelmezverseny első fordulójára, amelynek kezdetén a magyar mellett a német himnuszt is meghallgatták az egybegyűltek, az árpádsávos zászlóval feldíszített általános iskolában került sor Ezen állítás valótlan, mert Érpatakon soha nem volt újhungarista jelmezverseny, így ilyet az érpataki általános iskolában sem rendeztek.

Harmadik cikk
Az újságíró tényállítása A helyreigazítás szerinti valóság
Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása Szálasi Ferenc vonatkozásában a vélemény-nyilvánítás szabadságát és a toleranciát hirdető liberálisok által kötelezően előírt fékevesztett gyűlölet elutasításából és megtagadásából nem következik a vallási értelemben vett hívővé válás és a példaképként való követés és imádat. Hamis az a liberális tematizáció, mely szerint vagy gyűlöljük, vagy imádjuk, hamis az a következtetés is, hogy aki nem gyűlöli, akkor már az mindenképpen imádja és követi is. Szálasi Ferenc életét és történelmi szerepét is az ellene irányuló szélsőséges uszítás és vad gyűlölködés helyett (és nélkül) igenis újra kell értékelni és a helyére kell tenni, mint ahogyan minden történelmi kort és személyt így kell vizsgálni és értékelni, még ha ez a médiaterrorral megerősített, szélsőségesen uszító és felforgató véleménydiktatúrának olykor nem tetszik is. A történelmi értékeléseket elvek, princípiumok és értékrendek alapján és nem a média-szuggesztió által fenntartott közösségmegosztó és uszító előítéletek és gyűlölködések által kell elvégezni.
Az egykori nyilas nemzetvezetőt példaképként emlegető... Ezen állítás valótlan, mert Szálasi Ferencet pontosan: „mártírhalált halt nemzetvezetőnek” neveztem, ugyanis ő is – akár a szintén mártírhalált halt Tisza István miniszterelnök – egy törvényesen megválasztott országvezető volt, akit egy törvénytelen rezsim meggyilkolt.
2009. november 3-án magánlaksértésért jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Ezen állítás valótlan, mert egész életem során eddig jogszerűen soha nem ítélt el bíróság. 2009. november 3-án egy jogtipró és törvénysértő ítélet született, magánlaksértésért jogerősen soha nem kaptam felfüggesztett szabadságvesztést semmilyen bíróságtól.
Fel kellett volna állítani, ám erre a közigazgatási hivatal törvénysértő hanyagsága miatt nem került sor. Ezen állítás azért valótlan, mert jogtipró és törvénysértő ítélethez nem kapcsolódhat joghatás, ezért a közel hét éves polgármesteri tevékenységem alatt idő közben soha nem kellett volna a polgármesteri tisztségemből felállni, az a harmadszori megválasztásom során soha meg nem szakadt, hanem töretlenül és megszakítatlanul fennáll.
ezáltal kvázi a közigazgatási hivatalból hülyét csináló érpataki községvezetőnek adva igazat, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint neki nincs jogköre arra, hogy a munkakör átadását kikényszerítse Ezen állítás valótlan, mert 1./ A közigazgatási hivatalból soha nem csináltam hülyét, 2./ ugyanis a polgármesteri tisztséget soha nem kellett volna átadnom jogszerűen meghozott ítélet miatt, ugyanis törvénysértő ítélethez nem fűződhet joghatás, és 3./ a jogtipró és törvénysértő ítélet sem mondott ki polgármesteri tisztséggel összefüggésben lévő bűncselekményt; 4./ a törvénysértő ítélet nem létezik, azt ugyanis a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette.
a szavazóit etető-itató kampánya folytán ... ismét ő lett a falu ura Ezen állítás valótlan, mert nem a szavazóim etetése-itatása miatt lettem polgármester, hanem a korábbi ciklusban felmutatott országos hírű teljesítményem által.
Érpatak polgármestere, amilyen alkalmakkor a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai gyakorlójában, páncélsisakban feszítő Orosz Mihály Zoltán beszédeiben Szálasit is példaképül állítja a község lakói elé. Ezen állítás valótlan, mert a kitörésnapi alkalmakkor katonai gyakorlóban vagyok ugyan, de ez nem a Magyar Nemzeti Arcvonal gyakorlója, hanem a Becsület Légiójának formaruhája. Visszautasítom az Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hazafias szervezetnek a szélsőségesen kirekesztő és intoleráns liberálisok vélemény-diktatúrája és média-terrorja általi sötét értelmezését.
akik polgármesterük akaratának engedelmeskedve a nyilas eszméket a közigazgatás részévé tették Ezen állítás valótlan, mert a valóságnak megfelelően nem állítható az, hogy Érpatakon a nyilas eszméket tettük a közigazgatás részévé, ugyanis abból a tényből, hogy a szélsőségesen kirekesztő és intoleráns vadliberálisok vélemény-diktatúrája és média-terrorja általi sötét történelemhamisító értelmezést nem valljuk magunkénak, ebből még nem következik, hogy „Érpatakon a nyilas eszméket tettük a közigazgatás részévé”.
Tudomásom van róla, hogy Érpatak Község polgármesterének korábban a bíróság a polgármesteri tisztséggel összefüggésben elkövetett bűncselekmény miatt a büntetőjogi felelősségét megállapította, így az (...) ítélet jogerőre emelkedésének napján a polgármester e tisztsége megszűnt. Ezen állítás valótlan, mert jogszerűen soha nem állapítottak meg velem kapcsolatban polgármesteri tisztséggel összefüggésben elkövetett bűncselekményt, így polgármesteri tisztségem soha nem is szűnt meg. Ezzel kapcsolatban csatolom a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 18.Bf.657/2011/2. számú jogerős végzését, mely ezt pontosan kifejti és megerősíti. 

A tényszerű cáfolatok felsorolása és az ezeken alapuló, pontonkénti helyreigazítási kérelem után Érpatak polgármestere ezzel zárta levelét: 
A szerző álláspontunk szerint súlyosan megsértette a sajtó hiteles tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségét, melyet a hatályos sajtótörvény szerint sokoldalúan, tényszerűen, időszerűén, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan kell teljesítenie. A tudósítás valótlan tényállításokat tartalmaz, lényeges információkat elhallgat, illetve tévesen közöl. A megjelentek alkalmasak az olvasók véleményének negatív befolyásolására és negatív értékítélet kialakítására Dr. Orosz Mihály Zoltán polgármester személyével kapcsolatban. Ezt igazolják az atlatszo.hu weboldalán a cikkhez és a riporthoz fűzött rendkívül pejoratív hozzászólások. A további jogvita elkerülése érdekében nyomatékosan kérjük Önöket a helyreigazítás határidőben történő megjelentetésére ugyanúgy (azonos módon, helyen és nagyságrendben), valamint kérjük a cikkhez fűzött súlyosan becsületsértő gyalázkodó hozzászólások törlését is. Ezek elmaradása esetén haladéktalanul sajtó-helyreigazítási, büntető és kártérítési eljárást fogok kezdeményezni a T. Címmel szemben.” 
Nos, a 2012. május 15-én kelt levélben foglalt tények és nyomatékos figyelmeztetések hatására a szóban forgó hírportál – mint említettük – teljes terjedelmében közölte az érpataki polgármester helyreigazítási kérelmét. Itt akár vége is szakadhatott volna a történetnek, ám Tódor János újságírót 29 helyreigazított „tévedése” sem tántorította el küldetése végrehajtásától. Tegyük mindjárt hozzá, hogy – mint látni fogjuk – Orosz Mihály polgármester bértollnoki megbízatást sejt Tódor újabb fellépése mögött; mi viszont úgy véljük, hogy tehette „szent meggyőződésből” is, vagy akár a „politikailag korrekt” újságíró-szalonhoz való igazodás és tartozás vágyából fakadóan is... 

A történet második szakasza 
Tódor János újságíró újabb akciójára egy újabb „kitörésnapi” visszaemlékezés adott alkalmat. Az újságíró megjelent s szó nélkül helyet foglalt a polgármester szervezte és meghirdette nyilvános ünnepségen, méghozzá a coMMMunity.eu, azaz „a szélsőjobboldali eszmék magyarországi terjedése ellen tiltakozók kezdeményezésére 2010 őszén indult” világhálós portál tudósítójaként. Orosz Mihály mint a rendezvény házigazdája távozásra szólította fel, ennek azonban ő nem tett eleget. Ekkor kérte a polgármester a rendőri segítséget. 
Természetesnek tekinthetjük, hogy ezek után Tódor János nem a megemlékezésen történtekről tudósított, hanem az eltávolítását ecsetelte és a rendezvény egészét minősítette a maga módján, mégpedig a coMMMunity.eu portálon megjelent cikkben: Eltávolították a jogvédőt és az újságírót a Kitörés Napjáról (2013. február 9.). De hogy önkéntes vagy megbízásos küldetésének – „a szélsőjobboldali eszmék magyarországi terjedése ellen” –magasabb szinten, eredményesebben tudjon eleget tenni, panasszal fordult mind a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez, mind pedig az ügyészséghez. Miként nemsokára kiderül, ezt utóbbival már az egy évvel korábbi rendezvény során is próbálkozott, ám hiába. Az újságírók szövetségét mozgósítani azonban csak most adódott lehetősége, s meg is kapta a teljes támogatást. A MÚOSZ testületi állásfoglalást hozott az ügyében, az esetet – ugyancsak a maga módján – ismertette médiaszakmai honlapján és az ügyészséghez benyújtott panaszt is közzétette .

Hogy megint szemügyre vehessük a balliberális média példaértékű megtestesítőinek jellemző gondolkodásmódját és munkamódszerét (beleértbe jellegzetes szóhasználatát, nyelvpolitikáját), a honlapon megjelent „tényállításokat” ismét szembeállítjuk a helyreigazíttató „sértett” szerinti valósággal. Több mint figyelemre méltó, hogy válaszképpen a balliberális média sajátos – „politikailag korrekt” – nyelvpolitikájára (vagyis a demokráciát felülíró, a politikai erőteret erősen befolyásoló nyelvhasználatára) az idők során kialakult a „nemzeti oldal” sajátos nyelvhasználata, nyelvpolitikája.. 
Második rendezvény
Az újságíró
és az újságíró-szövetség tényállítása A helyreigazítás
szerinti valóság
Ügyészséghez fordul a neonáci ünnepségről kitiltott újságíró
Ezen állítás valótlan, mert Érpatakon nem volt neonáci (újnáci) megemlékezés, pláne abban a leegyszerűsítő, szélsőségesen kirekesztő és gyűlöletkeltő kontextusban és hamis fogalomrendszerben, amiben a cikk írója emlegeti önkényesen a neonácizmust, olyan értelemben Érpatak soha nem volt neonáci rendezvény, ugyanis ha lett volna és lenne az ország bármely pontján, akkor a rendőrség azt azonnal feloszlatta volna. A tavalyi rendezvénnyel kapcsolatban a Tódor nevű bértollnok a megyei főügyészséghez is fordult kivizsgálási kérelemmel, melyre állítása szerint is az alábbi válasz érkezett Dr. Zsíros István Megyei Főügyésztől: „Szerkesztő Úr levele, illetve az abban hivatkozott cikk tartalmát abból a szempontból is megvizsgáltam, hogy bűncselekmény, illetve szabálysértés elkövetésére utaló tényeket, körülményeket tartalmaz-e. Ilyen körülményt azonban nem találtam, ezért ügyészi intézkedésre nem látok lehetőséget.” Továbbá csatolom a kormány közeli Demokrata című hetilap 2013-02-13-ai számának A Főhajtás joga című cikkét, mely szintén elismerőleg nyilatkozik a Kitörés napja megemlékezés jogosságáról, melyből egyértelműen bizonyítható, hogy egy kitörésnapi megemlékezés semmiképpen sem tekinthető neonácizmusnak. Tódornak mint önjelölt nácizmus-szakértőnek ezen cikk kapcsán is lehet rettegni, nácizni és kirekesztő módon (liberális „értéksemlegességgel” és „toleranciával”) gyűlölködni.
A MÚOSZ a jogállami normákat erősítő, határozott és azonnali intézkedések végrehajtását követeli a hatóságoktól. Ezen állítás valótlan, mert Érpatakon méltóság teli megemlékezés volt az 1945. február 11-ei Budavári Kitörés alkalmából, melyet a polgármester vezetett. Ezen a rendezvényen – melyen mellesleg a rendezvényünket korábban gátlástalanul gyalázó Tódor János nevű bértollnokot a rendezvény méltóság teli és biztonságos lebonyolítása érdekében nem kívánatos személynek nyilvánítottuk – semmilyen jogsértés nem történt. Így a jogállami normákat erősítő, határozott és azonnali intézkedések végrehajtásának követelése a hatóságoktól teljesen indokolatlan.
Erre Orosz azt mondta: „Ha nem mennek el, hívom a rendőreimet!” Ezen állítás valótlan, mert ezt a kamera felvételek egyértelműen cáfolják, és ezt a valótlan ferdítést a Tódor-féle bértollnok igazságot gyűlölő bal-liberális vénájának megfelelően zsigerből követte el, valószínűleg azért, hogy azt a valótlan látszatot keltse, mintha valamilyen összefonódás és törvénytelen viszony lenne a polgármester és a rendőrség között. Azért, hogy ezt a hamis képet be tudja állítani, szüksége volt erre a becstelen csúztatásra és így lehet a balliberális média aljas gyakorlatának megfelelően félretájékoztatva zülleszteni és hülyíteni az olvasóközönséget az „objektív tájékoztatás nevében”. Az Élet és Irodalom 2013-02-15-én megjelent, „Polgármester rohamsisakban” című cikkében is korrigálva lett a Tódor nevű bértollnok hazug állítása: „Ha nem mennek el, hívom a rendőröket!” Ezért kérem, hogy Önök is ennek megfelelően korrigálják a csúsztatást és erről tájékoztassák az olvasóközönséget, ugyanis az olvasóknak joguk van tudni az igazságot a hazug manipulációk helyett.
...a róla és az általa létrehívott közigazgatási-közbiztonsági modellről tavaly az atlatszo.hu oknyomozó portálon megjelent cikksorozatom (Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása I-III) váltott ki. Az írás ellen sajtópert indított Orosz, amit elvesztett, és ezt képtelen az óta is megemészteni. Ezen állítás azért valótlan, mert ezen három mocskolódó cikkel kapcsolatban Tódor hazug állításával ellentétben (!!!) egyik esetben sem kellett sajtópert indítani, mert a neoliberális hírportál nem merte vállalni a sajtópert és mind a 3 cikk kapcsán magától és önkéntesen közzétette a sajtó-helyreigazítási kérelmünket teljes terjedelmében. A Tódor nevű firkász velünk kapcsolatos gyalázkodásai közül minden bírósági per nélkül 29 tényállítás valótlanságát ismerték el önkéntesen az alábbi webhelyen: http://atlatszo.hu/2012/05/23/helyreigazitas/. Az, hogy a Tódor nevű bértollnok és ügyeletes firkász rendszeresen hazudik, az már nem újdonság számunkra, de a liberális bértollnokoknak meg kell azt is tanulni lassan, hogy egyre többen vannak, akik a hazudozást és a gyalázkodást nem tűrik és ezzel egyre jobban szembesítik a hazug újságírókat.
Időközben megérkezett az újfehértói rendőrség két egyenruhása, un. jobbikos kézfogással (!) kezet fogtak az álcaruhában és rohamsisakban parádézó polgármesterrel (ami eléggé abszurd volt mi tagadás) Ezen állítás azért valótlan, mert 1.) un. jobbikos kézfogás nem létezik (!!!), 2.) ahhoz pedig, hogy az érpataki polgármester kivel, hogyan (és kivel nem) fog kezet egy szabadosság-hívő liberális bértollnoknak semmi köze. Tudjuk, hogy a neoliberális társadalom-züllesztő ideológia képviselői, firkászai, jogvétői sokszor felsőbbrendű értékrend felsőbbrendű képviselőinek képzelik magukat, de nálunk ez a önfetisizálásuk és önbálványozásuk nem jön be, mi erre nem vagyunk vevők, és meg kell maradniuk a saját hatáskörüknél, és nem kérünk a rendszeres hatáskör túllépésükből, ne avatkozzanak be a mi személyes kapcsolatainkba fejben felállított ostoba és nevetséges elvárásrendszereik bevezetésével.
...majd odajöttek hozzánk, és közölték, azonnal kövessük őket igazoltatás céljából. Nem kérdezték sem Orosztól, sem tőlünk, hogy mi a baja velünk. Ezen állítás azért valótlan, mert amit a videó felvételen elmondtam a liberális mocskolódó bértollnok Tódor Jánosnak az eltávolításuk okáról, ugyanazt elmondtam a kiérkező járőröknek is és utána ők Tódor hazugságával ellentétben ezen tájékoztatásom után (!!!) hivatali kötelességüket teljesítve átvették az intézkedést.
Ezen állítás valótlanságát a kamera felvételek is és a jelen lévők is egyértelműen bizonyítják, és ezt a valótlan állítást-ferdítést a Tódor-féle bértollnok igazságot gyűlölő bal-liberális vénájának megfelelően zsigerből követte el, valószínűleg azért, hogy azt a valótlan látszatot keltse, mintha valamilyen összefonódás és törvénytelen viszony lenne a polgármester és a rendőrség között. Azért, hogy ezt a hamis képet be tudja állítani, szüksége volt erre a becstelen csúztatásra és így lehet a balliberális média aljas gyakorlatának megfelelően félretájékoztatva zülleszteni és hülyíteni az olvasóközönséget az „objektív tájékoztatás nevében
... a rendezvény házigazdája, egyben főszónoka Orosz Mihály Zoltán, a község szélsőjobboldali polgármestere. Ezen állítás azért valótlan, mert Érpatak polgármestere abban a leegyszerűsítő, szélsőségesen kirekesztő és gyűlöletkeltő kontextusban és hamis fogalomrendszerben, amiben a Tódor János-féle bértollnok önkényesen használja a „szélsőjobboldali” jelzőt, olyan értelemben Érpatak polgármestere soha nem volt „szélsőjobboldali” és most sem „szélsőjobboldali”. A Tódor-féle bértollnokoknak ugyanis az önkényes gyűlölködő megbélyegezgetésekről le kell szokni, még akkor is, ha őket ezért „jól megfizetik”.
...magából kikelve, a már helyet foglalt hallgatóság előtt, szitoközönt zúdított ránk Ezen állítás azért valótlan, mert Érpatak polgármestere csak ismertette a tolerancia-bajnokokkal a véleményét, gyakorolta a szabad vélemény-nyilvánítást és a szólásszabadságot, éppen azt, amit ők sérthetetlen értékekként annyira védelmeznek, és gyakoroltatta a tolerancia-bajnokokkal a toleranciát és a másság tiszteletét, de úgy látszik utólag, hogy ezeket a nagy demokratikus vívmányokat és szabadságjogokat nem sikerül nekik gyakorolni, hanem csak mindenáron velünk kívánják ezeket gyakoroltatni az általuk képviselt és védelmezett társadalmi devianciák irányába, és ha mi nem fogadjuk el ezeket a felforgató eszméket és társadalmi és/vagy emberi degenerációkat az elvárt szélsőséges toleranciával, akkor mi vagyunk a nácik és a rasszisták, ők pedig az önjelölt rettegők és náci-szakértők, valamint ők a világ legprofibb rasszizmus-specialistái, akik speciális szimattal meg vannak áldva, és ők már időben tudnak nyüszíteni és kirekesztő módon gyűlölködni az emberiség állítólagos megmentése céljából.
A MÚOSZ megdöbbenve és felháborodottan áll az eset előtt. Szolidárisak vagyunk kollégánkkal, aki Érpatakon egy betiltott, neonáci eszméket hangoztató szerveződés egyenruháját viselő csoport részvételével megtartott eseményről kívánt tudósítani.
Ezen állítás azért valótlan, mert Érpatakon az általános iskola évek óta önkormányzati rendeletbe foglaltan közösségi színtér, melyet önkormányzati rendezvények megtartására az önkormányzat folyamatosan használhat és használ is. Magyarországon semmilyen lista nincs a betiltott szervezetek tagságáról és egyenruháiról, mely személyeknek tilos lenne részt venni önkormányzati rendezvényeken. Ha ilyen titkos listákról tud a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, akkor álljon elő vele. Ha a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nincs ilyen listák birtokában, akkor pedig ne hőzöngjön arról, hogy betiltott, neonáci eszméket hangoztató szerveződés egyenruháját viselő csoport tagjai vesznek részt a rendezvényen. Az önkormányzatnak a Tódor nevű liberális, idegen szívű bértollnok és társai fejében lévő listák ellenőrzéséről és a Tódor-féle hivatásos rettegők fejben felállított törvényeinek alkalmazására az önkormányzatnak sem joga, sem igénye nincs. Az önkormányzat fő szervezője élt azzal a neoliberálisok által kivívott szervezői szabadság-jogával, hogy – éppen úgy, amint az Izrael melletti szimpátia tüntetés esetében eltávolították Novák Előd országgyűlési képviselőt (lásd: Kommentár nélkül: A zsidók „béke”tüntetésén állították elő Novák Elődöt http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=48XC1kr2EZg) – eldöntheti a részt venni akarókról, hogy a rendezvény biztonságos és méltóság teli lebonyolítása érdekében kit tekint nem kívánatos személynek a rendezvényen, és biztonsági megfontolásokból eltávolíttatta az illetékesekkel a rendezvényt korábban az atlatszo.hu honlapon aljas módon gyalázó újságírót és társát. A velünk kapcsolatos Tódor nevű firkász gyalázkodásai közül minden bírósági per nélkül 29 tényállítás valótlanságát ismerték el önkéntesen. http://atlatszo.hu/2012/05/23/helyreigazitas/.



Mozgatórugók itt és ott

Másutt bővebben s alaposabban körüljárjuk a szereplők lehetséges és valószínű lelki mozgatórugóit, ezért itt inkább csak említést teszünk róluk, s csupán néhány tényezőről szólunk bővebben. 
Döntő fontosságúnak ítéljük a „törzsi” hovatartozást. Az újságíró is, az újságíró-szövetség is, az újságíró által tudósított honlap is a balliberális eszmerendszer jellegzetes képviselője, megtestesítője. 
Mindhárom szereplőre jellemző, hogy idegenkedik a nemzet mint valóságos, hús-vér közösség történelmi és kulturális hagyományaitól, a hagyománytisztelettől, s különösen félelmet, szorongást, megvetést vagy gyűlöletet ébreszt benne a zsidó népirtással vagy a nácizmussal bármilyen módon összefüggésbe hozható történelmi esemény vagy új keletű nemzeti törekvés. 
Utóbbiak közé tartozik a közösségek (pl. faluközösségek) önvédelmi erejének, képességének növekedése, az egyéni szabadságjogokkal szemben az egyéni kötelességek s a közösségi szempontok elsődlegességének hangoztatása. 
A balliberális, elvont eszmerendszer (világlátás) szellemi-lelki burkában nem lehet eljutni addig a felismerésig, hogy bármilyen ellenséges hadsereg gyűrűjéből, de különösen a kíméletlenségének számtalanszor tanújelét adó szovjet hadsereg gyűrűjéből megkísérelni a kitörést, ez olyan cselekedet, amely joggal vívja ki a hús-vér utódok tiszteletét; különösen, ha figyelembe vesszük az idevágó, közismert történelmi tényeket. 
Az elmúlt pár évtized történései mind világszinten, mind hazai szinten az uralkodóvá vált balliberális eszmerendszer kudarcát bizonyították. Az egyéni és kisebbségi jogoknak és érdekeknek a közösségi (többségi) jogok és érdekek elé való helyezése meggyengítette a nemzeti és helyi közösségeket. A „politikailag korrekt” utat követő hatalom a „kisebbségi” szempontok és jogok hangoztatásával voltaképpen származási (faji) síkra terelte az egyéni normaszegéseket, megnehezítve ezzel a közösségek önszabályozását. Ha egy normaszegő egyént egyéni normaszegése (törvénysértése) miatt a közösség bármiképp elmarasztalni (büntetni) igyekszik, a balliberális eszmerendszer hívei – beleértve a sajtójukat – gyakran közbeavatkoznak, s a büntetési szándék kiváltási okaként nem a normaszegést hangoztatják, hanem a származást feltételezik, rasszizmussal, kisebbségellenességgel, szélsőjobboldalisággal, hasonlókkal bélyegezve meg a közösséget. Ennek közvetlen következményeként mintegy lovat adtak a normaszegők alá, további normaszegésre („megélhetési bűnözésre”) sarkallva őket. Az elmúlt évek során élhetetlenné és lakhatatlanná tettek ezzel számos kisebb települést, s országos szinten is szembeállították egymással a magyar nemzettest cigány és nem cigány önazonosságú részét, vagyis sikeresen megosztották, önvédelmi, életképességi szempontból gyengítették a nemzetet. 
A balliberális eszmerendszer hazai képviselői természetszerűleg nagy külső támogatást nyernek mindazoktól, akiknek érdekükben áll, hogy minél védtelenebb, minél kihasználhatóbb legyen a magyar nemzet. A más nemzetek érdekeit, ill. a saját hasznukat szem előtt tartók nyilvánvalóan (természetszerűleg) ott és úgy támadták és támadják, gyengítik a magyar nemzetet – ennek önvédelmi képességét –, ahol csak lehet. Ennek legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módja az olyan „hívószavaknak” a bedobása, tervszerű, módszeres alkalmazása, mint a „rasszista”, „antiszemita”, „náci”, „nacionalista”, „szélsőjobboldali” stb., illetve az ezekkel való megbélyegzés. 
Fontos látnunk, hogy a nemzetet, ennek közösségeit és egyedeit ily módon gyengíteni szándékozók az általunk vizsgált, rendszerváltoztatós évtizedekben nagy támogatást kaptak a gyanútlan, jóhiszemű nagyközönségtől, a közvélemény és a közvélemény-formálók ilyen – azaz gyanútlan és hiszékeny – részétől, a „politikailag korrekt” jó szándékú elfogadóitól. 
Nem véletlenül. 
Ugyanis a balliberális eszmerendszer egészen addig, amíg hitelesen, következeteses képviseli önmagát, hitelesen és következetesen képes a hús-vér – tehát nem eszmei, hanem valóságos – közösséget szolgálni. Amíg a baloldaliságot nem úgy értelmezi – vagyis nem úgy fordítja le a gyakorlat nyelvére –, hogy egy önmagát kiválasztó, kiváltságos élcsapat mondja meg, mi a jó a népnek; s amíg a liberalizmust nem úgy értelmezi, hogy az egyének szabadsága fontosabb a közösség szabadságánál, s a kisebbségek szabadsága fontosabb a többség szabadságánál; addig a baloldali liberalizmus fontos szerepet tölthet be az egyéni és a közösségi jogok, illetve az egyéni és a közösségi boldogulások harmonizálásában. A balliberális eszmerendszer attól (onnantól) válik közösségromboló erővé (tényezővé), hogy szabadságot hirdetve kizárólagosságra (uralomra, hegemóniára) törekszik; a másság tiszteletét követelve a neki nem tetsző másság kirekesztésére törekszik; s a többpárti demokráciát a „politikailag korrekt” gondolkodás- és viselkedésmód megkövetelésével, azaz véleménydiktatúrával írja felül. 
Visszatérve a vizsgált esetünkre, esettanulmányunkra: a MÚOSZ médiaszakmai honlapján megjelent (a hatóságoktól „jogállami normákat erősítő, határozott és azonnali intézkedések végrehajtását” követelő) cikk hangsúlyozza, hogy „Tódor János négyszáz kilométert utazott, hogy a helyi önkormányzat honlapján népszerűsített nyilvános rendezvényről tudósítson”. Ám valójában – mint láthattuk – nem a puszta beszámolás végett utazott ilyen sokat, hanem hogy politikai küldetését hajthassa végre, azaz fellépjen „a szélsőjobboldali eszmék magyarországi terjedése ellen”. Nem azért készült olyan messzire, hogy eredeti hivatásának, közvetítői szerepének megfelelően kellő pártatlansággal és elfogulatlansággal tájékoztasson egy vidéki közösség életéről, törekvéseiről, hanem hogy a tájékoztatás álcája mögé bújva eleve elítélő véleményt alkosson és alkottasson az erre kiszemelt áldozatról. Pulitzer-díja sem arra szolgált, hogy a tárgyilagos tájékoztatás követelményében megerősítse, hanem arra, hogy továbbra is a balliberális eszmerendszernek nem tetsző viselkedést, gondolkodást, kultúrát becsmérelje. Eleve megfogalmazott és rögeszmeként megmerevedett álláspontjában ezért semmilyen valóságos tény meg nem rendíthette. 
Ugyanis nem hitkérdés, hanem cáfolhatatlan, bizonyított tény például, hogy az általa megvetett, újnácinak nevezett polgármesteri magatartás, ill. hivatali ténykedés nem csupán Érpatak többségének, de kisebbségi sorban élő cigányainak is előnyére szolgált. Nem valamelyik szélsőjobboldali híradásból, hanem – egyebek között – a Hír TV helyszíni tudósításából értesülhettünk arról, hogy az „érpataki modell” – Orosz Mihály „elmeszüleménye”, „ámokfutása” – csakugyan életképes, sőt határozottan sikeresen működik. Érpatak polgármestere a nácinak, hungaristának becsmérelt felfogásával, erőteljesen kinyilvánított nemzeti és hazafias elkötelezettségével a maga vezette településen, helyben sikeresen megoldotta azt a problémát, amelynek megoldhatatlansága egynémely más településeknél már ma is polgárháború kitörésével, etnikai (cigány – nem cigány) összetűzéssel fenyeget. 
Olyan fontos kérdéskör ez, amely szükségessé teszi, hogy a Hír TV szóban forgó, tizenegy és fél perces tudósításából, a Keresztmetszet című műsorából szó szerinti részeket – tényeket, tényszerű megítéléseket – emeljünk ki. 
Műsorvezető:
Tiszta udvar, rendes ház. No és biztonságos falu. Ma már nyugodtan üldögélhetnek kertjeikben az érpatakiak. Néhány év alatt a Szabolcs megyei település önkormányzata olyan rendet teremtett, hogy ma már csodájára járnak az érpataki modellnek.” 
Orosz Mihály polgármester:
Hogyha valaki gátolja a munkánkat, akkor azokkal szemben maximálisan fellépünk. Soha nem nézzük, hogy cigány vagy magyar. Kétféle embert ismerünk itt Érpatakon: aki Érpatak fejlődését szolgálja, meg aki rombolja Érpatakot és Érpatak hírnevét. És aki Érpatak fejlődését segíti, az a szövetségesünk, és aki meg Érpatakot rombolja és Érpatak fejlődését gátolja, az az ellenségünk. Az ellenségeinknek azt mondjuk, hogy harcra számíthatnak. És addig fogunk velük harcolni, amíg vagy meg nem változnak, vagy el nem költöznek.” 
Műsorvezető:
Majd két éve annak, hogy választás elé állította a bűnözőket és a rendbontókat az érpataki polgármester. A Nyíregyházától 20 km-re eső faluban úgy döntöttek: mivel másképp nem megy, helyi szinten fogják meghatározni a beilleszkedés alapvető szabályait.” 
Marozsán József polgárőr:
A betörések , a lopások annyira el voltak szaporodva, hogy nem lehetett a lakást /szabadon/ hagyni. (...) az öregek nem mertek kimenni a kinti vécéjükre.” 
Egy helyi lakos
...leütöttek, elvittek kerékpárt, hűtőszekrényt, vagy betörtek oda, ahol disznóvágás volt, reggelre eltűnt” 
Műsorvezető:
A helyzet odáig fajult, hogy az egyedül élő idős emberek vasárnaponként már a templomba sem mertek elmenni (...) De mindennaposak voltak a bántalmazások és a fenyegetőzések is.”
Marozsán József polgárőr:
Mióta az a két mezőőr van, senki semmihez nem nyúl hozzá.” 
Bakti Péter mezőőr:
A ránk bízott külterületen az elmúlt egy évben körülbelül 50 alkalommal kellett intézkednünk. Ebből olyan 30 esetben azonnal sikerült az elkövetőket rács mögé juttatni.” 
A műsorvezető és a polgárőr:
– Polgárőrként dolgozott sokáig. Szót fogadtak maguknak?
– Nem. És nem is tehettünk semmit sem. Csak annyit, hogy jelentést tettünk. De hiába tettük a jelentést a nagykállói rendőrségre, nem csináltak semmit sem.
– Hogy-hogy most megváltozott ez a dolog?
– Azért, mert az újfehértói rendőrség úgy állt Érpatakhoz, hogy komolyan vette az egész dolgot. 
Műsorvezető:
Ezt megelőzően viszont nem volt állandó rendőri jelenlét az 1800 fős faluban. Sőt az is megtörtént, hogy hívás után 5 órával értek ki a helyszínre. (...) sokat nyomott a latban, hogy a szabálysértési őrizet intézményét már egy 500 forintos falopás esetén is alkalmazták. Mára az áramlopásokkal is leszámoltak.” 
Veres Sándorné családgondozó, Gyermekjóléti szolgálat.
Ezt próbáljuk most a szülőkbe sulykolni, hogy a gyereknél akkor érünk el igazán eredményt, ha kicsi kortól kezdve magatartási szabályokat felállítunk, a jutalmazás-büntetés elvét alkalmazzuk. Most már azért, hála Istennek, egyre többen jönnek tanácsért.” 
Műsorvezető:
Az mindenképp pozitív, hogy a nagy lógások kora lezárult.” 
Veres Sándorné:
Félnek a családi pótlék megvonásától. Visszatartja őket, és a szülők felkeltik a gyerekeket és elküldik az iskolába. Tényleg, most már csak akkor hiányoznak, ha betegek. Előre szólnak, feljönnek hozzánk, telefonáljunk be az iskolába, beteg a gyerek.” 
Orgovány Sándor elnök, Lungo Drom, Érpatak
(...) azt gondolom, hogy ez nekünk is nagy öröm, mert az érpataki cigányemberekről is van szó, hogy itt a közbiztonság mennyit javult, s hogy a cigány társadalom is megpróbál beilleszkedni az úgymond a többségi társadalomba. Ez maximálisan jó nekünk is!” 
Műsorvezető:
Bakti Péternek szó szerint meg kellett küzdenie a rendért. Másfél évvel ez előtt történt, hogy négy főt próbált igazoltatni. Amikor megtámadták és kapát vágtak a vállába, ő persze védte magát. A bíróság azonban másképp ítélte meg...” 
Bakti Péter mezőőr:
Három év próbaidőt kaptam. (...) Azt mondta /a bíró/, hogy el kellett volna szaladnom. És akkor ez a helyzet nem állt volna elő. De azért intézkedés közben nem szaladgálunk, én így gondolom. És ha holnap meg kell tennem, akkor is oda fogok állni és intézkedni fogok.”
Orgovány Sándor elnök, Lungo Drom, Érpatak
Annyiban segítettünk az embereknek, hogy a saját kertjeiket kiszántottuk, és megtermelték a saját megélhetésükhöz szükséges dolgokat.” 
Műsorvezető:
(...) A polgármester sosem volt a segélyezés híve. Náluk már évekkel ezelőtt a munkát helyezték előtérbe. A közmunkások az elmúlt időszakban valóban sokat tettek a település képéért...” 
Így már „duplán” érthetővé válik, miért kell a balliberális törzsnek – vagy miért kell a Pulitzer-díjas újságírónak – minden követ megmozgatni, hogy kellően elrettentő képet mutasson fel Dr. Orosz Mihály Zoltán polgármesterről és modelljéről. Ugyanis az igazság kiderülése alapjaiban rengetné meg a balliberális eszmerendszert és híveit, no meg különféle haszonélvezőit. Ha szélesebb körben nyilvánvalóvá válna, hogy legfőbb ellensége, a magyar „nacionalizmus”, a magyar „hazafiság” még azokon a kisebbségeken is eredményesebben tud segíteni, amelyeket a balliberálisok nagy csinnadrattával a védőszárnyuk alá vettek éppen a „nacionalizmus” ellenében, akkor ez végképp kihúzná a talajt az elfajzott – a hús-vér közösségektől elidegenedett – balliberális eszmerendszer alól. De nem csak ez alól: a „politikailag korrekt” véleményuralom alól is. Ezt pedig már a külföldi támogatók sem engedhetik meg. 
(S legalább zárójelben tegyük hozzá: ugyanezért nem engedhetik meg, hogy a nemzeti liberalizmus talaján álló, Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP pártszövetség második kormányzási időszaka sikerrel járjon. Miként Navracsics Tibor miniszter fogalmazott a Vasárnapi Újság című rádióműsornak adott nyilatkozatában : „Magyarország balra tolódása ellen még soha nem emeltek szót német és osztrák értelmiségiek, márpedig volt idő, amikor erőteljesen balra tolódott ez az ország. Így azt láthatjuk, hogy nemcsak ország és ország, de ideológia és ideológia között is működik a kettős mérce!” A Guardian című lapban egyenesen ezt a kérdést teszi fel cikke címében a publicista, Tibor Fischer, a nyugati „hisztérikus” médiának üzenve: „What on earth is this ignorant nonsense being spread about Hungary?” Magyarul: „Mi a csuda ez az ostoba képtelenség, amit Magyarországról terjesztenek?” ) 
Miként is írta Orosz Mihály Zoltán? „...a liberális bértollnokoknak meg kell azt is tanulni lassan, hogy egyre többen vannak, akik a hazudozást és a gyalázkodást nem tűrik, és ezzel egyre jobban szembesítik a hazug újságírókat.” Mondhatni, bő két évtizednyi rendszerváltozás után teljesen érthető lelki törekvés ez a balliberális média áldozatai részéről. Mint ahogy a balliberális média munkatársai és támogatói részéről is teljesen érthető, hogy maradék erejük, lehetőségeik mozgósításával ennek a szembesítésnek igyekeznek elejét venni... 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése