2019. szeptember 9., hétfő

A zsidók Orbán szamara , vagy Orbán a kazárok szamara !!!

















A zsidók Orbán szamara , vagy Orbán a kazárok szamara !!!




Köves Slomó: Orbán Viktor ideális vezető a zsidó vallási közösség szempontjából 
Heisler András, a Mazsihisz és Köves Slomó, az EMIH elnöke sok mindenről eltérően gondolkoznak, de egyaránt jó viszonyt ápolnak Orbán Viktorral, és kedvezően ítélik meg a magyarországi zsidóság helyzetét mind kulturális, mind vallási szempontból. A zsidó vezetőkkel a Magyar Hang készített interjút. 
Köves Slomó: Orbán Viktor ideális vezető a zsidó vallási közösség szempontjából

A Mazsihisz elnöke nem tartja előremutatónak, ha sok évvel ezelőtt készült videókat ránt elő a média egy része, mivel senkinek sem használ, ha az antiszemitázást furkósbotként használják. Heisler elmondta: Karácsony Gergely listázós nyilatkozatát azért bocsátották meg gyorsan, mert az ellenzéki politikus életútjával igazolni tudja, hogy csak hibázott. Köves Slomó ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy az antiszemita gondolatok elutasítása vagy elfogadása Karácsony esetében csak politikai érdekek mentén alakulhat. Heisler András szerint az uszítás minden formája elfogadhatatlan, Köves Slomó viszont csak a rasszista pártokkal szembeni fellépést tartja fontosnak, a migráció elleni, időnként kifogásolható stílusú agitáció szerinte más kategória. Heisler András elmondta, hogy a politikusok általában rossz néven veszik a kritikát, ami miatt nehézkessé válik a kommunikáció, nem érik el az illetékeseket, vagy nem kapnak választ leveleikre. Orbán Viktorról Köves Slomó azt nyilatkozta: 

Rabbiként egyébként úgy gondolom, a zsidó vallási közösség szempontjából Orbán Viktor ideális vezető. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy az elmúlt harminc évben nem volt olyan vezetője hazánknak, aki ne lett volna ideális. Számunkra az elsődleges kérdés, hogy identitásunkat szabadon, emelt fővel meg tudjuk-e élni, az intézményeinket tudjuk-e működtetni, illetve hogy biztonságban érezhessünk magunkat. 



A magyar kormány támogatásával antiszemita jelenségeket feltáró és monitorozó szervezet jön létre Brüsszelben. Köves Slomó főrabbi erről is beszélt a 168 Óra hetilapnak adott interjújában, kiderült, évi 2,5-3 millió euróba kerül majd ez a központ, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) által kidolgozott módszertant használják majd kinn, a felálló szerv figyelő majd a különféle médiumokat, ellenőrzi a gyanús jelenségeket - mondta a rabbi. Köves Slomó beszélt arról is, milyen viszonyban van egyháza és az Orbán-kormány. Szerinte itt két felfogás ütközik, az "egyik azt tekinti kiindulópontnak, hogy az adott szervezet erkölcsi integritását az határozza meg, kikkel köt szövetséget, kikkel működik együtt és kivel nem hajlandó erre. A másik iskola szerint az erkölcsi integritást éppen a cselekvés, vagyis a közélet konkrét ügyek mentén történő aktív alakítása teremti meg". 



Hadházy Ákos: Köves Slomó rabbi és Kiss-Rigó László püspök közelébe is jutott uniós pénz transznacionális együttműködésre




A kormánykedvenc zsidó kisegyház, az EMIH, és az úgyszintén NER-favorizált katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye is lehajolt az apróért, amennyiben pályáztak és el is nyertek közel 50 milliós tételt az EFOP-transznacionális együttműködés című uniós forrásból. A kedvezményezettek zöme azonban jobbára ismeretlen civil szervezet, közülük heti Korrupcióinfóján a Zombai Romákért Egyesületet emelte ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.


Kétszer fizettek ugyanazért a volt fideszes államtitkár cégének – állítja Hadházy Ákos
ÁTLÁTSZÓ BLOG
Kövess minket vagy lépj velünk kapcsolatba itt!
A kormánykedvenc zsidó kisegyház, az EMIH, és az úgyszintén NER-favorizált katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye is lehajolt az apróért, amennyiben pályáztak és el is nyertek közel 50 milliós tételt az EFOP-transznacionális együttműködés című uniós forrásból. A kedvezményezettek zöme azonban jobbára ismeretlen civil szervezet, közülük heti Korrupcióinfóján a Zombai Romákért Egyesületet emelte ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

ÁLLÍTSUK MEG A KORMÁNYPÁRTI MÉDIAFOGLALÁST

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!

Társadalmi célú hirdetés
Örülne minden zombai roma, aggastyántól a csecsemőig, ha kapna mintegy 700 ezer forint ajándékpénzt? Alighanem, igen. Spoiler: nem kapnak. „Egyesületük”, a helyi önkormányzattal karöltve kap 50 milliót arra, hogy (idézet a projektleírásból) „meglévő nemzetközi együttműködéseinket megerősítsük, továbbá újakat építsünk ki a lokális, a térségi és regionális humán szolgáltatás fejlesztésének érdekében”.
Egészen pontosan évi 6 (összesen 18) belföldi tanulmányútra, workshopokra, egy zárórendezvényre és egyetlen tanulmányra. Utóbbi 300 fő megkérdezésén alapszik.
Csakhogy ennyi roma messze nincsen is Zombán – Hadházy Ákos szerint lehet, attól lesz „transznacionális” a projekt, hogy keresnek cigányokat máshol. A Tolna megyei településen kétezren élnek, a 2011-es népszámlálás során 3,6 százalékuk vallotta romának magát. Ez kicsit sarkítva – egyszerre számolva a 2017-es és a kisebbségügyben elérhető legfrissebb, 2011-es adatokkal – 72 főt jelent.
Zombai Romákért Egyesület a település önkormányzatával közösen pályázott és nyert az EFOP transznacionális együttműködések elnevezésű uniós támogatásra (a nagyobb falat, 42 millió az önkormányzat része). Az EFOP-projekt célja „a közszolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztése, esélyteremtő szerepének javítása”, erre a célra 30-50 millió forint kérhető.
Hadházy Ákos Korrupcióinfóján a zombai támogatási szerződést ismertetve elmondta, a „szakmai megvalósítás” például 14 millió forintot emészt majd fel, s ezen felül elszámolnak 8 milliós munkadíjat a kedvezményezettek, irodabérlet címén pedig 900 ezer forintot költhetnek el Zombán.
Arra, hogy szükség van az Európai Ügyészségre, az egyik legfontosabb bizonyíték, hogy a roma önkormányzat fideszes vezetője, Farkas Flórián szabadon van. A roma botrányokat még a kormány is elismerte, és 1,6 milliárd forintot vissza is kért. Éppen ezért döbbenetes, hogy még mindig léteznek roma szervezetek, amelyek óriási EU-s pénzeket suvasztanak el egészen bizarr ürüggyel” – hangsúlyozta a politikus.
Összesen 109 nyertes kapott a „transznacionális” keretből 5 milliárd forintot. Random kiválasztottunk párat, köztük a Hadházy által is kiszemelt Zombai Romákért Egyesületet, akiktől közérdekű adatigénylésben kértük a támogatás alapján megkötött szerződéseik listáját.
Eddig egyetlen szegedi civil szervezet válaszolt, miszerint még nem írták alá a támogatási szerződést az irányító hatósággal. A többiek, köztük a zombaiak válaszát még várjuk. A zombaiak konzorciumi partnerétől, a helyi önkormányzattól pedig emailben kérdeztük ugyenezt, illetve hogy jelen pillanatban mekkora a roma lakosság aránya a településen, de erre sem kaptunk egyelőre visszajelzést.
Az adatigényléssel kérdezett nyertesek között van két ismert, nagy szervezet is. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szeretszolgálatuk tapasztalatszerzésére 49,9 millió forintot, a Szeged-Csanádi egyházmegye „Fiatalokkal a keresztény Európáért” című projektjére 49,5 millió forintot kapott. Az EMIH-től egyelőre semmi, a püspökségtől pedig egy ígéret érkezett, miszerint válaszolnak majd.
Rádi Antónia



Mint az áldás, úgy záporozik a közpénz Köves Slomó milliárdos birodalmára


A Munkáspárt egykori Baross utcai székháza, ez a több ezer négyzetméteres monstrum egy kormánydöntéssel, ingyen került az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) birtokába. A Magyar Narancs e heti címlapsztorija azzal indul, hogy a lap munkatársa sorra olvassa le a felújítás alatt álló épület postaládájáról az utóbbi években alapított cégek neveit. Csak néhány példa:
  • a hitközség nyomozó és személyvédelmi (!) cége, a Shomer Kft.;
  • a kóser élelmiszerboltot működtető Kóser Piac Kft.;
  • a Zsigmond Király Egyetem üzemeltetőjét megvásárló Maimonidész Kft.;
  • vagy éppen a mádi zsinagógát felújító Rabbiház Kft. 
Az nincs felírva a postaládára, de az EMIH cégbirodalmának székhelyére egy ciprusi offshore cég közel 800 milliós jelzálogát is bejegyezték.


Csak Izraelben több a zsidó leszármazott, mint Magyarországon

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.
Az MTI beszámolója szerint a MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte – tette hozzá az újság. A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai –askenázi – zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.
A DNS-TESZTET BEKÜLDŐ 4981 MAGYARORSZÁGI LAKOS 7,6 SZÁZALÉKÁNÁL TALÁLTAK LEGALÁBB 25 SZÁZALÉKOS ASKENÁZI ZSIDÓ SZÁRMAZÁST, AMI AZT JELENTI, HOGY LEGALÁBB EGY ASKENÁZI, VAGYIS EURÓPAI ZSIDÓ NAGYSZÜLŐJE VOLT. EZ AZ ÉRTÉK JELENTŐSEN MAGASABB, MINT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN MÉRT 3,5 SZÁZALÉK VAGY A KANADÁBAN MÉRT 3,0 SZÁZALÉK.
Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal. A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.



A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt.

 A KUTATÁST IRÁNYÍTÓ DANIEL SZTACKI UGYANAKKOR RÁMUTATOTT, HOGY AZ ILYEN TÍPUSÚ GENETIKAI TESZTEKET ÁLTALÁBAN A JÓL KÉPZETT NÉPESSÉG VÉGZI EL, ÍGY ŐK A KUTATÁSBAN TÚLREPREZENTÁLTAK LEHETNEK.
Mindezek figyelembevételével a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél. „A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is” – mondta Daniel Sztacki.

Sok magyar zsidó él Izraelben

A holokauszt után sok magyar túlélő vándorolt ki Izraelbe, köztük olyanok, akik közéleti és szellemi vezetőkké váltak, akik nagy befolyással voltak a fiatal Izraelre: Efraim Kishon, Mose Stern kántor, Zeév és Dosh karikaturisták, Tomi Lapid és még sokan mások. De Magyarországon továbbra is aktív zsidó közösség maradt, amelyhez számos izraeli vállalkozó csatlakozott az évek során, a Szovjetunió összeomlása után. Azonban az intenzív antiszemitizmus miatt, amely mindig is jelen volt Magyarországon, és az utóbbi években fokozódott, általános volt az a vélemény, hogy az országban alig ötvenezer zsidó van” – írta kommentárjában a ynet.
Noha a 2013. évi népszámlálásnál csak 10 965-en vallották magukat zsidónak, Kovács András professzor becslése szerint a valóságban 73–138 ezer között van az egy zsidó szülővel rendelkezők száma, ami egyezést mutat a MyHeritage genetikai teszteken alapuló következtetésével – derül ki a cikkből.



Aki szívén viseli ennek az országnak s ennek a sokat szenvedett magyar nemzetnek jövő sorsát és boldogulását. A keresztény felekezetek különböző erőviszonyai egymást harmonikusan kiegyenlítik és kiegészítik s valamennyinek a fejlődése egy egyetemes célt szolgál: a magyar nemzet számbeli, kulturális és vagyoni megerősödését. Másképp áll azonban a helyzet a zsidósággal. A zsidó vallást kizárólag egyetlen faj, egyetlen nemzetiség kultiválja, amely faj nemcsak Magyarországon él, hanem az egész világon szétszórva. Igaz, hogy a zsidóság nyelvileg ma már nem létezik, mert minden országban igyekszik az uralkodó nyelvet elsajátítani; ősi hagyományai, a közös származás tudata, a közös nemzeti vallás azonban a világ összes zsidóságát nemzeti öntudattal bíró nemzetiséggé kovácsolják össze. (ezek szerint nácik - KJ) 
"A cionisták nácik!" - Ilyen keményen nem mondták még ki ezt amerikai médiában


Amerikai médiában (még ha alternatív média is), ennyire nyíltan nem gyakran hallani kiállást és állásfoglalást az izraeli megszállás és a cionizmus bűncselekményeivel szemben. 

Mivel a napokban fogadták el az USA-ban, hogy már kritizálni sem lehet lassan Izraelt és a cionizmust, mert beletették a #11 Commandement-ben az "Antiszemitizmus" fogalmába.... a 'szélsőjobboldali összeesküvés-elméletesnek' titulált műsorvezető Rick Wiles beszélgetőpartnereivel ezt is érintette és a következőket mondja szó szerint: (a teljes adás 53. percétől emeltem ki a részletet)

"A cionisták nácik!" - Ilyen keményen nem mondták még ki ezt amerikai médiában


"A náciktól veszik a leckéket
- Na de Rick, mi nem mondhatjuk azt! A Külügyminisztérium épp most változtatta meg a definíciót erről!

- Tegnap a Külügyminisztérium kiadta a 11-es számú rendeletet, mely listában tartalmazza az "Antiszemitizmus Definícióját". Az új tegnapi szabály szerint nem hasonlíthatod Izraelt a náci Németországhoz. - Náci-szerű tevékenységhez...


- Igen, pontosabban a náci-szerű tevékenységhez, elnézést.

Rick Wiles: 
- Rendben. Mike Pompeo, a Külügyminisztérium, jól hallgassatok ide!
Az izraeli cionisták úgy viselkednek, mint a nácik!
Gyertek és fogjatok el! Oké. Itt vagyok. Gyertek és kapjatok el!
Úgy cselekednek, mint a nácik!Nem kételkedek abban, amit mondok és amiben hiszek.

Látom a videót, amiben 14 éves palesztin fiúkat lőnek le. Ez náci cselekedet.


Engem nem érdekel, hogy mit rasszistáznak vagy minek bélyegeznek! 
De amikor 14 éves fiúkat lősz fejbe..., akkor te egy náci vagy!

Elnyomták a palesztin embereket. Ellopták a földjeiket. Kirabolták őket. És úgy kezelik őket, mint az állatokat.

Ahogy Ben Gurion mondta:
"Úgy tekintünk a palesztinokra, mint a szamarakra."


Ez az, ahogy ők viselkednek a palesztinokkal.


És azt mondom neked Külügyminisztérium

AZ IZRAELI CIONISTÁK NÁCIK.

Ez az én véleményem és meg van hozzá a jogom, mint amerikai állampolgár, hogy kifejezzem a nézeteimet. És nem tudom letagadni a ZSARNOKSÁGOT - bárhol is legyen a világban, ha úgy jobban tetszik!
Szabad amerikai vagyok és senki nem mondhatja azt nekem, hogy POFA BE és fogjam be! Az egyetlen mód, hogy befogják a számat az az, ha megölnek...."




4 hónappal ezelőtt Izrael már felsorakozott India nacionalista BJP-kormánya mellett egy ki nem mondott - és politikailag veszélyes - "iszlámellenes"-koalícióban, egy nem hivatalos és el nem ismert szövetségben, miközben már India az izraeli fegyvergyártás és kereskedelem egyik legnagyobb felvásárlójává vált. Nem is csoda, hogy az indiai sajtó már világgá is kürtölte, hogy az izraeli gyártású Rafael Spice-2000 "okos bombákat" vetette be a légierő a Jaish-e-Mohammed (JeM) terroristái ellen Pakisztánban. (VilagHelyzete) 

Amerikai hírszerző tiszt: "Minden egyes terrorista támadás az USA-ban hamis zászlós esemény volt"




Azon dokumentumokon kívül, melyek feltételezett terrorista fenyegetéseket vázolnak fel, mint az Al-Kaida, és kapcsolatukat az amerikai hír...
Azon dokumentumokon kívül, melyek feltételezett terrorista fenyegetéseket vázolnak fel, mint az Al-Kaida, és kapcsolatukat az amerikai hírszerző ügynökségekkel, mint a CIA, számos informátor bukkant fel, és öntött olajat a tűzre. Mivel nem ismerik elegen ezeket a dokumentumokat, melyekből tudhatnák az emberek az igazságot, sokak számára nehéz lehet mindezt elfogadni, illetve átgondolni a lehetőségét, ami nagyon fontos. Ez csupán az egyik oldala annak a ködösítésnek, ami már jó ideje vakságban tart tömegeket.
A legújabb informátor Robert David Steele, aki 20 évet szolgált tengerészgyalogos hírszerző tisztként, és a második legmagasabb rangú civil az amerikai tengerészgyalogos hírszerzésnél. Korábban titkos CIA tiszt volt, és a következőket állította:
"A legtöbb terrorista hamis zászlós terrorista, vagy a saját biztonsági szolgálataink hozták létre. Az Egyesült Államokban minden egyes terrorista incidens hamis zászlós esemény volt, vagy egy informátor, akit az FBI tolt előre. Sőt, most már vannak olyan polgárok, akik korlátozó végzéseket eszközölnek ki az FBI informátorai ellen, akik megpróbálnak terrorizmusra buzdítani. Őrültek házává váltunk."
Interjú Robert David Steele-el (12:20-tól).

Keiser Report: War on terror - self-leaking ice cream cone (E731)


Mi az a "hamis zászlós támadás"?
Egy jó példa erre a 9/11 hamis zászlós támadás, amiről sokan úgy vélik, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek műve volt, vagy valamilyen szervezeté a kormány felett (amely, ahogy Eisenhower nevezte, a "katonai ipari komplexumot" irányítja). Az elképzelés az, hogy ezek az úgynevezett terrorista támadások, melyeket ezek a csoportok elkövetnek annak érdekében teszik, hogy igazolást nyújtsanak más országokba történő beszivárgásra, és hogy igazolják a felfokozott "nemzetbiztonsági" állapotot.
Ennek eredményeként az állampolgárok szemében a háború és a tömeggyilkosság indokolttá válik, miközben az ezen cselekmények mögötti valódi szándék olyasvalami, amiről az állampolgároknak fogalmuk sincs. Ezért látjuk, hogy sok emberbe hamis hazafiságot programoztak, különösen az Egyesült Államokban. Férfiak és nők tömegei csatlakoznak a hatalmas katonai gépezethez jó szívvel azt gondolva, hogy országukat és a terrorizmus elleni küzdelmet szolgálják, miközben pontosan az ellenkezőjét teszik. Ők csupán résztvevői a hazugságokon és félretájékoztatáson alapuló koholt háborúknak.

"Az igazság az, hogy nincsen iszlám hadsereg, vagy Al-Kaidának nevezett terrorista csoport, és minden tájékozott hírszerző tiszt tudja ezt. De van egy propaganda kampány, hogy a nyilvánosság higgyen egy felerősödött jelenlétben, mely az "ördögöt" képviseli annak érdekében, hogy rávezessék a tévénézőket egy egységes nemzetközi vezetés elfogadására a terrorizmus elleni háborúban. Az ország ezen propaganda mögött az Egyesült Államok." - Robin Cook, korábbi brit külügyminiszter.

Ma ugyanezt láthatjuk az ISIS-el. Bár nincsenek hitelesített dokumentumok, mint az Al-Kaida-val kapcsolatban, de tekintettel arra, amit ezek az információk mutatnak, együtt a Wkilileaks dokumentumokkal és a bennfentesek nyilatkozataival világos, hogy ugyanazt a dolgot látjuk.


Nem is olyan régen egy FBI informátor kijelentette, hogy:


"Az Egyesült Államok az ISIS-el újraéleszti a terror pánikot, hogy támogassa a rettegés hadiiparát."

Collective Evolution


Az iráni forradalmi gárda haditengerészetének parancsnoka Izraelt, a külügyminiszter pedig Amerikát vádolta a kialakult "puskaporos helyzetért." "Bármilyen illegitim cionista jelenlét a Perzsa-öböl vizein háborút robbanthat ki. Mikor a parancsnokaink úgy kívánják bármikor képesek hajók lefoglalására. Még akkor is, ha amerikai vagy brit haderők kísérik azokat." Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter hétfőn azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy olyan puskaporos hordóvá változtatja a Perzsa-öböl térségét, amely csak a szikrára vár. 

Szíriáról és Iránról tárgyal az amerikai, az izraeli és az orosz nemzetbiztonsági tanácsadó


A jeruzsálemi Orient szállodában rendezett háromoldalú megbeszéléseket Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nyitotta meg az újságíróknak adott nyilatkozatával. A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy Izraelben jött létre a háromoldalú találkozó.
Izrael több száz alkalommal akadályozta meg, hogy Irán katonai erőket állomásoztasson Szíriában és fejlett fegyvereket szállítson a Hezbollah síita milíciáinak Libanonba - mondta Netanjahu az elsősorban Irán szíriai jelenlétével foglalkozó  beszédében.
A találkozó időzítése a lehető legjobb: egy különösen kritikus közel-keleti időpontban gyűltünk össze, amikor a radikális iráni rezsim és terrorista helyettesei erőszakos provokációkat hajtanak végre külföldön, amikor Irán gazdasága összeomlik és korrupció dúl az országban” - jelentette ki John Bolton.
Az amerikai tanácsadó az izraeli vezetéssel megegyezően az iráni agressziót nevezte a térség legsúlyosabb biztonsági veszélyének.
Közös sajtótájékoztatójukon Oroszország képviselője ezzel szemben azt mondta, hogy országa Iránnal együtt harcol a terror ellen.
Patrusev kijelentette, hogy az orosz hírszerzés adatai szerint Irán saját légterében lőtte le a múlt héten az amerikai drónt. Ez az állítás ellentétes az amerikai állásponttal, amely szerint a Hormuzi-szoros feletti nemzetközi légterében történt az incidens. 
A csúcstalálkozó létrejötte azt bizonyítja, hogy Izrael élvezi a nagyhatalmak bizalmát”- hangoztatta Meir Ben Salom. Hozzátette, hogy a régió biztonságának és stabilitásának közös célja nem érhető el Irán visszafogása nélkül.
A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint Izrael azt reméli, hogy a két nagyhatalom megállapodásra jut Irán szíriai katonai jelenlétének felszámolásáról, főként a zsidó állam határvidékén, cserébe Bassár el-Aszad szíriai elnök nemzetközi elismeréséért. 
A lap szerint az oroszok valószínűleg nem egyeznek bele  Irán helyzetének megnehezítésébe, és Patrusev már megérkezése előtt világossá tette, hogy Irán szíriai érdekeit képviseli majd Jeruzsálemben.
 


A Perzsa- (Arab-) öbölbe érkezett a brit királyi haditengerészet Duncan nevű rombolója, hogy segítse a brit zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajók biztonságos átkelését a Hormuzi-szoroson, ahol az iráni Forradalmi Gárda a múlt héten lefoglalt egy brit tartályhajót. A brit védelmi minisztérium és a közlekedési tárca vasárnap kiadott közös közleményében hangsúlyozta: a szabad hajózás létfontosságú a globális kereskedelmi rendszer és a világgazdaság szempontjából, és a brit kormány eltökélt ennek megóvásában. A 8500 tonna vízkiszorítású romboló egy másik hadihajóval, a Montrose nevű fregattal együtt lesz szolgálatban egy ideig, utóbbinak azonban pár hét múlva véget ér a küldetése. 


A két zsidógyarmat kitesz magáért !!

A miniszterelnök engedett Amerikának. Szabadon mozoghatnak majd a Magyarországon állomásozó amerikai katonák, ha pedig törvényt sértenek, a legtöbb esetben az amerikai jog vonatkozik rájuk. A két ország katonai együttműködését szabályozó úgynevezett Védelmi Együttműködési Megállapodásról (Defense Cooperation Agreement, DCA) másfél éve tárgyal a magyar és az amerikai kormány. Az egyezmény körül kialakult vitából súlyos diplomáciai konfliktus lett: a magyar kormány azzal utasította el az egyezmény aláírását, hogy az sértené a magyar alkotmányt és Magyarország szuverenitását, míg az amerikaiak azzal vágtak vissza, hogy az egyezmény aláírásának halogatásával a magyar kormány az agresszív külpolitikát folytató Oroszország kezére játszik. 



Aláírta Venezuela és Oroszország azt a szerződést, miszerint az orosz hadiflotta egy része ezentúl a dél-amerikai ország kikötőiben fog állomásozni, válaszul az "elfogadhatatlan" amerikai beavatkozásokra, melyek Nicolás Maduro elnök leváltását célozták. Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszter csütörtökön találkozott Moszkvában orosz kollégájával, Szergej Sojguval, akivel "aláírtak egy megállapodást hadihajók kölcsönös kikötői tartózkodásáról és megvitatták a venezuelai helyzetet, valamint a kétoldalú katonai és haditechnikai együttműködés ügyét" - habár az orosz hadihajók valószínűleg gyakrabban fognak megfordulni venezuelai kikötőkben, mint fordítva. Oroszország már tavaly év végén Tupoljev 160-as típusú szuperszonikus, atomtöltet hordozására is alkalmas bombázó repülőgépeket vezényelt a dél-amerikai országba, melyek a venezuelai légierő repülőgépeivel együtt hajtottak végre gyakorlatokat a karibi térségben, aminek az Amerikai Egyesült Államok egyáltalán nem örült.


Élet a Fidesz után - Ki szabadítja ki a jobboldalt?
 

Hozzászólás Szávay László írásához 
Reichert János 2019. augusztus 18. Magyar Hang 

Ma az van, amit Pál apostol oly mélyen elítélt: a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem ízlésük szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, és csiklandoztatják a fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától, és mesékre hajlanak. És Orbánék csiklandozzák is szorgosan. Újkádárista politikát visznek. Veszik a szimpátiát, a szavazatot. Nem beszélnek őszintén a nemzet égető, nagy gondjairól, állapotáról. 
Élet a Fidesz után - Ki szabadítja ki a jobboldalt? 
Orbán Viktor kisfia társaságában adja le voksát 1998. május 10-én (Fotó: Reuters)

Mindennapos tapasztalat, hogy a konzervatív, polgári értékrendű és nemritkán hitvalló keresztény világnézetű honfitársaink emiatt rosszul érzik magukat a mai Magyarországon. Úgy gondolják, hogy őket valójában nem képviseli senki a közéletben. Ha eme társadalmi jelenséget meg akarjuk érteni, akkor tisztáznunk kell, hogy a ma oly népszerű kormánypárt megegyezik-e azzal az alakulattal, amelyet 1988 márciusában hívott életre harminchét bátor fiatal. 
A múlt 
Alapító nyilatkozata szerint a Fiatal Demokraták Szövetsége radikális, reformer, a demokrácia szabályainak megfelelően működő szervezetnek született. Egy gondolatot muszáj szó szerint megidéznünk: "A ma fiatal generációinak semmiféle felelőssége nem lehet azokért a tegnapi hibás döntésekért, amelyeknek következményeit nagyrészt már ma is ők viselik. Van viszont felelősségük a jövőt befolyásoló mában, és van joguk is, hogy saját jövőjük alakításába az általuk választott módon beleszóljanak!" Manapság az ilyen hangot megtorolja a kormányzat. Gyűlölködő sajtókampány áldozata lett és lesz minden tinédzser vagy egyetemista, aki nyilvánosan bírálni merészeli Orbán Viktor rezsimjét. 
A fiatal szervezetet és ígéretes vezetőit egy amerikai milliárdos, bizonyos George Soros támogatta bőkezűen. Jutott ösztöndíj például Orbán Viktornak, és a Fidesz első irodaberendezését is a ma főellenségnek nyilvánított Soros finanszírozta. A mai kormányzók törölték a múltjukból Sorost - pedig Soros ma is az, aki akkor volt. A mostani "Fidesz" tagadja meg akkori önmagát. 
Orbán Viktort (és a Fideszt) Nagy Imre és társai ünnepélyes újratemetésén ismerte meg ország-világ. A közelmúltban kopottra játszották eme beszéd felvételének egyik mozzanatát. Mi most egy másik gondolatot idézünk belőle: "A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni." Ezt az Orbánt valamiért elfelejtette a kormánymédia. Csak nem azért, mert ma pontosan ugyanoda, az akkor elátkozott ázsiai zsákutcába igyekszik visszaterelni az országot az Orbán-vezetés? 
Szabaccság, elvtársak! Szabaccságkoncert! | Magyar Hang 
A koporsók mellett Orbán Viktor értetlenül állt azelőtt, "hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói". Mi meg értetlenül állunk azelőtt, hogy Orbán Viktor Kádár János társadalompolitikájának folytatója lett. 
Van-e még Fidesz? 

A Fidesz kétszer hivatalosan is átalakult, 1995-ben Magyar Polgári Párttá, 2003-ban pedig pártból szövetséggé. Elvben mindkét átalakulásnak megvolt a maga kiérlelt oka. Előbb letették a liberális eszméket, a szövetség pedig a néppártiságot volt hivatva központi céllá emelni. Ezekkel a döntésekkel nincs is elvi probléma. Az elvi probléma azzal van, hogy a ma is hatályos 2003-as Alapszabály nem arról szól, amit a jelenlegi vezetés művel. Lássunk néhány példát: 
"A Szövetség tagjai vallják, hogy csak egy összetartó társadalom lehet képes arra, hogy erős és sikeres országot teremtsen az egységes magyar nemzet számára." Ezzel szemben a Fidesz és a kormány sajtója folyamatosan, hatalmas energiával gerjeszti a társadalmi gyűlölködést. Noha óriási népszerűségi és parlamenti mandátumfölénye van, azt rosszra használja, pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amit alapszabályában célul kitűzött. 
A konzervatív értelmiség kifarolása a kötcsei sátorból | Magyar Hang 
Az alapszabály 2. §-a sorolja fel a szövetség céljait, például "erősítse a szabadság és joguralom jegyében működő demokrácia, illetve a jövő nemzedékek érdekeit is figyelembe vevő közjó által korlátozott magántulajdonon alapuló gazdaság intézményeit". Ezzel szemben az Orbán-rezsim egyetlen jogszabályt sem tisztel, amely gátolná valamelyik ötlete végrehajtását, azt az Országgyűlés házszabálya szellemének kijátszásával rövid úton megváltoztatja vagy eltörli. Magyarországon csak annyiban van joguralom, amennyiben az a Fidesznek kedvező. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg a közjó korlátozása folyik néhány "Mészáros Lőrinc" magántulajdonon alapuló gazdagodásának érdekében. Vagyis a közjót alárendelték néhány magánjónak. 
Idén márciusban a Fidesz (ugyebár önszántából, saját kezdeményezésére...) felfüggesztette a tagságát az Európai Néppártban. Ezzel Orbán Viktor és a döntést meghozó társai szembementek az alapszabály 4. §-ával, amely világosan rögzíti: "A Szövetség tagja az Európai Néppártnak és társszervezeteinek." Ha a Fidesz a saját alapszabálya szerint működne, akkor Orbánékat már kizárták volna. 
A tagság 
A fentieket az utca embere részint nemigen érti, részint meg minek is foglalkozna velük, elvégre nem kötelező Fidesz-tagnak lenni, törődjön az alapszabállyal az, aki önszántából belépett. A Fidesz-tagság pedig nem közömbös a fent mondottak iránt, a mezei fideszesek elsöprő többsége tisztában van azzal, hogy a narancspárt belülről beteg. Valami bűzlik... 
Az elmúlt években Fidesz-tagok ezrei maradtak el. Sokan deklaratíve kiléptek, de sokkal többen maradtak bent az elégedetlen, csalódott tagok közül - mert félnek. Gyarapodott is a tagság: megérkeztek a haszonlesők, a "vállalkozók", akik "segítenek", magyarán a helyi döntéshozókkal jóban lévén ők nyerik a pályázatokat, aztán... mindenki jóbarát... 
A konzervatív értelmiség kifarolása a kötcsei sátorból 2. | Magyar Hang 
Mostanra a Fidesz nem polgári politikai szervezet, hanem nyereségorientált politikai-gazdasági vállalkozás, illetve vállalkozások konglomerátuma. A politikai tevékenység egyetlen dologban tárgyiasul: a szavazatszámban. Mostanra a kistelepüléseken jóformán 100 százalékosan teljesít a Fidesz. Az ok egyszerű: mindenki kézben van tartva. A vállalkozó az embereivel terítteti a szórólapot, aláírattatja az íveket, finanszírozza a szavazatvásárlást, akarom mondani a falusi kampánygyűlést, a "nehezen közlekedők" szállítását, a rászorulók ajándékcsomagját stb. A polgármester dettó, ő azzal üzletel, amije van: közmunka, segély... Tanácsos elmenni szavazni, mert ha a falu "nem teljesít jól", akkor nem lesz pályázat, közmunka, jönnek a migránsok stb. 
Az Orbán-vallás 
Természetesen nem akartuk azt mondani, hogy a Fideszben nem szeretik vagy nem támogatják Orbánt és rendszerét. Dehogynem. Csakhogy ez már nem politikai szimpátia és nem polgári közélet, hanem személyi kultusz. Vallás. Viktor az isten, milliónyi híve (párttag és pártonkívüli) imádja őt. Viktort csak hódolat illeti, nem bírálat. Felkelt a napunk, Viktor a mi urunk, árad a kegyelem fénye rá. "...a pápa véleménye itt nem annyira meghatározó, mint egy katolikus országban" - Orbán Viktor szíves közlése, idén május. 
A rezsim propagandája tudatosan alakította ki és tartja fenn ezt a közhangulatot. A racionális elem kiszorult a közbeszédből. Emblematikus alakja ennek a közgondolkodásnak a Fidesz-alapító, Orbánhoz igen közel álló Bayer Zsolt publicista. A pápa demens vénember, Viktor mondja meg, mit tanít a kereszténység, Viktor mondja meg, milyen a világ, mi a bűn, és kit kell gyűlölni. 
Viktor az isten? | Magyar Hang 
Új világmagyarázatot ad az Orbán-vallás. Ebben az új, orbáni univerzumban nem érvényesek a régi szabályok. Nem érvényes a demokrácia sem, illetve a fogalom tartalma úgy módosult, hogy az orbáni többségnek mindent szabad, mert a demokrácia az, hogy ha mi vagyunk többségben, akkor bármit megtehetünk... És Orbánék világa a folyamatos ellenállás, tagadás világa. Mi jók vagyunk, és mégis minket bántanak. Nem akarunk migránsokat! Nem akarjuk Brüsszel túlhatalmát! Nem akarjuk a gyurcsányisták visszatérését! Nem akarjuk, hogy nőjön a rezsi! Ellenállni, harcolni folyvást - mindegy, mi ellen, csak harc legyen. Az Orbán-vallás maga a protest. 
Akik nem protestálnak 
A józan eszüket megőrzők sincsenek kevesen. Ők azért vannak bajban, mert ebben a háborús, Bibó szavával túlfeszült légkörben nem találnak fórumot az értelmes, artikulált együttgondolkodásra. Sok országépítő - az MTA-törvénymódosítás kavarta vitában kiderült, hogy gyakorlatilag a többség - új artikulációt akar. A problémáinkat őszintén feltáró, azokra orvoslást találó gyógymódokat, társadalmi programot. Nyilvánvaló, hogy ilyen programot az újkádári fertőbe süllyedő Orbán-rezsimtől nem fogunk kapni. Viszont azonnal hozzá kellene fognunk a nemzetmentéshez, amit éppen az ilyen programteremtő szellemi munkának kell megelőznie. 
Erre hívott Szávay László cikke. Akik ismerjük a magyar közélet betegségeit, tudjuk, permanens harc folyik azért, hogy kié legyen a kezdeményezés dicsősége. Továbbá bénító, hogy a kelleténél több a párt. Túl kell lépni ezeken. Akik kívül vannak, fogadják el a meghívást. Akik belül vannak, nyissák meg a kapukat és a szívüket. Pártszervezést tanuljanak Orbántól és a Fidesztől. Amikor a rétegpártiság kifulladt, polgári pártot alapítottak. Amikor az is kifulladt, akkor szövetséget. Mutatis mutandis, ma is ez a feladat. 
Ki szabadítja ki a magyar jobboldalt? | Magyar Hang 
Orbánék nagyon félnek, hogy elveszítik azt az igen értékes társadalmi réteget, amely az 1995-ös polgári fordulat után beállt mögéjük, de amely mostanra végtelenül csalódott. Ez a több százezer szavazó egyre reménytelenebbül várja, hogy csak felbukkan végre valahonnan egy támogatásra méltó vezetői garnitúra. Márpedig ennek az értékes társadalmi rétegnek az a halaszthatatlan, aktuális feladata, hogy kitermelje saját magából a saját vezetőit! Ha ez a pár százezer ember, aki alkotóképes, erkölcsös, szorgalmas, most nem mozdul meg, akkor pár év múlva, amikor beüt a nagy társadalmi krach, csak önmagát hibáztathatja saját egzisztenciájának elpusztulása miatt. Szávay László kérdésére tehát az a válasz, hogy szabadítsa ki önmagát a jobboldal. Munkára fel! 
Kapcsolódó:
Egyetlen negyedév alatt bő 100 milliárdos profit az OTP-nél(24.hu)
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, 105,4 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 45 százalékkal haladva meg az előző negyedévit, és 18 százalékkal az egy évvel korábbit - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az első félévi adózott eredmény pedig csaknem 178 milliárd forint volt, 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az elemzők mintegy 98 milliárd forintos negyedévi adózott profitot jeleztek előre. 
Fantomot hallgattak meg a győri bírók, jegyzőkönyv is készült róla (24.hu)
Nem mindennapi történet zajlott le a Győri Ítélőtáblán néhány hónapja. A tárgyalási jegyzőkönyv szerint egy olyan ügyvédet hallgatott meg a bíróság, aki nem is volt jelen a tárgyaláson. Ugyanabban az időpontban ugyanis 130 kilométerrel arrébb, Budapesten mondott védőbeszédet egy másik perben. Noha még az ügyvéd nyilatkozata is szerepel a győri jegyzőkönyvben, a bíróság szerint van magyarázat. A Fővárosi Ítélőtábla viszont soron kívüli belső vizsgálatot rendelt el, az érintett jogász ügyfele pedig büntetőfeljelentésre készül. 
Csapat ugyan nincs, de 1 milliárdos röplabdacsarnok épül Veresegyházon! (fuggetlennemzet.hu)
Kézicsarnok, kosárlabda csarnok, egy időben még jégcsarnok is szerepelt a veresegyházi tervek között korábban. Utóbbi - lehet csak átmenetileg, de - egy ideje lekerült a napirendről, helyette a képviselő testület június 28-i ülésén egy új projektről vitázott az előterjesztés szerint, egy TAO-támogatásból épülő röplabda csarnokról. Az akkori pénteki ülés egyetlen napirendi pontjaként úgy szerepelt a "Veresegyházi Katolikus Gimnázium épületegyütteséhez kapcsolódó röplabda-munkacsarnok építésének támogatása", hogy a helyi sportegyesületnek nincs röplabda szakága. Igaz, hasonló hiányosság nem szokott gondot okozni, ezt a kiskaput a vonatkozó jogszabályok is feltétellel bár, de nyitva hagyják. 
Pintér Sándor köre 12 milliárdért vigyázhat a közvagyonra(24.hu)
Egy kilenc tagból álló konzorciummal kötött összesen 12 milliárd forintos keretszerződését (.pdf-ben itt található) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A többségében Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető cégek az MNV székházának, bérleményeinek és saját tulajdonú ingatlanjainak komplex vagyonvédelmi feladatait látják el. A szerződésben időbeli hatályt nem szabtak, csupán annyit kötöttek ki, hogy a munka ellenértéke nem haladhatja meg a nettó 12 milliárd forintot. Az MNV nem vállalt kötelezettséget a teljes keretösszeg lehívására. A kilenctagú társaság egymással és a belügyminiszterrel is szövevényes kapcsolatban áll. 
Egy év alatt 70-77 százalékkal nőtt a képviselők fizetése, ebben legalább már utolérték Európát (zsurpubi.hu)
Európában a tizedik legjobban fizetett képviselők a magyarok. Kár, hogy az átlagbér nem közelít ennyire az európaihoz. Mert az nem is olyan fontos, mint a honyatyák honoráriuma. 2018 szeptemberében a Fidesznek köszönhetően már megemelt fizetést kaphattak a képviselők, majd idén márciustól újabb emelés következett, így gyakorlatilag egyetlen év leforgása alatt 70-77 százalékkal nőtt a bérezésük, miközben az országos átlagos bruttó bér 2014-től számítva 55 százalékkal emelkedett. A képviselői fizetések emelkedése ráadásul olyan mértékű volt, hogy ha összehasonlítjuk más nemzetek honatyáinak bérezésével, akkor kiderül: bizonyos szempontból sokkal versenyképesebbek, mint mondjuk a magyar minimálbér vagy az átlagos bruttó bér. 
Kúria: rendre hibáztak a magyar bíróságok a devizahiteles perekben (civilkontroll.com)
A devizahiteles perekben tanúsított bírói gyakorlat rendkívül éles kritikáját fogalmazta meg a Kúria annak a vizsgálatnak az eredményeként, amelynek tárgya az volt, hogy a bírák jogszerűen járnak-e el akkor, amikor a teljes árfolyamkockázat adósra való terhelését nem tekintik semmiségi oknak. A Kúria idén év elején indított vizsgálatot az ügyben. A tapasztalatokat összegző jelentés egyelőre nem nyilvános, ám néhány részletet megismerhette a Magyar Hang. Eszerint a perekben az adósok semmisség iránti kezdeményezésének elutasítása téves jogértelmezésen, illetve a joggyakorlat belső ellentmondásain alapszik. 
Kitálalt a gyulai exfideszes vezető a város elitjéről (index.hu)
Állítása szerint a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta egy volt fideszes politikus azt a dokumentumot, amelyben Gyula város belső politikai-gazdasági viszonyait és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti kört leplezett le, csakhogy a dolgozat végül kézről kézre járt, még az Indexhez is eljutott. Gyula fideszes polgármestere rágalmazás miatt feljelentette a szerzőt, aki nem tekinti magát árulónak, de ha a Fidesz első emberei nem lépnek az ügyben, függetlenként indul majd az őszi önkormányzati választáson. Volt olyan év az elmúlt öt és fél évben, amikor a Gyula városa által kiírt közbeszerzések 93 százalékát egy olyan cég nyerte el, amelynek tulajdonosa 2010 óta össze van nőve a helyi fideszes városvezetéssel. Ez az egyik, de még csak nem is a legerősebb állítása annak a több mint húszoldalas írásnak, ami újabban felborzolta a kedélyeket a gyulai fideszesek körében és úgy általában a helyi közéletben.









KIÁLTVÁNY 

Csatlakozzon ön is a Rendszerépítő Kerekasztal csapatához! 
Alulírottak, a Rendszerépítő Kerekasztal (RÉKA) tagjai, az alábbi közös nyilatkozatot kívánjuk közzétenni: 

Hazánk, Magyarország egy illegitim háttérhatalom irányítása alatt áll, amelynek működése veszélyt jelent az egész emberiségre és a Föld teljes ökoszisztémájára. 

A jelenlegi magyar kormányzat törvénytelenül működik, magyarellenes mivolta megkérdőjelezhetetlen, a korrupció mértéke pedig ellehetetleníti az állami intézményrendszer tisztességes működését. Az előttünk álló, globális szintű klimatológiai, geopolitikai, geostratégiai, pénzügyi és társadalomszerkezeti változások eddig soha nem látott kihívások elé állították nemzetünket, ezért azonnali beavatkozásra van szükség. 
KIÁLTVÁNY

Célunk az élhetetlenné tett rendszer élhetővé tétele, melynek keretében felszabadítjuk hazánkat. Ennek érdekében, felismerve saját erőnket és lehetőségeinket, személyes példamutatással, anyagi áldozatokkal és társadalmi munkával kézbe vettük sorsunk irányítását. 
A Rendszerépítő Kerekasztal egy élhetővé tett rendszer felépítésére alkalmas személyek kiválasztása és felkészítése érdekében jött létre. A szervezet célja a magyarországi alkotmányos válság felszámolása, egy legitim irányítótestület felállítása, az ország és polgárai kifosztásának megállítása, egy, a fenntartható fejlődést és a gyarapodást szolgáló, emberközpontú gazdasági rendszer bevezetése, a magyar közösségek rendszerbe szervezése, valamint partnerségi kapcsolatok kiépítése a szomszéd és testvérnépekkel. 
A lehetőség szerinti békés átmenet biztosítása, végszükség esetére pedig egy védelmi funkciókat ellátó testület felállítása érdekében felhívunk minden felelősségtudattal rendelkező magyar hazafit, hogy csatlakozzon a Rendszerépítő Kerekasztal csapatához! 
Szob, 2019. augusztus 19 
Aláírók: Az első RÉKA Tábor tagjai 
rekaterv.com 






Zeitgeist Addendum Szinkronos
(HUN) (TELJES) 

Ismeretterjesztő film, mely bemutatja, hogy a jelenleg meglévő társadalmi rendszer fenntarthatatlan. Ha nem változtat az emberiség irányt, annak feltétlen globális összeomlás lesz a következménye.A film első felében bemutatja, hogyan vetette hatalma alá, és tette rabszolgává az emberiséget egy szűk kaszt - a nemzetközi bankár oligarchia. Ez a könyörtelen banda semmitől sem riad vissza - háborúkat robbant ki -az által, hogy uralja a polotikát világszerte- aki pedig nem hajlandó az érdekeiket szolgálni azt végső esetben fizikailag is megsemmisítik. A második rész, egyfajta utópisztikus elképzelés, hogy milyen módszerekkel úszhatnánk meg az összeomlást. Engem a kommunisztikus eszmékre emlékeztetnek, és nem tartom aktuálisnak, pillanatnyilag kivitelezhetőnek. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom a filmet, mert megtudhatjuk hogyan jutott ide az emberi társadalom. 

A továbbiakat pedig mindenki gondolja át, és döntse el, szerinte merre tovább. Mert az biztos, hogy amerre most megyünk az maga a rabszolgaság, ami csak a tartók, tehát a globális tőke érdeke. Aki pedig felfogja, hogy miről is van szó, az rájön, hogy teljesen meg kell változtatni az életünket, mert a délibáb nem tart örökké. A bégető birkák, meg csak menyjenek önként és dalolva a vágóhidra.Gondolkodjatok !!!! Szerencsére nem kapcsolódik a "Vonzás Törvényhez", ami egy eccerü "pozitiv gondolkodás", csak kicicomázva, és Sajnos nem müködik mindenkinek, de ha kicsit Komojabban belegondolsz azokba a dolgokba, amik elhangzanak a filmben, akkor kitágíthatod a világról alkotott képedet. Magyar szinkronos, bár a film elején az idéztek angol nyelven szólalnak meg. Miként keletkezik a pénz, s hogy végső soron kinek dolgozol, mi az a Gazdasági Bérgyilkos, mi az, hogy "modern bér rabszolgság", mind, mind egy olyan ablakot nyit az elmédben, ami átrendezi az egész gondolkodásodat, a viszonyodat a világhoz. Magyarországon eddig egy abszolút nem nézett csatornán adták le eddig. Hogy miért? Azt a film megnézése után rögtön látni fogod. Jó Gondolgodást kívánok hozzá. 

Kijött már a Zeitgeist sorozatnak a Harmadik része is a Youtube oldalon, melynek címe: Zeitgeist -- Moving forward. Nem egyszerü, remélem majd Sokan megnézitek, és rájöttök, valójában mejjik mátrixban éltetek eddig. :( 










A nemzetközi pénzügyi körök jóval a rendszerváltás előtt kiegyeztek a kommunistákkal (Polbeat)



Egyesült Európai Államok vagy a nemzetállamok Európája?







Orbán Viktor:

Európa csak egy van, de Európa alapját a szabad nemzetek adják



Mi szabadságharcosok mindig is, a kettéosztottság idején is tudtuk, hogy Európa csak egy van, hittünk benne és újraegyesült, újraegyesült, mert hittünk benne, és ma is ezen múlik minden – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten, amelyen Angela Merkel német kancellár is beszédet mondott. “Kelet és Nyugat egysége fennmarad, ha hiszünk benne, és ha hiszünk benne, akkor Európa erős, gazdag otthona marad az európaiaknak. Keresztény államalapítás, határáttörés, különös és erős német-magyar kapcsolatok, erősödő németség Magyarországon, mindez egy irányba mutat, egy erősödő Európa irányába” – fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte, harminc éve ezen a napon a magyarok, a soproniak és a keletnémet sorstársak összekapaszkodva áttörték a Magyarországot Nyugattól elválasztó börtönkerítést, az áttöréssel pedig leomlott a fal, amely leválasztott minket Európáról és amely a szovjet világ részévé tette hazánkat. “Itt, Sopronban, keletről bontottuk meg a falat, itt nyitottuk meg a német és az európai egyesítés előtti utat” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy 30 évvel ezelőtt mi magyarok nagyobb arányban voltunk hívei a német újraegyesítésnek, mint Németországban a németek, Európáról már nem is beszélve. Emlékeztetett, már akkor tudták, hogy a szovjet világból való kiszakadást csak az teszi véglegessé, ha Németország egyesül, és ha együtt leszünk tagok a NATO-ban, valamint az Európai Unióban. A magyarok a németekhez fűződő kapcsolatukat mindig is különleges viszonynak látták. “Régi dolog ez”, régebbi, mint a soproni piknik, és régebbi, mint a 20. századi közös vereségeink – tette hozzá Orbán Viktor.
Hangsúlyozta azt is ugyanakkor, hogy Európa alapját a szabad nemzetek adják, ezért az egység sosem lesz kész, azért mindig tenni, dolgozni kell. “Európát újra és újra, vitáról vitára, konfliktusról konfliktusra, napról napra újra és újra egyesíteni kell” – szögezte le Orbán Viktor. Beszédében külön megemlékezett Helmut Kohl kancellárról, kereszténydemokrata politikusról, akit a magyarok hősének nevezett, és akinek személyét kultusz övezi Magyarországon. Államalapító Szent István királyról is szólt, aki súlyos döntéseket hozott azért, hogy Magyarországot beágyazza a kereszténységbe, és aki koronát Rómából, de feleséget Bajorországból hozatott.
Dicsőség Sopron városának, amely különleges helyet foglal el a magyarok szívében, hiszen mindig a hűség városaként tekintünk a településre, és a gyerekeinknek az iskolában is megtanítjuk ezt. Tragédia, hogy 1946-ban a város németségének kétharmadát kiűzték és kitelepítették. Sopron alámerül, de el nem süllyed” – mondta Orbán Viktor, aki Angela Merkel német kancellárt is méltatta beszédében.  
Köszönetét fejezte ki Magyarországnak a német egység megteremtésében játszott szerepéért a német kancellára soproni evangélikus templomban tartott hétfői, a harminc évvel ezelőtti Páneurópai Piknik évfordulója alkalmából tartott istentiszteleten. “Mi, németek nagy hálával gondolunk arra, ahogy Magyarország hozzájárult Európa megosztottságának megszűnéséhez és a német egység megteremtéséhez. Köszönetet mondunk ezért Magyarországnak” – hangsúlyozta Angela Merkel.
A kancellár felidézte: a 30 évvel ezelőtti piknik célja az volt, hogy a rendezők, a Magyar Demokrata Fórum és a Páneurópai Unió megünnepelje az európai békét, és azt tervezték, hogy néhány órára szimbolikusan megnyitják a magyar-osztrák határt. A magyar kempingekben nyaraló keletnémet állampolgárok között hamar elterjedt a rendezvény híre, és mindenüket hátrahagyva százával keltek útra Sopron felé, hogy kijussanak a szabadságba – tette hozzá. Angela Merkel világraszóló eseménynek nevezte a Páneurópai Pikniket, és kiemelte: a magyar határőrök nem lőttek a keletnémet állampolgárokra, és ezzel olyan bátorságról tettek tanúbizonyságot, amely a szolgálati előírások fölé helyezte az emberiességet.
Vezető kép: Szecsődi Balázs/Miniszterelnökség





Horn Gyula 1989-ben: „..kategorikusan az ellen vagyunk, hogy Magyarország menekülttáborrá változzon”







Az 1989. szeptember 11-i határnyitás felé vezető út nem volt éppen sétagalopp Magyarország számára. A tét óriási volt, hiszen mindenki sejtette, hogy az osztrák-magyar határon lévő határzár feloldása történelmi lépés lehet a Kelet és Nyugat egyesítése felé. Bár a Szovjetunió a végóráit élte, a határnyitás mellett elkötelezett Németh Miklós miniszterelnök nem tudhatta biztosan, hogy Gorbacsovék hogyan reagálnak. A rendszerváltó magyar ellenzék által kezdeményezett augusztusi páneurópai piknik szimbolikus tett volt, mintegy kijelölte az irányt a végső határnyitáshoz. A mai politikai helyzetből visszatekintve kuriózumnak számít Horn Gyula akkori külügyminiszter kijelentése. Horn érzékelte, hogy a határnyitás bizonyos feltételek, garanciák nélkül magában hordozza annak veszélyét, hogy a szocialista országok Nyugatra lelépni kívánó polgárai menekülttáborrá változtatják Magyarországot. Kár, hogy Horn Gyula mai politikai örökösei nem olvasnak történelmet.

ÜTNEK A SZOVJETEK VAGY NEM ÜTNEK?

1989. szeptember 11-ig, azaz a tényleges határnyitásig vezető út egyik fontos állomása volt, amikor februárban Németh Miklós miniszterelnök Nagycenken megbeszélést folytatott az ügyben osztrák kollégájával, Franz Vranitzky kancellárral. A pozitív légkörben lezajlott találkozót követően az MSZMP Politikai Bizottsága február végén elfogadta a döntést a nyugati határzár lebontásáról. Németh Miklós számára az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon mit szól a döntéshez Moszkva. Hiába tűnt úgy az 1989. márciusi, Gorbacsovval folytatott tárgyalások idején, hogy a Kreml nem fog akadályt gördíteni a bátor lépés elé, azt soha nem lehetett tudni, hogy Moszkvában éppen az idősebb keményvonalas kommunisták, vagy a peresztrojka és a glasznoszty hívei felé billen-e a mérleg nyelve a párton belül. Azért Magyarország nyugati határának megnyitása mégiscsak egy újabb, nagyobb szöget vert volna a Szovjetunió koporsójába. Ki lehetett teljesen bizonyos abban 1989-ben, hogy ezt Gorbacsovék ölbe tett kézzel fogják végignézni?! A magyar kormányra az is nyomást helyezett, hogy a hírhedt keletnémet állambiztonság, a Stasi képviselői kéthetente megjelentek Budapesten érdeklődve, hogy akkor most Magyarország tényleg elköveti-e azt a barátságtalan lépést, hogy kiengedi Nyugatra az NDK renitens, szökni kívánó állampolgárait. Ebben a kényes szituációban Németh Miklós érezte, hogy csak nagyon óvatosan, taktikusan lehet kezelni az ügyet. Az óvatoskodásban nem jött kapóra az állampártnak, hogy ebben az időben az ellenzéki mozgalmak már igencsak aktívak voltak.

VASÚTI KOCSIKBAN AKARTÁK KICSEMPÉSZNI AZ NDK-SOKAT

A Páneurópai Piknik ötlete Debrecenben született meg, ahol a trónörökös, Habsburg Ottó tartott előadást Európa egyesítéséről. A debreceni MDF vezetői – közülük is a legaktívabb Filep Mária volt – elhatározták, hogy nyomásgyakorló jelleggel egy összejövetelt, pikniket szerveznek Szent István ünnepére az osztrák-magyar határra, siettetve ezzel a határnyitást. Kiss Gy. Csaba, az MDF egykori szóvivője úgy emlékszik, hogy őt augusztus 7-én hívták föl Debrecenből a piknik ötletével.




Sopron, 1989. szeptember 10. Magyarországról elsőként távozó NDK-menekültek a klingenbachi határon szeptember 10-én éjjel, amikor saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozhattak a menekültek. Sopronból éjfél után mintegy ezer NDK-s ment át az ideiglenesen megnyitott határon. Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter
Az MDF és a kormány között, főként Pozsgay Imre aktív részvételével megbeszélések kezdődtek arról, hogy hogyan menjen végbe a nem mindennapi esemény. A terv az volt, hogy augusztus 19-én pár óra megnyitják az addig szigorúan őrzött magyar-osztrák határt, és egy előre meghatározott számú magyar és osztrák küldöttség érvényes útiokmányokkal háborítatlanul átkel a nyitott határon, jelezve ezzel a Vasfüggöny lebontásának politikai szükségességét, a Kelet és Nyugat újraegyesítésének történelmi igényét. Kiss Gy. Csaba szerint ugyanakkor velük párhuzamosan az államhatalom is szőtte terveit, hogy hogyan lehetne a határzárat felszámolni és a Budapesten már menekülttáborokban lévő NDK-s „turistákat” kijuttatni az országból.
Lezsák Sándor az MDF Ó utcai központjában közölte velünk, hogy megbeszélést folytatott a Belügyminisztériumban, ahol azt puhatolták, hogy az MDF dunántúli, vasutas hátterű szervezetei segítségével tudná-e azt biztosítani, hogy NDK-s menekültek vasúti szerelvényekben jussanak át a határon Ausztriába. Az ügyből végül nem lett semmi, a hatalom elvetette ezt a megoldást, de érdekes volt, hogy a kormány így akarta volna kicsempészni a menekülteket Nyugatra.


KÖNNYGÁZZAL TÁMADTAK A MENEKÜLTEK A HATÁRON

A hatalom óvatos, kettőt előre, egyet hátra lépő magatartását jelzi az, ami az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Piknik idején, majd az azt követő napokban történt a határon. Hiába döntött ugyanis az MSZMP PB a határnyitásról már jóval korábban, a határőrség szerveit senki nem tájékoztatta arról, hogy mit tegyenek, ha a Nyugatra távozni kívánó menekültek megrohamozzák a határt a piknik idején vagy azt követően. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető az a jelentés, amelyben Székely János, a határőrség parancsnoka kifakad amiatt, hogy a döntés ellenére a pártvezetés megosztott a határnyitás kérdésében:
Most akkor melyik a párt politikája: amit a Grósz elvtárs mond vagy amit a Németh elvtárs mond, vagy pedig amit a Pozsgay elvtárs mondott?


Jobst Ágnes történész kutatásai rámutatnak arra, hogy ennek a helyzetnek az lett a következménye, hogy 1989. augusztus 19-én az ideiglenes határnyitás idején és azt az követő, szeptember 11-ig tartó időszakban kaotikus állapotok uralkodtak a határon. Könnyen tragédiába torkollhatott volna, hogy a határőrségnek nem volt hivatalos utasítása arra vonatkozóan, hogy mit kell tennie, ha a menekültek csoportosan ki akarnak törni Ausztriába.
Menekültek a határnál.
Bella Árpád alezredes határőrparancsnok nem is köntörfalazott, hanem kimondta, hogy az ingatag, labilis politikai helyzetben a hatalom kész helyzet elé állította a határőrséget. Jobst Ágnes szerint emiatt kritikus volt a helyzet augusztus folyamán:
Augusztusban kilenc nagylétszámú csoport kísérelt meg áttörést a határon Ausztria felé. 60 és 150 fő közötti létszámról beszélhetünk. A legnagyobb létszámú csoport a Páneurópai Piknik idején ment ki, több mint 100 fő. A kilencből két kitörést tudtak megfékezni a határőrök. A menekültek 28 esetben rátámadtak a magyar határőrökre, például könnygázzal.

HELMUT KOHL: „KÖNNYEK SZÖKTEK A SZEMEMBE…”



A labilis helyzetet, ami a határőrséget rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta, az okozhatta, hogy a Németh-kormány fél szemmel – már csak a régi reflexeknek köszönhetően is – kicsit mindig Moszkva felé sandított, hogy vajon nem jön-e a retorzió a határnyitás miatt. Németh Miklós ugyanakkor a helyzet végső rendezésén, a tényleges határnyitás pártján állt.Ezt szem előtt tartva sürgős találkozót kért Helmut Kohl német kancellártól, és eldöntötték, hogy a budapesti nyugatnémet nagykövetségen összezsúfolt NDK-s polgárokat még Németh és Kohl tárgyalása előtt kijuttatják Nyugatra. Az augusztus 23-ról 24-re virradó éjszakán kiürítették a követséget, és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának segítségével 108 keletnémet menekült egy svájci géppel Bécsbe repült. Augusztus 25-én pedig Németh Miklós és Horn Gyula külügyminiszter a Bonn melletti Gymnich-kastélyban informálta a német felet a budapesti döntésről.



Budapest, 1989. december 16. Németh Miklós miniszterelnök (b) és Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó kancellárja szűkkörű megbeszélésük előtt a Parlamentben. Fotó: MTI/Kovács Attila
Helmut Kohl visszaemlékezéseiben leírja, hogy Németh Miklós minden kertelés nélkül elmondta: Magyarország nehéz helyzetben van, érvényes szerződést szeg meg, Kelet-Berlin és Moszkva reakciója bizonytalan. Bulgáriában és Romániában is számos NDK-s turista várt a magyar döntésre, majd végül a magyar miniszterelnök közölte Kohllal a megváltó hírt:
A menekültek visszatoloncolása az NDK-ba szóba sem jöhet. Kinyitjuk a határt. Ha kívülről jövő katonai vagy politikai erő nem kényszerít más magatartásra, nyitva fogjuk tartani a határt az NDK-s polgárok számára.
Helmut Kohl így emlékezik saját reakciójára:
Könnyek szöktek a szemembe, amikor Németh ezt kimondta. Utána többször is megkérdeztem Németh Miklóst, hogy a magyarok nem várnak-e ellenszolgáltatást, és minden alkalommal leintett ezekkel a szavakkal: Magyarország nem ad el embereket.

HORN: NEM AKARUNK MENEKÜLTTÁBOR LENNI…

Jegyezzük meg, hogy rendkívül korrekt volt a magyar miniszterelnök válasza, ugyanakkor sajnálatos, hogy a rendszerváltás után közvetlenül a magyar politikai vezetés nem kért semmilyen ellentételezést a német újraegyesítésben játszott szerepért cserébe. Miközben a kapitalista Nyugat busás hasznot húzott a keleti piacok megnyílásából.



Kilopta el azt a pénzt amit a német állam adott !!! Szaporítani benneteket , de géppisztollyal !!!!


Közben az egész határnyitási ügyet bonyolította, hogy a magyar kormánynak elemi érdeke volt, hogy az NDK-s menekültek átadását mielőbb államközi megállapodás útján rendezze az NSZK-val. Ha ugyanis ez nem következik be, akkor fennállt volna a veszélye annak, hogy a többi szocialista ország állampolgárai is vérszemet kapnak, és vagy nálunk akarnak menekültként letelepedni, várva az alkalmas pillanatra, mint a keletnémetek, vagy pedig tranzitútvonalnak kezdik használni Magyarországot. A magyar baloldal jelenlegi migrációs politikáját nézve érdekesek Horn Gyula akkori külügyminiszternek az MSZMP Központi Bizottsága előtt, 1989. szeptember 1-én elmondott szavai. Horn akkor ennek a helyzetnek a kialakulásától óvta Magyarországot.
És mi kategorikusan az ellen vagyunk, hogy Magyarország menekülttáborrá változzon…


Kár, hogy Horn Gyula mai politikai örökösei nem kutakodnak a történelemben; ki tudja, lehet, hogy másképp állnának a migráció kérdéséhez.
Vezető kép: MTI/Lobenwein Tamás














Gyurcsány és Gergényi szabadlábon – egy 2006 őszi tüntető viszont börtönbehívót kapott





Gyurcsány és Gergényi kézfogása 2015 márciusában a Fővárosi Törvényszéken a rendőri vezetők büntetőperében (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)


Hihetetlen, mégis igaz: tizenhárom évvel a 2006 őszi rendőrterror után börtönbe kell vonulnia egy tüntetőnek, aki nem támadt rendőrökre, nem bántott senkit, mindössze megrongálta a tévészékház egyik – már amúgy is megrongált – ajtaját. Emiatt most egy év nyolc hónapra (!) kell rácsok mögé vonulnia – ennyit olykor gyilkossági kísérletért, rablásért szoktak kiszabni. A hajmeresztő ítéletet az a Szabó Noémi hozta, aki ma már a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje. Eközben a szemkilövetésekre parancsot adó politikai és rendőri vezetők mindent megúsztak, röhögnek a markukba. 
Bár Balogh Péter Németországban él, akkor éppen Magyarországon volt, amikor kiszivárgott Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A felháborodás őt is a Kossuth térre, majd a Szabadság térre vezette, ahol 2006. szeptember 19-ére virradóra a tömeg egy része elfoglalta a Magyar Televízió székházát. Az akkor 47 éves, műszaki végzettségű Balogh Péter nem vett részt az épületet védő rendőrök elleni támadásban, viszont kép- és videófelvételek szerint a tévészékház egyik ajtaját, amelyet addigra ismeretlenek már kitéptek a helyéről és az üvegét betörték, többedmagával együtt odavitte egy lángoló autóhoz, és rádobta. A későbbi ítélet szó szerint így foglalta össze mindezt:


Csatlakozott a rongálókhoz, faajtót dobott az eljárás során be nem azonosítható, még éppen égő, de a kiégés miatt értéket már nem képviselő gépjárműre.
Az ajtócipelők közül a szemüveges férfi a jobboldalon: Balogh Péter (Forrás: wmarcelblog.hu)
Ha szigorúak vagyunk, akkor ez rongálás. Ehhez képest Balogh Pétert közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta meg az ügyészség társtettesként. (Az az ügyészség, amely érdekes módon a legsúlyosabb 2006 őszi bűncselekményeket elkövető rendőrök nagy részét képtelen volt beazonosítani, bíróság elé állítani.) Hogy az utcai ajtódobálással hogyan lehetett megzavarni az épületben működő közérdekű üzemet, jó kérdés. Mindenesetre Balogh lett a tévészékház-ostrom „főperének” tizenegyedrendű vádlottja, akit első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírónője, Szabó Noémi egy év nyolc hónap – három esztendő próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt. Ez a súlyos verdikt 2010 decemberében jogerőre emelkedett.
Zárójelben: Szabó Noémi volt az is, aki 2009-ben a szovjet emlékmű eltávolítása miatt perbe fogott Budaházy Györgyöt védő Gaudi-Nagy Tamást 200 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, amiért a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője azt mondta, hogy az emlékműről levert, majd a Dunába hajított vörös csillagos címer a méltó helyére került. A bírónőt tehát a jelek szerint zavarta, hogy az ügyvéd így beszélt egy tiltott önkényuralmi jelképről. Ha hozzátesszük, hogy Szabó Noémi ma már a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje, akkor azért annyira nem is meglepő a dolog…

A VOLT FELESÉG BOSSZÚJA

De hát miért kellene Balogh Péternek börtönbe vonulnia, ha „csak” felfüggesztettet kapott? A válasz a férfi válságba jutott házasságában keresendő. Balogh portálunknak elmondta: a válása sajnos viharosra sikerült, felesége bosszújának köszönhetően zaklatással, tartási kötelezettség elmulasztásával, sőt még lőfegyverrel való visszaéléssel is megvádolták. Ez utóbbit egy elhunyt barátjától javításra kapott, majd a pincében hagyott sörétes puskáért, amiről ő már meg is felejtkezett, felesége viszont nem. Végül hat évnyi pereskedés után mindezért egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt tavaly decemberben a Budaörsi Járásbíróság, amelyből már hat hónapot előzetes letartóztatásban letöltött. Az ítélet legkellemetlenebb hozadéka, hogy emiatt a tévéostromért kapott felfüggesztett büntetését is le kell töltenie: a napokban kapta meg a börtönbehívóját szeptember 4-ére Kalocsára. (A tévéostrom-per jogerős ítélete 2010-es, a magánéleti dráma pedig 2012-ben történt, így még a hároméves felfüggesztési időszakon belülre esik.)   
A férfi ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a semmiségi törvényre hivatkozva kérni fogja védence büntetésének eltörlését. (Ezt a jogszabályt a 2006 őszi koncepciós eljárások orvoslására fogadta el az Országgyűlés a 2010-es kormányváltás után – P. T.) Emellett a büntetés végrehajtásának felfüggesztését is kéri majd, és Áder János köztársasági elnökhöz fordul kegyelemért – tette hozzá az ügyvéd. Emlékeztetett: még országgyűlési képviselőként azért is szorgalmazta a közkegyelmet a 2006 őszén perbe fogott, elítélt tüntetőknek, hogy az ilyen esetek elkerülhetők legyenek. Gaudi-Nagy Tamás kiemelte: védence még a vádirat szerint sem támadt rendőrökre, cselekménye alkalmatlan volt közérdekű üzem megzavarására, ezért álláspontja szerint Szabó Noémi ítélete önkényuralmi, megtorló jellegű. Szerinte az ellenzéki pártok tavaly decemberi, Kunigunda utcai bohóckodása sokkal inkább megvalósította a közérdekű üzem megzavarását, mint amit Balogh Péter csinált.
Mindeközben a 2006 őszi szemkilövetésekre parancsot adó politikai és rendőri vezetők, az utcai embervadászatok levezénylői, a Rádió udvarán diákokat kínzók, a símaszkos, viperás, emberi mivoltukból kivetkőzött egyenruhások, a megbilincselt emberek ujját eltörők, a Móczár István válogatott öttusázót és Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt összeverők, az október 23-ai lovasrohamra parancsot adók, a Blaha Sörözőből kiterelt vak fiút közvetlen közelről hátba lövő előemberek köszönik szépen, jól vannak. A vezető képünkön szereplő Gergényi Péter a rendőri vezetők perében egy ejnye-bejnyének is enyhe pénzbüntetéssel megúszta a „számonkérést”. (Amit nem a fenti bűnlajstromért kapott, hanem mert későn rendelt el riadót a tévészékház ostromakor.) Gyurcsány pedig vádlott sem lett, és azóta is fennen hirdeti, hogy nem lőtték ki senkinek a szemét. (Nagy László és az azóta már elhunyt Csorba Attila nyilván csak képzelődött…) 






Végre kiderült, hogy a 444 és a Direkt36 tényleg csak egy zsé-kategóriás titkosszolgálati lerakat





Az eddig sem volt kérdéses, hogy a Soros György médiaportfóliójához tartozó 444.hu és a Direkt36 nevű, elméletileg “mikroadományokból” tengődő aloldala nem más, mint az öreg spekuláns hálózatának propagandalapja, amely kritika nélkül közli le az amerikai deep state, azaz a háttérhatalom érdekében álló üzeneteket. Mostantól viszont már azt sem kell találgatni, hogy a budaörsi luxushippi, azaz Uj Péter irányítása alatt álló társaság rendelkezik-e külföldi titkosszolgálati kötődéssel, vagy sem: a válasz ugyanis az egyértelmű igen. Reggel óta egy olyan írás látható a 444.hu vezető helyén, amely büszkén kérkedik avval, hogy hozzájutott Orbán Viktor és az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy repülőgépen (!) lehallgatott magánbeszélgetésének leiratához. Maga a sztori egyébként meglehetősen harmatos: az árnyékszéken erőlködők pingponglabda-szemével próbálja az olvasóra erőltetni a teóriát, hogy a magyar kormány nagyon-nagyon-nagyon súlyos diplomáciai konfliktusba keveredhet Amerikával, amiért engedélyezi egy orosz bank budapesti fiókintézetének megnyitását. Csakhogy erre semmiféle érdemi bizonyítékot nem hoznak fel.
A Direkt36 információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök szóbeli ígéretet tett arra David Cornstein budapesti amerikai nagykövetnek egy közös repülőútjukon, hogy a bank nem költözhet az amerikai követség épülete közelébe, és a magyar titkosszolgálatok is igen szigorúak lesznek a bankkal
  • írják a radarfülű 444-es minőségi újságírók, akik a hosszú cikkben még számos más titkosszolgálati információt is elpletykálnak a Budapesten irodát nyitó orosz Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) körüli állítólagos vitáról. A cikk szerzői egyébként leleplezik magukat: egyértelműen kiolvasható a szövegből, hogy valójában nem a két állam közti konfliktusról van szó, hanem bizonyos amerikai érdekcsoportok sérelméről. Aki szeretné kínozni magát, ITT elolvashatja az egészet; mi inkább visszaidézzük Kövér László a PestiSrácok.hu-nak még 2015-ben adott interjújának sorait:
  • A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket.
PS








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése