2019. szeptember 9., hétfő

A besúgók is hallgatnak nem csak a bárányok. Újabb adalékok Németh Géza zsidó származású református lelkész III/III-as múltjához, titkos családi életéhez Németh Géza Április végén részleteket közöltünk egy készülő állambiztonsági tanulmányból, mely dokumentáltan bizonyította, hogy Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz) zsidó származású édesapja, Németh Géza református lelkész (1933-1995) a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztályának (tehát a politikai rendőrségnek) a társadalmi kapcsolata volt (talán ezek a cikkeink zavarják annyira Orbán Viktort, hogy a washingtoni kongresszust kérte fel a Kuruc.info megszüntetésére). Noha a BM III Állambiztonsági Főcsoportfőnökség vezetői tudtak személyiségének és jellemének súlyos hibáiról - szélsőséges, hazug, amorális, zavaros, kiszámíthatatlan, extravagáns, megbotránkoztató, feltűnést kereső, magamutogató nem csak saját egyházában, de társadalmi megnyilvánulásaiban és társas kapcsolataiban is - különösen a rendszerváltás idején használták fel céljaikra az Erdélyi Gyülekezet, a Reménység Szigete Kulturális és Karitatív Központ működése keretében, de korábban szerepet kapott a mezőgazdaság szocialista átszervezése melletti agitációs munkában is. Németh Géza társadalmi kapcsolat a Pest megyei III/III-nál Morális kilengéseit tetézték pénzügyi visszaélései: sikkasztott az érdi egyházi kasszából, a Nyugatról érkezett, segélyezésre és az erdélyi menekültek támogatására szánt pénzekből és adományokból. Megengedhetetlen módon szidalmazta, minősítgette a nagy nyilvánosság előtt egyházi elöljáróit, köztük azokat, akik az egyház belső rendje szerint okkal figyelmeztették tarthatatlan életvitelére, méltatlan szolgálatára. Felesége, Kriza Judit nem tudta elviselni férje kicsapongásait és 1993. február 11-én Budapesten öngyilkos lett. Németh Gézát a Kádár-rendszer megbecsülte, szabadon utazhatott, elnézték törvénybe ütköző lépéseit, sőt még főműsoridős filmet is készített „úttörő kezdeményezéseiről” a Magyar Televízió, Róbert László Tisztelendők című sorozatának keretében. (Róbert-Róth László újságíró 1962-68 között állambiztonsági besúgó, 1968-tól a hírszerzés, a BM III/I szigorúan titkos állományában a K-232 számú főoperatív főtiszt őrnagyi rangban, aki a történelmi egyházak elleni harcban tüntette ki magát, így felettesei iránymutatásával hamar megtalálta hasonszőrű népszerűsítendő hősét.) Róbert-Róth László A rendszerváltás után Németh Gézát rehabilitálták, nem létező érdemeiről legendákat gyártottak megvett erdélyi politikusok, s a tájékozatlanok megtévesztésével napjainkban is egyre szaporodó márványtáblák méltatják „példás tevékenységét.” Emlékülés díszvendéggel és félrevezetéssel Cikkünk megjelenése után bő egy hónappal a Fidesz-KDNP díszletei és virágai között változatlan keretek között megrendezték az évente szokásos Németh Géza-emlékülést - amint erről a Fidesz képes faliújságja, az M1 pártszolgálati híradója beszámolt -, amelyen Németh Zsolt változatlanul áldozatnak nevezte apját. Díszvendéget is beültettek az elnökségbe: egy volt német minisztert, akinek azonban nem mondták meg azt, amit meghívása után kiderítettünk: Németh Géza állambiztonsági besúgó volt. Így fordulhatott elő, hogy az alulinformált miniszter azt hangsúlyozta felszólalásában: Magyarországon is fel kell tárni a bűnös múltat, kivételek nélkül. A nyálas és ájtatos rendezvény hazug légköréhez asszisztált jelenlétével Gulyás Gergely országgyűlési képviselő (Fidesz), aki bejelentette, hogy a problémakört hamarosan megoldja majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. (Köztudottan nincs szükség semmilyen újabb bizottságra az ügynökügyek rendezéséhez, ám a Nemzeti Emlékezet Bizottságának konkrét terve azóta sem került a parlament elé, holott május 15-re ígérte Orbán Viktor kormánya, miután látványosan leszavazta az LMP által benyújtott és a Jobbik által támogatott ügynöktörvény javaslatának naprendre vételét. Az már csak garancia bármilyen előrelépés jégre vitelére, hogy sajtóhírek szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságának élére azt a Boross Péter egykori MDF- kormányfőt jelöli Orbán Viktor, aki 22 éve szabotálja el sikeresen az ügynökügyek törvényes rendezését, a társadalmi közbizalom helyreállítását, az ügynökök és kapcsolattartó tisztjeik kötelező távozását a közéletből és a közvéleményformálók köréből.)  Németh Zsolt Cikkünkben megemlítettük, hogy 1984-ben egy tisztességes, hívő fiatalokból álló felderítő csoport alakult Németh Géza ismeretségi körében annak kiderítésére, hogy mi az igazság a botrányos igehirdető körül terjedő híresztelések körül, így a morális és pénzügyi visszaélésekről is. Az egykori csoport több tagja jelentkezett és írt szerkesztőségünknek, bővítendő a tanulmány írójának ismereteit is. Nevük elhallgatását kérték, s mi tiszteletben tartva ezen kérésüket osztjuk meg olvasóinkkal információkat, miközben persze a tanulmány szerzője is folytatja kutatásait. „Minden vonalon kiderült, hogy Németh Géza egy gátlástalan szélhámos, ezért is felháborító Zsolt fia kampánya, hogy mártír színben tüntesse fel apját - olvashatjuk egyik levélírónktól. Németh Géza zsidóságáról annyit, hogy akkor, 1984-ben hallottuk, miszerint szüleinek nagyon sokáig nem jött össze a gyermekáldás, ezért az anyja viszonyt folytatott különböző férfiakkal és egy zsidó szeretőjétől lett Géza 1933-ban. Papíron ugye keresztény volt az apja, de ez egy családi titokként cirkulált, mi is az egyik szeretőjétől hallottuk, akinek Géza maga mesélte.” (Mint megírtuk, ezzel maga Németh Géza is eldicsekedett. Az Észak-pesti Egyházmegye lelkészeinek 1963. december 5-i, kéthetes mátraházi továbbképzésén kijelentette: „Aktív zsidó missziót kell végeznünk, ezt én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”) Németh Géza: „Én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!” Bereczki szerint Németh Zsolt is ügynök volt „Bereczki Vilmos lebukott III/III-as ügynök személyesen közölte velem 1993 júniusában, hogy tudja, miért lett Németh Géza felesége, Kriza Judit öngyilkos februárban. (Bereczki, a Független Kisgazda Párt árulója ekkor már országgyűlési képviselő volt az állambiztonság jóvoltából, sőt hozzásegítették, hogy kezdetben ő legyen a Nemzetbiztonsági Bizottság titkára is - a szerk.) Azt közölte velem, hogy Németh Zsolt volt édesanyja utolsó látogatója annak öngyilkossága előtt. Bereczki szerint ekkor Zsolt 'meggyónta' anyjának, hogy őt is beszervezték. A sokat szenvedett asszony ezt már nem tudta elviselni, és fia látogatása után elvágta a saját torkát, vérbe fagyva találtak rá a konyhában.” Bereczki Vilmos (Bereczki Vilmosról itt írtunk: Aktivizálódnak a besúgók: Bereczki Vilmos, alias "Palotás János". Bereczki, a rovarirtó gázmester 1971-ben bűnügyi besúgóként kezdte állambiztonsági tevékenységét, majd 1987-ben átvette a BM politikai rendőrségének III/III-4-a osztálya, a radikális ellenzék ellen használtak fel. Állambiztonsági 6-os kartonja lezáratlan, tehát a rendszerváltozás utolsó pillanatáig foglalkoztatták. A Kisgazda Párt árulója ma a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg szégyene, ott rohasztja a levegőt, onnan küldözgeti feljelentéseit, rágalmazó leveleit a legkülönbözőbb szerveknek, s időnként sikerrel fúrja be magát internetes honlapok cikkeinek hozzászólói közé. Gátlástalan hazug emberként. Legutóbb például a Jobbik volt alelnökének, Molnár Tamásnak a Facebook-oldalára jelentkezett be régi ismerősként. Természetesen visszautasították. „Az tény - folytatja egyik levélírónk -, hogy Németh Zsoltot 1986. március 14-én éjszaka letartóztatták a Blaha Lujza téren (feltűnő népies öltözete miatt vonta magára a rendőrök figyelmét) és találtak nála több szamizdat kiadványt, ezért bevitték a rendőrségre és ott töltötte az éjszakát. Tanúja voltam, hogy Németh Zsolt nagyon meg volt ijedve miután kiengedték, majd ismét vissza kellett mennie vallomástételre. Bereczki Vilmos szerint ekkor szervezték be. Ez még el is képzelhető…érdekes lenne utánanézni: ez is azon iratok közt lehet, amelyek miatt a Fidesz nagyon nem akarja az aktákat nyilvánosságra hozni.” Utánanéztünk: Németh Zsolt neve szerepelt azon a listán, melyet Németh Miklós 1990-ben átadott Antall Józsefnek, ám mert adatait összekeverték máséval, téves közlésnek minősítették. De nem is bolygatták, hagyták, hogy az átmenet zavarosában feledésbe merüljön, miközben gondos kezek mindent eltüntettek az irattárban.) Bereczki Vilmos állambiztonsági 6-os nyilvántartó kartonja „Sok emberrel beszéltünk, akik jórészt első kézből származó történeteket mondtak el. Menet közben jutottunk el U.M.-hez - ha jól emlékszem akkor szociológus, ma újságíró -, aki a '80-as évek elején mélyinterjút készített Németh Gézával, ennek 130 oldalas gépelt változata a birtokomban van. Ebben emlékezik vissza - egyebek között - '56-os szerepére és későbbi politikai kapcsolataira. Egy kelenföldi egyházfi rosszindulatú feljelentése alapján tartóztatták le 1957 júniusában. Mivel a harcokban nem vett részt, ezért csak egy évre internálták Tökölre. (Pontosabban: közbiztonsági őrizetbe helyezték - a szerk.) Szabadulása után a papok és az egyházi vezetők féltek tőle.”  „Géza egészen másfajta életet élt…”  „..mi ismertük Géza bácsit, aki erkölcsi értékekről, Krisztus követéséről, imádságról, hitről meg a Bibliáról beszélt, közben pedig egészen másfajta életet élt. Ez a fajta kettősség rendkívül zavart minket. Ha egy könyvelő lett volna, ki foglalkozik vele, hogy hülyére csalja a feleségét, vagy zsebre tesz egy kis pénzt. Na de itt volt valaki, egy amúgy szuggesztív személyiség, aki szent emberként parádézott, s voltak, akik tátott szájjal követték. Mi pedig a zsigereinkben éreztük, hogy itt egy szélhámosról van szó, és bizonyosságot akartunk.”  „Egyházi emberekkel, volt híveivel, szeretőivel beszéltünk személyesen. Tőlük hallottuk a legvadabb dolgokat, egyebek között, hogy szilasligeti házuk (ahol lelkigyakorlatokat tartott) padlásán voltak a szerelmi találkák. H.N.K., aki az „Árgusok” röpiratban a neves filmrendező (természetfilmek rendezője - a szerk.)lányaként szerepel, maga mesélte el több tanú előtt 1984. november 6-án Géza heves ostromát. Géza hosszú időn át üldözte. Volt rá példa, hogy erőszakkal akarta magáévá tenni. H. ellenállt, sosem feküdt le Gézával. Géza módszerei voltak: gyakran megjelent a házánál, a kocsijából figyelt, utánament a közértbe is, az ajtaján zörgetett; volt, hogy egy nagy csokor virággal jelent meg, majd szálanként a lába elé szórta. Azt mondta neki: 'Nekem még senki sem mondott ellent, ez vonz irántad!' Mikor H. a szemére vetette, hogyan lehet képes ilyesmikre pap létére, meg a Bibliára hivatkozni, erre Géza kinevette: 'A Biblia? Az hülyeség! Te elhiszed? Álszent vagy!' Ezek szó szerinti feljegyzéseim, melyeket rögtön a H.-val való találkozás után vetettem papírra. H. akkor a Róbert Károly körúton lakott, az Árpád hídnál.” „Majd kipattant a Sz. H.-ügy. Ez a fiatal lány is a szeretője lett, teherbe esett, nemi betegséget kapott Németh Gézától. Kétségbeesésében segítségért fordult H.N.I. rendezőhöz, aki etikai bizottságot szervezett, amely maga elé idézte a református papot. A bizottság tagjai voltak. H.Gy., P.T., Cz.O., O.G., és B.T. (Három pap, egy mérnök és egy egyetemi hallgató, - a szerk.) Németh Géza megtudta egy Nelli nevű szeretőjétől, hogy formálódik a bizottság, ezért gyorsan mindenkit megkeresett. Sz.H. és H.N.I. egy listát állított össze azok neveivel, akikről teljes bizonyossággal tudták, hogy Németh Géza szeretői voltak. Németh körbeszaladt, és szép szóval vagy fenyegetéssel megpróbálta rávenni őket, hogy ne beszéljenek. Végül megjelent a bizottság előtt, ahova fenyegetéseinek hatására már csak egyedül Sz.H. mert elmenni. Ott állt terhesen, nemi betegen. Majd egy hihetetlen színjáték kezdődött. Néhány perc alatt Németh átvette a szót a bizottságtól, és szinte meghipnotizálta Sz.H.-t, hogy igazán szerette őt, és ez az egész tulajdonképpen egy gyönyörű kapcsolat volt. Sz. ott helyben megbocsátott Gézának, és azt rebegte: „Igen Géza, gyönyörű volt!” Géza egyedül csak az Sz.-szel való viszonyát ismerte el a bizottság előtt. Mivel ez nem egy hivatalos bizottság volt, nem lejáratni szerették volna Gézát, hanem csupán annyit kikényszeríteni, hogy ne foglalkozzon az ifjúsággal. Géza leborult és zokogva könyörgött, hogy felesége, Jutka néni ezt nehogy megtudja, szegény asszony most jön ki a kórházból. (Nem is volt kórházban.) Ezért Géza kapott félév haladékot, hogy elmondja a dolgot feleségének. (Akinek korábban a kezébe került Sz. szakító levele Gézához, s ebből nagy botrány lett.) Ezen kívül felszólították: menjen el a nemibeteg-gondozóba.” Miután az etikai bizottság ülésének vége lett, Géza felajánlotta a jelenlévőknek, hogy kocsiján hazaviszi őket. Ezt az akkor orvos egyetemista O.G. el is fogadta. Meglepetésre Németh Géza a kocsiban azt mondta neki: „Semmit sem fog abbahagyni, esze ágában sincs!” „Beszéltünk Dr. B.D. pszichológussal, aki egy időben a közösségbe járt lányával, s lánya nagy híve volt Németh Gézának. A pszichológust figyelmeztették: vigyázzon lányára, mert a Géza bácsi mégsem szent. Dr. B.D. értékelése szerint 'Géza beteg ember. Nem skizofrén, de feltétlenül skizoid. Tele van kamaszkorban megrekedt vonásokkal. Infantilis. Amit éppen elmond, azt igazságként éli át, így meg van arról győződve, hogy nem hazudik. Két eset lehetséges: vagy nem normális, vagy az ördög szállja meg, így nem ura cselekedeteinek, nem lehet elítélni.' (1984)” „H.N.I. szerint Géza többször is meghazudtolta önmagát. Egyszer elmondta neki, hogy havi 60 ezret keres, részletesen előadta, hogyan jön össze neki ez a pénz. (Amely irdatlanul nagy összeg volt a '80-as évek elején, amikor a havi 4 ezer forintos fizetés jónak számított.) Egy hónappal később H. pénzzavarba került betegsége miatt, Gézához fordult, aki azt válaszolta: ő is szegény, havi 3 ezerből kell eltartania a családját…” „Sz.H. mesélte el nekünk: Géza arra tanította, hogy lehet hazudni, csak fonja össze a mutató és középső ujját, mert akkor nem számít hazugságnak az, amit mond…” „Beszéltünk a zsidó származású E.E. református lelkésznővel is. Ő állítólag azért szakította meg a kapcsolatot Gézával, mert egy vidéki evangelizációs úton a szállodában éjszaka Géza ostrom alá vette szobáját, de ő ellenállt a kísértésnek. E.E. elmondta nekünk, hogy azért szakított Gézával, mert egy erdélyi út során rájött, hogy Géza erkölcstelen és semmivel sem magyarázható anyagi visszaélései vannak. Arra a kérdésünkre, hogy miért hagyták ott az emberek Gézát, azt válaszolta: 'Mert Géza nem tiszta!”  Végül elmondták fiának, Zsoltnak „A tudomásunkra jutott dolgokat végül is elmondtuk Németh Zsoltnak, még 1984 végén egy Felszabadulás téri lakásban. Eléggé meghökkent, (röviddel később visszahallottam véleményét O.G.-től: nem érti, miért akarjuk az apját tönkretenni), az anyagi visszaélésekkel kapcsolatban az volt a reakciója, hogy ezek szerinte csak 'az egészséges üzleti szellem megnyilvánulásai'. Mit is mondhatott volna, hiszen maximális jólétben nőtt fel, egyetemista korában már saját öröklakása volt Zsoltnak a budafoki Barkács utcában, tele erdélyi néprajzi kincsekkel. Egyszer láttunk rajta egy menő kabátot, kérdésünkre, hogy honnan szerezte, vigyorogva válaszolta: egy holland adománycsomagból. Természetes volt számára, hogy az adományokból a családjuk is jól élhet…” Az Árgusok röpirat 1. oldala „1987-ben még nem volt bulvársajtó, ezért röpirat formájában terjesztettük az Árgusokat, amikor világossá vált előttünk, hogy Németh Géza nem hagyta abba tevékenységét, akkor kezdett nyüzsögni erdélyi menekült ügyben, amiről szintén visszatetsző értesüléseink voltak.”  Az Árgusok kb. ezer példányban készült. Azt igyekezett leleplezni, hogy Németh Géza „reformer” református lelkész nem volt az '56-os barikádok hőse, az egyházból való kipenderítésének oka egyszerűen az volt, hogy elöljárói megunták a sorozatos erkölcsi botrányokat, sikkasztásokat, azt, hogy például a lelkész üdülőben egy szál alsónadrágban fel-alá rohangálva minősíthetetlen hangon szidta egyébként közszeretetnek örvendett püspökét. Miközben „vámkedvezményesen” utazgatott Erdélybe magyar és román belügyi tisztek barátságát élvezve, egyesek hallani véltek feljelentett emberekről, lebukott erdélyi barátokról, a románok által már várt és elkobzott küldeményekről. Belügyi- és pártkapcsolataival fenyegette meg fiatal nőismerőseit, akik már kikezeltették magukat a tőle kapott nemi betegségekből, s elvetették közös gyereküket. Erdélyi képzőművészek alkotásait Németh fullajtárjai Magyarországra hozták, de az alkotások valódi árát sohasem kapták meg. Megalázó helyzetbe hozta igen gyakran az erdélyi magyarokat az átcipelt hordhatatlan rongyokkal, míg a nyugati segélyszállítmányokat megvette a bizományi vagy elhordta a család. Az Erdélyben fillérekért kicsalt népviseleti és népművészeti értékek - pl. eredeti csángó ruhák - Gézáék Barkács utcai házának pincéjébe kerültek, s eredeti csángó ruha már 8 ezerért kapható volt, de csak Némethéknél. Az amerikaiak fejpénzt fizettek az erdélyi evangelizáció, a térítés eredményeiért, de az feltűnt nekik is, hogy Géza motorcsónakot kért az erdélyi éhezőknek való kenyérszállításhoz. Amikor Hollandiába küldték pénzt csinálni az egyházi tulajdonban lévő elfekvő képek kiárusításából, eladta a saját képeit, az egyházéból viszont alig-alig. Vendéglátója, egy holland múzeumigazgató váratlanul hazatérve azon kapta rajta Németh Gézát, hogy könyékig turkál személyes dolgai között. Eltanácsolta lakásából, így szállodába kellett költöznie. Ezt itthon így adta elő: „A múzeumigazgató homoszexuális volt, éjszakánként egy férfi járt hozzá, s nem tudtam elviselni a falon áthallatszó közösülésük hangjait.” Az „Árgusok” szóvá tették, hogy pont a tisztelendőnek nem tartott Németh Géza népszerűsítése hiányzott az MTV Tisztelendők sorozatából Róbert Lászlónak. Amikor pályafutásának koronájaként az áttelepült erdélyiek megsegítésére indított mozgalmat, az „Árgusok” azt javasolták mindenkinek: nehogy újból bedőljenek ennek a zseniális és gátlástalan szélhámosnak. A segítség fontos, de Németh Géza nélkül. Tíz fillért nem szabad rábízni, az eddigi sikkasztásokból már négy öröklakást vett. Tehát: „Kutyára szalonnát, kecskére káposztát, Gézára kasszát ne bízzál!” - írták az Árgusok 1987-ben röpiratukban. 2012. június 12-én érkezett szerkesztőségünkbe egy másik levél. Írója 1989-ben Kanadában élt, akkor és ott kapta a következő sorokat egy volt erdélyi hölgyismerősétől, aki akkor már Magyarországra menekült református lelkész férjével és személyes kapcsolatba kerültek Németh Gézával. (Később Svédországban települtek le.) Ebből közlünk egy részletet:  „Németh Gézáról annyit, hogy életemben gazemberrel kettővel találkoztam. Az egyik ő volt, a másik Ceausescu. Minden ismert és ismeretlen disznósága mellé ráadásként jön, hogy sok szülőt kergetett halálba azzal, hogy visszariasztotta őket, mert hogy Magyarországon nem lesz családegyesítés. Minden viszonyulása az egész menekülési problémához kétszínűség volt, csak a hasznot leste és kapta mindenhonnan. Fül-és szemtanúja voltam egy pár dolognak. Talán megtudhatta, hogy tapasztalt és megélt disznóságait megírtuk és levélben eljuttattuk kellő helyre, mert úgy nézett ránk, mint a véres ingre, s egy társaságban mindenkinek kezet nyújtott csak a levél aláíróinak nem. Nem vesztettem persze semmit. Szemétláda…” Saját zsebre dolgozó politikai dilettáns  A következőket már a tanulmányán dolgozó tudományos kutató teszi hozzá a fentiekhez:  Sajnos az „Árgusok” figyelmeztetése ellenére Gézára bízták a kasszát, és hagyták eszelős, saját zsebre dolgozó politikai ámokfutását az erdélyi menekültek ügyében. 1., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. június 4-én: „A Németh Géza által vezetett Megbékélés Közösség 1987.V.22-én bizottsági ülést tartott, ahol megfogalmaztak egy 'kérvényt', amely az Erdélyből Magyarországra áttelepülni kívánó román állampolgárok helyzetét akarja megoldani. A kérvényt az MSZMP KB-nak és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kívánják eljuttatni, megfelelő aláírások összegyűjtése után… Németh Géza azt szeretné, ha kevesen, de 'jelentős személyek' írnák alá. Megjegyzés: A Bizottság kb. 15-20 főből áll, ismert tagjai: Beke György, Halász Péter, Németh Zsolt, Balla Gyula és Dragon Pál. Récsey Róbert r. ezredes, főkapitány-helyettes, Horváth Zoltán r. százados, alosztályvezető.” A Megbékélés Közösség szervezte az áttelepülést Erdélyből 2., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. augusztus 17-én: „A Megbékélés Közösség „Ötágú Síp” konferenciáját augusztus 3-9-ig Gyenesdiáson megtartotta Németh Géza vezetésével. Az előadások témája: A csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai magyarok helyzete, történelmi fejlődése. A burgenlandi magyarok helyzete Előadók: Sütő András, Csoóri Sándor, Csurka István. Pomogáts Béla irodalomtörténész a nyugati magyarság helyzetéről és kulturális életéről tartott előadást. Németh Géza szervezésében került sor egy finn-magyar találkozóra. Megjegyzés: Németh Géza a közösség működésével kapcsolatban írt az MSZMP KB Titkárságának, melyre Szűrös Mátyástól kapott kedvező választ. Németh Géza kedvező választ kapott Szűrös Mátyástól 3., Németh Géza nyüzsgése, fontoskodása mögött dilettáns politikai alkat húzódott meg, elemi ismereteinek hiánya néha egészen furcsa szituációkat eredményezett: „Endrei” fedőnevű titkos megbízott jelentette a BM. III/III-2-a alosztályának 1983. december 6-án az alábbiakat: [Ez az alosztály foglalkozott az ifjúságvédelmi elhárítással a felsőfokú tanintézményekben.”Endrei”, másik fedőnevén „Szatmári Béla” azonos Ort Endrével (1961. március 1. Budapest, Illés Anna), akinek Tóth Sándor r. százados volt a tartótisztje, s a rendszerváltás előtt sikerrel juttatták be az MDF bizalmas köreibe.] „1983. december 2-án a „Dialógus Csoport” összejövetelén kb. harmincan jöttek össze Révész Judit lakásán…Vendégnek volt meghirdetve Németh Géza református lelkész (12 éve palást nélkül), akit fia hozott magával. Röviden elmondta felfüggesztésének történetét, majd a tőle megszokott hittérítő jelleggel próbált fellépni, Erdély kérdését sem hagyta ki, felhívta a figyelmét a Dialógus tagjainak, hogy járjanak Erdélybe. A társaság nagyon szimpatikusnak találta Németh Gézát, de mondanivalójával nem értett egyet. Többen kifejezték, hogy ők ateisták és kereken elutasították, hogy a Dialógus felvállalja az Erdélyben élő magyar kisebbséggel való törődést, mert ez nincs a Dialógus programjában és ezzel olyan eszközt adna a hatalom kezébe, mellyel rövid időn belül felszámolhatnák.” A Dialógus Békecsoport elutasította Németh Géza tervét [A Dialógus békecsoport a nyugati békemozgalmak hatására 1982. június 26-án alakult meg Budapesten Szent-Iványi István későbbi SZDSZ-képviselő lakásán, ahol több ismert értelmiségi is jelen volt, így Hegedűs András, Radnóti Sándor, Mészáros Tamás. Később Konrád György lakásán is tartottak összejöveteleket. A körükbe beépített ügynökök között volt Kőszegi Ferenc újságíró, a Mai Nap főszerkeztője: „Kocsis Lajos” tmb., és Vankó Magdolna újságíró: „László Péter” tmb., későbbi MSZP-s országgyűlési képviselő.] Géza körültekintése, tájékozódása, ébersége, emberismerete külön fejezet, némi derűvel antitalentum amatőr közlekedéséről annak kapcsán, hogy miként fonták körbe és vezették néha orránál fogva az ellenőrzésére és megfigyelésére rendelt besúgók, köztük paptársai a legkülönbözőbb egyházaktól, a pünkösdistáktól a baptistákig. Fogunk még hallani és olvasni róla. Kuruc.info Németh Géza zsidó származású református lelkész mint az állambiztonság III/III-as társadalmi kapcsolata Semmi sem az, aminek látszik. De ha valamiről nem tudsz, az nem jelenti azt, hogy az nincs, nem is létezik. Jobb, ha utánanézel. S tanulsz életed végéig. Az ügynökkérdéskörről folytatott országgyűlési vitanapon Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz) büszkén hivatkozott apjára mint áldozatra, s a méltatáshoz csatlakozott Ertsey Katalin (LMP) is, aki a szocializmus éveiben Németh Géza lakására járt "beszélgetni". Novák Előd Jobbik-alelnök ezekre reagálva hiába hívta fel a figyelmet rá, hogy az egykori lelkész valójában besúgó volt. A parlamenti jegyzőkönyv szerint Kontrát Károly belügyi államtitkár megalapozatlannak és tisztességtelennek nevezte Novák hozzászólását, Révész Máriusz (Fidesz) méltatlannak, Varga László (KDNP) "visszautasította", és még több kormánypárti bekiabálás is volt a jobbikos politikusra vonatkozóan (pl.: "Becstelen!", "Szégyellje magát!"), de szokás szerint egyikük sem érdemben reagált. Nem is lehet cáfolni, csak tagadni. Az Erdélyi Gyülekezet elnöksége szerint a Jobbiknak a gyülekezet alapító lelkésze, "Németh Géza elleni támadása mögött félreismerhetetlen a pártpolitikai elvakultság, és leügynöközése tipikus példája a bűnös és az áldozat felcserélésének". A közlemény Németh Gézát a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás "legkarakteresebb" református lelkész személyiségének nevezi. (MTI) A vitanapon mellesleg Kontrát Károly a neki megírt szöveget sem tudta hibátlanul felolvasni; Demeter Ervin volt fideszes titokminiszter, a nyilvánosság egyik legnagyobb ellensége történészek, kutatók szűk körű összeesküvését emlegette; gyermekarcú, kétharmados Révész Máriusz nyeretlen kétévesként csodálkozott rá a témára, és az erdélyi gyülekezetet hívta segítségül, ahonnan a zsidók által megvett, Lomnici Zoltán révén most egy szabadkőműves páholy felé tartó, ájtatos egységbontó, Tőkés László jelentkezett is, mondván, kiállnak Németh Gézáért, mert ők azt is tudják, hogy Erdélyben sohasem volt antiszemitizmus. A családi életét példásan felrúgó református püspök sajnos ma már mindent hajlandó igazolni, ha megfizetik.  Az alábbiakban részleteket közlünk egy készülő tanulmányból, mely Németh Géza és az 1990 előtti BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség kapcsolatát dolgozza fel. "Társadalmi kapcsolatnak nevezzük azt a szocializmushoz hű személyt, aki felkérésre vagy önként folyamatosan segíti, tájékoztatja az állambiztonsági szerveket." (Állambiztonsági értelmező kéziszótár) A modern 2003. évi III. törvény 1.§ (2) 6. szerint: "Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy 'alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván." Olyan, információkkal szolgáló társadalmi kapcsolatként, akit egyúttal ellenőriztek is. A társadalmi kapcsolat, a hivatali kapcsolat és az alkalmi kapcsolat nem számított állambiztonsági hálózati személynek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs). Németh Géza 1993-ban A társadalmi kapcsolatról nem készült állambiztonsági nyilvántartó, ún. 6-os karton, nem kértek tőle beszervezési nyilatkozatot, jelentéseit többnyire szóban adta. Személyüket - az esetek többségében - az állambiztonsági szerv belső feljegyzései leplezik le. Így történt ez Németh Géza (1933. június 1. Székesfehérvár - 1995. február 23. Budapest) esetében is.  A Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III alosztályának helyettes vezetője, dr. Budai János rendőr őrnagy 1966. május 18-án egy ügynöki jelentés bal felső sarkába saját kézzel a következőt írja: „N”G” társ. kap. tájékoztatása megegyezik az ügynök jelentésével.” Németh Géza társadalmi kapcsolat: állambiztonsági feljegyzés az irat bal felső sarkában A jelentést aláírja a III/III alosztály vezetője, Bíró Sándor r. alezredes is. (A jelentésben „Tóth Péter” fedőnevű ügynök arról számol be, miért volt Érden, Németh Géza református lelkésznél Borbély Béla vencsellői református lelkész vendégségben. A jelentést Rotter József százados vette.) Németh Géza állambiztonsági társadalmi kapcsolat félreérthetetlen szerepére utal egy 1966. július 15-i jelentés is. „Tóth Péter” fn. ügynök a következőket jelenti: „Meglátogattam Németh Géza érdi ref. lelkészt, amikor hivatalos dolgainkról beszélgettünk. Egyszer csak kinézve az ablakon, elsápadva mondja: 'Nagy baj van! Jön a Pest megyei rendőrkapitányság főnöke. Mit kellene csinálni?' Mire én: 'Bemutatkozom neki, legalább megismerem.' Azóta is találkoztam Németh Gézával, mikor bizalmasan megkérdezte: 'Nem tudtad Te, hogy jön az alezredes?! Nem mondta Udvardi tanácsos úr?' Mire megnyugtattam, hogy nem. Arra kért, hogy ne mondjam a dolgot senkinek, hogy őt felkeresték, mert ez lelkésztársai körében nem jó hatással lenne.” Egy ügynök jelenlétében váratlanul felkereste a Pest megyei rendőrfőkapitány Az állambiztonság - mint annyi más esetben - figyelte és ellenőrizte társadalmi kapcsolatát. Oka volt rá. Kötelezően, mert a lelkész az ötvenes években részt vett a forradalom egyházon belüli előkészítésében, eseményeiben, amiért később egy évre internálták. Ezt követően Mór, Ócsa és Érd lelkészeként a nonkonformista ellenállás, igehirdetés jegyében hívja fel magára a figyelmet. Érden egy engedély nélküli, félig kész templomot megáldat Ralph Dávid Abernathy amerikai baptista pappal, ezért 1971-ben állásából felfüggesztik. 1989-ig, rehabilitálásáig műkereskedésből él, református közösségi mozgalmat szervez, nevéhez fűződik 1990-ben az Erdélyi Gyülekezet és a Reménység Szigete Kulturális és Karitatív Központ létrehozása, működtetése, szenvedélyesen fellépett a szektásodó egyház vadhajtásai ellen. Ralph David Abernathy baptista lelkésszel 1958-as lelkészi újrakezdésétől kezdve azonban azért is feltűnik tevékenysége az állambiztonságnak, mert - a jelentések szóhasználata szerint - szélsőséges, kiegyensúlyozatlan, kiszámíthatatlan, extravagáns, feltűnést kereső, megbotránkoztató saját egyházában és azon kívüli társadalmi megnyilvánulásaiban. Példák az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olvasható 3.1.2. M-25802/1 jelzetű dossziéból: 1963. december 5-én jelenti „Tóth Péter” fn. ügynök az Észak-pesti egyházmegye lelkészeinek két hetes mátraházi továbbképzéséről: „Higgadt, mértéktartóak voltak az előadások. Egyetlen kivétel volt: Németh Géza érdi lelkész a maga ismert robbanékony egyéniségével…ilyeneket mondott hozzászólásában: 'Ki a gettóból atyák! Nem lehetünk defenzívában, hanem offenzívában szolgálatunkban!' Előadásában felülről kezelt mindent: Népfront munkát, a prágai béke konferencia szolgálatát, más felekezeteket, s egyházunkat képviselő elöljáróink mellett mások kiküldetését is óhajtja.” A jelentésben az elhangzottak között ez is szerepel: „Németh Géza: - Aktív zsidó missziót kell végeznünk, ezt én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!” „Én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!” 1964. január 13-án jelenti „Tóth Péter” ügynök a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának: „Németh Géza érdi református lelkésszel történt beszélgetésből ismét kiderült, hogy egyénisége roppant feszültséget támaszt maga körül mindenütt. Egyházi elöljáróival kapcsolatban ilyen módon beszélt: 'Megmondtam Prantner elnök úrnak (Állami Egyházügyi Hivatal - a szerk.), hogy Békefi püspök nem alkalmas a szolgálatra.' Nyári Pál budapesti dékánról kijelentette, hogy képzetlen hülye! Dr. Bartha püspök kerületi felszólalását nullának, érthetetlen baromságnak ítélte. Oly hihetetlen nyegleséggel beszél mindenkiről, hogy az elképesztő.” 1964. november 24-én jelenti „Tóth Péter” Németh Gézáról: „… egészen belesimult a lelkész kar közösségébe, csupán a természetéből adódó extravagáns, modernkedő hang a szokatlan a kollégáinknak.” 1965. március 24-én a Pest megyei III/III-1 alosztályának jelentése rögzíti az állambiztonsági szerv intézkedését Németh Gézával kapcsolatban: „Felesége útlevél kérelmének elbírálásához Németh Géza segítségünket kérte. A személyes kapcsolattartásunk lehetővé teszi, hogy felesége kiutazásának körülményeit vele személyesen tisztázzuk.” Széll István r. százados. 1966. november 8-án jelenti „Tóth Péter” fn. ügynök: „A felszólalások mértéktartók voltak. Csupán Németh Géza mondta el hozzászólásait a maga furcsa exponálásában, például, maga az Isten is ateista, nem politikai, hanem egyházi vonatkozásban.”  Néha meglepő fordulattal sietett a rendszer segítségére, kiegyensúlyozandó „illegális” tevékenységét. 1960 decemberében levélben biztosította Udvardy megyei egyházügyi főelőadót, hogy ő igyekszik a szocialista mezőgazdaság megszervezésében az állami szervek segítségére lenni, igehirdetésein népszerűsíti majd a szövetkezeti gondolatot. Mi több, látogatásra is meghívja Udvardyt saját házába… (Zábori László: Egyházpolitika Pest megyében, 1950-1989)  Az ÁBTL 3.1.2. M-41555 dossziéban találhatók „Szatmári Béla”, „Endrei” fedőnevű titkos megbízott jelentései. 1984. augusztus 29-én jelenti Németh Gézáról a BM III/III-2-a alosztályának, amely az ifjúságvédelmi elhárítással foglalkozott a felsőfokú tanintézményekben: „A megtorlás időszakában Géza bácsinak a haja szála sem görbült, bár internálták rövidebb időre. Minden esetre Érden kapott állást. Mindenki megjegyzi, bizonyos, hogy nem ellenszolgáltatás nélkül. Mint ahogy abban is Géza bácsi besúgó voltát látják megerősítve, hogy az egyházból való elbocsátása után a 70-es évek elején Pesten kapott lakást, egyházit. Ezután létrehozta lakásán a Németh Géza féle előadássorozatot, ahol buzgó térítés is folyik. Géza bácsi nem hagy ki egy lehetőséget sem hogy térítsen. Olyan esetről is tudnak, hogy egy teológus hallgatóra rázárta az ajtót, addig el nem engedve, amíg meg nem tért. 'Hívei' mindig jöttek a teológus hallgatók közül, bár általában előbb-utóbb ezek az emberek elmaradtak, mondván: 'kinőtték Géza bácsi hülyeségeit.' A róla terjesztett legendák sorába tartozik, hogy Géza bácsi evangelizálni szokott járni nyaranta úttörőtáborokba. Ezért a tevékenységéért szintén soha nem vonták felelősségre, ezzel is besúgó voltát bizonyítják. Arról is tudnak, hogy Erdélyben igazolást szerzett arról, hány embert térített meg. Ezt elküldte Amerikába, amiért fizettek neki. Egyedül Zsolt fiáról tartják azt, hogy valamiféle hatással van az apjára, rá hallgat, csak őt fogadja el szellemi vitapartnerül. Ezen a nyáron Németh Géza Zsolt fiával Nyugat-európai körúton járt. Nyugati útjukon kb. 100 ezer forint értékű képzőművészeti albumot és vallásos tárgyú könyveket, lexikonokat kaptak ajándékba. Pontosabban: kéregették össze, mindenütt eljátszva a 'szegény magyart.” „Szatmári Béla”, „Endrei” tmb. jelenti 1984. november 26-án Tóth Sándor rendőr századosnak a III/III-2-a alosztály részére: „A Németh Géza (továbbiakban: Géza) ügyeit felderítő kis csoport befejezte az utánjárást Géza viselt dolgainak. Ennek lényege az alábbiakban van összefoglalva. Ez a kis csoport avval a szándékkal járt Németh Géza nyomában, hogy végére járjon a széltében-hosszában terjengő legendáknak, hogy kiderítse, mi az igazság a sok híresztelés körül. Mindezt azért, hogy a kiderített dolgokat Géza Zsolt nevű fiának tudomására hozzák, hogy felnyissák szemét: nem annyira 'szent ember' apja, amennyire azt hiszi. Ennek alapja az a nyári beszélgetés Németh Zsolttal, ahol kijelentette, sok dolog terjeng az apjáról, de ő ezeket nem nagyon ismeri, mert neki valahogy nem mondják a szemébe az emberek. O.G. volt az, aki a beszélgetések során többször kihangsúlyozta, fél Gézától, hogy tönkreteheti őt, kirúgathatja az egyetemről, ezért amit elmond, az még véletlenül sem juthat vissza Gézához. Géza elterjesztette magáról, hogy remek kapcsolatai vannak a BM-ben és a politikai felső vezetésben. Aczél György személyes jó barátja, már többször járt a lakásán. Szintén baráti viszony fűzi ahhoz a rendőrtiszthez, aki a BM-ben az egyházi ügyek főnöke. Tönkre tud tenni embereket ismeretségei révén, de ha arról van szó, hát arra is képes, hogy valakinek csökkentse börtönbüntetése mértékét. Az ehhez hasonló hírek hatására vált O. megfélemlített emberré. Érdekes beszélgetés volt még Peterdi Béla, volt érdi pappal, aki Géza utóda lett. Peterdi az az ember, aki sokat (majdnem mindent) tud, de nem beszél! Mondván: elég büdös volt a szar, nem kell újra felkavarni, csak az állam nyerne vele, senki más. Azt állítja, hogy birtokában voltak a konkrét bizonyítékok, hogy Gézasikkasztott az érdi egyházi kasszából, de ő ezt nem szolgáltatta ki senkinek, mert ez csak az államnak lett volna jó, rossz fényt vetett volna az egyházra és nem akarta tönkretenni Gézát, akinek három kis gyermeke volt. Megemlítette még, hogy annak idején azért rúgták ki Gézát az egyházból, mert hogy plénum előtt minősíthetetlen hangon szidta Bartha püspököt. Az csak a maga által keltett legenda, hogy a Martin Luther King templom áldozata lenne. Ennyit sikerült megtudnunk Gézáról. Fiának nem tudtuk eddig tudomására hozni, mert nem jelent meg a megbeszélt találkozón.” A felderítő csoport jelentéséből: kapcsolat Aczéllal, a BM-mel és sikkasztás Érden 1987-ben „Árgusok” aláírással egyházi körökben körlevelet terjesztettek, felhívva a figyelmet a besúgó Németh Gézára. Az 1988. március 17-én kelt állambiztonsági napi operatív információs jelentés szerint : „…a református lelkész a személyét ért azon támadásokra reagálva, hogy miért működik együtt a Belügyminisztériummal a romániai menekültek ügyében, kifejtette, hogy 'a tartózkodási engedélyt, a munkavállalási engedélyt nem az ellenzék adja ki, nem a Beszélőtől kapják meg, hanem a KEO-tól '(BM. Külföldieket Ellenőrző Osztály - a szerk.), ezért ha segíteni akar az ideérkezőkön, akkor azokkal kell jó viszonyban lennie, akik ezekben a kérdésekben érdemben intézkedni tudnak.” Majd így folytatódik a jelentés: „A Bethlen Alapítvány jogi képviselőjének állítása szerint Németh Géza elsikkasztja a Nyugatról érkező, segélyezésre szánt pénzek egy részét.” „Az információ forrása megbízható, tartalma részben ellenőrzött.” A jelentést jóváhagyta: Harangozó Szilveszter r. altábornagy, miniszterhelyettes. Az állambiztonsági miniszterhelyettes tudott az együttműködésről és a nyugati segélyek elsikkasztásáról Az 1988. december 28-i állambiztonsági napi operatív információs jelentés, Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy aláírásával egyebek között azt tartalmazza, hogy Németh Géza a budapesti amerikai nagykövettől, Mark Palmertől kért és kapott segítséget: „Ezer amerikai üzletember a nagykövet közbenjárására hajlandó segíteni az erdélyi menekültek helyzetén, a kapcsolatfelvételt Németh Gézán keresztül tervezik létrehozni. Németh Géza kiállítást akar szervezni Washingtonban 'Zsidó és keresztény bibliaképek a magyar képzőművészetben' címmel, tervét a nagykövet támogatja.” „Az információ megbízható, ellenőrzött.” A rendszerváltáskor rehabilitálták, a szekták elleni harc céljára egy szervezetet is alapítottak. A szektakampány kiszélesedésekor az egyik célba vett gyülekezet vezetője megfenyegette, hogy ha nem hagyja békén őket, nyilvánosságra hozza korábbi nőügyeit. (Ebbe a gyülekezetbe jártak olyan hölgyek, akik korábban Németh Géza ifjúsági csoportjába tartoztak, s akiket a református lelkész állítólag molesztált.) Németh Géza sokáig engedett a zsarolásnak. Felesége, Kriza Judit 1993. február 11-én Budapesten öngyilkos lett. A „Reménység Szigete” egy katonai laktanyában volt, amelyet az Antall-kormány ajándékozott Németh Géza híveinek. Az ellenfeleként egyre harciasabb gyülekezet vezetője szerint Németh Géza a Nemzetbiztonsági Hivatal ügynöke volt, a Reménység Szigetét szolgálataiért kapta. Ábrahám Dezsőnek, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány volt főtitkárának feljegyzéseiből tudjuk, hogy volt idő, amikor Tőkés László nem védte, hanem nyilvánosan „rágalmazta és dorgálta” néhai Németh Géza tiszteletest. Ábrahám szerint Tőkés Lászlónak mindig kell valaki, 'aki ellen rágalommal tud élni.” (Udvardy Frigyes: „A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, 1990-2006) Kuruc.info Kapcsolódó: - Állambiztonsági ügyek a Kuruc.info hasábjain - Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai Állambiztonsági ügyek a Kuruc.info hasábjain Ebben a dossziéban szerkesztőségünk cikkeit találja az olvasó az állambiztonsági ügyek aktuális eseményei kapcsán. Napi reagálások ezek kommentárok, glosszák, jegyzetek, emlékeztetők és rövid elemzések formájában. A témakör közös gyökere, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynök ügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége. Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik, négy évente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciója a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében. A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk! - Újratöltve: Ávósok - a zsidó dinasztia hatalma (betiltott dokumentumfilm 1994-ből, I., II. és III. rész) - Ütős képek: Csintalan Tasnádival bulizik + olvasó - "Elhunyt Köves Tibor neves újságíró" - A Kuruc.info bőröndjeivel példálózik egy MSZMP-s MÚOSZ-firkász - Aktivizálódnak a besúgók: Bereczki Vilmos, alias "Palotás János"  - Hivatalos: Bajnaival vacsorázgató MSZMP-s besúgó lesz a külügyér, ha a Fidesz győz   - Aranytollas besúgók, válogatott várományosok - Hova megy a MÚOSZ az új székházból?  - Csapdában: Róbert-Róth, a pofátlanság csúcsa  - Halák, a halálarcú etikai abszurd  - Prima primissima szekus a díjazott  - A titkos megbízott visszatér - a Magyarok Szövetsége hirdeti előadását Dunaújvárosban  - Hazug Göncz kitüntetése "nemzetes" társaságban, Orbán minisztere az Antall-korszak besúgóját népszerűsíti  - Kommunista besúgót nevezett ki a közszolgálati alap élére Szalai  - Komcsi ügynököket is kitüntettek Orbánék, Kun Béla unokája Széchenyi-díjat kapott  - Bocsánatot kért a bencés rendtől Kiszely István volt állambiztonsági besúgó  - Aktuális helyzetjelentés a MOB-tól: ügynök abszurd kitüntetett szereplőkkel  - Cikkünk nyomán: Borkai kirúgta Schmitt barátját, a besúgó Vad Dezsőt  - Ókovács a besúgó-ügyről: Valaki mulasztott, a felelősségre vonás nem marad el - Elismerte ügynökmúltját a Kuruc.info által leleplezett besúgó, de hazudik  - Ügynök-ügy: bocsánatot kért a portálunk által leleplezett Simon Károly  - A Simon Károly-ügyről is hazudik az MTI - Nyári futamok az állambiztonság éllovasaival (mint pl. Pintér főtanácsadói, az Echo és a Hírlap futtatottjai vagy Kaposvár besúgó fideszes polgármestere)  - Így lop és hazudik a Magyar Nemzet névre hallgató fideszes napilap  - Ismét kitüntettek egy állambiztonsági ügynököt - Kopátsy Sándort 1957-ben szervezték be  - Kiszely-abszurd: előadást tart őstörténelmünkről a "hun-magyar találkozón" a csúcsbesúgó  - Ki a református egyház szégyene: ifj. Hegedűs, vagy a III/III-nak éveken át "hazafias alapon" jelentő Bölcskei?  - Matolcsy Orbán-közeli Raszputyinja - Schmitt, Fenyvesi, Kárpáti és még néhány sár melléki… - Egy képmutató farizeus, egy züllött ávéhás és egy buta bíró esete a tisztességes magyar reformátusokkal - Szilveszteri körkép a lezüllött magyar újságírás celebjeiről - Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? - Miért népszerűsíti a Magyar Hírlap Vitár Róbert volt állambiztonsági ügynököt? (Dokumentumokkal) - Az MSZP és a MOB is megtalálta a maga ügynökét március 15-i kitüntetésre - Kossuth Nagydíjat kapott a rákosista Csoóri - itt a 6/A kartonja - Kitüntetett zsidó-kommunista besúgók és más kártékony alantasok - Díjazott hivatásos rettegők Barát Tamástól Regős Istvánig - Ügynökügyek: sérült miniszterek, bizottságosdi, lebeszélőemberek - Mielőtt Orbán Martonyi Jánost ültetné Schmitt helyére (részletek egy besúgó "munkásságáról") - Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról - Németh Géza zsidó származású református lelkész mint az állambiztonság III/III-as társadalmi kapcsolata - Maffiózókkal szervezkedő, dokumentáltan besúgó cigány "foglalta el" az Országgyűlés épületét - 40 éven át szolgálta az állambiztonságot az új egyházügyi államtitkár apja - Újabb adalékok Németh Géza zsidó származású református lelkész III/III-as múltjához, titkos családi életéhez - A "Cole Michael" fedőnevű internacionalista díjat alapított, most "Nádasdy" ügynök következik - Fellebbentjük a fátylat Zimányi Tibor besúgó múltjáról - Valaki hiányzik a képről, avagy: aki nélkül nincs Bárándy klán - Orbán évértékelőjének díszvendége: Juhász Előd válogatott besúgó - "Antifasiszta és antirasszista" magyargyűlölők kitüntetése Újratöltve: Ávósok - a zsidó dinasztia hatalma (betiltott dokumentumfilm 1994-ből, I., II. és III. rész) Alábbi cikkünket előrehozzuk, hogy ne maradjon le erről a hiánypótló filmről senki. Kik is azok az ávósok? Az utóbbi évek irodalmából erre talán már sikerül adekvát választ adnunk. Ám arra a kérdésre, hogy a Magyarországon élő zsidók körében miért tabutéma, illetve miért minősül antiszemitizmusnak az, ha az ávós dinasztiák származását firtatjuk, vagy csak szóvá tesszük, nos, erre a kérdésre a 21. század beköszöntével sem tudtunk válaszolni. Mármint mi, mint a magyar társadalom egésze. A nemzeti radikális oldal már régóta tudja és próbálja ismertetni hazánk szélesebb rétegeivel, hogy a kommunista diktatúra kialakításában, az ávósok által elkövetett vérengzésekben, a Tanácsköztársaság borzalmaiban, ’56 leverésében és az azt követő megtorlásokban milyen nagy szerepet játszottak a zsidók. A téma ismertetésének egyik úttörője Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió egykori sztárriportere. Chrudinákról sok mindent el lehet mondani, jót és rosszat egyaránt, illetve fel lehet vetni azt is, hogy ő maga is kiszolgálta a kommunista titkosrendőrséget egy időben. Ettől függetlenül munkássága kitörölhetetlen a hazai sajtótörténetből, és visszatekintve az elmúlt húsz év hazai televíziózásának eredménytelenségére, azt nyugodtan kijelenthetjük: hiányzik Chrudinák, hiányoznak a Chrudinákok. 1994-ben, abban az esztendőben, amikor az ’56-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban pufajkásként segédkező Horn Gyulát az alapos agymosáson átment magyar nép miniszterelnökké választotta, akkor adták át a Magyar Televíziónak Chrudinák Alajos és Kubinyi Ferenc legújabb filmjüket, „Ávósok – A kommunista párt terrorszervezete” című három részből álló dokumentumfilmjüket. És ebben bizony nemegyszer elhangzik az ÁVH-alapítók adatainak felsorolásakor, „vallása: izr.”. A filmet azon nyomban betiltották. Az erről szóló hírt pedig Kocsis L. Mihály, akkoriban műsorigazgató írta meg Kubinyi Ferencnek. Ha minden igaz, ugyanis az alábbi levelet csak írott formában találtuk meg a világhálón, annak eredeti, beszkennelt példányáról nem tudunk. Ettől függetlenül közzétesszük, bízva abban, hogy olvasóink közül hátha valaki közel állt az MTV belső köreihez abban az időben, és érdemi információval ki tud minket segíteni. (Frissítés: Azóta sikerült megszereznünk, lásd a gépelt változat alatt.) A levél: (Kelt Budapest, 1994. március 25. Ikt. sz.: M/69/94. Feladója Magyar Televízió, Kocsis L. Mihály műsorigazgató) Kubinyi Ferenc történész úrnak Tisztelt Kubinyi Úr! Szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ávósok I-III. című dokumentumfilm ismétlését, amely a Magyar felmúlt – a törvénytelen szocializmus című történelmi sorozat részeként került sugárzásra a Magyar Televízióban, dr. Nahlik Gábor alelnök úr utasítására vettük ki a műsorból. Tájékozódásom szerint erre valóban az izraelita hitközség, illetve különböző zsidó szervezetek tiltakozására került sor. Az említett szervezetek és név szerint dr. Schweitzer József főrabbi kifogasolták az ávós tisztek életrajzában a zsidó származás túlhangsúlyozását, amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink. Az Alelnök úr a Főrabbi úrral folytatott beszélgetésen végül is akceptálta ezt az észrevételt, s ezért hozta meg a fenti intézkedését. Arról pillanatnyilag nem tudom tájékoztatni, hogy vajon sor kerülhet-e a sorozatnak egy későbbi, kevésbé érzékeny időpontban történő megismétlésére. Kérem, fogadja el tájékoztatásom, egyben szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy levelemnek publikálásához semmilyen formában nem járulok hozza. A fentieket Önnek válaszolva, személyes tájékoztatásul adtam. Megértését köszönve, szívélyes üdvözlettel: Kocsis L. Mihály (s.k.) (SzKR nyomán Geyer, Kuruc.info) És az eredeti levél: E levél megjelent Kubinyi Ferenc Fekete lexikon c. 1994-ben kiadott könyvében fénymásolatként is. A könyv azóta természetesen teljesen eltűnt a könyvpiacról. A film: És akkor tekintsék meg a film első részét. (A dokumentumfilm három részből áll, mindegyik rész öt videót tesz ki a Kuruc.infón.) Elöljáróban szeretném megismételni: a film 1994-ben készült, az akkori ismeretanyagnak megfelelően a köztelevízió számára. Ne várjon senki tomboló zsidóellenességet, illetve ne rajtunk kérje számon, ha ilyen irányú hiányérzete támad. Ám a ridegen bemutatott tények, a származás nem elhallgatása önmagában is eléggé üt. A második rész szombaton következik. 5/1.- Ávósok 1. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Vowv0k5TzgQ 5/2.- Ávósok 1. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=swlijp5gWL0 5/3.- Ávósok 1. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=y1zz-Yb1ftA 5/4.- Ávósok 1. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lDB8LVN9BTY 5/5.- Ávósok 1. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=CLboDQ9OFuI Alább látható a film második és harmadik része: 6/1.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=L9RVn7Mlwds 6/2.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ndDxci50c8k 6/3.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=gv2q66dYtYI 6/4.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cVQH7t5SayI 6/5.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fnZn6iUP2zk 6/6.- Ávósok 2. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fXHjClVys7M A harmadik rész. 5/1.- Ávósok 3. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yl0GLuKHhw8 5/2.- Ávósok 3. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=CPwDFpIh6sE 5/3.- Ávósok 3. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=g6iq2Qtuub0 5/4.- Ávósok 3. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=5ibRI32HAjc 5/5.- Ávósok 3. rész http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=LOTuIx_ZjVA            Ajánló: ÁVH - történelmi olvasókönyv 4.  (x) Papgyilkosság 86 x 2 hét után. Ön szerint rend van? - Megjelent a friss Barikád (x) A tartalomból: Pörzse Sándor: Két igaz mese felnőtt magyaroknak Egyed Zsolt képviselőtársam zseniális története jutott eszembe. A fogadóóráján megkereste egy állampolgár, aki tájékoztatta képviselőtársamat, hogy a Bükkben még mindig élnek dinoszauruszok. (…) Képviselőtársam tett egy utolsó komoly kísérletet és megkérdezte, hogy amit látott, az vajon nem medve volt-e? Mire a válasz: „Hülye maga? A Bükkben medve?” No, hát hasonló módon beszéltünk el egymás mellett Halász János államtitkár úrral. Vona Gábor: A rettegés (f)oka Mi az, ami a magyar politikát irányítja? És ez nem más, mint a rettegés. Mert mondjuk ki, ha megkérdezünk egy Fidesz-szimpatizánst, hogy valójában mit képvisel a pártja a döntések szintjén, igazából fogalma sincs. Egy dologban biztos: megvédi őt attól, hogy ezek – Gyurcsány, Bajnai stb. – visszatérjenek. A baloldalon ugyanez pepitában. Fogalmuk sincs, hogy a szocialisták mit tettek valójában és mit tennének, ha visszajönnének. Nem, ez nem is érdekli őket igazán. Csupán az, hogy képesek legyenek eltakarítani a Fideszt. Kölcsönösen rettegnek egymástól, ez tartja életben egyiket is, másikat is. Egy világkormány kémkedik ellenünk Egy világkormány kémkedik az emberiség 99,9 százaléka ellen. Ez rajzolódik ki az eddig kiszivárogtatott anyagokból és az Európai Parlament szakbizottsága által folytatott vizsgálat eddigi meghallgatásaiból. A bizottságban az is kiderült, hogy a megfigyelések és lehallgatások nem a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kezdődtek. Ez már jóval korábban elkezdődött. Az Európai Parlament ugyanis már 2000-ben elkészítette az Echelon-jelentést, amely feltárta a tömeges illegális megfigyeléseket, holott akkor még szó sem volt ikertornyokról és a terrorizmus elleni háborúról – mondta a Bar!kádnak Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője a világméretű megfigyelési botrány uniós vizsgálatának tapasztalatairól. Papgyilkosság 86-szor 2 hét után 86. Ennyiszer két hét telt el a cibakházi gyilkosságig azóta, hogy a kormány megkezdte munkáját. Két hét. Orbán Viktor azt mondta, ennyi idő alatt tesznek rendet az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek. 1202 nap. Ennyivel a kormányalakítás után ölték meg Szarvas Andrást, Cibakháza plébánosát. Előtte több száz ember lett gyilkosság áldozata a bizonyos bejelentés óta. Rezsicsökkentés a választók megtévesztésére A jelenlegi formájában a Fidesz-féle rezsicsökkentés pusztán egy cinikus, aljas politikai manőver, amely egyes-egyedül a választók megtévesztését szolgálja. Az új orbáni módszer lényege a következőképpen foglalható össze: vissza a középkorba! Ötlettolvajok Egy politikai párt legnagyobb sikere nem az, ha maga valósítja meg programpontjait, hanem ha azok megvalósulnak – mondta Vona Gábor a 2010-es választások után azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz politikájában egyre több olyan témakör jelent meg, mely a nemzeti párt programjában szerepel. Később azonban kiderült, a kormány célja nem az önzetlen együttműködés, hanem a puszta politikai haszonszerzés: az alapötletet ellopva, enyhített formában vagy meddővé téve adják el sajátjukként a Jobbik javaslatait. Temesd magad ingyen! Mostantól kezdve már nincs köztemetés, ha valaki ingyenes temetést szeretne, akkor vállalnia kell, hogy a legfájdalmasabb gyász közepette saját maga mossa le szerette holttestét, felöltözteti, majd kiássa a sírját és elhantolja. Ha nem tudja vállalni, nincs más választása, feketén kell valakit felbérelnie a feladatok ellátására. Ráadásul a temetkezési törvény módosításával megjelenik az újabb mutyi lehetősége is, a temetkezési piacot ugyanis újraoszthatják. Egy szétmállott nemzeti ikon Szörényi Levente emberileg és művészileg megbukott, alakja szétmállott. Életműve felfeslett és hiteltelenné vált. Mert az ugyan igaz, hogy modelldrámának is nevezhető az István, a király, de az egyáltalán nem igaz, hogy a választott történelmi korszak tetszés szerint kezelhető. – Bakay Kornél történész professzor írása. Nagy-Albánia körül (1. rész) Dél-Szerbia, Dél-Koszova, Albánia, Montenegró, Bosznia. A Kárpát-medencéből ismét délkeletre indultunk, sokak számára máig érintetlen, felfedezetlen, ismeretlen, ám annál érdekesebb területekre, ahol ismét nem elsősorban a turisztikai látványosságokra voltunk kíváncsiak. Ez nem magyar közélet! Elegem van abból a közéletből, ahol ha valaki nyíltan vállalja a legtermészetesebb, legelemibb dolgot, a magyarságát, mintegy aggódását a magyar jövő ügyében, azt kirekesztik a kulturális életből, médiából, filmekből. Ez nem magyar közélet. Ez egy mesterségesen irányított, „politikailag korrekt”, kézivezérelt véleménydiktatúra – mondta el a Bar!kádnak Vári-Kovács Péter színész, zenész, előadóművész. Mint fogalmazott, az előadóművészet dolga mégiscsak az lenne, hogy ténylegesen adjon is valamit, hogy hasson és felemeljen, hogy pozitív, hiteles dolgokat, nemességet mutasson fel, és igen, ha kell, neveljen hazaszeretetre is! A Centrál Színház tagja szerint itt lenne az ideje, hogy az értelmiség végre ki merjen állni a saját nemzete mellett, a tradíció pedig visszaköltözzön a kultúrába. Holodomor (2. rész) Azaz éhhalál. A mai, legóvatosabb becslések szerint is 6 és 10 millió közé tehető csak az ukrán területeken éhen haltak száma, melyek egy jelentős része gyermek volt. A Szovjetunió egész területén (beleértve az ukrán területeket is) 13-14 millió ember halt éhen, vagy végezték ki őket a kollektivizálás folyamán. A helyzet brutalitását jól mutatja, hogy az 1937-es népszámlálás adatait a Szovjetunióban nem hozták nyilvánosságra Sztálin utasítására. Vigyázó szemetek Katalóniára vessétek! Ha Katalónia 2014-ben valóban függetlenné válik, az kiváló precedensül szolgál Székelyföld számára is az autonóm törekvések útján. Kicsit átírva Batsányit: „Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, vigyázó szemetek Katalóniára vessétek!” Jertek például október 27-én a székelyek nagy menetelésére Berecktől Kökösig, amely Gábor Áron szülőfaluját és halálának helyszínét köti össze remélhetőleg több tízezernyi székellyel. A Barikád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a www.dimag.hu oldalon. Hivatalos: Bajnaival vacsorázgató MSZMP-s besúgó lesz a külügyér, ha a Fidesz győz Ezt nem mossák le Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az egyik kereskedelmi rádiónak adott telefonos interjúban. Martonyi János már az 1998-től működő Orbán-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget - meg is volt az eredménye. Bővebben róla lásd kapcsolódó anyagainkat. Orbán Viktor konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy lesz két-három olyan téma is a soros elnökség átvétele utáni, jövő januárban kezdődő féléves ciklusban, amelyet Magyarország indít majd meg. (MTI nyomán) Frissítés: A pontosság kedvéért: igazából két szám fejezi ki „Magasdi” és „Marosvásárhelyi” informátor állambiztonsági szolgálatait (csak hát nem fért fel mindkettő a homlokára): a III/I és III/II. Martonyi elvtársat a BM. III/II-es csoportfőnökség (kémelhárítás) 8-as osztálya (közgazdasági, külkereskedelmi és idegenforgalmi elhárítás) foglalkoztatta a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztálya útján. Szegedi kapcsolattartó tisztjének, dr. Jójárt István r. őrnagy alosztályvezetőnek 1968. január 5-én adta első úti jelentését. Szegedről Budapestre költözése után átvette a BM. III/I-es csoportfőnöksége (hírszerzés), amelyet 1986. október 22-ig szolgált. Martonyi ügynök a legmegbízhatóbb és legelfogadottabb állandó összekötő a globalista Bilderberg csoport és Orbán között. Érdekes kérdés lehet, hogy Orbán Martonyival együtt visszahozza-e a Külügyminisztériumba annak volt közigazgatási államtitkárát, Bába Ivánt is. Mert párosban tudnak igazán eredményesen dolgozni a besúgók. Bába Iván Bába 1998-tól 2000-ig varsói nagykövet volt, akkreditálva Belorussziába is; 2000-ben előbb helyettes államtitkár, majd még ugyanabban az évben közigazgatási államtitkár Martonyi mellett a Külügyminisztériumban, egészen 2002-ig, attól kezdve a mai napig a Fidesz Külügyi Hivatalának vezetője. Bába Ivánt „Gyula” fedőnéven szervezte be 1978. augusztus 9-én a BM. III/III-4-a (a kulturális terület és a radikális ellenzék reakciós erőinek elhárítása) alosztályáról Horváth Miklós rendőr főhadnagy. Bába Iván tanár akkor szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádióban. „Titkos megbízott” besorolásig vitte. 1994-től a Windsor Club Igazgató Tanácsának tagja. Kapcsolódó: - Martonyi beismeri a komcsik lapjának: az igazi harcot a Jobbik, nem az MSZP ellen vívják - Bajnaival vacsorázott Martonyi, folytatódik a közeledés "a szélsőségek elleni harc" jegyében - Amerikában nyalja a cionisták ülepét Martonyi: hűséget fogadott a jenkiknek, alaposan elhatárolódva a "szélsőjobbtól" - Besúgó Martonyi is a Bilderberg-listán - Bíróság is megerősítette: Orbán Martonyija a kommunista politikai rendőrségnek jelentett + a disznó rövid életrajza - Székelyföldön autonómiázott az autonómia ellen voksoló Orbán - Martonyi: "aligha lehet szó a kettős állampolgárság bevezetéséről, illetve autonómiákról" - Martonyi elismerte: valóban ő írta a jelentéseket Ajánló: Volt itt rendszerváltás? - A rendszerváltás bukása - Bogár László új könyve most 10% kedvezménnyel! (x) Minden külügyes ÁVH – s besúgó volt , hát azért nem képviselik a magyarok érdekeit , de bezzeg a zsidó érdek az első helyen áll náluk . Miért nem a holokauszt múzeum működtetését bízzák rájuk , azt talán nagy odaadással végeznék , de ne a magyarokat képviseljék a külügyben , menjenek a vakolókhoz ott szabadkőműveskedhetnek , de ne a magyarokat képviseljék ezek a besúgók . Már az apukájuk is az volt ez már családi vonás náluk , mint Gyurcsánynál a lopás – a kedves papa kitanította hogy kell csinálni , és amint látjátok a Viktor nem is meri felelőségre vonni, ja hogy a Viktor füle mögött is van valami , naná de jól rabol akár a bandája . Az ország leggazdagabb 100 – as listáját ha köröznénk igencsak méltó helyen találnánk őket . Hát akkor miért kérnék számon ellenzékeik viselt dolgait , hogy ellenségeik legyenek , ugyan már porhintés , vak vezet világtalant , és mesél a szép tájról, az elképesztő emberi jóságról , bátorságról , és hogy kiegyengetik lábunk előtt az utat , hogy mi már a szépen járjunk , de ezek a mocskos ÁVH – sok mindenhová oda szarnak , úgy , hogy talán jobb is hogy vak vezet világtalant , másként golyószóróval kellene szaporítani őket , mint Gergényi a felvonulókat , de kár hogy a Viktor meglépet akkor , ha ott marad ma már egy polgárháborún túl volnánk és a közélet a közigazgatás zsidó mentes lenne . Mert az ÁVH sokat akik még mindig uralják a mezőnyt kiirtották volna , ezt kellet volna 56 – ban is csinálni és akkor nem a körmös bauerek diktálnák az ütemet , és a martonyi félék is a megfelelő helyen lennének , és a számonkérés is megtörtént volna , és a pontyok nem sügérre vadásznának . De mi ezt úgy sem értjük gyenge elméjűnek néznek , csak addig kell a nép míg a választás lezajlik utána már teher , a hazug, tolvaj , maffiózó politikai elit igyekszik elkülönülni az alja néptől , hogy a pecsenyéjét sütögesse. Számonkérés ugyan már blöffnek is rossz volt az a sok zsidó rabló ma is vígan kirabolja a gojokat , és ezért nem lehet megbüntetni egy másik zsidónak a kiválasztott nép fiait , a gojok meg olyan hülyék , hogy ezt nem merik számonkérni a másik zsidón . Szilveszteri körkép a lezüllött magyar újságírás celebjeiről Július 7-én megjósoltuk, hogy ki lesz december 10-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fedőnevet viselő cionista-kommunista-ügynök vezetésű birkanyáj elnöke. Ezt írtuk a Nyári futamok az állambiztonság éllovasaival... című cikkünkben: "Megkezdődtek az előfutamok a Magyar Újságírók Országos Szövetsége év végéig tartandó két küldöttgyűlésére is... annyi már most bizonyos, hogy komoly cionista erők mozdultak meg Vince Mátyás, az MTI volt elnök-vezérigazgatója, a B'nai B'rith (A Szövetség fiai) magyarországi első embere elnökké választása érdekében. Érte kampányol például Wisinger István korábbi elnök és a halálarcú etikai abszurd, Halák László, aki annak ellenére az Etikai Bizottság elnöke akar maradni, hogy még a Zsindex is azt írta róla: "...amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének." Halák László A gyér érdeklődésű tisztújító MÚOSZ-küldöttgyűlésre jól összekapta magát a bolsevik-cionista-ügynök mag, mozgósított és szavazógépezetet működtetett. Gondosan ügyelt a küldöttek kiválasztására, a többség biztosítására, s a szervezett összetartás eredményeképp tiszteletbeli elnökké választották Vince Mátyást, a hazai cionista újságírás ismert figuráját. (Eredetileg, ahogy megírtuk, Vinczét akarták elnöknek, de a bölcsek lebeszélték a bábjátékosokat: túl feltűnő és direkt lett volna. Legyen a vezetés felelőssége egy nem zsidó kommunistáé: Tóth Károlyé - fundálták ki. Vince majd a háttérből irányít, az elnökségben megvan a cionista többsége, ha szavazni kell.) Vince Mátyás A halálarcú Halák az etikai bizottságnak "csak" tagja lett, mert a szabadkőművesek előzetes döntése szerint az elnöki posztra egy másik cionistának, Barát Tamásnak) kellett helyet csinálni. A „keddizmus” cionista utódjai Barát Tamás Ki ez a Barát Tamás (1947. március 1., Budapest, Alpár Magdolna), aki az Etikai Bizottság elnöke lett? Az új etikai abszurd az 1960-ban szerveződött, a Desztler Endre vezette "Keddisták" cionista zsidó mozgalom ismert részvevője. Akkoriban vállalati propagandista, később a Kodolányi Főiskola kommunikációs tanára, jelenleg a Szegedi Egyetem és a Szt. István Egyetem óraadó tanára; hazai és külföldi reklám- és pr. szervezetek tagja, a MÚOSZ-ban 1998 óta viselt több vezető tisztséget. A hatvanas-hetvenes években végzett cionista tevékenységéről elsősorban azokból az állambiztonsági jelentésekből tudunk, melyeket a cionista kör beszervezett tagjai - köztük újságírók - írtak a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség különböző területeinek, vagy a személyükkel kapcsolatos állambiztonsági intézkedések tartalmaznak. [A zsidó vallásban, közfelfogásban a kedd jó, szerencsés napot jelent, innen a „keddisták”, a „keddizmus”. A mozgalmat 1960-ban egy keddi napon a Lukács Fürdőben egy kártyaparti alkalmával hozták létre heten. A szervezetnek saját alkotmánya és zászlaja volt, a hármas célt így fogalmazták meg: az asszimilálódás megakadályozása, a vegyes házasságok elleni fellépés, a zsidó nemzeti érzések táplálása, fenntartása. A tagfelvétel és minden összejövetel szigorú ellenőrzési szabályok szerint történt. Keddi napokon jöttek össze, főként a Moszkva étteremben, az MTK klubban, a Hotel Ifjúságban, a margitszigeti Nagyszállóban, a Zöldfa étterem és a Várkert KIOSZK különtermében, a Keringő espressóban, a Dunapark étteremben, kirándulásaik úti célja legtöbbször a Börzsöny volt. Támogatottságukat jelzi, hogy az MSZMP VI/5-ös alapszervezete KISZ szervezetet tartott fenn a zsidó gimnáziumban és az árvaházban tanulók részére az MTK klub keretein belül. A keddisták örökös elnöke: Desztler Endre, ügyvezető elnök: Csillag György; meghatározó személyiségek: Adler György, Dr. Schagrin Tamás, Polgár Péter, Dr. Kulcsár Péter, Dr. Kondor György, Mándi Attila, Rózsahegyi György, Dr. Nemessányi László, Herzfeld Ferenc, Kardos György, Kelemen Judit, Rappaport Ernő, Hunwald György, Székely Péter, Löffler Péter, Alpár Róbert, Balajti Károly, Gerő György, Gábor Pál, Nádor Tamás, Steiner Endre, Spielmann Tibor, Neufeld Klára, Salgó Judit, Friedmann Dénes, Hidvégi Tamás, Kerényi Judit, Simor Ágnes, Várady Róbert, Szőnyi Anna, Dr. Réczei Róbert, dr. Sívó Tibor, Strasser Éva, Zoltai Anna, s még sokan mások. A vallási védő hálót Dr. Schwartz, Dr. Scheiber, Dr. Seifert, Dr. Salgó és Dr. Raj főrabbik feszítették ki a csoportosulás köré. Alaptételként idézték Dr. Epplernek, a Zsidó Világkongresszus angol tagozata tudományos munkatársának írását: „A zsidóság egy felsőbbrendű faj!”] A cionista besúgók közül említésre méltó: Sós Péter újságíró (1949. március 17., Budapest, Gellért Katalin), a III/II, a kémelhárítás titkos megbízottja, Dr. Kulcsár Péter, a Magyar Rádió külpolitikai újságírója, a BM. hírszerzés, a III/I hálózati ügynöke, vagy Palotás (Deutsch) Endre, a III/II ügynöke, továbbá Polgár Péter, a katonai elhárítás titkos megbízottja és Sole Miklósné Székely Anna, a politikai rendőrség, a III/III. ügynöke. A "keddisták" körében megfordult a most választmányi tagságot kapott Baracs Dénes külpolitikai újságíró; továbbá Haraszti Miklós, a maoista irányzat reprezentánsa, az SZDSZ későbbi média felelőse, Fenyves György és Rajna Béla (Ország-Világ), Győri Sándor, a Népszabadság munkatársa, s mások. A moszkvai fiúk visszatérnek A MÚOSZ új elnöke Tóth Károly eddigi alelnök lett. A 66 éves volt MTV-szerkesztő megbízható, szürke, mindig igazodó lojális kommunistaként nőtt fel a Biszku-féle kemény vonalat képviselő törpe diktátor, Matúz Józsefné („Rózsika”) híradójánál, ahol nála balosabb irányzatot csak a madárijesztő Horváth J. Ferenc volt ávéhás altiszt, főszerkesztő-helyettes képviselt. Tóth a híradó debreceni tudósítójából lett 1977-ben az MTV moszkvai tudósítója. Ide csak az kerülhetett, akinek személyével a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége is egyetértett, s a hírszerzés kéréseit feltétel nélkül teljesítette. (Hát még a KGB kéréseit…- a szerk.megj.) Tóth Károly Tóth Károly hasonló szakmai pályát befutott egykori híradós társa az MTV-től, a 70 éves Farkas József György lett az értelmetlenül felszaporodott és kétesen felhígult szakosztályok egyikének, a külpolitikainak az elnöke. Farkas József György A pufók Farkas is moszkvai tudósító volt négy évig 1971-től, ám olyan megalapozással, amit csak a hírszerzésre kiválasztott legjobbak kaptak: 1962 és 68 között elvégezhette a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemét (IMO). Magyar párt- és kormánydelegációk állandó kísérője, ösztöndíjas az USA-ban, a Népszabadság berlini tudósítója. Rátermett a vezetői posztra. Ebben a díszes társulatban. Pogár Demeter A külpolitikai szakosztály titkára Pogár Demeter újságíró, aktív „hírszerző” - tán épp Amerikából vagy Pakisztánból repült haza -, igazi tovább szolgálóként az egykori III/I régi rajongójaként a jogutód színeiben utazik, már alig emlékszünk rá, mikor adta le BM szolgálati lakását („K”-lakás Zuglóban, 1149 Budapest, Pillangó park 8/a), s most merre tengeti vándoréletét a parancs szerint. (Majd megkérdezzük Kocsis Kálmánt, a III/I volt csoportfőnök-helyettesét, ő biztosan tudja, hiszen Pintér Sándor kabinetjének politikai főtanácsadója…) Nem fogják elhinni, hol végzett a túlsúlyos Pogár... A Szovjetunióban, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, az IMO-n! (Tíz nagy karriert befutott állambiztonsági szakemberből kilenc az IMO-n végzett.) Az csak természetes, hogy Moszkva után ösztöndíjas az USA-ban és Japánban, a Népszabadság római tudósítója. Farkas és Pogár is esélyes az Aranytoll kitüntetésre, mert Serény Péter (Népszabadság) már megkapta, pedig az ő tudósítói jelentései az USA-ból tán halványabbak voltak a Cég számára, mint az előbb említett két külpolitikusé. Az csak hab a cukorsüveges kádertortán, hogy a Külpolitikai Szakosztály vezetőségi tagja lett Horn Gyula legkedvesebb személyi titkárnője, Koroncz Ágnes is. Neki vajon milyen szakmai érdemei lehetnek? Lapzártáig nem jöttünk rá. De sejtjük… Ügynökök, sorakozó! Cserhalmi Imre Az új választmánynak is szüksége van Cserhalmi (Friedman) Imrére (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella), aki az állambiztonsági szolgálat „Újságíró” fedőnevű „T” (titkos találkozó) lakásgazdája volt 1959-től a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. em. 1. sz. alatt. Már korábban is kipróbált hálózati személy, 1956. októberében a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjának dolgozott, amelyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. (A „T” lakásban mint albérlő lakott az „Újlaki” fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa, később televíziós rendező.) Dalia László Meglepődtünk volna, ha a Budapest Szakosztály elnöke nem Dalia László (1956. január 16., Poroszló, Tóth Ilona) lesz ismét. A „Vitéz László” fedőnevű titkos megbízottra a politikai rendőrségnek is szüksége volt a '80-as években, Dalia hazafias alapon vállalkozott a kulturális terület elhárítási feladataira. Tarlós István számíthat rá a hanukaünnepségek helyszínein is. (Mintha egy pillanatra láttuk volna Tóth Károly elnök társaságában Komlós Attilát is, a „Bicskei” fedőnevet viselt titkos megbízottat is, akit Móricz János r. őrnagy szervezett be a politikai rendőrség III/III-1-c alosztályára 1986-ban az egyházi reakció elleni harcra.) A régi elnökségből kikerültek (például Ráday Mihály, Árpási Zoltán, Hardy Mihály, Sárosi Péter) közül senkiért sem kár, ők gyorsan tudnak váltani, holnap egy másik zsíros helyen találjuk őket. Különösen nem sajnáljuk Ráday Mihályt (SZDSZ) a városvédő iparágból milliárdossá gazdagodott cionistát, akinek egyik jellemző esetét H.V. mesélte a tisztújító küldöttgyűlés szünetében: Ráday a rendszerváltás előtt lakást kért Szépvölgyi Zoltántól, a Fővárosi Tanács elnökétől, a budapesti pártbizottság korábbi titkárától. Miután megkapta a budai luxuslakást, ellenzéki oldalról, a szervezkedő liberális párt XII. kerületi képviselő jelöltjeként kezdte el kommunistázni és bírálgatni Szépvölgyit a jellemtelenség e szánalmasan sötét madara. Ráday Mihály Az új elnökség szakmai színvonala a béka ülepe alatt. Egyetlen rangos újságíró sincs köztük. Természetesen ismét bekerült Bernáth László, az Esti Hírlap egykori párttitkára. Bernáth László Befúrta magát László Ágnes (Mata Jánosné) Grósz Károly legjobb propagandistája, síkgyökér bolsevik. Beült a Mazsihisz három jellegtelen küldöttje: Kleer László, Kékesi Zsolt, Frank Iván. A jövőbeni üzleteket Enyedi Nagy Mihály hozza, ő a bizniszújságírók előretolt papagája, amúgy életében egyetlen értelmes sort nem írt le. (Az igazi bizniszújságírók, Frei Tamás, Juszt László, Kepes András egyébként szóba nem állnak vele.) Kleer László Enyedi Nagy Mihály Rossz rágondolni, mi lenne, ha feltámadna és megjelenne egy elnökségi ülésen három olyan igazi újságíró, mint amilyen Ruffy Péter, Baróti Géza és Antalffy Gyula volt, hogy csak az egykori Magyar Nemzetre emlékezzünk… A MÚOSZ-nak egykor jobb időkben 8 szakosztálya volt, ma 32 (!). Ez az abszurd helyzet azért jött létre, hogy mindenkinek jusson egy-egy darab konc azok közül, akik nem tudtak megegyezni az egységes tematikájú szakosztályok vezetése körül, s állandó vitájukat, békétlenségüket a az elnökség sem tudta megnyugtatóan döntésre vinni. Így fordulhat elő, hogy külön-külön szakosztályként működik az amúgy összetartozó: Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály, valamint a Borászat és Hungaricum Szakosztály; az Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vízügyi Szakosztály, valamint az Erdészeti, Természetvédelmi és Vadászati Szakosztály; továbbá a Társadalompolitikai Szakosztály, valamint a Szociális Párbeszéd Szakosztálya és az Egészségügyi, Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Szakosztály, nem különben az Életmód Szakosztály. Az átfedések kiküszöbölése a magánérdekű szemétdombok felszámolásával járt volna. De lett Ingatlanpiaci Szakosztály is és - ez a legostobább - a Kiemelt Évfordulók Szakosztálya is, pedig ma már nem kell mozgósítani a sajtómunkásokat április 4., május 1., november 7. és december 21. szocialista megünneplésére. Böröcz és bandája Ha netán valaki arra gondol, hogy a másik oldal bezzeg fenékig tejfel, nagyon téved. Legalább annyira lesújtó, mint a kontraként összeterelődött Kádár korabeli retrósajtó, cionistákkal, ügynökökkel. Itt Orbán médiabirodalma kezdődik: államosított, centralizált propagandaegységek, kultúrrabszolgák, sajtó- és média lakájok egyre szűkülő körével, megfélemlítve, kiszolgáltatottan, napi rettegésben tartva: lábhoz, igazodj, pihenj, takarodj! Napi megélhetési gondok, pártszimpátiák szerinti listázások, tömeges elbocsátások. Az orbáni filozófia kegyetlen gyakorlata: „Az ellenséggel egyszer s mindenkorra le kell számolni, különben velünk számolnak le a következő ciklusban!” Nézd csak a vezető hajcsárokat, a kirúgóembereket, a másokon gazdagodókat, a fő bohócokat, s kegyenceket. MTVA: Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, MTI Hírcentrum, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, stb. Böröcz István vezérigazgató: ha valaki 1989 májusában ír alá a politikai rendőrségnek „Nádasdy” ügynökként anyagi érdekeltség alapján, az azért a legalávalóbb politikai kalandorok közé tartozik… Böröcz István Gazsó L. Ferenc vezérigazgató-helyettes: az MDF választmányának egykori tagja a bolsevik-liberális gyökerek segítségével huszadik éve folyamatosan mindig vezető állásban vészelte át a jövő-menő kormányokat, pedig kis kaliberű hordószónok, aki végzetes lépés hibát követett el, amikor mindent egy lapra tett fel Orbán mellett. Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettes: mire jó az, ha valaki kis képességű, de együtt focizott Viktorral, s mindig neki adta a labdát?… Rockenbauer Zoltán kulturális főszerkesztő: a gyermekarc kigömbölyödött, de így is tragikus tartalomszolgáltató, a termék emészthetetlen. Szánalmas pártkatona, aki büntetésben van ezen a helyen. Dabas szégyenét el kellett volna küldeni a világ másik részébe, mondjuk Madagaszkárra alkonzulnak. Bár ahhoz sem ért… Riskó Géza Riskó Géza sportfőszerkesztő: antitelevízió, rossz hang, rossz arc, tar sivárság, még nem mondták meg neki, hogy pályatévesztett, ne erőlködjön, nem áll jól neki. Viszont ő is milliárdos lett a Fidesz farvizein 20 év alatt, jó üzleti helyezkedéssel, kellő nyelvcsapásokkal. Mivel pozőr és karrierista, kitüntetéseket gyűjt és hízik, fontoskodik és ajánlkozik a sportra is egyre veszélyesebb lesz… És itt vannak a mi nyüzsgő kedvenceink, akik teszik-veszik magukat keresztény-konzervatív sajtómunkásként 2012-ben is: Rákai Philip, az Orbán-úttörők zenebohóca, aki minden hangszeren játszani akar, egyiken sem megy neki, de állandóan másikat kér… Csermely Péter Csermely Péter, a beszédhibás és fogalmazási nehézségekkel küszködő, magamutogató zsúrfiú, akinek sunyisága oly annyira kijön a képernyőn, hogy Simicskának és Liszkaynak le kéne parancsolni onnan. Legyen inkább az autószalon és a hirdetési rovat vezetője a Magyar Nemzetnél, azok legalább praktikusan összefüggnek a családi érdekekkel… Pálffy István, a vörösborban utazó alkoholista, aki egyre kétségbeesettebben keresi a nyilvánosságot, tolakszik a kamerák elé bárgyú pártos szöveggel a KDNP alvállalkozói szerepkörében... Borbás Marcsi Lassan utoléri Pálffyt a spiccesen műsort vezető, mázsás Borbás Marcsi, fideszes markotányosnő, szexcentrikus szőlősgazdák álma; a jobbkezes pincemesterek már megvoltak neki, jövőre a balkezes pálinkafőzők következnek, előnyben azok, akik hirdetést is hoznak, a giccses szöveget saját maga írja. Lesz még belőle kékharisnyás képviselő, akárki meglátja… Halász Zsuzsa Ám az Azori-szigetekre tervezett januári emléktúrára mégsem Marcsit viszi magával Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke, a legkártékonyabb és legkorruptabb fideszes politikusok egyike, hanem az alkatához jobban illő (kicsi, tömzsi és nagyfejű) Weiszer Alindát, aki egy pillanat alatt váltott SZDSZ-ről Fideszre, gyorsabban, mint a hordó alakú (kicsi, széles, rövid és vastag lábakkal) D. Tóth Kriszta, aki azt válaszolta Szűcs meghívására, hogy nem ér rá, mert rengeteg zsidó ismerősét kell még népszerűsítenie közszolgálati műsorában (köztük homokosokat, biszexuálisokat, AIDS-fertőzötteket), de ajánlja maga helyett a kissé háttérbe szorult - értsd: a képernyőről okkal levett - Halász Zsuzsát, a KDNP volt szóvivőjét, aki agresszivitása miatt elvesztette nőiességét, Semjén pedig az iránta érzett érdeklődését, így a Magyar Rádióba küldték, ott nem látszik, csak a hangját kell elviselni. Apropó agresszivitás. A nőiesség elvesztése gyakran együtt jár a női arrogancia növekedésével. Mindkettőnek van egy közös gyökere, ami orvosi diagnózisban így hangzik: Apenia dolorosa. Ezt a díjat az idén hárman is kiérdemelték: Cser Ágnes jobb napokat megért, mára elviselhetetlen szakszervezeti vezető, Takács Ildikó zsidó nagyságos asszony, Demján rossz szelleme és Altorjai Anita, az Országgyűlés elfideszesedett, fád, flegma, érzéketlen sajtófőnöke. Jobbulást kívánunk nekik. Még lehet kemény és hosszú. A tél. Kuruc.info Nyári futamok az állambiztonság éllovasaival (mint pl. Pintér főtanácsadói, az Echo és a Hírlap futtatottjai vagy Kaposvár besúgó fideszes polgármestere) Csak kesernyés derűvel lehet szemlélni egykori állambiztonsági főtisztek és változatlanul pozícióban lévő ügynökök időnkénti kompenzációs nyüzsgését. S azon "rendszerváltás" utáni miniszterek, államtitkárok, tábornokok gyermeteg és ostoba nyilatkozatait, akik elszabotálták az ügynökügyek törvényes rendezését, az állambiztonsági múlt feltárását, a közélet megtisztítását a hatalmukat átmentőktől. Ma a legsötétebb figurák tűnnek fel újgazdag üzletemberként vagy az Orbán-adminisztráció képviselőjeként. Meglessük, kik állnak Pintér mögött Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere - akinek semmittevését egyetlen "akció" szakította meg annak idején: az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy az Antallt átverő önkéntes testőr, a pitiáner besúgó Rácz Sándor István óbudai kisiparos az operatív-technikai igazgatóság parancsnok-helyettese legyen ezredesi rangban - korábban azt ismételgette: milyen nagy károkat okozna az ügynöknévsor nyilvánosságra hozása, most azt verklizi: milyen nagy károkat okozhat az ilyen kémügyekkel való nyílt foglalkozás. Csak ne tisztázódjon semmi, csak meg ne tudjon valamit a közvélemény, ez a biztosíték arra, hogy tovább süllyedjünk a bizalmatlanság, a zsarolhatóság, a törvényesen fenntartott háttérhatalom mocsarában. De Boross Péter a legderűsebb. Hiába írtuk, hogy már csak mikulásünnepségeken lenne szabad fellépnie, ő időnként elbődül Gálszécsyvel együtt. Halvány lila gőze sincs arról, mi mozgatja a kémsztorit a mélyben, de igyekszik aktualizált okos kritikát mondani, például így: "... a magyar és nyugati titkosszolgálatok meglehetős fenntartásokkal kezelték annak idején Laborcz Sándor kinevezését a Nemzetbiztonsági Hivatal élére azért, mert a szovjet titkosszolgálat (KGB) akadémiáján tanult." Mily rövid a hóbagolyi emlékezet! Első kedvence, Nagy Lajos ezredes, az NBH főigazgatója, karhatalmista múltjával többször volt továbbképzésen a KGB-nél Moszkvában. Még 1990 nyarán is baráti kapcsolatot ápolt a KGB budapesti rezidensével, Juscsuk ezredessel. Amikor 1990 őszén távozott beosztásából, Boross Péter úriembernek nevezte, akinek tekintélye és tartása volt az állomány előtt. Nagy Lajos Ez az úriember meghálálta az elismerést. Kapcsolatait pénzre váltva üzletelni kezdett, alapítóként támogatta a Földesi-Szabó ezredes nevével elhíresült Egymásért - Egy Másért Alapítvány bűnügybe torkollott maffiavállalkozását. Lebukása előtt kitüntette Mádl Ferenc köztársasági elnök - Kiss Péter kancelláriaminiszter javaslatára -, s egyszerre két rendfokozattal léptette elő: ezredesből vezérőrnaggyá. Kocsis Kálmán Boross másik kedvence: Kocsis Kálmán, a III/I volt csoportfőnök-helyettese, akiből annak ellenére csinált főigazgatót a hírszerzés az Információs Hivatal élén, hogy Kocsis összesen három évet tanult a Szovjetunióban. (A Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete nem textilfestőket, lírai költőket vagy pr-menedzsereket képzett.) Kocsis ma Pintér Sándor öt politikai főtanácsadójának egyike havi 560 ezer forintért. Tanácsai az Alkotmányvédelmi Hivatal (az NBH utódja) működésére és az operatív technika (volt III/V csoportfőnökség) felhasználására vonatkoznak. Tanácsait Pintér kabinetfőnökén, Tasnádi László rendőr ezredesen keresztül juttatja el a miniszterhez, illetve a felügyelt két terület vezetőihez. De ki is ez a Tasnádi László, akit Pintér Sándor belügyminiszter maga helyett küldött el a Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi ülésére, hogy képviselje véleményét az orosz titkosszolgálatokkal összefüggésbe hozott kémügy zárt tárgyalásán? (Csatlakozott hozzá Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, aki minden eddigi vezetői beosztásában megbukott szakmailag, legutóbb Veszprém megyei rendőrfőkapitányként.) Az csak természetes, hogy Tasnádi elvtárs a hírhedt BM III-as Főcsoportfőnökségről emelkedett fel az utóbbi 20 esztendő nemzeti együttműködésének eredményeképp a belügyminiszter kabinetfőnöki posztjára. Az 58 éves ezredes 1989-ben a BRFK III/II-2 alosztályának operatív tisztje. (A kémelhárító osztály egyik alosztálya a szovjet katonai objektumok védelméért felelt.) Nagy Imre és társainak újratemetésén, 1989. június 16-án "Amur" és "Vera" fedőnevű titkos megbízottak kapcsolattartó tisztjeként dolgozott, irányítva a két konkrét feladatot kapott hálózati személy mozgását. Sikeresen átmentette magát a '90-es években, s 2000 szeptemberében már a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (a rendőrség belső elhárítása) helyettes vezetője. Ilyen fiatal demokratára volt szüksége a Fidesznek, ezért kinevezték az APEH Bűnügyi Igazgatósága vezetőjévé. 2002 decemberében azonban engedély nélküli tájékoztatás miatt azonnali hatállyal felmentették beosztásából. Tárt karokkal fogadta Pintér Sándor háttérbirodalma, a miniszter tulajdonában állt Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vezérigazgatója, és a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt. igazgatósági tagja lett. Ma pedig az egykori III/II-es rendőr százados kezén megy át minden fontos, titkos döntés a rendőrségről és a titkosszolgálatokról, s magabiztosan mozog a Parlamentben is, a Nemzetbiztonsági Bizottság alultájékozott, amatőr tagjai között. Samu Attila Havi 556 ezer 600 forintért ad kommunikációs tanácsokat (így a Kuruc.infóval kapcsolatban is) Pintérnek a Samu Attila névre hallgató senki, aki se nem újságíró, se nem rendőr, inkább kora ifjúságától rendőrspicli hajlamú jellemtelen kalandor, ám cionista üzleti érzékkel milliárdossá gazdagodott olyan intrikus, akinek beteges örömöt az okoz, ha árthat másoknak. Sikerült teljesen elidegenítenie a sajtót a Belügyminisztériumtól, tanácsainak köszönhetően ma már szinte mindenki utálja Pintért. Samu a rendszerváltás előtt arról híresült el, hogy zavaros jelszavakkal labilis idegállapotban, párttagsági könyvét lobogtatva be akart menni az MSZMP utolsó kongresszusára, hogy felszólaljon, mondván, neki ehhez joga van. Nem hívtak mentőt hozzá, csak kizavarták az épületből. A Reform bűnügyi tudósítójaként nyalta be magát - nem előzmények nélkül - Pintér főkapitány bűnügyi főigazgatója Kacziba Antal vezérőrnagy mellé (be)súgónak. Bennfentes információival külsőzött a Népszabadság hírrovatánál, Vajda Péter rovatvezetőnél (volt ávós százados) és helyettesénél, Fekete Gy. Attila torzszülöttnél. Információival visszaélve zsarolt egyeseket, még rendőrtiszteket is, aki nem engedelmeskedett, azt kinyírta felettesei és a sajtó segítségével, így például egy tűzoltó tábornokot. Gazdag családi háttérrel, információs monopolhelyzetben megvette a Hajnali Krimi című bulvárlapot, mely egy darabig bújtatta a politikai rendőrség bukott vezetőjét, majd nyíltan ügyvezető igazgatót csinált Horváth Józsefből, a BM III/III egykori csoportfőnökéből. (Aki viszont hálából törvénytelen gyereket nemzett a szerkesztőség ifjú titkárnőjének.) Gyurcsány idején Samu a BRFK sajtófőnöke, meleg barátságot ápol Lapid dandártábornokkal, Gergényi közbiztonsági helyettesével, a Budapestre is ellátogató izraeli miniszterelnök-helyettes rokonával. De tévedés azt hinni, amit írt a sajtó, hogy régi motorosként, a BRFK sajtófőnökeként tért vissza Pintér politikai főtanácsadójának. Az idén februárban botrányosan felszámolt Zóna-Service Zrt. első vezérigazgatójaként jegyezték utolsó törvényes munkahelyét. Csaknem tíz évig a citadellás Veres István sajtó- és propagandaügyeinek intézője, samesza majd üzlettársa, együtt alapítják meg - a ferihegyi repülőtér utasainak nem nagy örömére - a kétes hátterű Zóna-Service Zrt.-t, megannyi régi állambiztonságival és rendőrrel. Samut maga Veres követte a vezérigazgatói székben. Szálloda nyitását is tervezték, de közbejött Pintér főtanácsadói ajánlata, s ez megint jó ugródeszka az üzlet szélesítéséhez, melybe beletartoznak Samu hazai és külföldi média tulajdonosi érdekeltségei is, ciprusi kerülővel, melyekről majd máskor szólunk. Annyit jegyezzünk még meg, hogy a zsíros állást a milliárdos elégedetlenségével éli meg, mert még nem teljesült régi álma: a Nemzetbiztonsági Hivatal sajtófőnöki posztja. Pedig hányszor próbálkozott az elmúlt húsz évben! Ott azonban eleve hiányolták a kiegyensúlyozott ideg- és elmeállapotot, s visszatetszést keltettek hol arrogáns, kiszámíthatatlan, magamutogató, hol alattomos, sunyi és bosszúálló személyiségvonásai. És ráadásul Vajda Péter nyerte el az állást a szóvivői feladatokkal együtt. Mögötte pedig - jól tudja - csak nyeretlen kétéves lehetett. De nem biztos, hogy fel kell adnia, lehet még esélyesen pályázó fiatal demokrata, ha olyan „szakemberek” is támogatják Pintéren kívül, mint Kövér és Demeter. Valenta László Méltatlanul kerül csak most sorra a belügyminiszter öt politikai főtanácsadójának legjobban megfizetett éllovasa, a havi 880 ezer forintot kereső, minden hájjal megkent gazdasági-pénzügyi szakembere, Valenta László ny. rendőr dandártábornok. (Egy bírósági jegyzőkönyvből tudjuk, hogy szakmai beceneve: „Hány százalék?” illetve „Tizenkét százalék”.) Az 1976-ban még baleseti helyszínelő, a rendszerváltáskor már a budapesti rendőrfőkapitány anyagi és pénzügyi helyettese, aki tudja, hogy az informatikában még nagyobb az üzlet, ezért 1991-től már az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója. A ciklusváltás miatt átmenetileg a Preventív Rt. Tulajdonos igazgatója, majd 1998-ban visszajön Pintérrel, és 2002-ig a belügyminiszter kabinetfőnöke. Akkor megint vissza kell húzódnia az újgazdagok szervezett világába, és a P+V Tanácsadó Kft. ügyvezető résztulajdonosa. Piliscsabán lakik, akárcsak Kocsis Kálmán. 2011-től ismét a tulajdonostárs közelében feszít - azon kívül, hogy a Rendőrtábornokok Egyesületének kincstárnoka. Szimbolikus, testhezálló tisztség. Idő híján hagyjuk máskorra a negyedik és ötödik főtanácsadó, a havi 770 ezret haza vivő Örményi István és a havi 600 ezerért szolgáló Sömjéni László érdemeinek és nélkülözhetetlenségének méltatását. (Csak bujkál bennünk a kisördög, és nem álljuk meg, hogy meg ne említsük - természetesen az előzőektől teljesen függetlenül, merő véletlenségből -, hogy Valenta Lászlóné Gombos Jolán (1946, Tirgu-Mures (azaz Marosvásárhely), Németh Jolán) nevét olvastuk azon az ügynöklistán, melyet az '56-os Intézet hozott nyilvánosságra két éve, Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulóján. A Somogyi Néplap kaposvári újságíróját, Bencsik András sógornőjét 1978-ban szervezte be a III/III-4-c „Viktória” fedőnéven, hazafias alapon a kulturális elhárítás területére. A titkos megbízott jelentései 1982-ben „személyi körülményei miatt” megszakadtak, de 1988. októberében új területen, a III/III-6-a alosztályon újra aktivizált szerepben folytatódtak, ez az alosztály hajtotta végre azokat az akciókat, melyek az „ellenséges propagandaanyagok készítését és terjesztését” - tehát a szamizdatokat - voltak hivatottak elhárítani.) S ha már Kaposvárott vagyunk: Somogy megyei hét volt Széles Gábornál az Echo TV-ben és a Magyar Hírlapnál. Az olyan állandó jelleggel megjelenő stabil besúgó szereplők , mint Boros Imre, az Orbán-kormány volt minisztere („D-8”-as főoperatív tiszt, BM III/II-8) vagy Dalia László („Vitéz László” fedőnevű titkos megbízott, BM III/III-4) mellé megjelentek a somogyi volt besúgók is. (Csak azért állunk meg egy pillanatra, hogy megjegyezzük: amikor a Magyar Hírlap egyik rovatvezetője megunta Boros népszerűsítését, és két napra a fiókjába tette annak kéziratát, mire a harmadik napon felhívta egy hang a Fidesz közeléből, és megkérdezte: tényleg ki akarja rúgatni magát? Nem akarta. És a mai napig gondolkodás nélkül közli a „D-8”-as minden írását. Ugyanezt teszi az Echo TV szerkesztője is Boros képernyős meghívásával. A dúsgazdag zalai földbirtokosnak nem lehet ellent mondani. És még az is lehet, hogy fiatal demokrataként helyet kap az átalakuló Orbán-kormányban…) Boros Imrét nyugállományba helyezik A somogyi nyári futamot ismét Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere vezette, aki 1980-tól 1989-ig szolgálta a kémelhárítást titkos megbízottként. „Krakus Péter” fedőnéven hazafias alapon vállalta a katonai objektumok védelmét, ám nemcsak a külföldi gépkocsik rendszámát írta fel, hanem szemrebbenés nélkül jelentett saját rokonságáról is. 1982 nyarán például azt, hogy unokanővére férjével együtt megérkezett az NSZK-ból, és Fonyódligeten nyaralnak. 1983. augusztusában arról számolt be, hogy húga esküvőjére megjöttek a rokonok az NSZK-ból, köztük unokanővérének apósa, aki régebben a német belügynél dolgozott. Szita Károly jelenti: húga esküvőjére megérkeztek a rokonok az NSZK-ból Somogy bemutatásához nélkülözhetetlen volt Dr. Magyar Kálmán régész, történész, középkori várkutató, a Somogyi Reneszánsz Szövetség elnöke, aki tavaly október 20-án feltűnt , és előadást is tartott Piliscsabán a bencés rend konferenciáján is. De készített ő már olyan, a figyelmet magáról elterelő dolgozatot is, amely a BM III-as Főcsoportfőnökség hivatásos állományának tagjait foglalta lajstromba. Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy bevallja: nem sokkal a rendszerváltás előtt, 1988-ban mondott igent a politikai rendőrségnek, és hazafias alapon, titkos megbízottként „Óvári” fedőnéven dolgozott a kulturális elhárításnak. Magyar Kálmán 6-os kartonja A kis besúgók persze könnyebben elvegyülhetnek ott, ahol mások díszpolgári címet kapnak ismert múltjuk ellenére. Kaposvár díszpolgára például az emléktáblát is kapott H. P. történész, akit még az ÁVH szervezett be „Halász Pál” fedőnéven Földes Ferenc hadnagy révén az I/3-a osztályra. Tevékenységének feldolgozását a III/II-2-a végezte el 1969-ben. Emléktáblát kapott 2000-ben Kaposvár önkormányzatától dr. Nyíri Tamás teológus, filozófus professzor is. Ha tájékozódott volna a polgármester, illetékes helyen elmondták volna, hogy Nyíri professzort, a Hittudományi Akadémia tanárát 1974-ben szervezte be az egyházi elhárítás, a III/III-1-a. „Igali” fedőnéven és hazafias alapon vállalta feladatát a római katolikus egyház felső vezetőinek körében. Békés Sándor Kaposvárott vezet főiskolai kommunikációs tanszéket továbbá Békés Sándor a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének egykori AC-25-ös számú szigorúan titkos állományú őrnagya, III/III-as operatív főtiszt, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának volt vezetője. Csobbanjunk egyet a Balaton somogyi partján, Siófokon „a balatoni régió legnagyobb 4 csillagos welness- és konferencia szállodájában”, ahol nemrég Orbán Viktorral az élen mindenki megjelent, aki számít a Fideszben. (Érdekes módon nem a „fideszes szállodának” becézett közeli, szintén modern hotelben foglaltak szállást, mely a Széchenyi terv keretében épült. Igaz, az nem a víz partján fekszik.) Nos, ennek a menő szállodának (gyógyvíz + welness + a tó vize) az egyik igazgatója, aki a hivatalos titulus szerint „humánpolitikai és munkaügyi vezető” egy 67 éves partiumi, nagykárolyi születésű hölgy igen nagy érdemeket szerzett 1968 és 1983 között a magyar kémelhárítás és a katonai hírszerzés körében „Fekete Edit” fedőnéven. A csinos aradi ifjúsági tornászbajnokot, magyar-olasz szakos középiskolai tanárt a III/III-4-a szervezte be a sajtó vonalára. Elhelyezték a Magyar Újságírók Országos Szövetségébe, megfordult annak balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülőjében is. Szenzációs dolgokat jelentett a MUOSZ akkori főtitkárának nemzetközi üzleteiről, a prágai központú Nemzetközi Újságíró Szövetség pénzforrásairól; eredményesen beépült a budapesti román nagykövetségre, Bukarestben a legfelsőbb párt-és kormánykörökben mozgott kapcsolatai révén. 1977-ben átvette a III/III-5-a, a kiemelt sajtóobjektumok (tévé, rádió, hírügynökség, vezető lapok) területe. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában két dossziéban olvashatók jelentései, melyek sajátos képet adnak a hetvenes-nyolcvanas évek pesti értelmiségéről, újságíró krémjéről, szerkesztőségi viszonyairól. Különösen izgalmasak a Nemzetközi Újságíró Üdülőből küldött beszámolói a szobákban zajlott furcsa összejövetelekről, illegális portai kulcsfelvételről, azt is hallja, miről beszélnek a park padjain. S részletesen jellemzi egy feltűnően viselkedő, mindig a középpontban és mindig időzavarban lévő kolleganőjét, aki roppant nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatainak; munkásőr is, s nagyon sok munkaidőn kívüli elfoglaltsága van. De „Fekete Edit” titkos megbízott nem jön rá, hogy megfigyelt kolleganője - aki csak 3 évvel idősebb nála, s Széplaktól nem messze a Balaton partján született - szintén a III/III-4-a-nak dolgozik „Gyarmathy Csilla” fedőnév alatt, hálózati tevékenységét a III/II-nél kezdte 1963-ban, szintén a MÚOSZ-ban. Mielőtt elmélyednénk mindkét dossziéjában, van egy ajánlatunk az igazgatónőnek: írjuk meg együtt tanulságos történetét. Csaknem 30 esztendő elteltével mesélje el nekünk a saját verzióját, láttassa velünk saját szemszögéből, s belülről az állambiztonsági hálózati munka egykori megpróbáltatásait, izgalmait, lelkiismereti problémáit, következményeit. Jelentkezzen szerkesztőségünk e-mail címén, s mi felkeressük. „Fekete Edit” jelenti a román nagykövetségről Ugorjunk egy állambiztonsági céges futamra Nyíregyházára. A Nyíregyházi Főiskola szenátusa „A Főiskola Tiszteletbeli Polgára” címet adományozta Cserhalmi Imre újságírónak, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiája címzetes főiskolai tanárának, az életműveket elbíráló Aranytoll Bizottság és a Választmány tagjának. Gratulálunk a fideszes többségű szenátus tájékozottságához, jól megalapozott döntéséhez, melyre minden bizonnyal kellő körültekintéssel felkészült. Cserhalmi (Friedman) Imre (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella) az állambiztonság „Újságíró” fedőnevű „T” (titkos találkozó) lakásgazdája volt 1959-től a XIII. kerület Pannónia utca 42. I.1. szám alatt. Már korábban is kipróbált hálózati személy, 1956. októberében a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjának dolgozott, amelyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. A „T” lakásban mint albérlő lakott az „Újlaki” fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, későbbi televíziós rendező is. Cserhalmi Imre: „Önként felajánlom használatra a BM. állambiztonsági szerveinek…” Szegeden összenő, ami összetartozik: Botka László MSZP-s polgármester barátságosan és mindenkit meglepő módon megegyezett, üzletet kötött egy nagy értékű újszegedi ingatlan adásvételéről Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspökkel, az egykori „Lawrence” titkos megbízottal. Kiss-Rigót nagyon későn, 1989. június 30-án szervezte be az egyházi elhárítás, a III/III-1-a hazafias alapon. (Beszervezettségét a mai napig tagadja, s mert beszervezője, Péter-Bartha Gábor a bíróság előtt hazudott érdekében, még pert is nyert egy történésszel szemben.) A magyar katolikus egyház vezetése azonban személyében kecskére bízta a káposztát, amikor Várszegi Asztrik lemondása után őt kérte fel az egyház állambiztonsági múltjának feltárására, egyes személyek szerepének tisztázására hivatott Lénárd Ödön Alapítvány kuratóriumi elnökének. Kiss-Rigó gyakorlatilag minden alapítványi tevékenységet leállított, eredményt nem tud, és nem is akar felmutatni. Kiss-Rigó László: „Lawrence” titkos megbízott Lesz az idén is Prima Primissima díjátadó gála, csak az elviselhetetlen Takács Ildikótól, Demján rossz szellemétől tudnánk megszabadulni, továbbá a most közzé tett Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok névsorban szereplő két komoly hálózati múlttal rendelkező személytől: a „Képesi Endre” fedőnevű volt II/5-ös ügynöktől , a „nagy rendezőtől” és az Antall-kormány „Doki” fedőnevű titkos megbízottjától, akit az NSZK ellen vetett be 1977-től a kémelhárítás III/II-2-a alosztálya. Nincs szégyenérzetük, mindent vállalnak. Megkezdődtek az előfutamok a Magyar Újságírók Országos Szövetsége év végéig tartandó két küldöttgyűlésére is. Találtunk céges beütést már a Szervező Bizottság tagjai között is, de erről majd legközelebb. Annyi már most bizonyos, hogy komoly cionista erők mozdultak meg Vincze Mátyás, az MTI volt elnök-vezérigazgatója, a B'nai B'rith (A Szövetség fiai) magyarországi első embere elnökké választása érdekében. Érte kampányol például Wisinger István korábbi elnök és a halálarcú etikai abszurd, Halák László, aki annak ellenére az Etikai Bizottság elnöke akar maradni, hogy még a Zsindex is azt írta róla: „…amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének.” Még néhány megyés akció vidékfejlesztés címszó alatt, aztán Széles Gábor (volt KGB-kapcsolat), aki negyedszer sem lesz miniszter, a nézettség és a példányszám vészes csökkenésének mérséklése céljából stand up comedy-adásokat tervez. Első alkalommal augusztus 20-án a nemzeti együttműködés jegyében Vámos György mentalista szuperprodukciója várható az Echo TV-ben: egy asztalhoz ülteti Paul Lendvait (Cole Michael állambiztonsági társadalmi kapcsolat) és besúgóját, Vajda Pétert (volt rendőr százados, „Mohácsi”, jelenleg Népszava). Az adás kritikáját már megrendelték a szép és mértéktartó Fáy Miklósnál (Népszabadság). Szorítunk a szorgos mentalistának. (Kuruc.info) Hasonló érdekes anyagokat itt olvashat: Dosszié: besúgók, ÁVH-sok, titkosügynökök - titkos dokumentumok 1990 előttről Halák, a halálarcú etikai abszurd A karvalyorrú, halálarcú Halák László sohase fog hazavinni egy cigánycsaládot, mert az üres lózungos dumán kívül soha életében egyetlen bátor önzetlen cselekedete sem volt. Épp úgy nem dolgozott életében, mint Deutsch vagy a nyegle fideszes gyerekek többsége.  Pártja, az MSZMP és az MSZP korán a hóna alá nyúlt, kiemelte, futtatta, pozícióba helyezte. S ő mindenkor szolgalelkű karrieristaként igyekezett hálásan túllihegni gazdáit, akik jutalomból  biztosították a porondot  magamutogató bohóckodásához. A középiskolát az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában fejezte be, a jogi egyetem után  útja  még az akasztós időkben egyenesen vezetett a kádári ügyészségre. Ez azonban nem zavarta abban, hogy idővel váltva a Nyilvánosság Club tévés szóvivője legyen. A Magyar Televízióban nemcsak az MSZMP-nek volt az intézményi titkára, hanem az MSZP-nek is,  az utolsó lehetőségig felvette a párttitkári fizetését, irodával, titkárnővel. 1990 óta napjainkig az MSZP sajtóudvarának eltartottja. A párt előbb a Hungária TV Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe küldte, aztán a a Duna TV elnökségébe, ahonnan ma is küldözgeti üzeneteit. Két hónappal ezelőtt a szocializmus alternatíváiról írt elméleti baromságokat. 1997-től a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottságának elnöke, erre a posztra a cionista Wisinger István hívta meg, amikor hasonszőrű társai szavazataival megkaparintotta az elnöki széket. Jól kiegészítették egymást, akárcsak ma a bal-liberális kövületként funkcionáló MÚOSZ  négy meghatározó vezetőjével, a hazugságon kapott Eötvös Pállal, a Népszabadság volt főszerkesztőjével (MSZP),  Ráday Mihállyal, a városvédő biznisz kitalálójával (SZDSZ), Bernáth Lászlóval, az Esti Hírlap utolsó MSZMP titkárával és Hardy Mihállyal (MSZMP), akit a vörös Moszkva delegált a Repülőtéri Igazgatóságba. A halálarcú, karvalyorrú Halák etika címszó alatt végzett ámokfutásáról írta a Zsindex: "... amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének." Etikai abszurd Halák etikai bizottsági elnöksége. 1987-ben váratlanul két rendőr jelent meg az MSZMP irodájában a Szabadság téren és elvitték Halák párttitkárt kihallgatásra. Azért, mert felesége felakasztotta magát zuglói családi lakásukban. Három gyermekük ellenére tovább már nem bírta elviselni  azt a megaláztatást, amit férje okozott morális kilengéseivel. A gyász egy éve még el sem telt, amikor  a halálarcú Halák  szemrebbenés nélkül feleségül vett egy  húsz évvel fiatalabb rendezőasszisztenst tévés környezetéből. Azóta is gátlástalan kalandor, aki  büntetlenül ítélkezik mások felett.  Kuruc.info Kitüntetett zsidó-kommunista besúgók és más kártékony alantasok A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) zsidó vezetése március 14-én kitüntette a saját állambiztonsági ügynökeit, aztán másnap elment tüntetni az övéivel, a millásokkal és követelte - egyebek között - az ügynöktörvényt, az ügynöklisták nyilvánosságra hozását. Ez ugyanaz a szégyentelen, gátlástalan cinizmus, amellyel a Fidesz-KDNP frakció leszavazta az ügynökmúlt feltárását, de másnap elmentek a fiúk Orbánnal az élen a Terror Háza elé és követelték a kommunista diktatúra bűnöseinek megnevezését, felelősségre vonását. Vince Mátyás A Dopeman névre hallgató torz-korcs zsidó-cigány ordítozott 15-én Budapest belvárosában a tömegnek az ő szabadságuk korlátozásáról, míg a MÚOSZ ünnepségén Fidel Castro Kubájának legszorgosabb hazai népszerűsítője, a volt MSZMP-s Horvát János, hivatásos rettegő nosztalgiázott azokról az időkről, amikor a maga fajta kommunisták még a hatalom közelében sütkéreztek. Barátja, Vince Mátyás tiszteletbeli elnök, a cinizmus és a cionizmus alaphangját túlharsogó, szélsőséges nemzetközi zsidó szervezet, a B'nai B'rith magyarországi szálláscsinálója lelkesen tapsolt az ő horvátjancsijuknak. Horvát János A MÚOSZ - mely elnökségének háromnegyede, választmányának kétharmada zsidó, kellő kommunista múlttal - idén is kiosztotta teljesen devalválódott kitüntetéseit, melyeket igazi szakmabeli nem fogad el. A korlátolt elfogultságok nem egyszerűen a tévedések vígjátékát hozták, hanem a haverok rémálmainak beteges megnyilvánulásait is. Nehogy azt higgye valaki, hogy az a legjobb újságíró, aki "Aranytoll"-at kap, de aki ma kap ilyet a bolsevik-liberális kövülettől, a MÚOSZ-tól, az több mint gyanús a valóban szabad és független gondolkodású, tisztességes magyar újságírók számára, akik semmilyen politikai hatalomnak, jövő-menő kurzusoknak nem hajlandók behódolni, így Orbán diktatúrájának sem. És mégis, a birkanyáj több ezer tagja passzív beletörődéssel hagyja, hogy feje fölött megcsúfolják érzelmeit és legjobb szándékait Zoltai Gusztáv és Köves Slomo hangos és erőszakos, a hatalomhoz minden eszközzel ragaszkodó küldöttei. Cserhalmi Imre Pökhendi, nyegle zsidó gyerekek provokációja a tisztesség ellen, - ahogy ők mondják: jó hecc a gojok ellenében - hogy Aranytoll kitüntetésben részesült Cserhalmi (Friedman) Imre (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella), aki már 1956 előtt is besúgó volt, a forradalom napjaiban mint kipróbált hálózati személy csatlakozott a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjához, melyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. Ezt követően a kádári állambiztonsági szervezet "Újságíró" fedőnevű "T" (titkos találkozó) lakásgazdája volt a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. emelet 1. szám alatt. Vele együtt lakott mint albérlő az "Újlaki" fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa, később televíziós rendező. Barát Tamás Tavaly december 30-án körképet adtunk a lezüllött magyar újságírás celebjeiről, ebben elmondtuk, hogy a MUOSZ új vezetésében két irányzat erősödött meg. Az egyik gyökerei a 60-as, 70-es évek cionista szervezkedéseihez nyúlnak vissza, élükön Barát Tamással, aki az Etikai Bizottság elnöke lett, de ide tartoznak a cionista állambiztonsági besúgók is, mint például Dr. Kulcsár Péter, a Magyar Rádió volt vezető külpolitikai újságírója (III/I.) vagy Sós Péter újságíró, titkos megbízott (III/II.) A másik irányzat: a Moszkvából visszajött megbízható fiúk, akik nem csak Moszkvában tanultak, s kaptak kiképzést a fedőszervként működő egyetemen (IMO), hanem moszkvai tudósítóként is dolgoztak, s ezt követően küldték őket Nyugatra, mint kipróbált és megbízható hírszerzőket. Ilyenként említettük Farkas József Györgyöt, Pogár Demetert és Tóth Károlyt. Az csak természetes, hogy most Aranytollat kapott egyikük: Farkas József György, aki moszkvai tanulmányok és tudósítói évek után, a magyar párt és kormánydelegációk állandó kísérője volt, majd ösztöndíjas az USA-ban, a Népszabadság berlini tudósítója. (Oly megbízható elvtárs, mint a ma is aktív Pogár Demeter, aki hol Washingtonból tudósít, hol a Közel-Keletről, de soha nem derül ki, hogy a - a magyar hírszerzésen kívül - kit képvisel, melyik sajtószervet. Farkas József György A zsidókon kívül ki kell tüntetni a goj kommunistákat és a "mi cigányunk"-at is. Kapott is Aranytollat például a régi pártkáder Árpási Zoltán, aki a KISZ-ben nőtt fel, aztán egész életében vezető sajtóállásban volt Békéstől Somogyig, az MSZMP majd az MSZP jóvoltából. A "mi cigányunk" most a rossz arcú kirakatcigány Rostás-Farkas György volt Békés megyéből, akit már ismerünk a bírósági tárgyalóteremből szélhámos, csaló vajdák oldalán. Jutott plecsni Mayer Évának is, aki harminc évig dolgozott a Neue Zeitung azon szerkesztőségében, ahol minden negyedik ember beépített állambiztonsági megbízott volt, élükön Heltai Andrással, "Herceg" titkos munkatárssal, aki fajtaazonosan dolgozott Paul Lendvai állambiztonsági társadalmi kapcsolatra is a német nyelvterületen, főként Bécsben. A legnagyobb röhej a hírhedt SZDSZ-es Ráday Mihály újabb plecsnije. Ő tavaly év végén kiesett a MÚOSZ elnökségéből, s most meg akarták vigasztalni a zsidó hitközség képviselői. Közismert róla, hogy betegesen gyűjti a plecsninek számító értéktelen kitűzőket, szívósan kijárja őket, jelentkezik, bekopog mindenhova, ajánlja magát. Már van 29 és fél elismerése, melyeket mindig felsorol életrajzában. (Ha például a jövő hónapban megtudja, hogy Sármellék külsőn a Nadragulya utca páratlan oldalán lakók alapítottak egy díjat a legszebb szakállú léggömbhámozó részére, akkor Ráday odarohan kamerájával, csinál néhány snittet és felajánl valamilyen nyilvánosságot annak fejében, hogy először ő kapja meg a lokális jelentőségű civil kitüntetést.) Nos, a műemléki panamák milliárdosa, aki az SZDSZ védőszárnyai alatt bonyolította a háttér fekete gazdaság - Budai Gyula sajnos nem vizsgálta - buli üzleteit gazdag európai és tengerentúli zsidó kereskedők segítségével (például, ha egy vidéki nemesi kúriáról megállapították, hogy nincs műemléki jelentősége, s ezért helyreállítása sem állami érdek, másnap fillérekért megvették a Sukoro jellegű érdeklődők Ráday közvetítésével) egyebek között azzal az indoklással kapott Aranytollat, hogy "Az unokáink sem fogják látni" című legendás műsora 31 éven át szerepelt a képernyőn. Csakhogy ez a műsor is lopott árú volt: a hetvenes években lopta el a műsor ötletét "A Hét" egyik munkatársnőjétől, akivel egy darabig együtt dolgozott operatőrként a heti politikai magazinban, aztán üzletet látva a témában, önállósította magát, s az MTV-n belüli haverok segítségével elérte, hogy nevéhez kötődően fusson tovább a sorozat és ne A Hétben. Ráday Mihály No, de márciusban dupla vagy semmit játszott a hiú és alantas Ráday, a fröcsögősen nemzetellenes. Alapíttatott egy képzőművészeti díjat a MÚOSZ-szal, amitől egyébként profilidegen az ilyen elismerés (a kazánkovácsok kamarája sem ad díjakat a gyógypedagógusoknak), a képzőművészeten belül külön kategória díjakat az építészet, a műemlékvédelem, a festészet(!), a szobrászat, az iparművészet kiválasztottjainak. Mit ad Isten, minő véletlen a műemlékvédelem 2012. évi MÚOSZ-kitüntetettje nem más lett, mint a retek barát Ráday. Március 8-án adták át a díjakat a Vörösmarty utcai újságíró székházban nagy felhajtással, oda sántikált még botjára támaszkodva szegény Varga Imre is, aki ugye messze nincs Rádayval azonos súlycsoportban. Tehát e márciusi begyűjtés eredménye az operatőr számára: egy plecsni március 8-án, egy másik plecsni március 14-én. Ez ám a kárpótlás az elnökségi tagság elvesztéséért és a SZDSZ csődjéért. Bravó! Kiosztották a nemzeti ünnep alkalmából a Németh Gyula díjat is a fiatal sportújságíróknak ebben az évben is, csak az a ciki változatlanul, hogy Németh Gyula "Bödői" fedőnéven titkos megbízottként dolgozott a politikai rendőrségnek, úgy, hogy igazán szép, tiszta, nemes és felemelő példa a jövő ifjú sportriporterei elé. Ilyen megfontolásból javasoljuk, létesítsenek és nevezzenek el televíziós sportriporterek és szerkesztők díjazására szolgáló új alapítványt Vitár Róbertről, a "Tárnoki László" fedőnevű III/III-as titkos megbízottról, aki megelégedésre tartósan szolgálta a BM. állambiztonsági érdekeit az MTV-ben. Nem láttunk a MÚOSZ március 15-i ünnepségén olyan korábbi Aranytollal díjazott kiválóságokat, mint például: Békés Sándor AC-25 számú szigorúan titkos állományú főoperatív tisztet a III/III-tól; Hámori (Chajet) Tibor titkos munkatársat, akinek három fedőneve is volt: "Hubai", "Tibor" és "Harangozó István" és a budapesti izraeli nagykövetség ellen foglalkoztatták sikeresen; Róbert László korábbi MÚOSZ-elnököt, a K-232 számú, szigorúan titkos állományú főoperatív beosztottat a III/I-től; Burget Lajos "Bodrogközi" fedőnevű titkos megbízottat, az elnökség korábbi tagját; Kálmán (Kulmann) Sándor "Svéd" fedőnevű tmb-t; Daniss Győző „Kovács Zoltán” fedőnevű informátort, az egykori Politikai Nyomozó Főosztálytól; vagy Schmitt Pál köztársasági elnök kedvenc besúgóját: Vad Dezső "Zsuzsa" fedőnevű tmb-t a III/II-től, aki ráadásul az "Örökös tag" megbecsült rangját is megszerezte az aranytollal együtt. (A bőr a pofánkról...) Szepesi György Ezen a márciuson másutt, de két helyen is magas kitüntetéssel értékelték Szepesi György "Galambos" tmb. hosszú menetelését a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel, az MSZP Szabad Sajtó Alapítványánál és a Borkai Zsolt által elnökölt MOB-nál.   Aczél Endre Ki ne hagyjuk Aczél Endrét, a szívós állambiztonsági hírszerzőt, aki bevallottan dolgozott külföldi kiküldetési idején nemcsak az MTI-nek, hanem a BM. III. Főcsoportfőnökségének is. Az „aczélbandi” jutalma az idén a Pulitzer emlékdíj, amit keresztény magyar emberek a legritkábban kapnak meg, ilyenek ugyanis egyáltalán nincsenek a Pulitzer kuratórium tagjai között. A nemzeti ünnepen kitüntetett besúgók névsora nem teljes, ám nem akarjuk, hogy ma még jobban felkavarodjék a gyomruk, ezért majd máskor folytatjuk. Addig is gondolkodjanak azon, szükség van-e nemzeti történelmünk állambiztonsági múlt című fejezetének megismerésére, vagy hadd gennyesedjen tovább a seb és legyen igaza Orbán Viktornak is, aki nem akar - ki tudja miért - ügynök ügyekkel foglalkozni. Kuruc.info Kapcsolódó: - Aranytollas besúgók, válogatott várományosok - Hova megy a MÚOSZ az új székházból? - A Kuruc.info bőröndjeivel példálózik egy MSZMP-s MÚOSZ-firkász - Csapdában: Róbert-Róth, a pofátlanság csúcsa Akikre felnézhettek nem loptak még eleget, de mindenkiről tudnak mindent. A hasba rúgott félmarhák akiket a szarban hagytak , hogy mentsék a saját irhájukat bolsevik zsidó barátaik , de mondhatnánk úgy is az ÁVH – s vakolós féltestvéreik. "Antifasiszta és antirasszista" magyargyűlölők kitüntetése Miután elmúlt a genetikailag torz-korcs idegalkatúak acsargó hisztériarohama Szaniszló Ferenc kitüntetése miatt, hozzákezdtek egymás kitüntetéséhez. Ők, akik ellentmondást nem tűrően szeretik megmondani: mi az érték ebben az országban, ki a tehetséges, a tisztességes, s ki nem, kit szabad kitüntetni és kit nem, mikor kell tapsolni és mikor rikácsolni. Az IMF-hez, az EU-hoz, az amerikai és német zsidószervezetekhez szaladgáló hétpróbás paraziták, gátlástalan történelemhamisítók, nyálasszájú idegenlelkűek, a nemzet munkától undorodó eltartottai az idén is összeálltak, hogy mint antifasiszták és antirasszisták kitüntessék egymást azon az alapon, hogy ki a jobb és ki a még jobb magyargyűlölő ebben az általuk elbutított és megnyomorított országban. "Antirasszista" kitüntettek csoportja Március 21-én az "Antirasszista Világnapon" ismét kiosztották a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) által 2000-ben alapított Radnóti Miklós Antirasszista-díjat. A díj átadására korábban a Parlamentben került sor, az utóbbi években azonban szerencsére nem engedték meg, hogy az épületet megcsúfolják ezek a bűzölgő cionisták, marxista kövületek, libero-anarchisták, ávéhás ivadékok, áporodott internacionalisták, ügynökök, globalisták, médiabohócok, homoszexuálisok, jogerősen elítélt kozmopoliták, pitiáner kis csalók. Azok, akik pénzt csinálnak az elszegényedett magyar emberekre kényszerített megalázó terhekből, a kilátástalanságból, a kilakoltatásokból, az éhezésből, a fagyhalálból, a fiatalok kivándorlásából, az idegenek betelepítéséből. Ám Budapest XIII. kerületének önkormányzata készségesen megnyitotta számukra a Radnóti Miklós Művelődési Központ színháztermét. Ott gyűltek össze az új gyarmatosítás haszonhúzói, hogy megünnepeljék azokat, "akik munkásságukkal, véleményformáló kiállásukkal, személyes példamutatásukkal fellépnek a rasszizmus, az antiszemitizmus és a kirekesztés bármely formája ellen". A már ismert magyargyűlölők A kiválasztottság tudatával szédelgők először azokat köszöntötték, akik már megkapták a Judás-pénzt és a devalvált kitüntetést a haza árulásáért. Köztük volt például: - Debreczeni József, több pártot megjárt, jelenleg gyurcsányista alelnök, szellemi prostituált, Paul Lendvai-rajongó; - Juszt László, lopásért és más bűncselekményekért jogerősen elítélt amorális alak; - Mészáros Tamás, lopásért jogerősen elítélt, sötét lelkületű cionista; - Róbert (Róth) László, előbb besúgó, majd szigorúan titkos hírszerző őrnagy, a K-232-es főoperatív beosztott a BM III/I-nél, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje 1990-ben; - Mester (Messinger) Ákos, a 168 Tóra rosszarcú magyargyűlölője, akit szellemi képességei csak a középiskoláig vittek; - Kálmán Olga judeo-plutokrata, akinek kihallgatási technikája a Moszad női tisztjeinek kiképzési tankönyvén alapul; - Barát Tamás, a „keddista” cionista mozgalom egyik szervezője a hatvanas években, a KISZ V. kerületi VB-tagja; - Vágó István, a „mindegy, csak pénz legyen rajta, Feri!” elvét valló mazsihiszes kvízmester; - Regős István, az MTV-től pénzügyi visszaélések miatt eltávolított ripacs; - Bernáth László, az Esti Hírlap párttitkára, őskommunista; - Szepesi György, a III/III „Galambos” fedőnevű ügynöke, az Aranycsapat besúgója. Folytathatnánk a sort, de itt van még két szerkesztőség is: a Nyugatról minden zavaros szennyet válogatás nélkül szállító Magyar Narancs és az ájvékolók kedvence: a Klubrádió, amelyet hamarosan a szépemlékű buzeránsról, Orosz Józsefről fognak elnevezni, és nem a gonosz mostohaként huhogó Rangos Katalinról. Most kapták a Júdás pénzt Az idei díjazottak névsora is az előző vonulathoz hasonló páratlan ívet húz, csupa rátermett, csillivilli antifasiszta és antirasszista, mintha valamennyien Tel-Aviv legvisszataszítóbb ügynökének, Breuer Péternek (a korábban Hiller Istvánt, jelenleg Lázár Jánost kiszolgáló, Izraelből visszajött homokos, magát Közel-Kelet-szakértőnek hirdető, valójában csak gyorstalpaló vendéglős végzettséggel bíró) köpönyegéből bújtak volna elő. (Breuer pedig ávós őrnagy apja, a hírhedt verőlegény íróasztala alól.) Az újabb kitüntetett között van például: Farkasházy (ejtsd: Fajkaszhászi) Tivadar, a humortalan humor feltalálója, a legnagyobb magyar tarhás, a lóból is bármit lenyúló félművelt beszédtanár, aki heti hat napig tanulja azt az öt statisztikai adatot, amivel a Heti Hetesben akar villogni; - Sass (Polacsek) József, az adócsalásért jogerősen elítélt meggyőződéses baloldali antifasiszta; - dr. Peter Weiss, magyarellenessége miatt közutálatnak örvendő budapesti "szlovák" nagykövet, zsidó, „aki munkája során meghatározó figyelmet fordít a világszerte megújuló szélsőjobboldali törekvések visszaszorítására”; Farkasházy, Sass-Polacsek és Peter Weiss - Drucker Tibor „holokauszt-túlélő, nyugalmazott könyvkiadó, a Holokauszt Emlékközpont alapítványa kuratóriumi tagja, akinek egész élete a nácizmus, a rasszizmus múltbeli és jelenlegi leleplezéséről szól”. Meg még sok minden másról, családilag a BM égisze alatt. Horváth János - dr. Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Parlament korelnöke (1920. november 7., Cece), a MEASZ Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottságának társelnöke. Nocsak, nocsak! Ki ez a fiatal demokrata zsidóbarát bácsi , aki a „ravasz paraszt” becenévre hallgatott egykoron a kisgazdák között? Jólértesültek szerint félzsidó. A Jobbik ellen áskálódó nemzetáruló. Vérbeli könyvelő típus, aki már 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő volt, a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója, az agrárszövetkezeti központ igazgatója. Jól ismerte őt Vörös Vince (1911. február 23., Kisbicsérd), az 1944-es nemzetgyűlés jegyzője, 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő, az FKGP főtitkárhelyettese, a Magyar Parasztszövetség főtitkára, aki 1989-ben az FKGP elnöke, majd 1990-ben az első szabadon választott magyar országgyűlés alelnöke. Vörös Vince „Virág Benedek” fedőnevű ügynökként 1960. november 16-i jelentésében egyebek között így jellemzi Horváth Jánost: „Ravasz, anyagias. Nagyon vigyázott, hogy a pénz csak az ő kezén, az ő tudomásával forogjon. Egyébként nem jelentős egyéniség, háttérben mozgó figura. Külföldre ment, helye ismeretlen.” (1956-1997 között Amerikában élt.) Megtanult helyezkedni, és ma is jól forgatja a pénzt. Találkoznia kellett kitüntetőivel. - Németh Péter, a Népszava főszerkesztője: Naftali Kraus ortodox zsidó fajvédő és vallási megszállott volt üzlettársa, a magát még életében messiásként tiszteltető lubavicsi rebbe Köves Slomo mellett egyik legjobb magyarországi tanítványa, aki elkötelezetten „irányt mutat lapjával az etnikai és egyéb diszkriminációk elleni föllépésre”. - A Magyar Újságírók Országos Szövetsége mint példamutató antifasiszta, antirasszista civil szervezet kapott Radnóti-díjat. A bolsevik-liberális vezetésű szervezet 1990 óta ellenállás nélkül terelgeti a több ezer fős tagságot, amely birkanyájként viselkedve mindent lenyel, béget és bólogat. A díjat nem Vincze Mátyás tiszteletbeli elnök, a B'nai B'rith cionista szabadkőműves társaság egyik hazai vezetője vette át, hanem a moszkovita elnök, a megbízható osztályharcos: Tóth Károly. Németh, Vincze és Tóth - A Tolerancia Facebook-csoport ügyes internetes technikával (?) küzd a rasszisták, a kirekesztők mesterkedései ellen. Olyan eredményesen, hogy nem lehetett nem adni nekik is egy Radnóti-díjat. Hátha még olyan nevek jegyzik a csoport működését, mint Zoltai (ki ne ismerné ezt a nevet) Andrea vagy Müller Júlia. (Egy alternatív kisebbségi Facebook-csoport némi HaHa-beütéssel követelte az ATV két tartósan pszichiátriai kezelés alatt álló médiabohócának, Fiala Jánosnak és Havas Henriknek a kitüntetését is, rámutatva, hogy a szellemi ámokfutók közül ők a legmulatságosabb antifasiszták és antirasszisták, bár Henrik dörgölőző gojságában van valami lehangolóan szánalmas.) Hámori-Chajet, aki besúgta hit-és fajtársait Nem kaphatott már Radnóti díjat egy másik antifasiszta, antirasszista kiválóság, akinek haláláról a kis piszkos: az emasa tudósított. Március 12-én, 82 évesen elhunyt Hámori Tibor újságíró, főszerkesztő, elnök-vezérigazgató, 30 riportkönyv, számos színdarab szerzője. „Elismerései, kitüntetései közül az Egon Erwin Kischről elnevezett díjra volt a legbüszkébb, amelyet a tévés Vitray Tamás és a rádiós legenda Szepesi György társaságában vehetett át” - méltatja Hámorit a MÚOSZ elektronikus faliújságja. Nos, Szepesi állambiztonsági „elkötelezettségét” már említettük, Vitrayéról pedig egyre többet tudunk, s nincs messze az az idő, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a dokumentumokkal együtt. (Közös bennük, hogy mindketten közvetlenül Harangozó Szilveszterhez kötődtek, aki a BM III-as főcsoportfőnökeként, belügyminiszter-helyettesként ment nyugdíjba 1989-ben.) Hámori Tibor 6-os kartonja Hámori Tibor olyan antifasiszta és antirasszista volt, aki az állambiztonság titkos munkatársaként figyelte és besúgta a budapesti izraeli követségre bejáró antifasiszta és antirasszista hit- és fajtársait húsz éven keresztül. Oly sikeresen, hogy ügynökből a legfelső hálózati helyre lépett elő: titkos munkatárs lett. Hámori Tibor eredeti neve: Chajet, Budapesten született 1931. április 22-én, anyja: Frankfurt Róza. A Mineralimpexnél exportelőadóként dolgozott általános iskolai végzettséggel, amikor hazafias alapon, 1961. március 16-án beszervezte a BM Politikai Nyomozó Főosztály II/2 osztályáról (kémelhárítás) Práger László őrnagy. Több fedőneve közül leggyakrabban a „Harangozó István”-t és a „Hubai”-t használta, ezeken írta jelentéseit. A foglalkoztatás vonala címszó alatt ez olvasható állambiztonsági nyilvántartó kartonján: „Izraeli követség, követségi bejárók.” 1971-ben átvette a kémelhárítás III/II-4 alosztálya, amely a közel-, és távol-keleti országok hírszerzésének elhárítását végezte, 1976-tól ide tartozott a cionizmus elleni elhárítás is. 1982-től a politikai rendőrségnek volt szüksége Hámori-Chajet szolgálataira. Előbb a III/III-5-b (művészeti intézmények) területén, majd a III/III-2-b vonalán (az ifjúságellenes reakciós erők elhárítása az egyetemeken, főiskolákon, ifjúsági klubokban). Sikeres, megbízható állambiztonsági hálózati munkásnak tartotta a Cég a cionizmus és a belső reakció elleni harcban. Megbecsülte, jutalmazta, egyengette szakmai karrierjét. (Amit kiegészített sport karrierje: válogatott asztaliteniszező volt.) A Magyar Újságírók Országos Szövetsége - mint a besúgók kitüntetésére szakosodott érdekvédelmi intézmény - 2003-ban az „Aranytoll" szakmai kitüntetéssel jutalmazta Hámori-Chajet derék munkásságát. Kuruc.info



























A besúgók is hallgatnak nem csak a bárányok.




Újabb adalékok Németh Géza zsidó származású református lelkész III/III-as múltjához, titkos családi életéhez
Németh Géza
Április végén részleteket közöltünk egy készülő állambiztonsági tanulmányból, mely dokumentáltan bizonyította, hogy Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz) zsidó származású édesapja, Németh Géza református lelkész (1933-1995) a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztályának (tehát a politikai rendőrségnek) a társadalmi kapcsolata volt (talán ezek a cikkeink zavarják annyira Orbán Viktort, hogy a washingtoni kongresszust kérte fel a Kuruc.info megszüntetésére).
Noha a BM III Állambiztonsági Főcsoportfőnökség vezetői tudtak személyiségének és jellemének súlyos hibáiról - szélsőséges, hazug, amorális, zavaros, kiszámíthatatlan, extravagáns, megbotránkoztató, feltűnést kereső, magamutogató nem csak saját egyházában, de társadalmi megnyilvánulásaiban és társas kapcsolataiban is - különösen a rendszerváltás idején használták fel céljaikra az Erdélyi Gyülekezet, a Reménység Szigete Kulturális és Karitatív Központ működése keretében, de korábban szerepet kapott a mezőgazdaság szocialista átszervezése melletti agitációs munkában is.

Németh Géza társadalmi kapcsolat a Pest megyei III/III-nál
Morális kilengéseit tetézték pénzügyi visszaélései: sikkasztott az érdi egyházi kasszából, a Nyugatról érkezett, segélyezésre és az erdélyi menekültek támogatására szánt pénzekből és adományokból. Megengedhetetlen módon szidalmazta, minősítgette a nagy nyilvánosság előtt egyházi elöljáróit, köztük azokat, akik az egyház belső rendje szerint okkal figyelmeztették tarthatatlan életvitelére, méltatlan szolgálatára. Felesége, Kriza Judit nem tudta elviselni férje kicsapongásait és 1993. február 11-én Budapesten öngyilkos lett.
Németh Gézát a Kádár-rendszer megbecsülte, szabadon utazhatott, elnézték törvénybe ütköző lépéseit, sőt még főműsoridős filmet is készített „úttörő kezdeményezéseiről” a Magyar Televízió, Róbert László Tisztelendők című sorozatának keretében. (Róbert-Róth László újságíró 1962-68 között állambiztonsági besúgó, 1968-tól a hírszerzés, a BM III/I szigorúan titkos állományában a K-232 számú főoperatív főtiszt őrnagyi rangban, aki a történelmi egyházak elleni harcban tüntette ki magát, így felettesei iránymutatásával hamar megtalálta hasonszőrű népszerűsítendő hősét.)

Róbert-Róth László
A rendszerváltás után Németh Gézát rehabilitálták, nem létező érdemeiről legendákat gyártottak megvett erdélyi politikusok, s a tájékozatlanok megtévesztésével napjainkban is egyre szaporodó márványtáblák méltatják „példás tevékenységét.”
Emlékülés díszvendéggel és félrevezetéssel
Cikkünk megjelenése után bő egy hónappal a Fidesz-KDNP díszletei és virágai között változatlan keretek között megrendezték az évente szokásos Németh Géza-emlékülést - amint erről a Fidesz képes faliújságja, az M1 pártszolgálati híradója beszámolt -, amelyen Németh Zsolt változatlanul áldozatnak nevezte apját. Díszvendéget is beültettek az elnökségbe: egy volt német minisztert, akinek azonban nem mondták meg azt, amit meghívása után kiderítettünk: Németh Géza állambiztonsági besúgó volt. Így fordulhatott elő, hogy az alulinformált miniszter azt hangsúlyozta felszólalásában: Magyarországon is fel kell tárni a bűnös múltat, kivételek nélkül. A nyálas és ájtatos rendezvény hazug légköréhez asszisztált jelenlétével Gulyás Gergely országgyűlési képviselő (Fidesz), aki bejelentette, hogy a problémakört hamarosan megoldja majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. (Köztudottan nincs szükség semmilyen újabb bizottságra az ügynökügyek rendezéséhez, ám a Nemzeti Emlékezet Bizottságának konkrét terve azóta sem került a parlament elé, holott május 15-re ígérte Orbán Viktor kormánya, miután látványosan leszavazta az LMP által benyújtott és a Jobbik által támogatott ügynöktörvény javaslatának naprendre vételét. Az már csak garancia bármilyen előrelépés jégre vitelére, hogy sajtóhírek szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságának élére azt a Boross Péter egykori MDF- kormányfőt jelöli Orbán Viktor, aki 22 éve szabotálja el sikeresen az ügynökügyek törvényes rendezését, a társadalmi közbizalom helyreállítását, az ügynökök és kapcsolattartó tisztjeik kötelező távozását a közéletből és a közvéleményformálók köréből.) 

Németh Zsolt
Cikkünkben megemlítettük, hogy 1984-ben egy tisztességes, hívő fiatalokból álló felderítő csoport alakult Németh Géza ismeretségi körében annak kiderítésére, hogy mi az igazság a botrányos igehirdető körül terjedő híresztelések körül, így a morális és pénzügyi visszaélésekről is. Az egykori csoport több tagja jelentkezett és írt szerkesztőségünknek, bővítendő a tanulmány írójának ismereteit is. Nevük elhallgatását kérték, s mi tiszteletben tartva ezen kérésüket osztjuk meg olvasóinkkal információkat, miközben persze a tanulmány szerzője is folytatja kutatásait.
Minden vonalon kiderült, hogy Németh Géza egy gátlástalan szélhámos, ezért is felháborító Zsolt fia kampánya, hogy mártír színben tüntesse fel apját - olvashatjuk egyik levélírónktól. Németh Géza zsidóságáról annyit, hogy akkor, 1984-ben hallottuk, miszerint szüleinek nagyon sokáig nem jött össze a gyermekáldás, ezért az anyja viszonyt folytatott különböző férfiakkal és egy zsidó szeretőjétől lett Géza 1933-ban. Papíron ugye keresztény volt az apja, de ez egy családi titokként cirkulált, mi is az egyik szeretőjétől hallottuk, akinek Géza maga mesélte.” (Mint megírtuk, ezzel maga Németh Géza is eldicsekedett. Az Észak-pesti Egyházmegye lelkészeinek 1963. december 5-i, kéthetes mátraházi továbbképzésén kijelentette: „Aktív zsidó missziót kell végeznünk, ezt én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”)

Németh Géza: „Én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”
Bereczki szerint Németh Zsolt is ügynök volt
Bereczki Vilmos lebukott III/III-as ügynök személyesen közölte velem 1993 júniusában, hogy tudja, miért lett Németh Géza felesége, Kriza Judit öngyilkos februárban. (Bereczki, a Független Kisgazda Párt árulója ekkor már országgyűlési képviselő volt az állambiztonság jóvoltából, sőt hozzásegítették, hogy kezdetben ő legyen a Nemzetbiztonsági Bizottság titkára is - a szerk.) Azt közölte velem, hogy Németh Zsolt volt édesanyja utolsó látogatója annak öngyilkossága előtt. Bereczki szerint ekkor Zsolt 'meggyónta' anyjának, hogy őt is beszervezték. A sokat szenvedett asszony ezt már nem tudta elviselni, és fia látogatása után elvágta a saját torkát, vérbe fagyva találtak rá a konyhában.

Bereczki Vilmos
(Bereczki Vilmosról itt írtunk: Aktivizálódnak a besúgók: Bereczki Vilmos, alias "Palotás János". Bereczki, a rovarirtó gázmester 1971-ben bűnügyi besúgóként kezdte állambiztonsági tevékenységét, majd 1987-ben átvette a BM politikai rendőrségének III/III-4-a osztálya, a radikális ellenzék ellen használtak fel. Állambiztonsági 6-os kartonja lezáratlan, tehát a rendszerváltozás utolsó pillanatáig foglalkoztatták. A Kisgazda Párt árulója ma a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg szégyene, ott rohasztja a levegőt, onnan küldözgeti feljelentéseit, rágalmazó leveleit a legkülönbözőbb szerveknek, s időnként sikerrel fúrja be magát internetes honlapok cikkeinek hozzászólói közé. Gátlástalan hazug emberként. Legutóbb például a Jobbik volt alelnökének, Molnár Tamásnak a Facebook-oldalára jelentkezett be régi ismerősként. Természetesen visszautasították.
Az tény - folytatja egyik levélírónk -, hogy Németh Zsoltot 1986. március 14-én éjszaka letartóztatták a Blaha Lujza téren (feltűnő népies öltözete miatt vonta magára a rendőrök figyelmét) és találtak nála több szamizdat kiadványt, ezért bevitték a rendőrségre és ott töltötte az éjszakát. Tanúja voltam, hogy Németh Zsolt nagyon meg volt ijedve miután kiengedték, majd ismét vissza kellett mennie vallomástételre. Bereczki Vilmos szerint ekkor szervezték be. Ez még el is képzelhető…érdekes lenne utánanézni: ez is azon iratok közt lehet, amelyek miatt a Fidesz nagyon nem akarja az aktákat nyilvánosságra hozni.”
Utánanéztünk: Németh Zsolt neve szerepelt azon a listán, melyet Németh Miklós 1990-ben átadott Antall Józsefnek, ám mert adatait összekeverték máséval, téves közlésnek minősítették. De nem is bolygatták, hagyták, hogy az átmenet zavarosában feledésbe merüljön, miközben gondos kezek mindent eltüntettek az irattárban.)

Bereczki Vilmos állambiztonsági 6-os nyilvántartó kartonja
Sok emberrel beszéltünk, akik jórészt első kézből származó történeteket mondtak el. Menet közben jutottunk el U.M.-hez - ha jól emlékszem akkor szociológus, ma újságíró -, aki a '80-as évek elején mélyinterjút készített Németh Gézával, ennek 130 oldalas gépelt változata a birtokomban van. Ebben emlékezik vissza - egyebek között - '56-os szerepére és későbbi politikai kapcsolataira. Egy kelenföldi egyházfi rosszindulatú feljelentése alapján tartóztatták le 1957 júniusában. Mivel a harcokban nem vett részt, ezért csak egy évre internálták Tökölre. (Pontosabban: közbiztonsági őrizetbe helyezték - a szerk.) Szabadulása után a papok és az egyházi vezetők féltek tőle.” 
Géza egészen másfajta életet élt…” 
..mi ismertük Géza bácsit, aki erkölcsi értékekről, Krisztus követéséről, imádságról, hitről meg a Bibliáról beszélt, közben pedig egészen másfajta életet élt. Ez a fajta kettősség rendkívül zavart minket. Ha egy könyvelő lett volna, ki foglalkozik vele, hogy hülyére csalja a feleségét, vagy zsebre tesz egy kis pénzt. Na de itt volt valaki, egy amúgy szuggesztív személyiség, aki szent emberként parádézott, s voltak, akik tátott szájjal követték. Mi pedig a zsigereinkben éreztük, hogy itt egy szélhámosról van szó, és bizonyosságot akartunk.” 
Egyházi emberekkel, volt híveivel, szeretőivel beszéltünk személyesen. Tőlük hallottuk a legvadabb dolgokat, egyebek között, hogy szilasligeti házuk (ahol lelkigyakorlatokat tartott) padlásán voltak a szerelmi találkák. H.N.K., aki az „Árgusok” röpiratban a neves filmrendező (természetfilmek rendezője - a szerk.)lányaként szerepel, maga mesélte el több tanú előtt 1984. november 6-án Géza heves ostromát. Géza hosszú időn át üldözte. Volt rá példa, hogy erőszakkal akarta magáévá tenni. H. ellenállt, sosem feküdt le Gézával. Géza módszerei voltak: gyakran megjelent a házánál, a kocsijából figyelt, utánament a közértbe is, az ajtaján zörgetett; volt, hogy egy nagy csokor virággal jelent meg, majd szálanként a lába elé szórta. Azt mondta neki: 'Nekem még senki sem mondott ellent, ez vonz irántad!' Mikor H. a szemére vetette, hogyan lehet képes ilyesmikre pap létére, meg a Bibliára hivatkozni, erre Géza kinevette: 'A Biblia? Az hülyeség! Te elhiszed? Álszent vagy!' Ezek szó szerinti feljegyzéseim, melyeket rögtön a H.-val való találkozás után vetettem papírra. H. akkor a Róbert Károly körúton lakott, az Árpád hídnál.”
Majd kipattant a Sz. H.-ügy. Ez a fiatal lány is a szeretője lett, teherbe esett, nemi betegséget kapott Németh Gézától. Kétségbeesésében segítségért fordult H.N.I. rendezőhöz, aki etikai bizottságot szervezett, amely maga elé idézte a református papot. A bizottság tagjai voltak. H.Gy., P.T., Cz.O., O.G., és B.T. (Három pap, egy mérnök és egy egyetemi hallgató, - a szerk.) Németh Géza megtudta egy Nelli nevű szeretőjétől, hogy formálódik a bizottság, ezért gyorsan mindenkit megkeresett. Sz.H. és H.N.I. egy listát állított össze azok neveivel, akikről teljes bizonyossággal tudták, hogy Németh Géza szeretői voltak. Németh körbeszaladt, és szép szóval vagy fenyegetéssel megpróbálta rávenni őket, hogy ne beszéljenek. Végül megjelent a bizottság előtt, ahova fenyegetéseinek hatására már csak egyedül Sz.H. mert elmenni. Ott állt terhesen, nemi betegen. Majd egy hihetetlen színjáték kezdődött. Néhány perc alatt Németh átvette a szót a bizottságtól, és szinte meghipnotizálta Sz.H.-t, hogy igazán szerette őt, és ez az egész tulajdonképpen egy gyönyörű kapcsolat volt. Sz. ott helyben megbocsátott Gézának, és azt rebegte: „Igen Géza, gyönyörű volt!” Géza egyedül csak az Sz.-szel való viszonyát ismerte el a bizottság előtt. Mivel ez nem egy hivatalos bizottság volt, nem lejáratni szerették volna Gézát, hanem csupán annyit kikényszeríteni, hogy ne foglalkozzon az ifjúsággal. Géza leborult és zokogva könyörgött, hogy felesége, Jutka néni ezt nehogy megtudja, szegény asszony most jön ki a kórházból. (Nem is volt kórházban.) Ezért Géza kapott félév haladékot, hogy elmondja a dolgot feleségének. (Akinek korábban a kezébe került Sz. szakító levele Gézához, s ebből nagy botrány lett.) Ezen kívül felszólították: menjen el a nemibeteg-gondozóba.” Miután az etikai bizottság ülésének vége lett, Géza felajánlotta a jelenlévőknek, hogy kocsiján hazaviszi őket. Ezt az akkor orvos egyetemista O.G. el is fogadta. Meglepetésre Németh Géza a kocsiban azt mondta neki: „Semmit sem fog abbahagyni, esze ágában sincs!”
Beszéltünk Dr. B.D. pszichológussal, aki egy időben a közösségbe járt lányával, s lánya nagy híve volt Németh Gézának. A pszichológust figyelmeztették: vigyázzon lányára, mert a Géza bácsi mégsem szent. Dr. B.D. értékelése szerint 'Géza beteg ember. Nem skizofrén, de feltétlenül skizoid. Tele van kamaszkorban megrekedt vonásokkal. Infantilis. Amit éppen elmond, azt igazságként éli át, így meg van arról győződve, hogy nem hazudik. Két eset lehetséges: vagy nem normális, vagy az ördög szállja meg, így nem ura cselekedeteinek, nem lehet elítélni.' (1984)”
H.N.I. szerint Géza többször is meghazudtolta önmagát. Egyszer elmondta neki, hogy havi 60 ezret keres, részletesen előadta, hogyan jön össze neki ez a pénz. (Amely irdatlanul nagy összeg volt a '80-as évek elején, amikor a havi 4 ezer forintos fizetés jónak számított.) Egy hónappal később H. pénzzavarba került betegsége miatt, Gézához fordult, aki azt válaszolta: ő is szegény, havi 3 ezerből kell eltartania a családját…”
Sz.H. mesélte el nekünk: Géza arra tanította, hogy lehet hazudni, csak fonja össze a mutató és középső ujját, mert akkor nem számít hazugságnak az, amit mond…”
Beszéltünk a zsidó származású E.E. református lelkésznővel is. Ő állítólag azért szakította meg a kapcsolatot Gézával, mert egy vidéki evangelizációs úton a szállodában éjszaka Géza ostrom alá vette szobáját, de ő ellenállt a kísértésnek. E.E. elmondta nekünk, hogy azért szakított Gézával, mert egy erdélyi út során rájött, hogy Géza erkölcstelen és semmivel sem magyarázható anyagi visszaélései vannak. Arra a kérdésünkre, hogy miért hagyták ott az emberek Gézát, azt válaszolta: 'Mert Géza nem tiszta!” 
Végül elmondták fiának, Zsoltnak
A tudomásunkra jutott dolgokat végül is elmondtuk Németh Zsoltnak, még 1984 végén egy Felszabadulás téri lakásban. Eléggé meghökkent, (röviddel később visszahallottam véleményét O.G.-től: nem érti, miért akarjuk az apját tönkretenni), az anyagi visszaélésekkel kapcsolatban az volt a reakciója, hogy ezek szerinte csak 'az egészséges üzleti szellem megnyilvánulásai'. Mit is mondhatott volna, hiszen maximális jólétben nőtt fel, egyetemista korában már saját öröklakása volt Zsoltnak a budafoki Barkács utcában, tele erdélyi néprajzi kincsekkel. Egyszer láttunk rajta egy menő kabátot, kérdésünkre, hogy honnan szerezte, vigyorogva válaszolta: egy holland adománycsomagból. Természetes volt számára, hogy az adományokból a családjuk is jól élhet…”

Az Árgusok röpirat 1. oldala
1987-ben még nem volt bulvársajtó, ezért röpirat formájában terjesztettük az Árgusokat, amikor világossá vált előttünk, hogy Németh Géza nem hagyta abba tevékenységét, akkor kezdett nyüzsögni erdélyi menekült ügyben, amiről szintén visszatetsző értesüléseink voltak.” 
Az Árgusok kb. ezer példányban készült. Azt igyekezett leleplezni, hogy Németh Géza „reformer” református lelkész nem volt az '56-os barikádok hőse, az egyházból való kipenderítésének oka egyszerűen az volt, hogy elöljárói megunták a sorozatos erkölcsi botrányokat, sikkasztásokat, azt, hogy például a lelkész üdülőben egy szál alsónadrágban fel-alá rohangálva minősíthetetlen hangon szidta egyébként közszeretetnek örvendett püspökét. Miközben „vámkedvezményesen” utazgatott Erdélybe magyar és román belügyi tisztek barátságát élvezve, egyesek hallani véltek feljelentett emberekről, lebukott erdélyi barátokról, a románok által már várt és elkobzott küldeményekről. Belügyi- és pártkapcsolataival fenyegette meg fiatal nőismerőseit, akik már kikezeltették magukat a tőle kapott nemi betegségekből, s elvetették közös gyereküket. Erdélyi képzőművészek alkotásait Németh fullajtárjai Magyarországra hozták, de az alkotások valódi árát sohasem kapták meg. Megalázó helyzetbe hozta igen gyakran az erdélyi magyarokat az átcipelt hordhatatlan rongyokkal, míg a nyugati segélyszállítmányokat megvette a bizományi vagy elhordta a család. Az Erdélyben fillérekért kicsalt népviseleti és népművészeti értékek - pl. eredeti csángó ruhák - Gézáék Barkács utcai házának pincéjébe kerültek, s eredeti csángó ruha már 8 ezerért kapható volt, de csak Némethéknél.
Az amerikaiak fejpénzt fizettek az erdélyi evangelizáció, a térítés eredményeiért, de az feltűnt nekik is, hogy Géza motorcsónakot kért az erdélyi éhezőknek való kenyérszállításhoz. Amikor Hollandiába küldték pénzt csinálni az egyházi tulajdonban lévő elfekvő képek kiárusításából, eladta a saját képeit, az egyházéból viszont alig-alig. Vendéglátója, egy holland múzeumigazgató váratlanul hazatérve azon kapta rajta Németh Gézát, hogy könyékig turkál személyes dolgai között. Eltanácsolta lakásából, így szállodába kellett költöznie. Ezt itthon így adta elő: „A múzeumigazgató homoszexuális volt, éjszakánként egy férfi járt hozzá, s nem tudtam elviselni a falon áthallatszó közösülésük hangjait.”
Az „Árgusok” szóvá tették, hogy pont a tisztelendőnek nem tartott Németh Géza népszerűsítése hiányzott az MTV Tisztelendők sorozatából Róbert Lászlónak. Amikor pályafutásának koronájaként az áttelepült erdélyiek megsegítésére indított mozgalmat, az „Árgusok” azt javasolták mindenkinek: nehogy újból bedőljenek ennek a zseniális és gátlástalan szélhámosnak. A segítség fontos, de Németh Géza nélkül. Tíz fillért nem szabad rábízni, az eddigi sikkasztásokból már négy öröklakást vett. Tehát: „Kutyára szalonnát, kecskére káposztát, Gézára kasszát ne bízzál!” - írták az Árgusok 1987-ben röpiratukban.
2012. június 12-én érkezett szerkesztőségünkbe egy másik levél. Írója 1989-ben Kanadában élt, akkor és ott kapta a következő sorokat egy volt erdélyi hölgyismerősétől, aki akkor már Magyarországra menekült református lelkész férjével és személyes kapcsolatba kerültek Németh Gézával. (Később Svédországban települtek le.) Ebből közlünk egy részletet: 
Németh Gézáról annyit, hogy életemben gazemberrel kettővel találkoztam. Az egyik ő volt, a másik Ceausescu. Minden ismert és ismeretlen disznósága mellé ráadásként jön, hogy sok szülőt kergetett halálba azzal, hogy visszariasztotta őket, mert hogy Magyarországon nem lesz családegyesítés. Minden viszonyulása az egész menekülési problémához kétszínűség volt, csak a hasznot leste és kapta mindenhonnan. Fül-és szemtanúja voltam egy pár dolognak. Talán megtudhatta, hogy tapasztalt és megélt disznóságait megírtuk és levélben eljuttattuk kellő helyre, mert úgy nézett ránk, mint a véres ingre, s egy társaságban mindenkinek kezet nyújtott csak a levél aláíróinak nem. Nem vesztettem persze semmit. Szemétláda…”
Saját zsebre dolgozó politikai dilettáns 
A következőket már a tanulmányán dolgozó tudományos kutató teszi hozzá a fentiekhez: 
Sajnos az „Árgusok” figyelmeztetése ellenére Gézára bízták a kasszát, és hagyták eszelős, saját zsebre dolgozó politikai ámokfutását az erdélyi menekültek ügyében.
1., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. június 4-én:
Németh Géza által vezetett Megbékélés Közösség 1987.V.22-én bizottsági ülést tartott, ahol megfogalmaztak egy 'kérvényt', amely az Erdélyből Magyarországra áttelepülni kívánó román állampolgárok helyzetét akarja megoldani. A kérvényt az MSZMP KB-nak és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kívánják eljuttatni, megfelelő aláírások összegyűjtése után… Németh Géza azt szeretné, ha kevesen, de 'jelentős személyek' írnák alá.
Megjegyzés:
A Bizottság kb. 15-20 főből áll, ismert tagjai: Beke György, Halász Péter, Németh Zsolt, Balla Gyula és Dragon Pál.
Récsey Róbert r. ezredes, főkapitány-helyettes, Horváth Zoltán r. százados, alosztályvezető.”

A Megbékélés Közösség szervezte az áttelepülést Erdélyből
2., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. augusztus 17-én:
A Megbékélés Közösség „Ötágú Sípkonferenciáját augusztus 3-9-ig Gyenesdiáson megtartotta Németh Géza vezetésével.
Az előadások témája:
A csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai magyarok helyzete, történelmi fejlődése.
A burgenlandi magyarok helyzete
Előadók: Sütő András, Csoóri Sándor, Csurka István.
Pomogáts Béla irodalomtörténész a nyugati magyarság helyzetéről és kulturális életéről tartott előadást. Németh Géza szervezésében került sor egy finn-magyar találkozóra.
Megjegyzés:
Németh Géza a közösség működésével kapcsolatban írt az MSZMP KB Titkárságának, melyre Szűrös Mátyástól kapott kedvező választ.

Németh Géza kedvező választ kapott Szűrös Mátyástól
3., Németh Géza nyüzsgése, fontoskodása mögött dilettáns politikai alkat húzódott meg, elemi ismereteinek hiánya néha egészen furcsa szituációkat eredményezett:
Endreifedőnevű titkos megbízott jelentette a BM. III/III-2-a alosztályának 1983. december 6-án az alábbiakat: [Ez az alosztály foglalkozott az ifjúságvédelmi elhárítással a felsőfokú tanintézményekben.”Endrei”, másik fedőnevén „Szatmári Bélaazonos Ort Endrével (1961. március 1. Budapest, Illés Anna), akinek Tóth Sándor r. százados volt a tartótisztje, s a rendszerváltás előtt sikerrel juttatták be az MDF bizalmas köreibe.]
1983. december 2-án a „Dialógus Csoportösszejövetelén kb. harmincan jöttek össze Révész Judit lakásán…Vendégnek volt meghirdetve Németh Géza református lelkész (12 éve palást nélkül), akit fia hozott magával. Röviden elmondta felfüggesztésének történetét, majd a tőle megszokott hittérítő jelleggel próbált fellépni, Erdély kérdését sem hagyta ki, felhívta a figyelmét a Dialógus tagjainak, hogy járjanak Erdélybe. A társaság nagyon szimpatikusnak találta Németh Gézát, de mondanivalójával nem értett egyet. Többen kifejezték, hogy ők ateisták és kereken elutasították, hogy a Dialógus felvállalja az Erdélyben élő magyar kisebbséggel való törődést, mert ez nincs a Dialógus programjában és ezzel olyan eszközt adna a hatalom kezébe, mellyel rövid időn belül felszámolhatnák.”

A Dialógus Békecsoport elutasította Németh Géza tervét
[A Dialógus békecsoport a nyugati békemozgalmak hatására 1982. június 26-án alakult meg Budapesten Szent-Iványi István későbbi SZDSZ-képviselő lakásán, ahol több ismert értelmiségi is jelen volt, így Hegedűs András, Radnóti Sándor, Mészáros Tamás. Később Konrád György lakásán is tartottak összejöveteleket. A körükbe beépített ügynökök között volt Kőszegi Ferenc újságíró, a Mai Nap főszerkeztője: „Kocsis Lajos” tmb., és Vankó Magdolna újságíró: „László Péter” tmb., későbbi MSZP-s országgyűlési képviselő.]
Géza körültekintése, tájékozódása, ébersége, emberismerete külön fejezet, némi derűvel antitalentum amatőr közlekedéséről annak kapcsán, hogy miként fonták körbe és vezették néha orránál fogva az ellenőrzésére és megfigyelésére rendelt besúgók, köztük paptársai a legkülönbözőbb egyházaktól, a pünkösdistáktól a baptistákig.
Fogunk még hallani és olvasni róla.
Kuruc.info

Németh Géza zsidó származású református lelkész mint az állambiztonság III/III-as társadalmi kapcsolata

Semmi sem az, aminek látszik. De ha valamiről nem tudsz, az nem jelenti azt, hogy az nincs, nem is létezik. Jobb, ha utánanézel. S tanulsz életed végéig.
Az ügynökkérdéskörről folytatott országgyűlési vitanapon Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz) büszkén hivatkozott apjára mint áldozatra, s a méltatáshoz csatlakozott Ertsey Katalin (LMP) is, aki a szocializmus éveiben Németh Géza lakására járt "beszélgetni". Novák Előd Jobbik-alelnök ezekre reagálva hiába hívta fel a figyelmet rá, hogy az egykori lelkész valójában besúgó volt. A parlamenti jegyzőkönyv szerint Kontrát Károly belügyi államtitkár megalapozatlannak és tisztességtelennek nevezte Novák hozzászólását, Révész Máriusz (Fidesz) méltatlannak, Varga László (KDNP) "visszautasította", és még több kormánypárti bekiabálás is volt a jobbikos politikusra vonatkozóan (pl.: "Becstelen!", "Szégyellje magát!"), de szokás szerint egyikük sem érdemben reagált. Nem is lehet cáfolni, csak tagadni.
Az Erdélyi Gyülekezet elnöksége szerint a Jobbiknak a gyülekezet alapító lelkésze, "Németh Géza elleni támadása mögött félreismerhetetlen a pártpolitikai elvakultság, és leügynöközése tipikus példája a bűnös és az áldozat felcserélésének". A közlemény Németh Gézát a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás "legkarakteresebb" református lelkész személyiségének nevezi. (MTI)
A vitanapon mellesleg Kontrát Károly a neki megírt szöveget sem tudta hibátlanul felolvasni; Demeter Ervin volt fideszes titokminiszter, a nyilvánosság egyik legnagyobb ellensége történészek, kutatók szűk körű összeesküvését emlegette; gyermekarcú, kétharmados Révész Máriusz nyeretlen kétévesként csodálkozott rá a témára, és az erdélyi gyülekezetet hívta segítségül, ahonnan a zsidók által megvett, Lomnici Zoltán révén most egy szabadkőműves páholy felé tartó, ájtatos egységbontó, Tőkés László jelentkezett is, mondván, kiállnak Németh Gézáért, mert ők azt is tudják, hogy Erdélyben sohasem volt antiszemitizmus. A családi életét példásan felrúgó református püspök sajnos ma már mindent hajlandó igazolni, ha megfizetik. 
Az alábbiakban részleteket közlünk egy készülő tanulmányból, mely Németh Géza és az 1990 előtti BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség kapcsolatát dolgozza fel.
"Társadalmi kapcsolatnak nevezzük azt a szocializmushoz hű személyt, aki felkérésre vagy önként folyamatosan segíti, tájékoztatja az állambiztonsági szerveket." (Állambiztonsági értelmező kéziszótár)
A modern 2003. évi III. törvény 1.§ (2) 6. szerint:
"Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy 'alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván."
Olyan, információkkal szolgáló társadalmi kapcsolatként, akit egyúttal ellenőriztek is.
A társadalmi kapcsolat, a hivatali kapcsolat és az alkalmi kapcsolat nem számított állambiztonsági hálózati személynek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs).

Németh Géza 1993-ban
A társadalmi kapcsolatról nem készült állambiztonsági nyilvántartó, ún. 6-os karton, nem kértek tőle beszervezési nyilatkozatot, jelentéseit többnyire szóban adta. Személyüket - az esetek többségében - az állambiztonsági szerv belső feljegyzései leplezik le. Így történt ez Németh Géza (1933. június 1. Székesfehérvár - 1995. február 23. Budapest) esetében is. 
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III alosztályának helyettes vezetője, dr. Budai János rendőr őrnagy 1966. május 18-án egy ügynöki jelentés bal felső sarkába saját kézzel a következőt írja:
N”G” társ. kap. tájékoztatása megegyezik az ügynök jelentésével.”

Németh Géza társadalmi kapcsolat: állambiztonsági feljegyzés az irat bal felső sarkában
A jelentést aláírja a III/III alosztály vezetője, Bíró Sándor r. alezredes is. (A jelentésben „Tóth Péter” fedőnevű ügynök arról számol be, miért volt Érden, Németh Géza református lelkésznél Borbély Béla vencsellői református lelkész vendégségben. A jelentést Rotter József százados vette.)
Németh Géza állambiztonsági társadalmi kapcsolat félreérthetetlen szerepére utal egy 1966. július 15-i jelentés is. „Tóth Péter” fn. ügynök a következőket jelenti:
Meglátogattam Németh Géza érdi ref. lelkészt, amikor hivatalos dolgainkról beszélgettünk. Egyszer csak kinézve az ablakon, elsápadva mondja: 'Nagy baj van! Jön a Pest megyei rendőrkapitányság főnöke. Mit kellene csinálni?' Mire én: 'Bemutatkozom neki, legalább megismerem.' Azóta is találkoztam Németh Gézával, mikor bizalmasan megkérdezte: 'Nem tudtad Te, hogy jön az alezredes?! Nem mondta Udvardi tanácsos úr?' Mire megnyugtattam, hogy nem. Arra kért, hogy ne mondjam a dolgot senkinek, hogy őt felkeresték, mert ez lelkésztársai körében nem jó hatással lenne.

Egy ügynök jelenlétében váratlanul felkereste a Pest megyei rendőrfőkapitány
Az állambiztonság - mint annyi más esetben - figyelte és ellenőrizte társadalmi kapcsolatát. Oka volt rá. Kötelezően, mert a lelkész az ötvenes években részt vett a forradalom egyházon belüli előkészítésében, eseményeiben, amiért később egy évre internálták. Ezt követően Mór, Ócsa és Érd lelkészeként a nonkonformista ellenállás, igehirdetés jegyében hívja fel magára a figyelmet. Érden egy engedély nélküli, félig kész templomot megáldat Ralph Dávid Abernathy amerikai baptista pappal, ezért 1971-ben állásából felfüggesztik. 1989-ig, rehabilitálásáig műkereskedésből él, református közösségi mozgalmat szervez, nevéhez fűződik 1990-ben az Erdélyi Gyülekezet és a Reménység Szigete Kulturális és Karitatív Központ létrehozása, működtetése, szenvedélyesen fellépett a szektásodó egyház vadhajtásai ellen.

Ralph David Abernathy baptista lelkésszel
1958-as lelkészi újrakezdésétől kezdve azonban azért is feltűnik tevékenysége az állambiztonságnak, mert - a jelentések szóhasználata szerint - szélsőséges, kiegyensúlyozatlan, kiszámíthatatlan, extravagáns, feltűnést kereső, megbotránkoztató saját egyházában és azon kívüli társadalmi megnyilvánulásaiban. Példák az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olvasható 3.1.2. M-25802/1 jelzetű dossziéból:
1963. december 5-én jelenti „Tóth Péter” fn. ügynök az Észak-pesti egyházmegye lelkészeinek két hetes mátraházi továbbképzéséről:
Higgadt, mértéktartóak voltak az előadások. Egyetlen kivétel volt: Németh Géza érdi lelkész a maga ismert robbanékony egyéniségével…ilyeneket mondott hozzászólásában: 'Ki a gettóból atyák! Nem lehetünk defenzívában, hanem offenzívában szolgálatunkban!' Előadásában felülről kezelt mindent: Népfront munkát, a prágai béke konferencia szolgálatát, más felekezeteket, s egyházunkat képviselő elöljáróink mellett mások kiküldetését is óhajtja.”
A jelentésben az elhangzottak között ez is szerepel:
Németh Géza: - Aktív zsidó missziót kell végeznünk, ezt én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”

„Én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”
1964. január 13-án jelenti „Tóth Péter” ügynök a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának:
Németh Géza érdi református lelkésszel történt beszélgetésből ismét kiderült, hogy egyénisége roppant feszültséget támaszt maga körül mindenütt. Egyházi elöljáróival kapcsolatban ilyen módon beszélt: 'Megmondtam Prantner elnök úrnak (Állami Egyházügyi Hivatal - a szerk.), hogy Békefi püspök nem alkalmas a szolgálatra.' Nyári Pál budapesti dékánról kijelentette, hogy képzetlen hülye! Dr. Bartha püspök kerületi felszólalását nullának, érthetetlen baromságnak ítélte. Oly hihetetlen nyegleséggel beszél mindenkiről, hogy az elképesztő.”
1964. november 24-én jelenti „Tóth Péter” Németh Gézáról:
„… egészen belesimult a lelkész kar közösségébe, csupán a természetéből adódó extravagáns, modernkedő hang a szokatlan a kollégáinknak.”
1965. március 24-én a Pest megyei III/III-1 alosztályának jelentése rögzíti az állambiztonsági szerv intézkedését Németh Gézával kapcsolatban:
Felesége útlevél kérelmének elbírálásához Németh Géza segítségünket kérte. A személyes kapcsolattartásunk lehetővé teszi, hogy felesége kiutazásának körülményeit vele személyesen tisztázzuk.” Széll István r. százados.
1966. november 8-án jelenti „Tóth Péter” fn. ügynök:
A felszólalások mértéktartók voltak. Csupán Németh Géza mondta el hozzászólásait a maga furcsa exponálásában, például, maga az Isten is ateista, nem politikai, hanem egyházi vonatkozásban.” 
Néha meglepő fordulattal sietett a rendszer segítségére, kiegyensúlyozandó „illegális” tevékenységét. 1960 decemberében levélben biztosította Udvardy megyei egyházügyi főelőadót, hogy ő igyekszik a szocialista mezőgazdaság megszervezésében az állami szervek segítségére lenni, igehirdetésein népszerűsíti majd a szövetkezeti gondolatot. Mi több, látogatásra is meghívja Udvardyt saját házába… (Zábori László: Egyházpolitika Pest megyében, 1950-1989) 
Az ÁBTL 3.1.2. M-41555 dossziéban találhatók „Szatmári Béla”, „Endrei” fedőnevű titkos megbízott jelentései. 1984. augusztus 29-én jelenti Németh Gézáról a BM III/III-2-a alosztályának, amely az ifjúságvédelmi elhárítással foglalkozott a felsőfokú tanintézményekben:
A megtorlás időszakában Géza bácsinak a haja szála sem görbült, bár internálták rövidebb időre. Minden esetre Érden kapott állást. Mindenki megjegyzi, bizonyos, hogy nem ellenszolgáltatás nélkül. Mint ahogy abban is Géza bácsi besúgó voltát látják megerősítve, hogy az egyházból való elbocsátása után a 70-es évek elején Pesten kapott lakást, egyházit. Ezután létrehozta lakásán a Németh Géza féle előadássorozatot, ahol buzgó térítés is folyik. Géza bácsi nem hagy ki egy lehetőséget sem hogy térítsen. Olyan esetről is tudnak, hogy egy teológus hallgatóra rázárta az ajtót, addig el nem engedve, amíg meg nem tért. 'Hívei' mindig jöttek a teológus hallgatók közül, bár általában előbb-utóbb ezek az emberek elmaradtak, mondván: 'kinőtték Géza bácsi hülyeségeit.' A róla terjesztett legendák sorába tartozik, hogy Géza bácsi evangelizálni szokott járni nyaranta úttörőtáborokba. Ezért a tevékenységéért szintén soha nem vonták felelősségre, ezzel is besúgó voltát bizonyítják. Arról is tudnak, hogy Erdélyben igazolást szerzett arról, hány embert térített meg. Ezt elküldte Amerikába, amiért fizettek neki.
Egyedül Zsolt fiáról tartják azt, hogy valamiféle hatással van az apjára, rá hallgat, csak őt fogadja el szellemi vitapartnerül. Ezen a nyáron Németh Géza Zsolt fiával Nyugat-európai körúton járt. Nyugati útjukon kb. 100 ezer forint értékű képzőművészeti albumot és vallásos tárgyú könyveket, lexikonokat kaptak ajándékba. Pontosabban: kéregették össze, mindenütt eljátszva a 'szegény magyart.”
Szatmári Béla”, „Endrei” tmb. jelenti 1984. november 26-án Tóth Sándor rendőr századosnak a III/III-2-a alosztály részére:
A Németh Géza (továbbiakban: Géza) ügyeit felderítő kis csoport befejezte az utánjárást Géza viselt dolgainak. Ennek lényege az alábbiakban van összefoglalva.
Ez a kis csoport avval a szándékkal járt Németh Géza nyomában, hogy végére járjon a széltében-hosszában terjengő legendáknak, hogy kiderítse, mi az igazság a sok híresztelés körül. Mindezt azért, hogy a kiderített dolgokat Géza Zsolt nevű fiának tudomására hozzák, hogy felnyissák szemét: nem annyira 'szent ember' apja, amennyire azt hiszi. Ennek alapja az a nyári beszélgetés Németh Zsolttal, ahol kijelentette, sok dolog terjeng az apjáról, de ő ezeket nem nagyon ismeri, mert neki valahogy nem mondják a szemébe az emberek.
O.G. volt az, aki a beszélgetések során többször kihangsúlyozta, fél Gézától, hogy tönkreteheti őt, kirúgathatja az egyetemről, ezért amit elmond, az még véletlenül sem juthat vissza Gézához.
Géza elterjesztette magáról, hogy remek kapcsolatai vannak a BM-ben és a politikai felső vezetésben. Aczél György személyes jó barátja, már többször járt a lakásán. Szintén baráti viszony fűzi ahhoz a rendőrtiszthez, aki a BM-ben az egyházi ügyek főnöke. Tönkre tud tenni embereket ismeretségei révén, de ha arról van szó, hát arra is képes, hogy valakinek csökkentse börtönbüntetése mértékét.
Az ehhez hasonló hírek hatására vált O. megfélemlített emberré.
Érdekes beszélgetés volt még Peterdi Béla, volt érdi pappal, aki Géza utóda lett. Peterdi az az ember, aki sokat (majdnem mindent) tud, de nem beszél! Mondván: elég büdös volt a szar, nem kell újra felkavarni, csak az állam nyerne vele, senki más. Azt állítja, hogy birtokában voltak a konkrét bizonyítékok, hogy Gézasikkasztott az érdi egyházi kasszából, de ő ezt nem szolgáltatta ki senkinek, mert ez csak az államnak lett volna jó, rossz fényt vetett volna az egyházra és nem akarta tönkretenni Gézát, akinek három kis gyermeke volt. Megemlítette még, hogy annak idején azért rúgták ki Gézát az egyházból, mert hogy plénum előtt minősíthetetlen hangon szidta Bartha püspököt. Az csak a maga által keltett legenda, hogy a Martin Luther King templom áldozata lenne.
Ennyit sikerült megtudnunk Gézáról. Fiának nem tudtuk eddig tudomására hozni, mert nem jelent meg a megbeszélt találkozón.”

A felderítő csoport jelentéséből: kapcsolat Aczéllal, a BM-mel és sikkasztás Érden
1987-ben „Árgusok” aláírással egyházi körökben körlevelet terjesztettek, felhívva a figyelmet a besúgó Németh Gézára.
Az 1988. március 17-én kelt állambiztonsági napi operatív információs jelentés szerint :
„…a református lelkész a személyét ért azon támadásokra reagálva, hogy miért működik együtt a Belügyminisztériummal a romániai menekültek ügyében, kifejtette, hogy 'a tartózkodási engedélyt, a munkavállalási engedélyt nem az ellenzék adja ki, nem a Beszélőtől kapják meg, hanem a KEO-tól '(BM. Külföldieket Ellenőrző Osztály - a szerk.), ezért ha segíteni akar az ideérkezőkön, akkor azokkal kell jó viszonyban lennie, akik ezekben a kérdésekben érdemben intézkedni tudnak.”
Majd így folytatódik a jelentés:
A Bethlen Alapítvány jogi képviselőjének állítása szerint Németh Géza elsikkasztja a Nyugatról érkező, segélyezésre szánt pénzek egy részét.
Az információ forrása megbízható, tartalma részben ellenőrzött.”
A jelentést jóváhagyta: Harangozó Szilveszter r. altábornagy, miniszterhelyettes.

Az állambiztonsági miniszterhelyettes tudott az együttműködésről és a nyugati segélyek elsikkasztásáról
Az 1988. december 28-i állambiztonsági napi operatív információs jelentés, Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy aláírásával egyebek között azt tartalmazza, hogy Németh Géza a budapesti amerikai nagykövettől, Mark Palmertől kért és kapott segítséget:
Ezer amerikai üzletember a nagykövet közbenjárására hajlandó segíteni az erdélyi menekültek helyzetén, a kapcsolatfelvételt Németh Gézán keresztül tervezik létrehozni. Németh Géza kiállítást akar szervezni Washingtonban 'Zsidó és keresztény bibliaképek a magyar képzőművészetben' címmel, tervét a nagykövet támogatja.”
Az információ megbízható, ellenőrzött.”
A rendszerváltáskor rehabilitálták, a szekták elleni harc céljára egy szervezetet is alapítottak. A szektakampány kiszélesedésekor az egyik célba vett gyülekezet vezetője megfenyegette, hogy ha nem hagyja békén őket, nyilvánosságra hozza korábbi nőügyeit. (Ebbe a gyülekezetbe jártak olyan hölgyek, akik korábban Németh Géza ifjúsági csoportjába tartoztak, s akiket a református lelkész állítólag molesztált.) Németh Géza sokáig engedett a zsarolásnak. Felesége, Kriza Judit 1993. február 11-én Budapesten öngyilkos lett. A „Reménység Szigete” egy katonai laktanyában volt, amelyet az Antall-kormány ajándékozott Németh Géza híveinek. Az ellenfeleként egyre harciasabb gyülekezet vezetője szerint Németh Géza a Nemzetbiztonsági Hivatal ügynöke volt, a Reménység Szigetét szolgálataiért kapta.
Ábrahám Dezsőnek, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány volt főtitkárának feljegyzéseiből tudjuk, hogy volt idő, amikor Tőkés László nem védte, hanem nyilvánosan „rágalmazta és dorgálta” néhai Németh Géza tiszteletest. Ábrahám szerint Tőkés Lászlónak mindig kell valaki, 'aki ellen rágalommal tud élni.” (Udvardy Frigyes: „A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, 1990-2006)
Kuruc.info
Kapcsolódó:

Állambiztonsági ügyek a Kuruc.info hasábjain

Ebben a dossziéban szerkesztőségünk cikkeit találja az olvasó az állambiztonsági ügyek aktuális eseményei kapcsán. Napi reagálások ezek kommentárok, glosszák, jegyzetek, emlékeztetők és rövid elemzések formájában.
A témakör közös gyökere, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynök ügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik, négy évente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciója a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.
Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!





Újratöltve: Ávósok - a zsidó dinasztia hatalma (betiltott dokumentumfilm 1994-ből, I., II. és III. rész)
Alábbi cikkünket előrehozzuk, hogy ne maradjon le erről a hiánypótló filmről senki.
Kik is azok az ávósok? Az utóbbi évek irodalmából erre talán már sikerül adekvát választ adnunk. Ám arra a kérdésre, hogy a Magyarországon élő zsidók körében miért tabutéma, illetve miért minősül antiszemitizmusnak az, ha az ávós dinasztiák származását firtatjuk, vagy csak szóvá tesszük, nos, erre a kérdésre a 21. század beköszöntével sem tudtunk válaszolni. Mármint mi, mint a magyar társadalom egésze.
A nemzeti radikális oldal már régóta tudja és próbálja ismertetni hazánk szélesebb rétegeivel, hogy a kommunista diktatúra kialakításában, az ávósok által elkövetett vérengzésekben, a Tanácsköztársaság borzalmaiban, ’56 leverésében és az azt követő megtorlásokban milyen nagy szerepet játszottak a zsidók.
A téma ismertetésének egyik úttörője Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió egykori sztárriportere. Chrudinákról sok mindent el lehet mondani, jót és rosszat egyaránt, illetve fel lehet vetni azt is, hogy ő maga is kiszolgálta a kommunista titkosrendőrséget egy időben. Ettől függetlenül munkássága kitörölhetetlen a hazai sajtótörténetből, és visszatekintve az elmúlt húsz év hazai televíziózásának eredménytelenségére, azt nyugodtan kijelenthetjük: hiányzik Chrudinák, hiányoznak a Chrudinákok.
1994-ben, abban az esztendőben, amikor az ’56-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban pufajkásként segédkező Horn Gyulát az alapos agymosáson átment magyar nép miniszterelnökké választotta, akkor adták át a Magyar Televíziónak Chrudinák Alajos és Kubinyi Ferenc legújabb filmjüket, „Ávósok – A kommunista párt terrorszervezete” című három részből álló dokumentumfilmjüket. És ebben bizony nemegyszer elhangzik az ÁVH-alapítók adatainak felsorolásakor, „vallása: izr.”. A filmet azon nyomban betiltották. Az erről szóló hírt pedig Kocsis L. Mihály, akkoriban műsorigazgató írta meg Kubinyi Ferencnek. Ha minden igaz, ugyanis az alábbi levelet csak írott formában találtuk meg a világhálón, annak eredeti, beszkennelt példányáról nem tudunk. Ettől függetlenül közzétesszük, bízva abban, hogy olvasóink közül hátha valaki közel állt az MTV belső köreihez abban az időben, és érdemi információval ki tud minket segíteni. (Frissítés: Azóta sikerült megszereznünk, lásd a gépelt változat alatt.)
A levél:
(Kelt Budapest, 1994. március 25. Ikt. sz.: M/69/94. Feladója Magyar Televízió, Kocsis L. Mihály műsorigazgató)
Kubinyi Ferenc történész úrnak
Tisztelt Kubinyi Úr!
Szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ávósok I-III. című dokumentumfilm ismétlését, amely a Magyar felmúlt – a törvénytelen szocializmus című történelmi sorozat részeként került sugárzásra a Magyar Televízióban, dr. Nahlik Gábor alelnök úr utasítására vettük ki a műsorból. Tájékozódásom szerint erre valóban az izraelita hitközség, illetve különböző zsidó szervezetek tiltakozására került sor.
Az említett szervezetek és név szerint dr. Schweitzer József főrabbi kifogasolták az ávós tisztek életrajzában a zsidó származás túlhangsúlyozását, amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink. Az Alelnök úr a Főrabbi úrral folytatott beszélgetésen végül is akceptálta ezt az észrevételt, s ezért hozta meg a fenti intézkedését.
Arról pillanatnyilag nem tudom tájékoztatni, hogy vajon sor kerülhet-e a sorozatnak egy későbbi, kevésbé érzékeny időpontban történő megismétlésére.
Kérem, fogadja el tájékoztatásom, egyben szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy levelemnek publikálásához semmilyen formában nem járulok hozza.
A fentieket Önnek válaszolva, személyes tájékoztatásul adtam. Megértését köszönve, szívélyes üdvözlettel:
Kocsis L. Mihály (s.k.)
(SzKR nyomán Geyer, Kuruc.info)
És az eredeti levél:
E levél megjelent Kubinyi Ferenc Fekete lexikon c. 1994-ben kiadott könyvében fénymásolatként is.
A könyv azóta természetesen teljesen eltűnt a könyvpiacról.
A film:
És akkor tekintsék meg a film első részét. (A dokumentumfilm három részből áll, mindegyik rész öt videót tesz ki a Kuruc.infón.) Elöljáróban szeretném megismételni: a film 1994-ben készült, az akkori ismeretanyagnak megfelelően a köztelevízió számára. Ne várjon senki tomboló zsidóellenességet, illetve ne rajtunk kérje számon, ha ilyen irányú hiányérzete támad. Ám a ridegen bemutatott tények, a származás nem elhallgatása önmagában is eléggé üt. A második rész szombaton következik.

5/1.- Ávósok 1. rész

5/2.- Ávósok 1. rész

5/3.- Ávósok 1. rész

5/4.- Ávósok 1. rész

5/5.- Ávósok 1. rész


Alább látható a film második és harmadik része:


6/1.- Ávósok 2. rész

6/2.- Ávósok 2. rész

6/3.- Ávósok 2. rész

6/4.- Ávósok 2. rész

6/5.- Ávósok 2. rész

6/6.- Ávósok 2. rész


A harmadik rész.


5/1.- Ávósok 3. rész

5/2.- Ávósok 3. rész

5/3.- Ávósok 3. rész

5/4.- Ávósok 3. rész

5/5.- Ávósok 3. rész


          



Papgyilkosság 86 x 2 hét után. Ön szerint rend van? - Megjelent a friss Barikád (x)

A tartalomból:
Pörzse Sándor: Két igaz mese felnőtt magyaroknak
Egyed Zsolt képviselőtársam zseniális története jutott eszembe. A fogadóóráján megkereste egy állampolgár, aki tájékoztatta képviselőtársamat, hogy a Bükkben még mindig élnek dinoszauruszok. (…) Képviselőtársam tett egy utolsó komoly kísérletet és megkérdezte, hogy amit látott, az vajon nem medve volt-e? Mire a válasz: „Hülye maga? A Bükkben medve?” No, hát hasonló módon beszéltünk el egymás mellett Halász János államtitkár úrral.
Vona Gábor: A rettegés (f)oka
Mi az, ami a magyar politikát irányítja? És ez nem más, mint a rettegés. Mert mondjuk ki, ha megkérdezünk egy Fidesz-szimpatizánst, hogy valójában mit képvisel a pártja a döntések szintjén, igazából fogalma sincs. Egy dologban biztos: megvédi őt attól, hogy ezek – Gyurcsány, Bajnai stb. – visszatérjenek. A baloldalon ugyanez pepitában. Fogalmuk sincs, hogy a szocialisták mit tettek valójában és mit tennének, ha visszajönnének. Nem, ez nem is érdekli őket igazán. Csupán az, hogy képesek legyenek eltakarítani a Fideszt. Kölcsönösen rettegnek egymástól, ez tartja életben egyiket is, másikat is.
Egy világkormány kémkedik ellenünk
Egy világkormány kémkedik az emberiség 99,9 százaléka ellen. Ez rajzolódik ki az eddig kiszivárogtatott anyagokból és az Európai Parlament szakbizottsága által folytatott vizsgálat eddigi meghallgatásaiból. A bizottságban az is kiderült, hogy a megfigyelések és lehallgatások nem a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kezdődtek. Ez már jóval korábban elkezdődött. Az Európai Parlament ugyanis már 2000-ben elkészítette az Echelon-jelentést, amely feltárta a tömeges illegális megfigyeléseket, holott akkor még szó sem volt ikertornyokról és a terrorizmus elleni háborúról – mondta a Bar!kádnak Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője a világméretű megfigyelési botrány uniós vizsgálatának tapasztalatairól.
Papgyilkosság 86-szor 2 hét után
86. Ennyiszer két hét telt el a cibakházi gyilkosságig azóta, hogy a kormány megkezdte munkáját. Két hét. Orbán Viktor azt mondta, ennyi idő alatt tesznek rendet az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek. 1202 nap. Ennyivel a kormányalakítás után ölték meg Szarvas Andrást, Cibakháza plébánosát. Előtte több száz ember lett gyilkosság áldozata a bizonyos bejelentés óta.
Rezsicsökkentés a választók megtévesztésére
A jelenlegi formájában a Fidesz-féle rezsicsökkentés pusztán egy cinikus, aljas politikai manőver, amely egyes-egyedül a választók megtévesztését szolgálja. Az új orbáni módszer lényege a következőképpen foglalható össze: vissza a középkorba!
Ötlettolvajok
Egy politikai párt legnagyobb sikere nem az, ha maga valósítja meg programpontjait, hanem ha azok megvalósulnak – mondta Vona Gábor a 2010-es választások után azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz politikájában egyre több olyan témakör jelent meg, mely a nemzeti párt programjában szerepel. Később azonban kiderült, a kormány célja nem az önzetlen együttműködés, hanem a puszta politikai haszonszerzés: az alapötletet ellopva, enyhített formában vagy meddővé téve adják el sajátjukként a Jobbik javaslatait.
Temesd magad ingyen!
Mostantól kezdve már nincs köztemetés, ha valaki ingyenes temetést szeretne, akkor vállalnia kell, hogy a legfájdalmasabb gyász közepette saját maga mossa le szerette holttestét, felöltözteti, majd kiássa a sírját és elhantolja. Ha nem tudja vállalni, nincs más választása, feketén kell valakit felbérelnie a feladatok ellátására. Ráadásul a temetkezési törvény módosításával megjelenik az újabb mutyi lehetősége is, a temetkezési piacot ugyanis újraoszthatják.
Egy szétmállott nemzeti ikon
Szörényi Levente emberileg és művészileg megbukott, alakja szétmállott. Életműve felfeslett és hiteltelenné vált. Mert az ugyan igaz, hogy modelldrámának is nevezhető az István, a király, de az egyáltalán nem igaz, hogy a választott történelmi korszak tetszés szerint kezelhető. – Bakay Kornél történész professzor írása.
Nagy-Albánia körül (1. rész)
Dél-Szerbia, Dél-Koszova, Albánia, Montenegró, Bosznia. A Kárpát-medencéből ismét délkeletre indultunk, sokak számára máig érintetlen, felfedezetlen, ismeretlen, ám annál érdekesebb területekre, ahol ismét nem elsősorban a turisztikai látványosságokra voltunk kíváncsiak.
Ez nem magyar közélet!
Elegem van abból a közéletből, ahol ha valaki nyíltan vállalja a legtermészetesebb, legelemibb dolgot, a magyarságát, mintegy aggódását a magyar jövő ügyében, azt kirekesztik a kulturális életből, médiából, filmekből. Ez nem magyar közélet. Ez egy mesterségesen irányított, „politikailag korrekt”, kézivezérelt véleménydiktatúra – mondta el a Bar!kádnak Vári-Kovács Péter színész, zenész, előadóművész. Mint fogalmazott, az előadóművészet dolga mégiscsak az lenne, hogy ténylegesen adjon is valamit, hogy hasson és felemeljen, hogy pozitív, hiteles dolgokat, nemességet mutasson fel, és igen, ha kell, neveljen hazaszeretetre is! A Centrál Színház tagja szerint itt lenne az ideje, hogy az értelmiség végre ki merjen állni a saját nemzete mellett, a tradíció pedig visszaköltözzön a kultúrába.
Holodomor (2. rész)
Azaz éhhalál. A mai, legóvatosabb becslések szerint is 6 és 10 millió közé tehető csak az ukrán területeken éhen haltak száma, melyek egy jelentős része gyermek volt. A Szovjetunió egész területén (beleértve az ukrán területeket is) 13-14 millió ember halt éhen, vagy végezték ki őket a kollektivizálás folyamán. A helyzet brutalitását jól mutatja, hogy az 1937-es népszámlálás adatait a Szovjetunióban nem hozták nyilvánosságra Sztálin utasítására.
Vigyázó szemetek Katalóniára vessétek!
Ha Katalónia 2014-ben valóban függetlenné válik, az kiváló precedensül szolgál Székelyföld számára is az autonóm törekvések útján. Kicsit átírva Batsányit: „Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, vigyázó szemetek Katalóniára vessétek!” Jertek például október 27-én a székelyek nagy menetelésére Berecktől Kökösig, amely Gábor Áron szülőfaluját és halálának helyszínét köti össze remélhetőleg több tízezernyi székellyel.
A Barikád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a www.dimag.hu oldalon.

Hivatalos: Bajnaival vacsorázgató MSZMP-s besúgó lesz a külügyér, ha a Fidesz győz


Ezt nem mossák le
Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az egyik kereskedelmi rádiónak adott telefonos interjúban.
Martonyi János már az 1998-től működő Orbán-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget - meg is volt az eredménye. Bővebben róla lásd kapcsolódó anyagainkat.
Orbán Viktor konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy lesz két-három olyan téma is a soros elnökség átvétele utáni, jövő januárban kezdődő féléves ciklusban, amelyet Magyarország indít majd meg.
(MTI nyomán)
Frissítés: A pontosság kedvéért: igazából két szám fejezi ki „Magasdi” és „Marosvásárhelyi” informátor állambiztonsági szolgálatait (csak hát nem fért fel mindkettő a homlokára): a III/I és III/II.
Martonyi elvtársat a BM. III/II-es csoportfőnökség (kémelhárítás) 8-as osztálya (közgazdasági, külkereskedelmi és idegenforgalmi elhárítás) foglalkoztatta a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztálya útján. Szegedi kapcsolattartó tisztjének, dr. Jójárt István r. őrnagy alosztályvezetőnek 1968. január 5-én adta első úti jelentését.
Szegedről Budapestre költözése után átvette a BM. III/I-es csoportfőnöksége (hírszerzés), amelyet 1986. október 22-ig szolgált.
Martonyi ügynök a legmegbízhatóbb és legelfogadottabb állandó összekötő a globalista Bilderberg csoport és Orbán között.
Érdekes kérdés lehet, hogy Orbán Martonyival együtt visszahozza-e a Külügyminisztériumba annak volt közigazgatási államtitkárát, Bába Ivánt is. Mert párosban tudnak igazán eredményesen dolgozni a besúgók.

Bába Iván

Bába 1998-tól 2000-ig varsói nagykövet volt, akkreditálva Belorussziába is; 2000-ben előbb helyettes államtitkár, majd még ugyanabban az évben közigazgatási államtitkár Martonyi mellett a Külügyminisztériumban, egészen 2002-ig, attól kezdve a mai napig a Fidesz Külügyi Hivatalának vezetője.
Bába Ivánt „Gyula” fedőnéven szervezte be 1978. augusztus 9-én a BM. III/III-4-a (a kulturális terület és a radikális ellenzék reakciós erőinek elhárítása) alosztályáról Horváth Miklós rendőr főhadnagy. Bába Iván tanár akkor szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádióban. „Titkos megbízott” besorolásig vitte. 1994-től a Windsor Club Igazgató Tanácsának tagja.
Kapcsolódó:


Minden külügyes ÁVH – s besúgó volt , hát azért nem képviselik a magyarok érdekeit , de bezzeg a zsidó érdek az első helyen áll náluk . Miért nem a holokauszt múzeum működtetését bízzák rájuk , azt talán nagy odaadással végeznék , de ne a magyarokat képviseljék a külügyben , menjenek a vakolókhoz ott szabadkőműveskedhetnek , de ne a magyarokat képviseljék ezek a besúgók . Már az apukájuk is az volt ez már családi vonás náluk , mint Gyurcsánynál a lopás – a kedves papa kitanította hogy kell csinálni , és amint látjátok a Viktor nem is meri felelőségre vonni, ja hogy a Viktor füle mögött is van valami , naná de jól rabol akár a bandája . Az ország leggazdagabb 100 – as listáját ha köröznénk igencsak méltó helyen találnánk őket . Hát akkor miért kérnék számon ellenzékeik viselt dolgait , hogy ellenségeik legyenek , ugyan már porhintés , vak vezet világtalant , és mesél a szép tájról, az elképesztő emberi jóságról , bátorságról , és hogy kiegyengetik lábunk előtt az utat , hogy mi már a szépen járjunk , de ezek a mocskos ÁVH – sok mindenhová oda szarnak , úgy , hogy talán jobb is hogy vak vezet világtalant , másként golyószóróval kellene szaporítani őket , mint Gergényi a felvonulókat , de kár hogy a Viktor meglépet akkor , ha ott marad ma már egy polgárháborún túl volnánk és a közélet a közigazgatás zsidó mentes lenne . Mert az ÁVH sokat akik még mindig uralják a mezőnyt kiirtották volna , ezt kellet volna 56 – ban is csinálni és akkor nem a körmös bauerek diktálnák az ütemet , és a martonyi félék is a megfelelő helyen lennének , és a számonkérés is megtörtént volna , és a pontyok nem sügérre vadásznának . De mi ezt úgy sem értjük gyenge elméjűnek néznek , csak addig kell a nép míg a választás lezajlik utána már teher , a hazug, tolvaj , maffiózó politikai elit igyekszik elkülönülni az alja néptől , hogy a pecsenyéjét sütögesse. Számonkérés ugyan már blöffnek is rossz volt az a sok zsidó rabló ma is vígan kirabolja a gojokat , és ezért nem lehet megbüntetni egy másik zsidónak a kiválasztott nép fiait , a gojok meg olyan hülyék , hogy ezt nem merik számonkérni a másik zsidón .



Szilveszteri körkép a lezüllött magyar újságírás celebjeiről

Július 7-én megjósoltuk, hogy ki lesz december 10-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fedőnevet viselő cionista-kommunista-ügynök vezetésű birkanyáj elnöke. Ezt írtuk a Nyári futamok az állambiztonság éllovasaival... című cikkünkben:
"Megkezdődtek az előfutamok a Magyar Újságírók Országos Szövetsége év végéig tartandó két küldöttgyűlésére is... annyi már most bizonyos, hogy komoly cionista erők mozdultak meg Vince Mátyás, az MTI volt elnök-vezérigazgatója, a B'nai B'rith (A Szövetség fiai) magyarországi első embere elnökké választása érdekében. Érte kampányol például Wisinger István korábbi elnök és a halálarcú etikai abszurd, Halák László, aki annak ellenére az Etikai Bizottság elnöke akar maradni, hogy még a Zsindex is azt írta róla: "...amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének."

Halák László
A gyér érdeklődésű tisztújító MÚOSZ-küldöttgyűlésre jól összekapta magát a bolsevik-cionista-ügynök mag, mozgósított és szavazógépezetet működtetett. Gondosan ügyelt a küldöttek kiválasztására, a többség biztosítására, s a szervezett összetartás eredményeképp tiszteletbeli elnökké választották Vince Mátyást, a hazai cionista újságírás ismert figuráját. (Eredetileg, ahogy megírtuk, Vinczét akarták elnöknek, de a bölcsek lebeszélték a bábjátékosokat: túl feltűnő és direkt lett volna. Legyen a vezetés felelőssége egy nem zsidó kommunistáé: Tóth Károlyé - fundálták ki. Vince majd a háttérből irányít, az elnökségben megvan a cionista többsége, ha szavazni kell.)

Vince Mátyás
A halálarcú Halák az etikai bizottságnak "csak" tagja lett, mert a szabadkőművesek előzetes döntése szerint az elnöki posztra egy másik cionistának, Barát Tamásnak) kellett helyet csinálni.
A „keddizmus” cionista utódjai

Barát Tamás
Ki ez a Barát Tamás (1947. március 1., Budapest, Alpár Magdolna), aki az Etikai Bizottság elnöke lett? Az új etikai abszurd az 1960-ban szerveződött, a Desztler Endre vezette "Keddisták" cionista zsidó mozgalom ismert részvevője. Akkoriban vállalati propagandista, később a Kodolányi Főiskola kommunikációs tanára, jelenleg a Szegedi Egyetem és a Szt. István Egyetem óraadó tanára; hazai és külföldi reklám- és pr. szervezetek tagja, a MÚOSZ-ban 1998 óta viselt több vezető tisztséget. A hatvanas-hetvenes években végzett cionista tevékenységéről elsősorban azokból az állambiztonsági jelentésekből tudunk, melyeket a cionista kör beszervezett tagjai - köztük újságírók - írtak a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség különböző területeinek, vagy a személyükkel kapcsolatos állambiztonsági intézkedések tartalmaznak.
[A zsidó vallásban, közfelfogásban a kedd jó, szerencsés napot jelent, innen a „keddisták”, a „keddizmus”. A mozgalmat 1960-ban egy keddi napon a Lukács Fürdőben egy kártyaparti alkalmával hozták létre heten. A szervezetnek saját alkotmánya és zászlaja volt, a hármas célt így fogalmazták meg: az asszimilálódás megakadályozása, a vegyes házasságok elleni fellépés, a zsidó nemzeti érzések táplálása, fenntartása. A tagfelvétel és minden összejövetel szigorú ellenőrzési szabályok szerint történt. Keddi napokon jöttek össze, főként a Moszkva étteremben, az MTK klubban, a Hotel Ifjúságban, a margitszigeti Nagyszállóban, a Zöldfa étterem és a Várkert KIOSZK különtermében, a Keringő espressóban, a Dunapark étteremben, kirándulásaik úti célja legtöbbször a Börzsöny volt. Támogatottságukat jelzi, hogy az MSZMP VI/5-ös alapszervezete KISZ szervezetet tartott fenn a zsidó gimnáziumban és az árvaházban tanulók részére az MTK klub keretein belül. A keddisták örökös elnöke: Desztler Endre, ügyvezető elnök: Csillag György; meghatározó személyiségek: Adler György, Dr. Schagrin Tamás, Polgár Péter, Dr. Kulcsár Péter, Dr. Kondor György, Mándi Attila, Rózsahegyi György, Dr. Nemessányi László, Herzfeld Ferenc, Kardos György, Kelemen Judit, Rappaport Ernő, Hunwald György, Székely Péter, Löffler Péter, Alpár Róbert, Balajti Károly, Gerő György, Gábor Pál, Nádor Tamás, Steiner Endre, Spielmann Tibor, Neufeld Klára, Salgó Judit, Friedmann Dénes, Hidvégi Tamás, Kerényi Judit, Simor Ágnes, Várady Róbert, Szőnyi Anna, Dr. Réczei Róbert, dr. Sívó Tibor, Strasser Éva, Zoltai Anna, s még sokan mások. A vallási védő hálót Dr. Schwartz, Dr. Scheiber, Dr. Seifert, Dr. Salgó és Dr. Raj főrabbik feszítették ki a csoportosulás köré. Alaptételként idézték Dr. Epplernek, a Zsidó Világkongresszus angol tagozata tudományos munkatársának írását: „A zsidóság egy felsőbbrendű faj!”]
A cionista besúgók közül említésre méltó: Sós Péter újságíró (1949. március 17., Budapest, Gellért Katalin), a III/II, a kémelhárítás titkos megbízottja, Dr. Kulcsár Péter, a Magyar Rádió külpolitikai újságírója, a BM. hírszerzés, a III/I hálózati ügynöke, vagy Palotás (Deutsch) Endre, a III/II ügynöke, továbbá Polgár Péter, a katonai elhárítás titkos megbízottja és Sole Miklósné Székely Anna, a politikai rendőrség, a III/III. ügynöke. A "keddisták" körében megfordult a most választmányi tagságot kapott Baracs Dénes külpolitikai újságíró; továbbá Haraszti Miklós, a maoista irányzat reprezentánsa, az SZDSZ későbbi média felelőse, Fenyves György és Rajna Béla (Ország-Világ), Győri Sándor, a Népszabadság munkatársa, s mások.
A moszkvai fiúk visszatérnek
A MÚOSZ új elnöke Tóth Károly eddigi alelnök lett.
A 66 éves volt MTV-szerkesztő megbízható, szürke, mindig igazodó lojális kommunistaként nőtt fel a Biszku-féle kemény vonalat képviselő törpe diktátor, Matúz Józsefné („Rózsika”) híradójánál, ahol nála balosabb irányzatot csak a madárijesztő Horváth J. Ferenc volt ávéhás altiszt, főszerkesztő-helyettes képviselt. Tóth a híradó debreceni tudósítójából lett 1977-ben az MTV moszkvai tudósítója. Ide csak az kerülhetett, akinek személyével a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége is egyetértett, s a hírszerzés kéréseit feltétel nélkül teljesítette. (Hát még a KGB kéréseit…- a szerk.megj.)

Tóth Károly
Tóth Károly hasonló szakmai pályát befutott egykori híradós társa az MTV-től, a 70 éves Farkas József György lett az értelmetlenül felszaporodott és kétesen felhígult szakosztályok egyikének, a külpolitikainak az elnöke.

Farkas József György
A pufók Farkas is moszkvai tudósító volt négy évig 1971-től, ám olyan megalapozással, amit csak a hírszerzésre kiválasztott legjobbak kaptak: 1962 és 68 között elvégezhette a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemét (IMO). Magyar párt- és kormánydelegációk állandó kísérője, ösztöndíjas az USA-ban, a Népszabadság berlini tudósítója. Rátermett a vezetői posztra. Ebben a díszes társulatban.

Pogár Demeter
A külpolitikai szakosztály titkára Pogár Demeter újságíró, aktív „hírszerző” - tán épp Amerikából vagy Pakisztánból repült haza -, igazi tovább szolgálóként az egykori III/I régi rajongójaként a jogutód színeiben utazik, már alig emlékszünk rá, mikor adta le BM szolgálati lakását („K”-lakás Zuglóban, 1149 Budapest, Pillangó park 8/a), s most merre tengeti vándoréletét a parancs szerint. (Majd megkérdezzük Kocsis Kálmánt, a III/I volt csoportfőnök-helyettesét, ő biztosan tudja, hiszen Pintér Sándor kabinetjének politikai főtanácsadója…)
Nem fogják elhinni, hol végzett a túlsúlyos Pogár... A Szovjetunióban, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, az IMO-n! (Tíz nagy karriert befutott állambiztonsági szakemberből kilenc az IMO-n végzett.) Az csak természetes, hogy Moszkva után ösztöndíjas az USA-ban és Japánban, a Népszabadság római tudósítója. Farkas és Pogár is esélyes az Aranytoll kitüntetésre, mert Serény Péter (Népszabadság) már megkapta, pedig az ő tudósítói jelentései az USA-ból tán halványabbak voltak a Cég számára, mint az előbb említett két külpolitikusé.
Az csak hab a cukorsüveges kádertortán, hogy a Külpolitikai Szakosztály vezetőségi tagja lett Horn Gyula legkedvesebb személyi titkárnője, Koroncz Ágnes is. Neki vajon milyen szakmai érdemei lehetnek? Lapzártáig nem jöttünk rá. De sejtjük…
Ügynökök, sorakozó!

Cserhalmi Imre
Az új választmánynak is szüksége van Cserhalmi (Friedman) Imrére (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella), aki az állambiztonsági szolgálat „Újságíró” fedőnevű „T” (titkos találkozó) lakásgazdája volt 1959-től a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. em. 1. sz. alatt. Már korábban is kipróbált hálózati személy, 1956. októberében a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjának dolgozott, amelyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. (A „T” lakásban mint albérlő lakott az „Újlaki” fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa, később televíziós rendező.)

Dalia László
Meglepődtünk volna, ha a Budapest Szakosztály elnöke nem Dalia László (1956. január 16., Poroszló, Tóth Ilona) lesz ismét. A „Vitéz László” fedőnevű titkos megbízottra a politikai rendőrségnek is szüksége volt a '80-as években, Dalia hazafias alapon vállalkozott a kulturális terület elhárítási feladataira. Tarlós István számíthat rá a hanukaünnepségek helyszínein is.
(Mintha egy pillanatra láttuk volna Tóth Károly elnök társaságában Komlós Attilát is, a „Bicskei” fedőnevet viselt titkos megbízottat is, akit Móricz János r. őrnagy szervezett be a politikai rendőrség III/III-1-c alosztályára 1986-ban az egyházi reakció elleni harcra.)
A régi elnökségből kikerültek (például Ráday Mihály, Árpási Zoltán, Hardy Mihály, Sárosi Péter) közül senkiért sem kár, ők gyorsan tudnak váltani, holnap egy másik zsíros helyen találjuk őket. Különösen nem sajnáljuk Ráday Mihályt (SZDSZ) a városvédő iparágból milliárdossá gazdagodott cionistát, akinek egyik jellemző esetét H.V. mesélte a tisztújító küldöttgyűlés szünetében: Ráday a rendszerváltás előtt lakást kért Szépvölgyi Zoltántól, a Fővárosi Tanács elnökétől, a budapesti pártbizottság korábbi titkárától. Miután megkapta a budai luxuslakást, ellenzéki oldalról, a szervezkedő liberális párt XII. kerületi képviselő jelöltjeként kezdte el kommunistázni és bírálgatni Szépvölgyit a jellemtelenség e szánalmasan sötét madara.

Ráday Mihály
Az új elnökség szakmai színvonala a béka ülepe alatt. Egyetlen rangos újságíró sincs köztük. Természetesen ismét bekerült Bernáth László, az Esti Hírlap egykori párttitkára.

Bernáth László
Befúrta magát László Ágnes (Mata Jánosné) Grósz Károly legjobb propagandistája, síkgyökér bolsevik. Beült a Mazsihisz három jellegtelen küldöttje: Kleer László, Kékesi Zsolt, Frank Iván. A jövőbeni üzleteket Enyedi Nagy Mihály hozza, ő a bizniszújságírók előretolt papagája, amúgy életében egyetlen értelmes sort nem írt le. (Az igazi bizniszújságírók, Frei Tamás, Juszt László, Kepes András egyébként szóba nem állnak vele.)

Kleer László

Enyedi Nagy Mihály
Rossz rágondolni, mi lenne, ha feltámadna és megjelenne egy elnökségi ülésen három olyan igazi újságíró, mint amilyen Ruffy Péter, Baróti Géza és Antalffy Gyula volt, hogy csak az egykori Magyar Nemzetre emlékezzünk…
A MÚOSZ-nak egykor jobb időkben 8 szakosztálya volt, ma 32 (!). Ez az abszurd helyzet azért jött létre, hogy mindenkinek jusson egy-egy darab konc azok közül, akik nem tudtak megegyezni az egységes tematikájú szakosztályok vezetése körül, s állandó vitájukat, békétlenségüket a az elnökség sem tudta megnyugtatóan döntésre vinni. Így fordulhat elő, hogy külön-külön szakosztályként működik az amúgy összetartozó: Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály, valamint a Borászat és Hungaricum Szakosztály; az Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vízügyi Szakosztály, valamint az Erdészeti, Természetvédelmi és Vadászati Szakosztály; továbbá a Társadalompolitikai Szakosztály, valamint a Szociális Párbeszéd Szakosztálya és az Egészségügyi, Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Szakosztály, nem különben az Életmód Szakosztály. Az átfedések kiküszöbölése a magánérdekű szemétdombok felszámolásával járt volna. De lett Ingatlanpiaci Szakosztály is és - ez a legostobább - a Kiemelt Évfordulók Szakosztálya is, pedig ma már nem kell mozgósítani a sajtómunkásokat április 4., május 1., november 7. és december 21. szocialista megünneplésére.
Böröcz és bandája
Ha netán valaki arra gondol, hogy a másik oldal bezzeg fenékig tejfel, nagyon téved. Legalább annyira lesújtó, mint a kontraként összeterelődött Kádár korabeli retrósajtó, cionistákkal, ügynökökkel.
Itt Orbán médiabirodalma kezdődik: államosított, centralizált propagandaegységek, kultúrrabszolgák, sajtó- és média lakájok egyre szűkülő körével, megfélemlítve, kiszolgáltatottan, napi rettegésben tartva: lábhoz, igazodj, pihenj, takarodj! Napi megélhetési gondok, pártszimpátiák szerinti listázások, tömeges elbocsátások. Az orbáni filozófia kegyetlen gyakorlata: „Az ellenséggel egyszer s mindenkorra le kell számolni, különben velünk számolnak le a következő ciklusban!” Nézd csak a vezető hajcsárokat, a kirúgóembereket, a másokon gazdagodókat, a fő bohócokat, s kegyenceket.
MTVA: Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, MTI Hírcentrum, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, stb.
Böröcz István vezérigazgató: ha valaki 1989 májusában ír alá a politikai rendőrségnek „Nádasdy” ügynökként anyagi érdekeltség alapján, az azért a legalávalóbb politikai kalandorok közé tartozik…

Böröcz István
Gazsó L. Ferenc vezérigazgató-helyettes: az MDF választmányának egykori tagja a bolsevik-liberális gyökerek segítségével huszadik éve folyamatosan mindig vezető állásban vészelte át a jövő-menő kormányokat, pedig kis kaliberű hordószónok, aki végzetes lépés hibát követett el, amikor mindent egy lapra tett fel Orbán mellett.
Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettes: mire jó az, ha valaki kis képességű, de együtt focizott Viktorral, s mindig neki adta a labdát?…
Rockenbauer Zoltán kulturális főszerkesztő: a gyermekarc kigömbölyödött, de így is tragikus tartalomszolgáltató, a termék emészthetetlen. Szánalmas pártkatona, aki büntetésben van ezen a helyen. Dabas szégyenét el kellett volna küldeni a világ másik részébe, mondjuk Madagaszkárra alkonzulnak. Bár ahhoz sem ért…

Riskó Géza
Riskó Géza sportfőszerkesztő: antitelevízió, rossz hang, rossz arc, tar sivárság, még nem mondták meg neki, hogy pályatévesztett, ne erőlködjön, nem áll jól neki. Viszont ő is milliárdos lett a Fidesz farvizein 20 év alatt, jó üzleti helyezkedéssel, kellő nyelvcsapásokkal. Mivel pozőr és karrierista, kitüntetéseket gyűjt és hízik, fontoskodik és ajánlkozik a sportra is egyre veszélyesebb lesz…
És itt vannak a mi nyüzsgő kedvenceink, akik teszik-veszik magukat keresztény-konzervatív sajtómunkásként 2012-ben is:
Rákai Philip, az Orbán-úttörők zenebohóca, aki minden hangszeren játszani akar, egyiken sem megy neki, de állandóan másikat kér…

Csermely Péter
Csermely Péter, a beszédhibás és fogalmazási nehézségekkel küszködő, magamutogató zsúrfiú, akinek sunyisága oly annyira kijön a képernyőn, hogy Simicskának és Liszkaynak le kéne parancsolni onnan. Legyen inkább az autószalon és a hirdetési rovat vezetője a Magyar Nemzetnél, azok legalább praktikusan összefüggnek a családi érdekekkel…
Pálffy István, a vörösborban utazó alkoholista, aki egyre kétségbeesettebben keresi a nyilvánosságot, tolakszik a kamerák elé bárgyú pártos szöveggel a KDNP alvállalkozói szerepkörében...

Borbás Marcsi
Lassan utoléri Pálffyt a spiccesen műsort vezető, mázsás Borbás Marcsi, fideszes markotányosnő, szexcentrikus szőlősgazdák álma; a jobbkezes pincemesterek már megvoltak neki, jövőre a balkezes pálinkafőzők következnek, előnyben azok, akik hirdetést is hoznak, a giccses szöveget saját maga írja. Lesz még belőle kékharisnyás képviselő, akárki meglátja…

Halász Zsuzsa
Ám az Azori-szigetekre tervezett januári emléktúrára mégsem Marcsit viszi magával Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke, a legkártékonyabb és legkorruptabb fideszes politikusok egyike, hanem az alkatához jobban illő (kicsi, tömzsi és nagyfejű) Weiszer Alindát, aki egy pillanat alatt váltott SZDSZ-ről Fideszre, gyorsabban, mint a hordó alakú (kicsi, széles, rövid és vastag lábakkal) D. Tóth Kriszta, aki azt válaszolta Szűcs meghívására, hogy nem ér rá, mert rengeteg zsidó ismerősét kell még népszerűsítenie közszolgálati műsorában (köztük homokosokat, biszexuálisokat, AIDS-fertőzötteket), de ajánlja maga helyett a kissé háttérbe szorult - értsd: a képernyőről okkal levett - Halász Zsuzsát, a KDNP volt szóvivőjét, aki agresszivitása miatt elvesztette nőiességét, Semjén pedig az iránta érzett érdeklődését, így a Magyar Rádióba küldték, ott nem látszik, csak a hangját kell elviselni.
Apropó agresszivitás. A nőiesség elvesztése gyakran együtt jár a női arrogancia növekedésével. Mindkettőnek van egy közös gyökere, ami orvosi diagnózisban így hangzik: Apenia dolorosa. Ezt a díjat az idén hárman is kiérdemelték: Cser Ágnes jobb napokat megért, mára elviselhetetlen szakszervezeti vezető, Takács Ildikó zsidó nagyságos asszony, Demján rossz szelleme és Altorjai Anita, az Országgyűlés elfideszesedett, fád, flegma, érzéketlen sajtófőnöke. Jobbulást kívánunk nekik. Még lehet kemény és hosszú. A tél.
Kuruc.info

Nyári futamok az állambiztonság éllovasaival (mint pl. Pintér főtanácsadói, az Echo és a Hírlap futtatottjai vagy Kaposvár besúgó fideszes polgármestere)

Csak kesernyés derűvel lehet szemlélni egykori állambiztonsági főtisztek és változatlanul pozícióban lévő ügynökök időnkénti kompenzációs nyüzsgését. S azon "rendszerváltás" utáni miniszterek, államtitkárok, tábornokok gyermeteg és ostoba nyilatkozatait, akik elszabotálták az ügynökügyek törvényes rendezését, az állambiztonsági múlt feltárását, a közélet megtisztítását a hatalmukat átmentőktől. Ma a legsötétebb figurák tűnnek fel újgazdag üzletemberként vagy az Orbán-adminisztráció képviselőjeként.

Meglessük, kik állnak Pintér mögött

Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere - akinek semmittevését egyetlen "akció" szakította meg annak idején: az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy az Antallt átverő önkéntes testőr, a pitiáner besúgó Rácz Sándor István óbudai kisiparos az operatív-technikai igazgatóság parancsnok-helyettese legyen ezredesi rangban - korábban azt ismételgette: milyen nagy károkat okozna az ügynöknévsor nyilvánosságra hozása, most azt verklizi: milyen nagy károkat okozhat az ilyen kémügyekkel való nyílt foglalkozás. Csak ne tisztázódjon semmi, csak meg ne tudjon valamit a közvélemény, ez a biztosíték arra, hogy tovább süllyedjünk a bizalmatlanság, a zsarolhatóság, a törvényesen fenntartott háttérhatalom mocsarában.
De Boross Péter a legderűsebb. Hiába írtuk, hogy már csak mikulásünnepségeken lenne szabad fellépnie, ő időnként elbődül Gálszécsyvel együtt. Halvány lila gőze sincs arról, mi mozgatja a kémsztorit a mélyben, de igyekszik aktualizált okos kritikát mondani, például így: "... a magyar és nyugati titkosszolgálatok meglehetős fenntartásokkal kezelték annak idején Laborcz Sándor kinevezését a Nemzetbiztonsági Hivatal élére azért, mert a szovjet titkosszolgálat (KGB) akadémiáján tanult."
Mily rövid a hóbagolyi emlékezet! Első kedvence, Nagy Lajos ezredes, az NBH főigazgatója, karhatalmista múltjával többször volt továbbképzésen a KGB-nél Moszkvában. Még 1990 nyarán is baráti kapcsolatot ápolt a KGB budapesti rezidensével, Juscsuk ezredessel. Amikor 1990 őszén távozott beosztásából, Boross Péter úriembernek nevezte, akinek tekintélye és tartása volt az állomány előtt.

Nagy Lajos
Ez az úriember meghálálta az elismerést. Kapcsolatait pénzre váltva üzletelni kezdett, alapítóként támogatta a Földesi-Szabó ezredes nevével elhíresült Egymásért - Egy Másért Alapítvány bűnügybe torkollott maffiavállalkozását. Lebukása előtt kitüntette Mádl Ferenc köztársasági elnök - Kiss Péter kancelláriaminiszter javaslatára -, s egyszerre két rendfokozattal léptette elő: ezredesből vezérőrnaggyá.

Kocsis Kálmán
Boross másik kedvence: Kocsis Kálmán, a III/I volt csoportfőnök-helyettese, akiből annak ellenére csinált főigazgatót a hírszerzés az Információs Hivatal élén, hogy Kocsis összesen három évet tanult a Szovjetunióban. (A Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete nem textilfestőket, lírai költőket vagy pr-menedzsereket képzett.) Kocsis ma Pintér Sándor öt politikai főtanácsadójának egyike havi 560 ezer forintért. Tanácsai az Alkotmányvédelmi Hivatal (az NBH utódja) működésére és az operatív technika (volt III/V csoportfőnökség) felhasználására vonatkoznak. Tanácsait Pintér kabinetfőnökén, Tasnádi László rendőr ezredesen keresztül juttatja el a miniszterhez, illetve a felügyelt két terület vezetőihez.
De ki is ez a Tasnádi László, akit Pintér Sándor belügyminiszter maga helyett küldött el a Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi ülésére, hogy képviselje véleményét az orosz titkosszolgálatokkal összefüggésbe hozott kémügy zárt tárgyalásán? (Csatlakozott hozzá Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, aki minden eddigi vezetői beosztásában megbukott szakmailag, legutóbb Veszprém megyei rendőrfőkapitányként.) Az csak természetes, hogy Tasnádi elvtárs a hírhedt BM III-as Főcsoportfőnökségről emelkedett fel az utóbbi 20 esztendő nemzeti együttműködésének eredményeképp a belügyminiszter kabinetfőnöki posztjára. Az 58 éves ezredes 1989-ben a BRFK III/II-2 alosztályának operatív tisztje. (A kémelhárító osztály egyik alosztálya a szovjet katonai objektumok védelméért felelt.) Nagy Imre és társainak újratemetésén, 1989. június 16-án "Amur" és "Vera" fedőnevű titkos megbízottak kapcsolattartó tisztjeként dolgozott, irányítva a két konkrét feladatot kapott hálózati személy mozgását. Sikeresen átmentette magát a '90-es években, s 2000 szeptemberében már a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (a rendőrség belső elhárítása) helyettes vezetője. Ilyen fiatal demokratára volt szüksége a Fidesznek, ezért kinevezték az APEH Bűnügyi Igazgatósága vezetőjévé. 2002 decemberében azonban engedély nélküli tájékoztatás miatt azonnali hatállyal felmentették beosztásából. Tárt karokkal fogadta Pintér Sándor háttérbirodalma, a miniszter tulajdonában állt Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vezérigazgatója, és a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt. igazgatósági tagja lett. Ma pedig az egykori III/II-es rendőr százados kezén megy át minden fontos, titkos döntés a rendőrségről és a titkosszolgálatokról, s magabiztosan mozog a Parlamentben is, a Nemzetbiztonsági Bizottság alultájékozott, amatőr tagjai között.

Samu Attila
Havi 556 ezer 600 forintért ad kommunikációs tanácsokat (így a Kuruc.infóval kapcsolatban is) Pintérnek a Samu Attila névre hallgató senki, aki se nem újságíró, se nem rendőr, inkább kora ifjúságától rendőrspicli hajlamú jellemtelen kalandor, ám cionista üzleti érzékkel milliárdossá gazdagodott olyan intrikus, akinek beteges örömöt az okoz, ha árthat másoknak. Sikerült teljesen elidegenítenie a sajtót a Belügyminisztériumtól, tanácsainak köszönhetően ma már szinte mindenki utálja Pintért. Samu a rendszerváltás előtt arról híresült el, hogy zavaros jelszavakkal labilis idegállapotban, párttagsági könyvét lobogtatva be akart menni az MSZMP utolsó kongresszusára, hogy felszólaljon, mondván, neki ehhez joga van. Nem hívtak mentőt hozzá, csak kizavarták az épületből.
A Reform bűnügyi tudósítójaként nyalta be magát - nem előzmények nélkül - Pintér főkapitány bűnügyi főigazgatója Kacziba Antal vezérőrnagy mellé (be)súgónak. Bennfentes információival külsőzött a Népszabadság hírrovatánál, Vajda Péter rovatvezetőnél (volt ávós százados) és helyettesénél, Fekete Gy. Attila torzszülöttnél. Információival visszaélve zsarolt egyeseket, még rendőrtiszteket is, aki nem engedelmeskedett, azt kinyírta felettesei és a sajtó segítségével, így például egy tűzoltó tábornokot. Gazdag családi háttérrel, információs monopolhelyzetben megvette a Hajnali Krimi című bulvárlapot, mely egy darabig bújtatta a politikai rendőrség bukott vezetőjét, majd nyíltan ügyvezető igazgatót csinált Horváth Józsefből, a BM III/III egykori csoportfőnökéből. (Aki viszont hálából törvénytelen gyereket nemzett a szerkesztőség ifjú titkárnőjének.) Gyurcsány idején Samu a BRFK sajtófőnöke, meleg barátságot ápol Lapid dandártábornokkal, Gergényi közbiztonsági helyettesével, a Budapestre is ellátogató izraeli miniszterelnök-helyettes rokonával.
De tévedés azt hinni, amit írt a sajtó, hogy régi motorosként, a BRFK sajtófőnökeként tért vissza Pintér politikai főtanácsadójának. Az idén februárban botrányosan felszámolt Zóna-Service Zrt. első vezérigazgatójaként jegyezték utolsó törvényes munkahelyét. Csaknem tíz évig a citadellás Veres István sajtó- és propagandaügyeinek intézője, samesza majd üzlettársa, együtt alapítják meg - a ferihegyi repülőtér utasainak nem nagy örömére - a kétes hátterű Zóna-Service Zrt.-t, megannyi régi állambiztonságival és rendőrrel. Samut maga Veres követte a vezérigazgatói székben.
Szálloda nyitását is tervezték, de közbejött Pintér főtanácsadói ajánlata, s ez megint jó ugródeszka az üzlet szélesítéséhez, melybe beletartoznak Samu hazai és külföldi média tulajdonosi érdekeltségei is, ciprusi kerülővel, melyekről majd máskor szólunk. Annyit jegyezzünk még meg, hogy a zsíros állást a milliárdos elégedetlenségével éli meg, mert még nem teljesült régi álma: a Nemzetbiztonsági Hivatal sajtófőnöki posztja. Pedig hányszor próbálkozott az elmúlt húsz évben! Ott azonban eleve hiányolták a kiegyensúlyozott ideg- és elmeállapotot, s visszatetszést keltettek hol arrogáns, kiszámíthatatlan, magamutogató, hol alattomos, sunyi és bosszúálló személyiségvonásai. És ráadásul Vajda Péter nyerte el az állást a szóvivői feladatokkal együtt. Mögötte pedig - jól tudja - csak nyeretlen kétéves lehetett. De nem biztos, hogy fel kell adnia, lehet még esélyesen pályázó fiatal demokrata, ha olyan „szakemberek” is támogatják Pintéren kívül, mint Kövér és Demeter.

Valenta László
Méltatlanul kerül csak most sorra a belügyminiszter öt politikai főtanácsadójának legjobban megfizetett éllovasa, a havi 880 ezer forintot kereső, minden hájjal megkent gazdasági-pénzügyi szakembere, Valenta László ny. rendőr dandártábornok. (Egy bírósági jegyzőkönyvből tudjuk, hogy szakmai beceneve: „Hány százalék?” illetve „Tizenkét százalék”.) Az 1976-ban még baleseti helyszínelő, a rendszerváltáskor már a budapesti rendőrfőkapitány anyagi és pénzügyi helyettese, aki tudja, hogy az informatikában még nagyobb az üzlet, ezért 1991-től már az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója. A ciklusváltás miatt átmenetileg a Preventív Rt. Tulajdonos igazgatója, majd 1998-ban visszajön Pintérrel, és 2002-ig a belügyminiszter kabinetfőnöke. Akkor megint vissza kell húzódnia az újgazdagok szervezett világába, és a P+V Tanácsadó Kft. ügyvezető résztulajdonosa. Piliscsabán lakik, akárcsak Kocsis Kálmán. 2011-től ismét a tulajdonostárs közelében feszít - azon kívül, hogy a Rendőrtábornokok Egyesületének kincstárnoka. Szimbolikus, testhezálló tisztség.
Idő híján hagyjuk máskorra a negyedik és ötödik főtanácsadó, a havi 770 ezret haza vivő Örményi István és a havi 600 ezerért szolgáló Sömjéni László érdemeinek és nélkülözhetetlenségének méltatását.
(Csak bujkál bennünk a kisördög, és nem álljuk meg, hogy meg ne említsük - természetesen az előzőektől teljesen függetlenül, merő véletlenségből -, hogy Valenta Lászlóné Gombos Jolán (1946, Tirgu-Mures (azaz Marosvásárhely), Németh Jolán) nevét olvastuk azon az ügynöklistán, melyet az '56-os Intézet hozott nyilvánosságra két éve, Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulóján. A Somogyi Néplap kaposvári újságíróját, Bencsik András sógornőjét 1978-ban szervezte be a III/III-4-c „Viktória” fedőnéven, hazafias alapon a kulturális elhárítás területére. A titkos megbízott jelentései 1982-ben „személyi körülményei miatt” megszakadtak, de 1988. októberében új területen, a III/III-6-a alosztályon újra aktivizált szerepben folytatódtak, ez az alosztály hajtotta végre azokat az akciókat, melyek az „ellenséges propagandaanyagok készítését és terjesztését” - tehát a szamizdatokat - voltak hivatottak elhárítani.)
S ha már Kaposvárott vagyunk: Somogy megyei hét volt Széles Gábornál az Echo TV-ben és a Magyar Hírlapnál. Az olyan állandó jelleggel megjelenő stabil besúgó szereplők , mint Boros Imre, az Orbán-kormány volt minisztere („D-8”-as főoperatív tiszt, BM III/II-8) vagy Dalia László („Vitéz László” fedőnevű titkos megbízott, BM III/III-4) mellé megjelentek a somogyi volt besúgók is. (Csak azért állunk meg egy pillanatra, hogy megjegyezzük: amikor a Magyar Hírlap egyik rovatvezetője megunta Boros népszerűsítését, és két napra a fiókjába tette annak kéziratát, mire a harmadik napon felhívta egy hang a Fidesz közeléből, és megkérdezte: tényleg ki akarja rúgatni magát? Nem akarta. És a mai napig gondolkodás nélkül közli a „D-8”-as minden írását. Ugyanezt teszi az Echo TV szerkesztője is Boros képernyős meghívásával. A dúsgazdag zalai földbirtokosnak nem lehet ellent mondani. És még az is lehet, hogy fiatal demokrataként helyet kap az átalakuló Orbán-kormányban…)

Boros Imrét nyugállományba helyezik
A somogyi nyári futamot ismét Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere vezette, aki 1980-tól 1989-ig szolgálta a kémelhárítást titkos megbízottként. „Krakus Péter” fedőnéven hazafias alapon vállalta a katonai objektumok védelmét, ám nemcsak a külföldi gépkocsik rendszámát írta fel, hanem szemrebbenés nélkül jelentett saját rokonságáról is. 1982 nyarán például azt, hogy unokanővére férjével együtt megérkezett az NSZK-ból, és Fonyódligeten nyaralnak. 1983. augusztusában arról számolt be, hogy húga esküvőjére megjöttek a rokonok az NSZK-ból, köztük unokanővérének apósa, aki régebben a német belügynél dolgozott.

Szita Károly jelenti: húga esküvőjére megérkeztek a rokonok az NSZK-ból
Somogy bemutatásához nélkülözhetetlen volt Dr. Magyar Kálmán régész, történész, középkori várkutató, a Somogyi Reneszánsz Szövetség elnöke, aki tavaly október 20-án feltűnt , és előadást is tartott Piliscsabán a bencés rend konferenciáján is. De készített ő már olyan, a figyelmet magáról elterelő dolgozatot is, amely a BM III-as Főcsoportfőnökség hivatásos állományának tagjait foglalta lajstromba. Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy bevallja: nem sokkal a rendszerváltás előtt, 1988-ban mondott igent a politikai rendőrségnek, és hazafias alapon, titkos megbízottként „Óvári” fedőnéven dolgozott a kulturális elhárításnak.

Magyar Kálmán 6-os kartonja
A kis besúgók persze könnyebben elvegyülhetnek ott, ahol mások díszpolgári címet kapnak ismert múltjuk ellenére. Kaposvár díszpolgára például az emléktáblát is kapott H. P. történész, akit még az ÁVH szervezett be „Halász Pál” fedőnéven Földes Ferenc hadnagy révén az I/3-a osztályra. Tevékenységének feldolgozását a III/II-2-a végezte el 1969-ben. Emléktáblát kapott 2000-ben Kaposvár önkormányzatától dr. Nyíri Tamás teológus, filozófus professzor is. Ha tájékozódott volna a polgármester, illetékes helyen elmondták volna, hogy Nyíri professzort, a Hittudományi Akadémia tanárát 1974-ben szervezte be az egyházi elhárítás, a III/III-1-a. „Igali” fedőnéven és hazafias alapon vállalta feladatát a római katolikus egyház felső vezetőinek körében.

Békés Sándor
Kaposvárott vezet főiskolai kommunikációs tanszéket továbbá Békés Sándor a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének egykori AC-25-ös számú szigorúan titkos állományú őrnagya, III/III-as operatív főtiszt, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának volt vezetője.
Csobbanjunk egyet a Balaton somogyi partján, Siófokon „a balatoni régió legnagyobb 4 csillagos welness- és konferencia szállodájában”, ahol nemrég Orbán Viktorral az élen mindenki megjelent, aki számít a Fideszben. (Érdekes módon nem a „fideszes szállodának” becézett közeli, szintén modern hotelben foglaltak szállást, mely a Széchenyi terv keretében épült. Igaz, az nem a víz partján fekszik.) Nos, ennek a menő szállodának (gyógyvíz + welness + a tó vize) az egyik igazgatója, aki a hivatalos titulus szerint „humánpolitikai és munkaügyi vezető” egy 67 éves partiumi, nagykárolyi születésű hölgy igen nagy érdemeket szerzett 1968 és 1983 között a magyar kémelhárítás és a katonai hírszerzés körében „Fekete Edit” fedőnéven.
A csinos aradi ifjúsági tornászbajnokot, magyar-olasz szakos középiskolai tanárt a III/III-4-a szervezte be a sajtó vonalára. Elhelyezték a Magyar Újságírók Országos Szövetségébe, megfordult annak balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülőjében is. Szenzációs dolgokat jelentett a MUOSZ akkori főtitkárának nemzetközi üzleteiről, a prágai központú Nemzetközi Újságíró Szövetség pénzforrásairól; eredményesen beépült a budapesti román nagykövetségre, Bukarestben a legfelsőbb párt-és kormánykörökben mozgott kapcsolatai révén. 1977-ben átvette a III/III-5-a, a kiemelt sajtóobjektumok (tévé, rádió, hírügynökség, vezető lapok) területe. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában két dossziéban olvashatók jelentései, melyek sajátos képet adnak a hetvenes-nyolcvanas évek pesti értelmiségéről, újságíró krémjéről, szerkesztőségi viszonyairól. Különösen izgalmasak a Nemzetközi Újságíró Üdülőből küldött beszámolói a szobákban zajlott furcsa összejövetelekről, illegális portai kulcsfelvételről, azt is hallja, miről beszélnek a park padjain. S részletesen jellemzi egy feltűnően viselkedő, mindig a középpontban és mindig időzavarban lévő kolleganőjét, aki roppant nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatainak; munkásőr is, s nagyon sok munkaidőn kívüli elfoglaltsága van. De „Fekete Edit” titkos megbízott nem jön rá, hogy megfigyelt kolleganője - aki csak 3 évvel idősebb nála, s Széplaktól nem messze a Balaton partján született - szintén a III/III-4-a-nak dolgozik „Gyarmathy Csilla” fedőnév alatt, hálózati tevékenységét a III/II-nél kezdte 1963-ban, szintén a MÚOSZ-ban. Mielőtt elmélyednénk mindkét dossziéjában, van egy ajánlatunk az igazgatónőnek: írjuk meg együtt tanulságos történetét. Csaknem 30 esztendő elteltével mesélje el nekünk a saját verzióját, láttassa velünk saját szemszögéből, s belülről az állambiztonsági hálózati munka egykori megpróbáltatásait, izgalmait, lelkiismereti problémáit, következményeit. Jelentkezzen szerkesztőségünk e-mail címén, s mi felkeressük.

„Fekete Edit” jelenti a román nagykövetségről
Ugorjunk egy állambiztonsági céges futamra Nyíregyházára. A Nyíregyházi Főiskola szenátusa „A Főiskola Tiszteletbeli Polgára” címet adományozta Cserhalmi Imre újságírónak, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiája címzetes főiskolai tanárának, az életműveket elbíráló Aranytoll Bizottság és a Választmány tagjának. Gratulálunk a fideszes többségű szenátus tájékozottságához, jól megalapozott döntéséhez, melyre minden bizonnyal kellő körültekintéssel felkészült. Cserhalmi (Friedman) Imre (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella) az állambiztonság „Újságíró” fedőnevű „T” (titkos találkozó) lakásgazdája volt 1959-től a XIII. kerület Pannónia utca 42. I.1. szám alatt. Már korábban is kipróbált hálózati személy, 1956. októberében a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjának dolgozott, amelyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. A „T” lakásban mint albérlő lakott az „Újlaki” fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, későbbi televíziós rendező is.

Cserhalmi Imre: „Önként felajánlom használatra a BM. állambiztonsági szerveinek…”
Szegeden összenő, ami összetartozik: Botka László MSZP-s polgármester barátságosan és mindenkit meglepő módon megegyezett, üzletet kötött egy nagy értékű újszegedi ingatlan adásvételéről Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspökkel, az egykori „Lawrence” titkos megbízottal. Kiss-Rigót nagyon későn, 1989. június 30-án szervezte be az egyházi elhárítás, a III/III-1-a hazafias alapon. (Beszervezettségét a mai napig tagadja, s mert beszervezője, Péter-Bartha Gábor a bíróság előtt hazudott érdekében, még pert is nyert egy történésszel szemben.) A magyar katolikus egyház vezetése azonban személyében kecskére bízta a káposztát, amikor Várszegi Asztrik lemondása után őt kérte fel az egyház állambiztonsági múltjának feltárására, egyes személyek szerepének tisztázására hivatott Lénárd Ödön Alapítvány kuratóriumi elnökének. Kiss-Rigó gyakorlatilag minden alapítványi tevékenységet leállított, eredményt nem tud, és nem is akar felmutatni.

Kiss-Rigó László: „Lawrence” titkos megbízott
Lesz az idén is Prima Primissima díjátadó gála, csak az elviselhetetlen Takács Ildikótól, Demján rossz szellemétől tudnánk megszabadulni, továbbá a most közzé tett Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok névsorban szereplő két komoly hálózati múlttal rendelkező személytől: a „Képesi Endre” fedőnevű volt II/5-ös ügynöktől , a „nagy rendezőtől” és az Antall-kormány „Doki” fedőnevű titkos megbízottjától, akit az NSZK ellen vetett be 1977-től a kémelhárítás III/II-2-a alosztálya. Nincs szégyenérzetük, mindent vállalnak.
Megkezdődtek az előfutamok a Magyar Újságírók Országos Szövetsége év végéig tartandó két küldöttgyűlésére is. Találtunk céges beütést már a Szervező Bizottság tagjai között is, de erről majd legközelebb. Annyi már most bizonyos, hogy komoly cionista erők mozdultak meg Vincze Mátyás, az MTI volt elnök-vezérigazgatója, a B'nai B'rith (A Szövetség fiai) magyarországi első embere elnökké választása érdekében. Érte kampányol például Wisinger István korábbi elnök és a halálarcú etikai abszurd, Halák László, aki annak ellenére az Etikai Bizottság elnöke akar maradni, hogy még a Zsindex is azt írta róla: „…amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének.”
Még néhány megyés akció vidékfejlesztés címszó alatt, aztán Széles Gábor (volt KGB-kapcsolat), aki negyedszer sem lesz miniszter, a nézettség és a példányszám vészes csökkenésének mérséklése céljából stand up comedy-adásokat tervez. Első alkalommal augusztus 20-án a nemzeti együttműködés jegyében Vámos György mentalista szuperprodukciója várható az Echo TV-ben: egy asztalhoz ülteti Paul Lendvait (Cole Michael állambiztonsági társadalmi kapcsolat) és besúgóját, Vajda Pétert (volt rendőr százados, „Mohácsi”, jelenleg Népszava). Az adás kritikáját már megrendelték a szép és mértéktartó Fáy Miklósnál (Népszabadság). Szorítunk a szorgos mentalistának.
(Kuruc.info)

Halák, a halálarcú etikai abszurd

A karvalyorrú, halálarcú Halák László sohase fog hazavinni egy cigánycsaládot, mert az üres lózungos dumán kívül soha életében egyetlen bátor önzetlen cselekedete sem volt. Épp úgy nem dolgozott életében, mint Deutsch vagy a nyegle fideszes gyerekek többsége. 
Pártja, az MSZMP és az MSZP korán a hóna alá nyúlt, kiemelte, futtatta, pozícióba helyezte. S ő mindenkor szolgalelkű karrieristaként igyekezett hálásan túllihegni gazdáit, akik jutalomból  biztosították a porondot  magamutogató bohóckodásához.
A középiskolát az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában fejezte be, a jogi egyetem után  útja  még az akasztós időkben egyenesen vezetett a kádári ügyészségre. Ez azonban nem zavarta abban, hogy idővel váltva a Nyilvánosság Club tévés szóvivője legyen. A Magyar Televízióban nemcsak az MSZMP-nek volt az intézményi titkára, hanem az MSZP-nek is,  az utolsó lehetőségig felvette a párttitkári fizetését, irodával, titkárnővel.
1990 óta napjainkig az MSZP sajtóudvarának eltartottja. A párt előbb a Hungária TV Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe küldte, aztán a a Duna TV elnökségébe, ahonnan ma is küldözgeti üzeneteit. Két hónappal ezelőtt a szocializmus alternatíváiról írt elméleti baromságokat.
1997-től a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottságának elnöke, erre a posztra a cionista Wisinger István hívta meg, amikor hasonszőrű társai szavazataival megkaparintotta az elnöki széket. Jól kiegészítették egymást, akárcsak ma a bal-liberális kövületként funkcionáló MÚOSZ  négy meghatározó vezetőjével, a hazugságon kapott Eötvös Pállal, a Népszabadság volt főszerkesztőjével (MSZP),  Ráday Mihállyal, a városvédő biznisz kitalálójával (SZDSZ), Bernáth Lászlóval, az Esti Hírlap utolsó MSZMP titkárával és Hardy Mihállyal (MSZMP), akit a vörös Moszkva delegált a Repülőtéri Igazgatóságba. A halálarcú, karvalyorrú Halák etika címszó alatt végzett ámokfutásáról írta a Zsindex: "... amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságíró szövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének."
Etikai abszurd Halák etikai bizottsági elnöksége. 1987-ben váratlanul két rendőr jelent meg az MSZMP irodájában a Szabadság téren és elvitték Halák párttitkárt kihallgatásra. Azért, mert felesége felakasztotta magát zuglói családi lakásukban. Három gyermekük ellenére tovább már nem bírta elviselni  azt a megaláztatást, amit férje okozott morális kilengéseivel. A gyász egy éve még el sem telt, amikor  a halálarcú Halák  szemrebbenés nélkül feleségül vett egy  húsz évvel fiatalabb rendezőasszisztenst tévés környezetéből. Azóta is gátlástalan kalandor, aki  büntetlenül ítélkezik mások felett. 
Kuruc.info

Kitüntetett zsidó-kommunista besúgók és más kártékony alantasok

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) zsidó vezetése március 14-én kitüntette a saját állambiztonsági ügynökeit, aztán másnap elment tüntetni az övéivel, a millásokkal és követelte - egyebek között - az ügynöktörvényt, az ügynöklisták nyilvánosságra hozását. Ez ugyanaz a szégyentelen, gátlástalan cinizmus, amellyel a Fidesz-KDNP frakció leszavazta az ügynökmúlt feltárását, de másnap elmentek a fiúk Orbánnal az élen a Terror Háza elé és követelték a kommunista diktatúra bűnöseinek megnevezését, felelősségre vonását.

Vince Mátyás
A Dopeman névre hallgató torz-korcs zsidó-cigány ordítozott 15-én Budapest belvárosában a tömegnek az ő szabadságuk korlátozásáról, míg a MÚOSZ ünnepségén Fidel Castro Kubájának legszorgosabb hazai népszerűsítője, a volt MSZMP-s Horvát János, hivatásos rettegő nosztalgiázott azokról az időkről, amikor a maga fajta kommunisták még a hatalom közelében sütkéreztek. Barátja, Vince Mátyás tiszteletbeli elnök, a cinizmus és a cionizmus alaphangját túlharsogó, szélsőséges nemzetközi zsidó szervezet, a B'nai B'rith magyarországi szálláscsinálója lelkesen tapsolt az ő horvátjancsijuknak.

Horvát János
A MÚOSZ - mely elnökségének háromnegyede, választmányának kétharmada zsidó, kellő kommunista múlttal - idén is kiosztotta teljesen devalválódott kitüntetéseit, melyeket igazi szakmabeli nem fogad el. A korlátolt elfogultságok nem egyszerűen a tévedések vígjátékát hozták, hanem a haverok rémálmainak beteges megnyilvánulásait is. Nehogy azt higgye valaki, hogy az a legjobb újságíró, aki "Aranytoll"-at kap, de aki ma kap ilyet a bolsevik-liberális kövülettől, a MÚOSZ-tól, az több mint gyanús a valóban szabad és független gondolkodású, tisztességes magyar újságírók számára, akik semmilyen politikai hatalomnak, jövő-menő kurzusoknak nem hajlandók behódolni, így Orbán diktatúrájának sem. És mégis, a birkanyáj több ezer tagja passzív beletörődéssel hagyja, hogy feje fölött megcsúfolják érzelmeit és legjobb szándékait Zoltai Gusztáv és Köves Slomo hangos és erőszakos, a hatalomhoz minden eszközzel ragaszkodó küldöttei.

Cserhalmi Imre
Pökhendi, nyegle zsidó gyerekek provokációja a tisztesség ellen, - ahogy ők mondják: jó hecc a gojok ellenében - hogy Aranytoll kitüntetésben részesült Cserhalmi (Friedman) Imre (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella), aki már 1956 előtt is besúgó volt, a forradalom napjaiban mint kipróbált hálózati személy csatlakozott a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjához, melyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. Ezt követően a kádári állambiztonsági szervezet "Újságíró" fedőnevű "T" (titkos találkozó) lakásgazdája volt a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. emelet 1. szám alatt. Vele együtt lakott mint albérlő az "Újlaki" fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa, később televíziós rendező.

Barát Tamás
Tavaly december 30-án körképet adtunk a lezüllött magyar újságírás celebjeiről, ebben elmondtuk, hogy a MUOSZ új vezetésében két irányzat erősödött meg. Az egyik gyökerei a 60-as, 70-es évek cionista szervezkedéseihez nyúlnak vissza, élükön Barát Tamással, aki az Etikai Bizottság elnöke lett, de ide tartoznak a cionista állambiztonsági besúgók is, mint például Dr. Kulcsár Péter, a Magyar Rádió volt vezető külpolitikai újságírója (III/I.) vagy Sós Péter újságíró, titkos megbízott (III/II.) A másik irányzat: a Moszkvából visszajött megbízható fiúk, akik nem csak Moszkvában tanultak, s kaptak kiképzést a fedőszervként működő egyetemen (IMO), hanem moszkvai tudósítóként is dolgoztak, s ezt követően küldték őket Nyugatra, mint kipróbált és megbízható hírszerzőket. Ilyenként említettük Farkas József Györgyöt, Pogár Demetert és Tóth Károlyt.
Az csak természetes, hogy most Aranytollat kapott egyikük: Farkas József György, aki moszkvai tanulmányok és tudósítói évek után, a magyar párt és kormánydelegációk állandó kísérője volt, majd ösztöndíjas az USA-ban, a Népszabadság berlini tudósítója. (Oly megbízható elvtárs, mint a ma is aktív Pogár Demeter, aki hol Washingtonból tudósít, hol a Közel-Keletről, de soha nem derül ki, hogy a - a magyar hírszerzésen kívül - kit képvisel, melyik sajtószervet.

Farkas József György
A zsidókon kívül ki kell tüntetni a goj kommunistákat és a "mi cigányunk"-at is. Kapott is Aranytollat például a régi pártkáder Árpási Zoltán, aki a KISZ-ben nőtt fel, aztán egész életében vezető sajtóállásban volt Békéstől Somogyig, az MSZMP majd az MSZP jóvoltából. A "mi cigányunk" most a rossz arcú kirakatcigány Rostás-Farkas György volt Békés megyéből, akit már ismerünk a bírósági tárgyalóteremből szélhámos, csaló vajdák oldalán.
Jutott plecsni Mayer Évának is, aki harminc évig dolgozott a Neue Zeitung azon szerkesztőségében, ahol minden negyedik ember beépített állambiztonsági megbízott volt, élükön Heltai Andrással, "Herceg" titkos munkatárssal, aki fajtaazonosan dolgozott Paul Lendvai állambiztonsági társadalmi kapcsolatra is a német nyelvterületen, főként Bécsben.
A legnagyobb röhej a hírhedt SZDSZ-es Ráday Mihály újabb plecsnije. Ő tavaly év végén kiesett a MÚOSZ elnökségéből, s most meg akarták vigasztalni a zsidó hitközség képviselői. Közismert róla, hogy betegesen gyűjti a plecsninek számító értéktelen kitűzőket, szívósan kijárja őket, jelentkezik, bekopog mindenhova, ajánlja magát. Már van 29 és fél elismerése, melyeket mindig felsorol életrajzában. (Ha például a jövő hónapban megtudja, hogy Sármellék külsőn a Nadragulya utca páratlan oldalán lakók alapítottak egy díjat a legszebb szakállú léggömbhámozó részére, akkor Ráday odarohan kamerájával, csinál néhány snittet és felajánl valamilyen nyilvánosságot annak fejében, hogy először ő kapja meg a lokális jelentőségű civil kitüntetést.) Nos, a műemléki panamák milliárdosa, aki az SZDSZ védőszárnyai alatt bonyolította a háttér fekete gazdaság - Budai Gyula sajnos nem vizsgálta - buli üzleteit gazdag európai és tengerentúli zsidó kereskedők segítségével (például, ha egy vidéki nemesi kúriáról megállapították, hogy nincs műemléki jelentősége, s ezért helyreállítása sem állami érdek, másnap fillérekért megvették a Sukoro jellegű érdeklődők Ráday közvetítésével) egyebek között azzal az indoklással kapott Aranytollat, hogy "Az unokáink sem fogják látni" című legendás műsora 31 éven át szerepelt a képernyőn. Csakhogy ez a műsor is lopott árú volt: a hetvenes években lopta el a műsor ötletét "A Hét" egyik munkatársnőjétől, akivel egy darabig együtt dolgozott operatőrként a heti politikai magazinban, aztán üzletet látva a témában, önállósította magát, s az MTV-n belüli haverok segítségével elérte, hogy nevéhez kötődően fusson tovább a sorozat és ne A Hétben.

Ráday Mihály
No, de márciusban dupla vagy semmit játszott a hiú és alantas Ráday, a fröcsögősen nemzetellenes. Alapíttatott egy képzőművészeti díjat a MÚOSZ-szal, amitől egyébként profilidegen az ilyen elismerés (a kazánkovácsok kamarája sem ad díjakat a gyógypedagógusoknak), a képzőművészeten belül külön kategória díjakat az építészet, a műemlékvédelem, a festészet(!), a szobrászat, az iparművészet kiválasztottjainak. Mit ad Isten, minő véletlen a műemlékvédelem 2012. évi MÚOSZ-kitüntetettje nem más lett, mint a retek barát Ráday. Március 8-án adták át a díjakat a Vörösmarty utcai újságíró székházban nagy felhajtással, oda sántikált még botjára támaszkodva szegény Varga Imre is, aki ugye messze nincs Rádayval azonos súlycsoportban. Tehát e márciusi begyűjtés eredménye az operatőr számára: egy plecsni március 8-án, egy másik plecsni március 14-én. Ez ám a kárpótlás az elnökségi tagság elvesztéséért és a SZDSZ csődjéért. Bravó!
Kiosztották a nemzeti ünnep alkalmából a Németh Gyula díjat is a fiatal sportújságíróknak ebben az évben is, csak az a ciki változatlanul, hogy Németh Gyula "Bödői" fedőnéven titkos megbízottként dolgozott a politikai rendőrségnek, úgy, hogy igazán szép, tiszta, nemes és felemelő példa a jövő ifjú sportriporterei elé. Ilyen megfontolásból javasoljuk, létesítsenek és nevezzenek el televíziós sportriporterek és szerkesztők díjazására szolgáló új alapítványt Vitár Róbertről, a "Tárnoki László" fedőnevű III/III-as titkos megbízottról, aki megelégedésre tartósan szolgálta a BM. állambiztonsági érdekeit az MTV-ben.
Nem láttunk a MÚOSZ március 15-i ünnepségén olyan korábbi Aranytollal díjazott kiválóságokat, mint például:
Békés Sándor AC-25 számú szigorúan titkos állományú főoperatív tisztet a III/III-tól;
Hámori (Chajet) Tibor titkos munkatársat, akinek három fedőneve is volt: "Hubai", "Tibor" és "Harangozó István" és a budapesti izraeli nagykövetség ellen foglalkoztatták sikeresen;
Róbert László korábbi MÚOSZ-elnököt, a K-232 számú, szigorúan titkos állományú főoperatív beosztottat a III/I-től;
Burget Lajos "Bodrogközi" fedőnevű titkos megbízottat, az elnökség korábbi tagját;
Kálmán (Kulmann) Sándor "Svéd" fedőnevű tmb-t;
Daniss Győző „Kovács Zoltán” fedőnevű informátort, az egykori Politikai Nyomozó Főosztálytól;
vagy Schmitt Pál köztársasági elnök kedvenc besúgóját: Vad Dezső "Zsuzsa" fedőnevű tmb-t a III/II-től, aki ráadásul az "Örökös tag" megbecsült rangját is megszerezte az aranytollal együtt. (A bőr a pofánkról...)

Szepesi György
Ezen a márciuson másutt, de két helyen is magas kitüntetéssel értékelték Szepesi György "Galambos" tmb. hosszú menetelését a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel, az MSZP Szabad Sajtó Alapítványánál és a Borkai Zsolt által elnökölt MOB-nál.


Aczél Endre
Ki ne hagyjuk Aczél Endrét, a szívós állambiztonsági hírszerzőt, aki bevallottan dolgozott külföldi kiküldetési idején nemcsak az MTI-nek, hanem a BM. III. Főcsoportfőnökségének is. Az „aczélbandi” jutalma az idén a Pulitzer emlékdíj, amit keresztény magyar emberek a legritkábban kapnak meg, ilyenek ugyanis egyáltalán nincsenek a Pulitzer kuratórium tagjai között.
A nemzeti ünnepen kitüntetett besúgók névsora nem teljes, ám nem akarjuk, hogy ma még jobban felkavarodjék a gyomruk, ezért majd máskor folytatjuk. Addig is gondolkodjanak azon, szükség van-e nemzeti történelmünk állambiztonsági múlt című fejezetének megismerésére, vagy hadd gennyesedjen tovább a seb és legyen igaza Orbán Viktornak is, aki nem akar - ki tudja miért - ügynök ügyekkel foglalkozni.
Kuruc.info
Kapcsolódó:


Akikre felnézhettek nem loptak még eleget, de mindenkiről tudnak mindent. A hasba rúgott félmarhák akiket a szarban hagytak , hogy mentsék a saját irhájukat bolsevik zsidó barátaik , de mondhatnánk úgy is az ÁVH – s vakolós féltestvéreik.


"Antifasiszta és antirasszista" magyargyűlölők kitüntetése

Miután elmúlt a genetikailag torz-korcs idegalkatúak acsargó hisztériarohama Szaniszló Ferenc kitüntetése miatt, hozzákezdtek egymás kitüntetéséhez. Ők, akik ellentmondást nem tűrően szeretik megmondani: mi az érték ebben az országban, ki a tehetséges, a tisztességes, s ki nem, kit szabad kitüntetni és kit nem, mikor kell tapsolni és mikor rikácsolni.
Az IMF-hez, az EU-hoz, az amerikai és német zsidószervezetekhez szaladgáló hétpróbás paraziták, gátlástalan történelemhamisítók, nyálasszájú idegenlelkűek, a nemzet munkától undorodó eltartottai az idén is összeálltak, hogy mint antifasiszták és antirasszisták kitüntessék egymást azon az alapon, hogy ki a jobb és ki a még jobb magyargyűlölő ebben az általuk elbutított és megnyomorított országban.

"Antirasszista" kitüntettek csoportja
Március 21-én az "Antirasszista Világnapon" ismét kiosztották a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) által 2000-ben alapított Radnóti Miklós Antirasszista-díjat.
A díj átadására korábban a Parlamentben került sor, az utóbbi években azonban szerencsére nem engedték meg, hogy az épületet megcsúfolják ezek a bűzölgő cionisták, marxista kövületek, libero-anarchisták, ávéhás ivadékok, áporodott internacionalisták, ügynökök, globalisták, médiabohócok, homoszexuálisok, jogerősen elítélt kozmopoliták, pitiáner kis csalók. Azok, akik pénzt csinálnak az elszegényedett magyar emberekre kényszerített megalázó terhekből, a kilátástalanságból, a kilakoltatásokból, az éhezésből, a fagyhalálból, a fiatalok kivándorlásából, az idegenek betelepítéséből. Ám Budapest XIII. kerületének önkormányzata készségesen megnyitotta számukra a Radnóti Miklós Művelődési Központ színháztermét. Ott gyűltek össze az új gyarmatosítás haszonhúzói, hogy megünnepeljék azokat, "akik munkásságukkal, véleményformáló kiállásukkal, személyes példamutatásukkal fellépnek a rasszizmus, az antiszemitizmus és a kirekesztés bármely formája ellen".
A már ismert magyargyűlölők
A kiválasztottság tudatával szédelgők először azokat köszöntötték, akik már megkapták a Judás-pénzt és a devalvált kitüntetést a haza árulásáért. Köztük volt például:
- Debreczeni József, több pártot megjárt, jelenleg gyurcsányista alelnök, szellemi prostituált, Paul Lendvai-rajongó;
- Juszt László, lopásért és más bűncselekményekért jogerősen elítélt amorális alak;
- Mészáros Tamás, lopásért jogerősen elítélt, sötét lelkületű cionista;
- Róbert (Róth) László, előbb besúgó, majd szigorúan titkos hírszerző őrnagy, a K-232-es főoperatív beosztott a BM III/I-nél, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje 1990-ben;
- Mester (Messinger) Ákos, a 168 Tóra rosszarcú magyargyűlölője, akit szellemi képességei csak a középiskoláig vittek;
- Kálmán Olga judeo-plutokrata, akinek kihallgatási technikája a Moszad női tisztjeinek kiképzési tankönyvén alapul;
- Barát Tamás, a „keddista” cionista mozgalom egyik szervezője a hatvanas években, a KISZ V. kerületi VB-tagja;
- Vágó István, a „mindegy, csak pénz legyen rajta, Feri!” elvét valló mazsihiszes kvízmester;
- Regős István, az MTV-től pénzügyi visszaélések miatt eltávolított ripacs;
- Bernáth László, az Esti Hírlap párttitkára, őskommunista;
- Szepesi György, a III/III „Galambos” fedőnevű ügynöke, az Aranycsapat besúgója.
Folytathatnánk a sort, de itt van még két szerkesztőség is: a Nyugatról minden zavaros szennyet válogatás nélkül szállító Magyar Narancs és az ájvékolók kedvence: a Klubrádió, amelyet hamarosan a szépemlékű buzeránsról, Orosz Józsefről fognak elnevezni, és nem a gonosz mostohaként huhogó Rangos Katalinról.
Most kapták a Júdás pénzt
Az idei díjazottak névsora is az előző vonulathoz hasonló páratlan ívet húz, csupa rátermett, csillivilli antifasiszta és antirasszista, mintha valamennyien Tel-Aviv legvisszataszítóbb ügynökének, Breuer Péternek (a korábban Hiller Istvánt, jelenleg Lázár Jánost kiszolgáló, Izraelből visszajött homokos, magát Közel-Kelet-szakértőnek hirdető, valójában csak gyorstalpaló vendéglős végzettséggel bíró) köpönyegéből bújtak volna elő. (Breuer pedig ávós őrnagy apja, a hírhedt verőlegény íróasztala alól.)
Az újabb kitüntetett között van például: Farkasházy (ejtsd: Fajkaszhászi) Tivadar, a humortalan humor feltalálója, a legnagyobb magyar tarhás, a lóból is bármit lenyúló félművelt beszédtanár, aki heti hat napig tanulja azt az öt statisztikai adatot, amivel a Heti Hetesben akar villogni;
- Sass (Polacsek) József, az adócsalásért jogerősen elítélt meggyőződéses baloldali antifasiszta;
- dr. Peter Weiss, magyarellenessége miatt közutálatnak örvendő budapesti "szlovák" nagykövet, zsidó, „aki munkája során meghatározó figyelmet fordít a világszerte megújuló szélsőjobboldali törekvések visszaszorítására”;

Farkasházy, Sass-Polacsek és Peter Weiss
- Drucker Tibor „holokauszt-túlélő, nyugalmazott könyvkiadó, a Holokauszt Emlékközpont alapítványa kuratóriumi tagja, akinek egész élete a nácizmus, a rasszizmus múltbeli és jelenlegi leleplezéséről szól”. Meg még sok minden másról, családilag a BM égisze alatt.

Horváth János
- dr. Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Parlament korelnöke (1920. november 7., Cece), a MEASZ Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottságának társelnöke. Nocsak, nocsak! Ki ez a fiatal demokrata zsidóbarát bácsi , aki a „ravasz paraszt” becenévre hallgatott egykoron a kisgazdák között? Jólértesültek szerint félzsidó. A Jobbik ellen áskálódó nemzetáruló. Vérbeli könyvelő típus, aki már 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő volt, a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója, az agrárszövetkezeti központ igazgatója. Jól ismerte őt Vörös Vince (1911. február 23., Kisbicsérd), az 1944-es nemzetgyűlés jegyzője, 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő, az FKGP főtitkárhelyettese, a Magyar Parasztszövetség főtitkára, aki 1989-ben az FKGP elnöke, majd 1990-ben az első szabadon választott magyar országgyűlés alelnöke. Vörös Vince „Virág Benedek” fedőnevű ügynökként 1960. november 16-i jelentésében egyebek között így jellemzi Horváth Jánost:
Ravasz, anyagias. Nagyon vigyázott, hogy a pénz csak az ő kezén, az ő tudomásával forogjon. Egyébként nem jelentős egyéniség, háttérben mozgó figura. Külföldre ment, helye ismeretlen.” (1956-1997 között Amerikában élt.) Megtanult helyezkedni, és ma is jól forgatja a pénzt. Találkoznia kellett kitüntetőivel.
- Németh Péter, a Népszava főszerkesztője: Naftali Kraus ortodox zsidó fajvédő és vallási megszállott volt üzlettársa, a magát még életében messiásként tiszteltető lubavicsi rebbe Köves Slomo mellett egyik legjobb magyarországi tanítványa, aki elkötelezetten „irányt mutat lapjával az etnikai és egyéb diszkriminációk elleni föllépésre”.
- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége mint példamutató antifasiszta, antirasszista civil szervezet kapott Radnóti-díjat. A bolsevik-liberális vezetésű szervezet 1990 óta ellenállás nélkül terelgeti a több ezer fős tagságot, amely birkanyájként viselkedve mindent lenyel, béget és bólogat. A díjat nem Vincze Mátyás tiszteletbeli elnök, a B'nai B'rith cionista szabadkőműves társaság egyik hazai vezetője vette át, hanem a moszkovita elnök, a megbízható osztályharcos: Tóth Károly.

Németh, Vincze és Tóth
- A Tolerancia Facebook-csoport ügyes internetes technikával (?) küzd a rasszisták, a kirekesztők mesterkedései ellen. Olyan eredményesen, hogy nem lehetett nem adni nekik is egy Radnóti-díjat. Hátha még olyan nevek jegyzik a csoport működését, mint Zoltai (ki ne ismerné ezt a nevet) Andrea vagy Müller Júlia.
(Egy alternatív kisebbségi Facebook-csoport némi HaHa-beütéssel követelte az ATV két tartósan pszichiátriai kezelés alatt álló médiabohócának, Fiala Jánosnak és Havas Henriknek a kitüntetését is, rámutatva, hogy a szellemi ámokfutók közül ők a legmulatságosabb antifasiszták és antirasszisták, bár Henrik dörgölőző gojságában van valami lehangolóan szánalmas.)
Hámori-Chajet, aki besúgta hit-és fajtársait
Nem kaphatott már Radnóti díjat egy másik antifasiszta, antirasszista kiválóság, akinek haláláról a kis piszkos: az emasa tudósított.
Március 12-én, 82 évesen elhunyt Hámori Tibor újságíró, főszerkesztő, elnök-vezérigazgató, 30 riportkönyv, számos színdarab szerzője. „Elismerései, kitüntetései közül az Egon Erwin Kischről elnevezett díjra volt a legbüszkébb, amelyet a tévés Vitray Tamás és a rádiós legenda Szepesi György társaságában vehetett át” - méltatja Hámorit a MÚOSZ elektronikus faliújságja. Nos, Szepesi állambiztonsági „elkötelezettségét” már említettük, Vitrayéról pedig egyre többet tudunk, s nincs messze az az idő, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a dokumentumokkal együtt. (Közös bennük, hogy mindketten közvetlenül Harangozó Szilveszterhez kötődtek, aki a BM III-as főcsoportfőnökeként, belügyminiszter-helyettesként ment nyugdíjba 1989-ben.)

Hámori Tibor 6-os kartonja
Hámori Tibor olyan antifasiszta és antirasszista volt, aki az állambiztonság titkos munkatársaként figyelte és besúgta a budapesti izraeli követségre bejáró antifasiszta és antirasszista hit- és fajtársait húsz éven keresztül. Oly sikeresen, hogy ügynökből a legfelső hálózati helyre lépett elő: titkos munkatárs lett.
Hámori Tibor eredeti neve: Chajet, Budapesten született 1931. április 22-én, anyja: Frankfurt Róza. A Mineralimpexnél exportelőadóként dolgozott általános iskolai végzettséggel, amikor hazafias alapon, 1961. március 16-án beszervezte a BM Politikai Nyomozó Főosztály II/2 osztályáról (kémelhárítás) Práger László őrnagy. Több fedőneve közül leggyakrabban a „Harangozó István”-t és a „Hubai”-t használta, ezeken írta jelentéseit. A foglalkoztatás vonala címszó alatt ez olvasható állambiztonsági nyilvántartó kartonján: „Izraeli követség, követségi bejárók.”
1971-ben átvette a kémelhárítás III/II-4 alosztálya, amely a közel-, és távol-keleti országok hírszerzésének elhárítását végezte, 1976-tól ide tartozott a cionizmus elleni elhárítás is.
1982-től a politikai rendőrségnek volt szüksége Hámori-Chajet szolgálataira. Előbb a III/III-5-b (művészeti intézmények) területén, majd a III/III-2-b vonalán (az ifjúságellenes reakciós erők elhárítása az egyetemeken, főiskolákon, ifjúsági klubokban).
Sikeres, megbízható állambiztonsági hálózati munkásnak tartotta a Cég a cionizmus és a belső reakció elleni harcban. Megbecsülte, jutalmazta, egyengette szakmai karrierjét. (Amit kiegészített sport karrierje: válogatott asztaliteniszező volt.) A Magyar Újságírók Országos Szövetsége - mint a besúgók kitüntetésére szakosodott érdekvédelmi intézmény - 2003-ban az „Aranytoll" szakmai kitüntetéssel jutalmazta Hámori-Chajet derék munkásságát.
Kuruc.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése