2019. szeptember 3., kedd

Wichtl Frigyes: SZABADKŐMŰVES GYILKOSSÁGOK ELŐSZÓ. A zsidóság világuralmi törekvéseinek alapelveit már az u. n. próféták rakták le. Esdrás (Ezra) Krisztus előtt 450-ben a fajvédelemben keresi a világuralom megszerzésének alapját. Megeskette Izrael népét, hogy nem házasodik össze idegenekkel és elkülöníti magát az idegenektől. Esaiás szerint a zsidóság világuralomra jut, minden nép és ország neki szolgáland, faji Istenének, Jahvenek intenciói szerint. A zsidó szopja a népek tejét, a királyok emlőjét és a földet mindörökké bírni fogja. A zsidóság kis számánál fogva egyedül nem lett volna képes világuralmát megalapítani, ez okból különféle szervezeteket hozott létre, amelyekben a gojokat a zsidó célok előmozdítására járomba fogta. Ezek közé a szervezetek közé tartozik a szabadkőművesség is. A szabadkőműves nem más, mint lelkileg körülmetélt zsidó. (Mesterséges zsidó, amint azt Luderndorff tábornok mondja.) A zsidó világuralom becsületes eszközökkel nem lett volna elérhető, ez okból a faj zsidó szabadkőművesség kétféle módszert alkalmaz: a) erkölcsi törvénybe; b) büntetőtörvénybe ütközőket. Ad a). Az erkölcsi törvénybe ütköző módszerek közül kiemeljük a következőket: elkövetni a rosszat és elrejteni a kezet (a tettest vagy felbujtót), nemes érzések felkeltésével és felhasználásával nemtelen (világuralmi) célokért küzdeni, kizsákmányolni (bankzsidó), szétbontani (forradalmi zsidó), mást tenni és mást mondani, elnyomni a jót és elősegíteni az aljast, a profánokat (a nemzsidókat és nem szabadkőműveseket) félrevezetni, kétféle mértéket alkalmazni, másképp cselekedni a zsidóval és a szabadkőművessel szemben, mint a profánokkal szemben, befurakodni minden zsidó- és szabadkőműves ellenes szervezetbe és azt titokban, de alaposan tönkretenni, a dolgok folyását teljesen önkényes irányban vezetni. Ad b). Az a) alatti módszerek nem merítik ki a zsidó szabadkőműves világuraImi törekvések módszereit. Sokkal fontosabbak a büntetőtörvénybe ütköző módszerek. Első helyen állanak ezek között a szabadkőműves zsidó gyilkosságok. Ennek magva a zsidó „Din Toire” szervezetben keresendő. A „Din Toire” a zsidóság és a szabadkőművesség gyilkossági szervezete. Bosszúszervezet. Maffia. Kamorra. Ez a zsidó szabadkőműves alvilági titkos szervezet halálos ítéleteket hoz. Minden politikai gyilkosságot ez a szervezet követ el. Ehhez a szervezethez tartozik Schwartzbart, aki Petljura tábornokot meggyilkolta az állítólagos ukrajnai pogromért. Ehhez a szervezethez tartozik Frankfurter Dávid is (apja a horvátországi Vinkovcén rabbi), aki Gustloff Vilmost a svájci németek nemzeti szocialista vezetőjét Davosban orvul legyilkolta. E szabadkőműves zsidó gyilkos szervezet részére a Szovjet Biro-Bidjanban (Amur vidék) külön zsidó államot alkotott. Ez a szervezet a nemzeti szocializmus szovjetellenes veszedelmével szemben 1933-ban, mindjárt a német nemzeti szocializmus uralomrajutása után társult a G. P. U. szovjetszervezettel. Azóta a „Din Toire” és a G. P. U. közösen gyilkolják a fasizmushoz és a nemzeti szocializmushoz tartozó vezető egyéniségeket. 1914. június 28-án Serajevoban a zsidó Princip, továbbá Cabrinovits és Ciganovits szabadkőművesek meggyilkolják Tankosits szabadkőműves szerb őrnagy felbujtására Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. A vizsgálat kiderítette, hogy ezt a gyilkosságot a szabadkőművesek tervezték és hajtatták végre. A szabadkőműves páholyokban a gyilkosságot már évekkel előbb elhatározták és ezt egy francia folyóirat (a Revue Internationale des Sociétés Secrètes) már 1912-ben közzé is tette. (1912. évf 787-788. old.) 1934. október 9-én Marseille-ben Kelemen Georghieff körülmetélt zsidó meggyilkolta Sándor jugoszláv királyt. Ennél a gyilkosságnál fel kell tenni azt a kérdést is, hogy kinek használt? Kik a gyilkos aktív bűnrészesei? Sándor szerb király nem helyeselte a francia-szovjet barátkozást, ami kitűnik abból is, hogy Wrangel seregének jó része Szerbiában talált menedéket. Ezt bizonyítja az a meleg barátság is, amelyet Sándor szerb király a Harmadik Birodalommal szemben táplált. A zsidó szovjet-szabadkőművesség ezért tette el láb alól s ezáltal Franciaország beleesett a Szovjet ölébe vagy ha jobban tetszik, a szovjet-zsidóság karmai közé. Ilyen gyilkosságot nem is lehetett volna elkövetni másképpen, hanem csak úgy, ha ez a gyilkosság a vendéglátó hatalom beleegyezésével történik, annál is inkább, mert a szerb hatóság előre figyelmeztette a francia hatóságot arra, hogy a király élete ellen merényletet készülnek elkövetni. (V. ö. Henry Petit francia író: „Alexandre de Yugoslavie victime d' une Conjuration Maçonnique”, magyarul: „Sándor Jugoszlávia királya egy szabadkőműves összeesküvés áldozata”) Minden gyilkos gangster a zsidó szabadkőművesség szolgálatában áll. Ezek közé a zsidó gangsterek közé tartozik a Szovjet külügyi népbiztosa: Litwinoff-Wallach-Meer-Finkelstein, akiről a Matin 1908. január 19-én ezeket írja: „1907. július hónapban egy fegyveres banda fényes nappal Tiflisben, a Kaukázus fővárosában megtámadott egy postakocsit, mely 250.000 rubelt szállított. A fegyveres banda 35 egyént gyilkolt le. 1908. január 17-én a francia rendőrség az északi pályaudvaron (Gare de l’ Est) letartóztatott két banditát, akiknél a Tiflisben elrabolt rubelek egy részét megtalálták. (Az elrablóit 500 rubeles bankjegyek számai egyeztek a letartóztatott banditáknál talált 500 rubelesek számaival.) A banditák egyike Frida Jampolska Dehtiarik, a másik Ábrahám Borissouk nevet mondott be, de kitűnt, hogy az utóbbi azonos Wallach-Meer-rel, aki a vincennesi bombamerényletbe is bele van keveredve. Wallach-Meert a Santé (párisi fegyház), Frida Jampolskat a St. Lazare-fegyházba szállították.” A zsidó szabadkőműves gangsterek jellegzetes példája a szabadkőműves Stavisky, aki a francia kis tőkéseket 650 millió frankkal lopta meg. Az ilyen szabadkőműves rablásoknak és tolvajlásoknak az a hátterük, hogy a goj ereje takarékosságában van. Takarékosággal a goj függetleníteni tudja magát a zsidó szabadkőművességtől és nem lesz a zsidó szabadkőműves rabszolgájává. A zsidó szabadkőműves gangsterek ezt a goj tartalékot semmisítik meg, hogy világuralmuk megalapozását ily módon is előmozdítsák. Ennek a Stavisky-ügynek a hátterét kiderítette Prince vizsgálóbíró, akit a zsidó szabadkőműves maffia azon a napon gyilkoltatott le, amikor éppen ki akarta fejteni expozéját Franciaország első bírája előtt. Prince hulláját a szabadkőművesek és zsidók a vasúti sínekhez kötöztették, amelyeken egy mozdony ment keresztül, aktáit pedig elrabolták. Miért nem közönséges gyilkos, közönséges betörő, tolvaj, sikkasztó a zsidó szabadkőműves és miért gangster? Azért, mert rendőrökkel, bírákkal, képviselőkkel és miniszterekkel dolgozik s utóbbiak választásait finanszírozza is. Vagyis a közönséges gyilkos, betörő, tolvaj, sikkasztó saját számára dolgozik, míg a fajzsidó szabadkőműves gangster Sion dicsőségére. Lehet, hogy ezek a gyilkosok, betörők, tolvajok, sikkasztók nem ismerik egymást, aminthogy egy nagy zenekarban is előfordulhat, hogy a klarinétosok nem ismerik a nagybőgősöket, de azért ugyanazt a symphoniát játsszák és ugyanannak a karmesternek a pálcájának engedelmeskednek. Parisban Gougenot des Mousseaux kiadja könyvét: „Le juif.” Megjelenése után a könyv a könyvárusi forgalomból eltűnik, valamint a könyv szerzője is különös körülmények között. Albert Monniot, mikor a „Le crime rituel chez les juifs” című könyvét írja, tanulmányozni akarja a Quai d' Orsayn a damaskusi rituális gyilkosságra vonatkozó iratokat. A francia külügyminisztérium az engedélyt nem adja meg. Syveton képviselő a szabadkőműves besúgások botrányának alkalmából a francia kamara nyílt ülésén a belügyminisztert felpofozza. Az erre megindult per tárgyalása előtt két nappal Syveton képviselőt szobájában halva találják, gázcsövel a szájában. A vizsgálat kiderítette, hogy Syvetont a szabadkőművesek és zsidók Maurice Leleu (Lulu) titkos rendőrrel gyilkoltatták meg. Almereida (Malvi belügyminiszter cinkosa) vallani akar Malvi szabadkőműves francia zsidó miniszter ellen. Azon a napon, amikor a vizsgálóbíró Almereida kihallgatását foganatosítani akarja, őt cellájában cipőzsinórra felakasztva találják, holott ágyban fekvő beteg volt és cipőt cellájába be sem vitt. Almereida erre az éjszakára speciális ápolót kapott. A zsidó fogházorvos természetes halált állapított meg. Ugyanezen a véleményen volt a fogház őr is, aki azt a kijelentést tette, hogy „a fogházban a halál mindig természetes”: („En prison la mort est toujours naturelle”.) Végül felemlítem e könyv szerzőjének a halálát, akit a szabadkőműves zsidóság szintén rejtélyes körülmények között gyilkolt meg. Wien, 1936. március. Dr. NÉMETH ISTVÁN. Egy titkos társaság él közöttünk, amelyről kevés szó esik. Tagjaik egymást titkos szavak, különleges kézfogás és bizonyos jelek által ismerik meg. Ezek a jelek nyakjel, melles hasjelek, amelyek ama büntetésekre emlékeztetik őket, amelyeket nekik el kell viselniük, ha hallgatási kötelezettségüket valaha megszegnék. Ezek anyakátvágás, szívkitépés, hasfelmetszés. (Ama titkos társaság tagjai azt állítják, hogy ezeket a „büntetéseket” ma már nem alkalmazzák.) A felvétel figyelemreméltó és titokzatos szokások szerint történik, amelynél egy feketére festett kamra, egy csontváz és egy koporsó játszanak jelentős szerepet. A „világosságot keresők”, azaz azok, akik ebbe a társaságba be akarnak lépni, előzőleg mindenféle borzalmas dolgoknak kell magukat alávetniök és bizonyos borzalmakat kell kiállniok, hogy bátorságuk tanújelét adják. Ez a titkos szövetség, mely az egész világra kiterjed, nem kicsiny; sok százezer „testvér” felett rendelkezik, akik kölcsönösen segíteni kötelesek egymást, egymást kölcsönösen támogatják, felemelik és előretolják. Aki titkaik után nyomoz, az általános közmegvetésben részesül, aki ennek ellenére tovább kutat, az jó hírnevét, vagyoni helyzetét és életét kockáztatja. Ez a különös titkos szövetség a szabadkőművesrendvagy szabadkőművesszövetség; jelenleg jóval több, mint három millió tagot, illetve „testvér”-t számlál, akik különféle „fokokéba vannak osztva; „inas”-nak lépnek be és bizonyos próbaidő eltelte után „legény”-nyé lépnek elő, hogy később „mesterré” legyenek. Ez a három legalsó fok a szabadkőművességben politikailag csaknem jelentéktelen. Az ezekbe tartozókat a fontos dolgokba nem avatják be, azonban azt hiszik, hogy ha egyszer a „mester fok”-ot elérték, akkor „tudó” szabadkőművesek lesznek és minden titkot tudni fognak. Semmit sem tudnak! És ha valaha egyikük valamit tudna, azt nem szabad elismernie. Rendesen azt sem tudják, hogy felettük még „magas fokok” is vannak, azt sem tudják, hogy környezetükből ki rendelkezik magasabb fokkal és milyennel; mert ugyan a felsőbb fokúak ismerik az alsóbb fokúakat, de fordítva nem! Az úgynevezett „magas fokok” a 4. fokkal kezdődnek és rendszerint a 33. fokig terjednek. Ott a legsajátságosabb és a legkülönösebb címek és méltóságok fordulnak elő. Így pl. „a kegyelem fejedelme, Libanon fejedelme, Jeruzsálem nagyhercege, a Nap lovagja, az érckígyó lovagja, Szent András lovag, a királyi titkok fenséges fejedelme” stb. Ezek a magasfokú szabadkőművesek, akik politikailag rendkívül tevékenyek és e mellett olyan elveket vallanak, amelyeket az erkölcsös világ megvetni valóknak tekint. Ezek a magasfokú szabadkőművesek a gyilkosságoktólsem riadnak vissza és náluk minden bűntett meg van engedve, ha az hatalmuk előmozdítására szolgál. „A szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve!” Ezt a klasszikus kifejezést használta a szabadkőműves és bombavető Cabrinovits testvér, amikor Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merényletéért a bíróság felelősségre vonta. Ugyanis Ferenc Ferdinánd meggyilkolása kizárólag a szabadkőművesség műve, amelynek nem volt más célja, mint félretolni a legerősebb férfiút Ausztriában, ezt az államot rombadönteni és ezáltal a német birodalmat is magával rántani a romlásba, A trónörökös meggyilkolását már 1912-ben határozták el a francia magasfokú szabadkőművesek. A „beavatottak” körében ez nem volt titok. 1912-ben egy svájci magasfokú szabadkőműves már a következőképen nyilatkozott: „Ferenc Ferdinánd rendkívül kiváló ember. Kár, hogy halálra van ítélve és hogy a trónhoz vezető úton meg fog halni.” És az ismert párisi Sybilla, Madame de Thèbes, „jóslataiban” 1913. évre a következőt jövendölte: „Az, akinek Ausztriában uralkodásra kellene jutnia, nemfog uralkodni. Egy fiatal ember fog uralkodni (IV. Károly király), aki egyelőre még nincs arra kijelölve.” Madame de Thèbes az „osztrák császári háznak ezt a tragikus eseményét” 1913-ra jósolta. Amikor az nem következett be, 1913 decemberében ezt a jóslatot másodszor a következő szavakkal jövendölte meg: „az osztrák császári házban a tragédia, melyet megjövendöltem, eddig ugyan nem következett be, azonban egész biztosan be fog következni és pedig már a jövő év (1914) első felében.”Két nappal ez időtartam eltelte előtt, 1914. június 28-ánmeggyilkolták a trónörököst! A főbűnösök mind szabadkőművesek voltak, így a gyilkosok Grabec ésCabrinovits, a szerb vasúti tisztviselő Ciganovits, aki a gyilkosoknak browningokat, kézigránátokat, bombákat és mérget adott, továbbá a szerb Tankosits őrnagy, aki a fegyvereket személyesen vásárolta és végül a szerb hittudós, dr. Kasimirovits; ő értesítette a gyilkosok titkos toborozása után a szabadkőművesek „fejedelmeit” Budapesten, Parisban, Kiewben stb. a küszöbönálló gyilkosság kiviteléről és felhajtotta a szükséges pénzeszközöket. Ezek nem feltevések, hanem okiratszerűen megállapított tények, amelyeket szándékosan agyonhallgatnak. És maga a trónörökös? Ő tudta, hogy őt a francia magasfokú szabadkőművesek halálra ítélték és hogy életére törnek. Ebből nem is csinált titkot, azonban senki sem adott hitelt ennek a szörnyű hatalomnak, amely titokban dolgozik és amely a trónörökösre mért ütésével magát Ausztriát akarta találni és elpusztítani! Ausztriánál maradva: I. Ferenc József ellen is követtek el gyilkos merényletet, amelyre az idősebb emberek bizonyára emlékeznek. A bombavető tettesOberdank Vilmos szabadkőműves testvér volt, akinek 1882-beli merénylete nem sikerült. Kivégezték. De már 1914-ben az olaszországi Nagy Kelet hivatalos páholylapjában mint „hőst és mártírt” ünnepelték, „aki fiatal életét a hazának (értsd: a szabadkőművességnek!) hozta áldozatul.” (V. ö. „Rivista massonica Italiana”, 1914. 435. l.) I. Ferenc József fivérét, Miksa főherceget, később Mexikó császárát 1867-ben a felkelő mexikóiak egyik „hadbírósága” halálra ítélte. Árulás útján került ellenségei kezeibe; élükön Juarez magasfokú szabadkőműves állott, aki Miksa császár kivégzése után — Mexikó elnöke lett. Rudolf trónörökös öngyilkossága is a szabadkőművesek műve, Rudolf trónörököst világkörüli útja után a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd angol király vezette be a szabadkőművességbe. Később a magyar nagypáholy tagja lett. Egy vadászat alkalmával Erdélyben az egyik Teleki gróf vendége volt, aki szintén szabadkőműves volt. Ott egy nagyobb vadásztársaság jelent meg és egy pezsgős mulatságnál egy iratot tettek a trónörökös elé, melyben köteleznie kellett magát arra, hogy a magyar hadsereg önállósága és Magyarország függetlensége mellett szót emel. A trónörökös, aki cselekedete horderejének tudatával nem bírt, aláírta ezt az okmányt. Később vonakodott mámoros állapotában aláirt ígéretének eleget tenni és a tervezett államcsíny, amellyel Rudolf trónörökösnek Magyarország koronáját kellett volna megszereznie és toszkanai János főhercegnek kellett volna Ausztria császárának lennie,elmaradt. A szabadkőművesek azonban nem tágítottak az adott nyilatkozattól és a trónörököst halálba kergették. Ennélfogva Rudolf trónörökös öngyilkossága nem más, mint egy gyenge, akaratnélküli és menthetetlen embernek a kétségbeesett cselekedete. És a báró Vecsera Máriával való szerelmi tragédia? Ez többé-kevésbé egy véletlen kísérőjelenség volt, de semmiesetre sem tettének indítóoka. Toszkanai János főherceg azután, amidőn az államcsíny végleg meghiúsult, minden címről és rangról lemondott és mint egyszerű Orth János önként száműzetésbe ment, hogy a szabadkőművesek hálójából kimenekülhessen! Az utolsó ártatlan szemtanú, Wolf erdész, akinek annakidején meg kellett esküdnie a sírontúli hallgatásra is, 1919 júliusában, tehát az összeomlás után meggyilkolták. Kik voltak a tettesek? A „Zágrábi Napilap” egyik közlése szerint — boszniai rablók voltak. Hogy ezek minő drágaságokat akartak ettől az öreg embertől elrabolni, az mindenesetre rejtélyes... Hogy vajon Erzsébet királyné, illetve császárné meggyilkolása is a szabadkőművesek műve-e, amellyel közvetve I. Ferenc Józsefre akartak csapást mérni, az egyelőre még nincs tisztázva, azonban tény, hogy a tettes,Luccheni, anarchista volt. Továbbá az is tény, hogy hasonló gaztettekhez gyakran anarchistákat bérelnek fel a szabadkőművesek: Így pl. Pressi anarchistát, aki II. Humbert olasz királyt Monzában 1902-ben meggyilkolta. Egyes további a Habsburg-Lotharingia-i házban történt sajátságos halálesetek a következők: Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc, szabadkőműves volt; 1765. augusztus 18-án Innsbruckban hirtelen halt meg. II. József, a „kalapos király” titkos szabadkőműves volt és csaknem kizárólag szabadkőműves tanácsadói voltak. Ennek ellenére szükségesnek látta a szabadkőművesek ellen erélyesen fellépni. Belgiumban, mely akkor Ausztriához tartozott, politikai üzelmeik miatt bezáratta a szabadkőműves páholyokat, Ausztriában korlátozta a páholyok számát és egy császári kéziratban a szabadkőműves testvérek „alakoskodásairól” beszélt. Éppen rendkívüli eréllyel akart ellenük eljárni, kiváltképp, mert szabadkőművesek voltak, akik a török háborút (1788—1790.) kitervezték, amikor is hirtelen 49. életévében (1790. február 20.) meghalt. Fivére és utóda, II. Lipót császár, szintén szabadkőműves volt, azonban figyelmeztették és megfelelően felvilágosították; éppen a szabadkőműves titkos szövetséget szándékozta alaposan megrendszabályozni, amidőn legszebb férfikorában, 1792. március 1-én, röviddel 45. életévének elérése előtt hirtelenmeghalt. Mérgezés következtében halt meg; a gyilkosColombe szabadkőműves testvér volt, akit a francia Jakobinuskormányzat bérelt erre fel. Ugyanez évnek ugyanabban a hónapjában gyilkolta meg aszabadkőműves Ankarström III. Gusztáv svéd királyt (1792. március 16.) Lipót fia és utóda, I. Ferenc József, annyira meg volt győződve a szabadkőművesek veszélyességéről, hogy röviddel trónralépése után rendeletet adott ki, amely a szabadkőműveseket egész Ausztriában elnyomta. Hogy mennyire szükséges volt ez a tilalom, onnan látszik, hogyHebenstreit, Prandstätter, de Riedel, Martinovic stb. testvérek összeesküvést szőttek: a császár megtámadására, a foglyok kiszabadítására és Bécs város egy részének a felgyújtására. Ezzel egyidőben fedeztek fel Innsbruckban egy összeesküvést, melynek vezetői ugyancsak szabadkőművesek voltak. Ettől fogva a szabadkőművességet Ausztriában eltiltották. Csak az összeomlás óta, az ú. n. „dicső” 1918-as forradalom óta léptek fel nyíltan a szabadkőműves testvérek, miután 1870 óta a „humanitárius egyesületek” leple alatt rendőrilegmegtűrtek voltak. Ámde gyerünk vissza a jelenkorba! 1911. október 5-én az osztrák szociáldemokrata párt vezére, a szabadkőműves dr. Adler Viktor a képviselőházban egy hallatlanul lázító beszédet mondott az akkori igazságügyminiszter dr. lovag Hohenburgerellen. Hirtelen — amidőn a beszéd éppen tetőfokát érte el — őt lövés dördült el a karzatról az igazságügyminiszter ellen. S vajon ki volt a gyilkos, aki annyira gyűlölte az igazságügyminisztert, hogy feltétlenül meg akarta ölni? Egy szerb volt Dalmácia legdélibb részéből, névszerintNjegns, aki pont ebből a célból vállalkozott a napokig tartó utazásra. Napokkal előbb Bécsben szociáldemokraták vezették őt körül, megmutatták neki a Szent István templomot és a Parlamentet, stb. Hogy ki bérelte fel a gyilkosságra, ezt nem árulta el. Hosszú börtönbüntetésre ítélték s egyedül az a körülmény mentette meg a hóhér kötelétől, hogy az összes lövések hibáztak. A tulajdonképpeni értelmi szerzőket és felbujtókat sohasem lehetett megtudni. Egy másik eset: 1916. október 22-én meggyilkoltákgr. Stürgkh osztrák miniszterelnököt. Itt a tettesség pontosan be volt bizonyítható, mert a bűntettest letartóztatták és átadták a bíróságnak. A szabadkőműves dr. Adler Viktor fia, Frici volt. Igen jellemző, hogy Frici is szabadkőműves volt; egy svájci páholy magasfokú szabadkőművesei közé tartozott. Bírósági kihallgatásakor szószerint azt mondotta, hogy: „Véleményem szerint a törvénytipróval szemben minden állampolgár jogosult az erőszakra s mindenki jogosult magának saját maga jogot szerezni, ha ezt a kormány magatartása szükségessé teszi. Az erőszak minden állampolgárnak nemcsak joga, hanem meggyőződésem szerint kötelessége is!” Ez a felfogás teljesen megfelel a skót felsőfokú szabadkőművesség tanainak. A kérdés csak az, vajon Adler Frici szabadkőműves testvér ezt az „ölesre való jogot” minden egyes más állampolgárnak is hajlandó-e megadni? Adler Frici szabadkőműves testvérnek ezrével lehetnek meggyőződött hívei; azonban kétségkívül százezrével vannak ellenzői is, akik éppen az ő politikai tevékenységének nagy részét a mai tömegnyomor okának tulajdonítják. Következetesen gondolkozva, minden egyes ellenfelének jogosultnak kellene lennie, őt egyszerűen lepuffantani. Ha ez eddig nem történt meg — mily körülménynek tulajdonítható ez? A politikai tisztességérzetnek, a nagy igazságnak és nem utolsó sorban a nem szabadkőművesek krisztusi gondolkodásmódjának, akik magukat a „ne ölj!” parancshoz tartják. Abban a pillanatban mégis, amidőn Adler nézetét ellenfelei körében is helyeselnék, ez azegyoldalú kímélet megszűnne: úgy némelyike ama különös államművészeknek, akik ma a szegény népet agyonkormányozzák, hirtelen az „örök Keletbe” segíttetnék át... A szabadkőműves magasfokok előszörFranciaországban alakultak ki. Az ú. n. „nagy” francia forradalmat (1789-1794) a szabadkőművesek készítették elő; ezt ők maguk mondják és nincs is ok saját beismerésükben kételkedni. Az összes, ú. n. enciklopédisták, mint Voltaire, Montesqaieu, Diderot Helvetius stb. testvérek mind szabadkőművesek voltak. De a forradalom terroristái is, mint Danton, Robespierre, stb. szabadkőművesek voltak. Annak idején Louis Philipp, Orleans hercege volt a nagymester, akinek a Bourbonok elűzése utáni Franciaország királyának kellett volna lennie. Palotájában voltak a szabadkőműves összeesküvők titkos összejövetelei, ahol többek között a terrorista ezred megalakítását is elhatározták és egyúttal megnevezték ama személyeket is, akik legközelebb ennek a politikának áldozatul fognak esni. Pontosan ugyanazok, akiket a francia forradalom első heteiben a párisi városháza terén felakasztottak vagy másutt meggyilkoltak, pontosan ugyanazok, akiknek fejeit kopjákon Páris utcáin körülhordoztak! Igenis, a szabadkőművességben meg van engedve a gyilkolás. Nemkülönben XVI. Lajos király meggyilkolása (kivégzése 1793. január 21-én) is közvetlenül a szabadkőművesek műve volt, melyet már 1786-ban határoztak el. Felesége, Mária Antoinette, Mária Terézia szerencsétlen leánya tisztán átlátott a szabadkőműveseken. Nevezetes fivéréhez, II. Lipóthoz intézett sorai, amelyben a szabadkőműves üzelmekről figyelmezteti, írván: „Nagyon óvakodj az egész szabadkőműves szövetségtől; már úgyis figyelmeztettek Téged; ezen az úton remélnek ezek a szörnyetegek innen minden országban ugyanahhoz a célhoz érni. Isten óvja Hazámat és óvjon Téged is egy ilyen szerencsétlenségtől!” Ez a levél már a forradalmi időből származik, 1790. augusztus 17-én írták, egy félévvel idősebb bátyja, II. József titokzatos halála után. II. Lipót, — mint már említettem — 1792. március 1-én halt meg, mint a szabadkőművesek áldozata mérgezés által. Mária Antoinette nem sokkal élte túl fiatalabb fivérét; 1793. október 16-án rettenetes sértések és megalázások között vezették a vérpadra, ő azonban végig megőrizte nemes magatartását és királyi méltóságát. A francia forradalom egyik legförtelmesebb vérebe Jean Paul Marat volt, némiképp Kun Béla egyik elődje. Egyike volt a szeptemberi gyilkosságok (1792) fő értelmiszerzőjének; benyomult a konventbe és ott vad fenyegetések között követelte XVI. Lajos király halálát és minden hívének, nemkülönben a birtokosoknak a kifosztását. Marat, mint Kun Béla, szabadkőműves volt és — tisztán véletlenül — szintén zsidó származású volt! Hogy I. Napoleon, aki maga is szabadkőműves volt, magáévá tette azt az alapelvet, hogy: „a szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve”, az általánosan ismeretes (V. ö. pl. Pichegru francia tábornok meggyilkolását, akit 1804. április 5-én a börtönben megfojtottak.) Azonban ugorjuk át ezt és a következő időt és csak az utolsó 50 esztendő figyelemre méltó tényeit ragadjuk ki. Megállapítandó itt, hogy minden páholynak (azaz minden szabadkőműves egyesülésnek) és még inkább minden nagypáholynak (azaz nagyobb számú szabadkőműves páholyok szövetségének) saját törvényszéke van. Ily törvényszékek illetékességének köre majd kisebb, majd nagyobb. Bizonyos páholyok és nagypáholyok azt a jogot igénylik maguknak, hogy halálos ítéleteket hozhatnak és azokat végre is hajthatják! Ez a tény kétségen kívül áll és a német szabadkőművesek is elismerték, még ha kizárólag nem német páholyokról és nagypáholyokról (Grand Orient-okról) van is szó. Íme egy példa: a német-francia háború alatt (1870-71) 1870. szeptember 16-án 10 párisi páholy egy esztelen vádat emelt és idézést bocsátott ki Vilmos poroszországi király (később császár) és a trónörökös (később III. Frigyes császár) ellen esküszegés miatt. 1870. novemberében a „IV. Henrik páholy” Párisban egy körlevelet bocsátott ki, amelyben 1871. március 15-ére Lausanne-ba (Svájc-ba) kongresszust hívott egybe „szabadkőműves ítéletre” a két fejedelmi szabadkőműves végett. Más páholyok Lyon-ban (Franciaország) már 1870. november 26-án a következő „ítéletet” hozták: 1. Vilmos (Poroszország királya) és mindkét társa, Bismarck és Moltke... törvényen kívül állanak, mint három veszett kutya. 2. Összes testvéreinknek Németországban és az egész világon ez ítélet végrehajtása kötelességükké tétetik. E három bestia mindegyikére (1. Vilmos-ra, Bismarck-ra, Moltke-ra) egymillió frank engedélyeztetett, fizetendő az ítélet végrehajtóinak vagy örököseinek a hét központi páholy által. Ez nem elegendő, — mondotta — a magasfokú szabadkőműves zsidó, Isaac Adolf Cremieux, annak idején az egész francia szabadkőművesség legbefolyásosabb embere, aki I. Vilmos fejére szintén egymillió frank külön jutalmat tűzött ki. Azonban az egész világon nem akadt senki sem, aki ezt a Judás-díjat ki akarta volna érdemelni. Vagy talán mégis? Kapcsolatba hozható-e talán Max Hödl lipcsei bádogossegéd tette, aki 1878. május 5-én szociáldemokrata uszítás következtében 5 éles lövést tett a német császárra anélkül, hogy megsebesítette volna. Vagy talán mégis összefügg Karl Eduard Nobiling 1878. június 2-án I. Vilmos császár ellen elkövetett merénylete a francia szabadkőművesek kitűzött jutalmával? Nobiling sokat érintkezett szociáldemokrata körökkel. Röviddel a gyilkos kísérlet után öngyilkosságot követett el és anélkül, hogy öntudatát hosszabb időre visszanyerte volna, 1878. szeptember 10-én meghalt. Az is tény, hogy Bismarck ellen gyilkos merényletet követtek el Kissingen fürdőhelyen 1874. július 13-án, azonban bizonyítékok a szabadkőműves felbujtás összefüggésére hiányoznak. Ami azonban Moltke-t illeti, úgy az ő halála valóban „siettetettnek” látszik. Elhunyta előtti napon (1891. április 24-én) egész Berlinben az a hír terjedt el, hogy Moltke már meghalt. Százával ostromolták meg a napilapok szerkesztőségeit azzal a kérdéssel, hogy igaz-e ez a hír? Az egyik újság elküldte egyik munkatársát Moltke lakására, hogy a helyszínén tudakozódjék. Moltke nyugodtan ült íróasztalánál, az újságíró felhívta lapja szerkesztőségét és jelentette, hogy Moltke a legjobb egészségnek örvend, azonban egy óra múlva Moltke már halott volt. I. Vilmos császárnál hasonlóképpen ismétlődött meg ez a figyelemreméltó tény, hogy halála (1888. március 9) három nappal előbb a „Neues Wiener Tagblatt”-ban már mint bekövetkezett volt jelezve. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy Georg Ritter von Schönerer hosszú időre távol tartotta magát a politikai élettől. Végül III. Frigyes császár, a nemes szenvedő a német császári trónon, egy Mackenzie nevű angol orvos kezelése alatt rákban meghalt, akinek orvosi tudományát egyébként annak idején a német orvosi körök nagyon kétségbevonták... Még egy szó az időelőtti halálhírekről a sajtóban. A legtöbb esetben egy rosszul sikerült hírlapírói „pontosság”-ról, néha az esetnek üzleti kihasználásáról van szó. Azonban az ember nem tud attól a gondolattól szabadulni, hogy egy ily „halálhír” egy bizonyos sajtó részéről néha alegszelídebb formája lehet egy szabadkőműves halálos ítélet végrehajtásának, így nagyon sok dolog világos, mert ha valaki öreg, törődött és azonfelül még szívbajos is, úgy az a körülmény, hogy saját halálát az összes napilapokban olvassa, nagyon könnyen olyan idegállapotot válthat ki, hogy valóban hamarosan meghal. Ekként azután — mint Moltke esetében — a régen hozott szabadkőműves halálos ítélet „végre van hajtva”. Talán többet mondhatnaHermann Bahr testvér, aki az utóbbi években a szabadkőművességtől elfordult, mire azután nemrég őt is „holtnak” nyilvánították. Joggal kérdezhetjük, hogy ez valóban csak a véletlen játéka, vagy pedig szabadkőműves büntetésről van-e szó Hermann Bahr „árulása” miatt? „A természet kegyetlen” mondotta a szabadkőműves Goethe, barátjának, Schillernek, különös halálakor (1805. május 5.); „a természet kegyetlen, de — fűzte hozzá — az emberek még kegyetlenebbek.” És Goethe testvér többet tudott a titokról, amely az illuminátus és magasfokú szabadkőműves Friedrich Schiller felett lebegett, akit éjfélkor, mint egy gonosztevőtminden szertartás nélkül temettek el... A ki nem derített haláleseteknek egész sorozata függ össze a zsidó francia Dreyfus százados ügyével (1894-1903.). Dreyfus szabadkőművest hazaárulással vádolták. Egy d’ Attel nevű százados azt mondotta, hogy Dreyfus röviddel ünnepélyes rangfosztása előtt neki és egy másik tanúnak teljes vallomást tett bűnéről. Dreyfus testvér barátainak természetesen igen veszélyesnek látszott ez az ember. Egy napon d’ Attel kirándult a környékre és visszatértekor a vasúti kocsiban halva találták; a holttest kékes volt és már a feloszlás nyomai látszottak rajta. Azonban d' Attel százados megelőzőleg barátjának,Chaulin Servinière-nek híven elmondta Dreyfus százados vallomását. Chaulin Servinière választókerületébe utazott és holttestét a síneken találták meg. Laurenceau prefektus jelentette a kormánynak, hogy aranyküldemények mentek át a határon az áruló Dreyfus barátainak; azt gondolta, hogy külföldi zsidók részéről megvesztegetésre szánt összegekről van szó, akik fajtestvérüket akarják kiszabadítani. Laurenceau-t jelentéstétel végett Párisba rendelték, ahol a „Terminus” szállóban szállt meg, — a következő napon szobájában halva találták. Rocherfogházfelügyelő azt állította, hogy Dreyfus azt mondotta, hogy: „Igen, bűnös vagyok, de nem az egyedüli bűnös”. Rocher meghalt; hogyan és hol, ez ismeretlen. A Rennes-ből való Valerio százados volt a Dreyfus-perben a fő terhelő tanuk egyike, aki nemsokára garnizonjába való visszatérése után meghalt. Annak idején a szabadkőművesek páholyaihoz közelálló lapok cinikus nyíltsággal írták, hogy: „a sors maga is részt kér Dreyfus századosból!” (Ha a szabadkőművesek a „sors”-ot (fatum) valamibe belevonják, úgy az mindig nagyon gyanús.) A francia köztársaság akkori elnöke, Felix Faure testvér, a Dreyfus-per revíziója ellen foglalt állást. Egy hónappal később — hirtelen meghalt. A közelebbi körülmények sohasem derültek ki, mert, holttestét néhány órával halála után bebalzsamozták, miáltal halála okának megállapítása lehetetlenné vált. S vajon kik voltak Dreyfus százados „ártatlanságának” leghevesebb védelmezői? Kivétel nélkül szabadkőműves, még pedig különösen zsidó testvérek; noha a különös halálesetek egyike sincs tökéletesen tisztázva, mégis mindenkit gondolkodóba ejt azoknaknagy száma a Dreyfus-perben. És nos még egy eset, amely a világháború kitörése előtti utolsó napon történt: Jean Jaurès-t, a francia szociáldemokraták egyik legkiválóbb vezérét és a béke hívét 1914. augusztus 31-én Párisban a Croissant kávéházban lelőtték. Noha a gyilkost, Villain-t letartóztatták, mégis féltek ellene az eljárást lefolytatni, mert túl sokat tudott és képes lett volna titkos megbízóit elárulni. És így megtörtént a hallatlan igazságügyi botrány, hogy egy letartóztatott gyilkos a világháború egész tartama alatt „vizsgálati fogságban” ült, míg 1919. március 31-én politikai izgalmak következtében beállott beszámítatlanság miatt — felmentették! Természetesen a háború alatt nem lehetett őt elítélni, mert a szabadkőműves háborús uszítás titka napvilágra került volna; azonban felmenteni sem lehetett volna, mert a világháború kimenetele még bizonytalan volt és a francia szabadkőművesek, azaz az egész kormánnyal együtt drága életükért remegtek. Noha Jean Jaurès is szabadkőműves volt, de csak alacsonyabb fokú s nem tartozott a „tudók” közé, vagyis azokhoz, akik a világháborút tervszerűen évek óta előkészítették a „teutoni császárhatalom” félretolására és országának köztársasággá való átalakítására. Jean Jaurès a békeszerető munkástömegek kedvelt embere volt s attól féltek, hogy a borzasztó vérfürdő előkészítése elé, amely Európát azután elérte, komoly akadályokat gördíthet. Ez elég ok volt a háborúra uszító franciáknak, hogy e férfiú életének gyors végét előkészítsék. Jean Jaurès halála világosan szabadkőműves gyilkosság, de nemcsak Villaintartozott volna a vádlottak padjára, hanem a köztársaság elnöke, Poincarè, Briand miniszterelnök testvér, Delcassé hadügyminiszter és a francia Grand Orient egész legfelsőbb tanácsa is. És olyan francia szabadkőművesek is voltak, akik mindjárt a világháború kezdetén a német fejedelmek „elítélését” kívánták: a párisi „L' Avant Garde” páholy egy külön törvényszék beiktatását követelte II. Vilmos, I, Ferenc József, majd a bajor, szász és württembergi, stb. királyok felelősségrevonására, — oly kívánság, mely azután a háború végén, mint az összes szövetséges hatalmak követelése újult meg. Egy igazi „páholytörvényszék” elé egyáltalán nem idézhették a német császárt, mert II. Vilmos sohasem volt szabadkőműves s így „szabadkőműves esküt” sem szeghetett meg. Azonban egy „legfelsőbb bíróság”, amely erre az esetre az összes ellenséges államok szabadkőműveseiből külön állíttatott össze, volt a feladatra hivatva, hogy a német császárt az egész világ előtt pellengérre állítsa, mint olyant, akinek lelkiismeretét a szörnyű háború terheli és ezzel egyúttal eltereljék a figyelmet a háború egyedüli okozóiról a „szabadkőművesség fejedelmeiről”. Ennél a francia páholynál még tovább ment az angolHoratio Battomley testvér, aki „John Bull” című lapjában nem kisebb dolgot követelt, mint hogy II. Vilmos császárt egy titkos nemzetközi társaság végezze ki! Ez a tény nagyon különös megvilágítást nyer, ha tudjuk, hogy az ú. n. „angol” Battomley testvért tulajdonképpen — Levy-nek hívják. Az angoloknál a politikai gyilkosság nem ritka. Megjegyzendő, hogy minden vezető politikus, minden államférfiú, minden hadvezér, stb. szabadkőműves; természetesen ebben a kimondott szabadkőműves államban a királyi hercegek és maga a mindenkori király is páholytestvérek. VII. Eduárdot, a „körforgókirály”-t az angol páholyok egyszerűen a XX. század legnagyobb szabadkőművesének mondják és Anglia nagyságát a szabadkőművesek egyedüli művének tüntetik fel. Nem csoda, ha tudjuk, hogy az „angliai egyesült Nagypáholy”egyedül jelenleg több, mint 400.000 szabadkőműves testvért foglal magában. Röviden szólva: Angliában mindenki, akinek neve és rangja van, szabadkőműves és a hivatalos angol politika nem más, mint az angol szabadkőműves fejedelmek politikája; hogy ezek között számos zsidó van, az közismert tény. Az angol kormányzat és az angol szabadkőművesek esetleg a leghelytelenebb és a legirtózatosabb eszközökhöz is hozzányúlnak, sőt még a legutolsótól, a politikai gyilkosságtól sem riadnak vissza, ha az törekvéseiket elősegíti. Ide tartozik pl. az angol követnek, Findlaynek gyilkos merénylete Christianiában (Norvégia) az ír vezér, Sir Roger Casement ellen. Az ördögi tervet Casement hű inasa idejében elárulta; a leleplezett angol követnek, Findlay-nek még a legcsekélyebb kellemetlensége sem lett; sőt még követségi állásából sem hívták vissza! Az angol politika ír ellenzője elleni gyilkos merénylet tulajdonképpeni értelmi szerzője nem kisebb ember volt, mint az angol külügyminiszter, Sir Eduard Grey testvér. Sir Roger Casement éppen a világnagypáholy terveit akarta keresztezni és aki ezt teszi, az a halálé; a békebarát, Jean Jaurès testvér éppen úgy, mint a nemes ír vezér,Casement, a török Talaat Bey éppen úgy, mint a német követ, Mirbach gr. és sokan mások. Casement később ellenségei kezébe jutott és kivégezték. Ami a török belügyminiszter, Talaat Bey elleni gyilkos merényletet illeti, Konstantinápolyban egy örmény összeesküvők elleni perben megállapították, hogy az agolLord Kitchener testvér 20.000 font sterlinget (annak idején 500.000 koronát) tűzött ki Talaat fejére; ennek ellenére az angol szabadkőművesek Lord Kitchenert éppen mint a szabadkőművesek példaképét ünnepelték. A szabadkőművességben a gyilkosság teljességgel meg van engedve. Ez természetesen nem vonatkozik minden „testvér”-re, azonban a megállapodáskor és a „tudó” elöljárók megbízására vérdíjat tűznek ki a halálos ítélet végrehajtására. Ide tartozik továbbá Mirbach gr. esete. Ezt a német követet 1918. július 6-án Pétervárott a kommunista Leninkormányzat alatt az orosz ellenforradalmárok ántánthű pártja gyilkolta meg. Vezetőjük a zsidó Kerenskytestvér, azelőtt ügyvéd volt, majd — nemsokára a cárizmus bukása után — egy ideig Oroszország leghatalmasabb embere, míg Lenin testvér (Uljanow = Cedernboom) meg nem buktatta. A gyilkos merénylet vezetőjeként egy bizonyos Sawinkow-ot említenek, azt az embert, aki már előbb az egykori orosz minisztert, Plehwe-t meggyilkolta. Sawinkow Kerensky testvér alatt hadügyminiszter volt, nemsokára nagy befolyást gyakorolt rá és végül őt az ántánt táborába vezette, miáltal az orosz népet és békereményeit becsapta és Kerensky testvér — milliomos lett. Ama tény igazságát maga Kerensky is igazolja, aki 1918. július 5-ére vonatkozólag azt mondotta, hogy: „Mirbach német követ meggyilkolása egyszerencsés esemény, amelynek örül!” Mindezeket a merényleteket hosszú kéz készítette elő. Így von Eichhorn német tábornagy és adjutánsa, von Dressler kapitány ellen is, akiket Kiew-ben 1918. július 30-án gyilkoltak meg. Azonban már előző napon a szabadkőműves „Matin” (Páris!) sokatmondóan azt írta, hogy Eichhorn fejére egy „hazafias titkos szövetség” magas díjat tűzött ki! Hogy minő „hazafias titkos szövetség” ez, amellyel a szabadkőműves „Matin” oly jó kapcsolatokat tartott fenn, könnyű kitalálni. A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung” 1918. június 20-án ismét tudta jelenteni, hogy az angolok II. Vilmos császár fejére 1 millió márkát, egy tengeralattjáró elpusztítására 300.000 márkát, lázadásra bujtogatásért 50.000 márka jutalmat tűztek ki! Az sem kétséges, hogy Konstantin görög király meggyilkolása is előre meg volt tervezve. Tatoi-ban felgyújtották a királyi erdőt, a majort elhamvasztottak és a király csak 20 görög áldozatkészsége által menekült meg, akik őt saját életük kockáztatásával keresték meg. Ez a merénylet Venizelos diktátor és 33-fokú szabadkőműves testvér műve, volt, aki angol és francia megbízói szellemében cselekedett. És miért? Azért, mert Konstantin király vonakodott népét a világháborúba belevinni, hadseregét és flottáját a szövetséges hatalmak rendelkezésére bocsátani. Ugyanígy szabadkőműves cselekmény volt a bolgár követség elleni bombamerénylet Athénben; a letartóztatott merénylőnél, Samut-nál egy 20.000 frankról szóló csekket találtak. Az erőszakos Venizelos testvér ilyesmiket természetesen csak azért merészelt, mert a pireusi kikötőben angol-francia flotta volt összevonva, amelynek ágyúit Athén felé irányították. Az egyesült flotta egy francia szabadkőműves képviselőnek, Jonnart testvérnek a parancsnoksága alatt állott, aki 1917. június 11-én Konstantin király lemondását követelte, mert visszautasítás esetén Athént összelöveti és romokká változtatja. Ezt szabadkőműves nyelven „A kis nemzetek védelmének” hívják! Venizelos testvér azonban mint diktátor nem kevesebb, mint 2500 tisztet dobatott ki a görög hadseregből, az előző miniszterelnököket és tekintélyes politikusokat, mint Skuludis-t, Rallis-t. Gunaris-t stb. letartóztatta vagy távollétükben elítéltette, számos tábornokot élethossziglan bezáratott és a görögök százait, akik erőszakos politikájával nem értettek egyet, kivégeztette. Sokaknak, akik halálra ítéltettek, koporsójukat maguknak kellett a kivégzés helyére cipelniök... Ezenfelül Venizelos testvér 9669 állami tisztviselőt és tanítót bocsájtott el, ami az összes tisztviselők ⅔-a. A szabadkőműves nyelvben, amely minden fogalmat a feje tetejére állít, az ily felkapaszkodott egyeduralmát — demokráciának, a jámbor és becsületesen gondolkodó Konstantin királyt ellenben, aki tényleg a békeszerető nép akaratát képviselte, — tirannusnak nevezik! Az angol-amerikai páholybefolyás Kínában is észrevehető. Itt csak arra utalunk, hogy Kína utolsó császára Kü-Ang-Hsii, titokzatos módon halt meg, nemkülönben édesanyja, Tse-Hsii is. Kínát köztársaságnak nyilvánították, a 3 éves Pudschi-t (trónörököst) félretolták és a miniszterelnöki széket az új „kínai köztársaságban” Sun-yat-sen 33-fokú szabadkőműves testvér foglalta el. Olaszországban a politikai gyilkosság úgyszólván általános szokás. A karbonárik (szénégetők) a minden keresztények előtt ismeretes 4 betűből álló I. N. R. I. felírást a maguk módja szerint úgy magyarázzák, hogy „Justum necare reges Italiae”, azaz jogos Olaszország királyait megölni, — egy alapelv, amelyhez pl. Orsiniszénégető követett, amidőn III. Napóleon császár elleni gyilkos merényletét 1858-ban Párisban elkövette. Orsinit kivégezték. De nemcsak a karbonárik, hanem az olasz szabadkőművesek is csatlakoztak az alapelvhez, így mindenekelőtt a 33-fokú Giuseppe Mazzini testvér, aki bevallotta, hogy egyszer egy összeesküvőnek egy tőrt adott, hogy a „tirannust”, piemonti Albert Károly királyt útjából eltávolítsa. Mazzini testvér (1853) összeesküvő társai által Milánó utcáin osztrák katonákat is leszúratott, hogy lázadást idézzen elő. 1854-ben ugyanezek a gonosztevők a pármai herceget gyilkolták meg és bírák, akik az összeesküvőket elítélték, sorozatos erőszakos halállal múltak ki. Sőt a Mazzini-féle komité annak idején a nápolyi II. Ferdinánd királyt halálra ítélte és egész Olaszországban röplapokat terjesztett, amelyek a politikai gyilkosságot megengedettnek tüntették fel. 100.000 dukát jutalmat biztosítottak annak, aki II. Ferdinándot, a „tirannust” meggyilkolja. Erre egy Agesilas Milano nevű katona a gyilkos merényletet (1858) elkövette, azonban elfogták és kivégezték. Amidőn 4 évvel később a szabadkőműves Garibaldi Nápolyba bevonult, Milano édesanyja részére az állampénztárból nyugdíjat eszközölt ki és a későbbi miniszterelnök, Francesco Crispi testvér Milano tettét nyilvánosan is helyeselte. Igaz, hogy Crispi testvérnek sajátságos múltja volt; fiatalkorában bombakészítésnél működött közre! Hogy II. Humbert olasz királyt 1902-ben Monza-ban egy anarchista meggyilkolta, azt az egész világ tudja, de kevesen tudják, hogy a gyilkos, az anarchista Angelo Pressi szintén szabadkőműves volt; egy amerikai páholyhoz tartozott, a gyilkosság végrehajtására pedig páholytestvérei bérelték fel. Ismeretes, hogy az olasz Goilitti miniszter hevesen ellenezte, hogy Olaszország a világháborúba bekapcsolódjék, ezzel szemben az olaszországi Grand Orient, az olasz szabadkőművesek leghatalmasabb egyesülete, minden eszközzel igyekezett Olaszországot a háborúba belevinni. Goilitti-t kiátkozták, száműzték és megfenyegették, hogy megölik; menekülnie kellett, hogy a szabadkőművesek üldözésétől megszabaduljon. A háború egyik másik ellenzője Pollio tábornok, az olasz vezérkar főnöke volt, aki szóban és írásban óvta Olaszországot a világháborúban való részvételtől. De mi történt? Hirtelen meghalt és halála sohasem nyert kifogástalan magyarázatot. Achille Balloni 33-fokú olasz nagymestert is meggyilkolták (1917). Ő az olasz szabadkőművesség egyik másik irányzatához tartozott s talán a háború meghosszabbítását ellenezte. A tettes sohasem tudódott ki. A portugál királyi ház elűzése elismerten az ottani szabadkőművesek műve. Vezetőjük a „híres” magasfokú szabadkőműves Sebastiano Magalhaes da Lima szenátor és miniszter volt. A „tudó” szabadkőműves fejedelmek világtörténelmi cselekedeteik végrehajtása előtt kölcsönösen ki szokták egymást oktatni. Bizonyos mértékben előkészítik a hangulatot, hogy a testvérek kezdettől fogva tudhassák, a bejelentett eseménnyel szemben hogyan viselkedjenek. Így 1907. decemberében a legtiszteletreméltóbb Magalhaes da Lima testvér Párisba utazott, ahol a „tudó” szabadkőműves-körökben sorozatos előadást tartott, amely a következő jellegzetes címet viselte: „A monarchia hanyatlása Portugáliában, a közeledő köztársaság felállítása.” Az igen magasztos 33-fokú Magalhaes da Lima testvért Párisban a legfelvilágosultabb Mózes testvér, a franciaországi nagypáholy szövetségtanácsának tagja, a legünnepélyesebb módon fogadta. Már akkor megírta az ismert és rettegett szabadkőműves-ellenes Tourmentin abbé, hogy a portugál szabadkőművesek a portugál királyi házra nagy csapást fognak mérni. Annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy Karlos királyt rövid időn belül el fogják űzni, vagy meg fogják gyilkolni. Tourmentin aggodalmai nagyon is igazoltak voltak; 10 héttel később úgy Karlos király, valamint idősebbik fia, Louis trónörökös is, gyilkos merénylet áldozata lett. Tourmentin abbé nyilvánosan és határozottan a szabadkőműveseket vádolta a királygyilkosságért. A portugál szabadkőművesek azonban jobbnak látták hallgatni az ügyről. Hogy mennyire jogos volt Tourmentin szemrehányása, az kilátszik egy francia szabadkőműves lapból, a „Courrier Europeen”-ból, amely magát a királygyilkosságot nem kifogásolta, csak azt sajnálta, hogy a szabadkőművesek által gyűlölt Franko miniszterelnök megmenekült; a villámnak, mely a királyt és fiát találta, csak egy hibája volt, hogy az „oly sok gaztett és förtelem fő értelmi szerzőjét” megkímélte. A gyűlölt Joano Frankónak az volt a „bűne”, hogy királyával egyetértőén a parlamenti Augias-istállót alaposan meg akarta tisztítani a szeméttől és meg akarta szabadítani a megvesztegethető és megvásárolható miniszterektől. Karlos király fiatalabbik fia és utóda, Manuel, fiatal, könnyelmű életű és tapasztalatlan, egy valódi és igazi operette-király volt, aki atyja trónjára lépett. Azonban vele is hamar elbántak. Minthogy egy újabb gyilkosság nagy kockázattal járt, a királyt egyszerűen számkivetésbe küldték. S ezt vajon hogyan csinálták meg? A recept nagyon egyszerű. Elsősorban igyekezni kell a befolyásos állásokat szabadkőművesekkel betölteni (zsidó származás előnyben). Majd valamilyen magasztos célból ünnepi lakomát rendeznek és a királyt is meghívják. A király nagyon megtisztelve érzi magát és természetesen nem mond nemet. Majd amidőn az ünnepélyes hangulat tetőfokát érte el, akkor „hirtelen” kitör a jól előkészített forradalom. A királynak úgy magyarázzák, hogy neki élete megmentésére csak egy lehetősége van: az azonnali menekülés. Egy különösen hű inas, természetesen szintén szabadkőműves, hajlandó a királyt biztonságba helyezni. A forradalmároknak természetesen előre gondoskodniok kell, hogy a királynak a menekülést megkönnyítsék. Ezt a koronás fők elűzésére bevált biztos módszert — szabadalmazva minden kulturáltamban — 1910-ben Lissabonban is igénybe vették. A portugál flotta egy rendkívül megbízható embernek, Candido dal Reis szabadkőműves testvérnek a parancsnoksága alatt állott. Nevezett a brazíliai Reis Áron vasútigazgató egyik unokaöccse volt. A lissaboni „híres” érsek Netto Salamon volt; ez ismét rokonságban volt a Párisban lakó Netter testvérrel, aki az „Alliance Israelite” bizottsági tagja volt. A miniszteri és más magas tisztviselői állások hasonlóan nagy, részben a szabadkőművesek kezeiben voltak. Merőben „véletlenül” abban az időben, 1910. októberében a brazíliai köztársaság elnöke, Hermes da Fonseca marsál testvér Lisszabonban tartózkodott. Tiszteletére nagy ünnepi lakomát rendeztek, amelyre a fiatal Manuel királyt is meghívták. Az életvidám, tapasztalatlan és gyanútlan király tényleg belement a kelepcébe. Éppen mialatt a király egészségére koccintottak, hirtelen kitört a forradalom. A szabadkőműves vendégek között látszólag nagy zavar támadt, ezer kósza hír szárnyalt a teremben; szemtanúk jönnek és jelentik, hogy a hajóágyúk Lissabon város felé vannak irányítva. Mások tudni vélik, hogy a tömeg már a királyi várba hatolt be; ismét mások jelentik, hogy az elégedetlen nép az utcákon viharosan követeli a király lemondását stb. Anarchista merénylettől félnek, indítványokat tesznek, tanácsokat adnak és ismét elvetik azokat. A vendégek a legnagyobb aggodalmat színlelik drága uralkodójuk életéért. Manuel király képtelen határozni, kész magát két hű és kipróbált szolgára bízni, akik egy oldalkijáraton a szabadba vezetik és számos zegzugos utcácskán át a kikötőig kísérik. És valóban: útra készen áll ott egy hajó teljes gőzzel a királyi menekült biztonságba helyezésére. Letompított fényű lámpákkal zavartalanul halad el a sötét éjben a hadihajók előtt és másnap reggel a trónjától megfosztott Manuel király Anglia vendégszerető partjára lép. Így csinálták a portugál forradalmat. Megemlítésre méltó, hogy Hermes da Fonseca testvér ama Deodoro da Fonseca marsál unokaöccse, aki mint szabadkőműves és az utolsó II. Pedro brazíliai császár hadügyminisztere 1889-ben a brazíliai forradalmat vitte diadalra. Tudvalevő, hogy annakidején II. Pedrót is rábírták, hogy a menekvésben keresse üdvét és egy hajó igénybevételével Európába hozták. Az, hogy a Fonseca-k zsidó származásúak, nyilván csak „véletlen”. Egykor Wagenseil-eknek hívták őket, velencei nemességet vettek és azóta „da Fonseca” lett a nevük. Spanyolország szabadkőművesei is szívesen veszik igénybe a gyilkosságot, mint politikai harceszközt; természetesen a szükséges elővigyázattal dolgoznak, nehogy a szabadkőművességet veszélybe sodorják. Az anarchista Morral bombamerénylete (1905) még mindenkinek jól az emlékezetében van. A királyi nászmenetnek szólt és a királyi párt, XIII. Alfonz királyt és Battenberg Ena hercegnőt kellett volna darabokra szaggatnia. Azonban a merénylet nem volt elég gondosan előkészítve és így elhibázta tulajdonképpeni célját. Hogy minő érzelmekkel viseltettek a szabadkőműves testvérek ez eseménnyel szemben, az kitűnik a „Revue Maçounique” című szabadkőműves folyóirat 1905 júliusi számában megjelent tudósításból, ahol a következő olvasható: „1905. május 31-én, Madridban egy szörnyű anarchista bomba robbant, amelyet Morral a királyi nászmenetre hajított. A merénylet számos áldozatot követelt és csak azok hiányoztak, akiket találnia kellett volna. A fiatal királynak fékeznie kellett volna hiúságát és le kellett volna mondania ünnepségeken való ragyogásról, amelyeknek a tétlenül nézőkre végzetesnek kellettlenniök!” A szabadkőműves újság egyetlen szót sem talál a gaztett elítélésére, sőt nem átall még a fiatal királynak tenni szemrehányást egy önként érthető cselekedetéért; emellett a sorok közt még sajnálkozás nyer kifejezést, amiért a bomba éppen azokat kímélte meg, akiket el kellett volna találnia. Morralt azonnal letartóztatták és bíróság elé állították; védője, egy bizonyos Bulot nevű elszánt ügyvéd és azonfelül szabadkőműves volt, aki az ú. n. „érdekes esetet” oly ügyesen tudta csűrni-csavarni, hogy a gyilkos gazfickót, Morralt, valóban — felmentették! És maga a „Revue Maçonnique” című szabadkőműves újság az, amely 1906. januári számában ezt az igazságtalanságnak csellel megszerzett győzelmét olvasóinak, a páholytestvéreknek, gúnyos ujjongással merte tudtul adni. A szabadkőműves újságok a világháború alatt is többé-kevésbé nyíltan merészkedtek arra célozni, hogy XIII. Alfonz király uralmának napjai meg vannak számlálva! És jellemző, hogy ezek a tudósítások Angliából jöttek, abból az országból, „amely 23, többnyire zsidó ügyvéd által kormányoztatik.” Legalább is ezt írta az angol „John Bull” című újság, amelyet már az említett „angol” Horatio Battomlay „Levy” ad ki. És Levy úrnak az angol kormányzatról szóló jellemzése bizonyára nem alaptalan. Szerencsére XIII. Alfonz idejekorán átlátott szabadkőműves tanácsadóin és a „híres” miniszterelnököt, Romanones gróf testvért, még éppen ama pillanatban mentette fel, amikor a spanyol kereskedelmi flottát az angoloknak szándékozott eladni... Az északi államokban a szabadkőműves gyilkosságok aránylag nagyon ritkán fordulnak elő. Ez talán azzal van összefüggésben, hogy a Nagypáholyok Svédországban, Norvégiában és Dániában nemkeresztények felvételétől szabályszerint vonakodnak. Így a szabadkőműves Ankarström testvér tettét, aki 1792. március 16-án a svéd királyt, a szabadkőműves III. Gusztávot egy álarcos bálon hátulról leszúrta, csak futólag érintjük. A gyilkosságot egyébként már 1786-ban a Majna-Frankfurtban egy szabadkőműves kongresszuson határozták el; hogy Svédország királyát, III. Gusztávot és Franciaország királyát, XVI. Lajost az útból el kell távolítani. II. Oszkár, Svédország királya, aki maga is szabadkőműves, sőt szabadkőműves főrend volt, szerencséjének köszönhette, hogy legalább életét megmenthette. A norvégok vagy helyesebben: bizonyos befolyásos körök Norvégiában egyáltalában nem voltak megelégedve II. Oszkár uralmával. A karlstadti szabadkőműves páholyban határozatot hoztak, hogy a királyt egyszerűen lemondatják, ami (1906) meg is történt. És nem egyszer csak mint országának legfelsőbb szabadkőműves méltóságviselője tudta helyzetét ettől a sorstól megóvni. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha szem előtt tartjuk, hogy a szabadkőművességben a látszólagosfőember nem mindig a rend igazi főembere. Királyoknak és fejedelmeknek gyakran csak látszólag adományozzák a legmagasabb méltóságokat, anélkül, hogy őket ennek a „királyi művészetnek” (azaz a szabadkőművességnek) tulajdonképpeni titkaiba beavatnák. Az orosz birodalom egyes cárjainak élete fonalát hasonlóan vágta el a szabadkőművesség. Így gyilkolták meg pl. I. Pál cárt alig 5 éves uralkodása után a birodalom egyes ú. n. „nagyjai” 1801. március 23-án, „mert despotizmusa elviselhetetlen volt.” Ha pontosabban vizsgáljuk az esetet, úgy azt látjuk, hogy I. Pál, II. Katalin fia a szabadkőművesség ellen szigorú tilalmat adott ki. Pedig I. Pál maga is szabadkőműves volt és kezdetben jóindulattal volt a szabadkőművesség iránt, azonban később jobban kiismerte testvéreit. S a végső eredmény? Az, hogy a következő mondat igazságát: „a szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve”, a saját testén érezhette. Fia és utóda I. Sándor cár szintén szabadkőműves volt, sőt atyja gyilkosaival érintkezésben is állott. Kezdetben ő is támogatta a szabadkőműveseket, sőt 1810-ben el is ismerte őket, azonban a szövetség mindig hatalmasabb és befolyásosabb lett s amikor a skót magasfokokat (4-33) bevezették és minden szabadkőműves tevékenység középpontja a magas politika lett, I. Sándor egy láthatatlan, megtámadhatatlan és kellemetlen hatalommal találta magát szemben. Ellenfelekkel és ellenséges emberekkel érezte magát körülvéve és megfigyelve, majd félelem fogta el őt testvérei részéről és sokszor figyelmeztetve a szabadkőművesek politikai üzelmeire, 1822. augusztus 6-án erélyes rendeletet adott ki minden titkos társaság, így aszabadkőműves-páholyok ellen is. Az összes állami hivatalnokoknak, akik a szabadkőműves-páholyok tagjai voltak, ki kellett azokból lépniük és kilépésüket be kellett jelenteniük, ellenkező esetben állásukat azonnali hatállyal elvesztették. Főképp megfontolandó volt a kettős eskü,mert egy tisztviselő, aki esküvel volt egy páholyhoz kötve, esetleg hivatali esküjével kerülhetett ellentétbe. A szabadkőművesek természetesen dühösek voltak és bosszúra gondoltak. „Közjólét Szövetség” elnevezés alatt újból megalakultak és ennek az új titkos szövetségnek a tagjai gyilkolták meg I. Sándor cárt Taganrog-ban, 1825. december 1-én. A gyilkosok mind szabadkőművesekvoltak. Miért kellett azonban egy új titkos szövetséget életre hívniok? Ez nemcsak véletlen jelenség, mert ha a szabadkőművesség magas fokain a politikai gyilkosság „magasabb célok” végett meg van engedve, akkor mindenszabadkőművesnek az egész világon „szent kötelessége”mindent megakadályozni, ami a szabadkőműves szövetségnek mint egésznek kárára lehet. Főleg kerülendő a szövetségnek pellengérre való állítása. Ezért vesznek igénybe a szabadkőművesek gazságaik keresztülvitelénél csaknem mindig leplező egyesületeket, vagy meghatározott pártokat és szervezeteket, amelyeket sokszor ők maguk hívnak életre. Így használták fel a szabadkőművesek Szerbiában a nemzeti, magas politikai egyesületet, a „Narodna Obrana”-t, mint ködsüveget, Olaszországban a „Carbonari”-kat és anarchistákat, Spanyolországban a szabadgondolkodókat (ferreristákat), Portugáliában a „Fehér Hangyák”-at (formiga bianca), Törökországban az „Ifjú Türükök”-et stb. Oroszországban, Magyarországon és Németországban az újabb időben a bolsevikieket és spartakusokat és az nagyon figyelemreméltó, hogy a bolsevikiek vezetői, mint Lenin (Cedernboom-Uljanow), Trozki (Bronstein), Kun Béla (Kohn), Kurt Eisner (van Israelowicz) mind szabadkőművesek és a szabadkőművesség kommunista irányzatához tartoznak. Hogy a szabadkőművesség e fajtájához a német szabadkőműveseknek nincs más közük, mint a nevük, ez minden további nélkül elismerendő. Azonban ezek a német szabadkőművesek, melyeknek száma alig 60.000, a világ-szabadkőművesség 3 milllió „testvére” mellett egyáltalán nem számít, ezeket a német szabadkőműveseket a külföldiek többnyire mint „hátramaradottakat” kezelik, lemosolyogják, kigúnyolják és megvetik. Stoljipin orosz miniszter meggyilkolása is a szabadkőművesekhez vezet. Stoljipin volt ugyanis az, aki minden eréllyel és szigorral tiltakozott a szabadkőműves rendnek Oroszországban való törvényes elismerése ellen. Az általa kiadott elutasító határozat szószerint a következőképpen hangzik: „...A szabadkőművesség „jótékonykodási céljai” nyílt társaságok által is jól megvalósíthatók, amelyek a kormányzat felügyelete alatt állanak; ezzel szemben a szabadkőművesség politikaicéljai a múlt század kezdete óta, amióta a páholyokat Oroszországban betiltották, a legkevésbé sem változtak.” Ezzel Stoljipin a saját halálos ítéletét írta alá; 1911. szeptember 13-án meggyilkolták. A tettes Herschkovitz Bagrow nevű orosz zsidó volt, aki az orosz titkos rendőrségbe lopódzott be és Stoljipint egy színházban — még pedig a cár jelenlétében — orozva lelőtte. Megemlítendő továbbá az agg Károly román király meggyilkolása. Ez a Hohenzoller-törzsből származó nemes fejedelem, aki hű volt a központi hatalmakhoz, ellenségeink szabadkőműves állami machinációinak lett az áldozata, akik Romániát céljaik végett a háborúba akarták belehajszolni. Ugyanaz nap halt meg mérgezett kávé elfogyasztása következtében, amikor a hős német csapatok Antwerpent rohammal elfoglalták (1914. szeptember 9.). Szűk környezetének egyes tagjai ugyancsak heves mérgezési tünetek között betegedtek meg. Abdul Mamid szultánnak trónfosztása ugyancsak aszabadkőművesek műve volt. Az összeesküvők fészke annak idején Szaloniki volt, az a város, amelynek 110.000 lakosa közül nem kevesebb, mint 70.000 zsidó volt. Önként érthető, hogy abban az emlékezetes küldöttségben, amely az öreg szultánnal elcsapatását közölte, zsidók is részt vettek — így pl. a zsidó ítélőmester, Emauel Carasso testvér a „Macedonia” páholyból — s egyáltalában a zsidók úgy a török szabadkőművességben, mint az „ifjú törökök” pártjában is hangadó szerepet játszottak. Kimagaslóan működtek itt közre pl. az ú. n. „török” Cohen Dávid, Ricci Raffaelo, Mehmed Djavid, Bey testvérek, stb. Hogy vajon Woodrow Wilson különös megbetegedése egy szabadkőműves „ítéletre” vezetendő-e vissza, az egyelőre még eldöntetlen. Mindemellett lehetséges, hogy a szabadkőművesség fejedelmei e kőművesi bűvésztanoncnak, aki hirtelen a „Mestert” akarta játszani és a 14 pontjához makacsul akart ragaszkodni, egy kis emléklapot adtak; valószínűleg azért, hogy Wilson testvérnek hatalmukat és az ő tehetetlenségét jobban tudatába véssék! Hogy Clemenceau testvér, a vérszomjas „tigris”, inkább egy politikai süllyesztőben tűnt el, semhogy a „szabadkőművesség fejedelmeinek”' akarata ellen a francia köztársaság elnöki méltóságát merte volna magának megszerezni, az elvitathatatlan tény. Amiről azonban az újonnan megválasztott elnök, Deschaneltestvér megfeledkezett, aminek az lett a következménye, hogy tisztán véletlenül, éjszaka a robogó vonat ablakából kizuhant, miközben — ismét csak véletlenül — roppant fontosságú akták nyomtalanul eltűntek. Ez egyelőre legalább háromszoros ködbe burkolt titok... És Essad pasa testvér meggyilkolása Párisban 1920. június 12-én? Látszólag ez az eset is a politikai szabadkőműves-gyilkosságokhoz tartozik. Essad pasa, aki annakidején az albán trónra pályázott, az az ember, akinek 1914. februárjában az ismert bécsi szállodában, a „Meissl és Schadn”-ben néhány szabadkőműves méltóságot viselőknek a kitörés előtt álló világháborút kellett volna tudtul adnia. I. Ferenc József röviddel ezelőtt adományozta Essad pasának a Ferenc József-rend nagykeresztjét. Essad pasa testvérnek szólt Ferenc Ferdinándnak az az éles megjegyzése, amikor az ellene elkövetett első bombamerénylet 1914. június 28-án sikertelen maradt s Ferenc Ferdinánd akkor gúnyosan megjegyezte, hogy: „ha a gyilkos suhancokat tényleg meg is fogják, úgy azok a legnagyobb valószínűség szerint a Ferenc József-rend nagykeresztjét fogják megkapni!” Pillanatnyilag Essad pasa gyilkosának ösztönzője, egy albán tanító, név szerint Rustem Aveni, még nem került elő. A nevezett állítólag felhevült haragjában cselekedett, mert a hűtlen Essad pasa testvér hazáját, Albániát, a délszláv államnak elárulta. Mások személyes bosszúról beszélnek. Azonban, hogy Rustem Aveni, a kisfizetésű albán tanító, honnan szerezte a pénzt egy ilyen költséges párisi utazáshoz, erről az összes szabadkőműves újságok mélyen hallgatnak. Minden valószínűség szerint itt ismét a legfelsőbb szabadkőműves hatóságok megbízásából végrehajtott „ítéletről” van szó. Mindenesetre még sok dolog van az Ég és a Föld között, amelyekről a mi iskolai tudásunk még álmodni sem mer. FÜGGELÉK. Mi minden történik két rövid év leforgása alatt a mesterségesen gyártott közvélemény kulisszái mögött? Mióta Németországban a nemzeti szocializmus uralomra jutott, más országokban is kezdik a titkos hatalmaknak, a szabadkőművességnek és zsidóságnak veszedelmes voltát felismerni. Már most 1933-ban nem történt semmi rendkívüli politikai esemény, mivel a nemzetekfeletti hatalmak körében általában arra számítottak, hogy a nemzeti szocializmus legfeljebb néhány hónapig tarthatja magát. Midőn ez a remény mindjobban elhalványult, megkezdődött a vad háborús uszítás Németország ellen. A francia kormány a Franciaországot fojtogató szabadkőművesség nyilvánvaló befolyására, de túlnyomólag a francia nép akarata ellenére, katonai szövetséget kötött a Szovjetunió zsidó uraival és így Németország bekerítésén kezdett munkálkodni. Ekkor, 1934. februárjában, bekövetkezett a szerencsétlen belga királynak rejtélyes, előre megjósolt halála. Mindenki tudta, hogy ez azért történt, mert a király nem engedte magát és népét egy Németország elleni új háborúba belelovalni. Nem egy német nemzeti szocialista, hanem Hutchinson Graham Seton angol alezredes volt az, aki „Your verdict” (Ítéletetek) című ismert munkájában a szabadkőművességet vádolta meg a belga király erőszakos halálának előidézésével Röviddel ezután megbuktatták a belga külügyminisztert, de Broqueville grófot, aki Albert király halála után férfiasan állást foglalt a béke mellett s az ő helyére a zsidó Hymans-t ültették. Ugyanígy elküldték a belga vezérkar békeszerető főnőkét Nuyten-t. A legnagyobb dániai újság, a „Berlingske Tidende” 1935. évi november hó 30-i számának esti kiadásában az „Old Moores Almanac” alapján egy olyan asztrológiai jóslatot közölt, amely szerint 1936. januárjában veszély fenyegetné a fiatal belga királyt. Magában a Szovjetunióban is történnie kellett valami rendkívülinek. Az „osztályöntudatos” kommunista proletár nagyon elcsodálkozhatott, amikor egy szép napon azt olvashatta a lapokban, hogy pont a zsidó Radek-Sobelsohnt bízta meg a Kreml hivatalosan azzal, hogy a Szovjetunióban ismét életre hívja a szabadkőművességet és hogy az ő védnöksége alatt Oroszország legfontosabb városaiban már újra felállítottak hat szabadkőműves páholyt. Az „osztályöntudatos” kommunista munkás, akinek számára a szabadkőművesség csupán „polgári intézményt” jelent, természetesen sohasem fogja megérteni, hogy a pillanatnyilag annyira feszült európai helyzet mellett a szabadkőműves páholyokra nézve végtelen fontosságú, hogy a zsidó Szovjetunióban is nagyhatalmú pozícióval rendelkezzenek. Vajon milyen politikai merényleteket fognak még a jövőben a Szovjetunió zsidó páholyaiban kitervelni? Azonban a szabadkőművességnek még valahol meg kellett mutatnia igazi arcát. Még valahol történt rendkívüli esemény. A török köztársasági elnök Kemal Atatürk pasa ugyanis országában rövid úton betiltotta a szabadkőművességet. Beavatottak tudni vélik, hogy Kemal pasa korábban maga is szabadkőműves volt és országának újjászervezésénél szintén igénybe vette a nemzetközi páholyok segítségét. Idővel azonban felismerte, hogy csak eszközként akarták felhasználni és hogy a páholy végső célja Törökország bolsevizálása. Erre Kemal pasa betiltotta a páholyokat. Néhány nappal a tilalom publikálása után — feleletként erre a rendelkezésre — merényletet követtek el Kemal ellen, de sikertelenül. Néhány héttel később viszont már a következő hírt közölték a lapok: „A török köztársasági elnök fogadott leánya, aki Angliából hazatérőben a Calais-Paris expressvonaton utazott, Picqaigny és Ailly állomások között fülkéjének ajtaján kiesett. A szerencsétlenül járt hölgyet súlyos belső sérülésekkel szállították az amiensi kórházba, ahol azonban, eszméletét vissza nem nyerve, meghalt”. A titkos zsidó és szabadkőműves sötét hatalmak most az olasz-abesszin viszályt minden erejükkel arra akarják felhasználni, hogy Európát egy újabb katasztrófába sodorják. Egyre inkább fenyeget az Itália elleni olajszankció lehetősége, a „háborús” bomba bármely pillanatban felrobbanhat. Egy igen jól értesült és jól tájékozott francia „Qui veut la guerre?” („Ki akarja a háborút”) címen cikket irt. A cikk lényege a következő: Hitler forradalma úgylátszik súlyos csapás a zsidóságra, amelyhez hasonló évszázadok óta nem érte. Az élősdi zsidóságot az egész világon az a végzetes veszedelem fenyegeti, hogy megszűnnek eddigi életlehetőségei. Ennek a szörnyű veszélynek elhárítása érdekében semmiféle eszköztől sem riad vissza. A Duce ugyan nem antiszemita, de ellensége a szabadkőművességnek és ezenfelül anti-kapitalista, anti-marxista, anti-demokrata. A szabadkőművesség ezért Mussolinit és a fasizmust kíméletlenül meg akarja semmisíteni. A fasizmus összeomlása után nyitva állana az út. Most már bele lehetne kergetni Európát a háborúba. Ebben a háborúban azután halálos csapást lehetne mérni Hitlerre és a nemzeti szocializmusra. Egy pillanatig sem szabad ugyanis elfelejteni, hogy ennek az egész politikai cselszövésnek a nemzetközi zsidóság a rendezője. A szabadkőművesség és az azt irányító nemzetközi zsidóság csak a fasizmus bukása és a nemzeti szocializmus megsemmisítése árán tudja hatalmi állását az egész világon hosszabb időn át megtartani. A tökéletes és teljes világuralom elérésére a zsidó messiási gondolat megvalósulása is attól függ: tud-e ebben a harcban a zsidóság győzedelmeskedni!? A zsidóság, ha érdekei úgy kívánják, kész egy új világégést felidézni. Nem szabad szemet hunynunk a tények előtt, be kell avatkoznunk a zsidóságnak ebbe a játszmájába, amíg nem késő. A francia szerzőnek nagy vonásokban ez a gondolatmenete. A Belgiumban, Deurne-ben megjelenő „Rénovation” című belga hetilap 1935. október hó 26-i számában azt írta, hogy a „Grand Suprême Conseil de New-York de la Franco-Maçonnerie Internationale”, a világszabadkőművességnek csúcsszervezete a rendelkezése alatt álló összes szabadkőműves páholyoknak többek között a következő utasítást adta: „mindent megtenni, hogy az európai háború még a jövő évi (1936) német aratás megkezdése előtt kitörjön!” („...mettre tout en oeuvre pour faire éclater la guerre eurépéenne avant la rentrée de la prochaine récolte en Allemagne.”) A lapot a fenti szabadkőműves utasításról Mr. Tervfe 33-fokú szabadkőműves antwerpeni lakos informálta, akit páholya bizonyos idő előtt „aludni küldött” (mis en somail), vagyis mintegy hidegre tette őt, mert csatlakozott a belga realistáknak, a „Rénovation” kiadója Jansens Armand által vezetett népmozgalmához (Mouvement Réaliste) és páholyából a páholy felszólítása ellenére sem lépett ki. 1874-ben — így adja elő Tervfe — a zsidó B'nai B'rith-rend és a világszabadkőművesség között megegyezés jött létre, amely a páholyokat maradék nélkül kiszolgáltatta a zsidóságnak. A magasabb fokú testvérek úgy tudják, hogy valamennyi páholy fölött még egy kicsiny zsidó csoport áll, az úgynevezett titkos intézők (dirigentes occultes), akik a világszabadkőművesség igazi vezetői. A „Grand Suprême Conseil de New-York” háborús parancsáról azt mondotta Tervfe, hogy a szabadkőművesség ilyen fontos dolgokban, amelyek révén könnyen kompromittálhatná magát, rendkívül ügyesen dolgozik. Az ilyen titkos üléseken nem vezetnek jegyzőkönyveket és semmit sem rögzítenek meg írásban. Nem is hoznak határozott döntéseket, vagy köznapi értelemben vett határozatokat. A dolog úgy szokott történni, hogy az ülés végén egy előre kijelölt magasfokú testvér összefoglalja a megbeszélteket, amely összefoglalásból azután közvetve de mégis kétséget kizáróan leszűrődnek azok az utasítások és szabályok, amelyek szerint a szabadkőműveseknek viselkedniük és eljárniok kell. Mr. Terfve elmondotta azután, hogy egy általa jól ismert szabadkőműves résztvett a magasfokú szabadkőműveseknek azon a titkos ülésén, amelyen a „Grand Suprême Conseil de New-York” utasítását közölték. A parancsot ugyan igazi szabadkőműves módra különféle szólamokkal záradékolták, mint pl.: „Kívánatos lenne, hogy...”, „az emberiség érdekében feküdnék, hogyha...” Az ilyen záradékolt beszéd a szabadkőművességnél azért szokásos, hogy a hátsó ajtó mindig nyitva maradjon és a testvéreknek adandó alkalommal „megkönnyíttessék” a bíróság előtti eskütétel. Az ilyen utasítás azonban teljesen világos és a szabadkőművesekre kötelező, akik hozzá vannak szokva ehhez a beszédmódhoz. Ez már abból is kitűnik, hogy a „Suprême Conseil du Grand Orient de Belgique” (A belga nagy oriens legfelső tanácsa) a határozatot magára nézve kötelezőnek ismerte el. Terfve érthető okokból nem akarta megmondani annak a magasfokú szabadkőműves testvérnek a nevét, aki az ülésen résztvett. Állításai valódiságáért azonban minden tekintetben szavatol. Hogyan is mondotta annakidején Anglia mindenható miniszterelnöke Earl of Beaconsfield, recte Disraeli: „A jelen század államférfiainak nemcsak kormányokkal, császárokkal, királyokkal és miniszterekkel van dolguk, hanem titkos társaságokkal is. Ezek a társaságok végeredményben minden politikai megállapodást tönkre tehetnek. Mindenütt vannak ügynökeik és pedig lelkiismeretlen ügynökeik, akik gyilkosságokat készítenek elő és vérfürdőket rendeznek, ha ezt célirányosnak tartják.” (Disraeli beszéde 1876. szeptember 20-án Aylesburyben.) Már pedig a zsidó Disraeli csak eléggé tájékozott lehetett! (E „Függelék”-ben foglaltak dr. Németh István közlései.) MAGYAR HÉTPARANCSOLAT 1. Sohase felejtkezz meg arról, hogy Magyarország erkölcsi és anyagi romlását a zsidóság idézte elő. 2. Minden erőddel és tehetségeddel akadályozd meg a zsidóság érvényesülését. 3. Ne szegődj zsidó szolgálatába sem háztartásában, sem üzletében, sem gazdaságában, sem másféle minőségben, — de ne is alkalmazz zsidót semmiféle minőségben. 4. Semmit se adj el zsidónak, csak végső szükség esetén vásárolj zsidónál. 5. Soha és sehol se szavazz zsidóra. 6. Ápold magyar keresztény öntudatodat keresztény újságok és könyvek olvasása által s ne tűrj meg otthonodban zsidó szennylapot. 7. Teljesítsd híven és önzetlenül kötelességedet. Légy kitartó a jelen nehéz küzdelmeiben és szenvedéseiben s felvirul újra a haza.


























Wichtl Frigyes:


SZABADKŐMŰVES
 GYILKOSSÁGOK






ELŐSZÓ.




A zsidóság világuralmi törekvéseinek alapelveit már az u. n. próféták rakták le. Esdrás (Ezra) Krisztus előtt 450-ben a fajvédelemben keresi a világuralom megszerzésének alapját. Megeskette Izrael népét, hogy nem házasodik össze idegenekkel és elkülöníti magát az idegenektől. Esaiás szerint a zsidóság világuralomra jut, minden nép és ország neki szolgáland, faji Istenének, Jahvenek intenciói szerint. A zsidó szopja a népek tejét, a királyok emlőjét és a földet mindörökké bírni fogja.
A zsidóság kis számánál fogva egyedül nem lett volna képes világuralmát megalapítani, ez okból különféle szervezeteket hozott létre, amelyekben a gojokat a zsidó célok előmozdítására járomba fogta.
Ezek közé a szervezetek közé tartozik a szabadkőművesség is. A szabadkőműves nem más, mint lelkileg körülmetélt zsidó. (Mesterséges zsidó, amint azt Luderndorff tábornok mondja.)
A zsidó világuralom becsületes eszközökkel nem lett volna elérhető, ez okból a faj zsidó szabadkőművesség kétféle módszert alkalmaz: a) erkölcsi törvénybe; b) büntetőtörvénybe ütközőket.
Ad a). Az erkölcsi törvénybe ütköző módszerek közül kiemeljük a következőket:
elkövetni a rosszat és elrejteni a kezet (a tettest vagy felbujtót),
nemes érzések felkeltésével és felhasználásával nemtelen (világuralmi) célokért küzdeni,
kizsákmányolni (bankzsidó),
szétbontani (forradalmi zsidó),
mást tenni és mást mondani,
elnyomni a jót és elősegíteni az aljast,
a profánokat (a nemzsidókat és nem szabadkőműveseket) félrevezetni,
kétféle mértéket alkalmazni, másképp cselekedni a zsidóval és a szabadkőművessel szemben, mint a profánokkal szemben,
befurakodni minden zsidó- és szabadkőműves ellenes szervezetbe és azt titokban, de alaposan tönkretenni,
a dolgok folyását teljesen önkényes irányban vezetni.
Ad b). Az a) alatti módszerek nem merítik ki a zsidó szabadkőműves világuraImi törekvések módszereit. Sokkal fontosabbak a büntetőtörvénybe ütköző módszerek.
Első helyen állanak ezek között a szabadkőműves zsidó gyilkosságok. Ennek magva a zsidó „Din Toire” szervezetben keresendő.
A „Din Toire” a zsidóság és a szabadkőművesség gyilkossági szervezete. Bosszúszervezet. Maffia. Kamorra. Ez a zsidó szabadkőműves alvilági titkos szervezet halálos ítéleteket hoz. Minden politikai gyilkosságot ez a szervezet követ el. Ehhez a szervezethez tartozik Schwartzbart, aki Petljura tábornokot meggyilkolta az állítólagos ukrajnai pogromért. Ehhez a szervezethez tartozik Frankfurter Dávid is (apja a horvátországi Vinkovcén rabbi), aki Gustloff Vilmost a svájci németek nemzeti szocialista vezetőjét Davosban orvul legyilkolta.
E szabadkőműves zsidó gyilkos szervezet részére a Szovjet Biro-Bidjanban (Amur vidék) külön zsidó államot alkotott.
Ez a szervezet a nemzeti szocializmus szovjetellenes veszedelmével szemben 1933-ban, mindjárt a német nemzeti szocializmus uralomrajutása után társult a G. P. U. szovjetszervezettel. Azóta a „Din Toire” és a G. P. U. közösen gyilkolják a fasizmushoz és a nemzeti szocializmushoz tartozó vezető egyéniségeket.
1914. június 28-án Serajevoban a zsidó Princip, továbbá Cabrinovits és Ciganovits szabadkőművesek meggyilkolják Tankosits szabadkőműves szerb őrnagy felbujtására Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. A vizsgálat kiderítette, hogy ezt a gyilkosságot a szabadkőművesek tervezték és hajtatták végre. A szabadkőműves páholyokban a gyilkosságot már évekkel előbb elhatározták és ezt egy francia folyóirat (a Revue Internationale des Sociétés Secrètes) már 1912-ben közzé is tette. (1912. évf 787-788. old.)
1934. október 9-én Marseille-ben Kelemen Georghieff körülmetélt zsidó meggyilkolta Sándor jugoszláv királyt.
Ennél a gyilkosságnál fel kell tenni azt a kérdést is, hogy kinek használt? Kik a gyilkos aktív bűnrészesei?
Sándor szerb király nem helyeselte a francia-szovjet barátkozást, ami kitűnik abból is, hogy Wrangel seregének jó része Szerbiában talált menedéket. Ezt bizonyítja az a meleg barátság is, amelyet Sándor szerb király a Harmadik Birodalommal szemben táplált. A zsidó szovjet-szabadkőművesség ezért tette el láb alól s ezáltal Franciaország beleesett a Szovjet ölébe vagy ha jobban tetszik, a szovjet-zsidóság karmai közé.
Ilyen gyilkosságot nem is lehetett volna elkövetni másképpen, hanem csak úgy, ha ez a gyilkosság a vendéglátó hatalom beleegyezésével történik, annál is inkább, mert a szerb hatóság előre figyelmeztette a francia hatóságot arra, hogy a király élete ellen merényletet készülnek elkövetni. (V. ö. Henry Petit francia író: „Alexandre de Yugoslavie victime d' une Conjuration Maçonnique”, magyarul: „Sándor Jugoszlávia királya egy szabadkőműves összeesküvés áldozata”)
Minden gyilkos gangster a zsidó szabadkőművesség szolgálatában áll.
Ezek közé a zsidó gangsterek közé tartozik a Szovjet külügyi népbiztosa: Litwinoff-Wallach-Meer-Finkelstein, akiről a Matin 1908. január 19-én ezeket írja: „1907. július hónapban egy fegyveres banda fényes nappal Tiflisben, a Kaukázus fővárosában megtámadott egy postakocsit, mely 250.000 rubelt szállított. A fegyveres banda 35 egyént gyilkolt le.
1908. január 17-én a francia rendőrség az északi pályaudvaron (Gare de l’ Est) letartóztatott két banditát, akiknél a Tiflisben elrabolt rubelek egy részét megtalálták. (Az elrablóit 500 rubeles bankjegyek számai egyeztek a letartóztatott banditáknál talált 500 rubelesek számaival.) A banditák egyike Frida Jampolska Dehtiarik, a másik Ábrahám Borissouk nevet mondott be, de kitűnt, hogy az utóbbi azonos Wallach-Meer-rel, aki a vincennesi bombamerényletbe is bele van keveredve. Wallach-Meert a Santé (párisi fegyház), Frida Jampolskat a St. Lazare-fegyházba szállították.”
A zsidó szabadkőműves gangsterek jellegzetes példája a szabadkőműves Stavisky, aki a francia kis tőkéseket 650 millió frankkal lopta meg. Az ilyen szabadkőműves rablásoknak és tolvajlásoknak az a hátterük, hogy a goj ereje takarékosságában van. Takarékosággal a goj függetleníteni tudja magát a zsidó szabadkőművességtől és nem lesz a zsidó szabadkőműves rabszolgájává. A zsidó szabadkőműves gangsterek ezt a goj tartalékot semmisítik meg, hogy világuralmuk megalapozását ily módon is előmozdítsák. Ennek a Stavisky-ügynek a hátterét kiderítette Prince vizsgálóbíró, akit a zsidó szabadkőműves maffia azon a napon gyilkoltatott le, amikor éppen ki akarta fejteni expozéját Franciaország első bírája előtt. Prince hulláját a szabadkőművesek és zsidók a vasúti sínekhez kötöztették, amelyeken egy mozdony ment keresztül, aktáit pedig elrabolták.
Miért nem közönséges gyilkos, közönséges betörő, tolvaj, sikkasztó a zsidó szabadkőműves és miért gangster? Azért, mert rendőrökkel, bírákkal, képviselőkkel és miniszterekkel dolgozik s utóbbiak választásait finanszírozza is. Vagyis a közönséges gyilkos, betörő, tolvaj, sikkasztó saját számára dolgozik, míg a fajzsidó szabadkőműves gangster Sion dicsőségére.
Lehet, hogy ezek a gyilkosok, betörők, tolvajok, sikkasztók nem ismerik egymást, aminthogy egy nagy zenekarban is előfordulhat, hogy a klarinétosok nem ismerik a nagybőgősöket, de azért ugyanazt a symphoniát játsszák és ugyanannak a karmesternek a pálcájának engedelmeskednek.
Parisban Gougenot des Mousseaux kiadja könyvét: „Le juif.” Megjelenése után a könyv a könyvárusi forgalomból eltűnik, valamint a könyv szerzője is különös körülmények között.
Albert Monniot, mikor a „Le crime rituel chez les juifs” című könyvét írja, tanulmányozni akarja a Quai d' Orsayn a damaskusi rituális gyilkosságra vonatkozó iratokat. A francia külügyminisztérium az engedélyt nem adja meg.
Syveton képviselő a szabadkőműves besúgások botrányának alkalmából a francia kamara nyílt ülésén a belügyminisztert felpofozza. Az erre megindult per tárgyalása előtt két nappal Syveton képviselőt szobájában halva találják, gázcsövel a szájában. A vizsgálat kiderítette, hogy Syvetont a szabadkőművesek és zsidók Maurice Leleu (Lulu) titkos rendőrrel gyilkoltatták meg.
Almereida (Malvi belügyminiszter cinkosa) vallani akar Malvi szabadkőműves francia zsidó miniszter ellen. Azon a napon, amikor a vizsgálóbíró Almereida kihallgatását foganatosítani akarja, őt cellájában cipőzsinórra felakasztva találják, holott ágyban fekvő beteg volt és cipőt cellájába be sem vitt. Almereida erre az éjszakára speciális ápolót kapott. A zsidó fogházorvos természetes halált állapított meg. Ugyanezen a véleményen volt a fogház őr is, aki azt a kijelentést tette, hogy „a fogházban a halál mindig természetes”: („En prison la mort est toujours naturelle”.)
Végül felemlítem e könyv szerzőjének a halálát, akit a szabadkőműves zsidóság szintén rejtélyes körülmények között gyilkolt meg.


Wien, 1936. március.
Dr. NÉMETH ISTVÁN.








Egy titkos társaság él közöttünk, amelyről kevés szó esik.
Tagjaik egymást titkos szavak, különleges kézfogás és bizonyos jelek által ismerik meg. Ezek a jelek nyakjel, melles hasjelek, amelyek ama büntetésekre emlékeztetik őket, amelyeket nekik el kell viselniük, ha hallgatási kötelezettségüket valaha megszegnék. Ezek anyakátvágás, szívkitépés, hasfelmetszés. (Ama titkos társaság tagjai azt állítják, hogy ezeket a „büntetéseket” ma már nem alkalmazzák.)
A felvétel figyelemreméltó és titokzatos szokások szerint történik, amelynél egy feketére festett kamra, egy csontváz és egy koporsó játszanak jelentős szerepet. A „világosságot keresők”, azaz azok, akik ebbe a társaságba be akarnak lépni, előzőleg mindenféle borzalmas dolgoknak kell magukat alávetniök és bizonyos borzalmakat kell kiállniok, hogy bátorságuk tanújelét adják.
Ez a titkos szövetség, mely az egész világra kiterjed, nem kicsiny; sok százezer „testvér” felett rendelkezik, akik kölcsönösen segíteni kötelesek egymást, egymást kölcsönösen támogatják, felemelik és előretolják. Aki titkaik után nyomoz, az általános közmegvetésben részesül, aki ennek ellenére tovább kutat, az jó hírnevét, vagyoni helyzetét és életét kockáztatja.
Ez a különös titkos szövetség a szabadkőművesrendvagy szabadkőművesszövetség; jelenleg jóval több, mint három millió tagot, illetve „testvér”-t számlál, akik különféle „fokokéba vannak osztva; „inas”-nak lépnek be és bizonyos próbaidő eltelte után „legény”-nyé lépnek elő, hogy később „mesterré” legyenek. Ez a három legalsó fok a szabadkőművességben politikailag csaknem jelentéktelen. Az ezekbe tartozókat a fontos dolgokba nem avatják be, azonban azt hiszik, hogy ha egyszer a „mester fok”-ot elérték, akkor „tudó” szabadkőművesek lesznek és minden titkot tudni fognak.
Semmit sem tudnak! És ha valaha egyikük valamit tudna, azt nem szabad elismernie. Rendesen azt sem tudják, hogy felettük még „magas fokok” is vannak, azt sem tudják, hogy környezetükből ki rendelkezik magasabb fokkal és milyennel; mert ugyan a felsőbb fokúak ismerik az alsóbb fokúakat, de fordítva nem! Az úgynevezett „magas fokok” a 4. fokkal kezdődnek és rendszerint a 33. fokig terjednek. Ott a legsajátságosabb és a legkülönösebb címek és méltóságok fordulnak elő. Így pl. „a kegyelem fejedelme, Libanon fejedelme, Jeruzsálem nagyhercege, a Nap lovagja, az érckígyó lovagja, Szent András lovag, a királyi titkok fenséges fejedelme” stb. Ezek a magasfokú szabadkőművesek, akik politikailag rendkívül tevékenyek és e mellett olyan elveket vallanak, amelyeket az erkölcsös világ megvetni valóknak tekint. Ezek a magasfokú szabadkőművesek a gyilkosságoktólsem riadnak vissza és náluk minden bűntett meg van engedve, ha az hatalmuk előmozdítására szolgál. „A szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve!” Ezt a klasszikus kifejezést használta a szabadkőműves és bombavető Cabrinovits testvér, amikor Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merényletéért a bíróság felelősségre vonta. Ugyanis Ferenc Ferdinánd meggyilkolása kizárólag a szabadkőművesség műve, amelynek nem volt más célja, mint félretolni a legerősebb férfiút Ausztriában, ezt az államot rombadönteni és ezáltal a német birodalmat is magával rántani a romlásba,
A trónörökös meggyilkolását már 1912-ben határozták el a francia magasfokú szabadkőművesek. A „beavatottak” körében ez nem volt titok. 1912-ben egy svájci magasfokú szabadkőműves már a következőképen nyilatkozott: „Ferenc Ferdinánd rendkívül kiváló ember. Kár, hogy halálra van ítélve és hogy a trónhoz vezető úton meg fog halni.” És az ismert párisi Sybilla, Madame de Thèbes, „jóslataiban” 1913. évre a következőt jövendölte: „Az, akinek Ausztriában uralkodásra kellene jutnia, nemfog uralkodni. Egy fiatal ember fog uralkodni (IV. Károly király), aki egyelőre még nincs arra kijelölve.” Madame de Thèbes az „osztrák császári háznak ezt a tragikus eseményét” 1913-ra jósolta. Amikor az nem következett be, 1913 decemberében ezt a jóslatot másodszor a következő szavakkal jövendölte meg: „az osztrák császári házban a tragédia, melyet megjövendöltem, eddig ugyan nem következett be, azonban egész biztosan be fog következni és pedig már a jövő év (1914) első felében.”Két nappal ez időtartam eltelte előtt, 1914. június 28-ánmeggyilkolták a trónörököst! A főbűnösök mind szabadkőművesek voltak, így a gyilkosok Grabec ésCabrinovits, a szerb vasúti tisztviselő Ciganovits, aki a gyilkosoknak browningokat, kézigránátokat, bombákat és mérget adott, továbbá a szerb Tankosits őrnagy, aki a fegyvereket személyesen vásárolta és végül a szerb hittudós, dr. Kasimirovits; ő értesítette a gyilkosok titkos toborozása után a szabadkőművesek „fejedelmeit” Budapesten, Parisban, Kiewben stb. a küszöbönálló gyilkosság kiviteléről és felhajtotta a szükséges pénzeszközöket. Ezek nem feltevések, hanem okiratszerűen megállapított tények, amelyeket szándékosan agyonhallgatnak. És maga a trónörökös? Ő tudta, hogy őt a francia magasfokú szabadkőművesek halálra ítélték és hogy életére törnek. Ebből nem is csinált titkot, azonban senki sem adott hitelt ennek a szörnyű hatalomnak, amely titokban dolgozik és amely a trónörökösre mért ütésével magát Ausztriát akarta találni és elpusztítani!
Ausztriánál maradva: I. Ferenc József ellen is követtek el gyilkos merényletet, amelyre az idősebb emberek bizonyára emlékeznek. A bombavető tettesOberdank Vilmos szabadkőműves testvér volt, akinek 1882-beli merénylete nem sikerült. Kivégezték. De már 1914-ben az olaszországi Nagy Kelet hivatalos páholylapjában mint „hőst és mártírt” ünnepelték, „aki fiatal életét a hazának (értsd: a szabadkőművességnek!) hozta áldozatul.” (V. ö. „Rivista massonica Italiana”, 1914. 435. l.)
I. Ferenc József fivérét, Miksa főherceget, később Mexikó császárát 1867-ben a felkelő mexikóiak egyik „hadbírósága” halálra ítélte. Árulás útján került ellenségei kezeibe; élükön Juarez magasfokú szabadkőműves állott, aki Miksa császár kivégzése után — Mexikó elnöke lett.
Rudolf trónörökös öngyilkossága is a szabadkőművesek műve, Rudolf trónörököst világkörüli útja után a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd angol király vezette be a szabadkőművességbe. Később a magyar nagypáholy tagja lett. Egy vadászat alkalmával Erdélyben az egyik Teleki gróf vendége volt, aki szintén szabadkőműves volt. Ott egy nagyobb vadásztársaság jelent meg és egy pezsgős mulatságnál egy iratot tettek a trónörökös elé, melyben köteleznie kellett magát arra, hogy a magyar hadsereg önállósága és Magyarország függetlensége mellett szót emel. A trónörökös, aki cselekedete horderejének tudatával nem bírt, aláírta ezt az okmányt. Később vonakodott mámoros állapotában aláirt ígéretének eleget tenni és a tervezett államcsíny, amellyel Rudolf trónörökösnek Magyarország koronáját kellett volna megszereznie és toszkanai János főhercegnek kellett volna Ausztria császárának lennie,elmaradt. A szabadkőművesek azonban nem tágítottak az adott nyilatkozattól és a trónörököst halálba kergették. Ennélfogva Rudolf trónörökös öngyilkossága nem más, mint egy gyenge, akaratnélküli és menthetetlen embernek a kétségbeesett cselekedete. És a báró Vecsera Máriával való szerelmi tragédia? Ez többé-kevésbé egy véletlen kísérőjelenség volt, de semmiesetre sem tettének indítóoka. Toszkanai János főherceg azután, amidőn az államcsíny végleg meghiúsult, minden címről és rangról lemondott és mint egyszerű Orth János önként száműzetésbe ment, hogy a szabadkőművesek hálójából kimenekülhessen! Az utolsó ártatlan szemtanú, Wolf erdész, akinek annakidején meg kellett esküdnie a sírontúli hallgatásra is, 1919 júliusában, tehát az összeomlás után meggyilkolták. Kik voltak a tettesek? A „Zágrábi Napilap” egyik közlése szerint — boszniai rablók voltak. Hogy ezek minő drágaságokat akartak ettől az öreg embertől elrabolni, az mindenesetre rejtélyes...
Hogy vajon Erzsébet királyné, illetve császárné meggyilkolása is a szabadkőművesek műve-e, amellyel közvetve I. Ferenc Józsefre akartak csapást mérni, az egyelőre még nincs tisztázva, azonban tény, hogy a tettes,Luccheni, anarchista volt. Továbbá az is tény, hogy hasonló gaztettekhez gyakran anarchistákat bérelnek fel a szabadkőművesek: Így pl. Pressi anarchistát, aki II. Humbert olasz királyt Monzában 1902-ben meggyilkolta.
Egyes további a Habsburg-Lotharingia-i házban történt sajátságos halálesetek a következők: Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc, szabadkőműves volt; 1765. augusztus 18-án Innsbruckban hirtelen halt meg. II. József, a „kalapos király” titkos szabadkőműves volt és csaknem kizárólag szabadkőműves tanácsadói voltak. Ennek ellenére szükségesnek látta a szabadkőművesek ellen erélyesen fellépni. Belgiumban, mely akkor Ausztriához tartozott, politikai üzelmeik miatt bezáratta a szabadkőműves páholyokat, Ausztriában korlátozta a páholyok számát és egy császári kéziratban a szabadkőműves testvérek „alakoskodásairól” beszélt. Éppen rendkívüli eréllyel akart ellenük eljárni, kiváltképp, mert szabadkőművesek voltak, akik a török háborút (1788—1790.) kitervezték, amikor is hirtelen 49. életévében (1790. február 20.) meghalt. Fivére és utóda, II. Lipót császár, szintén szabadkőműves volt, azonban figyelmeztették és megfelelően felvilágosították; éppen a szabadkőműves titkos szövetséget szándékozta alaposan megrendszabályozni, amidőn legszebb férfikorában, 1792. március 1-én, röviddel 45. életévének elérése előtt hirtelenmeghalt. Mérgezés következtében halt meg; a gyilkosColombe szabadkőműves testvér volt, akit a francia Jakobinuskormányzat bérelt erre fel. Ugyanez évnek ugyanabban a hónapjában gyilkolta meg aszabadkőműves Ankarström III. Gusztáv svéd királyt (1792. március 16.)
Lipót fia és utóda, I. Ferenc József, annyira meg volt győződve a szabadkőművesek veszélyességéről, hogy röviddel trónralépése után rendeletet adott ki, amely a szabadkőműveseket egész Ausztriában elnyomta. Hogy mennyire szükséges volt ez a tilalom, onnan látszik, hogyHebenstreit, Prandstätter, de Riedel, Martinovic stb. testvérek összeesküvést szőttek: a császár megtámadására, a foglyok kiszabadítására és Bécs város egy részének a felgyújtására. Ezzel egyidőben fedeztek fel Innsbruckban egy összeesküvést, melynek vezetői ugyancsak szabadkőművesek voltak. Ettől fogva a szabadkőművességet Ausztriában eltiltották. Csak az összeomlás óta, az ú. n. „dicső” 1918-as forradalom óta léptek fel nyíltan a szabadkőműves testvérek, miután 1870 óta a „humanitárius egyesületek” leple alatt rendőrilegmegtűrtek voltak.
Ámde gyerünk vissza a jelenkorba!
1911. október 5-én az osztrák szociáldemokrata párt vezére, a szabadkőműves dr. Adler Viktor a képviselőházban egy hallatlanul lázító beszédet mondott az akkori igazságügyminiszter dr. lovag Hohenburgerellen. Hirtelen — amidőn a beszéd éppen tetőfokát érte el — őt lövés dördült el a karzatról az igazságügyminiszter ellen. S vajon ki volt a gyilkos, aki annyira gyűlölte az igazságügyminisztert, hogy feltétlenül meg akarta ölni? Egy szerb volt Dalmácia legdélibb részéből, névszerintNjegns, aki pont ebből a célból vállalkozott a napokig tartó utazásra. Napokkal előbb Bécsben szociáldemokraták vezették őt körül, megmutatták neki a Szent István templomot és a Parlamentet, stb. Hogy ki bérelte fel a gyilkosságra, ezt nem árulta el. Hosszú börtönbüntetésre ítélték s egyedül az a körülmény mentette meg a hóhér kötelétől, hogy az összes lövések hibáztak. A tulajdonképpeni értelmi szerzőket és felbujtókat sohasem lehetett megtudni.
Egy másik eset: 1916. október 22-én meggyilkoltákgr. Stürgkh osztrák miniszterelnököt. Itt a tettesség pontosan be volt bizonyítható, mert a bűntettest letartóztatták és átadták a bíróságnak. A szabadkőműves dr. Adler Viktor fia, Frici volt. Igen jellemző, hogy Frici is szabadkőműves volt; egy svájci páholy magasfokú szabadkőművesei közé tartozott. Bírósági kihallgatásakor szószerint azt mondotta, hogy: „Véleményem szerint a törvénytipróval szemben minden állampolgár jogosult az erőszakra s mindenki jogosult magának saját maga jogot szerezni, ha ezt a kormány magatartása szükségessé teszi. Az erőszak minden állampolgárnak nemcsak joga, hanem meggyőződésem szerint kötelessége is!” Ez a felfogás teljesen megfelel a skót felsőfokú szabadkőművesség tanainak. A kérdés csak az, vajon Adler Frici szabadkőműves testvér ezt az „ölesre való jogot” minden egyes más állampolgárnak is hajlandó-e megadni? Adler Frici szabadkőműves testvérnek ezrével lehetnek meggyőződött hívei; azonban kétségkívül százezrével vannak ellenzői is, akik éppen az ő politikai tevékenységének nagy részét a mai tömegnyomor okának tulajdonítják. Következetesen gondolkozva, minden egyes ellenfelének jogosultnak kellene lennie, őt egyszerűen lepuffantani. Ha ez eddig nem történt meg — mily körülménynek tulajdonítható ez? A politikai tisztességérzetnek, a nagy igazságnak és nem utolsó sorban a nem szabadkőművesek krisztusi gondolkodásmódjának, akik magukat a „ne ölj!” parancshoz tartják. Abban a pillanatban mégis, amidőn Adler nézetét ellenfelei körében is helyeselnék, ez azegyoldalú kímélet megszűnne: úgy némelyike ama különös államművészeknek, akik ma a szegény népet agyonkormányozzák, hirtelen az „örök Keletbe” segíttetnék át...
A szabadkőműves magasfokok előszörFranciaországban alakultak ki. Az ú. n. „nagy” francia forradalmat (1789-1794) a szabadkőművesek készítették elő; ezt ők maguk mondják és nincs is ok saját beismerésükben kételkedni. Az összes, ú. n. enciklopédisták, mint Voltaire, Montesqaieu, Diderot Helvetius stb. testvérek mind szabadkőművesek voltak. De a forradalom terroristái is, mint Danton, Robespierre, stb. szabadkőművesek voltak. Annak idején Louis Philipp, Orleans hercege volt a nagymester, akinek a Bourbonok elűzése utáni Franciaország királyának kellett volna lennie. Palotájában voltak a szabadkőműves összeesküvők titkos összejövetelei, ahol többek között a terrorista ezred megalakítását is elhatározták és egyúttal megnevezték ama személyeket is, akik legközelebb ennek a politikának áldozatul fognak esni. Pontosan ugyanazok, akiket a francia forradalom első heteiben a párisi városháza terén felakasztottak vagy másutt meggyilkoltak, pontosan ugyanazok, akiknek fejeit kopjákon Páris utcáin körülhordoztak! Igenis, a szabadkőművességben meg van engedve a gyilkolás.
Nemkülönben XVI. Lajos király meggyilkolása (kivégzése 1793. január 21-én) is közvetlenül a szabadkőművesek műve volt, melyet már 1786-ban határoztak el. Felesége, Mária Antoinette, Mária Terézia szerencsétlen leánya tisztán átlátott a szabadkőműveseken. Nevezetes fivéréhez, II. Lipóthoz intézett sorai, amelyben a szabadkőműves üzelmekről figyelmezteti, írván: „Nagyon óvakodj az egész szabadkőműves szövetségtől; már úgyis figyelmeztettek Téged; ezen az úton remélnek ezek a szörnyetegek innen minden országban ugyanahhoz a célhoz érni. Isten óvja Hazámat és óvjon Téged is egy ilyen szerencsétlenségtől!” Ez a levél már a forradalmi időből származik, 1790. augusztus 17-én írták, egy félévvel idősebb bátyja, II. József titokzatos halála után. II. Lipót, — mint már említettem — 1792. március 1-én halt meg, mint a szabadkőművesek áldozata mérgezés által. Mária Antoinette nem sokkal élte túl fiatalabb fivérét; 1793. október 16-án rettenetes sértések és megalázások között vezették a vérpadra, ő azonban végig megőrizte nemes magatartását és királyi méltóságát.
A francia forradalom egyik legförtelmesebb vérebe Jean Paul Marat volt, némiképp Kun Béla egyik elődje. Egyike volt a szeptemberi gyilkosságok (1792) fő értelmiszerzőjének; benyomult a konventbe és ott vad fenyegetések között követelte XVI. Lajos király halálát és minden hívének, nemkülönben a birtokosoknak a kifosztását. Marat, mint Kun Béla, szabadkőműves volt és — tisztán véletlenül — szintén zsidó származású volt!
Hogy I. Napoleon, aki maga is szabadkőműves volt, magáévá tette azt az alapelvet, hogy: „a szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve”, az általánosan ismeretes (V. ö. pl. Pichegru francia tábornok meggyilkolását, akit 1804. április 5-én a börtönben megfojtottak.) Azonban ugorjuk át ezt és a következő időt és csak az utolsó 50 esztendő figyelemre méltó tényeit ragadjuk ki.
Megállapítandó itt, hogy minden páholynak (azaz minden szabadkőműves egyesülésnek) és még inkább minden nagypáholynak (azaz nagyobb számú szabadkőműves páholyok szövetségének) saját törvényszéke van. Ily törvényszékek illetékességének köre majd kisebb, majd nagyobb. Bizonyos páholyok és nagypáholyok azt a jogot igénylik maguknak, hogy halálos ítéleteket hozhatnak és azokat végre is hajthatják! Ez a tény kétségen kívül áll és a német szabadkőművesek is elismerték, még ha kizárólag nem német páholyokról és nagypáholyokról (Grand Orient-okról) van is szó.
Íme egy példa: a német-francia háború alatt (1870-71) 1870. szeptember 16-án 10 párisi páholy egy esztelen vádat emelt és idézést bocsátott ki Vilmos poroszországi király (később császár) és a trónörökös (később III. Frigyes császár) ellen esküszegés miatt. 1870. novemberében a „IV. Henrik páholy” Párisban egy körlevelet bocsátott ki, amelyben 1871. március 15-ére Lausanne-ba (Svájc-ba) kongresszust hívott egybe „szabadkőműves ítéletre” a két fejedelmi szabadkőműves végett. Más páholyok Lyon-ban (Franciaország) már 1870. november 26-án a következő „ítéletet” hozták:
1. Vilmos (Poroszország királya) és mindkét társa, Bismarck és Moltke... törvényen kívül állanak, mint három veszett kutya.
2. Összes testvéreinknek Németországban és az egész világon ez ítélet végrehajtása kötelességükké tétetik.
három bestia mindegyikére (1. Vilmos-ra, Bismarck-ra, Moltke-ra) egymillió frank engedélyeztetett, fizetendő az ítélet végrehajtóinak vagy örököseinek a hét központi páholy által.
Ez nem elegendő, — mondotta — a magasfokú szabadkőműves zsidó, Isaac Adolf Cremieux, annak idején az egész francia szabadkőművesség legbefolyásosabb embere, aki I. Vilmos fejére szintén egymillió frank külön jutalmat tűzött ki. Azonban az egész világon nem akadt senki sem, aki ezt a Judás-díjat ki akarta volna érdemelni. Vagy talán mégis? Kapcsolatba hozható-e talán Max Hödl lipcsei bádogossegéd tette, aki 1878. május 5-én szociáldemokrata uszítás következtében 5 éles lövést tett a német császárra anélkül, hogy megsebesítette volna. Vagy talán mégis összefügg Karl Eduard Nobiling 1878. június 2-án I. Vilmos császár ellen elkövetett merénylete a francia szabadkőművesek kitűzött jutalmával? Nobiling sokat érintkezett szociáldemokrata körökkel. Röviddel a gyilkos kísérlet után öngyilkosságot követett el és anélkül, hogy öntudatát hosszabb időre visszanyerte volna, 1878. szeptember 10-én meghalt.
Az is tény, hogy Bismarck ellen gyilkos merényletet követtek el Kissingen fürdőhelyen 1874. július 13-án, azonban bizonyítékok a szabadkőműves felbujtás összefüggésére hiányoznak. Ami azonban Moltke-t illeti, úgy az ő halála valóban „siettetettnek” látszik. Elhunyta előtti napon (1891. április 24-én) egész Berlinben az a hír terjedt el, hogy Moltke már meghalt. Százával ostromolták meg a napilapok szerkesztőségeit azzal a kérdéssel, hogy igaz-e ez a hír? Az egyik újság elküldte egyik munkatársát Moltke lakására, hogy a helyszínén tudakozódjék. Moltke nyugodtan ült íróasztalánál, az újságíró felhívta lapja szerkesztőségét és jelentette, hogy Moltke a legjobb egészségnek örvend, azonban egy óra múlva Moltke már halott volt. I. Vilmos császárnál hasonlóképpen ismétlődött meg ez a figyelemreméltó tény, hogy halála (1888. március 9) három nappal előbb a „Neues Wiener Tagblatt”-ban már mint bekövetkezett volt jelezve. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy Georg Ritter von Schönerer hosszú időre távol tartotta magát a politikai élettől. Végül III. Frigyes császár, a nemes szenvedő a német császári trónon, egy Mackenzie nevű angol orvos kezelése alatt rákban meghalt, akinek orvosi tudományát egyébként annak idején a német orvosi körök nagyon kétségbevonták...
Még egy szó az időelőtti halálhírekről a sajtóban. A legtöbb esetben egy rosszul sikerült hírlapírói „pontosság”-ról, néha az esetnek üzleti kihasználásáról van szó. Azonban az ember nem tud attól a gondolattól szabadulni, hogy egy ily „halálhír” egy bizonyos sajtó részéről néha alegszelídebb formája lehet egy szabadkőműves halálos ítélet végrehajtásának, így nagyon sok dolog világos, mert ha valaki öreg, törődött és azonfelül még szívbajos is, úgy az a körülmény, hogy saját halálát az összes napilapokban olvassa, nagyon könnyen olyan idegállapotot válthat ki, hogy valóban hamarosan meghal. Ekként azután — mint Moltke esetében — a régen hozott szabadkőműves halálos ítélet „végre van hajtva”. Talán többet mondhatnaHermann Bahr testvér, aki az utóbbi években a szabadkőművességtől elfordult, mire azután nemrég őt is „holtnak” nyilvánították. Joggal kérdezhetjük, hogy ez valóban csak a véletlen játéka, vagy pedig szabadkőműves büntetésről van-e szó Hermann Bahr „árulása” miatt? „A természet kegyetlen” mondotta a szabadkőműves Goethe, barátjának, Schillernek, különös halálakor (1805. május 5.); „a természet kegyetlen, de — fűzte hozzá — az emberek még kegyetlenebbek.” És Goethe testvér többet tudott a titokról, amely az illuminátus és magasfokú szabadkőműves Friedrich Schiller felett lebegett, akit éjfélkor, mint egy gonosztevőtminden szertartás nélkül temettek el...
A ki nem derített haláleseteknek egész sorozata függ össze a zsidó francia Dreyfus százados ügyével (1894-1903.). Dreyfus szabadkőművest hazaárulással vádolták. Egy d’ Attel nevű százados azt mondotta, hogy Dreyfus röviddel ünnepélyes rangfosztása előtt neki és egy másik tanúnak teljes vallomást tett bűnéről. Dreyfus testvér barátainak természetesen igen veszélyesnek látszott ez az ember. Egy napon d’ Attel kirándult a környékre és visszatértekor a vasúti kocsiban halva találták; a holttest kékes volt és már a feloszlás nyomai látszottak rajta. Azonban d' Attel százados megelőzőleg barátjának,Chaulin Servinière-nek híven elmondta Dreyfus százados vallomását. Chaulin Servinière választókerületébe utazott és holttestét a síneken találták meg. Laurenceau prefektus jelentette a kormánynak, hogy aranyküldemények mentek át a határon az áruló Dreyfus barátainak; azt gondolta, hogy külföldi zsidók részéről megvesztegetésre szánt összegekről van szó, akik fajtestvérüket akarják kiszabadítani. Laurenceau-t jelentéstétel végett Párisba rendelték, ahol a „Terminus” szállóban szállt meg, — a következő napon szobájában halva találták. Rocherfogházfelügyelő azt állította, hogy Dreyfus azt mondotta, hogy: „Igen, bűnös vagyok, de nem az egyedüli bűnös”. Rocher meghalt; hogyan és hol, ez ismeretlen. A Rennes-ből való Valerio százados volt a Dreyfus-perben a fő terhelő tanuk egyike, aki nemsokára garnizonjába való visszatérése után meghalt. Annak idején a szabadkőművesek páholyaihoz közelálló lapok cinikus nyíltsággal írták, hogy: „a sors maga is részt kér Dreyfus századosból!” (Ha a szabadkőművesek a „sors”-ot (fatum) valamibe belevonják, úgy az mindig nagyon gyanús.) A francia köztársaság akkori elnöke, Felix Faure testvér, a Dreyfus-per revíziója ellen foglalt állást. Egy hónappal később — hirtelen meghalt. A közelebbi körülmények sohasem derültek ki, mert, holttestét néhány órával halála után bebalzsamozták, miáltal halála okának megállapítása lehetetlenné vált. S vajon kik voltak Dreyfus százados „ártatlanságának” leghevesebb védelmezői? Kivétel nélkül szabadkőműves, még pedig különösen zsidó testvérek; noha a különös halálesetek egyike sincs tökéletesen tisztázva, mégis mindenkit gondolkodóba ejt azoknaknagy száma a Dreyfus-perben.
És nos még egy eset, amely a világháború kitörése előtti utolsó napon történt: Jean Jaurès-t, a francia szociáldemokraták egyik legkiválóbb vezérét és a béke hívét 1914. augusztus 31-én Párisban a Croissant kávéházban lelőtték. Noha a gyilkost, Villain-t letartóztatták, mégis féltek ellene az eljárást lefolytatni, mert túl sokat tudott és képes lett volna titkos megbízóit elárulni. És így megtörtént a hallatlan igazságügyi botrány, hogy egy letartóztatott gyilkos a világháború egész tartama alatt „vizsgálati fogságban” ült, míg 1919. március 31-én politikai izgalmak következtében beállott beszámítatlanság miatt — felmentették! Természetesen a háború alatt nem lehetett őt elítélni, mert a szabadkőműves háborús uszítás titka napvilágra került volna; azonban felmenteni sem lehetett volna, mert a világháború kimenetele még bizonytalan volt és a francia szabadkőművesek, azaz az egész kormánnyal együtt drága életükért remegtek. Noha Jean Jaurès is szabadkőműves volt, de csak alacsonyabb fokú s nem tartozott a „tudók” közé, vagyis azokhoz, akik a világháborút tervszerűen évek óta előkészítették a „teutoni császárhatalom” félretolására és országának köztársasággá való átalakítására. Jean Jaurès a békeszerető munkástömegek kedvelt embere volt s attól féltek, hogy a borzasztó vérfürdő előkészítése elé, amely Európát azután elérte, komoly akadályokat gördíthet. Ez elég ok volt a háborúra uszító franciáknak, hogy e férfiú életének gyors végét előkészítsék. Jean Jaurès halála világosan szabadkőműves gyilkosság, de nemcsak Villaintartozott volna a vádlottak padjára, hanem a köztársaság elnöke, Poincarè, Briand miniszterelnök testvér, Delcassé hadügyminiszter és a francia Grand Orient egész legfelsőbb tanácsa is.
És olyan francia szabadkőművesek is voltak, akik mindjárt a világháború kezdetén a német fejedelmek „elítélését” kívánták: a párisi „L' Avant Garde” páholy egy külön törvényszék beiktatását követelte II. Vilmos, I, Ferenc József, majd a bajor, szász és württembergi, stb. királyok felelősségrevonására, — oly kívánság, mely azután a háború végén, mint az összes szövetséges hatalmak követelése újult meg. Egy igazi „páholytörvényszék” elé egyáltalán nem idézhették a német császárt, mert II. Vilmos sohasem volt szabadkőműves s így „szabadkőműves esküt” sem szeghetett meg. Azonban egy „legfelsőbb bíróság”, amely erre az esetre az összes ellenséges államok szabadkőműveseiből külön állíttatott össze, volt a feladatra hivatva, hogy a német császárt az egész világ előtt pellengérre állítsa, mint olyant, akinek lelkiismeretét a szörnyű háború terheli és ezzel egyúttal eltereljék a figyelmet a háború egyedüli okozóiról a „szabadkőművesség fejedelmeiről”.
Ennél a francia páholynál még tovább ment az angolHoratio Battomley testvér, aki „John Bull” című lapjában nem kisebb dolgot követelt, mint hogy II. Vilmos császárt egy titkos nemzetközi társaság végezze ki! Ez a tény nagyon különös megvilágítást nyer, ha tudjuk, hogy az ú. n. „angol” Battomley testvért tulajdonképpen — Levy-nek hívják.
Az angoloknál a politikai gyilkosság nem ritka. Megjegyzendő, hogy minden vezető politikus, minden államférfiú, minden hadvezér, stb. szabadkőműves; természetesen ebben a kimondott szabadkőműves államban a királyi hercegek és maga a mindenkori király is páholytestvérek. VII. Eduárdot, a „körforgókirály”-t az angol páholyok egyszerűen a XX. század legnagyobb szabadkőművesének mondják és Anglia nagyságát a szabadkőművesek egyedüli művének tüntetik fel. Nem csoda, ha tudjuk, hogy az „angliai egyesült Nagypáholy”egyedül jelenleg több, mint 400.000 szabadkőműves testvért foglal magában. Röviden szólva: Angliában mindenki, akinek neve és rangja van, szabadkőműves és a hivatalos angol politika nem más, mint az angol szabadkőműves fejedelmek politikája; hogy ezek között számos zsidó van, az közismert tény. Az angol kormányzat és az angol szabadkőművesek esetleg a leghelytelenebb és a legirtózatosabb eszközökhöz is hozzányúlnak, sőt még a legutolsótól, a politikai gyilkosságtól sem riadnak vissza, ha az törekvéseiket elősegíti. Ide tartozik pl. az angol követnek, Findlaynek gyilkos merénylete Christianiában (Norvégia) az ír vezér, Sir Roger Casement ellen. Az ördögi tervet Casement hű inasa idejében elárulta; a leleplezett angol követnek, Findlay-nek még a legcsekélyebb kellemetlensége sem lett; sőt még követségi állásából sem hívták vissza! Az angol politika ír ellenzője elleni gyilkos merénylet tulajdonképpeni értelmi szerzője nem kisebb ember volt, mint az angol külügyminiszter, Sir Eduard Grey testvér. Sir Roger Casement éppen a világnagypáholy terveit akarta keresztezni és aki ezt teszi, az a halálé; a békebarát, Jean Jaurès testvér éppen úgy, mint a nemes ír vezér,Casement, a török Talaat Bey éppen úgy, mint a német követ, Mirbach gr. és sokan mások. Casement később ellenségei kezébe jutott és kivégezték.
Ami a török belügyminiszter, Talaat Bey elleni gyilkos merényletet illeti, Konstantinápolyban egy örmény összeesküvők elleni perben megállapították, hogy az agolLord Kitchener testvér 20.000 font sterlinget (annak idején 500.000 koronát) tűzött ki Talaat fejére; ennek ellenére az angol szabadkőművesek Lord Kitchenert éppen mint a szabadkőművesek példaképét ünnepelték. A szabadkőművességben a gyilkosság teljességgel meg van engedve. Ez természetesen nem vonatkozik minden „testvér”-re, azonban a megállapodáskor és a „tudó” elöljárók megbízására vérdíjat tűznek ki a halálos ítélet végrehajtására.
Ide tartozik továbbá Mirbach gr. esete. Ezt a német követet 1918. július 6-án Pétervárott a kommunista Leninkormányzat alatt az orosz ellenforradalmárok ántánthű pártja gyilkolta meg. Vezetőjük a zsidó Kerenskytestvér, azelőtt ügyvéd volt, majd — nemsokára a cárizmus bukása után — egy ideig Oroszország leghatalmasabb embere, míg Lenin testvér (Uljanow = Cedernboom) meg nem buktatta. A gyilkos merénylet vezetőjeként egy bizonyos Sawinkow-ot említenek, azt az embert, aki már előbb az egykori orosz minisztert, Plehwe-t meggyilkolta. Sawinkow Kerensky testvér alatt hadügyminiszter volt, nemsokára nagy befolyást gyakorolt rá és végül őt az ántánt táborába vezette, miáltal az orosz népet és békereményeit becsapta és Kerensky testvér — milliomos lett. Ama tény igazságát maga Kerensky is igazolja, aki 1918. július 5-ére vonatkozólag azt mondotta, hogy: „Mirbach német követ meggyilkolása egyszerencsés esemény, amelynek örül!”
Mindezeket a merényleteket hosszú kéz készítette elő. Így von Eichhorn német tábornagy és adjutánsa, von Dressler kapitány ellen is, akiket Kiew-ben 1918. július 30-án gyilkoltak meg. Azonban már előző napon a szabadkőműves „Matin” (Páris!) sokatmondóan azt írta, hogy Eichhorn fejére egy „hazafias titkos szövetség” magas díjat tűzött ki! Hogy minő „hazafias titkos szövetség” ez, amellyel a szabadkőműves „Matin” oly jó kapcsolatokat tartott fenn, könnyű kitalálni. A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung” 1918. június 20-án ismét tudta jelenteni, hogy az angolok II. Vilmos császár fejére 1 millió márkát, egy tengeralattjáró elpusztítására 300.000 márkát, lázadásra bujtogatásért 50.000 márka jutalmat tűztek ki!
Az sem kétséges, hogy Konstantin görög király meggyilkolása is előre meg volt tervezve. Tatoi-ban felgyújtották a királyi erdőt, a majort elhamvasztottak és a király csak 20 görög áldozatkészsége által menekült meg, akik őt saját életük kockáztatásával keresték meg. Ez a merénylet Venizelos diktátor és 33-fokú szabadkőműves testvér műve, volt, aki angol és francia megbízói szellemében cselekedett. És miért? Azért, mert Konstantin király vonakodott népét a világháborúba belevinni, hadseregét és flottáját a szövetséges hatalmak rendelkezésére bocsátani. Ugyanígy szabadkőműves cselekmény volt a bolgár követség elleni bombamerénylet Athénben; a letartóztatott merénylőnél, Samut-nál egy 20.000 frankról szóló csekket találtak. Az erőszakos Venizelos testvér ilyesmiket természetesen csak azért merészelt, mert a pireusi kikötőben angol-francia flotta volt összevonva, amelynek ágyúit Athén felé irányították. Az egyesült flotta egy francia szabadkőműves képviselőnek, Jonnart testvérnek a parancsnoksága alatt állott, aki 1917. június 11-én Konstantin király lemondását követelte, mert visszautasítás esetén Athént összelöveti és romokká változtatja. Ezt szabadkőműves nyelven „A kis nemzetek védelmének” hívják! Venizelos testvér azonban mint diktátor nem kevesebb, mint 2500 tisztet dobatott ki a görög hadseregből, az előző miniszterelnököket és tekintélyes politikusokat, mint Skuludis-t, Rallis-t. Gunaris-t stb. letartóztatta vagy távollétükben elítéltette, számos tábornokot élethossziglan bezáratott és a görögök százait, akik erőszakos politikájával nem értettek egyet, kivégeztette. Sokaknak, akik halálra ítéltettek, koporsójukat maguknak kellett a kivégzés helyére cipelniök... Ezenfelül Venizelos testvér 9669 állami tisztviselőt és tanítót bocsájtott el, ami az összes tisztviselők ⅔-a. A szabadkőműves nyelvben, amely minden fogalmat a feje tetejére állít, az ily felkapaszkodott egyeduralmát — demokráciának, a jámbor és becsületesen gondolkodó Konstantin királyt ellenben, aki tényleg a békeszerető nép akaratát képviselte, — tirannusnak nevezik!
Az angol-amerikai páholybefolyás Kínában is észrevehető. Itt csak arra utalunk, hogy Kína utolsó császára Kü-Ang-Hsii, titokzatos módon halt meg, nemkülönben édesanyja, Tse-Hsii is. Kínát köztársaságnak nyilvánították, a 3 éves Pudschi-t (trónörököst) félretolták és a miniszterelnöki széket az új „kínai köztársaságban” Sun-yat-sen 33-fokú szabadkőműves testvér foglalta el.
Olaszországban a politikai gyilkosság úgyszólván általános szokás. A karbonárik (szénégetők) a minden keresztények előtt ismeretes 4 betűből álló I. N. R. I. felírást a maguk módja szerint úgy magyarázzák, hogy „Justum necare reges Italiae”, azaz jogos Olaszország királyait megölni, — egy alapelv, amelyhez pl. Orsiniszénégető követett, amidőn III. Napóleon császár elleni gyilkos merényletét 1858-ban Párisban elkövette. Orsinit kivégezték. De nemcsak a karbonárik, hanem az olasz szabadkőművesek is csatlakoztak az alapelvhez, így mindenekelőtt a 33-fokú Giuseppe Mazzini testvér, aki bevallotta, hogy egyszer egy összeesküvőnek egy tőrt adott, hogy a „tirannust”, piemonti Albert Károly királyt útjából eltávolítsa. Mazzini testvér (1853) összeesküvő társai által Milánó utcáin osztrák katonákat is leszúratott, hogy lázadást idézzen elő. 1854-ben ugyanezek a gonosztevők a pármai herceget gyilkolták meg és bírák, akik az összeesküvőket elítélték, sorozatos erőszakos halállal múltak ki. Sőt a Mazzini-féle komité annak idején a nápolyi II. Ferdinánd királyt halálra ítélte és egész Olaszországban röplapokat terjesztett, amelyek a politikai gyilkosságot megengedettnek tüntették fel. 100.000 dukát jutalmat biztosítottak annak, aki II. Ferdinándot, a „tirannust” meggyilkolja. Erre egy Agesilas Milano nevű katona a gyilkos merényletet (1858) elkövette, azonban elfogták és kivégezték. Amidőn 4 évvel később a szabadkőműves Garibaldi Nápolyba bevonult, Milano édesanyja részére az állampénztárból nyugdíjat eszközölt ki és a későbbi miniszterelnök, Francesco Crispi testvér Milano tettét nyilvánosan is helyeselte. Igaz, hogy Crispi testvérnek sajátságos múltja volt; fiatalkorában bombakészítésnél működött közre!
Hogy II. Humbert olasz királyt 1902-ben Monza-ban egy anarchista meggyilkolta, azt az egész világ tudja, de kevesen tudják, hogy a gyilkos, az anarchista Angelo Pressi szintén szabadkőműves volt; egy amerikai páholyhoz tartozott, a gyilkosság végrehajtására pedig páholytestvérei bérelték fel.
Ismeretes, hogy az olasz Goilitti miniszter hevesen ellenezte, hogy Olaszország a világháborúba bekapcsolódjék, ezzel szemben az olaszországi Grand Orient, az olasz szabadkőművesek leghatalmasabb egyesülete, minden eszközzel igyekezett Olaszországot a háborúba belevinni. Goilitti-t kiátkozták, száműzték és megfenyegették, hogy megölik; menekülnie kellett, hogy a szabadkőművesek üldözésétől megszabaduljon. A háború egyik másik ellenzője Pollio tábornok, az olasz vezérkar főnöke volt, aki szóban és írásban óvta Olaszországot a világháborúban való részvételtől. De mi történt? Hirtelen meghalt és halála sohasem nyert kifogástalan magyarázatot.


Achille Balloni 33-fokú olasz nagymestert is meggyilkolták (1917). Ő az olasz szabadkőművesség egyik másik irányzatához tartozott s talán a háború meghosszabbítását ellenezte. A tettes sohasem tudódott ki.
portugál királyi ház elűzése elismerten az ottani szabadkőművesek műve. Vezetőjük a „híres” magasfokú szabadkőműves Sebastiano Magalhaes da Lima szenátor és miniszter volt. A „tudó” szabadkőműves fejedelmek világtörténelmi cselekedeteik végrehajtása előtt kölcsönösen ki szokták egymást oktatni. Bizonyos mértékben előkészítik a hangulatot, hogy a testvérek kezdettől fogva tudhassák, a bejelentett eseménnyel szemben hogyan viselkedjenek. Így 1907. decemberében a legtiszteletreméltóbb Magalhaes da Lima testvér Párisba utazott, ahol a „tudó” szabadkőműves-körökben sorozatos előadást tartott, amely a következő jellegzetes címet viselte: „A monarchia hanyatlása Portugáliában, a közeledő köztársaság felállítása.” Az igen magasztos 33-fokú Magalhaes da Lima testvért Párisban a legfelvilágosultabb Mózes testvér, a franciaországi nagypáholy szövetségtanácsának tagja, a legünnepélyesebb módon fogadta.
Már akkor megírta az ismert és rettegett szabadkőműves-ellenes Tourmentin abbé, hogy a portugál szabadkőművesek a portugál királyi házra nagy csapást fognak mérni. Annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy Karlos királyt rövid időn belül el fogják űzni, vagy meg fogják gyilkolni. Tourmentin aggodalmai nagyon is igazoltak voltak; 10 héttel később úgy Karlos király, valamint idősebbik fia, Louis trónörökös is, gyilkos merénylet áldozata lett. Tourmentin abbé nyilvánosan és határozottan a szabadkőműveseket vádolta a királygyilkosságért. A portugál szabadkőművesek azonban jobbnak látták hallgatni az ügyről. Hogy mennyire jogos volt Tourmentin szemrehányása, az kilátszik egy francia szabadkőműves lapból, a „Courrier Europeen”-ból, amely magát a királygyilkosságot nem kifogásolta, csak azt sajnálta, hogy a szabadkőművesek által gyűlölt Franko miniszterelnök megmenekült; a villámnak, mely a királyt és fiát találta, csak egy hibája volt, hogy az „oly sok gaztett és förtelem fő értelmi szerzőjét” megkímélte. A gyűlölt Joano Frankónak az volt a „bűne”, hogy királyával egyetértőén a parlamenti Augias-istállót alaposan meg akarta tisztítani a szeméttől és meg akarta szabadítani a megvesztegethető és megvásárolható miniszterektől.
Karlos király fiatalabbik fia és utóda, Manuel, fiatal, könnyelmű életű és tapasztalatlan, egy valódi és igazi operette-király volt, aki atyja trónjára lépett. Azonban vele is hamar elbántak. Minthogy egy újabb gyilkosság nagy kockázattal járt, a királyt egyszerűen számkivetésbe küldték. S ezt vajon hogyan csinálták meg? A recept nagyon egyszerű. Elsősorban igyekezni kell a befolyásos állásokat szabadkőművesekkel betölteni (zsidó származás előnyben). Majd valamilyen magasztos célból ünnepi lakomát rendeznek és a királyt is meghívják. A király nagyon megtisztelve érzi magát és természetesen nem mond nemet. Majd amidőn az ünnepélyes hangulat tetőfokát érte el, akkor „hirtelen” kitör a jól előkészített forradalom. A királynak úgy magyarázzák, hogy neki élete megmentésére csak egy lehetősége van: az azonnali menekülés. Egy különösen hű inas, természetesen szintén szabadkőműves, hajlandó a királyt biztonságba helyezni. A forradalmároknak természetesen előre gondoskodniok kell, hogy a királynak a menekülést megkönnyítsék.
Ezt a koronás fők elűzésére bevált biztos módszert — szabadalmazva minden kulturáltamban — 1910-ben Lissabonban is igénybe vették. A portugál flotta egy rendkívül megbízható embernek, Candido dal Reis szabadkőműves testvérnek a parancsnoksága alatt állott. Nevezett a brazíliai Reis Áron vasútigazgató egyik unokaöccse volt. A lissaboni „híres” érsek Netto Salamon volt; ez ismét rokonságban volt a Párisban lakó Netter testvérrel, aki az „Alliance Israelite” bizottsági tagja volt. A miniszteri és más magas tisztviselői állások hasonlóan nagy, részben a szabadkőművesek kezeiben voltak. Merőben „véletlenül” abban az időben, 1910. októberében a brazíliai köztársaság elnöke, Hermes da Fonseca marsál testvér Lisszabonban tartózkodott. Tiszteletére nagy ünnepi lakomát rendeztek, amelyre a fiatal Manuel királyt is meghívták. Az életvidám, tapasztalatlan és gyanútlan király tényleg belement a kelepcébe. Éppen mialatt a király egészségére koccintottak, hirtelen kitört a forradalom. A szabadkőműves vendégek között látszólag nagy zavar támadt, ezer kósza hír szárnyalt a teremben; szemtanúk jönnek és jelentik, hogy a hajóágyúk Lissabon város felé vannak irányítva. Mások tudni vélik, hogy a tömeg már a királyi várba hatolt be; ismét mások jelentik, hogy az elégedetlen nép az utcákon viharosan követeli a király lemondását stb. Anarchista merénylettől félnek, indítványokat tesznek, tanácsokat adnak és ismét elvetik azokat. A vendégek a legnagyobb aggodalmat színlelik drága uralkodójuk életéért. Manuel király képtelen határozni, kész magát két hű és kipróbált szolgára bízni, akik egy oldalkijáraton a szabadba vezetik és számos zegzugos utcácskán át a kikötőig kísérik. És valóban: útra készen áll ott egy hajó teljes gőzzel a királyi menekült biztonságba helyezésére. Letompított fényű lámpákkal zavartalanul halad el a sötét éjben a hadihajók előtt és másnap reggel a trónjától megfosztott Manuel király Anglia vendégszerető partjára lép. Így csinálták a portugál forradalmat. Megemlítésre méltó, hogy Hermes da Fonseca testvér ama Deodoro da Fonseca marsál unokaöccse, aki mint szabadkőműves és az utolsó II. Pedro brazíliai császár hadügyminisztere 1889-ben a brazíliai forradalmat vitte diadalra. Tudvalevő, hogy annakidején II. Pedrót is rábírták, hogy a menekvésben keresse üdvét és egy hajó igénybevételével Európába hozták. Az, hogy a Fonseca-k zsidó származásúak, nyilván csak „véletlen”. Egykor Wagenseil-eknek hívták őket, velencei nemességet vettek és azóta „da Fonseca” lett a nevük.
Spanyolország szabadkőművesei is szívesen veszik igénybe a gyilkosságot, mint politikai harceszközt; természetesen a szükséges elővigyázattal dolgoznak, nehogy a szabadkőművességet veszélybe sodorják. Az anarchista Morral bombamerénylete (1905) még mindenkinek jól az emlékezetében van. A királyi nászmenetnek szólt és a királyi párt, XIII. Alfonz királyt és Battenberg Ena hercegnőt kellett volna darabokra szaggatnia. Azonban a merénylet nem volt elég gondosan előkészítve és így elhibázta tulajdonképpeni célját. Hogy minő érzelmekkel viseltettek a szabadkőműves testvérek ez eseménnyel szemben, az kitűnik a „Revue Maçounique” című szabadkőműves folyóirat 1905 júliusi számában megjelent tudósításból, ahol a következő olvasható: „1905. május 31-én, Madridban egy szörnyű anarchista bomba robbant, amelyet Morral a királyi nászmenetre hajított. A merénylet számos áldozatot követelt és csak azok hiányoztak, akiket találnia kellett volna. A fiatal királynak fékeznie kellett volna hiúságát és le kellett volna mondania ünnepségeken való ragyogásról, amelyeknek a tétlenül nézőkre végzetesnek kellettlenniök!” A szabadkőműves újság egyetlen szót sem talál a gaztett elítélésére, sőt nem átall még a fiatal királynak tenni szemrehányást egy önként érthető cselekedetéért; emellett a sorok közt még sajnálkozás nyer kifejezést, amiért a bomba éppen azokat kímélte meg, akiket el kellett volna találnia. Morralt azonnal letartóztatták és bíróság elé állították; védője, egy bizonyos Bulot nevű elszánt ügyvéd és azonfelül szabadkőműves volt, aki az ú. n. „érdekes esetet” oly ügyesen tudta csűrni-csavarni, hogy a gyilkos gazfickót, Morralt, valóban — felmentették! És maga a „Revue Maçonnique” című szabadkőműves újság az, amely 1906. januári számában ezt az igazságtalanságnak csellel megszerzett győzelmét olvasóinak, a páholytestvéreknek, gúnyos ujjongással merte tudtul adni.
A szabadkőműves újságok a világháború alatt is többé-kevésbé nyíltan merészkedtek arra célozni, hogy XIII. Alfonz király uralmának napjai meg vannak számlálva! És jellemző, hogy ezek a tudósítások Angliából jöttek, abból az országból, „amely 23, többnyire zsidó ügyvéd által kormányoztatik.” Legalább is ezt írta az angol „John Bull” című újság, amelyet már az említett „angol” Horatio Battomlay „Levy” ad ki. És Levy úrnak az angol kormányzatról szóló jellemzése bizonyára nem alaptalan. Szerencsére XIII. Alfonz idejekorán átlátott szabadkőműves tanácsadóin és a „híres” miniszterelnököt, Romanones gróf testvért, még éppen ama pillanatban mentette fel, amikor a spanyol kereskedelmi flottát az angoloknak szándékozott eladni...
Az északi államokban a szabadkőműves gyilkosságok aránylag nagyon ritkán fordulnak elő. Ez talán azzal van összefüggésben, hogy a Nagypáholyok Svédországban, Norvégiában és Dániában nemkeresztények felvételétől szabályszerint vonakodnak. Így a szabadkőműves Ankarström testvér tettét, aki 1792. március 16-án a svéd királyt, a szabadkőműves III. Gusztávot egy álarcos bálon hátulról leszúrta, csak futólag érintjük. A gyilkosságot egyébként már 1786-ban a Majna-Frankfurtban egy szabadkőműves kongresszuson határozták el; hogy Svédország királyát, III. Gusztávot és Franciaország királyát, XVI. Lajost az útból el kell távolítani. II. Oszkár, Svédország királya, aki maga is szabadkőműves, sőt szabadkőműves főrend volt, szerencséjének köszönhette, hogy legalább életét megmenthette. A norvégok vagy helyesebben: bizonyos befolyásos körök Norvégiában egyáltalában nem voltak megelégedve II. Oszkár uralmával. A karlstadti szabadkőműves páholyban határozatot hoztak, hogy a királyt egyszerűen lemondatják, ami (1906) meg is történt. És nem egyszer csak mint országának legfelsőbb szabadkőműves méltóságviselője tudta helyzetét ettől a sorstól megóvni. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha szem előtt tartjuk, hogy a szabadkőművességben a látszólagosfőember nem mindig a rend igazi főembere. Királyoknak és fejedelmeknek gyakran csak látszólag adományozzák a legmagasabb méltóságokat, anélkül, hogy őket ennek a „királyi művészetnek” (azaz a szabadkőművességnek) tulajdonképpeni titkaiba beavatnák.
Az orosz birodalom egyes cárjainak élete fonalát hasonlóan vágta el a szabadkőművesség. Így gyilkolták meg pl. I. Pál cárt alig 5 éves uralkodása után a birodalom egyes ú. n. „nagyjai” 1801. március 23-án, „mert despotizmusa elviselhetetlen volt.” Ha pontosabban vizsgáljuk az esetet, úgy azt látjuk, hogy I. Pál, II. Katalin fia a szabadkőművesség ellen szigorú tilalmat adott ki. Pedig I. Pál maga is szabadkőműves volt és kezdetben jóindulattal volt a szabadkőművesség iránt, azonban később jobban kiismerte testvéreit. S a végső eredmény? Az, hogy a következő mondat igazságát: „a szabadkőművességben a gyilkosság meg van engedve”, a saját testén érezhette.
Fia és utóda I. Sándor cár szintén szabadkőműves volt, sőt atyja gyilkosaival érintkezésben is állott. Kezdetben ő is támogatta a szabadkőműveseket, sőt 1810-ben el is ismerte őket, azonban a szövetség mindig hatalmasabb és befolyásosabb lett s amikor a skót magasfokokat (4-33) bevezették és minden szabadkőműves tevékenység középpontja a magas politika lett, I. Sándor egy láthatatlan, megtámadhatatlan és kellemetlen hatalommal találta magát szemben. Ellenfelekkel és ellenséges emberekkel érezte magát körülvéve és megfigyelve, majd félelem fogta el őt testvérei részéről és sokszor figyelmeztetve a szabadkőművesek politikai üzelmeire, 1822. augusztus 6-án erélyes rendeletet adott ki minden titkos társaság, így aszabadkőműves-páholyok ellen is. Az összes állami hivatalnokoknak, akik a szabadkőműves-páholyok tagjai voltak, ki kellett azokból lépniük és kilépésüket be kellett jelenteniük, ellenkező esetben állásukat azonnali hatállyal elvesztették. Főképp megfontolandó volt a kettős eskü,mert egy tisztviselő, aki esküvel volt egy páholyhoz kötve, esetleg hivatali esküjével kerülhetett ellentétbe. A szabadkőművesek természetesen dühösek voltak és bosszúra gondoltak. „Közjólét Szövetség” elnevezés alatt újból megalakultak és ennek az új titkos szövetségnek a tagjai gyilkolták meg I. Sándor cárt Taganrog-ban, 1825. december 1-én. A gyilkosok mind szabadkőművesekvoltak. Miért kellett azonban egy új titkos szövetséget életre hívniok? Ez nemcsak véletlen jelenség, mert ha a szabadkőművesség magas fokain a politikai gyilkosság „magasabb célok” végett meg van engedve, akkor mindenszabadkőművesnek az egész világon „szent kötelessége”mindent megakadályozni, ami a szabadkőműves szövetségnek mint egésznek kárára lehet. Főleg kerülendő a szövetségnek pellengérre való állítása. Ezért vesznek igénybe a szabadkőművesek gazságaik keresztülvitelénél csaknem mindig leplező egyesületeket, vagy meghatározott pártokat és szervezeteket, amelyeket sokszor ők maguk hívnak életre. Így használták fel a szabadkőművesek Szerbiában a nemzeti, magas politikai egyesületet, a „Narodna Obrana”-t, mint ködsüveget, Olaszországban a „Carbonari”-kat és anarchistákat, Spanyolországban a szabadgondolkodókat (ferreristákat), Portugáliában a „Fehér Hangyák”-at (formiga bianca), Törökországban az „Ifjú Türükök”-et stb. Oroszországban, Magyarországon és Németországban az újabb időben a bolsevikieket és spartakusokat és az nagyon figyelemreméltó, hogy a bolsevikiek vezetői, mint Lenin (Cedernboom-Uljanow), Trozki (Bronstein), Kun Béla (Kohn), Kurt Eisner (van Israelowicz) mind szabadkőművesek és a szabadkőművesség kommunista irányzatához tartoznak. Hogy a szabadkőművesség e fajtájához a német szabadkőműveseknek nincs más közük, mint a nevük, ez minden további nélkül elismerendő. Azonban ezek a német szabadkőművesek, melyeknek száma alig 60.000, a világ-szabadkőművesség 3 milllió „testvére” mellett egyáltalán nem számít, ezeket a német szabadkőműveseket a külföldiek többnyire mint „hátramaradottakat” kezelik, lemosolyogják, kigúnyolják és megvetik.




Stoljipin orosz miniszter meggyilkolása is a szabadkőművesekhez vezet. Stoljipin volt ugyanis az, aki minden eréllyel és szigorral tiltakozott a szabadkőműves rendnek Oroszországban való törvényes elismerése ellen. Az általa kiadott elutasító határozat szószerint a következőképpen hangzik: „...A szabadkőművesség „jótékonykodási céljai” nyílt társaságok által is jól megvalósíthatók, amelyek a kormányzat felügyelete alatt állanak; ezzel szemben a szabadkőművesség politikaicéljai a múlt század kezdete óta, amióta a páholyokat Oroszországban betiltották, a legkevésbé sem változtak.” Ezzel Stoljipin a saját halálos ítéletét írta alá; 1911. szeptember 13-án meggyilkolták. A tettes Herschkovitz Bagrow nevű orosz zsidó volt, aki az orosz titkos rendőrségbe lopódzott be és Stoljipint egy színházban — még pedig a cár jelenlétében — orozva lelőtte.
Megemlítendő továbbá az agg Károly román király meggyilkolása. Ez a Hohenzoller-törzsből származó nemes fejedelem, aki hű volt a központi hatalmakhoz, ellenségeink szabadkőműves állami machinációinak lett az áldozata, akik Romániát céljaik végett a háborúba akarták belehajszolni. Ugyanaz nap halt meg mérgezett kávé elfogyasztása következtében, amikor a hős német csapatok Antwerpent rohammal elfoglalták (1914. szeptember 9.). Szűk környezetének egyes tagjai ugyancsak heves mérgezési tünetek között betegedtek meg.
Abdul Mamid szultánnak trónfosztása ugyancsak aszabadkőművesek műve volt. Az összeesküvők fészke annak idején Szaloniki volt, az a város, amelynek 110.000 lakosa közül nem kevesebb, mint 70.000 zsidó volt. Önként érthető, hogy abban az emlékezetes küldöttségben, amely az öreg szultánnal elcsapatását közölte, zsidók is részt vettek — így pl. a zsidó ítélőmester, Emauel Carasso testvér a „Macedonia” páholyból — s egyáltalában a zsidók úgy a török szabadkőművességben, mint az „ifjú törökök” pártjában is hangadó szerepet játszottak. Kimagaslóan működtek itt közre pl. az ú. n. „török” Cohen Dávid, Ricci Raffaelo, Mehmed Djavid, Bey testvérek, stb.
Hogy vajon Woodrow Wilson különös megbetegedése egy szabadkőműves „ítéletre” vezetendő-e vissza, az egyelőre még eldöntetlen. Mindemellett lehetséges, hogy a szabadkőművesség fejedelmei e kőművesi bűvésztanoncnak, aki hirtelen a „Mestert” akarta játszani és a 14 pontjához makacsul akart ragaszkodni, egy kis emléklapot adtak; valószínűleg azért, hogy Wilson testvérnek hatalmukat és az ő tehetetlenségét jobban tudatába véssék!
Hogy Clemenceau testvér, a vérszomjas „tigris”, inkább egy politikai süllyesztőben tűnt el, semhogy a „szabadkőművesség fejedelmeinek”' akarata ellen a francia köztársaság elnöki méltóságát merte volna magának megszerezni, az elvitathatatlan tény. Amiről azonban az újonnan megválasztott elnök, Deschaneltestvér megfeledkezett, aminek az lett a következménye, hogy tisztán véletlenül, éjszaka a robogó vonat ablakából kizuhant, miközben — ismét csak véletlenül — roppant fontosságú akták nyomtalanul eltűntek. Ez egyelőre legalább háromszoros ködbe burkolt titok...
És Essad pasa testvér meggyilkolása Párisban 1920. június 12-én? Látszólag ez az eset is a politikai szabadkőműves-gyilkosságokhoz tartozik. Essad pasa, aki annakidején az albán trónra pályázott, az az ember, akinek 1914. februárjában az ismert bécsi szállodában, a „Meissl és Schadn”-ben néhány szabadkőműves méltóságot viselőknek a kitörés előtt álló világháborút kellett volna tudtul adnia. I. Ferenc József röviddel ezelőtt adományozta Essad pasának a Ferenc József-rend nagykeresztjét. Essad pasa testvérnek szólt Ferenc Ferdinándnak az az éles megjegyzése, amikor az ellene elkövetett első bombamerénylet 1914. június 28-án sikertelen maradt s Ferenc Ferdinánd akkor gúnyosan megjegyezte, hogy: „ha a gyilkos suhancokat tényleg meg is fogják, úgy azok a legnagyobb valószínűség szerint a Ferenc József-rend nagykeresztjét fogják megkapni!” Pillanatnyilag Essad pasa gyilkosának ösztönzője, egy albán tanító, név szerint Rustem Aveni, még nem került elő. A nevezett állítólag felhevült haragjában cselekedett, mert a hűtlen Essad pasa testvér hazáját, Albániát, a délszláv államnak elárulta. Mások személyes bosszúról beszélnek. Azonban, hogy Rustem Aveni, a kisfizetésű albán tanító, honnan szerezte a pénzt egy ilyen költséges párisi utazáshoz, erről az összes szabadkőműves újságok mélyen hallgatnak.
Minden valószínűség szerint itt ismét a legfelsőbb szabadkőműves hatóságok megbízásából végrehajtott „ítéletről” van szó.
Mindenesetre még sok dolog van az Ég és a Föld között, amelyekről a mi iskolai tudásunk még álmodni sem mer.






FÜGGELÉK.




Mi minden történik két rövid év leforgása alatt a mesterségesen gyártott közvélemény kulisszái mögött?
Mióta Németországban a nemzeti szocializmus uralomra jutott, más országokban is kezdik a titkos hatalmaknak, a szabadkőművességnek és zsidóságnak veszedelmes voltát felismerni. Már most 1933-ban nem történt semmi rendkívüli politikai esemény, mivel a nemzetekfeletti hatalmak körében általában arra számítottak, hogy a nemzeti szocializmus legfeljebb néhány hónapig tarthatja magát. Midőn ez a remény mindjobban elhalványult, megkezdődött a vad háborús uszítás Németország ellen.
A francia kormány a Franciaországot fojtogató szabadkőművesség nyilvánvaló befolyására, de túlnyomólag a francia nép akarata ellenére, katonai szövetséget kötött a Szovjetunió zsidó uraival és így Németország bekerítésén kezdett munkálkodni.
Ekkor, 1934. februárjában, bekövetkezett a szerencsétlen belga királynak rejtélyes, előre megjósolt halála. Mindenki tudta, hogy ez azért történt, mert a király nem engedte magát és népét egy Németország elleni új háborúba belelovalni. Nem egy német nemzeti szocialista, hanem Hutchinson Graham Seton angol alezredes volt az, aki „Your verdict” (Ítéletetek) című ismert munkájában a szabadkőművességet vádolta meg a belga király erőszakos halálának előidézésével
Röviddel ezután megbuktatták a belga külügyminisztert, de Broqueville grófot, aki Albert király halála után férfiasan állást foglalt a béke mellett s az ő helyére a zsidó Hymans-t ültették. Ugyanígy elküldték a belga vezérkar békeszerető főnőkét Nuyten-t.
A legnagyobb dániai újság, a „Berlingske Tidende” 1935. évi november hó 30-i számának esti kiadásában az „Old Moores Almanac” alapján egy olyan asztrológiai jóslatot közölt, amely szerint 1936. januárjában veszély fenyegetné a fiatal belga királyt.
Magában a Szovjetunióban is történnie kellett valami rendkívülinek. Az „osztályöntudatos” kommunista proletár nagyon elcsodálkozhatott, amikor egy szép napon azt olvashatta a lapokban, hogy pont a zsidó Radek-Sobelsohnt bízta meg a Kreml hivatalosan azzal, hogy a Szovjetunióban ismét életre hívja a szabadkőművességet és hogy az ő védnöksége alatt Oroszország legfontosabb városaiban már újra felállítottak hat szabadkőműves páholyt. Az „osztályöntudatos” kommunista munkás, akinek számára a szabadkőművesség csupán „polgári intézményt” jelent, természetesen sohasem fogja megérteni, hogy a pillanatnyilag annyira feszült európai helyzet mellett a szabadkőműves páholyokra nézve végtelen fontosságú, hogy a zsidó Szovjetunióban is nagyhatalmú pozícióval rendelkezzenek.
Vajon milyen politikai merényleteket fognak még a jövőben a Szovjetunió zsidó páholyaiban kitervelni?
Azonban a szabadkőművességnek még valahol meg kellett mutatnia igazi arcát. Még valahol történt rendkívüli esemény. A török köztársasági elnök Kemal Atatürk pasa ugyanis országában rövid úton betiltotta a szabadkőművességet. Beavatottak tudni vélik, hogy Kemal pasa korábban maga is szabadkőműves volt és országának újjászervezésénél szintén igénybe vette a nemzetközi páholyok segítségét. Idővel azonban felismerte, hogy csak eszközként akarták felhasználni és hogy a páholy végső célja Törökország bolsevizálása. Erre Kemal pasa betiltotta a páholyokat. Néhány nappal a tilalom publikálása után — feleletként erre a rendelkezésre — merényletet követtek el Kemal ellen, de sikertelenül. Néhány héttel később viszont már a következő hírt közölték a lapok: „A török köztársasági elnök fogadott leánya, aki Angliából hazatérőben a Calais-Paris expressvonaton utazott, Picqaigny és Ailly állomások között fülkéjének ajtaján kiesett. A szerencsétlenül járt hölgyet súlyos belső sérülésekkel szállították az amiensi kórházba, ahol azonban, eszméletét vissza nem nyerve, meghalt”.
A titkos zsidó és szabadkőműves sötét hatalmak most az olasz-abesszin viszályt minden erejükkel arra akarják felhasználni, hogy Európát egy újabb katasztrófába sodorják. Egyre inkább fenyeget az Itália elleni olajszankció lehetősége, a „háborús” bomba bármely pillanatban felrobbanhat.
Egy igen jól értesült és jól tájékozott francia „Qui veut la guerre?” („Ki akarja a háborút”) címen cikket irt.
A cikk lényege a következő: Hitler forradalma úgylátszik súlyos csapás a zsidóságra, amelyhez hasonló évszázadok óta nem érte. Az élősdi zsidóságot az egész világon az a végzetes veszedelem fenyegeti, hogy megszűnnek eddigi életlehetőségei. Ennek a szörnyű veszélynek elhárítása érdekében semmiféle eszköztől sem riad vissza.
A Duce ugyan nem antiszemita, de ellensége a szabadkőművességnek és ezenfelül anti-kapitalista, anti-marxista, anti-demokrata. A szabadkőművesség ezért Mussolinit és a fasizmust kíméletlenül meg akarja semmisíteni.
A fasizmus összeomlása után nyitva állana az út. Most már bele lehetne kergetni Európát a háborúba. Ebben a háborúban azután halálos csapást lehetne mérni Hitlerre és a nemzeti szocializmusra. Egy pillanatig sem szabad ugyanis elfelejteni, hogy ennek az egész politikai cselszövésnek a nemzetközi zsidóság a rendezője.
A szabadkőművesség és az azt irányító nemzetközi zsidóság csak a fasizmus bukása és a nemzeti szocializmus megsemmisítése árán tudja hatalmi állását az egész világon hosszabb időn át megtartani. A tökéletes és teljes világuralom elérésére a zsidó messiási gondolat megvalósulása is attól függ: tud-e ebben a harcban a zsidóság győzedelmeskedni!? A zsidóság, ha érdekei úgy kívánják, kész egy új világégést felidézni. Nem szabad szemet hunynunk a tények előtt, be kell avatkoznunk a zsidóságnak ebbe a játszmájába, amíg nem késő.
A francia szerzőnek nagy vonásokban ez a gondolatmenete.
A Belgiumban, Deurne-ben megjelenő „Rénovation” című belga hetilap 1935. október hó 26-i számában azt írta, hogy a „Grand Suprême Conseil de New-York de la Franco-Maçonnerie Internationale”, a világszabadkőművességnek csúcsszervezete a rendelkezése alatt álló összes szabadkőműves páholyoknak többek között a következő utasítást adta: „mindent megtenni, hogy az európai háború még a jövő évi (1936) német aratás megkezdése előtt kitörjön!” („...mettre tout en oeuvre pour faire éclater la guerre eurépéenne avant la rentrée de la prochaine récolte en Allemagne.”)
A lapot a fenti szabadkőműves utasításról Mr. Tervfe 33-fokú szabadkőműves antwerpeni lakos informálta, akit páholya bizonyos idő előtt „aludni küldött” (mis en somail), vagyis mintegy hidegre tette őt, mert csatlakozott a belga realistáknak, a „Rénovation” kiadója Jansens Armand által vezetett népmozgalmához (Mouvement Réaliste) és páholyából a páholy felszólítása ellenére sem lépett ki.
1874-ben — így adja elő Tervfe — a zsidó B'nai B'rith-rend és a világszabadkőművesség között megegyezés jött létre, amely a páholyokat maradék nélkül kiszolgáltatta a zsidóságnak.
A magasabb fokú testvérek úgy tudják, hogy valamennyi páholy fölött még egy kicsiny zsidó csoport áll, az úgynevezett titkos intézők (dirigentes occultes), akik a világszabadkőművesség igazi vezetői.
A „Grand Suprême Conseil de New-York” háborús parancsáról azt mondotta Tervfe, hogy a szabadkőművesség ilyen fontos dolgokban, amelyek révén könnyen kompromittálhatná magát, rendkívül ügyesen dolgozik. Az ilyen titkos üléseken nem vezetnek jegyzőkönyveket és semmit sem rögzítenek meg írásban. Nem is hoznak határozott döntéseket, vagy köznapi értelemben vett határozatokat. A dolog úgy szokott történni, hogy az ülés végén egy előre kijelölt magasfokú testvér összefoglalja a megbeszélteket, amely összefoglalásból azután közvetve de mégis kétséget kizáróan leszűrődnek azok az utasítások és szabályok, amelyek szerint a szabadkőműveseknek viselkedniük és eljárniok kell.
Mr. Terfve elmondotta azután, hogy egy általa jól ismert szabadkőműves résztvett a magasfokú szabadkőműveseknek azon a titkos ülésén, amelyen a „Grand Suprême Conseil de New-York” utasítását közölték. A parancsot ugyan igazi szabadkőműves módra különféle szólamokkal záradékolták, mint pl.: „Kívánatos lenne, hogy...”, „az emberiség érdekében feküdnék, hogyha...” Az ilyen záradékolt beszéd a szabadkőművességnél azért szokásos, hogy a hátsó ajtó mindig nyitva maradjon és a testvéreknek adandó alkalommal „megkönnyíttessék” a bíróság előtti eskütétel. Az ilyen utasítás azonban teljesen világos és a szabadkőművesekre kötelező, akik hozzá vannak szokva ehhez a beszédmódhoz. Ez már abból is kitűnik, hogy a „Suprême Conseil du Grand Orient de Belgique” (A belga nagy oriens legfelső tanácsa) a határozatot magára nézve kötelezőnek ismerte el. Terfve érthető okokból nem akarta megmondani annak a magasfokú szabadkőműves testvérnek a nevét, aki az ülésen résztvett. Állításai valódiságáért azonban minden tekintetben szavatol.
Hogyan is mondotta annakidején Anglia mindenható miniszterelnöke Earl of Beaconsfield, recte Disraeli: „A jelen század államférfiainak nemcsak kormányokkal, császárokkal, királyokkal és miniszterekkel van dolguk, hanem titkos társaságokkal is. Ezek a társaságok végeredményben minden politikai megállapodást tönkre tehetnek. Mindenütt vannak ügynökeik és pedig lelkiismeretlen ügynökeik, akik gyilkosságokat készítenek elő és vérfürdőket rendeznek, ha ezt célirányosnak tartják.” (Disraeli beszéde 1876. szeptember 20-án Aylesburyben.) Már pedig a zsidó Disraeli csak eléggé tájékozott lehetett!
(E „Függelék”-ben foglaltak dr. Németh István közlései.)






MAGYAR HÉTPARANCSOLAT


1. Sohase felejtkezz meg arról, hogy Magyarország erkölcsi és anyagi romlását a zsidóság idézte elő.
2. Minden erőddel és tehetségeddel akadályozd meg a zsidóság érvényesülését.
3. Ne szegődj zsidó szolgálatába sem háztartásában, sem üzletében, sem gazdaságában, sem másféle minőségben, — de ne is alkalmazz zsidót semmiféle minőségben.
4. Semmit se adj el zsidónak, csak végső szükség esetén vásárolj zsidónál.
5. Soha és sehol se szavazz zsidóra.
6. Ápold magyar keresztény öntudatodat keresztény újságok és könyvek olvasása által s ne tűrj meg otthonodban zsidó szennylapot.
7. Teljesítsd híven és önzetlenül kötelességedet. Légy kitartó a jelen nehéz küzdelmeiben és szenvedéseiben s felvirul újra a haza.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése