2020. május 8., péntek

Lakóhajók

Lakóhajók

Hajóval Angliában – csatornákon, alagutakban, hidakon át

2010. 07. 19.

Csaknem két és félezer kilométer hajócsatorna, sokszáz zsilip, 47 hajózható alagút és több tucat akvadukt – az impozáns mérnöki létesítményrendszer egész Angliát behálózza. Kezdetben óriási gazdasági jelentőségük volt, ma már inkább turisztikai célokat szolgálnak.

A 18. század folyamán, az ipari forradalom idején Londonon kívül más városok is fejlődésnek indultak Anglia középső és északi területein, melyek jóformán el voltak vágva London fontos kikötőitől. Az olyan hirtelen növekvő városok, mint Birmingham és Sheffield nem rendelkeztek olyan vízi utakkal, melyeken a termékeket, vagy a nyersanyagot szállíthatták. A szállítmányozás csak a primitív úthálózatra korlátozódott, melyen szinte lehetetlen volt az áru biztonságos utaztatása. Mindössze kis teherbírású lovaskocsikon, vagy a természetes vizeken (folyókon) való szállítás jöhetet szóba, bár utóbbiból kevés állt rendelkezésre. A nagy ipari városokat össze kellett kötni a fontos kikötőkkel, így épült ki az angliai csatornahálózat.
Áthajózás egy zsilipen
1759-ben Bridgewater hercegének javaslatára parlamenti rendeletet hoztak arról, hogy megépítheti az első csatornát Worsley-ból a szénbányából Manchesterbe. James Brindleyt fogadták fel a kivitelezésre. A munka 1761-ben kezdődött, csak kézi szerszámokat használtak. Ez a csatorna közvetlenül befut a bányába, ahol lóvontatású hajókra rakták fel a szenet. Miután megnyitották, ez lett a kor csodája és felére esett vissza Manchesterben a szén ára. A hajókon ugyanannyi ló (húzóállat) és személyzet nagyságrenddel több szenet tudott elfuvarozni, mint szekéren. A következő harminc évben számos csatornát építettek, 1775 után rohamos mértékben nőtt a számuk, mely 1793-ban tetőzött. Ekkor a parlament húsz új csatornát engedélyezett, és rengeteg új hajót is építettek. Ehhez természetesen az is fontos volt, hogy gazdaságosan megépíthetőek voltak, mivel szinte teljes Anglia sík területekből áll. Bár az első időkben a mérnökök követték a természetes lejtést, a zsiliprendszer fejlődésével lehetővé vált a szintkülönbségek leküzdése, és a következő ötven évben egész Nagy-Britanniában kiépült a csatornarendszer.
Anglia csatornáinak térképe ma
Az 1790-ben megépült Oxford Canal volt az első összekötő csatorna Anglia északi és középső ipari vidékei, valamint a Temze között. Oxfordtól azonban fáradtságos módon már folyón kellett a fővárosig elhajózni. Ekkor még a csatornák elsődleges és kizárólagos célja az árufuvarozás volt. Majd a gyarmatokról érkező tengerjáró hajók számára már nem voltak elegendőek a tenger- vagy óceánparton, illetve a Temzén lévő kikötővárosok raktárkapacitása. Bizonyos árukat közel kellett tárolni a felhasználási ponthoz (például a jeget), így a hálózat bővítése folyamatosan és töretlenül folyt. Olcsó volt és megbízható. Azonban a vonatközlekedés bevezetésével végetért a csatornák kereskedelmi haszna és a huszadik század elején sok csatornát lezártak. A dízelmotorokkal hajtott hajók bevezetésével, 1930-tól újabb lehetőséget kaptak a csatornák, hogy az utakkal versenyezzenek. 1940-50-ig még tartotta magát a csatornahajózás, de 1960-as évek elején egy hideg tél miatt, amikor 3 hónapra befagytak a csatornák, végleg vereséget szenvedett.
Anglia csatornáinak térképe egy utazási prospektusból
Áthajózás zsilipen egy bárhajóval (kép ugyanabból a prospektusból)

A londoni csatornák és Canary Wharf
A Temze egyike a világ legismertebb folyamainak, nélküle London sem létezne. A város a folyó köré szerveződve a legfontosabb ipari, kereskedelmi központtá nőtte ki magát.
Az első közvetlen kapcsolat London és a középső vidékek vízi útjai között a Grand Junction Canal megépítésével jött létre a tizenkilencedik század fordulóján. Ezáltal 100 km-rel lett rövidebb az addig Oxfordon keresztül vezető hajóút, és szükségtelen volt az áru átrakodása. Nem sokkal ezután megépült a Paddington Arm, aztán 1820-ban a Regent’s Canal, miáltal London belvárosa keletről megközelíthetővé vált. Bár viszonylag későn kapcsolódott be London a csatornarendszerbe, a vízi kereskedelem tovább működött itt még a vasút megjelenése után is, mint az ország többi részén. 1924-ben hárommillió tonna árut mozgattak meg London csatornáin. Főként szenet, fát, homokot, kavicsot és élelmiszert szállítottak a hajókon.
A londoni csatornarendszer tovább szélesedett a Temzétől északra, és kiépülésével végül Londonból hajón elérhetővé váltak olyan nagyvárosok is, mint Machester, Leeds, Nottingham, Bristol és Coventry.
A londoni víziutak térképe
A londoni csatornaépítés lökést adott a város terjeszkedésének. Ahol addig csak farmok és szántóföldek voltak, a csatornák mentén megjelentek ipari létesítmények is. Egyre több kikötő épült, ahogy a gyárak terjeszkedni kezdtek. A csatornákon egészen 1960-ig forgalmas szállítmányozás zajlott, vízi úton szállították akkor már a vegyszereket és a háztartási szemetet is.
Bár az utolsó – citromlevet szállító – rendszeres kereskedelmi keskenyhajó 1981-ben futott ki, 2003-ban újra beindult egy kavicsszállító hajó Denham és West Drayton között.
A csatornák felbukkannak az utca- és kocsmanevekben is. A Canal Street és Wharf Road utcatáblák mellett megtalálhatóak olyan pubok, melyek cégére hirdeti a keskenyhajózás iránti szeretetet. 1968-ban nyitották meg először a csatornák menti húzóállatok által használt utakat a gyalogos forgalom számára. Ezek keskeny járdaként láthatóak a vízpart egyik vagy mindkét oldalán. A csatornahálózatot továbbra is fejlesztik, többek között a Lee Navigation alsó szakaszán szeretnének nagyobb változtatásokat végezni, gondolva ezzel a 2012-es olimpiai játékokra.
A legtöbb turista csak a Camden Town-ban, vagy az Állatkertnél előbukkanó csatornákat ismeri, holott körülbelül 100 kilométernyi londoni csatornahálózat vár felfedezésre a Temze északi oldalán.
A csatornák régen néhol olyan szennyezettek voltak, hogy maguk a hajósok is panaszkodtak a bűz miatt. Mára több őshonos halfajta is visszaköltözött a vizekbe, ami jelzi tisztaságukat.
A zsilipek segítségével nagy szintkülönbséget is le lehet küzdeni a csatornán felfelé. Például a Hanwell Flight-nál lévő hat zsilip 16 méterrel emeli meg a csatorna szintjét, miközben minden egyes zsilipezésnél 270 ezer liter vizet mozgat meg. A zsilipek és a hidak között állandó verseny van, melynek győztesét plakettel jelzik: ez mutatja, melyik zsilipet, vagy hidat ítélték a legszebbnek, legtisztábbnak.
A hajózás során érdekes kikötőket is megismerhetünk. Egy régi csomópontban, a filmekben is előszeretettel használt Bulls Bridge-nél, ahol a hajósnép valaha családostul táborozott, miközben a következő fuvarra vártak, ma egy Tesco áruház kikötője áll. Népszerű a hajóval érkezők között, akik útjuk során itt kiköthetnek, megebédelhetnek, és feltölthetik tartalékaikat.
A turisták által egyik legkedveltebb csatorna a Paddington Canal, mely a Temze kikerülésével köti össze a Grand Junction fővonalat London központjával. A csatorna mentén, Paddington Basin területen nagyléptékű fejlesztések folynak. A többütemű városrendezés során irodaépületeket, lakónegyedeket húznak fel, így létrehozva a Paddington Waterside területet, mely ma egyike Európa legnagyobb területfejlesztési projektjeinek. Itt található a borosüvegnyitó módjára forgó üvegalagút-szerű Helix gyaloghíd, mely egy spirál mentén forogva nyitja meg a hajók számára az utat és a több díjjal jutalmazott feltekeredő gyaloghíd is.
Rolling Bridge - a feltekeredő gyaloghíd londonban
Helix - a dugóhúzószerűenb nyitható gyaloghíd Londonban
A Paddington és a Regent’s Canal Little Venice-nél (Kis Velence), találkozik, mely egy háromszög alakú medencét alkot, közepén Browning’s Island-dal.
Little Venice, azaz Kis-Velence Londonban
Több cég is Kis Velencétől, az Állatkerten keresztül Camden Lockig turistahajókon szállítja az utasokat. Camden Town-ban található dupla Hampstead Road zsilip, mely ma már egyedülálló az országban. A régi hajókereskedelmi épületek ma az egyik legnyüzsgőbb piacnak adnak helyet.
Sokszínű és kedvelt kikötőhely ez, ahol vízi képgaléria, konferenciahajó és lebegő kávézó is található. Little Venice egyik látványossága a három napig tartó Canalway Cavalcade, ahol rengeteg hajó gyűlik össze.
A Canalway Cavalcade helyszíne a Kis-Velencében
London központjában húzódik a 14 km hosszú Regent’s Canal. Itt hajózva két alagúton is át kell kelni, a 249 m hosszú Maida Hill Tunnel-en (30. kép helye), és a 878 m-es Islington Tunnel-en. Bár ez utóbbi hosszú és keskeny, mégis látni lehet a végét, ami azért különleges, mert az alagútépítés kezdetleges technikával történt, így a hosszabb alagutakban általában sok görbület és kiszögelés keletkezett az építése során.
A 249 m hosszú Maida Hill Tunnel nyugati bejárata Londonban

A csatornák mai állapota
A csatornák a második világháború után elhagyatottá váltak és az állaguk is leromlott, de mára már számtalan szakaszt felújítottak és turisztikai, kikapcsolódási céllal hasznosítottak.
A turisztikai célú újrahasznosításuk egy könyvnek köszönhető, melyet Litcroft írt 1944-ben Narrow Boat címmel. Ő és Robert Aickman hozták létre az Inland Waterways Associaton társaságot (IWA). A számtalan bértársaság közül csak az egyiknél ma egy időben több mint 6000 család és baráti társaság élvezi ezeket a csatornákat és hajókat. Annyira felélénkültek ezek a csatornák egyes városokban, hogy teljesen benépesültek és szórakózási lehetőséggé váltak. Több mint 84 millió fontot költöttek a Glasgow és Edinburgh közötti csatornára. Itt található a fantasztikus Falkirk kerék, melyet 2002-ben nyitottak meg. Ez a szerkezet nagy érdeklődést keltett a csatornák szerelmeseiben és a mérnöki alkotások iránt érdeklődők körében.
A Falkirk kerék a Glasgow és Edinburgh közötti csatornán
Emellett a viktoriánus Anderton hajóliftet is visszaállították a régi dicsőségébe és 2002-ben ezt is megnyitották.
Az Anderton hajólift
Mivel egyre több ember használja ezeket a vízi utakat és szerkezeteket, így egyre többet helyreállítanak, összekötik a csatornákat, kiterjesztik a hajózási lehetőségeket. A modern keskenyhajózás nemcsak pihentető, érdekes, hanem környezetbarát is. A nyaraltató cégek rengeteg útvonalat ajánlanak. A megtett mérföldek számához hozzáadva a zsilipek számát és ezt elosztva hárommal megkapjuk a hajózási időt órában. Van olyan csatorna, mely történelmi nagyvárosok, például Birmingham óvárosába vezetnek. Van olyan csatorna, mely nemzeti parkon vezet át.
Hajózás a természetben

A keskenyhajók története
Ezeknek a speciális, csak az angol csatornákra gyártott hajók legtöbbjének mindössze 6 láb 10 inch (2,08m) volt a szélessége. Több mint száz évig motorok hiányában a part mentén kialakított utak használatával, állatokkal (általában lovakkal és marhákkal) mozgatták ezen hajókat.
Régen nagyon egyszerű és igen szegény körülmények között éltek azok a családok, akik a csatornákon a fuvarozást bonyolították. Nekik legfeljebb a hajójuk (és régebben lovuk, marhájuk) volt a vagyonuk. A hajójuk körülbelül háromnegyedében raktér volt, míg a többi a lakótér. Lehajthatós priccseken aladtak. Meleget mindössze a vaskályha adott, és ezen is főztek. Rengeteg család élt ekkor ilyen puritán körülmények között. A zsúfolt kabinban szinte minden esetben a teljes család is együtt élt. Ezeket a hajókat festett motívumokkal díszítették.

A mai keskenyhajók és lakóhajók
Ma is több ezer, tízezer ilyen hajó van Londonban és szerte Angliában. Ezek teljesen új építésű hajók, és a legtöbb nem a régiek felújított vátozata. Ma már túlnyomó részüket lakóhajóknak, nyaralóhajónak vagy turisztikai célú bérhajónak használják. Ezeken lakni manapság sokkal olcsóbb, mint lakást bérelni, főként a nagyvárosok kiemelt övezeteiben. Sokak számára ismert lakóhajó-övezet a Londonban lévő Little Venice, ahol hasonló méretű lakások bérlése (bár a hajók alapterületénél csak jóval nagyobb lakások bérléséről lehet szó a környéken) sokszorosába kerül.
Lakóhajók a londoni Kis-Velencében
Sajnos e lakóhajóknál a hőszigetelés nem mindig megfelelő, így előfordulhat a penészedés. A modern lakóhajók ma már minden szükséges és kényelmi felszereléssel el vannak látva. Ivóvíz, zuhanyzós vagy fürdőkádas fürdőszoba, angol wc, teljes értékű konyha, tv és internet is van. Sokan a taton vagy a tetőn virágokat, illetve a biciklijüket tartják. A hajók vitathatatlan előnye, hogy mobilisak a beépített 40-50 lóerős dízelmotorok segítségével. Ezekkel az országban szinte bárhova el lehet jutni. Érdekes módon azért van sebességkorlátozás a csatornákon a hajók számára (maximum kb. 6,5 km/h), mert ellenkező esetben a hullámveréstől a csatorna partja kimosódhatna.
A hajók akár 72 láb (22 m) hosszúak is lehetnek. A leghosszabbak némely esetben dupla konfortosak is lehetnek. Az ilyen hajók szinte úgy néznek ki, mint egy vonat.
Ma már több turisztikai társaság is van, akik közül némelyik nagy hajóflottával rendelkezik és bérbead hajókat az érdeklődőknek, akik a bérlési idő alatt szabadon hajózhatnak a csatornákon. A hajók küzül a legtöbb minden kényelmet kielégít. Ezen társaságok közül talán az Alvechurce az egyik legismertebb.
Legfeljebb két háziállatot lehet felvinni plusz díj ellenében. A hajó elektromos rendszere általában 12 voltos, melynek akkuját a járó motor tölti, autós szivargyújtó-adapter segítségével mobiltelefon is tölthető. Van néhány hajó, melyen 240 voltos rendszer is működik. A nappali napközben ebédlő, játszórész, színes tévé, dvd, cd, rádió, míg éjjel ágyat lehet az asztalból csinálni. Sok a jól elhelyezett, rejtett rakodószekrény. Az ivóvíz természetesen tiszta, szűrt. A hajókonyha minden igényt kielégítő felszereléssel van ellátva. A wc öblítése környezetbarát, néhány hajón elektromos wc található, a derítő tartálya hetente szivattyúzandó. Minden hajón van központi fűtés radiátorokkal. Némely hajón akár két fürdőszoba is van wc-vel, zuhanyzóval, kézmosóval és 240V-os borotvadugajjal. Minden hajón van színes tv és cd, dvd. A hajó motorja csendes, vízhűtéses. A leghosszabb bérelhető keskenyhajók 70-72 láb hosszuak és 12 fősek.
Angliában hajót vásárolni osztott tulajdonban is lehet. Ebben az esetben egy évben négy hétre lehet a hajót igénybe venni, minden évszakban egyre, mely időpontokat a tulajdonosok között kisorsolják. Ez a hajótulajdonlás természetesen sokkal olcsóbb, mint a teljes tulajdonjog vásárlása, de arányaiban drágább, mint ha megvennénk egy teljes hajót. A négyhetes hajórészesedést (ezek általában jó állapotban lévő szép hajók, nem egyszer luxushajók) 5.000-10.000 £-ig (kb. 1,8-3,5 millió Ft) terjedő összegért vásárolhatunk, felújítandó hajót 3-10 millió Ft-ig, átlagos állapotú hajót 7-15 millió Ft, míg felújítottat kb. 12-25 millió Ft-ig. Ezért az árért egy több hálószobás, akár többszörösen komfortos (több fürdőszobás) új luxushajót vásárolhatunk vagy építetthetük saját igényeinknek megfelelően.
A Londoni Csatorna Múzeum kikötőjében is lakóhajók állnak ma már. Ezeknek külön postaládájuk, szemetesük, áramuk van.
A fenti képek felújított lakóhajóbelsőket mutatnak
Két lakóhajó-alaprajz

A zsilipek
Azon a több száz zsilipen, melyeket a szintkülönbségek áthidalására építettek, minden hajósnak önállóan kell átkelnie. Minden zsilip előtt ki kell kötni, majd (ha nincs nyitva) kinyitni az első zsilipkaput, majd beállni a hajóval és megvárni a vízszint megfelelő szintre való emelkedését vagy süllyedését, majd kinyitni a másik zsilipet és kihajózni.
A legmeredekebb brit zsilipcsoport a Bingley Five Rise nevet viseli. Öt zsilip kapcsolódik egymáshoz lépcsőszerűen, tehát köztük nincs elválasztó medence. 28 percig tart rajta az átkelés, és 18 méteres az emelkedés. Mivel meglehetősen bonyolult kezelni, teljes munkaidős zsilipkezelőt alkalmaznak, munkaidején kívül a zsilipeket lezárják.
A Bingley Five Rise zsilipcsoport
Bár nem a legmeredekebb, de az egyik legjelentősebb a Caen Hill Locks zsilipcsoport, amely 29 zsilipből áll és 72 m emelkedést tesz lehetővé. 5-6 órába telik végighajózni rajta.
A Caen Hill Locks zsilipcsoport
A zsilipek egyesével átlagosan 7-12 láb emelkedést biztosítanak, de van, ahol 4,3 m-t, például a Somerton Deep Lock esetében, de léteznek 6,1 m-es vízmagasságú zsilipek is, mint például a Tuel Lane Lock.

Alagutak
A ma is használt 47 hajózható alagút közül néhány több mint 2,5 km hosszú, sőt ma már felújították és hajózható a leghosszabb, mely 5,21 km hosszú. Ez sokáig be volt zárva. Mivel ez csak 9 láb (körülbelül 2,7m) széles és így csak egy hajó fér el benne, ma csak úgy lehet átkelni rajta, hogy egy telefonszámot fel kell hívni, és időpontot kell egyeztetni az átkeléshez. A második leghosszabb a ma is használható (Blisworth, 2794m) alagút, melyben 19 kürtő van. Ezeken keresztül építették. Jól láthatóak, mivel a felszínen kéményszerűen vannak kialakítva. Legtöbbjüket primitív eszközökkel, gépek nélkül építették. Sötét, misztikus körülmények között kelhetnek át a hajók a dombok alatt. A mai kor embere szinte hallani véli a több évszázaddal ezelőtti hajók és hajósok által kelletett zajokat, melyek még a legtalpraesetebbekben is kelthetnek félelmet. Bár mindegyik szinte egyenes, a hosszabbakban mégsem látni a behajózáskor a végüket, sőt, párás, ködös időben a belsejükből egyik ki- és bejárat sem látható. Kivilágítva egyik sincs, csak a hajó saját reflektorával (ha van) lehet tájékozódni. Téglából és kőből épült íves, patkóalakú szerkezetek. Némelyikben gyönyörű lerakódások vannak a vízvonal alatt. Az alagutak nincsenek vízszigetelve. Több helyen a mennyezetből folyik a víz, illetve a függőleges kürtőkön (szellőzőkön) keresztül.
A Shrewley Tunnel 396 m hosszú
A szellőzőkürtőkön keresztül egy pillanatra ki lehet nézni az égre, de utána vizes lesz az ember arca. Az áthajózás alatt csak a motor monoton duruzsolását lehet hangosan hallani. Ha egy hajó szembe jön az alagútban, akkor annak a reflektora gyakran elvakíthat és kitérve bízunk abban, hogy a szűk alagútban mindkét jármű elfér. Van persze olyan alagút, melyben két hajó egymás mellett valóban nem fér el. Ezeknél a bejáratánál időkapcsolók vannak felszerelve a beléptetéshez. Ha ezt valaki figyelmen kívül hagyja, akkor megtapasztalhatja a hátrafele kormányzás nehéz mesterségét. A gőzgépek megjelenése előtt az alagutakban a hajók előrehaladása nem volt megoldott. Ezért a hajósoknak hátukra kellett feküdniük és az alagút oldalfala mentén vízszintesen "gyalogolva" mozgathatták a hajót. A lovak és egyéb vontatóállatok a dombokon keresztül mentek az alagutak felett. A leghosszabb alagutaknál, mivel a hajózó családoknak nagyon nagy megterhelést jelentett volna a hajójuk "fekve átsétáltatása", igy azok bejáratainál nagyon puritán körülmények között, viskókban élő férfiak mérföldenként 5 penniért átvitték a hajókat. A gőzgépek megjelenésével úgynevezett révhajók is megjelentek, melyek átvontatták a hajókat az alagutakon. A legkeskenyebb alagutakban e révhajók oldalán még kerekek is voltak felszerelve a gyorsabb előrejutás miatt. A rövidebb alagutakban láncok és korlátok is lógtak a falról az előrejutás megkönnyítése végett. Volt olyan alagút, ahol akkumulátorokkal felszerelt elektromos révhajó vontatott.
1858-ban adták át az utolsó ásott alagutat. Ezen kívül a múlt évtizedekben két rövidebb alagutat is átadtak az autópályák alatti átvezetések révén. A csatornalagutakat a mérnökök és bányászok úgy építették, hogy egyszerre két irányból, függőlegesen kútszerűen és vízszintesen az egyik bejáratból kezdték azokat építeni. Így a munka gyorsabb, biztonságosabb volt és az üzemeléshez feltétlenül szükséges szellőzőket is könnyű volt kialakítani. Ezeken az aknákon keresztül húzták fel lovakkal vagy gőzgépekkel a kitermelt talajt. Ásóval, lapáttal, csákánnyal, vedrekkel, kosarakkal, talicskával, gyertyákkal és robbanóanyaggal építették ezeket. Magától értetődő módon az alagutat teljes elkészülte után töltötték fel vízzel.
Létezik olyan alagút is, mely eredetileg bánya is volt, mivel szenet találtak benne, vagy némelyiknek oldalágai is voltak, melyben követ bányásztak. Sok ember meghalt az építésük alatt, és igen sokba kerültek.

Emelőberendezések, Falkirk Wheel
A Falkirk kerék Skóciában a 84.5 millió Ł-os Millenium Link elnevezésű projekt keretében épült meg. A projekt célja Skócia csatornahajózásának visszaállítása volt, összekötve a történelmi Forth and Clyde csatornát a Union csatornával. Mivel a két csatorna között 35 m a szintkülönbség, ezt a régi időkben 11 lépcsőzetesen álló zsilippel lehetett leküzdeni, de ezt a lehetőséget 1933-ban megszüntették. Végül az ezredforduló után így építették meg ide a világ egyetlen forgó hajóliftjét, a Falkirk Wheel-t.
A világ egyetlen forgó hajóliftje, a Falkirk Wheel (egy távlati képet fent már bemutattunk)
A hajólift kétirányú továbbítást végez, mivel egyik karja lefelé mozog, míg a másik felfelé. Mindkét karján egy teknő van, melybe a hajók lent is, fent is beeveznek, és egymással lényegében egy egyszerű Arkhimédeszi elv szerint helyet cserélnek. A felső szintet egy aquadukt köti össze a csatornával.

Aquaduktok
Az első öntöttvas aquaduktot Thomas Telford tervezte, mely Longdon-on-Tern-nél épült 1796-ban, hossza 57 m. Tíz évvel később már megépülhetett a maga 307 méteres hosszúságával sokkal ambíciózusabb Pontcysyllte Aqueduct a Llangollen Canalon Walesben.
Pontcysyllte Aquaduct, Wales
A Pontcysyllte Akvaduct nagyon magas, keskeny és szép. Szintén Telford tervezte az angol-walesi határon a Chirk Aquaduktot, mely bár szintén öntöttvasból van, kívülről befalazták. 21 m magas, és 220 m hosszú.
A Barton Swing Aquaduct különlegessége, hogy képes elmozdulni.
A Barton Swing Aquaduct
Átível egy nagyobb hajók számára fenntartott csatorna felett, és ha kell, elfordul, majd visszaállva eredeti pozíciójába a kis keskenyhajók számára fenntartott csatornának része.
Ezek a hajók és csatornák minden műtárgyukkal együtt ötvözik az olcsó, de igényes életformát, a jó befektetést a nyugalmas, természetben történő kirándulás, nyaralás felejthetetlen élményével.

László Erzsébet
szakújságíró, fordító

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus
ÉTE Érdemérem-díjas

IRODALOM:
British Waterways London
Derek Pratt: London's Canals, Shire Publications Ltd. 2004
John Gagg's book of Canal Tunnels, 1976
Alvechurch UK Boat Hire: Boating Holiday 2010 brossúra
www.wikipedia.org
www.britishwaterways.com

szakújs

Költözzünk vízre: lebegő lakónegyed Hollandiában.

Lakóhajók már régóta léteznek, és a hollandok ezen a téren számos fejlesztéssel jelentkeztek. Ez a projekt azonban már a következő lépést jelenti a vízi lakóhelyek megtervezésében. A járdákat dokkok helyettesítik, a hátsó kertet pedig maga az IJ tó, amelynek partjára épült.
Ha vízre akarunk építkezni, ezt a víz egyedi természete iránti tisztelettel kell tennünk. A víz felfedezés, kaland, veszély és pihenés, a víz lehetőséget ad a szárazföld szabályainak kijátszására. A vízen élés kilátást, mozgást, otthon lehorgonyzott csónakot, romantikát, egyéniség-érzetet, szelet, felhőket és teret is jelent. Kapcsolatba kerülhetünk az elemekkel, hattyúkat etethetünk a konyhaablakból, körbekorcsolyázhatjuk a saját házunkat…” – vallja a tervezőcég a projektről honlapjukon.
A moduláris otthonok tervezése rugalmas, a falelemeket ablakosra lehet cserélni, hogy minden ház a megfelelő kilátással és megvilágítással rendelkezhessen. A 75 ház nagyon hasonló építésű, csupán magasságban és színárnyalatokban térnek el egymástól. A háromszögű dokk és az “utcák” elérő mérete miatt a látvány sem válik egyhangúvá.
A házak padozata a víz szintje fölött áll, minden ház egy betoncsőre épül amelyet felfelé fémszerkezettel bővítettek. Ezt a szerkezetet színes műanyag vagy üvegpanelek töltik ki. Egy “csőre” egy-három lakást építenek, a legalsó szint félúton található a vízszint alatt.
A tervben azt tartják a leginkább nagyszerűnek, hogy a negyed szükségei szerint növekedhet vagy változhat. Míg a mobilis otthonok nem sok sikert arattak a szárazföldön, talán a víz megfelelő közeg lesz a további fejlesztések lehetőségeire.
Forrás: Inhabitat

Tudnánk – e élni egy vízalatti felhőkarcolóban ?

A lebegő sziget koncepcióját továbbfejlesztve a tervezők teljes vízalatti önfenntartó várost álmodtak meg. Az épületkomplexum a hullámok, a szél és a nap energiáját felhasználva állítaná elő az áramot. A víz felszínén lebegő részen kis erdőt lehetne telepíteni, míg a lakosok az alacsonyabb szinteken élnének. Az épületet polipkarokhoz hasonló ballasztok tartanák egyenesen.
A tervezők “olyan jövőben gondolkoznak, ahol a szárazföld, mint erőforrás, ritkaságszámba megy; ezért természetes, hogy mi magunk tervezzünk magunknak újat. A Föld felszínének mintegy 71%-a óceán, ezért valamikor elkerülhetetlenül be kell laknunk ezeket is.”
Forrás: Inhabitat

180 amerikai várost fenyeget a tengerszint – emelkedés

Miami látkép. Fotó: TinkerBells/flickr.com
Az Egyesült Államok déli, az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl menti partvidékén lévő települések – köztük Miami, New Orleans – a leginkább veszélyeztettek abban az esetben, ha a tenger szintjének növekedése globálisan eléri az előrejelzések szerinti egy métert 2100-ra – írták a kutatók a Climate Change Letters folyóiratban közzétett tanulmányukban. A szakemberek az Amerikai Geológiai Szolgálat adatait elemezve számították ki részletesen, mekkora terület veszhet oda a tenger szintjének növekedése következtében, s arra a következtetésre jutottak, hogy 180 amerikai tengerparti városban átlagosan a területek kilenc százalékát fenyegeti.
Miami, New Orleans, Tampa, Florida és Virginia Beach szárazföldi területeinek több mint tíz százalékát veszítheti el a század végére. New Yorkban, Washingtonban, a San Francisco-öbölben kisebb lesz a hatás – vélik a kutatók. A magasabb tengerszint hatásai az eróziótól az állandó áradásokig nyilvánulnak meg, a károk nagysága attól függ majd, hol fekszenek ezek a városok – közölte Jeremy Weiss, az Arizonai Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.
Miamiban nem csupán a szigorúan vett tengerparti területeket érinti. A város összes térségét érintheti, mivel Miami területe relatívan síkvidék, amely sokkal inkább kitett annak, hogy a tenger nagy területeket hódít el a szárazföldtől – magyarázta. Ezzel szemben New Yorkban a tengerparti térségre kell korlátozódniuk az emberek erőfeszítéseinek, mivel a szárazföld belseje felé haladva jobban emelkedik a város szintje – magyarázta.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) azzal számol, hogy a globális felmelegedés következtében 3,6 Celsius-fokkal növekszik a globális átlaghőmérséklet 2100-ra. Weiss és kollégái azonban nagyobb mértékű melegedést, mintegy 4,4 Celsius-fokot várnak.
Forrás: MTI/Reuters

Költözzünk lakóhajóba!

Ha meguntuk a jelenlegi környéket, ahol élünk, elköltözhetünk egy másik lakásba. A merészebbek még a szárazföldet is elhagyják, irány a lakóhajó. Magyarországon nincs sok belőlük, de Európa több városában már azt fontolgatják, hogyan lehetne a vízre történő építkezési formát támogatni. Csónakra épített, egészen modern vagy éppen futurisztikus, úszó vagy lehorgonyzott: külföldi és magyar lakóhajós alternatívák.
lakóhajó4_1.jpg 
Kezdeti és kezdetleges

Egy próbálkozás Berlinből, 1954-ből: tulajdonképpen egy ponton hajóval alakították át az utánfutót és így vált „kétéltűvé”, a vízen egy kis benzinmotor segítségével hasított.
lakohajo_1.jpg

A 21 éves ausztrál egyetemista Will Woodbridge a tipire esküszik, hiszen meleget ad, alakzata miatt a nagy viharok ellen is jól véd, és egyben stabil is.

Turistacsalogató

A Maldív-szigeteken az ember mindig úgy érzi, mintha a 
paradicsomban lenne. Nemcsak luxus hotelek és vízparti bungalók vannak itt, hanem lakóhajó hotelek is.

Srinagarban egész iparág épült a lakóhajó turizmusra, számos cég kínál 2, 3 4, sőt 5 csillagos szállásokat. Mindegyik lakóhajóhoz tartozik terasz, lounge, étkező és több hálószoba és fürdő is.

Modern nomádoknak

A német 
Gambo Design olyan lakóhajót/úszó lakókocsit tervezett, amely szárazföldön és vízen egyaránt használható. Elég szűkösnek tűnik, de a tervezők szerint a Thansadet névre hallgató jármű öt főt képes elszállásolni és minden alapvető kényelmi szolgáltatást tud.

Magyar verziók

Egy fiatal pesti pár két éve kitalálta, hogy átteszik a székhelyüket a vízre és lakóhajót építenek. Akkor mindenki bolondnak nézte őket, de ma már három híján az összes engedélyük megvan, a hajó szerkezetkész (katona uszályt alakítottak át), és talán tavasszal be is tudnak költözni. 
Blogjukon az összes fázis figyelemmel kísérhető.
lakóhajó.jpg

Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. tervezésében, kivitelezésében készül a Noé lakóhajó a Tiszán. Az úszómű fém, erre fából, fémlemezből, műanyagból vagy eternit lemezekkel készülhet a felépítmény. A prototípus kevesebb, mint tizenkét méter, hasznos alapterülete pedig ötven négyzetméter. Az áramigény egy részét napelemekkel biztosítják majd.
lakóhajó2.jpg

Európai példák

Milan Řídký tervezte egy cseh pár számára a SayBoat nevezetű lakóhajót (helyszín: Marina Vltava, Csehország), mely csak 4,2 m széles és összességében hatvanhárom négyzetméter. Kívül-belül a bükkborítás jellemzi, és szerkezetét úgy alakították ki, hogy közúton és vízen is lehessen szállítani.

Két fiatal német dizájner megépítette Oldenburgban a Schwimmhaus nevű öko lakóhajót, csupa újrahasznosított anyagból és zöldtetővel. Nem nagyméretű, tizennégy méter hosszú, négy méter magas és három méter széles, de így is van benne egy nagy nappali, konyha, fürdő és loft hálószoba.

És a jövő

A lakóhajókra vagy úszó otthonokra sokszor úgy gondolunk, mint különálló építményekre, amelyek csak önmagukban állnak és nem egy nagyobb közösség részeként. Ezt gondolta újra az 
Erikstad Architecture építésziroda, és olyan úszóházakkal állt elő, amelyekből egy nagyobb úszó kolónia is létrehozható.

Lakóhajóval Írországban

lakohajoir1.jpg
Utazás:  
 egyéni
Azonosító: 
 5-4
A lakóhajók 2-12 fő kényelmes elhelyezésére kialakított „úszó apartmanok”, melyek minden kényelemmel felszereltek. Kezelésük annyira egyszerű, hogy még „vízi jártassági” engedély sem szükséges a vezetésükhöz! A bázison dolgozók a hajók átadásakor minden információt megadnak, amire utasainknak hajóútjuk során szükségük lehet (látnivalók, éttermek, technikai információk, stb), sőt még egy rövid (1-2 órás) betanítás is a program része!
Az alábbiakban családoknak, baráti társaságoknak, vagy épp magányra, visszavonultságra vágyóknak kínálunk különleges pihenési formát. A vizek és a természet szerelmesei, az eldugott kulturális emlékeket keresők, a nem életveszélyes kalandra vágyók a csendre, nyugalomra éhesek biztos felüdülésre számíthatnak. Itt nincs ébresztő és közös reggeli a büféasztalok körül tülekedve, nincs egymásra várás, időpontra túraindulás, rohanós múzeumlátogatás, esti animációs programon részvétel. Helyette a mozgóárus pék dudaszója és ínycsiklandozó croissonok illata ébreszt madárdallal. Bicikli, séta, kis templom harangszava hívogat, kihívás és öröm a zsilipelés, felhôtlen gyermekkort idéz a fürdôzés. Esténként gyertyafény, finom bor, tücsökciripelés, ezer csillag kíván nyugodalmas jó éjszakát. Mobil telefonok, lap-topok isten véletek – indul a felfedezőtúra a Pénichette-k fedélzetén.
A hajó vezetése rendkívül egyszerű. A legtöbb típuson alsó (az utastérben) és felső (a fedélzeten) kormányállás is van. Elérhető maximális sebesség 15 km/óra. A hajóút mentén bárhol ki lehet kötni, és ott lehet éjszakázni, de jól felszerelt kikötôk is rendelkezésre állnak széleskörű szolgáltatásokkal (vízvételi, tankolási, bevásárlási lehetőség). Megálláskor, kiránduláskor, városlátogatás, biciklitúra előtt a hajó biztonságosan lezárható.
Zsilipelés: A legnagyobb kaland… Mindenki saját maga, önállóan zsilipel, melyet a hajón utazó családtagok ismerôsök elismerô és helyenként irigy pillantásai kísérnek… Jack Sparrow kapitány sem csinálná jobban!

AKCIÓS IDŐPONTOK ÉS ÁRAK:
Írország 

2011.06.04-06.11. P1500R 8/12 személyes
Ballinamore - Ballinamore: 543 900,-
2011.06.04-06.11. P1107W 2/7 személyes
Ballinamore - Ballinamore_:  180 900,-
2011.06.08-06.15. P1260R 6/10 személyes
Ballinamore - Ballinamore: 456 900,-
2011.06.11-06.18. P935W 2/5 személyes
Ballinamore - Ballinamore: 230 900,-
2011.06.11-06.18. P1020FB 2/5 személyes
Ballinamore - Ballinamore: 325 900,-
2011.06.25-07.02. P1400FB 8/9 személyes
Ballinamore - Ballinamore: 601 900,-

Túra útvonal: Írország
Holdbéli tájak, vízesések és misztikus barlangok, átlátszó vizű hegyi források. Fedezze fel Írország lélegzetelállító természeti szépségét! Tudta Ön, hogy Írországot a 40 különböző zöld színárnyalat országának is nevezik? Az Európa egyik legszebb folyójának tartott, 344 km hosszú Shannon folyó mentén felfedezheti az ország természeti kincseit, középkori kastélyait és apátságait, és megismerkedhet az ír pubok egyedülálló hangulatával.
Útvonal: Ballinamore- Leitrim- Carrick on Shannon- Roosky- Lough Key- Boyle- Ballinamore
151 km / 21 zsilip / napi kb. 4 óra navigálás
Ballinamore Középkori eredetű vonzó kisváros, melynek XIX. századi házai és kis üzletei bájos összképet alkotnak. Kiváló kiindulópont golfhoz vagy lovastúrához.
Leitrim megye Hegyes-dombos vidékek váltakozása zöldellő síkságokkal az Allen tó két oldalán, vízesések és középkori várkastélyok várják az idelátogatókat. A vidék igazi paradicsom a hajózás szerelmeseinek csakúgy mint a szenvedélyes horgászoknak és a golf kedvelőinek.
Carrick on Shannon A nagy történelmi múlttal rendelkező város a Shannon folyó mentén fekszik. Számos gyögyörű tó veszi körül, fontos nemzetközi horgászversenyeket is rendeznek itt. Romos kastélya, ősi udvarházai és bájos kápolnái elbűvölik az idelátogatókat.
Roosky A lakói heves vérmérsékletéről ismert kisváros három megye találkozásánál helyezkedik el. Sajátságos hangulatú utcái, vendégszerető lakói és vidám sörözői marasztalják a turistákat.
Lough Key A több mint 30 szigetet számláló Lough Key tó kedvelt kirándulóhely: hatalmas parkjában a vizi sportok kedvelői csakúgy mint a túra és a séta szerelmesei megtalálják a kedvükre való időtöltést
Dromahair Festői falu, melynek közelében találhatóak a VIII. Henrik által lerombolt Creevylea ferences rendi apátság romjai és a Gill tó partján büszkén emelkedő, 1609-ben épített Parke kastély.
Boyle Csodálatos erdők és park a Key tó körül, ideális a horgászok és a sétát kedvelők számára. Nevezetességei: az Abbeytown híd, a cisztercita apátság és a Drumanone Dolmen.
  
HAJÓTÍPUSOK
Hajótípus: 1106 FB
Az 1106 FB típusú hajó maximum 7 főt szállíthat de 4 fő számára tökéletesen kényelmes.
A hajón elején 1 db kétágyas kabin található mosdókagylóval. A folyosón szekrény van és innen nyílik a tusoló a tengeri WC-vel. A hajó középső részén is egy kétágyas kabin található amelybe kérésre egy a plafonról leereszthető ágyat lehet pluszban elhelyezni. A hajó hátsó részében fekszik a nappali a konyhasarokkal. A nappali kanapéja kétszemélyes ággyá alakítható át. Benti és kinti pilótaülés is van. A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények. A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni.
Hajótípus: 1260 R
Az 1260R típusú hajó maximum 10 főt szállíthat de 6 fő számára tökéletesen kényelmes.
A hajón 3 db kétágyas kabin található. A hajó elején elhelyezkedő két kabinban kérésre el lehet helyezni egy, a plafonról leereszthető pótágyat. Minden kabinban van mosdókagyló és szekrény. A hajón két tusoló és tengeri WC áll a vendégek rendelkezésére. A hajó középső részét egy nappali és konyhasarok valamint a pilótaszék és kormány foglalja el. Az asztalt kétszemélyes ággyá lehet alakítani. A nappali rész felett két elhúzható tetőablak van.A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények.A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni.
Hajótípus: 1400 FB
Az 1400 FB típusú hajó maximum 9 főt szállíthat, 8 főnek nagyon kényelmes
A hajó elején 2 db kétágyas kabin található. Mindkét kabinban van szekrény és mindkettőhöz tartozik tusoló kabin tengeri WC-vel. A hajó hátsó részén két kabin fekszik. Az egyikben 1 db kétágyas ágy van és lehet betenni kérésre egy gyermek pótágyat. A másik kabinban egy emeletes ágy van. Mindkét kabinban van szekrény és a két kabinhoz tartozik egy tusoló kabin valamint egy külön kis helyiségben tengeri WC. A hajó központi részében helyezkedik el a nappali és a konyhasarok. A nappali kanapéja egyágyas ággyá alakítható. Ugyanitt van a pilóta ülés is.
A konyha jól felszerelt, hűtőszekrény és tűzhely valamint edények találhatóak benne.
Hajótípus: 1500 FB
Az 1500 FB típusú hajó maximum 12 főt szállíthat..
A hajón összesen 4 kabin található. Minden kabinban egy db kétszemélyes ágy van és kérésre el tudnak helyezni egy emeletes ágy jellegű ágyat pluszban, így a kabinok 3 személyessé válnak. Minden kabinhoz tartozik egy fürdőszobasarok tengeri WC-vel és tusolóval és minden kabinban van öltöző szekrény.
A hajó közepén helyezkedik el a konyhasarokkal kiegészített nappali. Itt található a pilóta ülés is. A konyha jól felszerelt, hűtőszekrény és tűzhely valamint edények találhatóak benne.
Hajótípus: 1500 R
Az 1500 R típusú hajó maximum 12 főt szállíthat.
A hajón összesen 4 kabin található. A hajó elején elhelyezkedő 2 kabinban kérésre el tudnak helyezni egy emeletes ágy jellegű ágyat, így ezek a kabinok 3 személyessé válnak. Minden kabinban van mosdókagyló és öltöző szekrény. A hajón van két tengeri WC külön helyiségben valamint két tusolófülke.
A nappali részben található egy jól felszerelt konyhasarok. A nappaliban az ebédlő asztal kétszemélyes ággyá alakítható ágy.
Két nyitható tetőri ablak is van a nappali részen illetve a pilóta ülés is itt található.
Hajótípus: F1020 FB
Az F1020FB típusú hajó maximum 5 főt szállíthat.
A hajó elején található egy kétágyas kabin, egy tusoló mosdókagylóval és tengeri WC-vel valamint egy kis szekrény. A hajó hátsó részében található egy kétágyas kabin, egy tusoló mosdókagylóval és tengeri WC-vel valamint egy kis szekrény. A hajó középső részét egy kis nappali és konyhasarok valamint a pilótaszék és kormány foglalja el.
A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények.
A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni. A fedélzeten hátul pedig van egy kis terasz műanyag kerti bútorokkal.
Hajótípus: F1107 W
Az F1107W típusú hajó maximum 7 főt szállíthat.
A hajó elején található egy kétágyas kabin mosdókagylóval valamint egy kis szekrény. A folyosón található egy tusoló tengeri WC-vel és egy szekrény. A hajó középső részében található egy kétágyas kabin egy őótággyal. A hajó hátsó részét egy kis nappali és konyhasarok foglalja el, ahol egy ággyá alakítható kis kanapé van. A pilótaszék bent van.
A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények.
A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni.
Hajótípus: F1165 FB
Az F1165FB típusú hajó maximum 7 főt szállíthat.
A hajó elején található egy kétágyas kabin, egy tusoló mosdókagylóval és tengeri WC-vel valamint egy kis szekrény. A hajó hátsó részében található egy kétágyas kabin, és különálló rész emeletes ággyal, egy tusoló mosdókagylóval és tengeri WC-vel valamint egy kis szekrény. A hajó középső részét egy kis nappali és konyhasarok valamint a pilótaszék és kormány foglalja el.
A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények.
A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni. A fedélzeten hátul pedig van egy kis terasz műanyag kerti bútorokkal.
Hajótípus: F1180 FB
Az F1180FB típusú hajó maximum 7 főt szállíthat.
A hajó elején található két kabin, mindkettő kétágyas. Mindkét kabinhoz saját öltöző szekrény és saját tusoló (mosdókagylóval és tengeri WC-vel) tartozik. Az egyik kabinba pótágy helyezhető. A hajó hátsó részében található egy kabin egy kétszemélyes ággyal, szekrénnyel. A kabinhoz egy tusoló is tartozik mosdókagylóval és tengeri WC-vel. A hajó középső részét egy kis nappali és konyhasarok valamint a pilótaszék és kormány foglalja el. A nappali kanapéját egyágyas ággyá lehet alakítani.
A hátul található konyharészben van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények. A hajó középső részén kis nappali található a pilótaüléssel és a kormánnyal.
A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni. A fedélzeten hátul pedig van egy kis terasz műanyag kerti bútorokkal.
Hajótípus: 935 W
A 935 W típusú hajó maximum 2 felnőtt+ 1 gyermek (18 év alatti) részére tökéletesen kényelmes.
A hajón 1 db kétágyas kabin található. A kabinban van mosdókagyló és egy kis tároló helyiség.
A hajó középső részén egy fekvőhely és zuhanyzó található, a zuhanyzóban mosdókagyló és tengeri WC áll a vendégek rendelkezésére.
A hajó hátsó részén található az étkező és konyha rész. A konyharészen van hűtőszekrény tűzhely és a szükséges edények.
A fedélzeten elöl egy kis "napozó" rész van, ahova a bérelt kerékpárokat is fel lehet tenni.

A megadott árak a következőket tartalmazzák:
• a hajó bérleti díja teljes felszereléssel (ágynemű, konyhai edények stb.) 7 éjszakára útvonaltól függetlenül,
• a hajó biztosítása,
• 13 kg-os gázpalack,
• Locaboat kézikönyv,
• „lakóhajózási” tanfolyam,
• segélyszolgálat az utazás során
• útlemondási biztosítás.
A megadott árak a következőket NEM tartalmazzák (helyszínen fizetendőek):
• üzemanyagdíj (19-29 euró/5 üzemóra), amely hajótípusonként változik,
• opcionális költségek: kerékpár, gumicsónak, parkoló, háziállat, végtakarítás, transzferek repülőtér és a hajóbázis között, stb.
• kaució hajótípustól függően 800-1500 euró
Kaució-euró/hajó 
Pénichettes 935/935W/New-Con-Fly:  800
Pénichettes 1107/1107W/1106FB:  900
Pénichettes 1120R/1020FB:  1000
Pénichettes 1160FB/1165FB/1180FB/1260R :1100
Pénichettes 1400FB/1500R :1200
Pénichette 1500FB:  1400
Europa 400/Europa 600/Europa 700 : 1500
Opcionális költségek-euró/hét 
Kerékpár kölcsönzés :44,8
Gyermek kerékpár kölcsönzés: 21
Zárt autóparkoló: 32
Fedett autóparkoló: 46
Gumicsónak+evező bérlés (s Íro.) :49
Motor kit: 49
Háziállat a fedélzeten : 5 Euró/nap/állat 22
Transzfer repülőtér és kikötő között lekérésre
Transtfer taxival vagy a jármű érkezési pontra való elszállítása csak odaút esetére lekérésre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése