2020. május 16., szombat

A paraszt vet, a cigány dézsmál, a zsidó meg arat.






























A paraszt vet, a cigány
dézsmál, a zsidó meg arat.

A szabadkőműves meg törvényesíti a rebdszert.


Gyűlt a pohárban az epe
 
Thüringer Barbara 2013. június 8., szombat 
Index 
D. Tóth Kriszta az egyetlen olyan műsorvezető, aki a 2010-es kormányváltást követően átalakult közmédiában kétszer is beadta a felmondását. A Híradó és a DTK Show műsorvezetője először az Indexnek nyilatkozott arról, hogy miért tartotta vállalhatatlannak azt, ami az MTVA-ban történik. D. Tóth Kriszta nem vágyik vissza a képernyőre, helyette Jöttem, hadd lássalak címmel megírta első felnőtteknek szóló regényét.
Mi vezetett odáig, hogy 2011 márciusában beadd a felmondásodat a Híradóban? 
 
D. Tóth Kriszta - Fotó: Üveges Zsolt

Nagyon egyszerű a magyarázat. Azt a Híradót, amihez 2011-ben az arcomat és a nevemet kellett adnom, már nem tudtam tovább felvállalni. A híradós anyagokhoz mindig magam írtam a felkonfjaimat, ügyeltem, hogy legalább a felvezetés legyen kiegyensúlyozott. Akkor pattant el bennem először valami, amikor egy alkalommal tíz perc telt el a newsroomból való távozásom és aközött, hogy beértem a stúdióba az élő adásba, és már át volt írva a szövegem a súgógépen. Aztán ez többször is előfordult, például, hogy a szövegemből ki volt húzva az ellenzék.

Hogy kezelted ezt a helyzetet?

Volt, hogy elmondtam fejből azt, amit én írtam, és volt olyan is, hogy annyira meglepett, ami a súgógépen volt, hogy felolvastam, és közben magamban dúltam-fúltam.

Ebből a nézők nem sokat láttak.

Mert ez nem rájuk tartozik. Nem álltam fel, és nem kezdtem el cifrán káromkodni, önuralommal tűrtem, de ez csak a Híradó végéig tartott, utána álltam neki vitatkozni. De a végén az is előfordult, hogy belefáradtam a vitákba, és a Híradó után egyenesen hazamentem, és vittem magammal a problémáimat. Ez nem egy egészséges helyzet, főleg, ha az embernek kisgyereke van. És akkor egyszer eljött az a pont, amikor úgy éreztem, hogy én ezt nem vállalom tovább, mert tönkre megyek bele.

Mi volt az a pont?

Két évvel ezelőtt történt, nem emlékszem már, hogy mi volt az. Csak azt tudom, hogy gyűlt-gyűlt a pohárban az epe. Egyre sűrűbben beszélgettünk otthon arról, hogy ez nem megy már nekem. A férjem angol, tehát el kellett neki magyaráznom pontról pontra, hogy mi történik. Eltartott egy ideig mire megértette, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet egy Híradóban. Emlékszem, volt egy este, amikor látta rajtam, hogy ez nem hiszti, hogy tényleg nagyon kivagyok, és akkor abban maradtunk, hogy nem szabad ezt folytatni. Másnapra kész volt a felmondó levelem.

Mik voltak az első jelek, amiből rájöttél, hogy baj van?

Nem kell álszenteskedni, a rendszerváltás óta úgy volt kitalálva a köztelevízió, hogy ott befolyást lehessen gyakorolni. Pusztán a politikai vezetők önuralmától és a hírműsorok vezetőségében dolgozók szakmai és emberi tartásától függ, hogy előbbiek mennyire akarják befolyásolni, és utóbbiak mennyire hagyják befolyásolni, azt ami a képernyőre kerül. Én 8 és fél évig vezettem a Híradót, közben pedig két évig brüsszeli tudósító voltam, így volt alkalmam jó néhány vérre menő harcot végignézni. Sokféle modellt láttam a 13-14 különböző hírigazgató alatt, sokféle megoldást arra, hogy ezeket a hatalmi próbálkozásokat hogyan lehet elhárítani vagy éppen elébe menni.

A kormányváltás után fokozatosan alakult át a helyzet a szerkesztőségben. Amikor egyszer csak azt láttuk, hogy egy szerkesztőségi ülésre úgy érkezik meg a hírigazgató, hogy napi üzenet van és ahhoz kéne hírt gyártani, nem pedig az a kérdés hogy mik a napi hírek, és azt hogyan fogjuk feldolgozni, akkor kezdtük el észre venni, hogy nagy baj van.

Élő Gábor hírigazgatóval milyen volt a viszonyod?

Nem akarok személyeskedni, most már túl vagyok rajta. Sokunknak voltak vitáink vele a szerkesztőségben. Volt olyan kollégám, aki ordítozott vele a newsroomban, én nem, mert nem vagyok egy ordítozós típus. De sokféleképpen próbálkoztunk. Volt, aki kiabált, volt, aki beszélgetni akart, volt, aki írásban próbálta megértetni magát, volt, aki az értekezleten, volt, aki négyszemközt - mindenki vérmérséklete szerint. Feszült volt a hangulat. Nem akarok politizálni, nem arról van szó, hogy egy köztévében balliberális vezetőség van-e vagy jobboldali, ez nem politikai, hanem szakmai kérdés. Ha valaki ennyire másképp fogja fel ezt a szakmát, mint én, vagy az akkori szerkesztőség tagjai, akkor ott komoly gondok vannak. Én ezzel a hozzáállással nem tudok mit kezdeni, nem tudok ebben gondolkodni, márpedig ha ez van, és ezt nem lehet megváltoztatni, akkor el kell jönni. Én nem tudok megalkudni, de ezzel nem teszem magamnak könnyűvé az életet. 

Ezt az utolsó általad vezetett Híradóban már mindenki láthatta az arcodon. A Daniel Cohn-Bendit-riport utáni jelenetre gondolok. Az volt a pletyka, hogy direkt estél ki a szerepedből, hogy így üzenj a nézőknek.

Ez volt a pletyka? Pedig nem volt ez tudatos, nem volt előre megbeszélve, egyszerűen csak az a sokórás küzdelem látszott az arcomon, amit aznap vívtunk. Az csak egy sokkos arckifejezés volt, mert én is csak akkor láttam meg, hogy végül melyik variáció kerül adásba. Azzal a riporttal kapcsolatban nagyon sok vitánk volt a szerkesztőségben aznap, többször átíratták, és a riport készítője nem akarta, hogy ez az átírt anyag az ő hangjával menjen adásba. Akkor én azt mondtam, hogy nekem úgyis ez az utolsó napom, majd én elviszem a balhét. Az, ami adásba került végül, kismiska ahhoz képest, ami a harcok nélkül lehetett volna.

Mások viszont úgy értékelték, hogy ez a fáradt, elcsigázott, Híradóhoz egyáltalán nem illő arckifejezésed egy kikacsintás volt a nézők felé.

Igen, ezt értem. De szerintem nekem csak olyan arckifejezésem lehetett, mint a nézőknek otthon, akik látták ezt a bejátszást. Tegyük hozzá, hogy ma már sem a riport készítője, a külpolitikai szerkesztő, sem az aznapi felelős szerkesztő, sem én, a műsorvezető, sem pedig a hírigazgató nem dolgozunk a Híradóban.

Aztán elköszöntél a nézőktől, felálltál, hazamentél, fél évig nem voltál képernyőn, majd legközelebb egy szórakoztató talkshow műsorvezetőjeként tűntél fel. Miért gondoltad úgy, hogy ebben a közmédiában érdemes még csinálni valamit?

Amikor felmondtam a Híradóban, marasztaltak, hogy ne menjek el a tévétől. Az volt a feltételem, hogy rendben, de ne kelljen politikával, közélettel foglalkoznom. Azt gondoltam, ha csinálunk egy szórakoztató műsort, akkor van esély arra, hogy normálisan dolgozhassunk. De egy idő után kiderült, hogy nem feltétlenül van ez így. Lehet, hogy naiv voltam, de hittem abban, hogy azzal a csapattal, amellyel dolgoztam, jót tudunk csinálni. Tény és való, hogy együtt tanultuk meg ezt a műfajt, nem ment ez jól az elején, én ezt pontosan tudom, de később teljesen belejöttünk. Aztán, amikor kirugdosták a kollégáimat, és elfogyott mögülem a csapat, rájöttem, hogy nincs miért, kiért tovább küzdeni. De ezt a kollégáimnak írt, és rendkívül szerencsétlen módon kiszivárgott levelemben már mindenki olvashatta.
(...) 

Polt ügyészeit is a gátakra! 


Nem nagyon hittem, hogy az árvízen kívül lesz bármi a hétvégén amire érdemes lesz a fejünket fölkapni a lapát-homok-zsák háromszögből. De hazaérve látom, aszongya az újság, hogy a poltpéteri ügyészség nem talált vizsgálásra alkalmasnak semmit a trafikmutyis beadványokból. Igen, ezt úgy kell érteni, hogy szerintük a beismerő vallomással felérő hangfelvétellel sem kell piszmogni. Lárifári. Úgy kell tenni, mint jókereszténynek a templomban, vagyis mintha mise történt volna. 

Kicsit elkapott ez a fura érzés, ez a dézsa vú mi minek híjják.

Mert láttunk már olyat, hogy 2 milliárd 570 millió elcsalt áfa, 24 vádlott és 835 tételes bűnjeljegyzék ellenére sem sikerült a bűnszervezetben elkövetést bizonyítani az ügyben dolgozó 7 ügyésznek 11 év alatt, és Orbán Viktor jóbarátja, a Fidesz egykori pénzembere, a külföldi szökésből hazahozott Varga Tamás megúszta 3,5 évvel az egészet.

De nézzük a dolog jó oldalát: az ügyészek munka nélkül maradtak a hétvégére, úgyhogy nem muszáj beérniük a Viktor dolgokat néz és legény a gáton galériák és videók nézegetésével, hanem csatlakozhatnak ők maguk is az összefogáshoz. Ott legalább hasznukat vesszük. 

Az árhullám java még csak most jön, és ugyan a megelőző védekezés - saját tapasztalataim szerint - elég jól haladt - köszönet érte hivatásosnak, önkéntesnek és egyéb segítőnek egyaránt - azért bizonyára minden dolgos kézre szükség lesz még a következő napokban. Úgyhogy lapátra, magyar!

Infóért katt a képre, vagy a 
S.O.S. blogra!

Kapcsolódó:
   
Orbán a gáton: "Túlbuzgón mozgósít"
   
Orbán a gáton 

Láttunk már olyat, hogy az ügyészségnek 2,5 milliárd elcsalt áfa, 24 vádlott és 835 tételes bűnjeljegyzék ellenére sem sikerült a bűnszervezetet bizonyítani.
Ezzel Orbán jóbarátja, a Fidesz egykori pénzembere, Varga Tamás megúszta 3,5 évvel az egészet.
A poltpéteri ügyészség most sem talált vizsgálásra alkalmasnak semmit a trafikmutyis beadványokból. Szerintük nem kell foglalkozni a beismerő vallomással felérő hangfelvétellel sem, ami a szekszárdi Fidesz-frakcióülésén készült. 

Orbán Viktor a gáton 

2013.06.06. 
velemenyvezer.blog
A Római partot meglátogató Orbán Viktorban már nem volt a hitelesség, ami a nagy tiszai árvíznél még igen. Túl sok a hasonlóság a márciusi hófúvás kapcsán rögtönzött országjárás és a mostani árvízszemle között, rutinszerűnek és mesterkéltnek tűnt a kormányfői akció. 

Orbán Viktor régebben a krízisek, a katasztrófák mestere volt. Tudta, hogyan kell tőkét kovácsolni egy kis válságból. Szerintünk már nem tudja.
Hogy csinálta?

Majd tizenöt éve történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az akkori tiszai árvízzel adta el a kormánya által bevezetett megszorításokat. Olyan ügyesen csinálta, hogy a többségnek fel sem tűnt az, hogy a költségvetési nadrágszíj-húzások döntő többségének semmi köze az árvízhez. Az egyébként számottevő, de nem évtizedes jelentőségű árról viszont mindenki hallott, sőt, sokuk azt szinte a tizenegyedik csapásnak vélte. Egy szó mint száz, Orbán Viktor abból az árvízből kihozta a maximumot.

Egy katasztrófát felnagyítani önmagában nem igazán nehéz. Amihez viszont valódi politikusi teljesítmény kell, az az, hogy a problémák ne hulljanak vissza az aktuális kormányfő fejére. Ebben segít, ha az esemény a ciklus elején történik és ha egy valóban rendkívüli, mindenki által megjósolhatatlannak tűnő jelenségről van szó. Végső soron azonban az a fontos, hogy a politikus hiteles legyen a veszélyben a munkát irányító vezető szerepében.

A hitelesség viszont kontextuális - azaz a helyzettől függ, hogy mi tűnik annak és mi nem. A kilencvenes évek végén, az alapvetően a televízióhíradók által formált közvélemény számára újszerű és hiteles volt az, ahogy egy negyven alatti miniszterelnök egy egy számmal nagyobb gumicsizmában jár a gáton. Volt, aki már akkor is viccelődött rajta, de végső soron az összkép meggyőzőnek bizonyult. Elsősorban azért, mert összhangban volt a tetterős, változtatni akaró miniszterelnök és a töltésen akciózó gumicsizmás figura képe.
Rutinból, fáradtan

A Római partot Pintér Sándorral és Tarlós Istvánnal meglátogató Orbán Viktorban már nem volt meg ez a hitelesség. Egyrészt túl sok a hasonlóság a márciusi hófúvás kapcsán rögtönzött országjárás és a mostani árvízszemle között, rutinszerűnek és mesterkéltnek tűnt a kormányfői akció. Másrészt a miniszterelnökről már viszonylag kevés ember asszociál a fiatalos tetterőre, és lényegesen többen az enyhén leereszkedő, kioktató földesuras tempóra. A mostani képek pedig tökéletesen alkalmasak az utóbbi benyomások megerősítésére.

Végül, és valószínűleg legalább ilyen fontos módon mindez nem csak a tévé képernyőjén jelenik meg, hanem milliószor visszajátszható, korlátlanul, változtatható módon az interneten is. Aki ki akarja figurázni Orbán Viktort, annak az eszközök rendelkezésére állnak. Így viszont a korábbiaknál többet nyom a latban az illetővel kapcsolatos prekoncepció - aki nem elég hiteles, azt szinte minden fellépése és az abból készült mémek és paródiák csak egyre mélyebbre taszítják.
Ki nem kényszerített hiba

A Véleményvezér szerint ez nem Orbán Viktor árvize lesz. Ahhoz hogy a bajból politikai tőkét lehessen kovácsolni, sokkal erősebb alapokkal kell rendelkezni, mint amilyen egy huszonöt éve politizáló, három éve kormányon lévő, és egyébként igencsak sikertelen gazdaságot irányító miniszterelnöknek lehet. Az viszont már ki nem kényszerített hiba, hogy minderre néhány valószínűtlenül retroszellemiségű videóval még rá is tesz egy lapáttal.

Kapcsolódó:
   
A Fidesz megvédi a trafikmutyizókat
   
A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya 

Stirlitz - akarom mondani Orbán - tudta... és együttműködik! 


Az évszázad pénzügyi csalása-

Devizahitelezés - Egy Sorbonne prof 

véleménye 

2012. január 13., péntek 
Világ helyzete

Egy kis saját élménybeszámoló: Tegnapelőtt egy lakás eladása miatt, melynek 2,5évvel ezelőtti vásárlásakor 10,8 millió hitelt kaptam lakásvásárlásra (5m Ft,5,8m Euro) vissza kellett fizetnem a hitelt , hogy törölhessék a jelzálogot. A két és fél év alatt havi 86e Ft törlesztővel kb. 2,4milliót fizettem be. A hitel megszüntetésekor a 10,8milliós hitel 11,9 millión állt, azaz még 1,1 milliót kellett ráfizetni. Így összesen 2 és fél év alatt 3,5 milliós hasznot realizált rajtam a legnagyobb "magyar" bank.

Nagy naivan kérem a papírt, hogy mégis miket adtak össze, hadd kérdezzem már meg...mert szerettem volna elvinni...
- Azt nem adhatjuk oda! - mondja.... - Akkor kérhetnék egy fénymásolatot?
- Másolatot sem adhatunk ki! - közli a hölgy.
........Ha ezek az uniós irányelvek....akor no comment

Mostanában a médiák nagyon elhallgattak a deviza-adósokkal kapcsolatban. Néha szóba kerülnek a kormány végtörlesztési intézkedései kapcsán, de azon kívül nem nagyon tesznek említést róluk. Biztos minden rendben: a kormány megtette, amit a haza megkívánt, aki tudott vég-törlesztett, és ezzel az ügy le van tudva...

Csak a tisztánlátás kedvéért:
"A hazai bankok semmiféle svájci frankot nem vásároltak Svájcból, hanem csak a frank árfolyamát vették alapul és összejátszottak a svájci állammal és bankokkal, hogy a frank árfolyamát srófolják föl minél nagyobbra, irreális mértékig. Nálunk több főkolompos is van, akik erről a helyzetről tehetnek. Az akkori PSZÁF is tudott mindenről, az akkori kormány és illetékesek is mindent tudtak a bankcsalásokról. De tudtak erről a MNB-ben is, mégis hallgattak és most is hallgat az MNB elnök. Most az MNB nem a forint árfolyam erősségén őrködik, hanem éppen ellenkezőleg. Az MNB a külföldi maffiabankok pénzmosodája, hiszen senki sem ellenőrzi az MNB belső működését."

A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és "magyarázatok" elhagyásával nézzük hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF "alapú" kölcsönzések, de előtte nézzük meg, mit mond a párizsi Sorbonne egyetem doktori iskolájának kutató professzora Dr. Lentner Csaba:
"A hitelezés amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt. A bankok szerencsejátékot űztek és rajtavesztettek. A rendszer bedőlésért elsődlegesen ők a felelősek!

Kérdés: - A deviza hitelek drámája szinte sors tragédia lett. Hogy jutottunk idáig?

Dr.Lentner: - Tisztázzunk valamit mindjárt az elején! Teljességgel téves és helytelen a szóban forgó problémakör esetében deviza hitelről beszélni. Ez ugyanis nem az!

Kérdés: - Hanem mi?

Dr.Lentner: - Gigantikus átverés. A svájci jegybank legfrissebb adatai azt igazolják, hogy a külföldi bankok Magyarországon működő leánybankjai az általuk nyújtott hiteleket nem refinanszíroztatták frankkal, nem vettek föl valós bankközi frank hitelt, és nem bocsátottak ki frank alapú kötvényeket sem.
A Svájci Nemzeti Bank pénzkibocsátása ugyanis nem növekedett olyan mértékben, amilyen mértékben szükséges lett volna ezen csereügyletekhez. Egyszerűen nincs annyi frank a piacon, amennyi a frank alapúnak mondott hitelek fedezete kellene legyen....
Az a hitelezés amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt.

Kérdés: -Akkor mire alapozták a bankok ezeket a hiteleket ?

Dr.Lentner : - Nagy valószínűséggel úgynevezett SWAP(csere) ügyletekre....

Meggyőződésem, hogy a szükséges átvilágítások olyan eredményeket hoznának, melyek alapjaiban megváltoztatnák az adósok szorongatott helyzetét, sok esetben akár büntetőjogi következményekkel is járhatnak a bankok vonatkozásában. A rosszhiszeműség ugyanis nem győzőm hangsúlyozni, okkal vélelmezhető! Az ebből fakadó banki veszteségeket pedig a pénzintézeteknek házon belül kell orvosolniuk, azt semmi szín alatt nem terhelhetik rá az ügyfelekre, akik nem tudták, nem is tudhatták, hogy csapdába csalják őket!
Tehát kedves átvert becsapott hitelesek robbant a bomba, mert nincs frank, nincs CHF, nincs árfolyam kockázat!"

Egy példa:
Rászedett János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik lakóparkokat építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezett, Rászedették tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy temetőre néző lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nagymamától örökölt vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak. Szükségük volt tehát 7 millió kölcsönre. Teljesen mindegy melyik bankot keresték fel, mert ott a következőket közölték velük. Jelzálog bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF alap esetén a havi törlesztő részlet 38.600 Ft lesz, míg HUF alap esetén 98.000 Ft lesz. Tekintettel arra, hogy az ügyletnél egyetlen egy darab svájci Frank se jelent meg, se fizikai, se átvitt értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztő részlet kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta. Rászedették természetesen a sokkal vonzóbb CHF alapot választották, magyarul bekapták a horgot. Nézzük mi is történt tulajdonképpen!

A bank Rászedettéknek kölcsön adott kvázi 50.000 svájci Frankot, évi 5 % kamatra. Viszont a lakópark építők nem 100.000 CHF-et kértek a lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették a kölcsön kapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a banknak 7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót az építőknek és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci frank a törlesztő részletük. Mivel Rászedettéknek a banknál forint számlájuk volt - miért is lett volna más, hiszen az átutalt fizetéseiket forintban kapták - a bank a számláról minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek megfelelő forintot (természetesen eladási árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600 forintot, de csak addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt, vagyis legfeljebb egy hónapig.

A következő esedékességi napokon a mindenkori 276 CHF vételi árfolyamon kiszámított árát emelte le a forintszámláról, amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot, amikor 180 lett, akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor 66.200 forintot.

De nem csak a törlesztő részlet emelkedett, emelkedett a tartozás is. Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal tartoztak (mínusz néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci frankkal, aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci frankot se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva, mert azt vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában? Kölcsönügylet? Másodlagosan, de elsődlegesen egészen más.

Valójában egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg Rászedették - tudtukon kívül - arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama 20 éven keresztül nem fog megváltozni. Akinek egy egészen apró közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy 20 év távlatában a svájci frank egészen biztos erősödni fog a forinthoz képest. Ezt tudva, a Magyarországon működő bankok úgy is spekulálhattak volna, hogy 3.000 milliárd forintért vesznek CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon, és akkor most eladhatnák 240 HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142 milliárdot. De mennyivel kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem létező pénzekkel.

5 perc 19 mp és 6 perc 51 mp között: 
http://www.youtube.com/watch?v=YRmihiEs7NY

Persze, most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs. 2008 novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz hússzorosát kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz mellett 95 forint virtuális pénzt is kölcsönadhatnak. Az állampolgárok csőbehúzása olyan jól sikerült, hogy a bankoknak 2008 végére likviditási gondjaik lettek, vagyis túlkölcsönözték magukat. A "likviditás" ugyanis azt jelenti, mennyi szabad tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit kikölcsönözhet. És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a "szabad" tőkének 95 százaléka virtuális, nem létező. A világgazdaság begyűrűző válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát lecsökkentette egy nevetséges 2 százalékra, (jegyezzük meg, hogy "békeidőben" a nyugati bankok kötelező tartalékrátája általában 10 %) lehetővé téve, hogy a bankok további virtuális forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen CHF alapon. A Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének (a legújabb WikiLeaks feltárás szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy "a magyarok tanulják meg, nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az eladósodottakat").

Foglaljuk össze, mi történt jogi értelemben. Tekintettel arra, hogy mind a forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a bankok ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az égvilágon semmi se indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel. Logikusan feltételezhető tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja a kölcsönért folyamodók lépre csalása volt. Az nem várható el a széles lakosságtól, hogy komoly pénzügyi ismeretekkel rendelkezzen. Borítékolni lehetett, ha havi 38 és 98 ezer forintos törlesztő részlet között választhat, akkor a 38-at fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent semmit, hiszen ez csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi közre nem volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a sulykot, ha a csalás bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés így rendelkezik:
"Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz, csalást követ el." A CHF alapú hitelek esetében mind a három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan volt a haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén kívül polgári peres eljárásban lehetséges a hitelszerződések semmissé nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.

Egy kis érdekesség, de alapvető információ !!!

Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy CHF alapú hitelek esetében a csalásnak - az én szerény véleményem szerint - egy különös minősített esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben, szervezetten, bűnszövetkezésben. A végső kár ezermilliárdokban mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot is. Éppen ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is.

Kapcsolódó:
   
Dr. Damm Andrea álláspontja
   
A Gazdatanácsok Szövetsége Izsáki Gazdagyűlésének nyílt levele a parlamenterekhez! 

MNB-PSZÁF-fúzió: jövőre 

2013. április 11., 05:33 
Népszava
Orbán Viktor kormányfő már döntött, de egyelőre csak Kövér László Házelnök tudja, ki lesz a jegybank új alelnöke. A legesélyesebbként Bártfai-Máger Andreát, a Monetáris Tanács tagját tartják. Az is eldőlt, hogy Matolcsy végre bekebelezheti a PSZÁF-ot.

Régi álma teljesülhet Matolcsy Györgynek: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) után a Pénzügyi Szervezetek Állami Szervezetének Felügyeletét (PSZÁF) is maga alá gyűrheti, ha a két szervezet régóta tervezett fúziója megvalósul. Az elgondolás már Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt, 2009-ben, majd Orbán Viktor hatalomra kerülését követően 2010-ben is felmerült. A fúzió tervét a jegybank nem cáfolta, hiszen már elkezdtek dolgozni az ügyön. Ezek után furcsa, hogy Binder István, a PSZÁF szóvivője azt nyilatkozta az MTI-nek, nincs tudomásuk az összevonásról. Mindez azt bizonyítja, hogy Matolcsy, mint megannyi más alkalommal, a pénzügyi felügyeletet sem vonta be szándékai szakmai előkészítésébe.

Ez azért is érthetetlen, mert a korábbi fúziós elképzelések alkalmával az elismert bankszakember hírében álló Szász Károly PSZÁF- elnökkel, mint az MNB egyik alelnökével számoltak. Orbán Viktor kormányfő egy korábbi verziója szerint, amikor még nem volt kénytelen feladni azt az elgondolását, hogy Simor Andrást "kitúrja" az MNB éléről, azt tervezték, hogy Simor jegybank-elnöki mandátumának 2010-ben még hátra lévő két évében Szász alelnökként dolgozott volna tovább. Végül - elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) aggályai miatt - a 2011-ben módosított jegybanktörvényben megmaradt ugyan az összevonás lehetősége, ám a kormány garanciát vállalt arra, hogy csak Simor mandátumának lejárta után foglalkoznak majd újra a kérdéssel. Úgy tűnik, ennek jött most el az ideje.

Az EKB 2011-ben elsősorban azt kifogásolta, hogy a Fidesz fúziós elképzeléseinek következtében sérült volna a jegybank függetlensége. Az azóta eltelt időben a Fidesz gyakorlata, és Matolcsy György jegybank-elnöki megszólalásai még inkább jogossá tették az európai bank fenntartásait. Matolcsy kézivezérlési technikáját ismerve minden esély meg van arra, hogy az összevont pénzügyi intézménytől közvetlen függőségbe kerülhetnek a bankok, mégpedig a kormányzat által hajszolt növekedési víziók eszközeiként. A dolgok mai állása szerint a jegybanki szándékoknál kissé korábban szivárogtatta ki a fúziós hírt a sajtó, ezért valószínű, hogy az összevonást idén még nem hajtják végre. (Szász Károly PSZÁF-elnöki mandátuma csak 2016-ban jár le.) A PSZÁF beolvasztása azért is problematikus, mert az MNB csupán a hitelintézetekkel áll közvetlen kapcsolatban, viszont a pénzügyi felügyelet jogköre ezen kívül kiterjed a biztosítókra, az értékpapír-kereskedelemre, a nyugdíjpénztárakra és egyéb pénzügyi szolgáltatókra is.

A kormány eközben tegnapi ülésén döntött arról, hogy kit jelöl Orbán Viktor kormányfő az MNB Király Júlia lemondásával megüresedő alelnöki posztjára. A Kormányszóvivői Irodától nyert értesülésünk szerint a jelöltről a miniszterelnök levélben értesítette Kövér László Házelnököt, aki kezdeményezi majd az illető bizottsági meghallgatását. A legesélyesebb a posztra Bártfai-Máger Andrea, a Monetáris Tanács tagja. Mellette még a szintén tanácstag Gerhardt Ferenc és Pleschinger Gyula neve került szóba.
Hétfőn újabb tárgyalás a bankokkal

Az MNB új vezetői a jövő hétfőn ismét pénzintézeti vezetőkkel tárgyalnak a Növekedési Hitel Programról, miután ezen a héten a nyolc legnagyobb bank irányítói már üzleti reggeliztek Matolcsy Györggyel. (Akkor az MKB Bank és az Erste Bank nem kapott meghívást.) A pénzintézetek úgy vélik: növelhető lenne a hitelezés- és gazdaságösztönző intézkedéscsomag hatékonysága, ha a kormány valamilyen garanciát társítana a program mellé a résztvevő bankok kockázatainak enyhítésére. A JP Morgan szerint a bankoknak további ösztönzőkre lesz szükségük ahhoz, hogy 2 százalékpontos felárral hajlandók legyenek hitelezni a potenciálisan magas kockázatú kis- és középvállalati szektornak.
Galambok és héják: 7-2

A Monetáris Tanács legutóbbi kamatdöntő ülésén 7:2 arányban szavazott a jegybanki alapkamat 0,25 százalékpontos csökkentésére. Az akkor még 5,25 százalékos kamatszint tartására a két korábban kinevezett alelnök, Karvalits Ferenc és Király Júlia voksolt. Azóta mindketten távoztak az MNB-ből.
Bonta Miklós / Népszava 

Felhívás minden magyar polgárhoz, akit 

deviza alapú bármilyen kölcsöne miatt kár 

ért; akinek a házát, kocsiját, pénzét vagy 

lakását ellopták a csaló bankok!





Minden olyan hitelszerződés esetében, ahol az adós nem kapott számlát Árfolyamkülönbség, vagy Árfolyamrés, vagy konverziós díj kifizetett költségéről, annál egyszerűen, dokumentálhatóan bizonyítható a szerződés csalás miatti érvénytelensége!

Sajnos, most úgy látom, hogy a szervezeteket is kezdik ellehetetleníteni - lásd a 21-i Hősök terén létrejött tiltakozást, ami már szinte teljesen a politika síkjára tolta a kérdést.

Tegyetek feljelentést az itt letölthető dokumentumok másolásával - egyénre szabásával egyszerre a rendőrségen, a NAV-nál, és az ügyészségen is! Ha bárki segítségre szorulna, írjon, szívesen segítek.

A büntető feljelentésnek nincsen pénzigénye, ügyvéd vagy számviteli szakember sem kell hozzá. kinek már nincs vesztenivalója, s aki győzni akar, az jelentse fel a bankot!

Kedves barátaim!

Olvasom a hétvégi tiltakozás anyagait, és őszintén tisztelem mindazokat, akik nyíltan is küzdenek az igazságért, a banki elnyomás ellen! Lélekben ott voltam én is, gyakorlatban azonban nem mentem el. Nem lustaságból, vagy félelemből, hanem elvi megfontolásból.

Általában nem megyek el nyilvános tiltakozásokra, mert megrögzött civilként az érték-haszon-cselekvés elméletben hiszek.

Miket is jelent ez?

- kimenet/output - Meggyőződésem szerint a cselekvés értéke meghatározóan függ a várható hatástól: elérjük-e a választott módszerrel a célunkat? Az utcai tiltakozásokról az a véleményem, hogy ma, Magyarországon nincsen forradalmi helyzet. Az uralkodó hatalomnak van egy legalább 6-700 ezres stabil és szervezett VAKHITŰ tömegbázisa, akiket logikai-ésszerűségi, jogi, társadalompolitikai és humanitárius alapon szerveződő tömeggel képtelenség überelni. A hatalom magáévá tette gyurcsány szégyenletes mondását: majd megunják és hazamennek. A rendszerváltó elit olyan mértékben sajátította ki az országunkat, hogy bármit megtehetnek, és senkire sem hallgatnak. A tiltakozás kimenete tehát közelít a nullához - eredménytelen.

- megoldás/haszon - Megoldást véleményem szerint két egymástól független és párhuzamosan futó cselekvéssorozat hozhat csupán: az egyik az emberek jogi védelme, a másik a szavazópolgárok közvetlen kapcsolatfelvételével a 2014-es választási kétharmados győzelem. A két cselekvéssor párhuzamos megvalósítása alapvető követelmény ahhoz, hogy 2014-ben olyan hatalom álljon fel, ami a népet, és nem a rendszerváltó elit- láthatatlan pénzhatalom szilárdan egybefonódott együttesét képes helyére tenni. Nincs jogrend hatalom nélkül, de mit sem ér a hatalom, ha nem a jogrendre épít.

Menyhért Péter 55 éves, szolgálati nyugdíjas tűzoltó vagyok. Két évtizede dolgozom a civil szférában nonprofit menedzserként. Gazdasági tervező, informatikai statisztikus szakon végeztem a Szent István Egyetemen.

Én találtam egy olyan tényezőt, amely a csalás tényállását egyértelmű bizonyítékkal megalapozza, és kihúzza a talajt a magyarázó-hárítók lába alól.

Kérlek, nézd meg a honlapomon a CÉLMo dokumentumai. 
http://menyusp.5mp.eu/web.php?a=menyusp&o=yzInbHudzH

Rájöttem, hogy a hatóságok mindaddig ki tudnak játszani minket, amíg a deviza alapú kölcsönt csupán a hitelező és az adós között létrejött polgári jogi ügyletnek tekintik!

NEM AZ! A hitelezők bűncselekményt követtek el a magyar állam ellen ugyanúgy, mint ellenünk, kisemberek ellen! Az állam ellen elkövetett bűncselekmény az érintett adós polgárok duplán megkínzását jelenti, hiszen adófizető állampolgárként még az állam becsapását is mi fizetjük!

Ne higgyetek a hatalomnak, de a politikai pártoknak se(hiszen egyik se állt ki értünk-a jogainkért, mindegyik csak "megmenteni" akarta a hiteleseket!): ebben az ügyben az adós a legkisebb mértékben sem bűnös, mert az ő ésszerű és tőle elvárható döntésével szemben, a hitelező szándékosan, bűnszövetkezetben, az adós és a társadalom ellen egyaránt bűncselekményt követett el!

Ezt a bűnt a magyar állam minden erőszakszervezetének HIVATALBÓL üldöznie KELL!

Mi is az álláspontom újszerűsége, lényege?

Az első a bizonyíthatóság kérdésköre. A csalást nagyon sok körülmény alapozza meg, azonban ezek egyike sem bizonyítható egyszerűen, tényszerűen, mindegyik alkalmas a jogi csűrcsavarra, és mindegyikbe bele lehet mást magyarázni. Egy olyan hatalmi struktúra, mint a bankok, akik a kormányt is zsebre vágják ezernyi jogi és pénzügyi szakértője rövidebb-hosszabb idő alatt legyűrhet minden más, rajtuk kívülálló értékelést, magyarázatot! Meggyőződésem szerint még az uniós bíróság is húzni halasztani fogja az ügyet, csak hogy ne kelljen a pénzhatalommal szembeszállnia.

A második fontos kérdés a felek, azaz az érintettek köre. Jelen helyzetben minden egyes per a magánszemély kisember érdekében folyik, függetlenül attól, hogy ki képviseli őt. Közel két évtizedes nonprofit menedzseri pályafutásom alatt megtanultam, hogy mindennek ára van: minden személy, szakember és szervezet megvehető, vagy megfélemlíthető. Harmadik változat sajna csak a mesében van. Vajon milyen hatalmi tényező áll majd a kisember mellé, amikor folytathatja a mostani hazugsághadjáratát, hogy mindennek az adós az oka, mert bűnös kapzsisággal kikényszerítette szegény bankból a pénzt, miközben primitív ostobasággal nem fogta fel a rá leselkedő veszélyeket, hiába tájékoztatták mindenről őt a bankok! Ez az oka annak a ténynek, hogy minden hatóság kibúvót keres, vagy az időt húzza.

Az általam talált ÚJDONSÁG lényege, hogy mindkét kérdésre ésszerű, és álláspontom szerint megfelelő kényszerítő körülményt tartalmaz.

Nézzük a részleteket: Azt vettem észre, hogy a szerződésem semmilyen módon nem említi az árfolyamrés vagy konverziós díj értékét, annak ellenére, hogy ezen költségelemeket az általános pénzügyi fogalomrendszer ismeri és definiálja. Ez a tétel önálló tranzakciós költség, nem lehet eleme sem az általánosan kezelési vagy ügyleti költségnek, sem a kamatnak. Ha költség, (márpedig minden költség, ami a banknak nem haszon, azaz a bevételt csökkentő tényező) akkor arról a bank is, mint minden egyes gazdálkodó szervezet, tételes elszámolással tartozik, arról számlát kell kiállítania. Mivel ez a tétel eddigi ismereteim szerint a deviza alapú hitelek elszámolásakor általában nem szerepel költségként megjelenítve (erről senki sem kapott az adó jogszabályoknak megfelelő számlát vagy bevételi bizonylatot) és így a bankok könyvelésében sem szerepelhet nyereség csökkentő tényezőként, gyakorlatilag illegálisan képzett tiszta nyereség, extraprofit. Ez a tétel akármilyen csekély is, de minden magyarázkodástól mentesen bizonyítható!

Ennek a számla nélküli, tehát fekete gazdaságba tartozó fekete jövedelemnek az a másik érdemi szerepe, hogy automatikusan bevonja érintett félként a magyar államot is! Ebben a pillanatban a hitelezővel szemben már két azonosan érdekelt fél áll: a magánszemély és a Magyar állam! Gondoljunk bele: én, vagy az ügyvédem, vagy a társadalmi szervezetem megvehető vagy megfélemlíthető - ki-ki a maga árán. Megvehető vagy megfélemlíthető-e a magyar állam? Meggyőződésem szerint nem, hiszen milyen politikai és gazdasági következményekkel jár, ha a politikai vagy közigazgatási elit az egyértelmű tárgyi-lényegi bizonyíték ellenére elsumákolja, vagy időhúzással megpróbálja eltitkolni az ügyet! Nincs az a viktor, aki ezt el tudja hazudni! Találhatsz vajon az országban olyan embert, aki a kenyéradója elleni károkozást a nyilvánosság előtt el merné sumákolni? Szerintem nincs. Ráadásul abban a pillanatban amikor ez az apró, kizárólag a mohó tisztességtelenségből levezethető tény a bíróságra kerül, az összes addig eltüntetett csalásra utaló tény kimagyarázása szinte lehetetlenné válik.

A bankok bizonyíthatóan gátlástalan mohósága, ami egyértelművé teszi a csalás, költségvetési csalás, számviteli bűncselekmények, és más törvénysértések elkövetését. Az árfolyamrésről vagy konverziós díjról a számlaadás és elszámolás hiánya egyszerű, egyértelmű és magyarázhatatlan, mivel már jogerős bírósági végzés van az árfolyamrés költség voltáról!

Már 2004-ből is rendelkezésünkre áll dokumentum, amelyben a bank is elismeri: az árfolyamrés költség, és azt 2005. január elseje óta a THM tartalmazza az árfolyamrés költséget. A baki csupán ott leledzik, hogy erről a költségről az éves elszámolásokban, s a végelszámolásokban sem számoltak el - nem adtak róla számlát!

Ha nem kapott a pénzügyi szolgáltatójától külön számlát vagy számlának minősülő tételes elszámolást az adós, akkor az tényszerűen és félremagyarázhatatlanul bizonyítja a hitelező bűncselekményeit (csalás, költségvetési csalás, számviteli bűncselekmény). A bűncselekmények elkövetésével a hitelező nem csak az adósokat, hanem egyben az államot is becsapta, így ezt az ügyészség hivatalból KÖTELES ÜLDÖZNI!

Lehet, hogy apróságnak tűnik ez a tétel, de a magyar jogban adózatlan jövedelemnek számít minden egyes forint, amelyről a jövedelemszerző nem adott számlát. Ha az árfolyam változásából a banknak van vesztesége, arról is kell negatív tartalmú számlát adnia, illetőleg az összesített számlán azt a tételt is fel kell tüntetnie!

Lényeges kérdés az is, hogy megállapítható-e a személyi felelősség?

A válaszom: IGEN, bár megfelelő apparátus és felhatalmazás szükséges hozzá, amivel az ügyészségi nyomozók; a NAV nyomozók, és a rendőrsé is rendelkezik! Pont azok, akiknek ezt a bűncselekményt hivatalból üldözni kellene!

Álláspontom szerint minden banknak a tárgyidőszakban első számú, legfelsőbb vezetője bűnös, hiszen minden jogosítvány és információ a rendelkezésére állt.

Minden jogi, pénzügyi, ügyfélszolgálati vezető, akinek konkrét kapcsolata volt az ügyben, bűnös, kivéve ha a döntéshozó az ő tiltakozása ellenére döntött.

A konkrét szerződéseket aláíró banki alkalmazottak vétkesek, számon kérhetők, de bűnösségük a legalacsonyabb mértékű.

A szándékos, előre kitervelt és csalás tényét tucatnyi érv bizonyítja, néhány olyan is, amivel eddig tudomásom szerint senki sem foglalkozott.

* A hitel szerződés önmagában is megtéveszt, mert a szerződés megvalósult formája inkább hasonlítható szerencsejátékhoz, jobb esetben deviza adás-vételhez, mint hitelhez.

* A hitelszerződés aláírását minden esetben megelőzte egy 1-2 hétig tartó hitelbírálati idő, melyben az adós teljes pénzügyi helyzetének felülvizsgálata megtörténik. Az adós a tényleges, sokoldalas szerződést nem kapta meg áttanulmányozásra; csupán átolvasni tudja, de az abban foglaltakról a bank semmilyen részletes, érdemi tájékoztatást nem adott. A bank tisztában van azzal, hogy az adós kétszer akkora törlesztőrészletet nem képes elviselni - ezzel eleve a bedőlésre játszik. Ez a tény is bizonyítható, a szerződés időpontjában érvényes hitelbírálati feltételek újraszámolásával!

* A szerződések mindegyike hivatkozik olyan szabályzatokról, melyeket az adós nem kapott meg, s amelyeknek a konkrét szerződésre pontos hivatkozásait nem közli a bank!

* A szerződésben a kamat meghatározása is megtévesztő, hiszen sok esetben szó sem esik arról, hogy a kamat változhat-e; mikor; milyen körülmények fennállása esetén; milyen mértékben; milyen jogorvoslat mellett. A szerződés általában nem definiálja, hogy konkrétan milyen költségelemeket tartalmaz a "kamat". Megtévesztő az is, amikor éves kamatösszeget bontanak le 12 hónapra. Ha például az éves kamat 12%, és az átlagos kölcsönállomány 1.000.000.- Ft, akkor a kamat 120.000.- Ft lesz. Ha havi 1%-ot alkalmaz a bank, akkor a kamatos-kamat számítás miatt a tényleges évi kamatdíj 126.825.-Ft lesz. Ebben a pillanatban a bank becsapott 6.825.- Ft-tal, amit felfelé gerjeszt az árfolyamszámítás is! A 12 % éves kamat helyett a bank a valóságban 12,825%-ot fizettet ki az adóssal.

* A szerződésben a kezelési költség meghatározása is megtévesztő, hiszen szó sem esik arról, hogy a kezelési költség változhat. A szerződés általában nem definiálja, hogy konkrétan milyen költségelemeket tartalmaz a "kezelés". Megtévesztő az is, amikor éves kezelési költséget bontanak le 12 hónapra. Ha például az éves kezelési költség 3%, és az átlagos kölcsönállomány 1.000.000.- Ft, akkor a kezelési költség 30.000.- Ft lesz. Ha havi 0,25%-ot alkalmaz a bank, akkor a kamatos-kamat számítás miatt a kölcsönösszeg nő, és így a tényleges évi kezelési költség 30.416.-Ft lesz. Ebben a pillanatban a bank becsapott 416.- Ft-tal, amit felfelé gerjeszt az árfolyamszámítás is! A 3 % éves kezelési költség helyett a bank a valóságban 3,042%-ot fizettet ki az adóssal.

* Hasonlóan aprópénzt lop el a bank az adóstól a szokásos banki módszerrel, az annuitás alkalmazásával. Ebben az esetben a bank azt kommunikálja (hazudja) az adósnak, hogy az első 3-5 évben kedvezményt ad az adósnak - így csak a kamatokat és a kezelési költséget kell megfizetnie. Azt nem árulja el, hogy ezzel olyan helyzetbe hozza az adóst, ahol a később (az általa jól látott árfolyamrés miatt) az átváltásoknál évekig nem a csökkenő tőkét szorozza fel az árfolyamveszteséggel, hanem a teljes, növekvő összeget. Egyébként jogtalanul teszik ezt, hiszen így évekig olyan banki kamatot és költséget számolnak el, amelynek nincsen valós alapja. A pl. húsz évre számolt kamat és költség kifizettetése az első néhány évben, tisztességtelen, és valótlan gazdasági esemény! Ez ismételten számviteli bűncselekmény, hiszen a bank az árfolyam előjelzésekből és az adós hitelképességének birtokában pontosan tudta, hogy a hitel akár 5-10 éven belül is bedőlhet! Vajon, milyen jogalapon árverezte el a bank az ingatlan pl. 10 év fizetés után, amikor 20 év költségeit előre kifizettette? Elszámolt-e a bank ezekben az esetekben a jogtalan túlfizetéssel, és annak következményeivel?

* A szerződésekben szerepel, hogy a kölcsön forintját vételi árfolyamon, a befizetéseket pedig eladásin tartja nyilván. Nem található egyetlen tény sem arra nézve, hogy milyen alapon számol kizárólag a saját hasznára? A szerződések nem tartalmazzák az árfolyamrést - konverziós díjat sem.

* A kockázatfeltáró nyilatkozatok semmilyen érdemi figyelmeztetést nem tartalmaznak, amely az adós érdekeit védené - kizárólag a bankot védik.

* A bankok tudatosan nem adtak a szerződő félnek lehetőséget sem a kockázat biztosítás formában történő enyhítésére.

Kedves barátaim!

Az eddig felsorolt, a CSALÁS tényét bizonyító tényezők - a néhány számítás kivételével - megfelelő jogászi és pénzügyi szakemberi apparátussal kikezdhetők, hiszen a bíróságoknak nem áll megfelelő szintű és felkészültségű szakember rendelkezésre. Legjobb esetben az elbizonytalanított és megfélemlített polgári bíróság az adós előnyére dönt ugyan, de mindenféle tényleges kötelezettség kiszabása nélkül.

Az eddigi (egyébként kiváló) büntető feljelentések hibája az volt, hogy csak az adós-hitelező viszonylatára, és polgári jogi alapon hivatkoztak, amelyet a bíróságok mindenféle mellébeszélésekkel le tudtak söpörni az asztalról, mivel eddig egyetlen büntető ügyben sem hivatkoztak a BIZONYÍTOTT ÁRFOLYAMRÉS - KONVERZIÓS DÍJ kérdésre. Az állam becsapását és megkárosítását viszont már nem könnyű szőnyeg alá söpörni, hiszen az állam mégiscsak nagyobb hatalom.

Végezetül az egyik legfontosabb információ: amennyiben a szerződés bűncselekmény elkövetésével jött létre, úgy az is semmis, és minden azon alapuló cselekmény (még a bírósági végrehajtás is) semmisnek minősül automatikusan, a törvény erejénél fogva. Bűncselekményre nem lehet semmilyen jogszerű cselekedetet végrehajtani, így akinek eladták a házát, a kocsiját, annak teljes körű kártérítés jár, mert az eredeti állapotot KELL visszaállítani!

Kedves barátaim!

Folyamatban levő hitelnél jogotokban áll kikérni a hitelezőtől, hogy tételesen számoljon el az eddigi tranzakciókról.

Amennyiben a hitelezőtök nem adott számlát az árfolyamnyereségről vagy konverziós díjról, és ez a szerződésetekben sem szerepel, úgy ezek hiánya önmagában bizonyítja a csalást: az adós és az állam becsapását, megkárosítását!

Ebben a pillanatban mindenki, költségmentesen és ügyvéd nélkül is tegyen feljelentést az ügyészségnél, és egyidejűleg bejelentheti a banknak, a semmisségi és a kártérítési igényét, és hogy állampolgári engedetlenség formájában megtagadjátok a részletfizetést a bűnvádi eljárás jogerős lezárásáig!

Jó lenne, ha minden devizahitelezéssel foglalkozó szervezet, ügyvéd, vagy akár az adós maga is, áttanulmányozná a 
http://menyusp.5mp.eu/ honlapomról letölthető anyagok helyességét, és mindenki feljelentéssel bombázná a saját ügyészségét.

Deviza alapon nyilvántartott AUTÓ, VÁLLALKOZÁSI, SZEMÉLYI, és DIÁK hitelesek!

A deviza alapú valamennyi hitelszerződéssel a hitelező szervezetek becsapták és megkárosították az adósokat.

Mindenkinek bűnvádi eljárást kell (jogászoknak - civil szervezetekkel együttesen) indítani minden egyes öngyilkos, vagy a hitele miatt meghalt ismeretlen barátunk miatt a hitelezők csalása ellen. Segítsük az otthontalanná tett károsultakat, a tönkretett vállalkozókat, az elcsalt autótulajdonosokat!

1. - Mindenki nézze át a szerződését, hogy önálló költségtételként szerepel-e benne árfolyam különbözeti vagy konverziós díj jogcímű költség.

2. - Mindenki nézze át az éves banki elszámolásokat, amelyekre általában fel van írva, hogy számlának minősül: szerepel-e rajta a költségek között árfolyam különbözeti vagy konverziós díj jogcímű költség.

3. - Mindenki nézze meg, hogy árfolyam különbözeti vagy konverziós díj jogcímen kapott-e valaha is a pénzügyi szolgáltatójától külön számlát vagy számlának minősülő tételes elszámolást.

mert abban a pillanatban jogosan tehet feljelentést!

Ha minden deviza alapú hiteles számon kéri a bankokon az őket becsapó szerződéseket, azonnal megszűnik a politikusok és bankszövetség háta mögé bújás.

Gondolkodjunk, számoljunk, és adjuk tovább mindenkinek - ez az egyetlen esélyünk a pénzvilággal szemben.

Tisztelettel 
Menyhért Péter
Szolgálati nyugdíjas tűzoltó
word.office.live.com 

Újabb másfél milliárdot kapnak a zsidó 

szervezetek 

Jól hallottam nem a banki károsultak kapják ezt az összeget, ja , hogy azok magyarok , jaj ez a cionista kormány nem támogathatja a magyart, különben is a lakások is a betelepülőknek kell , és még nemzetinek mondott ehte metszet kormányunk van , csak így pusztuljon a magyar, - mondja a biboldó. 


2013, június 7 - 17:57 MTI - 
alfahir.hu
Másfél milliárd forintos alapot hoz létre a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök), ebből a pénzből 2014-ben azokat a nem vallási zsidó szervezeteket támogatják, amelyek a zsidó kultúrát terjesztik határon innen és túl - jelentették be egy pénteki konferencián Debrecenben.

Szabó György, a Mazsök elnöke a debreceni és a határon túli hitközségek háromnapos nemzetközi konferenciájának megnyitóján elmondta azt is, hogy épületek, valamint egy síremlék felújításához, továbbá egy emlékhely kialakításához is segítséget nyújt a kormány. Megújul több magyarországi zsinagóga, köztük a debreceni is.

Méltó emlékhellyé alakítják a kőszegi tömegsírt, felújítják a budapesti Kozma utcai temetőben lévő első világháborús síremléket, valamint a szabadkai zsinagógát - ismertette a Holokauszt Emlékbizottság csütörtöki ülésén tárgyalt programtervezet részleteit Szabó György.

Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek XIV. nemzetközi konferenciáján Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója jelképes eseményeknek nevezte a hazai és határon túli zsidó hitközségek rendszeres debreceni találkozóját. A Mazsihisz elnöke szerint ez azt is jelzi, hogy erősödik a térség zsidóságának összetartozása.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere emlékezetett rá, hogy Debrecenben él az ország második legnagyobb zsidó közössége, amely jó kapcsolatokat ápol nemcsak a várossal, hanem Debrecen három nagy egyházával, a reformátussal, a római és a görög katolikussal is

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke elmondta, hogy az elmúlt évek elméleti-tudományos témái után az idén a Kárpát-medencei zsidó gasztronómia témakörét választották a találkozó témájául. A zsidó étkezési kultúra egyidejűleg a közösségépítést, az összetartozást is jelenti, s "az összetartásra, a megbecsülésre ma nagyobb szükség van, mint valaha" - tette hozzá.

Kapcsolódó:
   
A Mazsihisz elnöke beismeri: a zsidók élősködőek
Szíriai Hírek: az Amerikai fővárosban tárgyaltak az emberiség ellenségei

Tegnap volt Washingtonban az úgy mond "szabad Szíria barátai" konferencia melyen több Izraeli üzletember is részt vett számos FSA vezérrel meg amerikai politikussal.
A konferencia hivatalos tárgya az Asszad utáni Szíria volt , melyen több Izraeli üzletember is meg politikus is FSA zászlókat emelt és viselt büszkén...

És bár mi nem tudjuk hogyan kerültek ki ezek az FSA vezérek az egyesült államokba ha egyáltalán azok tényleg és nem megint valami szinészek, és talán egy szír sem tudja hogy kik voltak azok a szírek akik résztvettek ezen a pofátlan komédián , de abba biztosak vagyunk hogy mig élünk mi nem fogunk térdelni nekik és ha van Isten akkor mind bele is fognak fulladni a mocskos terveikben miután saját népeik lázadtak fel ellenünk hamarabb mint hinnék ! 

A képen Moshe Kahan látható, híres Izraeli üzletember és "kérem ne nevessen senki sem" de ő most szabadságot és emberi jogokat akar az első hazánknak..

Hát nem érdekes? De miért is nem kezdi mondjuk a palesztin nép felszabadításával? Talán mindenki jobban örülne neki és lehet még valaki el is hinné akkor a tisztességes szándékait...

10 05 2013 
A Gazdatanácsok Szövetsége nyílt levele 

az országgyűlési képviselőkhöz és 12 

pontos állásfoglalása 


Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Tisztelt Szerkesztőség!

Több okkal is elmondható, hogy "örömmel az ürömben" fogadtuk a hírt, hogy a mai parlamenti ülésszakon úgy döntöttek, elhalasztják a végszavazást a földforgalmi törvénytervezetről. 
http://index.hu/belfold/2013/06/10/schiffer_elhalasztjak_a_foltorveny_szavazasat/

A kérdés továbbra is az, hogy valójában miért is? Kiknek és Miknek az érdekében?

Csatolva megismételjük a Gazdatanácsok Szövetsége - korábban már Önökhöz eljuttatott - 2013. június 8-án, Izsákon tartott Gazdagyűlésének nyílt levelét és 12 pontos állásfoglalását.
(A korábbi titkársági - a Gazdagyűlés által megerősített - "Nyílt levél a vidékfejlesztési miniszterhez és Magyarország Kormányához" letölthető formában megtalálható e levél végén, az aláírás felett.)

Egyúttal felhívjuk figyelmüket a 2012 május 5-én rendezett 
V. TAHSZ Országos Értekezlet Közindítványában megfogalmazottakra; idézzük:
"A honi Alaptörvény értelmében kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés a földtörvény közérdekű előkészítésének során (az érdemi társadalmi vita előmozdítására) tartson parlamenti vitanapot a készítendő földtörvényről. E parlamenti vitanapon az Országgyűlés biztosítsa a magyar gazdatársadalom hiteles képviselőinek, szövetségeseinek érdemi részvételét!", amelynek lényege, hogy az Országgyűlés sorozatos mulasztást követ el, mikor széleskörű szakmai-társadalmi vita nélkül kíván törvényt elfogadni a magyar nép létfeltételeit hosszú távra meghatározó és a magyar nemzet sorsát döntően befolyásoló kérdésről, a magyar nemzettérről, a magyar földről.

A Gazdatanácsok Szövetsége megerősíti, hogy "NYÍLT PARLAMENTI VITANAP" szükséges ahhoz, hogy a magyar föld kérdésében végletekig megfeszített társadalom - különösen a családi, kis és közepes gazdaságokat működtető gazdatársadalom - széleskörű képviseletének álláspontját megérthessék és a földvédelem, az üzemszabályozás és szövetkezés feltételeinek tisztázása mellett elfogadható földforgalmi törvénytervezetet nyújtsanak megvitatásra és végszavazásra az országgyűlési képviselők elé.
Amennyiben ezt elmulasztják, végzetesen kiélezik a társadalmi feszültséget az országban.

Sürgősen tárgyalásokat javaslunk erről minden képviselőnek, az illetékeseknek - különösen Font Sándornak, akinek már a TAHSZ Közindítvány kézhezvételekor is meg kellett volna ezt lépnie - a Gazdatanácsok Szövetsége képviselőivel, szakértőivel!
Kitartóan várjuk együttműködő jelentkezésüket! 


Tisztelettel:
Dr. Boór Ferenc
a Gazdatanácsok Szövetsége titkára
a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség és a Fejér Szövetség szóvivője 


Gazdatanácsok Szövetsége 

nyílt levele a parlamenterekhez, Izsák, 2013. június 8.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Tudják Önök, hogy mit cselekszenek, ha a földforgalmi törvényt beleegyezésünk nélkül fogadják el? Tudják-e a képviselői székekben a hölgyek és urak, hogy semmis lesz erkölcsileg, alkotmányosan, ha olyasmit nem vesznek figyelembe, hogy a föld a nemzeté, hogy a képviselők a munkájukról, döntéseikről végső soron a nemzetnek tartoznak elszámolni, hogy a föld tőke nem lehet, sem másként indokolva szabad forgalmú áru a nemzetközi viszonylatokban, mert ez fogalmi képtelenség? Az is fogalmi képtelenség, hogy szembemennek az ENSZ "A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezség okmányával" (1976), amelyből idézzük:

"I. RÉSZ
(1) Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. ...
(2) Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttmuködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek a tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől....

5. cikk
(1) Az Egyezségokmány egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az jogot adna bármely államnak, csoportnak vagy személynek olyan tevékenység kifejtésére, vagy olyan cselekedetre, amely az Egyezségokmányban elismert jogok és szabadságok bármelyikének megsemmisítésére vagy azoknak az Egyezségokmányban meghatározottnál nagyobb mértékben való korlátozására irányul.
(2) A valamely országban törvény, egyezmény, rendelet vagy szokás által elismert vagy annak alapján hatályban levő egyetlen alapvető emberi jog korlátozása vagy csorbítása sem engedhető meg azzal az ürüggyel, hogy az Egyezségokmány az ilyen jogokat nem vagy csak kisebb mértékben ismeri el."

Mint Önök is tudják, a magyar alkotmány úgynevezett íratlan, szokásjogi alkotmány, amely kifejezés éppen az ilyen alapvető kérdésekre vonatkozik, amikor is a természetjogi evidenciákra való szóbeli hivatkozás még az itt idézett ENSZ egyezségokmány szerint is felülír bármely írott és hatalommal szankcionált jogszabályt, előírást (hozták azt a múltban akárkik, vagy hozzák azt a jövőben akárkik).

De mit beszélünk itt Önöknek, akik - de facto - régen kiléptek az ENSZ-ből uniójukkal együtt, felmondva egyebek közt az 1976-os egyezségokmányt, amit megtehetnek (mert úgymond a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást?!). Száguldozhat az esztelen erőszak forgószélként amerre neki tetszik, ne feledjék, éppen csak legitimitást nem markolhat fel mellé (mert az emberi személy és az élő közösségek szuverenitása, felelős szabadsága terhére, azaz sérelmére legitim módon semmiféle jogalkotás nem működhet). Ne feledjék, az erőszak útjára készülnek lépni, éppenséggel a szóval-döntéssel megvalósuló, a képviseltek érdekét semmibe vevő, tőlük idegen érdeket szolgáló - de minden alkotmányos legitimitás nélküli erőszak útjára. Képletesen, amitől az árvíz fenyegette országház mennyezete omolhatna magukra. Nem elég az árvíz? Miért tetézni a bajt sokkal nagyobb és rosszabb döntésekkel (mint az árvizeket generáló elhibázott gátak további magasítása)?

A Gazdatanácsok Szövetsége Izsáki Gazdagyűlése nevében:
Fáy Árpád, Tamási Béláné, Dr. Boór Ferenc 


Gazdagyűlésének egyhangú határozata, 

Izsák, 2013. június 8. 


12 pont arról, hogy miért nem védi meg a magyar földet a készülő földforgalmi törvény
avagy "milyen jogintézményeket hoz létre a földforgalmi törvénytervezet (Fftv) parlamenti jóváhagyása?"

1. mivel fenntartja, megszilárdítja a nagybirtokrendszer nyomasztó túlsúlyát. új kiváltságai a nagyüzem cégtulajdonosait a bérelt föld tulajdonához juttatják
2. mivel bevezeti a tagállami állampolgárok és az EU területén székhellyel rendelkező cégek tulajdonosainak földtulajdonszerzését, új uniós cég tulajdonosa külön kiváltságot élvez.
3. mivel a földhasználat átengedési tilalmát az Fftv két jogcímen is feloldja a nagyüzemi integrátor javára.
4. mivel korlátozza és útját állja, hogy az állam élhessen az elővásárlási jogával.
5. mivel egyház és jogi személye korlátlan mértékben szerezhet földtulajdont, a földhasznosítási kötelezettség, a földhasználat átengedésének és földkivonás tilalma alól mentes.
6. mivel a fiktív ajándékozási szerződés melegágya lehet a törvényt kijátszó és a közérdekbe ütköző jogügyleteknek.
7. mivel óriási arányban növeli a nagyüzem megengedett mértékét,
8. mivel a nagyüzemet mentesíti a minimális foglalkoztatási kötelezettség alól, a nagybirtok urainak csak jogai vannak sem kötelességük, sem felelősségük nincs a vidék életminőségének javításában.
9. mivel az elővásárlási és az elő-haszonbérleti jog rangsor kizárja a helyi gazdák földhöz jutási esélyét, jogsértő kivételt tesz a mezőgazdasági termelőszervezet javára.
10. mivel a helyi földbizottságnak semmilyen beleszólása nem lehet a kényszerhasznosításba
11. mivel a helyi földbizottság nem gazdatanács, helyi gazdák önszerveződésének nincs önálló képviselete, érdekérvényesítő lehetősége és döntési súlya, kizárja, hogy véleményt nyilváníthasson a földhasználatról, a gazdatársadalom nem szólhat bele a helyi földkészlet tőkés elsajátításába.
12. mivel az Fftv lemond arról, hogy az érvénytelen "zsebszerződéseket" - közel egy millió ha - a magánjog eszköztárával orvosolja és meggátolja azok telekkönyvi bejegyzését 


Miért elfogadhatatlan az új földtörvény? 

2013, június 10 - 12:22 
alfahir.hu

Ma szavazott volna az Országgyűlés a tavaly nyáron benyújtott, a jelenlegi földtörvényt alapjaiban átíró tervezetről (ezt az árvízhelyzet miatt végül elnapolták). A jogszabályt az ellenzéki pártokon kívül Bencsik János és Ángyán József fideszes képviselők is bírálták, utóbbi frakcióból való kilépését is kilátásba helyezte. Összegyűjtöttük a legdurvább húzásokat.
1. Korlátlan birtokméret

A tervezet az eddigi 300-ról 1200 hektárra növeli az egy magánszemély által hasznosítható földterület nagyságát, miközben eltörli a családi összeszámítást. Vagyis egy több ezer hektáros területet nyugodtan szét lehet dobni a házastársak, gyerekek között, de még a szeretetotthonban fekvő nagymamának is lehet pár száz hektár szántója és gyümölcsöse. (Ebbe ráadásul a társas gazdálkodásoknak nem kell beszámítani a tagjaiktól bérelt földet, valamint a kényszerhasznosítást.)

Gazdasági társaságok a korábbi 1200 helyett 1800 hektárnyi földet birtokolhatnak, hasonló jogi kiskapuk mellett. Emellett az állam bármikor dönthet úgy, hogy a nem megfelelően hasznosított földet másnak adja, méghozzá pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával.

Összehasonlításként Európában a nagybirtok (!) átlagos mérete 2011-es adatok szerint: Svájc 54, Hollandia 135, Belgium 150, Lengyelország 250, Franciaország 274 hektár.
2. Tőkés társaságoknak való kiszolgáltatottság

A korábbi években nagy port kavart, hogy a Nemzeti Földalap (NFA) által kiírt bérleti szerződéseket a helyi gazdálkodók elől nagybirtokosok és tőkés társaságok happolták el. Ez várhatóan a jövőben is így lesz, mivel a mintegy kétmillió hektárnyi állami földek esetében jogi kiskaput nyitnak az NFA-nak a külön rendelkezésre.

A nonprofit szövetkezeti forma támogatása helyett ráadásul a kormány úgynevezett "integrátorokat" támogat, amelyek révén a tőkeérdekeltségek koncessziós formában régiónként maguk alá gyűrhetik a mezőgazdaságot, és kiszipolyozhatják a hasznot. (A profitot ezek után remekül át lehet mosni egy Seychelles-szigeteki offshore cégen keresztül.)

Becslések szerint a hazai termőföldek közel 80 százaléka jelenleg 180 nagytőkés csoport kezében van.
3. Hátrányban a helybeliek

A kritikusok szerint indokolatlanul széles az a húsz kilométer sugarú kör, amelyen belül a törvénytervezet szerint még "helybelinek" számít az illető. A jogszabály ráadásul elég rugalmasan kezeli az üzemközpont fogalmát. Egy gazdaságnak ugyanis lehet székhelye, valamint több telephelye, és papíron szinte bármelyik telephelyet később központtá lehet nyilvánítani, így a cég könnyedén megszerezheti a kiszemelt földet a helyeik elől. (Erre számos példa volt a földbérleti pályázatok során is.)
4. Hoppon maradt kisgazdák

Az új törvény semmilyen formában nem biztosítja a kis és közepes gazdaságok ígért előnybe hozását. A nagybirtokosok és tőkés társaságok 15-20 év múlva lejáró bérleti szerződéseket köthetnek, melyekre ráadásul azok lejárta után is előbérleti joguk lesz. A korábbi törvénytervezetből kikerült az is, hogy egy család településenként nem birtokolhat többet az összes földterület 25 százalékánál. Ezzel gyakorlatilag bebetonozzák a mostani, igazságtalan földbirtokszerkezetet.

Egy jogi kiskapu azt is lehetővé teszi, hogy az állattartó telepek felülírják az elővásárlási és 20 kilométeres szabályt.
5. Korlátozott beleszólás

A tervezet korlátozott beleszólást biztosít a helyi földbizottságoknak, ám végső döntést nem hozhatnak. Az állami hatóság bármikor úgy dönthet, hogy "ésszerűtlen birtokszerkezet" kialakulása miatt másnak adja a használati jogot. A jogszabály azonban nem részletezi, hogy mi és kinek a nézőpontjából számít "ésszerűtlennek". (A földbérleti pályázatok során "üzleti terv nem kellő megalapozottságára" hivatkozva utasították el több helybeli pályázatát)
6. Mellőzött munkahelyteremtés

Miközben mindenki a föld megtartó képességéről beszél, az új törvénytervezet nem kötelezi a földbérlőt, hogy helyben adjon munkát az embereknek. Időközben szintén elsikkadt a Fidesz választásokkor beígért "demográfiai földprogramja" is, amely fiatal letelepedő pároknak biztosított volna kedvezményeket, amennyiben vállalják, hogy a földet megművelik, és legalább két gyermeket felnevelnek.
7. Külföldiek szabad rablása

A kormány két éve azzal utasította el a Jobbik javaslatát a termőföld és az ivóvíz alkotmányos védelméről, hogy majd a vonatkozó törvény rendezi a kérdést. A hazai zöldbárók helyzetbe hozását szintén a külföldi spekulánsok elleni harccal magyarázták az illetékesek. Ehhez képest a törvény - amennyiben mostani formájában szavazzák meg - csupán az Európai Unión kívüli állampolgárokat tekinti "külföldinek", és bár helyben lakáshoz és tulajdonhoz köti az uniós polgárok földhöz jutását, az utóbbi évek-évtizedek bizonyították, hogy ezek zsebszerződések útján könnyen kijátszhatóak.

A 2011-ben három évvel meghosszabbított földmoratórium 2014. május 1-jén, vagyis pontosan tíz évvel uniós csatlakozásunk után fog lejárni.
B.J. 


Átírta a parlament a földtörvényjavaslatot 


2013. június 3., 18:18 MTI - 
fidesz.hu
Átírta a csaknem egy éve előtte fekvő földtörvényjavaslatot az Országgyűlés hétfőn.

A tavaly júliusban beterjesztett kormányelőterjesztésen hétfőn több, terjedelmes bizottsági módosító indítvány elfogadásával változtatott a parlament kormánypárti többsége. Ezekkel újraszabályozták egyebek mellett a földtulajdonjog és a haszonélvezeti jog megszerzését, valamint a kényszerhasznosítást.

A lényeges változtatások egyike, hogy az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmag-előállítók a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak.

A módosítás szerint földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek. Földművesnek azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy május végi gazdafórumon a módosító javaslatokról azt mondta: miután Magyarország az Európai Unió tagja, a törvény leírja, hogy az unió polgárai is vásárolhatnak itt földet, utána azonban arról rendelkezik, miképp lehet elérni, hogy mégse tudjanak venni "egy kávéskanálnyit se", ha nem teljesítik a szigorú feltételeket. A jövőben ténylegesen csak az vehet földet, aki földműves, helyben él, a gazdákból alakult földbizottság jóváhagyja, majd egy állami hivatal is engedélyezi a vásárlást - fejtette ki.

Ennek megfelelően a parlament döntött a helyi földbizottságok létrehozásáról. Ezek jóváhagyása lesz szükséges a termőföld adás-vételéhez. Tagjuk legalább három, legfeljebb kilenc helyi gazdálkodó lehet.

Az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés szerint 2014. május 1-jét követően minden tagállami állampolgár termőföldet szerezhet Magyarországon. Ugyanakkor a földtulajdonjog megszerzése változatlanul feltételekhez köthető, harmadik országok polgárainál pedig továbbra is fenntartható a tilalom.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csaknem egy éve, tavaly július 12-én terjesztette a parlament elé az új földtörvény javaslatát.

A tárca akkori közleménye szerint az új jogszabály elsődleges célja a magyar föld védelme, a bel- és külföldi spekulánsok és a zsebszerződések kiszűrése, valamint a helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó magyar gazdák helyzetbe hozása.

Az indítványt októberben kezdte tárgyalni a parlament. A vita előtt pár nappal Orbán Viktor miniszterelnök egy agrárfórumon azt mondta, a jogszabály véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi a zsebszerződéssel "kilopott" földet, megvédi a termőföldet a spekulánsoktól, és korlátozza a nagybirtokot. Fazekas Sándor agrárminiszter parlamenti expozéjában szintén arról beszélt, garantálják, hogy csak magyar földművesek vehessenek termőföldet.

A parlament egyébként még tavaly decemberben módosította az alkotmányt annak érdekében, hogy sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály legyen a földtörvény.

A földtörvény tárgyalásának elhalasztásáról februárban, gyulai frakcióülésén döntött a Fidesz-KDNP. Úgy határoztak, a javaslat vitáját csak az agrárkamarai választások után folytatják. Az új köztestület, a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara országos alakuló küldöttgyűlése március végén volt.

Kapcsolódó:
   
Ángyán: jön a dél-amerikai birtokmodell
   
Ángyán: A maffia áll a háttérben
   
Maffiacsaládok nevezik ki a kormánytagokat
   
A magyar föld elkótyavetyélése
   
Immár biztosan maffiakézben a kormány
   
"Most viszik a hazád!" 




Ángyán: jön a dél-amerikai birtokmodell


Legfeljebb háromszáz nagybirtok kezébe kerül majd a magyar föld, amelyeket hét óriási monopólium fog össze, ha nem változik a jelenlegi birtokpolitika – mondta Ángyán József egy konferencián. A lázadó fideszes képviselő szerint nagy küzdelem zajlik a tőkés csoportok és a helyi közösségek közt, amiben az előbbiek állnak nyerésre.
A mai korban a biztonság nem ugyanattól függ, mint a XIX. században, hanem elsősorban az erőforrások birtoklásától – mondta Ángyán József korábbi államtitkár vasárnap, az Ökopolisz Alapítvány (az LMP pártalapítványa) által rendezett,Merre van előre? című konferencián, ahol a vidék és a mezőgazdaság helyzetéről tartott előadást. A Fidesz belső ellenzékeként a földügyekkel foglalkozó képviselő meglehetősen sötét jövőt vázolt fel a hallgatóságnak arra az esetre, ha nem sikerül változtatni a kormány birtokpolitikáján. 
Ángyán egy globalizációkritikus amerikai közgazdászprofesszor, David Korten szavait idézte, amely szerint egyfajta modern kétpártiság alakult ki a világban: ahol az egyik oldalon állnak a tőkeérdekek, a másikon pedig a helyi közösségek. Ezek a tőkés társaságok szerinte arra törekednek, hogy megszerezzék a földet, a vizet és az energiaellátást, és a saját logikájuk szerint, a hatékonyság és a profit szem előtt tartásával használják azokat. Magyarországon épp a földkérdés van ennek a birkózásnak a középpontjában, több ok miatt is – mondta az agrárprofesszor. 
Ángyán József
Fotó: Stiller Ákos
Az első ok, hogy az élelem előállítása egyre inkább stratégiai kérdés. A második ok, hogy óriási, akár ötvenszeres különbségek vannak a magyar és a nyugati földárak közt, így a földnek kincsképző funkciója is lett. A harmadik ok pedig az EU-s agrártámogatások rendszerében rejlik: egy hektár föld után ma több mint 60 ezer forint támogatás jár évente, amihez számos pályázattal lehet még további pénzt szerezni. 
Nyilván ez már eléri az ingerküszöböt a spekuláns nagytőke köreiben” – mondta Ángyán, akinek saját kutatásai szerint 2011-ben a harminc legnagyobb támogatást felvevő cég lényegében hat érdekeltséghez, a képviselő szavaival „maffiacsaládhoz” tartozik. A hat érdekeltség birtokai „főnemesi léptéket” érnek el, miközben az agrártámogatásaik összege majdnem 15 milliárd forint volt 2011-ben. Ugyanebben az évben a 300 ezer embert érintő tanyaprogramra összesen jutott egymilliárd forint. 
Ángyán szerint, ha a jelenlegi folyamatok tovább folytatódnak, akkor hamarosan 250-300 érdekeltség fogja a földterület nagy részét uralni, ami már a dél-amerikai modell. Szerinte a nagybirtokosok szó szerint el fogják üldözni az embereket a földről, monokultúrás, agyonvegyszerezett, fenntarthatatlan gazdálkodást honosítanak meg. A közösségek elhagyják őseik földjét, megjelennek a nagyvárosok környékén, ahol gettók jönnek létre – festette még sötétebbre a képet a képviselő, aki szerint sokan azért nem emelik fel a szavukat emiatt, mert azt hiszik, ők megússzák, pedig nem fogják.

Ángyán Schiffer András, az LMP vezetőjének a társaságában
Fotó: Stiller Ákos
Ángyán szerint elképesztő élmény volt számára, hogy az alaptörvény harmadik módosításához beadott, a családi gazdaságokat és a szövetkezeteket nevesítő indítványát név szerinti szavazáson vetették el a parlamentben. A kormánypárti képviselők – köztük Orbán Viktor miniszterelnök – és a szocialisták nemmel voksoltak, így a családi gazdálkodók helyére az úgynevezett integrátorok kerültek, amiről még a fideszesek sem tudták, mit jelent. Ángyán ma úgy tudja, a hét régióra fognak egy-egy koncessziót kiadni, ezek birtokosai a vetőmagtól az áru értékesítésig minden tevékenységet átfognak majd, vagyis monopóliumok lesznek, amelyek kiszívják a hasznot a magyar mezőgazdaságból.

Ángyán: A maffia áll a háttérben



Ángyán: maffiacsaládok nevezik ki a kormánytagokat


A volt földművelésügyi államtitkár szerint Csányi Sándor, Nyerges Zsolt és Leisztinger Tamás “lerabolja” a közös kasszát, Bajnai pedig szintén maffiózó. Nem biztos, hogy Ángyán sokáig lesz még a Fidesz frakció tagja.
A magyar föld elkótyavetyélése



Ángyán: immár biztosan maffiakézben a kormány


Pacsker         2012.12.19.
Ángyán József múlt hét pénteki megvilágosító beszéde 21 ezer nézőt vonzott a Youtube-on, a beszéd második része szintúgy meredeken emelkedik a nézettség szempontjából!
Az Élőlánc Magyarországért vasárnap megtartotta demonstrációját a parlament előtt az '56-os örökmécsesnél, a hírekkel ellentétben körülbelül 20 tucat ember előtt. Íme egy rövid videó, ami tv-híradóban volt - valamint a tüntetés teljes felvétele youtube-on! Ezek után nagyon izgatottan vártuk az élő közvetítést a hétfői, Ángyán javaslatáról szóló név szerintiszavazásról (LISTA ITT!). Főleg annak fejében, hogy Orbán megparancsolta, hogy annak, aki nem enged a maffia akaratának, le is út Fel is csút...
Tapintható volt a félelem a kormánypárti képviselők közt a frakcióülés után, ahol Orbán Viktor magából kikelve ordítozott Ángyán Józseffel és Bencsik Jánossal. A képviselők a döntő szavazás előtt azt latolgatták, hogy mit veszítenek, hogyan csinálják ki őket, ha nemmel szavaznak, és végül mindegyik talált egy jó okot, amiért megszavazza...
Orbán Viktor végül együtt szavazott Szanyi Tiborral és Veres János volt MSZP-s pénzügyminiszterrel... Ez volt az Ő öszödi beszéde... most végérvényesen kiderült, hogy hazudott a gazdáknak, hazudott a választóinak és hazudott az országnak. Tette mindezt a kereszténység és a nemzetiesség álruháját magára öltve.
A kormánypártok nemmel szavaztak saját kormányprogramukra nagykoalícióban az MSZP-vel! Ez a Parlament nem a mi Parlamentünk. Ezek a képviselők nem minket képviselnek! Ez új helyzetet teremt Magyarországon. A bizalom végérvényesen elveszett!
"Ma fél 7 körül a kormánypártok az MSZP-vel teljes egységben leszavazták Ángyán József indítványát. Nagykoalíció született, a gazdák és a választók elárulása, a magyar föld vesztére. Szégyen. Ángyán repül a frakcióból. Ángyán indítványát névszerint egyesével szavazták, de csak az Ő esetében mégsem látszanak a szavazás részletei a parlament honlapján!!!! De mindenesetre érdekes volt hallani, ahogy Orbán kimondja a NEM-et..." - Élőlánc Magyarországért facebook
Ángyán: Orbán ingerülten tett helyre minket - HVG.hu - Ángyán: "Bár a leendő, ezt érintő sarkalatos törvény tartalmáról hivatalosan a kormány semmiféle információt nem volt hajlandó elárulni, de úgy hírlik, hogy az állam régiónként az integrátori feladatokat nagytőkés csoportoknak adná koncesszióba, 'begyűrve' alájuk az egész régió mezőgazdaságát. Így a profit is ezekhez az integrátorokhoz vándorolna, szemben a szövetkezési modellel, ahol az eredményt visszaosztják a szövetkezetet létrehozó gazdálkodó családokhoz és helyi közösségekhez. "
Szomorúan tudatjuk a magyar föld sorsáért aggódókkal, hogy a családi gazdaságok és a szövetkezetek nem kerültek bele az Alaptörvénybe: Ángyán József fideszes képviselő módosító indítványát az Országgyűlés 58 igen és 297 nem szavazattal elvetette.
Úgy tudjuk, a kormánytöbbség jelentős része és az MSZP képviselői szavazták le Ángyán professzor javaslatát. (http://www.parlament.hu/irom39/09400/09400-0001.pdf)
Az Országgyűlés végül azt a javaslatot fogadta el, amely szerint kétharmados lesz a földtörvény, az Alaptörvény pedig a családi gazdaságok, szövetkezetek helyett az "integrált mezőgazdasági termelésszervezés" néven nevezi a földtörvény alanyait.
Álláspontunk szerint ez újabb bizonyíték arra nézve, hogy az új földtörvény a családi gazdaságok helyett a tőkebefektetők érdekeit kívánja majd megjeleníteni.
Dr. Ángyán József ezt a javaslatot nem szavazta meg, amiért sajtóértesülések szerint ellene fegyelmi eljárás indul.
Tisztelettel: Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség
http://www.femina.hu/hirhatter/meddig_marad_angyan_a_fideszben_szavazas/angyan_jozsef_nagy.jpgMegbírságolja a Fidesz frakció Ángyán József professzor urat, amiért nem szavazta meg a családi gazdaságok helyett "integrált mezőgazdasági termelésszervezést"deklaráló alkotmánymódosítást - jelentette be Rogán Antal. A Váralja Szövetség álláspontja szerint ahol egy elismert szaktekintélyt megbüntetnek véleményének felvállalásáért, ott nincs sok esélye annak, hogy jó földtörvény fog születni...
Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő szerint a Fidesz és az MSZP "nagykoalícióban" szavazta le a földtörvényhez kapcsolódó alaptörvény-módosításhoz benyújtott indítványát. A hvg.hu-n kedden közölt interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy "leosztották egymás között, kinek, melyik régió jut". ... Szerinte, gyaníthatóan, azok állnak mindezek hátterében, akik az állami földek többségét is bérlik és az agrártámogatások nagy részét is elviszik. "Vegyes politikai kötődésű" tőkeérdekeltségek - fűzte hozzá.
Közölte azt is: sok új szervezet csíráját is látja, amelyekből "meg lehetne alakítani a Tisztességes Emberek Szövetségét". A földbérleti pályázatok feldolgozásával kapcsolatban azt mondta: hamarosan végez az eddigi szerződések 80 százalékával, vizsgálata legújabb fejezete pedig Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye lehet. "Szomorú, de úgy látom, hogy azok is kapnak ismét további földterületeket, akik ellen tiltakoztunk" - mondta.

Tisztességes Emberek Szövetsége!

        


Ángyán József: "Most viszik a hazád!"



Nahát! Tényleg figyel a titkosszolgálat


Csütörtök óta bejárta a külföldi és magyar sajtót az amerikai titkosszolgálat megfigyelési botránya, ami immár kilenc szolgáltatót és nagy internetes oldalt érint. Legtöbb olvasónk számára ez nyilván nem nagy újság, ami miatt a hír mégis érdekes, hogy a PRISM fedőnevű akció most a Washington Post és egy hírszerző tiszt „jóvoltából” nyilvánosságra került és bár sokan teljesen hozzászoktak a gondolathoz, hogy manapság mindent és mindenhol figyelnek, talán néhány ember mégis elgondolkozik, hogy mégis mi folyik körülöttünk.
Aki eddig is figyelemmel kísérte a világban ténylegesen zajló eseményeket és nem csupán a hivatalos sajtóból értesül a hírekről, valamint tisztában van a háttérben működő mozgatóerőkkel, tudja, hogy ez nem új keletű tevékenység és a PRISM sem az egyetlen ilyen program. Írtunk már a Stellar Wind nevű, szintén NSA programról, az FBI törekvéséről, hogy a Skype és hasonló voip és chat szolgáltatókat is valósidőben lehallgathassa vagy a Google újításairól, amelyek a mi kényelmünket és szokásaink feltérképezését hivatottak szolgálni és sorolhatnák a történet epizódjait. A megfigyelés egyre kifinomultabb és kiterjedtebb és immár tényleg valós-időben folyik.
Tudjuk, hogy egyre több helyen már csipek segítségével figyelik az iskolásokat, a rabokat, a háziállatokat, a betegeket. Térfigyelő kamerák pásztázzák az utcákat, biztonsági kamerák felügyelik a parkolókat és boltokat, és akár otthonainkba is bepillanthatnak. És igen. Online tevékenységeink és beszélgetéseink is az utolsó kattintásig követhetőek és lehallgathatóak. Sokan nevetve söprik félre ezeket a fejleményeket azzal érvelve, hogy ugyan kit érdekel, amit két vagy akár kétmillió barátnő fecseg a neten és aki ezzel ennyit foglalkozik biztosan paranoiás. Az információ azonban valóban hatalom és mivel a világi hatalom, bár nagyon szeretné, nem mindenható vagy mindentudó, kénytelen a technika eszközeit felhasználva Istent játszani. A cél a világkormány. Ehhez elsőként az emberek feletti teljes és globális hatalmat kell megszerezni, ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindenkiről, minden időben, mindent tudnak.
A most közzétett „új” információ alapját egy hírszerzési tiszt által a Washington Post-nak átadott dokumentum alkotja, amit az NSA (Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) vezető elemzői 2013 áprilisában készítettek és az egyik legfontosabb hírszerzési eszközként hivatkozik a PRISM programra. A tiszt elmondta, hogy amikor kipróbálta a rendszert, megrémült attól, hogy a titkosszolgálat szinte az emberek éppen formálódó gondolatait is látja.
A PRISM programban résztvevő szolgáltatók és az általuk szolgáltatott információk.
prezentáció szerint az NSA jelentései egyre nagyobb mértékben építenek az így megszerzett adatokra, jelenleg minden hetedik hírszerzési jelentés alapul valamilyen PRISM-es információra. Ez különösen akkor ijesztő, ha tudjuk, hogy az NSA évente több billió adatforrást elemez. A PRISM-mel szerzett adatok döntő többsége az Egyesült Államokban élő amerikai polgárokról szól.
A PRISM fedőnevű akció 2007-ben kezdődött és a Microsoft volt az első cég, aki megadta magát a titkosszolgálati megkeresésnek. Az évek során a többi nagy szolgáltató is a titkosszolgálat figyelmébe került, a Google, a Facebook, a Paltalk (az Arab Tavaszban és a szíriai eseményekben kulcsszerepet játszott kisebb szolgáltatás), az AOL, a Skype, a Youtube, végül 2012-ben az Apple is.
A prezentációból az is kiderül, hogy az NSA kívánságlistáján az ingyenes tárhelyszolgáltatás miatt népszerű Dropbox is szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy hamarosan már működő kapcsolat lesz ott is, a szolgáltató már mentességet kapott a megfigyelés miatt esetleg felmerülő jogi ügyekben, ezt a főügyész és a hírszerzés igazgatója biztosítja számukra.
James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) csütörtökön elismerte az adatbányászás tényét, de közleményében még mindig csak arról beszélt, hogy az a törvény, amely lehetővé teszi a kormányzati ügynökségek számára, hogy kommunikációs adatokat gyűjtsenek internetes szolgáltatóktól, kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi.
Források:

Facebook kamerák: a közösségi oldal kilépett a fizikai világba


Forrás: Infowars.com
Jelentkezz be az arcoddal.” Ez a mottója annak az új direkt-arcfelismerő technológiát alkalmazó amerikai cégnek, amelyik népszerű boltokban, kávézókban elhelyezett kamerák segítségével kínál személyre szóló ajánlatokat, kedvezményeket regisztrált felhasználóinak.
A Nashville-i Redpepper cég azt ígéri, hogy szolgáltatásuk igénybevételével a felhasználók jelentős pénzt takaríthatnak meg, módszerük azonban lényegesen agresszívabb, mint az eddig ismert kuponrendszerek.
A folyamat egy „Facedeal” kamera felszerelésével kezdődik az adott üzlet bejáratánál, ami leolvassa és azonosítja a belépő arcát az illető Facebook profiljában található képek alapján, majd attól függően, hogy a felhasználó milyen oldalakat „lájkolt”, személyre szabott ajánlatokat kínál neki.
Redpepper szerint „a Facedeal alkalmazást a Facebook-on kell engedélyezni. Az alkalmazás, a felhasználó közreműködésével megerősíti, hogy melyek azok a legfrissebb fényképek, amiken a felhasználó megjelölésre került, hogy azok alapján rögzíthesse és azonosíthassa az arcát. A kifejezetten erre a célra kifejlesztett kamerák ezek alapján az adatok alapján azonosítják a felhasználót a fizikai világban. A regisztrációt követően a felhasználó okostelefonján keresztül értesül a neki szóló ajánlatokról, amihez csupán arra van szükség, hogy az arcát „megmutassa” a kamerának.”
Az arcfelismerő technológia persze nem új keletű dolog a Facebook-nál. 2011 júniusában a céget sok kritika érte miután előzetes bejelentés nélkül elkezdték alkalmazni a megjelölés” javaslat rendszert, ami felismeri a feltöltött képeken látható személyeket. Ehhez megvették a módszert kifejlesztő izraeli céget, a face.com-ot.
A Redpepper arcfelismerő technológiája kísértetiesen hasonlít a Tom Cruise nevével fémjelzett Különvélemény című filmben látott, személyre szóló reklámokhoz, ahol még néven is szólítják az arra járókat és ahol mindenkiről mindig pontosan tudják, hogy hol van és mit csinál. A filmbéli kamerák retina és íriszleolvasó technológiát alkalmaztak.
Mostanában egyre több, a biometrikus azonosítást kihasználó reklámozási módszer kifejlesztéséről hallani.
Az IBM 2010-ben jelentette be, hogy RFID technológiát fognak bevetni a fogyasztók célzott megkeresésére. A London Telegraph szerint a módszer segítségével megkímélik a fogyasztókat a számukra irritáló reklámoktól, mert így csak az őket érdeklő termékeket, szolgáltatásokat ajánlanának nekik. (Lásd még: http://www.youtube.com/watch?v=JCVHNGolm7k)
Az IBM fejlesztőlaboratóriumának egyik kutatója is rámutatott a Különvélemény és az IBM rendszer közötti hasonlóságra: „A filmben a kivetítők az emberek szemét olvasták le. Mi inkább az RFID technológiát választottuk, mivel ez már eleve az emberek zsebében vagy táskájában van és a magukkal hordott eszközök segítségével személyre szóló üzeneteket küldhetünk nekik.”
Februárban arról érkeztek hírek, hogy Londonban nagyfelbontású kamerákat telepítenek a buszmegállókba, hogy nemekre bontott reklámokat vetítsenek a várakozóknak. A kamerák az arc meghatározó jellemzői, az állkapocs, az arccsont, az orr és a szemek alapján próbálják kitalálni az emberek nemét.
A múlt héten pedig kiderült, hogy New York városa és a Microsoft megállapodtak egy új „domain tudatosság rendszer” bevezetéséről, ami nem más, mint egy rendkívül fejlettmegfigyelési adatbázis és a város különböző pontjain elhelyezett 3000 térfigyelő kamerasegítségével fogja ellenőrizni, hogy az arra haladó állampolgárok benne vannak-e valamelyik bűnügyi vagy terrorista nyilvántartásban.
Tegnap a Wikileaks egyik legújabb felfedezéséről jelentek meg hírek, amikből kiderül, hogy a kormány Trapwire nevű megfigyelőrendszere minden térfigyelő kamera anyagát képes használni, legyen az egy bolt, kaszinó vagy bármilyen cég biztonsági rendszerének része vagy sima utcai térfigyelő kamera és a videó felvételek alapján képes azonosítani egy keresett személyt.
(Idők jelei – Az új Wikileaks-ről és a Trapwire rendszerről a magyar Index.hu is írt:http://index.hu/kulfold/2012/08/15/mindenkit_megfigyelhet_egy_rejtelyes_ceg/)
Nyilván sokan azt mondják majd, hogy az új Facebook alkalmazás ártalmatlan reklámfogás, a módszer mégis precedenst teremt, amit nyilván más cégek is követnek majd a jövőben. Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ezeket az új kamerákat összekössék a már most is működő, több millió térfigyelő kamerával vagy a titkosszolgálatok által használt rendszerekkel? Hamarosan tényleg ott tartunk, hogy az állam mindenkiről mindig tudni fogja, hogy hol van és éppen mit csinál.




A Facebook minden lépésünket követi, akkor is ha kijelentkezünk



Forrás: Natural News
A mindenki számára ismert Facebook közösségi médiabirodalom néhány nappal ezelőtt új „funkciókat” mutatott be felhasználóinak, ami sokak szerint igazi rémálom a személyes adatok védelme szempontjából. Van azonban egy ennél is ijesztőbb, eddig rejtve maradt funkció, amit Nik Cubrilovic, ausztrál vállalkozó, író és hekker fedezett fel, miszerint a Facebook mostantól minden online tevékenységünket nyomon követi, függetlenül attól, hogy be vagyunk-e jelentkezve vagy sem.
A Facebook által bevezetésre kerülő minden változtatással személyes adataink védelme egyre kevésbé biztosított. A legutóbbi „legfrissebb hírek” szolgáltatással például a Facebook minden online lépésünket közzéteszi Facebook barátaink, sőt a teljes netes nyilvánosság számára. Ami pedig a legborzasztóbb, hogy mostantól a kijelentkezés sem véd meg ettől, mert a Facebook úgynevezett állandó cookie-k segítségével, minden olyan weboldalon nyomon követi tevékenységünket, amely Facebook gombokat vagy widget-eket használ, akár be vagyunk jelentkezve akár nem.
A Facebook akkor is tudja, mit csinálunk és látja, milyen oldalakat látogatunk a neten, ha ki vagyunk jelentkezve,” írja Nik Cubrilovic blogjában. „Az egyetlen megoldás, ha az ember minden Facebook cookie-t töröl a böngészőből vagy esetleg megtehetjük, hogy egy külön böngészőt használunk a Facebook-ra és egy másikat minden egyébre,” írja Cubrilovic. (Egyéb tippek és érdekességek, például a Facebook kommentje és Nik válasza Nik blogjában: http://nikcub-static.appspot.com/logging-out-of-facebook-is-not-enough)
Vajon hány Facebook felhasználó fog értesülni erről az újításról? A weboldal természetesen nem közölte felhasználóival, hogy nyomon követi őket és nem létezik hivatalos leírás vagy mód a „funkció” kikapcsolására.
A Facebook híres arról, hogy önkényesen megváltoztassa az oldal működési mechanizmusát, beleértve a személyes beállításokat is, a felhasználókra hagyva, hogy valahogy kibogarásszák, hogyan állítsák vissza a korábbi beállításokat és védjék meg valamilyen szinten személyes adataikat, miután azokat önkényesen nyilvánosságra hozták. A Facebook átállt a felhasználók által engedélyezhető funkciók használatáról, aminek a lényege, hogy a felhasználók eldönthették, akarják-e a funkciókat, a sokkal bonyolultabb „letiltásos” megközelítésre, ahol a drasztikus változtatásokat a felhasználónak kell valahogy letiltani, azaz rájönni, hogyan állíthatják vissza a korábbi beállításokat (amennyiben ez egyáltalán lehetséges még).
A regisztrálásnál még van választása a felhasználónak, de ezt követően a Facebook alapbeállításai a ’tegyünk minden közzé’ politikát követik,” mondja David Vaile, az ausztrál New South Wales Egyetem (UNSW) kibertérbeli törvények és eljárások központjának ügyvezetője a Facebook „hihetetlen mértékű és szemtelen adatgyűjtési módszereiről.”
A Facebook ismét olyasmit tett, aminek megértése meghaladja a legtöbb felhasználó képességeit, miközben személyes adataik szinte semmilyen védelmet nem élveznek. A helyes hozzáállás az lenne, mint ahogyan a legtöbb weboldal ezt a politikát követi, hogy ’a felhasználó kifejezett kérése vagy utasítása nélkül semmit nem teszünk közzé.’”




Kötelező lesz-e a chipbeültetés az amerikai egészségügyi törvény szerint?


Időkjelei: Emailben és hozzászólásokon keresztül is sokan kérdezték, hogy mi igaz az Obamacare néven ismert amerikai egészségügyi reformba állítólag belefoglalt kötelező chipbeültetéssel kapcsolatban. Remélhetőleg az alábbi cikk megválaszol néhány kérdést, legalábbis ami a jelen helyzetet illeti…
Forrás: Activist Post
Az Obamacare minden amerikainak mikrochipet hoz.”
A világ leigázását célul tűző erők tervei szerint a Fenevad-rendszer elfogadása és betartása idővel  minden tranzakció előfeltétele lesz. 
A következő vészjósló írást láttam a járdára pingálva a minap séta közben: Az Obamacare minden amerikainak mikrochipet hoz.”
Igaz ez?
Egy ilyen aggasztó és elég hihető forgatókönyv drasztikus mértékben megerősítené a kormány már amúgy is túlzott hatalmát, és sajnos egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy Washington ilyesmivel próbálkozzon. Ebben a konkrét esetben azonban a hír cáfolóival kell egyetértenem, annak ellenére, hogy az Obamacare több sajnálatos precedenst is állít és számos más veszélyt rejt magában.
Habár dicséretes dolog, hogy sokan próbálnak figyelmeztetni a kötelező chipbeültetés veszélyére, a Fenevad Bélyegével kapcsolatban használt megfogalmazás sokszor igen homályos. Hacsak nem próbálják a chipeket egy másik kezeléssel együtt titokban beadni, az RFID tömeges beültetésénél talán csak magának az egészségügyi reformnak a széleskörű bevezetése nehezebb.
Másrészről ugyanakkor láthatjuk, hogy a nyomkövető chipek elfogadását célzó propaganda teljes gőzzel teszi a dolgát. Ezek a chipek valamilyen biojelzőként szolgálnak majd, minden emberi tevékenységet nyomon követve és digitálisan rögzítve, az egyre inkább központosított adatbázisokban.
A nép feletti hatalom legkifinomultabb formája alakul ki a szemünk előtt.
Hétköznapi nyelven megfogalmazva, a Jelenések könyvében a Fenevad Bélyegéről szóló rész megvalósulása egyre valószínűbb és ez a mai világot uralni kívánó személyek számára tulajdonképpen nélkülözhetetlen újítás. A gyorsuló ütemben fejlődő technológia korában bizonyára számos próbálkozást láthatunk még a digitális nyakörv, bilincs vagy hasonlók bevezetésére, de az ilyen megközelítés túlságosan ellenkezik az embereknek a szabadságról kialakított képével, ahhoz, hogy az RFID rendszer legfőbb technológiájává váljon.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” Jelenések 13:16-17
Manapság több olyan új adatkezelési technológia is létezik, amelyet mindenkivel szeretnének elfogadtatni.
Az RFID chipek népszerűsítésére vagy akár divattá alakítására tett próbálkozások mutatják, hogy az elit inkább a chiphasználat vonzerejét akarja növelni, vagy legalább némiképp elfogadtatni az emberekkel, hogy a nyomon követés szükségszerűségét önként és pozitív előrelépésként fogadják el.
2004-ben például egy spanyolországi szórakozóhely VIP tagságot ajánlottazoknak, akik hajlandóak voltak RFID chipet ültetni karjukba. A CNNtudósításának címe, „A VIP státusz ára”, az ösztönzésre és az áldozathozatalra egyaránt utal.
Néhány napja írtunk a DARPA korábbi kutatója és a Google-Motorola jelenlegi ügyvezetője által népszerűsítettelektromos tetoválásról és a jelszótablettáról, amelyeket a jelenlegi jelszavak helyett ajánlanak biztonságos és kényelmes megoldásként az online azonosításra.
A Bilderberg elit pedig már tavaly jelezte, hogy a nagyközönség minden tevékenységét követni szeretné. 2012-es összejövetelük előtt Neelie Kroes, az EU digitális ügyekért felelős biztosa bejelentette, hogy egységes e-azonosítók bevezetésére fogja biztatni a tagországokat.
Az idei, 2013-as Bilderberg találkozón pedig a „nagymennyiségű adatforgalomról és annak az élet minden területére kifejtett hatásáról” is tanácskoznak. A megbeszélésreAlex Karp, a CIA által finanszírozott Palantir Technologies vezetője is hivatalos, valószínűleg éppen azért, hogy felajánlja a kiterjedt megfigyelésben szerzett tapasztalatait.
A „nagymennyiségű adatforgalomról” sokat hallunk mostanában, például az NSA-Verizon lehallgatási botrány vagy a Barack Obama által jóváhagyott és elődje által a terrorizmus elleni harc ürügyén elindított megfigyelési programok kapcsán.
Megszámolni sem tudnánk, hányféle módon gyűjti és elemzi a kormány és a nagyvállalatok az állampolgárok adatait. Egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy keresztúthoz érkeztünk, ahol az RFID vagy egyéb chipek, mint adathordozók vagy azonosítók, fontosabb szerephez jutnak.

Health Link RFID - Chipbeültetés kampányfilm





Ennél is valószínűbb azonban, hogy egy ennél sokkal kifinomultabb technológia fogja átvenni ezeket a funkciókat, ami egyúttal a nagyközönség számára is elfogadhatóbb lesz. Egy dolog azonban egyértelmű: a kormány nem vacakol holmi előzetes engedélyek beszerzésével, amikor az adatok összegyűjtéséről és felhasználásáról van szó, így semmi sem indokolja ilyen irányú bizalmunkat és abban se bízhatunk, hogy tudomásunkra fogják hozni az adatok felhasználásának módját.
Az időnként felbukkanó kiszivárogatók információi nélkül csak sötétben tapogatóznánk.
Tehát az Obamacare nem rendelkezik az állampolgárok megcsippeléséről. A Fenevad-bélyege rendszer ennél sokkal észrevétlenebb módszerekkel és ártatlanabbnak tűnő formában épül körénk.

Elektromos tetoválás és rákkeltő chipek


A kórházi betegeken elhelyezett elektromos tetoválás, ami nem más, mint egy 50 mikrométer (az emberi hajszálnál is vékonyabb) vastagságú mikrochip, természetesen a betegek egészségének védelmét szolgálja, mondják a technológia népszerűsítői. Testünk megbélyegzését szebb fényben feltüntetendő, divatos elnevezést és új külsőt adtak a mikrochip beültetésnek. Az elektromos tetoválás ragasztóanyag nélkül is megtapad a bőrön és a bőrrel együtt képes nyúlni, anélkül, hogy elszakadna.
kórházak azzal próbálják népszerűsíteni a technológiát, hogy biztonságos alternatívát kínál a betegek szív és agyműködésének megfigyelésére a jelenlegi nehéz és nagyméretű berendezések helyett.
Az eszköz epidermális elektronikai rendszer (EES) névre keresztelt mikro-elektronikai technológiát alkalmaz, ami amerikai, kínai és szingapúri kifejlesztői szerint forradalmasíthatja az orvosi érzékelők, a számítógépes játékok és a kémipari eszközök piacát.
Bizonyított összefüggés a háziállatokba ültetett mikrochipek és a rákos megbetegedések között
Egyre több háziállat tulajdonos kéri, hogy házi kedvencébe mikrochipet ültessenek, sőt bizonyos országokba be sem engedik az állatokat nélküle. A beültetett chipben található kódot, a bolti vonalkódokhoz hasonlóan, egy leolvasóval lehet megjeleníteni, ami eleve azt az érzetet kelti, hogy a chippel ellátott egyed nem más, mint egy katalogizált tétel. A legtöbb esetben a beültetett chip az állat életének végéig testében marad, és legtöbb esetben az állat azonosítására használják, ha az netalán elveszne, vagy egy menhelyen bukkanna fel. Egyre több állatorvos ajánlja a gazdiknak, hogy a biztonság kedvéért végezzék el az egyszerű beavatkozást.
A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy az eszköz, gyakran citált előnye mellett, egészségügyi kockázatot is jelent, mégpedig rák formájában. Több kutatás is kimutatta, hogy közvetlen kapcsolat van a beültetett mikrochip és a kísérleti patkányokban, egerekben kialakult rákos elváltozások között.
Ezek a kutatások egyre több emberben keltenek aggodalmat a mikrochip beültetés biztonságát illetően. Ezek az eredmények olyannyira meggyőzőek, hogy Dr. Robert Benezra, a New Yorki Memorial Sloan-Kettering Rákklinika Rákbiológia Genetikája Program igazgatója egy cikkben elmondta, hogy „a kutatási eredmények ismeretében soha nem engedné, hogy egy ilyen chipet ültessenek saját vagy családtagjai bőre alá!”
Egy 2001-es tanulmány szerint a chippel ellátott patkányok 1%-ánál, tehát minden századik egyednél alakult ki rosszindulatú daganat a chip környékén. 1990 és 2007 között legalább egy tucat hasonló kutatást végeztek és mindegyik arra a következtetésre jutott, hogy a chipbeültetés jelentősen megnöveli a rák kialakulásának kockázatát a chip környékén.
Nemsokára mindenkinek ilyen menő elektromos tetoválása lehet!
Az új, EES technológiával készült chipek valamennyi elektronikus része hullámos, kígyószerű elemekből áll a rugalmasság érdekében, azonkívül apró napelemeket is tartalmaz, melyek áramtermelésre és áramfelvételre is alkalmasak. Az érzékelőt egy vízben oldódó lapra helyezik, amit vízzel tapasztanak a páciens bőrére, innen ered a tetoválással történő összehasonlítás.
Egyértelmű, hogy ez az új eszköz a mikrochip egyik fajtája, de a kórházak nagy előszeretettel hívják elektromos tetoválásnak, hogy a koncepciót szélesebb tömegek elfogadják és ártalmatlannak, sőt divatosnak tűnjön.
Megéri a kockázatot?
A tudósok szerint az EES chipek előnye, hogy kevesebb kábelt és géllel bekent tapadókorongot kell a betegekre helyezni, amikor létfontosságú szerveik működését kell megfigyelni a kórházban. Szerintük ezek a berendezések szükségtelen stresszt okoznak a betegeknek.
Úgy tűnik a tudósok szerint a chipek által nyújtott előnyök túlsúlyban vannak a potenciális kockázatokkal szemben.
Az egyik kísérletben a chipet az alany torkára helyezték és bizonyos utasításokkal (fel, le, jobbra, balra, stb.) képes volt egy egyszerű számítógépes játékot irányítani.
Tényleg megéri a bőr alá vagy bőrre helyezett chipekben rejlő potenciális kockázat, azt a kényelmet, hogy ne kelljen kezünket használni egy játék irányításához?
A világ jövője
A kutatók egyre több előnyt látnak az ilyen és ehhez hasonló chipekben, de úgy tűnik, ezeket az előnyöket inkább arra használják, hogy elfedjék az igazságot: a chip viselésének kötelezővé tételét, hogy a földön minden embert nyomon követhessenek és számon tarthassanak. Előbb utóbb elrendelik, hogy mindenkinek ilyen tetoválást vagy valami ehhez hasonlót kell hordania, hogy bizonyítani tudja minden védőoltást megkapott, hogy rendelkezik biztosítással, vagy igazolni tudja magát.
Ha a kormány elrendelheti, hogy minden állampolgárnak chippel ellátott személyazonosító okmánnyal kell rendelkeznie, csak idő kérdése, hogy kötelezővé tegyék a chip beültetését is, biztonsági vagy kényelmi okokra hivatkozva. Szerintük ez természetesen kizárólag a mi érdekünkben történik.






A MERS vírus lenne az új globális veszély?


Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.” – Máté 24:3, 7
Háborúk, éhínségek, földrengések és járványok mindig is voltak és akármikor is következtek be a történelem folyamán, mindig komoly problémát okoztak az emberiségnek. Ahogy azonban haladunk előre az időben, ezek száma és intenzitása hatványozottan emelkedik. Nem tudhatjuk, hogy az alábbi cikkben említett MERS vírus esetében csupán egy újabb félelemkeltő kampányról van szó, aminek eredményeként az emberek még több gyógyszert és vakcinát vásárolnak, vagy tényleg valós veszéllyel állunk szemben. A választól függetlenül azonban, az új vírus felbukkanása is a modern kor betegségeinek furcsamód nem csökkenő, hanem inkább egyre bővülő listáját növeli.
National Post a következőket írta:







A MERS felbukkanása – Ország, megbetegedések és (halálesetek) száma
Az új felső légúti betegség, a MERS vírus alaposabb vizsgálatát követően kiderült, hogy hosszabb, legalább 12 napos elkülönítésre van szükség a betegség terjedésének megakadályozására, nyilatkozták az orvosok néhány napja. 
A MERS először a közel-keleten bukkant fel és eddig csakSzaúdi-Arábiában legalább 40 embert betegített meg, akik közül eddig 25-en haltak bele a fertőzésbe.
A svájci Genfben tartott sajtótájékoztatóján Dr. Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója kijelentette, hogy jelenleg a MERS az elsőszámú egészségügyi aggodalma. Szerinte az egymás után felbukkanó esetek elegendők arra, hogy megkongassák a vészharangot és a vírus az egész világ számára veszélyt jelent.”
A francia Lancet folyóiratban megjelent riport szerint az első beteg egy dubai utazás során kapta el a betegséget, majd adta tovább a második fertőzöttnek, akivel három napig közös szobát béreltek.
Annyit már tudni lehet, hogy a SARS vírushoz rendkívüli módon hasonlító, de súlyosabb betegséget okozó MERS emberről emberre is terjed, és már Nagy-Britanniában, Tunéziában és Szaúdi-Arábiában is felbukkant. Egyelőre nem tudják, hogy az embereket honnan fertőzte meg, de állatokra, például tevékre vagy denevérekre gyanakszanak.
További mutációk eredményeként a vírus még veszélyesebbé és fertőzőbbé válhat, így a helyzet állandó figyelmet igényel.



A kérdés, amit nem tesznek fel az új E-coli baktériummal kapcsolatban


Forrás: NaturalNews
Miközben Németországban és Európa több országában egyre több embert fertőz meg az E-coli baktérium, elfelejtik feltenni a kérdést, hogy vajon mi módon vált az E-coli baktérium hirtelen rezisztensé nyolc különböző típusú antibiotikum családdal szemben majd jelent meg az élelmiszerláncban.
A mostani megbetegedéseket az E. coli O104:H4 csoportba tartozó baktérium okozza, ami általában nem antibiotikum rezisztens. A rezisztencia csak úgy alakulhat ki, ha a baktériumot ismételten antibiotikummal kezelik a mutáció előidézése és ezen keresztül a rezisztencia elérése érdekében.
Ha szeretnénk megismerni a törzs eredetét csak vissza kell vezetni az E-coli genetikai kódját és megtudhatjuk, milyen gyógyszerekkel kezelték a kívánt hatás elérése érdekében. Ezt a vizsgálatot elvégezték  és az eredmény elég érdekes képet mutat az O104:H4 csoport eredetéről.
A genetikai kód megmutatja a baktérium múltját
Amikor a németországi Robert Koch Intézet munkatársai dekódolták az O104:H4 törzs genetikai összetételét azt találták, hogy a baktérium a következő antibiotikumokkal szemben rezisztens:
• penicillin
• tetracycline
• nalidixic acid
• trimethoprim-sulfamethoxazol
• cephalosporin
• amoxicillin / clavulanic acid
• piperacillin-sulbactam
• piperacillin-tazobactam
Emellett az O104:H4 törzs különleges enzimek termelésére is képes, ami „szuper erővel” ruházza fel. Ezt szaknyelven ESBL-nek (Extended-Spectrum Beta-Lactamases – széles spektrumú béta-laktamázoknak) nevezik. Az ide sorolt mikrobák képesek olyan enzimeket előállítani, amelyek a 3. generációs (a kórházak által legszélesebb körben alkalmazott) cephalosporinokat (például cefuroxime, cefotaxime és ceftazidime) is hasítják, és ezáltal hatástalanná teszik.
Emellett az O104:H4 törzs két különleges gént, a TEM-1-et és CTX-M-15-öt is tartalmaz, ami az orvosok rémálma 1990 óta, írja a Guardian.
Miért félnek tőle az orvosok? Mert fertőzés esetén kulcsfontosságú szerveket támad meg és sok esetben halállal végződik.
Egy halálos baktérium létrehozása a biotechnológia segítségével
Hogyan jöhet létre egy olyan baktériumtörzs, ami nyolc különböző gyógyszerosztály majdnem egy tucat antibiotikumával szemben rezisztens, két halálos génmutánssal és ESBL enzim képességgel rendelkezik?
Erre kizárólag egy mód van: a szóban forgó E-coli törzset ki kell tenni mind a nyolc gyógyszertípus hatásának. Normális körülmények között ez nem történik meg egyszerre. Először penicillinnel kezelik a törzset majd megkeresik a túlélő kolóniákat és azokat tetracyclinnel kezelik. A túlélő kolóniák ezt követően rezisztensek lesznek mindkét antibiotikummal szemben és így szépen egyenként végig kell vinni a művelet mind a nyolc antibiotikum családdal. Tudatos genetikai szelekcióról van szó, amit laboratóriumi körülmények között végeznek egy kívánt hatás elérése érdekében. Minden biológiai fegyver így készül az Egyesült Államok hadseregének Detrick marylandi laboratóriumában.
Maga a folyamat a leírtaknál kicsit összetettebb, a lényeg, hogy egy ilyen rezisztens törzs kizárólag tudatos laboratóriumi eljárások eredményeként jöhet létre. Elképzelhetetlen, hogy a természetben véletlenszerűen megtörténjen. Például, ha a baktérium egy élelmiszerből ered (mint ahogyan ezt állítják), hogyan vált rezisztensé ennyi antibiotikummal szemben, amikor növényeket nem kezelnek antibiotikummal?
Gyakran előfordul, hogy egy törzs rezisztensé válik egy adott antibiotikummal szemben, de nem nyolc különböző antibiotikum csoporttal szemben. Eredetének egyetlen forrása lehet: egy laboratórium. Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy a létrejött baktérium véletlenül vagy szándékosan került ki a laboratóriumból. Ezt mindenki döntse el maga.
Először betiltják a természetes gyógyszereket, majd megtámadják az élelmiszerláncot
Miközben a hatóságok a fertőzés forrását kutatják, ne feledjük, hogy az EU a természetes gyógyhatású készítmények és étrendkiegészítők betiltására és a természetgyógyászok munkájának megnehezítésére készül. Miután nem állnak majd rendelkezésre természetes gyógymódok már csak annyit kell tenniük, hogy elijesztik az embereket a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásától is. Ez fontos, hiszen a friss zöldségek rengeteg gyógyító tulajdonsággal rendelkeznek, és amíg a vásárlók hozzájuthatnak friss zöldségekhez módjukban áll természetes úton megelőzni bizonyos betegségeket.
Amennyiben sikerül elérni, hogy az emberek féljenek a friss zöldségek fogyasztásától, könnyebben rávehetők, hogy feldolgozott, egészségtelenebb élelmiszerek fogyasztására térjenek át. Az eredmény: több beteg és nagyobb igény a gyógyszerek iránt, azaz nagyobb haszon a gyógyszergyáraknak.
További fejlemények az E-coli fertőzésekkel kapcsolatban
  • 22-en haltak meg, 2600-an betegedtek meg, melyből hatszáz beteg állapota válságos, sokuknál fennáll a veszély, hogy veseműködésük leáll.
  • Annak ellenére, hogy továbbra sem sikerült egyértelműen bizonyítani a fertőzés forrását, Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter továbbra is óvott mindenkit a növényi csíra fogyasztásától. Egyben újra figyelmeztette a lakosságot arra is, hogy tartózkodjon a nyers uborka, a nyers paradicsom és a nyers saláta fogyasztásától. Jobb, ha félnek ez emberek a zöldségevéstől!
  • Az E-coli baktérium O104-es törzse véres székletet, hasmenést és vesekárosodást okozhat.
  • Eddig 10 európai országból jelentettek megbetegedést, leginkább olyan embereknél, akik Németország északi részén jártak.


A mesterséges járvány



A gyógyszercégek jól jártak a hisztériával, állítja az EU Egészségügyi Bizottságának elnöke

Írta: Fiona Macrae
Wolfgang Wodarg professzor
A sertésinfluenza járvány egy hamis járvány volt, amit a gyógyszercégek gerjesztettek a sok milliárd fontos haszon reményében, állítja egy szakértő. 
Wolfgang Wodarg az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke azzal vádolja a vakcinák gyártóit, hogy befolyást gyakoroltak a WHO-ra a sertésinfluenza járvánnyá nyilvánítása érdekében.
A döntés hatalmas hasznot biztosított a gyógyszeróriásoknak, míg egyes országok, mint például Nagy-Britannia, elvesztegették csekély egészségügyi keretüket a lakosság beoltására egy enyhe lefolyású betegség ellen.
Az Európa Tanács elfogadta Dr. Wodarg indítványát a gyógyszeripari cégek szerepének kivizsgálásáról. A témában vitát tartanak még ebben a hónapban.
Dr. Wodarg bejelentésekor a brit kormány éppen az 1millárd fontot meghaladó értékű fel nem használ vakcina készlettől próbál kétségbeesetten megszabadulni.
Az angol Egészségügyi Minisztérium 65 ezer haláleset lehetőségére figyelmeztetett a járvány kezdetén, vészhívó szolgáltatást vezetett be és külön erre a célra létrehozott Internetes portált indított, sőt a korábbi egészségügyi előírásokat is felfüggesztette, hogy a vírus elleni gyógyszerek recept nélkül is kaphatók legyenek.
Az illetékes hatóságokat felszólították, hogy a halottasházakat készítsék elő a várható halálesetek magas száma miatt, sőt a hadsereget is felkészítették egy esetleges közbelépésre, ha netán pánik törne ki a lakosság körében egy esetleges gyógyszerhiány miatt.
Mivel a múlt hét során mindössze ötezren betegedtek meg a H1N1 vírustól Angliában és a betegségnek betudható halálesetek száma összesen 251, Dr. Wodarg a H1N1 járványt az „évszázad legnagyobb egészségügyi botrányának” minősítette.
Ez egy enyhe vírus és egy áljárvány,” nyilatkozta.
A hisztéria magvát öt évvel ezelőtt vetették el, amikor arról érkeztek hírek, hogy a sertésinfluenzánál sokkal halálosabb madárinfluenza emberre veszélyes mutációja jöhet létre.
A pánikhangulat eredményeként az egyes kormányok óriási Tamiflu készleteket halmoztak fel és több millió adag vakcina beszerzésére vonatkozó szerződéseket készítettek elő.
A kormányok olyan szerződéseket írtak alá, melyben garantálták a szerződésben meghatározott megrendelt vakcina készletek megvételét, és szinte teljes mértékben magukra vállalták a felelősséget,” mondja Dr. Wodarg. „Így a gyógyszer gyártók garantált haszonhoz juthattak, minden kockázat nélkül. Csupán meg kellett várniuk, hogy a WHO járvánnyá nyilvánítsa a megbetegedéseket, és az aláírt szerződések automatikusan hatályba léptek.”
Dr. Wodarg azt állítja, hogy a gyógyszercégek saját embereiket helyezték a WHO és egyéb befolyásos egészségügyi szervezetek kulcsfontosságú pozícióiba, hogy érdekeiket nyomatékosabban érvényre juttathassák.
Befolyásuk hatására nem sok választotta el a WHO-t attól, hogy megváltoztassa egy betegség járvánnyá nyilvánításához szükséges feltételeket, így a WHO  már tavaly júniusban világméretű járvánnyá nyilvánította volna a betegséget.
Dr. Wodarg nem említett neveket, azonban tavaly a Daily Mail leleplező cikket jelentetett meg, melyből kiderült, hogy Sir Roy Anderson, aki a kormány egészségügyi tanácsadója a sertésinfluenzával kapcsolatban, a GlaxoSmithKline igazgatótanácsának egyik tagja. Éves fizetése a cégnél 116 ezer Font. A GlaxoSmithKline vírusos betegségek kezelésére való gyógyszereket és vakcinákat is gyárt, és nagy valószínűséggel a mostani „járvány” egyik nagy haszonélvezője.




Az eddigi legveszélyesebb influenza vírust állították elő egy kutatólaboratóriumban


Forrás: Daily Mail
Egy kutatócsoport azért harcol, hogy az eddigi legveszélyesebb influenza vírus előállításának menetét és módszereit publikálhassák. A halálos vírus a H5N1 madárinfluenza vírus genetikailag módosított változata. Az eredeti vírushoz képest sokkal fertőzőbb és milliókat képes egyszerre megbetegíteni. A kutatás rendkívül nagy port vert fel és a kutatókat is megosztotta, akik közül sokan úgy vélik a kísérletet nem lett volna szabad lefolytatni.
A jelenlegi H5N1 törzs által okozott megbetegedések mindössze 500 esetben voltak halálos kimenetelűek, azonkívül a betegség emberről emberre nehezen terjed, így nem képes igazi járványt okozni. A szakértők attól tartanak, hogy a módosított vírus rossz kezekbe kerülve a biológiai terrorizmus eszközévé válhat.
Ron Fouchier, a holland Erasmus Orvosi Kutatóközpont virológusa vezette a kutatást, amely során a csapat felfedezte, hogy mindössze öt mutáció segítségével rendkívül gyorsan terjedő vírust képesek előállítani.
A kísérleteket, mint az influenza esetében most már mindig, menyéteken végezték, mivel ezeknek az állatoknak a légző rendszere nagyon hasonlít az emberére. Fouchier olyannyira tart a botránytól, hogy már jó előre szakértőt fogadott a követendő kommunikációs stratégia kidolgozására. A kutatást nemzetközi ösztönzésre folytatták le, amelynek célja a H5N1 vírus alaposabb megismerése.
Fouchier elismerte, hogy a törzs „az egyik legveszélyesebb ember által előállított vírus,” de továbbra is ragaszkodik a kutatás eredményeinek és módszereinek publikálásához.
A kutatás komoly vitákat indított a tudományos szabadság kérdése és az olyan kutatások szigorúbb szabályozása terén, amelyek ugyan a közegészség javát szolgálják, de a biológiai terrorizmus számára is hasznosak lehetnek.
A H5N1 vírussal kapcsolatban egy másik kutatást is végeztek, ez alkalommal a Wisconsin és a Tokiói Egyetem kutatói. A rendelkezésre álló információk szerint a kutatás hasonló következtetésekre jutott a Fouchier által vezetett csapat eredményeivel.
Jelenleg mindkét tanulmányt az USA Országos Bio-biztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) vizsgálja. Az NSABB nincs feljogosítva a publikálás megakadályozására, de javasolni tudja a tudományos lapoknak, hogy ne jelentessék meg az anyagot.
Nincs tudomásom másik olyan patogénról, amelyik ennyire veszélyes lenne,” nyilatkozta Paul Keim, az NSABB elnöke. „Az antrax egyáltalán nem ijesztő hozzá képest.”
A tudományos kutatások elfogadott menete szerint más kutatóknak is lehetősége van az elvégzett kutatások értékelésére és az alkalmazott módszerek megismétlésére tanulási célzattal. Egyre több kutató úgy gondolja azonban, hogy a madárinfluenza víruson végzett kutatásokat korlátozni kellene. Michael Osterholm, bio-védelmi és influenza szakértő, a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatólaboratóriumának vezetője szerint a szóban forgó kutatások orvosi szempontból nagyon fontosak. A tanulmányok tartalmával kapcsolatban azonban nem tud nyilatkozni, mivel maga is az NSABB tagja, de megerősítette, hogy amennyiben a kutatási eredmények publikálásra kerülnek, bizonyos információkat visszatartanának és azok csak olyan szakemberek számára lennének elérhetők, akiknek fontos tisztában lenni ezekkel az adatokkal.
Nem akarunk ötleteket adni a rosszfiúknak,” tette hozzá.



Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély


Forrás: Infowars.com
Egy wyoming-i farmon a kecskéket a pókhálójukért tartják.
Pandora szelencéjét felnyitották. Az emberiség történelmének eddigi legveszélyesebb genetikai kísérletsorozatára derült fény, amelynek keretében a „tudósok” ember-állat hibridek és egyéb génkeresztezéssel létrehozott klónok előállításával sodorják veszélybe az életet földünkön. 
Az elit által pénzelt tudományok és kutatás-fejlesztő programok munkatársai kényük kedvük szerint kísérletezgetnek a genetikai kódokkal, fittyet hányva a fajok keresztezéséből eredő egyértelmű veszélyekre és ezzel nyíltan kockáztatják a föld biológiai egyensúlyát.
Legutóbb egy angliai titkos laboratórium programja került napvilágra, ahol saját bevallásuk szerint a kutatók már három éve folytatnak ilyen szörny-hibridek létrehozásával kapcsolatos kísérleteket. A mezőgazdasági, gyógyszerészeti és orvosi kutatások monopolizálásán keresztül a biotechnológiának hatalmában áll a világra szabadítani ezeket a Frankenstein fajokat, hiszen az élet genetikailag módosított formái komoly haszonnal kecsegtetnek számukra.
A DNS kód egyes részeinek kicserélésével létrehozott génkeresztezett klónok tulajdonképpen keresztezett hibrid fajok, melyektől azt remélik, hogy szerveik alkalmasak lesznek szervátültetésre is beteg emberek számára, ezenkívül mesterséges fehérjékhez juthatnak általuk. Másik reményük, hogy a mesterséges megtermékenyítés és emberi klónozás területén is fel tudják használni felfedezéseiket, hiszen a meddőség, terméketlenség egyre több embert érint.
Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott „teremtmények” jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik. Ezek a klónok, beleértve a világ első klónozott birkáját, Dolly-t is, nem sokáig képesek életben maradni és rövid életük során számos egészségügyi problémával küzdenek. Arról nem is beszélve, hogy minden életben maradt klónra több száz elvetélt vagy halva született embrió esik. Ennek ellenére a tudósok azt akarják velünk elhitetni, hogy ezek a lények az emberiség javát szolgálják.
Ezek közül a kísérletek közül az emberi gének, a tudósok által „hasznosnak” vélt állatok génjeivel való keresztezés a legveszélyesebb, hiszen ily módon olyan betegségek is átterjedhetnek az emberre, melyek eddig csak az állatok számára voltak végzetesek. Az egymással nem rokon fajok keresztezése (emlős és medúza például) előre nem látható következményekkel és irányíthatatlan mutációkkal járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy számos korábban egyformának tartott gén, egészen másként viselkedik egy idegen DNS láncba ültetve. A tudósok azt is szeretik figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos gének nem egy, hanem több tulajdonságért is felelősek, még inkább kiszámíthatatlanná és mindenképpen veszélyessé téve az eredményt.
Az eddig csupán regényekben (mint a globalista H. G. Wells Dr. Moreau szigete című művében) felbukkanó  groteszk kísérletek mára rémálomszerű valósággá váltak. A tudósok emberi füllel rendelkező egereket állítanak elő, emberinek minősített szerveket nyernek tehenekből, disznókból és más gazdaállatokból, stratégiai fontosságú fehérjéket állítanak elő és egyéb általunk sci-fi kategóriába tartozó alkalmazási területeket vázolnak fel, megalapozva a biotechnológia ijesztő és sokunk számára nemkívánatosjövőjét. A pók-kecske kitenyésztése például szöges ellentétben áll a természet törvényeivel, és azért hozták létre, hogy a pókselyemből egy, az acélnál is erősebb fehérjét állítsanak elő, amit például golyóálló mellények és egyéb katonai eszközök gyártásához használnának fel.
A modernkor Frankenstein professzorai földünkre szabadították a genetikailag módosított fajokat, melyek elnyomják és kipusztítják a természetes egyedeket. A GMO növények megfertőzik és tönkreteszik a természetes maggal bevetett földeket, óriási károkat okozva a hagyományos gazdálkodást folytató vállakozásoknak. A genetikailag módosított növényekről bebizonyosodott, hogy a rákon és más egyértelmű betegségeken kívül sok esetben terméketlenséget is okoznak, ami csak a harmadik generációban jön elő.
A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képviselnek genetikai értéket. Arroganciájuk mostanra odáig fajult, hogy a transzhumanizmushoz vezető utat akarják elénk tárni, hogy az embert (illetve bizonyos embereket), az élet meghosszabbításával isteni magasságba emeljék.
Mondjunk nemet, amíg nem késő.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése