2020. május 17., vasárnap

Az idők jelei ahogy tálalják nekünk.

























Az idők jelei ahogy tálalják nekünk.





Itt a globális adóhatóság



Volt már szó globális és uniós pénzügyi felügyeletről, létezik egészségügyi világszervezet, világbank, most pedig az OECD javaslata nyomán globális adóhatóság is lesz, az adókerülők elleni harc érdekében. A globális elit immár az utolsó kiskapuk betömésénél tart, egy olyan világot hozva létre, ahol minden ember a központi kormánytól függ.
Washington Post arról számol be, hogy a 34 országot tömörítő Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet egy olyan globális rendszer felállítását javasolja, amely a világ minden magánszemélyének és vállalatának pénzügyi információit kezelné, hogy minden ember adótartozását nyomon követhessék.
Az adóelkerülés elleni harc éllovasának számító OECD kijelentette, hogy a rendszer már amúgy is kialakulóban van az Egyesült Államok által bevezetett jelentési kötelezettség miatt.
Külföldi Ügyfelek Adózásáról szóló törvény előírja ugyanis, hogy az Egyesült Államokon kívüli pénzintézetek elküldjék az általuk vezetett amerikai állampolgárok nevén lévő számlák adatait az amerikai adóhatóságnak (IRS).
Bár sok pénzintézet panaszkodott az újabb szabályozás miatt, a legnagyobb pénzforgalmat bonyolító helyszínek, mint az Egyesült Királyság például, már korábban megállapodást kötöttek az Egyesült Államokkal az adatmegosztásról.
Az OECD azonban itt sem áll meg. Azt szeretné elérni, hogy a pénzintézetek más országokkal is osszák meg az USA számára elküldendő információkat.
A héten Írországban tanácskozó G8-ak számára beadott javaslatban a szervezet azt kéri, hogy a rendszer legyen automatikus és globális, hogy az adatok szabadon vándoroljanak a bankoktól, befektetési cégektől és egyéb pénzintézetektől a világ kormányaihoz.
Több európai nemzet jelezte már, hogy részt kíván venni a kezdeményezésben és az aláírók száma folyamatosan növekszik.
Az adóelkerülés kérdése azért is keltett nagy visszhangot mostanában, mert az Apple, globális gyártási és értékesítési hálózatának köszönhetően minimálisra tudja csökkenteni a bevétele után fizetendő adókat. Ugyanezt teszi a Starbucks, az Amazon és a Google is.


Abbas szerint Izrael az al-Aksza mecset helyére építené a Szent Templomot


Mahmoud Abbas, a palesztin hatóság elnöke a Sziklamecsetet ábrázoló poszter előtt
A bibliai próféciákból tudjuk, hogy az Antikrisztus hétéves uralmának kezdetét egy szerződés vagy „szövetség” aláírása vagy megerősítése jelzi majd: [Az Antikrisztus] erős szövetséget köt sokakkal egy hétre [hét évre].” (Dániel 9:27) Mivel Dániel többször is szent szövetségként” utal erre a megállapodásra (Dániel 11:28-30), valószínűleg köze lesz a valláshoz vagy a vallási jogokhoz.
Az egyik széles körben elfogadott nézet szerint ez a szövetség lehetővé teszi majd a zsidók számára, hogy harmadszor is felépítsék templomukat a jeruzsálemi Mória hegyén. Ez egy olyan szemmel látható és fontos esemény lesz, ami nemcsak egyértelmű útjelzőként szolgál a végső idők eseménysorozatában, de más fontos bibliai próféciák beteljesülése szempontjából is jelentőséggel bír, hiszen többször is olvashatunk arról, hogy az Antikrisztus uralma alatt a templomi élőáldozatok bemutatása ismét lehetségessé válik, amire az előző templom i.sz. 70-ben történt lerombolása óta nem kerülhetett sor.
Az Izrael National News legújabb híre szerint Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke azzal vádolja Izraelt, hogy a zsidó templom felépítése érdekében le akarja rombolni az al-Aksza mecsetet.
Egy szaúdi lapnak adott interjúban Abbas azt mondta, hogy „az al-Aksza mecset veszélyben van,” Izrael pedig megakadályozza, hogy a palesztin arabok imádkozhassanak az épületben, ugyanakkor a „szélsőséges zsidók” számára ez lehetséges. Szerinte ez bizonyítja a mecset lerombolására vonatkozó veszélyes és ellenséges terv létezését, aminek célja, hogy a mecset helyén felépíthessék a „hamis” templomot.


A másik oldalon Izrael azt állítja, hogy az arabok kitalált történetekkel vádolják az izraelieket, mint például, hogy vegyszerekkel próbálják gyengíteni a mecset alapjait, hogy elősegítsék annak összeomlását.
Abbas egyértelművé tette, hogy a tárgyalások mindaddig nem folytatódhatnak, amíg Izrael nem hagy fel a júdeai és szamáriai építkezésekkel és nem fogadja el a kettős államra vonatkozó megoldást, ami az 1967 előtti határokon alapul.
A területcserékkel kapcsolatban elmondta, hogy ezek korlátozott mértékben elfogadhatóak, azonban a palesztinok Júdea, Szamária és Gaza egész területét követelik. Jeruzsálem sem lehet alku tárgya, mivel az arabok soha nem adnák fel és 






Eutanázia gyerekeknek – a belga parlament hamarosan szavaz a kérdésben



Forrás: Naturalnews.com

A belga parlament által hamarosan szavazásra kerülő törvényjavaslat lehetővé tenné a gyerekek számára, hogy eldöntsék, kérnek-e eutanáziát (orvosi segédletettel végrehajtott „kegyes halált”).
A jelenlegi belga törvények 18 éves kor felett már lehetővé teszik ezt, de amióta a GMO-k, rovarölőszerek és káros oltások terjedése egyre nagyobb számban okoznak autizmust, több nemzet is próbál „megoldást” találni arra, hogy mihez kezdjen a maradandó károsodást szenvedett gyerekekkel.
Úgy tűnik egyesek szerint a halál a megoldás, azonban a hatályos törvények alapján ez gyilkosságnak számít. Az új törvény lehetővé tenné az orvosok számára, hogy eldöntsék, hogy egy gyerek, függetlenül a korától (igen, akár ötéves korban), „hozzájárulhat-e” saját kegyes halálához a szülő beleegyezése nélkül.
A „kegyes halál” törvényjavaslatot a szocialista párt terjesztette elő. Az AFP híre szerint „a javaslat kiterjesztené a törvényt a kiskorúakra is, amennyiben képesek tudatos döntést hozni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, illetve amennyiben szenvedésükön nem lehet segíteni.”
Philippe Mahoux, szocialista képviselő, aki a törvénymódosítás kidolgozásában segített, elmondta, hogy volt már olyan eset, amikor egy fiatal ’képes volt dönteni saját jövőjéről,’” írja az AFP.
Tehát egy hatéves túl fiatal ahhoz, hogy sört igyon vagy autót vezessen, de elég idős ahhoz, hogy saját, az állam által kivitelezett haláláról döntsön, főleg, ha túl nagy tehernek tekintik.
A törvény támogatói szerint a javaslat „fordulópontot jelent a gyerekek jogai szempontjából, akik a törvény elfogadása esetén lehetőséget kapnák, hogy a halált válasszák, bár autót vezetni, házasodni vagy alkoholt fogyasztani 18 éves koruk előtt még nincs joguk,” írja az IBtimes.com.

A törvényjavaslat az Alzheimer-kórban szenvedők számára is lehetővé tenné az eutanáziát

A javaslat az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesztené a törvényt.
A képviselők arról is döntenének, hogy a kegyes-halál lehetőségét az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesszék-e,” mondta a szocialista képviselő.
Az eutanázia tűnik a legkényelmesebb módszernek az állam számára, hogy megszabaduljon azoktól az állampolgároktól, akikről nem akar gondoskodni. Ahelyett, hogy felvilágosítanák az embereket, miként kerülhetik el a betegséget, egyszerűen elfogadnak egy törvényt, ami lehetővé teszi megölésüket, és ezt „könyörületes orvoslásnak” keresztelik.
Sajnos minden esély megvan arra, hogy ilyen és hasonló törvénymódosítások más országokban is előterjesztésre kerüljenek és persze a kegyes-halálban részesíthetők listáját idővel bizonyára kiterjesztik majd az értelmi fogyatékosokra és ki tudja még kikre.
A globális állam magasabb sebességbe kapcsolt a népességcsökkentés terén, és sajnos a legtöbb ember észre sem veszi, hogy mi történik.


A világ első mobil eutanázia egysége megkapta a működési engedélyt



Forrás: Daily Mail

A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a jövő hónaptól kezdheti meg munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását.
A becslések szerint a csapat munkájának eredményeként az eutanáziát kérő betegek száma jelentősen nőhet Hollandiában. Az eutanázia mellett kampányolók szerint a csapat további 1000 ember életének vethet véget évente.
A hivatalos adatok szerint évente 2700 ember dönt az eutanázia mellett Hollandiában, de a módszer kritikusai szerint a valódi szám ennél sokkal magasabb.
A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).
A szövetség megerősítette, hogy a hágai csapat a tervezett hat egység úttörője csupán és feladatuk azoknak a határeseteknek a „kezelése” lesz, akiknél a háziorvos vonakodik az eutanázia alkalmazásától.
A csapat segítségét legtöbbször valószínűleg szellemi fogyatékos embereknél vagy demenciában szenvedőknél kérik majd és a beteg háziorvosát a lehető legkisebb mértékben vonják be az eljárásba, nyilatkozta a szövetség.
A szövetség korábban azt állította, hogy a demenciában szenvedők vagy szellemi fogyatékosok 80%-a „átcsúszik” az ország eutanázia törvényeinek hálóján.
A holland orvosszövetség attól tart, hogy a Jog a Halálhoz Szövetség gyógyítható emberek életét is kiolthatja.
Esetenként olyan emberek is meghalhatnak így, akik más módon is kaphattak volna segítséget,” nyilatkozta az orvosszövetség szóvivője.
Nagy-Britanniában, Phyllis Bowman, a Jog az Élethez képviselője szerint a holland fejlemény „rémisztő”.
Ez egy igazi tragédia, ha belegondolunk, hogy a II. Világháború alatt pont a hollandok voltak azok, akik nem voltak hajlandóak bevezetni a náci eutanázia programot,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.”
A holland kormány támogatását élvező egységnek az eutanáziáról szóló 2002-es törvény szerint kell működnie, amivel a náci Németország óta Hollandia vált az első olyan országgá, ahol az eutanáziát a törvény megengedi.
A holland törvény szerint az részesülhet eutanáziában, aki tartósan és elviselhetetlenül szenved.
Az eutanázia egységek létrehozására vonatkozó terveket tavaly jelentette be Edith Schippers, holland egészségügyi miniszter a parlament előtt.
A kegyes halálban való részesülés feltételeinek megfelelő betegek esetében, ahol a házi orvos vonakodik az eljárás alkalmazásától” érdemes megfontolni az ilyen eutanázia egységek létrehozását, mondta az egészségügyi miniszter a parlamentnek.
Hollandiában az eutanáziát két injekcióval végzik. Az első után a beteg kómába kerül, majd egy légzésbénítót kap, amitől végül meghal.
A holland kormány hangsúlyozza, hogy csak olyan betegek részesülhetnek kegyes halálban, akik „elviselhetetlen mértékben szenvednek és nincs kilátás a javulásra.”
Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke szerint a kegyes halál bevezetése „tragédia” lenne Angliára nézve.
Egy ilyen törvény bevezetése szerintem magának az életnek az értékét változtatná meg az emberek szemében,” mondta az érsek.


Egyes etikusok szerint a szülés utáni „abortusz” elfogadható gyakorlat


Forrás: Infowars.com

Döbbenetes emlékeztető az egészségügy eugenista álláspontjára

Az Orvosi Etika folyóiratban megjelenttanulmány szerint az abortuszt ki kellene terjeszteni az újszülöttekre is, akkor is lehetővé téve a gyakorlatot, ha a csecsemő teljesen egészséges. A tanulmány állításai döbbenetes példái annak, hogy az egészségügyben mennyire eugenista gondolkodásmód dominál.
A tanulmány szerzői Alberto Giubilini, a melbourne-i Monash Egyetemről és Francesca Minerva, a Melbourne Egyetem Alkalmazott Filozófia és Etika Központjától.
A szerzők azzal érvelnek, hogy „a magzat és az újszülött nem rendelkezik ugyanazzal a morális státusszal, mint egy igazi személy,” és mivel az abortusz engedélyezett olyan esetekben is, amikor a magzat teljesen egészséges, „az egészséges újszülöttek megölését is engedélyezni kellene minden olyan esetben, ahol a közönséges abortusz lehetséges, akkor is, ha a csecsemőnek nincs fogyatékossága.”
Teljes mértékben irreleváns, hogy mindkettő rendelkezik a személlyé válás potenciájával,” állítják a szerzők, azzal érvelve, hogy az örökbefogadás nem elegendő ellenérv, mivel a folyamat pszichológiai és anyagi terhet jelenthet az anyának és emiatt „pszichológiai gyötrelem  érheti.” Arra nem tér ki a tanulmány, hogyan kerülheti el az anya a „pszichológiai gyötrelmet” ha engedélyezi saját gyereke megölését.
Önmagában az a tény, hogy valaki ember, nem garantálja az élethez való jogot. Sok olyan ember van, aki számára az élethez való jog nem biztosított: a fölösleges embriók, azokban az esetekben, ahol az őssejt kutatás engedélyezett, azok a magzatok, amelyeknél az abortusz engedélyezett, vagy azok a bűnözők, akikre halálbüntetés vár,” írják a szerzők.
A csecsemőgyilkosság barbár eredetű, ősi gyakorlat, de sajnos a világ számos pontján ma is gyakorolják, mint például Kínában, ahol a fiúk előnyben részesítése miatti társadalmi nyomás hatására a nemek egyensúlya felborult. Több tanulmány szerint 40 millió lány „hiányzik” a kínai társadalomból a nem szerinti abortuszok és csecsemőgyilkosságok miatt. Indiában 50 millió nővel van kevesebb a kelleténél hasonló okból.
Pakisztánban évente 1000 csecsemő esik áldozatul csecsemőgyilkosságnak, legtöbbször büntetlenül.
Matthew Archbold, az Országos Katolikus Nyilvántartási hivataltól elmondta, hogy a csecsemőgyilkosság, vagy más szóval az újszülöttek megölésének legalizálása a tanulmány alapjául szolgáló feltevés – vagyis, hogy a magzat nem ember, ezért nincs joga az élethez – logikus végkövetkeztetése.
Abban a pillanatban, hogy felhatalmazzuk magunkat annak eldöntésére, hogy ki számít embernek és ki nem, saját szerencsétlen, de elkerülhetetlen sorsunkat pecsételjük meg. Amint kimondjuk, hogy az emberi élet nem szent, minden egyéb felvetés össze-vissza vonallá, homokba rajzolt álláspontok kuszaságává válik,” írja.
Wesley J. Smith, neves bioetikus megjegyzi, hogy „a huzamos ideig öntudatlan állapotban lévő emberek dehidratálásához való jog” körüli viták, mint Terri Schiavo esete, szintén bioetikai és orvosi folyóiratokban megjelent, a fentihez hasonló cikkek eredményei.
Az ókori Rómában a nem kívánt csecsemőket kitették a domboldalra. A tanulmány szerzői vajon vissza akarnak térni ezekhez a durva „értékekhez”? Feltételezem, ők gyorsabb halált akarnának,” írja.


A globális elit népességcsökkentő politikája



Az alábbi cikkben megfogalmazott témáról nem olvashatunk a Bibliában, azért döntöttünk mégis úgy, hogy olvasóink hasznára válhat, mivel az összeállításban olvasható idézetekből ízelítőt kaphatunk a világot a háttérből irányító hatalom és az őket mozgató erő mérhetetlen gonoszságáról. Azt is tudjuk, hogy az emberek a legkönnyebben azt a hazugságot hiszik el, amibe némi igazság vagy az igazság látszata is vegyül, így sok jóhiszemű ember is prédájává vált az alábbi feltevések némelyikének.
Az alábbiakban olvasható törekvésekről úgy gondoljuk és reméljük, hogy nem járnak sikerrel, mindenesetre fontos tudni róluk, hiszen valamennyiünket érintenek.
Kihangsúlyoznánk, hogy a környezetvédelmet, az újrahasznosítást és számos egyéb értelmes kezdeményezést fontosnak és jónak tartjuk, hiszen, mint jó gazdáknak fontos jó gondot viselnünk otthonunkról, a földről, de nem más emberek rovására, és semmiképpen sem mások életével fizetve érte.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá.” – Mózes I. könyve 1, 28
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8, 44


A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről. Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike a föld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.




Az MIT szerint az emberiség fele kirostálódik a posztipari válságban



Forrás: Infowars.com

Az MIT és a Római Klub „szakemberei” által felállított modell szerint, ami 2030-ra teszi a teljes összeomlást, csak a világkormány mentheti meg az emberiséget

Elképzelhető, hogy ebben a században 5 milliárd ember vesszen el a földön? Ez olvasható ki ugyanis a Római Klub (Club of Rome), az elit egyik ellentmondásos agytrösztjének még 1972-ben kiadott írásából (The limits to growth – A növekedés korlátai). Több évtizeddel a tanulmány megjelenését követően, a globális kormány támogatói még mindig ezeket a jóslatokat idézik, amikor az ember ökológiai lábnyomának visszaszorítását követelik.
Graham Turner, ausztrál fizikus, ismét az MIT (Massachusetts Műszaki Egyetem) által a Római Klub számára még 1972-ben készített modellel került a hírekbe. A modell szerinta föld lakossága a források hiánya miatt, illetve ezzel arányosan jelentősen csökkenni fog. Turner következtetéseiből egyértelműen kirajzolódnak az elit szándékai. „A világ egyenes úton halad a katasztrófa felé,” állítja kertelés nélkül, hozzátéve azonban, hogy „a korlátlan gazdasági növekedés” még mindig lehetséges, amennyiben a világ kormányai megfelelő szabályozásokat vezetnek be és az ökológiai lábnyom korlátozását támogató zöld technológiákat alkalmaznak.
A neo-Malthusi Római Klub ismét a figyelem középpontjába került, egy olyan időszakban, amikor a környezetvédők egy világkormány felállítását követelik a föld megmentése érdekében. Az általuk ismertetett régi MIT modell egy zord jövőt vetít elénk, amelyben az üzemanyagok, az étel és a víz korlátozott mennyisége szerintük a föld lakosságának drasztikus csökkenését eredményező összeomlást hoz.  A grafikon, amiről lemaradtak a számok, illetve a mértékegység az Y tengelyen, úgy tűnik, hogy az 1980-as adatoknak megfelelő 4,5 milliárd lakost jósol 2100 környékére, ami úgy 5 milliárdos csökkenésnek felel meg az ábrázolt maximumhoz képest.
Persze az MIT/Római Klub modell 2000-re jósolta a csúcspontot és a katasztrófa bekövetkezését, ami Thomas Malthus jóslatához hasonlóan, miszerint a föld lakosságának növekedése hamarosan meghaladja az élelmiszerellátást, nem történt meg.
A jóslat inkább az elit törekvéseire világít rá, ami a növekedés megállítására irányul, és egyáltalán nem egy elkerülhetetlen trend semleges, segítő szándékú megállapítását jelenti. Az elit célja a föld lakosságának drasztikus csökkentése és a feudalizmusra emlékeztető, posztipari társadalomhoz való visszatérés.
Az elit által, az elit számára 1968-ban alapított Római Klub egy amolyan „környezetvédelmi” csoportosulás. Ideológiáját világosan szemlélteti a klub 1991-ben megjelent írása, ami nyíltan kimondja, hogy a legfőbb ellenség „maga az emberiség”:
Az emberiség közös ellensége az ember. A bennünket egyesíteni képes új ellenség után kutatva rájöttünk, hogy a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, a vízhiány, az éhínség és ehhez hasonlók a legmegfelelőbbek erre a célra. Ezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza és kizárólag a hozzáállás és viselkedés megváltoztatásával győzhetők le. Tehát az igazi ellenség az emberiség.”
- Római Klub, Az első globális forradalom
Lyndon LaRouche Végrehajtói Hírszerzési Ismertetője és más kritikusok írásai már a 80-as években megállapították, hogy az MIT által készített számítógépes modellt szándékosan Aurelio Peccei, a Római Klub alapítójának kívánságai szerint alakították.Phillip Darrel Collins és Paul David Collins a következőképpen foglalták össze véleményüket:
Peccei azzal érvel, hogy a megtévesztésben kizárólag emberbaráti szándékok vezérelték. Úgy tűnik, hogy ez a „nemes hazugság” szolgáltatta a szükséges sokkterápiát, ami ahhoz kellett, hogy a nemzetek hajlandóak legyenek a népességszabályozáshoz szükséges intézkedéseket meghozni (Executive Intelligence Review Special Report, 16. oldal, 1982). A „Növekedés korlátai” tanulmányról írt kritikájában Christopher Freeman egy számítógéppel felszerelt kollektív Malthus-nak nevezi az MIT kutatócsoportját (Freeman 5. oldal, 1975).”
Más szóval a mostani új és a Római Klub által használt eredeti modell célja nem az emberiség jövőjének feltárása, hanem annak irányítása. Gunnar Myrdal, közgazdász szerint a modell célja, „hogy komoly benyomást tegyen az ártatlan közvéleményre,” miközben „szinte minden tudományos alapot nélkülöz.”

Az elit posztipari társadalmat akar

A Római Klub „A növekedés korlátai” modelljének, Paul Ehrlich „Népességbomba” címen megjelent könyvéhez hasonlóan, az a célja, hogy elolvasva az emberek elszégyelljék magukat fogyasztásai szokásaik miatt. Nem szószerinti előrejelzéseknek kell tekinteni őket. Az MIT modell ismételt megerősítése tehát világosan mutatja, hogy az elit szándéka a társadalmi gondolkodás megváltoztatása egy globális hatalom elfogadását illetően.
Ugyanez az ENSZ „fenntartható fejlődésre” vonatkozó 21. számú Napirendjének (Agenda 21) célja is. Mindig a források kimerülését hangsúlyozzák, pedig feltételezéseik nagy része pontatlan, illetve nem veszi figyelembe a rendelkezésre álló alternatívákat.
Gondoljunk bele, hogy már fővonalas médiumok is, mint például a Bloomberg, be kellett, hogy ismerjék az olajcsúcs tévedését, a mítosz kategóriába sorolva a teóriát, hiszen az új felfedezések és a rendelkezésre álló források fényében lassan viccnek tűnnek a fűtőanyagok kimerülésére vonatkozó állítások. Függetlenül attól, hogy az olajat részesítik-e előnyben az alternatív üzemanyagokkal szemben, a jelenlegi források akár több száz évre is elegendőek.
A mesterséges hiánykampányok célja a társadalom kondicionálása. A kőolaj elérhetetlenné válása az átlagemberek számára nem egészen ugyanaz, mint a kőolaj valós hiánya. Amint arra aForbes online is rámutat, a Római Klub által készített tanulmányt folyamatosan frissítették, azonkívül a tanulmány jelenlegi megerősítése semmilyen valós alternatívával nem számol. Pedig a lehetőségek rendelkezésre állnak. Úgy tűnik azonban, az elit nem szeretne élni ezekkel. Vajon miért?
Tim Worstall Graham Turner tanulmányát idézi:
Az energiaforrások felcserélhetőségével kapcsolatban egyszerű és szilárd álláspontot választottak. Először is azt feltételezik, hogy a fémek és ásványok nem helyettesíthetik a nagymennyiségben használt energiaforrásokat, mint például a kőolajat.”
Majd hozzáteszi:
Tehát ha fémekből és ásványokból nincs hiány, és a kőolajat fémekkel és ásványokkal helyettesíthetjük, a Római Klub állítása kicsit furcsának tűnik. Nem igaz?”
Az élelmiszerek megfelelő mennyiségű rendelkezésre állásását és megfizethetőségét nem a szükséges mennyiség megtermelésére vonatkozó képességünk, hanem aspekulátorok áremelő hatású tranzakciói teszik megkérdőjelezhetővé. (Lásd még: Az éhezők viadala a valóságban) A bioüzemanyagok, különösen a kukoricaalapú etanol, tovább erősítik ezt a dilemmát, hiszen a bioüzemanyagok előállításához szükséges nyersanyagok termesztése óriási területeket vesz el az élelmiszertermesztés rovására, milliókat kárhoztatva ezzel éhezésre.
A GMO termények nagyobb hozamára tett hamis ígéretek is tovább rontották a helyzetet. Ezek a termények a több étel helyett nagyobb nyomort hoztak, mivel terminátor magjaik kiszorítják a hagyományos növényeket. A GMO technológiáért nagy árat fizet az emberiség: Indiában például soha nem látott mértékben nőtt az öngyilkosságok száma azoknál a gazdáknál, akik a jobb termés reményében minden vagyonukat GMO magokba fektették és mindent elveszítettek.
A rendelkezésre álló tiszta víz mennyiségét sok tényező befolyásolja, de a tiszta víz hiányának egyik legfőbb oka a gyógyszerészeti anyagok általi szennyezettség. Ilyen szennyezőanyag például az ösztrogént utánzó és egyre több gyógyszeripari termékben előforduló Bisphenol-A, ami sok szakember szerint kapcsolatban áll az egyre növekvő arányban előforduló meddőséggel valamint a rákos megbetegedések, deformációk és anemi elhajlások (embernél és állatnál egyaránt) számának növekedésével.
Az irányelveket szintén az elit erőlteti a világra. Van igazság abban, hogy az emberiség „fenntarthatatlan” mértékben és szükségtelen mennyiségben fogyaszt, de ezért talán nem az emberiséget, hanem azokat az erőket kellene okolni, akik ezt az irányt számukra kijelölték.
Az MIT számításai tehát kissé megfoghatatlanok. Nem azt kérdőjelezzük meg, hogy az emberiség képes elpusztítani önmagát, hanem azt állítjuk, hogy az uralkodó elit szándékosan hozza el ezt a pusztítást az emberiség alsó 80 százalékára. Ez az, amit sokan nem látnak, vagy nem akarnak meglátni.
Ezt a stratégiát láthatjuk Bill Gates 2010-es TED előadásában is, amely során a saját maga által felállított képlettel próbálja demonstrálni, hogy amennyiben nem tudjuk a népességet, az energiafogyasztást, a szolgáltatásokat vagy a széndioxid kibocsátást jelentősen csökkenteni, a világra összeomlás vár. „Ezek közül a számok közül valamelyiknek a nullához kell közelítenie,” mondja Gates, a népességadatok felé kacsintva.
Azt akarják elhitetni velünk, hogy a problémát meg lehet oldani úgy, hogy az egyenlet egyik tagját nullára csökkentjük, az emberi élet értéktelenségére célozva javaslatukban.
A világon eluralkodó pusztítás és életszínvonal csökkenés legvalószínűbb oka, ahogyan arról Marc Slavo is ír, ezzel szemben inkább, vagy részben, a pénzvilág fenntarthatatlanságában rejlik:
Elég valószínűnek tűnik, hogy az elmúlt évtizedek alatt kibocsátott dollár milliárdok és az ebből keletkezett adósság előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik. Mivel az egész fogyasztói rendszer az adósságra épült, amikor a rendszerbe vetett hit eltűnik, eljön a töréspont. Az adósság nem más, mint egy konkrét forráshoz köthető ígéret, akkor is, ha azt a levegőből állítják elő. A művelet azon az ígéreten alapul, hogy valamit létre fognak hozni az adósság visszafizetése érdekében. Jelen esetben mi, az emberek vagyunk az adósság biztosítéka, és már rég túl vagyunk azon a ponton, hogy ezt az adósságot vissza lehessen fizetni.
Ennek értelmében ez az „adósságcsúcs”, amit a fenntarthatatlan fogyasztás fenntartása érdekében halmoztak fel, éppen annyira aggasztó kellene, hogy legyen, mint egyesek számára mondjuk az olajcsúcs vagy a vízhiány. Amikor tényleg elérjük az adósságcsúcsot és nyilvánvalóvá válik, hogy a „biztosíték” nem fedezi az adósság összegét, a biztosíték elvesztésének fogalma átértékelődik.


Vigyázz a pénztárcádra! Vajon ki állja majd az új bankmentések számláját?



Forrás: shftplan.com

Amikor az év első felében a ciprusi kormány a számlatulajdonosokra hárította a bankveszteségek finanszírozását a világ nagy része azt gondolta, hogy egyszeri esetről van szó.
Bár sokan figyelmeztették a betéteseket, hogy vegyék ki megtakarításukat a bankból, ezt csak kevesen vették komolyan.
Talán most más a helyzet.
Mindenki hallotta már a „mentőcsomag” vagy „kimentés” kifejezéseket, a bajba jutott pénzintézetek (bankok) dollár milliárdokkal való feltőkésítésével kapcsolatban.
bementés” kifejezéssel azonban valószínűleg csak kevesen találkoztak eddig.
Japán Pénzügyi Szolgálatok Hivatala új szabályokat készül bevezetni, ami a banki veszteségeket a befektetőkre hárítaná, az egyre gyakrabban „bementésnek” nevezett mechanizmuson keresztül, írja a Nikkei. A Mitsubishi UFJ (MTU), Mizuho Financial (MFG) és Sumitomo Mitsui (SMFG) javaslatára kidolgozott szabálymódosítás lehetővé tenné olyan elsőbbségi részvények vagy hátrasorolt kötvények kibocsátását, amelyeket ilyen helyzetekben használnának.
A ciprusi eset csupán egy próbaüzem volt. És bevált.
Japánban mostantól ez a hivatalos eljárás és az eurózónában valamint az Egyesült Államokban is komolyan fontolgatják az alkalmazását.
Az EU pénzügyminiszterei többek között azt is tárgyalták a héten, hogy mely hitelezők és milyen sorrendben veszítenének pénzükből egy újabb bankmentés során az eurózóna mentőalapján, az Európai Stabilitási Mechanizmuson keresztül.
Fontos érteni, hogy a hivatalos meghatározás értelmében mindannyian banki hitelezők vagyunk, így a létrejövő szabályozások nem csupán a nagyrészvényeseket érintik, hanem minden egyes betétest is.
A megfogalmazásra is érdemes figyelni. Nem azt mondták, hogy „amennyibenszükség lesz bankmentésre”. Tudják, hogy mi jön még.
A globális pénzrendszer összeomlása egy eldöntött kérdés, amit a pénzügyminiszterek csupán megerősítettek.
Amikor a következő bankválság beüt, biztosak lehetünk benne, hogy a hitelezők (értsd: betétesek) fogják állni a számlát.
Figyelembe véve, hogy a bennfentes befektetők milliószámra próbálnak megszabadulni részvényeiktől és értékpapírjaiktól a napokban, ez az eshetőség hamarabb valósággá válhat, mint gondolnánk.
Minden likviditási válság eladási hullámmal kezdődik. Mindent eladnak, ami eladható. A grafikonokat nézve pedig pontosan ezt látjuk. Hihetetlen sebességgel szabadulnak meg a részvényektől, kötvényektől, értékpapíroktól és nem csupán átcsoportosításról van szó. Eladnak, és nem vesznek helyette semmit. (forrás)
Vajon mennyire van a pénzünk biztonságban? Persze „itt ilyen soha nem történhet.
Fed elnök Ben Bernanke mindenkit megnyugtatott, amikor kijelentette, hogy „a válságot kordában tartjuk” és a gazdaság egésze vagy a pénzpiacok nincsenek veszélyben.
Marc Faber tegnap valami egészen mást mondott a Bloomberg tévének nyilatkozva:
Aki elhiszi, amit Fed elnök Ben Bernanke mond, az olyan, mintha a Mikulásban hinne. … Simán el tudom képzelni, hogy az S&P 20-30%-ot zuhanjon… Egy dologban vagyok biztos: muszáj, hogy legyen aranyam, mert nem tarthatom minden befektetésem pénzeszközökben.”
Szóval aggodalomra semmi ok. Csupán Japán van bajban, az pedig nagyon messze van…




A Fed revíziója rávilágított a globális csalás fontos elemeire



„…mert kereskedőid a föld hatalmasai voltak, mert a te varázslásodtól tévelyedett el valamennyi nép.” (Jelenések 18:23b)
(Joseph Candel) A nagyvállalatok és megabankok bekebelezik a kisebbeket, részben mert így könnyebben irányíthatják a piacokat és természetesen a kormányokat. A politikusok és kormányok jönnek és mennek, de a világ hatalmasai, a pénzükkel a hátteréből diktáló „kereskedők” maradnak és egyre hatalmasabbak. Ez azonban nem lesz mindig így, mert „aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik.” (Jakab 5:3)
Forrás: Infowars.com
Ben Bernanke, Fed elnök nagy bosszúságára Ron Paul szenátor benyújtotta a 2012. évi Ferederal Reserve Átláthatósági törvényjavaslatot (HR459), amit augusztusban a képviselőház 327 igen szavazattal, 98 nem ellenében, megszavazott.
Paul szenátor, aki a Fed átláthatóságáért harcol, azt mondta, hogy az amerikaiaknak „elege van a mentőakciókból, mert miközben a gazdagokat kimentették, a szegények elvesztették állásaikat és otthonaikat.”
A Fed-átláthatósági törvény lehetővé teszi, hogy az állami számvevőszék amerikai megfelelőjének számító GAO (Government Accountability Office) felügyeletével, ami egy független kongresszusi hivatalként működik, elvégezzék a Fed monetáris politikájának teljes felülvizsgálatát, míg a könyvvizsgálatot a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságra (Federal Open Market Committee) bíznák.
Az amerikai számvevőszék (GAO) júliusban tette közzé a New York-i Federal Reserve Bank (FRBNY) első auditjáról szóló jelentésétBernie Sanders szenátor szerint „az audit eredményeként most már tudjuk, hogy a Federal Reserve több mint 16 ezermilliárd dollár értékben nyújtott pénzügyi segítséget az Egyesült Államok és a világ legnagyobb pénzintézeteinek és vállalatainak. Ez egyértelmű szocializmus a gazdagok felé, mindenki másra pedig a „ki-ki-küzdjön-meg-magáért individualizmust” vonatkoztatják.”
2007 és 2010 között a Federal Reserve bankok több ezermilliárd dollár értékben nyújtottak „segítséget” úgynevezett „vészkölcsönök” formájában a pénzrendszer stabilizálására.
Egy forrás a Deutsche Banktól elmagyarázta, hogy 2008-ban a pénz- és monetáris rendszer teljesen összeomlott és azóta a bankkartellek tartják egyben a gépezetet, hogy úgy tűnjön, minden rendben van. A valóságban azonban az értéktőzsde és a monetáris rendszerek már csak mesterségesen tudnak létezni, ami azt jelenti, hogy látszólag stabilizálták őket a tőzsde 5 évvel ezelőtti összeomlása óta.
A Deutsche Banki informátor azt mondja, hogy a bankok kimentésének hátterében egy óriási adósság állt, amit az Egyesült Államoknak sürgősen vissza kellett fizetnie Kínának, aki komoly mennyiségű jelzálogfedezetű értékpapírt vásárolt, amelyek becsődöltek miután a globális csalás kiderült. Amikor a kínaiak rájöttek, hogy értéktelen, értékpapírosított kölcsönöket vettek, követelték a szerződések biztosítékaként megjelölt ingatlanokat. A kínaiak készen álltak, hogy az Egyesült Államokba küldjék saját embereiket a fedezetként szolgáló ingatlanok lefoglalására.
Ennek megakadályozására George W. Bush és pénzügyminisztere, Hank Paulson kikényszerítették az intézkedést, nyomatékosan kijelentve a szenátus előtt, hogy a 700 milliárdos mentőcsomag jóváhagyása nélkül azonnali szükségállapot lesznek kénytelenek kihirdetni. Azt a pénzt a Federal Reserve Bankon keresztül egyenesen Kínának és még néhány azonnali fizetést követelő országnak fizették ki, az értékpapírrá alakított, tisztességtelen jelzálogszerződésekért.
A pénzügyi katasztrófa és további adósság illetve ingatlan lefoglalási fenyegetések elkerülése végett Kína részéről, az eurót kezdték támadni, szakadékba lökve számos európai országot, ahonnan tudták, hogy nem lesznek képesek kimászni.
A pénzt, amit elvileg a bankok kértek a csőd elkerülésére szintén Kínának küldték, tovább növelve az ingatlanpiaci lufi kidurranásakor keletkezett sok ezermilliárdos veszteséget.
A számvevőszéki audit szerint a Fed New York-i leánybankjától a kínai központi banknak küldött pénz egy „rendkívüli és sürgető helyzetre” adott válasznak tekinthető, amihez a New York Fed „vészhelyzet esetére biztosított intézkedési jogosultságára” volt szükség.
Sanders rámutat, hogy a NY Fed óriási összegeket adott külföldi bankoknak és multinacionális társaságoknak. „Megengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok bármelyik hivatala külföldi bankokat vagy cégeket mentsen ki kongresszusi és elnöki felhatalmazás nélkül,” mondta.
Vészkölcsönök nyújtásának” látszatával a banki alkalmazottak és magáncégek, joglemondásaikért jutalékot kaptak. Jamie Dimon, a JP Morgan Chase elnök-vezérigazgatója és a New York Fed igazgatótanácsának tagja például hozzávetőlegesen 390 milliárd dollár „segélyt” kapott a Fed New York-i bankjától. Hasonlóképpen, a JP Morgan Chase bankot is felhasználták a pénzmosáshoz a jelzálog-fedezetű értékpapír és derivatíva botrány idején.
Jamie Dimont 2007-ben választották be a Fed igazgatótanácsába és pozícióját a saját és más megabankok által elindított pénzügyi válság egész ideje alatt megtarthatta.
A Fed revízióját követelő Bernie Sanders szenátor, a CNN riporterének, Wolf Blitzer-neknyilatkozva elmondta, „Az összeférhetetlenség annyira nyilvánvaló, hogy az már nevetséges. Itt van egyrészről a Fed, aminek a Wall Street szabályozása lenne a feladata, ugyanakkor a legnagyobb Wall Street-i intézmény elnök-vezérigazgatója ott ül annak a Fed-nek az igazgatótanácsában, aminek az ő bankját felügyelnie kellene. A kecskére bízták a káposztát.”
A JP Morgan számára nyújtott „vészkölcsönök,” különleges kiváltságok és nulla százalékos kamatra kapott dollár milliárdok idején a Morgan Stanley-nek ítéltek egy 108,4 milliárd dolláros szerződést (természetesen pályáztatás nélkül), hogy segédkezzen az AIG kimentésében.
Most azonban a Morgan Stanley áll a csőd szélén, miközben részvényei lassan teljesen elértéktelenednek a New Yorki tőzsdén. Folyamatosan próbálnak megszabadulni fölösleges eszközeiktől, hogy csökkentsék az európai fedezeti alapokban és a jelzálogalapú értékpapírok és derivatívák miatt rogyadozó társaságokban lévő kitettségüket.
Rick Wiles a következőket mondta néhány napja:
Arról kapok híreket, hogy egy nagy pénzügyi cég össze fog omlani,” mondta aTruNews házigazdája. „A név, amit hallottam, nem más, mint a Morgan Stanley… Úgy tűnik a pénzügyi elit a bank feláldozása mellett döntött.”


A statisztikai hivatal a szexuális életükről is faggatja az ausztrálokat, válaszolni pedig kötelező


Forrás: Infowars.com

Az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) által végzett felmérések a gazdasági és munkáltatási kérdésekkel kapcsolatban, önkéntes alapon gyűjtött válaszokból az állampolgárok személyes életében történő turkálássá alakultak.
Egyre több állampolgár tett panaszt, hogy a kérdezőbiztosok tolakodó, személyes kérdéseket tesznek fel. A videóban is megszólaló férfitől például azt is megkérdezték, hogy milyen szexuális partnerei voltak a feleségének, illetve, hogy mikor találhatják valamelyiküket otthon egyedül. A válaszadást megtagadó állampolgárokat pénzbüntetéssel, de akár letöltendő szabadságvesztéssel is sújthatják.
Az ausztrál kormány 1960 óta végez úgynevezett „havi népességfelméréseket” (Monthly Population Survey – MPS), hogy rendszeres információhoz jusson az ország munkaerejével kapcsolatban. Az utóbbi időben érkező panaszok azonban rávilágítottak, hogy a kérdések sokkal inkább személyes jellegűek, és nem a munkanélküliség időtartamára vonatkoznak.
A megkérdezetteket véletlenszerűen választják ki a lakcímük alapján. A hivatal weboldalán olvasható, egymásnak ellentmondó információktól függetlenül tudható, hogy miután egy lakost kiválasztottak, nyolc hónapon át havonta egy alkalommal köteles részt venni a felmérésben. Az egyik kiválasztott azt az információt kapta, hogy kizárólag úgy mentesülhet a válaszadás alól, ha lakcímet változtat.
A Yahoo Ausztrália információi szerint a tavalyi év során a statisztikai hivatal 1500 állampolgár ellen indított jogi eljárást, és ebből 94 eset került végül a kerületi ügyészség elé.
A statisztikai hivatal évente 350.000 otthont háborgat. A kiválasztott lakosoknak kizárólag a vallással kapcsolatos kérdések megválaszolását van jogukban megtagadni.
Az Ausztráliában végzett tolakodó felmérések nyilván azt a globális célkitűzést hivatottak támogatni, aminek lényege, hogy az emberek azonnal és szinte gondolkozás nélkül eleget tegyenek a bürokratikus kéréseknek és elhitessék velük, hogy a törvény is ezt követeli tőlük.
Az Egyesült Államoktól Európán át egészen Ausztráliáig számos ilyen program létezik. Ezeknek egyre kevésbé a gazdasági információszerzés, mint inkább a személyes vélemények feltérképezése a célja.
Azt próbálják az emberekbe sulykolni, hogy nincsenek többé jogaik és minden információ az állam tulajdona, miközben a nagyvállalatok és kormányok egyre inkább próbálják titokban tartani ügyeiket.


Az új módszer gondolatainkat szavakká alakítja



Forrás: Activist Post

A tudósok egy olyan összetett folyamatot fejlesztettek ki, aminek segítségével dekódolhatják és olvasható nyelv formájában megjeleníthetik agytevékenységünket.
A Berkeley Egyetem idegtudományi kutatói megfigyelték a kiválasztott egyének agytevékenységét miközben azok bizonyos szavakat hallgattak. A szavak elhangzása közben egy számítógépes program elemezte halántéklebenyük tevékenységét és azt, hogy miként értelmezte és hozta létre ismét az agy a konkrét szavakat vagy hangokat.
Az agytevékenységből kapott információk segítségével képesek voltak valódi hangokat „szintetizálni” és magukat a hangokat használni a szó meghatározására. A kutatás finomításával hamarosan képesek lesznek egy olyan folyamat felállítására, amellyel értelmezhetik egy ember gondolatait és azt valamilyen érthető nyelvre fordíthatják.
A technológia továbbfejlesztése két merőben eltérő következménnyel járna. Egyrészről igen hasznos lehetne az idegrendszeri betegségekben szenvedők, beszédhibával rendelkezők vagy agykárosult emberek számára, akik betegségük miatt nem tudják kifejezni magukat. A módszer segítségével betegségük ellenére is hatékonyan kommunikálhatnának.
Másrészről viszont rendkívül negatív hatással lehetne az emberi kapcsolatokra és helyzetekre. Amennyiben valóban eljutnak az igazi gondolatolvasás szintjére, az emberi gondolatok integritása és saját egyéniségünk is veszélybe kerülhetnek.
Néhány, a „gondolatbűn” fogalmát feszegető sci-fi történet jut eszünkbe. Gondolatbűn lehet, mondjuk egy bűntett vagy a hatalom által nem kívánatosnak ítélt cselekedet elkövetésének gondolata. Olyan hatalom birtokában lenni, ami lehetővé teszi valaki számára, hogy egy másik ember gondolataiba behatoljon nem nevezhető igazságosnak vagy elfogadhatónak, teljesen függetlenül a körülményektől. Egy ilyen jellegű befolyás az emberi kapcsolatokat irányított, megjósolható sémává degradálná, ahol az alárendelt egyén nem rendelkezhet a gondolat szabadságával.
Szerencsére (vagy éppen nem) a kísérleti folyamathoz szükséges volt, hogy a kísérletben résztvevők halántéklebenyébe elektródákat ültessenek, amit nem lehet az illető akarata ellenére vagy észrevétlenül megtenni. Emellett természetesen a kutatás még sok finomításra is szorul.
Ahogy a technológia fejlődik fontos, hogy tisztában legyünk jótékony felhasználási területeivel, de ugyanakkor mindig gondoljunk az ilyen fejlesztések negatív következményeire is. Bár a módszer elképesztő, fontos, hogy felhasználásának határozott korlátokat szabjanak.
Az alábbi videó demonstrálja, hogyan hallja az agy a hangokat:


A közel-keleten soha nem használt fegyvereket kap Szíria Oroszországtól



Forrás: shftplan.com


A béke Nobel-díjas Barack Obama azt tanácsolta kabinetjének, hogy fegyverezzék fel a Szír Felszabadító Hadsereg terroristáit, hogy erőfölényt szerezhessenek Bashar Assad jelenlegi szír elnök csapatai felett. Emellett egy részleges repüléstilalmi zóna felállítása is terítéken van a líbiai invázió mintájára.
Az amerikai szárazföldi egységek jelenléte a szír határ körül arra enged következtetni, hogy az USA ismét komolyabb beavatkozásra készül a térségben, miközben még pusztítóbb fegyverekkel látja el a lázadókat egy olyan országban, ahol a konfliktusok már eddig is több tízezer emberéletet követeltek az elmúlt év során.
Az Obama kormány úgy gondolja, hogy ezek a fegyverek a lázadók javára billentik a mérleg nyelvét, ezzel az Egyesült Államok főellenségének kikiáltott al-Kaida szervezet képviselőinek adva az erőfölényt.
A KGB berkeiben edződött Vlagyimir Putyin azonban másképp vélekedik a felállásról.
Brit titkosszolgálati jelentések szerint Putyin diplomáciai kommünikét küldött az Egyesült Államok és Franciaország számára David Cameron, brit miniszterelnök közvetítésével.
A szíriai Dam Press oldal és a Dyar lap cikkei szerint az oroszok nem hátrálnak meg Szíriával kapcsolatos politikájukban, sőt, Assad csapatainak felfegyverzésével készülnek visszavágni. Az értesülések szerint olyan fegyverekről van szó, amilyeneket a közel-keleten még soha nem láttak.
Amennyiben a nyugati erők valóban harcba szállnak a szír erők ellen, biztosak lehetünk benne, hogy nem a 91-es iraki konfliktus megismétlődését fogjuk látni, ahol Saddam Hussein százezer katonája adta meg magát egyetlen lövés nélkül. A repüléstilalmi zóna esetében sem valószínű, hogy a nyugat olyan zavartalanul támadhasson meg katonai célpontokat, mint tette azt Líbiában.
Az idők megváltoztak.
Ez alkalommal Oroszország és az Egyesült Államok a tűzzel játszik. Méghozzá olyan tűzzel, ami könnyen egy harmadik világháború felé taszíthatja a világot


S 300 SAM
Global Research a következőket írja: 
A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani (ezek már Szíriában vannak). Putyin azt is kijelentette, hogy az S 300-asoknál is fejlettebb S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál és a világ legfejlettebb védelmi rendszerét képviselik.

24 töltetű rakétakilövő


















Oroszország 400 darab rendkívül modern, 60 kilométeres hatótávolságú 24-Barrel (24 töltetű) rakétakilövőt is szállít még, amelyek Szíria bármelyik határszakaszáig elérnek.
A brit titkosszolgálati oldal arról is írt, hogy Putyin egy titkos, orosz gyártmányú fegyver szállításáról is beszélt, ami Szíria javára billentené az erőviszonyokat, hozzátéve, hogy ezeket a fegyvereket nem fogják Izrael ellen bevetni, amennyiben Izrael nem vesz részt a Szíria vagy bármely szomszédos ország (Libanon, Jordánia) elleni konfliktusban.
Putyin válasza 24 órával Obama szombati bejelentését követően érkezett.
Putyin egyértelműen kijelentette, hogy a közel-kelet jelentős változások szemtanúja lesz. Szíria olyan fegyvereket kap, amelyeket nem láttak még a közel-keleten, beleértve olyan számítógépes vezérlésű okosrakétákat, amelyek soha nem tévesztenek célt.
Oroszország olyan Skean 5 levegő-víz rakétákat is készül szállítani Szíriának, amelyek a szír partoktól 250 kilométerre tartózkodó célpontokat is képesek elsüllyeszteni.
Stratégiai Áttelepítés című dokumentumfilmjében Joel Skousen arról beszél, hogy a világot fenyegető legnagyobb veszély jelenleg egy esetleges jövőbeli nukleáris összecsapás Oroszország és az Egyesült Államok között.
Bár a szír konfliktus két szembenálló oldalának szánt fegyverek nem atomfegyverek, a két nagyhatalom jelenlegi hozzáállása könnyen direkt konfrontációvá fajulhat.
Vlagymir Putyin a régi, keményvonalas orosz vezetőség leszármazottja, aki hisz az orosz katonai fölényben, vasököllel irányítja országát és nem habozna háborút indítani országa hosszú távú érdekeinek védelmében.
A másik oldalon Barack Obama egyik botrányt a másik után próbálja hárítani, miközben országának gazdasága a teljes összeomlás szélén áll, komoly indokokat szolgáltatva számára a figyelemelterelésre.
A két vezető múltját és hozzáállását figyelembe véve feltételezhető, hogy egyikük sem érezne túlzott lelkiismeret furdalást a háborúval járó sok millió emberáldozat miatt, amennyiben az saját és globalista irányítóik érdekeit szolgálja.
A XX. század háborúit az állami mészárlás jellemezte. A sok millió áldozat csupán statisztikai adat a vezetők történelemkönyvében. A hatalomvágy, a kapzsiság és a korrupció oltárain ártatlanok millióit áldozták már fel és ebben a XXI. század sem különb.
Ami megkülönbözteti a jelent, hogy ma már az egész emberiség elpusztítására képes fegyverekkel rendelkeznek.
Ebben az évszázadban is háborúk várnak a világra.
Ítéletet tart a sok nép fölött, és megfenyíti a távoli, erős nemzeteket. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” – Mikeás 4:3


A NATO új háborúra készül



Forrás: WND.com
A NATO csapatok egy Szíria elleni támadásra gyakorlatoznak Törökországban, török irányítás alatt, tudta meg a World Net Daily a szíriai diplomáciai testület egyik rangidős tisztjétől.
Ettől az információtól teljesen függetlenül, jól értesült, közel-keletre specializálódott biztonsági szakértők elmondták, hogy Oroszország ellenőrzi a szíriai csapatokat és tanácsokkal látja el az országot az esetleges NATO támadásra adható katonai válaszlépéseket illetően, amennyiben a NATO valóban a Bashar al-Assad vezette Szíria ellen küldené csapatait.
A tisztek azt is elmondták, hogy Oroszország nagymennyiségű Iskander ballisztikus rakétát adott el Szíriának, valamint, hogy a NATO-támadás veszélyére való tekintettel az orosz kormány megújította Szíriának adott ígéretét a modern S-300-as rakétaelhárító rendszer eladására vonatkozóan.
A szíriai diplomata elismerte, hogy országa Oroszország általános támogatását élvezi, de az Assad rezsim attól tart, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági ösztönzés felajánlásával ráveszi Oroszországot, hogy csökkentse Szíriának nyújtott támogatását.
A hírt érkezése előtt éppen egy nappal Assad azzal fenyegetőzött, hogy egy NATO támadás esetén lángra lobbantja a közel-keletet.
Amennyiben valamilyen őrültséget tesznek Damaszkusz ellen, csupán hat órára van szükségünk, hogy több száz rakétát helyezzünk el a Golan Fennsíkon és lőni kezdjük Tel-Aviv-ot,” nyilatkozta Assad október 4-én az iráni állami Fars hírügynökség beszámolója szerint.
A hírügynökség szerint Assad a kijelentéseket a török külügyminiszterrel, Ahmad Davutoglu-val folytatott megbeszélés során tette. Davutoglu a megbeszélés során továbbította a NATO és az Egyesült Államok figyelmeztetését, amely szerint Assad nemzetközi katonai támadásra számíthat országa ellen, amennyiben nem hagy fel a kormányellenes tüntetők ellen alkalmazott erőszakos intézkedésekkel.
A Fars szerint Assad erre azzal válaszolt, hogy szükség esetén a libanoni Hezbollah-ot is segítségül hívja az Izrael elleni intenzív rakétatámadás kivitelezésére.
Ezek az első három órában meg fognak történni, a második három órában pedig Irán megtámadja az USA hadihajóit, amelyek a Perzsa-öbölben állomásoznak, így az európai és amerikai érdekeltségeket szimultán fogjuk támadni,” idézte a hírügynökség Assad elnököt.
Bár Assad kijelentésének azonnali megerősítésére nincs módunk, tudjuk, hogy a Fars hírügynökséget működtető Irán szoros kapcsolatban áll a damaszkuszi kormánnyal.
A NATO támadás visszaverésére való szíriai készülődésről már augusztusban hírt adott a WND, amikor az egyiptomi biztonsági erők tisztjei tudomásunkra hozták, hogy Szíria a nemzetközi közösség támadásának fogadására készül.
Múlt hónapban pedig Barack Obama felszólította Assad elnököt, hogy a demokrácia érdekében mondjon le a hatalomról.
Soros által támogatott elv fehérházi összefonódásokkal
A nagyhatalmaknak egy új szövetségese is akadt az elmúlt hónapok katonai akcióban, ezúttal egy eszme formájában. A Líbia elleni támadást sokan a „védelmezés felelőssége” névre keresztelt katonai elv próbájának tekintették.
Obama elnök a nemzethez intézett beszédében a védelmezés felelőssége elvét nevezte meg a Líbia elleni légitámadások legfőbb indítékául.
A most már a NATO támogatását is élvező elv lényege, hogy a szuverenitás nem kiváltság, hanem egy felelősség, amit vissza lehet vonni, ha egy országot „háborús bűnökkel, népirtással, emberiség ellenes bűncselekményekkel vagy etnikai tisztogatással” vádolnak.
A Védelmezés Felelőssége Globális Központ (mert ilyen is van) ennek a katonai elvnek a legfőbb támogatója. A központ alapítója és egyik főtámogatója pedig nem más, mint régi barátunk Soros György.


Obama vajon Szíria ellen is háborút indít?



Forrás: Infowars.com
Az Obama kormány ismét háborúra készül, amit ezúttal, csakúgy mint Líbia esetében sem engedhet meg magának. A Washingtonban lejátszódó események kísértetiesen hasonlítanak a Líbia lerohanása előtt történtekhez.
Barack Obama, valamint Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada vezetői [múlt hét] csütörtökön a hatalom átadására szólították fel Bashar al-Assad szír elnököt,” írta a New York Times. „Az előre megírt koreográfia szerint kivitelezett lépést több hónapon keresztül tartó tüntetések és véres megtorlások előzték meg Szíriában.”
A bejelentés előtt az ENSZ minden olyan munkatársát kivonta Szíriából, akinek jelenlétére nem volt feltétlenül szükség és számos Szíriában dolgozó külföldit is hazarendeltek.
A szír elnök lemondásra való felszólítása pontosan megegyezik a Líbia megtámadása előtti lépéssel. Február 26-án Obama elnök lemondásra szólította fel Kadhafit. Három héttel később amerikai B-2-es bombázók támadást indítottak líbiai célpontok ellen.
Kinek az eszén próbálnak túljárni a NATO vezetők, amikor burkolt célzásokkal próbálják elérni Assad távozását? Miután megígérték a világnak, hogy a Líbia elleni kampány csupán „napokig, nem hetekig” fog tartani, a NATO erők és al-Kaidabeli szövetségeseiköt hónap elteltével sem voltak képesek elérni, amit ígértek.
Természetesen sokfelé vannak népüket elnyomó diktátorok hatalmon a világban, de érdekes módon a NATO csak azoknak az elmozdítását tartja szükségesnek, melyek országa természeti forrásokban gazdag vagy földrajzi elhelyezkedésük stratégiai fontosságú.
Olajkincsének köszönhetően, vagy inkább miatt, Líbia volt a legértékesebb gyöngyszem a sorban. Szíria esetébenDmitry Rogozin, orosz küldött arra figyelmeztetett, hogy Szíria megtámadása csupán Irán megtámadásának és egy „kiterjedt háború kirobbanásának felvezetése”.
A háborús készülődés egyértelműen összefüggésben áll a szuverén Palesztin állam megalapítására irányuló törekvésekkel, amiről a jövő hónap során születhet döntés az ENSZ-ben. Titkosszolgálati körökben már hetek óta arról keringenek hírek, hogy az Egyesült Államok és/vagy Izrael új konfliktust készül indítani az ENSZ szavazás meghiúsítása érdekében.
Jean Rannaou, a francia hadsereg volt tábornoka, két héttel ezelőtt elmondta, hogy „kivitelezhetőnek tartja” a Szíria elleni támadást, hozzátéve, hogy az ország nem lenne képes visszaverni a támadást, bár meg kell jegyeznünk, hogy ugyanezt állították Kadhafi Líbiájáról is márciusban.
Bár a nyugati média híradásai mélységesen elítélték Assad brutális megtorló akcióit a demokráciáért tüntetők ellen, Robert Baer, volt CIA és Alastair Crooke, volt MI6 ügynökök egyetértenek, hogy a helyzet ennél sokkal összetettebb.
A szírek változást akarnak, de akár elhiszi a nyugat akár nem, a legtöbb damaszkuszi, aleppo-i, a legtöbb középosztálybeli vagy kereskedő illetve kisebbség szerint Assad az egyetlen ember, aki képes lehet végrehajtani a reformokat,” mondta. „Két dologtól tartanak mindenek felett: a polgárháborútól és a nyugat beavatkozásától… Szeretnék elkerülni azt, ami Líbiával történt, mert az polgárháborúhoz vezetne,” mondta Crooke.
Ahogy Tony Cartolucci cikkében olvashattuk, úgy tűnik, a fővonalas média újrahasznosítja a Kadhafi brutalitásáról szóló beszámolókat, hogy felerősítse Assad megtorló akcióinak szörnyűségét, miközben a nyugat készen áll az újabb háborúra, az USA és az európai nagyhatalmak gazdasága pedig szép csendben omladozik.


Chuck Hagel is zöld utat ad a Szíria és Irán elleni támadásokhoz



közel-kelet térségének fontosságával az idők jelei szempontjából az alábbi két írás foglalkozik:
Forrás: Infowars.com







Chuck Hagel (balra) és Moshe Ya’alon Tel-Avivban
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter megbánta Izrael elleni vélt bűneit. A volt nebraskai szenátort azért kritizálták kollégái, például John McCain, mert nem állt be az Irán elleni háborút támogatók táborába. Egyesek úgy gondolták, hogy az Iránnal szembeni szankciók helytelenítése antiszemita hozzáállás. 
Lindsay Graham dél-karolinai szenátor egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, Hagel „az ország történelmének leg Izrael ellenesebb védelmi minisztere.”
Minden kétely eloszlott, amikor Hagel néhány napja Tel-Avivban találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Hagel tulajdonképpen zöld utat adott egy Irán elleni támadásra, ezzel semlegesítve a múltját beárnyékoló kijelentéseket. A Wall Street Journal szerint a miniszter szerepet váltott és inkább az amerikai vonzerőt vetette be, amivel tulajdonképpen az izraeli célokat támogatja azzal, hogy megpróbálja meggyőzni Iránt, valós katonai veszéllyel áll szemben, miközben az ország a nyugat diplomáciai törekvéseit próbálja hárítani.”
Az izraeli katonai parancsnokságon tartott sajtótájékoztató során Hagel kihangsúlyozta, hogy Izrael és az Egyesült Államok „teljes” egyetértésben van az Iránnal kapcsolatban követendő politikát illetően. Megismételte, hogy Izraelnek, mint szuverén államnak, joga van Irán megtámadására az ország feltételezett atomfegyver programja miatt.
Kijelentette, hogy nincs rés az amerikai és izraeli álláspontok között az iráni atomreaktorok hatástalanítását illetően. Hagel elmondta, hogy ennek kivitelezésére az Egyesült Államok beleegyezett további fegyverek eladásába Izrael részére, V-22-es Osprey szállítórepülőket és üzemanyag feltöltő tankereket is beleértve, amelyeket egy támadás során használnának. Hagel szerint a fegyverszállítási megállapodás egyértelmű üzenetet közvetít Irán számára.
A támadáshoz elengedhetetlen feltöltő tankereket még a Bush kormány sem volt hajlandó eladni Izrael számára. Érdekes módon az amerikai illetékesek úgy gondolják, vagy úgy tesznek, mintha egy esetleges izraeli támadás jóváhagyásával és további fegyverek eladásával a támadások valószínűségét csökkentenék.
Amellett, hogy megerősítette Izrael „szuverén” jogát Irán megtámadására, Hagel biztosította Izraelt az amerikai kormány támogatásáról egy esetleges Szíria elleni támadást illetően is. Hagel és Moshe Ya’alon, izraeli védelmi miniszter egy UH-60-as izraeli katonai helikopterben utazva mintegy 5 kilométerre megközelítették a szíriai határt, és Damaszkusztól 50 kilométerre repültek el.
Hétfőn a Le Figaro nevű francia lap azt írta, hogy Jordánia két légifolyosót bocsátott Izrael rendelkezésére, amelyeken át Izrael támadásokat indíthat Szíria ellen. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Izrael Libanon megkerülésével jusson el Szíriába.
Izrael még januárban támadást intézett a Jamraya-i szír katonai kutatóközpont, mások szerint a szír-libanoni határ felé tartó konvoj ellen. „Nem engedhetjük, hogy [Szíria] modern fegyverrendszereket juttasson el Libanonba,” nyilatkozta Ehud Barak a támadás után. Szerinte a támadás, amiben öt ember veszítette életét, bizonyítja, hogy „amikor Izrael mond valamit, azt komolyan gondolja.”

Gazdák 2013. június 21-i Földforgalmi 

törvény jelenlegi formája elleni 

demonstrációjára 


Tisztelt Gazdák!

Tájékoztatunk benneteket, hogy a helyi gazdatanácsok úgy döntöttek, hogy 2013 június 14 én 11 órakor VM - Civilek képviselői között a Civilek megaláztatása mellett a készülő Földforgalmi Törvény konzultációja megszakadt, a harmadik tárgyalási kísérlet sem vezetett eredményre:
Ez miatt, nyomatékot adva a gazdatársadalom elégedetlenségének 2013 június 21-ére országos, forgalomlassító, félpályás útlezárási demonstrációt tart, a 220 szervezett által támogatott javaslat érdemi többoldalú érdekegyeztetés elsorvasztása elleni tiltakozásként.

Az útlezárások szervezését országos szinten a helyi csatlakozó civilszervezetek és Gazdatanácsok vállalják magukra.
Ahol ez hiányzik, itt a ragyogó alakom, hogy megalakuljon, a pártoktól független, helyi Gazdatanács, ami lényegében egy mozgalom, és mindössze helyi Önkormányzathoz kell bejelenteni annak létrejöttét , a helyi gazdák részvételével történő megalapítása után. Már 3 fő is elég hozzá, hogy ez megalakuljon, melyhez majd a többi helyi gazda később is csatlakozhat bármikor. A helyi gazdatanács a földforgalmi törvényben kap nevesített szerepet, egyelőre földbizottság néven. Természetesen ez nélkül is összefoghatnak a gazdák és csatlakozhatnak vagy szervezhetik a demonstrációt.
Az egységes fellépés fontos, a tudnivalók az alábbiakban összegezhető:

1./ Mivel 3 nappal a kijelölt határidő előtt be kell jelenteni a demonstrációt, június 17- 18-án személyesen vagy faxon (EMAIL NEM JÓ!) mindenki jelentse be a helyileg illetékes Rendőrségen a demonstrációt az alábbi űrlapon.

2./ Demonstráció időpontja 2013 június 21. délelőtt 9 óra, ekkor lesz a végszavazás az Országgyűlésben a készülő és titkolt Földforgalmi törvényről!

3./ A Földforgalmi törvény elleni demonstráció az egész magyarság érdeke, nem pártpolitikai célok érdekében történik, ám elfogadjuk, minden párt részvételét, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti ha egyetért a Civilek követelésével , kérjük azonban a pártlogók mellőzését, mivel nem rész- (part) érdekekről van szó!

Balatonboglár 2013-06-16

Helyi gazdatanácsok megbízásából :

Nagy Sándor gazda tel.: 30 4911880
e-mail: 
agroferr@fonyodnet.hu 

Varga István - 2013 VI 20 

Videó: 
http://youtu.be/RtUwcC55MI8 


Ángyán József tisztelői: Hallgassuk együtt a név szerinti szavazást a Parlamentből kihangosítva! 10 millió magyar sorsa dől el pénteken! ZÁRÓSZAVAZÁS A FÖLDFORGALMI TÖRVÉNYRŐL - OTT LESZÜNK!
2013. június 21. 11.00 órától az Alkotmány utcában, a Parlamenttel szemben.
LEGYEN OTT ÖN IS, AMIKOR FORDUL A TÖRTÉNELEM!
A szavazás után: DR. ÁNGYÁN JÓZSEF SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA 




A magyarok kiszorítása a fő cél 



2013, június 20 - 20:04 N1TV - 
alfahir.hu

Az N1TV Zala megyében forgatott, ahol az osztrák határ közelében már alig van magyar kezelésű föld. Egy kilencvenes évek végén történt földmutyiban érintettként tűnik fel Pintér László, a Fidesz országgyűlési képviselője is. Ő egy osztrák férfival üzletelt, akinek helyi ismeretségének segítségével "szállította" a megvásárolható földet, de pereskedés lett belőle. 

Devizahitelek - Cél lehetett-e a magyarok 

elszegényesítése? - Dr. Damm Andrea 


Forrás: Komló Média - 
http://komlomedia.hu/ 




Miért elfogadhatatlan az új földtörvény? 

2013, június 20 - 16:00 
alfahir.hu
Pénteken fog szavazni az Országgyűlés az új földtörvényről. A jogszabályt az ellenzéki pártokon kívül Bencsik János és Ángyán József fideszes képviselők is bírálták, utóbbi emiatt ott is fogja hagyni a Fideszt. Összegyűjtöttük a legdurvább húzásokat.
1. Korlátlan birtokméret

A tervezet az eddigi 300-ról 1200 hektárra növeli az egy magánszemély által hasznosítható földterület nagyságát, miközben eltörli a családi összeszámítást. Vagyis egy több ezer hektáros területet nyugodtan szét lehet dobni a házastársak, gyerekek között, de még a szeretetotthonban fekvő nagymamának is lehet pár száz hektár szántója és gyümölcsöse. (Ebbe ráadásul a társas gazdálkodásoknak nem kell beszámítani a tagjaiktól bérelt földet, valamint a kényszerhasznosítást.)

Gazdasági társaságok a korábbi 1200 helyett 1800 hektárnyi földet birtokolhatnak, hasonló jogi kiskapuk mellett. Emellett az állam bármikor dönthet úgy, hogy a nem megfelelően hasznosított földet másnak adja, méghozzá pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával.

Összehasonlításként Európában a nagybirtok (!) átlagos mérete 2011-es adatok szerint: Svájc 54, Hollandia 135, Belgium 150, Lengyelország 250, Franciaország 274 hektár.
2. Tőkés társaságoknak való kiszolgáltatottság

A korábbi években nagy port kavart, hogy a Nemzeti Földalap (NFA) által kiírt bérleti szerződéseket a helyi gazdálkodók elől nagybirtokosok és tőkés társaságok happolták el. Ez várhatóan a jövőben is így lesz, mivel a mintegy kétmillió hektárnyi állami földek esetében jogi kiskaput nyitnak az NFA-nak a külön rendelkezésre.

A nonprofit szövetkezeti forma támogatása helyett ráadásul a kormány úgynevezett "integrátorokat" támogat, amelyek révén a tőkeérdekeltségek koncessziós formában régiónként maguk alá gyűrhetik a mezőgazdaságot, és kiszipolyozhatják a hasznot. (A profitot ezek után remekül át lehet mosni egy Seychelles-szigeteki offshore cégen keresztül.)

Becslések szerint a hazai termőföldek közel 80 százaléka jelenleg 180 nagytőkés csoport kezében van.
3. Hátrányban a helybeliek

A kritikusok szerint indokolatlanul széles az a húsz kilométer sugarú kör, amelyen belül a törvénytervezet szerint még "helybelinek" számít az illető. A jogszabály ráadásul elég rugalmasan kezeli az üzemközpont fogalmát. Egy gazdaságnak ugyanis lehet székhelye, valamint több telephelye, és papíron szinte bármelyik telephelyet később központtá lehet nyilvánítani, így a cég könnyedén megszerezheti a kiszemelt földet a helyeik elől. (Erre számos példa volt a földbérleti pályázatok során is.)
4. Hoppon maradt kisgazdák

Az új törvény semmilyen formában nem biztosítja a kis és közepes gazdaságok ígért előnybe hozását. A nagybirtokosok és tőkés társaságok 15-20 év múlva lejáró bérleti szerződéseket köthetnek, melyekre ráadásul azok lejárta után is előbérleti joguk lesz. A korábbi törvénytervezetből kikerült az is, hogy egy család településenként nem birtokolhat többet az összes földterület 25 százalékánál. Ezzel gyakorlatilag bebetonozzák a mostani, igazságtalan földbirtokszerkezetet.

Egy jogi kiskapu azt is lehetővé teszi, hogy az állattartó telepek felülírják az elővásárlási és 20 kilométeres szabályt.
5. Korlátozott beleszólás

A tervezet korlátozott beleszólást biztosít a helyi földbizottságoknak, ám végső döntést nem hozhatnak. Az állami hatóság bármikor úgy dönthet, hogy "ésszerűtlen birtokszerkezet" kialakulása miatt másnak adja a használati jogot. A jogszabály azonban nem részletezi, hogy mi és kinek a nézőpontjából számít "ésszerűtlennek". (A földbérleti pályázatok során "üzleti terv nem kellő megalapozottságára" hivatkozva utasították el több helybeli pályázatát)
6. Mellőzött munkahelyteremtés

Miközben mindenki a föld megtartó képességéről beszél, az új törvénytervezet nem kötelezi a földbérlőt, hogy helyben adjon munkát az embereknek. Időközben szintén elsikkadt a Fidesz választásokkor beígért "demográfiai földprogramja" is, amely fiatal letelepedő pároknak biztosított volna kedvezményeket, amennyiben vállalják, hogy a földet megművelik, és legalább két gyermeket felnevelnek.
7. Külföldiek szabad rablása

A kormány két éve azzal utasította el a Jobbik javaslatát a termőföld és az ivóvíz alkotmányos védelméről, hogy majd a vonatkozó törvény rendezi a kérdést. A hazai zöldbárók helyzetbe hozását szintén a külföldi spekulánsok elleni harccal magyarázták az illetékesek. Ehhez képest a törvény - amennyiben mostani formájában szavazzák meg - csupán az Európai Unión kívüli állampolgárokat tekinti "külföldinek", és bár helyben lakáshoz és tulajdonhoz köti az uniós polgárok földhöz jutását, az utóbbi évek-évtizedek bizonyították, hogy ezek zsebszerződések útján könnyen kijátszhatóak.

A 2011-ben három évvel meghosszabbított földmoratórium 2014. május 1-jén, vagyis pontosan tíz évvel uniós csatlakozásunk után fog lejárni.
B.J. 

Minden jogot a Gazdatanácsoknak!
http://www.youtube.com/watch?v=iqr2J0v8-Pk
A földforgalmi törvénytervezet társadalmi vita nélküli parlamenti előterjesztése és - természetesen - az általunk ismert tartalma elfogadhatatlan.
A Gazdatanácsok Szövetsége ennek szellemében határozza meg és teljesíti a Magyarország mindenkori (de facto) írott és (de jure) íratlan Alkotmányában - ahogy minden magyar állampolgár számára, úgy a Szövetség számára is előírt, azaz - reá rótt kötelezettségeit!

A Jóisten áldásával és a legnagyobb tisztelettel: 
Gazdatanácsok Szövetsége titkársága 


Név szerinti szavazást a földtörvénynél! 



2013, június 20 - 18:56 
alfahir.hu
Balczó Zoltán, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke tartott sajtótájékoztatót Nyíregyházán, a földtörvény pénteki zárószavazása kapcsán. A párt név szerinti szavazást fog kérvényezni, hogy a létfontosságú szavazáson senkit ne kössön a frakciófegyelem.

Az alelnök sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy minden képviselőt személyes felelősség terhel az ügyben. "Azt látjuk, hogy a közvélemény cinikus félrevezetése zajlik, miközben tartalmát tekintve ennek a törvénynek az esetleges elfogadása hazaárulással ér fel! - szögezte le Balczó Zoltán.

A törvény ugyanis nemzetstratégiailag 2 szempontból nagyon is meghatározó: egyik a vidék népességmegtartó erejének megtartása, amely ennek elfogadásával sem rendeződne. Másik pedig a külföldiek termőföldünkhöz jutása, amihez a képviselő szerint kiskapukat biztosítana az új törvény.

Az Unióba Magyarországgal együtt újonnan csatlakozott országokat Balczó Zoltán szerint diszkriminálták: ezek esetében ugyanis másképp kell kezelni a termőföld kérdését, mivel azt jogi értelemben tőkének tekintik, külföldi tulajdonba kerülhet. Így eshet meg, hogy a Magyarországon lévő termőföld jogilag már nem hozzánk fog tartozni 2014-től - tette hozzá. A képviselő aláhúzta, hogy ez jóval több egy mezőgazdasági kérdésnél, ez a magyar állami szuverenitás alapja.

A Jobbik kérelmezni fogja, hogy a pénteki zárószavazás név szerinti legyen. Balczó Zoltán hozzátette: amennyiben megszavazzák a törvényt, és így a kockázatok továbbra is fennállnak majd, a Jobbik a jövő évi határidőig további lépéseket fog tenni. 


A rendszerváltás óta most a 

legszegényebb a magyar 

2013-06-20 07:28:41 
fovarosi-hirhatar.hu

A második világháború óta nem volt ennyi szegény ember, 2009 és 2012 között jelentősen nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Az egy főre jutó jövedelmek legfelső és legalsó jövedelmi decilisei közötti ráta 7,2-ről 9,0-ra emelkedett. A magyar népesség 46,6 %-a él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az EU által definiált mutatószám szerint!

Tavaly a teljes népességen belül 17 % volt azok aránya, akiknek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladta meg a havi 66 ezer forintot. Ez a legnagyobb mértékben a jövedelem eloszlás alját érintette: a legalsó tized részesedése az összes jövedelemből 3,1%-ról 2,5%-ra csökkent. A legfelső decilis aránya viszont növekedett.

A jövedelemelosztást jellemző valamennyi mutató (beleértve az ún. Gini-együtthatót) statisztikai értelemben szignifikáns növekedést mutat. Az alsó és felső jövedelmi tizedben élők jövedelme közötti különbség több, mint kilencszeres. A felső három jövedelmi tizedben élők összes jövedelme négyszer akkora, mint az alsó három jövedelmi tizedben élők összes jövedelme. A felső jövedelmi tizedben élő egymillió ember jövedelme több, mint az alsó négy jövedelmi tizedben élő négymillió ember teljes jövedelme. Az alsó jövedelmi tizedben élők jövedelme a 2007-es válság előtti utolsó év 24205 Ft/fő/hó-ról, 21820 Ft/fő/hó-ra csökkent (az infláció 5 év távlatában kb. 24%)! A felső jövedelmi tizedben élők jövedelme a 2007-es 163.955 Ft/fő/hó-ról, 2012-ben 196.625 Ft/fő/hó-ra növekedett!

Erősödtek a rendszerváltást követő időszak nagyobb részében is megfigyelt tendenciák:
- a társadalom szegmentálódása,
- a szegénységben és kirekesztettségben élők társadalmi demográfiai profiljának élesebbé válása
- a szegénység és társadalmi kirekesztettség generációk közötti újratermelődése.

A jóléti ellátásokban bekövetkezett változások erősítették ezeket a folyamatokat. Az intézkedések a sérülékeny társadalmi csoportokat érintették negatívan. Ez látszik a készpénzes transzferek szegénységcsökkentő potenciáljának visszaesésében. Valamint az érintett társadalmi csoportok relatív szegénységi kockázatának átlagosnál jelentősebb mértékű növekedésében.

Igazán jómódúnak csak 752 ezer fő tekinthető (9%-a társadalomnak), akik a mediánjövedelem kétszeresénél több jövedelemmel rendelkeznek havonta, fejenként.

A fiatalok különösen veszélyeztettek: a 17 éven alattiak körében a szegénység 26%, a 18-24 évesek közt 23 %. A szegények 28 %-a gyerek, és 42%-uk 25 év alatti. Az idősek valamivel jobban élnek: a 65 év felettiek szegénységi kockázata mindössze 8 százalékos.

Azon magyarok közül, akik az általános iskolát vagy azt sem végezték el, 40 % él szegénységben, ugyanez a diplomások közt csupán 2 %-os. Azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfő roma, jóval magasabb a szegénységi kockázat, körükben a 2009-ben mért 70 %-os szegénységi ráta maradt 2012-re is. 2012-ben a szegénységben élők 34 % roma. Ebből következik, hogy a szegények 2/3-a nem roma.

A három- és többgyerekes családok is, 41 %-a él szegénységben. A gyereküket egyedül nevelők 30 %-a szegény. A magyar háztartások 2012-ben havonta átlagosan 152 096 forintot költöttek, mely 75 141 forintnyi egy főre jutó fogyasztást jelentett.

A vizsgálat 2010-2012 időszakra becsült árindex 115,9%-os és az 4 százalékos reálcsökkenést jelent. Csakúgy, mint a korábbi években a háztartás létszáma és fogyasztása között negatív az összefüggés, azaz minél kisebb a háztartás, annál magasabb a fogyasztás szintje. A legmagasabb fogyasztási szintet a legmagasabb jövedelmi ötödébe tartozó, diplomás és szellemi munkát végző illetve vállalkozóként dolgozó háztartásfővel rendelkező háztartások érik el. Ezzel szemben a legalacsonyabb fogyasztási szintet az alacsonyan képzett (érettségi alatti végzettségű) illetve inaktív háztartásfővel rendelkező, legalacsonyabb jövedelmi ötödbe tartozó, legalább négyfős háztartások körében találtunk.

Az élelmiszerfogyasztás összes fogyasztáson belüli aránya szoros összefüggésben áll a háztartás gazdasági-társadalmihelyzetével: A magasabb életszínvonalon élő háztartások saját büdzséjükön belül kisebb arányban költenek élelmiszerre, mint az alacsonyabb státuszúak.

Az elmúlt szűk évtizedben folyamatosan nőtt a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások aránya: - 2005-ben ez a tétel a háztartások kiadásainak 23%-át tették ki, - 2012-ben ez az arány már a kiadások 34%-át.

Valamennyi társadalmi-demográfiai tényező összefüggést mutat e kiadási aránnyal:
- a fiatalabbak,
- a magasabb iskolai végzettségűek,
- a szellemi, önálló illetve vezetői munkát végzők,
- a városokban illetve községekben élők és a
- három főnél nagyobb háztartások az átlagosnál kevesebbet költenek lakásfenntartásra.

A rendszerváltás óta most a legszegényebb a magyar!
Korózs Lajos, MSZP 


Elképesztő statisztikák a NAV-tól - így 

megy csődbe az ország 


2013. június 20., csütörtök 7:15 - F. Szabó Emese - 
Napi gazdaság
Romlott tavaly a magyarországi vállalkozások pénzügyi helyzete, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss adatai szerint emelkedett a hátralékot felhalmozók száma és több mint 900 ezer végrehajtási eljárás indult.

Tavaly összesen 346 milliárd forint tartozást hajtott be a NAV, ebből 341 milliárd forint volt végrehajtás eredménye - derül ki a hatóság évkönyvéből. Az összeg mindegy kétharmada adó, vám és illeték beszedéséből jött össze, egyharmadot tett ki a járulék, a maradék külső megkeresés eredménye. A teljes hátralék 2078 milliárd forint volt, ami a 2011-esnél alacsonyabb összeget jelent (ennek technikai oka, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. egy sor felszámolással érintett ügyet vett át).

A statisztikák alapján tavaly 1,67 millió adózó halmozott fel valamekkora hátralékot, nagyjából 150 ezerrel többen, mint tavalyelőtt, azaz egyre több cég és magánszemély küzd fizetési gondokkal. A tartozást felhalmozók első körben jellemzően az adójukat, majd a hitelüket fizetik meg, ezt követik a számlák és egyéb kiadások - az adatok alapján azonban egyre többen már az adójukat sem tudják rendben fizetni. A behajthatatlan követelésállomány 2011-ben 1675 milliárd forint volt, tavaly 1410 milliárd forintot tett ki, ennek nagy részét felszámolás alatt álló vagy felszámolt cég adja, de ide tartoznak a végelszámolás alatt álló, a törölt adószámú és a technikailag megszűnt cégek. Tavaly 97, két éve 95 ezer cég produkálta ezt az összeget.

A működő cégek által felhalmozott behajthatatlan tartozás - ezek java idővel az előző kategóriába kerül - tavaly 379 milliárd forintot tett ki. Az összeg évről évre nő: tavalyelőtt 340 milliárd forint volt, 2011-ben 46 ezer, tavaly pedig 51 ezer cég hozta össze. A végrehajtás alatt álló cégek száma ugyanakkor csökken, 2011-ben még 160 ezren voltak, tavaly már csak 120-140 ezren. Kevésbé jó hír, hogy a 180 napon át jelentős tartozást felhalmozók száma valamelyest emelkedik és az érintett összeg is több: 950 milliárd után 968 milliárd forint.

Évek óta csökken a végrehajtási eljárások száma, az érintett összeg azonban rendre emelkedik: 960 ezer indított ügy volt 2011-ben, ebből 840 ezer saját hatáskörben. Tavaly az összes, 905 ezer ügyből 794 ezer volt saját hatáskörű - a Diákhitel Központ viszi el a legtöbb külső megkeresést, emellett a rendőrség és az önkormányzatok kérik a NAV segítségét. A végrehajtással érintett összeg viszont saját hatáskörben 903 milliárdról 1027 milliárdra emelkedett, miközben a külső megkeresések értéke 40 milliárd volt, nem változott.

A végrehajtási eljárások legkedveltebb eszköze az inkasszó, amelynek hatékonysága romlott, de rosszabb eredményeket ért el a hatóság az árverésekből is, amelyeknek száma 47 százalékkal emelkedett, a sikereseké csak 15-tel - vagyis az árverések 61 százaléka sikertelen, s az eredményesek aránya 30-ról 25 százalék alá csökkent.

Rendzavarás a parlamentben - elfogadták 

a földtörvétny 


2013. június 21. péntek 13:10 MTI - 
Híradó 
Megzavarta a Jobbik az Országgyűlés pénteki ülésnapját. Képviselői a földtörvény elfogadása ellen tiltakozva az elnöki pulpitusra vonultak, mire kormánypárti szavazatokkal kizárták őket a pénteki szavazásokból.

A Jobbik-frakció tagjai a földtörvény határozathozatala előtt vonultak fel a pulpitusra egy nagy méretű, A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú molinóval. A Jobbik előzőleg név szerinti szavazást kért a kormány javaslatáról.

Latorcai János levezető elnök távozásra szólította fel az ellenzéki képviselőket, akik ennek nem tettek eleget. Ezután Latorcai János javaslatára az Országgyűlés 227 igen szavazattal, 19 nem ellenében, egy tartózkodás mellett kizárta a jobbikos politikusok a pénteki ülés további részéből. A kormánypárti képviselők közül erre a földtörvényjavaslat miatt régóta tiltakozó Ángyán József korábbi agrárállamtitkár és Kósa Lajos szavazott nemmel.

A jobbikos képviselők azonban ezután sem hagyták el az emelvényt, ezért Latorcai János szünetet rendelt el. Eközben az LMP-hez tartozó független Szél Bernadett egy földet tartalmazó, arany színűre festett fatalicskát tett Orbán Viktor miniszterelnök asztalára, míg a Párbeszéd Magyarországért független képviselői Most árulják el a gazdákat! A Fidesz-maffia jobban teljesít feliratú transzparenst emeltek fel.

Mivel a jobbikosok a negyedórás szünet alatt és után sem jöttek le a pulpitusról, Latorcai János a szónoki emelvényről folytatta az ülés vezetését a jobbikosok folyamatos kiabálása közepette. Az ellenzéki képviselők azt skandálták: "Hazaárulók!", "Csak a nemzet! és "Nem, nem, soha!". A jobbikos Novák Előd az elnöki csengőt rázta. Közben a Jobbik szakértői páholyában tartózkodók is csatlakoztak a skandáló képviselőkhöz. 

Az ülés folytatásában több előterjesztést, köztük az új földtörvényt is elfogadta a kormánypárti többség. A földtörvényről a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombbal szavaztak. Latorcai János arra hivatkozott: mivel a név szerinti szavazásnál a neveket olvasó jegyzők sem tudnak felmenni az emelvényre, nincs lehetőség megtartani a Jobbik által kért név szerinti voksolást. Elfogadták továbbá a lakások bérletéről szóló jogszabályt és a kereskedelmi törvény módosítását is, noha az ülésteremben a hangzavar miatt szinte nyomon követhetetlen volt, miről szavaznak. A szavazások közben az MSZP frakciója is kivonult. A határozathozatalokat követően a kormánypárti frakciók felállva tapsoltak. Latorcai János a tervezett napirend utáni felszólalások elhangzása nélkül lezárta a pénteki ülésnapot.
Orbán: a Fidesz-KDNP nem ült fel a provokációnak

Felesleges provokálni a parlamenti többséget, ezzel nem lehet eredményt elérni - így kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamenti ülésteremben zajlott jobbikos tiltakozást. "Egy érdekes kulturális jelenségnek lehettünk tanúi a parlamentben" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, aki gratulált a kormánypárti képviselőcsoportnak, amiért nem ült fel a provokációnak. Mint mondta, a fideszesek és a KDNP-sek "ahogy egy nyugodt erőhöz illik, elvégezték a mai napra kiporciózott munkát".

Az új földtörvény tartalmával kapcsolatban a kormányfő az MTI kérdésére azt mondta: a jogszabály egyrészt radikálisan visszaszorítja a nagybirtokot, amelynek aránya maximum húsz százalék lehet - a többi kis- és középbirtok -, másrészt garancia arra, hogy a magyar termőföldet magyar gazdák fogják megművelni. Aki azt akarja, hogy Magyarországon az élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő kis- és középgazdák domináljanak az agráriumban, annak jó oka volt a törvény megszavazására, "én büszkén tettem meg" - fűzte hozzá. Közölte, az új földtörvény társadalmi vitája egy évig tartott, "minden dimenzióját többször is átgondoltuk".
Kövér: nem értek célt a rendzavarók

Kövér László szerint az Országgyűlés plenáris ülésén obstruáló képviselők nem értek célt, a parlament elvégezte a péntekre eltervezett munkáját. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek nyilatkozva közölte, álláspontja szerint a parlament szabályosan fogadta el a jogszabályokat.

Az egyetlen kérdés az lehet - folytatta -, hogy a Jobbik név szerinti szavazást kezdeményezett az új földtörvényről. Miután a szavazást éppen az a frakció akadályozta meg, szemlátomást előre megfontolt módon, amelyik ezt álságos módon kezdeményezte, ebből kiolvasható, hogy a Jobbik azt akarta, hogy sehogy se szavazzanak a képviselők - fejtette ki, hozzátéve, ez a lehetőség pedig a házszabályban nincsen benne és ebben a helyzetben dönteni kellett, hogy mi tegyenek.

Kövér László azt mondta, "miután a gombnyomásos szavazás hitelesen tartalmazza, mutatja azt, hogy a képviselők hogyan foglaltak állást a törvényekről, ezért azt gondolom, hogy vitán felül ezek a szavazások szabályosak voltak és érvényesek". Hozzátette: ha valakinek problémája van a szavazásokkal, akkor a megfelelő fórumokhoz fordulhat értelmezésért, segítségért. Megjegyezte, nem gondolja azt, hogy e tekintetben bárkinek jogos felszólamlása lehet.

A házelnök hangsúlyozta, a történtek nem maradhatnak konzekvenciák nélkül, sem a Jobbik képviselőcsoportjára, sem a patkóban demonstráló képviselők, és más rendzavarókra nézve. Kijelentette: a rendelkezésére álló eszközökkel kötelessége garantálni a Ház biztonságát, így azok, a meghívott vendégek, akik nem képesek betartani a Parlamentben való tartózkodás szabályait, azok a jövőben nem léphetnek be. Úgy vélte, a Jobbik páholyában helyet foglaló vendégek, szakértők a futballpályák ultraszektorában megszokott magatartást tanúsítottak.

Kövér László szólt arról is, hogy a fantáziája ugyan nem elég erős ahhoz, hogy kitalálja, mivel lepik meg a Ház vezetését hétről-hétre a jobbikos, illetve a volt és a jelenlegi LMP-s képviselők, és hogyan próbálnak futballpályát vagy kocsmát csinálni az Országgyűlés ülésterméből, de lelkileg szerencsére már elég edzettek. Ez volt az az alapzat, amire az ülésvezető alelnök: Latorcai János higgadtsága is épült - közölte.

Úgy vélte, nem tudták elérni céljukat azok, akiknek az volt a szándékuk, hogy obstrukciós eszközökkel ellehetetlenítsék, hogy a Ház elvégezze a munkáját, amire a választók felhatalmazásból nemcsak joga, hanem kötelessége is van.

Az Országgyűlés, amit mára eltervezett a napirendben, azt el is végezte - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy lehetősége lett volna behívni az országgyűlési őrséget, Kövér László azt mondta, régóta számított arra, hogy megpróbálják ezt kiprovokálni. Ennek "a tragikomikus, de ugyanakkor gyönge színvonalúra sikeredett színjátéknak" az egyik mögöttes célja többek között az volt, hogy fizikai összecsapás színterévé tegye az Országgyűlés patkóját, amire utoljára 1912-ben volt példa - vélekedett.

Mint mondta, ezt a szívességet én nem teszem meg egyetlen rossz szándékú képviselőnek sem. Véleménye szerint ezek a képviselők a választóknak sem igazán képviselőik, csak saját, "alantas, rövid távú politikai céljaiknak". Ezek után mindenre számítani kell, Tisza Istvánra lőttek is, "erre azért őszintén szólva nem számítok" - fogalmazott. Kövér László szerint igazi dilemmát okoz neki, hogy néhány képviselőből nem is nézne ki többet, mint amit itt most produkált a Jobbik frakciójában. "Kulturális színvonala, intelligenciája, első látásra is ott van, hogy nagyjából ez várható tőle, ennél sokkal több intellektuális teljesítmény nem" - mondta.
Meggyőződése, hogy a Jobbik-frakcióban is volt néhány ember, akinek ez kínos volt, vagy aki szégyellte az akció miatt magát. Arra a kérdésre, miről konzultált az országgyűlési patkóban a vezető politikusokkal, Kövér László azt mondta, a miniszterelnökkel az NB 1 őszi sorsolásáról értekezett.
Fidesz: szabályos volt a földtörvény szavazása

A Fidesz-frakció álláspontja szerint a Jobbik rendzavarása ellenére is szabályszerű volt az új földtörvény pénteki zárószavazása. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hangsúlyozta: a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását fogják kezdeményezni a házbizottság ülésén. Kiemelte: az ülést vezető Latorcai János vezetésével a kormánypárti többség a házszabálynak megfelelően döntött az új földtörvény szavazásakor. Rogán Antal szerint a Jobbik megpróbált visszaélni a házszabállyal, hiszen az ellenzéki frakció kezdeményezte a név szerinti szavazást a földtörvényről, majd megpróbálták a szavazást megakadályozni, illetve nem engedték Latorcai Jánosnak, hogy lefoglalja a helyét az elnöki pulpituson. Hangsúlyozta: a levezető elnök feladata az ülés zavartalanságának biztosítása. Álláspontjuk szerint Latorcai János a házszabálynak megfelelően döntött, amikor elrendelte a gépi szavazást.

A sajtótájékoztatón résztvevő Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes hozzátette: Latorcai János a legjobb megoldást alkalmazta, amikor "nem tette lehetővé, hogy a Jobbik alkotmánysértő és botrányos magatartása a szavazás folytatását megakadályozza". Hangsúlyozta nem történt eljárási szabálysértés, de még ha történt is volna, az sem járna a törvény automatikus megsemmisítésével, csak az vezethetne oda, ha alkotmányos szabály megsértéséről lenne szó.

A Jobbik magatartásával kapcsolatban Rogán Antal úgy fogalmazott: az ország egész nyilvánossága megtapasztalhatta, hogy mi lenne akkor, ha a Jobbik valaha hatalomhoz jutna: "káosz, anarchia és erőszak". Kiemelte: a Fidesz és a KDNP képviselői a "nyugodt erőt" képviselték az Országgyűlésben. Szerinte a Jobbik képviselői "magukból csináltak bohócot" és ez az "óvodában sem megengedhető" viselkedés "őket minősíti". Gulyás Gergely álláspontja szerint "a lehető legsúlyosabb bűn", ha egy demokráciában egy parlamenti párt alkotmányellenesen akadályozza az államszervezet demokratikus működését és ez "a szélsőséges magatartás nem maradhat következmények nélkül", ezért várják Kövér László Házelnök intézkedését. A fideszes képviselő szerint a "rendszerváltozás óta hasonlóan súlyos megzavarási kísérletére az államszervezet demokratikus működésének nem volt példa, talán a taxisblokád sorolható ide, de az sem volt ennyire közvetlen".

Rogán Antal elmondta azt is: az új földtörvény a külföldiek földszerzését akadályozza meg azzal, hogy csak olyan külföldi állampolgár juthat termőföldhöz, aki életvitelszerűen a mezőgazdasággal foglalkozik, megvannak a szükséges végzettségei, földet művel és a helyi földbizottság belegyezését is megkapja. Emellett az új jogszabály a nagybirtokok és a családi gazdaságok jelenlegi ötven-ötven százalékos arányán is változtatni akar a családi birtokok javára. A kormánypártok várakozása szerint hamarosan a termőföld nyolcvan százaléka családi gazdálkodók kezében lehet. Rogán Antal szerint tehát az új földtörvény "nagybirtok-ellenes", vagyis a Jobbik a pénteki magatartásával "a nagybirtokosok és a külföldi spekulánsok kezére játszott", ahogyan az MSZP és az Együtt-PM-szövetség képviselői is.
Jobbik: a földtörvény nincs elfogadva

A Jobbik szerint az Országgyűlés pénteken házszabályellenesen szavazta meg a földtörvényt, vagyis a jogszabály nincs elfogadva. Erről Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető azután beszélt a parlamentben tartott sajtótájékoztatójukon. Közölte: a Jobbik mindent meg fog tenni azért, hogy "a törvény 2014 májusában ne váljon valósággá".

Frakciója tiltakozó akciójáról azt mondta: az Országgyűlésben történteket rendkívüli helyzetnek értékelték és úgy vélték, "a kétharmados cinizmussal szemben csak ilyen formában tudjuk kifejezni véleményünket". A Jobbik képviselőire valószínűleg váró büntetéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a kérdés nem érdekli őket.

"Kövér László és az ő csapatának gondolkodása sok mindenre képes a büntetések terén, mi állunk elébe bárminek" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján, amelyen a pártelnök mögött az egész frakciói felsorakozott. Hozzátéve: szerintük ez volt a legtisztább kiállás. A harcunkat tovább fogjuk folytatni - fűzte hozzá, és elmondta: keddre az Országgyűlés Képviselői Irodaházába földvédelmi kerekasztalt hívnak össze, ahová civil szervezeteket, szakembereket és akár más frakciók tagjait és független képviselőket is várnak. Céljuk a nagybirtokrendszer kialakulásának, valamint a külföldiek földszerzésének megakadályozása. Megismételte: mindezt már az alaptörvényben is rögzíteni kellett volna, ennek elmaradása után pedig a Jobbik szerint az ország európai uniós csatlakozási szerződésének módosítását kellett volna kezdeményezni.

Közölte: a magyar társadalomnak is meg kell mozdulnia. Kijelenttette azt is: ha mégis megvalósul a törvény, azt frakciója "második Trianonnak" tekinti, és onnantól kezdve a "Jobbik számára egészen új világ jön, azok a parlamenti eszközök, amelyeket eddig próbáltunk betartani, elégtelennek bizonyulnak, és át fogunk térni az utcákra, a tüntetésekre".
Jobbik: a házelnök visszavonta a párt alkalmazottainak parlamenti belépőit

Az Országgyűlés elnöke letiltotta a Jobbik-frakció valamennyi szakértőjének és alkalmazottjának belépőkártyáját a pártnak, a földtörvény szavazása alatti obstrukciója miatt - közölte a Jobbik elnöke. Vona Gábor a közleményben hozzátette: Kövér László házelnök továbbá megtiltotta a frakciónak a hozzá érkező külsősök beléptetését mind a Parlamentbe, mind a Képviselői Irodaházba.

A pártelnök azt írta, később "az Országház mindenese" az alkalmazottaknak visszaadta a belépési jogosultságot, ám számos szakértőként dolgozó munkatársuk a továbbra sem tud bejutni munkahelyére. A Jobbik szerint Kövér László e lépése újfent bizonyítja, hogy alkalmatlan az Országgyűlés vezetésére - tette hozzá.
A házbizottság összehívását kezdeményezi az MSZP

Az MSZP kezdeményezi a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, mert véleményük szerint a földtörvényt és több más jogszabályt is törvénytelenül fogadtak el az Országgyűlés pénteki ülésén - mondta újságíróknak Lukács Zoltán. A párt emellett a köztársasági elnökhöz fog fordulni az ügyben.

Arra is kitért, hogy az MSZP azért hagyta el az üléstermet, mert bizonyossá vált, hogy az Országgyűlés "teljes mértékben törvénytelenül ülésezik. A házszabály szerint ha az elnök kiveszi a kártyáját és elhagyja a pulpitust, akkor az Országgyűlés ülése megszakad és azt csak úgy lehet folytatni, ha újra összehívják - jelentette ki. Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP képtelen fenntartani a törvényes rendet az Országgyűlésben, mert áterőltettek egy olyan országgyűlési törvényt, amiről kiderült, hogy nem alkalmas a parlament működőképességének biztosítására - mondta.
PM: az ülés megszakadt

Az Együtt-PM arra szólította fel Kövér László házelnököt, hogy ne terjessze fel a köztársasági elnöknek aláírásra azokat a törvényeket, amelyeket a pénteki ülésen a Latorcai János levezető elnök által elrendelt szünet után fogadott el a Ház. Az Együtt-PM álláspontja szerint, amennyiben egy képviselőcsoport névszerinti szavazást kér, azt a levezető elnöknek mindenképpen le kell bonyolítani - írják. A parlament ezzel szemben gépi szavazáson fogadta el a földtörvényt - hangsúlyozzák.

Azt is aggályosnak tartják, hogy állításuk szerint a levezető elnök a szünet ideje alatt elhagyta az üléstermet és kártyáját is elvitte. Az Együtt-PM álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy az ülés megszakadt, folytatásra nincs lehetőség, csak arra, hogy új ülést hívjanak össze. Mindezek miatt az Együtt-PM felszólítja a házelnököt, hívja össze az Országgyűlés ülését és rendeljen el szavazást az érintett törvényekről. Ekkor lehetősége lesz az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek is, hogy szavazatával kifejezze véleményét a kormány által benyújtott törvényekről - zárják a közleményt.
Ángyán József kilépett

Ángyán József kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából. Ezt a politikus jelentette be a földtörvény elfogadása utáni sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó:
   
"A magyar föld átjátszása idegeneknek: Hazaárulás!" - videó a parlamenti szavazásról (+ Vona sajtótájékoztatójáról) 



Novák Előd országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke az elnöki csengőt rázza az Országgyűlés plenáris ülésén az új földtörvény elfogadása alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 
MTI / Soós Lajos

Ami a hivatalos parlamenti közvetítésből kimaradt: 
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=jLeiukMaB_I#at=40 

Fazekas: Atombiztos védelmet nyújt a 

magyar földnek az új törvény 



2013.06.22. 02:44 MNO - videkert.blog
A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben a földforgalmi törvény elfogadása után.

A magyar gazdákból alakult helyi földbizottság hagyhatja jóvá az adásvételeket, így a helyi közösségnek van egy erős ellenőrző szerepe a helyi földvásárlásokkal kapcsolatban - közölte újságírókkal Fazekas Sándor, hozzátéve: továbbá hatósági engedélyezéshez kötött a földvétel Magyarországon. Vizsgálja a hatóság például, hogy a gazdálkodó helyben lakik-e, valamint földműveléssel foglalkozik-e. Egyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) első helyi elővásárlási joga van - mondta. "Atombiztos védelmet nyújt a magyar földnek az új földtörvény" - összegzett Fazekas Sándor, aki szerint pénteken az Országgyűlés Európa egyik legerősebb szabályát alkotta meg ezen a területen.

Arra az újságírói felvetésre - az ellenzék véleményét idézve -, hogy az Országgyűlés nem működött házszabályszerűen, amikor a törvényről szavaztak, a tárcavezető azt mondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nem jogosult ezzel kapcsolatban állást foglalni. "Az Országgyűlés a rá vonatkozó törvények és rendelkezések szerint dolgozik" - fogalmazott a miniszter. A földtörvénnyel kapcsolatos heves ellenállást firtató kérdésre Fazekas Sándor azt válaszolta: az elmúlt napokban a törvény miatt kilátásba helyezett demonstrációk "hamvába holt" kísérletek voltak. "Úgy látom, a magyar gazdatársadalom nyugodtan, megelégedéssel fogadja a földtörvényt. Tisztában van annak hatásaival, tisztában van azzal, hogy a földpiac első számú szereplője a földműves lesz a jövőben. A helyben lakó földműves lesz jogosult arra, hogy földet vásároljon" - mondta. Hozzátette: a törvény szövegét kell nézni, azt kell elolvasni, bármilyen más dolog inkább a politikai küzdőtér eseménye.

Emlékeztetett: az Országgyűlés által elfogadott földforgalmi törvény a családi gazdaságokat erősíti. A helyi földmozgásokat a családi gazdaságok fejlesztésére lehet felhasználni, ugyanis helyben lakó gazdálkodók választják meg azt a földbizottságot, amely dönt a helyi földvásárlásról. A családi gazdaságokat erősíti a 300 hektáros földvásárlási maximum; az 1200 hektáros földbérleti maximum szintén az agrárközéposztályt erősíti. Arra a kérdésre, hogy külföldiek miért nem vásárolhatnak földet, a miniszter leszögezte: a magyar termőföld nemzeti kincs, és a befektetéseknek tág tere van a magyar gazdaság más területein. Hozzátette: meggyőződése, hogy a föld esetében a törvényalkotó helyesen járt el, amikor megvédte a magyar nemzeti tulajdont. 


A földtörvény érvénytelen, ezért a 

köztársasági elnökhöz fordul a Váralja 

Szövetség




2013/06/22 - 18:03 
Szent Korona Rádió
A földtörvény előkészítése és különösen elfogadásának körülményei súlyos közjogi érvénytelenségben szenved - állapította meg a Váralja Szövetség. Levelet írtak Ádernek, hogy ne írja alá a törvényt.
A Váralja Szövetség levele Áder János Magyarország köztársasági elnökének: 
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Tárgy: Az új földtörvény közjogilag érvénytelen

Tisztelt Elnök Úr!

A Váralja Szövetség mint értékvédő és patrióta civil szervezet egyik legnagyobb nemzeti kincsünknek tartja a termőföldet, amelynek védelme és megtartása érdekében már 2008-as megalakulásunk óta folyamatosan felszólalunk.

A föld a helyi közösségek alapját jelenti, a vidéki lakosság megmaradását és végső soron az ország boldogulását. Ezért valljuk azt, hogy a termőföld közérdek, így a helyben élő, gazdálkodó családokat és közösségeket illeti meg. Nem tudtuk támogatni a földtörvény 2013. június 21-i zárószavazáson elfogadott tervezetét, amely - azon túl, hogy a kormány meghirdetett programjával ellentétes tartalmú - lehetővé teszi a külföldiek földszerzését, szélesre tárja kiskapuit a nagybirtokrendszer előtt, nem tartalmazza a fenntarthatóság sarokköveit és a demográfiai földprogram sem tükröződik szellemiségében.

Mégsem a földtörvény tartalmát illetően fordulunk most Önhöz - holott erre is jó okunk lenne - hanem azért kérjük közbelépését, mivel megítélésünk szerint a törvény - előkészítésének és elfogadásának körülményei folytán - súlyos közjogi érvénytelenségben szenved.

1. A földtörvény tervezetéről nem volt társadalmi vita. Bár egy éve fekszik a javaslat az Országgyűlés előtt, ez idő során négyszer változott meg érdemben - legutóbb a szavazás előtt egy nappal, június 20-án. A kormány nem tartott lakossági fórumokat, mi ezzel szemben igen, és így tudjuk, hogy a lakosság nincs tisztában a jogszabály hatásaival.

2. A földtörvényről a Házszabály vonatkozó rendelkezései alapján név szerinti szavazást kellett volna tartani az egyik parlamenti frakció (Jobbik képviselőcsoport) kérésére, ám ehelyett a levezető elnök gépi szavazást rendelt el. Súlyosbító tényező, hogy a levezető elnök nem az előírt helyről rendelte el a szavazást.

3. A jogszabály elfogadása idején a Parlamentben a képviselők egy része obstrukciót hajtott végre, a rettenetes hangzavar és felfordulás idején pedig nem lehetett hallani, miről szavazott az Országgyűlés. Vajon képes-e egy ilyen körülmények közepette megtartott

szavazás arra, hogy a képviselők valódi akaratát tükrözze? Véleményünk szerint a szavazáskor elengedhetetlen mérlegelés kizárólag nyugodt munkakörülmények között biztosítható - ha feltételezzük, hogy képviselőink nem "szavazógépek".

A fent vázoltak bizonyítják, hogy a földtörvény elfogadása és előkészítése a Házszabály és a jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseinek nem felelt meg, így közjogi szempontból érvénytelen.

A Váralja Szövetség tisztelettel arra kéri Elnök Urat, hogy ne írja alá a törvényt!

Budapest, 2013. június 22.

Tisztelettel:

Hetzmann Róbert, sk.
Elnök, Váralja Szövetség


Ángyán: a Fidesz és az MSZP ugyanaz a 

csapat 

2013, június 22 - 16:11 Hír24 - 
alfahir.hu
A Fidesz-frakcióból pénteken kilépett Ángyán József szerint a Fidesz és az MSZP mögött ugyan az a maffiahálózat áll, ezért nincs elszámoltatás sem. A Hír24 interjúja a volt fideszes vidékfejlesztési államtitkárral.
Hónapról hónapra egyre keményebb hangot ütött meg, s ma pontot tett a fideszes korszaka végére. Már az elején látszott: szakítás lesz a vége. Megérte ennyit várni?

Meg. Végig kellett próbálnom minden lehetőséget visszafordítani a szekeret. Hiszen én csináltam a Fidesz vidékfejlesztési programját, én is ígéretet tettem az embereknek. Még ma reggel fél kilenckor is volt egy Fidesz-KDNP mezőgazdasági kabinetülés, ahol utoljára előadtam a bajaimat.
És?

Amolyan nem kell rá reagálni, essünk túl rajta hangulat uralkodott.
Kik ültek a bizottságban?

Font Sanyi az elnök, és ott volt a Rogán meg a Lázár is. Gyorsan ment, ismerik jól a véleményemet. Kérdeztem tőlük, tudják-e, mivel jár, hogy eztán valójában nem ezerkétszáz hektár lesz a birtokok felső határa, hanem bármennyi, hiszen családon belül apa, anya, nagypapa, nagymama, mindenki külön földbirtokos lehet, de persze egybe művelik majd a területet. Kérdeztem azt is, miért törölték el, hogy egy érdekeltség egy adott település külterületéből legföljebb huszonöt százalékot szerezhetett meg. Utóbbira azt mondták, nincs érdeklődés a földre, és ha maradna a limit, parlagon heverne minden. Na, hát erre nem mondok én semmit... Ott állnak sorban az emberek! Ne szórakozzunk már egymással. Azt is a szemükre vetettem, hogy eztán a bankok elvihetik a jelzálogos földet, ha az adós bedől.
Bank nem tarthat meg földet, értékesítenie kell.

Persze. Potom pénzért leírja az adósságot, és többszörös áron túlad rajta. övé a haszon. Még plafon sincs a törvényben. 

Mit szól ahhoz, hogy a jobbikos képviselők megszállták az elnöki pulpitust?

Nem igazán értem, beszélnem kéne velük. Az viszont feltűnt, hogy az MSZP-ből alig néhányan lézengtek az ülésteremben. Ebből arra következtetek, hogy a két nagy párt lezsugázta: mivel a jelenlévők kétharmada kell a döntéshez, jobb lenne, ha távol maradnának Mesterházyék.
A Fidesznek önállóan is megvan a kétharmada.

Ha minden ellenzéki jelen van, és nemmel szavaz, akkor mindössze négy darab fideszes kiszavazás megvétózza a törvényt. A Jobbik ezt látva juthatott arra: legalább cirkuszt csinál, mert megakadályozni úgysem tudja az egészet.
Vonáék nyomtatott molinóval érkeztek, jó pár napja készülhettek az akcióra.

Lehet. Tényleg nem tudom, mi volt.
A Jobbik szerint külföldiek kezére kerülhet a magyar föld. Orbán meg azt mondja: nem kerülhet külföldiek kezére a magyar föld.

Kész átverés, ugyanis a külföldi kifejezés jelentése a törvényben: EU-n kívüli állampolgár. Vagyis nálunk az osztrák nem külföldi, így ötszázmillió ember szerezhet magyar földet a magyarokkal azonos feltételek mellett. De nem is a külföldiek itteni földvásárlása a fő baj, hanem a magyar spekulánsok megerősítése.
Erre mondja a Fidesz: a lényeg, hogy magyar kézben maradjon a magyar föld.

És vajon boldogítja azokat, akik zsellérek lesznek, hogy nem osztrák az úr, hanem magyar? Boldogítja őket, hogy Csányi a gazda, s nem Strauss?... Elegem lett. Tizenhárom óra nulla-nulla perckor Kövér titkárságán beadtam a frakciótagságról való lemondásomat. Leigazoltattam az időpontot, pecsét is van rajta. Ami pedig az ülésteremben történteket illeti, nagy szívfájdalmam, hogy nem jött össze a név szerinti szavazás. Szerettem volna, ha videó örökíti meg a történelemnek, ahogy egyesével fölállnak, s arccal vállalják ezt a rettenetes földtörvényt.
Komolyan gondolja, hogy a képviselők átlátnak egy ilyen bonyolult törvényt?

Persze hogy nem értik. De hogy lehet részt venni egy ilyen létfontosságú kérdés eldöntésében úgy, hogy fogalmuk sincs róla?!
És most mi lesz? Kimegy a földpolitikával az utcára, ahogy ígérte?

Megmondjam, most hová megyek? Haza, szabadságra. Ki kell pihenjem magam, s át kell gondoljam a hogyantovábbot. A jövő héten még leadom a telefonomat, aláírom a papírokat. És reménykedem, hogy létrejön egy tisztességes, harmadik platform. Ezek azt kommunikálják, nincs más lehetőség: vagy az Orbán, vagy a Bajnai-Mesterházy-féle társaság. A háttérben maffiahálózat mozgatja a szálakat, az előtérben pedig váltogatja egymást a délelőttös meg a délutános politikai műszak. Na, ezzel szemben kell fölállni egy tisztességes emberekből szerveződő szövetségnek. Aki 1990 óta részt vett a kormányzásban, szóba sem jöhet, mert mind sáros, mind összefonódott a többivel.
Vagyis bentről csak az LMP és a Jobbik partiképes.

Az LMP stimmelhet. És a Jobbik is stimmelhet. Kint pedig az Élőlánccal és a Váralja Szövetséggel, valamint a Gazdálkodók Egyesületével dolgoztam. Hamarosan bejegyzik őket, s remélem, végigfutnak az országon, és kisöprik a MAGOSZ-t meg a kapcsolt agrárkamarás cirkuszolóikat.
Hogyan férne össze az LMP meg a Jobbik?

Tudom, számos kérdésben teljesen eltérő irányt képviselnek, de ha ki akarjuk söprűzni ezt a tróger váltógazdálkodást, akkor félre kell tenni az ellentéteket. Ügyekben kell megegyezni. De lehet, ez csak az én fantazmagóriám.
Mindkét oldalt maffiának tartja?

Igen. Hát a háttérben ott a közös gazdasági érdekháló: Leisztinger, Csányi, Nyerges. Miről beszélünk? Azért nincs elszámoltatás, azért nem lehet megszabadulni ezektől a köröktől, mert ott a maffia minden pártban. Le kéne váltani a rendszert. Tulajdonképpen rendszerváltás kéne.

Kapcsolódó videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=fvqF4TvXsdM 



Az utóbbi 23 év politikusi korrupcióinak 

feltárása 



2013. június 14. 10:28 
Gondola
Akár évekre visszamenőleg tisztázni: mire utalt a volt miniszterelnök. Milyen információkhoz juttatta őt a titkosszolgálat.

Luxusvillákban élnek az egykori hős rendszerváltók. Kopott nadrágos értelmiségiek voltak, ma dúsgazdag dologkerülők. Húszévi politizálással milliárdossá emelkedtek. Vagy előkelő övezetben, vagy üde térségben díszlik kastélynak is beillő házuk.

Honnan a vagyongyarapodás?

A képviselői fizetésből és az azt meghaladó költségtérítésekből biztosan nem lehetett ekkora hajlékokat tető alá hozni. És ez csak a látható vagyon. Hogy mekkora a bankbetét, a részvényállomány, a külföldön - netán tengerparton - álló fényűző dácsa, az újabb kérdéssort indít.

Mindez nyomozásokért kiált?

A korrupció ugyanis valószínűleg rombol, öl, nyomorba dönt. Elsősorban a nagypolitikusi korrupció ártalmas. Sem a jogállam, sem a demokrácia nem alakítható ki a korrupció teljes fölszámolása nélkül.

Teljes.

Érdemes ezt a szót kihangsúlyozni, tudniillik önmagukat értelmiséginek és reálpolitikusnak egyaránt feltüntetni akaró szerzetek - józanságukat kiemelendő - fintorognak, mondván, valamekkora korrupció mindig is lesz.

A teljes korrupciót kell fölszámolni.

A tömeges korrupciót ugyanis a politikusi korrupció bátorítja. Ha egy miniszterelnök jelenti ki, hogy a koalíciós párt tele van korrupciós ügyekkel, és ezután nem történik semmi... Sőt, magát a miniszterelnököt buktatja meg a korrupt párt...

Ez politikai bátorítás a korrupcióra.

Elsőként a politikusi korrupciót kell tehát felszámolni. Akár évekre visszamenőleg tisztázni: mire utalt a volt miniszterelnök. Milyen információkhoz juttatta őt a titkosszolgálat. Kik voltak a megnevezett a koalíciós párt illetékesei? Ők mit tudtak arról, hogy pártjukban mi zajlik?

Tisztázás helyett a leleplező kormányfő megbuktatásán ügyködtek-e?

Ahelyett, hogy pártjukban néztek volna körül: Gyerekek, mi tényleg tele vagyunk korrupciós ügyekkel?... Nem, ez egy pillanatig sem fordult meg a fejükben? Rögtön a leleplező miniszterelnök ellen fordultak?

És megpuccsolták?

Legalábbis ezzel a szóhasználattal fogalmazott a miniszterelnök, utolsó sajtótájékoztatóján, néhány perccel tényleges megpuccsolása előtt. Utána egy díszdiplomata-állással megkímélték a megalázástól, és csendben maradt.

De korrupciós vádját érvényben hagyta.

Azóta is hatályban van a miniszterelnöki pozícióból tett bejelentés: "...tele van korrupciós ügyekkel." Senki nem cáfolta. És a tüneményes meggazdagodások mintha alátámasztanák?... Ezért a korrupciós vád ott lebeg a jogállam illúziója fölött?

Tisztázni kellene.

Mert a korrupció öl, zülleszt, nyomorba dönt. 
Kovács G. Tibor

Kapcsolódó:
   
Egy évekkel ezelőtti, 85 évre titkosított dokumentumfilm az olajmaffiáról... 


Készpénzben is kérhető a munkabér 


Kicselezhető a Varga-csomag?
Kedd, 2013. június 18. 17:00 
168 Óra Online
A kormány újabb megszorító csomagjával minden pénzügyi tranzakció költségesebb lesz, vagyis a munkavállalók még drágábban férhetnek hozzá saját, adózott pénzükhöz. Több olvasónkban is felmerült: az elviselhetetlen sarcok miatt kérhetik-e fizetésüket készpénzben? Kérdéseikre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kaptunk választ.

Mint ismert, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn közölte: 6 ezrelékre emelkedik a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.

Olvasóink közül többen jelezték: elviselhetetlennek érzik azokat az adóterheket, amelyek a fizetésekre, átutalásokra, bankszámlákra vonatkoznak, és többekben felmerült, jobb lenne kézbe kapni a fizetést, úgy, mint régen.

Lehetséges ez? Kérdéseinkkel a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fordultunk:
1. Milyen lehetősége van a magyarországi munkavállalóknak - állami alkalmazottaknak és a versenyszférában dogozóknak -, hogy azonnali hatállyal váltsanak a banki átutalásról a készpénzes kifizetésre?

Az Mt. 158. § (1) bek. szerint a munkabért készpénzben vagy a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára utalással kell kifizetni. Ennek megfelelően a felek megállapodásától függ, hogy a munkabér készpénzben vagy bankszámlára utalással kerül kifizetésre. A banki átutalásról a készpénzes kifizetésre történő váltás is a felek megállapodása alapján lehetséges. Az azonnali hatályú váltás esetén figyelembe kell venni azonban az általános magatartási követelményeket is, különösen az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket (Mt. 6. § (2) bek. és (4) bek.). Így pl. a munkabérfizetés esedékességére tekintettel, ha a kifizetés átutalással folyamatban van, az azonnali váltás nem okozhat hátrányt a munkáltató részére - közölte az NGM.
2. Egyes munkaadók kötelezik a munkavállalókat, hogy bankszámlát nyissanak a fizetésük átutalására. Sőt, még azt is megszabják, hogy ezt a számlát melyik pénzintézetben kell nyitniuk. Ez a gyakorlat vajon törvényes-e?

Az Mt. 158. § (1) bek. szerint a munkabért a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára utalással kell kifizetni. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató számára fizetési számlát jelöl meg a munkabérfizetés teljesítéséhez, úgy átutalással lehet teljesíteni, amennyiben erre nem kerül sor, úgy készpénzben kell teljesíteni. Ebből következően a munkáltató nem utasíthatja a munkavállalót jogszerűen arra, hogy bankszámlát nyisson a munkavállaló valamely pénzintézetben. Kollektív szerződés ugyanakkor rendelkezhet arról, hogy a munkabér kifizetésére bankszámlára utalással kerül sor a munkáltatónál. Az Mt. 156. § nem tiltja ugyanis az Mt. 158. § (1) bekezdésétől való eltérést e tekintetben.

További garanciális szabály, hogy a munkabér kifizetése - ide nem értve a nem magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő átutalást - a munkavállaló részére költséget nem okozhat (Mt. 158. § (3) bek.).
3. Amennyiben valaki a készpénzes munkabér-kifizetést választja, akkor a pénzt a munkahelyén veheti-e fel vagy postai átutalás formájában kapja-e meg?

A munkabér készpénzben történő kifizetésére az Mt. 159. §-a irányadó:

159. § (1) A munkabér készpénzben történő kifizetése esetén - eltérő megállapodás hiányában - a (2)-(6) bekezdésben meghatározott eltéréssel kell eljárni.

(2) A munkabért, ha a bérfizetési nap heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) vagy munkaszüneti napra esik, legkésőbb az ezt megelőző munkanapon kell kifizetni.

(3) A munkabért a bérfizetés előtti utolsó munkahelyen töltött munkanapon kell kifizetni, vagy a munkáltató költségére a tartózkodási helyére kell megküldeni, ha a munkavállaló a bérfizetési napon jogos okból nem tartózkodik a munkahelyén.

(4) A szabadság megkezdése előtti munkanapon ki kell fizetni

a) a szabadság idejére eső bérfizetési napon esedékes, valamint

b) az igénybe vett szabadság idejére járó munkabért.

(5) A munkáltató a munkabért köteles a munkavállaló által megadott címre elküldeni, ha a munkaviszony a bérfizetési nap előtt megszűnt. Az elküldés költsége a munkáltatót terheli.

(6) A munkabért a munkavállaló munkahelyén vagy a munkáltató telephelyén munkaidőben kell kifizetni. Szórakozóhelyen munkabér csak az ott dolgozóknak fizethető ki.

Az Mt. 159. § (6) bek. alapján a munkabért a munkavállaló munkahelyén vagy a munkáltató telephelyén munkaidőben kell kifizetni. Az Mt. 165. § (1) bek. f) pontja alapján ettől sem a felek megállapodása, sem kollektív szerződés nem térhet el. Postai átutalás formájában történő kifizetés ebből következően kizárólag az Mt. 159. § (3) és (5) bek. szerinti esetkörben lehetséges, azaz ha a munkavállaló a bérfizetési napon jogos okból nem tartózkodik a munkahelyén, illetve ha a munkaviszony a bérfizetési nap előtt megszűnt - tudtuk meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Kapcsolódó:
    Szétszedte a Széll Kálmán 2.0-t a jobboldali nagyágyú
    "Aljas lépés" - Mindenki zsebébe beletúrnak Orbánék
    500 milliárdos megszorítás jöhet
    Cáfolja Vargát a Bankszövetség
    Újabb kormányzati megszorító csomag várható? 

Bayer Zsolt Álláspontja a Magyar 

Hírlapban megjelent Föld című cikkében 

"Ángyán pedig végre kilépett a Fidesz-frakcióból. Őszintén szólva éppen ideje volt. Én már egy éve kivágtam volna, hogy a lába se érje azt az immáron nem eladható földet. Most végre ment magától."

"Aki egy csöppet is továbblát a saját orránál, az tudja, hogy az elkövetkezendő néhány évtizedben semmi sem lesz fontosabb a két őselemnél: a víznél és a földnél. A hazai földtörvény körüli vitáknak és immáron őrjöngéseknek természetesen nem ez a mozgatórugójuk. Az őrjöngők sem nem okosak, sem emelkedettek, sem pedig magasztosak.
Az őrjöngők hazug ostobák csupán."

Teles cikk: 
Magyar Hírlap 


A Strabag Nemzet már el is kezdte 

Ángyán 

lejáratását 

2013-06-24. 08:54 MN - HVG nyomán Kuruc.info
Az MSZP pártalapítványa 180 ezer forintot fizetett ki arra, hogy Ángyán József, akkor még fideszes agrárállamtitkár tavaly előadást tartson Pécsett - írja a Magyar Nemzet hétfői száma a pénteken a Fidesz-frakcióból kilépett képviselőről.

A szocialisták pártalapítványa, a Táncsics Alapítvány kifizetéseiről készült dokumentumok szerint Ángyán József - akkor még fideszes képviselő - egyik tavaly év végi pécsi előadását a pécsiszocialista frakció vezetője, Tóth Bertalan meghívására tartotta - írja a Magyar Nemzet. Tóth a lapnak tagadta, hogy ő szervezte volna az eseményt, vagy hogy bármi köze lenne a volt földművelésügyi államtitkát pécsi előadásához.

Ángyán József pécsi előadásának ügyét - nyilván teljesen véletlenül - azután vette elő a Magyar Nemzet, mert a képviselő pénteken kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, mivel nem értett egyet a nagybirtokokat támogató földtörvény megszavazásával. 

Félelem és reszketés a posztokért a 

Fideszben 

2013. 06. 24. 06:57 Origo
Hogy mi lesz velem? Fogalmam sincs. Ez egy tipikus reakció a fideszes képviselők részéről, mivel többségük máig nem tudja, hogy akár képviselőként, akár polgármesterként vagy bármilyen más poszton számít-e rájuk a párt 2014-től. Országosan ismert politikusok szorulhatnak ki nemcsak a mostani felére zsugorodó parlamentből, de a politikából is. A többség húzza az időt, és várja, hogy Orbán Viktor eldöntse. Más már a civil életet tervezi, mert a kegyelemkenyérből nem kér.

Másfél év alatt sem sokat enyhült a bizonytalanság a kormánypárti képviselők körében azt illetően, hogy milyen szerepet szán nekik a Fidesz-elnökség a 2014-es választás után. Továbbra is kevesen lehetnek biztosak benne, hogy bekerülhetnek a mindössze 199 fős országgyűlésbe, ahogy arról is csak alig-alig van információja valakinek, hogy milyen más pozícióval vigasztalódhat, ha ez nem sikerül.

Lázár János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője 2011 nyarán kezdte el a képviselőkkel azokat a
négyszemközti beszélgetéseket, amelyekből azt igyekezett felmérni, hogy ki milyen munkát végezne szívesen 2014-től. A beszélgetések lényege az volt, hogy a Fidesz elnöksége összeállítsa a választókerületi elnökök névsorát, a pártban ugyanis ők indulhatnak egyéniben az országgyűlési választásokon. Mivel azonban 2014-től 386 helyett már csak 199 fős lesz a parlament, 176 helyett pedig csak 106 egyéni körzet lesz, hetven, korábban egyéiben indult képviselő kiszorul a bejutást ígérő posztokról. A beszélgetések célja így nemcsak a bent maradók kiválasztása, hanem annak feltérképezése is volt, hogy milyen más feladatot láthatnak el a későbbieken azok, akik sem egyéni bejutásban, sem listás befutó helyben nem reménykedhetnek.Még mindenki reménykedik

Lázár János azonban nem mindenkivel tárgyalt a jövőről: voltak ugyan, akikkel több körben is egyeztetett, de szép számmal találtunk olyan képviselőket, akikkel sem tavaly, sem azóta nem beszélgetett el az időközben a Miniszterelnökség élére került, de a képviselőket továbbra is szondáztató politikus. Ráadásul nemcsak kevésbé ismert, legutóbb a parlamentbe került képviselők vannak még bizonytalanságban, de több államtitkárt, illetve országosan ismert politikust is találtunk, akiknek fogalmuk sem volt, hogy számítanak-e 2014-től a szolgálataikra. Egyikük - aki nem választókerületi elnök, de napi rendszerességgel szerepel a médiában - hallhatóan elkomorodott, amikor megkerestük, és szűkszavúan annyit válaszolt, hogy nem tudja, mi lesz vele 2014-től.

"Nézze, itt, a megyében még mindenki reménykedik, hogy képviselő lehet, de itt különleges a helyzet, mert 2010-ben is csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kik lesznek a jelöltek" - érzékeltette például a bizonytalanságot egy borsodi fideszes képviselő, akinek a szavait egy helyi kollégája is megismételte saját magára vonatkoztatva.

Egy helyi képviselő szerint Borsodban csak a megyei önkormányzat elnöke és alelnöke dőlhet hátra, a többiek már mind végigfuttatták a változatos menekülőutakat a fejükben: van, aki a miskolci gyermekgyógyászati központ főorvosa, van, aki Miskolc alpolgármestere, emellett települési polgármesterek és járási hivatalvezetők is akadnak a bizonytalanok között, és lehet, hogy közülük többen is ezeken a posztokon folytatják majd.
Mi lesz velem? Fogalmam sincs

Egy sokat szereplő, 2010-ben listáról parlamentbe jutott fideszes tavaly így számolt be az Origónak a frakcióvezetővel folytatott beszélgetéséről: "János megkérdezte, mihez lenne kedvem. Elmondtam, hogy szívesen lennék képviselőjelölt, de akár polgármester is, mivel azonban a körzetemen most mindkét posztot más tölti be, nem maradtunk semmiben, csak hümmögtünk egyet." Amikor a múlt héten megkerestük, azt mondta, az azóta eltelt több mint egy évben senki nem beszélt vele a lehetőségeiről, viszont időközben az áhított, majdnem biztos képviselőséget jelentő választókerületi poszt is elkelt, és a polgármesterről is kiderült, hogy 2014 őszén is ő indulhat a város vezetéséért.

"Hogy mi lesz velem? Fogalmam sincs. Tizenegy éve csak politikával foglalkozom, az eredeti szakmámba ennyi év kihagyás után nem térhetek vissza, de őszintén szólva, nem is lenne kedvem" - illusztrálta bizonytalanságát a politikus, aki annyira azért nincsen kétségbeesve, mert 2010-ben és 2006-ban is csak kevéssel a választások előtt tudta meg, hogy számítanak még a munkájára.

A legjobb - pontosabban legkevésbé bizonytalan - helyzetben a kiválasztott választókerületi elnökök mellett a pozícióhalmozók vannak, akik ha a parlamentbe jutásra nem is kapnak esélyt, legalább másik - polgármesteri vagy közgyűlési elnöki posztjukat megtarthatják. (Illetve van, aki ezt maga választotta: a XII. kerületet irányító Pokorni Zoltán alelnök például, vagy a VIII. kerületet vezető Kocsis Máté.)

A legtöbb olyan polgármester, aki a választókerületek összevonása miatt búcsúzni kényszerült a körzetvezetéstől, mostani megkeresésünkkor már kapott róla "informális tájékoztatást", hogy a másik tisztségét megtarthatja. Nyeregben érzethetik magukat azok az ugyancsak választókerületüket vesztett képviselők is, akik időközben már meg is kapták "kárpótlásukat", és kinevezték őket valamelyik járási hivatal vezetőjének.
hirdetés
Úgyis Viktor fogja eldönteni

Hozzájuk képest valamivel speciálisabb a kormánymegbízottak helyzete: több kormányhivatal egyben választókerületi elnöki posztot is betöltő vezetője is arról számolt be, hogy noha van saját preferenciája, "úgyis Viktor fogja eldönteni", hogy két pozíciója közül melyiket kell majd választania.

A megkérdezettek többsége arra számít, hogy képviselőjelöltként kell indulnia, mert korábban többször nyerték a körzetüket és "Viktornak az egyéni körzetek elhozása fontos, hiszen abból lesz a kormánytöbbség", és ehhez képest majdnem mindegy, hogy egy-egy megye csúcsszervét ő vagy valaki más irányítja.

Egy-egy kormánymegbízottnak emiatt fáj is egy kicsit a szíve. "Sokkal szebb, tartalmasabb itt, helyben irányítani. Ebben a tisztségben erő van: az oktatástól a közigazgatáson át az árvízi védekezésig itt mindennek az ura én vagyok, a parlament meg ugye csak az érdektelen szájtépés meg a gombnyomogatás" - magyarázta egyikük. Egy másik kormánymegbízott vele ellentétben éppen hogy annak örülne, ha képviselőként újrázhatna jövőre. "A politikacsinálás csúcsa azért mégiscsak a parlamenti munka" - magyarázta az illető, de többen válaszoltak mindeggyel, illetve azzal, hogy oda mennek, "ahol jobban tudom szolgálni a kormányt, illetve a Fideszt".
Veterángondozás nekem nem kell

Csaknem harminc megszólaltatott képviselő közül egyetlen valakit találtunk hétfőn, aki azt mondta, hogy Lázár János a közelmúltban ismét elbeszélgetett vele: egy olyan fideszest, aki most nem választókerületi elnök, de a pártvezetés ígérete szerint ő lesz majd a képviselőjelölt a körzetében. A többi képviselőnek csak hallomásból volt információja arról, hogy Lázár János újra elkezdte a beszélgetéseket. Optimistán többen azt mondták: "biztos csak azokkal beszélget, akiknél még valami nem volt biztos vagy nem stimmelt", több olyan képviselő pedig, aki még semmi biztosat nem tud a sorsáról, azt reméli: hamarosan ő is sorra kerülhet, és kiderülhet, hogy ha nem is a parlamentben, de valamilyen más pozícióban tovább foglalkoztatják majd őket.

Vannak olyanok is, akik már biztosan tudják, hogy nem ülnek majd a Parlamentben 2014-től, de egyéb szempontból homályos a jövőjük. Egy ilyen, jelenleg még képviselő-polgármester azt mondta, nem tudja, indul-e majd a városvezetői posztért. "Ez a jövő zenéje, egy év múlva többet tudunk majd, de az én kezemben a döntés" - mondta. Ha nem lesz polgármester, kiszáll a politikából: "csak a civil élet jöhet szóba, önálló egzisztenciát akarok, távol a költségvetési szférától. Nekem az a fajta veterángondozás nem kell, hogy mindenkit elhelyeznek valami pozícióban".

Nem indul egy másik, nyugat-magyarországi képviselő sem, aki nem látja a 2014 utáni pályáját sem egyelőre. "Van egy jó diplomám, nem aggódom, megoldom majd" - mondta. Néhányan pedig ugyan elveszítik választott politikai posztjukat, de máris rendeződött a sorsuk: az eddig a fejér megyei Dorkota Lajost például a napokban nevezték ki a Magyar Energiahivatal vezetőjének, a KDNP-s Nagy Andorról pedig hónapok óta tudni lehet, hogy ősztől izraeli nagyköveti posztra cseréli képviselői mandátumát. Nagy Andoron kívül információink szerint nagyköveti posztra pályázik Kalmár Ferenc, Balla György és Braun Márton is, de vannak olyan képviselők is- a KDNP-s Lanczendorfer Erzsébet, Varga László és Nagy Kálmán például - akik önként fejezik be a politizálást 2014-ben.

Egészen biztosan elhagyja a politikát Firtl Mátyás képviselő, Kópháza polgármestere is, aki azt mondja, elfáradt: "65 éves vagyok, unokáim vannak, én azt gondolom, itt kell, hogy vége legyen". 

Kövér: Nincs kártékonyabb és 

veszélyesebb a kommunistánál 

(NIF kommentárral)
2013/06/23 
Nemzeti InternetFigyelő
A 20. század mély sebeket ütött Magyarországon, az első és a második világháború maradandó károkat okozott, és ennél csak egy rosszabb volt: az, amikor magyar fordult magyar ellen - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a hortobágyi ökumenikus templomban, ahol a kommunisták által kitelepítettekre emlékeztek. 

"A magukat magyarnak valló kommunisták által a magyarságnak okozott sebek a legfájdalmasabb magyar sebek közé tartoznak" - mondta a házelnök, megjegyezve: a magyarok saját sorsukon keresztül tapasztalták meg annak az igazságát, hogy "a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem"...

Nem ismeri a szégyent, nem tudja, mi az a lelkiismeret

"Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret" - idézte Alekszandr Szolzsenyicint Kövér László. Hozzátette: mi, magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig.

Kövér László a hortobágyi kitelepítéseket a magyar történelem egyik tragikus, de még mindig kevéssé ismert fejezetének nevezte. Szavai szerint "először az öntudatos keresztény magyar értelmiség és középosztály esett áldozatul a kommunisták ténykedésének, majd következett a földművelő magyar parasztság és a munkásság azon része, amely ösztönösen vagy tudatosan, de ragaszkodott a saját múltjához, függetlenségéhez. Voltak, akiket meggyilkoltak, voltak, akiket börtönbe vagy munkatáborokba zártak, voltak, akiktől elrabolták a családjukat és a becsületüket, a vagyonukat és a megélhetésüket, a jelent és a jövőt, a hitet és a reményt" - sorolta a politikus.

"Még egyszer utoljára megtaposta"

A házelnök a nemzet számára a legnagyobb veszteségként értékelte, hogy sokaknak a két világháborút átélt idősek közül utolsó napjaikat embertelen körülmények között kellett leélniük, hogy "a Doberdót, a Don-kanyart és Auschwitzot megjárt aggastyánokat a nép nevében fellépő kommunista államhatalom - életük alkonyán - még egyszer utoljára megtaposta. [...] Egy egész nemzedéket vontak ki a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a honvédelem, a családi élet legkülönfélébb területeiről, [...] egész családokat vittek számkivetésbe."

Kövér László a zsúfolásig telt templomban a továbbiakban arról beszélt, hogy "Hortobágy egy egész nemzedék számára lett kényszerűen egy új élet kezdete. A kitelepítetteknek meg kellett találniuk a módját, hogy miként lehet élni ilyen körülmények között. Meg kellett találniuk annak a módját, hogy miként lehet egyáltalán élni azután."

Rátalált a nemzet az életre vezető útra

Az Országgyűlés elnöke szerint a többség és a nemzet is megtalálta az életre vezető utat, amely lassan, de biztosan elvezetett a rendszerváltoztatáshoz. "A rendszerváltoztatáshoz, amely szinte cserbenhagyta azokat, akik a legtöbbet tették, a legtöbbet szenvedtek érte [...], amelynek első húsz esztendejébe még az sem fért bele, hogy hitelesen deklaráltassanak a kommunizmus bűnei, hogy felelősségre vonassanak azok a konkrét személyek, akik az elvont eszme jegyében nagyon is konkrét bűnöket követtek el hús-vér emberek ellen."

Kövér László szerint ezért kell emlékeztetni, mi történt a hortobágyi táborokban, s "amikor Magyarország megújításának feladatáért dolgozunk, azért is küzdünk, hogy a hortobágyi kitelepítetteknek legyen helyük a nemzet emlékezetében, hogy legalább megfelelő erkölcsi elégtételt kapjanak az utókortól".

Kellenek, hogy megértsük 56-ot

"Nélkülük nem érthetjük meg teljesen sem 1956-ot, sem a gulyáskommunizmus nagy, mindent elfeledni és megbékélni hivatott rendszerhazugsága ellenére mégis bekövetkező rendszerváltoztatást, sem az azóta megtett utat" - hangoztatta a házelnök, hozzátéve: "azért is dolgozunk, hogy többé soha senki semmilyen körülmények között ne jusson a hortobágyi kitelepítettek sorsára Magyarországon".

Eötvös Péter, a Hortobágyi Kitelepítettek és Elhurcoltak Egyesületének elnöke emlékeztetett rá, hogy 1950. június 23-áról 24-ére virradóra egy időben ötezer családot hurcoltak el fegyveresek tizenkét hortobágyi, illetve nagykunsági táborba. Bejelentette: egyesületük június 25-én egyeztet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban annak érdekében, hogy újratárgyalják a kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözöttek ügyét. Reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások eredményeként azok a kitelepítettek is kapnak a jövőben nyugdíj kiegészítést, akik egy évnél rövidebb időt töltöttek el a Hortobágyon. Közölte azt is: pályázati forrásból hamarosan befejeződhet annak a félkész ökumenikus templomnak az építése, amely évről évre otthont ad a megemlékezőknek. A kitelepítettek - akinek, mint elhangzott, már csak mintegy tíz százaléka van életben -, a hozzátartozók és a résztvevők megkoszorúzták a 33-as út mellett lévő, vasúti sínből készült keresztet, amelyet a kitelepítettek emlékére a rendszerváltás után állítottak fel.

Forrás: MNO

NIF kommentár:
Mottó: "Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna!"

"A 20. század mély sebeket ütött Magyarországon" - állapítja meg a Házelnök úr. Ami azt illeti, a 21. sz. se kímélt minket eleddig!

Amikor Kövér elvtárs a kommunistákról beszél, a saját meg a miniszterelnök apját is beleérti?

Egyáltalán elolvasta, mit mondott?

Ha a kitelepítések és munkatáborok egy nemzedék megtaposásai voltak, akkor a mostani kilakoltatások és az eszeveszett munkanélküliség vagy éhbérért az emberek belének kitaposása (napi 16 órás munkaidőkkel) micsoda?

És most az elmúlt 23 évben mi történt? Nem csak az értelmiség és a középosztály lett lefejezve, de szétvertek mindent, az ipart, a mezőgazdaságot, a parasztságot és a munkásokat megnyomorították, s ebben az ellenzék töketlen asszisztálása is bűnsegédi bűnrészesség volt! Ennek súlyát és felelősségét nem érzi Kövér elvtárs? Ja, persze, mindig mások a hibások,... De akkor mi a csodának ülnek a Parlamentben, és markolják fel a fizetségüket? Mennyit is dolgozott ténylegesen munkahelyen Kövér elvtárs?

Ne a két világháborút átélt időseket sajnálja (közülük már egyre kevesebben élnek), hanem a mai középkorúakat és fiataljainkat! A kilátástalan életű tömegeket, akiknek már reményük sincs a jobb életre! "Egy egész nemzedéket vontak ki a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a honvédelem, a családi élet legkülönfélébb területeiről" - mondja a Házelnök úr nagy sajnálkozva, de az már nem számít, hogy most meg több generációval tették meg ugyanezt, és tettek földönfutóvá.

"Az Országgyűlés elnöke szerint a többség és a nemzet is megtalálta az életre vezető utat, amely lassan, de biztosan elvezetett a rendszerváltoztatáshoz." Miről beszél, elnök úr? Nem kellett volna már rég megtörténni ennek? Vagy Önök ráérnek? Ja, úgy könnyű,.... "felelősségre vonassanak azok a konkrét személyek, akik az elvont eszme jegyében nagyon is konkrét bűnöket követtek el hús-vér emberek ellen." - ebbe ugye magukat is beleértette Kövér elvtárs? Továbbá, "azért is dolgozunk, hogy többé soha senki semmilyen körülmények között ne jusson a hortobágyi kitelepítettek sorsára Magyarországon". Akkor azonnal állítsák le a kilakoltatásokat, az elárverezéseket, vonják felelősségre a bankokat az uzsorahitelek miatt!

Szerintem meg van kártékonyabb a kommunistánál! Mégpedig a tisztességtelenül meggazdagodott, liberális új-kapitalisták, akik igaz, nem ideológiai okok miatt teszik nyomorult földönfutóvá vagy rabszolgává az embereket, hanem puszta kapzsiságból, mondhatni olyanok, mint a rablógyilkosok! Aljas indokkal, anyagi haszonszerzés céljából nyomorítják meg testileg-lelkileg az embereket (a nagyon is hús-vér embereket), s kergetik őket az öngyilkosságba!

Jobb lett volna, ha nem mond semmit Kövér László, mert így csak magát tette nevetségessé, szánalmassá és hiteltelenné! Ezzel a beszédével azt mutatta meg, hogy szerinte Ő és társai semmiért nem felelősek. Nem felelősek a devizahitelekért (mert nem vizsgálták a bankok ténykedését, és nem figyelmeztették az embereket), a 2006-os eseményekért (amikor is páncélozott autóik védelmében szépen csendben leléptek a tömegre rontó rendőrök elől - érdekes módon tudták, mikor kell megpattanni, s csak szegény "Révész Mártíriuszt" - Kuncze után szabadon - felejtették ott!). Nem felelősök azért sem, hogy mind a mai napig nem történt semmiféle elszámoltatás és felelősségre vonás, és azért sem, hogy a Bajnai- és Gyurcsányfélék ma is vígan kampányolhatnak (a többiről nem is beszélve). Szóval ők semmiért nem felelősek. Ezért nem szavaztak a pénteki földtörvényi zárószavazáson (sem Ő, sem a miniszterelnök és a helyettese, a két pártvezér), hogy ne lehessen majd őket számon kérni, s felemelhetik majd a kezüket, hogy ők nem szavazták meg! Ez a magyar nép sunyi szembeköpése és kiröhögése!

Ezért a beszédért nem elismerés jár Kövér Lászlónak, hanem egy nagy nyaklevest érdemelne!

NIF szerkesztő 

Lovas István elárulta, mit mond majd a 

Fidesz, miután elcsalta a választásokat 

2013. június 18., kedd 
HVG
A Magyar Nemzetben megjelent cikk nem összeesküvés-elmélet, hanem forgatókönyv.

Ismerőseink egy része reggel óta azon mulat és ámuldozik, hogy a Magyar Nemzet szerkesztőségét megszállta az UFO Magazin, és innentől tudományos-fantasztikus történeteknek álcázott rémmesékkel traktálja majd az olvasóközönséget. Az újságban ugyanis azt olvashattuk, hogy Lovas István, a lap brüsszeli tudósítója, egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állítja, hogy az összeesküvés-elméletek kedvenc szereplőjének, a Bilderberg-csoportnak zártkörű konferenciáján, Viviane Reding uniós biztos kifejtette: mindent megtesz a jövő évi magyar választások legitimitásának gyengítése érdekében, mégpedig arra alapozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat. Ennek érdekében már föl is vette a kapcsolatot néhány, Egyesült Államokból finanszírozott, nem kormányzati szervezettel, amelyek olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek utalnak arra, hogy az ország területén voltak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett, rejtett kamerákat. Reding azt is elmondta, hogy a Magyarország elleni, a demokrácia hiányosságaira összpontosító, a félelem légköréről szóló médiakampány fokozódni fog, amelyhez segítséget nyújt Bajnai Gordon, volt miniszterelnök.

Huhú! És Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?

Ám még mielőtt kacarásznánk Lovas "Véralgebra" István újabb agymenésén, nézzük, hogyan hangzik mindez a mérsékelt kormánynyalonc megközelítésben. Azok, akiknek identitását egyedül az adja, és elméleti munkásságát kizárólag az teszi ki, hogy egy elképzelt Vásárhelyi Máriával és Bolgár Györggyel vitatkoznak, önkormányzati honlapok és minisztériumi állások kényelmes biztonságából már előre vihognak a várható választási eredmények várható reakcióin, a mindenben csalást, erőszakot, megfélemlítést szimatoló "pesti bérrettegőkön".

Mintha egyébként - bérrettegőktől függetlenül - nem lenne számtalan példánk az elmúlt választásokból arra, hogy miként félemlítik, zsarolják meg a választóikat kisebb-nagyobb potentátok, Veres Jánostól Daher Pierre-ig. Mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy akinek nagyobb hatalma, több lehetősége van, az nem él még inkább ezekkel az eszközökkel. Mintha nem lenne ezer információnk központilag vezérelt láncszavazásokról. Mintha nem lenne fölvételünk arról, hogy a pécsi időközi választáson darabszámra tudta előre a Fidesz, hogy hány szavazatot fog kapni. Mintha az alakoskodásban és sunnyogásban testet öltő félelem ne lenne kézzelfogható valóság: szakszervezetek, szakmai tömörülések, komplett foglalkozási ágak tűrik, mi több, relativizálják el mindazon intézkedéseket, amelyek miatt egy gyengébb kormány idején már törtek-zúztak volna.

De az erről folyó - egyébként nem is létező, mert végtelenített monológokból álló - vita azon nyomban bekerül a bérrettegők és a bérrettegő-bérelhárítók terepére, ott pedig minden reménytelen. Csakhogy ez így unalmas, ráadásul minél ormótlanabb a kormány, annál inkább nő az esélye, hogy titkon egyre többen kezdenek igazat adni a bérrettegőknek.

Lovas István azonban okosabb és fantáziadúsabb férfiú, mint a kormányzat naivái és ficsúrjai. Elméletei sokkal elevenebben hatnak abban az országban, amelyben százezres tüntetést lehet szervezni egy olyan szervezet ellen, amelyik pénzt akar adni kedvező kamatozásra. Megannyi sikertelen életnek és dühöngő frusztrációnak nem megoldások kellenek, hanem felelősök, függetlenül attól, hogy a főgonosz tényleg létezik-e, és ha igen, valójában mit csinál. Lovas teóriája ezt szolgálja ki: a bérrettegők nem egyszerűen hisztiznek, hanem azért hisztiznek, mert az ellenség megvette őket, és ez egyszersmind magyarázat arra is, hogy kik miatt mennek szarul a dolgok. Egyfelől.

Másfelől, ha történetesen nem is akarnak rejtett kamerákat fölszerelni, az ilyen eszmefuttatások kiválóan alkalmasak arra, hogy a mindenféle machinációkról szóló legendáknak készséggel hitelt adó közvéleménnyel elhitessék: tényleg képesek ellenőrizni, hogy ki hogyan szavaz.

Hogy ez újabb összeesküvés-elmélet? Hogy agyunkra ment a napsütés és Lovas István?

Nem gondoljuk.

Alig készült el az inkriminált írásmű, már be is futott a Bilderberg-csoportnál is misztikusabb szervezet, a KDNP (melynek létezéséről közvetlen tapasztalatot kevesebben szerezhettek, mint a szóban forgó titokzatos társaságról, de a történelem fricskájának köszönhetően kormánypárt Magyarországon), és nyilatkozatot adott ki. A Semjén Zsolt, Harrach Péter és Pálffy István által jegyzett közlemény (ne kérdezzék, hogy miért kell három úgynevezett kereszténydemokrata egyetlen sajtóanyaghoz; valószínűleg a pártelnök keze ügyében nem volt olyan ismeretterjesztő mű, amelyből oldalakat másolhatott volna ki, így kénytelen volt segítséget kérni) Lovas Istvánra hivatkozva, egy magát meg nevezni nem akaró forrás alapján, egy zárt ajtók mögött elhangzott, állítólagos beszédből messzemenő következtetésekre jut. Kész tényként említi, hogy egy európai politikai főtisztviselő beavatkozik egy tagállam választási kampányába, és manipulálni kívánja azt, bűncselekményt emleget, és mindenfélét követel Viviane Redingtől.

Jeleznénk: egy kormánypártról van szó, ami előrevetíti, hogy bármi is történik majd az országban, százezrek, talán milliók számára ez az őrület lesz a valóság. Mindeközben az ellenzék is csinál valamit, de hogy pontosan micsodát, azt az elmehunytak iránti tapintatból ne firtassuk.

(Egyébként megsúgjuk a megoldást: amennyiben az ellenzék bármit is ellesett volna a Fidesztől, akkor most kiállna, és közölné, hogy a kormány adjon garanciát arra, hogy nem akar rejtett kamerákat fölszerelni a szavazófülkékben, és innentől csak erről lenne hajlandó beszélni. Természetesen ez is agyrém, de legalább elmondhatnák, nem ők kezdték.)

Kapcsolódó:
   
Orbán saját elnöki gépet akar
   
Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel 

Az Egyesült Államok bevonta Snowden 

útlevelét 

2013. június 23. vasárnap 21:59 MTI - 
Híradó
Az Egyesült Államok bevonta Edward Snowden útlevelét - jelentette vasárnap a Reuters hírügynökség amerikai hivatalos forrásra hivatkozva.

Snowden az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szerződéses külső munkatársa volt, aki az amerikai biztonsági szervek titkos adatgyűjtési programjaival kapcsolatban információkat szolgáltatott ki a sajtónak.

Arról egyelőre nem hangzott el tájékoztatás, hogy Snowden, aki vasárnap Moszkvába érkezett, milyen úti okmányokkal hagyhatta el Hongkongot. Az Egyesült Államok és Oroszország között nincs kiadatási szerződés. 

A CNN információi szerint az Egyesült Államok azzal a kéréssel fordult az egyes érintett országok - így Kuba és Ecuador - hatóságaihoz, hogy érvénytelen útlevél nélkül ne hagyják tovább utazni a férfit. Snowdent az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolta meg, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.

A CNN szerint - elméletileg legalábbis - lehetséges, hogy a kiszivárogtató ecuadori, esetleg orosz okmányokkal érkezett Moszkvába. A hírtelevízió helyszíni beszámolója szerint a seremetyevói repülőtéren látták az ecuadori nagykövetség több autóját, köztük a misszióvezetőjét. Hírügynökségi jelentések szerint a latin-amerikai ország külügyminisztere és moszkvai nagykövete egyaránt azt közölte, hogy Snowden menedékjogot kért Ecuadortól.

Az Egyesült Államok és Oroszország között nincs kiadatási szerződés, Washington ugyanis nem akarta, hogy Moszkva az amerikai területre menekült ellenzékiek kiszolgáltatását kérje tőle. Ha Snowdennek nincs érvényes úti okmánya, akkor Moszkva visszatoloncolhatja abba az országba, amelyből érkezett, vagy abba, amelynek az állampolgára. Orosz részről egyébként korábban nem zárták ki annak lehetőségét, hogy menedékjogot biztosítsanak a titkokat kiszivárogtató informatikusnak, ha ilyenért folyamodik.

Az amerikai igazságügyi minisztériumból származó értesülések szerint egy, a nap folyamán kiadott kommünikével szemben Washington nem szombaton, hanem már péntek este kérte Hongkongtól Snowden kiadatását. A hongkongi hatóságok azonban kiegészítő információkat kértek az amerikaiaktól, és amíg az Egyesült Államokban ezen dolgoztak, Snowden szabad emberként távozott a különleges közigazgatású kínai területről. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése