2019. szeptember 9., hétfő

Az illuminátusok szép új világa





















Az illuminátusok szép új világa



2013, február 13 - 19:44 — dr.drabik
Humanizmus helyett uzsoracivilizáció

A kamatkapitalizmus új világrendjében - a pénzrendszerben működtetett kamatmechanizmus következményeként - a gazdaságilag fejlett országok lakói használják fel földgolyónk erőforrásainak a 86%-át. Bolygónk lakóinak 80%-a pedig kénytelen beérni az erőforrások - energia, nyersanyag, fogyasztási cikkek, élelmiszer, tiszta víz - 14%-ával. A biblia ótestamentumának zsidó-keresztény tanításait követve a mohamedánok szentkönyve, a Korán, szintén tiltja a kamatszedést. Ezért az iszlámvilágnak ellentétben a szekularizált - tehát saját vallási hagyományaival szembeforduló - Nyugat kamatszedő pénzgazdaságával szemben a családi gazdaságra épülő termelés a hagyományos létformája. Az iszlám országok népei részben emiatt a kamatkapitalizmus új világrendjének a vesztesei lettek, a felemelkedés minden reális lehetősége nélkül. Ezen nem változtat néhány olajban gazdag arab ország átmenetileg meglévő kivételezett helyzete.

A gazdaság terrorja

Az uzsoracivilizáció új rendszerében már világszinten érvényesül a gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi eszközökkel és módszerekkel fenntartott erőszak, a többség munkája eredményének kamat formájában történő elsajátítása egy kisebbség által. A javak elosztásának ez az igazságtalan rendje csak erőszakkal tartható fenn. Ez az elsődleges erőszak a globális ökonómiai terror. Már több hónap telt el 2001. szeptember 11-e óta, mégis a tragikus események kiváltó okairól alig lehet a homályos hátteret megvilágító, a rejtett tényeket és mélyebb összefüggéseket is feltáró elemzést olvasni. A világközvélemény egyre nagyobb része a kiváltó okokat szeretné megismerni, és nemcsak a megtorlásról hallani napról-napra, legyen ez a megtorlás bármilyen jogos is. Nyílván nem a nemzetközi pénzügyi közösség hegemóniája alatt működő amerikai kormányzatok hozzáértő, igazságos, népszerű és sikeres intézkedései vezettek a gyilkos merényletekhez. Felmerül a kérdés, hogy a pénzoligarchia által ellenőrzött amerikai kormányzatok arroganciájukkal, kíméletlen pénzügyi önzésükkel és erőszakosságukkal nem szereznek-e több ellenséget Amerikának, mint amennyire e jobbsorsra érdemes országnak "szüksége" van. Az ártatlanok ezreinek életét kioltó merénylők maguk is készek voltak meghalni. Tettük szörnyűségét ez nem menti. Most azonban azért említjük halálra való elszántságukat, hogy feltehessük azt a kérdést, amit a szolgalelkű tudatiparosok nem tesznek fel: Kinek és milyen okai vannak a világon, hogy így gyűlöljék az Egyesült Államokat és annak polgárait? Ez nem egyszerű ideológiai Amerika-ellenesség. Ez életre-halálra elszánt, fanatikus, a világgal és az élettel leszámoló gyűlölet, amely ártatlanokra csapott le, és közülük szedte áldozatait.
Az egyébként rokonszenves, vendégszerető, segítőkész átlag-amerikai nem tudja, hogy a nevében fellépő hivatalos Amerika, és annak a pénzoligarchia által irányított kormányai, mikor, milyen módon okoztak sérelmet más népeknek, államoknak. A valódi okokra rámutató válaszok helyett, ma is csak azt hallják hivatalos részről, hogy e "gyáva tettet elkövető terroristák a szabadságot és a demokráciát gyűlölik." Aligha hihető, hogy a rendkívüli állapot kikényszerítése és a demokrácia folyamatban lévő felszámolása lett volna a céljuk, megfosztva az amerikaiakat polgári jogaik és politikai szabadságjogaik nagy részétől. Elvont fogalmakat nem lehet olyan intenzitással gyűlölni, hogy valaki vállalja érte szeptember 11-e szörnyűségeit. A hivatalos magyarázat megkerüli azt a kérdést, hogy a merénylők miért lettek Amerika - pontosabban az Amerika nevében a világhatalmat gyakorló nemzetközi pénzvilág - ellenségei. Az sem kielégítő válasz, hogy a halálraszánt merénylők Amerika segítőkészsége, a nemzetközi életben tanúsított igazságos és hozzáértő magatartása, továbbá ehhez hasonló más erényei miatt váltak e nagy ország engesztelhetetlen ellenségeivé. Folyamatosan hallani, hogy a terroristák "unnaturally evil people" (természetellenesen gonosz emberek), akik irracionális fanatizmusukban csupán azért utálják Amerikát, mert ez az ország - és mindenek előtt a kormánya - csodálatraméltó, nagy, sikeres és igazságos. E sorok írója tapasztalatból tudja, hogy két Amerika van. Az egyik az alapító atyák, a függetlenségi nyilatkozat, az alkotmány és Lincoln Amerikája, ahol "a nép kormányoz, a nép által, a népért". Ez az eredeti, az igazi Amerika jelenleg nem tudja érvényesíteni akaratát. Ma Amerika kormánya nevében az a nemzetközi pénzügyi közösség beszél, amelynek 1913-ban sikerült a magántulajdonává tennie az Egyesült Államok pénzrendszerét, a Federal Reserve System, a FED, - egy magánpénzkartell - létrehozásával. A pénzrendszer magánmonopóliuma segítségével azóta már átvette a gazdaság, a politika és kultúra irányítását is. Ma ez pénzoligarchia jelenti a hivatalos Amerikát.
Úgy gondoljuk, hogy a terrorizmus elleni harc legjobb módszere az lenne, ha az Amerikát kormányzó nemzetközi pénzvilág nem szerezne több ellenséget ennek az országnak, és jobbsorsra érdemes lakóinak. A hidegháború után megmaradt egyedüli szuperhatalom jelenlegi irányítói azt szeretnék elhitetni a világ népeivel, hogy ez a szuperhatalom nemcsak egy világbirodalom, a háttérhatalom új világrendjének a központja, hanem egyben a világ egyetemes jótevője, aki csak csodálatot és hódolatot érdemel. Nehéz azonban úgy uralkodni - önzőn és arrogánsan - a világ felett, hogy az alattvalók ne csak engedelmeskedjenek, de szeressék is ezt a világbirodalmat.
Az új világrend ellenzői szembeszállnak elsőszámú fenntartójával - a pénzoligarchia által világcsendőri szerepre kényszerült Egyesült Államokkal - és megkérdőjelezik a jelenlegi igazságtalan status quo-t. A világot irányító nemzetközi pénzügyi közösség ezt a status quo megváltoztatására törő, csupán válaszoló - azaz másodlagos - erőszakot tekinti terrorizmusnak. Azért lép fel keményen ellene, mert veszélyezteti az általa létrehozott gazdasági és pénzügyi világrendszert, a pénzoligarchia hatalmát és előjogait. A terrorizmus súlyos társadalmi baj tünete. Láthatjuk, hogy ez a betegség is - a többi erőszakhoz hasonlóan - elsősorban az ártatlanok közül szedi áldozatait. Ha meg akarunk szabadulni ettől a pusztító, halálos kórtól, akkor meg kell szüntetni az okait. Ezért, aki csak a másodlagos terrorizmus, és annak a tünetei ellen lép fel, mellőzve az elsődleges gazdasági-pénzügyi erőszak - az ökonómia terrorja - elleni küzdelmet, az valójában akadályozza ennek a súlyos társadalmi betegségnek a helyes diagnosztizálását, és az okokat megszüntető hatékony terápia megtalálását.
Egyidejűleg keményen elítéljük azokat, akik megszegik az ártatlanok élete tiszteletben tartásának az alapelvét. Ártatlan emberek ezreinek a könyörtelen lemészárlására semmilyen mentség sem fogadható el. Az ökonómia terrorja ellen, ha ez mégoly nehéz is, elsősorban gazdasági, pénzügyi és politikai eszközökkel kell küzdeni, feltétlenül tiszteletben tartva ártatlan embertársaink élethez való jogát. Ezért a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek nem maradhatnak megfelelő és arányos válasz nélkül. De azon már el kell gondolkodnunk, hogy vajon a jelenlegi - az egész afgán népet sújtó - túlméretezett beavatkozás-e a legmegfelelőbb, legarányosabb és legcélszerűbb válasz szeptember 11-re? Az ultramodern "War on Terror" egy egész népet, sőt - hirdetett szándéka ellenére - bizonyos fokig egy vallási-kulturális közösséget, az iszlám világ egészét sújtja. Ténylegesen a kollektív bűnösség meghaladott elvét érvényesíti. Óriási költséggel nagyszabású büntető-hadműveletek folynak, amelyek során már eddig is újabb ártatlanok veszítették életüket, és további áldozatokkal is számolni kell. Ugyanakkor eddig egyetlen terrorista sem lett felelősségre vonva. Sőt arra sem láthatott bizonyítékot a világ közvéleménye, az átlagember, hogy valóban Afganisztánban vannak a World Trade Center-t és a Pentagont sújtó merényletek értelmi szerzői, szervezői és finanszírozói. A tömegtájékoztatási közegek csak arról adtak hírt, hogy néhány állam és nemzetközi szervezet egyes vezetői már megismerkedhettek a meggyőző bizonyítékokkal. Vajon miért nem lehet legalább részben közzétenni ezeket a bizonyítékokat a mindennapi, egyszerű emberek számára is? Hol van itt és miben áll a titkolódzást igazoló biztonsági kockázat? Miért nem lehetett teljesíteni, pl. a talib-vezetésnek azt a kérését, hogy megismerhessék Bin Laden és az Al-Kaida szervezet bűnrészességét alátámasztó dokumentumokat?
Nem elég azonban harcolni a másodlagos terror ellen, az elsődleges erőszakot, az ökonómiai terrort is meg kell fékezni. A pénzrendszerbe beépített kamat-automatizmus kettéhasította a világot egy mérhetetlenül gazdag - és folyamatosan tovább gazdagodó - pénzvagyonos kisebbségre, valamint az eladósodottságtól fuldokló többségre. A pénz utáni kíméletlen hajsza, a gazdasági élet könyörtelensége, a fokozódó munkanélküliség, a növekvő létbizonytalanság félelmet és depressziót kelt az emberekben. Még a legfejlettebb országokban is milliók szenvednek az általa okozott súlyos szociális, lelki, testi és emocionális problémáktól. A másodlagos terrorizmus elleni most folyó háború pedig tovább fokozta a zavarodottságot és az aggodalmat. Az elbizonytalanodás mellett terjed a megkérgesedett érzéketlenség, a közömbös negatívizmus vagy destruktív cinizmus. Mindez átalakította az emberek értékrendszerét. Aki az uzsoracivilizáció játékszabályai szerint akar boldogulni, annak erkölcsileg el kell tompulnia, vagy el kell veszítenie erkölcsi érzékét, mert erkölcsi lényként csak vesztes lehet ebben a kíméletlen küzdelemben.
Mélyreható változásokon mentek át a társadalom szövetét alkotó elsődleges közösségek, a család, az egyház, és a nagyobb család: a nemzet is. E közösségek meggyöngülésével megoldhatatlanok olyan alapvető problémák, mint a harmadik világot sújtó éhínség, aminek következtében több mint harminchatezer gyermek hal meg naponta. Világméretű pusztítást végez a leküzdhetetlennek bizonyuló kábítószer-kereskedelem, terjed az úgynevezett fehérgalléros bűnözésnek szinte minden változata. A korrupció elérte már az Európai Unió legfelsőbb intézményeit is. A legsúlyosabb probléma azonban a munkanélküliség, amely megoldhatatlan az uzsoracivilizáció keretei között. A magán-pénzmonopólium rendszerében ugyanis csak az a tevékenység megengedett, amely biztosítja a pénzmonopólium birtokosainak a kamatot, az államnak a magas adót úgy, hogy a termelést végző vállalkozónak még mindig maradjon világszinten versenyképes nyeresége a költségei viselésére és a munkabérre. Számos hasznos emberi tevékenység, így például az egészségügy, az oktatásügy, nem alkalmas arra, hogy megtermelje a kamatjövedelmet a pénzoligarchiának, a magas adót az államnak, magának pedig a versenyképes nyereséget és önköltséget. Ha pedig ez a helyzet, akkor az ezen a területen tevékenykedő polgárok zöme elveszíti munkáját, vagy pedig be kell érnie teljesítményével nem arányos ellenszolgáltatással. Az Európai Unióban is tartóssá vált a magas munkanélküliség, mert amióta - részben a szovjet birodalom felbomlásának az eredményeként - a pénzmonopolista kamatkapitalizmus váltotta fel a jóléti államot, nem tudta a munkanélküliek számát tizennyolcmillió alá csökkenteni.
Egyre többen teszik fel a kérdést, mi az oka ennek a helyzetnek? A "Novus Ordo Seclorum" című beköszöntő írásunkban (Leleplező 1999/1-es száma) már idéztünk több tekintélyes személyiséget, államférfit és társadalomtudóst, akik világosan megmondták, hogy a világot egészen mások irányítják, mint ahogy az az első látásra tűnik. Egyre több ember ismeri fel, hogy a történelem formálásában háttérerők is résztvesznek, és a pénzrendszer, a termelőgazdaság, a világkereskedelem globalizációjára építkezve napjainkban egy központosított világállam bontakozik ki, élén olyan uralmi szisztémával, amely biztosítja a magánpénzmonopólium birtokosai számára a politikai hatalmat is. A globális uralom technikai eszközei közé tartozik a már ma is fejlett informatikai technológia, és az egyre nagyobb kapacitású és sebességű komputer-rendszerek terjedése. Mindez lehetővé teszi a kommunista jellegű központi tervezést, az ellenőrzést, a globális megfigyelést és hírszerzést, a hadseregek felügyeletét, a társadalom minden szegmensének ellenőrzését, egészen a családig, a gyermekek neveléséig. Ebbe a folyamatba illeszkedik a világvallások fragmentálása, relativizálása, és ha lehet egyetlen szinkretikus vallási egyvelegbe való összeolvasztása. Még a különféle konfliktusok mögött is koncepció rajzolódik ki. A számos feszültség, kiújuló osztályharc, a faji megkülönböztetés és helyi háborúk mögött kitapintható stratégia azt sugallja az emberiségnek, hogyha meg akar szabadulni ezektől, akkor fogadja el az új világrendet: egy globális világkormányzat létrehozását a nemzetközi pénzügyi közösség által kiválasztott, és pozícióba helyezett integrált hatalmai elit irányításával.

Világállam - globális kormányzás

A közelmúltban elárasztották a könyvpiacot olyan könyvek, amelyek a világállam és az egyvilág-világkormányzás szükségszerűségét szuggerálják olvasóiknak. Ezek a könyvek felsorolják a földünket veszélyeztető problémákat. Egyik slágertéma a népességrobbanás, a másik az atomháború, illetve az atomtechnológia veszélye, őket követik a katonai konfliktusok, amelyek a világbékét veszélyeztetik, az új gyógyíthatatlan betegségek, járványok, amelyek ellen nincs védekezés. 2001. szeptember 11-e óta pedig a tudatipar vezető témája lett a világméretű harc, de csak a másodlagos terrorizmus ellen. Az elsődleges erőszakról, az ökonómia globális terrorjáról továbbra sem lehet hallani. E könyvek és az elektronikus tudatipar üzenete: megérett az idő arra, hogy az emberiség egységes világkormányzat keretében oldja meg ezeket a konfliktusokat. A háttérerők megrendelésére készült tudatipari termékek, szellemi konfekció-áruk, részletesen ecsetelik, hogy mennyire nem képesek a nemzetek és nemzeti kormányok megküzdeni ezekkel a nemzetközi összefogást és koordinációt igénylő problémákkal. Az egyetlen megoldás az Egyesült Nemzetek Szervezetének a még hatékonyabbá tétele. A világ irányítására törekvő nemzetközi pénzoligarchia, valamint illuminátus szervezetekből álló hálózata, az általa kézbentartott ENSZ megerősítésével, szakosított szervezeteinek az újjászervezésével képzeli el a konföderatív - esetleg föderatív - világállam és globális kormányzata létrehozását.
Közismert, hogy a berlini fal leomlását követően milyen dicséret-áradatban részesült az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely a hozsannázók szerint az egyetlen alkalmas intézmény a béke és a biztonság garantálására földünk minden lakója számára. Jan Tinbergen Nobel díjas közgazdász például ezt írta 1993. december 24-én a "De Telegraaf" című holland újságban: "Nem vagyok próféta, de úgy tekintek az Egyesült Nemzetekre, mint az új világkormányra. Eddig nem mutatott fel erőt, a jövőben azonban ez meg fog változni..." A világkormányzat azonban diktatúra lenne, mivel a demokratikus intézmények globális szinten nem működtethetők. Ez a tény már jól megfigyelhető az Európai Unió gyakorlatában is. Az Európai Unió kormányát - az Európai Unió Bizottságát - az Európai Unió választott parlamentje érdemben nem ellenőrzi, mivel ez a demokratikusan választott képviselőkből álló testület törvényeket nem hozhat, csak ajánlásokat fogadhat el. A legfontosabb hatalmi eszközrendszer - a monetáris szuverenitás - pedig átkerült az Európai Unió Frankfurtban működő központi bankjához, amelyet sem a nemzeti kormányok, sem az Unió Bizottsága (kormánya) nem befolyásolhat, még kevésbé utasíthat. A szociális intézményrendszer működtetése, a munkahelyteremtés, az egészségügy, a szociális ellátás és az iskolaügy megmaradt a nemzeti kormányok hatáskörében. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy az Európai Unió Frankfurtban működő központi bankjának a monetáris hatalmát a brüsszeli bizottság megerősített szociális hatásköre fogja partnerként kiegyensúlyozni. Ugyanis sem a munkahelyteremtés, sem a szociális intézményrendszer hatékony működtetése monetáris eszközrendszer nélkül nem lehetséges. Ha pedig a monetáris hatalom a teljesen független uniós központi bank kezében van, akkor gyakorlatilag megfelelő eszközök nélkül kell a brüsszeli bizottságnak és az egyes tagországok nemzeti kormányainak a társadalom súlyos problémáival megbirkózniuk.

Az illuminátusok: a pénzoligarchia internacionáléja

"Az illuminátusok új világrendje" című tanulmányban (Leleplező 2001/4. száma) részletesen foglalkoztunk az illuminátusok nagyrészt titkos és zárt hálózatának a kialakulásával, céljaival és történelemformáló szerepével. Az illuminátusok természetesen nem tartják szervezetüket és annak nemzetközi hálózatát sem pártnak, sem internacionálénak. Sőt hálózatuk létét is tagadják, mivel annak hatékony működése csak az ismeretlenségbe burkolva biztosítható. De a neves amerikai történész, Carroll Quigley, bebizonyította, hogy ez a HÁLÓZAT létezik és funkcióját tekintve egy hatékony internacionálé tulajdonságaival rendelkezik. Az illuminátusok nem azonosak a szabadkőművességgel, de a két mozgalom fokozatosan közeledett egymáshoz, és már 1782. július 16-án közös nemzetközi tanácskozást tartottak Wilhelmsbadban. Számos történelmi körülmény támasztja alá, hogy azóta együttműködnek. Noha már igen sokat írtak a szabadkőművességről, de még a 20. század végén és a 21. kezdetén is nagyrészt tájékozatlan a társadalom e részben nyíltan, de nagyobb részt titokban tevékenykedő társaság valódi céljait illetően. Számos könyv ellenére a szabadkőművesség, azon belül az illuminizmus belső lényege ma is titoknak számít. Maguk a szabadkőművesek úgy állítják be szövetségüket, mint amelyik történelmileg a tényleges fizikai építőtevékenységet folytató kőműves céhekhez kötődik. Ezek az építész céhek tekintélyes zártkörű szervezetek voltak, amelyek a középkorban csodálatos katedrálisokat, és biztonságos erődítményeket építettek. Akik ezt a munkát végezték, három fokozatba voltak osztva: tanulók, legények, és mesterek. Egyik fokozatból a másikba csak különleges teljesítmények és rítusok közepette lehetett kerülni. Egymás között olyan jelképeket használtak, mint a kalapács, a mérő, a vonalzó, a körző, és a szögmérő. A középkort követő időkben már nem épültek katedrálisok, a gótikus építőművészettel eltűntek az építész céhek is. De nem tűntek el, hanem egyre nyíltabban működtek azok a szabadkőműves páholyok, amelyeknek a tagjai már csak jelképesen végeztek "építészeti tevékenységet". Ezek a társaságok, amelyek páholyoknak nevezték magukat, egyre több olyan műveltségével, tehetségével kitűnő személyt választottak soraikba, akiknek már az eredeti építőmesteri tevékenységhez semmi közük nem volt. Ezek a nemesek, gyakran főnemesek, tudósok, gazdag polgárok, művészek, politikusok végül átvették a páholyok vezetését. A korábbi munkaeszközök pedig szabadkőműves jelképekké alakultak. Mindezt maguk a szabadkőművesek állítják szervezetükről és annak megszületéséről.
1717-ben négy angol páholy a londoni nagypáholyban egyesült. A hamarosan elfogadott szabadkőműves alkotmány, amely az "Egy szabadkőműves kötelezettségei" címet viseli, összefoglalta a spekulatívvá és szimbolikussá vált szabadkőművesség szokásait és alapszabályait. Ezek az alapszabályok még ma is a világszabadkőművesség egyik legfontosabb okmányát alkotják. A londoni nagypáholy számos más páholy anyapáholyának számít világszerte. Az európai kontinensen, és Amerikában angol befolyásra jött létre a szabadkőművesség. A három legismertebb fok - a tanuló, a legény, és a mester - alkotja a kék szabadkőművességet. Erre épül rá az úgynevezettmagas fokozatú rendszer, amely maga is több részből áll. A negyediktől a tizennyolcadik fokozatig terjed a vörös, a tizenkilenctől a harmincig pedig a fekete fokozat. Végül a harmincegyediktől a harmincharmadikig található afehér fokozatú szabadkőművesség. Mint minden titkos, vagy féltitkos társaság esetében, a szabadkőművességnél is felvételi és beavatási rituálék használatosak. Állítólag nem lehet szavakkal pontosan megvilágítani a beavatási szertartás eredetét és titkát. Ma a szabadkőművesség igyekszik magát nyílt szervezetnek feltüntetni és világszerte u.n. externalizációs kampányt folytat. Azt az elvet követi, hogy "nincs szükség a kelleténél nagyobb titkolódzásra." (Ezt a megfogalmazást a magyar televízióban 2000-ben sugárzott egyik kerekasztal beszélgetésen, a Grand Orient magyarországi nagymesterének a fiatal helyettese használta.) Itt a hangsúly azon van, hogy csak a szükséges titkokat kell megtartani, és az ezen felül való titkolódzás már nem jár haszonnal, csak megnehezíti a szabadkőművesség és a profán világ kapcsolatát.
A szabadkőművesek azonban ma is feltétlen engedelmességgel tartoznak alkotmányuknak, belső törvényeiknek, és szabályzataiknak, valamint vezetőik utasításainak. Az engedelmességi eskü szerint a legfontosabb kötelezettség a titoktartás, és ez elengedhetetlen feltétele a felvételnek. A szabadkőművesség nem szabadkőműves kutatói közül többen azt állítják, hogy sok "kék" szabadkőműves, de még "vörös" is úgy hal meg, hogy bármit is hallott volna szervezetük titkáról. Copin Albancelli, aki huszonkilencedik fokozatú szabadkőműves volt, három csoportba osztotta a szabadkőműveseket. Az elsőbe tartoznak a kékek, akik semmilyen lényeges titokba nincsenek beavatva. A vörös fokozatúak úgy vélik, hogy ők ismerik a valódi titkokat, valójában nincsenek azokba beavatva. A nemzetközi belső kör, akik az igazi vezetőket foglalják magukba, ismerik csak a szabadkőművesség valódi céljait. Albert Pike, aki egy ideig az Egyesült Világszabadkőművesség élén állt, "Morals and dogma" című híres könyvének 819. oldalán így foglalta össze a titokba való beavatásról tanítását: "A kék fokozatúaknak csak néhány szimbólum jelentését magyarázzuk meg. Szándékosan félrevezetjük őket hamis magyarázatokkal. Valódi jelentésüket a legmagasabb fokozatúak számára tartjuk meg. Ez lehetővé teszi, hogy a kék fokozatok tagjai azt képzeljék, hogy az egész szabadkőművességet elsajátították. A szabadkőművesség egy szfinx, amely a fejét a homokba rejti, amelyet az évszázadok felhalmoztak körülötte."
A szabadkőművesek a nyilvánosság felé mindig tagadják, leplezik, vagy kicsinyítik politikai tevékenységüket, befolyásukat. Ha viszont behatóbban tanulmányozzuk a történelmet, akkor egyre több bizonyítékkal szembesülünk, amelyek azt bizonyítják, hogy a páholyok tevékenysége állandóan összefonódott a politikával. Elsőnek az tűnik fel, hogy a szabadkőművesek mindig a hatalom közelében voltak találhatóak. Cáfolhatatlan tények tanúsítják, hogy aktívan részt vettek a 18., a 19. és a 20. század forradalmi mozgalmaiban. A francia forradalom óta folyamatosan kimutatható a szabadkőművesek befolyása, illetve cselekvő részvétele a bekövetkezett világeseményekben. Európában például valamennyi brit miniszterelnök, Franciaországban pedig az összes köztársasági elnök - De Gaulle kivételével - szabadkőműves volt. Ugyanez elmondható az ENSZ és szakosított intézményei irányítóinak a többségéről, valamint az Európai Unió bizottságáról, és annak apparátusáról. Ez utóbbiak, noha nem választják őket, egyre nagyobb hatalommal rendelkeznek, és utasításokat adnak az egyes tagországok választott kormányainak. Az a tendencia bontakozik ki, hogy a demokratikusan választott intézmények hatáskör nélkülivé válnak, a tényleges döntéseket pedig a nem választott, de szabadkőműves, vagy szabadkőműves befolyás alatt álló személyek hozzák.
Egy ilyen írás keretében nem lehetséges, és nincs is szükség rá, hogy felsoroljuk, ki mindenki volt a világtörténelemben szabadkőműves. Csak utalunk rá, hogy például Napóleon csaknem valamennyi marsallja, és a vele szemben álló hadseregek katonai vezetőinek a többsége is szabadkőműves volt. De szabadkőműves volt Dél-Amerika számos történelmi személyisége, mint például San Martin, Simon Bolivar, Porfirio Diaz. Mexikó talán az egyetlen ország a földön, amelyben a szabadkőművesség 1917 óta nyíltan gyakorolja a politikai hatalmat.
Az Egyesült Államok is szabadkőműves irányítás alatt áll. Csakhogy ennek a szabadkőművességnek egy jelentős irányzata történelmi okokból kezdettől fogva szemben állt, és szemben áll a mai napig az illuminátusokkal. A jelenlegi elnök, és elődje, Bill Clinton is, valamint további tizennyolc amerikai elnök, úgy mint Washington, Madison, Monroe, Jackson, Polk, Buchanan, A. Johnson, Garfield, McKinley, Theodor Roosevelt, Taft, Harding, F. D. Roosevelt, Trumann, L. B. Johnson, Ford, Reagan, és idősebb George Bush is szabadkőműves volt. Lincoln nem volt szabadkőműves, Eisenhover sem, de ő is a szabadkőművességet irányító pénzoligarchia támogatásával lett elnök. Kennedy is hiányzik a listáról. De olyan nagy befolyású személyiségek is szabadkőművesek voltak, és szorosan együttműködtek a nemzetközi pénzoligarchia saját elit szervezetével, az illuminátusokkal, mint Edward Mandell House, Wilson elnök bizalmasa, vagy Henry Kissinger, aki egyes források szerint a pénzoligarchia legbelsőbb koordináló intézményének az élén áll, vagy Boutros-Ghali korábbi ENSZ főtitkár, avagy a két Dulles, Allen, aki a CIA-t vezette, és John Foster, aki az Egyesült Államok külügyminisztere volt. A Dulles fivérek egyébként abból a nevezetes svájci családból származtak, amely a skót rítusú szabadkőművességet megalapította az Egyesült Államokban. A Dulles család tagjai nemcsak befolyásos szabadkőművesek voltak, hanem igen szoros kapcsolat fűzte őket a nemzetközi pénzvilághoz, a vezető bankdinasztiákhoz. A Dulles testvéreket nagybátyjuk, Robert Lansing, vezette be az amerikai politikai élet legfelsőbb köreibe, amikor külügyminiszter volt. Ugyancsak egyengette politikai karrierjüket a már említett House ezredes is.
Már több tanulmányban is ismertettük, hogy milyen kulcsszerepe volt a 20. század történelmében a brit "Round Table" társaságnak, amelynek az egyik utódszervezete a New Yorkban megalapított, de már az Egyesült Államok valamennyi regionális központjában működő "Council on Foreign Relations", a CFR, (Külkapcsolatok Tanácsa). Ezért ebben az írásban ennek a nagyfontosságú szervezetnek a részletes ismertetésére nem térünk ki. Csak utalunk rá: több tekintélyes kutató egybehangzóan állítja, hogy ez a nemzetközi pénzoligarchia legfontosabb koordináló szervezete Amerikában, amely valójában betölti az elsődleges "informális kormány" szerepét az Egyesült Államokban. A nyilvánosság felé tudományos és közéleti kérdéseket megvitató közhasznú társaságnak mutatja magát, valójában azonban hagymaszerűen felépülő belső - és még belsőbb - irányítószervei révén minden lényeges kérdésben kidolgozza az Egyesült Államok mindenkori kormányzata és törvényhozása számára a követendő kül-, és belpolitikai stratégiát. Ennek a végrehajtása a szoros személyi kapcsolatrendszer révén kikényszeríthető. A CFR-nek kulcsszerepe van az elnökök és vezető munkatársaik kiválasztásában, az elnöki adminisztrációk felkészítésében és hivatalba helyezésében. A monetáris hatalmat a pénzoligarchia közvetlenül gyakorolja. Ezt megkönnyíti az, hogy 100%-os tulajdonosa az Egyesült Államok pénzrendszerét irányító Federal Reserve System-nek.

A káderek gondos kiválasztása

A Dulles fivérek karrierje jól szemlélteti, hogyan választja ki és helyezi pozícióba saját kádereit a pénzoligarchia. Allen Dulles már 1920-ban az Egyesült Államok berlini nagykövetségének az első titkáraként dolgozott. Ugyanebben az időben testvére John Foster a "Sullivan and Cromwell" elnöke lett. Ez a pénzintézet a Bank of England-nek, Nagy-Britannia magánirányítása alatt álló központi bankjának volt a fiókja, amely a nemzetközi bankvilág érdekeit képviselte Németországban. A nemzetiszocialista Németország vereségét követően számos náci Allen Dulles segítségével talált menedéket az Egyesült Államokban, és végzett fontos munkát katonai, tudományos és űrkutatási területen. Áttelepítésük és integrálásuk programját Allen Dulles dolgozta ki, és irányította.
A pénzoligarchia saját hálózata az illuminátus, kvázi szabadkőművesség azt is elintézte, hogy a nemzetiszocialista titkosszolgálat szakembereinek a segítségével modernizálja az amerikai titkosszolgálatot, az Office of Strategic Service-t, az OSS-t. Ezért Allen Dulles felvette a kapcsolatot Reinhard Gehlennel, és szorosan együttműködött az egykori SS tábornokkal. Az együttműködés és modernizáció eredményeként jött létre a Central Intelligence Agency, vagyis a CIA. Túlságosan sok adat vált ismertté, hogy egyszerűen félre lehessen söpörni, amelyek arról tanúskodnak, hogy a CIA nemcsak kulcsszerepet játszott a félre-sikerült Kuba elleni invázióban, de a Kennedy elnök elleni merényletben is, valamint a sokkal későbbi úgynevezett Irán-Contra ügyben. E téma kutatói szerint a CIA eddig mintegy háromezer nagyobb és tízezer kisebb műveletet dolgozott ki és hajtott végre. A jelenlegi amerikai elnök apja, a korábbi elnök, idősebb George Bush, maga is rövid ideig a CIA igazgatója volt. Több alaposan dokumentált könyv állítja és bizonyítja, hogy miközben idősebb George Bush a CIA élén állt, a CIA közvetlen kapcsolatba került a kábítószercsempészettel, és a fegyverkereskedelemmel. A kívülálló azt feltételezi, hogy a föld országainak a különböző titkosszolgálatai egymással szembenállnak, de legalábbis rivalizálnak. Ez nagyrészt azonban csak feltételezés. A jelek arra utalnak, hogy a titkosszolgálatok csúcsain megfelelő kapcsolati-háló működik, és ez koordinálja ezeket a szervezeteket. Az igazsághoz közel állhat az a feltételezés, hogy a vezető hírszerző szervezetek egyidejűleg rivalizálnak, de a pénzoligarchia számára fontos kérdésekben együtt is működnek egymással.

A "fekete nemesség"

Ebben az írásban megkülönböztettük a szabadkőművességet a pénzoligarchia kvázi szabadkőműves hálózatától. Ez utóbbi tömöríti az illuminátusokat, azaz a felvilágosodottakat, vagy megvilágosodottakat, vagyis azokat a beavatott személyeket, akik a pénzoligarchia által eltervezett új világrend kialakításán fáradoznak. Egyre többen szeretnék pontosabban tudni, hogy kik ezek az illuminátusok? Egy ilyen általános kijelentés nem elégíti ki a megbízható ismereteket kívánó embereket. A Leleplező előző számában röviden már foglalkoztunk a németországi illuminátusok történelmi szerepével. Most arra keressük a választ, hogy kik is ezek a népek sorsát ennyire jelentősen alakító emberek? Ismét a történelemhez kell fordulnunk, hogy konkretizáljuk: milyen körből származnak az illuminátusok? Egyre több kutató tesz említést az illuminátusok és az úgynevezett "Black Nobility", azaz a "Fekete Nemesség" kapcsolatáról. Nos, kik tartoznak ehhez a "Fekete Nemesség"-hez? Robin de Ruiter, Johannes Rothkranz, John Coleman, Gary Allen, Des Griffin, Antony Sutton, valamint Jan van Helsing és mások szerint Európa leggazdagabb és leghatalmasabb arisztokrata családjai, köztük olyan előkelő dinasztiák, amelyek a 12. századi Génuából és Velencéből származnak, akik ebben az időben e városállamokban a hatalom birtokosai voltak. Azért ragadt rájuk a "Fekete Nemesség" elnevezés, mert igen gyakran alkalmaztak tisztátalan módszereket, vagyis hatalmi eszközeik közé tartozott a hazudozás, a csalás, a gyilkosság, a terrorizmus, eszmei vonatkozásban a gnosztikus gyökerű illuminizmus, továbbá az okkultizmus, és a fekete mágia révén a sátánizmus. Ezek a városállami zsarnokok nem haboztak, ha félre kellett állítaniuk azokat, akik ellenezték üzelmeiket. A "Fekete Nemesség" első számú központja Velencében volt, ez a város ma is helyet ad utódszervezetének, amely szorosan együttműködik a német "Marshall Fund"-dal, valamint a Római Klubbal. A velencei "Fekete Nemesség"-hez tartozó személyek vagyona egyes szerzők szerint többszörösen meghaladja például a Rockefeller család vagyonát. A velencei "Fekete Nemesség" alapította a "Háromszázak Bizottságát", amelyből több fontos szervezet ágazott el, amelyeket a pénzoligarchia hálózata első-osztályú szervezeteiként jelölhetünk meg. Mint már utaltunk rá, a "Fekete Nemesség" már aktívan tevékenykedett a 12. században. 1122-ben és 1126-ban John Cemnenus egy magas erkölcsiségű uralkodó kísérletet tett a velencei oligarchák megfékezésére. John Cemnenus nem újította meg az oligarchák kereskedelmi monopóliumát, mert előjogaikat gátlástalanul a lakosság kizsákmányolására használták. A velencei flotta ezért megtámadta John Cemnenus hajóit, elfoglalta Korfut, és rákényszerítette arra, hogy az oligarchák monopoljogait újítsa meg.

Kikből áll az integrált nemzetközi elit?

A formákat illetően sok minden változott a 19. század óta. De az, hogy egy szűk oligarcha csoport a pénzrendszer magánmonopóliuma, és a gazdasági-kereskedelmi élet irányítása révén óriási hatalommal rendelkezik, nem változott. Ma is, ha valaki szembehelyezkedik a Grosvenorsokkal, a Bragansasokkal, vagy a Savoyaiakkal, vagy azok dinasztikus kapcsolataival, és utódaikkal, akkor vasfalakba ütközik. Még a kutatókat is meglepi, hogy a 21. század elején milyen nagy szerepe van egyes leszármazási vonalaknak a világot irányító elit összetételében. Az illuminátus hálózat értékrendjében fontos szerepe van a vérségi leszármazásnak. Ha valaki nem a megfelelő leszármazási vonalhoz tartozik, akkor csak nehezen - vagy soha - nem tud magas fokra emelkedni az illuminátus ranglétrán. Jelenleg az illuminátus hálózat kulcspozícióit mintegy ötszáz rendkívül befolyásos család tagjai töltik be, akik a világ különböző részein élnek, de szoros kapcsolatban vannak egymással. Ezek a családok résztvesznek az illuminátus hálózat sokrétű tevékenységében, attól függően, hogy annak hierarchiájában hol helyezkednek el. Tagjaik nagyrészt egymás között házasodnak, és szoros vérségi kötelék is összefűzi őket. A vezető dinasztiáknak maguknak is megvan a saját belső hierarchiája. A családok közül egyesek csak földünk bizonyos régióiban befolyásosak, általában azon a területen, ahonnan származnak. A leghatalmasabb illuminátus dinasztiák tudatosan egyesítik különböző vérségi vonalaikat. Az úgynevezett "Nagy Druida Tanács", a kutatók gyakran a "Tizenhármak Tanácsának" nevezik, hálózatuk segítségével ellenőrzik az egykori kommunista országokat, bizonyos fokig még Kínát is. A Tizenhármak Tanácsa irányítja a "bölcs emberek" titkos csoportjait a legfontosabb ipari államokban. A kisebb országokat a bankrendszeren keresztül irányítják, ahol az általuk kiválasztott és tőlük függő személyek, valamint a titkosszolgálati apparátusok végzik el a befolyásolási, ellenőrzési és irányítási funkciót. A Tizenhármak Tanácsa felett áll egy még fontosabb csoport, a Kilencek Tanácsa, amelynek azonban van egy három személyből álló belső magja, ez a három személy az, aki az első impulzusokat adja, és a végső szót kimondja a legfontosabb kérdésekben.
Már utaltunk rá, hogy az illuminátus hálózat vezető dinasztiái tudatosan kutatják és egyesítik a vezető családok vérségi vonalait. Ebben a tevékenységükben bizonyos okkult hagyományok is érvényesülnek, amely szerint mágikus erőt jelent ezeknek a dinasztiáknak a vér szerinti egyesítése. Ha olyan családok emelkednek ki, és válnak riválissá, akik nem tartoznak az illuminátus hálózathoz, akkor ezeket a családokat széttörik, felmorzsolják. Példaként lehet említeni az orosz uralkodóházat, a Romanov dinasztiát. Mivel azonban a Romanovok egykor igen hatalmas és tehetséges család leszármazottai voltak, ezért a család kivégzését követően megmaradt rokonokkal a "Fekete Nemesség"-hez tartozó családok előszeretettel összeházasodtak, abban a reményben, hogy a Romanov család vére őket is erősíti. Már arra is kísérletek történtek, hogy genetikusan vizsgálják meg az illuminátus családok eredetét. Bizonyos irracionális vélekedések miatt nem a nevek a döntőek, hanem sokkal inkább a vér mágikus ereje a meghatározó tényező. Szokásos eljárási mód, hogy a pénzoligarchia illuminátus hálózata számára fontos személyeket már gyermekkorukban kiválasztják, és adoptált gyerekként a kijelölt pozíciójára felnevelik. Fritz Springmeier amerikai kutató szerint, egy ilyen illuminátusok által kiválasztott és felnevelt gyerek volt Bill Clinton is. Angello Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa mentora pedig Jean Cocteau, a Prieure de Sion akkori nagymestere volt. (Ezt állítja John Daniel, Johannes Rothkranz, valamint a "Holy Blood, Holy Grail" három szerzője: Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln.)
A vezető dinasztiák leszármazási vonalának a kutatása új megközelítést tesz lehetővé a történelem elemzése számára. Hatalmas történelmi családok az évszázadok során olyan stratégiákat dolgoztak ki, amelyek elősegítették az emberek pénzzel, okkult rituálékkal, háborúkkal, politikával, vallásos konfliktusok gerjesztésével, vagy szenvedélyeik felkeltésével történő befolyásolását és ellenőrzését. Ezek a családok évszázadokon át gyűjtötték tapasztalataikat és fejlesztették képességeiket arra, hogy hogyan kell a hatalmat megszerezni és a maguk számára hasznosítani. Stratégiájuknak az is a részét képezte, hogy a háttérben maradjanak, valódi identitásukat elrejtsék a nyilvánosság elől. Ez a transznacionálisan megszerveződött elit nemzedékről-nemzedékre átörökítette a lakosság feletti uralom gyakorlására vonatkozó tapasztalatait és tudását.

Karizmatikus vezérre várva

A Római Klub megalapítója és egykori elnöke, Aurelio Peccei, jelentette ki, hogy csak egy karizmatikus vezér mentheti meg az emberi civilizációt a világot fenyegető pénzügyi, gazdasági és szociális katasztrófától. Ezen írás olvasói közül feltételezhetően többen legyintenek minderre, mint ami nem egyéb fantázia szüleményénél. De mielőtt félretolják ezeket a fejtegetéseket, mérjék fel, hogy kívülálló tudósok eddig nem kutathatták a különböző titkos és féltitkos szervezetek, köztük a szabadkőműves páholyok, a B'nai B'rith, a CFR, a Round Table, és az ehhez hasonló szervezetek irattárait, valamint a FED, a BIS és más vezető nemzetközi bank letitkosított iratanyagait, hogy a hírszerzőszolgálatok és az oligarcha-dinasztiák magánarchívumainak a féltve őrzött titkos dokumentumairól már ne is szóljunk. Ha ezek a titkos irattárak kutathatók lennének, akkor talán a fenti fejtegetéseket sem lehetne többé egyszerűen a képzelet szüleményének minősíteni. Több kutató - közvetett bizonyítékok alapján - állítja, hogy a világ kormányzására máris megtörtént a potenciális személyek kiválasztása, és folyamatos kiválogatásuk is tervszerűen zajlik. Valamennyiüket az illuminátus hálózat megfelelő bizottságai behatóan levizsgáztatják. Az illuminátus hálózat legfelsőbb vezetői mondják ki a végső szót, hogy kiknek kezébe kerüljenek a világ irányításának a kulcspozíciói. Állítólag a legfőbb pozícióra is már megvan a kiválasztott személy, aki e kutatók szerint London közelében él, és nem túlságosan hosszú idő múlva a világ közvéleményének is be fogják mutatni. Ennek a legfőbb pozíciót betöltő személynek a felkészítése már évek óta folyik. Robin de Ruiter szerint, ezt a személyt, mint a világ kvázi megváltóját fogják prezentálni, aki az ószövetségi David király uralkodóházából való, Jézus és Mária Magdolna közvetlen leszármazottja, azaz vérségi vonala Jézuson keresztül visszavezet az ókori Izrael uralkodó nemzetségéhez.

A Prieuré de Sion

Az illuminátusok egyik legrégibb és legtekintélyesebb titkos szervezete a Prieuré de Sion (angolul Priory of Sion) állítja és dokumentálja a maga számára, hogy Jézus nem halt meg a keresztfán, hanem onnan Mária Magdaléna még élve levette és gyógyulása után vele, mint férjével Dél-Franciaországba menekült. Jézus és Mária Magdaléna itt családot alapított, és ez a vérvonal Jézustól a Merovingokon és a Lotaringiai családokon át a Habsburgokig követhető a "Fekete Nemesség" nagy illuminátus családfájáig. 1982-ben tízévi kutatómunka után három amerikai szerző: Michael Baigendt, Richard Leigh, és Henry Lincoln közzétette híressé vált "Holy Blood, Holy Grail"(Szent vér, Szent Grál) című könyvét. A szerzők a titkos, de legalábbis féltitkos elit társaság a Prieuré de Sion ezeréves múltját kutatták. Ebben a zárt elit társaságban a francia történelem számos kiemelkedő személyisége vett részt és vesz részt egészen a mai napig. A Prieuré de Sion célja az volt, hogy visszahelyezze a Meroving dinasztiából származó utódokat Franciaország trónjára. Ennek a dinasztiának a vérségi leszármazási vonala azonban már több mint ezerháromszáz éve eltűnt. Ez a cél a kutatók számára is meglepően ésszerűtlennek tűnt. Mi az a különleges tulajdonsága a Meroving dinasztiának, amiért érdemes ilyen nehéz feladatra vállalkozni? - tették fel a kérdést maguknak. Miért volt érdemes ezt a célt felvállalnia olyan kiválóságoknak, mint Leonardo da Vinci, Victor Hugo, vagy az időben hozzánk közelebb álló André Malraux, Alphonse Juin, vagy a kiváló katona és államférfi,Charles de Gaulle? Ők valamennyiben a Prieuré de Sion legfőbb vezetői voltak egykor.
A válasz erre a kérdésre részben abból adódik, ahogyan arra már a fentiekben utaltunk, hogy a Meroving dinasztia tagjai azt állították magukról: ők az ó-testamentumi Dávid király egyenes leszármazottai. Ezt az állításukat és igényüket érvényesnek fogadták el az őket a trónon követő dinasztia tagjai, Európa többi uralkodói, és uralkodásuk idején a római katolikus egyház is. A három kutatót ez a felismerés a biblia alapos tanulmányozására kényszerítette. Ennek alapján állították fel azt a hipotézisüket, hogy Jézus Izrael törvényes uralkodója volt, aki megházasodott, utódokat nemzett, és ezek fenntartották az ő származási vérvonalát, amely három és fél évszázad után összeolvadt Franciaország akkori uralkodóházának a vérvonalával, a Meroving dinasztiáéval.
Ezek a kutatási eredmények fokról-fokra, hosszú évek munkája nyomán kristályosodtak ki. A legkényesebb része ezeknek a Jézus életét új megvilágításba helyező feltételezések. A kutatók munkájuk során természetesen igyekeztek a Prieuré de Sion történetének egyéb vonatkozásait is feltárni. Rájöttek, hogy az így szerzett új ismeretek más megvilágításba helyezik a keresztes háborúkat, valamint az ezekben a háborúkban kiemelkedő szerepet játszó templomos lovagok szerepét. A kutatók fő célja azonban annak megértése volt, hogy mit akar ma a Prieuré de Sion és mi volt a múltban igazi célja? Ha a Meroving dinasztia vérvonalának a helyreállítása volt ez a cél, akkor ehhez milyen eszközök álltak a rendelkezésükre? Olyan kiváló személyek, mint Malraux és Juin, sem naiv idealisták nem voltak, sem vallási fanatikusok. Ugyanezt lehet elmondani a rend olyan tagjairól, akikkel a három amerikai kutató személyesen találkozott. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen javaslataik, elképzeléseik voltak céljaik elérésére? A választ a tömeglélektan, a politikai hatalom, és a nagy pénzvagyonok szférájában keresték. A rend tagjaiban olyan racionális személyiségeket ismerhettek meg, akik mai világunk realitásaiban gondolkodva magyarázták meg sok évszázados történetüket, és jövőbeni távlataikat.
A jelen írás is részben arra keresi a választ, hogy ma mit tesz a Prieuré de Sion? Milyen bizonyítható nyomai vannak jelenlegi aktivitásának, és annak, hogy ma is részt vesz a világ sorsának az alakításában? Kik lehetnek ennek a rendkívül zárt körnek a tagjai? Milyen pénzforrásokra és hatalmi eszközökre támaszkodnak? Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a Meroving dinasztia leszármazottai, és így állítólag Jézus, illetve az ótestamentumi Dávid uralkodóház utódai? Milyen következményei lehetnek modern világunkban az ilyen állításoknak és igényeknek?
Annyit már kiderítettek a kutatók, hogy a Prieuré de Sion-nak van egy úgynevezett "grand design"-ja, egy mester-terve Franciaország és Európa, valamint a világ egészének a jövőjét illetően. Ezen túlmenően az is figyelemreméltó, ahogyan a Prieuré de Sion nagymestere közölte a kutatókkal, hogy ténylegesen birtokában vannak a jeruzsálemi templom elvesztett kincsének. Ezt visszajuttatják Izraelnek, ha eljött rá a megfelelő idő. Hogy mikor jön el ez a "megfelelő időpont", az függhet politikai, hatalmi, pénzügyi, és természetesen lélektani tényezőktől.
Minthogy a Prieuré de Sion lényegében a világ leghatalmasabb, leggazdagabb embereit tömörítő zárt társaság, ezért tevékenységének kutatása sok irányba vezet. Az első ilyen irány a vallásos vonatkozások feltárása, és az ószövetségtől a napjainkig való követése. Ebben a kutatásban kiemelkedő szerepe van a messiási koncepciónak. A Rend gondolkodásában a messiási küldetés különleges fontossággal bír.
Választ kell adni arra a kérdésre is, hogy milyen gyakorlati jelentőséggel bír mai modern világunkban a messiási küldetéstudat, a világ megmentőjének a koncepciója. E célból elemzésre szorul a jelenlegi nyugati társadalmak számos új jelensége, elsősorban a pénz uralmán alapuló kamatkapitalizmus kialakulása, az uzsoracivilizáció általánossá válása, a hagyományos értékek megrendülése, és a válságból való kiút keresése a spirituális értékek segítségével.
Mivel egy működő, a világ életében kulcsszerepet játszó titkos, illetve félig titkos zárt szervezetről van szó, ezért igen nehéz kőkemény bizonyítékokkal alátámasztani a Prieuré de Sion-ra vonatkozó állításokat. A valóság rendkívül nehéz empirikus kutatását fokozottan kell kiegészíteni a Prieuré de Sion esetében megalapozott hipotézisekkel, a lehetőségek, a valószínűségek, és a szükségszerűségek logikus végiggondolásával, a töredékes ismeretek mozaikjainak az összerakásával. Titkos társaságok esetében nem kutathatóak, vagy csak alig elérhetőek a zárt archívumok, a titkos családi irattárak, a társaság szervezeti életére vonatkozó írásos anyagok. De, mert nehéz valamit titkossága miatt megismerni, ez még nem jelenti, hogy a kutatásról teljesen le kell mondani, illetve, hogy az adott titkos társaságnak a szerepe mai világunk megismerésében mellőzhető.

A Meroving családfa gyökerei

Egyes kutatók szerint a kialakuló világállam legfőbb vezetői a "tizenharmadik vérvonalból" származók lesznek. Ez a "tizenharmadik vérvonal" az ókorba nyúlik vissza, egészen Dan törzséhez. A próféciák szerint ez a törzs az ókori Izrael úgynevezett "fekete báránya". Ennek a törzsnek a királysága az egyik leghatalmasabb vérvonalnak bizonyult a történelemben. Ez a törzs óriási hatalmat és gazdagságot halmozott fel a saját ellenőrzése alatt.
Hogy érthető legyen miről is van szó, emlékeztetnünk kell arra, hogy Ábrahám unokájának Jákobnak, akit Izraelnek is nevez az Ószövetség, tizenkét fia volt, úgy mint Ruben, Simeon, Levi, Juda, Sebulun, Issachiar, Dan, Gad, Joseph, Aser, Naphtali és Benjamin. Ábrahámnak tett ígéretének megfelelően Isten szövetséget kötött Izrael utódaival, amely így olyan néppé vált, amely Isten szolgálatának szentelte magát. Dávid király uralkodása alatt megszilárdult a királyság és a papság szerepe. Utódjának, Salamonnak a halálakor a királyság két részre szakadt, a déli résznek - Judeának - Jeruzsálem volt a fővárosa, az északi résznek - Izraelnek - pedig Samaria. Izrael a törzsek szerint lett közigazgatásilag beosztva, a leviták feladata volt a templomi szolgálat. Benjamin törzse azonban Judea királyának lett "kikölcsönözve". A déli utódállamhoz tartoztak tehát Juda, Benjamin és a leviták leszármazottai. Az északi utódállamhoz tartoztak Ruben, Gad, Simeon, Dan, Sebulun, Naphtali, Aser, Issacher, Manasse, Ephraim. A felsorolásból hiányzik József neve, és helyére két fia, Ephraim és Manasse került. Az Izrael nevet viselő tíz törzs közül az Ephraim lett az uralkodó törzs. A két állam önálló életet élt, de mindkettő lakói megszegték az Istennel kötött megállapodás előírásait. Izrael államát meghódították az asszírok, Judea államát pedig a babilóniaiak. A hódítás következményeként a két ország csaknem minden lakóját átköltöztették a hódító országba. Izrael lakóit Asszíriába, Judea lakóit Babilonba. A próféták ezt követően az Asszíriába átköltöztetett izraelitákat, vagyis a tíz felsorolt törzs lakóit Izrael háza elveszett juhainak nevezték. Az asszírok mindent elkövettek, hogy az uralmuk alá került izraelitákat asszimilálják. Ez jelentős részben sikerült is. Számos izraeli lakos Samaria elesése után délre menekült, és Judeában telepedett le. De Judea lakóit is megbüntette az Isten, mert Nabukodonezar babilóniai uralkodó Krisztus előtt 598 és 586 között nagy részüket babiloni fogságba hurcolta. Krisztus előtt 539-ben Cyrus perzsa uralkodó legyőzte a babiloniakat, és megengedte a zsidóknak, hogy visszatérjenek Júdeába. A Júdeába visszatérők és leszármazottaik viselik a zsidó elnevezést.
Az asszírok asszimilációs politikája következtében nem minden izraeli törzs olvadt be a hódító ország népébe. Jézus születését megelőző évszázadban már adatok vannak arról, hogy egymás után kisebb izraeli csoportok nyugatra vándoroltak, és Európa különböző részein letelepedtek. Dan törzsének a jelképe, a sast ábrázoló pecsét, szinte egész Európában elterjedt. E törzs leszármazottai jelentős szerephez jutottak Görögországban, a Római Birodalomban, és azokon a területeken, ahol a frankok éltek, akiknek ebben az időben az uralkodó rétegét Sicambriereknek hívták. A népvándorlás és a hunok nyomására a frankok egy jelentős része átkelt a Rajnán, és letelepedett azon a vidéken, amit ma Belgiumnak, és Észak-Franciaországnak neveznek. A frankokat ellenőrző Sicambrianerek Asszíriából hozott számos szokásukat megőrizték, és továbbra is ápolták az asszír hagyományokat, noha ők maguk nem olvadtak össze az asszírokkal. Többek között továbbra is Artemis istennőhöz imádkoztak Arduinának, az Ardennek védő istennőjének a képmásában. Azt a dinasztiát, amelyik az uralmon követte a Sicambrianereket Meroving uralkodóháznak nevezték. A Meroving ház 448-ban került hatalomra, amikor Mérovée a frankok királya lett. A korai frank történelem kutatói szerint Mérovée és utódai ápolták az okkult hagyományokat, és beavatottként ismerték a mágiát. Mérovée fiának a sírjában számos olyan mágikus és rituális eszközt találtak, ami ezt az állítást támasztja alá. II. Dagobert egyenes leszármazottai a Merovingok. Ez a vérségi leszármazás töretlenül folytatódott Godfroi de Boullion-ig, aki 1090-ben elfoglalta Jeruzsálemet. A származási vonal folytatódik számos arisztokrata, és királyi családban, így ehhez a családfához tartozik a Blanchfort, a Gisors, a Saint-Clair, (Angliában Sinclair), a Montesqieu, a Montpézat, a Luisignan, a Plantard, a Habsburg-Lotaringiai dinasztia. Ez utóbbi feje jelenleg a "Jeruzsálem királya" címet is viseli. A Stuartok és a Mediciek számos ága is viszi tovább a Meroving vérvonalat, azaz a Meroving dinasztia közvetlen utódainak tekinthetik magukat. Az elmondottakhoz azt is figyelembe kell venni, hogy több jelenlegi európai uralkodóház a már tárgyalt "fekete nemesség"-hez tartozik. Az ehhez tartozó történelmi családok is vissza tudják vezetni származásukat a Merovingokra, a római uralkodókra, és Dan törzsére.
A Prieure de Sion, amelyet Godfroi de Boullion 1090-ben alapított, kezdettől fogva szorosan együttműködött azokkal a dinasztikus családokkal, amelyek a "tizenharmadik vérvonal"-hoz tartoznak. A Rendet nagymesterek vezették, akik az európai történelem és kultúra nagyjai közül kerültek ki. A Rend tagjai megtalálhatók a vezető illuminátusok között, és a "fekete nemesség", valamint az európai uralkodó házak számos tagja is a Rendhez tartozik. A Prieuré de Sion tagjai alapították meg a templomos lovagrendet, akik a maguk idején az akkori pénz- és hitelrendszert irányító nemzetközi bankárok is voltak. Ugyancsak résztvett a Prieuré de Sion a rózsakeresztesek társaságának, valamint a szabadkőművességnek a létrehozásában és irányításában. A Prieuré de Sion-tól származik a szabadkőművesség egy részénél használatos harminckét fokozatú skót rítus. A skót rítus magasabb fokozatai egyben a Prieuré de Sion legalacsonyabb fokozatai. Megalakulásától kezdve a Prieuré de Sion használja a hermetikus mágiát, amely a fekete mágia egyik változata, és az ókori Egyiptomból származik. Leírása az egyiptomi "Halottak Könyvében" található. A Rend tagjai ma is szoros kapcsolatban állnak az okkultizmussal és az ezoterikával. A Prieuré de Sion a háttérhatalom legfontosabb szervezeteként hatékony befolyást fejt ki a világpolitikára a színfalak mögül. A Rend kutatói egybehangzóan állítják, hogy ez a titkos szervezet felelős több fontos világtörténelmi esemény bekövetkeztéért. Ma a pénzoligarchia elit csoportját képező illuminátusok állnak a Prieuré de Sion mögött. Mivel kezükben van a pénzhatalom, ezért meghatározó befolyásuk van a világpolitikára, és az egyes európai országok nemzeti politikájára. A Prieuré de Sion-t döntően a nemzetközi pénzoligarchia finanszírozza, és sorai között megtalálhatók a legbefolyásosabb bankárok és pénzemberek, akik a közélet minden területén, a politikában, a pénzvilágban, a gazdasági életben, és a tömegtájékoztatás terén meghatározó szerepet játszanak.

A vezető illuminátus családok

Fritz Springmeier (e témának az egyik ismert kutatója) a következő családokat tekinti a legfontosabb illuminátus dinasztiáknak: Rothschild, Warburg, Rockefeller, DuPont, Russel, Bundy, Onassis, Kennedy, Collins, Freeman, Astor és Li. Ugyancsak Springmeier kutatásai szerint a vezető illuminátus dinasztiákkal szorosan együttműködnek a Morganok, a Vanderbiltek, a Bauerek, a Whitney-k, a Duke-ok, a Guggenheimek, az Oppenheimek, a Grey-k, a Sinclair-ek, a Schiff-ek a Solvay-k, az Oppenheimer-ek, a Sassoon-ok, a Wheeler-ek, a Todd-ok, a Van Duyn-ek, a Taft-ok, a Wallenbergek, a Clintonok, a Habsburgok, a Goldschmidtek. Ez természetesen csak a legfontosabb családok felsorolását jelenti, nem pedig valamennyiét. Már itt le kell szögezni, hogy ezek a családok nem azonosak azokkal a családokkal, amelyek igen nagy számban ugyanezeket a családneveket viselik. Nem a névrokonság, hanem a vérségi leszármazás a döntő.

A Rothschild dinasztia

A Frankfurtból származó Rothschild dinasztia megalakulásától kezdve szoros kapcsolatban állt az illuminátusokkal. Miután Adam Weishaupt illuminátusai be lettek tiltva Bajorországban, ez az okkult háttérhatalom, amely az európai titkos társaságokat koordinálta, részben a carbonarik mozgalmává, az Alta Venditá-vá alakult át, amelyet Karl Rothschild vezetett. A Rothschild dinasztia számos tagja tartozik "a tizenharmadik vérvonalhoz". A dinasztiaalapító Mayer Amschel Bauer, aki felvette a Rothschild nevet, pénzkölcsönző volt Frankfurtban, majd pedig Vilmos hesseni választófejedelem vagyonának a kezelője lett. A francia forradalmat követő háborúk során pénzügyleteivel óriási vagyonra tett szert. Mayer Amschel öt fia számára kizárólag befolyásos illuminátus családokból választott házastársat. Ugyanígy lányait is csak ranggal és névvel rendelkező illuminátus bankárokhoz adta feleségül. Az a privát politikai-pénzügyi információs-hálózat, amelyet az első Rothschildok megszerveztek, jelentősen hozzájárult pénzügyi birodalmuk kiépítéséhez. James Rothschild, a francia Rothschild ház alapítója, Európa vezető bankjává fejlesztette a párizsi Rothschild bankot. Ez a bank XVIII. Lajostól III. Napóleonig minden francia uralkodót finanszírozott. Az első tényleges nemzetközi bankházként olyan pénztranzakciókat tudtak ügynökhálózatuk és magán hírszolgálatuk segítségével végrehajtani, például a Napóleon elleni koalíció idején, amely abban az időben - a pénz szállításának a veszélyessége miatt - ilyen transznacionális kapcsolatrendszer nélkül nem lett volna lehetséges.
Az elmúlt két évszázad európai háborúi mind hatalmi egyensúly kialakulásához vezettek. Amikor egy háború véget ért a Rothschild-ház újabb hatalmi bázishoz jutott. A pénz és a nemzetközi hitelezés kézbentartásával a Rothschild-háznak sikerült a saját érdekeinek megfelelően manipulálni az európai országokat. A háborúk kimenetelét mindig eredményesen lehetett befolyásolni a szükséges pénzeszközök folyósításával, vagy visszatartásával. II. Ferenc József osztrák császár és az angol királynő bárói, illetve nemesi rangra emelte a dinasztia bécsi, illetve londoni ágát. Ma a dinasztia tagjai és munkatársai határoznak naponta, pl. az arany áráról Londonban, és az amerikai központi bank a Federal Reserve System (FED) részvénytöbbségének (53%-nak) tulajdonosaként jelentős mértékben ők határozzák meg az Egyesült Államok pénzpolitikáját is.
1913 óta az Egyesült Államok kormánya nem bocsát ki pénzt, hanem ezt a monetáris felségjogot átadta a magántulajdonban lévő FED-nek. Most ha az amerikai kormánynak mondjuk egymilliárd dollárra van szüksége, a FED-hez kell hitelért fordulnia. A FED ezt a pénzt a semmiből állítja elő, és kamatra kikölcsönzi a kormánynak. Ezért a pénzért a kongresszus engedélyével a pénzügyminisztérium egymilliárd dollár értékű kamatozó államkötvényt ad cserébe a FED-nek. Ezt követően azt az egymilliárd dollárt, amelynek az előállítása a FED számára mondjuk ötszáz dollárba került, jóváírják a kormány bankszámláin, és az ebből fedezi az állami kiadásokat. A kormány tehát megterhelte az amerikai népet egymilliárd dollár adóssággal, amelyért aztán kamatot és kamatos kamatot kell a lakosság adóiból fizetni. Ennek a szisztémának az eredményeként az amerikai állam adóssága hatezer milliárd dollárra növekedett 1913. óta, a vállalatok és a polgárok adóssága pedig tizennégyezer milliárd dollárra. A FED a jogalap nélküli gazdagodás vádja ellen úgy védekezik, hogy mint privát vállalkozás a jövedelme után ő is adót fizet. Csakhogy a FED által kibocsátott fedezet nélküli pénz bekerülve a bankrendszerbe, ott tartalék pénzeszközként szolgál. Azaz a kereskedelmi bankok a kilenctized részét tovább kölcsönözhetik kamatra egy másik pénzintézetnek. Ez a pénzintézet ugyancsak tovább kölcsönözheti a kapott összeg kilenctizedét, és így tovább. Az így forgalomba került fiktív pénz után a bankrendszer kamatjáradékot szed, amely végső soron ennek a magán pénzmonopóliumnak a tulajdonosait gazdagítja.
Ennek a szisztémának a működési elveit jelentős részt a Rothschild dinasztia pénzügyi zsenijei fedezték fel, magát a rendszert is nagyrészt ők alakították ki, és fejlesztették tökélyre. Heinrich Heine, a nagy német költő ezért mondta egy alkalommal: "A pénz korunk istene, és Rothschild a prófétája." Az 1900-as évek elejétől kezdve nagyrészt a Rothschild dinasztiától és a vele együttműködő befektető bankároktól függ, hogy Európában, illetve a világ más részén hol, és mikor legyen infláció, defláció, valutastabilitás, és konjunktúra. A Rothschild dinasztia vagyona családi alapítványban van, amelynek a vagyonmérlege nem nyilvános, de szakértők 1995-ben 7000 milliárd dollárra becsülték. Évi öt százalék növekedést figyelembe véve ez a vagyon ma körülbelül a 8400 milliárd dollár lehet. Sok más bank, pénzintézet, és vállalat mellett a Rothschild ház ellenőrzése alatt áll a Bank of England, IBM Ltd., Barclays, J.P. Morgan Bank, US-Federal Reserve, National City Bank, Standard Oil, Tokio Pacific Holding, Shell, Kuhn, Loeb and Co., Arrow Found Curacao.

A Warburg dinasztia

A Rothschildok legbelsőbb köreihez tartoznak a Warburg dinasztia tagjai. E család története is legalább olyan érdekes, mint a Rothschildoké. A Warburgok elődei a mohamedánok elől menekülve Spanyolországban telepedtek le. Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella üldözése elől Lombardiába vándoroltak ki. A család egyik őse Simon von Cassel 1559-ben engedélyt kapott arra, hogy Westfália Warburg nevű városában letelepedjen. Hamarosan felvette a Warburg nevet. A városi nyilvántartás szerint az első Warburg foglalkozását tekintve pénzkölcsönző és kereskedő volt. A bankári tevékenységet először Jakob Samuel Warburg kezdte el, aki 1668-ban Altonába költözött. Az ő dédunokája Markus Gumprich Warburg aztán tovább költözött 1774-ben Hamburgba, ahol fiai 1798-ban megalapították a híressé vált Bank M. M. Warburg és Társai nevű pénzintézetet. Idővel a Warburgok az egész világra kiterjedő pénzügyi műveleteket hajtottak végre. Már 1814-ben kapcsolatba léptek a Rothschild-ház londoni részlegével. A Warburgok egyenrangúaknak tekintik magukat a Rothschildokkal, az Oppenheimerekkel, és a Mendelsohnokkal. E családok között hagyomány, hogy gyermekeiket egymás között kicserélik azért, hogy elsajátítsák az adott bankárcsalád pénzügyi technikáit. A Warburgok is csak a gazdag és előkelő családok tagjaival házasodnak. Így kerültek rokoni kapcsolatba a szentpétervári Gunzbergekkel, a kievi Rosenbergekkel, és a németországi Oppenheimekkel, valamint Goldschmidtekkel. Később ugyancsak rokonságba kerültek a dél-afrikai Oppenheimerekkel, és a New Yorki Schiffekkel. A dinasztia legismertebb tagjai Max Warburg, Paul Warburg, és Félix Warburg voltak. Max Warburg (1867-1946) a londoni Rothschildoknál tanult. Nemcsak fontos szerepe volt a német bankvilágban, hanem a nemzetközi pénzügyek egyik legjobb szakértőjének számított. Max Warburg a politikában is aktívan részt vett. 1903-tól gyakran találkozott a német császárral, mert Bernhard von Bülow kancellár arra kérte, hogy pénzügyi kérdésekben legyen a császár tanácsadója. Ezen túlmenően Max Warburg volt a német titkosszolgálat főnöke is. 1918. november 11-én - öt nappal a fegyverszüneti megállapodást követően - őt nevezte ki a német kormány a versaillesi béketárgyalásokon résztvevő német küldöttség vezető pénzügyi tanácsadójának. Max Warburg tagja volt a német központi bank, a Deutsche Reichsbank igazgatóságának. Korábban részt vett a Japán és Oroszország között kitört háború finanszírozásában.
Paul Warburg - Max fiatalabb testvére - öccsüknek Félixnek a New York-i esküvőjén megismerte Salomon Loeb tekintélyes bankár legfiatalabb leányát Ninát, akit feleségül vett. Ezt követően kivándorolt az Egyesült Államokba, és bekapcsolódott a Kuhn, Loeb és Társai nevű New York-i bankház vezetésébe. Paul Warburgot tekintik a Federal Reserve System "atyjának", mivel a londoni Rothschild-ház megbízásából az ő feladata volt a Federal Reserve System részletkérdéseinek a kidolgozása, és az elfogadtatására irányuló politikai kampány irányítása Amerikában.
Félix Warburg, aki Jacob Schiff lányát vette feleségül, számos jótékonysági és kulturális egyesület vezetője volt. A Közös Palesztinai Felmérő Bizottság (Joint Palestine Survey Commission) tagjaként 1928-ban részletes szakvéleményt készíttetett Palesztina kiépítéséről. (Apósa Jacob Schiff volt az, aki 20 millió dollárral - mai értéke 2 milliárd dollár - finanszírozta Trockij és munkatársai tevékenységét, továbbá Oroszországba való visszatérését, azért hogy vegyék át a hatalmat az akkor Oroszország élén álló Kerenszkij kormánytól. Mindezt Jacob Schiff fia is megerősítette.)

A Rockefeller dinasztia

A Rockefeller család történetével foglalkozó kutatók egybehangzóan állítják, hogy ennek a családnak kulcsszerepe volt az Egyesült Államok 20. századi történelmének az alakításában. A Rockefellerek ősei Spanyolországból vándoroltak ki Amerikába. A legismertebb közülük John Davidson Rockefeller volt, aki nemcsak befolyásos nagyiparos, és pénzember volt, de már a "Round Table" hálózatban is kulcsszerepet játszott. A család vagyonának megalapítója számos vállalkozása mellett a petróleum üzletbe is beszállt. Kitartó energiával létrehozta a Standard Oil Trust-ot, amely az Egyesült Államok kőolaj finomításának 90%-át ellenőrizte. Az idős John Davidson Rockefeller volt az, aki lerakta a család első számú otthonának alapköveit a New York-i Pocantico hegyei között. Ma már több mint száz Rockefeller utód él családjával ezen a környéken. Az ifjabb David Rockefeller 1945. óta a Chase Manhattan Bank vezetője, és ma is e bank jogutódjait képező pénzintézetnek az élén áll. A nemzetközi pénzvilág egyik legtekintélyesebb tagjaként hatalma túlnyúl országhatárokon, és az irányítása alatt álló pénzintézetek és vállalatok szinte az egész világot behálózzák. Az Egyesült Államok szövetségi rendőrségének a szerepét betöltő Federal Bureau of Investigation, az FBI létrehozásában is közvetlenül résztvettek a Rockefellerek. A CIA, a Central Intelligence Agency (Központi Hírszerző szolgálat) és a Council on Foreign Relations (CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa) is, a kutatók egybehangzó véleménye alapján, jelentős részt a Rockefeller dinasztia befolyása és ellenőrzése alatt állnak. A dinasztia jelenlegi első számú tagja, David Rockefeller, aktívan résztvesz a "Lucis Trust"-nak az irányításában is. Ez a zártkörű elittársaság nevében a fényre, illetve Luciferre utal. David Rockefeller ezen felül tagja a "Board of Cadence Industries"-nak, amely számos újságot ad ki, amelyek feladata az ifjúság megismertetése az okkultizmussal. Ugyancsak a Rockefeller dinasztia érdekkörébe tartozik a Delta Airlines, a világ jelenleg legnagyobb légitársasága, és az Exxon, amelynek a vállalati cégjelzésében az ötágú csillag is benne van. Az okkultizmus szakértői szerint az ötágú csillag olyan szimbólum, amelyet különböző okkult csoportok, így a sátánisták is előszeretettel használnak. Az ötágú csillag egyébként egyre gyakrabban tűnik fel katonai jelzésekként, filmek, televíziós programok logójaként, de különböző ruhadarabokon is.

A DuPont dinasztia

A DuPont család mindig szeretett a nyilvánosságtól félrehúzódva tevékenykedni. A család egyik legkövetkezetesebben betartott hagyománya a kiválasztottakkal való házasságkötés. Ezért a család számos tagja a saját unokatestvérével kötött házasságot. A dinasztia történetírói a család történetét Samuel DuPont és Anne Alexandrine Montchanin 1737-ben kötött házasságkötésével kezdik. Anne hugenotta volt, de okkultista körökben gyakran szerepelt médiumként. Ősi burgundiai családból származott. Valószínű, hogy ez a vérségi kapcsolat az, amely biztosítja a DuPont család számára a kiválasztottakhoz való tartozást. Pierre Samuel DuPont, a dinasztiaalapító házaspár fia az, aki először jutott nagy befolyáshoz és hatalomhoz. Ő a dinasztia első tagja, aki közvetlen kapcsolatba került a legelőkelőbb illuminátus családokkal. Stanislav-Augustus lengyel király kérésére 1774-ben Lengyelországba utazott azért, hogy létrehozza a nemzeti oktatás és nevelés rendszerét. 1799-ben Jefferson, akkori amerikai alelnök, hívására az Egyesült Államokban telepedett le. Itt is az oktatási rendszer létrehozásával foglalkozott. A nevelési és oktatási rendszer ellenőrzése mindig is fontos célkitűzése volt az illuminátusoknak, mert lehetővé tette a gyermekek gondolkodásmódjának már a kora gyermekkorban való manipulálását. Ma világszinten ezzel a feladattal az UNESCO van megbízva, amelynek a nevelés terén kell előkészítenie az új világrendet. Jefferson maga is illuminátus szabadkőműves volt, és Pierre Samuel DuPont barátja. Ezt a barátságot arra is kihasználta, hogy ő legyen az amerikai kormány első számú lőpor-szállítója. E privilégium 1802-es megszerzésével - Jefferson ekkor már elnök volt - a DuPont vállalat fokozatosan Amerika és a világ hadiiparának fontos részévé vált. Ma már a DuPont család is a pénzoligarchia legfontosabb családjai közé tartozik.

A Russel dinasztia

A Russel család aktívan részt vett a 18. század kezdetétől az ópiumkereskedelemben. Ugyancsak fontos szerepük volt a mormon egyház létrehozásában, valamint az igen nagy befolyású "Skull and Bones" nevű titkos rend megalapításában, és a Jehova tanúi néven ismert vallási mozgalom beindításában és folyamatos támogatásában. Mai napig irányítói a "Watchtower Bible and Tract Society" elnevezésű társaságnak, amely ugyancsak a Jehova tanúihoz tartozik. A pénzoligarchia illuminátus hálózatának egyik fontos támasza a Russel Alapítvány. A Russel Alapítvány azért fontos, mert ez az igen nagy befolyású "Skull and Bones" ("Koponya és csontok") nevű titkos rendnek a fedőszervezete. A Skull and Bones titkos társaságot William Russel alapította, aki szoros kapcsolatban állt a híres Yale Egyetemen működő ópium-szindikátussal. Minden évben összesen tizenöt új tagot vesznek fel, akik közül valamennyien befolyásos pozícióhoz jutnak az amerikai társadalmi, gazdasági, pénzügyi és politikai életben. A tagok többsége az egykori puritán családok leszármazottja, és így, vagy úgy kapcsolatban áll az unitárius, univerzalista mozgalommal. A Skull and Bones rendhez tartozó családok szorosan együttműködnek a pénzoligarchia dinasztiáival.
Amikor a pénzoligarchia illuminátus hálózatának vezetői tudomást szereztek arról, hogy Charles Taze Russel a legelőkelőbb tizenhárom vérségi vonalhoz tartozik, 1881-ben - a Rothschildok pénzügyi támogatásával - létrehozták számára a New York-i Őrtorony Biblia és Biblia Magyarázati Társaságot. Az Őrtorony Társaság (a Jehova tanúi) magukon viselik alapítójuknak, a szabadkőműves Charles Taze Russelnek a nézetrendszerét. C. T. Russel nemcsak nagyhatású vallási szónoklatairól volt híres, hanem arról is, hogy a templomos lovagokhoz tartozott. Ez utóbbit erősíti meg az, hogy a síremlékén található szimbólumok megegyeznek a templomos lovagok jelképeivel. Russel halála előtt mondott utolsó szavai ezek voltak: "Tekerjetek be egy római tógába." Nem beavatottak számára ezek a szavak nem mondanak semmit, illetve érthetetlennek tűnik, hogy miért fontos egy haldokló számára az, hogy római tógába burkolják. A beavatott számára azonban a tóga és a tunika papi ruha, amelyet sokféle vonatkozásban alkalmaznak az amerikai szabadkőművesség magasabb fokozataiban.
Az Őrtorony Társaság különösen befolyásos Dél-Kaliforniában, Floridában, a Karib-tenger térségében, Skóciában, és New Yorkban. C. T. Russelnek külön temetője volt Pittsburgh-ben. A legelőkelőbb illuminátus dinasztiák általában arra törekszenek, hogy saját temetkezési helyük legyen. Ez lehetővé teszi, hogy adott esetben észrevétlenül temessenek el valakit, továbbá figyelemmel kísérhetik, hogy a koporsót többé ne bolygassák. Egy másik szempont mágikus erőt tulajdonít az ilyen temetőknek. "A fény köre", amelyben az elhunyt pihen, összegyűjtheti a már korábban elhunyt illuminátusok erejét. Bizonyos okkult rituálékhoz szükség van a koponyára és a balkéz csontjaira. A balkar csontokat szintén használják rituális célokra, például gyertyatartónak, az ünnepélyes ceremóniák idejére. Az Őrtorony Társaság brooklyni központjában a legfőbb vezetők nagyhatalmú csoportja külön kommunikációs eszközt használ az úgynevezett enochian nyelvet. Ennek saját alfabétája van, és a központ legfontosabb, zártkörű rituáléit ezen a nyelven tartják.

Az Onassis dinasztia

A kőolaj kitermelésében, szállításában és feldolgozásában érdekelt illuminátusok vezető személyiségei 1928-ban megbeszélést folytattak Achnacarry kastélyában, ahol megkötötték az Achnacarry megállapodást. Ebben felosztották egymás között a világpiacot. Ez a kartell- megállapodás határozza meg, hogy melyik fuvarozó látja el kőolajjal a benzintöltő állomásokat egy-egy területen. A kőolaj-finomítás és -szétosztás már 1928-ban a pénzoligarchia monopóliuma volt. Aristoteles Onassis azért lehetett a világ legnagyobb tartályhajó-flottájának a tulajdonosa, mert ő maga is az illuminátus hierarchia egyik kiemelkedő személyisége volt. Hatalma az emberi élet számos fontos területén érezhető volt. "Ari" (Aristoteles) Onassis befolyása a világot irányító háttér-hierarchiában elfoglalt helyén nyugodott. A pénzoligarchia illuminátus vezérei felosztják egymás között a különböző üzletágakat. Külön működik a kábítószer és a pornószekció. Külön a politikai, pénzügyi és gazdasági szekció. Megint külön a rituális, kultikus szekció. Egy másik autonóm terület a világszintű tömegtájékoztatás és a globális kommunikáció. Ezen belül is elkülönül a tudatformáló, gondolatellenőrző részleg. A legmagasabb vezetők hatásköre és illetékessége több területre is kiterjed. Ari Onassis érdekelve volt a gazdasági, pénzügyi szekcióban, valamint a kábítószer-szektorban és a politikai szférában. A tájékozódás megnehezítését célozzák az olyan tudatosan terjesztett híresztelések, hogy egyes vezető illuminátus családok keményen küzdenek egymással a világ feletti ellenőrzésért. Az megfelel a tényeknek, hogy egyes szektorokban rivalizálnak egymással, de ennél a rivalizálásnál sokkal erősebb az egymásrautaltságuk. Egybeköti őket azonos értékrendszerükön és ideológiájukon, saját illuminátus "vallásuk"-on túlmenően a legfontosabb közös érdek, a pénzrendszer birtoklása, és ennek segítségével a világ feletti gazdasági és politikai uralom megszerzése és megtartása. Az illuminátus hálózat tagjai elsősorban a pénzben és a hatalomban hisznek. Az etikai követelményeket csak mások által tartják betartandónak. Az Onassis vérvonal nem halt teljesen ki, de ma ennek a dinasztiának a tevékenységi körét Aristoteles Onassis és leánya halálát követően a Rockefeller és a Bundy család vette át.

A Bundy dinasztia

A Bundy család ősi amerikai família, amely már Amerika gyarmati korszakában is az elithez tartozott. A család kevés kivételtől tekintve azonban a háttérben maradt. Egyedül a 20. században lépett a nyilvánosság elé, és vállalták fel tagjai nyíltan nemcsak a pénzügyek és a gazdasági vállalkozások irányítását, hanem az államéletben való részvételt is. Harvey Hollister Bundy 1909-ben lett a Skull and Bones rend tagja. Harvey Bundy először külügyminiszterhelyettes volt, majd pénzügyminiszter, végül pedig a védelmi miniszter különleges hatáskörű megbízottja lett. H. Bundy egyike volt a Manhattan Project felügyelőinek. Ennek a programnak a keretében állították elő az amerikai atombombát. A Pentagon kulcsfontosságú személyiségeként meghatározó befolyással bírt a tudományos kutatói és fejlesztési hivatal tevékenységére. 1952-ben átvette John Foster Dulles-től a "Carnegie Alapítvány a békéért" nevű szervezet irányítását. Ez az alapítvány biztosítja az illuminátus hálózat számára fontos programok adómentes finanszírozását. Mivel a hatalom csúcsán töltöttek be tanácsadói szerepkört, így minden fontos információhoz hozzájuthattak, és módjukban állt arról is dönteni, hogy mi kerüljön ebből továbbításra az elnökhöz. Az ő tevékenységüket találóan jellemzi az, hogy a valóságos hatalmi viszonyok megértéséhez ezeket a nagyhatalmú tanácsadókat kell figyelemmel kísérni. Ami az Egyesült Államok elnökeit illeti megállapíthatjuk, hogy a háttérhatalom mindig egyik legfontosabb emberét helyezte el tanácsadónak melléjük. Amikor John F. Kennedy meggyilkolása után Lyndon Johnson vette át az elnökséget, akkor McGeorge Bundy az "MJ-12" szupertitkos tanácsadó testület tagja volt.
Carroll Quigley - a Georgetown University tekintélyes tanára - szerint a világuralomra törő pénzoligarchia modernkori hálózatának az alapját a Londonban működő Round Table (Kerekasztal) titkos társaság képezte. Ennek brit utódszervezete a Royal Institute of International Affairs (Királyi Külügyi Intézet) és az 1921-ben megalakult Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), amelynek a központja New Yorkban van. Ez a szervezet a pénzoligarchia szerteágazó hálózatának a központi koordináló intézménye. Ennek belső zárt körét képezi a Skull and Bones Rend. Ennek is azonban van egy kislétszámú elit-vezetősége, amolyan "politikai bizottsága", amelyet "Order of the Quest" (a Keresés Rendjének) neveznek. Az Order of the Quest JASON-Society néven is ismert. Ennek a tagjai egy olyan külső gyűrűt képeznek, amelyre a belső vezetői mag személyi meggyőzéssel, különböző előnyök juttatásával, és társadalmi nyomással befolyást gyakorol. A JASON-Society tagjait kivétel nélkül a Skull and Bones és a "Scrolls and Key" (Kézirattekercsek és Magyarázat), a Harvard és a Yale Egyetem eme két tekintélyes zárt társasága tagjaiból választják ki. Mindkét társaságot szokták "A Halál Testvérisége Társaság"-nak is nevezni. Mindkettőnek az anyaszervezete az oxfordi egyetem különböző részlegeiben található, különösen az All Souls College-ben. Megállapíthatjuk tehát, hogy az Order of de Quest, másképpen a JASON-Society valamennyi tagja a Skull and Bones Rendből származik, amely Rend viszont a Council on Foreign Relations-nek a vezető testületét képezi, és egyidejűleg a Trilaterális Bizottság belső körét is alkotja. Valójában ezek a zárt társaságok és tagjaik kormányozzák az Egyesült Államokat. A jelenlegi elnök ifj. George Bush éppen úgy a tagok közé tartozik, mint ahogyan oda tartozott az idősebb George Bush és Bill Clinton is. Már a jelenlegi elnök nagyapja - Prescott Bush is - tagja volt ezeknek a kiválasztottakból álló zárt társaságoknak.
A Skull and Bones Rend, illetve a JASON-Society tagjainak olyan tartalmú esküt kell letenniük, amely felmenti őket minden nemzet, király, vagy kormány iránti elkötelezettségük alól. Egyedül a rendhez való kötelezettségük számít, és céljuk az új világrend megteremtése. Ez az eskü azért problematikus, mert e zárt körökből kikerülő elnökök, alelnökök, szenátorok, képviselők, miniszterek és más vezető pozíciót elfoglaló közéleti személyiségek, például az amerikai alkotmányra is esküt tesznek. Az amerikai alkotmány céljai kimutathatóan eltérnek ezeknek a zárt társaságoknak a céljaitól. Miként lehet valaki egy olyan alkotmányhoz hű, amely ellentétes követelményeket támaszt, mint amire az az eskü kötelezi, amit titkos, illetve zárt társaságok tagjaként letett? Nyilvánvaló, hogy vagy az amerikai alkotmányra tett esküjüket, vagy pedig a saját zárt társaságuknak tett esküjüket meg kell szegniük.
A JASON-Society, vagy JASON-Scholars (tudósok) a nevüket a "Jason and the Golden Fleece" (Jason és az aranygyapjú) történetéből vették. Ez a társaság az Order of the Quest-nek egy részlege, amely viszont az illuminátus hierarchia egyik legmagasabb fokozatát jelenti. Az aranygyapjú jelképezi az igazság szerepét a JASON-Society tagjai számára. Jason az igazság keresését szimbolizálja. A JASON-Society (JASON Társaság) olyan emberek csoportja, akik az igazság keresése céljából jönnek össze. Azért írják nagybetűvel a JASON elnevezést, mert azt egy titkos társasággal összefüggésben használják. Titkos társasággal kapcsolatban kisbetűket soha nem használnak.
(Létezik még egy titkos társaság, az úgynevezett JASON-Group, amelyhez a Manhattan Project tagjai tartoztak, azok a kiváló tudósok, akik részt vettek az amerikai atombomba előállításában. Ez a csoport csaknem kizárólag elméleti fizikusokból áll, és nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az Egyesült Államok tudósainak az elitjét tömöríti. Azt is bizonyossággal állíthatjuk, hogy Amerikában egyedül ez a tudóscsoport ismeri a modern technológia legtitkosabb eredményeit is. A JASON-csoport nem hajlandó tagjainak a névsorát nyilvánosságra hozni, sem azt megmondani, hogy maga a JASON-csoport milyen kormányprogramokban és mely kormány-jelentések elkészítésében vesz részt. Nyilvánvaló, hogy kulcsszerepük van a jelenleg tervbe vett rakétaelhárító rendszerek kidolgozásában is.
Mi tehát a különbség a JASON-társaság és a JASON-csoport között? A JASON-társaság az illuminátus hierarchia egyik igen magas fokozatát jelenti. A JASON-csoport viszont egy tudományos elit szervezet, amely a JASON-társaság és az amerikai kormány alkalmazásában áll azért, hogy tudományos segítséget nyújtson titkos programok kidolgozásához és megvalósításához.)
Visszatérve a Bundy dinasztiához, számos kevésbé ismert helyen is kulcsszerephez jutottak. Szerepe volt a Bundy családnak a Howard Hughes milliárdos ellen végrehajtott akcióban is. Ettől az akciótól kezdve a Hughes impériumot az Onassis család és a Bundy család irányította.

A Freeman dinasztia

A kutatókat meglepte az a tény, hogy a Freeman család is a tizenhárom legfontosabb illuminátus dinasztiához tartozik. Nelson Rockefeller és a Bundy család több tagja nemcsak a legfontosabb elnöki tanácsadói posztokat töltötték be, de egyben a Freeman család tagjai is voltak. A néhai Gaylord Freeman a Prieuré de Sion nagymestere volt. Elnökök és kongresszusi tagok gyakran kértek tőle tanácsot, noha az Egyesült Államok legtöbb polgárának fogalma sem volt arról, hogy ki ez a Gaylord Freeman. Ennek a családnak egy másik tagja Roger A. Freeman is két amerikai elnök bizalmas tanácsadója volt, noha őróla sem tudtak sokkal többet az amerikaiak, mint Gaylord Freeman-ről. Stephen M. Freeman a család egy további tagja az Anti-Defamation League (Rágalmazás elleni Liga) polgárjogi részlegének a jogi osztályát vezette. Az ADL ugyancsak fontos szervezeti eszköz a pénzoligarchia kezében.

A Kennedy dinasztia

Robert Anton Wilson az okkultizmus egyik neves kutatója szerint a Kennedy család is fontos vérségi kapcsolatban áll az illuminátusokkal. Az első ismert Kennedynek - aki Brian Caeneddi néven, továbbá Brian Boru néven is ismert volt - leszármazottai számos királyi családba beházasodtak. Így például Archibald Kennedy, aki Ailsa őrgrófjaként jobban ismert, feleségül vette III. Róbert király Mary nevű leányát. Írország uralkodó családjai a Kennedy vonalhoz tartoztak. Valamennyien Brian Boru és unokaöccsének a leszármazottai, aki úgy írta a nevét, hogy "Cinneide". Ez lett később O'Kennedy. Eredetileg Dalcassion vidékéről származtak, amely Killahoe ésKillokennedy közelében van. Az O'Brian-nek és a MacNamara-k elűzték őket innen egy új területre, ahol Ormond urai lettek. Ezt a vidéket ma Észak-Tipperary-nak nevezik. Még a mai napig számos Kennedy található Írországnak ezen a részén. A Kennedyk egészen a 16. századig hatalmas klánt alkottak. A Kennedyek ma - házassági kapcsolatok révén - rokonságban állnak a Freeman-ekkel, a Reagan-ekkel, a Russel-ekkel, a Smith-ekkel, a Collinsokkal, a Rockefellerekkel, és a Fitzpatrik-ekkel. A Fitzpatrikek családfája visszanyúlik Franciaországba, és egyike annak a tizenhárom vérségi vonalnak, amely Jézusig, illetve Dávid királyig vezeti vissza származását.
Joseph P. Kennedy, a meggyilkolt John Fitzgerald és Robert Kennedy apja, az Egyesült Államok londoni nagykövete volt a 2. világháborút megelőzően, és állítólag ellenezte az Egyesült Államok részvételét a háborúban. Miközben Joseph Kennedy a nyilvánosság előtt ellenezte a bekapcsolódást a háborúba, titokban szorosan együttműködött Franklin Delano Roosevelttel, az amerikai közvélemény félrevezetésében. A londoni amerikai követségen dolgozott ebben az időben Tyler Gatewood Kent, egy hivatásos diplomata. Ő az, aki rájött, hogy Kennedy és Roosevelt titokban mindent elkövetett azért, hogy az Egyesült Államokat bevonja a 2. világháborúba, ugyanakkor azt a látszatot igyekeztek a nyilvánosság előtt kelteni, hogy Amerikát távol akarják tartani a háborútól.
Igen nagy irodalma van annak, hogy F. D. Roosevelt politikájával aktívan elősegítette Japán agresszióját. A Pearl Harbor elleni támadás előkészületeiről - és pontos időpontjáról is - tudomással bírt. Ennek ellenére nem akadályozta meg ezt a támadást, mert ez szolgáltatta az ürügyet a háborúba való bekapcsolódásra. A japán támadás időpontjáról Roosevelt legalább negyvennyolc órával korábban már tájékoztatva volt.
Jacqueline (Jackie) Bouvier, akit John F. Kennedy feleségül vett, az Auchinclosses dinasztiával állt rokonságban, amely az illuminátusok egyik skót vérvonala. Ezzel az Auchinclosses törzzsel állt kapcsolatban a Bundy, a Grosvenor, a Rockefeller, a Tiffany, a Vanderbild, és a Winthrop család. Ha nem követnek el merényletet a Kennedy fivérek ellen, akkor a Kennedyek életét és családjuk történetét nem kutatták volna annyian, és így ma kevesebbet tudnánk az illuminátus Kennedy dinasztiáról.
A Kennedy testvérek már gyermekkoruktól kezdve tudomással bírtak a háttér-hierarchia létezéséről, és a pénzoligarchia hálózatának világstratégiájáról. John és Robert Kennedy igyekezett elsajátítani az illuminátus értékrendszert és stratégiát. John F. Kennedy azonban elnökként minduntalan a háttérhatalom korlátjaiba ütközött. Kennedy csökkenteni akarta a kormány fölé nőtt Central Intelligence Agency, a CIA titkosszolgálat létszámát, és több részlegre felosztva - egyes részlegeit megszüntetve - korlátozni akarta tevékenységét. Kennedy tervbe vette a pénzoligarchia hatalmának a korlátozását is azzal, hogy az amerikai állam - az alkotmánynak megfelelően - állami pénzt bocsásson ki a Federal Reserve System által kibocsátott magánbankjegy helyett. További tervei közé tartozott a vietnami háborúból való kivonulás, és komolyan vette az atomsorompó szerződést is, vagyis azt, hogy egyetlen közel-keleti országnak se legyen atomfegyvere. Kennedy korlátozni akarta az illuminátusok ellenőrzése alatt álló maffia befolyását is.
John F. Kennedy terveit támogatta Estes Kefauver szenátor. A befolyásos politikust azonban még a Kennedy elleni merénylet előtt 1963. augusztus 8-án megmérgezték, és a mérgezés által kiváltott szívinfarktusban meghalt. Kennedy másik barátja Phillip Graham, a Washington Post kiadója volt. Graham felesége Katherine Meyer azonban meggyőződéses illuminátus, és a neve szinte minden jelentős illuminátus program során feltűnik. Egyes kutatók szerint Katherine elérte, hogy pszichiáterek elmebeteggé nyilvánítsák férjét. Phillip Graham-et ezután egy bíró zárt intézetbe utalta. Amikor engedélyt kapott, hogy hétvégén hazautazzon, halva találták. A hivatalos halálok úgy szólt, hogy sörétes puskával öngyilkosságot követett el.
John F. Kennedy után utóda, Lyndon Johnson, azonnal felfüggesztette az állami dollár kibocsátását, és a mai napig a Federal Reserve magánbankjegye az Egyesült Államokban használatos pénz. Johnson a Vietnamból való kivonulás helyett a háború nagyarányú folytatása mellett döntött. Az utólag teljesen értelmetlennek tekinthető vietnami háború azonban a pénzoligarchia számára igen nagy profitot hozott.
Robert Kennedy pontosan tudta, hogy kik tették el testvérét láb alól. Azt is tudta, hogy ki adta le valójában a halálos lövést. Robert Kennedy írt egy nem publikált könyvet, amelynek a címe "The Enemy within" (Az ellenség belül). Mint tudjuk, később ő is merénylet áldozata lett. Azért, hogy John F. Kennedy emlékét befeketítsék, az illuminátus háttérhatalom irányítói a közelmúltban több kiadónak engedélyezték, hogy úgynevezett leleplezéseket hozzanak nyilvánosságra John F. Kennedy szexuális életéről. Így a világ megtudhatta, hogy John F. Kennedynek sok szeretője volt, köztük Marilyn Monroe, Jane Mansfield, és Zsazsa Gábor.

A Collins dinasztia

A nagy hagyományú Collins család New England-ból származik. A család annak a szigetnek a nevét viseli, amelyet Írországban O'Collinsnak, Skóciában pedig Kollinsnak neveznek. A Collinsok sokáig mindent elkövetettek, hogy a nyilvánosság mellőzésével a háttérben maradjanak. A család több tagja a "Hell Fire Club"-nak (a Pokol Tüze Klubnak) volt a tagja, amely összejövetelein az okkult szexuális rituálékat is gyakorolta. A brit kormány köreiben nagy tekintélynek örvendett az a személy, aki e klub tagjának mondhatta magát. A Hell Fire Club tagja volt többek között annak idején a miniszterelnök, az államkincstár kancellárja, a tengerészeti minisztérium első lordja, a walesi herceg, vagy Benjamin Franklin és Thomas Jefferson. A Collins család egyes kutatók szerint részt vett a salemi boszorkányok elleni eljárás megszervezésében. 1640-ben Aquiday-ben, Massachusetts államban egy Collinst boszorkányságért vád alá helyeztek. 1653-ban egy másikat, Jane Collinst, ugyancsak boszorkánysággal vádoltak. Érdemes megjegyezni, hogy az 1650-es években, vagyis még a gyarmati időkben a különböző boszorkányságokkal és sátánizmussal kapcsolatban gyakran kerülnek elő a Young, a Baily és Clinton családnevek. Ma tapasztalhatjuk, hogy ezeket a neveket a közéletben fontos szerepet játszó személyek viselik.
Röviddel az amerikai polgárháborút megelőzően a Collins család amerikai ága felvette a Todd nevet. Két amerikai elnök is, Madison és Lincoln a Todd családból házasodott. Az illuminátusok a Todd családot a Collins vérvonal folytatóinak tekintik.
Ezt a származási vonalat képviselik a Wheeler-ek is. A család egyik illuminátus tagja, a néhai Cisco Wheeler 1996-ban megjelent könyvében ("The Illuminati Formula used to create an Undetectable Total Mind Controlled Slave", A nem érzékelhető totális agykontroll alatt álló rabszolga előállítására használt illuminátus formula.) számos fontos tényről ad tájékoztatást az illuminátusok stratégiáját illetően. Többek között azt állítja: Alexander Rothschildot készítették fel arra, hogy alkalmas időben a világ első számú spirituális vezetője legyen.

Az Astor dinasztia

Az Astor családnak kulcsszerepe volt a brit Round-Table-Csoport egyik utódszervezetének, a londoni Royal Institute of International Affairs-nek, (Királyi Külügyi Intézet) az RIIA-nak a létrehozásában. Ez a tekintélyes intézet a New York-ban működő Council on Foreign Relations-nek (Külkapcsolatok Tanácsa), a CFR-nek az ikerszervezete. A két zártkörű szervezet a háttérhatalom intézményi-rendszerének a világszintű koordinálását látja el. Mindkét zárt társaságot a pénzoligarchia stratégiájának a kidolgozására és megvalósítására hozták létre. Mivel az Egyesült Államok lényegesen nagyobb és erősebb hatalom, mint Anglia, sokan úgy gondolják, hogy a New York-i CFR a fontosabb szervezet. A valóság azonban ennek az ellenkezője, mert az első impulzusok, és a végső jóváhagyás valójában az RIIA-tól jön. Hivatalosan a londoni Királyi Külügyi Intézet "Jótékonysági Szervezet", élén fővédnökével, II. Erzsébet angol királynővel. Az RIIA tevékenységét számos pénzintézet, és multinacionális cég támogatja, és olyan tömegtájékoztatási intézmények, mint a BBC is szorosan együttműködnek vele. Carroll Quigley a "The Anglo-American Establishment" (Az angol-amerikai hatalmi hierarchia) című könyvében részletesen dokumentálja, hogy a Round-Table-Csoport olyan emberek kislétszámú szervezete, amely kézben tartja a legfőbb politikai hatalmat, és meghozza a legfontosabb döntéseket. A Round-Table szervezetet Cecil Rhodes alapította, de finanszírozásában és szervezésében kezdettől fogva részt vett az Astor család. Ezt lehet elmondani az úgynevezett Rhodes-ösztöndíjasokról is, akiknek a finanszírozásában a mai napig résztvesznek az Astorok. Cecil Rhodes azért hozta létre ezt az ösztöndíjat, hogy a világ irányítására kiszemelt személyeket Oxfordba hozzák, és ott a pénzoligarchia illuminátusainak a szellemében kiképezzék. Az egyik legfontosabb cél egy világállam és világkormányzat létrehozása. Számos vezető amerikai személyiség, köztük például Bill Clinton, maga is Rhodes ösztöndíjas volt, és kiképzése Oxfordban fejeződött be. Bill Clinton sikeres politikai karrierjében az is fontos szerepet játszott, hogy a Clinton származási vonal is a legelőkelőbbek közé tartozik. A legfelsőbb illuminátus vezetés jóváhagyása nélkül ma már olyan állásokba senki sem kerülhet, mint amilyen az Egyesült Államok elnöke. Az Astor család egyik kiemelkedő tagja, John Jacob Astor, elsőként ismerte fel a Kínával folytatott ópiumkereskedelemben rejlő nagy lehetőségeket. Lewis DuPont egy televíziós interjúban megerősítette, hogy a kábítószer-kereskedelem létrejöttében meghatározó szerepet játszottak a legelőkelőbb családok. A "Dope, Inc.: Britain's Opium War against US"(New York: New Benjamin Franklin House, 1978, magyarul: "Kábítószer Rt.: Anglia ópium háborúja az USA ellen", szerzői: Konstandinos Kalimtgis, David Goldman, és Jeffrey Steinberg) című könyv szerint az Astor, a DuPont, a Freeman, a Kennedy, a Rockefeller, a Rothschild, a Russel, és a kínai Li család fontos szerepet játszott a kábítószer kereskedelemben. Mivel Lewis DuPont közreműködött ennek a könyvnek a megírásában, ezért súlyos konfliktusba keveredett családjával. Rokonai szemére vetették, hogy leleplezéseivel segítette a család ellenségeit.

A Li dinasztia

Ez a kínai család nagy történelmi hagyományokkal rendelkezik. A Li családnév viselése nagy megtiszteltetést jelent. A Tang dinasztiának (618-906-ig uralkodott) Li Yuan volt a megalapítója. Utóda Li Shimin néven uralkodott. Az ő uralkodása idején kezdték meg az első nyomdák a működésüket, és vezették be a papírpénzt Kínában. Korunkban Kína egyre inkább integrálódik ahhoz a világrendhez, amelyet az illuminátus pénzoligarchia létrehozott. A nemzetközi pénzvilág hatalmas hitelei, és kereskedelmi, ipari együttműködése nélkül Kína nem fejlődhetne olyan gyorsan, mint amilyennek ma tanúi vagyunk. Az egyik meghatározó pénzintézetet, a Bank of East Asia-t (BEA-t) Li Kwok-po irányítja. A BEA partneri kapcsolatban áll a Warburgokkal, és együttműködik az illuminátus világcégekkel. A Rothschildok és a Rockefellerek szoros kapcsolatot tartanak a Li családdal. Ezt megerősíti az is, hogy amikor Li Peng ellátogatott New Yorkba, akkor mindig találkozott a Rockefeller, és más vezető pénzdinasztiák tagjaival. Egy másik Li, Li Ka-shing dollármilliárdos, és gyakorlatilag Hongkong gazdasági ura. A Li család és az illuminátusok közti szoros kapcsolatra utal az a tény is, hogy Li Ka-shing megvásárolhatta Kanadában a Husky Oil elnevezésű nagyvállalatot.
Kínában is működnek titkos társaságok. Erről több kutató is kellően dokumentált könyvben számol be. A Li család számos tagja vezető szerepet tölt be a Triádok néven ismert titkos társaságban. A Li dinasztia tagjai ellenőrzik Hongkongot és a Triádok irányítják a várost. Li Mi volt az, aki létrehozta a hatalmas mákültetvényeket, amelyek a különböző illuminátus családok számára óriási jövedelmet biztosítottak. A CIA ügynökei látták el a szükséges árukkal Li Mi tábornokot, amikor ő tartotta ellenőrzése alatt az "Aranyháromszög" néven ismert területet, ahol az ópiumtermelés folyt.

A pénzoligarchia illuminátus struktúrája

Az illuminátus rend ajánlására F. D. Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére.Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme. Ain Rand, aki annak idején Philip Rothschild szeretője volt, felsorolta, hogy mi a jelentése a különböző fokozatoknak. Az első a tizenhármak tanácsát jelöli. A második fokozat a harminchármak tanácsát. A harmadik fokozat az ötszázak klubját. A negyedik fokozat a B'nai B'rith-et. Az ötödik fokozat a Grand Orientet. A hatodik a kommunizmust. A hetedik a Skót Rítust. A nyolcadik a York Rítust. A kilencedik fokozat a Rotary és a Lion hálózatot, valamint az Y.M.C.A-t (Youngmen's Christian Association, Fiatalok Keresztény Szövetsége). A tizedik fokozat a Kék Páholyokat jelöli. A tizenegyedik a "Kötény nélküli Szabadkőműveseket". A tizenkettedik a humanizmust.
A tizenhármak tanácsa Robin de Ruiter szerint valóban csak tizenhárom személyből áll. Több szerző szerint (Fritz Springmeier, John Todd) a piramisnak a csúcsán a Rothschild dinasztia tagjai találhatóak. Meir Kahane rabbi szerint az 1843-ban New Yorkban alapított B'nai B'rith (a Szövetség Fiai) nagytekintélyű Rend (zárt, elit szervezet) mögött a Warburg, és a Schiff családok állnak. A Dope, Inc. szerzői szerint viszont a B'nai B'rith Rendet a Rothschild ház alapította. Robin de Ruiter úgy véli, hogy a B'nai B'rith-ben használatos rítusok, jelképek, fokozatok, az eszmeiség és struktúra rendkívül hasonlítanak ahhoz, amit a szabadkőműves páholyokban használnak. A találkozóhelyeket is szabadkőműves módra páholyoknak nevezik. Ugyancsak Robin de Ruiter állapítja meg, hogy jelenleg ennek a Rendnek (szövetségnek, zárt társaságnak, kvázi szabadkőműves szervezetnek) több mint kétmillió tagja van, és világszerte tíz régióban működik. Belső vezetőinek létszáma azonban csak néhány százra tehető. Ami az ötszázak tanácsát illeti, ez nagyrészt a Council on Foreign Relations, a Royal Institute of International Affairs, a Nemzetközi Valutaalap, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, és a pénzoligarchia hálózatának a többi koordináló intézményének az irányítóiból áll.

A Bilderberg Csoport

Ennek a nagyhatalmú zárt körnek formailag a holland Bernhard herceg és Joseph Retinger, a nagytekintélyű szabadkőműves volt az alapítója. A kutatók azonban egybehangzóan úgy vélik, hogy a tulajdonképpeni irányító személyek a Rothschild és a Rockefeller dinasztia vezető tagjai. A Bilderberg Csoporton belül is van egy belső kör, vagy Kerekasztal, amely kilenc nagyhatalmú személyiséget tömörít. A hierarchiában ezt követi egy tizenhárom tagú döntéshozó testület. Ez alá tartozik három csoport. Ezek a Prieuré de Sion, az illuminátus szabadkőművesség, a fekete nemesség, és a pénzoligarchia más befolyásos struktúráinak a tagjaiból tevődnek össze. E felsorolt testületek a legszigorúbb titoktartás közepette működnek. A kiszivárgott értesülések és más közvetett bizonyítékok révén a téma kutatói összeállították azokat a célokat, amelyek megvalósításán e nagyhatalmú testületek munkálkodnak. Az elsőszámú cél nemzetközi, végsősoron világszintű gazdasági unió létrehozása. Ez kiegészülne egy nemzetközi parlamenttel, valamint egy nemzetközi irányítás alatt álló világhaderővel, amely a nemzeti hadseregek helyébe lépne. A végső cél a nemzetállamok szuverenitásának fokozatos felszámolásával egy világszintű közös kormányzat létrehozása. A Bilderberg Csoport általában évente egyszer találkozik, zárt ajtók mögött, szigorú titoktartás közepette. Ezeken a tanácskozásokon az állandó résztvevők mellett alkalmi meghívottként résztvesznek a jelenleg is hivatalban lévő uralkodóházak tagjai. Elsősorban olyan személyiségek, akik feltétlenül lojálisak a nemzetközi pénzoligarchia legfőbb vezetői iránt. Ezeknek a magasrangú személyiségeknek a részvétele elősegíti annak az álcázását, hogy ténylegesen kik is a valódi irányítói ennek a nagyhatalmú zárt csoportnak.
A nemzetközi sajtó nem ad tájékoztatást ezekről a tanácskozásokról. Ha mégis erre kényszerül, akkor rendszerint csak előre előkészített néhány mondatos, és semmitmondó kommünikéket hoznak nyilvánosságra.

A Trilaterális Bizottság

A Trilaterális (Háromoldalú) Bizottságot David Rockefeller megbízásából Zbigniew Brzezinski és Jimmy Carter (aki 1976-ban amerikai elnök lett) hozta létre 1973-ban. A Trilaterális Bizottság ugyanazt a stratégiát követi, amit a nemzetközi pénzoligarchia más fontos intézményei. Az különbözteti meg a többi hasonló célú szervezettől, hogy elsősorban Észak-Amerika, Európa, és Japán gazdasági és politikai együttműködését kívánja koordinálni. A Trilaterális Bizottság központi irodái a Carnegie Alapítvány New York-i épületében vannak, az ENSZ Központ közvetlen közelében. A Trilaterális Bizottság tagjai a vezető nyugati országok, valamint Japán vezető politikusai és kormányférfiai. Ezen túlmenően megtalálhatók a bizottság tagjai sorában a pénzvilág legbefolyásosabb személyiségei, valamint kiváló tudósok és szakértők.
A lakosság ellenőrzésének új világrendje
A kamatkapitalizmus világrendszerének megszervezéséhez nemcsak világszintű központi kormányzásra, hanem a lakosság tömegeinek a megfelelő ellenőrzésére is szükség van. A pénzoligarchia illuminátusai e cél érdekében számos kutatói-programot finanszíroztak. E programok célja kidolgozni azokat a módszereket, megtalálni azokat az eszközöket, szervezeti formákat, amelyekkel a világ népessége megfelelően ellenőrizhető. Az egyik ilyen projekt az emberek tudatának a befolyásolását tűzte ki célul, egy másik a népszaporodás szabályozását. A CIA irányításával folyó titkos program az MK-Ultra nevet viselte. Ez a harminc éven át tartó kísérlet és kísérő programjai, mint az MK-Delta, az Artichoke, a Blue Bird, és mások azt célozták, hogy különböző gyógyszerekkel, elektronikus eszközökkel befolyásolják az agy és a tudat működését. Egyik cél volt az emlékezet kutatása, és a személyiség átalakítása. E téma spanyol kutatója, Pepe Rodrigues, könyvében megállapítja, hogy bizonyos vallási szekták vezetése mögött is a CIA szakértői találhatók.

Jim Jones szektája és az MK-Ultra kísérlet

Rodrigues szerint a szomorú hírnévre szert tett Jim Jones által vezetett szekta tragédiája mögött is az MK-Ultra kísérlet húzódik meg. Jim Jones vallási fanatikus volt, aki híveivel Kaliforniából Guayanába költözött, hogy ott egy vallási utópiát megvalósítsanak. Itt a "Nép Temploma" nevű szekta ezeregyszáz tagja létrehozta Jonestown városát. 1978. novemberében e vallási közösség tagjai - legalábbis a híradások szerint - tömegesen ciánkálival mérgezett folyadékot ittak. A főépület közelében a felnőttek és gyermekek összeestek, meghaltak. A halottak kilencven százaléka nő volt, és nyolcvan százalékuk szinesbőrű. Jim Jones-t fejbe lőtték, mégpedig oly módon, hogy öngyilkosságnak nézzen ki. A hírügynökségek így tájékoztattak: "Szektahalál a dél-amerikai dzsungelben: négyszáz ember meghalt egy tömegöngyilkosságban, és hétszáz a dzsungelbe menekült." Az amerikai hatóságok bejelentették, hogy kutatnak azok után, akik a dzsungelbe menekültek. Közölték viszont, hogy a közelben nem találtak bizonyítékokat a menekülésre. A halottak eredeti számát a guayanaiak adták meg. Az utolsó számolást csaknem egy héttel később az amerikai katonai hatóságok végezték el. A halottak általuk megadott száma kilencszáztizenhárom. A halottakra vonatkozó különböző adatokat az amerikai hatóságok egy sajtóértekezleten azzal magyarázták, hogy azok a guayanaiak, akik a számolást végezték, "nem tudtak számolni".
Boncolást nem végeztek. Schuler alezredes, az amerikai hadsereg szóvivője közölte: "Boncolásra nincs szükség, mert a halál oka itt nem téma." A halottakat csak hosszas vonakodás után szállították az Egyesült Államokba, amikor már azok a felbomlás stádiumában voltak, ami a boncolást csaknem lehetetlenné teszi. A testmaradványokból minden azonosítási lehetőséget eltávolítottak. Az Egyesült Államokban nem került sor hivatalos halotti szemlére, és bírósági orvosszakértő igénybevételére. Az orvosi szakértők nemzeti szövetségének elnöke nyílt levélben szemére vetette az amerikai hadseregnek, hogy bojkottálta ezeket a vizsgálatokat. A holttestek elkezdődött bomlása miatt a bebalzsamozás és a további bűnügyi orvosszakértői vizsgálat már nem volt lehetséges. A halottakat vagy elégették, vagy tömegsírban helyezték el.
Arra a kérdésre, hogy valójában mi történt Jonestown-ban, Dr. Mootoo, Guayana vezető patológusa, révén keressük a választ. Dr. Mootoo néhány órával a tömeghalált követően már Jonestown-ban volt. Vallomása szerint nem találta azokat a nyomokat, amelyek ciánkáli bevételére utaltak volna. Megállapította, hogy az áldozatok kilencven százalékánál friss szúrásnyomok vannak a lapockánál, másokat agyonlőttek, vagy megfojtottak. A guayanai legfelsőbb bíróság előtt elhangzott tanúvallomás szerint két személy kivételével az összes áldozatot ismeretlen személyek ölték meg. Mindössze két személyről állapították meg, hogy öngyilkosságot követett el. Éles ellentmondás volt a bírósági ténymegállapítás, és a nyilvánosság részére közölt tényállítás között. Robin de Ruiter szerint nem vallásos fanatikusok tömeges öngyilkosságáról, hanem egy kegyetlen kísérletről van szó. Több kutató is úgy véli, hogy Jonestownban az MK-Ultra program egyik főpróbáját hajtották végre.
Jim Jones 1961-től 1963-ig Brazíliában élt, ahol - noha nem volt pénze - luxusházban lakott és az amerikai követség látta el élelmiszerrel. Gyakorta felkereste a CIA Bello Horisonte-ben lévő kirendeltségét. Szomszédainak Jones azt állította, hogy az amerikai tengerészgyalogság részére dolgozik. Amikor Jim Jones 1963-ban Kaliforniában megalapította a "Nép Temploma" közösséget, akkor számos képzett és jómódú ember volt körülötte. A Jones alapítású "Templom" hamarosan újságok címoldalára került különböző botrányok miatt. Jim Jones ezt arra használta, hogy híveivel Guayanába költözzön. A vallási közösség fogadását Forbes Burnham és az ottani amerikai követség támogatásával készítették elő. Robin de Ruiter szerint a szekta fekete tagjait, amikor Guayana repülőterére megérkeztek megkötözték, és szájukat kipeckelték. Ezt követően kényszermunkatáborba vitték őket. Ott napi tizenhattól tizennyolc órán át dolgozniuk kellett. Zsúfolt helyen kellet aludniuk, és nagyon csekély fejadagot kaptak, ami rizsből, kenyérből, és avas húsból állt. Fizikailag és szellemileg kimerülten arra voltak kényszerítve, hogy éjszaka ébren maradjanak, és Jim Jones prédikációit hallgassák. Sor került jutalmak és büntetések kiosztására is. A tábor orvosai az egyik operáció után fájdalomcsillapító nélkül végezték a varrást. A tábor lakóinak meghatározott gyógyszereket írtak fel, és felügyelték annak beszedését. Túlélő szemtanúk beszámolói szerint egyes személyeket elkülönítettek, földalatti ládába zártak, fizikailag megkínoztak, nyilvánosan megerőszakoltak és megaláztak. Ezen idő alatt Jim Jones hihetetlen gazdagságra tett szert. A sajtó kétmilliárd dollárra becsülte a különböző bankszámlákon elhelyezett, külföldi beruházásokban és ingatlanokban fekvő vagyonát.
A vizsgálat során Jonestownban annyi gyógyszert találtak, amely kétszázezer ember számára egy éven át elég lett volna. A gyógyszerek között nagymennyiségű nátrium-penthatol, (úgynevezett igazságszérum), chloar hydrate, (ez hipnózis céljára alkalmas), és sok egyéb erős hatású szer volt. A tábor orvosa Jonestownban minden gyógyszerről és annak alkalmazásáról pontos nyilvántartást vezetett. A tömegtragédiát követően azonban valamennyi feljegyzése eltűnt. A jonestowni táborban volt egy orvosi és pszichiátriai kísérletre alkalmas részleg is. Az őrszemélyzet nehézfegyverzettel felszerelt, erre a feladatra kiképzett személyekből állt, akik semmilyen emóciót nem mutattak feladatuk végzése közben. A halottak között egyetlen őrt sem találtak, és később sem állítottak egyet sem közülük bíróság elé. Fontos tény az is, hogy az úgynevezett "Green Berets" elnevezésű titkos fegyveres csoport néhány egysége a tragédia idején Jonestown közelében volt.
A téma kutatói úgy vélik, hogy a Jim Jones mögött álló hatalom Jonestownban a tömegkontroll bizonyos módszereit próbálta ki. Ez valószínűleg lázadáshoz vezetett a lágerben, és a táborlakók többsége a dzsungelbe menekült, ahol viszont a "Green Berets" tagjai leszámoltak velük. A hivatalos verzió, amely szerint egy vallási fanatikus a követőivel kollektív öngyilkosságot követett el, az ismertté vált tények után nehezen hihető. A boncolást azért nem engedélyezték, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást a kísérletben alkalmazott különböző titkos szerekről. A guayanai vezető patológus vallomását a világsajtó soha nem hozta nyilvánosságra. A guayanai kormány együttműködött az amerikai hatóságokkal a tragédia igazi okának az elleplezésében. Az igazság kiderítésének az eltussolására a legfelsőbb helyről érkezett rendelkezés Washingtonból. Brzezinski, aki ekkor Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, utasította Robert Pastort, aki viszont Gordon Summer alezredesnek parancsolta meg, hogy valamennyi azonosítási lehetőséget távolítsanak el a holttestekről.

Illuminátus kézben a legmodernebb technika

A pénzoligarchia illuminátusai számára rendelkezésre álló tudományos ismeretek a legújabbak, és rendszerint több évvel megelőzik az egyetemen oktatott tananyagot. Így például Dr. Jose Delgado pszichológus, aki hosszú évtizedeken át kutatott a Yale Egyetemen, a következőket mondotta: "Sok agyfunkció fizikai kontrollja máris bizonyított tény... Még az is lehetséges, hogy befolyásoljuk a gondolkodás fejlődését, és vizuális élményeket hozzunk létre. Bizonyos idegi struktúrák elektromos stimulációja által, elektronikus paranccsal, mozgásokat és erőszakosságot lehet előidézni, vagy megszüntetni, a szociális hierarchiát, és a szexuális viselkedést meg lehet változtatni, kívülről lehet befolyásolni az emlékezést, az emóciókat, az egész gondolkodási folyamatot." Az agykontroll-technológia máris rendelkezésre álló lehetőségeinek a szemléltetésére akusztikus "psycho-correction"-t (pszichés kiigazítást), vagyis utasítást továbbítottak a föld alatt dolgozó munkások egy csoportjához. A munkások az összes parancsot végrehajtották, pontosan azt tették, amit mondtak nekik.
Mára már kidolgozták az elektromos hullámok olyan alkalmazását, amelyek lehetővé teszik egy egész embercsoport akaratának a befolyásolását. E kísérlet részeként több éven át elektromágneses impulzusokat sugároztak a föld meghatározott részeire. Egyes kutatók szerint ezek a kísérletek is hozzájárultak az erdők pusztulásához, valamint különböző érrendszeri betegségek, rákmegbetegedések, genetikus elváltozások, és pszichés zavarok előidézéséhez. Egyes szerzők rámutatnak, hogy elektromágneses hullámok segítségével el lehet érni, hogy valaki elaludjék, fáradt és depressziós legyen, félelmi állapotba kerüljön, erőszakossá váljék, megváltozzon a hormonháztartása, valamint a testét alkotó sejtek kémiai összetétele, és szexuálisan agresszív magatartást tanúsítson.
Az egyes ember, valamint az emberi kollektívák befolyásolására ma is folynak a kutatások. Az Európai Unió is tiltakozott az ellen, hogy a pénzoligarchia által ellenőrzött Egyesült Államok olyan műbolygókra telepített megfigyelő rendszert működtessen, amely lehetővé teszi valamennyi telefonbeszélgetés lehallgatását, és internetes kommunikáció rögzítését. A társadalom felügyeletét totálissá teheti a készpénzmentes világpénzrendszer bevezetése. Ebben a rendszerben csak hitelkártyával, illetve elektronikusan folyna a pénzforgalom, és a vásárlás. Tovább fokozhatná az egyes személyek ellenőrzését, ha azonosításuk a testükbe épített microchip révén történne. Az Egyesült Államokban és Európában tervek vannak olyan pénzrendszer bevezetésére, amelyet egy szuperkapacitású mega-komputer szabályozna. Brüsszelben már létezik "Az Állat" elnevezésű, igen nagy befogadóképességű számítógép-rendszer, amely alkalmas a világon élő valamennyi ember személyi adatainak a nyilvántartására. "Az Állat" mega-kapacítása elősegítheti minden egyes ember üzleti tranzakcióját, de ellenőrizheti is, sőt meg is akadályozhatja ezeket a tranzakciókat, ha a hatalom illetékesei úgy akarják. Az illuminátus agytröszt által kifejlesztett microchipet az emberek bőre alá helyeznék el és energiaellátását a testhőmérséklet változása által indukált áram biztosítaná. A kísérletek jelenlegi állása szerint a szakértők a microchipnek a homlokrész közelében - a hajjal fedett fejbőr alatt - való elhelyezését tartják optimálisnak. Ehhez csupán az átlagosnál alig vastagabb injekciós tűre van csak szükség. A microchip egy bioüvegből álló érdesfalú csövecskében van elhelyezve, amely a tűvel végrehajtott implantációt követő 24 órán belül szilárdan megkapaszkodik a beültetés helyén. Az egyes emberre vonatkozó minden lényeges adatot rögzítő microchip szemmel nem látható, csak infravörös érzékelő készülékkel olvasható le. Ezeket az infravörös érzékelő berendezéseket elhelyezik az ember megfigyelése szempontjából fontos valamennyi helyen, az épületeken belül és kívül, a közlekedési eszközökön és az utakon is.

A terror-ellenes törvények

2001. októberében sor került az Egyesült Államokban a terror-ellenes törvények elfogadására. Az amerikai szövetségi törvényhozás - a washingtoni kongresszus - által most elfogadott törvények erőteljesen korlátozzák az amerikaiak alkotmányos jogait, mert 2005-ig felfüggesztik a Bill of Rights számos rendelkezését. Az amerikai alkotmány szerves részét képező tíz alkotmánykiegészítés, amely a Bill of Rights (az alapjogok törvénye) elnevezést viseli, az emberi jogoknak, a polgári és politikai szabadságjogoknak, valamint ezen elidegeníthetetlen alapjogok alkotmányos garanciáinak a foglalata. A Bill of Rights tehát az állam felett álló egyetemes érvényű természetjogi normákat, másképp kifejezve azokat az isteni-eredetű jogokat tartalmazza, amelyek az államot kötelezik, és az állami önkényt korlátozzák. Ezért az erőszak jogos alkalmazásának a monopóliumával rendelkező állam és intézményei számára írnak elő kötelező magatartási és eljárási szabályokat. E korlátozások célja rászorítani az államot arra, hogy csak "rendeltetésszerűen", azaz alkotmányos keretek között élhessen a jogos erőszak eszközeivel. A most elfogadott terror-ellenes jogszabályok viszont lehetővé teszik - az alkotmányban rögzített kötelező alkotmánymódosítási eljárás lefolytatása nélkül -, csak állami akaratot kifejező átlagos jogszabállyal a kongresszus felett is álló alkotmány egyes rendelkezéseinek a felfüggesztését négy évre. Ezért a "Terror Bill" alkotmányossága kérdéses. A másik veszélyt az jelenti, hogy a Bill of Rights mostani felfüggesztése olyan általános, hogy nemcsak a terroristákra, de mindenféle más gyanús személyre és cselekményre is könnyedén kiterjeszthető. Az állam, vagy valamelyik szerve önkényesen szinte bármit a "terrorizmussal összefüggőnek" minősíthet. Ez súlyos kockázatot hordoz magában.
Jonathan Turley, a George Washington Egyetem jogi professzora a felfüggesztést kommentálva kifejtette, hogy egy "Amendment"-re - azaz az amerikai alkotmányban az alkotmány kiegészítésére kidolgozott különleges eljárás lefolytatásával elfogadott alkotmánymódosításra - van szükség. Álláspontja szerint ezt az teszi szükségessé, hogy az 1787. szeptember 17-i alkotmányt megfogalmazó alapító atyák annak idején nem láthatták előre a modernkori terrorizmus veszélyeit, s így azt sem, hogy adott esetben szükségessé válhat az alapvető polgári jogok- és politikai szabadságjogok felfüggesztése pontosan a közérdek, az emberi jogok hatékonyabb védelme érdekében. Más szakértők viszont azt hangoztatták, hogy helytelen a polgári jogok és politikai szabadságjogok most bevezetett korlátozása, mert a terroristák éppen ezt akarták, és az amerikai törvényhozás és kormány ezzel a lépésével lényegében teljesíti a terroristák akaratát, annak válik a végrehajtójává.
G. W. Bush elnök többször is elmondta, hogy a "War on Terror" (a terror elleni háború) nemcsak külföldön, Afganisztánban és másutt, de belföldön, az Egyesült Államokban is folyik. Létrejött a Homeland Security Agency élénTom Ridge igazgatóval, aki felhatalmazással bír az elmúlt 30 év során kidolgozott, és a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó előírások életbeléptetésére. Ezeket a szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket számos amerikai polgárjogi szervezet bírálta arra hivatkozva, hogy az amerikaiak nem áldozhatják fel a szabadságukat a biztonságukért. Mind a kettőre szükségük van ahhoz, hogy szabad amerikai polgárok lehessenek.
E tanulmány befejezéseként azt emeljük ki, hogy az új világrend kialakításához a nemzetközi pénzügyi közösségnek meg kell szilárdítnia ellenőrzését a világ központi térsége, Eurázsia felett, felhasználva ehhez az irányítása alatt álló Egyesült Államok, - a hidegháborúból győztesként kikerült egyetlen szuperhatalom - katonai, pénzügyi, gazdasági és kereskedelmi hatalmát. Az Eurázsia feletti uralomnak fontos része viszont a közép-ázsiai országok feletti hegemónia kiépítése. Ehhez pedig a nemzetközi pénzoligarchia érdekeit kiszolgáló, nyugatbarát rendszerre van szükség Afganisztánban, mert ezen az országon keresztül lehet a legrövidebben elérni - Oroszország kihagyásával - Közép-Ázsia olajban, és más nyersanyagokban gazdag térségeit. Az afganisztáni háború tehát nemcsak Bin Laden és az Al-Kaida szervezet ellen folyik, hanem elsősorban egy nyugati kliens rezsim kiépítéséért ebben stratégiailag fontos országban.
Az új világrend másik fontos feltétele az, hogy a háttérhatalom és HÁLÓZATA megszilárdítsa Amerika feletti belső kontrolját. A kibontakozott gazdasági recesszió, a pénzrendszer várható összeomlása társadalmi-gazdasági káosszal fenyeget. Ezen többek között a rendkívüli állapot bevezetésével - azaz a polgári szabadságjogok korlátozásával - kívánnak a háttérhatalom stratégái úrrá lenni. Az anthrax spórák megjelenésének időzítése, valamint jól kiválasztott észlelési és fertőzési helyeik (pl. a Capitólium szellőzőrendszerében való elhelyezésük éppen a "Terror Bill" tárgyalásának idején) alkalmasak voltak arra, hogy nyomást gyakoroljanak a szenátorokra és képviselőkre a rendkívüli törvények mielőbbi elfogadása érdekében. Az anthrax fertőzések - a tudatipar kellő közreműködésével - biztosíthatják a "War on Terror"-hoz a közvélemény szükséges támogatását a tömeghisztéria adagolt szintentartásával. Az olyan veszélyekről, mint az anthrax-fertőzés természetesen szólni kell a tömegtájékoztatási intézményekben, mert segíteni kell a kiszolgáltatott embereket életük megóvásában. Az eltúlzott méretű "tájékoztatás" azonban a közvélemény manipulálását célzó tudatos hisztériakeltésnek tűnik. Hosszú évekre, talán évtizedekre van szükség ahhoz, hogy megismerhessük a jelen események ma még gondosan rejtett hátterét. Egyelőre csak annyit tudhatunk, hogy az anthrax nem külföldről érkezett az Egyesült Államokba (ezt hivatalos részről közölték Washingtonban), továbbá hogy valószínűleg olyan spórákkal, vagy azok változataival folyik a zsarolás és hisztériakeltés, amelyeket évtizedekkel korábban a CIA laboratóriumaiban kísérleteztek ki. Erre a párizsi Pasteur Intézet tudományos munkatársának 2001. november elején tett nyilatkozata utalt.
Amíg nincs meggyőző, kemény bizonyíték rá, addig nem osztjuk azon szélsőségesek nézeteit, hogy bizonyos háttérerők is részt vehettek 2001. szeptember 11-e eseményeinek a háttérből való előkészítésében. Azt azonban már most is kétségbevonjuk, hogy a sok milliárd dolláros költséggel működtetett hírszerző és elhárító szervek (CIA, FBI és mások) megfelelő gondossággal nem tehettek-e volna többet a merényletek megakadályozása érdekében. Bizonyítottnak tekintjük, hogy a háttérhatalom hasznot húzott a szeptemberi tragikus eseményekből, mert ezek megkönnyítették két olyan fontos stratégiai programjának a gyakorlatba átültetését, amelyeknek az előkészítésén szakértői gárdája és hálózata bevonásával már hosszú ideje fáradozott. Az egyik: Közép-Ázsia ellenőrzés alá vétele, a másik: a rendkívüli törvények életbeléptetése az Egyesült Államokban. Ezt az állításunkat támasztják alá a "Hogyan készül a háttérhatalom a pénzrendszer összeomlására" (Leleplező 2001/3 szám) című tanulmányban felsorolt tények, valamint a "War on Terror" című tanulmány (Leleplező 2002/1), amely a pénzoligarchia egyik vezető stratégájának a forgatókönyvként szolgáló mesterterve alapján (Zbigniew Brzezinski: "A nagy sakktábla", Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999) ismerteti a terrorizmus elleni harc, az afganisztáni háború, valamint az új világrend bevezetésének az összefüggéseit.
 
Dr. Drábik János
 


























A kábítószer kereskedelem és a pénzhatalom



2013, február 6 - 06:56 — dr.drabik
A nemzetközi pénzoligarchia ellenőrzése alatt álló János-rendi angol szabadkőművességnek a világméretű hálózata kezdettől fogva aktívan részt vett a kábítószer kereskedelemben. A brit birodalom kialakulásakor Nagy-Britanniának számottevő ipara nem volt, de jelentős jövedelmet húzott a gyapot és selyemkereskedelemből, a fűszerek importálásából, az afrikai rabszolgák Amerikába szállításából, és az Indiában termelt ópium Kínába történő eladásából. Ez a nagyarányú kereskedelem tette lehetővé a fejlett bankrendszer kiépítését. Ez a bankrendszer már a második ópiumháborút követően szinte az egész világra kiterjesztette tevékenységét. A nemzetközi pénzvilág City of Londonban működő központja nemcsak a nagy nyereség érdekében tartotta fenn az igen jövedelmező kábítószer-kereskedelmet, de az Egyesült Államok feletti uralma visszaszerzéséért folyó évszázados küzdelmének is részét képezte a kábítószerkereskedelem. Amerikai gyarmatának az elvesztésébe London soha sem nyugodott bele, és kezdettől fogva minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy uralmát ismét kiterjeszthesse Észak-Amerika egészére. Ezt a célt is eredményesen szolgálhatta a kábítószerkereskedelem, mint fegyver. E feladat végrehajtására a háttérhatalom három kiemelkedő személyisége szövetkezett a második ópiumháború befejezésekor: az angol Henry Palmerston (33-as fokozatú szabadkőműves), az amerikai Albert Pike, a később egyesült világszabadkőművesség első vezetője, valamint az olasz Giuseppe Mazzini, a carbonari mozgalom vezére.
1855-ben Henry Palmerstont megválasztották Nagy-Britannia miniszterelnökének. Egy világhatalom kormányfőjeként személye kiválóan alkalmas volt arra, hogy a kapcsolatot tartsa különböző államok vezetőivel, és így időben megtehessen minden olyan lépést, ami szükséges a kábítószer-terjesztés megkönnyítésére a célországokban. Palmerston szoros kapcsolatot tartott mind Pike-kal, mind Mazzini-val, és minden fontos információt eljuttatott hozzájuk. Így részletesen tájékoztatta őket azokról az intézkedéseiről, amelyeket a keleten működő kábítószerkereskedelem irányítói számára adott. Anglia szinte valamennyi politikai, pénzügyi és kereskedelemi intézménye, beleértve a Brit Kelet-Indiai Társaság vezetőit is, szigorúan követte a szolgálati utat, és folyamatosan küldte az információkat a hálózat élén álló lord Palmerstonnak, majd pedig Palmerston utódainak. Ez a fegyelmezett és hatékony információáramlás a jól megszervezett szabadkőműves hálózat nélkül nem lett volna lehetséges.
1859-ben Albert Pike-ot megválasztották az Egyesült Államok Déli Területei Legfőbb Szabadkőműves Tanácsa elnökének. Pike erre a nagy hatalommal járó pozíciójára támaszkodva szervezte meg, és irányította a háttérből a Déli Konföderáció megalakulását, valamint kiválását az Egyesült Államokból. Mindez lehetővé tette Amerika elárasztását külföldről érkező kábítószerrel. Giuseppe Mazzini 1860-ban sikertelen kísérletet tett Olaszország egyesítésére a köztársasági rendszer bevezetésével. Illuminátus szabadkőművesekből álló szervezete egyre nagyobb anyagi támogatásra szorult. A keletről származó heroin eladása az Egyesült Államokban biztosította számukra ezt a nagyon igényelt pénzt. Palmerston 1865-ben bekövetkezett halála előtt Albert Pike és Giuseppe Mazzini úgy döntött, hogy egyesíti a szabadkőművesség különböző irányzatait a keresztény Amerika ellenőrzés alá vétele érdekében. Ezt követően még száz évre sem volt szükség ahhoz, hogy hosszútávú stratégiájukat átültessék a gyakorlatba, és az amerikai társadalom jelentős részét valóban kábítószerfüggővé tegyék. Az idő is az illuminátus szabadkőművességnek segített. Egy jól megszervezett nemzetközi hierarchia számára a stratégia megvalósítása akkor is folytatódik, ha az egyes személyek meghalnak, és az egyik nemzedéket egy másik nemzedék váltja fel.

Az illuminátusok és a maffia

Manapság a két "f" betűvel írott maffia szó bűnszövetkezetet jelent, bűnözőknek egyes jövedelmező üzletágakat is irányításuk alá vonó, gyakran terrorcselekményektől sem visszariadó titkos társaságát, azaz olyan jól megszervezett bűnöző csoportokat, amelyek eredetileg Szicíliában és az Egyesült Államokban tűntek fel és váltak ismertté. A maffia történetének kutatói azonban helyesebbnek tartják ennek a szónak egy "f"-el való írását, mert valódi jelentése a következő: "Mazzini autorizza furti, incendi, e attentati". Ez magyarul annyit jelent, hogy Mazzini engedélyezi a rablást, a gyújtogatást, és a merényleteket. Ennek az az előzménye, hogy a Carbonari mozgalmat irányító Giuseppe Mazzini az 1830-as évek közepén külön az ifjúság számára létesített szabadkőműves páholyokat, amelyeket "Fiatal Olaszországnak" nevezett. Ezek az ifjúsági páholyok igen gyorsan elterjedtek egész Európában, beleértve Nagy-Britanniát is. Angliában Palmerston utóda a kormány élén a szabadkőműves Benjamin Disraeli (1804-1881) lett és ő volt az, aki útjára indította a "Fiatal Angolok" mozgalmát. Oroszországban az ugyancsak szabadkőműves Alexander Herzen avatta be ebbe a mozgalomba Mihail Bakunyint, aki a 19. század egyik leghíresebb anarchistája volt. Az Egyesült Államokban a polgárháborút megelőző időszak egyik hírhedt terroristája, John Brown vezette a "Fiatal Amerika" erőszakos megmozdulásait. Ma már ismert tény, hogy a "Fiatal Társaságok" mozgalmát számos országban megszervezték. Így Olaszországban, Angliában, Amerikában, Svájcban, Németországban, Lengyelországban, Oroszországban, Törökországban, és Szerbiában. A "Fiatal Szerbia" elnevezésű szabadkőműves - vagy kvázi szabadkőműves - páholy fontos szerepet játszott a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös ellen végrehajtott szarajevói merénylet előkészítésében és végrehajtásában.
A "Fiatal Társaságok" olyan ifjakból álltak, akiket arra képeztek ki, hogy teljesítsék az Univerzális Szabadkőművesség kívánságait. Fő céljuk olyan forradalmi mozgalmak megszervezése volt egész Európában, amelyek lehetővé teszik a dinasztikus államok felszámolását, örökletes vezetőrétegük lecserélését, és az eltakarított dinasztikus államok helyébe az anonim pénzoligarchia nemzetek feletti uralmának a kiépítését. A hagyományos uralkodóosztály lecserélése erőszakkal nem lehetséges bűncselekmények elkövetése nélkül. Így például Giuseppe Mazzini ifjú legényei bankrablásból, emberrablásból, zsarolásból, védelmi pénzek szedéséből finanszírozták magukat. Így nyer értelmet a korábban már ismertetett szómagyarázat, a maffia elnevezés eredetéről.
Londonban olyan nemzetközileg megszervezett csoport is alakult, amely képes volt bármely olyan személy kikapcsolására, aki akadályozhatta a nemzetközi pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos hosszútávú céljait. Ahogyan a kínai Triádok is végső soron az angol illuminátus szabadkőművesség felsőszintű vezetőitől kapták utasításaikat, és a keleti kábítószer kereskedelemből befolyó jövedelem egy részét, ugyanezt tette nyugati viszonylatban a maffia.
Az illuminátus irányítás alatt álló angol szabadkőművesség a mai napig a maffia legfőbb protektora. Ezt a tényt erősítette meg a "Propaganda duó", vagy rövidítve P-2-es, nagyrészt a maffia által irányított római szabadkőműves páholy botránya 1982-ben. Az olasz kormány ebben az évben leplezte le, hogy a P-2-es páholy felelős jelentős mértékben Aldo Moro olasz miniszterelnök 1978-as meggyilkolásáért, valamint I. János Pál pápa haláláért. I. János Pált az követően tették el láb alól, hogy felfedezte: az illuminátus szabadkőművességhez tartozó magas rangú bankárok - a P-2 páholy Vatikánba beépített ügynökei segítségével - a Vatikáni Bankot is felhasználják a kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosására. Az olasz kormány nyomozásának előzménye a II. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án elkövetett merénylet volt. Ennek a merényletnek a szálai is a P-2-es páholyhoz vezettek. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadkőművesség húzódik meg a merénylet mögött, a Grand Orient szabadkőművesség által dominált francia kormány lépéseket tett azért, hogy a felelősséget a kommunista Bulgáriára hárítsa. A francia szabadkőművességhez közelálló párizsi napilap, a Le Monde, 1982. december 3-án a következőket állította: "A KGB korábbi főnöke, Jurij Andropov, belső ellenzékének tudható be, hogy fény derült az 1981. május 13-án II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet mögött meghúzódó bolgár kapcsolatra."
A mára már elérhető bizonyítékok tanúsága szerint a Le Monde cikkét a félretájékoztatás klasszikus példájának tekinthetjük. Az akkori bolgár kormány maga is nyomozásba kezdett azért, hogy tisztázza magát. Erőfeszítései fényt derítettek arra, hogy a sikertelen merénylet elkövetőjének, a török Ali Agcá-nak, a megbízója Bekir Celenk a török maffiának volt a tagja. Bekir Celenk viszont az utasításokat két Bulgáriában működő olasz hírszerzőtől kapta. A Bolgár kormány 1982. december 22-én bejelentette, hogy az említett két olasz kémet, névszerint Paolo Farsetti-t és barátnőjét, Gabriella Trevisini-t bíróság elé állítja. Az volt ellenük a vád, hogy a "Propaganda duó" római szabadkőműves páholy adta ki az utasítást a pápa meggyilkolására. II. János Pál tisztában volt vele, hogy ugyanazon P-2 páholy maffiás tagjai akarták meggyilkolni, akik elődjét is eltették láb alól. Ezért a pápa 1982 őszén felszólította az olasz kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ezt követően a karabinerik, az olasz terrorista-ellenes rendőrség tagjai, akcióba léptek. Kiderítették, hogy a maffiát a brit szabadkőműves pénzoligarchia támogatja a 19. század közepétől, vagyis megalakulásától kezdve. Ez az információ akkor került nyilvánosságra (1982. szeptember 3-án), amikor Szicíliában merénylet áldozata lett Carlo Dalla Chiesa tábornok, akit három hónappal korábban azért küldtek a dél-olasz tartományba, hogy számolja fel a helyi maffia hatalmát. A tábornok egyik segédje névtelenül interjút adott a katolikus Sabato című lapnak, amelyben elmondotta:
"Szicília történelmét tanulmányozva Dalla Chiesa és én ugyanarra az eredményre jutottunk. 1796-ban a nápolyi Bourbonok Szicíliába menekültek, ahol a brit haditengerészet védelme alatt éltek egészen a Waterloo-i ütközet utánig. Ettől kezdve a sziget brit protektorátussá vált... Anglia támogatásával 1860-ban Garibaldi (egy 33-as fokozatú szabadkőműves tábornok) partra szállt Szicíliában. 1874-ben Anglia úgy döntött, hogy szükségessé vált a forradalmi baloldal hatalomra segítése, amely monarchistább volt, mint a király. Pénzt és financiális támogatást nyújtott az igen hatalmas szabadkőműves és angolbarát Florio családnak, hogy segítse Chrispi-t (egy szabadkőműves és maffia személyiséget), valamint csoportját. Az 1874-es választásokon a maffia segítségével a baloldal megszerzett 48 képviselői helyet a Szicíliát illető 48-ból..." Ez az interjú történelmi adatokkal támasztja alá, hogy a maffiát mind a brit haditengerészet, mind a szabadkőművesség egy egész évszázadon át támogatta. Mind az olasz, mind a bolgár kormány nyomozása hasonló eredményre jutott és megerősítette, hogy a brit pénzoligarchia szabadkőműves bankárjai, valamint a maffia és a P-2 szabadkőműves páholy együttműködött a kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosásában a Vatikáni Bank útján. A pénznek ez az útja bizonyította annak a hálózatnak a létét, amelyet a brit Kelet-Indiai Társaság akaratából London hozott létre a második ópiumháborút követően.

A brit pénzoligarchia egyik célja: Amerika visszaszerzése

A több mint száz éves stratégia, hogy Amerikát részben a kábítószer segítségével kell belsőleg meggyengíteni, és az így legyengült országot újra ellenőrzés alá venni, lépésről- lépésre nyomon követhető. A brit pénzoligarchia 1729-től 1830-ig óriási jövedelmet húzott abból, hogy a birodalmi Kína lakóinak jelentős részét kábítószerfüggővé tudta tenni. A pénzoligarchia úgy számolt, hogy hasonlóan hosszú időre lesz szükség az Egyesült Államok legyöngítésére és ellenőrzés alá vételére. Az illuminátus pénzemberek az amerikai akciójukat röviddel az első kínai ópiumháború (1840-1842) után beindították. Ekkor brit tengeri kereskedők árulni kezdték a kínai kulikat Amerika nyugati partvidékén, akiknek a segítségével a kábítószer-fogyasztás is megjelent az Egyesült Államokban. Egyedül 1846-ban 117 ezer kuli érkezett. Ellátásukra évi 115 tonna nyers ópiumot és 27 tonna finomított ópiumot importáltak. Lincoln elnök betiltotta 1862-ben a kulikkal való kereskedelmet, de a feketepiac folytatódott, és folyamatosan növekedett egészen a századfordulóig.
Miközben Amerikában a feketékkel való rabszolga-kereskedelmet felváltotta a kulikkal való kereskedelem, a Mazzini parancsnokság alatt álló olasz forradalmárok 25 év alatt sem tudták megszerezni a hatalmat Olaszországban. 1860-ban, amikor a brit hadihajók visszatértek a második ópiumháborúból, Mazzini pénzügyi és haditengerészeti segítséget kért Palmerston brit miniszterelnöktől. Palmerston együttműködött Mazzini-val. Ennek a kooperációnak a távlati következményei igen jelentősek. Mazzini-nak a maffiája, amely hasonló természetűnek bizonyult, mint a keleti Triádok, betölthették ugyanazt a szerepet nyugaton, amit a Triádok keleten. A kábítószer kereskedelem hasznát bezsebelő brit pénzoligarchia, miután Garibaldi győzelemre segítésével ellenőrzése alá vonta Szicíliát, arra használta a szigetet, hogy az a nyugatra érkező kábítószer-elosztás helyi központja legyen az európai földrészen.

Albert Pike és az amerikai polgárháború

Albert Pike két feladatot is kapott a brit szabadkőműves pénzoligarchia Amerika visszaszerzéséért indított stratégiájában. Első feladata volt, hogy megossza az Egyesült Államokat egy polgárháború kirobbantásával, így biztosítva, hogy a déli államok elszakadhassanak az uniótól. A második feladat az volt, hogy szabaddá tegye az utat délről a maffia számára. Amikor Pike ezt a megbízatást teljesítette, akkor a pénzoligarchia londoni központja beindította a kábítószer háborút Amerika egésze ellen.
1859-ben Albert Pike - ez a nagy tudású és tekintélyes filozófus - a szabadkőművesség déli illetékességi térségében elnyerte a legmagasabb rangot. Először alárendeltjeit vezető pozíciókba helyezte a különböző déli államokban, majd elrendelte az egyes tagállamoknak, hogy szakadjanak el az Uniótól. A kábítószer-kereskedelem történetét feldolgozó egyik közelmúltban megjelent könyv szerzői (Konstandinos Kalimtgis, David Goldman és Jeffrey Steinberg, "Dope, Inc: Britain's Opium War against the U.S." New York: New Benjamin Franklin House, 1978) szerint: "A brit gyógyszergyártó házak megkezdték a morfium kereskedelmi méretű termelését a polgárháborút megelőző években, és hatalmas mennyiségben a hadseregek rendelkezésére bocsátották. A brit vállalatok megtévesztően a morfiumot úgy reklámozták, mint "függőséget nem okozó" fájdalomcsillapítót, és még olyan arcátlanok is voltak, hogy a morfiumot az ópiumfüggőség elleni gyógyszerként ajánlják."
Az amerikai polgárháborút követően a kábítószerfüggővé vált katonák igényelték, hogy folyamatosan el legyenek látva ópiummal. A háború utáni újjáépítéssel járó zavaros helyzet lehetővé tette a háttérből irányító Albert Pike-nak, hogy megnyissa a maffia számára a kábítószer útvonalakat. Amikor Giuseppe Mazzini elküldte munkatársait az Egyesült Államokba, akkor a "Fiatal Olaszország" veteránjai már megfelelően előkészített körülményeket találtak. Az illuminátus angol szabadkőművesség két stratégiát is alkalmazott az Egyesült Államokban a kábítószer-kereskedelem elterjesztése érdekében. Az első szerint a maffia alulról építi ki az úgynevezett alvilág bekapcsolásával az elosztási hálózatát. A második szerint a műveltebb osztályok megfelelő elemei felülről lefelé haladva, felhasználva az egyetemek és college-ok oktatóit és az elit más csoportjait, befolyásolják a diákok magatartását, rábeszélve őket arra, hogy próbálják ki a kábítószereket. A tények vizsgálata azt mutatja, hogy az első stratégia viszonylag gyors, és kíméletlen volt. A második stratégia viszont lényegesen kifinomultabb és hosszú időt igényelt.
Az amerikai polgárháborút megelőzően és a háború ideje alatt a maffia a déli New Orleans városát használta elosztási központként. Az első ismert maffia vezér az Egyesült Államokban a szabadkőműves Joseph Macheca volt, aki szicíliaiakból vállalatot szervezett és irányított az 1860-as években. Miután Albert Pike 1867-ben megalapította a Ku-Klux-Klan-t, a Macheca vezette csoport tevékenysége megkülönböztethetetlen volt a Ku-Klux-Klan tevékenységétől. Az 1870-es évek elején New Orleans-ba érkezett Mazzini-nak egy másik bizalmi embere, az ugyancsak szabadkőműves Giuseppe Esposito. Esposito hosszú utazásokat tett Amerikában azért, hogy egyesítse a különböző olasz szabadkőműves páholyokat, és megszervezze köztük a gyors és hatékony kommunikációs kapcsolatot. Ezek az etnikai alapon megszerveződött szabadkőműves páholyok tették lehetővé, hogy létrejöjjön a szervezett bűnözés szindikátusa az Egyesült Államokban. Az etnikai alapon szerveződött szabadkőművesség története nem tárgya ennek a cikknek, ezért mindössze három csoportot említünk meg. Az egyik a Kanadába bevándorolt Bronfman család, amely hatalmas vagyonát a alkohol előállításával és kereskedelmével szerezte abban az időszakban, amikor az Egyesült Államokban az alkohol be volt tiltva. John Daniel amerikai kutató 1995-ben megjelent (JKI Publishing, Tyler, Texas 75713, ISBN 0-9635079-4-X) "Scarlet and the beast" című könyvének második kötetében, a 131. oldalon, az állítja, hogy a Bronfman család férfitagjai szabadkőművesek, és a Permindex nevű vállalaton keresztül pénzt juttattak el az angol szabadkőművesek számára, akik ezt a pénzt részben a John F. Kennedy elleni merénylet megszervezésére fordították.
A másik kiemelendő csoport a kínai kulik, akiket illegálisan Amerikába hoztak, hogy olcsó munkaerőként résztvegyenek a vasutak építésében, és akiket rendszeresen kábítószerrel látott el a szabadkőműves módra működő kínai Triád szervezet. A Triádok valójában még ma is működnek az Egyesült Államokban, elsősorban a Chinatown-oknak nevezett városrészekben. Az elmúlt években egyesítették csoportjaikat és ma már a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig terjedő központilag irányított hálózatot alkotnak. Tevékenységüket mutatja, hogy 1993-ban egy egész hajó illegális kínai bevándorlót akartak becsempészni Amerikába. Az Egyesült Államok kormányának becslése szerint a legkülönfélébb módokon évente körülbelül másfélmillió kínait csempésznek be az országba. A NAFTA (North American Free Trade Agreement - Az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) lehetővé tette, hogy a nyitottá vált északi és déli határokon szabadabban áramoljon a kábítószer is. Ezt bizonyítja, hogy a NAFTA érvénybe lépése óta megduplázódott a kábítószer forgalom az Egyesült Államokban.
Érdemes említést tenni még egy harmadik csoportról is, az ugyancsak szabadkőműves jellegű szerb-horvát "Fekete Kéz"-ről, amelynek a tagjai az 1890-es években érkeztek New Yorkon keresztül Amerikába. 1901-ben a Palermóból bevándorolt Con Vito Cascioferro szorosra fűzte a kapcsolatokat a "Fekete Kéz" és a szicíliai maffia között. Az etnikai alapon szerveződő szabadkőműves páholyokat a szicíliai maffia ellenőrizte, amely viszont az angol szabadkőművességtől kapta az utasításokat.

Az értelmiség és a kábítószer

Már többször említettük, hogy a nemzetközi pénzoligarchia hálózatának egyik legfontosabb központja London belvárosa, a City of London. Ennek a központnak a második kábítószer offenzívája szerint az értelmiséget kellett e célra felhasználni. Ez a terv el lett halasztva egészen az első világháború utáni időre, és így az amerikai társadalom középrétegei ellen csak az 1920-as években indult meg ez a rejtett "ópiumháború". A 19. század végén számos szabadkőműves páholy foglalkozott a keleti misztikus vallások kutatásával azért, hogy kiderítsék a szabadkőművesség eredetét. Ezt a kutató tevékenységet a Quatuor Coronati Lodge of Masonic Research hangolta össze, amely Edward walesi herceg, az angliai nagypáholy akkori nagymestere utasítására jött létre. A Quatuor Coronati tevékenységének feltárását követően a kutatók megállapították: 1. Valamennyi pogány isten és istennő a hermafrodita Lucifert képviseli. 2. A babilóniai papság a kábítószert és a szexet eszközként használta a lakosság feletti ellenőrzés gyakorlására. 3. A lakosság növekedésének a korlátozása céljából igénybe vették az emberáldozat rítusát.
A Quatuor Coronati e három felfedezés alkalmazása céljából úgynevezett társ szabadkőműves páholyokat, al-páholyokat (co-Masonry, sub-lodges) szervezett, amelyek rendszerint nem használták a szabadkőműves elnevezést. Tény viszont, hogy ezeket a társintézményeket 33-as fokozatú szabadkőművesek alapították. Az angol nagypáholy jó hírneve érdekében elhatárolta magát tőlük és hivatalosan nem ismerte el őket. Ezek a társ szabadkőműves csoportok azonban elismerték és soraik közé engedték a többi szabadkőművest, akár az angol, akár a francia szabadkőművességhez tartozott. Ezeknek a kvázi szabadkőműves páholyoknak a segítségével felgyorsult a kábítószer-használat elterjedése a legmagasabb társadalmi rétegekben is. A sátánt szimbolizáló ékszerek használata megszokottá vált. Olyan rítusok is elterjedtek, amelyeknél kábítószert használtak, orgiákat rendeztek, áldozatokat mutattak be. Az ilyen kvázi szabadkőműves páholyok közül a "Hermetic Order of the Golden Dawn" (Az Arany Hajnal Titokzatos Rendje) jött létre 1887-ben, alapítója három rózsakeresztes szabadkőműves volt. Ezek közül az egyik A.F.AWoodford, a Quatuor Coronati páholynak is az alapító tagja volt. A második alapító Dr. William Wynn Westcott, a harmadik pedig a 32-es fokozatú szabadkőműves Sam L. MacGregor Mathers volt, mindkettő ismert kabalista. Őhozzájuk csatlakozott később három további ismert szabadkőműves: a spiritualista költő William Butler Yeats, a sátánista Aleister Crowley, aki a fekete mágia alkalmazásával vált világhírűvé, valamint a luciferista Helena Blavatsky, a Teozófiai Társaság megalapítója, aki élete végéig aGolden Dawn (Arany Hajnal) tagja maradt.
Blavatsky a Teozófiai Társaságot 1875-ben alapította New York-ban és Albert Pike elsők között csatlakozott hozzá. Blavatsky 1887-ben Londonba költözött és megkezdte a teozófiai folyóiratának a "Lucifer the Light-Bringer" (Lucifer a fény hozója) kiadását, valamint ekkor kezdte publikálni a Secret Doctrine-t (Titkos Tan) és az Isis Unveiled (A leleplezett Isis) című kiadványokat. Az itt közzétett dokumentumok zömét a Research Lodge (Kutatási Páholy) levelezési körének az anyagaiból vette. 1889-ben egy másik híres személyiség - Annie Besant - is csatlakozott a Teozófiai Társasághoz. Ebben az évben Mac-Gregor Mathers levélben felkérte Blavatskyt, hogy csatlakozzon a Golden Dawn-hoz, mert a Teozófiai Társaság és a Golden Dawn teljesen közös nézeteket vall és közös célokat követ. Blavatsky 1890-ben meghalt, és akkor a Quatuor Coronati páholy kiharcolta, hogy Annie Besant legyen a Teozófiai Társaság elnöke. A kiváló szónok Annie Besant tagja volt a szocialista tanokat hirdető Fábián Társaságnak, amely a szabadkőművesség szocialista hálózatának a központja volt. Amikor 1904-ben Besant a Teozófiai Társaság elnöke lett, akkor azt azonnal arra használta, hogy tagokat toborozzon a Golden Dawn páholy, valamint Aleister Crowley kvázi szabadkőműves Ordo Templi Orientis(O.T.O.) páholyának. A Golden Dawn ezek után létrehozta a saját két al-páholyát, az Order of the Temple of the East (A Kelet Templomának a Rendje, 1895-ben), valamint a Thule Társaságot (1917-ben). A Temple of the East később beolvadt Crowley-nak az Ordo Templi Orientis-ába. Azért tárgyaltuk viszonylag részletesen ezeknek a társaságoknak a létrejöttét, mivel mind a müncheni Thule Társaság, mind a Kelet Temploma Társaság gyülekezőhelye volt azoknak a személyeknek, akik később a Hitler vezette német nemzetiszocialista mozgalom magját alkották.

George Orwell és a Golden Dawn

1920-ban Crowley rávette George Orwell-t (élt 1903-1950), aki később több világhírű regényt is írt, hogy lépjen be a kábítószer kultuszát ápoló Golden Dawn páholyba. Orwellt annyira megdöbbentette az Amerika számára kidolgozott terv, a "New Age"-ként ismertté vált program, hogy indíttatva érezte magát egy olyan könyv megírására, amely tájékoztatja és figyelmezteti az amerikaiakat erre a gonosz programra. Két évvel halála előtt fejezte be "1984" című munkáját. Ez a szám nem prófétikus jelentésű, ahogyan később interpretálták, hanem csupán 1948 két utolsó számjegyének a felcserélése. Ugyanis Orwell 1948-ban fejezte be ezt a könyvét. Számos olyan beavatotthoz hasonlóan, akik megbízható információkkal rendelkeznek a háttérerők céljairól és konkrét programjairól, Orwell nem tudta magában tartani ezt a titkot, ugyanakkor teljesen egyértelműen nem is mondhatta ki, mert egyébként veszélybe került volna az élete. Éppen ezért Orwell csak Aleister Crowley 1947-ben bekövetkezett Halála után fejezte be és publikálta könyvét. A könyv arról szól, hogy a háttérhatalom miként tervezi az ellenőrzése alá vonni Amerikát a 20. század második felében. Az "1984"-ben a főhős összeesküvő a következő kérdést intézi ahhoz a fiatalhoz, aki csatlakozni kíván a "Big Brother" (Nagy Testvér) által irányított szervezethez:
"Kész vagy-e feláldozni az életed? Gyilkosságot elkövetni? Olyan szabotázs cselekményeket elkövetni, amelyek ártatlan emberek százainak a halálát okozhatják? Elárulni hazádat külföldi hatalomnak? Csalni, hamisítani, zsarolni, megrontani a gyermekek gondolkodását? Szétosztani magatartást megváltoztató kábítószereket? Bátorítani a prostitúciót? Terjeszteni a nemi betegségeket? Megtenni bármit, ami demoralizálja és elgyöngíti az emberek akaratát? Kész vagy-e öngyilkosságot elkövetni, ha és amikor erre kapsz parancsot?"
Itt e sorok írójának be kell vallania, hogy 1983. tavaszán a New York University hallgatójaként részt vett az "1984" című könyvből készült film egyetemi bemutatóján, és az azt követő vitán. Ekkor a vitában résztvevők többsége úgy értelmezte Orwell-t, hogy ő a "Big Brother" alatt az Amerikát ellenőrző és világuralomra törő pénzoligarchiát érti. Tehát nem arról van szó, amit akkor én állítottam, hogy Orwell könyvében a világszintű kommunista hatalomátvétel próféciájával állunk szemben. A "Big Brother" alatt - erősködtem meggyőződéssel - egy Lenin, egy Sztálin, egy kommunista diktátor értendő, és szélsőbaloldali tévedés az Amerika felett uralkodó pénzoligarchiáról beszélni. A vitázó felek azonban meg voltak győződve arról, hogy a világuralomra törő szabadkőműves pénzoligarchia terveit árulja el Orwell, és én tévedek, mert újdonsült és naiv amerikaiként még nem ismerem igazán az Egyesült Államokat.
Visszatérve az illuminátus pénzoligarchia intézményeihez, amikor Aleister Crowley bevonta Orwellt a Golden Dawn páholyba, az angol szabadkőművesség az egyik legfontosabb koordináló szervezete, a Royal Institute of International Affairs, a RIIA, (A Királyi Külügyi Intézet) útján, létrehozta a Tavistock Intézetet. Ez az intézet a pszichológiai hadviselés eszközeit kutatja, és felkészített olyan személyeket, akiket az illuminátus pénzoligarchia az Egyesült Államokba kívánt küldeni. Ezek közé tartozott Aldous Huxley (élt 1894-1963), valamint testvére Julian (élt 1887-1975), akik a tekintélyes szabadkőműves T. H. Huxley unokái voltak. Mindkettőjüknek a 33-as fokozatú szabadkőműves író H. G. Wells (élt 1866-1946) volt a mentora. Az 1920-as években Wells Aleister Crowley-hoz irányította a Huxley testvéreket további képzés végett. Crowley beavatta őket a Golden Dawn-ban használatos kábítószer-kultuszba, és kiképezte őket arra is, hogy hogyan kell a kábítószer-függőség kialakításával uralom alá vetni egy népet.
Az 1930-as években az Angol Királyi Külügyi Intézet, az RIIA, Hollywood-ba irányította Aldous Huxley-t, aki ebben az időben már ismert író volt, hogy keressen alkalmas személyeket, akikkel később majd létre lehet hozni egy, az illuminátus céloknak megfelelő szubkultúrát. Huxley sikeresen eleget tett ennek a megbízatásnak, és így kulcsszerepe volt annak a rock-drug-sex ellenkultúrának a létrehozásában, amely az 1960-as évektől kezdve egyre inkább meghatározza az Egyesült Államok kulturális életét. Huxley nem volt egyetemi tanár, de írásaival kellően tudta befolyásolni az egyetemek oktatóit, akik viszont a campus-ok diáklakóinak a gondolkodásmódját és értékrendszerét alakították át.
Az LSD néven ismert szintetikus kábítószer kultuszát az RIIA tudományos kutatói alakították ki. Európa legkiválóbb ideg- és elmegyógyász szakorvosai ebben az időben az RIIA tagjai voltak. Az 1940-es és 1950-es években ezekkel a pszichiáterekkel kezdődött Európában a műveltebb körökben a kábítószer használat. Ezek az elmeorvosok saját magukon próbálták ki az LSD-t azért, hogy jobban megértsék pszichotikus betegeiket, és betegségük természetét. Aldous Huxley az Egyesült Államok haditengerészetének a kutatói számára is rendelkezésre bocsátotta az LSD-t, hogy kikísérletezhessék a fiatalok tömegei kábítószeres befolyásolásának a technikáit. A CIA 1947-ben csatlakozott ehhez a programhoz, amely az "MK-Ultra" elnevezést kapta. A CIA 26 millió dollárt költött 25 év alatt ezekre a kísérletekre, amelyeknél lényegében olyan vonalat követett, mint amilyet George Orwell "1984" című regényében felvázolt. Elsősorban arra keresték a választ, hogy vajon ki lehet-e törölni az emlékezetet, és mesterségesen létrehozni apátiát. A CIA igazgatója ennek az időszaknak a nagy részében Allen Dulles (1893-1969) volt, annak a John Foster Dulles-nak a testvére, aki hosszú időn át az Egyesült Államok külügyminisztere volt. J. F. Dulles részt vett az illuminátus pénzoligarchia amerikai koordináló szervezetének a Council on Foreign Relations, a CFR-nek a megalapításában. Allen Dulles-t pedig a hírszerzés és az elhárítás irányítására képezték ki 1941-ben a szabadkőműves William Donovan irányításával. Donovan a Crowley alapította Ordo Templi Orientis szabadkőművesség szóvivője volt. Ugyancsak Donovan volt az, aki létrehozta az Office of Strategic Services, az OSS-t, (A Stratégiai Szolgálatok Irodája) amely a CIA elődszervezete volt. 1942. októberétől 1945. májusáig Allen Dulles irányította az OSS berlini irodáját. Feladata az volt, hogy válogassa ki a fogságba esett SS tisztek közül azokat, akik a jövőben alkalmasak arra, hogy az amerikai és a brit hírszerzés munkatársai legyenek. 1951-ben Allen Dulles-t kinevezték a CIA helyettes igazgatójává, vagyisWalter Bedell Smith tábornok helyettese lett. 1953-ban, amikor John nevű testvére már külügyminiszter volt, Eisenhower elnök kinevezte a CIA első emberévé. Ebben a beosztásában John F. Kennedy is megerősítette 1961-ben. Kennedy azonban leállította az LSD-vel folytatott kísérletsorozatot. A Kennedy elleni merényletet követően, 1965-ben a CIA beindította a már említett "MK-Ultra" programját. Ezúttal azonban sokkal nagyobb méretű kísérletet folytatott, mert mintegy 100 millió adag LSD-25 került szétosztásra az amerikai egyetemek campus-aiban. (campus = az egyetem, főiskola területe a tanszéki épületekkel, diákszállókkal, és kiszolgáló létesítményekkel)
Az "MK-Ultra" program kezdetén, 1954-ben, Aldous Huxley megírta a "The Doors of Perception" (Az érzékelés kapui) című könyvét. Ezzel jelezte londoni megbízói számára, hogy az LSD program folyamatban van, másrészt rávett sokakat, hogy ne csak az LSD-vel kísérletezzenek, hanem más szerekkel is. Legodaadóbb követői a professzorok és a diákok voltak, akik szinte vallásos áhítattal olvasták írásait. Huxley dicsérte a mescalin-nal (egy erős hallucinációkat kiváltó alkaloidával) folytatott kísérletek hatásait, azt állítva, hogy csak elenyésző számú használónál jelentkeznek káros mellékhatások. Az LSD-vel való kísérletek akkor váltak széleskörben ismertté, amikor a Harvard egyetem két pszichológia tanára - Richard Alpert és Timothy Leary - megírta a "The Psychedelic Experience" (A tudattágító tapasztalat) című könyvet, amely "A halott könyve" című híres tibeti íráson alapul. Ez a könyv valóságos bibliája lett a tudattágító kábítószer használatát propagáló mozgalomnak.
1966-ban Timothy Leary beindította a saját vallásos mozgalmát, a "League of Spiritual Discovery"-t (A spirituális felfedezés ligáját) amely az LSD-t szentségként használta.
Ma már számos amerikai felismerte, hogy mekkora károkat okozott az amerikai kultúrának az 1960-as években lezajlott - kívülről megtervezett és irányított - kulturális ellenforradalom, az alternatív szubkultúra uralomra juttatása. Ugyanakkor még mindig igen kevesen tudják, hogy kik és mi célból indították útjára ezt a pusztító hatású ellenkultúrát. Az Albert Gallatin Mackeyáltal írott "The Encyclopedia of Freemasonry" (A szabadkőművesség enciklopédiája) megállapítja, hogy Angliában ma működnek olyan muzsikusokat tömörítő szabadkőműves páholyok, (ahhoz hasonlóak, amilyenekbe például Mozart is járt annak idején), ahol a művészek megvitatják, miként tudják terjeszteni az általuk szabadkőműves forradalomnak tekintett mozgalmat zenei eszközökkel, elsősorban dalok útján.
Edith Miller 1933-ban publikált "Occult Theocrasy" (Okkult istenuralom) című munkájában megmagyarázza, hogy a szabadkőműves háttérhatalomnak milyen fontos eszköze a zene, mivel az az egyébként pozitív beállítódású gondolkodást passzívvá és negatívvá teszi. Miller szerint az okkult zene zavarodott lelkiállapotot idéz elő. Az összezavart elme kész az engedelmességre, és arra, hogy kövesse a háttérből küldött sugalmazásokat. Az ilyen összezavart lelkületű ember elfordul a családjától, a hazájától és istenétől.
Dr. John Coleman a brit hírszerzés egykori magas rangú tisztje Death Cults (Halál kultuszok) című 1984-ben megjelent könyvében részletesen beszámol arról, hogy az illuminátus angol szabadkőművesség húzódik meg a rock-drug-sex ellenkultúra elterjesztése mögött. Coleman szerint a rockzene elősegíti a kábítószer terjedését, használatát, szétosztását, és így hatékony eszköze a fiatalok ellenőrzés alatt tartásának. Mindez közvetlenül kapcsolódik - Aldous Huxleynak az Egyesült Államok nyugati partvidékén lefolytatott kísérletei által - a halál kultuszához. Huxley követői nagymennyiségű LSD-t adtak át a különböző rockzene együttesek számára, hogy azok osszák szét koncertjük résztvevőinek. A Beatles-ek voltak az első olyan rockzene együttes, amelyet a Tavistock Intézet szakértői bevetettek az Egyesült Államokban.
Dr. John Coleman egy másik könyvében (The Conspirator's Hierarchy: The Commitee of 300, 1994. Joseph Holding Corp., Carson City, Nevada) megállapítja, hogy a Commitee of 300 (A háromszázak bizottsága) kezdettől fogva ellenőrzése alatt tartotta a kábítószer-kereskedelmet, amelyet a Brit Kelet-Indiai Társaság, a BEIC kezdett el, majd a Holland Kelet-Indiai Társaság folytatott. A BEIC hozta létre a "China Inland Mission"-t (Kínai belföldi missziót), amelynek az volt a feladata, hogy a kínai parasztokat és kulikat minél nagyobb számban rászoktassák az ópiumra. Ez óriási keresletet hozott létre az ópium iránt, amit aztán a Brit Kelet-Indiai Társaság jó pénzért kielégített.

A Beatlesek, mint "zenei kábítószer"

A Háromszázak Bizottsága a Beatleseket használta fel egy meghatározott kulturális kábítószer elterjesztésére. Ed Sullivant Angliába küldték, hogy ismerkedjen meg a Tavistock Institute első rock csoportjával. Sullivan az ismerkedés után visszatért az Egyesült Államokba, ahol kidolgozta annak a stratégiáját, hogyan kell az elektronikus tömegtájékoztatás segítségével sikeresen eladnia a Tavistock Intézet kísérleti zenebrigádját. Az elektronikus tömegtájékoztatás, valamint Ed Sullivan átgondolt PR menedzselése nélkül a Beatlesek és az ő "zenéjük" hamarosan kimúlt volna. Mint ahogy ma már tudjuk, a Beatles kampány nemcsak kicserélte a szórakoztató zenét, de beindított egy ma is tartó kábítószer fogyasztási kampányt. A Beatles-jelenséghez az a tény is hozzátartozik, hogy első sikeres számaik zenéjét és szövegét Theodor Wiesegrund Adorno, a frankfurti iskolához tartozó filozófus és zeneesztéta írta. Ezt a mai napig titkolják a közvélemény elől. A Beatlesek feladata az volt, hogy ismertté váljanak a teenager-ek előtt, akiket aztán megállás nélkül bombázni lehet a beat-zenével. A kísérlet azt kívánta elérni, hogy az állandó ismétléssel meggyőzzék a fiatalokat: ők kedvelik ezt a zenét. A felbérelt liverpooli legények teljesítették, amit elvártak tőlük, természetesen "egy kis rejtett baráti segítséggel". Ez nem volt más, mint olyan szereknek a szétosztása a hallgatóság körében, amely az amerikai fiatalok egész generációját pontosan olyan biomasszává alakította át, amilyennek a Tavistock Institute tervezői elképzelték.
Nyilvánvaló, hogy a Kínában alkalmazott módszerek nem feleltek meg az 1960-as években egy egészen más kultúrában felnőtt fiatalok milliói számára. A feladat az volt, hogy olyan "más típusú" fiatalokat kreáljanak, akik teljesen új magatartási mintákat követnek. Ehhez el kellett hitetni velük, hogy a kábítószerek használata teljesen normális, hétköznapi dolog, és hogy ez jobban menjen, ki kellett találni új hajviseletet, új öltözéket, ezzel is hangsúlyozva, hogy a fiataloknak ez a nemzedéke tudatosan különbözik az idősebb generációktól. Az új divatot követő tizenéveseknek természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy ezt a rengeteg új dolgot valójában az idősebb generációhoz tartozó tudósok eszelték ki a számukra, és kényszerítették rájuk rafinált módszerekkel. Nem jöttek rá, hogy a "cool" (hűvös, közömbös, szenvtelen) és "spleen"(rosszkedv, méla undor) viselkedés nem a sajátjuk volt, hanem pontosan azokhoz az öreg emberekhez tartozó személyek találták ki a számukra, akiktől olyannyira meg akarták különböztetni magukat. A tömegtájékoztatás mindig is kulcsszerepet játszott a kábítószer-fogyasztás elterjesztésében. Korábban például az Egyesült Államokban az volt a divat, hogy fiatalok csoportjai valóságos utcai háborúkat vívtak egymással, különösen a nagyvárosokban. Erről több musical is készült, pl. Leonhard Bernstein "West Side Story"-ja. Amikor a tömegtájékoztatási médiumok leszálltak erről a témáról, akkor hirtelen elkezdték propagálni aNew Age divatját. Ebben a New Age kampányban a kábítószer-fogyasztás központi témává vált. Egyre többet lehetett hallani a Tavistock Institute szakértői által kitalált kifejezést, "Beat Generation", azaz a beat-korszak nemzedéke. Ma már a kábítószer-használat az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiben elfogadottá vált. A Tavistock Intézetben kidolgozott program szerint elhitették az amerikaiak újabb nemzedékeivel, hogy itt társadalmi forradalom zajlik, egy természetes, spontán folyamat, elhallgatva azt a tényt, hogy ez valójában tudományosan kidolgozott, és központilag irányított mesterséges folyamat, amelynek az a célja, hogy megváltoztassa az amerikai társadalom értékrendszerét, magatartási mintáit, és a politikai élet egészét.
A Brit Kelet-Indiai Társaság mai utódai elégedettek voltak a Tavistock-program sikerével. Az amerikai fiatalok egyre nagyobb része vált az LSD fogyasztójává, amelyet a svájci Sandoz vállalat állított elő. Ezt a vállalatot a híres Warburg bankárdinasztia finanszírozta. Az Aldous Huxley által propagált "csodagyógyszer" millió és millió számra került szétosztásra a fiatalok körében. Még ma is jogos a kérdés, hogy miért nem tettek semmit az erre illetékes állami, igazságügyi és rendőri szervek.
A Beatlessel beindított rock-sex-drug kampány eredményeként ömleni kezdtek a dollár milliárdok a Brit Kelet-Indiai Társaság mai utódainak a zsebébe. A kábítószerrel való üzletelést a Science Policy Research Unit, SPRU (Tudományos-eljárást Kutató Csoport) ellenőrizte és irányította. A SPRU élén álló három tudós: Leland Bradford, Dann és Ronald Lippert számos "new age" és "new science" szakértőt képzett ki (pl. Alvin Toffler-t) azért, hogy ők pedig felkészítsék emberek millióit a "future shocks" (a jövőbeni váratlan sokkhatások) fogadására. A SPRU tanulmányokkal látta el az amerikai kormányzat legkülönbözőbb intézményeit, köztük a Drug Enforcement Agency-t, DEA-t - azt a hivatalt, amelynek feladata, hogy a kábítószer kereskedelmet tiltó jogszabályoknak érvényt szerezzen - és így közvetve irányította a nagy propagandával folytatott "kábítószer ellenes küzdelmet" a Reagan és az idősebb George Bush kormányzat idején. A Tavistock Intézet tanulmányaival bőségesen ellátott hivatalnokok szinte észrevétlenül hoznak olyan döntéseket, amelyek alapvetően átalakítják nemcsak az amerikai kormányzást, de az Egyesült Államokban élő millióknak az életminőségét is.
A kábítószer-kereskedelem alattomosan megváltoztatta szinte a nyugat valamennyi vezető államában a társadalmi környezetet. Az állítólagos kábítószer-ellenes küzdelem nagyrésztszínlelés. Ez kiegészül azzal, hogy a polgárok többsége, és nemcsak az Egyesült Államokban, alig tud igazán valamit arról, hogy az adott ország kormánya valójában mit is csinál. Az állami titkos nyilvántartások nem kutathatók a polgárok számára. Szinte minden társadalomban vannak olyan rendkívül gazdag és hatalmas dinasztiák, akik erős befolyással vannak az adott ország kormányzatára, és így igazságügyi szerveire is. Ilyen privát szervezet volt, amely hatalmas nyilvántartással rendelkezett, a hírhedt P-2 páholy Rómában, vagy a Commitee Monte Carlo. Mindkettőnek a nyilvántartásában több tízezer név szerepelt. Ilyen nyilvántartást vezető privát ügynökség az Intertel is, amely annak ellenére teljes kapacitással működik, hogy az amerikai alkotmány szerint ilyen magán hírszerzőszolgálat az Egyesült Államokban nem is működhetne.
Visszatérve a kábítószer-kereskedelemhez, a keletről érkező heroin egyik fő útvonala Európában a Monacói Hercegségen keresztül vezet. A heroin Korzikából érkezik Monte Carlo-ba, a gyakorta közlekedő kompokon. A komppal érkezők csomagjait és személyazonosságát nem ellenőrzik. Franciaország és Monaco között pedig nincs határ, és így az ópiumszármazék heroin könnyedén kerül a franciaországi laboratóriumokba, ahol tovább finomítják, és innen kerül a szétosztó hálózatba.
Dr. John Coleman szerint a monacói hercegi család, a Grimaldi dinasztia, évszázadok óta foglalkozik kábítószer-csempészettel. Coleman szerint Rainer monacói uralkodó túlságosan mohóvá vált és ezért három figyelmeztetésben is részesült. Végül egy "balesetben" büntetésből meg kellett halnia a feleségének, Grace Kelly-nek. Rover típusú autójának úgy manipulálták a fékberendezését, hogy az minden egyes fékezés alkalmával kiengedte a fékfolyadék egy részét. Így aztán, amikor az autó elérte a legélesebb kanyarulatú útszakaszt, az autó fékje már nem volt képes megtartani. A mai napig az autó a francia rendőrség birtokában van, és senki sem vizsgálhatja meg. A jelzést Grace hercegnő kivégzésére lehallgatta a brit hadsereg egyik ciprusi lehallgató részlege, és ez arra utal, hogy az utasítást a monte carlo-i P-2 részleg adta ki.

Le kell cserélni a kulturális értékrendet

A kábítószer-használat megkönnyítette a rock-sex-drug ellenkultúra terjesztői számára a hagyományos értékrend fellazítását, sőt lecserélését az elsősorban a megcélzott amerikai fiatalok milliói körében. A vezető rockegyütteseknek a sátánista Aleister Crowley volt a kedvence.John Lennon maga is sokat foglalkozott az okkultizmussal. A numerológia és a tarot mind Crowley-hoz, mind John Lennonhoz igen közel állt. Crowley fanatikusan hitt a tantric hinduizmusban. A négy Beatles-fiú mindegyike életének valamelyik szakaszában maga is elmélyülten foglalkozott a keleti vallásos filozófiával. Az egyik közülük, George Harrison,például teljes szívvel magáévá tette a hinduizmust, erről tanúskodik több dala is (Within You Without You - Benned, nélküled, Life Itself - Az élet önmaga, My Sweet Lord - Az én édes istenem). A Rolling Stones című folyóiratnak Harrison elismerte, hogy Kalkuttában felkereste Káli (a halál istennője a hindu vallásban) templomát az LSD hatása alatt. "Amikor fiatalabb voltam, az LSD hatására felnyílt valami bennem 1966-ban, másfajta gondolatok árasztottak el, amelyek a jógikhoz vezettek" - mondotta. A "Dope, Inc: Britain's Opium War against the U.S." (A Kábítószer Rt.: Brit ópiumháború az Egyesült Államok ellen) című könyv szerzői 1978-ban megerősítették, hogy a Beatlesek amerikai kőrútja egybeesett az LSD-25 széleskörű terítésével. A "New Left" (az új baloldal) is felvirágzásnak indult a rock-drug-sex ellenkultúra televényében. Brian Keyamerikai kutató "Media Sexploitation" (a szex végletes kihasználása a tömegtájékoztatásban) megállapítja: "A Beatlesek világszerte népszerűsítették, és kulturálisan legitimálták a hallucinációt okozó kábítószerek használatát a teenagerek körében ... A Beatlesek a kábítószer-kultúra legnagyobb prófétái és terjesztői lettek."
Aleister Crowley másik követője a magyar származású Szandor LaVey (vagyis Lővei Sándor) a "Satanic Bible" (A sátán bibliája) szerzője és a kaliforniai sátánista egyház elnöke. Munkatársa az a Kenneth Anger volt, aki Bobby Beausoleil gitáros főszereplésével elkezdte forgatni a "Lucifer Rising" (Lucifer lázadása) című filmet. A film forgatása közben azonban Beausoleil bestiális gyilkosságot követett el, és még szöveget is írt a falra áldozata vérével. Beausoleil annak a Charles Mansonnak volt a követője, aki a Crowley által alapított és vezetett Ordo Temple Orientis-nek, az O.T.O.-nak a tagja volt. Ezt követően Kenneth Anger Mick Jagger-hez fordult azzal a kéréssel, hogy ő játssza el Lucifer szerepét. Mick Jagger ezt visszautasította, de elvállalta a film zenéjének az elkészítését.
Két másik rockegyüttes, a Black Sabbath és a Blue Oyster Cult is nagy sikerrel terjesztette a sátánkultuszt. A Tavistock Institut-ban kidolgozott program először "hősöket" kreált a rocksztárokból, teljesen függetlenül attól, hogy azok mit produkáltak, és hogyan viselkedtek. Minthogy ezeknek a sztároknak a többsége maga is kábítószer-élvező volt, feladatuk az volt, hogy az ifjúság körében propagálják a szexuális szabadosságot, a kábítószer fogyasztást, az anarchikus - minden ellen való - értelmetlen lázadást, és a gonosz vallásos imádatát. Azok, akik ezeknek a rockénekeseknek a szövegeit hallgatják, szinte észrevétlenül ennek a rock-drug-sex szubkultúrának a befolyása alá kerülnek. Aldous Huxley 1930-as években megkezdett tevékenysége meghozta mérgezett gyümölcseit. Ma már az általuk propagált ellenkultúra határozza meg az amerikai fiatalok többségének a viselkedését. Az 1980-as évek kezdetén a fiatalság kábítószer használata soha nem látott szintet ért el világszerte. Ronald Reagan az Egyesült Államok ekkor hivatalban lévő 40. elnöke hadat üzent a kábítószer-kereskedelemnek.II. János Pál pápa szintén harcba szólított a kábítószer-fogyasztás megfékezésére. A beindult kábítószer ellenes küzdelem eredményeként csökkenni kezdett a drogfogyasztás, és mind a Kelet, mind Dél-Amerika kábítószer-elosztó helyein hatalmas mennyiségű eladatlan áru halmozódott fel. Ennek eredményeként csökkent a kábítószerek ára, de azoknak az országoknak a jövedelme is jelentősen csökkent, ahol a kábítószerek alapanyagait termelték. Az így kimaradt pénzjövedelem a bankrendszer jelentős részét is érintette. A probléma megoldása érdekében a londoni drogbárók felszólították a befolyásuk alatt álló rockegyütteseket, hogy ismét kezdjenek kampányt a kábítószer- fogyasztás népszerűsítése érdekében. Így például 1982. nyarán a Rolling Stones is útra kelt a szabadkőműves Mick Jagger és Keith Richards vezetésével. A Rolling Stones európai turnéját megelőzte az európai kábítószer-ellenes koalíció tiltakozó kampánya. A koalíció több tízezer tagját mozgósította Dániában, Svédországban, Francia- és Olaszországban, valamint Nyugat-Németországban, hogy informálják a hatóságokat, az egyházakat és a sajtót a Rolling Stones turnéjának igazi okáról. A turné nem kulturális esemény volt, hanem a nemzetközi kábítószer-kartell népszerűsítési kampánya azért, hogy fellendítse a drogfogyasztást. A kábítószer-ellenes koalíció adatai szerint 600 tonna ópiumot kellett piacra dobni, mivel rekordtermés volt a délkelet-ázsiai Aranyháromszögben.

A délkelet-ázsiai Aranyháromszög

1950-ben a CIA megkezdte a legyőzött kínai Kuomintang hadsereg maradványainak a megszervezését Burmának (új nevén Mianmar-nak) azon a részén, amelyet Aranyháromszögnek neveznek, és ahol az ópiumtermelés folyik. Az egykori Csang Kaj Sek-ista tisztek lettek a drogbárók, akik a MEO törzs tagjaival együtt itt termelték az ópium alapanyagát. A kábítószer-kereskedelem irányítóinak tehát egyrészt rá kellett szoktatnia a gazdag nyugati országok ifjúságát a kábítószerre, másrészt gondoskodniuk kellett arról, hogy a megnövekedett keresletet ki lehessen elégíteni. Ezért az 1950-es és 1960-as években számos CIA ügynök tevékenykedett Délkelet-Ázsiában, hogy növelhető legyen a kábítószer-alapanyag termelése.Christopher Robbins "Air America" című könyvében azt állítja, hogy a vietnami háború valódi és máig takargatott igazi oka az volt, hogy ki ellenőrizze az ópiumkereskedelmet az Aranyháromszögben, a kommunisták, vagy a pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel foglalkozó részlege, a maffia. Aranyháromszögnek nevezik Észak-Mianmarnak (korábban Burmának) azt a részét, amelyen a Shan hegyvidék terül el, összekötve Thaiföld északirészét, valamint Észak-Laosz Meo fennsíkját. Ez a világ legnagyobb ópium, morfium és heroin termelő vidéke. (Az utóbbi években Afganisztán is felzárkózott az Aranyháromszöghöz.)Robbins szerint az ópium előállítása olyan életbevágó fontosságú volt, mint a rizstermelés, ezért Laoszban törvényesen termelték, szállították, és fogyasztották. 1950-ben a kínai kommunisták győzelmesen nyomulva dél felé kettévágták Csang Kai Sek hadseregét. A Kuomintang keleti része Tajvan szigetére menekült, és a mai napig a köztársasági Kína irányítóerejét alkotja. A Kuomintang nyugati része magára maradva Burmába (Mianmarba) menekült. Csang Kai Sek katonái az ópiumtermelő vidék közepén találva magukat kezdték kialakítani védelmi vonalaikat. Repülőgépek és helikopterek fogadására alkalmas repülőtereket is építettek. Már 1949-ben az amerikai kormány megállapodott a brit hírszerzéssel, a SIS-el, hogy kiképzi azokat az újonnan toborzott CIA ügynököket, akiket a kommunisták ellen kívántak bevetni. A SIS Kim Philby-t küldte Washingtonba összekötőnek a CIA-hoz és az FBI-hoz. Philby - aki a KGB tábornokaként halt meg Moszkvában - volt az, aki elmagyarázta a CIA-nak Washingtonban, hogy miként finanszírozza a kommunisták ellen folytatott titkos tevékenységét, a kábítószer-termeléséből és forgalmazásából származó pénzből. A CIA illetékesei úgy gondolták, hogy a kommunizmus elleni küzdelem hazafias ügy, amely ilyen pénzeszközökkel is folytatható. Philby tanácsára számos CIA ügynököt küldtek ki Burmába, Laoszba, és Dél-Vietnamba, hogy segítsék a Kuomintang hadsereg maradványainak a küzdelmét Mao Ce-tung győztes vöröshadseregével szemben. A CIA tehát megkezdte a Burma Shan nevű tartományába menekült Csang Kai Sek-isták támogatását, akik hamarosan az itt folyó ópiumtermelés irányítói lettek. A CIA másik szövetségese a kommunisták elleni küzdelemben a Meo nevű törzs lett, amely ezen a területen él, és amelynek a tagjai ópiumtermelő parasztok. Miközben a Kuomintang és a Meo harcolt a kínai kommunisták ellen, a CIA elnézte, hogy mellékesen nagy hasznot hajtó üzletet bonyolítanak le az ópiummal. A kábítószer-szállítást számos bérelt repülőgép bonyolította le, amelyeket összefoglalóan "Air Ópium"-nak becéztek. Az "Air Ópium"-nak a korzikai maffia volt a tulajdonosa, és ő működtette. A szállítmányok megrendelője és szétosztója azonban az amerikai maffia volt.
A Kuomintang által termelt ópium C-47-es - jelzés nélküli - gépekkel először Thaiföldre került. Innen átcsempészték Dél-Vietnamba, ahol finomították. Az ebből befolyó jövedelemből finanszírozták a saigoni titkosrendőrséget. Idővel azonban a korzikai maffiát kiütötte az üzletből egy keménykezű laoszi tábornok, Ouane Rattikone, aki maga is főfoglalkozású ópiumkereskedő volt. A tábornoknak nem volt más lehetősége, mint a CIA által működtetett Air Amerikaigénybevétele. A CIA-nak sem volt sok választása, mert a Meo törzs tagjai által termelt ópium eladása nélkül nem lehetett finanszírozni a kínai kommunisták és helyi ügynökeik ellen folytatott küzdelmet. 1965-től 1971-ig az Air Amerika szállította az Aranyháromszögből az ópiumot Vang Pao tábornok észak-laoszi főhadiszállására. Egy amerikai őrmester, Paul Withers, a következőket mondotta el Bostonban kihallgatása során: "Az Air Amerika gépe hetente kétszer szokott megérkezni Pak Seng-be ellátmánnyal, és a hongkongi bankokból származó kilós csomagokba rakott tört arannyal, amelyeket átadtak a meoknak, cserébe az ő ópiumukért. Az ópiumot ezután felrakták a repülőgépekre, mindegyik csomag meg volt jelölve egy bizonyos törzs szimbólumával."

Kennedy konfliktusa a maffiával

Amikor John Fitzgerald Kennedy 1961. elején átvette hivatalát, tervei között szerepelt az Egyesült Államokban működő kábítószer-hálózat likvidálása. Testvérét, Robert Kennedyt nevezte ki igazságügyi miniszterré, aki egyik legfontosabb feladatának tekintette a bűnöző szindikátus felszámolását. Kennedy Edgar Hoovert, az FBI főnökét és Allen Dullest, a CIA vezetőjét is le akarta váltani. A CIA-t túl nagynak találta és fel akarta darabolni, majd pedig egy alternatív hírszerző szolgálattal lecserélni. A Kennedy testvérek politikai pályafutása az 1950-es évektől összekapcsolódott a maffia, a CIA és az FBI elleni küzdelemmel. Tudták, hogy a maffia ellenőrzi Kubát, mert ez a Karib-tengeri szigetország a Dél-Amerikából Észak-Amerikába szállított kábítószer elosztó központja. Amikor Robert Kennedy kampányt indított a korrupt szakszervezeti vezetők ellen, akkor Hoover minden lépését ellenezte. Robert Kennedy végül 1956-ban egy szenátusi bizottság tagjaként megtudta, hogy milyen szoros kapcsolat van egyes vezető körök és a maffia között. Rájött, hogy az 1940-es évek elején a New York-i maffiafőnök, Frank Costello, és a szabadkőműves Edgar Hoover megállapodott, miszerint a maffia átveheti a szakszervezetek irányítását cserébe azért, hogy távol tartja a szakszervezettől a kommunistákat. 1959-ben Castro kommunistái eltávolították a maffiát Kubából. A CIA több kísérletet is tett Castro megbuktatására, hogy a maffia visszatérhessen Kubába. John Kennedy 1961-ben megerősítette Allan Dullest a CIA élén, de leállította az LSD-vel folytatott kísérletet és a CIA Disznó-öböli akcióját sem támogatta az eredeti elképzelések szerint. Ezért Allan Dulles 1961. őszén lemondott a CIA éléről.
Kennedy elnök tisztában volt azzal is, hogy az amerikai maffia részt vesz az ázsiai heroin kereskedelemben. Azt is tudta, hogy a vietnami háború hátterében a kábítószer kereskedelem ellenőrzéséért folyó küzdelem húzódik meg. Kennedy tudta, hogy Dél-Vietnam kommunisták elleni harcának a támogatása egyben a maffiának is segítséget nyújt a kábítószer-kereskedelem folytatásához. Éppen ezért 1963. tavaszán Kennedy elhatározta, hogy ez év decemberében mintegy ezerfőnyi amerikai szakértőt visszahív Vietnamból. Hat hónapra rá Kennedyt Dallasban megölték. Utódja a szabadkőműves Lyndon B. Johnson megváltoztatta elődje döntését, és hozzájárult az amerikai csapatok dél-vietnami állomásozásához.
1967-ben újabb háború tört ki Északnyugat-Laoszban a kommunisták és a CIA által támogatott ópiumtermelő parasztok között. Burma (Mianmar) ópiumexportjának a sorsa forgott kockán. Ez évente 500 tonna mennyiséget jelentett, amely a világtermelés egyharmada. Ouane tábornokés a CIA nyerte meg a háborút a kommunistákkal szemben, akik megpróbálták átvenni a kábítószer-kereskedelmet. Ez a győzelem azonban előrevetítette a vietnami háború nagyarányú kiszélesedésének a veszélyét. Mindebből csak a City of London központtal működő, és a kábítószer-kereskedelemben érdekelt pénzoligarchia húzott hasznot. A Dél-Vietnamban folyó háború akadályozta a déli irányú kábítószer-forgalmat és tovább növelte az Aranyháromszög szerepét. A növekvő ópiumtermelés, amely a rockegyüttesek által előidézett növekvő kábítószer-keresletet elégítette ki Észak-Amerikában, dollármilliárdokkal gazdagította a brit pénzoligarchia által ellenőrzött hongkongi bankokat. Ezek a bankok finanszírozták a teljes délkelet-ázsiai kábítószer-kereskedelmet. Ahogy a vietnami háború kiszélesedett, a CIA egyre több helyi farmert vett rá az ópiumtermelésre. Ennek eredményeként csökkent a rizstermelés. A CIA ekkor az Air Amerika gépeivel rendszeresen rizst szállított, ópiumért cserébe. A CIA azt is elvárta, hogy az ópiumfarmerek felfegyverzett fiatalokat küldjenek harcolni a kommunisták ellen Vietnamba. Azok az ópiumtermelők, akik nem küldtek harcolni fiatalokat, egészen addig nem részesültek rizsszállítmányokban, amíg ezt a mulasztásukat nem pótolták.
1971-ben a CIA hivatalos jelentése szerint az Észak-Laoszban működő hét kábítószer finomító közül a legnagyobb már száz kiló ópiumot állított elő naponta. Egyedül ez a gyár évente 3,5 tonna heroint finomított, amely a heroinfüggővé vált amerikaiak egyharmadának a szükségletét fedezte. A vietnami háború idején az Egyesült Államok kábítószer elleni hivatala (Drug Enforcement Agency) egyre nagyobb aggodalommal tapasztalta, hogy az amerikai katonák ezrei lettek a laoszi heroin rendszeres fogyasztóivá. Az első nagy heroin adag 1968-ban került szétosztásra a Vietnamban tartózkodó amerikai katonák között, amikor egy Thaiföldről érkező egység nagy szállítmányt hozott magával. Amikor megkezdték az amerikai katonák kivonását Vietnamból 1971-ben, a helyi kínai etnikumhoz tartozó kereskedők, akiket szoros kapcsolatok fűztek a Triádokhoz, szembesültek azzal a ténnyel, hogy a kereslet nagyon megcsappant. Ezért fokozták szállításaikat az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába. Nixon elnök 1972-ben véget vetett a vietnami háborúnak, és ekkor beindította a kábítószer elleni küzdelmet is az Egyesült Államokban. Nixon a kábítószer-ellenes hivatal embereit visszaküldte Délkelet-Ázsiába, hogy csapjanak le a kábítószer kereskedőkre, és pusztítsák el gyáraikat. Több szerző, így például John Daniel szerint is, ez volt az egyik oka annak, hogy Nixont a Watergate botrány megrendezésével a pénzoligarchia és hálózata eltávolíttatta a Fehér Házból.

A kábítószer elleni háború számokban

Kezdve Kínával a 18. században, mindig is Nagy-Britannia külpolitikai eszköztárába tartozott az egyes országok destabilizálása lakóik kábítószerfüggővé tételével. Az az uralkodó elit, amely a kábítószer-kereskedelemnek a haszonélvezője volt, ma is élvezi ennek az illegális üzletnek a hasznát. Az amerikai kormány tisztában van vele, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem milyen veszélyt jelent az amerikai társadalom számára. A jelenlegi elnök apja, idősebb George Bush, még alelnökként 1986. június 8-án mondotta: "Az Egyesült Államok kormánya első alkalommal jelenti ki megkülönböztetett hangsúllyal, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem nemzetbiztonsági veszélyt jelent, mert képes a demokratikus szövetségesek destabilizálására..."
1978-tól az Egyesült Államok a nemzetközi kábítószer-kereskedelem első számú célpontja. A destabilizáció azzal kezdődik, hogy meggyengül a termelőgazdaság, mivel az illegális kábítószer-kereskedelem dollár milliárdokat von ki a termelésből. 1978-ban a kábítószer-kereskedelemből származó jövedelem 200 milliárd dollárra rúgott, amelynek a 60%-a az Egyesült Államokban forgalmazott kábítószerekből származott. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok termelőszektora számára ebben az évben 120 milliárd dollárral kevesebb pénz állt rendelkezésre a gazdasági folyamatok közvetítésére. 1986-ra az illegális kábítószer- kereskedelem világszinten megkétszereződött és elérte az 500 milliárd dollárt. Ebből 300 milliárd származott az Egyesült Államokból. Ezeket az adatokat számos megbízható forrás támasztotta alá. A U.S. News and World Report 1985. március 18-i száma például ismerteti az amerikai törvényhozás által készített tanulmányt, amely megerősítette, hogy 1978. óta évi 10 milliárd dollárral növekedett az illegális kábítószer-kereskedelem, amely eléri a 110 milliárd dollárt. A társadalmi költségek, amelyek felölelik a bűnözés, a kábítószer-kereskedelem üldözésének, valamint a kábítószerfüggők kezelésének az egészségügyi költségeit, meghaladják az évi 100 milliárd dollárt. ATörvényhozás Kábítószer Bizottsága jelenti, hogy a kábítószer-fogyasztás az Egyesült Államokban nagyobb, mint bármely más fejlett ipari nemzetnél, és Amerika egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájává vált. A CBS televízióállomás 1987. február 12-i adása szerint az Egyesült Államokban fogyasztják el a kábítószer 60%-át, amelynek az értéke mintegy 300 milliárd dollár. Ugyanez a TV megerősítette, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből évente 500 milliárd dollár illegális haszon származik. A World Economic Review 1988. márciusában beszámolt arról, hogy a világkereskedelem 30%-át a kábítószerekkel és fegyverekkel való illegális kereskedelem alkotja. Az illegális szó itt többek között arra is utal, hogy az így lefolytatott kereskedelmi tranzakciók után például az amerikai kormány nem jut adóhoz, és hogy ez a pénz lényegében kikerül a reálgazdasági folyamatok közvetítéséből.

A kábítószer-kereskedelem legalizálása zsákutca

A fent ismertetett adatokból egyesek azt a következtetést vonták le, hogy legalizálni kellene a kábítószer-kereskedelmet. Arnold Trebach brit közgazdász a Wall Street Journal 1984. augusztus 2-i számában nyíltan síkra szállt a kábítószerek törvényesítése mellett és fegyverszünetet javasolt a kábítószercsempészekkel vívott harcban. Trebach, aki a csillapíthatatlan fájdalom kezelésével foglalkozó nemzeti bizottság elnöke, egyben élen jár a heroin orvosi célból történő legalizálásáért folytatott kampányban is. Trebach az Executive Intelligence Review 1984. augusztus 24-i tájékoztatása szerint a következőket írta:
"Reagan elnök kábítószer elleni háborúja kudarc. Ez nem meglepő. Az 1970-es évek Amerikájában minden nagyobb erőfeszítés ezek ellen a kemikáliák ellen kudarcot vallott. Remélem, hogyha fogékonyabb emberek közelebbről szemügyre veszik: mit is jelentene a valójában a kábítószer elleni háború további kiterjesztése, akkor sokan csatlakoznak hozzám kinyilvánítva, hogy elég volt a kábítószer elleni háborúkból. Megállapítják majd, hogy ésszerűen is együtt lehet élni meghatározott mennyiségű kábítószer fogyasztásával, hiszen úgy sem áll hatalmunkban elhárítani ezt a problémát...A heroin fogyasztás kérdésére az egyik lehetséges válasz közel állna az Egyesült Királyságban kialakult gyakorlathoz, ahol az orvosok felírhatnak heroint és más nagyhatású kábítószereket... A marihuána legális forgalmazása megszüntetné a keresletet legnagyobb illegális piacunkon. Néhány szakértő természetesen azzal érvel, hogy a kevésbé szigorú ellenőrzés megnövelné a kábítószer használatát, és alkalmasint a velük való visszaélést. Lehet. Mindazonáltal erős bizonyítékok támasztják alá, hogy természetes korlát létezik a kábítószer-fogyasztást illetően akár elérhető szabadon, akár nem."
Trebach nem válaszol arra a kérdésre, hogy hol van az "erős bizonyíték" a kábítószer fogyasztásának a természetes korlátjára, amely korlát akkor is hatékony, ha a drogok szabadon beszerezhetőek. Annyit tudhatunk, hogy sem az amerikai, sem az európai országok ezt a korlátot még nem érték el. Egyes amerikai statisztikák adatai szerint bizonyos településeken az iskolások 80%-a rendszeresen fogyaszt kábítószert. A Clinton kormányzat idején a tizenévesek kábítószer-fogyasztása megkétszereződött. A társadalom nagy valószínűséggel elveszítené a kábítószer elleni háborút, ha legalizálnák a drogok forgalmazását. Egyelőre sem komoly érvek, sem adatok nem támasztják alá Trebachnak azt a kiindulópontját, hogy a kábítószerek forgalmazásának a legalizálása csökkentené fogyasztásukat.
Az Angliában megjelenő "The Times" című lap 1984. július 6-i számában szintén felteszi a kérdést:
"Miért ne törvényesítenék a kábítószereket az Egyesült Államokban úgy, ahogy Angliában? Ez lenyomná az árát, csökkentve mind a kábítószer csempészek, mind a terjesztők hasznát. Nagy haszon hiányában a kábítószer-használat kimúlna. Ami pedig eladásra kerülne, azért a kormány forgalmi adót szedhetne. A kábítószerfüggők az alacsony ár következtében többé nem követnének el bűncselekményeket azért, hogy előteremtsék a kábítószer-fogyasztáshoz szükséges pénzt. A törvényesített kábítószer csökkentené, esetleg teljesen meg is szüntetné a kábítószerrel kapcsolatos bűnözést."
Felsorolva ezeket a közhelyszerű érveket, a "Times" ismerteti a kábítószer legalizálása következtében előállott döbbenetes tényeket:
"A heroin-függőség Nagy-Britanniában sokkal inkább pestisjárványnak tekinthető, mint ragályos betegségnek és a társadalom összetartóerejét fenyegeti," - mondották a Brit Orvosi Társaság kábítószer-szakértői évi tanácskozásukon. Az ország történetében először nincs olyan hely, amit kábítószer-mentesnek lehetne nevezni. "A kábítószer-függők kezelésénél az a legnagyobb probléma, hogy ma már nagyon olcsó a heroin és túlságosan könnyű hozzájutni," - közölte az egyik szakértő. 16-17 éves fiatalok heroinfüggővé válnak és a kábítószer beszippantása kényelmesebb, mint a beinjekciózása, tette hozzá. "Ahhoz, hogy függővé váljon valaki, elég a heti egyszeri rendszeres fogyasztás. Zsebpénzüket mind heroinra költik, majd kölcsönöznek és lopnak, a lányok pedig a prostitúcióhoz folyamodnak, hogy finanszírozni tudják káros szenvedélyüket.
Bill Clinton nem legalizálta a kábítószer-fogyasztást, de kormányának egyik tagja, Joycelynn Elders egészségügyi miniszter, sürgette a kábítószer-fogyasztás törvényessé tételét.
1995. februárjában az Amerikai Ügyvédek Szövetségének az elnöke George Bushnellugyancsak síkra szállt a kábítószerek legalizálása érdekében. A detroiti ügyvéd kijelentette, hogy már több mint harminc éve ezt a nézetet vallja. Szinte ugyanazokkal a szavakkal érvelt, mint a már idézett Arnold Trebach:
"Személy szerint a kábítószer dekriminalizálását részesítem előnyben. Ez kivonja a profitot belőle, ami viszont csökkenti a kábítószerrel kapcsolatos tevékenység vonzerejét a gyermekek körében. A bűnözés egyik fő oka pedig az, hogy a kábítószerfüggőknek pénzre van szükségük a drogok megvásárlására."

Szükség van-e a kábítószer-ellenes küzdelem folytatására?

A kábítószer-fogyasztás drámai növekedésére Jimmy Carter elnöksége idején került sor. Ez a növekedés folytatódott Reagan és idősebb George Bush elnöksége idején is, akik közel 80 milliárd dollárt költöttek egy évtized alatt a kábítószer-ellenes küzdelemre. A Clinton kormányzat gyakorlatilag leállította a kábítószer elleni küzdelmet. Clinton elnök kábítószerkérdésben illetékes bizalmi embere, Lee Brown, kijelentette: "Nem fogják tőlünk hallani a kábítószer-háború kifejezést. Nem hiszem, hogy háborút kellene üzennünk saját népünknek." Clinton Brown hivatalának a költségvetését 80%-kal csökkentette. Több törvényhozó is a Clinton kormányzat szemére vetette, hogy letette a fegyvert a kábítószer elleni küzdelemben. Az egyik előkelő társasági összejövetelen Washingtonban a Clinton kormányzat több fiatal tisztségviselője is nyíltan szívta a marihuánát. Mind Clinton, mind alelnöke Al Gore elismerte, hogy korábban maga is szívott marihuánát.
Közismert tény, hogy Bill Clinton volt az első Rhodes ösztöndíjas, aki az Egyesült Államok elnöke lett. A brit szabadkőműves professzorok által Oxfordban kiképzett Clinton a brit Round Table (Kerek Asztal), a New York-i Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) és a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) tagja valóban szinte mindent megtett, hogy legalizálja a kábítószer-kereskedelmet és fogyasztást az Egyesült Államokban. A korábbi amerikai elnök ebben az irányban tett egyik legfontosabb intézkedése az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, a NAFTA, aláírása volt. Ennek az egyezménynek a keretében teljesen szabaddá vált a kereskedelmi forgalom Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó között. Egy ilyen szabadkereskedelmi-forgalom olyan hatást válthat ki, mint amilyet Kína esetében eredményezett a szabadkereskedelmi megállapodás. Amikor ezt rákényszerítették Kínára, megszűnt a kínai kikötőkben a vámvizsgálat, és megkezdődött a kábítószer beözönlése Kínába. A határforgalom megnyitása és a vámvizsgálat beszüntetése valóban ugrásszerűen megnövelte a kábítószer beáramlását az Egyesült Államokba. Egy hivatalos kormányfelmérés szerint a marihuánával kapcsolatos egészségügyi problémák 48%-kal, a kokainnal kapcsolatosak 18%-kal, a heroinnal összefüggőek pedig 34%-kal növekedtek a Clinton-kormányzat idején.
Több amerikai szerző is, köztük John Daniel azt állítja, hogy Amerika azért vált a kábítószer-kereskedelem célpontjává, mert még mindig a világ egyik legnagyobb keresztény nemzete és a polgári szabadságjogok erős védelmezője. John Daniel úgy véli, hogy Amerikában erősen korlátozni kell a politikai szabadságjogokat, mielőtt be lehet vezetni a pénzoligarchia és szabadkőművesség által irányított új világrendet, a világ egy globális központból való irányítását. Ha Amerika többé nem lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje saját belső szabadságát, alkotmányos jogait, akkor az amerikai nép is beterelhető az új világrendbe. Az amerikai nép belső meggyengítését szolgáló trójai ló lehet a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás legalizálása.
A londoni "The Times" 1995. februárjában hosszú cikkben foglalkozott Clinton és a kábítószer-kereskedelem kapcsolatával. Többek között ezt írta a Whitewater ügyben kirobbant botrány kapcsán:
"Mi az alapvető igazság ebben a Whitewater ügyben? Röviden: Arkansas tagállam hasonlóan korrupt volt, mint Mexikó már jóval azelőtt, hogy Bill Clinton bekapcsolódott ennek a tagállamnak a politikai életébe, sőt már azelőtt, hogy egyáltalán a világra jött. A korrupció visszanyúlik több mint száz évvel korábbra, egészen a polgárháború utáni időszakig, amikor a 33-as fokozatú szabadkőműves Albert Pike irányította Arkansas állam politikai gépezetét. Az 1970-es években vette kezdetét a korrupció kábítószerből eredő pénzzel való finanszírozása, tehát még Clinton kormányzói tisztségbe kerülése előtt. Közben megöltek embereket. Még néhány gyilkosnak a nevét is ismerjük. Az 1980-as évek elejére az Arkansason keresztüli kábítószer-behozatal, amelynek a legtöbbje Mena repülőterén keresztül történt, elérte a több milliárd dolláros nagyságrendet. Az új kábítószer-milliomosok megvesztegetéssel, és a politikai kampányok pénzelésével fizettek a számukra nélkülözhetetlen politikai védelemért. Megvásárolták többek között Clintont is. Az üzlet részét képezte politikai szövetségeseik bevonása és belekeverése tevékenységükbe. A veszélyessé vált tanúkat megölték, köztük diákokat is, és valószínűleg közéjük tartozott Vincent Foster is. Öngyilkossága színlelt volt.
Kormányzóként Bill Clinton beindította titokban tartott 700 millió dollár nagyságú ADFA műveletét, amely kölcsönökkel látta el támogatóit és barátait, azokat, akik hozzájárultak az ő politikai kampányalapjához. Az 1980-as években Arkansas el volt árasztva kokainnal és elmerült a pénzmosásban. Valószínűleg lehetetlenné vált Bill Clinton számára, hogy tisztakezű maradhasson. Nagy tévedése volt, hogy azt hitte: a korrupttá vált Arkansas állam kormányzói tisztéből úgy lehet az Egyesült Államok elnöke, hogy ne derüljön ki az igazság. Nincs hiány olyanokban, akik ne akarnák, hogy ez a sötét valóság kiderüljön. Az országos tömegtájékoztatás, a Washington Post, a New York Times, a televíziós hálózatok hírprogramjai mindent megtettek, hogy behunyják szemüket, részben mert kínos a történet, részben politikai szimpátiából."
A Mena repülőterén folyó nagyszabású kábítószer-forgalom célja több volt, mint néhány arkansasi korrupt politikus és üzletember pénzelése. Kenneth C. Bucchi egykori CIA ügynök tanúsága szerint ez a CIA nagyszabású akciója volt. Bucchi 1994-ben publikált "CIA: Cocaine In America" című könyvében leírja mi folyt az 1980-as évek közepén Mena repülőterén, amikor a CIA-nak pénzelnie kellett a Nicaraguában harcoló kontrákat: "Mena légterét minden oldalról fenyőfák által fedett hegyek veszik körül. Magányos vidék, nyugatra Little Rock-tól az oklahomai határ közelében. Tökéletes színhely volt a kábítószercsempészek és a zsákmányra-vadászók találkozására. A hatalmas repülőgéphangárokban meg lehetett találni a kábítószer-szállító gépektől és rakományuktól a Nicaraguának szánt fegyverekig szinten mindent. Párhuzamosan ettől független CIA műveletek is folyamatban voltak ezen az ismeretlen helyen teljes titoktartás közepette."
Bucchi nem hagy kétséget afelől, hogy az illegális kábítószer-pénzből finanszírozott titkos CIA akciókat Mena-ból irányították. Bucchi feladata az volt, hogy több más ügynök közreműködésével rávegye a dél-amerikai drogkartell vezetőit, üljenek tárgyalóasztalhoz. E művelet kódolt elnevezése "Pseudo Miranda" volt. Ennek keretében a CIA tulajdonában lévő - és a parti őrség hajóihoz hasonló - hajóknak fel kellett robbantaniuk a kokainnal megrakott motorcsónakokat, és le kellett lőniük a kábítószer-szállító gépeket azért, hogy rákényszerítsék a dél-amerikai drogbárókat: üljenek tárgyalóasztalhoz a svájci Genfben. A tárgyalásra 1984. augusztusában a Hotel Zürich-ben került sor. A tárgyalóasztal egyik oldalán ültek a dél-amerikai drogkartell vezetői. Az asztal másik oldalán a CIA és a szicíliai maffia képviselői. Megállapodtak, hogy az Észak-Amerikába szállított kábítószer 50%-át Mena repülőterén rakodják ki. A maffia aztán innen szétteríti az Egyesült Államok különböző vidékeire. Cserébe ezért a CIA védelmet biztosít a drogkartell repülőgépei számára, amikor azok áthaladnak az Egyesült Államok határain.
A fenti megállapodásból származó jövedelmet a CIA a Nicaraguában harcoló kontrák finanszírozására használta. A kommunizmus elleni harc hazafias kötelezettségnek számított és ez pozitívan motiválta a műveletben résztvevő CIA ügynököket.

A kábítószer-fogyasztás és a kulturális háború

A kábítószerek forgalmát legalizálni óhajtók propagandájukban arra törekednek, hogy megváltoztassák a közvéleményt a fennálló kulturális értékrendszeren belül. Tisztában vannak vele, hogy ha sikerül átalakítaniuk a kultúrát, akkor hamarosan a politikai rendet is a saját kívánságaiknak megfelelően módosíthatják. Ezért ma az értékrendszer átformálása van napirenden. A kábítószer törvényesítésének az élharcosai magukat pénzügyileg szilárd alapokon állónak, a polgári jogok védelmezőinek, valamint olyanoknak tüntetik fel, akik nagyon is érzékenyen viszonyulnak a társadalom minden részén érzékelhető erőszakossággal szemben. Azt állítják, hogy a kábítószer-forgalom szabaddá tétele meg fogja oldani a túlzsúfolt börtönök, valamint az eszeveszett ámokfutók garázdálkodásának a kérdését, és meg fogja javítani az Egyesült Államok viszonyát olyan Latin-amerikai országokhoz, amelyekben kábítószert termelnek. Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbálják átalakítani a közvélemény beállítódását. A kábítószer-fogyasztást legalizálni óhajtók a Reagan és a Bush kormányzat idején elsősorban azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok vesztésre áll a kábítószer elleni küzdelemben. Másik kedvelt érvük az volt, hogy sérti a személyi szabadságjogokat, ha az állam akár az alkoholnak, akár a kábítószernek a fogyasztását adminisztratív eszközökkel megtiltja a polgárainak. Harmadikként azzal érveltek, hogy a bűnözést nem a kábítószer-fogyasztás, hanem a kábítószerek üldözése okozza. Végül azzal is előhozakodtak, hogy a kábítószerek üldözése faji megkülönböztetést is jelent, mivel csaknem kizárólag újonnan érkező emigráns csoportokat sújt.
Ezeket az állításokat természetesen számos tény felsorolásával nemcsak gyöngíteni, de cáfolni is lehet. A legalizálás hangadói azonban kitérnek a tények elől, meg sem kísérlik, hogy azokat számba vegyék és megcáfolják. Ehelyett tudomást sem vesznek róluk és ignorálják őket. Ha valaki kételkedés nélkül elfogadná nagyon is kétséges állításaikat, akkor a kábítószer törvényesítése a legegyszerűbb megoldás lenne egy szabadabb és igazságosabb társadalom létrehozása számára. Nem lenne szükség többé maffiákra, hogy a drogokat szétosszák, drasztikusan csökkenne a börtönlakók száma, és mivel nem kellene tisztátalan helyeken, fertőzött tűket használni, így az AIDS és kevésbé terjedne. Még a polgári szabadságjogok is csak nyernének, mivel kevésbé lenne szükség rendőrségi beavatkozásokra, házkutatásra, motozásra, országúti ellenőrzésekre, laboratóriumi vizsgálatokra. A betegek is nyernének az ügyön, mivel könnyebben hozzájuthatnának olyan szerekhez, amelyek enyhítik fájdalmaikat. A külpolitikai haszon sem lebecsülendő, mert javulna a viszony olyan országokhoz, mint Peru és Kolumbia, mivel nem kellene beavatkozni a belügyeikbe. A költségvetés is profitálna belőle, mert lehetővé tenné, hogy a kábítószerek üldözésére fordított pénzeszközöket átcsoportosítsák az iskolaügy és az egészségügy számára. Ez az érvelés olyan, mint amikor Budapesten a marxizmus-leninizmus esti egyetemen elmagyarázták, hogyan fogja megoldani a kommunista utópia az emberiség összes problémáját.
A legalizálók nem válaszolnak azonban arra, hogy miért vált szükségessé a kábítószer- fogyasztás korlátozása, és miként nézne ki a társadalom, ha a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás teljesen szabaddá válna. Így például nem válaszolnak arra, hogy a piac vagy az állam szabályozná-e a kábítószer-kereskedelmet? Ha például a szabadpiac tenné ezt, akkor miként lehetne elkerülni, hogy az erősebbek ne monopolizálják ezt a piacot a maguk számára? Ha pedig továbbra is állami kontroll alatt állna, akkor hogyan lehetne megakadályozni, hogy ne alakuljon ki a feketekereskedelem?
Svájcban és Hollandiában, ahol megpróbálkoztak a kábítószer-fogyasztás szabaddá tételével, kiderült, hogy az úgynevezett puha kábítószereket hamarosan követték a keményebbek, úgymint a kokain, a heroin, és az erős szintetikus drogok. A holland igazságügyi miniszter máris bejelentette, hogy ez a politika súlyos következményekkel jár, és fel kell lépni azok ellen az úgynevezett "kávéházak" ellen, ahol marihuánát és hasist kínálnak a gyerekeknek. Az Európai Unió számos országa Hollandiát a kábítószer elleni védekezés gyönge láncszemének tekinti. A svájci hatóságok is leállították a kábítószer-kereskedelmet Zürich híressé vált "Tű-parkjában", mert ez a hely egész Európából oda vonzotta a kábítószer-élvezőket. Az alpesi országban népszavazást is tartottak ebben a kérdésben. Hollandia és Svájc kísérlete egyértelműen bizonyítja, hogy a kábítószer-fogyasztás szabaddá tétele nagymértékben megnöveli a társadalmi bajokat és az emberi szenvedést.
Már utaltunk rá, hogy a legalizálók kezdetben csak a marihuánáról, a kokainról, és esetleg a heroinról beszélnek. Nem említik a gyors ütemben terjedő szintetikus heroint, a fentynalt, amely ezerszer erősebb, mint az utcán kapható normál heroin. Rendszerint arról is hallgatnak, hogy milyen következményekkel jár a kábítószer rendszeres használata. Amit ők "áldozat nélküli" bűncselekménynek neveznek, valójában nagyon sok áldozatot követel az utcai és otthoni erőszakosságtól a gyermekekkel való visszaélésig, a munkahelyek elvesztésén át a hatalmas egészségügyi kiadásokig. A szabaddá-tétel ellenzői joggal hivatkoznak arra, hogy ezek a járulékos problémák jelentősen fokozzák majd az állami beavatkozást a legalizációt követően, és a jelenleginek a többszörösére emelik a kábítószerrel kapcsolatos közkiadásokat.
1858-at követően, miután az angolok megnyerték az ópiumháborúkat és rákényszerítették Kínát a kábítószer korlátlan beengedésére, a kábítószerfüggők száma rendkívül gyorsan növekedett Kínában, és megközelítette a lakosság létszámának az egyharmadát. Spanyolországban viszont, ahol Franco tábornok tekintélyuralmi rendszere erőteljesen korlátozta a kábítószer-forgalmat, jelentősen csökkent a kábítószer fogyasztók száma. Szingapurban szinte teljesen kiirtották a kábítószert, mivel bárkit, akit rajtakapnak a kábítószerrel való kereskedésen, azt kivégzik. Jelenleg is! Még az Egyesült Államokban is kimutatható a kapcsolat a kábítószer-fogyasztás állami ellenőrzésének szigorúsága, vagy lazasága között. A Clinton kormányzat idején lényegesen növekedett például azon tizenévesek száma, akik marihuánát fogyasztottak, feltehetően a kormányzat kábítószerkérdésben tanúsított enyhébb magatartása következtében. A legalizálók érveiben olyan sok a logikai hiba, hogy nyilvánvalóan más tényezők és megfontolások késztetik őket arra, hogy továbbra is szorgalmazzák a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás szabaddá tételét.

Kik a legalizáció élharcosai?

Nos, kik Amerikában a legalizáció első számú szószólói. Csak példálózva említünk meg néhányat. A "Szervezet a Marihuána törvények Reformjáért", az "AIDS Koalíció a hatalom felszabadításáért" és más hasonló, úgynevezett ellenkultúrához tartozó szervezet szorgalmazza a korlátlan kábítószer-fogyasztást. Sokkal hatékonyabb azonban a kultúra fő áramába tartozó személyiségek szerepe. Így például William F. Buckley Jr., a neves közéleti személyiség, vagy Milton Friedman a chicagói közgazdasági iskola tekintélyes képviselőjének a véleménye sokak számára mérvadó. Már említettük Arnold S. Trebach-ot az American University-től, aki egyben a Kábítószer-Politika Alapítvány elnöke. Számos tekintélyes "think tank" (gondolati műhely) is támogatja a legalizációt, így például a Cato Intézet. A támogatók közé tartozik Patrick V. Murphy New York City korábbi rendőrfőnöke, George Schultz egykori külügyminiszter, Kurt Schmoke Baltimore polgármestere, Barney Frank Massachusets-i képviselő. Schmoke szinesbőrű Rhodes ösztöndíjas, Frank pedig nyíltan vállalja homoszexualitását. Vannak a támogatók között olyan nagyhatalmú érdekérvényesítő csoportok is, mint például az American Civil Liberties Union, ACLU, (Amerikai Polgári Jogi Unió).
A kábítószer szabad kereskedelmét és fogyasztását szorgalmazó mozgalom központja a Washingtonban működő Drug Policy Foundation, a DPF (Kábítószer-politika Alapítvány). Noha ez az intézmény olyan kutatóintézetnek igyekszik feltüntetni magát, amely csupán tanulmányozza a kérdést, valójában a legalizációs mozgalom koordináló szerve, amely számos helyről részesül nagyvonalú pénzadományokban. Így többek között támogatja Richard J. Dennis chicagói bróker, valamint Soros György nemzetközileg ismert pénzember. A támogatók között hollywoodi személyiségek is vannak, pl. Richard Dreyfuss színész és David Geffen hanglemez mogul. Ez a lista folytatódhatna a tekintélyes Heritage Foundation-től a Coca-Cola, a Citybank, a Schell Oil, a Philip Morris, és a Toyota megnevezésén át további közéleti személyiségek, kutatóintézetek és korporációk felsorolásáig.
A nemzetközi pénzvilág pénzügyi támogatása azonban a legjelentősebb. Soros Györgynagyvonalú adományait az Open Society Institute-on keresztül, OSI (a Nyílt Társadalom Intézet) juttatja el a washingtoni Kábítószer-politika AlapítványnakAryeh Neier, aki korábban az ACLU igazgatója volt, és jelenleg az OSI elnöke, kijelentette: "Soros nem hiszi, hogy gazdasági szempontból bármi értelme is lenne a kábítószer elleni háborúnak. Óriási probléma van a bűnözéssel, amely a kábítószernek tulajdonítható, tömve vannak a büntetés végrehajtási intézetek és igen sok a kábítószerfüggő."
A Nyílt Társadalom Intézet bátorítja a tiltás bírálóit, és azt szeretné, ha olyan intézmények, mint például a Kábítószer-politika Alapítvány a társadalmi párbeszéd középpontjába kerülnének, a humanitárius és egészségügyi szempontok hangsúlyozásával. Milyen érdekeltsége van Sorosnak a kábítószer legalizálásában? Állítólag ez tisztán emberbaráti és libertáriánus törekvés, amely tanárának - a pozitivista Karl Poppernek - a filozófiáján alapul. Soros a londoni School of Economics diákjaként elkötelezte magát a fábiánizmus, a szalon-szociáldemokrácia egy divatos angol változata mellett. Törekvéseit alapítványának kiadványai szerint más is alakította, mint az egyszerű tisztelet a kapitalizmus és a demokrácia iránt. Soros lehet, hogy demokrata, de Karl Popper szellemében az, és nem hisz a nemzeti elkötelezettség hasznosságában. Ezt onnan is meg lehet állapítani, ahogyan szülőhazájának, Magyarországnak a konzervatív és nemzeti pártjához viszonyul. A kábítószer-alapítvány irányában tanúsított nagyvonalúsága azoknak az adományoknak a sorába tartozik, amilyeneket, pl. a dél-afrikai Mandela-nak és politikai szervezetének, az ANC-nek nyújtott, vagy amilyenben Kelet-Európa szociáldemokratáit részesítette, továbbá amiért létrehozta a Közép-európai Egyetemet Budapesten. A Nyílt Társadalom Intézet az Egyesült Államok kormányával is megállapodott, hogy még egy ideig fennmaradjon a Szabad Európa Rádió és Szabadság Adó kutatóintézete, kiegészülve egy médiaképző központtal. A Nyílt Társadalom Intézet egészségügyi programja felöleli az iskolás gyerekek felvilágosítását a kábítószer, az alkohol, a szexualitás, az AIDS, a környezetvédelem kérdéseiről.
Az egyik program neve "Project on Death in America" (Kutatási program a halálról Amerikában). A Nyílt Társadalom Intézet, az OSI, így ismerteti ezt a programot:
"A jelenkori amerikai kultúrában nagyarányúvá nőtt a félelem a haláltól és az elmúlás folyamatától. Az OSI kutatási programja a "halálról Amerikában" azt a célt tűzte ki, hogy megértse és átalakítsa azokat az erőket, amelyek létrehozták és fenntartják a meghalás jelenlegi kultúráját... Az állami iskolák programjait, a fogyasztási csoportokat, a tömegtájékoztatási intézményeket és más fórumokat arra ösztönözzük, hogy segítsék elő a közéleti vitát a halálról és az elmúlásról. A program feladata végső soron az, hogy befolyásolja a kormányzat és az intézmények politikáját ebben a témában azért, hogy elősegítse a meghalás és az életből távozás folyamatát az Egyesült Államokban... Ez a projekt támogatást nyújt olyan egyetemi kutatási programokhoz és szimpóziumokhoz, amelyek bátorítják olyan speciális szakismeretek kifejlesztését, amelyek a halállal kapcsolatosak."
Soros György maga a következőképpen magyarázza meg a Nyílt Társadalom Intézet programjait:
"A Nyílt Társadalom Intézet közvetlenül irányít olyan kutatási és oktatási programokat, amelyek a kábítószerrel kapcsolatos jogérvényesítés alternatív kérdéseivel foglalkoznak. Kutatás és nevelés arról, miként segítsük a haldoklókat, hogy méltósággal, kényelemben és fájdalommentesen fejezzék be életüket..."
Mindez akár rokonszenvesnek is tűnhet. Soros György jószándékaira azonban némi árnyékot vetnek azok a pénzügyi vállalkozásai, amelyek ismertté váltak. Így például a Manhattanban működő Quantum Fund (ez egy úgynevezett hedge fund, vagyis fedezeti alap) többször spekulált sikeresen az egyes országok nemzeti valutájának a leértékelésére. Curacao szigetén van bejegyezve azért, hogy elkerülje az Egyesült Államok Értékpapír és Árfolyam Bizottságaellenőrzését. Számos központi bank és kormány természetesen nem nézi jó szemmel valutáiknak ezt a megrövidítését. Soros kényszerítette 1992-ben az angol fontot arra, hogy kilépjen az európai egységes valutarendszerből. Más valuták meggyöngítéséért is Sorost teszik felelőssé. Mindebből arra lehet következtetni, hogy jelentős pénzügyi hatalommal és befolyással rendelkezik, ezért ilyen szempontból is értékelni kell tevékenységét.
Soros volt az, aki Ethan Nadelmannt, a Princeton Egyetem, tanárát hozzásegítette ahhoz, hogy New York-ban felállíthassa a Lindesmith Intézetet. Ez az intézmény is a kábítószer legalizálásával foglalkozik. Nadelmann a nemzetközi viszonyok elméletének a specialistája, és rendkívül agresszívan küzd a kábítószer-kereskedelem globális szabaddá tételéért. Cikkei, tanulmányai szinte számos helyen olvashatóak, a népszerű magazinoktól a tudományos folyóiratokig. Mindenütt arról kívánják meggyőzni az olvasót, hogy a kábítószer tilalom rendszere rendkívül sok kárt okoz. A tekintélyes International Organizations című folyóiratban "globális tilalmi rendszerek"-ént jellemzi azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek a kalózkodás, a rabszolgakereskedelem és a kábítószer-forgalmazása ellen lépnek fel. Egy 1990-ben megjelent tanulmányában Nadelmann normálisnak nevezi a kábítószer forgalmazását, olyan természetes emberi szükségletnek, amelyet nem szabad elbátortalanítani. Azt a következtetést vonja le, hogy a kábítószer tiltása kudarcra van ítélve, mert jogi eszközökkel ennek a tilalomnak nem lehet érvényt szerezni. A már többször említett Trebach Nadelmannt a legalizációs mozgalom keresztapjának nevezte.
Nadelmann agresszív módon próbálja elősegíteni a kábítószer-kereskedelem szabaddá tételét, de vannak defenzív stratégák is. Közéjük tartozik Mathea Falco, aki a Carter kormányzat idején a nemzetközi kábítószerügyekben illetékes külügyminiszterhelyettes volt. Jelenleg a Washingtonban működő Drug Strategies (Kábítószer Stratégiák) nevezetű intézet elnöke. Falco nem a kereskedelem szabaddá tétele oldaláról közelíti meg a kérdést, hanem a kábítószer által okozott károk iskolai neveléssel és orvosi ellátással történő enyhítésének a szükségességét hangsúlyozza. A kárenyhítés szintén a legalizáció élharcosainak a legtöbbet hangoztatott jelszavai közé tartozik. Falco legutóbbi könyvében hamis választás elé állítja az olvasót, amennyiben azt sugalmazza, hogy vagy a kábítószer-terjesztés korlátozására, vagy pedig a kereslet csökkentésére kell törekedni. Falco amellett érvel, hogy az Egyesült Államok kevésbé vegyen részt közvetlenül a kábítószer terjesztésének a korlátozásában, hanem inkább az Egyesült Nemzetek égisze alatt végezze ezt a tevékenységet. Ezzel tulajdonképpen Falco alá kívánja ásni azokat az amerikai erőfeszítéseket, amelyek akadályozzák a kábítószer illegális importját az Egyesült Államokba.
A tekintélyes Council Foreign Relations, a CFR, egyik közelmúltban megjelent publikációja szerint, amely a Defining National Security (A Nemzetbiztonság meghatározása) címet viseli, a következőket állapítja meg: "A belföldi kábítószer-fogyasztás társadalmi betegség, amelyet nem szerencsés nemzetbiztonsági problémának tekinteni... A kábítószer forgalmazást nem szabad a belföldi kábítószer-fogyasztás, és a vele kapcsolatos járulékos problémák okának tekinteni. Éppen ezért nem minősíthető a nemzetbiztonság veszélyeztetőjének." A többi legalizálást támogatóhoz hasonlóan a tanulmány szerzője a kábítószer-függőséget betegségként definiálja, és azt sugalmazza, hogy a kábítószer áldozatainak nincs szabad akarata. Ilyen megközelítésben a piacra kerülő kábítószernek azért nincsenek káros következményei, mert csak azok fognak káros hatásától szenvedni, akik fogyasztják, akik viszont tartózkodnak tőle, azok nem. Ezzel egybecseng az az érvelés is, amit Jorge G. Castaneda írt az amerikai-mexikói kapcsolatokról, és amelyben megállapítja, hogy: "Mexikónak nincs kábítószer-problémája. Az Egyesült Államoknak van." Több szerző nem ismeri el, hogy a kábítószer-probléma valójában biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára. Ezért rá akarják venni Amerikát a kábítószer-ellenes háború feladására, továbbá arra, hogy erőit inkább a kereslet kérdésére összpontosítsa. Az egyik ilyen könyv (The White Labyrinth: Cocaine and Political Power, A fehér útvesztő: kokain és politikai hatalom, szerzője Rensselaer Lee) szerint a Dél-Amerikában folytatott kábítószer-ellenes harc akadályozza az Egyesült Államoknak a gazdasági növekedés, a demokrácia kiterjesztése és a marxista gerillák visszaszorítása érdekében folyatott erőfeszítéseit Latin-Amerikában. A szerző reális képet fest arról, hogy milyen rendkívül nehéz a kolumbiai és a bolíviai kábítószer-bárók elleni küzdelem. Ugyanakkor nem ad reális alternatív megoldási lehetőséget, amely kivezethetne ebből a zsákutcából. A szerző ugyan nem áll ki nyíltan a kábítószer forgalmazás szabaddá tétele mellett, de kimondatlanul is azt ajánlja az Egyesült Államoknak, hogy a kábítószer elleni háború csökkentésével erőit a gazdasági és politikai programokra csoportosítsa át. A kábítószer-bárók által fenyegetett latin-amerikai országok attól tartva, hogy az Egyesült Államok csökkentheti ellenállását, ők maguk kívánnak hatékonyabban fellépni az úgynevezett "narko-demokraták" ellen mind Venezuelában, mind Kolumbiában és Mexikóban.
Az eddig ismertetett tények arra engednek következtetni, hogy a társadalom kontrolljára törekvő csoportok a társadalmi magatartást befolyásoló kulturális közeget kívánják megváltoztatni. Ezt el lehet érni a tömegtájékoztatás és az egyetemi oktatás segítségével felülről, de hatékony eszköz alulról a szórakoztatóipar, az emberek szabadidejét befolyásoló eszközök fokozott bevetése. Ha ebből a szempontból tekintjük át az elmúlt 40 év kulturális változásait, akkor az ott kibontakozó törekvések célja is megvilágosodik. Így már érthető, hogy 1960 óta miért a kábítószerrel kapcsolatos kérdések dominálták a filmeket és a popzenét. A popkultúrán belül egyértelműen a kábítószer vitte a vezető szerepet. Színészek, zenészek és más népszerű sztárok, akik a kábítószer rabjaivá váltak, és esetleg emiatt meg is haltak, nem váltak szánalmas figurákká. Ellenkezőleg, a tudatipar hősöket formált belőlük. Véget nem érő televíziós viták során ízekre szedték a kábítószer áldozataivá vált sztárok intimitásait, a drogokhoz való viszonyukat. Ezeknek egyértelműen az volt az üzenete a közvélemény számára, hogy a kábítószer-fogyasztás vonzó dolog, hiszen még népszerű emberek is átadták magukat az élvezetének, mégis nagy teljesítményt tudtak nyújtani.
Sokan, akik valamilyen okból érdekeltek a 60-as évek mitizálásában, azzal érvelnek, hogy a protestáló és polgárjogi mozgalmak, amelyek végül kiharcolták a vietnami háború befejezését is, nem jöhettek volna létre a kábítószer-fogyasztás elterjedése nélkül. A közelmúltban jelent megMyron Magnet egyik munkája, amely kétségbe vonja, hogy az 1960-as évek a "felszabadítási évtizednek" tekinthetők. A jelen számos problémája - a házasságon kívül született gyermekek nagy száma, az otthontalanok tömegei, a családon belüli erőszak, a városi nyomornegyedek - jelentős részben a túlzott engedékenységet és beletörődést, a világtól való elfordulást propagáló 60-as évek tömegkultúrájára vezethetők vissza. E szubkultúrának a radikális képviselői számos szövetségessel rendelkeznek Amerika legfelsőbb intellektuális köreiben is. Az a széles körben propagált nézetük, hogy "a kábítószereknek felszabadító hatása van", különösen károsnak bizonyult az alsóbb néposztályok számára. Kábítószernek kiszolgáltatott biológiai robotként tartós függésbe taszította őket.
Még a Vogue nevű divatlap is foglalkozott a témával. Charles Gandee dokumentálja, hogy az 1955-ös évektől kezdődően fokozatosan polgárjogot nyert a kábítószer-fogyasztás a filmeken. A popzene az 1960-as évek közepétől kezdett intenzíven foglalkozni a kábítószer témával. Az 1970-es és az 1980-as években a kábeltévé programok ezt a hatást rendkívül felerősítették. Az úgynevezett "értékmentes" megközelítés azt sugallta, hogy tulajdonképpen ez egy normális emberi magatartás és még népszerű sztárok is nyíltan vállalták a kábítószert.
A kábítószer-fogyasztás népszerűsítése a tankönyvekbe is bekerült. A Scolastic Update című magazin egyik nemrég megjelent cikkében olyan tizenéveseket idéz, akik szerint a marihuána teljesen veszélytelen, és használata divatos. Ez kiegészül televíziós és rap-zenész sztároktól vett idézetekkel, akik mind elmondják, hogy rendszeresen használják a marihuánát. Az egyetlen kábítószer-ellenes idézet természetesen egy idős, kövér és ellenszenves politikustól származik. A Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Agency, DEA) egyik brossúrája felteszi a kérdést, hogy mi motiválja a kábítószerek legalizálására törekvő személyeket? A brossura válasza szerint a tömegtájékoztatás, a tudományos szféra bizonyos körei és néhány frusztrált amerikai úgy látja, hogy érdemes a legalizálás kérdéséről társadalmi párbeszédet folytatni. Az a csoport, amelyik a legalizálást akarja, normálisnak tünteti fel a kábítószer-fogyasztást, és azt terjeszti, hogy sokan kipróbálták már azokat mindenféle káros következmény nélkül. Vannak, akik profitjuk növekedését várják a legalizálástól, mások viszont úgy vélik, hogy a kábítószer-fogyasztás az emberi szabadságjogok körébe tartozik, és ezért kell elsősorban védeni. A DEA brossúrája szerint vonzó a legalizáció azok számára is, akik erre a súlyos problémára egyszerű megoldásokat keresnek.
A legalizálás támogatói között több olyan személy is van, akik egyidejűleg szorgalmazzák az állami kontroll megszigorítását. Patrick V. Murphy a Ford Alapítvány támogatásával hozta létre a Rendőr Alapítványt. Murphy, aki a rendőrség megerősítését és a kábítószer-fogyasztás szabaddá tételét egyszerre akarja, azzal érvel, hogy a kábítószer elleni harc eredménytelen. Murphy "jihadnak", azaz vallásháborúnak nevezi a kábítószer elleni küzdelmet. Így például hivatkozik arra, hogy az idősebb George Bush elnöksége idején a kábítószer üldözésére fordított összeg, beleértve a börtönhelyek számának a megnövelését is, 3,5 milliárd dollárról 9 milliárd dollárra növekedett. Ennek dacára mérhető módon nem csökkent a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás az Egyesült Államokban. A legalizációs mozgalomban fontos szerepet játszanak bizonyos alapítványok, amelyek adómentes státuszt élveznek. Nem csak a David Geffen, vagy aSoros Alapítvány, de olyan közismert patinás intézmény is, mint a Ford Alapítványfinanszíroz legalizációs tanulmányi programokat. A Ford Alapítvány hozta létre a Drug Abuse Council-t (A kábítószerrel való visszaélés tanácsa), amely a kábítószerek dekriminalizálását - azaz büntetőjogi üldözésének a megszüntetését - ajánlotta. Ugyanez a Ford Alapítvány mindig is támogatta a világkormánnyal foglalkozó kutatásokat. De az új világrend kialakítását támogatja a 20. Század Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány és a már említett Council on Foreign Relations, azaz a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa.
Bekapcsolódott a legalizálási mozgalomba a Világegészségügyi Szervezet, az ENSZ egyik szakosított intézménye, amely finanszírozta a legalizációt támogató adatok gyűjtését. A közéleti vita elősegítése érdekében Soros György is jelentősebb összegekkel támogatta a legalizációs programokat. A Los Angeles-i kaliforniai egyetem, amely korábban a nemzetközi kommunista mozgalom és a baloldali szellemiség egyik bázisa volt az Egyesült Államokban, ugyancsak felkarolta a kábítószer legalizálásának a problémáját, mégpedig mint emberi jogi kérdést. A legalizálást sürgető lobby szövetségre lépett az Amerikai Nevelési Szövetséggel, valamint az egészségügyi szféra irányítóival. Támogatja a legalizációt a nagy befolyással bíró homoszexuális közösség is. A legalizáció szóvivői ennek ellenére nincsenek túlságosan sokan, de rendkívül aktívak és sokat szerepelnek a nagy nyilvánosság előtt. Ezért befolyásuk jelentős, és sikeresen építik ki mozgalmuk hegemóniáját a kormányzat ellenében. Korlátozni kívánják a demokratikus államot és alulról ellenőrzött demokráciát, aláásva mindkettőnek a morális alapját. Egy kábítószerfüggő társadalom biológiai robotjaival nem képes működtetni olyan kormányzatot, amelyben az öntudatos, egészséges akaratú, cselekvőképes nép kormányoz, a nép által, a népért, és amelynek alapja a monopóliummentes valódi piacgazdaság. A legyőzendő ellenfél a gazdaságilag és kulturálisan önálló középosztály a demokratikus politikai rendszer és a szabadvállalkozáson alapuló piacgazdaság letéteményese. E középosztály nagy része kábítószerfüggőként megszűnik önálló tényező lenni. A középosztály másik része pedig arra kényszerül, hogy az így kiesett rétegeket további terhek vállalásával eltartsa. A legegyszerűbb ezt is valamiféle összeesküvési elméletnek elnevezni. Valójában szó sincs erről. A korábbiakban részletesen bemutatott csoportoknak több közös érdekük is van. Egyrészt ellenzik, illetve megvetik az amerikai társadalom hagyományos zsidó-keresztény kulturális normáit. Másrészt a függővé tett polgárokat az állam alattvalóivá akarják tenni, akik helyett minden fontos kérdésben a pénzoligarchia uralma alá került állam dönt. Ahhoz, hogy ezek a csoportok együttműködjenek, nincs szükségük valamiféle összeesküvésre. Egységüket megteremti az a közös érdek, amely mindenféle összeesküvésnél jobban összekapcsolja őket. A legalizáció híveivel elsősorban azerkölcsi szempontok felvetésével lehet eredményesen vitába szállni. A közéleti párbeszédben nagy szükség van a bátorság, a tisztesség, a mértékletesség, és az igazságosság klasszikus erényeire. A kábítószerfüggővé vált ember nem képes megtartani ezeket az erényeket, mert a kábítószer pontosan a lelki struktúrák legmagasabb rétegeit pusztítja el, és ezáltal az embert az állathoz hasonló ösztönlénnyé redukálja, amely elsősorban fizikai, testi szükségleteivel törődik. Ha elfogadjuk, hogy a közjó szolgálata olyan társadalmi és gazdasági körülmények kialakítását jelenti, amelyek lehetővé teszik minden egyes ember alkotó potenciájának az optimális kibontakozását, akkor csak az lehet a helyes politika, amely elősegíti, hogy az ember legmagasabb szellemi képességeit megtartó-fejlesztő lény maradhasson.
A legalizáció élharcosai az utilitarizmus késői utódai. Az utilitarizmus, vagy haszonelvűség minden érték forrásának, a helyes cselekvés legfőbb szempontjának a hasznosságot tekinti. Ilyen értelemben pragmatisták is, mert az egyes cselekedetek gyakorlati hasznának adnak kitüntető szerepet. Így persze kulcskérdés az, hogy kinek hasznos valamilyen törekvés, politikai, társadalmi, gazdasági cselekvés. Utilitárius volt Jeremy Bentham, Karl Marx, és Sigmund Freud is. Valamennyien leredukálták az embert, az emberben valóban meglévő idiosyncratikus, materialista és szexuális vágyakra. Az idiosyncrasia az egyes egyén veleszületett túlérzékenységére utal, egyes kis molekulájú anyagokkal, gyógyszerekkel, élelmiszerekkel szemben. Az anyaghoz kötődő testi lét, illetve a csak pénzben gondolkodó anyagiasság jellemzi a nem filozófiai értelemben vett materializmust. A magasabb lelki struktúráktól megfosztott szexuális ösztön pedig visszaszorítja az embert a promiszkuitásba, az állatvilágot jellemző, válogatás nélküli nemi kapcsolatokba. A legalizálók harci módszerei közé tartozik a szofista érvelési rendszer. A ókori szofisták előnyben részesítették a retorikát a bizonyítékokra támaszkodó érvekkel szemben. Egy termékeny párbeszéden alapuló közéleti demokrácia félrevezető szofista érveléssel nem tartható fenn. Ez a szofisták idején sem sikerült az ókorban. A kábítószer teljesen szabaddá tétele az emberi társadalmat véglegesen ketté fogja osztani kisszámú embernek tekinthető, szinte félistenné vált lényekre, és önmaguk irányítására képtelen, a birkához hasonlóvá vált kvázi emberi lényekre,biológiai robotokra.
Ezért eredményesen csak akkor lehet küzdeni a kábítószer termelés, forgalmazás és fogyasztás ellen, ha tisztában vagyunk a kábítószer problematika társadalmi, politikai dimenzióival is, az emberiség jövőjét érintő horderejével. A legalizációs mozgalom elleni harchoz szükség van az általuk használt absztrakt érvek konkrét cáfolatára. Ez rákényszerítheti a legalizációs mozgalom meggyőződéses híveit és fizetett szószólóit arra, hogy kényelmes pozíciójukat feladva erkölcsi és társadalmi kérdésekben is vitára kényszerüljenek. A minden egyes ember érdekét szem előtt tartó vitában nem győzhetnek. Nem tudják azt bebizonyítani, hogy a kábítószer fogyasztás szabaddá tétele elősegíti azt, hogy minden egyes ember szellemi, lelki és testi potenciája maximálisan kibontakozzon, és minden egyes ember teljes emberi életet élhessen. Elsőként azt kell elutasítani, hogy a kábítószer szabaddá tétele csupán egyéni, vagy közösségi választás kérdése, olyasmi, amit szavazással el lehet dönteni. A kábítószerkérdés morális ügy, közösségi kérdés, mert emberek életéről, az emberi társadalom sorsáról van benne szó. A kábítószer témában folytatott kulturális háborút nehéz megnyerni, de nem lehetetlen. Az első lépés a győzelem felé az, hogy tudjuk ki az ellenség, és mit akar.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése